Készült: 2020.08.14.22:48:51 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

107. ülésnap (1999.12.08.),  1-37,332-414. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita lefolytatása
Felszólalás ideje 1:41:29
3:20:03


Felszólalások:   1   1-37,332-414  Előző      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm jelen lévő képviselőtársaimat és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunkat. Köszöntöm munkatársainkat. Az Országgyűlés ülésszakának 26. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Juhászné Lévai Katalin és Herényi Károly jegyzők lesznek segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelemmel arra, hogy valamennyi feltétel adott már, hogy a mai munkánkat megkezdjük, soron következik a Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése.

Az előterjesztést T/1816. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/1816/3. és 32. számokon kapták kézhez.

Dávid Ibolya miniszter asszonynak megadom a szót, a napirendi pont előadójának, az ajánlás értelmében 15 perces időtartamban. Miniszter asszony az expozéját a pulpitusról kívánja elmondani. Miniszter asszonyt illeti a szó.

DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter, a napirendi pont előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Megilletődöttséggel állok önök előtt, és meghatódottságom nem csupán az én egyéni életem, hanem az egész magyar nemzet szempontjából vizsgálva is e kivételes alkalomnak szól. Erre a Szent István-i államalapításról és a Szent Koronáról szóló törvényjavaslat ad okot.

A koronánk az Európától származó egyik legősibb hiteles pecsét; az első az ezer év előtti uniós tagságunkon. E koronával fogadták Magyarországot Európa egyenrangú államalkotó tényezőinek a közösségébe a tagországok. A korabeli Európa számos érdeket megtestesítő államalakulatait a kereszténység foglalta vallási és szellemi-kulturális unióba. Egy nép, egy nemzet, egy ország életében iszonyúan nagy dolog ezer évet megélni olyan viharos történelmi körülmények között, mint amelyek a magyarságnak osztályrészül jutottak. Ennek érzékeltetésére elegendő lenne csupán felsorolni azoknak a népeknek a nevét, amelyek a magyar honfoglalás óta megfordultak a Kárpát-medencében. E népek vagy szétszóródtak, vagy más nemzetekbe olvadtak be, mára már nem csupán államiságuknak nincs nyoma, de nyelvük, kultúrájuk is messzi évszázadok ködébe veszett.

A gondviselés kegyelme, hogy a magyarság, amely történelme során oly sokszor állt karnyújtásnyira a teljes pusztulástól, ezt az ezer évet nem csupán megélte, hanem akként élte meg, hogy ma hazánk közmegbecsülésnek örvendő tagja a szabad, független országok demokratikus családjának.

Ezért tartom én személyes megtiszteltetésnek, hogy a kormány megbízásából nekem nyílt lehetőségem e törvényjavaslatnak az Országgyűlés elé terjesztésére. Vallom, nem csupán én vagyok kiváltságos helyzetben, hanem abban vagyunk mindannyian, akiknek megadatott megélnünk a kétezredik évet és a magyar államalapítás ezredik évfordulóját.

A kétezredik év a világ magyarságára különös felelősséget hárít. Az az erkölcsi küldetésünk, hogy emelkedett lélekkel, kicsinyes napi torzsalkodásokon felülemelkedve, lelkünket ünneplőbe öltöztetve tekintsünk vissza a mögöttünk álló ezer évre, egyszersmind erőt merítsünk a sok csatát elvesztő, de minden sorscsapás után talpra állni és megújulni képes nemzet élniakarásából, ama nem csekély feladatok elvégzéséhez, ami ma előtte áll.

Ez a törvényjavaslat egyesíteni akar, a vitákon felülkerekedve a nemzet egységén munkálkodni. Egyik célja lezárni a rendszerváltás tízéves folyamatát, annak minden gondjával, keservével és ellentmondásosságával együtt, hogy végre ne azt hangsúlyozzuk, ami elválaszt bennünket, hanem arra összpontosíthassunk, és arra összpontosíthassuk alkotó erőinket, energiáinkat, amiben valamennyien egyetértünk, ami összeköt és ami előrevisz.

(8.10)

Akár a magyar állam fennállásának ezer évét, akár a legutóbbi évtized történéseit vizsgáljuk, számtalan olyan esemény van, amely megosztotta a magyar társadalmat. Legfőbb ideje tehát, hogy legalább az ezeresztendős magyar államra vonatkozó alapvető történelmi tényeket illetően egyetértésre jussunk. Tisztában vagyok vele, hogy alkotmányunk kimondja: tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudományok művelői jogosultak. Éppen ezért ez a törvényjavaslat a legkevésbé sem kíván dönteni olyan kérdésekben, amelyekről még a történészek körében is vita folyik.

Csupán zárójelben jegyzem meg, hogy a történészek véleménye a honfoglalás évét illetően is megoszlik. Úgy vélem, nem az az alapvető kérdés, hogy pontosan melyik napon helyezték az egykori Vajk, számunkra immár Szent István fejére a királyi koronát, de talán még az sem, hogy az vajon ugyanaz a korona volt-e, amelynek rajzos ábrázolata ma a Magyar Köztársaság címerét ékesíti. E kérdések tisztázását nyugodtan rábízhatjuk a tudomány avatott művelőire. De ami minden vitán felül álló történelmi tény: egyfelől a magyar államalapítás szorosan és elválaszthatatlanul összekapcsolódott Szent István nevével és életművével, másfelől a magyar Szent Korona hosszú évszázadokon át kiemelkedő szerepet játszott a magyar történelemben. Ha innen indulunk el - márpedig a törvényjavaslat ezt teszi -, akkor én abban reménykedem, hogy nincs a Ház falai között egyetlen képviselő sem, aki e két alapkérdésben más véleményem lenne, mint a törvényjavaslat előterjesztője.

Emlékeztetnék rá: a címervitát a Magyar Országgyűlés közel tíz évvel ezelőtt lefolytatta, azóta mind az ország népe, mind más nemzetek megszokták, hogy a Magyar Köztársaság címerét a Szent Korona ékesíti. Ez annak a kifejezésre juttatása, hogy napjainkban a Szent Korona nem királyi jelkép, hanem a magyar államiság szimbóluma, amely egyben a nemzet ragaszkodását is kifejezésre juttatja a történelmi múlt eme becses ereklyéje iránt. Ezzel áll összefüggésben, hogy a törvényjavaslat az Országgyűlés épületét jelöli ki a Szent Korona és a hozzá tartozó jelvények őrzési helyéül.

Három dolgot szeretnék egyértelműen tisztázni:

Az első: a törvényjavaslat sem nyíltan, sem burkoltan nem módosítja hazánk hatályos alkotmányát. A Szent Koronának, miként az elmúlt tíz évben sem volt, ezután sem lesz befolyása az ország államformájára.

A második: a törvényjavaslat preambuluma, a magyar államiság ezer évére visszatekintve, történelmünk egy lezárt fejezetét elemezve tesz említést a Szent Koronához hosszú időn át kapcsolódó közjogi tanról (Csige József: Elég zavarosan!), azért, mert a magyar közjogi gondolkodás történetéből ez kitörölhetetlen. Ugyanakkor sem a preambulum, sem maga a normaszöveg nem irányul a Szent Korona-tannak sem a modernizálására, sem az újjáélesztésére.

A harmadik: a Szent Koronának az Országgyűlés épületében való elhelyezése sem értelmezhető akként, mintha a Magyar Köztársaságban a Szent Korona jogi személyiséggel rendelkezne vagy bármilyen közjogi szerepet töltene be, illetőleg a legcsekélyebb mértékben is befolyással lenne a Magyar Köztársaságnak ama független államokkal való viszonyára, amelyek egy korábbi történelmi korszakban a Szent Koronához tartoztak.

Úgy vélem, ezen a helyen és ilyen alkalomból kizárólag a nyílt és egyenes beszédnek van helye. Őszintén remélem, hogy mindaz, amit ebben a három pontban megpróbáltam összesűríteni, ilyen volt, s megnyugtatja mindazokat, akik a törvényjavaslatból mást próbáltak kiolvasni, mint amire irányul, és ami tiszta szándékaink szerint benne van.

Továbbmegyek: minden ember gyarló, még esendő is, és ez alól a törvény szerkesztői sem jelentenek kivételt. (Csige József: Hát nem!) Ha netán a legjobb szándékaink ellenére, tisztelt képviselő úr, a preambulumból más olvasható ki, mint amiről az imént kategorikusan, három pontban szóltam, a kormány a törvényjavaslatban, nyíltan vállalt értékrendjének feladása nélkül nyitott a szövegpontosító javaslataik meghallgatására és megfontolására. (Csige József: Ráfér!) Ezzel kapcsolatban szeretnék e helyről köszönetet mondani Torgyán József képviselő úrnak és miniszter úrnak (Tóth Károly: Éljen! - Bauer Tamás: Hol van?!), aki visszavonta a törvényjavaslatát, minden bizonnyal abban a reményben, hogy ezáltal elősegíti a minél szélesebb körű konszenzust, a különböző értékeket és érdekeket megjelenítő és a történelemhez is másként viszonyuló politikai pártok között. (Közbeszólások az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Örömmel vettem tudomásul a Magyar Szocialista Párt bejelentését, hogy képviselői részt vesznek e nemes törvényjavaslat szavazásán. Mivel eredendően optimista alkatú vagyok, ezért ezt a gesztust úgy értelmezem, mint egy előrelépést a konstruktív parlamenti együttműködés irányában, amely arra a reményre is feljogosít, hogy augusztus 20-áig megtaláljuk az ötpárti együttműködés lehetőségeit egy másik törvényjavaslat tekintetében az alkotmánymódosításra és az alkotmánymódosításnak három pontjában: címéből törölni kellene az 1949. évi XX. törvényre való utalást, amely a legszégyenteljesebb Rákosi-évre utal számunkra; az alkotmány ideiglenességét hangsúlyozó bevezetés helyett egy ezeresztendős országhoz méltó preambulummal szeretnénk ellátni; és az alapvető jogokról szóló fejezet is elfoglalná az őt megillető helyet az alkotmány szerkezeti rendszerében.

Mindezek előrebocsátása után térek rá néhány dologra a Szent Korona őrzésével és látogatási lehetőségével kapcsolatban.

Megalapozatlanok azok az aggályok, hogy az Országházban sokkal kevesebben láthatnák a Szent Koronát, mint a Nemzeti Múzeumban. A Nemzeti Múzeumot évente 300-400 ezer látogató keresi fel, míg a Parlamentet az elmúlt évben több mint 240 ezren látogatták meg. (Kertész Zoltán közbeszól. - Sasvári Szilárd: Ne hőbörögjetek már!) Minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy a Szent Korona Parlamentben való elhelyezése esetén jelentősen megnő az érdeklődés az Országház iránt, ami majd a látogatók számában is megmutatkozik. Meggyőződésem, hogy a csodálatos Kupolateremben az érdeklődők nagyobb élményben részesülnek, mint eddig bármikor.

A látogatók számának kívánatos emelkedése sem okozna zavart az Országgyűlés működésében, hiszen jelenleg is összeegyeztethető a parlament működése az Országház mint műemlék megtekintésével, a hétvégékről nem is beszélek.

 

(8.20)

A törvényjavaslat a nemzeti ünnepeken mindenki számára ingyenessé teszi a látogatást, hogy azok a szegényebb sorsú honfitársaink is eljuthassanak az Országházba és láthassák a Szent Koronát, akiknek a belépőjegy anyagi terhet jelentene.

Mindemellett a kormány döntése szerint a felsőtagozatos általános iskolai tanulók és a középiskolások a millenniumi évben ingyenes vasúti bérlettel utazhatnak a millenniumi helyszínekre, például Székesfehérvárra, Esztergomba, Ópusztaszerre, s e kedvezménnyel látogathatnának el a Szent Koronához is. Ifjúságunk számára mindez múltunk értékeit tudatosítja és történelmünket teszi élővé és foghatóvá.

Tisztelt Ház! E hazában a Szent Korona ma nyilvánvalóan annyit kellene hogy jelentsen, hogy a hazának minden polgára részese a közhatalomnak, felelős érte, részt kell vegyen benne és egyben egyensúlyra kell juttatni a központi hatalmi szerveket a helyi hatalmi szervekkel.

Ez alkotmányos ország volt mindig is és most is azzá kell válnia. Zlinszky János professzor úr szavai világosan megmutatják, hogy a Szent Korona ezzel a szellemi szereppel térhet vissza a mai körülmények között a nemzet tudatába, és a kormány által benyújtott törvényjavaslat éppen ezt a szerepet kívánja erősíteni, élővé tenni.

Remélem, hogy a Szent Korona parlamenti jelenléte jótékony hatással lesz a törvényhozásra, a képviselők tevékenységére, mert olyan kisugárzása van, ami alól nem vonhatjuk ki magunkat. Nap mint nap figyelmeztetni fog mindannyiunkat arra, hogy minden tettünk történelemmé válik, és arra a felelősségre, amelyet a nemzet előtt viselnünk kell. Koronánk az Európától származó egyik legősibb hiteles pecsét az első, az ezer évvel ezelőtti "uniós" tagságunkon. E koronával fogadták Magyarországot a kontinens egyenrangú államalkotó nemzeteinek közösségébe az akkori tagországok.

Most, a második ezredforduló és az újabb európai uniós tagságunk küszöbén tehát Európától ránk rótt kötelességünk a Szent Korona megbecsülése és felmutatása. A kormány és a nemzet nevében ezzel az emlékező törvénnyel fejet hajtunk államalapító királyunk nagysága előtt, és remélem, nemcsak a kormány, képviselőtársaim, hanem a magyar nép is - aki részt vesz 2000. január 1-jén délután a Kossuth téren azon a fogadáson, mellyel fogadjuk az Országgyűlés épületében a Szent Koronát. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a MIÉP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter asszony az expozéját. Pető Iván képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából ügyrendi indítványt kíván tenni. Öné a szó!

DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A kivételes alkalom - ahogy a miniszter asszony mondta - méltatlan körülmények között valósul meg, hogy úgy mondjam, elég szerencsétlenül. Nem arra gondolok, hogy miniszter asszony késett az expozéról (Dr. Dávid Ibolya: Nem késtem el.), hanem arra, hogy nem tudjuk pontosan, hogy miről tárgyalunk. A mai újságokban, a mai híradásokban azt halljuk, illetve azt olvassuk, hogy az a törvényjavaslat, ami előttünk fekszik, nem az a törvényjavaslat, amit a kormány komolyan gondol. Ilyen esetekben a kormány vissza szokta vonni a javaslatát, hiszen a képviselőkkel - bármennyire is a bizottsági elnök, Sasvári Szilárd úr ezzel nincs tisztában (Sasvári Szilárd: Mindennel tisztában vagyok!) - azt a javaslatot szokták megismertetni, amit szeretnének elfogadtatni.

A javaslatom természetesen az, mielőtt érdemben indokolnám, hogy miután a miniszteri expozét meghallgattuk, napoljuk el a parlament ülését és a kormány a valóságos elképzelését terjessze a parlament elé és arról tárgyaljunk. Az indoklásom pedig a következő. Szeretném idézni az egyik mai újságot. A mai újságban az áll (Dr. Kosztolányi Dénes: Nem az újsághírekről tárgyalunk, hanem az előterjesztésről.), hogy Dávid Ibolya igazságügy-miniszter arról tájékoztatta a házbizottságot, hogy az államalapítással kapcsolatos törvényjavaslaton a korábbi többpárti egyeztetések alapján változtatnak. Másrészt az áll az újságban - nem olvasom fel az egészet -, hogy Áder János házelnök úr szerint (Sasvári Szilárd: Népszabadságot olvass!) az új szövegjavaslat mára a vita megkezdésekor már mindenki előtt ismert lett. (Dr. Kosztolányi Dénes: Ne olvass ilyen hazug újságokat! - Zaj.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, hogy őrizzék meg a Ház méltóságát ezekben az órákban is... (Sasvári Szilárd: Halljuk az ügyrendi javaslatot!), képviselő úr, folytassa kérem az indoklását.

DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Természetesen ha cáfolják ezeket az állításokat a kormány képviselői, akkor cáfolhatják, de aki ismeri a parlament ügyrendjét, tudja, hogyha igaz az az állítás, amit miniszter asszony tett, hogy az alkotmányügyi bizottság nevében nyújt be a kormány egy módosítóindítvány-csomagot, akkor azt is tudják a képviselők, hogy a parlamenti képviselők erről már érdemi módosító indítványként nem vitatkozhatnak, csak csatlakozó módosító indítványként korrigálhatják. Ha a kormány valóban olyan fontosnak gondolja ezt a javaslatát, mint amilyen fontosnak a témája alapján mindannyian gondoljuk az ügyet, akkor ilyen eljárással ezt a témát szerintem, szerintünk nem lehet tárgyalni.

Tehát a javaslatom megismételve az lenne, hogy a miniszter asszony expozéja után napoljuk el az ülést, a kormány a tényleges javaslatát terjessze a Ház elé úgy, hogy visszavonja a jelenlegi nem érvényes javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt még további ügyrendi indítványra adnék lehetőséget, engedjék meg, hogy az elnök jogánál fogva magam reagáljak a képviselő úr által tett indítványra. Én szívem szerint nem nyitnék erről vitát, hiszen az előbb miniszter asszony megtette az expozéját és azt gondolom, hogy számunkra az a meghatározó, amit ő a Ház előtt expozéjában elmondott, és ez az, amiről a parlamentnek vitát kell folytatnia.

Hozzátenném azt is, hogy a Házszabály 103. §-a értelmében a Házban az előadónak, illetőleg az előterjesztőnek van arra joga, hogy egészen a részletes vita lezárásáig maga döntsön arról, hogy vissza kívánja-e vonni indítványát vagy sem.

Szeretném megjegyezni, hogy ez irányú indítvány az előterjesztő részéről nem érkezett a Ház vezetéséhez, így a továbbiakban folytatjuk a megkezdett munkánkat, és a bizottsági vélemények, valamint a megfogalmazódott kisebbségi vélemények előterjesztésére kerül sor az elfogadott napirendi ajánlás értelmében öt-öt perces időkeretben. Valamennyi bizottsági ülésen kisebbségi vélemény is megfogalmazódott, elsőként az alkotmányügyi bizottság felszólalói következnek. Megadom a szót Salamon Lászlónak, a bizottság előadójának. Képviselő úr, öné a szó.

DR. SALAMON LÁSZLÓ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmány- és igazságügyi bizottság terjedelmes és alapos vitát folytatott a törvényjavaslatról. A bizottság teljesen egységes volt abban, hogy az államalapításnak, a magyar állam ezer éves fennállásának évfordulóját és ünnepét törvényben örökítsük meg. Vitát keltett azonban a Szent Koronának a törvényben történő megemlítése, illetve a Szent Koronára vonatkozóan javasolt szabályozás egésze. A bizottság MSZP-s és SZDSZ-es tagjai a Szent Koronának és a Szent Korona-tanának a preambulumban történő megemlítésében, a Szent Korona-tanának a mai közjog részévé tételét a Szent Koronának közjogi funkcióval történő felruházását látták.

A törvény rendelkezéseit a köztársasági államformával összeegyeztethetetlennek ítélték. A Szent Koronának a Parlamentben történő elhelyezésével kapcsolatban gyakorlati aggályokat vetettek fel.

A bizottság többsége az említett ellenzéki pártok képviselőinek aggályait nem osztotta. A többség abból indult ki, hogy miként az a törvényjavaslatban is megfogalmazásra került, a Szent Korona, mint a magyar történelem legbecsesebb ereklyetárgya, a magyar állam jelképévé, államiságunk szimbólumává vált. Ez hatályos alkotmányunkban is kifejezésre jut azáltal, hogy a Szent Korona a Magyar Köztársaság címerében benne foglaltatik. A Szent Korona tanát a preambulum a maga történetiségében méltatja, anélkül, hogy a tan tételeit a hatályos alkotmány és közjog részévé tenné.

 

(8.30)

 

A bizottság többsége a Szent Korona törvényben történő méltatását és a Parlamentben történő elhelyezését a köztársasági államformával összeegyeztethetőnek tartja. A Szent Korona az államot, nem pedig az államformát jelképezi, amit önmagában egyértelművé tett az, hogy 1990-ben ismét részévé vált címerünknek. A törvényjavaslat a Szent Koronának semmilyen közjogi funkciót nem tulajdonít. A kormány képviselői a bizottság ülésén részletes és megnyugtató válaszokat adtak a Szent Korona átszállításával kapcsolatos, ellenzéki oldalon megfogalmazódott, műemlékvédelmi és biztonsági aggályokra is.

Összefoglalva, az alkotmány- és igazságügyi bizottság a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak ítélte, és azt támogatja.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az alkotmányügyi bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt Hack Péter képviselő úr ismerteti. Öné a szó.

DR. HACK PÉTER, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Az alkotmányügyi bizottságban jelen lévő ellenzéki képviselők kifejtették azt az álláspontjukat, hogy nagyon kívánatos lenne, ha egy olyan törvényről tudnánk vitatkozni, amely valóban a nemzet egységét és a pártok közötti egységet szimbolizálja.

Egy ilyen törvény benyújtásának és elfogadásának megvolt a lehetősége, hiszen 1999. szeptember 13-án az ellenzéki pártok ezzel kapcsolatos véleményüket a kormánnyal történt egyeztetésen kifejtették. Ugyanakkor ezen az egyeztetésen kifejtették azokat az aggályaikat is, amelyek egy olyan törvénnyel kapcsolatosak, amely, ahelyett, hogy az egységet szolgálná, megosztást hoz létre. (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Ti hozzátok létre!) A kormány mégis azt az utat választotta, hogy ilyen tartalmú javaslatot nyújtott be.

Mi a magunk részéről a bizottság ülésén, a jelen lévő ellenzéki képviselők, kifejtettük azt az álláspontunkat is, hogy változatlanul nyitottak vagyunk egy olyan kompromisszumra, amely az egység megteremtését szolgálja, annak ellenére, hogy - még egyszer mondom - maga a javaslat nem ebbe az irányba tett lépés.

A bizottság ülésén a törvényjavaslattal - tehát az előttünk lévő, és nem a nyilatkozatokban megnyilvánuló törvényjavaslattal - kapcsolatban kétféle kritika fogalmazódott meg. Az egyik egy elvi kritika, a Szent Korona-tannak a törvény részévé való tétele, a másik pedig technikai problémák sorozata.

Az elvi problémát illetően a bizottság ellenzéki képviselői úgy ítélték meg, hogy a törvényjavaslatnak az a megfogalmazása, amely úgy szól, hogy "a Szent Korona ma is a magyar állam egységét testesíti meg", ezt a rendkívül fontos, és az ellenzéki képviselők által is fontosnak tartott nemzeti ereklyét, egyedülálló történeti ereklyét aktuálpolitikai üzenettel próbálja felruházni, különös tekintettel arra, hogy ez a mondat a Szent Korona-tant méltató bekezdést követi. Tehát a mondat nyelvtani értelmezéséből, az "is" szó helyes értelmezéséből az következik, hogy az előző bekezdésben szereplő Szent Korona-tanra utalva szól úgy a mondat, hogy "továbbra is a magyar állam egységét testesíti meg" - tehát ma is. Ezért úgy ítéltük meg, hogy amíg ez a fogalmazás benne van a javaslatban, az nem támogatható.

Ugyancsak elvi aggályként fogalmazódott meg a bizottság ellenzéki képviselői részéről a Szent Korona kezelésével kapcsolatos testület összetétele és annak funkciói; aggályként fogalmazódott meg technikai értelemben az, hogy miközben a kormány egyes képviselői úgy nyilatkoznak, hogy csak egy évre történik a Parlamentbe szállítása a koronának, a törvényjavaslat végleges elhelyezést (Dr. Dávid Ibolya közbeszól.) mond, amiről pedig a kormány képviselője úgy nyilatkozott, hogy a későbbi elhelyezésről majd a Szent Korona-testület fog dönteni, ami megint csak ellentétes magával a javaslattal. Tehát nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány képviselői sincsenek a bizottsági ülésen tisztában azzal, hogy valójában mi is történik ennek a törvénynek a következtében.

Aggályként fogalmazódott meg az is, hogy a Parlamentben való elhelyezéssel a korona megtekintését lényegesen nehezebbé teszi az előterjesztő, hiszen úgy ítéltük meg, hogy a 400 ezer múzeumlátogatóhoz képest a 240 ezer Parlament-látogató jóval kevesebb látogatót eredményez, és különös tekintettel arra, hogy a millenniumi év (Dr. Dávid Ibolya: Mert eddig nem volt itt!) protokolláris... Elnézést, miniszter asszony, én nem szóltam bele az ön expozéjába. (Dr. Dávid Ibolya: Ötször körülbelül! Ötször!)

ELNÖK: Kérném szépen, hogy...

DR. HACK PÉTER, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Egyetlenegyszer sem szólaltam meg, miniszter asszony. (Dr. Dávid Ibolya: Ötször!)

ELNÖK: Kérném szépen, hogy a bizottsági véleményeket hallgassuk meg.

DR. HACK PÉTER, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Téved; lehet, hogy valaki közbeszólt, én nem szóltam közbe. Kérem, hallgassa meg türelmesen az ellenérveket is. (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Menjünk tovább!)

Tehát a 240 ezer fő látogató, különösen a millenniumi évben, amikor a protokolláris események rendkívül nagy száma miatt a Kupolacsarnok vélhetően a szokásosnál többször lesz protokolláris események miatt zárva, és így a látogatók száma vélhetően nem érheti el a múzeumban a koronát megtekintők számát, úgy ítéljük meg, ez a probléma is arra utal, hogy a törvényjavaslat elfogadása nem közelebb viszi a nemzethez a koronát, hanem eltávolítja tőle.

Hozzátettük azt is, hogy azok a költségek, amelyeket az átszállítás és az őrzés költségei fedeznek, és amelyek a kormány tájékoztatója szerint együttesen közel 120 millió forintot vesznek igénybe (Az elnök jelzi az idő leteltét.), a korona Nemzeti Múzeumban hagyása mellett a korona tisztességét, nemzeti ereklye jellegét továbbra is megőrző módon, megtakaríthatók lennének.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a kulturális bizottság felszólalói következnek. (Közbeszólás az MSZP soraiban: Halljuk!) Elsőként megadom a szót Ughy Attilának, a bizottság előadójának, aki, úgy látom, nincs jelen az ülésteremben.

Megkérdezem a kulturális bizottságot, hogy kíván-e... (Jelzésre:) Igen. Sasvári Szilárd képviselő úr, elnök úr jelezte, hogy szólni kíván. Öné a szó.

SASVÁRI SZILÁRD, a kulturális és sajtóbizottság elnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Szíves elnézését a bizottsági előadó hiányáért. A kulturális bizottság az előző ülésen megtárgyalta ezt a törvényjavaslatot, és a törvényjavaslatot teljes mértékben általános vitára alkalmasnak tartotta. Ez a törvényjavaslatunk a mi álláspontunk szerint arról szól, hogy egy olyan ünnepi nyitánya lenne a millenniumnak, amely méltó kezdete is egyúttal.

Ez a törvényjavaslat arról szól, hogy arra az ezer évre, ami mögöttünk van, mi büszkék vagyunk, és az ezt megtestesítő, ezt szimbolizáló - ha ez a fogalom szimpatikusabb mások számára - Szent Koronáról is törvényt kívánunk hozni. Ez a törvényjavaslat tehát a nemzeti múlthoz való viszonyunkat szimbolizálja, azt az ezer évet próbálja összefoglalni és arra szeretne utalni, amit megéltünk, és ami része a mi jelenünknek. Mi azt gondoljuk, hogy a múlt nélkül a jelen nem építhető, és ez a jelen viszont megalapozza a jövőt. Szeretnénk átemelni ezt a nemzeti múltat a jövendőbe, és a Fidesz-kisgazda-MDF-kormány által benyújtott törvényjavaslatot ezért is támogatta a kulturális bizottság.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. A kulturális bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt Pető Iván képviselő úr ismerteti. Képviselő úr!

DR. PETŐ IVÁN, a kulturális és sajtóbizottság alelnöke, a kisebbségi vélemény ismertetője: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! A kulturális bizottságban kialakult kisebbségi vélemény szerint is szükséges, hogy legyen az államalapítás 1000. évfordulójára emléktörvény, azonban az a kisebbség közös véleménye, hogy erre a benyújtott törvényjavaslat nem alkalmas, ezért általános vitára alkalmatlannak találtuk; nem alkalmas ez a törvényjavaslat több ok miatt sem.

Az egyik fontos ok az, hogy maga a szorosabban vett emlékező szöveg is alkalmatlan arra, hogy egy ilyen törvény alapja legyen, hiszen olyan területekre kalandozik, amelyek a parlamentnek nem tartoznak a feladatkörébe; történelmi értékelésekben, tudományos kérdésekben kíván állást foglalni. Ráadásul a törvényjavaslat olyasmit is beleapplikál, belevesz a törvénybe, ami egyáltalán nem szükséges a méltó megemlékezéshez, és nem szolgálja a parlamenti pártok, szélesebben értelmezve a nemzet ezen ünnep alkalmából kívánatos egységét. Ilyen természetesen a már többször emlegetett Szent Korona-tan.

Valamelyik előttem felszólaló, többségi álláspontot képviselő képviselőtársam azt említette - talán a miniszter asszony is, ha jól emlékszem -, hogy ami a Szent Koronáról, a Szent Korona-tanról van a törvényben, az a múlttal kapcsolatos. A törvény szövegében azonban tételesen - ahogy Hack Péter képviselőtársam is idézte - az áll, hogy "a Szent Korona ma is a magyar állam egységét testesíti meg".

(8.40)

Azt gondolom, ez nyelvtanilag és tartalmilag is félreérthetetlen, és ez a kisebbségi vélemény a máról szól. Véleményünk szerint az ilyenfajta megállapítás nincs összhangban az alkotmánnyal, hiszen az alkotmány szerint a magyar nemzet egységét a köztársasági elnök testesíti meg. Ez nem történeti, hanem mára vonatkozó és bizony, jogi következményekkel járó értékelés.

A kulturális bizottság kisebbségi véleménye szerint van más alkotmányosan vitatható része, mondhatni, alkotmányellenesnek tűnő része az előterjesztésnek: ez a koronatanács. A koronatanácsban nem személyük, hanem közjogi tisztségük alapján kerülnek az emberek, egyebek között a Magyar Köztársaság elnöke, akinek feladat- és hatásköréről magasabb szintű jogszabálynak kell intézkednie, nem egy megemlékező törvénynek. Ráadásul, mintegy mellékesen - ezt kormánypárti képviselők is felvetették - az szerepel a törvényjavaslatban, hogy a koronatanács elnököt választ. A bizottságban kormánypárti képviselőtársaink is egyetértettek azzal, hogy egy olyan testület, amelynek közjogi tisztsége alapján a köztársasági elnök tagja, nem választhat más elnököt, hanem automatikusan a köztársaság elnöke lenne az elnöke, ha ez alkotmányosan ilyenfajta jogszabállyal megoldható lenne. Egyébként a törvényjavaslat indoklásában is más szöveg szerepel a Szent Korona-tannal kapcsolatban, mint ami a miniszter asszony itt elmondott szövegével szinkronban lenne, de ennek részleteibe majd lesz mód belemenni.

Ami a Parlamentbe szállítást illeti, ezt is ellenezte a kulturális bizottság kisebbsége, nemcsak praktikus okokból, hanem elvi okokból is, ha szabad ezt mondani, hiszen bármilyen becses tárgy is a korona, bármennyire is nemzeti ereklye, a kisebbségi álláspont szerint mégiscsak múzeumi tárgy. Nincs köze a mai államhatalmi szervekhez, márpedig az elhelyezése már önmagában is olyan szimbólum - mármint a kormányközeli elhelyezése, a végrehajtóhatalom-közeli elhelyezése -, ami elfogadhatatlan.

A kulturális bizottságban a kulturális minisztérium államtitkár-helyettese csak megerősítette az aggodalmakat, tételesen is kifejtette, hogy később, egy éven belül valószínűleg továbbviszik a Parlamentből a Szent Koronát és a hozzá tartozó ereklyéket, sőt azt is mondta, hogy mindezeknek a mozdítása veszélyeket hordoz magában, a mozgás nagyon komoly következményekkel járhat.

Mindezek nyomán a kulturális bizottság kisebbsége a mai formájában ezt a törvényjavaslatot nem tartja méltónak az államalapítás 1000. évfordulójára szolgáló megemlékezésre, és elfogadhatatlannak tartja.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a költségvetési bizottság előadói következnek. Elsőként a bizottság előadójának, Hargitai János képviselő úrnak adom meg a szót. Képviselő úr!

