Készült: 2020.10.02.01:38:53 Dinamikus lap

A felszólalás szövege:

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
4 8 2002.05.25. 8:28  1-93

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az előttünk lévő program azokat a politikai célokat foglalja össze, amelyek a Szabad Demokraták Szövetségének és a Magyar Szocialista Párt koalíciójának a politikai céljai. A Magyar Szocialista Párt a szociáldemokrácia elveit vallja, a Szabad Demokraták Szövetsége liberális párt. Ez egy demokrata koalíció, amely demokrata koalíció helyre kívánja állítani ennek az országnak a tekintélyét, a jövőjét kívánja szolgálni, a jövőjének a fejlődését, és helyre kívánja állítani mindazt a rombolást, amelyet az elmúlt négy évben el kellett szenvednünk. (Szita Károly: Gabika!)

Melyek a legfontosabb politikai célok, amelyek kirajzolódnak ebből a programból? Először is a jogállam helyreállítása, hiszen láttuk azt, hogy a Fidesz vezette kormánykoalíció rögtön hivatalba lépése pillanatában milyen támadást indított a jogállam ellen.

Másfelől a gazdasági fellendülés megteremtése ugyancsak a feladatunk, hogy még egyszer ebben az országban ne forduljon elő az, hogy szegények és gazdagok között olyan mértékben nő a különbség, ahogy az elmúlt négy évben nőtt.

Harmadrészt a korrupció felszámolása az elsőrendű feladatunk, hiszen még egyszer nem szabad, hogy előforduljon ebben az országban, tisztelt képviselőtársaim, hogy olyan mértékű korrupció legyen ebben az országban, mint az elmúlt négy évben. (Moraj a Fidesz soraiban.)

Végezetül az ország nemzetközi tekintélye és nemzetközi tekintélyének a helyreállítása is a feladatunk, hiszen ez olyan mértékű csorbulást szenvedett az elmúlt négy évben, hogy nem szabad megengednünk újra, hogy úgy nézzen ránk a nemzetközi közösség, mint ahogy most, 2001 végére, 2002-ben néz Magyarországra.

Én, tisztelt képviselőtársaim, e fontos célok közül, amelyeket a kormányprogram megfogalmaz, az elsővel, a jogállam helyreállításával szeretnék most foglalkozni. Miért fontos ez, képviselőtársaim, és miért kell helyreállítani egyáltalán a jogállamot? Nos, természetesen a teremben ülők jól emlékeznek erre, a leendő ellenzéki képviselőtársaim különösen, hiszen ők ennek aktív résztvevői voltak, hogyan támadta meg annak idején a Fidesz vezette kormánykoalíció mindazokat az értékeket, amelyek a rendszerváltás alapértékei voltak, és hogyan hozta vissza a Fidesz vezette kormánykoalíció a pártállam felépítésének hangulatát ebben az országban. (Révész Máriusz: Nézz már a koalíciós partneredre!)

 

 

(10.30)

 

Emlékszünk rá, hogy a jogállam megtámadásának folyamatában az egyik első stáció volt a parlament működésének korlátozása, a háromhetes parlamenti ülésezési rend bevezetése; emlékszünk rá, hogyan akadályozták meg a vizsgálóbizottságok felállítását; emlékszünk arra, hogyan csorbították az ellenzéki jogokat. Emlékszünk arra is, hogyan támadták meg a bíróságok függetlenségét, és hogyan próbálták befolyásolni a bíróságokat a költségvetés és a pénzügyi támogatás módszereivel, visszatartásával, meg nem adásával; másfelől emlékszünk arra is, hogy az ügyészség hogyan került olyan helyzetbe ebben az országban, hogy a politikai befolyásolás eszközeként tekint ma nagyon sok polgár rá.

Emlékszünk arra is, hogy mi történt a média területén, tisztelt képviselőtársaim: nyílt támadás a média szabadsága ellen, amelyet most kellett helyreállítanunk, néhány nappal ezelőtt, és amely miatt Európa is figyelmeztetésben részesítette Magyarországot. És emlékszünk arra is, hogy az önkormányzatokat hogyan támadták meg, az önkormányzatok függetlenségét, hogyan igyekeztek pórázon tartani az önkormányzatokat, és alakították ki azt a modellt, hogy voltak jó önkormányzatok, és voltak rossz önkormányzatok. A jó önkormányzatok természetesen azok voltak, amelyek az éppen leköszönő kormány politikusai által vezetettek voltak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mi a teendő? Mit kell tenni a szociáldemokrácia és a liberalizmus elveit valló kormánykoalíciónak, a demokrata kormánykoalíciónak? Helyre kell állítanunk a jogállamot, tisztelt képviselőtársaim, azért, mert ez a meggyőződésünk; azért, mert mi demokraták vagyunk; azért, tisztelt képviselőtársaim, mert ebben az országban akkor lesz társadalmi béke, és akkor lesz megnyugvás, ha kiszámítható szabályok lesznek végre, és nem pedig barátok és üzletfelek uralma lesz, és a törvény előtti egyenlőség egyenlőség lesz, és nem az fog számítani, hogy kinek milyen kapcsolatai vannak, milyen barátai vannak, milyen rokonai és ismerősei vannak befolyásos helyen. Ez a jogállam, tisztelt képviselőtársaim. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Nos, a jogállam helyreállításának folyamatában mi vissza fogjuk adni az ellenzéki jogokat önöknek (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Köszönjük!), mert nekünk szükségünk van önökre mint ellenzékre. Szemben a leköszönő miniszterelnök úr elhíresült kijelentésével, hogy a parlament működik ellenzék nélkül is, mi nem ezt gondoljuk. Mi azt gondoljuk, hogy szükség lesz a Fideszre és a Demokrata Fórumra, és azt várjuk önöktől, hogy valóban komoly ellenzékként működjenek a parlamentben, kritizáljanak minket, és ha a kritikájuk olyan lesz, amit érdemes megfogadni, valóban meg fogjuk fogadni. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Másfelől, tisztelt képviselőtársaim, helyre fogjuk állítani a parlament ülésezését, hiszen már bejelentettük, hogy hetenként fog ülésezni ezután a parlament, megfelelően a rendszerváltás utáni hagyományoknak.

Harmadrészt, ügyelni fogunk a bíróságok függetlenségére, nehogy - akár a költségvetési támogatáson keresztül - még egyszer befolyásolni próbálják a magyar független bíróságokat.

Negyedszer, az ügyészség politikai befolyásolását is szeretnénk mindenképpen megszüntetni. Azt szeretnénk, ha ebben az országban olyan ügyészség lenne, amely nem elkötelezett valamelyik politikai pártnak, hanem elkötelezett a parlamentnek, és elkötelezett a magyar polgároknak.

A média függetlenségét is helyre fogjuk állítani, tisztelt képviselőtársaim (Közbeszólások a Fidesz soraiból: TV2, RTL Klub!), hiszen a közmédia függetlensége rendkívül fontos ebben az országban (Közbeszólások a Fidesz soraiból.), és még egyszer elő nem fordulhat az, hogy a kormány propagandaeszköze lesz a Magyar Televízió és a Magyar Rádió, ahogy az elmúlt időszakban ezt tapasztalhattuk. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

És, tisztelt képviselőtársaim, az egyik legsúlyosabb ügyben is lépni fogunk, és ez pedig a korrupció kérdése. Nem fogjuk megengedni azt, hogy ebben az országban még egyszer az legyen, mint ami az elmúlt négy évben volt. És ki kívánjuk vizsgálni mindazokat az ügyeket, amelyekre a gyanú árnyéka vetült az elmúlt időszakban. Ebben a harcban számítunk az ügyészségre, számítunk a rendőrségre, számítunk a parlamenti képviselőkre, és számítunk a parlamentre.

Ezúton szeretnénk bejelenteni, hogy kezdeményezni fogjuk egy olyan testületnek a felállítását, amely az Országgyűlés közvagyon felhasználását ellenőrző felügyeleteként a parlamentnek lenne felelős, és a parlamentnek felelősen az állami vagyon, a közvagyon megóvásán és a közvagyon elherdálásának megakadályozásán dolgozna az elkövetkezendő időben. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Sajnos az elmúlt négy év megtanított minket arra, hogy erre szükség van, és mi ebből nem kívánunk engedni, mert azt gondoljuk, hogy a Magyar Köztársaság rákfenéje volt az elmúlt négy év korrupciója. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Tisztelt Képviselőtársaim! A jogállam helyreállítása, mint mondtam, nem egyszerűen szólam, hanem meggyőződés, filozófia - ennek a kormánynak a meggyőződése és filozófiája. Ehhez kérjük az önök segítségét.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
9 241 2002.06.18. 6:39  232-280

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a szót. Engedjék meg, hogy néhány szóban én is hozzászóljak az előterjesztéshez. Azért is bocsátom előre, hogy néhány szóban, mert képviselőtársaim elég alaposan elemezték már az előttünk lévő törvényjavaslatot, és azt gondolom, pró és kontra elhangoztak már olyan érvek, amelyekhez én néhányat még hozzá tudok tenni, de nem szeretném elmondani azokat, amelyek már elhangoztak, hiszen ismerjük egymás álláspontját, nem először beszélünk erről a kérdésről.

 

 

(16.30)

 

Az ítélőtáblák és a fellebbviteli ügyészi szervek székhelyének és illetékességi területének megállapításáról szóló törvényjavaslatot - szeretném elöljáróban leszögezni - a Szabad Demokraták Szövetsége támogatja. Támogatjuk, ahogy rajtunk kívül sokan mások is támogatják. Mert szeretném ez úton is elmondani itt, a parlamentben azt, hogy nemcsak a pártok közötti vitáról van szó - ahogy ez talán itt a szónokok felszólalásából kiderült -, hanem az ítélőtáblák felállításáról szóló javaslatot annak idején szakmai vita is megelőzte. Bizony tudni kell - ezt elsősorban az ellenzéki képviselőtársaimnak mondom -, hogy jelen pillanatban a jogászi szakma jelentős része mögötte van ennek a javaslatnak. Mint ahogy egyébként az alkotmányügyi bizottság ülésén kiderült, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, amely az egyik legfontosabb szerve egyébként ma Magyarországon az igazságszolgáltatásnak, egyhangúlag támogatja az előttünk lévő törvényjavaslatot.

A Bírói Egyesület jelen lévő képviselője is kifejtette, hogy támogatja a javaslatot, a megjelent állampolgári jogok biztosa is kifejtette, hogy helyesnek tartja ezt a javaslatot. Azzal tehát őszintén szembe kell nézni, tisztelt képviselőtársaim, hogy - viták ide, viták oda, különböző álláspontok megjelennek itt és ott - úgy tűnik, az idő megérlelte a már akkor, 1997-ben is szerintem egyébként helyes és előremutató javaslatot, és mára széles körű konszenzus alakult ki ekörül, s innen kell néznünk az előttünk lévő javaslatot.

Azt gondolom, a jogászi berkekben kialakult konszenzus mindenképpen arra kell hogy ösztökéljen bennünket, hogy ezt a javaslatot támogassuk, tegyük magunkévá, álljunk mögé, és segítsük abban, hogy az igazságszolgáltatás Magyarországon még magasabb színvonalon tudja ellátni a munkáját. Mert a javaslatnak egyébként ez a lényege. Annak idején az ítélőtáblák felállítása mögött is elsősorban praktikus és gyakorlati szándék húzódott meg. Ez a szándék az volt, hogy szembe kellett nézni azzal, hogy a magyar bírósági rendszer, bírósági struktúra egyszerűen nem tudja ellátni olyan szinten és olyan módon a rá zúduló feladatokat, amilyen módon azt joggal elvárnánk mi is, akik a parlamentben ülünk, de elsősorban azok, akik a mindennapjaikban különböző ügyek révén kapcsolatba kerülnek az igazságszolgáltatással.

Egészen drámai elmaradások, ügyhátralékok jelentek meg a magyar bíróságok munkájában - képviselőtársaim a nemzetközi figyelmeztetések kapcsán erre szoktak utalni, hogy bizony erre már nemzetközi kritikákat is kaptunk -, amivel a Magyar Országgyűlésnek foglalkoznia kell, és szembe kell néznie ezzel a helyzettel. Az ítélőtáblák felállításáról szóló javaslat annak idején tehát abból az igényből született meg, hogy a rettenetesen nagy mennyiségű ügyhátralékot, a bírósági rendszernek szinte már működésképtelenséggel fenyegető fennakadásait próbáljuk valamilyen módon orvosolni, próbáljuk megállítani ezt a folyamatot, próbáljunk valóban reformot előkészíteni az igazságszolgáltatás területén.

Ebben a Házban ma már elhangzott - Avarkeszi Dezső képviselőtársam emlékeztetett rá -, hogyan akadt meg a reform az előző ciklusban a Fidesz-kormányzat tevékenysége alatt. De nemcsak megakadt a reform, hanem - zárójelben erre is emlékeztetnék - a reform megállítása mellett az előző ciklusnak sajnos az is hozadéka volt, hogy elég durva támadást intéztek a bíróságok ellen, csakúgy, mint a rendszerváltás alapjai és a jogállamiság ellen is, mint tudjuk, számtalan tekintetben. Erre a parlament működése vagy a média kérdése - amiket szeretnék kiemelni - elég plasztikus példát jelent, de ha már ma a bíróságokról beszélünk, akkor érdemes emlékeznünk arra, hogy a bíróságok függetlensége ellen is támadás indult az Orbán-kormány hivatali ideje alatt, méghozzá költségvetési oldalról.

Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy a mostani javaslat mögött meghúzódó szándék, nevezetesen az, hogy a megállított reformot újra megerősítve, elindítva stabilizáljuk a bíróságok függetlenségét, és jobb minőségű, a polgárok érdekeit hatékonyabban szolgáló igazságszolgáltatást alakítsunk ki Magyarországon, mindannyiunk érdeke. Még egyszer nem fordulhat elő ebben az országban, hogy olyan kormány kerül hatalomra, amely megtámadja a független igazságszolgáltatást, amely nem veszi komolyan a bírói függetlenséget, amely a jogállam alapértékeivel fordul szembe. Ez a javaslat azzal az igénnyel is született, hogy tegye világossá, mi úgy kívánjuk stabilizálni a bírói függetlenséget, úgy szeretnénk megerősíteni a bíróságokat, úgy kívánjuk szolgálni az állampolgárok érdekeit, hogy az ügyeiket belátható határidőn belül, rendesen és tisztességesen bírálják el, hogy a reformot folytatjuk, és az ítélőtáblák felállításával a bírói szervezetet, ha úgy tetszik, egy kis levegőhöz juttatjuk azzal, hogy magasabb színvonalú ítélkezést és munkát teszünk lehetővé. Ez a szándék, képviselőtársaim, azt gondolom, mindenképpen megéri azt, hogy támogassák.

Ezért azt szeretném kérni a tisztelt Házban a kormánypárti képviselőkön túl - hiszen tudom, hogy az ő támogatásuk ott van a javaslat mögött -, hogy mindenki, aki elkötelezett az iránt, hogy a magyar bírói rendszer és az igazságszolgáltatás fejlődjön, ellenzéki oldalról is támogassa ezt a javaslatot.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
10 12 2002.06.19. 5:12  11-12

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialista-liberális koalíció létrejövetelekor is deklarálta, hogy egyik legfontosabb szándéka, hogy helyreállítsa a jogállamot ebben az országban, helyreállítsa mindazzal szemben, ami az Orbán-kormány ténykedését jellemezte az elmúlt négy évben. Számtalan olyan rom maradt az előző kormány után, amelynek az eltakarításával kell foglalkoznunk, illetve sok mindent újjá is kell építenünk. A független tájékoztatás szintén ebbe a sorba tartozik. Ami különösen aktualitását adja annak, hogy erről beszéljünk, az az EBESZ jelentése, amely a múlt héten látott napvilágot.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet demokratikus intézmények és emberi jogok irodája ugyanis közzétett egy jelentést a magyar választásokról. Ellenzéki képviselőtársaim figyelmét is különös intenzitással hívnám fel arra, hogy ez a jelentés megállapította, hogy a magyar országgyűlési választások megfeleltek a demokratikus nemzetközi normáknak, de az idézett jelentés egyébként talált visszásságokat a magyar választásoknál. Többek között a közszolgálati médiumok szereplését erősen kritizálta.

Engedjék meg, hogy hadd idézzek az ezzel foglalkozó hírekből! Ez a jelentés, az EBESZ jelentése, vagyis külföldiek, akik elfogulatlanul figyelték a magyar választásokat, a következőket állapították meg. Úgy vélték, hogy az állami televízió részrehajló volt a kormány és a Fidesz javára, és megállapították: vitát kavartak azok a benyomások, hogy a kormány és a vezető kormánypárt hirdetései összemosódtak. Az EBESZ ezért megfontolásra ajánlja a kormányzati hirdetések korlátozását a kampánycsend előtti három-négy hét alatt. Szigorúan érvényt kellene szerezni azoknak az intézkedéseknek, amelyek tiltják, hogy egy műsorszóró bármely politikai párt érdekeit szolgálja. A közmédiumok felügyelőbizottsági tagjai felelősséggel kellene hogy tartozzanak az egyenlő feltételek szabályainak áthágásáért.

Egyébként az EBESZ azt is megállapította, hogy a közszolgálati televízió egyes csatornája híradásaiban és kommentárjaiban egyértelműen a kormánynak és a Fidesznek kedvezett, és ez a részrehajlás a második forduló előtti két hétben tetőzött. A nyomtatott sajtó híradásai ellenben túlnyomórészt semlegesek voltak, kivéve a Magyar Fórumot.

Nos, tisztelt képviselőtársaim, nem az EBESZ az egyetlen nemzetközi szervezet, amely szóvá tette, hogy Magyarországon a Fidesz-kormányzat alatt súlyos aránytalanságok voltak a tájékoztatásban. A Freedom House nevű nemzetközi szervezet szintén éves jelentéseket készít a különböző országok médiájának az állapotáról. A magyar médiahelyzettel kapcsolatban az Orbán-kormány tevékenysége alatt jelentősen romlott a megítélésünk a politikai befolyásolás mértékének a tekintetében. Egyébként különböző kategóriákat állít fel ez a szervezet. Itt többpontos volt a romlás az elmúlt négyéves időszakban.

A Freedom-fórum, illetve a Freedom House is megállapította, hogy visszásságok vannak a magyar sajtóban. Egyes visszásságok példájaként említette, hogy kormánypárti politikusok nyomást gyakoroltak a Magyar Hírlapra, hogy a kormánypárti lapok előnyben részesültek az állami hirdetések és a kormányzati információk hozzáférése szempontjából, az állami tulajdonú orgánumok pedig általában elfogultan kezelik a politikai kérdéseket.

Nos, tisztelt képviselőtársaim, jobb őszintén szembenéznünk azzal, hogy valóban a Fidesz-kormányzat, az Orbán-kormányzat jelentős dúlást végzett a magyar sajtószabadságban. Nemcsak az elhíresült lex Pokol és lex Répássy az, amelyet, azt gondolom, elrettentő példaként kell említenünk a jogállamiság és a demokrácia szempontjából az elkövetkezendő időkben, hanem az a gyakorlat, amit a köztelevízió, a közrádió végzett az elmúlt időszakban, szégyenteljes volt. Emlékszünk arra, hogy nemzetközi fórumokon az előbb már általam említett szervezeteken kívül az Európa Tanács és egyéb más európai fórumok is elítélték Magyarországot amiatt, hogy törvénysértő módon az előző kormányzat a médiakuratóriumokat nem volt hajlandó felállítani. A mostani kormány, a szocialista-liberális koalíció volt az, amely helyrehozta végre ezt a súlyos mulasztást, és helyreállította a törvénynek megfelelő állapotokat.

Kedves Képviselőtársaim! Az elfogultsághoz hozzátartozik az is, hogy az elmúlt napokban olvashattuk azt a hírt, hogy Mendrenczky Károly, a Televízió elnöke jelen volt a hét végi Fidesz-kongresszuson. Mit gondolunk arról, hogy egy elfogulatlannak tekintett - vagy legalábbis azt szeretnénk gondolni, hogy elfogulatlan - közszolgálati televízió elnöke egy párt kongresszusára jár és azon vesz részt?

Ez, kedves képviselőtársaim, elfogadhatatlan, ezért ez a kormánykoalíció mindent meg fog tenni azért, hogy a köztelevízióban és a közrádióban helyreállítsa azokat az állapotokat, amelyek az elfogulatlan tájékoztatáshoz szükségesek.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
16 97 2002.07.16. 2:17  96-99

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Belügyminiszter Asszony! Július 4-én, az Erzsébet híd lezárásával demonstráló csoport révén Budapesten az utcai politizálás átlépte a még elfogadható kereteket. A törvényellenesen tüntetőkön túl azok is felelősek a történtekért, akik a választások óta igyekeznek bizonytalanságot kelteni a választási eredményekkel kapcsolatban, akik aláírásgyűjtést indítanak a szavazatok újraszámolásáért, akiknek képviselői a parlamentben, színleg az állítólagos bizonytalanság megszüntetéséért, valójában éppen e bizonytalanság gerjesztése céljából követelik a választási eljárás szabályainak módosítását az elmúlt választásokkal kapcsolatban.

Budapesten két helyszínen is tüntettek a jobboldal szimpatizánsai, a követelés minden rendezvényen ugyanaz: a 2002. évi országgyűlési választásokon leadott szavazatok újraszámlálása. Követelik ezt a demonstrálók, annak ellenére, hogy a Fidesz minden egyes választási bizottságba delegált tagokat, akik ellenőrizhették a szavazatszámlálás és a jegyzőkönyvek megbízhatóságát.

 

(11.40)

 

Kétségek felmerülése esetén a tagok körzeteikben kezdeményezhették az újraszámlálást, és ez minden ilyen esetben meg is történt. A többi delegálthoz hasonlóan a fideszes tagok is aláírták a szavazóköri jegyzőkönyveket. A Fidesz a jegyzőkönyvek másolatának birtokában nem jelezte, hogy valamelyik szavazókörben manipulálták volna a végeredményt. Mindez azonban az utcára vonulóknak és vezetőiknek nem számít. A volt kormánypárthoz és a Fidesz-szimpatizánsok körébe sikeresen beolvasztott szélsőjobboldalhoz kötődő tüntetők, illetve a polgári körök vezető személyiségei még mindig újraszámlálásért lépnek fel, teszik ezt annak ellenére, hogy tudják, a választások lebonyolításáért az előző kormány áll helyt. Orbán Viktor volt miniszterelnök és Pintér Sándor volt belügyminiszter a felelős a választások tisztaságáért. Ha valakinek kételye van a korrekt eredményt illetően, a fent említett két kormánytag felelősségét is ki kell hogy mondja. Mindezek mellett ma már több száz szavazatszámláló tiltakozik, amiért elvégzett munkájuk tisztaságát vonják kétségbe az ellenzék képviselői és szimpatizánsai.

Ezért az a kérdésem a belügyminiszter asszonyhoz, hogy az ön rendelkezésére álló adatok szerint képes volt-e az előző kormány rendben, törvényesen megszervezni és lebonyolítani az országgyűlési választásokat.

Várom válaszát. (Taps az MSZP soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
18 136 2002.09.11. 20:23  111-141

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt parlamenti Képviselők! Tisztelt érdeklődők, mindenki, aki nézi, hallgatja a parlamenti közvetítést. Azt gondolom, közhely, ha azt mondjuk, és természetesen sokan hivatkoztak erre a közhely igazsága mellett is, hogy egy igen fontos törvényjavaslat, sőt két törvényjavaslat tárgyalását kezdi el most a Magyar Országgyűlés, de magam is szeretném megerősíteni ezt az álláspontot, mert úgy érzem, az ügy valóban fontos.

Rögtön azzal is szeretném kezdeni a felszólalásomat, hogy szeretném picit körbejárni azt a társadalmi közeget, ami miatt ma Magyarországon, 2002 nyarán, így az ősz elején fontossá, aktuálissá vált ez a kérdés: a múlttal való szembenézés, az úgynevezett ügynökkérdés, az állambiztonsági szolgálatokkal való együttműködés, a pártállami állambiztonsági szolgálatokkal való együttműködés kérdése. Ezzel a bevezetéssel szeretnék egyúttal választ adni az előttem felszólaló Demeter Ervin képviselő úr felvetéseire is, hiszen ő azon az állásponton volt, hogy kevesellte az érveket arra vonatkozóan, miért is vannak most előttünk ezek a törvényjavaslatok, miért is kezdi el a vitáját a Magyar Országgyűlés ezeknek a beterjesztett javaslatoknak.

Nos, először is szeretném felhívni a tisztelt képviselők figyelmét arra, hogy a magyar társadalomban az elmúlt két évben nagyon intenzív szembesülés zajlott le az egykori múlttal, az állambiztonsági múlttal. Ez a magyar közvéleményt alapjaiban rázta meg. Emlékszünk Tar Sándor író esetére, amely ügy a budapesti Jelenlét újságban indult, majd az Élet és Irodalom hasábjain vitákban folytatódott, és a Kenedi Jánossal való levélváltásában kulminálódott vagy került a nyilvánosság elé az ügynökkérdés, a III/III-as ügynökkérdés ügye. Az egész magyar szellemi életet vagy legalábbis annak jelentős részét megrázta, hosszú hónapokig folyt erről a vita.

Nyilván mindannyian fel tudjuk idézni Esterházy Péter könyvét is, a “Javított kiadásö-t, amely szintén megrázta a magyar közvéleményt. Esterházy az életművének általa is egyik legfontosabb darabjának tekintett “Harmonia caelestisö megírása után szembesült azzal a ténnyel, hogy édesapja a III/III-as ügyosztálynak dolgozott, és ezen megrázó felismeréséből írta ezt a könyvet, amely valóban rendkívül felkavaró olvasmány, és megdöbbentő tényekkel szembesíti a könyvet elolvasókat.

És ebben a helyzetben találkozott a magyar közvélemény Medgyessy Péter ügyével, amikor kiderült az, hogy a miniszterelnök szt-tisztként annak idején az állambiztonsági szolgálatoknak dolgozott, a III/II-es ügyosztálynak. Majd folytatódott a történet.

Demeter Ervin képviselő úr részéről nyilván elszólás volt, amikor mindig ellenzéki képviselőnek aposztrofálta Mécs Imrét (Demeter Ervin: Igen, valóban elszólás volt.), hiszen az általa vezetett bizottságra gondolt. E bizottság munkája kapcsán szembesült a közvélemény azzal, hogy nevek kerültek nyilvánosságra, és jó néhányan azok közül, akiknek a neve nyilvánosságra került, elismerték azt, hogy együttműködtek az állambiztonsági szervekkel különböző módon. Tehát a helyzet az, tisztelt képviselő úr, és mindenkinek mondom ezt, aki úgy érezte, nem világos az, hogy miért van előttünk ez az ügy; azért, mert ez az egész magyar közvéleményt érdekli, az egész magyar közvéleményt az elmúlt években megrázta, és világosan szembesített minket azzal, hogy valami nincs rendben a szabályozással, valami nincs rendben ezek körül az iratok körül, nem tudtunk igazából szembenézni a múltunkkal, nem tudtuk letisztázni ezeket a kérdéseket. Máig is az a helyzet, hogy nehezen összerakható, indokolható, feltérképezhető indokok és szempontok alapján kerülnek ki iratok, és ezen iratok alapján kerülnek emberek olyan helyzetbe, amely sokszor méltánytalan helyzet, sokszor a leleplezés kínos helyzete, de mindenképpen olyan szituációk, amelyeket más keretek között és más formában kellene ebben az országban elrendezni. Tehát itt baj van, elrendezetlen az egész kérdéskör, és ezért szükséges újra átgondolni azt, hogy az a törvényi szabályozás, amely Magyarországon megszületett ’94-ben, ’96-ban, 2000-ben, 2001-ben, az ismert módosításokkal együtt, alkalmas volt-e arra, hogy ezt a helyzetet kezelje.

Nos, az én állításom az, hogy nem. Nem volt alkalmas arra, mert mindazok, amelyeket felsoroltam, sajnos ezek a tények azt mutatják, hogy nem tudtuk a múlt ügyeit elrendezni, nem tudtunk ezzel világosan szembenézni, nem tudtuk feltárni olyan mélységben a múltat, ahogy kellett, és nem tudtuk a közéletre ilyen módon ezeket a normákat áttranszformálni, megjeleníteni, azért, hogy a magyar közéletben érvényesüljenek olyan normák, olyan szabályok, amelyek mindenki számára elfogadhatóak, sőt tisztelhetőek. Ezért elengedhetetlen az, hogy megnézzük, hol volt a hiba, mit kell másként tenni, és hogyan tudunk korrigálni és javítani - hangsúlyozom - törvényi megoldásokkal.

 

(13.50)

 

Mert az a meggyőződésem, hogy a vizsgálóbizottságok működése hasznos és fontos egy parlamentben, de ezeket a kérdéseket nem a vizsgálóbizottságok fogják eldönteni, hanem a mindannyiunk által nyíltan megvitatott és remélhetőleg minél szélesebb körben elfogadott elvek, amelyeket a Magyar Országgyűlés a nagy nyilvánosság bevonásával alakít ki.

Azt is szeretném megjegyezni, én itt hivatkoztam arra, hogy a közvélemény hogyan reagált ezekre az eseményekre, és bizony érdemes szembenéznünk azzal, hogy a közvéleményt ezek a kérdések érdeklik. Ugyan a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az embereknek kicsit - vulgárisan szólva - elegük van az úgynevezett ügynökkérdésből, ez nyilván így van, de a közvélemény-kutatások nem teszik fel olyan finom módon ezt a kérdést, ahogy fel kell tenni, vagy fel kellene tenni, ha valóban az érdekelne minket, hogy az embereket érdekli-e ez a téma. Hiszen a másik oldalról árulkodó az is, hogy ha bármilyen módon ez a kérdéskör előkerül, akkor az újságok címoldalán jelenik meg, minden sajtótermék azonnal legfőbb híradásában ad erről tudósítást, vagyis tudják azt, hogy bizony az embereket érdekli, és így lehet eladni ezeket a termékeket. Tehát sajnos komoly érdeklődésre tart számot; illetne nem is mondom azt, hogy sajnos, mert rendben van, az én véleményem szerint helyes, hogy komoly az érdeklődés ekörül, és nemcsak az érdeklődés miatt, hanem az általunk állított erkölcsi és politikai normák miatt is tisztánlátásra van szükség ezekben az ügyekben. S azt gondolom, a köztünk levő vitáktól függetlenül, hogy ki hogyan látja ezt a kérdést, hol tartja helytelennek az eddigi szabályozást, hol tartana helyesnek új szabályozást, az mindannyiunk meggyőződése, hogy jogállami megoldásokra van szükség e téren.

Azt is szeretném elmondani, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége kezdetektől fogva ezt a kérdést egy nagyon fontos és érzékeny kérdésnek tekinti, és törekszik arra, hogy ennek törvényi és megfelelő szintű törvényi szabályozása legyen. Azért fogalmazok így, mert mielőtt idejöttem, épp Dávid Ibolyával beszélgettünk, és ő hívta fel a figyelmemet arra - joggal -, hogy annak idején, amikor 1990-ben az SZDSZ képviselői elsőként terjesztettek be törvényjavaslatot, az úgynevezett Demszky-Hack-féle törvényjavaslatot e tárgykörben, az a III/III-as csoportfőnökségre vonatkozott. Ez igaz is, de meg kell mondanom, hogy annak idején, ’90 és ’92 között én a nemzetbiztonsági bizottság tagja voltam, és emlékszem rá, ahogy ez a bizottság egy külön bizottságot küldött ki azért, hogy feltérképezze egyáltalán az állambiztonsági szolgálat, a pártállami állambiztonsági szolgálat működését. Ugyanis ’90-ben mi, akik ide képviselőként bekerültünk a parlamentbe, nyugodtan mondhatom, hogy a demokratikusan megválasztott parlamenti képviselők java része semmiféle ismeretanyaggal nem rendelkezett arról, hogyan működtek ezek a szervezetek. Tehát nem véletlen, hogy az első javaslat a III/III-asra fókuszált. Onnantól kezdve, amikor már a következő törvényjavaslatok kerültek a Ház elé, a Szabad Demokraták Szövetsége minden alkalommal azt az álláspontot képviselte következetesen, és ma is azt képviseli, hogy ezeket az iratokat egységesen kell megítélni, nem lehet különválasztani őket, nem lehet pusztán csak a III/III-as csoportfőnökség irataira irányítani a figyelmet, hanem az egész III-as főcsoportfőnökség tevékenységét kell górcső alá venni.

Amikor erről beszélek, hogy mit kell vizsgálnunk, akkor szeretném elmondani azt is, hogy nagyon fontos a vizsgálatok kapcsán a beterjesztett törvényjavaslat. Én igen lényegesnek tartom az igazságügy-miniszter úr expozéját, amelyben valóban megjelentek más és különleges hangsúlyok is a törvényjavaslathoz képest, és ez így is van rendjén. És örülök annak, hogy az úgynevezett Sólyom-bizottság is elkészítette a jelentését, amelyben sok használnivaló megjegyzés van, még akkor is, ha szeretném világossá tenni azt is, hogy én magam ezzel a jelentéssel alapvetően, tehát az alapirányát tekintve nem értek egyet, de nagyon fontosnak tartom azokat a különvéleményeket is, amelyek megszülettek, így Majtényi Lászlóét, Hack Péterét és Bencze Györgyét.

Nos, amikor most az egész helyzetről akarok beszélni, akkor természetesen a bizottság jelentéséből is szeretnék kiindulni és a törvényjavaslatok által felvetett fő problémákból is.

Szeretném először is azzal kezdeni, hogy amikor a törvényjavaslatok megalkotásra kerültek, az Igazságügyi Minisztérium által beterjesztésre kerültek, akkor azon túl, amiről beszéltem, a társadalmi közegen túl, amely indokolta önmagában a szabályozást, néhány hamis állítással is meg kellett küzdenie, ha úgy tetszik, a törvény beterjesztőinek.

Milyen hamis állítások rögzültek itt az elmúlt években, részben a téves törvényi szabályozás, részben más okok miatt Magyarországon? Az első az, amire már utaltam, hogy csak a III/III-as iratok, illetve a III/III-mal kapcsolatba kerülő személyek végeztek nem jogállami tevékenységet, illetve ez az a tevékenység, amelyet nem jogállaminak tekintünk. Nekem az a meggyőződésem, és az SZDSZ-nek is az a meggyőződése, hogy téves ez a felfogás. Megjegyzem, minket ebben a meggyőződésünkben megerősít a Sólyom-bizottság, amely a jelentését úgy kezdi - és most idézek ebből a jelentésből, rögtön az elejéről -: “A rendszerváltozás előtt Magyarországon nem volt jogállam, ezért a titkosszolgálatok működése sem lehetett jogállami. Nem lehet egyes személyek titkosszolgálati múltját arra hivatkozással titokban tartani, hogy a szolgálatok tevékenysége a jogállammal összeegyeztethető volt.ö Tehát az a véleményünk, hogy egységesen kell kezelni ezeket az iratokat, és nem lehet a vizes lepedőt - megint csak idézőjelbe téve - pusztán a III/III-ra ráhúzni.

Másfelől az is hamis és tarthatatlan állítás volt az elmúlt időszakban, hogy a múlt megismerése, az átvilágítás pusztán csak a III/III-ra vonatkozik. Nem lehet a múltat önmagában ezekből az iratokból megismerni. Az ügyek ennél bonyolultabbak, és természetesen a múlt sem ismerhető meg pusztán csak az összes iratból, a III/I-II-III-IV. irataiból, ez egy szelete ennek. És nyilván a törvények pedig nem a múlt megismerését szolgálják, már olyan értelemben, hogy nem a múltat tárják fel, hanem a múlt feltárásának a lehetőségét biztosítják. De nagyon lényeges dolog, hogy világos legyen számunkra, mindannyiunk számára, hogy túl kell lépnünk ezen a téves közhiedelmen vagy berögződésen a magyar közéletben, mármint amire az előbb utaltam, hogy az átvilágítás, illetve a múlt megismerése csak a III/III-as területre vonatkozna.

Harmadrészt azzal is szembe kellett néznünk és szembe kell néznünk őszintén, hogy az iratok teljes körű megismerhetőségét nem helyettesítheti az átvilágítás típusú eljárás. Az átvilágítás típusú eljárás mást jelent, és ez a törvényjavaslat, ami itt van előttünk, az egyik törvényjavaslat többek között arról szól, hogy a múlt megismerhetőségét sokkal szélesebb körben kell értelmeznünk, és eljött az ideje annak, hogy az eddigi szabályozáshoz képest jóval szabadabban, jóval nyíltabban, jóval nyitottabban és a nyilvánosság bevonásával történjen az adatok megismerése, történjen meg a történészek és a múlttal foglalkozók feltáró munkája, és kerüljön nyilvánosság elé mindaz, aminek a nyilvánosság elé kell kerülni.

Hack Péter, akire már hivatkoztam, hogy különvéleményt írt a Sólyom-bizottság jelentéséhez, beszél arról a különvéleményében - és ezzel én nagyon egyetértek -, hogy nemcsak a múltról szól ez a történet, hanem nagyon erősen szól a jelenről, hiszen a múlt megismerését, ahogy mondtam, szolgálja mindaz, ami előttünk van, de egyúttal a jelen kérdését is szolgálja, hiszen tudnunk kell azt, hogy a jelenben kik miért hoznak döntéseket, a döntéseik mögött milyen megfontolások állnak, milyen személyes életpályák, tragédiák, egykori élethelyzetek. És szolgálja a jövő érdekét is, ahogy ő fogalmazza, teljesen helyesen, ez a szabályozás azért, mert ha netán valaki a jövőben nem jogállami megoldásokhoz érezne vonzódást ebben az országban, akkor szembesüljön azzal, hogy ennek következményei lesznek és következményei vannak egy tisztességes jogállamban.

Az a véleményem, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatok ráadásul jelentős fordulatot is jelentenek az eddigi szemléletmódban, ugyanis sajnos az elmúlt időszakban a törvényi szabályozás döntően a volt tisztek és ügynökök érdekeit tekintette és tartotta szem előtt, különböző megfontolások miatt. Az itteni javaslat alapvető áttörést hoz: itt az áldozatok szempontját hozza be a képbe jóval nagyobb erővel, és ezt mi döntő jelentőségűnek gondoljuk. Az a véleményem, hogy természetesen az áldozatok szempontjai jóval erősebbek, mint az egykori tisztek és ügynökök szempontjai; hozzátenném, természetesen mindezek jogállami keretek között, mert a jogállam normáinak mindenkire vonatkoznia kell. De nagyon lényeges a személetmód kérdése, hogy mit tekintünk kiindulópontnak, hogyan próbáljuk védeni, erősíteni az áldozatok pozícióját a saját helyzetük, egykori múltjuk, a szenvedéseik, hányattatásaik és mindazon retorziók megismerésével kapcsolatban, amit esetleg a pártállammal való konfliktus vagy konfrontáció révén elszenvedtek.

A két törvényjavaslat, ami előttünk van, természetesen különböző. Az egyik alapvetően azzal foglalkozik, hogy a kutatók és maguk az áldozatok számára hozzáférhetővé tegye a dokumentumokat, természetesen - ahogy az előbb mondtam - jogállami keretek között. Ez az 541. számú törvényjavaslat.

 

(14.00)

 

A másik törvényjavaslat egy másfajta tárgykörre fókuszál. Ez a törvényjavaslat elsősorban azt tűzi ki célul, hogy előmozdítsa a közélet tisztaságát, megakadályozza a személyes és közérdekű adatokkal való visszaélést, és nyilvánosságra hozza a közélet szereplőinek a pártállami rendszer állambiztonsági szolgálataival való együttműködését. Ezek mind-mind méltányolandó célok, azt gondolom, és emiatt az SZDSZ mind a két javaslatot fontosnak tartja és támogatja a parlamentben. Fontosnak tartjuk, hogy erről vitatkozzunk, minden jobbító szándékú, jogállami kereteket betartó és az előbb általam elmondott szempontoknak megfelelő módosító indítványt mi helyeselni tudunk, de a leghatározottabban amellett vagyunk, hogy ezekre a törvényekre szükség van, végre a múlttal való őszinte szembenézésnek eljött az ideje, és ezt el kell rendezni magunkban.

Szeretnék a beszédem végén kitérni néhány vitás kérdésre, amely felmerül azóta, amióta az általam bevezetőben említett botrányok, kataklizmák megrázták a magyar közéletet. Ezek közül az egyik kérdés, amely rendszeresen előjön, hogy az ominózus iratok és adatok nem maradtak fenn teljeskörűen, ezért kérdéses, hogy mennyire ismerhető meg valóban egy bizonyos szelete a múltnak azokból az adatokból, amelyek megvannak. Azt gondolom, hogy ez a kérdésünk szempontjából nem döntő jelentőségű. Hiszen ami megismerhető, azt meg kell ismerni. Ami nem ismerhető meg vagy hiányosan ismerhető meg, azzal kapcsolatban világossá kell tenni, hogy hiányosak az ismereteink. A történészekre és a kutatókra vár majd a feladat, hogy találnak-e még egyéb forrásokat, amelyekkel összevetve reális képet tudnak kialakítani erről a korról vagy akár személyekről, vagy akár más szituációkról, amelyek a történelemhez kapcsolódnak, és bizonyos helyzetekben egyes történelmi szereplők megjelenését, véleményét, mozgását alapvetően meghatározták. Tehát az ilyen típusú hivatkozás az adatok hiányosságára szerintem nem helytálló vagy legalábbis jelen szempontból nem lényeges.

A másik kérdés, hogy az adatok nyilvánossága jelent-e joghátrányt sokak számára. Nos, én azt gondolom, hogy itt van egy jogi vita. Én azoknak a véleményét osztom, akik hivatkoznak a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény 19. §-ára, amely kimondja, hogy az állami feladatot ellátó szerv hatáskörében eljáró személyek neve és beosztása, ha törvény másként nem rendelkezik, bárki számára hozzáférhető, nyilvános adat. Ezért azt gondolom, hogy ezt a rendelkezését kell az adatvédelmi törvénynek tudomásul venni, ez az alaprendelkezés, és ebből kell kiindulnunk. Igaza van azoknak, akik azzal érvelnek, hogy nem tartható az az álláspont, hogy egy állambiztonsági tiszt és egy ügynök személyes adatai nagyobb védelemben részesülnek jelen pillanatban, mint például egy volt pártállami minisztériumi tisztviselő, egy tanácselnök, egy munkásőr vagy egy párttitkár adatai. Nehezen lehet mellette érvelni, hogy miért van ez így. Azt gondolom, hogy az a korrekt és az a helyes, ha e téren is egyenlő mértékkel mérünk. Természetesen a törvény tehet bizonyos kitételeket, amikor azt mondja, hogy különböző, a jogállam által akceptált szempontok alapján lehet felmentést adni vagy kivételt tenni, de alapszabályként a személyes adatokról szóló törvénynek az általam citált rendelkezését kell alapul venni.

Nos, mindezek alapján a Szabad Demokraták Szövetsége azon az állásponton van, hogy a törvényjavaslatok fontosak a közéletünk szempontjából, a múlt, a jövő és a jelen szempontjából, támogatásra javasoljuk a tisztelt Háznak, és kérünk mindenkit arra, hogy jobbító szándékú, javító, jogállami keretek között maradó módosító indítványokkal segítse elő a törvény megalkotását.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
19 334 2002.09.17. 5:04  333-337

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Mivel az előző napirendi pontok is hosszas vitát eredményeztek, nem szeretném igénybe venni ezt a 15 percet, amit az elnök úr nagyvonalúan megelőlegezett az előterjesztésre, hanem nagyon röviden szeretnék élni csak a lehetőséggel és a joggal, hogy beszéljek a vizsgálóbizottság felállításának szükségességéről.

Tisztelt Képviselőtársaim! Akik érdeklődnek a téma iránt, nyilván ismerik ezt a szöveget, kezükben tartják, vagy olvasták, járt már a kezükben, ezért nem is szeretném megismételni a leírtakat. Csak azok kedvéért, akik esetleg éppen nem tudják feleleveníteni a vizsgálóbizottságra vonatkozó előterjesztést, hadd idézzem az emlékezetükbe, hogy itt egy olyan vizsgálóbizottság felállításáról van szó, amely vizsgálóbizottság felállítására utaló kezdeményezést a Szabad Demokraták Szövetsége még az előző ciklusban tette meg.

1998 és 2002 között az a rendkívül sajnálatos helyzet alakult ki a Magyar Országgyűlésben, hogy szemben a magyar parlamentarizmus hagyományaival, a rendszerváltás óta kialakult hagyományaival, az elmúlt időszak kormánytöbbsége nem engedte, hogy felálljanak azok a vizsgálóbizottságok, amelyeket az ellenzék kezdeményezett. Ez is egy ilyen vizsgálóbizottság volt, amelyre a kezdeményezést az SZDSZ nyújtotta be, és a demokratikus hagyományokkal szemben az akkori kormánytöbbség megakadályozta, hogy felálljon ez a vizsgálóbizottság.

Ezért politikai és erkölcsi kötelességünknek is érezzük azt, hogy ez a vizsgálóbizottság, több más vizsgálóbizottsággal együtt, amit akkor kezdeményeztünk, valóban elkezdje a munkáját, és ha úgy tetszik, öntsünk tiszta vizet a pohárba; legyen világos az, hogy az akkor megfogalmazódott gyanú alapos vagy alaptalan.

Erre egy tisztességes parlamenti vizsgálat tud többek között választ adni. Természetes, hogy mindenféle más vizsgálatnak is helye van e téren, hiszen az APEH ügyeinek vizsgálatáról van szó.

Mint tudjuk, annak idején, 1998-ban komoly botrányt okozott, hogy az akkori pénzügyminiszter, Járai Zsigmond az APEH elnökévé nevezte ki azt a személyt, aki előtte a Fidesz egyik komoly gazdasági tanácsadója és gazdasági, pénzügyi kérdésekben az egyik meghatározó figurája volt. Akkor a kinevezés és a későbbi különböző tettek körül is megnyilvánult az a gyanú, hogy ez a kinevezés, majd a kinevezés furcsa körülményei nem mellékesek és nem függetlenek attól, hogy az APEH elnökévé vált Simicska Lajos előtte a Fidesszel milyen kapcsolatban volt.

 

(18.10)

 

Nos, az előbb azt mondtam, tisztázni kell, hogy ez a gyanú mennyire volt alapos és mennyire volt alaptalan. Bizony, ahogy említettem, egy parlamenti vizsgálóbizottságnak is az a feladata, hogy ezt világossá tegye, és természetesen más vizsgálatoknak is ez a feladatuk.

Mert nyilván egy ilyen kérdésben vizsgálódni kell a megfelelő szerveknek, az ügyészségnek, a rendőrségnek és más szerveknek is, amelyek hivatalból kell hogy lefolytassanak vizsgálatokat. De ne feledjük el, hogy az Országgyűlésnek is felelőssége is van e téren, hiszen itt politikai döntés született, amelyben egy kormány járt el, egy kormány meghatározó figurája, meghatározó minisztere hozta meg a döntést, politikai döntés született többek között, és ezért politikai felelősséggel tartoznak azok, akik ezt a döntést meghozták. És a politikai felelősségről az Országgyűlés előtt kell számot adni, a nyilvánosság előtt kell számot adni, be kell számolni a magyar választópolgároknak arról, hogy mit miért döntöttek annak idején, milyen motivációk voltak a döntés mögött, és mindez milyen eredménnyel járt.

Nos, a Szabad Demokraták Szövetsége ezért kezdeményezte, hogy négy év után, amíg a Fidesz vezette kormánykoalíció megakadályozta azt, hogy a vizsgálóbizottságok felálljanak, most, a szocialista-liberális koalíció idején mi természetesen nyitottak vagyunk mindenféle vizsgálóbizottság házszabályszerű felállítására, és ezért úgy gondoljuk - ahogy az elején is fogalmaztam -, hogy politikai és erkölcsi kötelességünk, hogy ezt megtegyük.

Ehhez szeretném kérni tisztelt képviselőtársaimnak a segítségét, támogatását. Nagyon remélem, hogy ez a vizsgálóbizottság a munkáját eredményesen és sikeresen tudja elvégezni, és ezzel is erősíteni tudja a magyar parlamentarizmust, a nyilvánosságba és a demokráciába vetett hitet ebben az országban.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
21 36 2002.09.24. 3:19  35-40

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A sajtóban megjelent hírek szerint a foglalkoztatás terén mindenki számára egyenlő esélyt kíván teremteni a minap alakult Esélyegyenlőségi Főigazgatóság. Új programok kidolgozásával próbálnak segíteni azoknak a fogyatékkal élőknek, nőknek és romáknak, akik a hátrányos megkülönböztetés áldozatai.

Úgy vélem azonban, hogy mindez még nem elég - a diszkrimináció nem csupán a munka világát sújtja. Kétségtelen tény például, hogy nemzetközi összehasonlításban is erős az idegenellenesség Magyarországon. A romákkal szembeni hátrányos megkülönböztetés az élet majd minden területén érvényesül. Kaltenbach Jenő, az etnikai és kisebbségi jogok országgyűlési biztosa egy konferencián elmondta, hogy a diszkrimináció megnyilvánulása mindennapos Magyarországon, és egyre inkább teret nyer az a felfogás, miszerint a romák és nem romák közötti kulturális különbségek áthidalhatatlanok.

Nem kevésbé elkeserítő a helyzet a fogyatékkal élő emberek esetében sem. Sajnos, a társadalom jelentős része általában csökkent értékűnek tekinti őket, a munkaadók pedig nem szívesen foglalkoztatnak ilyen embereket, még akkor sem, ha fogyatékosságuk a legkevésbé sem gátolná őket munkájuk tökéletes elvégzésében.

Kétségtelenül fennálló probléma a 40 év felettiek helyzete is: Magyarországon ma komolyan fenyegeti őket az életkor szerinti diszkrimináció veszélye. Országosan közel másfél millió embert érinthet ez a probléma, hogy félnie kell attól: szakmai karrierje, tevékeny élete idő előtt, kényszerűen véget ér. Európában ez idő alatt az aktív élet és a nyugdíjas kor közötti határ egyre elmosódottabbá válik, az idős emberek társadalmi szerepvállalását újragondolják.

Sajnos, a nemek szerinti diszkrimináció is élő hagyomány hazánkban. A problémát nem az képezi, hogy a férfiak és a nők nem egyenlőek - ez biológiai adottság -, a probléma az, hogy társadalmunkban a két nem esélyei nem egyenlőek, vagyis a mai Magyarországon egy nőnek számos hátrányt kell elszenvednie az élet legkülönbözőbb területein, kizárólag azért, mert nő. E hátrányok igen jelentős hányada olyan mélyen épült be mindennapjainkba, hogy fel sem tűnik mindenkinek: nemi hovatartozás szerint megkülönböztetni az embereket éppen úgy diszkrimináció, mintha faji, vallási vagy etnikai alapon tenné azt. Márpedig egy demokratikus jogállamban, mint amilyen Magyarország is, a diszkrimináció bármely formája elfogadhatatlan.

Az Európai Unió 2000-ben két antidiszkriminációs irányelvet fogadott el, amelyeket a tagállamoknak 2003 végéig - Magyarországnak a csatlakozásig - be kell építeniük a jogrendszerükbe. Úgy vélem, nem kellene a csatlakozásig várnunk; az esélyegyenlőség biztosításáról szóló törvény egyszerre szolgálhatja Magyarország társadalmi modernizációját, az állampolgárok életminőségének javulását és hazánk európai integrációját.

Mindezek alapján a következő kérdéseket szeretném feltenni a miniszter úrnak: hol tart az antidiszkriminációs törvény előkészítése? Mikorra tervezi a minisztérium benyújtani a parlament elé? Az európai uniós jogharmonizáció ágazati vagy egységes antidiszkriminációs törvény megalkotásával valósítható-e meg hatékonyabban? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Mi a minisztérium koncepciója? És végül: indul-e valamiféle, az állampolgárokat felvilágosító program?

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
21 40 2002.09.24. 1:16  35-40

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! A válaszát köszönöm, és a válaszából azt véltem kiolvasni, hogy egyfelől bízhatunk abban, hogy az antidiszkriminációs törvény megszületik a parlamentben, az Igazságügyi Minisztérium a parlament elé fogja terjeszteni, és én ezt nagyon fontosnak, jelentős előrelépésnek tartom.

Másfelől azt is érzékeltem, hogy azért még nem teljesen eldöntött az, hogy melyik úton indulunk el, hiszen a miniszter úr a válasza első részében utalt arra, hogy lépéseket tesznek abba az irányba, hogy a különböző jogszabályokban is erősítsék az antidiszkriminációs elemeket.

 

 

(10.40)

 

Én azt gondolom, hogy erről egy fontos vitát kellene lefolytatnunk, hogy melyik utat választjuk: az egységes törvényt vagy pedig a külön jogszabályokban megfogalmazott antidiszkriminációs szabályokat. Mind a kettő járható út, mind a kettő mellett szólnak érvek, de el kell dönteni, mert egy idő után óhatatlanul konfliktusok alakulhatnak ki a jogrendszerben. Remélem, hogy ez a kérdés is elénk kerül.

Köszönöm a válaszát (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és remélem, hogy az Igazságügyi Minisztérium őrködni fog az antidiszkriminációs szabályoknak a jogrendbe való minél intenzívebb beépítésén.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
30 16 2002.11.05. 5:11  15-18

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt héten megjelent egy cikk egy tekintélyes amerikai folyóiratban (Közbeszólás az MDF soraiból: Ti írtátok?), amely vihart kavart. Ez a cikk, ami a Foreign Affairs című folyóiratban jelent meg, a következő állításokat tartalmazta. (Közbeszólás az MDF soraiból: Nem olvastuk.) A korábbi magyar kormány antiszemitizmusa, a szomszéd országokkal kapcsolatos követelései (Felzúdulás az ellenzéki padsorokban.) és a balkáni stabilitás megteremtésében játszható szerep elmulasztása miatt a tanulmány írója úgy ítélte meg, hogy Magyarország elnyerte a legkiábrándítóbb új NATO-tag címét. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ezt visszautasítjuk!) Továbbá a cikk azt is írja, illetve arról is említést tesz (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ezt ti írtátok!), hogy Magyarország Orbán Viktor nacionalista kormányának veresége nyomán visszatérni látszik a helyes útra, de a mostani vagy a jövőbeli tagországokban a választások hatalomra segíthetnek olyan rendszereket, amelyek nem egyeztethetők össze a NATO elveivel. Ebből levonja a következtetést a tanulmány írója, hogy ha lenne erre mechanizmus, valószínűleg Magyarországot kizárták volna a NATO-ból az elmúlt négy évbeli teljesítménye kapcsán. (Folyamatos zaj az ellenzéki pártok soraiban.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy a tanulmány állításai súlyosak, és nem lehet mellette elmenni kézlegyintéssel, és sem a hőbörgés, sem az elutasítás nem helyes magatartás ebben az ügyben. Őszintén meg kell vizsgálnunk azt, hogy jogos-e a kritika, amelyet az elmúlt kormánnyal, a leköszönt kormánnyal kapcsolatban megfogalmaznak a NATO-tagországok oldaláról és e tekintélyes tanulmány írója. Nos, az üzenet kemény, és valóban az Orbán-kormány kül- és belpolitikájának lesújtó értékelését tartalmazza.

Van az egész írásnak három fontos tanulsága. Az első tanulság magára a honvédségre vonatkoztatható. A Szabad Demokraták Szövetsége 2000-ben indított kampányt annak érdekében, hogy térjünk át az önkéntes, hivatásos békehadsereg modelljére. Emlékszünk rá, közel 200 ezer aláírást gyűjtöttünk össze ennek érdekében, és az akkori kormánykoalíció a leghatározottabban elzárkózott attól, hogy az önkéntes hadsereg modelljét bevezesse Magyarországon. A Szabad Demokraták Szövetsége volt az egyetlen párt, amely emellett kiállt, és mi nagyon örültünk neki, hogy a Szocialista Párt később átvette követelésünket, és ennek eredményeként büszkék vagyunk arra, hogy ma a kormányprogramban is szerepel. Így ma joggal számíthatunk arra, hogy 2006-ra megtörténik az átállás az önkéntes, hivatásos hadsereg modelljére. Ez egy jelentős lökést ad a Magyar Honvédség fejlesztésének, és ezáltal jobban meg tudunk felelni a NATO követelményeinek.

A másik nagyon fontos tanulsága ennek az írásnak, hogy most az európai uniós csatlakozás küszöbén állunk. 1999-ben, amikor az ország NATO-tag lett, akkor a szerződés aláírására népes delegáció utazott ki az akkori kormány részéről - közismert, hogy a jelen lévő új tagok közül Magyarországnak volt a legnépesebb a delegációja -, de ebben a delegációban például nem kapott helyet a köztársasági elnök úr. Azért tartom fontosnak ezt megemlíteni, mert most, amikor az európai uniós csatlakozás előtt állunk, és mi kérjük az ellenzék segítségét, támogatását az alkotmánymódosításhoz és a sikeres népszavazáshoz, akkor azt látjuk, hogy a kormányoldalról gesztusok születnek, kompromisszumokra való törekvést tapasztalhatunk a tanácskozásokon, míg az ellenzéki oldalról olyan követeléseket fogalmaznak meg, amelyek az ellenzéki magatartással, kormányon tanúsított magatartással sincsenek összhangban, hiszen annak idején a NATO-csatlakozásnál nem javasolták azt, hogy Göncz Árpád írja alá a NATO-csatlakozást, míg most fölmerül egy olyan ellenzéki ötlet, hogy a köztársasági elnök úr szignálja az európai uniós csatlakozást.

Mi azt javasoljuk, hogy a köztársasági elnök, szemben az egykori Orbán-kormány magatartásával, legyen ott az aláíráskor, sőt mi támogatjuk a Szocialista Párt frakcióvezetőjének a felvetését, hogy az egykori miniszterelnökök is legyenek ott a csatlakozási tárgyalásokkor, mert azt gondoljuk, hogy ez így kulturált és így európai megoldás.

De tisztelt képviselőtársaim, ezúton is szeretnénk az ellenzéknek, még egyszer hangsúlyozom, a támogatását és a segítségét kérni ehhez a nagy feladathoz, mert nem járhatunk úgy, ahogy megtanít minket ez a cikk arra, hogy a NATO-ban milyen vélemény alakul ki rólunk. Elronthatjuk azt a képet, amely Magyarországról pozitív képként kialakult az európai uniós csatlakozás előtt is, ha itt értelmetlen vita lesz. Ezért a harmadik tanulság az, képviselőtársaim, hogy illik a tükörbe nézni, még akkor is, ha kényelmetlen, és a jobboldalnak illik levonni a tanulságokat e cikk kapcsán.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
35 262 2002.11.19. 5:52  149-481

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Érdeklődéssel hallgattam a vitát, és szeretnék elnök úr instrukcióinak megfelelően a költségvetés tárgykörében maradni. Bár megjegyzem, a téma, amiről beszélek, bizonyos szempontból határterület, mert a költségvetés lényeges része, mégis, amit szóba akarok hozni, a költségvetési törvényhez is tartozik, és bizonyos szempontból nem is tartozik hozzá: ez pedig az egyházak finanszírozása.

Érzékeny politikai kérdésről van szó. Nem is mehetünk el mellette egyszerűen egy kézlegyintéssel, ugyanis egy rendkívül szomorú helyzet állt elő az előző kormány jóvoltából. Ez a szomorú helyzet abból áll, hogy röviden vázoljam képviselőtársaim számára és a vita iránt érdeklődők számára, hogy az előző kormányzat egy törvényben - ami nem az egyház-finanszírozással foglalkozott, hanem különböző, úgynevezett pénzügyi rendelkezések módosítására volt hivatott - az egyházak finanszírozását is megváltoztatta, és olyan módon változtatta meg, hogy az egyházi támogatást a népszámlálási adatokhoz kötötte.

A teremben ülők nyilván tudják, de mások számára érdemes elmondani, hogy a népszámlálásról törvény rendelkezik Magyarországon. Ez a törvény kimondja, hogy a népszámlálási adatokat csak statisztikai célra lehet felhasználni. Annak idején a Fidesz vezette kormánykoalíció törvényellenesen hozta meg ezt a változtatást, és alakított ki egy olyan gyakorlatot, ami még nem lépett életbe. Tudnunk kell azt, hogy a tervek szerint ez a gyakorlat most január 1-jével hatályosulna.

 

 

(14.40)

 

Gondolom azt, hogy nincs a Magyar Országgyűlésben olyan képviselő, aki szívesen adná a nevét törvényellenes gyakorlatnak a kialakításához. Ezért nekünk kötelességünk megváltoztatni ezt a szabályt, és helyreállítani a rendet. Helyreállítani azt a rendet, ami egyébként azt a finanszírozási modellt jelenti, ami a jelen pillanatban is hatályban van Magyarországon.

A képviselőtársaim tudják, hogy Magyarországon az egyházak pénzügyi támogatása az úgynevezett 1 százalékos felajánlás alapján nyugszik. Minden állampolgárnak lehetősége van arra, hogy az adója 1 százalékát felajánlja egyházi támogatásra. Ez meg is történt, és ebből kialakultak bizonyos arányszámok. Azt is tudjuk, hogy vannak egyházak, amelyek által ezek az arányszámok vitatottak, mert sokan mondják azt, hogy nem tükrözik pontosan azokat az arányokat, amely arányban a hívek megjelennek mögöttük. Ez való igaz, ezért azt gondolom, hogy az egyházak támogatásáról az elkövetkező időben nekünk komoly és remélhetően értelmes és konstruktív vitát kell folytatnunk. De a jelen pillanatban, amikor a költségvetésről beszélünk, a legfontosabb feladat az, hogy a törvényellenes állapotot, az alkotmányellenes felfogást, gondolkodásmódot és gyakorlatot, amely a Fidesz vezette kormány idején az egyház-finanszírozásban kialakult, megszüntessük, és térjünk vissza a törvény útjára, a jogállami normákhoz.

Ez a legfontosabb a jelen pillanatban, és ezért a Szocialista Párttal közösen a Szabad Demokraták Szövetsége olyan indítványt kíván a parlament elé terjeszteni a költségvetési vitában, amely kezeli ezt a kérdést. Olyan módon próbáljuk orvosolni a törvényességen ejtett sebet, hogy egyfelől visszaállítjuk azt a törvényes állapotot, amely jelenleg is hatályos Magyarországon, másfelől pedig próbálunk segíteni azon egyházaknak, amelyek úgy éreznék, hogy kárvallottjai a mostani megváltoztatott szabályozásnak. Hiszen van néhány egyház, amely azt mondja, hogy a törvényes számítás szerint neki kevesebb jutna, mint ha a népszámlálási adatokhoz viszonyítanák a támogatást. Erre különböző pluszjuttatásokra fogunk javaslatot tenni azért, hogy az egyik oldalról senki ne érezze azt, hogy vesztese a mostani változtatásnak, de másfelől az elvi kérdésben a leghatározottabban ki akarunk állni, méghozzá a törvényesség és a jogállami normák mellett.

Ezen túlmenően azt kérem a képviselőtársaimtól - mármint azon túlmenően, hogy ezt tájékoztatásul elmondtam, és ehhez kérem a segítségüket -, hogy valóban adják meg ezt a támogatást és segítséget, és azt is, hogy a későbbiekben tényleg értelmes vitát tudjunk majd lefolytatni egy olyan egyház-támogatási rendszerről, amely ténylegesen a választópolgárok akaratán nyugszik, nem pedig különböző olyan megoldásokat tartalmaz, ami nincs összhangban a Magyar Köztársaság törvényeivel.

Megjegyzem, a törvényekkel való összhang hiánya mellett torzítás is jelen van a mostani rendszerben, hiszen tudjuk azt is, hogy a népszámlálási adatok nem lettek volna figyelembe vehetők korrekten, több szempontból sem. A törvényességi oldaláról már beszéltem, de azt is tudni kell, hogy jó néhány egyház felszólította híveit annak idején a népszámlálásnál, hogy ne töltsék ki az ide vonatkozó rovatot, ne vallják meg a vallási hovatartozásokat. Tehát a népszámlálási adatokra nem lehet hivatkozni ma Magyarországon semmilyen szempontból sem, mint korrekt és valóban egy bizonyos vallási hovatartozást és arányszámot tükröző mintavételre. Ezért, képviselőtársaim, azt gondolom, az ügy valóban megér annyit, hogy ezzel komolyan foglalkozzunk. Nyilván egy költségvetési vitában nem lehet hosszú távú koncepciót kialakítani, de a szükséges változtatásokat végre tudjuk hajtani.

Ehhez kérem a segítségüket és a támogatásukat, kormánypárti és ellenzéki képviselők oldaláról egyaránt, és a módosító indítványokat majd kérem, figyelemmel tanulmányozzák.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
35 270 2002.11.19. 2:06  149-481

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök, hogy megtisztelték hozzászólásaikkal azt, amit elmondtam. Horváth János képviselőtársamnak hadd mondjam azt, hogy nagyon köszönöm, hogy felhívta a figyelmemet és mindannyiunk figyelmét a statisztika fontosságára, és részben Turi-Kovács Béla képviselő úr is erről beszélt.

Hadd mondjam el nekik azt a lényeges különbséget - amit Horváth János nyilván fog érteni, hiszen ő az egyesült államokbeli gyakorlat szakavatott ismerője -, hogy Magyarországon a népszámlálással kapcsolatban még egyéb probléma is fölvethető ezen témán belül. Nevezetesen, amikor az embereket megkérdezték arról, hogy a vallási hovatartozásukat meg kívánják-e vallani - és most tegyük félre azt a kérdést, amit mondtam, hogy több egyház felszólította a híveit, hogy ne írjanak ezzel kapcsolatban semmit se az ívekre -, nem voltak tisztában az emberek azzal, hogy milyen következménye lesz a válaszuknak. Ez az, ami az egyesült államokbeli gyakorlatban soha nem elfogadható, ilyenre nem tudunk példát ott. A magyar gyakorlatban is nagyon fontos, hogy világossá tegyük, hogy nem lehet úgy statisztikai adatokat kérni, hogy nem mondjuk el előtte világosan az embereknek, hogy mire kívánjuk a későbbiekben ezeket az adatokat felhasználni. Jelen esetben ez történt. Megjegyzem, ez is súlyosan aggályos törvényességi okokból.

Szijjártó Péter képviselőtársamnak hadd mondjam a következőt! Ő a történelmi egyházak kategóriáját használta. Én azt javasolnám neki, hogy érdemes óvatosan használni ezt a kategóriát jelen helyzetben, ugyanis a történelmi egyházak többsége nem elégedett, sőt kifejezett fenntartásokkal fogadta a Fidesz által beerőszakolt módosítást. Én többnek a vezetőjével beszéltem. Nem mindegyik hatalmazott fel arra, hogy hivatkozzak rájuk, de az evangélikusok például felhatalmaztak, akik azt mondták, hogy szégyellik magukat máig is, hogy akkor nem szólaltak fel a törvényellenes módosító indítvány ellen, amit a Fidesz beerőszakolt a parlamentbe. Azt gondolják, ők is annak a pártján vannak, hogy helyre kell állítani a törvényes állapotokat Magyarországon.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
35 282 2002.11.19. 2:10  149-481

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elősorban Herényi Károly, Turi-Kovács Béla és Nógrádi Zoltán képviselőtársaimnak szeretném a következőt mondani. Először is a mostani állapot - ahogy már beszéltem róla, de még egyszer szeretném a figyelmükbe idézni - törvényellenes, mert a statisztikai adatokat nem lehetett volna felhasználni ilyen célra. Másodszor, amikor a statisztikai adatokat gyűjtötték, nem mondták el a polgároknak, hogy milyen célra próbálják majd felhasználni a későbbiekben azokat. Ez sem volt korrekt, és a statisztikai adatgyűjtés ezért sem felelt meg a törvényi elvárásoknak. Harmadrészt, tudjuk jól, hogy a statisztikai adatok az ismert történetek miatt - amelyekre megint csak hivatkoztam, hogy egyes egyházak hogyan viszonyultak ehhez - nem korrektek és nem pontosak. Negyedrészt, nem tudom, tudják-e képviselőtársaim - amire Szalay Gábor nagyon fontos hozzászólásában utalt -, hogy az 1 százalékos felajánlások milyen arányokat hoznak ki az egyes egyházak számára.

Ma egyedül az 1 százalékos felajánlások tükrözik világosan az emberek akaratát arra vonatkozóan, hogy adójuknak ezt a részét mire ajánlják fel. Ez az egyetlen korrekt és tiszta mérőeszköz jelen pillanatban. Az más kérdés, hogy mindannyian tudjuk, ebben is van torzítás. De itt az emberek világosan, mindenféle kényszer nélkül döntenek, és nem úgy kérnek tőlük valamit, hogy nem mondják el nekik előre, mire fogják felhasználni a nyilatkozatukat, vagy hova fogják irányítani az adójuk 1 százalékát. Ez az egyetlen tiszta mérőeszköz idáig.

Tisztában vagyunk azzal, hogy ez sem fedi le pontosan az arányokat. Ezért van a mostani hatályos szabályozásban is különböző korrekciós mechanizmus beépítve arra, hogy az egyházaknak - főleg azoknak, amelyek ennek a történetnek vesztesei lennének - még adjon plusztámogatást. Így kap például a katolikus egyház jelentős plusztámogatást, és fog is kapni a mostani költségvetésben egyéb más címeken. Tehát a végösszeg körülbelül ugyanaz lesz, csak nem mindegy, hogy ezt törvényesen érjük el, vagy pedig nem törvényes módszerekkel, a polgárok akaratát figyelmen kívül hagyva.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
41 10 2002.12.10. 5:18  9-12

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Világszerte megemlékezünk ma az emberi jogok napjáról. Az emberi jogokról, amelyek az élethez, az emberi méltósághoz és az emberi szabadsághoz való alapvető jogainkat jelentik.

Nem volt ez persze mindig így, hogy ezeket a jogokat természetesnek tekintettük, még a nyugati világban sem. Hiszen, ahogy az elnök asszony is emlékeztetett rá, 1948-ban született meg az emberi jogok egyetemes nyilatkozata, és valójában egy történelmi dráma hívta ezt életre. Ez a történelmi dráma a II. világháború volt, azon belül is a holokauszt, az antiszemitizmus réme, amely a XX. században egy szörnyű bűnténybe sodorta az emberiség egy részét. Egy olyan bűnténybe, amelyben szomorú módon Magyarország is részt vett, és azt gondolom, hogy nekünk ebből a szégyenből tanulnunk kell, és javunkra kell fordítani mindazokat a tanulságokat, amelyeket leszűrhetünk ebből.

