Készült: 2024.03.29.16:42:51 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

192. ülésnap (2016.11.29.), 82. felszólalás
Felszólaló Kunhalmi Ágnes (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 22:02


Felszólalások:  Előző  82  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sok ideje, sok órája vitázunk a magyar közoktatás helyzetéről. Hát, amikor önök anno azt mondták, hogy sikersztori, és most is nagyjából ezt érezzük, hogy sikersztoriként állítják be, ezzel szemben a valóság sajnos nem ez. Még akkor sem, ha államtitkár úr a legújabb kutatási eredményeket éppen aktuálisan felolvassa.

Az a harci helyzet, hogy olyan problémákról beszélünk leginkább, amelyeket az elmúlt években önök okoztak. Olyan mértékű reformokat és olyan, hogy mondjam, buta és rossz irányú átalakításokat csináltak, amelyekre az önök belső papírjai, döntés-előkészítési minisztériumi papírjai és nemcsak külföldi kutatók, a hazai szakma, oktatáskutatók és szakszervezetek világítottak rá, hanem szinte minden területen az önök emberei is ezt elmondták és leírták.

(Dr. Szűcs Lajos elfoglalja a jegyzői széket.)

Nagy a baj. 2016-ra eljutottunk odáig, hogy ilyen mély szakadék gyerek és gyerek között Magyarországon soha nem volt. Akkora a szakadék, hogy akik szegény gyereknek születnek ma Magyarországon, vagy valamilyen oknál fogva elcsúsznak… ‑ és sajnos csúszik lefelé az egész középosztály is. Az a politika, amit önök elkezdtek az oktatás területén, de mondhatnám, az egész társadalom- és gazdaságpolitikájuk szedi szét a magyar társadalmat, nem csak a szegény gyerekeket zárták ki az iskolarendszerből, akár a tankötelezettség korhatárára gondolok, vagy bezáródtak a mobilizációs csatornák 2010 után módszeresen, végig lehet sorolni az intézkedéseket, ez a politika kőkeményen elérte a középosztálybeli gyerekeket is.

(14.10)

Ha ma van pénze valakinek, kap jó oktatási ellátást, ha nincs, nem. Eljutottunk odáig, hogy középosztálybeli szülők, polgári családok ezrei veszik meg a magyar közoktatás rendszerén kívül a tudást. Államtitkár úr, ön lehet büszke az új olvasási eredményekre, egyébként 2011-hez képest határozza meg ‑ ez le van írva a módszertanban ‑ az oktatási eredményeket, de azért Csapó Benő, akire már ön is hivatkozott, világosan elmondta, hogy több mint 20 százaléka a magyar társadalomnak funkcionálisan analfabéta. Ez probléma! A legnagyobb probléma persze az, hogy maga a miniszter úr nincs tisztában a fogalmakkal, és éves rendes meghallgatásán sajnos azt mondta, hogy kétségbe vonta egyébként ezt az adatot, és látszódott, szinte az egész bizottság felhorkant, tehát ezt problémának tartom, de ettől még, hogy ő tagad vagy nem érti a fogalmat, ettől még a jelenség adott.

Tudja, miért javulhat egyáltalán az oktatásban a szövegértés eredménye ‑ de várjuk, meg, majd 6-10‑e között, pár napon belül ki fog jönni az új PISA-felmérés is -: mert kívül veszik meg a szülők a tudást. Használhatatlan gyakorlatilag az állami közoktatás lassan most már. Nemcsak az informatikaórát, nemcsak a nyelvi órákat veszik meg a szülők, hanem az olvasásórákat is megvásárolják. Történelemórákra járatják a gyerekeket, irodalomórákra, matematikaórákra. Kívül veszik meg azt, ami az állami iskolarendszerben már nem tud megképződni. A pedagógusok képtelenek lassan ellátni a saját feladatukat. Idegileg kimerültek, kiégtek, túlterheltek adminisztrációval. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól segítséget nem kapnak, folyamatosan politikailag egzecíroztatják őket. Ez így összességében, ráadásul, ha az egyentankönyvekről beszélünk, itt többször elmondták, hiába adják önök ingyen a tankönyvet, tele van tárgyi tévedésekkel, nem ér semmit az ingyentankönyv, ha butaságokkal van tele.

