Készült: 2024.03.29.11:57:07 Dinamikus lap

Bizottság által benyújtott indítványok 1998-2002


Önálló indítványok
  Iromány Szöveg Cím Benyújtók
1 H/4177 Nincs szöveg. A délszláv válság nyomán kialakult humanitárius szükséghelyzet megoldásában történő segítségnyújtás céljából a Magyar Köztársaság területén átengedett külföldi fegyveres erőkről, valamint áthaladásuk részleteiről szóló J/3879. számú jelentés elfogadásáról Honvédelmi bizottság
2 H/2508 Nincs szöveg. A délszláv válság nyomán kialakult humanitárius szükséghelyzet megoldásában történő segítségnyújtás céljából a Magyar Köztársaság területén átengedett külföldi fegyveres erőkről, valamint áthaladásuk részleteiről szóló jelentés elfogadásáról Honvédelmi bizottság
3 H/2444 Nincs szöveg. A hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről szóló 60/1997. (VI.4.) OGY határozat módosításáról Honvédelmi bizottság
4 H/2297 Nincs szöveg. A 2000. évben a két- és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló- és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről szóló 6/2000. (II.16) OGY határozat módosításáról Honvédelmi bizottság

Nem önálló indítványok
  Iromány Szöveg Cím Típus Benyújtók
1 5416/7 Nincs szöveg. A NATO irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó műveletekhez történő magyar hozzájárulásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi bizottság, Külügyi bizottság
2 5416/6 Nincs szöveg. A NATO irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó műveletekhez történő magyar hozzájárulásról módosító javaslat Honvédelmi bizottság
3 5149/7 Nincs szöveg. A harcászati repülő erők fejlesztéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Külügyi bizottság
4 5149/6 Nincs szöveg. A harcászati repülő erők fejlesztéséről módosító javaslat Honvédelmi bizottság
5 5149/5 Nincs szöveg. A harcászati repülő erők fejlesztéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Külügyi bizottság
6 4955/112 Nincs szöveg. A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Gazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs bizottság, Foglalkoztatatási bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Számvevőszéki bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
7 4955/89 Nincs szöveg. A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs bizottság, Foglalkoztatatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Számvevőszéki bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
8 4752/141 Nincs szöveg. A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi bizottság, Foglalkoztatatási bizottság
9 4752/140 Nincs szöveg. A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatatási bizottság, Egészségügyi bizottság
10 4752/139 Nincs szöveg. A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról módosító javaslat Honvédelmi bizottság
11 4752/138 Nincs szöveg. A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról módosító javaslat Honvédelmi bizottság
12 4752/123 Nincs szöveg. A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatatási bizottság, Egészségügyi bizottság
13 4752/30 Nincs szöveg. A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról módosító javaslat Honvédelmi bizottság
14 4752/29 Nincs szöveg. A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról módosító javaslat Honvédelmi bizottság
15 4752/28 Nincs szöveg. A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról módosító javaslat Honvédelmi bizottság
16 4752/27 Nincs szöveg. A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról módosító javaslat Honvédelmi bizottság
17 4752/26 Nincs szöveg. A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról módosító javaslat Honvédelmi bizottság
18 4170/1 Nincs szöveg. Mikor kapják meg elmaradt munkabérüket az 1951. és 1956. között katonai behívóval kényszermunkát végzett tartalékosok és sorkatonák? bizottsági jelentés interpellációra adott válasz elutasításáról Honvédelmi bizottság
19 3991/19 Nincs szöveg. A sor- és tartalékos katonai szolgálat teljesítése rendjének változásával érintett törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági bizottság, Oktatási bizottság
20 3991/17 Nincs szöveg. A sor- és tartalékos katonai szolgálat teljesítése rendjének változásával érintett törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság
21 3709/27 Nincs szöveg. A határőrizetről és a Határőrségről szóló 1997.évi XXXII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Európai integrációs bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Emberi jogi bizottság, Honvédelmi bizottság
22 3709/21 Nincs szöveg. A határőrizetről és a Határőrségről szóló 1997.évi XXXII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Európai integrációs bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Emberi jogi bizottság, Honvédelmi bizottság
23 3690/456 Nincs szöveg. A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Költségvetési bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Területfejlesztési bizottság, Számvevőszéki bizottság
24 3122/563 Nincs szöveg. A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatatási bizottság, Honvédelmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Külügyi bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Önkormányzati bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Egészségügyi bizottság, Európai integrációs bizottság, Gazdasági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Számvevőszéki bizottság, Területfejlesztési bizottság
