Készült: 2024.03.29.08:47:27 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

59. ülésnap (2010.12.13.), 338. felszólalás
Felszólaló Mandur László (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 7:10


Felszólalások:  Előző  338  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én egy másik szempont szerint szeretném megközelíteni az alkotmánymódosítás kérdését, nem belemenve természetesen a médiatörvénynek nevezett előterjesztés vitájába, mert hiszen nyilván az alkotmánymódosítás alapvetően erről szól, de nem azt a törvényt szeretném vitatni.

Először is szeretném jelezni a képviselőtársaimnak és az előterjesztőnek is, hogy usque 4 órával ezelőtt szavaztunk annak a törvénynek a módosító javaslatairól, ami miatt egyébként az alkotmánymódosítás is itt szerepel az asztalon. Ahogyan az előterjesztő, Rogán képviselő úr is érvelt, azt mondta, hogy van három olyan díjkérdés, -típus, ami miatt lényegében ezt az alkotmánymódosítást meg kéne tenni, ami önmagában kicsit sovány malasztnak tűnik ahhoz, hogy egy alkotmányt módosítsunk, mert valami három díjtételről van szó.

Nos, ha ez az alapvető oka a dolognak, akkor nyugodtan vissza lehet vonni ezt az alkotmánymódosítást, ugyanis figyelmébe ajánlom, hogy a kiegészítő módosító javaslatok bizottsági ajánlásában a 26. pont ezeket a díjakat kiveszi, és most szavaztuk meg a Fidesz többségével, és ezt a kormány rendeleti hatáskörébe utalta. (Közbeszólásra:) Hát, ez van, tehát nincs oka ennek az alkotmánymódosításnak innentől fogva, tehát fölöslegessé vált a történet. Ez van! Önök szavazták meg, nagyon sajnálom, tehát okafogyottá vált ez a történet, de figyelmükbe ajánlanám a bizottsági ajánlást nem a kiegészítő módosító javaslatokra vonatkozólag, ez pedig a 354., az önök támogatott sorában szavaztuk meg.

Azért hívom föl a figyelmet, mert az ugyan nincs benne, de pont ez a lényeg, ugyanis az az ajánlás nincs elfogadva, és az tartalmazta hosszasan azt, hogy hogyan került volna át egyébként a médiahatósághoz mindez a jogkör. Ez tehát így függ össze, kérem szépen, tehát ez volt az akarat, ezt meg is szavaztuk usque 4 órával ezelőtt. Innentől kezdve a dolog lényegében eldőltnek tekinthető. Tehát még egyszer ismétlem, hogy a dolog okafogyottá vált.

Ha még ezek után is azt mondanánk, hogy fönt kéne tartani, amit nem értek, hiszen az volt az érv, hogy három díjtípus miatt egy egész alkotmányt módosítsunk, és emeljük be ezt a hatóságot az alkotmányba, a VII/B. fejezetébe, és bontsuk ki mindezeket, akkor azt kell feltételeznünk, hogy nyilván más szándék vezérli ezt, hiszen ha belekerül az alkotmányba, onnantól kezdve lényegében már csak a törvényt kell különféle módon módosítani a későbbiekben, ami sorozatosan ad rendeletalkotásra fölhatalmazást a médiahatóságnak, amit viszont más szempontból tartanánk teljesen elfogadhatatlannak, és ha úgy tetszik, igen furcsának, hiszen itt egy különleges jószágról van szó, ami nem egyszerű pénzpiaci felügyeleti vagy esetleg versenyhivatali kérdés, ami nincs az alkotmányban, vagy még sorolhatnánk, hiszen a média területe, a sajtó területe nagyon speciális terület. Magában foglalja nyilván a sajtószabadság, a szólásszabadság kérdésköreit, ennek korlátozási lehetőségeit, és a törvényt mindannyian ismerjük, hiszen nemrég itt vitattuk, és nemrég szavaztunk a módosító javaslatokról is, hogy milyen hatásköröket gyakorolhat egyébként maga a hatóság és a miniszterelnök által kinevezett hatóság elnöke.

Azokban a kérdésekben, amiket mi gumiszabályoknak hívtunk, és aminek nyomán megnyílik a lehetősége ennek a bizonyos hatóságnak arra, hogy különféle módon szankciókat is vessen ki a média világára, és hogy konkrétan mit jelentenek ezek a szankciók, és milyen büntetéseket hogyan lehet kiszabni, az pedig eléggé nyitottá vált, és maga a hatóság és elnöke szabályozhatja majd valószínűleg valamilyen eszközzel a kezében, ami nyilván valami rendeletalkotás lehet, aminek az alapján majd döntéseket is hozhatnak.

Ezt a helyzetet az alkotmány alapján, ha bekerülne, nyitott helyzetté tennénk, tehát az alkotmányból a későbbiekben mindez levezethetővé válik. Lényegében innentől fogva csak a médiatörvényben kell olyan módosításokat végrehajtani, aminek eredményeképpen a teljes média területére kiterjeszthetővé válik a hatóság elnökének, a hatóságnak a rendeletalkotási jogköre, és itt most teszek három pontot, hiszen az nyilván szabályozási kérdéssé válik, hogy kinek milyen hatósági jogköröket adunk a későbbiekben.

Miután nem vagyok jogász és főleg alkotmányjogász nem, az itt elhangzott aggályokkal egyébként mint politikus, mint parlamenti képviselő, messze egyetértek, hogy amennyiben még ezt a hatóságot be akarnánk emelni az alkotmány keretei közé, az egész rendszerét végig kéne gondolni annak, hogy az ilyen típusú hatóságok, amelyek mint állam az államban viselkedhetnek, milyen korlátok között viselkedhetnének mint állam az államban, és egyáltalán van-e helyük ebben a jogrendben, beemeljük-e azokba a magasságokba, amely az Országgyűlés, a kormány, a miniszterek és az önkormányzatok rendeletalkotási, jogszabály-alkotási körét jelenti, vagy pedig ők is azon korlátok között kell hogy működjenek, ami nem teszi számukra lehetővé azt, hogy jogszabályokat alkothassanak. De ebbe a részébe nem mennék bele, illetve a médiatörvény további részeibe sem mennék bele.

Úgyhogy még egyszer elmondanám azt, hogy miután okafogyottá vált az usque 4 órával ezelőtti módosító javaslatok megszavazásával az alkotmányba való beemelése ezeknek a passzusoknak, ezért azt kérném tisztelettel az előterjesztőktől is, hogy nyugodtan vonják vissza a javaslatokat, mert hiszen amit önök ezzel célozni kívánnak, ez lényegében a szavazásokkal eldőlt, a dolog okafogyottá vált, és fogadják meg a kormány javaslatát és álláspontját, aki azt mondta, hogy ha ilyen kérdésekkel kívánnánk foglalkozni, térjünk majd vissza vagy térjenek önök vissza az új alkotmány készítésébe, és akkor valahogy próbáljuk ezt a dolgot a helyére tenni.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  338  Következő    Ülésnap adatai