Készült: 2019.10.22.04:29:00 Dinamikus lap

Bizottságok által tárgyalt irományok 1998-2002

Bizottság: Gazdasági bizottság
Gazdasági bizottság által tárgyalt irományok
  Irományszám Irománycím Benyújtók Bizottsági
állapot
Kijelölés
dátuma
1 H/5744 A megújuló energiahordozók alkalmazásának elősegítéséről Környezetvédelmi bizottság ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
2 J/5689 A kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről kormány (gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
3 H/5654 A közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvényben megfogalmazott jogalkotói szándék érvényesülését vizsgáló bizottság jelentésének elfogadásáról Közbesz. vizsg bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
4 J/5653 A közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvényben megfogalmazott jogalkotói szándék érvényesülését vizsgáló bizottság munkájáról Közbesz. vizsg bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
5 H/5497 A nemzeti agrár-és vidékfejlesztés szakmai programjának téziseiről Dr. Nagy Sándor (MSZP), Kuncze Gábor (SZDSZ), Dr. Orosz Sándor (MSZP), Dr. Kis Zoltán (SZDSZ), Dr. Németh Imre (MSZP), T. Asztalos Ildikó (SZDSZ), Gráf József (MSZP), Zatykó János (MSZP), Pásztohy András (MSZP), Lakatos András (MSZP), Simon József (MSZP), Karakas János (MSZP) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
6 T/5467 A behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló 1993. évi IL. törvény módosításáról kormány (gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
7 H/5407 A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szénkészletek energetikai hasznosításával kapcsolatos feladatokról Dr. Tompa Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Dr. Koleszár Lajos (MSZP), Gyárfás Ildikó (MSZP), Dr. Faragó Péter (MSZP) tárgysorozatba vételre vár  
8 J/5309 A mezőgazdasági termelőket sújtó rendkívüli aszálykár kárenyhítési lehetőségeinek vizsgálatáról szóló 28/2001. (V.11.) OGY határozat végrehajtásáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
9 T/5264 A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
10 T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
11 T/5262 A Nemzeti Földalapról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
12 T/5218 A Polgári Törvénykönyv módosításáról szóló 2000. évi LXXXVIII. törvény módosításáról Dr. Rubovszky György (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
13 T/5216 A terrorizmus elleni küzdelemről, a pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések szigorításáról, valamint az egyes korlátozó intézkedések elrendeléséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
14 T/5209 A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség keretében a kiégett fűtőelemek kezelésének biztonságáról és a radioaktív hulladékok kezelésének biztonságáról létrehozott Közös egyezmény kihirdetéséről kormány (gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
15 H/5196 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről kormány (környezetvédelmi miniszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
16 J/5191 Magyarország energiapolitikájáról, valamint a piacnyitásról az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamán kormány (gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
17 H/5186 "Az állami kezelésben lévő díjas autópályák működésével összefüggő egyes feladatokról" szóló 2185/2001. (VII. 20.) Kormányhatározat módosításáról Kovács Tibor (MSZP), Dr. Tompa Sándor (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
18 T/5159 A helyi önkormányzatok 2002. évi új címzett támogatásáról, valamint egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
19 T/5154 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
20 T/5151 A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény módosításáról Básthy Tamás (Fidesz) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
21 H/5149 A harcászati repülő erők fejlesztéséről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
22 T/5141 Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
23 T/5128 A közvetítői tevékenységről kormány (igazságügy-miniszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
24 T/5127 A tőkepiacról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
25 T/5126 A mérésügyről szóló 1991. évi XLV. törvény és a nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény módosításáról kormány (gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
26 T/5117 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX . törvény módosításáról kormány (igazságügy-miniszter) kapcs. módosítók tárgyalása befejezve  
27 T/5102 A társadalmi szervezetek és az alapítványok nyilvántartásba vételére vonatkozó rendelkezések módosításáról, valamint egyes cég-, csőd - és felszámolási eljárási rendelkezésekről (lobby) kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
28 T/5100 A villamos energiáról kormány (gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
29 T/5098 A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (közlekedési és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
30 T/5063 A Nemzetközi Atomenrgia Ügynökség keretében a kiégett fűtőelemek kezelésének biztonságáról és a radióaktív hulladékok kezelésének biztonságáról létrehozott Közös egyezmény kihirdetéséről kormány (gazdasági miniszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
31 T/5059 A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
32 T/5045 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról Koltai Ildikó (Fidesz), Halász János (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