Ezért is gondolom azt, hogy a világ magyarságának nagyon nagy büszkesége, hogy a mai napon Kertész Imre át fogja venni a Nobel-díjat. (Taps a kormánypártok soraiban. - Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.) De a nácizmus elleni fellépésen túl az emberi jogoknak szerepe volt a kommunista rendszerek megbuktatásában is. Hiszen mind Lengyelországban, mind Csehországban, mind Magyarországon az ellenzéki mozgalmak valójában az emberi jogokra alapozták létüket. A magyar demokratikus ellenzék is az emberi jogok védelmében lépett fel.

Tisztelt Képviselőtársaim! A nyugati világban, ahogy említettem, természetes dologgá vált az emberi jogok tisztelete. Abban a nyugati világban, ahová mi most igyekszünk, és ahová szeretnénk csatlakozni az európai uniós részvételünk és csatlakozásunk után is. Érdemes hát megvizsgálnunk, hogy most, a csatlakozás küszöbén Magyarországon melyek a legsúlyosabb problémák az emberi jogok szempontjából.

Az első és leglényegesebb ügy a romák helyzete és a romák ügye. Ma Magyarországon egészen súlyos az a helyzet, ami kialakult. Több nemzetközi jelentés is foglalkozott azzal, hogy Magyarországon milyen mértékű az előítélet a magyarországi romákkal kapcsolatban. Ismerjük a legutóbbi eseményeket is, Jászladány példáját vagy a gyöngyösi kórház ügyét, amelyek nagyon jól mutatják, hogy nem tudjuk kezelni ezt a kérdést. Ezért rendkívül fontosnak érzem azt, hogy a közélet szereplői egyértelműen mutassanak példát, hogyan viszonyulnak a magyarországi romák helyzetéhez, álljanak ki jogaik érvényesítése mellett és a diszkrimináció ellen.

Elengedhetetlen az, hogy ne forduljon elő olyan, hogy például egy volt miniszterelnök olyan rádióműsorban vesz részt, amely nyíltan a diszkriminációra szólít fel, mert ezzel nem jó példát szolgáltatunk a társadalomnak. (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Horn Gyulára gondolsz?)

A másik fontos dolog az emberi jogokkal kapcsolatban, a szólásszabadság védelme.

 

 

(9.00)

 

 

Tudom, sokan vannak ebben az országban, akik azt szeretnék, hogy korlátozzák ezt a szólásszabadságot (Közbekiáltások a Fidesz soraiból. - Az elnök csenget.), többek között amiatt, mert nagyon nemes célok vezérlik őket. Nem helyes dolog ez sem, tisztelt képviselőtársaim, hiszen alaposan át kell gondolnunk azt, hogy e fontos szabadságjogunkat hogyan tudjuk megvédeni, és a személyes példamutatás, a közélet szereplőinek példamutatása itt is jóval fontosabb, mint ha a törvénnyel próbálunk lesújtani olyan területre, ahol nem biztos, hogy eredményt érünk el. (Folyamatos zaj.)

Ugyancsak fontos kérdés a jogok érvényesülése szempontjából az az ügy, amelyről a parlament is vitatkozott az elmúlt időszakban, ez pedig a kábítószer-fogyasztással összefüggő büntető törvényhozás kérdése. (Zaj.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Itt is figyelnünk kell arra, hogy alapvető jogok ne sérüljenek. Mert még oly nemes szándék is, amely e szörnyű tragédiák ellen próbál fellépni, amelyet a kábítószer-fogyasztás okoz, hozhat magával olyan típusú változást, amely az emberi jogok korlátozásával jár - és ezt nem engedhetjük meg magunknak. (Zaj.) Világossá kell tennünk azt, hogy a jogok védelme mindenekelőtt és mindenekfölött fontos egy demokratikus társadalom számára. Ugyanilyen lényeges kérdés a menekültek kérdése. Megdöbbentő, tisztelt képviselőtársaim, hogy a mostani alkotmánymódosítás kapcsán például a Fidesz nem kívánja elfogadni azt a passzust, amely bekerülne a mostani alkotmánymódosítás révén az alkotmányba, amely a menekültek védelmét szolgálná és amely nemzetközi egyezményeken alapul. Tisztelt képviselőtársaim, azt gondolom, hogy az Európai Unióba vezető úton nem helyes ez a magatartás sem.

Végezetül szólnom kell az antidiszkriminációs törvény szükségességéről. Ma Magyarországon nagyon sokan - nők, fogyatékosok és más társadalmi csoportok, amelyek úgy érzik, hogy őket hátrányos megkülönböztetés éri - harcolnak azért, hogy ez a törvény létrejöjjön. Támogatnunk kell ezt a törvényt azért, mert az emberi jogok fontosak a számunkra: ha nem védjük őket ma, és nem védjük a kisebbségek jogait, holnap minket sem véd meg senki, ha kisebbségben leszünk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
44 24 2002.12.18. 2:23  17-79

DR. FODOR GÁBOR, az alkotmány- és igazságügyi bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném tájékoztatni a Magyar Országgyűlést arról, hogy az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottsága is megtárgyalta az előterjesztést, és a bizottság úgy döntött, hogy általános vitára alkalmasnak tartja az elénk terjesztett törvényjavaslatot.

A bizottsági vita, amely rövid volt, világossá tette azt, hogy az alkotmányügyi bizottság tagjai fontosnak tartják ezt a törvénytervezetet. Leginkább azért, amire itt államtitkár úr is utalt, nevezetesen, hogy elindult egy folyamat Magyarországon, a nemzetközi elvárásoknak megfelelően is, többek között azért, hogy erről az ominózus, az OECD mellett működő pénzügyi csoport feketelistájáról Magyarország lekerüljön, amelyre fölkerültünk a pénzmosással kapcsolatban. Tehát megindult egy folyamat a törvényalkotásban, amit helyesnek tartunk, Magyarország számára ez pozitívabb helyzetet eredményezett az elmúlt időszakban, és úgy gondoljuk, hogy ezt folytatni kell. A most elénk terjesztett módosítás, illetve változtatás az ügyvédekre, közjegyzőkre, tehát elsősorban a jogi szakmák képviselőire terjeszti ki a pénzmosással kapcsolatos jogi szabályokat.

Az alkotmányügyi bizottság is érzékelte azokat a problémákat, amelyekre előttem Horváth János képviselőtársam is utalt, nevezetesen, hogy ez érzékeny terület, és számtalan olyan kérdés vethető fel, amelyek a jogbiztonsággal, az emberi jogok érvényesülésével kapcsolatban is összhangban kell hogy legyenek e törvény megalkotásával kapcsolatban. Abban bízunk, mint ahogy a bizottsági vitából is kiderült, hogy itt a parlament az általános, illetve a részletes vitában ezeket a kérdéseket alaposan meg tudja tárgyalni, és így egy olyan törvényjavaslat tud megszületni, amely alkalmas arra, hogy Magyarország nemzetközi kötelezettségeinek eleget tegyen, illetve alkalmas arra, hogy a saját magunk által felállított mércének is megfeleljen, nevezetesen, hogy az ország a pénzmosással kapcsolatban olyan szabályokat léptessen életbe, amelyek megakadályozzák ezt a mindenképpen káros és veszélyes tevékenységet.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
44 98 2002.12.18. 15:40  79-83,85,87-119

DR. FODOR GÁBOR az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Biztos Urak! A különböző biztosok munkájáról szóló parlamenti vita mindig igen fontos állomás szokott lenni az ombudsmani tevékenység vizsgálatában, és meg kell hogy mondjam, sajnálom azt, hogy az elmúlt években és az idén is igen kevesen veszünk részt ebben a vitában. Sajnálom ezt azért, mert persze a parlamentben az ember örülne annak, ha olyan téma, amely a szívének fontos és kedves, mások számára is oly kedves és fontos lenne. Ez jó lenne. De azért is sajnálom, hogy így alakul a helyzet, mert azt gondolom, azon túlmenően, hogy az ember persze a saját területei és a saját meggyőződése iránt rendelkezik bizonyos fokú elkötelezettséggel, itt egy olyan tevékenységről van szó, amely, illetve amelyről való véleménynyilvánítás egyértelműen a magyar Országgyűlés hatáskörébe tartozik. Bizony hasznos, ha ebben a parlamenti képviselőknek nagyobb száma és nagyobb aktivitással vesz részt, hiszen a biztosok a parlamentnek nyújtják be jelentésüket, és a parlamenttől kérnek valamiféle állásfoglalást erre vonatkozóan, egyetértést, támogatást vagy bírálatot.

Nos, ezen bevezető megjegyzések után hadd előlegezzem most rögtön meg, hogy én fogok mondani egyetértést, támogatást és bírálatot is egyaránt.

Hadd kezdjem rögtön azzal, hogy nagyon fontosnak tartom - Csákabonyi Balázs képviselő úrra néztem most, és róla eszembe jutott, hogy a beszéde első részében ő is ezzel foglalkozott -, önmagában fontosnak tartom, hogy a hivatal létrejött, működik, van. Ezt minden alkalommal el szoktuk mondani, érdemes most 2002-ben is leszögezni. Nagyon fontos, hogy az ombudsmanok itt vannak, léteznek, tevékenykednek, a mai magyar társadalomban nyugodtan mondhatjuk azt, hogy gyökeret vert ez intézmény. Ez önmagában egy igen jelentős érték. Hangsúlyozom, fontos ezt kimondanunk, hiszen volt olyan idő nem is olyan régen, amikor többen is, itt a magyar parlamentben is támadták ezt az intézményt. Voltak olyan képviselők, akik olyan indítványokat fontolgattak, hogy hogyan kellene megszüntetni a hivatalokat, mert fölöslegesnek tekintették a munkáját. Megjegyzem, akkor a kormánypárti képviselők - az előző kormányról van szó - oldaláról érkeztek ezek az indítványok, és nyilván arról van szó, hogy az ombudsmani tevékenység mindig jelent valamifajta konfliktust a kormányzattal. És ez így is van rendjén. Emlékszünk arra, hogy amikor a mostani biztosok megválasztására került sor, bizony milyen komoly vita előzte meg a személyek kiválasztását, és milyen komoly támadások érték az előző biztosokat, akiknek ezúton is innen, a pulpitusról szeretném kifejezni a köszönetemet a munkájukért. Gönczöl Katalinról, Polt Péterről és Majtényi Lászlóról van szó, akiket nem választott újra a parlament, de azt gondolom, hogy mindannyian köszönettel tartozunk azért a munkáért, amit végeztek. De a példa is mutatja, hogy közülük jó néhányat - Gönczöl Katalint kismértékben, Polt Pétert igazából nem, Majtényi Lászlót viszont nagyobb mértékben - támadták az akkori kormánypártok, és nem is kerültek megválasztásra. Ez nyilván elgondolkodtató minden leendő biztos számára, hogy hol vannak az ő tevékenységének a határai, mennyire érdemes konfliktust vállalni a mindenkori kormányzattal.

Nos, szeretném leszögezni: az én véleményem az, hogy érdemes és kell is. Ha szabad még erősebben fogalmaznom: én ezt is várom többek között a biztosoktól kormánypárti képviselőként is, hogy igenis, ha kell, kritizálják erősen, és - majdnem azt mondtam, hogy támadják, de nem fogok ilyen harcos kifejezést használni: maradjunk ennél, hogy kritizálják - az ellenvéleményüket fejtsék ki a kormány munkájával, avagy a kormány tevékenységével kapcsolatban, ha arról van szó. Azért szerettem volna itt elöljáróban is kifejezni és elmondani mindezeket a gondolatokat, mert itt minden képviselőtársam, aki különböző képviselőcsoportok nevében felszólal, megemlítette azt a sajátos és érdekes tünetet, hogy csökkent a panaszok száma. Írnak erről az általános biztos beszámolójában.

 

(14.40)

 

Nos, az, hogy csökken a panaszok száma, nyilván sok mindennek betudható. Én hallottam olyan értelmezést Lenkovics Barnabás adatvédelmi biztos úrtól, olvastam valamelyik újságban, hogy ő arra hivatkozott: mivel különböző biztosok - idézőjelbe tett biztosok - kezdtek el tevékenykedni, akik magukat ombudsmannak nevezik, oktatásban, betegjogban és máshol, ennek egyfajta elszívó hatása érvényesült. Lehet, hogy ez a magyarázat, én ezt készséggel elfogadom, ha engem erről meggyőznek.

De én azt gondolom, az ügy megér annyit, hogy alaposan megvizsgáljuk, valóban ez-e a magyarázat. Mert ha nem ez a magyarázat, hanem mondjuk az, hogy a biztosok talán nem használták ki teljes mértékben a nyilvánosság adta lehetőséget, és nem léptek fel olyan eréllyel és olyan, a közéletben kialakított szívóhatással, ami az ügyeket, ha úgy tetszik, generálta volna és magához szívta volna, ha netán mégis ez lenne a következtetés, az azért jelent valamit, az jelenthet problémát.

És én azt gondolom, hogy ez megfontolandó, mert nem hiszem, hogy önmagában a panaszok száma csökkenne Magyarországon, hogy önmagában az ügyek száma, az emberi jogsérelmek száma csökkenne. Egy demokrácia nem arról ismerszik meg, hogy az a tökéletes demokrácia, ha nincsenek emberi jogsérelmek - mindannyian tudjuk, hogy nem így van, mert mindenhol vannak, a tradicionális, hagyományos, kitűnően működő demokráciákban is. A kérdés mindig az, hogy ezeket képesek vagyunk-e észrevenni, képesek vagyunk-e feldolgozni, szembenézni velük, és valamilyen módon normálisan reagálni ezekre.

Tehát összefoglalóan: én ezt aggasztó jelnek tartom, a panaszok csökkenését, és javasolnám a biztosok számára, hogy alaposan vizsgálják meg, hogy minek köszönhető ez, nincs-e a hivatal működésében vagy maguknak a biztosoknak a működésében olyan elem, amin változtatni kellene.

A másik megjegyzésem, amit tenni szeretnék - ez is egy kritikai jellegű megjegyzés lesz -, egy konkrét ügyre vonatkozó megjegyzés. Tudjuk, érdekes helyzet alakult ki azzal, hogy az adatvédelmi biztos úr, Péterfalvi Attila később lett megválasztva, volt egy interregnum az ő tevékenységében, és ebben az időszakban az általános biztos, Lenkovics Barnabás látta el az adatvédelmi biztos feladatait is. Egy kényes ügynek a megítélése pont erre az időszakra esett: ez a köztisztviselői eskü szövegének a kérdése.

Természetesen nem kívánok ebbe a vitába belebocsátkozni, hogy helyes volt-e az adatvédelmi biztos hatáskörének az átvétele vagy sem. Azt gondolom, ez ma már a múlté - mindenesetre én hadd mondjam el itt a személyes meggyőződésemet. Én azt gondolom, hogy az az állásfoglalás, ami akkor megszületett... - szóval, szerintem jobb lenne, ha más jellegű és más tendenciájú állásfoglalásokat tapasztalhatnánk a biztosok részéről.

Emlékszünk az állásfoglalás lényegére: ha jól emlékszem, két szocialista képviselő fordult akkor az adatvédelmi biztoshoz, és végül is egy olyan állásfoglalás született, ami nagyjából úgy szólt, hogy akár írásban, akár szóban nyilvánítja ki valaki a meggyőződését, senki nem tudja a későbbiekben, hogy az eskütevő valójában milyen meggyőződéssel rendelkezik. Nos, ezt a példát arra hozom fel, hogy én azt gondolom, az ombudsmani hivatalnak egy elég világos értékelkötelezettséggel kell rendelkezni az emberi jogok védelme mentén és a jogállam tisztelete mentén. Az én felfogásomban ez a típusú állásfoglalás igazából nem erősíti ezt a szellemet.

Ennyit a kritikai megjegyzésekről, és a két kritikai megjegyzés mellett hadd zárjam le ezt a blokkot azzal, hogy mindezekkel együtt én a Szabad Demokraták Szövetsége nevében a parlamentnek elfogadásra ajánlom az adatvédelmi biztos beszámolóját, még akkor is, ha kritikát is mondok. Azt gondolom, kell is ilyet mondani, mert nem szeretném, ha a vita csak udvarias közhelyekből állna, amikor mindenki szépen megdicséri a biztosokat, és elmondja, hogy milyen nagyszerű, amit csinálnak. Nem hiszem, hogy ebből sokat profitálnának vagy sokat használnák a munkájukban.

Ennyit én mindenképpen szerettem volna elmondani. De mindezekkel együtt is azt gondolom, hogy egy olyan érték az ombudsmanok működése és tevékenysége, és számtalan pozitívum is van ebben a beszámolóban - amikre én most nem akartam külön kitérni, mert képviselőtársaim megemlítették ezeket -, amelyek miatt mi ezt elfogadásra javasoljuk.

Szeretnék kitérni a kisebbségi biztos beszámolójára is, mert három lényeges elemet itt is szeretnék kiemelni. Itt is lesz, ha úgy tetszik, kritikai megjegyzésem, de itt inkább talán egy elvi vita van köztünk.

Kezdeném azzal - ez most nem a kritikai megjegyzés lesz -, hogy a beszámolót, meg kell mondanom, kitűnőnek tartom. Azt kell mondanom, hogy önmagában mint beszámoló is élvezetes olvasmány, és nagyon sok gondolatot vet fel. Nagyon lényegesnek tartom azt, amit a kisebbségi törvénnyel kapcsolatban és a kisebbségi önkormányzati választásokkal kapcsolatban mond a kisebbségi biztos. Megjegyzem, a téma itt van a levegőben, az Országgyűlésnek nagyon komolyan figyelembe kell venni mindezeket a javaslatokat, ajánlásokat, elképzeléseket. Örülök neki, hogy az emberi jogi bizottság egy országgyűlési határozati javaslatot is terjesztett a parlament elé, ami azt irányozza elő, hogy 2003-ban a kormány tekintse át a kisebbségekre vonatkozó jogszabályokat - ehhez egy nagyon jó támpont a Kaltenbach Jenő által készített beszámoló.

Nagyon fontosnak tartom a hátrányos megkülönböztetés elleni fellépést is, amit szintén régóta szorgalmaz Kaltenbach Jenő, sőt, egyenesen egy komplett törvénytervezetet tett le - már jó ideje, még az előző ciklusban - az emberi jogi bizottság asztalára. Én az SZDSZ nevében is szeretném mondani, de ez a kormány álláspontjával is egybeesik, hogy mi nagyon határozottan mellette vagyunk az ilyen típusú törvény megalkotásának.

Amit elvi vitaként említettem, az egy nagyon érzékeny és lényeges kérdés: a gyűlöletbeszéd kérdésével kapcsolatos. Ez egy régóta folyó vita, és most megint elő fog jönni itt, a parlamentben, pontosan a kormány jogalkotási elképzelései alapján, a büntető törvénykönyv módosítása kapcsán.

Én szeretném itt is elmondani: általában nem hiszek abban, hogy a törvény szigorúbb szabályozásával gátat lehet vetni annak, hogy vannak egy társadalomban olyanok, akik számunkra elfogadhatatlan, visszataszító módon mások ellen keltenek hangulatot, gyűlöletbeszédet használnak. Én magát a gyűlöletbeszédet elfogadhatatlannak tartom, és azt gondolom, hogy kötelességünk, politikai és erkölcsi kötelességünk minden alkalommal fellépni ellene.

Nem hiszek viszont a szólásszabadság korlátozásában mint járható útban. Természetesen meggyőzhető vagyok erről, mert nem mint valami merev dogmához ragaszkodom ehhez, és azt is tudom, hogy mindig az adott társadalmi kontextusban kell értelmeznünk a szabadságjogokat is, és bizony, nem lehet elvonatkoztatni Magyarország helyzetétől és történelmétől sem. De én ezt mégis egy olyan értéknek érzem, amit nagyon erősen védenünk kell.

Szeretném felhívni itt a figyelmet arra, hogy bizony, a közszereplőknek a mintamutatása sokszor sokkal fontosabb, mint a törvény ereje vagy a törvény szigora. Az, hogy a parlamentben milyen hangot használunk, hogy a közszereplők, vezető politikusok hogyan gondolkodnak erről a kérdésről, mi mellett teszik le a voksukat, az példamutató és sokszor erősen iránymutató, orientáló.

Hadd idézzek itt a kisebbségi biztos beszámolójából, ahol is arról ír, hogy az ORTT hogyan foglalt állást egy rádióműsorral kapcsolatban - nem titok, hogy itt a Vasárnapi Újság című rádióműsorról van szó: "Rendszeresen sérti a sokoldalúság, a tényszerűség, a tárgyilagosság és a kiegyensúlyozott tájékoztatás törvényi követelményeit. A műsort igen elfogult és pártos témabemutatás jellemzi, időnként nyíltan, némely esetben pedig burkolt formában diszkriminatív az általa pellengérre állítani kívánt kisebbséggel szemben. A riportszerkesztések legszembetűnőbb jellegzetessége, hogy mindig egy irányba hajlik, és így lehetetlenné teszi a közönség objektív információkhoz való jutását."

Hivatkozik erre - joggal - a kisebbségi biztos úr. Tudjuk, hogy ez volt az a rádióműsor, ami a volt miniszterelnök kedvenc műsorának számított, ahova személyesen is ellátogatott, vagyis fontosnak tartotta azt az üzenetet elküldeni a magyar társadalomnak, hogy ő ezt a rádióműsort szereti, ezt a gondolkodásmódot tartja fontosnak, és e mellé kíván odaállni.

Nos, ez az, amit a közszereplők felelősségéről szeretnék hangsúlyozni, ez az, ami nem megengedhető. Én abban hiszek, hogy a parlamenti képviselőknek kell világossá tenni, mi az a határ, amit nem lehet átlépni.

 

(14.50)

 

Mi az a határ, amit függetlenül attól, hogy ellenzékben vagyunk, vagy kormányon, jobb oldalon ülünk, bal oldalon ülünk, vagy liberálisok vagyunk, egy bizonyos határt mindannyiunknak be kell tartani, és ehhez kell magunkat nagyon keményen kötni. Ennek az ereje jóval nagyobb, mint bármely más szankcióé.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezen megjegyzésekkel együtt én a kisebbségi biztos úr beszámolóját és az adatvédelmi biztos beszámolóját is - amire most külön nem kívánok már kitérni, az idő előrehaladta miatt is -, elfogadásra javaslom a tisztelt Háznak. A biztosoknak további hatékony és jó munkát kívánok! Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
63 16 2003.04.07. 5:18  15-18

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Már csak öt nap van hátra az európai uniós népszavazásig. Igen vagy nem - erről kell döntenünk mindannyiunknak.

Számunkra, szabad demokraták számára nem kétséges a válasz: természetesen igen, mint ahogy sok milliónyi honfitársunknak is igen lesz a válasza meggyőződésem szerint, hiszen olyan régóta álmodtunk már arról, hogy formálisan is az Európai Unió tagjai legyünk, miként a franciák, svédek és hollandok. Ez most be fog következni.

De most nem ezekről az érvekről szeretnék önöknek beszélni, amelyek az európai uniós népszavazáson az igen mellett szólnak, hanem azokról a kétségekről, amelyek nagyon sok honfitársunk számára ma is bizonytalanná teszik a választ. Mert nyilván mindannyian tapasztaltuk az országot járva, hogy sokan vannak, akiknek kétségeik léteznek még ma is, és én ezekről a kétségekről szeretnék most önöknek beszélni. Mert az a meggyőződésem, hogy azok, akik azt gondolják, hogy nemmel akarnak szavazni az európai uniós népszavazáson, tisztességes és határozott álláspontot képviselnek, de tévednek.

Miért tévednek? Először is: az érvelésük egyik oldala az, hogy azt mondják, Magyarország az Európai Unióba igyekszik, ez helyes, támogatják is ezt az igyekezetet, de nem most kellene csatlakozni és nem ilyen feltételek mellett.

 

 

(13.40)

 

Azt mondják, hogy majd később, ha eltelik öt-tíz év, Magyarország alkalmasabb, erősebb lesz arra, hogy csatlakozzon az Európai Unióhoz. Versenyképesebbek leszünk, az iparunk és a mezőgazdaságunk jobban állja majd azt a versenyt, amelyre az Európai Unió óhatatlanul is késztet minket.

Nos, képviselőtársaim, szembe kell néznünk azzal, hogy ezekre az érvekre van válasz. Méghozzá az, hogy ha öt vagy tíz év múlva csatlakozunk az Európai Unióhoz, akkor a feltételek még szigorúbbak lesznek a csatlakozáshoz, mint most, még nehezebb feltételek mellett lennénk az Unió tagjai. Azok, akik azt gondolják, hogy majd addig megerősödik a magyar gazdaság vagy mezőgazdaság, miért gondolják ezt? Hiszen a megerősödés egyetlen útja, hogy támogatást kapunk az Uniótól infrastruktúránk és a mezőgazdaság fejlesztésére. Kívülről nem fogunk tudni olyan erősek lenni, hogy majd lelkesen, boldogan és még erősebben lépjünk be az Unióba.

Az érvelők másik gondolatköre az egyértelmű elutasítást jelenti. Mint ahogy tapasztaltuk is, azt mondják: tagok legyünk, vagy szabadok. Megjegyzem, ez egy szomorú és súlyos visszaélés a magyar költő versével, aki a világszabadságról beszélt, és számára a világszabadság Európa szabadságát is jelentette egyúttal. Nos, képviselőtársaim, akik azt mondják, hogy eleve ne legyünk tagjai az Európai Uniónak, azt gondolom, súlyosan tévednek; az országot kizárnák egy fejlett közösségből. Természetesen ezt az álláspontot is lehet, még akkor is, ha én, mint mondtam, tévesnek ítélem meg, tisztességgel és becsülettel képviselni. Mert miről gondolkoznak, akik ilyen módon érvelnek? Azt mondják, hogy kiszolgáltatottak leszünk majd a német, az olasz, a francia iparnak, kiszolgáltatottak leszünk majd az Amerikai Egyesült Államoknak.

Tisztelt képviselőtársaim, szembe kell nézni azzal, hogy a világ ma már kölcsönös függőségekre épül. Német autóval járunk, francia autókon járunk, japán termékeket vásárolunk, amerikai tőke által telepített beruházásokban dolgoznak magyar munkások. Kölcsönös függőségek vannak a világgazdaságban, és szeretnénk, ha a magyar áruktól is függenének sokan, a magyar áruk is hírnevet szereznének a nemzetközi piacon. Tehát miközben azt gondolom, hogy ez a kétfajta érvelés lehet tisztességes és becsületes, ahogy hangsúlyoztam, és lehet is képviselni, a meggyőződésem az, hogy téves.

De beszélnem kell arról az érvelésről is, amely a legsúlyosabb, amelyet viszont nem tekintek korrektnek. Az előző álláspontok képviselői, tisztelt képviselőtársaim, nem ülnek itt a parlamentben. Itt ülnek viszont azok, akik összepréselt szájjal mondanak igent, miközben hosszan arról érvelnek, hogy “nemö a csatlakozásra. Ez az álláspont nem korrekt, képviselőtársaim. Nem korrekt azért, mert ezzel elbizonytalanítják a választókat, és nem mernek becsülettel kiállni a saját véleményük mellett. A “nemö álláspont képviselői nincsenek itt a teremben, megjegyzem, a kétféle beszéd, a kettős beszéd hívei közül is sokan nincsenek jelen itt a teremben, de itt lehetnének és megvédhetnék az álláspontjukat. De nem tudják, képviselőtársaim, ezért használják a kettős beszédet. (Moraj a Fidesz padsoraiból. - Az elnök csenget.)

Most hét végén nemcsak egy nagy döntés előtt áll a magyar nép, hanem meggyőződésem, hogy a kettős beszéd politikája is el fog bukni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
74 50 2003.05.27. 8:00  13-85

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy ezt az igazán érdekes vitát egy új szemponttal gazdagítsam. Rögtön elöljáróban, a félreértések elkerülése végett is szeretném leszögezni, hogy a magam részéről támogatom az előttünk fekvő törvényjavaslatot, de azt is szeretném világossá tenni, hogy ezt nem volt könnyű kimondani a részemről. Azért nem volt könnyű kimondani - és ez az az új oldal és új szempont, amit szeretnék behozni a vitába -, mert úgy érzem, hogy az egyszázalékos rendszer, amelynek előnyeiről és sajátosságairól itt már szó esett a vita kapcsán, egy nagy érték, és nem biztos, hogy a most előttünk fekvő megoldás képes lesz hosszú távon ezeket az értékeket tartóssá és stabillá tenni. Miről is van szó?

Az a törvényjavaslat, ami előttünk van, és ez az új támogatási rendszer kialakít egy szisztémát. Ez a szisztéma más, mint amit annak idején mi közösen kitaláltunk az 1 százalék kapcsán. Mi volt az 1 százaléknak az eszmei háttere? Az egyszázalékos felajánlást azért találtuk ki annak idején közösen, és aratott sikert a magyar társadalomban és - mint örömmel hallom - minden pártnál, hiszen a kormánypártok és az ellenzéki pártok egyaránt rendkívül pozitívan emlékeztek meg erről a rendszerről, mert a filozófiája a következő volt.

A magyar társadalom évtizedeken keresztül azt szokta meg, hogy atyáskodnak felette; az állam kegyet oszt, alattvalóként kezeli a polgárokat. A polgárok önrendelkezésének egy újabb állomása az, amikor közvetlenül tudnak dönteni az adójukról, közvetlenül tudják különböző szervezetek számára felajánlani ezt a pénzt azért, hogy ne különböző grémiumok mondják meg, hogy mi a polgárok érdeke, mi az ő szándékuk, mi az ő akaratuk, hanem közvetlenül tudják ezt érvényre juttatni, úgy, hogy felajánlják az adott szervezetnek, úgy, hogy támogatni kívánnak például egy civil szervezetet. Aztán ebből a logikából mentünk tovább az egyházak támogatására is egy másik 1 százalékkal.

Tehát az önrendelkezés volt az egyik legfontosabb elem, amely a rendszerváltás után is egy nagy hiánya a magyar társadalomnak, az önrendelkezésre való ráébredés; az, hogy felelősek vagyunk közös dolgainkért, felelősek vagyunk azokért az ügyekért, amelyeket közösen kell intéznünk, mert egy közösségben élünk, a magyar társadalomban, és ezért a köztársaságért felelősek vagyunk mindannyian, tevékeny módon.

Az önrendelkezés ráébredésének ez a hiánya - ahogy az előbb fogalmaztam - önmagában egy nagy problémája a rendszerváltás utáni magyar társadalomnak. Ennek egy pici szelete volt, ahol lehetett segíteni, az egyszázalékos területen a civil szféra, ahol végre a polgárok mindenféle közvetítés nélkül, mindenféle grémiumok, szervezetek, kuratóriumok, tanácsok és egyebek nélkül tudtak dönteni arra vonatkozóan, hogy kit akarnak támogatni, ki az, akinek közvetlenül az adójukat akarják odairányítani, mert úgy gondolják, ők a legméltóbbak arra, hogy olyan fontos feladatokat, társadalmi célokat megvalósítsanak, kitűzzenek, amelyek hasznosak és a közjót szolgálják. Ez volt az 1 százalék alapfilozófiája.

A most előttünk fekvő törvényjavaslat egy másfajta gondolkodásmódot tükröz. Mondtam, hogy az elején nem volt könnyű nekem kimondani azt, hogy én ezt támogatom. Azért támogatom alapvetően ezt a javaslatot, mert úgy érzem, még ha szembe is megy azzal, amit az előbb elmondtam, az 1 százalékot kialakító logikával és felfogással, van benne egy pozitív elem, ami miatt végül is a támogatás mellett döntöttem: ez a civil társadalom saját erejére való ráébredésének a folyamata; az, hogy a magyar civil szféra azt tapasztalhatja meg, hogy van ereje, számít, fontos, partner, ha úgy tetszik, és remélhetőleg eljut odáig is, hogy nem is egyszerűen pusztán partneri viszonyról van szó az állam irányába, hanem önmagában az egész társadalom nem ér semmit, ha nincsen egy olyan széles szövete, egy olyan működőképes, tartós háló benne, amit a civil szféra tud valójában megjeleníteni, amit a civil társadalom a szó nemes értelmében jelent.

Ez a saját erejére való ráébredése a civil szférának az, ami végül is bennem eldöntötte ezt a kérdést, de az előbb megfogalmazott aggályok komolyan élnek bennem, és ez a törvényjavaslat nem is tudta teljesen eloszlatni bennem azt az érzést, hogy nem biztos, hogy jó irányba megyünk. Hiszen a törvényjavaslat is létre fog hozni különböző új testületeket. Ezek a testületek a pénzosztással fognak foglalkozni, különböző döntéseket fognak hozni. Nyilván e testületeknek a fenntartására is pénzeket kell szánnunk. Ezeket a pénzeket valamilyen módon a civil szférától kell elvonni, hiszen ezekből kell majd fenntartani a különböző testületeket és az óhatatlanul is köréjük telepedő bürokráciát is, amely működteti majd ezeket a grémiumokat.

Lehet, hogy lesz ennek haszna. Hiszen én magam is azért mondtam az igent, mert azt gondolom, lehet ennek egy társadalmi haszna, egy politikai haszna hosszú távon, amikor azt mondjuk, hogy megtapasztalja az erejét a civil szféra. De mindenképpen van egy hátránya is: pont azt a szempontot hozza elő, pont azt erősíti meg, amit annak idején le akartunk győzni az 1 százalék bevezetésével. Vagyis újra különböző pénzosztó szervezeteket, különböző mechanizmusokat, különböző, a szféra fölé rendelt grémiumokat hoz létre, erősít meg, és nem pedig közvetlenül a polgárok akaratára, az emberek döntésére bízza a pénzosztás és az adófelajánlás nagyon fontos aktusát.

Mindezekkel együtt nagyon remélem, hogy az 1 százaléknak az a logikája, ami annak idején létrehozta ezt a támogatási rendszert, megmarad és erős tud lenni. Hiszen ez az, ami egy igazi függetlenséget jelent a mindenkori államhatalomtól, a mindenkori politikától, a mindenkori, ha úgy tetszik, központi bürokráciától, és egy egészen másfajta gondolkodásmódot jelenít meg a magyar társadalomban is, mint ami az elmúlt évtizedekben szokásos volt. A törvényjavaslatban megjelenő felfogás mindamellett, hogy - még egyszer hangsúlyoznám - lehet hasznos és lehet eredményes, hordozhat magában veszélyeket is. Nagyon remélem, hogy amikor e törvény alapján majd fölállnak a különböző testületek, és elkezdenek dolgozni, akkor az a szellem, amiről itt beszéltem és amit szerettem volna megszólaltatni is a parlamentben, nagyon erősen ott lesz a döntéshozók fejében és gondolkodásmódjában.

 

 

(12.00)

 

Azért, hogy elkerüljék azokat a csapdákat, amelyeket óhatatlanul is az ilyen megerősített, felnövesztett grémiumok egy idő után kialakítanak maguk körül. Tehát legyen meg az az elkötelezettség, elhivatottság a civil szféra iránt, legyen meg az a függetlenség és önállóság, amely a mindenkori államtól, a mindenkori kormánytól függetleníteni képes ennek a szférának a tevékenységét, és függetleníteni képes a pénzosztás néha szép és kellemes, de nagyon sokszor rendkívül nehéz döntéseket eredményező folyamatát.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ezeket az aggályokat meg kellett osztanom a magyar parlamenttel, tekintettel arra, hogy valószínűleg ez a törvény is a gyakorlati életben fogja majd megmutatni azt, hogy képes-e ezekre az aggályokra választ adni. Nagyon remélem, hogy az a szempont, ami miatt én is az igent mondom ki, és támogatni szeretném ezt a javaslatot, olyan fontos és erős lesz a magyar civil társadalom szempontjából, valóban egy olyan megerősödési folyamatnak lehetünk most majd a tanúi, amely alkalmas lesz arra, hogy ezeket az aggályokat eloszlassa.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Halász János tapsol.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
74 54 2003.05.27. 1:43  13-85

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Halász János felszólalásához annyit hadd tegyek hozzá, hogy azt gondolom, van modell arra, amit én elmondtam, hogy hogyan tud működni. Részben az egyházak finanszírozása hasonlóképpen folyik ma Magyarországon. Tehát én azt az alaptörekvést helyesnek tartom, hogy az egy százalékra fordított összeget, tehát ami most körülbelül 11 milliárd forint - a személyi jövedelemadó 1 százaléka -, tudjuk jól, hogy ennek egy részét ajánlják fel a polgárok, körülbelül 5 milliárdot, 6 milliárd valóban ott marad a költségvetésben, ha úgy tetszik.

Helyesnek tartom azt a törekvést, hogy ezt kapja meg a civil szféra. Helyénvaló, kitűnő, minden szempontból támogatandó. Ennek az elosztási módja az, ami vitakérdés, és amivel kapcsolatban az aggályaimat szerettem volna elmondani. Én elképzelhetőnek tartottam volna egy olyan variációt is, amely egyébként az egyszázalékos felajánlások arányán továbbmenve duplázza meg vagy növeli meg azt a pénzt, amit egyébként a civil szervezetek megkapnak, mert ez közvetlenül a polgárok döntését teszi világossá, és nem kellenek hozzá egyéb más testületek, amelyek más szempontokat hoznak be, amelyek közül mindegyik szempont lehet nemes és nagyszerű, mindegyik szempont mellett lehet érvelni, de azt gondolom, hogy azt a legfontosabb érvet, hogy közvetlenül az emberek döntenek arról, hogy kit akarnak támogatni, ezt a legfontosabb szempontot egyik egyéb más - ahogy előbb mondtam - nemes és támogatandó szempont sem tudja felülírni.

Tehát én egy ilyet elképzelhetőnek tartottam volna, de mindegy, most már itt van előttünk ez a javaslat, és erre mondtam azt, hogy minden aggályom mellett én látom ennek is az erényét, látom, ha úgy tetszik, a támogatandó oldalát. Azt gondolom, hogy ebből is kialakulhat azért valami jó, de mégis van bennem némi aggály, és azt gondolom, hogy ezt a tisztelt Házzal meg kellett osztanom.

Köszönöm szépen a figyelmet.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
77 10 2003.06.03. 5:11  9-12

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy olyan ügyről szeretnék most önöknek beszélni, amely az önrendelkezés alapvető emberi jogát érinti, és az önrendelkezés emberi jogával kapcsolatban az elmúlt hónapokban számtalan vitát tapasztalhattunk a magyar közéletben. Voltak olyan viták, amelyek a közélet és a politika különböző aspektusait érintették. A viták egy része elérte a bíróságokat is. Volt olyan terület, ahol alkotmánybírósági ítélet született, ilyen volt az eutanázia kérdése, ahol tíz év után foglalt állást az Alkotmánybíróság.

Megjegyzem, ha már az eutanáziát példaként említettem: ez az ügy is nagyon jól mutatja, mennyire fontos, hogy az Országgyűlés olyan jogi szabályozást tudjon alkotni az egyes kérdésekben, amely előremutató, amely képes a változó világot, a változó szemléletet magába integrálni, ami körülöttünk létezik mindig, a társadalomban, nem pedig mereven ragaszkodnak egyfajta gondolkodásmódhoz, egyfajta világnézethez, amivel egy idő után óhatatlanul is konfliktusba kerül a társadalom változó értékítélete.

Az eutanázia jó példa erre, és az őssejt ügye is, úgy látszik, hasonló irányban halad. Bár itt Alkotmánybíróságról nem beszélhetünk, de a magyar bíróságok előtt van már egy ügy, amely az őssejtek ügyében keletkezett. Egy olyan szülő fordult a bírósághoz, aki szeretné, ha a megszületendő gyermekének a köldökzsinórjából azt a vért levennék, amely lehetőséget ad arra, hogy abból őssejtet tároljanak a születendő gyermek számára a későbbiekben.

Nos, mint említettem, komoly vita van e körül az eljárás körül, és ez így természetes, hiszen egy olyan tudományos módszerről van szó, amivel kapcsolatban vannak tapasztalatok, de nyilván, ahogy megyünk előre az időben, és egyre inkább több tudományos tapasztalattal rendelkezünk, annál bizonyosabban fogjuk tudni azt, hogy milyen betegségek gyógyítására szolgálhat ez az új eljárás. Ma már tudnak bizonyos dolgokat, úgy tűnik, biztosan, más ügyekben kevésbé biztosak a tudósok. Szinte biztos az, hogy egyes betegségek, leukémia, sugárfertőzések gyógyítására alkalmas ez. Valószínű, hogy szívbetegségek, rák, immunbetegségek és más jelentős betegségek gyógyítására is alkalmas, és ami az igazi vitákat kiváltja, nagy valószínűséggel a szervátültetésnek is egy komoly alapját képezheti a jövőben ez az eljárás.

Mindenesetre egy biztos, hogy az önrendelkezési joggal kapcsolatban komoly viták merülnek itt fel. Amikor ez a kérdés a magyar közvélemény homlokterébe került, megszólaltak jogászok, és olyan alkotmányjogász is megszólalt, aki azt nyilatkozta, hogy “a köldökvér a magzathoz tartozik, és nem az orvoshoz, vagyis ellentétes az egészségügyi törvény szellemével, hogy a szülők nem rendelkezhetnek rólaö. E szerint az alkotmányjogász szerint az önrendelkezési jog gyakorlásának ez esetben a rendkívül konzervatív szemlélet a gátja, s ha a törvény kiegészítése szükséges, azt mielőbb meg kell tenni.

Nos, ez a jogi vélemény ráadásul azért született, és nagyon sok hasonlót olvashattunk a sajtóban, mert, mint említettem, volt olyan szülő, aki a bírósághoz fordult, és nem egyedül vannak olyanok, akik hasonló helyzetben léteznek ma Magyarországon. Több mint 50 szülő van, aki várakozik arra, hogy törvényes eljárás keretében vehessék le a vért a köldökzsinórból Magyarországon a kórházakban, a szülészeteken. Ráadásul ez azért került a viták középpontjába, mert az Egészségügyi Tudományos Tanács állásfoglalása alapján az egészségügyi tárca illetékese törvénytelennek ítélte a hazai szülészeteken levett köldökzsinórvérrel kapcsolatos gyakorlatot.

Nos, tisztelt képviselőtársaim, a helyzet az, hogy a törvény nem foglal ebben az ügyben egyértelműen állást, nyilvánvalóan ezért is kellett az Egészségügyi Tudományos Tanács állásfoglalását kérnie a tárcának. De az is elég világos, hogy a nemzetközi tendenciákkal és a hazai elvárásokkal sincs összhangban igazából ez az állásfoglalás. Ezért azt gondolom, nekünk itt, a Magyar Országgyűlésben közös erővel kellene azon munkálkodnunk, hogyan tudjuk a magyar jogi szabályozást úgy megváltoztatni, hogy az lehetővé tegye az önrendelkezési jog szabad gyakorlását mindazok számára, akik az őssejt levételétől a későbbiekben születendő gyermekük esetleges betegségekkel szembeni gyógyulását várják.

 

 

(9.30)

 

Az a meggyőződésem, hogy ennek a lehetőségnek a szabaddá tétele mindannyiunk számára egy rendkívül fontos tett lenne az elkövetkezendőkben.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
84 62 2003.09.09. 14:19  51-65

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nevében elmondjam álláspontunkat, véleményünket a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról.

Az előttem szólók - igazságügy-miniszter úrral az élen - már részletesen ecsetelték ennek az országgyűlési határozati javaslatnak a jelentőségét. Magam is szeretnék ebben hozzájuk csatlakozni, én is úgy gondolom, hogy igen fontos, lényeges kérdésről van szó, és helyes, hogy az Országgyűlés erről tárgyal, tanácskozik.

 

(13.10)

 

Helyes, mert mint az előttünk fekvő javaslatból is kitűnik, önmagában az, hogy beszélünk erről a kérdésről, hogy vita tárgya lesz, az, hogy elkezdünk róla gondolkodni, az lehetőséget ad arra, hogy minél szélesebb körben kialakuljanak azok az összefogások, azok az együttműködések, amelyek a javaslatban is megjelennek különböző formákban, és amelyek igazából a szövetét adják a bűnmegelőzés rendszerének.

Amikor az anyagról szeretnék röviden beszélni, akkor elsőként mindenképpen azt emelném ki, hogy fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy miért fontos a bűnmegelőzés kérdéséről az Országgyűlésnek beszélnie, tanácskoznia, miért kell erről itt határozati javaslatot hoznunk, mi ennek az értelme, mi ennek a jelentősége. Hadd kezdjem azzal, hogy az anyagból is kiderül, és ezt természetesen mindannyian tudjuk is, akik ezzel kapcsolatban különböző szakirodalmat, idevonatkozó cikkeket olvastak, hogy a XX. század utolsó évtizedeiben mindenütt a világon növekedett a bűnözés. De ez a növekedés, a kriminalitás növekedése a rendszerváltás után a volt szovjet birodalom érdekkörébe tartozó országokban különösen jelentős volt. Magyarországon is ugrásszerűen megnövekedett 1990-ben, de az összes többi országban, ahol hasonló váltás történt, mint Magyarországon - az egykori posztkommunista országokra gondolok -, szintén jelentős volt a növekedés.

Gondolhatnánk - e tendenciát figyelve -, hogy akkor valószínűleg a demokratikus rendszer megjelenése hozta a bűnözés ilyen nagy arányú megerősödését. De pont azért mondtam ezt a gondolatot ki, mert azt gondolom, a nemzetközi tendenciákat figyelve láthatjuk azt, hogy itt nem pusztán erről van szó. Valóban, közben a nyugat-európai országokban is egy erőteljes növekedés zajlott, holott a demokratikus rendszer ezekben az országokban évtizedek óta szilárd és hatékony volt. Tehát egy nemzetközi tendencia is megjelent az egyébként valóban a rendszerváltáshoz köthető és egy más társadalmi struktúra kialakítását óhatatlanul is körbevevő bűnözés megerősödésével.

Ez Magyarországnak mindenképpen sajátossága volt, ezért ha a demokratikus rend védelmét is egy fontos politikai célnak tekintjük, akkor azzal is szembe kell néznünk, hogy a demokratikus rend védelmének is az egyik lényeges eleme az, hogy a bűnözéssel és a bűnözés ilyen típusú megerősödésével szemben fel tudjunk lépni, hiszen óhatatlanul is nagyon sok emberben azt az érzetet keltheti, amiről itt az előbb beszéltem, ami csak részben igaz, hogy a demokrácia megjelenésével, a demokratikus rend kialakulásával járt együtt óhatatlanul is a bűnözés növekedése, holott ez csak egy féligazság, van valóságalapja, de féligazság. Ezért pontosan a demokratikus intézményrendszer és a demokratikus politikai struktúra védelmében is nagyon fontos, hogy határozottan tudjunk fellépni e téren, és vissza tudjuk adni a polgároknak a biztonságérzetet, azt a biztonságérzetet, amely egy demokratikus rendnek a velejárója kell hogy legyen, hiszen a demokrácia a szabadságra épít, az emberi jogokra, a toleranciára, a megértésre, a kisebbség jogainak a tiszteletére, de a szabadságnak óhatatlanul is velejáró része a biztonság is, a biztonságérzet, hiszen nem tudunk a szabadságunkkal élni, ha a szabadságunkat korlátozzák, és állandóan, akár önkorlátozó módon is, félelemben kell élnünk, ezért nem tudjuk a lehetőségeinket kihasználni, a szabadságunkat használni úgy, ahogy egyébként használnánk. Ezért nem mindegy, hogyan viszonyulunk a bűnözés kérdéséhez.

Az előttünk fekvő stratégia, ahogy én értelmeztem, egy elég lényeges változásra hívja fel a figyelmet, ez a változás pedig abban foglalható röviden és egyszerűen össze, hogy a bűnözéssel szembeni hagyományos fellépési módok a XXI. század elején már nem igazán használhatóak, kevés eredményt tudunk tőlük remélni. Természetesen használni kell, hogyne, a létező struktúrákat működtetni kell, és ez így van rendjén, hiszen az országban kell hogy legyen működőképes és hatékony rendőrség, szükség van az igazságszolgáltatásra, a bíróságok és ügyészség rendszerére, és sorolhatnám tovább mindazt, ami kell, és kellenek börtönök és így tovább, de egyúttal azt is látjuk már a XXI. század elején, hogy ez önmagában kevés. Azok az adatok, amelyek itt az előttünk fekvő anyagban szerepelnek, statisztikák, grafikonok, látványosan mutatják, ha ezen az úton indulunk el, hogy, mondjuk, még erőteljesebb rendőri fellépést akarunk, még több börtönt akarunk építeni, akkor biztos, hogy nem fogunk tudni szembenézni és nem fogunk tudni megoldást találni a társadalmi bűnmegelőzéssel kapcsolatban. Ezek tévutak.

Számomra a leglényegesebb és legfontosabb ebben a stratégiában, és remélem, hogy az Országgyűlés számára és a politika számára is ez lesz az egyik legfontosabb üzenet, hogy ezek nem járható utak. Nem lehet a hagyományos módon legyőzni a bűnözést, nem lehet a hagyományos módon eredményeket elérni, mert ezek tiszavirág életű eredmények.

Előttem Kontrát Károly képviselőtársam megemlítette azt, hogy ő úgy értelmezi, a polgári kormány alatt csökkent a bűnözés. Nos, tudjuk azt, hogy ez is csak részben igaz, hiszen valóban van egy csökkenő tendencia 1998 óta, de például 2000 és 2001 között növekedett a bűncselekmények száma. Tehát látnunk kell azt, hogy nem lehet ciklusokhoz kötni ezt a problémát.

Természetesen nem akarom senkinek sem az erényeit kétségbe vonni, aki úgy gondolja… - és Kontrát Károly annak idején belügyminisztériumi államtitkárként nyilván igyekezett sokat is tenni ezen a téren a maga szemléletmódjában, gondolkodásmódjában azért, hogy a bűnözéssel szemben fellépjenek, tehát én nem akarom kétségbe vonni az ő meggyőződését, de azt gondolom, hogy ez is egy féligazság. Tehát nem tudunk azon az úton járni, hogy az egyik kormány sikeres volt a bűnmegelőzés viszonylatában, a másik pedig nem. És ezzel, hangsúlyoznám, azt sem akarom állítani, mintha ez valamiféle politikától mentes kérdés lenne; az igazságügy-miniszter úr az expozéjában helyesen hívta fel a figyelmet arra, hogy jó lenne, ha itt a politika egyfajta egyetértést tudna kialakítani a kérdés megvitatásában, de gondolom, azt nem akarta mondani, hiszen erről nem beszélt, hogy ennek a kérdésnek nem lennének politikai vetületei, minden kérdésnek van politikai vetülete, súlyos politikai vetülete, ennek is.

A politika mindig értékválasztást jelent, és az rendjén is van, ha az emberek vitatkoznak értékválasztásokról. Az ilyen politikamentes közhelyeket nem különösebben szeretem, mert félek tőle, hogy ezek mindig értéknélküliséget jelentenek, és jó néhány kérdést nem lehet bizonyos értékek melletti voksolás nélkül megvitatni, ez is egy ilyen kérdés, mert lehet azt az értékválasztást mondani, hogy a bűnmegelőzés ügyében a legfontosabb az, amit itt az előbb kicsit sarkosan fogalmaztam, hogy nagyobb rendőrséget, harcosabb fellépést, több börtönt. Ez is lehet egy stratégia, erre mondtam, hogy szerintem ez az anyag plasztikusan bemutatja, hogy ez nem járható út.

A másik oldalon meg lehet egy másik értékválasztást húzni. Ez az értékválasztás arról szól, hogy miközben a hagyományos struktúráknak is kell működniük, széles körű társadalmi összefogásra van szükség, amelyben a tanároktól, tehát a pedagógusoktól kezdve, az egyházak szereplőin túl, az orvosok, az önkormányzatban foglalkoztatottak, a pszichiáterek és nagyon sok mindenki ott kell hogy legyen, mert ha nincs egy közös, együttes fellépés a bűnözéssel szemben, akkor reménytelen, akkor duzzaszthatjuk a rendőrség létszámát, harcosabbá tehetjük a rendőröket, erősíthetjük az igazságszolgáltatást, építhetjük az új börtönöket, semmi nem fog történni, csak évről évre ezeknek a statisztikai adatoknak az emelkedésével kell kalkulálnunk.

Tehát számomra ez a leglényegesebb üzenete, ha úgy tetszik, az előttünk lévő stratégiának, ez az, ami megfontolandó szerintem mindannyiunk számára, függetlenül attól, hogy mi az értékválasztásunk a politikában - jobboldaliak vagyunk, liberálisok, baloldaliak vagy bármilyen más orientációjúak -, a saját értékválasztásainkat tiszteletben tartva és ezekről, szerintem, határozottan vitatkozva, mert ez a helyes, ha így tesszük, erre való a parlament. Tehát mindezeket megtartva, azt gondolom, kell lenni valóban egy olyan szintnek, ahol bizonyos kérdésekről meg tudunk egyezni, hiszen a bűnmegelőzés egy olyan kérdés, amelyben valóban a széles körű összefogás segíthet rajtunk. Én ebben hiszek, és ilyen szempontból engem ez a stratégia, ha úgy tetszik, meggyőzött, és személyesen is híve vagyok ennek a koncepciónak, amit itt elénk tártak.

Nagyon remélem, hogy ebből lesz is valami, mert joggal vetik fel képviselőtársaim azt, hogy - itt a közhelyek előjönnek - az ördög a részletekben lakozik. Valóban így van ez, és nem mindegy ez, hogy milyen anyagi források lesznek a stratégia mellé rendelve, feltétlenül következni kell belőle majd szükséges törvényi lépéseknek, törvényi módosításoknak, ne adj' isten, új törvényeknek. Én itt megint óvatosan fogalmaznék, mert biztos, hogy a konkrétumok kellenek, mert önmagában szép és jó ez a stratégia, és hangsúlyozom, hogy van jelentősége, a vitának is van jelentősége, mert segíti az összefogást, segíti az együttműködést, hogy elkezdünk róla beszélni, ír róla a sajtó, a képviselők majd beszélnek a maguk választókörzetében különböző fórumokon erről a kérdésről, hogy most a parlament ilyen témát tárgyal; tehát kialakul róla egy vita az országban, és ez szerintem hasznos, elősegítheti azt, hogy ezek az együttműködési formák, amelyek a stratégiában szerepelnek, amelyek szükségesek a megvalósításához, kialakulhassanak.

 

(13.20)

 

Ez tehát önmagában egy haszna a parlamenti vitának, de ezen túlmenően kétségtelen, hogy kormányzati szinten az eredményességet és a megvalósulást majd azon tudjuk mérni, hogy a konkrét lépésekben mit sikerül elérni. Valóban kialakulnak-e konkrét programok, lesznek-e olyanok, akik segítik modellekkel, ha úgy tetszik, megtanítani a kisebb közösségeket arra, hogyan kell fellépni, hogyan kell működőképes modelleket alkalmazni egy kis faluban, egy kis városban, egyes településeken arra vonatkozóan, hogyan lehet hatékonyabbá tenni a bűnmegelőzést? Ezen áll vagy bukik ennek az egész javaslatnak a sikere, tehát én egy kicsit szkeptikusabb vagyok azzal kapcsolatban, hogy feltétlenül törvényi módosítások, új jogszabályok kellenek-e ahhoz, hogy ez sikeres legyen. Általában jogászként - ha már az értékválasztásnál tartunk - a mellett az értékválasztás mellett vagyok, hogy minél kevesebb, működőképes, jó és egyszerű törvény van, annál jobban működik egy ország politikai berendezkedése, és mindig óvatosnak és szkeptikusnak kell lenni az új törvények kezdeményezésével és a törvények módosításával kapcsolatban, azonban természetesen, mint itt is, ha jó és értelmes javaslatokról van szó, e nemes cél érdekében mindezeket meg lehet tenni.

Ugyanez vonatkozik az anyagi forrásokra is. A javaslat tartalmazza például azt, hogy mennyire fontos és lényeges, hogy a bizonyos adókönnyítéseknél és adójóváírásoknál be lehessen majd építeni a bűnmegelőzés stratégiájába illeszkedő lépéseket. Ez valóban helyes és fontos, azonban a mostani adóviták kapcsán is rávilágít arra, hogy miközben az egyik oldalról képviseljük azt az álláspontot, hogy csökkenteni kell az adókedvezmények körét, a másik oldalról majd el kell gondolkodnunk azon, hogy ezzel mennyire van összhangban az, hogy egyébként helyesnek tartanánk, ha bizonyos célok érdekében ez a kör megmaradna, vagy bővülne is bizonyos irányban. Kétségtelenül van tehát még tennivaló e téren, de ezzel csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy valóban majd a konkrét cselekvés fogja meghatározni igazából a bűnmegelőzési stratégia sikerét avagy korlátozott sikerét a későbbiekben.

Egy biztos, hogy az adatok sokkolóak, amiket itt olvashatunk, és már önmagában az is, ha ne adj’ isten, valaki nem hisz annyira ebben a felfogásban, mint amennyire én a híve vagyok, ami olvasható a bűnmegelőzési stratégiában, az adatok akkor is önmagukért beszélnek, önmagukért beszélnek azok a statisztikák és grafikonok, amelyek a magyarországi bűnözés növekedését mutatják. Önmagáért beszél például az, hogy a magyarországi börtönök 165 százalékos telítettségűek; ezek mind-mind önmagukért beszélő adatok, és azt gondolom, hogy mindannyiunkat arra kell késztessenek, hogy szembesüljünk azzal, hogy az az út, amit az elmúlt évtizedekben az ország követett, minden jó szándék mellett sem folytatható, és új elemekre, új gondolkodásmódra és új felfogásra van szükség a bűnmegelőzéssel szemben is.

Ennek szellemében a Szabad Demokraták Szövetsége az előttünk fekvő stratégiát támogatja, és a határozati javaslatot is támogatjuk ebben a formában. Ha olyan módosító indítványokat látunk, amelyekre Gál Zoltán képviselőtársam már utalt a felszólalásában, amelyek pontosabbá akarják tenni - netán határidő kijelölésével - a határozati javaslatot, ezek támogatására nyitottak vagyunk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
84 75 2003.09.09. 7:10  65-82

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót, és engedjék meg, hogy néhány percben én is kifejtsem a Szabad Demokraták Szövetségének álláspontját az előttünk levő törvényjavaslatról. Azért szeretnék erre csak néhány perc türelmet kérni, mert az előttem szóló képviselőtársaim szavaiból is kiderült az, hogy itt egy elég régóta vitatott kérdés megjelenéséről van szó, és azt is tudjuk, hogy az igazságügyi tárca ez ügyben nagyon dicséretesen számtalan egyeztetést tartott, míg ez a javaslat idekerült elénk, és így módunkban volt több alkalommal is vitatkozni erről a javaslatról.

Nos, hadd szögezzem le mindjárt elöljáróban, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége támogatja a jogi segítségnyújtásról előttünk fekvő törvényjavaslatot. Helyesnek tartjuk, és azt gondoljuk, hogy kívánatos is egy ilyen intézmény megteremtése, mindazokkal a nehézségekkel együtt, amelyekről itt már a Házban képviselőtársaim előttem is szóltak. Az alapkérdés a szegények ügyvédje néven elhíresült eredeti elképzeléssel kapcsolatban, hogy vállaljuk-e igazából mind a procedurális nehézségeit, mind az anyagi nehézségeit egy ilyen új típusú, ahogy előbb mondtam, intézményrendszer megteremtésének. A mi véleményünk az, hogy vállalni kell, a kormányprogramnak ez a célkitűzése nagyon helyes volt. Örömmel hallottam Vitányi István képviselőtársam részéről is, hogy a Fidesz is támogatja ezt a célkitűzést, helyesnek tartja, és úgy ítéli meg, hogy ez egy kívánatos irány, amely irányba a mostani törvényjavaslat is elmozdul.

Melyik ez az irány? Ez az irány, ahogy Csákabonyi képviselőtársam szavaiból is kiderült, egyértelműen az, hogy egy világos és határozott képviselet lehetőségét teremtse meg, nem pusztán a tanácsadást, ahogy képviselőtársam helyesen utalt arra, hanem a perbeli képviselet lehetőségét is. Ez valóban egy újszerű helyzet, ezt tisztán kell látnunk, hiszen eddig - ahogy szintén képviselőtársam nagyon helyesen és pontosan utalt erre - már a rendszerváltás óta nagyon sok olyan szervezet volt, amely tanácsadást vállalt. Hiszen emlékezzünk csak rá, például a rendszerváltás hajnalán a Független Jogvédő Szolgálat, amely annak idején részben a demokratikus ellenzék jelentős alakjai által megalakítva kezdett működni, a rendszerváltás idején milyen fontos szerepet töltött be, és milyen jelentősége volt ennek az ügyben és a téren, hogy a jogállamiság eszmeiségét és egyáltalán a mibenlétét próbálja minél szélesebb körben kézzelfogható valósággá tenni sokak számára.

Azóta is sokan különböző jogsegélyszolgálatokat üzemeltetnek, működtetnek, és nagyon helyes, jól van ez így, mert a demokráciák sajátossága, hogy egyre bonyolultabb jogi rendszer jön létre, egyre nehezebben átlátható ez a jogi szisztéma, és helyes egyébként a törekvés minden kormányzat részéről arra, hogy ezt egyszerűsítse, de lássuk be, itt rövid távon azért olyan rendkívül nagy egyszerűsítésre nem számíthatunk, bármilyen típusú kormányzatról is van szó, addig pedig a polgárok valamilyen módon azért mégiscsak az ügyeiket intézni szeretnék.

Azon túlmenően, hogy az ügyeiket intézni szeretnék, ne feledjük el, hogy többek között ez a jogi segítségnyújtásról szóló javaslat - azért is használtam a szegények ügyvédje kifejezést, ami egy népszerűbb és egyszerűbb leírása ennek a javaslatnak - azt a sajátosságot is magában foglalja, hogy nemcsak az ügyek intézéséhez nyújt segítséget, hanem a kiszolgáltatottak számára teszi lehetővé azt, hogy végre normális, a rendes, jogállamhoz méltó színvonalon egy jogi eljárásban képviselve legyenek. Ez egy nagyon lényeges szempont. Mindannyian tudjuk a tisztelt Házban, akik vitatkozunk erről, javarészt jogvégzett emberek ülnek most itt, és mindenki tudja, hogy mennyi anomália volt akár Magyarországon is arra vonatkozóan, hogy sokszor az eljárás résztvevői alapvető jogaikkal nincsenek tisztában, és mennyi probléma származik abból, hogy sokszor az eljárás egyéb résztvevői nem világosítják fel a feleket arra vonatkozóan, hogy milyen jogokkal rendelkeznek.

Azt hiszem, önmagában ez a javaslat például e téren jelentős változást hozhat. Az, hogy létrejön egy ilyen új intézményrendszer, egy újabb nyomás, egy újabb jó értelemben vett nyomás abba az irányba, hogy a jogainkkal próbáljunk tisztában lenni, és segítsünk mindenkinek egyfelől, hogy a jogait megismerje, másfelől pedig a különböző hatóságoknak arra vonatkozóan, hogy világosan lássák azt, hogy tiszteletben kell tartani ezeket a jogokat, és egyre több garanciát próbáljunk megteremteni akörül, hogy ezeket a jogokat jogállamhoz méltóan tartsák is tiszteletben.

A jogi segítségnyújtásnak az ilyen módon kiterjesztett értelmezése, ahogy itt előttünk fekszik - tehát nem a jogi tanácsadásra korlátozott értelmezése, hanem a perbeli képviseletre is kiterjesztett értelmezése - a jogállamiságnak e határozott megjelenítése irányába tett nagyon helyes és kívánatos lépés, mert ezzel valóban a képviseletet olyan módon tudjuk lehetővé tenni sokak számára, ami eddig elképzelhetetlen volt, és a jog védelme alóli kikerülésnek rendkívül súlyos és számtalan nehéz következménnyel járó szituációját lehet negligálni az elkövetkezendőkben a törvényjavaslat sikere révén.

Nos, a siker részben az intézményrendszeren és ahogy az előbb mondtam, a pénzügyi háttéren múlik. Tudjuk jól, hogy ez a törvényjavaslat most azért került elénk, mert úgy tűnik, és reméljük, hogy ez biztos lesz, hogy a törvényi háttér rendeződött a viták révén, bár látható, hogy itt még vannak viták, hiszen Vitányi képviselő úr felszólalása is azt mutatta, hogy egyetértenek az alapelvekkel és az iránnyal, de módosító javaslatokat kíván tenni az ellenzéki párt, és ez így van rendjén, és ez így helyénvaló. Azt gondolom, hogy bölcsebbek leszünk azáltal, ha jó módosító javaslatokat látunk, és biztosan mindannyiunk részéről a nyitottság megvan arra, hogy ezeket elfogadjuk. A másik oldalon pedig a pénzügyi háttér biztosítása nagyon fontos. Ez is úgy tűnik, hogy rendeződik. Azt hiszem, minden adott ahhoz, hogy ez a törvényjavaslat valóban működőképes és sikeres legyen az elkövetkezendő időben.

Mi ezért a Szabad Demokraták Szövetsége részéről, ahogy elöljáróban is jeleztem, ezt a jogállamiság megszilárdítása szempontjából, az elesettek jogvédelme szempontjából, az elesettek és kiszolgáltatottak jogainak, alapvető emberi jogainak tiszteletben tartása miatt és egyáltalán a jog érvényesítésének az elősegítése miatt rendkívül fontosnak tartjuk, helyes iránynak tartjuk és támogatjuk.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
89 55 2003.09.23. 18:01  43-58

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg az érdeklődők, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nevében kifejtsem álláspontunkat az Alkotmánybíróságról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban.

Azzal kell kezdenem, hogy az Alkotmánybíróság szerepe különleges Magyarországon - különleges azért, mert Magyarországon 1989-90-ben rendszerváltás volt, és a rendszerváltással létrejött a Magyar Köztársaság, demokratikus jogállam, az a jogállam, amelyben élünk.

 

 

(14.20)

 

Sokan fáradoztak e jogállam megteremtésén, és a kommunista rendszer eltűnése és bukása után a demokratikus normák megerősítéséért a Magyar Országgyűlés is és mások is - mint ahogy említettem - sokat tettek, sokat fáradoztak, igen sok energiájuk van abban, hogy az ország valóban a jogállami normáknak megfelelően működjön.

Ebben a sorban mindenképpen kiemelt szerepe van az Alkotmánybíróságnak is. Nem szabad elfelejteni, hogy amiért Magyarország a nemzetközi közvéleménynek is kivívta a jelentős érdeklődését az 1990-es évek elején, az az az átmenet volt, amit egyfajta jogállami átmenetnek tekintünk. Magyarországon alapvetően változott meg az ország társadalmi berendezkedése, méghozzá vértelen változás, egyfajta jogállami forradalom eredményeként. Ahhoz, hogy ez stabil legyen a magyar társadalomban, sok minden más mellett az Alkotmánybíróság pozitív szerepe is kellett, rögtön a rendszerváltás hajnalán, és kellett az a tevékenység, amelyet az akkori Alkotmánybíróság a láthatatlan alkotmány koncepciójával írt le, és amelynek szellemében védte a szabadságjogokat és védte a demokratikus berendezkedést, segített annak normái megteremtésében. Ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen szellemben és milyen módon gondolkodunk az Alkotmánybíróságról, az Alkotmánybíróság szerepéről. Hozzátenném még ehhez, hogy a mai vitában - ahogy itt Wiener és Rubovszky képviselő úr is célzott rá, ráadásul különböző okok miatt - az előttünk fekvő javaslatok különböző elemei keverednek, és ez így van rendjén, hiszen az alkotmánymódosítás több elemében kapcsolódik az Alkotmánybíróság szerepéhez és tevékenységéhez.

Az alkotmánymódosítással és egyáltalán az alkotmánnyal és az Alkotmánybíróság viszonyával kapcsolatban is a következőt kívánom megjegyezni elöljáróban. Abban a jogállami forradalomban, ahogy előbb említettem, és abban a pozitív szerepben, amit Magyarország a kilencvenes évek elején vívott ki magának, s amelyben kiemeltem az Alkotmánybíróság, az Országgyűlés szerepét - természetesen még mások szerepét is ki lehetne emelni -, ebben a folyamatban nagyon lényeges volt az, hogy az alkotmány maga egy demokratikus jogállamnak az alkotmánya. Ezt azért tartom lényegesnek leszögezni, mert rendszeresen előjönnek azok az érvek és szándékok, hogy kellene egy új alkotmány az országnak, vagy egy másfajta alkotmányt kellene alkotnunk.

Amikor alkotmánymódosításról beszélünk, akkor mindig fel kell tenni magunknak ezt a kérdést, hogy valóban itt van-e ennek az ideje. Szeretném nagyon határozottan felhívni a képviselőtársaim és a nagyközönség figyelmét is arra, hogy az ország alkotmánya minden szempontból megfelel a demokratikus kívánalmaknak, és ez így van rendjén. Ennek az országnak az alkotmánya teljes egészében megfelel a jogállami elvárásoknak, és minden szempontból megfelel egy modern, a nyugat-európai szellemiséget és kultúrát tükröző, az alapvető emberi jogokra és szabadságjogokra építő alkotmánynak. Természetesen ezen lehet változtatni és módosítani, mint ahogy most is előttünk van egy módosítás, de lényegében és tartalmilag ez a helyzet. Minden alkalommal, amikor felmerül általában egy új alkotmány elfogadásának az igénye, ez azt a furcsa helyzetet eredményezi a közvéleményben, azt az érzetet kelti, mintha valami nem lenne rendben a magyar alkotmánnyal. Azt gondolom, hogy világosan le kellene szögeznünk a laikusok számára is, hogy a magyar alkotmánnyal alapvetően minden rendben van. Még egyszer hangsúlyozom, természetesen lehet rajta néhány pontban módosítani, de a lényegét, a szellemiségét tekintve ez az alkotmány rendben lévő alkotmány, minden szempontból alkalmas arra, hogy az elkövetkezendő években is szolgálja a Magyar Köztársaságot.

Az Alkotmánybíróságról szóló törvényjavaslat módosításait is ebből a szellemből szeretném vizsgálni, és én is osztom azt a véleményt, ami már elhangzott ebben a Házban, hogy ezek nem alapkoncepciót érintő javaslatok, hanem bizonyos lényeges módosítások, de alapvetően nem változtatják meg sem az alkotmány szerkezeti egységét, sem az Alkotmánybíróság szerepének megváltoztatására nem vállalkozik ez a javaslat, és ez így is van rendjén.

