Készült: 2024.04.19.22:46:23 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

268. ülésnap (2018.02.19.), 31. felszólalás
Felszólaló Kövér László (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka ülésvezetés
Videó/Felszólalás ideje 1:12


Felszólalások:  Előző  31  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Megköszönöm Alexov Lyubomir szószóló úr felszólalását, és engedjék meg, képviselőtársaim, hogy egyúttal megköszönjem az összes nemzetiségi szószólónak, valamint a nemzetiségi bizottságnak az első négyéves munkáját. Remélem, hogy sok pozitív tanulsággal járt mindannyiunk számára, az ő számukra éppúgy, mint a mi számunkra, illetőleg közösségeik számára. Kívánok önöknek, szószólóknak, hasonlóképpen hozzánk, sikeres választásokat. (Taps a kormánypártok soraiban.)Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a 199 országgyűlési képviselőből és a 13 szószólóból határidőben valamennyi képviselő, illetve szószóló leadta saját, illetve hozzátartozói vagyonnyilatkozatát. A vagyonnyilatkozatok a képviselők és a szószólók esetében nyilvánosak és az Országgyűlés honlapján megtekinthetők. Bejelentem, hogy az Országgyűlés valamennyi tagja és a szószólók gyakorolhatják jogaikat.

Tisztelt Országgyűlés! Áder János köztársasági elnök úr a Költségvetési Tanács elnökének kinevezéséről szóló átiratot küldött az Országgyűlésnek. Felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, hogy ismertesse ezt.




Felszólalások:  Előző  31  Következő    Ülésnap adatai