Készült: 2020.09.22.09:25:45 Dinamikus lap

Képviselő által benyújtott indítványok 2002-2006

Paraméterek:
Képviselő: Dr. Papcsák Ferenc

Önálló indítványok
Iromány Cím Benyújtók Benyújtva
K/19367 Mit kíván tenni a kormány a 4-es számú főút Nyíregyháza-Záhony közötti, Székely települést kikerülő szakaszának balesetmentesítése érdekében? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2006.03.06
K/19336 Mikor és milyen módon kerül kifizetésre az egykori termelőszövetkezetek volt tagjai részére, az őket megillető üzletrészek ellenértéke? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2006.02.17
K/19335 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Hivatal vezetője köztisztviselőként folytathat-e kampánytevékenységet a Magyar Szocialista Párt színeiben? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2006.02.17
T/19217 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról Pokorni Zoltán (Fidesz), Dr. Répássy Róbert (Fidesz), Dr. Salamon László (Fidesz), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2006.02.03
T/19216 A Nemzeti Vagyonról Pokorni Zoltán (Fidesz), Dr. Répássy Róbert (Fidesz), Dr. Salamon László (Fidesz), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2006.02.03
K/19042 Támogatja-e a Kormány Kék Község Önkormányzatának az Általános iskola felújítása tárgyában benyújtott pályázatát? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2006.01.13
K/19005 Támogatja-e a Kormány az Ófehértói Általános Iskola felújítását? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2006.01.03
K/19004 Mikorra várható döntés a felszámolással megszűnt mezőgazdasági szövetkezetek volt üzletrészeseinek részleges kárpótlása tárgyában? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2006.01.03
K/19003 Hol tart, illetve milyen eredménnyel zárult a Baktalórántházi Rendőrőrsnek a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság által végzett ellenőrzése? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2006.01.03
A/18825 Kérdőjelek egyes privatizációs perek körül Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.12.12
K/18668 Mit kíván tenni a Kormány a közutak közbiztonságáért, különös tekintettel a megváltozott időjárási körülményekre? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.11.28
T/18621 Az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról Dr. Hargitai János (Fidesz), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz), Dr. Karakó László (Fidesz), Cseresnyés Péter (Fidesz), Font Sándor (Fidesz) 2005.11.23
T/18592 A Nemzeti Vagyonról Dr. Áder János (Fidesz), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz), Pokorni Zoltán (Fidesz), Dr. Répássy Róbert (Fidesz), Rogán Antal (Fidesz), Dr. Salamon László (Fidesz) 2005.11.22
T/18591 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról Dr. Áder János (Fidesz), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz), Pokorni Zoltán (Fidesz), Dr. Répássy Róbert (Fidesz), Rogán Antal (Fidesz), Dr. Salamon László (Fidesz) 2005.11.22
K/17627 Igaz-e, hogy a Strabag Rt. nyerte el a Nemzeti Autópálya Rt. által a 4-es főút és a 31-es főút közötti szakasz megépítésére kiírt pályázatot? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.09.21
K/17475 Mit kíván tenni a Baktalórántházán felmerült rendőrhatósági mulasztások kivizsgálása, és a kialakult jogsértő állapot orvoslása érdekében? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.09.13
K/17474 Mennyi az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség hatósági nyilvántartásában szereplő adatok nyilvántartási ideje? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.09.13
K/17295 Mikorra várható a szövetkezeti üzletrészek kifizetésével kapcsolatos célkitűzés megvalósítása? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.08.26
K/16949 Támogatja-e a Kormány a Nyírkarászi Egészségügyi központ létrehozását? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.06.29
K/16948 Kifizetésre kerülhet-e Nyírjákói Termelőszövetkezet egykori tagjai részére, az őket megillető üzletrészek ellenértéke? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.06.29
K/16947 Melyek a Kormány elképzelései a kistelepülések oktatási feltételrendszere minőségének javítása érdekében? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.06.29
K/16946 Támogatja-e a Kormány a Balsai Tisza-híd újjáépítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.06.29
K/16945 Támogatja-e a Kormány a Cigánd és Sárospatak között létrehozni kívánt kerékpárutat? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.06.29
K/15893 Mit kíván tenni annak érdekében, hogy az egyházi fenntartású szociális intézmények megkapják jogos állami támogatásuk teljes összegét? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.04.28
K/15812 Mi indokolja a Volánbusz Rt.-nek a beruházási és eszközfejlesztési hitelállomány növekedése ellenére a járműbeszerzés területén megmutatkozó viszaesését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.04.20
K/15811 Ki folytatja le az ÁPV Rt. tulajdonában álló autóbusz társaságok járművásárlásainak közbeszerzési eljárását? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.04.20
K/15810 A Volánbusz Rt. gazdálkodásában bekövetkezett visszaesését indokolhatja-e a vezetői kör munkájának minősége? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.04.20
K/15809 Adott-e megbízást a kormányzat a Synergon Rt-nek a 2002. év második felében, illetve 2003-ban? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.04.20
K/15664 Szerepel-e a Budapest Airport Rt. a Kormány magánosítási tervei között? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.04.11
K/15637 Tudomása van-e arról, hogy jelenleg mi tartozik a Tokaj Kereskedőház Rt. vagyoni körébe? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.04.06
K/15636 Nem tartja-e összeférhetetlennek, hogy a magántulajdonban álló ZÉTA-VIN Kft. hasonló tevékenységi körrel rendelkezik, mint az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Rt., különös figyelemmel a társaság tagjaira? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.04.06
K/15635 Nem tartja-e összeférhetetlennek, hogy a Tokaji ZÉTA Gold Kft. főtevékenysége megegyezik a Tokaj Kerekedőház Rt. tevékenységével, különös figyelemmel a társaság tagjaira? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.04.06
K/15634 Mi az oka annak, hogy a Tokaj Kereskedőház Rt.-től jelentős vagyonelemek kerültek át a Kecskeméti Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Kht. vagyoni körébe? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.04.06
K/15417 Szerepel-e a Tokaj Kereskedőház Rt. a Kormány magánosítási tervei között? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.03.23
K/15269 Mennyibe került Magyarország számára a szovjet jóvátétel Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.03.18
K/15268 Tervezik-e a megvásárolt szövetkezeti üzletrészek vételárának visszafizetésére irányuló eljárás megindítását III.? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.03.18
T/14950 A kistermelői kimérésről és termékértékesítésről Kovács Ferenc (Fidesz), Dr. Braun Márton (Fidesz), Dr. Dancsó József (Fidesz), Farkas Sándor (Fidesz), Dr. Martonosi György (Fidesz), Dr. Sümeghy Csaba (Fidesz), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz), Németh Szilárd István (Fidesz), Lasztovicza Jenő (Fidesz) 2005.03.02
K/14744 Felkészült-e a Kormány a Tisza menti tavaszi áradásokra? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.02.28
K/14284 Mikor kívánják a SAPARD támogatások elszámolását felgyorsítani, illetve az AVOP pályázatok érdemi befogadását megindítani a mezőgazdasági gazdálkodók tekintetében? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.02.09
K/14283 Mikor kívánják érdemben elbírálni a mezőgazdasági intervenciós ajánlatokat, illetve arról értesíteni az ajánlattevőket? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.02.09
K/14282 Mikor kívánják megküldeni a mezőgazdasági termelőknek a normatív területalapú támogatások tekintetében a termelőket megillető támogatási összegről szóló határozatokat? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.02.09
K/13952 Mit kíván tenni a Kormány a hazai juhtenyésztő gazdák helyzetének javításáért Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.01.24
K/13908 Igaz-e, hogy nettó 200 millió forintos végkielégítéssel távozik a Malév elnök-vezérigazgatója? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.01.20
K/13818 Tervezik-e a megvásárolt szövetkezeti üzletrészek vételárának visszafizetésére irányuló eljárás megindítását? II. Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2005.01.17
K/13672 Nem tartja-e eltúlzottnak az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által az Ügyvédi Irodának biztosított díjazást? IX. Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13671 Nem tartja-e eltúlzottnak az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által az Ügyvédi Irodának biztosított díjazást? VIII. Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13670 Nem tartja-e eltúlzottnak az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által az Ügyvédi Irodának és gazdasági társaságoknak biztosított díjazást? VII. Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13669 Nem tartja-e eltúlzottnak az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által az Ügyvédi Irodának biztosított díjazást? VI. Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13668 Nem tartja-e eltúlzottnak az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által az Ügyvédi Irodának biztosított díjazást? V. Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13667 Nem tartja-e eltúlzottnak az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által az Ügyvédi Irodának biztosított díjazást? IV. Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13666 Nem tartja-e eltúlzottnak az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által az Ügyvédi Irodának biztosított díjazást? III. Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13665 Nem tartja-e eltúlzottnak az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által az Ügyvédi Irodának biztosított díjazást? II. Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13664 Nem tartja-e eltúlzottnak az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által az Ügyvédi Irodának biztosított díjazást? I. Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13663 Tervezi-e a Kormány a Szegedi Vízügyi Építőipari Szolgáltató Kft. vízügyi igazgatóságok tulajdonában lévő tulajdonrészeinek értékesítését? II. Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13662 Tervezi-e a Kormány a Pannon Hajózási Kft. jogutód nélküli megszüntetését? II. Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13661 Mit kíván tenni a Kormány a hazai zöldségtermelő gazdák helyzetének javításáért? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13660 Mikorra tervezi a Miniszter Úr Nyíribrony település belterületi útjainak leaszfaltozását? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13659 Mikor kívánják ingyenessé tenni az állandó lakóhely és az iskola közötti utazást? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13658 Mi indokolja az autópálya-díjak nagymértékű emelkedését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13657 A Dornbach és Hegyvári Ügyvédi Iroda megbízása során az ügyvédi iroda tevékenységének ellenőrzése megfelelő volt-e, illetve a kiszámlázott összegnek és a teljesítés-igazolásnak megfelelő munkát elvégezték-e? