Készült: 2024.03.29.01:32:34 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

325. ülésnap, 41. felszólalás
Felszólaló Kövér László (Fidesz)
Felszólalás oka határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárulás elfogadva
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 12:33

Felszólalások:  <<  41  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Ház! Amennyiben a képviselőcsoportok nem kívánnak élni az ötperces megszólalás lehetőségével, most határozathozatal következik, amelynek sikerességéhez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazatára van szükség. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a Házszabálytól való eltérésre irányuló javaslatot a Ház 289 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre, a vezérszónoki felszólalásokra elnöki jogkörben terjesztem elő javaslatomat. A benyújtott önálló indítványokról és a hatáskörrel rendelkező bizottságok kijelöléséről a honlapon tájékozódhatnak.

Most a napirend módosítására irányuló javaslatokról döntünk.

A Jobbik képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a szovjet megszállást követő szocialista rendszerek által biztosított politikai nyugdíj-privilégiumok megszüntetéséről és a szocializmus áldozatainak társadalombiztosítási kompenzációjáról szóló T/893. számú törvényjavaslat általános vitájának folytatására és lezárására ezen az ülésen kerüljön sor. A frakció kérte, hogy a napirend módosításról szavazatszámláló gép segítségével döntsünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

A Ház a javaslatot 55 igen szavazattal, 234 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett elvetette.

A Jobbik képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Budapest főváros XXIII. kerület rendőrkapitányságának létrehozásáról szóló H/12573. számú országgyűlési határozati javaslat általános vitájára a lezárásig ezen az ülésen kerüljön sor. A frakció szintén gépi szavazást kért. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

A Ház 67 igen szavazattal, 227 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett vetette el a javaslatot.

A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az ülés egészüljön ki a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a szabálysértési eljárásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/13057. számú törvényjavaslat tárgyalásával úgy, hogy az általános vitára a lezárásig a mai ülésnapon, a határozathozatalokat követően első napirendi pontként kerüljön sor, módosító javaslatok benyújtása hiányában a határozathozatalra kedden reggel kerüljön sor, módosító javaslatok benyújtása esetén részletes vitára bocsátásra kedd reggel, részletes vitájára szerdán, első napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az ülés napirendje egészüljön ki az egyes kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló T/13048. számú törvényjavaslat tárgyalásával úgy, hogy általános vitájára a lezárásig a mai ülésnapon, utolsó napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.

Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az ülés napirendje egészüljön ki az egyes törvényeknek a gyermekgondozási ellátások átalakításával, valamint a szociális hozzájárulási adó megfizetése alóli kedvezmény bővítésével összefüggő módosításáról szóló T/13049. számú törvényjavaslat tárgyalásával úgy, hogy az általános vitájára a lezárásig a szerdai ülésnapon, a médiatanácsi beszámolók együttes általános vitájának vezérszónoklatait követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.

(14.20)

Ugyancsak a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az ülés napirendje egészüljön ki az 1979. évi 25. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a pszichotróp anyagokról szóló, Bécsben az 1971. évi február hó 21. napján aláírt egyezmény módosításának kihirdetéséről szóló T/13050. számú törvényjavaslat tárgyalásával úgy, hogy általános vitájára a lezárásig a mai ülésnapon, a határozathozatalokat követően, a második napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.

A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az ülés napirendje egészüljön ki az egyes törvények vízgazdálkodási tárgyú módosításáról szóló T/13051. számú törvényjavaslat tárgyalásával úgy, hogy általános vitájára a lezárásig a keddi ülésnapon, hatodik napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.

A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az ülés napirendje egészüljön ki a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénnyel összefüggésben az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról szóló T/13052. számú törvényjavaslat tárgyalásával úgy, hogy általános vitájára a lezárásig a keddi ülésnapon, negyedik napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.

A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az ülés napirendje egészüljön ki az állami és önkormányzati nyilvántartások együttműködésének általános szabályairól szóló T/13053. számú törvényjavaslat tárgyalásával úgy, hogy általános vitájára a lezárásig a szerdai ülésnapon, a T/12939. számú törvényjavaslat általános vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.

A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az ülés napirendje egészüljön ki a hitelbiztosítéki nyilvántartásról szóló T/13054. számú törvényjavaslat tárgyalásával úgy, hogy általános vitájára a lezárásig a szerdai ülésnapon, a T/13053. számú törvényjavaslat általános vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.

A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az ülés napirendje egészüljön ki az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló T/13055. számú törvényjavaslat tárgyalásával úgy, hogy általános vitájára a lezárásig a keddi ülésnapon, ötödik napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.

A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/12971. számú törvényjavaslat általános vitája a lezárásig a mai ülésnapról kerüljön át a szerdai ülésnapra, a T/13049. számú törvényjavaslat általános vitáját követően. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.

A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/12939. számú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig a szerdai ülésnapon a T/12971. számú törvényjavaslat általános vitáját követően kerüljön sor.

Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.

A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a keddi ülésnapon a Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről szóló J/12618. számú beszámoló és a Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló H/12815. számú határozati javaslat együttes általános vitájára az első napirendi pont keretében a vezérszónoki felszólalásokig kerüljön sor, az általános vita folytatására és lezárására a keddi ülésnap végén kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.

A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a szerdai ülésnapon a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő 2012. évi tevékenységéről szóló J/10288. számú beszámoló és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő 2012. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló H/12814. számú határozati javaslat együttes általános vitájára az első napirendi pont keretében, a vezérszónoki felszólalásokig kerüljön sor, az általános vita folytatására és lezárására a szerdai ülésnap végén, utolsó előtti napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.

A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a szerdai ülésnapon a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2012. évi tevékenységéről szóló J/10573. számú beszámoló és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2012. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló H/12813. számú határozati javaslat együttes általános vitájára a harmadik napirendi pont keretében, a vezérszónoki felszólalásokig kerüljön sor, az általános vita folytatására és lezárására szerdai ülésnap végén, utolsó napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.

A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény módosításáról szóló T/12908. számú törvényjavaslat részletes vitája kerüljön át a mai ülésnapról a keddi ülésnapra, a T/12953. számú törvényjavaslat általános vitáját megelőzően. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.

A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról szóló T/11187. számú törvényjavaslat záróvitájára és zárószavazására ezen az ülésen ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt elfogadta.

A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvény módosításáról szóló T/12664. számú törvényjavaslat határozathozatalára ne kerüljön sor. Részletes vitára bocsátására kedden reggel, részletes vitájára pedig a nemzetiségi beszámoló folytatása előtt kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.

A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról szóló T/12909. számú törvényjavaslat részletes vitájára a ma kezdődő ülésen ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e napirendi ajánlásomat az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.

Tisztelt Ház! Most, 14 óra 28 perckor áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések tárgyalására.

Gúr Nándor, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzetgazdasági miniszterhez: "Újabb egyetemi oktatók és szakszervezeti tagok veszítették el munkájukat!" címmel.

A képviselő urat illeti a szó.

Felszólalások:  <<  41  >>    Ülésnap adatai