Készült: 2019.10.16.15:19:54 Dinamikus lap

A felszólalás szövege:

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
4 24 2010.05.20. 13:28  12-27

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Érdekes volt hallgatni a szocialisták vezérszónokát, aki sok mindenért aggódott, például az önkormányzatok költségvetéséért. Amikor elfogadtuk az önkormányzatok költségvetését az ország költségvetésével együtt, akkor Botka képviselő urat nem láttam aggódni. Amikor a 120 milliárdot kivették az önkormányzatok kasszájából, akkor ön ezt bátran megszavazta. Most meg elkezd aggódni ezért a 120 milliárdért. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)

Amikor szóvirágokat kell mondani, akkor harsányan képviseli azt, hogy csökkentsük az önkormányzati képviselők számát. Amikor pedig beterjesztjük azt a törvényt, amit egyébként átbeszéltünk az országos érdekszövetségekkel - és ahogy Kósa Lajostól hallhatták, az érdekszövetségek ezt tárgyalási alapnak elfogadták -, tehát amikor beterjesztjük a törvényt, akkor érdekes módon már jönnek a kifogások. Egyértelmű a Szocialista Párt szándéka arra, hogy nem kívánja az önkormányzati képviselők számát csökkenteni. Mi nem fogjuk követni ezt az utat. Abból az időszakból is elegünk van - s főleg a választóknak van elege abból az időszakból -, amikor önök reformokat akartak csinálni erő nélkül. Most meg az a baj, hogy erő van mögöttünk. A választók adták nekünk ezt az erőt, és ezeket a reformokat végre fogjuk hajtani. Most először a választók akaratának megfelelően csökkenteni fogjuk az önkormányzati képviselők számát, tisztelt képviselő úr. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)

És azt sem gondolhatja komolyan, hogy meg tudja etetni a televíziónézőkkel azt, hogy mi alapvetően átírjuk a választójogi törvény szabályait. Nem fogok részletesen beszélni arról az egyetlen módosító indítványról, amit a szocialisták már beadtak a törvényhez, és amelyik éppen azt a pontot érinti, tisztelt képviselő úr, amit ön itt nagy kritika tárgyává tett.

(12.30)

10 ezer fölötti települések esetén működik a kompenzációs lista. Ott, ahol mi, mondjuk, három főt javasolunk, az önök képviselője négyet javasol. Egy főről vitázunk, ön pedig arról beszél, hogy alapvetően felrúgjuk ezeket a választási szabályokat. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.) Ezek után már nem önnel szeretnék foglalkozni, hanem sokkal inkább a beterjesztett törvénnyel, ha megengedi; eddig is valószínűleg túl sokat beszéltem arról, amit itt öntől hallottam, de hát ezt nem lehetett nem elmondani.

A törvény szabályozza az első pontjában már a választójog kérdését, az aktív és a passzív választójog kérdését. Alapvetően megtartja a jelenlegi rendszert, és a választójogosultságot, az aktív választójogot lakóhelyhez vagy a tartózkodás helyéhez köti. Nyilvánvalóan, ha valaki a lakóhelytől eltérő helyen kívánna élni a választójogával, ennek megvan az eljárási rendje, hogy ezt hogyan és mikor érvényesítheti. A passzív választójog pedig, azaz, hogy kit választanak meg önkormányzati képviselőnek, bármely választókörzetben megtörténhet, tehát a passzív választójog ilyen szempontból elválik a lakóhelytől.

Megtartja a törvény alapvetően azokat a szabályokat, amiket 10 ezer fő alatti települések esetén eddig is alkalmazott a törvény. Egyéni listás rendszert működtetünk a továbbiakban is. 10 ezer fő felett pedig, ahogy említettem, ami nagy kritika tárgya volt, megtartjuk a vegyes választási rendszert: a képviselőket nagyobb számban választjuk meg egyéni választókörzetekben, és a képviselők egy kisebb része kompenzációs listán szerez majd mandátumot.

A rendszernek igazán az az újdonsága, és azt gondolom, ez az előnye is, hogy egy rugalmas rendszert vezet be. Eddig egy önkormányzati településen a képviselő-testület létszáma, ha úgy tetszik, be volt betonozva, ez igaz volt a megyékre és a fővárosi képviselőkre is, és nem követte azokat a mozgásokat, amik alapján egy város lélekszáma csökkenhet, a másik városé nőhet. Ez a rendszer, amit most bevezetünk, a tényleges lakosságszámhoz és a lélekszámhoz köti az önkormányzati testületek létszámát, és ilyen szempontból egy rugalmas rendszert hoz be.

A fővárosban és a megyékben listás választások működnének. Igazi változások csak a megyei önkormányzatban következnek be ilyen szempontból, mert az eddigi két listát, a 10 ezer fő alatti listát és a 10 ezer fő fölötti listát, amit eddig se lehetett nagyon ésszerű indokokkal megmagyarázni, a törvénytervezet eltörölné, és egy egységes listát hoznánk létre. S amiről Kósa Lajos szintén beszélt, tekintettel lennénk a kicsi lélekszámú megyékre: ott a törvény minimum 15 fős megyei testületet garantálna az adott megyében.

Az ajánlások esetében nem nyúltunk azokhoz a számokhoz, amit eddig is a törvény tartalmazott. Tehát ahhoz, hogy valaki képviselőként vagy polgármesterként el tudjon indulni a választások során, egy igazán minimális ajánlószámot kell csak teljesíteni. Ezért se igaz az, amit a képviselő úr, Botka László az előbb mondott, hogy valamilyen módon a választói akaratot korlátozzuk, és a választói akarat érvényesítése ellenében valamifajta fideszes pártpolitikai érdekből átírnánk ezt a rendszert. Tehát a verseny nyílt, adott, sokan indulhatnak ezeken a választásokon.

Az eredmény megállapításának szabályait is tartalmazza ez a törvény. Alapvetően itt sincsenek új szabályok.

Szeretnék arról beszélni néhány mondatot, ami nyilvánvalóan közérdeklődésre tart számot, de ez a törvény nem tartalmazza, de már előrevetíti azokat a törvényeket, amelyeket nyilvánvalóan ez után a törvény után remélhetőleg minél nagyobb többséggel be kell hoznunk a Ház elé.

Talán az már világos lett, hogy csak a képviselők számát akarjuk csökkenteni, és nem akarunk az önkormányzatok számához nyúlni. Ez azért egy izgalmas kérdés, mert a választási kampányban a kettő sokszor keveredett; nem a mi részünkről, mi mindig következetesek voltunk olyan tekintetben, hogy csak önkormányzati képviselők létszámának csökkenéséről beszéltünk, és azt mondtuk, hogy a helyi politikai osztályt körülbelül meg kívánjuk felezni. Ebben többé-kevésbé konszenzus is volt, mind a mai napig azt hittem, hogy a szocialisták is ezt képviselik. Ma már látom, hogy a Szocialista Párt meggondolta magát a mai napra. De nem akarjuk az önkormányzatok számát csökkenteni.

Ezt azért teszem világossá, mert a választási kampányban volt olyan politikai erő - nem kerültek ugyan be a parlamentbe -, akik egyértelművé tették, hogy az önkormányzatok számát is csökkenteni akarják. Ez Bokros Lajos programjának volt a része. Természetesen a kicsi önkormányzatok kárára akarta csökkenteni az önkormányzatok, az önkormányzati testületek számát, hisz Bokros Lajos és az MDF a választási kampányban világossá tette, hogy gyakorlatilag járási léptékű, többcélú kistérségi társasági léptékű önkormányzati egységeket kívánna létrehozni. Ezt mi nem képviseljük; a községi önkormányzatok, a kistelepülési önkormányzatok és az ott élők önkormányzáshoz való jogát elismerve ezeket a testületeket is meg akarjuk tartani.

Ez nem jelenti azt, hogy a jövőben a kistérségekről ugyanúgy kell gondolkodnunk, mint ahogy az előző kormány gondolkodott, mert meggyőződésem, a kistérségek csak a megyei testületek renoméjának és pozícióinak rontása ellenében kerültek be valamelyest az önkormányzati rendszerbe.

Az is világos lehet a képviselőtársaim számára, az ellenzéki képviselőtársaim számára is, látva az eddig beterjesztett törvényeket, hogy a megalakuló kormány megyei léptékben kívánja megszervezni a középszintű államigazgatás rendszerét, ha máshonnan nem, a sajtóból ezt tudják. Nyilvánvalóan ebből az is következik, hogy azt az önkormányzati rendszert, ami területi szinten csak a megyei önkormányzatokat ismeri, mi meg akarjuk erősíteni vagy legalább el akarjuk fogadni. Tehát nem gondolkodunk abban, amiben gondolkodott az előző kormány, hogy egyrészt az alkotmány és az önkormányzati törvény értelmében foglya volt egy helyzetnek, és nem tudta a rendszerből kivenni a megyei önkormányzatokat, mégis előreszaladt, és a középmezőben lévő államigazgatás intézményrendszerét átszervezte regionálisan. Ezzel egy abnormális rendszer jött létre. Mi a kettőt újra közelíteni fogjuk egymáshoz. Ez előrevetíti azt, hogy ezt az önkormányzati rendszert, amit az alkotmány rögzít, mi ilyen szempontból megerősíteni akarjuk, és ez a megyei pozíciók megerősítését is jelenti.

Láthatják azt, hogy amikor lélekszámot rögzítünk, akkor a megyék lélekszámába beszámítjuk a megyei jogú városok lélekszámát is. Ebből azonban nem következik most az, hogy a megyei jogú város polgárai részt vesznek a megyei választásokon. Éppen azért, mert nem akarjuk most alapvetően felrúgni az önkormányzati rendszert, mert hogy ha mondjuk, a megyei jogú város képviselői is részt vennének ezeken a választásokon, akkor már felvetődik, hogy a két megyei jogot betöltő entitás egymás mellett hogyan éljen meg. A megyei jogú városokat, a székhelyvárosokat, a megyék nagyvárosait megyei jogúként rögzíti az önkormányzati törvény. Ez azt jelenti, hogy megfelelő eltérésekkel a saját területeiken ellátják a megyei önkormányzati feladatokat. Ezen most változtatni nem kívánunk, ez is egy igazolása annak, hogy az önkormányzati rendszert nemhogy nem akarjuk átírni, hanem az önkormányzati rendszert, amit '90 óta magunkkal viszünk, meg akarjuk erősíteni.

A záró rendelkezések között szerepelnek azok a rendelkezések, amelyek eljárási dolgokat rögzítenek, és az elkövetkezendő időszak számára, ha tényleg így van, ahogy Botka képviselő úr jelezte ezt, hogy hétfőn mindenki a parlament honlapját vizslatta Szegeden és térségében, már látni fogják a jegyzők, látni fogják a választási irodák vezetői, hogy milyen eljárási szabályokat kell majd teljesíteniük azért, hogy ezek az önkormányzati választások megtörténjenek.

Az a kérdés joggal felvethető lenne, hogy karnyújtásnyira vannak tőlünk az önkormányzati választások, jogszerű-e, udvarias-e most belenyúlni ebbe a rendszerbe. Mivel az önkormányzati rendszert alapvetően nemhogy nem írjuk át, hanem megerősítjük, ezért mi azt gondoljuk, hogy erre most még bőven lehetőségünk van, mert a célunk csak annyi, hogy az önkormányzati képviselők számát akarjuk csökkenteni. Erre sokszor el szokott hangozni az is, hogy vannak olyan területek, ahol az önkormányzati képviselők tiszteletdíjat se vesznek fel, ezért ebből nem lesz igazán költségvetési megtakarítás.

(12.40)

Vannak ilyen részei a világnak, ez elsősorban a kistelepülések világa. Az a világ egyébként, amit az előző parlamenti ciklusban a szocialisták előszeretettel szerettek bántani, holott nem ott jelentkeztek az igazi kiadások. De kiadások jelentkeznek már a megyéknél, érdemi kiadások jelentkeznek a nagyvárosban, és irdatlan kiadások jelentkeznek a fővárosi dzsungelben. Ha ezen szűkíteni tudunk, akkor ez költségvetési megtakarításokat jelent, és ezeket a költségvetési megtakarításokat vagy érdemi önkormányzati feladatellátásra tudjuk fordítani, vagy azt, amit eddig a politikai osztályra költöttünk, ezeket a forrásokat át tudjuk irányítani, mondjuk, a gazdaság élénkítésére. Ez, tisztelt képviselőtársaim, önöknek is érdeke.

Az önkormányzati választásokig elég idő van ahhoz, hogy erre a részben új helyzetre a leendő önkormányzati képviselők rákészüljenek. Ezért én arra kérem önöket, tisztelt szocialista képviselőtársaim, akik számára olyannyira nem fontos ez a vita, hogy alig tartózkodnak itt a teremben (Közbeszólás az MSZP soraiból: Temetésre mentek!), hogy mégis változtassák meg azt az álláspontot, vagy gondolják újra azt az álláspontot, amit Botka László itt kifejtett, és engedve a választók akaratának, az önök választói akaratának is, segítsék azt, hogy az önkormányzati képviselők száma az ország érdekében csökkenjen úgy, ahogy egyébként a parlamenti képviselők létszáma is, remélem, az önök támogatásával csökkenni fog.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP, szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
4 130 2010.05.20. 10:26  107-174

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Több okunk is van arra, hogy úgy járjunk el, ahogy tervezzük. Egyrészt korábban is szerettük volna ezt a törvényi kérdést rendezni, de akkor nem volt erőnk hozzá. A szándékunk akkor is megvolt, amikor kormányon voltunk, de akkor csak a státustörvényt tudtuk megalkotni, amit aztán a szocialisták, amikor mi elveszítettük a hatalmat, elszegényítettek. Most nemcsak a szándékunk van meg, hanem az erőnk is megvan ahhoz, hogy ezt a kérdést végre rendezzük.

Több okunk is van erre. Az egyik - ami már szóba került - a 2004. december 5-ei gyalázatos népszavazás. Akkor nem tudtuk sikerre vinni Gyurcsány Ferenc és a szocialisták ellenpropagandája eredményeként ezt a kérdést. Akkor is tudtuk, hogy az állampolgárság nemcsak egy jogi kötelék, hanem érzelmi kötelék is állam és polgárai között. Akkor ez az érzelmi kötelék lazult meg, ez az érzelmi kötelék szenvedett csorbát. Ezért is korrekciót kellene tenni.

De van alkotmányos kötelezettségünk is, amiért így kell eljárnunk, és utalnom kell az alkotmány 6. § (3) bekezdésére, a felelősségi klauzulára. Ez a klauzula azt mondja, hogy a Magyar Köztársaság felelősséget érez a határon kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását. Ez az alkotmányos szakasz kötelez minket arra, hogy ezzel a felelősségünkkel most éljünk.

Érdemes azt is megvizsgálni, hogy a nemzetközi jog szabályai hogyan változtak az évtizedek során ebben a kérdésben, mert ha erre rátekintünk, ez is további bátorítást ad nekünk minden fenyegetőzés ellenére is, ami esetleg bizonyos szélsőséges politikai erők szájából esetleg a szomszédos országokban politikailag motivált okokból megfogalmazódik. Addig, ameddig 1963-ban az Európa Tanács még arról hozott egyezményt, hogy hogyan kerüljék el a kettős állampolgárságot - ami egyébként megbukott, az az egyezmény soha nem vált be -, addig az 1997. november 6-án hozott európai egyezmény - amelyet szintén az Európa Tanács hozott - már bátorítást ad a kettős állampolgárságra. Ezt az egyezményt hirdette ki az Orbán-kormány 2002-ben az akkori III. törvényben.

Ha megnézzük, hogy ez az egyezmény mit mond számunkra további bátorításként, akkor az egyezmény következő pontjait citálnám ide. Az államot illetékessége kapcsán a 3. cikkely a következőt fogalmazza meg: "Minden állam a saját joga szerint határozza meg, hogy kit tekint a saját állampolgárának." Ez már eddig is elhangzott. Egy következő fontos mondat ebből az egyezményből. A 3. cikkely 2. §-a azt mondja, hogy "az ilyen jogszabályt más államok csak akkor kötelesek elfogadni, amennyiben az összhangban van a nemzetközi egyezményekkel". Az a törvény, amit mi beterjesztünk, egyezik a nemzetközi egyezményekkel. Akkor kötelesek ezt elfogadni, ha a nemzetközi szokásjoggal is megegyezik az adott törvény, amit előkészítünk. A mi törvényünk semmilyen nemzetközi szokásjogi szabályt nem sért. És akkor is kötelesek elfogadni, ha az állampolgárság tekintetében az adott törvény az általános jogelvekkel összhangban van. A mi törvényünk ilyen.

Az Alkotmánybíróság is ezt a kérdést vizsgálta akkor, amikor az adott népszavazást Alkotmánybíróság elé citálták. Akkor az Alkotmánybíróság többek között a diszkriminációtilalom szempontjából is vizsgálta az akkori törekvéseket, és az Alkotmánybíróság többek között megfogalmazta azt, az, hogy leszármazáshoz vagy nyelvismerethez kötjük a magyar állampolgárság megadását, nem sérti a diszkrimináció tilalmának általános jogelvét.

Feltehetjük magunknak azt a kérdést is, és joggal tesszük fel - eleget riogatnak minket -, hogy lehet-e ennek következménye, érintheti-e hátrányosan, mondjuk, a Felvidéken élő magyarokat, ha élnek ezzel a lehetőséggel, és magyar állampolgárságot is kérnek.

(22.00)

Én azt gondolom, és meggyőződésem, hogy Szlovákia is így fog eljárni, hogy minden nemzetközi jogi normát be fognak tartani, akkor több oknál fogva sincs lehetősége arra, hogy retorzióval éljen az ottani állampolgárokkal szemben.

Az egyik hivatkozási alap, amit megtehetnék, maga az 1948-as emberi jogi egyezmény és nyilatkozat, ami a következőket mondja, már 1948-ban a következőket mondta: mindenkinek joga van az állampolgársághoz, ettől önkényesen senkit nem lehet megfosztani. Ennek a nyilatkozatnak a 11. cikkelye azt jelenti, hogy az állampolgárság joga ma már emberi joggá vált, emberi jogi kérdésekben pedig óvatosan kell eljárniuk az adott államoknak. De más érvelést is megtehetek, és ez a más érvelés épp az európai uniós tagságunkból ered, mi is az Európai Unió tagjai vagyunk, a környezetünkben lévő államok többsége is, Szlovákia egészen biztos, hogy igen.

Az Európai Unió az európai polgár státusának létrehozásával, ami valójában nem egy állampolgári státus, hiszen az Európai Unió nem egy állam, de végül is ez a státus hasonlít az állampolgársághoz, ez egy származékos állampolgárság, amit megalapoz egy tagállam állampolgársága, különböző jogokat fűz ehhez az állampolgársághoz, többek között a szabad mozgás és tartózkodás jogát egy másik állam területén. Tehát az Európai Unió joga, a Közösség joga generálja azokat a helyzeteket, hogy az egyik állam területén törvényszerűen fognak élni olyan állampolgárok, akik nem tartoznak az adott állam állampolgárságához. Ez az egyik európai vívmány, sőt az Európai Unió ezt nemcsak elfogadja, hanem kívánatos helyzetnek tartja.

Az európai polgár jogai közé tartozik az, hogy helyben választójoggal rendelkezik, ott, ahol él, ha nem tagja az adott államnak, és egyben uniós szinten is rendelkezik választójoggal. Diplomáciai védelem illeti meg az ilyen polgárt, petíciós joggal rendelkezik az Európai Parlament irányába, panaszjoggal élhet az európai ombudsmanhoz, és az alkotmányszerződés szerint az alkotmányszerződésben megfogalmazott nyelveken kommunikálhat az európai uniós intézményekkel. Hivatkozhatom egy európai bírósági döntésre is, ez a 369. döntés 1990-ből. A Michelet-ügy a következőket mondja: az uniós állampolgárságból fakadó jogok nem tagadhatók meg a kettős állampolgároktól. Ez az európai bírósági döntés egy spanyol esetet tárgyal, ahol kimondták ezt a jogelvet. Tehát értelmetlen lenne retorzióval élni, mondjuk, egy felvidéki magyar esetében, aki magyar állampolgárságért folyamodik, hisz az Európai Unió jogából és ebből az európai bírósági döntésből is következik, hogy érdemi retorziót úgysem lehet ellene tenni, mert az Európai Unió joga egyébként is garantál számára olyan típusú jogokat, amelyekkel állampolgárként is rendelkezne.

Ezért azt gondolom, hogy ezen érvek alapján nem kell attól tartanunk, hogy valamifajta retorzió éri azokat a Kárpát-Európában élő állampolgárokat, tehát külhoni állampolgárokat, akik mondjuk, magyar állampolgárságot akarnának szerezni. Nyilvánvalóan meg kellene oldani ezt a kérdést azért is, amit Semjén Zsolt az expozéjában is elmondott, az mégiscsak egy lehetetlen helyzet, hogy azok, akik kivándorlással hagyták el Magyarországot - egyébként világszerte sok millióan vannak, sőt a leszármazóik is nyilvánvalóan élnek és léteznek, mert a magyar állampolgárság a leszármazás folytán öröklődik -, minden gond nélkül megszerezhetik a magyar útlevelet, és biztonsággal élhetnek, akár itt, az Európai Unió területén, akik pedig a határaink mentén élnek, és a nemzetközi békediktátumok fosztották meg őket a magyar állampolgárságuktól, azok ilyen szempontból hátrányt szenvednek. Tehát ezt a lehetetlen helyzetet is illene megoldanunk.

