Készült: 2024.03.28.09:48:51 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

102. ülésnap (2019.12.10.),  375-399. felszólalás
Felszólalás oka Vita kivételes eljárásban
Felszólalás ideje 1:26:00


Felszólalások:   374   375-399   400-463      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

FEKETE PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Advent időszakában mi mással is kezdhetném az expozémat, mint hogy emlékezzek egy 1986-os bemutatóra a Nemzeti Színházban, ahol Sinkovics Imre főszereplésével bemutatták az Advent a Hargitán című darabot.„Meghatódottan vettem kezembe az Advent a Hargitán első példányát, amelyet a felületes olvasó a földrajzi meghatározottság nyomán hargitai mesének ítélhet. De ez csak a felszín. Az igazi értékmérő, amelyet meg kell mutatni, kibontani, az a megannyi mögöttes, általánosabb emberi sors és gondolat, amely benne sűrűsödik a drámában. Sütő bámulatos tehetséggel menti át a jelenbe valaha használatos szóképeinket, kivesző szavainkat. Különösen fontos ezt elmondani, amikor nemcsak a beszélt nyelv, hanem a színpadi nyelvünk is korcsosodik. Nyers, durva fogalmazás. Ez a modernség? Néven nevezni a dolgokat, ahogyan a kocsmában is?

Ma már egyre inkább a parlagiságnak nem égi mása, hanem maga a parlagiság tombol a deszkákon. Sütő András drámájában sok indulatszó elhangzik, átkok megannyi formája, de egy se szennyes, egy se mocskos. Az ő költői-drámai írásművészetének ereje, képzelete van ahhoz, hogy a szélsőséges indulatokban is a nyelv a maga emelkedettségében fejezze ki hőseinek keserűségét.

Ez a mai harsogó, csápogó, idegrángásos, lélektelen fogyasztói társadalom diszkóival, hamburgerjeivel, drogos, alkoholos tömeghisztériájával mint a hínár húz le tartalmatlan, csenevész élet mocsarába. Az így elsatnyult testben milyen lélek lakozhat? Márpedig Magyarországnak testben és lélekben is erős, egészséges keresztény ifjúságra és családokra van szüksége. Ha fenn akarjuk tartani, ha fenn akarunk maradni a jövő századokban, az évezredekben.

Mert mi végre vagyunk a világban? Hogy valahol otthon legyünk benne. Ez a valahol itt van a talpunk alatt. Magyarország”.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 1986-ban írta ezt Sinkovics Imre, és a gondolatai most, az idei esztendőben, ennek a törvénynek a benyújtásakor érvényesek az én gondolataimra is. Magyarország felelősséget vállal a nemzeti kultúra megőrzéséért és a nemzeti identitás megerősítéséért, amely keretében biztosítja a nemzeti kultúra és a kulturális értékek egyenlő esélyű hozzáférhetőségét és megőrzését a jövő generáció számára, a magyar állampolgárok számára a kulturális alapellátást, a nemzet szellemi és közösségi fejlesztését a kulturális közszolgáltatásokon keresztül, továbbá támogatja az olyan új, kiemelkedő kulturális értékek létrehozását, amelyek az innováción keresztül hozzájárulnak a kreatív ipar, valamint a nemzetgazdaság teljesítményének fokozásához.

Ezzel párhuzamosan a kormányzat nemzetstratégiai dimenzióba emelte a kultúrpolitikai célokat, amelyek elsősorban az ehhez illeszkedő kulturális intézményrendszeren keresztül valósíthatóak meg. Célunk egy olyan intézményrendszer és finanszírozás kialakítása, amely illeszkedik a XXI. század második évtizedének végére átrendeződött kulturális folyamatokhoz, alkotói igényekhez. E kötelességeinek eleget téve az Országgyűlés a nemzeti kultúra erősítése érdekében meghatározza a kultúrstratégiai intézmények körét, és létrehozza a Nemzeti Kulturális Tanácsot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A kultúrstratégiai intézmények felsorolását önök megtalálták a dokumentumban, kérem, engedjék meg, hogy ne olvassam fel őket. De beszéljünk arról, hogy ezek az intézmények mit is fognak tenni, miért is lettek kiemelve. Hiszen olyan intézményekről van szó, amelyek eddig is elláttak olyan stratégiai szerepet, amely hatással volt, hatással lehetett a szakágazatokra. Jól látszik, hogy a művészetek különböző ágaiban, a kultúra különböző ágaiban határoztuk meg a csúcsintézményeket: Nemzeti Színház, Operaház, Magyar Nemzeti Múzeum, Széchenyi Múzeum (sic!).

Ezek az intézmények biztosítják a nemzeti identitás erősítését, a jövő nemzedékek kulturális nevelését. Hálózatot fognak építeni, alkalmasak arra, hogy a saját példájukkal megmutassák a szakágazatukban lévő intézményeknek, hogy milyen úton kell dolgozni. Alkalmasak arra, hogy szakmai kapcsolatot tartsanak fenn a többi kulturális szakágazat intézményeivel. És talán az egyik legfontosabb vívmány, hogy elértük, hogy módszertani és tudományos feladatok ellátására is alkalmasak legyenek, képesek legyenek elméleti kutatások végzésére.

(19.50)

A kulturális ágazat tekintetében szakfeladat-kiosztásra, pályázatkiírásra is felhatalmazást fognak kapni ezek az intézmények. A határon túli magyar közösséggel, közösségekkel és a nemzetközi szakmai szervezetekkel fogják tartani a kapcsolatot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A nemzet kultúrstratégiai intézményei között, talán látták, az egyik legerősebb szelet, talán a legtöbb intézmény az előadó-művészet területén jelent meg, Magyarországnak az előadó-művészet területén egészen hihetetlenül erős intézményrendszere van. Két fontos, erős, stabil bástyát emelnék ki, amelyre büszkék lehetünk, és amely meghatározza az előadó-művészeti életünket. Az egyik, amelyik a stabilitást, az állandóságot és a tradíciót jelenti, ez a kőszínházi struktúránk; nincs még egy olyan ország Európában, amelynek ilyen erősen épített, ilyen tradicionális és ilyen jól működő, saját társulattal bíró repertoárszínház-hálózata lenne. A másik nagyon fontos pillérünk, amelyik a megújulást, az útkeresést jelenti, a frissességet hozza, ez a független, kísérletező, alternatív színházi világ, amelynek a fenntartása, működtetése, segítése alapvető értékőrző feladatunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ennek a törvénynek az előkészítése egészen 2015. december 3-áig nyúlik vissza, amikor is az Operaházban öt színházigazgató összeállt, ez az öt színházigazgató: Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója (Arató Gergely: Micsoda csapat!), Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója, Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója és akkor még a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója, Fekete Péter állt össze. Ez az öt színház kijelentette, hogy a kulturális taót mostantól fogva jutalékmentesen fogják csak igénybe venni. Ezzel rendkívüli nehézséget vettek magukra ezek a színházak, hiszen addig sokan azt mondták, hogy nem lehet kulturális taót megszerezni jutalék nélkül. És ez volt az a pont, tisztelt hölgyeim és uraim, amikor elindult a színházi, előadó-művészeti szférának egyfajta tisztulása, megtisztulási folyamata, ez volt az az első pont, amikor elindultak az elemzések, a beszélgetések arra vonatkozólag, hogy át kell alakítani az előadó-művészeti rendszernek a finanszírozását.

A következő pont a 2018. esztendő volt, amikor szakmai konferenciák és egyeztetések sorozata történt meg annak érdekében, hogy ha egyszer az előadó-művészeti taót kivezetjük, akkor mi legyen helyette, és volt öt olyan pont, amelyben mindenki egyetértett. Azt mondta mindenki, minden színházi szakember, minden előadó-művészeti szakember, hogy ne csökkenjen az ágazatba érkező források mennyisége, az átalakítás ne veszélyeztesse a közfeladatokat ellátó szervezetek feladatellátását. Azt mondták, hogy továbbra is biztosítsa a független előadó-művészeknek a kiegészítő finanszírozását. Azt mondták, hogy ez egy ellenőrizhető rendszer legyen, és hogy minden közpénz a közjó szolgálatára fordítódjék, a kulturális közfeladatok ellátására, és mindennemű visszaélés kizárásra kerüljön.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 2018 végére, novemberére a törvénymódosítás lehetővé tette, hogy az a forrásmennyiség, amely korábban adó formájában nem tudott a költségvetésbe befolyni, mostantól befolyjon a költségvetésbe, és a kormány beváltotta ígéretét, ezt a forrást, úgy, ahogy van, odatette az előadó-művészek számára. A ’19. esztendőben egy új elosztás indult, és ennek az új elosztásnak a kapcsán valamennyi valós munkát végző, valamennyi értéket teremtő, alternatív, független, önkormányzati fenntartású vagy állami fenntartású intézmény nemhogy annyit, mint korábban, de annál jóval több forrást sikerült megkapjon. Ebből azt látjuk, hogy egyre több forrás folyik az előadó-művészet irányába.

Itt meg is kell hogy álljunk egy pillanatra, mert kértem a kollégáimtól, hogy egy nemzetközi kitekintést is tegyünk. Kulturális célú támogatások területén az Európai Unióban az 1,7 százalékos GDP-vel abszolút éllovasok vagyunk, az átlag 1,5 százalék alatt van, tehát ami forrást Magyarország az előadó-művészet irányába biztosít, az egyrészt rendkívül magas, másrészt évről évre nő. A 28 európai tagország az átlagos kiadásának 0,9 százalékát fordítja kulturális szolgáltatásokra, Magyarországon ez az arány 2,1 százalék. Megnézettem, hogy 2010 óta két és félszeresése emelkedett a kulturális kiadásunk, idén 453 milliárd forint állt rendelkezésre, jövőre 578 milliárd forintra fog ez nőni. Oly sokszor beszélünk a független szféráról, kérem, engedjék meg, hogy elmondjam, hogy mintegy 5 milliárd forint közpénz, támogatás folyik a független szférába, amelyből csak a színházi területre 2 milliárd forintot szánunk közpénzből  ezek hatalmas összegek.

