Felszólalás adatai

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Hankó Faragó Miklós képviselőtársamnak megköszönöm, hogy lehetőséget adott arra, hogy most szólaljak fel, és élni kívánok ezzel a lehetőséggel. Úgy ítélem meg, hogy ennek a lehetőségnek a kihasználásával senkit semmilyen jogtól nem fosztottam meg, ezért vállalkoztam arra, hogy ezt a lehetőséget kihasználjam.

(16.40)

Tisztelt Elnök Úr! Politikai Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Arról a két módosító indítványról beszélnék, amelyet én nyújtottam be a törvényjavaslathoz. Ezek az ajánlás 2. és 13. pontjában találhatók meg, a két módosító indítvány a legszorosabban összefügg egymással. Először a jogi érveimet sorakoztatnám fel, ezt követően pedig politikailag értékelném a módosító indítványokat.

Ez a módosító indítvány a törvényjavaslat 3. § (2) bekezdéséhez kapcsolódik, a másik módosító indítvány pedig, mely szorosan összefügg vele, a melléklethez. A törvényjavaslat 3. § (2) bekezdése az országgyűlési biztos iratbetekintési jogát az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal nyomozó hatóságánál, a vám- és pénzügyőrségnél, valamint az ügyészség nyomozást végző szervénél is korlátozni kívánja.

A 31/2001. számú alkotmánybírósági határozat azonban az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal titkos információgyűjtési tevékenységét alkotmányellenesnek nyilvánította, és az 1998. évi XCIII. törvény ezt szabályozó 5. § (2)-(3) bekezdését, 9. §-ának (2) bekezdését, 20. §-ának (3) bekezdését, ugyanezen paragrafusának (4) bekezdés a) pontját, valamint ugyanezen paragrafus (5) bekezdését, valamint a bírói engedélyhez kötött különleges eszközök és módszerek engedélyezésével, igénybevételével kapcsolatos szabályokról szóló 11/1999-es PM-rendeletet 2002. december 31-ei hatállyal megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság határozatának V/1. pontja a hivatkozott rendelkezések alkotmányellenességét azzal indokolta, hogy: "A kétharmadosság alkotmányos védelmére vonatkozó elvi álláspont ugyanúgy irányadó a kétharmados törvényből az egyszerű törvénybe történő átemelést realizáló törvényalkotási eljárásra, mint az Abh.2. - ez az 1/1999-es, február 24-én hozott AB-határozat - által részletezett eljárásra. A kétharmadosság megkerülésének alkotmányos tilalma ugyanúgy vonatkozik a módosítás, megváltoztatás, kiegészítés és hatályon kívül helyezés mellett az úgynevezett átemelés eseteire is."

Ezzel összefüggésben az indoklás V/3. pontja megerősítette az Alkotmánybíróság korábbi álláspontját, amely szerint: "A formalizált eljárás garanciális szabályainak figyelmen kívül hagyása az alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmén keresztül a norma megsemmisítéséhez vezet."

A törvényjavaslat tehát egy olyan hatóság titkos információgyűjtési tevékenységét kívánja védeni, amelyet az Alkotmánybíróság a procedurális jogállamiság elvének sérelme miatt alkotmányellenesnek nyilvánított. Ez akkor is elfogadhatatlan, ha az Alkotmánybíróság a megsemmisítésről 2002. december 31-ei hatállyal döntött. A módosító indítvány célja az, hogy az elfogadandó törvény ne tartalmazzon alkotmányellenes rendelkezéseket.

Eddig tartott az indítványnak és a hozzá kapcsolódó másik módosító indítványnak a jogi, alkotmányjogi érvekkel történő indoklása.

Nos, miként erre korábban már utaltam, röviden érinteném azt is, hogy ezen indítvány mögött milyen politikai megfontolás húzódik meg, milyen jellegű ez az indítvány. Azért tartom ezt szükségesnek, mert az általános vitában Salamon László képviselőtársam már felvetette azt, hogy az ezen módosító indítványokhoz való merev ragaszkodás akadályozza majd a törvény elfogadását, és végezetül ezen keresztül az állampolgárok jogainak sérelméhez is vezethet.

Ez a módosító indítvány, pontosabban két módosító indítvány tulajdonképpen egy politikai kompromisszumot tükröz. Ha politikai érvek alapján született volna az indítvány, akkor kizárólag azt a szempontot vettem volna figyelembe, hogy itt egy jelentős jogkörszűkítésről van szó, hiszen a korábbi szabályozással ellentétben most már az APEH Bűnügyi Igazgatóságánál, a VPOP-nál, illetőleg az ügyészségnél keletkezett bizonyos iratokba sem tekinthet be az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, míg korábban ez a korlátozás kizárólag a rendőrség, a határőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok esetében állt fenn.

Azonban ez a módosító indítvány kompromisszumos jellegű, ezért nem a politikai indokokat állítja előtérbe, abban az esetben a teljes elhagyást indítványoztam volna, miként ezt például Hankó Faragó Miklós képviselőtársam az 1. számú pontban megjelenő módosító indítványában megtette. De éppen e kompromisszumos jelleg miatt itt az alkotmányjogi érvelés került előtérbe, tehát csak azon szerv esetében indítványoztam azt, hogy ott ne érvényesüljön az ombudsman iratbetekintési jogának korlátozása, amely szerv esetében komoly alkotmányossági kifogások állnak fenn. Gondolom, hogy azon nem kell vitatkoznunk, hogy miért és milyen okokból született meg a 31/2001-es, ha jól emlékszem, július 11-én elfogadott alkotmánybírósági határozat.