Ady Endre azt mondja: csak akkor születnek nagy dolgok, ha bátrak vannak, akik mernek nagyokat tenni. Nem gondolom azt, hogy ez ma bátorság kérdése. Az egyszerűen abnormális, hogy húsz éve, a rendszerváltás óta nem tudtuk megoldani ezeket a kérdéseket. Most, hogy van rá felhatalmazásunk, mi meg fogjuk oldani. Látva, hogyan szólalnak meg itt a különböző frakciók, azt is mondhatom, biztosra vehetem, hogy a kétharmadosnál is jóval nagyobb politikai szándék van ennek a kérdésnek a rendezésére.

Önök döntik el, tisztelt szocialista képviselők, hogy megszerzik a saját bátorságukat, és velünk tartanak, vagy maradnak ott, a padsoraikban szemlesütve (Zaj az MSZP soraiban.), és végignézik azt, hogy önök nélkül fog megszületni ez a törvény. (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
10 365 2010.06.01. 10:48  364-380

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A választási kampányban, amikor az önkormányzati képviselők és az önkormányzati politikai osztály felezésének szándékát megfogalmaztuk, akkor mi a kisebbségi önkormányzati képviselőkre is gondoltunk.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

A kisebbségi önkormányzati rendszert 1993-ban hozta létre a jogszabály, és azóta már több cikluson keresztül választottuk meg a kisebbségi önkormányzatokat. Először csak a települések szintjén, a fővárosi kerületek szintjén is, és magában a fővárosban, tehát a fővárosban már mindjárt egy kétszintű rendszert hoztunk létre, és később ez a rendszer gazdagodott a magyar vidéken a megyei kisebbségi önkormányzatokkal is.

Választásról választásra egyre több kisebbségi önkormányzat alakult, mind a 13 hazai kisebbségi közösség meg tudta alakítani az országos önkormányzatát. Ha durván számokat is felidézek, akkor azt kell mondanom önöknek, hogy mára a magyar települések több mint felén, sőt több mint kétezer településen alakult kisebbségi önkormányzat, és ahogy említettem, azt hiszem, valamivel több mint 50 területi kisebbségi önkormányzat létezik, és az országos szinten pedig mind a 13 önkormányzatnak létezik kisebbségi önkormányzata. Ez azt jelenti, hogy a kisebbségi képviselők száma is 10 ezer felett van.

Ha csökkentjük a normál önkormányzati képviselők számát, akkor azt gondolom, hogy ez a kisebbségi önkormányzatok szintjén is elképzelhető, hisz a kisebbségi önkormányzatok rendszere azért a települési önkormányzati rendszerhez igazodóan működik és jött létre, és nem ezek azok az önkormányzatok, amelyek általános hatáskörrel rendelkeznek, hanem azok a kommunális önkormányzatok, itt pedig csak a kisebbségi közösségek autonómiagyakorlásának színteréről van szó.

Most mi arra törekedtünk, hogy éppen ezért három törvény módosítását céloztuk meg. Az egyik maga az 1993. évi LXXIV. törvény, a kisebbségi törvény, és két választási eljárási törvényt kell módosítanunk ahhoz, hogy célunkat elérjük. Az egyik az 1997. évi C. törvény a választási eljárásról, a másik a 2005. évi CXIV. törvény, ami a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról szól.

Azt célozza meg az előterjesztésünk, hogy a települések szintjén az eddigi 5 képviselő helyett 3 képviselőt válasszon meg az adott kisebbségi közösség, a megyék szintjén és a főváros szintjén az eddigi 9 képviselő helyett pedig 5-öt választanánk. Az országos önkormányzatokban lévő kisebbségi képviselők létszáma továbbra is 15 és 53 között mozogna, a szélső értékekhez nem nyúltunk, azonban a belső szabályokat úgy változtattuk meg, hogy csökkenjen az országos önkormányzatok szintjén is az önkormányzatok száma, mert nagyobb számú települési kisebbségi önkormányzatot kellene létrehozni ahhoz, hogy egy nagyobb számú országos önkormányzatot lehessen létrehozni.

Törekszünk arra is, hogy az országos és a területi kisebbségi önkormányzatok előbb állhassanak fel, mint a jelenlegi gyakorlat szerint felállhatnak, mert jelenleg a gyakorlat az, hogy most már ezekben a napokban elindult a kisebbségi közösségek esetén a regisztrációs folyamat, tehát létrejönnek a regisztrációs listák, és a folyamat zárásaként a megyei kisebbségi önkormányzatok és az országos önkormányzatok a jelenlegi szabályok szerint csak jövő év márciusában jönnek létre. Tehát a folyamat elindulta és befejezte után majdnem egy év telik el, és addig a rendszer némi fogyatékkal működik. Ezt a határidőt mi mindenképp szűkíteni szerettük volna. Ez az, amit megcéloz ez a törvénytervezet.

Az első kérdés az, hogy volt-e ezzel kapcsolatban egyeztetés az érintett kisebbségi önkormányzatokkal, mert a sajtón keresztül elsősorban a szocialista képviselők sajtóüzeneteit halljuk, amikor azt kifogásolják, hogy ilyen egyeztetés nem volt.

Már amikor Szászfalvi képviselőtársammal a törvényt beterjesztettük, ezt a törvényt is úgy terjesztettük be, hogy az országos önkormányzati vezetőkkel egyeztettünk, és az országos önkormányzati vezetők konszenzusos álláspontja lett beterjesztve. Igaz, hogy ez csak az országos önkormányzatokra terjed ki, hisz politikailag ez volt a legérzékenyebb kérdés, de azokkal az önkormányzati vezetőkkel, akikkel én beszélő viszonyban voltam, jeleztem azt, hogy települések és a megyék szintjén és a főváros szintjén is valamelyest kurtítani akarnánk a képviselők létszámát. Egyeztetések azóta is történtek, a hétfői napon is történtek ilyen egyeztetések. Hogy milyen elmozdulások körvonalazódnak köztünk és az országos önkormányzati vezetők között, azt Szászfalvi képviselőtársam fogja ismertetni önökkel.

A másik, amit itt fontos elmondanom, hogy hogyan áll ehhez a kérdéshez a kisebbségi biztos, mert az ő álláspontja nyilvánvalóan mindannyiunk számára fontos. Itt is megint szocialista képviselők sajtótájékoztatóira kell hivatkoznom, akik azt is elmondták ország-világnak, hogy a kisebbségi biztos helyteleníti azt, amit mi beterjesztettünk. Ez olyannyira nincs így, hogy kezemben van a kisebbségi biztos levele, amit a kisebbségi bizottság elnökének, Lukács Tamásnak írt; ebből csak egy-két gondolatot idézek: "A T/89. számú törvényjavaslat benyújtását üdvözlöm, és elfogadását támogatom." Ez nem azt jelenti, hogy a kisebbségi biztos ebben a levélben nem vetett fel olyan dolgokat, amit nekünk megfontolásra javasol, és ezekre szeretnék még kitérni azért, hogy megnyerjem képviselőtársaim támogatását a benyújtott törvénytervezethez.

Tehát a kisebbségi biztos ebben a levelében jelzi azt, hogy ő a benyújtott célokkal és törekvésekkel egyetért, mindössze azt mondja nekünk, fontoljuk meg az ő álláspontját. Az ő álláspontjának van egy sarkalatos kérdése. Azt mondja, hogy ha 3 fős települési kisebbségi önkormányzatokat fogunk létrehozni, úgy, ahogy mi ezt létrehoznánk, az ütközik a kisebbségi törvény 30/M. §-ával. Bevallom, itt nem értem a kisebbségi biztos úr álláspontját, hisz épp ezt a szakaszt változtatjuk meg akkor, amikor 3 fős testület esetén is működőképessé tennénk a rendszert. Megtaláltuk annak módját, hogy egy 3 fős testület esetén hogyan tudnak létrejönni bizottságok. Ez valószínűleg elkerülte a kisebbségi biztos úr figyelmét, és ezért állítja azt, hogy itt a két törvény között koherenciazavar lépne fel.

(20.10)

Nem tud fellépni, mert - mondom - a kisebbségi törvénynek éppen a 30/M. §-át módosítanánk.

A kisebbségi biztos úr azt is javasolja, és én szakmailag egyetértenék vele, hogy az igazi megoldás az lenne, ha a települések szintjén létrejött kisebbségi listákhoz igazodóan határoznánk meg az adott településen a kisebbségi testület létszámát, hisz teljesen mindegy, hogy az az adott közösség egy nagytelepülésen él, attól még a közösség lehet kicsi. A közösség létszáma pedig azzal derül ki, hogy az illető kisebbséghez tartozó polgárok regisztráltatják magukat. Erre utaltam mondandóm elején, hogy ez a folyamat most már zajlik. Azért nem választottuk ezt a megoldást, mert azt szeretnénk, ha már az októberi választások során kisebb testületeket választhatnánk meg, és alkotmányosan aggályosnak gondolnánk, hogy már zajlik az úgynevezett regisztrálási eljárás, tehát a kisebbségi listák létrehozása, és mi a listaalakítás folyamatában nyúlnánk bele ebbe a rendszerbe, de szakmailag neki igaza van, hogy kétségtelen, hogy ez lenne egy előremutató megoldás, ha a listák nagyságához alakítanánk a kisebbségek létszámát. Ő egyébként el tudja fogadni azt a megoldást is, amivel mi előjöttünk, hogy egy fix számban rögzítenénk ezt az adott testületi létszámot.

Más érdemi megjegyzése a kisebbségi biztosnak nincs, tehát a kisebbségi biztos - még egyszer mondom a képviselőtársaimnak - a beterjesztett törvény szellemiségével egyetért, legalábbis a levélből ez derül ki számomra. Mindössze megfontolásra azt javasolja számunkra, amit itt az előbb felidéztem önöknek.

Azt kérem a parlament itt lévő frakcióitól, hogy miután megvitattuk ezt a törvénytervezetet, és azt is remélem, hogy a vita után általános álláspont lesz a frakciók között, hogy ez a törvénytervezet támogatható, és az októberi választások során, már amikor kisebbségi testületeket választunk majd később, amikor a megye és az országos önkormányzatokat választjuk meg, akkor ez már szintén egy kisebb létszámmal történhet.

Nem hiszek abban, hogy mondjuk, az elkövetkezendő rövid időben, amikor mi - a kormánypártok képviselőjeként mondom - egy költségvetés előkészítését kezdjük meg, akkor olyan pluszforrásokat találunk, amit ebbe a rendszerbe be lehetne hozni. De azokat a forrásokat, amelyeket a bürokrácián, akár a kisebbségi bürokrácián, a kisebbségi intézményrendszeren takaríthatunk meg, azt viszont talán érdemi kisebbségi feladatellátásra tudjuk fordítani. Ez lenne ennek a tervezetnek a célja. Kérem, hogy támogassanak minket ebben.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
12 282 2010.06.07. 6:47  281-337

DR. HARGITAI JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mint az itt a Házban eléggé köztudott és sajnálatos, az Állami Számvevőszéknek alelnökei 2001. év vége óta nincsenek, ami viszont még nagyobb baj, 2009. december 9-e óta a Számvevőszéknek elnöke sincs.

Amikor a Számvevőszékről beszélünk, akkor nemcsak az Országgyűlés ellenőrző szervéről beszélünk, hanem egy alkotmányos intézményről van szó. Vezetők nélkül az alkotmányos intézmény nem működhet. Ha így működne mégis, az nyilvánvalóan visszás, sérti az alkotmány rendelkezéseit, ezért ezt a helyzetet orvosolnunk kell.

Nyikos László, a költségvetési bizottság elnöke a költségvetési bizottság ülésén kezdeményezte, hogy fordulhasson a házbizottsághoz, a Ház elnökénél ebben az ügyben is szorgalmazta az elnök úr ennek a kérdésnek az orvoslását. A házbizottság ennek kapcsán össze is ült, és ahogy az gyakran lenni szokott, a házbizottságban nem volt konszenzus a tekintetben, hogy egy milyen összetételű bizottság jöjjön létre, és ez a bizottság hogyan hozza meg a javaslatait. Ezért Schmitt Pál, a Ház elnöke a költségvetési bizottsághoz utalta vissza a kérdést, és azt kérte a költségvetési bizottságtól, hogy a határozati javaslattervezetet a költségvetési bizottság készítse el, és nyújtsa be a Háznak. Erre tettünk kísérletet az elmúlt alkalommal. A költségvetési bizottsági ülésünkön három határozati javaslattervezet is megfordult. Én most arról fogok beszélni, amelyet végül is a költségvetési bizottság elfogadott.

Az Állami Számvevőszékről szóló '89. évi XXXVIII. törvény 7. §-a egyértelműen rendezi azt, hogy egy hány tagú jelölőbizottságot kell létrehozni akkor, amikor az ÁSZ-nak elnökét vagy alelnökeit kívánjuk jelölni és megválasztani. A Számvevőszékről szóló kétharmados törvény egy nyolcfős jelölőbizottság felállítását írja elő, ezért mi erre a törvényszakaszra hivatkozva, valamint a Házszabály 34. § (1) bekezdésére és 35. §-ára hivatkozva az önök előtt lévő határozati javaslatot beterjesztettük.

Vitára adott okot a bizottsági ülésen a nyolc tag közül az arányok megválasztása. Azonban a Házszabály itt eligazít minket. A Házszabály 35. § (3) bekezdése a következők szerint fogalmaz: "Eseti bizottság működésének szabályaira az Országgyűlés vagy az eseti bizottság eltérő rendelkezésének hiányában az állandó bizottság működésére vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell." Itt mi egy eseti bizottságot állítunk fel, a határozati javaslatban azt rögzítjük, hogy nem kívánunk eltérni az általános bizottságokra vonatkozó működési szabályoktól. Sőt ebben a határozati javaslatban kimondottan megerősítjük ezeket a szabályokat, hogy a későbbiek során ez vitára okot ne adjon.

Az általános szabályok, amitől persze eltérhetne a Ház, amit mi nem javaslunk, azok pedig a parlamenti arányok figyelembevételét írják elő a bizottság összetétele során és a bizottság döntései során is. Ezért ez a határozati javaslat arról rendelkezik, hogy ebbe a nyolcfős jelölőbizottságba a Fidesz négy főt delegálna, a KDNP egy főt, az MSZP egy főt, a Jobbik egy főt és az LMP is egy főt delegálna ebbe a testületbe.

Vitára adott okot, mi mégis ezt így tartjuk helyesnek, hogy az elnököt a kormánypártiak jelölik; ez nem adott egyébként vitára okot. Az alelnökre vonatkozó jelölés adott vitára okot. Itt a mi javaslatunk az, hogy az ellenzéki frakciók állapodjanak meg az alelnök személyében, és döntsék el, hogy kit kívánnak ebben a jelölőbizottságban alelnökként látni. Azt is rögzíti az országgyűlési határozati javaslat, hogy jelöltté az válik, aki legalább öt bizottsági tag igen szavazatát megkapja.

Rendelkezik még az országgyűlési határozati javaslat arról, hogy haladéktalanul tegye meg a jelölését a felálló bizottság, valamint arról is szól ez az országgyűlési határozati javaslat, hogy ennek a bizottságnak a mandátuma addig tart, míg az ÁSZ elnökét és alelnökét vagy alelnökeit megválasztjuk.

Ez az, amiben én röviden össze kívántam foglalni önöknek a költségvetési bizottság országgyűlési határozattervezetét, ami egyben az ott nagy többséggel rendelkező frakciók, Fidesz- és KDNP-frakció álláspontját is jelentette. Nyilvánvalóan mérlegelhettünk volna sok más kérdést, de alapvetően azt tartottuk fontosnak, hogy ezt az alkotmányosan aggályos és visszás helyzetet megoldjuk, ezért egy olyan országgyűlési határozati javaslattal álltunk elő, ami garantálja a jelölést, és a jelölés után esélyt ad arra, hogy megválasszuk az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökét.

Minden más szempontot ennek rendeltünk alá, ezért nem fogadtuk el azokat a javaslatokat, amik más összetételű bizottságot jelentettek volna, vagy a bizottság működése során egy más eljárási rendben, egy más szavazati aránnyal történő jelölési szabályt állapítottak volna meg. Az alkotmányos kérdés rendezése ezúttal a legfontosabb, mert az Országgyűlés legfőbb ellenőrző szerve elnök nélkül működésképtelen, ezért ennek orvoslására kérem, támogassa a tisztelt Ház a beterjesztett határozati javaslatot.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
12 336 2010.06.07. 0:32  281-337

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Ha már az ügyrendi javaslat, amit eredetileg megtett a frakcióvezető-helyettes úr, semmilyen szinten nem érintett ügyrendet, akkor ezt a javaslatát, amivel ilyen szempontból egy kicsit korrigálja, mármint nem az érdemi javaslatát, hanem hogy nem az éjszakában fogják a házbizottságot működtetni, hanem holnap, támogatom, bár fenntartom azt az álláspontot, hogy az eredeti javaslata semmilyen szinten nem volt ügyrendi javaslat, hanem egy tartalmi kérdésről szólt.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
13 85 2010.06.08. 1:25  76,78-86

DR. HARGITAI JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság alelnöke: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahogy tegnap említettem, a határozati javaslatban, amit előterjesztettünk, a Házszabálynak arra a pontjára hivatkoztunk, amikor az eseti bizottságot az általános szabályok szerint kívánjuk felállítani. Ez azt jelenti, hogy a Házban lévő frakciók létszámarányuknak megfelelően vesznek részt benne, ez következik az általános szabályból is, a döntéseiket is így hozzák. Nyilvánvalóan elképzelhető lenne más megoldás is.

A legfontosabbnak azt tartjuk, hogy az alkotmányban szabályozott intézmény, az Állami Számvevőszék vezetőkhöz jusson. Így garanciát látunk arra, hogy ez megtörténik, minden más eset ezt veszélyezteti. Ez az eljárási rend és ezek a létszámarányok is lehetőséget teremtenek arra, hogy akár a legnagyobb konszenzussal jelöljünk az ÁSZ élére elnököt vagy alelnököt. Nyilvánvalóan az ellenzéki frakciók delegáltjainak is erre meglesz a lehetőség.

Azért ezt tartjuk üdvösnek, mert ez biztos végeredményt ígér. Az elmúlt évek gyakorlata azt mutatta nekünk, ha mással kísérleteznénk, félő, hogy ez az alkotmányosan visszás helyzet a továbbiakban is fennmaradna. Azt gondolom, az országnak az az érdeke, hogy ezt elkerüljük. Ezért ezeket a módosító indítványokat nem támogatjuk. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
17 16 2010.06.22. 5:13  15-18

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Szinte zavaró, hogy valódi kérdésekkel is foglalkozni merek talán itt, a Ház plénumán az előző felszólalás után, bár azt gondolom, hogy ezek a valódi kérdések viszik előre az országot.

Igen, azt gondolom, hogy örömteli, hogy Horvátország csatlakozása karnyújtásnyira van az Európai Unióhoz. Ez nekünk, baranyaiaknak, az ország déli részén élőknek különösen fontos. Ha arra gondolok, hogy ez a magyar elnökség idején következhet be, amikor esetleg a Duna-stratégiát is elfogadja az Európai Unió, a kettőt együtt látva még inkább azt gondolom, hogy mi, az ország déli részén élők, akik eddig a periférián létnek a hátrányait szenvedtük el, ennek előnyeit is élvezni tudjuk.

Ha ezt a két Baranyát, Baranya megyét és Eszék-Baranyát jellemzem, akkor mindkettőről azt gondolom, és azt kell mondanom sajnos, hogy egy elmaradott, fejletlen térség. Baranya megye exportteljesítménye rendkívül kicsi, szükség lenne Dél-Dunántúlra egy olyan befektetőre, egy multira, mint mondjuk, a Mercedes, a Hankook. Kormányzati segítség nélkül nyilvánvalóan ilyen befektetők nem tudnak érkezni ebbe a térségbe, ennek a térségnek erre nagy szüksége lenne. Eszék-Baranyára is igaz, hogy Horvátországnak messze a legfejletlenebb része, és én ismerem a horvát kormánynak és az Eszék megyei vezetésnek azokat a törekvéseit, amivel a válság idején is dinamizálni akarják ezt a térséget ipari parki fejlesztésekkel, és a Dráva-híd építésének meggyorsításával.

Azt gondolom, az Európai Unió adta előnyöket akkor tudjuk kihasználni, ha ennek megteremtjük a feltételeit. Először a tényleges veszélyhelyzetet kell végre felszámolni. A határaink mentén, a határ mentén szó szerint is magyar területen még mindig aknák lehetnek, nagy valószínűséggel vannak is, horvát területen pedig nagy mennyiséggel vannak. Ez nem csak a horvátok problémája; ezek az aknák magyar értékeket, magyar embereket is veszélyeztetnek. Az előző kormányt hiába figyelmeztettük arra, hogy segítse a horvátokat ennek a kérdésnek a rendezésében, erre semmiféle akarat nem látszott magyar oldalról sem.

