Felszólalás adatai

DR. RÁKOS TIBOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Néhány ezer évnyi jogi irodalom fényében bizton állíthatjuk, hogy minden törvény annyit ér, amennyit be lehet tartani belőle, azaz akkor jó egy törvényhozói munka, ha a valóságos élethez közel állóan szabályozzuk az adott életkörülményt, hiszen nyilván a társadalom azon tagjai, akikre ez vonatkozik, akkor követik vagy akkor tartják be szívesen, ha a valósághoz közel állónak gondolják, és így nem okoz számukra problémát.

Úgy gondoltam, hogy a törvényjavaslat általános vitáján néhány, véleményem szerint fontos kiindulópontot rögzítenék, amiből megpróbálnék olyan következtetéseket levonni, ami reményeim szerint a helyes irányba visz. Az első kiindulási pont, amit fontosnak vélek, ha áttekintjük az eddigi történetét a munkavédelemi törvény szabályozásának. Szerintem azt mondhatjuk, hogy az elmúlt 10-15 év munkavédelmi törvényhozását kormányzatok pártállásától függetlenül az jellemezte, hogy igyekezett az adott körülményeknek megfelelően a legjobban szabályozni, továbbá nyilván a mindenkori technikai követelményeknek megfelelően igyekezett a törvényt korszerűsíteni, és úgy hiszem, az is bizonyítja azt, hogy ez így történt, hogy néhány hónappal az európai uniós csatlakozásunk előtt a legutolsó irányelvek figyelembevételével történő legújabb módosításunk mindösszesen 30 szakaszt érint, tehát azt lehet mondani, hogy még a közepes törvényhozási terjedelmet sem haladja meg.

Azaz azt lehet mondani, hogy megfelelő volt a szabályozás, viszont a második lényeges kiindulási pont, amit, úgy gondolom, fontos rögzítenünk, hogy ennek ellenére mégis azt mondjuk, hogy a munkavédelmi kultúránk igen alacsony. Fegyelmezetlenek vagyunk, nem szívesen tartjuk be ezeket a szabályokat, és ha végiggondoljuk, vajon miért van az, hogy láthatjuk médiumokban, értesülhetünk arról, hogy nagyon komoly balesetek történnek, zömében csak a halálosakat rögzíthetjük szinte pontosan, hiszen azokat nem lehet úgymond meg nem történtté tenni, viszont számos esetben azt tapasztalhatjuk, hogy valószínűleg csak a jéghegy csúcsát látjuk akkor, amikor a különböző statisztikákat megnézzük.

Azt lehet mondani, függetlenül attól, ha egy nagyon egyszerű példával élünk, hogy mondjuk a legutolsó fölméréseknél, amikor egy jó meleg nyarunk volt, vajon miért van az, hogy bár kötelező a védőital, mégsem volt. Pedig úgy gondolná az ember, hogy ez nem egy bonyolult szabályozás, az, akit érint, figyel is rá, ettől függetlenül mégis azt tapasztalhatjuk, valami oknál fogva nincs, és ezt rögzítette az a médium is, amely végigjárta e tárgykörben a különböző munkahelyeket, hogy bizony a hőségben ott voltak az emberek, és bár a törvény előírja, hogy mennyi idő után kellene a védőitalt biztosítani, mégsem történt meg.

Itt érkeztünk el a harmadik kiindulási ponthoz, hogy valószínű, hogy a pénz az oka. Vajon miért van az, hogy az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség elnökétől megkaptuk a 2003. évi munkabiztonsági és munkaügyi ellenőrzésekről szóló beszámolót - amit ezúton szeretnék megköszönni -, és vajon miért van az, hogy a tavalyi évben 44 ezer munkáltató közel 50 ezer telephelyét ellenőrizve, az államigazgatási intézkedések és szankciók együttesen meghaladták a 190 ezret, és az államigazgatási, valamint szabálysértési eljárások során összesen több mint 3 milliárd 236 millió forint bírságot vetettek ki? Ezek a bírságok munkavédelmi bírságok voltak, munkaügyi bírságok, külföldiek szabálytalan foglalkoztatása miatti befizetés vagy egyéb szabálysértés.

