Felszólalás adatai

A Lehet Más a Politikának mint ökopártnak az az álláspontja, hogy a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés egyenlőségét biztosítani kell. Biztosítani kell azt, hogy például egy kistelepülésen is mindenki szabadon és ugyanúgy, ahogy a nagyvárosokban a levélküldeményeit küldeni, illetve fogadni tudja, a kistelepüléseken is mindenki hozzáférhessen az oktatási, egészségügyi, szociális közszolgáltatásokhoz, hozzáférhessen a kulturális javakhoz. Az LMP számára ez a fontos. Számunkra az a fontos, hogy vagyoni helyzettől és lakóhelytől függetlenül az alapvető közszolgáltatásokhoz ebben az országban mindenki szabadon hozzáférjen.

Mi nem gondoljuk azt, hogy a falu egy túlélt létforma lenne, éppen ezért tartottuk botrányosnak évekkel ezelőtt, amikor egy faluromboló politika keretében elszólították az alapvető közszolgáltatásokat a magyar vidékről, a kistelepülésekről. Az LMP azt gondolja, hogy a közszolgáltatásokért az államot, illetve az önkormányzatokat felelősség terheli. Felelősség terheli azért, hogy a közösségi szolgáltatásokhoz a politikai közösség minden tagja, minden állampolgár egyenlő és megfelelő színvonalon férjen hozzá. És azt is gondoljuk, hogy ha és amennyiben megengedhető a közszolgáltatások teljes liberalizálása, akkor kiteljesül egy olyan agyrém, amelyik gyakorlatilag fölöslegessé teszi az államot, megszünteti magát a demokráciát.

Mi azért vagyunk annak ellenfelei, hogy a közszolgáltatásokat nyakló nélkül piacosítani lehessen, mert ebben az esetben egyrészt kizárólag vagyoni helyzettől fog függeni az, hogy az emberek az emberhez méltó élet feltételeihez miként jutnak hozzá, és semmiféle olyan eszköz nem marad a köz, tehát az állam, illetve az önkormányzatok kezében, amivel az emberek életminőségét javítani tudja, amivel a jólétet szolgálhatja. Éppen ezért mi ahhoz a kérdéshez, hogy egy-egy közszolgáltatást érintően, konkrétan például a postai szolgáltatásoknál mennyiben megengedhető a piacnyitás, megvizsgáljuk az adott közszolgáltatás természetét, és ehhez képest, illetve erre vetítve azt, hogy a piacnyitás meghatározott feltételek között mennyiben jár vagy éppen nem jár az adott közszolgáltatáshoz való egyenlő hozzáférés sérelmével.

(16.20)

Tehát számunkra egy dolog a fontos, hogy ha be is következik valamilyen módon egy korlátozott piacnyitás, hiszen itt ez a törvényjavaslat egy korlátozott piacnyitásról szól, ebben az esetben továbbra is biztosítható-e az, hogy távoli - abaúji, ormánsági - kistelepüléseken is az emberek szabadon tudják küldeni, fogadni a küldeményeiket.

Hogy egy kicsit visszatérjek a 2003-as, 2004-es vitákhoz, amelyek az akkori kisposta-fölszámolások kapcsán kerekedtek, amikor Ivádi Gábor képviselőtársunk mint kistelepülési polgármester, tiltakozásul fölgyújtott egy postakocsit - és ki is lépett a Fideszből akkor -, ennek okairól, gondolom, Varga miniszter úr részletesen tudja önöket tájékoztatni. Ebben az időben, 2003-2004-ben felmerült az a gondolat, hogy tulajdonképpen nem is szükséges minden közszolgáltatást egyenlően biztosítani a falvakban, és kiváltképpen nem szükséges biztosítani a postai szolgáltatásokat.

Ez a neoliberális szemlélet azt hagyta figyelmen kívül, hogy például a postai szolgáltatások esetében nemcsak az az érdekes, hogy egy adott kistelepülésen vagy éppen egy kisvárosban mennyire könnyen tudják például idős emberek, olyanok, akik egyébként az internet áldásait nem is élvezik, a küldeményeiket elküldeni, illetve fogadni az érkező küldeményeket, hanem ezeken a településeken a posta egy nagyon fontos kulturális funkcióval is bír. Tehát akkor, amikor a postai közszolgáltatásokról beszélünk, nem lehet azt sem tekintet nélkül hagyni, hogy a posta mint intézmény, évtizedeken keresztül éppen a kistelepüléseken fontos közösségi funkcióval is bír.

