Készült: 2021.05.14.20:46:53 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

234. ülésnap (2012.11.06.),  18-142. felszólalás
Felszólalás oka politikai vita lefolytatása
Felszólalás ideje 5:13:27


Felszólalások:   18   18-142   142-150      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Megkérem önöket, foglalják el a helyüket. (Zaj.) Megvárom, míg elfoglalják a helyüket. (Zaj.) Tisztelt Képviselőtársaim! Foglalják el a helyüket, hogy a biztos határozatképesség előálljon.

Indítványozom tehát, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára az egyes törvényeknek a pénzügyi jogok biztosával összefüggő módosításáról szóló T/8989. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 236 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett részletes vitára bocsátotta.

Soron következik az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes sürgős eljárásban történő határozathozatala. Az előterjesztés T/8990. számon, a kijelölt bizottság ajánlása pedig T/8990/4. számon a hálózaton elérhető.

Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztői zárszó a vita végén már elhangzott, így most a határozathozatal következik. A kijelölt bizottságban a benyújtott módosító javaslatok nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, és ezekről a határozati házszabályi rendelkezések 128/D. § (2) bekezdése alapján szavazás sem kérhető. Most a határozati házszabályi rendelkezések 128/D. § (3) bekezdése értelmében a zárószavazás következik.

Kérdezem önöket, elfogadják-e az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény módosításáról szóló előterjesztést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 228 igen szavazattal, 24 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjenek meg egy - mondjuk így - szolgálati közleményt. Kérjük a képviselőket, hogy a IX. kapu elől legkésőbb délig vigyék el az autójukat, mert a libanoni elnök delegációja érkezik. Az ott maradó kocsikat el fogják szállítani. Köszönöm. (Zaj.)

Tisztelt Országgyűlés! Most politikai vita következik. Rogán Antal fideszes képviselő úr és a támogató képviselők "Kit terhel a felelősség - az államadósságról és annak okairól" címmel politikai vita megtartását kezdeményezték. Az indítványt V/8837. számon kapták kézhez.

Engedjék meg, hogy ismertessem a vita menetét. Elsőként a kormány képviselőinek nyilatkozatára kerül sor, összesen 30 perces időtartamban. Ezt követően az egyes képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalása következik 20 percben. Majd a további képviselői felszólalásokra van lehetőség a rendelkezésre álló időkeretben. Az üléstermi információs táblán az érdeklődők folyamatosan figyelemmel kísérhetik az időkeretek felhasználását. Végül a kormány képviselője 15 percben válaszol a vitában elhangzottakra.

Engedjék meg, hogy emlékeztessem önöket az időkeretes vita fontosabb szabályaira. A vita közben felszólaló kormánytag beszédideje a kormánypárti képviselők idejébe beleszámít. Vita közben a kétperces felszólalásokat - a személyes érintettségre történő reagálás kivételével - természetesen bele kell számítani az időkeretbe. Az ügyrendi felszólalásokat nem kell az időkeretbe beszámítani.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az időkeret felhasználását időmérő szoftveren rögzítjük. Kérem a jegyzőket, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel, majd a vita végén hitelesítsék azt.

Mielőtt megkezdenénk a vitát, felkérem Tiba István jegyző urat, ismertesse az egyes időkereteket.

DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A 4 óra 20 perces időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 88 perc; az MSZP képviselőcsoportjának 47 perc; a KDNP képviselőcsoportjának 42 perc; a Jobbik képviselőcsoportjának 45 perc; az LMP képviselőcsoportjának 30 perc; a független képviselőknek pedig 8 perc áll rendelkezésre. A frakciók részére biztosított időkeretek magukban foglalják a 20-20 perces vezérszónoki felszólalások idejét is.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a kormány vitanyitójára kerül sor. Megadom a szót Matolcsy György úrnak, nemzetgazdasági miniszternek. (Dr. Józsa István: Orbánról volt szó.) Öné a szó, miniszter úr.

DR. MATOLCSY GYÖRGY nemzetgazdasági miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindenekelőtt is köszönöm frakcióvezető úrnak, hogy kezdeményezte a mai politikai vitanapot. Köszönöm azért, mert - ki hinné? - még mindig vannak olyanok, akik számára az államadósság elleni küzdelem nem számít. (Derültség az MSZP soraiban. - Dr. Józsa István: Nincs gazdasági teljesítmény.)

Engedjék meg, hogy azzal kezdjem, hogy akinek akkora adóssága van, mint Magyarországnak, annak esélye sincs visszafizetni. (Dr. Józsa István: Ilyen kormányzás mellett nem is.) Annak minden polgára végül is szegény. Ilyen adósság terhe alatt mindenki szegény. Aki adós, az nem lehet szabad ember; az fogoly, foglya az adósságnak, a hitelezőinek is, a bankároknak is foglya. Nem dönthet szabadon, nem élhet úgy, ahogy ő akar élni, úgy kell élnie, ahogy a hitelezői diktálják. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból, köztük Nyakó István: 47 ezerből meg lehet élni?) Szerte Európában, az Európai Unióban ezt látjuk. (Zaj, közbekiáltások az MSZP soraiból, köztük Nyakó István: 47 ezerből meg lehet élni, miniszter úr?)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim!

DR. MATOLCSY GYÖRGY nemzetgazdasági miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr.

ELNÖK: Lehetőség nyílik önöknek a megfelelő időkeretben ezt a kérdést házszabályszerűen föltenni. Köszönöm.

DR. MATOLCSY GYÖRGY nemzetgazdasági miniszter, a napirendi pont előadója: Akinek akkora adóssága van tehát, mint Magyarországnak, az államnak, a családoknak, a vállalkozásoknak és az önkormányzatoknak, az kiszolgáltatott, megalázott, meggyötört, és meg is zsarolhatják. (Dr. Józsa István: Matolcsynak kiszolgáltatott.) Ez történik velünk is, időnként a pénzpiacok zsarolnak bennünket, gyötörnek minket, támadnak minket.

Tudom, sokan gondolják úgy, hogy az Európát négy éve sújtó válság miatt vagyunk mi, magyarok ilyen helyzetben, amiben vagyunk. Az igazság azonban az, hogy az európai válság csak súlyosbította, mégpedig rendkívüli módon súlyosbította ezt a körülményt. Magyarországot nem a nemzetközi válság rogyasztotta térdre, hanem az eladósodottság, ami már jóval a válság előtt elkezdődött. A 2008-ban érkező válság nálunk már csak egy eladósodott, a végletekig leromlott, legyengült országot és egy leállt gazdaságot talált.

(10.00)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ma minden bajunk, ami nem magántermészetű, nem egészségi vagy családi, tehát minden bajunk elsősorban és legfőképpen az eladósodottságból fakad. Igaz ez az állami, a családi, az önkormányzati és a vállalati adósságokra. Nincs magyar ember, akinek a személyes életét ne érintené, mégpedig rosszul, a hétköznapjait ne keserítené meg ez az adósság. Ha arra gondolunk, hogy 1300 milliárd forintnyi kamatot kell fizetnie az államnak az államadósság után, akkor azt látjuk, hogy ez valóban minden ember zsebéből nagyon jelentős összeget vesz ki.

Mindenekelőtt azért fel kell tenni azt a kérdést, hogyan történhetett ez meg velünk, magyarokkal, hogyan kerültünk ebbe a csapdába, ebbe a helyzetbe. Emlékszünk, hogy az 1990 előtti állam már egyszer eladósította Magyarországot. Az 1970-es, 1980-as évtizedben Magyarországon egy olyan 22 milliárd dolláros államadósság halmozódott fel, amelyet szintén nagyon nagy mértékben az emberekre terheltek. Kezdetben ez egy 4 milliárd dolláros hitelfelvétel volt, de a kamatok, mint a hógolyó, egyre nagyobbra duzzasztották az államadósságot. Most is éppen ez történik.

A rendszerváltás után éppen ezért, rögtön 1990 után, talán már egy kicsit előbb, a Kerekasztal idején létrejött egy ki nem mondott, írásban nem rögzített, de mindenki által sokáig, 2002-ig betartott egyezség, megállapodás, az pedig úgy szól: többet velünk ez nem történhet meg; többet bennünket, magyarokat úgymond jóléti céllal, fogyasztási céllal - tehát nem beruházásokra - nem adósíthatnak el. Ez egy olyan egyezség volt, amit a polgári kormány előtti kormányok is betartottak, mi pedig 1998-2002 között igen jelentősen, 57 százalékról 52 százalékra csökkentettük az akkori bruttó hazai termékhez mért államadósságot.

Egy kicsit játsszunk el a gondolattal - keserű a gondolat -, mi lett volna akkor, ha 2002-ben az Orbán-kormány folytathatja az adósságcsökkentést. Korábban 4 év alatt évi 1 százalékkal sikerült lefaragni az államadósságból. Ha 8 év alatt folytatni tudtuk volna ezt, akkor bizony 45 százalék körül lenne 2010 körül, ma pedig még alacsonyabb szinten lenne Magyarország államadóssága. Azon a szinten lenne, ahol a versenytársaink, a visegrádi országok államadósságszintje, mert ott a románoké 40 százalék alatt, a szlovákok, csehek adóssága 40-50 százalék között van, a lengyeleké pedig 50-55 százalék között. Ott lennénk, abban a táborban! Hát, nem ez történt. 2002 után egy váratlan fordulat történt. Az MSZP győzelmével 2002-től bankárok, milliárdos üzletemberek kerültek kormányra. Azonnal, szinte az első pillanatban felrúgták a korábbi, a rendszerváltás alapmegállapodásának tartott egyezséget, azonnal felrúgták, és elkezdtek nyakló nélkül felvenni hiteleket. Valójában ez tette tönkre Magyarországot 2002-2008 között, és akkor megérkezett a 2008-as válság, és tovább súlyosbította a helyzetet.

A válság időpontjáig már az MSZP-kormányok 52 százalékról 70 százalékra növelték a magyar államadósság bruttó hazai termékhez mért arányát. Döbbenetes ugrás! És utána az akkori valutaalapi-uniós megállapodás következtében ez 70 százalékról 82 százalékra ugrott fel. 8 éven át tehát a szocialista kormányok eladósították az országot. Így jutottunk most oda, hogy a kormányváltáskor, 2010 közepén Magyarország nem egy 45 százalék, 40 százalék, 40 százalék alatti államadóssággal nézett szembe, hanem egy 80 százalék feletti, 82 százalékos, a mai árfolyamon 85-86 százalékos államadóssággal. Ez már közelében van annak a 90 százalékos szintnek, ami fölött reménytelen minden közgazdasági iskola szerint az államadósság csökkentése. Nemcsak az országot adósították azonban el 2002-2010 között a baloldali kormányok, nemcsak ezt tették, hanem eladósítottak lényegében mindenki mást, az önkormányzatokat, 1200 milliárdra ugrott fel az önkormányzati adósság, eladósították a vállalkozásokat - csak a vállalkozások devizahitelei 1800 milliárd forintot érnek forintban -, és persze eladósították a családokat. Éppen az ellenkezője történt tehát, mint amivel az embereket Európa-szerte, különösen Magyarországon hitegették évtizedeken keresztül.

Emlékezzünk csak vissza, hogy a haladás nevében azt mondták, minél több hitel, annál jobb lesz, minél jobban eladósodsz, annál jobban fogsz élni. Hát, pont fordítva történt! Minél jobban eladósították az országot, ráadásul külföldi devizában, ráadásul külső pénzügyi függés során az állampapírok területén is, ráadásul a családokat, önkormányzatokat és a vállalkozásokat is, annál rosszabbul éltek. Tehát nem igaz az a több évtizedes, Magyarországon is 2002-2010 között hangoztatott baloldali és a liberális közgazdaság alaptétele, miszerint minél több az adósságod, hiteled, annál jobban jársz, adósodj csak el; na persze, ez nem neked jó, hanem a bankoknak. Tehát azt hitették végül is el az emberekkel, hogy a modern világban egyre kevesebb munkából jobban lehet élni, mert ha munka helyett hitelt veszel fel, akkor egyre kevesebb munkával, egyre jobban eladósodva, azt mondták, jobban fogsz élni. Ennek éppen az ellenkezője igaz: aki nem a munkára építi a gazdaságot és a társadalmat, az elveszett, az rosszabbul él.

Igen ám, de miért is történt ez? Végül is miért történt az eladósodás? Ezzel bizony - ez egy politikai vitanap - mondjuk ki, az akkori baloldali kormányok szavazatokat vásároltak, népszerűséget vásároltak, lelkeket vásároltak, de ennek nagy az ára.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Igen tisztelt Elnök Úr! Ma már mindenki látja, érzékeli itt Európában, különösen az Európai Unióban, különösen az eurózónában, hogy ez egy totális megtévesztés volt, hiszen éppen a fordítottja történt. Ma az emberek azt érzékelik szerte Európában, hogy egyre több munkával egyre nehezebb megélni, mert a legtöbb időben nem maguknak, hanem másoknak, mégpedig a hitelezőiknek dolgoznak. Aki el van adósodva, annak nagyon sok időt, energiát kell arra fordítania, hogy a kamatokat kifizesse; másoknak dolgoznak, és a megkeresett pénzüket, a pénzük legnagyobb részét, a magyar állam esetében a teljes személyi jövedelemadó-bevételt, 1300 milliárd forintot kell az államadósság utáni kamatfizetésre költeni. Ez az oka annak, hogy ma - reményeim szerint ma még - sokan úgy érzik, nincs értelme reggel korán felkelni dolgozni, hajtani, menni előre, dolgozni, mert nem lehet kijönni hó végéig a fizetésből. Ha a rezsiszámlákat kifizetik, több millió magyar polgártársunk van ebben a helyzetben, alig marad ennivalóra.

Föl kell tennünk azonban, tisztelt elnök úr, azt a kérdést, hogy hová is lett ez az irdatlan mennyiségű hitel, hová ment a pénz, hová tűnt el a pénz, merthogy eltűnt. Fölvették az irdatlan hiteleket, de mire is fordították 2002-2010 között a baloldali kormányok? A magyar gazdaság élénkítésére, növekedésre, bővítésre? Hát nem, mert a magyar gazdaság teljesítménye folyamatosan csökkent a Gyurcsány-Bajnai-korszakban. 2003-2008 között a magyar gazdaság szerepelt a legrosszabbul a térségben, ezen belül a visegrádi országokban. Növekedésre biztos nem költötték, mert az egyre rosszabb lett. Munkahelyeket teremtettek? Ez a másik lehetőség. Nem volt ugyan növekedés, kicsi volt, a legrosszabb növekedés volt a térségben, miközben 2000 körül Magyarország növekedett a leggyorsabban a térségben, háromszor, majd 2002-ben négyszer gyorsabban nőttünk, mint az uniós átlag.

(10.10)

Hát ez 2003 után nem így volt, a legrosszabbak lettünk a térségben. Jó, nem volt növekedés - de volt-e új munkahely? Ó, nem, új munkahelyeket nem teremtett a hitelből, az eladósodásból a 2002 utáni három baloldali kormány, hiszen 5,6 százalékról fölment a munkanélküliség, 240 ezer munkahely szűnt meg nyolc év alatt - emlékeztetnék arra, hogy most két és fél év alatt 160 ezer új munkahellyel bővült Magyarországon a foglalkoztatás -, és a foglalkoztatási ráta is romlott. A munkanélküliség tehát kétszámjegyű lett, meghaladta a 12 százalékot, 5,6 százalékról 12 százalékra romlott. Azt mondhatjuk tehát, hogy munkahelyteremtésre biztosan nem költötték ezeket az irdatlan hiteleket. Esetleg támogatták a családokat? Nem mondhatnám, hiszen csökkentették a gyes és a gyed időtartamát, tehát elvették a családoktól a pénzt. Nyugdíjemelésre költöttek? Ezt sem mondhatnám, mert elvették a 13. havi nyugdíjat. Esetleg béreket emeltek? Nem mondhatnám, mert befagyasztották a közalkalmazottak bérét, majd elvették a 13. havi bérüket. Esetleg otthonteremtésre költötték? Sajnos ezt sem mondhatnám, hiszen szétverték az Orbán-kormány által 2000 februárjában indított első otthonteremtési programot. Először szétverték, majd az ingatlanadó kivetéséről döntöttek otthonteremtés helyett. Sem az ország, tisztelt elnök úr, sem a gazdaság, sem az emberek nem láttak semmit a temérdek felvett hitelből. Az égvilágon semmit, csak később a terheit.

Még egyszer tegyük fel tehát a kérdést: hová is lett a pénz? Tisztelt Országgyűlés! A pénz végül is a bankok zsebébe került. (Moraj az MSZP soraiban.) A bankok zsebébe került, a pénzügyi befektetők zsebébe került, a pénzpiaci spekulánsok kezébe és zsebébe került, hiszen a magas kamatokon keresztül, az elromló makrogazdasági és pénzügyi mutatók miatt megugró árfolyam, megugró úgynevezett CDS-felár következtében végül is a bankárok zsebébe került a temérdek felvett hitel. Ez történt! Ahogy az ÁSZ ezt megállapította, ugyan nem volt szükség az IMF-hitel felvételére, de az IMF mégiscsak azt szabta feltételül 2008 őszén, hogy segítse meg a kormány a bankokat. Banksegítő csomagra és nem az embereket támogató programra szavazott az IMF.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Magyarországot végül is a magyar választók bölcsessége mentette meg a teljes összeomlástól 2010-ben. A kormányváltás és a kétharmados felhatalmazás kellett ahhoz, hogy visszarántsuk, a második Orbán-kormány visszarántsa az országot a csőd széléről, mert ott volt, és az újabb eladósodás helyett az adósságcsökkentés útjára térjünk át. Rosszabb helyzetben voltunk 2010 közepén, mint a görögök. Ott ugyan magasabb volt az államadósság - pontosan senki nem tudja, hogy mennyi, mert most 144 százalék, de volt az 160-200 százalék is -, csak ők eurózónatagok voltak, ma is azok még, és mint eurózónatagokat állandóan kimenti őket Brüsszel, a frankfurti jegybank; végül is a németek zsebéből húzzák ki a mentőcsomagokat. Bennünket nem mentett volna ki senki 2010-ben.

Az új Orbán-kormány, a második Orbán-kormány a kormányváltás után azonnal megkezdte az államadósság csökkentését. A hibás kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításával azonnal 1400 milliárd forinttal csökkentettük a forint-államadósságot. Ez Magyarország eddigi legnagyobb egyszeri államadósság-csökkentő lépése volt. Remélem, lesz még hasonló a jövőben.

Második lépésben megkezdtük a bajba jutott devizahiteles családok kimentését a főként svájcifrank- és euróeladósodási csapdából. 170 ezer család végtörlesztett, 1303 milliárd forintnyi svájci frank és euró családi adósságtól szabadultak meg, és védőernyőt nyújtottunk az eszközkezelőn keresztül a 90 napos lejárt hitelek állományával rendelkező polgároknak is.

Most pedig, harmadik lépésként az önkormányzatok 1200 milliárd forintos adósságának nagyjából a felét lefaragjuk, azt átveszi az állam, és ezzel egyértelműen lélegzethez jutnak az 5 ezer fő alatti települések önkormányzatai, az 5 ezer fő feletti települések önkormányzatai pedig jelentős értékben.

Hosszú évek után most először mondhatjuk el, az elmúlt két év után mondhatjuk el, hogy Magyarország már nem költ többet, mint amennyire erejéből, a gazdaság erejéből telik. Ez egy óriási dolog! Végre nem költünk többet, végre nem nyújtózunk a takarón túl, ahol már fagy és hideg van, végre először okosan, takarékosan és a jövőt nem felélve működik a magyar állam. Végre nem nő, hanem csökken Magyarország adóssága, a magyar államadósság. Hogy ez milyen nagy dolog: engedjék meg, hogy arra hívjam fel a figyelmet, hogy ma Európában, ezen belül az Európai Unióban, különösen az eurózónában erre nagyon kevesen képesek. Az Európai Unió teljes államadóssága ma 85 százalék; nőtt az elmúlt négy évben és nő a következő években. Az eurózóna teljes államadóssága 90 százaléka az eurózóna teljes gazdasági teljesítményének, megy felfelé, és nem tudják megállítani. Nagyon kevés állam és ország képes megállítani az államadósság növekedését ezekben az években. Nálunk ezt sikerre viszi az a gazdaságpolitika, az a politika, mögötte az a választói akarat, amely azt mondta, hogy az államadósság elleni összefogás, az államadósság csökkentése, az államadósság elleni harc a legfontosabb feladatunk.

Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Mi történt volna akkor, ha 2010-ben a magyar választók nem ilyen bölcsen döntenek? Mi történt volna, ha nincs politikai fordulat 2010-ben? Görögország sorsára jutott volna Magyarország. A bankok és nagyvállalatok érdekeit pártoló, képviselő, támogató kormányok ugyanis mind odajuttatták az országukat. Ha a régi kormány folytatta volna, újabb és újabb hiteleket vettek volna fel, hiszen korábban is ezt tették. S nem csupán 2002 és 2010 között, hanem az 1970-es és az 1980-as évtizedben is. Ennek persze az lett volna az ára, hogy csökkenteni kellett volna a nyugdíjakat - ahogy ez Görögországban történt -, a béreket, ezen belül a minimálbért - ahogy ez több eurózóna-államban történik -, és persze el kellett volna venni a családtámogatásból, ami nagyon sok eladósodott eurózóna-államban ezekben az években megtörtént.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tudjuk, hogy így történt volna, mert korábban mindig így történt. Miért történt volna máshogy? Tudjuk, hogy ahol olyan kormányok kormányoznak, mint amilyenek Magyarországot vezették 2002 és 2010 között, ez mindig megtörténik. Mi azonban Orbán Viktor miniszterelnök úr vezetésével, a kormány és a frakciószövetség támogatásával erre nem vagyunk hajlandók. Nem vagyunk hajlandók csökkenteni a nyugdíjakat, a béreket és a családtámogatást. Ezért bizony, mondjuk ki így egymás között - nagyon rokonszenves, szűk körben vagyunk itt -, szálka vagyunk a bankok szemében. Szálka vagyunk a nemzetközi pénzpiac szemében. Szálka vagyunk a pénzügyi spekulánsok szemében. És persze szálka vagyunk az őket képviselő bürokraták - fővárosokat nem mondok - és politikusok szemében. Ezért támadnak bennünket, ezért támadják Magyarországot.

Mondjuk ki azt is, hogy az államadósság azért rendkívül veszedelmes, mert rengeteg vesztese van, és nagyon kevés nyertese. Szinte mindenki vesztese, és szinte alig vannak nyertesek. De akik vannak, azok okozzák az eladósodást. Éppen azok a nyertesei, akik miatt Magyarország eladósodott.

(10.20)

Milyen érdekes véletlen lehet! A nyertesei természetesen azok, akik magas kamatokat, magas állampapírhozamokat, magas kockázatokat írnak elő, bűvölnek meg Magyarország számára. A bankok hatalmas haszonra tettek szert 2002 és 2010 között - és azóta is - Magyarország eladósításából.

Magyarországon valójában az volt a baj - ma már szerintem mindenki látja -, hogy nyolc éven át, 2002 és 2010 között olyan kormányai voltak az országnak, amelyek, akik a bankokat és a nagyvállalatokat képviselték. Ők adósították el együtt Magyarországot. Ezzel szemben a mindenkori kormányok dolga az - akkor is az lett volna, most is az, és a jövőben is az lesz -, hogy a hétköznapi emberek, a munkások, a bérből és fizetésből élők, a családok és a nyugdíjasok érdekeit képviseljék. Az ő érdekük nem az állam eladósítása, az ő érdekük nem a magas kamat és a magas állampapírhozam.

Ma még nem rendezheti be Magyarország, nem rendezhetik be a magyar polgárok, a vállalkozók, az önkormányzatok a saját életüket a saját álmaik, terveik, érdekeik és értékeik alapján. Nincs még elég mozgásterünk ehhez, nem vagyunk még ehhez elég erősek. Még nem vagyunk elég erősek ehhez. Ma még Magyarország nyakig el van adósodva, ma még magas kamatokat kényszerítenek ránk, és ma még bizony az állampapírjainkkal is játszanak külföldi befektetőnek tűnő spekulánsok. (Dr. Józsa István: Gyenge a kormány.)

Orbán Viktor és kormánya, valamint a Fidesz-KDNP-frakciószövetség - azt gondolom, mindannyiunk nevében mondhatom ezt - addig nem nyugszik, amíg Magyarország minden négyzetméterét és minden becsületes, tisztességes magyar embert ki nem szabadítunk az eladósodottságból. Addig nem nyugszunk, amíg az államadósság és az adósság elleni harcunkat, szabadságharcunkat meg nem nyerjük.

Ehhez kérjük, személyesen is ehhez kérem minden becsületes, az emberek érdekeiért kiálló országgyűlési képviselő támogatását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Közbeszólások az MSZP és a függetlenek padsoraiból: Bravó! Bravó! - Nagy taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 20-20 perces időkeretben. (Wittner Mária: Nehéz szembesülni az igazsággal, ugye?) Ezek közben kétperces felszólalásokra nincs lehetőség.

Elsőként megadom a szót Rogán Antal képviselő úrnak, a Fidesz-frakció vezérszónokának. Képviselő úr!

ROGÁN ANTAL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kezdeményeztük a mai vitanapot, mert Magyarországon az államadósság 2002 és 2010 között példátlan mértékű növekedésen ment keresztül. 2002-ben az államadósság mértéke, ha forintban nézzük, akkor 8300 milliárd forint volt a kormányváltás időszakában, 2010-re ez meghaladta a 20 ezer milliárd forintot. Ha a GDP arányában nézzük ugyanezt, akkor a GDP arányában 2002-ben 52 és 53 százalék között volt az államadósság mértéke, 2010-re mindez meghaladta a GDP arányában a 80 százalékot. (Soltész Miklós: Most kiabáljatok! Most lehet kiabálni. Kiabáljatok meg tapsoljatok! Szégyen, amit csináltok.- Dr. Józsa István: És ti mit csináltatok? Mit?)

Az Európai Unió tagállamai között vannak természetesen olyan tagállamok, amelyeknek az államadóssága magasabb a GDP arányában, mint Magyarországé, például Görögországot nyugodtan lehet említeni ezek között, de azt hozzá kell tenni, hogy ilyen példátlan mértékű növekedésre a 2002 és 2010 közötti időszakban az Európai Unió tagállamai között gyakorlatilag nem nagyon volt példa.

Mit is jelent maga az államadósság, ha az egyszerű átlagpolgár oldaláról közelítjük meg? Én azt mondanám erre, tisztelt képviselőtársaim, hogy ennek a példátlan mértékű államadósság-növekedésnek a következtében a magyar költségvetés adósságterhei is drasztikus mértékben megnőttek. (Dr. Józsa István: Magas a kamat.) A GDP arányában a magyar költségvetésnek az államadósság-kezelésre fordítandó éves kiadása a 2011-es évben a GDP 4,2 százalékának felelt meg. Innen, azt hiszem, nagyon egyszerűen ki lehet számolni, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha Magyarországon nem kellene ekkora mértékű adósságállományt kezelni, akkor nyugodtan elmondhatnánk, hogy nem kellene azon töprengenünk, hogy a magyar államháztartást hogyan tartjuk egyensúlyban, mert az a helyzet, hogy a kamatkiadások nélkül a magyar költségvetés nem negatív, hanem pozitív egyenleget mutatna, nem hiánya, hanem többlete lenne.

De azt gondolom, hogy ehhez képest még az is bőven elég lenne, ha az adósságállomány csak a fele lenne, vagy mondjuk, a közép-európai országok szintjén rekedt volna meg. Mert, tisztelt képviselőtársaim, érdemes elmondani, hogy akkor, amikor Magyarországot szocialista-szabad demokrata kormányok vezették, akik a döntéseikkel felelnek a 2002 és 2010 közötti példátlanul megnövekedett államadósságért, akkor ebben az időszakban hogyan alakult más, európai uniós tagállamnak számító és velünk egy térségben lévő országok államadósság-helyzete. Nézzük meg akkor ehhez képest ezeket a példákat! Szlovákia esetében az adósságállomány szintje körülbelül a GDP 40-45 százalékának megfelelő nagyságrendben mozgott ebben az időszakban, azaz lényegesen alacsonyabb, mint Magyarországé. Csehország esetében szintén a GDP 40 százaléka körüli eladósodottsági szintet találunk. Lengyelország esetében a GDP arányában egy 50 és 60 százalék közötti eladósodottsági szintet találunk.

Azt látjuk tehát, hogy abban az időszakban, amikor 2002 és 2010 között az akkori szocialista-szabad demokrata kormányok a döntéseikkel példátlan mértékben eladósították Magyarországot, ebben az időszakban a cseh, a lengyel, a szlovák kormányok sokkal felelősebben bántak az adófizetők pénzével, sokkal kisebb volt az államadósság növekedése, ennek megfelelően ezekben az országokban lényegesen kisebb az államadóssággal kapcsolatos teher is a költségvetésben. Például Csehország esetében nem a GDP 4,2 százalékának megfelelő összeget, hanem a GDP 1,6 százalékának megfelelő összeget kell költeni az adósságteherre egy esztendőben.

Ebből egyszerűen kiszámolhatjuk, tisztelt képviselőtársaim, ha csak az idei költségvetésből indulunk ki, és a cseh adósságállománynak megfelelő nagyságrenddel kellene Magyarországnak szembenézni, akkor itt nem azon kellene töprengenünk, hogy hogyan csökkentjük a költségvetés hiányát, nem azon kellene töprengenünk, hogy mikor tudjuk megemelni a pedagógusok bérét, vagy éppenséggel a rendőrök bérét - és még sorolhatnám -, hanem azt gondolom, hogy ezeket a lépéseket minden további nélkül megengedhetnénk magunknak, a magyar gazdaság jelenlegi teljesítménye mellett is. Nem azzal van a probléma ma, tisztelt képviselőtársaim, hogy a magyar gazdaság teljesítménye nem teszi lehetővé azt, hogy Magyarországon jelentősebb mértékben emelkedjenek a közalkalmazottak vagy a köztisztviselők bérei, hanem az a baj, hogy egyébként a hihetetlen mértékű államadósság és az abból származó teher teszi lehetetlenné azt, hogy a költségvetés ugyanúgy tudja kezelni a pedagógusbéreket, mint azt teszik, mondjuk, Csehországban, Lengyelországban vagy Szlovákiában.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezért az államadósság keletkezésének körülményeit ebben a házban igenis vizsgálni kell, és ki kell mondanunk, hogy az államadósság keletkezéséért kit és milyen formában terhel felelősség. Tisztelt képviselőtársaim, hogyha ezt nézzük, akkor érdemes egy kicsit ezeknek az adatoknak a mélyére is nézni. Nagyon gyakran hallom szocialista képviselőtársaimtól, hogy ők annak idején, 2002 után hoztak olyan döntéseket, amikből az államnak többletkiadása származott, és ezekből származott az államadósság növekedése is. Jó lenne, ha ez így lenne, csak ha az ember az adatok mélyére néz, akkor azt látja, hogy a drasztikus mértékű növekedés pont nem a 2002 utáni időszakban a legjelentősebb, hanem a 2006 utáni időszakban szabadul el talán a legerőteljesebben, tisztelt képviselőtársaim. Akkor, amikor - érdemes megnéznünk - 2006-ban 15 százalékkal, 2008-ban 16 százalék fölötti mértékben emelkedett meg az államadósság Magyarországon, és ami még elgondolkodtatóbb, tisztelt képviselőtársaim, hogy az önök döntéseinek köszönhetően a szerkezete is sokkal és jelentősebb mértékben rosszabb lett, mint más közép-európai országoké.

2010-re elértük azt, hogy a magyar államadósságon belül 48 százalék volt a devizahitelek aránya. Szeretném önöknek elmondani, hogy ugyanez az arány, mondjuk, Csehországban 32 százalék. Sokkal óvatosabban bántak azzal, hogy külföldi devizanemben adósítsák el az országot, kitéve ezzel az árfolyamkockázatnak és sok minden másnak.

Tegyünk hozzá még egyvalamit, tisztelt képviselőtársaim, hogy ebben jelentős szerepet játszik természetesen a felvett IMF- és EU-hitelek nagyságrendje is. 12,9 milliárd eurót tett ki az a két hitel, amit az IMF-től és az Európai Uniótól vett fel az előző szocialista-szabad demokrata kormány. (Dr. Józsa István: Alacsony kamatra.) Tisztelt képviselőtársaim, azt is tegyük hozzá, hogy ez az államadósság-növekedés, ami akkor bekövetkezett ebből a hitelfelvételből, érdekes lejárati szerkezetet is mutat.

(10.30)

Önök szeretik nem elmondani egyébként a választóknak, ami az igazság ebből a szempontból, hogy az IMF-hitelt az előző kormányok felvették, és a mostani kormánynak pedig az IMF-hitelt 2011 márciusa és 2014 márciusa között az utolsó fillérig vissza kell fizetnie.

Tisztelt Képviselőtársaim! Önök ebből a szempontból úgy adósították el az országot, hogy tudatosan úgy alakították ki a lejárati szerkezetet, hogy egyébként a következő kormánynak minimális mozgástere legyen, és kénytelen legyen minden energiáját az államadósság visszafizetésére költeni. Kialakítottak egy olyan programot, amelynek ha a rabjává válunk, akkor Magyarország akár egy vagy két évtizedig nem szabadult volna ki ugyanebből a csapdából, ugyanazt láthattuk volna, mint a '80-as, '90-es években, hogy közel két évtizedig, a 2000-es évek derekáig Magyarország az államadósság csapdájában vergődött volna. Mert azt nem szabad elfelejtenünk, hogy nem példa nélkül álló, hogy ugyanilyen politikai pártok vezetése idején eladósítják Magyarországot.

Ez már egyszer megtörtént. Az önök jogelődei, a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetése (Dr. Józsa István: Igen, ez most még hiányzott!) pontosan ugyanezt csinálta egyébként a '80-as években. Ugyanez történt, és ugyanennek az eredményeként hasonló terhekkel kellett szembenézni 1990-ben, az első szabad választásokat követően. Gyakorlatilag alig telt el a rendszerváltozás után húsz esztendő (Dr. Józsa István: Ennek köszönhető a rendszerváltás!), önöknek ugyanazt a problémát sikerült még egyszer előállítani, hogy 2010-ben, az újabb szabad választások után egyébként egy kormányzatnak hasonló nagyságrendű problémákat kelljen kezelnie.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ilyenkor joggal kell feltenni a kérdést, kit terhel ezért a felelősség. Azt gondolom, hogy itt kikerülhetetlen, hogy kimondjuk: ha abban az időszakban, amikor 2002 és 2010 között más közép-európai országok képesek voltak kordában tartani az államadósság növekedését, ha ugyanezekben az országokban egyébként többször baloldali kormányok képesek voltak arra, hogy ne terheljék hihetetlen államadósság-mértékekkel az utánuk következő nemzedékeket, akkor tisztelt képviselőtársaim, ha ugyanebben az időszakban Magyarország kormányai más döntéseket hoztak, akkor igenis, őket terheli ezért a felelősség.

Felelőssége van a magyar államadósság ilyen mértékű drasztikus növekedésében 2002-től kezdve minden olyan miniszterelnöknek, aki a posztját ebben az időszakban töltötte be. Felelősség terheli Medgyessy Pétert, felelősség terheli Gyurcsány Ferencet, és felelősség terheli Bajnai Gordont is, mert egyébként 2009-ben egyáltalán nem csökkent az államadósság Magyarországon, sőt éppen ellenkezőleg: egy drasztikus növekedési tendenciát mutatott. Természetesen felelősség terheli azokat a pénzügyminisztereket is, akik ebben az időszakban a pénzügyi tárcát vezették, és felelőtlen döntéseikkel hozzájárultak az ország példátlan mértékű eladósodásához.

Nem akarom mind felsorolni, mert talán meg sem érdemlik ebben a Házban, hogy mindegyikük nevét említsem, de ha már Veres János volt pénzügyminiszter úr itt ül a körünkben, akkor azt gondolom, hogy itt a mai vitában egyébként ő is tisztázhatja, hogy mi is volt személyesen neki, illetve az általa képviselt kormánynak az államadósság kialakításában vállalt szerepe, és egyébként személyes felelőssége is, tisztelt képviselőtársaim.

