Felszólalás adatai

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! E sorokat Kertész Imre Nobel-díjas magyar író fogalmazta meg a halál vonatján a megtett nagy utazás első óráiról. Ő szerencsére fiatalon, hogy tanú lehessen, tízezredmagával visszatért. Nagy-Magyarország területén a zsidóság lélekszáma 1910-ben tetőzött, amikor elérte a 911 227 főt, és a 21 milliós össznépesség 4,3 százalékát tette ki. Braham amerikai történész szerint ez az időszak volt a magyarországi zsidó közösség aranykora.

Ma a magyar nemzet a holokauszt vagy a soá áldozataira emlékezik, 569 507 magyar polgárra, akiket az akkori magyar állam hatóságainak közreműködésével először korlátoztak, ezt követően kirekesztettek, majd kiraboltak, és végül megöltek, azokat a zsidó magyar polgárokat, akiket a magyar államnak meg kellett volna védenie. A hét csendőrkerületre tagolt ország államhatalmi szerveinek árulása miatt 147 vonaton deportáltak nőket, gyerekeket, öregeket. Kényszermunkára fogták a fiatalokat és felnőtteket, majd amikor kimerültek és elgyengültek, gázkamrában és más ördögi módon megölték őket - földműveseket, munkásokat, orvosokat, ügyvédeket, tudósokat, költőket és másokat. Minden egyes magyar zsidó ember pótolhatatlan vesztesége a hazának. A kevés számú túlélő és azok leszármazottai gyászolnak. Gyászolják szüleiket, testvéreiket, rokonaikat, barátaikat, azokat, akikről csak a túlélők mesélnek a gyerekeknek és unokáknak, azokat, akiket csak a rideg nyilvántartásokból ismerhettek meg.

Emlékezni a magyar nemzetnek kell - emlékezni a mai emléknapon és mindennap, hitelesen és őszintén; úgy, ahogy tegnap tettük, közel tízezren, az élet menetén. A résztvevők sokasága hirdette: az élet győzedelmeskedett a halál felett. A nemzet felelőssége és erkölcsi kötelezettsége, hogy soha ne felejtsük mártír honfitársainkat. Emlékezzünk meg a bátrakról, akik életüket áldozták vagy kockáztatták, hogy a biztos haláltól mentsék meg az üldözötteket. Fejet hajtunk Raoul Wallenberg, Carl Lutz, a Boldog Salkaházi Sára, Reviczky Imre, Ocskay László és minden igaz ember előtt, aki akár egyetlen életet megmentett, akár tud róla az utókor, akár nem. A nemzetnek erkölcsi kötelezettsége, az államhatalmi szerveknek pedig feladata, hogy teljes intoleranciával lépjen fel az ordas eszmék mai követőivel szemben. Nem engedhetjük meg a náci és nyilas nézetek újraéledését, a holokauszt tagadását és relativizálását, a tiszaeszlári vérvád felemlegetését az Országgyűlésben.

A legfontosabb közös kötelezettségünk azonban gyermekeink, unokáink és a jövő nemzedékének igaz tanítása azért, hogy tudják, mi történt Auschwitzban és a Duna-parton; azért, hogy demokratikus, toleráns és befogadó legyen a jövő Magyarországa; azért, hogy fiataljaink erkölcsi megvetéssel utasítsák el az antiszemitizmust, a rasszizmust és a kirekesztés valamennyi formáját.

(13.20)

Ennek érdekében felkérem az Országgyűlést, teremtse meg annak feltételeit, hogy valamennyi általános és középiskola tanulójának legyen lehetősége legalább egy alkalommal felkeresni az auschwitz-birkenaui haláltábor helyén létrehozott emlékmúzeumot. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Az erre vonatkozó határozati javaslatot a szocialista frakció benyújtja, és ehhez kérem az Országgyűlés támogatását.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az LMP soraiban.)

ELNÖK: Kérem képviselőtársaimat, ne hozzanak ilyen kellemetlen helyzetbe, hogy bele kelljen csöngetni a felszólalásba az idő túllépése miatt. Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki felszólalni. Megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak.

DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A magyar emberek és a magyar kormány egyöntetűen és egyértelműen elutasítja az antiszemitizmust és a rasszizmust is. Ez az emléknap is azért kerül megrendezésre, mert pontosan az első Orbán-kormány idején döntött úgy az Országgyűlés országgyűlési határozatban, hogy ezt a napot jelöli ki a holokauszt áldozataira való emlékezésként, mindazokért a célokért, amelyeket képviselő úr is mondott. Ön azt mondta, hogy a leszármazók gyászolnak, de azt hiszem, azt mondhatjuk, hogy az a fajta módszeres emberirtás, ami a második világháború folyamán történt, nem pusztán a magyar zsidóság tragédiája, nem pusztán a magyarságé, hanem az egész emberiségé. Azok az emberek, akik ott meghaltak, ugyanúgy hiányoznak az egész magyar nemzeti közösségnek, mint a saját családjuknak, a holokauszt tragédiája nem pusztán a zsidóság tragédiája, hanem az egész magyarságé és az egész emberiségé is.