DR. HARGITAI JÁNOS, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! A költségvetési bizottság is hosszas vitát folytatott a Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról szóló törvényjavaslatról. A vita három kérdéskör körül bontakozott ki: az elsőt úgy jellemezhetném, hogy a törvényről általában, annak szükségességéről és hasznosságáról; a második kérdéskörben törvényességi vagy alkotmányos aggályok és azok cáfolata fogalmazódott meg; és egy harmadik kérdéskör volt, amit elemeztünk, ezt úgy lehet jellemezni, hogy költségvetési szempontok kerültek a bizottságban mérlegelésre.

Az első kérdéskör kapcsán a költségvetési bizottság kormánypárti képviselői azon véleményüknek adtak hangot - ez itt a miniszteri expozéban is megfogalmazódott -, hogy mi, képviselők szerencséseknek érezhetjük magunkat, hogy egy ilyen törvény megalkotásának részesei lehetünk, szerencsések vagyunk azért, mert ezredfordulót ünnepelhetünk, és ez az ezredforduló egyben a magyar államalapítás évfordulója is. Maga ez a tény eldönti azt, hogy szükség van-e ilyenfajta emléktörvényre. Mi azt gondoljuk, hogy igen, és amikor ilyen emléktörvényt alkotunk - fogalmaztuk meg a bizottsági ülésen is -, az Országgyűlés követi azokat a hagyományokat, amelyeket követnie kell, mert gyakorlat volt az Országgyűlés életében, hogy jeles évfordulók kapcsán ilyen megemlékező törvénnyel tisztelgett az esemény előtt.

A második kérdéskör kapcsán, hogy fogalmazhatók-e meg alkotmányossági aggályok, a többségi képviselők álláspontja az volt, hogy nem. Nem sérül az alkotmánynak az a passzusa, amely a 29. §-ban van megfogalmazva, és amit az előbb Pető Iván is idézett. A köztársasági elnökről szóló szakaszban úgy szól a törvényszakasz, hogy a köztársasági elnök fejezi ki a nemzet egységét. Azt gondoljuk, hogy a preambulumnak nincsenek olyan állításai, amelyek ezt az alkotmányos tételt megkérdőjeleznék. Azt is gondoljuk, hogy közjogi jelentőséget a mai értelemben nem ad ez az emléktörvény a Szent Koronának, és az erről való vitatkozást is feleslegesnek gondoltuk.

Egyetértünk azzal a megállapítással, ami az expozéban szintén elhangzott, hogy itt csak arról van szó a Szent Koronával kapcsolatban, hogy egy törvény megadja a Szent Koronának a nemzet tudatában azt a szerepet, amit valójában a Szent Korona a nemzet tudatában eddig is betöltött. Én még csak azt sem gondolom, hogy most rehabilitáljuk ilyen szempontból a Szent Korona jelentőségét, mert azt gondolom, hogy az átlagember tudatában a Szent Korona jelentősége eddig is megvolt. A tárgyi valóságában is megkapja a Szent Korona a méltó elhelyezés lehetőségét, amikor az ország Házába hozzuk, és a sok muzeális tárgy egyikből kiemeljük, és más jelentőséget tudatunk ennek a muzeális tárgynak.

Azt is gondoljuk, és ennek is hangot adtunk álláspontunk kifejezése során, hogy a köztársasági elnöknek nem ad semmiféle hatáskört ez a törvény, az elnök úrnak személyében semmiképp, az kétségtelen, hogy a testület tagjává válik. A bizottsági ülésen elhangzott az is - kétségtelen, hogy ezt a kormánypárti többség is osztotta -, hogy azt a megoldást találnánk szerencsésebbnek, ha eleve a köztársasági elnök lenne ennek a testületnek vezetője. Azzal az állítással azonban nem értünk egyet, amit Pető Iván megfogalmazott, hogy egy más megoldás alkotmányosan aggályos lenne. Egy más megoldás is alkotmányos lenne, de elfogadom, hogy az lenne a szerencsés, amit ön megfogalmazott.

Végezetül hadd szóljak azokról a költségvetési szempontokról, amelyek szóba kerültek. Ezek úgy kerültek szóba, hogy vajon volt-e a kormánynak jogköre arra, hogy az Országgyűlés tudta nélkül bizonyos előkészítő lépéseket tegyen, és ha tett ilyen lépéseket, ezt vajon milyen költséghelyről fedezte. A többségi álláspont kifejtőinek az volt a véleménye, hogy az államháztartási törvény és a Magyar Köztársaság költségvetése számtalan olyan költséghelyet ismer, amiről a kormány úgy rendelkezik, hogy ehhez az Országgyűlés egyetértése és tudta sem kell. Egyre hivatkoztunk ott, mondjuk, a költségvetés általános tartaléka felett is a kormány rendelkezik, de még számtalan költséghelyet meg lehetett volna említeni.

A többségi álláspont képviselői azon véleményüknek is hangot adtak a bizottsági ülésen, hogy szerencsés lenne, ha az Országgyűlés megérezné a pillanat emelkedettségét, és ebből az emelkedettségből erőt merítve fogadná el ezt a törvényt, amelyet mi minden szempontból általános vitára alkalmasnak találtunk.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A költségvetési bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt Bauer Tamás képviselő úr ismerteti. Képviselő úr!

BAUER TAMÁS, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! A költségvetési bizottság szocialista és szabad demokrata képviselői általános vitára alkalmatlannak találták ezt a törvényjavaslatot, mégpedig három tekintetben is.

Először is, a törvényjavaslat alkalmatlan arra, hogy a magyar társadalom egyetértésben ünnepelhesse az államalapítás 1000. évfordulóját. Alkalmatlan, mert a korona felidézése annyifélét jelent, ahányféle a bennünk élő magyar történelem. A korona Szent István és Szent László, a korona Mária Terézia és Ferenc József, a korona Werbőczy Hármaskönyve, a korona Dózsa megégetése, a korona Mátyás király, és a korona Horthy Miklós, a korona a fekete sereg és Hadik András dicsősége, a korona Isonzo és a Don-kanyar szörnyűsége, a korona idegen százezrek befogadása, a korona magyar százezrek kitaszítása. (Balsay István: Ez a saját véleménye!)

Másodszor: a törvényjavaslat alkalmatlan általános vitára, mert a korona és az ékszerek egy részének kétszeri költöztetése - először az arra méltó Nemzeti Múzeumból a köztársaság intézményeinek szállást adó Országgyűlés épületébe, utána pedig az Országgyűlés épületéből a tervek szerint a Várba - értelmetlen és felesleges költségvetési kiadásokat jelent.

 

(8.50)

 

Harmadszor: A törvényjavaslat alkalmatlan az általános vitára, mert sérti a magyar alkotmány szellemét és betűjét. Sérti az alkotmány szellemét, hogy a monarchikus ereklyét - a miniszter asszony szavával - "életre keltve" beilleszti a magyar törvénykönyvbe és a köztársaság államrendjébe. Sérti a magyar alkotmány betűjét, amikor egy feles törvénnyel új feladatkört ad és új felelősséget ró a Szent Korona-testület tagjaként a köztársasági elnökre, a miniszterelnökre, az Országgyűlés elnökére és az Alkotmánybíróság elnökére. Erre feles törvénnyel, az alkotmányon kívül nincs lehetőség.

Mindezek miatt a költségvetési bizottság szocialista és szabaddemokrata tagjai általános vitára alkalmatlannak tartották és tartják a benyújtott törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok felől.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Most a frakciók vezérszónokainak felszólalásai következnek, a napirendi ajánlás értelmében 10-10 perces időkeretben. Ezek között kétperces felszólalásra nem kerül sor. Elsőként megadom a szót Salamon Lászlónak, a Fidesz képviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselő úrnak. Őt követi majd a Magyar Szocialista Párt frakciójának vezérszónoka, Vastagh Pál képviselő úr. Öné a szó.

DR. SALAMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! A szó igazi értelmében egyedülálló alkalomnak vagyunk részesei. Annak a törvényjavaslatnak a tárgyalásához fogtunk most hozzá, melyben ezer esztendővel ezelőtt történt államalapításunkra, Szent István király művére emlékezünk és melyben az ezeresztendős államiságunk szimbólumának, a Szent Koronának tisztelettel adózunk. Ehhez az évfordulóhoz hasonló csupán egy volt a magyar történelem során, a honfoglalás ezeréves évfordulója, melyet 1896-ban ünnepelt meg a nemzet. Szent István király műve, melynek első építőköveit még atyja, Géza fejedelem helyezte el a magyar állam építményének alapjaiban, ezer esztendővel ezelőtt sorsfordulót képező döntés eredményeként született meg.

A kereszténység felvételével, a keresztény Európába történt beilleszkedéssel és a nemzet élete politikai kereteinek, a magyar államnak megteremtésével a magyarság a megmaradást és a jövőt nyerte meg, elkerülve számos nomád nép gyászos sorsát, a szétszóratás és a pusztulás alternatíváját. Ugyanakkor Szent István király olyan sziklára építette az állam építményét, melyen ez az állam ezer esztendőn át, dacolva hódítókkal és elnyomókkal a legsúlyosabb viszontagságokat és megrázkódtatásokat is túlélve, a kor igényeihez újra és újra alkalmazkodva, fejlődve és megújulva egy évezreden keresztül a nemzet életének intézményes politikai kereteként szolgált. Hasonlóképpen szilárd sziklaként szolgált az a kereszténység is, mely az elmúlt ezer esztendőben nemcsak hit és erkölcs, hanem életforma és kultúra is volt a magyarság és a vele együtt élő más népek számára.

A Szent Korona a magyar történelem egyedülálló ereklyetárgya, a magyar államiság jelképe. Ez az ereklyetárgyunk ősi címerünknek részét képezte és részét képezi jelenleg is. A Szent Korona számos más ország történelmében használatos királyi koronához képest nem egyszerűen az uralkodó dekóruma volt, hanem olyan koronázási ékszer, mely a történelem során a közhatalom forrásaként jelent meg, és e minőségében elszakadva az egyes uralkodóktól, sőt történelmünk során olykor egyes uralkodóinkkal szemben is az államiságot jelenítette meg. Ezért történelmünk során a nemzet mindig különös gonddal óvta és vigyázott erre az ereklyetárgyra. Hunyadi Mátyás uralkodása óta az Országgyűlés törvényben gondoskodott őrzéséről, különleges tiszteletét és féltését jelezte, hogy az 1848-49-es szabadságharc bukását követően, illetve a II. világháború végén, akik felelősséget éreztek, illetve felelősek voltak a Szent Korona sorsáért, annak elásásával igyekeztek megakadályozni, hogy idegen hatalom kezére jusson. Sok viszontagság után az Egyesült Államok kormánya csak olyan garanciák mellett volt hajlandó az akkori pártállami kormányzat kezébe adni, hogy a Szent Korona a nemzettől a jövőben se választhassék el.

Tisztelt Képviselőtársaim! E vita megkezdését megelőzően egyes nyilatkozatok, illetve a bizottsági viták előrevetítik annak árnyékát, hogy a törvényjavaslatunkat nem fogjuk tudni az ünnepi alkalomhoz nem illő vitáktól megóvni. A Fidesz-Magyar Polgári Párt szeretné, ha ez nem így lenne, és sajnálná, ha az öröm érzését üröm árnyékolná be. Ennek jegyében kérem engedjék meg, hogy vezérszónoki felszólalásomban ne előlegezzem meg a vitát, és ne térjek ki egyes ellenzéki pártok által előzetesen olyan vitásnak jelzett kérdésekre, melyek itt a parlament plenáris ülésén hivatalos pártfrakció álláspontként eddig még nem hangzottak el. Ígérjük, hogy a magunk részéről mindent elkövetünk, hogy az egyébként elkerülhetetlennek tűnő további vita minél kisebb árnyékot vessen az ünnepi alkalomra. A Fidesz-Magyar Polgári Párt nem elzárkózva a javaslat jószándékú tökéletesítésétől, a törvényjavaslatot egészében támogatja és az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlja.

Végül szeretnénk hangot adni annak a vágyunknak, hogy ezt, a nemzedékek sorában csak egyszer előadódó történelmi alkalmat a millenniumi ünnepségek eseménysorozatát és az ezt útjára indító jelen törvény megszületését közösen, egyetértésben és szeretetben ünnepeljük meg. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok felől.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik a Magyar Szocialista Párt frakciójának vezérszónoka, Vastagh Pál képviselő úr. Őt követi Turi-Kovács Béla képviselő úr, aki a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni. Képviselő úr, öné a szó.

DR. VASTAGH PÁL, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! Lehetett volna ez a vita, kezdődhetett volna más hangulatban és juthattunk volna egyetértésre, aminek követelményét és igényét még júniusban, az első találkozásunk alkalmával kifejtettük, hogy az államalapítás emlékének törvényben történő megörökítésében egyetértés van közöttünk. A mondanivaló és a tartalom kialakításában pedig kérünk egy olyan körültekintő egyeztetést, amelyben a politikai érdekeknek, értékeknek, a történelemfelfogásnak azt a szintézisét tudjuk kialakítani, amelyben közös megegyezésre tudunk jutni a Magyar Országgyűlésben. Ez nem így alakult, ezt végtelenül sajnáljuk, és nem túlságosan értem azt a fordulatot, ami bekövetkezett az önök álláspontjában a miniszteri expozé után. Jó lenne azt hinni, hogy a kormány valóban a konszenzust keresi, de ez a konszenzuskeresés ebben a formájában példátlan, hiszen az Országgyűlésnek benyújtották önök a törvényjavaslatot, a törvényjavaslat tartalmával kapcsolatos aggályainkat elmondtuk, és most, az általános vita kezdetén, a miniszteri expozéban kapunk arról tájékoztatást, hogy számunkra lényeges ponton térnek el, vagy hajlandók eltérni a törvényjavaslat tartalmától.

(9.00)

Jó lenne, ha ez tényleg a kormány belátását jelentené, de attól tartok, hogy inkább annak a konzultációnak a hatása, ami a közelmúltban megtörtént, és amely során figyelmeztetést kaptak arra vonatkozóan, hogy ez a törvényjavaslat bizony sok ponton súlyos aggályokat vethet fel.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialisták egyetértenek azzal, hogy a Magyar Országgyűlés emléktörvényben adózzon az államalapítás sorsfordító eseményének. Elismerjük ennek jelentőségét, tudjuk, hogy mindaz, ami ma Magyarországhoz tartozik, ennek az eredménye, ennek vagyunk valamennyien haszonélvezői, és egyben tisztelettel adózunk a magyar történeti alkotmány pozitív értékeinek is, azoknak az intézményeknek, amelyek segítették a magyarságot abban, hogy megőrizze önálló államiságát, hogy olyan korszakokban, amikor súlyos nyomás nehezedett ránk, Magyarország ne süllyedjen az örökös tartományok sorába. Erre mindannyian joggal büszkék lehetünk, és büszkék is vagyunk, pártállástól függetlenül.

Nem értünk egyet azonban a törvényjavaslat preambulumában foglalt számos megállapítással, a Szent Korona-tan újjáélesztésére tett kísérlettel, már csak azért sem, mert a Szent Koronához kapcsolódó szuverenitás csak a történeti alkotmány idején létezett. A Szent Korona ma nem testesítheti meg a magyar állam egységét, mert ma az alkotmányos államberendezkedés alapja a népszuverenitás, és a közhatalomból való részesedés alapja a népszuverenitáshoz kapcsolható.

Világos különbséget teszünk az államalapítás történelmi jelentősége, a Szent Korona és a Szent Korona-tan között. Nyilvánvalóan nem tekintjük a Szent Koronát pusztán múzeumi tárgynak, muzeális értékű történelmi emléknek. A Szent Koronának most is van közjogi relevanciája, de ez a relevancia nem más, mint az, hogy a Szent Korona az alkotmány alapján része a Magyar Köztársaság címerének. Álláspontunk szerint ennél tovább nem terjed a jogfolytonosság a Szent Korona mai közjogi jelentősége tekintetében.

Tisztelt Képviselőház! Miniszter asszony idézett egy professzortól, én is szeretnék egy professzortól idézni. A szegedi jogi kar, jogtörténeti tanszék vezetője írja 1996-ban az Acta Juridica Politica egyik, alkotmányozással foglalkozó kötetében: "A rendiség eltörlése, 1848, majd az Ausztriával való dualista államközösség megszűnése után, 1918, a koronának és a historizáló közjogászok által táplált tanának két funkciója maradhatott: a királyság államformájának jelképes megtestesítése, valamint a történeti Magyarország territoriális helyreállítására való revíziós igény ébren tartása. Nem igényel különösebb indokolást, hogy ezen az idő régen túlhaladt. A magyar Szent Koronának mint az egyik legbecsesebb történeti ereklyének a Magyar Nemzeti Múzeumban van a jól megérdemelt helye." - írta a jogtörténet professzora 1996-ban. (Taps az MSZP és SZDSZ soraiból.)

Ehhez még szeretnék annyit hozzátenni, képviselőtársaim, hogy amikor a rendszerváltás politikai, alkotmányjogi formáit és ideológiáját keresték '89-ben, akkor az 1946. évi I. törvényhez, annak szellemiségéhez, felfogásához nyúltak vissza, nemcsak a köztársasági elnök kompetenciáját, feladatkörét, hanem a törvény egész szellemiségét illetően.

Tisztelt Képviselőház! Álláspontunk szerint tehát a preambulumban foglaltak több pontban ellentétesek jelenlegi, hatályos alkotmányunkkal. De nem tartjuk alkotmányosnak az elfogadás módját sem. Az csak politikai természetű és tartalmú megállapítás, hogy amiről olyan szép szavakkal szólt a miniszter asszony, az egység kifejezésének igényéről, vajon milyen egység az, amit egyszerű többséggel kívánnak létrehozni. Nem lett volna eleve célszerűbb ezt a törvényt kétharmados törvénynek kezelni, és ebből kiindulva megtalálni a kompromisszumokat?

A Szent Koronának, mint ahogy említettem, annyiban van közjogi relevanciája, hogy része az ország címerének, és ezt az alkotmány tartalmazza. Emellett 1995-ben elfogadtunk egy olyan törvényt, amely a nemzeti jelképek használatára vonatkozik. Szeretném képviselőtársaimat emlékeztetni arra, hogy ezt a törvényt akkor a képviselők kétharmadával, tehát az úgynevezett nagy kétharmaddal fogadta el az Országgyűlés. Ez a törvény normaszövegében tartalmazza, hogy ez a speciális jogi védelem kiterjed a nemzeti jelképek egyes elemeire is, és konkrétan példaként említi a Szent Koronát. Ebből következik rendszertani értelmezéssel, ha ehhez a törvényhez nagy kétharmad kellett, akkor teljesen logikus az a következtetés, hogy e tekintetben is jogos az az igény, hogy ezt a törvényt kétharmaddal fogadja el az Országgyűlés. Amennyiben ez nem így történik, a szocialista képviselőcsoport ezen a ponton Alkotmánybírósághoz fog fordulni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! A XXI. század elején a magyar államra új és nagy feladatok várnak. Ezek a feladatok újszerűek, és olyan célkitűzéseket kellene megvalósítanunk, mint a jól elrendezett, rendben tartott, demokratikus, szociális tartalmú jogállam kiépítése, az állam, a társadalom és az egyén közötti egyensúlyt biztosító államberendezkedés. Be kell kapcsolódnunk egy olyan új rendszerbe az európai uniós integráció keretében, amely megváltoztatja az állam szerepvállalását. Egy tervező, programozó, menedzselni képes államra van szükség, egy gyökeresen átalakított államszervezetre, és ezek valóban történelmi léptékű és mélységű feladatok. Kétségtelen, hogy ehhez erőt, iránymutatást adhat számunkra mindaz, ami a Szent István-i államalapítás történelmi tartalma és ösztönző példája.

Ezért, tisztelt képviselőtársaim, szükség van olyan törvényjavaslatra, amely ezeket a pozitív elemeket tartalmazza, szükség van olyan törvényjavaslatra, amely összefogja a nemzet erőit. Nincs szükség azonban olyan törvényjavaslatra, amely megoszt, amely különbséget tesz keresztények és nem keresztények között, hívők és nem hívők között, amely zavart kelt és megoszt szomszédpolitikánkban, szomszédainkhoz való viszonyunkban is, amely a térségben egy középhatalmi státus valamilyen történeti, historizáló ideologizálását tartalmazza.

Éppen ezek miatt az aggályok miatt a törvényjavaslatot ebben a formában nem fogadja el a szocialista képviselőcsoport. Módosító indítványainkat benyújtottuk, amely tartalmaz egy új bevezető szöveget a törvényjavaslathoz, amelyben kezdeményezzük, hogy a korona és a koronázási jelvények maradjanak Nemzeti Múzeumban, és a koronázási testület elnöke a köztársaság elnöke legyen. Készek vagyunk ezen az alapon együttműködni a törvényjavaslat új tartalmának kialakításában.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Turi-Kovács Béla képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának vezérszónoka; őt követi Pető Iván képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége frakciója nevében. Öné a szó.

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nemcsak sejteni, hanem biztosan tudni lehetett, hogy ennek a törvényjavaslatnak komoly, a közvélemény irányába megjelenő olyan nyilatkozatok, véleményformálások lesznek az eredményei, amelyek valóban be is következtek. Tudni lehetett, hogy vannak olyan csoportok, amelyek képtelenek, vagy nem akarják elfogadni, ha a nemzet egy ilyen egyedülálló évfordulót, ünnepet kíván méltó módon megünnepelni; ez nem feltétlenül pártokhoz kötődő.

Nem volt szándékom elmondani, mégis el kell mondanom, és ezzel kell kezdenem felszólalásomat, hogy ma reggel egy közvélemény-formáló azt a kérdést intézte hozzám, hogy minek kellett ez önöknek, miért kellett ez most önöknek, hiszen ezzel csak vihart kavarnak. Vissza kellett kérdeznem, hogy mikor kellett volna, ha nem most. A harmadik évezredre gondolt, vagy melyikre? A magyar nemzet valószínűleg ezt is megéri, de talán nem kell addig várnunk. Úgy gondolom, hogy ma olyan időszakot élünk, amikor méltóképpen meg tudjuk, és meg kell megünnepelni ezt az évfordulót.

Azt gondolom, alapjában véve az a történészi jellegű vita, amely természetesen nem mentes a politikai felhangoktól, sőt alapjában véve politikai indíttatású, ma már nagyon nehezen megkerülhető, pedig szilárdan elhatároztam, hogy nem szükséges történelmi vitába belemenni, hiszen ezt ma már többször lefolytatták.

 

(9.10)

Azt kell mondanom, hogy mindkét szélső pont adott, választhat mindenki a szélső pontok között, és választhat középen is a történészek között. Amikor annak idején Timót Ákos megalkotta a maga elméletét, az az elmélet egyértelműen valóban arra utalt, hogy ez egyedülálló, s nemcsak Magyarországon, de egész Európában, hogy a magyar népnek a Szent Korona olyan intézménye, amely sehol máshol nem létezik és nincs. Eckhardt Ferenc 1929-ben hatalmas vihart kavart, amikor megjelentette azt a tanulmányát - hozzá kell tennem, amivel én máig is egyet tudok érteni -, amely azt fejtegette, hogy 1. nem egyedülálló Európában, hiszen nagyjában-egészében Csehországban hasonló időben alakult ki hasonló, a Szent Koronához kötődő tan; 2. a Szent Korona-tan fejlődőképes, olyan, amely mozog, amely alkalmazkodik az időszakokhoz, és amely a nemzet számára rendszeresen fogódzót biztosít.

Óriási vihar alakult ki, a parlamentben több felszólalás volt, maga az igazságügy-miniszter támadta meg Eckhardt Ferencet, de tessenek megfogódzni, mennyire más világ volt, Klebelsberg Kunó kultuszminiszter védte meg a professzort, és azt mondta, hogy a nézetek ütköztetése nem lehet a politika területén olyan kérdés, ami miatt valakit el lehet hallgattatni, a nézeteket tudomásul kell venni, s jószerével egy fél mondattal még meg is erősítette a nézetet. Hol vagyunk ma ettől?!

Tisztelt Ház! Ma ott tartunk, ha valamelyik oldal valamit kimond, azt a másik óhatatlanul és nyomban kontrázza, azonnal az ellenkezőjét mondja, néha még akkor is, ha jó szándékú emberek az ellenkezőjéről vannak meggyőződve.

Tisztelt Ház! Azt, hogy a Szent Korona a magyar történelemben nagyon fontos és egyedülálló szerepet játszott, az előző szónoktól is hallották, s ehhez én nem is kívánnék sokat hozzátenni, mert ez valóban így van.

Egy kérdéssel talán még feltétlenül foglalkozni kell, amely szintén a támadások kereszttüzébe került, a "szent" szó. Csakhogy ezen a "szent" szón keresztüli vitát is már megvívták, és befejezték valahol a harmincas-negyvenes években, amikor azt mondták és általánosan elfogadták, hogy ennek van egy szakrális értelme, és van egy másik értelme, amely valamit felértékel, ami valamit magasra értékel. A Szent Korona nem szakrális jellegű, hanem ez a felértékelés van benne a Szent Koronában, ez az, ami a nemzet számára nagyon fontos.

Tisztelt Ház! Úgy tűnik, a preambulum kérdésében valóban nincs egyetértés. S úgy tűnik, hogy nemcsak az ellenzék és a kormányoldal, hanem a kormányoldal és az előterjesztés között sem. Hiszen harminc olyan módosító indítványt számoltam meg, amelyet például MDF-oldalról terjesztettek elő, ami ha beépítésre kerülne a preambulumba, akkor ez egy új preambulum lenne. Úgy gondolom, idáig talán nem kellene elmenni, de néhány alapvető kérdést mégiscsak tisztázni kellene. Én a magam részéről egy módosító indítványt adtam be a preambulumhoz, s engedtessék meg, hogy ezt most idézzem, mert nagyon fontosnak tartom, és talán az előttem szóló által felvetett kérdésre is valamelyes választ ad.

Úgy szól a preambulum 2. oldalán az egyik mondat, hogy "A köztársasági államforma és a hatalomgyakorlás demokratikus módja nem változtat azon a tényen, hogy a Szent Korona ma is a magyar állam egységét testesíti meg." Úgy gondolom, nem a magyar állam, hanem a magyar nemzet egységét testesíti meg, és nem is annyira megtestesíti, mint szimbolizálja. Ez az a különbség, amely nézetem szerint a történelmi változás és a történelmi váltás következtében megkerülhetetlenül így kell kötődjön a Szent Koronához.

Magyarország ma abban a helyzetben van - bármennyire is úgy vélik egyesek, hogy ez majd sérti mások érzékenységét -, hogy ki kell mondani, a korábbi török szétszakítottságot követően - amikor a Szent Korona szintén nagy szerepet játszott - most, Trianont követően a nemzet szintén szétszakítottan él. Nem a területekre gondolok, hanem a nemzetrészekre. Azokra a nemzetrészekre, amelyek különböző országokban élnek, különböző országok állampolgárai, de a magyar nemzet részei. Nos, a Szent Koronának azt kell szimbolizálnia, hogy éljen bárhol az a magyar, az a magyar a Szent Korona révén is ennek a nemzetnek az alkotó, szerves része.

Nem hiszem, hogy erről le lehetne mondani. Más népek ennél sokkal határozottabban és sokkal keményebben fogalmaznak. Mi mégis itt, Közép-Európában a realitások figyelembevételével ha ezt megfogalmazzuk, akkor már tettünk valamit azért, hogy azok az elszakított nemzetrészek, amelyek önhibájukon kívül kerültek ilyen helyzetbe, tudják, hogy az anyaország nem feledkezett meg róluk, hogy szerves részének tekinti, az egész magyar nemzeti közösségnek.

Tisztelt Ház! Maga az a tény, hogy hol legyen elhelyezve, hol legyen de facto fizikailag a Szent Korona, majdhogynem másodrangú kérdés. Az én módosító indítványom azt tartalmazza - s hadd csináljak ennek ismét egy csöpp kis propagandát -, hogy mindaddig legyen a Parlamentben, amíg a Budai Várban megfelelő elhelyezésre nem kerülhet a Szent Korona. Ugyanis az a szilárd meggyőződésem, hogy ez a Ház 1903-ban - amikor még Tömő téri palotának hívták - annak épült, aminek most használjuk: parlamentnek. Innen nyilván el kell költöznie előbb vagy utóbb a Miniszterelnöki Hivatalnak, a Köztársasági Elnöki Hivatalnak és előbb vagy utóbb tisztán parlamentként kell működjön, és akkor a Szent Koronának is ott lesz a helye, ahol ténylegesen van, a Budai Várban.

Hogy sok a költözés? Megszámoltam, a Szent Korona 48-szor változtatott helyet - sokszor külföldre. Mindegyik változtatás fontos volt, mert egy-egy politikai eseményhez is kötődött. Mégis azt gondolom, hogy ez magának a Szent Koronának a jellegén, a nemzethez fűződő kapcsolatán mit sem változtatott. Ezért gondolom azt, hogy talán akkor még bizonyos alkotmányos aggályok is csökkennek, ha világossá válik, hogy a köztársasági államforma és a monarchikus államforma nem egyfajta egybemosásáról van szó, hanem másról, a nemzetnek egy jelképéről.

Ez utóbbiról egy rövid gondolatot - ennyi időm talán még van - szeretnék elmondani. Megalapozatlannak és időnként már álságosnak gondolom azt, amikor a köztársaság védelmében szólalnak meg egyesek, és féltik a köztársaság intézményét a Szent Koronától. Azt hiszem, senki nem gondolja ezt igazán komolyan. Ez inkább csak egy olyan érv, amely nagyon jól hangzik, hiszen a köztársaságról van szó, köztársaságot akar ma Magyarország döntő része, monarchikus mozgolódás talán egyetlenegy volt, amely a népszavazási kezdeményezésben hamvába is holt, jószerével néhány ember kezdeményezése. A köztársasági államformát ma Magyarországon semmi nem veszélyezteti, legkevésbé a Szent Korona.

A Szent Korona ugyanis nem más, mint ennek a nemzetnek az ezeréves tradíciója. S nem érdemes azon vitatkozni - még egyszer hadd mondjam -, hogy 1074-ben vagy 1075-ben egyesítették a két koronát. Nem érdemes azon vitatkozni, hogy pontosan ki küldte, mert a tradíció valamihez, a Szent Koronához kötődik. Teljesen mindegy, hogy mikor egyesítették a két koronát, ha ez a nemzet hisz abban, hogy ez a korona valóban a nemzet egységét testesíti meg, ha ez a nemzet hisz abban, hogy a Szent Korona számára olyan szimbólum, amely ezer év óta szimbólum, akkor ez az. Mert itt a hit az alap, az a hit, amely egyben a nemzet önmagába vetett hite is, amely a jövőt is jelenti, és amely a Szent Korona jövőjét is biztosítja.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Hozzászólásra következik Pető Iván úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja nevében; őt követi majd Herényi Károly képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja részéről. Öné a szó, képviselő úr.

DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Lehetett volna egyetértésben is az államalapítás ezredik évfordulójára törvényt alkotni, de az eddig történtek alapján az a benyomásunk, hogy a kormány nem erre törekszik, nem erre törekedett, szemben miniszter asszony expozéjával, nem egyesíteni kívánja ez ügyben a nemzetet a kormány, hanem megosztani, mint más tevékenységével is. Az a célja, hogy ideológiai konfrontációt teremtsen, szembeállítsa egymással a politikai erőket, a különböző nézeteket valló állampolgárokat, és bizonyítsa ez ügyben is a kétpólusosságról alkotott tételét.

Sokszor halljuk itt a parlamentben, sokszor találkozunk vele, és ez ügyben is jócskán hallottuk és hallani is fogjuk még a további vitában, hogy aki nem úgy szereti a hazáját, nem úgy vélekedik a magyar történelemről, mint a Fidesz - ma, éppen, mert nem így vélekedett korábban - vagy más kormánypártok, az vétkes, az valami bűnös cselekedetet követ el, az nem szeretheti úgy ezt az országot, mint akik más véleményen vannak. Kapja olykor azt, amit itt közbekiáltások formájában olykor hallunk: ünneprontónak neveznek bennünket, ha más a véleményünk, mint a kormánypártoknak, rosszabb esetben még azt is megkaphatjuk, hogy ez az ország nem, vagy nem úgy a hazánk, mint másoknak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én a magam nézeteiről soha nem gondoltam azt, hogy csak úgy lehet történelemről, országról, hazaszeretetről gondolkodni, mint ahogy én gondolkodom. De azt hiszem, ha az országot közösen akarjuk építeni, akkor ilyen ügyekben, mint az államalapítás ezredik évfordulója, a közös nevezőt kell keresni, és nem olyan törvényjavaslatot elénk tenni, amiről eleve tudják az előterjesztők, hogy ebben a kérdésben ebben a parlamentben egyetértést találni nem lehet.