De ha az államadósságról beszélünk, akkor természetesen azért is kell beszélnünk az államadósságról, mert az elmúlt két esztendőnket Magyarországon nem kis mértékben az határozta meg, hogy a magyar kormánynak, a magyar családoknak, a magyar gazdaságnak, a magyar vállalati szereplőknek óriási felelősséget és óriási nehéz döntéseket kellett vállalni annak érdekében, hogy az államadósságot vissza tudjuk fizetni. Magyarország elmúlt két évét az államadósság elleni küzdelem határozta meg, hogy ezzel a problémával szembe tudjunk nézni, hogy az államadósság rabságából ki tudjunk szabadulni, hogy az államadósságot vissza tudjuk fizetni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha így nézzük, akkor természetesen szembenézhetünk azzal is, hogy milyen döntési lehetőségek álltak előttünk 2010-ben. Az egyik lehetőség persze, amiről azt gondolom, hogy fog ma itt szó esni a Házban, hogy mi lett volna, ha Magyarország nem fizeti az államadósságát. Nagyon nehéz erre a kérdésre úgy válaszolni, hogy az ember egy állam szemszögéből nézi, én ezért erre mindig azt szoktam mondani, hogy nézzük meg ugyanezt akkor, ha egy családi büdzsé szemszögéből nézzük.

Milyen következményei vannak annak, hogy ha egy család nem fizeti ki a hiteleit? Azt gondolom, hogy egyértelmű következményei vannak; olyan következményei, ami nagyon nehezen vállalható, mert veszélybe kerül a lakása, veszélybe kerül a munkája, veszélybe kerül sok minden, ami a mindennapi életét határozza meg. Ha a magyar kormány oldaláról nézzük, akkor gyakorlatilag nekünk ugyanezeket a dilemmákat kellett megvizsgálnunk. Csak elméletileg járható út, hogy Magyarország az államadósság tekintetében valamilyen mértékű rendezést kérjen a hitelezőktől, az csak elméletileg járható út azért, mert ennek a következményei Magyarország polgáraira nézve súlyosabbak, mint egyébként az, hogyha az államadóssággal szembeni küzdelmet vállaljuk, azzal szembenézünk, és annak a lebontásában próbálunk segédkezni, illetve ezen próbálunk dolgozni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha viszont azt az utat választjuk, hogy Magyarország szembenéz az államadóssággal és megpróbálja csökkenteni azt, akkor azt gondoljuk, hogy megint csak kétféle választási lehetőség állt előttünk. Az egyik az, ahogy ezzel a problémával mindig az utolsó pillanatban megpróbáltak szembenézni a mindenkori baloldali kormányok, akik ugyanezt tették a '80-as évek végén, ugyanazt tették egyébként a Bokros-csomag idején, és ugyanazt tették a Bajnai-csomag idején is, mert ezeknek a lépéseknek az ő esetükben nagyon egyszerű eredője volt, mindig azt tették, hogy a terheket a magyar családokra rótták. Azt tették, hogy csökkentették a fizetéseket, a béreket, csökkentették a nyugdíjat. Természetesen kivetettek olyan pluszadókat, amelyek a magyar családok túlnyomó többségét terhelték, mindig megjelenik ilyenkor az ingatlanadó gondolata, jelentősen megnő a személyi jövedelemadó, azaz ha a baloldali válságkezelés eszköztárát nézzük, akkor a mindenkori szocialista kormányok egészen a '80-as évek kormányaitól, Bokros Lajoson át Bajnai Gordonig ugyanazt tették: megpróbálták óriási, drasztikus sokkterápia mentén a magyar családokkal visszafizettetni az államadósságot.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mi ezzel szemben úgy döntöttünk, hogy a közteherviselést ki fogjuk terjeszteni azokra is, akik egyébként az államadósság növekedésének az időszakában haszonélvezői is voltak ugyanennek az államadósság-növekedésnek. Kiterjesztjük a bankokra és a multinacionális vállalatokra, és a rájuk kivetett adókon keresztül bevonjuk őket a közteherviselésbe, és az ebből befolyó bevételeket használjuk fel arra, hogy Magyarország vissza tudja fizetni az államadósságát.

Sikeres-e ez az út, tisztelt képviselőtársaim? Azt tudom önöknek mondani, hogy 2008-2010 között az akkori kormányok lehet, hogy próbálkoztak azzal, hogy már ne nőjön az államadósság, de ahogy ezt említettem önöknek, ez egyáltalán nem sikerült. 2008-ban és 2009-ben is kiugróan megnőtt Magyarország államadóssága, ezzel szemben, ha megnézzük, lehet, hogy csak kis lépésekkel tudunk előrehaladni, de az elmúlt két esztendőben azért mégiscsak több mint 4 százalékkal sikerült csökkentenünk az államadósság mértékét.

A Magyarországot terhelő államadósság mértéke egy csökkenő tendenciát mutat most már immár két esztendeje, tisztelt képviselőtársaim. Hozzátartozik mindehhez még egyvalami: először tudott Magyarország szembenézni azzal, hogy vállalta annak a következményeit is, amit mondjuk, az európai uniós csatlakozás jelentett, mert ha még valahol kell személyes felelősségről beszélnünk, tisztelt képviselőtársaim, akkor itt szeretném még külön kiemelni az előző kormányok vezetőinek és pénzügyminisztereinek a felelősségét, akik akkor, amikor az európai uniós csatlakozásról döntött Magyarország, az akkori népszavazás idején szerintem nem túl sokat beszéltek arról Magyarország polgárainak, hogy Magyarország ezzel korlátokat is vállal. Korlátokat arra, hogy milyen mértékben adósodik el, hogy mennyi lehet a költségvetés hiánya, hogy betartja az úgynevezett maastrichti konvergenciakritériumokat. De ha Magyarország polgárai ezt nem is tudták akkor, amikor a népszavazáson döntöttek Magyarország uniós csatlakozásáról, az ország vezetői nagyon is jól tudták. Pontosan tudták, hogy egyébként mit vállaltak az uniós csatlakozással, mit írtak alá.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ehhez képest folyamatosan megszegték a maastrichti konvergenciakritériumokban a szerződés aláírásánál általuk vállaltakat, tisztelt képviselőtársaim. Az akkori baloldali kormányok 2004 óta egyetlenegy alkalommal nem tartották be a maastrichti konvergenciakritériumokat, minden alkalommal 3 százalék fölé tervezték, és egyébként jóval afölött teljesítették a költségvetés hiányát. Ebből talán érdemes kiemelni a 2006-os esztendőt, ahol egy 10 százalék körüli költségvetési hiánnyal kellett szembenéznie Magyarországnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Többek között pontosan ezek a felelőtlen döntések vezettek oda, hogy egyébként megnőtt az államadósság. Önök tehát annak idején tudták, hogy megszegnek egy szerződést, tudták, hogy megszegnek ezzel kapcsolatos kötelezettségvállalásokat, megszegnek jogszabályokat, ebben is személyes felelősségük van, és ezek eredőjeként alakult ki egyébként a magas államadósság.

Magyarország az elmúlt két esztendőben betartotta ezeket a szabályokat. A magyar polgárok a kormánnyal közösen mindent megtettek azért, hogy Magyarország egyébként kiszabaduljon abból a túlzottdeficit-eljárásból, ami szintén az önök felelőtlen politikájának a következménye. Magyarországnak azért kell ezzel szembenéznie, mert Magyarország az az ország, amelyik ellen az önök tevékenysége miatt 2004 óta, Európában a leghosszabb ideje zajlik túlzottdeficit-eljárás.

Ezért van az, hogy ma a brüsszeli Bizottság egyébként tud úgy méltatlan vagy méltánytalan lenni Magyarországgal szemben, hogy 11 országnak megengedi, hogy magasabb legyen a deficit mértéke a GDP 3 százalékánál, de Magyarországgal szemben azért tud más módszereket alkalmazni, mert tisztelt képviselőtársaim, elmondható, hogy az önök tevékenységének köszönhetően hat éven át Magyarország nem tartotta be a maastrichti konvergenciakritériumokat. Ezért is a személyes felelősség elsősorban az akkor kormányzó politikusokat terheli.

(10.40)

Tisztelt Képviselőtársaim! Ebből látszik, hogy az államadósság nem egyszerűen egy elvont szám, az államadósságnak vannak az emberek mindennapi életét és a gazdaság életét meghatározó következményei is. Ezért érdemes az államadósságról beszélni azért is, hogy tisztázzuk a kialakulásának az okait, szembenézzünk a következményeivel, és egyértelművé tegyük, igenis Magyarországon szükség van arra, hogy az államadósság azt a mértéket, amit az önök kormányzása idején elért, még egyszer soha többé ne érhesse el, hogy Magyarországon is létezzenek olyan szabályok, amelyek egyébként Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában lehetővé tették azt, hogy ezek az országok nem mentek keresztül példátlan mértékű eladósodáson, hogy ezért a gazdasági válság idején könnyebben tudták kezelni a gazdasági válságból adódó terheket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mi az elmúlt két esztendőben ezért hoztunk meg több olyan törvényt és jogszabályt, amely pontosan korlátokat állít az eladósodás elé, és azt gondolom, hogy a kormány költségvetési politikája felelősen kezelte az elmúlt két esztendőben az eladósodás kérdését, és mindent megtett azért, hogy Magyarországot is és ezzel párhuzamosan a magyar családokat és az önkormányzatokat is kiszabadítsa az adósság csapdájából.

Tisztelt Képviselőtársaim! Itt azért érdemes arról is beszélni, hogy az önkormányzati rendszer tekintetében az eladósodás mértéke 2005 után ugrik meg, akkor, amikor egyébként a legnagyobb mértékű a forráskivonás a rendszerből. Ma a számok alapján nyilvánvalóan bizonyítható, hogy 2009-ig bezárólag 800 milliárd forint fölötti összeget vontak ki egyébként az önkormányzatok finanszírozásából úgy, hogy az önkormányzatoknak nem lett kevesebb feladata, hanem több feladata lett. Ezt még tetézte egyébként a Bajnai-kormány, amely az akkori évek forráselvonásához képest kétszer akkora mértékű forráskivonást hajtott végre 2009-ben.

Ehhez képest, tisztelt képviselőtársaim, az önkormányzati adósságnövekedés az államadósságnak kevesebb, mint egyhuszadát tette ki a 2010-es esztendőre vonatkozóan.

Azt gondolom, hogy éppen ezért a Fidesz képviselőcsoportja joggal és nyugodtan támogathatja azt, hogy azért, amiért az előző kormányok felelőtlen költségvetési politikája a magyar önkormányzatokat nehéz helyzetbe hozta, most a magyar kormány vállalja azt is, hogy az önkormányzatok adósságának a rendezése ügyében az első felelős lépéseket megteszi, mert ez is a múlt következményeinek a rendezése, azé a múlté, amit önök hagytak örökül Magyarországra.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Nagy taps a kormánypárti sorokból.)

ELNÖK: Az MSZP képviselőcsoportja jelezte, hogy álláspontjukat két képviselő ismerteti. Elsőként megadom a szót Szekeres Imrének. Öné a szó, képviselő úr.

DR. SZEKERES IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Matolcsy György miniszter és Rogán Antal frakcióvezető úr állításai nem felelnek meg a valóságnak. Nem felelnek meg a valóságnak az adósság kialakulását illetően, és nem felelnek meg a valóságnak az elmúlt nyolc évben kormányzati tisztséget viselő politikai pártok és személyek vonatkozásában sem.

Hogy egy teljesen elfogulatlan és önök számára nyilvánvalóan irányadó politikai személyiség véleményét idézzem, és ezt most meg is teszem szó szerint, Orbán Viktor miniszterelnök 2010. július 23-án a következőket mondta, szó szerint idézem: "Magyarország, még egyszer mondom, a magyar gazdaság és különösen a magyar pénzügyi mutatók az Európai Unió legtöbb államánál sokkal jobb állapotban vannak. Még a legfájóbb dolog, az államadósság mértéke, amely olyan 80 százalék körül van (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Előtte mit mondott? Azt is olvasd föl! Én ezt nem hallgatom.), még az is inkább csak egy európai középmezőnyszám. Az európai gazdaságok körében a magyar gazdaság pozíciója jelenleg jó." - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a kormányzás átvételekor a magyar nyilvánosság előtt egy televízióműsorban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha tehát ez a helyzet, mint amit Orbán Viktor a múltra nézve mondott, akkor fel kell tenni azt a kérdést, hogy vajon mi a célja ennek a mai politikai vitanapnak. Lehetne az a célja, hogy valóban elfogulatlanul és érdemben elemezzük a magyar gazdaság elmúlt 20-22 évét, de látható az előterjesztésből és a Fidesz-frakció véleményéből, hogy egészen másról van szó: egy kármentési kísérletről, arról, hogy valamilyen formában a holnap megjelenő és Magyarország számára kedvezőtlen bizonyítványt másként magyarázzák, mint ahogy azt a valóságos okok alátámaszthatják. (Közbeszólások a kormánypárti sorokból.)

Nincs másról szó, mint arról, hogy két és fél év sikertelen kormányzása után önök mindenki mást akarnak hibáztatni, a Magyar Szocialista Pártot, az Európai Uniót, az egész világot. Pedig szeretném, ha tudnák, és nyilván vannak önök között olyanok, ebben biztos vagyok, akik valóban tudják, hogy a világ nem az elmúlt nyolc évvel kezdődött, és nem a Fidesz kormányzásával fog befejeződni, mert egyszerűen vannak olyan előzmények és lesznek olyan következmények, amelyekkel mindnyájunknak szembe kell nézni.

Nézzük tehát a tényeket! Kétszer két számot szeretnék önöknek mondani.

2002-ben, amikor önök átadták a kormányzást, 739 milliárd forint volt a kamatszolgálat, ami akkor egyébként a GDP 4,3 százalékát tette ki. 2010-ben, amikor mi átadtuk a kormányzást, az adósságszolgálat 1067 milliárd forint volt, ami a GDP 3,8 százalékát tette ki. Kisebb terhet jelentett tehát Magyarországnak a 2010-es kormányváltás, mint amit a 2002-es jelentett az akkori társadalom számára. (Moraj a kormánypárti sorokból.)

És igen, tisztelt képviselőtársaim, igen, az önök hozzáállása végig az elmúlt 20 évben rendkívül negatív, destruktív és Magyarország érdekeivel ellentétes volt, mert igen, önök '94 és '98 között ellenzékben nem támogattak egyetlenegy olyan intézkedést sem, ami akkor egyébként érdemi és előremutató volt, és ami nagymértékben csökkentette azt a káoszt és eladósodást, amelyet '90 és '94 között sajnos szükségszerűen és nem csupán az akkori kormány hibájából Magyarországnak el kellett viselnie. Igen, az is egy nagyon fontos tény, hogy önök kormányra kerülve 2000-ben, kormányra kerülésük után két évvel egy olyan gazdaságpolitikára tértek át, amelynek a következménye az volt, hogy az adósság csökkenő trendje megfordult egy növekedő trendre, és a potenciális növekedés lehetősége is egy visszaesésbe, egy visszafejlődésbe fordult át.

Szeretném világossá tenni, hogy a negatív trendváltás nem a szocialistákhoz, hanem éppen a Fideszhez kötődik és 2010-hez.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azért, amit kormányzásunk alatt tettünk, természetesen a felelősséget vállalnunk kell. Ma is állítom, hogy helyes volt, hogy 2002 után fedeztük a közszférában a béremelést, hogy végrehajtottunk nyugdíjemelést (Közbeszólások.), hogy autópályákat építettünk, és hogy kedvező adókedvezményeket és adócsökkentést hajtottunk végre. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Hazudsz!)

Emlékezzenek rá, képviselőtársaim, 2002-ben, amikor önök átadták a kormányzást, 22 500 forint volt egy közalkalmazott legalsó bére, sőt az első három kategória alacsonyabb volt, mint az akkori minimálbér Magyarországon. Emlékezzenek csak vissza, bár nincsenek ma mindnyájan itt, hogy hogyan lehetett Debrecenbe jutni, hogyan lehetett Miskolcra, Szegedre, Nyíregyházára vagy más városokba, és emlékezzenek rá, hogy a fölépített 700 kilométer autópálya milyen fejlődési lehetőséget jelent Magyarország számára, nemcsak most, hanem a jövőben is.

És igen, képviselőtársaim, igen, 2006-tól rákényszerültünk arra az egyensúlytalanság miatt, hogy egy többéves kiigazítási programot vigyünk véghez, amelynek, ha nem jön a világgazdasági válság, nyilvánvalóan kedvezőbb eredménye lett volna, mint amilyet végül is el kellett viselnünk. Állítom önöknek, hogy azok a lépések, amelyeket akkor a kiigazítás érdekében tettünk, a magyar nemzet érdekeit szolgálták, és önök kivétel nélkül mindegyiket ellenezték, és ha kétharmados törvényre volt szükség, nem adták meg hozzá a felhatalmazást. (Dr. Józsa István: Így van!)

(10.50)

Ha valaki felelős azért, hogy ez a kiigazítás nem mehetett sikeresen végbe, abban legalább önöknek is annyi szerepük van, mint az akkori kormánypártoknak vagy a kormánypárti képviselőknek. (Dr. Józsa István: Így van!)

Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen a kormányváltás óta eltelt két és fél év is egy fontos időszaka annak, hogy vajon Magyarország milyen lehetőséget kap a jövőre nézve. Nem lebecsülve azokat a lépéseket, amelyeket annak érdekében tettek, hogy valamilyen módon az adósságszolgálatot csökkentsük, vagy a jövőre nézve ezt az adóssághullámot megállítsuk, szeretném világossá tenni, hogy az, amit önök ez alatt a két és fél év alatt tettek, az nem járult hozzá az adósság csökkentéséhez. Szeretném világossá tenni, hogy a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások egy részének felhasználása ellenére a magyar adósság nőtt, az évenkénti hiányt változatlanul növeli, és az adósságszolgálat terhei, a kamatterhek is látványosan nőttek az elmúlt két és fél évben. És ami még szomorúbb, szeretném azt is világossá tenni, hogy az a legfontosabb kérdés, hogy a gazdasági növekedés lehetőségét veszítette el Magyarország. Ma már minden elemző itthon és külföldön, nyilván önök között is, akik érdemben foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel, pontosan tudják, hogy nullaszázalékos potenciális növekedési lehetőség az egy tragikus helyzet. És ez az elmúlt két évben következett be, tisztelt képviselőtársaim, nem az azt megelőző időszakban. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nyolc év!) És ez a negatív növekedési lehetőség, együtt azzal az adóssággal, amely Magyarországnak van, igen, ez sajnos hosszú évekre fogja korlátozni mindazt a munkát, azt a lehetőséget, azt a fejlesztési elképzelést, amit egyébként mindannyian indokoltnak tartunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném világossá tenni azt is, hogy pontosan számot lehet adni minden korszak, minden kormányzás adósságszolgálatáról. Elhangzott itt Matolcsy miniszter úrtól, hogy 53-ról 80 százalékra nőtt az államadósság 2002 és 2010 között. Csakhogy ez nem igaz, nincs ilyen 27 százalékos különbség, mert 4 százalékot önök nem könyveltek el, amit szükség szerint el kellett volna, és később sajnos el is kellett könyvelnünk, mi 4 százalékot ott hagytunk a jegybankban, tehát eleve csak 19 százalék a különbség. De ebből a 19 százalékból egyébként 4 százalék annak az elhibázott lakástámogatási rendszernek a következménye, amit önök vezettek be, és 10 százalék pedig annak a 2008-ban bekövetkezett árfolyam- és gazdaságiválság-hatásnak, amit ha Magyarország ki tudott volna kerülni, ha nem következik be abban az időszakban, nyilván ezek az adósságnövekedési lépések nem következtek volna be. Azt is szeretném hozzátenni, hogy ez a 10 százalék is messze alacsonyabb, mint az európai uniós átlag.

Vagyis tehát, 2002 és '10 között 5 százalékponttal nőtt az államadósság a szocialista kormányok önálló és szabad döntéseinek következtében. És igen, ezt az 5 százalékos adósságnövekedést fordítottuk azokra a fejlesztési programokra, amelyek Magyarország jövőjét megalapozták. És igen, 2010-ben ezért tudtuk relatíve jó állapotban átadni az országot az önök számára (Felzúdulás a kormánypárti padsorokban.) a kormányzásban, amiben, csak hogy emlékezzenek rá, messze alacsonyabb volt a felár; csak hogy emlékezzenek rá, az állampapírhozamok alacsonyabbak voltak; csak hogy emlékezzenek rá, a forint erősebb volt az euróval szembe, mint most, és minden mutatót tekintve egy potenciális növekedési lehetőség előtt állt Magyarország.

Lehet ezen nevetni, de a tények nagyon kemények (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Orvost!), és a tények azt mutatják, hogy ma minden mutatót tekintve rosszabb helyzetben van Magyarország, mint amilyenben 2010-ben volt. Ezzel viszont önöknek kell majd szembenézni, felelősként, miniszterként, államtitkárként és országgyűlési képviselőként. Remélem, lesz hozzá bátorságuk.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Most megadom a szót Tukacs Istvánnak, az MSZP-képviselőcsoport másik vezérszónokának. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Képviselő úr!

TUKACS ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miután Matolcsy miniszter úr és az önök frakcióvezetője foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy mi lett volna, ha, én azzal a kérdéssel szeretnék foglalkozni, hogy mi lett. Három témakörben: mi történt a gazdasági növekedéssel az önök kormányzása alatt, hiszen egy növekvő GDP arányaiban az államadósságot csökkenti; melyek voltak azok az intézkedések, amelyeket önök megtettek az államadósság csökkentésére, és milyen sikerrel tették ezt; és a harmadik ilyen kérdés, hogy milyen forrásokat szórtak a szélbe, amelyeket államadósság-csökkentésre lehetett volna fordítani. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Mit csináltatok nyolc évig? - Le is ülhetsz! - Hol van a pénz?)

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt hadd emlékeztessem önöket arra, hogy a pulpituson (Kőszegi Zoltán: Vissza a pénzt!) 2010 májusa környékén az önök miniszterelnöke az általam szabad pálinkafőzési programnak nevezett akciótervet vezette elő. Ebben az akciótervben egyetlen szó nem hangzott el: államadósság. Abban a programban a magyar államadósság ügyéről, ennek veszélyéről az önök miniszterelnöke egy szót sem ejtett, nem volt fontos a magyar államadósság ügye, fontosabb volt annál az adózási kérdések asztalra tétele, fontosabb volt annál az, hogy néhány népboldogító intézkedéssel próbáljanak meg népszerűséget növelni.

A kérdés tehát az, hogy mikor bukkant fel az adósság kérdése és miért. Azért, tisztelt képviselőtársaim, mert a gazdaságpolitikai lépések nyomán kiderült, hogy az adósság finanszírozása került veszélybe. Ennek kapcsán szeretnék beszélni az első témakörről, mégpedig arról, hogy vajon a gazdaság milyen állapotban van, és alkalmas-e arra, hogy az államadósság folyamatosan csökkenjen.

Nem növekedett a fogyasztás, csökkennek a beruházások, emelkedik az infláció, és két negyedéve a gazdaság teljesítőképessége csökken, magyarul: recesszió van hazánkban. Két és fél év kormányzás után, tisztelt képviselőtársaim, azt kérdésessé tenni, hogy vajon az önök gazdaságpolitikájának eredménye-e ez, azt gondolom, nem lehetséges, igen, ennek a gazdaságpolitikának az eredménye, hogy Magyarországon nincs gazdasági növekedés, és nincs remény arra, hogy a következő időszakban ez egy tisztességes fejlődésbe váltson. Ezért tehát azt állítom, hogy a gazdaság állapota és a gazdaság kilátásai nem sok reményt adnak arra, hogy az államadósság csökkenésének az az üteme megvalósuljon, amelyről önök sokan beszélnek. Ez a gazdasági növekedés vagy inkább csökkenés, nyilvánvalóan az államadósság mértékét a GDP-hez mérten változatlanul tartja, sőt rossz esetben növeli.

Második témakör: melyek voltak azok az intézkedések, amelyeket önök megtettek azért, hogy ez az államadósság csökkenjen? Tisztelt Képviselőtársaim! Valamikor a májusi hónapban a gazdasági bizottság elé került egy előterjesztés, amely a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2011-es beszámolója címet viseli. Ez az előterjesztés nagyon hirtelen eltűnt a gazdasági bizottság és a parlament asztaláról, valamilyen mondvacsinált okkal, mégpedig azért, mert két dolog derül ki belőle: egyfelől a súlyos, de mégiscsak kevésbé súlyos tény, hogy ebben az alapban 18 milliárd veszteséget könyveltek önök el a különféle papírok rossz beváltásából; de ami igazán súlyossá teszi ennek az azóta eltűnt beszámolónak az ügyét, az az, hogy 1300 milliárdnyi magán-nyugdíjpénztári pénz lett a szélbe szórva anélkül, hogy érdemben csökkentette volna az államadósságot, 1300 milliárdnyi állampapír került bevonásra anélkül, hogy érdemi változást gyakorolt volna ez az államadósságra, annak a helyzetére. Én úgy gondolom tehát, hogy ez az intézkedés, amit önök első lépésben megtettek, azt jelzi, hogy a harcuk az államadósság ellen nem volt eredményes.

Második kérdés: önök azt mondják, hogy a devizában fennálló államadósság mindenkori árfolyamok szerinti értéke félrevezető, ezért tehát könnyítsük meg ezt a helyzetet, és a parlament asztalára tették azt a jogszabályt, amely szerint az illetékes miniszternek lehetősége van arra, hogy megállapítsa azt az árfolyamot, amelyen az államadósság értékét is megállapítják. Ez egy egyszerű ügy, azért, mert egy papír segítségével lehet az államadósság mértékét változtatni. De érdemben nem változtat, ezért tehát ez egy álmegoldás.

Harmadik kérdés ebben a tárgykörben: itt vannak ezek a bizonyos IMF-tárgyalások, amiről most nem tudni éppen a mai napon 11 óra 00 perckor, hogy éppen megállapodni szándékoznak-e vagy nem, de, tisztelt képviselőtársaim, az a huzavona, ami ekörül zajlik, az az önök felelőssége, ezért tehát ha a piacon értékesített papírok hozama változatlanul magas, az az önök felelőssége - márpedig magas.

(11.00)

Végül az utolsó dolog ebben a tárgykörben: amikor az önkormányzatok adósságát átvállalja úgymond a kormány vagy a magyar állam, akkor az államháztartási szinten nem változtat természetesen az egész adósságterhen, valójában azonban kérdéses, hogy az államadósság szintje vajon ettől csökkenni fog-e, lesz-e valami érdemi változás abból, hogy az önkormányzatoktól önök - nyilván kényszerű okok miatt: az önkormányzatok helyzete, az államosított intézmények miatt - ezt átvállalják.

Végül a harmadik tárgykörről szeretnék beszélni, amelyben igyekszem elkerülni a demagógiát, és kérem, hogy fontolják meg ezeket a kérdéseket. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Neked nem megy!) Ha majd a táblára tekintenek a következő körben, látják, hogy töméntelen idejük van a vita lefolytatására, ezért kérem, hogy figyeljenek. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Erre nem lehet figyelni!)

Stadionépítés: amikor az államadósság ellen kell harcolni, akkor kell kidobni ilyen tekintélyes pénzeket arra, hogy a labdarúgásnak a sajátos magyar válfaját űző embereket támogassuk? Vajon tényleg ez a megfelelő alkalom? Tényleg ilyenkor kell Debrecenben a Puskás Stadionban ilyen mértékű beruházásokat végrehajtani? Ha valóban olyan égető ez a kérdés, akkor a mérlegelésnek nem kellene arra kiterjednie, hogy ezt nem így és nem most? (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.)

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

A második kérdés a MOL. Szeretném megismételni idézőjelbe, macskakörömbe téve, hogy elegendő idejük lesz arra, hogy válaszoljanak, és készen fogunk rá állni. MOL: beláthatatlan megfontolások miatt erre a MOL-tranzakcióra önök elköltöttek 500 milliárdot. Nem lehet tudni, hogy miért. Nincs ennek magyarázata, oka, számszerűsíthető vagy kézzelfogható haszna. 500 milliárd forintot, a csökkentésre fordított nyugdíjpénztári pénzeknek majdnem a felét! Nem lett volna mérlegelés tárgya, hogy vajon akkor mi a fontosabb olyankor, amikor véletlenül van ennyi pénze a kormánynak?

A harmadik ilyen kérdés az, hogy érdemes-e azzal foglalkozni, hogy további államosítások történjenek tekintélyes pénzen, érdemes-e azzal foglalkozni, hogy időről időre lebegtetik az E.ON-tól történő gázüzletág-vásárlást a MOL-hoz hasonló tranzakció keretében. Ha erre van pénz, akkor az államadósság csökkentésére miért nincs?

És végül az eredendő bűn: az adórendszer. Tehát valóban az volt a célravezető, hogy 500 milliárdnyi pénzt a költségvetésből önök átadjanak mindazoknak, akik tehetősek, a tőkejövedelmek adójának csökkentésével, a személyi jövedelemadó csökkentésével? Valóban az volt a legfontosabb, hogy vállalva azt a következményt, hogy az az adórendszer nem fog gazdasági növekedést hozni, mert nem eredményezett fogyasztást, ennek ellenére 500 milliárddal könnyítsék meg a kasszát?

Tisztelt Képviselőtársaim! Ráadásul ez az adó nem egyszeri kifizetés. Ez az adóból történő pénzkidobás évről évre itt van az asztalunkon - nem úgy, mint a stadion, vagy nem úgy, mint a MOL, én ezt készségesen elismerem. Ezért tehát, tisztelt képviselőtársaim, ebben a három ügyben azokra a kérdésekre, hogy növekedett-e a gazdaság, hogy javítson az államadósság helyzetén, eredményesek voltak-e a kormány ezzel kapcsolatos intézkedései, valamint vannak-e, voltak-e olyan források, amelyek csökkenthették volna az államadósságot, nem, nem, az utolsóra pedig igen a válaszom.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja jelezte, hogy két felszólaló ismerteti a frakció álláspontját, mindösszesen 20 perces időkeretben, nem pedig bekiabálással. Megadom a szót Seszták Oszkár képviselő úrnak.

SESZTÁK OSZKÁR, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagy jelentőségű vitanapon vagyunk jelen, hiszen azt gondolom, hogy a Ház majdnem egésze az alapkérdésekben az okokat illetően egyetért. A valamikori Magyar Szocialista Munkáspárt két utódpártja az, amely vitatja az okokat is, azokat az okokat, amelyek az ország mai nehéz helyzetét kialakították, és az okok között szerepet játszottak.

Önök legtöbbször úgy viselkednek a parlamenti hozzászólásaikat, a politikai viselkedésüket figyelve, mint a Bourbonok, akik sohasem tanultak és sohasem felejtettek, valóban, hiszen úgy tűnik, a történelem ismétli önmagát, és minden egyes alkalommal ugyanabba a folyóba igyekeznek belépni. Számunkra az adósság kérdése valóban szabadság kérdése, a szabadság visszaszerzésének a kérdése. Meg kell állapítanunk a szabadság visszaszerzéséért folytatott küzdelmünkben, hogy az adósságválság okai között nem a 2008-ban a világgazdaságban kialakult adósságválság az elsődleges, hiszen a 2008-as adósságválság már egy legyengült gazdaságot talált Magyarországon, legyengült vállalkozásokat, legyengült családokat, legyengült önkormányzatokat, eladósított államháztartást talált Magyarországon.

Az okokat vizsgálva meg kell kérdeznünk, hogy hogyan kerültünk ide. Meg kell állapítanunk, hogy valóban, 22 milliárd dolláros adósságállománnyal kezdte Magyarország a szabadságért vívott küzdelmét a rendszerváltáskor, a múlt nagyon is súlyos örökséget hagyott ránk. 2002-ig ugyanakkor politikai konszenzus volt abban a tekintetben, valamennyi politikai erőt beleértve, a posztkommunista politikai erőket is, minden politikai erő arra törekedett, hogy az adósságcsapdából az ország fokozatosan kilábaljon, és csökkentse Magyarország eladósodottságát, csökkentse az adósságterhet. 2002-ig mindebben politikai konszenzus volt, ugyanakkor meg kell említeni, hogy a szocialista kormány '94-98 között elsősorban a privatizációs bevételekből, az ország nemzeti vagyonának áron aluli kiárusításából teljesítette ezt a célt, de a politikai konszenzus fennállt.

2002-ben egy cinikus pártpolitikai megfontolás jegyében, jelesül szavazatvásárlás jegyében ezt a politikai konszenzust az MSZMP utódpártja felrúgta, és szavazatvásárlásba kezdett a 2002-es választási kampányban. Nyugodtan mondhatjuk, hogy szavazatvásárlás volt, hiszen nem kapcsolódtak azok a bérnövekedések strukturális reformokhoz, nem az történt, hogy átalakították az oktatási rendszert és úgy adtak volna 50 százalékos béremelést, pusztán csak öntötték a rosszul működő rendszerekbe - az egészségügybe és a többibe - a szavazatvásárlás érdekében felvett kölcsönöket. Ennek eredményeképpen 2008-ig 53 százalékról 72 százalékra, majd 2010-re 83 százalékra nőtt az ország adósságállománya, és a jelenlegi adósságszolgálati kötelezettségünk a GDP 4,2 százalékát teszi ki. Erre szoktuk mondani a polgári oldalon, hogy sajnos nekünk a Bourbonokból is a legrosszabb jutott, a kommunistákból is a legrosszabb jutott.

Ugyanakkor azt meg kell újra és újra kérdeznünk, hogy hová lett a pénz, hiszen vannak olyan cinikus politikusok ebben a Házban, akik arra játszanak, hogy a választópolgárok emlékezete mindössze fél évre terjed ki, ugyanakkor viszont meggyőződésem, hogy a választópolgárok nem felejtenek, nem úgy, mint önök. Meg kell állapítanunk, hogy a pénz nem a gazdaság fejlesztésére fordítódott, hiszen 2002 és 2008 között is a régióban a legrosszabbak között vagy a legrosszabbul teljesített a magyar gazdaság. Nem új munkahelyekre fordított a pénz, hiszen 240 ezer munkahely szűnt meg. Nem otthonteremtésre fordítódott a pénz, nem az iskolarendszerre, hiszen nem nyúltak hozzá a nagy rendszerekhez, és nem a társadalmi tőkére, nem a társadalmi tőke újratermelődésére fordítódott ez a pénz, hiszen felrúgták, szétrombolták a jól működő lakástámogatási rendszert, és helyette rászabadították a társadalomra a devizahitelezést, amely rengeteg családot, több százezer családot hozott lehetetlen helyzetbe Magyarországon a mai napig is. A pénz, meg kell állapítanunk, a pénzügyi szektorhoz vándorolt, a magas kamatokon, a kamatfelárakon keresztül.

(11.10)

Az új polgári kormány 2010-et követően nehéz helyzetben vette át az államot, Magyarországot, hiszen nem voltunk eurózónatagok, bennünket senki sem mentett volna meg, mint Görögországot vagy más eurózóna-országokat. A cselekvés sorát végigvéve meg kell állapítanunk, hogy először az új kormány valóban a tűzoltáshoz volt kénytelen folyamodni, és az államadósságot kézben tartani, kezelni a kialakult helyzetet. Másodjára a társadalmi tőkéhez, a devizahitelesek megsegítéséhez fogott hozzá az új kormány, devizahitelesek mentőcsomagjaival nyújtott segítő kezet a nehéz helyzetbe jutott magyar családoknak. Végül - harmadjára -, aminek most a napokban vagyunk a részesei, az önkormányzatok adósságállományát igyekszik és oldja meg a kormány.

Nem szabad ugyanakkor elfeledkeznünk, és meg kell emlékeznünk arról, hogy milyen környezetben van az ország, miközben ezt a szabadságküzdelmet folytatja. Az eurózónában nőtt, és feltehetőleg a jövőben is nőni fog az adósságállomány, nagyon kevés ország képes csökkenteni Magyarországhoz hasonlóan az adósságát, és növelni ilyen módon a szabadságát. Történelmietlen a kérdés ugyan, de fel kell tennünk, hiszen az embereket igenis érdekli, hogy mi lett volna, ha a polgári kormány tovább folytathatta volna a munkáját. Az lett volna, hogy tovább csökkentjük az adósságállományt, tovább növeljük az ország szabadságát, ugyanis bennünket, mint ahogy 1998-ban, úgy 2002-ben sem mások találtak ki, hanem a választópolgárok választottak meg. Ez egy plebejus kormány, és a kormány a választóknak akart és akar megfelelni, nem pedig a pénzügyi szervezeteknek, és mi ezért valóban szálka vagyunk bizonyos pénzügyi szervezetek kezében.

Csak jó állapotban lévő társadalom képes nekifeszülni a jövő feladatainak, ezért nagyon helyes a kormánynak az a törekvése, hogy a társadalmi tőkét igyekszik védeni, a munkaalapú gazdaságot igyekszik szolgálni, hiszen nem vagyunk pénzügyi központ, nem voltunk gyarmati hatalom, nincsenek ásványkincseink, nekünk a társadalmi tőkét kell megvédenünk, a családokat, a humán tőke újratermelődését segítő rendszereket. Ez Magyarországon - nyugodtan mondhatjuk - közgazdasági szükségszerűség, és a közteherviselés jegyében nagyon helyes, ha a pénzügyi szervezeteket is bevonjuk a társadalmi tőke, a humán erőforrások újratermelésébe. Ebben a törekvésében a KDNP frakciója minden körülmények között támogatja a kormányt, és reméljük, hogy ezen a területen a következő években további sikereket érünk el.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Michl József képviselő úr, KDNP.

