Készült: 2024.03.28.16:46:15 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

15. ülésnap (2018.06.29.), 14. felszólalás
Felszólaló Dr. Turi-Kovács Béla (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 8:44


Felszólalások:  Előző  14  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ezt a költségvetést már számos jelzővel illették, különböző gondolat született arról, hogy mégis hogyan kellene nevezni ezt a költségvetést. Én szeretném a költségvetést az óvatos és mindenképpen megtartandó, fenntartható fejlődés költségvetésének tartani.Az óvatosság mindenképpen indokolt. Idézném a miniszterelnök urat. Ő a következőt mondja: van lehetőség a gazdaságban a növekedésre, de csak akkor, ha a kibontakozó válság megnyilvánulásaitól és viharaitól meg tudjuk védeni a gazdaságot és így a költségvetést. Rímel erre a pénzügyminiszter úrnak az a nyilatkozata, amely szerint a büdzsé összeállításakor a kabinet tekintettel volt a világgazdaságban zajló folyamatokra, amelyek válságba is fordulhatnak, így növekednek a tartalékok.

Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy az az előrelátás és bölcs előrelátás, ami a költségvetést jellemezte, megnyugtató és szükséges. Nagyon jól láthatjuk az elmúlt napokban azt, hogy olyan turbulenciák keletkezhetnek minden előzetes jel nélkül és szükség nélkül például a forint körül, amelyeknek a kiszámíthatósága nagyon-nagyon nehéz vagy lehetetlen, hiszen olyan erők mozgatják, amelyeknek a mozgását előre aligha lehet meghatározni. Mégis azt gondolom, hogy semmilyen aggodalomra nem mutatkozik ok, hiszen a költségvetés, amely 2019-re reményeim szerint majd nagy többséggel megszületik, egyértelműen tartalmaz olyasfajta tartalékokat  és nemcsak a már tartalékba helyezett nagyságrendre gondolok, hanem az egyes fejezetek esetében is -, amelyek lehetővé teszik azt, hogy a következőkben biztonságos fejlődésről beszélhessünk.

Tisztelt Ház! Arról van itt szó, és ezt egyértelműen látni kell, hogy a kormány a célok mentén úgy határozta meg a költségvetést  és azt kell mondanom, hogy ebben a pénzügyminiszternek is igen nagy szerepe volt -, hogy azt a lehetőséget, amely nyolc év alatt garantált fejlődést nyújtott, folytathatjuk. Azért mondom a pénzügyminiszter szerepét, mert az én számomra fontos, hogy a pénzügyminiszter  ahogy ezt Mikszáth egyszer mondta  rajtahagyja a jegyét, bélyegét mindig a költségvetésen, ő valahol a szülőanyja. Következésképpen látni kell azt, hogy egy olyan pénzügyminiszter az, aki ezt benyújtotta, aki egy higgadt, nyugodt, a protestáns világnak egy olyanfajta képviselője, amely több száz éven keresztül a biztonságot garantálta, egyfajta fejlődést a nyugati világban.

Ez az, ami az én számomra olyan értelemben is megnyugtató, hogy ez a kiszámított és néha egy kicsit feszesnek tűnő, például fejlődési lehetőség, a növekedés, amely 4,1 százalékban sokak szerint talán egy kicsit túlértékelt, van, aki csak 3,9-et mond, de van, aki azt mondja, hogy lehet ez akár 4,5 százalék is, tehát van egy bizonytalanság benne, de van bizonytalanság meggyőződésem szerint nyilvánvalóan az infláció környékén is. Nem lehet biztonsággal megmondani, hogy az infláció 2 vagy 3 százalék körül lesz, de úgy gondolom, hogy a jelenlegi költségvetés az inflációs cél megtartását, a 3 százalékot lehetővé teszi, és ez nagyon fontos kérdés.

E tekintetben szeretném valamire külön felhívni a kormány figyelmét nagy tisztelettel. Az világos, hogy azt a célt, amelyet eddig is követett a kormány, nevezetesen, hogy folyamatosan csökkenteni kell az államadósságot, ez a költségvetés ezt szolgálja. De azt is jól kell látni, hogy az elkövetkezendő időben azt is folytatni kell, ami eddig sikeres és eredményes volt, hogy külföldi eladósodás helyett inkább a belföldi lehetőségeket, a belföldi betéteket kell megragadni. Ehhez azonban meggyőződésem szerint előbb vagy utóbb át kell gondolni azt, hogy hogyan lehet ezeket a belföldi megtakarításokat valóban koncentrálni és itt tartani úgy, hogy ez a költségvetést tudja a következőkben szolgálni. Ezt én egy alapkérdésnek tartom, ezen a területen meggyőződésem szerint lesz is majd mit tenni.