(9.20)

Egy kis kitérővel hadd említsem meg, hogy az előző kormány, amelynek sok döntésével, mint az talán ismert, én nem értettem egyet, és sokat hibázott, soha a maga ideológiáját törvény formájában nem kívánta az országra és a többi pártra erőltetni. Jó lenne ezt talán a mai kormánynak is megfogadnia. (Szórványos taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

Mi látszik ma, tisztelt képviselőtársaim? Ma az látszik, legalább is ellenzéki padsorokból, hogy a nemzeti ereklyét politikai célokra kívánják felhasználni. A kormány a korona közelébe kíván kerülni, és nem az az ezeréves állami ünnep, ami a nevében lenne, hogy a magyar állam megalapításának ezredik évfordulója, hanem a kormány önmaga ünneplésére kívánja az alkalmat fölhasználni, a megnyilatkozások, a ceremónia és a törvény szövegének jó néhány eleme is arra utal, hogy a kormány önmagát mint a történelem végét, mint a magyar történelem beteljesítőjét tekinti.

Emléktörvényt, tisztelt képviselőtársaim, lehet alkotni. (A Fidesz padsoraiból: Beteges!) Egy képviselő orvosért kiált, beteget emleget.

Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet tehát emléktörvényt alkotni, szimbolikus...

ELNÖK: Képviselő úr, fél percre a türelmét kérem. Kérem képviselőtársaimat, legyenek szívesek egymás véleményét tisztelni és tisztelettel végighallgatni.

DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát lehet és lehet, hogy szükséges is emléktörvényt szimbolikus okokból alkotni, bár természetesen ilyenkor mindig mérlegelni szükséges, hogy jogforrásként egy emléktörvény mennyire használható. A megemlékezésnek ugyanis nemcsak deklaratív elemei vannak, hanem normatív tartalma is van tudományos kérdésekben, márpedig - és ilyenek a történelem kérdései is - a történelem számos kérdése nem lehet jogalkotói feladat. A törvény talán legsemlegesebb részében, mondataiban szerepelnek olyan állítások, mintegy szerves részévé váltunk Európának ezer évvel ezelőtt.

A történelemtudományban ez ügyben hosszú viták vannak, és feltehetően pártállástól függetlenül abban egyetértenek a képviselők, hogy a XV. század végétől, a XVI. század elejétől Magyarország más irányba fejlődött hosszú ideig, mint Európa többi országa. Nem Európa centrumához tartozott, ahogy sokan fogalmaznak, hanem bizony, egyre inkább a perifériájára sodródott. Ilyen ügyekben nem lehet törvénnyel eldönteni az igazság kérdését és a véleményeket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Áttérve a korona elhelyezésének ügyére, kezdjük ott talán, hogy ennek a törvénynek nem kell, hogy része legyen a korona elhelyezésének ügye, nem tartozik a megemlékezéshez a korona elhelyezésének ügye, sőt, megengedhető talán az a vélemény is, hogy egyáltalán nem biztos, hogy törvényi szinten kellene erről az elhelyezésről gondoskodni.

De ami a törvényben szerepel, az egyértelmű, hogy a korona éppen a neki tulajdonított szimbolikus jelentése miatt nem kerülhet a Parlamentbe. Sokszor elmondták már előttem is, én magam is kisebbségi véleményként elmondtam, hogy miután Magyarország köztársaság, nincs köze a mai államhatalmi berendezkedéshez magának a koronának, csak a címerben elhelyezkedő koronaszimbólumnak. Ezért nem a Parlamentben, hanem a jelenlegi helyén, a múzeumban, vagy ha egy külön erre kialakított helyet hoznak létre, gondolok itt a Várra, akkor az megfontolandó, hogy ott van-e a helye.

Tegyük ehhez hozzá, tisztelt képviselőtársaim, és ezek már praktikus kérdések, hogy - nem tudok erre jobb szót - brutálisan szakszerűtlen elszakítani egymástól az összetartozó, a koronához tartozó jelvényeket, és itt praktikus megfontolások, hogy a koronához tartozó palást ma nincs szállítható állapotban, nem jönnek szóba. Szakszerűtlen elszakítani ezeket a tárgyakat egymástól.

Tegyük még azt hozzá, amit minden szakember, így a Kulturális Minisztérium képviselői is megerősítettek bizottsági ülésen, nem veszélytelen a korona szállítása. Mint az előttem szóló kisgazda képviselőtársam említette, a magyar korona eddigi sorsa olyan állapotot hozott létre, hogy a korona és a hozzá tartozó tárgyak nem szállíthatók veszélytelenül, már abban az értelemben, hogy nem éri ezeket súlyos károsodás esetleg. Tehát nem praktikus egy évre, néhány hónapra vagy esetleg több évre annak ismeretében a Parlamentbe hozni, hogy majd innen is tovább viszik. Ráadásul az Országgyűlés egy éves törvényt ilyen ügyben jó, hogy nem alkot, ha tudjuk, hogy amúgy is tovább kell vinni innen a koronát, illetve az ide kerülő jelvényeket.

Ma a parlamenti képviselők, nemcsak az ellenzékiek, a kormánypártiak sem tudják pontosan, hogy mi is lesz a parlamenti elhelyezés sorsa. A miniszter asszony egy szombati nyilatkozatában még a Delegációs Termet nevezte meg végső helynek, mármint a Parlamentben, Ferenc József lába előtt, mint tudjuk, hiszen ott ő a főszereplő a fali képeken, most pedig a Kupolateremről beszélt. De ebbe talán nem érdemes túlságosan részletesen belemenni. Számos probléma adódik minden esetben a korona parlamenti kiállításából. A látogathatósággal kapcsolatos problémákat itt nem részletezném.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Szent Korona-tanról érdemes néhány szót szólni. A törvényjavaslatban az áll, hogy ma is a magyar állam egységét testesíti meg a Szent Korona. Itt, úgy tűnik, megint csak nem kormánypárti és ellenzéki véleménykülönbségek állnak szemben egymással, amikor felmerül a kérdés, mit is jelent ez most, túl az alkotmányos problémákon.

Mit jelent ma a magyar állam egysége? Valljuk meg, ennek különösebb tartalma, értelme ebben a pillanatban nincs. A mai magyar állam egysége senki előtt nem kétséges. Ha ennek a kijelentésnek van tartalma, ez történelmi tartalom, a történelmi Magyarországra, a történelmi magyar államra vonatkozik, és azt gondolom, hogy nem kell túlságosan részletezni, hogy milyen messzemenő következményekkel jár, ha ma a történelmi Magyarország egységére hivatkozik a magyar Országgyűlés, mint aktualitásra.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mi a viszonya egyáltalán ennek a nem túl jól sikerült mondatnak a mai alkotmányhoz, a köztársasági elnökhöz, ahhoz, hogy a köztársasági elnök fejezi ki a nemzet egységét.

Végül szeretném megemlíteni, ami nem került mindeddig szóba, hogy a kormány szándéka szerint eredetileg ezt a törvényjavaslatot a következő év január elsején fogadtuk volna el, annak ellenére, hogy Szent István megkoronázására 1001. január 1-jén került sor, legalább is az eddigi ismeretek szerint. Ezt a törvényt tulajdonképpen a millenniumi év betetőzéseként, ha tetszik, éppen egy évvel később kellene meghozni, hiszen akkor történt, legalább is szimbolikusan, az államalapítás. Most egy ünnepséggel valóban meg lehet kezdeni a millenniumi évet, de maga az államalapítás évfordulója 2001. január 1-jén lesz, legalább is szimbolikus értelemben.

Tisztelt Képviselőtársaim! Végezetül szeretném elmondani, ez a törvényjavaslat mai formájában a Szabad Demokraták Szövetsége számára nem elfogadható. Csak akkor lesz elfogadható, ha a korona marad a múzeumban, ha a Szent Korona-tanra történő utalások elmaradnak, és ha a megmaradó preambulum igényesebb, nem fogalmaz meg normatív előírásokat a helyes történelmi álláspontról. Röviden: ha a kormány a nemzet és nem a pillanatnyi kormánypárti többség szavazóira tekint ennek a törvénynek a megalkotásakor.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Herényi Károly képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselő. Őt követi majd Csurka István frakcióvezető úr, a MIÉP képviselőcsoportja részéről.

Képviselő urat illeti a szó.

HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Miniszter Asszony, Képviselőtársaim, Tisztelt Országgyűlés! Előttem már sokan mondták, de muszáj, hogy én is mondjam: szerencsés nemzedék a miénk, szerencsés nemzedék a mi nemzedékünk. És különösen szerencsések vagyunk mi, országgyűlési képviselők, akik a sors kegyéből ezekben a gyönyörű ünnepi esztendőkben ülhetünk itt, a Parlament falai között, és szolgálhatunk. Szerencsések vagyunk, mert nemcsak az ezredfordulót, de a szent év kezdetét és államiságunk ezeréves évfordulóját, születésnapját is ünnepelhetjük. Tehát a szent év kezdete számunkra kettős ünnep. És az ünnepek fontosak. Fontosak, mert erőt, nemzetmegtartó erőt jelentenek.

Ha megvizsgáljuk a mögöttünk hagyott évezredet, és feltesszük a kérdést, mi a titka annak, hogy ezer olyan nehéz esztendő után ez a maroknyi nép itt élhet a Kárpát-medencében, és itt lehetünk, akkor a válasz az, hogy nemzetmegtartó erőt jelentett hazaszeretetünk, hitünk, erkölcsiségünk és az ünnepeink.

(9.30)

Viharos évezred, nehéz évszázad, ellentmondásos évszázad él mögöttünk. De az utolsó évtized kegyes volt hozzánk. Egy hit és erkölcs nélküli rendszer omlott össze még tíz évvel ezelőtt, és egy véráldozat nélküli rendszerváltozás részesei lehettünk.

1996-ban ünnepelhettük volna méltó módon honfoglalásunk 1100. évfordulóját. A mi kormányunk, az Antall-kormány annak idején az Expo keretein belül meg szerette volna mutatni a világnak, hogy mi magyarok most így az ezredforduló táján milyenek vagyunk. És most lehetőségünk van arra, hogy egy kicsit az ezredik évforduló okán magunkat ünnepeljük. És ha ünnepelünk, akkor méltó módon kell ünnepelni. Úgy, ahogy elődeink tették ezt a millennium nagyszerűségét törvénybe foglalva. A törvény kőbe vésve ma is ott látható, ott olvasható e Ház kupolatermében a főlépcsővel szemben.

Mi méltó kívánván lenni elődeinkhez, törvényt kívánunk alkotni az államalapítás nagyszerűségéről és a Szent Koronáról. A törvény és a törvényalkotó célja az, hogy a magyar Szent Korona ismét méltó fényében ragyogjon, világítsa be a nemzet égboltját, azt az égboltot, amely a nemzet egésze fölött van, az egészét takarja határainkon belül és határainkon túl. Azt kívánjuk és azt akarjuk, hogy a Szent Korona, és ahogy régen oly szépen nevezték, a hozzátartozó drágaságok ne múzeumi tárgyként feküdjenek a Nemzeti Múzeum tározójában, hanem a nemzet egységét szimbolizálandó méltó helyen, az ország Házában, a népfelség elve megtestesülésének színhelyén legyenek elhelyezve. Ebben a Házban, amely az ország legszebb háza, de számunkra talán Európa és a világ legszebb háza. Mert itt van a méltó helyük. Mert a nemzet egységére és annak jelképére, szimbólumára szükség van.

Szükség volt ezer esztendőn keresztül, mert a nemzet megmaradását jelentette. És erre az egységre a harmadik évezredben, a XXI. században is nagy szükségünk lesz. Hiszen új kihívással kell szembenéznünk a XXI. században, az egységesülő, a globalizálódó Európa kihívásaival. Bizton hiszem, hogy az egységesülő Európában csak annak a nemzetnek van esélye a sikerre, amely nemzetnek egészséges a nemzettudata, ismeri és tiszteli múltját, ismeri gyökereit és történelmét, fejet hajt és tiszteleg elődei, ősei előtt. És ezt tesszük mi is e törvény elfogadásával, tisztelgünk és fejet hajtunk őseink, elődeink előtt.

Mert tisztelt képviselőtársaim, ez a törvény erről szól. A magyar történelemről, a viharos évezredünkről és értékeinken, nemzeti értékeken építkező jövőnkről, a következő évezredről. És ha ünnepelünk, ajándékot illő adni. Ajándékot a nemzet minden polgárának határokon innen és határokon túl. Az ajándék nem a korona, az ajándék a törvény és a törvénynek az elfogadása, ami egy politikai kiegyezés, egy békejobb nyújtása lehetne egymásnak itt a parlament két oldalán, és talán egy békejobb nyújtása az egész nemzetnek.

Szerettük volna ezt a törvényt hatpárti konszenzus keretei között előterjeszteni, hiszen így lett volna ez a legelegánsabb, így fejezte volna ki a legjobban az együttgondolkodást, az összetartozást. Sajnos, az előkészítő tárgyalások során voltak olyan pártok, ellenzéki pártok, amelyek nem voltak hajlandóak ebben a munkában alkotó módon részt venni. Ha majd döntünk, ha erről a törvényről szavazunk, akkor kérem képviselőtársaimat, gondoljanak arra, hogy miközben a múltról és a jelenről beszélünk, a jövőnkről, ennek a nemzetnek a jövőjéről is döntünk.

A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja támogatja ennek a törvénynek az elfogadását, azok a módosító javaslatok, amelyek érkeztek a törvényhez a mi frakciónkból, nem a frakció álláspontját képviselik, mi azt szeretnénk, ha ezt a törvényt ez ünnepélyes alkalom, az ezredforduló, az államalapítás ezredik évfordulójának alkalmából konszenzussal fogadná el a parlament. Ezt ajánlom tisztelt képviselőtársaim figyelmébe.

Köszönöm hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő úr. Hozzászólásra következik Csurka István képviselő úr, a MIÉP képviselőcsoportja nevében.

Öné a szó

CSURKA ISTVÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Most amikor ez a törvény tárgyaltatik, a nemzet nem egységes, az ország csonka, a nép fogyatkozik. A magyar társadalomban, de különösen itt az Országgyűlésben minden jelképes erejű küzdelem a leghevesebb ellentétek, megnyilvánulások közepette szokott lezajlani. Így volt ez már a címervitában is, és így van minden olyan esetben köztünk, magyarok között, amikor jelképekről, eskükről, hitről és egyebekről van szó.

Most sem arról beszélünk, amiről valójában szó van, hanem itt most a szekuralizáció, a liberalizmus vívja elkeseredett küzdelmét a hit, a magyarságtudat, a történelem-szemlélettel szemben. Ez a puszta tény.

Ebben a helyzetben kerül az Országgyűlés elé ez a törvényjavaslat, és elkerülhetetlen, hogy ilyen indulatokat váltson ki. Ne váltson ki! Nincs a nemzetben meg az a pillanatnyilag szükséges összetartó erő, amelyik ezt elérje. Ezért tehát mindenkinek, aki ehhez a törvényjavaslathoz egyáltalán hozzászól, választania kell, hogy melyik oldalon áll. Számunkra nem lehet kétséges, a Magyar Igazság és Élet Pártja számára, hogy a hit, a nemzettudat, a magyarság történelmi tudatának ápolása oldalán áll, ezért nagyon visszafogottan fogalmazza meg kritikáját a szóban forgó törvényjavaslattal szemben.

Az ezredforduló különös mozdulatokra kell, vagy kellene hogy képesítse a kormányt és az egész társadalmat. Ennek lehetne egy nagy mozdulata a Szent Koronáról, bocsánat, fogalmazzunk pontosan, a magyar Szent Koronáról szóló törvényjavaslat és az ezzel kapcsolatos minden cselekmény. Ha vállalná a harcot, vállalná a saját meggyőződése szerinti keménységet, ellenállást, szembenállást mindazokkal, akik ezt nem akarják. Nekem éppen az a kritikám ezzel a javaslattal szemben, hogy gyenge, és mintegy elismeri a liberális hegemóniát amelyben élünk. Nem elég kihívó. Hiszen a Szent Koronáról nem lehet csak emléktárgyként és valamilyen ereklyeként beszélni, különösen nem a Szent Korona-tan egyidejű megpendítésével.

(9.40)

A tény az, hogy a magyar Szent Korona a magyar államiság jelképe, ahogy abban az időben Magyarország volt (Dr. Gidai Erzsébet közbeszól.), ennek nem lehet más területi felfogás alapján léteznie.

Leírtam, mert hosszú a felsorolás: a Kárpát-Duna-medencében, amely számára a magyar Szent Korona készült és ahol elhelyeztetett, ma Szlovákia, Ukrajna egy kis része, Románia fele, Szerbia, Horvátország és Szlovénia, Ausztria egy kis része és Magyarország foglal helyet (Dr. Gidai Erzsébet: Így van! - Taps a MIÉP soraiban.), nyolc kis ország. De ehhez a területhez tartozik még mint közép-európai állam egy szintén hasonló koronával rendelkező ország, Csehország, és - tekintettel arra, hogy közös királyaink is voltak - Lengyelország is. A magyar Szent Korona anélkül, hogy ezekről a népekről is ne beszélnénk szeretettel és megértéssel, nem is említhető meg, ugyanis ezek a Szent Korona népei voltak, és ha ma beszélünk a Szent Koronáról, a magyar Szent Koronáról, akkor éppen ezeknek az összefogását kell megemlítenünk és tudomásul vennünk. A jelenlegi kormány többször is elindult ezen az úton, nem a Szent Koronával, hanem a visegrádi együttműködés szorgalmazásával, és valahányszor arra alkalmam adódott, mindig helyeseltem ezt a mozdulatot.

Valóban vannak ellentmondások ennek a törvényjavaslatnak a mostani beiktatásával kapcsolatosan, és ezek csak akkor küszöbölhetők ki, akkor lehetnek igazán érvényesek, ha mi úgy helyezzük a saját magunk számára újra valamilyen funkcióba, mert nem lehet anélkül megcsinálni ezt a dolgot, a Szent Koronára hiába mondjuk, hogy csak relikvia, hiába helyezzük ide vagy oda, amennyiben az Országgyűlésben egyáltalán beszélünk róla, akkor ki kell egyezni ezekkel a népekkel, éspedig nem alapszerződés formájában, mert azok rosszak.

Egy új történelmi korszak kezdete is lehetne bizony ez a törvény, ha komolyan volna gondolva, egy nagy nemzeti felívelés kezdete lehetne. Sokkal jobb lenne, ha a kormány egy nagy egyetemet alapított volna ezen a január 1-jén. Ha már a Bolyai Egyetem Kolozsvárott nem tud úgy működni, ahogy mi szeretnők, legalább raknánk le az alapkövét egy hatalmas, mindezen felsorolt népeket és természetesen a magyart is magába foglaló, nem Soros-féle, hanem magyar közép-európai egyetem alapját, vagy valami hasonló hatalmas tettet kellett volna elindítani - e mellett természetesen a Korona ügyét is.

Mégis azt kell mondanom, hogy akadékoskodni nem akarunk, mert világos, hogy melyik oldalon kell álljunk ebben a kérdésben. De óva intjük a kormányt attól, hogy efféle pótcselekvésekkel próbálja helyettesíteni azokat a súlyos tényeket, amelyek egyébként ezzel az egész kérdéskörrel kapcsolatban vannak.

Nem tudok elzárkózni attól, hogy meg ne említsem azt a súlyos ellentmondást, ami tegnap történt. Tegnap este az Országgyűlés 12 nem szavazattal, amelyet mi adtunk le, elfogadta a népszavazási törvény módosítását (Dr. Vastagh Pál: Számlálási!), bocsánat, köszönöm szépen, a népszámlálási törvény módosítását, amely úgy rendelkezik, hogy a nemzetiség bevallása önkéntes, több más ilyen tétel mellett. Ha a népszámláláskor nem köteles valaki megvallani, hogy hova tartozik, és azt sem, hogy magyar, akkor a magyar Szent Korona-törvény (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) sokkal csökkentebb értékű. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a MIÉP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására ma este kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik a gazdasági kamarákról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/1610. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/1610/326. számon kapták kézhez. Megkérdezem a bizottságokat, hogy kívánnak-e előadót állítani... (Dr. Hack Péter: Nincs előterjesztő! - Pető Iván: 8 perc!)

Tisztelt Országgyűlés, jelzik képviselőtársaim, hogy az előterjesztő nincs jelen, amiben teljesen igazuk van. (Dr. Hack Péter: Megszoktuk már! - Sasvári Szilárd: Én képviselem! - Dr. Hack Péter: Mit? A minisztériumot?! - Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Tájékoztatom, hogy a Gazdasági Minisztérium az előterjesztője, így sajnálatos módon nem áll módomban a frakció részéről senkinek lehetőséget nyújtani. (Sasvári Szilárd: Elnök asszony, félreértés volt! - Keller László: Ügyrendi!) Kérek intézkedni a minisztérium képviselője jelenlétének biztosításáról. (Keller László: Ügyrendi!) Keller László képviselő úr ügyrendben kért szót, öné a szó, képviselő úr.

ELNÖK: Én is nagyon köszönöm a felszólalását, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. A benyújtott módosító javaslatra figyelemmel a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/1816. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/1816/3. és 32. számokon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, először Fazekas Sándor képviselő úr, Fidesz; őt követi majd Gál Zoltán. Fazekas Sándor helyett Ughy Attila képviselő úr, Fidesz. Tessék!

UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan szerencsés kor szererencsés nemzedékéhez tartozunk, amely húsz emberöltőnként csak egyszer adatik meg, és átélhetjük a dátumváltás az egyről kettőre jutás numerikus és szimbolikus élményét. Ez még akkor is nagy szó, ha mindannyian tudjuk, hogy az ezredforduló nem 1999. december 31-éről január 1-jére virradóra következik be, hanem egy esztendővel később, 2000. december 31-éről 2001. január 1-jére.

Nekünk, magyaroknak, és itt jegyzem meg, hogy a lengyeleknek és a cseheknek is, ez a dátum ennél jóval többet is jelent, többet, mert ebben az esztendőben lesz ezer éve, hogy a mai értelemben vett közép-európai államok, a visegrádi hármak megalapozták saját állami létüket, és ennek elismeréseként az akkori diplomácia szokásjoga szerint kértek és kaptak koronát vagy a Német-római Birodalom császárától, vagy pedig a pápától.

Ezer esztendővel ezelőtt a félpogány pannóniai törzsi vezető fiából keresztény király lett, aki hosszú, szívós munkával fokozatosan terjesztette ki a maga uralmát, az általa képviselt hatalmi formát és hitet a Kárpát-medence többi törzse fölé. Egyeseket fegyverrel győzött le, míg másokat házassággal vagy a kereszténység erejével kapcsolt magához, illetve családjához. Harminc évvel a megkoronázása után a nagy mű már készen állott. A hajdani magyar törzsszövetség a széthúzás és elkülönülés hosszú évtizedei után magasabb szinten született újjá egy az egész Kárpát-medencére kiterjedő magyar állam formájában.

A király mellett tanácsadó testület működött, vármegyék és ispánságok szerveződtek. Mai kifejezéssel élve nagyszabású közigazgatási reform hajtódott végre. Az akkori Magyarország mérföldes léptekkel haladt előre, hogy felzárkózzék a több évtizedes előnyt élvező Nyugat-Európához. Újabb és újabb lovagok, illetve egyházi személyek jöttek a nyugat felé szélesre tárt kapukon annak reményében, hogy általuk csökkenni fog majd az egynyelvű és egyerkölcsű ország esendősége. Nyugat-európai mintára elindult Magyarországon is az oklevéladás, a törvényalkotás is nyugat-európai, többek között frank példákat kezdett követni, és nyugati pénzérméket kezdett utánozni a hazai pénzverés is, lásd első magyar hivatalos pénzünket, amiről a régészeti leletek szólnak, a lantia regist.

A Szent István-i Magyarország bámulatosan rövid idő alatt volt képes az integrációra az akkori Nyugat-Európához, és néhány évtized alatt a latin rítusú keresztény Európa szerves része lett, egy olyan állam, amely a török birodalom előrenyomulásának idejéig, tehát közel félezer esztendőn át a Német-római Birodalom és az orosz birodalom közötti földrajzi térben néhány átmeneti válságperiódustól eltekintve a legerősebb szervezeti egység volt.

Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/1816. számú törvényjavaslat a Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről pontosan a fenti küzdelemnek és az elért eredményeknek kíván emléket állítani. Van azonban az emlékezés mentális és lelki azonosságán túl olyan kézzel fogható tárgy és - mondjuk ki bátran - tárgyból lassan fogalommá nemesült dolog, amely sokkal könnyebbé teszi ezer év elmúltával a mai ember számára az azonosulást államalapító királyunkkal. Ez az egyszerre fogalom és tárgy a korona, a Szent Korona és a hozzátartozó koronázási ékszerek. Ezeknek a tárgyaknak az átmeneti elhelyezéséről is rendelkezik a most előttünk fekvő törvényjavaslat. Eszerint a Szent Korona és a koronázási jelvények, a palást kivételével, az Országházba kerülnének átmeneti elhelyezésre úgy, hogy a biztonsági előírásokat figyelembe véve bármikor látogatható legyen.

 

(17.40)

A sajtó tárcaíróinak munkásságát figyelembe véve kijelenthető, hogy a törvényjavaslatnak ez az egyik leginkább támadott része. Elég csak néhány sort kiragadni ezekből a művekből: "Lesüllyed a jog a középkori krónikák szintjére." Bár én magam azt gondolom, hogy a Thuróczy-krónika egy irodalmi műremek volt, és mondjuk ugyanezt állítani az 1936-os sztálini szovjet alkotmányról elég nagy túlzás volna. Vagy például, hogy megkoronázzák a köztársaságot, visszacsempésződik a király nélküli királyság korszaka, és még lehetne folytatni.

Azt gondolom, hogy ezeknek a cikkeknek a jelentős részét a belső írási kényszeren túl az is szülte, hogy bizonyos idő alatt szükséges bizonyos flekkszámot produkálniuk az újságíróknak. Ennek ellenére azt gondolom, hogy mégis érdemes valamilyen módon megfelelni ezekre az aggályokra. "Utolsó jelképünk nekünk, magyaroknak a Szent Korona volt, de legkevésbé a politika vette ezt komolyan. Vajon hozzátartoznak-e ezek a pompázatosságok és hatalmi külsőségek a közösségek, nemzetek és országok reprezentálásához, önmagunk dokumentálásához, erejük, nagyságuk megmutatásához? Erre tétovázás nélkül igennel kell felelni."

Tisztelt Képviselőtársaim! Aki ezeket a mondatokat mondta, és a sajtóban is elhangzó felvetésekre ily módon, talán tudta nélkül is megválaszolt, nem egy konzervatív jobboldali képviselő, sőt nem is egy konzervatív jobboldali közgondolkodó, hanem az a Veres Péter, akiről mindnyájan tudjuk, hogy legalább annyira volt baloldali, mint nemzeti elkötelezettségű. Azt gondolom, hogy nála találóbban és pontosabban senki sem érezhetett volna rá arra, hogy mi motiválta a törvényalkotókat, amikor az előttünk fekvő törvényjavaslatot a tisztelt Ház elé terjesztették.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Gál Zoltán képviselő úr nincs itt, ezért a következő szocialista jelentkező, Kiss Gábor képviselő úr következik, MSZP. Tessék, képviselő úr!

DR. KISS GÁBOR (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Az évezredváltás a magyar nemzet történetének ezer esztendeje felől nézve elég jelentős állomás ahhoz, hogy róla megemlékezzünk. Az államalapítás el nem választható a kereszténység felvételétől, nemzeti létezésünk, Magyarország állami léte szempontjából a legjelentősebb mozzanat és a legnagyobb tett. Helyeselhető, hogy róla az Országgyűlés külön törvényben is megemlékezzék.

Nem lehet ennek akadálya az emléktörvény-alkotás műfaji nehézsége sem, ha közös akarattal képesek vagyunk legyűrni egy ilyen elhatározás legfőbb buktatóját, azt, hogy az az aktus a meghasonlás, a viszály, a triumfálás és az alávetés monumentuma legyen, az egységes elhatározás és egyetértés megjelenítése helyett. A cél érdekében szükséges, hogy a döntés részesei képesek legyenek ésszerű korlátokat szabni világnézetük vagy ízlésirányultságuk követelményeinek, méltányos keretek között elfogadva vagy legalább tudomásul véve a másféle nézetek vagy ízléshiányok igényeit. Ez egyben politikai elveik megőrzésének biztosítéka is. A kölcsönös megértésre és egyetértésre való törekvés hiányában a törvényhozási aktus önmaga ellentétébe fordul, alanyai méltatlanná válnak vállalt szerepükre, hiszen amiben egynek kellene mutatkozniuk egy sorsfordító esemény megítélésében máig szóló tanulságainak lényegét illetően, abban megosztottak, ellenségesek, méltatlanul kisszerűek. A fentiek szellemében a kormányindítványt általában és egészében hajlandó lennék elfogadni, ha az előterjesztés preambuluma némely elemének visszavonásában partnerségre lelhetnék.

Elöljáróban szeretnék reflektálni Dávid Ibolya miniszter asszonynak egy észrevételére. Azt mondta, hogy akik mást próbálnak kiolvasni a tiszta szándékokból, azok rosszhiszeműek. Szeretném megjegyezni ezzel kapcsolatban, hogy a szándék, a tett és annak a következménye között van egyfajta distancia. Ezért is lehetséges, hogy a cselekvés politikai tartalmát politikai értelemben, a szándékát morális értelemben is értékeljük. Szeretném továbbá hozzátenni, hogy a gondolkodás természeténél fogva másként gondolkodás, hogy Arthur Rimbaud-t idézzem, " az én mindig valaki más". Ebben a kontextusban még a keresztény egyházatyák is így gondolkodnak, ezért tehát senki rossz néven nem veheti, ha más típusú előfeltevésekből egy ugyanazon kérdésre vonatkozóan is más következményre jutunk. Ezt annál is inkább kell hangsúlyoznom, mert Dávid Ibolya miniszter asszony azt is elmondta, hogy a törvény beterjesztésének legfőbb üzenete és sugallata, hogy a hazának minden polgára a közhatalom részese.

Ezzel összefüggésben azonban meg kell kérdeznem, mit kezdjünk akkor a keresztény Magyarország idiómájával. Tisztelettel kérem a kormány képviselőit, válaszoljanak két kérdésre. Lehetséges-e Magyarországon magyarnak lenni a politikai kereszténység elvein kívül, és lehet-e erkölcsösnek lenni a kereszténység elvein kívül?

A történelmi eszmények és tettek interpretációja, a szimbólumképzés és a historizálás kérdéseire szeretnék egy pillanatra még tekintettel lenni. Ugyanis azt tapasztalom, hogy a történeti eseményeket nagyon is egyneműen vagyunk hajlamosak felfogni, és visszavetítjük a mai érdekek és célok szolgálatába állítva a történelmi eseményeket. Ez az emléktörvény tulajdonképpen paradoxon, amelyet sajátos részéről általános érvényűre szeretne emelni. Szeretnék egy pici példával illusztrációt is adni ehhez, és hogy rosszhiszeműnek ne tartassak, XV. századi példát veszek.

"Mondja bizony minden ember: boldog vagy, Pannonia. Zengjen ajkad, szóljon vígan most az Isten himnusza, mert nem köznép sorából küldött Isten nevelőt: királyod lett prédikátor apostolod, magvetőd. Ha a nemzet mesterének mást is bírna vallani, tetszett volna Istenének más apostolt küldeni. Ám e nyakas, délceg fajta, kardos markú nemzetet nem más, csak egy magafajta harcos téríthette meg." Így zeng a hangos szó a XV. századi István-zsolozsmában. Nagyon érdekes, mert meggyőzhet minket arról, hogy milyen furcsán lehet átkölteni egy történelmi eszményt. Ez ugyanis, amit a zsolozsma megfogalmaz, nem a bibliai hagyomány szerinti apostoleszmény, hiszen annak bizonysága szerint Isten küldötte, a Megváltó, egy közönséges ács fiaként az istállóban született.

Tanítandóan bravúrosnak tartom azonban, ahogy az őskeresztény hagyományt átlépve a réges-régi szerző a mindenkori populizmus ős példájaként a nemzeti önkép dicséretére vált, a nyakas, délceg fajta, kardos markú nemzetet közrendbeli nem, csak maga fajta téríthette új utakra. Alig észrevehetően tér át tehát a himnusz István királyról a mitikus nemzeti önkép iránti hízelkedő hódolatra. Az első királyunk műve, a magyar állam megszervezése más típusú kis korrekciókat is előidézett már a középkorban. Amikor a Szent István által megvakíttatott Vászoly unokája, I. László ült a trónon, természetes volt, hogy a nagyapja nem lehetett névvel nevezett összeesküvő. Ezért a legendában őt sem István büntetése, hanem a gonosz ármány, egy esküdt ellensége fosztotta meg szeme világától, amaz éppen utódjává kívánta volna emelni.

