Készült: 2020.08.12.20:33:02 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

168. ülésnap (2000.10.21.),  1-243. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita folytatása és lezárása
Felszólalás ideje 7:50:20


Felszólalások:   1   1-243   243-244      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm az Országgyűlés jelen lévő tagjait e szokatlan időpontban. (Kiss Andor: Hamar ide lehetett érni!) Többen azt mondják, jó az időpont, mert hamar ide lehetett érni. Akkor esetleg máskor is tarthatunk szombaton ülést.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának 16. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Herényi Károly és Világosi Gábor jegyzők lesznek a segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági elnöki értekezlet alapján az Országgyűlés elnöke tárgysorozatba-vételre, illetve ajánlás készítésére kijelölte a bizottságokat. Az érdeklődők a szokásos módon tájékozódhatnak.

 

Most soron következik a Magyar Köztársaság következő két évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/3122. számon, az Állami Számvevőszék jelentését T/3122/1. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/3122/3-10. és 12-19. számokon kapták kézhez.

Felkérem Világosi Gábor jegyző urat, hogy ismertesse a mai napi időkereteket.

 

DR. VILÁGOSI GÁBOR jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Fidesz 106 perc, MSZP 113 perc, FKGP 73 perc, SZDSZ 66 perc, MDF 61 perc, MIÉP 61 perc.

 

ELNÖK: Most az egyes felszólalásokra kerül sor, az írásban történt előzetes jelentkezés alapján. Gyorsan kicsit átszerkesztjük a felszólalók sorrendjét. Elsőként Mayer Bertalannak adom meg a szót. (Göndör István: Ügyrendben kérek szót.) Az írásban jelentkezők sorában Mayer Bertalan megelőzi Göndör Istvánt. (Göndör István: Ügyrendi javaslatom van.) Ja, hogy ügyrendi javaslat... Azt nem láttam. Göndör István képviselő urat illeti a szó.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Jó reggelt kívánok! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az az ügyrendi javaslatom, hogy tartsunk rövid szünetet rögtön a nap kezdetén, amíg a rádió adása el nem kezdődik az URH-n. Indítványomat azért teszem, elnök úr, mert azt tapasztaltam, hogy míg a tegnapi napról egészen korrekt tudósítások hangzottak el a miniszterelnök úr és az ellenzék véleményéről a rádióban, ezt az anyagot ma reggelre valaki már úgy megvágta, hogy a reggeli híradásokban már csak a miniszterelnök úr véleménye volt hallható. Nekünk nincs más lehetőségünk, mint hogy a rádión keresztül is eljussunk valamilyen formában az emberekhez, most pedig nincs közvetítés a rádióban. (Egy hang a karzatról: Mondhatom?)

ELNÖK: Ugyan kevesen vagyunk, de azért nem alkalmas arra a parlament ülésterme, hogy hasznos tanácsokat kapjunk a karzaton ülőktől. A következőt szeretném mondani: a parlament ülésének kezdési időpontja 8 óra, ezt hétfőn eldöntötte a parlament, amikor a napirendet elfogadta. Az, hogy a közszolgálati média milyen rendben közvetít, tőlünk teljesen független. Bízom benne - remélem, hogy a karzaton ülők és a rádió munkatársainak a kézjelzése is ezt bizonyítja -, hogy a közvetítés, ahogy az egyébként is lenni szokott, az első perctől folyamatos. Ilyen értelemben akik a rádión keresztül kívánják a parlament eseményeit figyelemmel kísérni, azok ezt megtehetik. Azt javaslom ezért, hogy térjünk rá a napirendi pont megtárgyalására.

Elsőként megadom a szót Mayer Bertalannak; őt majd Latorcai János követi.

 

MAYER BERTALAN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság 2001-2002. évekre beterjesztett költségvetési törvénytervezetét az elmúlt napok vitáiban sokféle jelzővel illették. Ellenzéki oldalról az átverés költségvetésének, a becsapások költségvetésének nevezték, s tényhamisításokkal és hazugságokkal is vádolták. A kormány részéről és kormánypárti oldalról a siker költségvetésének és az új évezred költségvetésének titulálták. Nekem a költségvetési törvénytervezet kézbekapásakor és átolvasásakor Petőfi jutott eszembe: minek nevezzelek?

Nekem erről a költségvetési törvényjavaslatról az úthenger jut eszembe, de nem a Józsival, hanem Viktor az úthengerrel. Mert meggyőződésem, hogy a kormány az elmúlt tíz esztendőben nem gázolt át úgy, illetve nem hengerelte le úgy a Magyar Országgyűlést, mint azt a jelenlegi kormány ezzel a kétéves költségvetésével teszi. Átgázol a Házon, átgázol a törvényeken, és ami mégiscsak rendhagyó - legalábbis ott, ahova igyekszünk, Európában -, nem számít a Házszabály, az államháztartási törvény, nem számít az agrárfejlesztésről szóló törvény, és nem számít és sok más sem. A nagyvezér döntött, akiknek dolga volt, kidolgozták, a szavazóbázis megkapta a parancsot, tehát minden rendben van. Jó, lehet, hogy az ellenzék majd teszi a dolgát, szót emel, érvel, néha még keménykedik is, talán még kiabál is, ez is rendben van, az a dolga. Meg hát végső esetben ellenzék nélkül is működik a parlament. Ezt is a nagyvezér mondta. Igaz, azt már nem tette hozzá, hogy az már nem demokrácia, hanem diktatúra. Na de ki tudja, hogy mi itt a cél?

Tisztelt Ház! A pénzügyminiszter a kiszámíthatóságról és az átláthatóság javulásáról papol, miközben a szakértők is, hát még a képviselők - már aki vette a fáradságot - a fejüket kapkodják a zavarodottságban, hisz nem tudják, mert nem tudhatják, hogy mihez is kellene viszonyítani. Márpedig a viszonyszám már csak ilyen, valamihez viszonyítani kell. Kellene. Talán az idei évihez? Ebben viszont nem segít az össznépi kormányzati sumákolás, hol minek az alapját képezi az idei többlet. Bátran meg merem kockáztatni, a fő cél az átláthatatlanság, a lebegtetés, a minél kaotikusabb állapot fenntartása. Aztán azt követően már nem szakmai, hanem politikai határozatok szükségesek, hogy mi történjen, milyen előnnyel és milyen hátránnyal járjon, hogyan történjen meg a pénzosztás.

Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt frakciója és az Agrárszövetség-Nemzeti Agrárpárt véleménye szerint ez a beterjesztett költségvetés nem másról szól, mint a nagyvezér és első ferencvárosi József főherceg kegyúri jogainak legalizálásáról, népszerűsítéséről.

 

(8.10)

 

Mert az viszont igaz, hogy országimázsra a 4,3 milliárd forinttal szemben mindkét évben 7,3-7,3 milliárd forintot akar a kormány elkölteni. A miniszterelnökségen készülő propagandakiadványokra pontosan annyit szán a kormány költeni, mint amivel az összes pártot támogatja ebben a két esztendőben. Nagy játék lesz itt a színfalak mögött, tisztelt képviselőtársaim!

Tisztelt Ház! A költségvetésben foglalt számoknak semmi közük sincs a valóságos folyamatokhoz, ezért a jövő évi irányszámokat csak az 1999-es tényszámokhoz lehet viszonyítani. Ebből viszont az látszik világosan, és az a tény derül ki, hogy reálértéken is kevesebb jut az oktatásra; akár az előképzést, akár az alapképzést, akár a középfokú képzést nézzük. Kevesebb jut a társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatásokra - azon belül is becsapja a nyugdíjasokat -, kevesebb jut a gyermekek után járó juttatásokra, amelynek elosztása társadalmilag akkor is igazságtalan, ha a papagájkórus egész nap ennek ellenkezőjét szajkózza. Kevesebb jut a kórházakra, kevesebb a közúti közlekedésre, kevesebb a rend- és közbiztonságra. Vagyis mindarra, ami ma és még jó ideig a legfájóbb pontja ennek az országnak és a benne élő embereknek.

Tisztelt Ház! A kormány sikerpropagandája meghamisítja a tényeket, s ezáltal becsapja az embereket. Győzelmi jelentéseivel ellentétben létszám-leépítési kötelezettségeket ró az önkormányzatokra. A pedagógusok béremelésére a normatíva emelésén keresztül adott összeg az Állami Számvevőszék számításai szerint sem fedezi a tanárok fizetésemelését, 2001-ben mintegy 4 milliárd, 2002-ben pedig 20 milliárd forint hiányzik. Ma már a legfelsőbb bírósági ítélet sem bírja rá a kormányt arra, hogy az önkormányzati tűzoltóság elmaradt és jövőbeni ügyeleti és készenléti díjait is kifizesse, hisz rá a törvény nem kötelező.

Van viszont pénz a bürokráciára. A minisztériumok igazgatási kiadásai jelentősen emelkednek. Elvégre karcsú, önmérséklő államot ígértek. Változatlan létszám mellett is jelentősen, mintegy 30 százalékkal nő az FVM kiadása, már ami az igazgatási kiadást jelenti, a Környezetvédelmi Minisztérium kiadása. A sokat kapók közül is kiemelkedik a Honvédelmi Minisztérium 34 százalékkal, a Phare-iroda 31 százalékkal, valamint a Nemzetbiztonsági Hivatal és az Információs Hivatal.

Tisztelt Ház! Elszomorító, és az MSZP és az Agrárszövetség részére elfogadhatatlan, hogy ezzel szöges ellentétben a társadalom legelesettebbjei még a nominálértéknél is kevesebbet kapnak. Kevesebbet kap a Magyar Vöröskereszt, a rákbetegek országos szervezete, az AIDS-program, a sürgősségi betegellátás, kevesebbet a mentés, az onkológiai tevékenység. Kevesebb jut a mozgáskorlátozottaknak, szenvedélybetegeknek, az egészségügyi intézmények felújítására. Igaz, több jut viszont az állami vezetők egészségügyi ellátásának fedezetére. Az viszont nem derül ki az anyagból, hogy ez a szinkronba hozás miatt történik-e, avagy fiatal koruk ellenére rohamosan öregszenek.

Tisztelt Ház! Hozzászólásomat szerettem volna hét közben elmondani, azért vártam vele péntekig (Közbeszólások: Szombat van!), mert figyelemmel szerettem volna kísérni, hogy végre - vagy szombatig - adódik-e olyan alkalom, amikor a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter avagy valamelyik képviselője kíváncsi arra, hogy mi történik a Házon belül a költségvetés tárgyalásánál (Keller László: Nem érdekli!) - értem, képviselő úr -, de úgy látom, a szombat sem alkalmas időpont arra, hogy a vidék és a földművelés iránt oly elkötelezett minisztériumnak akár a minisztere, akár a politikai államtitkára megjelenjen a parlamentben.

Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt és az Agrárszövetség-Nemzeti Agrárpárt egy költségvetésben megjelenő vidéket, a vidéken élő embereket érintő kérdésben nem azt tartja fontosnak, hogy ki a javaslattevő, hanem abból a megfontolásból indul ki, amikor támogatja avagy elveti, hogy az jó-e a vidéken élő embereknek, beleértve a földművelőket, beleértve a tanárokat, orvosokat, lelkészeket és mindazokat, akik a magyar vidéken élnek.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 2000. évi költségvetése 259,4 milliárd forint, amely 2001-ben 309,8 - tehát 19,4 százalékkal nő -, 2002-ben pedig 319 milliárd forintra, további 2,9 százalékkal növekszik. Jövőre tehát a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium kerete 50 milliárd forinttal nő az ideihez képest, a tárca mégsem tekinthető a kétéves költségvetés nyertesének, hiszen az átlagos éves növekedés folyó áron csak 11 százalék, ami alig haladja meg az inflációt.

Az agrárfejlesztésről szóló törvény szerint a költségvetésnek biztosítani kell, hogy reálértéken a bruttó hazai termelési érték, a GDP évenkénti növekedésével arányosan növelt támogatás álljon rendelkezésre. 2000-ben 10 százalékos, 2001-ben pedig a tervezett 7 százalékos inflációs ráta mellett két év átlagában 2,5 százalékos reálértékű növekedés valósul meg, ami minden bizonnyal elmarad a tényleges gazdasági növekedés ütemétől, és nem teljesülnek a törvényi előírások sem.

Ha a kétéves költségvetési források ilyen mértékű aszimmetrikus eloszlása szakmailag nem indokolható, annak minden bizonnyal kampánycéljai vannak. A 2002-ben fellépő hiányok és következményei ugyanis már a következő kormányt terhelik. E felvetést igazolja a gazdálkodási támogatások belső arányainak vizsgálata. A termelési költségeket csökkentő normatív közvetlen termelői támogatások 2001-ben drasztikusan növekszenek, majd 2002-ben folyó értéken is csökkennek. Hasonló tendencia figyelhető meg a beruházási támogatásoknál is.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a költségvetés mellett immár harmadik éve nem mutatja be az agrártámogatások elosztására vonatkozó szakmai koncepcióját, minden bizonnyal azért, mert nem is rendelkezik ilyennel. Aztán nem terjeszti be időre az agrárfejlesztésről szóló törvényben meghatározottak szerint az előző évi pénzfelhasználást. Az már csak hab a tortán, hogy az idei évre áthúzódó kifizetetlen támogatási ígérvények 43 milliárd forintos értéke csaknem háromszorosa a korábbi kormányzati ciklust jellemző mértéknek. A 2001. évre áthúzódó kifizetetlen támogatási számlák értéke meg fogja közelíteni az 50 milliárd forintot, amely megfelel a minisztérium költségvetési keretnövekményének.

A fenti okok vezettek immár második éve oda, hogy az agrártámogatási rendszer csődben van az ígérvények rendszerének széles körű bevezetéséhez, hisz a pénzhez jutás csak ígérvények formájában lehetséges.

Az elmúlt két évben főként a beruházási támogatások terhére történtek meg a költségvetési átcsoportosítások, melynek következtében a mezőgazdasági beruházások volumene visszaesett. A 2000. év első hét hónapjában a csökkenés 17 százalékos volt az előző év hasonló időszakához képest, és ez a tendencia folytatódik az év hátralevő részében is, még akkor is, ha a miniszter úr arról papol a parlamentben, hogy soha nem látott mértékben nő a mezőgazdaságban a beruházás.

 

(8.20)

 

A mezőgazdaság modernizációjához, a termelési szerkezetváltás elősegítéséhez a költségvetési feltételek hiányoztak az elmúlt két évben, érzékelhető mértékű elmozdulás e területen az elkövetkezendő két évben sem várható. Változik viszont a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium sporttámogatása, és az előirányzatok szerint a Ferencvárosi Torna Club a bennmaradás mellett újabb tőkeinjekcióban részesül, hiszen a sportlétesítmények fenntartására és fejlesztésére az 585 millió forint helyett 944 millió forint, tehát 60 százalékkal több forrás fog rendelkezésre állni. Elfogadhatatlan számunkra a fejezeti intézményi támogatások 10 milliárd forintos, azaz 28 százalékos növelése a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban.

Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt és az Agrárszövetség-Nemzeti Agrárpárt azt mondja, hogy az elmúlt évek súlyos és tragikus gondjai elkerülhetetlenné teszik, hogy legyen világos, átlátható és főleg kiszámíthatóságot biztosító agrárkoncepció, illetve agrárprogram. A legfontosabb, hogy ez a program nyíltan és minimum tíz évre rögzítse az agrárágazat támogatásának, finanszírozásának, biztosításának és adóztatásának feltételeit. Világosan jelölje meg a nyugati és a hazai támogatási és finanszírozási különbségeket, és minden ágazattal kapcsolatos intézkedéseinél ebből induljon ki.

Mélyen tisztelt Képviselőtársaim! Mindezekre való tekintettel a Magyar Szocialista Párt frakciója és az Agrárszövetség-Nemzeti Agrárpárt részére ez a beterjesztett költségvetési törvénytervezet elfogadhatatlan.

Tisztelt kormánypárti Képviselő Urak! Tisztelt Miniszter Úr! Szeretném, ha megfontolás tárgyává tennék a frakciónk és a magam részéről elhangzott javaslatokat, mert az idő halad, a becsület pedig fogy.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Tóth István képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

 

TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Kénytelen vagyok Mayer képviselő úr felszólalására reagálni, ugyanis ismét csak egy jelzőkkel terhelt felszólalást hallottunk, amelyben nagyon kevés konkrétum volt. Ezek a jelzős felszólalások mindig is a hallgatóságban, bennünk, illetve a széles közvéleményben ellenérzést keltenek, mert lehet valamit opponálni, de talán kellene helyette alternatívát mutatni.

Véleményem szerint Mayer képviselő úr nem eléggé készült fel számszakilag sem erre a felszólalásra, sőt annyira, hogy a hét ötödik és hatodik napját is felcserélte, de reméljük, a mai nap még tisztázhatunk egy-két dolgot. Vagdalkozik számokkal, cikázik a minisztériumok között, de igazából nem tudja az egészet letisztultan előadni, mert például a szociális rendszernél a Családügyi Minisztérium fejezeteit próbálja elítélni, holott tudnia kellene, hogy a gyednek a jövő évben 32 milliárd forinttal növekszik az összege, és 2002-re 41 milliárdra, igen jelentősen - ez csak apróság, ha rendesen megnézte volna a minisztérium fejezeteit. A Környezetvédelmi Minisztérium költségvetésből kapott támogatása a jövő évre 14 százalékkal emelkedik, 43 milliárdra, és 44 milliárdra 2002-ben. Természetesen ez nem elégséges, mert ismerjük hazánk környezeti állapotát, és tízszeresét el tudnánk költeni, de ha tegnap figyelmesen hallgatta volna a miniszterelnök úr beszédét, akkor tudná, hogy az ország teherviselő képessége ma ennyit tesz lehetővé.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Megadom a szót Latorcai János képviselő úrnak.

 

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tegnap hallhattuk a miniszterelnök úrtól is és több hozzászólásban is, hogy a 2001-2002-es költségvetés a családok támogatásának, a vállalkozások fejlesztésének, úgy is mondhatnánk, az esélyteremtésnek a költségvetése. Én ebből a vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatban szeretném néhány gondolatomat önökkel megosztani.

Azt elmúlt évtizedben végbement és lényegében lezárult piacgazdasági átalakulás eredményeként kialakult az új tulajdonosi és termelési struktúra. Napjainkban a magyar gazdaságot azonban sajátos kettősség jellemzi: egyfelől egy viszonylag szűk, erősen exportorientált, döntően külföldi tulajdonú, ugyanakkor vámszabad területen is termelő, néhány modernizációs szigetre koncentrálódó nagyvállalati kör - ahogy szoktuk mondani, a multinacionális társaságok - állítja elő a GDP és az export nagyobbik hányadát, másfelől a Magyarországon működő, közel 800 ezer társas és egyéni vállalkozás túlnyomó többségét alkotó, javarészt hazai tulajdonú mikro-, kis- és középvállalkozási szektor hozzájárulása a bruttó nemzeti termékhez és az exporthoz jóval elmarad e szektornak a foglalkoztatásában betöltött súlyától.

Jellemző például, hogy Magyarországon ezer lakosra hetvenöt működő vállalkozás jut, míg az Európai Unióban ennél lényegesen kevesebb, ötven körüli ez az érték. Magyarországon a gazdaság e kettősségének egyik kísérő jelensége, hogy a vállalkozói szektorban magas az önfoglalkoztatás aránya. Pusztán az a tény, hogy a hazai vállalkozói szektor közel 60 százaléka egyéni vállalkozás, jelzi az önfoglalkoztatást; vagy amit gyakran más kifejezéssel kényszervállalkozásnak is szoktunk nevezni. A kisvállalkozásoknak és különösen az egyéni vállalkozásoknak igen jelentős hányada családi üzemként működik, ezek csupán a vállalkozó és családtagjai számára biztosítanak munkát, vagyis külső munkaerőt a termelési folyamatokban vagy éppen a szolgáltatói folyamatokban ritkán alkalmaznak.

Azt hiszem, néhány gondolatban érdemes foglalkozni az önfoglalkoztatással is, mert ennek az árnyalt értékeléséhez természetesen nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény, hogy az élőmunkát terhelő, bár az utóbbi időben érezhetően és következetesen csökkenő, de még mindig magas elvonások, valamint a bonyolult adminisztratív szabályok miatt a mikrogazdálkodások, a mikrovállalkozások szinte megoldhatatlan problémáját jelenti az első foglalkoztatott alkalmazása. Azok a kis- és középvállalkozások, amelyek növelni szeretnék a foglalkoztatottak számát, sok esetben nem tudnak versenyre kelni a multinacionális vállalatok béreivel, munkakörülményeivel, szociális juttatásaival. Működési területükön általában csak alacsony képzettségű munkaerővel tudnak dolgozni, azzal rendelkeznek, és gyakorta csak nehézségek árán tudják teljesíteni a munkavállalók részére törvényekben biztosított szociális jellegű előírásokat is. Ugyanakkor azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy pontosan ezek az önfoglalkoztató vállalkozások a szocialista korszakból örökölt túlfoglalkoztatás, az úgynevezett kapun belüli munkanélküliség viszonylagos zökkenőmentes felszámolásában nyújtottak az elmúlt tíz évben komoly segítséget.

A hazai kis- és középvállalkozások előtt álló egyik legnagyobb kihívás most az európai uniós csatlakozásra történő felkészülésünk. Különösen hangsúlyossá teszi ezt a kihívást az a tény, hogy ebben a szektorban az export aránya a gazdaság egészéhez képest mintegy 10 százalékkal elmarad az EU-tagállamok hasonló értékeitől. Magyarországon a külkereskedelemben részt vevő kis- és középvállalkozások száma és aránya meglehetősen alacsony, ráadásul a hazai kis- és középvállalkozások jelentős hányada olyan gazdasági jogi formában működik, ami a nemzetközi piacokon csak korlátozott mozgásképességet biztosít.

Ebben a helyzetben ezek a kis- és középvállalkozások az elvégzett felmérések szerint két területen várnak változást a kormánytól: egyrészt szakmák, szabványok, hatósági eljárások és kereskedelemtechnikai előírások szintjén információkat várnak az Európai Unió előírásairól, valamint biztonságos gazdasági információkat a szomszédos országok piacairól és üzleti lehetőségeiről; másrészt pénzügyi támogató intézményeket és intézkedéseket várnak elsősorban a határon túli aktivitás biztosítására, a kockázatok csökkentésére.

 

 

(8.30)

 

Az előzőekből kiindulva a vállalkozáserősítő program, amely a Széchenyi-terv egy önálló fejezetét képezi, két fő célt tűz magához. Egyrészt azt, hogy elősegítse és felgyorsítsa a magyar gazdaság kettősségének oldását, vagyis az erősen exportorientált, döntően külföldi tulajdonú nagyvállalati szektort, valamint a belső piacra termelő, zömében hazai tulajdonú kis- és középvállalati szektor közötti termelési, innovációs és információs kapcsolatok kialakulását és kiszélesítését, másrészt pedig azt, hogy átsegítse a magyar gazdaságot az 1990-es évekre jellemző olcsó hazai munkaerőre és külföldi tőkebevonásra épülő gazdaságfejlődési modellről a szakképzett munkaerő, az innováció és a tőkebevonás hármasára támaszkodó innováció vezérelte gazdaságfejlődésre.

A vállalkozáserősítő program céljainak megfogalmazásakor el kell különíteni egymástól a piaci növekedésre, a helyi és globális hálózatokhoz való kapcsolódásra képes kis- és középvállalkozásokat azoktól az önfoglalkoztató családi vagy mikrovállalkozásoktól, amelyek elsősorban foglalkoztatási szerepet töltenek ma be. Ennek alapján a Széchenyi-tervben megfogalmazott vállalkozáserősítő program célja az, hogy az önfoglalkoztató mikrovállalkozásokat felkészítse arra, hogy képesek legyenek tartósan is önmaguk, családjuk és környezetük eltartására, valamint, hogy ezek a kis- és középvállalkozások arra is képesek legyenek, hogy a gazdasági hálózatokba, termelési láncokba és az információs gazdaságba érdemileg be tudjanak kapcsolódni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha megnézik a Széchenyi-tervnek éppen ott, az asztalomon lévő sárga színű alfejezetét, amely immár nagy számban megjelent, akkor abból látható, hogy a tartós növekedés feltételeit is figyelembe véve ez a terv, és ehhez illeszkedően a 2001-2002-es költségvetés célként tűzi maga elé az új, innovatív kisvállalkozások létrejöttének elősegítését, a már létező kisvállalkozások közepes vállalkozásokká való fejlődésének az előmozdítását, illetve a már működő hazai középvállalkozások gazdasági megerősödésének, külpiaci megjelenésének és tőkebefektetésének, valamint az információs gazdaságba való bekapcsolódásának a támogatását.

Ez a program abból indul ki, hogy a hazai kis- és középvállalkozások reális esélyének megteremtése egyszerre segítheti a vállalatszerkezet kettősségének oldását, a hazánkban működő nemzetközi vállalatok és külföldi tulajdonú nagy- és közepes vállalkozások gazdasági beágyazódásának megerősítését, olyan vállalatközi kapcsolatrendszerek kiépítését, amelyek jelentősen tompíthatják a regionális gazdaságban lévő különbségeket - ugyanakkor ez a társadalomra is jó hatással van -, a mikro- és kisvállalkozások fejlődési potenciáljának a bővülését, versenyképességük javulását, valamint a kis- és középvállalkozások exportképességének, a külpiaci aktivitásának a bővülését.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Képviselőtársaim! Ezek a várható kedvező hatások együttesen lehetővé teszik, hogy az utóbbi években elindult dinamikus gazdasági növekedés valóban tartóssá, valóban fenntarthatóvá váljék, és egyben szétterüljön az egész országban. Úgy hiszem, teljesen egyértelműen látható a költségvetésből, hogy az erre beállított források mindezt biztosítják.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Mayer Bertalannak.

 

MAYER BERTALAN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár képviselőtársam nem tartózkodik a teremben, aki kifogásolta az általam mondottakat, azért szeretném, ha csak az lenne a legnagyobb hiba ezzel a kétéves költségvetéssel, hogy a szombat helyett pénteket jelöltem meg hozzászólásom időpontjául. Azt hiszem, hogy rendkívül sok számszaki dolog többféleképpen értelmezhető. Vannak olyan részek, ahol ugyanazok a számok szerepelnek a költségvetésben 2002-ben, mint ami 2001-ben. Ez vagy a bizonytalanságot vagy pedig a nem tervezettséget vagy éppenséggel a nem fejlesztést vagy bővítést szolgálja.

Engedtessék meg, hogy alátámasszam ezt néhány számadattal. Az agrárfejlesztésről szóló törvény egyértelműen rögzíti, hogy tulajdonképpen mit kell vagy kellett volna kapnia az agrárágazatnak. A '98. évi tényleges támogatás 118,7 milliárd forint volt, a 14,3 százalékos fogyasztói árindexszel és 5,1 százalékos '98. évi GDP-növekedéssel számolva 142,5 milliárdot kellett volna kapnia '99-ben; 110 százalékos '99. évi fogyasztói növekedéssel, 4,4 százalékos GDP-növekedéssel pedig 2000-ben 163,9 milliárdot kellett volna kapnia. Ezzel szemben a 2000. évi tényleges támogatási előirányzat 132,9 milliárd forint volt, tehát közel 31 milliárddal kapott kevesebbet agrárfejlesztésre a törvényben rögzítettnél a minisztérium. Ha nem ebből a bázisból indulunk ki, amit 2000-ben kapott, hanem, amit kapnia kellett volna, akkor 184,1 milliárd forint az, aminek tulajdonképpen meg kell jelennie, 109 százalékos fogyasztói növekedés árindexével pedig 187,5 milliárdnak.

Ennyit a számokról. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Kiss Andor képviselő úrnak, Magyar Igazság és Élet Pártja.

 

KISS ANDOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Latorcai János hozzászólásához szeretnék egy-két gondolatot hozzáfűzni. A tegnapi felszólalásomban már örömmel üdvözöltem, hogy a kormány programjában változások történtek a kis- és középvállalkozásokhoz való hozzáállásban, ez külön örömmel töltött el. Remélem, az MSZP-sek nem fogják most majd rámfogni, hogy kormánypárt meg egyéb, megint a MIÉP. (Mayer Bertalan: Á!)

Azt kell mondanom, hogy már lassan tíz éve vagyok kisvállalkozó, most hallottam először egy igazi helyzetértékelést oly módon a parlamentben, ahogy azt a kis- és középvállalkozók elvárták volna már hosszú évek óta. Legalább a retorika szintjén már megjelent a Házban, illetve valamilyen konkrét lépésekben. Remélem, hogy a kormány még inkább nem feledkezik meg e rétegről.

Az információs társadalomba való beilleszkedés kapcsán voltak olyan hangok - és szerettem volna, de aztán az adótörvényekből kimaradt -, hogy az internetezés áfáját 12 százalékra kellett volna csökkenteni. Ezt sajnálják a kis- és középvállalkozók is. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Megadom a szót Lotz Károly képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége; őt majd Kelemen András követi, a Magyar Demokrata Fórum részéről.

 

LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Közismert, hogy a közlekedés az infrastruktúra egyik meghatározó eleme, jelentős hatással van a gazdasági fejlődés lehetőségeire, feltételeire, valamint a társadalom minden rétege számára, a munkával összefüggő, a szociális és kulturális helyváltoztatási igények kielégítésére. Nemzetközi vonatkozásai, illetve számtalan gondja, problémája miatt ugyanakkor az európai uniós csatlakozási tárgyalások úgynevezett kemény magjai közé tartozik.

Áttekintve az előttünk fekvő törvényjavaslat vonatkozó részeit - tehát elsősorban a közlekedési fejezetet -, az elmúlt időszak tanúsága szerint az ugyancsak roppant fontos vízügyekkel együtt sajnos a közlekedés jelentősége megfelelő kezelésének e költségvetésben nyomait sem észleljük.

A Közlekedési és Vízügyi Minisztérium kiadásai 2001-ben a bázisévhez viszonyítva mindössze 4,6 milliárd forinttal, azaz 4,8 százalékkal növekednek.

(8.40)

 

A gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére vonatkozó összeg említésével, de csupán említésével mint módosító tényezővel a törvényjavaslat készítői pedig csak az "itt a piros, hol a piros" alapon bűvészkednek. Az általuk ily módon kimutatott 31,8 milliárd forintos állítólagos növekményből ugyanis 30,6 milliárd forint a saját bevételek emelkedéséből származik. Ennek a kategóriának a tartalma nem világos. Így a költségvetési támogatás, írd és mondd, 2001-ben mindössze 1,2 milliárd forinttal növekszik. Nem valami nagy feladat a tárca számára ekkora összeg helyének a megtalálása.

Ezek után érdemes az általános indoklásnak a felhalmozási kiadások fejezetben foglalt azon állítását is szemügyre venni, mely szerint a termelői infrastruktúra beruházásai terén a 2000. évi előirányzatokhoz képest kiemelt előirányzat jut a vasúthálózat és a Volán-autóbuszpark fejlesztésére. Nos, a vasúthálózat fejlesztése csoportban a 2000. évi 16,7 milliárd forinttal szemben 2001-re 17 milliárd forint szerepel, ami 1,7 százalékos növekedésnek felel meg, messze elmaradva még a kormányzat által prognosztizált inflációtól is. Itt tehát súlyos értékvesztésről van szó.

Nem derűsebb az a kép sem, ha a vasútra fordított, illetve fordítható teljes összeget vizsgáljuk. Eltekintve a vasút ISPA-támogatásának összegétől, amelynek egyelőre még nem világos a sorsa, amely gyakorlatilag három vonalszakasz rehabilitációjának egyik ütemét, ennek finanszírozását jelentheti, az idei esztendő előirányzatához képest nominális értékben 5,5 százalékos, a tavalyi teljesítéshez viszonyítva pedig 7,2 százalékos visszaesés mutatható ki.

De nem jobb a helyzet a korszerű árufuvarozás szempontjából olyan fontos területeken, mint a kombinált fuvarozás, amelyet évek óta az egyik legfontosabb fejlesztési területnek tekintünk, vagy a logisztikai központok fejlesztése, ahol 2001-re az idei esztendőhöz viszonyítva egyetlen fillér többlet sem szerepel, amely ily módon reálértékben akár 10 százalékos csökkenést is elszenvedhet.

Tisztelt Ház! A Volán autóbusz-rekonstrukciója sem nyújt sokkal derűsebb képet, pedig tudjuk, hogy milyen állapotban vannak a Volán-autóbuszok. Igaz, hogy az idei összegekkel egybevetve van némi előrelépés, de az 1999-hez viszonyított 0,8 százalékos nominális emelkedés teljességében ellentmond mindenféle kormányzati ígérgetésnek.

Tisztelt Ház! Elkeserítő képet mutat az útfenntartási és fejlesztési célelőirányzat is. Az Útalap kormányzat általi meggondolatlan megszüntetésének következtében, a közbeszerzési kötelezettségek alóli kibúvás feltételeinek megteremtése érdekében, a gyorsforgalmi úthálózat továbbépítésének költségvetési kereteken kívülre helyezésével a teljes országos közúthálózat esetenkénti alkudozás tárgyává vált. Úgy tűnik, ebben a közlekedési tárca, illetve a közúti közlekedés lett az igazi nagy vesztes. Maga a fejezeti indoklás is elismeri, hogy az üzemeltetés, a karbantartás és a felújítás együttes összege legfeljebb csak reálértéken tartást tesz lehetővé, és pusztán a legalacsonyabb, úgynevezett "C" szolgáltatási szint fenntartására elegendő.

A fejlesztési előirányzatoknál még ennyire sem telik, mert - szó szerint idézem - "a fejlesztési előirányzat összegében a bázisévi előirányzathoz képest növekmény nem került megtervezésre". Vajon miért? És mindez akkor, amikor egy tárca által megrendelt tanulmány néhány hete a közutak állapotának gyorsuló romlásáról tudósít, és amikor közismerten több száz milliárd forintos költségvetési többletbevétel keletkezik a tervezettnél jóval nagyobb infláció miatt.

Közgazdaságilag pedig teljesen egyértelmű, hogy az inflációs többletbevétel, amennyiben egyáltalában felhasználják valamire, hiszen az nagy kérdés, hogy valóban fel kell-e használni az inflációra tekintettel, akkor nem gerjeszt újabb közvetlen inflációt, ha infrastruktúra - például út-, vasútfejlesztés, vízi létesítmények - fejlesztésére fordítják. Itt lenne végre az alkalom és egyben forrás az ésszerű, komoly javításra, az infrastruktúra bővítésére, illetve az infrastruktúrák jelenlegi helyzetének javítására. A költségvetés szerint a kormány ezt most ismét elmulasztja.

Ezután komolyan vetődik fel az a kérdés is, miből akarja a kormányzat az uniós követelményeket teljesíteni, finanszírozni, például az utak teherbíró képességének előírt szintre emelése. Ezzel kapcsolatban rendkívül komoly, hosszú évekig tartó hatalmas költségeket igénylő műveletekről van szó. Ez csak fokozatosan növekvő ráfordításokkal oldható meg, még akkor is, ha uniós segítségre számítunk, vagy esetleg csak számíthatunk ebben a kérdésben.

Összefoglalva az elmondottakat: egyértelmű és világos kép rajzolódik elénk. Ez a költségvetés nemhogy a szükségszerű fejlődés, az uniós követelmények, elvárások teljesítésére alkalmatlan, de még a jelenlegi színvonal fenntarthatóságát is kétségessé teszi, amely sajnos beláthatatlan következményeket fog maga után vonni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Kelemen András képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum; őt követi majd Erkel Tibor, a Magyar Igazság és Élet Pártja részéről.

 

DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A forradalom, de különösen az ezzel ránk kényszerített szabadságharc emléknapja előtt állva fontosnak érzem felhívni a figyelmet a honvédelem állapotára és fontosságára, már csak abból a régi mondásból is kiindulva, hogy aki békére számít, készüljön háborúra.

A Honvédelmi Minisztérium költségvetési fejezete megfelel a NATO-nak tett vállalásunknak, amely szerint a következő évben a bruttó hazai termék 1,61 százalékát kell a tárca költségvetésére előirányozni. Az erre a célra fordítandó főösszeg majdnem 50 milliárd forinttal, közel 25 százalékkal emelkedik 2001-ben.

E jelentős emelkedés két forrásból táplálkozik. A kormány vállalta, hogy évente a GDP 0,1 százalékával növeli a tárca költségvetését, egészen addig, amíg el nem éri az 1,61 százalékot. Ezt az arányt a jövő évi költségvetés teljesíti is, a 2002. évtől kezdve pedig megőrzi ezt a szintet.

A jövő évi növekmény másik forrása magának az összterméknek az évi növekedése. Reményeink szerint még hosszú időn keresztül a GDP éves növekedése megközelíti, eléri, sőt meg is haladja a 6 százalékot, amíg sikerül felzárkóznunk az Európai Unió tagállamainak előbb az alsó harmadáig, de azt hiszem, reménykedhetünk abban, hogy nem is túl távoli jövőben az EU-s országok átlagáig. Ez pedig az ország gazdasági erejének fokozásával biztosíthatja a honvédelmi tárca forrásnövekedését.

A tárca költségvetését biztosító rugalmas tervezési rendszer lehetővé és szükségszerűvé teszi az utólagos módosítást. Ezen azt értem, hogy a GDP-növekedés előzetes adataitól az év során lehet kisebb-nagyobb eltérés, ami újraszámításra késztetheti a tervezőket. Ilyen hozzáigazításra már ebben az évben is sor került, amikor a 227 milliárdos összeghez képest szeptember elején jelentősen megemelték a tárca jövő évi költségvetését.

Ha most kicsit visszatekintünk csak arra az időszakra, amikortól a kormány NATO-nak tett vállalása érvényben van, már 1998-ra és '99-re is igaz, hogy a GDP jobban növekedett a tervezett értéknél, így a tárca tényleges költségvetési főösszege elmaradt az 1998. évi 1,41 százaléktól és az 1999. évi 1,51 százaléktól. A kétévi elmaradás pedig meghaladja a 10 milliárdot. Ennek az összegnek a pótlására már csak azért is sort kellene keríteni, hiszen tudjuk, mennyi katasztrófa történt az elmúlt években, mennyi szenvedést előzött meg a kormány a kárt szenvedett lakosság gyors és hathatós támogatásával. Tudjuk, hogy a kormány a tárcáktól igyekezett egyformán elvonni anyagi eszközöket a katasztrófa elleni védelemben a helyreállításokhoz szükséges pénzigény biztosítására, de azt is tudjuk, hogy a honvédelmi tárca jelentős létszámmal, eszközzel vett részt a természeti csapások elleni védelemben. Ennek a költségeit is a tárca fedezte a központi elvonás mellett.

De volt egy harmadik tétel is, amellyel a Honvédelmi Minisztérium hozzájárult a komoly kiadások fedezéséhez, és ez az előbb említett több mint 10 milliárd forint, ami nemzetközi vállalás alapján járna a tárcának.

 

(8.50)

 

A honvédelem költségvetésének pontosságát, kiszámíthatóságát javítaná, ha a kiadási főösszeg követné a nyers hazai termék tényleges éves növekedését. Elméletileg a tervezetthez képest a tényleges adat lefelé és fölfelé is eltérhet. Egyszerűbb az eset, ha felfelé tér el, mert akkor a következő évben többletforráshoz juthatna a tárca. Persze fennáll az a lehetőség is, hogy az ilyen jellegű kiigazítás rendszerbe vétele esetén, a következő években vagy évben elvonásra kerül sor. Tudjuk, hogy a tervezési folyamatban egy kormány sem törekszik arra, hogy túl adakozóvá váljék a honvédelmi kiadások területén, s a hazai hivatásos fegyveres védelemért felelősöknek, ellentétben akár a szomszédos országok hasonló csoportjaival, mindeddig nem sikerült társadalmilag támogatott, erős érdekérvényesítést kialakítaniuk, annak ellenére, hogy tudjuk, hószakadás, árvíz és egyéb csapások esetén tevékenységükre mindenki első helyen számít. Ezért persze nem sújthatjuk a tárcát. Ugyanakkor azonban, amikor felelősek vagyunk az ország védelméért, összhangot kell teremtenünk más területek költségvetésével is. Ha tehát a jövőben a körülmények olyan szerencsétlenül alakulnának, hogy a GDP-növekmény nem éri el a tervezettet, a honvédelmi tárca sem járhat jobban a többi szereplőnél - de persze rosszabbul sem.

A tárca jövő évi költségvetésének nagyságát, amint előbb elmondtam, a kormány vállalása és a GDP nagysága együtt határozza meg. A belső arányait a stratégiai felülvizsgálat és a haderő-átalakítás fogja formálni. Ennek következménye, hogy a Pénzügyminisztérium jóváhagyta a tárca irányuló kérését, hogy a kiadási főösszegek az év során ne változhassanak, de belső arányaik a stratégiai átalakítás következtében mégis módosulhassanak.

Ha az átszervezésekre gondolunk, akkor elmondhatjuk, hogy a rendszerváltozást követő tíz évben kevés olyan év volt, amikor a minisztérium, a minisztérium hivatalai, háttérintézményei, illetve a honvédség szervezetei úgy élték meg december végét, ahogy azt januárban elkezdték. Közben a létszám másfélszázezres állományból még harmadát sem elérő 45 ezer főre csökkent, ennek arányában csökkent, illetve fog csökkenni az objektumok, műszaki eszközök száma is.

Az elmúlt évek költségvetéseiben - és a jövő évi költségvetésben is egyelőre - az átalakítással természetes módon együtt megjelenő többletköltségek is jelentkeznek, folyamatosan, ameddig előre látjuk, 2003-ig mindenesetre. Zárójelben jegyzem meg, érdemes lenne a tisztánlátás érdekében egyszer kiszámolni, mennyibe került a tízéves átalakítási folyamat, köztük esetleg azok a felesleges felújítások, amelyeket azután néhány hónap vagy év múlva felszámolásra ítéltek.

Tisztelt Ház! A 2001-re tervezett 236 és a 2002-re tervezett 261 milliárd forint kiadási főösszeg, úgy tűnik, megfelel mind a koalíció, mind az ellenzék számításainak. Itt hívom fel a figyelmet arra a nagyvonalú döntésre, amelyet a kormány tett a tárcának, hogy nincs a tárca költségvetése bevételi követelményeknek kitéve, azaz év közben a bevételek esetleges elmaradása miatt nem kell költségvetési átcsoportosításokat végrehajtania. Úgy lehet mondani, hogy a bevételek feszített növelésében a tárca nem érdekelt.

A tervezett összegek első közelítésben elegendőek. Biztosítják a kielégítő működést. Hasznos jelenségként értelmezhető, hogy a személyi kiadások és járulékok aránya folyamatosan csökken. Mi a Magyar Demokrata Fórumban úgy látjuk, hogy az illetmények megfelelő emelkedésével párhuzamosan gyorsabban kell a tárca főösszegének emelkednie, úgy, hogy a személyi kiadások és járulékaik a főösszeg egyharmadát ne érjék el.

Évről évre több jut beruházásokra, új eszközök vásárlására, az elkerülhetetlen korszerűsítésre. A nemzetgazdaságnak talán egyetlen ágazatában sincs annyi nullára írt műszaki eszköz, mint a védelem területén.

Az ember gyakran megütközéssel hallja, hogy magyar fiatalok mennyire nem akarnak a seregben szolgálni, leszerelésük után pedig megindul panaszáradatuk. Ám ha tekintetbe vesszük a panaszok egyéni túlzásait, akkor is rá kell jönnünk, hogy van igazság abban, amit elmondanak. Senki sem szereti idejét úgy tölteni, hogy abban sok legyen az üresjárat. A hivatalos megfogalmazások szerint az eszközök jelentős része nem működőképes, a kiképzés épphogy megfelelő, a ruházat, élelmezés épp kielégítő, az elhelyezés színvonala nem éri el a kor színvonalát. Ha pedig ez a hivatalos kifejezés erre a helyzetre, akkor mondhatjuk, hogy jogos az az észrevétel, hogy felesleges időtöltéssé válthat a szolgálat, nem kielégítő körülmények között, elég gyenge élelmezés mellett, elég rossz ruhában.

Ilyen adottságok mellett - számtalanszor elmondtuk - nem megoldás a hivatásos állomány növelése sem. Mert az még egy újabb nehéz tényezőt von be: a rosszul fizetett, rosszul ellátott szerződéses állomány összes gondját. Csak utalok arra, hogy a napokban újsághírré vált, hogy a légierő személyzete, a pilóták és a földi kiszolgáló személyzet jelentős része egyaránt távozni készül a haderő kötelékéből, hogy a tiszthelyettesek és szerződésesek is ilyesmit fontolgatnak. Mindez, azt hiszem, alátámasztja mindazt, amit most kifejtettem.

Tisztelt Ház! Meg lehetne kérdezni, hogy miért mondtam el ezeket a zavaró körülményeket és jelenségeket akkor, amikor örülnünk kell a közel 25 százalékos növekedésnek. Örülnünk kell annak a ténynek, hogy a kormány fölismerte: a tárca 45 ezres létszáma, ezen belül a honvédség 37 500 fős állománya a GDP 1,61 százalékos aránya mellett megfelelően fenntartható. Ez az arány megfelel a NATO-országokban folytatott gyakorlatnak is. A gondot azonban ott látom, hogy más országok - amelyekhez szeretjük magunkat hasonlítani, és általános emberi tulajdonság, hogy mindig egy jobb, kedvezőbb példához hasonlítjuk magunkat -, amelyeket követendő példaként szoktunk emlegetni, nem a mi elhasználódott honvédségünkhöz hasonló, hanem folyamatosan fejlesztett ütőerejű seregeiket tartják fenn ilyen arányú költségvetéssel.

Az elmúlt években elmaradt költségvetési támogatás számításaink szerint legalább másfél évi költségvetéssel egyenlő. Ha elfogadjuk, hogy az 1,61 százalékos arány optimális ilyen nagyságú hadsereghez, akkor az elmaradást pótolni szinte lehetetlen, és nem is valósul meg a honvédség stratégiai átalakításáról szóló országgyűlési határozat, amely felzárkózásunkat belátható időn belül biztosítaná.

Ez a nehéz helyzet nem ment fel minket az alól a feladat alól, hogy a 2001. év végére ki kell alakítani a működőképes honvédséget. Már kezd a megoldás körvonalazódni, hiszen nincs messze a Honvédelmi Minisztérium és a vezérkar integrációjának végleges formája, és a honvédség átalakítása is a tervek szerint halad. Működő honvédséget mondtam. Azért hangsúlyoztam ezt a jelzőt, mert arra gondolok működő honvédségről szólván, hogy végleges lesz a szervezetek száma, létszáma, elhelyezése, és így meg lehet mondani, hogy az adott szervezetnek mekkora lesz a költségvetési igénye. Ezen adatok összegéből meghatározható lesz az egész hadsereg működésének költségvetése.

Tisztelt Ház! Természetesen ezen igény nem tartalmazza a korszerűsítésre váró eszközök költségeit. Mert ezt a nem jelentéktelen összeget a vállalt 1,61 százalékból - mintegy csepegtetős módszerrel - csak nagyon hosszú idő alatt fedezni. Talán úgy mondhatom, hogy a tárca éveken keresztül hátrányos helyzetben volt más ágazatokkal szemben, tehát ezt kell pótlólagosan visszajuttatni valamilyen rendszer szerint, a hosszú távú átalakítási tervnek megfelelően.

A honvédség hadászati mértékű átalakításának első lépései már ebben a költségvetésben észrevehetők. A korábbi években még az előző kormány az úgynevezett elhelyezési szolgálatot átalakította, a hadsereg szervezetén kívülre helyezte. Most a honvédség működésében nagyon fontos, de a hadsereg szempontjából kiegészítő járulékos területeken a tárca kht.-kat szervezett. A művelődési házakat, üdülőket, egészségügyi intézményeket átszervezve, szolgáltatásaikat megvásárolva, anyagilag kívülről tartja fenn. Ebben a működési formában már jól meghatározhatók a szolgáltatások árai, a működés költsége. A jövő évben kiderül, hogy a tervezett költségvetésből hogyan tudnak gazdálkodni.

Mindezt összefoglalva elmondható, hogy a stratégiai átalakítást figyelembe vevő, nemzetközi kötelezettségeinket teljesítő, a hadsereg korszerűsítését megkezdő, a hivatásos, szerződéses állomány és a hadkötelezettség alapján szolgálatot ellátók élet- és munkakörülményeit alig változtató költségvetési javaslat született a 2001. és 2002. évekre, melynek végrehajtása nagyfokú figyelmet, takarékos szemléletet, rugalmasságot követel a végrehajtóktól.

 

 

(9.00)

 

Három tétel: ez a költségvetés maga, a stratégiai átalakítás és NATO-tagságunk együttesen biztosítéka lehet a hadsereg további fejlesztésének.

Mint a magyar parlament NYEU-küldöttségének vezetője, fel kívánom hívni a figyelmet arra, hogy a szorosan vett honvédelmen túl ez szükséges ahhoz is, hogy a kemény viták közepette éppen átalakulóban levő euro-atlanti védelmi és biztonságpolitikai rendszerben számottevően érvényesíthessük nemzetünk hosszú távú érdekeit.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Fenyvesi Máté képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

 

DR. FENYVESI MÁTÉ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A gépkezelési hiba miatt most szeretnék reagálni a Mayer képviselő úr által jelentett adatokra, amely úgy hangzott el, mintha az FVM a saját létesítményére adott felújítási, illetve fenntartási költséget a Ferencvárosi Torna Club támogatására adná. A kettő egészen elkülönül egymástól, ugyanis a Ferencvárosi Torna Club bérlője a létesítménynek, ami az FVM tulajdona.

Ezt szerettem volna kiigazítani. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Megadom a szót Erkel Tibor képviselő úrnak, Magyar Igazság és Élet Pártja; őt követi Sasvári Szilárd, a Fidesz részéről.

 

ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor 1998 őszén, pontosabban november 8-án a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma költségvetéséhez hozzászólhattam, történelminek neveztem a pillanatot. Az akkori, 1999-es költségvetés XXIII. fejezete ugyanis egy, a kormányprogramban megfogalmazott pozitív látomásnak a valóságba emelő, sorsdöntő dokumentuma volt. Amint akkor is érzékeltettük, évtizedek óta először ismerte fel a magyar kormány a kulturális politika stratégiai jelentőségét a magyarság hasznára, és nemcsak határozott célkitűzéseket fogalmazott meg a tárca és a kormány egésze számára, hanem a célhoz vezető út költségére is jelentős keretet irányzott elő.

Előbb a kialakítandó stratégia hátteréről. Idézem a kormányprogram ide vonatkozó bekezdését: "A világgazdaság globalizációja és az információs társadalom különösképpen hátrányos helyzetbe hozza az őrzött, átadott és gyarapított kulturális örökség tekintetében a kisebb nemzeteket, amelyek kulturális piacokat védő intézkedésekre, és egyben mind jelentősebb állami kiadásokra fognak kényszerülni, ha meg akarják őrizni nemzeti nyelvük értékét és kultúrájuk élő kínálati gazdagságát." Ennek a bekezdésnek az igazát az azóta eltelt időszak percről percre igazolta. Ma már nemcsak Európában, hanem világszerte tapasztalható egyetértés, azonos gondolkodás ebben a kérdésben.

Akkor a kormány csak a tárcához rendelt feladatokhoz közel 57 milliárd forintot tervezett, és ezt az összeget szavazta meg az Országgyűlés. Bár a fejlesztés viszonyítása az 1998-as kerethez bonyolult volt - ugyanis éppen akkor vált el az oktatás minisztériuma a kultúrától -, a szinte hihetetlen, 60 százalékosnak minősített emelkedés hihetőnek tűnt.

Örömömet - aminek hangot is adtam - csak az árnyékolta be, hogy korábbi, éppen ebben a minisztériumban szerzett tapasztalataim figyelmeztettek, ez a 60 százalék a szinte semmi 60 százaléka, amit - mármint a semmit - fölöttébb nehéz úgy megemelni, hogy az eredmény ne a semmihez álljon közelébb. Ezt a figyelmeztetést is továbbítottam: "A kultúra olyan mélyrepülést produkált pénzügyi lehetőségeit tekintve az elmúlt évtizedekben, hogy ez a segítség mindenekelőtt a lezuhanást késlelteti."

És most, e rövid bevezetés után pillantsunk bele 2000-es évek első és második évének költségvetéséről szóló törvény tervezetébe!

A XXIII. fejezet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a tárca felügyelete alá tartozó intézmények előirányzatait tartalmazza 1-6. címek alatt. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma igazgatása alcímnél 2001-re szembeötlő az előirányzott 667 milliós növekedés, ami 2002-re meghaladja a 700 milliót; az összegeket a tizedesek elhagyásával említem. Így a 2001-re tervezett 2727 millió, illetve a 2002-re tervezett 2776 millió forint magában véve igen szép fejlődésnek látszik. De ez csak az előkép, ami a kultúra támogatásának bátor perspektíváját rajzolja elénk. Ha azonban mélyebben belenézünk e fejezet lapjain hullámzó számtengerbe, akkor meglehetősen összekuszálódik a vonalvezetés.

Kérdésként merül fel mindjárt az elején, hogy a működési előirányzatként szereplő 1999. évi 6000 millió bevételhez képest az idénre miért terveztek megközelítően csak fele összeget, 3500 milliót. És miért biztos, hogy ez alig változik majd az elkövetkező években?

Szintén zavaró - habár nem a csökkenés, hanem a növekedés mértéke miatt - a kiküldetés, reprezentáció, reklámkiadások 1999. évi 23 milliójához képest a 2000. évi 123 millió - közel 500 százalékos emelkedés -, a 2001. évi 163 millió, ez az előzővel együtt 700 százalékos emelkedés. Tehát ez a 100, sőt 140 millió forintos növekedési előirányzat véleményünk szerint alapos magyarázatra szorul. De már itt jelezzük, hogy az EU-csatlakozás nem lehet igazi indoka e kiadások 100 milliós növekedésének, hiszen azokat külön alcím alatt tervezték be. Az egy év alatti több mint ötszörös növekedés már nem is bátor, de vakmerő tervezésre vall.

Ugyancsak érthetetlen az úgynevezett kommunikációs szolgáltatások idei 71 milliós keretének jövő évi 172 millióra való növekedése, ami 250 százalék. Itt is 100 milliós az egy évben belüli növekedés.

Ezek a kiragadott példák annál inkább különösek, mivel az ugyanezen, például kommunikációs szolgáltatásra a tárca gazdasági főigazgatóságánál külön keretet terveztek, az idei 5,3 milliót 2001-ben 10 millióra, azaz a duplájára növelve. Ugyanott a kiküldetés, reprezentáció, reklámkiadások szintén 50 százalékkal megemelt összeggel szerepelnek.

A finoman fogalmazva is különösnek és alapos magyarázatra szorulónak mondható példák után ha megnézzük a művészeti intézményekhez - 3. cím - tartozó előirányzatot, akkor azt látjuk, hogy ott egyetlen év alatt 1400 millió forintos növekedést terveztek, amire nyugodtan mondhatjuk, hogy elképesztő aránytalanság, és véleményünk szerint legalább is újragondolásra szorul. Nem indokolhatja ugyanis ezt az aránytalanságot a Filharmonikusok működési színvonalának emelésére szánt, egymagában 980 millió forintos előirányzat. De ráadásul, ha összehasonlítjuk ezt a címet a sokkal több intézményt magában foglaló közgyűjteményeknél - 2. cím - megjelenő növekedéssel, akkor válik igazán szemléletessé az aránytalanság: a 2. cím alatt tizenöt intézmény található a 3. cím alatti hét intézménnyel szemben.

