Készült: 2021.08.04.16:56:37 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

35. ülésnap (2018.10.30.), 260. felszólalás
Felszólaló Magyar Zoltán (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend utáni felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:07


Felszólalások:  Előző  260  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Ezen napirend utáni felszólalás első részében már elmondtam, hogy arra teszek kísérletet, hogy az aktuális időszak mezőgazdaságot, agráriumot, vidékfejlesztést, halászatot, erdészetet, méhészetet érintő cikkeiből idézgessek, már csak azért is, hogy ne csak azok a pozitív hírek jussanak el a közvéleményhez, amelyeket kormánypárti képviselőtársaim oly szeretettel idéznek.Így volt szó két héttel ezelőtt például arról, hogy a nemzeti kereskedőházak rendszere miként omlott össze, és miként dobtunk ki rá közpénzmilliárdokat. Szó volt arról is, hogy a magyar méhek mintegy fele pusztulhatott el az idei szezonban. Illetve egy szomorú tény az is, hogy a fejlesztési források  és itt most kifejezetten a vidékfejlesztési forrásokra utalok  körülbelül 30 százalékát nem tudják megvalósítani azok, akik egyébként megnyerték korábban ezeket a forrásokat. Már csak azért, mert az időhúzás következtében oly mértékben megnövekedtek a költségek, hogy nem tudják vállalni a beruházást, végeredményben nem fogják tudni így felépíteni, amit elterveztek.

Szomorú hír volt az is, hogy a Negro gyártása, a cukorka gyártása, ami komoly népszerűségnek örvend még mindig hazánkban, sajnos már teljes egészében Törökországba került. Ezzel gyakorlatilag Győrben megszűnt az édesipar és a cukorkagyártás minden formája. (Dr. Staudt Gábor: Szégyen!)

A kutas botrányról is említést tettünk. Ennek egy aktuális fejleményét egy mondatban hadd idézzem fel. Itt a háztáji kutakról van szó, amelyeknek a bejelentési kötelezettsége ez idei év végével lett volna aktuális, de Hegedűs Lorántné képviselőtársammal benyújtottunk egy módosító indítványt, amely ezt a határidőt kitolta volna 2020-ig. Természetesen a kormánypárti többség ezt nem fogadta el, de legalább saját módosítóként benyújtották néhány órával később, és elfogadták, ennek megfelelően itt most egy kis időt nyertek még az érintettek.

Szomorú hírként hallhattuk azt, hogy megfeleződött az almafogyasztás Magyarországon az elmúlt tíz évben. Gondoljunk ennek mindjárt két vetületére! Egyrészt van értelemszerűen egy élelmezési, egy élelembiztonsági és egy egészségbiztonsági kérdés, és emellett pedig egy olyan éven vagyunk túl, amikor nagyon komoly almabotrány rázta meg az országot, főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében okozott nagyon sok gazdának problémát az, hogy jóval az önköltségi ár alatt voltak csak hajlandóak tőlük átvenni az almát. Aztán jön egy olyan hír, amit biztosan nem ugyanúgy elemeztünk kormánypárti képviselőtársaimmal. Itt pedig arra gondolok, hogy Mészáros Lőrinc most már a búzafeldolgozó iparban is komoly érdekeltségekkel szállt be. Lehet, hogy ez önöknek örömhír, én azért az ágazatban érintettekkel beszélgetve nem így fordítottam le ezt magamban, már csak azért sem, mert lassan ott tartunk a mezőgazdaság területén is, hogy nem lesz az túl szerencsés dolog, ha egy-egy ágazatnak túl jól megy, túl nagy profitra tesznek szert esetleg az adott évben, mert akkor attól kell rettegniük, hogy melyik kormányzati szereplő vagy ahhoz közel álló üzleti kör szeretne majd oda benyomulni.

A pálinka-szabadságharc elvesztéséről is érdemes szót ejteni, mert itt azért nagyon csúnyán át lettek verve a magyar emberek. Az európai uniós csatlakozásunkat megelőző tárgyalások során sem a szociálliberális kormányoknak, sem a Fidesznek nem jutott eszébe kivételként tekinteni a magyar pálinkafőzés hagyományára és kultúrájára, éppen ezért magától az Európai Uniónak sem juthatott eszébe, ilyen formában nem is kaptunk mentességet, és ugyanabba a kategóriába került be ez az ital, mint bármilyen égetett szesz.

Ennek volt az a következménye, hogy gyakorlatilag nem volt törvényes lehetősége annak, hogy valaki otthon pálinkát főzzön. Majd 2010-ben ezen változtatott a Fidesz-KDNP-kormány egyoldalúan, amit természetesen mi is támogattunk, hiszen mi is úgy gondoljuk, hogy joga van ehhez a magyar embereknek. Csakhogy arról elfelejtette tájékoztatni őket, az illetékeseket a Fidesz, hogy bizony ennek meglesz a következménye, mert nem kértük a csatlakozáskor a kivételt, nem kértük azt, hogy a pálinka ne a klasszikus ipari égetett szeszek kategóriájába tartozzon. Ilyen formában pedig az a kivételes helyzete, hogy otthon lehet főzni és a jövedékiadó-mentességet élvezi, nem fenntartható. Nagyon sokan úgy vágtak bele akár otthoni készülékvásárlásba, tanfolyamokba, hogy később visszakozniuk kellett, és vagy újra illegálisan végzik ezt a tevékenységet otthon, vagy pedig most már többletköltségek keletkeznek. Tisztességesebb lett volna ezt előre tisztázni, és a feltételeket úgy meghatározni.

Ma idáig jutottam, majd jövő héten folytatom. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Dr. Staudt Gábor tapsol.)




Felszólalások:  Előző  260  Következő    Ülésnap adatai