Egy egészen hihetetlen színházi hálózatunk van 19 vidéki kőszínházzal, 13 bábszínházzal, nincs még egy olyan ország, amelynél hogyha 100 kilométeres köröket húzunk a térképre, akkor ezek a 100 kilométeres körök mind-mind legalább egy színházat elérnek. Összesen több mint 400 regisztrált előadó-művészeti szervezetünk van.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezeknek az adatoknak az ismeretében látnunk kell, tudnunk kell, hogy felelősségünk van arra vonatkozólag, hogy ezek a közpénzek milyen formában és hogy kerülnek elosztásra. És akkor, amikor a taót felváltó új rendszerrel megemelkedett a valós, a valóban a színházakhoz érkezett pénznek a mennyisége, akkor abból azt láttuk, hogy az önkormányzatoknak a finanszírozása, a saját intézményeiknek a finanszírozása és az állami finanszírozás közötti olló egyre inkább nyílik, egyre több állami pénz folyik bele azokban a színházakba, amelyek eredetileg önkormányzati fenntartásúak, önkormányzati működtetésűek. Valójában létrejön egy közös működtetés, hiszen az állam finanszírozza az önkormányzati intézményeket, csak ez nem volt semmiféle törvényi, semmiféle jogszabályi keretek közé helyezve.

Kérem, engedjék meg, hogy még két adatot elmondjak. Kiírtam, hogy a fővárosi teátrumok, amelyek a mai napon, illetve ezen a héten kapják meg az idei többlettámogatást, a taót felváltó többlettámogatási forrásaiknak a harmadik részletét, ahogy azt megígértük, az idei esztendőben mintegy félmilliárd forinttal kapnak több taopótló támogatást, mint amennyit korábban taóból beszedtek. A vidéki színházak mintegy 30 százalékkal kapnak több forrást, mint amennyit korábban a taóból be tudtak szedni. Tehát az a nagy hullám, az a nagy felháborodáshullám, amely év elején a tao kivezetésével kapcsolatban elindult, az valamennyi, mind a 400 intézmény esetében  talán az Átrium Színháznak a kivételével, amelyről külön kell majd beszélnünk (Arató Gergely közbeszól.)  egy pozitív zárással, köszönőleveleknek a tucatjával tudott záródni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az új rendszer szerint a fenntartói felelősség elve az, amit ki szeretnénk emelni, hiszen háromféle fenntartásról fogunk beszélni a jövőben: az egyik az állami fenntartású színházak, amelyeknek a központi költségvetés fogja finanszírozni a teljes működését; az önkormányzati fenntartású intézményeknél az önkormányzatnak kell a fenntartói felelősséget vállalnia; és amennyiben ő úgy ítéli meg, hogy nagyobbat, szebbet, jobbat, kiteljesedettebbet szeretne működtetni, mint amit az ő lehetősége elbír, akkor jelentkezhet az államnál, és közös finanszírozásra, közös működtetésre tudnak szerződést kötni.

Kérem, engedjék meg, hogy itt még egy pillanatra megálljunk, hiszen az elmúlt időszakban pont a tao kapcsán az önkormányzatok belehajtották a színházaikat egy olyan bemutatómennyiségbe, egy olyan mókuskerékbe, amelyik mókuskerék a minőségnek a rovására ment. Tisztelt hölgyeim és uraim, ki kell mondanunk… (Arató Gergely: Majd az államtitkár úr megmondja, hogy mi a minőség! Az államtitkár úr akarja megmondani!  Ungár Péter közbeszól.), ki kell mondanunk azt, hogy egy önkormányzati fenntartású színháznak annak érdekében, hogy több taót tudjon beszedni, ne kelljen 14-15-16 bemutatót tartani. Az önkormányzat eldöntheti, hogy az ő lakóközösségének, az ő környezetének a kiszolgálására hány bemutatóra van szüksége, és ha úgy ítéli meg az önkormányzat, hogy ő nagyobbat álmodik, akkor le tud ülni az állammal, és hogyha az államnak a közfeladat-ellátásában jelentősen részt vesz az a színház, akkor ott a közös működésről meg lehet állapodni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezek az egyedi megállapodások azért egyediek, hiszen a művészi szabadságot ez garantálja. Minden egyes színháznak a saját (Az elnök csenget.) szituációja más, és ezért egyenként, valamennyi jelentkező színházzal külön-külön fogunk megállapodni. (Az elnök csenget.)

ELNÖK: Államtitkár úr, 15 perce van.

FEKETE PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Igenis! (Balczó Zoltán: Köszönjük!  Derültség az LMP és az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Lesz még lehetősége szólni.

FEKETE PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel kérem, hogy a kormány előterjesztését fogadják el. (Taps a kormánypártok soraiban.  Csárdi Antal tapsol.)

(20.00)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Fekete Péter államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a Törvényalkotási bizottság álláspontjának, valamint a megfogalmazódott kisebbségi véleménynek az ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Törő Gábor képviselő úrnak, a Törvényalkotási bizottság előadójának.

TÖRŐ GÁBOR, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2019. december 9-én tartott ülésén megtárgyalta a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló T/8441. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 23 igen szavazattal, 11 nem szavazattal és nulla tartózkodás mellett elfogadta.Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő javaslat célja az előadó-művészeti szervezetek működéséhez szükséges források biztosítása az aránytalanságok elkerülésével, valamint a közpénzből történő finanszírozás transzparens, világos és igazságos helyzetet teremtő szabályozása. Az elmúlt időszakban egyes állami, illetve önkormányzati forrásokból is működő előadó-művészeti szervezetekben napvilágot látott köztörvényes, nem pénzügyi jellegű visszaélések gyanúja miatt is indokolttá vált a felelősségi viszonyok tisztázása. A szabályozást szintén indokolttá teszi az is, hogy a kormány növelni kívánja a kultúrára és az előadó-művészetre fordítandó költségvetési források mértékét.

Tisztelt Ház! A kultúra horizontális jellegére tekintettel szükségesnek bizonyul az egyes kulturális ágazatok feladatainak összehangolása. Mindezekre tekintettel a Ház asztalán fekvő javaslat lefekteti a nemzeti kultúráért való összefogás fóruma létrehozásának és működésének szabályait.

A javaslat meg kívánja teremteni a nemzeti kultúrát szolgáló intézmények fenntartásával kapcsolatos részletkérdéseket és a közös működtetés lehetőségét. A nemzeti kultúra záloga a nemzeti összefogás, éppen ezért az értékek létrehozásában, megőrzésében és azok közvetítésében szektortól függetlenül számítani kell a nemzet valamennyi tagjának aktív részvételére. Az elhangzottakra tekintettel kijelenthető, hogy a törvény hatálya alá tartozó tevékenységekkel szemben alapvető elvárásként jelenik meg a nemzet megmaradásának, jólétének és gyarapodásának érdekében kifejtett cselekedetek védelmezése.

Az ismertetett okok miatt tehát a javaslat támogatandó. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Törő Gábor képviselő úr, aki a többségi véleményt ismertette. Most megkérem a kisebbségi vélemény ismertetésére Arató Gergely képviselő urat. Hét perc áll rendelkezésére.

ARATÓ GERGELY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnálatos módon a Törvényalkotási bizottság ellenzéki tagjainak nem állt módjukban osztani sem államtitkár úr töretlen optimizmusát, sem a kormánypárti képviselők töretlen lojalitását a kormány iránt, ugyanis lényegében a törvényjavaslat minden lényeges kérdése tekintetében nagyon jelentős kételyeink merültek föl, amiket megpróbáltunk módosító indítványok formájában is az Országgyűlés elé juttatni, azonban a Törvényalkotási bizottság erre nem teremtett számunkra módot. Hadd soroljam föl ezeket a kifogásokat nagyon röviden! Az első kérdés az, amiről államtitkár úr éppen itt a végén beszélt, amikor azt mondta, hogy persze, hát lehet az önkormányzatoknak színházat tartani, színházat működtetni, csak ha ehhez állami támogatást akarnak, akkor fogadják el a kormány feltételeit. Kormánypárti képviselőtársaink együttműködési kényszerről beszéltek, és hozzá kell tennünk, hogy a törvényjavaslat szövege alapján ez sokkal inkább kényszer, mint együttműködés.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Mert ez arról szól, hogy a színházak esetében a kormány az önkormányzati színházaknak akkor adja oda a megmaradásukhoz szükséges pénzt és forrást, akkor biztosítja nekik a túlélés lehetőségét, hogyha megállapodást kötnek a kormánnyal, pontosabban: nem a színházak, hanem a fenntartó önkormányzatok, és teljesen nyilvánvaló módon, vagy legalábbis a Törvényalkotási bizottság ellenzéki tagjai szerint ez a fajta helyzet nem egy szimmetrikus megegyezési helyzet, ez egy zsarolási pozíció a kormányzat számára.

Úgy alakult ki Magyarországon a színház finanszírozási rendszere, ez lehetne másképp is, hogy az önkormányzati fenntartású színházak közül egyetlen sincs, amely kormányzati támogatás nélkül működőképes lenne. Ez még inkább így van abban a helyzetben, amikor a taotámogatást is önök kormányzati támogatássá változtatták. Erről államtitkár úr most itt győzelmi jelentést tett, de valójában az történt, hogy az adózók felajánlásán alapuló rendszert fölváltotta egy, a kormányzati kegyen alapuló rendszer a kultúra finanszírozásában.

Tehát az ellenzéki tagok egyik kifogása az volt, hogy sajnálatos módon, bár a megfogalmazás bonyolultabbá vált, de a lényeg nem változott: a kormány fönntartja magának azt a jogot, hogy az önkormányzati színházak esetében, ha ezek állami támogatást vesznek igénybe, akkor közvetlenül belebeszéljen abba, hogy milyen módon választják ki ezeknek a színházaknak a vezetőjét. Ez explicite direktben benne van a törvényben. Ez nem képzelgés, szerepel a törvényben, hogy ennek a megállapodásnak tartalmaznia kell, ebbe beleértendő a vezetőkiválasztás módja is.

És nyilván a kormány nem azért szeretne beleszólást a vezetőkiválasztás módjába, hogy utána azt mondja, hogy menjen, ahogy ez eddig volt, maguk a színházak, illetve a fenntartók válasszák ki az intézmények vezetőit. El is hangzott tegnap, éppen államtitkár úrtól, hogy milyen jó az a múzeumi gyakorlat, ahol a kormánynak vétójoga van. Értjük, hogy mi a kormányzati szándék. Hozzáteszem, ezt tegnap még nem tudtuk, ezt a mai expozé is megerősítette, amikor államtitkár úr nekiállt az Országgyűlés szószékéről egy politikai pozícióból szakmai véleményt mondani a színházak munkájáról. Úgy tűnik, hogy a kormány a művészet területén is jobban tudja, hogy mi kell a színházaknak, és ezt érvényesíteni akarja a pénzügyi korlátok eszközén keresztül.

