Felszólalás adatai

A már említett kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosítását elsősorban a nemzeti emlékhelyek körének bővítése indokolja. Nemzeti emlékhelyekké olyan történelmi emlékhelyek nyilváníthatók, amelyek az állami megemlékezés rögzített helyszínei. A jogszabály rendelkezései azt írják elő, hogy az emlékhelyek nyilvántartásáról, állapotuk figyelemmel kíséréséről, valamint megjelölésükről a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság gondoskodik. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság most két új nemzeti emlékhely kihirdetését indítványozta, a Fiumei úti temető, valamint a Pannonhalmi Bencés Főapátság nemzeti emlékhellyé nyilvánítását.

A Fiumei úti Nemzeti Sírkert, ismertebb nevén a Kerepesi temető, Budapest és egyben Magyarország egyik legfontosabb temetője. 1849. április 1-jén nyitották meg. Az 1850-es évektől mind többen vásároltak családi sírhelyet itt, és elkészültek a pesti polgárság első, ma is látható sírboltjai. A jeles személyek közül elsőként Vörösmarty Mihályt temették itt el 1855-ben, majd 1870-ben pedig Damjanich János özvegyének kezdeményezésére az 1848-as honvédek földi maradványait hozták át ide a józsefvárosi temetőből. Itt nyugszik többek között Kisfaludy Károly, Bajza József, Táncsics Mihály, Batthyány Lajos, Deák Ferenc, Szigligeti Ede, Arany János, Ady Endre, Csontváry, Jászai Mari és még sokan mások.

A Pannonhalmi Bencés Apátság valamikori Pannónia szent hegyének monostora, és a benne élő szerzetes közösség egyidős a magyar államisággal, ezért a magyar kultúra kivételes fontosságú része. A főapátság 1996-ban, alapításának ezredik évfordulóján kiérdemelte felvételét az UNESCO világörökségi listájára. Szerzetesközössége tágabb környezetében, azaz egész Közép-Európában hozzájárult a kultúra fejlesztéséhez és a kereszténység terjedéséhez. Gazdag művészeti és tudományos gyűjteménye, könyvtára több mint háromszázezer kötettel ma a világ legnagyobb bencés gyűjteménye. A főapátsági levéltár számos értékes dokumentumának leghíresebb darabja a legrégibb magyar írásos nyelvemlék, a tihanyi apátság 1055-ös alapító oklevele.

Ezen túlmenően a javaslat a kulturális javakkal kapcsolatban új kategóriákat hoz létre. A közgyűjtemények és a magánkézben lévő, védetté nyilvánított kulturális javak mellett megjelennek a nemzeti érdekű nyilvános gyűjtemények és a közérdekű kulturális értékek, amelyeket a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ vesz nyilvántartásba. A két korábbi jogi kategória, a közgyűjteménnyé és a védetté nyilvánított javak már nem alkalmas a sokszínűvé vált műtárgy-tulajdonosi kör lefedésére, a nyilvánossá tett értékes gyűjtemények jogilag nem kezelhetők. Mindkét kategória esetében előírás, hogy a gyűjteményt évente meghatározott ideig látogathassa a nagyközönség.

Továbbá a lopott vagy eltűnt tárgyak körén belül különleges kezelés illeti meg a kulturális javak - műalkotások és régiségek - meghatározott szűkebb körét, a közgyűjteményekből jogellenesen kikerült leltári darabokon túl a kiemelkedő jelentőségű és pótolhatatlan, védetté nyilvánított vagy védési eljárás alá vont lopott, eltűnt kulturális tárgyakat. Ezek esetében a körözést a Forster-központ mint a bűnüldöző szervek körén kívül eső kulturális hatóság rendeli el.

Emellett szükséges, hogy a miniszter jóváhagyása a vagyonkezelési szerződéseken túl az egyéb jogcím, például bérlet alapján történő hasznosításra is kiterjedjen, mivel ezek esetében is érvényesíteni kell az örökségvédelmi szempontokat.

