Felszólalás adatai

GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Végre egy izgalmas szakmai kérdéshez értünk a tűcsereprogramokkal kapcsolatban. Ha Pettkó kolléga elolvasta a jelentést, akkor olvashatta azt is, amit most idézek. "A megkereső programokhoz társuló tűcsere. Magyarországon a drogfüggőknek csak körülbelül 10-20 százaléka jelentkezik spontán valamilyen tanácsadó, illetve kezelőközpontban."

Ha végiggondoljuk a jelenség természetét, hogy milyen lehet heroinfüggőnek lenni, akkor láthatjuk, hogy ez a történet nem arról szól, hogy ezek az emberek bemennek a patikába. Miért fűződik mégis eminens társadalmi érdek ahhoz, nehéz mellette első blikkre érvelni, sok választópolgár azt a kérdést teszi fel, hogy miért költ az állam erre tízmillió forintokat, hogy a heroinisták steril tűvel tudják belőni magukat, miért segíti, úgymond, őket ebben az állam. (Pettkó András: Én nem ezt mondtam!)

Azt gondolom, hogy erre közös választ kell adnunk, mert ez az annak idején megszületett drogstratégiában - ahogy én a vezérszónoklatom elején elmondtam, nagyon-nagyon tisztelem azt a fideszes kormányzatot ezért a lépéséért, amelyik ezt a drogstratégiát megalkotta - szakmai konszenzust és politikai konszenzust élvezett. Mert miről van szó? Arról van szó, amiről a képviselő úr egyébként a vezérszónoklatában beszélt, ha jól emlékszem; a hepatitis és a HIV elterjedése ebben a populációban elképesztő mértékű lehet, és nagyon nagy kockázatokat rejt magában, és tetszik vagy nem tetszik, alapvető társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy ez ne történhessen meg. Ezért van szükség a tűcsereprogramokra, ezért van szükség a tűcsere-automatákra.

És azért kerül ennyibe, mert például a Baptista Szeretetszolgálat busza - a képviselő úr ismeri -, nagyon komoly munkát végezve, a főváros legrázósabb területein, éjszaka szociális munkásokkal keresi meg ezeket a nyomorult, szerencsétlen embereket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy ezzel a tűvel tudjon nekik segíteni, és ennek bizony vannak költségei természetesen.