Készült: 2019.10.19.23:01:25 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

192. ülésnap (2012.05.21.), 6. felszólalás
Felszólaló Horváth István (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előtti felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:02


Felszólalások:  Előző  6  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

HORVÁTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Egy kiemelkedően fontos kérdésben szeretnék szólni, amelyet joggal övez igen komoly érdeklődés: itt az ideje, hogy végre tiszta vizet öntsünk a pohárba, és egyértelművé tegyük, hogy mi a helyzet a magyar agráriumban, mi a helyzet nemzeti kincsünkkel, a földdel.

Mindannyian láthatjuk, hogy az utóbbi hetekben támadások érték a magyar agrárpolitikát, amelynek eredményeként a sajtó is gyakran foglalkozott ezzel a kérdéssel. De talán ne szaladjunk ennyire előre, inkább vegyük számba, mivel kell szembesülnünk, amikor a magyar vidék helyzetéről beszélünk.

Mindannyian jól tudjuk, hogy Magyarország felemelkedésének egyik kulcskérdése a vidék felemelkedése, a vidéken élő és gazdálkodó emberek, családok boldogulása. Azt is mondhatnánk, húzóágazatként erős mezőgazdaságra, erős vidékre kell építeni hazánk jövőjét. Tisztában vagyok vele, hogy egyik pillanatról a másikra képtelenség eltüntetni hosszú évek, évtizedek szakmai hibáit, nem lehet a negatív folyamatokat egykönnyen megfordítani. Hiszen gondoljunk csak bele, mekkora károkat okozott az a korábbi gondolkodás, amely a hazai agrárvállalkozások helyett a külföldi multikat támogatta, gyakorlatilag totális függőséget és kiszolgáltatottságot okozva ezzel a magyar emberek, a magyar gazdák számára. Leépítették a feldolgozóipart, elherdálták a megmaradt nagy állami agrárcégek vagyonát, amelyek tisztes megélhetést biztosítottak több tízezer magyar embernek.

A korábbi évek hibás agrárpolitikai elképzelései miatt nagymértékben visszaesett a haszonállattartás, olyan sikerágazatokat taszítva pusztulásba, mint a baromfi vagy a sertés. Ennek eredményeként most ezen szükségleteink jelentős részét külföldi importból kényszerülünk megoldani, ami viszont magában hordoz egyfajta minőségi kockázatot is - elég, ha csak a dioxinnal szennyezett sertéshús vagy a fertőzött uborka esetére gondolunk. Óriási munka kellett ahhoz, hogy a magyar családok ne találkozzanak ezekkel a termékekkel.

A gazdák és termelők kivételével sokan járnak jól azzal, hogy a megmaradt termelés alapanyagaiból külföldön lesz konyhakész termék. Korábban az agrárium kitörési pontjainak megkeresése helyett jól szabott, drága öltönyben érkező felszámolók vették át az irányítást, padlóra küldve a kis- és közepes gazdaságokat, nemegyszer családi tragédiákat előidézve. És akkor még nem beszéltünk az agrárdiplomácia hanyatlásáról, amelynek eredményeként elvesztettük a közel- és távol-keleti partnereink nagy részét, kihasználatlanul hagyva olyan piacokat, mint Kína vagy Oroszország. Óriási hibák ezek, amelyek kijavításához idő kell.

Mindezen hibák kijavításának állt neki 2010 nyarán az újraszervezett Vidékfejlesztési Minisztérium, kiindulópontként meghatározva a családi gazdaságok, a helyben lakó gazdák állami földhöz jutásának gondolatát. Eltelt két év, és hiába látjuk a sikereket, egyre-másra kritikus hangokkal találkozunk. Mintha nem ugyanazon országról beszélnénk, mintha egy előválasztási kampány zajlana, amelynek tétje: sikerül-e végre azoknak is vidéki bázist építeni, akik eddig nem voltak képesek erre. Jól látszik, nem mindenki örül annak, hogy immár több mint 16 ezer hektáron majd' ötszáz nyertes pályázóval sikerült korrekt bérleti szerződést kötni a földterületek hasznosítására (Babák Mihály: Úgy van!), olyan gazdákkal, akik vállalják az állattartás kötelezettségét, egyúttal munkahelyet adva több ezer magyar embernek. Szeretném egyértelművé tenni: a gazdák becsülettel végzik munkájukat, és ahová még nem tette be koszos lábát az alantas hangulatkeltés, ott minden normális mederben folyik. (Babák Mihály: Úgy van! - Taps a kormánypártok soraiban.)

Tisztelt Ház! Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy korábban mi volt a jellemző földkérdésben, hogyan és miként lehetett földhöz jutni. Nem az volt a kérdés, hogy hány száz nyertese lesz az állami földek haszonbérbe adásának, hanem az, hogy kettő vagy három zöldbáró kap több ezer hektár földet akkor jelképes összegért, általában egy forintért. 15-20 évre játszották ki a földeket. Most mindenkinek 1250 forintot kell fizetni aranykoronánként. Akkoriban egy-egy cég gazdálkodott ezekhektáros területeken - most az átlag nyertes pályázó 37 hektárt kap.

Tisztelt Miniszter Úr! Arra kérem, adjon tájékoztatást, mi a helyzet az állami földek haszonbérbe adásának mai gyakorlatával kapcsolatban, és hol tart a magyar mezőgazdaság. Végre öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és várom válaszát. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  6  Következő    Ülésnap adatai