Készült: 2019.11.18.08:19:14 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

118. ülésnap (2011.10.11.), 54. felszólalás
Felszólaló Dr. Répássy Róbert (Fidesz)
Beosztás közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 1:52


Felszólalások:  Előző  54  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Az előbb valóban nagyon röviden tudtam csak kifejteni azt az álláspontomat, hogy az a bizonyos hatáskörcsorbítás, hatáskörszűkítés, amit most Lamperth Mónika ismét megemlített, felhozott, arra éles válasz volt a május 6-án kelt alkotmánybírósági határozat, amelyben adótörvényt bírált el az Alkotmánybíróság, és fogalmazzunk úgy, hogy meglehetősen kreatívan az emberi méltósághoz való alapvető joggal vetette össze az adótörvényt.

Idéztem Paczolay elnök úrnak azt a mondatát, hogy végül is úgyis az alkotmánybírók mondják meg, hogy mi a jog. Ez természetesen nem teljesen így van, ha itt lenne az elnök úr, elmondanám, hogy szerintem ez egy túlzó mondat, mert például az alkotmánybírák is, akik kisebbségben szoktak maradni a döntésben, közzéteszik a különvéleményüket, tehát úgy látszik, hogy az alkotmánybírák kisebbségének is van véleménye arról, hogy mi a jog, meg a többségüknek is van véleménye arról, hogy mi a jog.

De térjünk vissza ahhoz a problémához, amit ön felvetett. Nekem az az állításom, majd ezt az idő igazolja, hogy ez a bizonyos hatáskörszűkítés a gyakorlatban nem működik, nem jelent valódi szűkítést. Amennyiben az Alkotmánybíróság akarja, akkor úgy értelmezheti az adótörvényeket, hogy joga van felülbírálni. Majd lássuk meg, hogy ezt hogyan fogja tenni az Alkotmánybíróság. Egy esetben már precedens szolgált erre, precedens van erre, igaz, egy másik esetben meg elutasította az Alkotmánybíróság hasonló pénzügyi tárgyú törvény felülvizsgálatát.

Tehát kissé relatívan kell azt a bizonyos hatáskörszűkítést értelmeznünk, azért, mert nagyon helyesen az Alkotmánybíróságot már senki nem fogja felülbírálni abban, hogy vajon van-e hatásköre a törvény utólagos normakontrolljára, vagy nincs hatásköre. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokból.)




Felszólalások:  Előző  54  Következő    Ülésnap adatai