33 T/5042 A takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
34 H/5036 A gyorsforgalmi úthálózat fejlesztési programjának módosításáról Keller László (MSZP), Dr. Tompa Sándor (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
35 H/5030 A felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljairól kormány (oktatási miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
36 J/5029 A felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló 107/1995. (XI.04.) OGY határozat megvalósulásáról kormány (oktatási miniszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
37 T/5001 A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
38 T/4990 A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről kormány (oktatási miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
39 T/4987 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról kormány (környezetvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
40 T/4986 A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról kormány (oktatási miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
41 T/4983 A devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
42 T/4979 A felnőttképzésről kormány (oktatási miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
43 T/4978 A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI.törvény módosításáról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
44 T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
45 J/4937 Az Ügyészség 2000. évi tevékenységéről legfőbb ügyész bizottsági tárgyalás befejezve  
46 J/4930 Beszámoló az atomenergia 2000. évi hazai alkalmazásának biztonságáról Országos Atomenergia Bizottság az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
47 H/4900 Az M3 - M30 autópálya minőségellenőrzésével kapcsolatos nemzetközi szakértői vizsgálat elrendeléséről Keller László (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
48 T/4899 (A magyar nyelvnek) a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények (közzététele során való használatáról) magyar nyelvű közzétételéről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
49 J/4869 A régiók, a megyék és a kistérségek társadalmi, gazdasági és infrastrukturális kapcsolatrendszerének alakulásáról, valamint a régiók lehatárolásának vizsgálatáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
50 J/4782 Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 2000. évi működésének és a központi költségvetés végrehajtásához kapcsolódó tevékenységének ellenőrzéséről Állami Számvevőszék ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
51 T/4649 Budapest és környékének közlekedésfejlesztéséről Dr. Baráth Etele (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Dr. Bakonyi Tibor (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
52 T/4644 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény, a Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény, valamint a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról kormány (szociális és családügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
53 H/4632 A közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 287/1997. (XII.29.) Korm. rendelet módosításáról Kósáné Dr. Kovács Magda (MSZP) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
54 T/4592 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi CIII. törvény módosításáról Mezőgazdasági bizottság ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
55 H/4591 Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság 1999. évi tevékenységéről, a hozzárendelt vagyon változásáról szóló beszámoló elfogadásáról Költségvetési bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
56 J/4590 A Magyar Nemzeti Bank 2000. évi tevékenységéről Magyar Nemzeti Bank az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
57 H/4579 Az adatvédelmi biztos beszámolójának elfogadásáról Emberi jogi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
58 H/4578 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Emberi jogi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
59 H/4539 A munkanélküli ellátások köre felülvizsgálatáról szóló jelentés elfogadásáról kormány (gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
60 J/4538 A munkanélküli ellátások körének felülvizsgálatáról kormány (gazdasági miniszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
61 T/4504 Az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
62 H/4492 A nagy mennyiségben történő cukor felhasználások ellenőrzéséről Zsikla Győző (FKGP) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
63 H/4230 A környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló, Aarhusban, 1998. június 25-én elfogadott Egyezmény megerősítéséről kormány (környezetvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
64 T/4206 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról Font Sándor (MDF), Dr. Kerényi János (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
65 T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról kormány (nemzeti kulturális örökség minisztere) bizottsági tárgyalás befejezve  
66 J/4181 A társulási megállapodás végrehajtásának előrehaladásáról és a további végrehajtásra szolgáló kormányzati intézkedési terv megvalósulásáról, valamint Magyarországnak az Európai Unióba történő integrációja helyzetéről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
67 T/4171 A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról Mezőgazdasági bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
