Készült: 2021.05.18.09:09:23 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

171. ülésnap (2012.03.13.),  185-228. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita lefolytatása
Felszólalás ideje 2:57:04


Felszólalások:   167-185   185-228   228-238      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Az általános vitát lezártam. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a lakossági devizaeladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság által előterjesztett országgyűlési határozati javaslat; a 2002-2010 közötti lakossági devizaeladósodás okainak feltárásáról, valamint az esetleges kormányzati felelősség vizsgálatáról szóló, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság által előterjesztett jelentés; valamint ennek elfogadásáról szóló, a gazdasági és informatikai bizottság által előterjesztett országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig. A jelentést J/5881. sorszámon, a határozati javaslatokat pedig H/6068. és H/6335. számon kapták kézhez a képviselők.

Most az előterjesztői expozék következnek. Megadom a szót Papcsák Ferenc képviselő úrnak, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadójának, a 23. a) és b) napirendi pontok előadójának, 30 perces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr.

DR. PAPCSÁK FERENC, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Kedves Megjelentek! Az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának 2002 és 2010 közötti lakossági devizaeladósodás okainak feltárását, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló albizottsága összefüggő jelentését előterjesztettük, illetőleg azokat a határozati javaslatokat, amelyeket a kormány irányába szándékozunk az Országgyűléssel megfogalmaztatni és elfogadtatni, amelynek a célja, hogy soha többé ilyen helyzetbe magyar családok százezrei ne kerülhessenek.

Albizottságunk működésének a feltételeit az alkotmányügyi bizottság szabta meg. A bizottság felállítására 2011 szeptemberében került sor, az albizottság első ülésére pedig október 3-án. A megfogalmazott kiindulási pozíciókat és a megválaszolandó kérdéseket a bizottság meghatározta a számunkra. Az albizottság létrehozásának a célja az volt, hogy tisztázni kell: kit milyen felelősség, személyes felelősség terhel esetlegesen, kit terhel büntetőjogi, polgári jogi, munkajogi, illetőleg politikai felelősség; az akkori pénzügyminisztériumi vezetés, tehát a 2002 és a 2010 közötti időszak pénzügyminisztériumi vezetése, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének és más döntési pozíciókban lévő személyek mit tettek, vagy mi az, amit elmulasztottak annak érdekében, hogy megvédjék az embereket.

A bizottságnak a következő kérdésekre kellett választ keresnie többek között. A kormánynak milyen szabályozási eszközei voltak? Miért nem védte meg a bankároktól és a bankoktól az embereket? Egy másik kérdés, amelyet megfogalmazott az alkotmányügyi bizottság az albizottságunk számára, amelyet tisztázni kellett: hogyan fordulhatott az elő, hogy egyoldalú szerződésmódosításokkal tették tönkre a hiteleseket? Az elmúlt 8 év kormánya miért nem tett lépéseket ezeknek a hiteleseknek a megvédése érdekében?

A bizottságunk felállt, és azt a célt és azt az elvárást fogalmaztuk meg a magunk számára, hogy korrekt, áttekinthető és szakmai jelentést tegyünk le, amely nélkülözi a politikai boszorkányüldözésnek minden eszközét; egy nagyon tiszta, egy nagyon világos képet fessünk arról, hogy a magyar családok százezrei miként jutottak abban a helyzetbe, amelyet a mindennapokban tapasztalunk, és amely kérdésnek a megoldása ennek a kormánynak a feladata, és nem kis feladata, hogy ezeket a problémákat megoldja.

(16.50)

De hogy mekkora problémával is kell, kellett szembenéznie a kormánynak, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt elnök úr, ez abból derül ki, és kronológiailag egy kicsit érdemes megnézni, hogy 2000-ben egy olyan lakástámogatási rendszer került bevezetésre, amelynek eredményeképpen magyar családok százezrei jutottak új otthonhoz, és valljuk be, maga az építőipar is jelentős GDP-termelőképességre tett szert, illetőleg jelentős bevételre tett szert a magyar állam a forint alapú kamattámogatotti hitelek vonatkozásában.

Azonban a bizottságunk feltárta, hogy 2003 és 2004 fordulóján az akkor regnáló szocialista kormány megszüntette a lakástámogatásra vonatkozó kamattámogatási részt, és ezáltal lényegében megemelkedtek a forintkamatok a lakáshitelek tekintetében. A családok százai, ezrei indultak el az egyébként magas kockázatú, ám alacsony kamatozású devizahitelek irányába, amelynek a mértéke 2008. december 31-én már 6552 milliárd forint volt, amely az összes lakossági hitel 68,5 százalékát tette ki.

Ez a várakozás, ami az emberekben volt, hogy egy alacsony kamatozású hitelt vegyenek fel, teljesen természetes, és azt is látnia kell a tisztelt képviselőtársaimnak, hogy ezt a bankok előszeretettel kínálták az emberek számára, mondjuk úgy, hogy felveendő termékként, de ezt ma már kimondhatjuk, a jelentésünk pontosan rögzíti, hogy a magas kockázatra sajnos nem igazán hívták fel a figyelmet.

Nyilvánvalóan a bankoknak megvan az az önérdeke, hogy jelentős haszonnal helyezzenek ki hiteleket, de azt azért látni kell, és a bizottságunk erre vonatkozóan is feltárta, hogy ez az önérdek az állam közreműködése nélkül nem valósulhatott volna meg. 2004-2005 környékén az akkori kormány és jelesül maguk a pénzügyminiszterek is, de az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc is pontosan tudta azt, hogy mekkora kockázattal jár a költségvetésre a későbbiekben majd a lakosság ilyeténvaló helyzetbe hozása, illetőleg az ekkora eladósodás.

Mindezekkel együtt a makrogazdaság szempontjából egy kezelendő probléma alakult ki. Jelenleg a lakossági devizahitelek állománya 6,6 billió forintot tesz ki, amely a 2010-es évi GDP 24 százalékát éri el. Egy jelentős összegről van szó, és nagyon fontos, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzunk.

Van egy olyan eleme is egyébként ennek a vizsgálódásnak, hiszen az emberekben volt egy várakozás az eurózónához való csatlakozás tekintetében, tehát akkoriban még a 2002-es kormányváltáskor volt egy kitűzött céldátum, és az emberek bátrabban vettek fel devizahiteleket, tehát azzal kalkuláltak vagy kalkulálhattak, hogy előbb-utóbb az eurózónához kapcsolódunk. Ezáltal az a magas kockázat, ami ebben rejlett, igazából elenyészett volna, illetőleg nem merült volna fel.

Azonban a fő problémát abban láttam, és ezt személyesen a bizottsági üléseken is elmondtam, hogy a kamattámogatási rendszert teljes mértékben leépítette a kormány. Azt mondták a meghallgatáson az akkori pénzügyminiszterek, László Csaba, illetve Draskovics Tibor is, hogy jelentős terhet jelentett az akkori költségvetésre a kamattámogatás, ezért nyirbálták meg, azonban én úgy ítélem meg, hogy ez nem oly jelentős tétel. Tehát ha megmaradt volna, akkor is 2008-ra a számítások szerint - az Állami Számvevőszék egyik jelentésében ez rögzítésre került - a kamattámogatások a GDP 0,7-0,8 százalékát tették volna ki, szemben a 2000. évi 0,1 százalékkal.

A bizottságunk körültekintően járt el. A bizottsági munka megalapozására egy elnöki áttekintést nyújtottam a bizottság tagjainak, meghatároztuk a munkaprogramunkat. Azt tudom a bizottsági munkával összefüggésben elmondani tisztelt képviselőtársaimnak, hogy egy nagyon korrekt, nagyon tisztességes és együttműködő vitát folytattunk a képviselőtársaimmal. Meghatároztuk a meghallgatottak körét. Lehetőséget adtunk arra is, hogy az ellenzék is bevonjon a meghallgatotti körbe személyeket, így meghallgatásra került az előző Orbán-kormány pénzügyminisztere is, és teljesen természetesnek tartottuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank valamennyi elnökét hallgassuk meg, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének valamennyi volt és jelenlegi vezetőjét, a Bankszövetségtől is hívtunk meg, és nyilván nem minden civil szervezetre tudtunk sort keríteni, de meghallgattuk a civil szervezetek vezetőit is.

Egyértelműen megmutatkozott a meghallgatások során, hogy egymásnak a felek ellentmondtak, illetőleg ellentmondásba keveredtek. Azt gondolom, hogy lényegében 2008, a válság első jelei időszakára kiderült, hogy ezt a problémát az akkor regnáló kormány már nem tudja, talán nem is akarta egyébként kezelni, de azt gondolom, hogy ha a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a megfelelő, fogyasztóvédelemre vonatkozó jogosítványokkal rendelkezett vagy rendelkezhetett volna... Itt egy zárójelet nyitnék a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének a szerepével kapcsolatban. Talán emlékeznünk sem kell Szász Károly elmozdítására, és a PSZÁF - mondjuk úgy - kormányzati szervvé, tehát egy végrehajtó kormányzati szervvé való visszaminősítésére, visszaminősíttetésére, amely lényegében kioltotta, elvette a kezéből azokat a jogosítványokat, amelyekkel igazából mind szakmai, mind fogyasztóvédelmi oldalról be tudott volna avatkozni időben.

Ugyanígy a Magyar Nemzeti Bank regnáló, illetőleg előző elnöke is azt mondta a bizottsági meghallgatáson, hogy ha rendelkezett vagy rendelkeztek volna azokkal a jogosítványokkal, mondjuk úgy, hogy a nem vitathatóan jó szándékú figyelemfelhívások és a már minősített tájékoztatások mellett, tehát azokkal a jogosítványokkal, amelyekkel beavatkozhattak volna a pénzügyi világ ilyen hitelezési gyakorlatába, akkor talán megelőzhető lett volna az a problémahalmaz, amit ma nekünk kell ebben a ciklusban kezelnünk.

Mondhatjuk azt, hogy nem tettek semmit a problémával összefüggésben a figyelemfelhívások kapcsán, és sajnos a kormány sem tett semmit, annak ellenére, hogy mind külföldi tulajdonú bankok, így a Deutsche Bank, mind az International Monetary Fund, tehát az IMF, mind a Világbank képviselői nem egyszer, nem kétszer felhívták a figyelmet, sőt még az Európai Központi Bank is felhívta, és egybehangzóan hívták fel a figyelmet a devizahitelezés jelentős kockázataira, ugyan nem követeltek lépéseket. Lám, ma milyen sok lépést követelnek tőlünk! Akkor, amikor a magyar családok százezrei ilyen helyzetbe kerültek, akkor nem követeltek lépéseket. Talán nem volt érdek akkor ez.

Tehát hangsúlyozni szükséges, hogy a külföldi szervezetek, de alapvetően az IMF a kelet-európai régióban Magyarországot minősítette úgy, hogy itt a leggyengébb a szabályozói fellépés, utalva a jegybank és a kormányzati lépések elmaradásának hiányára, de szankciókat nem helyeztek kilátásba.

A meghallgatások eredményeképpen, illetőleg a szakmai munkánknak köszönhetően elkészítettük a jelentésünket. A főbb megállapításokat a felelősség tekintetében négy csoportra osztotta a bizottságunk. Egyrészt a magyar kormányok, az államapparátus és a független intézmények felelősségi körét határoztuk meg. Ebből egy mondatot idéznék: "A magyar kormányok 2002 és 2008 között gyakorlatilag teljes mértékben negligálták a lakosság devizaalapú eladósodásának rendszerkockázatát. A 2002-től elindult felelőtlen költségvetési költekezés a kiszorító hatáson keresztül közvetlenül hozzájárult a forintforrások drágulásához" - és így tovább, folytatható a felelősségi kör tekintetében.

De leginkább arra szeretném felhívni a figyelmet, ami a Magyar Nemzeti Bankra és a Pénzügyi Szerveztek Állami Felügyeletére vonatkozik.

(17.00)

Ez a két munkaszervezet a teljes vizsgált időszakban képtelennek bizonyult arra, hogy megfelelő súllyal jelenítse meg a fogyasztóvédelmi érdekeket a devizahitelezés folyamatában. Még olyan eklatáns jelenségek esetében sem lépett közbe, mint a hitelközvetítők tömeges megjelenése a devizahitelek területén vagy a THM félrevezető alkalmazása akár a médiában - talán erre emlékezünk -, és nem is beszélve a manipulatív reklámok kérdésköréről. Azt gondolom, hogy szükséges és fontos ezzel a kérdéssel is foglalkozunk, amelyről a határozati javaslatokat mindjárt ismertetem.

Kimondtuk a bankrendszer felelősségét is. Itt annyit jegyeznék meg, hogy a Bankszövetség képviselője, illetőleg vezetője elismerte a felelősségüket és azt, hogy nem figyeltek oda, és olyan hitelközvetítők jelentek meg banki köntösbe bújtatva a hitelezési piacon, amelyek, mondhatom azt, hitelezéssel nem foglalkozhattak volna, és teljesen más típusú tevékenységet sem láthattak volna el, és ezt a bankrendszer a magáénak tudta. Nyilvánvalóan ezeket a szervezeteket a jövőben ki kell tudnunk szűrni; itt a hitelközvetítő szervezetekről beszélnék.

Beszéltünk, illetőleg írtunk - és ez a korrektséghez hozzátartozik - a lakosság felelősségéről is nyilvánvalóan. Hiszen az emberek jóhiszeműek voltak a pénzintézetekkel és a bankokkal szemben, amikor bementek hitelt fölvenni, tehát nyilvánvalóan nagyobb körültekintést lehetett volna tanúsítaniuk. Határozati javaslatok elfogadására tett az albizottságunk indítványt az alkotmányügyi bizottságnak, egy korrekt és mondhatom azt, hogy kiszámítható vitát követően nagy többséggel fogadtuk el ezeket az indítványokat, amelyeket az alkotmányügyi bizottság most beterjesztett a Ház elé, hogy a kormányt célozzuk meg, amelyben az Országgyűlés felkérné a kormányt, hogy vizsgálja meg a kérdéseket, így ezek között vizsgálja meg a természetes személyek adósságrendezésével kapcsolatos eljárás szabályainak, valamint a magáncsőd jogintézményének a bevezetését. Más országokban ez a jogintézmény eredményesen működik. Fontosnak tartjuk az általános iskolák felső tagozatai, valamint a középfokú oktatási intézmények tananyagába beépíttetni, beépíteni a pénzügyi rendszer alapismereteire vonatkozó pénzügyi szabályok oktatását, a banki tranzakciók minimális követelményeinek megismerését és a fogyasztóvédelmi jogok tanítását.

Azt gondolom, hogy ez az én számomra különösen kedves és kiemelt kérdés. Szerintem a magyar polgárok, a magyar lakosság banki kultúrája sajnos nincs azon a szinten, hogy mondjuk úgy, hogy egyenrangú partnerként tudjunk egy pénzügyi tranzakció tekintetében a bankkal együttműködni, a bank és a magánszemély között egyenlőséget tudjunk vonni. Soha nem is lesz így egyébként, ez csak egy álom természetesen. Azt gondolom, hogy lehetőséget kell adni az embereknek arra, hogy a kétoldalú, úgynevezett szinnalagmatikus kötelemmé tudjon válni egy hitelezési jogviszonyban a bank és a hitelfelvevő személye. De ebbe az irányba, azt gondolom, érdemes elmenni.

Fontosnak tartjuk a pénzintézetek, illetőleg a hitelközvetítő pénzügyi szolgáltatók, az úgynevezett ügynöki szervezetek viszonya újraszabályozását és ennek a kérdésnek a vizsgálatát.

Néhány gondolat még: a pénzügyi szolgáltatás közvetítőire vonatkozó, 2011-től alkalmazandó jogszabályok hatályosulását is javasoljuk megvizsgálni, illetőleg szükség esetén ennek kezdeményezzük a módosítását. Ennek nagyon fontos eleme, amelyre a bizottságunk is kitért, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének a hatékonyabb munkavégzés érdekében, irányában össze kell hangolnia feladatait a versenyfelügyeleti hatóságokkal, hiszen ez sajnos nem valósult meg. A fogyasztóvédelem - mondjuk úgy - nagyon gyengén szerepelt ebben a kérdésben. Ezt a munkát össze kell hangolni. Fontos, hogy végezzenek közös vizsgálatokat a hitelek árazását illetően. Ezt a munkát korrekt módon elvégezte a bizottságunk és az alkotmányügyi bizottságunk.

Az ellenzéki részvételről: a Lehet Más a Politikát, mint ahogy most sem vesznek részt, nem érdekli őket több százezer magyar család sorsa. Minden ellenzéki párt, minden kormányzó párt ebben a vitában részt vett. Sajnáljuk, hogy itt a Házban sem tudjuk megismerni ennek a politikai szervezetnek a véleményét a lakossági devizaeladósodás okaival összefüggésben, illetőleg a benyújtott határozati javaslatainkkal összefüggésben. Bár megvan a többségünk, úgyhogy arra kérem a tisztelt képviselőket, hogy tárgyaljuk meg, foglalkozzunk ezzel a kérdéssel és fogadjuk el.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Most megadom a szót Aradszki András képviselő úrnak, a gazdasági és informatikai bizottság előadójának, a 23/c napirendi pont előadójának, 25 perces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr.

DR. ARADSZKI ANDRÁS, a gazdasági és informatikai bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Tekintettel arra, hogy a tisztelt Ház együttes általános vitát tart az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság J/5881. számú jelentéséről és a H/6088. számú indítványáról, továbbá a gazdasági bizottság H/6335. számú jelentés elfogadását indítványozó bizottsági önálló indítványáról, ezért együttesen mondom el a bizottság többségi álláspontját az alkotmányügyi bizottság által benyújtott jelentésről, illetve határozati javaslatról, valamint a gazdasági bizottság önálló indítványának ismertetését.

Az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának J/5881. számú önálló indítványát és az ehhez kapcsolódó jelentést a gazdasági és informatikai bizottság 2012. március 12-i ülésén megvitatta. A bizottság 18 igen szavazattal, 4 ellenszavazattal, 4 tartózkodás mellett a jelentést és az önálló indítványt általános vitára alkalmasnak tartotta.

A bizottság többsége azon a véleményen volt, hogy a jelentés kiegyensúlyozott hangvétellel, tárgyszerűen bemutatva a devizahitelezés folyamatát, alakulását, okszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a devizahitelezési helyzet kialakulásában háromosztatú felelősségi szituáció alakult ki. A bankoknak van egy komoly felelősségük, valamint részleges felelősséggel rendelkeznek bizonyos önkormányzati szervek és a hitelt felvevő egyszerű állampolgárok.

Tisztelt Ház! Ez utóbbiak védelmében hadd mondjam el, hogy a magyar családok túlnyomó többségének nem kellett minden devizahitelezési kockázattal, főleg makrogazdasági kockázattal, valamint banktechnikai eszközökkel tisztában lenniük. Helyettük az alapvető kockázatokat az akkori kormányzatnak kellett volna mérlegelni és tenni olyan fékező lépéseket, amelyeket egyébként néhány más közép-európai országban még időben megtettek.

A jelentés a háromosztatú felelősséget alaposan feltárta és bemutatta. Az elfogadásra javasolt alkotmányügyi bizottsági önálló indítványban ehhez igazodó, a devizahitelezés jövőbeni kockázatait csökkentő, illetve minimalizáló feladatok elvégzésére kéri fel a kormányt és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét. Figyelemmel az ezt követően elhangzó kisebbségi bizottsági véleményekre, meg kell jegyeznem, hogy a jelentés és a határozati javaslat arany középutat képvisel a bizottsági ülésen elhangzott két ellenzéki vélemény között, ami azt mutatja álláspontom szerint, hogy az alkotmányügyi bizottság jelentése nem feltétlenül jár rossz úton.

Tisztelt Ház! Most rátérnék a gazdasági bizottság H/6335. számú önálló indítványának ismertetésére és annak indokaira. A gazdasági bizottság indítványában az Országgyűlésnek elfogadásra javasolta a 2002-2010 közötti lakossági devizaeladósodás okainak feltárásáról, valamint az esetleges kormányzati felelősség vizsgálatáról szóló jelentést.