Az érvelés egyértelműen a procedurális jogállamiság sérelmét mutatja ki, mégpedig a kétharmadosság sérelméről van szó, egy olyan szabály átlépéséről, amely egyébként ennek a kormánynak és ennek a parlamenti többségnek a tevékenységére már több alkalommal jellemző volt. Hogy mennyire komoly, kiérlelt és szilárd e téren a kormányzat álláspontja, tudniillik hogy meg kívánja kerülni a kétharmadosságot, az a részletes vita során is kiderült, tudniillik az Igazságügyi Minisztérium jelen lévő képviselője az alkotmányügyi bizottság ülésén úgy fogalmazott, hogy itt tulajdonképpen nem érdemi kérdésekről, valamilyen anyagi jogi sérelemről volt szó, hanem csak a kétharmadosságról. Erre való hivatkozással azt közölte, hogy a kormány nem támogatja az általam benyújtott módosító indítványokat.

A kormány álláspontját ugyanakkor nem találom tökéletesen koherensnek, tudniillik két bizottságban - az alkotmányügyi bizottsági tárgyalást megelőzően - a kormány támogatta ezt a módosító indítványt, illetőleg a hozzá kapcsolódó másik indítványt is; mégpedig ez történt az emberi jogi bizottságban, és ez történt - ha jól emlékszem - az önkormányzati bizottságban is. Nem tudom, hogy milyen motivációk húzódnak meg a háttérben, mi az oka annak, hogy a kormány az álláspontját megváltoztatta. Nem rendelkezem olyan információkkal, amelyek ezt a folyamatot számomra átláthatóvá, egyértelművé tennék.

Jelezni kívánnám, hogy a kormány tudatában volt annak, hogy ezt a módosító indítványt alapvető jelentőségűnek tartja a szocialista frakció, és ezen módosító indítvány, illetőleg a hozzá kapcsolódó másik indítvány elutasítása esetén a Szocialista Párt frakciója nem fogja megszavazni ezt a törvényjavaslatot. Ennek következtében úgy ítélem meg, hogy a kormánynak is felül kellene bírálnia az álláspontját azért is, mert ez - mint korábban már részletesebben kifejtettem - valójában egy kompromisszumos elképzelést fogalmaz meg. Nem vizsgálja ugyanis - mint az előbb már jeleztem - azt, hogy indokolt-e a mai körülmények között az ombudsman iratbetekintési jogának korlátozása.

Ha nemzetközi példákhoz fordulunk, akkor mindkettőre találhatunk precedenst. A svéd ombudsman esetében szinte korlátlan az iratbetekintési jog, a dán ombudsman esetében - miként ezt Majtényi László az állampolgári jogok biztosáról írt könyvében kifejti - ez a betekintési jog nagyon korlátozott. Dániában ugyanis az állampolgári jogok biztosa csak arra jogosult, hogy a hivatalból kimenő iratokat megtekintse, ilyen szempontból a ma hatályos magyar szabályozás sokkal több jogot biztosít az ombudsmannak. Azonban itt arról van szó a jelenlegi magyarországi szituációban, hogy meglévő jogokat akarnánk szűkíteni, korlátozni, ez a visszalépés pedig elvileg nem helyeselhető.

(16.50)

Ennek ellenére mind az ügyészségi nyomozással kapcsolatos iratok esetében, mind a VPOP-nyomozással kapcsolatos iratoknál végül is nem kifogásolja a módosító indítvány azt, hogy meghatározott körű iratokba ne tekinthessen be az ombudsman. Azonban mindenféleképpen szükségesnek tartom azt, hogy ahol alkotmányossági probléma merül fel, ott maradjon ki az a szervezet, amely ma is alkotmányellenesen gyakorolja a titkos információgyűjtési tevékenységet. Ez a szervezet pedig, mint közismert - ma már én is többször említettem -, az APEH Bűnügyi Igazgatósága.

Felmerül tehát a következő kérdés: ki akadályozza ennek a törvénynek a megszületését? Az ellenzék-e, ezen belül a Szocialista Párt frakciója, amely legalább minimális alkotmányossági követelmények betartásához ragaszkodik, vagy pedig a kormánypártok, amelyek tisztában vannak azzal, hogy kétharmados törvényről van szó? Volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, hogy ezt a módosító indítványt a kormány támogatja, majd utána mégis úgy döntött vagy a kormány, vagy a kormánypártok összessége, hogy ezt a módosító indítványt mégsem kívánja elfogadni.

Ha azt kívánjuk, hogy ebből a javaslatból törvény szülessen, ha azt szeretnénk elérni, hogy a joghézagok, amiket bizonyos rendelkezések megsemmisítése idéz elő, kiküszöbölődjenek, akkor célszerű elfogadni ezt a módosító indítványt. Ha abból indulunk ki, hogy rá lehet mutatni az ellenzékre, hogy megakadályozza egy ilyen fontos törvénynek a megszületését, akkor természetesen lehet azt az utat választani, hogy a kormány a mostani álláspontjához ragaszkodik, és akkor valóban nem születik meg a törvény. Én úgy ítélem meg - bár nyilvánvalóan mint ellenzéki képviselő, nem vagyok illetékes a kormány álláspontjának közvetlen, csupán közvetett befolyásolására -, hogy a kormány és a kormánypártok akkor járnak el helyesen, ha kompromisszumkészségüket kifejezik, és az említett, most általam részletesen elemzett módosító indítványokat elfogadják.

Csak megismétlem, hogy nem előzte meg a törvényjavaslat benyújtását hatpárti egyeztetés, és azóta sem került sor hivatalos tárgyalásokra e törvényjavaslatot illetően. Ez önmagában politikai hiba lehet, azonban ez a hiba kiküszöbölhető, ha a kormány végül mégis csak kompromisszumkészséget mutat.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)