25 3107/10 Nincs szöveg. A Nemzetőrség létrehozásáról egységes javaslat Honvédelmi bizottság
26 3107/9 Nincs szöveg. A Nemzetőrség létrehozásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság
27 3107/6 Nincs szöveg. A Nemzetőrség létrehozásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság
28 3008/91 Nincs szöveg. A Magyar Köztársaság 1999.évi költségvetésének végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs bizottság, Foglalkoztatatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Számvevőszéki bizottság, Területfejlesztési bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság
29 3008/65 Nincs szöveg. A Magyar Köztársaság 1999.évi költségvetésének végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs bizottság, Foglalkoztatatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Számvevőszéki bizottság, Területfejlesztési bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság
30 2731/3 Nincs szöveg. A fegyveres erők részletes bontású létszámáról szóló 124/1997. (XII.18.) OGy.hat mód bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi bizottság
31 2730/16 Nincs szöveg. A Magyar Honvédség hosszú távú átalakításának irányairól kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatatási bizottság, Honvédelmi bizottság
32 2730/14 Nincs szöveg. A Magyar Honvédség hosszú távú átalakításának irányairól bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi bizottság, Foglalkoztatatási bizottság
33 2297/1 Nincs szöveg. A 2000. évben a két- és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló- és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről szóló 6/2000. (II.16) OGY határozat módosításáról sürgősségi javaslat Honvédelmi bizottság
34 2230/6 Nincs szöveg. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programjában való részvételhez szükséges törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi bizottság
35 2230/5 Nincs szöveg. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programjában való részvételhez szükséges törvénymódosításokról módosító javaslat Honvédelmi bizottság
36 2230/4 Nincs szöveg. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programjában való részvételhez szükséges törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi bizottság
37 1926/4 HTML A délszláv helyzet stabilizálása érdekében az SFOR erőket felváltó erők tevékenységének elősegítéséről és ebben a magyar műszaki kontingens részvételéről szóló 18/1998.(III.6.) OGY. határozat módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi bizottság, Külügyi bizottság
38 1820/10 HTML Az Észak-atlanti Szerződés tagállamai közötti, fegyveres erőik jogállásáról szóló Megállapodáshoz történő csatlakozásról, a Megállapodás kihirdetéséről, valamint a Megállapodáshoz kapcsolódó egyes jogszabályok módosításáról bizottsági ajánlás Honvédelmi bizottság
39 1820/7 HTML Az Észak-atlanti Szerződés tagállamai közötti, fegyveres erőik jogállásáról szóló Megállapodáshoz történő csatlakozásról, a Megállapodás kihirdetéséről, valamint a Megállapodáshoz kapcsolódó egyes jogszabályok módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi bizottság, Külügyi bizottság, Önkormányzati bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság
40 1813/6 HTML A hadigondozásról szóló 1994.évi XLV.törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi bizottság
41 1813/3 HTML A hadigondozásról szóló 1994.évi XLV.törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi bizottság
42 1802/168 Nincs szöveg. A kémiai biztonságról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Egészségügyi bizottság, Önkormányzati bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság
43 1802/152 HTML A kémiai biztonságról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Egészségügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság, Honvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Területfejlesztési bizottság
44 1699/5 Nincs szöveg. Az Észak-atlanti Szerződés szervezetével aláírt "Békepartnerség" program Keretdokumentumának törvénybe iktatásáról, és annak a Magyar Köztársaság által történő végrehajtásáról szóló 1995. évi LXVII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi bizottság, Külügyi bizottság
45 1699/3 HTML Az Észak-atlanti Szerződés szervezetével aláírt "Békepartnerség" program Keretdokumentumának törvénybe iktatásáról, és annak a Magyar Köztársaság által történő végrehajtásáról szóló 1995. évi LXVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi bizottság, Külügyi bizottság
46 1658/604 Nincs szöveg. A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs bizottság, Foglalkoztatatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Számvevőszéki bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
47 1658/600 HTML A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs bizottság, Foglalkoztatatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Számvevőszéki bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
48 1658/457 HTML A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatatási bizottság, Európai integrációs bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Külügyi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Önkormányzati bizottság, Számvevőszéki bizottság, Területfejlesztési bizottság, Oktatási bizottság, Honvédelmi bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság
49 1506/52 HTML A Magyar Köztársaság 1998.évi költségvetéséről szóló 1997.évi CXLVI.törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs bizottság, Foglalkoztatatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Számvevőszéki bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
50 1506/40 HTML A Magyar Köztársaság 1998.évi költségvetéséről szóló 1997.évi CXLVI.törvény végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Európai integrációs bizottság, Foglalkoztatatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Számvevőszéki bizottság, Területfejlesztési bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság
51 1223/3 HTML A Magyar Köztársaság részvételéről az Albániának nyújtandó humanitárius segélyműveletben tárgyában hozott 29/1999. (IV.14.) OGY.hat. módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Külügyi bizottság, Honvédelmi bizottság
52 1089/3 HTML A Magyar Köztársaság hozzájárulásáról a koszovói válság megoldását célzó NATO-fellépéshez tárgyában hozott 59/1998. (X.15.) OGY.határozat módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi bizottság
53 855/1 Nincs szöveg. A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Honvédelmi bizottság
54 812/7 HTML Az 1999-ben a két -és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi bizottság, Külügyi bizottság
55 667/15 Nincs szöveg. A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról. /fegyv.erők/ kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Honvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság
56 667/14 Nincs szöveg. A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról. /fegyv.erők/ kapcsolódó módosító javaslat Honvédelmi bizottság
57 667/13 Nincs szöveg. A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról. /fegyv.erők/ bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Honvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság
58 667/1 Nincs szöveg. A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról. /fegyv.erők/ bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Honvédelmi bizottság
59 552/10 HTML A Magyar Köztársaság biztonság és védelempolitikájának alapelveiről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Honvédelmi bizottság, Külügyi bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Önkormányzati bizottság
60 460/12 HTML Az államtitokról és a szolgálati tittokról szóló 1995.évi LXV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Nemzetbiztonsági bizottság, Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Honvédelmi bizottság
61 459/9 HTML A Nemzeti Biztonsági Felügyeletről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Emberi jogi bizottság, Honvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság
62 417/10 HTML A honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság
63 417/8 HTML A honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Honvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság
64 416/7 Nincs szöveg. A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.évi XX .törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Önkormányzati bizottság, Honvédelmi bizottság
65 325/641 Nincs szöveg. A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Ifjúsági bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs bizottság, Foglalkoztatatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Külügyi bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Számvevőszéki bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság
66 325/634 Nincs szöveg. A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs bizottság, Foglalkoztatatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Számvevőszéki bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
67 325/507 Nincs szöveg. A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Honvédelmi bizottság, Foglalkoztatatási bizottság, Kulturális bizottság, Európai integrációs bizottság, Területfejlesztési bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Oktatási bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság
68 325/483 Nincs szöveg. A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről módosító javaslat Honvédelmi bizottság
69 325/482 Nincs szöveg. A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről módosító javaslat Honvédelmi bizottság
70 250/61 Nincs szöveg. A büntető jogszabályok módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Egészségügyi bizottság, Önkormányzati bizottság, Honvédelmi bizottság, Ifjúsági bizottság
71 46/12 HTML A hadigondozásról szóló 1994.évi XLV.törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi bizottság
72 46/5 HTML A hadigondozásról szóló 1994.évi XLV.törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi bizottság
73 42/28 HTML A Magyar Köztársaság 1997.évi költségvetéséről szóló 1996.évi CXXIV.törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság, Honvédelmi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Egészségügyi bizottság, Oktatási bizottság, Európai integrációs bizottság, Foglalkoztatatási bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Területfejlesztési bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Számvevőszéki bizottság
74 42/25 HTML A Magyar Köztársaság 1997.évi költségvetéséről szóló 1996.évi CXXIV.törvény végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság, Emberi jogi bizottság, Honvédelmi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Egészségügyi bizottság, Oktatási bizottság