Készült: 2019.10.20.01:22:27 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

211. ülésnap (2005.04.05.), 167. felszólalás
Felszólaló Czerván György (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 4:05


Felszólalások:  Előző  167  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 71 módosító indítvány érkezett be az előterjesztéshez, ebből egy visszavonásra került, tehát maradt 70. A kormány 17 módosító indítványt támogatott, ebből, ha jól számoltam, 15 volt ellenzéki. Ahogy Pap János képviselőtársam megköszönte, én is ezt tudom tenni. Ilyen arányt el tudnánk fogadni, és el tudnánk képzelni, mondjuk, a költségvetéshez, az adótörvény vitájánál is, tehát ilyen ellenzéki módosító javaslatok elfogadási arányát is. Lehet, hogy jobb lenne a költségvetés, illetve az adótörvények.

Ami viszont szomorúsággal töltött el, hogy sajnos az elfogadott módosító javaslatok nagy része inkább formai, stilisztikai, nyelvtani jellegű volt, semmint tartalmi kérdés, éppen ezért próbálok elsősorban a tartalmi módosításokkal, javaslatokkal foglalkozni. A 10., 11., 12. pontban, sőt idesorolható a 30. pont is, olyan dolgok kerültek törlésre - és a módosító javaslatainkkal próbáljuk ezt visszatenni - a ’97. évi, széles társadalmi konszenzussal elfogadott alaptörvényből, amelyek véleményünk szerint, ha komolyan gondoljuk Magyarországon a mezőgazdaságot középtávon, hosszú távon, de akár rövid távon is, nem megengedhető. Olyan megfogalmazás volt, hogy a mezőgazdaság kiemelten fejlesztendő ágazat. Tehát itt a “kiemeltenö szó maradt el, ezt próbáljuk visszatenni, illetve növekvő agrárteljesítmény mellett tudjuk elképzelni az ágazat modernizálását. Ezt is elhagyná az előterjesztés, ezzel maximálisan nem értünk egyet, illetve az ajánlás 30. pontjában a hazai termékek támogatását szeretnénk erősíteni, illetve visszahelyezni, mint ahogy ez a ’97. évi alaptörvényben is benne volt.

Az ajánlás 17. és 18. pontjában a módosítások arra irányulnak, hogy az agrárgazdasági jelentésnek van egy konkrét időpontja az előterjesztésben, az október 15-e. Ez önmagában jó, hogy van egy konkrét időpont, csak sajnos az időponttal nem tudunk egyetérteni, illetve azzal, hogy a középtávú agrár- és vidékfejlesztési stratégiára, egész pontosan annak elkészítésére pedig nincsen határidő. A módosító javaslatomban mindenféleképpen szeretném, ha év végéig ez elkészülne. Ha az ágazat, illetve kormányzat komolyan gondolja a mezőgazdaságot, akkor ennek a stratégiának az elkészítésére határidőt is kellene szabni.

Amire az előbb utaltam, hogy az agrárgazdasági jelentés időpontja minden évben október 15-e, ezzel az a problémánk, és a 20., 21., 22., 23. és 24. módosító indítványok azt próbálnák megcélozni, hogy ugyanúgy vagy hasonló módon, mint ahogy az a ’97. évi alaptörvényben volt, a következő évi költségvetés benyújtása előtt kelljen az agrárgazdasági jelentést a miniszternek benyújtania, illetve a parlamentnek tárgyalnia, hiszen így van értelme, ha az előző év tapasztalataiból a tárgyévet követő év költségvetése elkészítésekor le tudjuk szűrni a tanulságokat, és figyelembe tudjuk venni a konkrét tényeket, illetve számokat. Tehát a módosító indítványunkban azt próbáltuk elérni, hogy a következő évi költségvetés benyújtása előtt vagy azt megelőzően, vagy azzal legkésőbb egyidejűleg kerüljön benyújtásra, illetve tárgyalásra az agrárgazdasági jelentés, illetve a parlament általi tárgyalása.

Tisztelettel kérem a jelen lévő kormánypárti képviselőket, hogy frakciójukban tolmácsolják ezeket a kéréseket, és legyenek szívesek támogatni ezeket a módosító indítványokat.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  167  Következő    Ülésnap adatai