Készült: 2024.04.19.14:20:50 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

222. ülésnap (2001.09.05.), 147. felszólalás
Felszólaló Kovács Kálmán (SZDSZ)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:17


Felszólalások:  Előző  147  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Balla György képviselőtársam azt mondta, hogy az általa kitűnőnek tartott bizottság, amely a közbeszerzéseket vizsgálta, kitűnő szakértőkkel, jó háttéranyagokkal dolgozott. A bizottság által felkért szakértőnek, mégpedig Fidesz által felkért szakértőjének véleményéből szeretnék idézni:

(15.10)

 

"Az autópálya-építési program teljesítésénél eleve mellőzni kívánták a versenyeljárás lefolytatását, ehhez pedig meg kell találni azt a kiskaput, amely benne van a törvényben, de alapvetően nem e cél elérésére szolgál. A döntéshozók betartották a törvény betűit, de mellőzték és ezzel megsértették koncepcióját és szellemiségét. Ez a következményeit tekintve nagyon nagy baj, a közbeszerzés ilyen formában történő mellőzése sajnálatos módon lejáratta ezt az egész jogintézményt."

Azt gondolom, hogy igen, erről kellene abban a bizottságban beszélni, például ezt megvitatni, és utána talán olyan módosítást javasolni a közbeszerzési törvényhez, amit egyébként a szabad demokraták megtettek és a mai napon ismét benyújtjuk, mint ahogy a határozati javaslathoz való módosításunkat is, amellyel ki lehet zárni ezt a kiskaput, hogy ne lehessen 600 milliárdos meg 51 milliárdos meg 37 milliárdos beruházásokat Magyarországon közbeszerzés nélkül lefolytatni.

A vita itt most elment a magyar-nem magyar vállalkozó irányába. Most napirenden az autópálya mellett - mármint hogy az élet napirendjén - két nagy beruházás van, az egyik a Budapest Sportcsarnok, amelyet francia beruházó fog építeni - nyilván nagy magyar vállalkozó, mert nincs olyan vállalkozó, ugye, aki magasépítést csinálna Magyarországon (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) -, a második pedig, hogy az informatika területén a Tetrát a Motorola cég kapta volna, ha minden úgy alakul; nyilván az is egy nagy magyar vállalkozás - nincs magyar informatikai vállalkozás...

Köszönöm szépen. (Keller László tapsol.)

 




Felszólalások:  Előző  147  Következő    Ülésnap adatai