Tehát először azt kérem miniszter úrtól, hogy ehhez adjon a magyar kormány majd segítséget a horvátoknak, hogy felszámoljuk ezt a háborús torzót, hogy az Európai Unió adta lehetőségeket használni tudjuk. Aztán azt gondolom, hogy fontos lenne továbbépíteni a 6-os autópályát, ami most már, hála istennek, Mohácsig, Pécsig elér. 19 kilométert kell még megépítenünk ahhoz, hogy ez összeérjen a horvát autópályarendszerrel, a horvátok érdekeltsége ebben magától értetődik.

A választási kampányban foglalkoztunk azzal, hogy lehetetlen az, hogy Pécsre bevisszük az autópályát, jelenleg ez a helyzet. Pécstől tovább kellene vezetni Szigetvár, Szentlőrinc irányába az autópályát, és ideális esetben majd egyszer Barcsra, és Barcs esetében megint érintkezni tudnánk a horvát autópálya-rendszerrel.

Célszerű lenne a vasúti közlekedést fejleszteni a Duna mentén, Szekszárdtól le Mohács irányába egy kis szakaszon vasúti pályát építeni, és így megközelíteni Eszéket, később Szarajevót, és elérni az Adria-tengerparti Pločet. Ez az V/C közlekedési korridornak gyakorlatilag a kiteljesítését jelentené.

Sólyom László köztársasági elnök úr többször felhívta a figyelmet arra - horvát kollégájával együtt többször jártak a mi térségünkben -, hogy a Dráva medrén, ami valószínűleg Európának az egyik még teljesen érintetlen vízi turisztikai térsége lehetne, ott turisztikai fejlesztéseket kellene közösen tenni, egy nemzeti parki keretek között. Mi ezeket a beruházásokat üdvözölnénk és helyeselnénk.

Mohácsra szeretném még a kormány és a miniszter úr figyelmét felhívni. Mohács egy olyan stratégiai hely, ami egy hármas határ mentén fekszik. Eddig csak Horvátországról beszéltem, de a Vajdaság és Szerbia is egy karnyújtásnyira van ettől a térségtől vagy ettől a várostól. Mohács schengeni határkikötő, hála istennek, így van, ez az elkövetkezendő időszakban is így lesz. Ha Mohács térségében logisztikai fejlesztéseket tennénk, ha az elkövetkezendő évtizedben megépítenénk azt a Duna-hidat, amivel egyébként az Országgyűlés kalkulál, hisz törvényben rendelkezett erről a fejlesztésről, akkor ennek a stratégiai helynek az előnyeit és Baranya gazdasági dinamizálásban betölthető szerepét is ki tudnánk aknázni.

Ezek felsorolásszerű példák akartak lenni, amivel én, a térség képviselője csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy ha a két kormány jó viszonyát ismerve tudatosan készül Horvátország csatlakozására, akkor az elkövetkezendő évtized olyan fejlesztési lehetőségeket jelent Baranya megye számára, ami ezt a dél-baranyai térséget is beleértve, a horvát Eszék-Baranyát is végre felemelheti abból a gazdasági válsághelyzetből, amiben a rendszerváltás óta van.

Ebben kérem a kormány és miniszter úr partnerségét. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
17 76 2010.06.22. 0:15  71-103

DR. HARGITAI JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési bizottságban minden frakció részéről támogató álláspontok fogalmazódtak meg, így a bizottság a törvényjavaslatot elfogadásra javasolja. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
17 110 2010.06.22. 5:07  103-165

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP), a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elnézést, amiért akkor nem voltam a teremben, és így fogok eljárni, ahogy ezt kérte, és ahogy ezt a lehetőséget biztosította számomra.

Veres János képviselő úr utolsó mondatait már hallva, lényegi mondandóját hallva, azt megerősítem a többségi álláspont képviselőjeként is, hogy amit ő elmondott a tárgyalás körülményeiről, az korrekt volt. Én sem gondolom azt, hogy ezt a tárgyalási módot általánossá kellene tenni. Veres képviselő úr úgy fogalmazott, hogy nem szokványos, nem volt nagyon gyakorlat, ezzel azt is mondta, hogy ami ott történt, az semmilyen szinten nem sértette a Házszabályt. Bővítettük az eredetileg tárgyalni tervezett napirendünket. Ezt a bizottság kétharmados többséggel mindig megteheti, ezzel a lehetőséggel éltünk mi. Az igaz, hogy akkor került a képviselők elé a törvénytervezet. Azt gondoltuk, és most is azt gondolom, hogy a dolog annyira egyértelmű, hogy a költségvetési bizottságban a képviselők pillanatok alatt áttekinthették ezt a nagyon egyszerű törvénytervezetet, és ezért gondoltuk azt, hogy az adott bizottsági ülésen még ilyen körülmények között is házszabályszerűen, de folytassuk le az általános vitára való alkalmasság döntését, hogy a Ház a mai napon tárgyalni tudja ezt a kérdést.

A KDNP-frakció álláspontjára térve: azt gondolom, hogy nem túl bonyolult, ami előttünk van. A választási kampányban is szinte minden politikai szervezet arról beszélt, hogy a közszférára és ilyen szempontból a pártrendszerre fordított költségeket is csökkenteni kellene. Többek között azért, hogy az így megtakarított összegek, mondjuk, a gazdaság szereplői felé mehessenek el azért, hogy azt a kívánt gazdaságélénkítést - aminek mi szeretnénk az eredményét minél előbb látni, mert ez a választók érdeke - ezekkel a forrásokkal is ösztönözzük.

Tudom, hogy ezek nem eget rengető nagy számok, amit ilyen szempontból a pártrendszerből ki lehet venni, de a szimbolikus döntéseknek, azt gondolom, hogy nagy jelentősége van. A miniszterelnök úr, amikor az első gazdasági akciótervét a Ház elé terjesztette, akkor éppen a 21. pontban szerepelt ez a kérdés, hogy a pártok finanszírozását is a többség csökkenteni kívánja. Ha azt gondoljuk, és komolyan vesszük, hogy egy új rendszert, a nemzeti együttműködés rendszerét építjük, akkor az együttműködésnek persze sok szereplője van, a pártok is ennek az együttműködésnek szereplői. A közvélemény, aki minket néz, nem biztos, hogy lelkesedik a magyar politikai pártrendszerért és a pártokért, de olyan fontos intézményei a pártok egy demokráciának, hogy nélkülük fejlett demokrácia nem nagyon működik. Lehet ezt a rendszert szeretni vagy nem szeretni, de a rendszer működéséhez források kellenek, és költségvetési források is kellenek. Itt, Közép-Kelet-Európában pedig a rendszerek úgy működnek, hogy alapvetően költségvetési forrásokkal ösztönzöttek ezek a pártok.

Ezeknek a pártoknak a támogatását akarjuk ebben a gazdasági válsághelyzetben 15 százalékkal csökkenteni. Mindössze ezt a számot kell megjegyezni és tudomásul venni, hogy a parlamentben ülő pártok itt lévő képviselői és azok, akik jogosultak még ellátásra, de nem jutottak be a parlamentbe, kevesebb költségvetési forrásra tarthatnak az idei évben igényt a válságra való tekintettel. Nem hiszem, hogy ennél bonyolultabb az ügy. Persze, lehet azt mondani, hogy itt kontrollszámításokat el lehet végezni, hogy jól számolta-e ki az előterjesztő ezeket a számokat. A parlamenti vita során, mivel azért ez nem két perc alatt fejeződik be, ezeket a kontrollszámításokat meg lehet tenni.

Tehát én azt gondolom, hogy ez egy olyan szimbolikus lépés ebben a helyzetben, amit jó, ha minden politikai párt támogat. És meggyőződésem egyébként, hogy a vita végén, az általános vita és a részletes vita végén ez egy olyan törvényjavaslat lesz, amit az összes frakció, azt gondolom, hogy támogatni fog, még akkor is, ha néhányan - és itt Veres János képviselő úrra utalok - úgy vélték, hogy egy kicsit kapkodva került elénk ez a törvénytervezet.

Megjegyzem, amikor a miniszterelnök úr az akciótervet ismertette, és annak 21. pontjában erről is beszélt, figyeltem, hogy a miniszterelnök megszólalására mindenütt a frakcióvezetők reagáltak. Ez egy olyan pont volt, amit egyetlen frakcióvezető sem kifogásolt, sőt a frakcióvezetők egyetértésükről biztosították ilyen szempontból a kormányfőt és a kormány előterjesztését. Én azt kívánom, hogy a vita végéig ez az egyetértés maradjon köztünk, és vegyük tudomásul, a pártok képviselői is, hogy 15 százalékkal kevesebb forrásból fogunk az elkövetkezendő időszakban gazdálkodni, és ezeket a forrásokat, mondjuk, gazdaságélénkítésre tudjuk felhasználni.

Köszönöm a figyelmüket, a KDNP támogatja az előterjesztést. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
17 134 2010.06.22. 1:55  103-165

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mostanában nagy divat itt a Házban Montesquieu-re hivatkozni - mint alapvető tételre, a hatalommegosztás elvére, amit ő is kifejtett -, de úgy, ahogyan ő kifejtette, azt azért mára rendesen meghaladta az idő, tehát azt javasolom az uraknak, hogy más tankönyveket is forgassanak.

De a kérdésre visszatérve, és ezt Nyikos elnök úrnak, a költségvetési bizottság elnökének mondom: azon érdemes lenne elgondolkodni, tudva, hogy az alkotmány szerint a költségvetés joga nagyon helyesen a parlamenté, mondjuk, az elmúlt időszakban a szocialista törvényalkotás eredménye kapcsán hogy írtuk és hogyan üresítettük ki ezt az alkotmányos tételt, mert az államháztartási törvény nagyon nagy mozgási lehetőséget ad a kormánynak, hogy egy parlament által szentesített törvényt utána a saját hatáskörében gyakorlatilag átírjon. De vannak tételek, ahol ezt nem teheti meg.

A pártok finanszírozása nem kormányakarat kérdése. Az más kérdés, hogy a miniszterelnök úr jelenti be ezt a javaslatot, de ez természetesen egy olyan javaslat volt, amit a miniszterelnök a saját többségével leegyeztetett. Tehát ha van jelentősége annak, hogyha a politikai finomságokra is figyelünk, hogy ki az előterjesztő, akkor egy ilyen esetben, amikor pártfinanszírozásról van szó, és eleve nem kormányakarat ennek a negligálása vagy sem, sokkal inkább az az eljárás a helyeselhető, amikor ezt parlamenti képviselők, jelesül két frakcióvezető teszi meg. Ez azon kérdések egyike, ahol ez így elegáns, azt gondolom.

Fontolja meg, képviselő úr, azt, amit mondtam, én ezt így gondolom. Tehát én azt tartottam volna furcsának, hogyha mondjuk, a pénzügyminiszter, aki persze nincs a kormányban, az új nevén a pénzügyminiszter hozza elénk ezt az előterjesztést. Az is házszabályszerű lett volna, de azt gondolom, ez így elegáns. (Babák Mihály: Úgy van! - Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
22 54 2010.07.06. 20:10  19-152

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Élmény volt Szekeres képviselő urat hallani. Bár miniszterként hallottam volna tőle egyszer egy lendületes beszédet az alatt a nyolc év alatt, ameddig itt ült velem szemben! (Derültség, taps a kormánypártok soraiban.) A hangját sem lehetett hallani! Beült az ellenzéki padsorokba, hátra, jól megírtak neki egy szöveget, és lendületesen felolvasta, és azt gondolja Szekeres képviselő úr, hogy azt az ország komolyan veszi, hogy tényleg ez a helyzet, és így van, ahogyan ön azt lefestette. Én másként látom.

Matolcsy miniszter úr elég világosan elmondta, mik azok a gazdaságot béklyóba kötő korlátok, amelyek felszámolására törekszik az ország. Mielőtt ezekre rátérnék, és majd a konkrét törvényjavaslat intézkedéseiről is beszélek, tekintsünk vissza arra a húsz évre, ami a rendszerváltás óta a költségvetési politikát jelentette, amellyel végre szakítani akarunk, és hála Istennek, a felhatalmazásunk is megvan ehhez, hogy ezekkel, az eddigi gondolkodással való szakítást megtegyük.

Azzal szembesült mindenki, hogy időnként a költségvetés arra kényszerül, hogy megszorításokat tegyen. Az első ilyen látványos megszorítás a Bokros-csomag idején történt, meg amikor összeomlott volna az ország, ha akkor nem történik ez meg. Az más kérdés, hogy annak a megszorítási csomagnak akkor is voltak olyan elemei, amelyeket ma is értékelni lehet, és voltak nagyrészt olyan elemei, amelyek akkor is a kisembert büntették. Azután, amikor ezen a Bokros-csomagon túl volt az ország, folytatódott a költségvetési gazdálkodás a megszokott menetben, és a szocialisták 2006-tól kezdve, bevallva, hogy lehetetlen helyzetben van az ország, újra megszorításokra kényszerültek a választások után.

Emlékeztetem Szekeres képviselő urat: 2006-ban, a választások után, év közben 11,6 százalék volt az államháztartás hiánya. Akkor ez olyan dél-amerikai szintű államháztartási hiány volt, nagy-nagy megszorítások árán sikerült ezt a 2006. év végére 10 százalék köré levinni, és a megszorítások azóta is folytatódtak.

Akkor, amikor a gazdasági világválságnak az önök politikája megágyazott, persze, jött volna önöktől függetlenül is, csak azt mondtam, önök jócskán megágyaztak ennek a válságnak itt, Magyarországon, ezért a hatása is erősebb, és ezeket az erősebb hatásokat kénytelenek az emberek viselni. Tehát akkor, amikor megágyaztak ennek a gazdasági válságnak, az önök számára más lehetőség nem volt, szemben Európával, mint megszorításokat tenni.

A miniszter úr azt is elmondta, és ezt sajnos tudjuk, hogy az Európai Unió tagországai közül Magyarország kényszerült először arra, hogy egy rendkívüli segítséget vegyen igénybe az IMF-től, a Világbanktól, az Európai Uniótól. Önök is bevallották, hogy az államcsőd veszélye érintette meg Magyarországot 2008. október 6-án. Ez egy csütörtöki nap, "fekete csütörtök"-ként emlegetjük. Akkor szembesül Magyarország a rendszerváltozás után először érdemben azzal, hogy a magyar állampapírokat jelentős felár ellenében sem jegyzik le a külföldi befektetők. Na, itt nem lehetett tovább hazudni, itt muszáj volt valamit tenni, és el lehetett menni egy helyre, ahol ilyenkor rendkívüli módon segítenek, ez az IMF és az Európai Unió, s igénybe lehetett venni azt a 20 milliárdos rendkívüli dollárcsomagot, amellyel a Bajnai-kormány és a Gyurcsány-kormány a gazdasági ellehetetlenülést gyakorlatilag elkerülte.

Ugyanakkor semmit nem tudtunk azóta sem tenni azért, hogy egyfajta élénkülés következzen be. Azért mondtam azt, hogy egészen más lépésre kényszerült Magyarország, mint az Európai Unió többi állama, ott, ahol normálisan gazdálkodtak előtte, mert ott ekkor élénkítésbe kezdtek, költségvetési eszközökkel elkezdték a gazdaságot dinamizálni. Elméletileg mi is megtehettük volna, hogyha a szabadságunkban állt volna. Az Európai Unió szerződése azt mondja, hogy a tagországok a gazdaságpolitikáikat összehangolják. Ez egyébként helyes. Bár betartották volna eddig! Érdemi összehangoló lépések eddig sem történtek, most, a válság hatására az Európai Unió szerződése azt mondja, hogy a tagországok a gazdaságpolitikáikat összehangolják. Ez egyébként helyes. Bár betartották volna eddig! Érdemi összehangoló lépések eddig sem történtek, most, a válság hatására az Európai Unió erőteljesen gondolkodik azon, hogy a gazdaságpolitikák összehangolása terén milyen érdemi lépéseket tegyen. Ezt egyébként helyeslem. A miniszterelnök úr az Európai Tanács ülésén is helyeselte ezeket a törekvéseket.

2008 óta nálunk, Magyarországon nem az a lehetőség, hogy mi összehangoljuk a gazdaságpolitikánkat más nyugat-európai országokkal, uniós tagállamokkal, mi kényszerpályán mozgunk. Kormányrendelet rendelkezik arról, hogy a magyar parlamentben törvényben mit kell tenni ahhoz, hogy megfeleljünk az IMF, a Világbank és az Európai Unió elvárásának. Ezt szoktuk egyszerűen úgy mondani, hogy az önök kormányzásának eredményeként Magyarország elveszítette a gazdasági önállóságát, függetlenségét, nem összehangoljuk szabad akaratunkból a gazdaságpolitikánkat másokkal, hanem megtesszük azt, amit mások ránk diktálnak, azért, hogy a gazdasági csomag megfelelő forrásaihoz hozzájussunk.

Ez az a szomorú, gyalázatos kormányzati politika, tisztelt Szekeres miniszter úr, amelynek eredményeként most erről a 29-es adócsomagról, illetve az akcióterv törvényekbe öntött tervezetéről vagyunk kénytelenek beszélni.

Egyébként, hogyha a válság az önök kormányzásának nem ilyen tragikus következménye lenne, nagy valószínűséggel akkor is igaza lenne Matolcsy miniszter úrnak, hogy a gazdaságban, a költségvetési politikában, az adópolitikában valamilyen gondolkodási fordulatra van szükség.

Jól tudjuk, hogy az egész magyar adórendszer a hazugságok adórendszere. Magunk előtt görgetünk az éves költségvetésekben több mint 1000 milliárd forintot, amiről úgy csinálunk, mintha beszedhetnénk, de éveken keresztül soha sincs rá esélyünk, azért, mert túladóztatjuk azokat a keveseket, akik adót fizetni képesek, és nyilvánvalóan mindenki ügyeskedik, mindenki megpróbál kikerülni ezek elől a lehetetlen mértékű adók elől. Ezzel a gyakorlattal akarunk szakítani.

Önök azzal vádolnak minket, hogy valami iszonyatos kapkodás zajlik a Magyar Országgyűlésben. Hát, hogy egy felgyorsult törvényalkotásról van szó, az egész biztos. Egyrészt a vád, hogy kapkodunk, másrészt megfogalmazódik az, hogy na, de miért nincs itt minden, miért csak ezek az adójavaslatok vannak itt, hol van az a nagyarányú adócsökkentés, amit mi a választási kampányban meghirdettünk. Egyrészt mindent azonnal idetenni nem teszünk, nem tudunk, a miniszter úr világosan beszélt arról, hogy ez az adócsomag, ami előttünk van, az első akciótervnek törvénybe öltött változata, amit nyilvánvalóan továbbiak is követnek, a további lépések már az ősz folyamán a költségvetés bevételi oldalát megteremtő adótörvények kapcsán nyilvánvalóan elénk kerülnek, és a következő években is várhatóak ilyen gazdasági döntések adóban és más jogszabályokban.

Ha rátérek arra, hogy mit tekintek ennek az adócsomagnak a leglényegesebb elemeinek, azért, hogy Szekeres miniszter úr ilyen kíváncsiságát is kielégítsük, ő azt mondta, erről keveset beszéltünk, bár Rogán képviselő úr szólt ezekről, nyilvánvalóan én is a társasági adó 10 százalékra történő csökkentését említeném elsőnek. Azért fontos ez, mert Magyarország az ostoba költségvetési és adópolitikája következtében nemcsak Európával volt kénytelen szemben masírozni, hanem elveszítette a versenyelőnyét, és nagy-nagy versenyhátrányba került a közép-európai versenytársainkkal szemben. Mert én azt gondolom, elsősorban a szomszédainkra kell tekintenünk. Minket a befektető, aki Európának ebben a térségében akar megtelepedni - Magyarországot, Szlovákiát, Lengyelországot, Romániát, Bulgáriát körülbelül egy egységes régiónak gondolja - és nyilvánvalóan azt nézi meg, hogy ezen az egységesnek gondolt, feltörekvő régión belül milyen részletszabályokat talál. És hogyha ezeket a szabályokat megnézte, akkor sajnos, nekünk azt kellett látnunk, hogy addig, ameddig más országok elmozdultak az átlátható, egykulcsos és kicsi terheket jelentő adópolitika irányába, mi mindig beszéltünk erről, az önök idejében is beszéltünk erről, de az istennek nem voltunk képesek elmozdulni ebbe az irányba. Nekünk most ez elhatározott szándékunk, hogy ezt megtegyük, és ezt először a társasági adó jelentős csökkentésével el is fogjuk érni.

Az a táblázat, amelyről Veres János képviselő úr, volt miniszter úr már beszélt, a képviselők, legalább is a gazdasággal, költségvetéssel foglalkozó képviselők számára világosan tudatja, hogy csak a fehéredés 25 milliárd forint többletbevételt fog jelenteni. Nem is a 25 milliárd az érdekes, mert nyilvánvalóan ez egy becslés, ami lehet több és kevesebb, hanem azoknak, akik eddig kilopták magukat az adórendszer bűvköre alól, most megadja a kormány ezzel a tisztességes és szerény adóval azt a lehetőséget, hogy az adórendszer hatálya alá kerüljenek.

