Készült: 2024.03.29.08:25:43 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

162. ülésnap (2008.10.07.), 219. felszólalás
Felszólaló Révész Máriusz (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 9:35


Felszólalások:  Előző  219  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! 2006-ban az Országgyűlés ugyan elfogadott egy kormányprogramot, de azt nem teljesítették, ezért lépett ki a koalícióból az egyik kormánypárt, az SZDSZ. Az Országgyűlés az elmúlt fél évben alig végzett érdemi munkát, tavasszal már a munka látszatát sem tartották fenn az Országgyűlésben. (Keller László: Azt írták neked? Azt olvasod fel? Szabadon!) Most Gyurcsány Ferenc váteszi hevülettel előadta százhetvenkettedik programját - jó, hogy el nem sírta magát -, és ez elég hihető is lett volna, voltak benne szimpatikus elemek, készséggel elismerem, ha az előző százhetvenegyből bármit is teljesített volna.

Emlékeznek tisztelt képviselőtársaim a száz lépés programjára? Maga Gyurcsány Ferenc mondta róla Őszödön, hogy milyen óriási energia volt a kormányzás látszatát fenntartani. Vagy az ötéves adócsökkentési program: törvénybe iktatták, közpénzből kiértesítették a vállalkozásokat, majd a választás után egy tollvonással visszamondták. (Balogh József: Fejből nem tudsz beszélni?)

Most kommunikáció szintjén újra beindultak, a szavak szintjén ismét száguld a pannon puma; a múlt héten módosították egyébként lefelé a GDP-növekedés 2007-es adatát 1,1 százalékra.

A Fidesz, a KDNP, az MDF és az SZDSZ nem véletlenül tartja legfontosabbnak az adócsökkentést. Az adócsökkentés vezethet el a gazdasági növekedés erősítéséhez. Tavaly kedvező világgazdasági körülmények között sikerült az 1,1 százalékos GDP-növekedést produkálnunk, miközben a velünk egy időben csatlakozó országok ennek az öt-nyolcszorosát voltak képesek elérni.

Egyszázalékos gazdasági növekedés, tisztelt képviselőtársaim, mintegy 120-130 milliárd forintot jelent a magyar költségvetésnek. Ha a nem túlságosan kiemelkedő 4,5 százalékos gazdasági növekedést elérnénk vagy elértük volna, az mintegy 500 milliárd forintot jelentett volna a magyar költségvetésnek.

Baráth Etele képviselőtársunk hiányolta, hogy nem említjük meg, mivel értünk egyet az esszéből. A probléma, tisztelt képviselőtársaim, ennél nagyobb. Akik figyelemmel kísérik a bankcsődöket, amelyek végigszáguldanak a világon, azt azért látják, hogy sehol sem azokat bízzák meg a bankkonszolidációval, akik tönkretették a bankokat. Sőt vizsgálatok indultak az adatok meghamisítása miatt, és lehet, hogy még börtönbe is fognak jutni a hamisítók közül néhányan.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezért ez az oka annak, hogy mi nem a Megegyezés programjáról próbálunk beszélni, hiszen ez a program, még egyszer mondom, a százhetvenkettedik a sorban, és az előző százhetvenegyet sem sikerült betartani. Nekünk van programunk, és azt gondolom, hogy a parlament erről a programról (Török Zsolt: Melyik?), amikor kormányprogram szintjére emeljük, előbb-utóbb majd szavazni is fog. Ez a program, egyébként ajánlom képviselőtársaimnak, internetről letölthető, az Erős Magyarország címet viseli. (Font Sándor: Éppen egyéves lesz!)

Azt gondolom, hogy amit Hiller István elmondott, ha már az oktatásra rátérünk, abból sok mindenben egyetértünk. De az elmúlt években az oktatási miniszter, illetve oktatási államtitkár éppen az ellenkezőjét tette az elmondottaknak. A Fidesznek meggyőződése, hogy a magyar nemzet felemelkedése csak színvonalas, mindenki számára hozzáférhető oktatással és szilárd erkölcsi alapon nyugvó neveléssel érhető el. A Fidesz fontosnak tartja, hogy az általános iskola alsó tagozata és az óvoda megmaradjon a kistelepüléseken (Gőgös Zoltán: Két gyerekkel!), és így a családoknak legyen lehetősége arra, hogy a kisgyermekük a lakóhelyükön részesüljön oktatásban. (Gőgös Zoltán: De hogy milyenben, az mindegy!)

A kistelepüléseken él a legtöbb hátrányos helyzetű gyerek, ezért a Fidesz itt a bölcsődei, óvodai férőhelyek bővítését tartja indokoltnak, hogy minél hamarabb bekapcsolódhassanak ezek a gyerekek az oktatásban. Ezzel nyitjuk meg számukra a későbbi érvényesülés lehetőségét, és azt, hogy már hároméves kortól szakképzett pedagógusok foglalkozzanak velük.

A Fidesz Erős Magyarország című programjában határozottan kimondja, hogy a cigányság integrációja és felemelkedése közös ügyünk. Álláspontunk szerint az integrációhoz vezető úton az oktatásé a főszerep. Támogatni fogjuk a délutáni foglalkozások, korrepetálások, szabadidős programok, nyári táborok gyakoribbá válását. Ismét megerősítjük a közoktatás és a felsőoktatás területén korábban már kialakult ösztöndíjrendszert roma honfitársaink számára, és reméljük, hogy ez segíteni fogja őket.