Az a folyamat, amelyik a '90-es években elvezetett ahhoz a hisztériához, hogy a közszolgáltatásokat világméretekben piacosítani kell, az a Világkereskedelmi Szervezeten belül indult el valamikor a '90-es évek elején az akkori GATT-on belül, és elvezetett oda, hogy létrehozták a szolgáltatáskereskedelmi világegyezményt, az úgynevezett GATS-ot, amit Magyarország 1998 elején kihirdetett. A GATS-egyezmény keretén belül a különböző részes államok különböző piacnyitási felajánlásokat tettek. Magyarország ebben az időben, ahogy egyébként Scheiring Gábor képviselőtársam annak idején, 7-8 évvel ezelőtt ezt nagyon szemléletesen kimutatta, amikor a Védegylet keretében tiltakoztunk a GATS-egyezmény és a magyar piacnyitási törekvések ellen, Magyarország például az oktatás és az egészségügy tekintetében tett ilyen felajánlásokat. Az a kórház-privatizációs roham, amit valamelyest a kórház-privatizációs népszavazás megállított, nem a véletlen műve volt.

A helyzet viszont az, hogy 1998-at követően egészen 2004-ig, amikor a legtöbb szektor tekintetében az Európai Unió átvette Magyarország tárgyalójogosítványait a WTO-n, a Világkereskedelmi Szervezeten, illetve a GATS-on belül, a magyar kormányok tárgyaltak a piacnyitásról. És az a szomorú hírem van, hogy a rendszerváltás utáni magyar kormányokat egy dolog biztosan összefűzte, hogy valamennyi kormány akkor, amikor különböző nemzetközi fórumokon felléptek, szolgai módon behajolt a különböző diktátumoknak, és tett piacnyitási ajánlatokat. Így tettek már 1998-at megelőzően a magyar kormányok, így tett a Horn-kormány, így tett az első Orbán-kormány, és így tett a Medgyessy-kormány is. Tehát a 2004-et megelőző valamennyi kormányt felelősség terheli, és leginkább számadási kötelezettség terheli a magyar emberek előtt, hogy milyen felajánlásokat tett a GATS-egyezmény keretén belül a különböző közszolgáltatások piacosítására.

A postai szolgáltatások tekintetében viszont elöljáróban meg kell állapítanunk azt, hogy az eddig Magyarországon levezényelt vagy levezényelni megkísérelt liberalizációk között ez a törvényjavaslat az egyik legjobb. Ezt azért állítom, mert önmagában a postai szolgáltatások jól szabályozott piacosítása adott esetben helyes és támogatandó. Ez a törvény tartalmazza azokat a garanciákat, bár érzésünk szerint nem kimerítően, amelyek alapján minden állampolgár, lakhelyétől függetlenül hozzáférhet a postai közszolgáltatásokhoz; az LMP számára ez a kulcskérdés. Számunkra nem egy hitbéli kérdés az, hogy lehet-e piacot nyitni, vagy sem, számunkra a kulcskérdés az, hogy minden magyar ember, vagyoni helyzetre, lakóhelytől függetlenül a postai közszolgáltatásokhoz hozzáférhessen.

Ez a törvény részletesen szabályozza a települési szintű hozzáférést - én itt az 5 kilométerenkénti egy posta szabályára, illetve a minden településen elhelyezett levélszekrényekre gondolok -, és gondoskodik arról, hogy a veszteséges tevékenység keresztfinanszírozható legyen a piacon jelen lévő nyereséges postai szolgáltatók kompenzációs alapba történő befizetéseiből. Ez a leglényegesebb momentum, hiszen akkor, amikor az előző kormányciklus alatt az álbaloldali kormányok megkísérelték szétverni a különböző közszolgáltatásokat, a célpont mindig a keresztfinanszírozás intézménye volt. Abból nem lehet engedni, hogy a közszolgáltatások tekintetében az állam minden esetben, bármilyen szolgáltatási jószágról van szó, a keresztfinanszírozás intézményét fenntartsa.

A törvény a piac felügyeletére nevesíti a hatóságot is, amely gondoskodni hivatott az univerzális szolgáltatások érvényesüléséről. Nem lesz mobilpostás rendszer, nincsen szó kistelepüléseken lévő posták bezárásáról, sőt a veszteségek megtérítésére rendszert állítanak fel - az 5 kilométeres szabályt ésszerűnek gondoljuk -, ennek alapján feltételesen az LMP frakciója támogatni tudja ezt a törvényjavaslatot.

Az az álláspontunk, hogy a postai közszolgáltatás nem olyan, mint az egészségügy vagy az oktatás. Ha jól van szabályozva a piac, ha van definiált, előírt ellenőrző hatóság, és elő van írva az a közszolgáltatási minimum, amit teljesíteni kell, akkor működhet piaci alapon. Azért nem hasonlítható az egészségügyhöz vagy az oktatáshoz, mert nincsenek meg azok a durva információs aszimmetriák, amik mondjuk, egy beteg esetében a kórházban, vagy egy diák, szülő esetében az oktatási intézményben fennállnak.