Szintén az önök felmérése: a pedagógusok túlnyomó többsége, kétharmada nem tartja megfelelőnek, azt mondták, hogy nem segíti őket az oktatásban, nem tudják eszközként használni az egyen­tan­köny­veket. Több képviselőtársam elmondta, de a szak­ma is felhívta a figyelmet arra, hogy buta tankönyvekkel nem fogják tudni megtanítani a gyerekeket írni, olvasni se rendesen, és amikor Csapó Benő azt mondja, hogy több mint 20 százalék, egyes kutatások szerint már több mint 25 százalék a funkcionális analfabetizmus, akkor bizony ezen a területen valami nagyon nincs rendben. Kérdezem én, hogy ezt tudja‑e kezelni az uniformizálás, a központosítás, a buta egyen­tankönyv, a túlterheltség, a megtanulhatatlan és megtaníthatatlan Nemzeti alaptanterv. Azt gondolom, hogy nem tudja. Változásra szükség lett volna, de nem abba az irányba, ahogy önök elindultak.

Szeretnék reagálni az egyházi iskolákkal kapcsolatos eddigi kijelentéseikre. Nagyon könnyű azt mondani egy baloldali embernek, hogy ti úgyis egyházellenesek vagytok, fel sem tételezve azt, hogy minden embernek megvan a maga vallása és a maga hite, függetlenül attól, hogy milyen a pártpolitikai hovatartozása, vagy egyáltalán milyen ideológiát követ. Azt gondolom szociáldemokrata emberként, hogy a vallás magánügy. Amit Lázár János kijelentett, azt én nagyon kirekesztő gondolkodásnak tartom, hogy a közoktatás célja a jó keresztény ember nevelése. Kirekesztő, sőt meggyőződésem, hogy az Alaptörvénnyel és magával a köznevelési törvény alapszellemiségével is szembemegy, hiszen alapvetően szembemegy a szabad vallásgyakorlással.

Azt megszoktuk, hogy önök különbséget tesznek lassan gyerek és gyerek között, de amióta sajnos az egyházügyi törvényt megváltoztatták, egyház és egyház között is különbséget tesznek. Félreértés ne essék, mi az egyházat nem ellenezzük, hanem partneri viszonyként tekintünk rájuk. Igenis szüksége van az államnak partnerekre a közoktatás feladatainak az ellátásában. Ilyenek az egyházak, a civil szervezetek, ilyenek az önkormányzatok, mindenki a maga területén. Nem azt sajnáljuk, hogy az egyházi iskolába járó gyerekek többet kapnak vagy jobban finanszírozzák őket, dupla normatívát kapnak, azt sajnálom, hogy diszkriminálják az állami iskolába járó gyerekeket, hogy utánuk kevesebb jár. Ezt tartom igazából problémának.

Ráadásul, hadd hozzam ide Orbán Viktor miniszterelnöknek 1991. július 4-én mondott szavait: „Én úgy gondolom, hogy a mai magyar politikai helyzetben az, hogy az állam költségvetési támogatásban fogja részesíteni évente az egyházakat, az kifejezetten függőségi viszonyt teremt az állam-egyház viszonyában.” ’94-ben jóformában megismételte ezeket a mondatait. Nagyon-nagyon sok idő telt el. Nem értenék én sem egyet egyébként ezzel a kijelentéssel, de ahova önök eljutottak az elmúlt években, szerintem az már káros, ráadásul egyházi vezetők nyilvánították ki azt, hogy be kell fejezni a középosztály és az elit, főleg az elit családokba született gyerekek erőszakos átterelését az egyház irányába, mert nem fogja tudni ellátni megfelelően a feladatát.

