Készült: 2021.06.14.20:04:28 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

128. ülésnap (2000.03.22.), 66. felszólalás
Felszólaló Dr. Hegedűs Mihály (FKGP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 9:41


Felszólalások:  Előző  66  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Mivel még időmilliomosok vagyunk, Bauer képviselő úrnak erre a felszólalására is szeretnék válaszolni. Ez az úgynevezett szürkefinanszírozás tényleg létezik, csak az nem igaz, hogy a paraszolvencia-problémával a kormány nem foglalkozott. (Bauer Tamás: Az expozéban!) Én úgy tudom, külön bizottság, nagy tekintélyű tudósok is foglalkoznak ezzel a gonddal. Ezzel kapcsolatban talán Petrányi professzor úr szavait idézném, aki a hetvenes években, a '72-es egészségügyi törvény megfogalmazása idején országgyűlési képviselőként tiltakozott a hálapénz megtiltása ellen. Ő nem mondta ki, hogy korrupt az egész társadalom, mint ahogy Suchman miniszter úr kimondta pár év alatt (Bauer Tamás: Nem ezt mondta!), hasonlót mondott, nem pontosan idézem. (Bauer Tamás: Korrupt a világ!) A világ, igen, de a világnak mi is része vagyunk. Azt mondta, hogy nagy csoda lenne, ha egy törvénnyel, egy rendelettel vagy egy módosítással 30 ezer szentet lehetne teremteni Magyarországon, ugyanakkor, amikor az egész országban, főleg a nagyvárosokban a borravalórendszer dívik a társadalom egész részében.

Mi mindig azt mondjuk, hogy az orvostársadalomnak ez nagy szégyene, és ezt saját maga az orvostársadalom is érzi, egy megalázó körülmény a hálapénz rendszere, de az elmúlt 40 évben ez beépült a rendszer fenntartásába. Nagyon nehéz megkövetelni azoktól az orvosoktól, fiatal és idősebb orvosoktól, akiknek 30-40-50-60 ezer forintos bruttó fizetésük van. Ugyanakkor a mi társadalmunkban, ahogy az a munkaanyagban is előterjesztésre került, látható, hogy a hasonló képzettségű emberek között óriási különbségek vannak a jövedelmek tekintetében. Most nem beszélek a versenyzónáról, a piaci zónáról, ott egyértelmű a különbség, de egy orvos 35-45 ezer forintos, egy kezdő bíró pedig 160 ezer forint feletti fizetéssel kezd. Valahol ezt az egész rendszert láthatóvá kell tenni.

Turi-Kovács képviselőtársam erről beszélt, tehát a kormánypárti frakciók részéről nem maradt ki ennek a megvilágítása. Az egész orvostársadalom is rendkívül fontosnak tartja ezt a kérdést; és bár arról lehetne beszélni, hogy a jól megfizetett egészségügyi dolgozók közül ki az az etikátlan, aki kikényszeríti magának a hálapénzt, bár ott tartanánk már, hogy számon lehetne ezt kérni ezektől az emberektől!

Visszatérve az eredeti felszólalásomra:

Sok minden kimaradt még ebből az óriási anyagból, mert az egészségügyről hetekig-hónapokig lehetne vitatkozni, de végre egy nagyon kellemes színfoltot lehetett találni a munkaanyagban a házi ápolásról. Most nem az otthoni szakápolásról, hanem a házi ápolás megteremtéséről beszélek, mert főleg a falvakban, városokban két, egymástól teljesen elkülönült rendszer volt: volt a háziorvos a házi ápolónővel, és voltak az úgynevezett szociális gondozónők, akik megmosták a rászorult, egyedül élő beteg haját, ha kellett, bevásároltak, mostak rá. Ezt a rendszert a jelen elképzelések szerint egy orvosi vezetéssel együtt lehetne működtetni, ahol a házi ápolónőnek csak a szakmai munka, tehát az infúzió esetleges bekötése, felügyelete, a gyógyszerezés lenne a feladata, míg a szociális gondozónő csinálná az eddigi munkáját, de az orvos és a szociális gondozóintézet által közösen kijelölt betegeknél. Ennek a megteremtése egy akkora igény kielégítését jelentené... - és ennek a beindulása a hatásfok több száz százalékkal való javítását jelentené.