A szocialista kormány egyik legelhibázottabb lépése volt - és erre itt most külön ki kell térni -, hogy az iskoláztatási támogatást visszaalakították alanyi jogon járó családi támogatássá. Jó néhány család van, ahol a gyermek nem jár iskolába, ám a családi pótlékot felveszik. Kérdezzük meg, tisztelt képviselő urak, mi lesz ezekkel a gyerekekkel; mi lesz azzal a 16-18 éves gyerekkel, aki után fizették a családi pótlékot, ám két évet járt iskolába, és gyakorlatilag analfabéta. Hol fog elhelyezkedni a munkaerőpiacon?

A Fidesz a programja alapján el fogja érni, hogy minél több fiatal végezze el az általános iskolát, és tanuljon tovább, szerezzen szakképzettséget. Olyan iskolát akarunk, ahol a tanulást segítő eszközök, interaktív táblák nem helyettesítik a pedagógusokat, hanem támogatják a munkájukat.

(19.50)

Olyan iskolákat tartunk kívánatosnak, amelyek a helyi közösségek intézményei, ahol a nevelés és az oktatás a diákok, a szülők, a pedagógusok és a helyi civil társadalom közös ügye, egyaránt fontos a nevelés és az oktatás. A kistelepüléseken és a kedvezőtlen körülmények között élő fiatalok számára csak a kollégiumon keresztül vezet út a versenyképes tudás megszerzéséhez. Ezért bővíteni kell, és bővíteni fogjuk a középiskolai kollégiumi hálózatot, és véget vetünk a fennmaradásukat fenyegető támogatáscsökkentésnek.

Az oktatás finanszírozását is rendbe kell tenni. A normatív finanszírozás elértéktelenítése épp a legszegényebb településeket sújtja, és növeli a települések közötti különbségeket. Az oktatás finanszírozását ismét függetlenné kell tenni a település anyagi helyzetétől, hiszen nem függhet az önkormányzat anyagi helyzetétől az, hogy ki milyen színvonalú oktatásban részesülhet. (Gőgös Zoltán: Ez igaz, csak nem ezt csináltátok.)

Rendkívül fontosnak tartjuk a programunkban a diáksport és a szabadidősport fejlesztését. Támogatni fogjuk új tornatermek, tanuszodák, iskolai sportudvarok építését. Ezek oktatási célú hasznosítás mellett a polgárok rekreációs igényeinek kielégítésére is lehetőséget adhatnak. (Gőgös Zoltán: És mindemellett csökkentjük nullára az adókat.)

Programunkban szerepel az is, hogy jelentősen növelni fogjuk a kutatás-fejlesztésre szánt pénzeket, mert ezek a befektetések bőségesen megtérülnek Magyarország számára. Egyetértek azzal, amit Hiller István mondott a témában, csak az a probléma, hogy 2002-ben a kutatás-fejlesztésre fordított kiadások GDP-arányos aránya 1 százalék volt. Ezt az elkövetkező néhány évben lecsökkentették 0,7 százalékra, mostanában ismét közelít az 1 százalékhoz. Én egyetértek Hiller Istvánnal, csak azt nem tudom, hogy amit most itt az elmúlt percekben vagy elmúlt órában elmondott a parlamentben, az elmúlt hat évben miért ennek az ellenkezőjét tették meg, amikor kormányon voltak.

Létrehozzuk a Szent-Györgyi Albert-ösztöndíjalapot, melynek célja, hogy a külföldön élő magyarok, magyar származású kutatók itthon is végezhessenek oktató tevékenységet, átadva így nemzetközi tapasztalatokat.

Gyurcsány Ferenc most a parlamentben a 172. programjában külön is kitért arra, hogy fontosnak tartja ő is a K+F növelését, de még egyszer mondom, hogy 2002 után jelentősen csökkent ezen kiadások aránya.

A Fidesz stratégiai célja ezenfelül egy átfogó családtámogatási rendszer megalkotása is. Célunk, hogy megkönnyítsük a gyermekvállalást, gyermeknevelést. Fontosnak tartjuk, hogy az alkotmányban rögzítsük: az állam a közjóhoz, a nemzet gyarapodásához való hozzájárulásnak tekinti a gyermekvállalást és gyermeknevelést, és ezt érvényesíteni fogja az adójogszabályokban is. A családbarát adózás megteremtése azt célozza, hogy az adórendszer vegye figyelembe azt, ha valaki a jövedelméből gyermeket nevel. Célunk, hogy a gyermekvállalás ne jelentsen kockázatot a családok számára. A családpolitika nálunk magában foglalja a családbarát környezet kialakításától az otthonteremtés feltételeinek megteremtésén át a munkahelyprogramokat az édesanyák számára, a gyermekek napközbeni ellátásának biztosítását, a családsegítő és mentális szolgáltatásokat. Hatékony családpolitika elképzelhetetlen a nők társadalmi helyzetének átfogó javítása nélkül, ezért alapvető fontosságú az anyaság szerepének elismerése, a megfelelő jogszabályi környezet kialakítása.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én ígérem önöknek, hogy az Erős Magyarország című program alapján készült kormányprogramról a parlament, az Országgyűlés szavazhat majd hamarosan.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban. - Gőgös Zoltán: Az SZKP XX. kongresszusának programját hallottuk.)




Felszólalások:  Előző  219  Következő    Ülésnap adatai