MICHL JÓZSEF, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Helyén van ez a mai vita, hiszen olyan súlyos kérdésről kell ma itt szólnunk, amely Magyarországnak nemcsak a múltját, hanem elsősorban a jövőjét is meghatározza. Néhány nappal ezelőtt az egyik rádióban Baja Ferenc szocialista politikus arról beszélt, hogy baloldali politikát csak felívelő gazdasági időszakban lehet végezni. Árulkodó ez a mondat a gondolkodásukról, hiszen valóban így van, ők mindig, minden körülmények között csak más pénzéből, kölcsönből való osztogatás útján tudták a terveiket és a gondolataikat megvalósítani. A bolsevizmus gondolkodásmódja régóta ezt az üzenetet hordozza: a máséból tedd azt, amit akarsz, és mutasd azt, mintha te tetted volna a jót. Ennek isszuk most a levét, és ez az az állapot, amelyből valamilyen módon Magyarországot néhány év alatt mégiscsak ki kell húznunk.

Amikor 2006-ban, az országgyűlési választásokat követően az önkormányzati választásokat nem az akkori kormánypárt nyerte nagy arányban, hanem az ellenzék, és a Fidesz-KDNP nagyon sok településen állított fel önkormányzatot, akkor is emlékszünk egy sűrűn idézett elszólásra, amit Lamperth Mónikától, az önkormányzati ügyekért felelős akkori minisztertől hallhattunk. Egymás közötti beszélgetésben azt ejtette el maguk között, hogy ne aggódjatok, meg fogjuk oldani, hogyan döntsünk mégiscsak mi egyedül az EU-s pénzekről. Sikerült is nekik a megyei önkormányzatok lehetőségeit a végsőkig csökkenteni, és az általuk felállított regionális fejlesztési tanácsokban olyan többséget szerveztek maguknak, hogy minden uniós kérdésben egyedül ők dönthettek. Az a 8000 milliárd forint, amelyet az Európai Unió Magyarországnak juttatott erre a hét esztendőre, nemhogy kölcsön felvételét kívánta volna meg, hanem ebből az összegből óriási fejlődést lehetett volna produkálni Magyarország számára, persze nem úgy, hogy autópályát építünk oda is, ahol autóút is elegendő, vagy szülőházak helyett ravatalozókra írunk ki pályázatot kis önkormányzatok számára.

Az a közteherviselés, amelyről sokszor szó esik, és amely 1848 12 pontjának egyik kemény követelése volt, a ma világának is ugyanolyan követelése és ugyanolyan végrehajtandó feladata. Éppen ezért is tűrhetetlen volt az az állapot, hogy a terhek nagy részét a kisemberek, a családok voltak kénytelenek elviselni, és amikor már ők sem bírták, akkor pedig a terhek további része az önkormányzatokra hárult. Ahogy az előbb is elhangzott, 8000 milliárd forint volt az az összeg, amelyet az elmúlt időszakban az önkormányzati szektorból kivontak, és évente folyamatosan csökkenő, feladathoz kapcsolódó normatívák mellett folyamatosan növekvő feladatokkal terhelték meg az önkormányzatokat. Az önkormányzatok számára semmilyen többletlehetőség nem nyílt az uniós pályázatok szempontjából a tekintetben, hogy az Unió által is engedélyezett legmagasabb szintű támogatási összegeket írjon ki pályázatként az éppen aktuális regionális fejlesztési tanács, hanem olyan pályázatok születtek meg, ahol az önkormányzatoknak súlyos önerőt kellett ezek mellé a pályázatok mellé tenni, még akkor is, ha abból láthatóan az önkormányzati feladatellátást segítendő fejlesztést akartak végrehajtani.

Példaként hadd mondjam, hogy az energiaracionalizálásra kiírt első KEOP-os pályázatok 50 százalékos támogatást adtak csak az önkormányzatoknak is arra a feladatra, hogy az intézményhálózatukat felújítsák, és energiatakarékossá tehessék. Magyarország Alaptörvénye 36. cikkének (4) bekezdésében úgy fogalmaz, az Országgyűlés nem fogadhat el olyan költségvetésről szóló törvényt, amelynek eredményeként az államadósság meghaladná a teljes hazai össztermék felét. Ez az a cél, ez az az irány, ez az a pont, ahova szeretnénk eljutni. Éppen ezért az a heroikus küzdelem, amelyet a magyar kormány azért végez, hogy azt az óriási adósságállományt ledolgozza, amely ránk maradt, ennek a célnak az elérése érdekében, és Magyarország felemelkedése érdekében nagyban támogatandó a jövőben is.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Vona Gábor képviselő úr, Jobbik.

VONA GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az államadóssággal kapcsolatban az első mondat az kell hogy legyen, hogy ez az egyik legsúlyosabb problémája Magyarországnak.

(11.20)

Ha az öt legsúlyosabb problémát meg kellene neveznem, akkor talán úgy szólna a felsorolás, hogy a demográfiai krízis, a magyar-cigány együttélés problematikája, a munkahelyteremtés, az EU-n belüli és úgy általában a nemzetközi kiszolgáltatottságunk, és ötödikként az államadósság. Tehát nagyon nagy öröm a Jobbik számára, hogy erről a kérdésről beszélhetünk, de mindenképpen meg kell jegyezni, hogy amiről beszélnünk kellene valójában, és ami előbbre vinné az országot, az nem nyolc év története.

Az államadósság története ugyanis több évtizedes történet, már a Kádár-korszaktól eredő problémánk, és azóta hullámzó dinamikával, de ugyanazon tendencia látható: az ország egyre inkább eladósodik, eladósítják. Tehát szerencsésebb és hasznosabb lenne az ország és mindannyiunk számára, és különösképpen a magyar társadalom számára, hogyha ezt az egész folyamatot akarnánk értékelni, megérteni, és ez lenne a kormánynak is a célja. Ez így, jelen pillanatban egy picit féloldalas, olyan, mint hogyha a betegséget nem akarná a kormány gyógyítani, pusztán az egyik tünetére szeretné felhívni a figyelmet.

Nyilvánvalóan nem kerülhető meg a felelősség kérdése, és az is elmondható a Jobbik szemszögéből, hogy nem tehető egyenlőségjel mindegyik kormányzat teljesítménye közé az államadósság kérdésében. Tehát ha a kérdés úgy merül fel, hogy hogyan vélekedik a Jobbik az elmúlt nyolc év vagy a szocialisták nyolc évének kormányzati teljesítményét illetően az államadósság kérdéséről, akkor természetesen maximálisan elítélő, és mindazokat a több képviselőtársam mondataiban elhangzott kritikákat mi magunk is alá tudjuk írni. Ebben nincs kérdőjel bennünk. De azt is ki kell mondani, hogy az adósságcsapdába való belekerülés, az abban való bennmaradás az elmúlt 22 évnek közös felelőssége. És szintúgy közös felelőssége az is, hogy ebben a helyzetben az államadósság tárgyalásos könnyítésének felvetését folyamatos elutasítás övezte, kormánytól függetlenül.

Szintén beszélni kell az 1998-2002 közötti sikeres adósságcsökkentésről, értékelni kell ezt is, pontosan értelmezni. Egyesek szerint ugyanis ez az időszak bizonyíték arra, hogy a magyar államadósság kinőhető. Számunkra nem. Ez egy kegyelmi időszak volt a mi véleményünk szerint, ahol a szerencsés csillagzat mind itthon, mind a nagyvilágban lehetővé tette azt, hogy a gazdaságunk önerejéből az adósságunkat csökkentsük, de azt, hogy az államadósság csapdájából kikerüljünk, nem teszi lehetővé vagy nem tette lehetővé, ez illúzió, akkor is illúzió volt. Már a ciklus végén nagyon jól lehetett látni, hogy a probléma gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak. Nem csupán felelős gazdaságpolitikára, takarékos költségvetésre, gazdasági növekedésre van szükség, ha az államadósság csapdájából akarunk kikerülni, akkor a gazdaság mély struktúrájának az átalakítására, a privatizációra alapozott önfeladó stratégia feladására, a dualista gazdasági szerkezet feladására is szükség lett volna. Annak pedig, hogy ez nem történt meg, éppen az az oka, hogy a folyamatos kamatteher erre a lehetőséget nem adta meg a magyar gazdaságnak.

Tehát már az első Orbán-ciklus alatt látszott, hogy az adósságtömeg kinövése nem reális elképzelés. A mostani ciklusuk, a kormánypártok mostani ciklusa ennek a bizonyítéka. Az nem meglepetés, erre már Rogán frakcióvezető úr célzott is, hogy a Jobbik egészen mást képvisel az adósságállományunk kérdésében vagy a megoldás kérdésében, mint a többi frakció.

A Fidesz és az MSZP elvitatkozhat azon, hogy ki a nagyobb felelős, kié a nagyobb felelősség. Egy dologban hadd segítsem ezt a vitát: a Jobbiké biztosan nem ez a felelősség. (Tasó László: Nem is lesz!) Mi viszont valódi megoldást szeretnénk, pontosan ebből a szabadságunkból fakadóan erre a kérdésre, és nem ezt a sok szempontból meddő vitát tovább dagasztani. Ez pedig nem más, mint az államadósság tárgyalásos úton való újrarendezése.

Erre pedig rendszerint az a válasz, hogy nem reális, de némi humorral hadd mondjam azt, hogy igen, van kockázata, a realitását meg lehet kérdőjelezni, de az, hogy az önök forgatókönyve az államadósság kinövésére nem reális, az viszont biztos. És nem szeretném azt hallani, hogy a Jobbik ezt azért mondja, mert ezt szeretné. A Jobbik azért mondja, mert ez a helyzet. Mi is nagyon szeretnénk, hogyha az államadósságunk kinőhető lenne, de egyszerűen nem az. A tények ezzel ellentétesek.

És nem kerülhető meg az 1998-2002 közötti ciklus, valamint az elmúlt nyolc év mellett az elmúlt két év értékelése sem, hiszen ami az elmúlt két évben zajlott, az egy állami, kormányzati méretű kísérlet, laboratóriumi kísérlet volt arra, hogy hogyan tudná, vagy hogyan tudhatná a magyar gazdaság az államadósságot kinőni. Egy elképesztő méretű társadalmi erőfeszítést követelt meg a kormány és kényszerített ki megszorító gazdaságpolitikával arra, abból a célból, hogy az államadósságból kinőjünk.

És mondjuk ki több mint két év távlatában, hogy nem sikerült. 2010 óta nominálisan nőtt az államadósság, és a következő évek kilátásai még egyre inkább baljósabbak. A várva várt gazdasági növekedés pedig nemcsak hogy egyre gyengébb lett, hanem most már recesszióba fordult a magyar gazdaság. Az is jelzésértékű, hogy a mindig optimista Matolcsy György miniszter úr is, akinek egyetlenegy saját előrejelzése nem teljesült még, meglepetésnek nevezte a gazdasági növekedést, meglepetésnek nevezte annak a lehetséges bekövetkeztét 2013-ra.

És azt is mondjuk ki, hogy a Fidesz az elődjeihez hasonló módon, hasonló vehemenciával és hasonló érvrendszerrel söpörte le rendszeresen az asztalról az adósságkönnyítés felvetését. Pedig egyes információk szerint ez a mostani kormányváltás idején is fennmaradt; valamilyen ok miatt mégiscsak lekerült az asztalról. Ez pedig engem nagyon emlékeztet az Antall-kormány idejére, amikor jön egy kormány, amely a társadalom változás iránti akaratából kormányra kerül, történelmi lehetőséget kap, és ezt a történelmi lehetőséget eljátssza. Mondjuk ki, hogy az államadósság kezelésének kérdésében, minden felszíni vitája ellenére, igazából ugyanaz a politika jellemzi mind a Fideszt, mind az MSZP-t. Ez pedig nem más, mint a társadalom megszorítása árán is hordani a magyar emberek pénzét az adósságszolgálat lyukas hordójába. A különbség mi? Az egyik vödörrel hordja a vizet, a másik pedig slaggal önti bele. Hogy ezek közül melyik a jobb Magyarország számára, ezt a vitát a Jobbik átengedi önöknek, MSZP-s és fideszes képviselőtársaim.

Elsősorban, amit a Jobbik mindenképpen fontosnak tart megvizsgálni, hogy az adósságpályánk fenntartható-e vagy fenntarthatatlan. A Jobbik álláspontja az, hogy fenntarthatatlan. Nem fogok most erőlködni azzal, hogy saját érveket hozzak erre, mert azt már számtalanszor elmondtuk, de úgy tűnik, hogy ez süket fülekre talál, de ha nem hisznek nekünk, talán majd hisznek másnak.

Ezért összegyűjtöttem néhány olyan nemzetközi szervezetnek, intézetnek a megnyilatkozását, ami ezt támasztja alá. Itt van a Morgan Stanley, a globális pénzügyi szolgáltatócsoport londoni elemző stábja, az egy évtizedre előretekintő adósságfenntarthatósági modell számítása: szerintük ahhoz, hogy a magyar államadósság nagyjából szinten maradjon - itt a "szinten maradás" fontos szó - a következő tíz évben az kell, hogy ebben a periódusban minden évben - a "minden évben" megint egy fontos szó - a gazdasági növekedés minimum 1,5 százalékos, a deficit mindössze 3 százalékos, a forint-euró árfolyam 260 forint, az állampapírok kamata pedig 5,5 százalék legyen. Ha ezekből bármelyik - és itt a "bármelyik" megint egy fontos szó - nem teljesül, akkor az államadósság elszáll.

Tehát ezeket a számokat megnézve az látható, hogy ezek közül óriási társadalmi pusztítás árán maximum a 3 százalékos deficit tartható, de ha komolyan vesszük a Morgan Stanley figyelmeztetését, hogyha bármelyik nem teljesül, már elszáll az államadósság, akkor úgy tűnik, hogy ez az áldozat ebben az esetben teljesen értelmetlen az államadósság pályafenntartása szempontjából. De ha nem hiszünk a Morgan Stanleynek, akkor talán hisznek az OECD-nek, amelyik azt mondja, hogy még a legkedvezőbb gazdasági forgatókönyvek esetén is, ami egészen valószínűtlen, de még ebben az esetben is legalább 25 százalék esélye van annak, hogy a GDP-arányos államadósság a kritikusnak tekinthető 90 százalékos szint fölé csússzon. Ez egyébként az OECD magyarországi éves jelentéséből származó mondat.

Egészen furcsa, hogy egy jobbikos képviselő az Európai Bizottságot idézi, de ebben az esetben mégis adekvát, ugyanis az Európai Bizottság a következőt mondja: "A növekedési és a költségvetési prognózisokból a jelenlegi kamatszintekkel számolva együttesen az jön ki, hogy növekedni fog az államadósság, ami a jelenlegi 80 százalék körüli szintről 2020-ra a GDP 100 százalékát is elérheti." - 2012. szeptember.

És aztán jön még egy elemzés, és talán ez a legérdekesebb - és milyen furcsa, hogy ez nem nagyon kapott Magyarországon a hazai sajtóban publicitást -, a Capital Economics rangos londoni elemző cég elemzése. Ez a cég sorba vette a lehetőségeket Magyarországon az adósságprobléma megoldására, és egészen nagy nyitottsággal tette ezt, azzal a fajta nyitottsággal, amivel egyébként a kormánynak is hozzá kellene állnia a kérdéshez. És elmondja, hogy négy lehetőség van az adósságprobléma megoldására: az első az infláció felpörgetése; a második a gyors gazdasági növekedés, kinőjük az adósságot, ugye; a harmadik a további megszorítások; a negyedik pedig az adósság újratárgyalása. Tehát ez is egy lehetőség.

(11.30)

A cég elemzője rámutat, hogy az első út, tehát az infláció felpörgetése azért nem működik Magyarországon, mert a deviza alapú adósság nagy tömege ezt nem teszi lehetővé. A gyors gazdasági növekedésen keresztüli út pedig egyszerűen azért nem járható, mert a gazdaságban nincs ilyenfajta várakozás, lehetőség és potenciál. Arról is beszél az elemző, hogy ez a magyarországi helyzet, mármint a gyenge gazdasági növekedés, a magas adósságterhek, a magánszektor adósságterhei, a kevés új munkahely fokozódó társadalmi elégedetlenségekhez vezet, amely a további megszorítások politikáját sem teszi lehetővé, tehát a harmadik út is bezárult. És akkor most figyeljenek, és figyeljen a miniszter úr is, mivel zárja az elemzését az elemző cég Londonban, idézem szó szerint: "Mivel már öt éve a költségvetési megszorítások, illetve a magas adóterhek visszafizetésének útján jár a magyar gazdaság, mindez oda vezethet, hogy a 2014-es választásokra készülve a gazdaságpolitikai döntéshozók egyre inkább nyitottá válhatnak az adósságkezelés alternatív megoldásaira."

Mindezeket a nemzetközi, tehát Jobbik-elfogultsággal egyáltalán nem vádolható elemzéseket olvasva azt látjuk, hogy az adósságpályát leginkább befolyásoló tényezők, a gazdasági növekedés, az állampapírok kamata, az államháztartási hiány prognózisait figyelembe véve Magyarországon illúzió abban hinni, hogy az államadósság kinőhető. Egyszerűen nem tudjuk kinőni, ahhoz olyan magas éves gazdasági növekedés kellene évtizeden keresztül vagy akár évtizedeken keresztül, amit teljesen képtelenség feltételezni. Ez a valószínűtlenség, miniszter úr! És nemcsak valószínűtlenség ezzel hitegetni a magyar társadalmat, hanem, azt gondolom, felelőtlenség is. Felelőtlenség is, mert ezzel a problémát egyre inkább magunk előtt görgetjük, egyre súlyosabbá tesszük, míg előbb-utóbb ebből még nagyobb baj lehet, és hadd idézzem Görögország példáját. Görögország kapcsán éppen az önökhöz közel álló Századvég Gazdaságkutató Intézet írt egy elemzést, amelyben fehéren-feketén leírta: ha két évvel ezelőtt a mostanra valósággá vált adósságkönnyítést Görögországgal megteszik, akkor nemcsak hogy Görögország, talán egész Európa elkerülhette volna a válság ilyetén elmélyülését, mondja ezt az önökhöz közel álló Századvég Gazdaságkutató Intézet. Tehát amikor önök azzal vádolnak bennünket a felvetéseink kapcsán, hogy a görög útra akarjuk téríteni Magyarországot, akkor az igazság az, miniszter úr, hogy mi szeretnénk a görög útról önöket letéríteni.

Vannak tévképzetek, állandó tabuk, állandó dogmák, amelyekkel le kell számolni. Az egyik ilyen az, hogy el lehet inflálni az adósságot. Ez nem igaz, erről már, ugye, beszéltem, nem lehet, túlzottan nagy a devizában jegyzett adósság részaránya. De rendszerint hallani szoktuk az ilyen felvetések során, hogy nem lehet tudni, kinek tartozunk; jó lenne, jó lenne, de nem tudjuk, hogy kinek tartozunk. Ez is egy kifogás. Görögországnál is megtalálták gyakorlatilag az összes jelentősebb hitelezőt. Létezik egyébként egy külön nemzetközi szervezet, az International Institute of Finance, amely összefogja a nagyobb magánhitelezőket, s a görög adósságelengedésnél is ők képviseltek körülbelül 450 magánhitelezőt, és tárgyaltak azok nevében. Tehát ez nem lehet kifogás. A harmadik kifogás az szokott lenni, hogy attól leszünk népszerűbbek, hitelesebbek a nemzetközi közvélemény, a pénzpiacok szemében, ha még a gondolatát is visszautasítjuk az államadósság újratárgyalásának. Ez is egy hazugság, ezt 20 éve hallgatjuk, és soha semmilyen eredményt nem értünk el vele, maximum azt, hogy fizethetünk, mint a katonatiszt.

A negyedik ilyen ellenérv, amit sikerült még összegyűjtenem - bizonyára a miniszter úr még tud egypárat, ha átgondolja, ebben nagyon jók -, azt, hogy kis országoknak lehetetlen adósságkönnyítést elérni. Ez is, ha megnézzük azt, hogy milyen országok kaptak adósságkönnyítést akár az elmúlt egy-két évben, akkor látjuk, hogy nem igaz. Tehát a lényeg: az adósságpálya Magyarországon fenntarthatatlan, és én is egyetértek a londoni elemző céggel, alternatív megoldások iránt is nyitottnak kell lenni. Hivatkozási alap egyébként volna rá. Az nem hivatkozási alap persze, hogy sajnos rossz kormányaink voltak, kapjunk adósságkönnyítést. Arra viszont tudunk hivatkozni, hogy az adósság egy részének öröksége az előző diktatórikus rendszerből öröklődött át, ez igenis hivatkozási alap lehet; mint ahogy az is hivatkozási alap lehetne, ha a fenntarthatóságunk, a fenntarthatatlanság elemzését végre a kormány elvégezné, és tudná igazolni a hitelezők felé. És bármilyen furcsa, de ebbe a helyzetbe kerültünk, az elmúlt 22 évnek az a permanens fizetési vágya és tette akár szintén hivatkozási alap lehet arra nézve, hogy Magyarország jó adós, Magyarország szeretné visszafizetni az adósságát, de egyszerűen a jelen pillanatban az adósságpálya fenntarthatatlan. Tehát hitelesek vagyunk ebben, sajnos nagyon hitelesítettek bennünket az elmúlt kormányzatok, itt lenne az idő, hogy ebből a hitelességből végre profitáljunk is.

Mit értünk adósságkönnyítésen? Nem egy típusban gondolkodunk, nagyon sok típus van: futamidő-hosszabbítás, fizetési moratórium, kamatcsökkentés, a tőketartozás csökkentése, extrém esetben a teljes körű hitelmegtagadás, erről egyébként a Jobbik nem beszélt; ez a legvégső szituáció, ilyen ritkán fordul elő. Egyébként pont azoknál szokott előfordulni, akik nem hajlandóak látni, figyelembe venni az idők jeleit, és mennek, mennek, amíg előbb-utóbb beleütköznek a falba, a valóság falába.

A fentiek változatos kombinációját alkalmazták már számtalanszor a világban, a lényeg nagyjából ugyanaz: a hitelezők engedményt tesznek azért, hogy az adott ország gazdasága talpra tudjon állni, és ebből következően a beindult növekedés révén legalább a hitel egy fennmaradó részét vagy akár a hitel egészét vissza tudja fizetni az eladósodott ország. És nem lenne példátlan ezt az adósságkönnyítést kérnünk, hiszen ilyen az elmúlt időszakban is történt; Görögország, Írország, Portugália, Spanyolország nevét hadd említsem meg tisztelt képviselőtársaimnak, és nemcsak európai országok, hanem a fenti országokon túl Európán kívüli országok is kaptak már adósságkönnyítést. Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy minden olyan ország, amelynek jelentős adósságproblémája van, folyamatosan újratárgyalja az adósságát, folyamatosan új és új engedményeket próbál elérni, kiharcolni, és a legtöbbnek sikerül is.

Hogy mi a módszer? A közös bennük az, ebből is többféle van, és a Jobbik ezt az utat támogatja, hogy tárgyalni kell, tehát semmilyen egyoldalú, váratlan lépést nem szabad megkockáztatni. Tehát ilyenkor, kérem önt, miniszter úr és a Fidesz-KDNP szónokait is, hogy amikor ezt a kérdést felvetjük, ne forgassák már ki a szavainkat! A Jobbik egyetlenegyszer nem beszélt arról, hogy egyoldalúan, váratlanul tagadjuk meg az államadósságot; folyamatosan az államadósság újratárgyalásáról beszéltünk, nyugodtan vissza lehet nézni. Kérem, amikor erre reagálnak, a saját szavaikat adják vissza, és nem azt, amit önök bele szeretnének magyarázni politikai célokból.

Mik a módok? Az elmúlt években a bajba került nyugat-európai kormányok általában a német kormánnyal tárgyaltak az adósság könnyítéséről, a németeken keresztül próbálták elérni ezeket a könnyítéseket, ez is lehet egy lehetséges út. De van teljesen piacalapokkal rendelkező út is, azaz más kormány bevonása nélkül lehet tárgyalásokat folytatni a hitelezőkkel. Számos, kifejezetten szuverén adósságok átrendezésére specializálódott nemzetközi profi cég létezik adósságkönnyítési projektekre, és hadd mondjam el önnek, miniszter úr, hogy ez ügyben egyébként a Jobbik már feltérképezte a lehetőségeket. Ha érdekli a miniszter urat, nagyon szívesen beszámolunk ennek az eredményeiről. Kevesen tudják egyébként azt is, hogy az IMF-en keresztül is van lehetőség az adósságkönnyítésre, létezik egy szuverén adósságátrendezési mechanizmus. De ami a közös és ami a lényeg, hogy nekünk kell kérni, nekünk kell tenni valamit, nem fognak helyettünk ebben lépni.

Összefoglalásképpen annyit tudok mondani, és azt szeretném elmondani, hogy az adósságpályánk fenntarthatatlan. Az adósság rendezésére való igényünk kockázatos, ezt elismerjük, de egyrészt jogos, másrészt pedig kivitelezhető. És a harmadik: az önök politikája, az adósságtörlesztésre vonatkozó folyamatos és fenntartott politika viszont kivérezteti a társadalmat, és előbb-utóbb elő fogja idézni a csődhelyzetet. Egy kivéreztetett társadalommal nem lehet fenntartani semmilyen adósságpályát!

Én arra kérem tisztelettel önöket, mind a fideszes, mind az MSZP-s képviselőtársainkat, hogy fejezzék be ezt a gyermekes és gyermeteg egymásra mutogatást, az elmúlt 8 évezés kontra elmúlt 2 évezést, hanem felelősségük és feladatuk tudatában kezdjenek el végre gondolkodni az adósságkönnyítésen, az adósságrendezés alternatív megoldásain, ahogyan azt nemzetközi cégek is javasolják, nemcsak a Jobbik. Minél előbb, annál jobb; minél később, annál rosszabb.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr.

Tisztelt Országgyűlés! Az LMP képviselőcsoportja is jelezte, hogy két felszólaló ismerteti a frakció álláspontját, mindösszesen 20 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Vágó Gábor képviselő úrnak.

VÁGÓ GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Állampolgárok, akik figyelik ezt a vitát! Elsőre érdemes volna leszögezni azt, hogy az LMP nem akar beszállni abba a politikai adok-kapokba, amit itt a Fidesz és az MSZP játszik folyamatosan. Nem azt kérdezzük meg, hogy ki a hibás, hanem arra vagyunk kíváncsiak, hogy hogyan alakult ki ez a helyzet, és miként tudnánk ebből kilábalni. Magának az államadósságnak a vizsgálata kapcsán érdemes tisztázni, hogy nem önmagában a bruttó államadósság-állományt vizsgáljuk, hanem az úgynevezett adósságrátát, vagyis az eladósodottság mértékét a GDP százalékában kifejezve.

(11.40)

Ennek az adósságrátának a változását döntően négy tényező befolyásolja: az elsődleges egyenleg, a fennálló reálkamatterhek, a reálárfolyam és a gazdasági növekedés együttes hatása az, ami ezt meghatározza. Ha megnézzük egyesével a négy tényezőt - ezért sajnálom, hogy pont most megy el a miniszter úr -, azt látjuk, hogy ebből a négy tényezőből három a jelenlegi gazdaságpolitika erős függvénye.

Ha megnézzük, hogy hogyan alakultak a reálkamatterhek az elmúlt időszakban, amit nagyon szépen mutat a CDS-felár mutatószáma, akkor azt tapasztaljuk, hogy folyamatosan egyre többet kell fizetni. Egyre többet kell fizetni azokért a kamatokért, amelyek a múlt adóssága miatt terhet raktak a magyar államháztartásra. És miért kell egyre többet fizetnünk? Mert egyre kevésbé bíznak meg bennünk a hitelezőink. Egyre többet kell ígérnünk, hogy a jövőben majd többet adunk vissza, mert egyre kevésbé hiszik el azt, hogy Magyarország fizetőképes lesz. Ez a szám a magyar államháztartásba és az egész magyar gazdaságba vetett bizalomnak a hiányát jelzi, s ezt a bizalomhiányt kőkemény milliárdokban kell minden egyes hónapban megfizetni az adósságszolgálatban.

Ha megnézzük a reálárfolyam alakulását, akkor azt látjuk, hogy ha megszólal egy fideszes vagy megszólalt egy MSZP-s politikus, akkor nagyobb kilengése van, mint amit a konkrét gazdasági teljesítmény valójában indokolna. Azért van ekkora kilengés, mert nagy a bizalmatlanság a magyar politikával, a magyar gazdaságpolitikával szemben. Ha Kósa Lajos vagy Szijjártó Péter rossz kedvvel kel fel, és - hogy a kósai képet alkalmazzam - egy ködös reggelen iszogatja a kávéját, és éppen egy rosszat szól az újságírók előtt, vagy egy rossz közleményt ad ki, akkor több tíz forinttal mozdul el a forintárfolyam, és ez milliárdokat jelent az államadósság visszafizetésében.

Ha megnézzük a negyedik tételt, a gazdasági növekedést, akkor egyszerűen nem beszélhetünk gazdasági növekedésről. Tisztában vagyok vele, hogy a dancsói közgazdaságtan értelmében a negatív növekedés is növekedés, de sajnos Magyarországon ma recesszió van, és ennek a recessziónak az árát is meg kell fizetni az államadósság-szolgálatban.

Beszédemben először a központi államszervezet adósságrátájának az alakulását nézem meg időrendben, majd azt, hogy mikor, melyik komponensváltozás határozta meg az adósságráta alakulását. Ezután majd Szél Bernadett képviselőtársam az önkormányzati alrendszer adósságának az alakulását vizsgálja, végül áttekinti, hogy milyen gazdaságpolitikai eszközök lehetségesek és melyek állnak rendelkezésre az adósságráta kívánatos szintre szorításához. Az LMP véleménye szerint igenis van lehetőség arra, hogy fenntartható pályára állítsuk az adósságszolgálatot, de jelenleg az előbb említett peremtényezők miatt képtelen Magyarország egy fenntartható adósságpályán maradni.

Elnézést kérek, hogy kissé szikárabb leszek a tőlem megszokottól, de ez a téma ezt kívánja. Általánosságban elmondhatjuk, hogy míg 2000 és 2006 között a magyar államháztartás viszonylag kedvező pozícióból indult az ezredfordulón, köszönhetően a megelőző évek fegyelmezett államháztartási politikájának, amire egyébként most is szükség volna, addig a 2002-ben meginduló fiskális lazítás időszakában nemzetközi összevetésben is kiugró államháztartási hiányt produkált az ország. 2008-ig a nemzetközi tendenciák az államadósság állományának csökkenése felé hatottak. Az államadósság uniós átlaga 7 százalékponttal csökkent 2001 és 2007 között, és az átlagos államháztartási hiány 3 és 1 százalék között mozgott az adott időszakban.

2004 után az újonnan csatlakozó országokra is jellemző volt ez a tendencia. A visegrádi országok átlagos hiánya is csökkenő tendenciát mutatott, és bár adósságállományuk nőtt az adott időszakban, továbbra sem érte el az uniós átlagot. Ezzel szemben a magyar deficit 2002-től elszakadt a nemzetközi trendektől, egészen 2008-ig súlyos, 5 és 10 százalék közötti hiány jellemezte a magyar államháztartást. Ennek oka nagyrészt a pazarló költségvetési politika volt. Jelentősen terhelte a költségvetést továbbá, hogy elszámolástechnikailag a mérlegbe kerültek a korábban államháztartáson kívül szereplő állami beruházások, autópálya-építések is. A magánnyugdíjpénztárak létrehozása szintén növelte az eladósodás mértékét, mert rontotta az államháztartás elsődleges egyenlegét. A gyors ütemű bruttó adósságállomány-növekedést azonban ekkor még a relatíve magas, 4 százalék körüli GDP-növekedés kísérte, így nem alakult ki az adósságcsapda. Az adósságráta relatív növekedése tolerálható maradt, 2002 és 2006 között mintegy 10 százalékponttal nőtt, a GDP 56 százalékáról 66 százalékára emelkedett.

Ám 2007 és 2009 között jött a feketeleves. 2006 után megkezdődött az elsődleges egyenleg hiányának csökkentése, azonban a költségvetési konszolidáció már nem tudta elérni az adósságráta fenntartható szintre szorítását a nemzetközi pénzügyi válság kitöréséig. Ugyan az elsődleges egyenleg javulása miatt ekkor már nem volt további forrásbevonás, de részben a nemzetközi likviditás elapadása miatt - együtt a GDP sajnálatos mélyrepülésével - az adósságráta tovább növekedett.

A 2008 őszén bekövetkezett finanszírozási válságban kimagasló szerepet játszott az egyébként stabilnak tartott hazai pénzügyi rendszert érő nagy finanszírozási sokk, ami hirtelen tőkemegtorpanással és likvid eszközöket kereső befektetéskivonással járt. A Lehman Brothers összeomlását követő napon a külföldiek tulajdonában lévő forintban denominált állampapírok állománya azonnal és példátlan mértékben zuhanni kezdett. A magyar államadósság kockázati felára régiós összehasonlításban is nagyon megnőtt, közvetlenül a Lehman-bukást követően. Bár ezt követően nagyjából alkalmazkodott a közép-kelet-európai országok átlagához, az adott pillanatban ez a finanszírozás jelentős szűkülésével és drágulásával járt. A tőkekiáramlást és az árfolyamgyengülést tovább erősítették a magyar tőzsde és állampapírpiac ellen indult spekulációs támadások is, amelyért később a PSZÁF bírság megfizetésére kötelezte a Soros Fund Managementet, a Deutsche Bank, az AG London, valamint a HSBC Holding vállalkozásokat.

2008 és 2009 között a 13 százalékpontos adósságráta-növekményt nagyrészt a magyar gazdaságpolitika hatáskörén kívüli, a pénzügyi válsággal összefüggő, a hazai gazdaságpolitikát kényszerítő tényezők okozták. 2008-ban az extrahitel-felvételi kényszer, 2009-ben a GDP-zuhanás miatti pozitív hólabdahatás és az árfolyam leértékelődése voltak a fő okok.

De nézzük az elmúlt két esztendőt! 2010 és 2012 között a magyar költségvetés nettó hitelezői pozícióba is került egy rövid időre, azonban ez a változás csak a ciklikus bevételeknek tudható be, mint a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása vagy a 2011-ben kivetett válságadó. Az ilyen egyszerű tételektől megtisztított költségvetési egyenleg ebben az időszakban ismét a deficit növekedését mutatja, ami csak 2012-től állhat ismét csökkenő pályára a reményeink szerint. A növekvő adósságszolgálat miatt az adósságráta továbbra is növekszik, és elmondhatjuk, hogy 2011-ben majdnem ugyanolyan magas volt a magyar adósságráta, mint az 1995-ös kiigazítás előtt. Magyarország esetében a nemzetközi összehasonlításhoz képest mérsékeltnek mondható az adósságráta-növekmény, 2008 és 2011 között inkább tekinthető kényszerpályának, mint a felelős gazdaságpolitika eredményének.

Figyelembe véve az ország gazdaságának integráltságát és nemzetközi kitettségét, kulcsfontosságú lenne az európai konjunktúra fellendülése, ugyanakkor az adósságválság miatt egyelőre nem számíthatunk annak felívelésére. Ugyan 2010-re az ország finanszírozási igénye európai összehasonlításban elfogadható szintet ért el, a magyar kamatprémium - különösen a régiós összehasonlításban - továbbra is rendkívül magasnak számít. Nagyon sokat kell nekünk azért fizetni, hogy hitelezőink akadjanak. Ebben azonban a deficit csak az egyik tényező. A folyamatosan magas belpolitikai kockázat, aminek azért, lássuk be, itt van az oka a parlamentben, itt van az oka a kétharmados sorokban, itt van az oka Matolcsy Györgyben, itt van az oka abban, hogy a magyar gazdasági kormányzat képtelen egy olyan jogi keretrendszert meghatározni, amelyre építeni lehet, amely keretrendszerre azt tudják mondani a gazdaságban lévő szereplők, hogy ez egy stabil ország, hogy olyan helyzet van Magyarországon, amely kiszámítható.

(11.50)

Na, ez nincs, és pontosan ezért kell nekünk évről évre sokkal magasabb kamatokon állampapírokat kibocsátani, és pontosan ezért kell Magyarországnak ebben az adósságszolgálatban egyre nagyobb terheket cipelnie, mert képtelen a magyar gazdasági kormányzat egy olyan feltételrendszert megállapítani, amely feltételrendszerre nem csupán a magyar gazdaságban működő szereplők, de a külső potenciális hitelezők is azt mondják, hogy igen, itt lehet arra számítani, hogy ezt a pénzt visszakapjuk, alacsony kamaton is tudunk nekik kölcsönadni.