 

 

(9.10)

 

Közgyűjtemények alatt a legjelentősebb nemzeti értékeinket őrző intézmények sorakoznak: Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Nemzeti Múzeum, Iparművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Magyar Nemzeti Filmarchívum, Magyar Országos Levéltár, és még sorolhatnám; természetesen hátravan még néhány, amelyek külön-külön is jelentősebb nemzeti értéket képviselnek, mint a szintén kiemelt kulturális intézménynek tekintett Filharmónikusok. De hogy a közgyűjtemények támogatási előirányzatának növekedése a 2001. évben csupán 600 millió forint legyen - tehát valamennyié -, amit majd 2002-ben még további 37 millióval megtold a javaslat, nos, ez teljességgel elfogadhatatlan. Ez ugyanis kevesebb, mint a fele a művészeti intézmények számára egyetlen év alatt betervezett 1400 milliós növekedésnek.

Ugyancsak érdemes összehasonlítani az Európai Unióhoz való csatlakozás kulturális programjaira biztosított összesen 130 milliót a magyar nyelv és kultúra támogatására előirányzott 40 millióval - itt háromszoros a különbség.

Véleményünk szerint túltervezett az 5. cím alatt a kulturális kutató és szolgáltató intézmények 750 milliója, illetve a 6. cím alatt a kulturális intézetek igazgatóságának 2500 milliója. Ez utóbbinál a 2001-re tervezett növekedés 500 millió, ami igen közel van az összes magyar közgyűjteményre fordított 600 milliós növekményhez.

Lehetséges, hogy nem túlzott a miniszteri díjakra szánt 42 millió, illetve a művészeti díjakra szánt 24 millió, azaz összesen 66 millió forint, de ha a díjak között van az úgynevezett Németh Lajos-díj is, akkor az erre szánt összeget, legyen az bármekkora is, mindenképpen sokalljuk.

Szintén elfogadhatatlan számunkra a nemzeti kulturális alapprogram éves működési költségére előirányzott 400 millió forint, ami tudniillik az alapkezelő igazgatóság működési költségét fedezi, nem az úgynevezett programokra szétosztásra kerülő pénz mennyiségét jelenti. És ugyancsak elfogadhatatlannak látjuk a pályázati támogatások idei 4200 millióról 5600 millióra való növelését is. Az 1400 millió forinttal való növelés a jelenlegi szétosztási rendszerben, vagyis az ismert problémák, a nemzeti érdekek sorozatos háttérbe szorítása mellett, teljességgel elfogadhatatlan számunkra.

Mielőtt a javaslatainkra térnék, szeretném emlékeztetni mindenekelőtt a kulturális bizottság tagjait, de a képviselőtársaimat is, hogy abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a múlt hét keddjén megtiszteltek bennünket a kiemelt nemzeti intézmények főigazgatói, és beszámolóikkal segítették a mostani munkánkat. Hogy az előzőekben a valóságról szóltam, és hogy az a helyzet, amelyet feltártam, korántsem tréfás, arról legjobb, ha őket magukat szólaltatjuk meg, így fel sem merülhet az a kérdés, hogy politikai színezete van a kritikának.

Először a legszerényebb, a Magyar Nemzeti Múzeum észrevételét idézném: "Eredményeink mellett ugyanakkor szólnunk kell arról, hogy költségvetésünk belső arányainak alakulása következtében a szakmai feladatok ellátására egyre kisebb hányad jut. Ezért a hiányt pályázatok útján elnyert támogatásból igyekszünk pótolni, ám ezek a pályázati összegek sajnos nem képesek teljesen fedezni a szükséges költségeket." Tehát olyan költségeket, amelyek szükségesek.

Országos Széchényi Könyvtár: "Gondjainkról bővebben. A nemzeti könyvtár létszáma elérte a kritikus minimumot, további csökkentés csak átgondolt, és a nemzetközi tapasztalatok szerint is az eredeti feladatokat ténylegesen, nem csak hallomásból ismerten ellátó külső feladatvállaló bevonásával történhet. A feladatkiajánlás költségeinek előteremtése külön gondot okoz. Csak példaként: az informatikai rendszer üzemeltetése ekkora intézmény esetén sehol sem sikeres külső vállalkozásokkal. Ha itt sikerülne, akkor - a költségarányokról: - öt fő informatikai létszám csökkentése személyi költségekben jelenthetne közterhekkel együtt 10 millió forint megtakarítást. Ez az összeg egy jó adatbázis-menedzser száz napi napidíja, ha egy vállalkozást bízok meg a feladattal. Dologi vonzata: szolgáltatás, tehát - az öt fő informatikus leépítésénél, a példánál maradva - 80-100 millió forint; az árajánlatok kérésének fázisán már túlvagyunk. A beruházási gondok közül a legnagyobb az új korszerű mélyraktár építésének felfüggesztése. A nemzeti könyvtár állománya évente 1200-1500 folyóméter dokumentummal bővül, a 2002. év végével raktáraink betelnek. A régi raktárak felújítása, korszerűsítése egy további teendő. A könyvtár belső karbantartásának forráshiánya évi 40-50 millió forint lenne. A szakmai programok finanszírozásának a tudományos és a nemzetközi könyvtári életben való részvétel gondjairól: a nemzetközi könyvtárosszervezetek vezető testületeiben jelen vannak a könyvtár dolgozói, részvételük a munkában anyagi okok miatt akadozik - utazás, külföldi megélhetés."

A Szépművészeti Múzeumtól: "Az 1997-es védettségi törvény értelmében felállított Kulturális Örökség Igazgatósága, a múzeumtól átvéve a hatósági jogokat, mindössze szakértői munkát igényelt osztályunktól. A megváltozott ügyrend mellett a nyilvántartási osztály munkája nem egyszerűsödött. Továbbra sem tisztázták az új ügyrend számos részletét. A törvény, rendelet és utasítás része az elmúlt évben sem jelent meg. A védettségi rendszer és a kiviteli engedélyeztetés néhány lényeges pontján eltérő a múzeum, a minisztérium, sőt a Kulturális Örökség Igazgatósága álláspontja is. Nem tisztázott a múzeumok szakértői részvételének jövőbeli finanszírozása. A feladatok ellátásához szükséges költségeknek a felmérése sem történt meg a felettes hatóságok részéről. A Kulturális Örökség Minisztériuma az elmúlt évben nem támogatta anyagilag a védettségi revízió munkáját, így sajnálatosan le kellett mondanunk a korábbi évek szokásos helyszíni kiszállásainak nagy számáról, különösen a vidéki helyszíni szemlék számát voltuk kénytelenek csökkenteni."

Magyar Nemzeti Galéria: "Az eredményeket bizonyítandó tények mellett azonban nem szeretnénk elhallgatni azokat a problémákat sem, amelyektől 1998-ban csak szenvedtünk, ám hamarosan el is lehetetlenítik munkánkat, mi több, a magyar múzeumügynek általánosságban is nehézséget fognak okozni. Végső kicsengésében pedig nemzeti kulturális örökségünk megtartásának stratégiájában kell hogy kikényszerítsenek komoly fordulatot. Elsőnek említjük a műtárgyárak elszabadulását. A műtárgypiac kinyílása, a magyar piac betagolódása a nemzetközi piacba az árak reálértéken mért megugrását is magával hozta, ám ezzel a növekedéssel a magyar múzeumügy lehetőségei nem tudnak lépést tartani. Egy példa: a barkai Szent Katalin-szobor árát a tulajdonos, a nemzetközi műkereskedelmi cégek szakértői véleményére hivatkozva, néhány hét alatt többszörösére növelte. Az előzetes tárgyalásokon még 7 millió forintról volt szó, s mi ennek megfelelően igényeltük tisztelt főhatóságunk szíves anyagi támogatását. Látva komoly szándékunkat, a mű ára 7-ről 10 millióra, majd 12-re emelkedett, végül, ama bizonyos szakvéleményre alapozottan, 51 millió forinton, évi teljes műtárgybeszerzési keretünk több mint tízszeresén állapodott meg. És úgy tűnik, hamarosan ezekben a nagyságrendekben fog számítódni minden komolyabb, múzeumi szempontból fontos műtárgy ára; azaz a nagyon nem messzi távolban az állami elővásárlás joga nem lesz több puszta fikciónál. A múzeumok pedig fel kell hogy adják gyarapodási terveiket."

 

(9.20)

 

Szeretném itt emlékeztetni tisztelt képviselőtársaimat arra, hogy ez a téma napirenden volt már mint interpelláció is. Akkor, amikor magyar képek külföldre kerülése két formában is szerepelt - az egyik, hogy több mint 1 milliárd forint értékű ajándékot adott a hajdani kulturális miniszter egy volt amerikai követnek; a másik, amikor 80 millió forint körüli áron eladtunk egy véleményünk szerint legalább 300 ezer dollárt érő Szinyei Merse-képet -, már akkor úgy gondoltuk, hogy célszerű lenne, ha a kulturális minisztérium szemléletében a magyarországi műtárgyértékelés megváltoznék, és először megforgatnánk a világban különböző galériákban, kiállításokon képeinket, szobrainkat, s amikor ott azt felértékelték, akkor kezdenénk gondolkodni azon, hogy mit volna jó ezek közül külföldön látni és mi volna jó, ha mindenképpen itthon maradna. Azt hiszem, hogy ez a jelzés, ami a Magyar Nemzeti Galéria felől érkezett, pontot kellene hogy tegyen a töprengésre, és végül elhatározásra kellene jutnunk.

Egy rokonszenvesebb MOL, vagyis a Magyar Országos Levéltár jelzéséről szeretnék hírt adni. "Személyi feltételek. Az intézmény 1999. december 31-ei zárólétszáma 287 fő volt, ami lényegében azonos az előző évi létszámmal. Ez annak a ténynek köszönhető, hogy a levéltárt fenntartó szakminisztérium a beszámoló évében a Magyar Országos Levéltárat mentesítette a kötelező létszámleépítéstől, és feladataira való tekintettel engedélyezte korábbi státusainak fenntartását. Ez a kedvező döntés azonban sajnálatos módon nem párosult olyan bérpolitikai intézkedésekkel, amelyek segítségével megakadályozhattuk volna a levéltárosi beosztásban dolgozó felkészült, gyakorlott kollégáink távozását, miután az illetménytábla befagyasztása, az illetményfejlesztésnek az inflációtól elmaradó mértéke ismét felerősítette az ilyen szándékokat. Miként ezt a korábbi években is hangsúlyoztuk, az elszívó hatás éppen a középnemzedékhez tartozó levéltárosok és középvezetők körében érvényesül legerősebben. Ennek lecsapódásaként többek között két főosztályvezető és egy főosztályvezető-helyettes hagyta el az intézményt" - és sorolja tovább, hogy kik még. Majd: "A fluktuáció következtében jelenleg tizenhét olyan segéd-levéltárosi, levéltárosi besorolásban levő dolgozónk van, akiknek szakmai tapasztalata, anyagismerete igen csekély."

Bár felszólalásom e szakasza elsősorban arra irányult, hogy a közgyűjteményekre tereljem a figyelmet - amely mintha a költségvetés tervezésénél háttérbe szorult volna a kulturális minisztériumnál -, azonban meg kell mondanom, hogy a művészeti intézmények közül példának okáért a Magyar Állami Operaház szintén nincs kiemelten jó helyzetben. Kiemelten jó helyzetben, mert hiszen a művészeti intézmények között a Nemzeti Színház mellett a Magyar Állami Operaház volt hosszú időn keresztül az a művészeti intézmény, amely külön címként szerepelt az Országgyűlés elé bocsátott költségvetésben, merthogy az első számú intézménye Magyarországnak, első számú művészeti intézménye. Tehát feltételezzük, hogy működési körülményeit olyan módon kell meghatározni, hogy a világon bárhol, bármely művészeti intézménnyel teljesítményében fel tudja venni a versenyt. Soha nem volt Magyarországon olyan lehetőség, hogy ezt gazdaságilag teljesen egyensúlyba lehetett volna hozni a külhoniakkal. Ezt tudtuk ellensúlyozni azzal, hogy ennek a kis országnak a végtelen sok tehetsége megjelent ebben az intézményben, és innen startolt el a világ minden tájára, s ezt azzal hálálta meg, hogy olcsón jött vissza vagy olcsón maradt itt. De ennyire olcsón, azért mégis...?!

Itt is szeretném az Operaház főigazgatóját idézni: "Általában tarthatatlanok a fizetések. Az Állami Operaházban az átlagbér 79 152 forint, a magyarországi átlag 83 020 forint. Ilyen pedig a világon sehol nincs! Az előadások megtartása már nagyon nagy nehézségekbe ütközik, mert a műszakiak, akik nettó 27 ezer forintot vesznek föl, szó nélkül otthagyják a színházat, szó nélkül, figyelmeztetés nélkül. Tavaly egy Rigoletto negyven perc késéssel kezdődött, mert tizenhat műszaki hagyta el színházunkat. Idén a Székely fonó és A fából faragott királyfi között hasonló létszámokokból ötven perc szünetet voltunk kénytelenek tartani. Ez a példátlan helyzet előbb-utóbb megtépázza a színház nemzetközi hírnevét. Ugyancsak lehetetlenül alacsonyak a fizetések a zenekarban és az énekkarban is, és tovább fogja növelni az ellehetetlenülést, ha a Nemzeti Filharmóniánál levő fizetésrendezést nem követi ugyanez az Operaházban."

Hogy ez a felvetése a főigazgató úrnak teljesen jogos, azt arra is alapozom, hogy tudom emlékeztetni a tisztelt képviselőtársakat az 1990-es évek elejére, amikor a Fesztiválzenekar egészen sajátos körülmények közötti megalapítása kapcsán rájött a kulturális tárca és az Országgyűlés is, hogy az első számú nemzeti zenekar, az akkori Állami Hangversenyzenekar széthullik, magával rántja az Operaház zenekarát és a Magyar Rádió kiemelten magas színvonalon működő zenekarát is, ha nem teremt egy olyan béregyenlőséget, amely a szakmai felkészültséget is visszaigazolja. Ebben az időben a Fesztiválzenekar közel háromszoros bért ajánlott föl, csupán azért, hogy ezzel elcsábítsa, el tudja csábítani a legjobb zenekarok legjobb zenészeit. A terv nem valósult meg: az Országgyűlés váratlanul 100 százalékkal megemelte az Állami Hangversenyzenekar tagjainak fizetését, közel ezután a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának és kórusának fizetését is, és ezt követően, bár valamivel később, az Operaház együttesének is jelentős béremelést juttatott. És miután a Fesztiválzenekar vezetője korántsem volt olyan vonzó személyiség a zenekari tagok szemében, hogy kevesebb vagy - bocsánat - nem sokkal magasabb pénzért elmentek volna a keze alá játszani, így ott maradtak, ahol barátaikat, zenekari tagtársaikat és szakmailag kiváló vezetőiket megszokták, szívesen dolgoztak velük együtt.

Tehát az a lépés, amit a minisztérium a Nemzeti Filharmonikusokkal kapcsolatban végrehajtott, egyrészt indokolt, másrészt indokolhatatlan. Indokolt, mert hiszen ezek a muzsikusok csak világszínvonalú munkával tudják a magyarországi színvonalat is fenntartani, mert nem lehet negyed-, ötöd- vagy tizedannyi gyakorlással is kiállni a dobogóra és magas színvonalú koncerteket adni. Ahhoz bizony szükséges, elengedhetetlen a napi 6-8 órás gyakorlás, és emellett vannak még a próbák és a koncertek.

Tudjuk nagyon jól, hogy Magyarország zenei nagyhatalom, és az, minden gúnyolódás és minden felhang nélkül: zenei nagyhatalom. Ezt Kodálynak és követőinek köszönhetjük, aki ezt a zenei nagyhatalmat felépítette, egy óriási tömegbázison létrehozva nagyszerű szakmai intézményeket, élén a Zeneakadémiával, és ez ma produktumaival meghódította az egész világot, sőt zeneileg egészen műveltté tette még hazánkat is. Ennek a jelentőségére nem hazai példát hozok, mert arra szeretnek legyinteni.

 

(9.30)

 

Az Izraeli Filharmonikusok ezelőtt két évvel ünnepelte harmincéves születésnapját. A Magyar Televízió 2-es csatornája egy teljes estét áldozott ennek a megemlékezésnek, joggal: a program, mint ahogy a zenekar is, szenzációs. A felidézett koncertrészletek között Zubin Mehta, a zenekar vezetője is több nyilatkozatot adott. Befejezésül elmondta, hogy ez a zenekar, amely a világ minden tájáról oda szerződött és ott letelepedett zsidó muzsikusok együttese, olyan nagyszerű együttes, hogy ha szükséges, egy vagy két hónapon keresztül olyan fesztivált tart délelőtti, délutáni, esti koncertekkel, hogy abban egyetlenegy külföldire sem tartanak igényt, mert maguk kiállítják a szólistákat, a kamaracsoportokat, a kamarazenekart, mindent. Ezért a színvonalért és az így elért eredményekért Izrael állama az Izraeli Filharmonikusokat első számú exportcikkének minősítette.

Izrael zenei nagyhatalom - Magyarország zenei nagyhatalom. Nyilvánvaló, hogy ez a bejelentés olyan kihívás, amely két méltó ellenfél, konkurens összecsapását kell hogy jelentse a világpiacon, többek között abban is, amit Mehta úgy mondott el, hogy egy vagy két hónapon keresztül egyetlen külföldire sincs szükségük, mert kiállítanak mindenkit otthonról, ezzel egyúttal reklámozva az egész világ előtt azokat, akiket szerepeltetnek, foglalkoztatnak ebben a zenekarban.

Nézzük meg, hogy mit teszünk mi! A normális helyzet az volna, ha a magyar zenekarok mindenekelőtt magyar szerzők műveivel, magyar előadóművészekkel, a magyar zenepedagógia és zenetudomány sikereit hordva szét a világban és gyökereztetve meg mindenekelőtt itthon, azt mondanák, hogy jelen vagyunk, jelen ebben a bizonyos művészi világban. Ezzel szemben megemeltük a Nemzeti Filharmonikusok bérét, elbocsátottunk egy csomó magyar muzsikust, akik - nyugodtan merem állítani - 90 százalékban ugyanolyan jók voltak, mint akiket felvettünk; ezzel szétvertük a zenekart belülről, olyan stresszes lelkiállapotot hoztunk létre ebben a zenekarban, ami legalább egy évig - ha jó körülmények között tudnak dolgozni - nehezen lesz feloldható; majd pedig létrehoztunk ehhez egy olyan műsorpolitikát - itt van a kezemben a Nemzeti Filharmonikusok 2000-2001. évi szezontervezete -, amelyben szinte alig találok magyar művészt. Ezzel szemben a konkurencia - amely bejelentette, hogy az Izraeli Filharmonikusok első számú exportcikk Izraelben - olyan számban szerepel ebben a programban, hogy azt kell mondanom, az érdekérvényesítési technikájuk valami elképesztő. Szenzációs!

Hát miért nem tanulunk tőlük? Miért volt szükségünk nekünk erre az akcióra, amivel megcsörgetve az aranybukszát, megint megpróbáltuk kiváló zenekaraink legjobb zenészeit elcsábítani? Hagytuk volna ott őket a zenekaruknál, és kezdett volna el végre dolgozni a zenekar igazgatója, a szólamvezetői, a koncertmestere! És ha szakmai kifogásaik voltak, miért nem munkával emelték ki ebből a kátyúból a zenekart? Más dolgozzék, és az ottani eredményeket átsöpörjük ide?!

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a koncepció elfogadhatatlan, tűrhetetlen. Szakmailag egyszerűen minősíthetetlen. S főleg akkor, ha - mint említettem - közgyűjteményeink olyan helyzetben vannak, mint amilyenben vannak. Az ott folyó munka szintén az európai normák töredékével fizetett, az ottani állapotok még mindig magukon viselik az előző szocialista korszak minden átkát. Abból ki kell őket emelni! Ehhez is pénz kellene. Tehát ha jelenleg csak ennyi pénzünk van, ezzel kell gazdálkodnunk, akkor gazdálkodjunk vele valamivel okosabban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szeretnék úgy elmenni erről a pulpitusról, hogy legalább szerény, filléres javaslatokat ne terjesztenék elő a kulturális minisztérium felé.

A fejezet számtengerét alaposan átkutató búvárlatok után javasoljuk, hogy a 2. cím alatt szereplő intézmények költségei fedezésére, illetve a legfőbb kulturális értékeinket jelentő közgyűjtemények gyarapítására - vásárlásra, konzerválásra s a többi -, továbbá az ezen intézményeknél dolgozók tudományos munkájának nagyobb anyagi megbecsülésére csoportosítson át a tárca legalább 340 millió forintot a közgyűjtemények számára. Ez filléres tétel az állami költségvetésben.

Azt is megmondjuk, hogyan képzeljük el az átcsoportosítást. A 3. cím alól legalább 100 milliót, az 5. cím alól legalább 50 milliót, a 6. cím alól legalább 100 milliót, a 10-12. 1.2. alcím alól legalább 100 milliót nyugodtan átcsoportosíthat a tárca. Így a közgyűjteményeknél a növekedés elérheti a 940 milliót, de elérhetné akár az 1000 milliót is, ami sokkal indokoltabb lenne, és kiegyensúlyozottabb elosztást mutatna, mint a jelenlegi.

Sajnálatos módon azt kell észrevételeznünk, hogy a jelenlegi költségvetési tervezetben a kulturális szférában nem érvényesülnek nemzeti érdekek, nincs a tárcának nemzeti kulturális stratégiája - valahol elvesztette útközben. Ellenben létezik valamiféle olyan stratégia, ami a globalizációs törekvéseket elvtelenül kiszolgálja - noha nem ezt ígérte, sőt ez ellen kívánt korábban fellépni -, s ennek rendeli alá a kultúrára fordítható közpénzek szétosztását. A MIÉP ezt alapvetően helyteleníti, és elvárja, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma gondolja át egész stratégiáját, és az elkövetkező két évben hajtsa végre a kultúrában is azt, amit választási propagandájában ígért: az esélyegyenlőség megteremtését.

Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Sasvári Szilárd képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

 

SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciójának az a véleménye a 2001-2002-es költségvetésről, hogy az a béremelések és nyugdíjemelések költségvetése, a családok támogatásának költségvetése, a gazdasági növekedés költségvetése. A gazdasági növekedés feltételeit biztosító költségvetési törvényjavaslat azt célozza, hogy munkahelyek jöjjenek létre Magyarországon, illetve munkahelyeket tartsunk meg.

A költségvetés kiemelt célja a gazdaságfejlesztés. A Széchenyi-terv 290 milliárd forinttal szerepel, amelyből lakások, utak épülnek, bővül az idegenforgalmi infrastruktúra, bővülnek a számítástechnikára, a kutatásra és fejlesztésre szánt források. A kis- és középvállalkozások helyzetének javítására az idén 12 milliárd, jövőre a Széchenyi-terv alapján 32-33 milliárd forint áll rendelkezésre. A családi vállalkozásokat segíti az az intézkedés, amely 10 millió forintig adómentessé teszi a nyereséget, ha azt beruházásra fordítják. Többletforrást jelent az új mikrohitelprogram, ennek összege 3 millió forint. Ehhez a közeljövőben olyan kamattámogatás kapcsolódik, amely 10 millió forintig kiegészíti a hitel összegét. Tavaly 13 ezerrel nőtt a kis- és középvállalkozások száma, jelenleg csaknem 800 ezer vállalkozás működik Magyarországon.

Hadd mondjak az önkormányzatokról pár szót. A helyi önkormányzatok támogatása 2001-ben 11 százalékkal nő. Ehhez jön a gázközművagyon átadása, valamint a szociális célú támogatások önkormányzatokat illető része, a bérlakás-építési program forrásai, a címzett és céltámogatások és egyéb pályázatokon elnyerhető források. Összességében az önkormányzatok támogatása 440 milliárdról 485 milliárdra nő.

 

(9.40)

 

Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Széchenyi-programnak egy olyan fontos része is van, amely az otthonteremtést célozza meg. Az új otthonteremtési támogatás lehetőséget teremt a családok számára a saját otthonhoz jutásra. A lakásépítést szolgáló hitelkamatok, amelyek az év elején még - ha emlékeznek, és a tavalyi esztendőre ha visszanézünk -, 30-20 százalékról 8 százalékra csökkentek, a kedvezményes kamattal igénybe vehető hitel összege pedig 8 millióról 10 millióra növekszik.

Az idei év első felében 5700 új lakás építése fejeződött be, és 18 ezer új lakás építése kezdődött meg. Megindult az önkormányzatok bérlakás-építési programja is. Az önkormányzatok 30 százalékos önrész vállalása mellett pályázathatnak állami támogatásra. Az első kiírt pályázat már lezárult, és az idén a Gazdasági Minisztérium által meghirdetett bérlakáspályázat sikeres. Erre a célra idén 5,2 milliárd forint jut. Az eredeti előirányzat - bizonyára emlékeznek azok, akik a tavalyi költségvetést is megnézték - 2 milliárd volt, és ezt sikerült a Pénzügyminisztérium és a Gazdasági Minisztérium közös munkájával megduplázni, és a tegnapi napon jelentette be a miniszterelnök úr, hogy a bérlakásállomány növelésére még az idei esztendőben további anyagi forrásokat fognak elkülöníteni.

Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Van a Széchenyi-tervnek egy másik olyan pontja, amely ugyanabból a megközelítésből gondolkodik és dolgozik, mint az otthonteremtés. Az otthonteremtésnek is része az, hogy az építkezés során nemcsak az történik, hogy saját lakáshoz jutnak a családok, hanem ezzel egyúttal az is történik, hogy munkalehetőségeket teremtünk mind a szakképzett, mind a szakképzetlen emberek számára. A lakásépítésbe befolyó összeg tehát lehetővé teszi, hogy több ezer munkahely erősödjön, több ezer munkahely jöjjön létre ebben az országban, és azok a kisvállalkozók, mesteremberek is megrendeléshez jussanak, akik az elmúlt tíz évben talán kevesebbhez jutottak - az asztalosok, a bádogosok, a tetőfedők éppúgy, mint a víz-, gáz-, fűtésszerelők és a többiek is. Tehát számukra egy olyan program jelenti majd az anyagi felemelkedés lehetőségét, amely támogatott állami forrásokkal rendelkezik.

Ugyanilyen munkahelyteremtést céloz meg az a program, amit a Széchenyi-tervben a turisztikára szeretnénk elkölteni. A turizmus egyébként a magyar gazdaság egyik sikerágazata. Jól mutatja ezt, hogy Magyarországon az elmúlt tíz év alatt a devizabevételek ezen a területen megnégyszereződtek. A turizmus teljes devizabevétele 1999-ben 3,4 milliárd dollár volt, ami a külkereskedelmi mérleg hiányának a háromnegyedét fedezte, s így jelentősen hozzájárult a folyó fizetési mérleg hiányának csökkentéséhez. Vannak olyan szakértői becslések, amelyek szerint Magyarországon a bruttó nemzeti terméknek már több mint egytizede a turizmusból származik, és ez az ágazat közel 250 ezer ember számára nyújt munkát, megélhetést.

A turizmus jelentőségét és egyben sajátosságát az adja, hogy egyidejűleg alkalmas a gazdasági növekedés élénkítésére és a gazdasági egyensúly javítására, ahogy az előbb a devizamérleg kapcsán erre utalást tettem. A turizmus az egyik legjelentősebb húzóhatással rendelkező ágazat, amely elősegítheti az elmaradottabb térségek gazdasági felzárkózását, a természeti és a kulturális értékek megőrzését és hasznosítását, a lakosság életkörülményeinek javítását.

Magyarországnak jó adottságai vannak az egészségturizmushoz, a kulturális teljesítményekhez és rendezvényekhez, a tradíciókhoz, a természeti értékekhez, a nemzeti parkokhoz, a népszerű sportokhoz, a lovagláshoz, a vadászathoz, valamint az üzleti élethez kapcsolódó turizmus fejlesztésére. A turisztikai program, amely a Széchenyi-terv része, több alprogramot tartalmaz, így engedjék meg, hogy ezek közül kettőt kiemeljek: az egyik a konferenciaturizmus, a másik pedig az úgynevezett kastélyprogram.

Először is a kormány döntésének megfelelően az idei esztendőben kutatásra és fejlesztésre 17 milliárd forintot szánunk. Ez azt a lehetőséget jelenti a tudományban dolgozók számára, hogy kutatásaik végre anyagi forrást találnak. Ezeknek a kutatásoknak a révén jöhetnek létre tudományos eredmények, s ezeket a tudományos eredményeket szeretnénk bemutatni a világ számára, hasznosítani a magyar gazdaságban, és a világpiacon is elhelyezni.

Egy gondolatjellel hadd nyissam meg azt, hogy a millennium esztendejében szeretnénk azt elérni - és ennek munkálatai a II. kerületben már elkezdődtek, látják mindannyian, akik arra járnak -, egy olyan múzeumot létrehozni, amely bemutatja, hogy a magyar szellemnek milyen találmányai vannak, és hogy ezek a találmányok az élet milyen sokszínű, sokterű formáiban és helyeiben találhatók meg. Azt gondolom, hogy ez a millennium méltó megünneplése lesz, és nagyon örülnék annak, ha a parlament valamennyi képviselője a családjával együtt egy jó hétvégi alkalomkor ezt a kiállítást megnézné, és azt gondolom, ez egy szép élménye is lesz majd a millenniumi esztendőnek.

Tehát a konferenciaturizmusról kellene akkor néhány szót szólnom. Az egyik legfontosabb változás a XX. században ezen a téren az volt, hogy a politika és a tudományok egyre erőteljesebb nemzetközi szerepe és a technika fejlődése következtében egy új turisztikai üzletággá fejlődött a tudomány és az ehhez kapcsolódó konferenciaturizmus. Napjainkban a kongresszusi, az üzleti és a kiállítási turizmusnak megkülönböztetett szerepe van, és a konferenciák iránti kereslet folyamatosan növekszik. Ennek a növekedésnek szeretnénk eleget tenni. Vannak olyan szűk keresztmetszetei a turizmusnak, a konferenciaturizmusnak Magyarországon, amit bővíteni szükséges.

Milyen előnyök származnak abból, ha a konferenciaturizmust támogatja a kormány? A rendezvények többsége időben a turisztikai szezonon kívül esik, tehát biztosítja a szálláshelyek folyamatos töltését és a kapcsolódó turisztikai programok eladhatóságát. A rendezvények résztvevőinek átlagos költése a hazai és a nemzetközi tapasztalatok alapján az átlagos turisták költésének legalább háromszorosa. A konferenciáknak helyszínt adó településeken növekszik a közvetlen és a közvetett adóbevétel. Minden egyes rendezvény új ismereteket és kapcsolatokat jelent a témául szolgáló tudományág - gazdasági, művészeti és kulturális terület - számára, hozzájárul annak nemzetközi hírnevéhez, elismertetéséhez. A rendezvények hatása tehát mindig jelentősen túlmutat a turizmus keretén.

Magyarországon hiányoznak a nagy befogadóképességű kongresszusi központok, és a szakmai szervezeteknek is bizonyos szempontból korlátozottak az anyagi lehetőségei. Egy picit konkréttá téve a konferenciaturizmus lehetőségét, példaként Siófok városát hadd emeljem ki. A nyári turizmusszezon lezajlása után a nagymérvű ott levő szálláshelyek felhasználásában jelent ez például óriási lehetőséget. Azoknak a városoknak tehát, amelyek egy szezonból élnek, azok számára egy éves folyamatos adóbevétel származik ebből, folyamatosan tudnak sokkal több munkahelyet megtartani, mint egy ideiglenes nyári szezontól való függésben. És folytathatnám a sort különböző más példákkal. Azt gondolom, jó néhány olyan pont van, amit el lehetne mondani, talán még csak azt emelném ki ebből, hogy érdemes a konferenciaturizmust olyan területekre is elhelyezni, ahol a kutatási háttérbázis megvan, a felsőoktatás, a tudományos kutatás színterei létezők.

A másik ilyen alprogram, ami szerepel a Széchenyi-tervben, a kastélyprogram, és itt azt gondolom, a kulturális bizottság elnökeként is csak azt tudom mondani, hogy ha a mindkét területről származó anyagi forrásokat koncentráltan erre a területre át tudjuk csoportosítani, össze tudjuk hangolni ezeket a fejlesztéseket, akkor komoly eredményeket érünk el. Egy szempontból azért, mert kulturális értékeket őrzünk meg, hozunk helyre, másfelől azért, mert ezeket a helyrehozott kulturális értékeket élettel töltjük meg, turizmussal, ami megint csak azért fontos számunkra, mert munkahelyeket teremt. Ez éppúgy jelenthet nagyvárosokat, mint kisebb településeket. A visegrádi vár helyreállításával egy kisebb városnak a támogatása is megjelenik itt, de, mondjuk, gyermekkorom kedvenc várának, Boldogkőváraljának is komoly befektetést, beruházást jelenthet, amelynek a bevételei helyben maradnak, helyi vállalkozóknál és a helyi önkormányzatnál.

Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Összegezve tehát azt szeretném elmondani önöknek, hogy ez a költségvetés alkalmas arra, hogy a kitörési pontokat meghatározó Széchenyi-programot megvalósítsa. Az az anyagi forrás, amelyet a 2001-2002-es költségvetésben ide csoportosítunk, az hasznos, és nemcsak nagy számokról lehet beszélni, milliárdokról, hanem munkahelyekről lehet beszélni, a családok megélhetéséről lehet beszélni, és ezeket biztosítja a 2001-2002-es költségvetés.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP soraiban.)

 

 

(9.50)

 

ELNÖK: Megadom a szót Kovács László frakcióvezető úrnak, Magyar Szocialista Párt.

 

KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A tegnapi napon, mintegy huszonkét órával a vitára szánt idő lejárta előtt váratlanul, legalábbis számunkra, az ellenzék számára váratlanul megjelent a miniszterelnök úr, és meg is szólalt. Ez a hirtelen megjelenés és a sietős távozás nem volt szokatlan, és számunkra újból bizonyította, hogy a miniszterelnök úr nem sokra tartja a parlamentet (Moraj a Fidesz soraiból.), amelynek alkotmányos kötelessége a kormány ellenőrzése, és nem sokra tartja az ellenzéket, amely ugyanolyan elengedhetetlen intézménye a parlamenti demokráciának, mint a kormány. Ez látjuk újra és újra, amikor fontos kérdések vitájánál a miniszterelnök úr széke üresen marad.

Tegnapi megszólalásának tartalma - ez a komolyabb dolog - szintén ebben a felfogásában a parlamenti demokrácia sajátos értelmezésébe illeszkedett, ő ugyanis még jóval a vita befejezése előtt lényegében már egyoldalúan lezárta azt; lezárta, amikor kijelentette, hogy nincs olyan módosító indítvány, és nem is hangzottak el a vitában olyan érvek, amelyek a kormányt eltávolítanák a szándékától.

A miniszterelnök úr megpróbálta védelmébe venni a kétéves költségvetést, Ausztriára hivatkozott példaként. Nem akarok arra utalni, hogy Ausztria az Európai Unió egyetlen olyan állama, ahol a kormányban részt vesz a szélsőjobboldal is (Moraj, közbeszólások a Fidesz és a MIÉP soraiban. - Tóth István: Te hol érzed magad?), de a miniszterelnök úr és a kormányoldal... Nem a parlamentben, tisztelt kormányoldal egyes képviselői, valóban nem a parlamentben érzem magam, ugyanis parlamentben ez a fajta bekiabálás - legalábbis a kulturált parlamentekben - nem szokás. (Az elnök csenget.)

 

ELNÖK: Tisztelt Frakcióvezető Úr! Egy pillanatra megszakítom. Felkérem a kormánypárti képviselőket, hogy ne zavarják bekiabálásaikkal, közbeszólásaikkal a szónokot. Tegnap ugyanezt a figyelmeztetést megtettem, akkor éppen az ellenzéki padsorokból hangzottak el hangos bekiabálások egyébként egy kormánypárti felszólalással kapcsolatban, tehát ha a tegnapi megjegyzés indokolt volt, akkor a mai megjegyzés is, és a felszólítás természetesen az. Van egyébként példa, frakcióvezető úr, az angol parlamentben magam is láttam, hogy hangos bekiabálásokkal fűszerezik a hozzászólásokat. Én nem szeretném ezt meghonosítani, úgyhogy arra kérek mindenkit, hogy a gomb megnyomásával jelezze felszólalási szándékát.

Kérem, folytassa!

 

KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a pártatlanságát.

A miniszterelnök úr is és a kormányoldal is máskor is hivatkozott az állítólagos külföldi példákra, csakhogy ezek nem a parlamenti demokrácia egyik legfontosabb elemét jelentő évenkénti költségvetési vita elkerülését, kiiktatását szolgáló eszközök, hanem két vagy több évre szóló prognózisok, előrejelzések, irányelvek. Jogállamban eszébe sem jutna a kormánynak, hogy hatályos törvényt megsértve, azt utólag módosítva nyújtsa be a költségvetést, és az sem, hogy az egyeztetési kötelezettség elmulasztása miatt a kormányt elmarasztaló jogerős bírósági ítéletnek fittyet hányva, az elmúlt évi törvénysértést megismételje.

A miniszterelnök úr a költségvetéssel kapcsolatos kormánycélok között első helyen említette a gyors és tartós növekedést, az európai uniós életminőség megteremtését. Ezek üdvözlendő célok, támogatásra méltó célok, csakhogy a költségvetés éppenséggel nem erről szól. Ahogy utaltam rá, a beterjesztés módja ellentmond az európai uniós - ha úgy tetszik - jogállami normáknak; a költségvetés nem segíti, hanem inkább gátolja egy széles, a társadalom többségét jelentő középosztály kialakulását; nem mérsékli, hanem tovább szélesíti az esélykülönbségeket; nem folytatja a Horn-kormány által megkezdett korszerű, a mai fiatal generációnak biztonságot nyújtó nyugdíjrendszer kialakítását, hanem a magánnyugdíjpénztárak ellehetetlenítésével lerombolja az eddigi eredményeket, figyelmen kívül hagyva azt, hogy az Európai Unió tavalyi országjelentésében már ezzel kapcsolatban elég egyértelmű hangon figyelmeztette a kormányt.

A miniszterelnök úr a célok között második helyen említette az alacsony bérszínvonal emelését, a bérek gyors növelését, csakhogy az elmúlt két év és a hátralévő kevesebb, mint két év bérpolitikai lépései ennek ellenkezőjét mutatják. 1999-ben a 4,5 százalékos gazdasági növekedést 2,5 százalékos reálbér-növekedés kísérte, 2000-ben az 5-5,5 százalékra jelzett és örvendetes módon 6 százalék körüli gazdasági növekedést csak 1-2 százalékos reálbér-emelkedés kíséri, 2001-2002-ben pedig az 5-6 százalékra jelzett növekedéshez 2,5-3 százalékos reálbér-növekedés társul.

A harmadik, miniszterelnök úr által megjelölt cél a gyermekes családok támogatása, csakhogy a költségvetés az elmúlt két év családtámogatási politikáját folytatja, amely a tehetős, gazdag családokat még gazdagabbá, a komoly gondokkal, létfenntartási gondokkal küszködő szegény családokat még szegényebbé tette. A költségvetési tervezet tovább növeli az adókedvezményt, és változatlanul hagyja, azaz értékét tekintve közel 10 százalékkal csökkenti a családi pótlékot, így az négy év alatt eredeti értékének körülbelül egyharmadát veszíti el. A költségvetés, a kormány családtámogatási rendszere továbbra is azt segíti kiemelten, aki nem szorul segítségre, és elfordul azoktól, akik viszont nagyon is rászorulnának a támogatásra, a kiegészítő családi pótlék ugyanis nem több, mint kommunikációs trükk, más néven kapják a rászorulók ugyanazt a változatlan összeget.

A költségvetés a kormány, a miniszterelnök úr számára - azt kell mondanom - nem a gazdaság irányításának és nem is a közpénzek tisztességes elosztásának, hanem elsősorban a választók megtévesztését szolgáló kommunikációnak az eszköze. Az imént Sasvári úr azt mondta, hogy ez a költségvetés a béremelés, a nyugdíjemelés és a családtámogatás költségvetése. Én ezt egy kicsit pontosítanám: ez a költségvetés a béremelésben reménykedők, a nyugdíjemelésben reménykedők és a családtámogatásban reménykedők becsapásának költségvetése. Az sem egészen pontos megállapítás, amit Sasvári képviselőtársam úgy fogalmazott, hogy ez a gazdasági növekedés költségvetése, ugyanis ez a költségvetés, mint ahogy az előző évi sem, nem azt mutatja, hogy a gazdasági növekedéssel valamiféle szoros összefüggésben lenne, ugyanis a gazdasági növekedés nem költségvetés-vezérelt növekedés, hanem exportvezérelt növekedés. Akkor lenne talán költségvetés-vezérelt növekedés, ha az állami beruházások jelentős összegű emelkedést mutatnának, de önök pontosan tudják, hogy ez nem így van.

Amiről nem szólt a miniszterelnök úr: az ismét alultervezett inflációval a kormány a hátralévő időben is arra törekszik, hogy százmilliárdokat költhessen el parlamenti ellenőrzés nélkül, sőt most már a kétéves költségvetés beterjesztésével zárszámadási, választások előtti zárszámadási kötelezettség nélkül. Nem törődik azzal, hogy ily módon arra kényszeríti a nyugdíjasokat, hogy hitelezzenek a költségvetésnek, s azzal sem, hogy a magasabb infláció természetesen leértékeli a béreket, a támogatásokat, a nyugdíjakat, a társadalmilag fontos célokra amúgy is szűkösen mért összegeket.

 

 

(10.00)

 

Tisztelt Ház! A szocialisták költségvetési elképzelései a gazdaság jó teljesítményéből indulnak ki, aminek ugyanúgy örülünk mint a kormányoldal. A mi célunk a gazdasági növekedés eredményeinek célszerűbb és méltányosabb elosztása, a közpénzek magánzsebekbe jutásának pártcélokra, kampánycélokra fordításának a megakadályozása. (Révész Máriusz: Tocsik-ügy!) A mi költségvetési javaslatunk nem államközpontú, hanem emberközpontú. Az ágazatok, területek, intézmények közül is elsősorban azok támogatását szorgalmazza a leginkább, amelyek az emberek többségének életfeltételeit, életkörülményeit befolyásolják, javíthatják.

Konkrét javaslataink egy, a Fidesz vezette kormánytól eltérő gondolkodást és eltérő fontossági sorrendet mutatnak. További különbség, hogy mi a bevételi és a kiadási oldalon egyaránt a ténylegesen várható inflációt tekintjük alapnak, nem pedig a kormány által tudatosan alultervezettet. Vagyis több elosztható forrással számolunk, és figyelembe vesszük a bérek, nyugdíjak, támogatások valós értékét.

Ezért szorgalmazzuk többek között a kormány, illetve a Fidesz által javasoltnál nagyobb mértékű, csaknem 15 százalékos nyugdíjemelést. Ezért szorgalmazzuk a közalkalmazottak béremelésére külön források biztosítását. Ezért szorgalmazzuk a családtámogatási rendszer olyan módosítását, amely enyhíti azok helyzetét - még a miniszterelnök úr által is 17 százaléknyira becsült családok helyzetét -, akik az adókedvezményt egyáltalán nem tudják igénybe venni.

Az önkormányzatok megnövekedett feladatainak ellátásához szükséges többletforrások biztosítását szorgalmazzuk. A felsőoktatási normatíva emelését javasoljuk. Ugyanebből a megfontolásból kiindulva javaslunk 10 milliárd forintot kollégiumi férőhelyek létesítésére, 20 milliárd forintot a fiatalok lakásgondjait enyhítő bérlakások építésére; olyan minimál-béremelést, amely nem hozza lehetetlen helyzetbe a kisvállalkozókat, és nem a költségvetést, hanem a munkavállalókat gyarapítja.

Tisztelt Ház! Tudom, hogy a mi javaslataink nem váltanak ki lelkes támogatást a kormányoldalon. A mi elképzeléseink nem az embereken, hanem a felesleges állami kiadásokon takarékoskodnak. Szűkítik a közpénzek bővülő elherdálásának a lehetőségeit, és pontosan ez a célunk, hogy több jusson az embereknek, különösen a rászorulóknak, és kevesebb a klientúrának, kevesebb a kormányközeli alapítványok, pártlapok támogatására, környezetvédelmi zongorára vagy pianínóra, országimázsnak álcázott Orbán-imázsra.

Azért készítettük el és nyújtjuk be költségvetési elképzeléseinket, hogy a közvélemény, hogy az emberek lássák: a gazdaság forrásait lehetne másképp, lehetne méltányosabban, célszerűbben, azaz lehetne jobban felhasználni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Járai Zsigmond pénzügyminiszter úrnak.

 

DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Azért jelentkeztem hozzászólásra, és azért kértem az elnök urat, hogy adjon szót nekem, mert úgy látom, hogy nagyon sok félreértés van a költségvetéssel kapcsolatban. Ezek a félreértések, ahogy látom, elsősorban az ellenzéki pártok képviselőinek soraiban vannak, ezért szeretnék segíteni eligazodni a költségvetésben, ami körülbelül 2500 oldal, és mintegy 200 ezer számot tartalmaz. Megértem egyébként, hogy rendkívül nehéz benne eligazodni, még a szakembereknek is nehéz. Tehát néhány kérdést azért szeretnék kiemelni, amelyek, úgy gondolom, a jobb eligazodást szolgálják.

Az első ilyen kérdés az, hogy miért kétéves a költségvetés, és hogy törvényes volt-e a benyújtása. Azért kétéves, mert úgy gondoljuk, hogy mind a gazdaságnak, mind a gazdaság valamennyi szereplőjének, a lakosságnak egyértelműen előnyös, ha egy évnél hosszabb távra, két évre - lehet, hogy jövőre vagy később majd három évre - előreláthatóak a gazdaság fejlődési lehetőségei, azok a körülmények, amelyek között a saját munkájukat, életüket megtervezhetik.

Úgy gondolom tehát, hogy nemcsak azt a kérdést kell feltenni, hogy miért kétéves, hanem azt is, hogy kinek jó, hogy kétéves a költségvetés. Amerre eddig jártam és beszélgettem a kétéves költségvetésről, nem nagyon találkoztam - már a parlamenten kívül - olyan csoportokkal vagy rétegekkel, amelyek azt mondták volna, hogy nekik nem jó a kétéves költségvetés. Tehát azt hiszem - akár a vállalkozókkal beszélgetve, akár a lakossággal beszélgetve -, mindenkinek jó a kétéves költségvetés, ezért nyújtottuk be, ezért törekedtünk arra, hogy az ehhez szükséges törvényes feltételeket megteremtsük.

Még egyszer elmondom, az expozéban is elmondtam, a benyújtás egy törvényjavaslatra vonatkozik, a törvényjavaslatból akkor lesz törvény, amikor ezt a parlament elfogadja, a törvényjavaslat benyújtása a kormány megítélése szerint teljes mértékben törvényes körülmények között zajlott le, ezt az Igazságügyi Minisztérium is tanúsíthatja, alaposan végigbeszéltük ennek a törvényi feltételeit. Úgy gondoltuk, hogy ha valamennyiünknek jó, hogy kétéves költségvetést lehet benyújtani, és végre olyan állapotban van a gazdaság, amikor kétéves költségvetést lehet benyújtani, akkor a kormánynak az a felelőssége vagy kötelessége, hogy az ehhez szükséges törvényi kereteket megteremtse, s úgy gondoljuk, hogy ezeket megteremtettük.

A második ilyen kérdés, ami körül sok félreértés van, az az, hogy úgy látom, a képviselő hölgyek és urak nem látják világosan azt, hogy miért lehet ilyen jó ez a költségvetés. Honnan lehetnek ilyen nagy növekedések? Hogy lehet az, hogy ilyen gyorsan lehet növelni egyszerre a családtámogatást, a gazdasági támogatásokat, az infrastruktúra fejlesztésére fordított forrásokat, a honvédelmi kiadásokat, az Európai Unióhoz való felzárkózással kapcsolatos kiadásokat? Tehát hogy lehet az, hogy kiemelkedően jó lehetőségek vannak előttünk 2001-ben és 2002-ben? Az ezzel kapcsolatos félreértésekre az utal, hogy vérmérséklettől vagy a szóhasználattól függően átverésről, becsapásról, báziskorrekcióról vagy nem megfelelő bázisról - ki éppen miről - beszélnek, tehát úgy gondolják, hogy ezekkel teremtettük meg mesterségesen a lehetőséget erre.

Nos, szeretném elmondani, hogy ezt a lehetőséget a gyors gazdasági növekedés, a javuló gazdasági egyensúly, a csökkenő infláció, a csökkenő államadóssági teher teremtette meg. Ha megnézik önök a 459. oldalt a költségvetés első kötetében - aminek persze elég szakmai a címe: "Az államháztartás konszolidált funkcionális kiadásai" -, akkor láthatják, hogy miért lehet olyan gyorsan növelni a kiadások nagy részét, hiszen 2001-ben a csökkenő infláció miatt az államadósság-kezelés 8 százalékkal kevesebb forrást, majdnem 100 milliárd forinttal kevesebb forrást köt le, mint például 2000-ben. Csökkennek a kamatok, csökken a bruttó hazai termékhez viszonyított államadósság aránya, és ha még megnézik hozzá a 453. oldalt is, akkor azt is látják, hogy az államadósság aránya valóban a 2000. évi bruttó hazai termék 58,6 százalékáról jövőre 54,6, azt követően pedig 51,4 százalékra fog csökkenni.

Tehát ezek azok a keretek, amelyek megteremtették a gyors gazdasági növekedés lehetőségét, és a gyors költségvetési kiadásnövelés lehetőségét is, amellett, hogy közben adókat csökkentünk, központosítást csökkentünk. Ez tegnap szintén felmerült a vitában, csak akkor nem akartam hozzászólni. Meg lehet nézni a 453. oldalon, hátulról a negyedik utolsó sorban, hogyan csökken a jövedelemcentralizáció. Az összes elvonás a gazdaságból 45,7 százalék volt 1997-ben, jövőre 39,7, azt követően pedig 38 százalék lesz. Tehát csökkenő elvonások mellett gyorsuló kiadásnövekedést tudunk csinálni.

 

 

(10.10)

 

A következő kérdéskör, amire szeretném felhívni a figyelmet, és szeretném kérni az együttműködésüket, az, hogy nagyon kérem, a makrogazdasági feltételek értékelésénél politikamentesen értékeljék ezeket a feltételeket. Ezek olyan gazdasági tények, amelyeket a politika nem tud eltorzítani, és úgy gondolom, nem is helyes, ha el akar torzítani. Attól félek, hogy sokan elfogultan látják, politikai hozzáállástól függően elfogultan látják a makrogazdasági feltételeket vagy lehetőségeket, igyekeznek azokat torzítani. Úgy gondolom, ez volt a tapasztalat '98-ban és '99-ben is. Legalább annyit kellene belőle okulnunk, hogy a gazdaság nem úgy alakul, ahogy azt a politikusok előrevetítik, vagy elfogultan előre akarják vetíteni, hanem úgy, ahogyan mindannyian alakítjuk.

Az egyik ilyen tényező például az infláció. Úgy gondolom, senkinek sem jó az, hogy ha azzal riogatjuk a magyar lakosságot vagy a gazdaságot, hogy a tervezettnél sokkal magasabb lesz az infláció. Az infláció reálisan van tervezve, az idénre is reálisan terveztük, semleges külgazdasági körülményeket feltételezve. Nem gondolom, hogy bárki reálisan előre tudja vetíteni a külgazdasági körülményeket. Ha egy többletinflációval létrejövő többletforrást osztanánk el, akkor, úgy gondolom, felelőtlenül járnánk el. Nem lenne helyes elosztani egy olyan forrást, amit úgy teremtünk meg, hogy a lehetőségeknél mesterségesen magasabb inflációt szeretnénk vagy akarunk elérni, vagy csinálunk, és az ebből keletkező többletforrásokat osztjuk el.

Fontos célkitűzése a gazdaságnak, hogy az inflációt a lehető leggyorsabban csökkentsük, és mire az Európai Pénzügyi Unióhoz csatlakozni akarunk, akkor az európai térségben, az Európai Unió térségében elért inflációs rátát érjük el Magyarországon, és ehhez folyamatos csökkentésre van szükség.

Még egy ilyen utolsó kérdéskörről szeretnék beszélni, és úgy látom, a félreértések döntő többsége szintén e köré társul vagy csoportosul, hogy mire kellene és mire lehetne többet költeni, és mire tudunk többet költeni. Először is ennek a kereteiről: úgy gondolom, nehéz vitatni, hogy nagyon sok mindenre sokkal többet kellene költeni. Erről egyébként valóban van értelme vitatkozni, hiszen teljesen természetes, hogy különböző pártok, különböző képviselők különbözőképpen látják, hogy hol a legnagyobb a lemaradás, és mire érdemes többet költeni. A kormány először is felmérte azokat a kereteket, amelyek között ezeket a többletkiadásokat csoportosíthatjuk, és utána meghatároztunk egy sorrendet, hogy a kormány véleménye szerint mire érdemes vagy mire kell a lehető legtöbbet költeni. Úgy gondolom, hogy ezen valóban van értelme vitatkozni. Az azonban teljesen természetes, hogy mi is szeretnénk sok mindenre többet költeni, a lehetőségek korlátozottak.

A kereteket meghatározza egyrészt az, hogy rendkívül nagy a lemaradás az európai életszínvonalhoz képest, rendkívül nagy a lemaradás nagyon sok területen, az egészségügyben, az oktatásban, az infrastruktúrában, a gazdaságfejlesztésben, az életszínvonalban, a nyugdíjban, a hadsereg-felszereltségben, a kultúrában, és ezt nagyon sokáig lehetne még sorolni, hogy mely területeken nagyon nagy a lemaradás. Látni kell, hogy ezt a lemaradást egy, kettő, három vagy négy év alatt nem lehet behozni. Évtizedek lemaradását kell most behoznunk, hiszen Magyarország valaha a fejlett országok közé tartozott, Európa leggazdagabb országai közé tartozott. A történelmünk azonban úgy alakult, hogy elkanyarodott a magyar fejlődés, és lemaradtunk. Ezt a hosszú lemaradást kell behoznunk. Ehhez sok évre, lehet, hogy évtizedre van szükség.

A második ilyen keret az, hogy a források korlátozottak, de csökkenő jövedelemcentralizációt tervezünk. Úgy gondoljuk, hogy több forrást kell visszahagyni a gazdaságban, tehát a folyamatosan csökkenő adóterhelések mellett kell egyre többet elosztani. Egyszerre nem lehet tehát mindent megcsinálni, ezért kérem a türelmüket. A kormány mindenesetre úgy gondolja, hogy a hangsúlyokat a családtámogatásra, az életszínvonal-emelésre, a béremelésre, a gazdaság fejlesztésére, a Széchenyi-tervre, az infrastruktúra fejlesztésére, az informatika, a turisztika, a kis- és középvállalatok fejlesztésére, valamint az európai uniós és NATO-csatlakozásra kell fordítani.

