Készült: 2020.07.12.03:05:07 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

270. ülésnap (2018.02.21.), 18. felszólalás
Felszólaló Kunhalmi Ágnes (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 13:43


Felszólalások:  Előző  18  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KUNHALMI ÁGNES, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Selmeczi Gabriellának csak annyit szeretnék mondani, hogy aki úgy védi meg a magánnyugdíjakat vagy az emberek nyugdíját, hogy kizsarolják tőlük a saját magántulajdonukat, azt hazudva, hogy majd egyéni számlára vezetik át, és azóta sem láttak semmit, szerintem jobb lenne, ha nem szólna egy szót sem e Ház falai között, mert a kupola fog ránk dőlni.Bánki Eriknek meg csak annyit mondanék, hogy Bajnai Gordont emlegette, akit egyébként pont 2010. november 11-én maga a miniszterelnök, Orbán Viktor dicsért meg a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, szó szerint azt mondta: „A kontinens kalapot emelhet Magyarország előtt, mert Európában senki sem tett annyit az államháztartás egyensúlyának helyreállításáért, mint az egymást követő két magyar kormány”, tehát a Bajnai-kormányra és saját magára gondolt, és aztán felsorolta a szocialista kormány intézkedéseit. Jellemző, hogy szelektív a gondolkodás, ez jellemző az egész beszédére is.

No de hát, tisztelt képviselőtársaim és tisztelt Országgyűlés, a kormány azt hangsúlyozza folyamatosan, és maga Orbán Viktor és Varga Mihály is folyamatosan azt mondja, hogy a válságból, egy mély válságból új, hosszú távon is fenntartható, növekedő pályára állította Magyarországot. Érdemes azonban megnéznünk a tényeket.

Ha összehasonlítunk két, a világgazdasági válságtól mentes korszakot és időszakot, akkor bizony azt láthatjuk, ha a 2003 és a 2007, valamint a 2013 és a 2017-es időszakokat hasonlítom úgy össze, hogy a 2002-t, illetve a 2012-t tartom bázisévnek és száz százaléknak, hogy a Központi Statisztikai Hivatal 2017. szeptember végi adatai alapján azt mondhatjuk, hogy a baloldal vezette 2003 és 2007 közötti időszak gazdasági növekedése 18,7 százalék volt, miközben ezzel szemben a Fidesz vezette 2013-2017 közötti időszak  túl a világgazdasági válságon  csupán csak 16,9 százalék növekedés produkálására volt képes.

Mindezt úgy  azt is figyelembe véve, hogy egy jelentős európai uniós forrástöbblet mellett  voltak képesek csak teljesíteni, amikor pénzbőség van a világgazdaságban; amikor lényegében egy laza monetáris, európai és magyar monetáris politika van, tehát nagyon kedvező világgazdasági körülmények között. Kijelenthető, és egyértelműen, világosan látszik, hogy a Fidesz jelentős európai uniós források mellett sem volt képes még azt a gazdasági növekedést sem elérni, amit korábban baloldali kormányok 2003-2007 között tudtak produkálni, lényegesen kevesebb európai uniós forrás mellett.

Tehát nemcsak az a mítosz, tisztelt képviselőtársaim, hogy az országunk a saját lábán állna, de az az állítása sem állja meg a helyét, amit Varga Mihály és Orbán Viktor állít, miszerint hosszú távon fenntartható növekedési pályára állították volna a magyar gazdaságot, mert  még egyszer hangsúlyozom  jelentős európai uniós források mellett sem tudták produkálni azt, amit korábban egyébként Magyarország teljesíteni tudott. Sajnos elmondható, hogy a Fidesz kormányzása ebből a szempontból is elvesztegetett időszak Magyarország életében. Messze nem hozzák ki azt ebből az országból, ami egyébként ebben az országban van.

És ha figyelembe vesszük azt is, hogy 2020 után jelentősen csökkenhet az európai források magyarországi áramlása, akkor bizony azt kell hogy mondjam: nem érdemes olyan emberekre és olyan kormányra bízni ezt az országot, akik még ilyen pénzbőség és kedvező gazdasági körülmények között sem tudják produkálni azt, amit korábban Magyarország produkálni tudott, és el tudott érni. Mert bizony nem tudták elérni azt a típusú gazdasági növekedést és azt a fajta jólétet, amit a magyar emberek nemcsak hogy megérdemelnének, de képesek is lennének rá. Mert igen, kedves fideszes képviselőtársaim, a jólét bizony politikai akarat kérdése is.