Továbbá szeretnék kitérni ennek kapcsán a Klebelsberg Intézményfenntartó Központra. Ez tényleg nem egy sikersztori. A szemünk előtt hasalt el a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Önök arra hivatkoztak, hogy azért kellett létrehozni a KLIK-et, mert 2010 előtt a rossz rendszerben hatalmasra duzzadt az adósság, önkormányzatok sokasága nem tudta ellátni a feladatát. Előszeretettel szoktak összemosni számokat, és azt az 1200 milliárdot, amelyet átvállalt az állam, a fideszes állam 2010 után… ‑ egy az egyben egyenlőségjelet tesznek az oktatási adósságfelhalmozással. Oktatás miatt egyébként nem halmozott fel önkormányzat adósságot. Leginkább azok a fideszes önkormányzatok halmoztak fel viszont adósságot, amelyeknek 2007 után ki volt adva, hogy na, itt a világgazdasági válság a nyakunkon, minél rosszabb, annál jobb, és a fideszes önkormányzatok nyakló nélkül adósították el önmagukat. Sajnos, ez a valóság, nem is lehet ezt letagadni, mert ezt a számok is igazolják. Nagyon megsínylette a közoktatás rendszere azokon a településeken, városokban, ahol igenis az önkormányzatok jó gazdák voltak.

Ráadásul, megbukott az érvelésük is, ugyanis 2010 előtt is az állam fogyott el a közoktatás finanszírozásában, és sajnos látjuk, hogy ha adósságot termelt valami korábban, azt önök folytatják, mert a KLIK ugyanúgy adósságtermelő gépezetté vált függetlenül attól, hogy most önök ezt kifizették. Államtitkár úr, az kevés, hogy önök arra hivatkoznak, hogy milyen remek dolog az, hogy kifizettük a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ adósságát, ezt kérem, önök okozták. Ez a rossz struktúra ezt halmozta fel. Most kifizették, és ez a struktúra sajnos marad később is, ugyanúgy adósságot fog termelni. Egy év múlva ugyanígy arról fogunk beszélni, hogy mennyi adósságot termel a KLIK. Tehát semmilyen jobb módszert nem találtak ki önök ezek szerint. A saját érvelési logikájuk bukik itt meg sajnos.

Véleményem szerint nem szabad az önkormányzatokat kikapcsolni az oktatás igazgatásából. Vissza kell őket hívni segítségül. Sokkal jobb gazdái tudnak lenni az iskoláknak nagyon-nagyon sok helyen. Ott kell kitalálni, hogy az állam okosan és jól hol lép közbe az oktatás igazgatásában, ahol erre tényleg nem képesek egyedül az önkormányzatok.

Szeretnék önöknek beszélni még a lemorzsolódásról. Ez is nagyon kemény tünete annak a kirekesztő iskolarendszernek, amit önök csináltak. Az önök tanulmányából olvashattuk ki, hogy 2011 után, amikor is a tankötelezettség korhatárát leszállították, 42 500 gyerek esett ki az iskolarendszerből. Hol vannak ezek a gyerekek?

(14.20)

Ezzel párhuzamosan megalkották a közmunkaprogramot, amelynek az alsó korhatára szintén 16 év. Szerintem ez embertelen, embertelen egyébként, gyakorlatilag a gyerekmunkát bevezették ezáltal. Meg kell érteni azt, hogy a tankötelezettség korhatárának felemelése vagy leszállítása egy eszköz, eszköz a mindenkori politika és a kormány kezében arra, hogy a legszegényebb családokban született gyerekek kezét megfogják valamilyen módon. Önmagában nem elég, ebben egyetértünk, önmagában a tankötelezettség korhatárának emelése nem segít, bár hozzáteszem, rengeteg olyan statisztika van ám, és szakértők leírták, hogy ha egy szegény gyerek minden alkalommal csak fél évig marad az iskolában, ha hátraültetik a padsorban, ha nem foglalkoznak vele, de mégis közösségben van az iskola falain belül, sokkal kevésbé lesz kiszolgáltatott a munkaerőpiacon; csak fél év, ma már ilyen statisztikák is vannak.