A javaslatnak többek között az volt az egyik kiváltó oka, hogy egy háromszintű szabályozás létezett Magyarországon, vagy létezett volna, ha ez valóban érvényben lett volna. Ez a háromszintű szabályozás egyik oldalról az alkotmányra épült, másik oldalról az Alkotmánybíróságról szóló törvényre, harmadrészt pedig épült volna az Alkotmánybíróság ügyrendjére, de ez az ügyrend soha nem készült el, és annak, hogy ez a törvényjavaslat elénk került, többek között ez a kiváltó oka. Ez a javaslat orvosolni kívánja ezt a helyzetet, és ez a fő oka annak, amiért a Szabad Demokraták Szövetsége támogatja az előttünk fekvő javaslatot, mert valóban egy olyan helyzetet próbál megoldani, ami semmiképpen sem volt helyes, és semmiképpen sem volt igazán olyan helyzet, amire a jogállami elkötelezettségünk miatt is büszkék lehettünk volna az elmúlt időszakban. Most e javaslat eredményeként, ha elfogadjuk, egy kétszintű szabályozás fog életbe lépni, tehát az alkotmány mellett az Alkotmánybíróságról szóló törvény fog lényeges rendelkezéseket tartalmazni az Alkotmánybíróságra vonatkozóan. Ez egy hosszú történet; amióta nincs ügyrend, és amióta ez a háromszintű szabályozás nem működik, több mint tíz éve áll fenn ez a helyzet, és azt gondolom, hogy valóban érdemes ezen javítani, ha megvan erre a kellő akarat és szándék.

A javaslat az alkotmánymódosításban, amiről az előző vitában már szóltunk, hatásköri szabályokat állapít meg az Alkotmánybíróságra vonatkozóan, és ez így is van rendjén, ez helyénvaló dolog. A hatásköri szabályok kapcsán valóban kell szólnom nekem is néhány szót a jogegységi határozatokkal kapcsolatban, amelyről képviselőtársaim már ugyancsak említést tettek.

A javaslat tartalmaz egy elképzelést, egy javaslatot. Itt érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy ez a kérdés azért néhány évvel ezelőtt már ugyancsak napirenden volt. Az alkotmánybírósági kontroll megteremtése a jogegységi határozatokkal kapcsolatban ma is érzékeny kérdés, hiszen tudjuk azt, hogy különböző álláspontja van a Legfelsőbb Bíróságnak és az Alkotmánybíróságnak - néhány évvel ezelőtt is az volt. Akkor, megjegyzem, a Fidesz mint kormányzó párt támogatta az alkotmánybírósági kontroll megteremtését. Ezt azért említem, mert előttem Rubovszky György képviselőtársam úgy foglalt állást, hogy megváltozott a párt álláspontja, azt mondta, hogy osztják a Legfelsőbb Bíróság álláspontját ebben az ügyben, tehát néhány évvel ezelőtt más állásponton volt a Fidesz ebben a kérdésben. Megjegyzem, akkor a Szocialista Párt viszont mint ellenzéki párt ellenezte ezen alkotmánybírósági kontroll megteremtését.

A Szabad Demokraták Szövetsége már akkor is amellett volt, hogy érdemes megfontolni ezt az alkotmánybírósági kontrollt. Mi továbbra is azt mondjuk - anélkül, hogy nagyon elköteleznénk magunkat ebben a vitában -, hogy végül is bármelyik megoldást lehet választani, egy biztos, hogy tiszta megoldásra kell törekednünk. Lehet azt a megoldást választani, ahogy annak idején már ez - hangsúlyozom, évekkel ezelőtt - felmerült, és akkor is érdekes módon a kormánypártok forszírozták az alkotmánybírósági kontroll megteremtését. Lehet tehát ezt az utat választani, ez is egy járható út, de lehet egy másik utat is választani: lehet azt mondani, hogy nincs szükség az alkotmánybírósági kontrollra, viszont akkor a jogegységi határozatok kötelező erejét kell megszüntetni, hiszen nekünk az az álláspontunk, hogy a jogegységi határozatok jogot hoznak létre. Mi bármelyik tiszta megoldást tudjuk támogatni a magunk részéről.

Szeretnék egy másik kérdéssel is foglalkozni, nevezetesen azt gondolom, hogy a javaslatnak - amellett, hogy hangsúlyoznám, mi támogatjuk az előttünk fekvő javaslatot - azért van néhány hiányossága vagy gyenge pontja, amelyre szeretném felhívni a figyelmet.

Először is nem tartjuk jónak, hogy a határidők kérdése igazából nem jelenik meg a javaslatban. A határidők ügyét azért hozom elő, mert közismert, hogy az Alkotmánybíróság döntéseivel kapcsolatban sokszor merül fel az a kritika, hogy sokáig tart, amíg ezek a döntések megszületnek. Az a véleményem, hogy a jogbiztonságot szolgálja az, ha bizonyos döntéseknél vannak kiszámítható határidők. Gondoljunk csak bele, hogy egy példát említsek, hogy a nyugdíjkérdésben, a magánnyugdíjpénztárak által folyósítandó nyugdíj kérdésében, az ottani járulék előző kormány általi visszavonása ügyében többen az Alkotmánybírósághoz fordultak. Máig nem született döntés ebben a kérdésben. Ha az Alkotmánybíróság valamikor a közeljövőben döntést hoz - nyilván folyamatosan, amikor előkerül ez a kérdés -, azzal kell kalkulálnia, hogy minél később hoz döntést, annál súlyosabb költségvetési kihatásai lehetnek ennek a döntésnek, és annál megrázóbb lesz az adott kormány számára, amikor ezt a döntést meg fogja hozni. Helyes tehát, ha bizonyos ügyekben, bizonyos kérdéseknél egy belátható határidőt, akár egy 60 napos határidőt vezetne be a javaslat olyan határidőként, amely idő alatt az Alkotmánybíróságnak bizonyos kérdésekben döntést kell hoznia, mert egyébként azt gondolom, hogy a jogbiztonság elve sérül, ha nincs ilyen típusú kényszerítő erő a törvényben.

 

(14.30)

 

Másfelől szóba kell hoznom a jelölési rendszer sajátosságait is, ami szintén érintetlen marad a jelenlegi koncepció alapján. Látjuk azt, hogy a jelölésből rendszeresen problémák vannak itt, az Országgyűlésben, hiszen különböző okok miatt a jelölési rendszer megalkotása úgy sikerült, hogy ebből jelentős konfliktusok származnak. A konfliktus forrása az, hogy rendszeresen minden pártfrakció jelöl a jelölőbizottságba tagokat, és ezáltal, ha például olyan szituáció alakul ki, mint amilyen az első szocialista-liberális koalíció idején volt, hogy négy darab párt van ellenzékben, miközben közel 72 százalékos többsége van a koalíciónak a parlamentben, akkor az ellenzék meg tudja akadályozni a jelöléseket. De ugyanez fordítva is előállhat, tehát az elkövetkezendőben bármikor, ha mondjuk, a kormánypártok oldalán lesz egy négypárti koalíció, vagy egy hárompárti, ha négypárti parlamentben gondolkodunk, akkor szintén olyan szituáció állhat elő, amikor valamelyik oldal a saját javára eldöntheti ezt a kérdést. Szerintem helyénvaló lenne a szabályozás olyan típusú megoldása, amely mindig konszenzuskényszert ír elő, a pártok számától függetlenül, ellenzék és kormánypártok között.

Szeretnék az összeférhetetlenség kérdéséről is szólni. Megjegyzem, itt csatlakozom ahhoz az állásponthoz, amit előttem Rubovszky György fejtett ki; mi is hasonlóképpen látjuk ezt a kérdést. A javaslatnak egy érdekes eleme, amikor az országgyűlési képviselővel kapcsolatban is fölmerül az összeférhetetlenség kérdése. Azon valóban lehet vitatkozni, hogy érdemes-e fenntartani ezt a szabályt, nevezetesen, hogy az négy évig nem lehet alkotmánybíró, aki országgyűlési képviselő volt. Erre nem nagyon volt példa; egyetlenegy példát ismerünk, Bihari Mihály esetét, ahogy Rubovszky György is hivatkozott erre, de nem tudom, ez a példa tanulságokkal szolgál-e arra, hogy nem jó ez a megoldás. Szerintem nem, és azon el lehet gondolkodni, hogy ez helyes vagy nem helyes. Én hajlok arra egyébként, hogy tartsuk meg ezt a szabályozást, hogy legyen ez a négyéves szabályozás, ahogy a javaslatban is benne van.

Viszont ha ezt megtartjuk, és valóban így lesz, ahogy a javaslatban is lefektetésre került, akkor helyénvaló a másik elem beemelése is, nevezetesen a közigazgatásban dolgozók hasonló típusú összeférhetetlenségi szabályának a megalkotása. Semmi indokát nem látom annak, hogy vezető, közigazgatásban dolgozó személyek viszont kikerüljenek az összeférhetetlenségi szabály alól, tehát helyettes államtitkárok, közigazgatási államtitkárok is alkotmánybírók lehessenek, miközben egy másik kör számára összeférhetetlenségi szabályokat állapítunk meg. Ha áll az a tétel, hogy a parlamenti képviselők is bizonyos kérdésekben állást foglalnak, részt vesznek a döntésben, befolyásolják a döntést, és ezért helyes a kizárásuk az alkotmánybírósági jelölésből, ez áll a közigazgatásban dolgozók számára is, és ezt mindannyian tudjuk. Tehát mi azt tartanánk helyesnek, hogy ha itt is egy egységes szemlélet lenne az összeférhetetlenségi szabályok megalkotásánál.

Ha már itt tartok, és az összeférhetetlenségről beszélek, szeretnék még egy kérdést idehozni, amivel szintén nem foglalkozik a javaslat, de a gyakorlat bebizonyította, hogy ez viszont égető kérdés az Alkotmánybírósággal kapcsolatban. Ez ugyancsak az összeférhetetlenség ügye, de ez inkább az elfogultság kérdése. Volt arra példa, van olyan alkotmánybíró, akit megválasztottak, és megválasztása előtt az Országos Választási Bizottságban töltött be vezető tisztséget, majd nem sokkal megválasztása után egy olyan ügy került az Alkotmánybíróság elé, amely pont azelőtt az Országos Választási Bizottságot járta meg. Akkor ez az alkotmánybíró azt mondta, hogy ő elfogultság miatt nem kíván részt venni a döntéshozatalban. Ez helyes és korrekt döntés is volt a részéről. Megjegyzem, semmiféle szabályozás nincs erre vonatkozóan sem a mostani javaslatban, sem az eddigi javaslatokban, hogy mi a helyzet ilyenkor. Az élet bizonyította be, hogy vannak ilyen szituációk, amikor valóban az elfogultság fölmerülhet. Mi a teendő, hogyan kell eljárni ebben a helyzetben?

Másfelől - akkor nem volt erről polémia érdekes módon - egy régebbi időszakában az Alkotmánybíróságnak volt egy olyan eset, amikor az Alkotmánybíróság az egyházi felsőoktatás finanszírozásáról döntött, és közismert, hogy az Alkotmánybíróság akkori tagjainak jelentős része egyébként az egyházi felsőoktatásban vett részt, és tanítottak különböző egyházi felsőoktatási intézményekben. Azt gondolom, hogy itt is fölvethető az elfogultság kérdése, de ezzel sem foglalkozik sem a mostani javaslat, sem az eddigi ide vonatkozó szabályok. Tehát azt hiszem, hogy ezek életszerű problémák, ezekkel kellene törődni, az ilyen típusú összeférhetetlenségi szabályoknak a megalkotásával is.

Végezetül szeretnék még egy kérdést fölvetni, ez pedig a nyilvános eljárások, a kontradiktórius eljárások bevezetésének a kérdése. Ugyancsak nem foglalkozik ezzel a javaslat, de helyesnek tartanánk, ha ebbe az irányba elmozdulna az Alkotmánybíróság. Megjegyzem, érdekes dolog és közismert, hogy az Alkotmánybíróság épülete például úgy lett megtervezve, hogy lehetőséget adjon a felek meghallgatására és a viták megrendezésére.

Én azt hiszem, hogy például az amerikai legfelsőbb bíróságnak a gyakorlata követendő. Ott jelentős társadalmi vitákat is kiváltanak azok a javaslatok és egyáltalán azok a viták, ha úgy tetszik, amelyek a legfelsőbb bíróság előtt folynak különböző felek között, és amelyek a lakosság széles rétegeit érintik. Ezek az amerikai társadalom jelentős részét meg is mozgatják, hiszen lényeges és fontos kérdésekről van szó - alkotmányos kérdésekről sokszor. Nem lenne baj szerintem, ha az Alkotmánybíróság is a saját munkájának egy ilyen típusú nyilvánosságot teremtene. Nem tartom feltétlenül kívánatos modellnek azt, hogy zárt ajtók mögött, pusztán az iratokból döntsön mindig a bíróság. Még egyszer hangsúlyozom, azért is merem ezt nagyon határozottan mondani, mert tudom - hiszen mindannyian ismerjük -, hogy az épület tervezésénél eleve kalkuláltak azzal, hogy helyes dolog, ha a későbbiekben maga a bíróság elmozdul abba az irányba, hogy egy ilyen típusú eljárást megteremtsen. Érdemes lenne ezt támogatni és forszírozni, mert helyes dolog az alkotmánybírósági eljárásba is bevinni a nyilvános elemet. Fontos az, hogy ezeknél a lényeges alkotmányossági döntéseknél - hiszen hangsúlyoztam a beszédem elején, hogy milyen fontosnak tartom az Alkotmánybíróság szerepét a rendszerváltás utáni jogállam kialakításában - pro és kontra érvekkel megismerkedjen a széles nyilvánosság, a sajtón keresztül az érdeklődő közönség, és esetleg az érdeklődők, akik el akarnak menni egy ilyen vitára, amelyet az Alkotmánybíróságon rendeznek meg.

Összefoglalva tehát: a Szabad Demokraták Szövetsége támogatja az előttünk fekvő javaslatot az előbb említett okok miatt - tehát főleg ennek a technikai időszerűsége miatt -, de helyesnek tartjuk azt, ha néhány ponton próbálunk javítani a javaslaton, és kérjük a többi párt képviselőit is, hogy támogató szavazataikkal erősítsék meg az előttünk fekvő javaslatot, módosító indítványaikkal pedig javítsák azt.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
89 81 2003.09.23. 15:35  58-84

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nevében kifejtsem álláspontunkat a jogalkotásról szóló törvénnyel kapcsolatban.

Rögtön előzetesen le szeretném szögezni azt, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban az alapvető álláspontunk az, hogy támogatjuk, és helyesnek és indokoltnak is tartjuk. Utalnék az előző napirendi pontban szereplő, Alkotmánybíróságról szóló törvénnyel kapcsolatos vitára, ahol kifejtettem az álláspontunkat, és igyekeztem néhány alapvetést elmondani arra vonatkozóan, hogy miért gondolkodunk úgy a törvényről, ahogy gondolkodunk. Nyilván emlékeznek a képviselőtársaim arra, akkor is jelen voltak a vitán, hogy én nagyon határozottan leszögeztem, hogy nem tartom helyesnek azokat a törekvéseket, amelyek új alkotmányt szeretnének alkotni az országban. Úgy ítéltem meg, hogy ez nem helyes, főleg azért, mert elbizonytalaníthat mindenkit ebben az országban arra vonatkozóan, hogy a Magyar Köztársaság alkotmánya mennyire erős, mennyire működőképes, és mennyire van hatóereje a mindennapokban, és azt gondolom, hogy ez egy jó demokratikus jogállami alkotmány, amelyre büszkék lehetünk, és amelyen lehet természetesen módosítani, de nem hiszem, hogy változtatni kellene alapvetően rajta.

Ezt az álláspontot, ami bizonyos szempontból tiszteletet alakít ki a létező jogszabályokkal kapcsolatban, és csak a szükséges esetekben fogad el módosítást, ezt az álláspontot, ami jellemző az alkotmányra, és amely álláspontból én levezettem az alkotmánybírósági törvénnyel kapcsolatos álláspontunkat is, ugyanezt tudom most is, a jogalkotással kapcsolatos törvénnyel kapcsolatban megismételni. Tehát nekünk az alapállásunk itt is az, hogy az a jó és az a helyénvaló egy ország törvényeivel és jogrendszerével kapcsolatban, ha minél kevesebb ponton kell ahhoz hozzányúlni, és csak a szükséges esetekben kell a szükséges módosításokat elvégezni. Erre a gondolatra majd szeretnék kitérni a törvényjavaslattal kapcsolatos álláspontom kifejtésénél, mert azt gondolom, hogy ez a gondolat kritikai elemként benne lesz majd abban, amit szeretnék mondani javaslatként a mostani törvényjavaslattal kapcsolatban.

Említettem, hogy támogatjuk az előttünk fekvő törvényjavaslatot, és komoly erényeit is látjuk annak a munkának, amit az Igazságügyi Minisztérium letett elénk. Először is, itt helyénvalónak látjuk azt az álláspontot, hogy valóban szükséges egy új törvénynek a megalkotása, hiszen az 1987-ben született törvény, amely a jogalkotásról szól, valóban egy más korszakban született, és a szükséges módosítások ugyan megtörténtek rajta, mégis lényegét tekintve egy más gondolkodásmódot, egy más szellemet tükröz, és részben az európai uniós csatlakozás, részben a rendszerváltás óta a demokratikus jogállamban, köztársaságban eltöltött idő miatt és a köztársaság által megérlelt változások miatt eljött az idő arra, hogy a törvényen módosítsunk. Tehát helyénvalónak látjuk azt, hogy itt egy új törvény szülessen, pusztán módosítással nem lehet már ezeket a változtatásokat keresztülvezetni.

Helyesnek tartjuk a javaslat azon szándékát, hogy a jelenlegi titkosságot fel kell oldani, és az előkészítő anyagokat csak a lehető legszűkebb körben kell titkosítani. Ezt egy lényeges elemnek tartjuk, mert nem volt kívánatos és nem volt helyes az a gyakorlat, amely ugyan oldódott az elmúlt években Magyarországon, de amely alapvetően egy zárt körben tette megismerhetővé a jogszabály-előkészítés folyamatát, és szintén csak egy zárt kör számára tette lehetővé azt, hogy ebbe beleszóljon, a véleményét kifejtse ebben a folyamatban.

 

(16.00)

 

Tehát itt mi a nyilvánosság elvét tartjuk rendkívül fontosnak és rendkívül lényegesnek, fő szabályként ezt tartjuk helyesnek. Örülünk annak, hogy a javaslat is ebbe az irányba mozdul el; alapvetően a titkosítás feloldását tartalmazza, és szerintünk ez egy üdvözlendő, kívánatos és bátor előrelépés.

Mint ahogy helyesnek tartjuk azt is, hogy az előterjesztés javaslatot tesz arra vonatkozóan, hogy törvénymódosítás esetén mindig nyilvánosságra kell hozni a módosított törvény egységes szerkezetbe foglalt teljes szövegét, a jobb áttekinthetőség érdekében és szintén a jogbiztonság érdekében, amit, azt gondolom, mindannyian, akik a jogállam iránt elkötelezettek vagyunk, fontosnak tartunk. Ez olyan érték, amit lényegesnek tartunk, és mindannyiunk számára ez ugyancsak támogatandó és kívánatos irány, tehát ez is helyénvaló.

Helyénvalónak tartjuk az előterjesztés irányát a különböző miniszteri szerepek tisztázásában, de ennél mi tovább is mennénk, és még inkább helyesnek tartanánk, ha világosabban elkülönülne az igazságügy-miniszter felelőssége a miniszter és a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter felelősségétől. Ez ugyancsak tisztább helyzetet eredményez a jogszabály-előkészítésben és világosabb felelősségi rendszert. Az a véleményem, hogy a jogállamisághoz ez is ugyanúgy hozzátartozik.

Szeretnék megemlíteni egy olyan kérdést, amelyről itt az előzőekben vitatkoztunk képviselőtársaimmal, és a vita eredményeként ugyan nagyjából formálódott valami, amilyen irányba megyünk, de azért mégiscsak vita van köztünk: ez az egész jogegységi probléma. Ugyanis ez az előterjesztés is érinti ezt, és kell hogy érintse, hiszen itt valamiféle döntést kell hozni. Mert amennyiben abba az irányba megyünk el, hogy megteremtjük az alkotmánybírósági kontrollt a jogegységi határozatok fölött, akkor ez rendben van, amit a javaslatban olvashatunk, és ami a szándékokból kiviláglik. Viszont ha egy másik irányba megyünk el - amire szintén javaslat hangzott el itt, a parlament plenáris ülésén -, akkor világosan kell látni, hogy a jogegységi határozat beemelése ebbe a hierarchiába egy olyan sajátos helyzetet eredményez, amellyel nehezen tudunk majd mit kezdeni, hiszen akkor létrejön tulajdonképpen egy olyan jogforrás, amelyiknek nincsen alkotmánybírósági kontrollja, és ez zavart fog eredményezni a jogszabályi hierarchiában. Tehát ez a probléma is mutatja, hogy mindenképpen rendeznünk kell azt a kérdést, amelyről már az előzőekben itt egymás között komoly vita bontakozott ki, és meg kell találnunk azt a megoldást, ami egyfajta konszenzussal elfogadható.

A törvényjavaslattal kapcsolatban, mint mondtam, rendkívül lényeges előrelépéseket látunk, de már eddig is említettem kritikai elemeket, és továbbra is szeretnék hasonlókat említeni. Leginkább itt az európai országok gyakorlatára szeretném felhívni a figyelmet arra vonatkozóan, hogy érdemes pontosan és részletesen szabályozni a jogalkotási folyamat megindításának szigorú kritériumait. Itt kanyarodnék vissza arra a gondolatra, amit a bevezetőben mondtam, nevezetesen, hogy érdemes óvatosan bánni azzal, hogyha bizonyos jogszabályokhoz állandóan hozzányúlunk, tehát nem kell feltétlenül egy ilyen törvényhozási dömpingben lennie az Országgyűlésnek. Kívánatosnak tartanánk, ha ez az előttünk fekvő törvényjavaslat leszögezné azt, hogy akkor kerüljön sor jogszabályalkotásra vagy -módosításra, ha az adott kérdés rendezésének nincs más, egyszerűbb módja. Ezt helyes lenne a törvényjavaslatban kikötni, mert nem tartjuk jónak azt az irányt, amely egyébként az elmúlt években a Magyar Országgyűlésben is sokszor megjelent, laikusok is sokszor beszélnek erről - mármint laikusok alatt most azokat értem, akiknek nincs különösebb jogi előképzettsége -, hogy az Országgyűlésnek mintha az lenne a feladata, hogy állandóan nagy mennyiségű törvényt gyártson. Elsősorban az a feladata, hogy fontos kérdésekben törvényt és jó minőségű törvényt gyártson, és lényeges egy szemléletmódbeli változásnak a definiálása: nevezetesen nem kell mindig mindenről jogszabályt alkotni, a létező jogszabályokkal is sok minden megoldható, illetve jogszabályok változtatása nélkül is nagyon sok társadalmi problémára tudunk érdemi választ adni.

Helyesnek tartjuk azt, amiről már ugyancsak beszéltek képviselőtársaim itt a teremben - többek között Avarkeszi Dezső képviselőtársam -, a hatásvizsgálatok kérdését, és lényegesnek tartjuk, hogy ez bekerült a törvényjavaslatba. Nagyon fontos ez a kérdéskör. Mi ennél tovább is mennénk, mint ami itt a törvényjavaslatban tapasztalható és kézzelfogható. Mi helyesnek találnánk azt, hogy menjünk el abba az irányba, ami több nyugat-európai országban működik. Nevezetesen egyfajta tesztrendszernek a bevezetése, egy olyan tesztrendszernek a megalkotása, amely a hatásvizsgálatokat elég egyértelművé teszi, világos kritériumrendszerhez köti, tehát nemcsak előre látható költségvetési vonzatokat tartalmaz, hanem egyéb - környezeti, munkaerő-piaci, gazdasági - hatásokat is. Kívánatos ezeket a szükséges adatokat a döntéshozók elé tárni, méghozzá olyan módon, hogy számon kérhetőek is legyenek, mert egyébként akkor van ennek értelme. Ha a döntés úgy születik meg, valóban e hatásvizsgálat eredményeként, hogy ha a későbbiekben, évek múlva erre visszatérünk, hogy valóban beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket a jogszabályalkotás vagy a jogszabály-módosítás, akkor helyes, ha számon kérhető előzőleg a hatásvizsgálatnál számításba vett vagy figyelembe vett kritériumrendszer. Tehát mi ezért egy ilyen tesztrendszert helyesnek, jónak tartanánk. És azt is fontosnak tartjuk, hogy a jogalkotó vizsgálja majd a későbbiekben, hogy jól mérte-e fel előzetesen a várható hatásokat, és ha nem mérte fel, akkor ennek mi volt az oka.

Tanulságos és rendkívül érdekes az, hogy ha mondjuk, a gazdasági szférával hasonlítjuk össze a törvényhozás területét, ott néhány száz millió forintos tervek előkészítéséhez milyen komoly apparátust mozgatnak meg a hatásvizsgálatok érdekében, míg sokszor mi a parlamentben úgy hozunk döntéseket milliárdos kérdésekben, hogy annak az előzetes kidolgozása, a döntés szükséges kritériumainak, a hatásvizsgálatnak az elkészítése jóval gyengébb lábakon áll. Tehát mi e területnek az erősítését tartanánk helyesnek a javaslatban.

Azt is világosan kell látni, hogy ha ebbe az irányba mozdulunk el, amit egyébként, hangsúlyoznám, a javaslat tartalmaz - hiszen helyes irányként beemeli a hatásvizsgálatok erősített szerepét a törvény szövegébe -, és ez kívánatos, helyes és támogatandó, akkor azt is világosan kell látni, hogy ahhoz, hogy ez megoldható és működőképes legyen, nagyobb szakértelemmel rendelkező és speciálisan képzett szakembergárda kell, és figyelni kell az ő képzésükre.

Nagyon fontosnak tartanák azt, hogyha egy szervezet jönne létre, amelyik azt vizsgálja, hogy a jogalkotói szándéknak megfelelően hatályosultak-e a jogszabályok. A javaslat ezt elsősorban a szakminiszterekre bízza, hogy végezzenek egyfajta vizsgálatot. Mi ezt helyes iránynak tartjuk, de kevésnek tekintjük. Szintén a nyugat-európai gyakorlatra tudunk hivatkozni, ahol nagyon sok ország - Hollandiát és más országokat lehetne példaként felsorolni - az általunk már említett tesztrendszert alkalmazza, és szintén önálló szervezetek foglalkoznak azzal, hogy évek elmúltával vizsgálják, hogy a jogalkotó helyesen döntött-e, jól mérte-e fel azt, hogy szükség van-e egy adott társadalmi viszony törvényi szabályozására, és sikerült-e az a törvényi szabályozás, kell-e módosítás, avagy később az derült ki néhány év múlva, hogy fölösleges volt a törvényi szabályozás, és egyáltalán nincs is szükség erre. Egy ilyen típusú, radikálisabb és függetlenebb vizsgálat a jelenlegi, szakminiszterhez kötött vizsgálattól elválasztva szerintünk kívánatos és helyes lenne. Az a véleményünk, hogy jó lenne, ha ebbe az irányba mozdulna el a jogszabály.

Több képviselőtársam szólt arról, hogy a civil szervezetek részvétele a döntés-előkészítésben milyen fontos. Én ezt csak megerősíteni tudom, nagyon egyetértek velük. Helyesnek tartom azt is, hogy a jogszabálytervezet ez ügyben szintén jelentős előrelépést produkál. De tanulságosnak érzem azt, hogy például egy civil szervezet, a Társaság a Szabadságjogokért eljuttatta hozzánk az álláspontját - nyilván több képviselőtársam megkapta -, és ez a civil szervezet megfogalmaz például elvárásokat a mostani törvényjavaslattal kapcsolatban, amelyeket én nagyon jónak és nagyon támogatandónak tartok; mindjárt egy jó példa arra, hogy egy civil szervezet véleményét, javaslatait hogyan tudjuk a jogszabályalkotásban figyelembe venni. Itt például ez a szervezet megemlíti, mennyire fontosnak érzi, hogy a jogszabálytervezettel együtt az előterjesztés-tervezetet is véleményezésre kelljen bocsátani. Azt gondolom, ez is olyan javaslat, amelyet nyugodtan lehet támogatni.

 

(16.10)

 

Vagy megemlíti azt, hogy a törvény határozza meg a törvénytervezetek közérdekű adatnak minősítését, mint ahogy beszéltem már itt a nyilvánosság kérdéséről. Mi ezt a javaslatot is nagyon tudjuk támogatni, és több más javaslatot is tudnék az előttem fekvő papírból felolvasni, amit a TASZ fogalmazott meg és amelyek helyesek és jók.

A példát arra hoztam e civil szervezettel kapcsolatban, hogy ha a javaslat elmegy abba az irányba, ami szerintünk rendkívüli módon üdvözlendő, hogy aktívabban akarja a jogszabály-előkészítésbe bevonni a társadalmat, a civil szervezeteket, formalizálni kívánja a részvételüket a döntés-előkészítésben, ez nagyon helyes. Rögtön van is rá példa, hogy már a mostani jogszabály előkészítésében egy civil szervezet aktívan részt akar venni, javaslatai vannak és elképzelései, szerintem ezeknek a javaslatoknak a jelentős részét jól, helyesen és a törvény javára szolgálóan tudjuk beépíteni a törvényjavaslatba.

Mindezekkel a kritikai észrevételekkel szemben, amelyek elsősorban a jogállamiság erősítését, a nyilvánosság kiterjesztését, a hatásvizsgálatok megerősítését, a tesztrendszer bevezetését szolgálják, tehát mindezen kritikai elemekkel együtt hangsúlyoznám végezetül és összegzésképpen, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége helyes irányúnak és indokoltnak tartja a mostani törvényjavaslatot, amely előttünk van, ezért támogatni fogjuk. Ezt kérném képviselőtársaimtól is.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

(Az elnöki széket dr. Szájer József, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
89 89 2003.09.23. 9:24  84-92

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai nap már én sem először szólok innen, a pulpitusról - több más képviselőtársamhoz hasonlóan -, és úgy látom, ahogyan haladunk előre a vitában, részben a javaslatok is egyszerűsödnek, amelyekről vitatkozunk, másfelől az idő is rövidül, amennyit felhasználunk. Magam is követni fogom ezt a példát, és előre szeretném bocsátani, hogy csak igen röviden szeretnék hozzászólni a szóban forgó témához, vagyis a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló törvénytervezethez. Teszem ezt leginkább azért, mert elöljáróban itt is szeretném leszögezni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége támogatja ezt a törvényjavaslatot, jónak tartjuk, helyesnek tartjuk, és kívánatosnak véljük azt, hogy a törvényjavaslat rendezze végre törvényi szinten mindazokat az eddig törvényi szinten el nem rendezett kérdéseket, amelyek a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatban felhalmozódtak az elmúlt időszakban.

Gondolom, nem kell érvelnem az Országgyűlés előtt arra vonatkozóan, hogy miért fontos önmagában a téma az Országgyűlés számára, hiszen Magyarország komoly nemzetközi kötelezettségekkel rendelkező ország, rövid időn belül az Európai Unió tagja lesz, tehát a nemzetközi kapcsolatainkban egy olyan típusú változás fog bekövetkezni, amely egy egészen más szintre, egy egészen más jellegre fogja emelni és fogja változtatni Magyarország és a világ kapcsolatát. Ez helyénvaló, kívánatos is, és ennek a jogrendnek is meg kell felelni. Természetesen a jogrend eddig is igyekezett megfelelni ezeknek az elvárásoknak és igyekezte a megfelelő formát alkalmazni, de az helyénvaló, ha világos, átlátható szabályrendszerben, definíciórendszerben, szóhasználatban, hierarchiában történik mindennek az összefoglalása. Ezért mondtam azt, hogy helyeseljük és támogatjuk ezt a törvényjavaslatot.

Előttem szóló képviselőtársam, Szentgyörgyvölgyi Péter is beszélt arról, ami részben ezen a törvényjavaslaton is tetten érhető, és részben a mai vitáinkon, alkotmánymódosítással, Alkotmánybírósággal kapcsolatban is elő-előjött, ez a monista és dualista jogfelfogás kérdése. Természetesen ebbe nem szeretnék belemélyedni, hiszen nem ez a témánk, bár óhatatlanul is ez az előttünk fekvő törvényjavaslat érinti ezt a kérdést, ez teljesen igaz. De az is igaz, és én is így látom, hogy ami előttünk van, az a dualista rendszer irányba tett lépés, és ez így van rendjén, mármint abból a szempontból van így rendjén, hogy egyfajta kompromisszumként szerintem ez egy elfogadható megoldás jelen pillanatban.

Kétségtelen, hogy ez viszont egy olyan típusú vita, ez a dualista vagy monista felfogás a jogrendben, amelyet azért majd valamikor el kell rendeznünk, hogy melyik mellett teszi le a voksot az ország, főleg azért kell elrendezni, mert az itt felszólalók is világossá tették, hogy különböző felfogások léteznek ezzel kapcsolatban. Nem egy olyan kérdés ez, amit egyik pillanatról a másikra lehet eldönteni és kell is eldönteni, de hogy értelmes vitát erről folytatni kell, abban biztos vagyok, mert az előbb a bevezetőben általam említett nemzetközi kötelezettségeink növekedése miatt, az európai uniós tagságunk miatt ez nem lesz megkerülhető kérdés, és egyre inkább előtérbe kerülnek azok a kérdések, hogy mi van Magyarország és más országok viszonyával, mi van Magyarország és az Európai Unió viszonyával, mi van az európai uniós jogszabályok és Magyarország jogszabályainak viszonyával. Tehát a jövő kérdései valójában ezek a jogrendszerünkben, és azt gondolom, ezeket a vitákat egyre inkább le kell folytatni, egyre színvonalasabban, a színvonalhoz természetesen idő kell; és hogy ezek a viták érettek legyenek, ehhez kell a tudományos műhelyek segítsége is és az Országgyűlés érdeklődése is, hogy így fogalmazzak.

Én tehát helyesnek tartom ezt a kérdésfelvetést, hogy erről beszélünk, de úgy látom, a kompromisszuma is elfogadható ennek a javaslatnak, hogy nem bolygatja valójában a jelenlegi állapotot, a dualista rendszer mellett teszi le a voksot, anélkül, hogy igazából ellökné a magyar jogrendet ebbe az irányba, végül is a már létező gyakorlatot szentesíti és hagyja érintetlenül, és ez átmeneti megoldásként mindenképpen elfogadható.

Valójában egy olyan témáról szeretnék beszélni, ami viszont nincs benne a törvényjavaslatban, amit - meg kell mondjam - igen lényegesnek tartok. Az előzőekkel kapcsolatban is már bizonyos alapelveket kifejtettem innen az emelvényről az alkotmánymódosítással, alkotmánybírósági törvénnyel kapcsolatban is, és ezeket továbbra is csak megerősíteni tudom. Ezek az alapelvek többek között: a jogállamiság elve; a jogbiztonság elve; csak akkor kell hozzányúlni egy törvényhez, ha feltétlenül indokolt; nem szabad belemenni feleslegesen jelentős törvények, akár alkotmány módosításába, csak szükséges esetekben; nincs szükség új alkotmányra, sőt ellen kell állni a csábításnak az új alkotmány kérdésének az állandó felvetésével, hiszen ezzel elbizonytalanítjuk az alkotmány helyzetét a magyar jogrendben.

Tehát ezekről beszéltem, és közben az előző törvényjavaslattal, a jogalkotással kapcsolatban kifejtettem a nyilvánosság fontos szerepét is, amely a modern demokráciák, a Magyar Köztársaságnak is egy fontos alkotóeleme kell hogy legyen; a nyilvánosság jelenti mindig a nagyközönség, a polgárok kontrollját az ügyek vitele és a döntéshozatal fölött, és a nyilvánosság jelent sok mindenhez segítséget és akadályt is bizonyos dolgok végrehajtásával szemben.

Amikor a nemzetközi szerződésekről beszélünk, a nyilvánosság kérdése továbbra is felvethető. Azért vethető fel, mert valójában nincs tisztázva ebben a javaslatban, hogy a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos nyilvános vita hogyan folytatható le, ugyanis azt világosan látni kell, hogy az Országgyűlésnek korlátozott lehetőségei vannak a nemzetközi szerződések ügyében. Az a lehetőségünk, hogy vagy egészében elfogadjuk, vagy egészében elutasítjuk az adott szerződést. Azt gondolom, az a helyénvaló és az helyes, ha egyfelől az Országgyűlés vitatkozik erről, ez így van jól és így van rendjén. Szentgyörgyvölgyi Péter felvetése mindenképpen elgondolkodtató itt, ő a dualista rendszer melletti érvként hozta fel azt, hogy ennek a fenntartása egyfajta ellenzéki jogosítvány megerősítését jelenti, mert a mindenkori ellenzéknek van mindig lehetősége az adott szerződés nyilvános vitatására.

De én továbbmennék ezen az úton: helyesnek tartanám, ha már a nemzetközi szerződés megkötésével kapcsolatos előkészítésnek is nyilvános vitája lenne, és szerintem kívánatos lenne a megfelelő jogi változtatásokat eszközölni azért, hogy ez bekövetkezzen, illetve ennek felelősei legyenek, ennek legyen egy kialakult útja, mert én azért kevésnek tartom azt a lehetőséget, amikor már elénk kerül a szerződés és valójában egy kész szerződésről vitatkozhatnánk. Ismerjük a saját gyakorlatunkat, és tudjuk azt, hogy ritkán fordul elő olyan, hogy nemzetközi szerződésekről parázs vita alakul ki az Országgyűlésben, általában tudjuk azt, hogy amikor az Országgyűlés beszámol arról, hogy az évben hozott, mondjuk, 150 vagy 180 döntést és fogadott el törvényeket, annak jelentős része nemzetközi szerződés, amiket az esetek nagy részében, szerintem, 90-95 százalékos sűrűséggel vita nélkül dönt el.

Tehát én nem azt kifogásolom, hogy felesleges vagy különösebben nem vitatandó szerződésekről vitatkozunk, de az előkészítésnek a nyilvánossága fontos ahhoz, hogy érdemben azok a szervezetek, például civil szervezetek, amelyek egy adott kérdéssel foglalkoznak, képesek legyenek a nyilvános vitában részt venni, és tudják vitatni a nemzetközi szerződésnek bizonyos tételeit. Tehát én helyesnek tartanám, ha lépéseket tennénk abba az irányba, hogy már az előkészítés folyamatában is a nyilvánosság intenzíven megjelenjen, hiszen ez a modern demokrácia lényege, ez a jogállamiság egyik alapkérdése, hogyan tudunk a nyilvánossággal élni, és hogyan tudjuk mindinkább a döntések nyilvánosságát biztosítani. Tehát mi a Szabad Demokraták Szövetsége részéről azt tartanánk kívánatosnak a jelenlegi törvényjavaslattal kapcsolatban is, ha egy ilyen lépést a döntés-előkészítés nyilvánosságára vonatkozóan és a nyilvánosság megteremtése érdekében bekövetkezne, és itt a törvényjavaslat rendelkezne elképzelésekkel erre vonatkozóan.

Nos, tisztelt képviselőtársaim, tehát még egyszer visszatérve arra, amit bevezetőmben említettem: mi a törvényjavaslatot az előbb általam már elmondott erényei miatt természetesen támogatjuk, és helyesnek is tartjuk, hogy idekerült a Ház elé, de kívánatosnak tartjuk a demokrácia egyik alapkövének tekintett nyilvánosság erősítése érdekében, ha bizonyos változtatásokat is eszközölnénk rajta.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

 

(17.00)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
92 200 2003.10.06. 1:59  196-207

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. A Szabad Demokraták Szövetsége nevében nem támogatjuk ezt az indítványt. Nem támogatjuk azért, mert elviekben sem értünk egyet azzal, ami az indítványban benne foglaltatik. Szeretném előrebocsátani azt, nem véletlen, hogy a nyugat-európai országok és az Európai Unió jelenlegi tagjainak jelentős része szintén úgy foglalt állást, hogy ezektől a kérdésektől, ha úgy tetszik, a világnézeti kérdésektől mentes legyen az alkotmány.

Ugyanis tudjuk jól, hogy egy alkotmány akkor működik jól egy országban is, és vélhetően a leendő Európai Unióban is, ha ez az alkotmány világnézeti kérdésekben semleges marad. A kereteket teremti meg arra, hogy minden ember a saját maga világnézetét, meggyőződését és vallását szabadon gyakorolhassa és vallhassa. Ez az alkotmánynak, ha úgy tetszik, az állam értéksemlegességének tétele. Ezt az értéksemlegességet soha nem szabad összekeverni saját magunk értéksemlegességével, mert nincs olyan, hogy személyes értéksemlegesség. Mindannyian értékekkel vagyunk tele, viszont egy alkotmánynak azért kell értéksemlegesnek lennie, hogy ezekkel az értékekkel tudjuk feltölteni azt a tartalmat, amelyet egy alkotmánynak ki kell fejeznie.

Ezért a Szabad Demokraták Szövetségének az a meggyőződése, hogy az a helyes út, ahogy egyébként az európai országok ezt gondolják, és a nyugat-európai országok többsége is gondolja, hogy a leendő Európai Unió alkotmányának a kereteket kell megteremtenie, és majd később a polgároknak, illetve az országoknak kell megtölteni ezt a szükséges tartalommal. De világnézeti kérdésekben sem egy ország alkotmánya, sem az Európai Unió alkotmánya nem foglalhat állást, mert akkor a morális kirekesztés útjára lépne. Ezért az SZDSZ nem támogatja ezt a javaslatot.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
94 26 2003.10.13. 5:12  25-28

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Európát egy nagyon fontos vita foglalkoztatja ma, ez a vita az európai alkotmányról szól. A leendő alkotmány egyik része az a kérdéskör, hogy a kereszténységre való utalás bekerüljön-e az Európai Unió alkotmányába. Mint tudjuk, különböző álláspontok fogalmazódnak meg e tárgykörben.

Ismerjük, hogy a Fidesz egyik képviselője a Konventben tett egy ilyen irányú javaslatot. Ismert az is, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselői egy héttel ezelőtt itt, a parlamentben javasolták, hogy a kormány azt az álláspontot tegye magáévá, hogy támogassa a kereszténységre való utalást a preambulumban. Az is ismert, hogy a kormány képviselői úgy nyilatkoztak, hogy nem ellenzik ezt a javaslatot, a maguk részéről - mondta a kormány képviselője - elsősorban a kisebbségi jogokra, az elnöklés rotációjára és a minden országnak jutó biztosi posztra kívánnak koncentrálni. Tehát láthatóan létezik vita e téren.

Szeretném világossá tenni, hogy mi a Szabad Demokraták Szövetsége részéről azt várjuk a kormánytól, támogassa azt a javaslatot, amelyet az Európai Unió országai nyújtottak be a jelen pillanatban Rómában folyó kormányközi konferencia elé, és amely javaslat nélkülözi ezt az utalást. Azt várjuk, hogy ne támogassa a magyar kormány a kereszténységre való utalás bevételét a preambulumba. Szeretném önöknek megindokolni, hogy miért ez a véleménye a Szabad Demokraták Szövetségének, miközben természetesen tiszteletben tartjuk más képviselőtársaink véleményét, és úgy gondoljuk, elismerésre méltó, hogy ők küzdenek valamiért, de mi azt gondoljuk, hogy nem helyes ez a célkitűzés.

Öt érvet szeretnék önöknek elmondani arra vonatkozóan, miért gondoljuk, hogy hibás lenne a kereszténységre való utalás az eljövendő Európa alkotmányában. Az első érvem az, hogy az alkotmány nem erre való. Azt mindannyian tudjuk, egy alkotmánynak nem az a dolga, hogy világnézeti kérdésekben állást foglaljon. Azt is tudjuk, hogy a XX. és XXI. századi alkotmányfejlődés egyértelműen ezt az irányt erősíti meg. Ha vannak olyan nyugat-európai országok, és természetesen vannak, amely nyugat-európai országok alkotmánya tartalmaz ilyen típusú utalást, azt látnunk kell, hogy ez a maradéka, a hordaléka az állam és az egyház szétválasztási folyamatának, és nem mondhatjuk, hogy ezekben az országokban az állam és az egyház szétválasztása ne történt volna meg precízen.

Másfelől: e javaslat elfogadása felrúgná az emberek közötti morális egyenlőség elvét, mert amennyiben azt gondolnánk, hogy a kereszténység jelenti a keresztény értékekhez való tartozást, az Európai Unió fundamentumát, ezzel morálisan tennénk különbséget keresztények és nem keresztények között, ami nyilvánvalóan tarthatatlan.

Harmadrészt: nem lenne igaz ez a típusú utalás az európai hagyományra, hiszen gondoljunk csak bele, Európát - sok egyéb mellett - a keresztény értékek és a keresztény értékekkel való szembefordulás tették azzá, ami. Világosan kell látnunk, hogy az európai hagyomány része természetesen Galilei, Voltaire, Freud és Darwin is.

Negyedszer: azt is fontosnak tartom, hogy az alkotmányban elsősorban annak van helye, ami a polgárokat összeköti. Tisztelt Képviselőtársaim! Világos, hogy ez a kérdés, a kereszténységre való utalás kérdése érzelmeket ébreszt sokakban. Azt is tudjuk, hogy indulatos viták folynak erre vonatkozóan, hiszen nem véletlen, hogy a magyar belpolitikai életben is megjelent ez a probléma. Nem tanácsos és nem helyes, ha egy alkotmány, egy eljövendő alkotmány, az Európai Unió eljövendő alkotmánya olyan kérdésben kíván állást foglalni, amit az előbb hangsúlyoztam - ráadásul világnézeti kérdésről van szó -, amelyben amellett, hogy összeköt minket a keresztény hagyományhoz való tartozás, egyúttal szét is választ, mert a kereszténység nemcsak összekötő erőt jelent, hanem elválasztást is; nem utolsósorban főként azon politikai jobboldalhoz tartozó pártok tevékenysége miatt, amelyek az elmúlt évtizedekben Nyugat-Európában, és itt, a rendszerváltás után Magyarországon is úgy lépnek fel a politikában, mint a kereszténység képviselői. Ez téves álláspont, mint tudjuk.

Végül: a magyar hagyomány az ötödik érv, ami miatt ellenezzük ezt a javaslatot - az a magyar hagyomány, amely egyértelmű e téren. A rendszerváltáskor állást foglaltunk az állam és az egyház szétválasztása mellett. A magyar Alkotmánybíróság is világossá tette, hogy nem pusztán a vallásszabadságot, hanem az állam semlegességét kéri számon a törvényalkotón. Épp ezért úgy gondoljuk, hogy nemcsak a magyar törvényekben, hanem az eljövendő európai uniós alkotmányban sincs (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) helye a kereszténységre való utalásnak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
95 12 2003.10.14. 5:25  11-14

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy olyan kérdésről szeretnék szólni, amely a magyar belpolitikai életet osztja meg - tegnap egy olyanról beszéltem, amely az egész Európai Unióban vitát kavar. Itt tulajdonképpen az oktatási törvényhez kapcsolódó belpolitikai nézetkülönbségről van szó, és érdemes erről néhány szót váltanunk, mert a felületes szemlélő azt gondolhatja, hogy egy szokásos vitáról van szó, holott - ha úgy tetszik - mély nézetkülönbség és eltérő filozófiai felfogás húzódik meg a háttérben.

Miről is van szó? Nyilván sokaknak feltűnt az, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz képviselői erősen kritizálják az oktatási törvényt, leginkább abból a szempontból - az elmúlt hetekben, elmúlt hónapokban -, hogy az oktatási törvény életbe léptetett egyfajta titoktartási kötelezettséget, és ez a titoktartási kötelezettség bizonyos esetekben a szülővel szemben is megerősíti a pedagógus pozícióját. A Fidesz képviselői, akik nemrég jelentették be azt, hogy az Alkotmánybírósághoz kívánnak fordulni ebben az ügyben, azzal érvelnek, hogy nem helyes dolog, ha ez a titoktartási kötelezettség a szülőnek a gyermeknevelésre vonatkozó alapjogát bármilyen módon korlátozza.

Nos, szeretném elmondani, hogy mi is a valós helyzet. De mielőtt erről szólnék néhány szót, elöljáróban szeretném leszögezni, hogy miért gondolom azt, hogy itt egy filozófiai nézetkülönbség húzódik meg a háttérben, tehát egy lényeges kérdésről van szó. Azért gondolom ezt, tisztelt képviselőtársaim, mert láthatóan a jobboldali pártok képviselői, a felszólaló, az ebben az ügyben megszólaló jobboldali pártok képviselői úgy gondolkodnak, hogy a szülőnek egyfajta függvénye a gyermek. Ez a felfogás egy XIX. századi gondolkodásmódot tükröz, és azt gondolom, hogy ezen már a XX. században, a XXI. században valamilyen módon túl vagyunk. Természetesen - hangsúlyoznám – tiszteletre méltó ez az álláspont is, és illik vele érdemben vitatkozni, de mi a szabad demokraták részéről határozottan más véleményen vagyunk.

Azt gondoljuk, hogy a gyermeknek is vannak jogai, a gyermek is önálló személyiség, folyamatosan ahogy nő, ahogy az iskolában is megy előre, egyre magasabb osztályba lép, úgy teljesednek ki a jogai, nem lehet pusztán a szülő függvényének tekinteni. A gyermek egyre inkább kialakult személyiség, és mint kialakult személyiség - ezt látjuk jól -, a jog is elismeri ezt a kialakult személyiségét a gyermeknek. Hiszen az Alkotmánybíróság is védi ezt, megjegyzem, a magyar Alkotmánybíróság, amely deklarálta, hogy a gyermeknek jogai, személyiségi jogai is vannak; elismeri a büntető törvénykönyv, hiszen tizennégy év fölött a gyermekeknek már a büntethetőségét is, igaz, korlátozott mértékben, de elismeri; és el kell hogy ismerje az oktatási törvény is, jogokkal kell felruházni a gyereket, és bármennyire szokatlan is ez, szembe kell nézni azzal, hogy bizony gyakran a szülővel szemben is kell tudnia érvényesíteni ezeket a jogait a gyermeknek. Elég szomorú dolog az, hogy sajnos ma Magyarországon ez valóság, hogy sokszor a szülővel szemben kell a gyermek érdekében érvényesíteni ezeket a jogokat.

Nos, mi a tényleges helyzet, tisztelt képviselőtársaim? A tényleges helyzet az, hogy a közoktatásról szóló törvény valóban kiterjesztette az Alkotmánybíróság döntése értelmében és a magyar adatvédelmi törvény értelmében az adatok, a személyes adatok védelmével kapcsolatos szabályozást, és egy elég precíz rendszert léptetett életbe, amelynek az a lényege, hogy bizonyos adatokat csak az arra jogosultak kaphatnak meg az iskolától, tehát nem lehet a gyermekre és a családra vonatkozó adatokat mindenfelé, gyakorlatilag korlátozás nélkül kiadni, elsősorban a szülőnek. A szülő és a gondviselő irányába széles ez a felhatalmazás, gyakorlatilag mindenféle adatot megismerhetnek.

A tekintetben egyébként, amely adatok a gyermek magatartásával, szorgalmával vagy a tudásértékelésével, a vizsgákkal vagy egyéb fegyelmi és kártérítési ügyekkel vannak kapcsolatban, mindenféle adatot megismerhet a szülő. Tehát nem igaz az a beállítás, hogy itt bármiféle szülői jogok, a gyermekneveléssel kapcsolatos jogok bármilyen módon sérülnének. Nem igaz az a beállítás sem, hogy ha például dohányzáson, füvezésen, drogozáson érnek egy gyereket az iskolában, akkor majd a titoktartási kötelezettség miatt nem szólhatnak. Ez nem így van, ugyanis ezek olyan cselekmények, amelyek fegyelmi eljárást vonnak maguk után, tehát a szülőt itt is fel kell világosítani erről. Viszont valóban igaz az, hogy vannak olyan esetek, amikor a törvény megteremti a lehetőséget arra, hogy ha egy gyermek bizalmas információt akar megosztani a pedagógussal, akkor a pedagógus ezt a bizalmas információt megtartsa, és ne kelljen a szülő tudomására hozni a gyermek érdekében és a gyermek fejlődése érdekében.

Tisztelt Képviselőtársaim! Akik önök közül pedagógusok, és nyilván sokan vannak önök közül (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), akik gyakorló szülők, pontosan jól tudják azt, hogy a gyermeknek tizennégy éves kor után az egyik legfontosabb életszakasza a szülőtől való elválás szakasza. Ahhoz, hogy ez zökkenőmentes legyen (Az elnök ismét csenget.), kell emberi szó, megértés, és kell a törvény segítsége is.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
98 172 2003.10.21. 4:58  169-281

DR. FODOR GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném az Országgyűlés számára tolmácsolni az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság többségi álláspontját, hiszen ebben a bizottságban is, mint oly sok bizottságban, erről a fontos kérdéskörről többségi és kisebbségi vélemény alakult ki.

Nos, jól tudjuk azt, hogy a vita számtalan síkja létezik, és magam is majd ebben a vitában mint a Szabad Demokraták Szövetségének vezérszónoka, fel kívánok szólalni, és ott különböző érveket szeretnék elmondani az álláspontunk alátámasztása mellett, melyek jogi érvek és politikai érvek lesznek egyaránt. Itt, az emberi jogi bizottság álláspontjának az ismertetésekor szeretnék szigorúan a jogi álláspontra, illetve a jogi tényekre hivatkozni, hiszen a különböző politikai vélemények ugyan elhangoztak a bizottság plénumán, de azt gondolom, hogy egyszerűbb, ha csak a jogi álláspontokra hagyatkozom most.

Azért is gondolom, hogy egyszerűbb ebben a vitában, mert elég egyértelmű volt, hogy a bizottság többségének az az álláspontja, hogy a jelenlegi javaslat a büntető törvénykönyv 269. §-ának a megváltoztatására alkotmányellenes. A bizottság többsége elég határozottan foglalt ebben állást, és ezen állásfoglalás kialakításában segítségére volt az Alkotmánybíróság 1992-es és 1999-es döntése, amely elég világosan leírja azokat a szempontokat, hogy mit tekint alkotmányos szabályozásnak az úgynevezett gyűlöletbeszéd témakörében.

 

(14.50)

 

Nos, ezekben a döntésekben az Alkotmánybíróság kimondta, hogy nem korlátozható a vélemény tartalma alapján pusztán a vélemény kifejtése, és nem korlátozható azon az alapon sem, hogy elvben alkalmas a gyűlöletkeltésre. A gyűlöletkeltésre konkrétan és világosan, egyértelműen alkalmasnak kell lenni az adott cselekménynek vagy megnyilvánulásnak. Ráadásul olyan alapon sem korlátozható a véleménynyilvánítás szabadsága, hogy valamiféle negatív érzelmeket válthat ki a hallgatókból. Az Alkotmánybíróság egyértelműen kimondta azt, hogy cselekvő fellépésre kell ösztönzőnek lennie ennek a véleménykifejtésnek. És ráadásul nem is akármilyen cselekvésre kell késztetnie a fellépőket, hanem egyértelműen jogsértő cselekvésre kell, az Alkotmánybíróság ezt is elég világosan kijelölte; és a korlátozásnak, ha ilyen korlátozást elfogad a parlament, ki kell elégítenie a jogállamiság és azon belül a jogbiztonság követelményeit.

A mostani javaslatról az emberi jogi bizottság vitájában egyértelműen kiderült a többség számára, hogy nem alkalmas ezen szempontok figyelembevételére, hiszen önmagában a javaslat egyfajta véleménykorlátozást kíván bevezetni, és ez az Alkotmánybíróság előbb ismertetett felfogása és döntései alapján nem elfogadható, biztos, hogy nem állná ki az alkotmányosság próbáját.

Azon túlmenően a “gyűlöletre való uszításö kifejezésnek a használata, amely jelenleg a büntető törvénykönyv 269. §-ában szerepel, nem cserélhető ki az izgatásra, hiszen az Alkotmánybíróság elég egyértelműen megmondta azt, hogy itt két különböző fogalomról van szó, amelyek nem szinonimái egymásnak, mást jelentenek. Az izgatás kiterjesztené a büntethetőség körét nem alkotmányos módon Magyarországon.

Így az emberi jogi bizottságban az az álláspont alakult ki, hogy ez nem támogatható és nem elfogadható. Ráadásul a Legfelsőbb Bíróság is állást foglalt ebben a témakörben, és pont az uszítás kontra izgatás vitában úgy foglalt állást, hogy az uszításnak támadásra irányuló mozgósítási és aktivitási tartalma kell hogy legyen. Tehát a most megfogalmazásra kerülő izgatási passzus semmilyen szempontból nem felel meg ezen követelménynek sem.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az itt elmondottak és előadottak alapján ezért az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság úgy ítélte meg, hogy ámbár a szándék sok szempontból helyes és méltányolandó, ami a kormányt arra ösztökélte, hogy valamit tenni próbáljon e téren - majd a vitában erről nyilván beszélni fogunk, hogy mit gondolunk erről, mi a személyes véleményünk, illetve a pártok véleménye -, tehát ez méltányolandó; viszont az eszköz alkalmatlan arra, hogy alkotmányos módon próbáljunk egy súlyos társadalmi problémát megoldani. Ezért nekünk erre más javaslataink lesznek, így az emberi jogi bizottság többsége nem találta általános vitára alkalmasnak ezt a javaslatot.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
98 180 2003.10.21. 10:37  169-281

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnézést, elnök úr, csak arra irányult a kérdésem, hogy azt gondoltam, a normál menetrendben, tehát a vezérszónoki rendben fogunk beszélni erről, de akkor természetesen örömmel elkezdem a véleményem kifejtését.

Rögtön hadd kezdjem azzal, a vita elején szeretném leszögezni azt, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nem támogatja ezt a javaslatot, ami előttünk van, és szeretném elmondani az érveinket, hogy miért nem. De hogy legyen világos, azt is szeretném elmondani, hogy természetesen tiszteletben tartjuk azoknak a szándékát, akik azért terjesztették elő ezt a törvényjavaslatot, mert úgy ítélik meg, hogy valamilyen módon fel kell lépni a gyűlöletbeszéd ellen. Tehát a szándék rendben van, és én azt gondolom, hogy illik feltételeznünk egymásról, és mi feltételezzük a kormányról, és természetesen az igazságügy-miniszter úrról, aki elmondta most az expozéját, és kiállt a törvényjavaslat mellett, hogy helyes és jó szándékok vezérlik ebben az ügyben: a gyűlöletbeszéd ellen, a rasszizmus ellen, a kirekesztés ellen kíván fellépni, és ehhez kerestek egy eszközt. A mi állításunk az SZDSZ részéről az, hogy egyetértünk a szándékokkal, de helytelennek tartjuk az eszközt. Úgy gondoljuk, hogy ez az eszköz nem alkalmas, sőt továbbmennék ezen a kijelentésen, nemcsak hogy nem alkalmas, hanem kifejezetten a visszájára képes fordulni. Nekem az az állításom, és ezt szeretném majd itt a vitában bizonyítani, hogy a törvényjavaslat sajnos arra fog majd precedenst teremteni, ha elfogadja a parlament - de remélem, ilyen nem fog történni, de ha elfogadná a parlament, arra teremtene precedenst -, hogy az antiszemitizmus, a rasszizmus, a kirekesztés ellenfeleivel szemben lépjenek fel, és ezért ez nem megengedhető.

 

(15.10)

 

Tisztelt Képviselőtársaim! Mit kell tudnunk, először is, erről a javaslatról, amely előttünk fekszik? Ahogy a képviselőtársaim már utaltak rá, Kiss Attila képviselőtársam mondta ezt legutóbb, és a miniszter úr is beszélt az expozéjában erről: ennek a paragrafusnak története van. 1989-ben, jól emlékszem rá, az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásai alkalmával változtattuk meg a Btk. idevonatkozó rendelkezéseit. Azért akkor, mert, emlékszünk rá, a pártállamnak az volt a gyakorlata, hogy az izgatási paragrafus alapján fel kívánt lépni és fel is lépett rendszeresen a különböző politikai véleményt képviselőkkel szemben. Ez alapozta meg az akkori ellenzékkel, a demokratikus ellenzékkel szemben való fellépést is sok esetben, de megjegyzem, az egyszerű hétköznapi, ha úgy tetszik, a kocsmában kommunistázókkal szembeni fellépést is. Úgy gondoltuk akkor, helyesen, azt gondolom, teljesen helyesen gondoltuk, hogy ennek nincs helye, modern demokráciában meg kell változtatni ezt a kitételt, és a szólásszabadság mellett foglalt állást az Ellenzéki Kerekasztal. 1992-ben az Alkotmánybíróság megerősítette ezt az állásfoglalást, amikor már akkor felmerült a szólásszabadság korlátozásának az igénye, majd 1999-ben újra megerősítette a szólásszabadság primátusát.

Nagyon fontos érveléssel tette ezt, megjegyzem, hiszen amikor az Alkotmánybíróság erről beszélt, azt mondta - és itt szeretném idézni az alkotmánybírósági indoklást -: “Történelmi tapasztalat, hogy mindannyiszor, amikor a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozták, sérelmet szenvedett a társadalmi igazságosság, az emberi kreativitás, csökkent az emberben rejlő képesség kibontakozásának a lehetősége. A káros következmények nem csupán az individuum, hanem a társadalom életében is megmutatkoztak, és az emberiség fejlődésének sok szenvedéssel járó zsákutcájához vezettek. Az eszmék, nézetek szabad kifejtése, a mégoly népszerűtlen vagy sajátos elképzelések szabad megnyilvánulása a fejlődni képes és valóban eleven társadalom létezésének alapfeltétele.ö

Ezt mondta az Alkotmánybíróság, és megjegyzem: én magam ma is minden sorával egyetértek ennek az alkotmánybírósági döntésnek. Ez a szólásszabadság alap-kiindulópontja, tisztelt képviselőtársaim, amit - még egyszer hangsúlyoznám -, tudom, nagyon nehéz elfogadni, mert bizony ez arról is szól, hogy a számunkra visszataszító, elfogadhatatlan, felháborító véleményeket is egy bizonyos korlát között el kell tudnunk fogadni.

Megjegyzem: az Alkotmánybíróság meg is határozta ezt a korlátot, ma a büntető törvénykönyv 269. §-a tartalmazza is ezt, hiszen önbecsapás lenne azt állítani és azt gondolni, hogy ma nem lehet fellépni a kirekesztő, gyűlöletkeltő, rasszista beszéd ellen és megnyilvánulás ellen. De fel lehet lépni, mert a mai Btk. is alkalmas erre, megvan minden jogi eszköz hozzá.

Igazából azt gondolom, hogy a kormány akkor járt volna el helyesen, ha azokat az okokat kutatja, hogy vajon miért nem történik intenzívebb vagy határozottabb fellépés, ha ilyen fellépést kívánna. Megjegyzem, én kívánnék, tehát én a határozottabb fellépés híve lennék az alkotmányos jogi keretek között, és azt gondolom, hogy ez a kérdés egy komoly vizsgálatot igényel, hogy a különböző jogalkalmazó szervek, akár a rendőrség, akár az ügyészség minden szempontból megfelel-e ugyancsak az alkotmánybírósági elvárásnak, valóban fellép-e azokban az esetekben, ahol fel kell lépni, valóban a bíróságra bízza-e a döntést ezekben a vitás kérdésekben, hiszen itt mérlegelési kérdésekről van szó minden esetben. Vagy például a futball-huliganizmus ügye, amely egyébként most egyfajta kiváltó oka volt ennek a mostani beterjesztésnek; amikor erről beszélünk, talán bizony nem az lenne-e a helyes megoldás, ha azt vizsgálnánk, hogy például a futball-liga fellép-e olyankor, amikor fel kellene lépnie? A futballmérkőzések rendezői vajon fellépnek-e akkor, amikor a közönség soraiban olyan jelszavakat skandálnak, amelyek mindannyiunkban nyilván visszatetszést keltenek?

Nem, tisztelt képviselőtársaim; azt tapasztaljuk, hogy pótcselekvés van ebben az országban, nem lépnek fel, akiknek fel kellene lépni, nem cselekednek, akiknek cselekedni kellene, az egyszerűbb megoldást választják: mutogatnak felfelé, és azt mondják, hogy változtassunk a törvényeken, szigorítsunk a törvényeken, mert ez olyan egyszerű dolog. Legyen majd szigorúbb a Btk., akkor majd talán fellépünk. Így könnyen át lehet hárítani a felelősséget, holott a felelősség mindannyiunké, és többek között azoké a szervezeteké, akik nem teszik meg, hogy a jelenlegi jogi keretek között is határozottan fellépjenek az antiszemita, rasszista, idegengyűlölő és összefoglaló néven: gyűlöletkeltő megnyilvánulások ellen. Pedig még egyszer hangsúlyoznám: a Szabad Demokraták Szövetségének és nekem is az a személyes véleményem, hogy a leghatározottabban kell cselekednünk és fellépnünk ezekben az ügyekben.

Kedves Képviselőtársaim! De egyéb más probléma is van ezzel a javaslattal. Ne feledjük el azt, hogy itt igazságügy-miniszter úr hivatkozott - ez csak egy zárójeles megjegyzés - a nemzetközi elvárásokra. Ezt tegyük világossá, hogy nincs semmiféle nemzetközi kötelezettség az ország számára, amely ilyen típusú szabályozást igényelne. Minden nemzetközi szerződés egyébként azt mondja ki, hogy az alkotmányosság keretein belül minden országnak joga van a szükséges és megfelelő szabályozást meghozni.

Szeretném idézni az Európai Unió Bizottságának a megfelelő mondatát erre vonatkozóan. Az Európai Unió azt mondja, hogy a tagállamok alkotmányos elveit és értékeit a kerethatározat nem kívánja csorbítani, amely egyébként pontosan a gyűlöletbeszéd szabályozására hivatkozik. Tehát az alkotmányos kereteken belül kell nekünk megtalálni a szabályozás lehetőségét.

Azt gondolom, hogy az Alkotmánybíróságról már beszéltem, amely elég világosan kijelöli ezt az utat, hogy hol van a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos alkotmányos szabályozás korlátja, és szeretnék még néhány példát mondani képviselőtársaimnak, hogy miért gondolom azt, hogy elhibázott, amennyiben az Alkotmánybíróság által elég világosan leírt gyűlöletre való uszítást a gyűlöletre való izgatással próbálnánk felcserélni. Ugyanis a két dolog nem kicserélhető egymással. Az izgatás kitágítja a büntethetőség körét, megengedhetetlen módon, és ez nem helyes, képviselőtársaim.

 

 

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

Miért nem helyes? Először is - mint említettem - ne feledjük el, hogy a rasszizmus ellenfeleivel szemben teremt majd jogi fellépési lehetőséget egy ilyen módosítás. Gondoljunk csak bele: ha például valaki - tételezzük fel - indulatos szavakkal ostorozza a magyar népet azért, mert annak idején, 1944-ben nem viselkedett kellő elszántsággal, bátorsággal a holokauszt idején abban a körben, hogy, mondjuk, felálljon és megvédje a magyarországi zsidókat attól a szégyentől, ami történt velük, hogy elhurcolták őket Auschwitzba, és valaki ezt indulatosan, felháborodottan mondja el, akkor ha életbe lép ez a Btk.-szabályozás, büntetni fogják érte. Én ezt elképesztőnek tartom, és azt gondolom, hogy nem lenne helyes. Azért nem lenne helyes, mert itt vitáról van szó köztünk, és a vitában a véleményeket néha bizony szenvedélyesen kell kifejteni.

Azt is tudnunk kell, hogy ha egy köztársaság polgárai vagyunk, a köztársaság fogalom azt jelenti, hogy mindannyian morálisan egyenlőnek tartjuk a másikat, morálisan egyenlőek is vagyunk, de nem azért tartozunk egy köztársaság polgáraihoz, mert mindannyian toleránsak vagyunk például, vagy mindannyian azt a típusú jó és szép fogalmat tartjuk helyesnek, amit például én is helyesnek tartok. Nem, tudomásul kell venni, hogy vannak sokan, akik erről másként gondolkodnak. Vannak, akik számomra ellenszenves nézetet fejtenek ki, de ugyanúgy ennek a köztársaságnak a polgárai. Őket is megilleti a védelem. A védelem akkor is megilleti őket, ha ez a nézet számomra elfogadhatatlan. Viszont addig illeti meg, amíg - és még egyszer hangsúlyoznám az Alkotmánybíróság véleményét - közvetlenül nem uszítanak gyűlöletre, közvetlen erőszakos cselekmény nem következik az álláspontjuk kifejtéséből.

Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos, az órára nézve azt kell látnom, hogy az idő letelt, pedig azt kell mondanom, hogy szívesen beszélnék még erről akár kétszer, háromszor tíz percet is. Valószínűleg lesz még mód erre a vitában, mindenesetre összefoglalóan annyit hadd mondjak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy az itt elmondott érvek alapján nekünk az a meggyőződésünk, hogy a gyűlöletbeszéd ellen határozottan fel kell lépni. A Szabad Demokraták Szövetsége ezt mindig megtette, ezután is meg fogja tenni. Minden értelmes és alkotmányos vállalkozást (Az elnök ismét a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ez ügyben támogatunk, de nem leszünk partnerek egy olyan változtatásban, amely a szólásszabadság értelmetlen korlátozását jelenti, és megteremti a lehetőséget a gyűlöletbeszéd ellenfeleivel szembeni fellépésre.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
98 190 2003.10.21. 2:05  169-281

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szabó Zoltán képviselőtársam két nagyon fontos és szerintem kitűnő kérdést tett fel. Nekem az az érzésem, hogy a második témakörben, amiről beszélt, most meg fogom győzni. A következő példát hadd mondjam el képviselőtársam számára.

Hivatkoztam az 1989-es Btk.-módosításra. Emlékszünk rá, az a Btk. azt a célt szolgálta, hogy a kommunista rendszer védte a hatalmát, és fellépett mindenki ellen az izgatás címszó alatt, aki kritizálni merte politikailag a rendszert. Megjegyzem, amellett, hogy felléptek az ellenzékiek ellen, felléptek az egyszerű, a kocsmában véleményt kifejtő hétköznapi emberrel szemben is, egyúttal nagyon keményen elnyomták a cigányozást és az antiszemitizmust is. Ez volt a Kádár-rendszer öröksége, ez volt a szólásszabadság korlátozása.

Mi történt az Egyesült Államokban? 1928-ban született egy legfelsőbb bírósági döntés, amely a Ku-Klux-Klan tagjaival kapcsolatban kifejtette azt, hogy amennyiben pusztán a véleményüket fejtik ki, megvan a lehetőségük és a szabadságuk, hogy ezt megtegyék. Természetesen erőszakos cselekmények esetében velük szemben is föl kell lépni a büntető törvénykönyv alapján. 1958-ban az Amerikai Egyesült Államokban azon ítélet alapján, amit ebben a Ku-Klux-Klan-ügyben hoztak, indult el a feketék polgárjogi mozgalma. 1958-ban! És ez az 1958-as mozgalom, ami a '28-as ítéleten alapult, hozta meg az amerikai feketék emancipációját.