Látjuk azt, hogy az elmúlt években mekkorára növekedtek a jövedelmi különbségek Magyarországon, és ez azt bizonyítja, hogy az ősbűn, amit elkövettek  az egykulcsos adó  nemcsak hogy számunkra, baloldaliak számára mérhetetlenül igazságtalan, de az előbb általam elmondott számok és adatok is azt bizonyítják, hogy azt a fajta növekedést, gazdasági növekedést sem tudta az egykulcsos adó produkálni, amit önök ettől egyébként elvártak volna. Természetesen adóemelésről szó sem lehet. Sőt, mi szocialisták azt mondjuk, hogy az átlagos jövedelműeknek és a kiskeresetűeknek végre  önökkel szemben  valóban és radikálisan csökkenteni kellene az adóterheit, és nem úgy, ahogy önök tették, hogy folyamatosan emelték.

(10.10)

A gazdasági növekedés forrását mi egy igazságosabb adórendszeren túl bizony az emberi erőforrásba, az emberi tőkébe és beruházásba fektetésben látjuk. Ezért beszélünk nagyon sokat az oktatásról és az egészségügyről. Ugyanis, ha a jólét  és ez igaz sajnos  politikai akarat kérdése, akkor itt is érdemes megnézni a számokat.

Míg 2010-ben a költségvetési kiadások 61,5 százalékát tették ki a jóléti funkciókra fordított költségvetési kiadások, addig 2018-ban a kormány már csak a kiadások 54,2 százalékát fordítaná erre a célra. Nagyon fontos, hogy lássuk az oktatási és az egészségügyi ráfordításokat is. 2010 előtt oktatási tevékenységre a GDP 6,1 százalékát költöttük, 2018-ban a GDP alig öt, 4,9 százalékát költenék erre a területre; meg is látszik az eredménye. Az egészségügyben is tragikus a helyzet: 2010-ben a GDP 4,6 százalékát fordítottuk egészségügyi kiadásra, ezzel szemben jövőre (sic!) béremelésekkel együtt is csak 4,1 százalékát szánják erre a területre.

Továbbá, ha megnézzük azt, hogy az oktatás területén  miközben az erős Magyarországról és egy erős nemzetállamról beszélnek  50 ezer gyermeket tettek ki az elmúlt hét évben nemhogy szakmai, hanem általános iskolai végzettség nélkül, tragédia. Ezek a gyerekek hogy fognak adófizető polgárokká válni; nemhogy polgárokká, egyáltalán emberhez méltó életet hogy fognak élni?

De figyelhetünk más számokra is, például rohamosan nő a PISA-jelentések szerint is a funkcionális analfabéták száma, miközben drasztikusan csökkent Magyarországon az elmúlt hét évben a várható élettartam száma. Ha megnézzük azt, hogy duplájára nőtt a kórházi fertőzések száma, és bizony minden évben 30 ezerrel több embert lehetne, 30 ezerrel több ember életét lehetne megmenteni a magyar kórházakban és a magyar egészségügyben, ha önök nem finanszíroznák ennyire alul az egészségügyet. Ezek egzakt számok, nehéz ezzel vitatkozni, és sajnos napi szinten érzik az emberek a saját bőrükön. Hát, kérem, ha ilyen önöknek az erős Magyarország meg az erős nemzetállam, akkor valami egészen katasztrofális fogalmi zavarban vannak! Kérem, ez minden, csak nem fönntartható növekedési pálya.

De továbbmenve, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara véleményem szerint karöltve tette tönkre a magyar iskola és oktatás ügyét a Fidesszel az elmúlt hét évben. Még inkább súlyos ez az állítás, ha figyelembe veszem a saját titkos tanulmányát, amit el akar titkolni, de bizony, mégiscsak ott van a honlapon, hogy a következő tíz évben több mint 500 ezer magyar munkahely fog megszűnni vagy átalakulni Magyarországon az automatizáció, a robotizáció és a technológiai fejlődés következtében, akkor az iparkamarának és a fideszes oktatáspolitikának még nagyobb a felelőssége. De ha ezt figyelembe veszem, akkor nemcsak azt állítom, hogy nem kell visszatérni Magyarországnak és a politikusoknak a 2010 előtti megoldásokhoz, hanem pont ezért mondom, hogy nem is lehet visszatérni a 2010 előtti megoldásokhoz, mert a világ megváltozik, a technológia fejlődik. Soha ilyen gyorsan nem alakította át az emberek életét, munkakörülményeit, mindennapjait a technológiai fejlődés.