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13656 A dr. Fahn Péter Ügyvédi Iroda megbízása során az ügyvédi iroda tevékenységének ellenőrzése megfelelő volt-e, illetve a kiszámlázott összegnek és a teljesítés-igazolásnak megfelelő munkát elvégezték-e? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13655 Patay Géza Ügyvédi Irodájának megbízása során az ügyvédi iroda tevékenységének ellenőrzése megfelelő volt-e, illetve a kiszámlázott összegnek és a teljesítés-igazolásnak megfelelő munkát elvégezték-e? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13654 A dr. Mészáros és Nagy Ügyvédi Iroda megbízása során az ügyvédi iroda tevékenységének ellenőrzése megfelelő volt-e, illetve a kiszámlázott összegnek és a teljesítés-igazolásnak megfelelő munkát elvégezték-e? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13653 Milyen intézkedések várhatóak a kemecsei Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat kilátástalan helyzetének javítására? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13652 Mikorra tervezi a Miniszter Úr a Nyíregyháza irányából Tokaj felé vezető főközlekedési úton a felüljáró megépítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13651 Tervezi-e a Kormány a SAVIÉP Kft. jogutódlással történő megszüntetését? II. Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13650 Tervezi-e a Kormány a Vasi VÍZINSZÓ Kft. vízügyi igazgatóságok tulajdonában levő tulajdonrészeinek értékesítését? II. Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13649 Mi indokolta az Informatikai és Hírközlési Minisztérium részéről a Millenáris Kht. Jövő Háza elnevezésű programjához kért számos szakértői véleményt? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.23
K/13295 Mikorra tervezi a Miniszter Úr Nyírtass település belterületi útjainak felújítását, illetve leaszfaltozását? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.08
K/13294 Van-e mód arra, hogy az Ófehértó településen található lőteret a település önkormányzata akár tartós kezelésébe, akár tulajdonába átvegye? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.08
K/13293 Mikorra tervezi a Miniszter Úr Nyírtass település belterületi vízrendezés-beruházásának megvalósítását? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.08
K/13292 Tervezik-e a megvásárolt szövetkezeti üzletrészek vételárának visszafizetésére irányuló eljárás megindítását? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.08
K/13291 Van-e mód arra, hogy a központosított tüdőgondozási rendszer vonatkozásában Kótaj települést Nyíregyházához sorolják át? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.12.08
K/13182 Miért szűnik meg másodszor a magyar tengerhajózás több millió veszteséggel? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.29
K/13181 Jogszerűnek tartja-e a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. privatizációját? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.29
K/13180 Mikorra tervezi a Miniszter Úr Nyírkarász-Gyulaháza-Anarcs települések szennyvíz-beruházásának kiépítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.29
K/13179 Mikorra tervezi a Miniszter Úr Nyírkarász település belterületi útjainak leaszfaltozását? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.29
K/12585 Tervezi-e a Kormány a Tisza-Szamos Kht. jogutódlással történő megszüntetését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12584 Tervezi-e a Kormány az ADV Kft. jogutódlással történő megszüntetését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12583 Tervezi-e a Kormány a SAVIÉP Kft. jogutódlással történő megszüntetését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12582 Tervezi-e a Kormány a Vízhasznosítási Kft. jogutód nélküli megszüntetését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12581 Tervezi-e a Kormány a Hortobágyi Halgazdaság Rt. jogutódlással történő megszüntetését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12580 Tervezi-e a Kormány a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt. közhasznú társasággá történő átalakítását? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12579 Tervezi-e a Kormány a DUNAKŐ Kft. vízügyi igazgatóságok tulajdonrészeinek értékesítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12578 Tervezi-e a Kormány a VÍZINSZÓ Kft. vízügyi igazgatóságok tulajdonában lévő tulajdonrészeinek értékesítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12577 Tervezi-e a Kormány az ÉDUVÍZ Kft. vízügyi igazgatóságok tulajdonában lévő tulajdonrészeinek értékesítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12576 Tervezi-e a Kormány a KÖTIVIÉP Kft. jogutód nélküli megszüntetését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12575 Tervezi-e a Kormány a VÍZKÁR MBSZ Kft. jogutód nélküli megszüntetését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12574 Tervezi-e a Kormány a RÓNA-IM Kft. vízügyi igazgatóságok tulajdonában lévő tulajdonrészek értékesítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12573 Tervezi-e a Kormány a GÁTÉPÍTŐ Kft. vízügyi igazgatóságok tulajdonában lévő tulajdonrészeinek értékesítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12572 Tervezi-e a Kormány a KÖTIBIÉP' Kft. vízügyi igazgatóságok tulajdonában lévő tulajdonrészeinek értékesítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12571 Tervezi-e a Kormány a Biztonsági Üzem Kft. vízügyi igazgatóságok tulajdonában lévő tulajdonrészeinek értékesítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12570 Tervezi-e a Kormány az ADUVIÉP Kft. vízügyi igazgatóságok tulajdonában lévő tulajdonrészeinek értékesítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12569 Tervezi-e a Kormány a Vasi VÍZ-KÖR Kft. vízügyi igazgatóságok tulajdonában lévő tulajdonrészeinek értékesítést? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12568 Tervezi-e a Kormány a FETIVÍZ Kft. vízügyi igazgatóságok tulajdonában lévő tulajdonrészeinek értékesítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12567 Tervezi-e a Kormány a Pannon Hajózási Kft. jogutód nélküli megszüntetését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12566 Tervezi-e a Kormány az ÉPVÍZKÖR Kft. vízügyi igazgatóságok tulajdonában lévő tulajdonrészeinek értékesítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12565 Tervezi-e a Kormány a FEVIÉP Kft. jogutód nélküli megszüntetését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12564 Tervezi-e a Kormány a Dráva-Vízépítő Kft. jogutód nélküli megszüntetését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12563 Tervezi-e a Kormány a VÍZPART Kft. vízügyi igazgatóságok tulajdonában lévő tulajdonrészeinek értékesítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12562 Tervezi-e a Kormány a Szegedi Vízügyi Építőipari Szolgáltató Kft. vízügyi igazgatóságok tulajdonában lévő tulajdonrészeinek értékesítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
K/12561 Tervezi-e a Kormány a Hortobágyi Génmegőrző Kht. jogutódlással történő megszüntetését? Dr. Tiba István (Fidesz), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.11.09
A/11720 Valamit visz a víz Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.10.04
K/11681 Tervezik-e a rákoskeresztúri Balassi Bálint Gimnázium rekonstrukcióját és amennyiben igen, ez mikor valósul meg? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.09.28
K/11680 Mikorra tervezi a Miniszter Úr a Rákoskeresztúr és Budapest sugárirányú gyorsforgalmi út megépítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.09.28
K/11679 Mikor kapják meg külső üzletrészük ellenértékét a nyírjákói választópolgárok? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.09.28
A/11631 Szociális üdültetés szocialista módra Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.09.27
I/11563 Másodszor szűnik meg a magyar tengerhajózás, több millió dollár veszteség! Soltész Miklós (Fidesz), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.09.22
K/11476 Mi inkokolta a helyiség bérleti díjak jelentős növekedését 2003-ban? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.09.21
K/11475 Milyen kiadásokat takar az ÁPV Rt. 2003-as költségeinek sorában az egyéb kategória? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.09.21
K/11474 Mi indokolta az ÁPV Rt-ben az egyéb béren kívüli juttatások címén kifizetett összegek jelentős növekedését 2003-ban? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.09.21
K/11473 Milyen kiadásokat takar az ÁPV Rt. 2003-as költségeinek sorában az egyéb anyagjellegű szolgáltatás? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.09.21
K/11472 Eredményesnek ítéli-e a Szerencsi Mezőgazdasági Rt. értékesítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.09.21
K/11471 Eredményesnek ítéli-e a Bóly Rt. értékesítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.09.21
K/11469 Az ÁPV Rt. beléptetési rendszere Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.09.21
K/11468 Igaz-e, hogy az ÁPV Rt. értékesíteni kívánja a Bábolna Rt-t, illetve azt megszünteti? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.09.21
K/11467 Mit kíván tenni a T. Miniszter úr a hazai szőlő- és bortemelő gazdák helyzetének javításáért? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz), Lasztovicza Jenő (Fidesz) 2004.09.21
H/10918 Az állami tulajdonban lévő társaságok privatizációjáról, a tulajdonrészek gyors, átgondolatlan és felelőtlen értékesítésének leállításáról Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz), Rogán Antal (Fidesz) 2004.08.06
H/10559 Az 1992. évi I. és II. törvények szerint át nem alakult szövetkezetek tagjainak kárpótlása Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.06.11
T/10538 Nemzeti Petíció - privatizációval, a magyar munkahelyek védelmével és a magyar vállalkozók támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról Pokorni Zoltán (Fidesz), Varga Mihály (Fidesz), Dr. Fónagy János (Fidesz), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz), Dr. Őry Csaba (Fidesz), Dr. Sümeghy Csaba (Fidesz), Vígh Ilona (Fidesz), Bernáth Ildikó (Fidesz) 2004.06.08
T/10428 Az egyes tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról Dr. Hargitai János (Fidesz), Cseresnyés Péter (Fidesz), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz), Dr. Karakó László (Fidesz), Font Sándor (MDF) 2004.05.24
K/10378 Mikorra tervezi a Kormány a szövetkezeti külső üzletrészek kifizetését a demecseri felszámolt Kossuth Mgtsz. tagjainak? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.05.19
K/10377 Miért szünteti meg a Magyar Posta Rt. a tiszarádi postát? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.05.19
K/10369 Mi lesz a sorsa a Bábolna Rt-nek? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.05.19
K/10368 Mikor kapják meg az ígéretek szerint Demecser polgárai a portalanított Arany János utcát? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.05.19
K/9778 Mi volt az oka a BLAGUSS-VOLÁNBUSZ Kft. privatizációjának? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.04.07
K/9777 Mi lett a sorsa a javaslatoknak a Pénzügyminisztériumban? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.04.07