68 T/4169 Egyes törvények környezetvédelmi célú jogharmonizációs módosításáról kormány (környezetvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
69 T/4168 A jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról Dr. Szili Katalin (MSZP), Hegyi Gyula (MSZP) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
70 J/4148 A Magyar Energia Hivatal 2000. évi tevékenységéről Magyar Energia Hivatal bizottsági tárgyalás befejezve  
71 T/4141 A formatervezési minták oltalmáról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
72 J/4139 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2000 január 1. - december 31. közötti idősszakban végzett tevékenységéről Közbeszerzések Tanácsa bizottsági tárgyalás befejezve  
73 J/4131 Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság 1999. évi tevékenységéről, a hozzárendelt vagyon változásáról kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
74 J/4122 A Gazdasági Versenyhivatal 2000.évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról Gazdasági Versenyhivatal bizottsági tárgyalás befejezve  
75 T/4116 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997.évi CIII.törvény módosításáról Zsikla Győző (FKGP) bizottsági tárgyalás befejezve  
76 H/4090 A Magyar Köztársaság és a Horvát Köztársaság közötti Szabadkereskedelmi Megállapodás megerősítéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
77 T/4086 A szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról kormány (oktatási miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
78 T/4084 A Magyar Nemzeti Bankról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
79 T/4083 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
80 T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.) kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
81 T/4014 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről szóló 2000.évi CXLIV.törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
82 J/4006 Az Állami Számvevőszék 2000. évi tevékenységéről Állami Számvevőszék bizottsági tárgyalás befejezve  
83 T/3934 A hírközlésről kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
84 T/3933 A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
85 T/3932 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991.évi IV.törvény módosításáról kormány (gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
86 T/3930 Az állategészségügyről szóló 1995.évi XCI.törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
87 H/3920 A területi folyamatok alakulásáról, a területfejlesztési politika érvényesüléséről és az Országos Területfejlesztési Koncepció végrehajtásáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
88 J/3919 A területi folyamatok alakulásáról a területfejlesztési politika érvényesüléséről és az Országos Területfejlesztési Koncepció végrehajtásáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
89 J/3868 Az adatvédelmi biztos beszámolója a 2000 évi tevékenységről adatvédelmi biztos bizottsági tárgyalás befejezve  
90 J/3866 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa beszámolója a 2000 évi tevékenységről állampolgári jogok országgyűlési biztosa bizottsági tárgyalás befejezve  
91 T/3848 A helyi önkormányzatok 2001. évi új címzett támogatásáról, egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
92 T/3847 Az elektronikus aláírásról kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
93 T/3846 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról kormány (közlekedési és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
94 T/3845 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV.törvényben szabályozott elbirtoklási határidő módosításáról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
95 T/3842 A belkereskedelemről szóló 1978.évi I. törvény módosításáról Dr. Avarkeszi Dezső (MSZP) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
96 T/3831 A munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló 1992. évi XLIV. törvény módosításáról Dr. Kálmán András (MSZP), Molnár Albert (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
97 T/3827 A nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló Európai Megállapodás (AETR) kihirdetéséről kormány (közlekedési és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
98 H/3822 Az Európai Közösség és a Magyar Köztársaság közötti közúti árufuvarozás meghatározott feltételeinek kialakításáról és a kombinált fuvarozás elősegítéséről szóló megállapodás megerősítéséről kormány (közlekedési és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
99 T/3769 A gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvény módosításáról Dr. Szekeres Imre (MSZP), Farkas Imre (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
100 H/3757 A közúti járművek, valamint az azokba szerelhető és/vagy azokon használható tartozékok és alkatrészek műszaki világ-előírásainak kidolgozásáról szóló nemzetközi eggyezményhez történő csatlakozásról kormány (közlekedési és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
101 T/3756 Az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, az 1978. évi 16.törvényerejű rendelettel kihírdetett vámegyezmény módosításáról kormány (közlekedési és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
102 T/3752 A vámtarifáról szóló 1995. évi CI.törvény módosításáról kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
103 T/3746 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
104 T/3740 A fegyverekről, lőszerekről és lőterekről kormány (belügyminiszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
105 T/3707 A külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
