Készült: 2024.03.28.16:11:54 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

283. ülésnap (2006.01.30.), 247. felszólalás
Felszólaló Lázár Mózes (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:07


Felszólalások:  Előző  247  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

LÁZÁR MÓZES (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Csak szeretném befejezni, és remélem, el tudom mondani, amit még szerettem volna ebben az ügyben. Tárgyaltuk energetikai albizottsági ülésen, tárgyaltuk gazdasági bizottsági ülésen ezt a témát, és természetesen olyan anyagokat kaptunk kézhez mint képviselők, amelyek üzleti titkokat sértenek, illetve bizalmasan kezelendőek. Tehát konkrétan nem lehet ezekről beszélni, de azért néhány tanulságot le lehet vonni.

Én például azt láttam, hogy érdekes módon évek óta a legdrágább termelői árat produkáló egyik termelő teszi zsebre a legnagyobb nyereséget. Tehát nem arról van szó, hogy a legdrágábban termelő éppen hogy valami nyereséget tud ebből az árból helyzetéből adódóan realizálni, hanem igenis az látható, hogy a legdrágábban termelő erőmű realizálja a legnagyobb nyereségeket évek óta. Itt a százalékokat talán el lehet mondani, 30-35 százalékról van szó. Ez volt a legnagyobb tanulság a számomra.

A másik, hogy az MVM folytatott tárgyalásokat ezekkel a befektetőkkel, és bizonyos ajánlatok elhangzottak a nyereség csökkentésére, illetve a nyereségből egyfajta felajánlások történtek. Itt konkrét számokat megint nem lehet elmondani, de azt a tanulságot le lehet vonni, hogy ezek nagyon vegyes képet mutatnak. Tehát ebből látszik, hogy van mozgásterük ezeknek a cégeknek, és melyik éppen hogy, és érdekes módon nem a nyereséghez mérten történtek ezek az ajánlatok, hanem valamiféle saját belső megfontolás alapján. Ebből gondolom, hogy nekik - még egyszer hangsúlyozom - van mozgásterük, de ebből azt feltételezem, hogy nekünk, törvényalkotóknak is van mozgásterünk.

Csak példaként szeretném megemlíteni az Európai Unió vizsgálatával kapcsolatban, hogy az Európai Unióban volt ilyen eset, nem pont ilyen konkrét, mint ami Magyarországon, de ehhez nagyon hasonló, amikor az Európai Unió moratóriumot állapított meg a szerződő feleknek, mert itt a magánjogi szerződésekről folyt a szakmai vita, és azt mondta, hogy, mondjuk, eddig az időig tessék megegyezni, új alapokra helyezni, mert ez versenyellenes, az EU alapelveivel ellentétes s a többi. Nem egyeztek meg a felek, és minden jogkövetkezmény nélkül fölbontotta a szerződést. Én azt gondolom, hogy sem mi, sem a termelők nem akarnak idáig eljutni, ebben egyetérthetünk. Ez is azt bizonyítja, hogy van mozgásterünk, én azt hiszem.

Végül én azt szeretném megkérdezni, és az előterjesztőknek különösen feltenni azt a kérdést, hogy most akkor mi fog történni. Tételezzük fel, hogy az előterjesztés megkapja a kellő többséget, s a hatósági ár visszakerül. Akkor most az lesz a bázis, ami most van a termelők oldaláról, ami ilyen komoly nyereséget tartalmaz? Vagy megállapítja a kormány, és nem foglalkozik a termelőkkel? Én azt hiszem, hogy ebből következően megint föltehető a kérdés, amit a legelején mondtam: mi a célja a termelői hatósági ár visszahozásának? Mégiscsak jobb lenne az az út, amit mi most már hónapok óta mondunk, hogy igenis nem az MVM-nek, hanem a kormánynak kell leülni ezekkel a befektetőkkel, és igenis a tárgyalások során az a kölcsönös megközelítés, hogy mind a ketten abban érdekeltek, hogy ezt az örökölt helyzetet, ezt a hosszú távú áramvásárlási szerződésekkel bebetonozott nyereséget valamilyen más alapra helyezzük, mert az ő érdekük is az, hogy az Európai Uniónak megfeleljünk, ők is tartósan itt akarnak maradni, és tisztességes - hangsúlyozom, tisztességes - nyereséget akarnak elérni a befektetésükkel, a mi célunk pedig az, hogy visszahozzuk a tisztességes szintre a nyereségeket. Tehát én nem érzékelem a konkrétan és jól körvonalazhatóan kitűzött és megfogalmazott célt emögött.

Kicsit az az érzésem, hogy a tavaly november óta elkezdett parlamenti vitában most eljutottunk egy olyan szintre, hogy valamit próbál tenni egy képviselői önálló indítvánnyal a kormányoldal, de igazából pótcselekvésnek tudom csak minősíteni, ha nincs meg a konkrét célja, nincs meg a konkrét lépések sorozata és a végén az elért eredmény.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  247  Következő    Ülésnap adatai