A tankötelezettség korhatára óriási problémát okozott Magyarországon. Nem tudom, mi kellene még ahhoz, hogy belássák, hogy ezt az eszközt megéri alkalmazni, de úgy nem megy, hogy önök leszállítják a tankötelezettséget, bevezetik alsó tagozatban is a buktatást, bevezették felső tagozatban is a buktatást ‑ gyakorlatilag 14 éves egy gyermek, amikor az általános iskola nyolc évét befejezi ‑, ha megbuktatják alsóban, megbuktatják felsőben, máris úgy esik ki az iskolarendszerből, úgy megy el az általános iskolából, hogy még általános iskolai végzettsége sincs, nemhogy szakmai végzettsége. Nem tudunk mit kezdeni azokkal a gyerekekkel később. Higgye el nekem, nincs az a felnőttképzés ‑ biztos, hogy a felnőttképzéssel foglalkozó szakértők megorrolnak rám, mert ez egy nagyon komoly szakterület, de ha a gyerekek időben nem kapják meg, akkor, amikor annak a helye van, egy okos államtól, egy erős, jó és kreatív iskolarendszertől, amely, jól mondták önök is, a képességek fejlesztésre koncentrál, nincs az a program, amivel maradéktalanul pótolni tudnánk vagy vissza tudnánk ezt hozni az életbe. Ez elképesztően nagy probléma, gyakorlatilag hihetetlen teher lesz ez a következő kormányokra nézve is.

Arról ne is beszéljünk, hogy a romák között 57 százalék az iskolát korán elhagyók aránya. Embertelenség kilökni ezeket a gyerekeket és nem törődni azzal ‑ hiszen már korábban ezek a gyerekek a szüleiktől se kapják meg azt a motivációt, amit egy középosztálybeli gyerek megkap. Ha nincs állam, más nem tud segíteni ezeken a gyerekeken. Legyen az egy jobboldali politikus, legyen az egy baloldali politikus, gyerekeket kell látni magunk előtt. Igaza van a képviselő asszonynak, gyerekközpontú oktatás lenne és nem intézményközpontú. A legtöbbet a KLIK bajairól beszélünk, a buta államosításról beszélünk, és alig beszélünk arról, hogy valójában egy gyereknek hol kellene tartani 14 évesen, 16 évesen, vagy hogyan fogjuk például kompenzálni azt, hogy még a szókincse se egyforma a gyerekeknek hétévesen. Teljesen más szókinccsel megy be egy szegény családban született kisgyerek és egy középosztálybeli kisgyerek az iskolába. Nem az a megoldás, hogy szétszedjük őket, vagy Híd-programokat csinálunk nekik, vagy egyentankönyvet adunk nekik, vagy megtaníthatatlan NAT-ot adunk a tanárnő elé, hanem minden eszközt megpróbálunk annak szolgálatába állítani, hogy ezeket a gyerekeket együtt neveljék, együtt tartsák, mert így lesznek kreatív, igazságérzetükben erős, toleráns felnőttek később.

És itt van a funkcionális analfabetizmus, ez mutatja a legjobban azt, hogy hol tart egy ország. Nem szabad megengednünk azt magunknak, hogy ezzel ne foglalkozzunk. Ezt nem fogja elősegíteni az, hogy a Nemzeti alaptanterv ennyire szűk. Örülök annak, hogy egyébként az államtitkár úr is említette, hogy meg fogják változtatni és erről diskurzus megy, de mi már akkor is mondtuk ezt, amikor az előző ciklusban ezt a Nemzeti alaptantervet megalkották. Könyörögtünk, hogy ne legyen ilyen tömött, és ne 10 százalékban engedjék meg az eltérést tőle, hanem minimum maradjon 30 százalék. És ha most tehetek javaslatot, kérem önöket, a következő NAT-ban legalább 30 százalék eltérés legyen, pont azért, mert differenciáltan kell a gyerekeket tanítani, és kell a pedagógusoknak az a szabadság, hogy ettől eltérjenek.