A szólás szabadsága. Ez hozta meg azt a fantasztikus fordulatot az amerikai társadalomban, amelyet azóta mindenki egyébként csodálattal figyel, hogy hogyan sikerült egy ilyen elesett néprétegnek azt a segítséget megadni, amit meghoztak. Ezt jelentette a szólás szabadsága, képviselőtársam. Ezt jelenti, és ez a tartalma annak, szemben azzal, ami a mi pártállami gyakorlatunk volt.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék és az SZDSZ soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
98 196 2003.10.21. 2:18  169-281

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Gulyás képviselő úr észrevételére szeretnék válaszolni, amely kapcsolódik Szabó Zoltán képviselő úr egyik előző észrevételéhez. Tehát milyen jogi eszközök állnak rendelkezésre? Mert rendelkezésre állnak jogi eszközök, ezt ne feledjük el. Most is léteznek olyan jogi eszközök Magyarországon, amikkel rendesen fel lehetne lépni a gyűlöletbeszéddel szemben.

Először is, van a büntető törvénykönyv 269. §-a, amely világossá teszi a gyűlöletre való uszítás fogalmát. Megjegyzem, fel is léptek ebben az ügyben, hiszen volt az előző ciklusban olyan képviselőtársunk, aki többek között ezen paragrafus alkalmazása kapcsán került elítélésre, nem is olyan régen. Tehát létezik, van fellépési lehetőség. Nem szabad azt hinni, hogy nem lehet mit tenni ebben az országban. Másfelől a Btk.-ba 1996-ban iktattuk be az apartheid elnevezésű tényállást, amely az emberiség elleni bűncselekményeket tartalmazó fejezetben található.

Harmadrészt: a Btk. 174/B. §-ában van a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagjai elleni erőszakkal kapcsolatos tényállás, amely szintén lehetőséget teremt mindenféle fellépésre. Negyedszer: a Btk. a 2000. évi módosításakor bevezetett egy olyan tényállást, amely a rendbontást büntetendő cselekménnyé nyilvánította, például ha valaki nyilvános rendezvény rendezőjeként a rend fenntartása érdekében tett intézkedéssel szemben erőszakkal vagy fenyegetéssel ellenállást tanúsít - egyébként ez a történet szól a futballmeccsekről.

Még egy megjegyzés: a legfontosabb az, hogy milyen példát mutatunk, és milyen a politikai közhangulat egy országban. Megjegyzem, én ismerek olyan rádióműsort, amely évek óta volt műsoron a Magyar Rádióban, ez egy olyan rádióműsor volt, amely javarészt a homoszexuálisok problémáival foglalkozott; e műsor készítői elmondták, hogy 1996-98 között kevés indulatos betelefonáló volt, 1998-tól kezdődően tömegesen megnőtt az indulatos betelefonálók száma.

Vagyis a politikai közhangulat alapvetően befolyásolja azt, hogy növekszik a gyűlöletbeszéd mértéke, vagy sem. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Ez a döntő kiváltó ok, kedves képviselőtársaim, nem a büntetőjogi fenyegetettség.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
98 208 2003.10.21. 2:12  169-281

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Szabó Zoltán képviselő úr felvetette ezt a futballpálya-problémát, és azt gondolom, hogy ez jogosan kerül ide, a vitánkba, hiszen többek között a mostani Btk.-törvénymódosításnak az egyik kiváltó oka a futballpályákon eluralkodó erőszak és intoleráns hangvétel, ami az elmúlt években tapasztalható volt.

Szeretném még egyszer leszögezni, egyetértve mindazon képviselőtársaimmal, akik előttem szóltak, hogy azt kell világosan látnunk, hogy minden eszköz megvan arra, hogy fellépjenek ezzel szemben, és nem a Btk. módosítása fogja megadni a gyógyírt erre, és nem ez fogja megteremteni a jogalapot. Ellenkezőleg, még egyszer aláhúznám, ez a módosítás a rasszizmus ellenfeleivel szembeni fellépést fogja megalapozni, és elindulhatnak majd a perek ez alapján a Magyar Narancs, az Élet és Irodalom, a Heti Válasz - és mondhatnánk különböző oldalakról különböző újságokat - azon újságírói ellen, akik szenvedélyesen fejtik ki a saját érvrendszerüket.

A futball-huliganizmus ellen ugyanis számtalan módon fel lehet lépni. Eörsi Mátyás képviselőtársam elmondta a példát, hogyan lehet majd kódolt üzeneteket a futballpályán eljuttatni a közönséghez. Nyilván tudják a képviselőtársaim, hogy legutóbb az egyik futballpályán azért volt botrány, mert kifeszítettek egy olyan transzparenst, hogy “Elég volt!ö. Ki tudja, hogy mire vonatkozott ez a transzparens? Talán arra, hogy egy bizonyos tulajdonosa van egy futballklubnak? Vagy a balhátvéd teljesítményére? Ki tudja? Mindenesetre elég volt ahhoz, hogy botrány legyen, úgy, ahogy a transzparens is mondja, elég volt ahhoz, hogy botrány legyen a futballpályán.

Hogyan lehet ez ellen védekezni? A bíró lefújhatja a meccset. Jelen pillanatban is meg lehetne tenni, ismerjük a nemzetközi példákat, hogy mit műveltek más országokban, hogy megfékezzék ezeket az indulatokat. A liga felléphetne nyugodtan, számtalan eszköz áll rendelkezésre. Nem! Mindenki mit csinál? Módosítsák a büntető törvénykönyvet! Azért nem tudunk cselekedni, mert a büntető törvénykönyv nem elég szigorú ez ügyben.

Képviselőtársaim! Nézzünk szembe azzal, hogy nem a büntető törvénykönyv módosítása teremti meg a lehetőséget. Itt a szólásszabadságot korlátoznánk értelmetlenül olyan célok érdekében, amely célokat más eszközökkel is el tudunk érni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban. - Herényi Károly tapsol.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
98 244 2003.10.21. 2:20  169-281

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Csákabonyi Balázs képviselőtársam beszélt arról hozzászólásában, hogy mit vár el a társadalom tőlünk, és ez valóban lényeges szempont; szeretnék most erre kitérni. Nos, a társadalom valóban és jogosan azt várja el, tegyünk meg mindent azért, hogy legyen fellépési lehetőség a számára elfogadhatatlan megnyilvánulásokkal szemben; de egyúttal a társadalom azt is joggal várja el tőlünk, hogy ez megfelelő jogi korlátok között érvényesüljön, az alkotmány keretei között, hiszen az alkotmány nem valami írott malaszt, nem valami fölöttünk lebegő, átláthatatlan valami, hanem nagyon is valóság. Ez jelenti a jogállamot, ez jelenti a demokráciát, az alkotmányos rend betartását, a törvények uralmát. A társadalom ezt is elvárja tőlünk, hogy a törvények uralmát és az alapvető emberi jogok tiszteletét garantálni tudjuk.

Nem lehet, azt gondolom, pusztán a társadalmi elvárást mindenek fölé helyezni, hiszen egy politikusnak az a dolga, hogy ha úgy ítéli meg, hogy a társadalmi elvárás olyan irányba megy vagy olyan célokat tűz ki maga elé, amelyek számára nem támogathatóak, helytelenek, vitathatók, akkor vitassa azokat, és segítsen alakítani a társadalmi elvárásokat. Nyilván képviselőtársam is pontosan tudja, ha most szavazást rendeznénk arról, hogy a magyar társadalom támogatja-e a halálbüntetést vagy sem, a magyar társadalom többsége a halálbüntetés mellett foglalna állást. Mégsem javasolnám senkinek sem, hogy emellett érveljen, én magam küzdenék a leghatározottabban ez ellen, és ez is egy ilyen ügy.

Azt gondolom, a társadalom nem tud mindent, nincs minden információ birtokában ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban. Látnunk kell, hogy amikor a véleménynyilvánítás szabadsága és az emberi méltóság joga mint két alapvető emberi jog ütközik egymással, amikor kiállunk a véleménynyilvánítás szabadsága mellett, akkor az alapvető demokratikus jogok és az alapvető demokratikus intézmények védelme mellett teszünk hitet. Az amerikai legfelsőbb bíróság egy ítéletében úgy fogalmazott, hogy bármilyen veszedelmesnek tűnhet egy vélemény, kijavításának eszköze a szemben álló gondolatok versenye. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Nos, nekünk is ezt az alaptételt kell szem előtt tartanunk.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
98 254 2003.10.21. 2:24  169-281

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csákabonyi Balázs képviselő úr felvetett egy fontos kérdést, hogy ha konfliktus áll fenn a szabadságjogok védelme, a szólásszabadság védelme és az emberi méltóság védelme kapcsán, akkor hogyan döntünk a két alapjog összeütközésében. Az Alkotmánybíróság erre vonatkozóan valóban elég világosan leírta azt - ahogy több képviselőtársam utalt erre -, hogy mit tekint tesztnek, ha úgy tetszik, erre vonatkozóan, hogy hogyan kell állást foglalni egy ilyen összeütközésben.

Hadd hivatkozzam itt Thomas Jeffersonra, aki azt mondta körülbelül 200 évvel ezelőtt: ha lenne közöttünk bárki, aki fel akarná oszlatni ezt az uniót - itt az Amerikai Egyesült Államokra gondol -, vagy meg akarná változtatni a köztársasági formáját, hagyjuk őket zavartalanul állni, mint emlékműveit a biztonságnak, mellyel a vélemény hibája tolerálható, ahol a szabadon hagyott értelem küzdhet vele. Tehát az Alkotmánybíróság hasonló megfontolásokból táplálkozik, mint a jeffersoni gondolat. Azt mondta, hogy igen, az emberi méltóság védelme természetesen rendkívül fontos, elfogadható, sőt támogatandó, de ennek a határait és a korlátait kell meghúzni, mert ha az emberi méltóság védelme érdekében korlátozni akarom a szólás szabadságát és az alapvető szabadságjogokat, akkor egy torz társadalom jön létre. Akkor olyan károkat okozok egy társadalom számára, amelyek az alapvető társadalmi igazságosságot, és ahogy az előbb utaltam az Alkotmánybíróság idevonatkozó szövegére is, a kreativitást, a társadalmi fejlődést veszélyeztethetik, hiszen erre számtalan történelmi példát láttunk. Tehát a helyzet, ha úgy tetszik, számunkra elég világos.

Az emberi szabadságjogok védelme rendkívül fontos, és ne feledjük el, ez nem azt jelenti a magyar jogrendben, félreértés ne essék, hogy nem lehet fellépni ilyen esetben az emberi méltóság védelme érdekében - dehogynem, erre való a büntető törvénykönyv jelenlegi 269. §-a, amely a gyűlöletre uszítást világosan és egyértelműen büntetni kívánja, illetve büntetni rendeli (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) tulajdonképpen a jogalkalmazók számára.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
98 258 2003.10.21. 2:18  169-281

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): A magam részéről az előbb már összepakoltam, úgy éreztem, hogy már minden érvet elmondtunk egymásnak, de Csákabonyi képviselőtársamnak ez a befejező mondata mégis arra ösztökélt, hogy egy utolsó megjegyzést tegyek.

Nem, vita van köztünk ebben a kérdésben. Nem gondoljuk azt, hogy a jelenlegi szabályozás rossz, tehát ezt nem jól értelmezi, képviselő úr. A vita itt arról szólt, hogy azt gondoljuk, nekünk az a meggyőződésünk, hogy a jelenlegi jogi szabályozás is minden lehetőséget megad arra, hogy fellépjünk a gyűlöletbeszéddel szemben, a faji, a vallási és a nemzeti alapon történő kirekesztéssel szemben. Ez nem történik meg, de azért nem történik meg megfelelő számban, megfelelő mértékben, mert a különböző szervek és szervezetek nem alkalmazzák az egyébként már létező jogszabályokat, az adott lehetőségekkel nem élnek. Ez az egyik vita közöttünk.

A másik, azt mondja a képviselő úr, hogy nem teszünk javaslatokat: dehogynem teszünk javaslatokat! Elmondtuk, hogy először is, bizony rendelkezésre állnak a megfelelő eszközök, vagyis a kormánynak, ha úgy ítéli meg, hogy ez a helyzet tarthatatlan, akkor alaposan meg kell vizsgálnia azt, hogy miért nem éltek eddig a rendelkezésre álló eszközökkel a megfelelő szervezetek. Történt ilyen vizsgálat? Nem történt. Részünkről ez egy javaslat, hogy meg kell vizsgálni, és lépni kell ebben az ügyben.

Másodsorban az is egy javaslat a részünkről, és az SZDSZ nagyon határozottan emellett van, mint elszánt híve, ha úgy tetszik, a szólásszabadságnak, és elszánt ellenfele a gyűlöletbeszédnek, hogy a politikai élet és a közélet szereplőinek saját magatartásukkal, állásfoglalásaikkal, kinyilatkoztatásaikkal mintát kell mutatniuk arra, hogyan kell elkülöníteni a gyűlöletbeszédet alkalmazókat, a gyűlöletbeszéddel élőket, hogyan kell velük szemben fellépni, hogyan kell világossá tenni azt, hogy ez elfogadhatatlan a magyar demokrácia és a Magyar Köztársaság számára. Az SZDSZ ebben egyébként mindig elkötelezett volt, ezután is az lesz, és azt gondolom, közösen kell nagyon határozottan fellépni ebben az ügyben, hogy ne legyen kétsége a választópolgároknak annak kapcsán, hogy van-e olyan párt, amelyik bármilyen módon, nyíltan vagy hallgatólagosan támogatja az ilyen gyakorlatot. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Azt gondolom, ez is világos és határozott javaslat a részünkről.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

(17.20)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
98 272 2003.10.21. 2:22  169-281

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Szabó Zoltán képviselő úr felszólalása kapcsán hadd jegyezzem meg azt, hogy képviselő úr fölvetette itt jogosan az alapjogok ütközésének a problémáját, amiről már beszéltünk ebben a vitában. Hadd idézzem a vitában már szintén előkerült és Gusztos Péter képviselőtársam által hivatkozott Kis János-Sólyom László cikknek egy megállapítását. “Az alapvető alkotmányos jogokat - írják a szerzők - nem emberségteljesítmény alapján osztogatják. Ezek a jogok mindenkit megilletnek, pusztán azért, mert ember. Mindenkinek joga van hozzá, hogy megkísérelje személyes állásfoglalásával alakítani a közfelfogást. Annak is joga van ehhez, aki megvetésre méltó, előítéletes nézeteket kíván népszerűsíteni. Mindaddig, amíg nézeteinek terjesztése nem jelent nyilvánvaló és közvetlen veszélyt mások személyiségi jogaira, biztonságára, szabadságára, testi épségére vagy tulajdonára nézve, politikai harcban kell legyőzni őt, nem pedig a szóláshoz való jogától megfosztani.ö Tehát ennyit a két alapjognak az összeütközéséről.

A másik kérdés, amit képviselő úr fölvetett, hogy mi van a jó hírnév védelmével. Ez a polgári törvénykönyvre tartozó terület. Azt gondolom, hogy nagyon helyénvaló lenne egyébként Magyarországon, és ez helyes törekvése lenne a kormánynak, ha arra tenne kísérletet, hogy hogyan lehet megnövelni például azokat az összeghatárokat, amelyeken belül kártérítési pereket lehet indítani, hogy ez még inkább elijesztő legyen sokak számára, mármint a polgári úton érvényesítendő igény veszélye. Ez nagyon helyes és kívánatos törekvés lenne.

Egy utolsó megjegyzés megint csak arra vonatkozóan, hogy mit lehet tenni. Az, hogy milyen példát sugározunk - nem győzöm elégszer hangsúlyozni -, a döntő eleme ennek a vitának. Ha valaki miniszterelnökként azt mondja, hogy neki van egy kedves rádióműsora, amit Vasárnapi Újságnak hívnak, és ebben a rádióműsorban rendszeresen kisebbségellenes megnyilvánulásokat tapasztalunk, olyanokat, amelyeket az ORTT is elítél kirekesztő jellege miatt, akkor az üzenet elég egyértelmű a nagyközönség számára. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ezt nem szabad megtenni a politikában, hanem világossá kell tenni, hogy mi az az értékrend, ami alapján közösen képesek vagyunk fellépni, még akkor is, ha politikai nézeteink különböznek egymástól.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Dr. Eörsi Mátyás tapsol.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
104 6 2003.11.04. 5:25  5-6

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Hallgatóság! Kedves Nézők! Hadd kezdjem rögtön azzal, hogy a mai napot és a mai reggelt - aki figyelte a híradásokat, tapasztalhatta - alapvetően befolyásolta az az alkotmánybírósági döntés, ami tegnap született, és amely döntés nagyon komoly tanulságokkal kell hogy szolgáljon a számunkra. Miről is van szó?

 

(9.20)

Az Alkotmánybíróság az előző politikai rendszer állambiztonsági tevékenységében való részvétel tényeit és körülményeit vizsgáló bizottság - ezt röviden a köznyelv Mécs-bizottságnak hívja - tevékenységével kapcsolatban mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg. Azt is világosan le kell szögeznünk, amikor erről beszélünk, mármint a bizottság tevékenységéről, hogy ez az alkotmánybírósági döntés általában a vizsgálóbizottságokra vonatkozik, természetesen e konkrét ügyben hozta meg a döntését az Alkotmánybíróság, de valójában bármely vizsgálóbizottsággal kapcsolatban meghozhatta volna, hiszen azért tekintette alkotmányellenesnek a tevékenységét e vizsgálóbizottságnak, mert a vizsgálóbizottságok szabályozásának általános hiányosságait állapította meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt is tudjuk, hogy jelenleg is vannak vizsgálóbizottságok a parlamentben, tevékenykednek. Joggal föltehető a kérdés, hogy ha általában a vizsgálóbizottságok szabályairól állapította meg az Alkotmánybíróság, hogy alkotmányellenesek, mi a helyzet velük. Ez az alkotmánybírósági döntés kimondja azt, hogy ezek a vizsgálóbizottságok működhetnek, természetesen. Igaz, megszab az Országgyűlésnek egy határidőt az Alkotmánybíróság, amely határidőre, néhány hónap múlva, törvényt kell alkotnunk a vizsgálóbizottságok működéséről. Azt is kimondja, hogy addig ezek a bizottságok úgy működhetnek, hogy vizsgálataik során a meghallgatásokra vagy személyes adatok kezelésére csak az érintett személyek beleegyezésével van lehetőség. Ez tehát a helyzet.

Érdemes egy kicsit visszatérnünk az elmúlt hónapokra és az elmúlt évekre, megvizsgálni azt, hogy mi történt, mert azt gondolom - szeretném világosan leszögezni -, közös felelősségünkről van szó ebben az ügyben. Azt is illendő mindannyiunknak beismerni, hogy közös hibánkról is van szó, hiszen a parlament együttesen hibázott.

Két olyan bizottság volt az elmúlt időszakban, amely érzékeny kérdést vizsgált, személyes adatokat tett vizsgálata tárgyává. Az egyik bizottság az előző kormányzati ciklus idején jött létre. Ez volt az a bizottság, amelyet még Torgyán József kezdeményezett, majd Répássy Róbert képviselő úr vezetett. Ez a bizottság a képviselői vagyongyarapodást vizsgálta, ha még emlékeznek rá, tisztelt képviselőtársaim. Akkor a Szabad Demokraták Szövetségének az volt az álláspontja, hogy alkotmányellenes e bizottságnak a működése. Megjegyzem, a mostani alkotmánybírósági döntés visszaigazolta az álláspontunkat. Nem is vettünk részt ennek a munkájában.

Az úgynevezett Mécs-bizottságot teljes parlamenti konszenzussal állította fel a parlament, minden párt megszavazta. Ezért is hangsúlyoztam, hogy közös a felelősségünk, közös a hibánk, és ezzel világosan szembe kell nézni. Nos, e bizottság is, miként az előző, amelyiket említettem, érzékeny adatokat vizsgált, tehát személyes adatok kerültek a bizottság látókörébe. Az az alkotmánybírósági döntés, ami most megszületett, nagyon világossá teszi azt, hogy itt nem e bizottságok vezetői felelősek azért, ami történt, nem Mécs Imrét kell hibáztatni - mint ahogy sokan tették az elmúlt hónapokban - e bizottság tevékenységéért, hanem a felelősségünk közös.

Azért közös a felelősségünk, tisztelt képviselőtársaim, mert ez a döntés világosan megmutatta az Alkotmánybíróság részéről azt, hogy mit jelent a jogállam. A jogállam azt jelenti, hogy a végrehajtó hatalom és ha úgy tetszik, a törvényhozó hatalom számára is vannak korlátok, amelyeket be kell tartani. Ez a korlát az alkotmányosság: a Magyar Köztársaság alkotmánya jelenti minden esetben a korlátot. Nem lehet egy kormánynak sem a törvényekkel és a jogállami normákkal szemben érvényesíteni az akaratát, még ha oly nemes is a szándék, és nem lehet a parlamentnek sem érvényesíteni az akaratát, még ha oly nemes is a szándék, ha az szembe megy az alkotmánnyal, az alkotmányossággal, a jogállamiság alapvető normáival. Ez a politikai üzenete az Alkotmánybíróság döntésének, és ez a leglényegesebb szempont, amit meg kell fontolnia a parlamentnek. Nem elég, hogy többségünk van a parlamentben, bárkinek is - és hangsúlyoznám, ez bármelyik ciklusra vonatkozik - az alkotmány, a jogállamiság normáit kell betartani, a kisebbség jogait kell tiszteletben tartani, hiszen ezek a demokrácia alapszabályai.

Nos, képviselőtársaim, fel van adva a lecke, hogy így fogalmazzak, mindannyiunk számára: meg kell alkotnunk ezt a törvényt, amely a vizsgálóbizottságokról szól, vagy a Házszabály általános reformjának kell nekilátnunk azért, hogy megfeleljünk az alkotmányosság és a jogállamiság követelményeinek jelen pillanatban Magyarországon. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A Szabad Demokraták Szövetsége szeretné felszólítani a parlamenti pártokat, hogy legyenek partnerek ebben a folyamatban. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
111 12 2003.11.25. 5:37  11-14

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Ha körbetekintünk a világban, és különösen Németország felé figyelünk, rendkívül érdekes, a mai magyar közélet számára is tanulságos példával találkozhatunk. Valószínű, hogy sokaknak feltűnt az, akik érdeklődnek a nemzetközi közélet politikai kérdései iránt is, hogy Martin Hohman CDU-képviselőt az elmúlt napokban kizárták a nyugat-német Kereszténydemokrata Unióból.

Miért történt ez a rendkívüli lépés? Érdemes megvizsgálnunk a hátterét ennek. Először is azért, mert az említett képviselő olyan kijelentéseket tett Németországban, amelyek a német politikai elit számára évtizedek óta elfogadhatatlanok. Egy választókerületében tartott rendezvényen a zsidókat tettes népnek nevezte, és a zsidóknak tulajdonította például II. Miklós orosz cár és családja meggyilkolását. Megjegyzem, a beszédről egy rövid kivonat egy internetes honlapon jelent meg, valaki felfigyelt erre, majd országos botrány támadt belőle. Rögtön, ahogy a német lapok erről írtak, és a német nyilvánosság tudomást szerzett az esetről, azonnal a német Kereszténydemokrata Unió javasolta, hogy zárják ki a pártból az illető képviselőt. A helyi alapszervezete nem támogatta ezt, de mind a tartományi, mind az országos vezetőség ragaszkodott hozzá, és maga Edmund Stoiber, a testvérpárt, a CSU, tehát a keresztényszocialisták vezetője szólította fel a képviselőt távozásra és lemondásra. Mint tudjuk, ez meg is történt, kizárták a pártból az illető képviselőt.

Mindez persze nem új jelenség, megjegyzem, Nyugat-Németországban és a CDU-ban. Közel másfél évtizeddel ezelőtt, emlékszünk rá, akkor Philipp Jenninger, aki akkor az úgynevezett nyugat-német - akkor még létezett Kelet-Németország, Nyugat-Németország - parlament elnöke volt, neki le kellett mondania posztjáról, méghozzá azért, mert a kristályéjszaka 50. évfordulója alkalmából a megemlékező ülésen, amit ennek tiszteletére tartottak, nos ott a zsidókat is felelőssé tette az antiszemitizmusért.

Megjegyzem, ezek olyan kifejezések és olyan típusú beszédekről van szó, amelyeket most szóba hozok, amelyek ha a magyar közéletben hangoznának el, tisztelt képviselőtársaim, azt a szomorú sajátosságot kell tudomásul vennünk, hogy fel sem kapnánk érte a fejünket, olyannyira hozzászoktunk már az ilyen típusú hangokhoz. Nos, ott a német parlament elnökének rövid időn belül távoznia kellett a posztjáról. Emlékszünk rá, hogy kereszténydemokrata és szociáldemokrata képviselők egymás után álltak fel a parlamenti ülés alatt és hagyták el a termet. De nincs ez más pártban sem másként. A német szabad demokrata pártban, a liberális pártban Jürgen Möllemann, aki a pártnak nagy reménysége volt, nemrégen, egy néhány évvel ezelőtti választási kampányban szintén antiszemita hangokat pengetett a választási kampány kapcsán, és a pártja nagyon határozottan elhatárolódott tőle. Olyan keményen tette ezt, hogy Jürgen Möllemannak ki kellett lépni a nyugat-német FDP-ből.

De sorolhatnám a többi példát is, tisztelt képviselőtársaim, hiszen emlékszünk rá, hogy Margaret Thatcher milyen határozottan követelte azt képviselőitől, hogy kérjenek bocsánatot, határolódjanak el, és lépjenek ki a pártból, akik a feketékkel szemben hangoztattak olyan nézeteket, amelyek elfogadhatatlanok az angol közélet számára. Emlékszünk arra, hogy Mitterrand francia elnök hogyan dobott koszorút a Szajnába ott, ahol szélsőjobboldali szélsőségesek arab bevándorlókkal szemben alkalmaztak erőszakot.

Miről szólnak ezek a példák, tisztelt képviselőtársaim? Nos, egyik helyen sem a büntető törvénykönyvtől féltek a politikusok, hanem egyértelmű volt, hogy kialakítottak egy olyan társadalmi konszenzust, aminek az a lényege, hogy vannak olyan jelenségek, amelyekkel szemben akár jobboldali, akár baloldali, akár liberális valaki, föl kell lépnie, el kell határolódnia és cselekednie kell. Ilyen jelenségek az antiszemitizmus és a rasszizmus. És más nem védi meg a társadalmat ettől, csak ha egyértelmű politikai állásfoglalásokat teszünk. Ezt tudják Nyugat-Európában. Ezért van az, hogy Nyugat-Európában és a világ nyugati felén semmiféle táptalaja nincs, csak néhány izolált szélsőséges használja ezeket a szörnyűséges, nyugodtan mondhatjuk: szörnyűséges eszméket.

Magyarországon is ugyanúgy lenne, hogy csak néhány kis csoport masírozna az utcán különböző zászlókkal és terjesztene helyi lapokban gyalázatos nézeteket. A probléma ott kezdődik, tisztelt képviselőtársaim, ha ettől nem határolódunk el; tisztelet azoknak a jobboldali politikusoknak és közéleti szereplőknek, akik ezt megteszik, mint például Sólyom László az elmúlt napokban is egy interjújában utalt erre. De mit szóljunk akkor, képviselőtársaim, ha itt, a parlamentben láttuk azt, hogy milyen tapsokat kapott az elmúlt ciklusban Csurka István és pártja? Mit szóljunk akkor, ha az előző miniszterelnök, Orbán Viktor idegenszerűnek nevezte politikai ellenfeleit, és kedvenc rádióműsorának egy olyan műsort nevezett meg, amely egyértelműen a kirekesztés pártjára állt?

Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége nevében ezúton kérek minden pártot és szólítok fel minden pártot arra, hogy határolódjon el világosan az antiszemita és rasszista jelenségektől, és közösen álljuk útját annak, hogy a magyar társadalmat ne fertőzze tovább semmiféle ilyen nézet.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
116 120 2003.12.08. 2:04  119-126

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Dr. Rashwan Mohamed 1987 óta él Magyarországon. Az egyiptomi író tevékenysége és az iszlámról alkotott véleménye közismert, számtalan újságban publikált már cikket, többek között a Magyar Hírlapban, a Hetekben és a Magyar Demokratában is.

Országosan akkor lett ismert az egyiptomi professzor, amikor a 2001. szeptemberi terrortámadások után fejtette ki a nézeteit, amely nézetek döntően arról szóltak, hogy ő a veszélyt magában az iszlámban látja, a terrorizmust ennek egy tünetének tekinti, és úgy ítéli meg, hogy a vallási fanatizmus okozza mindazokat a jelenségeket, amelyekkel szemben a nyugati világ azóta is küzdelmet és harcot folytat.

Megjelent egy írása a Magyar Demokratában “Miért van kudarcra ítélve a terrorizmus elleni harc?ö címmel, és ez alapján az írás alapján a Magyar Iszlám Közösség feljelentette az egyiptomi professzort. A feljelentés a cikkben szereplő különböző alcímekre vonatkozik, és teljesen figyelmen kívül hagyja azt, hogy természetesen dr. Rashwan, amikor elítélően szól az iszlámról, és azt mondja, hogy a fanatizmus melegágyának tekinti, egyúttal azt is elmondja, hogy a harcot szellemi értelemben kell folytatni az iszlámmal szemben.

Nos, azt gondolom, hogy ez a vélemény tipikusan a vélemény- és szólásszabadság témakörébe tartozik. Én nem látok semmiféle indokot arra, ami megalapozná a rendőrségnek az eljárását és a fellépését ebben az ügyben. A professzor is így ítélte meg, így két idézésre nem is ment el, végül a harmadikra elment, mondván, hogy zárják le ezt a magyar államot is megalázó eljárást. De itt az ügy egy meglepő fordulatot vett, az ügyészség ugyanis elrendelte a professzor elmeorvosi vizsgálatát, ami azért elképesztő, mert egy nagyon rossz korszakra emlékeztet minket. Egy cikk önmagában is a saját logikájáért kell hogy feleljen, és nem pedig azt kell vizsgálni, hogy aki írta, éppen milyen elmeállapotban volt.

Úgyhogy a legfőbb ügyész úrtól azt szeretném megkérdezni, hogy milyen indokok alapján indítottak eljárást az ismert professzor ellen.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
116 124 2003.12.08. 1:01  119-126

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Ez igazán kitűnő hír, és nagyon örülök a válaszának, mert magam is azt gondolom, mint a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága mellett elkötelezett képviselő - gondolom, sokan így vannak ezzel a tisztelt Házban -, hogy azon gondolatok, amelyek esetleg nem állnak hozzánk közel, sőt akár ellenszenvet is keltenek bennünk, e gondolatok szabad kifejtése is szabadságunknak és demokráciánknak egyik alapköve, és ha korlátozzuk ezt, akkor saját szabadságunkkal szemben lépünk fel. Ezért nagyon örülök annak, amit a legfőbb ügyész úr mondott.

Most már kérdésként tulajdonképpen az van csak hátra, azt szeretném csak megkérdezni, hogy tervezi-e bármilyen módon akár a rendőrség, akár az ügyészség a kárpótlását a meghurcolt pécsi professzornak, hiszen, azt gondolom, őt számtalan hátrány érte ebben az ügyben, bármilyen módon bocsánatkérés felmerül-e ebben az ügyben, elnézéskérés az eljárással történő zaklatás miatt.

Köszönöm szépen a válaszát.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
128 14 2004.03.02. 5:23  13-14

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszterelnök úr országértékelő beszédében szerepelt több javaslat, köztük az egyik a köztársasági elnök közvetlen választásáról szólt. E javaslatról vita alakult ki, többen támogatták is ezt a magyar politikai életben, így a Magyar Demokrata Fórum képviselői is, ezért érdemes elidőznünk egy pillanatra ennél a miniszterelnöki javaslatnál. Helyes-e vagy helytelen ezzel előállni a jelen pillanatban?

A Szabad Demokraták Szövetségének az a véleménye, hogy nem helyes a köztársasági elnök közvetlen választására javaslatot tenni, és önmagában nem helyeseljük ezt a módszert, ezt az alkotmányos módszert a köztársasági elnök választására. Nem helyeseljük, nemcsak most nem helyeseljük, hanem tizenöt éve ez az SZDSZ álláspontja. Engedjék meg, hogy elmondjam azokat a fontos érveket, amelyek miatt azt gondoljuk, hogy hiba volt az alkotmányos rendet egy ilyen javaslattal is jelen pillanatban megingatni.

Nos, hadd kezdjem azzal, hogy amikor valaki fölveti azt, hogy a köztársaságielnök-választás megváltoztatására van szükség, hiszen jelen pillanatban a parlament választja a köztársasági elnököt, először is arra a kérdésre kell választ adnia, hogy vajon miért nem jó a mostani megoldás. Miért nem működik az, hogy a parlament választja meg a köztársasági elnököt?

Tisztelt Képviselőtársaim! Én erre érdemi érvet nem hallottam még, nem hallottam, hogy bárki elmondta volna világosan, hogy ez a mostani rendszer nem jó, milyen alkotmányos problémák vannak vele, miért nem működik. Ellenkezőleg: én azt gondolom, hogy kifejezetten jól működő intézményről van szó.

Nem hiszem, függetlenül most a politikai szimpátiáktól, mert Göncz Árpád köztársasági elnök urat is voltak, akik szerették, voltak, akik kevésbé politikai okokból; Mádl Ferenc köztársasági elnököt is vannak, akik szeretik, vannak, akik kevésbé szeretik politikai okokból. Mégis, azt gondolom, mint köztársasági elnököket, egyiküket sem lehet súlyos kritikával illetni, mindannyian jól működtették és működtetik ezt a funkciót. A kérdés tehát akkor az, hogy miért kerül elő ez az ügy, miért van napirenden.

Az egyetlenegy indok, amit ezzel kapcsolatban hallottam, az, úgy hangzott, ahogy a miniszterelnök úr is hivatkozott erre az indokra, hogy demokratikusabb a nép által választott köztársasági elnök. Nos, képviselőtársaim, én azt gondolom, hogy én remélem, hogy a miniszterelnök úr sem gondolta komolyan ezt az érvet. Mert ha ezt komolyan vesszük, akkor világossá kell tennünk, hogy demokratikusabb a miniszterelnök közvetlen választása is, demokratikusabb a Legfelsőbb Bíróság elnökének a közvetlen választása is, demokratikusabb az Alkotmánybíróság elnökének a közvetlen választása is. Nyilván nem gondolhatjuk komolyan ezt az érvet.

Miért szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy a parlament általi választás bizony demokratikus, minden ellenkező állítással szemben, bizony a nép akaratát fejezi ki, és bizony helyes megoldás? Nos, nagyon is jól emlékszem résztvevőként az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásaira, és tudom, hogy nem véletlenül alakítottuk ki ezt a rendszert. Tudatos volt az a választás, hogy a magyar demokratikus hagyományokhoz, az 1945-ben létrejött Magyar Köztársaság intézményeihez nyúlunk vissza, egykamarás parlamentet állítunk fel, és parlament által választott köztársasági elnökre bízzuk a köztársasági elnök funkcióját.

Miért? Azért, mert az alkotmányban szerepel a köztársasági elnöknek a legfőbb feladata. Mi ez? Az, hogy megtestesíti a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. Gondolják el, tisztelt képviselőtársaim, hogyan lehetne megtestesíteni a nemzet egységét, ha egy választási kampányban kellene megválasztani 50 százalék plusz egy szavazattal a versengő jelöltek közül a köztársasági elnököt. Kit képviselne akkor? Természetesen a nemzet felét, ha úgy tetszik, és a többiek nehezen tudnák elfogadni a versenyben, ha úgy tetszik, hatalomra jutott köztársasági elnököt. Ez rendben van a pártok esetében, hiszen a parlamentben a pártok rá vannak kényszerítve bizonyos konszenzusok megkötésére, de a köztársasági elnök esetében ez egészen mást jelentene.

Mi történik ma? Ma a parlamentben kétharmados többséggel kell köztársasági elnököt választani. Vagyis a nép általi képviseletre jogosított pártok, amelyekkel szemben, zárójelben jegyzem meg, nem helyes pártpolitikai paktumokat említeni, mert ezek a pártok kötnek szövetségeket, például e szövetségek eredményeként kerülnek a miniszterelnökök a miniszterelnöki székbe, tehát ezek a pártok kell hogy megállapodjanak abban, hogy a köztársasági elnök kétharmados többséggel fejezi ki a nemzet egységét. Az csak egy rendkívüli szabály, hogy ha nem sikerül két fordulóban megállapodni, akkor egy fordulóban 50 százalék plusz egyes többséggel lehet köztársasági elnököt választani.

A gondolat nem új keletű, hiszen már Torgyán József is érvelt a közvetlen elnökválasztás és a kétkamarás parlament mellett. Én nem hiszem, hogy ezt a hagyományt kellene feléleszteni, és a Szabad Demokraták Szövetsége a leghatározottabban amellett van, hogy a '89-es rendszerváltás és a demokratikus értékek védelme mellett ki kell tartanunk a parlament általi közvetett elnökválasztás mellett.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és a Fidesz soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
138 18 2004.03.31. 20:01  1-21

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat, mint ahogy a megelőző vezérszónoklatokból is kitűnt, mindenképpen egy különleges és érdekes törvényjavaslatnak tekinthető. Egyfelől azért, mert láthatóan nagyon sok közös van abban, amit ellenzéki és kormánypárti oldalról is elmondtak a szónokok, másfelől viszont különleges azért is, mert egy nagyon érzékeny, nagyon lényeges területet érint a jogi szabályozással, ez pedig a kisebbségek területe.

Engedjék meg, hogy én a Szabad Demokraták Szövetsége nevében a véleményünk kifejtését elsősorban abba az irányba tegyem meg, hogy ne a törvény részleteiről beszéljek, hanem annak általános politikai és jogi kérdéseiről. Teszem ezt azért is, mert előttem már Kiss Péter miniszter úr expozéjában megtette, hogy részletesen ismertette a törvényt, és két kiváló kollégám, aki szintén előttem szólt, egyfelől Simon Gábor ugyancsak részleteiben említette ezt, másfelől Hargitai János is a Fidesz nevében hozzátett ehhez adalékokat.

Én azt az utat szeretném folytatni, ami közelebb áll az előttem szólóhoz, szintén néhány lényeges kérdésre szeretnék koncentrálni a beszédemben.

Engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, és mindazok, akik figyelik a vitát, hogy hadd kezdjem a mondandómat egy kicsit régebbről, ugyanis amikor e törvénymódosítással van dolgunk, akkor óhatatlanul is meg kell állnunk magánál a törvénynél, a hatályos törvénynél; a hatályos törvénynél, amely 1993-ban született, a rendszerváltás után néhány évvel, és azt gondolom, hogy érdemes rá néhány szót vesztegetnünk. Azért kell megtenni ezt a pillanatnyi megállást itt a törvény vitájában az egykori törvénnyel, a most hatályos és még létező törvénnyel kapcsolatban, mert amikor beszélünk a módosításról, akkor óhatatlanul is előhozzuk az egykori törvény hibáit és hiányosságait. De nem lennénk igazságosak az 1993-as törvénnyel kapcsolatban, ha nem mondanánk el azt, hogy mily nagy jelentősége volt a rendszerváltás után néhány évvel a kisebbségek jogairól szóló törvénynek. Nagyon fontos és lényeges törvény volt, és nemcsak képviselőtársaim, hanem nagyon sokan az országban, akik ezzel a kérdéssel foglalkoztak, és akik most e vitát figyelik, talán igazat is adnak nekem; tehát akik ezzel a kérdéssel foglalkoztak, tudták azt, hogy ennek a törvénynek a jelentősége önmagán túlmutató.

Minden hiányossága és gyengesége mellett önmagában az, hogy a szabad identitásválasztás kimondásra került, az, hogy a kisebbségi önkormányzati rendszer megteremtésre került, ez egy hatalmas lépés volt. Hargitai János kitűnő kollégám utalt arra, hogy ha körbenézünk a környező országokban, nem nagyon látunk hasonló példát, mint ez a törvény, és nehezen tudunk fogódzkodókat találni arra, hogy milyen gyakorlati útmutatásokat tudnánk átvenni másoktól e téren. Ez valóban így van.

(10.20)

Mondhatni, hogy egyedülálló rendszert hoztunk akkor létre, és szerintem erre joggal lehetünk büszkék. Ez a rendszerváltás utáni parlamentnek jelentős teljesítménye volt. S azt gondolom - s ez nekünk, magyar liberálisoknak meggyőződésünk -, hogy a közjogi kérdések olyan kérdések, amelyekkel kapcsolatban illő tisztelettel érdemes viseltetni, nem érdemes a pillanatnyi népszerűség oltárán feláldozni az ország közjogi berendezkedését, és az erre vonatkozó javaslatokat is kellő megfontoltsággal kell tenni. Úgyhogy amikor erről a törvényről beszélünk, akkor helyes itt is a kellő megfontoltság, és helyes végigtekintenünk azon, hogy milyen folyamatos változása, fejlődése volt a törvénnyel kapcsolatos tapasztalatok összegzésének. Mert ez a törvény - mint ahogy említettem már - jelenős állomás, és az a határozott meggyőződésem, hogy okot ad a büszkeségre.

Ahogy a teremben körbe nézek, látom, hogy vagyunk még néhányan - nem sokan, de vagyunk néhányan -, akik 1993-ban részt vettünk az akkori törvény megalkotásában, és emlékszünk arra, hogy milyen körülmények között született. Már akkor tisztában voltunk azzal, hogy a különböző politikai kompromisszumok eredményeként természetesen vannak gyengeségei és nagyon súlyos hiányosságai. Ezek a gyengeségek az életben és a gyakorlatban a későbbiekben nagyon nyilvánvalóvá váltak. Erről sokat beszéltünk, Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman úr számtalan alkalommal kitűnő munkákban hívta fel erre a figyelmet, az előző parlamenti ciklusban pedig az emberi jogi bizottságnak egy albizottsága is alakult, amely szintén rendkívül értékes munkával tárta fel azokat az ellentmondásokat és gyengeségeket, amelyek egyébként ennek az önmagában rendkívül jelentős és kiváló törvénynek a kapcsán a gyakorlatban megszülettek.

Nos, így érkeztünk el ide. Azt gondolom, hogy ez a változtatási munka és a gyakorlatok összegzésének a munkája nagyon helyes és kívánatos cél volt. Az a meggyőződésem, hogy a kormány képviselői - s itt különösen Szabó Vilmos államtitkár urat szeretném kiemelni, de hadd tegyem hozzá ehhez az Igazságügyi Minisztériumot is - nagyon kitűnő és precíz munkát végeztek annak kapcsán, hogy elénk került ez a törvényjavaslat. A törvényjavaslat tehát itt van, vitára mindenképpen alkalmas, összegzi azokat a tapasztalatokat, amelyeket 1993 óta összegyűjtöttünk. Most azon kell elgondolkodnunk, hogy a tapasztalatok összegzésének eredményeként a törvénynek ezt az átfogó módosítását elfogadja-e a parlament, ilyen formában fogadja el vagy sem.

Azt gondolom, hogy a kisebbségekről való gondolkodás mindig a demokrácia egyik mérőműszere, mert a többségi demokráciák a valóban demokratikus meggyőződésüket általában a kisebbségi jogok gyakorlásának elismerése és erősítése kapcsán tudják demonstrálni. Így van ez a parlamentben is, hiszen a parlamenti többség demokratikus elkötelezettségének mindig fokmérője az, hogy a kisebbség felvetéseihez hogyan viszonyul, hogy a kisebbségi jogokat, az úgynevezett ellenzéki jogokat - a parlamentben ezeket így hívjuk - mennyire engedi érvényesülni, és mennyire tesz különböző gesztusokat is a jogokon túlmenően arra vonatkozóan, hogy a kisebbség meg tudja jeleníteni a véleményét. Így van ez az országban is. A többségnek - amelyet a nemzeti és etnikai kisebbségek oldaláról tekintünk - mindig látványosan és demonstratíven kell segíteni a kisebbségi jogok gyakorlását, ha kell, törvényi szabályozással, ha kell, egyéb más módon, politikai lépésekkel, gesztusokkal. A demokratikus meggyőződés mélységét mutatja az, hogy mennyire képes erre egy ország. Nos, ezért, mint mondtam, nekünk, magyar liberálisoknak a kisebbségi törvény önmagán túlmutató kérdéskör is, a demokrácia fokmérőjét jelenti, ezért a mi elkötelezettségünk a kisebbségi jogok deklarálása terén különösen erős. Így volt ez 1993-ban, és így van most, 2004-ben is.

A törvényjavaslatnak azok a változtatásai, amelyek az európai uniós csatlakozásunkkal vannak kapcsolatban, nagyon helyesek, és bírják a Szabad Demokraták Szövetségének a támogatását. Egyetértek az előttem felszólaló képviselőtársaimmal - mind a kettővel, tehát mind a Szocialista Párt, mind a Fidesz vezérszónokával -, hogy helyes a törvénynek az a változtatása, amely az Európai Unió - amelynek néhány hét múlva mi is tagjai leszünk - polgárai irányába is kiterjeszti e jogok gyakorlását. Ez így van rendjén. Vitánk Hargitai János képviselő úrral talán csak a státustörvény megítélésében lenne e téren, mert ő a státustörvény iránti elvi meggyőződésből vezette le ennek a gondolatnak a helyességét. Én erről másként gondolkodom, de ezt a kérdéskört nem ennek a vitának a során kell egymással megtanácskoznunk, megvitatnunk. Én azt gondolom, itt az a lényegi különbség, hogy mi az Európai Unió felé igyekszünk, és az Uniónak vannak kialakult játékszabályai, például az uniós polgárok választójogával és választhatóságával kapcsolatban, amelyeket a csatlakozó országoknak figyelembe kell venniük, mert ezeket közös akarattal alakították ki. S a státustörvény egyik legnagyobb hibája az volt, hogy a környező országok szándéka, akarata és együttműködése nélkül próbáltunk valamit az irányukba eljuttatni, ha úgy tetszik, rájuk erőszakolni. Ezért kaptuk azokat az ominózus pofonokat az Európai Uniótól, a szomszédos országoktól, és ezért volt az a várakozáson felüli érdektelenség e törvénnyel kapcsolatban a határon túli magyarság körében is, ami a törvény támogatóit is meglepte.

Nos, visszakanyarodva a törvényjavaslat lényegére: mi az Európai Unió irányába történő és az uniós csatlakozással összefüggő minden ilyen irányú változtatást helyeslünk és támogatunk. Támogatjuk a törvénynek azokat a törekvéseit is, amelyek a kulturális és oktatási autonómia erősítését szolgálják, amelyek lehetővé teszik a biztonságosabb anyagi bázis megteremtését az autonómia gyakorlásához. Ezek helyes és nemes célkitűzések. A gyakorlat számtalan tapasztalattal szolgált már ezen a téren, és helyénvaló, ha ezeket beépítjük a törvénybe. A szabad demokraták ezeket ugyancsak támogatni tudják és támogatni is fogják, mert ezeket jó iránynak tartjuk. Ilyennek tekintjük a települési, területi és országos önkormányzati rendszer kialakításának és definiálásának a szándékát. Ez szintén összhangban van az elmúlt évek tapasztalatával és a magyar önkormányzati rendszerrel is. Tehát itt sincs vita köztünk, mint ahogy az az előző felszólalásokból is kiderült.

Meggyőződésem, hogy ennek a törvénynek tulajdonképpen egy lényegi politikai kérdése van, az, amit a vezérszónokok már szintén érintettek, és amelynél én is szeretnék megállni: ez a névjegyzék kérdése. Ez viszont súlyos politikai kérdés. Nem véletlen, hogy a törvény módosításával kapcsolatos viták az elmúlt években is általában itt álltak meg. Ezzel a politikai problémával most nekünk is meg kell birkóznunk. Szeretném előrebocsátani, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének a meggyőződésétől, ha úgy tetszik, a lelkületétől nagyon távol áll a regisztráció gondolata. Mégis azt gondolom, hogy nem lehet ezt emocionális alapon elvetni, hanem pró és kontra alaposan meg kell fontolnunk azokat az érveket, amelyek felhozhatók a névjegyzék összeállítása ellen és a névjegyzék összeállítása mellett.

A regisztráció, tehát a kisebbségi választásokon részt venni kívánó polgárok számbavételét célzó eljárás ellen szóló érvek között az első és legfontosabb nyilván az úgynevezett történeti ellenérv, az, hogy a hazai kisebbségek közül jó néhánynak rossz tapasztalata van ezen a téren, s valljuk be, hogy ezek a tapasztalatok sajnos történelmi tények. Az idén van a hazai holokauszt hatvanadik évfordulója, amely az országot valószínűleg újra arra készteti, hogy átgondolja mindazt, ami a magyar történelemben hatvan évvel ezelőtt megesett, mindazt a szégyent és drámát, ami a magyar zsidósággal történt. Tudjuk jól, hogy az a huszadik századi borzalom, ami megesett, és amely több százezer magyar polgár megsemmisítéséhez vezetett, többek között azért történhetett meg ilyen vérfagyasztó és gyalázatos precizitással, mert megfelelő statisztikai bázis állt rendelkezésre.

 

(10.30)

Olyan felmérések, olyan összeírások, amelyek alapján magyar polgárok elhurcolása haláltáborokba gyorsan és könnyen ment az akkori magyar hatóságoknak. Ráadásul e történelmi gyalázat után, amelyet a magyar holokauszt néven ismerünk, a második világháború befejezése után is voltak olyan események, amelyek az összeírásokhoz, a kisebbségi hovatartozáshoz kötődtek. Többek között itt a magyarországi németség megpróbáltatásaira utalok, hogy csak egy látványos momentumot emeljünk ki ezek közül, ami megint csak azt az érzetet erősítette azon magyar polgárokban, akik egyúttal egy más néphez, egy más nemzethez való tartozásukat is identitásként vallják, hogy óvatosnak kell lenni az ilyen összeírásokkal, mert ugyan azok jószándékúan kezdődnek, de sokszor balul végződnek. Tehát ezt a történelmi tényt kalkulálnunk kell, hogy ez nagyon erős félelem a hazai kisebbségekben.

Van egy jelenkori félelem is, azt gondolom, amiről talán itt nem beszéltünk ilyen kimondva. Ez pedig az, hogy a regisztráció óhatatlanul is előidézhet olyan helyzetet, hogy jóval kevesebben fogják magukat a kisebbséghez tartozónak vallani, mint amiről jelen pillanatban gondolkodunk, vagy feltételezzük, hogy a kisebbségeknek ennyi a létszáma Magyarországon. Ez óhatatlanul is elindíthat bizonyos politikai fantáziákat, és ezt mint politikai problémát bizony kalkulálnunk kell, hogy jó-e ez az országnak, akarjuk-e ezt, származhatnak-e ebből különböző bel- és külpolitikai problémák, amelyekre tudunk-e megoldásokat. Erről is őszintén kell beszélni, azt gondolom, mert ez is nagyon fontos és súlyos ellenérv a regisztrációval kapcsolatban.

Viszont a másik oldalon szintén súlyos érvek állnak a regisztráció mellett. Az egyik maguk a kisebbségek egy jelentős részének a nagyon határozott és egyre intenzívebb fellépése a törvény hiányosságai kapcsán, hogy az a kisebbségi önkormányzati rendszert és magukat a kisebbségeket járatja le, hogy egyre többen vannak olyanok, akik kihasználják a kisebbségi önkormányzat létrehozásának lehetőségét, és visszaélve a kisebbségi státusszal, nem kisebbségiként próbálják ezeket a jogokat gyakorolni, és ezzel kétségtelenül hiteltelenítik a kisebbségi fellépést. Ez valóban nagyon súlyos érv a másik oldalról, a visszaélések problematikája, ami, azt gondolom, ezen a területen kétségtelenül átlépte a még elviselhető szintet; ezt egyre többet és egyre látványosabban látjuk. Látjuk azt, hogy egyes településeken hogyan próbálnak manipulálni a politikai erők, polgármesterek és mások az esetleges kisebbségi képviselők jelenlétével, hogy a szükséges többséget megszerezzék. Látjuk azt, hogy a kisebbségi önkormányzatok létrehozásánál is hogyan jelennek meg olyan személyek, akiknek nyilvánvalóan nincs közük a kisebbségekhez, és hogyan próbálnak visszaélni ezzel a státusszal. Ez valóban erodálja a rendszert. És ez nagyon súlyos és nagyon lényeges politikai ellenérv.

Fontos az az érv is, hogy a regisztráció erősítheti a kötődést a kisebbségekhez. Erősítheti, hiszen egy olyan típusú megvallást jelent, ami után a kisebbségi identitás, a kisebbségi státus vállalása jóval látványosabb, demonstratívabb. Ezek igazak. Tehát pró és kontra azt gondolom, hogy nagyon súlyos érvek hozhatók fel.

Mint mondtam, mi lelkünkben nem szeretjük a regisztrációt, és ezt is őszintén szeretném kimondani. Viszont a kisebbségek jelentős részének a kérése miatt és a felmerülő anomáliák miatt hajlandóak vagyunk kompromisszumot kötni ebben a kérdéskörben, és hajlandóak vagyunk akceptálni is ezt a javaslatot, egy esetben: ha azok a listák, amelyek elkészülnek a regisztráció révén, rövid időn belül és belátható időn belül - ahogy a javaslat kapcsán erről beszéltünk -, 30 napon belül megsemmisítésre kerülnek. Mert ezzel mindazok a történelmi érvek, amelyekre céloztam a regisztráció ellen az első pontban, mindezek a történelmi érvek zárójelbe tehetők. Mert azután nem lesznek olyan listák, amelyekkel a későbbiekben vissza lehet élni, így nem indokoltak azok a félelmek, amelyek egyébként a történelmi tapasztalatok kapcsán sajnos indokoltak lehetnének. Tehát mi egy ilyen típusú kompromisszumot elképzelhetőnek tartunk.

De látom a vitát, érzékelem, tudom, nemcsak itt a parlamentben, hanem az előkészítés kapcsán is, és én teljesen egyet tudok azzal érteni - ezt Hargitai János fogalmazta meg vezérszónoklatának a végén -, hogy ennek a törvénynek bizony adjunk időt és esélyt az érlelésre, mert nem sürget minket semmi sem, nem kell elfogadnunk egy vagy két hónap múlva. Annál lényegesebb az, hogy széles körű konszenzus, politikai konszenzus legyen mögötte, és az érintettek részéről, a kisebbségi szervezetek részéről is ott legyen mögötte az a szükséges és meghatározó többség, ami kell ahhoz, hogy egy ilyen törvény működjön, és arra ugyanúgy büszkék lehessünk, mint az 1993-as törvényre. Megvan rá az esély, még egyszer hangsúlyozom, és ezért szerintem dicséret illeti mindazokat, akik ebben az egyeztetésben részt vettek, hozzátenném, mind ellenzéki oldalról, mert tapasztaltuk ezt a konstruktivitást végig, mind a kormányzati oldalról, ahonnan szerintem nagyon színvonalas munkát tettek le ide a parlament asztalára.

Tehát a kiindulópont jó, az esélyek jók, és kétségtelen, hogy kell egy érlelési szakasz, mert itt nagyon súlyos politikai kérdésekkel kell szembenézni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezekkel az aggályokkal és mindezekkel a kétségekkel együtt a Szabad Demokraták Szövetségének az az álláspontja, hogy ez a törvényjavaslat mind az elmúlt évtized tapasztalatait jól tükrözi és jól összegzi, mind pedig az európai uniós elvárásoknak megfelel, mind a magyar alkotmányosság követelményeit is igyekszik figyelembe venni, és ezekkel a kétségekkel, amelyeket az előbb mondtam, mi a javaslatot elfogadhatónak tartjuk, és ha meg tudjuk kötni ezeket a kompromisszumokat, ha ki tudjuk alakítani azokat a garanciákat az első számú politikai kérdés ügyében, tehát a névjegyzék összeállításának az ügyében, akkor az SZDSZ kész arra, hogy a támogatását adja egy ilyen törvényjavaslathoz.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
138 28 2004.03.31. 5:45  21-35

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy rögtön előrebocsássam azt, hogy nem fogom kihasználni a rendelkezésemre álló időkeretet, méghozzá azért nem, mert általános gyakorlat a parlamentben az, hogy amikor vitatkozunk egy törvényjavaslatról, akkor általában a szónokok sokszor elmondják azt, hogy mi található a törvényjavaslatban. Én ezt nem szeretném megtenni, hiszen az államtitkár úr ezt részletesen elmondta, Wiener képviselő úr szintén elég részletesen kielemezte, úgyhogy azt gondolom, nincs arra szükség, hogy még egyszer én is a részleteket ismertessem.

Meg kell mondanom, mielőtt kijöttem volna ide a pulpitusra elmondani a Szabad Demokraták Szövetsége nevében az álláspontunkat, azt gondoltam, hogy itt valószínűleg egyetértés lesz az előttünk lévő törvényjavaslatban, így Salamon László képviselőtársamnak az álláspontja meglepett, és sajnálom, hogy a Fidesz részéről nincs meg az a típusú támogatás, amelyet reméltem az elején, hogy a törvényjavaslattal kapcsolatban feltételezhető. Már csak azért is gondoltam ezt, mert az SZDSZ részéről nekünk az az álláspontunk és az a véleményünk az előttünk fekvő beterjesztés ügyében, hogy ebben olyan típusú szabályok és olyan változtatások lelhetők fel, amelyek kétségtelenül szükségesek a már itt többek által hivatkozott követelmények miatt, egyfelől az európai uniós csatlakozás, másfelől az Alkotmánybíróság döntése miatt. Azt gondolom, hogy kívánatos is lenne, ha a parlament e téren egyet tudna érteni.

Ha Salamon képviselő úr szavait jól értelmeztem, ő azt mondta, hogy az európai uniós csatlakozással kapcsolatos javaslatokat és módosításokat támogatják, viszont van egy olyan része a törvénynek, amit nem; itt nyilván a választási eljárás tisztaságával kapcsolatos törvényi megerősítésekre célzott (Dr. Salamon László jelzésére:) - de közben látom, hogy rázza a fejét. Nyilván majd el fogja mondani akkor, hogy pontosan hogyan értette ezt, mert lehet, hogy félreértettem a szavait.

Tehát az SZDSZ részéről mi azt gondoljuk, hogy minden része ennek a törvénynek végül is támogatható, és alapvetően a törvény által előidézett módosítások hozzá fognak járulni ahhoz, hogy könnyebben és gyorsabban, tisztábban, világosabban és korrektebben, a megfelelő jogorvoslati formákat megerősítve tudjuk lebonyolítani a szükséges választásokat és eljárásokat. Helyesnek tartunk - mint ahogy az előbb már a kisebbségi törvénnyel kapcsolatos expozéban is elmondtam - minden olyan típusú módosítást a szükséges magyar parlamenti kompetenciába tartozó joganyagban, amely az európai uniós csatlakozást részben jogharmonizációs célból, részben más módon erősíti meg, és a szükséges jogi feltételeket teremti meg. A választhatósággal kapcsolatban, tehát az aktív és passzív választójog idevonatkozó passzusaira vonatkozóan a szükséges változtatások helyesek és támogatandóak a részünkről, tehát a Szabad Demokraták Szövetsége ezt támogatja. Helyesnek tartjuk azt az irányt is, amely az Alkotmánybíróság idevonatkozó döntéseit és azoknak a szükséges átvezetését tartalmazzák. Nekünk az a véleményünk, hogy megfelel az Alkotmánybíróság döntéseinek, ami itt előttünk van, és eleget is tesz az Alkotmánybíróság által szabott követelményeknek.

Szeretném felhívni a figyelmet arra, amire Wiener képviselő úr utalt egyébként a beszédében, annak lezáró részében, általános kitekintést téve a problémára, nevezetesen, hogy amikor a kampánycsendről és a modern elektronikus eszközöknek a használatáról beszélt a képviselő úr, azt jogosan tette, hiszen a törvényjavaslatban is megjelenik már mind az e-mail, tehát az elektronikus postai cím használata, mind pedig a telefax használata, sőt olyan módon jelenik meg, amely a választási kifogás érdemi vizsgálat nélküli elutasításához jogalapot teremt, amennyiben nem rendelkeznek ilyen típusú címmel, illetve ilyen típusú készülékkel, elérhetőséggel mindazok, akik kifogást tesznek. Ez tehát elég lényeges szempont, ami mellett nem lehet elmenni csak úgy kézlegyintéssel, tehát a modern technikai eszközöknek a megjelenése ilyen módon a törvényjavaslatban szerintünk helyes és kívánatos, hiszen egyszerűen a világ ebbe az irányba halad, és erről már itt az európai parlamenti választások kapcsán folytattunk vitát, egymás között a pártok, az elektronikus szavazással kapcsolatban. Az SZDSZ-nek akkor is az volt az álláspontja, és most is szeretném ezt leszögezni, hogy az a helyes és az a jó, ha nyitottak vagyunk ebbe az irányba, mert a modern világnak a változásait, tendenciáit, főleg az európai uniós csatlakozásunk előtt néhány héttel, különös súllyal kell szerintem figyelembe vennünk.

Az már más kérdés, most én sem szeretnék belemenni annak a megvitatásába, amit Wiener képviselő úr fölvetett itt a kampánycsend összefüggésében. Mi a kampánycsendet egyébként, zárójelben jegyzem meg, helyesnek tartjuk, és azt gondoljuk, hogy azt meg is kell őrizni, de ennek nyilván más módozatai is vannak, hogy azokat az anomáliákat elkerüljük, amikre a képviselőtársam hivatkozott.

Tehát összefoglalóan, az SZDSZ-nek az a véleménye és az az álláspontja, hogy az európai uniós csatlakozás és az alkotmánybírósági rendelkezések miatt ez a törvényjavaslat helyes, és olyan kérdéseket rendez, amelyek tisztábbá, egyértelműbbé és átláthatóbbá teszik a választásokra vonatkozó szabályokat, így a Szabad Demokraták Szövetsége nevében mi támogatni kívánjuk a javaslatot.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP, az SZDSZ és az MDF soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
145 42 2004.04.27. 18:49  15-53

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A törvényjavaslat, melynek vitáját elkezdtük, kétségtelenül fontos tárgykörrel foglalkozik. Képviselőtársaim az előzőekben elég alaposan körbejárták bizottsági előadóként és egyes képviselőcsoportok előadóiként is ezt a területet, és semmiképpen nem szeretném fölöslegesen ismételni azokat a gondolatokat, amelyeket elmondtak.

Ezért a magam részéről arra törekednék, hogy röviden igyekezzem megfogalmazni a Szabad Demokraták Szövetsége álláspontját az előttünk fekvő törvényjavaslattal kapcsolatban, és ha megengedik, a vitában szeretnék kitérni néhány elemre, amely már eddig is elhangzott a különböző felvetések részéről, hiszen a parlamenti vita úgy értelmes vita, ha figyelünk egymásra, és reagálunk is egymás javaslataira.

Ezt azért is szeretném megtenni, mert egyetértek Harrach Péter képviselőtársammal, aki előttem szólalt fel, és felhívta a figyelmet arra, hogy itt higgadt hangvételű vita folyik egy fontos tárgykörben. Magam is szeretném gazdagítani ezt a higgadt hangvételű vitát az észrevételeimmel.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Szeretném azzal kezdeni, hogy nagyon nagy érdemnek tartom azt, hogy elénk került ez a törvényjavaslat, és ebben, azt gondolom, minden dicséretet megérdemel az igazságügyi tárca: kitartó munkája eredményeként foglalkozhatunk most ezzel a törvényjavaslattal; és dicséretet érdemel a parlament is, amely országgyűlési határozattal indította el ezt a jogalkotási folyamatot, ahogy erre Csákabonyi Balázs képviselőtársam hívta fel a figyelmet.

Azt gondolom, hogy a vita demonstrálja azt, hogy itt bizony kormánypárti és ellenzéki szónokok is - ki támogatólag, ki kritikai hangvétellel, de - mindenképpen az ügyet gazdagítóan szólnak hozzá a tárgykörhöz, úgyhogy ezért azt gondolom, hogy ez egy értelmes és jó vita itt a parlamentben, és ez mindenképpen az ellenzéki hozzászólóknak is egyfajta dicséretét jelenti a részemről.

(11.20)

Hadd kezdjem azzal, hogy amikor a családon belül erőszaknak a témájáról beszélünk, akkor valóban nem kerülhetjük meg azokat a társadalmi kérdéseket, amelyeket Harrach Péter képviselőtársam említett itt a beszédében, ő döntően erre helyezte a hangsúlyt a felszólalásában, és én magam sem szeretném megkerülni ezeket a kérdéseket. Azért nem szeretném, mert egy nagyon fontos téma köré csoportosította ő a hozzászólását, nevezetesen, az ő állítása az volt, hogy a család mint pozitív fogalom megerősítésre szorul, támogatásra szorul, és említette, hogy ő maga nem is szívesen használja önmagában a családon belüli erőszak fogalmát, hiszen ez ellentétes egyfajta felfogásával és meggyőződésével, a családról vallott meggyőződésével.

Nos, hadd mondjam azt, hogy vita itt sincs köztünk, mármint a család szerepének a megítélésében, azt gondolom, mert nem hiszem, hogy itt bármely politikai párt részéről bárki azon az állásponton lenne, hogy a család nem egy olyan fontos közösség, nem egy olyan fontos együttese az emberi együttélésnek, amelyet minden eszközzel ne kellene támogatni, és ne lenne az emberi együttélés és létezésünknek a fundamentuma - szerintem mindannyian ezt gondoljuk. És azt gondolom, hogy abban is egyetértünk, hogy a család támogatása, segítése, a családi életnek a kiteljesedése az egyik legfontosabb cél magánéletünkben is és közéletünkben is.

A vita köztünk természetesen arról szól, hogy bizonyos jelenségekkel szemben hogyan tudjuk fölvenni a harcot, és hogyan tudjuk az emberi méltóságot menteni olyan helyzetekben, amelyekben az emberi méltóság és az emberi szabadság sérülhet. És azzal őszintén szembe kell néznünk, hogy bármilyen pozitív módon gondolkodunk is a családról mindannyian, a tények azt mutatják, hogy bizony a család is az egyik színtere az emberi erőszaknak, és ezt feketén fehéren mutatják a nemzetközi statisztikai tények és a magyarországi statisztikai tények is.

Közismertek azok a kutatások, amelyek arról szólnak... - itt fiatal emberekről, a felnövekvő generációról van szó, mind férfiakról és nőkről, akiket megkérdeznek arra vonatkozóan, hogy életükben, pályafutásuk során a családon belül érte-e őket atrocitás. Ebben a nyugati társadalmak és a most az Európai Unióhoz csatlakozó társadalmak között lényegi különbség nincs; sajnos az emberek többsége azt állítja, hogy ilyennel szembesült, ilyet elszenvedett, saját tapasztalata van erről. Tehát nyugodtan mondhatjuk azt, hogy itt egy nagyon fontos ügyről van szó. És ez nem a családdal szembeni fellépés, ha erről beszélünk vagy ezt a fogalmat használjuk, inkább azt gondolom, hogy a családi élet és a családon belüli emberséges viszonyok miatti aggodalom és azoknak a segítése, erősítése az, amely azokat is motiválja, akik a családon belüli erőszakkal szembeni fellépésnek a szószólói.

Nos, én azt gondolom, hogy látnunk kell azt, hogy egyszerűen az embereknek a meggyőződése, az embereknek az erkölcsi tartása és az embereknek a társadalmi normákhoz való igazodása döntően befolyásolja a családok működését, a családi életnek a minőségét is mindenhol a világon, így Magyarországon is. Ezért e törvényjavaslatnak a vitája abból a szempontból sem mindegy, hogy itt más kontextusban használva az üzenet önmagában milyen.

Én az üzenetet nem a szóhasználatban látom, és nem annak látom káros voltát, hanem abban látom a pozitív voltát, hogy ha önmagában beszélünk a családon belüli erőszakról, és azt világossá tesszük a társadalom számára a vita révén is, hogy ez egy elítélendő, helytelenítendő és - hadd mondjak most egy erkölcsi kategóriát - mélyen megvetendő fogalom, akkor ezzel segíthetünk az ügynek, segíthetünk mindazoknak, akik valóban ennek elszenvedői, és tragikus módon elszenvedői ennek az erőszaknak.

Sajnos, ismerjük itt is a magyarországi tényeket, mert borzasztó módon kell szembesülnünk azzal, szinte hétről hétre, hogy hogyan találkozunk a hírekben tragikusan megnyomorított, megvert, sok esetben az életüket örökre tönkretevő családi konfliktusokba belekeveredő kisgyerekekkel, találkozunk nőkkel, akik ugyanezt elszenvedték - a fizikai erőszakot döntően azért a nők szokták elszenvedni, de a férfiak is elszenvednek más típusú erőszakot, akár lélektani, akár pszichikai erőszakról, de sokszor fizikai erőszakról is szó van. Tehát mindenki lehet áldozata a családon belüli erőszaknak, és ezt nem lehet egyszerűen magánéletbeli erőszakként definiálni, hiszen nem tudunk különbséget tenni magánéletbeli és közéletbeli erőszak között. Az erőszak mindenütt erőszak, a családon belül is erőszak, méghozzá lehet olyan erőszak, amellyel szemben föl kell lépni.

Azért kell a családon belüli erőszak kategóriáját használni - hogy még egy gondolattal visszatérjek erre a felvetésre, amit hallottam az előttem felszólaló Fidesz-vezérszónoktól -, mert azzal is tisztában kell lennünk, hogy a magyar jogrendnek vannak sajátosságai, többek között ismeri a családi jog intézményét. A családjog egy önálló ága a jogrendnek. Vannak olyan jogi dogmatikai fogalmak és olyan rendszerek, amelyekkel óhatatlanul is, hiszen a magyar jogrendnek a része, számot kell vetnünk; a család definiálása és a családi viszonyokra, az egyes hozzátartozói viszonyokra vonatkozó jogszabályok is ide tartoznak. Azért kell a családot mint fogalmat használni, azért kell a családon belüli erőszak fogalmát használni, mert ez mást jelent, mint a másfajta erőszak.

Gondoljanak csak bele, képviselőtársaim, több képviselőtársam használta ezt a fogalmat itt a vitában, hogy hogyan viszonyulunk az úgynevezett atyai vagy mondhatom nyugodtan, anyai pofonhoz, mert ez sem nemfüggő, ha úgy tetszik, hiszen mindkét nem részéről előfordulhat az, hogy úgy ítéli meg, hogy olyan nevelési helyzetbe került, ahol már nincs más kiút, és sokszor bizony kényszerként és rossz megoldásként a pofonhoz folyamodik.

Nos, a magyar jogrend az ilyen típusú fellépést nem tartja szankcionálandónak - más a helyzet, ha ez nem a családon belül történik, ezt tegyük világossá. Tehát a gyermekkel szemben fellépő szülő bizonyos szempontból védelmet élvez, és a gyermek más helyzetben van, mintha egyébként a normál jogrend szerinti viszonyrendszereket nézzük, és kiszolgáltatottsági viszonyokat tekintjük. Emiatt sem mindegy, hogy családról beszélünk vagy nem családról, emiatt nem mindegy, hogy családon belül definiáljuk az erőszakot vagy családon kívül, mert egészen másfajta viszonyrendszerekről van szó.