106 T/3690 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
107 H/3658 A munkavédelem országos programjáról kormány (szociális és családügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
108 H/3591 A Magyar Nemzeti Bank 1999. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Költségvetési bizottság az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
109 H/3507 Az agrárgazdaság 1999.évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról Mezőgazdasági bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
110 T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról kormány (gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
111 H/3462 A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
112 T/3455 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény módosításáról Egészségügyi bizottság az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
113 H/3409 A vízi úti szállítások helyzetének és a magyar lobogójú hajókkal történő vízi úti szállítások gazdaságára gyakorolt hatásainak vizsgálatára Vincze László (FKGP) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
114 H/3392 Az M0-ás autóút veszélyességének csökkentésével összefüggésben a közúthálózat fejlesztéséről Ecsődi László (MSZP), Dr. Kálmán András (MSZP), Szabados Tamás (MSZP), Ivanics István (Fidesz), Gubicza Tibor (Fidesz), Dr. Balogh László (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
115 H/3366 Az atomenergia 1999. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló beszámolóról Környezetvédelmi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
116 T/3314 A lakástakarék-pénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény, valamint a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
117 T/3313 A szőlő- és gyümölcsös ültetvények összeírásáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
118 H/3306 A mezőgazdasági termelőket sújtó rendkívüli aszálykár kárenyhítési lehetőségeinek vizsgálatáról Tóth Imre (FKGP), Hanó Miklós (FKGP) bizottsági tárgyalás befejezve  
119 J/3301 Az Agrárgazdaság 1999.évi helyzetéről kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
120 T/3269 A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995.évi LIII.tv. mód. kormány (környezetvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
121 T/3263 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.évi LVIII.törvény módosításáról kormány (gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
122 T/3256 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. LVII.törvény módosításáról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
123 T/3255 Egyes közlekedési törvények módosításáról kormány (közlekedési és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
124 H/3220 A nagy mennyiségben történő cukor felhasználásának ellenőrzéséről Zsikla Győző (FKGP) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
125 T/3206 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvény módosításról Perlaki Jenő (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
126 T/3141 Az országgyűlési bizottságok által kért adatok rendelkezésre bocsátásának és a tanúk, szakértők vallomástételének biztosításáról Dr. Salamon László (Fidesz) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
127 J/3132 Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság tevékenységének, a hozzárendelt vagyon alakulásának, privatizációjának és működtetésének ellenőrzéséről - 1999 Állami Számvevőszék bizottsági tárgyalás befejezve  
128 T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
129 T/3105 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló 1999. évi CXXV törvény módosításáról Farkas Imre (MSZP), Jauernik István (MSZP) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
130 T/3029 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997.évi CXXI.törvény módosításáról Mezőgazdasági bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
131 T/3015 A vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény módosításáról Tállai András (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
132 T/3011 Az új szövetkezetekről kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
133 T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
134 T/3008 A Magyar Köztársaság 1999.évi költségvetésének végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
135 T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
136 J/2958 Az atomenergia 1999.évi hazai alkalmazásának biztonságáról MNB Felügyelő bizottsága bizottsági tárgyalás befejezve  
137 H/2951 A Duna-Tisza köze elsivatagosodásának megakadályozásáról Csatári József (FKGP) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
138 T/2947 A zálogjoggal kapcsolatos törvényi szabályozás módosításáról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
139 T/2937 A Nemzeti Földalap feladatairól és jogállásáról (a Nemzeti Földalapról) Dr. Medgyasszay László (MDF) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
140 T/2933 A gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
141 T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
142 T/2929 A kötelező gazdasági kamarai tagság megszűnésével összefüggő cégeljárásról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
143 H/2901 A magyar lobogó alatt és vízen történő árúszállítás Európán belüli versenyhelyzetének a vizsgálatáról Vincze László (FKGP) tárgysorozatba vételre vár  
144 T/2880 A Magyar Közúti Járművezető-Képzők Kamarájáról Dr. Kis Zoltán (SZDSZ), Dr. Lotz Károly (SZDSZ) tárgysorozatba vételre vár  