K/9776 A MAHART Rt. privatizációja II. Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.04.07
K/9763 Miért állította le a Kormány az elmaradott szabolcsi területeken az úthálózat fejlesztését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.04.06
K/9662 Milyen értéket képviselnek a Zsolnay Porcelángyár Rt.-ben az állam leendő részvényei? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.03.31
K/9661 Milyen értéket képviselnek a Herz Szalámigyár Rt.-ben az állam leendő törzsrészvényei? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.03.31
K/9660 Milyen értéket képviselnek az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt.-ben az állam leendő törzsrészvényei? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.03.31
K/9659 Milyen értéket képviselnek a HUNGEXPO Vásár- és Reklám Rt.-ben az állam leendő törzsrészvényei? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.03.31
K/9658 Milyen értéket képviselnek a PICK Szeged Rt.-ben az állam leendő törzsrészvényei? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.03.31
T/9618 A tagi kölcsön igénybevételének feltételeiről Dr. Dancsó József (Fidesz), Dr. Braun Márton (Fidesz), Farkas Sándor (Fidesz), Kovács Ferenc (Fidesz), Dr. Martonosi György (Fidesz), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz), Dr. Sümeghy Csaba (Fidesz) 2004.03.29
T/8755 A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról Dr. Sümeghy Csaba (Fidesz), Dr. Braun Márton (Fidesz), Kovács Ferenc (Fidesz), Dr. Dancsó József (Fidesz), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.02.17
A/8726 A Magyar Köztársaság polgárai pénzének nyomában IV. Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.02.16
I/8345 Drasztikus energia áremelések, avagy melyik energiatermelőt támogatja Medgyessy Péter kormánya? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz), Lázár Mózes (Fidesz) 2004.01.21
K/8249 Mikor rendeződik a vajai II. Rákóczi Ferenc Mgtsz. külső üzletrészek megvásárlásának problémája? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2004.01.16
K/8129 Intézményesített felbujtás, avagy milyen megfontolásokból kriminalizálja az állam a közéletet? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8128 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Gyulaházán? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8127 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Berkeszen? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8126 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Beszterecen? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8125 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Nyírbogdányban? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8124 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Budapesten? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8123 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Demecserben? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8122 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Ökörítófülpösön? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8121 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Budapest I. kerületében? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8120 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Nyíribronyban? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8119 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Budapest II. kerületében? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8118 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Budapest III. kerületében? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8117 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Nyírjákón? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8116 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Nyírkarászon? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8115 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Kéken? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8114 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Kemecsén? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8113 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Nyírkércsen? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8112 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Kótajon? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8111 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Laskodon? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8110 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Magyon? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8109 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Nagyhalászon? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8108 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Mezőnyárádon? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8107 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Nyíregyházán? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8106 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Nyírtasson? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8105 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Budapest IV. kerületében? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8104 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Ófehértón? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8103 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Őrben? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8102 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Nyírparasznyán? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8101 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Hosszúperesztegen? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8100 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Petneházán? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8099 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Tiszarádon? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8098 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Ramocsaházán? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8097 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Nagyrédén? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8096 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Rohodon? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8095 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Székelyben? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8094 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Tiszateleken? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8093 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Nyírtéten? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8092 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Budapest V. kerületében? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8091 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Vaján? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8090 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Vasmegyerben? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8089 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Budapest VI. kerületében? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8088 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Budapest VII. kerületében? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8087 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Budapest VIII. kerületében? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8086 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Budapest X. kerületében? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8085 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Budapest XI. kerületében? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8084 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Budapest XII. kerületében? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8083 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Budapest XIII. kerületében? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8082 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Budapest XIV. kerületében? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8081 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Budapest XV. kerületében? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8080 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Budapest XVI. kerületében? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8079 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Budapest XVII. kerületében? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/8078 Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek Baktalórántházán? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.23
K/7816 Intézményesített felbujtás, avagy milyen megfontolásokból kriminalizálja az állam a közéletet? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.19
K/7560 Kit és milyen szakmai indokok alapján bocsátott el a tárca a számviteli főosztály számviteli elvi osztályától? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.17
K/7559 Kit és milyen szakmai indokok alapján bocsátott el a tárca az adóigazgatási főosztály információelemzési és szervezési osztályától? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.17
K/7557 Kit és milyen szakmai indokok alapján bocsátott el a tárca az adóigazgatási főosztály adóigazgatási osztályától? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.17
K/7556 Kit és milyen szakmai indokok alapján bocsátott el a tárca a forgalmi adók és fogyasztói árkiegészítések főosztály adóügyi osztályától? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.17
K/7546 Kit és milyen szakmai indokok alapján bocsátott el a tárca a forgalmi adók és fogyasztói árkiegészítések főosztály szabályozási osztályától? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.17
K/7545 Kit és milyen szakmai indokok alapján bocsátott el a tárca a forgalmi adók és fogyasztói árkiegészítések főosztály tervezési, elemzési és fogyasztói árkiegészítések osztályától? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.17
K/7544 Kit és milyen szakmai indokok alapján bocsátott el a tárca a számviteli főosztály költségvetési számviteli osztályától? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.17
K/7543 Kit és milyen szakmai indokok alapján bocsátott el a tárca a számviteli főosztály számviteli módszertani osztályáról? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.17
K/7244 A részvényőrzés sajátos körülményei II. Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.15
K/7241 Milyen kötelezettségek terhelik a Magyar Államot a Postabank Rt. eladását követően és mire kívánja fordítani a Kormány a bevételt? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.15
K/7236 A Postabank privatizációjában részt vevő tanácsadók és jogászok, valamint a számukra kifizetett összegek II. Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.15
K/7232 Történt-e jogszabálysértés a Postabank privatizációja során II ? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.15
K/7228 A Postabank könyvvizsgálói II. Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.12.15
K/6528 A Volán társaságok privatizációját követően hogyan kívánja biztosítani a Kormány törvényi kötelezettségeit? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.11.18