Megjegyzem, van olyan ország a világon, és vannak olyan országok, ahol azzal kísérleteznek - a skandináv országokat mondhatom példaként -, hogy az ilyen típusú pofon vagy az ilyen típusú szülői fellépés, amely a magyar közmegítélésben is, megjegyzem, és a jogrendben is elfogadottnak számít, nem elfogadott, és a jogi fellépés lehetősége is megvan az ilyennel szemben. Ezen természetesen lehet gondolkodni, hogy helyes vagy nem helyes, nyilván ott más a társadalmi közmegítélés, más a jogi dogmatika is. Magyarországon a jogi dogmatika nem engedi ezt meg, és nem engedi meg a fellépést az ilyen típusú szülői megnyilvánulással szemben, ezért nem mindegy, hogy családon belüli az erőszak vagy pedig családon kívüli.

És akkor most hadd szóljak néhány szót magáról a törvényjavaslatról, amelyet, mint talán a bevezetőből is kiderült, én rendkívül fontosnak tartok, és nagyon helyeslem, hogy ebben az irányban gondolkodunk itt a parlamentben, és mi a Szabad Demokraták Szövetsége részéről támogatjuk is az ilyen típusú gondolkodást. Nem véletlen, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége részéről Eörsi Mátyás képviselő úr volt az, aki az elmúlt években is többször fellépett ez ügyben, országgyűlési határozatot is terjesztett be Vadai Ágnes képviselő asszonnyal, és az SZDSZ-nek már korábban, az előző években is voltak ilyen típusú kezdeményezései.

Mi, magyar liberálisok rendkívül fontosnak tartjuk az ember szabadságának és méltóságának a védelmét, és rendkívül fontosnak tartjuk a méltó és szabad életnek a biztosítását mindenki számára, és ebből az aspektusból kívánjuk vizsgálni az előttünk fekvő törvényjavaslatot is. Nos, helyesnek tartjuk a távoltartás intézményrendszere bevezetésének a kísérletét is. Mi ezt egy jó iránynak tartjuk, ez mindenképpen egy kreatív megoldás, azt kell hogy mondjam, és egy jó elképzelés, aminek lehet helye a jogrendben mindenképpen, és ezt a típusú gondolkodást, ezt a típusú javaslatot is támogatni tudjuk, ami elénk került.

Mindezeken túlmenően hadd jegyezzem meg, hogy viszont megfontolásra javasoljuk azt, hogy azokat az érveket, amelyek itt a kritikusok részéről a törvényjavaslattal kapcsolatban elhangzottak - megjegyzem, kormánypárti és ellenzéki oldalról egyaránt -, azt gondolom, valóban érdemes megfontolnunk a vitában.

(11.30)

Tehát azt tartjuk helyesnek, hogyha itt egy kiérlelt döntés születik a vita végén az előttünk lévő jogintézménnyel és törvényjavaslattal kapcsolatban, mert a szabadság és az emberi méltóság védelme természetesen mindazok oldaláról áll, akiket az erőszak ér, de természetesen áll mások oldaláról is, akiket az erőszakkal vádolnak, az ő részükről is.

A törvényjavaslatnak a szükséges garanciákat, ami egy jogállamnak alapfeltétele kell hogy legyen - mármint a garanciák biztosítása mindenki számára -, ezt valóban biztosítania kell. Azt gondolom, hogy e téren is megfelelő kezdeményezéseket tesz a törvényjavaslat, de vannak bizonyos területek, amelyeket én személy szerint is mindenképpen megfontolásra javasolnék. Mindenképpen érdemes vizsgálnunk az Alkotmánybíróság általánossá tett felfogásmódja kapcsán is a szükségesség és az arányosság elvének a megjelenítését a törvényjavaslatban, és ez egy nagyon fontos szempont, azt gondolom, hogy valóban szükségesek-e azok a típusú szankciók és büntetések, amelyeket a törvényjavaslat előirányoz, és ezek arányosak-e az elkövetett tettel.

Itt egy szempontra hadd hívjam fel a figyelmet annak kapcsán, hogy Csákabonyi Balázs képviselő úr a vezérszónoklatában elmondta azt, hogy van egy vita akörül, hogy most a büntető törvénykönyvben kellett volna szabályozni a családon belüli erőszak problematikáját, vagy pedig egy ilyen sajátos jogintézményt hozunk létre, amiről most vitatkozunk, ami nem a büntető törvénykönyv, de mégis a büntető törvénykönyv fogalomrendszerével operál. Ezzel kapcsolatban a képviselő úr azt mondta el, hogy azért nem a büntető törvénykönyvet választottuk, mert nem kíván rögtön a súlyos büntetőjogi szankciókkal élni a jogalkotó. Ez helyes és támogatandó felfogás is, de ne feledjék el, tisztelt képviselőtársaim, hogy az a szankció, amely ebben a törvényjavaslatban szerepel, a távoltartás intézménye - és most nem az ideiglenes intézményre gondolok természetesen -, egy nagyon súlyos szankció. Ha belegondolunk abba, hogy a büntető törvénykönyv olyan típusú szankciókat irányoz elő súlyos bűncselekmények esetében is, ahol ítéletek végződnek pénzbüntetéssel, felfüggesztett szabadságvesztéssel, ahhoz képest valakinek a saját lakásából való eltávolítása és a gyermekeinek a láthatásától való megfosztása hónapokra, sokkal súlyosabb szankció, és ezzel világosan szembe kell néznünk.

Tehát nem az a helyzet, hogy itt valami enyhe szankciórendszer kerülne bevezetésre, ez egy nagyon súlyos, szabadságot és emberi méltóságot jelentősen korlátozó szankció. És annak a megfontolása, hogy ezzel élni kívánunk-e, és milyen körülmények között kívánunk élni, és milyen garanciákat teremtünk meg arra, hogy ezzel ne lehessen visszaélni, az egy nagyon, nagyon, nagyon alaposan megfontolandó lépés, mert minden jogintézménynek egy fontos próbája az, hogyan lehet vele visszaélni.

Tudjuk jól, megint csak nem kell ezen sokat gondolkoznunk, hiszen a jogrend bemutatja azt, hogy itt mindig lesznek emberek, akik visszaélnek egy adott lehetőséggel. A jogászoknak különösen nem kell ezt magyaráznom, hiszen peres ügyek tömege erről szól, hogy ki hogyan próbálja ezeket az idézőjelbe tett lehetőségeket használni, és az emberi szabadság a legfontosabb érték nekünk, magyar liberálisoknak. Az ártatlanság vélelme szintén egy nagyon fontos szempont. Ezen elvek védelme szempontjából, azt gondolom, valóban alaposan meg kell fontolnunk, és kellő bölcsességgel kell döntenünk majd ebben az ügyben, hogy itt a szükségesség és az arányosság elve érvényesül-e a törvényjavaslatban olyan maradéktalanul és olyan széles körűen, ahogy azt mi helyesnek tartjuk.

Tehát én itt egy bölcs megfontolást javaslok az Országgyűlésnek. Még egyszer hangsúlyoznám, hogy alapvetően egyetértve és messzemenően támogatva a lényegét a törvényjavaslatnak, az irányát és a gondolkodásmódját, a részleteket illetően én bölcsességet, mérlegelést és mindenképpen érlelést javaslok az Országgyűlés számára, mert itt a szabadságunkról van szó. Volt már a parlament előtt jó néhány olyan vita az elmúlt időszakban... - elég csak utalnom akár a büntető törvénykönyv módosítására kábítószerügyben, vagy akár az úgynevezett gyűlöletbeszéddel kapcsolatban, ahol minden esetben jó szándékú, ámde szabadságot korlátozó intézkedésekkel álltunk szemben. Azt gondolom, hogy ez az ügy természetesen sok szempontból más, de az attitűdök lehetnek hasonlóak.

Tehát azt gondolom, hogy a jó szándékú, ám szabadságot korlátozó intézkedésekkel és javaslatokkal szemben is érdemes egy kicsit hátrább lépve messzebbről megszemlélni azt, hogy mi az, ami feltétlenül szükséges a kívánt cél elérése érdekében, nevezetesen, a családon belüli erőszakkal szembeni hatékony és jelentős, radikális, látványos, ha úgy tetszik, szimbolikus üzenettel is rendelkező fellépés érdekében mi az, ami kell és szükséges, és mi az, ami viszont veszedelmet okozhat a másik oldalról, és valóban az ember méltóságát és szabadságát sértheti, és visszaélésekre adhat okot.

A garanciarendszerrel kapcsolatban, a szankciókkal kapcsolatban egyéb részletekbe nem szeretnék most belemenni, hiszen az általános vitában vagyunk, és itt általában az ember általános észrevételeket szokott tenni, és nem a részletes vitára vonatkozó észrevételeket. Azt gondolom, hogy ez a - még egyszer mondom, nagyon fontos, üzenet értékkel rendelkező - jelentős törvényjavaslat, mindazon kritikai elemekkel kapcsolatban, amelyeket itt megfogalmaztak kormánypárt és ellenzék oldaláról, szerintem nyugodtan javítható, ha kell javítani, ezt tegyük is meg. Én nagyon fontosnak érzem azt, hogy az Országgyűlés ebben bölcs döntést meghozva valóban küldjön egy üzenetet a magyar társadalom felé, amely üzenetnek az a tartalma, hogy mélyen elítéli a családon belüli erőszak minden formáját, és az ellen tenni is kíván, és fel is kíván lépni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
155 10 2004.05.25. 5:20  9-12

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége nagy örömmel látja azt a folyamatot, amely elindult a kényszersorozás eltörlésével kapcsolatban a honvédelmi reform terén, és ezúton is külön elégedettségünkre szolgál az, hogy beszélhetünk róla. Idén lesz utoljára bevonulás Magyarországon, a kényszersorozásra épülő hadsereg meg fog szűnni, a helyét átveszi az önkéntes hivatásos békehadsereg. Ez egy nagyon nagy lépés a modern világ irányába, nagyon nagy lépés az igazságosság irányába, és nagyon nagy lépés az ország védelmi képességeinek fokozása irányába.

A Szabad Demokraták Szövetsége azért tartja rendkívül fontosnak ezt a folyamatot, mert az SZDSZ mint a magyar liberális párt, azon politikai erők közé tartozik - ma már mondhatom nyugodtan, hogy tulajdonképpen nincs is ilyen, az SZDSZ volt az egyedüli politikai párt -, amely már az 1990-es évek elején a zászlajára tűzte ezt a programpontot. Voltak pártok, amelyek akkor szintén a zászlójukra tűzték, de azóta ez már nem szerepel ott, az SZDSZ viszont kitartott emellett, és sikerült is elérni ezt a nagyon fontos eredményt.

1993-ban a szabad demokraták már amellett foglaltak állást, hogy szükséges az önkéntes hadsereg megteremtése, és szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat arra, hogy az 1996-97 között zajló alkotmányozási folyamatban, amelyben az akkori hat parlamenti párt vett részt, a pártok között széles körű konszenzus volt arra vonatkozóan, hogy szükséges az új alkotmányban megteremteni az alkotmányos alapját annak, hogy szűnjön meg a kényszersorozás. Akkor - és szeretném ezt most itt hangsúlyozottan elmondani a parlamentben - a mostani négy parlamenti párt közül mindegyik egyetértett ezzel az állásponttal, tehát mind a Fidesz, mind a Magyar Demokrata Fórum, mind a Szocialista Párt, mind a Szabad Demokraták Szövetsége támogatta azt az alkotmánymódosítási javaslatot, amely a kényszersorozást eltörölte volna.

Mint tudjuk, az akkori alkotmánymódosítás végül is nem sikerült, így a szabad demokraták 1998-2002 között, a jobboldali kormány kormányzása idején is folytatták küzdelmüket azért, hogy napirenden tartsák ezt a kérdést, és ráirányítsák a magyar társadalom és a magyar polgárok figyelmét e területre. Megjegyzem, ezt nem is nagyon kellett segíteni, hiszen közismert, hogy a magyar társadalom többsége támogatja az önkéntes, hivatásos hadsereg gondolatát.

Ezért mi 1999-2000-ben aláírást gyűjtöttünk, több mint 200 ezer aláírást annak érdekében, hogy a kormány szánja rá magát arra, hogy bevezesse az önkéntes, hivatásos hadsereg modelljét. A Fidesz vezette kormánykoalíció ettől elzárkózott, és azt mondta, hogy nem kívánja az önkéntes, hivatásos hadsereget belátható időn belül megvalósítani. 2002-ben, a kormányváltáskor nagyon lényeges volt a számunkra, magyar liberálisoknak, hogy a kormány programjába bekerült ez a fontos pont, amely mellett az SZDSZ akkor már közel kilenc éve küzdött, és a szocialista-liberális koalíció a magáévá tette az önkéntes hivatásos hadsereg megteremtésének gondolatát.

Azt gondolom, hogy itt a Honvédelmi Minisztérium rendkívül komoly munkát végzett, ez a terület, a haderőreform területe azon területek közé tartozik a kormány tevékenységében, ahol valódi reform indult el, és úgy tűnik, hogy valóban ezt a nagyon fontos célkitűzést idén el fogjuk érni, ezért minden elismerés megilleti a tárcát.

Szeretném a tisztelt képviselőtársak figyelmét felhívni arra is, hogy természetesen az önkéntes hadsereg megteremtése megoldható jelen pillanatban, a mostani jogszabályi környezetben is, de ahhoz, hogy ennek kellő alkotmányos alapot adjunk, a törvénymódosítás mellett továbbra is szükséges az alkotmány módosítása is. Ezért a Szabad Demokraták Szövetsége kezdeményezni fogja a Magyar Köztársaság alkotmányának módosítását, amelyhez kérjük az összes többi párt támogatását azért, hogy az önkéntes hivatásos hadsereg alkotmányos alapját is teremtsük meg Magyarországon. Megjegyzem: ez a helyes módszer, hogy ha egy társadalmi akarat megérik, a szükséges törvényt megváltoztatjuk, utána az alkotmányt is igazítsuk hozzá, nem pedig az esetleg, hogy ha egy törvényt, mondjuk, nem sikerül a mi szánk íze szerint átalakítani, akkor az alkotmányt kezdjük el átalakítani.

Tehát azt gondolom, hogy ezt a jogállami módszert kell követnünk az elkövetkezendő időben is, és itt egy kiváló alkalmat látunk erre, és nagyon reméljük, hogy az összes parlamenti párt adja ehhez a támogatását. Ezt szeretném kérni a jelen lévő frakciók képviselőitől, ezt szeretném kérni a minisztérium képviselőitől, a kormánytól és a parlamenttől, hogy végre tegyünk pontot erre a folyamatra, és örömmel tudjuk üdvözölni azt mindannyian, hogy megteremtettük az önkéntes és hivatásos hadsereget.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
155 32 2004.05.25. 6:39  19-37

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim a vitában nagyon sok mindent elmondtak már eddig az albizottság működéséről, és én nem szeretném szaporítani a szót e tárgykörben, hiszen az ember leginkább azokat tudná elismételni, amelyekről már Devánszkiné Molnár Katalin képviselőtársam, Kosztolányi képviselőtársam és Hajdu képviselőtársam is beszélt. Én a Szabad Demokraták Szövetsége nevében annyit hadd tegyek röviden hozzá ehhez a tájékoztatóhoz, vitához, parlamenti eszmecseréhez, hogy mi a magunk részéről az albizottság munkáját rendkívül jelentősnek érezzük. Jelentősnek érezzük egyfelől a téma miatt. Nyilvánvalóan a magyar társadalom egy jelentős részét felháborították azok az események, amelyek az úgynevezett lakásmaffia tevékenysége kapcsán történtek. Nemcsak az érintettekről van itt szó, hanem minden jó érzésű magyar polgárról, akiknek az igazságérzetét és a jogrendbe vetett hitét sértette mindaz, ami történt.

Az Országgyűlés helyesen döntött, amikor felállította ezt az albizottságot, és nem csekély munkával, sokak segítségével van most előttünk az az anyag, amely konkrét megoldásokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogyan lehetne elejét venni mindazoknak a visszásságoknak, amelyek a magyar közigazgatás sajátos rendszere és a magyar jogszabályok sajátos rendszere miatt és természetesen jó néhány rossz szándékú ember tudatos visszaélése miatt alakultak ki. Tehát ebből a szempontból a bizottság munkája szerintem nagyra értékelendő, mert valóban egy súlyos társadalmi igazságtalanságot próbált orvosolni.

Az eredményesség oldaláról nézve is érdemes a bizottság tevékenységénél megállni egy pillanatra. Az elmúlt időszakban itt, a magyar parlamentben sajnos azt láttuk, hogy a különböző bizottságok, albizottságok vagy akár vizsgálóbizottságok a tevékenységükben eredménytelenek. Ez a típusú üzenet nagyban alááshatja a magyar demokrácia tekintélyét, hiszen azt látja a politika és a közélet iránt fogékony közönség, hogy a köz ügyeit olyan módon intézik a parlamentben, a népképviselet házában, hogy képtelenek a különböző politikai pártok megállapodni bizonyos kérdésekben, illetve nem képesek bizonyos korlátokon túltekintve, elfogulatlanul vizsgálni egyes kérdéseket. Ez különösen a vizsgálóbizottság tevékenységére áll, hiszen nagyon jól tudjuk azt, hogy a magyar parlament az 1990-es években, tehát a rendszerváltás utáni első években - körülbelül '96-97-ig volt jellemző - rendkívül jól működő és nagyon komoly jelentéseket a parlament elé letevő vizsgálóbizottságokat tudott produkálni. Onnantól kezdődően viszont állóháború alakult ki ezekben a bizottságokban, és rendszeresen a döntésképtelenség és tehetetlenség volt az eredmény.

Ez az, amire azt a kifejezést használtam, hogy aláássa a magyar demokrácia tekintélyét, azt az érzetet kelti az emberekben, hogy a többpárti parlamenti demokrácia arról szól, hogy a különböző nézetek képviselői képtelenek egymással megegyezni egy olyan XX. századi magyar történelem után, amely Magyarország mögött van, amelyben autokrata és önkényuralmi rendszerek domináltak - lásd a két háború közötti Magyarország Horthy-rendszere, illetve a Kádár-rendszer -, a magyar társadalom jelentős része abban nőtt fel, ahhoz szokott hozzá, hogy egyféle vélemény van, és felülről, paternalista módon mondják meg számára a kijelölt utat. A demokrácia pedig - mint tudjuk - mindig vitákból áll, mindig különböző nézetek ütköztetéséből, és ebből formálódik meg mindig a közjó fogalma. Nos, ezt a hitet, amely a demokráciába vetett hit, ássa alá az ilyen típusú eredménytelenség, amivel az elmúlt időszakban sajnos a magyar parlament tudott elszámolni.

Nos, én ennek az albizottságnak a munkáját ezért is tekintem különlegesnek, mert az utóbbi időszakban egyedülálló, hogy a különböző pártok képviselői teljesen egy irányba, egymásra figyelve, egymás érveit figyelembe véve tudtak dolgozni, és képesek voltak konszenzussal letenni egy jelentést az asztalra.

 

(10.50)

Ennek a jelentésnek a tartalmáról beszéltek már képviselőtársaim, és ezért említettem azt, hogy ebbe nem akarok belemenni, hiszen azt gondolom, hogy erről még vitatkozni fogunk, a megoldási módozatokról. Nyilván a különböző minisztériumok, a kormány is el fogja mondani ezzel kapcsolatban a véleményét, a képviselők is tesznek ehhez megjegyzéseket, és reményeim szerint formálódik majd egy olyan országgyűlési határozat, amely világos feladatokat és világos határidőket határoz meg.

Számomra a leglényegesebb politikai üzenete ennek a munkának az igazságtalanság orvoslásán túlmenően, amely a sértettek felé oly fontos, és a társadalmi igazságosság mellett is fontos, a másik legfontosabb üzenet az, hogy bizony, ha komolyan vesszük a demokratikus intézmények működtetését, és komolyan vesszük azt az értékrendet, amely a demokrácia és a szólásszabadság, a véleménynyilvánítás szabadságának értékrendje, illetve a másik politikai véleménye tiszteletének az értékrendje, akkor képesek vagyunk a magyar parlamentben is eredményesen és hatékonyan dolgozni. Tehát csak rajtunk múlik mindig a siker és az eredményesség, nem a demokrácia intézményrendszeréből következik a kudarc, hanem a saját képességeink korlátait mutatja. Nos, íme, itt egy példa, amely megmutatja azt, hogy lehet sikeresen és jól is elvégezni ezt a munkát.

Úgyhogy mi, a Szabad Demokraták Szövetsége nevében ezért ezt a munkát, ennek a jelentésnek a megállapításait támogatjuk, helyeseljük, és javasoljuk a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a határozati javaslatot az esetlegesen szükséges módosításokkal együtt fogadja el, és minél hamarabb tudjunk tiszta helyzetet teremteni e kusza és eddig átláthatatlan jogi környezetben.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
155 61 2004.05.25. 15:11  37-42,46-72

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót, és külön köszöntöm az állampolgári jogok biztosait is itt a parlamenti vitában immáron sokadszor, immáron ismert résztvevőkként a vitában, hiszen nem először vitatkozunk, beszélgetünk az ombudsmani beszámolókról; és jó néhányan már bizony az ombudsmani hivatal felállítása óta rendszeresen abban a megtiszteltetésben részesülünk, hogy minden évben elmondhatjuk az észrevételeinket az állampolgári jogok biztosainak tevékenységével kapcsolatban.

Nos, hadd kezdjem azzal, amivel, azt kell mondjam, szokás szerint ezeket a felszólalásokat kezdeni illik, és valóban, az illendőség lényeges szabály, de tartalmi mondanivalója is van annak, amit mondani szeretnék; nevezetesen: azt gondolom, hogy köszönettel tartozunk az ombudsmanok munkájáért.

Az Országgyűlésnek az a feladata, hogy ellenőrizze a tevékenységüket, beszámolójukról vitatkozzon, adjon útmutatásokat a munkájukhoz, hiszen a parlament által választott, fontos tevékenységet végző, nagyon lényeges jogvédelmet ellátó tisztségekről van szó, és nekünk az a dolgunk, hogy ezeket a vitákat érdemben lefolytassuk, és valóban muníciót tudjunk szolgáltatni a számukra is az elkövetkezendő munkához.

Miközben ezt a dolgunkat végezzük, mindenképpen ki kell térnünk arra a fontos tényre is, hogy az ombudsmanok tevékenysége - most már több mint tíz éve kísérjük figyelemmel a munkájukat -, mondhatjuk azt, hogy bevált Magyarországon, bevált ez a pontosabban közel tízévi munka.

 

(13.50)

Bevált és gyökeret tudott ereszteni a magyar közgondolkodásban, a magyar közéletben mindaz az intézményrendszer, amit az ombudsmanok képviselnek, hiszen itt egy speciális jogvédelemről van szó; egészen más, mint a bírósági jogvédelem, egészen más a szerepe, mint az Alkotmánybíróságnak, egészen más a hatáskörük, egészen más a társadalmi súlyuk is.

És az igazi fokmérő arra vonatkozóan, hogy mennyire hatékony a működésük, az valóban a társadalom elismerése. Amikor a köszönettel kezdtem ezt a mostani hozzászólásomat, azt gondolom, hogy ebben a mi részünkről nyilvánul meg egyfajta elismerés, de a társadalom részéről is megnyilvánul az elismerés az ombudsmanok iránt. Itt az előttem szóló Vitányi képviselőtársam is megemlítette azt a tényt, amire minden biztos is hivatkozott, hogy egyfajta ügyszámnövekedés tapasztalható a munkájuk kapcsán. Sokfajta értelmezése lehet annak, hogy miért van ez így. Kaltenbach Jenő is adott egyfajta értelmezést, mondván, hogy előzetes véleménykéréssel különböző minisztériumok és hivatalok fordulnak hozzájuk, és nyilván ez is számottevően növeli az ügyek számát.

De bevallom, én az ügyek számának a növekedésében nem látok bajt, és nem látom azt, hogy ebben a magyar demokrácia romló állapota nyilvánulna meg. Egyáltalán nem így van, és ha a nemzetközi összehasonlításokat is nézzük, akkor látjuk, hogy nem lehet ilyen kimutatást felelősséggel képviselni, megmutatni, reprezentálni, amely arról szól, hogy azok az országok, ahol például jó néhány ügyben fordulnak az ombudsmanokhoz és az ombudsmanokhoz hasonló intézményekhez, azok az országok a demokratikus jogok képviseletében gyengébben állnának, mint azok, ahol kevesebb az ilyen típusú ügy. Magyarországon sem ez a helyzet. Szerintem ez a szám azt jelzi, hogy nőtt az ombudsmanok társadalmi elfogadottsága, nőtt a bizalom irántuk, egyre több ügyben fordulnak hozzájuk a polgárok, mert azt gondolják, hogy van értelme. És szerintem az általunk megfogalmazott köszönet mellett ez a társadalom által megfogalmazott köszönet, azaz ha sok ügyben fordulnak hozzájuk, az jelenti a társadalom részéről azt, hogy értékelik a munkájukat és bíznak bennük. Rossz lenne a helyzet, ha kevés ügy lenne, mert az azt jelentené, úgy ítéli meg a társadalom, hogy nincs olyan súlya ennek a hivatalnak, hogy érdemes lényeges ügyekben odafordulni.

Amikor az ombudsmani hivatalról beszélünk, és ezeket a beszámolókat vitatjuk meg ilyenkor a parlamentben, kézenfekvő persze a beszámolónak a kézbevétele után ezt felütni, kiragadni belőle különböző eseteket és ezekkel foglalkozni. Én is szeretnék majd néhány esetet megemlíteni, de bevallom, én tudatosan az előző években sem és most sem ezt a modellt szeretném követni, mert azt gondolom, hogy ez is lehet természetesen egy olyan típusú muníció az ombudsmanok számára, amiről már beszéltem, amikor az eseteket boncolgatjuk, de talán érdemesebb általános politikai összefüggésekkel foglalkozni az ombudsmani beszámolók kapcsán.

Egy kérdésre szeretnék itt előzetesen kitérni, nevezetesen, hogy egy időben, néhány évvel ezelőtt még az is vita tárgya volt, hogy van-e értelme egyáltalán az ombudsmani rendszer fenntartásának. Szerencsére ma már ez lekerült a napirendről, mert nincs olyan politikai párt, és nincsenek olyan politikai párthoz tartozó képviselők sem, akik ezt az álláspontot képviselik. Azonban más kérdések ott maradtak a napirenden, így például az, hogy elegendő-e a négy ombudsman az ország számára, vagy növelni kellene ezt a számot, és különböző más biztosokat kellene megbízni; itt a jövő nemzedékek biztosától kezdve sok minden más fölmerült.

Nos, hadd szögezzem le elöljáróban: az én álláspontom az, hogy elegendő a jelenlegi négy ombudsman, de nem tartom eretneknek azt a gondolatot, amikor valaki fölveti az esetleges bővítésnek a gondolatát, és a bővítésről fogalmaz meg javaslatot. Azért nem tartom eretneknek, mert tudjuk jól, hogy vannak olyan országok - elég csak Svédországot említenem, amely az intézmény szülőhazája -, ahol jóval magasabb az ombudsmanok száma, tehát lehet erre nemzetközi példákat hozni, bár tudjuk jól, hogy minden ország a maga sajátos jogtörténeti fejlődésében és jogi struktúrájában kell hogy elhelyezze az ombudsmani rendszert.

Azt gondolom, hogy Magyarország számára a jelenlegi négy ombudsman elegendő, és nincs sok értelme szaporítani a hivatalt. Viszont ha ezt valaki nagyon komoly indokkal alá tudja támasztani, akkor azt érdemben és okos vitában meg kell vitatnunk. Ezek a javaslatok általában elő-elő szoktak jönni, én igazán ilyen súlyos, érdemi javaslatot még nem láttam, de kell ezzel foglalkoznunk, ha van ilyen. Fölmerül az a probléma is, hogy sokan nevezik magukat szintén ombudsmannak, akik más típusú jogkört és más típusú tevékenységet látnak el. Emlékszünk, hogy például milyen vita volt itt az Oktatási Minisztériumban működő, magát szintén ombudsmannak nevező oktatási jogok biztosának a tevékenységéről.

Nos, azt gondolom, hogy valóban helyes, ha a fogalmakat itt is tisztán elválasztjuk egymástól, és világos az, hogy mit tekintünk parlamentnek felelős biztosi tevékenységnek, és mit tekintünk másfajta tevékenységnek. Jó, ha ezt egyébként a kifejezésben is el tudjuk egymástól választani, azonban én azt látom, hogy az ilyen típusú biztosok, mint amilyen például az oktatási jogok minisztériumi biztosa is volt, rendkívül hasznos tevékenységet tudnak ellátni, így az ilyen típusú kiegészítő tevékenységekre is szükség lehet.

Tehát a mostani rendszer, amely, úgy tűnik, stabilizálódott, mutatja erényeit, sokan fordulnak hozzá, ezzel bizonyítja működőképességét a társadalomban, ez jó, de nem szabad úgy gondolkodnunk róla, mint egy merev rendszerről, amelyen a jövőben nem lehet változtatni. Ha van érdemi és megfontolandó javaslat, akkor, azt gondolom, ezt meg kell fontolnia az Országgyűlésnek.

Amikor arról beszélek, hogy úgy tűnik, a társadalomban gyökeret vert ez az intézményrendszer, akkor hadd kanyarodjak egy másik terület irányába, mégpedig az aktualitások irányába, mert úgy érzem, hogy azok az ügyek, amelyek nem szerepelhetnek ebben a beszámolóban, hiszen az elmúlt hónapok történései, azok is megérnek azért egy gondolatot itt, mert ez is azt mutatja, hogy bizonyos kérdésekben a biztosok rendkívül gyorsan és jól tudtak reagálni, olyan ügyekben, amelyek lényeges, fontos kérdések, ha úgy tetszik, jogi kérdések, tehát igazságossági kérdések is és politikai kérdések is.

Két ügyet hadd említsek itt, amelyben újfent dicsérni szeretném az ombudsmanok munkáját. Az egyik a Zengő kérdése. Az ebben történt gyors állásfoglalás és méghozzá határozott állásfoglalás, azt gondolom, nagyban segítségére volt a hazai politikai életnek, a hazai közéletnek, a környezetvédelem ügyének. Úgyhogy ezért mindenképpen dicséret illeti meg az ombudsmanokat, mindazokat, akik ebben a munkában részt vettek. Nem egyszerű ügyről van szó, mint tudjuk, hiszen pró és kontra hozhatók fel érvek, mégis azt gondolom, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosának az állásfoglalása sok tekintetben segített gyorsan elrendezni ezt az eszkalálódó vitát. Tehát a példa itt is azt mutatja, hogy a társadalmi beágyazottság mellett a gyors reagálás és a bátor szerepvállalás, amelyben világos tételek kerülnek kimondásra, segíti a közélet tisztázó vitáit, és segít a megoldáshoz eljutni. Én nagyban üdvözlöm ezt az állásfoglalást, helyesnek tartom tartalmilag is, és mint mondtam, az egész kontextusát is nagyon helyesnek tartom úgy, ahogy született.

A másik ilyen ügy, amely erősen borzolta a kedélyeket, a Baumag-ügy, illetve ennek kapcsán a lakásszövetkezetek ügye volt. Itt is azt gondolom, hogy példás gyorsasággal reagált az ombudsman, és nagyon helyesen foglalkozott ezzel a kérdéssel, hiszen nem először kerülnek reflektorfénybe a hasonló ügyek Magyarországon, a befektetők és a kisbefektetők védtelensége sajnos nem új keletű jelenség hazánkban. Emlékszünk a kilencvenes évek közepén a Lánchíd 2000 ügyre, amelyben egyébként, megjegyzem, az ombudsmanok elődjei, Gönczöl Katalin és Polt Péter állást foglaltak, rendkívül érdekes volt az az állásfoglalás is, mert bizonyos tekintetben elmarasztalta az állami szerveket, mégis aztán a károsultak nem tudták érvényesíteni az igazukat a bíróságon.

A mostani lakásszövetkezetek ügye is mutat szerintem egy nagy problémát a mai magyar jogrendben, szintén mutat egy komoly társadalmi igazságtalanságot, és azt gondolom, az a dolguk az ombudsmanoknak, hogy ilyenkor eljárjanak. Tehát ebben az ügyben is szeretném megdicsérni az ombudsmanok munkáját.

 

(14.00)

A példa arról szól - még egyszer hadd hangsúlyozzam -, hogy gyors állásfoglalás, reagálás olyan ügyekre, amelyek érdeklődésre tartanak számot, több embert érintenek, politikailag is relevánsak. Most a politikát olyan értelemben használom, hogy nem az releváns feltétlenül, ami az egyes politikai pártoknak eszébe jut, hanem a közjó szolgálata ügyében mi az, ami lényeges és fontos, tehát a politika eredeti értelmében használom ezt a szót.

Említettem, hogy néhány példára én magam is szeretnék kitérni, de csak érzékeltetésül, mert azt gondolom, hogy arra van a beszámoló, hogy elolvassa, akit érdekel, és remélem, hogy sok embert fog érdekelni, aki joggal, illetve a jogvédelemmel és az igazságosság kérdéseivel foglalkozik ebben az országban. Jelentősnek, önmagán túlmutatónak tartom a múlt évről a köldökzsinórvér levételével kapcsolatos, az őssejtüggyel való foglalkozást. Szerintem jelentős, ami itt történt. Nem egy egyszerű ügyről van szó, hanem itt valóban az állampolgári jogvédelemnek egy lényeges és előremutató döntését láthattuk.

Nagyon fontosnak érzem azt a vizsgálatot, amelyet Lenkovics Barnabás és Takács Albert is jegyzett az ORTT-vel kapcsolatban, valóságshow-k és egyéb ügyekben. Én az egész médiatörvény problematikáját a magyar demokrácia egy nagyon súlyos kérdésének tekintem, hiszen ne feledjük el: a demokratikus működésnek a szabad választások mellett, a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának a megjelenítése mellett, a pluralizmus mellett az egyik nagyon fontos eleme az, hogy a demokráciában a választások között a nyilvánosság kontrolljának a segítségével gyakorolja a nagyközönség azt az egyfajta - ahogy előbb mondtam - kontrollt, felülvizsgálatot, nyomásgyakorlást a politikai szférára, ami elengedhetetlen a választások között is.

Ebből a szempontból a médiatörvény milyensége egy kulcskérdés, és azok a javaslatok, amelyek megfogalmazódnak az ombudsmani jelentésben - amelyeket egyébként az Országgyűlés számára adresszáltak a biztosok, megjegyzem -, rendkívül megfontolandók. Tudjuk persze, hogy a politikai realitása jelen pillanatban csekély annak, hogy a médiatörvényhez hozzányúljunk, de amikor elkövetkezik majd ez a kegyelmi pillanat vélhetően valamikor a közeljövőben, én azt gondolom, hogy ezeket a javaslatokat mind-mind komolyan kell vennünk.

Nos, összességében, a Szabad Demokraták Szövetsége nevében annyit hadd mondjak befejezésül a beszámolókhoz, hogy mi a magunk részéről ebben az évben is rendkívül színvonalasnak, tartalmasnak, lényegesnek tekintettük ezt a beszámolót. Jó néhány olyan ügyet tartalmaz, amely önmagán túlmutató jelentőségű a jogvédelem szempontjából, így a beszámolókat elfogadásra ajánljuk az Országgyűlésnek.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
155 81 2004.05.25. 15:19  37-38,42-44,46-47,72-92

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót, és szeretném tovább folytatni a néhány órával ezelőtt elkezdett értékelését a biztosok beszámolójának. A mostani körben a magam részéről együttesen szeretnék majd beszélni az adatvédelmi biztos úr és a kisebbségi biztos beszámolójáról, részben időtakarékossági okok miatt, részben pedig személyes elfoglaltság miatt is, mert mindenképpen szeretnék mind a kettőre kitérni, de a vita terjedelmes és elhúzódó, még akkor is, ha a képviselőtársak tartják az időkereteket, és a parlament jelenlegi létszáma sem mondható éppen túlzottnak.

Hadd kezdjem az adatvédelmi biztos beszámolójával. Először is hadd szögezzem le azt, hogy nagyon érdekes élmény volt mindig az elmúlt években, amikor Majtényi László volt az adatvédelmi biztos, hogy sokszor az ő beszámolói irodalmi ihletettségben valahogy Orwellre építve kezdődtek, és mindig Orwell derengett fel a háttérben, leginkább a Nagy Testvér problematikája. A Nagy Testvér figyel téged, és nem véletlen, hogy az adatvédelmi biztos gondolkodásmódjában ott van ez a Nagy Testvéri-i figyelem, az a félelem, amely sokunkban van a modern társadalommal kapcsolatban. Valóban, az a bizonyos Nagy Testvér; a személyes adatainkon keresztül a modern technikán, a rádiótelefonokon, a számítógépeken és sok minden máson, a kártyáinkon, amelyek eluralják az életünket, ezeken keresztül, ezeken az adatokon keresztül egyre inkább ellenőrizhetővé válunk.

Az adatvédelmi biztos területe, munkája különösen speciális szerintem az országgyűlési biztosok munkájában. Nagyon élénk figyelem kell hogy kísérje az ő munkáját. Azt gondolom, hogy minden országgyűlési biztos tevékenysége jó értelemben vett korlátokat állít a hatalom elé. A jó értelemben vettet abból a szempontból hangsúlyozom, hogy meggyőződésem szerint mindig helyes, ha a hatalom elé korlátokat állítunk, mert a kiegyensúlyozottság egy hatalmi rendszerben rendkívül fontos. De a biztosok tevékenységének azért van korlátja, hiszen ajánlásokat fogalmaznak meg, és az ő hatáskörük egészen más, mint egy klasszikus végrehajtásban, törvényhozásban vagy éppen a bírói jogalkalmazásban működő személyeké.

Az adatvédelmi biztos tevékenysége viszont, mint ahogy említettem, ebből a szempontból is speciális, mert az ő figyelemfelhívó munkássága még inkább szembesíti a mindenkori hatalmat, a közigazgatást, a körülöttünk lévő világot, ha úgy tetszik, a magánszférát is, hatalmának korlátaival. Csak biztatni szeretném az adatvédelmi biztos urat, hogy ezt a jó hagyományt, amelyet Majtényi László kezdett el, és amelyet Péterfalvi Attila folytat, nagyon helyesen, csak elszántan képviselje a későbbiekben is, mert azt gondolom, hogy a mindenkori hatalmat mindig érdemes kényszeríteni, hogy belenézzen ebbe a tükörbe, és felvonultatni vele szemben mindazokat a korlátokat, amelyek kívánatosak e téren.

Megint csak nem akarok különösebben szemezgetni az esetekből, mert ezt hosszan meg lehetne tenni, és mint ahogy már hangsúlyoztam, különösebb értelmét nem látom, hogy eseteket vegyünk elő itt a vitában. De csak példaszerűen hadd utaljak arra, hogy rendkívül lényegesnek tartom például a mobiltelefonokkal kapcsolatban, a most már képrögzítésre alkalmas mobiltelefonokkal kapcsolatban és a képrögzítéssel kapcsolatos közleményét, ajánlását az adatvédelmi biztosnak, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy az ilyen típusú képrögzítéshez is köze van a személyes adatokra vonatkozó törvénynek, és nem lehet ezt olyan egyszerűen, mindenféle következmények nélkül megtenni. Azt gondolom, hogy a magyar társadalom kultúrájához is hozzá kell tartozzon az ilyen típusú ismeretek elsajátítása is.

De ugyanide tartozik egy más típusú probléma is, ahol ugyancsak az adatvédelmi biztos helyesen lépett fel, és amely jóval aktuálisabb ügy. Ha már itt utaltam az általános biztosok munkája kapcsán a társadalmi elfogadottságra, a gyorsaságra és a társadalom számára a közjót szolgáló ügyekben való gyors reakciókészségre, akkor itt is hadd emeljem ki, hogy közismert, hogy volt egy olyan bírósági ügy, amelyben az a szégyen fordult elő a magyar bíróságokon, hogy egy önmagát ügyvédnek nevező személy a bírónő származása iránt érdeklődött a tárgyaláson. Rendkívül fontos ezekben az ügyekben is a világos állásfoglalás.

Csak szeretnék dicsérni minden szereplőt, akik ezekben az ügyekben megszólaltak, állást foglaltak, és elmondták azt, hogy van-e helye akár a magyar jogszabályok szerint is, az adatvédelem szabályai szerint is az ilyen típusú kérdéseknek. Nemcsak a jó ízlést és a demokratikus meggyőződést sérti az ilyen típusú fellépés, hanem a hatályos jogszabályainkkal is konfliktusban van. Úgyhogy nagyon helyes szerintem az ilyen típusú ügyekben a gyors és hatásos állásfoglalás.

A parlament számára viszont itt is olvashatunk feladatokat. Tehát ahogy a médiatörvénnyel kapcsolatban az ombudsmanok, az általános ombudsmanok ajánlásai megszülettek, úgy az adatvédelmi biztosnál is olyan lényeges és fontos ajánlások és javaslatok születtek meg, amelyeket bizony a parlamentnek illendő megfontolni, és illik is majd elrendezni. Hadd utaljak itt a parlamenti vizsgálóbizottságok adatkezelésére. Ezt egy rendkívül lényeges ügynek tartom.

Az elmúlt években komoly viták és botrányok is robbantak ki ezzel kapcsolatban, ismert, hogy Magyarországon különböző politikai okok miatt nem sikerült elrendeznünk a pártállami múlttal való őszinte szembenézés ügyét. Sajnos, ennek az esélye, ahogy múlik az idő, egyre kisebb lesz. Az ennek kapcsán kialakult viták és különböző parlamenti bizottságok magatartása, adatkezelése és egyebek révén az adatvédelmi biztos, szerintem nagyon helyesen állapított meg fontos dolgokat, amelyeket viszont a parlamentnek kellene a saját maga számára elrendezni most már, és ami máig is várat magára. A vizsgálóbizottságok egész intézményrendszere nem kellően átgondolt, és a megfelelő jogszabályi háttér nem áll megfelelően és kellő súllyal rendelkezésre ahhoz, hogy a vizsgálóbizottságok úgy működjenek, ahogy az alkotmányosság talaján és a köz által megfogalmazott elvárások szerint kellene hogy működjenek.

Tehát a Szabad Demokraták Szövetsége nevében az adatvédelmi biztos beszámolóját is elfogadásra tudom ajánlani a tisztelt Háznak, annak szellemében, hogy ez megfelel annak a hagyománynak, amelyet megszoktunk ebben a Házban elődjétől, és amely jó hagyomány szellemében az adatvédelmi biztos mindig oroszlánként küzd a fennálló hatalommal szemben a polgárok személyes szabadságáért és adataik megőrzéséért, és szeretném, ha ezt a küzdelmet tovább folytatná.

Most a rendelkezésemre álló idő második részében szeretnék a kisebbségi biztos úr beszámolójára is kitérni, mert Kaltenbach Jenő beszámolóját is különösen fontosnak tartom. Itt hadd emeljem azt ki, hogy Kaltenbach Jenő személyében egy olyan biztos terjesztett beszámolót a Ház elé, aki immáron második ciklusát tölti, és azt kell mondjam, hogy mindannyiunk megelégedésére, sőt általános közmegelégedésre. Magam is, aki régóta tevékenykedem a kisebbségi jogok területén a parlamentben, az emberi jogi bizottság tagjaként, egykor elnökeként, azt kell hogy mondjam, hogy nagyon fontos, rendkívül fontos és példamutató szerepet játszott Kaltenbach Jenő a kisebbségi jogok biztosítása terén Magyarországon. Az a munka, amit ő megalapozott az első ciklusban, és amelyet most visz tovább, szerintem hihetetlen értékekkel bír, és nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon a kisebbségi jogoknak kialakult azért egy olyan jogvédelmi struktúrája, amelyre bizony méltán büszkék lehetünk.

Ennek az egyik legfontosabb eleme egyébként a kisebbségi törvény, amelyben annak idején még nem ombudsmanként, hanem szakértőként Kaltenbach Jenő részt vett, és sokan tevékenykedtünk annak idején azért, hogy '93-ban a törvény megszülessen. Ma viszont éppen a parlament előtt van, ahogy utalt is rá a biztos úr, a törvény módosítási csomagja, és bizony a módosítás kapcsán már évekkel ezelőtt a kisebbségi ombudsman részéről megfogalmazódtak olyan javaslatok, elképzelések, amelyek alapvetően befolyásolják a gondolkodásmódunkat.

(15.20)

Remélem, hogy az előttünk fekvő törvény vitája nyilván a nyári szünet után folytatódik, mert addig már kevés esély lesz arra, hogy érdemben az Országgyűlés tudja folytatni, de nem is baj, mert ennek egy kiérlelt vitának kell lenni; azt gondolom, vannak kérdések, amelyekről alaposan kell még vitatkoznunk, most nem belemenve a részletekbe, de itt közismerten az úgynevezett regisztráció kérdése az egyik legsúlyosabb vita a törvény kapcsán.

Azt gondolom, hogy e törvényjavaslatnak az ügye és egyáltalán az útja, hogy idáig eljutott, nagyban kapcsolódik a kisebbségi ombudsman elmúlt éves jelentéseihez, amelyekben konkrét ajánlásokat tett arra vonatkozóan, hogy a kisebbségi törvényen mit kellene megváltoztatni. Konkrét javaslatokat tettek le az asztalra a hivatal munkatársai, Kaltenbach Jenő és az ő munkatársai is, hogy milyen törvényi módosításokkal kellene élni.

Az Országgyűlés nevében, azt gondolom, ezt mindenképpen köszönettel kell fogadnunk, az Országgyűlés munkáját segítették és könnyítették meg azzal, hogy ezt az egész vitát egy nagyon gyümölcsöző és értelmes irányba terelték. Úgyhogy azt gondolom, a kisebbségi biztos tevékenysége e téren is kiemelkedő.

Miközben én magam nem szeretnék fukarkodni a dicsérő szavakkal a biztosokkal kapcsolatban, mert munkájukat valóban nagyra értékelem, legyen világos természetesen, hogy amikor az ember e munkákat nagyra értékeli, közben nyilván lehetnek vitás kérdések és olyan ügyek is, amelyeket másként ítélünk meg. Egy ilyen ügyről szeretnék itt szólni, amire Kaltenbach Jenő tett célzást, és ami részben a mai vitában azért lappangóan elő-előkerült, ez pedig az Alkotmánybíróság tegnapi döntése az úgynevezett gyűlöletbeszéddel kapcsolatban.

Én, mint ahogy ezt a Házban jelen levők ismerik, és mint ahogy közismert ez a tény, azon az állásponton voltam és vagyok ma is, hogy az Alkotmánybíróság helyesen döntött, mert magam a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága híveként azt gondolom, hogy a szabadságot és a szólásszabadságot a számunkra mégoly ellenszenves és felháborító nézetek terjesztése ellen és azzal szemben sem lehet korlátozni. Ezért az Alkotmánybíróság döntését helyesnek tartom, és azt gondolom, a szabadság védelme ma a Magyar Köztársaságban szerencsére egy olyan fontos érték, hogy a Magyar Köztársaságnak kell olyan erősnek lennie, hogy kibírja a számára visszataszító, felháborító, antiszemita, rasszista és más szélsőséges nézeteket is. Azt is tudjuk, hogy a magyar jogrend természetesen ismeri a fellépés lehetőségét az ilyen nézetekkel szemben, amennyiben azokból közvetlen erőszak származhat. Tehát azt gondolom, hogy ez a döntés helyes volt.

De érdemes valóban itt a kisebbségi biztos beszámolójánál megállni egy pillanatra, mert világosnak kell lennie annak is, hogy ebből a döntésből nem az származik, hogy a társadalomnak passzívan kellene szemlélnie a kirekesztő megnyilvánulásokat, a kisebbségekkel szembeni kirekesztő megnyilvánulásokat. Ellenkezőleg, ennek a döntésnek egészen más az üzenete. A szabadság mindig egy aktív magatartást feltételez. Azt feltételezi, hogy nem felülről kell várnunk azt, hogy megoldják helyettünk ezeket a problémákat valamiféle jogszabályi változtatással - majd börtönbe zárják a csúnyákat, akik nem tartják be a jogszabályokat. Nem ez fog bekövetkezni, hanem nekünk magunknak kell tennünk azért, hogy kialakuljon a Magyar Köztársaságban egy olyan közéleti elvárás egymással szemben, amely politikailag rekeszti ki e nézetek képviselőit. Ez az egyetlen megoldás. A büntetőjog eszközeivel ez nem megoldható, csak értelmetlenül kreálnánk fölösleges mártírokat. Nem beszélve arról, hogy az antiszemitizmus, a rasszizmus és más kirekesztő nézetek elszánt ellenfeleit is ugyanúgy a vádlottak padjára kellene ültetni. És azt gondolom, hogy ezt senki nem akarhatja ebben az országban.

Tehát mindazok, akik elkötelezettek a kisebbségi jogvédelem mellett... - és a kisebbségi ombudsman is nyilván ilyen, és én ezért az ő álláspontját, amely valószínűleg más, mint az enyém, ahogy a szavaiból kiderül, én tiszteletben tartom, és azt gondolom, hogy ezek az álláspontok mind-mind lehetnek morálisan különösen elfogadhatók a számomra. De én azt gondolom, hogy a szabadság védelme számunkra olyan fontos érték, hogy az teszi igazán felnőtté ezt a társadalmat, ha tudunk élni ezzel az értékkel, és tudunk élni a szabadsággal.

Tehát én a kisebbségi jogvédelem területén is azt gondolom, hogy a szabadságot kell egyfajta központi vezérlő eszmeként elfogadnunk, és a kisebbségek jogvédelmét is a szabadság tiszteletére kell felépítenünk, és ebben látni kell, hogy ez az út küzdelmes, hosszú, kemény csatákon keresztül alakul ki, hogy hogyan lehet oldani azt a hatalmas mértékű előítéletet, amely Magyarországon például a magyarországi romákkal szemben megnyilvánul. Hiszen aki végigolvassa a kisebbségi biztos jelentését, abból is ordítóan látszik, hogy valójában a magyarországi romák a főszereplői a kisebbségi problémáknak Magyarországon, és hihetetlen mértékű előítélet veszi körül őket. Ezeken az előítéleteken jogszabályokkal nem fogunk tudni változtatni, csak tartós, következetes magatartással, személyes példával, a közélet általánosan kialakított szabályaival tudunk változtatni, amely szabályok azonnal, ha úgy tetszik, kirekesztik, klubon kívülivé teszik azon nézetek képviselőit, akik szélsőséges és más népcsoportokat sértő, lealacsonyító nézeteket hangoztatnak.

Mindezekkel a gondolatokkal együtt én a Szabad Demokraták Szövetsége nevében ezt a beszámolót is a parlament számára elfogadásra ajánlom.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
169 102 2004.09.29. 6:16  1-321

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormányprogram vitája kapcsán szeretném felhívni a képviselők és mindazok figyelmét, akik nyomon követik a mai diskurzusunkat, arra a fejezetre, amely ennek a programnak a végén helyezkedik el, és amely a jövő formálása címet viseli.

Ebben a fejezetben nagyon fontos gondolatok kerülnek kimondásra, nagyon fontosak sokunk számára, akik a jogállami normák védelme mellett elkötelezettek vagyunk. Ez a kormány, amelyik ezután fog hivatalba lépni, egyértelműen és világosan letette a voksot emellett. Ezt rendkívül fontos fejleménynek tartom.

Azért is tartom fontos fejleménynek, hiszen itt ülünk ma a parlamentben, és Kuncze Gábor frakcióvezető úr kezdte a beszédét azzal, hogy a helyzet szokatlan. Kétségtelenül szokatlan, mert ilyen még nem volt a rendszerváltás óta, hogy konszolidált, nyugodt, kiegyensúlyozott formában miniszterelnök-csere és kormányváltás történik ciklus közepén. Amikor erről beszélünk, akkor nyilván meg kell említenünk a politikai pártok felelősségét e téren, a koalíciós pártok felelősségét, akik ezt határozottan és - azt gondolom - komoly felelősségtudattal vitték véghez, és természetesen az ellenzék felelősségét is, akinek ugyanúgy megáll a jó értelemben vett, pozitív értelemben vett felelőssége ebben az ügyben, hiszen az ország konszolidált formában éli át ezt a kormányváltást.

De amikor a politikai felelősséget említem - és ebből a szempontból dicsérő szó illeti, azt gondolom, mind az ellenzéki oldalt, mind a kormányoldalt a viselkedésében -, ki kell emelnem az alkotmányos rendszert is. Erről keveset szoktunk beszélni, pedig most 15 éves a Magyar Köztársaság alkotmánya, most ünnepeltük nemrég a rendszerváltás egyik fontos dátumának a 15. évfordulóját, és azt gondolom, képviselőtársaim, hogy ebben a vitában is kell arról szólnunk, hogy bizony a köztársaság alkotmánya kiállta az idők próbáját.

Tudjuk és ismerjük, régi vita, lehet rajta javítani, lehetne rajta segíteni, de ez a példa újra bebizonyította, hogy ez egy jó alkotmány. Ugyanis a magyar alkotmányos rendszer ebben az egyáltalán nem könnyű és ismeretlen szituációban jelesre vizsgázott. Ez újfent bebizonyítja azt, képviselőtársaim, hogy ez az alkotmány méltó arra, hogy védjük. Ez az alkotmányos berendezkedés modern, demokratikus, és az alapvető szabadságjogokra épít. Egy olyan jelentős és fontos állomása a magyar politikai gondolkodásnak, közgondolkodásnak, amely tiszteletet és védelmet érdemel. Nos, ezt a védelmet, a köztársaság 15 éves alkotmányának, a rendszerváltás értékeit megjelenítő alkotmánynak a védelmét deklarálja ez az utolsó fejezet.

Ezt nagyon fontos momentumnak tartom, mert ilyen világos megfogalmazása egyetlen kormányprogramban sem történt még ezeknek az értékeknek. Kiemelt jelentőségűnek tartom, hogy ez a kormány leteszi egyértelműen a voksát az alkotmányos rend védelme és a jogállami rend megszilárdítása mellett. Ez azért is fontos, tisztelt képviselőtársaim, hiszen láttuk már, hogy történtek törekvések az ezzel való szembemenetelre. Hiszen közismert, hogy 2002-ben, amikor a szocialista-liberális koalíció kormányt alakított, sikerének az egyik titka azt volt, hogy világosan fölvette a versenyt azokkal a tendenciákkal szemben, amelyek az előtte hivatalban lévő kormány alatt megerősödtek.

Nevezetesen, a jogállami normákkal szembeni fellépéssel vette fel a harcot, és világossá tette ez a koalíció, a szocialista-liberális koalíció, hogy ő erősíteni akarja ezeket a normákat. Azt is világossá tette, hogy a parlamentarizmust akarja erősíteni, azt is világossá tette, hogy a független intézmények függetlenségét kívánja védeni.

Természetesen, amikor arról beszélünk, hogy az Orbán-kormány hogyan helyezkedett szembe ezekkel a jogállami normákkal, és hogy a szocialista-liberális koalíció ezzel szemben hogyan definiálta magát, arról is kell beszélnünk önkritikusan, hogy ebből nem sikerült mindent megvalósítanunk. A parlament ülésezik hetente, és ez nagyon helyes, mert ezt az egyik legfontosabb jogosítványnak tartom, megjegyzem ellenzéki jogosítványnak; és soha nem szabad elfelejtenünk, hogy tudni kell mindig kormányon úgy gondolkodni, mintha ellenzékben lennénk, és ellenzékben úgy gondolkodni, mintha kormányon lennénk. Ez a demokratikus normák és szabályok egyik nagyon fontos alaptétele.

Tehát helyreállítottuk a parlament heti ülésezését - és ez egy jelentős fejlemény -, de bizony voltak olyan ügyek, amelyekben nem tudtunk jeleskedni; lásd: rendkívüli parlamenti ülésekhez való viszonyulás és még sok minden más. Ezért tehát azt gondolom, hogy jogos ennek a kormányprogramnak az a megfogalmazása, hogy itt van tennivaló. Van erősítenivaló, és ez vonatkozik az előző kormányokra, a jobboldali kormányra, és vonatkozik ránk is, hogy van mit erősíteni abban, amit elkezdtünk 2002-ben.

Ezért, tisztelt képviselőtársaim, a magunk részéről, a szabad demokraták részéről ezután is nagyon határozottan figyelni kívánunk arra, hogy a jogállami normák, a magyar alkotmányos rend maradéktalanul érvényesüljön ebben az országban, mindenféle részrehajlás nélkül. A Szabad Demokraták Szövetsége liberális pártként - mint a rendszerváltás egyik jelentős és kiemelkedő pártja -továbbra is őrizni kívánja ezeket az értékeket, nem kívánjuk semmilyen körülmények között feladni, és azt gondoljuk, hogy a szabadságjogok védelme szolgálja hazánk kiegyensúlyozott fejlődését az elkövetkezendő időkben is.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
171 10 2004.10.05. 5:17  9-12

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Talán még emlékeznek rá, hogy két évvel ezelőtt miképpen próbálta Orbán Viktor és pártja kétségbe vonni a választások végeredményét. A haza nem lehet ellenzékben, mondta ezt akkor a választást vesztett volt miniszterelnök, önmagát és pártját azonosítva a hazával.

Az elmúlt napokban valami hasonló kísérletnek lehetünk tanúi. Ez az első kormány, amelynek nincs választói felhatalmazása - mondta Orbán Viktor, és a Fidesz vezetői megismételték ezt a gondolatot. Mindannyian tudjuk, hogy képtelenség, amit beszélnek. Tudjuk - főleg azok, akik jogászként részt vettünk a rendszerváltás idején a magyar demokrácia kialakításában és a magyar alkotmány megalkotásában -, hogy parlamentáris demokráciát hoztunk létre. A parlamentáris demokráciának pedig, tisztelt képviselőtársaim, az az alapja, a fundamentuma, hogy pártokra és képviselőkre szavaznak az emberek. S amikor szavaznak, akkor különböző politikai ideológiák, politikai filozófiák, meggyőződések alapján teszik ezt. Vannak, akik baloldaliak és szocialisták ebben az országban, vannak, akik konzervatívok, vannak, akik liberálisok. A szavazatukat ilyen módon adják a képviselőkre, majd a képviselők ezt a bizalmat továbbadva alkotják meg az Országgyűlésben szavazatukkal, támogatásukkal a kormányt.

Tudjuk, hogy a parlamentáris demokráciákban sokféle gyakorlat van. Magyarországon az a gyakorlat alakult ki, hogy a megválasztott miniszterelnökök általában - egy szomorú kivételtől eltekintve - végigdolgozták azt az időt, amit mandátumként megkaptak. De a világban ez nem általános, ezzel jobb szembenézni, képviselőtársaim. Különböző példák vannak. A magyarhoz hasonló a német és az angol példa, de hogy ciklus közben kormányok buknak meg vagy új koalíciók alakulnak vagy egy adott koalíción belül új miniszterelnök érkezik, ez más demokráciákban - akár az olasz, akár a francia demokráciában - teljesen természetes jelenség. Tehát az, ami jelen pillanatban történik, egyáltalán nem szokatlan sem az európai, sem a világgyakorlatban.

Ráadásul amikor a rendszerváltás idején, tizenöt évvel ezelőtt megalkottuk a magyar demokratikus intézményrendszer alapjait, akkor tudatosan tettünk egy olyan jogintézményt az alkotmányba, amit úgy hívunk, hogy konstruktív bizalmatlansági indítvány, ami azért került oda, hogy ha ilyesmire sor kerül, akkor egy gyors módszerrel lehessen miniszterelnököt váltani az országban. Vajon mit gondolnak a Fidesz vezetői a konstruktív bizalmatlansági indítványról, amikor esküt tesznek az alkotmányra négyévenként? Tisztelt képviselőtársaim, tisztázni kell ezeket a kérdéseket, mert bizony a magyar alkotmányos rendben ott van az a lehetőség, hogy nyugodtan lehet cserélni akár egy miniszterelnököt is alkotmányos módon, menet közben.

Azt is el kell mondanom, hogy ráadásul nem is rossz dolog önmagában az, ha egy miniszterelnök-cserére sor kerül. Mert mit jelent ez? Annyit jelent, képviselőtársaim, hogy egy adott kormánykoalíció szembenéz azzal, hogy csökken a választói bizalom iránta, és próbál korrigálni ezen. Őszintén tegyük fel a kérdést, képviselőtársaim: volt már olyan kormány Magyarországon a rendszerváltás óta, amelyikkel szemben nem csökkent volna jelentősen a választói bizalom? Mindegyikkel szemben csökkent! Az, hogy ennek a korrigálására sor kerül, rendkívüli és bátor jelenség, az elmúlt időszakban ilyet még nem láttunk. Nemzetközi szinten volt már ilyen, például annak idején Margaret Thatchert így váltotta fel John Major vagy Pierre Mauroy-t így váltotta fel Laurent Fabius, tehát ez egyáltalán nem ismeretlen az európai gyakorlatban.

Ha ezzel a programmal indultak volna a kormánypártok a választáson, nem kaptak volna bizalmat - mondta ugyancsak Orbán Viktor az elmúlt napokban. Mintha rövid lenne az emlékezete! Emlékezzünk, képviselőtársaim, 1998-ban a kampányban egyszeri nagyarányú adócsökkentést ígértek, aztán kormányra kerülve elfeledkeztek erről. Egészségbiztosítási reformot ígért a Fidesz, egészségügyi miniszterjelöltje 400 százalékos béremelést, majd, ne feledjük, képviselőtársaim, azt mondták 1998-ban, hogy a Kisgazdapárttal nem fognak koalíciót kötni. Majd Torgyán Józseffel kötöttek koalíciót. Vajon legitim volt ez a kormány akkor, képviselőtársaim? Erre kérték a szavazatot? Természetesen nem. S ha ellenzéki képviselőtársaim azt mondják erre, hogy legitim volt, akkor fel kell tenni azt a kérdést is: az legitim volt, hogy három év múlva kiszorították Torgyán Józsefet és híveit a kormányból?

Nos, képviselőtársaim, mi az Orbán-kormány legitimitását soha nem vontuk kétségbe, megvolt a véleményünk arról, hogy helyesen vagy nem helyesen kormányzott - a mi álláspontunk szerint nem helyesen -, de a legitimációja rendben volt. Ugyanis a kormányt a megválasztott képviselők többségének szavazata teszi legitimmé, mégpedig nemcsak jogi, hanem politikai értelemben is. A demokrácia hívei tudják ezt. És Orbán Viktor? (Taps a kormánypárti oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
181 266 2004.11.03. 5:31  13-469

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót, és engedjék meg, hogy ebben az érdekes és izgalmas vitában egy másik területtel hadd foglalkozzam, ez pedig az igazságszolgáltatás kérdése. Hadd kezdjem először is azzal, hogy minden költségvetésnek az a dolga, hogy bizonyos fő elvi irányokat jelöljön ki a kormány tevékenységével kapcsolatban. Nyilván ez a költségvetés is kívánja szolgálni ezeket a célokat. Nem könnyű helyzetben van természetesen a kormány, hiszen a miniszterelnök- és kormányváltásnak megfelelően itt elindult egy költségvetési előkészítési folyamat, és közben kellett azokat a korrekciókat végrehajtani, hogy az új kormány is tudja a saját szempontjait, a saját nézeteit képviselni a mostani költségvetési törvényben.

Ez helyes, és rendjén is van. Ennek eredményeként kétségtelen viszont, hogy láthatunk sajátos dolgokat ebben a mostani költségvetésben. Azt gondolom, hogy jogosan teszi mindenki szóvá például azt a kérdést, hogy nagyon sok helyen, nagyon sok számnál, ha erről vitatkoznánk, ha most szóba kerülne az egyébként a társadalmat olyannyira izgató és érdeklő oktatási normatívák kérdése, mi a helyzet az egyházi, mi a helyzet az önkormányzati iskolákkal, sokan elmondhatnák azt, hogy kipontozott helyek vannak e téren a költségvetésben. Azt gondolom, ezt szóvá is kell tennünk minden oldalról, hogy ugyan sajnos ez egy rossz szokás volt az elmúlt években, kormányoktól függetlenül, mert nem csak e kormány tevékenysége alatt fordult elő az, hogy találtunk kipontozott helyeket a költségvetésben, mégsem helyes ez.

Azt is tudjuk, hogy mi ennek most a magyarázata: az a rendkívüli helyzet, amire utaltam bevezetőmben, hogy most történt egy menet közbeni váltás, egy kormányváltás és egy miniszterelnök-váltás. Mégis azt gondolom, érdemes azt leszögeznünk, hiszen az oldalak változnak, a rendszerváltás óta jó néhányan ülünk itt a parlamentben, és vitatkozunk a költségvetésről, ki hol ellenzékben, hol kormánypárton próbálja vitatni, vagy éppen támogatni az adott költségvetést. Egy viszont biztos: azt gondolom, hogy a magyar demokrácia számára nem hasznos az, ha elindulunk egy ilyen úton. Az a jó és az a hasznos, ha konkrét számokkal tudunk vitatkozni.

Viszont az igazságszolgáltatással kapcsolatban, hála istennek, ilyen problémánk nincsen. Mert amikor a bíróságok fejezetét elővesszük, ott szerencsénkre konkrét számokat találhatunk, és ezekről érdemes is néhány szót szólni; többek között abban a szellemben, amit előbb említettem, nevezetesen, hogy milyen fő célkitűzései vannak a kormánynak. Itt, ugye, azt tapasztaljuk, ha fellapozzuk ezt a fejezetet, hogy látható, hogy az igényelt költségvetési előirányzat az Országos Igazságszolgáltatási Tanács részéről valamivel magasabb, mint amennyi végül az előirányzatban szerepel.

Itt szeretnék rögtön megállni, mert fontos világossá tennünk azt, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács működése bevált, hasznos, fontos intézmény, és nagyon lényeges az, hogy ő terjeszt elő javaslatot a bíróságok költségvetésére. Ezt azért szeretném hangsúlyozni, hiszen az előző kormány alatt, a jobboldali kormánykoalíció alatt tapasztaltunk jó néhány támadást az Országos Igazságszolgáltatási Tanáccsal szemben, illetve a független bíróságokkal szemben is. Szintén szeretném leszögezni, hogy ennek a kormánynak nagyon fontos prioritása az, hogy a független hatalmi ágaknak minél nagyobb függetlenséget adjon. Természetesen ez egy örök vita, hogy a költségvetésen belül lehet-e olyan típusú függetlenséget biztosítani, amely szinte kvázi elkülönül a költségvetésen belül, és önmaguk, a résztvevők határozzák meg a saját magukra fordítható forrásokat. Ez még mindig fontos vita, és magam sem tartozom azok közé, akik támogatják azt, hogy általában a nemzeti össztermék, a GDP bizonyos százalékos arányát egyes területekre fordítsuk. Mindig a parlament és a kormány dolga eldönteni ezeket az úgynevezett prioritásokat, célkitűzéseket.

De hogy a független hatalmi ágaknál valami hasonló irányban mozduljunk el, mint amit itt az Országos Igazságszolgáltatási Tanács megjelenése óta látunk, azt nagyon helyeslem; mert a függetlenség valóban ezt diktálja. A bíróságoknak pedig, szemben a pártállami hagyománnyal, függetlennek kell lenni ebben az országban, mert ez a demokrácia egyik fundamentuma és az egyik nagyon lényeges alapköve. Tehát nagyon támogatom ezt, és nagyon örülök annak, hogy a kormány számára is prioritás az, hogy a bíróságok függetlenségét erősítsük, teljesítsük ki. Valóban tudjanak független hatalmi ágként tevékenykedni ebben az országban, így még ha ez a mostani előirányzat, ez a valamivel több mint 69 milliárd forint kevesebb is a közel 80 milliárd forintnál, amit az Országos Igazságszolgáltatási Tanács igényelt, akkor is nagyon lényeges dolgok lesznek végrehajthatók ebből az előirányzatból. Többek között két új ítélőtábla, a debreceni és a győri ítélőtábla fog elkészülni, ezeket fogja elhelyezni remélhetőleg az igazságszolgáltatás struktúrájában rövid időn belül, a parlament döntése által a parlament és a kormány.

Egyúttal itt szerepel a 2005-ös költségvetésben 6 százalékos illetményemelés, a 35 éves jubileumi jutalom fedezete, és egyéb más beruházások, amelyekről most időhiány miatt nem kívánok szólni részletesen képviselőtársaim előtt. Végezetül szeretném még egyszer aláhúzni azt, hogy egy nagyon fontos és nagyon lényeges fejleménynek tartom, hogy a kormány ilyen határozottan kiáll a bíróságok függetlenségének erősítése az Országos Igazságszolgáltatási Tanács támogatása mellett.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
184 12 2004.11.09. 5:07  11-14

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tegnap megjelent egy híradás az írott sajtóban egy vasárnapi televízióműsorról, amelyben a volt miniszterelnök azt mondta, hogy “december 5-én minden becsületes magyarnak igennel kell szavaznia a népszavazásonö.

Érdemes megállnunk ennél a gondolatnál, amelyet, azt gondolom, joggal minősíthetünk furcsának. Azért kell azt mondanom, hogy furcsa, mert, tisztelt képviselőtársaim, mindannyian tudjuk ebben a Házban, hogy egy igazi demokrata nem így gondolkodik. Egy igazi demokrata vitatkozhat a másikkal reggeltől estig naphosszat; gondolhatja azt, hogy a másiknak helytelen az álláspontja; feltehet mindent arra, hogy a másikat próbálja meggyőzni arról, hogy az álláspontja hibás és téves. De soha nem teszi becsület tárgyává azt, hogy a másiknak véleménye van. Az nem becsület kérdése, hogy nekem valamilyen álláspontom van egy ügyről, a másiknak pedig más álláspontja van.

Nem becsület kérdése például az, amit képviselőtársaim már szóvá tettek ma is, tegnap is ebben a Házban, hogy a Fidesz milyen álláspontot képvisel a sorkötelezettség eltörlése ügyében. Azon lehet gondolkodni és vitatkozni, hogy helyes-e ezt az álláspontot változtatni, és ennek megvan-e az indokoltsága. Mert egyébként megjegyzem, lehet álláspontot is változtatni természetesen a politikában, ha az ember tisztességgel megindokolja. Mert nem feltétlenül az az erény, ha az ember mereven, makacsul ragaszkodik az álláspontjához. Lehet megváltoztatni, de nem helyes, ha csak taktikai megfontolásokból változtatja az álláspontját. De ez sem becsület kérdése.

Becsület kérdése egyvalami: az, hogy mi, demokraták vitatkozunk egymással, tiszteljük a vitát. És nem a pártállamot hozzuk vissza azzal, hogy egyetlenegy igazság létezik, az, amit mi mondunk, az becsület kérdése is, és amit a másik nem vall álláspontként, akkor az már nem is becsületes.

Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos, azt kell mondjam, hogy amiről beszélek, nem új keletű probléma. Ha emlékeznek rá, és sokan vannak ebben a parlamentben, akik emlékezhetnek rá, 1998-ban, amikor Orbán Viktor miniszterelnök lett, miniszterelnöki expozéja után az összefoglaló beszédben azt mondta, hogy aki jó magyar, megszavazza ezt a kormányprogramot. A kirekesztésnek ez a típusú politikája sajnos akkor elkezdődött. Sokan fölemeltük a szavunkat akkor ez ellen, és elmondtuk azt, hogy ez nem demokrata álláspont.

 

(9.30)

 

Nem „ jó magyarságö kérdése megszavazni egy kormányprogramot. Jó magyar az, aki vitatkozik a parlamentben, és álláspontja van. Jó magyar az is, aki támogatja, és jó magyar az is, aki ellenzi, mert ez a dolga. Azért vagyunk demokraták, azért tiszteljük az országunkat, mert vitatkozunk egymással, mert azt gondoljuk, hogy a vita által megy előbbre.

Aztán folytatódott - emlékszünk rá - 2002-ben a választási kampányban a március 15-ei ünnepségek kapcsán a kokárdakitűzéssel: hogyan tesszük az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünket a rossz ízű és színvonaltalan pártviták tárgyává, ahol az a magyar ember, aki egy bizonyos irányba szavaz, és kiteszi a kokárdát, utána is hordja; a másik, aki más irányba szavaz, az nem is teheti ki a kokárdát című vita. Sajnos ugyanez a kérdéskör: jó magyarunk vagyunk, becsületesek vagyunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy mi sokan becsületes magyarok vagyunk, és nemmel fogunk szavazni ezen a népszavazáson, és nagyon sok becsületes magyar ember el fog menni, és nemet fog mondani. És nem azért, mert ez becsület és nem becsület kérdése, hanem azért, mert van köztünk egy politikai vita. Mert mi azt gondoljuk, hogy ezen a népszavazáson - többek között a kettős állampolgárságról - nemmel kell szavaznunk. Azért kell nemmel szavaznunk többek között, mert a kettős állampolgárságnak ez a típusú felvetése ellentétes a nemzetközi gyakorlattal - mindannyian tudjuk -, mert általában a nemzetközi gyakorlat nem az etnikai hovatartozáshoz köti az állampolgárságot, hanem egy állam korlátai között képzeli el általában az állampolgárság megvalósítását.

Megjegyzem - szemben a közhelyekkel -, sem a franciák, sem az olaszok, sem a németek nem teszik alanyi jogon választhatóvá és elfogadhatóvá a kettős állampolgárságot. Ahol egyébként sikeres kisebbségi emancipációról beszélünk - ilyen Dél-Tirol például vagy az úgynevezett Aland-szigetek környéke -, nem a kettős állampolgárság hozta meg a sikert, képviselőtársaim, hanem az emancipáció és az integráció. Vagyis a többségi nemzetnek egy értelmes felismerése és a kisebbségek jogaiért való küzdelem. Nekünk is ilyen módon kell elősegíteni a határon túli magyarok boldogulását. Világossá kell tennünk azt is, hogy ez minden párt számára fontos szempont, mindannyiunknak nagyon lényeges az, hogy a határon túli magyarok saját, szabad akaratuk alapján dönthessenek. De ez nem becsület kérdése.

Arra kérem a volt miniszterelnök urat, gondolja át az álláspontját, és térjen vissza a demokraták táborába. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
189 10 2004.11.23. 5:19  9-10

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Természetesen az egyik legfontosabb kérdés, amely a mai magyar politikát uralja ezekben a hetekben, a népszavazás, és természetes, hogy itt a parlamentben foglalkoznunk kell ezzel. Tegnap Kuncze Gábor frakcióvezető úr, a Szabad Demokraták Szövetsége nevében azzal a kérdéssel foglalkozott, amely a kórház-privatizációra irányult. Ma én a kettős állampolgárság ügyét szeretném itt napirend előtt is megvitatásra javasolni a tisztelt képviselőknek.

Azért szeretnék foglalkozni ezzel a kérdéssel, mert az az érzésem, hogy sok érv elhangzik. Igaz, mondhatjuk azt, hogy nagyon az utolsó pillanatban vesszük elő ezeket az érveket, és többet kellett volna előtte gondolkozni ezekről az érvekről, de azt gondolom, hogy bizonyos érvek viszont nem kaptak elég hangsúlyt. Hallunk arról, hogy mennyibe kerül, hogy ha, ne adj' isten, kettős állampolgárság ügyében az igen szavazatok győznek. Nem szeretnék ezzel a témával foglalkozni, mert azt gondolom, hogy emelkedettebben kell érvelnünk ebben a kérdéskörben, és más, ha úgy tetszik, nemesebb érveket kell elővennünk.

Nem akarok azzal sem foglalkozni, hogy valójában mire szavazunk a népszavazás kapcsán, hiszen joggal vetik fel sokan azt a kérdést, hogy igazából azok, akik igennel szavaznak, azt sem tudják, hogy mi lesz a végeredmény, hiszen ez a szavazat azt jelenti, hogy majd az Országgyűlés valamit dönt. Én most ezt a kérdést is félre szeretném tenni, érdemben azzal a témával szeretnék foglalkozni, hogy vajon a kettős állampolgárság megadása szolgálja-e a határon túli magyarok érdekeit, szolgálja-e Magyarország érdekeit, jobb lesz-e tőle.

Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy azért kell ezt a kérdést megvizsgálnunk, mert én és nagyon sokan ebben az országban, tisztességes magyar emberként nemmel kívánunk szavazni, mint ahogy azt gondolom, hogy nagyon sok tisztességes magyar ember lesz, aki meg igennel akar szavazni. Köztünk egy politikai vita van, és ez nem erkölcsi kérdés, hogy ki milyen álláspontot foglal el. Az a véleményem, hogy a határon túli magyarok helyzetét nem javítja, sőt rontja a kettős állampolgárság megadása, és ezzel a kérdéssel jobb tisztában lennünk, és ezt élesen és világosan föl kell vetnünk. Ugyanis, ha a kettős állampolgárság megadásra kerül - és itt megint tekintsünk el attól a kérdéstől, hogy a különböző országok hajlandók-e ezt akceptálni és elfogadni, tételezzük fel, hogy igen, mindegyik környező ország; tudjuk, hogy nem így van, de a könnyebbség kedvéért tételezzük fel ezt a helyzetet -, akkor mi fog kialakulni, milyen helyzettel kell szembenézniük a határon túli magyar közösségeknek? Elsősorban azzal, hogy mindazok a törekvéseik és mindazok a nagyon jelentős eredményeik, amelyekről csak a legnagyobb tisztelettel nyilatkozhatunk az elmúlt 15 évre vonatkozóan - gondoljunk csak a jogok kivívására vagy akár az egyházi ingatlanok visszaadására, és sorolhatnánk tovább azokat az eredményeket, amelyek a kisebbségi magyar szervezetekhez kötődnek -, mind szét fognak porladni.

Ugyanis, ha a kettős állampolgárságot alanyi jogon meg fogják kapni a határon túli magyarok, onnantól kezdve minden autonómiatörekvésükre, minden kisebbségi jogvédelmi törekvésükre azt fogja válaszolni a többség: “Kérem szépen, milyen állam polgárai önök? Egy más állam polgárai? Tessék akkor elmenni a szomszédba, és ott kérni ezeket a jogokat, ott kérni az autonómiát, ott kérni a segítséget!ö Lehetetlen helyzetbe fognak kerülni ezek a közösségek, tisztelt barátaim és tisztelt képviselőtársaim, és ezzel jobb tisztában lenni, mint hogy megint magunkat becsapjuk mindenféle illúziókkal.

És ha már becsapásnál tartunk, nem lehet elvonatkoztatni attól a példától, amely itt lebeg előttünk, és amit státustörvénynek hívtak. Ugye, emlékszünk rá, ki jobb meggyőződésből, ki kényszerből, de megszavazta a parlament, de a Szabad Demokraták Szövetsége nem szavazta meg ezt a törvényt, és emlékezzünk rá, micsoda vesszőfutás következett ebből a nemzetközi porondon. Magyarországnak mit kellett átélnie ahhoz, hogy végül aztán a törvény egy kiherélt változatban vegetáljon a jelen pillanatban, és gyakorlatilag a magyarigazolvány egyfajta utazási kedvezményt jelentsen! És ne feledjük el azt sem, ezt is érdemes tudnunk, amiről keveset beszélünk, hogy a határon túli magyarok egyharmada kérte a magyarigazolványt, kétharmada nem kérte. Ennyit arról, hogy mi sokszor mit gondolunk az illúzióinkban arról, hogy a határon túli magyarok hogyan gondolkodnak bizonyos kérdésekről.

Nekünk a nemzetközi porondon felelnünk kell majd azért, hogy egy olyan állampolgársági modellt kívánunk bevezetni, amely sehol a világon nincs, és megint érdemes ezzel is szembenézni: nincs ilyen, mindenféle ellenkező híreszteléssel szemben, alanyi jogon senkinek nem adnak kettős állampolgárságot. Két országot ismerünk csak a nemzetközi gyakorlatban, ahol ilyen van, ez Románia és Szerbia-Montenegró. Nem hiszem, hogy ezeket a példákat kellene követnünk, a különböző nemzetközi kontextus miatt sem.

Tehát, tisztelt képviselőtársaim, mi a teendő? Mi, liberálisok azt mondjuk, hogy liberális politikát kell képviselni ebben az ügyben, nyitott szellemű bevándorlási törvényt, az egyén dönthesse el, hogy akar jönni, vagy nem akar jönni, és ha valaki már úgy dönt, hogy ide akar jönni, és állampolgárságot akar kérni, és le akar telepedni itt, adjunk neki könnyebbséget, és adjunk határozott és egyértelmű támogatást azoknak, akik ott maradnak, és a szülőföldjükön akarnak élni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
194 14 2004.12.07. 5:25  13-16

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Tegnap napirend előtt Kuncze Gábor, a szabad demokraták frakcióvezetője már a népszavazás értékeléséről szólt. Ő elsősorban az első kérdést, tehát a kórház-privatizációra utaló kérdést vizsgálta. Én most a második kérdéssel, a kettős állampolgársággal szeretnék foglalkozni.

Először is azzal szeretném kezdeni a felszólalásomat, hogy nagyon jól tudom, hogy sokakban, elsősorban a határon túli magyarokban csalódást okozott az eredmény. Sokan elkeseredettek, mert úgy érzik, hogy valamiféle szolidaritáshiány nyilvánult meg az anyaország részéről az irányukba. Szeretném leszögezni, hogy azt gondolom, ezek az érzések, még ha meg is értjük őket, alaptalanok. Ugyanis a döntés nem erről szólt. Az emberek nem abban nyilvánították ki a véleményüket vagy úgy, hogy elmentek szavazni és leadták a voksukat, vagy úgy, hogy nem mentek el szavazni - mert nem szabad elfelejteni, az el nem menetel is állásfoglalás volt ebben a népszavazásban, sokan tudatosan nem vettek részt ebben -, hogy mennyire tartják fontosnak a szoros kapcsolattartást a határon túli magyarokkal, hanem arról, hogy e kapcsolattartásnak ezt a formáját, a kettős állampolgárságot elutasítják. És ez az üzenet elég egyértelmű. Olyannyira egyértelmű, hogy azt gondolom, ez után a népszavazás után ez a kérdés, mármint a kettős állampolgárság kérdése le is kerül a politikai napirendről.

Viszont van, ami nem kerülhet le erről az úgynevezett politikai napirendről. Ez az a kérdés, hogy hogyan tud Magyarország a határon túli magyarokkal valóban gyümölcsöző és valóban eredményes kapcsolatot fenntartani; olyat, ami az ő érdekeiket szolgálja, és olyat, ami az anyaországban élők érdekeit szolgálja.

Mi a vitában elmondtuk, hogy miért tartottuk rossz és téves útnak a kettős állampolgárság intézményét, és miért volt határozottan az az álláspontunk, hogy a határon túli magyarok érdekében elsősorban nemet kell mondani.

Azt is szeretném elmondani, hogy én a kampányt nem tartottam jónak, sőt sok vonatkozásában károsnak tartottam, ami az országban folyt; az “igenö-kampányok melletti érzelmi agitációt és a “nemö-kampányban megjelenő, az anyagi nehézségekre való hangsúlyeltolódást is helytelennek és károsnak tartottam, és azt gondolom, rossz következményei is lesznek. Ezért újra szeretném megragadni az alkalmat, hogy arról beszéljek, hogy a határon túli magyarság számára azért lett volna téves út a kettős állampolgárság választása, mert számukra, az ott maradók számára lehetetlen helyzetet teremtett volna.

Gondoljuk csak el, hogy ha az ott élők fellépnek majd kisebbségi jogaikért, fellépnek az autonómiatörekvés érdekében, milyen válaszokat kaptak volna a többségi nemzet tagjaitól: “Magyar állampolgárok vagytok? Menjetek Magyarországra, ott küzdjetek ezekért a jogokért!ö Lehetetlen helyzetbe kerültek volna például egy képviselő-választáson, például az ottani politikai közéletben való részvételnél, amikor megkérdezik tőlük, hogy melyik állam polgárai.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mi, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről azt gondoljuk, hogy a legfontosabb az autonómiatörekvések támogatása, a küzdelem a kisebbségi jogokért, mert ez ad igazi gyógyírt a kisebbségek számára, ez az, ami az ő helyzetüket hosszú távon stabilizálja, erősíti. Nem ismerünk olyan megoldást Európában és a világon, ahol a kettős állampolgárság javította volna a kisebbségek sorsát. Az összes példa, ahol működő példákat ismerünk és működő gyakorlatot, ott mind az emancipációs törekvések sikere, a jogok biztosítása az, ami győzelemre vitte ezt a kérdéskört. Itt is, a határon túli magyarok vonatkozásában erre kell helyezni a hangsúlyt. Ezért mi a szabad demokraták részéről azon az állásponton vagyunk, hogy amikor arról fogunk majd beszélni és tárgyalni - hiszen ez van most napirenden -, hogy mit csináljunk ez után a helyzet után, azt gondoljuk, helyes, ha leülünk, ha tárgyalunk, megfontoltan kell cselekednünk, gondolva a népszavazás elkapkodott kezdeményezésére, és e megfontolt cselekedet legfontosabb elemeinek a következőnek kell lenni:

Egyfelől egy nyitott szellemű bevándorláspolitika, amely az egyén döntéséből indul ki, és ha már valaki úgy dönt, hogy ide akar jönni Magyarországra, itt akar letelepedni, s magyar származású, számára kedvezményeket kell adni, hogy idejőve, adófizető polgárrá válva könnyen szerezze meg az állampolgárságot.

Másfelől az ott maradók támogatása kulcsfontosságú a számunkra, hogy ott tudjanak boldogulni a szülőföldjükön, kulturális és oktatási támogatásokkal.

Harmadrészt egy nyitott szellemű vízumpolitika szükséges elsősorban a Vajdaság és Kárpátalja irányába, hogy az utazási nehézségeken tudjunk segíteni, és világossá kell tennünk mindannyiuk számára, hogy számíthatnak ránk a határon túli magyarok; a Szabad Demokraták Szövetségére, ahogy eddig, ezután is számíthatnak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
195 20 2004.12.13. 5:21  19-22

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Vannak, akik az egy héttel ezelőtti népszavazás eredményét kérdésessé teszik. Az Országos Választási Bizottság által kihirdetett számokkal egyelőre csak a kezdeményező szervezet vitatkozik, viszont a politikai üzenetet, amelyet az eredménytelen népszavazás hordoz, a kezdeményező pártok sem tudják elfogadni. Pedig ez a politikai üzenet, az eredménytelen népszavazás üzenete a magyar társadalom valódi álláspontját tükrözi.

Vannak, akik ezt az álláspontot elítélik, hiszen olvashattunk olyan nyilatkozatot, amelyben az jelent meg, hogy a magyar nép a demokráciára éretlen, nemzeti érzéseiben sérültnek tartják egyesek, főpapoktól és egykori miniszterelnöktől hallottunk ilyet. Volt egy másik egykori miniszterelnök, aki azt mondta, hogy a súlyos létbizonytalanság nyomta el a nemzeti érzést.

(13.40)

Nos, mi liberálisok másként látjuk ezt. Úgy gondoljuk, hogy tisztességesen és bátran lehetett szavazni azoknak, akik igenlő szavazatukkal az összetartozást akarták demonstrálni ezen a népszavazáson. De ugyanilyen bátran, tisztességesen és megfontoltan szavaztak azok, akik nem szavazatukkal azt fejezték ki, hogy helytelen útnak tartják azt, hogyha etnikai alapon osztjuk az állampolgárságot. És ugyanúgy tisztességes álláspontnak tartjuk azt, hogyha valaki ezt a dilemmát nem tudta megoldani, ezért távolmaradásával tüntetett a népszavazáson.

Nos, miközben mindhárom álláspontot legitimnek tartjuk, egy dolgot nem fogadhatunk el, nevezetesen azt, hogy a népszavazás eredményét szabadon értelmezzük. Világosan látnunk kell, hogy az állampolgárság nem a magyarsághoz való tartozást, hanem a magyarországi politikai közösséghez való tartozást fejezi ki. Erre mondtak a választók december 5-én, e kiterjesztésre elutasító választ, ezzel ez a kérdés lekerült a napirendről itt a parlamentben is.

Az összetartozást más módon kell kifejeznünk, tisztelt képviselőtársaim; más módon, hiszen mi magunk, liberálisok és szabad demokraták is az összetartozás határozott megjelenítése mellett vagyunk. Tettük ezt annak idején, amikor ellenzékben még Kis János, Kőszeg Ferenc, Demszky Gábor és mások az akkor szerkesztett szamizdatban álltak ki a kisebbségek jogaiért, vagy '89-ben Rajk László és mások a romániai forradalom idején vitték a segítséget a határon túlra. De tettük ezt akkor is, amikor az ukrán, szlovák és román alapszerződés támogatásával - amely alapszerződési politikát a ma már emlegetett Antall József indította el - elértük azt, hogy a kisebbségek joga ne egy-egy ország belügye legyen, hanem a nemzetközi jog által védett terület, és helyesnek tartjuk azt, hogy a mostani kormány elérte azt, hogy az alkotmányszerződésbe is bekerüljön e kérdés.

Helyesnek tartjuk azt is, hogy támogatjuk a határon túli magyarság oktatási intézményeinek szaporítását, azt, hogy televíziót hozzanak létre, a munkahelyteremtést, vagy a diplomácia eszközeivel lépjünk fel akkor, amikor a vajdasági magyarverésekről hírt kapunk, és fontosnak tartjuk az elkövetkezendőkben, hogy Magyarország egy nyitott vízumpolitikával elsősorban a vajdasági és a kárpátaljai magyaroknak segítsen a korlátlan beutazás lehetőségének a megteremtésével. Helyesnek tartjuk azt is, ha a magyarországi letelepedést megkönnyítjük azok számára, akik ide akarnak jönni Magyarországra, és itt akarnak letelepedni nálunk, adófizető polgárokká akarnak válni, és helyesnek tartjuk azt is, hogy a magyar diplomácia támogatja azt, hogy a szomszédos országok minél hamarabb csatlakozzanak az Európai Unióhoz.

És itt, tisztelt képviselőtársaim, meg kell állnunk egy pillanatra, hiszen megdöbbenve hallottuk az elmúlt napokban azt, hogy a Fidesz azt követelte a kormánytól, hogy kösse feltételekhez Románia európai uniós csatlakozását. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) Föl kell tennünk a kérdést, hogy vajon tényleg azt akarja-e a Fidesz, hogy az erdélyi magyarok később váljanak európai uniós polgárokká, később, mint a szlovákiai és a magyarországi magyarok. (Moraj és közbeszólások a Fidesz soraiból: Nem! - Az elnök megkocogtatja a csengőt. - Taps a kormánypárti padsorokban.) Föl kell tennünk azt a kérdést, tisztelt képviselőtársaim, hogy akarjuk-e, hogy a romániai közvéleményben létező magyarellenesség újabb megerősödését lássuk Erdélyben.

A Fidesz vezetői azt szokták mondani, hogy azt kell a magyar politikában legitimnek tekinteni, amit a határon túli magyar vezetők mondanak. Nos, mit mondanak az RMDSZ vezetői, tisztelt képviselőtársaim és tisztelt ellenzéki képviselőtársaim? (Moraj az ellenzék soraiban.) Azt mondják, hogy támogassuk Románia minél hamarabb történő európai uniós csatlakozását. Ez az ő álláspontjuk, ez az ő kérésük az irányunkba.

És, tisztelt képviselőtársaim, ha a céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy oda kell figyelnünk a környezetvédelmi beruházások megfelelő garanciáinak megteremtésére, ezzel egyetértünk, oda kell figyelni. Oda kell figyelni a kisebbségi jogok megteremtésére is, és oda is fogunk figyelni a 2007-2008-as (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) csatlakozási tárgyalásokig. De azt gondolom, hogy a Fidesznek vissza kell térnie Románia európai uniós csatlakozásának megteremtésére az erdélyi magyarság érdekében.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
198 58 2005.02.14. 2:11  57-62

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! Egy héttel ezelőtt Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke azt nyilatkozta, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács javaslata alapján a testület elnökét perlési jogosultsággal kellene felruházni, amennyiben a sajtóban megjelent közlések sértik a bírói kart, s veszélyeztetik az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat. Lomnici Zoltán fenti bejelentésére egy civil szervezet is reagált, elutasítva az OIT elnökének nyilatkozatát.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint azért van szükség módosításra, mert az utóbbi időben több olyan támadás is érte a bírákat, a bíróságokat, melyek a szólásszabadság határait túllépik, így a polgári perrendtartás 342. §-ának alanyi körét kibővítenék az OIT elnökével, aki a bíróságot mint a harmadik hatalmi ágat ért sérelmek esetében felléphetne.

Miként állapíthatjuk meg a véleménynyilvánítás szabadságának határait? Az Alkotmánybíróság a 36/1994-es határozatában a szabad véleménynyilvánítás jogát olyan alapjogként határozta meg, melyet csak nagyon kevés joggal szemben lehet korlátozni. Jelen esetben két alapjog áll egymással szemben: a bíróságok jó hírnévhez való joga és a szabad véleménynyilvánításhoz való jog.

Az Alkotmánybíróság határozatában kimondja, hogy egy alapjog korlátozásához nem elegendő egy másik alapjog védelme, hanem érvényesülnie kell a szükségesség és arányosság követelményének is. A jelenlegi hatályos szabályozás biztosítja a szükséges védelmet a bírákat és a bíróságokat ért sérelmek esetén, hiszen amennyiben egy értékítélet sérti a személyiségi jogaikat, jogorvoslatot kereshetnek, így a jogorvoslati lehetőségek körének fenti kibővítése már a véleményszabadság aránytalan korlátozását is jelenthetné.

Mindezek ismeretében a következő kérdést szeretném feltenni az államtitkár úrnak: szükségesnek és arányosnak tartja-e a jelenlegi jogorvoslati lehetőségek kibővítését és az OIT elnökének perlési jogosultságát?

Várom az államtitkár úr válaszát. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
198 62 2005.02.14. 1:09  57-62

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Érthető a Legfelsőbb Bíróság elnökének az aggodalma, hiszen az elmúlt egy-másfél évben is sok vita kavarodott a honi közéletben olyan kijelentések körül, amelyek a különböző bírói ítéleteket kritizálták. Én azt az álláspontot is osztom, amely megfogalmazódott ezekben a vitákban, nevezetesen, hogy a különböző hatalmi ágak képviselőinek lehetőség szerint tartózkodni kell a bírói ítélet minősítésétől és kritizálásától. Ez vonatkozik az Országgyűlési képviselőkre és természetesen a végrehajtó hatalom képviselőire is. Ámde helyteleníteném azt, ha azt gondolnánk, hogy a bírói ítéletek nem vitathatók a nyilvánosság előtt, ugyanis egy demokráciának ez a fundamentuma, a bírói ítéleteket nemcsak lehet, hanem kell is vitatni, és a bíróságoknak és a bírói ítéletekkel kapcsolatban az azt meghozóknak is tudni kell ezeket megvédeni.

Tehát az államtitkár úr válaszát örömmel nyugtázom, és természetesen elfogadom. Örülök annak, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát továbbra is kitartóan védelmezi a kormány. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az SZDSZ soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
200 110-112 2005.02.21. 2:18  109-118

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Természetesen igen.

ELNÖK: Öné a szó, képviselő úr.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben nagyon sokat beszélgettünk, vitatkoztunk az úgynevezett ügynökkérdésről, amely ma a magyar társadalom egyik fontos politikai kérdése. E téren számtalan információ látott napvilágot, különböző törvényjavaslatok vannak a parlament előtt, holnap kezdünk is egy vitát ebben az ügyben. És valóban egy fontos témáról van szó: a múltunkkal való szembenézésről, a nemzeti önismeretről.

Ennek kapcsán - hiszen a téma is ezért került elő - mindenféle információk láttak napvilágot, úgynevezett ügynökbotrányokkal is kellett szembesülnünk az elmúlt hónapokban. Az egyik volt az, amikor Kaposvár polgármesterével kapcsolatban különböző sajtóhíradások láttak napvilágot, és e sajtóhíradások azt írták le, hogy Krakus fedőnévvel Szita Károly, Kaposvár polgármestere 1989-ig az állambiztonsági szolgálatok alkalmazásában állt. Az érintett ezt tagadja.

Az ügy révén az elmúlt héten nyilatkozatokat olvashattunk, és ezek közül hadd emeljem ki a Fidesz elnökének nyilatkozatát, amikor is Orbán Viktor azt mondta február 16-án, szerdán, hogy „ Tudtommal a Fidesz-kormány alatt nem volt a Nemzetbiztonsági Hivatalnál olyan dokumentum, mint amilyen most kikerült onnan a kaposvári polgármesterről.ö Demeter Ervin, az Orbán-kormány e területtel foglalkozó és ezt felügyelő minisztere pedig azt mondta, az MTI-nek nyilatkozva megerősítette: „ Azok az iratok, amelyek most előkerültek, 1998 és 2002 között a Nemzetbiztonsági Hivatalnál nem voltak.ö

Nos, tisztelt államtitkár úr, az ember, hallva ezeket a nyilatkozatokat, valóban megdöbbenésének tud hangot adni, hogyan lehetséges az, hogy ezek szerint vannak arra vonatkozóan bizonyítékaink, tudunk arról, hogy miniszterek bejártak ezekhez az iratokhoz, megnézték őket; tudták azt, hogy politikustársaikkal kapcsolatban milyen iratok vannak vagy nincsenek bent a szolgálatoknál?

Várom válaszát.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
200 116 2005.02.21. 1:10  109-118

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a választ, tisztelt államtitkár úr. Ebből az derül ki a számunkra, hogy az érintettek valószínű, hogy információhiány miatt, vagy ki tudja, miért, úgy nyilatkoztak, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatoknál nem voltak ilyen iratok, de az államtitkár úr beszámolójából kiderült, hogy ez nem igaz, mert voltak ilyen iratok, és föllelhetőek is lettek volna. A kérdés viszont továbbra is áll, hogy miért gondolták akkor az érintettek, hogy nincsenek ilyen iratok, ha egyszer erről nem győződtek meg, vagy nem volt biztos információjuk erről. Ez egyszerűen csak egy rögtönzés, vagy pedig valóban volt olyan gyakorlat, hogy ezek között az iratok között voltak, akik kutattak, voltak, akik nézelődtek, és voltak, akik készítettek maguknak listákat, feljegyzéseket, emlékeztetőket arra vonatkozóan, hogy politikustársaikról léteznek-e ilyen iratok vagy sem?

Ez egy elég lényeges és fontos kérdés, és azért tartom lényegesnek kiemelni, hiszen Kuncze Gábor, amikor belügyminiszter volt - akkor az iratok egy jelentős része a Belügyminisztériumnál volt -, számtalanszor elmondta, hogy soha, egyetlenegy pillanatra az iratok közelébe sem ment. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Én ezt tartom nagyon-nagyon fontos és követendő magatartásnak. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Neki fölhozták.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
201 40 2005.02.22. 20:24  17-43

DR. FODOR GÁBOR, a SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem lévő szónokok mindegyike a maga beszédében hivatkozott arra, hogy múltunk megismerhetősége a cél. Nos, mindannyiunkat ez a szándék vezet, amikor e törvényjavaslat vitájára sor kerül: a múlt megismerése.

Természetesen nem egy könnyű feladat, hiszen Magyarország múltja, XX. századi múltja bővelkedik fordulatokban, és a nemzeti önismeret szerves része az, hogy múltunkkal tudjunk szembenézni.

Az elsődleges kérdés ezért mindenképpen az a számunkra - és ezt nagyon fontos itt, a parlamentben is hangsúlyozni -, és mindazok számára, akik figyelik ezt a vitát, hogy tisztázzuk, mi az értelme ennek a vitának, mi az értelme 15 évvel a rendszerváltás után foglalkozni az úgynevezett ügynökkérdéssel.

Nos, hát ez, tisztelt képviselőtársaim: a nemzeti önismeret kérdése, az, hogy tudjunk szembenézni a saját múltunkkal, mert csak akkor erős az önbecsülésünk, csak akkor tudunk tisztában lenni saját hibáinkkal és erényeinkkel, ha tudjuk, mi az, amit helyesen tettünk, és mi az, amit helytelenül, mi az, amit még egyszer nem szabad elkövetni.

Mint említettem, a magyar társadalom nincs könnyű helyzetben e téren, mert nagyon sok minden nem tisztázott. Tavaly volt a holokauszt 60. évfordulója, és sokat beszéltünk ennek kapcsán arról, hogy mennyire nem dolgozta fel a magyar társadalom mindazt a szörnyűséget, mindazt a borzalmat, ami történt, a magyarországi zsidó származású magyar polgárok elhurcolását és elpusztítását. De ugyanígy feldolgozatlan a Kádár-rendszer kérdése is. Hogyan működött ez a rendszer? Hogyan szedte áldozatait? Hogyan lett hétköznapivá egy idő után a működése? Máig nem tudunk nagyon sok mindent erről, nem néztünk szembe azzal, hogy valójában mi történt.

A szembenézés azért lényeges, tisztelt képviselőtársaim, hiszen vannak olyan országok, ahol szintén hasonlóan nehéz XX. századi történelmet kell feldolgozni, és látunk sikeres próbálkozásokat. Ott van például Németország esete. Itt, a mai vitában is voltak szónokok, akik hivatkoztak arra, hogy milyen emberi drámák állnak az ügynökkérdés mögött, kellően meggondolta-e mindenki, hogy milyen sorsok kerülnek elénk, milyen sorsokat látunk, milyen sorsok kerülnek reflektorfénybe, amikor erről a kérdésről beszélünk. Bizony, a német példát azért hozom fel, tisztelt képviselőtársaim, mert amikor a német társadalom is elkezdett szembenézni a saját múltjával, a náci rendszerrel, akkor a hetvenes-nyolcvanas években - ez egészen a kilencvenes évekig húzódott - bizony emberi drámákon, emberi sorsokon keresztül, vérrel, verejtékkel, nagyon sok konfliktussal, de sikerült nagyjából mára elrendezni ezt a kérdést. Nem volt egyszerű, több évtizedes történet volt.

A magyar társadalom előtte van még mindennek, és ezt tudnunk kell. Ez nem megy egyszerűen, ha úgy tetszik, nehézségek, áldozatok és konfliktusok nélkül. Nekünk az a dolgunk, hogy ezt természetesen mérsékeljük vagy próbáljuk emberivé tenni, vagy próbáljuk minden körülmények között a jogállami normákat betartani. De nem lehet egyszerűen megspórolni ezt a nehéz menetet, mert ez hozzátartozik ahhoz, hogy tisztán lássunk, és tudjuk azt, hogy hogyan kell kezelnünk a múltunkat.

Azt gondolom, azt is látnunk kell - hiszen pont a német példa is erre tanít meg minket -, hogy a gyengeség és a gonoszság példái nem olyanok, hogy elvetemült, esszenciális gonosztevőket látunk a társadalomban. Itt hétköznapi emberekről van szó, hiszen amikor a náci rendszerrel együttműködők és az azt kiszolgálók problémája merült fel a német társadalomban, kiderült, hogy egyszerű, hétköznapi emberek hétköznapi problémáiról volt szó, a zsarolhatóságról, a gyengeségről, a döntésképtelenségről. És ugyanez van a Kádár-rendszerrel kapcsolatban is, ne feledjük el. Ugyanígy ez a probléma, egyszerű, hétköznapi emberek mindennapi problémája, a zsarolás, a kiszolgáltatottság, a döntésképtelenség. Valahogy így működnek a diktatúrák, így működnek az elnyomó rendszerek.

Nem a megtestesült gonoszt látjuk, nem feketék és fehérek a szereplők, hanem a körülöttünk lévő - ahogy az előbb mondtam - hétköznapi emberek sorsáról van szó. Ezért valóban kellő érzékenységgel kell ehhez a témához nyúlnunk, de kellő határozottsággal is, hogy próbáljunk világosan látni, és egyszer s mindenkorra tisztázni azt, ami mögöttünk van.

Ennek kapcsán itt megint csak szeretnék utalni arra, hogy ebben a Házban ma is elhangzott már olyan szónoklat, amely felhívta a figyelmet arra, hogy az ügynökkérdés mögött milyen emberi sorsok húzódnak meg. Így van, képviselőtársaim, ezt csak aláhúzni tudjuk mindannyian. Bizony, emberi drámák vannak, és bizony kellő empátia, beleérző képesség kell mindannyiunk részéről ahhoz, hogy ezeket átérezzük. Valóban nagyon sok ember kiszolgáltatott volt, nagyon sok ember rendkívül nehéz helyzetben volt, és azért adta a nevét olyasmihez, amit talán ma már szégyell, és ma már úgy gondolkodik róla, hogy helytelen volt. De, tisztelt képviselőtársaim, itt is szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez mind igaz, de ne feledjük el, hogy a történetnek van egy másik oldala is. Ugyanis szintén voltak ebben az országban milliók, akik nem írták alá azokat a bizonyos papírokat, akik nem vállalkoztak ezekre a kompromisszumokra, akik nem adták a nevüket, és inkább vállalták a nehezebb utat. És ezzel sorsok törtek ketté, karrierek mentek tönkre, hiszen látjuk az elmúlt hetek, hónapok fejleményeiből is, amikor napvilágra kerülnek ügynökügyek, feljelentettek embereket, akik a hivatali ranglétrán az illető előtt voltak, és soha nem kerültek oda vissza. Velük, az áldozatokkal, az ő lelkivilágukkal nem érdemes foglalkoznunk?

Még egyszer hangsúlyoznám: természetesen az ügynökök mögött, az ügynökkérdés mögött is ugyanolyan emberi dráma van, de azt gondolom, féloldalas a gondolkodásmódunk, ha nem tesszük oda: és mi van az áldozatokkal, mi van azzal a sok millió emberrel, akikről írták a jelentést? Akiknek a saját élete ezért futott zsákutcába, mert nem voltak hajlandók megkötni ezeket a kompromisszumokat, mert nem álltak be a sorba, mert nem gondolták azt, hogy rendben, aláírom azt a papírt, csak hogy menjek előre a ranglétrán. Azt mondták, hogy inkább nem - és velük mi van? Velük foglalkozunk?

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy számunkra az ő sorsuk is ugyanolyan fontos kell hogy legyen, sőt, ha úgy tetszik, bizonyos szempontból fontosabb, mint azoké, akik működtették az elnyomó rendszert.

Ezért a Szabad Demokraták Szövetsége az előttünk lévő törvényjavaslattal kapcsolatban alapvetően azon az állásponton van, hogy helyesli, hogy ilyen javaslat született, és helyeseljük azt, hogy a parlament elé került; vitatkozzunk róla, mert ezt a kérdést most már illendő lenne lezárni a magyar társadalom számára. Nincs illúziónk, a lezárás nem úgy történik meg, hogy majd döntünk róla egy-két hónap múlva a parlamentben, és azt mondjuk, hogy vége van. Csodát! Nem lesz vége, mert több év, akár évtized is eltelik, míg azt mondhatjuk, hogy lezártuk ezeket a kérdéseket, de a parlament és a törvényalkotás szintjén egyszer el kell érni oda, hogy azt mondjuk, hogy ezt a kérdést elrendeztük tisztességgel, és ez a célunk. Azt gondoljuk, hogy ezen a javaslaton változtatni kell; azt majd el fogom mondani, hogy szerintünk mely pontokon. De alapvetően, hogy itt van a javaslat előttünk, ezzel egyetértünk, és ezért minden dicséret megilleti az előterjesztőket, hogy ezt a fontos kérdést - és hangsúlyoznám: a társadalmat érdeklő kérdést - idehozták a parlament elé.

 

(11.10)

Nos, mielőtt az álláspontunkat kifejteném, hadd utaljak itt a parlamentben is - tisztelt képviselőtársaim figyelmére igényt tartva - arra, hogy milyen előzményei voltak ennek a törvényjavaslatnak, hogyan is állt ez az ügy, hiszen oly sokat mondjuk, hogy itt van adóssága az egész társadalomnak, az egész politikának arra vonatkozólag, hogy hogyan tudta elrendezni ezt a kérdést. Emlékezzünk rá, hogy a rendszerváltás után felmerült ez az igény. Donáth képviselő úr hivatkozott is a Demszky-Hack-féle javaslatra. Valóban, ez volt az első javaslat arra vonatkozóan, hogy ezt a kérdést tisztázzuk. Megjegyzem, érdemes tudni, hogy akkoriban, amikor ez a javaslat született, még nem volt a magyar társadalomnak, az ezzel foglalkozó szakembereknek sem tudomásuk arról, hogy valójában hogyan is működött az állambiztonság a Kádár-rendszer idején Magyarországon. Évekbe telt, míg sikerült kideríteni pontosan a III-as csoportfőnökség tevékenységét, működését, ezért az első javaslat természetesen még nem tartalmazhatta mindazokat az információkat, és nem alapozhatott azokra, amelyeket a későbbiekben megtudtunk.

1994-ben az Alkotmánybíróság egy határozatában előírta a törvényalkotóknak, hogy a megfigyeltek információs kárpótlását biztosítani kell. Ez fontos állomás volt ezen az úton. Így aztán 1996-ban az Országgyűlés döntött, és felállította a Történeti Hivatalt. Emlékeznünk kell arra, hogy ezzel a döntéssel valójában csak a III/III-asok ügye került ide, nem volt kontroll az iratátadás felett, és a megfigyeltek nem ismerhették meg például a saját besúgójuk nevét. Ez volt 1996-ban.

2001-ben történt a törvénynek egy módosítása, amely kiterjesztette a Történeti Hivatal illetékességét a teljes III-as főcsoportfőnökségre, a tényleges iratátadásra azonban nem adott garanciát ez a javaslat sem, így féloldalas maradt.

2003-ban készült egy újabb törvényjavaslat - amire még mindannyian emlékszünk, hiszen ez a parlament hozta meg -, amelyben az iratátadás garanciákkal lett körbebástyázva, de túl tág visszatartási okokkal, amiről még fogok beszélni a kritikai észrevételeim kapcsán. A megfigyelt most már megismerhette a besúgója nevét, és közszereplők esetén nyilvánossá vált az ügynökmúlt. Ez a 2003-as törvény, amely a Szabad Demokraták Szövetsége, a liberális párt álláspontja szerint is féloldalasra sikeredett, de azt azért el kell mondanunk, hogy ez indította el azt a folyamatot, amit most látunk. Ennek eredményeként kerülnek nyilvánosságra azok az ügynökügyek, amelyek újra előtérbe helyezték a múlt megismerésének a problémáját.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt mondtam, hogy mi alapvetően támogatjuk ezt az elénk került javaslatot, de természetesen van néhány kritikai észrevételünk. Szeretném elmondani, hogy miben van vitánk az előterjesztővel, miközben a lényeges pontokban helyesnek tartjuk az előttünk lévő indítványt. Helyesnek tartjuk azt, hogy elindult a szűkítés útján, azon törvényi okok szűkítésének az útján, amely törvényi helyekre hivatkozva az iratokat vissza lehetett tartani a nemzetbiztonsági szolgálatoknak. Eddig. Ezt azért tartjuk helyesnek, hiszen mindenki, aki kritizálta ezt a törvényt, elsősorban a kutatók, a történészek oldaláról - hiszen az ő munkájuk és szerepük rendkívül fontos a megismerés útján -, azt kifogásolta, hogy túl sok fontos irat marad megindokolhatatlan okok alapján a nemzetbiztonsági szolgálatoknál. Ez ma az elsődleges tennivaló. Mert mint emlékeznek rá, hivatkoztam arra, hogy a 2003-as törvény valójában ma már a legszélesebb szabályozást adja ezen a téren, jelentős előrelépést hozott az elmúlt évek-évtizedek szabályozásához képest, de eme előrelépés mellett is komoly gyengesége, hogy nagy lehetőséget ad a szolgálatok számára arra, hogy visszatartsanak iratokat. Ezt kell megszüntetni. Ez az egyik legfontosabb probléma a jelenlegi javaslattal. Ezen a téren a mostani beterjesztés előrelép, de azt gondoljuk, hogy nem eléggé, mert fenntart bizonyos kiskapukat, amelyeket nem lenne szabad, és erre is mindjárt ki fogok térni.

Azt is helyesnek tartjuk, hogy ez a törvényjavaslat erősíteni akarja a civil kontroll szerepét az iratátadás felett. Ez is vitás pont volt a legutóbbi törvényjavaslat kapcsán. Helyesnek tartjuk a törvényjavaslatban szereplő tudományos tanácsadó testületnek a mi javaslatunknak és elképzelésünknek is megfelelő felállítását, mert mindenképpen kívánatos, hogy a civil kontrollt erősítsük. A Szabad Demokraták Szövetségének a támogatására lehet számítani itt is.

Vitánk van viszont - mint ahogy jeleztem - két lényeges pontban az előterjesztővel, és ezt szeretném is elmondani. Az egyik az úgynevezett kerülőút kérdése. A törvényjavaslat visszahozza azt a jelenleg is hatályos állapotot, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatkozhatnak arra, hogy bizonyos iratokat - ezt a köznyelvben gyakran szupertitkos iratoknak szokták mondani - visszatarthatnak úgy, hogy ezen iratok listájával egy legfelsőbb bírósági bíróhoz fordulnak, és azt mondják, pusztán felsorolva az iratok tételeit, hogy ezen iratok visszatartását, titkossá minősítését továbbra is fenntartják. Ezt mi helytelennek tartjuk, mert úgy gondoljuk, itt egy széles körű visszatartási lehetőséget nyitnánk ki. Úgy gondoljuk, hogy vannak ilyen iratok - természetesen, hiszen a nemzetbiztonsági érdekek fontosak; megint csak szeretném leszögezni, nagyon lényeges egy ország számára, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatai jól és normálisan tudjanak működni, nekik is érdekük lenne már megszabadulni ettől a ballaszttól, amit jó ideje magunkkal hurcolunk már -, de nem lehet megengedni, hogy pusztán a szolgálatok döntsék el, melyek ezek az iratok, főleg ha azok egy jelentős része a múltra vonatkozik. Tehát úgy gondoljuk, hogy nem helyes ennek a kerülőútnak az ilyen módon való fenntartása, be lehet vonni ebbe a bíróságot, de csak akkor, ha ennek a megfelelő tudományos tanácsadó testületnek a vitája alapján nem tudják eldönteni, hogy mely iratokat kell visszatartani. Ebben az esetben a bíróság dönthet ebben az ügyben, nem pedig egy biankó csekket kell adni lehetőségként egy bíró számára, hiszen a nemzetbiztonsági szolgálatok azt tesznek fel erre az iratlistára, amit akarnak. Ezt nem tartjuk helyesnek, és a Szabad Demokraták Szövetsége számára ez kulcskérdés. Ha ebben kompromisszumra tudunk jutni, akkor számunkra már könnyen elfogadható lesz ez az előterjesztés, de ilyen formában nem tudjuk támogatni.

A másik lényeges kérdés - amire Demeter Ervin képviselő úr is utalt már - az a típusú szűkítés, hogy csak azoknak a hálózati személyeknek az adatai legyenek nyilvánosak, akiknek a személyi adatai és anyaga a levéltár kezelésében van. Képviselőtársaim, ez egyfajta menlevél adása lenne azok számára, akik együttműködtek a hálózatokkal, az állambiztonsággal a hetvenes-nyolcvanas években, és valamilyen oknál fogva a kilencvenes években átkerültek a szolgálatokhoz. Vannak, akik ilyen helyzetben vannak, vannak, akik esetében indokolt is, hogy az ő munkájukat és inkognitójukat fenn tudjuk tartani, de vannak olyanok, akiknél nem. Ezt nem lehet általános szabályként kimondani. Általános szabálynak annak kell lennie, hogy a Kádár-rendszerre, a pártállamra vonatkozó minden irat megismerhető. Ez alól kivételeket el lehet ismerni, lehet kivételeket teremteni, de nem lehet olyan szabályt megalkotni, hogy van egy kör, amelynek az iratai, az anyagai kikerülnek innen, és rájuk nem vonatkoznak azok a szabályok, amelyek a többiekre. Ez ugyancsak nem fogadható el számunkra, de azt gondoljuk, hogy itt is lehet előrehaladást elérni. Bízunk benne, hogy tudunk olyan kompromisszumot kötni, amely elfogadható számunkra is és az előterjesztők számára is.

Szeretnék azzal is foglalkozni, tisztelt képviselőtársaim, hogy az ellenzék javaslataihoz hogyan viszonyulunk, mert való igaz, hogy ez a törvény a kormánytöbbségen múlik, de egy olyan lényeges ügyről van szó - ne feledjék, azzal kezdtem, hogy a nemzeti önismeret ügyéről van szó -, amely nem pusztán néhány fős parlamenti többség ügye, hanem az a jó, ha ekörül szélesebb konszenzust tudunk teremteni. Ezért a magunk részéről minden olyan ellenzéki indítványt, amely támogatható, örömmel fogadunk. Szeretném elmondani, hogy a Fidesz által megfogalmazott négy fő javaslatból kettőt támogathatónak tartunk, kettőt viszont nem akarunk elfogadni. Hadd beszéljek arról, hogy melyik az a kettő, amelyik a mi felfogásunkkal egybeesik, s amelyek mögé szívesen odaállunk, és melyik kettőt nem tudjuk támogatni.

Az általunk támogathatónak tartott javaslat elsősorban az, amelyik arra vonatkozik, hogy az iratmegismerés és a múltfeltárás ne álljon meg pusztán a hálózati személyeknél, hanem terjedjen ki a megrendelőkre, vagyis az egykori MSZMP-funkcionáriusokra is. Ez helyes és kívánatos javaslat, a Szabad Demokraták Szövetsége ott van e mögött az elképzelés mögött.

 

(11.20)

Megjegyzem, ezek az anyagok, ezek az iratok javarészt kutathatók ma is már, tehát rendkívüli újdonságot nem állapítottunk meg ezzel. De amennyiben van olyan része az iratoknak, amely nem megismerhető, nem kutatható, vagy valamely más probléma van vele, mi teljesen készen állunk arra, hogy ezen segítsünk, és valóban nyissuk meg itt is a nyilvános megismerés útját. Tehát mi mögötte vagyunk ennek a javaslatnak.

Mögötte vagyunk annak a javaslatnak is, amely úgy szól, hogy a nyilvánosságra hozatal, mármint az adott lista nyilvánosságra hozatala, hogy kik voltak együttműködők a hálózatokkal, terjedjen ki azokra is, akik a zsarolást végezték, vagyis a tartó tisztekre. Megjegyzem - és most persze nem akarok ezzel különösebben foglalkozni -, finoman szólva látok némi ellentmondást a Fidesz különböző megnyilatkozásai között e téren, de az ellenzéki párt nyilván el fogja dönteni, hogy mely tekinthető hivatalos álláspontjának. Mi ezt a javaslatot, amelyet eddig minden bizottságban és a nyilvánosság előtt megfogalmaztak, támogathatónak tartjuk, és úgy gondoljuk, hogy helyénvaló, igen, legyen ez is nyilvános, természetesen a megfelelő nemzetbiztonsági érdekeket figyelembe véve. Legyen ez is nyilvános, mert most már valóban egyszer lássunk tisztán, hogy mi a helyzet.

De szeretném azt is elmondani, képviselőtársaim, hogy az áldozatok védelmét rendkívül fontosnak tartjuk. Nem gondoljuk azt - ahogy Demeter Ervin képviselő úr is beszélt erről -, hogy csak úgy, hasraütésszerűen aztán mindent föl kellene tenni az internetre azokból a dossziékból, amelyek ott vannak a levéltárban a jelen pillanatban is, hiszen teljesen megfordítanánk ezzel a történetet. Onnantól kezdve nem a Kádár-rendszerről és a pártállamról szólna, hanem csemegézni lehetne olyan iratokban és dokumentumokban, amelyek azokról az emberekről szólnak, akikről illegitim módon gyűjtötték ezeket az információkat, és akik küzdöttek a diktatúra ellen. Ezt helytelennek tartanánk, és nem is fogjuk támogatni, tisztelt képviselőtársaim, az ilyen törekvést. Nyilvánosság kell a rendszer megismeréséhez, a listák megismeréséhez, de nem az áldozatokra vonatkozó anyagok megismeréséhez.

Végül az alkotmánymódosításról annyit hadd mondjak, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége ezt nem támogatja, viszont ha letesznek elénk bármilyen javaslatot, meg fogjuk vizsgálni, és ha meg tudnak győzni arról, hogy ez indokolt, mi készek vagyunk erre. Nem támogatjuk azért, mert nem tekintjük jogállami gondolkodásmódnak azt, ha egy politikai problémával találkozunk, akkor azonnal alkotmányt akarunk módosítani. Szerintünk a közszereplők fogalmának a tágításával megoldható ez a probléma, és erre az SZDSZ javaslatot is fog beadni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban. - Taps az SZDSZ soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
208 66 2005.03.22. 7:36  51-71

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, ebben a vitában már elég sok minden elhangzott. Hadd kezdjem rögtön azzal, hogy itt a kibontakozó eszmecsere és diskurzus kapcsán meg kell jegyeznem nekem is azt, hogy persze, szerintem senki nem akarja a másikat riogatni, szó sincs erről, de aggodalomra van ok.

Aggodalomra azért van ok, mert a törvény vitája húzódik, jó ideje itt van a parlament előtt. Az, hogy húzódik, csak azt mutatja, hogy egyre inkább közelednek a választások, egyre inkább közelebb vagyunk a választások időpontjához. Ha a jelenlegi törvényi feltételekkel tudunk nekivágni a választásoknak, az nem jó, ezt mindannyian tudjuk. Nem jó, mert ezt a törvényt már nagyon sok kritika érte, és nem utolsósorban valóban jogi aggályok is megfogalmazhatók arra vonatkozóan, hogy meg lehet-e tartani a következő választásokat rendesen, jogszerűen, korrekt módon, a mostani törvényi feltételek mellett. Tehát mindannyiunknak az lenne az érdeke, hogy olyan szabályozást találjunk, amely megvalósítható, és amely a következő választások előtt megfelelő idővel olyan helyzetet teremt, hogy fel lehet készülni a választásokra, a megfelelő infrastruktúrát ki lehet alakítani, normálisan és korrekt módon neki lehet állni a következő választásoknak. Ez a célja annak, hogy a jelen pillanatban is itt van előttünk a törvény.

Nem szabad elfelejteni azt, hogy Farkas Flórián képviselőtársam említette azt, hogy közel 60 módosító indítványt beadott a Fidesz a törvényjavaslathoz. Ez helyes és jó is, hiszen nyilvánvalóan az a dolga a különböző pártoknak, hogy módosító indítványokat adjanak be a törvényjavaslathoz, és nem vonom kétségbe az ő szándékát, hogy neki az a meggyőződése, hogy ezek a módosító indítványok javítják, jobbá teszik a jelenlegi törvényjavaslatot. Csakhogy az alapprobléma az, hogy... - természetesen nekünk az a dolgunk, a különböző pártok képviselőinek, hogy a magunk nézetrendszere, felfogása szerint azt gondoljuk, hogy ezen elvek alapján tudjuk javítani és jobbítani a törvényjavaslatokat. De mégis azt is látnunk kell, hogy egy bonyolult rendszer a törvényhozás, szükséges a konszenzus ahhoz, hogy előrejussunk, és gyakran nem biztos, hogy a kompromisszumok a legtökéletesebb formában öltenek testet, de arra alkalmasak, hogy széles körben az adott kérdés mögé állítsák a társadalmat.

 

(11.10)

Mert senki sem érzi úgy, hogy vesztes a történetben, senki sem érzi úgy, hogy ráerőltették az akaratát, és neki el kell kullogni leszegett fejjel a csatamezőről; természetesen idézőjelben a csatamezőt. Itt meg aztán különösen - kétharmados törvényről van szó - nagyon fontos az, hogy ilyen széles körű konszenzust tudjunk mögötte kialakítani. Nem csak az a lényeg, hogy a magunk részéről milyen módosító indítványokat tudunk a törvény mellé tenni, hanem az, hogy ki tudjuk-e alakítani a konszenzust ezek körül a módosító indítványok körül vagy a törvény körül. És itt van a probléma.

Azt gondolom, hogy ebben a vitában is el kell mondanunk, hogy miért tartunk itt. Miért tartunk ott, hogy hosszú hónapok óta húzódik ez a vita? Ezt világosan le kell szögeznünk, hogy azért, mert hosszú évek munkája eredményeként történt egy egyeztetés. Az emberi jogi bizottság még az előző ciklusban elkezdte ezt a munkát - megjegyzem, Kaltenbach Jenő ombudsman úr nagyon hatékony, rendkívül precíz segítségével, javaslataival, ötleteivel hozzájárult ehhez a munkához. Tehát széles körű egyeztetés indult el, és nagy nehezen eljutottunk odáig, közel fél évvel, háromnegyed évvel ezelőtt, hogy számtalan egyeztetés eredményeként kialakult - amelyet a parlamentben, a bizottságban, a minisztériumban folytattunk - az az eredmény, amire mindenki egy kicsit „ szívta a fogátö, de azt mondta, hogy jó, nagyjából ez a kompromisszum elfogadható.

Én innen, a pulpitusról mondtam el - emlékszem rá -, hogy például az úgynevezett regisztráció kérdésében nekünk, az SZDSZ-nek egyáltalán nem tetszik, a szívünkhöz egyáltalán nem áll közel az a megoldás, ami mellett ez a törvényjavaslat jelen pillanatban leteszi a voksot. Az én értékrendem szerint ez - finoman fogalmazva - nehezen elfogadható, de azt mondtam, hogy mégis hajlandóak vagyunk belemenni, mert azt látjuk, hogy a konszenzus ekörül teremthető meg, és nem látunk jobb megoldást arra vonatkozóan, hogy a jelenlegi helyzettel való visszaéléseknek elejét vegyük. Hiszen a regisztráció kérdése azért került elsősorban elő, mert olyan mértékű visszaéléseket tapasztaltak sokan a kisebbségi területen ennek kapcsán, hogy óhatatlanul is előjött ez a probléma, hogy valahogy tisztázzuk a helyzetet. Ez csak egy példa erre, hogy mennyi problémánk volt ezzel. Mégis elfogadtuk, hogy rendben, legyen ez a megoldás, főleg ha a hazai kisebbségek többsége ott van mögötte.

S aztán történt a fordulat, amit nem lehet elhallgatni és világosan kell beszélni ez ügyben, hogy a fordulat azért következett be, mert a Fidesz kivonult ebből a kompromisszumból. A Fidesz addigi képviselője, Hargitai János - aki egyébként mindannyiunk által nagyra becsült képviselője az emberi jogi bizottságnak, mert azt gondolom, hogy kitűnő képviselőről van szó, minden vitánk mellett; ő képviselte addig a Fideszt ezekben a vitákban -, ő benne volt ebben a megállapodásban, egyszer csak a következő tárgyalásokra már nem ő jött, és érdekes módon a Fidesz következő delegációja azt mondta, hogy nincs kompromisszum, és négy kérdésben felrúgták az addigi megállapodást. Ez a regisztráció kérdése volt - emlékszünk rá -; az, hogy az európai uniós polgárok részt vehetnek-e a választásokon vagy sem; ide tartozott a megyei önkormányzati szint kérdése; és idetartozott az elektori rendszer. Ez a négy kérdés volt, amiben már előtte is volt megállapodás, és a Fidesz azt mondta, hogy nem, nem fogja magát tartani a kompromisszumokhoz.

Hangsúlyoznám: nem akarom minősíteni a Fidesz álláspontjának a tartalmát, mert nem győzöm elégszer elmondani, hogy gondolhatjuk azt és bárki gondolhatja, hogy lehet, hogy sok szempontból van igazság abban, amit mondanak, lehet, hogy közelebb áll az igazsághoz bizonyos kérdésekben az, amit a Fidesz javasol, de nem ez a perdöntő ebben az ügyben. A perdöntő egy kétharmados törvénynél, meg különösen egy ilyen kérdésnél, ami a kisebbségekre vonatkozik, az, hogy mögötte fel tudunk-e sorakozni, mindannyian a magunkénak tudjuk-e érezni. Azért állunk itt, azért állt meg a vita, azért nem jutunk előre, mert egy létező, évek alatt kínkeservvel kialakított kompromisszumot a Fidesz felrúgott, és úgy ítélte meg, hogy nem akarja magára nézve kötelezőnek elfogadni, és ezzel most kínlódunk óhatatlanul is, s emiatt tartunk itt jelen pillanatban ebben a vitában a parlamentben. Úgyhogy remélem, hogy valahogy csak sikerül előrejutnunk.

Még egyszer hangsúlyozom: régről itt ülök a parlamentben, látom a törvényhozás munkáját, pontosan tudom, hogyan működik ez, azt gondolom, hogy elég rutinom van benne. Nem győzöm elégszer elmondani, hogy érdemes mindenkinek elhinni azt, hogy nem mindig a tökéletes megoldások azok, amelyek előre vezetnek, hanem gyakran azok a megoldások, amelyek mögé oda tudunk állni mindannyian, és mindenki úgy érzi, hogy köze van hozzá, és a sajátjának érzi.

Szerintem az a törvényjavaslat, ami bekerült a parlament elé, minden gyengeségével, hibájával együtt - nem győzök elégszer emlékeztetni rá, hogy személyesen nekem is sok averzióm van ezzel, mégis azt gondolom -, a létezőhöz képest jelentős előrelépést jelent. Szerintem mindannyiunknak bölcsen ezt kellene megfontolni, hogy akarjuk-e, hogy jobb legyen ez a rendszer - akár minden gyengesége és hiányossága mellett -, vagy hagyjuk, hogy maradjon az, mert a tét az egy kétharmados törvénynél, hogy maradjon az, ami eddig volt, aminek lassan tényleg számtalan sebből vérző testét régóta látjuk.

Nos hát, tisztelt képviselőtársaim, ezért szeretném javasolni a Szabad Demokraták Szövetsége nevében is a kellő önmérsékletet, bölcsességet ebben a vitában, és azt, hogy mindannyian törekedjünk arra, hogy próbáljuk azt a bizonyos kompromisszumot megkötni a másikkal, mert különben nem jutunk előre a kisebbségi törvény ügyében sem.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
211 14 2005.04.05. 5:22  13-14

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kérdés, amelyben szeretnék szólni, egy olyan ügy, amely képviselőtársaim előtt ismert, hetekkel ezelőtt történt: a magyar parlament egyik tagja, Semjén Zsolt ragadtatta el magát egy rendezvény kapcsán olyan kijelentésekre, amelyek, azt gondolom, nem méltóak sem a parlamenthez, sem egy parlamenti képviselőhöz, és különösen nem az emberi jogi bizottság alelnökéhez.

Hadd kezdjem ezt a felszólalásomat azzal, hogy személyesen is különösen sajnálom, hogy ezek a kijelentések elhangoztak, főleg azért, mert a magam részéről törekszem arra, hogy olyan képviselőkkel is, akik más politikai pártokhoz tartoznak, jó viszonyt tartsak fenn, nem pusztán csak a jó viszony kedvéért, hanem azért, mert azt kell mondanom, értékes és sokszor kiváló, jó embereknek tartom őket. Meg kell mondanom, Semjén Zsolt is ezek közé tartozik. Jó viszonyban vagyunk, remélem, ezután is ugyanolyan jó viszonyban leszünk; én törekedni fogok erre, és nagyra becsülöm őt számtalan ok miatt. Én felkészült, értelmes embert ismertem meg benne, és ezért is különösen fáj nekem, hogy ilyen kijelentéseket mondott, ha úgy tetszik, nem ismerek rá. Nagyon megdöbbentem, amikor ezeket meghallottam, nem is értem igazából, hogyan jutott el odáig, hogy ilyen kijelentéseket tett, hiszen benne egy keresztény embert ismertem meg, és azt gondolom, egy keresztény ember így nem beszél.

Nos, képviselőtársaim, azt gondolom, az ügy tartalmával érdemes foglalkoznunk itt a parlamentben is; hiszen miket állított az emberi jogi bizottság alelnöke? Tulajdonképpen különböző csoportokat - ha úgy tetszik, olyan bizonyos magatartásokat, amelyek a társadalom kisebbségéhez tartoznak - állított be negatív színben, elítélendő, riasztó példaként. Elítélendőként állította be a kisegyházak szerepét, a kisegyházak jelenlétét a mai magyar társadalomban, ami nyilvánvalóan nem elfogadható. Ha már szóba hoztam azt, hogy egy keresztény ember hogyan gondolkodik, nyilván mindannyian tudjuk azt, hogy a kereszténység a kezdeti időben bizony szektának, kisegyháznak minősült, és amilyen jelzőkkel illették, hogy milyen rituálékat és szokásokat követnek a keresztények, azokat talán jobb meg sem említeni, mert ma már illetlenségnek tartanánk.

Amikor arról beszélünk, hogyan gondolkodunk az abortusz kérdéséről, tudjuk azt, hogy mi, liberálisok azt gondoljuk, ez az önrendelkezés keretei közé tartozik. Mások másként gondolkodnak erről, de az abortusz szabályozásában minden civilizált ország arra törekszik, hogy rábízza a döntést az egyénre, és senkire ne kényszerítsen rá olyan világnézetet, felfogásmódot, ami tőle idegen. Aki azt gondolja, hogy az élet a fogantatástól kezdődik, cselekedjen úgy, és aszerint döntsön az életében; aki másként gondolkodik erről, és azt mondja, az önrendelkezési jog szélsőséges esetekben megelőzi az élet keletkezéséhez és az élet védelméhez fűződő jogot, az dönthessen úgy.

 

(9.40)

Ugyanez vonatkozik az eutanázia kérdésére. Aki azt gondolja, hogy nem lehet elvenni egy akár évtizedeken át haldoklótól sem az életet, döntsön úgy, de aki úgy gondolja, hogy nem helyes hagyni szenvedni a szenvedőt, főleg ha ő előzőleg kinyilvánította azt az akaratát, hogy ilyen esetben kíméljék meg őt a szenvedésektől, hanem segítsék őt a kegyes halálba, akkor legyen meg ez a lehetősége.

Ugyanez vonatkozik a homoszexualitás kérdésére is. Képviselőtársaim, ma már azért civilizált világ van, senki nem gondolja azt, hogy erkölcsi kérdés a homoszexualitás. Ez egy adottság. Egy olyan dolog, mint hogy a képviselők egy része kék szemű, barna szemű, hosszú hajú, magas, alacsony, ugyanilyen adottság az, hogy valaki homoszexuális vagy sem. Azt gondolom, ezt erkölcsi kérdéssé tenni keresztény ember nem teheti.

Tehát ezek a kijelentések bizony nagyon súlyosak. Azt is tudjuk, hogy a civilizált Európában nemigen tűrik meg ezeket a kijelentéseket. Emlékezzünk csak Rocco Buttiglione esetére, akinek, ha úgy tetszik, ennél jóval enyhébb kijelentések miatt kellett búcsút mondania egy fontos poszttól az Európai Bizottságban, az úgynevezett európai kormányban.

Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy az ember hibázhat, és természetesen elragadtathatja magát a hevület által egy pártrendezvényen. Ez belefér - ha úgy tetszik - az ilyen típusú rendezvények szokásába, de illik utána elnézést kérni, és illik utána bocsánatot kérni. Ilyet nem hallottunk. Még egyszer mondom: nagy kár, hiszen Semjén Zsoltot én személyesen is nagyra becsülöm, és tényleg nagyon sajnálom, hogy pont tőle hangoztak el ezek a kijelentések. De az ügy egy egészen másfajta dimenzióban jelenik meg akkor, ha, ne adj' isten, itt történt egy botlás, történt egy félreértés, történt egy rossz kijelentés, és azt mondjuk rá, hogy jó, ez tévedés volt, de ha ez egy hivatalos pártvélemény szintjére emelkedik, az már egészen súlyos, és ne feledjük el, hogy a Fidesz elnöke kiállt e mellett a vélemény mellett. Megerősítette, azt mondta, hogy ő maga is egyetért ezzel. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Képviselőtársaim, emiatt is elengedhetetlennek érezzük azt, hogy a Fidesz világossá tegye azt, hogy hajlandó-e támogatni az emberi jogi bizottság alelnökét ilyen nézetekkel. Mi azt kívánjuk, hogy tegye világossá, hogy elhatárolódik ezektől a nézetektől.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
218 14 2005.04.26. 5:16  13-14

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A napokban egy konferencián a Fidesz elnöke a következőket mondta: a liberalizmus mint szabadságharc okafogyottá vált, mert mindazt, amit adhatott a világnak, mára már minden normálisan gondolkodó ember beépítette az értékrendjébe.

Nos, tisztelt jelenlévők és mindazok, akik figyelnek a parlamentre, joggal tehetjük fel a kérdést, hogy igaza volt-e Orbán Viktornak, amikor ezeket a gondolatokat megfogalmazta. Nekünk, a liberális párt képviselőinek pedig különös figyelemmel kell lennünk erre, hiszen az általunk képviselt politikai értékrendről mondott egyfajta ítéletet. Azt gondolom, annyiban van igazság a mondandójában, hogy a liberalizmus az elmúlt évszázadokat tekintve kétségkívül a legjelentősebb politikai filozófia, amely a leghatásosabban tudott hatni az emberi közösségekre és a politikai közgondolkodásra. Évszázadokon keresztül rendkívül megtermékenyítő volt, gondoljunk csak azokra a filozófusokra, politikai gondolkodókra, akik a XVI. századtól kezdődően nagy hatást gyakoroltak a világ politikai közgondolkodására. Való igaz, hogy mindezek szerencsére beépültek a politikai közgondolkodásba, elsősorban Nyugat-Európában és a nyugati világban, de valamilyen módon most már Közép- és Kelet-Európában, sőt mondhatjuk nyugodtan, hogy a világ minden táján, Európán túllépve Ázsiában, Afrikában, Ausztráliában, Amerikában, mindenhol. Ennyiből kétségtelenül igaz az a gondolat, hogy a liberalizmus értékei megjelennek mindenhol a világban, a világ gondolkodásában, és erre mi, liberálisok, büszkék is vagyunk.

De ha azt gondoljuk, hogy emiatt egy gondolkodásmód okafogyottá vált, akkor fel lehetne vetni azt a kérdést is, hogy például a kereszténység okafogyottá vált-e. Mert természetesen azt is tudjuk, hogy mind a liberális, mind a konzervatív, mind a szocialista gondolkodásmódnak, politikai felfogásnak a gyökerei a zsidó-keresztény kultúrában kereshetők, hiszen az egyenlőség eszméje szintén a kereszténységből ered, amely a szocialista gondolkodásmód központi ideája, aztán a hagyománytisztelet is a zsidó-keresztény kultúrából ered, amely a konzervatívok legfőbb politikai ideája, de az emberi méltóság, a szabad akarat, a szabadság tisztelete - amely a liberálisok sajátja - szintén innen ered. Nem hiszem, hogy bölcs gondolat lenne azt mondani, hogy okafogyottá vált a kereszténység azért, mert az értékei beépültek a mindennapi életbe és a normálisan gondolkodó emberek felfogásába.

Annál is inkább, mert - ha úgy tetszik - mint szabadságharc sem vált okafogyottá a liberalizmus. Hát hogy is vált volna, tisztelt képviselőtársaim! Nézzük csak meg, hogy Nyugat-Európa nagyon sok országában - szemben a magyar közhiedelemmel, amely általában információhiányokon alapul - a liberális pártok meghatározó pártok, sőt legnagyobb pártként tevékenykednek országukban. Az elmúlt években is rendszeresen egyre jobb választási eredményeket értek el Dániában, Belgiumban, Hollandiában, Angliában, de még sorolhatnánk azokat az országokat, ahol 20 százalék körüliek vagy még nagyobbak a liberális pártok. Tehát Nyugat-Európában, ahol a legnagyobb hagyománya van a liberális felfogásnak, meghatározó politikai erőként vannak jelen.

Közép-Európában pedig különös jelentősége van a szabadságra alapuló gondolkodásmódnak. A nyugati világban ma - de sajnos az elmúlt években is - egyre aktuálisabbá válik az a kérdés, hogy vajon melyiket válasszuk, a szabadságjogok kiteljesítését vagy a bezárkózást, az idegenellenességet, vagy akár a terrorizmussal szembeni fellépés eredményeként kialakított szabadságjogok szűkítésének a felfogását. Ez bizony nagyon aktuális kérdés, tisztelt képviselőtársaim. Közép- és Kelet-Európában pedig még inkább mindennapi kérdés a liberalizmus által képviselt szabadságjogok fontossága. Ezek a társadalmak sajnos nem rendelkeznek komoly demokratikus hagyományokkal, demokratikus gyökerekkel, így itt a szabadság kultúrájának a megteremtése bizony mindennapi ügy, ahogy Magyarországon is mindennapi ügy.

A Fidesz elnöke azt is mondta az elmúlt időszakban egy műsorban, hogy ő a parlamentáris demokráciából a demokráciára helyezné a hangsúlyt. Nos, képviselőtársaim, azt gondolom, ez az, amivel kapcsolatban a leginkább elmondhatjuk, hogy aktuális a liberális szabadságharc, mert aki azt gondolja, hogy nem a parlamentarizmus a demokrácia lényege, nem a nyílt vita és az egymás érveinek a tisztelete, az tévesen gondolkodik a demokráciáról.