145 T/2805 Az önálló kereskedelmi ügynöki szerződésről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
146 T/2804 Egyes miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvény módosításról kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
147 T/2770 A gyorsforgalmi úthálózat tízéves fejlesztési programjának megvalósításáért felelős Nemzeti Autópálya Rt. szervezetéről és működéséről Keller László (MSZP), Dr. Veres János (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
148 J/2766 Beszámoló az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bank 1999. évi tevékenységéről Magyar Nemzeti Bank az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
149 T/2755 Egyes miniszterek feladat-és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges tv módosításról kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
150 T/2733 A külügyminiszter feladat- és hatáskörének a külgazdasági feladatokkal történő kiegészítésével összefüggésben szükséges törvénymódosításokról kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
151 J/2669 A Gazdasági Versenyhivatal 1999.évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról Gazdasági Versenyhivatal az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
152 T/2663 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
153 T/2590 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról Dr. Turi-Kovács Béla (FKGP) bizottságnál tárgysorozatba-vételre vár  
154 T/2578 A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról Csatári József (FKGP) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
155 T/2567 A közbeszerzésekről szóló 1995.évi XL. törvény módosításáról Kiss Péter (MSZP), Dr. Kökény Mihály (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
156 H/2566 Az alternatív energiahordozók hasznosításának, támogatásának elősegítéséről Környezetvédelmi bizottság az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
157 J/2557 A Közbeszerzések Tanácsának, a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1999. január 1- december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről Közbeszerzések Tanácsa bizottsági tárgyalás befejezve  
158 T/2543 A helyi adókról szóló 1990.évi C. törvény módosításáról Dr. Juharos Róbert (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
159 H/2532 A mezőgazdasági termelők beszállítói biztonságát garantáló rendszer létrehozásáról Mezőgazdasági bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
160 T/2517 A számvitelről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
161 H/2504 A magyarországi folyók és vizek védelméről Dr. Turi-Kovács Béla (FKGP) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
162 T/2495 A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995.évi XCVI.törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
163 T/2492 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997.évi CXXI-törvény módosításáról Csatári József (FKGP) bizottsági tárgyalás befejezve  
164 J/2488 A társulási megállapodás végrehajtásnak előrehaladásáról és a további végrehajtásra szolgáló kormányzati intézkedési terv megvalósulásáról, valamint általában Magyarországnak az Európai Unióba történő integrációjának helyzetéről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
165 H/2473 A bérlakáskoncepció kidolgozására Kovács László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bakonyi Tibor (MSZP), Francz Rezső (MSZP), Fritz Péter (MSZP), Kertész István (MSZP), Dr. Soós Győző (MSZP), Dr. Veres János (MSZP) tárgysorozatba vételre vár  
166 H/2436 Az állami tulajdonban lévő vagyontárgyakat fenyegető kockázatok kezelésével és egyéb kockázatkezelési kérdésekkel kapcsolatos egyes kormányzati feladatokról Mádi László (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
167 J/2435 Az Állami Számvevőszék 1999. évi tevékenységéről Állami Számvevőszék bizottsági tárgyalás befejezve  
168 T/2432 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi CIII. törvény módosításáról Zsikla Győző (FKGP) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
169 T/2427 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997.évi CXXI.törvény, valamint a hegyközségekről szóló 1994.évi CII. törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
170 J/2421 Az 1999. év végén és a 2000. év elején kialakult belvizek miatti védekezési költségekre a helyi önkormányzatoknak nyújtandó vis maior tartalék, illetve a vízügyi szervek védekezési támogatási előirányzatának megemeléséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
171 T/2401 A gazdasági kamarák feladatainak átadásával összefüggő törvény módosításról kormány (gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
172 T/2377 A villamos energiáról kormány (gazdasági miniszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
173 T/2367 A helyi önkormányzatok 2000. évi új címzett támogatásáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
174 H/2358 A Nemzeti Környezetvédelmi Program 1997-98.évi végrehajtásának helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról kormány (környezetvédelmi miniszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
175 H/2353 A tömeges privatizáció folyamatának lezárásáról Dr. Nagy Sándor (MSZP), Dr. Suchman Tamás (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
176 H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására Környezetvédelmi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
177 J/2281 Az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát veszélyeztető ár- és belvízkárok következményeinek elhárításáról szóló 2303/1998. (XII.30.) Korm. határozat végrehajtásáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