Mélyen hiszem ebből kifolyólag, hogy egy olyan országnak, mint a mi országunk, Magyarország, egy ilyen globális gazdasági környezetben, amilyenben helyt kell állnia, egy soha korábban nem tapasztalt rohamos technológiai fejlődés mellett valódi növekedést és az ország lakosainak valódi gyarapodást és jólétet a liberális demokrácián túl csak a szociális demokrácia képes biztosítani.

Ha szabad ilyet ezen Ház falai között mondanom, Kéthly Anna azt mondta, hogy a mi demokráciánkban nem a szabadság kevesebb, hanem bizony az egyenlőség több. Igen, kérem, mi, szocialisták azt gondoljuk, hogy a szociális demokráciában sohasem a szabadság kevesebb, hanem bizony az igazságosság, a szolidaritás, az emberiesség és az elérhető biztonságos jólét minden egyes embernek. Mondhatnám, személyre szabott demokráciáról kell szólnia az ország következő 10-15 évének, ahol az emberek egészségébe, fizikai és mentális, szellemi egészségébe, tudásába, oktatására, a magas hozzáadott értékű tudására, a szakmai felkészültségébe kell minden erőforrását vagy legalábbis a legtöbb erőforrását fektetnie az országnak.

Hadd mondjak önöknek még valamit: ha valahol hibázott szerintem a Fidesz az elmúlt időszakban, akkor az az, hogy azt az államot, amit minden nemzet közösen tart fenn a saját adóforintjaiból, ilyen az oktatás, az egészségügy, a szociális rendszer, azt az államot szembefordították az emberekkel. Ilyet korábban kormány, de mondhatnám még majdnem azt is, hogy szinte évtizedek óta rendszer sem csinált Magyarországon. Abszurd, már említettem az oktatási és az egészségügyi számokat, de hovatovább, amikor azt látják a magyar emberek, hogy a devizahitelesekkel szemben a fideszes államot védi az államtitkárságuk és a kormányuk, akkor azt hiszem, hogy bűnt követhet el a politikai elit, amikor a saját államát szembefordítja a saját népével és a nemzetével.

Végezetül az utolsó perceimben hadd hívjam fel Magyarország figyelmét, mert mégiscsak itt vagyunk a ciklus végén, hogy annak a választásnak, amit most fognak, most fogunk rendezni Magyarországon, bizony óriási tétje, nemcsak hogy milyen lesz a jövő generációinak az élete, hanem bizony európai hatása is lesz, és bizony nagyon nagy európai tétje is van. Ha egy pillanatra rátekintünk Európából Európára és ennek a politikai térképére, akkor azt láthatjuk, hogy lényegében két irányzat harcol egymással. Az egyik a nemzetállami önzéshez való visszatérés irányzata, amely véleményem szerint egy erősen meghaladott irányzat. A másik a nemzetállami alapon szerveződő, de az európai egység megőrzését szorgalmazók képviselői. E két irányzat harcol egymással, sajnos a nemzetállami önzésnek is vannak szép számmal követői Európában. Tudnunk kell azt, hogy akik az európai egységet szorgalmazzák, azok a második világháború óta nem tettek mást, mint Európa népeinek a jólétét, gazdasági fejlődését és a békéjét őrzik. Önök nem tesznek mást európai uniós forrásokból is sajnos, mint ezt a békét és egységet próbálják minél jobban szétzilálni.

Igen, sajnos vannak követőik is. Új jobboldali és szélsőjobboldali térnyerés Európában általános. Ezt sajnos látni kell. De az a fajta áttörés, amit Orbán Viktor a lázadás évének aposztrofált, és amelyet Kósa úr egyébként az ébredés évének várt  már a szóhasználat is egyébként tragédia, hogy egy jobboldali, önmagát demokratának nevező ember ilyet mond , nem történt meg. Ez a lázadás éve elmaradt, az európai demokraták néha kínkeservesen, de választásról választásra tartották a frontokat, és ellenálltak a szélsőjobboldali illiberális előretörésnek.

Igen, most Magyarországon a sor, Magyarország választás előtt áll. Igen, a magyar választók most abban a történelmi pillanatban és helyzetben vannak, hogy nemcsak a saját sorsukért dönthetnek, hogy milyen lesz a következő generációk élete Magyarországon, hanem egy magyar X és egy magyar szavazat egész Európában is megváltoztathatja a széljárást. Tiszta szívemből kívánom, hogy a magyar nemzetnek legyen ehhez ereje. Elnök úr, nagyon köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  18  Következő    Ülésnap adatai