(10.50)

És számol ez a törvénytervezet valamivel több mint 44 milliárdnyi kieséssel, de ez a 44 milliárdnyi be nem fizetett adó ott marad a kis- és középvállalkozásoknál, a mikrovállalkozásoknál, amit előbb-utóbb nyilvánvalóan munkahelyek létesítésére tudnak fordítani.

Beszélnünk kell előbb-utóbb a bankadóról is, én erről szívesen beszélek is. Gazdasági szakembereknek az a véleménye, amikor úgy fogalmaznak, hogy a bankadó kivetésének - mivel kétségtelenül nagy összegről van szó, ahogy azt a miniszter úr is a sajtón keresztül említette - lehet olyan következménye, hogy a bankokat megrendíti, és kevésbé lesznek képesek hitelezni. A banki szféráról jól tudjuk azt, hogy válság ide vagy oda, még a válságon is gazdagozott. Ez önmagában nem lenne baj. Az a baj, hogy ezek a pénzek, a válság alatt megszerzett összegek ott, a banki rendszerben vannak. Ez nyilvánvalóan a banki tulajdonosoknak jó, de sokkal jobb lenne ezeket az összegeket az adózáson keresztül újraosztani, és ezeket az összegeket is felhasználni arra, hogy a magyar gazdaságot dinamizáljuk.

Én azt gondolom, és nyilvánvalóan, ha a bankokkal meg lehet egyezni - én abban bízom, hogy meg lehet egyezni -, akkor ezt az érvelést is látják a bankok. Tehát, a bankoknak is érdeke rövid távon összegekről lemondania azért, hogy egy dinamizálódó és újra növekvő magyar gazdaság majd holnapután az ő számukra is újra többletforrásokat jelentsen. Tehát én azt gondolom, hogy megteremthető a bankokkal a kompromisszum. Ha ez nem történne meg, akkor én azt gondolom, hogy a kormánypártok, így a KDNP is eltökélt abban, hogy Európában talán elsőként, az Európai Unióban elsőként meghatározó módon, bankadóval is segítsük a gazdaság dinamizálását. Érdekes módon ott, ahol a szolidaritás kérdése fontos eszme, Európa ilyen, ott az Európai Unió országai mind ebben gondolkodnak. Persze Kína és a feltörekvő világ a szolidaritásról még nem sokat hallottak, ők más filozófia alapján élnek, ott más a gondolkodás iránya, de én azt gondolom, hogy nekünk az európai irányt célszerű itt követnünk.

Kisadók: oly sokat cipeljük magunkkal. Meggyőződésem, hogy a kisadók akkora bürokráciát jelentenek, nemcsak az állam számára, hanem energiát kötnek le a vállalkozók oldaláról. Ha egyszer ezt ki lehetne számolni, hogy a kisadók működtetése mennyi pénzbe került az államnak vagy a vállalkozóknak, akkor nagy valószínűséggel mondom, hogy az a szomorú kép jönne ki, hogy nem hoz annyit a konyhára, mint amennyibe kerül az egész. Mégse volt hozzá az Országgyűlésnek, az előző szocialista kormánynak akarata, tehetsége, hogy kivezesse ezeket az adókat az adórendszerből. Végig beszéltünk az adórendszer egyszerűsítéséről, én ezt '98 óta hallom parlamenti képviselőként, de az adójogszabályok, az adódzsungel erősödtek. Ezek olyan érdemi lépések, amik nyilvánvalóan egy átláthatóbb adórendszert hoznak létre.

Az adórendszeren kívüli jövedelmek, ami itt a szocialisták gúnyolódásának tárgya. Sokan vannak, körülbelül 2 megyényi ember van az országban munka nélkül. Ameddig érdemi munkahelyeket egy gazdaságélénkülés nem hoz a számunkra, én azt gondolom, minden olyan munkával megszerzett jövedelemnek tekintélye és tisztessége van, amit ilyen munkával is meg lehet szerezni. Azokon az embereken, akik ilyen módon tartják fenn magukat, azt gondolom, hogy segítünk, ezért vegyük komolyan ezeket a kicsi kis munkahelyeket, ha szabad így jellemeznem őket, amiket ezzel a jogszabállyal ösztönzünk és megteremtünk.

Ingatlan bérbeadása. Miért kellett ezt valamikor önöknek kitalálniuk, mi értelme volt, hogy van egy ingatlan, amit bérbe adok, ezért vállalkozóvá kell válnom, hogy ezt az adórendszer kezelje? Hát önmagában is abnormális, ami történt ebben az országban, most oldani fogjuk. Nem kell vállalkozóvá válni! Adószáma minden magyar állampolgárnak van, az adószámán keresztül az így beszerzett jövedelme után nyilvánvalóan adózni fog, de a bürokrácia csökkenni fog.

Rendkívüli végkielégítések. Nincs már itt Szekeres miniszter úr, ő itt alkotmányossági aggályokat lát és a jogállamot látja veszélyeztetve. Mi meg azt gondoljuk és azt is mondjuk itt, a televízión keresztül a vállalkozóknak, hogy azt a gazemberrendszert, amit a szocialisták létrehoztak, fel akarjuk számolni. (Tóbiás József: Ezt ne!) Ez nem az átlag közalkalmazottakat bántja, ahogy itt beállítják őket, hanem azokat bántja, akik mondjuk a BKV-ból, egy önkormányzati vagy állami vállalatból 100 millió forintos végkielégítésekkel távoztak el. Ha ilyen jelenségekkel mi nem találkoztunk volna, eszünkbe se jutott volna, hogy ilyen jogszabályokat kell életbe léptetni. (Tóbiás József folyamatos közbeszólásai.) A személyzeti vezető, hogy a legklasszikusabb példát mondjam, a BKV-nál a személyzeti vezető csak titoktartás címén sok 10 millió forint jövedelemre képes szert tenni. Ezeket akarjuk megakadályozni, és nem orvosokat, pedagógusokat és védőnőket akarunk vegzálni - egyébként ők a 2 millió forint közelébe nem kerülnek.

Beruházások. Pécsett dolgozom önkormányzati vezetőként, az Európai Kulturális Főváros beruházásait próbáljuk menedzselni, úgy, hogy a gyorsított eljárások érvényesülnek ezeknél a nagyon nagy beruházásoknál, és szinte lehetetlen normál határidőben elérni azt, hogy engedélyekhez jussunk beruházások kapcsán, a bürokrácia akadályait érezzük. Nagyon helyesnek gondolom azt, hogy már egy 90 millió forintos értékhatárnál is általánossá válnak az eddigi kivételes szabályok. Senkinek nem fog hiányozni ez a bürokratikus rend. És ennek a bürokratikus rendnek a leépítése azt is jelenti, hogy az államigazgatásból kivezethetők azok az eddig ott dolgozott fölösleges személyek, akik ilyennel foglalkoztak, és az ő kivezetésükkel őket át lehet csoportosítani a gazdaság irányába.

Fontosnak tartom azokat a változtatásokat is, amit a havi járandóságok maximalizálására tesz a kormány és itt beszéljünk nyugodtan a bankelnök fizetéséről is és a PSZÁF-elnök fizetéséről. Én nem demagóg módon a bankelnökre csak azért akarok kitérni, mert tudom, hogy ez az a pont, ahol a kormány nem cselekszik teljesen szabadon, hanem kénytelen egyeztetni az Európai Központi Bankkal, mert az Európai Unió szerződéséből és az Európai Központi Bankról és a központi bankok európai rendszeréről szóló kiegészítő jegyzőkönyvből ez következik. Ez rendben van, ezeket az egyeztetéseket meg is kell tenni. Én átnéztem ezeket a jogszabályokat, nyomát nem lelem annak, hogy az EU szerződése vagy az annak kiegészítő jegyzőkönyve egy ilyen konkrét ügyben amellett, hogy a Központi Bank véleményét ki kell kérni, mondjuk a Központi Banknak vétójogot adnak. Tehát, a kormánynak igenis van itt mérlegelési lehetősége. (Tóbiás József közbeszólása.)

Azt is tudom persze, hogy Románia kapcsán és más hasonló esetekben az Európai Központi Bank így vagy úgy állást foglalt, csak én szeretném ennek látni az európai uniós jogban lévő jogszabályi hátterét is, merthogy bankvezetők összekapaszkodnak és azt mondják, hogy ez a banki függetlenséget sérti, hogy a fizetésünk csökken, ez egy dolog, ezt megértem, csak nem látom a jogszabályi hátterét az egésznek. Miért pont a bankrendszer, a piramis csúcsán lévő vezetők azok, akiknek ha a jövedelme átmenetileg csökken, akkor ez a monetáris biztonságot csökkenti? Én nem látok ilyen összefüggéseket. Átnéztem intézményi függetlenséget, személyi függetlenséget, funkcionális függetlenséget, pénzügyi függetlenséget és mindazt, amit a jogirodalom összehordott, összeírt ennek kapcsán, de nem látom akkor sem a jogszabályi magyarázatát annak, hogy egy ilyen lépést miért ne tehetne meg egy szabad parlament, még akkor is, hogyha az Európai Központi Bank azt gondolja, hogy ezt nem kellene megtenni.

Fontosnak gondolom azokat a változtatásokat is egyébként, amik az államháztartási törvény módosítását jelentik, erről Rogán képviselő úr viszonylag részletesen beszélt. Nem fogunk életben tartani olyan szabályokat, amikkel a megalkotásukkor sem értettünk egyet, ami a státusztörvényre vonatkozik, ami a költségvetési szervek jogállására vonatkozó törvény. Nem egy az egyben töröljük el a jogszabályt, és annak a jogszabálynak a használható részeit beemeljük az államháztartási törvénybe.

A KDNP képviselőcsoportja nemcsak támogatja, hanem arra ösztönzi a kormányt, hogy további akciótervekkel álljon elő, mert az ilyen típusú döntések, amiket törvényben alkotva meghozni kényszerülünk, illetve meg fogunk hozni, egyrészt a bürokráciát csökkentik, versenyképességet növelnek. A versenyképesség növelésének lesz egy olyan következménye, hogy a foglalkoztatás oldalán is előbb-utóbb kedvezőbb számokat fogunk látni.

Fontos az, hogy azokat a kicsi kis szabadságjogokat, amiket értelmetlenül vett el tőlünk a mindenkori állam, azokat visszaszerezzük. Persze itt szokás elszórakozni a pálinka kérdésével. Azért nem említettem meg, mert azt olyan marginálisnak és szimbolikusnak gondolom, hogy nem tekintem fontosnak.

(11.00)

Az örökösödési adó és illeték eltörlését azonban már nagyon fontosnak tartom. Az egy szemléleti kérdés, hogy érdemes egy országban vagyont felhalmozni, és ha vagyont felhalmozol, akkor a következő generációknak átadhatod. Ez nem a kiváltságosokat segíti, ez minden magyar ember számára egy ösztönző törvényi szabály. Azt gondolom tehát, hogy lendületesen és jó úton indult el a kormány, ez az első lépés, amit még továbbiak is követni fognak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
30 34 2010.09.14. 17:11  21-167

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem tudom, hogy a televíziónézők, akik nyomon követik ezt a vitát, milyen álláspontra jutnak, egy biztos, hallgatva a megszólalókat nehéz eligazodni az Országgyűlésen. A minisztérium képviseletében államtitkár úr egy egész világos expozét mondott, semmi olyat nem mondott, ami marasztalta volna az előző kormányokat. Utána jön a szocialista vezérszónok, és elmond olyan mondatfordulatokat, hogy ez a törvénytervezet az Orbán-kormány első igazságbeszéde, mintha az Orbán-kormány valamit is helyeselne annak kapcsán, amit a szocialisták tettek (Zaj az MSZP soraiban.) - miért ez a nagy izgalom, képviselő urak? Majd utána! -, mintha egy mondatot is helyeselnénk abból, amit önök az elmúlt nyolc évben folytattak. Dancsó képviselő úr szintén abban a szellemben szólalt meg, ahogy azt az államtitkár úr is tette, és a szocialisták mindent szándékosan félre akarnak érteni vagy félre akarnak magyarázni.

Ameddig önöket hallgattam - és figyelmesen hallgattam, mert szeretek önökre reagálni -, addig, bevallom, SMS-eztem is egy újságíróval, és ezt az újságírót arról győzködtem, hogy az országgyűlési képviselők tudják, miért vannak itt a parlamentben, és felelősséggel döntenek az emberek sorsáról. Ezt ma is gondolom, bár az elmúlt nyolc év teljesítménye ezt a gondolkodásom és ezt a hitem egy kicsit árnyalja.

Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy amikor ezt a zárszámadási törvényt jellemezzük, akkor nemcsak azt kell mondanunk, hogy abban a sajátos helyzetben vagyunk, hogy már az Orbán-kormány a beterjesztője ennek a törvénytervezetnek, de magához a 2009-es folyamatokhoz az Orbán-kormánynak még nyilvánvalóan semmi köze nincs, mert ez egy egyszerű ténymegállapítás. Ennél fontosabb, ha azt mondom, hogy a rendszerváltás óta ez az első olyan költségvetése az országnak - a 2009-es -, ami már nem egy szabad ország költségvetése. Jogi értelemben természetesen hiánytalanul szabad, de valójában ez már egy kényszerek hatása alatt született költségvetés, s én erről fogok hosszasan beszélni.

Tudom - és oda akarok majd kilyukadni -, hogy azoktól a kényszerektől, amely kényszerek alatt ez a költségvetés született, meg kell tudnunk szabadulni - az Orbán-kormány és mi tenni is fogunk ezért -, mégis azt gondolom, látva a szocialisták nyolcévi kormányzását, ha azok a kényszerek nem érvényesültek volna - nevezetesen az Európai Unió és az IMF nyomása, valamint az a pénzügyi hitelcsomag, amire ráutaltak voltunk -, akkor attól tartok, hogy az a felelőtlenség még a 2009-es év költségvetésében is tovább érvényesült volna, ami 2002-től jellemezte a szocialisták költségvetési gazdálkodását. Mert azt tényleg csak a sodródással és a felelőtlenséggel lehet leírni. A 2009-es év önmagában nem értelmezhető, csak a 2002 óta zajló folyamatokat együtt vizsgálva értelmezhető 2009, és annak a negatív lecsúszásnak, annak a felelőtlenségnek a 2009-es év költségvetése a teljes betetőzése.

(12.20)

Persze a 2010-es költségvetést is önök készítették még elő, de a 2010-es év kapcsán már az Orbán-kormánynak, az új kormánynak lehetősége van arra, hogy bizonyos korrekciókat tegyen, mint ahogy tett is egyébként még a nyár folyamán, amikor a 29 pontos gazdaságpolitikai és egyéb csomagunkat elfogadta az Országgyűlés. Tehát azt mondhatom, hogy 2010 kapcsán a megtervezett költségvetés kordában tartására vagy azokon bizonyos korrekciók tételére már az új kormánynak lehetősége van, de 2009 teljes egészében az önök alkotása.

Államtitkár úr az expozéjában azt mondta, hogy a költségvetések kiegyensúlyozottsága egy fontos érték, egy közgazdász szerzőre hivatkozva azt mondta, hogy ez az az út, ami egyébként a mennyországba vezet. Nem tudom, hogy kiegyensúlyozott költségvetésű országok közel vannak-e a mennyországhoz, hozzánk képest egész biztos, mert mi attól nagyon távol vagyunk; de azt biztosan látom, hogy a költségvetési szabályok éveken keresztül történő kijátszása, azaz a teljesen kiegyensúlyozatlan költségvetés biztos, hogy a pokolba vezet. De az Úristen olyan kegyes hozzánk - mondom Gyurcsány Ferencnek is, mert őt még idézni fogom -, hogy a felelőtlenül gazdálkodók se egy lépés alatt kerülnek a pokol közelébe. Nekünk 2002 óta volt lehetőségünk felelőtlenül gazdálkodni, és csak 2008 végén, 2009 elején jutottunk gyakorlatilag a pokol kapujába. 2008-at azért említem, mert 2008 őszén összeomlik a magyar állampapírpiac. Ilyennel még nem találkoztunk, hogy Magyarország 2008. október elején - október elejét írtuk akkor, Magyarország még mindig jelentős kamatfelárat kínált fel a külföldieknek, akik magyar állampapírokat vásároltak - azzal szembesül, hogy a külföldiek már a nagyon jelentős kamatfelár ellenében sem vásárolnak magyar állampapírokat. Na, itt jött el a pillanat, amikor minden mellébeszélést félre kellett tenni, és eljött a kijózanodás pillanata a kormány képviselői számára.

De hogy milyen nevetséges folyamatok zajlottak vagy mondatok hangzottak el akkor is a magyar parlamentben, erre hadd figyelmeztessem önöket, és hadd nyúljak vissza tényleg csak egy mondat erejéig Gyurcsány Ferenc úgynevezett igazságbeszédéhez, az őszödi beszédhez. Nem szeretek demagóg módon állandóan ide visszanyúlni, de fontos ez a mondat, amit 2006-ban mond a miniszterelnök. Az isteni gondviselés - ezért beszéltem én is erről -, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről persze nektek - szólva szocialista képviselőknek - tudnotok se kell, segítették azt, hogy túléljük. Mondja ezt 2006-ban. Akkor még azt gondolja a miniszterelnök, hogy trükkök százaival és azzal a pénzbőséggel, ami egyébként a világgazdaságban volt, amiben mindent megfinanszírozott a világgazdaság meg annak ellenkezőjét is, ez a folyamat, ez a boldog állapot nyilvánvalóan tartható lesz, és mi haladni fogunk. De már utaltam rá, hogy 2008-ban jön a keserű kijózanodás, amikor nem jegyzik le a külföldiek a magyar államkötvényeket, mert ezzel már olyannak ítélték meg a magyar gazdaságot, a magyar költségvetés folyamatait, ami már olyan kockázatokat hordoz számukra, hogy ők a befektetéseikkel ezt a kockázatot már nem vállalják fel.

Szeptemberben a magyar parlamentben, hogy csak Varga Mihályra utaljak, a Fidesz első számú gazdaságpolitikusára, ő figyelmeztette az akkori szocialista kormányt, hogy figyelni kellene azokra a válságjelenségekre, amiket egyszerűen érezni lehet, hogy itt van a világgazdasági válság, számtalan jele van, ez minket meg fog érinteni, és talán így kell, ennek tudatában kellene a jövő évi költségvetést előkészíteni. Ekkor Gyurcsány Ferenc még a fideszes megszólalókat a válság apostolának nevezi.

Szeptember 30-án, tehát néhány nappal csak az úgynevezett "keserű csütörtök" előtt, amikor összeomlik a magyar állampapírpiac, akkor még a GDP 3 százalékos növekedésével kalkulál a magyar kormány.

Persze, Boldvai képviselő úrnak igaza van, lehet ebben a zárszámadási törvénytervezetben találni egy olyan mondatot, amiben most az új kormány azt mondja, hogy nehezen voltak megbecsülhetők a költségvetés folyamatai. Senki nem látott tökéletesen előre. Na jó, de ekkorát tévedni, hogy szeptemberben 3 százalék növekedéssel kalkulálunk, és a végeredmény 6,3 százalék lesz mínuszban?! Itt az előrelátásnak egyszerűen a csírája sem volt meg, hanem csak a felelőtlenség. Ott is még úgy akartak önök 2009 elején, 2008 végén költségvetést készíteni, hogy csak egy számít: a valós folyamatokat elleplezni a költségvetés számaival, hisz közelednek a választások, és a választók szemében fenntartani azt a helyzetet, hogy ebben az országban minden rendben van.

Emlékszünk azokra a hirdetésekre, költségvetési pénzt áldoztak arra, hogy bolondítsák a választókat és az országot. Itt olvastam a Népszabadságot és az összes többi napilapot, amiben az a bizonyos vízimadár, valószínűleg egy hattyú, éppen a vízről emelkedni készül. Ezzel önök azt tudatosították az országgal, hogy most már emelkedő pályán van a magyar gazdaság. 2009 végére az emberek megtapasztalták, hogy mi az az emelkedő pálya - soha nem látott megszorításokkal találkozott az ország.

Amiért azt mondtam, hogy ez az első olyan költségvetés - és számomra ez a legizgalmasabb kérdés -, ami egy jogi értelemben ugyan független ország költségvetése, de valójában itt már a pénzügyi kényszerek diktálnak, itt hadd utaljak arra, hogy kénytelenek voltunk kötni az Európai Unióval egy úgynevezett - remélem, megtalálom a jegyzeteim között, mert nagyszerű címe van -: egyetértési megállapodás az Európai Közösség és a Magyar Köztársaság között, kormányrendeletben kihirdetve. A parlamentben soha egy szót nem ejtettek róla. Kormányrendeletben megállapodnak az Európai Unióval - még egyszer mondom, ismerem a nagy kényszereket -, amiben tudomásul veszik azokat az elvárásokat, amiket az Európai Unió és az IMF diktál, hogy ezeket végrehajtják, mert különben nem kapta volna meg az ország azt a 20 milliárd forintot. A 20 milliárd forintra szükség van. (Közbeszólások: Euró.) Ha akkor nincs az a 20 milliárd forint, összeomlik a magyar költségvetés. Ezt önök akkor bevallották. Ez 2009 elején történik. (Puch László: Euró, Jani!) Az Európai Unióval kötött megállapodásra utalok, és az IMF-fel kötött megállapodásra is utalhatok.