A másik két tekintetben is komoly kifogásaink voltak a törvényjavaslattal szemben. Az egyik arra vonatkozik, hogy egy újfajta, a taóhoz kötött támogatási rendszert vezet be a kormányzat. Ez éppenséggel a műemlék épületekre vonatkozik. Nincs abban köztünk vita, hogy a műemlékek megvédése fontos. Megkérdezhetnénk, hogy akkor miért tették tönkre a műemlékvédelem rendszerét. Abban sincs feltétlenül vita köztünk, hogy legyenek állami források akár adókedvezmény formájában is erre a dologra, csak azzal nem értünk egyet, hogy ezt egyébként egy másik törvényben nyújtják be akkor, amikor a taotörvényről is tárgyal a parlament normál eljárásban. Gondolom, ha ez most fontos, akkor két hete vagy három hete is fontos volt. Tetszett volna idehozni a taotörvény módosítása kapcsán, meg lehetett volna vitatni szakmailag.

Végül azt üdvözöltük a bizottsági ülésen, üdvözöljük most is, hogy a kormány eredeti tervei közül kikerült az NKA államosítása, a korábbi NKA-rendszer szétverése, mert a mindenki által ismert, bár elvileg titkos kormányzati előterjesztés szerint tudjuk, hogy ez volt a szándék, de ebben a helyzetben okafogyottá vált ez a bizonyos Nemzeti Kulturális Tanács, amit önök beterjesztettek, és nem sok értelme van a kultúrstratégiai intézmények törvényi meghatározásának sem ebben az összefüggésben.

Az a bizonyos tanács most úgy fog kinézni, hogy a miniszter leül a saját maga által kinevezett intézményi vezetőkkel, azokkal a zömmel önök felé egyébként nemcsak szakmai, de politikai lojalitást is mutató állami intézményvezetőkkel, akiktől megerősítést várhat, és nem engedi oda…  ha valóban akarnak párbeszédet, akkor engedjék oda a függetleneket, engedjék oda az önkormányzati intézményeket. Ennek lenne értelme.

Annak, hogy önök kineveznek intézményeket stratégiai intézménnyé, a saját intézményeiket, ezeket teszik a hálózat központjává, az alfává és ómegává a kultúra területén, őszintén szólva, csak az önök hatalomvágyához van köze, de a kultúra természetéhez az égadta világon semmi; a párbeszédhez meg aztán végképp nem.

Hozzáteszem, azt, hogy mennyire veszik komolyan ezeket az intézményeket, mutatja, hogy a kormánypárti képviselők által benyújtott módosító indítványok több helyen is módosítják ezeknek az intézményeknek a nevét is, mert még a pontos nevet sem sikerült az előterjesztőnek eltalálnia.

Végül államtitkár úr egyébként lenyűgöző bizottsági válaszában és hurráoptimista expozéjában sem sikerült választ kapnunk arra a pofonegyszerű kérdésre, hogy mitől lett ez sürgős pont hétfőn reggel fél 9-kor.

(20.10)

Miért nem volt fontos egy héttel előtte, két héttel előtte, egy hónappal előtte? Miért nem lesz fontos már márciusban? Mi az a rendkívül sürgető kormányzati érdek, amire hivatkoznak, ami miatt ezt a törvénytervezetet, a Kulturális bizottságot, az érdemi érdekegyeztetést és az érdemi parlamenti vitát kikerülve kellett önöknek beterjesztenie? Így aztán az ellenzéki képviselők nem tudták támogatni sem az összegző javaslatot, sem a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiból.)

ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt folytatnánk munkánkat, ülésvezetési kérdésben kell döntenie az Országgyűlésnek. Hiller István alelnök úr fel kíván szólalni a mai összevont vita során. Alelnök úr képviselői felszólalása esetén az önálló indítvány további tárgyalása során csak akkor vezetheti az ülést, ha ehhez az Országgyűlés hozzájárul. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hozzájárule ahhoz, hogy Hiller István alelnök úr az előterjesztés további tárgyalása során vezethesse az ülést. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége indítványomat elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most képviselői felszólalások következnek. Felhívom figyelmüket, hogy a frakcióknak 30-30 perc, a független képviselőknek összesen 8 perc áll rendelkezésükre. A felszólalások első körében a vezérszónokok ismertetik a frakciók álláspontját, képviselőcsoportonként 15 perces időkeretben. Megadom a szót L. Simon László képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő úr!

L. SIMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem vagyok könnyű helyzetben, mert Arató Gergely képviselőtársam újraértelmezte az ellenzéki véleménynek, a kisebbségi véleménynek a fogalmát. Itt valójában nem arról volt szó, hogy sikerült volna összefoglalni azt, hogy egy elhangzott többségi, kormánypárti véleménnyel szemben milyen ellenzéki vélemény… (Arató Gergely: Ez hangzott el a bizottságban! Olvassa el a jegyzőkönyvet!) Képviselő úr, én olyan nagy türelemmel (Az elnök csenget.) és figyelemmel hallgattam önt végig, és megmondom őszintén, hogy az ön fontos… (Nacsa Lőrinc: Fogyó türelemmel...) fontosságtudatát egy kicsit növeljem, még jegyzeteltem is. Majdnem két oldalt jegyzeteltem abból, amit elmondott, én egyszer nem kiabáltam közbe, és nem vitatkoztam önnel. Itt megvan ennek a formája, hozzászólok, majd ön is hozzászól. Kérem, hogy tiszteljen meg ön is azzal, hogy végighallgatja a hozzászólásomat, és ne pazarolja el az időmet arra, hogy ilyen méltatlan vitákat kelljen itt rögtön kezdeményeznünk. Én szeretnék érdemben reagálni majd néhány dologra, amit ön elmondott.

Azért mondom csak azt, hogy ön egyébként rutinos országgyűlési képviselőként, volt államtitkárként újraértelmezte a kisebbségi vélemény fogalmát, mert nem pusztán arról van szó, hogy nagyon precízen, nagyon határozottan és nagyon lényegretörően összefoglaljuk azt, hogy mi az, ami egyébként a kisebbségnek a véleménye, mi az, amiben a kisebbségnek a véleménye eltér a többségétől, hanem egy olyan politikai vitát nyitottunk már rögtön meg, ami messze túlmutat ennek a törvényjavaslatnak a szövegén. És ha van tanulsága az elmúlt néhány napnak, az az, hogy tulajdonképpen olyan kérdésekről vitatkoznak a nyilvánosságban, olyan kérdéseket feszegettek például tegnap a tüntetők, vagy ahogyan helyettes államtitkár úr, Fülöp helyettes államtitkár úr a mai nap a telefonban nekem beszámolt a Nemzeti Előadóművészeti Érdekegyeztető Tanács tegnapi üléséről  csak ennyit arról, hogy volt érdekegyeztetés vagy nem… (Arató Gergely: A törvényjavaslat benyújtása után!  Ungár Péter: Tegnap!) Hadd mondjam már végig! Olyan kérdéseket feszegettek a tegnapi NEÉT-ülésen is a hozzászólók, amelyek egyébként a törvényjavaslatban nincsenek benne, és amely kérdések egyébként sem a törvényjavaslat szövegéből, sem annak részletes indoklásából nem következnek.

Az az egyetlenegy, mondjuk, hogy kérdés, amiről itt érdemben kell beszélnünk, hogy akkor mégis miért ezek az indulatok. Mik is motiválják önöket valójában, szemben azzal, ami a törvényjavaslatban le van írva? Mert arról beszélni egyébként, hogy egy korábbi törvénytervezetben, egy minisztériumi munkaanyagban a Nemzeti Kulturális Alapnak az átszervezése is szóba került, arról lehet, de egyébként itt, ebben a teremben komolytalan beszélni, hiszen az a kérdés, hogy végül is mi került a Ház elé. Van egy hosszú és bonyolult előkészítési folyamat, és a minisztérium  ha egyáltalán tényleg benne volt az eredeti javaslatban, mert én nem láttam, de hogyha benne volt az eredeti javaslatban a Nemzeti Kulturális Alapnak az átszervezése, de  végül is nem azt a változatot nyújtotta be a Ház elé, akkor nyilvánvalóan jól megfontolta, hogy miért nem azt a javaslatot nyújtja be, és miért gondolja úgy, hogy a Nemzeti Kulturális Alap mint egyébként egy nagyon fontos kultúrafinanszírozó szervezet, állami kultúrafinanszírozó szervezet, az abban a formában maradjon meg, ahogyan jelen pillanatban is működik. Bár én magam az elmúlt években, mint a Nemzeti Kulturális Alap volt elnöke, számtalanszor megfogalmaztam azt, hogy a Nemzeti Kulturális Alap sok szempontból reformra szorul.

Tisztelt Képviselőtársam, mármint Arató Képviselőtársam! Azt mondani a parlamenti vitában ellenzéki, kisebbségi véleményként, hogy a kormány a Nemzeti Kulturális Alap államosítására törekedett, nem tudok mást mondani, mint hogy ez egy ostobaság. A Nemzeti Kulturális Alap a magyar Országgyűlés által létrehozott állami pénzalap, amely az adófizetők pénzét osztja el egyébként szakmai alapon a pályázók, az arra érdemes pályázók között.

Mi az, hogy államosítani akarja a kormány a Nemzeti Kulturális Alapot? A Nemzeti Kulturális Alap az állami alrendszernek a része!

Adóforintokból gazdálkodik. Átláthatóan, törvényi keretek között, a végrehajtási rendeletnek megfelelően. Tehát csupa olyan politikai vád hangzott itt el, amelyek egyébként a törvényben nincsenek benne.