Ezekből a többletforrásokból jövőre jelentős eredményeket fogunk tudni elérni, például a nyugdíjemelés, a béremelések területén, a közszférában 16-17 százalékos béremelést tervezünk, ami a tervezett inflációhoz képest csaknem 10 százalékos reálbér-emelkedést jelent, tehát a reálbérekben is egy nagy felzárkózás lesz. A családkedvezmények egy részét valóban adókedvezményként akarjuk adni, más részét lakástámogatásként vagy szociális kedvezményként. Tehát kialakítottunk egy olyan családtámogatási rendszert, amelyre egyre többet költünk, és úgy gondoljuk, hogy hozzájárulhat ahhoz, hogy megszűnjön végre a népesség csökkenése, és érdemes vagy lehetséges legyen Magyarországon is egyre nagyobb családot vállalni.

Úgy gondolom tehát, hogy ezekről a kérdésekről valóban lehet vitatkozni, csak azt kérem, hogy a félreértéseket próbálják meg elkerülni. Ha bármilyen információra van szükségük, akkor a kollégáim és én is nagyon szívesen állunk a rendelkezésre.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most kétperces hozzászólások következnek - majd' egy tucat -, úgyhogy nem mondom be mindig, hogy kétperces hozzászólásra kerül sor. Elsőként megadom a szót Tóth Istvánnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

 

TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A mai napon az ellenzéki szocialista képviselők költségvetési hozzászólásait csak politikai eszmefuttatásként tudjuk értékelni, mint például legutóbb Kovács képviselő úr, pártelnök úr megnyilvánulását. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Úgy van!) Egy külföldi ország politikai színezetének behúzása a parlamentbe a költségvetési vitába, minden jelzős szerkezetet alulmúl. Azt hiszem, erre egyáltalán nincs szükség a vita e szakaszában.

Önnek újra el kell mondanom - tekintettel arra, hogy a héten még nem volt a Házban - azon rövid véleményemet, melyet nagyon sokan osztanak velem, hogy a belső pártvitáikból adódó feszültségeiket, nyugtalanságaikat hagyják a falakon kívül. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Helyes!) A méltatlan stílussal ne terheljék a költségvetési vitát. Az osztogatással kezdődő mondatai pedig értékelhetetlenek, mert osztogatni mindenki tud, de a kormányzati felelősség egészen mást takar, és az a kormányzati felelősség, amely az előző, önök által vezérelt ciklusban jelentkezett, a Bokros-csomaggal fémjelzett szociális érzékenység, amellyel mindenféle szociális terület támogatását szétvágták.

Tisztelt Kovács képviselő úr, ön a felszólalásában is a családtámogatási rendszerről beszélt - milyen jó, hogy beszélhetünk rendszerről. A polgári kormány kialakított egy rendszert, amelyhez az emberek viszonyulni tudnak, hozzá tudnak állni, és nem csak osztogatásról van szó, amelyet bármelyik hónapban vagy évben meg lehet szüntetni. Alapvetően csak annyit mondanék, hogy a polgári kormány hozta létre a Szociális és Családügyi Minisztériumot, pontosan azért, hogy helyre lehessen hozni az önök által okozott károkat.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Keller László képviselő úr következik.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én csak a pénzügyminiszter úr hozzászólására szeretnék reagálni, mert Tóth István megszólalása válaszra, reagálásra sem érdemes.

Három dolgot szeretnék mondani, miniszter úr. Ami az eligazodást illeti, megtapasztaltuk, hogy a miniszterek hogyan segítik az ellenzék munkáját. De ön is: a költségvetési bizottság ülésére eljön, kihirdeti az igét, és távozik. A kérdéseinkre nem válaszolt megfelelően sem ön, sem a munkatársai. Ide bejönnek a miniszterek, elmondják az igét, és utána távoznak. Még azt is megteszik, hogy meg sem várják, miközben az ellenzéki képviselők a miniszterhez beszélnek, hogy befejezze az ellenzéki képviselő a mondanivalóját.

A kétéves költségvetésről: való igaz, hogy egy kétéves költségvetés lehet kiszámítható, persze csak akkor, ha jelentős reformokat támaszt alá - akkor kívánatos. Ha egy alultervezett inflációra alapozott a költségvetés, akkor az azt fogja jelenteni a társadalom számára, hogy nem egy éven keresztül sújtja az embereket, hanem két éven keresztül, és elveszik az esélyét annak, hogy jövő évben újragondoljuk a költségvetést; bár én azt gondolom, hogy erre sor fog kerülni.

Ami pedig az inflációs mondanivalóját illeti, miniszter úr, úgy fogalmazott, hogy reálisan van tervezve a 2000. évi infláció. Tisztelt Miniszter Úr! Ha a tervben 6 százalék van - persze ezt tegnap a miniszterelnöknek sem mondták el, és ő már egészen más tervszámokról beszélt -, és a gazdasági miniszter is világossá teszi, hogy idén jó esetben 9,5 százalék lesz az infláció, akkor arra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy reálisan van tervezve. Ha most tudják, hogy az idei folyamatok ilyenek, 6 százalékos inflációt tervezni 2001-re, azt gondolom, nem tartozik a realitás körébe.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

(10.20)

 

ELNÖK: Latorcai János képviselő urat illeti a szó.

 

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Őszinte meglepetéssel hallottam Kovács László képviselő úrnak azt a minősítését, hogy ez a költségvetés nem növekedésvezérelt költségvetés. Persze, olcsó poén lenne most azt mondani, hogy... (Kovács László: Nem ezt mondtam!) De, elnézést, én ezt így értettem. (Kovács László: Rosszul értette!) Ezt mondta. Ezen ne vitatkozzunk, gondolom, hogy majd mindez... - hogy a költségvetés nem növekedésvezérelt költségvetés. (Közbekiáltások) Azért engedje meg, hogy néhány gondolatot...

 

ELNÖK: Tisztelt Ház! Szeretném ugyanazt a figyelmeztetést ismét megtenni, amit az előbb Kovács frakcióvezető úr megszólalása kapcsán megtettem. Hagyjuk elmondani a felszólalónak a véleményét! Ha valaki ezt vitatni akarja, jelentkezzen, és szót fog kapni.

 

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Remélem, tisztelt elnök úr és tisztelt képviselőtársaim, hogy majd a jegyzőkönyvből visszaidézhető lesz, hogy melyikünk memóriája jobb. Én úgy gondolom, hogy a gazdasági növekedés feltételeit egy költségvetésben a költségvetési beruházások, a vásárlóerő növelését szolgáló központi bérfejlesztések és a közvetlen vállalkozásösztönzésre fordított támogatás keretében biztosított források megteremtése adja. Márpedig ha ezt megnézzük, akkor úgy hiszem, hogy ez a költségvetés különösen kiemelkedő. Hiszen a Gazdasági Minisztérium fejezetében a GFC-ben, a turisztikai célelőirányzatban, a kis- és középvállalkozás-fejlesztésben, illetve a regionális gazdasági fejlesztésben a jövő évre több mint 61 milliárd, az azt követő évre pedig több mint 71 milliárd forint áll rendelkezésre.

Ide kell sorolni még a miniszterelnökség, a Miniszterelnöki Hivatal fejezetében található másfél-másfél milliárd forintot, valamint az Oktatási Minisztérium fejezetében a kutatás-fejlesztési célelőirányzatban, az OTKA-ban és a műszaki fejlesztési célelőirányzatban található több mint 23, illetve 2002-re 33 milliárd forintokat. És akkor még nem beszéltem a Földművelésügyi Minisztériumnál elhelyezett területfejlesztési és vidékfejlesztési, valamint agrártámogatási forrásokról, amelyek szintén vállalkozásösztönzőek, és külön nem említettem az Exim Bankot, a Mehibet, a Hitelgarancia Rt.-t és az agrárhitelgarancia-intézményeket, amelyeknél szintén olyan források állnak rendelkezésre, amelyek a mögöttünk hagyott tíz évben még soha ilyen volumenben egyetlenegyszer sem álltak rendelkezésünkre. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

ELNÖK: Göndör István képviselő úr következik.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Roppant érdekes, ahogy ön indította. A mi oldalunkról egyetlenegy olyan kritikai mondatot egész héten nem mondtunk el, amiben azt vitattuk volna, hogy a kétéves vagy a három-, öt-, vagy hétéves előrelátás stabil alapokon nyugszik. Nem, ez tényleg előny, úgy, ahogy elmondta. amit mi vitatunk, az a jogalap. És most hadd menjek vissza: ön mondta, hogy hány ezer oldal, hány ezer szám. Tehát önök már tavasszal tudták, hogy kétéves költségvetést fognak készíteni, tehát lett volna módjuk arra, hogy már a tavaszi ülésszak végén benyújtsák azt az államháztartási törvénymódosítást, amely jogalapot teremtett volna a kétéves költségvetésre.

De megyek tovább, ahogy ön folytatta: a külgazdasági körülmények bizonytalansága. Igaz, de ezt mindannyian tudjuk, hogy Magyarország számára igenis nagyon fontosak a külgazdasági feltételek. Márpedig ha ebben ekkora bizonytalanság van, akkor tényleg nem lehet más, mint az, amit Kovács László mondott, hogy bátran lehetett egy ilyen költségvetést az asztalra tenni, mert erről már nem kell - sem a 2001., sem a 2002. évről - önöknek zárszámadást készíteni.

És még egy dolog, amikor azt mondja, hogy a makrót próbáljuk politikamentesen értékelni. Tisztelt Miniszter Úr! Az inflációban - ön ugyanúgy tudja, mint mi - a kormány szavahihetősége fantasztikusan nagy súllyal esik latba. És itt a bajunk pont ezzel van, hogy a költségvetési vita kellős közepén tesz a gazdasági miniszter egy fantasztikus bejelentést, mely szerint 43 százalékos gázárnövekedés lesz, amivel tűzbe hozza az egész országot, a tőzsdét, de valójában senki nem tudja, hogy kit és milyen mértékben érint, és hogyan gyűrűzik be ebbe a költségvetésbe.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Glattfelder Béla államtitkár úrnak.

 

GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Urak és Hölgyek! Azt hiszem, két állítás egyszerre nem állhatja meg a helyét, amelyek egymásnak ellentmondanak. Mert nem lehet egyszerre azt mondani, hogy önök nem vitatják a költségvetés megalapozottságát, közben pedig azt állítani, hogy az infláció nagyobb lesz az előrejelzettnél; mert akkor valamelyik állítás a kettő közül nem igaz. A mi megítélésünk szerint minden tervezésnek szükségszerűen valamilyen előfeltevésekből ki kell indulnia. Tavaly a költségvetés tervezésekor abból indultunk ki - és ezt önök sem vitatták -, hogy a mi előrejelzésünk szerint és az akkori világpiaci várakozások szerint is 18 dollár lesz az olaj hordónkénti ára. Ismeretes, hogy sajnálatos módon ennél az olaj világpiaci ára lényegesen magasabb mértékben emelkedett. Ebből következik az, hogy Magyarországon is nagyobb lett az infláció az előrejelzettnél.

De szükséges azt megemlíteni, hogy miközben Európában mindenhol nőtt az infláció az elmúlt évben, 2000-ben, aközben csak Magyarországon csökkent az infláció mértéke. Tehát miközben mindenhol emelkedett, és van olyan európai ország, ahol kétszeresére, háromszorosára, négyszeresére növekedett az infláció az előrejelzetthez képest, aközben Magyarországon az infláció csökkenése folytatódott. Közrejátszott ebben az euró és az USA-dollár közötti árfolyammozgás is. Ismeretes, hogy itt is számunkra kedvezőtlen változások történtek. Szeretném azonban megjegyezni, hogy a mostani jelentős ármozgások sem okoztak drámai inflációnövekedést, nem úgy, mint a Bokros-csomag idején, amikor az előrejelzetthez képest az infláció 8,5 százalékkal lett magasabb, pedig jelentős világpiaci energiahordozóár-, olajár-emelkedés akkoriban nem következett be. Akkor tényleg rosszul jelezték előre az inflációt, nem a külső hatások voltak azok, amelyek az infláció elszaladásához vezettek.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Burány Sándor képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

 

BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Először is egy félreértést szeretnék tisztázni. Frakcióvezető úr pontosan azt mondta, hogy nem költségvetés-vezérelt a növekedés. Tehát ezt a kifejezést használta, úgyhogy örülök, hogy Latorcai képviselőtársam félrehallását korrigálhatom ezúton.

Néhány szót engedjenek meg a felmerült vitakérdésekről. Pénzügyminiszter úr elmondta, hogy javuló gazdasági mutatók vannak. Egyetértünk, a gazdaság növekszik, közben pénzügyi egyensúly van, az infláció folyamatosan csökken, az állami újraelosztás folyamatosan csökken, az állami adósság, illetve az ország adósságállománya GDP-hez viszonyított aránya is folyamatosan csökken. S annak is örülök, hogy miniszter úr azt mondta, hogy lehetőség szerint a gazdaságpolitikai tendenciákat, a gazdasági tendenciákat a politika ne torzítsa el. Teljesen egyetértünk. Csak akkor ehhez hozzá kellene tenni azt, hogy ezek az örvendetes gazdasági tendenciák 1997 óta vannak Magyarországon jelen, szemben az önök állításával, amit egyébként az Országimázs Központ füzete tartalmaz is, és minden állampolgárhoz eljuttatnak, ami azt mondja, hogy mindez egy új gazdasági modell következménye, amelyet az Orbán-kormány hozott be. Szó nincs erről, ezek 1997 óta tartó folyamatok.

Az inflációról csak annyit: 6,3 százalékos idei inflációval számoltak, 9 és 10 százalék között lesz valahol az infláció konkrét mértéke, ez egy 50 százalékos hiba. Lehet, hogy a tervezés reális volt, de a következményekben ez nem látszik. Államtitkár úrnak pedig szeretném felhívni a figyelmét, hogy ez elhangzott, az olajárral kapcsolatos bizonytalanságokkal az inflációval kapcsolatos bizonytalanságokkal kapcsolatos észrevételeink tavaly elhangzottak a parlament plenáris ülésén is és a bizottságok különböző ülésein is. Akkor már jeleztük ezeknek a számoknak a bizonytalan voltát.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Ismét kétperces hozzászólásra jelentkezett Glattfelder Béla államtitkár úr.

 

GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Vitatnom kell, tisztelt elnök úr, tisztelt Ház, azt az állítást, miszerint a kedvező változások 1997-ben és '98-ban következtek volna be olyan módon, amelyek tartósnak is bizonyultak volna. Ugyanis emlékezzenek arra, hogy '98 második felében és '99 elején éppen önök követeltek új Bokros-csomagot, Járai-csomagot, megszorító intézkedéseket, pótköltségvetést. Az új gazdaságpolitika lényege éppen abban állt, hogy az önök akkori hibás előrejelzéseivel ellentétben a kormány nem engedett az önök megszorítást követelő nyomásának. (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Helyes!)

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

(10.30)

 

ELNÖK: Megadom a szót Rozgonyi Ernő képviselő úrnak, Magyar Igazság és Élet Pártja.

 

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. A pénzügyminiszter úrnak az előző előadásához szeretnék hozzászólni, és bár jóformán minden mondatával lehetne vitatkozni, én egy dologra szeretnék rámutatni.

Arról van szó, hogy csökken az adósság, csökken az adósságteher. Igen, azt még elhiszem - hiszen ez egy világos összefüggés -, hogy ha csökken az infláció, akkor a kamatterhekben is nyilván csökkenés következik be, változatlan alapokat tekintve. Az azonban egész egyszerűen nem igaz, hogy csökkenne az adósság állománya és az adósság mértéke. Sőt, ennek az ellenkezője igaz! Az, hogy önök mindent a GDP százalékában mutatnak ki, ez az égegyadta világon semmit nem jelent! Nem jelent azért, mert ezt a GDP-növekedést nem a magyar gazdaság állítja elő. Akik ezt előállítják, azok a közterhek viselésében nem vesznek részt, ebből következik, hogy az adóssággal kapcsolatos valamennyi terhet - kamatfizetést, törlesztést - a magyar népnek kell viselnie.

Hát akkor tessék kimutatni ezt az adósságot az egy főre eső adóssággal, vagy ha mindenáron valamiféle teljesítménymutatóhoz akarják kötni, akkor tessék ezt a hazai bruttó termeléshez, vagy ha úgy tetszik, nettó termeléshez viszonyítani! És akkor beszélgessünk arról, hogy ez hogyan néz ki! Köszönöm szépen. (Szórványos taps a MIÉP soraiban.)

 

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Mádi László képviselő úrnak, Fidesz.

 

MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt vehetné ki egy egyszerű ember a szocialisták szavaiból, mintha itt világvége lenne, vagy állandóan minden területen rendkívül komoly problémák, nehézségek, igazságtalanságok, feszültségek, válságos helyzetek lennének. Pedig ez egyáltalán nincs így.

Keller képviselőtársamnak arra a felvetésére, hogy a miniszter úr csak rövid ideig tartózkodott a költségvetési bizottság ülésén, azért, hogy világosan lássunk: költségvetési bizottsági ülésen pénzügyminiszter - az általános meghallgatáson túlmenően - nem vett még részt az én emlékezetem szerint. (Keller László: Ez nem igaz!) Szocialista pénzügyminiszter sem. Tehát először mindig önkritikusan kellene szemlélni ezeket a dolgokat. A miniszter úr megtisztelte a bizottság ülését; ugyanúgy Matolcsy miniszter úr megtisztelte a plenáris ülést, és itt elmondta a gázárral kapcsolatos véleményét. Mert ugye, ha nem mondta volna el, akkor pedig az lett volna a kritika, hogy a parlamentet nem tiszteli meg és nem avatja be.

Tehát igenis, ugyanúgy, ahogy mi a Széchenyi-program kapcsán - ahol lényegében április óta egyfajta társadalmi vitára bocsátottunk az elképzeléseinket - folyamatosan, nyitottan keressük a kapcsolatot, és figyelembe is veszünk bizonyos megállapításokat és észrevételeket, amelyek az elképzeléseinkkel kapcsolatosak. Elképzeléseink vannak, tudjuk, hogy mit akarunk, tehát nem jelenti azt, hogy sodródunk, úgy, mint az előző ciklusban sok esetben tapasztalhattuk.

A gázár kapcsán a szocialisták azt akarják, hogy mindenkinek 43 százalék legyen, és akkor kompenzálni lehessen a polgárokat? (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nem ezt akarjuk!) Ha nem ezt akarják, annak örülök, de a kompenzáció, azt hiszem, az elmúlt időszakban nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mi azt szeretnénk, hogy a közvetlenül a polgárokat érintő területen - tehát nemcsak a lakossági fogyasztásnál, hanem a közintézményeknél is - ne emelkedjen az inflációnál nagyobb mértékben a gázár. És azt gondolom, hogy ez az igazán komoly előrelépés.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Révész Máriusz képviselő úrnak, Fidesz.

 

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kovács László frakcióvezető úr megpróbálta a lehetetlent: azt is Orbán Viktor miniszterelnök antidemokratikus mivoltának tudta be, hogy a parlamentben tegnap mintegy tizenöt pontban, hosszan válaszolt az ellenzék költségvetési vitában tett kritikáira. Azt hiszem, ez teljesen komolytalan, és ezt szerencsés is lenne abbahagyni.

Úgy gondolom, tegnap ez után a hozzászólás után egy tisztességes vita bontakozott ki, Kovács elnök úrnak több képviselőtársa hozzászólt ehhez a vitához. Ha Kovács László frakcióvezető úr is itt lett volna, akkor ezt ő is megtehette volna. Ezt a vitát egyébként mindenki láthatta a tévében is, aki akarta.

A frakcióvezető úr figyelmét felhívnám azért az eddigi költségvetési vita egy-két érdekes fordulatára. Az MSZP képviselői több helyen lelkesen védték például a multinacionális gyógyszergyártó cégek érdekeit a lakossággal szemben. Kovács frakcióvezető úr azt mondta, hogy a társadalom érdekeit szeretnék elsősorban védeni. Ez a vitában nem mindig derült ki. Hasonló volt a helyzet a gázáremelés kapcsán is.

Ha ezeket a gondolatokat összerakjuk egy csokorba, akkor teljesen egyértelmű, hogy az a fajta gazdaságpolitika, amit az MSZP megfogalmaz, egyértelműen magasabb inflációt generál, és ez a legnagyobb veszély. Az a fajta gazdaságpolitika, ami mellett az MSZP lándzsát tör, magasabb inflációt generál. Ez óriási veszély.

Kovács László frakcióvezető úrnak ajánlom, hogy a KSH számait is nézze meg, és ezzel kapcsolatosan tekintse át, hogy milyen a lakossági reálbér színvonalának emelkedése 1999-ben és 2000-ben, mert egyik évben sem mondott pontos adatot.

A következő évvel kapcsolatban is elég érdekes az, hogy amikor egyes nem kormánypárti gazdaságelemzők azt mondják, hogy egy választási költségvetés készül és túlzott bérkiáramlás van, a túlzott bérkiáramlás magas inflációs veszélyeket hord magában, akkor az MSZP képviselői ezzel szemben azt bizonygatják, hogy nem is lesz igazából béremelés.

A két állítás ellentmond egymásnak, tisztelt frakcióvezető úr. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, MSZP.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hadd folytassam ott, ahol az előbb abbahagytam.

Kedves Glattfelder Képviselő Úr! Ön azt hiszi, hogy valamit hall, és saját magának válaszol is. Ön is itt ült a parlamentben, amikor az a folyamat elkezdődött, hogy a privatizációs bevételekből kezdtük folyamatosan csökkenteni az államadósságot. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

A következő, ami nagyon hiányzik: ezekben a táblázatokban - sokszor elmondtuk - olyan 2000. évi számok vannak, amelyek nem tartalmazzák azokat a változásokat, amelyeket önök a zárszámadási törvényben nyújtottak be. Én azt gondolom, hogy ezért ragaszkodott tegnap olyan görcsösen a miniszterelnök úr a '99. évi adatokhoz, és megpróbálta átlépni a 2000. évit.

A másik dolog: Mádi képviselő úr, az energiaár-kérdésekben egyetlen félmondatot ha talál az egész heti jegyzőkönyvben, hogy mi árnövekedést akartunk volna! Nem! Csak azt mondjuk, hogy ma sem tudják megfizetni a fogyasztók ezt az energiaárat. Önök nem tartották jónak a kompenzációs rendszert, de kísérletet sem tesznek ebben a költségvetésben arra, hogy valamilyen kompenzációt nyújtsanak azoknak, akik nem tudják megfizetni ezt a szolgáltatást. Mi a módját, ahogy idehozták ezt a 43 százalékot a Ház elé... - és egyszerűen nem tudunk arról beszélni, hogy ez hogyan érinti a fogyasztókat! Ezért joggal feltételezzük hitem szerint azt, hogy önök egy elegáns gesztussal áthúzták vagy áttolták a lovat a másik oldalra, mert most majd a vállalkozások a termékek árain keresztül fogják ugyanezt a pénzt beszedni a fogyasztóktól.

A gyógyszerárkérdésről - talán még néhány másodpercem van - Révész Máriusz képviselő úrnak. Mi azt feszegettük, hogy a korszerű, a lehető legkorszerűbb gyógyszereknek a lehető legszélesebb skáláját a gyógyításban lehessen alkalmazni, ezek férjenek bele a gyógyszerkasszába. És akkor is elmondtuk, hogy amikor mi a korszerű technológiát, technikát akarjuk, önök azzal vádolnak bennünket, hogy reklámot csinálunk a gyógyszercégeknek.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Burány Sándor képviselő úrnak, MSZP.

 

BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr szóba hozta az 1999-es évet, ez jó alkalom, hogy néhány félreértést eloszlassak.

Először is: 1999-ben módosították a bevételi számokat. Ha emlékszik államtitkár úr, az akkori zárszámadási törvényben 30 milliárd forinttal csökkentették a bevételeket. Mi egyébként pontosan jeleztük, hogy a bevételi számok túlzók, önök ezt elismerték.

 

 

(10.40)

 

Ebben az évben szép csendben a beruházásokat leállították. Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy a lakásépítés 1999-ben soha nem látott mélyponton volt, mellesleg az ez évi pozitív számok részben ennek köszönhetők; az autópálya-építkezésekhez hozzá se láttak. Emellett bérbefagyasztást rendeltek el, ennek következtében az egészségügyben és a közoktatásban dolgozók reálkeresete csökkent ebben az évben. (Révész Máriusz: Nem mondasz igazat!) Azon kívül egyszeri privatizációs bevételekkel finanszíroztak folyó kiadásokat, a tb-kassza ezért nem lyukadt ki.

Ezeken túl még könyvelési trükköket is alkalmaztak, ezek közül egyet hadd idézzek: az egészségügy finanszírozásában gyakorlatilag nem 12 hónapot, tehát nem egy teljes évet, hanem 11 hónapot finanszíroztak. Ezt egyébként a pénzügyminiszter úr is pontosan tudja.

Tehát miközben folyamatosan elhárították a kritikákat, miközben folyamatosan elhárították azt, hogy a költségvetést tisztességesen módosítva ezekkel a problémákkal szembenézzünk, gyakorlatilag egy fél Bokros-csomagot zúdítottak az országra, de folyamatosan ennek az ellenkezőjét állították. Szeretném, ha ezt a félreértést itt és most tisztázni tudnánk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Glattfelder Béla államtitkár úrnak.

 

GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Úgy érzem, hogy az MSZP energiapolitikája alapvetően azért hibás, mert az áremelkedések irányába hat és az inflációt növeli. (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Így van!) Az MSZP energiapolitikájának ugyanis az a lényege, hogy emeljük fel az energiaárakat, a gázárakat is, ne kétszintű árrendszer legyen, hanem egységes árrendszer, tehát a lakossági gázár és az ipari nagyfogyasztói gázár ugyanakkora legyen, de a lakosságnak kompenzációt nyújtsunk. És ugyanez a politikájuk a villamos energiával kapcsolatban is. Ez nyilvánvalóan magasabb árszintet jelent, nem lehet mindenkit kompenzálni, magasabb inflációt eredményez, és sokkal kedvezőtlenebb a lakosság számára, mint a kormány által alkalmazott energiapolitika.

Meg kell említenem, hogy az MSZP energiapolitikája egyenes következménye az energiaipar privatizációjának. És a Bokros-csomag után, amikor visszaesett a gazdasági növekedés, nőtt a munkanélküliség, nőtt az infláció, az MSZP végső kétségbeesésében, hogy költségvetési bevételekhez jusson, kedvezőtlen feltételek mellett privatizálta az energiaipart. Olyan szerződéseket kötöttek a villamosenergia-áramtermelő cégekkel, amelyek garantált áron biztosították számukra, hogy eladhatják az általuk termelt áramot.

Ez lényegesen magasabb ár, mint amekkora árat egyébként a privatizáció nélkül az energiaipar által átadott árakban el lehetne ma érni. Ma többek között ennek a következményeit kell viselnie a magyar gazdaságnak. És ma ugyanilyen elképzeléseik vannak a gázárral kapcsolatban is.

Megítélésem szerint az a politika, amelyet ők folytatnak, korábban sem volt tartható, ma sem tartható, és nem előnyös a magyar lakosság számára sem, mert nyilvánvaló, hogy azok a kompenzációs elképzelések, amelyeket ők ma megfogalmaznak, hosszabb távon semmiképpen nem lennének tarthatóak, ezt még ők maguk is beismerik, és így hosszabb távon mindenképpen lakossági áremelésre kerülne sor. A kormány ezt kívánja elkerülni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Gógl Árpád miniszter úrnak. Tessék!

 

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tulajdonképpen egy mondat miatt kell két percig szólnom, ez pedig az, hogy Bokros-csomagszerű változások vannak az egészségügyben és nincs reálbértöbblet az egészségügyben. Hogy senki ne felejtse el, a Bokros-csomagot követően 65 milliárd forint került kivonásra a magyar egészségügyből, és az 1999-2000-es év is és a 2001-2002-es év is reálszinten tartó költségvetés vagy többletet tartalmazó költségvetés az egészségügy számára; nem annyival, amennyivel szeretnénk, de többletet tartalmazó.

A Bokros-csomag fő elemeit szeretném elmondani: reálbércsökkenés volt az egészségügyben, a fogorvosi ellátás kikerült a rendszerből, a szanatóriumi rendszer kikerült a rendszerből, a sportorvoslás kikerült a rendszerből.

Nem került ki ebben az évben a rendszerből semmi, apró lépésekkel bekerült néhány dolog, és néhány eleme az egészségügyi reformnak megvalósult.

Ilyet mondani, hogy Bokros-csomagszerű változások vannak az egészségügyben, valahol nem vall jó ízlésre. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Kovács László képviselő úrnak, MSZP.

 

KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elhangzott egy mondat, valószínűleg nem szándékosan, inkább egy ilyen freudi elszólás volt, amikor Mádi László azt mondta, hogy Matolcsy miniszter úr megtisztelte jelenlétével a parlament plenáris ülését. Engem eléggé szíven ütött ez a mondat, mert ha a kormányoldal úgy gondolja, hogy egy miniszter nem alkotmányos kötelezettségének tesz eleget, amikor itt van a parlamentben, hanem mintegy megtiszteli a parlamentet, hogy méltóztatik eljönni, az megint csak a parlamentáris demokrácia, a jogállamiság egy nagyon sajátos felfogására utal.

A másik dolog, amire szeretnék reagálni, a Bokros-csomag szerepe és bizonyos oksági összefüggések. Nem lehet, tisztelt kormányoldal, valamit még évekig támadni, és ugyanakkor a gyümölcseit dicsérni, sőt sajátnak tekinteni! Én nagyon jól emlékszem a miniszterelnök úr, a pénzügyminiszter úr és az akkori gazdasági miniszter úr olyan kijelentéseire szeptember táján - éppen csak hogy átvették a kormányzást -, hogy a magyar gazdaság a világ egyik legstabilabb és leggyorsabban fejlődő gazdasága. Nem hiszem, hogy közülük bárki komolyan gondolta, hogy ezt két-három hét alatt sikerült elérni!

És hogy mi mikor kezdődött? Az infláció csökkenése 1996-ban 5 százalékkal, 1997-ben 5 százalékkal, a növekedés 1997-ben majdnem 5 százalékkal - tehát itt egyszerűen rakjuk egymás mellé a statisztikai adatsorokat! Mi nem Bokros- vagy Járai-csomagot követeltünk, hanem óvatosságot és bizonyos kiigazításokat, és ezt meg is tették csendben, és utólag is letagadják.

És végül, nem azt tartom antidemokratikusnak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr tizenöt pontban vagy akárhány pontban válaszol az ellenzék felvetéseire, hanem azt, hogy azt mondta: a kormányt ez nem ingatta meg; lényegében lezárta, értelmetlennek nevezte a vitát. Igaz, én nem voltam itt, és volt tévéközvetítés; ma én vagyok itt, a miniszterelnök úr nincs itt, és most nincs tévéközvetítés. Azt hiszem, hogy ez önöknek így természetes.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Glattfelder Béla államtitkár úrnak.

 

GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Azt hiszem, a Bokros-csomaggal kapcsolatban az MSZP-nek több szerénységre lenne szüksége. Nyilván minden költségvetési vitának fontos eleme a bérszínvonal kérdése, a nyugdíjak reálértéke, a munkanélküliség kérdése, az infláció kérdése. Nézzük már meg, hogyan nézett ez ki a Bokros-csomag után!

A pedagógusbérek reálértéke az elmúlt tíz évben sohasem volt olyan alacsony, mint a Bokros-csomag után. A nyugdíjak reálértéke soha nem csökkent olyan mértékben, mint a Bokros-csomag után. A reálbérek soha nem csökkentek olyan mértékben országos szinten, mint a Bokros-csomag után. A munkanélküliség soha nem nőtt olyan ütemben, mint a Bokros-csomag után. Az infláció sem lódult meg máskor ilyen mértékben, mint a Bokros-csomag után.

Azt gondolom, hogy az a megközelítés, miszerint önök úgy vélik, hogy 1998-ban a gazdaság stabil volt, de közben éppen akkor önök követeltek tőlünk újabb Bokros-csomagot, meglehetősen ellentmondásos. Mert vagy saját maguk sem értenek azzal egyet, hogy a magyar gazdaságot önök stabil állapotban adták át, vagy különben más, másodlagos, hátsó politikai megfontolások vezették önöket, amit én természetesen nem gondolok.

Úgy vélem, hogy 1998 után a magyar gazdaság azért tudott egy stabil növekedési pályára állni, mert a magyar kormány nem tett eleget az önök követeléseinek. Azért, mert a magyar kormány gazdaságpolitikájának fontos elemévé vált az optimizmus, ami az önök kormányára nem volt jellemző.

Azért, mert a magyar kormány hitt a magyar gazdaságban, szemben azzal a hitetlenséggel, elbátortalanodással, amely az önök gazdaságpolitikájára négy éven keresztül jellemző volt.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Keller László képviselő úrnak.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Meg kell hogy mondjam, nagyon csodálkozom az államtitkár úr megnyilvánulásán. Fideszes képviselőktől, akik nem ismerték az akkori folyamatot, és nem rendelkeznek megfelelő végzettséggel, szakképesítéssel, el lehet fogadni ezt a politikai mondanivalót. De öntől, államtitkár úr, aki világosan tudta az akkori folyamatokat, öntől most ez a megnyilvánulás, megmondom őszintén, elfogadhatatlan!

A másik, a gázáremeléssel kapcsolatban. Elmondtuk sokszor, most is elmondjuk, hogy a múlt héten bizottsági ülésen azt mondta a miniszter úr, az ön minisztere, hogy közgazdaságilag, politikailag, társadalmilag teljes mértékben indokolt a kormánynak az az álláspontja, hogy a gázárat 6 százalékkal lehet növelni 2001-ben. Ezt mondta, ezt rögzítette, erre készült a költségvetés. Ehhez képest a héten megjelent egy más, úgy látszik, megint csak közgazdaságilag, társadalmilag, politikailag indokolható nézet, amely gyökeresen eltér a múlt héten képviselttől. És nekünk az az alapvető gondunk, hogy a kormány hetente változtatja alapvető közgazdasági értelmezéseit.

Ellentétben azzal, amit önök most mondanak, hogy az embereket azzal óvják meg a nagyobb gázáremeléstől, illetve annak a következményeitől, hogy a nagyfogyasztóknál engedik csak a 43 százalékos gázáremelést, ami egyébként az összfogyasztásnak a 80 százaléka, és azt mondják, hogy ezzel megvédik az embereket attól, hogy érezzék ennek a hatását, ez egyszerűen a félrevezetése a magyar társadalomnak, hiszen nyilvánvaló, hogy meg fogják fizetni - nem a gázárban, hanem a más egyéb fogyasztásaik révén.

 

(10.50)

 

Azt gondolom, hogy az az eljárás, ahogy önök ezt a gázáremelést kezelik, elfogadhatatlan, és azt mondom, hogy szakmailag pedig dilettáns és végrehajthatatlan (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), de erről Göndör képviselőtársam biztos, hogy fog szólni.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Kádas Mihály képviselő úrnak, Fidesz.

 

KÁDAS MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Szeretnék egy pontosítást tenni. Kovács úr arról beszélt, hogy az infláció '96-ra 5 százalékkal nőtt, 28,2-ről 23,6-ra esett, 4,6 százalék, de a '94-es 18,8-at önök vitték fel 28,2-re, és a '94-hez képest, mondjuk, ez nem nő semennyivel sem, éppen hogy nem csökkent, hanem inkább nőtt.

A másik a gázár kérdése. Nem értem egyáltalán az ezzel kapcsolatos vitát, hiszen maga a gázforgalmazó is egyetért a kormány javaslatával egyfelől; másfelől pedig korábban volt olyan ellenzéki képviselő, aki azzal érvelt, hogy bezzeg Nyugat-Európában már piaci áron van, a nálunk most éppen hivatalosnál 30-40 százalékkal magasabb a gázár. Igen, csakhogy ott ezt a gázt magasabb munkabérért, sokkal drágábban állítják elő, mint Magyarországon.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, MSZP.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Sosem kértük, hogy ön mutassa be a mi energiapolitikánkat, de az, amit ön itt csinál... - én hamarosan önnek is azt fogom mondani, mint amit Matolcsy úrnak, hogy fogalma nincs arról, hogy hogyan működik ma a magyar energiaár-rendszer. Annak, amit önök csinálnak, két oka van. Az egyik: félrevezetik a fogyasztókat, mindegy az, hogy kicsi vagy nagy, a rossz árral rossz irányba mozgatják, ez az egyik, és erre hivatkozom. A kormánypárti oldalon mondta el tegnap egy képviselő, aki azt mondta, hogy ez az ár vezet oda, hogy ma már olyanok is fogyasztanak földgázt, ahova rendkívül drága beruházással lehet csak eljuttatni a gázt. Ezt ez a torz árszerkezet hozza. A másik, amit nagyon óvatosan mondok ki, és ezért értek egyet azzal, amit mondott Bauer Tamás, hogy egy bizottságot kellene létrehozni, amely megvizsgálja, hogy önök ezzel a befagyasztással és ami e körül van, milyen körnek, milyen vállalkozói vagy vállalati körnek biztosítottak extraprofitot, akár a tőzsdén keresztül is.

A befejező gondolatom pedig a következő. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, hogy önök módszeresen nem is akarnak előrenézni, mert mi bíráljuk ezt a költségvetést, ami az asztalon van, és javaslatokat teszünk, önöknek egyetlenegy válaszuk van, a Bokros-csomag. Tehát egyszerűen azt mondom, hogy nemcsak nem tudnak, nem is akarnak előrenézni, mert el akarják terelni a figyelmet azokról a dolgokról; és most már nagyon sokadszor mondom, ugyanarra a körre hivatkozom, amire a pénzügyminiszter úr is, tessék megnézni: a gyermekek támogatása 300 milliárdról 271-re csökken és onnan 291-re nő. Tehát még 2002-ben sem éri el a 2000. évit. Erről kellene beszélni, államtitkár úr, és nem ezt a gyönyörű píárszöveget elmondani!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Glattfelder Béla államtitkár úrnak.

 

GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyek és Urak! Egyáltalán nem lep meg, hogy az ellenzék, az MSZP dilettánsnak tekinti a kormány energiapolitikáját, merthogy annak tekintették akkor is, és különösképpen akkor voltak hangosak, amikor a kormány nem engedte, hogy a gázár mértéke az inflációt meghaladó ütemben nőjön. Ismeretes, hogy emiatt a MOL beperelte a kormányt, a Gazdasági Minisztériumot és személyesen a gazdasági minisztert is. Tudom, hogy nincs túl sok okunk elvárni, hogy önök a kormány polgárok számára kedvező döntését méltányolják, ne adj' isten, még meg is támogassák, de azért jólesett volna. Azért jólesett volna, ha az ellenzék részéről legalább egyetlenegyszer egyetlenegy elismerő szót hallhattunk volna amiatt, mert a kormány ellenállt a MOL gázáremelési törekvéseinek a polgárok érdekében. Nem kaptuk meg önöktől ezt a gesztust. Ellenben önök rendkívüli módon vitézkedtek abban, hogy nyilatkozatokat tettek itt az Országgyűlésben, a gazdasági bizottságban és a sajtóban is, miszerint a kormány tönkreteszi a MOL-t, a legnagyobb magyar gázipari céget. Önök egyértelműen ebben a kérdésben a MOL és a gázáremelés pártjára álltak. Ebből is látszik, hogy önöknek milyen törekvéseik vannak, ezekkel a törekvésekkel kívánunk mi szembeszegülni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Révész Máriusz képviselő úrnak.

 

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kovács László és több MSZP-s képviselő kifogásolta, hogy néhány miniszter felszólal a parlamentben, majd a választ meg sem várva elmegy az ülésről. Nos, pontosan ez történt Kovács László frakcióvezető úr esetében, elmondta hozzászólását, majd mikor Glattfelder Béla államtitkár úr válaszolt neki, a válasz közepén elhagyta az üléstermet.

Egy másik témára áttérve: 1998-ban az MSZP az 1999-re tervezett 11 százalékos inflációra is azt mondta, hogy ez teljesen irreális. Az infláció végül akkor 10 százalék lett. Valóban nem könnyű az inflációt tervezni, egyik évben valóban magasabb volt a tervezettnél, de az azt megelőző évben pedig alacsonyabb a tervezettnél, és az MSZP ezt akkor nem hitte el. Azt kell mondanom, hogy azok az inflációs várakozások, amelyeket a társadalomban gerjesztünk, maguk is inflációt okoznak, úgyhogy én is azt szeretném, ha itt valamiféle közmegegyezés lenne a parlamentben, hogy közös össznemzeti érdek, hogy ezt az inflációt lejjebb szorítsuk.

Elhangzott több rossz szám is, egyre mindenképpen szeretnék reagálni. Burány Sándor azt mondta, hogy a közoktatásban 1999-ben alig ment végbe béremelés. Szeretném elmondani neki - már abban az esetben, ha a KSH adatait elfogadja, ebben az évben elfogadják, hiszen onnan idéznek -, hogy 1999-ben a közoktatási szférában a bruttó béremelkedés meghaladta a 20 százalékot. Ajánlom, hogy ezt Burány Sándor nézze meg, és mielőtt a parlamentben felszólal, nem lenne helytelen, ha ilyen alapvető statisztikai adatokkal tisztában lenne, mielőtt ennek az ellenkezőjét állítaná.

A gyermekek támogatásával kapcsolatban Göndör Istvánnak van némi igaza, de csak a támogatások egyik felét, mondjuk, az adókedvezményeket már nem számítja ide bele, pedig a családtámogatásba például az adókedvezmények is beletartoznak, és ha ezt is beleszámítjuk abba a körbe, amit a gyermekek támogatására számolunk, akkor bizony igen nagy léptékű az emelkedés mind 2001-ben, mind 2002-ben. (Taps a kormánypártok soraiban. - Keller László: És nem éri el a '99-es szintet!)

 

ELNÖK: Két percre adom meg a szót Bánki Erik képviselő úrnak, Fidesz.

 

BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, ahogy Kovács László frakcióvezető úr említette, ahogy elmondta, elege van a Bokros-csomagozásból és abból, hogy állandóan ezt emlegetik a parlamentben.

Azt kell hogy mondjam, hogy nekünk is elegünk van belőle, hiszen ha az utóbbi időt megnézzük, akkor rendre az ellenzék hozta fel ezt a kérdést, amit én megértek, hiszen nem találnak semmi fogást, hogy úgy mondjam a kormány költségvetési előterjesztésén (Derültség az MSZP soraiban.), illetve korábban az adótörvények vitájában, s miután nem tudnak észérveket felhozni a kormány előterjesztése ellen, akkor megpróbálnak azzal érvelni, hogy no nem, ez nem a polgári kormány eredménye, hanem ez még a mi eredményünk azzal az áldásos Bokros-csomaggal.

Tehát jobb lenne, ha egy kicsit önkritikát gyakorolnának, és önök nem nagyon emlegetnék ezt. Arról nem is beszélve, hogy ha visszatekintünk egy kicsit az időben, és megnézzük azt, amikor 1998-ban, még a kampányban a Fidesz-Magyar Polgári Párt egyensúly és növekedés címén meghirdette a gazdaságpolitikai programját, akkor önök vészmadárként károgtak, és azt mondták, hogy ez lehetetlen, ilyen nincs. Önök megint csak nem tudnak másban gondolkodni, mint megszorító intézkedésekben. Ez is jól látszik, hiszen az összes javaslatuk, amit eddig hallottunk, nagyjából ebbe az irányba tendált, és nem hitték el azt, hogy a megszorító intézkedések elhagyásával, illetve mérséklésével is lehet a gazdasági növekedést biztosítani ebben az országban.

Azt gondolom, hogy azok a javaslataik, amelyek a folyamatos pótköltségvetési kérdésekben felvetődtek, és azt mondták, hogy lehetetlen, ezek a számok, amiket a kormány tervez, kivitelezhetetlenek, összeomlik a gazdaság, egészen biztos, hogy hónapok múlva már pótköltségvetésre lesz szükség, ez eddig még nem igazolódott. Kicsit több bizalmat kérnék önöktől, illetve azt kérném, hogy az eddigieknél kicsit nagyobb mértékben gyakoroljanak önkritikát.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre adom meg a szót Tóth István képviselő úrnak, Fidesz.

TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Sajnálatos, hogy ez a gázárvita végigmegy a költségvetési vita e szakaszán; tulajdonképpen nem igazán idetartozik. A kormánynak egy kényszerű alkuját belehozni ebbe a dologba, ebbe a vitába nem igazán tárgyszerű, viszont azt azért el kell hogy mondjam, hogy a költségvetéshez és a lakossági fogyasztáshoz előzőleg is tisztán és nyilvánvalóan 6 százalékos gázáremelés volt kijelentve, és ez nem fog változni. Nyilvánvaló, hogy a fogyasztói kosár energiavonzata igen jelentős, és pontosan ezért nem fog meglépni a kormány olyan magasabb áremelést, ami egyáltalán nem célszerű.

 

(11.00)

 

Ezenfelül mindenféle kompenzációs rendszer az önök találmánya. Nálunk fel sem merül kompenzációs rendszer alkalmazása, mert jó kompenzációs rendszer nincs, csak az infláció mértékű áremelés, mert ez az, ami követi. (Keller László: És most ez történt.) A lakossági fogyasztás és a kommunális fogyasztás irányában így történik. Ha figyelmesen hallgatták volna a héten a felszólalásokat, akkor tudnák, hogy ez egy közbenső szakasz, amelynek a kimunkálása ezután történik. Ebbe közben így bekiabálni nem igazán célszerű.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Latorcai János képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úton-útfélen újra előjön a Bokros-csomag. Nézzük már meg egy picit a Bokros-csomag igazi lényegét! Először is, felelősséggel állítható, hogy egy rossz pénzügyminiszteri helyzetfelismerés következménye volt a Bokros-csomag. Kérem szépen, nevén kell nevezni, az akkori pénzügyminiszter nem hitte el, hogy az önök által betervezett privatizációs folyamatok gyorsan és olyan eredménnyel bonyolíthatók le, amilyen eredmények születtek. Egyszerűen nem hitte el, hogy annyi bevételhez fog jutni az állam ennek a szerencsétlen privatizációs folyamatnak az eredményeképpen, amennyihez hozzájutott. Jól emlékszem rá, hogy még 195 milliárd forint sem volt erre vonatkozóan beállítva, és több mint 453 milliárd forint jött be csak az energetikai szektor egyértelmű eladásából, ami - úgy hiszem - a nemzet számára talán a legkárosabb privatizáció volt, de ebbe most ne menjünk bele.

Ugyanakkor más privatizációs bevételek is voltak, tisztelt képviselőtársaim, és emlékezzenek vissza, hogy a Bokros-csomagnak a szociális védőhálót, a családok támogatását szétverő intézkedései eredményeképpen csak pár tízmilliárd, talán nem is több, mint 20 milliárd forint költségvetési kiadásmegtakarítás történt. Tehát óhatatlanul egy nagyon kicsi költségvetési megtakarítás érdekében áldozták fel akkor a Bokros-csomag vonatkozásában mindazt a szociális eredményt, egészségügyi és családbiztonságot, amit az addigiakban sikerült megőrizni. Ez az igazság! És az az igazság, hogy a költségvetési egyensúlyt nem a Bokros-csomagnak ez a fajta oldalnézete biztosította, hanem kimondottan azok a privatizációs többletbevételek, amelyek akkor a kormány rendelkezésére álltak. 20 milliárd forintért feláldoztak mindent. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Bajor Tibor képviselő úrnak, MSZP.

 

BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem vagyok közgazdász, csak elgondolkodtam ezen a dolgon. Ha a nagyfogyasztóknál meg kellett emelni 43 százalékkal a gáz árát ahhoz, hogy valóságos árat fizessenek, a magánfogyasztóknál már nem, ez azt jelenti, hogy ennyivel kevesebbet fizet a magánfogyasztó. Ezek szerint jövőre már nem 43, hanem 50, majd 60 százalékkal valamikor ezt majd ki kell fizetni, ha tetszik, ha nem. Lehet, hogy nem ennek a kormánynak, hanem a következőnek, és akkor majd lehet a következő kormányt szidni, de ezt valamikor még kifizetik.

A másik, amit szeretnék megjegyezni: Glattfelder államtitkár úr azt mondta, hogy a MOL beperelte a kormányt. Ezt tudjuk mindannyian. Kádas képviselő úr pedig azt mondta, hogy a MOL és a kormány között harmónia van. Ha polgáréknál az a harmónia, hogy bíróságon veszekednek egymással, akkor én örülök, hogy nem vagyok polgár. Köszönöm.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Karakas János képviselő úrnak, MSZP.

 

KARAKAS JÁNOS (MSZP): Bánki Erik képviselőtársam azt mondta, hogy nem találunk fogást a költségvetésen. Önök hevesen ellenkeztek, amikor rögtön az elején azt mondtuk, hogy már a benyújtás körülményei is törvénytelenek. Az Agrárgazdasági Tanács elé került a kormány anyaga, amelynek a bevezetője úgy kezdődik, hogy az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény szerint az 1999. évi folyamatokról a kormánynak a miniszteren keresztül be kell számolnia, még a költségvetési vita megkezdése előtt. A mai napig nem kaptuk meg ezt az anyagot, talán ezért sincs olyan heves vita az agrárgazdasági kérdésekről, mert élhet az a mondásuk, amit Torgyán úr mindig megemlít, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, csak éppen a számok mást mutatnak.

Egy másik kérdés a gázár témája. Tegnap egy kisnyugdíjas pedagógus érdeklődött tőlem a gázár hatásáról. Mondtam neki, hogy semmi hatással nem lesz önökre. Mire ő: de képviselő úr, mit állít maga! Mondtam: azt, amit a kormány mond, és én elhiszem. Erre azt mondta, ennyire ne legyen már azért jóhiszemű, mert magának is tudni kellene, hogy ez például az élelmiszerárakban meg fog jelenni. Szegény nem tudta, hogy egy kicsit cikizem, de azt kell mondjam, hogy nem közgazdász, nem hozzáértő, valószínűleg nem is polgár. A kisnyugdíjasok, kiskeresetű dolgozók másképp látják a helyzetet, mint néhány nagy tudású képviselőtársam.

Még egy gondolat az önök optimizmusáról. Úgy érzem, ez a súlyzott, túlzó optimizmus, amibe önök átmentek, már nem is optimizmus, hanem propaganda, uraim. Ezt a kettőt pedig külön kellene választani.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Kiss Andor képviselő úrnak, MIÉP.

 

KISS ANDOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Két felszólalásra reagálnék, először Kovács László közben eltávozott képviselő úréra. Gyönyörűen felsorolta, hogy 1995 után hogyan csökkent az infláció, csak azt felejtette el megmondani, hogy a 1994-es és 1995 eleji 11 százalékról Békesi és Bokros nagy hirtelenséggel 40 százalék körülire nyomta föl az inflációt. Onnan persze könnyű volt már egy-két százalékkal vagy akár öttel is hirtelen vagy nem hirtelen csökkenteni.

A másik a kompenzációs politika, amit szintén Kovács László úr emlegetett. Nagyon jól emlékszem rá, hogy amikor megszüntették a tüzelőolaj kettős árképzését, én is kaptam kompenzációt, 32 liter gázolajat, és pénzfeldobással döntöttem el, hogy aznap kompenzálom magam vagy meghagyom másnapra elfűteni. Ennyi volt a kompenzáció egy télre. 32 liter gázolaj!

Glattfelder úrnak mondom, ha tegnap itt lett volna, tudattam volna önnel - így esetleg elolvassa a jegyzőkönyvben -, hogy az ellenzék oldaláról én például nem kifogásoltam azt, hogy a lakossági gázárakat csak 6 százalékkal emelik, sőt, ezzel teljes mértékben egyetértek. Azt viszont el kellett mondanom onnan föntről a pulpitusról, hogy a vállalkozói réteg viszont be van csapva a 43 százalékos gázáremeléssel. Az okokat tegnap körülbelül tíz percben fejtegettem, legyen szíves, olvassa el a jegyzőkönyvben.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, MSZP.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Még mindig az energiakérdésnél maradva mondom Tóth Istvánnak, képviselő úr, ön is itt volt, amikor Veres János szó szerint felolvasta Matolcsy úr költségvetési bizottságban tett nyilatkozatát, mely szerint közgazdaságilag racionális, hogy 6 százalék. Akkor most azt kérdezem, hogy önök irracionális magatartást folytatnak-e. Mert ami egy hét alatt történt - 43 százalékos áremelés bejelentése -, az feltehetően irracionális.

Ön fiatal képviselő, tudatom önnel, hogy a magyar gazdaságtörténetben egyszer már volt olyan kormány, amelyik azt mondta, hogy Magyarország függetleníteni tudja magát a külgazdasági viszonyoktól. Én ezt a gondolatot azzal fejezem be, hogy hiszek Járai miniszter úrnak, aki alig fél órával ezelőtt kellő hangsúlyt adott annak, hogy a külgazdasági körülmények fontosak a magyar gazdaság számára, ez pedig azt jelenti, hogy oda kell figyelnünk.

Bánki képviselő úr azt mondta, hogy megszorítást akarunk. Ha ön számára megszorítás az, hogy az ÁPV Rt.-ből el akarunk venni - a kormány mellényzsebébe tömködött milliárdokból -, akkor vállalom. Mert az van a mi indítványainkban, hogy onnan kell elvenni több 10 milliárd forintot, amit önök ott különböző célokra szeretnének felhasználni.

A következő: örülök, hogy Tóth képviselő úr kimondta, hogy nem is akarnak a háztartási energiákban kompenzációt adni. Lassan azért csak kifehérítjük a dolgokat, még akkor is, ha a vita egyre hevesebb.

Latorcai képviselő úrnak csak annyit mondanék, hogy a Bokros-csomagban volt egy vámpótlék, ami segített abban, amiről maga a pénzügyminiszter úr is beszélt, hogy exportvezéreltté válhatott a magyar gazdaság. Kedves képviselőtársaim, ez a vámpótlék meghaladta a 170 milliárdot. Amikor megszűnt, sem a gazdaság, sem a költségvetés nem vette észre, hogy meg lehetett szüntetni. Tehát vannak ékes bizonyítékok arra, hogy a gazdaság akkor kezdett növekedni és felpörögni.

Köszönöm szépen a figyelmet.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Lotz Károly képviselő úrnak, SZDSZ.

 

DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Latorcai Képviselő Úr és Glattfelder Béla Államtitkár Úr! Azt mondom, zárjuk le ezt a bizonyos Bokros-csomaggal kapcsolatos értékelést, mégpedig az önök időszakában megjelent 1999-es OECD gazdasági tanulmánnyal. Azt hiszem, ez az a szervezet - Magyarország is tagja -, amelyikről el lehet mondani, hogy reális értékítéletet ad minden országról.

 

 

(11.10)

 

Idézek belőle: az 1995-ben bevezetett széles körű makrogazdasági csomag - 7. oldal -, amely magában foglalja a csúszó árfolyamrendszert, a privatizáció lenyűgöző programját és a jelentős költségvetési szigorítást, megteremtette a magyar gazdaság elmúlt két évben, 1997-98-ban elért figyelemre méltó fejlődésének feltételeit. (Sasvári Szilárd: Ugyan már!) Ezek az intézkedések elősegítették a magyar ipar versenyképességének helyreállítását, és számottevően csökkentették mind a fizetési mérleg, mind az államháztartás hiányát. 23. oldal: a magyar gazdaság drámai átalakuláson ment keresztül '95 óta, amikor a kormányzat kiterjedt stabilizációs tervet léptetett életbe, hogy orvosolja az akkori tarthatatlan belföldi felhasználási színvonalat, a gyorsan növekvő inflációt. 1995-96-ban helyreállt a belső és a külső egyensúly, a gazdaság 1997-ben kezdett felgyorsulni.