Tehát az összeomlást lehetett ezzel elkerülni. De ugyanakkor ezzel azt is be kell vallanunk, hogy a költségvetés jogát, ami a magyar parlament joga, gyakorlatilag mások gyakorolták helyettünk. Ennyit ér a magyar alkotmányban néhány megfogalmazott szó. Képviselőtársaimat most is figyelmeztetem arra, merthogy alkotmányozási folyamatban vagyunk, hogy gondoljuk át ezeket a mondatokat.

2002-ben, amikor az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk előestéjét éltük - 2004-ben léptünk be az Unióba -, akkor itt a parlamentben hosszas vitát folytattunk arról, hogy az Európai Unió és a magyar parlament között milyen klauzulát fogalmazzunk meg gyakorlatilag a szuverenitás átruházása kapcsán. Én egy munkatársam segítségével előkerestettem azt az alkotmányos passzust, az alkotmány 2/A. §-áról van szó. Nekem nem tetszik, amit akkor ide az alkotmányba befogalmaztunk, mert nehezen értelmezhető, és... - mindegy, nehezen értelmezhető mondat. De a dolog lényege: a magyar parlament akkor kényesen ügyelt arra, hogy csak olyan hatásköröket adjon át az Európai Uniónak, ami az Európai Unióval kötött szerződéshez, tehát ha úgy tetszik, a tagságunkhoz kötődnek, és csak a szükséges mértékig adunk át hatásköröket. Ez a fordulat szerepel az alkotmány 2/A. §-ában. És mi az, ami bekövetkezik néhány tagsági év után? Nemhogy a szükséges mértékig adunk át hatásköröket, hanem valójában a magyar költségvetés jogát, a parlament jogát kénytelenek vagyunk másoknak odaadni, hogy a csődöt elhárítsuk az országtól. Ez a többéves szocialista kormányzás következménye, és a 2009. év költségvetése gyakorlatilag erről szól.

Ebben az egyetértési megállapodásban, amit egy kormányrendeletben hirdettek ki önök, olyan tipikusan költségvetésre tartozó tételek szerepelnek, amit persze aztán a 2009. év költségvetésében önök érvényesítenek is. Ez a megállapodás már 2008 végén, akkor kimondja: ahhoz, hogy Magyarország megkapja az első 2 milliárd dollárját ebből a hitelcsomagból, ami nélkül, még egyszer mondom, azonnal összeomlott volna a magyar költségvetés, felvállaltuk ebben a megállapodásban és utána törvényben érvényesítettük, hogy 2009-ben befagyasztjuk a közszférában a nominálbéreket - ez a törvény ezt megtette -, a 13. havi nyugdíjak kifizetése el fog maradni - a második ütem, mint tudjuk, elmaradt -, a 13. havi nyugdíjat akkor a parlament maximálta 80 ezer forintban, azaz az átlagnyugdíj szintjén, és bizonyos korosztályok vagy csoportok, akik nyugdíjkorhatár előtt mentek nyugdíjba, már nem is kapták meg ezt a 13. havi nyugdíjat.

(12.30)

A megállapodásnak több pontját idézhetném. Ezeket csak azért emeltem ide, mert ezzel akarom igazolni azt, hogy az a tragikus helyzet következett be, hogy a költségvetés, azaz a magyar parlament szuverenitásához tartozó kérdések gyakorlatilag átcsúsznak az IMF, és átcsúsznak az Európai Unió térfelére úgy, hogy a magyar alkotmány természetesen létezik, felkel a nap, mindenki él és vidul vagy nem vidul, de valójában mások döntenek itt helyettünk, és mindezt egy kormányrendeletben hirdetik ki önök, tisztelt szocialista képviselők.

Ezért értsék meg azokat a törekvéseinket, amikor az Orbán-kormány mindent meg akar tenni azért, hogy ettől a pénzügyi béklyótól, ami ma az országon van - és ezt a pénzügyi béklyót önök tették az országra - mi megszabaduljunk. Ez nagyon keserves játék lesz, ez a birkózás zajlik köztünk meg az IMF és az Európai Unió között, de azt gondolom, elkerülhetetlen, hogy ezt a mérkőzést az Orbán-kormány sikerrel megvívja. Ez kell a magyar parlamentnek, hogy a magyar parlament visszanyerje költségvetés terén a szuverenitását azért, hogy mi tényleg - ha végre tudatosodik bennünk, hogy a minket televízión keresztül néző állampolgárok érdekében vagyunk itt, és az ő érdekében hozunk döntéseket - ezeket a döntéseket szabad akaratunkból tudjuk meghozni, és mondom, ne pénzügyi diktátumok, más hatalmi központok erőltessenek ránk döntéseket.

Mégis, azért, hogy világossá tegyem, erre a pénzre szükségünk volt az önök elhibázott politikája miatt. Én nem az Európai Uniót és az IMF-et hibáztatom, ők azt teszik, amit az ő nézőpontjukból tenniük kell. Egy teljesen felelőtlen kormányt kellett megrendszabályozniuk, és ennek gyakorlatilag ez volt az útja: adok pénzt, de elvárom tőled, hogy azt csináld, amit én számodra előírok.

A rendszerváltás óta erre példa nem volt, és ezt kell önöknek, tisztelt szocialista képviselők látni, hogy az, ami itt történt az utóbbi nyolc évben az önök kormányzása alatt, enyhén szólva gyalázat. Nem volt az ország érdekeinek megfelelő, ami történt. Önöknek rá kell jönniük arra - és akkor visszatérek arra, amit államtitkár úr mondott -, hosszú időn keresztül kiegyensúlyozatlan költségvetéseket beterjeszteni az Országgyűlésnek, valós számokat elhazudni és eltagadni, arra előbb-utóbb fény derül. Nemhogy a mennyország közelébe nem kerülünk, hanem a pokol irányába haladunk. Csak ezt nem önök, képviselők érzik, akik ezeket a felelőtlen döntéseket meghozzák, hanem azok a szerencsétlen emberek, akik a televíziót nézik.

A választások során ez már tudatosodott bennük, hogy mi az önök bűne az ő sorsukat illetően. A mi felelősségünk pedig az, hogy ezt a lehetetlen folyamatot, amit önök nyolc év alatt létrehoztak, megpróbáljuk végre az ellenkező irányba vinni. A kétharmados felhatalmazásunk ad nekünk elég erőt és bátorítást ehhez, és azon leszünk, hogy ezzel a lehetőséggel éljünk is.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
31 243 2010.10.04. 1:37  240-296

DR. HARGITAI JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság alelnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bizottságunk ma tárgyalta és általános vitára nagyon nagy többséggel alkalmasnak minősítette ezt a törvénytervezetet, 19 igen és 4 nem mellett döntött így a bizottság. Azt kellett igazán mérlegelnünk, hogy a közbeszerzési törvénynek az a gyakorlata, ami eddig hatályban volt, beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket, a hozzá fűzött remény pedig más nem lehetett, hogy ha közpénzzel gazdálkodunk, akkor gazdálkodjunk ezzel hatékonyan, és legyen átlátható ez a gazdálkodás.

Azok, akik nem támogatták, bizottsági ülésen általános vitára alkalmasnak nem mondták ezt a törvényt, azok is elismerték azt, hogy az eddigi gyakorlat se hatékony nem volt, se átlátható nem volt, mégis bizonyos indokokkal nem tartották általános vitára alkalmasnak.

Mi megértettük az előterjesztőnek azt a szándékát - és ezt osztjuk is -, hogy ha az ember ügyvédet választ, akkor nem azért választja, mert az adott jogi feladatot úgy általában valakivel el akarja látni, hanem az adott ügyvéddel akarja ellátni, tehát ez egy bizalmi viszony.

(19.30)

Azt is megértettük, hogy az Európai Unió szabályrendszere nem kívánja meg ennek a gyakorlatnak a fenntartását, ezért egyetértettünk azzal, hogy oldjunk azon az indokolatlan szigorúságon, ami eddig jellemezte a közbeszerzés szabályait, és változtassunk rajta.

Ezért minősítettük általános vitára alkalmasnak, és kérem, hogy a Ház is támogasson minket ebben. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
33 250 2010.10.11. 9:36  215-269

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Figyelmesen hallgattam Tóbiás képviselő úr mondatait, aki a törvény címét is meg akarta változtatni. Nem találtam érvet arra, hogy ezt miért kellene megtennünk. (Tóbiás József: Nem azokról szól...) A törvény azt mondja, hogy egyes pénzügyi tárgyú törvényeken akarunk módosítani, jelesül kettőn, az egyik a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szól, ez a '96. évi CVII. törvény, a másik, amihez hozzá akarunk és kell nyúlni, az a fogyasztóknak nyújtott hitelekről szóló 2009. évi CLVII. törvény.

Ha azért kellene megváltoztatni a címet, mert el kellene fogadnunk azt az érvelést, hogy az a bajbajutottakon nem segít, ha erre utalt a képviselő úr, ezzel sem tudok egyetérteni, ez a bajbajutottakon érdemben segít. Azt elfogadom, hogy a bajbajutottaknak van egy olyan köre, akik esetleg már a nemzeti eszközkezelő társaság intézményére várnak, mert az ő gondjaikat már csak ez oldja meg. Nem mondtuk azt, hogy ez a nyolc pont, amit a tapolcai frakcióülésünkön bejelentettünk és most itt törvénymódosítás formájában realizálni akarunk, az mindenféle gondot megold, de azt gondolom, hogy azok, akik lakáshitelt vettek fel, és most nehéz helyzetben vannak, azoknak a gondjait azért ez a törvénytervezet érdemi módon orvosolja.

Persze figyelhetünk a szocialisták szavára azért is, hogy még milyen más intézkedéseket kell megtenni. Igaz az a helyzet, amit Tóbiás képviselő úr leírt, hogy sokan képtelenek fizetni, mondjuk, a közműtartozásaikat vagy a fogyasztásukat, de nem hiszem, hogy ez tömeges lenne, hogy ez azért van, mert az emberek egyébként várják a jó szerencsét, várják, hogy az állam majd helyettük megoldja ezeket a kérdéseket, és ezért nem fizetnek a közműcégeknek. Azért ennyire ne gondoljuk ostobának és felelőtlennek az embereket! Azok, akik nem tudják fizetni a közműtartozásaikat, azok azért nem tudják fizetni, mert az önök áldásos kormányzati tevékenységének eredményeként elveszítették az egzisztenciájukat. Esetleg egy családban mindkét felnőtt is elveszítette az egzisztenciáját. Bizony, akik ilyen helyzetbe kerültek, azok vakaródzhatnak, mert kétségtelenül nincs miből fizetniük. Azt mondani, hogy ezek az emberek egyszerűen kivárnak, mert az államra várnak, ez a legnagyobb demagógia, amit itt a Ház falai között ennek a kérdésnek a kapcsán, azt gondolom, el lehet mondani.

Azzal kapcsolatban, amiről Tóbiás képviselő úr beszélt, én csak megismétlem azt, amit Babák képviselőtársam már bizottsági előterjesztőként mondott, amire ő most rácsodálkozott, hogy ezt mi képviseljük, azok a következő alapelvek.

Nem gondoljuk azt, hogy azok, akik hitelt vettek fel, azok bármilyen állami segítség folytán szabadulhatnának ebből a hitelezetti pozícióból. Tehát azt gondoljuk, és deklaráljuk, hogy a hiteleket felvevőknek kell a hiteleket visszafizetniük.

Azt is gondoljuk, hogy ez az egész törvénycsomag abban a szellemben készült, hogy a magyarországi hitelezési rendszert semmilyen módon ne veszélyeztesse. Tehát nem akartunk mi valami olyasmit előidézni, ami lehetetlen helyzetbe hozza a banki rendszert. Ezért azt is mondhatjuk, hogy a legfontosabb alapelv, amit ezek a törvénymódosítások rögzítenek, hogy a kockázatviselésnek közösnek kell lennie. Eddig nagyon jól tudtuk, hogy bank és hitelező közül, ha ezt a jogviszonyt néztem, azért a bank volt meghatározó helyzetben. Monopolhelyzetben volt, információs fölényben volt, és a neki kiszolgáltatott hitelezővel gyakorlatilag azt csinált, amit akart, és a kormány eltűrte ezt a helyzetet.

Ha valamiért vissza lehet mutogatni az elmúlt kormányzati időszak tevékenységére, akkor az nem is az, hogy önök megszüntették a forint alapon valamikor kedvezményesen nyújtott hiteleket. Sok mindent megszüntettek, a választások során valamit mondtak, és utána az ellenkezőjét tették. És én elfogadom egyébként, hogy nagyon nagy költségvetési terhet jelentett volna ez a költségvetésnek. Mi csak tényként rögzítettük, vagy néhány képviselőtársam, Mátrai Márta fel is olvasta, hogy mit mondott az önök miniszterelnöke, mondjuk, a kampányban, és mi az, amit csinált akkor, amikor kormányra került. De még egyszer mondom, nem akarok demagóg lenni, tudom, hogy a költségvetésnek ez nehézségeket jelentett, ezért valamilyen módon ezt a kérdést kezelnie kellett a kormánynak, vagy kezelni lehetett volna.

Az igazi bűne az előző kormány minden szereplőjének az, hogy passzívan szemlélte azt a folyamatot, ami kialakult az országban. Az embereknek valahol élniük, lakniuk kellett. A fiatalok nyilvánvalóan lakáshoz akartak jutni. És elindult egy olyan propaganda, banki propaganda, Kovács képviselő úrra utalok vissza, a világ tele volt pénzzel, és keresték azokat a lehetőségeket, ahova ezeket az összegeket kihelyezhetik. Nem azért, mert karitatív tevékenységet végeztek a bankok, hanem még nagyobb hasznot akartak realizálni.

És itt van a kormány felelőssége, hogy nem látta előre, vagy bűnös módon elhallgatta vagy csacsi módon elhallgatta azokat a nehézségeket, amelyek később bekövetkeztek. Maga a kormány tehet ezért, tehet az az intézményrendszer, amit a magyar adófizetők pénzéből azért működtetünk, hogy figyelje a bankok tevékenységét, mondjuk, itt elsősorban talán a PSZÁF-ot kell megemlítenem, és felelős ebben, azt gondolom, a Magyar Nemzeti Bank is. A Magyar Nemzeti Bank képviselői, a monetáris tanács egyes tagjai is megfogalmazzák ezt a ma már önkritikus álláspontjukat, hogy bizony hangosabban kellett volna szólniuk akkor, amikor látták, hogy ez a folyamat hogyan harapódzik el, de ezt akkor nem tették.

Rogán képviselőtársam előterjesztőként beszélt arról, hogy a nyolc pont közül egyet, a tiszta lappal való indulás lehetőségét sok oknál fogva feladtuk, és szerettük volna, ha a közjegyzői díjak mérséklése valamilyen módon ennek a törvénynek a tárgya lehet. Ez további egyeztetéseket kíván még tőlünk, és akkor talán valamilyen módon ezt a kérdést is kezelhetjük.

Fontos megjegyeznünk azt, hogy nemcsak a holnap kötendő szerződésekre vonatkoznak ezek a módosítások, amelyek kedvezményeket hoznak majd a hiteljogviszonyba kerülteknek, hanem a már fennálló szerződések esetében is alkalmazni kell.

Ne kergessen senki illúziókat, csak lakáshitelezésre vonatkoznak ezek a kérdések, ugyanakkor itt több megszólaló mindig devizahitelezésről beszélt. A beterjesztett törvénymódosítás nemcsak a devizahitelesek gondjait akarja segíteni, hanem akik forintban vettek fel hiteleket, azok is nyilvánvalóan kiszolgáltatott helyzetben voltak a bankokkal szemben, és a forinthitelesek gondjait is orvosolni akarjuk. Az egyoldalú szerződésmódosítás tilalma vagy az önkényes kamatemelés tilalma összefügg, mert mindkét esetben a bank az erőfölényével visszaélve tudott eddig lehetőségekhez jutni. Ezt a jövőben sokkal szerényebb módon teheti. Általános elv, hogy nem lehet egyoldalúan szerződést módosítani, önkényesen kamatot emelni. Nyilván vannak kivételes helyzetek, de ezt egy kormányrendelet fogja körbeírni, hogy hogyan élhet ezzel a bank az elkövetkezendő időszakban.

A középárfolyam problémájáról beszéltünk; most ezt rögzítenénk, hogy középárfolyamot kell alkalmazniuk a bankoknak. Ezt eddig tudatosan nem tették, mert devizanemek közötti váltás esetén is a bankok nagy hasznot realizáltak. Az ingyenes előtörlesztés egy fontos jogintézmény, amivel a jövőben bizonyos keretek között a hitelesek élhetnek, és ezzel ingyenesen élhetnek.

Nagyon fontos, és talán ez segít leginkább azoknak, akikben megvan a jó szándék, és meggyőződésem, hogy a hitelt felvevők ilyenek, hogy a saját akaratukból is szorult helyzetükből valamelyest meneküljenek, hogy ötéves futamidő-hosszabbítást kérhetnek, és ezért pluszköltséget nem számíthat fel a bank. Azokat, akik tartósan fizetésképtelen helyzetbe kerültek, azokat a bank további lépéseivel egyoldalúan nem büntetheti.

(20.30)

Talán ezek voltak azok a legfontosabb tételek, amiket a törvénymódosításunk megcélzott. És igenis rögzítsük azoknak, akik izgalommal figyelik ezt az előterjesztést, hogy ez érdemi segítséget fog nyújtani azoknak, akik nehéz helyzetbe kerültek. Azt elfogadom, hogy mindenkinek a gondjára ez a törvénymódosítás megoldást nem jelent.

A szocialisták álláspontjára, hogy "támogatjuk, támogatjuk, de, de", és akkor felsorolják az érveket, hogy mi minden mást kellene tenni, várjuk az elképzeléseiket, ötleteiket, hiszen a helyzet előidézésében is önök tevékenyen részt vettek, nem baj, ha segítenek minket abban, hogy kimásszunk ebből a nehéz helyzetből.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
33 274 2010.10.11. 2:10  269-279

DR. HARGITAI JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mai költségvetési bizottsági ülésen tárgyaltuk a javaslatot. A javaslat tartalmi része olyan sok vitára nem adott okot; a MOL-nak vissza kellett fizetnie azt az összeget, már meg is tette egyébként, amire versenyjogi szabályok megsértése miatt az Európai Bíróság kötelezte. Ezzel képződik gyakorlatilag egy nagyobb általános tartalék, hogy a kormány vörösiszap és mindenfajta gond esetében pénzhez jusson, mert erre az országnak nagy szüksége lesz.

A másik kérdés is vitán felüli ügy. Mindannyian, akik kórházak körül élünk, tudjuk jól, hogy a kórházak milyen adóssághelyzetben vannak, és a kormány forrásokat kíván felszabadítani arra, hogy a kórházak sanyarú sorsán segítsen.

Nem erről a két ügyről vitáztunk, hanem sokkal inkább arról, ami várható is volt, hogy házszabályszerű-e ez a javaslat.

(21.50)

A költségvetési bizottság többsége, nagy többsége arra az álláspontra jutott, hogy a Házszabálynak a költségvetésre és a zárszámadás elfogadására vonatkozó különös szabályai erre a törvényre nem vonatkoztathatók, tehát itt a különös szabályoktól eltérő módon járhatunk el.

És a másik, ami a vitában hangsúlyt kapott, és államtitkár úr az előbb érintette is, ez a hiány kérdése, hogy tartható-e a tavalyi hiány. És a kormány képviselője megemlítette, hogy ezeknek a lépéseknek az ellenére, tehát itt elsősorban arra gondolok, hogy a nyugdíjalapból és az Egészségbiztosítási Alaptól forrásokat von el a kormány, és kórházi adósságrendezésre kívánja fordítani, ettől függetlenül tartani fogja a kormány a tavalyi és az idei államháztartási hiánycélt is.

Ezeknek a kérdéseknek a tisztázása után, mondom, a bizottság nagy többsége támogató álláspontot fogalmazott meg a törvényjavaslattal kapcsolatban. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
34 62 2010.10.12. 22:28  41-69

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Sajnálom, hogy Lamperth Mónika nincs már itt köztünk. Az előbb, amikor az alkotmány módosításáról beszéltünk, az előző napirend kapcsán, akkor ő itt elmondta szocialista vezérszónokként, hogy majd kifejti az álláspontját erről a törvényről.

És azért sajnálom, hogy nincs itt, mert az, amiről itt szó van, az pontosan a megtagadása annak, mint amit ő belügyminiszterként képviselt az előző kormányok ideje alatt. Lamperth Mónikának nagy-nagy szerepe van abban, hogy a kormány területi államigazgatási szerveit szétverték, illetve úgy szabták át, hogy nincs olyan jogkereső állampolgár, aki Magyarországon kiismerte magát ebben a dzsungelben.