Mi abból a szempontból vizsgáltuk ezt a költségvetést elsősorban, Fidesszel szövetséges kisgazdák, mennyire lehet majd megvalósítani azt a programot, amelyet az új földművelésügyi miniszter elég részletesen és sokféle pontban előterjesztett. Ebben olyan fejlődések, fejlesztések mutatkoznak, amelyek nem igényelnek túl nagy költségeket, természetesen igényel költségvetési forrást, de ezek a költségvetési források meggyőződésem szerint ma benne vannak ebben a költségvetésben.

Miről van szó? Többek között arról, hogy egy olyan innovációt kell végrehajtani a mezőgazdaságon belül, amely mindig pénzzel jár, de amely nélkül a mezőgazdaság fejlesztése a következőkben nehezen képzelhető el. Van ezen a téren ugyanis lépnivalónk, mert ugyan sokféle eredményt értünk el a mezőgazdaságban, de mégis azt kell mondanom, hogy a tartalékok olyan nagyok ebben az ágazatban, amelyeknek a kihasználása kötelező.

Nagyon fontosak a mi számunkra a célok között, az agrárcélok között  amelyet egyben szeretnék kezelni a vidékfejlesztéssel  azok a célok, amelyek világosan azt mutatják, hogy van tervünk arra, hogy a kis és közepes településeket megerősítsük és azokat megtartsuk. Ezen a területen a költségvetésben szintén jelentős források mutatkoztak, a felhasználásuk nem mindegy. Nem mindegy, hogy milyen arányok lesznek a kicsik és a nagyobbak között. Nem mindegy, hogy ezek majd hogyan hasznosulnak. E tekintetben is látok olyan lehetőségeket, amelyket még a következőkben majd világosan ki kell használni.

Végül, de nem utolsósorban szeretnék rámutatni, hogy ennek a költségvetésnek nem titkoltan nagyon fontos célja volt a biztonság megerősítése. Ezért tartom fontosnak, hogy honvédelmi célokra, és azt kell mondanom, belügyi célokra, a rendőrség céljaira megfelelő források álljanak rendelkezésre. A világ olyan irányba halad  ezt jól kell látni, és világosan, nemcsak azért, mert ezt a miniszterelnök mondta, hanem azért, mert a világ így alakul -, ahol a biztonsági szempontok egyre inkább felértékelődnek.

(9.00)

Valóban, a garanciákat a mi számunkra az Európai Unió, a NATO, a különböző szövetséges rendszerek adják, de az igazi biztonságot a saját biztonsági erőnk adja. Ennek tehát meg kell adni azokat a lehetőségeket, amelyek az elkövetkezendő időben jól szolgálják majd az országot.

Tudom, hogy központi kérdés volt és ma is központi kérdés lesz az egész vitában az oktatás és az egészségügy kérdése. Nem kell ezt megkerülni, mind a kettő nagyon fontos, mind a kettőben lehet nagyon jó előrelépéseket tenni a jelenlegi forrásokkal, amelyeket a költségvetés tartalmaz. Ehhez azonban meggyőződésem szerint még a korábbinál is jobb felhasználás kell. A következőkben is a belső célokat kell úgy tudni meghatározni, amivel hangsúlyosan tudja felhasználni ezeket az összegeket, de semmiképpen nem olyan módon, hogy azok aztán később már nem láthatóak. Jól láthatóak legyenek, világosan, egyértelműen tudják ezeket a célokat szolgálni.

Összegezve, tisztelt Ház, az én álláspontom az, hogy ez a költségvetés az elkövetkezendő időkben ki kell tudja állni azokat a próbákat, amelyeknek nem Európa, de az egész világ ki lesz téve. A pénzbőségnek, úgy gondolom, és ebben a világon a legtöbb közgazdász egyetért, vége van. Vagy legalábbis a végéhez közeledik, de inkább hiszem azt, hogy vége van. Ha erről van szó, akkor erre kell felkészülni. Most nem akarom bántani az ellenzéket, de amikor az ellenzék valami olyan pénzbőséggel számol, ami már nincs, akkor azt felelősnek aligha nevezhetem. Felelősséggel csak azzal a világgal számolhatunk, amiben élünk, és amiben belül meg kell találnunk Magyarország, a magyarok számára a legjobb megoldásokat.

Meggyőződésem, hogy ez a költségvetés jobbról, balról, kormányoldalról, ellenzékről nyugodtan támogatható, mert ez Magyarország biztonságát jelenti. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  14  Következő    Ülésnap adatai