Pont a gazdaságpolitika kiszámíthatósága az államadósság-szolgálat egyik kulcskérdése. Ez még nem merült fel ezen a vitanapon, habár nagyon sok kérdésben szerintem egyetértésre lehetne jutni. Nem a "ki a hibás?" kérdésében, mert azt a Fidesz és az MSZP játssza le egymás között, és nem is az államadósság újratárgyalásának kérdésében, mert az csupán a Jobbik vesszőparipája, de abban a kérdésben, hogy Magyarországon lehetne egy kiszámítható gazdaságpolitika, amely olcsóbbá tenné az egész államadósság-szolgálatot, remélem, egyetértésre tudunk jutni a mai vitanapon.

Összegzésül szeretném idézni a Magyar Nemzeti Bank 2012. májusi kiadványának megállapításait okulásképpen. 2001 után az államadósság-ráta emelkedni kezdett, amelyben 2002 és 2006 között az elsődleges egyenleg számottevő romlásának volt a legnagyobb hatása, de szerepet játszott benne a viszonylag magas reálkamatteher is. Ezzel szemben az átlagos 4 százalékos gazdasági növekedés, és kisebb mértékben a reálárfolyam felértékelődése mérsékelte az adósság növekedését, ami azonban 2006-ra így is a GDP majdnem 66 százalékára emelkedett. 2006-ban egyértelművé vált, hogy a magas elsődleges hiány rövid távon sem tartható fenn, így több lépésben jelentős költségvetési kiigazításokra került sor. A kiigazítás hatására a költségvetés már 2008-ban elsődleges többletet mutatott, ezzel párhuzamosan viszont a gazdasági növekedést stagnálás, majd a nemzetközi pénzügy válság következményeként visszaesés váltotta fel.

Ezenfelül a forint reálfelértékelődése is megtorpant, sőt, 2011-ben a jelentős árfolyamgyengülés növelte devizaadósság a GDP-arányos értéket növelte. 2006 és '11 között 15 százalékponttal emelkedett az adósságráta, amelyhez az elsődleges egyenleg, a nettó kamatkiadások a korábbinál sokkal kisebb mértékben járultak hozzá, így jelentős részben a magyar államadósság növekedésének a gazdasági visszaesés és az árfolyamgyengülés következménye volt a fő oka.

Így, ha szeretnénk elkerülni az államadósság további növekedését - hiszen ennek is kellene a mai vitanap egyik elsődleges céljának lenni, hogy meghatározzuk közösen itt a parlamentben azt a pályát, amelyben konszenzus érhető el a pártok között, és amely évtizedekre biztosíthatja azt a fenntartható pályát, amin teljesíthető az adósságszolgálat -, akkor meg kell egyeznünk bizonyos dolgokban. Meg kell egyeznünk abban, hogy kiszámítható gazdaságpolitikára van szükség, amely alacsonyan tartja a reálkamatterheket, meg kellene egyeznünk abban, hogy a gazdasági növekedés érdekében igenis szükség van például a hitelezés beindítására, és meg kellene egyeznünk abban, hogy ne a felelősöket keressük egymás között, hanem a megoldásokat.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az LMP másik vezérszónoka, Szél Bernadett képviselő asszony következik. Öné a szó.

DR. SZÉL BERNADETT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is szeretnénk leszögezni, hogy a cél az államadósság fenntartható pályára állítása, illetve hosszabb távon a csatlakozási szerződésben vállalt GDP-arányos 60 százalék alá való csökkentése kell hogy legyen.

Gyakorlatilag, ha megnézzük azt, hogy gazdaságpolitikailag milyen eszközeink vannak és a Fidesz ezeket eddig hogyan használta, akkor az értékelés, a Fidesz-kormány értékelése ebből szinte mindenféle megjegyzés nélkül láthatóvá fog válni. Ha az elsődleges egyenleg szintjén nézzük az államadósságot, akkor olybá tűnhet közgazdaságilag, hogy a Fidesz-kormány mindent megtesz a cél érdekében, és ezt önök a napi kommunikáció szintén ügyesen ki is használják, de ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy mindent megtesznek-e azért, hogy ezzel az eszközzel helyesen éljenek, akkor a válasz sajnos egyértelmű nem.

Ugyanis ha a kormány egyértelműen elkötelezett lenne az államadósság elleni harcban, akkor nem a felső és középosztály jólétének növelésére költött volna az elmúlt években több száz milliárd forintot, hanem az államadósság csökkentésére. Ha annyira elkötelezett lenne ezen a téren, akkor nem presztízsberuházásokra költötte volna az ország pénzét, hanem adósságcsökkentésre. Ha önök annyira elkötelezettek lennének, mint amennyire mondják, akkor nem kormányzati kommunikációra költenék, tapsolnák el azt a sok pénzt, hanem abból is államadósságot csökkentenének. Ha önöknek tényleg ez lenne a fontos, akkor úgy viselkednének, mintha ténylegesen ez lenne. Gyakorlatilag ez így nem működik. Vitanapot szervezni önök tudnak, de államadósságot az államháztartás elsődleges egyenlegén keresztül csökkenteni nem tudnak. Ezen a téren az önök teljesítménye sajnos elmarasztalható.

Ha a reálkamatot és a reálárfolyamatot értékeljük - ahogy Vágó Gábor képviselőtársam is érintette az előzőekben -, akkor azt látjuk, hogy ezen a téren önök borzasztó sokat tehettek volna, ám igazából nem csupán nem tették meg, amit meg kellett volna tenni, hanem kifejezetten az ellenkezőjét tették meg. Az EU-val és az IMF-fel szemben folytatott szabadságharcuk, szögezzük le, hogy gyakorlatilag növelte az államadósságot és az adósságrátát. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Vagyis amennyiben tényleg ezt tekintenék önök elsődleges célnak, akkor pontosan az ellenkező hatást érték el. Az elmúlt két évben önök ahelyett, hogy egy kiszámítható, megfontolt, átlátható és valóban okosan a nemzeti érdekeket érvényesítő, esetleg többpárti támogatást élvező tárgyalást folytattak volna a nemzetközi szervezetekkel, sokszorosan bohócot csináltak magukból és sokszor az egész országból is. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Ennek az eredménye az önök hitelvesztése lett minden fronton, itthon is és nemzetközi szinten is. Ez nemcsak a magas reálkamatszinten és rossz kamatfeláron keresztül hat negatívan az adósságrátára, hanem gyakorlatilag mélységbe taszította az országot a beruházási ráta vonatkozásában is.

Itt elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a gazdasági növekedéssel együtt próbáljuk megfigyelni azt, hogy önök mit tettek azért, hogy Magyarországon beruházások legyenek, hogy fejlődni tudjon ez az ország, hogy munkahelyek teremtődjenek. Ha összefoglalom, akkor ezen a téren az önök teljesítménye egy katasztrófa. Az MNB minap megjelent jelentése, a jelentés a pénzügyi rendszer stabilitásáról szóról szóra alátámasztja azt, amit az én értékelésemben az előbb megfogalmaztam. Gyakorlatilag a kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság és a rögtönzések korát éljük Matolcsy György miniszteri regnálása óta. A megfelelő üzleti környezet nem kapja meg azt a támogatást, amelynek segítségével ezt az országot fejleszteni tudná. A vállalatok nem bíznak önökben, a bankok nem bíznak önökben, az állampolgárok nem bíznak önökben, a beruházási ráta 15 százalékos mélyponton van, a lakosság fogyasztása csökken, a magyar gazdaság pedig recesszióban van. Aki teheti, az egyenesen külföldre menekül, hogy ezt a fajta gazdaságpolitikát ne kelljen neki és a családjának elszenvednie.

Önök ráadásul nem csupán a rövid távú keresletet küldték a padlóra, ha a fogyasztást nézzük, hanem szisztematikusan rombolják a növekedés hosszú távú keretfeltételeit is, amikor forrásokat vonnak ki az oktatásból, az egészségügyből és a közszolgáltatásokból. Az önök gazdaságpolitikája így minden téren, mind a beruházások terén, mind az emberi tőkébe való beruházás terén egész egyszerűen katasztrofális. De úgy tűnik, hogy ha mindezeket végigvesszük, és láthatóan a gazdaságpolitika eszköztára ugyanúgy a kormány szolgálatában van, mint az ellenzék szolgálatában, csak most önök tehetnék meg azt, hogy ezeket okosan használják, és nem holmi retorikai szabadságharcot vívva az országot egyre mélyebben taszítsák a semmibe.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az LMP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk.

Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor, a frakciók írásban történt előzetes bejelentkezésének megfelelően, és a frakciók részére biztosított időkeretek felhasználásáig.

Elsőként megadom a szót nyolcperces időkeretben Gyurcsány Ferenc független képviselő úrnak. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból. - Csenget.)

GYURCSÁNY FERENC (független): Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Képviselőház! A miniszterelnök forradalmi rendszert működtet, önmagát a forradalom vezetőjének tartja. Hogy a forradalom működjön, ahhoz két dologra van szükség: sikerekre és ellenségre. Ha nincsenek sikerek - márpedig nincsenek sikerek -, akkor jön az ellenséggyártás. Úgy látszik, hogy a miniszterelnök ez utóbbiban lényegesen jobb, mint Magyarország sikereinek megteremtésében. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Te beszélsz?)

(12.00)

A mai napra most már sokadik alkalommal a magyar államadósság növekedését ajánlja a választópolgárok figyelmébe és helyezi politikájának célpontjába. Van-e ebben ráció? Van-e igaza a miniszterelnök állításának?

Igaz-e az az állítás, hogy az államadósság növekedését érdemes megvizsgálni, hogy milyen mértékben szolgálta a haza javát, és milyen mértékben szűkítette esetleg mozgásterét? Azt gondolom, hogy igen. De ez csak akkor igaz, hogyha van bátorsága a miniszterelnöknek és a mögötte álló többségnek és van képessége a vele szemben ülő ellenzéknek, hogy akkor értelmesen beszéljünk erről a kérdésről.

Hozzáteszem, volt itt ebben a Házban ilyen hozzászólás: az, amit az LMP-s kollégák az elmúlt húsz percben elmondtak és megmutattak, az egy értelmes, okos, szakszerű elemzése a helyzetnek. (Zaj, felzúdulás a kormánypártok soraiban. - Balla György: Nélküled nincs Bajnai-szövetség! Dicsérd meg Bajnait, és rendben vagyunk!) A magyar államadósság európai és világ-összehasonlításban a középmezőnyben helyezkedik el. Lényegesen alacsonyabb, mint Olaszország, Dánia, Japán vagy akár az Egyesült Államok adóssága. Helyesen állapítják meg a kollégák, hogy nem az államadósság mértéke, hanem finanszírozhatóságának fenntarthatósága az, ami az alapvető kérdés. Amikor azt vizsgálják a kollégák, hogy kinek és minek köszönhető, hogy a 2000-es években valóban jelentősen, nagyjából húsz-huszonegynéhány százalékponttal emelkedett a magyar államadósság, akkor sokaknak kellene önvizsgálatot tartani. Nekünk is. Meg is fogom tenni. (Zaj, közbeszólások a kormánypártok soraiban.) De önöknek is!

A 2000-es évek elejétől a költségvetés alappályájához képest nagyjából 1900 milliárd forinttal költöttek többet az egymást követő első Orbán, Medgyessy Péter kormánya és az én első kormányom. 1900 milliárddal többet. Ez az 1900 milliárd forintnyi többletterhelés, ha úgy tetszik, extrakifizetés a három kormány között jól kiszámítható, jól megmutatható módon a következőképpen oszlik el.

2000-ben, 2001-ben és 2002-ben az elfogadott kétéves költségvetéshez képest a költségvetésbe hosszú távon beépülő, azaz nem csak egyszeri tételt jelentő módon Orbán Viktor első kormánya 570 milliárd forinttal költött többet, ezt hagyta az őt követő kormányoknak örökségül. Ennek részleteit az államadósságot vizsgáló, a mai kormány által kezdeményezett vizsgálóbizottságban bemutattuk és elmondtuk.

Medgyessy Péter száznapos programjai - Orbán Viktor 570 milliárdos adósságnövekményéhez képest - 820 milliárd forinttal növelték a költségvetés többlethiányát. Ehhez képest az én első kormányom nagyjából Orbán Viktor hagyatékához hasonló, annál valóban csak valamivel kevesebb, 510 milliárd forinttal növelte meg az alappályához képest a költségvetést.

Tehát ha valakiknek kell önvizsgálatot tartaniuk, akkor az ez a három kormány. Kétségtelenül igaza van azoknak a képviselőknek, döntően a parlamentbe újként érkezett pártoknak, akik azt mondták, hogy annak semmi értelme nincsen, ha a fideszes kollégák csak az MSZP-t bántják, az MSZP-s kollégák pedig semmit nem szólva a saját felelősségükről, megismétlik tükör módon a Fidesz érvelését.

Mind a három kormányt ugyanaz a gazdaságpolitikai tévedés hatotta át, az enyémet is. (Németh Szilárd István: Az egyiket a lopás is áthatotta!) Az, hogy a belső fogyasztás önmagában vett növekedésével a magyar gazdaság felpörgethető, és a növekvő gazdaságból majd a növekvő adósság finanszírozható lesz. Azt gondolom, hogy ez megalapozatlan vágy volt, hozzáteszem, hogy úgy látom, hogy az MSZP, én magam ennek tanulságait megértettük, nemcsak 2006-ban, hanem talán a mai vitából kideríthető módon mind a mai napig. Fideszes kollégáim, kezdve onnan, hogy ez a kormány azzal az ígérettel lépett a színpadra, hogy a hiány növekedéséből fogja majd felpörgetni az ország gazdaságát, mintha mind a mai napig egy árva szót nem értettek volna meg ebből.

Uraim és Hölgyeim, a szemben lévő padsorokban, önök semmit nem tanultak, önök semmit nem felejtettek. Egy dolgot tudnak csinálni: saját sikertelenségük eltakarása érdekében bűnbakot gyártottak. Azt hiszik, hogy legalább egy ponton sikeresek, hogy csökkentették az államadósságot. Önök tévednek! Beszéljenek őszintén!

Önök nagyjából 3-4 százalékkal csökkentették az államadósságot, eközben 10 százalékpontnyi megtakarítást éltek fel. Az önök tevékenységének eredménye az adósság és a megtakarítás egyenlegében, hogy Magyarország adóssága ma összességében 6-7 százalékkal nagyobb, mint amikor átvették a kormányzást.

Ha valakinek van oka magyarázkodni, akkor az önök. Ha valakinek van oka megkérdezni, hogy miért nem tanulták meg ennek az előző évtizednek a tanulságait, akkor az a mai ellenzék, és mi ezt a kérdést fel is tesszük. Ha kell változtatni, ha kell felelőst találni azért, hogy miért mennek ma is úgy a dolgok, hogy Magyarország Európa egyik leggyengébb és legsebezhetőbb gazdasága, hogy miért lettünk páriák a világban, és hogy Magyarország miért fuldoklik a tehetetlenségben, akkor a válasz egyszerű. Ez ennek a lehetetlen, elfogadhatatlan gazdaságpolitikának és mentalitásnak a következménye. Az önök forradalma megbukott, és ha így folytatják, sajnos Magyarország vele együtt fog bukni. Szégyelljék magukat! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és a függetlenek soraiban.)

ELNÖK: Köszönjük szépen. Két percben szót kér Kovács László képviselő úr, MSZP.

KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha egy képviselő azt akarja - és ezt kellene hogy akarja -, hogy a vitát követő nézők, hallgatók egy hiteles képet kapjanak arról, hogy hogyan alakult az államadósság ügye, akkor a következő módon kell eljárjon. Először összegyűjteni a hiteles adatokat, mi nőtt, mi csökkent; ez nem különösebben bonyolult. Másodszor mérlegelni, figyelembe venni az adatokra ható hazai és nemzetközi körülményeket; és végül harmadik lépésként levonni a következtetéseket.

A vitát figyelve, az a benyomásom, hogy Matolcsy úr egy kicsit esti mese stílusban előadott kezdő, megnyitó beszéde után megszólaló kormányoldali képviselők fordítva jártak el. Először megfogalmazták a következtetéseket, miszerint a szocialista kormányok felelősek az államadósság jelenlegi szintjéért, és ehhez gyártottak adatokat. Ha voltak hiteles adatok, akkor pedig figyelmen kívül hagyták az erre ható körülményeket. Figyelmen kívül hagyták például azt a tényt, hogy a Medgyessy-kormány 2002-es programja körülbelül 4 millió nehezen élő embert juttatott jobb helyzetbe. Figyelmen kívül hagyták a majdnem ugyanennyibe kerülő első Orbán-kormány lakástámogatási programjának a hatását, amely néhány tízezer tehetős embert juttatott jó lakásból még jobb lakásba. Figyelmen kívül hagyták a szocialista kormányok infrastrukturális beruházásait, figyelmen kívül hagyták az önök által bevezetett egykulcsos adórendszernek az évi 500 milliárdos terhét, figyelmen kívül hagyták a MOL-papírokra elköltött százmilliárdokat, és figyelmen kívül hagyták a presztízsberuházásokat, a stadionépítéseket.

Ezért azt kell mondanom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy előbb fogalmazták meg az ítéletet, mint a vádiratot, és így az egész akciójuk, ez a vitanap hiteltelenné, még hiteltelenebbé tette önöket. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Puskás Imre képviselő úr, Fidesz.

DR. PUSKÁS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az államadósságról tartunk ma politikai vitanapot. Az első kérdés, ahogy ez elhangzott az ellenzék részéről is, hogy valójában ez egy gumicsont-e, vagy egy jelentős kérdés, ami megérdemli nemcsak a vitanapot, hanem azt, hogy többször is szóljunk róla, és a jelentőségét taglaljuk.

Meggyőződésünk szerint ez egy rendkívül jelentős kérdés, hiszen amikor Magyarország mozgásterét, a költségvetésnek a mozgásterét vizsgáljuk, akkor természetesen szembetalálkozunk azzal, hogy Magyarországnak ezt az adósságszolgálatot teljesítenie kell, a felmerülő tőketartozásokat vissza kell időközönként fizetni, és ami, ha úgy tetszik, még fájdalmasabb, hiszen jobb esetben a tőkét felhasználtuk, még jobb esetben értelmes célokra, de ezeknek a tartozásoknak a kamatait, amelyek a mi költségvetésünket tekintve rendkívül jelentősek, évről évre elő kell teremteni, vissza kell fizetni.

(12.10)

Ilyen értelemben valóban az államadósság kérdése az első számú kérdés Magyarország számára, első számú kérdés a tekintetben, hogy milyen országot tudunk teremteni, milyen szolgáltatásokat tudunk nyújtani, mennyire tudjuk a gazdaság lehetőségeit szélesíteni, mennyire tudjuk a munkahelyek teremtésének a lehetőségét a költségvetés eszközén keresztül növelni. Ezért tartjuk a vitanapot, és ezért is fontos az, hogy valóban tisztázzuk, hogy Magyarország miért állt arra a pályára, amely megállapíthatóan egy rossz pálya, és amely az eladósodás egyre erősebb fokozódását jelentette 2002-től 2010-ig.

Azt mondta az előttem felszólaló Gyurcsány Ferenc képviselő úr, hogy Vágó Gábor okos összefoglalását adta mindannak, ami történt 2002 és 2010 között. Ha jól emlékszem, akkor többek között azt a megállapítást tette, hogy valóban egy olyan pályára állt Magyarország 2002-ben, ami egyébként nem a nemzetközi trendeknek megfelelő pálya volt, hanem pont az ellenkezője. Akkor Európában egy gazdasági növekedés volt, ebből következően alapvetően a hiány is csökkent, az államháztartási hiányok is csökkentek, másrészről pedig az államadósság növekedése sem volt jellemző az európai országokra. Magyarország az ellenkező pályán indult el.

Tehát azt hiszem, hogy ha ilyen értelemben egy közös álláspontnak fogadhatjuk el ezt az elemzést, ezt az értékelést, akkor ebben megállapodhatunk. Nyilvánvalóan, ha a tényeket nézzük, akkor nem is tudunk más megállapításra jutni, érdemes tehát ebben az esetben a tényekből kiindulni, és akkor máris kevéssé kérdés az, és kevéssé lehet összemosni azt, hogy mely kormányok alatt, milyen mértékben, milyen jelentőség szerint és milyen nemzetközi összefüggésekben és környezetben történt mindaz, ami történt. Valójában felelősség kérdése az, valójában sorscsapás vagy éppenséggel egy gazdaságpolitika, társadalompolitika, költségvetési politika következménye az, hogy Magyarország elindult a jelentős államadósság-növekedés útján 2002-t követően.

Merthogy elindult, és felmerül a kérdés nyilvánvalóan mindannyiunkban azon túlmenően, hogy megállapítjuk ennek a dolognak a fontosságát, mármint az államadósság kérdésének a fontosságát, hogy fontos-e, érdemes-e, kell-e a felelősség kérdését vizsgálni, van-e ennek valamiféle jelentősége, visz-e ez bennünket előrébb.

Meggyőződésem szerint e tekintetben nyilvánvalóan a politikai felelősség kérdését vetjük fel, a politikai felelősség pedig általában a választásokon méretődik meg, akkor derül ki, hogy a választók hogyan ítélik meg egy politikai garnitúra, egy politikai elit teljesítményét, éppenséggel hatalomban tartják, vagy a hatalomból leveszik, leváltják. Ilyen értelemben azt gondolom, hogy mégiscsak minden esetben fontos a felelősség, ha úgy tetszik, akkor a teljesítmény és a teljesítményre alapuló felelősség kérdését is vizsgálni.

Merthogy miért is történt meg többek között ez a jelentős eladósítása Magyarországnak? Azért, mert szükség volt egy olyan költségvetési politikára, amely külső forrásokat igénybe véve azt az érzést keletkeztette az emberekben, hogy a dolgok jól mennek, ők egyre jobb körülmények között, egyre jobban élnek. Ehhez pedig nem a gazdaság teljesítőképessége növekedett, vagy legalábbis messze nem olyan mértékben - ellentétben egyébként akár azzal, ha a körülöttünk levő országok mutatóit nézzük e tekintetben és ebben az időben -, hanem ezen külső forrás bevonása teremtette meg ezt a fajta látszatot. Erre is vannak hiteles források és hiteles állítások, nem nagyon szeretnék idézni az őszödi beszédből, de hát sokan ismerjük, sok-sok citátumot tudunk ebből. Azt hiszem, hogy ez az idézet is vagy ez a beszéd is körülbelül jellemzi, hogy 2006-ig mi is történt, a kormányzásnak milyen módja és a látszatkeltésnek milyen módja történt.

Ehhez a látszathoz pénz kellett, nem véletlen, hogy Magyarországon ebben az időszakban az államadósság növekedésének a legkiugróbb éve egyébként 2006. Szoktuk mondani nyilvánvalóan, hogy a választások éve általában a költségvetés tekintetében is egy választási költségvetést jelent, nos, tehát ez a számok nyelvén is kimutatható, hogy bizony 2006 egy jó erős választási költségvetés volt, hiszen nyilvánvalóan, hogyha nincs egy teljesítmény - erről éppen Gyurcsány Ferenc képviselő úr, miniszterelnök úr beszélt -, akkor valami mást kell mutatni. Ha nincs forradalom, akkor éppenséggel azt a látszatot kell kelteni, minthogyha mégiscsak volna teljesítmény, és azt a teljesítményt nem lehet másképpen előteremteni, mint ebben az esetben többek között a sok-sok trükk mellett a hitelfelvétel árán és az ország eladósítása árán.

Nos, mindez a felelősség kérdését tehát joggal felveti, és nagyon fontos, hogy időnként megálljunk, ha úgy tetszik, akkor a parlamenti munkában is megálljunk, és számot vessünk azzal, hogy az a helyzet, amiben most élünk, még akkor is, ha természetesen a jelen döntéseiért a jelen kormány és a jelen parlament felelős, de a döntések mozgástere, azok az eszközök, amelyek a rendelkezésünkre állnak, természetesen nem függetleníthetők attól, ami az előző évben, az előző négy évben vagy az előző nyolc évben történt, hiszen éppen az államadósság kérdése tekintetében ez egy olyan gúzsba kötése a jelenleg kormányon lévők számára és a jelenlegi parlamenti többség számára, amely nyilvánvalóan az eszközeinket erősen korlátozza. Ezért fontos az, hogy időközönként nyomatékkal és a számokkal, a tényekkel mindenkinek, a saját közvéleményünknek, az ország lakosságának felhívjuk a figyelmét, hogy pontosan mi is az a helyzet, és mi ennek a helyzetnek az előzménye.

Természetesen érdemes arról is beszélni, hogy mi az, amit teszünk, és milyen eredményességgel tesszük, hiszen, ahogy mondtam, nemcsak visszafelé kell néznünk, nemcsak azt kell értékelnünk, ami történt 2002 és 2010 között, hanem azt is számba kell vennünk, hogy mi az, amit tettünk 2010 után, a második Orbán-kormány idején.

Látható, hogy megteremtődött a jogszabályi környezet. Az alaptörvénybe bekerült az államadósság csökkentésének kötelezettsége. Megalkottuk a gazdasági stabilitásról szóló törvényt, ami szintén ezt a célt tűzi ki, és egy eljárásrend szerint többek között a Költségvetési Tanács szerepének a növelésével ezt a célt kívánja szolgálni. Minden olyan intézkedésünk, többek között a költségvetési törvény elfogadása és annak betartása, illetve következetes végigvitele azt a célt szolgálja és azzal az eredménnyel jár, hogy Magyarországon megkezdődött az államadósság csökkenése.

Magyarországon az államháztartás hiánya 3 százalék alatt marad, reményeink szerint így lesz 2013-ban, és Magyarország valóban kilép a túlzottdeficit-eljárás alól, és Magyarország végre egy olyan pozícióba kerül, amely pozícióban egyébként fenntartható lesz az államadósság csökkentése, és ezzel egy olyan pályára állunk, ami egyébként megint a nemzetközi trendekkel szembemegy, mert az Európai Unión belül, az eurózónán belül is az államadósság növekedése és egyébként az államháztartás viszonylagos magas aránya a jellemző. Magyarország most szembemegy ezzel a trenddel, de ez egy jó szembemenetel, ennek most örülhetünk, és erre büszkék lehetünk. Abban bízom, hogy valóban a többség, a parlamenti többség és a kormány további munkája és jogalkotása is ezt az utat fogja segíteni, és akkor Magyarország valóban kikerül ebből a spirálból, és egy fenntartható, növekvő pályára áll. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti sorokból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percben Schiffer András képviselő urat illeti a szó.

DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Puskás képviselő úrnak abban igaza van, hogy a látszatokra kellett a pénz, mint ahogy látszatokra kell a pénz most is. Azt gondolom, hogy itt van igazából a kutya elásva. Merthogy milyen látszatokra kellett a pénz?

Valójában az igazi gyökérprobléma, ha úgy tetszik, az ország stratégiai problémája nem önmagában az államadósság. Az államadósság felhalmozódása az elmúlt 10 évben - mert ne legyen félreértés, itt nem 2002 májusában kezdődött el ez a pálya - egy következmény. Az igazi probléma a nemzetgazdaság teljesítőképességének a tönkretétele, ami terheli az előző kormányok lelkiismeretét, az első Orbán-kormány lelkiismeretét is.

Arról van szó, hogy az a gazdasági paradigma, ami elindult a rendszerváltás éveiben, tehát a 80-as évek végén, amely egyoldalúan az ország külföldi tőkevonzó képességét helyezte előtérbe, ez az ezredforduló után kifulladt. Ezt az ezredforduló utáni kormányok azzal próbálták kendőzni, hogy a háztartások, a vállalkozások és az önkormányzatok eladósítására építve próbáltak keresletet bővíteni. Tehát maga az államadósság felhalmozódása elkendőzte azt a problémát, hogy az a gazdaságpolitikai, fejlesztéspolitikai stratégia, amit az elmúlt 20 év kormányai követtek, kifulladt, megbukott. Sajnálatos, hogy ebből a következtetéseket ez a kormány sem vonta le.

Igaza van önnek, képviselő úr, a látszatokra kell a pénz, most is. Ha önök valóban az államadósság ellen hirdetnének szabadságharcot, akkor hogy a fenébe' van az, hogy a jövő évi költségvetésben több mint 600 milliárd forint a hivalkodás ára, amit az emberekkel akarnak megfizettetni?! Ha nem akarunk a jövő generációk nyakába még nagyobb adósságterhet zúdítani, akkor nem lehet presztízsberuházásokat generálni, nem lehet a kormányzati kommunikációt földuzzasztani, hogy ezzel is megvezessék a választópolgárokat.

Köszönöm. (Taps az LMP padsoraiból.)

(12.20)

ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő előre bejelentett felszólaló Veres János képviselő úr, MSZP.

DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Részben miniszter úr, részben a Fidesz frakcióvezetője által elmondott néhány kérdésre szeretnék röviden reagálni és egy kérdést részletesebben ismertetni.

Először is: nyilván Rogán képviselő úr is pontosan tudja, hogy az IMF-fel kötött megállapodás visszafizetési feltételei standard feltételek, az IMF által meghirdetett, minden ország számára nyilvános feltételek. Ezért kár azzal vádolni az akkori kormányt, hogy a majdani kormány számára lehetetlen feltételeket akart teremteni, lévén - még egyszer mondom -, hogy valamennyi ország ugyanolyan futamidővel, ugyanolyan kamatfeltételekkel és ugyanolyan törlesztési feltételekkel vehetett föl annak idején hitelt az IMF-től.

A második, amit érintett képviselő úr, és itt Puskás képviselő úr is büszkélkedett ezzel a kérdéskörrel, nevezetesen, hogy stabilitási törvényt alkottak, hogy ne lehessen a későbbiek során növekedő adóssággal számolni Magyarországon. Képviselő úr, mi voltunk azok, akik ezt a kezdeményezést 2007-ben elindítottuk, és sajnálatos módon 18 eredménytelen egyeztetés után feles törvényt kellett alkotnunk ebben a kérdésben, mert a Fidesz-képviselő Tállai András 18 egyeztetésen mindig nemet mondott ebben a kérdésben a Fidesz-elnökség felhatalmazására hivatkozva. (Dr. Józsa István: Így van.) Mint ahogy nemet mondott abban is, hogy az önkormányzatok adósságával kapcsolatos szabályozás kétharmados törvényként bekerüljön a magyar jogrendbe.

Sajnálom tehát, hogy annak idején nem voltak partnerek ebben a kérdésben, ezért örülünk annak, hogy ilyen szabály született. Ahogyan megszületett, azt természetesen vitatjuk szakmai oldalról, de sajnálom, hogy akkor nem voltak partnerek abban, hogy lehessen ilyen törvényt alkotni, amikor még nagyobb szüksége lett volna az országnak erre a törvényre.

A harmadik megjegyzésem arra vonatkozik, hogy meglehetősen érdekes módon kezeli itt Rogán frakcióvezető úr és egyben polgármester azt a kérdést, hogy az ország adósságának a növekedése valakiknek a bűne, miközben az önkormányzatok adósságnövekedése az persze nem bűn, az önkormányzatok adósságnövekedése pedig egy bocsánatos dolog, amelyet majd most a gondoskodó kormány meg fog oldani.

Azt kell mondjam, hogy kellett volna az önkormányzatoknál is olyan döntéseket hozni abban a periódusban, amely a finanszírozáshoz igazította volna az önkormányzati kiadásokat. Sajnos nem voltak ebben partnerek, a kétharmados korlátozás bennünket megakadályozott abban, noha kétszer terjesztettük az Országgyűlés elé a törvények módosítását annak érdekében, hogy ez a változás bekövetkezzen, és természetesen érdemes a felelősséget az önkormányzatok esetében is, főleg az egy főre eső legnagyobb adóssággal rendelkező önkormányzatok esetében vizsgálni.

A miniszter úr expozéjában elhangzott két olyan kérdést szeretnék még érinteni, amely érdemi. Ha miniszter úr azt mondja, hogy szavazatvásárlás volt az eladósodás oka, akkor azt kell mondjam; ha arra utal, hogy 2002-ben a száznapos programot az Országgyűlés megszavazta, akkor azt a Fidesz támogatásával szavazta meg az Országgyűlés. Azaz nem nagyon lehet azt mondani, hogy a választásokat követően bárki is szavazatvásárlási szándékkal hozott volna akkor az Országgyűlés elé döntési javaslatokat, és az akkori ellenzék ebben a kérdésben érdekes módon együtt szavazott a kormányoldal képviselőivel.

És amit leginkább érinteni szeretnék, az pedig a következő kérdés, nevezetesen: miniszter úr nem tudja, hogy mire költődött el a pénz, miniszter úr nem tudja, hogy vajon hová is lett ez a pénz. Nyilván szándékosan nem tudja, hiszen ha a minisztériumban körbenéz, és megkérdezne akár egyetlenegy ezzel foglalkozó munkatársat is, akkor pontosan el tudták volna neki mondani, mint ahogy én most el tudom ezt mondani minden további nélkül a nyilvánosság előtt.

Nagyjából GDP-arányosan 10,8 százalék az az adósságrész ebből a bizonyos 80 százalék körüli adósságból, amely a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások miatt keletkezett adósságelem. Miután ennek a megszüntetésére 2010-ben sort kerítettek, ebből a 2002 óta keletkezett mintegy 9 százalékos rész levonandó a 8 százalékból értelemszerűen, hiszen ne feledjék, hogy nemcsak olyan adósság létezik, amelyik az adott évben nyilvántartott adósság, hanem olyan is létezik, ami úgynevezett rejtett adósság. Erre utalt már egy hozzászóló előttem is, nevezetesen: ha most a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat felhasználták arra, amire mint látható, nagyjából 60 százalékát használták adósságtörlesztésre, a többit pedig a költségvetés kiadásainak a fedezetére, ez kiderült a Tukacs István által hivatkozott jelentésből is, ez azt jelenti, hogy az állami költségvetésnek ugyanakkor van egy implicit adóssága, amely nem kimutatott adósság, de a majdani nyugdíjaknak a fizetésével, a későbbiek során ezzel a kötelezettséggel számolni kell.

S melyek azok az elemek, amelyek még terhelik ezt a bizonyos maradó GDP-arányos, nagyjából 17 százalékot? A Fidesz olyan intézkedéseket hozott az első kormány időszakban 2001-ben és részben 2002-ben, amely tartósan beépült a kiadások közé. A második kormány is hozott majd ilyeneket. Sorolom: a köztisztviselők 2001. évben meghozott bérnövekedése, a fegyveres, rendvédelmi dolgozók 2002. évi 70 százalékos bérnövekedése, a lakáshitelkamat-támogatások kiterjesztése, ami 2001. évben 7 milliárdról indult, 2005-re a korlátozásokkal együtt is 160 milliárdos költségvetési terhet jelentett; talán még emlékeznek: a szövetkezeti külső és nyugdíjas-üzletrészek fölvásárlásával kapcsolatos, valamint a nyugdíj melletti munka adózási szabályainak könnyítése és a lakáshitel-adókedvezmények bevezetése 2002 tavaszától. Ez mintegy 3,8 százalékos GDP-arányos későbbi terhet jelentett.

A szocialista kormányok is hoztak intézkedéseket, ez mintegy 4,9 százalékos GDP-arányos összes terhet jelentett. Ilyen volt a 13. havi nyugdíj bevezetése, amelyet mi vezettünk be, sajnos meg is kellett hogy szüntessük. Ilyen volt a családi pótlék emelése, a rendszeres gyermekvédelmi támogatás növelése, a kedvezményes étkezés, a bérfelzárkóztatási program maga.

Van egy fejlesztési adósság része is, amely döntő részben autópálya-építésekben nyilvánult meg, ez a GDP mintegy 3,4 százaléka. Volt egy árfolyamrontás - ami a 2010-es évben, a választások után következett be, ez a GDP mintegy 1,5 százaléka - itt már említett képviselők nyilatkozataival összefüggésben. És van egy 3,5 százalékos GDP-arányos rész, a fel nem használt IMF-hitel, amelyet kontóra szoktak kiírni, az MNB tartalékában van, többek között MOL-részvényt ebből vásároltak.

Azaz megvan az a pénz, hogy mire fordítódott. Senki nem vitte haza, és senkit nem kell ilyen értelemben szakmaiatlan jelzőkkel illetni ebben a vitában.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percben szót kér Latorcai János képviselő úr, KDNP.

DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szándékoztam belemenni számszaki csatába, de úgy gondolom, egy volt pénzügyminiszter, ha elkezd egy számsort ismertetni, akkor a korrektség jegyében azt folytatni is kell.