178 J/2260 Az adatvédelmi biztos beszámolója az 1999.évi tevékenységéről adatvédelmi biztos bizottsági tárgyalás befejezve  
179 J/2258 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 1999.évi tevékenységéről állampolgári jogok országgyűlési biztosa bizottsági tárgyalás befejezve  
180 H/2246 A munkanélküli ellátások körének felülvizsgálatáról Foglalkoztatatási bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
181 J/2221 A Nemzeti Környezetvédelmi Program 1997-1998. évi végrehajtásának helyzetéről kormány (környezetvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
182 T/2094 A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény módosításáról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
183 T/2066 A víziközlekedésről kormány (közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
184 T/2061 A vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995.évi C.törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
185 J/2050 A Magyar Energia Hivatal 1998-1999.évi tevékenységéről Magyar Energia Hivatal bizottsági tárgyalás befejezve  
186 T/2034 A hulladékgazdálkodásról kormány (környezetvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
187 T/2030 A műsorelosztás részletes szabályairól (kábeltelevízió) kormány (közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
188 J/2016 A magyar energiapolitikáról szóló 21/1993. (IV.9.) OGY határozat végrehajtásáról kormány (gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
189 H/1999 Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 1997. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Költségvetési bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
190 H/1998 Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 1998. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Költségvetési bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
191 T/1955 A növényvédelemről kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
192 T/1914 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995.évi XXXIX.törvény módosításáról kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
193 T/1894 Az egyes elkobzott dolgok közérdekű felhasználásáról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
194 J/1886 Beszámoló az Országgyűlés részére a júniusi, júliusi rendkívüli esőzés és vihar miatti védekezési és kárelhárítási intézkedésekről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
195 J/1877 Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 1998. évi tevékenységéről kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
196 J/1868 Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 1997. évi tevékenységéről kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
197 T/1848 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
198 T/1845 A Kossuth-díjról és a Széchenyi -díjról szóló 1990.évi XII.tv., valamint a Magyar KT kitüntetéseiről szóló 1991.évi XXXI.tv. módosításáról kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
199 T/1802 A kémiai biztonságról kormány (egészségügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
200 H/1787 A holtágak megóvásával, hasznosításával és rehabilitációjával kapcsolatos feladatokról. Környezetvédelmi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
201 T/1758 Az épitett környezet alakításáról és védelméről szóló 1997.évi LXXVIII.tv.mód kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
202 T/1757 A tervező-és szakértő mérnökök, valamint épitészek szakmai kamaráiról szóló 1996.évi LVIII.törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
203 T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról kormány (szociális és családügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
204 T/1715 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Osztrák Köztársaság Kormánya között Szentgotthárd város környéki magyar-osztrák ipari park vasúti átmenő forgalmáról szóló, Bécsben, 1998. november 24-én aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
205 H/1681 A munkanélküli ellátások körének felülvizsgálatáról Foglalkoztatatási bizottság az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
206 T/1669 A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. számú törvényjavaslat módosításáról. Dr. Kelemen András (MDF), Szászfalvi László (MDF) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
207 T/1660 A szerencsejáték szervezéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
208 T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
209 J/1642 Az agrárgazdaság 1998.évi helyzetéről kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
210 H/1619 A Magyar Nemzeti Bank 1998. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Költségvetési bizottság az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
211 T/1610 A gazdasági kamarákról. kormány (gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
212 T/1517 Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról (érinti még a bányászat, mérésügy, találmányok szabadalmi oltalma. egészségügyi,(dajkaterhesség) közigazgatás korszerűsítés, kormány tagjai,államtitkárok jogállása törvények módosítását) kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
213 J/1514 Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 1998. évi működésének és a központi költségvetés végrehajtásához kapcsolódó tevékenységének ellenőrzéséről Állami Számvevőszék bizottsági tárgyalás befejezve  
214 T/1506 A Magyar Köztársaság 1998.évi költségvetéséről szóló 1997.évi CXLVI.törvény végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