A hatályos szabályozás szerint hatósági engedély birtokában vihetők ki az országból a legalább ötvenéves kulturális javak. Ez túl általánosnak és széles körűnek bizonyult, ezért a módosítás az engedélyköteles javak körének szűkebb lehatárolását teremti meg azzal, hogy bizonyos kulturális javak esetén bevezeti a forgalmi érték kritériumát.

A további módosítások koherens és egyértelmű szabályozást biztosító pontosítások. A második világháború során és azt követően Magyarország területéről jogellenesen elvitt kulturális javak visszaszolgáltatása érdekében és az Oroszországgal ugyanebben a tárgyban 1992. november 11-én aláírt megállapodás megvalósítása céljából a kormány által 1993-ban létrehozott, 2010-ben megszűnt Kulturális Javak Visszaszolgáltatásának Bizottsága helyett a módosítás e feladatra a hatóságot, a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központot jelöli ki.

A kormány a Nemzeti Örökség Intézete létrehozásáról szóló 144/2013. kormányrendeletben döntött a Nemzeti Örökség Intézetének felállításáról. A budapesti székhellyel és nemzeti működési körben tevékenykedő hivatal egyik legfontosabb célja, hogy a digitális megoldások segítségével a fiatalabb generációkat is megszólítsa, nemzeti identitásukat a nemzeti örökségen keresztül megerősítse. Saját szakmai osztálya segítségével kutatásokat, szélesebb körű és témájú felméréseket készít a jövőben, megvalósítva ezzel azt a távolabbi célt, hogy a nemzeti örökségünk már az iskolások körében ismert és népszerű legyen. A magyar történelem, a magyarság nagyjai emlékének ápolását a turisztikai eszközök felhasználása mellett is népszerűsíteni kívánják oly módon, hogy a határon innen és túli, a témával foglalkozó szervezetekkel szorosabb együttműködést alakítanak ki. A javaslat az ezen új intézmény részére meghatározott feladatokra figyelemmel vezeti át a szükséges módosításokat, és emeli törvényi szintre az intézetet.

Az európai kulturális örökség cím olyan európai helyszíneket díjaz, amelyek szimbolikus, történelmi vagy kulturális jelentőséggel bírnak Európa számára. Franciaország még 2006-ban kezdeményezte, hogy az UNESCO által odaítélt kulturális világörökségi cím mintájára európai kulturális örökség címet és a díjazottakat felsoroló jegyzéket hozzanak létre.

A 2010-11. évi spanyol-belga-magyar trió elnöksége idején zajlott a javaslat tanácsi vitája, és hosszas egyeztetéseket követően a magyar elnökségnek sikerült politikai megállapodást elérnie a 2011. május 19-20-ai tanácsülésen.

A Tanács és az Európai Parlament közötti további egyeztetések eredményeként 2011 novemberében jelent meg az EU határozata a hivatalos lapban az európai örökség címre vonatkozó európai uniós fellépés létrehozásáról szóló 2011. november 16-ai 1194/2011. európai parlamenti és tanácsi határozat, amely rendelkezik az európai örökség címre érdemes helyszínek kiválasztásáról.

A tagállamok az EU-határozatban meghatározott ütemterv szerint terjesztik elő az új európai örökség címre javasolt helyszíneiket, amelyekről egy európai szakértői testület határoz.

Az átmeneti rendelkezések alapján a kormányközi együttműködésben részes országok, így Magyarország is először 2014-ben javasolhat legfeljebb négy, ezt követően kétévente két helyszínt. E helyszínek lehetnek a korábbi európai örökség címet a kormányközi együttműködésben elnyert helyszínek is, mivel a két együttműködés elválik egymástól, azok nem képeznek egymással folytonosságot.

Az EU-határozat 10. cikke rendelkezik a nemzeti kiválasztási eljárásról. A cím elnyerésére pályázó helyszínek közötti előzetes kiválasztást ugyanis a tagállamok végzik. Az előzetes kiválasztás az EU-határozatban megnevezett kritériumokon és a Bizottság által rendszeresített pályázati formanyomtatványon alapul.

(23.30)

Az EU-határozat értelmében a tagállamok meghatározzák az előzetes kiválasztásra vonatkozó saját eljárásukat és ütemtervüket, törekedve arra, hogy minél egyszerűbb és rugalmasabb adminisztratív szabályokat alkalmazzanak.