(17.10)

A jelentés alapos következetességgel tárta fel a devizahitelezés kialakulásának folyamatát és tényeit. Megállapította, hogy a lakossági devizahitel-állomány 2008-ban 6552,2 milliárd forint volt, ami az összes lakossági hitel 68,5 százalékát tette ki.

Fontos ismérve ennek a hitelállománynak, hogy a fogyasztási és egyéb hitelek részaránya nagyobb volt, mint a lakáshiteleké. Bár az is igaz, hogy ezekhez a fogyasztási, mármint nem lakáshitelekhez is lakás- és ingatlanfedezetek kapcsolódtak. E tekintetben a jelentés korrekt megállapítást tesz.

Fontos bázisa és kiindulópontja volt a lakossági lakáscélú devizahitelezés elterjedésének, hogy 2003 végén megszűnt a kamattámogatást biztosító lakáscélú hitelezés. Ennek az indoka, hogy a költségvetés nem bírja el az ilyen támogatást, a jelentés tanulsága szerint és az ott meghallgatott szakértők, valamint az érintett politikusok szerint nem igazolódtak.

A kamattámogatás nélküli hitelek a 16 százalékos kamat mellett a lakosság számára nem voltak vonzóak. Az ügyfelek számára a kamat és a törlesztés mértéke jelentett kizárólagos irányadó szempontot abban a kérdésben, hogy vegyenek-e fel hitelt, vagy nem. A devizahitelezés kockázatára nem voltak felkészülve; nem kaptak teljes körű tájékoztatást; nem voltak annak a tudásnak a birtokában, amellyel józanul mérlegelhették volna a jövőbeni kockázatokat.

Ezenkívül azt is hozzá kell tenni, hogy a magyar gazdaság ezzel párhuzamosan a világgazdasághoz képest enyhe recesszióba hajlott, és a politika hangzatos mellébeszélése biztos gazdasági és személyi jövőképet vizionált, a lakosságot mintegy támogatva a gazdaságilag alá nem támasztott fogyasztási igények kielégítésében. A jegybank és a PSZÁF ezen időszak alatt a figyelemfelhívások mellett, amelyek nem a lakosságot célozták meg, nem tettek semmit a devizahitelek számának növekedése ellen.

A Magyar Nemzeti Bank 2004. évi stabilitási jelentésében már szerepelt a devizaalapú lakásfinanszírozás addicionális kockázatainak bemutatása, amely mellett elismerte, hogy a jegybanki kamatemelés is hozzájárult ahhoz, hogy a bankok és a háztartások a devizahitelezés felé fordultak. A jelentés készítőinek véleménye szerint már itt, tehát a 2004. évi stabilitási jelentés kapcsán kellett volna, hogy a Nemzeti Bank lépéseket kezdeményezzen kormányzati szinten, és önmaga is kellett volna hogy lépéseket tegyen a hitelintézetek felé, részben korlátozó, másrészt kockázatfeltáró és megosztó tartalmú intézkedések mentén.

A többségében külföldi érdekeltségű bankvilág ekkor már sztenderdizált termékként árulta a devizahiteleket, minimális adósminősítési feltételek mellett. A nemzetközi szervezetek és a Deutsche Bank szinte egybehangzóan hívták fel a figyelmet a devizahitelezés kockázataira, és ugyan nem követeltek lépéseket, de a hatáselemzéseikre hivatkozva stabilitási szempontból minősítették az átlagostól nagyobb kockázatúnak a hazai gyakorlatot. Hangsúlyozni szükséges, hogy a külföldi szervezetek, de alapvetően az IMF a kelet-európai régióban Magyarországot minősítette úgy, hogy itt a leggyengébb a szabályozói fellépés, utalva a jegybanki és kormányzati lépések elmaradásának hiányára.

A jelentés elfogadásának folyamatában az MSZP erősen kritizálta a Járai Zsigmond által vezetett MNB tevékenységét. Én úgy gondolom, hogy ez a kérdés attól is függ, hogy hűséges-e, kitart-e az MSZP azon véleménye mellett, hogy a jegybank önállóságát, függetlenségét és döntéseit nem lehet kritizálni, illetve ha ez az elvárás, amit mostanában megfogalmaz az MSZP, igaz-e a múltra nézve is. Én azt látom, hogy a jelentés, nagyon helyesen, arra az álláspontra helyezkedett, hogy elsősorban a kormányzati mozgástérre fókuszált a megállapításai tekintetében. Meg kell jegyeznem, hogy a hitelezés gazdasági növekedést indukált, amire az akkori kormányzatnak a gyatra teljesítménye miatt különösen nagy szüksége volt, ezért "a cél szentesíti az eszközt" filozófiája mentén nem mérlegelte kellő súllyal és kellő erővel a kockázatokat.

Emlékeztetek arra, hogy a magyar gazdaság növekedése egy növekedési pályát mutató gazdasági környezetben ahhoz képest enyhe recesszióban volt már 2002-től kezdődően, 2004-től meg kifejezetten. (Dr. Józsa István: 4,9 volt! - Az elnök csenget.) Ne feledjük, hogy 2004-ben a miniszterelnök is arra számított, hogy viszonylag közel van az euró bevezetése. Ez a fajta pályaív, ez a fajta gazdasági vízió, amelynek a megalapozottságát a gazdasági teljesítmény nem igazolta, és a széteső gazdasági irányítás meg kifejezetten gátolta, mindenesetre megint csak tévedésbe ejtette a hitelt igénylő lakosságot is. Ma már azt lehet mondani, vita nélkül és keserűen megállapíthatjuk, hogy az euró elérésének 2004-ben felvázolt időpontja illúzió volt, és nem volt semmilyen gazdasági megalapozottsága.

Fontos felelősségi megállapításokat tett, mint már említettem, a jelentés a tekintetben, hogy mit tartalmazott igazából, mi volt az alapja a kormányzati felelősségnek. Elsősorban az, hogy az országot ebben az időszakban nem a gazdasági célszerűség irányította, hanem az a hamis és bűnös kormányzati logika, hogy a hatalmat mindenáron meg kell tartani.

Az emellett létező kormányzati felelősséghez tartozik az is, hogy a kormányzati szervek nem voltak képesek betartani az akkor hatályos szabályokat; nem követték a gazdasági és hitelezési folyamatokat; nem készítettek elő olyan védekezési mechanizmust, amely segítette volna a gazdaságban kellő jártassággal nem rendelkező devizahiteleseket a devizahitel kockázataival szembeni védekezésre.

Az is hozzátartozik banki oldalról, hogy nem minden esetben kötöttek a pénzintézetek tisztességes szerződéseket. Sokszor elemi szakmai szabályokat nem tartottak be; túlzott teret engedtek a hitelközvetítői szereplőknek, akik megfelelő jutalék kedvéért gátlástalanul, az embereket félrevezetve ösztönözték őket arra, hogy devizahiteleket vegyenek fel, devizában adósodjanak el. Úgy látom, hogy ezt a felelősségi rendszert a jelentés kellő mélységben és kellő részletezettséggel világította meg, tényeket mutatott be, a tényállást, az ezt elősegítő folyamatokat igen alaposan tárta fel.

Mindezeket összegezve a jelentésre alapozott H/6068. számú határozati javaslat előremutató, és egyben a hitelezés kockázatait csökkentő feladatcsomagot tartalmaz, amelynek megvalósítása csökkentheti a lakossági hitelezés kockázatát; figyelő, követő állami tevékenység kialakításának fundamentuma lehet; továbbá a lakosság pénzügyi tudásszintjének emelésével egy igazán előrelátó, gondos polgári hitelezési gyakorlatot valószínűsít.

Mindezek alapján terjesztette elő a gazdasági bizottság a határozati javaslatát az alkotmányügyi bizottság javaslatának, illetve jelentésének elfogadása tekintetében.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Láthatóan a kormány nevében nem kíván most felszólalni az államtitkár úr. (Dr. Cséfalvay Zoltán nemet int.)

Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. A gazdasági és informatikai bizottság véleményét saját határozati javaslati expozéjában Aradszki András képviselő úr már ismertette. Gondolom, nem akarja megismételni. (Dr. Aradszki András: Nem.- Derültség.) Köszönöm szépen.

Most a bizottsági kisebbségi álláspontok következnek, mindösszesen 5 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Kovács Tibor képviselő úrnak, MSZP.

(17.20)

KOVÁCS TIBOR, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Aradszki képviselő úr egy kétmondatos bizottsági határozati javaslatról beszélt 15 percen keresztül, nyilván ebben benne volt a bizottság többségi álláspontja is.

A bizottság kisebbségi álláspontjaként azt kell elmondjam, hogy a Jobbik tartózkodott a szavazásnál, és az MSZP képviselőcsoportja nem támogatta a jelentés, illetve az ehhez kapcsolódó gazdasági bizottsági határozati javaslat elfogadását, de hangsúlyoztuk a bizottsági ülésen is, hogy az alkotmányügyi bizottság által beterjesztett javaslatot szükségesnek, fontosnak és pontosnak tartjuk, és azt elfogadja a Szocialista Párt képviselőcsoportja is, és támogatjuk.

A jelentéssel kapcsolatban pedig elmondtuk azt, hogy részben elfogadható az, amit az előterjesztő elmondott, de összességében azt kell mondjuk, hogy a jelentés számos pontatlanságot és nem megfelelő információt tartalmaz, és ha nem haragszik az előterjesztő, akkor azt kell mondjam, hogy sok tekintetben a jelentés számos utólagos okoskodásnak minősíthető, mert olyan megállapításokat tesz, amire ember nem volt, aki abban a szituációban és abban a helyzetben számíthatott volna, így a devizaárfolyamok jelentős megváltozásától elkezdve számos elemet lehetne felsorolni.

De van számos ok is, ami miatt mi nem támogattuk ezt a jelentést. Az egyik az, ami a vizsgálóbizottságok tevékenységére az utóbbi időben jellemző, tisztelt képviselőtársaim, magyarul az, hogy mindent lehet vizsgálni, ami nem a Fidesz-kormányhoz vagy a Fidesz-kormányhoz közel álló emberekhez kötődik. A Fidesz-kormány tevékenységét, illetve a Fidesz-kormányhoz közel álló emberek tevékenységét nem lehet vizsgálni. Elnagyoltan beszélt az előterjesztő arról a dologról, amivel nem értünk egyet, arról a megállapításról, hogy milyen terhet jelentett volna a magyar költségvetésnek az, ha a Fidesz által korábban elfogadott lakástámogatási rendszer fennmarad. Mára már ezermilliárd forintos nagyságrendű terhet jelentett volna, tisztelt képviselőtársaim, és úgy gondolom, hogy ez elég súlyos teher lett volna, amibe a költségvetés meglehetősen belerokkant volna, ha ezt fenntartottuk volna.

Ugyancsak megállapítottuk azt, hogy érdekes módon nem lehetett vizsgálni a jegybank akkori elnökének a tevékenységét, és ugye, a szemünkre vetették, hogy nekünk az az álláspontunk - amiről úgy gondolják, hogy most ezt megváltoztattuk volna -, hogy a kormánynak meg a politikának nem illik beleszólnia a jegybank tevékenységébe, de ezt fenntartjuk most is. Most is az a véleményünk, hogy a kormánynak, a politikának a jegybank független döntéseibe nem illik a hétköznapokban beleszólni, de ilyet, hogy hat évvel ezelőtt hozott döntéseket ne lehetne értékelni, mérlegelni és ebből konklúziót levonni, ne mondjon már senki, és hogy nem lett volna egy ilyen bizottságnak feladata például értékelni azt, hogy az a monetáris politika vagy árfolyam-politika, amit a jegybank követett, mennyire volt megalapozott, és hogyan járult hozzá ahhoz, hogy az emberek elkezdtek a devizahitelezés irányába menni és devizahiteleket felvenni.

De ugyanez elmondható arról, tisztelt képviselőtársaim, hogy miért nem vizsgálta a bizottság a 2010-es kormányváltás utáni időszakot. Csak azért példaként szeretném emlegetni, mert többször vagy százszor elhangzott itt a plenáris ülésteremben, hogy a svájci frank árfolyama a kormányváltás környékén 170 forint alatt volt ahhoz képest, hogy most 240 forint környékén mozog. Ez is mutatja, hogy bizony ennek a kormánynak a tevékenysége jelentősen, súlyosan hozzájárult ahhoz, hogy az állampolgárok nagy tömegei jelentősen eladósodtak, és nem tudják fizetni a hiteleiket. Tehát amikor vizsgál a bizottság egy ilyen folyamatot, akkor nyilvánvalóan szükségszerű vizsgálni azt is, azt az időszakot, ami a terhek legnagyobb részét jelentette e tekintetben, mert nem az az időszak jelentette a nagy terhet, ami az előző kormány tevékenységéhez kötődik, hanem éppen a kormányváltást követő időszak árfolyamváltozásai miatt bekövetkező hihetetlen és hatalmas tehernövekedés.

Mindezekre tekintettel az MSZP képviselőcsoportja - nyilván a képviselőtársaim majd részleteket mondanak, hogy mivel nem értenek egyet a jelentésben - összefoglalóan ezért nem tudja támogatni a jelentést.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót Mágori Józsefné képviselő asszonynak, a fogyasztóvédelmi bizottság előadójának.

MÁGORI JÓZSEFNÉ, a fogyasztóvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! A fogyasztóvédelmi bizottság is megtárgyalta a jelentést és a határozati javaslatot. A 2002-2010 közötti lakossági devizaeladósodás okainak feltárásáról, valamint az esetleges kormányzati felelősség vizsgálatáról szóló J/5881. számú jelentés általános vitára való alkalmasságáról 14 igen szavazat és 3 tartózkodás született a bizottságunkban. A 3 tartózkodást a bizottságban az eredményezte, hogy nem értettek egyet a jelentés bizonyos részeivel az ellenzéki képviselők, és ennek adtak hangot.

Nem akarom újra részletezni, már előttem ketten elmondták az egész történetet, csak egy dolgot mondanék, ami kimaradt belőle, mégpedig azt, hogy 2008 tavaszán már a Nemzeti Bank érzékelte, hogy itt nagy probléma következhet be, és ezért a magyar forint árfolyamát rugalmassá változtatta, tehát megszüntette a plusz-mínusz 15 százalékos eltérést, és azt hitte, hogy ezzel fékezni tudja a hitelfelvevők sokaságát, és ráébrednek arra, hogy valamiféle veszély van a devizaalapú hitel felvételében.

Ezenkívül elmondanám, hogy a kormányzat nem vállalja be, de én felelősnek tartom őket, hogy fogyasztóvédelmi bizottság nem volt 2006 és 2010 között, ahol ezt megtárgyalhatták volna, csak eseti bizottság volt, és kettőször ülésezett, 2008-ban egyszer meg 2009-ben egyszer. A Fogyasztóvédelmi Felügyelőség sem állt a helyzete magaslatán, mert nem avatkozott bele érdemben az egész folyamatba nyolc éven keresztül. A PSZÁF-nak nem adtak olyan lehetőséget, hogy hatósági munkaként beleszóljanak, csak ajánlásokat és útmutatókat fogadtak el tőle. És nem utolsósorban a most nagyon divatos civil szervezetek sem adtak semmiféle hangot, amit pedig most két éve egyfolytában hallgatunk, hogy mi mindent ront el a Fidesz-kormány, de arról egy szó nem esik, hogy mi történt az elmúlt nyolc évben. Magyarul... (Dr. Józsa István: Hát arról egy szó nem esik, tényleg!)

Magyarul: nem volt semmilyen kontroll e körül a devizaeladósodás körül. Az állam, a kormányzat nem volt kontrollhelyzetben, mert nem akart, mert akkor a pannon puma nem száguldott volna, bennünket irigyelt az egész világ, még Amerika is, mert olyan fejlődés volt Magyarországon, de azért tudott ez lenni... (Kontur Pál: Zsebfejlődés!) Zsebfejlődés, így van, köszönöm a segítséget. De ez azért tudott lenni, mert senki fölött semmilyen kontroll nem volt, a bankok azt csináltak, amit akartak, a lakosság pedig nem volt felkészülve erre.

Én felírtam, hogy mit nem tudtak: alacsony a pénzügyi kultúra Magyarországon; sokan nem tudják kiszámolni, hogy mit jelent az, hogy kamatszolgálat; hogy a kamatszámítás micsoda, ezt a legegyszerűbb dolgot nem tudják. És a másik az, hogy devizaalapú hiteleket vettek fel olyan emberek, akiknek a jövedelmük nem devizában volt, hanem forintban.

Az előttem szólt MSZP-s képviselő úrnak szeretném mondani - pláne, ha idefigyelne -, hogy a makói önkormányzat is bocsátott ki devizaalapú kötvényt, és 2008-ban a Magyar Nemzeti Bankból fogadott meg szakértőt. Az a szakértő a képviselő-testületi ülésen kivetítette egy hatalmas vásznon, hogy a 249 forintos svájcifrank-árfolyam milyen adósságszolgálatot eredményez, ha az árfolyam 170 forint, 190 forint, 210 és 250 forint, és hogy nagyon gondoljuk meg, hogy az önkormányzat felveszi-e. Tehát nem igaz az, hogy szóba nem került, soha elő nem fordult az, hogy kalkuláltak avval, hogy ha elszabadulnak az árfolyamok, annak milyen lesz a következménye.

A másik határozati javaslatról pedig annyit szeretnék mondani, hogy egyhangúlag általános vitára alkalmasnak tartotta a bizottság. Külön kiemelném pedagógus létemre azt, hogy az általános iskolákban és a középiskolákban be kell vezetni egy olyan oktatást, ami a fiatalságot fölkészíti az ilyen lehetetlen helyzetekre, meg kell nekik tanulni, mi az, hogy pénzügyi gazdálkodás, ami pillanatnyilag sehol se tananyag, és talán akkor elérjük, hogy a következő generációk nem fognak belekerülni ebbe a hibába.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(17.30)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Megadom a szót Vitányi István képviselő úrnak, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő úr.

DR. VITÁNYI ISTVÁN, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. A számvevőszéki és költségvetési bizottság a most tárgyalt három javaslat közül az a)-t és a b)-t a tegnapi ülésén, a gazdasági és informatikai bizottság önálló indítványát pedig a mai ülésén tárgyalta.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az alkotmányügyi bizottságnak is tagja vagyok, és ott is hallottam a lefolyt vitát, ahol az MSZP képviselői a határozati javaslatot - a jelen nem lévő MSZP-s képviselők, így pontosítanám, a jelen lévő tiltakozik - megdicsérték, hogy korrekt és elfogadható számukra is, de egyébként ezt Kovács Tibor képviselő úr is mondta, hogy a határozati javaslat korrekt.

Egyetlenegy számadatot szeretnék ismertetni Kovács Tibor képviselőtársam felvetésére, hogy ki adósította el az országot: 2002-ben 300 milliárd forint volt a lakosság devizaadóssága, 2010 nyarára pedig ez 6600 milliárd forint lett.

A számvevőszéki és költségvetési bizottság a jelentést 4 nem szavazattal, a többi pedig igen szavazat volt, általános vitára alkalmasnak találta, a 4 nem szavazat a szocialista képviselőké volt; míg a határozati javaslatot, amelyet megtárgyalt a bizottság, 4 tartózkodás mellett, a többi igen szavazat volt, általános vitára alkalmasnak találta, míg a gazdasági bizottság önálló indítványát egyhangúlag.

Annyit szeretnék megjegyezni, hogy a számvevőszéki és költségvetési bizottságban nagy vita nem alakult ki. Az első két javaslat vonatkozásában egyedül Veres képviselő úr tett fel két kérdést, és a kormány jelen lévő képviselője, úgy gondolom, ezekre kielégítő választ adott.

A bizottság általános vitára alkalmasnak tartja mind a jelentést, mind pedig a határozati javaslatokat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Veres János képviselő úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti, és átadom az elnöklést Balczó alelnök úrnak. Öné a szó.

(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

DR. VERES JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindjárt pontosítanék itt hirtelenjében, hiszen képviselőtársam a bizottság ülése kapcsán azt mondta, úgy gondolja, kielégítő választ adott a kormány képviselője. Nem adott kielégítő választ a kormány képviselője, hiszen a kormány képviselője sem tudja a lehetetlent megmagyarázni, de kísérletet tett rá a bizottsági ülésen, hiszen, hogy egyértelmű legyen a helyzet, a Szocialista Párt képviselői a bizottsági ülésen világossá tették, hogy óriási különbséget látnak a jelentés és az országgyűlési határozati javaslat között.