(9.40)

Ezért javasoljuk a Fidesz képviselőinek is, hogy támogassák mindazokat a kezdeményezéseket, amelyek a szabadság kiterjesztését szolgálják Magyarországon, így az adók csökkentését, a magánbiztosítók versenyén alapuló egészségügy megteremtését, például a szólásszabadság erősítését és mindazokat a kérdéseket, amelyeket a Szabad Demokraták Szövetsége ma is fontos, lényeges kérdésnek tekint a közéletben, és harcolni is fog a szabadság kiterjesztése miatt ezekért.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
218 52 2005.04.26. 4:25  49-55

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy - én is néhány szóban - a Szabad Demokraták Szövetségének álláspontját ismertessem. Valóban néhány szóban akarom ezt megtenni, hiszen, ahogy elnök úr is jelezte, nem volt írásban előre jelentkezett hozzászóló, és most, ahogy körbenézek a teremben, kicsi a valószínűsége, hogy olyan sokan tolonganak majd. Remélem, ez annak tudható be, hogy teljes az egyetértés abban a javaslatban, amelyet itt Donáth László képviselőtársam ismertetett, és amelyet én rendkívül fontosnak, ha úgy tetszik, egyfajta erkölcsi elégtételnek is érzek az anyagi elégtételen túl.

Donáth László képviselőtársamra néztem az előbb, aki jegyzi ezt a javaslatot. Ő is emlékszik rá, hogy bizony nem új keletű ez a probléma, mondhatnám azt, hogy ciklusokon átívelő; az emberi jogi bizottság tagjaiként - hiszen Donáth László is tagja volt az emberi jogi bizottságnak már az előző ciklusokban is - végigültünk számtalan egyeztetést, amikor e probléma megoldására tettünk kísérletet.

Az az életjáradék-kiegészítés, amiről most beszélünk, mint hangsúlyoztam, az anyagi kérdésen túlmenően elsősorban erkölcsi kérdés. Magyarországnak van jóvátennivalója sok mindenkivel szemben, és van elrendeznivalónk a saját múltunkkal kapcsolatban is. Ez természetesen sokakra vonatkozik, hiszen sajnos különböző rendszerek nagyon sok szenvedést okoztak az embereknek itt Magyarországon. Gondoljunk csak a két világháború közötti Magyarországra, majd arra a máig feldolgozatlan szégyenre és tragédiára, amit a magyar holokauszt jelentett, és amivel a magyar társadalom máig nem számolt el, és gondoljunk csak az utána következő kommunista rendszer éveire, évtizedeire. Tehát van elrendeznivalónk, és az egyik legsúlyosabb ezek közül kétségtelenül mindaz, ami történt a második világháború alatt, a magyar holokauszt ügye. Itt olyan bűnöket követett el nagyon sok ember, köztük magyarok is, a magyar állam is, amelyeknek a jóvátétele elengedhetetlen. Ennek csak egy pici töredéke, amiről itt beszélünk, hiszen pénzben nem kifejezhetőek, pénzben nem megválthatóak azok a szenvedések, amelyeken magyar honfitársaink mentek keresztül.

Amellett, hogy nagyon remélem, hogy a magyar társadalom is egy idő után egyre őszintébben tud majd szembenézni saját múltjával, és mindezeket a kísérleteket szolgálják azok az ügyek, amelyekről itt vitatkozunk a parlamentben, a saját múltunkkal való szembenézés például az ügynökkérdés is, hogy egy aktuális ügyről is beszéljek, de nagyon sok minden más idetartozik, a saját történelmünk feldolgozása is. Tehát amellett, hogy ezeket a kérdéseket meg kell oldanunk, tartósan napirenden kell tartanunk és beszélnünk kell róluk, vannak, ha úgy tetszik, egyszerű anyagi részei is ennek az ügynek, van ilyen vetülete is. Főleg azért, mert Donáth képviselőtársam ugyancsak említette itt rövid felszólalásában, hogy az sem mellékes, hogy maradnak-e még túlélők, lesz-e egyáltalán valaki, aki majd igénybe tudja venni ezeket a pénzeket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd mondjam el azt, hogy mi a Szabad Demokraták Szövetsége részéről azért is támogatjuk teljes mellszélességgel ezt a javaslatot, mert ha visszagondolok, évekkel ezelőtt, amikor elkezdtünk egyeztetni, már akkor fölmerült az, hogy bizony egyszerűen az életkori sajátosságok miatt és az idő előrehaladtával egy idő után nem maradnak olyanok, akikre vonatkozhatna ez az elégtétel vagy jóvátétel. Emiatt is rendkívül fontosnak érezzük azt, hogy a parlament elé kerülő ügyben döntés szülessen, a parlament meghozza a kívánt döntést, és támogassuk ezt az indítványt. Tehát az erkölcsi elégtétel mellett az anyagi elégtétel is nagyon fontos, de hiába szögezzük le, hogy mindkettő nagyon fontos, mert ha nem tudunk gyorsan cselekedni, egyszerűen nem maradnak olyanok, akik igénybe tudnák venni. Úgyhogy nagyon kérem a parlamentet és a különböző pártok képviselőit, hogy együttesen, közösen fellépve, ezzel is demonstrálva az alapvető emberi értékek melletti elkötelezettségünket, álljunk oda a javaslat mellé és támogassuk.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
221 28 2005.05.03. 15:21  17-45

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A Szabad Demokraták Szövetsége nevében szeretném kifejteni álláspontunkat arról a törvényjavaslatról, amely előttünk fekszik, és amely a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szól, és nyílt célja a magyar származású állampolgárok letelepedésének megkönnyítése. Mi ezt a javaslatot helyesnek tartjuk és támogatjuk, ezt szeretném előrebocsátani. Nagyon örülök neki, hogy az előttem szóló szónokok, nemcsak Avarkeszi Dezső képviselőtársam a Szocialista Párt nevében, hanem Szentgyörgyvölgyi Péter a Fidesz nevében is hasonlóképpen nyilatkozott, mármint támogatásáról biztosította ezt a törvényjavaslatot.

Nem szeretném felsorolni a törvényjavaslat különböző részleteit, hiszen ezt Avarkeszi Dezső képviselőtársam megtette, és a kormánykoalíció másik pártjaként a Szabad Demokraták Szövetsége sem igen tudna ehhez mit hozzátenni, mármint hogy mivel természetesen támogatjuk a törvényjavaslatot, ezeket a részleteket is, amelyek közül néhányra majd ki fogok térni, támogatjuk. De engedjék meg, hogy egy kicsit egyfajta politikai összefüggésben vizsgáljam a kérdést, hiszen részben Avarkeszi Dezső is utalt erre, és Szentgyörgyvölgyi Péternek a hozzászólása különösen ilyen szellemben fogant. Azt gondolom, ez helyes is, hiszen az Országgyűlés elsősorban a politika, a közjó megformálásának a színtere, és bizony nekünk politikai kérdésekről is kell tudnunk értelmes vitákat folytatnunk.

Nos, igazuk van az ellenzéki szónokoknak, amikor azt mondják, hogy igen, annak idején a decemberi népszavazás kapcsán, amely a kettős állampolgárságról szólt többek között, az azt megelőző kampány, majd a népszavazás révén került az érdeklődés homlokterébe ez a kérdés. Igaz, ez valóban így van. Az is igaz, hogy mindezen kérdések elrendezése, humánus, értelmes, emberi elrendezése minden kormány politikai felelőssége, amely a rendszerváltás után eddig tevékenykedett, nemcsak a mostanié, hangsúlyoznám, hanem az előzőeké is. Tehát a felelősség közös. Közös abban, hogy nem sikerült dűlőre jutni abban a kérdésben, hogyan tudunk a határon túli magyarok számára segítséget nyújtani. Márpedig a határon túli magyarok iránt érzett felelősség nagyon fontos eleme a magyar politikának, és azt gondolom, hogy minden politikai párt ezt a kérdést, a felelősséget magáénak érzi.

(10.40)

Ezt fontosnak tartom itt leszögezni, mert amiről vitatkozunk és amiről vitatkoztunk a népszavazás kapcsán is, az ennek a módja, a felelősség kifejezésének a módja, nem magának a felelősségnek a kérdése. Természetesen tudom, hogy hogyne, a politikában ez így van rendjén, a felek a vita hevében sok mindent mondanak egymásra, sokszor gyanúsítják is egymást különböző szándékokkal. Ez rendben van, de az Országgyűlés egy komoly hely, itt illik világosan és egyértelműen beszélni.

Tehát szögezzük le azt, hogy minden párt felelősséget érez, és minden párt elkötelezett a határon túli magyarok ügyének rendezése irányába. A vita köztünk a módszerről szól. Mi, szabad demokraták úgy gondoljuk, hogy a kettős állampolgárság megadásának kérdése, önmagában ez a politikai irány egy téves irány volt - és ezt nem győzöm elégszer hangsúlyozni -, hibás irány volt. Komoly bajokat eredményezett volna, és a mi érvünk a kettős állampolgársággal szemben elsősorban az volt, hogy nem szolgálja a határon túli magyarok érdekeit, és ez a legfontosabb szempont. Erről is világosan és nyíltan kell beszélnünk, ugyanis könnyű elmondani azt, hogy persze, a határon túli magyarok egy jelentős része főleg érzelmi kérdés miatt ragaszkodott a kettős állampolgárság intézményéhez, úgy gondolták, hogy számukra ez valamiféle könnyítést jelent. Megjegyzem: persze különböző volt ez a ragaszkodás és kötődés aszerint, hogy hol élnek a határon túli magyarok, mert nem éreztük ezt a nagyon erős ragaszkodást például a szlovákiai, felvidéki magyarok részéről, az erdélyiek részéről ez már erősebb volt, és leginkább a vajdaságiak részéről nyilvánult meg, nyilván nem véletlenül azért, mert bizony a vajdasági magyarok vannak a legnehezebb helyzetben. Szerbia-Montenegró áll a legtávolabb az európai uniós csatlakozástól, Szlovákia már az Unió tagja, Románia pedig rövid időn belül ott lesz, vagyis ezek a kérdések, amelyekről beszélünk, a határátlépés problémái, a munkavállalás kérdése, bizony az Európai Unióban egészen másként merül fel, mint az Európai Unión kívül. Tehát nem véletlen, hogy a vajdasági magyarok számára volt ez rendkívül érzékeny kérdés.

Szeretném azt is elmondani, hogy nem árt arra figyelnünk - és ezt itt fel akarom idézni az Országgyűlésben is -, hogy például Markó Béla, aki nyilván mindannyiunk számára tisztelt személyisége a határon túli magyar politikusgárdának, ő a kettős népszavazást megelőzően, körülbelül fél évvel előtte a magyar sajtóban, több újságban is egyszerre publikált egy cikket. Ebben a cikkben elég világosan kifejtette, hogy a kettős állampolgárság megadásának kérdése nyíltan és egyértelműen szemben áll a kisebbségi jogok kiterjesztésével, az autonómia kérdésével; vagy az autonómia a zászlóra tűzött cél, vagy a kettős állampolgárság.

Azt is tudjuk, hogy amikor egy ilyen vita elfajul, ha úgy tetszik, és az érzelmek lesznek dominánsak, persze, a határon túli magyar vezetők sem fognak előállni azzal az állásponttal, amelyet akár még hónapokkal azelőtt képviseltek, mert nem tehetik meg. De nekünk itt, a Magyar Országgyűlésben higgadtan kell ezekről a kérdésekről döntenünk, higgadtan kell róla vitatkoznunk, még akkor is, ha tudjuk, hogy nagyon sok érzelem fűződik hozzá. Ezeket az érzelmeket nem szabad lebecsülni, tehát amikor ezekről beszélek, félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy nincs helye a politikában az érzelmeknek, dehogynem. De tudnunk kell velük bánni, és tudnunk kell hogyan reagálni rájuk.

Nos, az SZDSZ ezért is mindig azt mondta, hogy a kettős állampolgárság megadásával szemben nyíltan és egyértelműen kell fellépnünk, és elsősorban azért, mert ez nem jó a határon túli magyaroknak.

Miért nem jó? Azért nem jó, mert olyan helyzetbe kényszeríti őket, hogy az az ország, amelynek polgárai, ahová tartoznak állampolgárként, bizony úgy fog hozzájuk viszonyulni, amennyiben ők egy másik ország állampolgárai lesznek, hogy mindazok a jogok, amelyeket addig kiharcoltak, kétségessé válnak. Hiszen előre lehet tudni, ismerjük az ilyen típusú reakciókat, és ezt nem nehéz kitalálni, nem nehéz modellezni, hogy azt mondták volna az erdélyi magyaroknak vagy a vajdasági magyaroknak - ha ne adj' isten, nincs elég józanság a magyar népben, és másként dönt a népszavazáson -, hogy igen, tessék menni Magyarországra, és tessék kérni azokat a bizonyos támogatásokat, segítéseket, jogokat, majd megadják önöknek abban az országban, amely országnak a polgárai akartak lenni.

A határon túli magyaroknak mindazok a törekvései, amelyekért tiszteljük őket, és tiszteljük mind a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségét, mind Szlovákiában a Magyar Koalíciót azért, amit az elmúlt 15 évben elértek, ezek mind-mind szertefoszlottak volna, holott ezeket nem szabad lebecsülni. Nem hiszem, hogy van a Házban olyan képviselő, aki azt mondaná, hogy ezek semmit nem érnek. Hiszen ha józanul végignézzük mindazt, hogy hová jutottak a szlovákiai vagy a romániai magyarok, hiszen elsősorban ők az élenjárók ebben - a két legnagyobb magyar közösségről is van szó, de ők az élenjárók ebben -, az elmúlt 15 évben óriásiak az eredményeik, az elmúlt 30-40-50 évben és a két világháború között sem tudtak olyan eredményeket elérni, mint az elmúlt 15 évben a saját autonómiájuk, függetlenségük, jogaik biztosítása, megteremtése terén, mint amit láttunk az elmúlt időszakban. Tisztelt Képviselőtársaim! Elég világos számunkra, hogy ezek mind-mind kétségessé váltak volna, amikor egy ilyen lehetetlen politikai helyzetbe kerülnek.

Ne feledjük el azt sem, hogy az is rendkívüli módon színezi ezt a képletet, mármint hogy hogyan viszonyulunk a határon túli magyarság kérdéséhez, hogy a kettős állampolgárságnak az az intézménye, amiről Szentgyörgyvölgyi Péter is rendkívül behatóan beszélt itt - és nagyon tanulságos volt, amit elmondott -, a kettős állampolgárság ilyen típusú bevezetése, ilyen kiterjesztése, amire Magyarország készült volna, amennyiben egy rossz és téves eredménnyel zárul a népszavazás, ez egyedülálló és példátlan lett volna Európában. Ilyen ismeretlen, mert természetesen a kettős állampolgárság intézménye ismert számtalan esetben, ennek ismerjük a példáit, Magyarország is ismeri ezt, más országok is ismerik. Amennyiben más országok elismerik egyébként, lehetséges két ország viszonylatában a kettős állampolgárság olyan esetekben, amikor kivándorlásról beszélünk, családegyesítésről beszélünk, letelepedésről és más kérdésekről. De olyan esetet, amikor egy jogi aktussal egy szomszédos ország polgáraira, milliókra terjesztik ki a másik ország állampolgárságát, ilyet nem ismerünk az európai gyakorlatban, és idegen is az európai gyakorlattól.

Emlékszünk rá, hogy a magyarigazolvánnyal milyen nemzetközi botrányt sikerült bevásárolnia Magyarországnak. Holott sokan beszéltünk arról, hogy szintén arról van szó, ez is egy érzelmi kérdés, mint tudjuk, és ezt az érzelmi kérdést komolyan kell venni, de nem szabad játszani felelőtlenül a határon túli magyarokkal. Az ilyen kérdésfeltevések felelőtlen játékot jelentenek, mert az ő érzelmeiket felkorbácsolják, nem adnak reális választ azokra a problémákra, amelyek felmerülnek, hanem csak az érzelmek maradnak ott, és valójában az ügyek nem kerülnek elintézésre.

Ugyanez történt a magyarigazolvánnyal is. A magyarigazolvány a töredékét nem tudja teljesíteni annak, amit annak idején ígértek mindazok, akik érveltek mellette, hogy szükség van a bevezetésére; viszont Magyarországnak sikerült lejáratnia magát a nemzetközi fórumokon ebben a kérdésben, a határon túli magyaroknak pedig nem tudott vele segíteni.

Ugyanígy vagyunk a kettős állampolgársággal is. Ezért kell a józanság és a bátorság itt is, a határon túli magyarok iránti elkötelezettség, hogy merjünk ezekről a kérdésekről beszélni, ne pedig fülünket, farkunkat behúzva próbáljunk beállni persze természetesen egy szimpatikusnak tűnő, ám valójában nem a határon túli magyarok érdekeit szolgáló álláspont támogatói közé.

Nos, az SZDSZ ezért mindig azon az állásponton volt, hogy ez nem jó irány, viszont a jó irány az, ami többek között előttünk fekszik ebben a törvényjavaslatban, annak az elősegítése, hogy azok a magyarok, akik Magyarországra jönnek és itt le akarnak telepedni, ezt megtehessék. Megtehessék mindazon megalázó procedúrák nélkül, amelyeket az elmúlt években nekik meg kellett tapasztalni.

Szerintünk ez egy nagyon helyes irány, mert valóban azon határon túli magyarok, akik eldöntötték már, és meghozták az életükben ezt a döntést, hogy ők ide akarnak jönni, itt akarnak boldogulni, őket itt kell segíteni. Akik úgy döntöttek, hogy ott akarnak maradni a szülőföldjükön, és ott akarnak boldogulni, őket pedig ott kell segíteni. Ez a mindenkori magyar politika felelőssége. Nem helyettük meghozni a döntést, nem őket kényszeríteni bármilyen irányba, hogy valamiféle magasztos cél miatt azt próbáljuk nekik mondani, hogy de, nektek ott kell maradni, és ott kell boldogulni mindenképpen, mert különben kiürülnek az egykori magyar területek, vagy azt mondani nekik, hogy de gyertek ide, mert szükségünk van a munkaerőre.

Azt gondolom, egyik álláspont sem helyes. Rájuk kell bízni a döntést, és őket kell segíteni abban, hogy ha ők meghoztak valamilyen döntést: vagy azt, hogy idejönnek, vagy azt, hogy ott maradnak, azt kell nekünk segíteni. Ez a törvényjavaslat ebben a szellemben született, ezért ezt nagyon helyesnek tartjuk, támogatjuk, megjegyzem: évek óta támogatja a Szabad Demokraták Szövetsége ezt a politikai irányvonalat.

Hogy a politikai térkép változatosságáról is hadd ejtsek néhány szót, én még emlékszem azokra a vitákra hosszú évekkel ezelőtt a magyar parlamentben, illetve a törvényjavaslatok kialakításánál, amikor például az idegenrendészeti törvényről vitatkoztunk, emlékszem, hogy például a szabad demokraták és a szocialisták voltak azok, akik azt az álláspontot képviselték, hogy igen, könnyítéseket alkalmazunk az idegenrendészeti törvényben a határon túli magyarok irányába, ne kelljen átmenni ezeken a megalázó procedúrákon - ahogy az előbb fogalmaztam - a határon túli magyaroknak, ha ide akarnak jönni, és le akarnak telepedni.

(10.50)

Hosszú évekkel ezelőtt volt ez, akkor viszont a jobboldali pártok voltak azok, amelyek a leghatározottabban mondták: de bizony, benne kell hagyni ezeket a nehezítő rendelkezéseket a törvényben, nehogy az legyen, hogy nagy számban jönnek majd ide a határon túli magyarok, letelepednek Magyarországon, és itt megjelennek a hazai munkaerőpiacon is, illetve otthagyják a szülőföldjüket.

A politikai képlet, mint látjuk, változó, az érvrendszerek is változóak. Az SZDSZ ebben a kettős népszavazásról szóló kampányban mindig is elutasította azt a felfogást, hogy azért lépjünk fel a kettős állampolgársággal kapcsolatos ügyben, azért lépjünk fel a kettős állampolgársággal szemben, merthogy ez valami anyagi kérdése az országnak. Ennél emelkedettebben kell erről szólnunk és beszélnünk. Mi mindig is helytelenítettük főleg a kormánykoalíció és a koalíció egyes politikusai részéről azt az érvelést, amely arról szólt, hogy ez milyen drága az országnak. Ez nem pénzkérdés, ha úgy tetszik, ez egy nagyon fontos ügy. Nem az a fő szempont, hogy mennyibe kerül, hanem a legfontosabb szempont az, hogy használ-e a határon túli magyaroknak.

Nos, ez, ami előttünk van, használ. Amit szerencsére elkerültünk decemberben, az nem használt volna, az a kárukra szolgálta volna, ezért az SZDSZ az ilyen típusú javaslatokat tudja támogatni. Akkor is, hónapokkal ezelőtt az álláspontunkban azt fogalmaztuk meg, hogy amivel segíteni lehet a határon túli magyaroknak, az a letelepedés könnyítése, mentesítésük mindazok alól, amelyeket ez a törvényjavaslat előirányoz, hiszen itt szerepel az alkotmányos alapismeretek alóli mentesítés, amelyre Szentgyörgyvölgyi Péter utalt, az ügyintézési határidők rövidítése szintén fontos, a tartózkodási vízum bevezetése, az úgynevezett nemzeti vízum bevezetése szintén fontos, nagyon helyes törekvés, az, hogy csökkenteni kívánja az ügyfélre háruló igazgatási terheket, szintén helyes törekvés. Tehát ezeket mind-mind támogatni tudjuk.

Nagyon helyeseljük azt a vízumpolitikát is, amely a határon túli magyarok számára speciális vízumot irányoz elő. Szeretném hangsúlyozni, itt főleg Szerbia-Montenegró állampolgárairól, a vajdasági magyarokról van szó. Valóban nem tartható álláspont az, hogy nekik mindenféle megalázó ki-beutazásnak kellene magukat alávetniük.

Összegezve: a Szabad Demokraták Szövetsége liberális pártként is azt az álláspontot képviseli, amit évekkel, évtizedekkel ezelőtt, a határon túli magyarok iránt érzett felelősségtől átitatva. Azt gondoljuk, hogy a letelepedésüket segíteni kell, az itteni boldogulásukat segíteni kell, és ha ott kívánnak maradni a szülőföldjükön, azt is támogatnunk kell. Ezáltal ezt az előttünk fekvő törvényjavaslatot az SZDSZ támogatja. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
234 31 2005.06.07. 2:53  26-36

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy előttem Rubovszky György hozzászólása is mutatta, valószínű, hogy e körül a törvény körül nem fog éles vita kialakulni a tisztelt Házban, hiszen úgy tűnik, lényeges kérdésekben van köztünk egyetértés. Én sem szeretnék most a törvényjavaslat részleteibe belemenni, egyfelől azért, mert az általános vitában nem ez a feladatunk, másfelől pedig a helyzet is olyan, hogy nyilván a képviselők sem arra várnak, hogy a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény módosításainak részleteivel ismerkedjünk. De szeretném elöljáróban leszögezni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége tudja támogatni az előttünk fekvő módosító javaslatot.

Elsősorban azért, mert úgy gondoljuk, hogy az a módosítás, amely előttünk fekszik és az 1996-os törvény megváltoztatását irányozza elő, helyes irányú. Egyfelől eleget tesz az európai uniós elvárásoknak és követelményeknek. Ezt azért szeretném hangsúlyozni, mert nem az a cél önmagában, hogy megfeleljünk ezeknek a követelményeknek, hanem az, hogy ha ezek helyesek és valóban a piacgazdaság kiépülését szolgálják, ahol a verseny, ahogy ezt szoktuk mondani a szó nemes értelmében, tisztességes és nyitott, akkor az ilyen típusú szabályozással mi, magyar liberálisok egyet tudunk érteni, sőt támogatni tudjuk. A magyar gazdaság számára fontos, hogy az olyan típusú versenyjogi szabályok megszülessenek, amelyek a verseny mellett egyúttal a korrekt és fair eljárásokat is törvényi védelemmel rendelik körülbástyázni, és világossá teszik mindannyiunk számára, a piaci szereplők számára is, hogy meg kell felelni bizonyos törvényi elvárásoknak, törvényi kihívásoknak. Ez a törvényjavaslat ennek tesz eleget. Úgyhogy az európai uniós elvárások miatt és a saját meggyőződésünk miatt is azt gondolom, hogy jót teszünk a magyar piacgazdaság kiépítésének, ha támogatjuk ezt a mostani törvényjavaslatot.

Az előttem szóló képviselőtársaim kifejtették, hogy természetesen vannak vitakérdések ebben az ügyben is, hiszen a törvényjavaslatnak vannak bizonyos passzusai, amelyek különböző országgyűlési bizottságok által is vitatottak, de ez nem a törvény koncepcióját érinti, hiszen itt olyan részletkérdésekről van szó, amelyeket módosító indítványokkal lehet korrigálni.

Úgyhogy mindezekkel együtt, nem számítva különösebben éles vitára e tárgyban - hiszen tudom, hogy nagyjából egybehangzóak és támogatóak a vélemények, ahogy itt hallottuk kormánypárti és ellenzéki szónokok részéről is -, mi, a Szabad Demokraták Szövetsége, a liberális párt részéről is támogatásra és elfogadásra javasoljuk az Országgyűlésnek a törvényjavaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
237 14 2005.06.14. 5:13  13-14

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! Nem is olyan régen, egy héttel ezelőtt itt a Ház falai között fontos eseményre került sor, köztársaságielnök-választás történt. Szögezzük le mindjárt az elején, hogy egy jó elnököt választottunk, vitatott körülmények között. A vitatott körülmények azok, amelyekről beszélni szeretnék most a tisztelt Ház falai között, hiszen nem mellékes mindaz, ami a választás után is napvilágra került, és amilyen vélemények fogalmazódtak meg.

Először is hadd kezdjem azzal, hogy újfent láthattuk azt, hogy az alkotmányos rendszerünk működik, és minden nézetkülönbség mellett alkalmas volt arra, hogy ezt a nem könnyű helyzetet megoldja, és végül is úgy álljunk fel innen a padsorok közül, hogy van köztársasági elnökünk, és ahogy az előbb fogalmaztam, nem is akármilyen, hanem egy jó elnök. Egy évvel ezelőtt, amikor miniszterelnök-váltás volt, akkor is hasonló helyzettel szembesültünk, az alkotmányos rendszer akkor is bebizonyította, hogy jó és működőképes. Nem szabad elfelejtenünk azt, hogy sokan - tulajdonképpen egy évszázados hagyományra visszamenőleg a magyar történelemnek ilyen sajátosságai vannak - arra szoktak hivatkozni, hogy ilyenkor szabályokat kell módosítani, ha vitákkal vagy nézetkülönbségekkel találkozunk, mert sokan azt hiszik, hogy pusztán a szabályokon múlik az, hogy egy ország hogyan működik, holott ez nem így van, képviselőtársaim, szembe kell nézni ezzel is. Nem pusztán a szabályokon múlik ez, hanem rajtunk elsősorban, akik élettel és tartalommal töltjük meg ezeket a szabályokat. Ezt hívják politikai kultúrának. A politikai kultúrát nem lehet törvényekben lefektetni, nem lehet alkotmányban megfogalmazni, nem lehet Házszabályba foglalni, nekünk kell kialakítani azokat a szabályokat, amelyek összessége adja a politikai kultúrát.

Nos, hadd említsem meg azt, hogy például ennek a politikai kultúrának szerves része kell hogy legyen, hogy annak idején a jogalkotó azt akarta, hogy lehetőség szerint kétharmados többséggel válasszunk köztársasági elnököt, és ha már nem sikerül a kétharmados többség, akkor merül fel mindaz, amiről aztán később a vita folyt, hogy a többségben levő kormánykoalíció tud-e köztársasági elnököt állítani. Az alapszabály az alkotmány szerint az, hogy meg kell egyezni az ellenzék és a kormánypártok között minden alkalommal, és bizony azt látjuk, hogy nemcsak a mostani alkalommal, hanem már az előző alkalommal is ezt a fontos alapszabályt másodlagos tételként fogták fel a politikai élet szereplői.

De azt is látjuk, hogy előjön az a kérdés is, hogy miért nem közvetlen az elnökválasztás, ha ilyen vitatott körülmények között sikerül megválasztani az elnököt. Azon túlmenően, hogy a Szocialista Párt már régóta képviseli ezt az álláspontot, hogy ő inkább a közvetlen elnökválasztást támogatná, emellett most a Magyar Demokrata Fórum is egy olyan állásponttal állt elő, hogy megváltoztatta az eddigi nézeteit, és inkább a közvetlen elnökválasztás pártjára állt.

Nos, képviselőtársaim, hadd mondjam el azt, hogy annak idején, amikor az Ellenzéki Kerekasztalban ültünk, és a rendszerváltás forgatagában részt vettünk abban, hogy a magyar alkotmányos rendszert kialakítsuk, nem véletlenül alakult úgy, hogy közvetett Magyarországon az elnökválasztás. Ezt azért tartom nagyon fontosnak leszögezni, mert helyes és jó az a rendszer, és működőképes, amely Magyarországon a parlamentre bízza a köztársaságielnök-választást. És azért tettük így, mert a köztársasági elnök nem elnöki, tehát nem prezidenciális rendszerben, hanem parlamentáris rendszerben szerepel Magyarországon a megfelelő jogosítványokkal.

Amennyiben közvetlen lenne az elnökválasztás, és annak idején, amikor az Ellenzéki Kerekasztalban ültünk, akkor fölmerült ez a javaslat természetesen ott is, akkor ne feledjük el, hogy egy sokkal erősebb legitimációval rendelkezne az elnök, és arra gondoltunk, hogy egy olyan országban, ahol megszokták azt Horthy Miklóson keresztül Kádár Jánoson át, hogy vezérek vezetik ezt az országot, óhatatlanul is lenne kísértés arra, hogy egy újabb vezér jöjjön elő. És nézzük meg, mindazokban a közép- és kelet-európai országokban, amelyek a közvetlen elnökválasztás modelljét választották, mindenhol előjött egy ilyen vezér típusú ember, aki megpróbált kísérletet tenni arra, hogy átvegye a hatalmat, ami súlyos alkotmányos válságot idézett elő. Azok az országok tudtak politikailag stabilak maradni, ahol a parlament által választott elnök van. Erre legyünk büszkék, minden nehézségünk és minden vitánk mellett, ahol nekünk kell kialakítanunk a politikai kultúrát, a magyar alkotmányos rendszer újra bebizonyította azt, hogy jó és működőképes.

Ha viszont a parlamentnél tartunk, nem szabad elfelejteni azt, hogy lenne azért tennivaló itt, és nem ezen a területen kellene gondolkodnunk, hogy mi van az elnökválasztással. Például mi a Szabad Demokraták Szövetsége nevében újra szeretnénk javaslatot tenni arra, hogy bizony fogjunk össze parlamenti pártok, és tényleg tegyünk lépéseket azért, hogy a parlament létszámát tudjuk csökkenteni. Nem abból a demagóg felfogásból, hogy itt borzasztó sok képviselő van, sok ez az országnak, hanem azt gondolom, valóban hatékonyabb lenne a munka a kevesebb képviselővel, és jobb lenne talán a minőségi kiválasztás is.

Így mi az SZDSZ nevében szeretnénk javaslatot tenni arra, hogy a négy párt üljön össze, próbáljuk összedugni a fejünket, bölcs javaslatot alakítsunk ki (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) arra vonatkozóan, hogy csökkentsük a parlament létszámát, természetesen nem a következő, 2006-os ciklusra, hanem az azután következőre.

Köszönöm a figyelmet, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
240 14 2005.06.21. 5:17  13-16

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hadd emlékeztessem a jelenlévőket arra - hiszen a teremben ülők közül néhányan itt voltak a múlt héten is -, hogy az elmúlt héten, amikor napirend előtt a Szabad Demokraták Szövetsége nevében arról beszéltem, hogy indokolt lenne a kisebb parlament ügyében összeülni a négy pártnak, akkor e felszólalás után az az örvendetes fejlemény történt, hogy az összes parlamenti párt a Szabad Demokraták Szövetsége irányába jelezte, hogy kész egy ilyen tárgyalásra. Mi ennek nagyon örülünk, hiszen itt egy lényeges dologról van szó, egy lényeges fejleményről.

Az elmúlt héten azzal kezdtem a hozzászólásomat, hogy igazából minket az indított a javaslat megtételére, hogy láttuk, hogy a köztársaságielnök-választás után milyen viták alakultak ki a magyar közéletben, és láttuk azt, hogy a köztársaságielnök-választás arra késztetett politikai pártokat, hogy újra felelevenítsék régebbi álláspontjukat - ez a Szocialista Pártra volt elsősorban jellemző a köztársasági elnök közvetlen választásával kapcsolatban -, illetve megváltoztassák eredeti álláspontjukat - ezt a Magyar Demokrata Fórum tette közzé, és szintén a közvetlen elnökválasztás mellett állt ki.

Én akkor elmondtam az elmúlt héten, hogy mi nem értünk egyet ezzel a felfogással, mert mi az Ellenzéki Kerekasztaltól kezdődően következetesen a parlamentáris demokrácia politikai modellje mellett vagyunk, vagyis nem prezidenciális politikai berendezkedést képzelünk el Magyarország számára, és fontosnak tartjuk azt, hogy ebben a rendszerben a parlament által választott köztársasági elnök legyen.

A köztársaságielnök-választást övező politikai vitáktól eltekintve láthatjuk, hogy ez a modell most is működött, most is működőképes, és - legutóbb is elmondtam, most is szeretném leszögezni - sikerült jó köztársasági elnököt választanunk. Azonban a köztársaságielnök-választás valóban, ha már ilyen hangok is megjelentek körülötte, alkalom arra, hogy átgondoljuk a közjogi berendezkedésünket.

Zárójelben jegyzem meg, hogy a múlt heti felszólalás után az emberi jogi bizottsággal ellátogattunk Bukarestbe egy hivatalos útra, ahol sok mindenről beszéltünk, többek között az elnökválasztás is szóba került. A román képviselőház és szenátus meghatározó képviselői jelezték, hogy ott ugyan közvetlen az elnökválasztás, de a rossz tapasztalatokból kiindulva ma már megérett a politikai akarat arra, hogy a politikai erők - egybehangzóan ellenzék és kormánypártok - felvessék azt, hogy szeretnének áttérni a közvetett elnökválasztás modelljére.

(9.30)

Elmondtam, mi az Ellenzéki Kerekasztal idején is azt hoztuk fel legfőbb érvként, hogy azok az országok a közép- és kelet-európai régióban, amelyek híján vannak a demokratikus gyakorlatnak, nem helyes, ha az egyszemélyi hatalomkoncentráció olyan modelljére térnek át, mint a közvetlen elnökválasztás. Megjegyzem, mindegyik országban politikai krízist okozott, ahol ilyet bevezettek, mindig jött egy ember, aki megpróbálta átvenni a hatalmat, vagy pedig politikai konfliktust okozott. Nincs kivétel ez alól. Csak azokban az országokban tudtak stabil demokráciák kialakulni, ahol közvetett az elnökválasztás; ilyen Csehország és Magyarország.

Visszakanyarodva a parlamenthez: a múlt héten elmondtam, az igazi kérdés viszont, ami felvethető, az a parlament szerepe, s hogy legyen kisebb a parlament. Úgy tűnik, a helyzet megérett arra, hogy erről érdemben beszéljünk. Az elmúlt hét fejleményeihez az is hozzátartozik, hogy közben az Alkotmánybíróság is döntött. Az Alkotmánybíróság olyan döntést hozott, amelynek értelmében a parlamentnek foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel, hiszen megállapította a magyar Alkotmánybíróság, hogy aránytalanok az egyéni választókörzetek, nagyon nagy a szavazópolgárok létszámának az eltérése, így a szavazateltérés is a mandátumszerzésben Magyarországon. Ha úgy tetszik, most már alkotmányos kötelességünk is, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzunk.

Ezért az SZDSZ arra kéri a pártokat - amelyek nagyon józanul és nyitottan jelezték, hogy készek részt venni egy ilyen párbeszédben -, hogy készítsék el írásban a javaslataikat, és a jövő héten üljünk le, és közösen kezdjünk erről egyeztetni. Mi javasoltuk, hogy 2010-ről beszéljünk és ne a következő választásokról, így a rövid távú politikai megfontolások - hogy éppen hogyan állnak az egyes pártok a közvélemény-kutatásban - nem fogják befolyásolni a nézőpontunkat. Mi az SZDSZ részéről olyan javaslatot kívánunk letenni az asztalra - amihez természetesen nem ragaszkodunk mereven, hiszen kétharmados törvényről van szó, és széles körű konszenzus kell a választójogi törvény megváltoztatásához -, amely a jelenlegi vegyes rendszer továbbélését támogatja, vagyis az egyéni választókörzetek és a listás elem együttes megtartását, de úgy, hogy az arányosítás felé lépjünk el. Azt javasoljuk, hogy körülbelül 250 fő körüli parlamentben tartsuk meg a mostani rendszert, és az arányosítás irányába lépjünk előre.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezúton is jelzem, hogy várjuk a javaslatukat, és a jövő héten kezdődjék az egyeztetés.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
240 28 2005.06.21. 15:11  17-51

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A választójogi törvény módosítása mindig egy fontos kérdés a parlamentben, hiszen politikai kérdésről van szó. A választások megítélése nem egy könnyű feladat, és a választási eljárás megítélése sem, hiszen nagyon sok szempontot kell figyelembe venni akkor, amikor egy létező törvény megváltoztatásán dolgozunk. Ha valaki laikusként hallgatja ezt a vitát, nem biztos, hogy mindig érti, hogy miről is van szó, meg egyáltalán mi is a jelentősége annak, amiről a vitákban beszélünk, holott képviselőtársaim, Wiener György, Salamon László is elmondták azt, hogy itt egy hosszú egyeztetéssorozat eredményeként alakult ki az a kompromisszum, amely jelenleg a tisztelt Ház előtt fekszik.

Nos, hadd mondjam el talán azok kedvéért is - még egyszer hangsúlyoznám -, akik kevéssé ismerik a részleteket, és értik ezt a vitát, hogy igazából az a felismerés győzedelmeskedett ebben a kompromisszumban, hogy egyszerűen a gyakorlat megtanított minket bizonyos dolgokra. Tehát jó ideje van hatályban az a választójogi törvény, amely alapján a választásokat lebonyolítják ma Magyarországon, és ez az idő alkalmas volt arra, hogy megérleljen bizonyos tapasztalatokat. A tapasztalatokon túlmenően pedig nem szabad elfelejteni, hogy törvényi kötelezettség is kötötte az Országgyűlést, hiszen az Alkotmánybíróság olyan döntést hozott, olyan döntéseket fogalmazott meg, ami alapján kötelezettséget is támasztott az Országgyűléssel szemben. Ennek eredményeként alakult ki ez a törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, és értelemszerűen - már a bevezetőben szeretném én is leszögezni - a Szabad Demokraták Szövetsége, a magyar liberális párt is támogatja ezt a kompromisszumot, még akkor is, ha vannak olyan elemei, amelyek nem igazán a szívünk és a kedvünk szerint valók. Ezekre majd röviden szeretnék is kitérni, hogy az SZDSZ-nek mi volt az álláspontja ezekben a vitatott kérdésekben, de természetesen - ahogy ezt egy ilyen négypárti egyetértéssel született törvénynél illik, még egyszer szeretném aláhúzni - mindezen fenntartások mellett is mi természetesen támogatni fogjuk ezt a törvényjavaslatot, mert a benne foglaltakat lényegesnek és fontosnak érezzük.

Nos, hadd kezdjem azzal, amire utaltam, hogy az egyik oldalról az élet és a gyakorlat megérlelt bizonyos tapasztalatokat, a másik oldalról emellett az Alkotmánybíróság támasztott kényszereket. Melyek voltak ezek az Alkotmánybíróság által támasztott kényszerek? Először is: vonatkozott ez a kényszer az időközi választások kitűzésére irányuló határidőkre. A határidők kapcsán nem volt tiszta a helyzet az eddigi választási törvényben, jó néhány keveredés előfordulhatott, a mandátum megüresedésétől számított mennyi időn belül lehet választásokat kitűzni, mi a helyzet az általános választások évében tartott időközi önkormányzati választások ügyében, mikorra lehet azokat kitűzni, tehát nem volt teljesen tiszta a helyzet. Én ennek a részleteibe nem is akarok most belemenni, hiszen egy általános vita nem erről kell hogy szóljon, csak jelezni kívánom, hogy e téren ez a javaslat rendet tesz, és olyan szabályozást alakít ki, amelynek eredményeként nincs értelemzavaró vagy akár politikailag zavaró körülményként értelmezhető káosz a különböző választások és választási időpontok ügyében.

A másik kérdéskör a külképviseleti szavazás ügye volt, amelyben viszont már erősen különböztek az álláspontok. Itt ugyancsak Wiener György és Salamon László kollégáimra szeretnék hivatkozni, akik már tettek erre utalást a felszólalásukban, és én szeretnék is egy pillanatra itt megállni, hiszen jeleztem az előzőekben, hogy az SZDSZ számára voltak olyan pontok e törvényjavaslat kapcsán, ahol erős fenntartást hangoztatott, és az egyik bizony ez volt. A külképviseleti szavazás kapcsán mi kezdettől fogva azon az állásponton voltunk, hogy a modern kor követelményeinek megfelelően és a világtendenciáknak megfelelően Magyarországnak is fel kell készülnie arra, hogy itt egy más világban élünk, mint 10-15 évvel ezelőtt. Amikor az Ellenzéki Kerekasztalban ülve megállapodtunk a választójogi törvényről, és egy új választási struktúrát alakítottunk ki, akkor más volt a kommunikáció rendszere a világban, nem rendelkeztünk azokkal a modern kommunikációs eszközökkel - mind a számítógépek tömeges elterjedésével, mind a mobiltelefonok elterjedésével és sok minden mással, az egész számítástechnika robbanásszerű fejlődésével -, amivel ma, 2005-ben szembe kell néznünk. 1989-90-ben más világ volt.

Mi nagyon határozottan azon az állásponton voltunk e törvényjavaslat megvitatása kapcsán, de már előzőleg is, hogy mindenképpen át kell térni arra a lehetőségre, amely az elektronikus szavazatszámlálást jelenti. A külképviseleteken történő szavazásnál ez különösen indokolt, hiszen itt a távolságok miatt, az időeltolódás és sok minden más miatt is ez a leghatékonyabb, legbiztosabb rendszer.

(10.20)

Azt sem igen hiszi el az ember, hogy ez miért nem megoldható Magyarországon, hiszen tudjuk jól, itt az európai parlamenti választások kapcsán már felmerült ez a kérdés, akkor is vitatkoztunk erről, és nagyon sokan hozták különböző országok példáját, nemcsak Európából, hanem a világ különböző tájairól, ahol ez nagyon egyszerűen, problémamentesen megoldható. Azt is tudjuk, hogy ez a világ fejlődési tendenciája, már erre is utaltam. Európában, az Egyesült Államokban, a nyugati civilizációhoz tartozó országokban, de más helyütt is ezeket rendkívüli sebességgel, ügyesen, biztosan tudják megoldani.

Mi a magunk részéről nem éreztük indokoltnak a Fidesz álláspontját - hiszen itt a Fideszről volt szó, a Fidesz volt az egyetlen párt, amelyik nagyon határozottan ellenállt ennek a javaslatnak -, nem éreztük indokoltnak ezt az ellenállást, mert ma is azt gondoljuk, szükséges lenne olyan lépések megtétele, amelyek a modern kor követelményeinek az adaptálását jelentik a választójogi rendszerben is.

Természetesen, mint mondtam, kialakult végül is a kompromisszum, utaltak rá képviselőtársaim, hogy a törvényt végül is úgy terjesztették ide, a Ház elé a Belügyminisztérium vezetői, hogy 2009. december 31-éig érvényes ez a mostani szabályozás, utána át fogjuk tekinteni a mostani rendszer működőképességét. Ez természetesen helyes, ezt nyilván tudomásul vesszük, de ez úton is szeretném kifejteni, ehhez a kérdéshez a mi alaphozzáállásunk az volt, hogy ma már Magyarország jó ideje olyan helyzetben van, hogy mindenféle technikai bonyodalom nélkül megvalósítható az elektronikus szavazás rendszere, és nem igazán látjuk, miért nem lehet áttérni erre a szisztémára. Megjegyzem - ezt talán rögtön a bevezetőben kellett volna említenem -, természetesen az ember érti a politikai indokokat, a politikai szándékokat, amelyek felmerülhetnek ennek kapcsán, de azt gondolom, ezek nem elegendő indokok arra vonatkozóan, hogy nem lehet áttérni egy modern és új rendszerre.

Tudjuk jól, a választójogi törvényről - ahogyan itt a felszólalásában utalt rá Juhász Gábor államtitkár úr is - az egyeztetések úgy kezdődtek, hogy a Demokrata Fórum tiszteletreméltó következetességgel sürgette, sőt saját maga is összehívott egy egyeztetést, e téren a Szocialista Párt is mellette volt, a Fidesz, az SZDSZ is támogatta ezt a kezdeményezést, tehát mindenki részéről megszületett az akarat, hogy itt valamit tenni kell, és közben - ahogyan mondtam - az Alkotmánybíróság is egy kényszert alakított ki.

Másfelől azt se feledjük el, hogy a legutóbbi parlamenti választások idején, 2002-ben egy politikai kampány is folyt a választások után a szavazatok újraszámlálása ügyében, amit a Fidesz kezdeményezett. Szerintem ez rendkívül káros politikai kampány volt, azért, mert újfent nagyon erősen alkalmas volt arra, hogy a demokratikus intézményekbe, a választási bizottságba, a választások tisztaságába vetett hitet rombolja ebben az országban, és azt gondolom, ezek rendkívül károsak a demokráciára nézve. Olyan hangulatot teremteni egy országban, hogy a választásokon csaltak, és nem korrekten működtek olyan választási bizottságok, ahol tisztességes, becsületes emberek dolgoznak, dolgoztak éveken, évtizedeken keresztül azért, hogy rendben menjenek a választások Magyarországon, ez nincs rendben. A helyzet furcsaságáról, fonákságáról pedig már nem is beszélve, hogy mindez olyan szituációban történik, amikor a választások tisztaságáért egyrészt felelős az Országos Választási Bizottság - amelynek megítélése, hála istennek, a különböző pártok részéről mindig is pozitív volt, minden párt általában tisztelettel viszonyult ehhez a testülethez -, másfelől a Belügyminisztérium, amely a 2002. évi választások idején épp annak a pártnak az irányítása alatt állt, amelyik a legintenzívebben kifogásolta azt, hogy itt valami probléma van. Tehát enyhén szólva, finoman és eufemisztikusan fogalmazzuk meg, ha azt mondjuk, hogy ellentmondásos és megdöbbentő volt ez a helyzet, ez a politikai hangulatkeltés a választások körül.

Attól tartok, ennek a hangulatkeltésnek a folyománya az elzárkózás a modern technikától, az elektronikus szavazástól is. Tehát erre gondolok, amikor azt mondom, értem a politikai szempontokat, de elfogadni nem tudom őket, mert miközben az ember érti, hogy egy pártnak vannak ilyen sajátos szempontjai, de ez egyszerűen nem szolgálja mindannyiunk javát, nem szolgálja javát az országnak, mert elzárkózunk a modern technológiától, és ezzel csak az elmaradásunkat sulykoljuk a későbbiekben is, hiszen tudjuk jól, a harmadik világban már számtalan helyen megoldott az elektronikus szavazás kérdése, és megint csak a világtendencia után fogunk majd kullogni. Ez nem is egyszerűen valamilyen modernség kérdése, hanem annak a kérdése, hogy azon emberek számára, akik nem tartózkodnak Magyarországon, nincsenek itt, külföldön vannak éppen, ott élnek tartósan vagy rövidebb ideig, egyszerűen a korrektség és nem utolsósorban az alkotmányos kötelezettség kívánja meg, hogy lehetővé tegyük a szavazást.

Nos, tehát befejezvén ezt a pontot: leginkább ez volt az a pont, ahol volt egy alkotmánybírósági kötelezettség, és ahol erős nézeteltérés volt a pártok között. Az SZDSZ nagyon határozottan ragaszkodott ahhoz, hogy ezt próbáljuk megvalósítani, és ebben partner volt számunkra mind a Szocialista Párt, mind a Demokrata Fórum, ezt szeretném hangsúlyozni. Itt végül is a Fidesz ellenállása eredményeként alakult ki az a kompromisszum, amelyet természetesen elfogadunk, de ennek örülni igazából nem tudunk.

Említettem, hogy volt még néhány alkotmányos kényszer a törvénnyel kapcsolatban. Ilyen volt az, hogy nem volt biztosított a politikai hirdetésekkel kapcsolatos kifogások hatékony elbírálása. A törvény természetesen ezen is segít. Itt megint szeretnék megállni, mert itt viszont arról szeretném az érdeklődő közvéleményt és a parlamentet is tájékoztatni, hogy ebben egy nagyon örvendetes közös hang alakult ki az összes politikai párt között, nevezetesen felmerült annak a kérdése, hogy meg kell-e tartani a kampánycsendet, hiszen nagyon sokan szorgalmazták szakértők részéről, a választási eljárással foglalkozó jogászok és mások részéről is, hogy ma már talán indokolatlan megtartani a kampánycsend intézményét, amely annak idején, tizenöt-tizenhat évvel ezelőtt talán még indokoltnak tűnt.

Meg kell mondanom, személy szerint én és a Szabad Demokraták Szövetsége is nagyon örülünk annak, hogy végül is az a konszenzus alakult ki a pártok között, hogy igen, meg kell tartani. Ennek egyszerűen van egy civilizációs hatása Magyarországon, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem a legpontosabban és minden körülmények között betartható szankciókkal lehet sújtani azt, aki a kampánycsendet megsérti, mégis van ennek, ha úgy tetszik, egyfajta nevelő hatása. Szerintem ennyivel tartozunk egymásnak, ez beleépült a magyar választójogi rendszerbe - hála istennek, szeretném ezt aláhúzni -, nagyon helyes, hogy beleépült, tartsuk meg, ez egy jó hagyomány. Szükség van arra, hogy mindenki érezzen olyan önmérsékletet a választások előtt, hogy az utolsó percben és az utolsó pillanatban nem kell kampányolni a választókör előtt, éppen azért, hogy melyik jelöltre szavazzanak. Mert bizony, ha ezt nem tartottuk volna meg - ismerjük saját magunkat, ismerjük a magyarországi politikai kultúrát -, ez biztosan bekövetkezett volna. Tehát nagyon örülök annak, hogy ebben viszont minden párt azonnal, az első pillanattól kezdve partner volt, hogy így álljunk hozzá ehhez a kérdéshez, és ez nagyon jó; ez örvendetes fejlemény volt például a törvényjavaslat megvitatása kapcsán.

Végül még egy alkotmányos kényszer volt, amellyel meg kellett küzdenünk: a választási bizottságok határozatai közlésének nem voltak meg a törvényi garanciái. A mostani törvényjavaslat ezt természetesen megteremti, így eleget tesz végül is ennek a négy fontos alkotmánybírósági kötelezettségnek, amely megfogalmazásra került.

Befejezésül annyit szeretnék mondani - többször említettem, közben utaltam rá -, mi elfogadjuk és támogatjuk ezt a kompromisszumot, örülünk neki, hogy idekerült a parlament elé, és azt gondolom, büszkék lehetünk rá mindannyian, hogy a Belügyminisztérium közreműködésével mind a négy parlamenti párt képes volt engedni a maga elveiből, és kialakítani egy kompromisszumot. Ez helyes és jó dolog. Sokszor szoktuk kritizálni a politikai rendszer működését, akkor örüljünk egy kicsit annak, amikor ez jól tud működni, úgyhogy érdemes itt egy pillanatra megállni.

Ámde szeretném jelezni azt, amire kitűnő kollégáim már szintén figyelmeztettek innen a szószékről, a pulpitusról, hogy itt azért van egy terület, amelynek az elrendezése, a lezárása nyitva maradt, és ez a Szabad Demokraták Szövetsége számára is fontos: ez a kampányfinanszírozás kérdése. Itt egy olyan kérdéssel állunk szemben, amely a személyes meggyőződésem szerint megint csak a magyar politikai élet egyik legsúlyosabb kérdése, ha úgy tetszik, rákfenéje, ahol nincs elrendezve az, hogy a politikai pártok finanszírozása és a kampány finanszírozása hogyan történik, ennek hogyan történik az ellenőrzése. Messzire vivő kérdés, ezzel tisztában vagyok, mert alapjaiban bolygat meg kialakult szokásokat, struktúrákat, de az is meggyőződésem, hogy enélkül nem tudjuk megteremteni azt a tisztaságot, amelyet szeretnénk a politikai rendszerben látni. Úgyhogy sajnos a mostani egyeztetés ezzel a hiányossággal zárult, hogy erről nem tudtunk beszélni; nem is csoda, hiszen ez egy érzékeny, nehéz kérdés. Befejezésül azonban hadd fejezzem ki azt a meggyőződésemet, hogy remélem, a következő körben erről egy négypárti egyetértést tető alá tudunk hozni.

Köszönöm szépen a figyelmüket, és az SZDSZ nevében még egyszer elfogadásra ajánlom a törvényt. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

(10.30)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
245 10 2005.09.13. 5:27  9-10

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Engedjék meg, kedves képviselőtársaim, hogy arról beszéljek most ebben a napirend előtti felszólalásban, amely az elmúlt heteknek egy fontos témája volt a nemzetközi sajtóban és szerte a világon, ez pedig a lengyel Szolidaritás megalakulásának 25. évfordulója.

Nem egyszerűen a tisztelet és a visszaemlékezés jegyében szeretnék szólni, hanem azt is szeretném világossá tenni, hogy számunkra, magyarok számára a rendszerváltás szempontjából is igen jelentősek voltak az akkori események. Azt gondolom, hogy bizony az ügy megér annyit most, a 25. évfordulón, hogy itt a parlamentben is megemlékezzünk erről.

Nos, mindannyian tudjuk, hogy a kommunista rendszerrel szembeni fellépések állomásait tekintve - az 1953-as berlini, az ’56-os magyar eseményeket nézve, a ’68-as cseh eseményeket tekintve -, e sorban az utolsó az 1980-81-es lengyel Szolidaritás színre lépése volt. 1980-ban, annak idején augusztusban keveset lehetett mindarról hallani Magyarországon, ami történt, hírek csak kismértékben jöttek, és igazából azzal szembesülhetett a magyar közvélemény, hogy egyszer csak kiderült, hogy sztrájkok vannak Lengyelországban. Sokakat, több tízezer, majd később több százezer embert megmozgató mozgalom, független szakszervezeti mozgalom alakult, a munkások felléptek a munkásállammal szemben.

Az akkori rendszer számára ez szinte kezelhetetlen probléma volt, és mindannyian emlékezhetünk rá, hogy a Kádár-rendszer milyen erővel próbálta azt a propagandát elhinteni az emberek között - megjegyzem, sikerrel -, hogy a lengyelek nem dolgoznak, és nekünk, magyaroknak és másoknak kell eltartani őket, mert csak lóbálják a lábukat és sztrájkolnak, ezért egyre veszélyesebb helyzet alakul ki Lengyelországban.

A helyzet valóban veszélyes volt, mert az egypártrendszer, amely egy szakszervezetben, egy pártban, egy ifjúsági szervezetben gondolkodott, nem tudta elviselni azt a versenyhelyzetet, ami létrejött a független szakszervezettel. A független szakszervezet pedig sikeres volt a maga törekvéseiben, leginkább azért, mert határozottan és céltudatosan léptek fel a lengyel munkások, a hajógyári munkások, másfelől azért, mert a lengyel értelmiség jelentős része odaállt melléjük, és ott volt segítőként az első pillanatban.

A mozgalom ezért sikeres volt. 1981-ben ugyan Jaruzelski tábornok katonai puccsal rendkívüli állapotot vezetett be, és ez szörnyű következményekkel járt Lengyelország számára, amelyről máig is történészi vita folyik, de azt gondolom, hogy az egész történet rendkívüli tanulságokkal járt már akkor is.

A magyar ellenzék, amely 1980-81-ben lépett igazából határozottan színre, a demokratikus ellenzék szintén a lengyel eseményekből eredeztette a származását, a színre lépését. Az ellenzék egy része azt gondolta, hogy a Jaruzelski-féle puccs azt jelenti, hogy vége, és reménytelen a történet, nem lehet fellépni a kommunista rendszerrel szemben. Egy másik része azt gondolta, hogy a történet pontosan arról szól, hogy fel kell lépni, mert ez a puccs azt mutatja, hogy nincsenek már tartalékai a kommunista rendszernek. Azok, akik így gondolták, akik az utóbbi teória mellett voltak, alapították meg a Beszélőt, Kis János, Kőszeg Ferenc, Solt Ottilia, Haraszti Miklós, Iványi Gábor, Petri György és sokan mások, mások pedig passzívan szemlélték az eseményeket. Ők vállalták nevükkel is azt, hogy a lengyel Szolidaritás szellemében szamizdatokat készítve, nyíltan lépnek fel a Kádár-rendszerrel szemben, és egy másfajta politikai alternatívát mutatnak. Követőik is támadtak, hiszen más szamizdatok születtek: a Hírmondó Demszky Gábor vezetésével, vagy a Nagy Jenő köré csoportosuló kör a Demokratával, Molnár Tamásék az Inconnu csoporttal, a Krassó György-féle politikai performanszok már akkor is megjelentek. Tehát elindult Magyarországon is egy komoly ellenzéki szerveződés ennek hatására. A lengyel Szolidaritás példája beindította a magyar ellenzéki mozgalmak szerveződését is.

Aztán 1989-ben, amikor az akkor már megerősödő és sokszínű ellenzéki mozgalmak a magyar kommunista párttal is leültek egy asztalhoz tárgyalni, amit később Nemzeti Kerekasztalnak neveztünk, és ebből megállapodás született a békés átmenetre, bizony a példa akkor is a lengyel példa volt, a Szolidaritás mozgalom következő fázisa, hiszen Lengyelországban alkalmazták először ezt a kerekasztal-tárgyalásos modellt. Mi onnan vettük át, és a magyar átmenet is ezért lehetett többek között sikeres, mert volt előttünk egy példa: a lengyel példa.

Sokan azt mondják, hogy a Szolidaritás megnyerte a háborút, de elvesztette a békét. Sokan vitatkoznak ezzel a nézettel, az előbb már általam említett Kis János nemrég egy cikkben más álláspontra helyezkedett. Azt gondolom, igaz az, hogy ma a lengyel társadalom többsége is kiábrándult a változásokat tekintve, mint ahogy Magyarországon is sokan, de a példa azt kell hogy megmutassa nekünk, hogy ha a szabadságért és a szolidaritásért akarunk fellépni, az ellenséggel szemben ugyan - ha úgy tetszik - vagy az ellenféllel szemben könnyebb a fellépés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), a célok érdekében viszont már sok köztünk a vita, csak akkor lehetünk sikeresek, ha elszántak vagyunk mind a szabadság, mind a szolidaritás megvédésében, és erre a lengyel példa nagyszerű történelmi példával szolgál nekünk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
248 12 2005.09.26. 5:03  1-14

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Miniszterelnök úr azzal kezdte a beszédét, hogy utalt a rendszerváltás körüli időszakra és az osztrák példára, vagyis hogy oly sokan gondolták annak idején a rendszerváltáskor, hogy milyen jó lesz, ha mi is minél hamarabb elérjük azt az életszínvonalat, amelyet nyugati szomszédaink a sajátjukénak vallhatnak.

Nos, valóban így van, mindannyian emlékszünk rá, hogy ez egy lényeges mozgatórugó volt, de volt más is akkor. Nemcsak az életszínvonalat szerettük volna elérni, hanem egyszerűen búcsút akartunk mondani annak a világnak, annak a szürke, unalmas, hazugságokra épülő világnak, vagyis azt akartuk, hogy olyan politika legyen ebben az országban, amely hiteles. A hitelességről szeretnék most néhány szót mondani a miniszterelnök úr felszólalása kapcsán, és az ellenzéki felszólalások kapcsán is.

Szóval, a hitelesség, kedves képviselőtársaim, ez is rendkívül fontos a politikában, sőt gyakran fontosabb, mint hogy az embernek éppen emelnek-e nyugdíjat vagy sem, ugyanis a magyar választások nem ezen szoktak múlni, hanem a hitelességen. Amikor arról beszélünk, hogy hogyan élünk, milyenek a bérek, mit értünk el, akkor érdemes szembenézni azzal, hogy számok röpködhetnek itt a parlamentben is, de illik igazat mondani. Nemrég, pár műsorral ezelőtt Varga Mihály volt pénzügyminiszter úr járt a Nap-keltében, és megkérdezték tőle, hogy vajon most rosszabbul élnek-e az emberek az országban, mint néhány évvel ezelőtt, és ő nagyon korrekten nem tudta azt mondani, hogy igen, rosszabbul élnek, mert nem élnek rosszabbul - mindannyian tudjuk, hogy nem -; a reálbérek növekedtek, méghozzá 2000-től tartósan növekednek.

Tehát jobban élünk, képviselőtársaim, viszont nekünk azt a kérdést kell föltennünk, természetes, hogy a politika azt a célt kívánja szolgálni, hogy jobban éljünk, de jót teszünk-e a jövőnek mindazokkal a lépésekkel, amelyeket ennek érdekében teszünk. Vagyis: lehet-e egyszerre mindenhová adni? Lehet-e egyszerre mindenkinek a kedvében járni? Mert biztos, mindenki ezt szeretné. Lehet-e egyszerre autópályát építeni, és, mondjuk, emelni a nyugdíjakat, rendezni a minimálbért, és hozzányúlni a Nemzeti Földalaphoz? Meg lehet ezt tenni?

Áder János képviselő úr, frakcióvezető úr azt mondta, tegyen rá egy lapáttal a kormány. Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy a felelős magatartás nem ez ma a magyar parlamentben, és nem ez Magyarországon, hanem az, hogy ha az ellenzék kritizál, és nekimegy - természetesen, mert ez a dolga - érdemi és tartalmi koncepciókban a kormánynak, a kormány kifejti a véleményét. De ne abban próbáljuk egymást túllicitálni - és ez mindannyiunkra érvényes természetesen -, hogy ki tud népszerűbbet mondani, ki tud izgalmas ígéretet tenni, ki tud széles fórumok előtt úgy beszélni, hogy tízezrek ünnepeljék, és fölkeltsünk bennük indokolatlan vágyakat.

Nem ez a verseny tárgya ma. Nem erre szövetkeztünk annak idején, a rendszerváltás idején. Egyáltalán nem ez a dolgunk. Ez egy téves felfogása a hivatásunknak és a politikának. Az a dolgunk, hogy keményen harcoljunk egymással, mert ez a dolga az ellenzéknek, nagyon helyesen teszi, ne kímélje a kormányt. Az a dolga a kormánynak, hogy kormányozzon, és természetesen vegye figyelembe az ellenzék javaslatait, ha vannak ilyenek, de menjen a maga útján. Erre kapta a választói felhatalmazást.

De amivel szembe kell mennünk az az, amit a miniszterelnök úr is említett néhány héttel ezelőtt; a populizmus a politikában; és azt gondolom, hogy az elmúlt években ez okozta a legtöbb kárt Magyarországon. Menjünk bele ígéretversenybe, hogy ki tud szebbet ígérni az embereknek, hogy hogyan fogjuk növelni a béreket? Tegyünk még rá egy lapáttal? Ez lenne a dolgunk? Nem ez a dolgunk, tisztelt képviselőtársaim, és a Szabad Demokraták Szövetsége nem is kívánja adni sohasem a nevét ilyen politikai programhoz.

Nekünk, liberálisoknak, és mindenki másnak, aki nem liberális, hanem más politikai nézetrendszert képvisel ebben az országban, de felelősséggel tartozik a jövőnek, az a dolga és az a feladata ma Magyarországon, hogy ahogy a rendszerváltás idején tudtunk szövetkezni fontos célokért, most azért a célért szövetkezzünk, hogy hitelesen képviseljük a politikát, mert az emberek elfordulnak a politikától, és azt mondják, hogy röpködnek a számok, és magunk se tudunk kiigazodni itt a parlamentben, egyik ezt mondja, másik azt mondja, ilyen százalékkal emelkednek, olyan százalékkal emelkednek, kinek higgyek most. Azért nem hisznek, képviselőtársaim, mert a hitelességét veszíti el a politika. S akkor leszünk hitelesek, ha megvan bennünk az a felelősség, hogy el merjük mondani a nehéz dolgokat is, szembe merünk ezzel nézni, és nem az a legfontosabb szempont nálunk, hogy ráteszünk-e még ugyan egy lapáttal.

Úgyhogy az SZDSZ ezt a magatartást várja a kormánytól. Mi arra szeretnénk kérni önöket, hogy mindannyian, akik a parlamentben ülünk, különböző politikai pártok képviselői, ezt a hitelességet adjuk vissza a politikának.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
253 72 2005.10.10. 2:11  71-76

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Mint az széles körben ismeretes, a nők egy olyan többségét képezik a társadalomnak, amely helyzetét tekintve gyakran kisebbség; jogai kevésbé érvényesülnek, érdekei a kijárónál kisebb súllyal esnek számításba a mindannyiunkat érintő döntések esetén.

A Világgazdasági Fórum megbízásából készített felmérés szerint Magyarország a női egyenjogúság érvényesülésének rangsorában a 24. helyet foglalja el, s bár ezzel olyan országokat is maga mögé szorít, mint Ausztria vagy Svájc, ugyanakkor az sem kétséges, van még mit tennünk. Ezt bizonyítják a következő adatok is: a bérbeli különbség 19 százalék a nők rovására, a menedzseri pozíciókban 10 százalékuk dolgozik. Ha egy nő karriert akar és annyi fizetést, mint egy hasonló képességekkel rendelkező férfi, nem kizárt, hogy kétszer annyit kell dolgoznia a megbecsülésért.

Gondolom, a miniszter asszony és képviselőtársaim is értesültek például arról a sajnálatos tényről, hogy a Magyar Televízió esti híradójából eltűntek a női hírolvasók. A társadalmi igazságosság pedig azt kívánja, hogy mindenféle ember megjelenhessen szavaival a köztudatban, és minél gyakrabban szerepelnek a nők, a romák, a homoszexuálisok, illetve más, hátrányosan megkülönböztetett csoportok tagjai a médiában, annál inkább elfogadottabb, hitelesebb lesz az ő véleményük is egy idő után.

A közelmúltban az Európai Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége is végzett felmérést a témában. Bár a megkérdezettek 95 százaléka úgy vélte, hogy ugyanúgy képes megállni a helyét, mint férfi kollégái, 80 százaléka hallott már olyan véleményt, hogy családi kötelezettségeik miatt a nők alkalmatlanok bizonyos pozíciók betöltésére.

Mindezek ismeretében a következő kérdést szeretném feltenni a tisztelt miniszter asszonynak. Először is: Milyennek látja a miniszter asszony a jelen helyzetet? Másfelől: Milyen, jelenleg is futó minisztériumi programok segítik a női egyenjogúság érvényesülését?

Előre is köszönöm a válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
253 76 2005.10.10. 1:12  71-76

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Asszony! Nagyon örülök, hogy ezekről a kérdésekről itt, a Parlament falai között is beszélni tudunk, és örülök a miniszter asszony válaszának, ami egy nagyon fontos területre hívta fel a figyelmet, nevezetesen: az intézményrendszernek a kérdésére, ami szerintem egy kulcsprobléma a női esélyegyenlőséggel kapcsolatban.

Én személy szerint nem hiszek a kvótarendszerekben, és nem is gondolom jónak ezeknek az alkalmazását, de azt látom, hogy azokban az országokban, ahol a nőknek a társadalmi szerepvállalása egészen más, mint nálunk, általában ezt a látványos funkciókon szoktuk lemérni, például hogy a parlamentben mennyien vannak, a vállalati vezetők között mennyien vannak - tudjuk, a skandináv országok élenjárnak Európában és a világon is e téren, egy néhány évvel ezelőtti hír volt, hogy a norvég kormány többsége nő volt -, nos, ezekben az országokban javarészt az olyan intézményrendszer, mint a bölcsődék és az óvodák megfelelő alkalmazása oldja meg ezt a kérdést, hiszen lehetővé teszi, hogy a család mellett megfelelő munkát és karriert tudjanak befutni a nők. Úgyhogy nagyon örülök annak, hogy Magyarországon is az ön által vezetett minisztérium ebbe az irányba mozdul el.

Köszönöm a válaszát, és elfogadom természetesen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
256 8 2005.10.18. 5:35  7-8

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. Engedjék meg, hogy egy olyan fontos ügyről beszéljek, amelyről híradást a sajtóban is láthattunk az elmúlt napokban, ez pedig az az emléktábla, amelyet Vásárhelyi Miklós emlékezetére avattunk fel pénteken Fiumében, a mai Rijekában, Vásárhelyi Miklós szülővárosában. Úgy érzem, az ügy mindenképpen megérdemel annyit, hogy itt a parlamentben is szóljunk róla, hiszen Vásárhelyi Miklós személyében a XX. századi magyar történelem egyik nagy alakját, egyik nagy hősét tisztelhetjük, aki négy éven keresztül ráadásul parlamenti képviselőtársunk is volt, 1990 és '94 között. Négy évvel ezelőtt halt meg, 84 éves korában távozott el közülünk, de a szelleme máig itt él, itt van velünk.

1917-ben született, és ahogy mondtam, a XX. század egyik nagy tanúját, nagy hősét tisztelhetjük benne. Az ő életében az egész XX. századi magyar történelem fordulói jelen vannak. 1917-ben Fiumében látta meg a napvilágot, az Osztrák-Magyar Monarchia végnapjaiban, és a Monarchia szétesése után a trianoni Magyarország területére tízéves kora után került vissza, addig is az olasz hatás nagyon fontos volt az életében és később is, a ’20-as, ’30-as években.

(9.20)

Miután felnőttkorára Magyarországra érkezett, fiatalkorára itt a baloldali mozgalmak hatása alá került, és nagyon komolyan részt vett a német megszállással szembeni ellenállásban, a nácizmussal szembeni fellépésben. 1945 után a kommunista mozgalomhoz csatlakozott egy jobb világ reményében; szolgálta az önkényt, majd ezzel szembefordulva 1956-ban a forradalom mellé állt, és vállalta is eszméiért a büntetést, a nehézségeket.

1956-ban, mint tudjuk, a Nagy Imre-kormány mellett és Nagy Imre mellett, a mártír miniszterelnök mellett rendkívül komoly szerepet játszott sajtófőnökként, személyes tanácsadóként, és a száműzetésbe is követve a miniszterelnököt, börtönbüntetést kapott az 1956-os szerepléséért. A börtönből szabadulva eszméit nem tagadta meg, mindvégig hűséges maradt ezekhez.

A hatvanas-hetvenes években - a mellőztetést vállalva - fantasztikus műveltségével, több nyelven beszélve, óriási tekintélyével anyagbeszerzőként dolgozott, és a hetvenes-nyolcvanas évektől kezdődően az ellenzék formálódásában és tevékenységében részt vett. Végig hűségesen 1956 eszméihez, a demokratikus eszmékhez, azért küzdött, hogy 1956-ot, a magyar forradalmat rehabilitálják, és méltó helyét kapja meg a magyar történelemben.