Nézzünk néhány dolgot! Először is önök azt állítják, hogy ennek a törvényjavaslatnak az a lényege, ön mondta itt, tisztelt képviselőtársam, hogy fogadják el a színházak a kormánynak a feltételeit. Tulajdonképpen az elmúlt napok közéleti vitái is arról szóltak, mintha a kormány ezzel a törvényjavaslattal a művészeti autonómiát akarná megsérteni. Az alkotói szabadságot akarná megsérteni. De tisztelt képviselőtársaim, abból a törvényjavaslatból, amelyben azt írja le a kormány, illetve az államtitkárság, hogy joggal várja el az állam azt a fenntartóktól, hogy egyébként ők is legalább akkora mértékben támogassák az intézményeiket, a saját intézményeiket, mint a magyar állam, ebből a javaslatból miért következik az, hogy valaki meg akarja mondani azt, hogy milyen adaptációban állítsák színpadra a Radnóti Színházban a III. Richárdot?

Csak azért ezt mondom, mert éppen Pintér Béla a minapi tüntetésen, a felszólalásában azt mondta, hogy az a színház, amelyik nem kormánykritikus, az unalmas. Hát, a III. Richárdban, most néztem meg a Radnóti Színházban, a második felvonás elején tíz percen keresztül csak a kormányt gyalázzák  nyilvánvalóan nem Shakespeare írta bele ezeket a részeket… (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Ez történik!) Ettől még az előadásnak súlyos problémái voltak, ezt nekem egyébként egy magánbeszélgetésben a Színházművészeti Egyetem rektorhelyettese is elismerte, sőt maga mondta, és mindenesetre azt kell hogy mondjam, hogy Pintér Béla, akit én egyébként sokra tartok, és nagyon jó színházi szakembernek tartok, alapvetően téved. Mert egy színház nem attól lesz érdekes vagy unalmas, hogy kormánykritikus vagy kormánytámogató, hogy politizál vagy nem politizál. Ez nem esztétikai kategória, nem szakmai kategória, hogy egyébként egy színház kormánykritikuse vagy nem, hogy egy előadás kormánykritikus vagy nem. Remek Shakespeare-darabokat ismerünk, mondjuk, én nem tudom, ezer olyan vígjátékot tudnék mondani, vagy maradjunk akkor a Rómeó és Júliánál, hogy egy másik klasszikus darabot mondjunk, amelyben nem igazán érzékelem, hogy hol lehet az előadás, bármilyen előadás is legyen, bármilyen adaptáció is legyen, modern feldolgozásban, mai kosztümökkel, mai díszletekkel vagy valami klasszikus rendezésben, nem igazán látom, hogy mitől lesz kormánykritikus vagy éppen kormánypárti. Mitől lesz emiatt jó vagy kevésbé jó, unalmas vagy éppen kifejezetten érdekes?

Tehát azt gondolom, hogy itt komoly problémák vannak, és hogy valószínűleg a megszólaló színházi szakemberek csak tájékozatlanságból, de önök nyilvánvalóan, Arató képviselő úr, módszeres, tudatos csúsztatásból, az embereknek a megtévesztésének a szándékával mondják azt, hogy a művészi szabadság megsértése, az alkotói függetlenség és autonómia megsértése a kormányzat célja.

Sőt, továbbmegyek, én azt mondtam Fekete államtitkár úrnak  gondolom, itt is elmondhatom vagy feleleveníthetem a négyszemközti beszélgetésünket , hogy nem a színházakkal kellett volna ezt a törvénymódosítást kezdeményezni, hanem a múzeumokkal. Ma Magyarországon számos olyan megyei hatókörű, nagy múzeum van, amelynek a fenntartásához az önkormányzatok nulla forinttal járulnak hozzá. És ráadásul nemcsak ellenzéki városok, hanem javarészt kormánypárti városokról lehetne beszélni, ahol vagy nulla forinttal járul hozzá a fenntartó a múzeum támogatásához, vagy jóval kevesebbel, mint amennyi az állami támogatás.

(20.20)

Ezek a múzeumok, tisztelt képviselőtársaim, csak és kizárólag a kormány támogatásából, tehát állami támogatásból, a saját bevételeikből és hazai kormányzati és uniós pályázati forrásokból gazdálkodnak. Ez elfogadhatatlan! Ez elfogadhatatlan!

És ne felejtsék el, hogy egyébként ezeknek a múzeumoknak az esetében nagyon is régóta működik és hatékonyan működik a miniszteri vétó-, illetve egyetértési jog, hogy pontosan fogalmazzunk, az intézményvezetők kinevezésénél. Megjegyzem, ha jól emlékszem, az elmúlt nyolc évben, amióta ezt bevezettük, talán egyszer volt arra példa, hogy a minisztérium élt azzal a jogával, ami az egyetértési jogból következik, hogy megvétózta egy múzeumigazgató kinevezését; egyébként kormánypárti megyeszékhely esetében, olyan megyei jogú város esetében, amelyen maximális fideszes többség és fideszes polgármester van.

Tehát még csak azt sem mondhatják önök, hogy valamiféle politikai bunkósbotként alkalmazta a minisztérium egy ellenzéki vezetésű várossal szemben. Én például nem emlékszem arra, hogy egyetlenegyszer is szóba került volna vagy fölmerült volna az a minisztériumban, hogy mondjuk, a szegedi múzeum igazgatóját, az egyébként kiváló szakember Fogas Ottót ne támogatta volna a minisztérium a kinevezésekor, amikor a Botka polgármester úr vezette többség kétszer is megválasztotta őt az elmúlt időszakban, az új törvény elfogadása óta eltelt időszakban múzeumigazgatónak.

Tehát nem egészen értem, hogy önök miről beszélnek, illetve értem, hogy miről beszélnek, csak az az igazság, hogy mindaz, amiről önök beszélnek, ebből a javaslatból, tisztelt képviselőtársaim, nem következik. Szerintem a magyar állam és a magyar adófizetők joggal várják el azt, hogy az önkormányzatok igenis tegyék hozzá a pénzt, a saját forrásaikat a színházak fönntartásához.

És amennyiben ezt a felelősséget nem vállalják…  mert ez felelősség, és ne felejtsék el, tisztelt képviselőtársaim, színházat fenntartani az Alaptörvényből és a kulturális jogszabályokból levezetve nem kötelező feladat. A könyvtári feladatellátás és a közművelődési feladatellátás kötelező feladat, színházat működtetni nem kötelező feladat, ezért ha egy önkormányzat egyébként teljes joggal színházat akar működtetni, akkor tegye is hozzá a forrását!

Képviselőtársaim! Én jó pár hónapig, sőt a két államtitkárságom alatt  NKA-vezetésemet figyelembe véve  sok éven keresztül voltam a kulturális politika egyik meghatározó szereplője és irányítója. Én nemegyszer tapasztaltam azt, hogy abban az esetben, ha egy önkormányzatnál a kormányzati támogatást növeltük, akkor a fenntartói támogatást ennek megfelelő mértékben csökkentette az önkormányzat.

Most államtitkár úr számos példát tudna arra mondani, van olyan eset, amikor én kértem meg őt személyesen, hogy ne engedje már meg azt, hogy a taotámogatás kiváltása után egy előadó-művészeti szervezetnek a többlettámogatása esetén, amit most kapott közvetlenül a minisztériumtól, ugyanakkora mértékkel csökkentse az önkormányzat a saját támogatását.

És azt is láttuk jól az elmúlt egy évben, hogy ott, ahol a taotámogatáshoz képest növekedett az azt kiváltó állami támogatás mértéke, ott ugyanakkora vagy közel akkora arányban csökkentette az önkormányzat a támogatást. Az állam nem azért ad többlettámogatást az előadó-művészeti szervezeteknek, hogy a fenntartó önkormányzatok kiadásait csökkentse, hanem azért, hogy ezek a szervezetek több pénzből tudjanak gazdálkodni.

És csak úgy megjegyzem, visszatérve a múzeumok példájára: ha a fenntartók annyi pénzt tennének hozzá a múzeumok fenntartásához, mint amennyit az állam tesz hozzá, akkor máris sokkal könnyebb lenne annak a problémának a kezelése, amit egyébként a közművelődési és a közgyűjteményi szektorban az elmaradt béremelés kérdéseként tárgyalunk most már nagyon régóta. Egy olyan múzeum esetében, ahol 150 és 250 millió forint közötti támogatást ad az állam, és ehhez nulla forintot ad hozzá az önkormányzat, ott hogyan várják el egyébként a magyar államtól kizárólag a béremelést? Ha ugyanannyit hozzátenne az önkormányzat, akkor máris 150, 200 vagy 250 millió forinttal többől gazdálkodna.

Tisztelt Arató Képviselőtársam! Ha már ön egy új műfajt vezetett be, akkor én is azt teszem, és a vezérszónoki felszólalásom már rögtön a vita részét képezi. Azt mondani, hogy a taotámogatást, kormányzati támogatást alakítottuk át, ez már megint ugyanannak a hazugságnak a továbbvitele. A taotámogatás a magyar adófizetők pénzéből nyújtott közpénz volt. Az a támogatás korábban is annak volt köszönhető, hogy egyébként a magyar Országgyűlés olyan törvényt alkotott, hogy a közpénz egy része fölötti (Arató Gergely közbeszól.) rendelkezési jogot átadta magának az adózónak. Ezt a jogosítványt sok-sok visszaélés miatt visszavette a magyar állam, és egyébként ha megnézzük csak a fővárost, tisztelt képviselőtársaim, nemhogy ez a kormányzati bunkósbot működött volna, amit önök állítanak, hanem még növekedett is a fővárosi fenntartású intézményeknek a kiegészítő támogatása ahhoz képest, mint amit az előző három év átlagában ezek az intézmények támogatásként begyűjtöttek a taóból. Tehát ha valaki reálisan nézi a helyzetet, és megnézi a számokat, akkor azt látja, hogy minden ellenkező állítás, amit önök itt megfogalmaznak, hazugság.