Az országgyűlési határozati javaslattal egyetértünk, annak szövegezésével, tartalmi kérdéseivel vitánk nincs, éppen ezért mi a bizottsági ülésen nem szavaztunk ellene ezen javaslatnak, sőt volt, aki közülünk meg is szavazta ezt a javaslatot, mert maga ez a bizonyos kétoldalas javaslat plusz az indokolás egy jól kimunkált, jól megfogalmazott, korrekt megfogalmazásokat tartalmazó anyag.

Nem volt ez a véleményünk a jelentés kapcsán. A jelentés sajnos rossz alapanyagból induló, rossz előfeltételezésekből induló, az albizottság vitájának tapasztalatunk szerint semmilyen tartalmi állítását figyelembe nem vevő, azaz prejudikáción alapuló olyan jelentés lett, amely a bizottsági elnök - ezt a megfogalmazást mindig elfelejtem - úgynevezett áttekintését tekinti a végső fogalmazásban is alapnak. Ez az áttekintés egy silány, slendrián, szakmailag nulla minősítést megérdemlő áttekintés volt. (Zaj, derültség a kormánypártok soraiban.) Az albizottsági ülésre meghívott korábbi miniszterek pontosan, számszerűen is igazolták és bizonyították, hogy ez a bizonyos áttekintés semmilyen módon nem állja meg a szakmai kritika... (Kontur Pál: Kritika a csillagok állása szerint!) Körülbelül ez, a csillagok állása szerint volt, mondja a képviselő úr, nagyjából lerögzítve ebben a bizonyos áttekintésben.

Csak egy konkrét ügyet is szeretnék ezzel kapcsolatban elmondani. Jelenlétemben is három miniszter vitatta, számszerűleg indokolta, alátámasztotta indokolásában azt, ami végül is a jelentés 6. oldalán szövegszerűen megmaradt, miszerint a 2000-2002. évek közötti lakástámogatási rendszerre fordított költségvetési kiadások a kedvezően alakuló reálgazdasági folyamatokból származó bevételekből alapvetően megtérültek, mondja ez a bizonyos jelentés is, azt a téves feltételezést sugallva, minthogyha a Fidesz lakástámogatási rendszere fenntartható lett volna a következő évekre. Márpedig ugyanaz a jelentés egy oldallal később azt is taglalja, hogy jól megvilágítja ezt a vállalt kötelezettséget az a megállapítás az ÁSZ jelentéséből, miszerint 2008-ban előzetes számítások alapján a kamattámogatások a GDP 0,7-0,8 százalékát tették ki, szemben a 2000. évi 0,1 százalékkal. Azon túl, hogy ez a 0,8 egy picit alábecsült számítás, tekintettel arra, hogy az albizottság ülésén szépen bemutatva, számszerűen alátámasztva láthatták az albizottság tagjai, hogy 2008-ra meg nem változtatott rendszer mellett ez a bizonyos kamattámogatási mérték az 1,1 GDP-arányos mértéket is elérte volna, ebből következően tehát teljesen nyilvánvaló módon egy 3 százalékos hiánykövetelményt feltételezve fenntarthatatlan rendszer indult el a 2001. évben, ebből következően a rendszeren változtatni kellett. De sajnos, benne maradt ebben a bizonyos jelentésben ez a teljesen abszurd megállapítás, miszerint a támogatási mértékkel azonos mértékű bevétele keletkezett volna a költségvetésnek. Ugye, ezt senki soha, nem tudta igazolni, és ezt mint fideszes vakhit, néhányan állították az albizottsági ülésen is, a későbbiek során is, de számszerűen ilyenfajta bizonyítékkal senki nem tudott szolgálni, és sajnálatos módon ebben a jelentésben ez is megmaradt.

A későbbiek során természetesen más olyan megállapítások is szerepeltek a jelentésben, amelyek nem állják meg az igazság próbáját, viszont két nagyon fontos körülményt elnagyoltak. Az egyik az, hogy a nemzetközi válság hatására bekövetkezett magyarországi folyamatokból a csökkenő foglalkoztatásból adódó, a csökkenő jövedelemszerzési lehetőségből adódó alacsonyabb hiteltörlesztési lehetőséget nem tekintették kellő súllyal át, és nem írták bele ebbe a bizonyos jelentésbe, mint ahogyan azt a problémát sem akarják taglalni, hogy mennyit rontott a visszafizetési esélyeken az az elhibázott gazdaságpolitika, a rossz nyilatkozatok miatt elromlott forintárfolyam, és ilyen értelemben a frank árfolyamának forinttal szembeni elszabadulása a 2010-es kormányváltást követően, ami nyilvánvalóan leginkább meghatározta az emberek fizetőképességének romlását és nehéz helyzetbe kerülését.

Röviden a bizottság ellenzéki véleményét szerettem volna tolmácsolni kisebbségi vélemény gyanánt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most öt perc technikai szünetet rendelek el, tehát munkánkat 17 óra 43 perckor folytatjuk.

(Szünet: 17.38 - 17.45

Elnök: Balczó Zoltán

Jegyzők: Göndör István és dr. Szűcs Lajos)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 25-25 perces időkeretben, ezek közben kétperces felszólalásokra nincs lehetőség.

Elsőként megadom a szót Vas Imrének, a Fidesz-képviselőcsoport vezérszónokának. Öné a szó.

DR. VAS IMRE, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 2002-2010 közötti lakossági devizaeladósodás okainak feltárását, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló albizottsága 2011 szeptembere és 2012 januárja között végezte a munkáját, majd a jelentését benyújtotta a főbizottságnak, amely ezt az Országgyűlés elé terjesztette J/5881. számon.

Frakciónk álláspontja szerint az albizottság a számára biztosított keretek között alapos jelentést terjesztett a főbizottság útján az Országgyűlés elé. A jelentés tartalmazza a tények kronológiáját, az albizottság működésének és az ott elhangzott tartalmi kérdések összefoglalóját, az egyéni kockázatkezelést nehezítő, torzító körülményeket, a kialakult helyzet magyar szereplőinek viselkedését és ezek minősítését, valamint a bizottság javaslatait.

A tények kronológiájának ismertetéséből az alábbiakat emelem ki. A magyarországi lakossági devizahitel állománya a bekövetkezett válság közepette 2008. december 31-én 6552 milliárd forint volt, amely az összes lakossági hitel 68,5 százalékát tette ki. Ugyanezen idő alatt az összes hitelből közel azonos mértékű volt a háztartások fogyasztási és egyéb hiteleinek aránya a lakáscélú hitelekkel. Ami még talán ennél is meglepőbb, hogy a devizában fennálló adósságon belül a fogyasztási és egyéb hitelek részaránya 2008 végén magasabb volt, mint a lakáshitelek részaránya. Makrogazdasági szempontból az a kezelendő probléma, hogy a lakossági devizahitel-állomány a GDP-nek megközelítőleg 24 százalékát teszi ki.

Az ügyfelek csak kamatoldali gondolkodását és a hitelválasztás tényét nem is lehetne kifogásolható magatartásnak felróni akkor, ha a lakosság kellőképpen tájékozott lett volna az árfolyamkockázatok lehetséges nagyságáról, illetve azt is kalkulálhatta volna, hogy az esetleges árfolyammozgás valamennyi terhét a bankok áthárítják a hitelfelvevőkre. A jelentés megállapítja, hogy a magyar lakosság az 1990-es rendszerváltás előtt alapvetően nem volt rákényszerítve a piacgazdasági instrumentumok megismerésére, sőt egyes esetekben az kifejezetten kizárt volt. Ebből következően tehát szükséges lett volna olyan mélységű lakossági tájékoztatás, amelyből kiderül részben az, hogy milyen nagyok és esetlegesek a devizahitel kockázatai, és azt sem ártott volna a lakosság tudomására hozni, hogy ezeket a kockázatokat a bankok a kialakított rendben teljes egészében a hitelfelvevőkre hárították át.

Ténykérdés, hogy voltak lépések az árfolyam- és kamatkockázatok feltárása terén, így tájékoztatások, figyelemfelhívások, nyilatkozatok, de ezek döntően egy olyan alapismeretekkel kevéssé rendelkező réteget kíséreltek meg tájékoztatni, akik az egyenkénti figyelmeztetéseket képtelenek voltak helyesen értelmezni. Így a kockázatfeltárások csak formálisak voltak, és nem jelentettek mást, mint az előírások formális teljesítését. Nem történtek lépések a devizahitelezés korlátozása érdekében azért, hogy a bankok a kockázatokat ténylegesen feltárják, ennek a feladatuknak ne csak formálisan tegyenek eleget, és nem történtek annak érdekében sem lépések, hogy a bank és a lakosság az árfolyamkockázatot megossza. Látható, hogy míg a forinthitelnél az ügyfelet csak a kamatkockázat terheli, addig a devizahitelezés esetén a kamatkockázaton felül az árfolyamkockázatot is a hitelfelvevő viseli. Ezt az árfolyamkockázatot a bankok ismerték, tisztában voltak vele, de álláspontom szerint nem törődtek vele, mert a kockázatok nem őket terhelték.

Egy történettel szeretném illusztrálni, hogyan történt az euróban történő hitelezés 2009 nyarán Budapesten. Egy jogász és közgazdász házaspárnak 6 millió forintra volt szüksége, ezért egyikük egy napos nyári délelőtt Pesterzsébet főutcáján sétálva hat bankfiókba betérve megkérdezte, hogy milyen feltételekkel kaphatnának hitelt. Elmondta mindenhol, hogy kettőjüknek összesen 600-700 ezer forint közötti bruttó jövedelmük van, van egy üresen álló lakásuk, amit jelzálognak fel tudnak ajánlani. A lakás értéke megközelítőleg kétszerese a felvenni kívánt hitelnek. Ezt a lakást bérbe kívánják adni, és a bérleti díjból minden gond nélkül tudják fizetni a törlesztőrészleteket. Mindegyik bankfiókban elmondták, hogy milyen kedvező kamatozással tudnak euróhitelt folyósítani, és a forinthitelkamatok milyen magasak. Történetünk szereplője szinte minden bankfiókban kapott szép prospektusokat, vastagabbnál vastagabb hitelkérelmi csomagokat. A házaspár otthon egy hétvégén a szebbnél szebb prospektusokat, bonyolultabbnál bonyolultabb nyilatkozatokat, valamint kérelmeket áttanulmányozta, majd számoltak, végül döntöttek, hogy melyik banknál nyújtanak be hitelkérelmet.

(17.50)

Nevezzük ezt a bankot E. Banknak. A kérelmek kitöltésével, igazolások beszerzésével, a kérelem leadásával viszonylag gyorsan megvoltak, megtörtént az értékbecslés is. Két hét múlva hívta őket az E. Bank alkalmazottja, és azt a tájékoztatást adta, hogy a hitelkérelmüket pozitívan bírálták el, és javaslatot tett a szerződéskötés napjára. Azt javasolta a banktisztviselő, hogy két nap múlva 8 óra és 8 óra 45 között történjen a szerződés kötése, 9 órára menjenek a közjegyzőhöz, majd ha a hitelfelvevők leadták a zálogszerződést a földhivatalnál, és ezt igazolják, másnap megkaphatják a kölcsön összegét.

A történetünk szereplői az iménti menetrendet elfogadták, de azt kérték a bank tisztségviselőjétől, hogy részükre küldje meg a szerződéstervezetet. A bank tisztségviselője ígéretet tett arra, hogy elektronikus levélben két-három óra múlva küldi a tervezetet. Ez az ígéret többszöri telefonálás ellenére is ígéret maradt.

A házaspár a megbeszélt időpontban ennek ellenére megjelent az E. Bank pesterzsébeti fiókjában, ahol várta őket az ügyintéző banki alkalmazott, és átadta részükre a bank által szabályszerűen aláírt szerződést. Kérték tőlük, hogy gyorsan olvassák el és írják alá a szerződést, mert 9 órára a közjegyzőnél kell lenni. A hitelfelvevők nekiláttak a szerződés átolvasásának, és az alábbiakra lettek figyelmesek a bank által előírt szerződéstervezetben, például, hogy a banki reklámok, a bank alkalmazottainak szóbeli tájékoztatása nem befolyásolta őket a szerződés megkötésében, a kamatfeltételek az ügyfelek szempontjából kedvezőtlenebbek a tájékoztatóban foglaltaknál, a zálogként felajánlott ingatlant csak a bank hozzájárulásával adhatták volna bérbe a hitelfelvevők. Történetünk szereplői az iménti kifogásokat elmondták a bank ügyintézőjének, majd ennek eredménytelensége után a bank helyi vezetőjének, aki szintén nem volt hajlandó a szerződésen változtatni. Erre a hitelfelvevő házaspár közölte a bank helyi vezetőjével, hogy így nem írják alá a szerződést, aki erre döbbenten annyit mondott: már több mint húsz éve bankban dolgozom, de ilyet még nem láttam, hogy valaki nem írja alá az előkészített és a bank által már aláírt szerződést.

Alapos okom van feltételezni, hogy sok család saját kényszerítő körülményeinek ismeretében az adott szituációban aláírta a szerződést. E kis történet végére csak azt mondhatom, amit címként is adhattam volna: banki magatartás, Magyarország, 2009.

Az albizottság működésének és az ott elhangzott tartalmi kérdéseknek az összefoglalójából kiemelem: cél volt tisztázni, hogy kit milyen felelősség terhel, esetlegesen kit terhel büntetőjogi, polgári jogi, munkajogi, illetve politikai felelősség, az akkori pénzügyminisztériumi vezetés, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és más döntési pozícióban lévő személyek mit tettek, vagy mi az, amit elmulasztottak tenni annak érdekében, hogy megvédjék az embereket. Az albizottság munkája során az elnöki áttekintésen túl jelentős számú háttéranyag befogadását eszközölte, amelyeket alapvetően a meghallgatásra meghívott volt vezető funkcionáriusok bocsátottak az albizottság rendelkezésére, abból az okból, hogy a személyes megjelenésük kapcsán kifejtendő álláspontjukat dokumentumokkal is alátámasszák.

Az albizottság munkája során a legérdekesebb az volt, hogy a meghallgatott személyek hogyan értékelik ma a hivatali idejük alatti tevékenységüket, felelősnek érzik-e magukat a kialakult helyzetért.

László Csaba volt pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, nem lehetett számítani arra, hogy a lakosság és a bankok ilyen szinten egymásra találnak a devizahitelezésben. Erre modellek sem készültek, a helyzet kialakulásáért nem érezte magát felelősnek.

Draskovics Tibor volt pénzügyminiszter leszögezte, hogy a PSZÁF, az MNB és a pénzügyminiszter, illetve a Pénzügyminisztérium több nyilatkozatban igyekezett a közvélemény figyelmét felhívni a devizahitelezés kockázataira.

Erdei Tamásnak, a Bankszövetség korábbi elnökének jeleztem, hogy jó néhány évig koptatni kell a jogi egyetem padjait ahhoz, hogy a banki szerződéseket valaki értelmezni tudja, és kérdeztem, nem érezte-e ezt problémának. Válaszként a volt elnök azt adta, aki nem rendelkezik jogi ismeretekkel, fordulhat ügyvédhez, ezért nem érzi jelentősnek az általam felvetett problémát. A választ értékelve elmondom, sajnos kevesen kértek, kérnek tanácsot banki szerződéssel kapcsolatban ügyvédtől, mert ha kértek volna, és az ügyvédi tanácsot megfogadják, valószínűleg nem alakul ki az albizottság létrehozására okot adó körülmény.

Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke a tájékoztatójában elmondta, hogy ő két hibát egyértelműen elkövetett: nem gondolt arra, hogy az árfolyam-ingadozások ilyen nagy mértékűek lesznek, és azt sem gondolta, hogy a svájcifrank-hitelezés nemcsak szakmai probléma, hanem mára társadalmi és politikai problémát is jelent.

Összegzésként elmondható, hogy a 2010. év májusától a kormányzat és az őt támogató parlamenti többség rengeteget tett a lakossági devizaeladósodás következményeinek megszüntetése, enyhítése érdekében, de teendő még akad bőven ezen a területen. Az előttünk fekvő jelentés kellő részletességgel feltárja a devizaeladósodás problémáját és okait, szól a felelősökről, míg a H/6088. számú határozati javaslat kötelezést tartalmaz a kormány, illetve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke vonatkozásában, és a kötelezés alapján végzett tevékenységről beszámolási kötelezettséget ír elő részükre a határozati javaslat.

A fentiek alapján kérem a képviselőtársaimat, hogy szavazatukkal támogassák a határozati javaslat elfogadását. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Az MSZP képviselőcsoportja jelezte, hogy két előadó ismerteti a frakció álláspontját, összesen 25 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Ipkovich György képviselő úrnak.

(18.00)

DR. IPKOVICH GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt én a vizsgálóbizottságokról úgy általában szólnék néhány szót, többek közt arról is, amelynek tagja voltam. Általában a Szocialista Párt támogatja a különböző problémák kivizsgálására alakult bizottságokat, azonban nem titkolhatjuk el, hogy ezekkel kapcsolatban vannak fenntartásaink időnként. Korábban, a ciklus elején általában az ellenzéki múltból fakadó ügyek vizsgálatára alakultak bizottságok, és ahogy telt-múlt az idő, mostanában azt láthatjuk, hogy ha valami nem sikerül a kormánynak, ha valami akadályba ütközik, hogyha gazdaságilag nem tud kezelni egy problémát, akkor vizsgálóbizottságot hoz létre, és próbálja elhárítani a felelősséget magától.

Aztán vannak olyan vizsgálóbizottságok, amelyeket vagy természeti, vagy gazdasági katasztrófák okoznak; a természetinél a devecseri katasztrófára utalnék, a gazdaságira pedig a devizabizottság alakult meg. Volt több is, vizsgálták az államadósságot, vizsgálták a lakosság eladósodottságát. Azt nem vizsgáljuk általában, illetve arra nem alakul bizottság, amire úgy ítéli meg a tisztelt kormányzati többség, hogy esetleg az ő felelősségét is megpendíti. Így például nem alakult vizsgálóbizottság az önkormányzati eladósodottság vizsgálatára, mert ebben az időszakban a Fidesz által irányított önkormányzatok voltak többségben; nyilvánvalóan nem kívánta a kormányzati többség ezeket a kérdéseket vizsgálni.

Megalakult a lakossági devizaeladósodottságot vizsgáló bizottság, szigorúan megszabva azt a terminust, amit vizsgálhatunk, és azokat a kérdéseket, ez a 2002-2010 közötti időszakra vonatkozott. Ez jellemző is általában ezekre a vizsgálóbizottságokra, hogy általában nem fideszes, nem kereszténydemokrata kormányzati ciklus idejét próbálja vizsgálni. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez olyan, mint hogyha fognánk egy siklót, levágnánk a fejét, levágnánk a farkát, aztán a középső részét górcső alá vennénk, és próbálnánk megállapítani ennek az állatnak a tulajdonságait, a mozgását, emésztését és egyéb dolgokat. Nyilvánvaló, hogy tudományos egzaktságokra, ilyen eredményekre nem juthatunk, hisz megcsonkolt állatot, megcsonkolt időszakot vizsgálni okafogyott dolog. Ezért is helyezkedett az én pártom arra az álláspontra, hogy magát a jelentést, még ha olyan korrekt is volt maga az eljárás, még ha próbálta is felderíteni az okokat, a hiányosságai okán nehéz érdemlegesen vizsgálni, illetve nehéz megalapozottnak elfogadni.