A nyolcvanas évek végén a létrejött Soros Alapítvány elnöke lett. Óriási szerepe volt abban, hogy a magyar civil és ellenzéki mozgalmakat minél több segítség illesse meg mindenhonnan a világból. És így 1989-ben, amikor Nagy Imre és mártírtársai újratemetésére került sor, szinte törvényszerű volt, hogy az újratemetés szervezésében központi szerepet játszott.

Mint említettem, 1990-től parlamenti képviselő volt 1994-ig, majd haláláig a Soros Alapítvány elnökeként tevékenykedett. Sorsa rendkívül küzdelmes volt, és mindannyiunk számára, akik abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy ismerhettünk, barátai lehettünk, tudtuk, hogy egy olyan emberről van szó, aki többek között azért óriási nagyság, mert ezt a fordulatos életet végig hűségesen, tiszteletre méltó őszinteséggel tudta vállalni, az erényeit és a hibáit egyaránt. Ezért volt óriási történelmi alak, magaslott, ha úgy tetszik, kortársai fölé, mert saját hibáival is őszintén tudott szembenézni.

Még itt a földön megjárta a poklot és a mennyországot. És ezért tudtunk rá tisztelettel nézni, hiszen olyan óriási tapasztalattal rendelkezett, olyan kisugárzása volt, mint keveseknek Magyarországon.

Az emléktáblát azért Fiumében avattuk fel - hiszen említettem, Fiume volt a szülővárosa Vásárhelyi Miklósnak -, micsoda sors, micsoda példázat, hogy Fiumében született a magyar történelem jó néhány jelentős alakja, a XX. századi történelemből is Kádár Jánost kell még kiemelnem. Kádár János az 1956-os forradalom árulója, és Vásárhelyi Miklós az 1956-os forradalom hőse. Én ezért is vagyok nagyon büszke arra, hogy pénteken a miniszterelnök úrral egyetemben, és sok más jelentős, a világban szerteszét szórva élő magyarral együtt felavathattuk ezt az emléktáblát.

Végezetül engedjék meg, hogy Vásárhelyi Miklós néhány szavával emlékezzek meg róla, melyeket Fiuméról mondott: “Életem első tíz éve bizonyosan mély nyomott hagyott személyiségemben, mert olyan városban éltem, ahol heves és irracionális nemzeti indulatok dúltak, tehát már életem első éveiben megtanultam méltányolni az emberséget, a toleranciát. Visszataszítónak találtam (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), hogy olyan gyerekek, akik ugyanabba az iskolába járnak, sőt talán barátok is, szembekerülhessenek egymással, csakis mert más az állampolgárságuk, más a nevük hangzása.ö

Vásárhelyi Miklós, köszönjük, hogy itt lehettünk veled együtt, hogy (Az elnök újból csenget.) itt voltál velünk. Nyugodj békében!

Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
257 28 2005.10.24. 5:22  27-30

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt a napirend előtti vitában egy szomorú jelenségről szólt a miniszterelnök úr (Zaj. - Az elnök csenget.), ez pedig az volt, hogy 15 évvel a rendszerváltás után sem tudjuk a közöst megtalálni 1956. október 23-a megünneplése kapcsán. Ez kétségtelen, egy szomorú tény. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Valóban elgondolkodtató, hogy ami elválaszt, az az, ami erre az ünnepre rányomja a bélyegét, és nem az, ami közös. Keresnünk kell a közös pontokat a politikában, mert a demokratikus politizálásnak az a lényege, hogy vitatkozunk egymással, a vita adja a demokrácia sava-borsát, a vita adja a lelkét. De azt is tudnunk kell, hogy úgy kell vitatkoznunk egymással, hogy soha nem ellenségnek tekintjük a vitapartnert, hanem ellenfélnek, olyan ellenfélnek, akinek az érveire figyelni kell, nem pedig erkölcsileg kell diszkreditálni.

Nos, azért kívántam e vitáról szólni, mert egy olyan kérdést akartam itt, a parlament előtt ma a napirend előtti felszólalásomban az önök tudomására hozni és megvitatni a Házzal, megvitatásra ajánlani, amely kérdésben is természetesen különbözőek az álláspontok, mégis itt arról a jó hírről kell beszámolnom képviselőtársaimnak, hogy úgy tűnik, megtalálhatjuk azt a bizonyos közös hangot. Ez a közös az állam megítélésének a kérdése. Elgondolkodtató azért ez a tény is, tisztelt képviselőtársaim, hiszen az állam a magyar történelemben, a XX. századi magyar történelemben mindig egy túlburjánzó, furcsa jelenségként volt jelen. Ma, amikor erről beszélünk, hála istennek, úgy tűnik, hogy sikerült olyan közös pontot találni a pártok között, amely közös pont az állam megítélésének és az állam szerepének az újszerű felfogásából származik.

Mi, liberálisok már régóta azt mondjuk, hogy kisebb és hatékonyabb államra van szükség. Úgy tűnik, hogy mind a Szocialista Párt részéről, mind pedig a jobboldali pártok részéről, az ellenzéki pártok részéről is hasonló hangokat hallunk az elmúlt hónapokban. Ennek mi nagyon örülünk. Azért örülünk ennek, mert van a magyar történelemnek egy olyan közös része, amely a Horthy-rendszert és a Kádár-rendszert is összeköti, ez az etatizmus, az állam, a túlzott állam fennhatóságába vetett hit. Ennek rendkívül káros következményei voltak a magyar történelem során. Amikor kisebb és hatékonyabb államról beszélünk, az a meggyőződésünk, hogy a XXI. századi Magyarország felemelkedését ez szolgálja, egy olyan kisebb állam, amely felnőttként tekint a polgáraira, és elsősorban e felnőtt polgárokra kívánja bízni a döntés jogát saját sorsukról, a saját jól felfogott érdekeiket érintő kérdésekről.

Nos, amikor a kisebb állam modelljéről beszélünk, az egyik legfontosabb és leglényegesebb, állami feladatokat csökkentő javaslatunk a kisebb parlament ideálja volt. A kisebb parlament, amelynek úgy tűnik, hogy ellenzéki oldalról és kormánypárti oldalról is jelentős szimpátia övezte a megfogalmazását. A kisebb parlament javaslatáról, amelyet a Szabad Demokraták Szövetsége terjesztett elő, négypárti egyeztetés folyik. Meggyőződésünk szerint ez a négypárti egyeztetés nagyon jól halad, és mindenki, aki ezeken a tárgyalásokon részt vesz, tudhatja, hogy először jutottunk közel a megállapodáshoz a rendszerváltás óta. Nagyon reméljük, tisztelt képviselőtársaim, hogy sikerül az SZDSZ által létrehívott tárgyalássorozatot sikerrel befejezni, ami azt jelenti, hogy egy kisebb parlamentet tudunk létrehozni nemsokára.

Ez a kisebb parlament a mi javaslatunk szerint körülbelül 250 fős lenne, de nem is a létszám a lényeg itt, hanem elsősorban az, hogy a parlament létszáma csökkenjen, az így felszabaduló költségeket a parlamenti munka hatékonyságára tudjuk fordítani, és nem utolsósorban, hogy a parlamenti létszám úgy csökkenjen, hogy arányosabb is legyen a parlamentben kialakult politikai pártok képviselete. Nagyon-nagyon fontos az arányosság szempontja, hiszen tudjuk jól, hogy annak idején szándékosan egy aránytalan rendszert hoztunk létre azért, hogy mindig meglegyen a szükséges kormánytöbbség; az arányosság ma már az igazságosságnak felel meg elsősorban, a választói akarat igazságosabb megjelenítésének.

Nagyon lényegesnek tartjuk azt is, hogy az önkormányzatok létszámát is csökkentsük. Kéz a kézben kell járni e kérdésnek a parlament létszámának a csökkentésével. Az önkormányzatok létszámát körülbelül a felére kívánjuk csökkenteni, és nagyon örülünk annak, hogy Orbán Viktor is az elmúlt napokban egy interjúban ugyanezt fogalmazta meg, azt mondta, hogy a Fidesz is azt akarja, hogy felére csökkentsük az önkormányzatok létszámát. Nos, tisztelt képviselőtársaim, mind a parlamenti létszámcsökkentésben, mind az önkormányzati létszámcsökkentésben itt az alkalom arra, hogy a Fidesz is tanúbizonyságát adja annak, hogy nemcsak retorikailag, hanem tartalmilag is támogatja ezeket a javaslatokat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ezért az SZDSZ az elkövetkezendő két hétben olyan javaslatot kíván a parlament elé terjeszteni, amelyben az önkormányzati képviselők létszámát a felére kívánjuk csökkenteni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
261 32 2005.11.04. 16:45  1-145

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal szeretném kezdeni a hozzászólásom, hogy néhány tíz perccel ezelőtt Pokorni Zoltán képviselőtársam beszélt a parlamentben, és az ő hozzászólását rendkívül érdekesnek és jónak tartottam, és nagyon sok megfontolandó elem is volt abban, amit Pokorni Zoltán elmondott. Azért is szeretnék erre visszatérni, mert részben említett is engem, másfelől pedig a hozzászólásában volt egy nagyon fontos vezérfonal, amit rendkívül lényegesnek tartok kiemelni a költségvetési vitában. Nevezetesen: a költségvetési vita természetesen arról szól, hogy a mindenkori kormány beterjeszti a költségvetést, a kormány felelőssége ennek az elfogadása, s nekünk, kormánypárti képviselőknek kell biztosítani - ha úgy tetszik - ezt a felelősséget. Az ellenzék természetes dolga az, hogy próbálja felhívni a figyelmet egyfelől a hibákra és ellentmondásokra - ha ilyenek vannak -, másfelől a saját értékválasztását próbálja a vitában megjeleníteni, hiszen a költségvetés mindig értékválasztás is valamilyen módon.

Pokorni Zoltán azt mondta - és valóban mind a ketten annak idején irányítottuk az oktatási tárcát, így talán közös tapasztalatunk is van e téren -, az ember bölcsebb lesz azáltal, ha különböző szerepeket is betölthet az életében, ha az egyik oldalon is áll, és a másik oldalon is áll. Pokorni Zoltán hivatkozott annak idején az 1988-90-es átalakulásokra és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetében betöltött szerepére. Igen, az ember így kétségtelenül bölcsebben lát bizonyos dolgokat, és azt is tudjuk - akár a kormánypárti-ellenzéki helyzet átélése révén is -, hogy egy költségvetési vita mindig nehézség a kormánypárti képviselők számára, mert természetes, hogy sokkal több mindent szeretnének megcsinálni, sokkal több feladatot tűznek maguk elé, sokkal több mindenhez szeretnének támogatást adni, mégsem lehet. Ez a helyzet, erre használta képviselőtársam azt a kifejezést, hogy ő annak idején, amikor ilyen vitákat élt át, bizony sokszor arra gondolt, lehet, hogy itt kellene az embernek szednie a sátorfáját, mert látja, hogy mennyi minden nemes cél nem tud megvalósulni.

Bizony ez a helyzet a mostani költségvetéssel is, tisztelt képviselőtársaim. A mostani költségvetésben is azt az alapvető kérdést kell magunknak feltenni, hogy van az ország helyzete, ami nem az elmúlt egy-két évben alakult olyanná, amilyen, hanem ez egy hosszabb folyamat eredménye. Ennek eredményeként, ha közösen gondoljuk azt, hogy az euró 2010-es bevezetése fontos az ország számára és nemcsak azért, hogy legyen egy új fizetőeszközünk, hanem azért is, hogy a nemzetközi megítélésünk, az európai versenyben, az európai integrációban való részvételünk stabil és biztonságos legyen, mert ez szolgálja hosszú távon a felnövekvő generációk érdekeit, és ha tudjuk, ahhoz, hogy ezt elérjük, takarékosságra van szükség, akkor azt valóban meg kell tenni a mostani költségvetésben is.

Az biztos, hogy itt sokféle szempont merülhet fel, sokféle álláspont és értékrend vitatkozik egymással, például hogy hol tegyük meg ezeket a lépéseket, hol keressük meg azokat a pénzeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a költségvetés szigorúbb és takarékosabb legyen. Mi a Szabad Demokraták Szövetsége részéről egy olyan költségvetést szeretnénk támogatni, és olyan indítványokat is akarunk tenni - ha teszünk - a költségvetéshez, amelyek ebbe az irányba erősítik a költségvetés pozícióját, és takarékosabb költségvetést eredményeznek.

Pokorni Zoltánnak azonban jó néhány kérdésben igaza van. Azt gondolom, egyik kormánypárti képviselő sem vitatja azt az álláspontot, hogy az oktatás fontos számunkra. Abban is igaza van képviselőtársamnak, hogy az óvodai oktatás rendkívül fontos és lényeges eleme a magyar közoktatásnak. Megjegyzem, ha már ezt említette Pokorni képviselőtársam, akkor hadd utaljak arra, hogy a Fidesz-kormányzat idején nem igazán érzékeltük mi, akkor ellenzékben lévő képviselők, hogy a kormányzat olyan fontos szerepet szánt volna az óvodai oktatásnak, holott az óvodai oktatás egyfelől az egyik legsikeresebb ágazata a magyar közoktatásnak, másfelől pedig ne feledjük el, ha komolyan gondoljuk azt, hogy a férfiak és a nők között erősíteni kell az esélyegyenlőséget, hogy - ha úgy tetszik - a női esélyeket erősíteni kell a társadalomban a szerepvállalásra, akkor ezt nem holmi kvótarendszerekkel és egyebekkel fogjuk elérni, mert ezek nem igazán jó és nem igazán célravezető elképzelések, hanem például azzal, hogy próbáljuk az iskolai rendszert, az óvodai és bölcsődei oktatást és szociális hálózatot kiépíteni és erőteljesen segíteni, és annak a működését minél jobbá tenni, mert elsősorban ez teszi lehetővé a nők szerepvállalását a társadalmi életben.

De azt is lássuk világosan, hogy két családmodell ütközik össze. Másfajta családmodellt képviselt annak idején a Fidesz, a jobboldali kormányzat, és másfajtát a szocialista-liberális kormányzat. De ez így van rendjén, és az a helyes, ha a költségvetési vitában értékválasztások is vitatkoznak egymással. Ebben az esetben azonban meg tudjuk találni a közös pontot, mert az óvodai nevelésnek - és örülök, hogy fideszes képviselőtársam ezt szóba hozta - ez a típusú erősítése hosszú távon fontos számunkra, mert a társadalom mobilitását segíti elő, valamint - még egyszer hangsúlyozom - a nők komolyabb társadalmi szerepvállalását. Biztos, hogy mindannyiunknak ez az érdeke.

Tehát örülök, hogy a Fidesz-frakció prominens képviselője egy ilyen típusú hozzászólást mondott el a tisztelt Házban. Arról pedig szeretném biztosítani ellenzéki képviselőtársaimat, hogy mi jó néhányan egyáltalán nem onnan nézzük a költségvetési vitát, hogy csak az lehet az érvényes, amit a kormánypártok mondanak, amit pedig az ellenzék mond, az meg valami szörnyű gonosz kritika. Szó sincs erről!

(11.10)

Ha olyan típusú javaslatokat és kritikát hallunk, amelyet meg tudunk fontolni, el tudunk fogadni, akkor biztos, hogy nem presztízskérdés egyikünk számára sem, hogy azt elfogadjuk, és ilyen szellemben változtassunk a költségvetésen. Úgyhogy ezúton is köszönet minden ilyen jobbító szándékú megnyilatkozásért, vagy nem is teszem azt hozzá, hogy jobbító szándékú, mert ez is egy politikai közhely. Nem kell annak jobbító szándékúnak lenni, elsősorban hasznos legyen az a megnyilatkozás, a szándékok mindig külön megítélést igényelnek.

Nos, ennyit szerettem volna elmondani a vita kapcsán, mert óhatatlanul is hangsúlyoznám - hiszen Pokorni Zoltánnal közösen volt közünk ehhez a területhez, mindketten miniszterek voltunk annak idején, és az oktatással foglalkoztunk -, mind a kettőnknek, ha úgy tetszik, személyes felelőssége is van e téren, hogyan alakul jövőre a költségvetés, úgyhogy örülök annak, hogy egy ilyen hozzászólás hangzott el a tisztelt Házban.

Amint az előbb már említettem a felszólalásom elején, itt a legfontosabb szempontnak mégis azt tartom a költségvetési vitában, hogy hosszú távon mit tudunk az ország számára perspektívaként felfesteni. Nos, a hosszú távú perspektíva egyértelműen az kell hogy legyen, hogy az ország versenyképessége növekedjen, Magyarország az európai integrációban egyre erőteljesebb szerepet foglaljon el, és ennek az egyik legfontosabb eleme - még egyszer hangsúlyoznám - az euró 2010. évi bevezetése. Persze önmagában ezt a döntést nem szabad misztifikálni, de azt sem szabad elfelejteni, hogy önmagában nagyon sok lépést von maga után.

Az a meggyőződésem, hogy ha rövid távú érdekek miatt feladjuk ezt a hosszú távú célt, akkor azokat a költségeket, amelyeket látszólag most megspórolunk, a jövőben többszörösen kell visszafizetni. Ugye, megint erről szól az a nagyon egyszerű mondás, hogy általában nincsen ingyenebéd, legfeljebb nekünk nem kell fizetnünk érte, de valakinek biztosan ki kell fizetnie az árát. Így vagyunk ezzel a mostani költségvetéssel is, és így leszünk az elkövetkezendőkben is ezekkel a kérdésekkel. Hosszabb távon valakinek meg kell majd fizetnie az árát, és ez közös felelősségünk, függetlenül attól, hogy kormányoldalon vagy ellenzéki oldalon ülünk, hogy ez az ár mekkora lesz a későbbiekben. Azt gondolom, az természetes, hogy kormánypártnak és ellenzéknek vitatkoznia kell, ez adja a demokrácia lényegét. Ha nem lenne vita, akkor nyugodtan csomagolhatnánk, és tudhatnánk, hogy nincs demokrácia ebben az országban. Vitatkozni kell, méghozzá keményen kell vitatkozni egymással. De azt is tudni kell, hogy vannak ügyek, amelyekben a felelősségünk közös, és ez az ország hosszú távú jövője, az ezért érzett felelősségnek közösnek kell lennie.

Nos, ennek szellemében, amint hangsúlyoztam, az SZDSZ elsősorban arra helyezi a hangsúlyt, hogy a költségvetési politika kiegyensúlyozott legyen, a költségvetés hiányát próbáljuk egyre határozottabban, egyre radikálisabban lefaragni, a 2010. évi euróbevezetés reális célkitűzés legyen, és emiatt takarékos, ha úgy tetszik, szigorú költségvetési politikát várunk el a mostani kormánytól is. Ez a mindenkori kormányokra is vonatkozik 2010-ig, hiszen a célkitűzés egyértelmű, dátumban is manifesztálódott. Így a mostani költségvetéssel kapcsolatban azt szeretném kiemelni, hogy milyen területen lehet például ezeket megtenni. Nyilván sok mindenről beszélhetnénk, az idő kevés ahhoz, hogy az ember nagyon sok területet felvázoljon. Egy területet szeretnék most a középpontba állítani, ez pedig a közigazgatási kiadások kérdése, az állami apparátusok csökkentése, a közigazgatási apparátusok csökkentése.

Közismert, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége létrehozott egy olyan tárgyalássorozatot, ami elég jól is áll a dolgok jelenlegi állása szerint, ez a kisebb parlamentre vonatkozó tárgyalás. A kisebb parlament ugyanúgy idetartozik a költségcsökkentő javaslatok közé, mint a kisebb önkormányzatokra vonatkozó javaslat. Megjegyzem, a kisebb parlament, mint tudjuk, szimbolikus ügy. Itt a költségek csökkentése nem számottevő, sőt elenyésző. Azt is tudjuk, mi kezdettől fogva deklaráltuk, hogy az itt felszabaduló költségeket valójában a parlamenti háttérmunka erősítésére kell fordítani, mert a választók joggal azt várják a parlamenttől, hogy színvonalasabb, szakmailag megalapozottabb legyen a munkája. Ez így van rendjén.

De nagyon fontos az az üzenet, hogy amikor arról beszélünk, hogy szigorúbb költségvetésről van szó, amikor itt a vitákban elhangzanak az ellenzéki felszólalások, hogy kérem szépen, az óvodai normatívák területén, a közoktatás területén, az egyházak területén miért van csökkenés, akkor legyen világos: természetesen sok helyen kell lenni, és nem azért, mert valami gonosz képviselők ülnek a padsorban, és annak örülnek, hogy jól lecsavarják a normatívákat, esetleg a gyerekek majd szenvednek az iskolában, a képviselők pedig itt dörzsölik a kezüket, hogy jaj, de jó ez a helyzet! Azt nyilván senki nem gondolja komolyan, hogy bármelyik kormánynál ez a helyzet állna fenn, akár egy szocialista-liberális koalícióról van szó, akár egy jobboldali koalícióról. Nem ez a helyzet. Itt értékválasztásokról van szó. És ha komolyan gondoljuk a költségek csökkentését, nekünk is világossá kell tennünk, hogy magunkkal kell kezdenünk. Nekünk is le kell tenni valamit az asztalra. Az nem megy, hogy elvárjuk egyébként a társadalomtól, hogy persze lelkesen fogadja el ezeket a javaslatokat, ami viszont a mi közvetlen kompetenciánk, ott meg nem teszünk semmit. Tehát ezeknek szimbolikus üzenete, szimbolikus jelentősége van. Nem az a lényeg benne, hogy most egymilliárddal csökken a parlamentre fordított összeg - mert körülbelül ennyit jelent a parlamenti létszám csökkentése -, nem ez a lényeges szempont, hanem az üzenet, annak van jelentősége.

Nos, emiatt nagyon fontosnak tartjuk ezt a kérdést, a parlamenti létszámcsökkentést, és nagyon remélem, hogy a többi párt is partner lesz ebben, hiszen nem győzöm hangsúlyozni, mindenhonnan, a Fidesz oldaláról, a Szocialista Párt oldaláról, a Demokrata Fórum oldaláról, mindenhonnan lelkes, támogató nyilatkozatokat kaptunk, a tárgyalásokon jól haladunk, a tárgyalópartnerek nagyon jól tudnak együttműködni. Itt már tényleg csak a végső politikai akarat hiányzik ahhoz, hogy közösen kimondjuk a most már megformálódott közös elképzelést, hogy igen, akarjuk, és keresztülvihető, tehát szemben minden szkepszissel szeretném kijelenteni: igen, keresztülvihető, megcsinálható, el tudjuk érni, ha akarjuk, csak a politikai akarat legyen meg hozzá.

A másik ilyen kérdés, mint említettem, az önkormányzati létszámcsökkenés. Itt már milliárdokban kifejezhető módon is jelentősebb ügyről van szó, mint a parlamenti esetben; ott elsősorban szimbolikus az aktus; az önkormányzati szférában ennek már van pénzügyi jelentősége, hiszen itt több tízmilliárdos megtakarításról beszélünk. Amikor a Szabad Demokraták Szövetsége azt a javaslatot tette, hogy felére csökkentsük az önkormányzati képviselők számát, ez a megfontolás is vezetett minket. Megjegyzem, annak idején, 1990-ben, amikor létrehoztuk közösen az önkormányzati rendszert, szerintem helyesen döntöttünk úgy, hogy ezt a rendszert hoztuk létre, mert nagyfokú autonómiát adott ez a rendszer az akkor létrejövő önkormányzatoknak, és sok mindenkinek biztosított politikai szerepvállalási lehetőséget. Ez nagyon fontos tanulási folyamat volt a magyar társadalom számára a rendszerváltás után.

Ma már, tizenöt évvel a rendszerváltás után, elismerve ezeket az értékeket, látnunk kell, hogy ma más van napirenden, más a politikai napirend. Ma elsősorban nem az a fő feladat, mint tizenöt évvel ezelőtt, hogy egy több évtizedes egypártrendszerből, diktatúrából érkező országban szokják meg az emberek azt, hogy milyen demokratikus körülmények között élni, milyen például a vita, mit jelent az, hogy állandóan vannak ellenérvek, és ellenérvek között kell megvédenem a saját álláspontomat. Ma már nem ez a fő cél. Ma már az a fő cél, hogy hatékonyabban, jobban, takarékosabban, ha úgy tetszik, profibban működjenek ezek az önkormányzatok. Ezért azt gondolom, teljesen jogos, teljesen helyén való az, hogy körülbelül a felére kívánjuk csökkenteni az önkormányzatok létszámát. Megjegyzem, szintén több oldalról is nagyon komoly és elfogadó nyilatkozatokat hallottunk. A Fidesz elnöke például néhány héttel ezelőtt kijelentette, a Fidesz teljes egészében mellette van annak, hogy a felére csökkentsük az önkormányzati képviselők számát, és ennek mi nagyon örülünk. Tehát ez nagyon helyes, ha az ellenzéki oldalról is bizonyos kérdésekben egyet tudunk érteni. Mi nem fogunk abból presztízskérdést csinálni, hogy kinek a javaslatáról van szó. A legfontosabb az, hogy valóban működjön ez az elképzelés is, tehát mi a mostani költségvetési vitában is érvényesíteni kívánjuk ezeket a szempontokat.

Megjegyzem: az önkormányzati létszámcsökkentés már 2006-ban elképzelhető a mi javaslatunk szerint. A parlamenti létszámcsökkentést nem látom kivitelezhetőnek, mert a választójogi törvényen is olyan típusú átalakítást kellene végrehajtanunk, hogy ez 2006-ban sikerüljön, ami szerintem politikailag nem elképzelhető, de az önkormányzatoknál igen. Még egyszer hangsúlyoznám: ez jelentős megtakarítást jelent, miközben itt is nagyon-nagyon fontos a szimbolikus üzenet.

Van egy harmadik elem is, ez pedig a minisztériumi struktúrára vonatkozó javaslatok. Nagyon lényegesnek tartom azt is, hogy tegyük világossá, a következő kormányzatnak milyen minisztériumi rendszerét gondoljuk el. Természetesen a választások nyíltak, és nyilván megvan az ellenzéknek is az elképzelése arra, hogy ha a választásokon az ellenzék tud sikeres lenni, milyen minisztériumi struktúrát kíván létrehozni. Mi a magunk részéről természetesen azért fogunk küzdeni, hogy a szocialista-liberális koalíció legyen sikeres a választásokon, és 2006-ban is mi alakítsunk kormányt, s amennyiben ez a helyzet fog előállni - nagyon remélem természetesen, hogy így lesz -, akkor a Szabad Demokraták Szövetsége egy jóval takarékosabb minisztériumi struktúrát szeretne látni. Az SZDSZ már deklarálta azt, hogy tíz minisztériumban gondolkodik. Itt is szeretném világossá tenni: tudom, gyakorlatilag ennek a kérdésnek is elhanyagolható a költségvetési vonzata, nagyon minimális, viszont a szimbolikus üzenete ennek is rendkívül jelentős és nagyon fontos.

Úgyhogy mi a magunk részéről, amikor a közigazgatásról beszélünk, a közigazgatással kapcsolatban arról, hogy hogyan lehetne hatékonyabbá, jobbá tenni a működést, hatékonyabbá és jobbá tenni a parlament és az önkormányzatok működését, akkor erre gondolunk. Tehát olyan javaslatokat, olyan lépéseket javasolunk, amelyek a költségek csökkenését is hozzák, de ezen túlmenően jelentősebbnek érzem azt a politikai üzenetet, amely ezekben a lépésekben megjelenik, nevezetesen, hogy magunkon kezdjük a takarékoskodást, és a körülöttünk lévő világon, a politika világán próbáljuk elkezdeni ezeket a lépéseket, miközben a társadalom más szféráiban is elvárjuk ezt.

A Szabad Demokraták Szövetsége részéről mi a mostani költségvetési vitában ezeket az elveket kívánjuk érvényesíteni, főként azért, hogy javítsuk a költségvetés pozícióját. Nem győzöm hangsúlyozni, tisztelt képviselőtársaim, ez nagyon fontos a számunkra, és nemcsak nekünk, hanem az egész ország számára, hiszen mindannyiunk kiegyensúlyozott jövője, az ország kiegyensúlyozott fejlődése, a felnövekvő generációk érdeke azt kívánja, hogy a magyar kormányok ne pazarló és osztogató kormányok legyenek, hanem felelősségteljes költségvetési politikát folytassanak az elkövetkezendő időben.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

(11.20)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
269 16 2005.11.22. 5:10  15-18

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokraták Szövetsége a holnapi nap folyamán egy törvényjavaslatot kíván benyújtani a parlament elé, és ebben a törvényjavaslatban azt fogjuk javasolni, hogy csökkentsük az önkormányzati képviselők létszámát 50 százalékkal. Mi késztetett minket arra, hogy ezt a törvényjavaslatot előkészítsük és beadjuk ide a parlamenthez?

Tisztelt Képviselőtársaim! Elsősorban az, hogy úgy látjuk, szükség van a takarékoskodásra. Szükség van rá, hiszen látjuk, hogy a magyar költségvetés évek óta kormányokon áthúzódó problémát görget maga előtt - ez a probléma az államháztartás hiánya. És amennyiben a kiadási oldalon, a költségvetés kiadási oldalán nem tudunk takarékossági intézkedéseket tenni, akkor előbb-utóbb a baj jelentős lesz. Ezért a Szabad Demokraták Szövetsége mint liberális párt számára, az SZDSZ számára, amely a kisebb és hatékonyabb állam koncepcióját tartja fontos és lényeges, követendő célnak, egyértelmű volt, hogy egy ilyen javaslattal kell előállnunk.

Hadd említsem meg azt is, hogy most, 15 évvel a rendszerváltás után érdemes persze visszatekintenünk, hogy 1990-ben miért hoztuk meg ilyen módon az önkormányzati törvényt, és helyes volt-e annak idején ez a lépésünk. Szeretném elmondani, nekünk az a meggyőződésünk, hogy igen, helyes volt 15 évvel ezelőtt ez a lépés. Hiszen ha végignézzük Magyarország XX. századi történelmét, sajnos nem látunk benne erős, demokratikus hagyományokat. Az utóbbi, mármint a rendszerváltás előtti évtizedek pedig a Kádár-rendszerről, az egypárti diktatúráról szóltak, és természetes volt, hogy 1990-ben a legfontosabb feladat a demokratikus közélet megteremtése volt.

Így annak idején helyes volt az a koncepció, hogy igyekezzünk olyan önkormányzati rendszert létrehozni, amelyben minél több kisebb településnek önállóságot tudunk adni, és minél több leendő önkormányzati képviselőnek meg tudjuk adni azt a lehetőséget, hogy alakító módon szóljon bele sorsa és települése sorsa alakításába. Ez természetes elvárás volt, és az a meggyőződésem, hogy be is vált ez a gyakorlat, hiszen nagyon sokan kaptak lehetőséget a helyi közéletben. Nagyon sokan kipróbálhatták magukat; nagyon sok mindenkiről kiderült, hogy alkalmas-e arra, hogy egy kisebb közösség képviselője legyen, eljárjon egy kisebb közösség ügyeiben.

Ma, 15 évvel a rendszerváltás után viszont már nem ez a fő kérdés. Nem az a legfontosabb szempont, hogy minél több polgárnak tudjunk lehetőséget biztosítani arra, hogy részt vegyen a helyi közéletben, hanem ma az az emberek elvárása a testületek irányába, hogy azok jól és hatékonyan végezzék a munkájukat; olyan döntéseket hozzanak, amelyek minél inkább megalapozottak, és szolgálják a közösség érdekeit. Ezért körbe is kell néznünk a világban, és látnunk kell, hogy bizony a nemzetközi példák arról szólnak, hogy jóval kevesebb önkormányzati képviselővel dolgoznak ezek a testületek.

Amikor mi a magyar liberális párt részéről megvizsgáltuk a nemzetközi gyakorlatot, akkor bizony azt láttuk, hogy Magyarországon rendkívül magas az önkormányzati képviselők száma. Az a javaslat, amivel a Szabad Demokraták Szövetsége előállt, és amit holnap fogunk benyújtani a parlamentnek, ahogy említettem, 50 százalékos csökkentést irányoz elő. Ez nemcsak szimbolikusan jelentős, hiszen ne feledjük el, egy nagyon erős üzenet az egész közigazgatás felé, hogy el kell indulni a csökkentés útján; és tegyük mellé azt a javaslatot is, amit szintén az SZDSZ tett hónapokkal ezelőtt, és amelyről folyamatos tárgyalások folynak, nevezetesen, hogy a parlament létszámát is csökkentsük.

(9.10)

A parlament létszámának a csökkentése, amelyre mi egy 250 fős javaslatot tettünk, de 200 és 300 fő között elképzelhetőnek tartunk bármilyen létszámot, számunkra a megegyezés a leglényegesebb szempont. Nos, tehát a parlamenti létszámcsökkentés költségvetésileg nem olyan jelentős tétel, körülbelül egymilliárd forintot hoz, és azt is tudjuk, hogy ezt az egymilliárd forintot a parlamenti munka hatékonyabbá tételére kell fordítani elsősorban. Az önkormányzati képviselői létszámcsökkentés viszont már költségvetésileg is egy jelentős tétel, körülbelül 20-30 milliárd forint között mozog a megtakarítás, amit tehetünk, és ennek a túlmutató hatása, tehát a takarékoskodásnak az önmagán túlmutató hatása viszont jóval jelentősebb.

Nos, amikor arról beszélek, hogy nemzetközi összehasonlításban is nagyon magas az önkormányzati képviselők száma, szeretnék egy ábrát megmutatni (Felmutat egy papírt.), tisztelt képviselőtársaim biztos látják - jó szeműek különösen, akik nem, azoknak meg szívesen odaadom -, hogy itt ez a hatalmas oszlop azt mutatja, mennyi lakos jut egy önkormányzati képviselőre Londonban, New Yorkban és Budapesten. Budapestet alig látni, Londonnak a grafikonja, oszlopa óriási. Ez mutatja azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy az a felismerés, amit a Szabad Demokraták Szövetsége - a Magyar Liberális Párt megfogalmaz ebben a törvényjavaslatban, nem egyedülálló a világban. Kérem, támogassák ezt a javaslatot.

Köszönöm a figyelmet. (Gulyás József és dr. Hankó Faragó Miklós tapsol.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
276 126 2005.12.05. 1:51  125-132

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Belügyminiszter Asszony! Az utóbbi időben a futballpályák körül tapasztalható rasszizmusnak újra szomorú és durva megnyilvánulásait láthattuk Magyarországon. Egyfelől volt egy MTK-Újpest meccs, másfelől egy Honvéd-MTK meccs. Mindkettőn felháborító gyalázkodások hangoztak el, majd láttak ezek a tudósítások napvilágot. Az egyik meccsen “mocskos zsidók!ö és “vár a gázkamra!ö rigmusokat skandáltak a szurkolók, a másikon hasonlókat. Ismerjük egynéhány évvel ezelőttről a ferencvárosi szurkolótábor egy részének szlogenjét, amikor is “Indul a vonat Auschwitzba!ö felkiáltással festettek transzparenseket. A példa tehát mutatja azt, hogy sajnos a durva rasszizmus, az antiszemitizmus ott van a magyar futballpályák mentén, méghozzá súlyos mértékben. Ez ellen föl kell lépni egyértelműen és határozottan, ezt régóta tudjuk.

Az is közismert, hogy mi jó néhányan a liberálisok közül nagyon határozottan állunk ki a szólás szabadsága mellett, és ezzel párhuzamosan mindig is azt követeltük, hogy viszont ahol föl lehet lépni mind a rendőrségnek, mind a sporttal foglalkozó szakembereknek, ott meg kell tenni a szükséges lépéseket.

Megjegyzem, a mostani üggyel kapcsolatban is napvilágot látott például a Labdarúgó Szövetség szabályzata, és ebben a szabályzatban az olvasható, hogy a versenykiírás vonatkozó pontja szerint “ha a találkozón rasszista bekiabálások hangzanak el, előbb félbe kell szakítani a meccset, s ha a felszólalás ellenére sem változik a helyzet, a játékvezetőnek le kell fújnia a mérkőzéstö.

Mint tudjuk, az előbb általam említett esetekben egyetlenegy alkalommal sem történt ilyen. A kérdésem tehát arra vonatkozik, tisztelt belügyminiszter asszony, hogy kíván-e valamit tenni a tárca és a sportirányítás ezekkel a felháborító esetekkel szemben. Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
276 130 2005.12.05. 1:08  125-132

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a belügyminiszter asszony válaszát. Hadd jegyezzem meg, hogy ennek azért is örülök, hogy érdemben belebocsátkoztunk ennek a megvitatásába, mert sajnos Magyarországon már hangzott el felelős minisztertől ilyen szituációban az a kijelentés, hogy nem ért a futballhoz. (Dr. Lamperth Mónika bólint.) És én örülök neki, hogy a belügyminiszter asszony nem ezt a módot választotta arra, hogy a rasszista megnyilvánulásokkal kapcsolatban állást foglaljon, mert az biztos, hogy cselekedni kell.

De vita van köztünk a belügyminiszter asszonnyal a tennivalók megítélésében. Ha arra várunk, hogy alkotmányt módosítsunk, vagy a jogszabályokat módosítsuk, akkor szerintem ez egy fölösleges várakozás, mert hosszú idő telik el. Mi ellene leszünk jó néhányan és nagyon sokan a parlamentben, mert a szólásszabadságot védjük, de egyúttal meggyőződésünk, hogy nem a saját szabadságunk korlátozásával, hanem tettekkel kell fellépni a rasszizmus ellen.

Hallom, hogy most létrejött egy bizottság az MLSZ-szel közösen - a Belügyminisztérium is benne van -, amely valamiféle tervet akar kidolgozni arra, hogy mit tegyenek. Én azt javaslom, belügyminiszter asszony, hogy ösztökélni kellene például a bírókat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), a futball vezetőit arra, hogy lépjenek közbe az ilyen cselekmények esetében.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
279 222 2005.12.12. 7:35  211-225

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Ilyen késői órában, amikor kiváló kollégáim szóltak előttem, illetlenség lenne már túl sokat beszélni erről a javaslatról. Főleg azért, mert azok számára, akik valamelyest figyelték a vitát, kiderülhetett, hogy Devánszkiné Molnár Katalin képviselő asszony és Kosztolányi képviselő úr is nagyon hasonlóképpen vélekedik a törvényről, és az az igazság, hogy ezt a sort én sem fogom megbontani.

Az én véleményem is - már előre is szeretném bocsátani - az lesz, hogy támogassuk ezt a javaslatot, mert az elfogadása fontos abból a szempontból, hogy a lakásmaffia-tevékenységgel kapcsolatban tényleg hathatósan tudjunk fellépni, és persze vannak más járulékos hatásai is az előttünk fekvő javaslatnak. Nos, annak igazán nem lenne értelme, hogy egymás érveit ismételjük meg, és Hankó Faragó Miklós államtitkár úr is igazán beható elemzését adta itt a javaslatnak. Úgyhogy engedjék meg, hogy én csak néhány aspektust hadd emeljek ki, amelyek számunkra, szabad demokraták számára fontosak a javaslattal kapcsolatban.

Hadd kezdjem azzal, hogy érdemes leszögeznünk: az a bizottság, amelynek mind a hárman tagjai voltunk, és hosszú időn keresztül foglalkozott a lakásmaffiával kapcsolatos tevékenységek felderítésével, egy olyan bizottság volt, amely jó és hatékony munkát végzett. Ráadásul különböző pártokból verbuválódott képviselői voltak, és szemben a közhiedelemmel, amely az utóbbi időben a különböző vizsgálóbizottságok tevékenysége kapcsán újfent kételyeket fogalmaz meg - mármint a közhiedelem - azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán van-e értelme ezeknek a vizsgálóbizottságoknak, szeretném leszögezni, hogy ez a bizottság pedig arra példa, hogy igen, van. Lehet értelmesen és normálisan is tevékenykedni a parlamentben, ez rajtunk múlik. Ha úgy tetszik, nem a szabályok rosszak e téren, hanem a kérdés mindig az, hogy képesek vagyunk-e kulturáltan élni ezekkel a szabályokkal, hogy értelmes tevékenységet folytassunk, és megfelelő minőségű munkát tegyünk le az asztalra.

 

(19.40)

Ez a bizottság Devánszkiné Molnár Katalin képviselő asszony vezetésével egy ilyen bizottság volt, és egy nagyon értelmes, komoly munkát tett le az asztalra.

Ami előttünk van javaslat, az ennek a folyománya, mert ezen javaslatokból következik mindaz, ami itt van előttünk. Ahogy Kosztolányi képviselő úr is utalt erre, bizony az egy nagyon alapos tervezet volt, amit mi a parlament elé terjesztettünk, abból a kormányzat már jó néhány pontot megfontolt, e téren előterjesztések kerültek a parlament elé. Jó néhány területen még nem történtek meg ezek az előterjesztések, de reméljük, hogy nemsokára ezek is be fognak következni.

Amikor vizsgáltuk ezt a tevékenységet - és ez elég komoly sajtóvisszhanggal is járt, hiszen jó néhány ember szenvedett attól ebben az országban, és szenved máig is, hogy vagyonától fosztották meg, lakásától, és rendkívül megalázó anyagi körülmények közé került -, tehát amikor ez a közvélemény számára láthatóan érzékeny téma foglalkoztatta a sajtót és nagyon sokakat, akkor mi is tapasztaltuk e bizottság tevékenysége kapcsán, hogy van néhány neuralgikus pont a lakásmaffiaügyekben.

Az egyik ilyen az adatok kérdése. Nevezetesen, sokszor nem arról volt szó, hogy a résztvevők, például a jogász résztvevők, közjegyzők, ügyvédek oly gonoszak lettek volna - biztos van erre példa egyébként, biztos voltak, akik nem fair és nem tisztességes eszközökkel jártak el ezekben az ügyekben, de nem ez volt az általános -, hanem a probléma az volt, hogy ők maguk is sokszor, ha úgy tetszik, megtévesztésnek lettek az áldozatai, hiszen olyan adatokat szolgáltattak a számukra a történetek résztvevői, amelyekről egyszerűen nem volt módjuk meggyőződni, hogy azok valóban hiteles és reális adatok-e.

Az előttünk fekvő javaslat többek között itt próbál egy más helyzetet előidézni, létrehozni. Olyan típusú nyilvántartások kerülnek itt felhasználásra, mint például a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalának az adatbázisa, amelynek felhasználásával most már a személyazonosság és a különböző jogügyletekben részt vevők személyes adatai megismerhetőek és felhasználhatóak lesznek ezekben az eljárásokban. Ez egy lényeges előrelépés az eddigi helyzethez képest, ahol is bizony az okirat-hamisítás és különböző hamis igazolványok megjelenítése elég általános volt, legalábbis nekünk ez volt a tapasztalatunk. Ebből kiindulva, tehát a gyakorlati tapasztalatokból kiindulva, és az elmúlt időszak problémáit földerítve - mármint ez a bizottság derítette ezeket fel, amelyben mi dolgoztunk -, azt kell mondanom, ez egy lényeges előrelépés, és mi magunk a szabad demokraták részéről üdvözöljük a javaslatnak ezt a részét is.

A többi, az adatkezeléssel kapcsolatos részeket is mind-mind támogatni tudjuk, és ugyanez vonatkozik a bírósági végrehajtással kapcsolatos egyes törvények módosítására is.

A bírósági végrehajtással kapcsolatban hadd jegyezzem meg azt, hogy itt is voltak természetesen neuralgikus pontok. Devánszkiné Molnár Katalin képviselő asszony utalt már erre, hogy például a lakás-, ingatlanárverésekkel kapcsolatban is komoly problémákkal néztünk szembe az elmúlt időszak kapcsán, amikor megismerkedtünk részletesen a különböző ügyekkel. Itt a javaslat révén is, de egyébként a már létező jogi környezet miatt is új helyzet áll elő. Az árveréseknek most már egészen más a koreográfiája, mint annak idején volt, a nyilvánosság, a garanciarendszer megteremtődött, többek között annak eredményeként, hogy ma már az árveréseken történtek felvehetők, rögzíthetők kamerával, magnóval, más módon is. Ily módon az a helyzet, amellyel évekkel ezelőtt megismerkedtünk, nevezetesen, hogy az árveréseken is ott voltak sokan, akik visszaéltek a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek kiszolgáltatottságával, hogy így fogalmazzak, az ő nagyon rossz szituációjukkal, és belekényszerítették őket olyan helyzetekbe, mintha ők valóban ezeken az árveréseken tényleg olyasmiket szeretnének tenni, amelyekről aztán később kiderült, hogy szabad akaratukból nem tennék, tehát kényszerítették őket zsarolással vagy más módon arra, hogy úgy viselkedjenek egy árverésen, ahogy nem viselkedtek volna, nos tehát mindezek az elkövetkezendőkben már elkerülhetőek lesznek. Ezt is egy nagyon lényeges előrelépésnek tartjuk.

Szándékosan konkrét példákat akartam hozni, mert még egyszer hangsúlyoznám, köztünk az alapkérdésekben mind a Szocialista Párt oldaláról megszólalt szónokkal, mind a Fidesz szónokával alapvetően egyetértés van. Úgyhogy én is a tisztelt Háznak azt szeretném javasolni, hogy mindezen megfontolások alapján a törvényjavaslatot támogassuk, lehetőség szerint minél szélesebb támogatottságot adjunk meg hozzá. Azt gondolom, a felszólalások alapján lehet arra számítani, hogy a Ház döntően támogatni fogja, hiszen végül is minden párt egyetértett. Bár az MDF épp nem vett részt ennek a bizottságnak a munkájában, de gyanítom, hogy ők is valami hasonló álláspontot képviselnek.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
279 236 2005.12.12. 3:31  225-249

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Nos, az előttünk levő jogintézmény bevezetését a Szabad Demokraták Szövetsége is támogatja. Az a véleményünk, hogy a kifogásnak a megjelenítése itt a bírósági eljárásokban nagyon jótékony hatással lehet a perek elhúzódásával kapcsolatos aggályokra.

Ezek az aggályok pedig komolyak, és komolyan is kell őket venni. Tudjuk jól, hogy Magyarországon ez jelentős problémát jelent a bírósági eljárásokban, nemcsak azért, mert sokat beszélünk róla, a sajtóban lehet róla olvasni, tapasztaljuk, hanem valóban úgy van, hogy nemzetközi fórumokon is megjelennek már az ezzel kapcsolatos panaszok.

Persze nem egyedi a jelenség, hiszen más európai uniós országok is küszködnek ugyanilyen bajokkal és ugyanilyen gondokkal, tehát nem mondhatjuk azt, hogy csak a magyar igazságszolgáltatás az, amelyik ilyen cipőben jár. Másokra is jellemző ez. De ez nem kell hogy vigasztaljon minket ebben a történetben, attól még nekünk tenni kell valamit ez ellen, hiszen a tisztességes és fair eljáráshoz való jogot ez bizony gyakran sérti, hiszen olyan irdatlan hosszúságú jó néhány pernek a lefolyása. Ezt pontosan tudjuk mi, jogászok és mások is, hogy itt azért komoly bajok vannak.

Igaz, lehet, amit Rubovszky képviselőtársam mondott, hogy persze sok minden van, amin pénzzel lehet segíteni; azt is tudjuk, hogy azért Magyarország jó ideje nincs olyan helyzetben és nem is lesz a közeljövőben, belátható időn belül, hogy önmagában pénzkérdéssel ez megoldható lenne a bíróságokon. A bíróságoknak persze szükségük van, az önálló és független igazságszolgáltatásnak egy viszonylag stabil anyagi bázisra és egy jól kiépített rendszerre, amely jól működik, és nem szegényes körülményekre, ez rendben is van, de nekem az a véleményem, hogy önmagában ennek az intézménynek, jogintézménynek a megjelenése kétségtelenül lehet egy fegyelmező hatással a joggyakorlatra.

Csákabonyi képviselőtársam és Hankó Faragó Miklós államtitkár úr is beszélt itt a preventív hatásról, én az SZDSZ nevében ezt tartom a legfontosabbnak, ennek a kiemelését, mert egyébként amit Rubovszky képviselőtársunk elmondott, azt gondolom, azzal érdemes érdemben foglalkozni, ahol lehet ezen segíteni, változtatni, tegyük meg, nyilván azért is kerül ide a javaslat a parlament elé. Azt hiszem, minden értelmes módosító indítványra nyitottak leszünk mi a kormánypárti képviselők oldaláról. De az a hatás, amelyet önmagában az intézmény bevezetése fejthet ki, nevezetesen, hogy megvan a lehetőség arra, hogy egy elhúzódó eljárásban meggyorsítsuk az eljárást, kifogás intézményével kilépjünk, ha úgy tetszik, a per szokásos színfalai közül, és egy más dimenzióba helyezzük az eljárást, ez szerintem nagyon jótékony hatással lehet arra a problémára, amiről beszéltünk.

Nos, mindezen megfontolások alapján mi azt gondoljuk, hogy minden averziót tisztelve és elfogadva értelmes és jó módosító indítványokat, a javaslat iránya jó, ahogy ezt egyébként a Fidesz szónokától is hallottuk, a cél világos, mindannyian osztjuk ezt a célt, hogy rövidítsük le a bírósági eljárások hosszát. Mi ezt egy alkalmas eszköznek tartjuk, úgyhogy az SZDSZ részéről elfogadásra ajánljuk a javaslatot.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
279 258 2005.12.12. 4:27  249-261

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Nos, a törvényjavaslattal kapcsolatban annyit hadd mondjak a Szabad Demokraták Szövetsége nevében, hogy a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos szabályozást mi mindig rendkívül lényegesnek tartottuk, tekintettel arra, hogy a szabadság világában, amelyben 1989-90, a rendszerváltás óta élünk, a fogyasztóvédelem szerepe különösen felértékelődött. Felértékelődik azért, mert a piacgazdaságokban - a szabad piacgazdaságokban - természetesen nagyon sokféle vállalkozási lehetőség adódik.

A vevők, a fogyasztók - mindannyian, állampolgárként is - nagyon sokféle áruval találkoznak, hogy úgy mondjam, a fogyasztói társadalomban is, és nem mindegy, hogy miért és milyen alapon választunk, és a választásaink a megbízhatóságon alapulnak-e, van-e bennünk olyan biztonságérzet, hogy amennyiben a jóhiszeműségünket kijátsszák, lehetőségünk van a jogaink érvényesítésére. Ezért a fogyasztóvédelem mindenhol a világon - a fejlett piacgazdaságokban is - egyre erősebb és egyre fontosabb szerepet tölt be a társadalomban. Így volt ez egyébként évtizedekkel ezelőtt is. Akkor Magyarországon ez még másként nézett ki, gyerekcipőben járt, és állami hivatalok különböző bürokratikus akadályokkal tűzdelve intézték ezt a munkát. Ma egy másfajta elvárásnak kell megfelelni.

Csak szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat arra, hogy például az Egyesült Államokban, ahol igen komoly hagyománya van a fogyasztóvédelemnek, egy évtizeddel ezelőtt milyen feltűnést keltett, amikor először fordult elő, hogy a szokásos kétpártrendszeri küzdelemben, ahol vagy egy demokrata, vagy egy republikánus elnök vetélkedik egymással, indult egy olyan független elnökjelölt, aki azért volt ismert az Egyesült Államokban, azért is mert egyáltalán elindulni, mert a ’60-as években hatalmas hírnevet szerzett magának a fogyasztóvédelem területén. Őt Ralph Nedernek hívják, és a ’70-es, ’80-as években is csak öregbítette ezt a hírnevét. Akkor, a ’60-as években a különböző rossz minőségű autók gyártására, illetve konstrukciós hibáira mutatott rá, és ezzel kivívta az amerikai társadalom nagy tiszteletét és megbecsülését. Ebbe a szokatlan szituációba került akkor az amerikai társadalom - mármint hogy a szokásos két elnökjelölt helyett háromból kellett választani -, és viszonylag tisztes eredményt is ért el az önálló és független jelölt. A példám természetesen arról szól, hogy egy ilyen viszonylag régi piacgazdaság, mint az Egyesült Államok is, milyen komoly hangsúlyt fektet a fogyasztóvédelem kérdésére, és mennyire lényeges egy társadalom számára, hogy kik és hogyan jelenítik meg ezt a problémakört, hogyan világítanak rá erre a fontos területre.

Nos, az előttünk lévő törvényjavaslat pontosan ezeket a tapasztalatokat próbálja átültetni és beépíteni a magyar gyakorlatba. Azokat a tapasztalatokat, amelyeket az Európai Unióban lehetett összeszedni a fogyasztóvédelemmel kapcsolatban, és amelyek az Európai Unió joggyakorlatára építenek. Hiszen ha végigolvassuk a javaslatot, látjuk, hogy számtalan példa, számtalan bírósági döntés, eljárás volt az, amely inspirálta a javaslatot. Ahogyan Hankó Faragó Miklós államtitkár úr is elmondta - és Serfőző András képviselő úr is utalt rá -, döntően az európai joggyakorlatnak és az európai jogszabályoknak való megfelelés az, amit átitatja ezt a javaslatot, megjegyzem, helyesen.

(21.10)

Mert ahogy az amerikai példa is mutatta, vannak olyan országok, ahol egyszerűen komolyabb társadalmi háttere és komolyabb gyökere van az ilyen típusú magatartásnak és az ilyen típusú fellépésnek, már amit fogyasztóvédelemnek nevezünk. Ezért szerintem kívánatos, hogy Magyarország e téren lépéseket tegyen, és valóban vegye át azt, amit át kell vennie az Uniótól, sőt nemcsak azt, amit át kell, hanem azt is, amit át érdemes, mert érdemes tanulnunk, és érdemes kamatoztatnunk a tudásunkat e téren.

Ezekből a megfontolásokból kiindulva a Szabad Demokraták Szövetsége elfogadásra ajánlja a törvényjavaslatot a tisztelt Háznak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
282 20 2005.12.19. 5:12  19-22

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A múlt pénteken több ezer polgártársunkat láttuk felvonulni és tüntetni az egyházi iskolák finanszírozásával kapcsolatban. A tüntetéssel kapcsolatban legalább három kérdést kell föltenni magunknak. Az első kérdés: helyes-e, ha az emberek tüntetéssel gyakorolnak nyomást a politikai döntéshozókra? A második kérdés: helyes-e, ha egy olyan ügyben, amelyben nyomást akarnak gyakorolni, gyerekeket mozgósítanak? A harmadik kérdés: vajon igazuk van-e a tüntetőknek és a mögöttük álló egyházi vezetőknek és politikusoknak?

Az első kérdésre nekünk, szabad demokratáknak a válaszunk természetesen igen, hiszen azt gondoljuk, hogyne, igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy a költségvetés például politikai döntés. Persze, hogy politikai döntés, a legfontosabb politikai döntésünk. A választópolgárok négyévente döntenek arról, hogy kinek adnak felhatalmazást arra, hogy ezt a politikai döntést meghozza. A választási ciklusban a választások között természetesen mindenkinek joga van különböző módon nyomást gyakorolni a döntéshozókra, hogy meghozzák a számukra kívánatos döntést. Tehát az, hogy valaki ki akarja fejezni a véleményét, rendben van.

 

(14.10)

De térjünk át a 2. kérdésre, mert ez az igazi súlyos kérdés! Nekem az a véleményem, hogy vitázni lehet arról - hiszen folyt is vita arról -, hogy a gyerekeket szabad-e kivinni a tüntetésre, de ma már tudjuk, hogy kötelezték őket arra - jó néhány iskolában -, hogy elmenjenek a tüntetésre. (Zaj az ellenzéki pártok padsoraiban. - Egy hang a Fidesz soraiból: Hazudsz!) Kötelezték őket, hiszen azt is tudjuk, hogy beírtak ellenőrzőkbe, és ezekbe az ellenőrzőkbe azt írták be, hogy el kell menni a tüntetésre, és aki nem megy el, azt hiányzásnak tekintik, ahol csak orvosi igazolás fogadható el felmentésként. (Felzúdulás az ellenzéki padsorokban. - Közbekiáltások a Fidesz soraiból: Szégyen! - Az elnök csenget.)

Azt is tudjuk, hogy jó néhány helyen dolgozatot írattak a gyerekekkel, azokkal, akik nem mentek el a tüntetésre, és ott maradtak. Ez, tisztelt képviselőtársaim, ahogy az ellenzék mondja: szégyen! Úgy, ahogy van, szégyen! (Közbeszólások a Fidesz soraiból: A hazugság a szégyen, Gábor! - Moraj.) A Magyar Köztársaság egyik legkomolyabb szégyene az utóbbi időben, és ezzel szembe kell néznünk.

A múlt pénteki tüntetés szervezői eltértek attól a demokratikus gyakorlattól, amit az elmúlt 15 évben követtünk, nevezetesen - szemben a pártállami gyakorlattal -, hogy nem arra biztattuk - mint a pártállam idején - a munkahelyen lévőket és az iskolákban lévőket, hogy jöjjenek ki és masírozzanak május 1-jén és április 4-én a különböző ünnepeken, és kötelezték őket arra. Ettől a gyakorlattól eltértünk az elmúlt 15 évben, búcsút mondtunk neki, és most újra jó néhányan vissza akarnak menni erre a pontra. Ezt nem engedhetjük meg, képviselőtársaim, ez szembemegy a demokratikus meggyőződésünkkel.

Nagyon fontos azt is tisztáznunk, hogy ha valóban őszinte lenne az az ellenérv, amit jó néhány egyházi iskola részéről mondanak, hogy egyébként ők önkéntesre tervezték ezt a tüntetést, akkor miért nem szombatra szervezték meg, tisztelt képviselőtársaim. Miért pénteken volt ez a tüntetés? (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Iskolaidőben!) Pénteken iskolaidőben? Hogy lehet elképzelni, hogy pénteken iskolaidőben csak úgy maguktól, jószántukból mennek el a gyerekek tüntetni? (Zaj az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Ha valóban az lett volna a szándék, hogy gyerekeket ne vigyenek oda, ha valóban őszinte lett volna ez a szándék, akkor szombatra szervezik meg ezt a tüntetést és nem pedig péntekre. Péntekre azért szervezték - és ezt is lássuk tisztán -, hogy a gyerekeket beleprovokálják ebbe a helyzetbe; egy olyan szituációban, amikor, tudjuk jól, a tanár és a diák közötti viszony, tisztelt képviselőtársaim, hierarchikus viszony. Mert egy diák nem engedheti meg magának azt sok esetben, hogy a tanárnak azt mondja, hogy nem, nem megyek el tüntetni, mert nekem más a politikai meggyőződésem, mert utána joggal fél attól, hogy a tanárnak ezernyi eszköze van arra, hogy visszaéljen a helyzetével, hogy megbüntesse őt ez ügyben; lásd: dolgozatot íratnak velük.

Nézzük meg a harmadik kérdést is, tisztelt képviselőtársaim, hogy vajon igazuk van-e a tüntetőknek, tényleg az-e a helyzet, amire gondolnak, és amit elmondtak, hogy az egyházi iskolák finanszírozásukat tekintve nehéz helyzetben vannak. Erről vita folyik a költségvetésben, úgyhogy ennek a részleteibe nem akarok belemenni, de legyen világos, hogy mi, szabad demokraták úgy gondoljuk, hogy bizony az egyház és az állam közötti viszony része az, hogy nem kell az államnak számtalan dolgot pénzügyileg támogatni, például a hitéleti támogatásra gondolok, ami az egyházak finanszírozásába és költségvetésébe beépül.

Azt is fontosnak tartjuk, hogy ezt a viszonyt gondoljuk át és alakítsuk át, mert nem jó, ami van. És azt is tudni kell, tisztelt képviselőtársaim, hogy a vatikáni megállapodás értelmében ma Magyarországon az egyházi iskolák több pénzt kapnak, mint az önkormányzati fenntartású iskolák. (Felzúdulás az ellenzéki pártok padsoraiban. - Dr. Salamon László: Valótlan! Valótlan! - Az elnök csenget.) Az önkormányzatnak ki kell egészíteni az oktatást, az egyháznak nem kell!

Úgyhogy tisztelt képviselőtársaim, a leghatározottabban elítéljük azt, ami az elmúlt pénteken történt, mert ez szembemegy a magyar demokratikus jogállam gyakorlatával. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
283 24 2006.01.30. 5:18  23-27

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A tegnapi ország-értékelésben is, amit az ellenzék vezetője, Orbán Viktor tartott, és a maiban, amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr elmondott, volt egy olyan elem, ami rímelt egymással - nem is egy, de én most ezt szeretném kiemelni, ez a kisebb és hatékonyabb állam megteremtésének a szükségessége.

Nos, mi, liberálisok ezt örömmel halljuk, hiszen a Szabad Demokraták Szövetsége az a párt, amely hosszú idő óta beszél arról, hogy kisebb, hatékonyabb és igazságosabb államot kell megteremtenünk. Tudjuk jól, hogy természetesen ez egy elég bonyolult feladat, hiszen nemcsak azt jelenti, hogy kisebb legyen a parlament létszáma, nemcsak azt jelenti e célkitűzés, hogy csökkentsük az önkormányzati képviselők számát, nemcsak azt jelenti, hogy a minisztériumok és az országos hatáskörű szervek számát csökkentsük, hanem ott van mögötte egy hatalmas feladat, a közigazgatás reformja, ott van a közigazgatás átalakítása, az egész államrendszer átalakítása, és ezekről nem mondhatunk le. Mert amikor mindannyian arról beszélünk - ellenzéki országértékelésről vagy akár a kormányoldalról elhangzott országértékelésről szólunk -, hogy egy jobb, igazságosabb és boldogabb Magyarországot szeretnénk megteremteni, akkor tudjuk, hogy ennek alapfeltétele az, hogy ez az ország hatékonyan működjön, a költségvetését hozzuk rendbe, a költségvetési egyensúlyt állítsuk helyre, és mindazok a szolgáltatások, amelyekkel nap mint nap találkoznak az emberek, színvonalasabbak legyenek. Ezekhez elengedhetetlenek a reformok. A reformok, amelyek mindig jól hangzanak, ha beszélünk róluk, de ha igazából belevágunk, akkor mindig nagyon sok érdeket sértenek, nagyon sok konfliktust termelnek, és ilyen a kisebb állam története is.

Mi, szabad demokraták természetesen tisztában vagyunk vele, hogy ez egy nehéz kérdés, nagyon sok érdeket sért, de bele kell vágni, el kell kezdeni. Ezért is javasolta a Szabad Demokraták Szövetsége hónapokkal ezelőtt, hogy kezdjünk tárgyalásokat a kisebb létszámú parlament megteremtése érdekében. És meg kell mondjam, tisztelt képviselőtársaim, hogy örömmel nyugtáztuk, hogy minden párt részéről támogató nyilatkozatokat kaptunk, és ezek a támogató nyilatkozatok tettekben is megnyilvánultak akkor, amikor le kellett ülnünk négypárti tárgyalásokra, és beszélni arról, hogyan teremtjük meg a kisebb parlamentet. Különböző koncepciók születtek.

Mi, szabad demokraták letettünk egy javaslatot az asztalra - ezzel indult a tárgyalás - a 250 fős parlamentről, de azt is elmondtuk, és azóta is tartjuk azt az álláspontot, hogy természetesen mi szeretjük a saját javaslatunkat, de nem ragaszkodunk hozzá a végsőkig. Legyen más, ha abban tudunk megegyezni, legyen más koncepció, legyen más felfogás, ha úgy tetszik, ha annak az a végeredménye, hogy a parlament létszáma csökken, a választási rendszer valamivel arányosabb lesz a mostaninál, és el tudjuk érni azt, hogy mindenki meg tud állapodni ebben, mindenki oda tud állni mögé a négy párt részéről. Tehát mi nem ragaszkodunk a végsőkig a saját javaslatunkhoz.

De el kell mondani önöknek, tisztelt képviselőtársaim, hogy e tárgyalásokon, amelyek biztatóan haladnak és haladtak, és végül is technikailag kidolgoztuk, hogy hogyan kell megteremteni a következő Országgyűlésnek azt a rendszerét, amivel a parlament még inkább visszaszerezve a parlamentarizmusba vetett hitet és a demokráciába vetett bizalmat, kisebb létszámmal, hatékonyabban tud működni, tehát elértünk ennek a küszöbére, de a tárgyalások kétségtelenül megtorpantak az utóbbi időben. És ez elsősorban annak köszönhető, hogy van három párt, amely, úgy látom, hogy teljesen kész a konszenzusra, ez a Szabad Demokraták Szövetségén kívül a Szocialista Párt és a Magyar Demokrata Fórum, s meg kell hogy mondjam, a Fidesz álláspontja nem világos ezeken a tárgyalásokon.

Ugyanis a Fiatal Demokraták Szövetsége, Fidesz-Magyar Polgári Párt (Dr. Kovács Zoltán: Szövetség!) nevében eljáró delegátusok beterjesztettek egy javaslatot ezekre a tárgyalásokra. Ez a javaslat rendben is van, hiszen ott van mögötte egy álláspont, mindenkinek megvan a maga meggyőződése ezeken a tárgyalásokon; ez körülbelül egy 280-290 fős parlamentet irányzott elő. És megdöbbenéssel hallottuk az elmúlt hetekben, hogy a Fidesz elnöke országjáró turnéja alkalmával arról beszél, hogy a felére akarja a Fidesz csökkenteni a parlament létszámát, tehát 193 fős parlamentben gondolkodik. Ez egy egészen más modellt jelent, ne feledjük el. A 193 fős parlament alapvetően átrajzolja a magyar választójogi rendszert, az egyéni választókerületek rendszerét és a listás rendszernek ezt a sajátos egyvelegét, amivel ma Magyarországon rendelkezünk.

Úgyhogy, tisztelt képviselőtársaim, amikor a kisebb államot akarjuk megteremteni, akkor figyelnünk kell arra, hogy ki beszél erről hitelesen, ki mit képvisel a tárgyalóasztalnál, és mit képvisel az emberek előtt. Ezért szeretnénk visszatérni a tárgyalóasztalhoz (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és azt szeretnénk kérni a Fidesztől is, hogy hiteles álláspontját tegye világossá, hogy valóban akarja-e a kisebb parlamentet.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
285 22 2006.02.06. 4:57  21-22

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. (Zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Országgyűlés! Ha körbenézünk a világban, most az utóbbi napokban mindenfelé tüntetéseket, erőszakos jeleneteket látunk az úgynevezett Mohamed-karikatúrák miatt.

Beleszólhat-e az állam abba, hogy mit közöl le a sajtó? Nos, ezzel a kérdéssel nekünk, magyaroknak is szembe kell nézni.

(14.30)

Szeretném leszögezni elöljáróban, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége mindig is az a párt volt, és mindig is az a párt lesz, amely a leghatározottabban kiállt a vallási és lelkiismereti szabadság mellett, vagyis amellett, hogy ebben az országban mindenki szabadon gyakorolhassa a vallását, szabadon vallhassa meg hitét, és szabadon beszélhessen arról is, hogyha éppenséggel nincs hite, és úgy gondolja, hogy nem tartozik egyetlenegy valláshoz sem.

Ez a szabadság természetesen kell, hogy vonatkozzon a muzulmánokra is Magyarországon, és nekünk büszkéknek kell arra lennünk, hogy Magyarország a vallási türelem országa. Sok minden büszkeségre ad okot ebben az országban a rendszerváltás óta - ez az egyik ilyen pont.

Magyarországon vallási türelem van, és még hogyha vannak is olyan hullámok, és voltak is az elmúlt években, amikor a vallási és lelkiismereti szabadságot korlátozni akarták, mi a leghatározottabban ellenálltunk ennek; ezután is ellenállni fogunk, és mindenkit meg fogunk védeni azért, hogy szabadon gyakorolhassa hitét, meggyőződését. Azt gondolom, hogy sokan így gondolkodunk erről.

Másfelől azonban látnunk kell, hogy sokszor ezzel a meggyőződéssel a sajtószabadság bizony szembekerül, hiszen emlékezzünk arra, hogy itt, e Ház falai között állt fel Torgyán József annak idején, és követelte az Új Hölgyfutár nevű lap betiltását, mondván, hogy a magyar állam ereklyéire, szimbólumaira, a magyar koronára vonatkozóan olyan ábrázolást tartalmaz, amely illetlen.

Ugyancsak ebben a Házban komoly vita volt annak idején Hermann Nitsch kiállításáról, ahol sok keresztény ember sérelmezte, hogy az a szimbólumrendszer, amit a művész használt, sérti őket. Bizony, tisztelt képviselőtársaim, látnunk kell azt, hogy sokszor a szabad véleménynyilvánítás és véleményünk szabad kifejezése másokat sért, és ez így van a demokráciákban.

Van, amikor ezt nem lehet elkerülni, és van, amikor el lehet kerülni. El kell kerülni akkor, hogyha nem tudjuk kikerülni a véleményközlést - ilyen az utca terepe, ilyen az iskolai tankönyvek esete, ilyen a közszolgálati médiumok ügye. De azt, hogy egy sajtótermék, egy magánkézben lévő újság, egy rádió, egy televízió mit közöl le, abba senki nem szólhat bele. És meg kell hogy mondjam, hogy demokráciánk és szabadságunk fundamentuma az, hogy ha valaki nem szólhat bele, akkor különösen nem az állam, a politika és a pártok. Ugyanis a liberális demokráciák szerte a világon, Európában és Észak-Amerikában, ha valamire büszkék kell hogy legyenek, akkor ez az. Senki nem szólhat bele, és senki nem hozhatja vissza a cenzúrát.

Azzal is szembe kell néznünk, hogy bizony a világnak van olyan része, ahol emberek másként gondolkodnak erről, hiszen nekik a liberális demokrácia távoli terület. Ezekben az országokban nincsenek szabad választások, ismeretlen a más gondolkodás és életvitel iránti tolerancia. Megjegyzem, sajnos Magyarországon is ismerünk olyan politikusokat, akik számára ismeretlen a más életvitel és gondolkodás iránti tolerancia. De az országunkra nem ez a jellemző, és meg kell tartanunk ezt a meggyőződést, tisztelt képviselőtársaim, hiszen látjuk, hogy mi folyik jelen pillanatban is a világban. Számolnunk kell mások érzékenységével, a muzulmánok érzékenységével, de elfogadnunk nem szabad semmilyen körülmények között azt, hogy a sajtószabadságot bármikor is korlátozzuk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy visszaállítani a Központi Bizottság agitprop osztályának sajtóellenőrzését nem lehet. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Most ment ki...) Magyarországon sem lehet, semmilyen körülmények között, és nem állhatunk ki amellett, hogy bárhol a világon ezt megtegyék. Nekünk, akik számára fontos a demokrácia, fontos a demokratikus meggyőződés, látnunk kell azt, hogy az amerikai demokraták hite, meggyőződése és hazafisága a példaadó. Azon amerikai demokratáké, akik a leghatározottabban kiállnak a csillagos-sávos zászló mellett, számukra ez szent elköteleződést jelent (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), de kiállnak a polgárok azon joga mellett is, hogy ezt a zászlót elégessék, ha így kívánnak tiltakozni az állam valamilyen fellépése ellen.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a dolgunk: szabadságunk megvédése és a mások iránti türelem és tolerancia gyakorlása.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)