215 T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
216 H/1477 A gazdálkodó szervezetek környezetvédelmi tevékenységéről szóló környezeti jelentés tartalmáról Környezetvédelmi bizottság az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
217 T/1476 A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény módosításáról Környezetvédelmi bizottság az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
218 T/1469 A kis-és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról kormány (gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
219 J/1466 A holtágak megmentésével, rehabilitációjával, védelmével és hasznosításával kapcsolatos feladatokról szóló 24/1997. (III.26.) OGY.határozat végrehajtásáról kormány (közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
220 T/1446 A gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvény, valamint a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról kormány (gazdasági miniszter) módosítók tárgyalása befejezve  
221 T/1404 A szövetkezet gazdálkodásával kapcsolatos ideiglenes szabályozásról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
222 J/1343 Beszámoló az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bank 1998. évi tevékenységéről Magyar Nemzeti Bank az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
223 T/1333 A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény (Ftv.) módosításáról Glattfelder Béla (Fidesz), Dr. Bánk Attila (FKGP), Dr. Medgyasszay László (MDF) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
224 T/1282 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról Dr. Bóka István (Fidesz), Bernáth Ildikó (Fidesz), Lasztovicza Jenő (Fidesz), Dr. Fazekas Sándor (Fidesz), Herényi Károly (MDF), Barkóczy Gellért (FKGP) bizottsági tárgyalás befejezve  
225 T/1240 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
226 T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
227 T/1154 A Polgári Törvénykönyv módosításáról Dr. Csiha Judit (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
228 J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről Közbeszerzések Tanácsa az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
229 T/1107 Az állam tulajdonában lévő vállakozói vagyon értékesítéséről szóló 1995.évi XXXIX.törvény módosításáról Pancza István (FKGP) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
230 H/1095 Nemzeti lakáspolitika kidolgozására és a lakástámogatási rendszer felülvizsgálatára Sasvári Szilárd (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
231 J/1040 A társulási megállapodás végrehajtásának előrehaladásáról és a további végrehajtásra szolgáló kormányzati intézkedési terv megvalósulásáról, valamint általában Magyarországnak az Európai Unióba történő integrációjának helyzetéről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
232 T/999 A távközlésről szóló 1992.évi LXXII.törvény módosításáról kormány (közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
233 T/998 A helyi önkormányzatok 1999.évi új cimzett támogatásáról, a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992.évi LXXXIX.törvény kiegészítéséről, valamint az államháztartásról szóló 1992.évi XXXVIII.törvény módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
234 T/995 A szakképzési hozzájárulásról és a szakképzés fejlesztésének támogatásáról szóló 1996.évi LXXVII.törvény módosításáról kormány (oktatási miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
235 H/994 A Magyar Energia Hivatal 1997-98.évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Környezetvédelmi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
236 J/951 Az Állami Számvevőszék 1998. évi tevékenységéről Állami Számvevőszék bizottsági tárgyalás befejezve  
237 J/947 Beszámoló az Országgyűlés részére a Gazdasági Versenyhivatal 1998. évi tevékenységéről és a verseny törvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról. Gazdasági Versenyhivatal bizottsági tárgyalás befejezve  
238 T/920 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII.törvény módosításáról Szabó Lukács (független) bizottsági tárgyalás befejezve  
239 H/884 Az ár- és belvízkárok megelőzése és a károsultak megsegítése Farkas Imre (MSZP), Jauernik István (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
240 H/881 Koncepció a lakásállomány felújítására és új lakásprogram indítására Farkas Imre (MSZP), Jauernik István (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
241 H/879 Iparpolitikai feladatokról, különös tekintettel a térségfejlesztésre és a foglalkoztatási szempontokra Farkas Imre (MSZP), Jauernik István (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
242 H/878 A kistelepülések tömegközlekedési lehetőségeinek megőrzéséről Farkas Imre (MSZP), Jauernik István (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
243 J/860 Az adatvédelmi biztos beszámolója 1998. adatvédelmi biztos bizottsági tárgyalás befejezve  
244 J/859 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 1998. január 1 - december 31-ig nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa bizottsági tárgyalás befejezve  
245 T/855 A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
246 H/842 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Osztrák Köztársaság között a Szentgotthárd városkörnyéki magyar-osztrák ipari park vasúti átmenő forgalmáról szóló, Bécsben, 1998. november 24-én aláírt Egyezmény megerősítéséről. kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
247 T/813 Az agrárpiaci rendtartásról szóló 1993.évi VI..törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