Tehát magyarul, itt végre egy világos, tiszta, átfogó képet kaptunk erről. Elmondja nyilván a hibákat, a hiányosságokat és a problémákat, de itt van a végleges értékelés. Ez igazán akkor jelent meg már, amikor önök voltak hatalmon, az önök fordítója fordította, tehát itt semmiféle probléma nem lehet ezzel kapcsolatban. Én azt mondom, fogadjuk már el végre ezt az értékelést, ne keressünk újabbat és újabbat.

Glattfelder Béla inflációs megjegyzésére, hogy volt, ahol 2-3-szorosára növekedett az infláció, igen, én is találtam néhány országot, ahol 0,3-ról 0,6-ra, egy helyen 1,5-ről 2-re növekedett. Ezek még mindig messze a maastrichti és koppenhágai kritériumokon belül vannak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), szemben a mienkkel; sajnos, szemben a mienkkel.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Glattfelder Béla államtitkár úrnak.

 

GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Természetesen, ha a magyar gazdaság állapota '96-97-ben és '98-ban olyan jó lett volna, mint ahogy azt önök mondják, akkor annál inkább értelmetlen volt '98 második felében új Bokros-csomagot, megszorító intézkedéseket, vagy ahogy most Kovács László fogalmazott, kiigazítást követelni.

Egyébként teljesen szakmai jellegű megjegyzés: nyilvánvaló, hogy a vámpótléknak nem lehet köze ahhoz, hogy egy gazdaság exportorientálttá válik. Részben ha ilyen céllal próbálna egy állam vámpótlékot bevezetni, az ellentétes lenne a WTO irányadó szabályaival is, hiszen a vámpótlék bevezetésére a WTO-szabályok szerint a rendkívüli mértékben megnövekedett fizetésimérleg-hiány esetében van lehetőség. Viszont a magyar gazdaság exportképességét ténylegesen növelte a Bokros-csomag leértékelési politikája, amely a forint árfolyamának csökkentésével nagyobb mértékű exportot tett lehetővé, de tegyük hozzá, hogy ennek azért megvolt az ára is, méghozzá az infláció növekedése.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre adom meg a szót Ékes József képviselő úrnak, MDF.

 

ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen a héten nagyon sokszor elhangzott, hogy maga a költségvetés valahol egy választási költségvetés. Minden költségvetés annak tekinthető, hisz egy-egy kormány négy évre kapja meg a bizalmat az állampolgároktól, és ennek a bizalomnak valahol a költségvetés oldaláról is abba az irányba kell hatnia, hogy bizonyos megszorító intézkedések után a gazdaság fejlődésével párhuzamosan... - hisz a tavalyi évben a miniszterelnök úr mondta el, abban a szerencsében van a magyar gazdaság, hogy állandó fejlődési tendenciát mutat maga előtt, és ez valahol köszönhető az előző kormányok tevékenységének is.

Semmi értelme nincs annak, ami jelenleg a Házban folyik, egy-egy kiragadott területnek a múltban és a jelenben történő ilyen mérvű vitatása, hiszen az előző kormány esetében is számos olyan terület volt, amely negatív hatással bírt, és ha azt nézzük, hogy negatív hatással, akkor a lakosság összegészére egyfajta negatív hatással. A mostani kormány esetében viszont valóban a törekvés az, hogy ma már az állampolgárok is érezzék azt, hogy a javuló gazdasági tendenciák mellett az állampolgárok érzete is egyfajta javuláson tud keresztül menni. Hisz a kis- és középvállalkozások támogatási rendszerének a beépítése a költségvetésbe, a gyermekek támogatása a költségvetésben, a lakásépítési tendenciák növekedése a költségvetésben, különböző támogatási rendszerek a költségvetésben, ezek mind azt vonják maguk után, hogy most már a lakosságnak is kezd kialakulni egyfajta pozitív érzete, és ennek a költségvetésnek ezt a érzetet mindenképpen meg kell teremteni.

A kétéves költségvetéssel kapcsolatban az MDF frakciója elmondta a saját véleményét. Egészen biztos, hogy azokkal a módosító indítványokkal, amelyeket mi is javasolunk, a költségvetésnek azokat a sarokszámait mindenképpen javítani lehet, ami további hatással bír a lakosság összegészére, és egészen biztos, hogy a gazdaságfejlődés szempontjából sem lesz visszaesés, hanem az állandó és azon a szinten történő fejlődés, amelyet az elmúlt két év (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) folyamán is prognosztizálni lehetett, továbbra is fenn fog maradni.

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Burány Sándor képviselő úrnak, MSZP.

 

BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Államtitkár Úr! A gázárkérdésről néhány szóban szeretnék szólni. Az első: sajnálattal hallottam, hogy a kormány nem tervez kompenzációt lakossági körben. Szeretném elmondani, hogy a Szocialista Párt álláspontja az, ha és amennyiben a lakosság körében az inflációt meghaladó mértékben nőne a jövőben bármikor a gázár, akkor ezt a rászorultaknál kompenzálni kell. (Sasvári Szilárd: Nem nő nagyobb mértékben!)

Nem szeretnék politikai frázisokat pufogtatni, szeretnék viszont néhány szakmai kérdést feltenni az államtitkár úrnak, és örömmel látom, hogy készülődik a válaszra. Annál is inkább, mert eddigi hozzászólásainkban azt firtattuk, hogy mi a pontos álláspontja a kormánynak. Hiszen amikor nagyfogyasztókról beszél, akkor tisztázni kellene, hogy például a Magyar Villamos Művek Részvénytársaság nagyfogyasztó-e. Szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat, hogy Magyarországon az elektromos áramot alapvetően gáz felhasználásával nyerik. Az a kérdés, hogy azok a nagyfogyasztók, azok az erőművek, amelyek ezt teszik, nagyfogyasztóknak minősülnek-e, 43 százalékkal fog-e növekedni az ő esetükben a gázár, és ez hogyan fog tükröződni mindnyájunk villamosenergia-számlájában.

A másik: a Távfűtő Művek mint nagyfogyasztó nagyfogyasztónak minősül-e? Ott is 43 százalékkal nőnek-e a gázárak vagy sem? Hiszen a lakosság egy részének a fűtését, meleg vizét a különböző távfűtő művek adják, és ezen belül mi a garancia arra, hogy a fogyasztók között meg lehet különböztetni azt a vállalkozást, ami szintén a Távfűtő Művektől kapja az energiát, illetve azt a lakossági réteget, amely szintén onnan kapja az energiát. Hogyan lesz ez a megkülönböztetés végrehajtva?

Végül, de nem utolsósorban a gázzal fűtő lakosság szintén felosztható kis- és nagyfogyasztóra, hiszen vannak emberek Magyarországon, akik 60 négyzetméteres lakásokban laknak, és vannak emberek Magyarországon, akik 300 négyzetméteres lakásokban laknak. Az a kérdésem, hogy az utóbbiak esetében mi indokolja, hogy ötször akkora (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) mértékben támogassa őket az állam, mint a kisfogyasztókat.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Glattfelder Béla államtitkár úrnak.

 

GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Fontos, hogy beszéljünk a gázáremelkedés kérdéséről, mert az MSZP még mindig nem érti, hogy miért hibás az ő elképzelése. (Keller László: A kérdésekre válaszolj!) Az MSZP álláspontja az, hogy ők most azt javasolják, hogy emeljük meg a lakossági gázárat is, és az emelkedést ellentételezzük kompenzációval. Ez volt a gyakorlat az előző kormányzati ciklus ideje alatt is. 1995-ben 47 százalék körül nőtt a gáz ára, '96-ban 38 százalék körül, '97-ben pedig 34 százalék körüli gázáremelkedés valósult meg, ahogy ez a különböző statisztikákból látható.

Az ilyen drasztikus mértékű gázáremelést kompenzálták, méghozzá egy alapítványon keresztül, részlegesen, egyeseknek, egy alapítványon keresztül, amely alapítvány egy akkori kormánypárti MSZP-s képviselő (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Karl Imre!), Karl Imre úr irányítása alatt állt (Taps a Fidesz soraiban.), és amelynek működésével kapcsolatban jelentős számú kifogás, visszásság, ellentmondás merült fel.

Tudom, hogy mindennek van az önök szempontjából kedvező oldala is. De én azt gondolom, hogy a gázáremelés ügyének a lakosság szempontjából a legkedvezőbb megoldása az, ha egyszerűen nem emeljük az inflációt meghaladó mértékben a lakossági gázárakat. Ez a kormány elképzelése. (Taps, közbeszólások a Fidesz soraiból: Éljen! Bravó! Úgy van!) Ehhez képest önök akkor, amikor mi a MOL-lal perben állunk, mert a MOL beperelt minket, önök nem az állam érdekei, a kormány érdekei mellé álltak, hanem a MOL érdekei mellé álltak, és azzal vádoltak bennünket - egyébként olyan hangnemben, amilyen hangnemben ezt még a MOL sem tette -, hogy a kormány tönkreteszi a MOL-t az intézkedéseivel, és ezért most újra gázáremelést és kompenzációt követelnek.

Csak nem gondolják, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ezeket a kompenzációs kifizetéseket majd Karl Imre úr alapítványába fogjuk betenni? Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Latorcai János képviselő úrnak.

 

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ígérem, hogy ebben a témában utoljára szólok hozzá. Elfogadom azt, amit Göndör István képviselőtársam mondott a vámpótlékról, mert úgy gondolom, igenis az akkor fontos volt.

 

 

(11.20)

 

Azt is elfogadom, ami ebben az OECD-tanulmányban benne van, hogy '96-97-ben a vállalt tűréssel a költségvetési egyensúly megvalósítható volt; de azt nem teszi hozzá a tanulmány, egy sikerprivatizációt említ csak, hogy pontosan az ebből - ami szerintünk egyáltalán nem sikerprivatizáció volt! - befolyt pénzekkel lehetett ezt az egyensúlyt megvalósítani. És ugyebár képviselőtársam még visszaemlékszik arra, hogy 1995-ben nem volt más eszközük ennek a költségvetési egyensúlynak a megteremtésére, mint a bankóprés, ezért szalajtották fel hirtelenjében az inflációt 30 százalék környezetébe. Ez a szűztiszta igazság, ezek tények; úgy hiszem, ezzel nem érdemes vitatkozni.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Burány Sándor képviselő úrnak.

 

BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Gázárügyben utoljára szólok; úgy látom, ennek a vitának nincs értelme, hiszen az államtitkár úr vitatkozik egy olyan nézettel, ami nem hangzott el, és nem válaszolt olyan kérdésekre, amelyek viszont elhangzottak. Ezért röviden, lassan, tagoltan az államtitkár úr számára megismétlem: a Magyar Szocialista Pártnak az a hivatalos álláspontja, hogy nem kéri, nem követeli a gázárak növekedését. Remélem, ez most végre világos volt az ön számára is.

Azt pedig, hogy a konkrét kérdéseimre, amelyek szakmai kérdések voltak, nem adott választ, sajnálom.

És ha nem haragszanak, most elmegyek, mert a módosító indítványokat még meg is kell írni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Tóth István: Nem csináltál semmit az éjjel?)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Bánki Erik képviselő úrnak, Fidesz.

 

BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr, nagyon rövid leszek. Még egy dolgot szeretnék megemlíteni itt a gázárak kompenzációjával kapcsolatban, amit jó lenne, ha végiggondolna az ellenzék is.

Azt gondolom, ha önkormányzati képviselők voltak már valaha, és látták azt, hogyan működik egy támogatási rendszer helyben az önkormányzatoknál, akkor jól láthatták azt, hogy ez a kompenzáció, amit utólagos költségtérítésként juttatnak el a polgárokhoz, nem ahhoz a réteghez jut el, amelyik igazán rászorult lenne. Hiszen jól látható az, hogy amikor ilyen támogatásokról van szó, akkor azok a büszke emberek, akik soha életükben nem voltak rászorulva sem segélyre, sem támogatásra, egyszerűen nem fognak hozzájutni ezekhez a pénzekhez, és sajnos rajtuk ez nem segít.

Sokkal tisztább rendszer az, ha mindenki számára egyformán érvényesülhet egy normális gázár, ami a lakosság teherbíró képességét sem haladja meg, és ezzel nem kezdünk egy olyan újabb klientúraépítésbe és bonyolult támogatási rendszerbe, ami nem szolgálja megfelelően a lakosság érdekét.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Szinte hihetetlen, de nincs kétperces felszólaló, ezért megadom a szót Sági József képviselő úrnak, Fidesz; őt követi majd Dornbach Alajos.

 

SÁGI JÓZSEF (Fidesz): "Magyarország vagy inkább a magyar faj most van fordulóponton. Vagy ragyogva élni fog, vagy bukik örökre. Egy és más bizonyosan történni fog. Hogy mikor dől el? Miként állanak az esélyek?"

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A legnagyobb magyar akkor vetette papírra e sorokat, amikor már szinte bizonyossá vált, hogy vértelenül győzött a pesti forradalom. Ahogyan akkor is, manapság is sokan érezzük úgy, hogy másfél száz év elteltével újból döntő változások küszöbére ért az ország. Nem véletlen, hogy a Fidesz által vezetett koalíció éppen Széchenyit választotta a jövő évezredbe történő belépés programjának névadójaként, Széchenyi problémafelvetése ugyanis hasonló a miénkhez. Lehetséges-e az egyének boldogulásának elősegítése, miközben makrogazdasági szinten egyidejű és folyamatos előrelépéseket kell tennünk a fejlettebb országok felé?

Lehetséges ez? Igen. Két év tapasztalata mondatja ki velünk a választ: igen, lehetséges. Hisz mialatt a polgári kormány hathatós, szociális intézkedései következtében jelentős mértékben nőttek a családoknak nyújtott kedvezmények, és számottevő mértékben emelkedett a nyugdíjak vásárlóértéke, aközben nagyon-nagyon pozitív folyamatok indultak el a minőségi termelés területén is. Látnunk kell, hogy a polgári demokrácia, ahol az akaratát érvényesíteni tudta, korszakos jelentőségű pénzátcsoportosításokat hajtott végre a jövő nemzedékek életesélyeinek megnövelése érdekében.

Hangsúlyozottan igaz az állítás a kutatás-fejlesztés és a minőségbiztosítás területén is. Az alapkutatás több fejezetnél tervezett folyó támogatása a következő években 16,2, illetve 20,7 milliárd forintot tesz ki. A növekmény az előző évekhez képest 16,6 százalék, illetve 20,7 százalék lesz, amivel elérjük azt, hogy a GDP-ből termelődő jövedelem 1,5 százaléka az úgynevezett high-tech szektorba áramoljon. E jelentős növekmény forrása a kormányprogram teljesítéséhez szükséges többlet, K+F célú költségvetési keret. További közvetett támogatást jelent a kutatás-fejlesztési szféra számára az adókedvezmények módosítása, amelynek alapján a vállalkozások K+Tef tevékenységére fordított kiadásai nemcsak költségként számolhatók el 100 százalékban, hanem a társasági adó alapjából is teljes összeggel leírhatók. A GDP-arányosan 1,5 százalékos K+F ráfordítás elérésére irányuló forrásnövelés keretében az állam jelentős erőfeszítéseket vállal, a teljesítéshez azonban szükséges a vállalkozások K+F tevékenysége finanszírozásának bővülése.

Végezetül tegyünk még egy gondolatkört az oktatás körül is. Az 1998-ban megalakult polgári kormány programja egy minőségelvű, fejlesztő közoktatás-politika kialakítását vállalta. Tisztában vagyunk azzal, hogy az oktatás minősége elsősorban az egyes óvodákban, iskolákban, kollégiumokban dől el, ám nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, hogy mindezt számos külső feltétel is befolyásolhatja. Az intézmények működésének jogi és gazdasági hátterét az állam biztosítja, evidencia tehát, hogy ezek szabályozása is az állam feladata. A régóta felismert igazság szerint a minőségi oktatás egyik alapfeltétele a korrekt, kiszámítható finanszírozás. Ennek a garanciának a figyelembevételével kell tehát feloldani a dilemmát: miként lehetséges a források fokozatos bővítése mellett hatékonyabbá tenni azok felhasználását, és milyen technikákkal képzelhető el, hogy az így felgyülemlő energiákkal a minőséget, az oktatás színvonalának emelését érjük el?

A közoktatás minőségfejlesztését kívánja elősegíteni és támogatni az értékelési, ellenőrzési és minőségbiztosítási rendszer kiépítése. Megkezdődött a Comenius 2000 program, amelynek sokrétű tevékenységét a költségvetés 1 milliárd 830 millió forinttal támogatja. Az előírt szakmai feladatokat ugyanis az intézmények önerőből éppúgy nem tudják felvállalni, mint mondjuk a monitorozásban szerepet vállalók képzését vagy például a nemzetközi képzésekben történő részvétel szakmai hátterének biztosítását. Az előirányzat azért foglalja magában a pedagógiai szakmai szolgáltatói és szakértői tevékenységek támogatását, hogy lehetővé váljon a nevelőtestületek részére a szolgáltatások igénybevétele.

Beláthatjuk, hogy csak így képzelhető el a közoktatás ellenőrzési, mérési, értékelési és vizsgáztatási rendszerének fejlesztése, amelyeknek segítségével megoldható a területfejlesztési feladatok ellátása is. A pedagógustársadalomnak nyújtott kiugró béremelés ugyanis csak emígyen igazolható vissza a társadalom többsége felé, hiszen így mind a külső, mind a belső partnerek számára láthatóvá válik az intézményi munka, megteremtődnek a partnerközpontú működés és a folyamatos működés, fejlesztés feltételei, ami után már senki sem mondhatja, hogy az adott intézményben folyó tevékenység csak viszi a pénzt. Ellenkezőleg: hozza a pénzt, mert mindannyian jól tudjuk, hogy az oktatásba befektetett befektetés a legjövedelmezőbb befektetés, hiszen - ezt is tudjuk mindannyian - ez az igazi polgári jövő.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Dornbach Alajos képviselő úrnak, SZDSZ; őt követi majd Horváth László. (Dr. Dornbach Alajos a képviselői helyén készül elmondani felszólalását. - Sasvári Szilárd: A pulpitusról! - Dr. Dornbach Alajos: Nem kötelező!) Így igaz. Tessék!

 

(11.30)

 

DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Kénytelen vagyok a pénzügyminiszter úr egyik reflexiójára viszontreflektálni, nevezetesen, hogy a költségvetési törvényjavaslat előterjesztése törvényes volt-e. Igen nagy tisztelője vagyok a pénzügyminiszter úrnak, de ebben a kérdésben nem tudom az álláspontját osztani. Ezt a törvényjavaslatot a kormány törvénysértő módon terjesztette elő. Ahhoz, hogy így terjessze elő a költségvetést, módosítani kellett volna az államháztartási törvényt és még egyebeket. Aminthogy, ha majd ezt a költségvetési törvényt elfogadjuk, utána már lehet így költségvetést tárgyalni. Csak éppen ez ilyen Münchausen bárói megoldás, hogy a kormány a költségvetési törvényjavaslat törvénysértését magában az elfogadandó törvényjavaslatban kívánja orvosolni. Ez a jogalkotásban elég példátlan, mondhatnám - elnézést -, kicsit cinikus megoldás.

Még mindig egy reflexió. Ha jól emlékszem, Tóth képviselő úr mondta - de lehet, hogy tévedek, és nem ő; a 35 eddigi kétpercesek sorában valaki azt mondta -, hogy az ellenzék fejezze már be, hogy itt politikai szempontokat feszeget. Tisztelt Képviselő Urak! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési vita mindig a legkeményebb politikai elemzése a költségvetési törvényjavaslatban lévő gazdasági rendelkezéseknek. Ez mindig kőkemény politika. Éppen ezért nem botránkozom meg nagyon azon, hogy mennyi populista állítás hangzik el az önök oldaláról; ezt a világon minden parlamentben megteszik. De azt már nem tudom szó nélkül hallgatni - és elnézést, ha tizenvalahányadikként szólok hozzá -, amit itt a Bokros-csomag ügyén ismételten sulykolnak.

Ül itt a teremben olyan kormánypárti képviselő, aki a Bokros-csomag benyújtása után személy szerint nekem, itt, ebben az épületben, a liftben azt mondta, hogy "hallatlan bátrak vagytok, ha ezt fel meritek vállalni". Mondtam, hogy ezt majd mondd el az ülésteremben. Nevetve mondta: "Ott természetesen támadni fogjuk." Nem nevezem meg a képviselő urat, de nem túl gusztusos az, hogy még mindig figyelmen kívül hagyják azt, hogy a Bokros-csomag miatt az akkori magyar kormány a legnagyobb elismerést kapta a nyugat-európai nagy tekintélyű, akkori konzervatív kormányoktól, illetve kormányfőktől - Chirac köztársasági elnöktől, Kohl kancellártól -, és a nemzetközi pénzügyi szervezetek egyhangú helyeslésével találkozott ez a csomag.

Nem szívesen mennék bele vitába, voltak ennek nagyon vitatható elemei, de mindnyájan tudják, lelkük mélyén önök is pontosan tudják, hogy egy elkerülhetetlen katasztrófaelhárító intézkedés volt. Azt is jól tudják, hogy a gazdasági stabilizáció ennek nyomán született meg kínkeservesen, igen-igen sanyarú áron. Tehát az ország népe, a választópolgárok, az adózók, főként a bérből és fizetésből élők ezt nagy megrendüléssel vették tudomásul, de bekövetkezett a stabilizáció, helyreállt a gazdasági egyensúly, és elhárult a fizetőképesség összeomlásának a veszélye, amelynek a küszöbén tántorgott a kormány, amikor átvette a Boross-kormánytól a stafétabotot.

Tisztelt Országgyűlés! Én nem igénylem, hogy ismerjék el és dicsérjék meg az előző kormány teljesítményét, de igenis a felemelkedés, a gazdasági növekedés '97 elejétől pontosan kimutatható. Független, nemcsak magyar, hanem nemzetközi gazdasági intézetek megállapítják, leírják és a legnagyobb elismeréssel adóznak érte.

Becsületére váljék a jelenlegi kormánynak, hogy bármilyen riasztó dolgokat is ígért a választási kampányban - legalábbis számomra és sokunk számára riasztó dolgokat - a tekintetben, hogy mi lesz a sorsa ennek a stabilizációnak, szerencsére az csak választási retorika volt. Elismerést érdemel a jelenlegi kormány, hogy másfél-két éven keresztül tartotta magát ahhoz a fiskális szigorhoz, ami szükséges volt ahhoz, hogy ez az egyensúlyi helyzet ne boruljon, és a tartós növekedés feltételei megmaradjanak. És ez a kormány a legutóbbi időkig ezt megőrizte, igenis ezért elismerés jár - azonban igen aggasztó jeleket látunk. Ezt nem én mondom ki először, és most ne róják fel, hogy ezzel egy önmagát megvalósító negatív jóslatot mondok, mert sokak szerint például az inflációs tényezők kritizálása azért is nagyon nagy baj, mert az már önmagában inflációgerjesztő. Nem vitás, ennek dacára nagyobb baj tűrni és elhallgatni olyan jelenségeket, amelyek az inflációt gerjesztik; ha azok elkerülhetők, akkor igenis tiltakozni kell ellenük.

Tisztelt Országgyűlés! A négy éve tartó fellendülés politikáját a kormány nagyon helyesen célozza meg, hogy folytatja, sőt három évre tűzi ki ennek a paramétereit, de konkrétan a kétéves költségvetésben is ezt célozza meg.

A kormány növekedési prognózisát alátámasztó sarokszámait független pénzügyi, illetve gazdasági elemzők is alátámasztják. Reális lehetőség van erre. Mégis aggodalmat támasztanak olyan kételyek, amelyek a kormány bizonyos döntései kapcsán a gazdasági elemzőkben óhatatlanul megfogalmazódnak. Kérdés, hogy az Országgyűlésnek benyújtott kétéves költségvetés és a hozzá tartozó adórendszer biztosítani fogja-e a tartós növekedés feltételeit. Kérdés, hogy a kormány a tervezett intézkedéseivel, a fellazulónak látszó fiskális és jövedelempolitikával nem áldozza-e fel saját népszerűsége érdekében a nehezen megszerzett egyensúlyt, ami a tartós növekedéshez feltétlenül szükséges.

Mire gondolok? A magyar gazdaság 1996 és 2000 között 20 százalék növekedést ért el. Ez döntően a magánszektor beruházásainak dinamikus, 42 százalékos növekedése révén vált lehetővé - hangsúlyozzuk: a magánszektor 42 százalékos növekedésével. Nem elhanyagolható emellett, hogy ezzel párhuzamosan a végső fogyasztás szerény mértékben, mindössze 15 százalékkal növekedett.

A gazdaság gyors növekedését az export megduplázódása kísérte, és mivel az importot sikerült féken tartani, így az ország fizetőképessége sem romlott, a külső egyensúly is javulhatott. A gazdaság termelékenységét és exportképességét növelő magánberuházások arra is lehetőséget teremtettek, hogy a lakosság fogyasztása az utóbbi négy év alatt egyhatodával, tehát mintegy 15 százalékkal növekedett. Az utóbbi négy évben tehát többé-kevésbé kiegyensúlyozott növekedés tanúi lehettünk. Ám a kisebb kilengéseket korrekciók követték, azonban a fiskális politika szigorú volt, a megtévesztő retorika ellenére; tehát a választási kampány retorikus ígéretei szerencsére feledésbe merültek - sosem olvastuk a fejére a kormánynak, hogy mit ígért és mit nem valósított meg ebből.

A látványos javulás eredményeként a kormány 1998-ra nagyjából túljutott az átalakulás legküzdelmesebb, legnehezebb periódusán. Most az a kérdés, hogy a folytatásnak megvannak-e a feltételei, lesz-e önmérséklet a kormányban, hogy megőrizze ezeket a feltételeket. A visszafogott állami költekezés az elmúlt években elősegítette az infláció és a kamatok csökkentését, és ezzel javította a magánberuházások feltételeit. Azt hiszem, ez az egyik kulcskérdés, hogy a magánberuházások feltételei változatlanul ösztönzőek maradnak-e.

A költségvetés folyó bevételei többnyire lehetővé tették a külső eladósodás mérséklését is. Az eddig tartó mérsékelt kormánypolitika azonban egyensúlyi pozíciók rombolását látszik megengedni. Elkezdett beavatkozni a vállalati árképzésbe; pontosan: MOL-ról van szó, gázárakról, gyógyszerárakról, tömegközlekedésről.

 

 

(11.40)

 

Lényegében leállította a privatizációt, megakasztotta a nyugdíjreformot, riogatta a külföldi befektetőket bizonyos nyilatkozataival, csökkentette a befektetési adóhitelt, kamatadóval, biztosítási adóval fenyegetőzött; megpengette azt a nagyszerű gondolatot, hogy az Európai Unión kívül is van élet. (Révész Máriusz: Ez nem így van!) Csupa olyan jelzés, amely elbizonytalanította a belföldi és a külföldi befektetőket, tisztelt Országgyűlés, visszavetette a tőzsde forgalmát és a háztartások megtakarításait. Ha a budapesti tőzsde utóbbi egyéves tevékenységét nézzük, aggasztó, ami ott történt: egyetlen céget nem vezettek be a tőzsdére. Ez valaminek a jelzése, tisztelt Országgyűlés!

Bár a kormány nyár óta tapasztalta az inflációcsökkenés megakadását - hangsúlyozom, az olajkrízis előtt az inflációcsökkenés megállt, sőt a trend megfordult, nem az olajár-emelkedés következtében, és nem is az euró gyengeségével összefüggésben; ez az egyik oldala az igazságnak, hogy ez is közrejátszott, de itt a kormányzati magatartásnak, amely a befektetői bizalmat megingatta, van jelentős szerepe -, megkezdődött a költségvetési politika fellazulása. Úgy látjuk, ennek látjuk jeleit; ha tévedünk, meg fogom követni a kormányt. De sajnos az utóbbi hónapok eseményei ezt igazolják, és ezt igazolja ez a költségvetés, nevezetesen az a költségvetés, amely igenis példátlan. Az osztrák költségvetést említik egyedül hivatkozási alapul, hogy most ott is kétéves költségvetési törvényjavaslatot nyújtottak be; itt valaki elmondta, hogy azért mi a lényeges különbség. De a leglényegesebb különbség, tisztelt Országgyűlés, a két ország gazdasági állapota, a gazdasági folyamatok számukra kiszámítható vagy kevésbé kiszámítható volta, hisz egy költségvetési törvénynek az a lényege, hogy a lehető legpontosabban prognosztizálja a következő év gazdasági eseményeit, és ahhoz igazítsa a bevételi politikáját és a kiadásait.

Számos nyilatkozatát tudnánk idézni kormányzati tényezőknek az utóbbi hónapokból, hogy milyen nehéz megjósolni ezt és azt a folyamatot; vannak itt idéznivalók, de nem fogom felolvasni. És most azt a bátorságot veszi a kormány, hogy két évre előre prognosztizál! Semmi más oka ennek nincs, bátor vagyok ezt feltételezni, mint hogy a 2002-es országgyűlési választások előtt az utolsó fél évben, tehát 2001 végén, illetve a második félévben ne kelljen nyilvános költségvetési vitát folytatni, hogy a kormánynak megnőjön a mozgástere. Ez a kétéves költségvetési törvény egy kormánycentralizációs törvényjavaslat, a kormány mozgásterét igyekszik bővíteni az Országgyűlés hatáskörének a rovására, a nyilvánosság rovására, a számonkérhetőség és a kritika rovására.

Az infláció alulkalkulálása - amiről itt már szó esett, és amit itt elhárítanak -: tudjuk jól, hogy minden százaléknyi alákalkuláció, tehát a költségvetési törvényben tervezett mértéken felüli minden további 1 százalék infláció több mint 100 milliárd forint olyan bevételt jelent a kormánynak, amit a jelenleg hatályos törvények szerint sajnos országgyűlési, tehát költségvetési ellenőrzés nélkül tud felhasználni. A zárszámadás: a zárszámadás legfeljebb egy számonkérés, de a felhasználásba nem tud beleszólni senki, a kormány a saját mozgásterét bővíti.

Tisztelt Országgyűlés! Ez az egyik legsúlyosabb kérdés, hogy megengedhető-e egy parlamentáris demokráciában, hogy mellőzi az európai fejlett polgári demokráciákban kétszáz éve gyakorolt gyakorlatot - amióta az utóbbi kétszáz évben a parlamentarizmus játékszabályai kialakultak -, hogy a költségvetést mindig évről évre vitatták meg, pontosan azért, mert a vállalatok, a cégek és az intézmények is mindig éves viszonylatban gazdálkodnak és számolnak el, másrészt ez az az optimális időtartam, egy év, amit előre lehet becsülni, tehát viszonylag optimálisan lehet becsülni; a két évet már nagyon nehéz becsülni. Hangsúlyozom, főként nagyon nehéz becsülni olyan viszonyok között, amikor kiszámíthatatlan belső és külső tényezők befolyásolják a költségvetés alakulását, megvalósulásának a módjait.

Tisztelt Országgyűlés! Az a félelme sok külföldi és belföldi elemzőnek, hogy vajon a kormányban lesz-e kellő önfegyelem, hogy ne éljen vissza ezzel a helyzettel, hogy az egyensúlyi helyzet fenntartása érdekében ne szaporodjanak azok a jelenségek, amelyek most a gyengítés irányába hatnak.

Sokszor az a benyomása egyes elemzőknek, hogy a kormány egy lapra tesz fel mindent, nevezetesen a következő választások megnyerése érdekében kockára teszi még a gazdasági egyensúly kérdését is. (Dr. Latorcai János: Költségvetési egyensúly van, nem gazdasági egyensúly!) Ha nyer, akkor majd korrigál - ha nem nyer, akkor majd a következő kormány viszi el a balhét.

Tisztelt Országgyűlés! Jól tudjuk, hogy a világon mindenhol, minden kormány a választások előtt igyekszik népszerű döntéseket hozni. Alapigazság, hogy egy kormány a kormányzati ciklus elején igyekszik a bármennyire szükséges, de viszonylag népszerűtlen intézkedéseket megtenni; minden kormány életében bőven vannak ilyen feladatok, ez még csak nem is bocsánatos bűn. A kérdés a mértéke. Azt gondoljuk, hogy ehhez a mértékhez, amit most a kormány művel a kétéves költségvetés rendszeresítésével, jó szívvel nem lehet segédkezni. Az Országgyűlés feladata nemcsak az, hogy megszavazza a költségvetést, mint mindenhol a világon, heves vitákban, hanem hogy számon kérje, ellenőrizze. Ennek a lehetősége is csorbul.

Tisztelt Országgyűlés! Az állami erőforrások elosztása és a változó viszonyok között és a változó igényekhez való igazítása a parlament hatáskörébe van utalva, míg a jövőben ez szinte kizárólag kormányzati felelősség lesz. Ez gyökeres változás az új Magyar Köztársaság törvényhozási és kormányzati munkájában és szerepleosztásában. Ha az improvizáció lehetőségeit a kormány növelni kívánja a maga számára, az érthető, de nem fogadható el, ha ez alapelveket sért. Márpedig a parlamenti demokrácia játékszabályait, elveit ez az új módszer igenis sérti.

Tisztelt Országgyűlés! Hogy milyen gazdasági elemzők különböző kritikáiba nem akarok belemenni, majd a részletes vita során elmondjuk. Valamit még hozzátennék azért, illetve néhány konkrétumot említenék, hogy a fogyasztási típusú kiadások, az agrártámogatások hogyan változtak az utóbbi két évben - gondoljanak vissza, tekintsék át, hogy mi történt az elmúlt két évben. Meg tudják jósolni, hogy mi fog történni a következő két évben? Én bámulom a pénzügyi kormányzat bátorságát e kétéves költségvetés beterjesztése kapcsán.

A javaslat egyetlen konkrét részére még kritikusan kitérnék: a bíróságok költségvetési előirányzata megengedhetetlenül alacsony; az Állami Számvevőszék szóvá tette a jelentésében, hogy még a normatív bérfeladatok végrehajtását sem teszi lehetővé a kormány előirányzata.

Tisztelt Országgyűlés! A hatalmi ágak szétválasztásának kényes kérdése az utóbbi egy-másfél évben többször kritika tárgya volt a részünkről. Az elmúlt napokban én magam is szóltam erről, de azt gondolom, megengedhetetlen, hogy a harmadik legfontosabb hatalmi tényező, az igazságszolgáltatás, a bíróság működése ilyen önkényes kormányzati döntéstől függően legyen megkérdőjelezve a működőképességében.

 

 

(11.50)

 

Ez igenis a bírói függetlenség aláásására alkalmas, hisz a bírói testület is emberekből áll, olyan emberekből, akik az intézmény stabilitásától függően féltik az egzisztenciájukat. És tisztelt Országgyűlés, nem én fogalmazom meg, nagyon sokan megfogalmazzák, az utca embere megfogalmazza nemegyszer, hogy netán a kormánynak azért mostohagyermeke az igazságszolgáltatás, mert az utóbbi időben néhány perben a kormányzati elvárásoktól eltérően döntött a bíróság? Én ezt kétségbeejtőnek tartom.

És azt is kétségbeejtőnek tartom, ami itt néhány nappal ezelőtt ezzel kapcsolatban elhangzott az igazságügyi politikai államtitkár úr részéről. Amikor én kritika tárgyává tettem, hogy országgyűlési képviselők a bíróságok konkrét ügyben hozandó döntéseit előre bírálják és kritika tárgyává teszik, az államtitkár úr azt válaszolta, hogy szíve joga ez egy országgyűlési képviselőnek. Hát én ezt visszautasítom! Hegyeshalomtól nyugatra ilyenért egy államtitkárnak bizony a székéből fel kellene állni. Mert az utca népe megbírálhatja a bíróságot; egy politikus, kormánypolitikus Hegyeshalomtól nyugatra nem meri megtenni, hogy nyilvánosan bíróságot... (Sasvári Szilárd: Elő kellene venni egy francia újságot! Ne vicceljetek már, hát hol éltek? - Közbeszólások.) Jó.

 

ELNÖK: Képviselő úr, tessék, folytassa!

 

DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom tehát, hogy a kormánynak a költségvetés készítésénél nagyobb tapintattal kellene eljárni annak érdekében, hogy ilyenfajta érzékenységeket ne sértsen. Köszönöm.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Rubovszky György képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Dornbach képviselő úr felszólalásából két dolog van, amire feltétlenül reflektálni kell. Mind a kettő tárgyi tévedés volt, amit a képviselő úr elmondott.

Első: a költségvetésnek az önök fogalmazása szerinti jogszerűségét nem maga a költségvetési törvény fogja megalapozni, hanem a Ház által már részletes vitán túl lévő zárszámadási törvény. Napokon belül meglesz a törvényi feltétele a kétéves költségvetésnek; tehát akkor, amikor erről a Ház szavazni fog, nem lesz semmi olyan jogi akadály, amire a képviselő úr hivatkozott.

A másik: sajnos a két percbe nem fog beleférni, de a bírósági költségvetéssel kapcsolatban is tárgyi tévedésben van a képviselő úr. Tudniillik azok a differenciák, amelyek az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és a kormány által beadott költségvetési javaslat között vannak, azok például olyanok, hogy a bíróság tervezett egy 12 százalékos illetményalap-fejlesztést. Az országban egyetlen területen ilyen nincs, messze túl van ez a 12 százalék azon, amiről egyáltalán Magyarországon beszélni lehet.

Szeretnék hivatkozni arra, amit a miniszterelnök úr mondott tegnap, hogy ő szíve szerint háromszoros nyugdíjat adna, csak tudomásul kell venni, hogy a gazdasági növekedés 6-7 százalék. Ugyanez érvényes a bíróságra is, olyannyira, hogy maga Solt Pál elnök úr, amikor kedden reggel felszólalt, akkor az ezzel kapcsolatos kormányzati előterjesztést már nem is kifogásolta. Tudomásul vette, hogy a bírói hatalom is azt a 8,75 százalékos illetményalap-fejlesztést fogja megkapni, ami az egész költségvetésben mindenkire áll.

Köszönöm szépen, sajnos lejárt az időm. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Lotz Károly képviselő úrnak, SZDSZ.

 

DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tulajdonképpen a pénzügyminiszter úr figyelmét szeretném felhívni a következőre, alátámasztva, amit Dornbach képviselő úr említett, ez a bizonyos "megfordul-e a magyar gazdaság jobb irányba vagy nem". Nem hiszem, hogy említeni kell önnek, bizonyára ismeri, de azért elmondanám, hogy az OECD júniusi előrejelzése Magyarország fejezetében tíz sűrű soron keresztül inti a magyar kormányt - tehát ezek szerint májusi adatokra támaszkodik -; azt mondja, elismerve, hogy az olajár akkor már elkezdett emelkedni, de éppen ennek következtében Magyarországnak sokkal jobban oda kellene figyelnie az inflációs politikájára. Úgy fejezi be - nem akarom a veszélyeket felsorolni -, hogy lényegesen magasabb lehet az infláció, hacsak - hacsak! - a kormány költségvetési politikája nem lesz sokkal szorosabb és átgondoltabb.

Ezt az intést nagyon sokan alátámasztják. Tegnap részt vettem Bonnban a legjelesebb német gazdasági kutatóintézet konferenciáján, ahol az Európai Unió képviselői is, igen jeles képviselői - Verheugen helyettese is - vettek részt. És mindnyájan megkérdezték, mivel egy tudományos konferenciáról volt szó, hogy mit fog csinálni Magyarország az inflációs többletbevételeivel. Tehát magyarul: valóban el akarja-e költeni, adósságcsökkentésre fordítja-e, vagy igazából mi lesz a sorsa ennek?

Erre már a beszédemben felhívtam miniszter úr figyelmét, hogy ezt még egyszer kérem átgondolni, próbálják meg átgondolni. Újabb inflációgerjesztés veszélye fog itt belépni, ezért említettem, hogy elsősorban infrastruktúrára, ha egyáltalában elhasználja a kormány, akkor infrastruktúrára kellene fordítani. Ezek a veszélyek még inkább fokozódtak, és én is utoljára említem meg ezt a bizonyos gázáremelést, amely azoknak a lépéseknek a sorozatába, amit kért tulajdonképpen a nemzetközi gazdasági közösség Magyarországtól, abszolút nem illik bele. Ugye, az összes elemző szerint, szemben az önök jóslatával, 1 és 1,5 százalék közötti inflációemelkedést fog jelenti. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.)

Tehát ilyen szempontból újra és újra meg kell gondolni, mert itt valóban megfordulni látszik a gazdaság megszorításának folyamata, éppen ellenkező, veszélyes irányba.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Turi-Kovács Béla képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

 

DR TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tekintettel arra, hogy számos témára szeretnék röviden reflektálni, most az első témával foglalkoznék, némileg visszanyúlva a tegnapi napra is, de mégis csatlakozva itt Dornbach képviselő úr felszólalásához, és ez az FVM költségvetését érinti.

Tegnap az MSZP részéről elhangzott egy kétperces felszólalás, amely - meg kell mondanom - a valótlanságok sorozatát tartalmazta. De hozzá kell tennem, hogy ez nem először hangzik így el ezzel a költségvetéssel kapcsolatban, tehát ezért kirívónak semmiképpen nem tekinthető. A helyzet az ugyanis, hogy itt különböző számításokat végeznek, hogy mitől nem annyi az annyi, mint amennyi. És megpróbálnak olyan matematikai feladványokat felállítani önmaguknak, amelyekből az derül ki, hogy az FVM költségvetése nem nőtt, hanem csökkent. Hát ez "a nőttön fogy esete" című fejezet lenne, de hát ezt valahogy azért ennél jobban kellene alátámogatni, és akkor mi azonnal pattannánk erre a remek alátámasztásra, és mondanánk a pénzügyminiszter úrnak, hogy hol a pénzünk.

Azonban az adott szituációban meg kell ismételnem, hogy 85 milliárd forinttal nő ebben az évben - ha tetszik ez az ellenzéknek, ha nem tetszik - az a támogatási lehetőség, amelyet elnyert az FVM. És ez bázisszámnak tekintendően nő a következő esztendőben. Ha ez igaz, akkor talán örvendezni kellene mind a két oldalon, hogy ezt az eredményt úgy sikerült elérni, hogy semmilyen konfrontációba nem mentünk bele itt a Ház előtt, hanem végigvezettük úgy, ahogy az egy koalíciós partnertől elvárható, azokat a folyamatokat, és ezeknek a folyamatoknak a végén kialakult egy tisztességes számadat. Baj ez? Azt hiszem, az egész országnak előnyösebb, mint ha más megoldást választottunk volna. De talán épp ez a fájdalmas.

És egy rövid mondat még az úgy látszik, nagyon sérelmes falugazdász-hálózatról. Kedves Képviselőtársaim! Mindenki tudja, hogy negyven évig arra okították a magyar falut és a magyar vidéket, hogyan nem kell neki földet mívelni, és hogyan felejtse ezt el. Valakinek egyszer - és gondolom, ez az a kormány - meg kell tanítsa arra, hogy milyen a modern gazdálkodás. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.) És ehhez falugazdászra föltétlenül szükség van. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Bánki Erik képviselő úrnak, Fidesz.

 

BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Dornbach Alajos képviselő úr hozzászólására feltétlenül reagálnom kell. Bár több pontján is olyan bizonytalanságokat tartalmazott, ami feltétlenül kiigazítást érdemelne, de azt gondolom, hogy a két legfontosabb részre érdemes szót vesztegetni.

Az egyik: úgy tűnik számomra, mintha egy kicsit skizofrén állapotban, önmagával meghasonulva váltogatná az álláspontját az ellenzék. Ehhez most, úgy látom, a szabad demokraták is csatlakoztak, hiszen a '99. és a 2000. évi költségvetésünk kapcsán folyamatosan azzal érveltek, hogy a bérekre folyósított összegek nem elegendően magasak, hiszen bár a kormány akkor is ügyelt arra, hogy legalább a reálértéken mindenképpen növekedjenek a bérek, önök ezt kevesellték. Most, amikor úgy tűnik, hogy a gazdaság lehetővé tenné azt, hogy próbáljuk a rendszerváltás óta eltelt időszak reálbérkieséseit valamelyest pótolni és a lakosságot minél jobb életkörülményekhez juttatni, akkor önök pedig azt mondják, hogy ezzel a polgári kormány veszélyezteti a gazdasági egyensúlyt.

 

(12.00)

 

Megmondom őszintén, kicsit furcsa számomra ez az álláspont-váltogatás, hiszen önöknek nagyon jól kellett tudniuk azt, hogy milyen fokozatos reálbércsökkenés volt 1998-ig a magyar polgárok számára.

A másik, ami nagyon fontos kérdés: arról beszélt, hogy a kormány a különböző fenyegetéseivel - adótörvények, kamatadó s a többi - elbizonytalanította a külföldi befektetőket, és megfélemlítette őket. Én nem emlékszem arra, hogy különösebb fenyegetőzés történt volna, és nem látom a statisztikából azt, hogy megijedtek volna a külföldi befektetők, hiszen ha megnézi a jelenlegi adatokat, akkor jól látszik az, hogy annak ellenére, hogy már számos, tőlünk keletebbre fekvő európai ország is egyre inkább lehetővé teszi a tőkebeáramlást, ennek ellenére Magyarország még mindig meg tudta őrizni vezető szerepét itt, Közép-Európában. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Révész Máriusz képviselő úrnak.

 

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Dornbach Alajos képviselőtársam figyelmébe szeretném ajánlani, hogy a Bokros-csomagnak nem jelentéktelen részét megsemmisítette az Alkotmánybíróság. És mi történt ezután? Bokros Lajos pénzügyminiszter úr több újságban napokon keresztül támadta nyilvánosan az Alkotmánybíróság döntését.

Tehát amikor azt mondjuk, hogy egy államtitkártól megengedhetetlen, hogy mondjuk, egy bírósági döntést megkritizál, akkor... (Kuncze Gábor: Előre!), azt hiszem, volt erre már példa a történelem folyamán. Akkor senki nem követelte - érdekes módon - Bokros pénzügyminiszter úr lemondását emiatt (Kuncze Gábor: Dehogynem! A Fidesz!), pedig rendesen bírálta egyébként az Alkotmánybíróság döntését. Sőt, ezután az is felvetődött bizonyos, akkori kormánypárti képviselőkben, hogy az Alkotmánybíróság jogkörét jelentősen szűkíteni kellene. Ajánlom, hogy az akkori újságokat forgassa képviselő úr, mert ez annak idején így történt.

Az inflációs politikával kapcsolatosan, azt hiszem, szintén van némi ellentmondás. Egyszer azt mondja Lotz képviselő úr, hogy nem tesz meg mindent a kormány az infláció féken tartásáért, ugyanakkor képviselőtársa pedig bírálja, hogy mondjuk, a gyógyszergyártó cégekkel kapcsolatban határozott magatartást tanúsított, nem engedte a gyógyszerárakat emelni.

Itt egy vita bontakozott ki a gázáremeléssel kapcsolatosan. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha a magyar kormány azokat a követeléseket, amelyeket önök követeltek, végrehajtotta volna, akkor az infláció most nem 10, hanem ennél legalább 2 vagy 3 százalékkal magasabb lenne.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Rubovszky György képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnos a két perc nem volt elég, hogy Dornbach képviselő úr félretájékoztatására felhívjam a figyelmet.

A másik nagyon lényeges kérdés, amelyik az OIT és a kormány által jegyzett törvényjavaslat között van, a beruházások kérdése. A beruházások jelentenek a 23 milliárdos eltérésből 15 milliárd forintot. Szeretném emlékeztetni a képviselő urat, aki lényegesen hosszabb ügyvédi gyakorlattal rendelkezik, mint én - az elmúlt időszakban, az elmúlt harminc évben sajnos koptattuk a bíróságok folyosóit -, hogy 1990-től '94-ig a bíróságok épületállománya hihetetlen nagy feljavuláson esett keresztül, hála az Antall-kormány idején a nagy beruházásoknak. De ezek folytatódtak a Horn-kormány idején is, mert a Budai Központi Kerületi Bíróságtól kezdve számtalan új bíróság van.

Én nem vitatom, hogy elavult a Pest Megyei Bíróság épülete, de jelen pillanatban tudomásul kell vennie az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak és az önálló bírói hatalmi ágnak, hogy ezt a kérést, ezt a 15 milliárd forintos beruházási igényt most számtalan kiadás előzi meg. Ilyen körülmények között kénytelenek ezt hátrébb sorolni. Ez a legnagyobb eltérés.

A harmadik eltérés pedig az, hogy hivatkozik az Országos Igazságszolgáltatási Tanács arra, hogy az EU-n belül a bírókat három bírósági kisegítő alkalmazott támogatja a munkában. Ez egy ideális állapot; én azt hittem, hogy mi nulla-egész-valamennyinél vagyunk: nagyon megnyugtatott, tisztelt képviselőtársam, hogy egy bíróra 1,8 kiegészítő személyzet esik. E két szám között - az EU-igény és a jelenlegi között - több mint 5 milliárd forint a differencia.

Köszönöm. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)

 

ELNÖK: Szintén két perce adom meg a szót Turi-Kovács Béla képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

 

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): A második tételt jómagam is az igazságszolgáltatással kapcsolatos felszólalásra gondolom válaszként elmondani. Én magam messzemenően híve vagyok annak, hogy ez a hatalmi ág a lehető legjobban, a legjobb feltételek mellett működjön.

Csatlakoznom kell azonban ahhoz, amit Rubovszky képviselőtársam elmondott. Össze kellene hasonlítani a bírói jövedelmeket, a bírói lehetőségeket és egyáltalán a bíróságok körülményeiben bekövetkezett változásokat, mondjuk, az államigazgatás területén meglévő és bekövetkezett változásokkal. És senki ne mondja, hogy ezeket nem lehet összehasonlítani, mert össze kell hasonlítani, mert lényegében azonos képzettségű, azonos felkészültségű emberek dolgoznak egy-egy területen. Hihetetlenül nagy különbség alakult ki az eltelt időszakban, ami önmagában nem baj, hiszen ehhez kellene emelni azokat, akik elmaradtak ezen a területen. De ezt az igen nagy különbséget ilyen tetemes mértékben növelni, mint ahogyan az az igényben megjelenik, meggyőződésem szerint jó lélekkel nem támogatható.

Talán valamit még a Pest Megyei Bíróság épületéről, minthogy ott jómagam is eltöltöttem egynéhány évtizedet, ha nem is büntetés-végrehajtás során, hanem inkább csak a szolgálat során.

Nos, ez az épület valóban nem korszerű, ez az épület valóban olyan, amilyennek annak idején a szocreál idején megálmodták: büdös, meleg, mindent el lehet rá mondani. De hogy rosszabb lenne, mint egynéhány vidéki bíróság, azt biztos nem lehet róla elmondani; sőt, szilárd meggyőződésem, hogy azoknál még ebben az állapotában is korszerűbb.

Bizonyos sorrendiséget tehát fel kell állítani. Fel kell állítani, hogy mennyi menjen a Legfelsőbb Bíróságra, mennyi legyen arra ráköltve, mennyi legyen egy-egy megyei bíróságra ráköltve, és akkor helyes arányok alakulhatnak ki. Az önmérséklet, meggyőződésem szerint, a bírói szférában is kötelező. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Horváth László képviselő úrnak, Fidesz; őt követi majd Bajor Tibor.

 

HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a magyar sporttársadalom, a sportot szerető közvélemény, és talán nem túlzás azt mondani, hogy az ország és elsősorban a fiatalság egészségi állapota szempontjából különleges jelentőségű időszak az, ami most itt előttünk áll. Hiszen nem pusztán csak a kétéves költségvetés sportot és ifjúságot érintő részeiről vitázhatunk az elkövetkezendő időkben, hanem rövidesen, e költségvetési vitával párhuzamosan az új sporttörvény tárgyalását is megkezdi a parlament. Úgy gondolom, ez egy szerencsés körülmény, hiszen még nagyobb figyelmet szentel így a parlament a költségvetés tárgyalása során a sport jogi szabályozásának is, összességében az egész feltételrendszernek.

Én most itt, az általános vita ezen szakaszában a sportágazatot érintő egyik legjelentősebb fejlesztési programról szeretnék beszélni, amely fejlesztési programot már a kormányprogram is tartalmazott, és ez nem más, mint a magyar labdarúgás megújításának a programja. Ugye, az nyilvánvaló, hogy a cél nem más, mint hogy a magyar labdarúgás ismét vonzó sportág legyen, egyrészt a sportolni vágyó gyerekek, fiatalok számára, és legyen is meg a lehetősége ezen fiataloknak arra, hogy megfelelő körülmények között űzhessék ezt a sportágat. Másfelől az is cél, hogy a sportág vonzó legyen a futballt szerető közvélemény számára is, és nem elhanyagolható cél az sem - talán az egyik legfontosabb -, hogy a magyar hivatásos labdarúgás által előállított produktum eladható és üzletileg is sikeres legyen.

Röviden összefoglalva: a program két hangsúlyos pontja az utánpótlás nevelésének támogatása és az üzleti alapú átalakulás. A kormányzat célja az, hogy a magyar labdarúgás egy olyan sportág legyen, amelynek professzionális része önállóan is képes üzletileg sikeresen működni, és hosszú távon nettó befizetője lesz az államkasszának.

 

 

(12.10)

 

 

Nos, a magyar futball reformjának, fejlődésének egyik szűk keresztmetszete a siralmas létesítményhelyzet: omladozófélben lévő stadionok, rossz minőségű pályák, elhanyagolt és koszos lelátók, a kiszolgáló létesítmények, helyiségek szinte teljes hiánya jellemzi a jelenlegi állapotokat. A labdarúgó-stadionok állapotának javításával kapcsolatban eddig, meg kell mondanunk, nem sok minden történt, és most őszintén örülhetünk annak, hogy számokkal, összegekkel alátámasztva is megjelenik a kormány, az Ifjúsági és Sportminisztérium azon szándéka, hogy saját pénzügyi eszközeivel is elősegítse a magyar labdarúgó-stadionok állapotának javítását.

A konkrétumok megvalósítása érdekében az Ifjúsági és Sportminisztérium és a Magyar Labdarúgó Szövetség Hivatásos Alszövetsége között 2000. július 21-én köttetett meg az a megállapodás, amely többek között a kormányzat pénzügyi segítségnyújtását foglalta keretbe. A megállapodás értelmében a kormány összesen 21 milliárd forint összeggel járul hozzá az elkövetkezendő években a magyar futball reformjához. Ennek része az a 12,7 milliárd forintos létesítményrekonstrukciós program, amelynek keretében az elkövetkezendő három évben a költségvetés az említett összeggel járul hozzá a magyar stadionok felújításához.

A stadionok rendbetétele alapvető feltétele a labdarúgás reformjának. Nem véletlen, hogy a nyolcvanas években az angol labdarúgás megújítására szolgáló, kormányzati részvétel mellett megvalósult program első és legfontosabb része a stadionok felújítása, átépítése volt. A program első évében - mint láthatják - 4 milliárd forint jut e célra, amelyből 2001-ben a nemzetközi mérkőzések során is érintett négy-öt stadion rekonstrukciója valósulhat meg. Az előkészítő szakmai munka azonban már az idei évben elkezdődött, az első és másodosztályban szereplő 36 csapat stadionjának műszaki bejárása megtörtént, megszülettek azok az elképzelések és előzetes tervek, amelyek a stadionrekonstrukciókkal kapcsolatban szükségesek.