Egy másik megszépítő magyarázat szerint András és Gyula nem is Vászoly fiai, hanem Szár Lászlóé, és így Szent István király sem lehet az egykori lázadó unokája. Az okos Kálmán király pedig, akiről a pápa azt mondta, hogy "szokatlan járatossággal tűnsz ki az egyházi írások tudományában", ez a Könyves Kálmán a tudós Hartvik győri püspökkel újraíratta István király életrajzát, és arra is gondja volt, hogy ezt a legendaváltozatot kanonizáltassa az egyházakkal, saját királyi hatalmának megerősítése és megszilárdítása érdekében. Ismert a történet, a pápa Mieszko lengyel király helyett, az Isten angyalának intésére a magyaroknak adta a koronát, és ez azt bizonyítja, hogy a magyar királyi hatalom tulajdonképpen egyenesen Istentől veheti eredetét, ezért tehát nem tartozik sem a pápa, sem pedig a német császár hűbéri fennhatósága alá.

Miután az is elő szokott fordulni, hogy az adott tárgykörben való másként gondolkodást a nemzetietlenség vádjával illetik, szeretném ugyanebben az összefüggésben felvetni azt is, hogy mi a nemzetietlen. Megint csak István királyról szeretnék példát mondani. István király a magyar állam megteremtése érdekében éppen a magyar véreivel fordult időlegesen szembe, Koppány seregeivel szemben István hadát a németek vezették. Meg nem engedve a történelmi transzformációt, lehet, hogy valaki a parlamentben a korabeli globalizmus szekértolójaként marasztalná el ezt az István királyt (Taps az SZDSZ padsoraiban. - Közbeszólás.), ugyanez azonban néhány év múlva megkövetné őt akkor, amikor István II. Konrád német-római császár ellenében az ő hadaival küzdött, és verte ki az országból.

 

(17.50)

Istvánnak ahhoz, hogy egy szilárd, ezredévig fennmaradó államot hozzon létre, fel kellett számolnia a vérségi alapon szerveződött nemzetségeket, elérni, hogy a szegények legyenek jogfosztottak, alárendeltek, a gazdagoknak pedig előjogaik legyenek, hogy ne kelljen osztozniuk a szegényekkel. A tizedik században még jobbára szabad magyar tömegeket István alatt már az állami, királyi, földesúri és egyházi hatalom hármas igája nyomta. Hogyan ítéltük volna meg rövid, kicsi történeti időszakokon keresztül István király magyarságát, haladó mivoltát és hazafiságát?

Azt gondolom ezért, hogy nincs örök entitása a ki az igazi magyar és a ki a magyar, mi a magyar most című kérdésnek, illetve így kell a kérdést feltenni, mert amennyiben örök entitásokat keresünk, akkor nem lehetünk figyelmesek a történelmi változásokra. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy ne torzítsuk a történeti hűséget egy ma kívánatos nézet igazolása okán. Szeretnék ezért most visszahivatkozni a törvényjavaslat némely passzusára.

Azt mondja a bekezdés, "Szent István megkoronázásával a magyar nép a keresztény hitben egyesült Európa népeivel. Ez biztosította a magyarság évszázadokon át betöltött meghatározó szerepét és feltartóztattuk a nyugati keresztény kultúra elleni támadásokat". Vegyük mind a három állítást.

Szent István megkoronázásával a magyar nép a keresztény hitben egyesült. Ez ugyan szimbolikusan igaz kijelentés, valóságosan azonban elfedi azt a gyötrelmes folyamatot, ami évtizedeken keresztül tartott 1000-től egészen 1032-ig vagy 1038-ig, és ami a konfrontációt is jelentette magán a magyarságon belül. Leárnyékolódnak egy ilyen felfogás esetében a tanulságos tények, például az a tény is, hogy a koronázás egyfelől a nemzetállam létrejöttének szimbolikus aktusa, másfelől azonban mégiscsak egyfajta hűbéri rendbe való beilleszkedést jelent.

De ha veszem ezt a bizonyos Magyarország történelmi szerepét, akkor a hazafi Petőfi se engedte meg ezt magának, azt mondta, hogy Európa színpadján mi is játszottunk, s mienk nem volt a legkisebb szerep, de nem mondta, hogy mienk volt a meghatározó szerep, ez ugyanis olyan mértékű túlértékelését jelentené a magyar nemzet történetének a korabeli Európát illetően, ami téves következtetésekre vezetne bennünket most, amikor most akarjuk kijelölni a magyar nemzet szerepét a korabeli Európában.

Ha tekintetbe veszem a Magyarország védőbástyáját, tudnunk kell, hogy ez mint hivatkozási mozzanat az első világháborút lezáró békekötések időszakában terjedt el, amely mindenképpen azt célozta volna, hogy legyen méltányos Európa a sok áldozatot hozott Magyarország irányában.

De szeretnék ugyanakkor a történelmi tényekre is hivatkozni, a úgynevezett actio radius elméletekre, meddig terjedt az oszmán birodalom tényleges hatóereje, Bécs ostromára, ahol a brandenburgi választófejedelem és Sobieski János lengyel király segítették meg Magyarországot voltaképpen visszafelé, és szeretnék hivatkozni Nemeskürty Istvánra, Kőszeg várára és Jurisicsra, illetőleg ennek a szerepére a török terjeszkedését illetően. Ezért azt gondolom, hogy a valóság és múltbeli szerepünk értékelése a jelenlegi reális szerepfelfogáshoz segít bennünket hozzá.

Itt szeretnék rátérni a Szent Korona-problémára és a Szent Korona-tanra, mint problémára, ami az előversengésben szerepet játszik. I. István intelmeiben beszél először a korona méltóságáról, amennyiben azt mondja, hogy a koronának van méltósága, tisztessége és becsülete, igazságosság és könyörületesség a korona ékessége. A király személye és a tisztség között tesz különbséget és arra inti a fiát, hogy ha méltó lesz a koronára, akkor lesz igazában valóságos királya a magyaroknak, de ezek ezeket az erkölcsi tulajdonságokat feltételezik.

A Szent Korona - az előbb már említettem Kálmán királynak a nagyon praktikus politikai elképzelését -, a Szent Korona-tan, a Sacra Corona ebben az időszakban azt jelenti, hogy Istentől nyert hatalom ez, a királyi hatalom nem elvitatható a király személyétől és ez meg is szenteli a király személyét, de ezek a jogok nem személyi jogosítványok, hanem a tisztség velejárói. A Szent Korona tehát becses ereklye, de nem testesíti meg azt, aminek szimbóluma volt, ilyen értelemben nem tekinthető szentnek.

Hogy világosan hivatkozzam megint csak történeti érvre, szeretném elmondani, hogy 1440-ben, Ulászló királlyá koronázását megelőzően, amikor nem volt Magyarországon a korona és nem is lehetett a magyar királyi koronával megkoronázni, akkor a korabeli nemesség hozott egy határozatot és azt mondták, hogy a Szent Korona nélküli koronázás nem jelent egyebet, minthogy a rendek átruházzák a Szent Korona jogosítványait, szó szerint így hangzik az idézet, "ha azt - mármint a koronát - visszaszerezni nem lehet, minden jelképisége, misztériuma és ereje erre az új koronára értessék, megadván a most megkoronázott királyunknak azt a legteljesebb képességet és hatalmat kegyelmek gyakorlására, mindarra, ami a magyar királyokra szokásból vagy jog szerint tartozott". Nem mondják tehát a koronát magát szentnek, de mondják a korona szentségének erejét, mint a nemesi hatalomátruházási gesztusnak az erejét a királyra. Ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert nem a korona maga mint tárgy a szentséges tárgy, hanem azok a tartalmak, amelyeket történelmi időnként neki tulajdonítanak.

Ezt a fejtegetést tulajdonképpen azzal lehetne befejezni, hogy a Szent Korona-tan mintegy természetesen jogfejlődéstan hosszú időn keresztül a magyar jogfejlődésben, az úgynevezett patrimoniális felfogással szembeni álláspontot fejtette ki, ami azt jelentette, hogy az ország a fejedelem magántulajdona, a nemzet önállóságának és függetlenségének megszemélyesítője. Ezzel szemben a Szent Korona tana azt próbálta kifejezni, hogy egyesíti magában a nemzetet és a királyt, a Szent Korona teste az államhatalom egésze, a Szent Korona egész testét illeti meg. Igen ám, csakhogy hosszú történeti időszakon keresztül 1848-ig a Szent Korona teste alá nem tartoztak azok, akik nem voltak nemesek. A Szent Korona tana voltaképpen csak a rendiség manifesztuma, ami egyfelől valójában gyengítette a királyi hatalmat, de egyáltalán nem biztos, hogy az országnak magának is hasznára volt, lásd a lengyel történelmi fejlődést.

Kossuth Lajos 1848 előtt azt mondja, nem lehetséges addig a Szent Korona testének a teljessége, amíg a birtokviszony kiterjesztése alapján tulajdonképpen a parasztot is be nem vonjuk a Szent Korona testébe. De hogy ez még a jobbágyfelszabadítást követően sem valósult meg, arra szeretnék huszadik századi példát mondani. A huszadik századi közjogi gondolkodás egyik legjelesebb alakja, Joó Tibor a következőket mondja a nemzetről: "A nemzet valóban rend, a nép arisztokráciája. A nemzet szellemi színvonalat jelent, amelyre mindig csak kevesen emelkednek fel. A nemzethez tartozás - ne habozzunk végre kimondani - kiválasztottság és kegyelem."

És ezzel vitatkozik Donáth Ferenc - nem kell őt igazából jellemeznem -, "Nem a nép marasztalható el azért, ha a nemzeti gondolatban nem talál népi tartalmat, ha a nemzettel szemben nemzet alattinak érzi magát, a felelősséget nem ő viseli azért, ha nem érti meg a felülről jövő aggódást a hazáért, ha gyanúsnak találja a legszentebb nemzetérdek hangoztatását, mert úri furfangot sejt sérelmei orvoslásának elodázására." Tehát világosan mutatja a Donáth-féle kritika azt, hogy bizony a huszadik században, tehát a Horthy-korszakban sem fejezte ki a Szent Korona a nemzettest minden elemének az egyenlő jogosítványait.

Szeretnék még egy dologra kitérni, arra ugyanis, hogy a '67-es kiegyezést követően a Szent Korona-tan egyre inkább a korabeli ideológiai szükségletek kielégítésére szolgáló eszközrendszer. A Szent Korona huszadik századi legfontosabb szerepe a két világháború között, hogy egyszerre jelent jogforrást és jogigényt a trianoni békeszerződésben elvesztett területek visszaszerzésére, ez alapozza meg a revízió gondolatát. "A magyar korona jogigényei a mellékországra feladva nincsenek - mondja a korabeli gondolkodó -, a király és az Országgyűlés mint a korona igényeinek érvényesítője kötelesek is a jogok alkalomadtán teljes nyomatékkal való érvényesítésére."

(18.00)

Hozzáteszem még azt, hogy ugyanakkor ez a gondolatrendszer kifejezi a magyar történeti jogfolytonosságot, a magyar államalkotó nemzet-államalkotó mibenlétét, amely szupremáciáját jelenti a Kárpát-medence többi népe fölött, és amely szupremácia megvalósítását ténylegesen is célul tűzi ki az úgynevezett magyar hivatásgondolatban. Ezért van az, hogy az előterjesztés preambulumának azt a passzusát, amely a köztársasági államforma és hatalomgyakorlás demokratikus módjától függetlenül is a Szent Korona magyar állami egységet megtestesítő voltára hivatkozik - és hogy ez annak a bizonyítéka lenne, hogy az ország minden polgára részese a közhatalomnak - semmi módon nem tudjuk helyeselni.

Semmi módon nem azért, mert a köztársasági államforma és a korona összeegyeztetésétől nem lehet eltekinteni, hiszen ha a Szent Korona-tannak azt az alapvető elemét, hogy az a király és az egész nemzet egységét jelenti, akkor ez legalábbis egy bizonyos ponton problematikus, de azt aztán különösen nem, hogy a korona - akár mint szakrális tárgy - lenne bizonyítéka annak, hogy Magyarország minden polgára részese manapság a közhatalomnak. Erről bizony a mindenkori hatalomgyakorlónak gyakorlati intézkedések sokaságával kell inkább bizonyságot adnia, mintsem hogy visszahivatkozzon egy akár csak - még egyszer mondom - kultikus tiszteletnek örvendő tárgyra és ebben keresse a közhatalom minden polgár általi részesedésének biztosítékát. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm a képviselő úr nagyívű felszólalását. Csak tájékoztatásul mondom, hogy tíz felszólaló jelentkezett, és több két percre szót kérő képviselő van. Először megadom a szót két percre Répássy Róbert képviselő úrnak, Fidesz.

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által elmondottak nagyon érdekes és színes képet festettek sok történelmi emlékünkről, sok történelmi tényről, de mégis szeretnék visszatérni a tárgyra és arról a törvényjavaslatról szeretnék beszélni, ami előttünk fekszik.

Önök - jellemző módon - a Szent Korona-tant gyakran szándékosan idekeverik, ehhez a törvényjavaslathoz. Ma reggel az igazságügy-miniszter asszony is elmondta - és én ezzel teljes mértékben egyetértek -, hogy a Szent Korona-tannak semmiféle újjáélesztése, semmiféle visszahozatala, visszaállítása nincs benne ebben a törvényjavaslatban. Tehát a Szent Korona-tanról mint történelmi tanról érdemes beszélgetnünk, de talán ennek a törvénynek a kapcsán felesleges ezt az érvet folyamatosan emlegetniük. (Sasvári Szilárd: Így van!)

A törvény preambulumában megfogalmazottak az önök ízlését nem elégítette ki, és - nemcsak ezért, de ezért is - a három koalíciós frakcióvezető benyújtott egy olyan módosító javaslatot, amelyben a törvényjavaslat preambulumát megpróbálják megváltoztatni; többek között a Szent Korona-tannak mint utalásnak elhagyására vonatozik ennek a módosító javaslatnak a lényege.

Nagyon bízom abban, hogy ez a preambulum-módosítás, amit a koalíciós frakcióvezetők beterjesztettek és a konszenzuskeresés céljából terjesztették be, az ellenzéki képviselők tetszését és elfogadását is meg fogja nyerni, így elhárulhat minden akadály az elől, hogy az Országgyűlés minden pártja valóban egységesen ünnepelje meg a 2000., millenniumi esztendőt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Pósán László képviselő úrnak, Fidesz.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Érdeklődéssel hallgattam Kiss Gábor hosszas fejtegetését. Egyet is értenék számos megállapításával, kivéve azzal, hogy ha már történeti tényeket idéz, azt pontosan tegye. A kereszténység felvételének gyötrelmei túlnyúltak még 1038 utánra is - csak megnyugtatásként közlöm.

Ellenben a Szent Korona-tanhoz kapcsolódóan szabad legyen egy megjegyzést tennem. Amikor önök ezt állandóan bele akarják keverni, akkor szeretném tudni, hogy melyik Szent Korona-tanra gondolnak, mert a köztudatban a Szent Korona-tan alatt - sajnos - csak és kizárólag a Horthy-korszakban uralkodó Szent Korona-tant értik. De a magyar történelem folyamán a Szent Korona közjogi tartalma és az ehhez kapcsolódó számos egyéb gondolatiság és gondolati kör nagyon sokféleképpen alakul.

Csak egyetlenegy példát hadd említsek. Kossuth számára például a Szent Korona-tan teljesen magától értetődő olyan formában, hogy mindazon szabadságjogokat, amelyek megilletik úgymond a politikai nemzetet - azaz a nemességet - ki kell terjeszteni az ország lakosságára, és ilyen értelemben a Szent Korona-tan immár polgári tartalmat nyer. Ilyen vonatkozásban akár azt is mondhatnánk, hogy a Szent Korona-tan fejlődése egyet jelent a szabadságjogok kiterjesztésének folyamatával, úgyhogy ha ezt az aspektusát nézzük, akkor nem értem, hogy igazából mi a probléma vele. Ha csak nem az, hogy túl sok a szabadság. Nem tudom hova tenni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Pető Iván képviselő úrnak, SZDSZ.

DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Bizottság! Csak hogy már most, a vita elején tisztázzunk néhány tényt. Jó lenne tisztázni most már kormánypárti képviselőtársaim felszólalása után, hogy hogyan is állunk valóban a Szent Korona-tannal.

Két vitakérdés van közöttünk. Az egyik az, hogy benne van-e a törvényjavaslat preambulumában - Répássy kolléga szerint nincs benne, szerintünk benne van, és ha jól értem, akkor az MSZP-s képviselők is azt mondják, hogy benne van -, a másik kérdés pedig, amit az iménti felszólaló vetett föl, hogy mi is annak a tartalma, ami a Szent Korona-tan lenne.

Nos, hogy egyértelmű legyen az értékelésünk, de ebben nyilván nem jutunk majd egyetértésre. Az, amit a három kormánypárti frakcióvezető benyújtott módosító indítványként, ebben a kérdésben nem változtat az eredeti törvényjavaslaton. Szeretném idézni is - és ez a Szent Korona-tannak egy profanizált, de mégiscsak élő megfogalmazása -, ami benne maradt a preambulumban. "A Szent Korona a magyar állam folytonosságát, függetlenségét megtestesítő ereklyetárgyként él a nemzet tudatában, bizonyítéka annak - az idézetet kihagyással mondom -, hogy az ország minden polgára része a közhatalomnak. A Szent Korona ma is a magyar állam egységét jelképezi..." - Tovább folytatódik az idézet.

Azt gondolom, hogy azon vitatkozni, hogy ez a Szent Korona-tannak valamilyen módon való megfogalmazása, nem érdemes. A tartalmáról sem akarok most vitatkozni, csak jelzem, hogy számunkra a délelőtt elmondott véleményükhöz képest ez a fajta megfogalmazás nem jelent változást, tehát ennek alapján nem fogadjuk el a javaslatot továbbra sem. Gyakorlatilag ez szó szerint veszi át a korábbi törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Ügyrendi jelentkező Salamon László képviselő úr, Fidesz. Megadom a szót ügyrendi kérdésben, tessék!

DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Rossz gombot nyomtam meg. Valóban az ügyrendit nyomtam meg, de én egy kétpercest kérek.

ELNÖK: Akkor, képviselő úr, tessék egy kicsit várni, mert Wiener György képviselő úr jelentkezett. (Dr. Salamon László: Igen, azért szóltam, hogy rossz gombot nyomtam meg.) Semmi gond. Megtörténik mindenkivel. Wiener György képviselő úr kért kétperces felszólalásra lehetőséget, MSZP.

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma a bizottsági ülésen már kifejtettem azt, hogy miért tartalmazza a módosított előterjesztés is a Szent Korona-tant.

Vitathatatlan, hogy nem a klasszikus Szent Korona-elméletet fogalmazza meg, nem annak legitimista változatát, hanem egy továbbfejlesztett formáját, az úgynevezett szabad királyválasztóknak megfelelő elméletet. A szabad királyválasztás elvét követők ugyanis azt hangoztatták, hogy a Szent Korona a nemzet egységét testesíti meg, s időlegesen - ameddig nincs uralkodó, addig - a teljes szuverenitás a nemzeté, de mihelyt a nemzet abba a helyzetbe kerül, hogy kellő megfontolással és elhatározással uralkodót tud választani, akkor a nemzetnek kötelessége, hogy ismét betöltse a királyi tisztséget, s ezáltal a Szent Korona teljes teste megint létrejöjjön.

Majd hosszabb felszólalásomban hivatkozom azokra a konkrét helyekre, amelyek ezt az állításomat igazolják. Most csak annyit jeleznék, hogy például Faluhelyi Ferenc, az 1920-as évek pécsi nemzetközi jog professzora magyar közjogi könyvében - amikor áttért ennek a területnek a tárgyalására is - fejtette ki többek között ezt az elméletet, melyre az előbb utaltam.

Ugyanakkor abban teljesen igaza van Pósán László képviselőtársamnak, hogy a Szent Korona-tan időnként történelmi koronként mást és mást jelentett. De még ha a kossuthi formulát veszem figyelembe, akkor sem hagyható figyelmen kívül, hogy ő a népet a nemzet sáncaiba akarta beemelni, s ezáltal mégiscsak volt különbség azok között, akik beemeltek s azok között, akiket beemeltek. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

(18.10)

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Salamon László képviselő úrnak, Fidesz.

DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Mielőtt alkotmányjog-tudományi és alkotmánytörténet-tudományi fejtegetésekbe bocsátkoznánk itt valahányan, szeretnék utalni arra, hogy a mi nézetünk szerint az, ami ennek a törvényjavaslatnak a preambulumában szerepel - akárcsak az, ami abban a módosító indítványban szerepel, amire Répássy képviselő úr hivatkozik -, az nem a Szent Korona-tan; nem az a Szent Korona-tan, az annak nem felel meg. De ha igen tisztelt ellenzéki képviselőtársaim ezt Szent Korona-tannak is nevezik, bár szerintünk nem az, akkor ami a törvényjavaslatban vagy a módosító javaslatban van, nevezzük bárminek, azzal nekem semmi bajom nincs. Nekem a magyar állam folytonosságával, függetlenségével, egységével az égadta egy világon nincs semmi problémám, és azzal sincs problémám, hogy ezt a Szent Korona jelképezi számomra; az a Szent Korona, amit mindig nagyon becses ereklyeként tiszteltünk történelmünk során.

Annál is inkább nincs vele bajom, hiszen 1990 óta az ősi címerünket jogaiba visszaállítva a Magyar Köztársaság címerét is ez a Szent Korona ékesíti. Nem érdemes olyan jogtörténeti vagy alkotmánytudomány-történeti vitát folytatni, hogy ami ebben a törvényben le van írva, azt milyen tannak nevezzük; szerintünk nem Szent Korona-tan, de nevezhetjük bárminek, azt hiszem, senkinek nem lehet ezzel a szöveggel semmi baja, vagy legalább is nem értem, hogy kinek mi a baja vele. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Újabb kétpercesek következnek. Pósán László képviselő úr, Fidesz.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Hadd említsek meg egy apró adalékot: 1931-ben Eckhart Ferenc "Jog és alkotmánytörténet" című munkájában azt mutatta ki, hogy a korona mint az államiság szimbóluma, jelképe nemcsak Magyarországon volt, hanem a cseheknél és a lengyeleknél is, magyarán egyfajta közép-európai jelenségként tekintette ezt az egészet. Kis színesítésként engedtessék meg, hogy megjegyezzem, hogy a Horthy-kor fajvédői ezért támadták Eckhartot, és a Horthy-kor legnagyobb kultuszminisztere Klebelsberg volt, aki megvédte éppen ezért. (Mádai Péter: Nem védte meg!) Ezt csak azért jelzem, hogy abban, hogy a Korona-tannal kapcsolatosan ki, mikor és mit mond, árnyaltan és precízen fogalmazzunk. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselő Urak! Attól félek, hogy nagyon sok kétpercezés lesz; jobb lenne, ha a törvényjavaslat konkrét szövegéhez szólnának hozzá, ha lehet ezt kérni. Két percre megadom a szót Bauer Tamásnak, SZDSZ.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Engem meggyőzött Salamon László képviselő úr arról, hogy neki az a szöveg megfelel, neki azzal a szöveggel nincs baja. Ez teljesen rendben is van, csak amikor egy emléktörvényt kívánnak alkotni az államalapítás 1000. évfordulójára, akkor olyan szöveget kell keresni, amellyel nemcsak Salamon László képviselő úrnak és a Ház azon az oldalán ülőknek nincs baja, hanem olyan szöveget kell keresni, amellyel ennek az oldalnak sincs baja. Erről szól egy olyan emléktörvény megalkotása, amely betölti azt a funkciót, hogy a mai Magyarország és a mai Magyarországot képviselő parlamenti pártok közösen emlékeznek egy olyan nagy eseményre, amely az 1000 évvel ezelőtti államalapítás volt. Ezzel önök nem próbálkoztak meg ebben a folyamatban. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Mádai Péter képviselő úr kétperces felszólalásra következik.

MÁDAI PÉTER (SZDSZ): Rövidebb lesz, elnök úr. Szeretem, ha a Házban pontos dolgok hangoznak el. Ma este még valószínűleg beszélni fogunk a grófról, a nehezen kiejthető nevű Klebelsberg Kunóról; ő tudniillik megvédett egy tudományos kutatót a Parlamentben. Milyen mondattal? "Meg kell engedni a kutatás szabadságát." Tehát liberális szellemben védte meg; nem azt védte meg, amit mondott, hanem azt, hogy ezért támadni ő, amíg a kultusz vezetője lesz, nem enged a Parlamentben senkit. Azt gondolom, ez lényeges különbség.

Köszönöm. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Nincs több kétperces felszólaló; megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, MDF. Tessék!

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány hét múlva világszerte elkezdődnek azok az ezredfordulós ünnepségek, amelyeknek befejezésére csak az új évezred tényleges megkezdése, 2001. január 1. után kerül sor. Mi magyarok kétszeresen is ünneplünk: ünnepeljük keresztény hagyományainkat, azt, hogy az európai népekkel összekötő keresztény hit kezdetétől, Jézus születésétől számított időszak egy év múlva belép a harmadik ezredévbe, és mint ennek az országnak az állampolgárai ezzel egyidejűleg ünnepeljük államalapító Szent István királyunk trónra lépésének 1000. évfordulóját.

Ha fellapozzuk Európa történelmi atlaszát, láthatjuk, hogy tucatnyi akkor erős állam és nép azóta elenyészett. Végleg eltűnt a történelem porondjáról a kontinens akkori két leggazdagabb állama, a Bizánci Császárság és a Cordobai Kalifátus, de a Burgund Királyságnak, a porosz, a pomerán, a volgai bolgár és alán fejedelemségeknek, a besenyő és ogúz törzsfők országainak is immár csak az emlékét őrzik a történelem könyvek. Szent István államférfiúi tehetsége kellett ahhoz, hogy ebben a bizonytalan, állandóan háborúskodó Európában szilárd államalakulatot hozzon létre.

Mai szóhasználattal élve Szent István rendszerváltó király volt. Elérte apja, Géza fejedelem stratégiai célját, és úgy csatolta Magyarországot a nyugati, latin rítusú kereszténység táborához, hogy amit csak lehetett, megőrzött a korábbi magyar hagyományokból. Oly sok nehézség közepette sem vált szolgai utánzóvá, idegen hatalmak itteni helytartójává, mint a rendszerváltás ürügyén ezt megtette megannyi hazai vezető komor XX. századunkban is. Nem véletlenül könyörögtek hozzá egy, már a középkorban ismert gyönyörű zsoltárban a hazai templomokban törökök dúlásakor, járványok idején vagy történelmi félmúltunkban, az oroszok bejövetelekor is. Mint országunk őrzőjét szólították meg s kértek tőle segítséget századokkal halála után is. Hadd idézzem: "Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga,/ Ki voltál valaha országunk istápja?/ Hol vagy István király? Téged magyar kíván,/ Gyászos öltözetben, Teelőtted sírván."

Nem véletlenül tekintett rá úgy az utókor, mint a magyarság védőszentjére. Szent István minden politikai lépésénél messzemenően ügyelt az ország függetlenségének a hangsúlyozására. Kerülte a találkozást a német császárral, nehogy egy ilyen találkozó bármely protokoll mozzanatát hűbéri felajánlkozásnak lehessen utólag beállítani. Csak a politikai ésszerűség határáig tűrte meg a bizánci rítusú térítőket, mert érzékelte azt a veszélyt, ami a világi és egyházfői hatalom egységét kifejező görög császári koronához fűződő ortodoxiában rejlett.

Annak ellenére, hogy térítőket, nevelőket, majd később a Szent Koronát kérte a pápaságtól, tapintatosan elhárította azt a kérést, hogy az országot Szent Péter védnöksége alá helyezze, mivel Szent Péter evilági széke a pápai méltóság, azaz egy ilyen lépésnek esetleg függetlenséget csorbító következményei lehettek volna. Ehelyett Szűz Máriának ajánlotta fel Magyarország tulajdonjogát, és ez a döntés külpolitikai erényein túlmenően találkozott a magyar néphit korábban meglévő Boldogasszony-kultuszával is, és nagymértékben elősegítette a kereszténység hazai megerősödését.

(18.20)

Magyarország nemzeti lobogóját ezt követően évszázadokon keresztül ékesítette Szűz Mária arcképe.

Szent István ezzel az elhatározással elkerülte azt, hogy Magyarország belebonyolódjon a pápaság és a német császárság közötti invesztitúraharcokba, és fél évszázaddal, évszázaddal előzte meg más európai uralkodók hasonló megfontolásból hozott kinyilatkoztatásait. Spanyolországot - korabeli jogállapota szerint a Leon-Kasztilliai Királyságot - például 1072-ben nyilvánította VI. Alfonz király Szent Jakab tulajdonának, Norvégiát V. Magnus norvég király csak 1170 körül ajánlotta fel Szent Olafnak.

Szent István önzetlenül, a pogány kultuszoknál emberségesebb és az erkölcsi parancsokat erőteljesebben megkövetelő kereszténység terjesztése érekében rendelte el, hogy legalább minden tíz falu építsen egy templomot, bevezette az egyház fenntartásához szükséges tized fizetését, megszervezte az ország első tíz püspökségét. Hamar kiderült, hogy egyházszervező tevékenysége önzetlen volt, és nem a királyi hatalom érdekében történt, mivel halála után két évvel Szent Gellért püspök már keserűen panaszkodott Orseolo Péter királyra, aki - német mintát követve - a királyi kincstár bevételeit növelendő megcsapolta az egyházmegyék és az apátságok tizedjövedelmét, több ellenszegülő püspököt pedig lemondásra kényszerített.

Szent királyunk közigazgatási reformjai máig hatnak, az Elbától keletre eső Európában példátlan az a szívósság, ahogyan Magyarországon fennmaradtak az általa szervezett királyi vármegyék. Ez azt is tanúsítja, hogy életszerű volt, a domborzathoz, úthálózathoz, vizekhez, településhálózathoz jól alkalmazkodott a megyehatárok akkori kijelölése. A hét törzs szállásterületének - a "hetedhét országnak" - a felszabdalása valószínűleg már Géza fejedelem idején megtörtént, a helyükbe lépő 48 királyi vármegye viszont csak Szent István idejében kezdte meg közigazgatási munkáját.

Az első megyésispánok mind az ezredforduló idején éltek, egy részük a megye névadó személye is volt. Például Csanád, Doboka, Veszprém, Hont, Bors és Aba nevét, illetve tetteit megörökítették a régi magyar krónikák. Évszázadokkal később, az osztrák uralom idején ezek a már nemesi vármegyék az alkotmányosság, az önigazgatás és a nemzeti hagyományok legmakacsabb védelmezőivé váltak. Ha első királyunk kritikátlanul át kívánta volna venni a nyugati közigazgatást, akkor nem királyi vármegyéket alakított volna ki, hanem örökölhető grófságokat. A később feudális anarchiába süllyedt Nyugat-Európa saját kárán érzékelte ennek a közigazgatási tévútnak a hátrányait.

Szent István utóda, Orseolo Péter uralmának második, Aba Sámuel utáni szakaszában még kísérletet tett arra, hogy nyugati mintára jövevény hívei számára - mai szóhasználattal élve - privatizálja a megyék területét, de az országos népharag elsöpörte ezt a kezdeményezést. Bizony, az elmúlt évtizedben olyanok, akik korábban mindig csak I. István néven nevezték Szent István királyunkat, előszeretettel éltek hamis hasonlatokkal, miszerint a termőföld és a hazai infrastruktúra idegen kézre adását csak a koppányok ellenzik, Szent István bezzeg befogadta a nyugatiakat. Nos, az ilyen állításokkal szemben történelmi tény, hogy mind a földtulajdon, mind a jogrend, mind a hadvezetés terén első szent királyunk megőrizte a magyar hagyományokat.

Szent István királyunk mindig békére törekedett, mégis - akarata ellenére - sokat kellett háborúznia. Békeszeretetét saját testvérei is megszenvedték. Egyik leánytestvérét Boleszló lengyel király azért űzte el, mert Szent István nem támogatta a csehek elleni háborújában; egy másik lánytestvérét a bolgár cár taszította el magától, mert sógora, Szent István, többszöri sürgetésére sem üzent hadat Bizáncnak. Belföldön 1003-ban Gyula, 1008-ban Ajtony lázadásával sikerrel megküzdött, de háborúznia kellett a bolgárokkal, lengyelekkel és a besenyőkkel is. Legyőzte a kor legerősebbjének tekintett, legjobban felszerelt német császári seregét is. 1030-ban az országba betörő II. Konrád császárt Bécsig szalasztotta, és az ott magára hagyott, szétzilált hadsereget megadásra kényszerítette.