Azt hiszem jelképes az, hogy végigsorolhatta képviselő úr is, és mi is végigsorolhatnánk, hogy az idősebb Antall József rakparttól a Boldog Salkaházi Sára rakpartig most már a pesti rakpartot is azokról az emberektől, azokról az életmentőkről neveztük el, akik a legbátrabbak voltak talán mindannyiunk között, hiszen könnyű nekünk demokratikus jogállami körülmények között ilyesfajta alapjogokról beszélni. Sajnos, volt olyan időszak Magyarország történetében, amikor ki-ki az életével játszott, így például Salkaházi Sára is, akit említett képviselő úr. Ő a Szociális Testvérek Társaságának nővéreként rendtársaival együtt mintegy ezer üldözöttet bújtatott, Sára nővér személyesen a Bokréta utcai munkásnőotthonban százat, és ott érték utol a náci tisztek, ott fogták be és végezték ki őt is, bár nem zsidó származású volt, ettől függetlenül zsidó honfitársainkkal együtt, ő pedig keresztet vetve halt meg nem keresztény, hanem zsidó honfitársaink között. Úgy gondolom, hogy ez is egyfajta jelkép.

Az új alaptörvényünk 1944. március 19-ét, a náci megszállás időpontját egyúttal a magyar jogállamiság, a magyar demokrácia megszűnéseként is tételezi. Nemzeti hitvallásunk egyértelművé teszi, hogy a velünk élő nemzetiségek a politikai közösségünk részei és államalkotó tényezők, valamint szintén az új alaptörvény nemzeti hitvallása fogalmaz úgy, hogy tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését. Ez mintegy jogi szöveg is, de nyilván erkölcsi hitvallás is, azt mutatja, hogy ezek a bűnök sohasem merülhetnek feledésbe sem jogilag, sem pedig erkölcsileg.

Szintén a büntető törvénykönyvünk üldözni rendeli azokat, akik bármilyen módon is tagadják a holokauszt megtörténtét. Magyarországon a Páva utcai központban olyan központja van a holokauszt-dokumentációnak és emlékezésnek, amilyen kevés helyen a világon. Öt másik helyen, köztük Washingtonban, Londonban, Jeruzsálemben, Berlinben és még egy városban van hasonló dokumentációs központ, mint Magyarországon. Ez szolgálja azt a célt is, amit képviselő úr is említett, hogy minden magyar diák, minden magyar fiatal megismerhesse a holokauszt rémtetteit, akár úgy, hogy ellátogat ezekbe a központokba - erre vonatkozólag a Terror Házában is igen szemléletes kiállítást talált -, akár pedig úgy, hogy az ott elkészült tudományos anyagok, segédanyagok segítségével a magyar diákok megismerhetik a holokauszt tragédiáját.

Sajnos, adósságunk önmagunkkal szemben, hogy mind a februári kommunizmus áldozatainak emléknapja, mind a holokauszt-emléknap az iskolák többségében nem vált a megemlékezések részévé, pár évvel ezelőtti statisztikák alapján mintegy 16 százalékban történik meg ennek a két emléknapnak a megtartása. Úgy gondolom, közös feladatunk, hogy ezeket segédanyagokkal vagy személyes megjelenéssel, személyes tanúságtétellel, akár emléktáblák avatásával, akár holokauszt-túlélők bemutatásával, történeteiknek az elmesélésével mindenki számára megfoghatóvá tegyük. Ugyanakkor, ha körbejárunk az országban, szinte nem találunk olyan napot a naptárban, amikor valamilyen helyi közösségnek - lehet az egy vidéki település vagy egy hivatásrend - ne lenne valamilyen gyásznapja a 365 nap valamelyike, valamelyik deportálás megkezdése, valamelyik tábor megnyitása, valakiknek az elhurcolása, letartóztatása vagy kivégzése. Sajnálatos, hogy ilyen történt Magyarországon, hogy szinte minden napunkra jut a náci rémtettekből egy-egynek az emléknapja.

Ugyanakkor nagyon fontos, amit elnök úr is említett a megemlékezésében, hogy a magyar kormány Wallenberg-emlékbizottságot hozott létre és Wallenberg-emlékévet nyitott meg. Ennek a megnyitóján Izrael Államból a tárca nélküli miniszter volt jelen, ő is részese volt a megnyitó ceremóniának a Magyar Nemzeti Múzeum épületében, s azt hiszem, mindenki számára megnyugtató volt, pontosabban fogalmazva: egyértelművé tette a magyar kormány álláspontját az, amit a miniszterelnök úr éppen önnek válaszolt, képviselő úr, egy héttel ezelőtt, miszerint minden emberi méltóságot sértő megnyilvánulást a leghatározottabban visszautasít a magyar kormány, és garantálja, hogy ebben az országban minden kisebbség biztonságban élhet, meg fogjuk őket védeni, ideértve a Magyarországon élő zsidó kisebbséget is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Felszólalások:   1   2-4   5-8      Ülésnap adatai