248 T/758 A közbeszerzésekről szóló 1995.évi XL törvény módosításáról kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
249 T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
250 T/756 A földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993.évi II.törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
251 T/755 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997.évi CXXI. törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
252 T/718 Az általános mezőgazdasági összeírásról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
253 T/669 Szabálysértésekről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
254 T/646 A magyar közúti járművezető-képzők kamarájáról és a szakképesítési tevékenységről Dr. Latorcai János (Fidesz), Gyimóthy Géza (FKGP) tárgysorozatba vételre vár  
255 J/515 A Magyar Energia Hivatal 1997-98. évi tevékenységéről kormány (gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
256 T/499 A területszervezési eljárásról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
257 T/486 A halászatról és horgászatról szóló 1997.évi XLI.törvény módosításáról Danka Lajos (FKGP), Dr. Pap János (Fidesz), Ékes József (MDF) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
258 H/474 A privatizációs folyamat átfogó értékelését végző eseti bizottság létrehozásáról Dr. Nagy Sándor (MSZP), Kovács László (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
259 T/459 A Nemzeti Biztonsági Felügyeletről kormány (a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
260 T/458 Az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
261 T/457 A külföldiek önálló vállalkozóként történő gazdasági célú letelepedéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
262 T/338 A miniszterek feladat-és hatáskörének változásával, valamint az Ifjusági és Sportminisztérium létrehozásával összefüggésben szükséges törvénymódosításról kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
263 T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
264 H/322 A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett területek besorolásának feltételrendszeréről szóló 30/1997. (IV.18.) OGY határozat módosításáról Rajcsányi Péter Kálmán (Fidesz), Dr. Rapcsák András (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
265 T/317 A halászatról és horgászatról szóló 1997.évi XLI. törvény módosításáról Danka Lajos (FKGP), Dr. Pap János (Fidesz), Ékes József (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
266 T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól kormány (egészségügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
267 T/276 A személyi jövedelemadóról szóló 1995.évi CXVII. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
268 T/274 A gépjárműadóról szóló 1991.évi LXXXII.törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
269 T/273 A helyi adókról szóló 1990.évi C. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
270 T/223 Az általános forgalmi adóról szóló 1992.évi LXXIV.törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
271 T/207 A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996.évi LXXXI.törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
272 H/206 A gazdasági kamarákra vonatkozó törvényi szabályozás felülvizsgálatáról Nógrádi László (Fidesz), Dr. Sümeghy Csaba (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
273 T/202 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997.évi CIII.törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
274 T/171 A gazdasági társaságokról szóló 1997.évi CXLIV.törvény módosításáról Dr. Dorkota Lajos (Fidesz), Kósa Lajos (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
275 T/164 A környezetvédelmi termékdíjról , továbbá egyes termékek környzetvédelmi termékdíjáról szóló 1995.évi. LVI. törvény módosításáról kormány (környezetvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
276 T/163 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
277 T/162 A frekvenciagazdálkodásról szóló 1993.évi LXII.törvény módosításról kormány (közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
278 T/161 A közúti közlekedésről szóló 1988.évi I.törvény módosításáról kormány (közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
279 T/122 A közraktározásról szóló 1996.évi XLVIII.törvény módosításáról kormány (gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
280 T/102 A védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997.évi XI.törvény módosításáról Dr. Bakonyi Tibor (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
281 T/81 A közbeszerzésekről szóló 1995.évi XL. törvény módosításáról Dr. Magyar Bálint (SZDSZ), Dr. Demszky Gábor (SZDSZ) bizottsági tárgyalás befejezve  
282 J/57 Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. hozzárendelt vagyonnal kapcsolatos 1997. évi tevékenységének ellenőrzéséről Állami Számvevőszék bizottsági tárgyalás befejezve  
283 T/43 Az államháztartásról szóló 1992.évi XXXVIII.törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
284 T/42 A Magyar Köztársaság 1997.évi költségvetéséről szóló 1996.évi CXXIV.törvény végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
285 T/40 A kincstári vagyonért való miniszteri felelősség rendjének megváltoztatásához szükséges törvénymódosításokról kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
286 J/36 Jelentés az Állami Számvevőszék 1997.évi tevékenységéről Állami Számvevőszék bizottsági tárgyalás befejezve  
287 J/7 A Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről Magyar Nemzeti Bank bizottsági tárgyalás befejezve