Győzelmének titka éppen az volt, hogy nem vette át szolgai módon a nyugati hadászatot, hanem csak annyit, amennyit helyesnek tartott. Elfogadta és itthon is meghonosította a ütközeteket eldöntő nehézlovasságot mint haditechnikai újdonságot, de elutasította a merev és gyors manőverezésekre nem képes lovagi harcászatot. Továbbra is fenntartotta a régi magyar hetes hadrendet, ami talán a hét törzs önálló csapattestekben való megjelenésének a hagyományából adódott. Ebben a hadseregben volt egy erős derékhad - az ezredforduló idején már zömében nehézlovasság -, volt három elkülönült részből álló mozgékony jobbszárny és egy ugyancsak három részre tagolt balszárny.

Szent István kegyes király volt. Korabeli krónikások csodálkozva írták le, hogy a legyőzött Gyulának és családjának nem esett bántódása. Ajtony utódai még évszázadokig laktak meghagyott birtokaikon, ami Nyugat-Európában elképzelhetetlen lett volna lázadók családjai esetén. Vazul fiainak menekülését nem gátolta meg a fiát, Szent Imre herceget gyászoló királyunk.

Ez a kegyesség a törvényekben is megnyilvánult. Szent Istvánnak a tulajdont és a keresztény hitet védelmező törvényei lényegesen belátóbbak voltak, mint más korabeli országok joggyakorlata. Lengyelországban például a böjt ellen vétkezőknek kitördelték a fogait. Magyarországon ezt a vétket néhány napos koplaltatás árán levezekelhették. Burgundiában a lopáson rajtakapott szolgát azonnal felakasztották, Magyarországon csak a harmadszori visszaesést, azaz a negyedik ilyen esetet követte a halálbüntetés. Szent István tudta, hogy a nomád szokások lazább tulajdonfelfogását, a régebben megszokott életmódot csak lassacskán és türelemmel lehet átvezetni a keresztény életszemlélet világába.

A szolganép alávetettsége közel nem volt nyugati léptékű. Magyarországon például teljesen ismeretlen volt - mert mind a szent király, mind a nép számára elfogadhatatlan volt - a nyugati földesurak első éjszakához való barbár szokása. A nők megbecsültsége egyedülálló volt Európában. Szent István nem vette át azokat a nyugati jogszokásokat, amelyek szerint a lányok vagy az utószülött fiúk nem örökölhettek birtokot. A magyar történelemben később is természetes volt, hogy a nők férjhezmenetelük után megtartották korábbi családi nevüket, és törvény adta joguk volt a szülői birtokból a leánynegyedre.

Szent István sokat tett az akkori ismeretek és a tudomány terjesztéséért. Pannonhalmán, de bizonyára az újonnan alakult püspöki székhelyeken is már működtek az első egyházi iskolák. Tudta, hogy a királyi udvarban minden uralkodónak szüksége van nagy tudású, több nyelven is beszélő, más országok szokásait ismerő tanácsadókra, mert csak az egy nyelvet ismerő királyi udvarok gyengék és kiszolgáltatottak, és erre intette fiát, Imre herceget is. Sajátos módon éppen korunkban önkényesen félreértelmezik ezt az intelmet.

Szent István azt is hangsúlyozta intelmeiben, hogy a törvényeket és az ország szokásait nem tisztelő uralkodók mint zsarnokok könnyen elveszíthetik koronájukat. Erre az intelemre a magyar történelemben trónfosztó kiáltványok alkalmával több esetben is hivatkoztak, például 1707-ben, az Ónodon tartott országgyűlés idején vagy 1849 áprilisában.

Az elmondott példákkal igazolni kívántam, hogy Szent István messze kiemelkedett a korabeli uralkodók közül mind jogalkotását, mind közigazgatási reformjait, mind hadvezéri képességeit, mind pedig emberiességét tekintve. Indokoltan emlékezik meg tetteiről és személyéről a Magyar Országgyűlés ebben a törvényben.

Az elmondott történelmi példákkal azt is bizonyítani szándékoztam, hogy Szent István nem szolgai módon másolta le a nyugat-európai államigazgatás, jogalkalmazás vagy hadvezetés gyakorlatát, hanem ezekből csak a számára is igazolhatóan fejlettebb elemeket vette át, megőrizve a hazai gyakorlat pozitív sajátosságait is. Nem egyesítette tehát Magyarországot a nyugat-európai kultúrkörrel - ahogyan ennek a törvényjavaslatnak a preambuluma szerintem pontatlanul állítja -, hanem csatlakoztatta az országot a keresztény kultúrkörhöz anélkül, hogy veszélyeztette volna az ország indentitását.

A törvényjavaslat hat paragrafusából mindössze egy, az első foglalkozik a Szent István-i államalapítás jelentőségével, a további négy szakasz a Szent Korona történelmi jelentőségének törvénybe iktatását célozza.

(18.30)

Ezek az arányok tükrözik azt a véleményt, hogy egy sikeres és átgondolt államalapítást is tönkretehetnek a tehetségtelen utódok, azaz Magyarország fennmaradásához Szent István sikeres és átgondolt államalapítása mellett döntő mértékben hozzájárult a Szent Korona tisztelete és az utóbbi nyolcszáz évben vitathatatlanul betöltött közjogi szerepe.

A Szent Korona jelentősége egyedi Európában, de egyedi az a jogszokás is, ami a Szent Koronára épült. Csak a kései alkotmányjogi és államjogi fejlődés fedezte fel némileg csodálkozva, hogy az európai korszerű és demokratikus állami berendezkedés logikai rendszere, erkölcsi alapelvei és intelmei évszázadokkal korábban már jelen voltak a magyarországi Szent Koronához fűződő szokásokban. Elég, ha csak a hatalmi ágak, a hatalommegosztás modern államjogi elvére vagy a Szent Korona előtti jogegyenlőség vallástól és nemzetiségtől független, később rendi hovatartozástól is független alapelvére utalok.

A Szent Korona különleges történelmi szerepéhez az kellett, hogy Magyarországon ne pusztán egy ötvös műremeknek tekintsék, ne csak egy királyi ékszernek, hanem Magyarország jelképének. Más országok királyainak akár tucatnyi koronájuk is lehetett vagy készítettek újat, ha már kiment koronájuk formája a divatból, mert ezek valóban is csak királyi kelléktárgyak voltak. Magyarországon a királysághoz mint államformához nem kötődött a Szent Korona, hiszen az államformától független államiság jelképe volt. Manapság többen, nem ismerve a Szent Korona történelmi múltunkban betöltött szerepét, pusztán királyi jelképnek tekintik, és emiatt a Magyar Köztársaság idején anakronizmusnak minősítik a tiszteletét.

Nem szükséges itt megismételnem Antall József miniszterelnök úr 1990. évi beszédét, aki - mielőtt az akkori Országgyűlés elfogadta volna a Szent Koronával ékesített címert - részletesen és példák sokaságával bizonyította azt, hogy a Szent Korona a magyar történelemnek már az utóbbi félezer évében igazolhatóan nem a királyi hatalom jelképe volt. De idézhetem Deák Ferencet is, aki a kiegyezés előtti közjogi viták kapcsán írta azt, hogy a magyar Szent Korona nem a királyság jelvénye, hanem Magyarországnak mint szuverén államnak a jelképe.

Akik most azt próbálják elhitetni számtalan újságcikkben és nyilatkozatban a közvéleménnyel, hogy maradi, feudális restaurációs szándék motiválja a Szent Korona történelmi szerepének a törvénybe iktatását, és azt bizonygatják, hogy ugyanezen szándékok vezérelték a Szent Koronával ékesített címernek az 1990. évi alkotmányba iktatását is, nos, azoknak hadd válaszoljam azt, hogy egy sor európai köztársaság címerében van korona. Elég, ha csak a Lengyel, az Osztrák vagy a Finn Köztársaság címereire utalok. Európa egyik legrégebbi köztársaságának, San Marinónak a címerében már a középkor óta korona jelképezi az ország függetlenségét. Szerencsések és irigylésre méltóak ezek a köztársaságok, mert az ottani ellenzék tiszteletben tartja a nemzet hagyományait és az ország régi címereit.

Hallgatva és olvasva az ellenzéki képviselők Szent Korona elleni felszólalásait - miszerint miért kell erről a szerintük múzeumi tárgyról éppen most vitatkozni - ki kell fejeznem megdöbbenésemet és értetlenkedésemet is. Épp a ma ellenzéki, de 1996-ban kormányon lévő pártok fogadták el azt a 119/1996. (XII.21.) Ogy. határozatot, amelynek alkotmánykoncepciója ezzel a most tárgyalt törvényjavaslattal megegyező. Szó szerint idézhető az akkori országgyűlési határozatból ez a mondatrész: "Az új alkotmány tartalmazzon preambulumot, amely tömören és kifejezően utaljon Magyarország történelmi hagyományaira, ezen belül a Szent Koronára, a magyar államiság ezeréves folytonosságára." Azt kell gondolnom, hogy ma több ellenzéki képviselő legszívesebben letagadná az akkori országgyűlési határozatot, csak hogy kedvére kötözködhessen.

A Szent Korona különleges magyarországi történelmi szerepére már 1100 körül, Kálmán királyunk korában is utal egy pápai levél. A tatárjárás idején IV. Béla minden egyéb kincsénél jobban féltette, és csak 1245-ben hozatta vissza Dalmáciából, és ez közvetve szintén azt igazolja, hogy már akkor különleges, kitüntetett jelentősége volt. Az utolsó Árpád-házi uralkodó, III. Endre már a Szent Koronára tett esküt, hogy megtartja uralkodói kötelességeit. Ennél a pontnál kell elmondanom azt, hogy Magyarországon már több mint 700 éves hagyománya van a Szent Koronára tett eskünek. A hamisan esküdő - az általános meggyőződés szerint - kockáztatta azt, hogy a Szent Korona megvonja tőle a minden lakosra kiterjedő védelmét, vagy más módon bünteti. Például a krónikaírók az amúgy jó hadvezér I. Béla halálát, akire ráomlott a trón, a Szent Koronára tett hamis esküjének tulajdonították, aki ígérete ellenére nem ismerte el András bátyja fiának, Salamonnak a trónigényét.

A történelmi hagyományt érdemes újra átgondolnunk, és végig kell azt is gondolnunk, hogy a Szent Korona jelenlétében tett eskü lehetősége is megteremthető, hiszen az Amerikai Egyesült Államokban például a Bibliára esküsznek. Nos, ha mi ilyet tennénk, már előre hallom a klerikális reakcióról szóló vádakat.

Visszatérve a Szent Korona történelmi szerepének az eseményeire, Károly Róbert - nem ismerve az ország szokásait - először nem a Szent Koronával koronáztatta meg magát, és emiatt szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy nem tekintik legitim uralkodónak. Így csak 1310-től válhatott az ország törvényes királyává. Nem öncélú fetisizmus volt az a koronázási előírás, hogy csak a Szent Koronával történő koronázás a legitim, hanem rejtve itt az a szándék is meghúzódott, hogy erős uralkodója legyen az országnak, aki ezt el tudja érni. Kán László erdélyi vajda megérezte az erős uralkodót Károly Róbertben, és bölcsen átadta neki a koronát. A magyar történelemben több trónkövetelő nem lehetett a Szent Korona nélkül legitim uralkodó, de többségük jobb is, hogy megbukott ezen a követelményen.

A Velencei Köztársasággal kötött 1382. évi turini békében a Szent Korona már kifejezetten a magyar államot jelképezte és nem Nagy Lajos királyt, aki perszonálunió révén Lengyelországban is király volt. 1401-ben már a Szent Koronával történő szembeszegülésre hivatkozva tartják fogságban a magyar főrendek Zsigmond királyt. A Szent Koronának az önálló hatalmi ágakat, az akkori királyi hatalmat, az egyházi és nemesi hatalmat összefogó szerepe már 600 évvel ezelőtt kialakult, és mint ilyen egyedülálló volt az akkori Európában. Az idegenből jött Zsigmond nehezen, de megértette, hogy ő csak egy alattvalója és egyben csak egy résztvevője a Szent Korona hatalmának, és nem abszolút uralkodó.

Napjainkban nagyon sok valótlan és történelmietlen állítás támadja - elsősorban az ellenzéki pártok részéről - a Szent Korona ténylegesen betöltött történelmi szerepét. Az egyik ilyen hamis állítás az, hogy kirekesztette a hatalomból a nem magyarokat. Sajnos, alkotmányjogász is megjelentetett ilyen, szerencsére tényekkel könnyen cáfolható vélekedést.

A Szent Korona államjogi szerepe évszázadokkal az európai nacionalizmus előtt már kialakult s ebben az eszmekörben a Szent Korona hatalmából anyanyelvétől és vallásától függetlenül bárki részesülhetett, aki a politikai nemzet tagja volt. Ez alatt a szóhasználat alatt akkoriban a nemességet és az egyházat értették. Nemhogy kirekesztő nem volt ez a tan, hanem éppen a legtoleránsabbnak bizonyult. Nem véletlenül vezetett mindig elemi erejű megmozdulásokhoz - már a Habsburg-uralom idején -, amikor az uralkodók kétségbe akarták vonni protestáns alattvalók közjogi szerepét. A Szent Korona eszméje már akkor sem volt alkalmas vallási kirekesztésre. Nemzeti kirekesztésről szó sem lehetett. Aki ilyet állít, az belenézhetne olykor-olykor Liptó vagy Trencsény megye nemesi közgyűléseinek a jegyzőkönyveibe, Kassa, Késmárk vagy Lőcse városok tanácsainak a határozataiba.

(18.40)

A mai kor, ez az évszázad igazolhatóan intoleránsabb volt az itt élő kisebbségekkel szemben, mint a Szent Korona évszázadai! Olyan vádakat is megfogalmaztak a napokban a televízió nyilvánossága előtt, hogy a Szent Korona a feudalizmus, a jobbágyság kirekesztésének a szimbóluma. Ez körülbelül olyan történelmietlen szemlélet, mintha a brit uralkodók szemére hánynánk azt, hogy elődeik lefejeztették a feleségeiket, vagy ha a spanyol bíróságokat ma az inkvizíciós ítéleteket szimbolizáló intézményeknek tekintenénk. Mélységesen igazságtalan ez a sommás ítélet - és még csak nem is igaz!

Minden intézményt a maga korához kell viszonyítani, s egy ilyen viszonyítás a Szent Korona előnyére válik. Először csak a király, a főrendek és az egyház közötti hatalommegosztás jelképe volt 1400 körül, de az 1500-as évek közepétől már a köznemesek és a városi polgárok is részesei voltak a Szent Korona törvényhozó és végrehajtó hatalmának. A jobbágyok a feudális kor gondolkodásának megfelelően nem részesülhettek a hatalomból (Dr. Kiss Gábor: Így van!), de igenis részesültek a Szent Korona védelméből. Háborús veszély esetén a nemességnek kötelessége volt a hadba vonulás, és a török elleni felszabadító háborúk idejéből sok perirat tanúsítja, hogy sok nemes eltagadta a nemességét, csak hogy elkerülje a hadkötelességet, hiszen a Szent Korona védernyője minden országlakosra vonatkozott. Magyarországon elképzelhetetlen lett volna az, ami az 1700-as évek német fejedelemségeiben általános volt, hogy az uralkodók az angol vagy a spanyol királynak adták el katonának saját alattvalóikat. A Szent Korona alattvalókat védelmező jogállását sértette volna meg az, aki ilyet mert volna tenni. Magyarországon már 1401-ből maradt fenn olyan pecsét, amely a szentkoronás pecsétet mint Magyarország országlakóinak a pecsétjét nevezi meg, tudván azt, hogy ez a pecsét minden lakost képvisel Magyarországon, függetlenül rendi hovatartozásuktól.

A jobbágyok kirekesztésének vádja tehát teljesen valótlan, ha a Szent Korona kötelezettségei oldaláról vizsgáljuk a történelmet. Igaztalan akkor is, ha az állampolgári politikai jogok oldaláról közelítjük meg ezt a vádat. A feudális kor Szent Koronájától nyilván történelmietlen lenne polgári kori jogokat megkövetelni. Mihelyt összedőlt a feudális Magyarország, az első adandó alkalommal, az 1848. évi áprilisi törvényekben az akkori országgyűlés a politikai nemzet fogalmát a korábbi nemességről kiterjesztette az egész népre. Mivel a Habsburg-ház nem ismerte el a forradalom törvényeit, a kiegyezés után Apponyi Albert nyújtotta be ismételten azt a jogkiterjesztő törvényt, amely a Szent Korona hatalmából immáron minden magyar állampolgárt - nemzeti és vallási különbségtétel nélkül - részesített. Nemhogy feudális nem volt ez a törvény, de megelőzte Európa sok polgári jogállamát is.

Hallgatva a valótlanságokat, ködösítéseket, alaptalan vádaskodásokat, felvetődik az oktatás felelőssége is. Mit tettünk mi a rendszerváltás utáni évtizedben annak érdekében, hogy ne a marxista osztályharcot hirdetők propagandája uralja történelemtankönyveinket? Miért az a Kádár-kori hazug hozzáállás sugárzik még ma is a tömegtájékoztatásból a Szent Koronával kapcsolatban? Miért akarják valótlan állítások sulykolásával eljelentékteleníteni azt a történelmi hagyományunkat, amire büszkék kellene legyünk a magyar alkotmányosság iránti szerepe miatt? Tenni kell hát nekünk is, pedagógusoknak is annak érdekében, hogy a ténylegesen történt eseményekre és dokumentumokra támaszkodjon a történelemoktatás Szent Koronával kapcsolatos tananyaga, és ne az elmúlt évtizedek történelemhamisításaira.

Amikor szóvá teszem azt, hogy Szent István vagy a Szent Korona történelmi jelentőségét vitató mai támadások mennyire alaptalanok, akkor azt a tényt is el kell fogadnom, hogy ez az agresszív légkör elkerülhetetlenül hatott erre a törvényjavaslatra is. A törvényjavaslat előterjesztőit nyilván nem a konfliktuskeresés, hanem a 2000. év méltó megünneplésének vágya vezérelte. Ezek a kompromisszumok számomra olykor elérik azt a mértéket, ami már a történelmi hitelességet is sérti, és ennek megelőzése érdekében nyújtottam be módosító javaslataimat, amelyeket a törvényjavaslat részletes vitájában kívánok indokolni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Pető Iván képviselő úrnak, SZDSZ.

DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Nem kívánok természetesen történeti kérdésekről vitatkozni; sok minden van, amit másként látunk Lezsák képviselő úrral, de valamiben egyetértünk a Szent Korona ügyében: más a történelem, és más a jelenkor.

Amikor az SZDSZ elfogadta annak idején az alkotmánytervezetben azt, hogy hagyományként utaljon az alkotmány, a leendő alkotmány - amit mi elfogadtunk egyébként, nem mi voltunk azok, akik leszavazták -, szóval hogy hagyományként utaljon a Szent Koronára, akkor nem fogadtuk el a Szent Korona mai tanát, ha tetszik; azt a formulát vagy olyan tartalmat, ami ebben a törvényjavaslatban szerepel. Amikor tehát arról beszélünk, hogy a Szent Koronának milyen szerepe volt a múltban, akkor, bár vannak köztünk véleménykülönbségek, de nem olyan nagy a nézeteltérés közöttünk, mint amikor arról beszélünk, hogy ma milyen szerepe lehet a Szent Koronának.

Képviselőtársam tehát - és ez a mondandóm lényege - pontatlanul vagy talán tévesen emlékszik, illetve idézte azt az ügyet, amikor az SZDSZ elfogadta az alkotmánytervezetet. Ott történelemről volt szó; ebben a javaslatban pedig, ami előttünk van, a máról, a Szent Korona mai szerepéről van szó.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Felszólalásra megadom a szót Mádai Péter képviselő úrnak, SZDSZ.

MÁDAI PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem megyek bele a történészvitába, mert egyrészt nem az én asztalom, bár szívesen tenném. Arra azonban szeretném felhívni kedves képviselőtársaim figyelmét, hogy tényekről nem igazán lehet vitatkozni, de ha a tényeket értékeljük, az már nem biztos, hogy történészi vita; de ha mégis az, akkor azt gondolom, nem elsősorban a parlamentben a helye, még akkor sem, ha a Szent Koronáról beszélgetünk.

"Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal / Kellene: honnan jössz, - azzal, ecsém: hova mész!" Ezzel akartam kezdeni, ezzel az illyési gondolattal; ő egy népfinek írta ezt a verset - én a tisztelt Fidesz vezette kormánynak javaslom, a figyelmébe ajánlom: a kérdés ma nem az, hogy honnan jövünk, hanem hogy hova megyünk. És azt hiszem, a mai vita is akörül forog, hogy a múlt megidézése egyben a múltba fordulást jelenti-e, vagy pedig a jövőbe nézést.

Idézni szeretnék: "Kettős értelemben is hiányzik a társadalmi egyetértés. Nem szabad megosztani az eltérő állásponton lévőket ilyen fontos és egyetértést igénylő kérdésekben. Másfelől az ország 25 százalékát kitevő protestánsok, nem beszélve a szekularizált rétegekről, jogosan protestálhatnak." Ez nem egy ellenzéki beszéd; egészen pontosan ellenzéki: 1991. március 5-én Németh Zsolt, a Fidesz képviselője mondta, aki azóta, úgy tűnik, erőteljesen megváltozott. Azt szeretném azért hinni, hogy azon, hogy "szekularizált rétegek", körülbelül azokat érti a jelenlegi államtitkár úr, akik föltehetően humanista értékek szerint másképp mérik a világot.

"Mi, keresztény magyarok, Szent István Magyarországa nem vagyunk másság, mi nem vagyunk szubkultúra; más lehet hozzánk képest más, de mihozzánk képest más." - Semjén Zsolt egyházügyi helyettes államtitkár mondta egypár hete. Mi a gondom ezzel? S tulajdonképpen itt van a gondom a törvénnyel is. A törvény nem arra született - és látszik a célon is -, hogy konszenzust, megegyezést hozzon létre egy ilyen fontos kérdésben, hanem egyre nyilvánvalóbb az a szándék, hogy igenis megosszanak bennünket, és igenis ez olyan vitát gerjesszen, aminek az eredménye nem az ország javát szolgálja.

Pető Ivánnak délelőtt a frakció nevében elmondott vezérszónoklatával teljesen egyetértek, ezért csak egy mondatot szeretnék most abból idézni: "Egy olyan törvény, amely az ország érdekét közös akarattal végrehajtható tettekben látja, az elfogadható; egy olyan törvény, amelyik megosztást szolgál, az SZDSZ számára nem elfogadható."

Hende Csaba államtitkár úr október 18-án késő este Bauer Tamásnak válaszolt egy napirend utániban: "Amiről ön beszélt, azt nem koronának, hanem Szent Koronának hívják, néhány száz éve már. A Szent Korona megbocsát, de nem felejt."

 

(18.50)

 

Kicsit ijesztő ez, azért én azt gondolom. Magam katolikus vagyok, tudomásul veszem, hogy a szent az az én számomra fontos, de ebben az országban éppen az előbb idézettek szerint nemcsak katolikusok élnek, hanem nagyon sokan mások is, akiknek a szent alkalmasint nem azt jelenti, mint államtitkár úrnak, ezért valakit ebben a parlamentben megróni, azt gondolom, egy kicsit ugyancsak kirekesztő.

Képviselőtársaim közül bizonyára sokan jártak Párizsban, valószínű, fönn voltak a Montmartre-on is, a Mártírok hegyén, föltételezem, megnézték a Sacré Coeurt is, azt a gyönyörű székesegyházat, és talán még arra is volt figyelmük, hogy amikor kijöttek, egy kis utcát úgy hívnak, hogy Rue Labarre. Ez a Labarre egy szabadgondolkodású francia lovag volt, akit a XVI. vagy XVII. században egy körmenet elmenetelekor, amikor nem vette le a kalapját, szabályszerűen széttéptek. Párizs szobrot állított Labarre-nak, az ő utcája ott van a Sacré Coeur szomszédságában, teljes harmóniában, senki nem botránkozik meg rajta, és érdekes módon ez a Franciaország ma élen jár abban a kulturált jóléti polgári államban, amelyhez mi csak menni akarunk. Tartok tőle, hogy ezek a viták nem fognak odavezetni.

Szeretném elmondani még azt is, hogy itt hazaszeretetről is sok szó esett. Azt gondolom, nincs uniformizált hazaszeretet, másként szeretem én a hazámat, másképp, mondjuk, az államtitkár úr vagy a patkó másik oldaláról bárki, kétségbe vonni azonban ezt a hazaszeretetet, azt gondolom, senkinek nincs joga.

A vitáról, s egyáltalán hogy van-e értelme a vitának. Ismét idéznék, Varga István képviselőtársam mondta 1999. szeptember 6-án: "a kétkedőket biztosíthatom, hogy a magyar Szent Korona itt lesz január 1-én az ország Házában". Nem vitatom, hogy itt lesz. Mert végül is ez csak többségi akarat kérdése. De ha ezt szeptember 6-án ilyen bátran egy kormánypárti képviselő ki meri jelenteni, akkor én tartok tőle, hogy ezen a részén legalábbis szalmát csépelünk.

Akik a történelmet szeretik és ismerik, tudják, hogy a honfoglalás nem 896-ban, hanem 895-ben volt. Mikor az akkori millenniumra készültek, nyilvánvaló volt, hogy nem fognak elkészülni időben azok a csodák, amik végül is ezt az ünnepet méltóvá tették, ezért találtak két-három történészt, föltehetőleg kellő finoman meg is kenték őket, és nagyon gyorsan kiderítették, hogy ez a honfoglalás 896-ban volt, ma már tudjuk, hogy ennek megfelelően a millennium is akkor volt. Nos én ezt csak azért említem, megint hivatkozva Pető Ivánra, hogy emlékezzünk rá, hogy 1001. január 1-jén koronázták, ha igaz, Istvánt, tehát nem jövő év január 1-jén kellene nekünk ünnepelni, hanem egy év múlva. Én tudom, hogy nem készülnek különleges dolgok erre a millenniumra, sajnos, nem lesz metró, sok minden más nem lesz, de nem értem akkor, hogy miért csapjuk be saját magunkat. Azért, hogy majd az unokáink nevessenek rajtunk? Szóval, nem tudom.

Természetesen rövid időm volt megnézni a módosított előterjesztést, azonban úgy látom, hogy azok a számunkra nyugtalanító gondolatok, amik benne maradtak, nem kerültek ki. Még egyszer mondom, nem volt kellő időm megnézni, és ezért én nem is nagyon értem, hogy hogy lehet tárgyalni olyasmiről, amit még nem láttunk, de ha azok a mondatok benn maradnak, akkor számomra és az SZDSZ számára, azt gondolom, továbbra is elfogadhatatlan ez a törvényjavaslat.

Végül ismét idézni szeretnék még egyszer, mert ugye az ismétlés a tudás anyja. "Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal / Kellene: honnan jössz,  - azzal, ecsém: hova mész!" Mi ugyan tiszteljük a múltat, de előre szeretnénk menni. Ebben nem értünk mi egyet egymással.

Köszönöm. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Nagy Gábor Tamás képviselő úrnak, Fidesz.

DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót elnök úr. Én az előző két hozzászólás alapján határoztam el, hogy most egy pillanat erejéig egy kétpercessel reagálok mindarra, ami itt elhangzott, és talán engedjék meg, hogy annyi szubjektivitást vigyünk ebbe a vitába, hogy nem az a fontos, hogy honnan jövünk, hanem hogy hová megyünk, és hogy a történelem szerepe, illetve a korona mai szerepe mit jelent, sajnos, nem választható el egymástól.

Évfordulók, ünnepek, kerek évszámok arra köteleznek minket, ennek a nemzetnek a tagjait, s arra köteleznek mindenkit, hogy egy pillanatra bizony elgondolkozzanak és visszatekintsenek, mi is az a múlt, mi is az a történelem, amiből jövünk. Ez az emlékezés, egyáltalán a millenniumi emlékév azt a célt szolgálja, a kormány azon célját szolgálja, hogy egy kicsit erre irányítsa a figyelmet, arra az ezeréves történelemre, amit ma a magyar nemzet, a magyar állam megtestesít, magában hordoz, és bizony, ha nem tudjuk, hogy honnan jövünk, akkor nagyon bizonytalan lesz az a perspektíva vagy az a cél is, amely felé megyünk. Úgyhogy a kérdésfeltevés ily módon nem választható el: mind a kettőt meg kell nézni, és vannak kitüntetett történelmi sorsfordulók, amikor bizony a múltba nem révedni, hanem a múltba visszatekinteni, és azt helyesen értékelni igenis kötelességünk.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Az előterjesztőnek, Dávid Ibolya miniszter asszonynak adom meg a szót.

DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt az általános vita lezárását megelőzően néhány felszólalást értékelnék, nagyon örülök, hogy én is hallottam Mádai úr jelenlegi felszólalását, és nagyon-nagyon sokszor egyetértek Illyés Gyulának ezzel a gyönyörű gondolatával, kivéve ahogy azt képviselő úr mondta akkor, amikor ezeréves évfordulót ünnepel egy nemzet. Egy ezeréves államalapítást és egy olyan történelmi tényt, amely nem elvitatható, a kereszténység felvételét. Mi úgy gondoljuk, hogy a múlt iránti tisztelet legalább olyan fontos, mint az utódaink iránti felelősség, és ez a kettő bizony egybetartozó kérdés.

De ha már képviselő úr Franciaországot említette és Párizst, akkor nem kívánok én semmi többet egy magyar állampolgárnak, mint annyi önbecsülést, annyi hazaszeretetet és annyi identitástudatot, mint amennyi egy francia állampolgárban létezik, semmivel sem többet kívánnék egy magyarnak, hogy legyen büszke történelmére, nyelvére, múltjára és kultúrájára, és azt hiszem, hogy akkor egy nyelven beszélnénk.

Képviselő úr azt mondja, hogy olyan dolgot tárgyalunk, amit nem látunk. A kormány benyújtotta a javaslatát, és van miről tárgyalnunk. Ezért nem értettem reggel frakcióvezető úrnak a javaslatát sem, hogy nem tudjuk - bocsánat, Pető Iván képviselő úrnak a javaslatát -, hogy nem tudjuk, miről tárgyalunk. Arról szól az általános vita, hogy mindaddig, amíg nem módosító indítványokról tárgyalunk, addig a kormány által előterjesztett javaslatról tárgyalunk. Ma egy köztes állapotban vagyunk most itt délután vagy este 7 óra magasságában, mert túl vagyunk egy alkotmányügyi bizottsági ülésen, és ezen az alkotmányügyi bizottsági ülésen többé-kevésbé körvonalazódott az, hogy a benyújtott módosító indítványok közül melyik az, amelyiket a kormány támogatja, és melyik az, amelyiket nem. Ez még mindig nem jelent semmit, mert közel sem biztos, hogy az Országgyűlés is a végszavazáson ezt fogja támogatni. Éppen ezért kiindulunk abból a kérdésből, amit az Országgyűlés benyújtott.

Én néhány olyan kardinális kérdésre szeretnék csak kitérni a mostani válaszomban, amely több felszólaló, és inkább a vezérszónokok felszólalásában jelent meg. Ilyen például amelyik a preambulummal kapcsolatos, és azért mégiscsak a preambulum volt a meghatározó a vita során.

Itt a mai délutáni alkotmányügyi bizottsági ülésre is tudok már hivatkozni, hogy a kormány a módosító javaslatokat abban a szellemben támogatta a mai alkotmányügyi bizottsági ülésen, amit az expozémban is határozottan kifejtettem, nevezetesen, hogy a törvényjavaslat nem kíván döntőbíráskodásra vállalkozni a történészek körében is vitatott kérdésekben, ennek megfelelően a módosító indítványok és javaslatok eredményeként az eredetinél karcsúbb és letisztultabb preambulumról folyik majd a későbbiekben vita és zárószavazás, amelyből pontosan azok az elemek hiányoznak, amelyek az általános vita keretében az ellenzék körében a legtöbb vitát keltették.

Annak előzetes jelzésével is a vita további részét kívánom megrövidíteni, hogy a kormány támogatta és támogatja a bizottsági meghallgatása során azt a módosító indítványt, hogy a Szent Korona-testületnek mintegy hivatalból a köztársasági elnök úr legyen az elnöke.