Nyilvánvalóan ebből a törvényjavaslatból az sem következik, hogy a kormány akarná kiválasztani a színházigazgatókat, ön ezt mondta, Arató képviselőtársam mint vádat. Ez hazugság! A kormány nem akarja kiválasztani a színházigazgatókat. A kormány azt mondja, hogy abban az esetben, hogyha a színházak fenntartói támogatása nem éri el az állami támogatást, akkor lehetőség van fenntartóváltásra. És ebben az esetben egyébként az állam valamilyen módon mégiscsak azt mondja, hogy legalább egy egyetértési joggal ki akarom fejezni azt a véleményemet, ami a színházzal kapcsolatos. Tehát semmi gond! Senki nem tiltja meg az önkormányzatoknak azt, hogy egyébként a jelenleginél nagyobb mértékben támogassák az intézményeiket, és egyébként ebből a törvényjavaslatból egyáltalán nem következik az, hogy azokat az intézményeket, amelyeket a fenntartók komolyan akarnak támogatni, azokat az intézményeket bármilyen módon érintené a fenntartóváltás lehetősége, még csak nem is a kötelezettége.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a törvényjavaslatnak van egy nagyon fontos része, amiről az elmúlt napokban egyáltalán nem beszéltek, de én örülök, hogy Arató képviselőtársam szóba hozta: a műemlékek taorendszerének a módosítása. És nagyon fontos a „módosítás” kifejezés. Tisztelt Képviselőtársam! Szó nincsen arról, hogy új rendszert akarnánk bevezetni. Ez már egy létező rendszer.

Én magam hosszú évek óta szorgalmaztam ezt, és egyébként most is azt gondolom, hogy még ennél is tovább kellene vagy lehetne menni, mert igenis (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a társaságiadó-rendszeren keresztül… Akkor a rendes időből használok fel, elnök úr. (Az elnök jelzésére:) Nem tudok, akkor majd a következőkben. Jó, akkor erre majd visszatérek a rendes fölszólalásomnál. Köszönöm szépen a figyelmüket, képviselőtársaim. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Balczó Zoltán képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának.

BALCZÓ ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön meg akarta adni a súlyát és a méltóságát e törvényjavaslat tárgyalásának azzal, hogy kiment a pulpitusra, és egy ihletett irodalmi bevezetővel kezdett, egyébként magán a törvényjavaslat tartalmán túlterjeszkedett, de én ezzel egyetértek, és elfogadom, szemben azzal, ahogy L. Simon László nyilatkozott erről. Időben sem igyekszem túlterjeszkedni.Akkor adta volna meg ön a méltóságát e törvényjavaslat tárgyalásának, ha nem hétfőn 8 óra 57 perckor nyújt be egy olyan törvényjavaslatot, aminek az előkészítését, ön azt mondja, 2015. december 3-án megkezdték. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Mi a baj ezzel a benyújtással? Ezzel a benyújtással az a baj, hogy nem a szokott rendben tárgyaljuk. Nem az általános vitával kezdjük. A kulturális szakbizottságnak erről nem volt módja tárgyalni. Ennek az a következménye, hogy utólag kiegészítve került be most napirendre, így a Jobbikot is nem kultúrpolitikus, hanem jómagam képviselem, aki nem vagyok az. Mégis annyiban jogosnak érzem, hogy felszólalok, hiszen döntenem kell erről a kérdésről szavazatommal. Normál esetben egy frakció egy fontos javaslat tárgyalásához szakértőt vesz igénybe. Ebben a tárgyalási módban erre nem volt lehetőség.

Szeretném elmondani, hogy számomra miről nem szól ez a törvényjavaslat. Nem szól olyan személyi kérdésről, hogy ez Gothár Péter-ügy. Hétfőn, amikor napirend előtt ezek a kérdések fölmerültek, állandóan ezt hallottuk a kormányoldalról, hogy aki ezt a javaslatot nem támogatja, elutasítja, az kiáll a zaklató Gothár Péter mellett. Ez teljesen abszurd!

(20.30)

Ön is ott volt természetesen a TAB ülésén. Ott én azt a vádat kaptam, miután Vidnyánszky Attila  nagy tekintélyű rendező, elismerem  kinyilvánította ennek a javaslatnak a támogatását, és mivel én a Jobbik nevében kifejeztem, hogy mi ezt nem támogatjuk, hogy én Alföldi Róbert oldalára álltam, és Alföldi Róbertet szeretném ezzel, így mondták, a Nemzeti Színház élére rakni. Szó sincs erről! Az, hogy én ebben a kérdésben támogatom vagy nem, nem annak kinyilvánítása, hogy Vidnyánszky Attilával szemben én Alföldi Róbertet szeretném ott látni. Tehát szögezzük le, nem ezekről szól!

Miről szól? Ez a javaslat valamilyen módon meg akar bontani egy kialakult arányt, egyensúlyt, amely a színházaknak az önkormányzati és az állami finanszírozása, fenntartása között van. Én igyekszem csak arról beszélni, ami itt van, és értelmezni. Remélem, ha L. Simon László képviselő úr nem ért vele egyet, nem azt fogja mondani, hogy hazudok, hanem azt fogja mondani, hogy tévedek, de ez csak egy kitérő volt.

Vajon mi az oka annak, hogy ez az arány, ez a beleszólási lehetőség most megváltozik? Mi ennek az oka? És akkor pontosan azt idézem, ami ebben benne van: „A színházak működtetéséért a fenntartó a felelős.” Most ez a felelősség vajon teljes egészében érvényesíthető, folytatom, ha egy közös megállapodást kell kötni a miniszternek és az önkormányzatnak, amely tartalmazza a működtetés részletes szabályait, a vezetői kinevezés módját  nyilván itt nem technikai kérdésről van szó , és rögzíti a költségvetésből juttatandó támogatás mértékét is? Nos, én nem azt mondom, hogy ebben a vétójog van benne szó szerint; nincs benne az egyetértési jog, ennek a lehetősége van benne, és valóban ő mondta, hogy múzeumi területen ez egyébként létezik is, tehát nem valami szentségtörés lenne. Ön azt mondta, hogy csak egyszer alkalmazták, én azt mondom, hogy alkalmazták is, és nem tudjuk, hogy ebben az új helyzetben milyen módon fogják alkalmazni. És azért itt az a) és a b) pont között  rossz az, aki rosszra gondol?  valami összefüggés lehet, hogy rögzíti a költségvetésből juttatandó támogatás mértékét, illetve a vezetői kinevezést is befolyásolja, ahogy halljuk, adott esetben egyetértési joga van. Ez azért könnyen összekapcsolódhat: bizonyos támogatást, annak a mértékét összekötöm azzal, hogy milyen színházi igazgató kinevezését kívánom támogatni.

Az egyébként mindenképpen axióma, hogy ha az állam forrást biztosít egy adott intézménynek, akkor egyértelmű, hogy joga kell legyen arra, hogy a vezetői kinevezésbe is beleszól? Nem axióma. Nem axióma, mert nézzük a vallás területét! Az egyházak fenntartanak oktatási-kulturális intézményeket, és vajon tudunk arról, hogy egy egyházi oktatási intézmény esetében az adott fenntartó helyett, mellett van egy megállapodás, és vétójoga van az államnak? Nem, nincsen. Tehát szögezzük le, nem axióma az, hogy ha az állam hozzájárul egy adott intézmény működésének a költségeihez, akkor az azt jelenti, hogy ő természetesen beleszól ezekbe a kérdésekbe.

Egyébként azért az felmerül bennem, hogy vajon a politika nem gerjesztie az ellentétet ezen a területen. Nem vagyok kulturális szakember, én csak halkan felteszem a kérdést. Vajon, ha megnézzük a Katona József Színház repertoárját, akkor az egy úgynevezett liberális színház, így kéne, mondjuk, megbélyegeznünk, és egy konzervatív felfogású ember oda nem mehetne el, és nem lehetne részese egy minőségi előadásnak? Megnéztem, orosz klasszikusokkal van tele egyébként a repertoárja ennek a színháznak, tehát nem igaz, hogy egyértelmű bélyeget kell ráragasztani.

Egyébként amikor a vezetőket megválasztják, sokszor mondják, hogy nem azoknak akarok lenni a miniszterelnöke, főpolgármestere, akik megválasztottak, hanem mindenkinek. Akkor tudomásul kell venni, hogy az általa képviselt és helyesnek tartott kulturális irányzat mellett egy másiknak is teret kell engedni, de ez úgy van szerintem a másik oldalról is, Karácsony Gergely is kijelentette szó szerint, hogy: azoknak is a főpolgármestere akarok lenni, akik engem nem választottak meg. Akkor talán tudomásul kell venni, hogy az Újszínházat nem kell fasiszta színháznak minősíteni azért, mert például A funtineli boszorkány című Wass Albert-adaptáció ott szerepel. Meg kell nézni egyébként a műsorát, én nem látom, hogy ez valami extra módon térne el attól, amit egy, mondjuk így, liberális felfogású ember is szívesen megnéz.

Ami viszont szerintem elfogadhatatlan, és nem tudom, valahol a Rogán-féle propagandaminisztérium bugyraiban született egy szó, egy kifejezés, amit itt többször hallottunk, a „zsarolószínház” fogalma. Zsarolószínház! (Nacsa Lőrinc: Zaklatószínház!) Zaklató, bocsánat! Nagyon-nagyon helyes, köszönöm, hogy kijavított. Igen, zaklatószínház, ami zsarolásra ad lehetőséget, de maradjunk a zaklatószínháznál. Hogyan képzelik azt, hogy ezzel egy egész színházat, ahol igen, megtörtént egy zaklatás  elítéljük természetesen , zaklatószínházzá minősítünk? A többi művésze, a fővilágosítója hordja azt a bélyeget, hogy ő egy zaklatószínházban dolgozik? Ami most már ugye kiegészült, mert ugyancsak gyanú merült fel, de akkor az Újszínház is zaklatószínház? Tehát ez olyan mértékű felelőtlensége a politikai propagandának, ami számomra túlmegy minden határon.

Egyébként akkor mégis számomra miről szól ez a törvényjavaslat, amelyet így sürgősséggel most még be kellett hozni ide? Ez az én szememben egy sorozatba illeszkedik. A sorozathoz tartozik a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány, a közoktatás központi irányítása, a mai döntésünk az NMHH Médiatanácsának teljesen egyoldalú fideszes irányításáról, azaz ezen kulturális területet részben átszabó törvény mögött ugyanaz a Fidesz-törekvés áll, ami azt jelenti, hogy igyekezzünk mindent fékezni, megakadályozni, ahol az autonóm gondolatoknak, döntéseknek és fenntartásnak a lehetősége megvan. Ez az, amiért a Jobbik nem támogatja. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Nacsa Lőrinc képviselő úrnak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának. 15 perc, parancsoljon, képviselő úr!

NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy fontos törvényjavaslatot tárgyalunk, amelynek sok célja van, de van egy plusz pozitív hozadéka is, amire eredetileg nem gondoltunk: Szél Bernadett hosszú hetek után visszajött a munkahelyére, ez mindenképpen pozitív és üdvözlendő tény, hogy újra itt van velünk, és beszáll majd a vitába.Egy idézettel szeretnék kezdeni, Ronald Reagan idézetével: „Nem arról van szó, hogy a liberálisok tudatlanok. Arról van szó, hogy sok mindent tudnak, ami nem úgy van.” Az a helyzet, hogy ez illik rá a mostani helyzetre leginkább, hiszen az elmúlt napokban hergelve a közvéleményt, hergelve a társadalmat, az önök újságírói megírtak rengeteg, ahogy Balczó képviselőtársam fogalmazott, tudatlanságot az újságban  nem mondom, hogy hazugságot. Ezt mondta, hogy a „tudatlanságot” használjuk, ne a „hazugságot”.

Megírt egy csomó fake newst az önök médiája, vegyük sorra, hogy miket! Azt mondták, hogy megszűnik az NKA. Hát, nem szűnik meg az NKA. (Ungár Péter: Eredetileg azt akarták!) Ezt mondták, hogy megszűnik az NKA, és kiderült, hogy nem szűnik meg az NKA. Van egy eredeti javaslat, amelyet lehet, hogy egy referens állított össze, és rá van írva, hogy nem a kormány álláspontja, de önök rögtön kiírják, hogy az NKA.

Azt is megírták önök, hogy ellehetetlenítik az alternatív színházakat. Hát, az alternatív színházakhoz nem nyúl hozzá a kormány. Azt is megírták, hogy nem tud érvényesülni a művészi, alkotói szabadság. Idézném a törvényt  most már 36 órájuk volt elolvasni, biztos sikerült , a 16. § (7) bekezdését: „A színház közös működtetésére irányuló megállapodásnak garantálnia kell a közös működtetésben működő színház művészeti szabadságát.” Ez van szó szerint leírva a törvény 16. §-ának (7) bekezdésében.

(20.40)

Ami viszont benne van a törvényjavaslatban, és önök persze erről nem beszéltek, mert kizárólag a fake news-zal foglalkoztak, hogy csak az önkormányzati fenntartású színháznak ajánl a kormány közös finanszírozást. A kultúra növekvő költségvetési támogatása lehetővé teszi az ágazat legfontosabb intézményei számára a hosszú távú és kiegyensúlyozott tervezést. 2010-ben az utolsó, szocialisták által elfogadott költségvetési évben 172 milliárd forint állt rendelkezésre a magyar kultúrára, ez a 2019-20-as költségvetésben 584 milliárd forint. (Dr. Mellár Tamás közbeszól.) A 2020-as költségvetésben! Tehát 172 milliárd, ez bármilyen inflációval számol, professzor úr, nem jön ki sehogy sem, hogy ugyanannyi lenne. 172 milliárd volt 2010-ben és 584 milliárd a 2020-as költségvetésben. Ez a különbség. Tehát növekvő kulturális költségvetési támogatások vannak.

Ami szintén szerepel a törvényben, az a kultúrstratégiai intézmények fogalmának létrehozása és megalkotása. A törvény célja, legfontosabb vagy legfőbb célja, hogy világos felelősségi viszonyok mellett biztosítottak legyenek a színházak működéséhez szükséges források, s hogy igazságos helyzetet teremtsen a szabályozás. Ez van benne, nem az, amit önök állítanak. Ezért a javaslat tisztázza az intézmények fenntartásával kapcsolatos részletkérdéseket, és megteremti a közös működtetés lehetőségét is.

A szabályozást az is indokolttá teszi, erről önök mélyen hallgattak eddig, Arató képviselőtársam különösen mélyen hallgatott (Arató Gergely közbeszól.), az is indokolttá teszi, hogy az elmúlt időszakban köztörvényes, nem pénzügyi jellegű visszaélések gyanúja merült fel (Arató Gergely: De ha majd egyszer kinyitom a számat!) állami és önkormányzati forrásból is működő színházakban egyaránt, ami önmagában is indokolttá teszi a felelősségi viszonyok tisztázását. Önök nem követelték a botrányok kivizsgálását, önök lezárt dolognak tekintették a Gothár-ügyet (Ungár Péter: Liberálisok vagytok!), önök nem követelték, hogy ezek… Szél Bernadett nem jelent meg itt monoklival, hogy tüntessen a Gothár zaklatási ügyében, sőt eltussolta. (Dr. Szél Bernadett: Ne rólam beszéljen, hanem a törvényről!) Önök falaztak… (Dr. Szél Bernadett: A törvényről!  Zaj az ellenzéki képviselők padsoraiban.  Az elnök csenget.  Dr. Szél Bernadett az Elnök felé: De komolyan, ne személyeskedjen már!) Önök falaztak a nyilatkozataikban azoknak, akik megpróbálták eltussolni több mint egy éven keresztül ezt a kirívó botrányt. Például a Gyurcsány-párti főpolgármester-helyettes… (Dr. Szél Bernadett közbeszól.) Én is meg fogom hallgatni, képviselő asszony!

ELNÖK: Képviselőtársaim, azt gondolom, hogy ez az ügy méltó arra, hogy meghallgassuk egymást. Azt gondolom, hogy kölcsönösen (Csárdi Antal: És a személyeskedés házszabályszerű?) oda-vissza… (Arató Gergely: Egyenként végigsértegeti az ellenzéket!) Ők is meghallgatták, bocsánat! Gondolom, fáradtak vagyunk valamennyien. (Ungár Péter: Én nem!) Azt gondolom, hogy mindenki meghallgatja a másik oldalt, nem emlékszem, hogy közbeszóltak volna. Parancsoljon, képviselő úr!

NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. (Dr. Szél Bernadett: Az ellenzék a hibás!) Gy. Németh Erzsébet Gyurcsány-párti főpolgármester-helyettes nem rendelt el vizsgálatot a Katona József Színház ügyében rögtön. (Gréczy Zsolt: Lefolytatták!) Mert azt mondta, hogy szerinte nincs is ügy, mert nem történt feljelentés. (Gréczy Zsolt: De, lefolytatták a vizsgálatot, és kirúgták a rendezőt!) Ő azt mondta, hogy szerinte nincs is ügy. Tehát az eltussolóknak is falaztak. (Gréczy Zsolt: Lefolytatták!  Ungár Péter: De! De, megtörtént!) Önök még mindig nem határolódtak el Burány Sándortól, aki tegnap a TAB-ülésen azt mondta, hogy szerinte egy szexuális zaklatás, az együttműködési kényszer. (Moraj az ellenzéki képviselők padsoraiból.  Gréczy Zsolt: …Miért mondod, hogy nem?) Hát, mert nem, azért! (Ungár Péter: De, de!  Közbeszólások az ellenzéki oldalon.) Szerintünk nincs helye a zaklatóknak a színházi életben. Azt mondják meg, képviselőtársaim, hogy ha természetes az, hogy a fővárosi színházakban Karácsony Gergely nevezi ki a színházigazgatót, akkor az államot miért nem illet meg ilyen jog, ha fenntartó! Miért? Ha Karácsony Gergely nevezi ki a színházigazgatót, akkor az demokrácia, ha Kásler Miklós, akkor az diktatúra? Erről lenne szó? Ugyanarról a liberális kettős mércéről, amivel mindig szembesülünk az önök politikájában? Erről lenne szó? (Arató Gergely: Senki nem mondta!) Karácsony Gergely kultúrpolitikája, a Jobbik által is támogatott Karácsony Gergely kultúrpolitikája, abban merült ki… (Balczó Zoltán: Nem támogattuk!) Képviselő úr még nem volt akkor itthon biztos, támogatták. (Derültség, moraj az ellenzéki oldalon.  Balczó Zoltán: Megsértődöm!  Dr. Brenner Koloman: Ő jobban tudja!  Balczó Zoltán: Ez hihetetlen!)

Karácsony Gergely kultúrpolitikája abban merült ki a főpolgármestersége első hetében, hogy megmondta, hogy nyílt színházigazgatói pályázat lesz, de ki nem nyerhet rajta. Ez Karácsony Gergely kultúrpolitikája. Ő volt az, aki megmondta, ki nem nyerhet a színházigazgatói pályázaton. (Ungár Péter: Melyik színház?)

Ő volt az, aki azt mondta, hogy politikai alapon… És a Jobbik volt az, aki korábban politikai alapon színházigazgatók leváltását kezdeményezte, például a Nemzeti Színháznál. (Ungár Péter: De önök váltották le! Ez a kormány váltotta le politikai alapon utána!) Ön utalt Alföldi Róbertre, ön volt az, az ön pártja volt az, aki hat évig azt követelte hangos sajtótájékoztatókon, hogy politikai alapon azonnal mozdítsák el a Nemzeti Színház főigazgatóját. Ez volt a Jobbik, önök kérték politikai nyomásgyakorlásra. (Arató Gergely: Azóta megvilágosodtak! Kövessétek őket! Nem szégyen fejlődni.) Önök vádolnak bennünket politikai kinevezéssel, és pontosan önök kérték ezt számos alkalommal, nemcsak tőlünk, hanem a mostani ellenzék kormányaitól is.

Az a helyzet, hogy most az állam fenntartóvá válik, vagy közös megállapodás alapján, mint ahogy eddig is, fenntartó lesz. Arató képviselőtársam a kisebbségi véleményben azt mondta, hogy miért nem a fenntartók nevezik ki az igazgatókat, mint eddig. Hát, az állam nem fenntartó? Ha évi 200, 300, 400 millió forinttal hozzájárul egy színház működtetéséhez, akkor az állam nem fenntartó? Hirtelen, amikor tiszta viszonyokat szeretnénk teremteni, akkor önöknek már nem olyan fontos a közpénz. (Ungár Péter: Ez még október 13-a előtt volt!) Önöknek nem olyan fontos a közpénz ellenőrzése, önöknek nem olyan fontos, hogy az állam által a színházaknak adott támogatásban a közpénz sorsát ellenőrizzék, és tiszta kezekbe kerüljön. Mert önök azt szeretnék, hogy az állam minden szó nélkül, több száz millió forintot öntsön bele a színházakba, anélkül, hogy bármiben is ellenőrzési vagy átvizsgálási joga lenne.