Azokról a dolgokról szeretnék még néhány gondolatot mondani, amelyek a munkaprogramból kimaradtak, vagy nem kaptak teljes súlyt benne, nem olyat, mint ahogy én elképzeltem. Itt a közegészségügy, a népegészségügy állapotáról szeretnék néhány szót mondani.

Amikor az egészségügyi rendszer fejlesztéséről gondolkodunk, beszélünk, tervezünk, akkor a népegészségügyi, népesedéspolitikai célokból kell kiindulni. A közvetlen népegészségügyi, népesedéspolitikai prioritások, célok indikátorokkal mérhető, követhető célkitűzést jelentenek. Ebben az összefüggésben alárendeltebb szerepet játszanak a korábbi évtizedekből ismert közvetett célok és az úgynevezett mennyiségi mutatók: ilyen az ágyszám, a létszám, a teljesítménymutató. Ezért fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ezeket a célkitűzéseket két kormányhatározat: a távlati népesedéspolitika alapelveiről és a hosszú távú egészségpolitikai alapelvekről szóló már '94-ben megfogalmazta. Ez a két kormányhatározat, azt hiszem, ma is modern, betartandó feladatokat tartalmaz, amelyekről megfeledkezni nem szabad.

Ha az Egészségügyi Minisztérium fejlesztési programjának célkitűzéseit az előzőekben ismertetett szempontok alapján olvassuk, akkor az a hiányérzetünk támad, hogy gyakorlatilag sem a népesedéspolitika, sem a népegészségügy céljaira nem építenek ezek az elképzelések, holott a praxisprivatizációval egyidejűleg felmerült már a dotált, racionális gyógyszerfelhasználás programja, ami a közvetlen népegészségügyi célokból levezethető, megvalósítható, követhető.

Az előzőekben idézett kormányhatározatokban található népesedéspolitikai, népegészségügyi prioritások, célok kijelölése többéves adatfelvételi, elemző-kutató munkán alapszik. A modern egészségügyi rendszerek vezetési, szabályozási, informatikai háttere csak ilyen alapossággal építhető fel.

A dolgozatban található várható igények, morbiditási, mortalitási viszonyok sem módszertanilag, sem tartalmilag nem alapozzák meg az egészségügy reformját. Ebből a szempontból például figyelmet érdemlő a költségvetésben már megtalálható úgynevezett egészségállapot-követő chipkártya vagy az ettől sajnos függetlenül kezelt gyógyszermágneskártya.

 

(13.40)

 

Egy másik fejezetben különös tömörítése szerepel több elképzelésnek az ellátásszervezés fejezetben, amely oldja az egységes társadalombiztosítás monopolisztikus helyzetét. Ettől azért az ember sokszor óvatos lesz, és arra gondol, hogy ezt a monopolisztikus helyzetet Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban feloldották, és ennek a következménye egy visszafordíthatatlan, súlyos kudarc lett ezekben az országokban. Én csak felhívnám a figyelmet arra, hogy tanulni kell az előzőekben, más országokban elkövetett hibákból. A társadalombiztosítás a társadalmi kockázatközösséget, szolidaritást fenntartó és érvényesítő intézmény. A társadalom önmaga a kockázatviselő. A társadalombiztosítás megerősítése, működésének javítása, átlátható felügyeletének megoldása egy folyamatos és nagyon sürgős, állandó feladatot jelent.

Ugyan ebben a dokumentumban nem szerepel, de az egészségügy fejlesztése szempontjából nagyon fontos fejleménynek tartom, hogy amikor az államháztartás pénzügyi rendszerének továbbfejlesztési programját tanulmányoztuk, felmerült a társadalombiztosítás költségvetésének ismételt beépítése a központi költségvetésbe. Ez a javaslat talán ügyviteli eljárási egyszerűsítésnek megfelelhet, fel lehet így fogni, azonban felléphet itt egy igen nagy veszély, ahogy már korábban tapasztaltuk, hogy más jellegű, a költségvetést kiegyensúlyozó szerepet is kaphatnak ily módon a tb-alapok, ha elég finoman fogalmaztam. Tehát óvatosan kell hozzányúlnunk a tb-alapok kezeléséhez.

Köszönöm a türelmüket. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  66  Következő    Ülésnap adatai