Államtitkár asszonynak az expozéjában elhangzott mondatával indítok, amikor azt mondta, hogy a kormányzás is versenyképességi kérdés, és ebben tökéletesen igaza van. Igaza van. Ha a nemzetgazdaság szereplőit nézem, Magyarország éppen attól szenvedett - ha a nemzetgazdaság szereplőit veszem: állampolgárok, vállalkozások, jogi személyek és maga az állam -, én azt gondolom, a szocialista állam volt a leggyengébb szereplője ennek a pályának, és a versenyhátrányunk okozója is. Többek között azért, mert nemcsak a központi kormány volt gyenge, sokszor személyükben olyan emberek testesítették meg azt a kormányt, akik ma már egészen más helyen vannak, méltóbb helyen vannak. De attól is gyenge volt ez az állam, hogy a területi szervei egyszerűen nem voltak irányítva, a kormány a területi szervein keresztül, az államigazgatás szervein keresztül szinte működésképtelen volt.

Ennek a legklasszikusabb példája az volt, amikor húsz hónapon keresztül az önkormányzatok törvényességi ellenőrzését, ami a kormánynak alkotmányos feladata, se volt képes megteremteni a kormány. Ezt már mi orvosoltuk, szeptember 1-jétől ez a helyzet megváltozott. Visszaállt ilyen szempontból az alkotmányos rend, és az önkormányzatok és a kisebbségi önkormányzatok törvényességi ellenőrzése ma már biztosított.

A jó állam, amiről szintén az indokolás szól, hogy egy jó államot szeretnénk megteremteni: milyen kritériumokat támaszthatunk egy jó állammal szemben, és miért nem felelt meg az eddigi állam ennek? Én azt gondolom, hogy jó csak akkor lehet egy állam, hogyha az állampolgárok ezt az államot képesek átlátni. Az eddigi dzsungel, ahogy fogalmaztam, átláthatatlan volt az emberek számára. Tehát az a területi építkezés, amit regionálisan megcsinált az előző, szocialista kormányzat, önmagában nem azért volt rossz, mert megyéről régiós szintre akarta átszervezni az államigazgatás területi szintjét, hanem azért, mert ezt is összevissza tette.

Az ember azt gondolta volna, hogy ha már egy ilyen lépést annak idején megtettek, akkor valami logikát visznek bele; mondjuk, azok az államigazgatási intézmények, amelyek a hatalmat, teszem azt, a leginkább megtestesítik, egy helyre kerülnek. Mondjuk, az adminisztratív hatalmat abban a rendszerben a közigazgatási hivatal testesítette meg, ameddig persze létezett. Ha most megnézzük, hogy a közigazgatási hivatalokat hogyan telepítették: ahány régió, annyiféle megoldás.

Hogyha a közigazgatási hivatal testesíti meg az adminisztratív hatalmat, akkor az ember azt gondolná józan paraszti ésszel, hogy ezt a hatalmat a régióközpontban találja. A Dél-Dunántúlon mivel találkoztunk? Ez nem Pécsett van, hanem Kaposvárott. Ha Miskolcon kerestem volna ezt az intézményt, hiszen jogkereső állampolgárként, baranyaiként is lehetett az észak-magyarországi egységgel dolgom, akkor az ember azt gondolta, hogy ezt Miskolcon keressem, hiszen mégiscsak az a régió központja. Nem Miskolcon találtam meg, hanem Egerben találtam meg; és a példák sokaságát sorolhatnám. Tehát az az állam, ami nem átlátható, és szinte egy idegenvezető kell ahhoz, hogy jogot kereshessek állampolgárként, eleve nem lehet jó.

És nyilvánvalóan az is feltétel lenne, hogy jó legyen ez az állam, hogy költséghatékonyan működjön, a lehető legkevesebb pénz mellérendelésével produkálja a legtöbb eredményt. Most itt vádként elhangzik, illetve kérdésként felvetődik az, hogy ez az új rendszer, amit mi létrehozunk, drágább-e a réginél. Én azt gondolom, hogy ez lesz az olcsóbb. Akkor, amikor a szocialisták bevezették az előző rendszert, én még emlékszem arra, hogy itt 700 milliós számok röpködtek, hogy a területi igazgatást regionálisan átszervezni 700 millióval olcsóbb, mint a korábbi rendszer. Akkor se hittünk ebben, ilyenfajta becsléseket mi is idetehettünk volna, de egyszerűen nem látjuk ennek semmifajta értelmét.

Hogyha a 33 dekoncentrált szervből 15-öt megyék szintjén, egy kormányhivatalban integrálunk, és sok funkciót, ami eddig 15 helyen volt ellátva, egy helyen fogunk ellátni, ez nyilvánvalóan olcsóbb. Egy helyen lesz gazdálkodás, egy helyen lesz humán menedzsment, egy helyről lesz vezérelve az informatika és egyébként a vagyongazdálkodás; reményeim szerint erre rá is kell még erősíteni ezekben a jogszabályokban, mert a jogszabálynak talán ez a legkevésbé kidolgozott része. Ha ezt így tesszük, akkor ez egész biztos, hogy olcsóbb.

(12.50)

De amikor az olcsóság kérdését vagy a drágaság kérdését felvetjük, akkor ezt nem csak a szervezet oldaláról kell megnézni. Nemzetgazdasági szinten az is kérdés, hogy az állampolgárnak mibe kerül az, amikor az államigazgatás szereplőivel kapcsolatba kerül. Hogyha Mohács térségéből Kaposvárra kell utaznom, és két napom erre rámegy, akkor az nemzetgazdasági kiesés. És ez a szocialisták gondolkodásában sose volt ott, hanem csak azt nézték, hogy maga, szűken véve az állami bürokrácia működtetése mibe kerül. Erre mondtam az előző okfejtésemben azt, hogy szerintem ilyen szempontból is olcsóbb lesz a mi rendszerünk, az új rendszer.

De van ennek egy másik vetülete is: az állampolgár nézőpontjából olcsóbb-e vagy drágább ez a rendszer, az a rendszer, az a szervezeti rend, ami közelebb kerül az állampolgárokhoz? Az államtitkár asszony azt mondta, hogy teszem azt, ezek a kormányablakok már indulásnál minden megyeszékhelyen, sőt nem csak megyeszékhelyen, minden megyei jogú városban ott lesznek. És ha további lépésként, kvázi járási léptékben is megszervezzük ezeket a hivatalokat, és közelebb visszük ilyen szempontból a szolgáltatásokat az állampolgárokhoz, akkor nyilvánvalóan csak egy olcsóbb és átláthatóbb rendszert építünk fel, mint amilyen a korábbi rendszer volt.

Nagy támadás és kritika éri azt, hogy a kormányhivatalok élén, amelyeket létrehoznánk, kormánymegbízottak állnának. Ez egy új jogintézmény, az alkotmányban és az alkotmányt két helyen módosítva nevesítjük ezt a jogintézményt. És a baj az, hogy ezek politikusok. Ennyi erővel azt is bajként sorolhatnánk fel, hogy a minisztériumok élén politikusok vannak. Ahogy a szocialista vezérszónok az előbb fogalmazott, ez egyszerűen nevetséges! Mit fog csinálni a Fidesz? A Fidesz ráerőlteti az akaratát az államigazgatásra. Nem a Fidesz erőlteti rá az akaratát, hanem a kormány. A Fidesz és minden politikai párt számára az alkotmány tiltja azt, hogy direkt módon közhatalmi feladatokat lássanak el. De a kormánynak ez az alkotmányos kötelezettsége, hogy az akaratát az államigazgatáson keresztül, az államigazgatás szereplőin keresztül érvényesítse. A kormánymegbízott ehhez csak egy eszköz. Ez nem azt jelenti, hogy a törvények holnaptól félre lesznek dobva. Ez nem azt jelenti, hogy a szakminiszter, megjegyzem, aki szintén egy politikus, az ő irányító lehetősége a kormányhivatalon keresztül ne érvényesülne.

Tehát nem egy politikai párt akarja ráerőltetni az akaratát az államigazgatásra, hanem a kormány alakítja a saját szervezetrendszerét ezen a hivatalon keresztül, és akarja elérni ezt - nagyon helyesen, végre. Megjegyzem, az előző kormányok is akartak volna ilyen szervezeti lépéseket tenni, csak a mindenkori miniszterelnök kevés volt és gyenge volt ahhoz, hogy az akaratát a saját miniszterein keresztülvigye, az ágazati sovinizmust megtörje, és egy kormányzati akaratot jelenítsen meg abban az adott térben. Hogy ez most régió vagy megye, az ilyen szempontból teljesen mindegy. Én azt gondolom, hogy a jelenlegi miniszterelnök ilyen szempontból képes lesz arra, hogy az akaratát keresztülvigye. Miért baj az, hogy ezeket a hivatalokat kormányhivataloknak hívjuk? Hát persze, mi másnak? Miért kellene államigazgatási hivataloknak hívni ezeket? Utalok itt megint a szocialista vezérszónok megszólalására.

A kormányhivatalok kormánymegbízottjainak munkáltatói jogosítványai is kritika tárgyát képezték. Én láttam a korábbi tervezetet is. A korábbit kellett volna kritizálnom, hogyha azt terjeszti be a kormány, ugyanis a korábbiban nem szerepelt az, hogy a szakigazgatási szervek, amelyek beépülnek ilyen szempontból ebbe a kormányhivatalba, dolgozói esetében a kormánymegbízott legalább a kifogásolás jogosítványával élhet. Tehát hogyha egy ilyen hatalmas hivatalt irányítani kell, és nem vezetni, irányítani kell, munkáltatói jogosítványok nélkül ez nyilvánvalóan meddő kísérlet lenne. Magától értetődik, hogy aki irányítja ezt a hatalmas nagy egységet, amiben akár ezer ember is dolgozhat, annak kellenek munkáltatói jogosítványok.

Én azt gondolom, hogy nagyon szerencsésen vannak ezek megrajzolva a jelenlegi törvénytervezetben, amikor a jogalkotó azt mondaná, hogy a törzshivatal munkáltatói jogait eleve a kormánymegbízott gyakorolja; a szakigazgatási szervek esetében is, de itt a szakminiszternek és az irányító miniszternek egyetértési joga van, tehát ha úgy tetszik, a fő munkáltatói jogok megosztottak. És az is helyes, hogy a szakigazgatási szervezetek, szervek esetében a szakigazgatási szerv élén álló szakmai vezető munkáltatói jogosítványai érvényesülnek alapvetően; a kormánymegbízott csak kivételes esetben, ha úgy tetszik: kifogás emelésével élhet valamelyest munkáltatói jogosítványokkal.

Ebben a kormányhivatalban gyakorlatilag azt a rendszert teremtjük meg, azt az irányítási és vezetési rendszert teremtjük meg, amit egyébként meghonosítottunk a minisztériumok esetében is. Ezt se a Fidesz találta ki, ez korábban is így volt. Ezt is önök tették tönkre, tisztelt szocialista képviselők, amikor (Gőgös Zoltán: Mindent!) a minisztériumok éléről a közigazgatási államtitkárokat kivették a rendszerből, és csak politikusokat ültettek ezeknek a központi intézményeknek az élére. Mi a jelenlegi helyes gyakorlatot, amikor a politikai vezetők szintje és az igazgatási vezetők szintje a minisztériumban (Gőgös Zoltán közbeszólása.) elválik, megteremtjük ezt ugyanígy a kormányhivatalok esetében is. Én azt gondolom, hogy ez a rendszer így működőképes lesz.

Sok törvényt is módosít az előterjesztés. Ezek jó része olyan törvénymódosítás, ami technikainak tekinthető, amiről ilyen szempontból szólni sem érdemes; de fontos beszélni a közigazgatási eljárási törvény átalakításáról. Igen, ahogy ez már elhangzott, egypár évvel ezelőtt, amikor a Ket.-et elfogadta az Országgyűlés, akkor a szakma is berzenkedett ellene, mert nagyon nagy átalakítást hozott, és ma már látszik, hogy ez hol nem működőképes.

Amit szintén a szocialista vezérszónok az előbb szóba hozott, hogy reagáljak az ő mondataira: ő kifogásolta azt, hogy visszatérünk ahhoz a korábbi gyakorlathoz, hogy az eljárási határidőket napokban, és nem munkanapokban állapítjuk meg. Megjegyzem, csak a Ket., a közigazgatási eljárási törvény volt az egyetlen olyan eljárási szabályrendszer, ami Magyarországon él, amelyik a kivételeset alkalmazta, azaz munkanapokhoz kötötte az eljárási rendet. Minden más eljárás naptári napokhoz van kötve. Ehhez a normális gyakorlathoz térünk vissza, mert ezt szokták meg egyébként az állampolgárok, és ez nem kell, hogy önmagában az eljárás hosszának növekedésével járjon.

Nyilvánvalóan célszerű a Ket.-et, ha már van tapasztalati tény arra, hogy hol módosítsuk, most behozni. Gaudi-Nagy Tamásnak arra az okfejtésére utalok, hogy ez egy olyan nagyfokú átalakítása a közigazgatási eljárási kódexnek, amit egy önálló törvényben kellett volna meghozni. Ha önálló törvényként hoztuk volna be, akkor is most kellett volna idetenni, mert nemcsak a szervezetet akarjuk megalkotni, hanem a szervezet működési rendjét is újjá akarjuk fogalmazni, és ez nyilvánvalóan az eljárási jogban ölt testet.

Sok olyan apró módosítást hoz ide elénk a kormány, ami nyilvánvalóan a szakemberek tapasztalatain alapul, s ami gördülékenyebbé teszi az eljárást. Egyre több olyan állampolgár fog találkozni a kormányzat intézményeivel a jogkeresése során, aki ma már nyilvánvalóan az informatika minden eszközét használja, és a kormány az e-kormányzást ösztönözve ezeket az eljárásokat, ha úgy tetszik, ösztönzi is. Az állampolgár az informatikán keresztül, az interneten keresztül nyomon követheti az adott eljárás változását, többször tájékoztatást kaphat. Olyan bürokratikus akadályokat bont le a kormány, hogy mondjuk, egy végzésről miért kellene azokat tájékoztatni, akik ügyfélként vagy egyéb szereplőként az adott végzésben nem érintettek. Tehát én az egész lépéssort úgy tekintem, hogy rugalmasabbá és gyorsabbá, ha úgy tetszik: felhasználóbarátabbá teszi azt a lépéssort, amit korábban a közigazgatási eljárási törvény elég bürokratikusra fogalmazott meg.

Egy fontos változtatás, bár nem túl jelentős, de mégis szimbolikus, hogy megszüntetjük végre a vagyonátadó bizottságok jogintézményét, hisz az országban már alig van olyan eset, ahol működniük kell, és ezeket a hatásköröket vagy a VÁB hatáskörét ennek az általános területi államigazgatási szervnek a hatáskörébe vonjuk.

A miniszteri expozé szólt arról, én csak megemlítem azt az öt fontos területet, ahol ennek a kormányhivatalnak feladatai vannak.

(13.00)

Ilyenek lesznek: lesz hatósági tevékenysége természetesen, törvényességi ellenőrzés, amiről már szóltam, ami egy alkotmányos visszás helyzetet állít helyre az önkormányzatok és a kisebbségi önkormányzatok felett, lesz nyilvánvalóan funkcionális feladata - néhányat felsoroltam -, közös gazdálkodás, közös informatika, közös humán menedzsment. És ami talán a legfontosabb, és ezért jön létre egy egységes kormányhivatal, a területi kormányzás feladatainak ellátása, ami koordinációval, ellenőrzéssel és beszámoltatással történik.

Az is egy jó törekvés, hogy a kormány közös akarata nemcsak abban a 15, ma még önálló szakigazgatási egységben tud megnyilvánulni, akik a jövőben egy egységes kormányhivatal keretei között fognak megvalósulni, hanem a kívül maradottak esetében is a kormánymegbízottnak vagy ennek az intézménynek, ha úgy tetszik, van ellenőrzési és koordináló szerepe. Ez különösen a mai világban fontos, amikor látjuk azt, hogy egy állam erősségének vagy gyengeségének fokmérője az is, hogy hogyan képes váratlan eseményekre reagálni. Éppen az Ajka térségi, Veszprém megyei katasztrófa, ami sújtja az országot és főleg az ott élőket, hozza megint felszínre azt, hogy egy olyan államra és egy olyan kormányra, olyan területi kormányzati szervekre van szükség, amelyek katasztrófahelyzetekre, váratlan helyzetekre is képesek reagálni, és nyilvánvalóan a térségben is kell egy olyan államigazgatási intézmény, amelyik koordinatív hatáskörében eljárva egy ilyen fellépés lehetőségét meg tudja teremteni. Az egyéb feladatok, a képzés vagy a közös informatikai ellátás is egy fontos feladata ennek a kormányhivatalnak.

Én lényeges kérdésnek gondolom, és erről hadd szóljak még nagyon röviden, arról a törvénymódosításról, amelyik az EGTC-ket, az európai területi együttműködési csoportosulásokat érinti. Nemcsak azért, mert végre a nevét is megváltoztattuk, mert én ugyan foglalkozom ezzel az intézménnyel, de még az életemben kimondani helyesen nem tudtam, most is a jegyzeteimet nézem. A jövőben európai területi társulásnak hívjuk, így már mindjárt emészthetőbb, nem kell feltétlenül nekünk valamifajta angolt fonetikusan lefordítani, és akkor magyarul csak egy nyakatekert intézmény jön ki. Ennek a létrejötte eddig a Fővárosi Bíróság regisztrációjához volt kötve, én helyesnek tartom azt, hogy ez az államigazgatáson belül szerveződik, jelesül a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, megtartva természetesen az államigazgatási döntések felett a Fővárosi Bíróságnak, ha úgy tetszik, a törvényességi kontroll lehetőségét, hogyha egy állampolgár, mondjuk, kifogásolja a minisztérium döntését, és nyilvánvalóan erre az eljárásra is a közigazgatási eljárás szabályai lesznek irányadóak.

Ez azért is fontos, mert reményeim szerint nekünk, akik itt a parlamentben ülünk, vagy önkormányzati vezetőként regnálunk, egy kormányzati ösztönzésre is több lehetőségünk lesz arra, hogy a magyar államhatárok mentén létrehozzuk és működtessük ezeket az európai területi együttműködési csoportosulásokat, ezeket az európai társulásokat majd az új nevén, mert én azt gondolom, hogy itt egy Trianon-évforduló kapcsán is arra emlékeztethetünk, hogy az államhatárokat és a Kárpát-medencét ezzel az új típusú európai jogintézménnyel lakhatjuk be és tehetjük olyanná, amilyennek ezt szeretnénk. Horvátország csatlakozásával és a többi nyugat-balkáni ország csatlakozásával, ami nemsokára azért reményeink szerint bekövetkezik - a horvátországi talán már kézzelfogható is -, ezen keresztül az európai jog által létrehozott intézményen keresztül újrafogalmazhatjuk a közép-kelet-európai vagy közép-európai térséget, és azt gondolom, hogy ez mindannyiunknak érdekében áll.

Azt kell önöknek látniuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy akkor, amikor a kormány ebbe a merész vállalkozásba belefog, és a kormányzatnak középszinten megalakítja az új szervezeti rendszerét, akkor a legnagyobb szakigazgatási rendszerhez nyúl hozzá, mert amikor közigazgatásról beszélünk, akkor erre kell gondolnunk, hogy ez a legnagyobb egység. Ennek sikeres végigvitelében mindannyian érdekeltek vagyunk, nemcsak mi, politikusok, mert mi politikusok azoknak a nevében nyilatkozunk, akik minket megválasztottak, tehát az állampolgárok is ebben érdekeltek, ezért ezt a folyamatot segíteni és bátorítani kell.

A mondandóm végén még egy megszólalás, amit szintén Lamperth Mónika fogalmazott meg az alkotmánymódosítás kapcsán, hogy ez azért egy elhibázott lépés, ami itt történik, mert nem látszik, hogy a kormány mit akar csinálni az önkormányzatok világában. Egy kicsit úgy van beállítva a dolog, minthogyha csinálunk egy egységes és erős kormányhivatalt, és ebből feltétlenül az következne, hogy mondjuk, a megyei önkormányzatoktól hatásköröket vagy feladatokat vonunk el. Mert ha ilyen lenne, amit én egyébként nagyon nem helyeselnék, akkor ez a törvénytervezet erre utalná rá. A kettőnek nincsen köze egymáshoz, de abból, hogy középszinten, a megyék szintjén erős lesz az államigazgatás, erős lesz a kormányzati igazgatás, amit képviselek, ebből nem következik az, hogy az önkormányzati igazgatás szereplőinek gyengülnie kell.

Arra viszont megteremti a kormányhivatal és főleg a kormányhivatalnak majd a járási léptékben kialakuló kormányablakai a lehetőséget arra megteremtik, hogy egyszerűen tisztítsuk önkormányzat és állam feladatellátását, mert ma nagyon sok államigazgatási hatáskört önkormányzatok, önkormányzati jegyzők látnak el, a polgármesterek pedig prüszkölnek, és azt mondják, hogy ezeket a feladatokat lássa el inkább az állam, főleg úgy, főleg akkor, hogyha nem is finanszírozza érdemben ezeknek a feladatoknak az ellátását. Tehát azzal, hogy végre egy átlátható, erős, hatékony államigazgatási szervezetrendszert létrehozunk, megteremtjük annak a lehetőségét is egy következő lépésben, ebben a kormányzati ciklusban, hogy az államigazgatás és az önkormányzati igazgatás között is végre rendet tegyünk, és tiszta, átlátható viszonyokat teremtsünk meg, de ez további törvénymódosítások kérdése.