Mondom rögtön az elejét: a lakossági devizaeladósodottság elsődleges oka, hogy joga volt a lakosságnak felvenni ilyen kölcsönöket. Ez a jogszabályi szabályozás, ez a törvényi szabályozás 2001-re nyúlik vissza, tehát akkor alapozódott meg a jogszabályalkotás során, hogy a lakosság felvehetett egyáltalán devizahiteleket. Emlékeztetném önöket arra az időszakra - senki nem kívánja vissza -, amikor nemhogy devizahitelt nem lehetett felvenni, devizát sem lehetett birtokolni, az is önmagában bűncselekmény volt. Nyilvánvalóan a piacgazdaság, a társadalmi fejlődés eljutott arra a fokra, hogy a lakosság bármikor hozzájuthatott ilyen devizakölcsönökhöz, és akármilyen meglepő, tisztelt uraim, ez 2001-ben öltött jogszabályi testet. Ha ezt tényként fogadjuk el, akkor hogyan vizsgáljuk meg azt a felvetését a tisztelt vizsgálóbizottságnak, hogy bizony-bizony 2002-2010 között a kormányok nem tettek meg minden jogszabályi változtatásra lépést annak érdekében, hogy csökkentsék a devizaeladósodottságot. Álszent dolog, tisztelt uraim, mert ez azt mondja, azt kifogásolja a mostani Orbán-kormányzat, hogy a Medgyessy-kormány vagy a Gyurcsány-kormány nem helyezte hatályon kívül a korábbi Orbán-kormány által elfogadott jogszabályokat. Tisztelt Uraim! Ez egy nonszensz álláspont, ennek a hiánya alapvetően változtatja meg az egész vizsgálat menetét!

Beszélnék néhány szót azokról a dolgokról is, amik itt nem igazán kellő hangsúllyal szerepeltek. A lakosság, tisztelt képviselőtársaim, azért jutott devizakölcsönhöz, mert egyrészt a jogszabály ezt lehetővé tette, mint mondtam, másrészt pedig hitelképesnek minősítették őt a pénzintézetek. (Mágori Józsefné: Jaj, istenem! - Derültség a Fidesz soraiban.) Utalnék azért én arra az időszakra... Ne tessék olyan nagyokat sóhajtani, ez valóban így volt. Tetszik tudni, 50 százalékos béremeléseket kaptak dolgozói csoportok, az egészségügy, a pedagógusok. Tetszett mondani, hogy ön pedagógus, akkor bizonyára emlékszik arra, hogy 50 százalékkal emelték a bérét önnek abban az időszakban, amikor kezdődött az úgynevezett devizaeladósodás. Tehát egyrészt volt egy forrása, egy fedezete, volt egy hitelképes felvevője a devizakölcsönöknek, és volt egy bizalom a jövőben, mert akkor beruház, akkor vásárol, akkor építkezik valaki, ha bízik a jövőben. Tehát ez az időszak indult meg; és eljutottunk 2008-ig, ami egy új vonatkozása az önök szemléletének.

Eddig úgy tudtuk, hogy 2010 májusától kezdődtek a világgazdasági bajok. Ez a vizsgálat - és ezt köszönöm a vizsgálónak - megállapítja, hogy 2008-ban tört ki ez a pénzügyi-gazdasági válság, ami ránk is, miképpen a világ összes népességére hatással volt. Ez azért egy új szemléletet is belehoz ebbe az egész rendszerbe, mert nem a devizahitelezés mértéke és a devizahitel-felvétel ténye volt a probléma, hanem az a gazdasági válság, ami a korábbi hitelfelvevők anyagi kondícióit megrongálta, elveszítették a munkahelyüket, gazdasági problémák merültek fel. Innentől kezdődött, és innentől datálódik a devizában eladósodott emberek problémaköre, és ezt egy kicsit ez a jelentés nem igazán emeli ki megfelelő módon. Aztán, hogy az én pártom azt mondja, hogy elutasítja a bizottság megállapítását, annak nagyrészt az az oka, hogy ezek a hiányosságok magában az eljárásban szerepelnek.

Ha már a fejét és a farkát említettem ennek a siklónak, egypár szót azért hadd váltsunk azokról is, hogy a kormányváltás idején végül is a devizaadósság mértéke nem volt elviselhetetlen. Olyan 176 forinton jegyezték akkor a svájci frankot, amikor a kormányváltás megtörtént. Az igazi problémát az jelentette, hogy innentől kezdve elszabadultak a devizaárfolyamok. Nem akarok én utalni a felelőtlen kijelentésekre képviselőtársaink részéről, amiket követően a devizaárfolyamok úgy elszabadultak, hogy azóta sem tértek magukhoz. A munkahely elvesztése és a devizaárfolyamok elszabadulása okozta tulajdonképpen azt a problémát, amit most valamiképpen kezelnünk kell.

Ami a bizottsági vizsgálat eredménye és mégis nagy értéke, az az, hogy ezen hiányosságok ellenére olyan határozati javaslatot tudott letenni az asztalra, amely a mi pártunk szerint is alkalmas arra, hogy akár a mostani, akár a következő problémákat kezelje. Hármat emelnék ki ezek közül felmenő sorrendben.

Az oktatás rendkívül fontos kérdés. Ezeket a tapasztalatokat, ezeknek a keserű éveknek a tapasztalatait, amit 2008 óta átéltünk, ezeket át kell örökítenünk a felnövekvő nemzedékbe. Az oktatás tárgyává kell tenni azokat a pénzügyi ismereteket, amelyek nagyobb gondosságot, nagyobb körültekintést adnak majd a felnövekvő nemzedéknek a hitelfelvételük során.

A másik ilyen dolog, amit kiemelnék, és nagyon üdvözlendőnek tartok, annak megfontolását, hogy a kioktatást, a hitelfelvétel során történő felvilágosítást rendkívül fontosnak tartja ez a határozati javaslat, sőt odáig elmegy, hogy a devizahitelek felvétele során akár kötelező jogi képviseletet is előír a hitelfelvételek során. Én úgy gondolom, ez is garanciája lehet annak, hogy a jövőben ilyen hibák, ilyen mulasztások ne forduljanak elő.

Aztán különösen fontos, és ezt emelném ki a legnagyobb súllyal, a magáncsőd jogintézményének a bevezetése. Tisztelt Képviselőtársaim! Az a védelem és eljárás, amely megillet minden gazdálkodó szervet, amelyik nehéz helyzetbe kerül, fizetési nehézségei vannak, és másképpen is problémát jelent neki a gazdasági életben való részvétel, miért ne illethetne meg egy magánszemélyt? Úgy gondoljuk, eljött az ideje, amikor ezt végiggondolva, a magáncsőd intézményét bevezetve megpróbáljuk először is visszavezetni a bajba jutott magánszemélyt a megfelelő gazdasági kerékvágásba; ha nem megy, akkor pedig a jogszabályok rendje között erre mindenki számára elfogadható megoldásokat kínáljunk.

(18.10)

Ezért a Szocialista Párt magát a bizottság jelentését annak ellenére, hogy ezúton is elismerésemet fejezem ki az elnök úrnak a korrekt és szakszerű bizottsági vezetésért, remélem, ezzel nem okozok felesleges problémákat az elnök úr részére, magát a bizottság jelentését nem tudjuk elfogadni, viszont támogatjuk azt a határozati javaslatot, amelyet az alkotmányügyi bizottság előterjesztett, és javaslom a kormányzati többségnek is, hogy ezt tegye meg.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Most megadom a szót az MSZP második vezérszónokának, Simon Gábor képviselő úrnak.

SIMON GÁBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Ahogy azt az előttem szóló képviselőtársam a vezérszónoklat során elmondta, olyan észrevételeket, szakmai megjegyzéseket kívánunk megtenni az előterjesztésekkel kapcsolatban, amelyek talán a későbbiekre szólóan is tanulságokat rejtenek magukban. Én magam is igyekszem a felszólalásom során néhány szakmai összefüggést bemutatni a devizahitelezés ügyével kapcsolatban és az előttünk álló jelentés, illetve országgyűlési határozat ügyében. Lesz majd olyan megjegyzésem, amelyet lehet, hogy a vita során tovább fogunk bontani, de mindenképpen itt szeretnék erre utalni, és mindenképpen elkerülném azt a helyzetet, amibe kis híján a képviselőtársam belemanőverezte magát, hogy egy szépen bimbózó karrier megtörését eredményezze azáltal, hogy egy nagyon erős támogatást biztosított az előterjesztő albizottsági elnökkel szemben. (Derültség a Fidesz soraiból.) Én magam ezt az erős támogatást nem akarnám ilyen nyilvánvalóan megtenni.

De azért önöknek tudni kell, hogy a magyar lakosság lakáshitel-állományának a mértéke, azon belül a devizaadósság drámai mértéke és az ebből adódóan bajba jutott hitelesek egyre növekvő száma hazánk egyik legsúlyosabb gazdasági, pénzügyi és társadalmi problémája. Magyarországon a devizahitelezés elterjedése teljesen racionális volt, amennyiben mindkét fél, a hitelt nyújtó és a hitelfelvevő is igyekezett profitálni a kamatkülönbségek által kínált olcsóbb, forintban törleszthető hitel lehetőségéből. Végre előállt az a helyzet, hogy a bankok keresték az ügyfelet. Teljesen elfogadható volt a hitelfelvevő számára az a kötelezettségvállalás, hogy forintban törleszti majd a devizaadósságát, amely így jóval alacsonyabb törlesztést kínált, mint a belföldi forinthitel. Kizárólagos felelőse, ahogy a jelentés is erre rávilágít, a kialakult helyzetnek nincs, de azt sem lehet mondani, hogy a folyamatok villámcsapásszerűen következtek volna be, és sehogy sem lehetett volna felkészülni rájuk. Az biztosan nem elfogadható, hogy az árfolyamkockázat egésze a hitelfelvevőt terhelje. Az semmiképpen nem volt elvárható - ezt már korábban előttem elmondták -, hogy a hitelfelvevő kellően meg tudja ítélni a várható árfolyam-ingadozás kockázatát.

A másik kockázat a hitelfelvevő saját kormánya költségvetési politikájának külföldi fogadtatása. Az olcsóbb hiteleket felvevő egyén semmilyen körülmények között nem láthatta át a forint-svájci frank, a forint-euró és a forint-jen közötti árfolyam-ingadozás teljes kockázatát. A hitelt kínálók, illetve a pénzügyi rendszert ellenőrző hatóságok - MNB, PSZÁF - részéről inkább elvárható lett volna a kockázatok körüli jóval erősebb és a célzott tájékoztatás és szabályozás 2000 és 2009 között is. A devizahitelezés 2000-ben jelent meg a magyar háztartási hitelpiacion. A devizaalapú lakáshitelek, ahogy ezt a képviselőtársam is elmondta, és ahogy a bizottsági kisebbségi véleményekben is elhangzott, a Fidesz által indított közpénzből, mindenki adójából fizetett és később fenntarthatatlan állami lakáshitel kamattámogatási program folytatásaként 2004-től kezdtek elterjedni.

A program nyilvánvalóan finanszírozhatatlan volt hosszú távon, és a szűkülő állami források helyett kezdték a bankok bevezetni a kedvezőnek tűnő, de kockázatos lakáscélú devizahiteleket, bevezetni a saját hitelkihelyezési volumenük fenntartása vagy növelése érdekében. Röviddel ezután, 2004-2005-ben megjelent a szabad felhasználású devizaalapú jelzáloghitel is, amely újabb lendületet adott a lakossági devizaadósság felépülésének. A válság hatására ugyanakkor 2008 végétől a devizahitel állományának növekedése megállt, illetve lassú mérsékelődésnek indult. A devizahitelek visszaszorítását ugyancsak támogatta a 2010 márciusától hatályos, a körültekintő hitelezésről szóló kormányrendelet, valamint az augusztusban életbe lépő devizaalapú jelzálogjog-hitelezés betiltásáról szóló törvény.

A parlament előtt lévő, 2002-2010 közötti lakossági devizaeladósodás okainak feltárásáról, valamint az esetleges kormányzati felelősség vizsgálatáról szóló jelentés, valamint e jelentéshez kapcsolódó határozati javaslat a lakosság devizaeladósodása megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről, e jelentés tartalmával a szocialista frakció nem ért egyet, hiszen nem terjed ki a kormány intézkedéseinek, illetve annak hatásosságának a vizsgálatára. Tény ugyanakkor, hogy a Fidesz-kormány, illetve a kormánypártok tagjai még a kormányváltást követően - és erről nagyon sok vita zajlott le már ebben a Házban, de cáfolni még senki nem tudta - érdemben rontották a devizahitelesek mai helyzetét azokkal a nyilatkozatokkal, azokkal a gazdaságpolitikai manőverekkel, amelyeknek az árfolyamra is hatása volt. Az így okozott árfolyamveszteséggel 2010-ben a devizahitelesek 974 milliárd forintos árfolyamveszteséget szenvedtek el, amely az adósságállománynak 18,8 százaléka. Mondom még egyszer, 974 milliárd forintos árfolyamveszteség történt 2010-ben a kormányváltást követően, tisztelt Ház.

Az elmúlt év júniusában 1 millió 700 ezer háztartás, az összes háztartás 45 százalékának volt valamilyen hiteltartozása. Ezen belül 488 ezer családnak kettő, 400 ezernek három vagy több hiteltartozása volt egyidejűleg. A többszörösen eladósodott családok száma az utóbbi két évben nőtt meg ilyen jelentősen, a kettős hitellel rendelkező családok száma duplájára nőtt, míg az ennél is több különböző hitel terhét viselő családoké egyenesen négyszeresére nőtt ezen két év alatt. Ugye, pontosan értették az összefüggéseket? Ezen összefüggésekre, jelzem, az előttünk álló jelentés nem terjed ki, éppen ez az egyik oka annak, hogy a jelentést ilyen értelemben nem tudjuk támogatni. Az elmúlt év közepén 725 ezer háztartás, az összes háztartás 19 százaléka rendelkezett jelzálog alapú hitellel, ezek négyötöde lakáscélú kölcsön volt. A jelzálog alapú hitellel rendelkező háztartások 17,7 százalékának, azaz minden hatodik érintett családnak voltak az első félévben törlesztési gondjai, a lakáscélú hitelt felvevő családoknál ennél valamivel kevesebben törlesztettek rendszertelenül, az érintett családok 16,6 százaléka, míg az egyéb jelzáloghitelek adósainak csaknem egynegyede, 23,7 százaléka küzdött fizetési nehézségekkel.

A lakosság hitelállományának változását a forint árfolyamának a mozgása és a kedvezményes árfolyamon lehetővé tett végtörlesztés befolyásolta. 2010-ben az árfolyamromlás miatt 974 milliárd forinttal nőttek a devizahitelesek terhei, a teljes hitelállomány 2011 novemberének utolsó napján 8655 milliárd forint volt. A kisebb részarányt képviselő forinthitelek állománya 37 milliárd forinttal nőtt a hónap folyamán, amelyből 22 milliárd forintot tett ki a végtörlesztéshez kapcsolódó úgynevezett kiváltó hitelek összege, a devizahitelek állománya a törlesztéseken keresztül 178 milliárd forinttal csökkent, amelyből aktuális árfolyamon 195 milliárd forintot képviselt a végtörlesztésre került állomány.

Ebből a törvényben rögzített úgynevezett végtörlesztési árfolyamon az adósok 144 milliárd forintot fizettek vissza, míg a fennmaradó hányadot a bank veszteségként könyvelte el. November folyamán e tranzakciók ellenére a lakosság devizahitel-tartozása alig csökkent, mert a forint árfolyamának jelentős gyengülése miatt a teljes állomány igen nagy összeggel, 195 milliárd forinttal emelkedett. Ezekről sem szól az előttünk lévő javaslat, illetve előterjesztés.

Itt kerülünk szembe azokkal a kiegészítő javaslatokkal, amelyeket egyébként nagyon helyesen a beszámoló és az országgyűlési határozati javaslat is tartalmaz. A képviselőtársam ebből már egyet említett, a magáncsőd jogintézményének a bevezetését, amelyet egyébként frakcióm, az MSZP-frakció többször kezdeményezett. Magam is jegyzője voltam több olyan parlament elé kerülő előterjesztésnek, amely egyébként 2010 és '11 folyamán ezt az eszközt, a magáncsőd jogintézményének a bevezetését a parlament asztalára letette. Javasoltuk, hogy készüljön több lépésből kártalanítási és hitelkezelési terv, és ezt vitassa meg az Országgyűlés költségvetési bizottsága. Ezeket az indítványokat a kormánypárti többség az elmúlt időszakban érdemi ellenérvek nélkül utasította el.

Egy megjegyzést hadd tegyek még a magáncsőd intézményére. Azt hiszem, többen, akik készültek a mai ülésre, a magáncsőd mint eszköz bevezetéséhez kötődve találkoztak azzal a hírrel az interneten, amely azt mondja, hogy az NGM három erős érvet is tud arra, hogy miért ne legyen magáncsőd.

(18.20)

Egyszer, a jelentésben és az országgyűlési határozati javaslatban szerepel, mindannyian ellenzéki oldalon örültünk annak, hogy ez az eszköz bent van, majd azt olvassuk az egyik internetes folyóiratban, hogy az NGM három erős érvet is tud arra mondani, hogy miért ne legyen magáncsőd. Nyilvánvaló, ezt a nézetkülönbséget a javaslat és az NGM álláspontja között majd feloldjuk itt a vitában vagy a későbbiek során. De csak azért, hogy a kíváncsiság ne ölje meg önöket, a három erős érv közül az egyik úgy szólt, hogy az adósok még azt hinnék, hogy megint megmentik őket. A másik érv úgy szólt, hogy meg kell várni a válság végét. A harmadik érv pedig úgy szólt, hogy csak átmeneti megoldást jelentene, tehát nem is érdemes vele foglalkozni. Gondolom, majd erről itt vitázunk menet közben.

Tisztelt Ház! A határozati javaslat pozitívumait én most nem ismertetem önöknek, hiszen ez nyilvánvalóan többször el fog hangozni. Kettő-három olyan eleme volt, amit mi korábban is javasoltunk, és örülünk, hogy befogadta az előterjesztő. Ebből az egyiket, a magáncsőd jogintézményének a bevezetését említettem.

Ahogy azt a bizottsági előadó asszony is említette, én magam is fontosnak tartom az általános iskolákban, az általános iskolai tananyagban megjelenő pénzügyi rendszer alapismeretére vonatkozó pénzügyi szabályok oktatását. Ez egy fontos dolog. Ebben szerintem konszenzus van közöttünk, ezt mindannyian fogjuk tudni támogatni, és a határozati javaslat több pontját is, amelyet én most nem mondok végig önöknek.

Viszont szeretném jelezni újra, hogy a határozati javaslatot szakmailag is és irányultságát tekintve is elfogadhatónak, jónak tartjuk, ezt a bizottsági üléseken meg is támogattuk. Van azonban egy olyan eleme, amelyet szívesen látnánk benne.

Szívesen látnánk azt, amiről előttem szóló képviselőtársam beszélt, hogy ha már annak a kígyónak a fejét és a farkát lemetszettük, akkor legalább magunk számára azt az igényességet, azt a méltányosságot tegyük meg, hogy arra is fordítunk figyelmet, ami az elmúlt két év, amit eddig kínosan kerültek. Éppen ezért módosító javaslatként megtettük azt, hogy helyes volna, hogyha azt is megvizsgálnánk, hogy a kormány eddigi intézkedéseinek hatása és annak a költségvetési vonzatai hogyan segítették a devizahitelezés ügyének megoldását. Ezt módosító javaslatként beterjesztettük. Remélem, hogy képviselőtársaim a kormánypárti oldalon a kormánypárti többség támogatásával ezt a szerény módosító javaslatot megtámogatják, és akkor egy teljes értékű országgyűlési határozati javaslattal találkozunk, amely a múltra vonatkozóan és a jelen vagy a közelmúlt eseményeire vonatkozóan is tesz javaslatot.

Mindezek figyelembevételével a határozati javaslatot támogatjuk, a jelentést ebben a formájában így elfogadni nem tudjuk.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiból.)

ELNÖK: A KDNP is jelezte, hogy a vezérszónoki körben két képviselő ismerteti a frakció álláspontját. Elsőként megadom a szót Bagdy Gábor képviselő úrnak.

BAGDY GÁBOR, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Súlyos örökséget kapott ez a kormány számos ponton, számos elemében. Most ennek az egyik elemével szembesülünk, nevezetesen a devizahitel-állománnyal.

Ahogy azt Papcsák képviselőtársam jelezte, a lakossági devizahitelek összértéke 6,6 billiárd forint, ami a 2010-es GDP 24 százaléka. Hatalmas összegről van szó, és ennek az összegnek bizony nemcsak összegszerűségében van komoly konzekvenciája, hanem a makrogazdasági kihatásait tekintve is.