A program keretében az érintett stadionok olyan átalakításokon mennek keresztül, amelynek révén megfelelnek majd egyrészt az UEFA és annak stadionbizottsága által előírt követelményeknek, és alkalmassá válnak arra, hogy nemzetközi mérkőzéseket rendezzenek bennük, továbbá meg fognak majd felelni a nézőkkel által ma joggal elvárt kényelmi és egyéb elvárásoknak is.

Az előírások közé tartozik az, hogy a nézőtér kizárólag egyéni ülőhelyekkel rendelkezzen, a lelátó kétharmad része fedett kell hogy legyen, a stadionoknak pedig megfelelő stadionbiztonsági rendszerrel kell rendelkezniük. Az elvárás e szempontból tehát kettős: kulturált létesítmények és biztonság.

A kulturált körülmények mindenképpen szükségesek ahhoz, hogy az igazi, fogyasztóképes kereslet visszataláljon a stadionokba, a futballmérkőzések látogatása ismét családi szórakozássá váljon, ahol a család bármelyik tagja kellemesen és biztonságosan töltheti el idejét. Nem nehéz belátni, hogy szemétdombhoz hasonlatos létesítményekben még a legszínvonalasabb futball sem lehet üzletileg sikeres. Ezenfelül a nagyobb stadionok meg kell hogy feleljenek az UEFA által megkövetelt előírásoknak, hogy azokban nemzetközi mérkőzéseket is lehessen rendezni.

A másik sarokpont és a közvélemény számára is nagyon érzékeny kérdés, sokszor beszéltünk már erről itt a Ház falai között is, a stadionbiztonság kérdése. Születhet akárhány jogszabály, lehet rá bármekkora akarat is, a futballstadionokban csak úgy lehet rend és kulturált atmoszféra, ha ennek megvannak az infrastrukturális feltételei. Nyugat-Európában már természetes, hogy a stadionok a legkorszerűbb beléptető- és kamerás megfigyelőrendszerekkel vannak felszerelve, Magyarországon sem lehet ez másképp. A napirendre kerülő sporttörvényjavaslatnak a sportesemények biztonságáról szóló fejezetében foglalt paragrafusok csupán betűk maradnának anélkül, ha ezt nem kísérné a stadionoknak a megfelelő biztonsági rendszerekkel történő ellátása.

A fentiek alapján azt hiszem, örülhetünk annak, hogy a labdarúgás reformjának megsegítése érdekében nyújtott kormányzati segítség számokban is megjelenik az Ifjúsági és Sportminisztérium költségvetési fejezetében. Hiszem, hogy az e célra fordított milliárdok a nemes cél érdekében hatékonyan kerülnek felhasználásra, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy Magyarországnak végre olyan labdarúgása lehessen, amelyre mindannyian büszkék lehetünk.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MSZP soraiból. - Kuncze Gábor Horváth Lászlóhoz: A kormány be fogja rúgni a gólhelyzeteket?)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót... (Jelzésre:) Turi-Kovács Béla nem tartózkodik a teremben. Így felszólalások következnek. Bajor Tibor képviselő úrnak adom meg a szót, MSZP; őt követi majd Bánki Erik. Tessék, képviselő úr!

 

BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor a területfejlesztési bizottságban tárgyaltuk a költségvetést, rákérdeztem arra, hogy mennyire megalapozottak ezek a számok, akkor az Állami Számvevőszék jelen lévő képviselője szó szerint a következőt mondta: "Annyiban bizonytalan, mert bizonyos módosítások nyilvánvalóan szükségessé válnak, amennyiben a külgazdasági helyzet változik, alakul, és ez nyilvánvalóan befolyásolja majd a főbb számok kialakítását is." Magyarán, itt két évre tervez a kormány, jelen pillanatban két évre a nemzetközi vonulatokat nem nagyon lehet látni, és ha nem lehet biztosan látni, ez azt is jelenti, hogy az egész költségvetés nagyon ingatag alapokon áll.

Mint tudjuk, minden ember és minden család készít költségvetést, ha tetszik, ha nem; ez megfontolt embereknél úgy történik, hogy először számba veszik a bevételeiket, majd ehhez szabják a kiadásaikat, lehetőleg úgy, hogy egy kis maradék is legyen, mi úgy mondanánk, hogy megtakarítás. Számba veszik a családok, mit kell felújítani, mit kell pótolni, mit kell kicserélni, milyen új beszerzésekre van szükség. Tulajdonképpen az ország költségvetésének is kellene készülnie, csak rendre közbeszól a politika.

Az utóbbi időben rendre maradtak el szükséges fejlesztések és beruházások ellenzéki képviselők választókörzetében, és adott esetben nem egészen szükségszerű beruházások valósultak meg kormánypárti környezetben. Hogy példát is mondjak: a záhonyi határátkelőhöz tartozó 4-es főút Záhony és Tiszabezdéd közötti szakaszának felújítására és bővítésére még az 1998-as költségvetésében biztosított fedezetet a Horn-kormány, ezt a pénzt azóta sem kapta meg ez a körzet, most mégis megépülhet, mégpedig úgy, hogy a Phare-programban kaptak pénzt. Tehát azt kell mondjam, hogy ami Brüsszelnek fáj, úgy látszik, Budapestnek nem fáj.

De van másik ilyen probléma is, a Magyar Államvasutak. Minden költségvetési vita során évek óta felmerül a vasút adósságának kérdése. A válasz állandó: meg kell szüntetni a mellékvonalakat, mert azok nem gazdaságosak. Tisztelt Képviselőtársaim! A MÁV a személyszállításra fizet rá, tehát minél nagyobb az adott vonalszakaszon a személyszállítás, annál nagyobb a MÁV ráfizetése. A mellékvonalakon, ahol csekély a személyszállítás, szinte nincs is ráfizetés, ha egy-két áruszállító szerelvény is közlekedik.

Minden magyar állampolgárnak és állam nélküli polgárnak tudni kell, hogy a vonalmegszüntetés mint program azért kell, hogy több éve eltakarja a lényeget, mert a MÁV elmúlt évek alatt felhalmozott adósságát előbb-utóbb rendezni kell, mert jelenleg a MÁV-nak már ahhoz is hitelt kell felvennie, hogy fizesse a régi tartozásait. Ha ezt a tartozást rendezik, akkor még csak a jelenlegi állapot lesz tiszta, ebből még se egy új vagon nem lesz, se egy méter vasúti pályát nem fognak építeni. A jelenlegi kormány azt harsogja, hogy dől a pénz a kasszába, akkor most itt az ideje a MÁV adósságainak rendezésére.

Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar parlamentben igen sokszor elhangzik az, hogy hátrányos helyzetű város, falu, kistérség. A hallgatóságnak időnként úgy tűnik, hogy a képviselők versengenek, ki a leghátrányosabb, de ez a verseny nem öncélú, akinek sikerül célba érni, az támogatáshoz jut, lehet osztani a pénzt. Az utóbbi időben feltűnően sokszor elcsodálkoznak a választópolgárok: de érdekes, hogy ez a település hátrányos helyzetű, pedig egyre-másra történnek a beruházások!

Érdekes és természetesen igazságtalan párhuzamot vonnak az emberek a hátrányos helyzetű címet elnyert település és a település polgármesterének pártállása között, közben az igazán hátrányos, határ melletti térségekben nem történik semmi, csak akkor, ha kiönt a Tisza, vagy elönt a belvíz, mert a víz okozta károkat helyre kell hozni, pedig szükség volna a vonalas infrastruktúra fejlesztésére, és a kormány azt mondja, olyan ügyesen gazdálkodom, hogy tele a pénzeszsák, akkor miért nem folyik gyorsabb ütemben az autópálya-építkezés, miért nem korszerűsítik a vasúti pályákat, miért nem nyílnak új határátkelőhelyek, miért szegények az önkormányzatok. (Sasvári Szilárd: Tegnap nyílt!) Az ideiglenes nyílt meg, tisztelt képviselőtársam.

Ha elgondolkodunk a dolgokon, újabb kérdések fogalmazódnak meg. Például: mikor számol el a kormány a Postabank úgynevezett konszolidációjával? Azért nem emelik a fizetéseket, mert elviszi a fedezetet az új 4-es metró? Eddig se metró, se bérfizetés, majd lesz jövőre.

Ha ez a 40 ezer forintos minimálbér-tervezet hivatalossá válik, de a többi bér nem igazodik hozzá, akkor 40 ezer forint lesz a fizetése a 16 éves kezdő takarítónőnek, a 20 éves kezdő szakmunkásnak, a 24 éves kezdő tanárnak. Bűvészkedések közben a különböző százalékokkal a bérfejlesztési tervekben, elfelejtik hozzátenni, hogy a minimálbér felemelése is ezeket a százalékokat terheli. Azokon a munkahelyeken, ahol sokan dolgoznak a tervezett minimálbér-színvonal alatt, mindazok, akik efelett vannak, nem 10-20 százalékos bérfejlesztésben fognak részesülni, hanem jó, ha egyáltalán kapnak valamit.

 

 

(12.20)

 

Egyébként az a véleményem, hogy nem az keseríti meg a polgárok örömét, szája ízét, ha az ellenzék felhívja a figyelmet, hogy itt valami nem stimmel, hanem az, ha rájönnek, hogy becsapták őket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Itt folyik a költségvetési vita, a költségvetés teljesítésének egyik legfontosabb feladata az infrastruktúra fejlesztése. Szeretném megkérdezni: az ezért felelős miniszter éppen hol tartózkodik? Talán új autópálya-szakaszt ad át? Vagy az M0-ást korszerűsítik? Alapvető feladat a programban a kistérségek fejlesztése, az önkormányzatok térségi együttműködése, a területfejlesztés. Szeretném megkérdezni, hogy hol van a miniszter? Hogy fog válaszolni a költségvetési vitában elhangzott kérdésekre? Vagy éppen jelen pillanatban Japánban adja el repülőgépen a dinnyét? Hol van? Hogy fogunk itt egymással konszenzusról tárgyalni, megbeszélni a problémákat, ha éppen a felelősök valahol távol tartózkodnak?

A kormány és a jelenlegi kormánypártok kiemelten kezelik az ötmegyés fejlesztési programot. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ötmegyés fejlesztési programnál az a keret, amit szét lehet osztani, 10 százalékkal emelkedik. Ugyanakkor a Gazdasági Minisztériumban is és több minisztériumban azok a fejlesztési lehetőségek, amire pályázni lehet, 30-40-50-60 százalékkal emelkednek. Nagyon jó, hogy megemelték bázisszemlélettel 10 százalékkal az ötmegyés támogatást, de ha ezek a megyék csak és kizárólag ezen a kereten belül pályázhatnak, az azt jelenti, nemhogy fejlesztési többletforráshoz jutnak, hanem még csökken is az a pénz, amire pályázhatnak, illetve amit felhasználhatnak.

Végezetül: meggyőződésem, hogy a kétéves költségvetés lényege az, hogy csak az országgyűlési választások után legyen szükség a kormánynak a pénzekkel elszámolni. Ez nem más, mint a 2002-es választási kampány előrehozása.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Turi-Kovács Béla képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. A harmadik tétel, amiről szólni kívántam, tulajdonképpen az infláció, az infláció várható alakulása és ennek a szerepe a kétéves költségvetésben. Én erről már annak idején a vezérszónoklatban részletesen szóltam, de ez újra és újra előkerül itt a tisztelt Ház előtt, és nem teljesen alaptalanul, hiszen ez kétségtelenül az egyik sarokkérdés, egyik nagyon fontos pontja a kétéves költségvetésnek: megvalósulhat vagy kevésbé valósulhat meg. Az infláció kérdésében, mint mindig, különböző jóslatok jelennek meg és különböző intelmek. De ezekre az intelmekre - és én most ezekről szeretnék szólni - tegnap a miniszterelnök úr, úgy gondolom, nemcsak meggyőzően, de igen határozottan adott választ.

Nekem, mint némileg mezei képviselőnek, talán ezen még egy kicsit túl is lehet menni. Nekem szilárd meggyőződésem, hogy időnként nem ártana, ha azok, akik felénk olyan nagy hévvel terjesztik elő az inflációs intelmeket, a saját berkeikben is ugyanezt megtennék. Nem ártana, ha ezeket a jóslatokat nem mindig oda kifelé, kívülre, ahova sokkal könnyebb elmondani... - hanem tennék ezt a saját gazdaság irányába is, ahol bizony - persze más, én tudom, 2 százalékról vagy 1 százalékról emelkedni kettőre vagy kettőről háromra, de ott, ahol a kamatok is ehhez igazodnak, ott, ahol tulajdonképpen az életnívó is ehhez igazodik, az ugyanolyan érzékenyen érinti az ott élőket, mint ahogy nyilván minket is.

De én nem szeretnék a mások ügyeibe beavatkozni, ellentétben azzal, amit napról napra és igen gyakran tapasztalunk és érzékelünk. Szilárd meggyőződésem, hogy körülbelül annyira fog beválni ez az intelem és ez a jóslat, mint ahogy tavaly bevált. De, tisztelt képviselőtársaim, ha elég sokáig jönnek az intelmek, és elég sokszor, eléggé nagy számban hangzanak el, akkor előbb vagy utóbb beválnak. De ezt mi türelemmel nem akarjuk kivárni, szeretnénk magunk leszorítani az inflációt, és erre minden esélyünk megvan.

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Hadházy Sándor képviselő úrnak, Fidesz.

 

HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bajor Tibor képviselő úr hozzászólása keltette föl az érdeklődésemet, amelyet kissé csapongónak és szétszórtnak véltem. Én még emlékszem arra, amikor néhány évvel ezelőtt a Dunakanyar településeit járták végig Nemcsók János akkori kormánybiztos úrral, és arra próbálták rávenni az önkormányzatokat, hogy legyenek partnerek a dunai vízlépcső építésében, és akkor majd az elmaradt fejlesztéseket az önkormányzatok újból megkaphatják, illetve újabb ígéreteket kaptak. Nos, ez a kormány nem ígér, hanem cselekszik. Egyrészt szeretném cáfolni azt az állítását, amely szerint az elmaradott térségek támogatása arányosan csökken. Szeretném figyelmébe ajánlani tisztelt képviselő úrnak a költségvetésről szóló törvényt, és ha azt figyelmesen elolvassa, akkor megtalálja azokat az alapokat, azokat az összegeket, amelyek ezt az állítását cáfolják. Igenis, jelentősen emelkedik ennek a térségnek, ennek a néhány megyének a támogatása, nem csupán 10 százalékkal, hanem azon túlmenően is.

Még egy állítására szeretnék reflektálni, mégpedig arra, amely arra irányul, hogy a kormány azt állítja, dől hozzá a pénz. Nos, való igaz, nagyon komoly intézkedések történnek annak érdekében, hogy az adófegyelem javuljon, és igen komoly eredményeket értünk el ebben a kérdésben. Látható, hogy az adóbehajtás, adómorál milyen mértékben javult, és igenis, ez a költségvetési pozíciót jelentősen javítja. Az is igaz, hogy egyre inkább látókörbe kerülnek azok a gazdasági szereplők, akik eddig kivonultak ezen kötelezettség alól.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Keller László képviselő úrnak.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hogy kicsit hűtsem Turi-Kovács Béla képviselőtársam magabiztosságát, szeretném itt a Házban nyilvánosan megköszönni Szita Károly úrnak, a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnökének a hozzám küldött faxát. Hozzám, mint a pénzügyi bizottság alelnökéhez küldte, és én ezt nagyon köszönöm. Köszönöm azt a bizalmat, amire valószínűleg az egyhetes munkánk során szolgáltunk rá.

De - tisztelt Turi-Kovács képviselő úr - ez a fax, ami a Megyei Jogú Városok Szövetségének az állásfoglalása, egészen más megközelítésbe helyezi az idei költségvetést. Nem akarom most a két oldalt felolvasni, csak részleteket szeretnék mondani. Követeli a Megyei Jogú Városok Szövetsége, hogy az árvízzel kapcsolatos egyszeri elvonást az önkormányzatok részére adja vissza a kormány. Azt mondják, hogy a mostani kiadások sokkal kisebb mértékben fedik le a kiadási szükségletet, mint az előző költségvetési évben. A 2 százalékos létszámcsökkentés problémáját vetik fel. Fontosnak tartjuk - mondják ők - az ágazati törvény felülvizsgálatát és a pénzügyi fedezet nélkül előírt feladatok törlését a törvényben. Azt mondja a Szita Károly elnök úr által jelzett szövetség, hogy szeretnénk tiltakozni - tiltakozni, képviselő úr - az ellen, hogy a Pénzügyminisztérium által benyújtott költségvetés, illetve a szakmai törvények, egyéb jogszabályok és elvárások távol állnak egymástól. Ezáltal olyan költségek jelentkeznek, amelyek fedezete nem biztosított. Sorolják a tűzoltóság problémáját, a térségi feladatellátás normatíváit problémaként hozzák fel.

Nem sorolom, mert nyilván most nagyon beszűkültünk az időben, mert nem biztosítanak elegendő időt a vitára, de ígérem Szita Károlynak, hogy a részletes vitában és a bizottsági vitában a Megyei Jogú Városok Szövetsége (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) elnöke által jegyzett beadványt nagyon komolyan vesszük, és nagyon megfontoljuk mindazt, amit ők mondtak. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Turi-Kovács Béla képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

 

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Immáron lehűtve, de le nem forrázva (Derültség.) azt kell mondanom igen tisztelt képviselőtársamnak, hogy én ebben a demokrácia egyik tisztességes megnyilvánulását látom, és ha a megyei önkormányzatoknak aggályaik és olyan felvetéseik vannak, amelyekhez igyekeznek a legszélesebb támogatást megszerezni, nota bene, ha megismerem, mik ezek a valós igények, még lehet, hogy én is támogatom; nem biztos, de lehet.

Mármost, tisztelt képviselőtársam, ha már előhozta az önkormányzatokat, akkor azért egy negyedmondatot a vesszőparipámról hadd szóljak! Én ugyanis a magam részéről messzemenően annak lennék híve, hogy az önkormányzatiság nyerje el a szükséges forrásokat is ahhoz, hogy önkormányzatnak lehessen nevezni. De van ennek az éremnek egy másik oldala - amit persze egy percben nem lehet elmondani -, ahhoz, hogy elnyerje, a vagyonnal történő gazdálkodás és egyáltalán a forrásokkal történő gazdálkodás esetében biztosítani kellene azt a folyamatos, biztonságos ellenőrzési rendszert is, amely nélkül egyetlen kiáramlásnak sem szabadna megtörténnie. És ha most arra gondolnak, amire én, akkor abban is egyetértek. Nevezetesen, hogy azoknak a kiáramlásoknak is és minden kiáramlásnak úgy kell történnie, hogy ellenőrzött legyen. Ha ez nem így történik, akkor abból mindig baj van. Márpedig meggyőződésem szerint az elfogadhatatlan, ha több mint 3100 önkormányzat esetében a teljes körű évi ellenőrzés - és nem az ÁSZ hibájából - mindössze hatvan-egynehány esetben történhet meg.

 

(12.30)

 

Ez hosszú távon nem működhet, de ehhez önök kellenek, tisztelt képviselőtársam. A világért sem lehűtve, sőt fölmelegítve Keller képviselőtársamat, azt kell mondanom, támogassanak minket abban, hogy egy olyan rendszer alakuljon ki, amely a folyamatos és biztonságos ellenőrzést szolgálja. Lehet ez az ÁSZ, lehet más, tárgyaljunk róla, kétharmados törvény, hozzuk létre. Teljes erővel támogatni fogjuk azt, hogy ezek a források nőjenek, és az önkormányzat tényleg önkormányozzon.

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Bajor Tibor képviselő úrnak, MSZP.

 

BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha jól értettem, Hadházy képviselő úr azt mondta, nincs igazam, amikor azt mondtam, hogy a területfejlesztésre fordítható összegek arányosan csökkentek. Elismerem a tévedésem, aránytalanul csökkentek.

Azt még szeretném hozzátenni, ha a 2000. évi bázisszámon alapul az öt megye támogatása, akkor - figyelembe véve az inflációt és minden egyéb dolgot - az azt jelenti, hogy a tényleges növekedés 10-30 százalékkal csökken a 2000. évihez képest, tehát igenis csökken ez a lehetőség, ugyanakkor más területeken pedig növekszik az az összeg, amit pályázat útján el lehet nyerni. Én arra hívtam fel a figyelmet, ha ez az öt megye csak erre az öt megyére vonatkozó programon belül pályázhat, akkor pénztől, forrásoktól esik el.

A másik: ennek a költségvetésnek az egyik alapproblémája az, ha az ember a területfejlesztésről akar beszélni, akkor csapongania kell, ugyanis bányászlámpával kellett összeszedni a különböző tárcáknál, hogy ki hol, milyen területen akar területfejlesztésre pénzt elkülöníteni, mert nem egységesen meghatározott rendben történik, hanem jó alaposan eldugva, hogy nehezen lehessen megtalálni.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Keller László képviselő úrnak.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az előbb a két perc nem volt elég arra, hogy befejezzem a gondolatomat, és Turi-Kovács képviselőtársam is szóba hozta még a Megyei Jogú Városok Szövetségének állásfoglalását, amit Szita Károly volt szíves megküldeni a részemre.

Még egyszer szeretném mondani, én is úgy fogom fel, hogy ez egy nagyon demokratikus lépése a Megyei Jogú Városok Szövetségének, mert keresik azokat a saját rendszerükön kívüli szövetségeseket, akiktől remélhetik, hogy az általuk felvetett probléma megoldást nyer. Ezt én is így fogom fel, és azt gondolom, hogy mindnyájunknak így kell felfogni. Viszont innen szeretném nekik üzenni Szita Károlyon keresztül, hogy a miniszterelnök úrnak is küldjék meg ezt az állásfoglalást. Mert ha megküldték volna a miniszterelnök úrnak, akkor valószínű, hogy a tegnapi 62 perces beszédében sokkal árnyaltabban foglalkozott volna az önkormányzatok helyzetével, az önkormányzati finanszírozással, és akkor nem lett volna olyan egyoldalúan beállítva - az ő szempontjából persze érthetően, de a társadalom szempontjából kevésbé -, hogy gyakorlatilag minden rendben van az önkormányzatok szintjén, jelentős többlettámogatásokat kapnak. Azt gondolom, ha ezt megküldték volna a miniszterelnök úrnak is, akkor egyrészt nagyobb segítséget remélhetnének tőle - legalábbis így gondolom, mert nagyobb befolyása van a folyamatokra -, másrészt pedig az előadását is árnyaltabbá tudta volna tenni, és nem lett volna annyira egyoldalú.

Pusztán ezért kérem a Megyei Jogú Városok Szövetségét, hogy a miniszterelnök úrnak feltétlenül küldjék meg azt az állásfoglalást, amit ők október 14-én kialakítottak, és Szita képviselőtársunk mint elnök jegyzi ezt az állásfoglalást.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Bánki Erik képviselő úrnak, Fidesz; őt követi majd Világosi Gábor.

 

BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előttünk fekszik a magyar kormány 2001. és 2002. évet érintő költségvetési törvényjavaslata. Ahogy Járai pénzügyminiszter úr a miniszteri expozéjában is elmondta, ez az áttörés költségvetése. Elmondta több szempontból, hogy miért tartja az áttörés költségvetésének - amivel maximálisan egyetértek -, ezek közül egy dolgot szeretnék kiemelni, mégpedig azt az újdonságot, hogy újkori demokráciánk történetében először fordul elő, hogy a felelős magyar kormány kétéves költségvetési javaslatot terjeszt a tisztelt képviselőház elé. Kétéves költségvetést, amely jelentősen növeli a gazdálkodás biztonságát és a stabilitást. A befektetők és a gazdálkodó szervezetek azon régi igényét valósítja meg, amely a kiszámítható gazdaságpolitikai szabályozórendszerre, az átlátható, stabil adótörvényekre és az előre látható támogatási rendszerre vonatkozik.

Áldatlan állapotok jellemezték a korábbi időszakot, amikor minden évben számtalan, az adózás rendjét jelentősen befolyásoló törvény módosításával kellett szembesülniük a vállalkozóknak és a társas vállalkozásoknak. Úgy gondolom tehát, hogy az Országgyűlés valamennyi képviselőjének - üljenek akár az ellenzéki, akár a kormánypárti oldalon a parlamentben - arra kell törekednie, hogy növelje a kiszámíthatóságot, a gazdálkodás körülményeit befolyásoló valamennyi területen a kiszámíthatóság és a biztonság feltételeit. Ebbe a gondolkodásmódba pedig tökéletesen beleillik a kormány azon törekvése, hogy a kétéves költségvetés előterjesztésével ezeket a körülményeket a Magyarországon működő vállalkozások számára biztosítsa.

Felmerülhet a kérdés, vajon megérett-e a magyar gazdaság erre, a folyamatos növekedés lehetővé teszi-e egy két évre szóló költségvetés elfogadását. A kérdés megválaszolásához hívjunk segítségül külföldi elemzőket, de ne feledkezzünk meg a Magyarországon működő vállalkozások - kis-, közép- és családi vállalkozások - véleményéről sem. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank tavalyi jelentése szerint a közép-kelet-európai országok közül Magyarország jutott a legmesszebbre. A nettó export alakulása nálunk a legkedvezőbb, Magyarországon a legmagasabb a beruházások mennyisége, legjobb a beruházások számára biztosított légkör, és a legalacsonyabb a korrupció mértéke.

A Wall Street Journal felmérése szerint a gazdasági eredményeket tekintve 1999-ben Magyarország érte el a legjobb mutatókat, amivel egy év alatt a 69. helyről a 41. helyre sikerült előreugranunk. Ilyen mértékű előrelépést eddig egyetlen nemzet gazdasága sem volt képes produkálni. A bruttó hazai össztermék emelkedése töretlen, mértéke folyamatosan meghaladja az Európai Unió tagországai növekedési átlagának kétszeres mértékét.

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

Mi a helyzet belföldön? A kis- és közepes vállalkozások helyzete folyamatosan javul. A munkanélküliség mértéke - a munkahelyteremtés soha nem látott mértékű emelkedésével - az Európai Unió tagországainak jóval a szintje alá csökkent, hiszen ha körülnézünk, láthatjuk, hogy az Európai Unió átlaga 9,2-9,5 százalék körül mozog, Magyarországon pedig a munkanélküliségi rátát sikerült 7 százalék alá csökkenteni. Arról nem is beszélve, ha megnézünk bizonyos európai nagyhatalmakat - legyen az Németország, Olaszország vagy éppen a spanyol gazdaság -, jól láthatjuk, hogy hosszú távon nem tudnak megbirkózni a munkanélküliség problémájával, hiszen folyamatosan jóval 10 százalék fölötti szinten alakul náluk ez a mutató.

A családok helyzete jelentősen javult, és az előttünk fekvő költségvetési törvényjavaslatban szereplő többlettámogatásoknak köszönhetően 2001-ben és 2002-ben is jelentősen tovább javul. Kitérhetnék még az oktatásban, a tudományos kutatások területén dolgozókat segítő igen komoly támogatásokra, de ezt az előttem szóló képviselőtársaim közül már sokan, sokszor megtették.

Amiről részletesen szeretnék szólni, az a Gazdasági Minisztérium költségvetési fejezetét érinti, azon belül is elsősorban a kis- és közepes vállalkozások helyzetét, illetve a turizmusban dolgozók gazdálkodási körülményeinek javítását. Ha megnézzük az előző időszak turizmusának mutatóit, jól látszik, hogy az a törekvés, amelyet a magyar kormány megfogalmazott - miszerint a turizmusnak kiemelkedő támogatást kíván szánni a következő évek költségvetésében -, már 1999-től kezdve, az akkori költségvetési források emelkedési üteméből jól láthatóan realizálható. Az az ugrás azonban, amit a 2001. és a 2002. évi költségvetés tartalmaz, az idegenforgalom területén dolgozók legmerészebb álmait is meghaladja.

 

(12.40)

 

Hiszen ha megnézzük az 1999. évi zárszámadást, akkor jól láthatjuk, hogy az 1999. évben még csak 6 milliárd forint volt a turisztikai célelőirányzat összege, amely 2000-ben, tehát az idei évben 7,8 milliárd forintra ugrik - már akkor is jelentősen meghaladta az infláció mértékét -, és ez a 7,8 milliárd forint 2001-ben 25 milliárdra, 2002-ben pedig 28 milliárd forintra nő. Tehát azt gondolom, hogy amikor azt ígérte a kormány, hogy az e területen tevékenykedő vállalkozások helyzetét jelentősen javítja, akkor, sok más területen megtett ígéreteihez hasonlóan, ezt is valóra váltja ebben a költségvetésében. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a turizmus területén befektetett minden egyes forint legalább 7-8 forintnyi pótlólagos vagy ehhez kapcsolódó beruházást indukál, akkor ezzel a 25 milliárd forintos támogatási összeggel, amelyből közel 20 milliárd forintnyi tényleges beruházásösztönzést realizál jövőre, könnyen kiszámítható, hogy csak az egészségturizmus területén 60-70 milliárdnyi és az egyéb turisztikai területen is körülbelül 50-60 milliárd forintnyi beruházási eredményt fog produkálni. Én azt gondolom, hogy ezzel a turizmus gazdasági jelentősége tovább nő, tehát az az állapot, amely ma jellemzi, hogy a bruttó hazai össztermék több mint 10 százalékát adja, illetve több mint 300 ezer embernek biztosít munkahelyet, ezek a mutatók az elkövetkezendő években jelentősen nőni fognak.

Ha a Széchenyi-terv gazdaságfejlesztési vonulatát nézzük, és azt a 290 milliárd forintot vesszük figyelembe, amely a jövő évi gazdaságfejlesztési támogatásokat biztosítja, akkor azon belül is igen jelentős mértéket képvisel kifejezetten az idegenforgalomra fordított támogatás. Ha ehhez hozzávesszük a társtárcáknál lévő, szintén ezen a területen realizálódó fejlesztési támogatásokat, akkor jól láthatjuk, hogy a gazdaság egészét tekintve ennek szinte a legjelentősebben támogatott szegmense a turizmus lesz a következő két évben.

Ami még szintén a Gazdasági Minisztérium fejezeteihez kapcsolódó véleményem, és mindenképpen megfontolásra ajánlom a tisztelt képviselőtársaim számára, az a kis- és középvállalkozói célelőirányzatnak a dinamikus növekedése. Hiszen ha megnézzük itt is a 2000. évi adatokat, amelyekben 7 milliárd forint szerepel ezen a címen, láthatjuk, hogy ez 2001-ben közel 13,5 milliárdra, tehát kétszeresére, majd 2002-ben 17,5 milliárd forintra emelkedik. Ezt azért tartom fontosnak, hiszen ha idegenforgalomról beszélünk, akkor tudni kell mindenkinek azt, hogy az itt tevékenykedő vállalkozások döntő hányada a kis- és középvállalkozásokból kerül ki.

Teljesen új előirányzatként szerepel a 2001. és 2002. évi költségvetésben a regionális gazdaságépítési előirányzat. Nagyon sokan beszéltünk már a régiók szerepéről, és beszéltünk arról, ha csak az idegenforgalom területét nézzük is, hogy milyen fontos szerep juthat itt például a regionális idegenforgalmi bizottságoknak, vagy akár a területfejlesztés terén a regionális területfejlesztési tanácsoknak, hiszen ők látják a leginkább azt, hogy az adott régiókban, az adott kistérségekben milyen feladatok fejlesztésére kell támogatást biztosítani, illetve melyek azok a feladatok, amelyek nemcsak az adott területen, hanem például multiplikátor hatásuknak köszönhetően a gazdaság más területein is húzó hatásukat ki tudják fejteni. Én azt gondolom, azzal, hogy a kormány a 2001. évi költségvetésben 5 milliárd forintot, majd a 2002. évi költségvetésben 6 milliárd forintot javasol a regionális gazdaságépítési előirányzat összegeként, nemcsak szavakban, hanem tettekben is deklarálja azt, hogy milyen fontos szerepet kíván szánni a régióknak.

Csak még egy számot elmondok, amely alátámasztja azt, hogy miért is fontos az idegenforgalom támogatása, és miért fontos az a megjelölés, miszerint az idegenforgalmat a gazdaság húzóágazataként kívánja a későbbiekben is kezelni a polgári kormány. Ha megnézzük azt, hogy milyen szállodaépítési bumm van ma Magyarországon, akkor láthatjuk, hogy csak a jelenleg építés alatt lévő szállodák beruházási összege meghaladja a 600 millió dollárt. Ezzel a 600 millió dolláros beruházással több mint tízezer új munkahelyet tudnak teremteni, és ez még a mostani kiemelt támogatási mérték előtti állapot. Tehát jól meg lehet saccolni azt, hogy ha ez a több mint háromszoros emelés realizálódik a következő évben, és ennek az inflációmérték feletti további emelésével számol a kormány, akkor milyen tőkebevonó képességgel rendelkezik a gazdaságnak ez a szektora.

Én kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy az általam elmondottakra való tekintettel fontolják meg azokat a kijelentéseket, amelyek az állítólagos fenyegetőzések miatt a külföldi befektetők elriasztásával vádolják a kormányt, mert én azt hiszem, ezek a mutatók is bizonyítják, hogy ez a vád nem reális, a kormány továbbra is befektetésbarát, és nemcsak a külföldi működőtőke bevonásával, hanem a hazai tőke megmozdításával is azt szeretné elérni, ha a beruházások üteme nem csökkenne, ezzel további munkahelyek teremtődnének, és minél több embernek lenne meg a tisztességes polgári léthez a joga és a lehetősége.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Lotz Károly úrnak, az SZDSZ képviselőjének.

 

DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bánki Erik Képviselő Úr! Ön hivatkozott az EBRD-re, a londoni újjáépítési banknak a táblázataira, illetve eredményeire. Mint az Európa Tanács e bankot ellenőrző raportőreinek, jelentéstevőinek kiküldötte, tavaly sokat időt töltöttem ebben a bankban. Sajnos az, amire ön hivatkozik, nem tudom, mire hivatkozik, de én be tudom mutatni a táblázatot, mert nálam van, nincs itt a jelentés, odaát van a Fehér házban, ez nem ezt mutatja, ami a szervezett bűnözést és főleg a megvesztegethetőséget illeti. Ebben őszintének kell lenni.

Ön azt mondta, hogy Magyarország a legjobb ebben, sajnos Magyarországot az úgynevezett közepesen megvesztegethető országok kategóriájába sorolják, 34 százaléka a magyar vállalatoknak úgy nyilatkozott, hogy csak valamilyen formájú megvesztegetés árán tud üzlethez jutni, és erre fordítják a bevételüknek körülbelül a 3,5 százalékát. Ezek elsősorban a kis- és közepes vállalatokra vonatkoznak. Azóta is egyfolytában figyelmeztetnek bennünket, nemcsak ez a bank, hanem mások is, hogy vigyázzunk, mert ennek veszélyes következményei lehetnek, és az olajügyek óta pedig eléggé a nemzetközi közvélemény figyelmének a középpontjában áll Magyarország. Tehát jó lenne, ha úgy lenne, ahogy ezt ön állította, de, még egyszer mondom, el tudom mondani, és be tudom mutatni önnek ezt a bizonyos jelentést, nem pontosan erről van szó, és ez valóban nemcsak önöknek, hanem mindannyiunknak, tehát kormánypártnak és ellenzéknek egyaránt érdeke, hogy ezek a számok lehetőleg ne riasszák el a külföldi befektetőket, amelyeknek sajnos a száma az utóbbi időben meglehetősen csökken. Tehát valóban nagyon oda kell figyelni, mert különben nagyon veszélyes gazdasági helyzetbe kerülhetünk.

Köszönöm a figyelmüket.

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Világosi Gábor úr, az SZDSZ képviselője.

 

DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tisztelt Házban már a mai napon is hallhattuk, hogy az elmúlt két évben az azt megelőző évekhez, évtizedekhez képest jóval több katasztrófa sújtotta hazánkat. Ez az állítás tényszerű és megalapozott. Ugyanakkor a kormányzat az elmúlt időszakban nagy előszeretettel hivatkozott ezekre a katasztrófákra, amikor azt kellett megmagyarázni, hogy miért nem jut különböző megalapozott, jogos igényeknek a kielégítésére.

De nemcsak hivatkozási alapul szolgáltak a katasztrófák, hanem nagyon sok ígéret is elhangzott velük kapcsolatban, hogy növelni kell a költségvetési forrásokat a katasztrófák elhárításában részt vevő személyek, illetve szervezetek számára. Nos, most, a költségvetés idején, itt az ideje az ígéretek betartásának, és az ígéretek betartása számonkérésének.

 

 

(12.50)

 

Vajon megbecsült-e Magyarországon a tűzoltó, vajon megbecsült-e mint ember? Ennek a megbecsülésnek az egyik mércéje, hogy illetményére, bérfejlesztésére mennyit szánunk mi, képviselők. Valamennyien tudjuk, hogy a '90-es évek elején megalázóan alacsony volt a tűzoltók bére, és egy tervszerű bérfejlesztés hatására 1996-98-ra végül is sikerült elérni, hogy illetményük utolérje a többi rendvédelmi szerv hasonló beosztású, hasonló végzettségű, hivatásos állományú dolgozóinak bérét. Tudom, hogy ez nem sok, de mindenesetre reálbér-növekedésről beszélhettünk ezekben az években. Ez a reálbér-növekedés 1999-re elapadt, 1999-ben stagnált, és ebben az évben pontosan amiatt, hogy az infláció mintegy 50 százalékkal meghaladja a tervezettet, most már reálbércsökkenés lesz a tűzoltóságnál; a következő évre szóló előterjesztés pedig csupán a tervezett infláció ellentételezésére nyújt fedezetet. Legyünk jóhiszeműek, hogy most 2001-re vonatkozóan a kormányzat nem téved 50 százalékot az infláció megítélésekor, akkor is azonban azt kell látnunk, hogy a jövő évi és az ez évi adatok alapján reálbércsökkenésre számíthatnak a tűzoltók, ami, azt hiszem, valóban megengedhetetlen.

Sokat hallhattunk itt az elmúlt hetekben a pótlékok ügyéről, több képviselőtársam - kormánypárti és ellenzéki egyaránt - interpellációt nyújtott be e tárgykörben, azonban elfogadható választ egyikőjük sem kapott. Gyakran hangoztatta a kormány képviselője, hogy a korábbi kormányzat felelős ennek az állapotnak a kialakulásáért, és hogy miért nem fizetett a korábbi kormányzat. Tisztelt Képviselőtársaim! Nemhogy a korábbi kormányzatot, de ezt a kormányzatot sem kötelezte senki fizetésre mindaddig, amíg a bíróság jogerős ítéletében ezt meg nem állapította, tehát a jelenlegi kormányzatnak is a fizetési kötelezettsége csak a bírói ítélet jogerőre emelkedésétől vált szükségessé. Az aztán már végképp érthetetlen, hogy a 2001-2002. évi költségvetési javaslatba se került beépítésre a tervidőszakra jutó pótlékok fedezete - erre aztán valóban nincs magyarázat.

Tisztelt Ház! A továbbiakban a tűzoltóságok dologi kiadását, technikai fejlesztését célzó támogatások elégtelenségére szeretném felhívni a Ház figyelmét. A tűzoltóságok kezelésében lévő laktanyaépületek üzemeltetési, igazgatási és informatikai célú támogatási normatívája évek óta stagnál, és a 2001-2002. évi költségvetési javaslat is csupán 3 százalékos növekményt mutat. Valamennyien tudjuk, hogy az üzemeltetési költségeknek - fűtés, világítás és más egyéb szolgáltatások - az infláció mértékét meghaladó emelkedése miatt fokozatosan elmaradtak és elmaradnak a karbantartási és javítási munkák, amelyek már középtávon is komoly problémákat okozhatnak, de egy biztos: hosszú távon a gazdaságosan fel nem újítható laktanyák miatt új laktanyák építése válik szükségessé, ami pedig horribilis összegekbe kerül. A fentieket figyelembe véve indokoltnak tartom a tervezett inflációval azonos mértékű, illetve azt meghaladó nagyságrendű dologi automatizmus biztosítását.

A normatívák anomáliája közé tartozik az is, hogy a tűzmegelőzési ellenőrzésekhez nélkülözhetetlen személygépjárművek futásteljesítményét a normatíva nem veszi figyelembe, így az ellenőrzésekkel összefüggő költségeket az egyébként is alacsony épületüzemeltetési költségek rovására kell kigazdálkodni.

Ugyancsak itt említeném még meg, hogy a tűzoltóság alapfeladatát képezi a műszaki mentés és a vegyi baleset elhárításában való közreműködés is, ugyanakkor az ehhez szükséges technikai eszközök csak korlátozottan állnak rendelkezésre, állapotuk elavult, átlagéletkoruk pedig meghaladja a tizenöt évet. Mint köztudott, tisztelt képviselőtársaim, 1996-ban programot indítottunk be a gépjárműfecskendők cseréjére, és ennek eredményeként 1996-tól fokozatosan mintegy kétszáz új, korszerű gépjárműfecskendő beszerzése valósult meg. Úgy véljük, hogy a tűzoltógépjármű-fecskendő programhoz hasonló mértékű állami támogatási program szükséges a speciális tűzoltótechnikák gyorsütemű fejlesztésének beindítására is.

Szólnom kell még a hivatásos önkormányzati tűzoltóságokról, hiszen a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok mellett az úgynevezett önkéntes tűzoltó-egyesületek és a köztestületi formában működő tűzoltóságok is komoly szerepet játszanak tűzvédelmünkben, ugyanakkor a részükre biztosítandó állami támogatások összege évek óta stagnál. Talán nem kell külön magyarázatot fűzni ahhoz, hogy mily fontos lenne a nagyobb támogatás ezen szervezetek részére.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindent egybevetve, azt kell mondanom a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok részére megállapított állami támogatások volumenét vizsgálva, hogy a 1997-99. évi támogatások összege és növekedési üteme megfelelt a törvényi előírásoknak, míg a 2000-2001-2002. évi költségvetési keretek messze elmaradnak és elmaradtak az elvárásoktól és az inflációs rátától. 1997-ben még 23,7, 1998-ban is 32,3 százalékos volt a növekedési ütem, ez ebben az évben már csak 7,5 százalék, a jövő évi prognosztizáció szerint pedig 7,2 százalék lesz.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha ez a trend folytatódik, úgy véljük, a tűzoltók ismét a társadalom, de legalábbis a költségvetés mostohagyerekeivé válnak. A Szabad Demokraták Szövetségének módosító indítványai arra irányulnak, hogy ezt a helyzetet elkerüljük.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Turi-Kovács Béla úr, a Független Kisgazdapárt képviselője. Megadom a szót.

 

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A rendőrség hivatásos állományának megalázó bérhelyzetéről már tegnap is szóltam, ma is szólok, és ha az ülésrend lehetővé tenné, akár holnap is szólnék - ez nem teljesen kizárt legközelebb. Úgy gondoltam, inkább szombaton mondom el, mint vasárnap, hogy feltétlenül szükség lenne arra, hogy ne csak beszéljünk arról, hogy itt meg kellene fordítani bizonyos trendeket, vagy a javuló trendeket tovább kellene valamilyen módon erősíteni, hanem meg kellene teremteni ennek az alapját is, ami bérezés hiányában meggyőződésem szerint nem lehetséges.

Tegnap a miniszterelnök úr mondott néhány biztató szót ezzel kapcsolatban, kivételesen azonban azt kell mondanom, hogy engem ennél is jobban megnyugtatna, ha a Belügyminisztérium büdzséjében jelennének meg azok a számok, amelyek a bérfejlesztést lehetővé tennék. Szilárd meggyőződésem - és azt hiszem, ebben mindkét oldal egyetért -, hogy lehetetlen továbbra is csak erkölcsi alapokon hivatkozni arra, hogy fokozott teljesítményt várunk bizonyos szervezetektől - így a rendőrségtől -, ha olyan megalázóan alacsony fizetések vannak, olyan megalázóan alacsony jövedelmek vannak; és nemcsak a kezdő rendőröknél, hanem azoknál a rendőröknél is, akik a rendőri állomány zömét teszik ki - őrmester, törzsőrmester -, akik az egyik legfontosabb feladatot látják el, közvetlenül a lakossággal tartanak kapcsolatot. Meggyőződésem, itt valamilyen áttörésre, változtatásra szükség van.

Úgy gondolom, erre a kormány nyilván nyitott, de valamilyen oknál fogva ez minden évben odázódik, egyre távolabbra kerül. Azt remélem, hogy ezen még mindig nem késő változtatni, és a kormány nyitottsága (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) forintokban is meg fog nyilvánulni a rendőrség felé.

ELNÖK: Hozzászólásra következik Kádas Mihály úr, a Fidesz képviselője. (Kádas Mihály mikrofonja nincs bekapcsolva.) Kérem a képviselő úr gépének bekapcsolását!

 

KÁDAS MIHÁLY (Fidesz): Azt hiszem, már rendben van. Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Felszólalásomban a közoktatás ügyéről kívánok szólni, egy kicsit a költségvetési téma keretein túlmutatóan is, és röviden visszatekintve a ciklus eddigi két és fél évére.

 

(13.00)

 

Kezdem a legfontosabbal. Sikerült megállítani a magyar hagyományoknak leginkább megfelelő közoktatási rendszer szétesését, erózióját, azaz megerősíteni a 8+4-es tagozódást. A negatív folyamat már a rendszerváltás előtt elkezdődött, ezt a folyamatot a szabad demokrata irányítás alá került tárca az elmúlt ciklusban igyekezett felgyorsítani. A kiegészítő normatívák bevezetésével lehetőség nyílt arra, hogy a kistelepülések megtarthassák óvodáikat, általános iskoláikat, ez utóbbiaknak legalább racionálisan működtethető alsó évfolyamait.

Minden költségvetési évben az inflációs mértéket jelentősen meghaladóan nőttek az oktatási normatívák, beleértve ebbe a diákétkeztetés, a tanulói és pedagógusi tan-, illetve szakkönyvvásárlás normatíváit is. Ma már lehetőség van a szakképző intézményekben a második szakma tandíjmentes megszerzésére, és ez nagyban javítja a fiatalok munkaerő-piaci esélyeit. Elérhető közelségbe került a minőségbiztosítás oktatásban való megjelenésének lehetősége. A normatíva 1990-es 28 százalékos emelésével is jelzetten, kiemelten kezelte a kormányzat a diákotthoni ellátást, ezzel is segíteni kívánva a kistelepüléseken élő, tanulni vágyó, tehetséges fiatalokat. Ugyanezen célból indult el idén az Arany János Tehetséggondozó Program, valamint a kollégiumi tehetséggondozást és felzárkóztatást segítő Nemzeti Kollégiumi Közalapítvány, amely az idén 192 millió forintból gazdálkodott; ez az összeg jövőre a jelenleginek 300 százalékára emelkedik. Ide sorolható a roma kollégiumok megindítása is. A kormányprogrammal vállaltakban összhangban a Fidesz-Magyar Polgári Párt vezette polgári koalíció megkezdte a pedagógusbérek felzárkóztatását.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kívánok mindenáron visszafelé mutogatni, de a történeti hűség kedvéért szólnom kell az utóbbi tíz esztendő folyamatairól, és sajnos, másokhoz hasonlóan, újfent a Bokros-csomagról is. Egyfelől azért, mert a tisztelt ellenzéki képviselők ugyan vérig sértődnek, ha ezt bárki emlegeti, ők maguk viszont szinte már érdemrendként viselik a társadalom szinte minden szféráját megnyomorító csomagot. Őszintén szólva már eljátszottam a gondolattal, nem kellene-e valamilyen posztumusz díjban részesíteni Bokros Lajost utólag. (Kuncze Gábor: Megérdemelné!) Így van.

Másfelől, mert a költségvetés bírálatában az ellenzéki kritikák - minden logika és rendszer nélkül - két szélsőség között csaponganak. Egyszer azt halljuk, hogy ez a kormány azért tud most bőkezűen osztogatni, mert ennek gazdasági feltételét a Bokros-csomag megteremtette; két perc múlva valaki, esetleg ugyanaz a feledékeny képviselő azt harsogja, hogy a költségvetés semmit nem ad a társadalom különböző rétegeinek, tovább növelve a szegénységet. Megjegyzem zárójelben: közben akarják is, nem is a minimálbér-emelést. Nos, a kétfajta állítás közül az egyik biztosan nem igaz, pontosabban fogalmazva: biztos, hogy egyik sem igaz.

Mi történt tehát az elmúlt tíz évben? 1991-94 között, tehát az Antall-kormány idején a bruttó keresetek reálértéke a négy év alatt nőtt ugyan 1,4 százalékkal, ám az adó- és tb-terhek alakulása miatt a nettó keresetek 8,93 százalékot vesztettek értékükből. 1994-98 között, az előző kormány regnálásának idején négy év alatt a pedagógusok bruttó keresetének reálértéke 24,75 százalékkal, a nettó pedig 36 százalékkal csökkent. Van tehát mit pótolni.

Hogyan alakultak a reálkeresetek a polgári kormány első két évében? A bruttó értékek 10,62 százalékkal, a nettók pedig 13,73 százalékkal nőttek reálértékben. Az eltérés oka az, hogy a '99. évi 16+3 százalékos emelés következtében a nagy átlag még nem veszítette el az alkalmazotti kedvezményt vagy annak nagy részét. A 2001-2002. évi költségvetésben javasolt béremelések után a keresetek négy évre számítottan bruttóban 34,86, nettóban 28,28 százalékkal nőnek majd. A számításnál a prognosztizált infláció legmagasabb értékét vettem figyelembe, azaz 2001-re a 7, 2002-re a 6 százalékot. (Kuncze Gábor: Ezért aztán nem igaz, amit mondtok!) Ha ön jós, akkor nyilván majd ezt elmondja máshol is.

A jelzett emelkedés annak ellenére következik be, hogy az érintettek nagyobb része túllépi az alkalmazotti kedvezményre jogosító 1 millió 250 ezer forintos felső határt. Itt tartunk tehát pedagógusbérügyben. Mindezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy a folyamatos ellenzéki ágálásnak van egy sajátos pikantériája, a pedagógus-érdekvédelmi szervezetekkel ugyanis már valahogy meglennénk, nem mintha nem volnának kifogásaik a bérkoncepció egyes elemeivel összefüggésben, vagy nem kívánnának egyes területeken többet kiharcolni. Így is van rendjén, ez a dolguk. Sőt, igazuk is van, ennél is több kellene. Azt azonban nem vitatják, nem vonják kétségbe, hogy a szándékaink tisztességesek, és a béremelési javaslat jelen formájában is olyan pozitív elmozdulást hozhat a pedagógusjövedelmekben, amelyhez hasonlóra közelítőleg sem volt példa tíz év óta.

Egyes ellenzéki pártok azonban megpróbálják még őket is túllicitálni. Ez persze nem csoda, ennek megvannak a maga történelmi tradíciói. Pedig inkább hallgatniuk és csendben szégyenkezniük kellene 45+4 év fejleményei miatt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha az eddigi költségvetési vita tanulságait figyelembe véve arra keresnénk a választ, hogy vajon gondjainknak, bajainknak mi is az oka, és egész eddigi tízéves kínlódásunk honnan ered, miért folynak tíz éve ilyen keserű viták költségvetésről a magyar parlamentben, nos, ezek megválaszolásához ajánlok önöknek egy nagyon egyszerű összevetést. Ha szétnézünk a szomszédos Ausztriában, és irigyeljük az ottani bér- és jövedelem-színvonalat, életszínvonalat, életminőséget, a következőre kell gondolnunk. A század harmincas-negyvenes éveiben Ausztria és Magyarország gazdasága rendkívül közel állt egymáshoz fejlettségi szintben. 1945 után ők nyugatra mentek, minket keletre űztek. Negyvenöt év szovjet bérrabszolgaság következménye az, amin ma itt vitázunk, ezért kezdődik minden egyes költségvetési évben a vita azzal, hogy 800 milliárd forint adósságtörlesztés, amely több mint a magyar oktatási rendszer finanszírozása.

Vannak ennek felelősei? Azt gondolom, hogy vannak. Azok, akik 1947 és '56 között kétszer is eladták az országot a Szovjetuniónak, akik mindkét alkalommal elárulták az országot, arcátlanul szembe mentek a nemzet akaratával. Ugyanezek 1988-89-ben Grósz Károly és Németh Miklós vezérletével széthordták a nemzeti vagyon nagy részét, akik több mint négy évtizedig pancsikoltak az egypárti-szakszervezeti langymeleg pocsolyában. Volt KISZ- és párttitkárok, szakszervezeti korifeusok, akik ma többszörös milliomos vállalkozóként veregetik a demokraták vállát, és próbálják nekik magyarázni a demokrácia lényegét. Megannyi kis törpe Jockey Ewing, aki Audija kormánya mellett, néptribuni allűröket csillogtatva aggódik a leszakadó 10 százalékért. (Kuncze Gábor: Miért bántod a Tóth Bélát, te?) Nos, ebben a Házban ma hat párt ül... - Tóth Béla nem Fidesz-tag. (Dr. Kóródi Mária: Nem Fidesz-tag?!) Ő biztosan nem jogutódja sem a Magyar Dolgozók Pártjának, sem az MSZMP-nek, azoknak, akik Ázsia peremére taszították ezt az országot. Attól az egy párttól pedig, akit ez érint, a kritika kicsit disszonánsan hat minden esetben a számomra, miközben, hadd tegyem hozzá, nagyon sok tagját sokra becsülöm, és sajnálom, hogy éppen ebben a pártban politizál.

Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps a Fidesz soraiban. - Közbeszólás az ellenzéki oldalról: Ezt egyedül sikerült? - Kuncze Gábor közbeszólása.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásra következik Páva Zoltán úr, az MSZP képviselője.

Megadom a szót.

 

PÁVA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Hadd kezdjem először azzal, hogy elmondjam kormánypárti képviselőtársaimnak, ne bántsák már azt a szegény Bokros Lajost. Ha nincs Bokros Lajos meg a csomagja, akkor most önök nem országgyűlési képviselők - lehet, hogy most ott is mi ülnénk. (Derültség.)

Komló város polgármestereként egyébként az önkormányzatok költségvetésének egy érdekes témájával szeretnék foglalkozni. Az önkormányzatok költségvetési pozícióik alapján három csoportba sorolhatók. Az első csoport jelentős saját bevételekkel rendelkezik, elsődlegesen helyi adókból, így a működés optimális finanszírozásán túl fejlesztési forrásaik is bőségesek. A kiírt cél- és címzett támogatási pályázatokon az önrész magas százalékú biztosításával eredményesen szerepelnek, hosszú távú fejlődésük így megalapozott.

A második csoportba tartozó települések fejlesztési forrásai korlátozottak. A működést optimálisan megközelítő szintű finanszírozás köti le a saját bevételek döntő részét.

A harmadik csoportba tartozó önkormányzatok saját bevételei nem elégségesek még a működés minimális feltételeinek biztosításához sem. Fejlesztési forrásaik rendkívül szűkösek, az egyszerű pótlást sem biztosítják; ebben a körben alakulnak ki a leromlott intézményhálózatok és közművek. Itt találhatók az úgynevezett önhikis - önhibájukon kívül hátrányos helyzetű - települések. A költségvetési törvény 6. számú melléklete szabályozza a 2001-2002. évre vonatkozóan az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő, működésiforrás-hiányos helyi önkormányzatok támogatását, illetve az elnyeréshez szükséges pályázat feltételeit, eljárási rendjét. A korábbi évek gyakorlatához képest jelentős változást a pályázat feltételeiben nem tartalmaz.