K/6527 Kit támogat az Állam a Szerencsejáték Rt-n keresztül? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.11.18
K/6130 A Postabank privatizációjában részt vevő tanácsadók és jogi szakértők, valamint a számukra kifizetett összegek Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.10.27
K/6129 Milyen kötelezettségek terhelik a Magyar Államot a Postabank Rt. eladását követően és mire kívánja fordítani a kormány a bevételt? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.10.27
K/6128 Történt-e jogszabálysértés a Postabank privatizációja során? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.10.27
K/6127 A Postabank könyvvizsgálói Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.10.27
K/6126 A részvényőrzés sajátos körülményei Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.10.27
T/5909 Az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról Dr. Hargitai János (Fidesz), Cseresnyés Péter (Fidesz), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz), Dr. Karakó László (Fidesz), Bánki Erik (Fidesz), Dr. Gyimesi Endre (Fidesz), Kékkői Zoltán József (Fidesz), Körömi Attila (Fidesz), Kuzma László (Fidesz), Manninger Jenő (Fidesz), Nagy Kálmán (Fidesz), Dr. Szabó Erika (Fidesz), Dr. Szabó József Andor (Fidesz), Szalai Annamária (Fidesz), Szalay Ferenc (Fidesz), Zsigó Róbert (Fidesz), Font Sándor (MDF), Pichler Imre László (MDF), Dr. Mátrai Márta Mária (Fidesz) 2003.10.14
K/5801 Támogatja-e a kormány a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium rekonstrukcióját? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.10.07
K/5800 Kívánja-e a kormány az egészségturizmus fejlesztését Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is támogatni? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.10.07
K/5359 Van-e jövője az Egyesült Európában Laskodnak? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.09.12
K/5358 Van-e jövője az Egyesült Európában Laskodnak? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.09.12
K/5357 Van-e jövője az Egyesült Európában Laskodnak? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.09.12
H/5339 Az áru nélkül Magyarországra belépő, illetve áthaladó külföldi tehergépjárművek belépésének korlátozásáról Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.09.11
H/5338 A külföldi teherszállítókkal szembeni környezetvédelmi és műszaki szabályok kidolgozásáról Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.09.11
H/5337 A magyarországi fuvarozók helyzetének javítása és versenyképességének elősegítése érdekében bevezetendő díjakról Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.09.11
H/5336 A magyarországi fuvarozók magyar határon való gyorsabb áthaladásának elősegítéséről Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.09.11
H/5335 A teherszállító gépjárművek parkolóira vonatkozó szabályozás megteremtéséről Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.09.11
H/5334 A magyarországi fuvarozók helyzetének javításáról és versenyképességének elősegítéséről Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.09.11
K/5256 Még a tél beállta előtt kijavítják-e a Székely, Vaja, Kótaj községekben található úthibákat? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.09.08
T/4918 A parlagfű elleni védekezésről Dr. Selmeczi Gabriella (Fidesz), Dr. Bagó Zoltán (Fidesz), Balsay István (Fidesz), Balla Mihály (Fidesz), Dr. Bartha László (Fidesz), Bánki Erik (Fidesz), Básthy Tamás (Fidesz), Birkás Tivadar (Fidesz), Búsi Lajos (Fidesz), Cseresnyés Péter (Fidesz), Czerván György (Fidesz), Dr. Czira Szabolcs (Fidesz), Dr. Dancsó József (Fidesz), Endre Sándor (Fidesz), Dr. Gruber Attila (Fidesz), Dr. Gyimesi Endre (Fidesz), Halász János (Fidesz), Harrach Péter (Fidesz), Homa János (Fidesz), Horváthné Stukics Erzsébet (Fidesz), Dr. Illés Zoltán (Fidesz), Lasztovicza Jenő (Fidesz), Dr. Martonosi György (Fidesz), Márton Attila (Fidesz), Dr. Mátrai Márta Mária (Fidesz), Móring József Attila (Fidesz), Nagy Kálmán (Fidesz), Nógrádi Zoltán (Fidesz), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz), Pogácsás Tibor (Fidesz), Schmidt Ferenc (Fidesz), Dr. Semjén Zsolt (Fidesz), Stolár Mihály (Fidesz), Dr. Szabó Erika (Fidesz), Szabó Ferenc (Fidesz), Dr. Surján László (Fidesz), Szalai Annamária (Fidesz), Szűcs Lajos (Fidesz) és 4 képviselő társa. 2003.08.15
I/4810 Az AGMI Anyagvizsgáló és Minőségellenőrző Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4809 A Szekszárdi AGROKER Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4808 A Szekszárdi Autószerviz Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4807 A Szekszárdi Húsipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4806 A Szekszárdi Mezőgazdasági RT. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4805 A SZEMA Makó Téglagyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4804 A SZEMA Szentes Tégla- és Cserépgyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4803 A Szendrői Fémipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4802 A Szentendrei Betonárúgyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4801 A Szentes-Makó Téglagyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4800 A Szentgotthárdi Kaszagyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4799 A Szentgotthárdi Téglaipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4798 A Szépirodalmi Könyvkiadó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4797 A Szerencsi Cukorgyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4796 A Szikra Lapnyomda Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4795 A SZKI Számítástechnika, Kommunikáció és Innovatika Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4794 A Balatonboglári Borgazdasági Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4793 A Szolnoki Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgálatató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4792 A Szolnoki Sütőipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4791 A Szombathelyi Tejipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4790 A Szombathelyi Vendéglátó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4789 A Szőke Tisza Hajó Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4788 A Szőlős Kemping Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4787 A Tapolcafői Téglaipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4786 A Balatoni Vitorlás Touring Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4785 A Tatai Téglaipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4784 A TAURUS Gumiipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4783 A TAVERNA Szálloda és Étterem Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4782 A Technológiai és Környezetvédelmi Fejlesztő Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4781 A Tedej Agrártermelő és Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4780 A TÉGLA-TECH Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4779 A Temaforg Kereskedelmi és Ipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4778 A Bánhalmai Mélyépítő Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4777 A TERMINÁL Közlekedési és Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4776 A TERMINUS Vendéglátó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4775 A TEVAN Kiadó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4774 A Thermál Hotel Aquincum Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4773 A Tisza Füszért Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4772 A Tisza Kenyér Sütőipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4771 A Tiszai Téglaipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4770 A Baranya Megyei Sütőipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4769 A Tiszakécskei Gépgyár Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4768 A Tiszamenti Vegyiművek Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4767 A Tolna Megyei Tejipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4766 A Baranya Megyei Tejipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4765 Az AFIT Autójavító és Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4764 A TÓNUS Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4763 A Topán Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4762 A Transtank Nemzetközi Tankautó Fuvarozási Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4761 Az Újpesti Autójavító Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4760 Az Újpesti Gépelemgyár Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4759 A VENTILIFT Légtechnikai Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4758 A Veszprémi AGROKER Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4757 A Veszprémi Fogászati Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4756 A Veszprémi Mezőgazdasági Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4755 A Szegedi Vas- és Fémöntöde Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4754 A BAUGÉP Gépgyártó és Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4753 A Videovux Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4752 A Viktória Első Magyar Gabona Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4751 A VILATI Automatika Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4750 A Villér Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4749 A VITA-SÜTŐ Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4748 A VÍZÉP Mélyépítő Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4747 A VÍZITERV Mérnökszolgálati Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4746 A Víziváros Vagyon- és Ingatlankezelő Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4745 A VOLÁNPACH Csomagoló és Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4744 A VIBEG Kereskedelmi és Szolgálatató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4743 Az UNIVERZÁL Kereskedelmi RT. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4742 A Baranya Tégla Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4741 Az Út- Vasúttervező Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4739 A Váci Autójavító Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4738 A Váci Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4737 A Vendégház Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4736 A Vas Megyei Gabonaipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4735 A Vasi Húsipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4734 A Vegyipari Tervező és Vállalkozó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4733 Az Általános Húsipari és Vagyonkezelő Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4732 A Dombóvári Kazán- és Gépgyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4731 A Dominancia Vagyonkezelő és Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4730 A DOMUS Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4729 A Dunántúli Cipőkereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4728 A Dunamenti Erőmű Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4723 Az ALBA REGIA Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4722 A Dunakeszi Hűtőipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4721 A DUNAKER Dunaújvárosi Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4720 A DRÁVA PIÉRT Papír- és Értékesítő Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4719 A Dorottya Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4718 A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4717 A DUNAPACK Papír-és Csomagolóanyag Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4716 A Dunaújváros-Ercsi Sütőipari és Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4715 Az ALBA-REGIA Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4714 A Dunavidéki Kereskedelmi Vendéglátó és Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4713 Az EAST and West Autószerviz Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4712 Az Edelény Konfekcióipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4711 Az ALBA-KENYÉR Sütőipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4710 Az EDIAFILT Kovaföld Termelő és Feldolgozó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4709 Az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4708 Az EGER EAST-WEST Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4707 Az Egri Dohány Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4706 Az Egri Malomipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4705 Az Egri Patyolat Textiltisztító és Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4704 Az Egri Útépítő Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4703 Az Egyesült Vegyiművek Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4702 Az ELAK Elektroakusztikai Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4701 Az ELEKTRO Dél-pesti Javító Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4700 Az Elektro Szerviz Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4699 Az ALBERTFALVAI CÉRNÁZÓ Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4698 Az Elektroimpex Külkereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4697 Az ELEKTRO-KLINIKA Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4696 Az Elektromos Készülékek és Anyagok Gyára Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4695 Az Elektronika Fogyasztói Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4694 Az Elit Ruhagyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4693 Az ELMIX Fogászati Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4692 Az Első Magyar Kenderfonó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4691 Az Első Pesti Hengermalom Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4690 Az ELZETT Biztonságtechnikai Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4689 Az ELZETT Sopron Zár-és Vasalatgyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4688 Az EMAG Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4687 Az Energetikai Tervező és Vállalkozó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4686 Az ÉPBER Építőipari Beruházási Szervező Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4685 Az ÉPFU-REÁL Vagyonkezelő és Ingatlanhasznosító Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4684 Az ALFÖLD Fűszért Élelmiszer- és Vegyiárú Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4683 Az ÉPTEK Alsózsolca Szolgáltató, Kereskedelmi és Ipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4682 Az ÉPTEK Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4681 Az ERAVIS Szálloda és Vendéglátó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4680 Az Ercsi Cukorgyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4679 Az Erdészeti és Faipari Termékeket Értékesítő és Feldolgozó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4678 Az Alföldi Gabonaipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4677 Az Észak-dunántúli Téglaipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4676 Az Északker Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4675 Az Észak-magyar Téglaipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4674 Az Észak-magyarországi MÉH Nyersanyag-hasznosító Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4673 Az Északtej Tejipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4672 Az ÉSZAKTERV Észak-magyarországi Regionális Tervező Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4671 Az EURODOM Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4670 Az Alföldi Kohászati és Gépipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4669 Az EXPRESS Utazási és Szálloda Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4668 A FALCO Faforgácslap-gyártó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4667 A Fantázia Ingatlanhasznosító Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4666 A Fantázia Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4664 A FAUNA Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4663 A Feketesár Mezőgazdasági Termelő, Fejlesztő, Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4662 Az Alföldi Nyomda Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4661 A FÉKGÉP Fékszerelvény-és Gépgyártó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4660 A Felsőbabádi Termelő, és Szolgáltató és Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4659 A Fém- és Villamosipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4658 A Ferencvárosi Autószervíz Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4657 A FERRA Hajdúszoboszlói Acélszerkezet-gyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4656 A FERROBETON Dunaújvárosi Beton- és Vasbetonelem-gyártó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4655 A FERROGLOBUS Kereskedőház Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4654 A FERROMETÁL Öntödei Anyag és Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4653 A Fertőszéplaki Téglaipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4652 A FESS Ruhagyár Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4651 A FMV Finommechanikai Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4650 AFOKI Textilkészítő és Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4649 A FORNÁD Mezőgazdasági Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4648 A FORTE Fotokémiai Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4647 A Fórum Szálloda Rt. rivatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4646 A Földmérő, Talajvizsgáló és Vállalkozó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4645 A Fönícia Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4644 A FŐSPED Tehertaxi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4643 Az Állami Nyomda Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4642 A Fővárosi 2. Építőipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4641 A Fővárosi Finommechanikai Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4640 A Fővárosi Ingatlanközvetítő Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4639 A Fővárosi Nyomdaipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4638 A Franklin Nyomda Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4637 A GANZEG WEST HUNGARY Gép- és Acélszerkezet-gyártó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4636 A Fűrészipari és Parkettagyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4635 A GÁLA Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.18
I/4618 A RAF Autófenntartó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4617 A REALSZISZTÉMA Dabasi Nyomda Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4616 A Bajai Építőipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4615 A Reneszánsz Kőfaragó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4614 A Renomé Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4613 A Répcelaki Sajtgyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4612 A Bakony Fűszért Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4611 A Ringa Húsipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4610 A Röltex Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4609 Az S.K. Vendéglátó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4608 A Salakfeldolgozó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4607 A Salgodent Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4606 A Bakony Gaszt Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4605 A Salgogép Acélszerkezet Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4604 A Salgótarjáni Konfekcióipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4603 A Sarkadi Cukorgyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4602 A Sárvári Cukoripari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4601 A Bakony Művek Autóalkatrész-gyártó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4600 A Schindler-Ganz Lift Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4599 A SELKA Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4598 A Senior Váci Kötöttárugyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4597 A Bakonyi Erőmű Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4596 A SOKORO Ipari és Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4595 A SOLAMI Húsipari Rt. Szolnok privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4594 A SOLVENT Kereskedőház Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4593 A Somogy Megyei Sütő- és Édesipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4592 A Somogyker Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4591 A Soproni Vasöntöde Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4590 A PIETRA Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4589 A Balaton Fűszért Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4588 A SPRINT-DENTAL Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4587 A START Kalocsai Autójavító és Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4586 A Super Közért Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4585 A SUPRADENT Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4584 A Sütőipari Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4583 A Balaton Bútorgyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4582 Az AF&IT Autófenntartó és Ipari Termelő Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4581 A Szabolcs Gabonafeldolgozó és Forgalmazó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4580 A Szabolcs Határszél Élelmiszer Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4579 A Szabolcs Szivárvány Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4578 A Szabolcs Tejipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4577 A Szalag- és Zsinórgyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4576 A Szegedi Élelmiszer-kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4575 A SPIRÁL Autó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4574 A Szegedi Tejipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.16