Először a jelentésről szólnék néhány szót, bár alapvetően a határozati javaslatokkal szeretnék foglalkozni.

A jelentés kapcsán azt gondolom, most már lassan konszenzus alakult ki az utóbbi időben arról, hogy ennek a helyzetnek több felelőse is van. Fontos beszélnünk arról, hogy bizony a kormány és a kormányhoz kapcsolódó intézmények és független intézmények nem tették meg azokat a szükséges lépéseket, amelyekkel megelőzhették volna ezt a helyzetet.

Fontos szólnunk a bankok felelősségéről, hiszen a bankok egyfelől olyan szerződéseket kötöttek, amik kifejezetten hátrányosak voltak a hitelfelvevők számára, másrészt sok esetben úgy tűnik, a hitelfedezet megítélésének, vizsgálatának szempontjainál sem tettek mindig eleget a szakmai előfeltételeknek és előírásoknak.

Ugyanakkor kétségkívül a lakosság részéről is megjelent bizonyosfajta, mondjuk úgy, hogy tájékozatlanság és ilyen értelemben bizonyos felelősség, hiszen a hitelfelvevők többségének valójában a hitelfelvétellel járó kockázatokról vagy fogalma sem volt, vagy nem mérte föl ezeket a kockázatokat, avagy esetleg helytelenül mérte föl ezeket.

Ilyen értelemben azt gondolom, hogy mind maga a jelentés, mind a határozati javaslat fontos, hiánypótló, és ennek megfelelően kell kezelnünk.

Őszintén szólva azon olyan nagyon nem csodálkozom, hogy szocialista barátaink védik a mundér becsületét, és ezt a helyükben teljesen érthetőnek tekintem. Kicsit meglepett, mert Simon képviselőtársam arról beszélt, hogy a devizahitelek felvétele, folyósítása racionális volt, aztán tulajdonképpen ő maga cáfolta meg magát, tehát lehet, hogy nem is kellene hogy olyan nagyon vitatkozzam vele. Azt gondolom, hogy egy hallatlan fontos elemről, az árfolyamkockázatról kell beszélni, és önmagában azért, mert árfolyamkockázat volt, ezért a devizahitelek folyósítása irracionális.

Ha bármilyen szakmai szervezet hitelt vesz föl, akkor folyamatosan megvizsgálja azt, hogy a hitel fedezetéül szolgáló bevételek, jövedelmek milyen devizanemben fognak megérkezni, hogy ha valamilyen fedezet van, a fedezet értékesítése esetén milyen devizanemben lesznek a jövedelmek. Teljesen irracionális, hogy a lakosság többségének forintjövedelmei, forintjelzáloghitel-fedezete alapján devizahiteleket folyósítottak. Előbb-utóbb teljesen világos volt, hogy ez a kockázat meg fog jelenni. A kérdés az volt, hogy mikor, hogyan és milyen formában.

Én tulajdonképpen alapvetően áttérnék a határozati javaslatra, mert a határozati javaslat különösen előremutató. Előremutató és összefogott abból a szempontból, hogy megvizsgálja, hogy ebben az ügyben még mit lehet tenni, hiszen a kormányzat a devizahitelesek problémáinak kezelésére már eddig is sok lépést tett, és úgy gondolom, hogy elérkeztünk egy következő lépéshez.

Tulajdonképpen én a hangsúlyt arra helyezném, ami az első határozati pont a) pontjában van, hogy az Országgyűlés felkéri a kormányt, vizsgálja meg a magáncsőd jogintézményének bevezetését. Örömmel hallottam, hogy szocialista képviselőtársaink ezt támogatták, egy ilyen típusú kezdeményezést támogattak az utóbbi két évben. Egy kicsikét fájlalom, hogy három évvel ezelőtt nem támogatták, amikor a Kereszténydemokrata Néppárt egy ilyen határozati javaslattal állt elő. Az még szebb lett volna, hiszen akkor még egy olyan társadalmi, gazdasági, politikai helyzet volt, amikor sokkal könnyebb, sokkal eredményesebb lehetett volna a magáncsőd - ahogy mi akkor hívtuk és hívjuk most is -, a családi csődvédelem intézményének bevezetése. (Z. Kárpát Dániel: Ti szavaztátok le! Miről beszélünk?) Azóta ugyanis megváltoztak a gazdasági feltételek, megváltozott az érintettek érintettségének mértéke, és megváltozott az érintettek száma is. Ezért sajnos ugyanazokkal a módszerekkel, ugyanazokkal a technikákkal ezt a problémát ma már nem lehet kezelni, és ezért a családi csődvédelem intézménye egy nagyon fontos és előremutató eszköz a devizahitelesek megsegítésére, de ma már, azt kell mondanom, hogy csak egy eszköz ezek közül.

Hadd hivatkozzam arra, hogy mire is gondoltunk mi annak idején, amikor családi csődvédelemről beszéltünk, miért tekintettük ezt kiemelkedően fontosnak. Elsősorban azért, mert mindenki tudja, hogy aki ma Magyarországon elveszíti a lakását, egyúttal nagy valószínűséggel elveszíti a munkahelyét is, és ha a munkahelyét is elveszíti, akkor a jövedelemforrását is, és így egyre kisebb esélye van arra, hogy visszatérjen a munka világába. Ha egy családfenntartóról van szó, akkor pontosan láthatjuk azt is, hogy az lesz az eredménye, hogy gyerekeit nem tudja eltartani, munkanélküliség, akkor a családban nincs jövedelem, gyerekek akár állami gondozásba is kerülhetnek. Ez a problémakör egyre eszkalálódik, és anyagi értelemben egyre több a teher, egyfelől a családot nem tudja eltartani, gyerekeit nem tudja normálisan nevelni, és a társadalomra rakódik át egyre több teher, hiszen akkor a társadalomnak kell megsegítenie az így szétesett család egyes tagjait.

A mi elképzelésünk szerint ennek az új rendszernek három fontos szereplője lenne: a bíróság, a családbiztos és a szakosított pénzintézet.

(18.30)

Mielőtt az egyes tételekről röviden szólnék, azért tudomásul kell vennünk, hogy a gazdálkodó szervezeteknek már bő másfél évtizede rendelkezésére áll a rájuk vonatkozó csődeljárás, és mi ezért gondoltuk már akkor is, hogy szükség és igény van a családi csődeljárásra, az emberek, a családok fizetésképtelensége esetén irányadó törvényi rendelkezésekre.

Magyarországon még egy szempontot meg kell említenünk, ami kifejezetten fontos ebből a szempontból, nevezetesen, hogy a bérlakás-állománya a lakásprivatizáció eredményeképpen kifejezetten alacsony. Ezért a társadalom rendelkezésére nem áll egy olyan lakáspuffer, hogy például így a devizahitelezés eredményeként előállt válsághelyzetet tömegesen kezelni lehetne.

Azt gondolom, hogy javaslatunkról nem beszélnék hosszan, de kiemelném az egyik legfontosabb szereplőt, a családi csődgondnok szereplőt. Ennek a családi csődgondnoknak a feladata lenne az, hogy odaáll a családok mellé, támogatást ad a családoknak, életvezetési és pénzügyi tanácsokat. Ezért is olyan fontos a határozati javaslatnak az a pontja, amely a lakosság pénzügyi képzését tartja fontosnak, és az iskolában bevezetné ennek az oktatását. Ma Magyarországon az ez irányú képzettség, ismeretanyag rendkívül csekély.

A válsághelyzetben még a legracionálisabban gondolkodó családok fejei is elvesztik józan ítélőképességüket, tehát nagyon fontos, hogy ebben az intézményrendszerben valaki oda tudjon melléjük állni, ez lenne a családi csődgondnok. Együtt néznék át a család pénzügyi helyzetét, együtt dolgoznának ki életvezetési, pénzügyi stratégiákat, és utána a családi csődgondnok irányításával, vezetésével eszerint tudna a család dolgozni, és a kedvezményeket is csak ebben az esetben tudná igénybe venni.

A mi elképzelésünk szerint csakis az együttműködésen tudna ez a rendszer alapulni, amelyben a család együttműködik, partner ebben a rendszerben. Ha a családfő munkahelyet talál, akkor elmegy dolgozni, a gyerekek iskolába járnak, betegség esetén gyógyíttatják magukat, tehát itt egy együttműködési rendszerről lehet szó, és ebben az esetben lehet arról gondolkodni, hogy többévi ilyen együttműködés alapján visszajut a család a társadalom normális szövetébe, a munka világába. Sajnos ebből az is következik, hogy ez a megoldás önmagában nem lehet egy tömegszerű megoldás, ezért jeleztem azt, hogy ez egy fontos, de nem egyedüli eleme a devizahitel-probléma kezelésének.

Talán érdemes a nemzetközi tapasztalatokból is egy kicsinykét meríteni. Megemlíteném, hogy az Egyesült Államokban már 1897-ben bevezetésre került a családi csődeljárás intézménye, és érdekességként megjegyezhető, hogy a törvények cikke még ma is él. Talán egy másik megfontolásra érdemes elem, hogy mondjuk, Németországban - vegyünk egy másik példát - tíz évig tartott egy családi csődvédelmi törvény bevezetése, mert ott is olyan sok szereplő van, olyan sok érdekeltség van, hogy ez egyik lépésről a másikra nem nagyon vezethető be, egy nagyon komoly kihívás ennek a rendszernek a bevezetése.

Azt gondolom, hogy mindezen nehézségek ellenére fontos - nagyon fontos ez a gondolat -, és meg kell vizsgálni, hogy itt és most, ma Magyarországon be lehet-e vezetni a családi csődvédelem intézményét, milyen formában lehet bevezetni, és ez hogyan tudja a legjobban szolgálni a perifériára szorult, a lakásukat esetleg elvesztő emberek érdekeit.

A mi elképzelésünknek volt egy harmadik eleme is, nevezetesen egy szakosított pénzintézet, amelyik segít a családoknak, ha bajba kerülnek, a lakásukat megvenni, nekik lakást bérbe adni. Azt gondolom, hogy az elképzelésünk egyik eleme a Nemzeti Eszközkezelő néven valóra vált, és örülünk, hogy ez előbb-utóbb minél nagyobb volumenben tud majd az embereken segíteni.

Összességében tehát azt mondom és úgy gondolom, hogy mind az előterjesztés, mind a határozati javaslat rendkívül fontos hiánypótló, és azt gondolom, hogy támogatásra méltó, ezért a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója mindkettőt támogatja.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Aradszki Andrásnak, a KDNP-képviselőcsoport másik vezérszónokának.

Képviselő úr!

DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság előadójaként már szóltam ezzel az előterjesztés-csomaggal kapcsolatban egypár szót. Majdhogynem ott szeretném folytatni, ahol abbahagytam, egy kicsit a felelősségi körnek másfajta dimenzióit szeretném megvilágítani, azokat a dimenziókat, amelyeket a jelentéstervezet igazából nem tartalmaz, utalás is alig-alig érzékelhető ebben, de inkább hangsúlyozza azt, hogy van olyan eleme a kormányzati felelősségnek, amelyet egyszerűen azért kell hogy elmondjak, hogy a jövőt illetően mindegyik kormánynak gondosabban kell elemezni az adott világgazdasági helyzetet. Mindegyik kormánynak kellően kell értékelni azokat a jelzéseket, amelyek a gazdaság felől jönnek, amelyeket a piac normális menete, illetve olykor abnormalitása diktál és megkövetel.

Azért bátorkodom felhozni ezeket az érveket, mert egy hete az elvárt béremeléssel kapcsolatban, azt hiszem, Göndör képviselőtársam, aki most nincs itt, idézte (Simon Gábor: Itt van, az emelvényen!) - bocsánat, képviselő úr, elnézését kérem. A jegyző úr jelenlétét nem vettem észre, a képviselőtársa pedig nem volt itt ma.

Tehát idézte Daniel Vaughan-Whitehead, az ILO szakértőjének a sajtótájékoztatóját azzal kapcsolatban, hogy mi a helyzet a minimálbérekkel és mi a helyzet a magyar kormánnyal szemben megfogalmazott kritikákkal. Nos, ennek a sajtótájékoztatónak volt egy nagyon fontos eleme, amely azt mondta ki, hogy a válság pénzügyi egyensúlytalanságból indult ki, és a válság következményeként a munkaerőpiac helyzete romlott. A foglalkoztatásban látható egyensúlytalanságok azonban nem a válság következményei - és itt a fontos része a mondandónak -, hanem valójában okai a válságnak. Az alacsonyan fizetett munkavállalókat a gazdaság a hitelezés felfutásával kompenzálta, ami hatalmas buborékok és egyensúlytalanságok kialakulásához vezetett.

Ez a folyamat - ma már persze mezei képviselőként könnyű okosnak lenni - azért elindult 2004-től kezdődően, amelyre rárakódott az a korábban már említett körülmény is, hogy a devizahitel vált olcsóbbá Magyarországon. Ez úgy jelent meg a pénzügyi piacon, a bankszektorban, hogy azt kell mondanom, hogy korlátlan mennyiségű készpénz, hitelforrás jelent meg a piacon, amelyeket az ilyen védtelen országok, mint Magyarország, kénytelen volt felvenni, illetőleg olyan felelősség nélküli politikát folytató kormánya volt, amely nem érzékelte ezeket a veszélyeket. Ugyanis már volt arra nézve tapasztalat, hogy mit jelentenek a buborékok a gazdaságban, a tőzsdei buborékok. Volt a számítástechnikai IT-szektorban buborék, volt az energetikai szektorban buborék, volt az ingatlanpiacon buborék, amelynek a kipukkadása sokkal súlyosabb következménnyel járt azokra az országokra, akik egyébként védtelenek voltak az ilyen buborékok kialakulásában.

Azért hozom ezt fel, mert minden egyes kormánynak a jövőben felelősséget kell vállalnia a tekintetben, hogy elemez, értékel és az értékelés következtében azonnal lép és reagál annak érdekében, hogy ezek a buborékok és ezek a negatív folyamatok, amelyek a gazdaságban elindulnak a világgazdaságban, a globalizált gazdaságban, minél kisebb hatással legyenek az adott kiszolgáltatottabb országokra, így például Magyarországra is.

Ez a fajta hozzáállás, amit láttunk a 2002-2010 közötti kormányzásnál, olyan téves feltételezésekből indult ki, amikor nem figyelt arra, hogy a svájci frankban történő eladósodás veszélyes.

A téves feltételezés az lehetett részükre, amikor engedték a svájci frankban történő eladósodást, hogy a magyar gazdaság ahhoz, hogy tartósan tudja tartani a svájci frank árfolyamát, tartósan tudják a svájci frankban eladósodott adósok visszafizetni hiteleiket, ahhoz azt kellett feltételezni, gondolom én, hogy a magyar gazdaság hosszú távon - hangsúlyozom: hosszú távon -, legalább 10-15 éven keresztül nagyobb teljesítményre lesz képes folyamatosan, mint a svájci gazdaság.

(18.40)

Ez teremtette volna meg ugyanis a keresőképességet, a vásárlóerő-képességet, amely biztosította volna hosszú távon a svájci frankban eladósodott hitelek visszafizetését, és biztosította volna azt, hogy ilyen buborék, ilyen ingatlanbuborék, ilyen hitelezési buborék ne alakuljon ki az országban. Ez a fajta mentalitás hiányzott az elmúlt időszak alatt. Ha másra nem, arra jó lesz ez a jelentés, hogy figyelmeztető legyen a jövőre nézve, hogy az ilyen gazdaságibuborék-jelekre kellő időben, kellő hatékonysággal az adott kormányzat tudjon reagálni.

Megvilágítanám egy másik részét is a felelősségnek. Keveset beszéltünk róla, illetőleg nem is beszélt róla a jelentés. Úgy látom, hogy az igazságszolgáltatás meghatározó részének is volt felelőssége az ilyen helyzet kialakulásában. Nevezetesen arról van szó, hogy 2005, 2006 táján a magyar Legfelsőbb Bíróság nem nyilvános határozatában úgy döntött, hogy az addig a Ptk. szerint nem átruházható vételi jog átruházása, tehát a vételi jog jogosultjában történő változás nem jogellenes, azt nem tiltja a Ptk. Ezenfelül azt is elismerte a Legfelsőbb Bíróság, hogy a vételi jogot a jelzálogjog mellé egy pótlólagos biztosítéki elemként lehet alkalmazni. Ebből az következett, ennek ismeretében a bankok még inkább bátrabbá váltak, az immunrendszerük, a védekezési képességük a hitelek bedőlésével kapcsolatban, illetve azzal kapcsolatban, hogy nem tudják érvényesíteni a követeléseiket, még inkább legyengült. Ez a fajta felelősség eléggé, hogy úgy mondjam, közvetett jellegű, de nagyon fontos elem volt annak a helyzetnek a kialakulásában, amiről ez a jelentés most tárgyal.

Azt gondolom, javaslom majd a jövőt illetően megvizsgálni, főleg a végrehajtási törvényünk módosításakor, az ilyenfajta biztosítéki rendszernek a felülvizsgálatát, illetve azt, hogy a jövőben ezekkel a lehetőségekkel ne lehessen visszaélni. Mert az történt, hogy a vételi jog átruházása következtében a bankok egy bizonyos összegen eladták a vételi jogukat, ezáltal a banki nyilvántartásban a hiteldíjmutatók meg minden egyéb ilyen dolgok - amelyek kellenek a banki üzleti kép pozitív kialakításához - kellő, attraktív számokat mutattak, és közben a hitelezők szemben álltak egy olyan végrehajtó csapattal, amely sokszor nem is az állami végrehajtás eszközét vette igénybe, akikkel szemben nem tudtak védekezni. És emlékezzünk: rengeteg nem kilakoltatás, nem hivatalos végrehajtás történt, hanem bizonyosfajta presszió alapján egy önkéntes lakásingatlan-feladás.

Azt gondolom, hogy ez is lehet egyfajta kimenete ennek a jelentésnek, hogy az adott jogalkotási aktusunknál vagy törvényhozási eljárásunknál ezeket a finomságokat is érzékeltetni tudjuk, és vegyük figyelembe, mondjuk, a végrehajtási törvényünk módosításánál.

Hozzá kell tennem azt is, hogy ehhez még hozzájárult az is, hogy a végrehajtási gyakorlat a tekintetben is hibás volt, hogy a közokiratba foglalt szerződések alapján történt igényérvényesítés során sokszor - és ez gyakorlat volt - a végrehajtó nem azzal kezdte, hogy produkáljon egy végrehajtói okiratot a tartozás pontos összegéről, hanem úgy általában, en bloc az egész összeget tekintette tartozásnak, és nem vette azt a fáradságot, hogy aprólékosan kimunkálja az adós tartozását. Ezért ez egy további bizonytalanságot jelentett az adósok szempontjából. Ez a jogbizonytalanság, párosulva azzal, hogy egyébként - ahogy Vas Imre képviselőtársam elmondta - bizony-bizony, jogvégzett embernek is igen nehézkes volt megérteni némely szerződésnek a bank által kreált szövegét, a jogi oldalról nézve a devizahitelesek teljes kiszolgáltatottsággal vállalták azokat a bizonytalan terheket, amit egy devizahitelezés eredményezett számukra.

Azt látom a határozati javaslatra rátérve, és csatlakozom előttem szóló képviselőtársamhoz, hogy fontos lehet a magáncsőd intézménye, és elvette a kenyeremet abból a szempontból, amikor elmondta, hogy Németországban tíz év előkészítése volt a magáncsőd intézményének jogszabályi elfogadása tekintetében. Úgy gondolom, nem azt mondom, hogy tíz év, de rövid idő alatt ezt mi sem tudjuk megoldani, ez egy nagyon szofisztikált jogi feladat. Főleg úgy, ha belegondolok abba a helyzetbe, hogy például Ausztriában általában nagyon limitált, nagyon szűk körben lehet ez alkalmazni, főleg olyan vagyonok tekintetében, amelyeknél a gazdálkodási és a magánéleti, civil életi használata összemosódik, és e tekintetben szerintem Magyarországon arra is kell vigyázni, hogy ez ne legyen túl általános, és ne lehessen visszaélésszerűen alkalmazni a magáncsőd intézményét.