A jövő felmérésével, az egészségbe és az oktatásba való befektetéssel kapcsolatos döntések előnyeit nagyon sokszor lebecsülik az állampolgárok; ilyen helyzet nem áll fenn a posta esetében. Innentől kezdve a kérdés az, hogy teremthető-e olyan szabályozott piaci környezet, ahol a posta piaci alapon működhet. A kérdés megválaszolása azon múlik, hogy a liberalizáció során milyen feltételeket támasztanak a piacra lépéshez, milyen elvárásokat fogalmaznak meg a szolgáltatókkal szemben, és milyen mechanizmusok biztosítják a piacon az amúgy veszteséges tevékenységek fenntartását.

Az előző, álbaloldali kormány rosszul akarta liberalizálni a postát. Piaci fundamentalizmusuk miatt minden, első ránézésre veszteséges tevékenységet felszámoltak volna, és erre tettek nagyon durva kísérletet a vasúti közszolgáltatások területén is. Ez a törvény más filozófián alapul. Bár már egy éve biztosítanunk kellett volna az Unió szerint a liberalizációt, csak késve tesszük meg. A lényeget nyolc pontba foglalnánk össze.

1. A piacnyitás a posta piacának 30 százalékát, az 50 gramm alatti levélforgalmat fogja érinteni, a további 70 százalék már most is szabad piacon zajlik, tehát a posta működésének kicsi részét érinti ez a piacnyitás.

2. Az új szabályozási kereteknek a magyarországi postapiaci nyitás végső határidejéig, legkésőbb 2013. január 1-jétől hatályba kell lépniük, ez az utolsó határidő.

3. Az Unió definiálta az egyetemes szolgáltatás fogalmát, és ez kiterjed a postai szolgáltatásokra is. Ez gyakorlatilag a közszolgáltatások minimális meghatározása, amely akár a piaci elvektől függetlenül is betartható.

4. A törvény ennek szellemében a Magyar Postát jelöli ki 8 évre, 2020-ig egyetemes szolgáltatónak, gyakorlatilag a jelenlegi szolgáltatási kötelezettségek megtartásával. Új helyzetet maximum az jelenthet, hogy új szereplők léphetnek be az 50 gramm alatti piacra is.

5. Az egyetemes szolgáltatás földrajzi értelemben is megkötést jelent. Az egyetemes szolgáltató országos lefedettséggel kell hogy működjön. A szolgáltatónak minden településen rendelkeznie kell kézbesítési és felvételi ponttal, tehát valamiféle postaüzemmel.

(16.30)

Az egyetemes postai szolgáltatás személyi, tárgyi feltételeit is meghatározza a törvény. Az egyetemes szolgáltatás célja, hogy az ország minden állampolgára lakóhelyétől függetlenül a szolgáltatást megfelelő minőségben és megkülönböztetéstől mentesen vehesse igénybe.

Ezt egy picit részletezném is. Az egyetemes postai szolgáltató, az egyetemes postai szolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez szükséges hálózatát köteles úgy szervezni, hogy a felvételi pontok - bele nem értve a levélgyűjtő szekrényeket - ne legyenek légvonalban 5 kilométernél távolabb a lakosság 95 százalékától és légvonalban 10 kilométernél távolabb a lakosság 99,5 százalékától.

Az egyetemes postai szolgáltató településenként legalább egy kézbesítési ponton, 25 ezernél nagyobb népességszámú településeken 25 ezer lakosonként legalább egy kézbesítési ponton köteles a levélküldemény és a hivatalos irat kézbesítését lehetővé tenni.

Az egyetemes postai szolgáltató levélgyűjtő szekrényt vagy más, a levélküldemények sérülésmentes és biztonságos felvételére szolgáló eszközt minden településen köteles fenntartani.

6. Mivel az így meghatározott feltételek alapján teljesített szolgáltatás veszteséges, ezért a törvény kompenzációs alapot hoz létre. Valamennyi postai szolgáltatást nyújtó társaság köteles ebbe befizetni, az egyetemes szolgáltató pedig költségtérítést kaphat. Ez a keresztfinanszírozás intézménye. Az egyetemes postai szolgáltatás nettó költségeit a törvény definiálja. Amennyiben ez 1 százalékkal meghaladja a Posta ráfordításait, az méltánytalan többlettehernek minősül, és ebben az esetben a hatóságnak kötelessége kompenzálni a Posta többletveszteségeit.

7. Tanulva a rossz liberalizációs gyakorlatból, a törvény a szabályozáshoz hatóságot is rendel. A postai ágazat piacfelügyeletét ellátó médiahatóság feladatköre a tervezetben foglaltak alapján kibővül a feladatainak ellátásához szükséges jogszabályok megalkotásával és az egyetemes szolgáltatás finanszírozásához kapcsolódó ellenőrzési hatáskörrel.