I/4568 A Bábolna Nyírmada Takarmánygyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4567 A Novadent Fogászati és Fogtechnikai Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4566 A Bábolna Seromed Állatgyógy. Oltóanyag Termelő és Forgalmazó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4565 A Nyíregyházi Fogászati és Fogtechnikai Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4564 A Bábolna Sped Fuvarozó Szállító és Járműjavító Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4563 A Nyugat-dunántúli TÜZÉP Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4562 A Nyugat-magyarországi Kereskedelmi, Vendéglátó és Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4561 A Nyírségi Nyomda Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4560 Az ÓAM Ózdi Acélművek Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4559 A Bábolna Technika Építőipari Szerelő és Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4558 Az Óra- Ékszeripari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4557 Az OREX Óra- és Ékszer Kereskedőház Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4556 Az Orient 2000 Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4555 Az Orosháza-Food Élelmiszeripari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4554 A BÁCSÉPSZER Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4553 A Bácska Bútoripari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4552 A PAG Paksi Agrárfejlesztő Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4551 A Palace Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4550 A PALATINÁL Foggyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4549 A Palotási Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4548 A Pálya Büfé Vendéglátó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4547 A Pankotai Agrár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4546 A PANNON GABONA Kereskedelmi és Feldolgozó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4545 A Pannonia Olimpia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4544 A PANNONKER Kereskedelmi és Ipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4543 A Pannon Váltó Vagyonkezelő és Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4542 A PANNOVIN Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4541 A Panoráma Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4540 A Pápai Autójavító Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4539 A Pápateszéri Téglaipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4538 A Pátria Élelmiszer-kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4537 A Pátria Nyomda Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4536 A Pécsi Agroker Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4535 A Pécsi Erőmű Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4534 A Pécsi Gabonaforgalmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4533 A Pécsi Híradástechnikai és Gépjavító Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4532 A Pécsi Mezőgazdasági Élelmiszeripari Kert. T. Sz. K. Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4531 A Pécsi Nyomda Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4530 A Pécsi Tervező és Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4529 A Pécsváradi AGROVER Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4528 A Pénzintézeti Központ Bank Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4527 A Pénzjegy Nyomda Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4526 A PERFEKT Pénzügyi Szakoktató és Kiadó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4525 A Perion Akkumulátor Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4524 A Pesti Sütőipari és Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4523 A Pest-környéki Kőbánya Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4522 A Phylaxia Oltóanyag-, Gyógyszer- és Agro. Terméket Gyártó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4521 A Nógrádi Általános Építőipari Vállalkozási Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4520 A SPIRÁL Autó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4519 A Pilisi Táj Mezőgazdasági Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4518 A Piszkei Papír Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4517 A Plibrico Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4516 A Polgári Bank Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4515 A PRECI-DENT Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4514 A PRIMAUT Gépjárműjavító és Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4513 A PROCONTROL Elektronika Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4512 A Bács-Minerál Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4511 A PROFI Magyarország Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4510 A QUARZEX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4509 A Raab Karcher Budapest Tüzelő- és Építőanyag-kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4508 A Rába Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4507 A Rába menti Takarmány és Hústermelő Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.15
I/4478 Megújul-e a sárbogárdi zsinagóga? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4477 Milyen intézkedéseket tervez a kormány a csernobili katasztrófa következtében egészségkárosodást szenvedett állampolgárok és az elhunytak hozzátartozóinak kárpótlására? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4476 Mikorra tervezi a Miniszter Úr a laskodi közút megépítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4475 Mikorra tervezi a Miniszter Úr a nyírparasznyai közút megépítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4474 A MALÉV Rt. Igazgatóságának eljárása körüli jogi aggályok Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4473 Mikorra tervezi a Miniszter Úr a székelyi elkerülő közút megépítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4472 A Tankönyvkiadó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4471 A Tankönyvkiadó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4470 Mikorra tervezi a Miniszter Úr a kemecsei közút megépítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4469 Valóban elszabotálják-e a minisztériumok az elmaradott térségek felzárkóztatását célzó programokat? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4468 Mikor kerülhet végre sor a jogtalanul elítéltekre vonatkozó jogszabályban fennálló diszkrimináció megszüntetésére? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4467 Várható-e a Széchenyi terven belül az inkubátorházakra vonatkozó project újraindítása? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4466 Milyen konkrét elképzelései, tervei vannak a Kormánynak az autópálya építkezésekre vonatkozóan? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4465 A MAHART privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4464 A MAHART privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4463 Milyen intézkedések várhatóak a fogyatékos személyek támogatási rendszerének javítása céljából? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4462 Milyen összegekből tevődik össze a budapesti 4-es metróvonal állami támogatása? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4461 A Gyógyászati Segédeszközöket és Rehabilitációs Termékeket Gyártó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4460 A Gelka Balatoni Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4459 A GASZTROTECH Javító és Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4458 A Gasztro Kristály Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4457 A Gourmandia Vendéglátó-ipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4456 A Gorzsai Mezőgazdasági Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4455 A Gondolat Könyvkiadó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4454 A Gólya Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4453 A Globus Konzervipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4452 A Globál TH Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4451 A Gép- és Technológiaszerelő Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4450 A Generál Javszer Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
I/4449 A Gemenc Gabona Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.07.10
K/4392 Mikor kapják meg külső üzletrészük ellenértékét a berkeszi választópolgárok? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.06.30
K/4362 Megújul-e a sárbogárdi zsinagóga? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.06.24
K/4202 Valóban elszabotálják-e a minisztériumok az elmaradott térségek felzárkóztatását célzó programokat Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.06.03
K/4155 A Baktalórántházai Dégenfeld kastély hasznosítása ügyében Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.05.30
K/4154 A Tankönyvkiadó RT. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.05.30
K/3913 Mikorra tervezi a Miniszter Úr a Székelyt és a környező településeket elkerülő közút megépítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.05.06
K/3912 Mikorra tervezi a Miniszter Úr a nyírparasznyai köz(bekötő)út megépítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.05.06
K/3911 Mikorra tervezi a Miniszter Úr a kemecsei közút megépítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.05.06
K/3910 Mikorra tervezi a Miniszter Úr a laskodi bekötőút megépítését? Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.05.06
K/3703 A fogyatékos gyermekek fogyatékossági támogatásának ügyében Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.04.10
K/3468 A Felsőbabádi Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3467 Az ALBERTFALVAI CÉRNÁZÓ Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3466 Az Elektro Szervíz Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3465 Az ELEKTRO Dél-pesti Javító Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3464 az Elektroimpex Külkereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3463 Az ELMIX Fogászati Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3462 Az Elit Ruhagyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3461 Az Elektronika Fogyasztói Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3460 Az Elektomos Készülékek és Anyagok Gyára Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3459 Az ÉSZAKTERV Észak-magyarországi Regionális Tervező Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3458 Az Északtej Tejipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3457 Az Észak-magyarországi MÉH Nyersanyag-hasznosító Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3456 Az Észak-magyar Téglaipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3455 Az Alföldi Nyomda Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3454 Az EURODOM Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3453 A Feketesár Mezőgazdasági Termelő, Fejlesztő, Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3452 Az Alföldi Kohászati és Gépipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3451 A FAUNA Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3450 Az ERAVIS Szálloda és Vendéglátó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3449 A Fantázia Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3448 A Fantázia Ingatlanhasznosító Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3447 Az Ercsi Cukorgyár Rt.privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3446 A FALCO Faforgácslap-gyártó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3445 Az Erdészeti és Faipari Termékeket Értékesítő és Feldolgozó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3444 A Gép- és Technológiaszerelő Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3443 Az Alföldi Gabonaipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3442 A Gyógyászati Segédeszközöket és Rehabilitációs Termékeket Gyártó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3441 Az Észak-dunántúli Téglaipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3440 A Gourmandia Vendéglátó-ipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3439 A Gorzsai Mezőgazdasági Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3438 Az Északker Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3437 Az ÉPTEK Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3436 Az EMAG Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3435 Az ELEKTRO-KLINIKA Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3434 Az Első Magyar Kenderfonó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3433 Az ELZETT Sopron Zár.és Vasalatgyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3432 Az ELZETT Biztonságtechnikai Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3431 Az Első Pesti Hengermalom Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3430 Az ÉPTEK Alsózsolca Szolgáltató, kereskedelmi és Ipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3429 Az ALFÖLD Füszért Élelmiszer- és Vegyiárú Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3428 Az ÉPFU-REÁL Vagyonkezelő ésIngatlanhasznosító Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3427 Az ÉPBER Építőipari Beruházási Szervező Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3426 A Gondolat Könyvkiadó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3425 Az Energetikai tervező és Vállalkozó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3424 A Gólya Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3423 Az EXPRESS Utazási és Szálloda Rt privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3422 A Generál Javszer Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3421 A Globál TH privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3420 A Globus Konzervipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3419 Az Általános Húsipari és Vagyonkezelő Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3418 A Fővárosi Finommechanikai Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3417 Az Állami Nyomda Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3416 A FŐSPED Tehertaxi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3415 A Főnícia Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3414 A GÁLA Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3413 A GANZEG WEST HUNGARY Gép- és Acélszerkezet-gyártó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3412 A Gemenc Gabona Rt. privatizávciója Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3411 A Gelka Balatoni Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3410 A GASZTROTECH Javító és Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3409 A Gasztro Kristály Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3408 A FESS Ruhagyár Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3407 A Földmérő, Talajvizsgáló és Vállalkozó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3406 A Fórum Szálloda Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3405 A FORTE Fotokémiai Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3404 A FORNÁD Mezőgazdasági Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3403 A Fővárosi Ingatlanközvetítő Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3402 A Fővárosi Nyomdaipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3401 A Franklin Nyomda Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3400 A Fűrészipari és Parkettagyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3399 A Fővárosi 2. Építőipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3398 A FÉKGÉP Fékszerelvény- és Gépgyártó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3397 A FERROBETON Dunaújvárosi Beton- és Vasbetonelem-gyártó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3396 A FERRA Hajdúszoboszlói Acélszerkezet-gyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3395 A Ferencvárosi Autószervíz Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3394 A Fém- és Villamosipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3393 A FERROMETÁL Öntödei Anyag Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3392 A FERROGLOBUS Kereskedőház Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3391 A Fertőszéplaki Téglaipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3390 A FOKI Textilkészítő és Szolgáltató kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3389 Az FMV Finomtechnikai Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3385 Az Újpesti Autójavító Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3384 Az Újpesti Gépelemgyár Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3383 Az UNIVERZÁL Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3382 A Baranya Tégla Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3381 Az Út-, Vasúttervező Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3380 A Váci Autójavító Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3379 A Váci Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3378 A Tolna Megyei Tejipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3377 A Baranya Megyei Tejipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3376 Az AFIT Autójavító és Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3375 A Tisza Kenyér Sütőipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3374 A Tisza Téglaipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3373 A Baranya Megyei Sütőipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3372 A Tiszakécskei Gépgyár Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3371 A Tiszamenti Vegyiművek Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3370 A Tisza Fűszért Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3369 A Thermál Hotel Aquincum Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3368 Az AFIT Autójavító és Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3367 A Szolnoki Sütőipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3366 A Szombathelyi Tejipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3365 A Szombathelyi Vendéglátó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3364 A Szőke Tisza Hajó Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3363 A Szőlős Kemping Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3362 A Tapolcafői Téglaipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3361 A Balatoni Vitorlás Touring Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3360 A Tatai Téglaipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3359 A TAURUS Gumiipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3358 A TAVERNA Szálloda és Étterem Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3357 A Technológiai és Környezetvédelmi Fejlesztő Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3356 A Tedej Agrártermelő és Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3355 A TÉGLA-TECH Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3354 A Temaforg Kereskedelmi és Ipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3353 A Bánhalmai Mélyépítő Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3352 A TERMINÁL Közlekedési és Szolgáltató Kft- privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3351 A TERMINUS Vendéglátó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3350 A TEVAN Kiadó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3349 A Szolnoki Mezőgazdaságoi Gépgyártó és Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3348 A SZEMA Makó Téglagyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3347 A Szendrői Fémipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3346 A Szentendrei Betonárugyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3345 A Szentes-Makó Téglagyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3344 A Szentgotthárdi Kaszagyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3343 A Szentgotthárdi Téglaipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3342 A Szépirodalmi Könyvkiadó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3341 A Szerencsi Cukorgyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3340 A Szikra Lapnyomda Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3339 A SZKI Számítástechnika, Kommunikáció és Innovatika Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3338 A Balatonboglári Borgazdasági Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3337 A Szekszárdi Mezőgazdasági Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3336 A Super Közért Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3335 A SUPRADENT Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3334 A DÉKA Délegyházi Kavicsbánya Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3333 Az AGROKER-EGER Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3332 Az AGROKER-SZEGED Mezőgazdasági Termelőeszköz Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3331 A Dél-dunántúli Vízügyi Építő Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3330 Az AGRO-M Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3329 A DELTAKER Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3328 Az AGRO-SUMMA Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3327 A Dentál-Center Fogászati és Fogtechnikai Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3326 A BVM "MIBET" Miskolci Betonelemgyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3325 Az AGRO-CITY Mez6őgazdasági RT. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3324 A CAOLA Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3323 A Ceglédi Autójavító és Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3322 A Ceglédi Falemez Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3321 A Centrál Tüzelőszer- és Építőanyag-kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3320 A CENTROP-SERVICE Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3319 A Centrum Áruházak Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3318 Az AGROCSONGRÁD Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3317 A Cerbona Élelmiszer-ipari és Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3316 A Budapesti Ingatlanhasznosítási és Fejlesztési Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3315 A Budapesti Kőolajipari Gépgyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3314 A Budapesti Vegyi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3313 A Budapesti Vegyipari Gépgyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3312 A BUDAPLAST Műanyagipari és Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3311 A Bükkvidéki Vendéglátó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3310 A Budai Vendég Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3309 Az AGRIKON Tiszakécskei Gépgyártó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3308 A Budalakk ÉTA Festékgyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3307 A Budalakk Szivárvány Festékgyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3306 A Budapesti Agroker Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3305 A Budapesti Dohányfermentáló Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3304 A Budapesti Elektromos Művek Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3303 A Borsodi Gabonaipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3302 A Borsodi Nyomda Rt. orivatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3301 A Borsodi Ruházati Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3300 A BŐRKER Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3299 A BRG Rádiótechnikai Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3298 A Broadway Dental Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3297 A BUBIV Bútor Palota Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3296 A Budacolor Festékgyár Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3295 A Budafok Autószervíz Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3294 A Budai Tégla Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3293 A Zrínyi Nyomda Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3292 A Zsolnay Porcelángyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.27