(19.00)

Ha már az említett testületnél tartunk, délelőtt Bauer képviselőtársam a felszólalásában úgy fogalmazott, hogy sérti a magyar alkotmány betűjét, amikor egy feles törvény ad és felelősséget ró a Szent Korona-testület tagjaként a köztársasági elnökre. Erre feles törvénnyel az alkotmányon kívül nincs lehetőség, mondta a képviselő úr. Rendkívül hálás lennék, ha azt a paragrafusszámot és bekezdést is megjelölné a képviselő úr, amire alapozza az idézett véleményét, szerinte melyik az alkotmány ama betűje, amit a törvényjavaslat sért, mert az előttünk lévő alkotmány azt mondja a köztársasági elnök feladat- és hatáskörének felsorolása végén egy m) pontban, hogy mindazokban az ügyekben is dönt és eljár, amelyeket a külön törvény a hatáskörébe utal.

Azt hiszem, ha egy kínos feladatot tettünk volna a köztársasági elnök úr hatás- és feladatkörébe, az egy vitatható dolog lett volna, de hogy egy ilyen nemes feladattal ruházza fel a Magyar Országgyűlés a törvénytervezettel, hogy legyen az a Szent Korona akár a Nemzeti Múzeumban, akár a Magyar Országgyűlésben, hogy annak a testületnek lehet az elnöke, amely egy ezeréves Szent Koronánknak a rendelkezési és döntési jogosultságával kapcsolatos közjogi méltóságokból álló testület, azt hiszem, nincs az a köztársasági elnök, akinek ez a megbízatás ne megtiszteltetést jelentene nemcsak a jogalkotók, de a magyar nemzet részről is.

Felbukkan több felszólalásban a kétharmadosság iránti igény többféle formában is. A Magyar Szocialista Párt vezérszónoka amellett érvelt, hogy az egész törvényt csak kétharmados szótöbbséggel lehet elfogadni, és ha ez nem így történik, a szocialista képviselőcsoport az Alkotmánybírósághoz fog fordulni. Távol áll tőlem az a szándék, hogy képviselőtársaimat lebeszéljem erről, annál is kevésbé teszem, mivel meggyőződésem, hogy a lehető legjobb fórumhoz fog fordulni a Szocialista Párt, hiszen maga az Alkotmánybíróság mondta ki a 4/1993. (II. 12.) számú alkotmánybírósági határozatában a következőket: "Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy ott, ahol az alkotmány valamely alapjogról szóló törvény elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatát írja elő, a minősített többség követelménye nem az illető alapjog bármely törvényi szabályozására vonatkozik, hanem csakis az adott alkotmányi rendelkezés közvetlen végrehajtásaként megalkotott törvényre. Ez a törvény az illető alapjog érvényesítésének és védelmének irányát határozza meg, valamely alapjogról szóló törvényhez minősített többség előírása nem zárja ki, hogy az illető alapjog érvényesítéséhez szükséges részletszabályokat egyszerű többségi törvény határozza meg."

A kétharmadosság még egy körben felvetődött, a nemzeti jelképekkel kapcsolatos kérdéskörben is, hogy a nemzeti jelképeinkről szóló törvényt kétharmaddal kell elfogadni, ezért ez az általunk előterjesztett törvény csak akkor lesz alkotmányszerű, ha ezt is kétharmaddal fogadjuk el. Meggyőződésem, hogy ez a vélekedés sem megalapozott.

Az alkotmány XIV. fejezete felsorolja a nemzeti jelképeket, ezek a Magyar Köztársaság himnusza, zászlaja és címere. Az alkotmány 76. §-ának (3) bekezdése szerint pedig a címer és a zászló használatáról szóló törvény elfogadása igényel minősített többséget. Mindebből egyértelmű, hogy az alkotmány értelmében a Szent Korona nem tartozik a nemzeti jelképek közé, az alaptörvény felsorolása ugyanis e tekintetben taxatív. Ezen túlmenően az alkotmány a nemzeti jelképek közül kettő, a címer és zászló használatáról szóló törvény kapcsán fogalmazza meg a kétharmadosság követelményét. Mindezen nem változtat az a körülmény, hogy a magyar címernek kétségtelenül egyik részeleme a Szent Korona ábrázolása is, és hangsúlyozom: ábrázolása. Ez azonban a Szent Koronát, mint egyedileg létező tárgyat, nem teszi a Magyar Köztársaság címerének részévé, következésképpen a hivatkozott minősített többséggel elfogadandó törvény eleve nem rendelkezhetett a Szent Koronáról mint tárgyról. Könnyen belátható, hogy a Szent Koronát nem lehet használni, ennek lehetősége fogalmilag csak a Magyar Köztársaság címerében megjelenő Szent Korona ábrázolása kapcsán merülhetett fel.

Visszatérve még egy kérdéskörre, amit Csurka István képviselő úr vetett fel: nem véletlenül, hanem nagyon is tudatosan kerültük az előterjesztésben mind a preambulumban, mind az én expozémban, hogy felsoroljuk azokat az országokat, amelyekre a képviselő úr utalt.

A mai délelőtt egyértelműen bebizonyította, hogy még a Magyar Országgyűlésben helyet foglaló pártok is mennyire eltérő módon viszonyulnak történelmünk egyik vagy másik korszakához, illetőleg még egy-egy jelképéhez is. Mennyivel inkább így van ez a ma immár réges régóta független országok esetében, amelyek egy bizonyos történelmi korszakban a magyar Szent Korona országai voltak. Érthető, ha ezeknek az országoknak a népei nem pontosan úgy élik meg és úgy ítélik meg közös történelmünket, mint mi.

E törvénnyel tehát még inkább szeretnénk egybekovácsolni a Föld legkülönbözőbb országaiban élő magyarságát, de anélkül, hogy szomszédainkban rossz érzéseket vagy indulatokat keltenénk. Abban egyetértek Csurka István képviselőtársammal, hogy ki kell egyezni e népekkel. E kiegyezés és a folyamatos jó viszony ápolása azonban nem ennek a törvénynek és nem a mi feladatunk, hanem a magyar külpolitika egyik vezérmotívuma. Éppen ezért nem tudom ezt a törvényjavaslatot, amely egy ünnepi megemlékezés és főhajtás a magyar államiság ezer éve előtt semmiféle pótcselekvésként felfogni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Befejezésül fájón teszem a fel a kérdést: még ünnepelni sem tudunk kellő méltósággal és emelkedett szellemben? Egyszerűen nem értem, hogy az ilyen ritkán adódó nagy ünnepeinknél is miért kell ilyen egymásnak feszüléssel vitákat szítani.

De hogy elhessentsem ezt az egészen pesszimista szájízt, mert a mai délelőtt folyamán nemcsak ilyen értelmetlen viták voltak az Országgyűlésben, hanem elhangzott néhány olyan gondolat is, amellyel a szívem mélyén is egyetértek, például hadd idézzem fel egy képviselőtársunk mondatát: "Az egységesülő Európában csak annak a nemzetnek van esélye a sikerre, amelynek egészséges a nemzettudata, ismeri és tiszteli múltját, ismeri gyökereit és történelmét, fejet hajt és tiszteleg elődei és ősei előtt." Ennek a gondolatnak a jegyében fogant a törvényjavaslatunk. (Dr. Kiss Gábor közbeszólása.) Semmi más, semmi hátsó gondolat nem volt mögötte. Bár olvastam Orwell nagyszerű munkáit, de higgye el, képviselő úr, nem jellemző sem rám, sem kormányomra a duplagondol.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, miniszter asszony. Két percre megadom a szót Salamon László képviselő úrnak, Fidesz.

DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Dávid Ibolya rendkívül alapos és emelkedett hangú felszólalása után két egészen apró ténybeli pontosításra szorítkoznék Mádai képviselőtársam felszólalását illetően. Az egyik az, hogy mit fogunk most január 1-jén ünnepelni. Képviselő úr, nem Szent István király megkoronázásának ezredik évfordulóját, hanem a 2000. január 1-től 2001. augusztus 20-áig terjedő millenniumi ünnepségsorozat kezdő-nyitó napját ünnepeljük meg együtt, ez lesz a megnyitó aktus. Ez az egyik.

A másik pedig, hogy mintegy társadalmat megosztó problémaként beszélt a "szent" jelzőről, ami a Szent Korona kapcsán jelentkezik. Egyébként ez köznévvé vált. Szerintem egy fogalom a Szent Korona, így nevezték el a múltban és ezen most már változtatni nem tudunk. De Turi-Kovács Béla utalt arra, és szeretném megerősíteni, hogy a magyar nyelvben a szentnek a kettős jelentése van, van egy szakrális értelme és van egy nem szakrális értelme, egy olyan értelme, ahogy Petőfi Sándor a világszabadságot szentnek nevezte, és Turi-Kovács Béla arra utalt, hogy ez a fajta jelentés lehetett inkább a meghatározó a Szent Koronánál.

 

(19.10)

Én azt hiszem, hogy ez nem kell hogy megosszon minket, és nem hiszem, hogy megosztja az embereket, hogy ezt a nemes ereklyét egy ilyen, a történelem kiemelkedő tiszteletére utaló (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) jelzővel foglaltuk egy elnevezésbe.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Mádai Péter képviselő úrnak, SZDSZ.

MÁDAI PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Salamon Képviselőtársam! Azt gondolom, hogy itt nincs vita közöttünk, ami van, azt pedig megbeszéljük, nem szeretném emiatt húzni az időt.

Tisztelt Miniszter Asszony! Ön bizonyára szereti Dsida Jenőt. (Dr. Dávid Ibolya: Nagyon!) Én is, nagyon. Ő írja a Magyar Psalmusban, hogy "Több száz verset írtam, de ezt a szót, hogy magyar, nem írtam le.". Nem attól magyar valaki, hogy veri a mellét, hanem az a magyar - akkor ismét idézem, amit Illyés mond -, "aki vállalja". Csakhogy Illyés ehhez a mondathoz hozzátesz még két mondatot, és itt lehet közöttünk félreértés. Aki vállalja a múlt szép és csúf dolgait, történelmünk örömteli és tragikus dolgait, és különbséget tesz. Szeretem annyira a hazámat, mint bárki más, de ez a magánügyem. Szeretem annyira, mint a franciák Franciaországot. Én a hazaszeretet kapcsán csak arról beszéltem, hogy ennek a hazának nemcsak katolikus, nemcsak református, nemcsak szekularizált tagjai vannak, hanem ennek a hazának 10 millió 200 ezer lakosa van. Ilyen alapon hibás és káros különbséget tenni köztük.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Két percre megadom a szót Lezsák... Bocsánat! Megint az előterjesztőnek, Dávid Ibolya miniszter asszonynak adom meg a szót.

DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: (Dr. Dávid Ibolya hangosítás nélkül kezdi meg felszólalását.) Köszönöm szépen...

ELNÖK: Legyenek szívesek bekapcsolni a miniszter asszony gépét!

DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Köszönöm szépen. Hogy ne csak a történészek és a jogászok vitatkozzanak e gyönyörű előterjesztésünk kapcsán, hanem az irodalmárok is megszólaljanak - tényleg nagy tisztelője vagyok Dsida Jenőnek, ám nagy tisztelője vagyok Babits Mihálynak is. A képviselő úr figyelmébe ajánlom Babits Mihálynak a Felhők felett örökké kék ég című idézetét, illetve azt a hitvallást, amely ebben található, amely, ha nem pontosan idézem, akkor csak a névelőkkel tudok tévedni, de gondolatiságában biztos, hogy nem.

"Magyar vagyok, mert magyarnak születtem, s magamban hordom minden színét és kincsét a magyarságnak, de mily balga volnék, ha ezt más kincs, más ember kárára tenném." Hát, így vagyok én is magyar. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, MDF.

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én sem Dávid Ibolya miniszter asszony hosszabb megszólalásához fűzök hozzá néhány gondolatot. Annál is inkább nem, mert a módosított, az új preambulumváltozatot nem ismerem, csak bízom abban, hogy az a sok stiláris hiba is kijavítódott, amely benne találtatott korábban.

Mádai Péter megszólalásához szeretnék hozzáfűzni egy gondolatot, mert tőle szokatlan volt az a hangnem, amely utalt 1996-ra. Azt fejtegette néhány mondatban, hogy akkor 3-4 történészt lefizettek vagy elővettek, akik azt bizonygatták, hogy a honfoglalás 896-ban volt... (Dr. Hack Péter közbeszólása.) Igen, 1896-ról beszélek. Azt szeretném neki elmondani, hogy a felszólalásának e része a koholt vádakkal telített koncepciós megszólalások jellemző példája volt, hiszen végy egy csipetnyi valóságot, és keverj hozzá újsághíreszteléseket, és néhány esztendő múlva ezt akár a parlamentben is mondd el. Alkalmas arra, hogy félreérthető legyen vagy a megfogalmazása, vagy az értelmezése. Csodálkozó tekintetéből azt olvasom ki, hogy lehet, hogy én értettem félre a felszólalását.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr.

ELNÖK: Most jelent meg Mádai Péter képviselő úr neve, SZDSZ. Két percre megadom a szót.

MÁDAI PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Lezsák Sándor! Nem volt ez félreértés, és azt gondolom, jól is hallottad. Ez nem történelemhamisítás, már a múlt századi könyvekben is nyomára lehet bukkanni az év egyéves eltolásának. Én ezzel semmi olyan nem mondtam, amivel bárkit is megbántanék, csak tényeket közöltem. Nem azt mondtam, hogy megfizették őket, csak valamilyen módon befolyást gyakoroltak rájuk, és ezt én nem általában a történészekre mondtam, mert a történészeket nagyon nagyra becsülöm, hanem arra a két-három emberre, aki jól felfogott érdekében végül is ezt bizonyította. Még egyszer szeretném mondani, ez nem propaganda, történelmi tény, nem e századi könyvekből ráadásul.

ELNÖK: Köszönöm. Újra két percre két szót Lezsák Sándor képviselő úr, MDF.

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Mivel jól értettem Mádai Péter megszólalásának ezt a részét, akkor nagyon határozottan visszautasítom az 1995-96. esztendőkkel kapcsolatos vádjait.

Köszönöm szépen. (Közbeszólások az SZDSZ padsoraiból. - Bauer Tamás: Félreértés!)

ELNÖK: Arra kérem a képviselő urakat, hogy ezt a folyosón vagy egy történelemóra keretében kiválóan meg lehetne beszélni, úgyhogy most tényleg folytassuk. Több képviselő vár még felszólalásra. Ne folytassunk párbeszédet!

Felszólalásra következik Wiener György képviselő úr, MSZP. Tessék!

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez a vita valóban alapvető jelentőségű történelmi, politikai és alkotmányjogi kérdésekről folyik. Ennek következtében megkerülhetetlen, hogy valamennyi párt tisztázza a viszonyát a javaslathoz, és egyben kifejtse a javaslatban szereplő történelmi és alkotmányjogi kérdésekkel kapcsolatos álláspontját is. A Magyar Szocialista Párt nevében eddig vezérszónokként Vastagh Pál, illetőleg ezt követően ma délután Kiss Gábor szólaltak fel. Teljes mértékben egyetértve az általuk elmondottakkal, szeretném néhány más szempontra is ráirányítani a figyelmet.

Mindenekelőtt magáról a Szent Koronáról mint tárgyról beszélnék, amelyről a vita során viszonylag kevés szó esett. Közismert, hogy ennek a tárgynak az eredetéről a történészek véleménye megoszlik. A legújabb felfogás szerint az a korona, amellyel Szent Istvánt megkoronázták 1001-ben vagy 1000 decemberének végén, végül is elveszett, hiszen 1045-ben Orseolo Péter és III. Henrik német császár visszaküldette Rómába, ott még néhány évtizedig kiállították, ám ezt követően eltűnt, hogy milyen körülmények között, azt nem ismerjük. Amikor 1046-ban I. András, egyébként orosz csapatok támogatásával és átmenetileg Vata lázadóival is megegyezve trónra került, egy olyan koronával koronázták meg, amelyet bizánci császár, IX. Konstantinos Monomachos adományozott neki, ám ez a korona is elveszett. Ezzel a koronával koronázták meg Salamont, azonban Salamon menekülése során 1074-ben a koronát magával vitte - egyesek szerint elásta -, nem lehet tudni, hogy ez a királyi korona végül is hova került, mi lett a sorsa.

A ma ismert Szent Koronának az alsó, úgynevezett abroncskoronáját 1075-ben I. Géza kapta, mégpedig VII. Dukas Mihálytól, és egy olyan feliratot tartalmazott ez a korona, amelyet akár még a hűbéri alávetésként is lehetett volna értelmezni. A koronán ugyanis görög nyelven a "pistos, krales" szavak voltak olvashatóak, amelyeket akár hű királynak, akár hűbéres alávetett királynak is lehet fordítani. Az egyik értelme ennek a kifejezésnek az, hogy I. Géza hű keresztény, a másik értelme viszont az, hogy vállalja a Bizánctól való vazallusi függést. Ez a megfogalmazás még a sajátos bizánci diplomácia szótárának megfelelően került rá a korona lemezeire, egyértelműen jelzi, hogy akkoriban Magyarországnak nemcsak a Nyugathoz volt nagyon erőteljes a kötődése, hanem a kelethez is, hiszen csak 1054-ben mondták ki az egyházszakadást.

(19.20)

Csak 1054-ben vált egyértelműen szét a nyugati és a keleti kereszténység útja. István idejében már nagyok voltak a feszültségek, de maga a szakadás még nem következett be. A mai Szent Koronának tehát ez az alsó része.

Ám ma sem tudjuk azt, hogy mikor került a Szent Koronára a felső rész, azt sem tudjuk, hogy mi az eredete, noha erre vonatkozóan különféle elméletek megfogalmazódtak. Azt sem tudjuk, hogy az egyesítés, az összeforrasztás mikor ment végbe. Vannak olyan vélemények, hogy ez Kálmán alatt történt, ám olyanokkal is találkozhatunk, hogy ez csak III. Béla alatt következett be. Végül is amit pontosan és bizonyosan tudunk, az az, hogy a tizenharmadik század második felében a korona már mai formáját öltötte, s ezt követően valóban a magyar királyok koronázási szertartása többnyire - bár nem minden esetben - ezzel az ékszerrel történt.

A Szent Korona-elméletek, a Szent Korona-tan jóval későbbi eredetű. Első jelei kétségtelenül megtalálhatók a tizenharmadik században, erre egyébként Lezsák Sándor képviselőtársam is utalt. Amikor IV. Béla arra törekedett, hogy visszavegye a birtokokat azoktól, akiknek II. András adományozott, arra hivatkozott, hogy a birtok a koronához tartozik. Ekkor jelenik meg először elkülönült fogalomként a korona, amely már nem teljesen azonos a királlyal, illetőleg az uralkodóházzal. Valóban igaz az - miként erre Lezsák Sándor képviselőtársam utalt -, hogy III. András volt az első 1290-ben, aki a koronára esküdött, illetve aki úgy értelmezte koronázását, hogy hatalma magától a Szent Koronától származik.

Azonban nemcsak szent, szakrális, hanem nagyon profán mozzanata is volt ennek az aktusnak, ugyanis III. András II. Andrásnak volt az unokája, ám vitatható volt, hogy ténylegesen törvényes-e a leszármazása. Mivel a korabeli magyar arisztokrácia, illetőleg korábban a még létező királyi ház királlyá koronázott tagjai - IV. Béla, majd V. István, végezetül pedig IV. László - is tagadták ezt a leszármazást, ezért a dinasztikus elv alapján nem volt egyértelmű a jogcíme a magyar királyi koronára, s vegyük azt is figyelembe, hogy már ekkoriban jelentkezett az Anjouk trónigénye, amit a pápa támogatott. Ez volt az egyik, talán a döntő oka annak, hogy III. András megegyezni kívánván az ekkor kialakuló tartományuraság különféle vezető képviselőivel, úgy ítélte meg, hogy hatalmát a koronára, a Szent Koronára is kell alapoznia, nem elegendő az egyszerű dinasztikus leszármazás.

A tizennegyedik században játszódnak le azok a döntő folyamatok, amelyek végül is a Szent Korona-tan megszületése felé vezetnek. Ezek a folyamatok döntően összefüggenek a rendiség létrejöttével, illetőleg azzal, hogy a trónviszályok ismétlődnek és az országban időnként úgynevezett interregnum állapotok alakulnak ki. Először 1387-ben találkozhatunk azzal, hogy az uralkodó helyett valamiféle országtanács gyakorolja a hatalmat, mégpedig az alábbi pecsétet használva: "Sigillum regnicolarum regni Hungariae". 1401-ben, amikor Ozorai Pipó elfogja Zsigmondot és ismét egy országtanács veszi át a hatalmat, a pecsét már a Szent Koronára hivatkozik az alábbi felirattal: "Sigillum sacrae coronae regni Hungariae."

Mit jelent ekkor a Regnicole, mit jelent a Regnum? A Regnicole az országlakosokat jelenti, akik ekkor a főpapokkal és a bárókkal azonosak. És a regnum maga is azt jelenti, hogy a király, a főpapok és a bárók együttesen. A tizenötödik század közepén azonban - miként ezt például Malyus Elemér is bizonyította - már a köznemesség is beletartozik az országlakosok fogalmába, az ország fogalmi körébe.

A tizenhatodik században jelenik meg ma ismert formájában ez a Szent Korona-elmélet, mégpedig Werbőczi Hármaskönyvében. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy a nemesi comunitastól ered a hatalom, amelyet a Szent Korona jelképez. A Szent Koronával ruházza át a nemesi comunitas a királyra a hatalmat, és ez azt jelenti, hogy az uralkodó jogosult a birtok- és a nemességadományozásra, az országlásra és a kormányzásra, a törvényhozásra, illetőleg nevében gyakorolják a bírói hatalmat. Ugyanakkor azt, hogy ki nemes, a király dönti el birtokadományozási, illetőleg nemesítési jogcíme alapján. Ez a Szent Korona-elmélet tehát egyértelműen a rendi államisághoz kapcsolódik, miként ezt nemcsak baloldali, illetve liberális, hanem konzervatív történészek is számtalanszor kifejtették.

Ez az elmélet nem független a nyugat-európai, illetve a kelet-közép-európai gondolatrendszerektől. Miként erre Pósán László képviselőtársam is utalt, hasonló Szent Korona-jellegű elméletek fogalmazódtak meg Csehországban, Lengyelországban, sőt Litvániában is. Pósán László képviselőtársam utalt arra is, hogy Eckhardt Ferencnek milyen érdemei voltak annak kimutatásában, hogy a Szent Korona-tan nem kizárólagosan magyar jelenség. Ehhez képest a preambulum eredeti változata még az alábbi megfogalmazást tartalmazta: "A Szent Korona egyedülálló tana, amely a középkor századaiban fokozatosan alakult ki a nemzeti jellegű, majd később az egész ország lakosságára érvényes szuverenitás nagy erejű jelképévé vált". Ez a megfogalmazás majdnem pontos, egyedül az "egyedülálló" szó az, ami kételyeket kellene, hogy ébresszen, hiszen éppen a ma már többször hivatkozott Eckhardt Ferenc mutatta ki, hogy tipikus kelet-közép-európai jelenségről van szó, ezt akceptálnunk kellene, s nemcsak elméleti és történeti szempontból, hanem akár a napi gyakorlati politika síkján is.

A Szent Korona-elméletnek, a Szent Korona-tannak valóban rendkívül pozitív funkciója is volt abban - s ezt mindenki elismeri pártállástól függetlenül -, hogy az ország nem süllyedt le az örökös tartományok szintjére, meg tudta óvni függetlenségét. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ilyen gondolatrendszerek önmagukban még nem garantálják az államiságot, hiszen Csehország államisága 1618-19-től, az emlékezetes fehér-hegyi csatától kezdve egészen 1918-ig megszűnt, Csehország beolvadt az örökös tartományok sorába.

A Szent Korona-tan igazán modern elméletként került előtérbe, s ennyiben valóban helytállóak azok a nézetek, hogy nem egyszerűen egy feudális gondolattal állunk szemben. Van polgári Szent Korona-tan is. De a polgári Szent Korona-tan sem demokratikus, hanem egy konzervatív felfogást tükröz, miként ezt rövidesen néhány idézettel próbálom majd igazolni.

A Szent Korona-tan törvényi megfogalmazást tulajdonképpen elég későn kapott, sokak véleménye szerint a Szent Korona-tan fejeződik ki az 1791. évi XII. törvénycikkben, amely kimondja: "A törvények alkotásának, eltörlésének és magyarázatának joga a törvényesen megkoronázott fejedelmet és az Országgyűlésen törvényesen egybegyűlt országos karokat és rendeket közösen illeti, s rajtuk kívül senki sem gyakorolhatja." Ez csökevényesen valóban tartalmazza a hatalommegosztás elméletét. Hiányzik azonban ebből a megfogalmazásból, a felelős kormányzás, a felelős minisztérium fogalma, amelyet majd csak 1848-ban, a híres 1848. évi III. törvénycikkel teremtenek meg. Az 1791-es szabályozás ugyanis csak annyit mond ki, hogy az országot a király a törvények alapján köteles igazgatni, de azt már nem mondja ki, hogy a miniszterek - hiszen ekkor ez a fogalom még hiányzik is - felelősek, legalábbis alkotmányjogilag, közjogilag az Országgyűlésnek, s nemcsak az uralkodó szolgái, hanem a nemzeti törvények végrehajtói is.

Kétségtelen, hogy 1848-ig a Szent Korona feje és teste - ahogy a későbbi közjogászok fogalmaztak - csökevényes volt abban az értelemben, hogy kizárólag a nemesség és egységes nemesi személyként a szabad királyi városok tartoztak bele a korona tagjai fogalmába. 1848-ban valóban - miként Kossuth fogalmazott - beemelték a népet a nemzet sáncaiba, de ettől még az igazi jogegyenlőség nem jött létre. A társadalom jelentős része nem rendelkezett politikai jogosítványokkal, a korábbi 5 százalékkal szemben a népesség 7 százaléka bírt mindössze választójoggal, s maradtak olyan választójogi intézmények, amelyek a rendi elemeket éltették.

(19.30)

Az 1848. évi 5. törvénycikk, az első népképviseleti választási törvény kimondja: "Mindazok, akik eddig választójoggal rendelkeztek, e jogukban függetlenül a választójogi kellékektől meghagyatnak", tehát a cenzusok a nemesi származásúakra nem érvényesültek. Az 1874. évi XXXIII. törvény, mely felváltotta a '48-as szabályozást, továbbra is lehetővé teszi a régi jogon alapuló választójogot, csak azt zárja ki, hogy újak belépjenek ebbe a körbe. Ez a törvény úgy fogalmaz: "Mindazok, akik 1848-72 között valamely választás során valamely választójegyzékbe felvétettek, azok továbbra is ilyen jogosultságokkal rendelkeznek."

Maga a Szent Korona tana igazán az 1870-es évektől kezd kifejlődni. Döntő szerepet játszik ebben a fejlődésben a jogtörténész iskola, első megfogalmazója e gondolatoknak, Hajnik Imre, a magyar jogtörténetírás egyik meghatározó személyisége, egyébként Vencel Gusztávval együtt. Hajnik Imre megfogalmazása a Szent Korona-tan klasszikus definícióját tartalmazza, idézem: "Király és nemzet a Szent Koronában egyesül a közhatalom egészét adva az Országgyűlésen, ahol együtt alkotják a Szent Korona egész testét." Ez utóbbi kifejezés a Szent Korona-tan organikus társadalmi egységet kifejező jellegét kívánta bizonyítani.

Hajnik Imre gondolatait aztán Timon Ákos fejleszti tovább, aki Magyarországon a Szent Korona-tan legitimista felfogású képviselői közül talán a legjelentősebb volt, és akinek a nézeteit egyébként 1931-ben - miként erről ma több alkalommal is szó került - Eckhardt Ferenc élesen bírálta. Timon Ákos elismerte, idézem: "Az 1848-as törvények óta az egész magyar nemzet a Szent Koronát fején viselő királlyal egyetemben alkotja azt az egységes közjogi egészet, élő szervezetet, amit a középkori források a Szent Korona egész testének neveznek, napjainkban pedig államnak nevezhetünk."

Miért fontosak ezek a gondolatok? Azért, mert a Szent Korona klasszikus megfogalmazásában a hatalom megoszlik a király és a nemzet között. Nemcsak a király hatalma korlátozott, hanem a nemzeté is, és emellett - noha a nemzetbe formálisan 1848 óta már mindenki beletartozik - a politikai jogok gyakorlása mégsem volt a társadalom igen jelentős része számára biztosítva. 1926-ban Egyed István azt fejtegeti egy írásában, hogy a formális jogegyenlőség csak esélyt jelent arra, hogy a politikai jogokat mindenki gyakorolja, megfelelő vagyon, műveltség, képesség kell ahhoz, hogy a nemzet ügyeinek intézésében valaki részt vehessen. A Szent Korona-tan nem garantálta ezeket a feltételeket a társadalom nagyon jelentős csoportjai számára.

Hogyan viszonyul a Szent Korona-tan az államformához? Ezt leginkább akkor láthatjuk, ha a '20-as évek elejének és közepének közjogi vitáira tekintünk. Két elmélet áll egymással szemben: a legitimisták elmélete, illetőleg a szabad királyválasztók elmélete. A legitimisták elmélete egyértelmű, tiszta, klasszikus megfogalmazása Hajnik és Timon gondolatainak, nem ismerik el azt, hogy király nélkül a nemzet tartósan létezzen, ragaszkodnak ahhoz, hogy a Szent Korona feje, caput sacrae Coronae, együtt létezzen a tagokkal, membra sacrae Regni Coronae.

Mit jelent mindez? Azt jelenti, hogy az ő felfogásukban csak a legitim uralkodó gyakorolhatta a hatalmat, ezért például azt követelték, hogy az 1920 utáni időszakban tartsanak választásokat az 1918. évi 17. törvénycikk, a monarchia utolsó választójogi törvénye alapján, a főrendi ház üljön össze abban az összetételben, ahogy tevékenysége 1918. október 30-án megszűnt, és a koronás uralkodó, vagyis IV. Károly halála után Habsburg Ottó gyakorolja a hatalmat.

Mit mondanak ezzel szemben a szabad királyválasztók? Azt hangoztatják, hogy a nemesi nemzet helyébe lépő egységes nemzet gyakorolja a szuverenitást, mert a trón megüresedése folytán rászállt minden hatalom, ám ezt a hatalmat a Szent Korona fejezi ki.

Kétperces felszólalásomban már utaltam arra, hogy idézetekkel is alá kívánom támasztani, hogy a preambulumban lévő egy mondat - amely szerint a Szent Korona ma is a magyar állam egységét testesíti meg - megfogalmazása szempontjából rendkívül hasonlít a szabad királyválasztók felfogásához. Az alkotmányügyi bizottságban már idéztem Faluhelyi Ferenc gondolatait, most szó szerint, pontosan fogok rá hivatkozni. Faluhelyi Ferenc, aki a pécsi egyetemen nemzetközi jogot oktatott, szintén a szabad királyválasztás elvét vallotta. 1926-ban átkalandozva a magyar közjog területére közjogi tankönyvet jelentetett meg, és a Szent Korona-tannal kapcsolatosan az alábbi megfogalmazást adta, idézem: "A Szent Korona elméletének lényege az, hogy az egységes magyar királyságot és így az egységes magyar állami főhatalmat is az ezen királyi hatalommal egybeforrt Szent Korona jelképezi." Ha az egységes királyi hatalommal való egybeforrást elhagyom, akkor ez a megfogalmazás szinte szó szerint megegyezik a preambulumban szereplő szöveggel.

Ami pedig az államforma kérdését illeti, az államforma ügyében a Szent Korona-tan két világháború közötti, talán legnagyobb hatású szerzőjéhez, Molnár Kálmánhoz nyúlnék vissza, ismét szó szerinti idézetekkel jelezve azt, hogy mit jelentett a Szent Korona-tan a népszuverenitás szempontjából, és mit jelentett a Szent Korona-tan a köztársasági államberendezkedés szempontjából. Molnár Kálmán 1929-ben megjelent "Magyar közjog" című tankönyve döntő szerepet játszott a kor alkotmányjogi vitáiban. Számtalan szerző fejtette ki a véleményét könyvéről, például Tomcsányi Móric, aki hosszú ideig, 1928-44 között a magyar felsőháznak volt a tagja, és Magyarország egyik jelentős közigazgatási, illetőleg közjogásza.

Molnár Kálmán a következőt állítja: "A Szent Korona-tan lényege az, hogy lehetőséget ad arra, hogy az államberendezkedést örök folyamatként fogjuk fel." Ha viszont szerződéses elméletre, alapra hivatkozunk, miként ezt Eckhart Ferenc is teszi, bár a középkorral kapcsolatosan, akkor ez - mondja Molnár Kálmán - elvezet a népszuverenitás elvéhez, az államot - most már szó szerint idézem - "a tömegerő teremtményének, eszközének, játékszerének tekinti. Ezzel szemben a Szent Korona-tan örökérvényű eszmerendszere megvédi az államot a tömeghangulat szertelenségével szemben. Ha az államot a polgárok mesterséges alkotásának tekintjük" - mondja Molnár Kálmán - "akkor nincs elvi akadálya annak, hogy egy összetört államszervezet és alkotmány helyébe újat készítsünk. Ez az út" - ismét szó szerinti idézet - "a Szent Korona eszmerendszerében nem járható. Ebben az eszmekörben egyáltalán nem lehet alkotmányt csinálni. Itt az alkotmány nem készül, hanem előáll, megterem."

