Készült: 2024.03.28.11:10:54 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

203. ülésnap (2017.03.06.), 30. felszólalás
Felszólaló Hiszékeny Dezső (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:06


Felszólalások:  Előző  30  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

HISZÉKENY DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez év január 30‑án az ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék korábbi felmentő ítéletét. Eszerint ügyemben nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, illetőleg az, hogy én bűncselekményt követtem volna el.

(14.00)

Ez az ügy 2014. július 8-án kezdődött, amikor a legfőbb ügyész levelet írt dr. Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének. Ebben azt írta: kéri mentelmi jogom felfüggesztését, mert állítása szerint 5 millió forintot kértem egy üzlethelyiség bérbeadásáért. Azt is állította, ezt bizonyítékokkal, hangfelvételekkel is tudja bizonyítani.

A bíróságok és összesen négy bíró minden felvételt meghallgattak, és megállapították, hogy nem kértem vesztegetési pénzt. A felvételeken viszont jól hallhatóan visszautasítottam az erre a feladatra kiképzett fedett nyomozó vesztegetési ajánlatát.

A legfőbb ügyész valótlan tartalmú levele nyomán több mint két és fél évig korlátozták egy országgyűlési képviselő mozgásterét. A legfőbb ügyész a levelében leírt megállapításaival tudatosan megtévesztette a Ház elnökét, és becsapta az őt választó képviselőket, önöket.

Ez a tisztelt Ház eddigi történetében példátlan, és nem maradhat következmények nélkül. Polt Péter szakmailag alkalmatlanná, emberileg méltatlanná vált magas hivatala betöltésére. Ha csak egy csipetnyi méltóság vagy tisztesség, vagy egy parányi férfiasság szorult belé, akkor vállalja tettéért a felelősséget és lemond. (Taps az MSZP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  30  Következő    Ülésnap adatai