Ezen a ponton megállok, mert ami aggályunk van a törvénnyel kapcsolatban, az a hatósági jogok telepítésére vonatkozik. A médiahatóság ellenőrizhetőségével, elszámoltathatóságával kapcsolatban az elmúlt két évben súlyos aggályai voltak, illetve súlyos aggályai vannak az LMP-nek. Ami ezzel a törvényjavaslattal komoly aggály, az az, hogy tovább bővíti ennek a szuperhatóságnak a jogköreit úgy, hogy nincs szavatolva, hogy akár a parlament által az NMHH-t kellően elszámoltatni lehessen.

Végezetül, aki nem egyetemes szolgáltatóként akar belépni az egyetemes szolgáltatással versengő piaci területre, annak nagyon szigorú feltételeknek kell megfelelnie, ezért valószínű, hogy nem lesz tülekedés.

Összességében az LMP álláspontját az határozza meg, hogy a törvényjavaslat fő irányait, legfőbb intézményeit tekintve megfelel annak az elvárásnak, hogy valamennyi magyar településen vagyoni helyzettől függetlenül minden állampolgár egyenlően férhessen hozzá a postai közszolgáltatásokhoz.

Arra, hogy a garanciák hosszú távon mennyire lesznek elegendők, nem tudunk ebben a pillanatban a törvényjavaslat alapján minden kétséget eloszlató választ adni. Egy dolog biztos, hogy azt a megközelítést, amely nem a piac szentségét helyezi előtérbe, ahogy ezt az álbaloldali kormányok tették, és nem tekinti nemes cselekedetnek azt, hogy felszámolja a vidéki közszolgáltatásokat, hanem azt tekinti fő szempontnak, hogy lehetőleg ezekhez a közszolgáltatásokhoz egyenlő minőségben mindenhol hozzáférhessenek az emberek, ezt támogatni tudjuk.

A garanciák tekintetében nem vagyunk teljesen nyugodtak, hogyha hosszú távra, több generációra előretekintünk, és problémásnak tartjuk a médiahatóság szerepkörét. Problémásnak tartjuk azért, mert úgy lett az alaptörvényhez igazítva a médiahatóság jogállása, hogy nincs kellő ellenőrzési lehetősége a parlamentnek. Pontosan tudjuk, hogy pártkomisszárokkal ültették tele annak idején a médiatanácsot, és ráadásul botrányosan hosszú ideig, leválthatatlan módon nevezték ki a médiahatóság vezetőjét.

Ugyanakkor szeretnék arra is rámutatni, hogy ahhoz, hogy biztosítható legyen a kellő minőségű közszolgáltatás és a közszolgáltatásokhoz, adott esetben a postai szolgáltatásokhoz való hozzáférés lakóhelytől, vagyoni helyzettől függetlenül, kell egy ilyen piacszabályozásnak egy erős állami hatóságot, szabályozó hatóságot definiálnia. Ezt megteszi a törvény. Az más kérdés, hogy nem ebben a törvényben, hanem az alaptörvényben, illetve a médiatörvényben haladéktalanul korrigálni kell a médiahatóság jogállását, biztosítani kell, hogy a magyar emberek által elszámoltatható, átlátható, számon kérhető legyen a médiahatóság, és meg kell szüntetni azt a helyzetet, hogy a kinevezett fideszes komisszárok élethossziglan szolgáljanak egy szuperhatóság élén.

Ezzel együtt az LMP számára a postai piaci szabályozás esetében az elsődleges szempont az, hogy mindenhol az országban, elsősorban a vidéki Magyarországon egyenlően lehessen hozzáférni a közszolgáltatásokhoz. Ez a kulcsa annak, hogy ebben az országban a helyi közösségek fennmaradjanak és megerősödjenek, ez adhat lendületet annak, hogy Magyarországon a helyi gazdaság is megerősödhessen, és ekkor következhet be egy olyan zöldfordulat Magyarországon, amivel tudjuk szavatolni a jövő generációk életminőségét. Ezzel tudom azt indokolni, hogy magát ezt a piacszabályozási javaslatot fő vonalakban miért tudjuk támogatni.

Ami az aggályainkat illeti, a garanciák tekintetében további átgondolásra van szükség, hogy húsz év múlva ne nézzünk hülyén - elnézést a kifejezésért -, amikor azt látjuk, hogy a most megállapított garanciákat vígan ki fogják cselezni különböző multinacionális cégek. Az aggályaink másik része pedig arra vonatkozik, hogy miközben szükséges egy erős hatóság kijelölése ezen a piacon, egy olyan hatóságra van szükség, amely elszámoltatható, átlátható, és nem pedig egy ellenőrizhetetlen szuperhatóság.

Köszönöm szépen.