Jelen törvényjavaslat ezen eljárás és ütemterv meghatározására irányul. A nemzeti szintű kiválasztás részletszabályainak megalkotására vonatkozó felhatalmazás már szerepel a kulturális örökségvédelmi törvényben, de a kétszintű eljárásra vonatkozó szabályozást is meg kell jeleníteni.

A világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló, úgynevezett világörökségi egyezmény éppen 41 éve, 1972. november 16-án született, és a legjelentősebb eszköze Földünk egyetemes természeti és kulturális értékei megőrzésének; olyan egyedülálló jogi eszköz, amely globális felelősségvállalást tesz lehetővé a világ kulturális és természeti értékeinek megóvásáért. Ennek az egyezménynek a végrehajtását, tehát a világ kulturális és természeti örökségének megóvását, fenntartását, bemutatását és a jövő nemzedékek számára történő átadását szolgálja a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény, amelynek alkalmazása során több kiegészítés és pontosítás is szükségessé vált.

A világörökségről szóló törvény szerint az állami tulajdonú ingatlanok használatának, hasznosításának felülvizsgálatára irányuló közigazgatási hatósági eljárás a világörökségi területek nagysága miatt számos ügyfelet érinthet, ezért indokolt az ügyféllel történő hirdetményi úton való kapcsolattartás lehetőségének megjelenítése.

Eltérés volt a világörökségi törvény és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságáról szóló 17/2012. kormányrendelet között a Világörökség Szakbizottságának tagjai tekintetében. Ezért a világörökségről szóló törvényt pontosítani kell azzal, hogy az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke és főtitkára is a szakbizottság tagja.

A törvény rendelkezik világörökségi szakértő igénybevételéről. A kulturális szakértői tevékenység folytatásának feltételeiről és a kulturális szakértői nyilvántartás vezetéséről szóló 19/2010. (IV.23.) rendelet anélkül szabályozza a világörökségi szakértővé válás feltételeit, hogy a törvény erre vonatkozóan felhatalmazó rendelkezést tartalmazna. A módosítás e jogalkotói mulasztást is orvosolja.

A jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról szóló 2001. évi LXXX. törvény a visszaszolgáltatási eljárás feltételeként határozza meg az érintett tárgynak a művészi, történelmi vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek körébe tartozását. A módosítás célja a nemzeti kincs fogalmának pontosítása, jelesül, hogy e körbe a törvény erejénél fogva védett múzeumi, könyvtári és levéltári gyűjtemények mellett a hatósági határozattal védetté nyilvánított kulturális javak is beletartozzanak.

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosítására tett javaslat a 2013. január 1-jével lezajlott fenntartói, szervezeti és feladatellátási átalakítás tapasztalatait figyelembe véve pontosítja a jelenleg hatályos törvényszöveget, illetve szakmai besorolástól függetlenül egységesíti a múzeumok kötelezettségeit és jogait, például vezetőképző, meghatározott szakmai mutatók alapján készítendő munkaterv.

Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosítása pedig azért vált szükségessé, mert az előadó-művészeti területhez kapcsolódó képzési terület az utóbbi években kiegészült. Ennek keretében a drámainstruktor szakhoz a színjáték alapképzési szak szakirányának akkreditációja történt meg, e szakirány azonban - elsősorban komplexitása miatt - nem a művészeti, hanem a művészetközvetítési képzési területen belül kapott helyet. Az e szakirány elvégzésével megszerezhető szakképzettség szervesen kapcsolódik az előadó-művészeti szervezetek tevékenységéhez, annak előadó-művészeti törvény szerinti szakirányú felsőfokú végzettségek közé történő beemelése a vonatkozó értelmező rendelkezés kibővítésével. Ezen túlmenően a javaslat a szabályozás egyértelműsítését célzó, jogtechnikai jellegű módosításra is javaslatot tesz.

Mint az elmondottakból is jól látható, a javasolt módosítások főként a jogalkalmazás szempontjából szükségesek, ezért kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák a javaslat elfogadását.

Köszönöm szépen, elnök úr.