Megmondom őszintén, meglepődtem az összegszerűségen, vagy hogy ilyen nagy mértékű bírság van. Vajon miért van az, hogy ezek szerint ezeknek a munkáltatóknak egyszerűbb volt befizetni azt a 3 milliárd 236 millió forintot, mintsem végrehajtani azokat az intézkedéseket? Valószínű, hogy azért - nem hiszem, hogy nagyot tévedünk -, mert azok az intézkedések, amelyeket hoztunk, és mondom, kormányzattól függetlenül, a színétől függetlenül, valószínűleg olyan terheket rónak a munkáltatókra, hogy inkább vállalják azt a kockázatot, hogy gazdasági döntést hoznak, végignézik, hogy milyen esélyük van arra, hogy egy vizsgálat során megbüntetik őket, milyen mértékben, és meghozzák azt a döntést, hogy bizony akkor egyszerűbb nem odaadni a védőitalt, nem megvenni a védőkesztyűt, megegyezni a munkavállalóval, vagy ha, mondjuk, baleset éri, akkor esetleg törekedni arra, hogy ne kerüljön bele a nyilvántartásba, ne látszódjék, ne tudjunk ebből helyes következtetéseket levonni.

A negyedik fontos kiindulási pont szerintem az, amit az elnök úr tájékoztatójában is hallottunk, és nekem ez meglepő volt, de azt gondolom, hogy mégis fontos adat az, hogy országos szinten 700 fő dolgozik a munkabiztonsági és munkaügyi főfelügyelőségeken, közülük 400 fő felügyelő, aki a munkaügyi, munkabiztonsági, illetve munkavédelmi előírásokat ellenőrzi. Ebből kifolyólag, ha a 19 megyét és a fővárost tekintjük, akkor majdnem azt mondhatjuk, hogy megyénként 20 fő. Tehát nem tévedek nagyot azzal, ha azt mondjuk, hogy ez a szervezet így szűk keresztmetszetnek bizonyul, hiszen nagyon jól látjuk - és majd mindjárt néhány egyéb adattal alátámasztom -, hogy azokat a szabályozásokat, ahol a szabályozottak ízlésével egyező a szabályozás, betartják. Tehát az az érdekes, hogy például a munkaügyi ellenőrzéseknél azt lehet mondani - számomra nagyon meglepő volt -, hogy a 26 ezer telephely ellenőrzésével az ellenőrzésben érintett munkavállalói létszám 831 ezer fő volt.

(17.50)

Ez azt jelenti - tudjuk, hogy ma Magyarországon körülbelül 3-4 millió ember van, akit foglalkoztatnak -, hogy durván minden hatodik emberhez elért az ellenőrzés, a munkaügyi ellenőrzés; a munkavédelmi sajnos, majd mondom a későbbiekben az adatokat, kevésbé ilyen jó képet mutat. Azaz 831 ezer embert elért ez a vizsgálat, és ezekből nyilván lényegi következtetéseket lehet levonni, hogy a munkaügyi szabálysértések miatt, például a pihenőidőre, munkaidőre, rendkívüli munkaidőre vonatkozó hibák miatt durván a végrehajtási bírságok összege 2 milliárd forint volt.

Ugyanezt ha megnézzük a munkabiztonság területén, akkor ott azt látjuk, én az egyik legfontosabb mutatónak azt gondoltam, hogy a munkaeszköz biztonságának a hiánya miatt 57 ezer intézkedés volt, az érintett munkaeszközök száma 89 ezer darab volt, csak hogy érzékeltessem a különbséget. Nyilván nem tudjuk, hogy ezeknek mennyi volt az értéke, tehát ha mondjuk, az új követelményeknek megfelelő előírás szerinti korszerű gépre kellene cserélni, akkor ez mi pénzbe kerülne, és valószínű, hogy ezért döntenek úgy az érintett munkáltatók, hogy egyszerűbb nekik a különböző munkabiztonsági szabályokat esetleg nem túl szigorúan venni, azt megkerülni, mintsem hogy abba befektetni, és hosszabb távon ezt finanszírozni.

Ennek ellenére azt gondolom, hogy számos olyan jogintézmény van, aminek a mostani javaslatban olyan szinten történik a szabályozása, amely egyrészről különböző bírósági működési rendből már determinálódott, tehát a bíróságok döntéshozatali eljárása során is ezen szabályokat alkalmazták, ezek most taxatíve bekerülnek a törvénybe; azt gondolom, hogy ez támogatható. Ezen túlmenően pedig bekerültek azok az európai uniós szabályok, amelyek a legújabb irányelvekben megjelenítésre kerülnek, azokat megfelelő módon átveszi ez az új szabályozás.

Arra jutottunk a bizottságban, hogy néhány módosító indítvánnyal általános vitára alkalmasnak tartottuk az ellenzék részéről is ezt a törvényt, és azt gondolom, így jó szívvel ajánlhatjuk a parlamentnek, hogy ezt a törvénymódosítást elfogadja a későbbiekben néhány módosító indítvánnyal.

Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. (Taps.)