Tisztelt képviselő úr, ha valaki föllapozza a magyar gazdaságtörténetet, annak világosan és egyértelműen láthatónak kell lennie, hogy 1990-91-ben a rendszerváltás idején az önkormányzatok adósságállománya a teljes állami adósságállományon belül nem érte el az 1 százalékot. Ez az érték 1998-ig durván 3 százalékra emelkedett. 1998 és 2002 között ez az érték stagnált. Aztán 2002-ben, amikor az ellenzék is megszavazta, az akkori ellenzék is megszavazta azokat a közérzetjavító intézkedéseket, amelyekkel az új MSZP-kormány előjött, vagyis a béremeléseket a pedagógustársadalomban, az egészségügyi bérfejlesztéseket, innentől indult el tulajdonképpen az önkormányzati adósságállomány növekedése. Hiszen abban az évben a központi költségvetés biztosította erre, mert volt a költségvetésben erre tartalék, a következő években pedig egyáltalán nem kapták meg az önkormányzatok ezeket a pénzeket, és tisztelt Veres János képviselő úr, 1997-re az önkormányzatok adósságállománya pontosan ennek következtében 15 százalékra nőtt. Úgy gondolom, hogy azért mégiscsak ez egy figyelmeztető és reális adat.

Tehát ezt is el kellett volna önnek mondania akkor, ha egy korrekt képet akart volna erről az időszakról festeni.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólások következnek, elsőként Schiffer András képviselő úr, LMP.

DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Alelnök úrhoz kapcsolódva azért szerintem azt is jó lenne tisztázni, hogy akkor, amikor pazarló költségvetési politikákról beszélünk, például a 2002-es parlamenti döntésekről, akkor ne erősítsük azt a képet, hogy az államháztartás azért került súlyos helyzetbe, mert például az egészségügyi dolgozók vagy más közalkalmazottak bére meg lett emelve. (Dr. Latorcai János: Nem mondtam.) Tudom, hogy alelnök úr nem ezt mondta, csak az utóbbi tíz évben és az utóbbi húsz évben rendkívül népszerűek voltak azok a demagóg neoliberális szólamok, hogy itt a koraszülött jóléti állam meg a túlnövekedett jóléti állam okozza az államháztartás problémáját. Nem erről van szó.

Ha valaki megnézi a számokat, itt nem a bérfejlesztés volt az, amitől elszabadult a költségvetési hiány, hanem a presztízsberuházások, a presztízsberuházások már az első Orbán-kormány idején, a mérhetetlenül drága autópálya-fejlesztések, tehát azok a nagy fejlesztési projektek, amelyek átgondolatlanok voltak, és a mai napig nem tudja senki pontosan megmondani, hogy mekkora korrupciós költséget tartalmaztak.

(12.30)

Mert erről is beszéljünk világosan, beszéljünk világosan arról, hogy ami az elmúlt húsz évben off-shore cégek pénzszivattyúin keresztül kiment ebből az országból, az 2,5-szerese az államadósságnak. Tehát ne gondoljuk azt, hogy a túlfejlett jóléti állam és egyéb hülye szólamok azok, amikkel lehet kendőzni azt, hogy egy felelőtlen, pazarló politika, a mérhetetlen korrupció az, amely ideáig juttatta az államháztartást.

És itt lenne az ideje annak, hogy Magyarországon egy olyan fordulat álljon be, amikor végre a gazdaságpolitika a helyi gazdaság megerősítését tartja elsőrendűnek, és nem próbál - ahogyan az Orbán-kormány is próbál - mindenáron a külföldi tőkének megfelelni. Olyan gazdasági környezetet kell teremteni Magyarországon, ahol meg tud erősödni a helyi gazdaság, mert ahol van erős helyi gazdaság, ott lehet stabil önkormányzatokat működtetni. Szerintem, az LMP szerint egy ilyen gazdasági fordulatra lenne szükség Magyarországon.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Kettő percre Veres János képviselő úr következik, MSZP.

DR. VERES JÁNOS (MSZP): Latorcai képviselőtársam, örülök annak, hogy ezt felvetette. Ha lenne elég hozzászólási idő, és nem ilyen időkeretben folyna a vita, higgye el, hogy körülbelül még 15 oldal itt van felírva arról, amit ön érintett, de azért egy dolgot hozzá kell tenni.

Az igazi probléma az, hogy 2006-ot követően az akkor döntően fideszes irányítású önkormányzatok esetében politikai szándék is volt arra nézve, hogy nem kell úgymond megszorító intézkedéseket hozni, nem kell alkalmazkodni ahhoz a környezethez, amely környezetben kevesebb a forrás, hiszen erre nézve magnófelvétel, jegyzőkönyv is igazolja, hogy ilyenfajta politikai biztatás elhangzott - ezt én csak sajnálom. Úgy gondolom, Magyarország érdekében az állt volna, ha az országban valamennyi költségvetésből gazdálkodó intézménynél ilyen értelemben egy alkalmazkodási folyamat lezajlik.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Z. Kárpát Dániel képviselő úr következik, Jobbik.

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elképedve hallom az önkormányzatokat is érintő vita felhangjait, hiszen ha az önkormányzatok helyzetéről beszélünk, adott esetben érdemes lenne arról is beszélni, hogy mondjuk, a devizában mért adósságukat ki engedte elharapózni, elburjánzani, ki szabadította rájuk ezeket a hibás termékeket, hitelkonstrukciókat, aztán pedig ki volt az, aki az utóbbi két és fél évben nem oldotta meg ezt a helyzetet vagy nem enyhített rajta, nem dolgozott ki speciális megoldást ezen szereplők számára.

De alapvető gazdaságpolitikai hibaként kell hogy felrójuk, hogy lényegében az utóbbi 22 év kormányai folytatólagosan a Kádár-rendszer látszatberuházásait és látszat-forrásfelhasználását folytatják a tekintetben, hogy leginkább a folyó fogyasztást támogatják, beruházási céllal jóval kisebb mértékben vettek fel hiteleket, önmagában baj a hitelfelvételek ilyen mértéke is, de ezeknek a felhasználása nemhogy katasztrofális, hanem már-már a hazaárulás címszavával illethető bizonyos kormányzatok esetében. Azt is látnunk kell, alapszabály, nemcsak a közgazdasági tankönyvekben, hanem egy háztartás életében is, hogy hitelből folyó fogyasztást nem finanszírozunk.

Ezt az alapszabályt egyetlen kormány sem tartotta Magyarországon, a jelenlegi kormányzat sem tartja, pedig tartós növekedést nem lehet elérni, ha hitelből folyó fogyasztást próbálnak finanszírozni, ráadásul tudatában kell hogy legyenek a következményekkel, hiszen a Kádár-rendszer a legvidámabb barakk illúzióját pontosan ezzel a módszerrel, ezzel a metodikával tartotta fenn. És az az elképesztő, hogy az azóta szereplő kormányok, amellett, hogy mindannyian folyamatosan növelik az államadósság mértékét, ugyanezzel a felelőtlen gazdaságpolitikával, látszatberuházásokkal, multiplikátor hatást nem gerjesztő, helyi gazdaságot nem erősítő forrásfelhasználással csak mélyítik, súlyosbítják ezt a helyzetet, ráadásul a multinacionális hálózatok kizárásával is adósak.

Ami pedig elképesztő, itt van a kezemben az ÁKK éves jelentése az államadósság kezeléséről, ebből is és más forrásokból is kiderül, hogy 2010 áprilisa és 2012 szeptembere között 1331 milliárddal (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nőtt az államadósság. Miről beszélünk, kérem szépen?!

Köszönöm. (Taps a Jobbik, szórványos taps az LMP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Pálffy István képviselő úr következik, KDNP.

PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Oda kapcsolódnék vissza, amit Veres János képviselőtársam, volt pénzügyminiszter mondott, és megkerülném ezt az önkormányzatok adósságával foglalkozó vitakört.

Itt elhangzott, hogy ezt a kormányprogramot, a száznapost, a Medgyessy-kormány 2002-es nyári programját a Fidesz is megszavazta akkoriban, és persze nyilván nem innen a teremből néztem akkor a dolgot, de az a döntés, az a szavazás egy politikai aktus volt, ilyen értelemben a politikai felelősségét a kormányzásnak nem osztja meg, nem keni el, és az nem kenhető el, és ezzel nem osztható szét. Abban a politikai aktusban és gesztusban mindössze az fejeződött ki akkor, hogy a Fidesz, a KDNP, a kereszténydemokrata képviselők értik a társadalom problémáit, és tudják azt, hogy milyen helyzetben van a pedagógustársadalom. Akkoriban egy pedagógus-átlagbér nagyjából a bérszínvonalon bruttó 110 ezer forint körül volt, egy pályakezdő pedagógus fizetése 47 ezer. Nyilván nem kérdés, hogy ebben a helyzetben valamit kellett csinálni; amit önök csináltak, az túlzásba vitte a dolgokat, de azt kifejezni egy döntés támogatásával, hogy a pedagógusok olyan helyzetben voltak, amilyenben, szükségszerűen meg kellett tenni. De ez nem jelentheti azt, hogy egy olyan kormányprogram és száznapos program elfogadásának, amelyhez mindössze az önök többsége kellett, és az akkor megvolt, a felelősségét erre az oldalra áttolják.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Schiffer András képviselő urat illeti a szó.

DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Annak idején, az első ciklus idején, amikor az alelnök úr ipari miniszter volt, volt egy ellenzéki frakcióvezető, aki azt mondta, hogy szegény ország kormánya ne urizáljon. Ez az ellenzéki frakcióvezető ma miniszterelnök, és 600 milliárd forint az, amit a jövő évre betáraznak a hivalkodás áraként.

Azt mondják meg, csatlakozva az előttem szóló képviselőtársamhoz, hogy például a Ludovika Campus, például a debreceni stadion, de folytathatjuk tovább a sort, a több mint 3 milliárdos miniszterelnökségi kommunikációs büdzsé, aminek a mérete példátlan az elmúlt húsz év kormányzati politikájában, milyen keresletélénkítést fog maga után vonni. Önök ugyanazt a neoliberális politikát folytatják, mint az elmúlt húsz év valamennyi magyar kormánya. Önök akkor, amikor az államadósságot akarják csökkenteni, kivonnak pénzt a jóléti szektorból, elvonják a pénzt a kórházaktól, iskoláktól, önök is úgy gondolják, hogy túlfejlett a jóléti állam Magyarországon. Cséfalvay úr elmondta a neokonzervatív, neoliberális tankönyvet itt a múltkor, amikor nekünk válaszolt, és ugyanakkor pedig töméntelen pénzt költenek olyan presztízsberuházásokra, amelyek nem fognak keresletet élénkíteni, amelyeknek semmiféle multiplikátor hatása nem lesz, és főként nem igazodnak a helyi gazdaság igényeihez.

Ha Magyarországon a helyi gazdaságot, a hazai kis- és középvállalkozói szektort nem erősíti meg a központi kormányzat, akkor Magyarország itt fog vergődni ebben az adósságcsapdában. Ezzel kellene szembenézni, és egy olyan költségvetést kellene adni ennek az országnak, amellyel ezt a 600 milliárd forintot, amit önök hivalkodásra kívánnak elkölteni, fejlesztési forrásokra próbálják felhasználni, olyan fejlesztési forrásokat kívánnak összehozni, amelyek alapvetően a helyi gazdaságot próbálják meg erősíteni, és mondjuk, Magyarország gazdasági szerkezetét megpróbálják felkészíteni az ökológiai válság kihívásaira.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. A következő előre bejelentett felszólaló Földi László képviselő úr, Kereszténydemokrata Néppárt.

FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csoóri Sándor a következőket írja: "A köd nemcsak a tájat üli meg, de elég tartósan rátelepszik az agyunkra is. Gyakran ettől a ködtől nem látunk olyan folyamatokat, amelyek alattomosan hatnak ránk, s végzetesen megváltoztatnak minket."

Ez a köd, tisztelt képviselőtársaim, amely elfedi a tényeket, a korábbi szocialista kormánynak és a hozzá kötődő balliberális médiának köszönhető, az eredménye pedig az, hogy számtalan hamis információ vagy - ami talán még rosszabb - féligazság lát és látott napvilágot hazánk gazdasági helyzetéről, ezért nagyon fontos, hogy tisztán lássunk.

Sokszor kimondtuk már, mert szükséges hangsúlyoznunk, hogy a kedvezőtlen világgazdasági folyamatokon túl éppen a korábbi kormányok felelőtlen gazdaságpolitikájának következtében került a jelenlegi nehéz helyzetbe Magyarország. Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, jóléti rendszerváltást - hasonló szlogenekkel kampányoltak a szocialisták 2002-ben. A következményeit sajnos ismerjük: a hamis jólét illúziójának látszata, hitelből történő gyarapodás, állami, önkormányzati és állampolgári adósságcsapda, valamint kormányzati kényszerpálya. Ez a 2002 és 2010 közötti időszak mérlege.

(12.40)

Mint ismeretes, 2002 és 2006 között döntően a hitelből fedezett, jóléti jellegű kiadások miatt a magyar költségvetés helyzete megroggyant, ezzel párhuzamosan pedig megindult a magyar gazdaság szereplőinek devizában történő meredek eladósodása. Míg 2002-ben az egy főre hozzávetőlegesen 1 millió forint államadósság jutott, addig 2010-re ez az összeg megközelítette a 2,3 millió forintot. Ez azt jelenti, hogy nyolc év alatt 1,3 millió forinttal nőtt az egy lakosra jutó államadósság. 2008-ra a hat év MSZP-kormányzás tevékenységének köszönhetően Magyarország lett az első ország, amelyet felborítani készült a pénzügyi vihar. Ezt elkerülendő az akkori kormány az ország likviditási problémái miatt az elsők között hitelmegállapodást kötött a Valutaalappal, a szocialista ámokfutás azonban ekkor sem ért véget, hiszen az IMF-től kapott pénzt a kormány lényegében a bankoknak adta. Összességében a magyar lakosság kénytelen megfizetni a 2002-2010 közötti időszak elhibázott gazdaságpolitikájának az árát, aminek köszönhetően 2010-re államcsőd közeli helyzetbe került Magyarország.

Elődeivel ellentétben a jelenlegi kormány első számú prioritása az államadósság folyamatos csökkentése és az államháztartási hiány 3 százalék alatt tartása. A fegyelmezett költségvetési politikának köszönhetően 2011-ben 4,3 százalékos pluszban zárt a költségvetés. Ez óriási történelmi siker. 2012-ben és várhatóan 2013-ban is 2,7 százalék körül lesz az államháztartási hiány, amivel teljesítjük az EU-s kritériumokat. Az államadósság csökkentésében Magyarország élenjár, és látványosan ki is lógunk ebből Európában.

Tisztelt Képviselőtársaim! Meggyőződésem, hogy jó irányba haladunk, így arra kérem önöket, hogy támogassák a kormányt azon az úton, ami a polgári értékek mentén európaiként, de a magyar érdekeket mindenekelőtt szem előtt tartva a sikeres jövőbe vezetheti Magyarországot.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percben Z. Kárpát Dániel következik, Jobbik.

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nehéz nyugodtnak maradni akkor, amikor azt hallom, hogy a kormányzat első számú prioritása az államadósság csökkentése, emellett pedig azt említik meg, hogy az EU-s kritériumok teljesítése, és milyen szép és milyen jó dolog. Ezt a képet szeretném árnyalni egy kicsit. Egy tisztességes kormányzatnak nem szabad, hogy ez legyen az első prioritása. Az elérendő hatás lehet az első prioritás, tehát azon társadalmi hatások, amelyek az eladósodottság következtében állnak elő, és ezek közül a negatív hatások csökkentése, nem pedig úgy, hogy a Széll Kálmán-tervvel, a Matolcsy-csomaggal a magyar társadalom eddig is vesztesnek tekinthető csoportjaira hárítanak át további terheket, áthárítják az adósságcsökkentés bizonyos tételeit is. A fő kérdés tehát szerintem az, hogy van-e hatása az eladósodottságnak az élve születések számára, az általános egészségügyi állapotra, és a Magyarországon való megmaradás lehetőségeire nézve, erre pedig a válasz az, hogy sajnos az utóbbi két és fél évben sem változott az, hogy a bölcsődei, óvodai helyzet röviden szólva tragikus.

Az édesanyák munkába állásával kapcsolatban hadd osszak meg egy nagyon tanulságos statisztikát a tisztelt Házzal. A 3 évesnél fiatalabb gyermeket nevelő nők mindössze 15 százalékos foglalkoztatási arányával Magyarország a legeslegutolsó Európában. Ugyanez a mutató 2007-ben Szlovéniában például 80 százalék fölé kúszott, de jellemzően 50 százalék fölötti Európában.

Még egyszer mondom, nagyon fontos kérdés az, hogy van-e kimutatható összefüggés a várható élettartam és a növekvő eladósodottság között; kutatóintézetek, szakértők azt állítják, hogy igen. Egy statisztikai adat ehhez is: a mélypont a várható élettartam tekintetében 1992-1994 között következett be, férfiaknál 65 év alá esett, amikor a módszerváltás gazdasági és társadalmi hatásai a legerősebben, a legbrutálisabban érvényesültek. Az a kommunista típusú gazdálkodás és gazdaságpolitika tehát, ami felverte a munkanélküliséget, felverte az inflációt, és ami átgyűrűzött aztán a módszerváltás utáni évekre is, brutálisan éreztette hatását, kivéreztette Magyarországot. Ezt az utat ne kövesse a mostani kormányzat a továbbiakban. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Hegedűs Tamás képviselő úr, Jobbik.

HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! A mai vitanap célja a 2002-2010 közötti időszak vizsgálata abból a szempontból, hogy mennyiben járult hozzá ez az időszak az államadósság példátlan mértékű megnövekedéséhez. Én azonban szeretném megragadni ezt az alkalmat arra, hogy ne ragadjunk le ennek a nyolc évnek a vizsgálatánál, hiszen az egész államadósság-probléma több évtizedre vezethető vissza, és már a szocializmus idején indult. Ahhoz az időszakhoz, amit vizsgálnunk érdemes, érdemes visszamenni egészen 1973-ig, és magát az adósságválságot legkésőbb 1979-től eredeztetnünk.

Ami az érdekes, hogy bár nyilvánvaló, hogy nem tagadható el az előző kormányok felelőssége a helyzet nagymértékű súlyosbodásában, azért a fő jellemzők, amelyek ezt a válságot előidézték és fenntartották, nemhogy kormányoktól voltak függetlenek, hanem részben még a rendszerektől is függetlenek voltak. Azok az okok, amelyek előidézték az adósság mérhetetlen felhalmozódását, már a '70-es évek végétől a '80-as éveken keresztül a '90-es években, az elmúlt évtizedben is jelen voltak. A megdöbbentő ugyanis az, hogy az egész hitelfelvételi lavina összes forrásbevonási igénye körülbelül 3000 milliárd dollár volt, az összes többi olyan, ami más tényezők miatt pakolódott rá, és más tényezők dagasztották.

Mindenekelőtt itt a cserearányromlást kell említenünk, ami a szocializmus idejében elsősorban az olajárrobbanásra volt visszavezethető, de más tényezők is okozták, míg a '90-es évek után a multinacionális cégek gazdálkodási gyakorlatának volt elsősorban betudható. Ezt leegyszerűsítve úgy fogalmazhatunk, hogy drágán importálunk, olcsón exportálunk, emiatt a külgazdasági hatékonyság lényegesen elmarad a termelékenység javulása mögött. Ehhez kell azonban hozzátennünk azt az árfolyamveszteséget is, ami szintén igaz volt '90 előtt és '90 után is, és természetesen rendszerfüggetlen. Az egész rendszernek az ördögi lényege a kamatoskamat-számítás, amely automatikusan generálja, automatikusan növeli azt az adóssághegyet, előidézve azt a helyzetet, hogy rövid időn belül azért kell már csak újabb hiteleket felvenni, hogy a régebbieket valamilyen módon vissza lehessen fizetni. Természetesen ezekhez jönnek hozzá azok a rossz gazdaságpolitikai döntések, amelyek az egyes kormányok ideje alatt megszülettek, és ez az a pont, ez az a negyedik pont az, amelyben kimutatható különbség a különböző kormányzatok gazdaságpolitikája között, hiszen ez az, amire befolyásuk volt, és ez az a pont, amiben különösen súlyosan vetődik fel az előző szocialista kormányok rossz gazdaságpolitikája.

Szintén szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy én is cáfolnám a közkeletű tévhitet, ugyanis se a Kádár-rendszerben, se az azóta eltelt időszakban a felvett hitelek nem az életszínvonal fenntartására és javítására mentek el, nem jóléti intézkedéseket, hanem nagyon rossz hatásfokú beruházásokat fedeztek elsősorban, olyan beruházásokat, amelyek nyelték a pénzt, és nemzetgazdaságilag nem bizonyultak kifizetődőnek, nem bizonyultak hatékonynak.

Az elmúlt évtizedekben egy időszak volt, ami pozitív kivételként említhető, ez 1997-től 2001-ig tartott, tehát nagyjából egybeesik az első Orbán-kormány tevékenységével, és el kell ismerni, hogy itt egy olyan gazdaságpolitika folyt, ami az államadósság nagymértékű csökkenéséhez vezetett. Ne feledjük el azonban azt se, hogy ennek kiindulópontjáért igen súlyos árat kellett fizetnünk, hiszen az egész folyamat, ahol ez elindult, a közművek és az energiacégek privatizációjából származó egyszeri bevétel volt, tehát ott is kellett egy olyan külső beavatkozás, ami nem a gazdaság természetéből fakadó adósságkinövés volt. Ezzel azt is szeretném jelezni, hogy az a mítosz, miszerint követhető olyan gazdaságpolitika, ami ilyen adósságteher mellett is elvezethet ahhoz, hogy kinőjük ezt az adósságot, egész egyszerűen illúzió.

A vezérszónoki felszólalásunkban már elhangzott, ezért most nem szeretném ismételni, de a Capital Economicstól elkezdve a Morgan Stanleyn át több nemzetközi cég, elemző műhely is felhívta a figyelmet rá, hogy olyan makrogazdasági pálya esetén lehetne csak elképzelni az adósság kinövését, ami a jelenlegi helyzetet tekintve finoman szólva is illuzórikus.

(12.50)

Mi lehet tehát a megoldás? A megoldás, amint azt már sokszor elmondtuk, az adósságterhek tárgyalásos újrarendezése, vagy a tárgyalásos úton elért adósságkönnyítés.

Igaz az a kritika, igaz az a figyelemfelhívás, hogy sok kockázata van egy ilyen útnak, megvannak a maga hátulütői. De ha igaz az, hogy a másik út járhatatlan, ha járhatatlan az az út, hogy ha beledöglünk is, akkor is fizetjük az államadósságot, akkor ezt a kockázatot vállalnunk kell, és ez egy olyan út, amit ha jól csinálunk, végig lehet járni sikeresen.

Arra, hogy ezt végig lehet járni sikeresen, vannak jó nemzetközi példák. Csak a legutóbbi időszakból hadd említsem Argentína példáját, ahol a 2001-2010 közötti időszakot tekintve az államadósság 75 százalékát sikerült leíratni. Hadd tegyem hozzá, hogy ehhez még csak politikai alku sem kellett, hanem egy olyan határozott kormányzati magatartás párosult olyan üzleti típusú tárgyalásokkal, amelyek a hitelezőkkel való alku folyamán eredményezték ezt az adósságkönnyítést.

Igaz, hogy volt ennek egy nagyon kritikus időszaka; igaz, hogy volt egy időszak, ami megrengette Argentínát, és mind a gazdaságot, mind a belső békét felborította, de ezek után egy olyan dinamikus gazdasági növekedés vette kezdetét, ami évi átlagban 8 százalékos növekedést jelent, és ma már lényegesen meghaladták az elért nyereségek az ott elszenvedett rövid távú veszteségeket.

De hát említhetném éppen Szerbia-Montenegrót is, amelynek a legmélyebb politikai válság idején, vesztes háború után is sikerült elérnie azt, hogy az államadósság kétharmadát leíratták, de hát éppen a legutóbbi időszakban az Európai Unión belül is Görögországnak mintegy 25 százalékos adósságkönnyítést sikerült elérnie, Írországnak hasonló módon.

És hadd idézzek itt egy EU-konform megszólalást Barroso elnök úrtól, aki azt mondta Írországgal kapcsolatban a görög adósságelengedés után, hogy nem várhatjuk el, hogy a görög és az ír állampolgárok viseljék az államadósság terheit, azt, ahogy a kormányok ezek törlesztését intézik. Szeretném felhívni a figyelmet arra, amivel önök nyilván tisztában vannak, hogy a magyar társadalom állapota sokkal súlyosabb, mint akár Írországban, akár Görögországban. Kérem, hogy ne tévessze meg önöket az, hogy a magyar társadalomnak a jelek szerint végtelen nagy a tűrőképessége. Iszonyúan ki van vérezve a magyar társadalom, és hogyha olyan vehemenciával reagálnánk a megszorításokra, ahogy az Görögországban történik, az utcák itt is harcokkal lennének terheltek. Kérem, hogy senki ne éljen vissza ezzel a türelemmel!

Nagyon rossz állapotban van a magyar társadalom és a magyar gazdaság, és minden okunk megvan arra, hogy egy hasonló könnyítést kérjünk, mint ahogy azt Görögország vagy Írország tette, vagy korábban Argentína. Ne felejtsük el azt, hogy 2008-ban az államcsőd küszöbén voltunk. Éppen az bizonyítja ezt, hogy az akkori kormány igényelte az EU-nak és az IMF-nek azt a hitelcsomagját, amelyik visszarántotta rövid távon a pénzügyi szakadék széléről az országot. Tehát nem vagyunk olyan helyzetben, ez nem egy luxus ebben a helyzetben, hanem éppen az elkerülési útja annak, hogy ne jussunk olyan helyzetbe, mint amilyenben Görögország is van.

Mi lehet a tárgyalás célja? A tárgyalás célja többsíkú lehet, és itt én is hangsúlyozom azt, hogy nincs szó arról, hogy arra biztatnánk bármely kormányt, hogy elhamarkodottan, önfejűen rúgja fel a hitelszolgálatot, az adósságszolgálatot. Megvan ennek a maga tárgyalásos technikája. Igaz, hogy létezik egy olyan jogelv, a pacta sunt servanda, hogy a szerződéseket be kell tartani, de létezik egy olyan is, a rebus sic stantibus, tehát hogy a körülmények jelentős megváltozása esetén kezdeményezhető egy újratárgyalás, és mi ezt javasoljuk, mint egyetlen járható utat, ami megvalósulhat akár a futamidő hosszabbításával, akár a kamatcsökkentési célú adósságkonverzióval, akár egy rövid távú moratóriummal is, ami egy lélegzetvételnyi időhöz juttatja Magyarországot, de a végcél az kell hogy legyen, hogy magában a tőketartozásban is sikerüljön egy jelentős könnyítést elérnünk.

Természetesen ez csak akkor lesz hiteles és fenntartható, hogyha jó gazdaságpolitikával párosul, de enélkül nem fog sikerülni, semmilyen jó gazdaságpolitika esetén sem. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Hozzászólásra megadom a szót Lasztovicza Jenő képviselő úrnak, Fidesz.

LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy érdemes a mai vitanap címét azért újra feleleveníteni, mert kicsit eltérnek itt a frakciók gondolatai a címtől és a mai vitanaptól, hogy "Kit terhel a felelősség? - az államadósságról és annak okairól". (Dr. Józsa István: El tudta olvasni!)

Én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos kérdés, ahogy itt elmondták már többen is, csak többen szerintem nem jó kiindulási pontot jelöltek meg, amikor erről a témáról beszélnünk kell. Az nagyon fontos dolog, hogy visszanézünk egy kicsit a múltba, és bizonyos cövekeket leverjünk (Dr. Józsa István: Cölöpöket!), hogy mettől meddig vizsgálunk meg időszakokat. Én azt gondolom, hogy a kormányzati időszakok nagyon fontos dátumok. Így hogy ha megnézzük, hogy az ország adósságállománya, mondjuk, '98-tól 2002-ig hogyan alakult, akkor láthatjuk, hogy az első Orbán-kormány ideje alatt az államadósság 60,9 százalékról 52,7 százalékra csökkent. Tehát az első Orbán-kormánynak is az volt az egyik legfontosabb célja, hogy egy olyan gazdaságpolitikát folytasson, amely azt jelenti, hogy Magyarország adósságállománya csökken, s mivel ha a csökkenő adósságállomány mellett is egy biztonságos gazdasági környezetet mutató ország képét tudja mutatni Magyarország, ezért sokkal kedvezőbb hiteleket lehet felvenni kedvezőbb futamidővel, sokkal kedvezőbb kamatokkal.

Én azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos dolog volt, és én szeretném emlékeztetni főleg szocialista képviselőtársaimat és ellenzéki képviselőtársaimat is egy nagyon lényeges gondolatra, ami a 2002-es kormányváltás után Medgyessy Péter miniszterelnök itt a pulpituson mondott el az első beszédében, hogy a magyar gazdaság jó állapotban van, és van pénz a kasszában. (Dr. Józsa István: Orbán is ezt mondta!) Ezt mondta Medgyessy miniszterelnök úr. És ezt a pénzt, ami volt a kasszában, szerintem nagyon felelőtlenül költötte el az akkori kormányzat.

Egyetértettünk azzal, és meg is szavaztuk, hogy azokat a jóléti intézkedéseket, amelyeket megfogalmazott a kormány és a parlament elfogadott, meg kellett lépni, de az nem azt jelenti, hogy amennyi pénz a kasszában volt, azt el kellett volna költeni csak ezekre az intézkedésekre. Önök egy pillanat alatt megszüntették a Széchenyi-tervet, amelynek a beindítása okozta azt, hogy a magyar gazdaság akkor felpörgött.

Emlékezzenek csak vissza, képviselőtársaim, hogy abban az időszakban volt az, hogy a magyar gazdasági növekedés 1,5-szerese vagy duplája volt az uniós átlagnak, a munkanélküliségi ráta 2,7 százalék körül volt. Akkor volt 4 százalék alatt az infláció.

Tehát ha ezeket a fontos paramétereket megvizsgáljuk, én azt gondolom, hogy a 2002-es évben az előző kormányzatnak vagy pártnak, amelynek a választók jóvoltából nyolc éve adatott meg arra, hogy kormányozzon, hogy mit művelt nyolc év alatt ezzel az országgal, azt a mai napig érezhetjük a saját bőrünkön.

Tehát az első alapkő, azt gondolom, az, hogy 2002-ben egy erős gazdaságot örökölt az akkori kormányzat, volt pénz a kasszában. Ezt Gyurcsány Ferenc képviselőtársunk is megerősítette, csak én azt gondolom, hogy amit 2002-ben mutatnak a paraméterek, hogy az államháztartási hiány megnövekedett, annak az volt az oka, hogy önök több mint fél évet kormányoztak már abban az évben, és mivel elfogyott a pénz a kasszából, önök, hogy pótolják ezt a pénzt, elkezdtek hitelfelvételekben gondolkodni, és ezeket meg is testesítették.

És ha megnézzük, hogy 2002-2010-ig az államháztartás GDP-arányos hiánya 80,1 százalék volt, majdnem 82 százalék, azt gondolom, ez óriási növekedés, és ez egy óriási bűn, amit önök elkövettek a magyar társadalom és a gazdaság ellen.

De ami a legfontosabb, és kicsit visszatérve, hiányolják itt ellenzéki képviselőtársaink azt, hogy a mostani kormány e két éve alatt nem tett meg mindent. Azért azt örömmel el lehet mondani, és ezzel gondolom, önöknek is egyet kell érteni, mert a statisztikák ezt hozzák, hogy a jelenlegi hiány 77 százalék körül van, ami azt jelenti, hogy két év alatt a mostani kormány 4 százalékkal csökkentette az államadósságot (Dr. Józsa István: A magánnyugdíjból!), szemben az uniós országok átlagával, ahol két év alatt 8 százalékkal nőtt az adósság. Én azt gondolom, hogy ennek a kis országnak, a magyar társadalomnak és az itt dolgozó embereknek ez nagy érdeme, hogy ezt el tudtuk érni közösen, és ebben benne vannak azok az intézkedések is, amelyeket az elmúlt két évben a kormányzat hozott.

De hogy itt szóba kerültek az önkormányzatok, én azt gondolom, hogy amit az önkormányzatok ellen az önök kormánya elkövetett, az tényleg bűn volt. Emlékezzenek vissza, hogy 2006-ban, amikor megalakult az új Gyurcsány-kormány, Lamperth Mónika miniszter asszony mit mondott nagy nyilvánosság előtt, azt gondolom, itt a parlamentben is, hogy: majd megtaláljuk mi azokat a jogi lehetőségeket, hogyan fogjuk tudni tönkretenni az önkormányzatokat.

És ezt miért tették? Azért, mert a jobboldali pártok, a Fidesz-KDNP megnyerte az összes megyei önkormányzat vezetését, egy kivételével, Heves megye kivételével. Tehát tönkre kellett tenni a megyéket. Ezek nyomon követhető dolgok. Én mint hat éve megyei elnök, a saját bőrömön tapasztaltam, hogy az akkori időszakban milyen gazdasági helyzetet okoztak a megyéknek, hogy nőttek a feladatok az egészségügy területén, az oktatás területén, egy csomó intézmény működtetését kaptuk meg, viszont a pénz lényegesen kevesebb volt ezeknek a működtetésére.

(13.00)

Mit tudtak tenni az önkormányzatok ahhoz, hogy az iskolák működjenek, a szociális intézmények működjenek, lehessen egy kis fejlesztés? Vagy hitelt vettek fel, vagy kötvényt bocsátottak ki. Tehát én azt gondolom, hogy az, amit önök műveltek Lamperth Mónikával és Gyurcsány Ferenccel az élen, nem akarok nagyon csúnya lenni, de majdnem azt mondom, hazaárulás. Hazaárulás, mert azokat az intézkedéseket hozatták meg az önkormányzatokkal, amelyek nap mint nap helyben az embereket érintették, és a napi életüket befolyásolták.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

De mi volt még a másik legnagyobb bűnük, amit a saját társadalmukban élő emberekkel és családokkal folytattak? Az, hogy belehajszolták a lakosságot, a családokat hitelfelvételekbe. Emlékezzenek csak rá, néhány évvel ezelőtt milyen reklámokat lehetett látni a televízióban - nem mondom meg a hitelintézet nevét -, ahol a THM 400 százalék fölött volt. Az már az uzsorakamatot is túlhaladja! Most ugyanez a pénzintézet tudja reklámozni magát 40 százalékkal. Annak idején önök hagyták, hogy 400 százalék fölött adjanak hitelt! Vagy nézzük meg azt, hogy a multinacionális cégeknél, mint a Tescónál meg ilyen helyeken külön kis pavilon volt, ahol az emberek hitelre vásárolhattak, ezzel eladósították a magyar lakosságot. Azt gondolom, százezer számra vannak olyan családok, akik ennek a levét isszák, hogy önök tudatosan hagyták azt, hogy a magyar lakosság eladósodjon. Biztos ennek is megvan az oka, mert a hitelt kik adták? A külföldi tulajdonú pénzintézetek adták, amelyeket önök utána még támogattak is.

És mi a legrondább dolog ebben az egészben? Az önök kormányzásának az utolsó idejében, amikor felvették ezeket a hiteleket, mint az IMF-hitel, meg az Európai Banktól a hitel - milyen konstrukcióval?! A fizetés törlesztési részei hogyan alakuljanak? 2012-ben 4000 milliárd forintot kell visszafizetnie az országnak a hiteleiért. 2013-ban és 2014-ben 3000 milliárd forintot kell kifizetni. Uraim, ez a bődült nagy összeg mind a mi társadalmunkból megy el, ahelyett, hogy a nyugdíjakra költhetnénk egy jelentős részét, óvodákat újíthatnánk fel, kórházakat újíthatnánk fel, utakat építhetnénk. Ez a felelőtlen gazdaságpolitika, amit önök műveltek, azt gondolom, a bűnnél is több, és felelőtlenül csinálhatták, mert úgy gondolták, most felvesszük a hitelt, ha nem nyerünk a választáson, akkor legyen az új kormány problémája ezt a hitelt visszafizetni, bukjon bele a mostani kormány ezekbe a terhekbe, mert a társadalom nem fogja tudni tolerálni, hogy ezeket a pénzeket vissza kell fizetni.

Tehát az önök kormánya tudatosan építette ezt fel. De mi van akkor, ha mégis önök nyernek? Akkor majd alkudozunk, egyezkedünk, és csúsztatjuk a fizetési határidőket, hogy majd esetleg a következő kormányok nyakába terelődjön ez a bődült adósságtömeg. Tehát én azt hiszem, hogy erről kell beszélni, és ennek a felelőse az önök kétéves (sic!) kormányzása volt, az önök három miniszterelnöke volt, és hiába mondják most, hogy Bajnai Gordon majd meg fogja váltani a világot. Uraim, egy olyan miniszterelnök, aki több tíz vagy száz családot tett tönkre a Hajdú-Bét idején a Wallis vezéreként, ilyen embert nem szabadna a politika közelébe engedni!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Köszöntöm képviselőtársaimat. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalások következnek. Megadom a szót Steiner Pál képviselő úrnak, MSZP-képviselőcsoport.