K/3289 Az AF&IT Autófenntartó és Ipari Termelő Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3288 A Szabolcs Gabonafeldolgozó és Forgalmazó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3287 A Dunaújváros-Ercsi Sütőipari és Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3286 A Derekegyházi Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3285 A Devecseri Téglaipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3284 A DIADÉM Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3283 A Diafilmgyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3282 A Díjbeszedő Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3281 A Dohánykutató és Minőségfejlesztő Intézet Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3280 A Berettyó Mezőgazdasági Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3279 A Dohánykutató és Minőségfejlesztő Intézet Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3278 Az AKVALINE Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3277 A Dombóvári Autójavító Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3276 A Dombóvári Kazán- és Gépgyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3275 A Dominancia Vagyonkezelő és Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3274 A DOMUS Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3273 A Dorottya Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3272 A DRÁVA PIÉRT Papír- és Értékesítő Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3271 A Dentallux Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3270 A CHEMIPLAN Tervező és Fővállalkozási Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3269 A CHEMOL Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3268 A CIVIS HOTELS Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3267 A CLASS Tej Tejipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3263 A COLAS-ÉSZAKKŐ Bányászati Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3262 A Contec Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3261 A CORSO Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3260 A CORVINA Kiadó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3259 A Cs.SZ.V.T. Csepeli Számítástechnikai és Vállalkozásfejlesztési Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3258 A Csákvári Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3257 A Csemege Julius Meinl Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3256 A Csepeli Leasing Kereskedőház Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3255 A Csepeli Acélcső Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3254 A Csepeli Precíziós Csőgyártó Kft privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3253 A Csepeli Transzformátorgyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3252 A Csepregi Agrár, Élelmiszer-ipari KFT. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3251 A Csonka János Gépgyár Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3250 A Cukorkutató Cukoripari Kutató Intézet Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3249 A DAM Diósgyőri Acélművek Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3248 Az AGROKER Rt. Nyíregyháza privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3247 A DANUBIUS Szálloda és Gyógyüdülő Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3246 A DANUVIA Gépipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3245 A Deber Bau Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3244 A Debrecenautó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3243 A Debreceni Bútoripari és Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3242 A Villért RT. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3241 A VITA-SÜTŐ Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3240 A VÍZÉP Mélyépítő Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3238 A TÓNUS Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3236 A Topán Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3235 A Transtank Nemzetközi Tankautó Fuvarozási Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3234 A Zugló-Invest Kereskedelmi Kft.privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3233 A Békés Megyei Általános Építőipari és Vállalkozási Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3232 A Békés Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3231 A Békéscsabai Hűtőipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3230 A Bélapátfalvai Cement-és Mészipar Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3229 A BELSPED Szállítmányozó és Fuvarozó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3228 A Berényi Téglaipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3227 A Berva Finomszerelvény-gyártó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3226 A BETA ARGO KFT. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3225 A BETA Kutató és Fejlesztő Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3224 A BÉTEX Textilkereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3223 A BHG-Karcag Alkatrészgyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3222 A BHG-Szekszárd Alklatrészgyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3221 A BHG-Tatabánya Alkatrészgyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3220 A BIBLIOFIL Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3219 A BIGATTON Fagylaltozókat és Pizzériákat Üzemeltető Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3218 A BIOGAL Gyógyszergyártó Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3217 A Bonbonetti Nagykanizsai Sütő-és Édesipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3216 A VÍZITERV Mérnökszolgálati Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3215 A Vízivárosi Vagyon- és Ingatlankezelő Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3214 A VOLÁNPACH Csomagoló és Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3212 A BAUGÉP Gépgyártó és Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3211 A VULKÁN Öntödei Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3209 Az X Iparcikk Kölcsönző és Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3208 A BBN Élelmiszer-kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3207 A Zalaco Sütő- és Édesipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3206 A Zala-Dent Fogtechnikai Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3205 A Zalagabona Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3200 Az Egri Malomipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3199 A Editio Musica Budapest Zeneműkiadó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3198 Az EGER EAST-WEST Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3197 Az Egri Dohány Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3196 Az ALBA REGIA Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3195 A Dunavidéki Kereskedelmi Vendéglátó és Szolgáltató Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3194 A East and West Autószervíz Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3193 Az Edelény Konfekcióipari Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3192 Az ALBA-KENYÉR Sütőipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3191 Az EDIAFILT Kovaföld Termelő és Feldolgozó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3190 A DUNAKER Dunaújvárosi Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3189 A Dunakeszi Hűtőipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3188 Az ALBA REGIA Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3187 A Dunamenti Erőmű Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3186 A Dunántúli Cipőkereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3185 A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3184 A DUNAPACK Papír -és Csomagolóanyag Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3183 A Sütőipari Szolgáltató Rt, privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3182 A Balaton Bútorgyár Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3181 A Debreceni Dohánygyár Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3180 A Debreceni Fogtechnika Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3179 A Debreceni Hús Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3178 A Debreceni Ruhagyár Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3177 A MÚZSÁK Közművelődési Kiadó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3176 A Nagykőrösi Konzervipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3175 A Nehézfémöntöde Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3174 A Nitrogénművek Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3173 A NÓGRÁD GABONA Kereskedelmi és Malomipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3172 A Nógrádi Általános Építőipari Vállalkozási Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3171 A Bábolna Nyírmada Takarmánygyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3170 A Novadent Fogászati és Fogtechnikai Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3169 A Bábolna Seromed Állatgyógy. Oltóanyag Termelő és Forgalmazó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3168 A Nyíregyházi Fogászati és Fogtechnikai Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3167 A Bábolna Sped Fuvarozó Szállító és Járműjavító Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3166 A Miskolci Hűtőipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3165 A Miskolci Likőripari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3164 A Miskolci PATYOLAT Szolgáltató Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3163 Az MMG Automatika Művek Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3162 A Mohácsi Vasöntöde Ipari és Kereskedelmi Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3161 A Monimpex Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3160 Az AW Alsózsolcai Vasbetonipari és Vállalkozási Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3159 A Mosoni Kenyér Sütőipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3158 A Miskolci Élelmiszer-kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3157 A Magyar Viscosa Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3156 A MÁLYI AGROKER Mezőgazdasági Termelőeszköz Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3155 A MASPED Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3154 A Mátészalkai Sütőipari Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3153 A Mátészalkai Szerelvénygyártó Kft. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3152 A Mátra Élelmiszer- és Vegyiáru Kereskedelmi Rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26
K/3151 A Mátra Malom Gabonaforgalmi és Malomipari rt. privatizációja Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) 2003.03.26