Köszönöm a figyelmüket, a kereszténydemokrata frakció támogatja az előterjesztést. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
35 219 2010.10.18. 6:47  198-233

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Figyelmesen hallgattam a két szocialista párti vezérszónokot, az érveléseiktől nem lepődtem meg. Én - nem megismételve az előttem szóló kormányoldali megszólalók álláspontját - szeretnék egy másik aspektust beemelni ebbe a vitába, és sűrűn fogok hivatkozni a Költségvetési Tanács álláspontjára. A Költségvetési Tanács viszonylag gyorsan reagált a beterjesztett törvényre. A képviselők nagy része valószínűleg még nem olvasta a Költségvetési Tanács álláspontját, bár a laptopunkon ez már olvasható. Én átnéztem, és a mondandómat többek között erre is fogom építeni.

Puch László képviselő úr azt mondta, ki kellene mondani azt, hogy ezekre az adókra azért van szükség, mert egyfajta adóátcsoportosítást akarunk végrehajtani. Hát ha ezt ki kell mondani, ezt is kimondhatjuk. A miniszterelnök úr a ma délutáni expozéjában világosan elmondta, hogy véget akarunk vetni egy olyan korszaknak, ami csak a kisemberek megsarcolásával járt, hisz ennek a korszaknak a végeredményét ismerjük, az ország oda jutott, ahova jutott, és ha bevételekre van szükségünk, akkor ezt az utat nem járhatjuk tovább, más szereplőktől, más jövedelemtulajdonosoktól kell ezeket az adókat beszereznünk. Ezek azok a jövedelemtulajdonosok lesznek ezúttal a felsorolt három szektorban - energiaszektor, távközlés és kiskereskedelem -, ahol a multicégek eddig kevésbé vettek részt a közös terhek viseléséből. Azt gondoljuk, az a lépés, amit teszünk - hogy őket jobban beemeljük közös terheink előteremtésébe -, igazságos.

Az se titok, amit a képviselő úr elmondott, hogy az idei 161 milliárddal szemben jövőre 171 milliárdot fogunk ezen az adónemen beszerezni, két év múlva pedig 189 milliárdot. Ezeknek az adóbevételeknek nyilvánvalóan lehet valamilyen mértékben, ha úgy tetszik, árnyoldala is, ez a társasági jövedelemadó-kiesés, amivel a költségvetés kalkulál. Ez évente 15 milliárd forint.

A Költségvetési Tanács is foglalkozik az elemzésében azzal a kérdéssel, amit a költségvetési bizottság ülésén is tettünk: vajon elképzelhető-e az, hogy ezek a döntően multicégek az áraikba ezeket az adókat beépítve végül is a végső fogyasztókra hárítják ezeket az adóterheket. Maga a Költségvetési Tanács mondja - tehát velük is vitatkozzanak, tisztelt szocialista képviselők -, hogy erre az ő álláspontjuk szerint is csak nagyon csekély mértékben van lehetőségük ezeknek a szolgáltató cégeknek. Egyrészt hivatkoznak ők is az energiaszektorban érvényesülő árszabályozás lehetőségére, amire a kormány építhet, a telefontársaságok, informatikai társaságok, de a kereskedelem esetében is arra a nagy piaci versenyre, ami jellemzi ezeket a szektorokat. Ezért a Költségvetési Tanács is úgy fogalmaz, hogy ha be is épül valami ezekből az adókból az árakba, annak csak nagyon csekély árfelhajtó hatása lesz, ezért csak kicsi mértékben esik vissza az emberek fogyasztása, és az se valószínű - hivatkozom itt Szijjártó képviselő úr MOL-elnök által idézett mondataira is -, hogy beruházásokat késleltetne ezeknek az adóknak a bevezetése.

De a Költségvetési Tanács egy másik álláspontra is felhívja a figyelmet, ami eddig nem hangzott el a vitában: ez az adók bevezetésének a pozitívuma a költségvetésre. Javul a költségvetés jövedelempozíciója, nyilvánvalóan a 160 és 180 milliárdnyi adóbevétellel ez magától értetődik, a költségvetés jövedelempozíciójának a javulása egyben a hitelességünk javulását is eredményezni fogja, s mivel hitelesebb lesz a magyar költségvetés, ezért a hitelezőinknek - és ezek piaci hitelezők - kevesebb kamatprémiumot kell fizetnünk a költségvetési hiány finanszírozására, és ez összességében kedvező hatással is lesz Magyarország költségvetési pozícióján túl Magyarország adósságszolgáltatására.

Az alapvető érvem, amiért ezt meg kell tennünk, tisztelt szocialista képviselők, az pedig az, hogy 2004 óta túlzottdeficit-eljárás hatálya alatt van Magyarország. Ez példátlanul hosszú időszak, ilyet európai uniós tagállam eddig még nem élt meg. Ez azt jelenti, hogy ameddig önök költségvetést gyártottak és a saját költségvetéseikkel boldogították az országot - ezt tehették 2002-től most tavaszig -, minden egyes költségvetésük olyan volt, hogy a túlzottdeficit-eljárásnak a hatálya alá kerültünk. Az első a 2003-as költségvetési év volt, amikor már önök készítettek költségvetést, és ennek hatásaként 2004-től kezdve már a túlzottdeficit-eljárás hatálya alá kerültünk. Ebből kellene, tisztelt szocialista képviselő hölgyek és urak, szabadulnunk, és mi szabadulni is fogunk. Ennek az egyik feltétele az, hogy az idén betartsuk az önök által felvállalt 3,8 százalékos költségvetési hiánycélt, és jövőre tartani tudjuk azt a 3 százaléknyi hiánycélt, amit az Európai Unió elvár tőlünk. Ha ez így lesz - s ennek nyilvánvalóan feltétele az is, hogy többletadót szedjünk be a jövedelemtulajdonosoktól -, akkor előbb vagy utóbb, de inkább előbb szabadulni fogunk ettől az eljárástól. Ha pedig szabadulni fogunk, akkor Magyarország végre visszanyeri a gazdaságpolitikai mozgáslehetőségét, végre elmondhatjuk magunkról, hogy a költségvetés joga újra visszakerül a magyar parlamenthez, mert az önök áldásos gazdasági tevékenységének eredményeként a magyar parlament kénytelen volt lemondani a költségvetés jogáról, és mindezt átadta az IMF-nek.

No, ezt a helyzetet a magyar választók a továbbiakban nem akarják eltűrni, ezért szavaztak a kormányváltozásra, és mi ilyen szempontból a magyar választók akaratát érvényesíteni is fogjuk. Ezért a KDNP támogatja a benyújtott törvényjavaslatot. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
37 52-54 2010.10.20. 15:03  23-79

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Izgalmak az Országgyűlésben, felélénkültek a szocialisták. Amióta összetöpörödött a frakciójuk, ilyen aktivitást még nem fejtettek ki, mint ahogy most teszik, hiszen nyugdíjtémáról van szó. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból, többek között: Ne személyeskedjünk! - A KDNP milyen nagy!) Ez az a téma, ahol ők nagyot szoktak alakítani.

Most is ezt teszik: nagyágyúkat vetnek be, Burány Sándor, Kiss Péter miniszter úr, mert most aztán meg kell megint menteni a szocialisták üdvét, és meg kell védeni a nyugdíjasokat. A nyugdíjasok nézik ezt a televízióadást - mert persze az aktívak nem tudják nézni -, azok a nyugdíjasok, akik rá vannak utalva a jelenlegi nyugdíjkasszára, hogy nyugdíjat tudjunk fizetni nekik. Ez a nyugdíjkassza, mivel a költségvetés üres, ezért a nyugdíjkassza is üres.

Szóval szép dolog, Kiss Péter, miniszter úr, amit ön mond, csak ön tudja jól, hogy tönkretették az országot. Hagytak egy olyan költségvetést az új kormányon, ami egyszerűen betarthatatlan. (Derültség az MSZP padsoraiból.) Bevállaltak 3,8 százaléknyi hiánycélt az Európai Unió felé. Ha mi nem tennénk lépéseket, akkor ezt a hiánycélt nem tudnánk tartani. A törvény ezt elismeri. A törvény preambulumában ott van, hogy a hiánycélt tartani kívánjuk. Ez az egyetlen pont, ahol ön még igazat is adott nekünk, hogy a hiánycélt tartani kell. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Ha pénzt nem hozunk a költségvetésbe, nem tudjuk tartani ezt a hiánycélt.

Mi az, amit nem akarunk csinálni? Nem akarjuk úgy tartani a hiánycélt, hogy a költségvetésbe úgy hozunk többletforrásokat, hogy azt az emberek nyakába nyomjuk és a vállalkozók nyakába nyomjuk. Önök ezt tették nyolc éven keresztül. Mi többek között azért kaptunk a választóktól bizalmat, ráadásul nagyon nagyot, kétharmad arányban, mert azt mondtuk, hogy ezt az utat mi tovább nem folytatjuk.

Hova fordulhatnánk, ha a költségvetésben forrásokat akarunk biztosítani? Még egy jövedelemtulajdonost szintén megemlíthetnék a magánszemélyeken és a vállalkozásokon kívül: a külföldi hitelezőket. Na, ezt az utat se akarjuk folytatni, mert ez a másik út, amit önök csináltak, hogy vagy a magyar emberek nyakába nyomtak mindent, vagy a magyar vállalkozók nyakába, vagy nyakló nélkül hiteleket vettek föl, elsősorban a külföldtől. Ezt sem akarjuk folytatni.

Hát, ha ezektől a jövedelemtulajdonosoktól az állam nem akar elvonni forrásokat, vagy nem akar hiteleket felvenni, akkor egy olyan eszközhöz kellett folyamodnunk, átmeneti ideig, ami az államháztartás rendszerébe többletpénzt hoz vissza (Dr. Vadai Ágnes: Szégyen!) - idén 60 milliárdot, jövőre 300 milliárdot. Ugyanis akkor, amikor önök megalkották ezt a Kelet-Közép-Európára jellemző sajátos rendszert, ezt a magán-nyugdíjpénztári rendszert, megjegyzem, az IMF nyomására, akkor jól tudták, hogy kivonnak forrásokat a magyar államháztartásból. Ezt Brüsszelben is tudják! Amikor a magyar kormány és a közép-kelet-európai kormányok kopogtattak, hogy ismerjék el ezt valamilyen módon államháztartási bevételként, hiszen ez a pénz, ami a magánnyugdíjpénztárakba kerül, és ilyen szempontból kikerül az államháztartás rendszeréből, végül is egy államháztartás által finanszírozott célt szolgál, nyugdíjkifizetéseket szolgál - Brüsszel nem volt hajlandó ezt elismerni, nem volt hajlandó respektálni. Ezért választjuk mi azt a megoldást, amit az észtek is választottak, hogy átmenetileg az államháztartáson kívül lévő forrásokat visszahozzuk az államháztartás rendszerébe.

Ez az a kényszer, ami miatt nekünk el kell járnunk, még egyszer mondom, mert nem akarjuk azt az utat járni, amit önök reflexszerűen csináltak volna, többletadókkal vagy valamilyen módon a vállalkozásoktól vagy az emberektől elvontak volna forrásokat, vagy amit szintén megemlítettem.... (Szűcs Erika és dr. Vadai Ágnes közbeszólásai.) Igen, képviselő asszony, kitérek arra, hogy ez nem az. Vagy amit szintén említettem, hogy ilyenkor hiteleket veszünk fel a külföldiektől, és eladósítjuk az országot. Ott tartunk, hogy ezt az utat nem lehet tovább követnünk.

Egy másik miniszter, aki szintén jelen van a teremben, hölgy, pedig közbevág itt nekem, és azt mondja, hogy mi is ezt csináljuk, mert pénzt veszünk el az emberektől. A további okfejtésem arra fog kitérni, hogy ez nem igaz, ez az önök olcsó demagógiája, hogy valamit elvennénk az emberektől. Ugyanis ezek között a jövedelemtulajdonosok között, akikről beszéltem, persze egy speciális jövedelemtulajdonos van, ez maga a költségvetés és az állam, amelynek önmagában soha nincs pénze, csak az, amit elvesz a többi jövedelemtulajdonostól. Önök megkísérelték ezt - és érdekes módon akkor volt egy pillanatra síri csend a teremben, amikor Selmeczi Gabriella ezt megemlítette -, hogy az embereknek a magánnyugdíjpénztárakban ott lévő vagyonát megpróbálták a menedzsment vagyonává tenni, törvényben. A köztársasági elnök akadályozta meg, hogy ezt megcsinálják. Na, ezt hívták volna lopásnak! Ugyanis az a pénz, ami a magánnyugdíjpénztárakban ott van, amit mi fizetünk be, az persze tulajdonvédelmet élvez az alkotmány értelmében.

Ez az összeg, amiről mi most beszélünk (Dr. Vadai Ágnes: Ez sikkasztás!), ez nincs benn a magánnyugdíjpénztárakban, ez egyelőre ott van az emberek zsebében. Eddig a törvény azt mondta, hogy amikor a munkavállaló nyugdíjjárulékot fizet, akkor fizet 9,5 százalékot, ebből 8 százalék elmegy a magánnyugdíjpénztárba és 1,5 a nyugdíjpénztárba. Most mi törvényben azt mondjuk ki, hogy az elkövetkezendő valamivel több mint egy évben nem ez lesz a rendszer, hanem a 9,5 százalékot úgy fogja megfizetni a magánember, hogy ezt a nyugdíjalapba fizeti. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nem fogja!) Tehát nem arról van szó, hogy valamit, ami az övé, mi ellopnánk, ahogy önök fogalmaznak, hanem most úgy rendelkezünk... (Göndör István: Egyoldalú szerződésmódosítás!) Az állam, tisztelt képviselő úr, igen, az állam szokott ilyeneket csinálni, és csak az állam az a jövedelemtulajdonos... (Derültség az MSZP padsoraiban. - Dr. Vadai Ágnes: És kártalanítja az állam az embereket? - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Te vagy az állam?), csak az állam az a jövedelemtulajdonos, amelyik elvon bizonyos forrásokat az összes többi jövedelemtulajdonostól. De itt mi nem vonunk el a magánemberektől semmit, mert ahhoz bele kellene nyúlnunk a magánkasszájukba.

Mi azt mondjuk, hogy az elkövetkezendő egy évben... (Dr. Vadai Ágnes: Azt is elveszitek! - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Nyomjanak gombot! - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Összevissza beszél!)

ELNÖK: Képviselőtársaim! A vezérszónoki felszólalás zajlik!

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, tudom, hogy izgalomban vannak, de ennyire talán nincsen rá okuk! (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Halljuk!)

Tehát mi nem vonunk el a nyugdíjkasszából semmilyen forrást, hanem azt mondjuk, hogy az elkövetkezendő 14 hónapban ezt a 9,5 százalékot, amit megfizetnének egyébként az emberek nyugdíjjárulék címén, nem a magánnyugdíjpénztárba fogják teljesíteni, hanem az állami nyugdíjalapba, és ezért garantáltan nyugdíjat fognak kapni. (Dr. Vadai Ágnes: Ezt hívják sikkasztásnak!)

Ha valami jogbizonytalanságot vet fel, tisztelt szocialista képviselők, az a rendszer, amit önök létrehoztak, az jogbizonytalanságot vet fel. (Dr. Vadai Ágnes: Nem, nem!) Az államtitkár úr az expozéjában elmondta, hogy egy olyan rendszert hoztak létre, hogy amikor elindul a nyugdíjkifizetés ezekből a magánnyugdíjpénztárakból, az érintettek csak azt nem tudják, hogy mennyit fognak ebből kapni. Na, ez jelent jogbizonytalanságot! (Dr. Vadai Ágnes közbeszólása. - Göndör István: Rögzítve van a törvényben!) Hiába mondja, képviselő asszony, hogy más a helyzet, a helyzet az, Kiss Péter miniszter úr is megemlítette, hogy sajnos ezek a kérdések nincsenek szabályozva. Na, ez vet fel jogbizonytalanságot!

Abban a miniszter úrnak igaza van, hogy amiről mi itt beszéltünk, annak csak egy része van még ebben a törvényben, de azt is deklaráltuk, hogy a további törvényeket is a Ház elé fogjuk hozni, és szabályozni fogjuk azokat a kérdéseket, amiket önök elmulasztottak szabályozni.

Önök csak egy dolgot akartak: magánzsebekbe akarták juttatni, elsősorban a menedzsment zsebébe akarták juttatni a nyugdíjpénztári vagyont, amit a köztársasági elnök megakadályozott. (Dr. Vadai Ágnes: Nem, nem!) És még önöknek van jogalapjuk a televíziónézőknek, a nyugdíjasoknak azt mondani, hogy önök védik meg őket, holott önök akarták kijátszani őket! Ezt be kellene vallaniuk, ilyen egyenesen, mint amilyen egyenesen én ezt itt közlöm önökkel.

A bizottsági üléseken felvetődik az, hogy itt valamifajta alkotmánysértés történik. Most is bólogat az egyébként jogvégzett képviselő asszony. (Dr. Vadai Ágnes: Így igaz!) Semmiféle alkotmánysértés nem történik, azért, mert még egyszer mondom, semmit nem vonunk el abból a pénzből, amit ott van a magán-nyugdíjbiztosítókban. (Dr. Vadai Ágnes: Csak a jövőbeni befizetésekből!)

(11.20)

Ezt önök kísérelték meg elvonni akkor, amikor a menedzsment zsebébe akarták rakni ezeket az összegeket. (Moraj és közbeszólások az MSZP soraiból. - Szűcs Erika: Ez nem igaz! Ez durva hazugság!) Mi, képviselő úr és tisztelt hölgyek, semmit nem vonunk el ebből az alapból, hanem csak úgy rendelkezünk egy átmeneti időszakra, az önök által itt hagyott kényszerek miatt, a 3,8 százalékos hiánycéltartási kényszerek miatt, hogy átmenetileg nem oda kell nyugdíjjárulékot fizetni, hanem minden összeg bejön a nyugdíjalapba. (Dr. Vadai Ágnes: Ilyen nincs!) Úgyhogy az alkotmánysértés szóba nem kerül, mert itt a tulajdon elvonása sincs terítéken (Dr. Vadai Ágnes: Dehogynem tulajdon elvonása!), ellentétben az önök gondolkodásával. (Dr. Vadai Ágnes: Nincs joga az államnak tulajdont elvonni!)

A másik, amit még nyilvánvalóan megemlíthetek, hogy az, amit most teszünk, amit a kényszerek miatt teszünk, az persze felveti azt is, hogy ezek nélkül a források nélkül mi történik azzal a nyugdíjkasszával, azzal a magánbiztosítóval, amit létrehoztunk. És ez tényleg nincs benn ebben a törvényben, de többször elmondtuk, sőt az expozéban az államtitkár úr is elmondta, hogy a további törvényeket is hozni fogjuk. Mert nyilvánvalóan - és ebben a miniszter úrnak, Kiss Péter miniszter úrnak is igaza van - szabályozni kell a szabályozatlan kérdéseket. Akik majd ott akarnak maradni a magán-nyugdíjbiztosítókban, azok tudják azt, hogy a befizetett összegük után, mondjuk akkor, amikor ők nyugdíjba mennek, milyen mértékben részesülnek nyugdíjban, hisz ez ma szabályozatlan, és felkínáljuk a visszatérés lehetőségét is. (Dr. Varga László: Az előterjesztést elolvastad? - Dr. Vadai Ágnes: 3000 milliárd!)

Ez nem ördögtől való, hát önök is felkínálták egy évvel ezelőtt körülbelül a visszavonulás lehetőségét azoknak a korosztályoknak, akikkel úgy kalkuláltak, hogy nem érte meg nekik az átlépés, mert csak veszítettek az átlépésen. Semmi mást nem fogunk csinálni, mint ezt a mérlegelési lehetőséget felkínáljuk minden magán-nyugdíjpénztári tagnak. Nem azt fogjuk mondani, hogy tessék visszajönni, hisz ezt nem tehetnénk meg, mert ezzel tényleg elvonnánk az ő tulajdonukat, hanem azt mondjuk majd, hogy mérlegeljétek, hogy visszajöttök-e. Vagyis azt az utat fogjuk járni ilyen szempontból, amit már önök jártak bizonyos korosztályok esetében - mi ezt mindenkinek fel fogjuk kínálni.

És azt nem rejtettük egy pillanatig sem véka alá, hogy ez a kérdés azért került napirendre, mert ezt a 3,8 százalékos, önök által felvállalt hiánycélt tartani akarjuk. Egyébként én egyet is értek azzal, hogy ezt tartsuk, sőt jövőre tartsuk a költségvetésben a 3 százalékos hiánycélt is, hogy végre szabaduljunk abból a helyzetből, amibe önök hozták ezt az országot. Az mégiscsak egy abnormális dolog, hogy egy európai uniós tagállam vagyunk, ahol elméletileg önállóan folytathatnánk költségvetési politikát, valójában erre még sincs lehetőségünk, mert Brüsszel és az IMF helyettünk mondja meg, hogy a magyar költségvetésben hogyan és milyen tételeknek kell szerepelniük. Egy kicsit az IMF és az Európai Unió fogta az önök kezét, és mondta azt, hogy na, a költségvetésből vegyétek ki ezt, szüntessetek meg ilyen meg olyan támogatásokat, emeljetek áfát és így tovább, és így tovább. Mi ezt nem akarjuk.