DR. STEINER PÁL (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a ciklusban a kormányzó pártok létrehoztak egy bizottságot az államadósság okairól, amelynek én a tagja voltam. Érdekes módon senki nem emlékszik a jelenlegi kormánypárti tagok részéről arra a nagyon egyszerű mondatra, amelyet az összes meghallgatott bankelnök, Járai Zsigmondtól kezdve egészen Patay Mihályig, a Bankszövetség vezetőjéig mindenki elmondott, és ezt meg lehet nézni a jegyzőkönyvekben, hogy az államadósság finanszírozását a jelenlegi ismereteink szerint másképp nem lehetett megoldani. Ez benne van annak az ülésnek a jegyzőkönyvében és határozataiban, amelyet Papcsák Mihály vezetett, (Jelzésre:) Papcsák Ferenc vezetett, elnézést kérek, és akkor ott ezt senki nem vitatta.

Ami pedig az önkormányzatokat illeti, elképedve hallom itt ezeket a hozzászólásokat. Szeretném emlékeztetni a jelenlegi fideszes képviselőket, akik tagjai voltak például a Közép-magyarországi Fejlesztési Tanácsnak, hogy mennyi beruházást és mennyi fejlesztést szavazott meg ez a testület az én vezetésem alatt Szentendrétől kezdve a Pest megyei községeken keresztül óvodák, bölcsődék és nem akarom sorolni a különböző beruházásokat, amelyeket akkor önök iszonyatosan egyöntetűen támogattak. Végül Rogán frakcióvezető urat szeretném emlékeztetni, hogy abban a rettenetes időszakban körülbelül 6 milliárdot költött el a Belvárosban fejlesztésekre, és alanyi jogon finanszírozza a nyugdíjasokat az ő kerületében, fölvéve több mint 10 milliárd hitelt.

Tehát összességében csak azt szeretném mondani, hogy ekkora cinikusságot és ekkora farizeusságot az önök részéről még nem láttam. Rogán képviselő úrnak pedig kellene beszélnie a barátjával, Andy Vajnával, hogy a Hanta Boy 2. című filmben ő lehessen a főszereplő. (Derültség az MSZP soraiban. - Zaj a kormánypártok soraiban.) Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra megadom a szót Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak, Jobbik-képviselőcsoport.

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Veszek egy nagy levegőt, és megpróbálok nem koncentrálni a tőlem jobbra elhangzott érvekre. (Derültség a kormánypártok és a Jobbik soraiban.) A problémám az, hogy megint torzul a vita. Felmerült itt a devizakérdés, és ugye, teljesen jogosan a szocialisták nyakába varrják azt, hogy hagyták elharapódzni ezt a helyzetet, hibás terméket szabadítottak Magyarország polgáraira. A probléma az, hogy ezen időszak alatt a Fidesz és a KDNP akkori frakciói részéről nem igazán láthatók azok a módosító javaslatok, jobbító indítványok vagy egyáltalán a közbeszéd tematizálása, amelyek révén már akkor felhívták volna a figyelmet erre a problémára. Ezt többször elmondtuk, sajnos nem tudták ezt megcáfolni - bárcsak tudnák!

Még jobban zavar viszont, hogy azt ünneplik itt az egyik felszólalásban, hogy leszorították a hiányt, és ez mekkora dolog. Lépjünk túl azon, hogy ettől nem születik több gyermek, időközben másfélszeresére nőtt a kivándorlási hajlandóság, tehát ez a hiányleszorító hatás nem szűrődik le a társadalom mély rétegeibe, viszont éles kapcsolatban áll a magánynyugdíjpénztár-rendszer nemzetstratégiailag egyébként helyes felszámolásával, csakhogy ennek nyomán mindösszesen annyi történt - és ezt szögezzük le még egyszer a jegyzőkönyv kedvéért -, hogy az eddigi explicit adósságot implicit adóssággá alakították át, tehát az eddig konkrét állampapírokban megjelenő, kézzelfogható adósság ezentúl az állam hosszú távú, példának okáért nyugdíjfizetési kötelezettségeiben testesül meg, tehát ez is egyfajta adósságként jelenik meg, ha úgy vesszük.

Sokkal értelmesebb lett volna a bevont vagyonból érdemi gazdaságfejlesztést megvalósítani. Továbbra is adódik a kérdés, hogy mondjuk, a magyar mezőgazdaságba, az arra építendő magyar tulajdonú feldolgozóiparba miért nem csorognak a tízmilliárdok, a százmilliárdok. Jó, ne beszéljünk százmilliárdról, beszéljünk tízmilliárdokról. Miért nem csorog errefelé a tőke? Mire lehetnek tehát büszkék a gazdaságfejlesztés címszó alatt, hiszen látható, hogy ezen, egyébként jogos kisajátításból befolyt tőkeösszeg 90 százalékát elszórták, elherdálták, érdemi multiplikátor hatást kifejtő gazdaságélénkítés pedig nem követte ezekbe bejönni.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra megadom a szót Wittner Mária képviselő asszonynak, Fidesz-képviselőcsoport.

WITTNER MÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én az elmúlt 4 évben is itt ültem a parlamentben, csak ezen a helyen. (Mutatja.) Az elmúlt 4 év alatt döbbenetemre akár az üléseken a szociális bizottságban, akár pedig a parlamentben én el tudom mondani, mert mindig kikarikáztam, hogy mit fogad el a kormány és mit nem. Egyetlenegy, a négy év alatt a szociális bizottságban egyetlenegy módosító indítványt fogadtak el, Bernáth Ildikóét, meg is tapsoltuk, viszont az elmúlt 4 év alatt egyetlenegy fideszes módosító indítványt nem fogadott el az MSZP. (Dr. Józsa István: Ez nem igaz!) De igaz, és én pontosan azon csodálkozom, hogy itt azért megtörtént, hogy elfogadtak módosító indítványokat...

ELNÖK: Képviselő úr, kérjen szót, megadom!

WITTNER MÁRIA (Fidesz): ...sőt meg is szavazták, elfogadták az LMP-nek is, a Jobbiknak is, az MSZP-nek is, tehát azért egy kicsit fogjuk vissza az agarakat, mert azért talán vissza kellene emlékezni az elmúlt 4 évre, de úgy látszik, hogy nemcsak a kormányuk volt amnéziás, hanem önök is, képviselő úr. Viszont én azért jól számon tartottam mindent, ha más nem, az amnéziám viszont nincs meg, az emlékezetem viszont nagyon jó.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kétperces felszólalásra megadom a szót Hegedűs Lorántné képviselő asszonynak, Jobbik-képviselőcsoport.

(13.10)

HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én egy rövid időre vissza szeretném terelni a vitát a tárgyhoz, amiről jelenleg szó volna. Többen említették az önkormányzatok adósságállományát és azt, hogy ez hogyan alakulhatott ki. Hallottuk megszólalni Lasztovicza Jenőt ebben a kérdésben, de hallottuk a tőlem jobbra ülő frakció véleményét is, és magát Rogán Antalt is hallhattuk, akinek azért is volt különösen is érdekes a véleménye e tekintetben, mert tudjuk, hogy a belvárosi önkormányzatnak a lakosságszám tekintetében az egy főre jutó adósságállománya országos viszonylatban a legmagasabb, ugyanakkor az egy főre jutó saját bevételei is igen magasak. Ezért is különösen érdekes, hogy hogyan juthatott el ebbe a szituációba a Rogán Antal vezette önkormányzat.

De azért, hogy a vitát könnyítsük és helyes mederbe tereljük, egy kezdeményezésünkre szeretném felhívni a figyelmet, nevezetesen arra, hogy ha nem tudjuk eldönteni, hogy kinek van igaza - a Fidesz szerint az MSZP, az MSZP szerint a Fidesz tette tönkre és adósította el az önkormányzatokat -, a Jobbik azt javasolja, hogy egy vizsgálóbizottság keretében tárjuk fel ezeket a problémákat, s ne csak arra térjen ki a vizsgálóbizottság munkája, hogy a vonatkozó jogszabályi környezet minden évben hogyan hatott az adósságállomány növekedésére, hogy mi ennek az adósságállománynak a szerkezete, hanem a döntéshozói felelősségre is térjen ki. Mert hát sajnos tudjuk, hogy ezen döntéshozói felelősség nemcsak az Országgyűlés és azon képviselők felelőssége, akik akkor itt ültek, hanem azon településvezetők felelőssége is, akik az önkormányzatokban a vonatkozó döntéseket meghozták. Az összes frakció támogatását kérem ehhez a javaslathoz, állítsuk fel ezt a vizsgálóbizottságot. Itt van a vizsgálóbizottság anyaga, illetve a lehetőség. Kérem, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel, derüljön ki az igazság, írják alá ezt a kezdeményezésünket, és induljon el a munka.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Visszatérünk az előre bejelentett felszólalásokhoz. Felszólalásra következik Nyikos László képviselő úr, a Jobbik képviselőcsoportjából.

DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Visszatérnék a politikai vita címéhez: "Kit terhel a felelősség?" Nem tartom ezt szerencsés címnek, mert a végletekig leegyszerűsíti a tárgyalandó problémát, tartalmilag meg az a gondom vele, hogy azt sugallja a cím is és a vita is ezt mutatja, hogy dominál a vitában az elmúlt nyolc vagy tíz év történéseinek a minősítése, és meglehetősen maliciózus hangulatban hallgatom azt a sárdobálást, ami innen oda, onnan ide irányul. Azt gondolom, hogy ez sehova nem vezet. Mi ebben a szellemben szóltunk, és ebben a szellemben fogok én is elmondani néhány gondolatot.

Aki meg akarja érteni azt, hogy Magyarország miért van ilyen súlyos adósságválságban, hitelválságban, annak nem elég visszamenni 2010-ig vagy 2002-ig, sőt még a rendszerváltásnak nevezett időpontig, 1989-ig sem, hanem még hátrább kell mennie visszafelé, egészen az első olajárrobbanásig, 1973-ig - nyilván nem fogok erről beszélni -, ugyanis az ország akkori vezetői azt hitték, hogy az olajárrobbanás következtében meglóduló energiaárak megállnak Hegyeshalomnál, és majd a másik oldalról a Nagy Testvér, a Szovjetunió finanszírozza nekünk olcsón, KGST-n belül az energiát. Ez volt az a nagy illúzió, ami tulajdonképpen az egyik fő oka volt annak, hogy a létező szocializmus megdőlt.

Végül is ki a felelős? Ha már Rogán Antal feltette a kérdést, akkor nézzük meg, hogy ki a felelős. Havasi Ferenc, az egykori MSZMP KB-titkár a felelős, aki már elhunyt - béke poraira! -, s aki közvetítette ebben a Házban az MSZMP Központi Bizottságának a döntéseit? Vagy Bartha Ferenc, a Nemzeti Bank akkori elnöke, aki felvette a hiteleket? Pontosabban az ő helyettese, Fekete János, akit a világ egyik legjobb devizásának ismert a pénzügyi világ? Aki nem nagyon figyelt arra, hogy vissza tudja-e majd fizetni Magyarország az általa felvett hiteleket, amiket könnyen kapott, mert a petrodollárokat roppant olcsón adták mindenkinek, aki hitelt akart felvenni, csak azt nem gondolta végig, hogy ki fogja ezt majd valamikor visszaadni. Vagy Németh Miklós volt a hibás, aki 1989-ben bejelentette, hogy mennyi az állam adóssága? Idézem szó szerint a parlamenti jegyzőkönyvből: "A pénzügyi műveletek teljes körű számbavétele után a bruttó adósság 20 milliárd dollár, a nettó pedig 14 milliárd." Akkor még volt az országnak 500 millió dollár értékű aranytartaléka. Most már az sincs. Surányi György a felelős, aki eladta az aranyat, mert azt mondta, hogy ő a szép nők nyakában szereti látni az aranyat, nem a Nemzeti Bank trezorjaiban, mert az arany nem kamatozik?

Vagy ki a felelős? Békesi László, aki a Brady-tervvel kapcsolatban olyan érveket használt, hogy nem lehet használni, mint amit Rogán Antaltól hallottam a vezérszónoklatban? Teljes komolysággal mondom, kedves képviselőtársaim, Rogán Antal érvelésében nagyon sok olyan elemet hallottam, amelyekkel egykor az MSZMP reformerei érveltek a rendszerváltás idején: a könnyítést, a kamatcsökkentést, a futamidő-hosszabbítást és a többi elemet, amivel a dél-amerikai és közép-amerikai országok egyike-másika kimászott az államadósságból. Ezek jelentek meg a frakcióvezető úr felszólalásában.

Mit tett a Fidesz ebben a sorban? Felemelte a szavát akkor? Hiszen fiatal emberekként már itt voltak a Házban, amikor Surányi György eladta az aranyat. Vagy mit tett, amikor a nullás adósságállományt a Nemzeti Bank átterhelte a költségvetés nyakába? 1700 milliárd forintot, tisztelt képviselőtársaim, 1997-ben, aminek hosszú éveken keresztül 200 milliárd forint volt a kamata, amit alkotmányellenesen fogadott el ez a Ház. Tett a Fidesz akkor az Alkotmánybíróságnál valamiféle lépést, hogy semmisítse meg ezt a döntést? És hogy az akkori szociál-liberális kormány nem engedte megvizsgálni az Állami Számvevőszéknek azt, hogy mi volt emögött? Hogy az arbitrázsüzletekből és a Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységéből mekkora veszteség származott? Illyés Gyulával szólva, mindenki szem a láncban - beleértve saját magamat is. És ajánlom önöknek is az önkritikát.

Kedves Képviselőtársaim! Néhány gondolatot mondanék arról is, hogy mit lehet tenni. Képviselőtársaim a Jobbik frakciójából elmondták, a mi javaslatunk az, hogy tárgyalni, tárgyalni és tárgyalni. Ha ezt nekem nem hiszik el, akkor higgyék el a Rothschildoknak, higgyék el Soros Györgynek. Ajánlom a Rothschild-ház történetének a tanulmányozását - hozzáférhető magyar nyelven is -, hogy hogyan lehet egy ilyen helyzetet kezelni. Vagy ajánlom Széll Kálmán pénzügyminiszterségének a tanulmányozását, azt, hogy a hatalmas államadósságot az úgynevezett adósságkonverzióval hogyan oldották meg a XIX. század végén. És nem utolsósorban ajánlom azt, hogy vegyük sorra azokat a hitelezőket, amelyek neve megtalálható a már idézett éves jelentésben. Az Államadósság Kezelő Központ kitűnő, információgazdag jelentéséből sorra vehetők a hitelezők, a magyar állampapírok elsődleges forgalmazói, mindenekelőtt a Franklin Templeton Befektetési Alap, amely egyedül birtokolja a magyar állampapírok 10 százalékát, 2000 milliárd forintot. Létező személyekről van szó. A magyar gazdasági diplomácia szíveskedjék felkeresni ezeket a partnereket, és a többi nagybank leányait vagy anyavállalatait, a Paribas-t, a Deutsche Bankot, az Erste Befektetési Részvénytársaságot, a Goldman Sachs Internationalt, a Központi Hitel..., K&H-t, a Raiffeisen Bankot, az UniCredit Bankot és egyebeket. Tessék ezekkel a bankokkal tárgyalásokat kezdeményezni, és megértetni velük, hogy nem lehet tovább véreztetni az országot, mert ezeket a horribilis összegeket - ahogy a miniszter úr mondta - 1300 milliárd forint kamat terheli majd megint a jövő évi költségvetésben. Nem lehet ezt bírni! Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

(13.20)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Pálffy István képviselő úr, a KDNP képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Elhangzott Matolcsy György miniszter úr bevezetőjében, hogy nagyjából 1300 milliárd az az éves kamatteher, ami most évről évre terheli a költségvetést, terheli az országot, terhel bennünket, terheli a magyar családokat, adófizetőket és a magyar polgárokat.

Hogy a vita előtt, illetve a felszólalásom előtt mégis képet kapjunk arról, hogy milyen nagyságrendekről beszélünk - hiszen az emberek számára ez a legfontosabb -, talán az teszi ezt érzékletessé, ha egy egyszerű számítással megmondjuk, hogy nagyjából egy nyugdíjas juttatása durván 30 ezer forinttal lehetne magasabb, ha persze nem volna ez a kamatteher, és minden pénzt a nyugdíjak emelésére fordítanánk. De akkor is, ha az állam költekezésének arányában fordítanánk a nyugdíjra, tehát azt a százalékot használnánk fel ebből a sajnos nem létező és a hitelezőknek kifizetett pénzből, amit most teszünk, akkor is havi 10 ezer forinttal minden nyugdíjas többet kaphatna, havi 10 ezer forinttal. De ha pedagógusok, orvosok, ápolók, közalkalmazottak béréről beszélhetünk, akkor havi 100 ezer forintos többletet jelentene, ha minden pénzt erre költenénk, és ráadásul úgy, hogy az állami költekezés arányában. Tehát amennyit az állami költségvetés, mondjuk, 2013-ra tervez a közalkalmazotti bérekre, ha nem volna ez a kamatteher, akkor havi 100 ezer forinttal lehetne emelni ezeket a béreket.

De akkor is jelentős összeg jön ki, ha nem a teljes kamatteherről beszélünk, hanem csak azt mondjuk, hogy a 2002-es államadóssági szinten, mondjuk, nagyjából 50 százalékon volna az államadósság, vagyis nem növekedett volna a szocialista kormányok nyolc éve alatt mintegy 60-62 százalékkal. Akkor is kiszámolható, hogy egy-egy nyugdíj esetében havi 6-7 ezer forintot jelentene 10-nek a 60 százaléka, és mondjuk, egy közalkalmazotti bér esetében is havi 60-70 ezer forintot jelentene, ha nem volna ilyen kamatteher.

Azért, hogy kit terhel a felelősség, hogy nem jutottunk el oda 2010-re, '12-re, hogy ezeket az összegeket ki tudjuk fizetni azoknak a magyar embereknek, akiket egyébként megillet - hiszen az ő munkájuk termeli meg azt, amit ma kamatteher címén kifizetünk, ezt az 1300 milliárd forintot -, hogy kit terhel a felelősség, erről szól ez a politikai vita.

Engedjék meg, hogy itt térjek rá az okokra és a részletekre, hiszen azt is tartalmazza ennek a vitanapnak a címe, hogy az államadósság okairól beszéljünk. Ezek az okok pedig akkor fedhetők fel, akkor érhetők tetten, ha az adósságtrend töréspontjait vizsgáljuk, ha nem önkényesen ragadunk ki egy-egy momentumot, kinek melyik tetszik, 2006-ban vagy 2008-ban, hanem azt látjuk be, hogy a trend változása 2002-ben indult meg, növekedett az adósságteher, és 2010-ben kezdett csökkenni. Ez a nyolc év a kettő között, 2002 és 2010 között egyértelműen a szocialista kormányok felelőssége.

Az okok pedig, ha nagyjából fölfejtjük, a következőek: nyilván az ígérgetés, a hazudozás, a hiúság, mint a politikus természete, a cinkosság, a kollaborálás, a dilettantizmus, a politikai önérdek és a csalás. Ezekről fogok egy kicsit részletesebben beszélni.

Az ígérgetésről, a túllicitálásról itt már volt szó, a 2002-es kampányt nagyon sokan visszaidézték, úgyhogy engedjék meg, hogy nagyvonalúan - hogy így mondjam - átugorjuk azokat a jóléti intézkedéseket, amelyeket akkor önök bejelentettek. Lényegében túllicitálva minden elképzelhető és józan elképzelést, olyan ígéreteket fogalmaztak meg, amelyekre, valószínűleg akkor is tudták már, hogy nem lesz fedezet.

Ilyen esetben került elő az is, emlékszem, amikor 2002-ben Lendvai Ildikó szocialista képviselőtársunk a pedagógusbéreknek egyenesen a 150 százalékos - emlékezzenek vissza - emelését ígérte meg, ami lehet persze egy matematikai tévedés, hogy az ötvenet ő hozzáadta a százhoz, és szerinte ez azt eredményezte volna, de akkor is borzasztó nagy károkat okozott. És egyben akkor jelentette ki azt is, hogy nem lesz gázáremelés. Tehát a túllicitálás, az ígérgetés, a hazudozás indította el ezt a folyamatot.

Aztán a kevélység, a hiúság, a politikusnak az a természete, amely egyébként, meg kell mondani ebben a vitában, Medgyessy Péter sajátja volt. Ő az a fajta ember volt, aki rendkívül kényes volt a külső megítélésére, szerette a szép ingeket és nyakkendőket, és egyben azt is nehezen viselte volna, ha azt mondják róla, hogy ő nem tartotta be a szavát, vagy hogy butaságokat beszélt. Semmiképpen nem volt számára elviselhető semmilyen értelemben, hogy elveszítse az arcát. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy miután már a számokat ismerték, és nyilvánvaló volt, hogy a száznapos programot nem volna szabad abban a formában bevezetni, ahogy önök azt akkor megígérték, mégis megtették.

Ehhez a hiúsághoz, ehhez a kevélységhez tartozik az is, hogy a 2002-es önkormányzati kampányt a következő programmal vezették föl, még akkor is úgy érezték, hogy valamit még mindig kell adni, hogy teljes térnyerés legyen, hogy az a siker rendkívül szükséges és fontos volt a miniszterelnök számára, akiről közben kiderült, hogy szt-tiszt volt, és közben nem akarta az arcát elveszteni. Tehát ennek a hiúságnak, ennek a politikai kevélységnek az árát fizeti most Magyarország, ennek az árát fizetik a magyar emberek, és ez is hozzátartozik a politika természetéhez. Az államadósság okai bizony ilyen értelemben személyes felelősségben, személyes természetben is, az emberi természetben is keresendőek.

Cinkosság. Az a Pénzügyminisztérium, amely akkor, 2002-ben, 2003-ban nyilvánvalóan látta, hogy ennek az osztogatásnak, a két programnak borzasztó következményei lesznek, és az, aki akkor hallgatott, a cinkosok közt a néma, az is felelős mindazért, ami később történt. Kiszámolták már akkor nyilván a Pénzügyminisztériumban, hogy mi jön, és arra jutottak, hogy tragédia következik. Ezt nagyon jól tudták. Tudták, hogy az államadósság elszáll, tudták, hogy a költségvetés finanszírozhatatlanná fog válni. Akik figyelmeztettek, és akik önöknek - akkor László Csaba volt a pénzügyminiszter - elmondták mindezt, azokat persze ilyen értelemben föl lehet menteni, de az apparátus azon tagjai, akik ezt nem tették szóvá, nem hangoztatták, igenis ezt a felelősséget kell hogy vállalják.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kollaborálás és a média szerepe szintén nem kerülhető meg. Földi László képviselőtársam már tett erre utalást. Én most megnéztem a korabeli híradások nagy részét abból az időszakból, és bizony általánosságban nem az osztogatás lehetséges következményeinek a hangsúlyozása uralta a sajtót, és akkor finom voltam. Jellemző, hogy az első száznapos program parlamenti elfogadásáról a Népszabadság azzal a címmel számolt be, hogy Van pénz a szociális intézkedésekre, miközben, mondom, a Pénzügyminisztériumban is tudták, hogy nincs, következésképpen a rokon és szomszédos Népszabadságban is valószínűleg tudták, hogy nincs. Tehát a közreműködő és kollaboráló médiának is van ebben az államadósságban felelőssége. Egyébként nem közölt semmiféle hosszú távon jelentkező kockázatokról cikkeket annak idején egyetlen hírportál sem, utólag sem lehet találni semmiféle ilyesmit.

Következő okként az a fajta politikai dilettantizmus is tetten érhető, amellyel az akkori kormányfő, Medgyessy Péter, miközben már nyilvánvaló volt, hogy a program nem tartható, módosítani kell, hogy az első László Csaba bejelentette csomag jelentkezik, ő még balatoni nyaralással kecsegtette gyermekek tízezreit, és olyanokat jelentett be, hogy majd kidolgoznak egy programot a kedvezményes nyári üdültetésre. Történt ez 2003 nyár közepén. Erről viszont találhatók rendkívül meleg hangú, szívélyes tudósítások az akkori sajtóból.

(13.30)

Tehát miközben újabb nagyon jól hangzó ígéreteket fogalmazott meg a miniszterelnök, néhány nappal később arra tett javaslatot, hogy az áfakulcsot emeljék meg. Tehát ez a fajta politikai dilettantizmus is tetten érhető az adósság okai mögött.

És aztán ott van a politikai önérdek, hiszen a csomagot elfogadó, ezt a László Csaba pénzügyminiszter által javasolt csomagot elfogadó kormányülésen akkor mindazok a miniszterek, akik szocialista képviselők voltak, részt vettek. Kovács László volt miniszter úr éppen ott ül, de Kiss Péter, Juhász Ferenc, Burány Sándor és a többiek abban az esetben, amikor ez a csomag beterjesztésre került, semmit azért nem tettek, hogy ne puhuljon fel.

Abban, hogy a korrekciót legalább azután meg lehessen tenni, miután elkezdődött az osztogatás, és már nyilvánvaló volt, hogy nagy a baj, hogy következik a tragédia, hogy valahogy konszolidálni kellene a költségvetést, csökkenteni a hiányt, ezek a bizonyos miniszter urak nem tettek semmit. Közben pedig a pártjuk, a Szocialista Párt elérte, hogy a tizenharmadik havi nyugdíjak első részét mégis kifizessék 2003-ban, holott a pénzügyminiszter akkor azt javasolta, hogy ezt halasszák el, tegyék át 2004-re, ha egyáltalán, és azt is, hogy a távhőt kivették a legmagasabb áfakulcs alól, és a többi, és a többi.

Tehát következtek azok a pontok, azok a puhítások, amivel lényegében megakadályozták, hogy valamennyire rendbe tegye a költségvetést a pénzügyminiszter azok után, hogy két nagy osztogatással hitelekbe verték az országot.

De ugyanígy felelősök azok az akkori koalíciós frakcióvezetők, név szerint Lendvai Ildikó és Kuncze Gábor, akik nem tudták az akkori pártfrakciókat az intézkedések mögé állítani. Tehát én nem azt mondom, hogy László Csaba csomagja nagyon jó volt, hanem azt mondom, hogy szükségszerű volt valami pénzügyi korrekció, valami fiskális korrekció annak érdekében, hogy az elszaladt lovakat meg lehessen fékezni.

Ő maga mondta egyébként, ezt megtaláltam, László Csaba pénzügyminiszter, hogy a rengeteg kompromisszum miatt, amelyet akkor a szocialista és a szabad demokrata frakcióval kellett kötnie, amiatt szállt el a költségvetési politika. Szó szerint azt mondta a volt pénzügyminiszter, hogy az igazi gondot a rengeteg kompromisszum jelentette, és hogy a költekezés még azután sem állt le. Tehát miután már látták a bajokat, miután látták, hogy tragédiába vezet ez a helyzet, még azután sem állt le a költekezés.

Az elemzők egyébként rámutattak arra, és erről volt szó, ezt Matolcsy miniszter úr is említette, de még az ellenzéki képviselők felszólalásában is szerepet kapott, hogy hiba volt a jóléti kiadásokat úgy növelni, hogy nem tették hatékonyabbá az állam gazdálkodását (Közbeszólás a KDNP soraiból.)... bocsánat, igen, és hogy a magas adók, a munkára rakódó terhek megfojtották az országot, és lemaradtunk a környező országokhoz képest. Így van, ez is az okok közé tartozott, de még egy, amit nagyon fontos elmondanom, még ha az idő rövid is. Akkor kezdődött a csalássorozat. A 2004-es költségvetés készítésekor kiderült, hogy ott van egy nagyjából 50 milliárdos hiány, és ekkor kezdték azt a kozmetikázást, amit a brüsszeli jelentésekben aztán oly sokszor csináltak. Az volt a magyarázat, hogy a pénzforgalmi hiány ugyan nőtt, de az ESA szerint, az európai uniós számítási módszer szerint, amelyre Magyarország akkor tért át, az alapján nem. Ezt egyszer meg lehetett csinálni, de valamikor azt az 50 milliárdot is ki kellett fizetni.

Tehát ekkor kezdődtek a trükkök százai, ezek az okok, a csalás, hazudozás, ígérgetés, ez a fajta politikai kevélység, hiúság, és a cinkosság és a kollaboráló média vezetett oda, ahová most kerültünk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Kovács Tibor képviselő úrnak, MSZP-képviselőcsoport.

KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Én az önök helyében nagyon szégyelltem volna magam, miközben hallgatták a saját miniszterüket (Zaj, közbeszólások a kormánypártok soraiból.), aki annyi butaságot és annyi demagógiát mondott a felszólalásában, hogy az már szégyellnivaló volt. (Wittner Mária: Ez nem demagógia, ez tény!)

Sajnálatos, hogy Pálffy képviselő úr felállt, és folytatta ugyanezt a demagógiacunamit, amit a minisztere elkezdett.

Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném önt emlékeztetni arra, hogy annak idején az emlegetett száznapos programokat a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja megszavazta. Ezt megelőzően abban a választási kampányban, amit ön emlegetett, képviselő úr, akkor a Fidesz képviselői javasolták a tizenharmadik havi nyugdíjat meg a tizennegyedik havi bért is egyébként, mert úgy gondolták, hogy ez finanszírozható.

Kérdés természetesen, hogy ha a Fidesz tisztában volt azzal, hogy nincsenek meg a forrásai ezeknek a száznapos programoknak, akkor miért szavazták meg ezeket a programokat. Nyilván felelőtlenségből, tisztelt képviselő úr. (Kőszegi Zoltán: Miért, ki kormányzott?) Ha a felelősöket keresik, szeretném még felhívni a figyelmüket arra, hogy rendkívül sajnálatos, hogy ebben a vitában pontosan arról nem esett szó, hogy egyébként hogyan kívánják kezelni ezt a helyzetet, hogyan kívánják finanszírozni az államadósságot. Ugyanis az is kiderült itt a vitában, hogy a legnagyobb problémát önöknek az jelenti, hogy a gazdasági visszaesés miatt, a gazdasági növekedés nullára csökkenése miatt nincsenek bevételek, nincs miből finanszírozni az államadósságot, ami korábban, a növekedés fázisában könnyűszerrel finanszírozva volt.

Na, erről nem mondtak önök ebben a vitában még egyetlenegy hangot sem, és azt kérném önöktől, hogy mivel megjött államtitkár úr, talán ezzel kapcsolatban is mondana néhány olyan elképzelést (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amivel a kormány kezelni szeretné ezt a helyzetet. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra megadom a szót Vágó Gábor képviselő úrnak, LMP-képviselőcsoport.

VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen, ez a kérdés, amit itt MSZP-s képviselőtársam is felvetett, ez a legfontosabb: hogyan lehet kikerülni ebből a mély kátyúból, ahová jutott az ország. Hogyan lehet könnyíteni az adósságszolgálaton? Ez a kérdés, amire választ sem a Fidesz-KDNP, sem az MSZP soraiból nem hallottunk még.

Azt gondolom, hogy igenis, van lehetőség ezen az adósságszolgálaton könnyíteni. Először is le kellene állítani ezt a perverz újraelosztást, amit ez az adórendszer jelent, ezáltal növekedne a belső fogyasztás, így ebből a vásárlóerőből képes volna a belső fogyasztás növekedésével új munkahelytömeg előállni, majd a gazdasági növekedés is beindulna. A második lépés a kiszámíthatóság megteremtése volna, az adóötleteléseket egyszer s mindenkorra be kellene fejezni. Az, hogy a költségvetés elfogadásakor nem tudni még, hogy mit tartalmaz a Matolcsy-csomagok hada, ami itt a képviselőház előtt még csupán belengetve van, mert írásban nem láttunk semmit, ezt be kellene fejezni, hogy kiszámítható legyen a magyar gazdaságpolitika. Ezt kellene elérni.

A másik részről már beszélt Schiffer András képviselőtársam, a hivalkodást és ezeket a presztízsberuházásokat, a stadionoktól elkezdve az Országház felújításáig be kellene fagyasztani, és a legfontosabb: önöknek vissza kellene fogniuk a saját maguk mögött álló gyarmatosítókat, Simicskákat és Nyergeseket, vissza kellene fogni azt a pénzéhséget, amelyek az önök mögött álló tőkés körökben vannak, és így a korrupció is visszaszorítható volna.

Ezeket a pénzeket is lehetne az államadósság szolgálatába állítani, és akkor igen, Pálffy képviselőtársam, volna pénz pedagógusbér-emelésre. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásokkal folytatjuk a napirendet. Kovács László képviselő úr következik, az MSZP képviselőcsoportjából. Öné a szó.

KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Meglepett Pálffy István, hogy újra előveszi ezt a kétszer száznapos programot. Akkor szögezzük le, az előbb nem fért volna bele a két percbe: a nyugdíjasok megkapták azt a pénzt, amit a Fidesz-kormány elvett tőlük. (Zaj, felzúdulás a kormánypártok soraiban.) 19 ezer forint, utána lehet nézni.

(13.40)

Tényeket mondok önöknek, elég idejük van vitatkozni utána. Megkapták a pénzt. A minimálbért adómentessé tettük. Azután a nagycsaládosok családi pótlékját megemeltük, és 50 százalékkal emeltük meg a közalkalmazottak bérét. Azóta se kaptak ilyen fizetésemelést.

Mind a négy tétel benne volt a választási programunkban. A múltkor a Heti Válaszban olvastam egy utalást, szemérmesen nem nevezték meg, csak hogy hát volt már egy kormány tíz évvel ezelőtt, amely teljesítette a választási ígéreteit. Önökre ez nem mondható el. Önök egyetlen választási ígéretüket, még azt a keveset sem teljesítették, amivel kábították a választókat. Ez a különbség a két oldal között.

Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP padsoraiból. - Moraj a kormánypárti sorokból.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk az írásban bejelentett felszólalásokkal. Felszólalásra következik Becsó Zsolt képviselő úr, Fidesz-képviselőcsoport. Öné a szó, képviselő úr.

BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy néprajzi leírásban olvasható, hogy a takarékos palóc asszonynak a ládafiókjában mindig akadt néhány kölcsönadható garasa. A szegényebb sorsú ember, akinek váratlanul temetése lett, vagy igavonó marhája pusztult el, csak Panni ángyomhoz fordult kölcsönért. Ő pedig adott neki szívesen zabra vagy búzára, vagy amire éppen kellett. Adott neki Szent György napján 10 forintot úgy, hogy azért Szent Keresztkor 10 kila zab jár majd vissza. A Szent Kereszt-nap eljött, de kevés zab termett. Így hát Jóska bátyó adós maradt a zabbal, de kötelezte magát, hogy jövő őszre egy negyed kila kamatjával megadja emberségesen. De akkor sem adhatta meg, csak a felét, és így tartozásban maradt hat és egynegyed kilával, amelyre ismét egy negyed kila kamatot kötelezett. És így ment ez tovább.

Úgyhogy tíz év alatt Panni ángyom már 100 forintot kasszírozott be azért a zabért, amit neki Jóska bátyó adóssága fejében minden évben hűségesen kimért, és még ma is 30 kila zabbal tartozik neki. Pedig a magyar ember, különösképpen a palóc ember soha nem szeretett adósa maradni senkinek, világéletében a magáéból élt, mindig tűrhetően beosztotta, amennyije volt, és a szégyentől égett a bőr a képén, ha ne adj' isten, más házához kellett mennie kérincsélni.

Tisztelt Országgyűlés! A mai Panni ángyok, a bankvilág, a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Unió, az Európai Központi Bank a legnagyobb rokonszenvvel sem nevezhetők jótékonysági intézményeknek. Nem mintha akkora nagy rokonszenv övezné az olyan nemzetközi pénzügyi szervezeteket, amelyeknek a főpapjai a közelmúltban Magyarországot, a magyar családok tíz- és százezreit áldozták fel a pénz istenének oltárán, hozzá kell tennünk, hogy bizonyos Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai nevű első pénzministránsok botladozásai kíséretében. Ezek az emberek, a minisztereik, a kormányaik, a mögöttük lapuló szocialista-liberális felbujtóik és helytartóik a tőlük megszokott módon vezették az államcsőd felé az országot. Hamis ígéreteikkel becsapták, adósságkelepcébe csalták az embereket. Hamis adataikkal orruknál fogva vezették az Európai Uniót, eljátszották a hazánkkal szembeni bizalmat. Magyarországot kiszolgáltatták a spekulánsoknak, a globalistáknak.