A harmadik csoportban tartozó önkormányzatok összetételét megvizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a szereplők jelentős része évről évre változatlan. Ugyancsak nyomon követhető tendencia ennek a leszakadó körnek az évről évre történő bővülése.

 

(13.10)

 

E települések döntően a hátrányos helyzetű térségekben helyezkednek el, hosszú évek óta a kormányzat látókörén kívül vannak. Az önkormányzatoknak e csoportja nyújthatja be a pályázatát a költségvetési törvény 6. számú melléklete alapján működésiforrás-hiányának támogatására, pótlására. Ez a pályázat azonban csak tüneti kezelést jelent, a pályázat sikerességének esetlegessége az önkormányzatok pénzügyi bizonytalanságát eredményezi.

További fontos szempont e kérdés vizsgálatánál, hogy az ebbe a körbe tartozó önkormányzatok előre ismertek. Ez is indokolná, hogy a működési bizonytalanságokat megelőzendő, normatív támogatásként folyósítsák a forráshiányt kompenzáló összegeket. Ezt a szabályozási igényt támasztja alá a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről készült állami számvevőszéki jelentés is, amely szó szerint a következőket állapítja meg: "Szükséges lenne az önkormányzati finanszírozási rendszer újbóli áttekintése és a forráshiány okainak részletes elemzése mellett az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatásának a normatív támogatási rendszerbe történő beépítése, illetve kiegyenlítő mechanizmusok működtetése."

A fentiek alapján az ÁSZ által is támogatott lépést indokolja, hogy a pályázat benyújtásával kapcsolatban nagyon sok munka hárul az önkormányzatokra, a tákiszokra, illetve a Pénzügyminisztériumra, a Belügyminisztériumra, valamint a könyvvizsgálókra. Ez annál is inkább igaz, mivel a 3200 önkormányzat közül évről évre 1200-1300 önkormányzat nyújtja be a pályázatát, az önkormányzatok 40 százaléka. Számos olyan település van, amely még arra is képtelen, hogy itt pályázzon, annyira elszegényedett, nem rendelkezik a feltételekkel. A pályázat rendkívül bonyolult, átláthatatlan. A kisebb önkormányzatok gyakran külső szakértőket kénytelenek alkalmazni megfelelő szakembergárda hiányában.

A pályázati rendszer konzerválja a költségvetések bizonytalanságát, hiszen az elnyert pályázati összegek pontosan nem kalkulálhatók, a folyósítás időpontjából adódóan az év első kétharmadának gazdálkodása kiszámíthatatlan. Mi 90 millió forintot nyertünk, ennek a nettó folyósítása augusztusban kezdődött el. Fenyegetettséget jelent, hogy gerjeszti az önkormányzati vagyonfelélést, ugyanis a fejlesztési bevételek és kiadások mindenkori egyensúlyát igényli, függetlenül a gazdasági racionalitástól.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Hogyan kerülhet a hátrányos helyzetű, forráshiányos települések sorába egy valamikor virágzó, gazdag, 30 ezer lakosú város? Úgy, hogy volt olyan időszak, amikor a mecseki szénbányáknál és annak üzemeinél 9 ezer ember dolgozott, akik komlóiak voltak; ma egyébként 24-en vannak, akik a bányabezárás után a rekultivációt, az őrzést végzik. Ez a bánya nemcsak termelt - óvodát, mozit, művelődési házat, könyvtárat, lakást épített, amit most az önkormányzatnak kell működtetni. A bánya bezárt, a munkanélküliség megemelkedett, a vállalkozások most kezdenek megerősödni. Ebben az évben talán elérjük, hogy Komlón soha nem látott mértékű, 255 millió forintos lesz a helyiadó-bevételünk. Van tíz óvodánk, bölcsődénk, hét általános iskolánk, három középiskolánk, kórházunk, színházunk, múzeumunk, könyvtárunk, összesen negyven intézményünk, amelynek finanszírozása elviszi a 3,3 milliárdos költségvetésünk 83 százalékát, pedig a gyermeklétszám jelentős csökkenése nyomán egy iskolát és egy óvodát bezártunk. Hadd mondjam, én egyetértettem Pokorni miniszter úrral, amikor azt mondta, hogy erre szükség van. Nem értettek egyet a helyi Fidesz-vezetők, amikor ezt nekünk konkrétan meg kellett tenni. Úgy ítélem meg, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk azért, hogy életben maradjunk.

Miért panaszkodom? Több oka van. Egy konkrét dolgot hadd mondjak el. Beadtunk egy címzett támogatást egy uszoda építésére. Egyébként szerkezetkészen megvan az uszodánk, tíz éve még a tehóból építettük meg. Egyik reggel, a kormányülés után hallottam a miniszterelnök úr szokásos szerda reggeli nyilatkozatát, amikor elmondta, hogy nem kaphatnak azok az önkormányzatok - és itt nem éreztem azt, hogy most ellenzéki képviselő vagyok -, akik egyik oldalról forráshiány miatt fordulnak a Pénzügyminisztériumhoz, a másik oldalról pedig fejleszteni akarnak, meg akarnak építeni egy uszodát. Azért nem tudom elfogadni, tisztelt miniszter úr, mert pont benne van a pályázatban, hogy önhibánkon kívül kerültünk hátrányos helyzetbe, és most ezért vagyunk megkülönböztetve egy címzett támogatásnál. Ha ez beépülne a költségvetés támogatásába, a normatív támogatásba, akkor legközelebb talán mi is ugyanazzal az eséllyel léphetnénk fel egy címzett támogatásnál.

A jelenlegi rendszer megváltoztatását indokolná az is, hogy ez a törvényjavaslat két évre konzerválja ezt a rendszert, amellyel évek óta minden érdekelt elégedetlen. Az elégedetlenség igazi oka az, hogy nem nyújt kitörési lehetőséget és biztonságot az érintett önkormányzat számára. Megoldás lehetne az, hogy növekedne a települési önkormányzatok jövedelemdifferenciálásának mérséklésére megállapított költségvetési keretösszeg, amelynek gyakorlati eszköze lehet az adóerő-képesség átgondolása vagy az szja helyben maradó részének differenciált leosztása. Mi ezt úgy tudnánk elképzelni, hogy egy közvetett úton beépülhetne a költségvetésbe, hogy a területi kiegyenlítés mértéke, a forint/fő, függ-e az adott település számított adóerő-képességétől. Amennyiben a tartósan forráshiányos települések esetében a számított adóerő-képességet egy degresszív kulccsal csökkentenék, úgy nőne a területi kiegyenlítés fajlagos összege, a degresszív kulcsokat pedig véleményünk szerint településkategóriánként szabályozni lehetne.

Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Javasolnám ennek a résznek az újragondolását. Bizonyára most többletmunkát jelent a Pénzügyminisztérium, a Belügyminisztérium ezzel foglalkozó munkatársainak, de nem kellene év közben 1200 önkormányzat pályázatával foglalkozni, legfeljebb annak az egy-kétszáznak - nem tudom megbecsülni - a gondját kellene orvosolni, akik újonnan jelentkeztek mint forráshiányos települések.

Hadd mondjam el, hogy amikor csináljuk a pályázatot, akkor rendszeresen feljárok a minisztériumba, és nagyon őszintén megmondom, hogy segítőkészek benne, de látom azt, hogy rengeteg feladatot kell megoldani, menet közben is bizonytalanságot okoz valamennyiünknek. Meg vagyok róla győződve, és önöknek is bizonytalanságot okoz, hogy ennek az újragondolása, normatív támogatásként történő költségvetésbe beépítése sokat segíthetne mindannyiunkon.

Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy további 45 település országgyűlési képviselője is vagyok, és polgármester kollégáim közül 36 olyan van, ahol az összlakosság létszáma nem éri el az ezer főt, feltétlenül szólnom kell a KÖSZ legutóbbi közgyűlésének állásfoglalásáról. Az előbb azt tetszett mondani, pénzügyminiszter úr, hogy nem találkozott olyan szervezetekkel, amelyek ellenezték volna a kétéves költségvetést. A KÖSZ ellenzi, illetve legalábbis nem ért egyet teljes mértékben a mostani beterjesztéssel. Csak tőmondatokban mondanám, hogy melyek az általuk megfogalmazott gondok.

Újra kellene gondolni a forrásmegosztási rendszert - az egyik részéről beszéltem. Azt kérik, hogy az önkormányzatok GDP-ből való részesedési mértéke el kell hogy érje a 15 százalékot. A dologi kiadások inflációkövetők legyenek. Ne az 1990-es csökkentett bázisról induljon a költségvetés. A 2 százalékos létszámcsökkentés ne szerepeljen a költségvetésben a béremelésnél. Nincs már csökkenthető létszám a kistelepülések hivatalaiban és intézményiben - higgyék el, ez így van. A 40 ezer forintos minimálbér köztisztviselői-közalkalmazotti hányada nincs benne a költségvetésben, nincs fedezete, nem kigazdálkodható a kistelepülések számára. Feltétlenül újra kell gondolni, hogy szükséges a bértáblák modellezése.

Egy kicsit hadd foglalkozzam a felsőoktatásról szóló törvénnyel, amelynek a 9/B. § (1) bekezdésében az szerepel, hogy a sport- és kulturális tevékenység normatívája 820 forint/fő/év, amelynek az elosztásáról a miniszter rendelkezik. A polgári kormány azt hirdette, hogy tiszta viszonyokat kívánnak teremteni, különösen a pénzek, itt is elsősorban a sportra szánt pénzek elosztásánál. Ezért azt javasolnám, hogy legalább az illetékes bizottságok véleményezzék ezt.

Végül hadd hívjam fel én is a belügyminiszter úr figyelmét: teljes mértékben egyetértek Kuncze Gábor úrral, de Világosi Gábor úrral is annak kapcsán, hogy meg kell oldani a kormánynak a tűzoltók pótlékának a kifizetését. Ha a kormány előzetes ígéreteivel ellentétben ez is az önkormányzatok nyakába hárul, az újabb 6 milliárd forintot vesz ki az önkormányzatok zsebéből.

A kétéves költségvetésről annyit, hogy elvben számomra elfogadható, de jelen időpontban nem megfelelő. Véleményem szerint hozzá lehetne tenni még egy évet, esetleg azt lehetne mondani, az lehetne a jelszó, hogy előre a hároméves terv teljesítéséért; utána jöhetnének az ötéves tervek - és attól félek, hogy akkor mindent újra kezdhetnénk elölről.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Turi-Kovács Béla úr, a Független Kisgazdapárt képviselője.

 

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nemcsak azért kértem szót, mert pillanatnyilag egyedül vagyok a Kisgazdapártból (Közbeszólások az MSZP soraiból: Egész nap egy ember volt itt a Kisgazdapártból.), hanem azért is, mert kivételesen az MSZP jeles képviselőjével egy kérdésben egyetértek. Lényegileg értünk egyet, ugyanis én a Bokros-csomagról még soha nem szóltam - de az, amit most hallottam, azzal egyet kell értenem. (Dr. Géczi József Alajos: Dicsér bennünket!) Való igaz, jelentős szerepe volt a Bokros-csomagnak abban, hogy az ország úgy gondolta, hogy az a négy év, amelyet megtapasztalt, és amelynek része volt a Bokros-csomag, része volt mindaz a teher, amely a családokra hárult, váltást igényelt.

Így gondolta az ország, és reményeim szerint tartósan gondolta így, hiszen aki képes volt elfogadni egy Bokros-csomagot, és némelyek most képesek ezt még dicsérni is vagy valamiféle követendő példaként állítani, azt gondolom, hogy ez a következőkre is kellő jelzést ad a választóknak.

 

 

(13.20)

 

Amiről még szólni szeretnék ezenkívül, tisztelt Ház, az a következő, végül is, én úgy gondolom, ebben is egyetértünk: az önkormányzatoknak nagyobb forrásokra lenne szükségük. De azt gondolom, hogy ez a kormány az, amely disztinkcióval illeti ezt a kérdést is. Nagyon lényeges! Ön mondta, hogy hány kistelepülés van ott, abban a bizonyos szövetségben, amiről tetszett szólni. Azoknak a kistelepüléseknek nincs színháza, azoknak nincs mozija, azoknak többségében még óvodájuk sincs. Persze, ez nem jelent terhet a forrásokból. De jelent valamit az életminőségben.

Mi úgy gondoljuk, hogy ezeket az életminőségeket közelíteni kell egymáshoz, amennyire csak lehet. Ezért a források felosztása nem történhet úgy, hogy egyes szerencsés települések olyan helyzetben vannak, olyan körülmények közt vannak, hogy őket szeretik a nagyberuházók, szívesen jelennek ott meg, másokat meg kevésbé szeretnek. Ezt a kormánynak kötelessége kiegyenlíteni. Azt gondolom, ha komolyan gondolják az önkormányzatiságot, akkor ezt önöknek támogatni kell.

 

ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Nagy Gábor Tamás úr, a Fidesz képviselője.

 

DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is arra szeretnék reagálni, amit Páva Zoltán MSZP-s képviselőtársunk mondott, nevezetesen, hogy ne bántsuk Bokros Lajost, mert ha ő nincs, akkor ma nem a Fidesz kormányozna. (Dr. Latorcai János: Nem biztos.) Így van. Azt hiszem, hogy nincs közvetlen összefüggés Bokros Lajos és az MSZP választási eredménye között. (Kuncze Gábor: Tárgyaltatok vele.) De az biztos, hogy amikor mi Bokros Lajost bíráljuk, akkor nem egy személyt és még csak nem is egy pénzügyminisztert bírálunk, hanem egy kormány hibás gazdaság- és társadalompolitikáját. Egy olyan gazdaság- és társadalompolitikát, amelyet a társadalom utasított el, és amely nem a feltételeit, hanem a szükségességét teremtette meg annak, hogy most egy új szemléletű kormányzati filozófia és ennek alapján egy új szemléletű költségvetés kerüljön a tisztelt Ház elé. Tehát Bokros Lajos emlegetése ebben a Házban, ebben a kormányfrakcióban ebben a minőségben kerül szóba, és nem úgy, mint egy személy, vagy mint egy pénzügyminiszter állandó emlegetése. Azt gondolom, ahogy Turi-Kovács Béla már az előbb említette, erre a leghatásosabb választ a választópolgárok adták meg, hogy ezt a társadalom- és gazdaságfilozófiát mennyire szeretnék ők követni. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiban.)

Köszönöm.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Ékes József úr, az MDF képviselője.

 

ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is a Páva Zoltán képviselőtársam által elmondottakhoz kapcsolódva szeretném azt megállapítani, hogy az önkormányzatok költségvetés-számításánál - főleg a kiskincstári rendszerből - sokkal könnyebb helyzetbe kerülnek abban az esetben, ha többéves adórendelettel és adott esetben többéves költségvetéssel tudnának rendelkezni. Hiszen a kiskincstári rendszerből adódóan az önkormányzatoknak két évre előre prognózist kell készíteniük, és el kell fogadtatni. Tehát egyfajta könnyebbséget jelent mindenképpen. Abban maximálisan egyetértek, amit ön is mondott, és Turi-Kovács Béla képviselőtársam is mondott, hogy a hátrányos helyzetű települések esetében, valamint azoknál a településeknél, ahol pont egy térségi feladatot látnak el, a jelenlegi adóerőképesség-számítás nem veszi figyelembe, hogy azon a településen az adott térségre hatóan egészségügyi intézménnyel, kórházzal, adott esetben sportcentrummal, uszodával, szakközépiskolákkal, zeneiskolával rendelkezik. Tehát az adóerő-képesség számításánál ezeket nem veszik figyelembe. És pontosan az ilyen kistelepülések vagy kisvárosok - fogalmazzunk így - kerülnek az adóerőképesség-számításból kellemetlen helyzetbe, hiszen az adóbevételeiknek a zömét ma már működésre kell fordítani annak érdekében, hogy a térségi szerepkört el tudják látni. Tehát valóban ezt át kellene mindenképpen gondolni, hogy az adóerő-képességnél pontosan az ilyen intézményi feladatokat is mindenképpen figyelembe kell venni, ami a térségre mindenképpen egyfajta hatással bír.

A másik kérdés, amit Turi-Kovács Béla is a maga részéről feszegetett, vagyis mint egyfajta megközelítést megpróbált a maga részéről kifejteni, hogy maga a pályázati rendszerünk sajnos nagyon rosszul van felépítve. Cél- és címzett támogatások, környezetvédelmialap-támogatások vagy vízügyialap-támogatások, annyira széthúzódnak, hogy egyszerűen pontosan a kistelepülések nem tudnak rákészülni, adottságaik miatt és az önerő-felsorakoztatás miatt is annyira elhúzódik az egész rendszer, hogy egyszerűen esélyük sincs arra, hogy adott esetben megfelelőképpen tudjanak pályázni. És ebben valóban szakértőkre és szakemberekre van szükség (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.), mert sok esetben a körjegyző sem elegendő arra, hogy a megfelelő pályázatokat el tudja készíteni a települések számára.

 

ELNÖK: Képviselő úr, lejárt a kétperces időkeret. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Géczi József képviselő úrnak, az MSZP képviselőjének.

 

DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon szépen köszönöm a kormánypárti képviselőknek, hogy ezzel a negatív mítosszal, amit itt próbálnak a mi valamikori pénzügyminiszterünkre ráhúzni, előkészítik azt, hogy ő visszatérjen a magyar politikába. Hiszen a magyar emberek látják azt, hogy Bokros Lajos egy nagyon fontos személyiség volt, olyan fontos személyiség volt, akit önök még most sem... - állandóan keresztbe áll a torkukon. Egyébként jó színben van, havonta jár haza Magyarországra, és minden reggel az interneten figyelemmel kíséri a magyarországi sajtót, és nagyon jól látja az önök gazdaságpolitikáját. Úgyhogy valószínűleg lesz is majd néhány keresetlen szava mint független pénzügyi szakértőnek.

Miközben itt a negatív mítoszát próbálják kiépíteni a Bokrosnak - azaz az ő nevét megörökítik, és ezáltal, még egyszer mondom, elősegítik, hogy majd egyszer egy következő nemzedék vagy egy-két év múlva egy józanabbul, függetlenebbül látó szakértői gárda és a közvélemény az ő helyét értékeli, tehát nem feledik el, hanem majd helyesen fogják értékelni -, ezenközben minden statisztika azt mutatja, hogy önök az elmúlt évben egy mini Bokros-csomagot valósítottak meg, és nagyon sok szívószálon elvonták a jövedelmeket és a pénzeket az önkormányzatoktól, miközben például a reáljövedelem 2 egész valahány százalékkal növekedett, a közszférában 1 százalék a mínusz, a rendőrségnél és nagyon sok közigazgatási szervezetnél csökkent a jövedelem 1 százalékkal, ez azt jelenti, hogy van, akinek 5-10 százalékkal is csökkent. Tehát ebből a nagy növekedésből egy negatívumot érzékeltek.

Vagy: nem emelték a családi pótlékot, normatív maradt. Ezért a családok nagyon jelentős részénél ez jövedelemkiesést jelentett. A tudományra fordított GDP-arány 0,7-ről ebben az évben úgy néz ki, hogy nulla egész hat-valahányra fog csökkenni. És sorolhatnánk napestig, de a két percem lejárt. Lényeg az, hogy gratulálok önöknek ahhoz, hogy miközben a Bokrost ördögként szidják (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.), a programját a mikroszférában megvalósítják. És ebben az évben persze korrigálni szeretnék...

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Turi-Kovács Béla úr, a Független Kisgazdapárt képviselője.

 

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Őszintén remélem, hogy az a fajta őszinteség, amely most az MSZP részéről megnyilvánult, nem múlik a választási kampányig sem. Az az ígéret, amelyet most tettek, hogy ha nyerne az MSZP, akkor jön Bokros Lajos, azt hiszem, kifejezetten üdítőleg hat a lakosságra, és úgy gondolom, a polgárok alig várják, hogy ez a helyzet bekövetkezzen. Tehát csak javasolni tudom, hogy ezt nap mint nap, újra meg újra szíveskedjenek elmondani, mert ha elfelejtik, mi elmondjuk.

Tisztelt Ház! Volt itt más is, amihez szeretnék mégiscsak hozzászólni, az önkormányzatok ügye. Azt gondolom, ez valóban nagyon fajsúlyos kérdés. Valamit, azt hiszem, szeretünk elfelejteni. Az önkormányzati törvény elfogadásával, annak a 102. §-ával kialakult egy vagyonhoz kötődő helyzet. És itt, ettől a pillanattól kezdve voltak jómódú, közepes és nagyon szegény önkormányzatok. Ezt így örökli kormány kormányról. Azt gondolom, kötelessége minden kormánynak, hogy megkísérelje az eredendően elkövetett, nem is állítanám, hogy hibát, helyzetet... - hiszen annak idején egy helyzet volt, hogy ki mit tudott ennek a 102. §-nak az alapján sajátjának tudni. Meggyőződésem, hogy ezeknek a különbségeknek a csökkentése folyamatosan meg kell történjen. Ez néha fájdalmas; néha fájdalmas azoknak az önkormányzatoknak, amelyek úgy gondolják, hogy ők sikeresek, nagy lendületben vannak, sokat tudnának létrehozni, és mindig, állandóan elvonnak tőlük. Ha ez az elvonás a kisebbek javára és azok javára történik, akik önhibájukon kívül nem jutottak ilyen vagyonhoz, akkor ezt csak támogatni lehet. Akkor - meg kell mondanom - ez a kiegyenlítés nem az önkormányzatok között, hanem az egyes településen lakók, a polgárok között kell megtörténjen. Ez a különbségtétel meggyőződésem szerint nem olyasfajta disztinkció, amit el lehet ítélni. Még egyszer mondom, ebben kellene a segítség, hogy itt gondolkodjunk együtt. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Rubovszky György úr, a Fidesz képviselője. (Dr. Rubovszky György jelzésére:) Nem kíván hozzászólni. Megkérdezem, hogy a Fidesz képviselői közül ki következik, mert nekem Juharos Róbert úr van fölírva, de őt nem látom.

 

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): A kétpercestől visszalépek, de a rendes felszólalásomat elmondanám.

 

ELNÖK: Én felszólaláshoz kértem jelentkezést, képviselő úr, miután kétperces felszólalásra már nem jelentkezett senki. Ezután ön következik felszólalásra, megadom a szót.

 

 

(13.30)

 

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Dornbach Alajos képviselő úr felszólalását követően a bírósági költségvetéssel kapcsolatban már egy-két kérdésre kitértem, arra most kizárólag csak utalni szeretnék.

Utalni szeretnék arra, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács által előterjesztett költségvetési javaslat és a kormány által beterjesztett törvényjavaslat között 23 milliárd forint eltérés van. A 23 milliárd forint eltérés pedig egyszer egy beruházási 15 milliárd forintos keretre és egy 8 milliárd forintos működési költségkeretre vonatkozik.

Elmondtam már, hogy a beruházási kerettel kapcsolatban milyen problémák vannak. Nevezetesen: prioritásban számtalan kérdés megelőzi az Országos Igazságszolgáltatási Tanács által előterjesztett igényt.

Elmondtam azt is, hogy a működési költségekkel kapcsolatban vannak olyan igényei az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak, ami semmilyen körülmények között nem akceptálható, nevezetesen az, hogy a 2001-es esztendőre ők 12 százalékos bírói illetményalap-fejlesztést terveztek, és további 7,7 százalékost a 2002-es esztendőre.

Ez így magában nem sokat mond, de engedjék meg, hogy konkrét számokat mondjak. A konkrét számok a következők: az Országos Igazságszolgáltatási Tanács szerint az lenne az elvárható - és ez van az 53 milliárd forintos költségvetésben -, hogy a bírói illetményalap 195 ezer forint legyen. Ezzel szemben a kormány-előterjesztés szerint ez az illetményalap 188 ezer 350 forint. Ugyanez a kérdés 2002-ben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács által igényelt 213 ezer forinttal szemben 202 ezer 950 forint a kormány-előterjesztésben.

Hivatkoztam arra is, hogy gyakorlatilag itt és most Magyarországon kell ezeket a kérdéseket tudomásul vennünk, és én azt hiszem, hogy ha egy pályakezdő bíró, aki ugyan diplomát szerzett, aki ugyan letöltötte a fogalmazói idejét, letöltötte a titkári idejét, de kinevezésre kerül, és kezdő bíróként 188 ezer forintot keres, nem mondom azt, hogy sok, de gyakorlatilag magyarországi viszonylatban nem rossz. Ez egy nagy eltérés a kormány által előterjesztett és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács által készített költségvetési tervezet között.

Az Igazságszolgáltatási Tanács által előterjesztett költségvetési differenciaként egy nagyon lényeges összeg az, amely az Európai Unió tagállamaiban lévő bírói kisegítő személyzet és a magyarországi kisegítő személyzet közötti arányt jelenti. A költségvetési törvényből megállapítható, hogy amíg az EU-ban egy bírót három igazságügyi kisegítő alkalmazott segít munkájának elvégzésében, addig Magyarországon ez átlagosan 1,8. Teljesen indokolatlan, hogy ezt a 3:1,8 arányt jelen pillanatban, a 2001-es költségvetési törvényben próbáljuk meg kiegészíteni. Én azt hiszem, hogy ezen a téren is az Országos Igazságszolgáltatási Tanács igénye egy kicsit maximalista.

Nem ezen a téren jelentkezik a probléma a két költségvetési előirányzat között, hanem én elmondom, hogy hol van probléma, és azt is elmondom, hogy én ezen a területen minden lehetőségnek megfelelően megpróbálok segíteni, amennyire tudok. Ez nem önkéntes vállalás, hanem a költségvetési bizottság részéről én delegáltja vagyok az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak, és - ha szabad ezt a kifejezést használni - egy kicsit munkaköri kötelezettségemnek tartom azt, hogy az ő költségvetési igényüket támogassam.

A probléma ott jelentkezik, hogy a költségvetési törvény az elfogadott 8,75 százalékos illetményalap-fejlesztést, mint általában, a bírói karnál is úgy képzeli el, hogy ennek a fejlesztésnek csak egy részét adja meg költségvetési támogatásként, és mintegy 40 százalékos részre azt kéri az ágazattól, hogy az ágazat bér- vagy létszámcsökkentéssel oldja meg ezt a problémát. Hát ez itt, tisztelt Országgyűlés, elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan azért, mert a bírói ágazatnak minden körülmények között nem létszámcsökkentésre, hanem létszámnövelésre van szüksége, tehát itt mindenféleképpen tenni kell valamit annak érdekében, hogy ez az illetményalap-fejlesztés teljes egészében támogatásként a bírósági fejezethez kerüljön. Ez nem egy olyan horribilis összeg, mert a 2001. évre körülbelül 700 millió forint, a 2002. évre pedig 1,3 milliárd forint.

Problémát okoz még a szabálysértések bírói felülvizsgálattal kapcsolatos elbírálása is. Akkor, amikor a 2000. év költségvetését készítette az Országgyűlés, már ez a kérdés napvilágot látott, és különböző becslések születtek ebben a körben. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács akkor 80 bírói és 160 igazságügyi alkalmazotti... - de lehet, hogy rosszul mondom a számot -, 120 bírói és 180 igazságügyi alkalmazotti helyet kért. Ezzel szemben az Országgyűlés 40 bírói és 40 alkalmazotti státuszt biztosított a 2000. évre, azzal az indokkal, hogy az akkori becslések szerint ez évente körülbelül 30 ezer ügyet jelent. Szeretném hangsúlyozni, hogy a törvény 2000. március 1-jével lépett hatályba, tehát azóta jelentkeztek ilyen ügyek a bíróságokon. Az én információim szerint - a csonka év ellenére -, mire a költségvetést elkezdtük tárgyalni, körülbelül 40 ezer ügy érkezett, és ez nyilvánvalóan a következő teljes esztendőben nagyobb szám lesz. A jogászkollégák által ismert alkotmánybírósági döntés, amelyik itt az időbeli hatályát ennek a felülvizsgálatnak még meg is tágította, még jobban fogja emelni ezt a számot.

Ilyen körülmények között tehát ezen a területen is valamit tennünk kell, és a szabálysértésekkel kapcsolatos pluszfeladat ellátása miatt többlet bírói és többlet alkalmazotti státuszt kell biztosítani az Országos Igazságszolgáltatási Tanács részére.

Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztettem már arra, hogy 15 milliárd forint az eltérés az Országos Igazságszolgáltatási Tanács költségvetési igénye és a törvényjavaslat között. Ez a 15 milliárd forint a beruházások terén van. A beruházásokról elmondottakat nem akarom megismételni; nagyon sok beruházás történt a bírói ágazatban '90 és '94 között, ez folytatódott '94 és '98 között. De én azt hiszem, hogy egy kicsit megelőztük a többi ágazatot, többek között például megelőzte a bíróság az ügyészséggel kapcsolatos épületberuházásokat is.

Tudomásul kell venni, hogy nem a bírói terület finanszírozása a prioritások egyik kiemelt része, de szeretném hangsúlyozni, amit Solt Pál elnök úr, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke is hangsúlyozott itt az Országgyűlésben a kedd reggeli felszólalása alkalmával, hogy a bíróságok működési feltételei biztosítottak. Biztos, hogy lehetne erre az ágazatra is sokkal több pénz költeni, jelen pillanatban nincs.

 

 

(13.40)

 

Én az általam előbb kifejtett három területen megpróbálok - több képviselőtársammal egyeztetve - ezen a területen valamit javítani.

De megítélésem szerint az előterjesztett költségvetési törvényjavaslat a reális igényeknek mintegy 97 százalékát fedezi, ezért mi ezt a fejezetet is mindenképpen helyesnek, jónak és elfogadhatónak tartjuk.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Dornbach Alajos úr, az SZDSZ képviselője.

 

DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kénytelen vagyok röviden reagálni Rubovszky képviselő úrnak részben a mostani, de főként a körülbelül egy órával ezelőtti megnyilatkozására.

Én nem azt kifogásoltam, hogy a beruházások terén az Országos Igazságszolgáltatási Tanács igényét a költségvetés nem elégíti ki, sőt ki se ejtettem a számon az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak még a nevét sem. Azt kifogásoltam, amit az Állami Számvevőszék is a költségvetési törvényjavaslatra tett észrevételében írásban rögzít - szó szerint idézem -: "Az előirányzat a jogszabály szerinti illetményalap forrását nem biztosítja." Ezt tettem kritika tárgyává.

Köszönöm. (Szórványos taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Rubovszky György úr, a Fidesz képviselője.

 

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Az ön felszólalásának lényege az volt, hogy a kormány mindent elkövet a bírói kar lehetetlenné tételére. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács igényével kapcsolatban a Számvevőszék kizárólag azt az egy dolgot kifogásolja, hogy a 8,75 százalékos illetményalap-fejlesztésnek az a megoldása, miszerint létszámcsökkentéssel oldják meg a differenciát, tehát hogy 5 százalékot ad a kormány és 3,75-öt oldjanak meg házon belül, ez a létszámigényekre való tekintettel lehetetlen. Hangsúlyozni szeretném: a két költségvetési javaslat 23 milliárd forintos eltérésével szemben ez ebben az évben összesen 675 millió forint.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásra következik Kuncze Gábor úr, az SZDSZ képviselője. Megadom a szót.

 

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszterelnök úr részt vett a költségvetési vitában, ami helyes, és az akkori reagálásomban elmondtam, hogy a felszólalása alkalmat ad arra, hogy bizonyos kérdésekről korrekt vitát folytassunk. A miniszterelnök úr a beszéde közben egyrészt dicsekedett azzal, hogy mennyire csökken az újraelosztás, jövőre - mondta ő - már 39 százalék alá fog csökkenni, másrészt azt mondta, hogy persze szerinte a 40 százalék lenne helyes, úgyhogy 2002 után majd erre a kérdésre vissza kell térni. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha növekedés van, nő a gazdaság, és nőnek a jövedelmek, de ezzel együtt is nőni fog a központi újraelosztás, akkor ez azt jelenti, tisztelt képviselőtársaim, hogy adót szándékozik emelni a kormányzat. Többek között ezért is az átverés költségvetése a jövő évi és a 2002. évi, mert most adócsökkentésről beszélünk, aztán ha majd megvoltak a választások, megemeljük az adókat. Nem támogatjuk a kormánynak ezt a törekvését.

A miniszterelnök úr beszélt a tervezés bizonytalanságával kapcsolatos ellenzéki felvetésekről. Azt mondta, hogy '99-ben, 2000-ben is voltak mindenféle előrejelzések, és ezek sem bizonyultak igaznak - többek között az én felszólalásomat is idézte -, aztán a késő esti vitában az államtitkár úr is az inflációval kapcsolatos polémia során azt mondta: kérem szépen, ha szóltak volna önök, hogy az olaj ára emelkedni fog, akkor bizonyára odafigyeltünk volna, és más adatokat állapítottunk volna meg. Én azt mondtam, hogy 18 dolláros hordónkénti olajár szerepelt a költségvetésben, ami már akkor is megalapozatlan volt; az államtitkár úr azt mondta, hogy akkor 10 dollár volt egy hordó ára, szerintünk persze éppen 20 dollár volt. Az államtitkár úr a fél hordó olaj árát találta el, de az nem egy olyan mérce, amellyel a közgazdaságban számolni szoktak.

Akkor viszont, államtitkár úr, engedje meg, hogy az idei költségvetés vitájában tavaly elmondott beszédemből idézzek egy részt: "Az energiahordozók jelentős áremelkedése jelentős fordulat az idei, vagyis az 1999-es évhez képest. Ennek következményeként már ma is megfigyelhető az infláció növekedése, miközben ennek hatásait a jövő évi költségvetés nem veszi figyelembe." - mondtam tavaly az idei év költségvetési vitájában. Ennek alapján én 9 százalékos inflációt valószínűsítettem a saját felszólalásomban. Ez az, amire oda kellett volna figyelni, és akkor nincs egy ilyen megalapozatlan költségvetési év, mint amilyennel az idén szembe kell néznünk, és nincs egy olyan megalapozatlan 2001-es költségvetés sem, és akkor lehet, hogy még érdemes is volna beszélni a 2002-es évről, merthogy így nem érdemes. Nem érdemes, mert egyetértek azokkal a felszólalókkal, akik azt mondják, hogy törvénysértő módon nyújtotta be a kormányzat a két évre vonatkozó költségvetési tervezetét, ami ráadásul megalapozatlan is.

Sokáig nem találtuk az indokát annak, hogy vajon miért ez a ragaszkodás a kétéves költségvetés benyújtásához - most már, tisztelt képviselőtársaim, én kezdem érteni. Arról van szó ugyanis, hogy a Kisgazdapárt mint koalíciós partner egyre inkább tarthatatlan, lássuk be, a kormánykoalíción belül. Ha az idén elfogadjuk a kétéves költségvetést és vele együtt az adótörvényeket, ebben az esetben többé nincs szükség többségre, nincs szükség a Kisgazdapártra mint koalíciós partnerre. Ha sorra dőlnek meg a dokumentumgyűjtők a Kisgazdapárton belül, ebben az esetben el lehet képzelni kisebbségi kormányzást is; bizonyos törvényeket majd az Országgyűlés elfogad, de a legfontosabb törvény, amelynek az elutasítása esetén valóban megbukhat egy kormányzat, az a költségvetési törvény, ami el lesz fogadva az idén többségi döntéssel két évre. Ez lehet egy racionális indoka a kétéves költségvetés elfogadásának, csak akkor tessék vele nyíltan kiállni a közvélemény elé.

A miniszterelnök úr a beszédében foglalkozott a nyugdíjak kérdésével. Én először az egyszerűbb ügyet rendezném le. Azt mondta a miniszterelnök úr, hogy ő nem 55, hanem 70 milliárddal szeretné emelni a nyugdíjakat, de ehhez tessék megszüntetni a nyugdíjreformot, ehhez kéri a támogatást. Beszállok a versenybe: én meg akkor 80 milliárddal növelném, tisztelt képviselőtársaim. Akkor egyelőre most én győztem? Merthogy a miniszterelnök úr olyat mondott, amit maga sem gondolhat komolyan, mert az egy közgazdasági nonszensz, mert az alkotmányellenes helyzetet teremtene, amit az Alkotmánybíróság egyszerűen lefújna a pályáról. Ha a miniszterelnök úr ezt komolyan gondolja, nyújtsa be, még megvan a többsége, hogy megszavazza; ha meg nem gondolja komolyan, akkor ne próbálja meg félrevezetni a nyugdíjasokat, akiket az idén - ismét az átverés költségvetéséhez térek vissza - egyébként is félrevezet.

Megint a miniszterelnök úr tegnapi beszédére hivatkoznék: azt mondta, hogy 2,6 százalékos nyugdíjemelés lesz az idén, és először fordul elő a történelemben, hogy ehhez még kamatokat is fizetnek, és kamatokkal együtt 3 százalékos nyugdíjemelésre kerül majd sor, és legyen így a jövőben is. Hát, tisztelt képviselőtársaim, szerintem meg ne legyen! Miről is volt szó tavaly, amikor az idei költségvetést kialakítottuk? Az infláció 6 százalékos lesz, ehhez képest sor kerül 8,25 százalékos nyugdíjemelésre, vagyis a nyugdíjasok 2,25 százalékos reálnyugdíj-emelést könyvelhetnek el. Ha az infláció - tegyük fel optimista módon - az idén 9 százalékos lesz - ez most optimista becslés volt -, és ha ebben az esetben továbbra is elfogadjuk a kormány állítását, hogy a nyugdíjasok 2,25 százalékos reálnyugdíj-bővüléssel számolhatnak, akkor a 9 százalékos infláció és ez 2,25 százalék 11,25 százalékot tesz ki.

 

 

(13.50)

 

Vagyis a nyugdíjasok kaptak egyszer 8,25 százalékot a tavalyi költségvetés alapján, még jár nekik 3 százalék, ezt a kormány oda fogja adni nekik, ahogy ígéri, de ebben semmilyen kamat nincsen, tisztelt képviselőtársaim, ez legföljebb a korábbi ígéret betartását jelentené - ha az infláció 9 százalékos lenne. Minden magasabb infláció azt jelenti, hogy ismét félrevezette a Fidesz a nyugdíjasokat. Hát, ez nem az első eset, megtette ezt már '99-ben is, és ez a költségvetés megteszi ugyanezt 2001-ben is és 2002-ben is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Megint szó volt a minimálbérügyről, és ma is uralta ez a vitát. Látom, hogy a kormány a minimálbért 40 ezer forintban meg fogja állapítani. Hogy ennek milyen hatásai vannak, ezekkel nem foglalkozik; hiába ígérte annak idején a kormányprogram 6. oldalán - amit feltehetően már csak én olvasok egyedül -, hogy részletes hatásvizsgálatokat fog a különböző akciói előtt végezni, ilyet nem végzett. Én erről már beszéltem a korábbi szónoklatomban, most csak annyit jegyeznék meg, hogy rendben van, akkor viszont mi meg benyújtottuk azt a módosító indítványunkat, ami a diplomások esetében is minimálbér bevezetését javasolja 80 ezer forint/hó összegben; ennek a forrását természetesen szintén megteremtettük.

Mi a beszédeinkben a költségvetési vita során azt mondjuk, hogy a legnagyobb probléma, hogy akkor, amikor folyamatosan bővülnek a források, nem nő a lakosság részére nyújtott szolgáltatások színvonala, és a felszólalásainkban elsoroltuk azokat a különböző területeket, ahol mi ezt így látjuk. Ennek, tisztelt képviselőtársaim, van egy általános elvi oka. Ez pedig az, hogy amikor bővülnek a források, végre megnyílna a lehetősége annak is, hogy a különböző területeken - amelyek lényegében már változatlan módon vagy kisebb változtatásokkal, de érdemi változtatások nélkül állnak előttünk a rendszerváltás óta - a feltétlenül szükséges olyan reform értékű lépéseket végrehajtsuk, amelyek a pénzek racionálisabb elköltését olyan módon tennék lehetővé, hogy valóban magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtsunk az állampolgárok részére ezeken a területeken.

Azt kifogásoltuk sorra a felszólalásainkban, hogy az egészségügy területén, az önkormányzati finanszírozás területén, a mezőgazdasági támogatások területén, általában a közigazgatás területén és így tovább, és így tovább, elmaradnak a különböző olyan, valóban reform értékű lépések, amelyek lehetővé tennék számunkra, hogy a bővülő források mellett, jobb szolgáltatások nyújtásával, de ugyanakkor a lakosság és a vállalkozások terheit mégis érdemben csökkentve tegyük lehetővé a gazdaság folyamatos fejlődését, ráadásul ilyen módon a gazdaság fenntartható fejlődését.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ismét meg kell állapítanunk, hogy mindezen lépések megtételére nem került sor, és a kétéves költségvetés benyújtásával ma már kijelenthetjük, hogy nem is fog sor kerülni. Ennek aztán az a következménye, hogy ugyan a miniszterelnök úr azt mondja, hogy 2001-ben és 2002-ben például az egészségügyre mindkét évben 70-70 milliárd forinttal többet fogunk költeni, de az egészségügyben dolgozók ennek mégsem fogják érezni a pozitívumait, mert a változatlan szerkezetű egészségügy - ráadásul a korábbi évek elmaradt finanszírozási hiányosságai, problémái következményeként - úgy fogyasztja el ezeket az összegeket, hogy érdemi javulás nem fog történni. Nemcsak az egészségügyben dolgozók fogják ezt majd így értékelni vagy érzékelni, vagyis hogy a szolgáltatás színvonala csökken, hanem azok is, akik különböző betegségek okán az egészségügyhöz fognak fordulni.

De ugyanez a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, az önkormányzatok területén. Itt elhangzott az egyik felszólalásban Turi-Kovács Béla képviselőtársunktól, hogy a kevesebb lehetőséggel rendelkező települések részére is kell biztosítani a működőképességet. Igaz. A probléma azzal van, hogy az átcsoportosítások a rendszeren belül történnek meg, miközben a finanszírozás bővülése elmarad a lehetőségektől. Ebből adódóan egyes települések fejlődését visszafogjuk, azért, hogy más településeknél nem a fejlődést, hanem a működőképességet biztosítsuk. És ez egy probléma. Noha a képviselő úr felvetése támogatható, és ez történik már évek óta, már ami a kevesebb lehetőséggel rendelkező települések felé történő forrástereléssel történik, de ezzel a rendszer egésze viszont veszteségeket szenved. Mert amikor ilyen növekedés és ilyen többletek vannak, akkor bizony megint csak azt kell mondanom, a finanszírozási rendszer átalakításával meg kellene teremteni a forrásbővülés lehetőségét. Ez nem történt meg - ez viszont az önkormányzati önállóság fokozatos szűkülését eredményezi.

Ugyanez a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, az infrastruktúra-építés területén; ahogy azt bizonyítottuk, nem történik áttörés, sőt bizonyos területeken a szolgáltatások itt is szűkülnek. Egyetértek azokkal, akik arról beszéltek, hogy a rendőrség költségvetése és általában a rendvédelmi szervek költségvetése egyre rosszabb helyzetbe kerül. Ennek megint az lesz a következménye - mindenfajta állítással ellentétben, ami e tekintetben a Házban elhangzott -, hogy az a latens eladósodás, ami megindult az idén, ami azt eredményezi, hogy elmaradnak a fejlesztések, a felújítások, hogy leállítják a gépkocsikat, hogy nem fizetik ki a túlórákat, jövőre láthatóvá válik, és megindul újra a rendőrség eladósodása. Ez történt a kilencvenes évek elején is, ennek a következménye volt a '94-98 közötti nagyon nehezen kezelhető finanszírozási válság. Miniszterelnök úr az általa itt előadott számokban egyébként tévedett, mert '98-ra azzal a bizonyos 2 milliárd forinttal - amit mi döntöttünk el a költségvetésben és '98-ban a kormány adta oda - a rendőrség eladósodása megszűnt. Ez most elkezd újratermelődni, ha valamit e tekintetben nem csinálunk. A miniszterelnök úr a beszédében valóban azt mondta, hogy ha az olajár így marad, akkor kap többlettámogatást a rendőrség, ha valóban ilyen bérfeszültségek lesznek vagy a túlórákra szükséges, akkor kap többlettámogatást - de miért nem megyünk elébe ennek a dolognak, miért utólag akarjuk kezelni, amikor már megint kezelhetetlen helyzetek adódnak?

Tisztelt Képviselőtársaim! Frakciónk olyan módosítócsomagot nyújt be egyébként 300 milliárd forint összértékben, amely összeg egy jelentős része belső átcsoportosításokból fedezett, egy másik része pedig óvatos becsléssel figyelembe veszi az alulbecsült inflációt, és ennek megfelelően számol a keletkező többletbevételekkel, amelyek mind-mind valamilyen módon a jövő megalapozását célozzák. Nem vitatható, hogy ilyen a diplomások minimálbérére fordítandó összeg, amelyet módosító indítvány formájában benyújtottunk. Számos módosító indítványunk foglalkozik az oktatás valamilyen szempontrendszer szerinti jobb helyzetbe juttatásával, mert igaz, hogy többet fordít a költségvetés az oktatásra, csak ezt a többletet el fogja vinni a bérfejlesztés, ott fog állni az iskola a dologi kiadások növekedése nélkül, és ez rosszabb helyzetet teremt megint ennél a szolgáltatásnál, az oktatási szolgáltatásnál.

Számos módosító indítványunk foglalkozik az infrastruktúra-fejlesztési lehetőségekkel, elsősorban a településeket elkerülő utakra és az útfelújításokra szánunk mi többet a költségvetésben. A rendvédelmi szervek helyzetének javítására adtunk be számos módosító indítványt; van módosításunk a kiegészítő családi pótlék intézményének a bevezetésére - úgy látjuk, hogy ez széles körben támogatott, már maga az elmélet. Kísérletet teszünk a mezőgazdasági támogatási rendszer racionálisabb átalakítására, erre vonatkozóan is nyújtottunk be módosító indítványokat. A cél-, címzett támogatások összegét annak érdekében, hogy jövőre és két év múlva is indulhassanak megfelelő mértékben önkormányzati beruházások, jelentős mértékben meg kívánjuk emelni. És többek között módosítócsomagot nyújtottunk be annak érdekében, hogy egyrészt a fogyatékosok helyzetének rendezésére többet költsünk, másrészt pedig fokozottabban kívánjuk támogatni azokat a fogyatékosszervezeteket, amelyek ezen a területen azért dolgoznak, hogy az ott élő emberek is megfelelő körülmények között élhessenek, az esélyük, az esélyegyenlőségük javulhasson.

 

(14.00)

 

Ezen túl természetesen számos egyéb kisebb területre vonatkozó módosító javaslatot is benyújtottunk a költségvetéshez.

Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszterelnök úr elmondta tegnapi felszólalásában, hogy meghallgatta a szónokokat, illetve elolvasta hozzászólásaikat, átnézte a különböző módosító indítványaikat, és úgy érzi, az ellenzéknek nem sikerült befolyásolnia a kormányt, nem talált olyan javaslatokat, amelyek a kormány számára támogathatók lennének. Úgy tudom, hogy tegnap reggelig sem az MSZP, sem az SZDSZ nem nyújtotta még be a módosító indítványait. A Kisgazdapárt azt ígérte, hogy nem is fog benyújtani módosító indítványokat, mert neki ez a költségvetés annyira tetszik, hogy ezen már javítani nem lehet. Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy a miniszterelnök úr átnézte a Fidesz által benyújtott módosító indítványokat, és megértem, hogy nem talált közöttük a maga számára támogathatókat.

Ezzel szemben viszont, ha össze kell foglalnom a mi véleményünket a költségvetési vitáról, akkor azt kell mondanom, hogy nem győztek meg minket a kormánypárti felszólalók által elmondottak, az általuk felolvasott beszédek arról, hogy ez a költségvetés törvényszerűen lett benyújtva, megalapozott és olyan, amit ne lenne érdemes megváltoztatni annak érdekében, hogy a Magyarországon élő emberek valóban részesüljenek végre a gazdaság bővüléséből, a gazdasági növekedésből, hogy végre érzékeljék, egyre jobb körülmények között élhetnek, egyre jobb szolgáltatásokat nyújtanak részükre az önkormányzatok, illetve az állam, hogy érzékelnék végre, nem volt hiábavaló a rendszerváltás és az elmúlt tíz év áldozata. Tisztelt képviselőtársaim, mi erről beszéltünk, és módosító indítványainkat is ennek érdekében adtuk be.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Varga Mihály államtitkár úr.

 

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Először is nagyon örülök annak, hogy talált egy olyan mondatot az elmúlt kétévi hozzászólásaiból, amit az idő hozzávetőlegesen igazolt. Ehhez gratulálok, és további kitartó munkát kívánok.

Sajnálom azonban azt, hogy abban a kormányzati időszakban, amikor ön mint miniszterelnök-helyettes látta el a hivatalát, és mint belügyminiszter szolgálta ezt az országot, akkor kevesebb eredményességgel tudta eltalálni a gazdasági prognózisokat. (Kuncze Gábor: Nálatok a belügyminiszter készíti a gazdasági prognózisokat?) Bízom abban, hogy a következő években ez a tevékenysége eredményesebb lesz.

Annyit szeretnék még hozzátenni hozzászólásához, hogy átnézve a miniszterelnök úr tegnapi beszédének jegyzőkönyvi szövegét, megállapítható, miniszterelnök úr nem mondott olyat, hogy módosító indítványokat nézett át. Ez az ön tévedése. Azt viszont megint csak sajnálom, hogy a költségvetési anyagnak csak a 6. oldalát olvasta el (Kuncze Gábor: A kormányprogramból idéztem.), hiszen ha továbblapozott volna, és átnézi például azokat a részeket, amelyek a Belügyminisztérium fejezetét érintik, akkor azt állapíthatta volna meg, hogy a Belügyminisztérium támogatása a következő esztendőben közel 20 milliárd forinttal nő, tehát 9,1 százalékkal több, mint az idei előirányzat, és ezzel összességében 234,7 milliárd forinttal gazdálkodhat majd a tárca. Egyébként szerepel benne egy indoklási rész is, amely érthetőbben fogalmazza meg mindenki számára, hogy ez a támogatás mit jelent. Ha ezt ön fellapozza és elolvassa, láthatja, hogy 1700 fős létszámfejlesztés, az okmányirodák támogatása és a határőrség kiemelt támogatása is szerepel benne.

Ami pedig az infláció mértékét illeti: ezt tegnap este kicsit hosszabban is meg tudtuk beszélni. Elmondtam, de ön is tisztában van vele, hogy két olyan külső oka van az infláció magasabb mértékének, amiről a kormány nem tehet. A kormány ennek ellenére igyekszik ezt a problémát kezelni, és minden tárcának a megfelelő támogatást biztosítani.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Sokan jelentkeztek kétperces felszólalásra. Ismertetem az időkereteket, hogy gazdálkodni tudjanak a frakciók idejével: a Fidesz 40 percet kapott a Kisgazdapárttól, így 49 perc áll rendelkezésére, az MSZP-nek 33 perc 10 másodperc, a Független Kisgazdapártnak 17 perc 35 másodperc, az SZDSZ-nek 55 másodperc, az MDF-nek 12 perc, a MIÉP-nek 21 perc 4 másodperc.

Kétperces hozzászólásra következik Turi-Kovács Béla úr, a Független Kisgazdapárt képviselője.

 

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedtessék meg, hogy először egy személyesnek tűnő megnyilatkozást tegyek. Meg kell mondanom, mindig élvezettel hallgatom Kuncze Gábor felszólalásait, még ha ez most nekem nem is szerez nekem jó pontokat, mert azok szellemesek, tényleg olyanok, amiket élvezettel lehet hallgatni. Különösen élvezettel lehet hallgatni, amióta ellenzéki képviselő. Szilárd meggyőződésem, hogy vannak képviselők, akiknek az ellenzéki pozíció felel meg. Nagyon remélem, hogy ez a pozíció tartós lesz, és azt remélem, hogy Isten még nagyon sokáig éltet, és hallgathatom ezeket a felszólalásokat. (Derültség és taps a kormánypárti oldalon.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Ami az önkormányzatokat illeti: valóban arról van szó, el kell tudni dönteni, hogy a rendszerbe kell-e bevinni a pénzt, és hogy a rendszerbe kell úgy bevinni pénzt, ahogy az a jelenlegi feltételek mellett történik. Erről ma már szóltam egyszer, s így talán némileg önismétlésnek tűnik, mégis el kell mondanom, hogy a rendszerbe történő pénzbevitel előtt meggyőződésem szerint a teljes önkormányzati rendszer átgondolását kell - nem a kormányoldalnak tíz év után, hanem - a parlamenti pártoknak megtenni. Számomra ugyanis egy kicsit visszatetsző volt, amikor mindannyian vastapssal jutalmaztuk azt, hogy tíz év eltelt az önkormányzatiság keretein belül. Gyönyörű dolog, hogy tíz év eltelt; én nem örülök neki, hogy így múlik az idő, de eltelt tíz esztendő. Ez a tíz év olyan volt, amely számtalan változást hozott a gazdaságban, a társadalomban a legkülönbözőbb helyeken. S azt sem lehet mondani, hogy úgy születnek Magyarországon a törvények - pláne a rendszerváltás környékén -, hogy azok tökéletesek lennének.

A tíz év eltelt, azt megünnepeltük minden irányban, de azt gondolom, most már itt lenne az ideje, hogy az önkormányzati rendszert magát átgondoljuk, és azután döntsünk arról, hogy mekkora pénzeket kell bevinni.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Kádas Mihály úr, a Fidesz képviselője.

 

KÁDAS MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Ami a Turi-Kovács Béla által elmondottakat illeti: Kuncze Gábor úr szellemessége számomra is nagyon gyakran élmény. Jelen felszólalásában is megragadott többek között az a 300 milliárdos módosító csomag, amelyről beszélt, de szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy az SZDSZ egyetlen bizottságban sem támogatta a javaslat általános vitára való alkalmasságát. Ha jól emlékszem - megkövetem, ha nem így van -, Szalay Gábor úr szerdán azt mondta a vitában, hogy semmilyen módosító mennyiséggel ezt nem is lehet javítani. Ehhez képest a 300 milliárd elég jelentős próbálkozás erre vonatkozóan.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Sasvári Szilárd úr, a Fidesz képviselője.

 

SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon örülök, hogy szívén viseli a rendőrök jövedelmét és annak a szintjét. 1998-ban, amikor az Orbán-kormány átvette a kormányzást, akkor a rendőrségnél 4-5 milliárdos adósságot talált. Legalább annyit megpróbáltunk, hogy csökkentsük az adósságot. Az a bérszint, amit a rendőrségnél találtunk, nem volt alkalmas arra, hogy úgy hagyjuk, ezért jelentős béremelés történt 1999 folyamán.

A másik dolog pedig, ami szintén idetartozik, nagyon örülök, hogy a parlamentben erről tudunk beszélni. Jó lenne azonban, ha az önkormányzatokban emellett cselekedni is lehetne. A Demszky Gábor vezette fővárosban többéves fideszes módosító javaslatokat - amelyek arra vonatkoztak, hogy a fővárosi rendőrök kapjanak pótlékot és szolgálati lakást - elutasítanak a főváros részéről. Nagyon örülnénk, ha a főváros jelentős lépéseket tenne annak érdekében, hogy a megnövekedett tervekhez igazodóan a fővárosi rendőrök bérének emeléséhez segítséget tudjon nyújtani. Remélem, hogy ezt viszontlátjuk előbb-utóbb.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

ELNÖK: Kétperces, pontosabban 55 másodperces hozzászólásra következik Kuncze Gábor úr, az SZDSZ képviselője.

 

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A rendőrség eladósodása 1998-ban megszűnt azzal a 2 milliárd forinttal, amit a második félévben már ez a kormány adott oda, de a döntés róla az első félévben született.