Végezetül, sok mindenről lehetne még beszélnem, például a digitális oktatási stratégiáról, arról, hogy mekkora lemaradás van Magyarországon ezen a területen. Ha valahol még nagyobb a lemaradás, mint a funkcionális analfabéták száma, még nagyobb a szakadék, ez a gyermekek digitális kompetenciája. Czunyiné volt államtitkár asszonyt én hallgattam, a DOS-t többször átolvasva figyelmesen végigtanulmányoztam. Az az igazság, hogy ez a digitális oktatási stratégia, amit alkottak, csak azért, mert a netadó ellen több mint százezer ember kiment tüntetni önök ellen, még vágyálomnak is kevés, ugyanis a lényeget nem értik, csak azért csinálják, hogy legyen, és ezt a területet is kipipálják.

Azt látjuk, hogy megjelenik néhány új pályázat, digitalizációs célokra ugyan, de ezek infrastrukturális fejlesztésre szolgálnak nagyrészt. Ha megnézzük a környező országokat, Németország ötéves Smart School tesztprogramot indított nem olyan régen, Ausztriában is felismerték ennek a hiányát, és sok millió eurót költenek digitális oktatásra. Az Egyesült Királyságban általános iskolai képzésbe került a programozás, sőt idéntől Finnország nemzeti alaptantervébe a programozást bevezették, és okosan csinálták: nem egy külön tantárgyat hoztak létre, hogy majd megoldják a pedagógusok valahogy, hanem minden tantárgyban megjelenik a digitális kompetencia. Amit problémának látok a DOS-ban, az az, hogy infrastrukturális fejlesztésre is kevés a pénz, de legalább van. A pedagógusképzésre, a tanárok képzésére sokkal több kellene, mint amit itt is az államtitkár asszony felsorolt.

Végezetül hadd említsem meg, hogy mi a központosított, nagyon erőltetett államosítás helyett a kreatív iskolát szorgalmazzuk. Ennek a fő ismérve az, és ezt már többször elmondtam, hogy az iskola nem az intézményekre koncentrál, hanem a gyermekekre koncentrál. A kreatív iskola arra ösztönzi a pedagógusokat, és olyan rendszereket épít, olyan kereteket alkot a politika minden szinten, hogy a gyerekek tehetségére tudjanak fókuszálni, ne a hibáira, ne a felszínességére, hanem hogy az az egyedi gyermek az osztályban huszonötödmagával, tizen­ötödmagával mire képes. Ez egy szemléletváltás, nem könnyű, azt is mondom, hogy nem négy év, sőt sokkal több idő, de a politikai elit jobb és bal felének erről beszélnie kell. Én ma azt állítom, hogy önök beszélnek erről, hallom a fogalmakat, de a tartalomban, amit csinálnak, sajnos nem ez köszön vissza. Amit önök csinálnak, az ezt nem fogja segíteni.

A mechanikus uniformizálás helyett élménypedagógiára van szükség, a gyerekek tanulási képességeinek, ahogy ezt korábban önök is említették, az élethosszig tartó tanulás képességének az elsajátítására kellene törekedni: differenciált gondolkodás, logikaiképesség-fejlesztés, a hibázni merés képessége, az újrakezdés képessége, a kérdezni merés képessége. Akkor, amikor az új Nemzeti alaptantervbe belefognak, ezek a fogalmak mindig legyenek a szemük előtt, hogy ezeket a célokat szolgálja.

A kreatív iskola legfőbb ismérve, hogy együttműködésre nevel, toleranciára, nyitottságra, elfogadásra, szolidaritásra egymás iránt; sajnos az elmúlt években alig hallottam ezeket a szavakat az önök szájából. Nem elég plakátokra kiírni az idegengyűlöletet és a kirekesztést, ez egyébként is nagyon mélyen érinti a gyerekeket is, mert azokat a plakátokat ők is érezték. Sajnos, nem lenne szabad, hogy ezek egy köznevelési törvényben visszaköszönjenek.

(14.30)

A kreatív iskola legfontosabb feladata végezetül az érzelmi intelligencia kialakítása. Attól félek, néha úgy érzem, hogy az önök kormányának is be kellene iratkozni egy kreatív kurzusra. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)




Felszólalások:  Előző  82  Következő    Ülésnap adatai