Különösen a vidék sínylette meg a 2002-2010 közötti időszakot. Mi, nógrádiak a saját bőrünkön éreztük a szocialista-liberális képződmény hozzá nem értő gazdaságpolitikájának romboló hatását. A megyében egészen 2002-ig szinte megszoktuk már, hogy az ipari parkokban egymást követik a zöldmezős beruházások, a településeken a közműfejlesztések, szálláshelyeinken a turisták. Egészségügyi, oktatási intézményeket korszerűsítettünk. Lábra kaptak a kis- és közepes vállalkozások. Érezhetően javultak a nógrádi családok életfeltételei, pezsgett a környék. Már láttuk a fényt a remény alagútjának a végén.

A kommunisták, mai becenevükön szocialisták (Derültség a kormánypárti sorokból.) hatalomra jutásával azonban mintha régi bolsevik átok sújtott volna bennünket. Kialudt a fény. Nyolc sötét és szűk esztendő telepedett ránk. Kiugróan sok lett a munkanélküli Nógrád megyében. Általános folyamat lett a vállalkozások, az önkormányzatok, a családok eladósodása. Egymás után zártak be a termelőegységek, jutottak csődbe a cégek. Az álbaloldali haszonlesők mindenhol nagy vörös stoptáblákat állítottak a fejlődés útjába. Eközben a kommunisták nógrádi és más megyei helytartói, köznyelven kiskirályok több száz négyzetméteres villák mélyén pihentek, jakuzziban áztatták az uniós pénzek elvtársi elosztásában elfáradt testüket (Derültség.), ha pedig a szükség úgy hozta, akkor Párizsból hozatták a fehérneműt.

Tisztelt Ház! A nógrádiak is azt kérdezik, hogy kik a felelősek azért, hogy 2002 és 2010 között éllovasból sereghajtóvá süllyedt Magyarország. Azt kérdezik, hogy a felelősök a magyar nép ellen elkövetett bűneikért mikor felelnek a bíróság előtt. Azt kérdezik a nógrádiak is, hogy hova tűnt legalább 9000 milliárd forint az ország kasszájából. Csak nem a pénznyelő automatákba dobálták bele?

Mindenesetre a nagy hókuszpókusz közben sikerült megásniuk a saját sírjukat is. Igaz, még azt sem lapátolták ki rendesen, mert milyen sír az, amelyikből csak úgy ki-be lehet mászkálni. (Derültség.) Vigyázzunk, nehogy Márton-napkor majd megint kísértet járja be Magyarországot.

Amikor pedig az államadósság és általában az adósság kérdéseit taglaljuk, nem árt emlékeztetni Mark Twain megfigyelésére. (Közbeszólások a kormánypárti sorokból: Figyeljetek! Kovács! Nektek szól!) Önöknek is szól. Azt mondta az író, hogy a bankár egy olyan ember, aki kölcsönadja neked az esernyőt, amikor süt a nap, de visszakéri egy perccel azelőtt, hogy eleredne az eső. Azt javaslom, hogy mi, magyarok járjunk most már továbbra is a saját ernyőnk alatt, ha süt, ha esik. (Taps a kormánypárti sorokból.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kettőperces felszólalásra megadom a szót Pócs János képviselő úrnak, Fidesz-képviselőcsoport.

PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnök úr, úgy gondolom, hogy nem mehetünk el szótlanul Kovács képviselő úr azon reagálásán, amit Pálffy képviselő úr irányába fogalmazott meg, mert Kovács képviselő úr némi memóriazavarral küzd, az látszik.

Kedves Képviselő Úr! Önök voltak azok, akik elvették a 13. havi fizetést, akik elvették a 13. havi nyugdíjat (Kovács Tibor: Adjátok vissza!), akik a betegek számára gyógyszerfelírási díjat fizettettek meg (Sebestyén László: Duguljál el!), akik a haldoklókkal kórházi napidíjat fizettettek meg, bevezették a nokiás dobozokat, és az MSZP-kormány idején vezették el pórázon az MSZP-s képviselőket. Tisztelt Kovács Képviselő Úr! Lejárt annak az ideje, hogy 23 millió románnal még lehet riogatni.

Ha Orbán Viktor miniszterelnökhöz valami csomagot szeretne címezni, akkor az van, azt úgy hívják, hogy 612 milliárdos csomag. Az önkormányzatoknak, az embereknek visszaadja a miniszterelnök azt, amit önök elvettek. (Derültség az MSZP padsoraiból. - Tukacs István közbeszól: Ez meredek volt!)

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypárti sorokból.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Kalmár Ferenc András képviselő úr, KDNP-képviselőcsoport.

KALMÁR FERENC ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 2002 és 2010 között hivatalban volt szocialista kormányok súlyosan eladósították az országot, ezen nyolc év alatt 50 százalékkal nőtt hazánk GDP-hez mért államadóssága. Az államadósság növekedését nem a nemzetközi gazdasági folyamatok, hanem a szocialista kormányok hibás, rossz gazdaságpolitikai döntései okozták.

Medgyessy Péter elismerte, hogy kormánya 2002-ben egy jó állapotban lévő gazdaságot vett át, sőt emlékszem, hogy a 2002-es kampányban azt mondta, hogy olyan állapotban van a magyar gazdaság, hogy 2007-ben be lehet vezetni az eurót. Ezzel szemben Bajnai Gordon 2009-ben már gazdasági összeomlásról beszélt. Mindez egyértelműen bizonyítja, hogy súlyos felelősség terheli Medgyessy Pétert, Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont, illetve kormányait.

Az elhibázott költségvetési politika és pénzügyi gazdálkodás odavezetett, hogy 2008 őszén hazánkat az IMF által nyújtott hitel mentette meg az államcsődtől. Az egymást követő megszorító csomagok ellehetetlenítették a gazdasági növekedést, növelték a munkanélküliséget, és ezzel növelték az államadósságot. Magyarország hitelessége mélypontra került a gazdasági adatok folyamatos meghamisítása, illetve a költségvetési hiány hamisítása miatt.

Ma ennek a bűnnek, vagyis az ország eladósodásának következményeit viseli minden magyar ember és család. Munkájukból nem saját maguk gyarapodnak, hanem a külföld profitál, hiszen a személyi jövedelemadó minden tizedik befizetett forintjából hetet elvisz az államadósság.

(13.50)

Az államadósság 2002 júniusa és 2010 márciusa között 50 százalékkal növekedett, vagyis a bruttó hazai termék 53 százalékról 80 százalék fölé. A tények alapján megállapítható, hogy 2002-ben az első Orbán-kormány a gazdaságot magas növekedéssel és csökkenő, a maastrichti 60 százalékos szint alatti államadósság-rátával adta át, az utána következő szocialista kormányok viszont a végletekig eladósították és kiszolgáltatottá tették az országot. A maastrichti küszöböt 2005-ben léptük át, majd folyamatosan távolodtunk az eurózóna-tagsághoz szükséges szinttől. Versenytársainkkal, a visegrádi országokkal összehasonlítva egyre versenyképtelenebbé vált a magyar gazdaság. A szélesedő szakadék a bevételi és kiadási oldal között tovább növelte Magyarország eladósodottságát. A problémát tovább súlyosbította, hogy az eladósodás egyre nagyobb mértékben devizában történt. A maastrichti államadósság devizaaránya a 2002-es 25 százalékról 2010 szeptemberére megközelítette a 47 százalékot.

De nemcsak az állam, hanem a családok is eladósodtak, szintén külföldi devizában. A bankok előszeretettel ajánlották lakásépítésre és más célokra ezeket a hiteleket. A kormány nem tett semmit ennek megakadályozására. További adósságnövelést generáló tétel az... (Az elnök csenget. - Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Kaptunk két percet a Fidesztől. (Közbeszólás a KDNP soraiból: Hármat.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az időt beszámítom. Csak jelzés alapján nem jelentettem be, két percet a Fidesz az időkeretéből átad Kalmár Ferenc úrnak, a KDNP részére. Köszönöm.

KALMÁR FERENC ANDRÁS (KDNP): Köszönöm szépen. (Közbeszólások az MSZP és a Jobbik frakciójából.) További adósságnövelést generáló tétel az MNB kiegyenlítési tartalékának feltöltése, ami a vizsgált időszakban a teljes adósságnövekmény 3 százalékát, azaz 372 milliárd forintot tett ki. A vizsgált 8 év adathamisításokkal, túlköltekezéssel, magas államháztartási hiánnyal és növekvő államadóssággal járó politikája miatt a 2008-ban élesedő pénzügyi válság az országot olyan kiszolgáltatott helyzetben találta, hogy csak nemzetközi hitelek segítségével tudtuk elkerülni az államcsődöt. A mostani kormány kénytelen volt reformokat bevezetni, hogy elkerüljük a görög utat. Pedig mindenki tudja és tudta, meg a jövőben is tudni fogja, hogy reformokat akkor kell vagy kellene bevezetni, amikor növekedés van. A környék növekedett, mármint az ország környéke, mi sajnos nem.

Összefoglalásképpen el lehet mondani, hogy az államadósság drámai mértékű növekedését nem nemzetközi gazdasági folyamatok, hanem a szocialista kormányok hibás, rossz gazdaságpolitikai döntései okozták. Ezen döntések hátterében részben alkalmatlanság, részben pedig a magánérdekek közérdek fölé helyezése volt. Ezenkívül, ha egy gondolatba foglalnám össze a vita lényegét, gazdaságpolitikájukkal a hatalom megtartása érdekében felélték a jövőt. Ezt nemcsak mi, hanem sajnos még gyerekeink és az ifjak, akik most itt ülnek a karzaton például, érezni fogják.

Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Sebestyén László képviselő úr, Fidesz-képviselőcsoport, aki a pulpitusról kívánja elmondani felszólalását.

SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A miskolci szocialisták, úgy látom, nem jelentek meg ezen a jeles napon a tisztelt Házban, mivel úgy gondolják, hogy van még esélyük a miskolci Avas és Diósgyőr fészekrakóit a mi, vagyis a Fidesz számlájára és kárára átlapátolni. Most ezen fáradoznak egy sajtótájékoztatón. Úgy gondolják, hogy ezt még meg tudják etetni a miskolci lakosokkal, holott egyértelműen hibás, bűnös a Gyurcsány-kormány és Káli Sándor bukott polgármester ebben az ügyben. (Dr. Józsa István: Épül valami.)

Hiányolták eddig, hogy beszéljünk az önkormányzatok adósságairól. Hát akkor én fogok. (Derültség a kormánypárti padsorokban. - Dr. Józsa István közbeszól.) Képviselő úr! Az elmúlt két év alatt a szocialisták, legalábbis önmagukat annak hívják, az SZDSZ utódjával folyamatosan megpróbálnak kioktatni minket, megmondani a tutit, hogyan kell nekünk kormányozni. Számon kérik, miért nem azt tesszük, amit ők sugallnak. (Dr. Józsa István közbeszól.) Folyamatosan hazudnak, félremagyaráznak. (Dr. Józsa István: Vállaltan.) Ott van egy gomb, képviselő úr, ha beszélni akar, meg lehet nyomni, utána majd mondhatja. Szerintem ők sem tudják, hogyan hordanak össze ennyi sületlenséget.

Érdekes módon, miután 2010-ben rommá lettek verve a választásokon, most úgy gondolják, hogy Magyarország már nem emlékszik arra a sok bűnös döntésre, amellyel hazánkat és például Miskolcot olyan adósságba, szakadékba tolták, hogy ez nemcsak bűn, hanem bűncselekmény. Bármilyen cinikusan, vérlázítóan, pimaszsággal akarják hazugságaikat megetetni a magyar emberekkel, aki gondolkozik egy kicsit, az tudja, hogy a szocialisták és SZDSZ-utódok megint félrebeszélnek, megint hazudnak. Egy képviselőtársunk itt a Házban már elmondta, hogy többüknek nemcsak névvel, hanem számmal kellene rendelkeznie. (Dr. Apáti István: Vona Gábor. - Folyamatos zaj az MSZP soraiban.) Nem, nem Vona Gábor volt.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A párbeszédet, kérem, zárjuk le! Öné a szó, képviselő úr.

SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Amíg hatalmon voltak, nem az emberek érdekét tartották szem előtt, most, hogy lassan harmadik erővé, erőlködéssé zsugorodnak, hirtelen előadják, hogy mindent tudnak. Úgy látszik, megvilágosodtak, bár sokan vagyunk, akik nem hisznek maguknak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Szülővárosomról, Miskolcról néhány konkrét szám: 2002-ben a KDNP-s polgármestertől 3 milliárdos fejlesztési hitellel vették át a szocialisták a várost. 2010-re 8 éves gazdálkodásuk vagy inkább garázdálkodásuk következtében a következő a leltár: pénzelszámolási tartozás 1,7 milliárd, ez egyértelműen fedezethiány, szállítói tartozás 2,6 milliárd, folyószámlahitel 2,4 milliárd. A 2010-es zárszámadás szerint 2035-ig ki kell fizetnünk több mint 40 milliárd forint hitelt. A 2010 utáni éveket terhelő kötelezettség 15,2 milliárd. Ezek szépen a választások utánra lettek ütemezve. Ebből látszik, hogy a 2011-es évet több mint 60 milliárdos adóssággal kezdte a fideszes városvezetés. Hússzorosa, mint ami 2002-ben volt, könyörgöm!

Az önkormányzat adósságállománya csak egy része a szocialisták által ránk hagyott csődtömegnek. Van nekünk egy holdingunk is, amely az önkormányzati vagyonkezeléssel van megbízva, illetve ellátja a mindennapi szolgáltatásokat, a város kötelező feladatait. Ez sincs jobb helyzetben. 2010. október 31-én az összes bruttó pénzügyi kötelezettség a vállalatcsoportnál 30,3 milliárd forint. Ebből 18,5 milliárd forint lízingtőke-tartozás, 1,3 milliárd céltartalékképzés, a mérlegen kívüli kötelezettség pedig 10,5 milliárd forint. Ez az úgynevezett kezességvállalás. Ezeket a számokat úgy kell figyelembe venni, hogy csak az önkormányzat adóssága, a holding nélkül, Miskolc egyéves költségvetése. Az örökölt adósság a következő években évente 4 milliárd forint, amelyet nem tudnánk megfizetni. Nagyságrendileg ennyibe kerül az önkormányzatnál maradó összes oktatási intézmény: gimnáziumok, általános iskolák, óvodák éves teljes költsége.

Tisztelt Elnök Úr! Számunkra ezért nagyon fontos a kormány önkormányzatokat mentő csomagja, amelyet ezúton is köszönök minden miskolci lakos nevében. (Dr. Józsa István: Miskolc nincs benne.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Az eddig elmondott tények után megdöbbentem azon a cinizmuson, amit egy Miskolc környéki MSZP-s képviselő le mert írni. Ahelyett, hogy megtanulta volna annak idején a gazdálkodás alapjait, elemi fogalmait, ahelyett, hogy most elsüllyedne szégyenében, van képe írogatni. Ráadásul Miskolc megyei jogú város bukott polgármesteréről van szó. Nevezetesen röviden: milyen jó, hogy egy halom adósságot összeszedtek, mert most a kormány rendezi. Hát ehhez pofa kell, komolyan mondom!

(14.00)

Mivel a kormány a teljes adósságállományt nem tudja rendezni, és a szocialisták által összeszerencsétlenkedett adósság fele is borzasztóan sok, elég hosszan fogjuk így fizetni. Van egy barátom különben, aki az ilyen szélhámosságot az alábbi példabeszéddel ecsetelte, érdemes rá odafigyelni. Elvállalom a házad felújítását 10 millió forintért. 5 milliót ráköltök a házadra, 5 milliót szépen zsebre vágok, gyakorlatilag ellopom - ezt természetesen mind a felvett banki hitelből teszem -, a ház 5 millió forintért is elég sokat fog javulni, még nagyjából tetszik is a tulajnak, nektek, utána jön a bank, és lehet fizetni a 10 milliót kamatostul, a házra pedig jelzálogot fognak kivetni.

Valami hasonló történt nálunk is. Amit a szocialisták elherdáltak, most helyettük nekünk fizetni kell, nekünk. Volt a múltkor a laptopon egy kis szó, tacepao, amire rá volt írva a Fidesz-emblémára, hogy "Fizess!" Pontosan ez történik most. Ismétlem még egyszer, Miskolcon 8 év alatt 20-szorosára emelték a szocialisták a miskolci adósságot.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Bartos Mónika képviselő asszony, Fidesz-képviselőcsoport.

BARTOS MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselőtársaim joggal kérdezhetik, hogy hogyan kerül a csizma az asztalra, és egy környezetgazda, mint jómagam az államadósság vitájába, s megígérem azt is képviselőtársaimnak, hogy nem a kedvenc témámról, a fenntartható jövő és a fenntartható társadalom relációjáról fogok most szólni, hanem egy kicsit más dologról.

Évek óta foglalkozom tanyakutatással, bevallom, olyan régóta, hogy ki sem merem számolni, főleg azért, merthogy a professzorom bármikor beléphet a terembe, és rám pirít, hogy nem tartom a határidőket. De azt be kell vallanom, hogy én nagyon sokat tanultam a tanyákon élőktől. Órákon át tudnám képviselőtársaimnak azt mesélni, hogy mennyi mindent tanultam tőlük a hazaszeretetről, a hűségről, az életigenlésről, a bölcsességről. De tanultam mást is, és három dolgot hozok most képviselőtársaim elé.

Az első egy 80 év körüli házaspárt juttat az eszembe, ők még ma is a nappal kelnek, és nagyon fáradságos munkával művelik azt a földet, azt a háztáji gazdaságot, ami az övék, és nagyon sok praktikát kitalálnak azért, hogy fájó ízületeik és végtagjaik ellenére ezt a fizikai munkát el tudják végezni. De vannak tyúkjaik, vannak saját zöldségeik, abból főzik a levest az unokáiknak, és maguk vágják a fát télire. Ez engem arra tanít, és arra mutat utat, hogy igazából értéket előállítani, és olyan alapot teremteni, ami az élet alapjául szolgálhat, azt csak munkával lehet, és igenis, az elvégzett munkának megvan a gyümölcse.

A második, amit tőlük tanultam: ez a tanyai munka nagyon sok fáradsággal jár, és mi felvetettük nekik, hogy esetleg beköltözhetnének a faluba. Ők pedig erre azt válaszolták, hogy a faluban sem olcsóbb az élet, merthogy ők csak gyufáért és kenyérért mennek be a boltba. Igaz, hogy fáradságos a jószággal foglalkozni és a tanya körüli földeket művelni, de mégiscsak olcsóbb, mint a faluban élni, és legalább tudják, hogy mi kerül az asztalra. Ők valóban az élet nehezebb oldalát, a nehezebb utat választják és választották. Számomra ez azt jelenti, és arra tanít, hogy nem mindig kell beállni a sorba, és nem mindig kell a könnyebb utat választani, vannak olyan talentumok, amiket mindenki megkap az élete során, nemzetek és egyének is, és hogyha ezekre a talentumokra alapozunk, és ezekre építünk, akkor igenis, ennek meglesz a gyümölcse.

Biztos, hogy könnyű hitelekre alapozni, és légvárakon épített életet vinni, és talán ez könnyebb utat jelent, és gyorsabb sikerekkel kecsegtet, mint a nehezebb utat választani, de nagyon keserves az a kenyér és az az áldozat, amit végül ezért fizetnünk kell. És hogyha van valami, amit én hibának és bűnnek tartok a 2002-2010-es időszak között, az az, hogy az emberekkel elhitették, hogy lehet légvárakra építeni, és ez egyáltalán nincs így.

A harmadik dolog, amit a tanyán élőktől tanultam, az pedig az, hogy megkérdeztük őket, hogy van-e hitelük, van-e adósságuk, és 90 százalékuk nemhogy nem vett fel hitelt, hanem eszük ágában sincs felvenni, mert azt mondják, hogy addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér. Ezen a napon, ezen a vitanapon ez egy igen érdekes és időszerű mondás, és hogyha a számokat megnézi az ember, hogy hogyan is álltunk 2002-ben, és azt mondjuk, hogy 8000 milliárd forint körül volt az államadósságunk, az MSZP-SZDSZ-kormányok után pedig 22 000 milliárd, akkor igenis a számok magukért beszélnek, és ez nagyon-nagyon sok pénz. Nagyon sok szám elhangzott ezen gyönyörű épület falai között, talán az is, hogy minden egyes állampolgárt, a csecsemőket is 2 millió forint államadósság terhel, és tudom, hogy képviselőtársaim nagyon gyakran unják ezeket a számokat, de ezek a számok attól még igazak.

Számomra, környezetgazdász számára az államadósság valahogy, ha párhuzamot szeretnék vonni a környezet és a fenntarthatóság összefüggéseiben, azt jelenti, amikor az ember, a társadalom, egy közösség feléli a természeti erőforrásait, azokat a kincseket és erőforrásokat, amikre az életünk alapul. Ezért számomra az államadósság nem hiba, hanem bűn, olyan bűn, amit a jelen generációk hétköznapjainak a rovására és a jövő generációk élete rovására követtek el.

Ahogy készültem erre a felszólalásra, és nézegettem a számokat, Sütőnek az egyik nemrég hallott mondata jutott eszembe, ez pedig úgy szól, hogy mit számít a vaknak, ha az apja látott. És ez valóban igaz, hogyha a 2002-es és 2010-es számokat megnézzük, akkor valóban nem sokat számít a vaknak, hogy az apja látott. Én abban bízom, hogy ez a mai vita segít minket abban, hogy tisztán és világosan lássunk.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Ipkovich György képviselő úrnak, MSZP-képviselőcsoport.

DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sebestyén képviselőtársunk hozta elő az önkormányzati eladósodottság problematikáját. Valóban úgy történt, hogy az elmúlt 8 évben, különösen az EU-csatlakozásunk után hirtelen elég nagy fejlesztési lehetőségek nyíltak meg az önkormányzatok előtt. Aki részt vett akkoriban az önkormányzatok életében, tudja, hogy rendkívül sok pályázatot lehetett nyerni, és ezekhez a pályázatokhoz bizony önerőre volt szükség. Egy kicsit tiszteletlennek és nem egészen sportszerűnek tartottam Sebestyén képviselőtársam hozzászólását, hogy Káli képviselőtársunk távollétében ilyen szavakat használt vele szemben. (Sebestyén László: Mivel nincs itt.) Attól ez még tiszteletlenség. Én is meghallgattam önt végig.

Attól tartok, hogy Sebestyén képviselőtársam nem tudja, hogy hogyan kell a fejlesztéseket és egyebeket csinálni, ezért nyilvánvalóan visszaéléseket gyanít mögöttük. Ez okozhatta valószínű azt a tevékenységüket, hogy ahelyett, hogy körbenéztek volna a miskolci fejlesztések körében, számos feljelentéssel éltek az önkormányzati vezetőkkel szemben, ahelyett, hogy megtanulták volna, hogy milyen fejlesztéseket hogyan kell csinálni. Ezt kénytelen voltam elmondani kollégám helyett, miután ő nem tud erre a nemtelen felvetésre válaszolni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kettőperces felszólalásra következik Vágó Gábor képviselő úr, LMP-képviselőcsoport.

VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak röviden szeretném föltenni Sebestyén képviselőtársamnak a kérdést, hogy tudja-e képviselőtársam, hogy melyik két önkormányzat volt az, amelyik a leginkább eladósodott ebben az emlegetett időszakban. Várom válaszát.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk az előre bejelentett felszólalásokat. Bodó Imre képviselő úr következik, Fidesz-képviselőcsoport. Öné a szó, képviselő úr.

BODÓ IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Utolsók között szólni, az mindig egy szerencsétlen, illetve szerencsés dolog. Szerencsétlen azért, mert az időkeret behatárolja az ember mondanivalóját, szerencsés pedig azért, mert az előttem szólók véleményét figyelve sok minden leszűrhető ebben a tisztelt Házban, illetve sok minden leszűrhető abban a szocialista gondolkodásmódban, amely miatt ezt a mai vitanapot létre kellett hozni.

(14.10)

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! 1990-ben, amikor a rendszerváltozás időszaka eljött, jómagam, de szerintem velem együtt az egész ország, az egész társadalom azért ment el szavazni, mert tudta, hogy az a rendszer, ami az életünket több mint 40 éven keresztül irányította, tovább nem tartható. (Dr. Józsa István: És most?) Nem tartható egyrészt azért, mert elképesztő ideológiai és szellemi rombolást hajtottak végre, és nem tartható azért, mert az országunk teljes egészében eladósodott, gyakorlatilag tönkrement, és a továbbiakban már nem lehetett a társadalmunkat finanszírozni.

Senki nem gondolta, jómagam sem gondolhattam azt, hogy 20 év elteltével a magyar parlament tagjaként a tisztelt Házban arról kell vitanapot tartani, hogy Magyarország ismét milyen szörnyű és megalázó körülményeket kénytelen megélni. Kovács László képviselő úr, illetve Gyurcsány Ferenc képviselő úr, volt miniszterelnök úr azt mondta, hogy a tények magukért beszélnek. Jó lenne, ha adatot gyűjtenénk és az adatokból táplálkoznánk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én ezt megtettem, és ma az internet világában adatot gyűjteni nem is olyan nagy nehézség, egy kis idő kérdése és az adatok szinte mindenki előtt ott állnak és megmutatják Magyarország valós állapotát, megmutatják, hogy hogyan, mikor és miként jutottunk el ebbe a mai állapotba. De még mielőtt ehhez hozzákezdenék, engedjék meg, hogy egy gondolatsort áldozzak annak az általam fontosnak tartott tényezőnek, hogy egy ország irányítása, egy gazdaság irányítása - bár a számokból adódóan jóval nagyobb és jóval átfogóbb - semmiben sem különbözik egy család irányításától (Dr. Józsa István: Hát mitől, tényleg?): a bevételek és a kiadások egyenlegének, azok summájának egyensúlyban kell lennie, és ha a bevételei és a kiadásai egyensúlyban vannak, akkor a család nem fog eladósodni.

A család ha nem adósodik el, akkor a társadalom jól működik, ha a társadalom jól működik, akkor a benne élő családok boldogok. Mi ma Magyarországon eljutottunk abba az állapotba, hogy sem a családok nem boldogok, mert eladósodtak, gyakorlatilag a fejük tetejéig, sem az önkormányzatok, amelyek szintén eladósodtak az elmúlt 20 évben, és sem a magyar állam - amely nem más, mint a családok összessége - nem boldog, mert 22 000 milliárd adósságállománnyal szembesült 2010-ben a kormányváltás pillanatában.

És itt szeretnék visszatérni Kovács László gondolatsorához, aki azt mondta, hogy a tényeket, tisztelt képviselő úr. Hát beszéljenek a tények, tisztelt képviselőtársaim! A szocialista kormányok a 2002-es kormányváltáskor átvett adósságállományt tőlünk 8200-8300 milliárddal vették át, és most, amikor 2010-ben a kormányváltás megtörtént, ebből több mint 20, majd' 22 000 milliárd adósságállomány jött össze. Ha a kettő summáját vesszük, akkor mindenki jól látja, hogy ez 14 ezer milliárd forint, amely pénz horribilis, döbbenetesen nagy és egész egyszerűen olyan elképesztő számsor, amelyből a mai magyar társadalom egésze nem képes - csak ha összefogással és közös akarattal indul - kijutni.

A szocialista kormányok megtették azt a szívességet, tisztelt képviselőtársaim, hogy úgy vették föl a hiteleiket, hogy azoknak a hiteleknek a visszafizetése ütemezését egész egyszerűen rátették a következő kormány nyakára. Ilyenkor szeretném azt rögzíteni, hogy a kormányok mögött, a képviselőtársaim mögött választópolgárok vannak, és a választópolgárok összességét képviseljük e tisztelt Házban, ezért amikor arról beszélünk, hogy kormány kormányra helyez adósságot, akkor gyakorlatilag nem történik más, mint az előző kormány a társadalom egészére, a rájuk szavazókra is ráteszi mindazt az adósságállományt, amelyből ma közösen ki kellene hogy evickéljünk.

2011-ben, tisztelt szocialista képviselőtársaim, több mint 2000 milliárd forint törlesztést kellett az országnak kiizzadnia, 2012-ben majd' 2,5 ezret, és egy döbbenetes számot hadd említsek önöknek: 2013-ban 3500 milliárd adósságállományt kell visszaszolgáltatni a szocialista kormányok jóvoltából. (Dr. Józsa István: Ennek fogalma sincs az egészről!)

Végezetül engedjék meg, hogy ahogy kezdtem, úgy fejezzem be, a családi gazdálkodás, illetve az állami gazdálkodás közötti párhuzammal. Tisztelt Képviselőtársaim! Én összességében nem vagyok hitelellenes, azt gondolom, hogy a hitel, ha mértékletesen és keretek között van tartva, igenis segítheti egy közösség munkáját. Ellenben, mint ahogy az előbb szocialista képviselőtársam mondta, hogy önök nem is tudják, hogyan kell a fejlesztéseket csinálni - ezt fel is írtam magamnak -, tisztelt képviselőtársaim, ha a beruházásokhoz, olyan beruházásokhoz veszünk föl hiteleket, amelyek a későbbiekben nem termelik vissza a hitelnek még a kamatát sem, akkor az a beruházás felesleges és nem finanszírozható beruházás volt.

A magam részéről nem kérek mást tisztelt képviselőtársaimtól, elsősorban a szocialista és liberális érzelmű képviselőtársaimtól, hogy gazdálkodjanak úgy, mint ahogy gazdálkodnak otthon saját családjaik körében, és mivel a saját családjaik körét nem teszik tönkre, ezért ne vegyék a bátorságot, hogy tönkretegyék a társadalom teljes vertikumát. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásokkal folytatjuk. Elsőként megadom a szót Sebestyén László képviselő úrnak, Fidesz-képviselőcsoport. (Egy hang a Fidesz padsoraiból: Csak keményen, Laci!)

SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tévedések elkerülése végett szeretnék magamról elmondani egy dolgot. 31 éve a termelőszférában dolgozom, láttam egy-két beruházást, fejlesztést; már csak azért is, mert többek közt a beosztásom üzemigazgató, beruházási főmérnök és beruházási fejlesztési igazgató volt. Tehát ha arról kezdünk el vitatkozni, hogy milyen fejlesztések voltak, és látom-e, hogy milyen fejlesztések voltak Miskolcon, akkor nyugodtan leülhetünk erről beszélni. Ettől függetlenül még annyit, hogy az előző ciklusban pedig Miskolc megyei jogú városának a választási kampányt nyert önkormányzati képviselője voltam. (Dr. Józsa István: Azt látjuk!)

Benne voltam nyakig és ráadásul abban a bizottságban végeztem munkámat, amely ezzel foglalkozott, úgyhogy ezt az oldalt talán hagyjuk! A másik dolog pedig az, hogy azzal kezdtem, hogy miért nincsenek itt. Ki akadályozta meg őket?! Meg volt hirdetve mára egy politikai vitanap, és egyetlenegy nemhogy miskolci, borsodi képviselőt sem látok. (Egy hang az MSZP padsoraiból: Biztos dolgoznak!)

(A jegyzői székben dr. Tiba Istvánt Földesi Gyula váltja fel.)

Nagyon sajnálom, hogy nincsenek itt, és az, amit pedig szántam arra, hogy miért ennyi az adósságállomány, az pedig egyszerűen vérlázító! Igenis hússzorosa a miskolci adósságállomány annak, mint ami volt! Nagyon sajnálom, de ez van!

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra következik Vágó Gábor képviselő úr, LMP.

VÁGÓ GÁBOR (LMP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Sebestyén Képviselőtársam! Sajnálom, hogy nem válaszolt arra a kérdésemre, hogy melyek azok az önkormányzatok, amelyek leginkább eladósodtak az elmúlt 8 esztendőben.

Igen, ez Hódmezővásárhely, illetve az V. kerület. Mind-mind olyan, fideszes vezetésű önkormányzat (Tukacs István: Debrecen!), akik - ahogyan Bodó képviselőtársam is mondta - ezeket a hiteleket nem olyan fejlesztésekre költötték, amelyek visszahozták volna a befektetéseket, hanem térkövezésekre és egyéb látványberuházásokra.

És nagyon szeretném azt, amit Bartos képviselő asszony elmondott, hogy az a jó gazda gondossága, amely a tanyasi emberekben benne van, ugyanúgy legyen itt, a tisztelt Házban is. (Moraj a Fidesz padsoraiban.) Pont ezt a jó gazda gondosságát hiányolom én a mostani költségvetésből, és hiányolom abból az egész diskurzusból és párbeszédből, ami most itt a tisztelt Házban zajlik az államadósság kapcsán. Mert egy jó gazda a gondosságával nemcsak azt nézi, hogy ki a hibás, hanem azt is nézi, hogy hogyan tudná ezt helyre rakni, és erről egy szó nem esett itt a Házban. Köszönöm szépen. (Kontur Pál: Mondja ezt egy nejlonparaszt!)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra következik Volner János képviselő úr, Jobbik-képviselőcsoport. Öné a szó.

VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Képviselőtársaim! Azt hiszem, megéri, hogy kihangosítsam az egyik képviselőtársamat. Az LMP-s képviselő után bekiabálás történt a fideszes padsorokból. Úgy hangzott: "Mondja ezt egy nejlonparaszt!" No, ennyi lenne az üzenet lényege, csak hogy mindenki értesüljön róla, mi zajlik itt a mikrofonon kívül.

Pontosítani szeretnék viszont itt egy kijelentést: 19 323 milliárd forint volt 2010 áprilisában az államadósság. 1331 milliárd forinttal növelték meg önök 2012 szeptember végéig ezt az államadósságot.

(14.20)

Hozzáteszem: úgy, hogy időközben a 3000 milliárd forintnyi magán-nyugdíjpénztári vagyonnak eltűnt a 90 százaléka. Ez egy igen mínuszos mérleg.

Köszönöm szépen. (Taps és közbeszólás a Jobbik soraiból: Úgy van! - Moraj, közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Hazudsz!)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Manninger Jenő képviselő úr, Fidesz-képviselőcsoport. Öné a szó.

MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Engedjék meg, hogy néhány szót én is mondjak a közlekedési ágazatról, amelynek az eladósodásban jelentősége volt, de előtte talán hadd említsem meg azt is: ugye, itt szó volt arról, hogy egyfajta történelmi örökség az eladósítás, és Magyarországon különösen megfigyelhető volt ez, hisz a nyolcvanas évektől azt lehet mondani, hogy a magyar, magát baloldalnak nevező kommunista és utódpárt mindig is élenjárt az eladósításban, és az egész logikája e mentén szerveződött, de 2010-ben ez végül is véget ért.

Így hasznos a tanulságok feldolgozása, persze azt lehet mondani, hogy bizonyos fokig a kommunikációt, a médiát is lehetne tanulmányozni, mert valóban annak is szerepe volt, hogy hogyan lehet végül is bemutatni egy felelős gazdálkodást, vagy hogyan lehet bemutatni egy kampányban. Kétségtelen, hogy a fejlesztések voltak mindig azok, amelyek úgymond, legalábbis 2010 előtt a nyeréshez vezettek. Mondjuk, egy Zalaegerszeg, amelynek az adóssága kicsi, egy olyan felelős önkormányzatnak nem kellett a fejlesztésekkel kampányolnia. Tőle nem messze van olyan önkormányzat, amely több tíz milliárdos hitelállományt halmozott fel ugyanezen időszak alatt, de 2010-ben mégsem nyert, tehát úgy néz ki, hogy azért 2010-ben bizonyos fokig már ez nem hatott, de ahhoz kellett egy olyan helyzet.

A felelőtlenség megfigyelhető volt bizonyos ágazatokban, különösen a közlekedési ágazatban. Azt lehet mondani, hogy azért is jelentős ez, mert ebben az ágazatban a szocialista kormányzás tulajdonképpen az egész közlekedési ágazat jövőjét veszélyeztette, és a jövőjét adósította el, azt lehet mondani, hiszen sem a működést, sem a fejlesztést érdemben nem lehet előremozdítani, nagyságrendileg minden pénz le van kötve.

Korábban hivatkozott rá a szocialista kormány, amikor azt firtatták, hogy ez a sok adósság hová tűnt, akkor az autópályát nevezték meg elsősorban. Ma már egy szerényebb kijelentést hallottunk, már csak az egyik cél volt és az egyik tárgya volt az adósságnak az autópálya. Én nem is az autópálya-hitelekkel szeretnék foglalkozni elsősorban, habár meg kell mondanom, ha már az adósságállományok történelmét nézzük, akkor jelentős szerepe volt, hiszen a trükkök százai közül, amit 2006 előtt dobtak be, az akkori Gyurcsány-kormány, azért az autópályatrükk volt az egyik legjelentősebb. Az egyszerűség kedvéért így mondom: azt mondták, ha van egy olyan cég, ami állami tulajdonú, és az veszi föl a hitelt, akkor azt nem kell beleszámolni a hitelállományba. Mindenki tudta egyébként, hogy ez hazugság, tehát egyértelmű volt, hogy az uniós szabályoknak ez nem felel meg, de el tudták húzni az időt, föl tudták venni így a hiteleket, később aztán be kellett számítani, tehát akkor már növekedett is az állomány. Tehát ez volt egy ilyen tipikus trükk.