Azt meg végképp visszautasítom, hogy jobbikos képviselőtársam az egyházi kárpótlást keveri valamiféleképpen ide (Balczó Zsolt: Milyen kárpótlást?), az egy nemzetközi szerződés alapján működik, egy teljesen más kérdés (Balczó Zoltán: A győri püspök nevezi ki az iskolaigazgatót!), ne arról beszéljünk a mostani törvényjavaslatban. (Dr. Brenner Koloman: Valami szövegértésre beíratjuk!) Önöknek fontose a közpénz, fontose az, hogy tiszta viszonyok legyenek, fontose az, hogy legyen elég pénz a magyar kultúrában, fontose az, hogy egyébként tiszta, kiszámítható viszonyok legyenek a színházakban? Mert ha igen, akkor a sok fake news ellenére, amikkel az elmúlt napokban önök telekürtölték a nagyvilágot, ami nem igaz, hiszen tisztáztuk, hogy nem igaz, akkor a sok fake news ellenére önök, mivel tisztáztuk, hogy ezek csak tiszta viszonyokat teremtenek, önök tudják támogatni ezt a törvényt. Én erre kérem önöket.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérem, most egy pillanatra nyugodjanak meg! Engedjék meg, hogy megadjam a szót Hiller István képviselő úrnak, az Országgyűlés alelnökének, az MSZP vezérszónokának. Alelnök úr, parancsoljon!

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Államtitkár Úr! Van abban valami stílusos, hogy az este sötétjében beszélünk erről a törvényről. Nem hiszem, hogy véletlen, hanem tudatosnak gondolom, hogy ezt ma utolsó napirendi pontként tárgyaljuk. Nem hiszem, hogy egyszerűen egy mechanikus besorolás az, hogy az ülésnapunk utolsó napirendi pontjaként este beszélünk erről, mert úgy gondolták, hogy az a nyilvánosság, amely erre a törvényre és arra a szellemiségre, amelyet ez a törvény megtestesít, nagyon és túlságosan is kíváncsi. Úgy érzem, hogy ezt a törvényt, ezt a javaslatot önök inkább el akarják dugni, és ezért kerül sor ilyen késői órában erre a vitára. (Dr. Brenner Koloman: Ez így van!)De akár nappal, akár este, érdemes megnézni formai és tartalmi szempontból is, hogy mit tartalmaz, és természetesen érdemes a mi gondolatainkat, és ahogy elnézem, a pártpolitikát nem vagy nem feltétlenül követő, de a színházi életet nagyon is kedvelő sok társunk, sok állampolgártársunk gondolatát megfogalmaznunk.

Először is, a formai benyújtás, bár semmilyen házszabályt nem szeg meg, de mégiscsak sokatmondó. Ezt a törvényjavaslatot, igen tisztelt kormánypárti képviselők, 36 órával ezelőtt nyújtották be, most tárgyaljuk, és 15 óra múlva szavazni fognak erről. Ez azt jelenti, hogy az egész törvény lebonyolítását, az egész törvény megtárgyalását, beleértve a szavazást, 50 óra alatt kívánják letekerni, amely egyébként önmagában lehetséges, de pontosan ahhoz a stílushoz tartozik, amelyről az előbb beszéltem, és amelyet élesen kritizálok.

Az, tisztelt államtitkár úr, hogy öt akármilyen kiváló ember egymással beszélget a kultúráról, nem egyeztetés. Én ezt nem tartom egyeztetésnek. Azt tartom egyeztetésnek, amikor a résztvevők teljes köre, egyetértők és vélhetően kritizálók egy adott kérdést megvitatnak, akár a nyilvánosság előtt már az előkészítés fázisában elmondják a véleményüket, és annak nyomán, figyelembe véve akár kritikus véleményeket, fogalmazza meg a törvényalkotó a törvényt.

(20.50)

Ön pontosan tudja, ahogy önök közül többen is, hogy az előadó-művészeti törvényt annak idején két éven keresztül egyeztettük, nem öt színházigazgató, hanem a Kolibri Színházban az összes magyar színházigazgató meghívásával, akik közül ketten nem voltak jelen. Az egyik beteg volt, a másik külföldön volt, mindenki más ott ült. Ez nem a végpontja volt, ez nem a bejelentés megtárgyalása, hanem az alapkoncepció vitája, ami aztán nagyon sokat módosított a véleményünkön, nagyon sokat módosított, mert egy sereg mindenre nem gondoltunk, egy sereg mindent mi tudtunk a tisztelt színházigazgatóknak elmondani, és ebből kijött egy olyan vélemény, amely a szakma igen nagy részének a kritikája mellett az elfogadást jelenthette. Én ezt tartom egyeztetésnek. Azt nem tartom egyeztetésnek, hogy öt ember, még egyszer mondom, akár magas kvalitású emberek beszélgetnek a kultúráról vagy annak egy részéről.

Ezért mindaz, amit az előbb elmondtam, a törvény benyújtása, az, hogy ezt a törvényjavaslatot ötven óra alatt lezavarják és az egyeztetés valós hiánya számomra egy egész koncepciót képez. Önök nem akarták ezt a nyilvánosság előtt megvitatni, önök nem akarták ezt a parlamenti ülésnapok nyilvánossága előtt megtárgyalni, önök ezt igazából tudatosan el akarták dugni, hogy minél kevesebb ember tudjon róla. Az egy más kérdés, hogy azok, akik a magyar színházat kedvelik és szeretik, kritikusak és nem kritikusak, felfigyeltek erre a törvényjavaslatra, és ahogy elnéztem tegnap azt a sokaságot, amelyik a törvényjavaslatot finoman fogalmazva is kritikusan szemléli, hát, ők sem a módszer, sem a tartalom mellett nem álltak ki.

De akkor nézzük valóban a tartalmat! Azt kell mondjam önöknek, hogy az alapkérdésben van közöttünk különbség, nem önmagában egy paragrafus részlete, egy megfogalmazás, hanem az alapkoncepció, az állam szerepe, az állam és a kultúra kapcsolata, a kultúra finanszírozása és az állam szerepének összekapcsolása kérdésében. Ezért azt kell mondjam önöknek, hogy abban nem tudok közös halmazt teremteni, amilyen államfelfogással önök rendelkezve ezt a törvényjavaslatot benyújtották, mert ezt a törvényjavaslatot ugyanaz a szellemiség hatja át, amelyik államosította az iskolákat, ugyanaz a szellemiség, amelyik minden magyar iskolába az iskolaigazgatót a miniszteri kinevezéstől teszi függővé. Ugyanannak a szellemiségét látom, amelyik a Magyar Tudományos Akadémiát megfosztotta az intézményeitől, az intézeteitől. Én ezt a szabadság, az autonómia csorbításának látom. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Azt kell mondjam önöknek, igen tisztelt kormánypárti képviselők, hogy nem abban van a felfogásbeli különbség közöttünk, hogy itt bizonyos megfogalmazások eltérnek a mi ízlésünktől, hanem alapfelfogásbeli különbségünk van. Mi nem egy ilyen államot akarunk. Mi nem akarjuk, hogy a miniszter mondja meg, hogy a zalaegerszegi Kossuth iskolában és a mátészalkai Deák iskolában ki legyen az igazgató. Nem ilyen államot akarunk. Mi nem olyan Magyarországot akarunk, ahol a kormánynak a választók által elnyert felhatalmazása arra terjed ki, hogy helyi autonómiákat kiüresítsen, annak tényleges jogait elveszi, vagy megfogalmazásában és tartalmában csorbítja. Ez, kérem, a mi felfogásunk szerint igenis a köztársaság kiüresítése, ez az állam szerepének számunkra elfogadhatatlan értelmezése, amivel sem most, sem a későbbiekben nem fogunk egyetérteni.

Ezért azt kell mondjam önöknek, hogy amit a színházigazgatók kinevezése kérdésében megalkottak, az napnál világosabban a szabadság, a művészeti szabadság és a színházi autonómia csorbítása. A megfogalmazás ugyanis kétségkívül cinikus. Önök ugyanis azt mondják, hogy amennyiben az önkormányzat teljes egészében kívánja finanszírozni a színházát, önök nem szólnak bele. Csakhogy az önkormányzatoktól olyan mértékben vonták el a forrásokat, hogy nincs olyan mai magyar önkormányzat, amelyik képes lenne színházat fenntartani, és ez kimondottan és legnagyobb mértékben a fővárosra igaz. Ezért az a megfogalmazás, miszerint azt mondják, hogy ha nincs elég pénze, akkor fordulhat a kormányhoz és megállapodást kell kötni 30 napon belül, amely megállapodás valóban kimondja, hogy a vezetői kinevezés módjára kiterjedőleg az intézmény közös működtetésének és működésének részletes szabályait kell kidolgozni. Ez azt jelenti, hogy ha adok pénzt, akkor én mondom meg, hogy ki a színházigazgató, ha pedig ebbe nem egyezel bele, akkor nincs megállapodás. És ez nem elvi kategória, hanem kőkemény pénzkérdés. Ha nem szólhatok bele abba, hogy ki a színházigazgató, akkor nem adok pénzt. Mi ezt a felfogást az állam túlterjeszkedésének látjuk.

Azt mondom önöknek, hogy ez a törvényjavaslat igazából nem a művészetről szól, ez a törvényjavaslat a hatalomról szól, és a hatalom olyan kiterjesztéséről, amelyet mi sem ebben a formában, sem ebben a konkrét esetben, sem általánosságban nem fogunk, nem akarjuk és nem is tudjuk elfogadni. Ezért azt kell mondjam önöknek, hogy a törvényjavaslat vitája arra feltétlenül alkalmat ad, hogy rávilágítsunk önmagában a törvénynél szélesebb problémákra és kérdésekre.

Én azt látom, tisztelt kormánypárti képviselők, tisztelt államtitkár úr, hogy a politikai tér elfoglalása után  s nem egyszerűen választáson elnyert mandátumokra gondolok, hanem a politikai tér egészének elfoglalási kísérlete után , a gazdasági tér elfoglalása után önök most célba vették a művészetet, célba vették a kultúrát, és én ezt a törvényjavaslatot a kultúra területén egy hódítási kísérletnek tartom. Úgy gondolom, hogy ez az államfelfogás az önkormányzatokat egy szükséges rossznak tekinti, amiben semmilyen partneri viszonyt nem látok, és rá kell világítanom arra, hogy azért az mégsem lehet véletlen, hogy ez a törvényjavaslat október 13. után a decemberi utolsó előtti ülésnap utolsó napirendi pontjaként kerül megtárgyalásra. Azt gondolom, hogy önöket nagyon zavarja az, ami október 13-án történt, és ez szoros kapcsolatban áll ennek a törvénynek a benyújtásával és megfogalmazásával. Ezért, nehogy félreértés legyen, megismétlem, úgy gondolom, hogy a politikai és a gazdasági tér elfoglalása után önök most a kulturális tér elfoglalására készülnek.