Egyébiránt a céllal, a határozati javaslatban megfogalmazott feladatokkal a Kereszténydemokrata Néppárt teljes mértékben egyetért. Legfontosabb dokumentuma, azt hiszem, ennek az egész devizahiteles-vizsgálódásnak az, hogy talán ezekkel a lépésekkel előremutatóan, proaktívan tud a kormányzat olyan lépéseket tenni, amellyel elkerülhető lesz a hasonló helyzetek kialakulása, és a kormányzati kutatási, elemzési csapatnak pedig tanulságos összegzését adja a javaslat is, illetve ez a határozati javaslat. Van az a klasszikus mondás, hogy más kárán tanul az okos, a szerényebb képességű még a sajátján sem.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik képviselőcsoportja is jelezte, hogy a vezérszónoki körben két képviselő megosztva mondja el a frakció álláspontját. Elsőként megadom a szót Z. Kárpát Dánielnek. Képviselő úr, öné a szó.

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretnék egypár szót szólni most arról, hogy miről szól valójában az előttünk fekvő előterjesztés. Mert annyi szépet és jót hallottam itt az előbbiekben, azt hihetném, hogy itt Magyarországon minden rendben van, van egy felelős kormány, aki megoldja a devizahitelesek helyzetét, megoldási csomagok százait dolgozza ki számukra.

A problémám az, hogy a mai hírekben - itt van előttem a számítógépemen - 5050 lakás kényszerértékesítése kezdődhet idén március végéig. Erről van szó, hölgyeim, uraim, Magyarországon. Ez az, ami jelen pillanatban érint bennünket. És ez a jelentés, ha tisztességesen lenne megírva, akkor arra is hatással lenne, hogy ilyen események ne következhessenek be Magyarországon. Egy rövid számadatot hadd osszak meg önökkel. Az idei meghatározott, és önök által meghatározott kilakoltatási kvóta mintegy 12 ezer magyar ingatlanból teszi lehetővé a családok kitakarítását az idei évben. A Nemzeti Eszközkezelőjük, ami alultőkésített, pedig maximum 8 ezer ingatlan lakóit képes megmenteni. Akkor képes megmenteni, ha a bank engedélyezi ezeket a tranzakciókat, mert itt tartunk. Van egy problémakör, amit nagyon nagy részt a kereskedelmi bankok okoztak, tisztelet a kivételnek, és önök a bankok engedélye alapján hajlandóak megmenteni a kilakoltatásra várók maximum kétharmadát. Aztán hozsannázunk itt, kérem szépen, arról, hogy megmentik a hiteleseket!

És hogy ki idézte elő ezt a helyzetet? Beszéljünk a felelősségről! Többször elhangzott itt, hogy a lakosság talán nem volt kellőképpen tájékozott, talán fel kellett volna hogy mérje a kockázatokat. A helyzet ezzel szemben az, hogy ha a devizahitelezés beindulását megelőző 25 évet vizsgáljuk, feleakkora sem volt a svájci frank - vagy akár más devizákat is emlegethetnék - kilengése, mint az azóta bekövetkező időszakban. Tehát a pénzügyi szakemberek sem lehettek felkészülve arra, ami bekövetkezett Magyarországon, nemhogy a lakosság.

Itt, a Magyar Országgyűlésben sem nagyon ismerek olyan képviselőt, aki hangosan ágált volna a probléma ellen. És azért jegyezzük meg ezen a ponton, hogy az a jelentés, ami előttünk fekszik, az 1.0-s verziójában bizony tartalmazta a megoldást. Tartalmazta azokat a jobbikos javaslatokat, amelyek a teljes devizahiteles-krízist meg tudták volna oldani.

(18.50)

Tartalmazta ugyanis a hitelek felvételkori árfolyamon történő forintosításának megvizsgálására vonatkozó indítványt, hogy a kormányzat legalább annyit tegyen meg, meg nem is az volt benne, hogy forintosítsanak azonnal, csak vizsgálják meg a költségeit, a körülményeit, a lehetőségeit ennek a folyamatnak. Ez az egyetlen módszer ugyanis arra nézve, hogy a bankokra visszaterheljük az összes kártételüket, és még egyszer mondom, hogy tisztelet a kivételnek, mert tisztességesen működő bankokra szükség van.

De Magyarországon nem ez történt. Jelen pillanatban önök arról alkudoznak a Bankszövetséggel és a bankok tisztességtelen tagjaival is, hogy mennyit tarthatnak meg az elrabolt vagyonból. Ez az, amit mi, nemzeti radikálisok kerek perec visszautasítunk és elfogadhatatlannak tartunk. Tehát amikor felelősségről beszélünk, nem tudjuk a lakosságot felelőssé tenni a kialakult helyzetért, hiszen a pénzügyi szakértők maguk sem voltak képesek felmérni azt, ami történt. Még egyszer mondom: az eredeti jelentéstervezetben, mielőtt önök azt kiherélték volna, benne volt a hitelek felvételkori árfolyamon történő forintosításának legalább a megvizsgálása, tehát egy olyan jobbikos indítvány, ami egyértelműen a megoldás felé mutatott volna.

Az is természetszerű, hogy a pénzügyi ismeretek alapfokú oktatásban való megjelenését, a középfokúban is, messzemenőkig támogatjuk. Nagyon nagy részben ezen múlik az, hogy felnőttkorunkban milyen devizahitelre vagy milyen gyorskölcsönre lehet vagy nem lehet bennünket rábeszélni. Ez egy nagyon fontos tényező, azt hiszem, hogy ebben nem lehet vita.

Ugyanakkor a magáncsőd intézménye megint csak egy érdekes dolog. A tekintetben érdekes dolog, hogy a KDNP a leghangosabbak között volt akkor, amikor a családi csődvédelmet erőltetni kellett - na de nem kormányról, még ellenzékből! Aztán mi történt? Eltelt másfél év, önök tökéletes csendben voltak ezzel kapcsolatban. Megfogyatkozott soraikhoz kell hogy szóljak most, mert a társadalmi támogatottsághoz közelít a jelenlétük is, amit nagyon sajnálok egy ilyen fontos vitatémánál. De jelen pillanatban is ki kell hogy jelentsük azt, hogy a magáncsőd intézményével kapcsolatban önök másfél évig hallgattak. Amikor mi ezt az indítványt benyújtottuk, nem is olyan régen egyébként, alig egy éve, akkor önök ezt tárgysorozatba sem engedték venni. Tehát a vitaszakaszig sem engedték, hogy eljusson ez a kérdéskör. Nem is vitatkozhattunk itt a Ház előtt arról, hogy legyen magáncsőd, családi csődvédelem, avagy ne legyen.

Most pedig előállnak, és leszúrják a többi politikai pártot a tekintetben, hogy miért nem csinálták meg akkor, amikor ők voltak kormányon. Jogos ez a leszúrás - csak mi van önökkel, akik másfél évig csendben voltak? A helyzet ezzel kapcsolatban az, hogy megint csak jól hangzik, és nem csinálják meg, azért nem csinálják meg, mert itt van előttem a Nemzetgazdasági Minisztérium állásfoglalása, amelyben három olyan ellenérv található, amellyel a kormány kimenekül a saját maga által erőltetett koncepció mögül. Hiszen itt van, hogy szerintük nem kell a magáncsőd, mert az adósok azt hinnék, hogy megint megmentik őket, ezért romlana a fizetési fegyelem.

A bankokkal mit csináltak önök, kérem szépen? Hétszer mentették meg őket bankkonszolidáció formájában az úgynevezett módszerváltás óta. A magyar családokat hányszor mentették meg? Hányszor mentette meg bárki a magyar családokat? A tehetősebbek és szerencsésebbek számára bizonyos megoldási javaslatokat kidolgoztak, ezek többsége egyébként csak átmeneti időre szólt, és levegőhöz juttatta ezeket a családokat.

A Nemzetgazdasági Minisztérium második érve, ami egyébként a világhálón olvasható, hogy még nem jött el az ideje a családi csődvédelem konstrukciójának, meg kell várni a válság végét. Hogyan várjuk meg a válság végét? Egy válságörvény elején vagyunk, és hogyha erre a kormányzat nagyon "ügyes" - és itt idézőjelben értem az "ügyest" - gazdaságpolitikája rájátszik, akkor bizony ez a válságfolyamat még ciklusokon átívelő lehet.

Végül pedig a harmadik ellenérv az, hogy a magáncsőd csak átmeneti menekvést jelentene az NGM szerint, még egyszer mondom, tehát a kormányzat egyik ága szerint, a hitel így is, úgy is végrehajtással zárulna le. Ez az, amit el kell hogy utasítsunk. A családok számára is járna az a védelem, ami egyébként bármely egyszerűbb gazdasági társaság számára is rendelkezésre áll. Amikor magáncsődről, családi csődvédelemről beszélünk, nem is azt mondjuk egyébként, hogy engedjék el a család összes tartozását. Mi azt mondjuk, hogy lehessen bírósághoz fordulni. Ez a bíróság ítélhessen úgy, hogy igenis bajban van ez a család, lehessen egy fizetési moratóriumot, egy átmeneti mentességet elérni. Ezután jöjjön az a családi csődgondnok, aki nemcsak életstratégiát segít helyrerakni, kidolgozni a családdal, hanem jogi képviseletet lát el a bank irányába. Ez a legfontosabb, hiszen ma a károsult lényegében nem tud kihez fordulni, hogyha a bankkal tárgyalni szeretne. Óriási súlybeli különbség van. Olyan, mintha a papírsúlyút a nehézsúlyúval összeraknánk, és tessék, tárgyaljatok! Na, ezen akarunk mi, jobbikosok változtatni!

Végül pedig, ami a legfontosabb: a bankok indokolatlan túlsúlyát ezzel a módszerrel tovább lehetne csökkenteni, tovább lehetne gyengíteni. Az is látható, hogy a kormányzat mulasztása a magyar gazdaságnak súlyos százmilliárdokba került. Hiszen ha összehasonlítjuk azt, hogy ha a kormányváltás után rögtön elkezdték volna ezeket a mentőcsomagbeli lépéseket megvalósítani, mondjuk, egy 180 forintos svájcifrank-árfolyamnál, ha ezt összehasonlítom azzal, hogy most 240-250 forintnál megteszik ugyanezt, százmilliárd forintokban mérhető a különbség. Gondolják végig, hány magyar családot meg lehetett volna ebből menteni, hogyha meghallották volna azokat a jobbikos hangokat, amelyek a ciklus első egy-két hetében már harsogták azt, hogy itt probléma van!

De meg lehetett volna hallani a GVH-t, a PSZÁF-et, akik már 2006-2007-ben mondták, hogy itt óriási problémák állnak fenn, ezt helyre kellene rakni kodifikációs, törvénykezési szinten is. Az MSZP erre nem figyelt, mert éppen a szemünk kilövésével volt elfoglalva. De önök ezt helyrerakhatták volna a kormányváltást követően. Nem tették. Adódik a kérdés, hogy miért nem tették.

Talán azért nem tették, mert a szellemet önök engedték ki a palackból 2001-ben, amikor is a Fidesz lehetővé tette az egyoldalú szerződésmódosításokat a bankok számára, és bár ezt később részben kivezette, azért a bankok mindig megtalálták az útját-módját annak, hogy az ügyfelekre, a magyar polgárokra hárítsák azokat a károkat, amelyeket egyébként saját maguknak kellett volna viselniük. A devizahiteles vagy devizaalapú hiteles konstrukcióknál is röhejes, hogy forintban adták a hitelt, forintban kapták a törlesztést. Bizonyítható egyébként az MNB- és PSZÁF-adatok alapján, hogy nagyon sok ügylet mögött nem is volt devizamozgás. Miről beszélünk? Egy olyan kitalált konstrukcióról van szó, ahol az árfolyamnyereséget lenyelték a bankok, ha veszteség adódott, azt pedig az ügyfelekre hárították. Ezt egy módon lehet visszavenni: a hitelek felvételkori árfolyamon történő forintosításával, minden más mellébeszélés.

Emellett azt is erőltetnénk természetesen, hogy a tehertételek áthárítását vizsgálja már meg végre valaki! Tehát ha önöket elmarasztalja az uruk, Brüsszel, azért, mert ágazati különadókat vetettek ki erre a szektorra, akkor vizsgáljuk már meg azt is, hogy ez az ágazat, jelesül a pénzügyi szektor, mennyit hárított át ebből a pluszteherből! Hiszen ha az a végeredmény, hogy kivetettek önök egy adót, amiért büntetést kaptak, és ezt teljes egészében áthárították a lakosságra, akkor nem vagyunk beljebb semmivel sem, sőt talán egy kicsivel kijjebb is.

Tehát egy olyan, folyamatosan figyelő monitoringrendszerre lenne szükség, amely egyértelműen alkalmas arra, hogy kiszűrje ezeket a visszásságokat. Egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy a Bankszövetséggel kötött újabb paktumok és meghátrálások után azt az újabb, látszólagos áldozatvállalást, amit a bankok vállaltak, nem fogják ugyanígy beépíteni, mondjuk, a tranzakciós díjakba, mondjuk, a bankszámla-kezelési költségekbe, vagy egyéb olyan, kártyával kapcsolatos díjakba, ahol egy ezreléknyi emeléssel már milliárdok háríthatók át a vásárlók, fogyasztók irányába.

Tehát látható az, hogy sokan itt ebben a Házban egész egyszerűen nem értik a problémát. Az MSZP sem érti, amikor azt mondja, hogy a svájci frank árfolyama mennyit változott a kormányváltás óta. Én nagyon sokat gondolok Magyarországról, szerintem többet, mint itt a Házban a legtöbben, de annyit azért mégsem, hogy egyedül Magyarország változtatta és befolyásolta volna a svájci frank forinthoz mért árfolyamát ebben a másfél évben. Tehát azért azt ne gondoljuk, hogy csak és kizárólag a magyar kormányzat elhibázott gazdaságpolitikája képes lett volna bedönteni a forintot a frankhoz képest, akkor, amikor maga a svájci jegybank volt, hogy negatív kamatot írt ki azért, hogy valamilyen úton-módon kikecmeregjen a túl erős valuta okozta válsághelyzetből.

De azt is el kell azért mondanunk ezzel kapcsolatban, hogy azok a milliárdos támogató csomagok, amik a bankrendszert érték, és egyáltalán a devizahiteles-krízis során amelyek rossz irányba mentek, az egész problémakört megoldhatták volna.

Azzal kezdtem ezt a felszólalást, hogy 5050 otthon van újra veszélyben. Azóta sem kapok választ, és nem is kaptam az utóbbi hetekben sem választ arra, hogy mi lesz azzal a több ezer magyar családdal, amelyeket a kilakoltatás réme fenyeget, amelyek jelen pillanatban ott állnak, hogy a Nemzeti Eszközkezelő sem segít rajtuk. Példának okáért azért nem, mert a banknak kell engedélyezni ezt az ügyletet. A bank nem engedélyezi, mert végrehajtással, árveréssel sokkal nagyobb bevételre tud szert tenni. Mi lesz ezekkel a családokkal? Nem cseng egy kicsit falsul az az ígéret így, márciusban, hogy senki nem kerül az út szélére? Mi van azokkal az emberekkel, akiket éppen most fognak kilakoltatni?

Jönnek a világhálós lánclevelek, nem csak felénk, önök felé is. Óriási illetlenség lenne ezekről nem venni tudomást, és óriási butaság lenne megvárni azt a pontot, amikor a károsultak fizikai önszerveződése fogja útját állni annak a helyzetnek, ami Magyarországon eluralkodóban van. Ez a helyzet pedig egy társadalmi, szociális katasztrófa, ami a totális összeomlás felé mutat.

És egyáltalán nem arról szól, kedves képviselőtársaim, a devizahitelezés, amit itt önök felvillantottak, szintén nem a legkeményebb szakmai alapokon, hogy aki devizahitelt vett fel, azt feltételezte, hogy majd a magyar gazdaság mennyivel erősebben fog működni, mint a svájci. Az árfolyammozgásokat régen nem ez működteti, régen nem ez befolyásolja.

Nagy nemzetközi pénzügyi körök játszmáinak, játékainak vagyunk kitéve. Nagyon örülök egyébként, hogy van egy magyar forint a kezünkben ebben a háborúban. Legyen is, a lehető legtovább, és használjuk ezt az ellenségeink ellen, mert azok, akik Magyarországra támadnak ilyen eszközökkel, azok az ellenségeink. Ezt be kellene végre látni.

(19.00)

Szükség van a tisztességes a bankrendszerre, de amíg a kormányzat nem ismeri el, hogy Magyarországnak ellenségei is vannak, akik pénzügyi fegyverekkel támadnak a hazánkra, addig nem tudunk előrelépni ebben a kérdéskörben, és el kell mondanom még egyszer: ebben a csatában a következő hadüzenet és egy nyertes csata előszele lehetne az, hogyha végre elfogadnák azt, hogy ezeket a hiteleket bizony forintosítani kell. Önök a megoldási csomagjaik egy részében egyébként már forintosítanak, a nehezebb sorsú adósoknál el akarnak engedni 25 százalékot a hitelösszegből, és forintosítani akarnak, a végtörlesztés végül is egy részleges forintosítás.

Miért nem lehet belátni azt, hogy kaptak önök egy jó tippet másfél éve, és ennyi idő kellett, hogy eljusson önökig. Nincs ezzel semmi probléma, csinálják meg, arassák le a babérokat vele, csak mentsék meg végre a hiteleseket.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót a Jobbik-képviselőcsoport másik vezérszónokának, Lenhardt Balázs képviselő úrnak. Öné a szó.

DR. LENHARDT BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Nem is tudom, érdemes-e még említeni, tekintettel a kedd esti időpontra is, hogy milyen nagy érdeklődés mellett zajlik ez a vita itt a körülbelül 10 kormánypárti képviselő jelenlétével, akik közül 2-4 figyel, most kivételesen Papcsák képviselő úr is mint előterjesztő, akire ez eddig nem volt jellemző, de most átmenetileg befejezte a telefonbeszélgetését. (Dr. Szűcs Lajos: Ez hangulatkeltés!) Ne haragudjon, én nem fogom olyan meleg szavakkal illetni, mint itt a szocialista képviselőtársak (Zaj a kormánypártok soraiban. - Iváncsik Imre: Ez személyeskedés!) Jó, bocsánat, én örülnék, ha felszólalna, mert vitára ingereltem. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Olyan érzékeny vagy!) Én lapoznék, csak a téma nem engedi meg, hogy lapozzunk. Vas Imre, ugye, szívesen lapoz, mert még egyszer nem láttuk, hogy a felolvasáson kívül saját kútfőből adott volna elő bármit itt, az Országgyűlésben, de ő már el is ment, már nem vesz részt ezen a vitán, no mindegy, ennyi felvezetésnek elég. De egyébként ezek szerint egy kellemes téma a devizahitel, mert mindig alkalmat ad arra, hogy visszamehessünk a kútig és a kezdetekig.

Én úgy látom, a mai napig nem sikerült viszont azt elérni, hogy megértsék önök is ennek a problémának a valódi súlyát, és amikor erről beszélgettünk, hogy milyen vonatkozásai vannak az egész devizahiteles válságnak, nemcsak azokra az emberekre gondolok, akik tényleg egzisztenciálisan teljesen tönkrementen odáig jutnak el, hogy akár az életüket is eldobják, de ahhoz a nagyon fontos makrogazdasági problémához, hogy jelenleg az egész kormányzati gazdaságpolitikának a kulcsmomentumát kellene hogy adja a gazdasági bővüléshez a fogyasztás élénkülése, ez nem jöhet létre, tekintettel arra, hogy a még fizetőképes lakosság pénzügyi helyzetét döntően determinálja, hogy elviszik a bankok a törlesztéssel a rendes havi törlesztőösszegekkel azokat az összegeket, amelyek tudnák egy kicsit a gazdaságot élénkíteni, úgyhogy enélkül, hogy ezt a kérdést nem tudjuk rendezni, nagyon nehezen képzelhető el a kilábalás.