Kétségtelen, hogy ezeknek az autópályáknak egy részére szükség volt. Kétségtelen: jó, hogy vidéki városokat összeköt Budapesttel autópálya a mai napig is. De azért ami tipikus rossz példája volt, ennél sokkal rosszabb példája, az a koncessziós eljárások. Azért kell ezt megemlítenem, mert nem kis dologról van szó, hiszen ma is, 2011-ben 95 milliárd forint az autópálya-koncessziós rendelkezésre állási díj. Ez csak az M5-öst és az M6-ost tartalmazza, és ha végignézünk a számsoron, akkor egészen megdöbbentő, mert azt láthatjuk, hogy bizony még 2030-ig ilyen százmilliárd forintokat kell fizetni minden évben ezért a rendelkezésre állási díjért.

Persze, ilyenkor azt szokták mondani, hogy a Fidesz biztos ellenzi azt, hogy Szegedet és Pécset autópálya köti be. Egyrészt ezt én nem állítanám, habár valóban a pécsi autópálya kihasználtságát azért szakmailag is tanulságos lenne megnézni, de evvel együtt nem vitatjuk, hogy ezeket az autópályákat meg kellett építeni, csak itt jött be az, hogy lehetett volna másképp. Nevezetesen, ezeket az autópályákat, miután európai közlekedési folyosók, lehet, hogy egy kicsit talán később, de európai uniós forrásból is meg lehetett volna építeni, és akkor ezeket - száz-, összességében több ezer milliárd forintról van szó - sokkal kevesebb magyar, saját nemzeti költségvetési forrást igénybe véve lehetett volna megépíteni. Tehát én ezt nagyon nagy hibának és bűnnek tartom a gazdálkodás terén a közlekedési ágazat kérdésében, hogy ilyen helyzetbe hozták. Ez a 100 milliárd forint, ha csak az ágazatban maradok, gyakorlatilag az a nagyságrend, amit egész évben a több mint 30 ezer kilométer nemzeti úthálózat fenntartására kellene fordítani. Tehát tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy ez ilyen nagyságrendű.

Akkor még hozzátehetném a MÁV-ot, mert a vasút az első, az uniós elvek szerint is a vasutat kell fejleszteni, a vasútfejlesztésé a jövő. Ott is hosszan lehet vitatkozni nyilván a számokon, de van két kétségtelenül vitathatatlan szám: 2002-ben 31 milliárd forint volt a működési és a fejlesztési hitel összege, 2010-ben meg 281 milliárd a működési hiteleket is beszámolva, a fejlesztésé 230 milliárd forint. Tehát tulajdonképpen itt is a hitelek kiszervezése folyt állami cégekhez úgy, ahogy máshol az önkormányzatoknál.

Tehát visszatérve talán azt még hadd említsem meg, mert ez a vita is felmerült, hogy mire szabad a fejlesztéseket fordítani. Nyilvánvaló, hogy az a fejlesztés jó, ami önmagában pénzügyileg is megtérül, de azért engedjék meg, hadd mondjam azt: tipikusan az infrastruktúra ilyen, az autópálya, de a városközpontok is ilyenek, ahol azért megtérülhet egy beruházás. Azt gondolom, az, hogy Budapest újra turisztikai központ, és azért a turizmus, különösen a fiatalok körében is egy közkedvelt központ, ahhoz igenis, Budapest városközpont-fejlesztései hozzájárulnak. Hogy milyen mértékben és milyen gazdaságos mértékben, arra nem térnék ki, de hozzájárulnak. Tehát nem mondanám azt, hogy ezek a fejlesztések fölöslegesek voltak, semmiképpen, hiszen szükség van arra. Különösen, és itt az a nagy lényeg, hogy ezek uniós forrásból valósíthatók meg, szemben az előbb vázolt koncessziós megoldásokkal. Tehát én azért is azt gondolom, hogy ezek felelősségteljes fejlesztések voltak többnyire. Kétségtelen, minden fejlesztést önmagában meg lehet vizsgálni.

2010-ben is, úgy gondolom, hogy nagy változás történt, ha úgy tetszik, akkor - bármennyire is kellemetlen ez szocialista képviselőtársainknak - egy változás történt és megújítás, avval, hogy végre egyszer a koncesszióról is ki lehetett mondani, hogy tulajdonképpen ilyen nagy mértékben eladjuk a jövőnket, és erre nincsen szükség, ahol lehet, ezt meg kell változtatni. Azt gondolom, ez is egy fontos tanulsága az elmúlt húsz évnek. Sajnos a negatív példát, az ország eladósítását itt is a szocialisták okozták.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Nemény András képviselő úrnak, MSZP-képviselőcsoport.

DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Próbáltam megfejteni, hogy Manninger úr kire gondolhat, amikor eladósodott városról beszél, azt hiszem, hogy Hódmezővásárhelyre gondolhatott. (Moraj, közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Pécs. - Szeged.) Majd cáfoljon meg, ha nem így van.

Sebestyén úrnak pedig annyit mondanék: kérdezi, hogy hol vannak képviselőtársaink közül néhányan - hát hol van Orbán Viktor, és hol van a kormánynak bármelyik tagja? Egy minisztert sem látok jelenleg a teremben, és korábban is csak Matolcsy úr volt itt egy kis ideig.

De igazából felmerül egy másik kérdés is, azt hiszem, az alapkérdés az, hogy mi értelme van egy ilyen vitanapnak. Azt gondolom, hogy két és fél év kormányzás után leginkább a saját teljesítményről kellene beszélni. Csak az a baj, hogy nincsen miről, hiszen nehéz megmagyarázni azt, hogy miért él rosszabbul a magyar emberek többsége a kormányváltás után. Hogy miért mennek tönkre a kis- és középvállalkozások? Hogy miért rosszabb ma munkavállalónak lenni, mint két és fél évvel ezelőtt? (Wittner Mária: Fizetni kell az adósságot. Jó keményen.) Azt hiszem, önöknek nehéz arról is beszélni, hogy a rokkantnyugdíjasok miért veszítették el az emberi méltósággal való életet az önök kormányzása idején. (Zaj, közbeszólások a kormánypárti padsorokból.)

Vitanapot akarnak? Lehet vitanapot tartani, csak azt gondolom, hogy akkor másról. Kezdjenek el szervezni arról, hogy kinek a felelőssége az, hogy éppen most bukjuk el azokat a fejlesztési forrásokat, amik a jövőnket adhatnák. Azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy ez most itt az önök felelőssége. Olyan forrásokról beszélünk, amelyek megszorítások nélkül tudnának jövedelmet teremteni, amelyek beruházást és növekedést hoznának, amelyek munkahelyet teremtenének. Erről lenne értelme most itt beszélni, nem arról, amiről önök akarnak. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Demagógia.)

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kettőperces felszólalásra következik Kőszegi Zoltán képviselő úr, Fidesz-képviselőcsoport.

KŐSZEGI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nemény András képviselő úr miértjeire egyetlen válasz van: a 2002 és 2010 közötti szocialista kormányzás, Gyurcsány, Bajnai kormányzása a válasz arra, hogy miért van az a sok probléma, amivel most szembe kell néznünk és amivel nehezen tudunk megküzdeni.

De nem ezért kértem szót, hanem azért, mert az önkormányzatok adósságállományával kapcsolatban különböző vélemények hangzottak el.

(14.30)

Szeretném figyelmeztetni a jelenlévőket arra, hogy a szocialista kormányok - különösen a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányok - idején az alájuk rendelt különböző szervezetek egyszerűen át nem gondolt intézkedéseinek következménye volt az, hogy az önkormányzatok ilyen adósságcsapdába kerültek.

Miért mondom ezt? Több fórumon felvetettük azt - önkormányzati vezetők -, hogy a fejlesztéseket próbálják meg úgy irányítani, úgy szervezni, hogy az önkormányzatoknak legyen önereje, erre az állam, a kormányzat biztosítson önerőt. Ahhoz, hogy az uniós forrásokat igénybe tudják venni az önkormányzatok, az önerőhöz, a pályázatok elnyeréséhez hiteleket kellett felvenni. A hitelek alapján az önkormányzatok befizettek a Gyurcsány-Bajnai-kormányoknak mintegy 1000 milliárd forintnyi áfát. (Dr. Józsa István: Nem a kormánynak, az adófizetőknek fizették.) Ez többek között a saját önerejük volt, a felvett hitelekből és az elnyert pályázatokból 1000 milliárd áfát fizettek be, most az önkormányzatok adósságállománya 1200 milliárd forint. Tehát ez áfában ott volt, az újraelosztással volt a probléma. Az önkormányzatokat nem hozták abba a helyzetbe, hogy hitelfelvétel nélkül tudják az uniós forrásokat minél nagyobb mértékben igénybe venni és felhasználni.

Ez a felelősség egyértelműen a szocialista kormányokat, Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont terheli. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Kontur Pál képviselő úrnak, Fidesz-képviselőcsoport.

KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt ma többször is elhangzott, kárhoztatták az ellenzéki képviselőtársaim - szocialista képviselőtársaim - a Fidesz által kezdeményezett lakástámogatási rendszert az első Orbán-kormány idején.

Tudják, az a kormány 1998-2002 között is emberben gondolkodott, ezért lett az eredménye annak a kormánynak a beregi újjáépítés is. Ennek az eredménye lett ennek a lakástámogatási rendszernek a bevezetése is. Ez kézzelfogható - tudják -, 175 ezer lakás vagy ingatlan lett így megvéve, tehát kisemberek jutottak hozzá a lehetőséghez, akik máig ebben élnek. Nekem több mint öt kollégám jutott így lakhatási lehetőséghez, máig tudják fizetni a hiteleiket. Az a bajuk ezzel - úgy érzem és úgy látom -, hogy a kisemberek kapták ezt a lehetőséget és nem a bankok. Mert önök azoknak - milliárdos kormányaik voltak idáig, csak pénzben tudtak gondolkodni -, önök a bankoknak akarták ezt a lehetőséget adni, hát az Orbán-kormány a kisembereknek adta. Ez piszkálja a csőrüket.

De ezen nagyon hamar tudtak változtatni is, mert aztán jött a devizahitel, rászabadították az emberekre, amivel tényleg elszegényítették az embereket. Önök csak ezt tudják. (Dr. Józsa István: Az árfolyam.) Csak pénzben gondolkodni, és csak az embereket tönkretenni tudják. Ez az államadósság is erről szól, és ez a mai eladósodási állapota az országnak az önök bűne, ez egy ősbűn. (Dr. Veres János felé:) Ott ül rózsaszín nyakkendőben a fő bűnös.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Pichler Imre László képviselő úr, Fidesz-képviselőcsoport.

Öné a szó, képviselő úr.

PICHLER IMRE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ország 2002-2010 közötti adósságállományáról, a felelősökről a vita során már több képviselőtársam is szólt. Ebben a pár percben egy baranyai kisváros szocialista vezetőin keresztül szeretném bemutatni, hogy kit terhel egyáltalán az adósság felelőtlen felduzzasztása.

A viharfelhők 2009-ben kezdtek gyülekezni, ám az az elképesztő tény, hogy a város adósságállománya messze túllépi a lehetősége határait, csak februárra vált nyilvánvalóvá. Ahogy az már lenni szokott, napról napra, óráról órára beszámolt Szigetvár csődjéről a sajtó. A város szégyene országos médiaszenzáció lett. 2010 februárjában, egy hétfői reggelen a Cégközlönyből értesültek a városházán arról, hogy Szigetvár városát hivatalosan is fizetésképtelennek nyilvánították, és adósságrendezési eljárást kezdeményeztek ellene.

Mi történt? Miért így kellett megtudnunk? Ekkor már a város lejárt kötelezettségállománya elérte - és tessenek jól figyelni! - a 3,5 milliárd forintot. Nem voltak előjelek? De bizony voltak előjelek. A Baranya megyei településnek az elmúlt két ciklusban szocialista polgármestere volt. Az utolsó hónapokban már a szocialista képviselők egy része is a polgármester ellen szavazott, viták, rendkívüli ülések, fenyegetőzések és demonstrációk érték egymást a kisvárosban, ahol egyre nehezebben lehetett az eseményeket követni.

Hamarosan arra is fény derült, hogy az adósságrendezési eljárást maga az alpolgármester, a most már DK-s Rodek Gyula kezdeményezte. Ez még magánál a csődnél is megdöbbentőbb volt, talán még sehol a világon nem fordult elő, hogy egy település vezetője csődeljárást kérjen a saját városa ellen.

2002-ben a szocialista Paizs Józsefet választották meg polgármesternek. Ekkor az adósságállomány és a hitel még kezelhető volt. Paizs József a város jövőjét a helyben fakadó gyógyvízben és a kórházra épülő gyógyturizmusban látta. Ezzel önmagában még nem is lett volna baj, a baj akkor kezdődött, amikor fürdőépítésre felvett, felvetetett a képviselő-testülettel 1,1 milliárd forintot fejlesztésre, ami tulajdonképpen megduplázódott, hiszen állami támogatásként kapott 200 millió forintot a város, és ehhez fölvett még 800 millió forintot. Nem tudom, melyik az a vállalkozó, aki meg tudja ezt finanszírozni, és vissza tudja fizetni ezt az óriási adósságot. (Dr. Józsa István: A Közgéppel kellett volna csináltatni.) Éppen ezért került ilyen helyzetbe a város, ez a felelőtlenség jegyében történt.

Tudom nagyon jól, hogy az idő sürget, éppen ezért azzal szeretném lezárni, hogy egy szocialistákhoz köthető érdekkörnek az a cél volt a zászlajára tűzve, hogy minden vagyont kivigyenek, kiprivatizáljanak, kiszervezzenek a városból, és hasonlóan az országból. Amikor látták, hogy ők már politikai értelemben halottak, nem hagyták abba, hanem annál inkább teljes gőzzel folytatták, nem gátolta őket semmi a világon abban, hogy akár törvénytelen eszközökhöz is nyúljanak.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(A jegyzői székben Göndör Istvánt
Nyakó István váltja fel.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. Igen, megadom a szót Ipkovich György képviselő úrnak, MSZP-képviselőcsoport.

DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Úgy látszik, hogy valamennyi volt kollégám gyalázása szóra ingerel. Az imént egy elhunyt képviselőtársunkról tetszett szót váltani, aki Szigetvár városát olyan fejlesztésben részesítette, hogy ma is látványosak ezek a fejlesztések. Az ő emlékére való hivatkozással utasítom vissza az ön gyalázkodó szavait, tisztelt képviselőtársaim. (Taps az MSZP soraiban.) Paizs Józsefről van szó.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha már az önkormányzatok előjöttek, hadd említsek meg valamit. Ennek a mai vitának egy célja lehetne, hogy mi a kilábalás útja. Mi legyen azokkal az értékekkel, amit ez a bizonyos adósságállomány létrehozott? Mert azért ne felejtsük el, az infrastruktúra, az utak, a közműhálózatok, amelyek létesültek ezekből a pénzekből, alkalmasak lennének arra, hogy egy megfelelő termelési hálózatot működtetve, a GDP-t megemelve kihúzzák az országot a slamasztikából; ahelyett, hogy az impotenciájukat leplezendő, ilyen jellegű vitaesteket rendeznének, mint ez a mai is.

Sajnálom, hogy azt a következtetést kell levonnom, hogy ezek holt tőkék maradnak, mert önök ezekkel, úgy látszik, nem akarnak mit kezdeni. Önök nem akarnak fejleszteni. Önök össze akarnak veszni azzal a gazdasági szövetséggel, amelynek a pénzéből tulajdonképpen létrehozta az ország a termelési infrastruktúrát.

(14.40)

Ennek az egész mai napnak igazán ez a szégyene, azon túlmenően, hogy távol lévő és elhalt képviselőtársainkat gyalázzák. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kettőperces felszólalásra megadom a szót Wittner Mária képviselő asszonynak, Fidesz-képviselőcsoport.

WITTNER MÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót. Elhangzott az, hogy egy MSZP-s polgármestert, aki tönkretette a városát, gyaláznak, csak azzal, hogy a tényeket felsorolták. Uraim! A 6-os autópályán homok alá építették az alagutakat. Jártam arra, ott szinten keresztül lehetett volna menni azon a dombon. Önöket nem érdekli, hogy ott két ember halt meg az önök nagyravágyása miatt, mert beomlott az alagút. Önök beszélnek hazugsághalmazról a mi oldalunkon? Hatvan éven keresztül a maguk hazugsághalmazát hallhattuk. A forradalomból ellenforradalmat csináltak, az adósságot pedig, amit önök csináltak, most rátestálják a kétéves Fidesz-kormányra.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kettőperces felszólalásra megadom a szót Pichler Imre László képviselő úrnak, Fidesz-képviselőcsoport.

PICHLER IMRE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tulajdonképpen Wittner Mária képviselőtársamnak kellene megköszönnöm azt a felszólalást, amit az előbb elmondott. Én Paizs József halálával kapcsolatban nem szóltam egy szót sem, egyáltalán nem is említettem, csupán azt mondtam, hogy az egészsége tönkrement. Önök tették tönkre, mert belehajtották egy olyan vállalkozásba, aminek a fedezetével nem rendelkezett a város. Semmilyen lehetősége nem volt Paizs Józsefnek arra, hogy megépítsen egy másfél milliárdos beruházást Szigetváron. Senki nem mondta azt, hogy ő nem csinálta jól.

Én azt szerettem volna hangsúlyozni, és most is azt mondom, hogy a szocialista képviselők nem azzal biztatták, hogy segíteni fogják majd ezt a beruházást, hanem magára hagyták a várost, magára hagyták a polgármestert, és a polgármester sajnos olyan egészségi állapotba került, hogy aztán a végén meg is halt. Én egyáltalán nem cikizni akartam és még véletlenül sem jutott eszembe. Kikérem magamnak, hogy ilyen vádakat mondjanak itt a parlamentben. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Veres János képviselő úrnak, MSZP.

DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Korábbi hozzászólásomban már elmondtam néhány tényszerű dolgot. Tekintettel arra, hogy azokkal nem vitatkozott senki a jelenlegi kormányoldal részéről, szeretném megismételni, mert miniszter úr expozéjában nem került sor az azzal való elszámolásra, hogy ebben a bizonyos periódusban, ebben a nagyjából tíz évben - hiszen 2001-től 2012-ig érdemes nézni a folyamatot - a magánnyugdíjpénztárakba akkumulált vagyon, amelyet a 2010-es kormányváltást követően elkonfiskáltak, körülbelül 9 százalékponttal növelte Magyarország GDP-arányos adósságát, az előző Fidesz-kormány által hozott intézkedés, amelyet korábban részletesen ismertettem, GDP-arányosan mintegy 3,8 százalékkal, az ezt követő MSZP-s kormányok jóléti intézkedései mintegy 4,9 százalékkal, a fejlesztésekre fordított források - döntő részben autópálya, de nemcsak autópálya, hanem más célok is - mintegy 3,4 százalékkal, az árfolyamrontás, amely a 2010-es kormányváltást követően következett be és nyilvánvalóan a 2011-12-es időszak adósságában benne van, mintegy 1,5 százalékkal, és mintegy 3,5 százalék az a felvett, de fel nem használt, a Nemzeti Bank tartalékában lévő IMF-es hitelösszeg, amely gyakorlatilag biztosítja, s mindenki számára világossá és transzparenssé teszi ezt a bizonyos elszámolást.

Egy körülményről akkor még nem volt módom szólni, most szólnék erről is. Önök kárhoztatják ezt a bizonyos európai uniós és IMF-es hitelt, de azért jobb, ha tudják, ez nagyjából egyharmados, 40 százalékos kamatszinten finanszírozza Magyarországot jelen pillanatban is ahhoz képest, mint amilyen szinten - ha ma kimennek a piacra - tudják a magyarországi finanszírozást megoldani. Azaz lényegesen olcsóbb, lényegesen kevesebb pénzbe kerül az ilyen módon történő finanszírozás. Kell a piaci finanszírozás is, de ez olcsóbb és kevesebbe kerül. Ez lett volna a szakmai válaszom Kontur képviselő úrnak is azért, mert szakmailag láthatóan nem tudott vitába szállni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Normál időkeretben kért szót Józsa István képviselő úr, MSZP-képviselőcsoport. Öné a szó.

DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy a napirend előtti hozzászólásomban is mondtam, az, hogy a mai vitanapot eléje vették a közoktatásról szóló, általunk kezdeményezett vitanapnak, azt mutatja, hogy ez nem más, mint egy átlátszó próbálkozás a valóság elkendőzésére, elfedésére, hogy holnap hozzák nyilvánosságra az európai országjelentést, és önök ettől félnek. A közvélemény számára ürügyet akarnak produkálni, el akarják terelni a figyelmet arról, hogy ezzel az országgal két év alatt nem tudtak jót tenni, egyetlen céljukat sem tudták teljesíteni, a gazdaság zsugorodik, az életszínvonal csökken, az árak emelkednek, a keresetek viszont összemennek.

Kormánypárti képviselőtársaim hozzászólásaiban néha még igazság is elhangzott, például Seszták Oszkár képviselő úr azt mondta, hogy nem történtek strukturális változások. Igaz, nem volt benne partner az ellenzék. Amikor úgy próbálnak gondolkodni, hogy mit ígértek a választáskor az embereknek és azokból mit valósítottak meg az elmúlt két évben, akkor azt mondom, hogy legyenek nagyon-nagyon szerények. Ugyanis ha nem ezt a kardcsörtető politizálást kezdik két évvel ezelőtt, amivel sikerült mindenkit az országra haragítani, a kormánynak a bizalmat elveszíteni, a kiszámíthatóság morzsáját is elhagyni és ezáltal azt érni el, hogy Magyarország ma nagyon drágán finanszírozható, akkor nem ez lenne a helyzet, akkor önöknek nem kellene ilyen mondvacsinált politikai vitanapokat kreálniuk a parlamentben, amikor a kinyilatkoztatások szintjénél nem jutnak túl. Lasztovicza képviselő úr papírról olvasta fel az egésznek a címét, mert nem emlékezett rá, hogy miről van szó. Amikor a gazdasági folyamatoknak ennyire a felszínét karcolja még a gazdasági miniszter is, aki tündérmesét ad elő a pulpitusról ahelyett, hogy a valódi okát megkeresné annak, hogy miért kerül háromszor annyiba ma a kamat - ahogy Veres János miniszter úr mondta -, mint ahogy normális esetben kellene hogy legyen; igen, tudja. Ennek kellene utánanézni és annak, hogy milyen politikát kellene folytatniuk ahhoz, hogy az a hitelvesztés, az a hiteltelenség, amiben önök vannak, megváltozzon.

Elhangzott már, hogy 2010-ben, amikor megkapták a kormányzás lehetőségét, az önök miniszterelnöke, Orbán Viktor úr úgy nyilatkozott, hogy az ország pénzügyi helyzete stabil. Ez nem csak nyilatkozat volt, ezt tettek követték: elküldték az IMF-et. Vagy bolondok és azért küldték el, vagy tényleg stabil volt az ország pénzügyi helyzete és el lehetett küldeni. Én az utóbbit mondom, nem feltételezem senkiről, hogy nem épelméjűen lát hozzá egy ország irányításához. Tehát a két változat közül valószínűleg az az igaz, hogy az ország pénzügyi helyzete stabil volt, ez alapján küldték el az IMF-et, de két év alatt olyan helyzetbe sikerült kormányozniuk az országot, hogy az IMF-et visszahívják, de azt se tudják rendesen, program szerint megtenni, hogy valami haszna legyen a gazdaságnak és a magyar fogyasztóknak belőle, hanem elhúzzák, mint a rétest, sőt még a megelőlegezett bizalmat is, amit a tárgyalások jelentenének, eljátsszák az ide-oda kormányozgatással.

Azt kívánom önöknek, hogy vonják le a mai vitanap tapasztalatát, és tegyenek hathatós lépéseket a kormány hitelességének a megerősítésére. Ebben mi, ellenzékiek partnerek leszünk a szakmai véleményünkkel.

Köszönöm a szót. (Taps az MSZP soraiban.)

(14.50)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Kettőperces időkeretben felszólalásra jelentkezett Gyimesi Endre képviselő úr, Fidesz-képviselőcsoport. Megadom a szót a rendelkezésre álló időkeret mértékéig. Öné a szó.

DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Kedves Józsa képviselőtársam, szeretném említeni azt, hogy a vidéki ember tudja, hogy a jégverés után azonnal nem várható bő termés. Mi azt várjuk önöktől, hogy szemlesütve segítsék a mi munkánkat az újjáépítésben, vagy legalábbis ne akadályozzák, ha már a jégverést előidézték.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Mivel a rendelkezésre álló időkeret felhasználásra került, a frakciók kihasználták, kitöltötték az időkeretet, így most a felszólalások végére értünk.

Megadom a szót Cséfalvay Zoltán úrnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának, 15 perces időkeretben.

Öné a szó, államtitkár úr.

DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A mai vitanapnak talán a legfontosabb kérdése az, hogy mi történt 2002 és 2010 között, hogyan történhetett meg az, hogy ebben az időszakban a GDP-arányos államadósság 54 százalékról 81,4 százalékra növekedett. Ez a mai nap alapvető kérdése, és úgy gondolom, a válsz is viszonylag egyszerű: ebben az időszakban az SZDSZ és az MSZP volt kormányon, tehát a politikai felelősség kérdésére, úgy gondolom, hogy egyértelmű a válasz, egyértelműen politikai hiba, hogy az országot eladósították.

Ennél súlyosabb azonban a helyzet. Ha valaki figyelmesen nézi az éves deficiteket, akkor ebből könnyen leolvasható, hogy ezek mögött egy politikai bűn is volt. Az eladósítás oka egyszerű, szimpla szavazatszerzés. Elegendő, ha csak valaki megnézi, hogy mikor volt az elmúlt húsz évben a legnagyobb a deficit: az 2006, 9,2 százalék. 2006 választási esztendő. Ez egyszerű szavazatvásárlási akció, és ennek érdekében eladósítani az országot, hátrahagyni az emberekre és az országra ekkora adósságot, úgy gondolom, valóban politikai bűn. Itt elhangzott a korábbi miniszterelnök úrtól az, hogy önvizsgálatot szeretne vagy próbál tartani. Úgy gondolom, van is mit tartani ebben. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Így van.)

Többször elhangzott itt, hogy igen, de közben történtek fejlesztések, végbement a jóléti rendszerváltás, volt esetleg növekedés. Veres képviselő úr az előbb említette és kifejtette azt, hogy például az útépítések hány százalékát adják az adósságnak, vagy említette, hogy a jóléti intézkedések hány százalékát adják az adósság növekedésének. (Göndör István: Ez így van, ezt senki nem vitatta.) De nem ez a kérdés. Az alapvető kérdés az, hogy ha a kormány tesz jóléti intézkedéseket, mint például a jóléti rendszerváltást, megvan-e hozzá a fedezet. A fedezet megteremtése a kormány dolga, nem pedig az, hogy meglépem ezeket és ezeket a lépéseket (Göndör István: Nagyarányú adócsökkentés.), aztán majd két év múlva vagy négy év múlva azt mondom, hogy az egyébként az adósságot x százalékponttal növelte. Ez az alapvető probléma.

Többször felmerült, hogy különböző képviselők és pártok megszavazták a jóléti rendszerváltás lépéseit. Nem az ő dolguk lett volna ehhez megtalálni a fedezetet. A jóléti rendszerváltás fedezetének megtalálása az akkori kormány feladata lett volna. Ezt nem tették meg.

Említették a növekedést. A növekedés valóban viszonylag magas volt ebben az időszakban, de jóval alacsonyabb, mint egyébként a visegrádi országokban. A visegrádi országok sokkal gyorsabb növekedéssel húztak el Magyarország mellett, és ez a növekedés is adósságból volt finanszírozva. Na, ez az alapprobléma ebben az esetben.

Nagyon sokszor idézik ebben az országban azt a mondást, hogy nincs ingyenebéd. Kevesen tudják, hogy ez a mondás Robert Heinleintől származik, aki a mondást egész mondatként alkalmazza, nevezetesen: nincs ingyenebéd, ha van, akkor az vagy nem ér semmit, vagy kétszer annyiba kerül. Pontosan ezt tették önök. Egy részét ezeknek az intézkedéseknek elinflálták, most pedig nagyon jól látjuk, hogy azok a jóléti intézkedések kétszer annyiba kerülnek. Sőt, látták abból is egyébként, amikor a 13. havi nyugdíjat megszüntették, amikor a családellátásokat csökkentették, ebből látható volt az, hogy nincs ingyenebéd, vagy ha van, akkor az kétszer annyiba kerül. Tovább súlyosbítja a helyzetet az, hogy az eladósodás javarészt devizában történt. Hadd említsem - egyszer már említettem -, hogy a közgazdaságtan azt az esetet, amikor az adott ország nem képes a saját valutájában eladósodni, eredendő bűnnek nevezi. Ezt az eredendő bűnt - közgazdaságilag így nevezik - követte el ez a kormány, és hagyta hátra örökségül.

Nos, ami a helyzetből való kilábalást illeti, itt már többször elhangzott, hogy a kormány eltökélt az adósság csökkentésében. A kormány az adósság csökkentését elsőrendű célnak tekinti, az adósság elleni harcot pedig az első számú fontos küzdelemnek. Nemcsak az eltökéltség fontos, hanem legalább ennyire fontos azonban az intézményrendszer is, ami megakadályozza, hogy ez az ország soha többet ne adósodjon el, és soha semmilyen politikai erő ne tudja eladósítani ezt az országot. Ezt szolgálja az adósságfék például. Hadd utaljak arra, hogy Lengyelországban 14 éve van adósságfék. Lengyelországban a GDP-arányos eladósodás 55 százalékon van. Magyarországon nem volt. Miért nem lehetett ilyen intézményeket bevezetni? (Dr. Veres János: Mert a Fidesz nem szavazta meg.) Nyilvánvalóan azért, hogy lehessen 9,2 százalékos államháztartási hiányt végigvinni a választási esztendőben.

Vagy csak gondoljanak a devizahitelesek problémájára: egyetlenegy tollvonással az új kormány meg tudta szüntetni ezt a lehetőséget. Önök éveken keresztül nézték, hogyan duzzad fel a devizaadósság, hogyan adósodik el a magyar lakosság, vállalva egyrészt árfolyamkockázatot, vállalva a kamatváltoztatás kockázatát, vállalva azt a nem teljesen egyenrangú adósi helyzetet és azt a helyzetet, ami a bankokkal akkor fennállt. Egyetlen tollvonással meg lehet szüntetni néha bizonyos dolgokat, egyetlen átalakítással, ha van hozzá szándék, de ez a szándék, attól tartok, hogy hiányzott.

Visszatérve: a kormány eltökélt az államadósság csökkentése mellett, ehhez megteremti a szükséges intézkedéseket, megteremti annak a lehetőségét - ahogy említettem -, hogy ezt az országot soha többet senki az életben politikai okokból ne adósítsa el. Ehhez meghozta ez a parlament a megfelelő intézkedéseket a kétharmados többséggel, és itt megköszönöm ennek a kétharmados többségnek azt, hogy ezt megtette.

Tisztelt képviselő hölgyek és urak, az Ecofin többször elhangzott itt, pontosabban a túlzottdeficit-eljárás és a holnapi nap bejelentései. Hadd tegyem hozzá: holnap az Európai Bizottság közzéteszi őszi gazdasági előrejelzését. Holnap az Európai Bizottság semmifajta döntést nem fog hozni, nyilvánosságra hoz egy közel 150 oldalas anyagot, mint ahogy tavasszal is nyilvánosságra hozta (Dr. Józsa István közbeszól.) a tavaszi gazdasági előrejelzését.

Jelzem, hogy a tavaszi gazdasági előrejelzésében is az szerepelt, hogy Magyarország ebben az esztendőben képes 3 százalék alatt tartani az államháztartási hiányt, és ez fog szerepelni erre nézve nagy valószínűséggel ebben az őszi jelentésben is. Senki nem hoz semmifajta döntést. Azok a számok, amelyeket egyébként holnap ez a gazdasági előrejelzés jelez, kiindulópontját képezhetik majd annak a döntésnek, amit az Ecofin, tehát a pénzügyminiszterek tanácsa hozhat meg később. Ez nyilvánvalóan egy fontos tájékozódási pont ahhoz, hogy miként látja a gazdaság helyét az Európai Bizottság ebben az esztendőben és a következő esztendőben.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Többen felvetették azt, hogy miért nem beszélünk arról, hogy hogyan került ki ebből a helyzetből. Felhívnám a figyelmet arra, hogy az adósságot, ellentétben azzal, ahogy a Jobbik sokszor említi, hogy próbáljuk meg leírni, vagy próbáljuk meg nem törleszteni vagy nem fizetni, én úgy gondolom, hogy az öngyilkosság. Az adósságot igazából csak kinőni lehet, egy nagyobb gazdasági növekedéssel lehet kikerülni az adósságból. (Dr. Józsa István: Ezt mondjuk mi is.) Ahhoz pedig két dolog kell: egyrészt meg kell állítani az adósság növekedését, végre kell hajtani a gazdaságban azokat a trendfordulókat, amelyek nélkül nem lehet növekedési pályára állítani a gazdaságot.

(15.00)

Szükség van trendfordulókra, és szükség van azokra a reformokra, amelyek megalapozzák a növekedést. Én öt trendfordulót említenék. A GDP-arányos államadósság csökkenő pályán van. Az önök nyolc éve alatt folyamatosan növekedett, 2010-ben elérte a csúcspontot, ekkor 81,4 százalék volt, idén nyáron a Nemzeti Bank szerint 77,6 százalékon volt. Csökkenő pályán van. Képesek vagyunk a deficitet 3 százalék alatt tartani. Az a vita, ami jelenleg zajlik a bizottsággal, arról szól, hogy három egész valami nagyon pici vagy három egész alatti. Erről szól. Nem arról szól, hogy 9,2. Nem, arról szól, hogy 3 százalék alatt tartjuk.

Csökkent az általános adóterhelés Magyarországon. Csökkent az állami újraelosztás, és növekszik a foglalkoztatás. Tudom, hogy ezeket állandóan vitatják, ezeknek a számait. Kérem, nézzék meg pontosan, a foglalkoztatás bővül ebben az országban. Foglalkoztatási trendváltás van, csökken az állami újraelosztás, és csökken az általános adóteher. Tavaly is csökkent, idén egy picit szinten van, és az a tervünk, hogy tovább csökkenjen, legyen nagyon sok trendforduló.

A másik oldalon nagyon sok reform indult el ebben az országban. A munkaerőpiac talán a legjobb példája a reformoknak, ahol a legfontosabb feladat az, hogy az emberek ne segélyből, hanem munkából tudjanak megélni.

A harmadik, ami még a kiúthoz nagyon fontos azon kívül, hogy trendfordulók kellenek a gazdaságban, a makrogazdaság tekintetében szükségesek azok a reformok, amelyek a gazdaságot növekedési pályára állítják, a tehermegosztás politikája is kitüntetett szerepet játszik abban, hogy miként találjuk meg a kiutat ebből az adósságcsapdából, amibe vitték az országot. A kormány eltökélt amellett, hogy annak az adósságnak a terheit, amit önök halmoztak fel, ne a lakosság viselje.

Ha valaki nézi a számokat, például önmagában az, hogy csak az adósság törlesztésének a kamatterhe ebben az esztendőben a GDP 4,2 százalékát teszi ki, több mint 1200 milliárd forint, szerintem mindannyian tudnánk célokat találni, hogy mire lehetne használni ezt az 1200 milliárd forintot, miként lehetne könnyebb az emberek élete ettől. Ugyancsak lehetne számokat említeni, hogy hány milliárdnyi eurót törleszt vissza idén az ország és jövőre is azokból a hitelekből, amelyeket önök vettek fel. Nos, én úgy gondolom, hogy köszönettel és tisztelettel tartozunk Magyarország lakosságának azért, hogy ezt a nehéz adósságot, az önök által hátrahagyott nehéz adósságot viselni tudjuk, önök pedig bocsánatkéréssel tartoznak a magyar népnek.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Dr. Józsa István: Már bocsánat!)

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Szeretettel köszöntöm a képviselőtársaimat. A politikai vitát ezzel lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyarország Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a két ország közös államhatárán Komárom és Révkomárom, szlovákul Komárno városok közötti közúti híd Duna folyamon történő megépítéséről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A törvényjavaslatot T/8738. számon ismerhették meg a képviselőtársaim. Most az előterjesztői expozé következik.

Megadom a szót Völner Pál úrnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárának, a napirendi pont előadójának, húszperces időkeretben. Parancsoljon, államtitkár úr!




Felszólalások:   18   18-142   142-150      Ülésnap adatai