Mindez a gondolatrendszer világosan mutatja, hogy a klasszikus felfogás, melynek értelmében a Szent Korona az államhatalmat jelképezi végül is - noha a nemzetet tekinti a hatalom letéteményesének - elutasítja a népszuverenitás elvét. Ezért a preambulum szemben áll a ma hatályos alkotmány azon megfogalmazásával, amely szerint "A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja".

Végezetül Molnár Kálmán a főkegyúri jog kapcsán az alábbi gondolatot is megfogalmazza. "Ha a magyar állam köztársasággá alakulna át, akkor a Szent Korona a közjog teréről a magyar történelmi ereklyék múzeumába kerülne." Ez rendkívül fontos gondolat, hiszen konzervatív, bár adott esetben nem szabad királyválasztó, hanem legitimista oldalról jelzi egyértelműen azt, hogy a Szent Koronát a magyar államiság jelképének tekintők sem a népszuverenitás elvét, sem a köztársasági államformát nem fogadták el. Ennek megfelelően 1913-ban betiltották az Országos Köztársasági Pártot, 1921-ben pedig az újjászervezett Országos Köztársasági Pártot. Miközben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt megtűrt politikai erőként jelen lehetett a magyar közéletben, a társadalompolitikai, gazdaságpolitikai szempontból sokkal kevésbé radikális, de az államformát megváltatni kívánó Országos Köztársasági Pártnak nem volt helye a magyar közéletben.

(19.40)

Turi-Kovács Béla képviselőtársam ma délelőtt utalt arra, hogy mennyire toleráns gondolatcsere folyt le az igazságügy-miniszter úr, illetőleg Klebelsberg Kunó kultuszminiszter úr között az Eckhart-ügy kapcsán. Ez valóban így van, azonban amikor Propper Sándor szociáldemokrata képviselő azt állította egy 1928-as, a koronaőri intézmény átalakításáról folytatott vitában, hogy számára a Károlyi-féle néptörvények éppúgy jogforrások, mint az 1920. évi I. törvénycikk, akkor ezért őt a házelnök azonnal rendre utasította.

A köztársasági gondolat Magyarországon a Szent Korona-tan eszméje mellett nem lehetett meghatározó; egyetlen vezető magyar alkotmányjogász, közjogász 1945-ig nem fejtett ki olyan gondolatrendszert, melyben a köztársasági eszmének meghatározó helye lehetett volna. A századfordulón volt néhány konzervatív liberális politikatudós, illetőleg közjogász, például Balogh Artúr, aki a monarchia előnyei mellett a köztársaság előnyeit is elismerte.

Mi a helyzet akkor, ha kifelé nézünk, és azt vizsgáljuk, hogy más államokban lehetségesek-e ilyen viták? Van előttünk egy jó példa; Mádai Péter képviselőtársam utalt Franciaországra. Az 1996-os francia vitára utalnék: ekkor ünnepelte Franciaország elődállamának, a frank államnak a keresztény hitre térését, legalább is azt, hogy 496-ban Chlodvig, a Meroving-dinasztia megalapítója felvette a keresztséget. A vita azon robbant ki, hogy Franciaország a maga államiságát és legitimitását 496-hoz vagy pedig 1789-hez kapcsolja-e. Végül is nemcsak a baloldali pártok, a Francia Szocialista Párt, a Chevenenent-féle állampolgári mozgalom, a Francia Kommunista Párt, a Zöldek, a baloldali radikálisok, hanem jobboldali mérsékelt konzervatív erők is, mint a Tömörülés a Köztársaságért vagy az UDF Liberális Pártszövetség is azon az állásponton volt, hogy igazi legitimitásuk alapja 1789, és végül csak egyetlenegy párt, a Nemzeti Front maradt azon a felfogáson, állásponton, hogy 496-ra akarja az államiságát alapozni. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a franciák ne tisztelnék Richelieu-t és Mazarin bíborost, IX. vagy Szent Lajost, ne értékelnék Szép Fülöp teljesítményét az első rendi gyűlés összehívása miatt, ne tisztelnék azokat a keresztes hadjáratban részt vett uralkodókat, akik a Kelet kincseit megismertették a Nyugattal.

Mi tehát ennek a vitának a lényege? Az, hogy úgy kell tisztelni a nemzeti szimbólumokat, hogy a jövőbe tekintünk, nem a múlt utópiáit kívánjuk megvalósítani, hanem a jövő útjait kívánjuk építeni. Éppen ezért a Magyar Szocialista Párt azt a preambulum-szövegrészt, amely a Szent Korona-tan bizonyos elemeit magába foglalja, nem fogadja el, támogatna azonban egy olyan megoldást, amely körülbelül így szólna: a Szent Korona hosszú történelmi évszázadokon át a magyar nemzet, a magyar államiság egységének jelképe volt. Ez vitathatatlan tény, erre pártállástól függetlenül mindenki tisztelettel tekint, hiszen mindenki sokra értékeli az ezeréves magyar történelmet, mint ahogy sokra értékeli más államok történelmét is.

Milyen alkotmányos problémák jelentkeznek? Már utaltam arra, hogy a 2. § (2) bekezdésével van egy ütközése a preambulumnak. Utalnék arra is, hogy a 29. § (1) bekezdése sem vág egybe a preambulum egy mondatával; erről már sok vita folyt, ezt nem kívánom megismételni. Végezetül hivatkozok arra, hogy a 68. § (1) bekezdésébe is ütközhet a Szent Koronával kapcsolatos fejtegetés. Eszerint ugyanis a Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek részesei a nép hatalmának, államalkotó tényezők. Ám amikor a Szent Korona-tan a XIX. század utolsó negyedében újrafogalmazódott, akkor az egységes politikai nemzetre alapozta magát, egységes politikai nemzetben viszont nincs helye egy olyan megfogalmazásnak, hogy a kisebbségek államalkotó tényezők. Mi is állandóan az ellen küzdünk, hogy például Románia ne államnemzetként definiálja magát, ismerje el a kétmilliós magyar kisebbség jogait. Nem lenne célszerű, ha olyan reminiszcenciákat keltenénk, hogy mi magunk néha, egy-egy ünnepi pillanatban hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, amit hétköznapjainkban elfogadunk.

Éppen ezért kérem a tisztelt ellenzéki... (Derültség a kormánypártok soraiban.), elnézést, kormánypárti képviselőket - ez visszautalás volt a négy éven keresztül használt kategóriákra - és a miniszter urat, valamint a politikai államtitkár urat, hogy fontolják meg mindazt, amit elmondtam, és vegyék tekintetbe. Bizonyos módosításokkal akár még az előttünk fekvő preambulumszöveg is - a már változtatott szövegre gondolok - elfogadható, ennek azonban előfeltétele az, hogy két-három mondat kerüljön ki belőle, vagy legalább is kerüljön múlt időbe, mert ebben az esetben mindenféle félreértést és félremagyarázást el tudunk kerülni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Az előterjesztőnek, Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszonynak adom meg a szót.

DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Az alkotmány 70/G. §-ának (1) bekezdése azt mondja: "A Magyar Köztársaság tiszteletben tartja a tudományos élet szabadságát, tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak."

Az ön véleményét nagy tisztelettel hallgattam, és egyébként szeretnék is gratulálni ehhez a nagyszerű előadáshoz, melyet mint egyszerű jogalkotó csak e szabadság egyik véleménynyilvánításának tudom be, hiszen ezzel a Szent Korona-tannal és ezzel a történetiséggel, amit ön elmondott, nyilván nagyon sok jogtörténész kollegája sem ért egyet. Pontosan ezért próbáltuk kerülni ebben a törvényjavaslatban azokat a kérdéseket, hogy a jog döntse el azt, ami a történészekre váró kérdés, és amiben a történészek maguk sem tudnak egyezségre jutni.

Én magam a felvezető miniszteri beszédemben is elmondtam, hogy a történészek véleménye még a honfoglalás évét sem tekinti egységesnek, sőt azt sem, hogy melyik napon helyezték a koronát Szent István király fejére, és azt sem - ezt elmondtam a bevezető szövegemben is -, hogy vajon ez a korona az a korona volt-e, és mely részei azok, amelyek a koronából átkerültek ebbe a koronába, aminek rajzos ábrázolása ma a Magyar Köztársaság címerét ékesíti. E kérdéseket kértük, hogy döntse el a tudomány, és van még ezer éve a tudománynak arra, hogy ebben tisztán lássunk. Ám ami minden vitán felül álló történelmi tény, és amire alapítottuk azt az egész törvényjavaslatot, amit benyújtottunk, az három dolog: egyfelől, a magyar államalapítás szorosan és elválaszthatatlanul összekapcsolódott Szent István nevével és életművével. Nem hiszem, hogy képviselő úr ezzel a kitétellel nem értene egyet. Másfelől, a magyar Szent Korona hosszú évszázadokon át kiemelkedő szerepet játszott a magyar történelemben. Ezt ön úgyszintén megerősítette. Harmadszor, el kell ismernünk, hogy koronával fogadták be Magyarországot Európa egyenrangú államalkotó nemzeteinek közösségébe ezer évvel ezelőtt.

E három tény, amely minden vitán felül áll, megadta mindannyiunk számára azt az alapot, hogy jogászként azt az előterjesztést tegyük az Országgyűlés asztalára, melyet megtettünk, és egyébként nagy tisztelettel hallgatjuk majd a jövőben is az egymásnak ellentmondó történészi véleményeket is.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, miniszter asszony. Több kétperces hozzászóló van. Megadom a szót Nagy Gábor Tamás képviselő úrnak, Fidesz.

DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Én nem szeretnék történészkedni, de mégiscsak van egy jegyzőkönyv, amiben most mindazt, amit Wiener képviselő úr elmondott, rögzítették, és miután ő annyira kategorikusan és végérvényesen jelentette ki ezeket a tényeket, engedjék meg képviselőtársaim, hogy nagyon röviden néhány olyan kételyre utaljak, amely azért elbizonytalanít minket abban, hogy mindaz, ami - legalább is a koronára vonatkozóan - elhangzott, egyértelműen csak így és így lehet.

Pontosabb lett volna az a megfogalmazás, ha a képviselő úr azt mondja, hogy Szent István koronájának története, eredete homályba vész, és nem azt, hogy a legújabb történelmi ismeretek szerint Szent István koronája eltűnt.

 

(19.50)

Vannak ennek ellentmondó feltételezések is. Annyi ma bizonyos, hogy eredete homályba vész. A másik, amit bizonyítékként hozott - a Konstantin, illetve I. Géza zománcképének szereplése a korona alsó részén, illetve a korona két részén. Nagyon röviden mondanám el, hogy a tények a következők.

1613-ban Révay Péter koronaőr leírja az akkori Szent Korona állapotát, amelyen Szűz Mária képét véli leírni, és gondolom, hogy ezt elég alaposan megnézhette, miután nagyon részletes és kimerítő az ő emlékirata. Az 1784. április 4-én kiadott rendeletével II. József Bécsbe szállíttatja a koronát, ahol sok évig, 1790-ig nem tudják koronaőrökkel őriztetni.

Ma annyi állapítható meg a koronáról, hogy Dukas Mihály, Konstantin és Geobitzas képe zománcában és aranyának színében eltér a többitől. Elképzelhető, hogy itt hamisítás történt a koronán. Mindezt nem hivatott a magyar Országgyűlés eldönteni, én csak egyszerűen arra szerettem volna utalni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy bizony, nagyon sok kétely és kérdőjel van a korona történetével kapcsolatosan.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Úgy vettem ki, hogy Kiss Gábor képviselő úr eláll a kétperces felszólalási igényétől. Kérem, hogy töröljék. Salamon László képviselő úrnak adom meg a szót két percre, Fidesz.

DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Wiener György képviselő úr rendkívül részletes és alapos ismertetését adta a Szent Korona tanainak, mert ezt talán többes számban is valóban jogos használni, bár nem volt teljes körű ez az ismertetés, de nem azért mondom, hogy kiegészítsem (Derültség.), mert ez is épp elég volt.

Meg is akarom köszönni mindazt, amit Wiener képviselő úr mondott, mert amit mi mondunk, azt igazolja a képviselő úr felszólalása. Tudniillik amit Szent Korona-tanként előadott a képviselő úr, az az, ami ebben a törvényjavaslatban nincs benne. A lényegét illetően ott mutat rá leginkább Wiener képviselő úr erre, amikor a népszuverenitás elvét és a Szent Korona-tan elvét összehasonlítja. Így van, ahogy mondta. A Szent Korona-tan lényegi eleme - sok eleme van, de a lényegi eleme -, hogy a hatalom forrása a Szent Korona. A népszuverenitás elvének pedig lényegi eleme, hogy a hatalom forrása a nép. Ha ebben a törvényben találunk egy olyan mondatot, hogy a hatalom forrása a Szent Korona, akkor én is a törvény ellen fogok szavazni. De én nem találtam ilyen mondatot. Egész más dolgokat találtam, de ilyen mondatot ebben a törvényben nem.

Még egy történeti pontosítás. Az, hogy az 1848-as választójog vagyoni és műveltségi cenzus szerint korlátozta a választók számát nagyjából 7-8 százalékra, egyébként nem a Szent Korona-tan bűne, ez az, hogy a népszuverenitás a XIX. század derekán szerte a világon így érvényesült. Egyébként Magyarország megelőzte még Angliát is, mert 1848-ban 3-4 százalék volt az angol választópolgárok száma; a Magyarország története című könyv ilyen összehasonlító adatokat tartalmaz. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Szintén két percre kért szót Pető Iván képviselő úr, SZDSZ.

DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A miniszter asszony az imént azt mondta, hogy a törvényjavaslat tartózkodni kíván a történelmi, tehát tudományos kérdésekben való állásfoglalástól. Lehet, hogy nem szándékos, bizony, ebben a törvényjavaslatban, a javított kiadásban - tehát amit a bizottság tárgyalt és a többség elfogadott - jó néhány olyan megfogalmazás bent maradt az előző változatból, ami nem illik egy törvénytervezetbe.

Hogy csak példákat soroljak. Az szerepel a törvényjavaslatban, hogy Szent István királyunk megkoronázásával a magyar nép keresztény hitében egyesült Európa népeivel. A nép, mint az jól ismert, nem egy állandó, örök tartalmú kategória. Nem szeretnék tudományos vitákat ismertetni - nagyon imponáló felszólalást hallottunk az imént -, de Szűcs Jenő munkássága meglehetősen közismert, aki meglehetősen alaposan kimutatta, hogy a "nép" fogalom tartalma milyen módon változott a történelem során. Nem mindegy, hogy a mostani magyar nép vagy mikori magyar nép - mondjuk - került érintkezésbe az európai kultúrával 1000 évvel ezelőtt. Ne is beszéljünk arról, hogy egyesült-e Európával a magyar nép a keresztény hitben, vagy valami más kifejezés szerencsés ebben az ügyben. Lezsák képviselőtársammal - bár nagyon eltérő alapon, de - ebben a dologban egyetértünk.

Vagy hogy említsek egy másik példát, történelmi kérdés lenne, ha az Országgyűlés kimondaná, hogy már Szent István király időszakában alkalmassá vált a magyar nép mindarra, ami a következő 1000 évben a magyar népre várt. Ez nem felel meg a valóságnak. A következő 1000 évben nagyon sok mindennek kellett történni ahhoz, hogy a magyar nép, a magyar társadalom, a mindenkori változó tartalmú magyar nép, a mindenkori változó tartalmú magyar nemzet tudjon kezdeni valamit a ráköszönő vagy vele találkozó problémákkal. És lehetne folytatni a példákat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), csak szeretném jelezni, hogy sok a pontatlanság történészi szempontból a szövegben.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Wiener György képviselő úrnak, MSZP.

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elsősorban Salamon László képviselőtársam megjegyzésére reagálnék, mert úgy érzem, hogy félreértett.

Nem azt mondtam, hogy az az alapvető probléma az 1848-as majd az 1874-es választójoggal a Szent Korona-tan szempontjából, hogy az nem az általános választójog elvére épült - bár már van ország Európában, amely ezt követi; Franciaországban és az Egyesült Államokban is elvileg kimondják az általános választójogot -, hanem azt kívántam jelezni, hogy a cenzusok a nemesi származásúakra nem vonatkoztak. Fennmaradt tehát egy olyan megkülönböztetés nemes és nem nemes között, amely szemben állt a népképviseleti elvvel, s ez a megközelítés nem volt attól független, hogy Magyarország esetében a hatalom forrásának a Szent Koronát tekintették. Bár a '48-as törvény még úgy fogalmazott, hogy ennek az utolsó rendi gyűlésnek nem feladata, nem hivatása, hogy megtegye a kellékek előírásával a jogfosztást a nemesi származásúak esetén, a későbbi országgyűlések sem változtattak ezen a szabályozáson, és az 1874-es törvény is tartalmazott rendi típusú megkülönböztetést.

Tehát nem azt kifogásoltam ez egyszer, hogy az általános választójog hiányzott, hanem azt kívántam jelezni, hogy az 1913. évi XIV. törvénycikkig a magyar választójogban bizonyos rendi elemek nagyon jelentősen fennmaradtak még akkor is, ha az úgynevezett régi jogon szavazók száma biológiai törvényszerűségek folytán választásról választásra valóban csökkent.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Salamon László képviselő úrnak, Fidesz.

DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Képviselő úr, akkor a '48-as választójogot tisztázzuk! (Derültség.) 1848-ban - pontosan a rendi, nemesi kiváltságok félretétele jegyében - népképviseleti választójogot vezetett be a törvény, de ezt vagyoni vagy műveltségi cenzus szempontjából korlátozta. Meglehetősen tehetős, gazdag rétegeknek adta meg a választójogot, illetőleg azoknak, akiknek legalább érettségi szintű végzettségük volt, értelmiségi körökbe jutottak: honorácioroknak, egyetemet, főiskolát végzetteknek.

Az volt a probléma, hogy a magyar kisnemesség jelentős része nem fért volna bele ebbe a vagyoni cenzusba, mert szegényebb volt. Tehát a '48-as törvény kirekesztett volna nagyon sok állampolgárt a választójogból, és azt az elvet fogadta el az Országgyűlés, hogy szerzett jogot nem vonunk el. Tehát: amíg azok a nemesek, akik '48-ig választójoggal rendelkeztek, a törvény meghagyta - de csak nekik, és a leszármazottaikra már nem terjedt ki ez a jog - életük végéig a választójogot, tekintet nélkül arra, hogy a vagyoni vagy a műveltségi cenzus szempontjából kiestek volna.

Ez tehát tulajdonképpen a választók körét lényegesen bővítette, és ez oda is vezetett, hogy amíg 1848-ban 7-8 százalék választó volt, amíg ez a kisnemesi réteg kihalt, a választók köre a század második felére 4-5 százalékra csökkent le. Itt tehát, kérem szépen, nem jogkirekesztésről volt szó, hanem a szerzett jogok el nem vételéről. Ezt úgy értékelni, ahogy ezt a képviselő úr tette, nem történeti.

Köszönöm. (Dr. Kiss Gábor: Itt hagyjuk abba!)

(20.00)

ELNÖK: Felszólalásra megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Én a felszólalásomat azzal kezdeném, amivel a miniszter asszony befejezte - nem most, hanem a hosszabb észrevételében -, azzal a kérdéssel, hogy hogyan is állunk azzal, hogy tudunk-e együtt ünnepelni. Azután beszélnék a törvény tartalmának legfontosabb kérdéseiről, a korona millenniumhoz való hozzákapcsolásáról. Beszélni fogok magának a költözésnek, az áthozatalnak, a parlamenti elhelyezésnek a kérdéseiről és végül a Szent Korona-testület vitatott kérdéséről.

Azzal kezdem tehát, hogy mi is azt gondoljuk, én személy szerint is azt gondolom, hogy a magyar államiság millenniuma egy jelentős évforduló, egy jelentős esemény a magyar társadalom életében, érthető és elfogadható az a szándék, hogy ezt az évfordulót kellőképpen ünnepelje meg a magyar társadalom, a magyar közélet, és elfogadható az is, hogy ez legyen az egyik olyan egészen kivételes eset, amikor a Magyar Országgyűlés emléktörvényt alkot.

Azt gondolom azonban, ahhoz, hogy egy megemlékezés általában és egy emléktörvény konkrétan a maga funkcióját betöltse, nem elég az, hogy az esemény, amelyre emlékezünk, kiemelkedő jelentőségű legyen, hanem arra is szükség van, hogy a megemlékezés módja találkozzék a megemlékezők érzéseivel, tudatával, gondolataival, amelyek bennük ezzel az eseménnyel kapcsolatban élnek. A követelmény tehát az, ha megemlékezni akarunk, ha emléktörvényt akarunk alkotni, hogy ennek a megemlékezésnek akár törvény, akár ünnepség a tartalma, és ha már törvényt hozunk ennek a törvénynek a tartalma - ismétlem - találkozzék mindazoknak az eseményre vonatkozó tudatával, akikkel a törvényt el akarjuk fogadtatni, akinek a támogatására a törvényhez számítunk.

Márpedig egy adott társadalom, ezen belül a magyar társadalom tagjainak történelmi tudata különböző és sokféle. A magyar társadalom tagjainak tudatában, történelmi tudatában az a történelem, az az ezeréves történelem sokféleképpen él, és a megemlékezés, az emléktörvény csak akkor tölti be a funkcióját, ha megkeressük a történelem ábrázolásában - ha már történelmet ábrázolunk egy törvényben - azt, ami valamennyiünk emlékeiben, történelmi tudatában közös.

Hadd emlékeztessek arra, hogy amikor a demokratikus Magyar Országgyűlés - amelynek a miniszter asszony tagja volt, én akkor nem - a maga első történelmi emléktörvényét megalkotta, akkor ennek a történelmi emléktörvénynek, nevezetesen az 1956-os forradalom emlékét megörökítő törvénynek a szövegét a benyújtás előtt a pártok egyeztették, volt vita, volt módosítás az eredeti tervezeten, és benyújtásra csak az került, amiben mindenki egyet tudott érteni. És ezért lehetett az a törvény, annak a törvénynek a meghozatala ahhoz a történelmi eseményhez méltó aktus, amelyet az a törvény meg kívánt örökíteni.

Ebben az esetben nem ez történik. Ebben az esetben az történik, hogy már az első egyeztetéseken, amelyeket még az alkotmánymódosítás szándékával a miniszter asszony összehívott, kiderült, hogy a meghívottak elképzelése, történelmi tudata eltérő az esemény értékeléséről, és különösen az önök által az eseményhez, az ezer évvel ezelőtti eseményhez kötött tárgynak, szimbólumnak: a koronának az értékeléséről különbözik.

Ha önök valóban közös ünneplésre törekednének, akkor ebben a helyzetben nem nyújtották volna be egyszerű törvényként azt a történelmi ábrázolását a korona szerepének, amivel kapcsolatban korábban világossá tette két párt, hogy nem fogadja el. Akkor önök tovább folytatták volna az egyeztetést, még akkor is, ha nem alkotmánymódosításról, hanem csak emléktörvényről van szó, és addig egyeztettek volna - mint ahogy ez tíz évvel ezelőtt történt -, amíg olyan szövegre nem jutnak a benyújtás előtt, amelyben egyetértésre jutnak az Országgyűlésben képviselt pártok, az általuk képviselt politikai erők. Akkor lenne méltó az emléktörvény és maga a megemlékezés az ezer évvel ezelőtti, 999 évvel ezelőtti megünnepelt eseményhez. Így azonban nem az.

A költségvetési bizottság ülésén mondotta az egyik kormánypárti képviselő nekünk: "Ha már nem értetek egyet, akkor legalább méltóságteljesen hallgassatok!" (Dr. Dávid Ibolya a kormánypárti képviselőkhöz fordulva: Ki volt az? - Dr. Nagy Gábor Tamás: Nem tudom.) Én azt hiszem, hogy ezzel az elszólással ez a kormánypárti képviselőtársunk tulajdonképpen az egész kormánykoalíciónak az álláspontját fejtette ki, a viselkedését fogalmazta meg, ezzel a megemlékezéssel kapcsolatban ez az önök álláspontja, és ezért azt gondolom, azért, hogy most egy ilyen vita folyik ahelyett, hogy vita nélkül fogadhatnánk el egy egyeztetett szöveget, ezért nem bennünket terhel a felelősség.

 

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Miről is van szó? Mire is gondolok, amikor arról beszélek, hogy a parlamenti pártok és általában a magyar társadalom tagjainak történelmi tudatában különbözőképpen él az, amit önök ezzel az emléktörvénnyel felidéznek. Amiről itt szó van - noha itt a legtöbb szó a preambulumról esett az elmúlt két órában -, az nemcsak a preambulum. Amiről itt szó van, az túl a preambulumon maga a szimbolikus aktus, az, hogy a koronát kihozzák a múzeumból, demonstrálva, hogy a korona nem múzeumi tárgy, hanem mai életünk része, és behozzák az Országház épületébe, a demokratikus köztársasági Magyarország alapintézményeinek jelenlegi otthonába. És ezzel a tettel, ezzel a tervezett cselekménnyel kapcsolatban, a preambulummal és a törvény szövegével kapcsolatban vannak alkotmányos kifogások a Háznak ezen az oldalán.

De nem elég bizonyítani, miniszter asszony, ha önök úgy gondolják, hogy az alkotmányos kifogások nem megalapozottak. Szerintem vannak olyan alkotmányos kifogásaink - erről még fogok beszélni -, amelyek alaposak. De nem elég az alkotmányos kifogásokat vitatni, hiszen a vita nemcsak arról szól, hanem arról is, hogy közös történelmi álláspont, közös közjogi álláspont legyen az, ami az emléktörvényben megfogalmazódik.

A korona, amelynek a mai magyar életbe való visszahozatala ennek a törvénynek és ennek a lépésnek, ennek az aktusnak a lényege, a korona nem egyszerűen a magyar államot, az ezeréves magyar államot szimbolizálja. A korona korona. A korona - mint minden korona - a monarchia, a monarchikus állam megtestesítője, ahol nincs monarchia, ott nincs korona. (Dr. Dávid Ibolya: De itt van!) Nem monarchikus országokban nem ismerik a korona intézményét. (Dr. Hende Csaba: De!) A korona azt az államot szimbolizálja, a régi magyar államot, a történelmi magyar államot, a királyságot. Márpedig a magyar királyok, a magyar királyság hagyománya nemcsak a magyar függetlenséget, hanem a Habsburgok létével a magyar függetlenség elvesztését is jelenti.

(20.10)

A koronát, mint tudjuk, nem hordta I. István királyunk, az államalapító István, de hordták évszázadokon át a Habsburg királyok, Mária Terézia, Ferenc József, IV. Károly. Márpedig a magyar társadalom viszonya azokhoz, akiket megkoronáztak a koronával a XVII., XVIII., XIX. és XX. században, bizony nagyon is ambivalens viszony volt. Mint ahogy ambivalens volt a viszony ahhoz a történelmi államhoz, amelyet a korona megtestesít. (Zaj.) Ez a történelmi állam a kiváltságok, a jogi különbségek, a szociális különbségek állama volt. Volt itt már több irodalmi idézet, én egy - azt mondhatnám - nagyon régi szabad demokratát, Petőfi Sándort szeretném idézni, aki megengedett magának egy olyan verset, hogy "Itt a nyilam! mibe lőjjem? / Királyi szék áll előttem, / Belelövöm bársonyába, / Hogy csak úgy porzik kínjába'." / Éljen a köztársaság! (Dr. Salamon László: Kétszer: Éljen, éljen!) "Éljen, / Éljen a köztársaság!" Így van.

A köztársaság eszméje Magyarországon Petőfinél is, akinél még csak eszme volt, és aztán 1918-ban is és 1946-ban is a monarchiával, a történelmi, régi Magyarországgal való szembefordulást jelentette. A világ számos más országában a köztársasági államforma bizonyos értelemben egy technikai kérdés. Technikai kérdés a köztársasági államforma olyan országokban, ahol sosem volt más, mint Svájc, az Egyesült Államok vagy Izrael. És technikai kérdés, technikai jellegű kérdés a köztársasági államforma olyan országokban, amelyek elvesztették a függetlenségüket mint monarchiák, és aztán amikor újjáalakultak, akkor köztársaságként alakultak újjá, mint Lengyelország vagy Csehszlovákia és néhány más ország. De vannak olyan országai Európának - és nem csak Európának -, ahol a köztársasággá való átalakulás, a monarchia megszüntetése a polgári átalakulással szervesen összekapcsolódott. Ezekben az országokban - aminek klasszikus példája Franciaország, de ilyen ország bizonyos értelemben Németország, sőt Oroszország, sőt Kína - a modern, demokratikus köztársaság azt jelenti, hogy az a társadalom, miközben vállal egyfajta folytonosságot a maga múltjával, egyfajta szakítást is képvisel azzal a nem polgári, régi, monarchikus múlttal. És Magyarország ezekhez az országokhoz tartozik.

Miniszter asszony a francia identitásra hivatkozott. Ennek a francia identitásnak - és erről beszélt Wiener György is - szerves része a szakítás az 1789 előtti világgal, és bizony a modern köztársasági Magyarországnak az identitásához hozzátartozik nemcsak a koronával szimbolizált múlt vállalása, de hozzátartozik az új Magyarországgal való szakítás eleme is. Ez az, ami megjelenik vágyként Petőfinél és ez az, ami megjelenik a köztársaság 1918-as és 1946-os kikiáltásában, amivel 1989 vállalta a maga folytonosságát. És nem véletlen, hogy 1918-ban és 1946-ban fejezi ki a magyar társadalom a köztársaság kikiáltásával ezt a szakítást, éppen az után a két háború után, a két világháború után, amibe az a régi Magyarország vitte bele a magyar társadalmat, amellyel ez az ország szakítani kívánt, amikor a köztársaságot kikiáltotta. '89-ben, '90-ben, amikor létrehoztuk az új demokratikus köztársaságot - még az olyan gesztusokkal is, mint hogy Vörös Vince, az Ideiglenes Nemzetgyűlés egykori tagja nyitotta meg a demokratikus parlament első ülését -, akkor azt jeleztük, hogy azok a politikai erők, amelyek az új Magyarországot létrehozták, vállalták a folytonosságot 1946-tal, '45-tel és tudtak különbséget tenni '45, '46 és '48-49 között és '45-ön keresztül vállalták a kontinuitást 1918-cal is.

Manapság 1918-at kiátkozzák, 1946-ot elfelejtik. A köztársaság megkoronázása mint politikai aktus - talán megengedhető ez a kifejezés, mert manapság ez a szófordulat divatos - a magyar államnak "több mint köztársaság, kevesebb mint királyság?", valami ilyen formulával való ábrázolása, ami ebben a törvényben megjelenik. Ez bizony '89-90-nel jelent szakítást. 1990-ben, amikor a címerről folyt több lépcsőben a szavazás - miniszter asszony nyilván emlékszik, hiszen jelen volt, én csak követni tudtam, mert nem voltam akkor képviselő -, akkor a Fidesz képviselői, Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök, Kövér László, a helyettese, Áder János házelnök még a harmadik kísérletnél is tartózkodtak a szavazásnál, mert tudták, nagyon is tudták, mert nagyon is van érzékük a szimbólumokhoz, hogy mit jelent a korona mint szimbólum elfogadása.

1990-ben így szavaztak, hiszen '92-ben Orbán Viktor a Fidesz pécsi kongresszusán még azt mondta, hogy a Magyar Demokrata Fórum egy ásatag világot akar visszahozni, és akkor azt mondta, ami soha nem lesz Magyarországon. Aztán változott a Fidesz felfogása, és ma a Fidesz az, aki ezzel a törvényjavaslattal is egy ásatag világot akar visszahozni Magyarországra. Én azt gondolom, amit Orbán Viktor gondolt 1992-ben a pécsi Fidesz-kongresszuson, hogy ez nem fog sikerülni.

Ennyit arról, hogy mit jelent a magyar társadalom történelmi tudata szempontjából a korona visszahozatala, ahogy miniszter asszony a rádióban fogalmazta, egyfajta felélesztése a magyar társadalom, a magyar közélet, a magyar politika szempontjából. És ezt a törekvést én személy szerint és a szabad demokraták nem tudjuk támogatni, és ez nemcsak a preambulum kérdése, hanem a törvényjavaslat egészének a kérdése.