 

(14.10)

 

Megjegyzem, tessék megnézni a kormányprogramot, abban az van, hogy azonnali nyolcmilliárd forintos támogatást ad a kormány a rendőrségnek; nem adott. A rendőrség bérszintje 1998. január 1-jével beállt a szolgálati törvény szerinti szintre, a fejlesztések azt megelőzően történtek meg.

Végül, Varga Mihály képviselőtársam, államtitkár úr figyelmét szeretném felhívni arra, hogy a miniszterelnök úr a következőket mondta a tegnapi felszólalásában: "A benyújtott módosító indítványokat külön-külön megvizsgáljuk, de ezek között nincsenek olyanok, amelyek a kigondolt gazdaságpolitikai irányvonalról eltérítenének minket." Vagyis a miniszterelnök úr már átnézte a Fidesz módosító indítványait. (Az elnök jelzi az idő leteltét.)

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Bánki Erik úr, a Fidesz képviselője.

 

BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Turi-Kovács Béla képviselő úrral egyetértek abban, hogy szívesen hallgatom Kuncze Gábor frakcióvezető úr szellemes hozzászólásait, azonban vele ellentétben én aggódom azért, hogy erre már a következő ciklusban nem kerül sor, ha így marad a jelenlegi népszerűségi indexük, ahogy pillanatnyilag áll (Kuncze Gábor: Miért? Nincs rádió?), bár nem mondom, hogy a favorit előcsalogatása a pártelnöki székben esetleg még ronthat a jelenlegi pozíciójukon is.

Amire szerettem volna kitérni: folyamatosan elhangzik az SZDSZ-es képviselők részéről, szinte valamennyi törvényjavaslat vitájánál az a megjegyzés, miszerint a kormánypárti képviselők felolvassák a számukra előre megírt hozzászólásokat. (Dr. Kóródi Mária közbeszól.)

Tisztelt Kuncze Gábor Képviselő Úr! Olyan sűrűn nem szoktunk találkozni a törvényjavaslatok vitája során, mint ahogy szerintem az egyébként szerencsés lenne, viszont én azt gondolom, az, hogy valamely képviselők szívesen improvizálnak, és képesek arra, hogy fejből mondják el a szövegüket, más képviselők meg - az adatok pontossága és a véleményüknek a jegyzőkönyv számára való hű rögzítése miatt - inkább választják azt, hogy részben felolvassák a hozzászólásukat, én ebben nem látok kivetnivalót, és szeretném, ha a későbbiekben nem erre épülne az SZDSZ-nek a törvényjavaslatokat bíráló hozzászólása.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a rendes hozzászólásokat. A Fidesz-frakciótól kérdezem, hogy a jelenlévők közül ki fog szólni. (Jelzésre:) Révész Máriusznak adom meg a szót.

 

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, egyetértés van az Országgyűlés padsoraiban abban, hogy nem alacsony bérekkel, hanem jól képzett, kvalifikált munkaerővel kell az Európai Unióban versenyre kelni. Ebből a szempontból az oktatás kiemelt jelentőségű. Érdemes végignézni, hogy az oktatás területén, mind a közoktatás, mind a felsőoktatás és a kutatás-fejlesztés területén mire lehet számítani a következő években.

Annak azért örülök, hogy, bár ezt az elmúlt napokban többen kétségbe vonták, Kuncze Gábor elismerte, hogy az oktatásban a következő időszakban valóban várható bérfejlesztés; van, aki megpróbált bűvészkedni a számokkal, szerintem kevés sikerrel, és megpróbálta bizonyítani, hogy a nagyon jelentős betervezett lépések ellenére igazából nem várható semmilyen érdemi változás. A közoktatás nagyon fontos abból a szempontból is, hogy tudjunk egy parlamenti jegyzőkönyvből egy mondatot megfelelő helyességgel értelmezni, tehát ha a miniszterelnök úr azt mondja, hogy a beterjesztett javaslatokat megvizsgáljuk, és ez sem tántoríthat el minket az általunk helyesnek tartott gazdaságpolitikától, ez nem azt jelenti, hogy a miniszterelnök úr azt mondta, hogy a beterjesztett módosító javaslatokat megvizsgáltuk - már, múltidőben -, úgyhogy ilyen szempontból is van jelentősége egyébként az oktatásnak, és elsősorban ebből a szempontból a közoktatásnak.

Nézzük meg, hogy a közoktatás milyen állapotban van most. 1990-hez képest most, 2000-ben, bár nagyon sokat beszéltünk a pedagógusbér-fejlesztésről, de reálértékben 20 százalékkal keres kevesebbet egy pedagógus, mint 1990-ben. Azt hiszem, hogy ez egy nagyon szomorú statisztika, és különösen azért, mert a társadalom ezzel szemben azt élte meg, hogy jelentős bérfejlesztések történhettek ezen a területen, hiszen nagyon sokat beszéltünk erről. Igazából beszéltünk, az érdemi eredmény kevés. 2001-ben, amit a következő költségvetési év tartalmaz, egy 16 százalékos emelés, ez úgy áll össze, hogy 8,75 százalék januártól, és további 20 százalékos szorzóemelés várható szeptembertől. Ha itt a különböző hatásokat kiszámoljuk, 15-16 százalék közötti nagyságrendre jön ki. 2002-ben viszont, a 20 százalékos szeptemberi emelés áthúzódó hatása miatt, és a 7,5 százalékos 2002. január 1-jei miatt, összesen éves szinten 20 százalékos emelés várható.

Ha a tisztelt képviselőtársaim kiszámolják, hogy ez igazából mit jelent, ez azt jelenti, hogy 2000-hez képest 2002-ben a közoktatási szférában dolgozó pedagógusoknak a keresete 40 százalékkal növekszik - még egyszer mondom, nem tévedés, 40 százalékkal -, tehát a 2000-es bértömeghez képest 2002-ben 40 százalékkal növekszik a pedagógusok bére. Tehát azt hiszem, hogy itt mindenképpen jelentős előrelépés látható, ettől azonban valóban egyetértek az ellenzéki képviselőkkel, hogy nem szabad, hogy túl nagy elégedettség töltse el a szívünket, hiszen éppen csak meg fogjuk haladni az 1990-es szintet, tehát tennivaló van még elég. És ha azt szeretnénk, hogy a közoktatási szféra ne legyen kontraszelektált, ne kontraszelektált pedagógusok tanítsák a gyermekeinket, akkor, azt hiszem, ezen az úton az elkövetkező időben is mindenképpen tovább kell menni; de mégis egy olyan perspektíva rajzolódik ki a közoktatás előtt, amely, azt hiszem, mindenképpen figyelemre méltó, és talán mondhatom, hogy két ilyen dinamikus fejlődéssel rendelkező év az elmúlt tíz évben még nem volt.

A másik nagyon lényeges dolog a felsőoktatás, és a felsőoktatás mellett a kutatás-fejlesztés. Ha megnézzük a gyors gazdasági növekedést produkáló országokat, akkor azt látjuk, hogy a GDP-jük mintegy 3-4 százalékát fordítják kutatás-fejlesztésre, nálunk ez az arány 1 százalék. Fontos, és, azt hiszem, ebben is teljes egység van a parlament mindkét oldala között, hogy ennek az aránynak növekednie kell.

Fel kívánom hívni a figyelmet arra, hogy míg Nyugat-Európában vagy például Finnországban a kutatás-fejlesztés úgy áll össze, hogy körülbelül egyharmada költségvetési forrásokból áll, és ehhez képest a kétharmadát a kutatás-fejlesztési költségeknek a privát szféra adja, nálunk ez az arány pont fordított. Tehát itt nemcsak arról van szó, hogy a kutatás-fejlesztésre fordított állami támogatások összegét kell jelentős mértékben növelni, hanem arról is szó van, hogy olyan gazdasági ösztönzőket kell a rendszerbe beépíteni, amelyek arra ösztönzik a különböző cégeket, köztük a multinacionális cégeket is, hogy kutatás-fejlesztési kapacitásaik egy részét Magyarországon telepítsék le. Az adótörvényekben és a költségvetésben, azt gondolom, ezeknek a szempontoknak messzemenően eleget teszünk.

A költségvetési törvényben az szerepel, hogy 17,5 milliárddal növekedni fog a kutatás-fejlesztésre fordítható összeg, ami mindenképpen biztató, és ebből a következő feladatokat tudjuk megoldani. Évek óta jelentős probléma, hogy a felsőoktatásban és a kutatásban dolgozók bére elszakadt egymástól, mintegy 30 százalékos volt a differencia, és most a kutatóknak a nagy örömére ezt a differenciát sikerült megszüntetni, és a következő időszakban az akadémiai kutatóintézetekben dolgozók ugyanakkora bért fognak kapni, mint a felsőoktatási intézményrendszerben dolgozók.

Amikor az akadémiának a beszámolója előttünk volt, mindenki, ellenzék, kormánypárt, akadémia, egyöntetűen felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon nagy probléma a kutatói szférának az elöregedése, és ez ellen mindenképpen tenni kell valamit. Az a bérrendszer, amely szerepel a költségvetésben, pontosan a fiatal kutatók, illetve a fiatal tanársegédek esetén lépi a legnagyobbat, itt jön ki a legnagyobb százalékos növekedés; azt is reméljük, hogy ezzel a lépéssel sikerül ezt a folyamatot, amely az elmúlt években volt, megfordítani, de legalábbis megállítani.

A másik terület, amely nagyon lényeges, és engedjék meg, hogy néhány mondatot erről is mondjak, az üzleti szektornak az ösztönzése, hogy a kutatás-fejlesztési kapacitásainak egy részét Magyarországon telepítse le.

 

 

(14.20)

 

Ennek érdekében az adótörvényekben fogalmaztuk meg elképzeléseinket. Itt azt mondtuk, hogy ha egy cég kutatás-fejlesztésre beruház, akkor ennek a beruházásnak a 200 százalékát írhatja le az adójából. Azt gondolom, ez mindenképpen jelentős ösztönzést jelent. Persze el lehet mondani, hogy vannak olyan európai országok - Írország -, ahol ez a szám nagyobb, mert ott a kutatás-fejlesztési célra fordított beruházásoknak nem is 200, hanem 300 százalékát leírhatják, de azt hiszem, ez a 200 százalék most már európai összehasonlításban is megállja a helyét, és talán sikerül abba az irányba elmozdulni Magyarországon, hogy egyre több cég fogja úgy érezni, úgy látni, hogy érdemes a kutatás-fejlesztési kapacitásait Magyarországra hozni.

Azt hiszem, ha ezeket a szempontokat figyelembe vesszük, akkor ez a költségvetés mind a közoktatás, mind a felsőoktatás és kutatás-fejlesztés területén nagyon fontos előrelépéseket tartalmaz, és ezen terület dolgozói, akik ezen a területen próbálnak boldogulni, bizakodva nézhetnek a következő két év elé.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Ékes József úr, az MDF képviselője.

 

ÉKES JÓZSEF (MDF): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Talán visszamennék egy kicsit a Turi-Kovács Béla által elmondottakhoz, hogy valóban át kellene gondolni az önkormányzati törvényt és a reformját végre kellene hajtani, hiszen ha azt nézzük, hogy az utóbbi időben rengeteg kistelepülésnél szűntek meg iskolák, óvodák, bölcsődék - egyfajta központosulás is megindult ezen a területen a kistelepülések között is -, és ha figyelembe vesszük azt, hogy az önkormányzatok szerepvállalása valóban megnőtt, ezáltal, ha a tűzoltóság kérdését, a rendőrőrs kérdését, az okmányirodák kérdését vesszük, akkor a támogatási rendszernél vagy a helyben maradó költségeknél egészen más prioritást kellene az önkormányzatok irányában kialakítani.

Ha az adóerő-képességet vizsgáljuk, akkor ezeket is számba kell venni, hogy azon a területen valóban működik-e tűzoltóság, annak a dologi kiadásaihoz az önkormányzatok milyen mértékben járulnak hozzá. Vagy ha veszem az egészségügy tendenciáját, ahol tényleg egyetlenegy egészségügyről lehet beszélni Magyarországon - hiszen az állampolgárok érdekében nincs különbség önkormányzati vagy állami kórház között -, akkor abban az esetben figyelembe kell venni azt is, hogy az adott területen működik-e egyáltalán kórház, és ahhoz, mondjuk, az önkormányzat milyen mértékben járul hozzá.

Mindenképpen fel szeretném hívni a figyelmet Budapest kérdésére. Valóban egy átfogó programot kellene Budapesten kialakítani - nem azt a válságos állapotot, ami jelen pillanatban jellemzi Budapestet -, hiszen ha az Unióhoz kívánunk csatlakozni, akkor igenis törekednünk kell arra, hogy az uniós csatlakozás után Magyarország és Budapest egyfajta központi szerepkört tudjon vállalni, ahhoz viszont valóban olyanfajta korszerűsítésnek kellene végrehajtásra kerülnie Budapest esetében, ami mint egyfajta központi szerepkört ezen a területen fel tudna vállalni. Ezeket mindenképpen szeretném, ha magában a költségvetés prioritásaiban is megjelennének.

A másik fő kérdés, amit mindenképpen szem előtt szeretnék tartani, a fogyatékosok, rokkantak kérdése. Például a donorok kérdése óriási gond, hiszen... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm, akkor majd a következő két percnél.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Rozgonyi Ernő úr, a MIÉP képviselője.

 

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Időnként úgy ülök itt, hogy nem tudom, miről van szó. (Dr. Nagy Gábor Tamás: A költségvetésről!) Egészen egyszerűen nem értem. Hallgattam itt Révész Máriusz grandiózus ötletét, hogy 200 százalékot le lehessen írni az adóból annak, aki itt Magyarországon költi a pénzét tudományos kutatásra. Igen ám, kérem tisztelettel, csak akikről ön beszélt, a multinacionális és a transznacionális cégek, azok itt egy büdös fillér adót nem fizetnek! Mondjuk, először meg kellene őket adóztatni, kedves képviselőtársam, és akkor utána lehetne ilyen ötletekkel előállni!

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Ékes József úr, az MDF képviselője.

 

ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr, így legalább be tudom fejezni azt, amit az előbb nem tudtam befejezni. Ez tulajdonképpen a fogyatékosok, rokkantak kérdése vagy pedig a donoroké. Emlékezzünk vissza, pár héttel ezelőtt itt volt a hétéves kislány donorkérdése is. Mindenképpen nagyon komolyan kellene venni ezt a területet, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy mennyi vesebeteg van Magyarországon vagy adott esetben mennyi transzplantációra előjegyzett beteg van Magyarországon. Ehhez mindenképpen azt a hátteret meg kellene teremteni, hogy valóban a magyarországi donorháttér megfelelő anyagi juttatással vagy adott esetben nem is anyagi juttatással, hanem vizsgálatokkal vagy pedig a készség kialakításával - milyen gyorsan tud adott esetben maga a donor eljutni, és a személy hozzájutni, aki átültetésre szorul.

Nagyon fontos kérdés a rokkantak esetében például a személygépkocsi-park lecserélése. Nagyon oda kellene erre a kérdéskörre is figyelni, hiszen Trabanttal és egyéb más gépjárművel... Azt a parkot is tulajdonképpen Suzukival lehetne korszerűsíteni, megállapodva a gazdasági társasággal, kormányzati támogatással adott esetben, a rokkantakkal, akik jogosultak gépkocsihasználatra, és a kedvezményeket is igénybe veszik, adott esetben milyen formában tudna a kormány úgy hozzájárulni, hogy magát azt a gépparkot is le lehessen cserélni.

A fogyatékosok esetében pedig mindenképpen hathatósabb támogatási rendszerre van szükség, hiszen a számuk növekszik Magyarországon; nem csökken, hanem növekszik, és erre mindenképpen sokkal jobban oda kellene figyelni.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Révész Máriusz úr, a Fidesz képviselője.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Megtisztelő számomra, hogy Rozgonyi Ernő az én grandiózus ötletemnek minősítette ezt a javaslatot, amely szerint abban az esetben, ha a cégek idehozzák kutatás-fejlesztési kapacitásaikat, akkor a beruházásuk 200 százalékát leírhatják az adójukból, de el kell mondanom, hogy ez nem ötletszinten van, hanem a beterjesztett és éppen elfogadás előtt álló adótörvénycsomagban benne van. Úgy éreztem, az egész Ház teljes egységben ezt a fajta javaslatot támogatja, hiszen Magyarországnak mindenképpen előnyös, ha nem olcsó bérmunkából fognak megélni a magyar munkások, hanem komoly kutatás-fejlesztő tevékenység is van Magyarországon.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Korózs Lajos úr, az MSZP képviselője.

Megadom a szót.

 

KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én esküszöm, nem fogom isteníteni Bokros Lajost, legfeljebb a bajuszom emlékeztet majd rá.

Két témát szeretnék megemlíteni a felszólalásomban, mindkettő a turizmussal, az idegenforgalommal foglalkozik. Talán még vannak a teremben olyanok, akik emlékeznek arra, hogy az idegenforgalmi bizottság kisebbségi előadójaként a kisebbségi véleményben is megfogalmaztam néhány olyan tételt a költségvetésben, amelyet az ellenzéki képviselők nem igazán helyeselnek.

Annak felettébb örülünk, hogy a költségvetési törvényben 2001-re 25 milliárd, 2002-re pedig 26 milliárd támogatást szán a gazdasági és a pénzügyi tárca a turizmus valamiféle finanszírozására, annak viszont nem nagyon örülünk, hogy van a költségvetésnek egy olyan rovata, amelyből kiderül az, hogy a támogatásra szánt összeg 60 százaléka, 15 milliárd forint kvázi egyéb felhasználásra rendeltetik. Nekünk az a gyanúnk, hogy ezt mindenféle kontroll nélkül kívánják elkölteni az elkövetkezendő két évben. Ez a 15 milliárd forint - szokták mondani pestiesen - nem semmi.

A másik ilyen kifogásunk az, hogy a Balatonra szánt összegek tekintetében, amelyek szintén dicséretesek, a kormányzat úgy viselkedik vagy legalábbis a turizmust irányító terület - ha egyáltalán irányítják ezt a területet; csak a margó szélén jegyzem meg, hogy közel két hete, hogy a helyettes államtitkár távozott a posztjáról -, hogy 991 millió forintot szán a következő évben a kormányzat a Balaton fejlesztésére, és képviselőtársainktól tudjuk, hogy ezen összeget nagy valószínűséggel a Balatoni Fejlesztési Tanács fogja megkapni. A Balatoni Fejlesztési Tanácsot az ellenzéki képviselők fideszes dekoncentrált szervezetnek minősítik, és azt hiszem, hogy joggal, alappal. A borzasztó az egészben az, hogy a költségvetésben ezen összeg több mint 35 százaléka fordítódik bérre, és tudjuk jól, hogy ez a tanács nem egy grandiózus apparátus. Azért, ha néhány embernek egyévi fizetését 300 millió körül határozzák meg, úgy gondolom, ezt méltán nevezhetjük pazarlásnak.

De még ezzel se lenne igazán nagy bajom; a nagy bajom azzal van, hogy sehol nem találtam a költségvetésben olyan tételt, amely a szennyezett Tiszával, a Tisza-tóval foglalkozott volna.

 

(14.30)

 

Egy árva petákot nem adtak a Tisza-tó fejlesztésére ebben a költségvetésben, holott azt hiszem, lett volna lehetőség, hiszen éppen önök mondják, hogy a tartós és dinamikus gazdasági növekedés tágítja a gazdaságpolitikai mozgásteret; ezt ugye mindannyian tudjuk, ez a költségvetési politikában a bevételek emelkedésén keresztül is érvényesül, ez is rendben van. Tehát gyakorlatilag lenne miből fordítani, igazán azt nem értjük, hogy e gazdasági növekedésből, amelyet önök prognosztizáltak, ez az 5 százalék - a kutatók számítása szerint itt 300 milliárdos forrásbővüléssel lehet számolni az elkövetkezendő két évben -, ebből a 300 milliárd forintból miért nem jut a Tiszára, a Tisza-tóra.

Olyan jó trükköket tudtak kitalálni az autópálya finanszírozására, olyan ügyesen ki tudták találni a Fejlesztési Bank tőkeemelését, amelyből infrastruktúrát fejlesztenek! Hát nem tudták volna kitalálni a Tisza, a Tisza-tó rendbetételét ebből a költségvetési többletbevételből?! Nem hiszem el, hogy nem lehetett volna! Meg kellene teremteni a tiszai hajózás feltételeit, kikötőket kellene építeni a Tisza teljes hosszán, a vízmegfigyelési rendszert állandósítani kellene a Tisza-tó környékén, ezen túlmenően a szabadstrandok fejlesztésére, a csatornázásra kellene fordítani, és sehol, de sehol nem látszik ez a szándék.

A másik problémakör, amelyről szeretnék szólni, a turizmus irányításával foglalkozik. Még ez év februárjában is alakítottak külföldön idegenforgalmi kirendeltséget. Rá két hónapra bejelentette a kormány, hogy megszünteti a turisztikai irodákat, a külföldi kirendeltségeket; illetve visszakozott, mert borzasztó nagy volt a felháborodás a szakmán belül, ezért ötöt meghagyott, az összes többit beolvasztotta az ITD Hungary szervezetébe. Tehát gyakorlatilag látszik, hogy a külképviseleteket a kormány meg akarja szüntetni, ez az első lépés a megszüntetés irányába. Úgy gondolom, nagyon értékes munkát végeztek ezek a külképviseletek, nem szolgáltak arra rá, hogy a kormány elsorvassza őket.

Az irányítás rendszerében az a leminősítése a szervezeteknek, ahogy viselkedik a kormány az Országos Idegenforgalmi Bizottsággal szemben, amelyet teljesen ledegradált egy miniszter tanácsadó szervezetévé; de ugyanez a helyzet a regionális idegenforgalmi bizottságokkal, a marketingirodákkal, amelyek most már szintén egy tanácsadó szervezetté minősültek át. Ennél már csak az lenne a jobb, ha az OIB tanácsadó szervezete lenne a regionális idegenforgalmi bizottság. Igaz, az előző idő sem volt jobb, amikor gőzösfejű képviselőtársaink kényének-kedvének ki voltak szolgáltatva ezek a szervezetek; pokoli tornyokat építettek, lovasfesztiválokat szerveztek a saját szórakoztatásukra - sorolhatnám. Elég sok pénz ment el a turizmusra, elég sok pénz van rá szánva, de úgy látom, hogy meglehetősen igyekeztek úgy intézni a dolgokat, hogy ez mindenféle kontroll nélkül legyen.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Bánki Erik úr, a Fidesz képviselője. Megadom a szót.

 

BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon röviden szeretnék arra reagálni, amit Korózs Lajos úr elmondott, hiszen nem tájékozódott kellőképpen, és ezzel félretájékoztatja a tisztelt képviselőket és a hallgatóságot, hiszen az az 1 milliárd forint, amiről beszél, az a Miniszterelnöki Hivatal fejezeti költségvetésében található meg "Balatonnal kapcsolatos kiadások" néven. Egyelőre még mi is csak reméljük azt, hogy ez a Balaton Fejlesztési Tanács hatáskörébe tartozik majd, és ő dönthet ennek a felhasználásáról. Viszont ennek semmi köze a fejlesztési tanács béreihez és egyéb működési költségeihez. Tehát ez az 1 milliárd forint kifejezetten kutatásokra, beruházásokra, illetve pályázatokra fordítódik.

Az, amiből működik a Balaton... - és ki szeretném javítani: nem balatoni, hanem Balaton Fejlesztési Tanács -, tehát a Balaton Fejlesztési Tanács működését azok a költségek biztosítják, amelyek az összes többi tervezési-statisztikai régiónál is. Ezek a működési költségek várhatóan 60-70 millió forintot fognak kitenni 2001-ben.

Tehát téves a tájékoztatás. Inkább azt kellene elmondani, hogy tavaly ez az összeg csak 250 millió forint volt, ami idén 1 milliárd lesz, tehát négyszeres növekedés van, ami a balatoni kutatási és beruházási költségek fedezetét fogja biztosítani.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Turi-Kovács Béla úr, a Független Kisgazdapárt képviselője.

 

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Valami tévedés van, elnök úr, én nem nyomtam gombot!

 

ELNÖK: A listám alapján - még az előttem elnöklő alelnök úr írta fel a saját kezével önt a listára, rendes felszólalásra, nem kétpercesre.

 

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Később szeretnék rendes felszólalást, de most nem nyomtam ilyet!

 

ELNÖK: Még egyszer mondom, kormánypárti oldalról ön az egyetlen, aki jelentkezett. (Dr. Turi-Kovács Béla: Ja, értem. - Jelzésre:) Weszelovszky Zoltán úr később jelentkezett, de ha cserélni akarnak, semmi akadálya nincsen, csak akkor arra kérem önöket, hogy tájékoztassák az ülésvezető elnököt arról, hogy a sorrendek változnak. (Dr. Turi-Kovács Béla: Elnézést, akkor cserét kérnénk!)

Akkor Weszelovszky Zoltán úr, a Fidesz képviselője következik hozzászólásra.

 

DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vita első napján egy szóra figyeltem fel, és egészen a vita végéig vártam, hogy annak mondanivalója valahogy tisztázódjék. Sajnos azonban nemhogy tisztázódott volna, hanem ismétlésekkel, újabb és újabb területekre való kiterjesztésével még inkább elmélyítette jelentését, még kirívóbb lett. Ezért kell legalább egy megjegyzés erejéig szólni róla.

Már a korábbi években is és most is tapasztalhattuk, hogy a költségvetési vita sajátos magatartásformát vált ki az ellenzékből, a realitástól független, gyönyörű vágyképeket rajzolnak fel a jövőről. Hozzászólásaik, költségvetési követelményeik nyomán az elmúlt évek gazdasági kórképe felrajzolható. Ellenzéki képviselőtársaim a minősítő jelzők gazdag tárházával keltenek lehetőleg elkeseredett, pesszimista hangulatot az éppen előttük fekvő költségvetés iránt. Így beszéltek tavaly például a bizonytalanság költségvetéséről, az üresjárat költségvetéséről, a reménytelenség költségvetéséről - és hadd ne soroljam tovább. Most arra sem akarok kitérni, hogy e költségvetés birtokában harcolt az ország az árvíz ellen, ünnepelte ezeréves fennállását, élte szokott és szokatlan eseményekkel gazdag életét, vagyis: a tavalyi költségvetésre tett megbélyegzéseket a valóság sorra-rendre minősítette.

A megbélyegzés szokása az idei költségvetési vitában is folyt és folyik tovább. Egy jelentős változás azonban mégis történt. E változás abban a szóban fogalmazódik meg, amelyre első mondatomban utaltam. Egyfelől az történt, hogy az ellenzék lenyúlt az argó stílusrétegébe, és onnan választott terminológiát illesztett országgyűlési vezérszónoklatba. Ez nem illik. De hát akinek ízlése van hozzá, tegye.

Másfelől az történt, hogy a választott argó kifejezés ma már széleskörűen használt meghatározott körökben, és itt gazdag jelentéstartalmat szívott magába. Ez a jelentés erkölcsi, jogi kategóriát ad. Konkrétan: az ellenzék címkézésében a minőségi változást az jelenti, hogy míg tavaly holmi "reménytelenség" kifejezésekkel megmaradt a közbeszéd szintjén és csak hangulatkeltésre törekedett, az idén nyomban, már az első vitakörben az "átverés költségvetése" kitételt használta, s ezzel megítélésem szerint elkövette a rágalmazás cselekedetét.

Azt lehetett hinni, hogy akik használták, felkapták e szót, nem ismerték sem a lényegi jelentését, sem használatának következményét. De miután e kifejezéssel jeles személyiségek és jogászok is éltek, ez nem hihető. Nekik tudniuk kell, hogy az "átverés" azt jelenti, hogy rászed, becsap, megcsal, megtéveszt, félrevezet, megkárosít; tudatosan, jogtalan előnyszerzés végett csalást követ el, ártó szándékkal tönkretesz. E szinonimasor mindegyik tagja külön-külön is rágalom, az "átverés" szóban összefoglalva még inkább az. Ha van olyan végletesen erkölcstelen kormány, amelyre rámondható, hogy tudatosan, jogtalan előnyszerzés végett, költségvetésnyi méretű csalást követ el, az őt megválasztókat ártó szándékkal tönkreteszi, azt ma már kiközösíti a nemzetközi közvélemény, mint ahogyan erre példa is van.

 

 

(14.40)

 

Hogyan lehetséges hát, hogy egy szabadon választott kormányt az Országgyűlésben az ország saját ellenzéke rágalmazzon ilyen durván?

Fogadjuk el, hogy a választások előtt két évvel már a költségvetési vita is kampány. Ám a rágalmazás mint agitációs eszköz még a tényleges kampányidőszak alatt sem megengedett. Ha az ellenzék az idén ezt megtette, mint ahogy az egész kormánnyal szemben megtette, az joggal kifogásolható - vagy sajnálható. A két lehetőséget aszerint mérlegelhetjük, ahogy az ellenzék saját súlyát minősítjük.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Sibak András úr, az MSZP képviselője. Megadom a szót.

 

SIBAK ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én csak egy jelenséget szeretnék felvillantani, hiszen itt már annyi minden elhangzott a költségvetési törvénytervezettel kapcsolatban. A jelenséghez az önkormányzat területét, általam talán legjobban ismert területét hoznám példaként.

A kérdés először is az, hogy stabilitást jelent-e vagy sem az önkormányzatok számára ez a kétszer egyéves költségvetés. A két év időben előre tervezhető, a további időszakokra viszont az önkormányzatok számára sajnos teljes elbizonytalanodást jelent, hiszen a garanciák felfüggesztése, megszüntetése olyan fontos területeken, mint az oktatás, a közművelődés, semmiféleképpen nem stabilitást jelent az önkormányzatok hosszú távú tervezése területén. Azaz azok a garanciák, amelyekre korábban éppen a jelenlegi kormány hivatkozott az oktatásban, megszűnnek, felfüggesztésre kerülnek. Mivel mindkettőhöz jelentős állami támogatás kapcsolódik, az oktatáshoz, a közművelődéshez, így az önkormányzatok működését erőteljesen befolyásolja.

Tulajdonképpen az önkormányzatok számára már a kiindulása is rossz ennek a költségvetés-tervezetnek, hiszen 2000-ben a kormány által zárolt 7,3 milliárd forintot 2001-2002-re már be sem tervezték a bázisként használt összegbe. Ez tulajdonképpen kicsinyesség és pitiánerség is, de leginkább talán tisztességtelen és inkorrekt tervezésnek lehetne nevezni. Egy nagyon kellemes, jól becsomagolt ajándék a 10. életévüket ünneplő önkormányzatoknak, hogy ilyen módon, ilyen sunyi módon rövidítik meg őket a következő két évben. Jelzi ez tulajdonképpen a kormány véleményét, nézetét, hozzáállását az önkormányzatokhoz; a kormány, illetve Stumpf miniszter úr véleménye szerint túlzott autonómiával rendelkező helyhatóságok önállóságát, netalán egyes kormányzati célokkal szembeni ellenállását talán így lehet a leginkább megtörni.

Ebből a pénzből jut vagy juthat kormányimázsra, politikai elkötelezettséggel megszerezhető minisztériumi alapokra, egyebekre. Sajnos viszont az önkormányzatokkal kapcsolatos kormányzati szűkmarkúságnak - vagy mondhatnánk zsugoriságnak is - ez a pillanat, ez a mozzanat csak egy nagyon kicsi kis része, ettől sokkal súlyosabb és igazságtalanabb tételek is találhatók a beterjesztett költségvetésben.

Szó volt a jelenleg érvényben lévő garanciák megszűnéséről, illetve felfüggesztéséről. A költségvetési törvényjavaslat 86. §-a a közoktatási normatívák meghatározására szolgáló rendelkezések 2001. és 2002. évre vonatkozó felfüggesztését, a 102. §-a pedig a kiegészítő hozzájárulásokkal kapcsolatos garancia megszüntetését kezdeményezi. A javaslat 98. §-a a közművelődési és közgyűjteményi normatív hozzájárulások kimunkálása és szabályainak törlését indítványozza.

Mindennek ellenére a kormány 2001-ben még megtehetné, hogy az eredeti, jelenleg hatályban lévő törvényi előírásoknak megfelelően dolgozza ki a közoktatási normatívákat, de nem ezt teszi ebben a törvényjavaslatban, hanem 2001. évre vonatkozóan is a szükségletszámításra tér át, figyelembe véve persze azt, amivel kezdtem. Ennek hatása tragikus az önkormányzatokra, hiszen a törvényjavaslat benyújtásakor még hatályos közoktatási törvény szerint az önkormányzatokat a 2001. évre a költségvetésből a közoktatási feladatok ellátásához együttesen 328,4 milliárd forint illetné meg, ezzel szemben a javasolt összeg 310,6 milliárd forint.

Az önkormányzatok által működtetett oktatási rendszerből ez idáig jogtalanul kivettek 17,8 milliárdot, a közoktatásra fordított összeg mintegy 5,7 százalékát. Ezt elvették a gyerekektől, elvették a pedagógusoktól, elvették a jobb feltételek megteremtésének a lehetőségét. Elvették azt a lehetőséget, hogy a dologi kiadásokban meglévő költségnövekedést egyáltalán kompenzálni tudják, illetve rákényszerítették az önkormányzatokat más források, máshonnan elvett források felhasználására. Ugyanezt tették természetesen 2002-re is, hiszen a csökkentett összeg képezi a további számítások alapját.

Ha csak ezt a két tételt vizsgálom, akkor tisztességes, korrekt és törvényes számítás mellett 2001-ben és 2002-ben 17,8 plusz 7,3 milliárd, azaz 25,1 milliárddal többet kaphatnának az önkormányzatok, mert ennyivel több járna nekik a törvényesség és az általuk elvégzett feladatok alapján.

De ezen kívül természetesen hiányzik még valami, még sok valami - hadd említsek ezekből egyet. Feladatot kapott az önkormányzat, de elegendő pénzt nem. Több ilyen feladatot tudnánk említeni, a hozzászólások során erről már beszéltek. Az elvégzett feladathoz kötötten kellene, de nem kapták meg az önkormányzatok például a tűzoltók elmaradt pótlékának összegét, mintegy 5 milliárd forintot, de mivel ez az elmúlt évekre szólt, akkor beszéljünk csak 2001-2002-ről: nincsenek tervezve 2001-2002-re sem ezek az összegek. Ez mintegy 1,7 milliárd forintos további összegkiesést jelent.

Ha összeadjuk azokat a számokat, amelyeket egyébként a Számvevőszék jelentésében minden képviselőtársam megtalálhat, akkor 2001-ben így mintegy 35,7 milliárd forint hiányzik az önkormányzatok költségvetéséből. Ez egy főre esően mintegy 3500 forint, ha csak 10 millió állampolgárral számolunk - mert hál' istennek, még annyian vagyunk -; ez egy olyan város esetében, mint Tapolca, 20 ezer fő, egy 70 millió forintos kiesést jelent. Ez egy borzasztó nagy hiány, még egy ezerfős településnek is mintegy 3,5 millió forint - tudjuk, hogy nagyon nagy szükségük lenne rá.

 

 

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

 

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy ez a költségvetés az önkormányzati területre a következő két évre stabilitást csak annyiban jelent, hogy rendkívül rossz állapotokat őriz meg, és két évig még ezek között a körülmények között kell dolgozni az önkormányzatoknak. Ez számomra egyáltalán nem elfogadható.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Weszelovszky Zoltán képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából, kétperces hozzászólásra kért lehetőséget. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tulajdonképpen Sibak András krokodilkönnyei késztettek arra, hogy felszólaljak; nevezetesen ő ezeket a könnyeket a helyi önkormányzatok szomorúságos helyzete miatt ejtette. Szeretném azt mondani, hogy én is szeretném vele együtt azt, ha többet kaphatnának az önkormányzatok, szeretném azt, ha jobb helyzet lenne annál, mint amilyen helyzet van, de mégis ajánlom a figyelmébe a költségvetési tervezet 386. oldalát, amely lehet, hogy elkerülte az ő figyelmét, amelyben az egyik bekezdés arról szól, hogy a központi költségvetés az árvíz miatti törléssel korrigált 2000. évi előirányzathoz képest 2001-ben 105,2 milliárd forinttal, 2002-ben pedig 87,2 milliárd forinttal, a szerkezeti változtatásokkal, a munkaerőalaptól, a Szociális és Családügyi Minisztériumtól átvett feladatokkal tovább korrigált bázishoz képest 2001-ben 86,9 milliárd forinttal, vagyis 12,4 százalékkal, 2002-ben pedig 83,3 milliárd forinttal, vagyis 10,5 százalékkal nagyobb összeggel járul hozzá a helyi önkormányzatok kiadásaihoz.

(14.50)

 

Azt gondolom, képviselőtársam, ez tény. Elfogadom azt, hogy azokban a felvetésekben, amelyeket ön tett, van racionalitás, mert önkormányzati képviselő is vagyok, és én is átélem azokat a nehézségeket, amelyeket egy jó érzésű önkormányzati képviselő átél akkor, amikor a költségvetést megismeri. Én is szeretném azt, ha lehetne több. De kérem szépen, azt gondolom, hogy ebben az időszakban ez tisztességes. És ezeket ne tagadjuk le! Ne tagadjuk el ezt a 12 és 10 százalékot az elkövetkezendő két évre.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak két percben kért hozzászólási lehetőséget Hadházy Sándor képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én is az önkormányzati finanszírozáshoz szeretnék hozzászólni. Az előttem szóló képviselőtársam már említette ezeket a tételeket, de szeretném azért még egyszer emlékeztetni a tisztelt Házat arra, hogy az önkormányzatok egy 60 milliárdos tételt fognak még megkapni a gázközművagyon címén. Az előző kormány nem teljesítette ezt a kötelezettségvállalást, és ezt ennek a kormányzatnak kell finanszírozni. Ez teljesülni fog.

Ugyanakkor szeretném arra is emlékeztetni Sibak képviselő urat, hogy a 2001-2002. évi költségvetés a hangsúlyt a kis- és középvállalkozások fejlesztésére helyezi. Ez nyilvánvaló, hogy az önkormányzatok számára is pozitív eredményt hoz, hiszen a vállalkozás élénkülése egyben a helyiadó-bevétel növekedését is magával vonzza, és ez a vállalkozásfejlesztés elsősorban a vidék felé irányul, tehát a kisebb települések jobb pozícióba kerülhetnek ezáltal. Még egyszer szeretném megismételni a korábbi felszólalásom azon részét, hogy az önkormányzatok önállósága és függőségi viszonya az államtól kívánatosan egyre fokozódik, és ez a költségvetési finanszírozásban is megjelenik. Magyarul: a helyi bevételek aránya egyre nagyobb helyet foglal el a költségvetésben, ami helyes, és a függetlenséget és a demokráciát mindenképpen pozitív irányba befolyásolja.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Turi-Kovács Béla képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Tájékoztatom képviselő urat, hogy a frakciójának 15 perc 30 másodperc áll rendelkezésre a hozzászólásra. Öné a szó.

 

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Most, hogy a meglehetősen hosszúra - bár egyesek szerint nem kellően hosszúra - nyúlt költségvetési vita a befejezéséhez közeledik, úgy gondolom, elérkezett annak az ideje, hogy egy összegzést próbáljunk adni mindarról, amit ez a vita hozott, eredményezett. És egyáltalán valamilyen megállapításra kellene jutnunk, hogy közelebb jutottak-e az álláspontok a vita során, távolodtak, netalántán megmerevedtek.

Azt gondolom, tisztelt Ház, hogy a vita, a költségvetési vita néhány pont körül csúcsosodott ki, és néhány pontban tulajdonképpen meg is fogható. Mindenekelőtt az ellenzék vitatta, bár egyre kevésbé erőteljesen, és mintha lankadó erővel tenné ezt, hogy törvényesen került-e benyújtásra két évre a költségvetés, avagy sem. Megvannak-e a törvényi feltételei, vagy nincsenek? A vita nézetem szerint nem ekörül folyik, hanem akörül, hogy mit kell törvényesnek tekinteni: az elfogadás időpontjában meglévő törvényességet, avagy a benyújtás időpontjában meglévő törvényi feltételeket.

Az én meggyőződésem szerint nem lehet másként, csak úgy, hogy amikor a törvény elfogadásra kerül, amikor a költségvetési törvényről szavazni fogunk, akkor fenn kell állnia a törvényes feltételeknek. Márpedig a kormány benyújtotta azt a törvényjavaslatot, módosító javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy amikor szavazunk, ez már törvényes legyen. A lehetőség bekövetkeztét lehet kétségbe vonni, de azt nem lehet kétségbe vonni, hogy a szavazás időpontjában fenn fog állni ez a törvényességi feltétel. (Balczó Zoltán: Ha megszavazza a parlament!) Lehet ezt vitatni, kedves képviselőtársam, nem haragszom, ha közbeszólnak, ez mindig inkább inspirál arra, hogy továbbgondoljak dolgokat. Tehát lehet ezt vitatni, de ha ez nem így lenne, akkor az egész vita értelmetlen lenne. Hiszen ebben az esetben pusztán arról lenne szó, hogy már a kezdet kezdetén lehetne szavazni, azután az egész többit el lehetne felejteni. De ez természetszerűleg nem így van. Azért van a költségvetésnek egy elfogadási rendje, mert annak van egy kezdete, annak van egy folyamata, és van annak egy elfogadási rendje is. Ez az elfogadási rend teljes mértékben törvényesen kerül betartásra - a mi nézetünk szerint - a kormány részéről, ezért azok a viták, amelyek ekörül forogtak, megítélésem szerint még csak nem is akadémikusak, hanem inkább csak akadékoskodók.

Tisztelt Ház! Meg kell mondanom, hogy a vita érdemi részét én nem itt láttam, hanem ott, hogy vajon érdemes-e kétéves költségvetést csinálni, és vannak-e ennek hasznai. Van-e ennek olyan haszna, amely hosszabb távon is érvényesül? Van-e olyan haszna, ami kiegyenlíti azokat az esetleges bizonytalanságokat, amelyeket itt az ellenzék többször hangsúlyozott és többször előadott. A Független Kisgazdapárt meggyőződése szerint a kétéves költségvetésnek vannak olyan erényei és előnyei, ami miatt érdemes ezt a kétéves költségvetést most elfogadni, kipróbálni, és ha valóban beválik, akkor ezzel a hosszabb távú tervezés lehetőségeit megteremteni. Érdemes azért, mert meggyőződésünk szerint nemcsak a társadalom egyes szereplői felé, nemcsak a társadalom egyes rétegei felé, hanem azt kell mondani, hogy mind külföldön, mind belföldön üzenet értéke van annak, ha a magyar gazdaságban akkora bizalom van, és a magyar törvényhozásban, a magyar törvényalkotásban, a magyar kormányban és törvényhozókban olyan bizalom van a jövő iránt, hogy el tudják képzelni, el tudják fogadni, hogy ez a kétéves időszak valóban a tervezettek, az elgondoltak szerint alakul.

Mik az ellenvetések? Két nagyon nagy bizonytalansági tényező volt, amely egyrészt az inflációt gerjeszti, másrészt pedig, hogy vajon a növekedés fenntartható, vagy nem tartható. Kétségtelen, hogy az, ami a nemzetközi olajárakat illeti, abban a bizonytalanság nem szűnt meg, sőt, a közel-keleti háború folyamatosságával, annak, úgy tűnik, nagyon nehezen történő megszüntetésével akár állandósulhat is. De állandósul-e ettől - mondják más szakemberek - az olajár magas szintje? Ez egyáltalán nem bizonyos. Mert egy ideig lehet az olajcsapokkal olyan módon játszadozni, ahogyan ez történik, és ezzel emelni az olajárakat, de meggyőződésem szerint középtávon is már érvényesülnek azok a gazdasági tényezők, amelyek az olajárat a tényleges és reális piaci értékhez fogják igazítani. A mi várakozásunk ez, meggyőződésem szerint is mintegy 25 dollár/hordó körüli áron ez stabilizálódhat, és ez már az inflációs rátát olyan mértékben semmiképpen nem érinti, mint amiként ezt az ellenzék előrejelezte.

Az én nézetem szerint egyébként az olajáraknál nagyobb bizonytalanságot hordoz magában az euró jövőbeni sorsa. Az már egy nehezebb kérdés, és ezt az én pártom is hosszan mérlegelte, hogy vajon ez akkora bizonytalansági tényező-e, amely esetleg már a kétéves tervezést, a kétéves költségvetést nem teszi lehetővé. Ez tényleg komoly gond, és nem is látom teljes mértékben eldöntöttnek. Az a dániai szavazás, amely meggyőződésem szerint az Európai Unió kisebb lélekszámú, de meghatározóan fontos gazdasággal rendelkező országai részéről jelzés értékű volt, ez megítélésünk szerint hosszabb távon is éreztetheti a hatását. Ez valóban azt jelentheti, hogy egyfajta bizalomvesztés következhet be az euróban.

 

 

(15.00)

 

A nagy kérdés az, és azt kell nyilván mérlegelniük azoknak, akiknek ez elsődlegesen feladatuk, a kormány megfelelő embereinek, hogy vajon ezt kiegyenlíti-e azoknak a nagyobb államoknak és meghatározóbb gazdasággal rendelkező államoknak a gazdasági ereje és fejlődése, amelyek az euró fenntartásában érdekeltek. Mi úgy gondoljuk, hogy ha nem is következik be ezen a téren egy olyan áttörés, amely az eredeti, a dollárhoz viszonyított értékét helyreállítja az eurónak, de valamilyen javulás be kell hogy következzen, hiszen a gazdasági trendek azt igazolják, hogy nem romlik, hanem a következőkben inkább javul az európai gazdaság színvonala és viszonya is a dollárban érdekelt országok felé. Ez azt jelentheti, hogy a mi számunkra is kedvező változás következik be.

Amint elmondtam, magam is érzem, hogy abban, amit elmondtam, bizonytalansági tényezők vannak, és ezt nem is lehet vitatni. A kérdés azonban alapvetően az, hogy mit kell elfogadni. Azt lehet-e, kell-e elfogadni, hogy a bizonytalansági tényezők mellett is inkább hiszünk a magyar gazdaságban és hiszünk egyfajta magyar gazdasági fölemelkedésben, hiszünk abban, hogy a társadalom eléggé akarja ezt a felemelkedését, avagy pedig egy pesszimista álláspontra helyezkedünk. Meggyőződésem szerint nemcsak az inflációt, hanem a gazdaság alakulását is lényegileg befolyásolja az a várakozás, amelyet sugallni vagyunk képesek.

Megvallom őszintén, az egész vita során számomra nem az MSZP-, nem az SZDSZ-, hanem leginkább a MIÉP-álláspont volt ambivalens. Ez az a párt, amely szünet nélkül a nemzetre hivatkozik; hogy mennyi alappal vagy mennyivel nem, azt most ne vitassuk. Azt se vitassuk, hogy mekkora támogatottsággal teszi ezt, vagy mekkorával nem teszi. De az a fajta hivatkozás és azok a hivatkozások, amelyek a bizonytalansági tényezőt erősítik, számomra azt igazolják, hogy itt valami hiba van a nemzetre hivatkozással. Valami hiba van a nemzet jövője előképének a megítélésében. Hiba van azért, mert ha ilyen bizalom magában abban a pártban sincs, amelyik pedig hát elsődlegesen vallja magának ebben az országban ilyen érdekeltnek (Rozgonyi Ernő: Mi iránt kellene bizalommal lenni?), vajon akkor mire számít. Arra számít netalántán, hogy ez után a kormánykoalíció után egy számára jobb koalíció következik? Valami olyan koalíció következhet, amely nagyobb biztonsággal fogja majd hozni ezeket a növekedéseket? Nagyobb biztonsággal fogja garantálni az országnak azt, hogy a gazdasága növekedni fog? Hát, ha erre számítanak, lelkük rajta! Meg kell azonban mondanom, hogy a számunkra ez nem csalódás, inkább azt kell mondanom, a helyes értékítélet visszatérése.

Tisztelt Ház! Ami körül még a vita folyt, és ami úgy gondolom, hogy talán az ügy érdemi része volt, az nem utolsósorban az egyes ágazatok, a társadalmon belüli egyes csoportok és különösen ezen belül is két nagy, a társadalmat meghatározó célcsoport, a fiatalok és a nyugdíjasok helyzete, illetve hogy a kormány miként viszonyul a költségvetésen keresztül e két csoporthoz.

Mi azért tartottuk ezt a költségvetést igazán kedvezőnek - ha nem is kifogástalannak -, mert azt gondolom, hogy törekedett a helyes arányok megteremtésére. Számunkra egyik megoldás sem elfogadható, sem az, hogyha túlzottan a fiatalok irányába történnek a költségvetésen belüli kedvezmények és forrásadás, sem az, ha a nyugdíjasok irányába történik ilyen. A két csoportot egyformán fontosként kell kezelni. Én a magam részéről és a pártom úgy ítéli meg, a mai nyugdíjasok helyzetén alapvetően rontott az a fajta nyugdíjrendszer, nyugdíjreform, amelyet az előző kormány idején elfogadtak.

Valóban el kell fogadni, hogy a jövő fontos, valóban el kell fogadni, hogy a jövő számára takarékoskodni kell, de amíg a jelenlegi nyugdíjasok olyan életszínvonalon élnek, ahogyan most, amíg a jelenlegi nyugdíjasok megsegítése ennyire most fontos, azt gondolom, el kellene gondolkozni - és aki felelősséggel gondolkodik a nyugdíjasokért, annak valóban el kellene azon gondolkodni -, hogy nem kellene-e azt a 70 milliárd forintot mégiscsak a mai nyugdíjasok életnívójának a növelésére fordítani.

Különösen fontos volt és fontos a számunkra, hogy a jövő megtervezésénél egyenlő súllyal essen latba a Széchenyi-program, és egyenlő súllyal essen latba az az agrár- és vidékfejlesztési program, amely a Kisgazdapárt sajátja. Mi elfogadtuk - és nyomatékkal szeretném mondani, a jövőre nézve is elfogadtuk -, hogy ez a két program egymást kiegészítve kell megjelenjen, egymást kiegészítve kell érvényesüljön. Tudatában vagyunk annak, hogy agrár- és vidékfejlesztést nem lehet végrehajtani, ha a Széchenyi-program nem tud megvalósulni. Hiszen a források megteremtése döntő mértékben mégiscsak a Széchenyi-programon keresztül kell hogy megtörténjen. Ha ez nem így van, akkor az ezer sebből vérző agrárium magát a saját hajánál fogva soha nem fogja tudni kiemelni abból a lehetetlen helyzetből, ahová talán nem is csak a tíz esztendő, hanem húsz-harminc esztendő döntötte.

Ezért tartottuk alapvetően fontosnak, hogy találjuk meg azt a közös pontot, és ne itt a Házon belüli vitában találjuk meg, hanem azokat a közös pontokat már az előkészítés során találjuk meg, amelyek e két irányzat, e két elképzelés egyértelmű egyensúlyba hozását eredményezheti. Én azt gondolom, ez nagymértékben sikerült. Úgy vélem, hogy az a fajta költségvetés, amely most megjelent, biztosítja a Széchenyi-program megvalósulásának legalábbis a kezdeteit, annak a megindulását, de biztosítja azt is, hogy miközben eddig csak szinten lehetett tartani az agráriumban, csak toldozni-foldozni lehetett az előző két esztendőben, most a következőkben egy fejlesztést lehet elindítani, érzékelhető, olyan fejlesztést, amely elmozdulást jelent az eddigiektől.

Tudom, hogy ez az a terület, amelyre oly sokan pályáznak. Tisztában vagyok azzal, hogy ma már igen gyakran nem arról szól a történet, hogy vajon milyen a költségvetés, hanem ki mit céloz meg a választói rétegekből. Annak is nagyon tudatában vagyok, hogy annak a választórétegnek, amely a Független Kisgazdapárt szavazóbázisa, van olyan érdekeltje, aki úgy gondolja, hogy ezt a réteget jó lenne megcélozni.

Mi szilárdan hiszünk abban, hogy a társadalom, a társadalom nagyobbik fele - és a gondolkodó fele - tisztában van azzal, hogy a Független Kisgazdapárt hibázhat, sok minden nem úgy történhet, ahogyan talán a várakozás ezt annak idején még elénk tűzte, ahogyan a várakozás még korábban velünk szemben fennállott, de egy bizonyos: nekünk lételemünk az, hogy teljesítsünk ebbe az irányba. Nekünk lételemünk az - és ettől nem térhetünk el a következőkben sem -, hogy az agrárium és a vidék jövőjét nekünk kell a leginkább biztosítani.

Azt kell mondanom, partnereink, koalíciós partnereink ebben tisztességgel jártak el, pontosan látták azt, hogy mi az, ami föltétlenül szükséges, és elértük azokat a határokat, amely nézetem szerint két év alatt - ahogyan az előbb már mondtam - az elmozdulást biztosítja.

Tisztelt Ház! Én tudom - előző évben is elhangzott -, hogy az előző évi volt minden idők legjobb költségvetése, ez meg a minden idők legjobb költségvetését is meghaladó költségvetés. Ez a mostani csak egy egyszerű kétéves költségvetés az én nézetem szerint, de mégis, ebben a költségvetésben vannak bizonyos áttörési pontok, még akkor is, ha ezt néhányan átverésnek vélik vagy gondolják, vagy így szeretnék megélni.

Ezek az áttörési pontok léteznek. Ezek az áttörési pontok ott vannak, amiről az előbb beszéltem, ott van a fiataloknál, benne van a lakásépítésben, benne van az infrastruktúra építésében, benne van a munkahelyhez jutás lehetőségében; és benne van a nyugdíjasoknak az a tisztességes növekménye, amely megítélésem szerint az adottságokhoz képest elfogadható, ha nem is elégséges.

Tisztelt Ház! Mindennek alapján meggyőződésem szerint olyan költségvetést tárgyal a Ház, amelynek az elfogadása nemcsak indokolt, de jövőbe mutató. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Balczó Zoltán képviselő úr, a MIÉP képviselőcsoportjából. Tájékoztatom képviselő urat, hogy képviselőcsoportjának 20 perc 20 másodperc áll rendelkezésre a hozzászólásra. Öné a szó.

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Annak ellenére, hogy második rendes felszólalásomra a heti vita végén kerül sor, nyilván nem vindikálom magamnak azt a jogot, hogy mintegy összefoglaljam, hogy mi történt ezen a héten ebben az Országgyűlésben. Én változatlanul a MIÉP álláspontját szeretném elmondani, természetesen részben az elhangzott vita tükrében.

A reagálások részben olyan felszólalásokra vonatkoznak, amikor nem voltam az ülésteremben. Ehhez annyit szeretnék hozzátenni, hogy természetesen figyelemmel kísértem a frakciószobában, de egy kétéves költségvetésnek az általános vitáját egy hét alatt megtartani, és a vitákat is figyelembe véve módosító indítványokat benyújtani csak így volt lehetséges.

Hadd térjek ki egyébként a Turi-Kovács Béla által először elemzett kérdésre, hogy vajon törvénysértő vagy nem törvénysértő ez a javaslatbenyújtás. Egyébként örülök, és nagyon becsülöm képviselő urat, hogy a Kisgazdapártot egyedül képviseli, és állja itt a sarat hosszú ideje ebben a vitában. Talán ez a negyven perc időátadás az, amivel legtöbbet tud ma már a Kisgazdapárt a koalíción segíteni, de ön nyilván részt vett ebben a vitában, és lehetőséget ad arra, hogy az esetleges eltérő véleményt ki lehessen fejteni.