Azt is el kell mondanom, hogy az előzetes vitában olyan kifejezések, olyan szavak és tartalmak kerültek elő, amelyeket nem egyszerűen a politikával foglalkozó, hanem minden jóérzésű embernek el kell utasítani. A zaklatószínház kifejezés kulturális horror. Az azt jelenti, hogy egy ember bűnös tette nyomán egy egész közösséget kívánnak megbélyegezni. (Ungár Péter: Így van.  Taps az ellenzéki oldalon.) Ez nem más, mint a kulturális kollektív bűnösséget feltételező szemlélet, amelyet, még egyszer mondom, teljesen mindegy, hogy melyik politikai oldalhoz, melyik párthoz és melyik frakcióhoz tartozunk, ezt jóérzésű, demokrata ember elutasítja. Ezért azt gondolom, hogy a „zaklatószínház” kifejezést nagyon gyorsan töröljék ki a szótárukból. Nagyon gyorsan!

És ha nem veszik rossz néven, azt gondolom, hogy ezért illene önöknek a magyar kulturális élettől bocsánatot kérni. (Ungár Péter: Így van!  Taps az ellenzéki oldalon.) Bocsánatot kérni azoktól az emberektől, akik színészként, rendezőként, a színház legkülönbözőbb posztjain dolgozókként nemcsak magas színvonalon, hanem teljes tisztességgel látták és látják el a feladataikat. Megbélyegezni egy bűnös cselekedet, egy személy miatt egy kollektívát, ez nem az európai demokrácia. És biztos vagyok benne, hogy ha önök mélyen magukba néznek, ezen már önök is és a magyar demokrácia is túl van, legalábbis túl kellene lennie. Visszahozni ilyen gondolatokat kimondottan rossznak, tévesnek és helytelennek tartok.

(21.00)

Ezért azt kell mondjam összességében, hogy az a javaslat, amelyik kétségkívül egy előzetes verzióhoz képest sok mindent nem tartalmaz, de én még nem láttam olyan dokumentumot, előterjesztést, bármilyen módon egy minisztériumban készült anyagot  volt alkalmam némi tapasztalatra szert tenni , hogy egy papírra az égből bepottyannak a betűk, ott alkotnak egy tele oldalt, és például pont úgy rendeződnek, hogy a Nemzeti Kulturális Alap átalakítását adják ki tartalommal. (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.) Nem hiszem, hogy egyszerűen csak valahogy odapöttyent, úgy összeállt. Azt valaki kigondolta, azt valaki leírta, és abban önöknek igazuk van, hogy jogi relevanciája nincs, de én, mivel nem gondolom, hogy ezzel a törvénnyel a kultúra területének meghódítási kísérlete befejeződik, egyáltalán nem gondolom, hogy ez a vita közöttünk ezzel a törvényjavaslattal lezárul.

Azt kell mondjam tehát még egyszer, mi, és azt gondolom, hogy sokan ebben az országban, ebben a törvényben a kultúra, a művészet szabadságának csorbítását, az autonómia korlátozását látjuk, és ezért sem ezt, sem az ehhez hasonlót sem most, sem a jövőben nem fogjuk támogatni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, alelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most kétperces felszólalásokra van lehetőség. Megadom a szót Gréczy Zsolt képviselő úrnak, Demokratikus Koalíció.

GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hiller István alapos, és azt gondolom, hogy a témához illő mélységű felszólalása után kicsit furcsa lesz, de néhány kisebb történetben fogok elveszni a kétperces keretemben.Az egyik, hogy nagyon örülök neki, hogy L. Simon László képviselőtársam meghazudtolta Orbán Viktort, aki azt mondta, hogy a taopénz az nem közpénz, ön pedig itt és most elismerte, hogy az márpedig a magyar adófizetők pénze. Ez például rögtön szerintem egy rendkívül fontos történet.

A másik pedig, hogy azt mondják önök, hogy ha az állam valamibe betesz pénzt, például egy színház működtetésébe, akkor az államnak legyen beleszólása, főleg, ha az önkormányzat nem tud ebbe elég pénzt beletenni. De ha önök olyan törvényjavaslatokat visznek be, és olyan helyzetbe kényszerítik az önkormányzatokat, hogy például az iparűzési adót is meg fogják mondani önök, hogy mire fordíthatják az önkormányzatok, akkor rögtön kevesebb pénz jut majd a színházra, mert valami másra kell azt fordítani, azt a bevételt, amiről önök szintén megmondják, hogy mi lehet az a terület, és amikor majd kevesebb pénz lesz emiatt színházra az adott önkormányzatnál, akkor önök majd széttárják a karjaikat, és azt fogják mondani, hát, önök nem tudták fenntartani ezt a színházat, és nagyobb támogatásra van szükségük az államtól, ezért aztán majd mi, az állam meg fogjuk mondani, hogy ennek a színháznak ki legyen az igazgatója.

Alapvetően az egész történet semmi más, mint egy ócska zsarolás: zsarolják az önkormányzatokat, zsarolják azokat a társulatokat, amelyek működni szeretnének, és zsarolnak mindenkit, akinek fontos a kultúra szabadsága és a művészet szabadságának védelme.

Két percbe ennyi fért bele, de természetesen lesz még mit mondanom. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, hogy kétperces felszólalást akare még valaki tenni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Most az írásban előre bejelentett felszólalásokra kerül sor. Megadom a szót Pósán László képviselő úrnak, Fidesz-képviselőcsoport.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy érzékeltem, hogy az eddig elhangzottak alapján a színház köré csoportosultak a gondolatok, és a törvény egyéb természetű felvetései kisebb figyelmet kaptak, úgyhogy engedtessék meg, hogy akkor erre fókuszáljak jómagam is. Szerintem az eddig elhangzottak alapján és a korábbi nyilatkozatok alapján nyugodtan elmondhatjuk, hogy a baloldalnak alapvetően az a problémája az új színházi törvénnyel, hogy nem tudja rátenni a kezét arra a két-három nem balliberális vezetésű színházra, ami Budapesten létezik, és nem tudja kirugdosni a szerinte nem balliberális kötődésű színházvezetőket, mert ne legyen kétségünk, hogy ez a szándék megvan. Már Nacsa képviselő úr utalt rá, hogy a főpolgármester úr megüzente… (Csárdi Antal: …csak a rágalmazás megy!) Köszönöm szépen a beszólást…

ELNÖK: Képviselőtársaim! Azt gondolom, ahogy Hiller alelnök urat végighallgattuk, hallgassunk végig mindenkit… (Sebián-Petrovszki László: Minőségi különbség!  Az elnök csenget.) Képviselő úr! Maradjunk ennyiben! Parancsoljon, képviselő úr!

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tehát a főpolgármester úr megüzente már a Dörner Györgynek, hogy ne is pályázzon. Csak zárójelben tenném hozzá, hogy annak a Dörner Györgynek, aki még 2014-ben a Jobbik mellett kampányolt és kardoskodott, és gyakorlatilag az volt a bűne, hogy nem követte a Jobbikot a gyurcsányi úton. Annak ellenére, hogy a szakmai zsűri támogatta a Szabad Tér Színházat már 15 éve sikeresen irányító Bán Teodórát  2004-ben, MSZP-SZDSZ-kormányzás idején kapta a megbízását , a pályázatát a főpolgármester érvénytelenítette. Nem azért, mert lejárt a szerződése, az új pályázatot érvénytelenítette, mert szerinte nem kötődött kellő szorossággal a balliberális oldalhoz. Bán Teodóra egyetlen bűne az volt, hogy politikailag semlegesen igyekezett vezetni a szabadtéri színházakat.Az új fővárosi balliberális vezetés láthatóan azt az elvet követi, amit egykor Rákosi Mátyás vallott: aki nincs velünk, az ellenünk. Ezzel szemben azért emlékezzünk meg arról, hogy a Tarlós István vezette budapesti önkormányzat egyetlen színházvezetőt sem rúgott ki politikai hovatartozás miatt, sőt alkalmasnak tartott balliberális kötődésű igazgatókat nevezett ki. Így került például Máté Gábor 2011-ben a Katona József Színház élére, és 2016-ban a megbízatást öt évre Tarlós főpolgármester úr meghosszabbította. Akkor még egyébként semmit nem lehetett tudni arról, hogy voltake itt zaklatások vagy sem. Egyébként jegyezzük meg, hogy az önkormányzat és az állam által közösen működtetett kulturális intézményre  ez már elhangzott korábban  hosszú évek óta van példa a múzeumok esetében, ahol szintén kell a szakminiszter beleegyezése.

Azt hallottuk az előbb Hiller képviselő úrtól is, hogy a színházi, kulturális, művészi szabadság végét jelenti vagy korlátozását jelenti, a színházi kultúra politikai befolyásolásának a vízióját jelenti a jelenlegi törvénytervezet, és ahogyan az egyik felszólaló tegnap a tüntetésükön fogalmazott, hogy a színház vagy ellenzéki, azaz balliberális, vagy unalmas. (Gréczy Zsolt: Nem ezt mondta!) Ha Magyarországon most ettől tartanak, akkor nézzük meg, hogyan működik ez például Berlinben, abban a Berlinben, amit szocialista vezetésű és színű önkormányzat irányít. Nos, hogyan érvényesül ott a művészi szabadság? (Arató Gergely és Ungár Péter közbeszól.  Az elnök csenget.)

A német, berlini színházakban vastagon a politika osztja a pozíciókat, így gyakorlatilag 2004-ben a főpolgármester holdingba szervezte a dolgokat. Mindent a szocialista politikusok határoznak meg, tisztelt képviselőtársam, Berlinben, mindent. Akkor ezek szerint unalmas a berlini színház. Köszönöm szépen. (Nacsa Lőrinc tapsol.  Arató Gergely tapsolva: Szép volt!)




Felszólalások:   374   375-399   400-463      Ülésnap adatai