Nyilván, ahogyan képviselőtársam is elmondta, jó lett volna, ha tényleg a problémák gyökereihez, az alapokhoz nyúlunk le, amit a Jobbik az elejétől mondott, hogy forintosítani kellene. Természetesen ugyanakkor látjuk ennek a másik oldalát, hogy amíg az MNB kérdését nem sikerül megoldani, amíg nem sikerül olyan MNB-vezetést tenni a magyarnak nevezett Nemzeti Bank élére, amely valóban a magyar ügyet szolgálná, addig, ugye, örökké probléma lesz az alapkamatszint magasságával, ami hatással van a forintárfolyamra, olyan szinten, hogy a forint kamatszintjére, és ez, azon túl, hogy a bankok is kartellgyanúsan emelhették meg az elmúlt időszakban már a végtörlesztés kapcsán itt a forintkamatokat, amellett nem jelent megoldást jelenleg a hitelezési helyzetre.

A benyújtott javaslat, amit 2011 szeptemberétől vizsgál ez az albizottság, sok hasonló albizottsághoz hasonlóan, amelynek én is tagja lehettem, a költségvetési bizottság az államadósság okait vizsgáló albizottságára gondolva, egy kétségbeesett pótcselekvésnek tűnik, hogy a felelősség kérdését próbálják most kiterjeszteni, gyúrni, áttolni az előző időszakra, pedig tényleg az alapproblematika a 2001-es törvény módosítása volt, amit önök szavaztak meg az első Orbán-kormány idején, és tényleg a fejlett jogrendszerrel rendelkező országokban elképzelhetetlen lenne az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége, amelyre a mai napig is lehetőségük van a bankoknak, és amit a mai napig nem szüntettek meg. Ez tényleg olyan példátlan állapot, ami csak egy gyarmaton fordulhatna elő.

A kommunikációt viszont töretlenül folytatják, hogy ki is a felelős, és úgy tűnik, ez a lényeg, hogy mutogatni lehessen, hogy az elmúlt 8 évben szaladt el ennyire a hitelállomány. Ez valóban így van, mivel az egész konstrukciót csak utána találták ki.

Az is többször elhangzott, hogy önök már mindenkin segítettek, és csak lépésenként lehet haladni. Korábban három nagy, úgynevezett devizahiteleseket mentő csomag is volt, amelyek csak teljesen szimbolikusan, jelképesen segítettek a terheket csökkenteni, azután tavaly, ősz végén a végtörlesztés egy rétegnek valóban segített, de mi akkor is rámutattunk, hogy az addig is tehetőseknek, akik egyéb módon, saját vagy baráti, rokoni segítséggel ki tudták fizetni ezeket a terheket, majd pedig az árfolyamgát új rendszere, amit szintén az év végén fogadtak el, majd idén ősztől, ha életbe lép, akkor jelentősebb rétegeken is segíteni tudnak, de természetesen megint csak azokon, akik még abban a helyzetben vannak, hogy amúgy is képesek fizetni valahogyan azokat a törlesztőrészleteket, amelyek bizony már igencsak meghaladják sok család fizetőképességét.

Nem segítenek továbbra sem azoknak, akik már feladták a küzdelmet az egyre növekvő és nehezebben kigazdálkodható terhek fizetésében, illetve deklaráltan nem segítenek például a 20 millió forint feletti hitelösszeget felvevőkön sem, csak azt az érvet mindig elmondják, és szeretik hangsúlyozni, hogy a kormány felelős, és mindig mindenkin segít.

Nézzük meg, hogy a benyújtott albizottsági jelentés alapján most előterjesztett határozati javaslat miket tartalmaz. Így a magáncsőd intézményéről itt már többen beszéltünk. Valóban szükség lenne rá, de azért legyünk azzal tisztában, hogy ennek az intézményesülése még egy gyors törvénykezés esetén is, amíg valóban a gyakorlatban is érvényesülhet, és egy elfogadott jogi kikövezett úton tudják majd érvényesíteni, az több évet vesz igénybe. Ugyanígy, előremutatóként, a jövőben hasznosuló ismereteket fognak majd oktatni az iskolában, ha elfogadják, és ha valóban életbe is lép az alapfokú pénzügyi ismeretek oktatása, de amíg generációkat fogunk tudni ennek a szellemében taníttatni és felnevelni, az megint éppen nem is a közeli, hanem a távoli jövőnek lesz az esetleges előrelépése, de ahogyan láttuk itt a Nemzeti alaptantervben és az egész alapfokú oktatás mostani masszírozásában, azért az is megkérdőjelezendő, hogy milyen eredménnyel.

A határozati javaslatban felszólítja az Országgyűlés a kormányt, hogy vizsgálja meg a devizahitelesek megsegítése érdekében hozott intézkedések hatályosulását, tehát amit eddig tettek, és amit eddig kommunikáltak mindenféle hatásos módon, azután az menyire meg fogja most menteni a devizahiteleseket. Nem tudom, erre miért kellene külön felszólítani, és miért nem érzi úgy a kormány, hogy ez alapvetően a kötelezettsége lenne, hogy a saját maga intézkedései keretében hozott döntések mennyire érvényesülnek a valóságban.

(19.10)

Az európai uniós irányelv gyakorlatban történő alkalmazásának lehetőségeinek a megvizsgálása. Bocsánat, hogy ilyen nyakatekerten fogalmaztam meg, de hát így van benne. Ezzel szemben erős szkepszissel kell élni, mert mi, jobbikosok elmondjuk, de az az Európai Unió, amely egy gittegylet, ilyen nyakatekert jogi nyelvezettel mondja gyakorlatilag a semmit, és nagyon kedves ajánlásokat tesz, amikből nagyon kevés az, ami ténylegesen is segítene ebben a helyzetben.

Ugyanebbe a körbe tartozik az, amikor önök a hitelesek öngondoskodására akarják felhívni a figyelmet. Nyilván, aki tudott öngondoskodni, az a végtörlesztéssel kimenekült a csapdából. De önök megint kényelmesen elfelejtik, hogy mi van azokkal a tömegekkel, súlyos százezrekkel - a családokat is beleértve -, akik már nem tudnak öngondoskodni, mert tönkretették őket, mert az egész bankrendszer már lehúzott róluk annyi bőrt, amennyit csak lehetett. Az is érdekes, hogy a PSZÁF-et most szólítják föl, hogy hangolja össze tevékenységét a versenyfelügyeleti szervekkel. Ez egy jól és normálisan működő jogállamban teljesen természetes és magától értetődő kell legyen.

Az indoklási részben megint elgondolkodtató, hogy a bizottság célja tisztázni, hogy kit milyen felelősség terhel, büntetőjogi, polgári jogi, munkajogi, illetve politikai felelősség. Megint csak visszautalok, hogy hány ilyen albizottsági jelentés volt már. Gyakorlatilag főképp politikai felelősséget vontak le, de érdemi, számon kérhető és tényleg megfogható felelősséggel, sajnos úgy tűnik, hogy senki nem tartozik ebben az országban. Valódi, büntetőjogilag megfogható következmény tehát nincs.

Az pedig a non plus ultra, hogy maga a bizottság egy hatalmas öngólt lőve veti föl, hogyan fordulhat elő, hogy egyoldalú szerződésmódosításokkal tették tönkre a hiteleseket. Ez itt szerepel leírva az önök által előkészített szöveg indoklásában. Ez tényleg vicc: önök szavazták meg, fogadták el, és utána meg álnaiv módon felteszik a kérdést, hogy ez hogyan valósulhatott meg.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Az LMP képviselőcsoportja jelezte, hogy a vita későbbi szakaszában ismerteti álláspontját. (Derültség.) Ennek megfelelően reméljük, hogy a várható még közel szűk egy órán belül megjelenik LMP-s képviselő az ülésteremben.

A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Kétperces reagálásra megadom a szót Józsa Istvánnak, az MSZP képviselőjének.

DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, azzal együtt, hogy igazából politikai tűzoltásnak indult ez az egész vizsgálóbizottsági munka, ehhez képest egész normális eredményeket hozott. Nem új keletű, hogy amikor a Fidesz-kormány nem tud megoldani egy problémát, akkor ahelyett, hogy az agyát használná vagy esetleg konzultálna okosabb emberekkel, akkor elkezd visszafelé mutogatni, és próbálja a közvélemény felé a felelősséget másra hárítani.

A határozati javaslat olvasása során azért kiderült, hogy eléggé összetett ez a kérdés, nagyon sokakat érint negatívan ahhoz, hogy mindenki egyetértsen abban, hogy segítségre szorulnak a devizahitelesek. De azt hiszem, az is ténykérdés, hogy egy világgazdasági válságot sikerült megfordítani az előző kormányzatnak, növekedési pályára állítani Magyarországot, és azt követően, a kormányváltás óta veszítette el sajnos a nemzeti fizetőeszköz az értékének a harmadát a svájci frankkal szemben, és 20-25 százalékát veszítette el az értékének az euróval szemben. Tehát az a kormányzati politika, amely nem volt különösebben érzékeny a nemzeti fizetőeszköz árfolyamára, sajnos igenis felelős abban, hogy a devizahitelesek ilyen nehéz helyzetbe kerültek.

Ugyanakkor a javaslati rész teljesen előremutató a tekintetben, hogy nagyobb óvatosságra, nagyobb tudatosságra van szükség mindenki részéről ilyen hitelfelvételnél is.

Köszönöm, elnök úr.

ELNÖK: Szintén kétperces reagálásra következik Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője.

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vártam arra, hogy esetleg az előterjesztő vagy államtitkár úr megtisztel bennünket azzal, hogy válaszol arra, hogy mégis mi a fene lesz azzal a 4 ezer családdal, akikről beszéltünk, tehát a kilakoltatási kvóta és az eszközkezelő által megmenthető családok közötti különbséggel, merthogy önök senkit nem hagynak az út szélén. Kérem, tiszteljen már meg bennünket és azt a pár ezer családot valaki azzal, hogy elmondja nekünk, mi lesz ezen családok sorsa!

Végül pedig a forintosítással kapcsolatban Papcsák Ferencnek szeretném azt a kérdést feltenni - ha nem figyel ide, akkor is -, mégis hogy van az, hogy amikor rákérdeztek arra, hogy a forintosítást miért vették ki a végső jelentéstervezetből, akkor - idézem, és remélem, hogy helyesen idézem, ha nem, akkor javítson ki - nagyjából az volt az indoklás, hogy realistának kell lenni, csak olyan javaslatot tud az Országgyűlés elfogadni, amit a kormány végre is tud hajtani. Ez miféle előre való ítélkezés, hogy a vizsgálóbizottság elhatározza, hogy majd az ő kormánya vajon mit tud vagy vajon mit nem tud megvalósítani? Ez egy út a rendeleti kormányzás felé. Innentől kezdve már csak egy lépésre vagyunk attól, hogy ezen bizottság vezetője kijelenti, hogy a saját kormánya mit tud vagy mit nem tud megcsinálni, és ő majd eldönti, hogy mi kerülhet egy ilyen javaslatcsokorba és mi nem. Tehát mi akadálya lett volna annak, hogy legalább megvizsgáljuk azokat a lehetőségeket, amik akár a forintosítást illetik, akár a szélesebb körű megoldási javaslatokat? Mi baja lett volna a Fidesz-KDNP-kormányzatnak abból, ha kijön egy számítás egy kutatás alapján, hogy mondjuk, iksz milliárd forintba kerülne forintosítani a hiteleket és megmenteni sok százezer adóst? Engem is az zavar, képviselőtársaimhoz hasonlóan, hogy ott van az a több százezer ember, aki nem tud végtörleszteni, az árfolyamgát nem érinti, mert elvesztette a munkáját, adott esetben a családja is ráment arra a stresszre és feszültségre, ami ezzel jár, nem képes a talpán maradni, a Nemzeti Eszközkezelő nem segít neki, mert hivatalosan nem "szociálisan rászorult", nem segít rajta senki, miközben önök segítséget ígértek nekik. Arra kérem önöket, hogy erre válaszoljanak.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Felszólalásra következik Kontur Pál, a Fidesz képviselője.

KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Ennek a vizsgálóbizottságnak az volt a feladata, hogy tárja fel a hibákat, azt, hogy hogyan keletkezett ez a helyzet. Nem a megoldási javaslatokról volt szó, hanem a feltárásról.

Szocialista képviselőtársaimtól elég sok vélemény jött. Megokosodtak, úgy látszik, az idő az eszüket is meghozta, és jobbnál jobb javaslatokat tesznek le. És már megvádolták a csillagok állását is, hogy nem ők, hanem a csillagok állása volt a rossz, azért lett ez a helyzet, ezért került ennyi sok ember ilyen méltatlan helyzetbe.

De nézzük egy másik szemszögből! Én a hitelfelvevő kisember szemszögéből szeretném nézni a dolgot, ugyanis ezek kisemberek, mert 4-5-6 millió forintokat vettek fel jellemzően, és nem 20-30-40 meg 100 millió forintokat. Tehát többségében kisemberekről van szó. Ezek a kisemberek miért ugrottak fejest a feneketlen kútba? Miért volt ez? Ez a kérdés. Azért, mert - én 63 éves vagyok, és itt éltem le, ebben az országban az életemet - én is vettem fel hitelt, és megbíztam az OTP-ben, mert annak idején mindegyikünk ilyen hiteleket vett fel, abból vettünk jégszekrényt, miegymást. Az OTP volt az a hitelt adó, akiben meg lehetett bízni, és nem vert át. Tehát az emberekben az rögződött, hogy elmegyek oda, elém teszik a szerződést - Józsa úr, magának beszélek! -, azt el lehet fogadni, és fel lehet venni a hitelt. A helyzet az, hogy ez rögzült az emberekben.

(19.20)

Most eljött ez az új világ, ennek is a második fele, 1990-től - azért mondom, mert a rendszerváltás most, 2010-ben kezdődött el, és előtte nem volt -, de eljött ez a 2000 utáni világ, amikor a kisember elment a bankba, és ahogy azt Vas Imre képviselőtársam elmondta, meditáltak, és kérte ugyan a szerződéstervezetet, de azt végképp nem adták neki a kezébe, nehogy véletlenül egy ügyvédnek vagy akárkinek előtte meg tudja mutatni. Őbenne még benne volt az a reflex, hogy meg lehet bízni a pénzügyi szervezetekben, bankokban, meg annyiféle van ilyen, hogy már az ember kapkodja csak a fejét. Különböző módon presszionálják, és csak a jót mondják, rábeszélik, belebeszélik a hasába azt, hogy mekkorát nyer az árfolyamon, hat-hétezer, nyolcezer forintot havonta lehet nyerni egy ilyen részleten, csak a másik oldalon a szerződésről nem beszélnek, hogy mivel jár ez. Erről nem beszéltek.

Ezeknek a kisembereknek, és a nagy többségnek - biztos volt olyan, aki értette, az egyébként nem írta alá, legalább volt egy rossz érzés bennük, nem is írták alá ezt a szerződést, de a többségnek - nincs szakértelme, de megbízott abban a pénzintézetben, és ezért. Neki nincs kutatóintézete, nem ért hozzá, rendesen jár nap mint nap dolgozni, épphogy meg tud élni, fenn tudja tartani magát, gyereket nevel, és így tovább. Tehát ő csak aláírta.

Ahogy azt önök mondták cinikusan, hogy igen, azért kell fizetni, az adósnak fizetni kell, mindig fizetni kell az adósnak. (Dr. Józsa István közbeszól.) Igazuk van, végül fizetni kell az adósnak, ez igaz, de jött a bank, amelyik rájuk tukmálta ezt a hitelt. Annak viszont anyabankja is van, mert ezeknek a bankoknak, amik itt a hiteleket adják, többnyire Nyugaton, tőlünk nyugatra vannak az anyabankjai. Ezek pontosan tudták a pénzügyi folyamatokat, őnekik kell tudniuk, mert különben nagyon nagyokat veszítenek. A pénzvilágban sok pénzt lehet nyerni is, de sokat lehet veszíteni. Ők szakemberek voltak, és tudták azt, hogy itt lehet hiba az árfolyam-ingadozással. Akkor jöttek önök, önök meg ezt tudván, mint kormány rászabadították ezekre a kisemberekre a devizahitelezést, rászabadították ezeket a bankokat. Önök mint kormány, akiknek szakembergárdájuk van, akiknek kutatóintézet áll rendelkezésükre, önök tudták a legjobban azt - a bankokon kívül -, hogy mivel jár ez, mivel járhat. Kockázattal, óriási kockázattal, amit egy bank le tud nyelni, egy állam is ki tud gazdálkodni, de az a kisember, aki a határán van a megélhetésének, az ezt nem tudja megtenni. (Dr. Józsa István: Így van.) És önök belevitték azt a kisembert, rászabadították a kisemberre ezt a devizahitelt.

Nekem ne magyarázzon, Józsa úr, ilyen zöldségeket, hogy a Fidesz-kormány miatt ugrott így meg a devizahitel ára. Nem ettől ment föl, kedves uram. (Dr. Józsa István: De.) Lehet, mert annyi esze van, mint Bajnai Gordonnak volt, aki azt mondta, hogy elmegy mellettünk a válság, mert minálunk ugrik a puma. Ő volt a gazdasági miniszter, ott ült, és ezt mondta. Én emlékszem, mert én itt voltam akkor is. Nagyon érdekes volt ez a dolog. (Dr. Józsa István közbeszól.)

Ugyanakkor viszont az amerikai dollárból menekültek a befektetők a svájci frankba, és az vitte föl, és a válság második fele, ez vitte föl, kérem szépen, a frank árát, nem Magyarország. És ne próbálja a magyar kormány másfél éves, kicsivel több, már majdnem kétéves, mondjuk úgy, működésére fogni, hogy na, ez a bűnös, az vitte föl a frank árát! Nem, és ezt ön ugyanúgy tudja, mint én, és itt mindenki tudja, hogy nem a magyar kormány teljesítményétől függ a frank ára. (Dr. Józsa István: A forint.) A svájciaknak ez ugyanolyan rossz. Nem kell mellébeszélni!

Önök a hibásak, önök a bűnösök, hogy a kisembereket bevitték, csapdába csalták, és kiszolgáltatták a pénzügyi világnak. Önök ősbűnt követtek el a kisemberek ellen. Soha nem képviselték őket, soha, mindig megnyomorították. Önök beszélnek, hogy hány embert bocsátott el, vagy hány iskolát, vagy akár vasúti vonalat ritkít majd ez a kormány, vasúti kocsik számát (Dr. Józsa István: 412.), vagy vonalakon ritkítás lesz, járatritkítás. Önök bezártak, nem tudom, hány iskolát! Miről beszélnek? Öntötték a munkanélkülieket. Nem munkahelyet teremtettek, 400 ezret, mint ígérték, hanem öntötték a munkanélküliséget újból.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Kétperces reagálásra következik Z. Kárpát Dániel, Jobbik.

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt a kedves felszólítást kaptam, hogy a devizahiteles-krízist érintő megoldásokról ne nagyon beszéljek, mert nem erről szól a jelentéstervezet. A probléma az, hogy olvassák már el figyelmesebben a saját beadványukat. A d) pontja pontosan arról szól, hogy vizsgálja meg a devizahitelesek megsegítése érdekében hozott intézkedések hatályosulását, és szükség esetén kezdeményezze azok módosítását.

Amikor én arról beszélek, hogy mi lesz a kilakoltatott családokkal, pontosan ezt a hatályosulást szeretném megvizsgálni, azáltal, hogy egy önök által hozott kilakoltatási kvóta és egy önök által kitalált Nemzeti Eszközkezelő hogyan fér meg egymás mellett, hogyan hat egymásra. Pontosan az önök által papírra vetett szándék vezérel akkor, amikor újra és sokadszorra felteszem ezt a kérdést. Az nem rám nézve szegénységi bizonyítvány, hogy erre, én úgy érzem, nem arról van szó, hogy nem akar válaszolni senki, hanem egyszerűen nem tudnak. Nincsenek azon alapvető információk birtokában, amelyek egy felelős kormányzat kezében kellene hogy legyenek, a tekintetben, hogy tudják, hogy milyen védelmet tudnak biztosítani a saját állampolgáraik számára.

Azt pedig inkább nem minősíteném, hogy ezek után a volt kormányzatok képviselői dobálják egymásnak a labdát, elmúltnyolcéveznek egy jóízűt, mert az annyira jó. Való igaz, hogy akkor szabadult el a pokol, amikor a bizonyos MSZP-kormányok váltották egymást, viszont arról is illene beszélni, amellett, hogy azóta két év eltelt, hogy mégiscsak ki a felelős az igazi ősbűnért. 2001-ről beszélünk. 2001, az egyoldalú szerződésmódosítások lehetővé tétele, onnan indult ez az egész folyamat, aztán minden kormányzat sáros. Itt a Jobbik az, aki szűz ebben a kérdésben, aki joggal tehet fel kérdéseket. Azt kérjük és azt követeljük, hogy válaszolják is meg ezeket a kérdéseket.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Szintén kétperces felszólalásra következik Józsa István, MSZP.

DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves képviselőtársam, ott, a vehemens oldalon, a kormánytöbbség részéről, való igaz, hogy 2001-ben születtek meg azok a jogi alapok, amelyeknek a módosítását lehet, hogy fel lehet róni az azt követő kormányoknak, de - ön még nem volt akkor képviselő - önök alkották meg. Ezért legalább egy kicsi önkritikával lehetnének most ezen a meghitt esti órán.

A másik, hogy ha csak az egyik részét nézi az összefüggéseknek, akkor legalább arra tessék visszaemlékezni, hogy milyen javaslatokat tettünk, és hogy önök most azt valósítják meg. 2011. augusztus 14-én tettem közzé azt a hatpontos javaslatot, amiből önök négy és felet már megcsináltak. Legyenek erre büszkék! Hallgattak az okos szóra, hallgattak a jó szóra. (Kontur Pál: Marhára okos vagy!) Tessék megnézni a dokumentumokat! Nem szégyen az okosabbtól tanulni, és az sem szégyen, ha valaki a másik hibájából tanul.

Legalább tanuljanak a mi hibáinkból, mi tanulunk az önök hibáiból. Ezeket a hibákat mi már nem fogjuk újra elkövetni. Mi vigyázni fogunk a forint árfolyamára, és vigyázni fogunk arra, hogy ha mondjuk, adócsökkentést ígér valaki a választási kampányban, annak ne keresetcsökkenés legyen a vége, mondjuk, hárommillió embernél. Tetszik figyelni rám? Hárommillió embernek csökkentették a keresetét az önök adórendszere révén! Persze, hogy nem tudják fizetni a törlesztőrészleteket, mert nincs miből, tehát leesett a kereseti oldal.

Azt pedig ismételten mondom, hogy fogadják el a javaslatainkat, mint eddig, és akkor kicsit talán tudnak javítani a helyzeten.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Szintén kettőperces időkeretben megadom a szót Jámbor Nándornak, a Jobbik képviselőjének.

(19.30)

JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Rendkívül vicces, hogy ilyen nagyra tartják egymás szellemi kapacitását a korábbi kormánypártok, és dicsérik egymást, hogy mikor ki az okosabb. Nos, mindkettejük felelősségére fény derül azonban akkor, amikor megállapítható az előzőekben elhangzott tény, hogy 2001-ben a Fidesz kormányzása alatt hozták meg a szükséges rendeleteket, ugyanakkor ehhez kapcsolódik, hogy 2008-ban az MSZP kormányzása idején szüntette meg a Magyar Nemzeti Bank a kormánnyal közösen a forint sávos árfolyamrendszerét, és tért át a lebegő árfolyamrendszerre, és ettől kezdve rendkívül kitágult a forint árfolyamának mozgási kerete, az erős szélén 240 forint, a gyenge szélén pedig 340 forintig változhatott a forint árfolyama.

Ezek azok a dolgok, ezek a tények, hogy míg a sávos rendszer működött, addig a sáv erős, illetve gyenge széle között 0,3 százaléktól 2,25 százalékig mozgott az árfolyam 1992-től egészen 2001-ig, és ez az a tény, amelyhez a lakosság hozzászokott korábban, és a forint árfolyamsávja megszűnését követően nem számolhatott azzal, hogy ilyen jelentős mértékű kockázatot vállal, amikor egy devizahitel felvétele mellett dönt.

Köszönöm a figyelmüket.

ELNÖK: Felszólalásra következik Horváth Zsolt, a Fidesz képviselője.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Veszprém) (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Három olyan dologról szeretnék beszélni, amely itt a bizottság működése során megállapítást nyert. Az első maga a bizottság működése. Megmondom őszintén, engem is meglepett az, hogy mennyire szakmai lett és maradt az alkotmányügyi bizottság albizottsága a bizottság egész tevékenységét tekintve. Talán furcsa, hogy egy kormánypárti képviselő ilyet mond, de én is féltem attól, hogy kifejezetten csak politikai tényezők játszanak majd szerepet a bizottság tevékenysége során. Nem csupán attól féltem, hogy nyilván, ahogy itt az ellenzéki képviselők próbálják leplezni a ténynek tűnő dolgokat, hogy az elmúlt időszak tevékenységei közül melyek hiányoztak ahhoz, hogy ez a kialakult helyzet valóban befolyásolható lett volna, hanem tényleg azért is, mert a bizottság ellenzéki tagjai nagyon hatékony és szakszerű munkát végeztek.

Én is bízom abban, hogy nemcsak a kormánypárti elnök úrnak nem lesz bántódása ebből, hanem az ellenzéki képviselőknek sem, hogy én ilyet mertem mondani. Ez különösen azért volt fontos, mert valóban jó volt megállapítani azt, hogy a bizottság tagjai, a szakértők, illetve azok, akik megjelentek a bizottság ülésein - persze volt néhány kivétel is - mind arra törekedtek, hogy valóban egyfajta helyzetképet vázoljanak fel, hogy milyen tényszerű tények vezethettek oda, hogy ez az adósságállomány ekkora nagy mértékű lett a lakosság körében, és valóban, mindenki javaslatot tett arra is, hogy a következő időszakra vonatkozóan hogyan nem fordulhat majd elő az, hogy ekkora mértékű legyen az eladósodás mindenféle gát nélkül.

Az egyik az, ami engem egyébként foglalkoztatott a bizottság tevékenysége során, hogy valóban, a felelősség, illetve a felelősség mértéke bármilyen formában megállapítható lesz-e. Én igazából arra a felelősségre gondolok, amely akkor érződik bárkiben is, amikor utólag rájön arra, hogy itt jó néhány hibát vétett. Ahogy én a bizottság munkáját figyeltem, és részt vettem az üléseken, bizony-bizony mindenki azért, főleg a meghívott szervezetek vezetői, mindenki arra törekedett, hogy ezt a fajta felelősséget valamilyen formában tompítsa.

A Magyar Nemzeti Bank vezetői egyértelműen arra hívták fel a figyelmet, hogy igazából a Magyar Nemzeti Banknak mint pénzintézetnek erre nem volt kihatása, hiszen nem voltak olyan intézkedési lehetőségei, amelyek konkrétan befolyásolhatták volna ezt a folyamatot, egyébként is őnekik a fiskális és monetáris politika közötti kapcsolatrendszer esetében van leginkább feladatuk. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének képviselői mind-mind elmondták, hogy ők már hivatali idejüktől függően természetesen jelezték azt, hogy itt probléma lehet, de a hiányzó eszközök miatt ők nem tudtak ezen a területen beavatkozni. A Bankfelügyelet, a Bankszövetség képviselői mind-mind ugyanezeket a tényezőket sorolták fel, hogy bizony-bizony lehetett volna itt valamilyen formában beavatkozni, jó néhányan már ezt jelezték is. Itt nagyon fontos az időpont, mindenki elmondta, hogy 2007-2008 között itt egyrészt a külföldi pénzintézetek, illetve pénzügyi szervezeti, felügyeleti rendszer tájékoztatása során itt már lehetett érezni azt, hogy itt bármilyen probléma lehet. Ők jelezték is egyébként ezt ilyen szinten, de különösebb következménye nem volt ennek a dolognak.

Természetesen kíváncsi voltam arra is, hogy az előző kormányzat bármely képviselője a jó értelemben vett felelősséget magáénak tudja-e. Nem azt, hogy most mindent magára kell vállalni, hanem egyértelműen azt, hogy bárkiben is felsejlik-e az a dolog, hogy talán ezt nem lehetett előre látni, de így utólag megállapítható az, hogy ha bármilyen intézkedést tettünk volna, akkor az valamilyen formában legalább tompította volna ennek a felhalmozódott óriási mértékű devizaadósságnak a jelenlegi időszakra történő következményeit.

Azért hadd mondjak néhány mondatot arról, ami különösen a mostani vitát jellemzi! Ez nem kritika senki szempontjából, hiszen ez az alkotmányügyi bizottság albizottsága volt, ennek megfelelően természetesen mindenki nem lehetett tagja, de most jó néhányan, akik hozzászóltak, próbáltak néhány álkérdést itt felvetni és megvitatni velünk, olyan álkérdéseket, amelyek egyébként semmilyen formában nem tartoznak hozzá a mostani napirendhez. Az egyik például az, amely szerint az 1998-2002 közötti lakástámogatási rendszernek bármilyen formában szerepe lehet-e, ez okozhatta-e a lakossági devizaeladósodást. Én azt gondolom, hogy aki ilyen kérdést vet fel, az vagy az adott frakció politikai sajtóosztályáról kapta az instrukciókat, hogy mi alapján kell felszólalnia, vagy ténylegesen azt gondolja, hogy ennek bármilyen köze lehet hozzá. Vagy például az, hogy a devizában történő hitelfelvétel lehetőségének a megengedése okozta-e a devizaeladósodást, amelyben most vagyunk, ez ugyanolyan álkérdés, mint az előző volt, hiszen nem gondolhatja senki sem azt, hogy egy ilyen lehetőségnek a megengedése okozta a mostani problémát, sokkal inkább az olyan közvetlen tényezők, amelyekről természetesen szeretnék majd szólni.

A másik dolog az, amit már korábban is mondtam, hogy itt nagyon sokan elmondták tényszerűen, hozzászóltak, vagy - használjam ezt a kifejezést - bevallották, hogy bizony-bizony 2007 végén, 2008-ban már mindenki látta, vagy láthatta azt, hogy baj lesz, és pontosan itt hozom elő még egyszer a kormányzati felelősség kérdését. Megmondom őszintén, nagyon nehezen éltem meg azt, amikor az előző két kormányzat pénzügyi vezetői, miniszterei, kormánytagjai az albizottság ülésén, vetített előadásban 15-20 percen keresztül szakmai előadást tartottak nekünk arról, hogyan is néz ki ez a helyzet, hogyan néz ki a devizaeladósodás, milyen következményei lettek ennek.

(19.40)

Nagyon rossz volt látni ezt. Draskovics korábbi pénzügyminiszter úr kifejezetten fennhéjázó magatartások közepette adta elő ezt az előadást. És amikor megkérdeztük tőle azt, hogy ha ennyire tisztában van azzal, hogy egyébként a devizahitelezésnek milyen következményei lesznek vagy lehetnek, akkor miért nem tett az előző kormányzat semmit sem azért, hogy ha ez tényleg 2008-ban látható volt, hogy beavatkozzon, akkor csupán egy vállrándítás volt a reakciója, illetve az, hogy persze, ezt egyébként így, ilyen formában nem is lehetett látni, és előhozta azt, hogy a lakosságnak egyébként mekkora szerepe van abban, hogy idáig vezetett ez a dolog. Tehát akkor, amikor én itt a felelősség kérdésének dolgait kerestem a bizottsági munka során, akkor bizony ezt nagyon nehéz volt megélni.

Én nem azt vártam, szerintem senki nem azt várta volna, hogy ott önbevallásszerűen mindenki elmondja, hogy bizony-bizony ezt rontottuk el és ezt kellett volna csinálni, csupán valóban a felelősség beismerésének lehetőségét, amely megmutatta volna azt, hogy lett volna lehetőség arra, hogy ez a folyamat tompítható legyen. És pontosan erre szeretnék rávilágítani, hogy akkor, amikor kiderült az, hogy 2008-ban már látható volt ez a dolog, akkor a következő két aktív kormányzati évben miért nem történt egyetlenegy olyan intézkedés sem, amely abba az irányba mutatott volna, hogy a korábbi kormányzat felismerte ezt a problémát és tett volna érte valamit. Mondhatták volna azt, hogy igen-igen, láttuk, elkezdtünk rajta dolgozni, de nem jutottunk a végére, mert 2010-ben történt egy kormányváltás. Tudtuk azt, hogy ez egy összetett probléma, ennek megfelelően nagyon sok láncszerű intézkedést kellett volna hoznunk, de ennek sem jutottunk a végére. Nem ezt mondták, hanem azt mondták folyamatosan, hogy nekik ehhez az égvilágon semmi közük nincs, meg egyébként is a devizaeladósodás egy Nyugatról érkezett folyamat volt, így lehetett csak hozzájárulni ehhez a dologhoz. Én tehát akkor, amikor ezt a dolgot vizsgáltam, akkor leginkább erre lettem figyelmes, ezt a következtetést vontam le.

Egyébként nagyon örülök a határozati javaslatban foglaltaknak. Azt gondolom, hogy az abban leírtak jobb híján előremutatóak, hiszen talán azt meg lehet akadályozni, hogy a következő időszakban ilyen mértékű pénzügyi csapdába ne kerülhessen egyetlenegy társadalmi réteg sem. A másik pedig az, amire talán ráirányítja igazán a folyamatot, illetve a figyelmet, az, hogy soha többet ne legyen olyan kormány Magyarországon, amely amikor lát egy problémát, homokba dugja a fejét, és azt mondja, hogy na, majd megússzuk valahogy, és nem avatkozik közbe. Jól vagy rosszul, az egy másik kérdés, de semmilyen formában nem avatkozik közbe.

Úgyhogy azt gondolom, másokkal ellentétben nagyon sokan elmondták azt, hogy ez egy kétségbeesett pótcselekvés lenne; nem, ez talán egy előremutató lépés. Az első lépés mindenképpen, és én magam is nagy örömmel figyeltem azt, hogy felvetődött a magáncsőd, a családi csőd lehetőségének intézménye. Nagyon örülnék neki, ha ez valóban egy intézményes formában kiépülne.

Egyetlenegy dolgot szép halkan, zárójelben szeretnék elmondani: a jelenlegi problémára biztos nem ez a megoldás. Az egyetlen megoldás biztos nem ez, hogy most azt mondjuk, zászlónkra tűzzük, hogy bevezetjük a családi csőd intézményét, és akkor mindent megoldottunk ezen a területen. Ez biztos, hogy ha végiggondolunk egy ilyen keretszabályozást, abban egy nagyon fontos, szükséges, de semmiképpen nem elégséges eszköz lenne.

Elnök úr, köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.)

Természetesen megkérdezem az előterjesztők közül elsőként Papcsák Ferenc képviselő urat. (Dr. Papcsák Ferenc jelzi szólási szándékát.) Látom, jelzi, hogy szólni kíván. Öné a szó; válaszol a vitában elhangzottakra.

DR. PAPCSÁK FERENC, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat, amelyekkel gazdagították ezt az egyébként is terjedelmes iratanyagot. Érdemes volt eltöltenünk együtt ezt a délutánt, hiszen nagyon fontos kérdésről beszéltünk.

Valóban helytálló az a tény, hogy az alkotmányügyi bizottságunk albizottságának az volt a feladata - tehát nem gyógyírt, nem megoldásokat kellett keresnünk -, azokat az okokat feltárni, amelyek odavezettek, hogy családok százezrei mentek tönkre, illetőleg a családok százezrei kerültek nehéz helyzetbe.

Nagyon szépen köszönöm a képviselőknek az értékes felvetéseket is. Láthatóak azok a vonalak, amelyek képviselőtársaim, illetve a parlamenti karéjban ülő frakciók eltérő véleményeiből adódnak. Markánsan eltérő véleményeket fogalmaztunk meg, azonban az egy üdvözlendő dolog, hogy a határozati javaslatokat minden frakció támogatja, bár a jelentést nem feltétlenül. Ez így volt egyébként az alkotmányügyi bizottságban is, ahol egyhangúlag tudtuk támogatni, az albizottságban is és a főbizottságban is egyhangúlag tudtuk támogatni a határozati javaslatokat, tehát a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselői is egyetértettek az abban foglaltakkal. Ezt ott meg is köszöntem. És továbbra is sajnálatosnak tartom, hogy nem ért ide a Lehet Más a Politika, de nyilván majd később kifejthetik a véleményüket, ha nem is ebben a vitában és nem is ezzel az üggyel összefüggésben. (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból.) De majd reményemet fejezem ki, hogy a parlamenti munkát ők maguk is fontosnak tartják, mint ahogy képviselőtársaim is annak tekintik.

Két elemét szeretném kiemelni a vitában elhangzottaknak. Nyilvánvalóan a 2002-2010 közötti időszak kormányai egyértelműen felelőssé tehetőek a kialakult problémáért, hiszen azon túl, hogy a családok százezrei kerültek nehéz helyzetbe, azon túl azokat a forrásokat, amelyek rendelkezésükre álltak az előző években, nem hasznosították a gazdaságfejlesztés területén. Csak gondoljunk itt arra a 450 milliárd forintra, amit a Budapest Airport értékesítéséből szereztek vagy a MOL Rt. részvényeinek értékesítéséből szereztek, vagy a Gyurcsány-, Bajnai-kormányok által felvett hitelek milliárdjait, 10-20 milliárdjait - talán még sok ezer milliárdra is rúg -, amelyeket nem hasznosítottak megfelelően, és nem fordították be a gazdaság alrendszereibe, és lényegében a magyar családokat ezzel is olyan helyzetbe hozták, hogy ne tudják fizetni a hiteleket, illetőleg ne tudjanak boldogulni.

Amit mindenképpen fontosnak tartok megemlíteni, hogy ezzel lényegében egy nagyon erős ágazatot, az építőipart pedig teljesen a padlóra küldtek, amely jelentős befizetője volt az államkasszának mind az áfa, mind az építőanyag-kereskedelem, mind a foglalkoztatás terén. Azt gondolom, hogy az a lakástámogatási rendszer, az a lakáspolitika, amely elindult 2000-ben, nagyon erős GDP-termelő szektor volt, és nem volt az véletlen, tisztelt képviselőtársaim, - hadd idézzek ide egy személyt, Csabai Lászlóné volt nyíregyházi polgármester asszonyt, aki lakásügyi kormánymegbízott volt, és aki lemondott a tisztségéről, amikor azt látta, hogy a lakástámogatási rendszert megnyirbálják és padlóra küldik. Tehát az ő hitelessége ebből a szempontból szerintem helytálló és helyénvaló.

Fogyasztóvédelem. Az sem volt véletlen és az sem véletlen a magyar kereskedelem és a magyar áruforgalom szempontjából, hogy a parlamentnek az előző ciklusokban nem volt fogyasztóvédelmi bizottsága, mert nem volt erre igény, mert nem volt ez szükséges. Ma már van, és ez nagyon fontos kérdés. És ha a határozati javaslataink közül ki kell hogy valamit emeljek az oktatáson, a magáncsőd intézményén kívül, akkor az a versenyfelügyelet, a fogyasztóvédelem és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szervezete tevékenységének az összehangolása; hogyha ezen a téren, akár a jogszabályalkotás, akár az összehangolt ellenőrzések vonatkozásában előre tudunk lépni, akkor már megérte ezt az albizottságot létrehozni.

Kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy szavazatukkal majd támogassák az indítványunkat. Köszönöm szépen, hogy részt vettek a vitában. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Megkérdezem a gazdasági és informatikai bizottságot képviselő Aradszki András urat, hogy kíván-e válaszolni az elhangzottakra. Igen, öné a szó, képviselő úr. (Dr. Aradszki András: Köszönöm szépen, nem kívánok válaszolni.) Igen; így is öné volt a szó, csak jelezte, hogy nem kíván válaszolni.

(19.50)

Így az együttes általános vitát lezárom. Mivel a lakossági devizaeladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló H/6068. számú előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára következő ülésünkön kerül sor.

A 2002-2010 közötti lakossági devizaeladósodás okainak feltárásáról, valamint az esetleges kormányzati felelősség vizsgálatáról szóló jelentés elfogadásáról szóló H/6335. számú előterjesztéshez nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor, következő ülésünkön az előterjesztés elfogadásáról döntünk.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Mengyi Roland, Fidesz, és Stágel Bence, KDNP, képviselők önálló indítványát T/5994. számon megismerhették.

Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Stágel Bence úrnak, a napirendi pont előadójának, húszperces időkeretben. Képviselő úr, öné a szó.




Felszólalások:   167-185   185-228   228-238      Ülésnap adatai