Nos, akkor úgy fogalmazok, ami talán nem cáfolható: a benyújtott költségvetési törvényjavaslat nincs összhangban hatályos törvényekkel. Ez, azt hiszem, attól függetlenül így van, hogy vajon jogászként úgy elemezzük-e - én sajnos villamosmérnök vagyok, tehát az ilyen vitát nyilvánvalóan ön kedvezőbb helyzetből tudja lefolytatni -, mindenesetre valóban, lehet, hogy amikor sor kerül már a költségvetési törvény módosító indítványainak a szavazásra, megtörténik ez a módosítás.

 

 

(15.10)

 

Más kormánypárti képviselők természetesen elmondják a folyosón, hogy bizony-bizony nagyon fájlalják, hogy az államháztartási törvényt nem nyújtották be módosításra tavasszal, és így ez a kínos helyzet előállt. Igen, mert mindenképpen kínos helyzet az, hogy egy olyan törvény, amely végül is garanciákat kellene hogy jelentsen bizonyos források tekintetében, az majd valahogy menet közben és szinkronban kerül módosításra.

Nyilvánvalóan egy kormány által benyújtott törvénymódosítási javaslat egyenértékű azzal, hogy az a törvény meg fog születni; ez egyrészt realitás. Egy Országgyűlés úgy működik, hogy a kormány a saját maga fegyelmezett koalíciós többségű szavazatára számít, de ennek ilyen nyíltan való vállalása azt erősíti meg, hogy ez az Országgyűlés ezen a héten döntően azért ült össze, hogy azt a kényszerű stemplit csak rá kelljen nyomni erre a javaslatra.

A tisztelt kormánypártok néhány jelen lévő képviselőjének még hadd mondjam el, azzal adtak komoly lehetőséget a leváltott kormánypártoknak, az MSZP-nek és az SZDSZ-nek arra, hogy önökön számon kérje, hogy vajon a lakosság miért nem érzi már igazán és jobban ennek a gazdasági növekedésnek a nagyszerű eredményeit, hogy önök egy propaganda keretében a gazdaság egyetlenegy jellemzőjét, az úgynevezett GDP-növekedést misztifikálják. Annak érdekében, hogy a permanens forradalom helyett a permanens kampányt tudják megvalósítani - és úgy tűnik, hogy ez a jellemző, ez az 5 százalékos dinamikus növekedésű gazdaság nagyon jól hangzik -, lépten-nyomon ezt emelik ki, és ezzel azt az érzetet keltik, hogy ebben az országban itt van a Kánaán. Ezzel adják meg a lehetőséget a leváltott kormánypártoknak, hogy számon kérjék, hogy akkor a lakosság ezt miért nem érzékeli jobban.

Nyilvánvalóan azért nem érzékeli jobban, mert jól tudjuk, hogy a GDP növekedésének dinamizmusa döntően és elsősorban abból a vámszabad-területi gazdaságból származik, amely közteherviselésben nem vesz részt, amely kiviszi a nyereségét. Tehát egy hamis illúzió, hogy a gazdaságnak a GDP-ben megnyilvánuló dinamikus növekedésével arányosan vagy azonosan több osztható el a költségvetésben.

Én szerdán éppen azért kaptam támadást és szemrehányást MSZP-s képviselőktől, mert az oktatási-kutatási terület elemzésénél azt mondtam, hogy az adott rendszer keretei között méltányolom, amit az oktatási kormányzat el tudott érni abban a pozícióban, amit a jelenlegi pénzügyi rendszer lehetővé tesz. Azonban az alapvető kérdés az, és még egyszer mondom, a hamis illúziókeltés, hogy el kell mondani, a hazai gazdaság fejlődése milyen szinten áll, ami igazából meg tudná alapozni a költségvetés bővülő forrásait.

Az elmúlt héten szinte alig volt szó az adósságszolgálat kérdéséről. A miniszteri expozé természetesen kitért az adósságkérdésre, és megint egy mutatót emelt ki, hogy a GDP-hez képest mekkora a fennálló adósságállomány. Ezt nemzetközileg mérik, helyes, hogy elhangzott. De amikor mi azt akarjuk elemezni, hogy az egy év alatt megtermelt javaink és az abból szétosztható, a költségvetésben megjelenő összeg hogyan viszonyul egy adósságszolgálathoz, akkor talán meg kellene említeni, hogy a 4300 milliárd forintos 2001. évi költségvetési kiadási főösszeghez képest 1650 milliárd forint az éves adósságszolgálati teher. Tudom, ebből 740 milliárd van a költségvetésbe mint kamatteher beépítve, és még tőketörlesztésre kell 910 milliárd. Amikor azt nézzük, hogy vajon ennek az országnak miért nem jut több forrás arra, hogy a neuralgikus területeken ne apró előrelépés legyen, hogy azt mondhassuk, mi többet tettünk, mint annak idején, 1996-97-ben, akkor el kell mondani, még mindig ezeket a terheket nyögjük, és ez ehhez hozzátartozik.

Tudjuk, hogy felvetni is tabu azt a kérdést, amit a MIÉP soha nem úgy vetett fel, hogy jelentsük be, ne fizessünk tovább, hogy '99-ben 26 országnak engedtek el adósságot. Ha csak 10 százalék könnyítése lenne ennek az országnak ebben a teljes adósságszolgálati teherben, az azt jelenti, hogy 165 milliárd forint. Tehát a nagyságrendeket kell nézni, és nem lehet azt mondani, hogy ehhez a kérdéshez hozzá sem lehet nyúlni. Ezt a kérdést fel lehet vetni, mert ha az arányt nézzük, ez is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy miért nem tudunk minőségileg komolyabban előrelépni.

Természetesen amikor a MIÉP arról beszél, hogy ennek a költségvetésnek és pénzügyi rendszernek miért nem fogadja el a kereteit, akkor arról is beszél, hogy milyen forrásokat lehetne és kellene bevonni. Vajon a külföldi társaságok adómentességein és kedvezményein nem lehetne változtatni? Természetesen erre rögtön az a válasz, akkor rögtön továbbállnának oda, ahol olcsóbb munkaerő van, minket itthagynának. Azt hiszem, hogy az eltelt évek alatt bizonyos szempontból a külföldi befektető is fel tudta azt mérni, hogy Magyarországon az olcsó munkaerő szakképzett is, és a környező országokhoz képest bizonyos infrastruktúra magasabb szinten áll rendelkezésre, tehát igenis valamilyen módon a közteherviselésből nagyobb részt kellene vállalniuk.

A MIÉP nem általában van a külföldi tőke ellen, tudunk ragyogó példákat, hogy Szabolcs megyében hogyan telepszik le a legkorszerűbb technológiát gyártó amerikai cég, hoz létre új üzemet, kéri a magyar felsősoktatási intézményt arra, hogy tanítsa be magas szinten, külön tanfolyamon azokat, akiket alkalmazni akar; munkahelyet teremt, technológiát hoz be. Ennek természetesen megvan az előnye, de hadd ne mondjam a sok negatív példát a kereskedelemben, az élelmiszeripart uraló külföldi tőke esetében vagy az energiaszektor privatizációjában, amikor azt kell mondjuk, hogy ez egy káros folyamat volt.

Természetesen fel lehet vetni, hogy mindez a MIÉP álláspontja, ez egy egyedi álláspont, mi nem azt valljuk. Én megint csak ajánlom a tisztelt kormánypárti képviselők figyelmébe a Miniszterelnöki Hivatal politikai elemzések főosztálya vezetőjének, Tellér Gyulának azt az elemzését, amely mindazt, amiről a MIÉP beszél, nagyon pregnáns kifejezéssel foglalja össze, szinte Csurka István szavai lehetnének: három uzsorakör működik, amely megakadályozza Magyarországon az emberi erőforrások bővített újratermelését - mondja a kritikát '97-98-ról. Tessék elolvasni ezt a három mechanizmust, és megmondani, hogy melyik nem működik jelenleg! És akkor fel lehet tenni ezt a kérdést, hogy egy alaptalan, légvárakat építő MIÉP-felvetésről van-e szó, vagy egy komoly kormányzati szakember, közhivatalnok elemzése is ezt támasztja alá.

Lépten-nyomon arról van szó, hogy az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjasok helyzete, az infrastruktúra, a rendőrség, pénzügyőrség; hogy nem tud előrelépni, hogy nem tudjuk biztosítani az ő kiemelt feladatukhoz méltó feltételeket?! Természetesen, ha azt a dogmát valljuk, hogy Magyarországon az az üdvözítő, hogy az állami újraelosztás mértékét csökkenteni kell, és ez mindentől függetlenül, önmagában nagyszerű dolog, mert több marad a vállalkozóknál, több marad az emberek zsebében, hadd mondjam el, igen, ez is demagógia. Mert amikor Magyarországon ezek az intézményrendszerek ilyen módon tudják egy ilyen egészségügyi mutatókkal rendelkező népesség esetében az alapfeladatot ellátni, akkor vajon nem azt kellene-e mondani, hogy előbb igenis állami feladatként ezt meg kell oldani, és a minőséget majd úgy javítjuk, hogy a fővárosban kezdeményezik kórházak privatizációját, ami majd a befektetésből megtérül, és ahol majd egy felső tízezres elit képes lesz arra, hogy a megfelelő színvonalú ellátást megkapja, cserébe az átlagszínvonal csökkentéséért.

 

 

 

(15.20)

 

Vagy a rendőrségre hadd térjek vissza! Igen, államtitkár úr is említette itt a rendőrség bizonyos növekvő lehetőségeit, bevételeit. Itt van nálam Fábián Ágota nagyon világos, egyértelmű és alátámasztott levele, amit a különböző frakciók megkaptak. Lehetetlen az, hogy olyan mértékben, 62 százalékkal növekedjen a rendőrség előírt bevétele, több milliárd forinttal, egyik évről a másikra 3,6 milliárd forinttal! A rendőrség alapfeladatával kapcsolatban, alapfilozófiájában egy ilyen mértékű saját bevételi követelmény előírása egyszerű elfogadhatatlan! Nem akarom mondani a populárisnak tűnő részleteket, hogy mire kényszeríti a rendőrséget egy ilyen hihetetlen mértékű növekedése a saját bevételnek. Lehetetlen! Egy ilyen feladatot ellátó szervezetet elsődlegesen mégiscsak a költségvetésből kell támogatni.

Tekintettel arra, hogy a vita nem volt szakaszolható, röviden hadd térjek vissza - bár lehet hogy most meg éppen Révész Máriusz oktatási szakértő nincs itt - arra, amiket Révész Máriusz elmondott. Mivel most többen vannak a teremben a kormánypárti képviselők, mint az ellenzéki, MSZP-, SZDSZ-képviselők, hadd ne azt hangsúlyozzam, amit úgy fogalmazok, hogy a keretek között becsüljük azt a relatív előrelépést, amit elér ezen a területen a kormányzat. Hadd vessem föl az árnyoldalakat mint ellenzéki párt! Igen, a közoktatás területén, a bértáblában az oktatási kormányzat igyekszik azokat a forrásokat megteremteni, hogy valóban lehetőség legyen egy év múlva 30,5 százalékkal nagyobb nominálbérre. De ha az önkormányzatok forrásai nem növekszenek, viszont a feladatai ehhez képest növekednek, akkor hogyan tudja azt a 27 százaléknyi részt ő maga odaadni, mikor egész sok és más területre is újabb és újabb forrásokra van szüksége?

Hadd mondjam el Weszelovszky képviselőtársamnak az Állami Számvevőszék sommás véleményét: "Az önkormányzati feladatok és a rendelkezésre álló források közötti, évek óta tartó feszültség oldódása a következő két évben nem várható." Ilyen körülmények között az oktatási kormányzat célja nem tud teljesülni majd, ha az önkormányzatok a saját maguk finanszírozási részét kényszerű okokból nem tudják ehhez hozzátenni. Igen, a felsőoktatásban kialakul egy új bérrendszer, ami, úgy tűnik, 22 százalékos átlagos előrelépés, ez pozitív, örülünk neki. Viszont elég nagy feszültséget kelt az, hogy a különböző besorolások azonos kategóriába fognak esni. Nem is az életkor döntő itt; hanem vajon a teljesítmény szerinti differenciálás két adjunktus között ezzel megszűnik? Tehát valamilyen forrás ehhez mégiscsak kell. És miközben csak a bérről beszélünk, ma a felsőoktatás legnagyobb problémája, hogy a megnövekedett létszámmal a feltételek nem tartanak lépést. Milyen módon nem tartanak? Úgy, hogy nagyon sok intézménybe kényszerű okokból, a normatív finanszírozás növelése érdekében annyi hallgatót vettek föl - ami lehet, hogy nem volt egy becsületes eljárás -, hogy ma nem tudják őket leültetni.

Tehát amikor a beruházásokat várjuk, és a világbanki programtól várjuk a pénzt, akkor szomorúan látjuk, hogy 3 milliárd, 9 milliárd két év múlva. Hol van az a 60 milliárd, amit ígértek? És ehhez megint egy dogma tartozik, hogy azt mondja a kormányzat: az újonnan belépő beruházások működtetéséhez nem kíván pénzt biztosítani, hanem ezt oldják meg a normatív támogatással, vegyenek fel több hallgatót. De jelenleg túlzsúfoltak az intézmények. Jelenleg azért kellene a pénz, hogy egy konszolidált körülmény kialakuljon. Akkor nem véletlen, hogy ezek a pályázatok pozitív módon ilyen lassan bírálódnak el, mert honnan teremtsék elő a garanciáit ennek a működtetésnek? Tehát nemcsak bérkérdésről van szó a felsőoktatás területén.

Természetesen, amikor arról beszéltünk, hogy hatályos törvényekkel összhangban áll, vagy nem áll összhangban a beterjesztés, akkor fogadjuk el, hogy megtörténik a megszavazása. Én akkor is azt mondom, az államháztartási törvény olyan módosítása, amelyik alapvetően nyirbál meg eddig garanciának tekintett önkormányzati forrást és lehetőséget... - ha azt mondom, el fogjuk fogadni, hogy visszalép a kormány, az elmúlt évben tapsoltunk, hogy a 90 százalékos normatív finanszírozást a két évvel azelőtti teljes kiadáshoz biztosítani fogja, most kiesik 18 milliárd, mert azt mondja, hogy mégsem. Tehát azért lehet talán ezt kicsit önkritikusabban is nézni.

Végül egy nagyon fontos területről: kutatás-fejlesztés. Megint azt tudom mondani, a MIÉP elismeri azt, hogy az elmúlt évekhez képest a 17,5, illetve 19,5 milliárdos többlet egy jelentős előrelépés. De azért a kormányprogramot is elő kell vennünk, hiszen ez a javaslat két évre szól, a ciklus végéig meghatározza, hogy mi lehetséges. A kormányprogram azt vállalta, hogy a GDP 1,5 százalékának megfelelő összeget kap a kutatás-fejlesztés, természetesen a vállalkozói szféra és a kormányzati támogatás egyidejűleg. Nos, ha megnézzük, hogy jelenleg körülbelül 1 százalék értéknél tartunk, és ha megnézzük, hogy ebből a kormányzat mennyit vállal, 0,47 százalékot, és ebből előre kíván lépni 0,6 százalékra, akkor az derül ki, hogy ő maga az 50 százalékos előrelépésből a saját részét 27 százalékkal növeli, és azt várja, hogy a vállalkozói versenyszféra majd a többit finanszírozza. Ebben Rozgonyi képviselőtársamnak teljes mértékben igaza van. (Leesik a mikrofonja.) Lehetséges, hogy rossznak címezte, nem Révész Máriusznak kell mondani, hanem önmagában az előterjesztéshez kell azt hozzátenni, hogy igen, az, hogy az adóalap a K+F fejlesztésre fordított összeg 200 százalékával csökkenthető, egy ragyogó előrelépés akkor, ha adót fog fizetni az a multinacionális cég, amelyik ezt a K+F fejlesztést végzi. Ha tetszik, ez nekünk mintegy közvetett jelzés lett volna arra, hogy ez a társaságiadó-mérték növekedni fog. Tehát világos megint, hogy van előrelépés, de a miniszterelnök úr által megerősített, országgyűlési határozat által elfogadott, kormányprogramban megfogalmazott 1,5 százalékos értéket nem fogjuk tudni elérni.

Befejezésül röviden annyit, hogy nemigen értettem Turi-Kovács Béla felszólalásában: a MIÉP, a nemzet, a nemzetet képviseli, milyen alapon, mi derült ki ebből a vitából, vajon milyen koalíciót akar, milyen kormányt képzel el, vajon milyen GDP-, gazdasági növekedést képzel el. Mindabban, amit mi elmondtunk, semmi ilyen meggondolás szerepet nem játszott. Mi, amikor elmondtuk a véleményünket, azt mondtuk el, hogy ezt a költségvetést minden pozitívuma ellenére, adott területeken méltánylandó előrelépés ellenére, a pozitív szándékokat is értékelve azért nem fogadjuk el, amit az előbb részleteiben is próbáltam kifejteni, hogy a változatlan (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) pénzügyi rendszer keretei között nem lesz lehetőség arra, hogy többet tegyen a kormány, mint egy egyszerű kormányváltás.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ebben az a néhány másodperc is benne volt, amikor a mikrofonja leesett. (Derültség.) Köszönöm szépen.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hadházy Sándor képviselő úr kért két percben hozzászólási lehetőséget, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Szeretném a MIÉP frakcióját emlékeztetni arra, hogy '88-89-ben nemcsak a magyar gazdaság omlott össze, hanem az egész szocialista rendszer gazdasága omlott össze, és egy olyan csődhelyzet alakult ki, amelyet a következő kormányzatoknak kezelniük kellett. Nem volt abban a helyzetben a magyar gazdaság, hogy a munkanélküliség kérdését meg tudja oldani. Emlékszem azokra a kétségbeesett arcokra és emberekre, akik céltalanul lézengtek, otthon voltak, eljártak otthonról, és nem találtak maguknak értelmes elfoglaltságot, nem találtak maguknak munkát. A munkalehetőség megteremtését a magyar gazdaság nem tudta megoldani. Szükségszerű helyzet állt elő, hogy külföldi tőkét kell bevonni. A cél ma az, hogy megerősödjék a hazai ipar, megerősödjön a hazai gazdaság. Ehhez feltétlenül szükség van arra is, akár átmeneti jelleggel, akár hosszabb távon is, hogy külföldi nagyvállalatok ebben a munkában részt vegyenek.

 

(15.30)

 

Ezáltal tud megerősödni a beszállítói ipar, a kis- és középvállalkozási réteg, és ki fog alakulni a magyar nagyipari réteg is. (Rozgonyi Ernő: Miből?) Sajnos igaz az, hogy ez bizonyos áldozatokkal jár, azonban egyszerűen nincs más út.

Úgy gondolom, a külföldi adósságszolgálat kérdésében az eddigi kormányzatok megtették a kísérleteket, de erre ésszerű lehetőség eddig nem mutatkozott.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelembe véve a rendelkezésükre álló időkeretet, a jelenlétet és a felszólalási szándékot, most hozzászólásra következik Tompa Sándor képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

TOMPA SÁNDOR (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Amikor egy olyan téma kapcsán szólalok meg a 2001-2002. évekre tervezett költségvetési vita kapcsán, ami a mai napon még nem szerepelt, az nem jelenti azt, hogy a súlya, az azzal kapcsolatos megoldások, amelyeket a költségvetésben találunk, ne érdemelne szót. S hogy Weszelovszky képviselőtársam feketelistájára ne kerüljek rá, egy játékos szócskával jellemzem ezt a helyzetet. A kormány bújócskát játszik velünk, képviselőkkel akkor, amikor szeretnénk megtudni, hogy hogyan kívánja a saját maga által megalkotott autópálya-építési programot a következő években finanszírozni, megoldani. Nyugodtan feladhatta volna az előterjesztő azt a játékos feladatot a képviselőknek, hogy aki megtalálja, hol van az autópálya-építés finanszírozása elrejtve a költségvetésben, az díjat kap, mondjuk, egy évre szóló matrica jár neki az elkövetkezendő években. Erről majd szólni szeretnék néhány szót.

Kedves Képviselőtársaim! 1998 őszén, amikor a rákövetkező év költségvetési vitájában aggódtam az autópálya-építés sorsa iránt, az autópálya-program miatt, akkor kormánypárti képviselőtáraim lehurrogtak, pesszimistának neveztek, hiszen 1998. szeptember 1-jén Katona Kálmán átadta az M3-as Gyöngyös-Füzesabony közötti 44 kilométeres szakaszát. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez volt az utolsó év, amikor Magyarországon autópálya épült, és ez az előző kormány idején volt. Azóta - mint ahogy ebben a Házban is már többször elhangzott - nem épült autópálya Magyarországon. Bár tény, hogy mostanában - ahogy szokták mondani - fénylik valami az alagút végén. Mintha dübörögnének a gépek.

Ezzel együtt úgy ítéljük meg, hogy a mostani költségvetés tárgyalásakor is aktuális beszélni erről a programról, hiszen néhány aggodalomra okot adó jelenségre szeretnénk felhívni a figyelmüket. Mindenekelőtt szeretnék visszautalni arra, hogy nincs a területnek, ha úgy tetszik, a projektnek gazdája, hiszen a költségvetési törvény tervezetében az autópálya-építéssel kapcsolatos pénzek - ha jól sejtettük, ha jól fejtettük meg - a Pénzügyminisztériumnál találhatók, miközben a Magyar Köztársaság kormányának van egy minisztériuma, amely útépítéssel, útügyekkel kellene hogy foglalkozzon. Ezenközben a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságnál vélhetően találhatók tőkeemelések, hitelfelvételek formájában a kormány által elfogadott koncepció, program megfinanszírozására a technikák.

Itt térnék rá a következő aggályos dologra: a 2117/99. számú kormányhatározatban az Orbán-kormány elfogadta az autópálya-építés programját, amely a megelőző kormány hasonló koncepcióját tíz évről hat évre igyekezett levinni, és megpróbált ezen keresztül néhány határidőt és más finanszírozási technikákat bevezetni. Azonban ha végigolvassuk ezt a kormányhatározatot, akkor aggasztónak találjuk, hogy már jó néhány határidő lejárt, nem valósult meg, és több, abban a programban megfogalmazott határidő komoly veszélybe került.

Harmadrészt pedig - amire már utaltam - teljesen kibogozhatatlanná vált a finanszírozás, az adófizetők pénze tőkeemelések révén átvándorol bankokhoz, majd részvénytársaságokhoz, és innentől kezdve semmiféle remény nincs arra, hogy a költségvetési zárszámadáskor tételesen meg tudjuk vizsgálni, hogy végül is miből és hol épültek autópályák.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mégis mi az, ami itt ebben a kérdéskörben felvethető és amiről tárgyalnunk kellene. Azt gondoljuk, tényleg szükség volna arra, hogy a magyar autópálya-hálózat öt-tíz év alatt olyanná fejlődjön, hogy mindegyik nyomvonal - az M1-es, az M3-as, az M5-ös és az M7-es - elérje az országhatárokat. Ez a nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódásunk szempontjából létkérdés.

Másodszor: térségfejlesztési, határ menti együttműködési programok érdekében olyan gyorsforgalmi utakra van szükség, amelyek ehhez az úthálózathoz kapcsolódva Miskolcról Kassára, Polgáron keresztül Debrecenbe, Nagyváradra eljutnának; a 4-es, 6-os és 8-as főútvonalak fejlesztését tartalmazná.

Harmadszor: környezet és természetvédelmi, valamint iparszervezési okok miatt nagyon fontos volna a nagyvárosokat elkerülő utak építése, több, mint amennyi a jelenlegi költségvetésben szerepel.

Negyedszer: térségfejlesztési célok érdekében ezekhez a gyorsforgalmi úthálózatokhoz kapcsolódóan jó minőségű főutak, bekötőutak, feltáróutak szükségesek. Ezek fenntartására komoly összegeket kellene fordítani.

Ötödször: mindezek finanszírozásához - amire már utaltam - a költségvetés és a nemzetközi források egyaránt szükségesek lennének, és e tekintetben az átláthatóságot kellene hogy biztosítsák a parlament számára.

Úgy ítéljük meg, hogy ezeknek a szempontoknak nem felel meg az a költségvetési rész, amely az autópályák építésével, a gyorsforgalmi utak fejlesztésével kapcsolatos. Éppen ezért nem tudjuk támogatni a költségvetés elfogadását e tekintetben sem.

Zárásként engedjenek meg még egy gondolatot, amely indokolja a magam álláspontját. Úgy is mint miskolci képviselő, aggasztónak tartom, hogy az M3-as projekt kapcsán nem szerepel, nem találjuk, nem tudtuk kinyomozni, hogy vajon az M3-as építése során a Polgártól Miskolcig tervezett M30-as autópálya mikor és miből fog megépülni, és ugyancsak aggasztónak tartjuk, hogy az elmúlt évi költségvetési törvényjavaslatokhoz és törvényekhez képest kikerült a tételek közül a Miskolcot elkerülő útszakasz továbbépítésének a finanszírozása. E két elem nélkül az M3-as folytatása logisztikai, térségfejlesztési és vállalkozásfejlesztési szempontból egyaránt torzó. Mint miskolci képviselőnek ez az utolsó érvem a tekintetben, hogy a jövő évre és az azt követő évre tervezett költségvetést nem tudom támogatni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Fidesz képviselőcsoportja négy percet átadott a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának, így módomban áll Turi-Kovács Béla képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából, két perces időtartamban megadni a szót. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Szeretném előrebocsátani, amikor azt mondtam, hogy összefoglalót mondok, kizárólag a magam és a Kisgazdapárt nevében gondoltam és mondtam, a legkevésbé sem a Ház, de még csak nem is a koalíció oldaláról. Aki ismer engem, sok mindennel vádolhat, de azt, hogy szerénytelen lennék, talán nem feltétlenül lehet a terhemre róni.

Ami a GDP-GNP, megtermelt-felhasználható javakat illeti, úgy gondolom, ebben nincs vitánk. E kettő elég meredeken és élesen elválik egymástól. De éppen ez az, ami meggyőződésem szerint arra kellene intse az igen tisztelt ellenzéki képviselőket, hogy a lehetőségekhez határolják be az igényeket; ne feltétlenül a GDP-hez, hanem az elérhető forrásokhoz és javakhoz. Ezt tette a kormány akkor, amikor prioritásokat állított fel, és ezért mondtam, mi azt támogatjuk, hogy azok a prioritások, amelyek megjelennek a Széchenyi-programban, az agrár- és vidékfejlesztési programban, a lehetőségekhez mérten jók és helyesek. Ez volt az egyik rész.

 

(15.40)

 

A másik a külföldi adósságok kérdése. Ma élesen ketté kell választani a belföldi és külföldi adósságot. A belföldi adósságot senkinek nem lehet a nyakába varrni, ha tetszik, ha nem, ezt nekünk kell nyögni. Lehet keresni, hogy ki a hibás, és érdemes is időnként keresni, hogy ki a hibás, meg kell találni, hogy ki miatt alakult úgy a helyzet, ahogy alakult, de meg kell mondanom, hogy olyan külföldi nem lesz, aki ezt tőlünk átvállalja.

És még valami, tisztelt Ház, az autópályák ügye. Engedtessék már meg, hogy azt mondjam, azzal telt el elég hosszú idő, hogy a megkötött koncessziós szerződések mellett az autópályákon utazni lehessen, és ez önmagában nem is kevés pénzbe került. Most két hiba van: vagy az, hogy nem épül az autópálya, vagy az, hogy épül az autópálya. Most épül az autópálya.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Révész Máriusz képviselő úr kért ugyancsak kétperces hozzászólásra lehetőséget, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Tompa Sándor Képviselő Úr! Amikor az MSZP és az SZDSZ kormányon volt, azt tervezték, hogy az M3-as autópálya útdíja egy hónapra - még egyszer mondom, egy hónapra - húszezer forint legyen 1999-ben. Ha ez a miskolciak és a borsodiak érdekét szolgálta volna, akkor ezen nagyon meglepődnék. Most az autópálya díja az M1-essel együtt, az M3-as és az M1-es, egy év alatt ennyi reálértékben. Azt hiszem, hogy ez sokkal jobban szolgálja a borsodi és a miskolci lakosok érdekeit, mint az önök autópálya-programja.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem Tompa Sándor képviselő urat, hogy be van kapcsolva a gépe, vagy csak úgy maradt. (Jelzésre:) Köszönöm szépen. Ékes József képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget.

 

ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, és nagyon szívesen én is még egy percet átadok Turi-Kovács Bélának, ha éppen úgy szükségeltetik. Turi-Kovács Béla képviselőtársam mondta, hogy a kormány megpróbál a maga részéről prioritásokat sorolni. Ennek alapján történnek azok a fejezeti emelkedések, amelyek tapasztalhatók a mostani költségvetésben, a 2001-es, 2002-es költségvetésben is.

Teljesen logikus, hogy az úthálózattal kapcsolatban egyszerre minden utat úgysem tudunk megépíteni, hiszen óriási lemaradásaink vannak, tehát ott is egyfajta prioritási sorrendet kell kialakítani, mint ahogy a 8-as út esetében is több megyének az összefogásával próbáljuk ezt a prioritási elvet valami úton-módon úgy jobbítani, hogy a 8-as útnak a szélesítése is el tudjon indulni. Prioritásban én elsősorban azt látom, hogy amikor egy-egy fejezethez, egy-egy tárcához érünk, akkor önmagában annál a tárcánál az a tendencia, amely nyomon követhető, egy általános beállított tendencia, mint például az egészségügy esetében az állandó lemaradás, vagy ha veszem a környezetvédelmi tárcának az esetét, amelynél a prioritási elvek nem valósulnak meg, hiszen tudjuk azt nagyon jól, hogy a környezetvédelem területén milyen óriási lemaradásaink vannak. Ahhoz, hogy valóban a hozzárendelhető európai uniós támogatásokat is megfelelőképpen hozzá tudjuk csatolni ehhez a költséghez, mindenképpen a megfelelő önerővel is a tárcán belül rendelkezni kell.

Tehát valóban, ha prioritási elvekről beszélünk, akkor ezeket kell sarkalatosan figyelembe venni, és nem önmagában egy-egy fejezetben megkeresni azt, ami miatt nem fogom megszavazni majd a költségvetést esetleg, mint ahogy nagyon sokan mondják, hogy ezt megtaláltam, és emiatt nem szavazom meg. Tehát valóban egy költségvetés egészét kell figyelembe venni, és abból tényleg a prioritásoknak a helyességét és annak a sorrendjét kell nagyon pontosan eltalálni, hogy valóban az a lakosság szélesebb körével is tudjon találkozni.

Köszönöm. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Csiha Judit képviselő asszony, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Tájékoztatom a képviselő asszonyt, hogy 11 perc 10 másodperc áll rendelkezésére a képviselőcsoportjának. Öné a szó.

DR. CSIHA JUDIT (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Így az általános vita vége felé fontosnak tartom újra felidézni, hogyan is került az ország kétéves költségvetéséről szóló javaslat a tisztelt Ház asztalára. "Büdzsé a színfalak mögött" - ezzel a címmel jelent meg terjedelmes újságcikk az egyik országos napilapban ezen a héten.

A kétéves költségvetési törvényjavaslat elemzése közben az újságíró arra a következtetésre jut, hogy az új köztársaság fennállása óta soha nem gyűrte a kormány így maga alá a parlamentet, mint most. Igaza van, mert a kormány egyfelől negligálta azon törvényi előírásokat, hogy olyan állapotban nyújtsa be a törvényjavaslatát, amikor annak jogi feltételei már megvannak, vagy sarkosabban fogalmazva, amikor nem ütközik lassan megszámlálhatatlan törvényi rendelkezésbe maga a benyújtás, másfelől, amikor eldöntötte, hogy mit is akar, azaz mire és mennyit kíván költeni a következő két évben. Nem hozta volna olyan helyzetbe az Országgyűlést, hogy olyan kormányzati szándékokról kelljen vitatkoznia, amelyek naponta változnak, és a vitaidő jelentős részét ne azzal kelljen tölteni, hogy hogyan lehet egy törvénysértő javaslatból a törvényeknek megfelelő törvényt fabrikálni, ahelyett, hogy arról vitatkoznánk, mire mennyit költsünk. Mivel azonban a kormány a javaslatban leírt szándékain is változtatott, továbbá nem nyújtotta be előzetesen a szükséges törvénymódosításokat, komoly esélye van annak, hogy más törvényekbe ütköző törvény születik. Nem zárom ki, hogy alkotmánysértő is lesz.

Nem nyugtat meg az ÁSZ véleménye sem, hiszen a véleménye kialakítására alig volt ideje, mert a törvényjavaslatot az Országgyűlés elé történő benyújtást követően, szeptember 18-án kapta csak meg. Az elmúlt évhez hasonlóan a részletes indokolásokat tartalmazó fejezeti kötetek az ÁSZ véleménye elkészítéséig még előzetes munkaanyagként sem álltak a rendelkezésére. Ez azt jelenti, hogy a számok megalapozottságát nem volt módja véleményezni. Maga az ÁSZ is aggályosnak találta, hogy a benyújtott költségvetési javaslat a későbbiekben hatályosuló jogszabályra épül. Erről az előző percekben is volt szó. Senki nem vitatja a kormánynak azt a jogát, hogy akár két évre határozza el az ország költségvetését. Ez azonban azzal a fokozott felelősséggel jár, hogy még körültekintőbben, alaposabban kell azt előkészíteni. Ez azonban az ÁSZ szerint sem sikerült.

Az e héten zajlott vitában sokan és sokszor felhívták a figyelmet arra, hogy egy olyan gyorsan változó hazai és nemzetközi gazdasági környezetben, amelynek éppen ebben az évben is tanúi és szenvedő alanyai voltunk és vagyunk, különös kockázata van a több évre kiható döntésnek. Úgy tűnik, a kormány a tervezést összecserélte a költségvetéssel. Az ÁSZ szerint a 2001. évi előirányzatok teljesülése jelentős teljesítési kockázatokat tartalmaz. Ezt növeli, hogy a tervezés időszakában olyan bevételekre és kiadásokra is terveztek előirányzatot, amelyekre még érvényes megállapodással nem rendelkeznek. Nincs okunk kételkedni e megállapítás igazában. Adódik a kérdés: akkor mekkora kockázatot tartalmaz a 2002. év? Mi a megoldás, ha másként alakul az élet? Pótköltségvetés? Választási évben? Ugye, nem gondolják komolyan, képviselőtársaim? Nem lett volna becsületesebb nyugodtan előkészített éves költségvetést beterjeszteni, és előkészíteni a 2002-est?

Persze vannak a javaslatban technikák a megoldásra is. Ez évben kipróbált és eredményes technika az infláció alátervezése, amellyel jelentős többletbevételhez jut a büdzsé, ami ellenőrzés nélkül költhető, és a felhatalmazások sora is. Jelentősen megnő a kormány által felhasználható általános tartalék, csaknem háromszorosára nő a Hitelgarancia Rt. garanciakerete azzal a kitétellel, hogy ha ezt nem sikerülne elkölteni, majd a pénzügyminiszter megmondja, hogy mire költhető; vagy a bűvös Széchenyi-terv, amelyről ugyan még kormányhatározat sincs, így megfoghatatlan és ellenőrizhetetlen; vagy az ugyancsak ebben az évben jól kipróbált zárszámadás, ahol minden kellemetlen dolgot el lehet dugni.

A változó kormányzati szándékokról: nem tudta a kormány a javaslat benyújtásakor, hogy később kiegészítő családi pótlékot is kíván adni? Vagy nem tudta a kormányfő, hogy újabb 70 milliárdot adna nyugdíjakra? Ez családok százezreit érintheti. Miért nem tartozik a parlamentre? Nem tudta, hány százalékot kíván a tb-járulékokon csökkenteni? Milyen egyeztetések előzték meg ezt a benyújtást?

És itt meg is érkeztünk az alkotmány által garantált és kétharmados törvényben előírt egyeztetési kötelezettséghez. A kormány hivatalba lépése óta nem, vagy nem a törvényeknek megfelelően véleményezteti a költségvetési javaslatot az érdekképviseletekkel. Egyikük kénytelen volt ezért beperelni az egyeztetésért felelős tárcákat, és a bíróság jogerősen kimondta: törvényt sértettek. A kormány ennek ellenére ugyanúgy benyújtja újabb javaslatát a Háznak. Hol marad a törvények, az igazságszolgáltatás, az ítéletek tisztelete? Nem elég az érdekképviseletek ismételt kérése; perbe kell fogniuk a minisztériumokat, és így sem tudják elérni, hogy a kormány megtartsa a törvényt? Hiteltelenné vált az a kormányfői szózat, hogy minden embernek tisztelnie kell a törvényt.

 

 

(15.50)

 

Vegyék észre, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy a jogállam lebontásához asszisztálnak!

Egy bekezdés a kétéves költségvetés lehetőségének vitájához. Való igaz, a zárszámadási törvényben önök meg fogják szavazni az államháztartási törvény módosítását, amely lehetővé teszi a kétéves büdzsét - ezt akár utólagos reparációnak is fel lehet fogni. De más törvények is előírják az egyéves költségvetést, mint például a bírák jogállásáról szóló kétharmados törvény, és van közöttük más kétharmados is. Ezeket mikor fogják módosítani? Ezt csak újabb adalékul hoztam fel a rossz előkészítésre. Sajnálom, hogy az igazságügy-miniszter mint a jogi előkészítés felelőse ehhez a javaslathoz adta a nevét.

Ha nem vizsgálnánk a törvényjavaslat tartalmát, amit a képviselőtársaim a héten bőségesen megtettek, akkor is alkalmatlannak kell minősíteni e jogrontó törvényjavaslatot tárgyalásra és határozathozatalra. Egy tisztességes megoldás létezik: a javaslat visszakérése és átdolgozás után a törvényeknek megfelelően újbóli benyújtása.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a jelenlegi állásban az időátadásokat is figyelembe véve - hiszen legutóbb az MDF képviselőcsoportja tájékoztatott, hogy két percet át kíván adni a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának - a Fidesz képviselőcsoportjának 20 perc, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának 4 perc 10 másodperc, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának az átadással 4 perc 40 másodperc, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának ugyancsak 4 perc 40 másodperc áll a vitában rendelkezésére.

Turi-Kovács Béla képviselő úr jelezte kétperces hozzászólási igényét, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjától, így öné a szó, képviselő úr.

 

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Azt hiszem, ha valakinek nem kell ezt mondani - a közönségnek mondom ezért kizárólag -, Csiha Judit képviselőtársam pontosan tudja, hogy a kétéves költségvetés elfogadása esetén a garanciális lehetőségek nem változnak, nem csökkennek. Az átjárhatóság nem jön létre és nem következik be a négy alrendszerben, nem történik olyan változás, amely ne lenne korrigálható, és amely ne lenne kiküszöbölhető egy kedvezőtlen változás esetén.

Egy költői kérdést szeretnék feltenni. Vajon tisztességesebb és jobb megoldás-e az, ha egy választási év előtti decemberben elfogad a kormánytöbbség egy olyan költségvetést, amely a következő választási évre - annak közeli ismerete alapján - határoz meg olyan tételeket, határoz meg olyan részeket, amelyek determinálják a következő kormány helyzetét? Ha van bizonytalanság a kétéves költségvetésben - mert kétségtelenül van -, akkor a kormány most azt a kockázatot vállalta, hogy nem tud, nem lehet olyan helyzetet teremteni, mint amilyen helyzetet teremtett az előző kormány ennek a kormánynak. Ha ez így van, akkor most a tisztesség is szóljon azokból, akik itt ezen elgondolkodnak, hogy nem ez-e a korrektebb. Nem az a korrektebb, ha nem eszerint fog megváltozni?

Tudom, lehet erre egyszerűen rámondani, hogy nem, és a vállat is meg lehet húzni, de ennek ellenére az a nagyon határozott álláspontom, hogy ezt a fajta magatartást tisztességesebbnek kell ítélni, mint azt a lehetőséget, ami benne rejtőzik abban, hogyha 2001 decemberében, az összes lehetőség ismeretében, egy kormány megszab valami olyan költségvetést, ami már tényleg választási költségvetés.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelemmel a leadott jelentkezési sorrendre, az időkeretekre, Göndör István képviselő úr következik, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából rendes hozzászólásra. Tájékoztatom a képviselő urat, hogy 4 perc 10 másodperc áll rendelkezésére. Öné a szó.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Ebben a hosszú vitában - még figyelemmel arra is, amit Turi-Kovács Béla elmondott - csak arról szerezhettünk mély benyomásokat, hogy a törvények betartása a magyar kormányra nem kötelező, miközben minden állampolgárától elvárja a jogkövető magatartást. Azt gondolom, egészen más oka van annak, hogy itt most kétszer egyéves költségvetésről van szó; valójában arról van szó, kedves Turi-Kovács Béla képviselőtársam, hogy a kormány nem bízik abban, hogy egy év múlva lesz még olyan többsége, hogy el tudjon fogadtatni egy költségvetést a 2002. évre.

Miért? Mert ebben a költségvetésben sincs semmi olyan érdemi áttörés - például a nagy ellátórendszerekben való változtatás -, ami lehetővé tette volna a költségvetés struktúrájának megváltoztatását. Nem merte felvállalni a prioritásokat - erről itt napokon keresztül vitatkoztunk -, a fűnyíróelv alapján mindenhol egy kicsit, de nem mertek az egészségügyre vagy az oktatásra az átlagnál is nagyobb változtatásokat tenni.

Ugyanakkor elhangzott az, hogy remélhető, hogy mégiscsak bekerül a rendszerbe a családi pótlék kiegyenlítése, és nem fogjuk elfelejteni az államtitkár úr tegnap esti ígéretét, hogy amennyiben az infláció mértéke mégiscsak megváltozna a tervezetthez képest, a plusz 3 százalék akkor is igaz lesz. Nagyon kíváncsian várjuk ezt. Szomorúan vettük tudomásul, hogy a kisvállalkozások előtt a társaságiadó-rendszerben elhúztak egy mézesmadzagot, de ezt a járulékcsökkentés visszafogásával már azonnal el is vették. Sokat vitatkoztunk arról, hogy megtévesztő-e vagy sem ez a költségvetés. Miszerintünk igen, és tehette ezt a kormány azért, mert már biztos tudatában van annak, hogy sem a 2001., sem a 2002. évi költségvetésről már nem kell számot adnia itt, a parlamentben. Szomorúan vettük tudomásul, hogy a miniszterelnök úr rövid távú érdekekre hivatkozva mindent feláldoz, sőt még generációs konfliktust is hajlandó kelteni. Megtudtuk azt is, hogy a Fidesz valójában nem akar kompenzációt a háztartási energiaárban, tehát továbbra is azok élveznek előnyt, akik a gazdagabb rétegekhez tartoznak. Megtudtuk azt is, hogy a nyugdíjasok csak morzsákat kaphatnak vissza az 1999. évben elszenvedett veszteségükből; és ugyanakkor konstatálnunk kellett, hogy a kormány az első lehetséges pillanatban elvette a költségvetésben biztosított tartalékot az intézményrendszertől, és ezt a bázisidőszakban nem adta vissza.

Talán elmondhatom azt is, hogy a vitából egyértelműen kiderült, a kormánypárti frakciók eléggé eltávolodtak, nagyon kevesen szóltak hozzá, így a Fidesznek lehetősége volt hatalmas időkerettel bírni, amit mi az első pillanattól kezdve sérelmeztünk.

Kedves Képviselőtársaim! Mi, a szocialista frakció is bízunk abban, hogy gazdasági növekedés lesz, de azt akarjuk, hogy ebből nagyon széles rétegek részesüljenek. Ezért adtunk be módosító javaslatokat annak ellenére, hogy nem tartjuk jónak ezt a költségvetést, mert hiszünk abban, hogy van jobb elosztási módszer.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen a hozzászólását, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Latorcai János képviselő úr jelentkezett még hozzászólásra, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Közeledvén az általános vita végéhez, illő, hogy röviden megvonjuk az eddigiek mérlegét.

Való igaz, nálunk még szokatlan, de a folyamatosság, a kiszámíthatóság és a tervezhetőség szempontjából fontos, hogy a Magyar Köztársaság és benne a családok, a vállalkozások és egyéb piaci szereplők ne csak egy, hanem két évre kiszámíthatóan tervezhessék kiadásaikat, bevételeiket. Mint minden újtól, lehet ettől is félni, lehet ettől is idegenkedni, de ha alaposabban a dolgok mélyére tekintünk, és természetesen figyelünk gazdaságunk állapotára is, könnyen megállapíthatjuk, hogy nem valamiféle, a realitásoktól elrugaszkodott költségvetésről van itt szó, hanem nagyon is a gazdaság valós, erőteljes, építő és növekedést biztosító eredményeiről, az azzal megalapozott költségvetésről. Ugyanis ez a költségvetés segíti a középréteget, segíti a kisembereket.

 

 

(16.00)

 

Az előző években nyújtottaknál lényegesen többet ad a nyugdíjasoknak, a családoknak, a gyermeküket egyedül nevelőknek. Ez a költségvetés, mint azt a vita során már többször bizonyítottuk, vállalkozásbarát, amely garanciát jelent az elmúlt évek tartós növekedésére, és amely a méltatlanul elhanyagolt vidéki településeket is támogatja. Ez a költségvetés nagyobb hangsúlyt fektet uniós csatlakozásunkra, a honvédelemre, a bűnözés visszaszorítására, a környezetvédelemre, a sport- és civil kezdeményezések támogatására, mint azt korábban bárki is tette.

Különösen örömteli, hogy a kormány e költségvetésben a kis- és középvállalkozások, a családi vállalkozások, a kutatás és a fejlesztés támogatására is minden eddiginél komolyabban és erőteljesebben gondol. Természetesen önkritikusan azt is meg kell állapítani, hogy még mindig vannak olyan területek, amelyekre viszonylag kevés forrás jut, hiszen ebben a költségvetésben a több száz milliárdot igénylő, 40 éven át elhanyagolt egészségügy helyzetének rendezésére a szükségesnél kevesebb pénz található.

Örvendetes viszont, hogy erőteljesebb hangsúlyt kap az olyan műemlékek rekonstrukciója, amelyeket nemcsak az enyészettől kell megvédeni, hanem szellemi valójukban is illő azokat átörökíteni. Hiszen, ha ezt nem tesszük, nemcsak mi, hanem az utánunk következő nemzedékek is szegényebbek lesznek. Úgy hiszem, az sem vitatható el a kormánytól, hogy a méltatlanul elhanyagolt vidék gazdasági és kulturális fejlesztésére lehetőségein felül fordít gondot.

Természetesen a világpolitikai folyamatok, a dollár, az euró árfolyam-ingadozása, az olaj világpiaci ára, és a különböző világpiaci események változtathatnak a körülményeken, de úgy hiszem, mindez nem tántoríthat el bennünket attól, hogy e mellett a költségvetés mellett kiálljunk. A már hat napja folyó parlamenti vita nem teszi kétségessé számomra, hogy a költségvetés vitája elsősorban politikai kérdés, hiszen a szakmai alátámasztást, úgy hiszem, a vita során valamennyien megadtuk.

Az ellenzéknek magától értetődő természetességgel az a dolga, hogy kritizálja a tervezetet, felhívja a figyelmet az esetleges tévedésekre, a vélelmezett hibákra. Ugyanakkor a kormány, a kormánypártok felelőssége pedig az, hogy biztosítsák az ország működőképességét, az elkövetkező években a gazdaság növekedését, a családok helyzetének jobbítását, a kiszámíthatóságot, a folyamatosságot, a fejlődés, a gazdagodás lehetőségét.

A tisztelt Ház asztalán fekvő költségvetés-tervezet mindezeket a célokat megítélésünk szerint minden eddiginél jobban szolgálja. Ennek megfelelően tisztelettel ajánlom képviselőtársaim figyelmébe ezt a költségvetést. Kérem, nemzeti érdekeinket szem előtt tartva az ellenzék és a kormánypártok együtt adjanak esélyt az új évezred küszöbén egy valóban jobb, egy boldogabb, egy gazdagodóbb Magyarország megteremtésére.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Varga Mihály pénzügyminisztériumi politikai államtitkár úr kért két percben hozzászólási lehetőséget. Államtitkár úr!

 

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony, elállok.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Az államtitkár úr elállt a hozzászólási szándékától. Megadom a szót két percben Turi-Kovács Béla képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Azt gondolom, hogy ez a vita mindannyiunkat meggyőzhetett arról - amit eddig is tudtunk persze -, hogy nincs tökéletes költségvetés, és még a tökéleteshez közel álló költségvetés sincs még azokban, nem mondanám, hogy boldogabb, legfeljebb gazdagabb országokban, ahol sokkal könnyebben lehet a költségvetésen belül megtalálni azokat a helyes arányokat, éppen a rendelkezésre álló igen nagy források miatt, mint ahogy ezt nálunk lehet tenni.

Ezért csak arról lehet szó, hogy jók-e azok a prioritások, amelyekről annyit beszéltünk, helyesek-e, jól választottuk-e ki vagy sem. Megítélésem szerint elsődlegesen erről lehet szó, és meggyőződésem szerint nagyrészt a jó szándékú ellenzéki felszólalások is erről szóltak. Arról szóltak, hogy bizonyos kérdéseket talán nagyobb hangsúllyal vagy más forrásokkal kellene megjeleníteni a költségvetésben.

Mi szilárdan meg vagyunk arról győződve, hogy a lehetőséghez mérten a legjobb prioritásokat állítottuk fel, de természetesen csak a kétévi idő fogja eldönteni, hogy ez valóban így van-e. Hogy valóban igaz-e ez a meggyőződés, azt ez a két év fogja eldönteni. A kormány és az egész kormányzó koalíció, nem tagadom, jelentős kockázatot vállalt azzal, amikor kétéves költségvetést kíván elfogadni a tisztelt Házban, hiszen minden olyan, azt kell mondanom, szerencsétlen körülmény, amely akadályozná ennek a költségvetésnek a teljesülését, valószínűleg visszahull a mi fejünkre, a kormány fejére. Ha ezt vállalni mertük, akkor, azt gondolom, annak tudatában tettük, hogy jó cél érdekében próbálunk valami újat hozni az ország számára.

Mi ahhoz kérjük a támogatását nemcsak a kormányoldalnak, az ellenzéknek is, hogy a jó célok legalább, amelyeket ők is annak (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) tartanak, valósuljanak meg ebből a költségvetésből. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Varga Mihály államtitkár úr kért ismételten két percben hozzászólási lehetőséget. Öné a szó, államtitkár úr.

 

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Így a vita végéhez közeledve engedjék meg, hogy röviden köszönetet mondjak azért a munkáért, ami az egész hetet jellemezte, és a köszönetemet hadd fejezzem ki mind az ellenzéki, mind a kormánypárti képviselők számára. Azt gondolom, hogy először próbálkoztunk egy olyan tárgyalási metodikával, amikor folyamatosan, majdhogynem megszakítás nélkül tárgyaltuk végig a hetet, és először próbálkoztunk olyannal, hogy ne egy, hanem kettő esztendőre próbáljuk meg elkészíteni a Magyar Köztársaság költségvetését.

Azt gondolom, hogy ez a munka sikeres volt, hiszen sikerült végigvennünk olyan problémás pontokat e költségvetésből, amelyek mind a kormánypártok, mind az ellenzéki képviselők számára egyfajta csomópontot jelentettek ebben a vitában. Még egyszer tehát köszönöm ezt a munkát, ugyanakkor szeretném azt is hangsúlyozni, hogy az egész heti vita a kormányétól alapvetően eltérő gazdaságpolitikát nem vázolt fel. Meggyőződésem, hogy a magyar gazdaság az elmúlt években egy olyan pályára állt rá, amely hosszú távon meghatározhatja azt, hogy a költségvetés mozgástere mekkora lehet, és meghatározhatja azt is, hogy a különböző társadalmilag fontos célokra - egészségügy, agrárgazdaság, honvédelem, közbiztonság és így tovább - mennyit tudunk költeni.

A számomra nem jelent önálló gazdaságpolitikát, ha különböző pluszigényekkel jelentkeznek egyes parlamenti frakciók. Az MSZP részéről egy 280 milliárd forintos pluszigény hangzott el, az SZDSZ részéről 300 milliárd forint. Önmagában a kormányban is megvan az a törekvés, hogy bizonyos területekre többet fordítson, de azt gondolom - és ez a választóvonal az ellenzéki és a kormánypártok között -, hogy a kormányzati felelősség azt is jelenti, hogy azzal tudunk gazdálkodni, ami egy adott esztendőben rendelkezésünkre áll.

Még egyszer megköszönöm a munkájukat, és kívánom és kérem is egyben, hogy a részletes vitában is majd ezzel a visszafogottsággal, higgadtsággal és tárgyszerű vitával találkozzunk.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ékes József képviselő úr kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, az MDF képviselőcsoportjából. Öné a szó.

 

ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Talán egy utolsó hozzászólás az MDF frakciója részéről, amit államtitkár úr a maga részéről is elmondott. Maga az MDF-frakció a költségvetés szempontjából nem olyan nagy mértékben tárcafüggő, mint ahogy esetleg sok más esetben ez megfogalmazódik. Úgy érzem, hogy az MDF-frakció a hat nap folyamán szerényen, de szakmai szempontból megpróbálta megfogalmazni azokat a kritériumokat, amelyeket nyolc pontban alapvetően már jelzett a kormányzat irányába a költségvetés összeállítása folyamán.

Az MDF-frakció nem mondta még ki teljes egészében azt, hogy igenis teljes mellszélességgel tudja támogatni a 2001-2002-es költségvetést.

 

(16.10)

 

Ha azokat a módosító indítványokat, amelyeket megfogalmaztunk és a hat nap folyamán beadásra kerültek, és ezek a költségvetés összeállításánál valóban figyelembe lesznek véve, egészen biztos, hogy a 2001-2002. évi költségvetést el fogja fogadni az MDF-frakció is.

Úgy érzem, hogy folyamatosan nem vádaskodva, hanem valóban a parlamenthez méltóan próbáltuk megfogalmazni az érveinket, ellenérveinket úgy, hogy valóban jobbító szándékkal lehetőség szerint kerüljenek be a költségvetés módosításai alapján az elfogadott költségvetésbe, és annak alapján valóban a prioritási elvek szélesedni tudnak egy kissé, erőteljesebbé tudnak válni azokon a területeken, amelyeket ma már valóban az állampolgárok is egyre jobban kellene hogy érezzenek. Azért is mondom, hogy egyre jobban kellene hogy érezzék, hiszen a gazdasági eredmények azt mutatják és azt vonják maguk után, hogy ma már valahol tényleg a lakosság irányában is minél erőteljesebben le kell csapódniuk azoknak az eredményeknek, amelyeket az ország gazdasági fejlődése a maga irányában fel tud mutatni, és ezt az állampolgároknak is egyre jobban érezniük kell.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Így a vita végén megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Tekintettel arra, hogy nincs több felszólalási szándék, és az idő is nagyjában-egészében valamennyi frakció számára letelt, megkérdezem Varga Mihály pénzügyminisztériumi politikai államtitkár urat, hogy kíván-e még reagálni a vitában elhangzottakra. Államtitkár úr!

 

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Majd a vita későbbi szakaszában még lesz erre mód.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitát lezárom, a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor.

 

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Mécs Imre képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából, "Út a forradalomhoz 1956-ban" címmel. Megadom a szót a képviselő úrnak.

 




Felszólalások:   1   1-243   243-244      Ülésnap adatai