Ehhez képest már csak röviden szeretnék még két kérdéssel foglalkozni. Az egyik: azt gondolom, hogy ez az áthelyezés nem helyes dolog. Nem hiszem, hogy az Országgyűlés épületében, ahol elvileg sem helyes a koronát elhelyezni, biztosítható lenne úgy a korona látogatása, megtekintése magyarok százezrei és milliói számára, mint ahogy a múzeumban biztosítható. Az Országház épülete egy munkahely jelenleg és még jó darabig az Országgyűlés, a Köztársasági Elnökség és a miniszterelnök munkahelye. A múzeum pedig egy olyan hely, olyan épület, aminek az a funkciója, hogy ott tárgyakat a polgárok tömegei lássanak, megtekintsenek. Itt ez a láthatás csak a munka mellett, a munka zavarásával valósítható meg, a múzeumnak ez az alapfunkciója. Bizonyos vagyok benne, hogy a millenniumi évben sokkal többen láthatnák a múzeumban, amelynek nincs más feladata, mint az Országházban, ahol más is történik és a két dolog egyszerre csak nehezen vagy korlátozottan történhet meg. Emellett, mindehhez képest apróság, de mégsem lehet szó nélkül hagyni, hogy egy egyszer költségesen megteremtett biztonságos elhelyezést másodszor ismételten akarnak létrehozni ebben az épületben alig másfél évre, és utána harmadszor ismételten akarják létrehozni a Várban. Nem támogatható, nem indokolt ez az elképzelés.

Befejezésül szeretnék visszatérni arra a kérdésre, ahol a vitánk, ha jól értem, egy alkotmányjogi vita. Úgy látom, hogy az úgynevezett Szent Korona-testület a magyar alkotmánnyal abban a formában, ahogy önök ezt a törvényjavaslatban benyújtották, nem összeegyeztethető.

(20.20)

Azt gondolom, hogy a magyar alkotmány pontosan és egyértelműen meghatározza az alkotmány erejével - tehát valamennyi képviselő kétharmadának szavazatával - a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke feladatkörét, funkcióját, jogállását. Én tudtam, hogy amikor önök létrehoznak egy új testületet, amelynek feladatai vannak és felelőssége van, és e testület tagjává kívánják tenni a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt és az Országgyűlés elnökét, akkor arra fognak hivatkozni, hogy az alkotmány 30/A. §-ának van egy olyan m) pontja, miszerint "dönt mindazokban az ügyekben, amelyeket külön törvény a hatáskörébe utal". Itt azonban nem arról van szó, hogy a köztársasági elnök dönt valamilyen ügyben! Itt arról van szó, hogy létrejön egy új testület; egyetlenegy testület van, amelynek a köztársasági elnök hivatalból tagja: adott helyzetben a Honvédelmi Tanács - de ezt az alkotmány rögzíti is! Más testület, amelynek feladatai vannak, felelőssége van és a köztársasági elnök tagja, ilyent az alkotmány nem ismer!

Hogy ez mennyire így van, ennek az m) pontnak az alapján nyilván nem lehet tagja a köztársasági elnök ennek a Szent Korona-testületnek, hiszen az m) pont alapján minden döntéséhez egy kormánytag ellenjegyzése szükséges. Vajon amikor szavaz a köztársasági elnök ennek a testületnek a tagjaként, részt vesz valamilyen döntésben, akkor egy kormánytag ellenjegyzésére lesz szükség ehhez a döntéséhez? Hiszen az m) pont nincs kivéve azok közül a pontok közül, ahol ellenjegyzés szükséges a köztársasági elnök döntéséhez!

Teljesen világos az alkotmány szövegezéséből, hogy ilyen lehetőséget, a köztársasági elnök bevonását egy új közjogi testületbe, amelynek törvény ad feladatokat és törvény ró rá felelősséget, ilyesmit az alkotmányozó nem tételezett fel és nem tartott lehetségesnek, amikor a 30/A. § szövegét megfogalmazta. Ez a testület abban a megfogalmazásban, azokkal a feladatokkal és abban az összetételben, amelyet önök benyújtottak, nyilvánvalóan nem alkotmányos.

Azt gondolom, tisztelt miniszter asszony, tisztelt Országgyűlés, hogy helytelenül, az ezeréves ünnephez méltatlanul jártak el önök, amikor megfogalmaztak egy olyan törvényjavaslatot, amelyről tudták, hogy két parlamenti párt nem fogja elfogadni; amelyről azt gondolták, amit egy kormánypárti képviselő mondott a költségvetési bizottság ülésén: ha már nem értetek egyet, hallgassatok! - mondta nekünk ez a képviselő. Ez volt az önök felfogása. Végigvonul ez a törvény tartalmán és az egész kommentárján. Ez jelenik meg még abban is, hogy ha már nem ünnepi ülésen fogadja el az Országgyűlés a módosult tervek szerint, akkor is a kormánytöbbség elképzelései, a kormánytöbbség forgatókönyve, a kormánytöbbség szándéka szerint kívánnak az Országgyűlés épületében egy ünnepséget lebonyolítani, anélkül, hogy ehhez megszerezték volna a parlamentben képviselt valamennyi párt egyetértését.

Hadd emlékeztessek végezetül arra, hogy amikor két évvel ezelőtt, amikor még mi voltunk a kormánytöbbség, és 1848 150. évfordulójára, az áprilisi törvények 150. évfordulójára terveztünk ünnepi ülést a parlamentben, akkor a házbizottságban minden részletet egyeztettünk. A házelnöknek megvolt a maga elképzelése, de az ellenzéki pártok minden javaslatát elfogadtuk, és az ünnepség úgy került lebonyolításra, hogy annak minden részletével, a forgatókönyvével, a szereplőkkel és a tartalommal minden párt egyetértett. Megvártuk - addig egyeztettünk, amíg egyetértés nem lett.

Így viselkedett az előző kormánytöbbség, amikor egy jelentős nemzeti ünnep megünneplését akarta olyan szintre emelni, ami méltó ahhoz az ünnephez. Önök, miniszter asszony, egészen másképp viselkednek. Végtelenül sajnáljuk.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszony kért két percben hozzászólási lehetőséget. Miniszter asszony!

DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Képviselő úr! Egy jó kompromisszumhoz két fél kell. Valószínű, hogy az előző ciklusban az a két fél jó fél volt ahhoz, hogy kompromisszumot kössünk.

Gondolja bele magát a helyzetembe, képviselő úr, amikor az egyik fél azt mondja ezen a hatpárti tárgyaláson, hogy csakis ideológiamentesen lehet megfogalmazni ezt a tervezetet. Ez számunkra elfogadhatatlan volt. Hiszen a kereszténység felvétele történelmi tény, ezt ideológiamentesen jogszabályba foglalni - fából vaskarika.

Én egyszerűen nem értem, képviselő úr, és ezt őszintén mondom, hogy mint az ördög a tömjénfüsttől, úgy félnek a koronától! Az alkotmányunkban szerepel a Szent Korona, a címerünkben bent van a Szent Korona. Most elnéztem az elnök asszony háta mögött lévő gyönyörű falat: ez egy angyalos középcímer, amelyik megélte itt az elmúlt hetven-kilencven évet, és azt is megélte, képviselőtársam, hogy ott az óra helyén egy óriási vörös csillag lógott az Országgyűlésben! És soha senkinek - hála istennek -, még abban a negyvenéves időszakban sem jutott eszébe lemeszeltetni ezt a gyönyörű címert; de ilyen van még legalább három-négy az épületen belül különböző folyosókon, ahol az Országgyűlésben a Szent Korona abban az időszakban, amikor kiejteni is alig lehetett a Szent Korona nevét, itt volt. Hát most, amikor megélhetjük a demokráciát, most, amikor már nem kell félnünk attól - egy alkotmány van a kezünkben, amelyik azt mondja, hogy ez Magyarország címere -, hogy behozzuk a Szent Koronát a Magyar Országgyűlésbe, egyszerűen fölfogni nem tudom ezt az ellenkezést, képviselő úr, amit megfogalmazott!

Én nagyon kíváncsian nézném... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Bocsánat, akkor mint előterjesztő...

ELNÖK: Kétpercest kért, miniszter asszony, tudomásom szerint. Köszönöm szépen. (Taps.)

Bauer Tamás képviselő úr következik, ugyancsak kétperces hozzászólásra. Öné a szó, képviselő úr.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter asszony, ön azt mondta körülbelül egy órával ezelőtt, amikor a szocialistáknak azzal az észrevételével vitatkozott, hogy kétharmados ez a törvény, hogy a címerben a korona ábrázolása van benne, és ezért a koronára nem vonatkozik a kétharmados követelmény. Ebből viszont az következik, hogy az alkotmányba a korona ábrázolása került be, és nem maga a korona, ahogyan ezt most mondta. Úgyhogy vagy az egyik, vagy a másik.

A másik és lényegesebb dolog: a kereszténység ezer évvel ezelőtti felvétele történelmi tény - és ezen nekünk nincs vitánk. Keresztény Magyarországról és keresztény Európáról beszélni már egy másik állítás - és erről van vitánk. Mi azt gondoljuk - szemben önnel, aki számos esetben elmondta, hogy keresztény Magyarországot szeretne -, hogy Magyarország egy plurális ország, ahol vannak keresztények és vannak nem keresztények - nálam sokkal szebben beszélt erről Kiss Gábor vagy másfél órával ezelőtt -, és ezért nem elfogadható számunkra törvényben rögzíteni a keresztény Magyarország vagy a keresztény Európa fogalmát. Hogy önnek ez az álláspontja, azt én tiszteletben tartom. De hogy az Országgyűlés törvényben rögzítse önnek ezt az álláspontját, azt a magam részéről nem tudom elfogadni!

Tehát mint történelmi tényt, nem vitatjuk - mint a mára vonatkozó állítást, vitatjuk. De arra hivatkozni, hogy miután mi nem fogadtuk el azt, amit ön fontosnak tart a törvény szövegében, ezek után nem volt mit egyeztetni - ez az az álláspont, amit a magam részéről nem tartok követendőnek egy ezeréves megemlékezésnél.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Hack Péter képviselő úr kért ugyancsak kétperces hozzászólásra lehetőséget, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Ebben a témakörben, pontosabban ennek a témakörnek az elődjében, egy alkotmánymódosítás ügyében 1999. szeptember 13-án volt egyeztetés az hivatalában, ahol például a Fidesz képviselője nem jelent meg. Akkor az alkotmánymódosítással kapcsolatban mint a jelen lévő ellenzéki képviselők - az MSZP részéről Wiener György, az SZDSZ részéről én - kifejtettük azokat az aggályainkat, amelyeket az új alkotmány ilyen formán történő megjelenítése kapcsán gondoltunk.

(20.30)

Elmondtuk azt is, hogy természetesen a magunk részéről egyetértünk azzal, hogy az ezeréves államalapítás évfordulójáról megemlékezzünk. Elmondtuk azt is, hogy természetesen a magunk részéről egyetértünk azzal, hogy a Szent Korona az fontos történelmi ereklye, és ennek az ereklyének a törvénybe iktatása lehetséges elképzelés, de mind a ketten azt fejtettük ki, hogy a koronának a közjogi jelentőségével nem értünk egyet. Tehát nem arról van szó, hogy bárki félne a korona megemlítésétől. Wiener György az imént is felvetette azt, hogyha a törvényjavaslatból, az átdolgozott, három kormánypárti frakcióvezető nevével benyújtott törvényjavaslatból hiányozna az a mondat, ami úgy szól, hogy "...a Szent Korona ma is a magyar állam egységét jelképezi", tehát a koronára, a Szent Koronára csak mint történelmi emlékre utalna, akkor ők el tudnák fogadni ezt a javaslatot, valószínűleg mi is így járnánk el, továbbá ha hiányozna az a kitétel, hogy "a Szent Korona bizonyítéka, hogy az ország minden polgára részese a közhatalomnak", ha ez a két rész kimaradna, lehetne olyan törvényt elfogadni, (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét) amit szinte mindenki támogatni tudna. Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Varga László képviselő úr kért szót, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő urat illeti a szó.

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Meggyőződésem, hogy Dávid Ibolya miniszter asszony kifejtése logikailag, politikailag és nemzeti szempontból is helyes. Itt ülök több órája, szokásomhoz híven türelmesen végighallgattam a hozzászólásokat, és feleségem szokta mondani, 50 évig nem ügyvéd voltam, hanem bizonyos fokig inkább pszichiáter, az volt az érzésem, hogy itt egy ellenzés van.

Természetesen száz és száz okot lehet mondani mindenre. Csak egy megjelenésre, egy formára, egy mondatra, kitekerni, kicsavarni. Itt egy negatív álláspont uralkodott az ellenzék oldalán, nem pedig egy öröm, egy lelkesedés, egy történelmi tudat, hogy itt vagyunk ezen a nagyon nehéz közép-európai részen, 1100 éve, szabadok vagyunk, függetlenek vagyunk, csodálatos szép nyelvünket beszéljük, s ez valaminek köszönhető. Nem azoknak akik ma beszéltek, vagy beszélünk, hanem valami távolabbinak, egy hosszabb történelmi folyamatnak. Ismétlem, lehet bonckés alá venni mindent, mindent, de egy ünnepnapon, még egy 50 éves házassági évfordulón, egy Nobel-díj kiadásánál nem megyünk bele azokba a szürkeségekbe, amik velejárnak minden ilyen együttléttel, vagy pedig munkával, hanem ünnepeljük az eredményt, ami létrejött, s ami egyiküknek sem, akik ott ülnek, vagy itt ülünk, érdeme, hanem valaki másnak, valami többnek, akik előtt hálát kell mondanunk, és meg kell hajolnunk, s erről egy szó se szólt, senki, csak itt és ott, Szent Korona, milyen módon, és hogy állt össze. Az is fontos egy ilyen irányú tudományos értekezleten.

1976-ban Jimmy Carter elnökhöz kérés ment, hogy küldjék haza a Szent Koronát. Nagyon sok ellenkezés volt, különösen bizonyos oldalakról. Az akkori menekült kormánynak a vezetője Varga Béla volt, én is tagja voltam, többek közt Nagy Ferenc, még Kovács Imre, és jómagam, az álláspontunkat kifejtettük, hogy a Szent Koronának otthon a helye. Nem gondoltunk, királyság, más lesz, természetesen köztársaság van.

Én magam így fogalmaztam meg és fogalmazom meg: a Szent Korona és a kereszténység elválaszthatatlan. Nem vagyunk itt, és nem vitázunk, ha Szent István nagy egyénisége a kereszténységet nem vette volna föl. A Szent Korona mikor megjelenik, teljesen független az apróbb részletektől, jelenti az önállóságot, hazánk függetlenségét, a nép szabadságát, jelenti azt, hogy a szomszédokkal jól vagyunk, de jelenti azt, hogyha végigmegyünk az országon ma is, a kápolnákat, a templomokat, jelenti a száz és ezer lelkészt és hitoktatót, plébánosokat, akik oktatták a népet, hogy jobbak legyenek. Jelenti a szerzeteseket, apácákat.

Megdöbbentem mikor 1961-ben Kovács Imrével Brazília északi városába, Belémbe fölmentünk azért, hogy lássunk négy magyar apácát, akik a bélpoklosokat ápolták, mert innen kiűzték őket. De ott is a kereszténységet hirdették. A magyar kereszténységet, ha szabad így mondanom, magyarok, Sao Paolóban most is ott a Szent Benedek Gimnázium, a legnagyobb gimnáziuma, mondhatnám, Brazíliának, óriási kiterjedéssel, nagy hírrel, a kereszténység és magyar bencések alapították. A kórházak, az áldozatos szerzetesek, a reformmozgalmaknak a létrehozói. Nem hiszem, hogy sokan hallottak önök a másik oldalon egy Kerkai Jenőről, egy jezsuitáról, aki egymaga 500 ezer parasztfiút emelt ki a parasztságnak a vonalából, és fölemelte őket szakmailag és közéletre is, és több országgyűlési képviselő lett. Ez mind a kereszténységnek a gyümölcse, pár évtizede volt.

Nem lehet elszakítani Szent Istvánt s a magyarságot a kereszténységtől. Valaki azt mondta: és mi az, aki nem keresztény, az nem lehet magyar? Természetes, hogy lehet magyar, miért ne lenne, önálló álláspontja, elvi felfogása, de tisztelje azt, s azokat, akiknek köszönhető, hogy itt vagyunk, szabadok és függetlenek. Mert nem a hitetleneknek, nem a mindenkori, esetleg megszállottan lefekvőknek, hanem azoknak köszönhetjük, akik hitükkel és fegyverekkel, ha kellett, a nemzet szabadsága mellett kiálltak.

Azért tartom ezt fontosnak hangsúlyozni, mert nagyon sajnálom, hogy az a meggyőződés, ami a miniszter asszonyból kiárad, a jó, s tényleg hogy nem találtam itt olyan örömet és lelkesedést, ami lényegében ehhez a törvényjavaslathoz, ha vannak is kisebb hibák, hozzáfűződne. Hogy lehet élni, és hogy lehet törvényhozónak lenni egy ilyen nagy magyar ünnepen, ha nem a lelkesedés beszél belőle, hanem olyan apróságok, volt aki a másik oldalon még délelőtt a Don-kanyart említette, meg Dózsa Györgyöt. Uram, hát hová süllyedtünk? Hogy itt arról van szó, hogy a Szent Korona nem vallás, képviseli az önállóságot, a kereszténységet csak Szent István hozta be, nem a Szent Korona. Jelenti természetesen egy köztársaságban mindazt, amit elmondottam, de nem a királyságot. Mi nem azért kértük, hogy jöjjön haza 1976-ban a Szent Korona, hála istennek hazajött, hogy a királyságot hirdeti. Hát kinek jutott ez eszébe? Hirdette, ismétlem azt, aminek köszönhetjük, hogy ma itt vagyunk és fönn tudtunk maradni. Csak ebben az évszázadban három megszállást éltünk túl. Valakik ezt végrehajtották, s valakikben élt valami több, mint ami némelyik felszólalásnál elhangzott.

Az is elhangzott, a köztársaság természetesen a népnek az akarata. Az 1946. évi I. törvénycikket, sajnos, amikor megszavazták, az akkori demokrata néppárt, a Kereszténydemokrata Néppárt, egyedül fölszólalt dr. Eckhardt Sándor professzor, hogy mi köztársaságpártiak vagyunk, de szavazza meg a nép. A nép szavazza meg az államformát! Még ma se jutottunk el odáig, hogy az államfőt megválasszuk, s közben a nép jogáról és a nép hatalmáról beszélünk, és egyik legfontosabb jogát nem adjuk meg neki.

Igen tisztelt Országgyűlés! Énbennem él az a tudat, hogy a törvényjavaslat, lehet hibát találni, ismétlem, nincs olyan javaslat, amiben valaki nem akar hibát, de én sajnálom, és szeretném, ha tévednék, hogy egy negatív érzést találtam a felszólalóknál. Legyen ez a törvényjavaslat az nagy ünnep a harmadik évezred évfordulóján, s tekintsük úgy, még ha nem is értenek vele mindenben egyet, azt, hogy az önállóságunkat, függetlenségünket, a nép szabadságát, a kereszténység elterjedését, és azt, hogy jobbat és nemesebbet akartak az embertől, ezt nem kell kifogásolni, nem kell kereszténynek lenni, ha valaki nem akar, lehet hitetlen, lehet a Hit Gyülekezetének tagja, ez természetesen nem tartozik ide.

(20.40)

Én csak a kereszténység értékeiről beszélek. Ha valaki meggyőz majd engem a másik oldalon, hogy értékesebbek azok az elvek, amiket ők hirdetnek és megvalósítanak, mint a kereszténység volt, ha meggyőznek arról, hogy a felebaráti szeretettel kell cselekednünk mások iránt - aminek a megvalósításáért hiába küzdöttem az alkotmány-előkészítő bizottságban, épp a Szabad Demokraták Szövetsége tagjai nem fogadták el. Hogy jön a felebaráti szeretet az alkotmány preambulumába? Azért jön oda, mert az egész világon az a probléma, itt a szomszédunkban is, hogy a magunk jogaiért harcolunk helyesen, de a mások jogait nemcsak hogy elfogadni nem akarjuk, nem tiszteljük és egymás iránt nem a felebaráti szeretet szellemében cselekszünk.

Meglepődtek akkor, amikor azt mondtam, hogy az Egyetemes Emberi Jogok Kiáltványát, amelynek 51. évfordulójáról a későbbiekben ma még megemlékezem, az ateisták, hívők, szocialisták, kommunisták, liberálisok, kereszténydemokraták szavazták meg, és az első szakasza kimondja, hogy egymás iránt a testvériség szellemében kell cselekedni. Ők már eljutottak odáig, sokan még a magyar parlamentben nem. Ez egy érték, örök érték, ami soha meg nem változik; hiába lesz komputervilág, hiába megyünk fel az űrbe, vannak örök értékek. Az anyai szeretet ma épp olyan, mint millió évekkel ezelőtt vagy millió évek múlva, nem lesz változás benne akár ázsiai, afrikai vagy európai anyáról van szó. Ugyanúgy az is, hogy egymás iránt hogyan kell cselekednünk és a kereszténység lényege, az is örök érték.

Én ezt látom a törvényben, és ezt látnám ennek a megünneplésében, ha ebben találkoznánk, hogy 1100 év óta itt vagyunk, és remélem, erősebben, nemzeti öntudatban, úgy érzem, talán gazdagabban. De nekem a Szent Korona nem a királyságot jelenti, sosem voltam királypárti, ismétlem, azt az országot jelenti, amelynek a nyelvét boldogan használom és amelyet úgy hívok, hogy hazám.

Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Dávid Ibolya miniszter asszony két percben kért hozzászólási lehetőséget.

Miniszter asszony, öné a szó.

DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Köszönöm, elnök asszony. Kedves Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjétől és az MSZP képviselőitől is elhangzott, hogy két mondat kivételével elfogadják az egész előterjesztést és megszavazzák. (Az SZDSZ képviselői tagadólag rázzák a fejüket.) Nem is folytatom tovább, ha ellenkezőleg bólogatnak, mert arról volt szó, ha kimarad az a rész, hogy "Az ország minden polgára részese a közhatalomnak.", illetőleg "A Szent Korona ma is a magyar állam egységét jelképezi.", ebben az esetben a törvényjavaslatot elfogadják. Erről volt szó néhány perccel ezelőtt, mielőtt a képviselő úr beszélni kezdett. (Dr. Kiss Gábor: Tartjuk, tartjuk!) Ezt először az MSZP mondta, majd másodsorban megerősítette az SZDSZ képviselője,... - (Dr. Hende Csabához:) Hack Péter úr volt? (Dr. Hende Csaba: Bauer Tamás.) - ...Bauer képviselő úr, ha ez elmarad, megszavazzák.

Én egyszerű előterjesztő vagyok és nem a kormány, de nagyon szívesen elfogadom az önök ajánlatát és képviselem adott esetben a kormányban, mert sokkal több érdekünk fűződik ahhoz, hogy ez a törvény egységben létrejöjjön, és ami ebben a két mondatban benne van, az nem jogi kategória, az így is, úgy is a néplélekben benne van.

Én csak arra gondolok, hogy 1983. augusztus 20-án, amikor a Királydombon voltunk és első alkalommal került bemutatásra az István a király című rockopera, micsoda félelmetes, döbbenetes hatást váltott ki az ott lévő emberekben, nem abban a 100 ezerben, aki ott volt, hanem abban a 15 millióban is, aki ezt megnézte a televízióban, abban a több mint 2 millió emberben, aki ezt moziban nézte meg, több mint 100 ezer lemez fogyott el ebből és a Népstadionban egy-egy előadáson 80 ezer (Az elnök csenget.) ember volt ott.

Ami a néplélekben bent van, nem kell megerősítenünk jogszabályban. Én ezt elfogadom önöktől, képviselem a kormányban, szavazzuk meg egységesen ezt az előterjesztést. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter asszony. Pető Iván képviselő úr kért a Szabad Demokraták Szövetségéből ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget.

Öné a szó, képviselő úr.

DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Valóban jó, hogy a miniszter asszony visszatért a kérdésre, mert szerencsésebb ilyen szűk körben tisztázni, hogy ki mit mondott. Mi az emléktörvényről beszéltünk. Egyértelművé tettük eddig is, hogy a korona átszállításáról szóló rendelkezéseket nem érezzük az emléktörvény részének, tehát ha marad a korona átszállításáról szóló rendelkezés, akkor természetesen ez a két mondat nem oszt, nem szoroz, mármint elfogadhatatlan a törvény. (Dr. Dávid Ibolya, dr. Hende Csaba: Ez egy törvény!) Ha... Tessék? (Dr. Dávid Ibolya: Ez egy törvény!) Önök szerint egy törvény - ez most már, hogy is mondjam, piaci beszélgetéssé válik -, szerintünk nem egy törvény, mert a korona átszállításáról szóló rendelkezés nem része a megemlékezésnek. Tehát mi erről a dologról beszéltünk, azt gondolom, ez egyértelmű volt a mai napi felszólalásainkból. (Dr. Dávid Ibolya dr. Kiss Gábor felé fordulva: Tartják a szavukat?)

Az, hogy az István a királyra most visszatérjünk, hogy hányan hányféleképpen értelmezték és mit kívántak annak idején kifejezni, hogy volt, aki ezt Kádár-apológiaként látta, azt gondolom, hogy ez nagyon messze vezetne, tehát ezzel nem kívánok most foglalkozni.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Bauer Tamás képviselő úr kért ugyancsak kétperces hozzászólásra lehetőséget.

Képviselő úr!

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Nagyon örülök annak, hogy a miniszter asszony kész arra, hogy elinduljunk egy olyan úton, hogy olyan törvény szülessék, amely valamennyiünk számára elfogadható.

Mi azt mondtuk, hogy abból a szövegből, az alkotmányügyi bizottság által elfogadott szövegből, amely ábrázol és minősít, ábrázol és hangsúlyoz, ezzel a két említett mondattal van bajunk. De én a felszólalásomban, azt hiszem, nagyon egyértelművé és nagyon hangsúlyossá tettem, és azért tettem ezt, mert itt a vita nagyon a preambulumra koncentrált, hogy a preambulum vitatott mondatai, passzusai és az az aktus, hogy a koronát a múzeumból az Országgyűlés épületébe kívánják átszállítani, ugyanazt fejezi ki és nekünk ezzel van vitánk. Ezért is nyújtottuk be azokat a módosító javaslatokat mi, a szabaddemokraták, amelyek a törvényből elhagynák a korona és a koronázási jelvények új elhelyezésére vonatkozó részeket, és világossá tettük, hogy ezek nélkül vagyunk készek egy emléktörvényt elfogadni. A módosító javaslatunkban nem az egész preambulumot hagytuk el. A preambulumban is van egy mondat, ami az áthelyezésre vonatkozik.

Tehát a két, hogy úgy mondjam, történelmi leíró mondat mellett a rendelkező részt megelőlegező mondat - ez követi a vitatott két mondatot - még az, aminek az elhagyása a preambulumból számunkra a törvényt, mint emléktörvényt elfogadhatóvá teszi.

Jó lett volna persze mindezt egy egyeztetésen megbeszélni, mert akkor nem a plenáris ülés vitáján kell erről beszélnünk, és egy egyeztetésen ebben talán juthattunk volna egy jó kompromisszumra, de akkor most tesszük világossá, ma sem késő (Az elnök csenget.), és mi készek vagyunk egy ilyen kompromisszumra.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Wiener György képviselő úr ugyancsak kétperces hozzászólásra lehetőséget.

Öné a szó, képviselő úr.

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Amit most hallottunk, az egy rendkívül jelentős lépés volt egy megkötendő jó kompromisszum irányába. Megítélésem szerint, amennyiben ezek a mondatok elmaradnak, megváltoztatják a preambulum jelentését, mint ahogy már történt egy lépés, amikor elmaradt egy hosszú bekezdés, amely megpróbálta részleteiben kifejteni a Szent Korona-tant.

Kétségtelen, hogy saját hozzászólásomban a törvényjavaslat szakaszaival nem foglalkoztam, kizárólag a preambulummal. A preambulummal összefüggésben mondtam, hogy a törvényjavaslat előtt lévő szövegrész számunkra elfogadható, ha ezek a mondatok elmaradnak belőle. Én sem utaltam arra, miként erre szabad demokrata képviselőtársaim sem, hogy mi az álláspontunk konkrétan az átszállítással kapcsolatosan. Egyértelmű, és gondolom, hogy az Igazságügyi Minisztérium miniszter asszonya és politikai államtitkára is tudja, hogy Vastagh Pál képviselőtársammal benyújtottunk módosító indítványt arra nézve, hogy az őrzési hely továbbra is a Magyar Nemzeti Múzeum legyen.

(20.50)

Ennek ellenére, figyelembe véve a most elhangzottakat, azt javasolnám, hogy folytassunk egyeztetést e kérdésről, törekedjünk a megállapodásra. Saját képviselőcsoportom előtt azt az álláspontot fogom képviselni, hogy a miniszter asszonynak ezt a gesztusát vegyük figyelembe, és ennek alapján hozzuk meg végleges álláspontunkat.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kiss Gábor képviselő úr kért ugyancsak kétperces hozzászólásra lehetőséget. Képviselő úr!

DR. KISS GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Miniszter Asszony! Elöljáróban szerettem volna önnek megköszönni a hangnemét, amellyel a beszédét, és most is az egész törvény meghozatalát pertraktálta. Ezt azért tartom kötelességemnek, mert az ön terembe való belépése előtt hangoztak el az ellenkező nézeteket képviselőkkel szemben dehonesztáló megjegyzések. Mi mindannyian kínosan tartottuk magunkat ahhoz, hogy az előterjesztést bírálva még csak közvetett utalást se tegyünk senkinek személyes meggyőződésére, és ebből ne vonjunk le morális következtetéseket. Ezért én az ön hangvételét ismételten megköszönöm.

Én is nyújtottam be módosító indítványt. A preambulum elfogadását magam is az ominózus két mondat megváltoztatásához kötöttem. Magam elfogadom az összes egyéb tervezett intézkedést is, hiszen a korona elhelyezését az a mondat alapozza meg, amelyet természetesen a módosító indítványomban szintén javítani szeretnék, hogy "a Szent Koronát visszahelyezve az ország lakosságát képviselő Országgyűlés oltalmába". Ez ellen sincs kifogásom. Magam is azon leszek - ha az engedményes gesztust a miniszter asszony megerősíti -, hogy a parlamenti frakcióm ezt méltányolva az előterjesztés egyéb vonatkozásait fogadja el.

Köszönöm szépen. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem képviselőtársaimat, kíván-e még valaki felszólalni. (Dr. Dávid Ibolya jelentkezik.) Dávid Ibolya miniszter asszony két percben kíván felszólalni, bár kérdeztem volna önt egyébként, hogy kíván-e a vitában elhangzottakra reagálni.

Önt illeti a szó.

DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Köszönöm szépen. Két percben szeretném összegezni. Azt az előterjesztést, amelyet a kezünkben tartunk, T/1816. számmal, amely a három frakcióvezető úr aláírásával bír, azt az előterjesztést, amely egyébként az átszállítás és a megörökítés együtt, a Szocialista Párt, illetőleg az itt ülő képviselői azzal a feltétellel tudják támogatni, hogy az a bizonyos két mondat elmarad a preambulumból.

Az alkotmányügyi bizottság eleve elfogadta azt a módosító javaslatot - illetőleg a kormány elfogadta az alkotmányügyi bizottságban -, amely kiveszi azt a rendelkezést, hogy az öttagú testület rendelkezhet az elhelyezésről, ennek fényében vállal a képviselő úr kötelezettséget arra, hogy a Szocialista Pártnál mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt a szöveget, ezekkel a feltételekkel, amelyeket elmondtam, megkísérli támogattatni. Jól értettem az egyezségi ajánlatot? (Dr. Kiss Gábor: Pontosan!)

Magam is egy vagyok csupán a sok közül a kormányban, én ezt képviselni fogom, és remélem, hogy ez az egyezség létre jön köztünk, mert ennek az ünnepnek az emelkedettségéhez az is hozzá tartozik, hogy mindannyian ünnepelni tudjunk.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter asszony. Akkor most már nem kérdezem meg a miniszter asszonytól, hogy kíván-e még a vitában elhangzottakra reagálni, hiszen a miniszter asszony jelezte, hogy nem kíván reagálni.

Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát a mai nap berekesztésének hatályával lezárom. A részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/1845. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/1845/2-6. számokon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Bauer Tamás képviselő úr jelezte a Szabad Demokraták Szövetségétől, hogy szólni kíván, így a képviselő urat illeti a szó.




Felszólalások:   1   1-37,332-414  Előző      Ülésnap adatai