A magyar kormánynak és a Magyar Országgyűlésnek a felelőssége az, hogy a választók bizalma alapján eldöntse ezeket a kérdéseket, és ne Európa más hatalmi központjai döntsenek Magyarországról. Önök ezt az utat elfogadták - mi ettől szabadulni akarunk. (Dr. Vadai Ágnes: Éljen a szabadság!) Ehhez végre el kellene jutnunk oda, hogy Magyarországgal kapcsolatban megszűnjön a túlzottdeficit-eljárás, ami, tisztelt szocialista képviselők, az önök jóvoltából 2004 óta éri Magyarországot. Nincs még egy európai uniós tagállam, ami ilyen hosszú ideig túlzottdeficit-eljárás hatálya alatt van. Önök képtelenek voltak egyetlen olyan költségvetést megcsinálni az alatt a nyolc év alatt, ameddig kormányon voltak, amivel ne kerültünk volna ennek az eljárásnak a hatálya alá. Ebből kell, tisztelt miniszter asszony, szabadulnunk, és mi szabadulni fogunk. Ez az egyik állomása az egésznek.

Ez nem veszélyezteti annak a hárommillió embernek a sorsát, akik egy része önként, más része kényszerből bekerült a magánnyugdíjpénztárakba. Egy forint vagyonukat, amit oda befizettek, mi onnan el nem fogunk vonni (Szűcs Erika: Csak azt a 14 hónapot! - Dr. Vadai Ágnes: De, de!), mert tiszteljük a magyar alkotmányt. Hiába mondják, hogy ezzel ezt tesszük, nem tesszük. Ezt nem onnan vesszük ki, hanem azt mondjuk, hogy átmenetileg ezek az összegek a nyugdíjkasszába kerülnek, és ezért nyugdíjellátást fogunk számukra biztosítani.

Ugyanis a magyar kormánynak nemcsak az a felelőssége az alkotmány értelmében, hogy majd egyszer nekünk, akik ma itt ülünk a parlamentben, és még aktív korúak vagyunk, nyugdíjunk legyen - én is egyébként magán-nyugdíjpénztári tag vagyok, de meg fogom fontolni, hogy ott maradjak-e. (Mesterházy Attila: De neked kötelező lesz!), ez az én döntésem lesz -, hanem a magyar kormánynak az is feladata, hogy akik ezt a vitát csak nézik mint nyugdíjasok, azoknak azt garantálja, hogy holnap is nyugdíjat fognak kapni. Ahhoz ezek a lépések kellenek. Az üres kasszából nem lehet nyugdíjat fizetni. Az üres kasszát önök teremtették meg. Mi az államháztartás rendszeréből kiirányított forintokat visszahozzuk az államháztartás rendszerébe (Dr. Vadai Ágnes: És aki nem akarja adni?), korrigáljuk azt a hibát, amit önök elkövettek.

Alapvetően persze egy rossz gazdaságpolitika idézte elő azt a helyzetet, amit előidézett az alatt a nyolc év alatt, ameddig önök kormányoztak, és ennek korrekciójára kényszerülünk mi, és ennek egy technikai lépése az, ami előttünk van. De ezt követni fogja az a törvénytervezet, amiben felkínáljuk a magánnyugdíjpénztárban lévőknek a választás lehetőségét, hogy ott kívánnak-e maradni vagy visszajönnek. Akik pedig ott maradnak abban a rendszerben, mert abban látnak biztonságot, azoknak pedig szabályozott viszonyokat fogunk teremteni, nem úgy, ahogy ezt önök tették felelőtlenül.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
37 227 2010.10.20. 6:02  188-248

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Erről a három indítványról szeretnék beszélni. Valójában összefüggnek, mert mindegyiknek az a logikája, hogy itt az állam valamit kölcsönvesz, és ezért a kölcsönvett összegért fizessen valamit. Mielőtt erre rátérnék, hogy ez a logika miért hamis - azért, mert az állam persze semmit nem vesz kölcsön -, először arról, amit Szanyi Tibor úr itt mondott, hogy államkötvényekbe fektetik ezek az alapok ennek a pénznek a jó részét. Ez így van. A magyar állam az önök tragikus gazdaságpolitikája miatt kénytelen nagyon sokat fizetni az államkötvényekért. (Tóbiás József: Ez így volt 1998 és 2002 között is.) Ezért vásároltak egyébként külföldiek is boldogan tőlünk államkötvényeket, mert a magyar államkötvényekért sokkal jelentősebb kamatfelár járt, mint mondjuk, egy nyugat-európai állam kamatkötvényeiért. Mindaddig tették is ezt a külföldiek, amíg bizalom volt az országgal szemben. Amikor attól féltek, hogy beáll az államcsőd, akkor már nem vettek államkötvényt. Ez volt 2008. október 6-án.

Nem nagy teljesítmény államkötvényből gazdálkodni, drága magyar államkötvényeket venni, és mégsem realizálni érdemben hozamot. Nekünk a bajunk az, hogy még magas államkötvényeket vásárolva sem képes ez a pénztár érdemi hozamot, reálhozamot realizálni, és ezért aggódunk többek között.

De visszatérve erre a három indítványra, mert végül is csak erről kellene nekem itt a részletes vitában beszélnem. Önök azt mondják, hogy itt az állam elvesz valamit valakitől, és ezért fizessen kamatot. Hogyha így lenne, hogy az állam elvenne valamit, akkor kétségtelen, ez joggal felvethető lenne. Ha az állampolgároknak a magánnyugdíj-pénztári számlájához nyúlna az állam vagy a kormány, magától értetődik, hogy ezt csak úgy tudná megtenni, hogy egy alku folytán valamit felkínálna ezeknek a számlatulajdonosoknak, hogy oké, kölcsönveszem 14 hónapig a pénzedet, de nyilvánvalóan valami kamatfelárat fizetek.

De itt nem erről van szó. Hát a magyar állam... - önök azt mondják, hogy ez egy magánjogi viszony, ami a pénztár és a magánemberek között létrejön. Persze, tekinthetjük így, csak az állam közhatalma van ott mögötte. Mi van akkor, ha mondjuk, ez a magánnyugdíjpénztár valamikor, amikor beáll a nyugdíjfizetési kötelezettség, ezt mégsem akarná teljesíteni? Az állam a közhatalmával kikényszerítené. Tehát ez egy speciális viszony, az állam akaratából jött létre, és addig működik, ameddig az állam ezt jónak látja. Azért nyúlunk hozzá ehhez a rendszerhez, mert egyik oldalon vannak a kényszerek - 3,8 százalékos hiánycél, nem akarunk embereket sarcolni, nem akarjuk a vállalkozásokat büntetni, nem akarunk hiteleket felvenni -, ezért kell megcsinálnunk azt, hogy azt a pénzt, ami valójában a nyugdíjak finanszírozását szolgálja, de kiment az államháztartás rendszeréből az önök döntése folytán, azt most ezzel az eszközzel visszahozzuk az államháztartás rendszerébe, hogy ezt a 3,8 százalékos hiánycélt teljesíteni tudjuk.

Az államnak szabad akaratában áll - a parlamentnek természetesen, a kormány indítványára -, hogy mondjuk, úgy rendelkezzen - megint egy elméleti lehetőséget mondok, tegnap ebből a 9,5 százalékból, amit a munkavállaló nyugdíjjárulékként fizetett, 8 százalék ment a magánnyugdíjpénztárba, és 1,5 százalék maradt az állami kasszában -, dönthetnénk úgy is, hogy más arányok szerint osztjuk szét. A közhatalom dönthetne így. Most úgy dönt az állam a saját eszközeivel, hogy 0 százalék megy a magánnyugdíjpénztárba, és 9,5 százalék megy az állami kasszába. Nincs szó arról, hogy valamit kölcsönveszünk, ami a magánemberé. A magánembernek kötelező nyugdíjjárulékot fizetnie.

A kormánytól azt várjuk el az alkotmány értelmében, hogy ezt a rendszert működtesse, ez mindannyiunk érdeke. A kormány aggódik azokat a folyamatokat látva, amik a magánnyugdíjpénztárakban jelentkeznek - kevés hozam -, és ugyanakkor teljesíteni akarja ezt a hiánycélt, amiben Kiss Péter miniszter úrral is egyetértettünk, hogy ezt tényleg teljesíteni illik és teljesíteni kell.

Még egyszer mondom, nem nyúlunk az emberek pénzéhez, hanem... (Tóbiás József: Dehogynem.) Akkor nyúlnánk hozzá, Tóbiás képviselő úr, ha a számlájukról elvennénk valamit. Nem veszünk el a számlájukról semmit. Az Országgyűlés úgy rendelkezik, hogy a jövőben... (Tóbiás József: Nem a jövőben, most november 1-jétől.) Igen, a jövőben, november 1-jétől mások lesznek a járulékfizetési szabályok, nem megy el 8 százalék a magánkasszába vagy a magánpénztárba, hanem mind a 9,5 az államhoz jön. Tehát ezért nincs szó arról, hogy valamit kölcsönvennénk.

Az reális aggódás, amit itt valamelyik szocialista képviselő mondott, hogy vajon túlélik-e ezt a helyzetet a magánnyugdíjpénztárak. Vajon hogyan fognak reagálni az emberek arra, ha tényleg felkínáljuk a számukra azt, amit önök már egyszer felkínáltak nekik, hogy térhessenek vissza az állami nyugdíjbiztosításba? Ez egy más kérdés, erről el lehet gondolkodni. Nekünk elhatározott szándékunk, hogy ezt megtesszük, és még egyszer mondom, nem igaz az a feltevés, amiből a három módosító indítvány kiindul, hogy itt egy kölcsönvett pénzről van szó, ezért valamifajta kamatjóváírás mindenképp elvárt lenne. Nincs kölcsönről szó, egy állami akarat megváltozásáról van szó, amikor azt mondja, hogy 9,5 százalék holnaptól kezdve a nyugdíjkasszában köt ki.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
37 235 2010.10.20. 1:45  188-248

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Csak annyit szeretnék még egy érvként elmondani, hogy egyikünk sem érdekelt abban, hogy az államról úgy beszéljünk, amely valami rosszat csinál, hogy megingassuk az emberek bizalmát, mondjuk, az állami nyugdíjpillérben. Ebben még Szanyi képviselő úr sem lehet érdekelt országgyűlési képviselőként, akinek két napja nincs más feladata, mint azt szajkózni, azt az ostobaságot, hogy itt valaki lop; a rádióban és mindenhol vissza lehet Szanyi képviselő úr mondatait hallani.

Ha mégis ennek a másik pillérnek, tehát a magánnyugdíjpénztárnak van valami értéke az én szememben, az az - a rossz gazdálkodása mellett is -, hogy az embereket rászoktatja egyfajta öngondoskodásra, mert nem hiszek én egyébként egy olyan államban, aki holnap majd megteremti az ideálisat, és azt mondja, hogy majd én mindent megoldok helyetted. A kormánynak van egy felelőssége, hogy működtessen egy nyugdíjrendszert, ne csak majd a jövőben, amikor mi egyszer nyugdíjasok leszünk, hanem arról is gondoskodjon, akik most nyugdíjban vannak, hogy a nyugdíjukhoz hozzájussanak. Ehhez forrásokra van szükség.

Azon el lehet gondolkodni, hogy ha mondjuk, ez a nyugdíjpillér a nagy átjelentkezések miatt bajba kerül - mert én ezt valószínűsítem egyébként, hogy ez így fog történni, de még egyszer mondom: a nyugdíjjogosultakat vagy a holnap nyugdíjba menőket kár nem éri, mert az állam a nyugdíjukat nyilvánvalóan garantálni fogja -, azt a pozitívumot, amit ez a rendszer hozott, az öngondoskodást hogyan visszük tovább. Tehát abban én egyetértenék, hogy ennek az öngondoskodási rendszernek - megjegyzem: van egy ilyen harmadik pillér - valamilyen módon működnie kell, mert ezt én is értéknek tekintem. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
38 193 2010.10.25. 6:32  178-228

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Akkor, amikor pár nappal ezelőtt, múlt héten itt a Házban az esti órákban a magán-nyugdíjpénztári befizetések 14 hónapra történő visszatereléséről beszéltünk - viszaterelés alatt azt értem, hogy az államháztartás rendszerén kívülről visszahozzuk legalább átmenetileg az államháztartás rendszerébe ezeket az összegeket -, akkor arról is beszéltünk, hogy további törvényeket fogunk benyújtani; a további törvények egyike itt van.

Akkor is szó volt arról, hogy a pénztártagoknak meg kell adni a lehetőséget arra, hogy újra mérlegeljék az elmúlt 12 év teljesítményét, amit a magánnyugdíjpénztárak számukra nyújtottak, és szabad akaratukból eldöntsék azt, hogy ezt a rendszert működtetni akarják-e, vagy esetleg visszajönnek az állami nyugdíjrendszerbe.

Azt kell látnunk mindannyiunknak, hogy a kormánynak alkotmányos kötelezettsége a nyugdíjrendszer működtetése. Ez két feladatot is jelent a kormány számára. Nyilván azonnal - holnap és holnapután is - nyugdíjakat kell garantálnia azoknak, akik ezt a nyugdíjat megszolgálták és ezt a nyugdíjat várják, és a kormány abban is érdekelt és az is alkotmányos felelőssége, hogy hosszú távon is egy olyan rendszert működtessen, ami fenntartható rendszer. Amikor ezt a 12 évet, a magán-nyugdíjpénztári rendszert értékeljük - ahogy többé-kevésbé már eddig is elhangzott -, azt mindenképp meg kell említenünk, hogy nincs olyan szakértő, aki azt mondaná, hogy eredményesen gazdálkodott ez a rendszer azzal a 2700 milliárd forinttal, amivel gazdálkodik.

Két számadatot szoktunk ilyenkor megidézni. Az egyik, hogy ha vagyonra vetítjük ezeknek a pénztáraknak a működési költségeit, akkor még ma is a vagyonra vetítetten is 1,2 százalékba kerül a rendszer működtetése. Nemrégen ez még 2 százalék volt. Az 1,2 százalék is vérlázítóan magas, a nemzetközi átlag 0,6 százalék körül van.

A magyar átlag akkor is nagyon magas, ha nyivánvalóan ezek a számok egy kicsit torzítanak, mert ha egy nagyobb összeggel gazdálkodik egy pénztár vagy gazdálkodnak pénztárak, akkor természetesen egy más átlagszám jön ki, de az biztos, hogy a vagyonra vetített érték Magyarországon nagyságrendekkel haladja meg a nemzetközi átlagot is. Ugyanez igaz akkor is, amikor az adminisztrációs költségeket az éves díjra vetítjük, akkor azt látjuk, hogy Magyarországon ez 4 százaléknál többe kerül, és ez nyugat-európai viszonyokat látva megint csak nagyságrendekkel magasabb, mint ami elvárható lenne.

Egy nagyszerű elemzésből - egy mai napilapból - vettem ezeket a számokat, és ennek az elemzésnek a gondolatsorát követem, amikor azt mondom, hogy egy év alatt a menedzsment és a mögötte lévő szponzorintézmények 24 milliárd forinttal gazdagodnak évente. Nyilvánvalóan a menedzsment és ezek a szponzorintézmények persze mindenhol pénzbe kerülnek, de minden összevetés azt mondja, hogy Magyarországon egy évben 18 milliárddal többe kerülnek, mint az európai átlag. Ha 12 év alatt veszem ezt a 18 milliárdos éves többletet, akkor máris 200 milliárd extraprofitot találunk. Ez az extraprofit nem a pénztártagok zsebében van, hanem a menedzsment és a mögöttük lévő szponzorintézmények zsebében.

Egyszerűen arra kell választ találnunk, hogy azok, akik nem támogatják a visszatérés lehetőségének felkínálását, miért érdekeltek abban, pontosabban miért abban érdekeltek, hogy a jelenlegi rendszer fennmaradjon, és ez a 200 milliárd ne a befizetőknél, a magánpénztári tagoknál hasznosuljon, hanem sokkal inkább a menedzsmentnél és a mögötte lévő szervezeteknél.

Szocialista képviselőtársaink erre adjanak nekünk valamifajta választ, hogy miért érdekeltek ennek a rendszernek a megvédésében. A mi szándékunk tiszta. Mi világosan gondoljuk azt, hogy ennek a pénznek jobb helye van a pénztártagok zsebében, és a pénztártagok szabadon dönthessék el megint az év végén azt, hogy a jelenlegi rendszer működtetésében érdekeltek-e, vagy ezt a pénzt visszahozzák az állami nyugíjpillérbe.

Az egész tőzsde működésére is tekintettel vagyunk akkor, amikor a visszahozatalnak - mert azt reméljük persze, hogy az emberek nagy része ezt a megoldást fogja választani - olyan módját javasolja a törvénytervezet, hogy abban a portfólióban, amiben ma elhelyezkednek ezek az összegek, abban a portfólióban jön ez vissza az állami nyugdíjpillérbe, ilyen szempontból a tőzsdei rendszert sem fogjuk megingatni.

Biztos vagyok benne, hogy a döntésünk a pénztártagok milliói számára kedvező döntés (Dr. Vadai Ágnes: Nekem biztos nem!), mert 12 év működés után kapja meg mindenki annak a lehetőségét újra, hogy mérlegelve az elmúlt 12 év gazdálkodásának eredményességét vagy eredménytelenségét, szabadon döntsön arról, hogy ezeket a forrásokat visszahozza-e az állami nyugdíjpillérbe. (Zaj, közbeszólások az MSZP padsoraiban.)

Arra az okfejtésre már nem akarok kitérni, amit megemlítettem egy héttel ezelőtt is, amikor itt este vitáztunk, hogy mik azok a kényszerek, amik többek között minket erre a felismerésre vezetnek, vagy a kormányt erre a felismerésre vezetik, hogy így járjon el, ahogy éppen el kell járni. Most csak azt említem meg, hogy a kormánynak van egy alkotmányos kötelezettsége. A kormány ezzel az alkotmányos kötelezettségével élni akar, élni is fog, és azt gondolom, hogy a pénztártagok számára is ez a megoldás kínál egyedül üdvözítő megoldást, és ezzel el fogjuk érni azt, hogy az a 200 milliárd, ami valahol máshol hasznosult, az elkövetkezendő években tényleg a magyar nyugdíjasok érdekeit szolgálja.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
39 68 2010.10.26. 20:26  17-187

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Én emlékszem az elmúlt 12 év adóvitáira, ahol vezérszónokok hosszasan soroltak technikai kérdéseket, hogy az adócsomagnak melyik része éppen hogyan változott, ezúttal pedig még az ellenzéki vezérszónokok se ezt tették, Rogán képviselő úr meg magától értetődően nem tette. Nem beszélve arról, hogy a miniszter úr expozéja sem technikai kérdésekről szólt, hanem gondolatról szólt, filozófiáról szólt. 12 év óta adótörvények kapcsán, különösen az elmúlt 8 évben valami hasonlót azért ebben az Országgyűlésben nem tapasztaltunk meg, és ez már önmagában örvendetes.

Feltehetjük persze önmagunknak a kérdést, hogy folytathattuk volna-e azt az utat adótörvények kapcsán, amit az elmúlt 8 évben jártunk. Vagy a másik kérdés, amit feltehetünk magunknak, és persze ezekre választ is kívánok adni, hogy mi az, ami megadja nekünk a lehetőséget, hogy radikálisan szakítsunk az eddigi lépésekkel, az eddigi úttal, és elinduljunk egy másfajta úton.

Folytatni persze elméletileg folytathattuk volna, de ez nyilvánvalóan a zsákutca folytatását jelentette volna, hisz az mindannyiunk számára nyilvánvaló, a választók számára is nyilvánvaló volt, hogy az elmúlt 8 év után Magyarország sereghajtóvá küzdötte le magát az Európai Unióban egyfajta versenylistán. Ráadásul - és ez még szomorúbb -, hogy ha a közép-kelet-európai versenytársakhoz mérjük magunkat, hát akkor is minden mutató tekintetében a sor végén vagyunk. Tehát ezt az utat nyilvánvalóan folytatni nem lehetett.

Azok a technikai foldozgatások és toldozgatások, amik az adótörvények kapcsán az önök időszakában mindig a Ház elé kerültek, csak a zsákutca elmélyítését jelentették volna. Persze ez egy szép óhaj, induljunk el egy másik úton, de egy másik úton csak azért tudunk elindulni, mert a választók ehhez hozzásegítettek minket, és ehhez erőteljes biztatást is adtak. Ha nem lenne a mai kormány mögött óriási többség - ez az óriási többség óriási változtatásokra ad lehetőséget -, akkor nyilvánvalóan a helyben topogás vagy az útkeresés időszaka folyna, bármennyire vagyunk eltökéltek abban, hogy az országot más irányba kormányozzuk, és ennek egyik alapvető eszköze nyilvánvalóan az adótörvények.

Én hallgattam a szocialista vezérszónokokat is. Puch László megszólalása kapcsán olyan sok vitára se lehet okunk, mert ő felsorolt néhány tételt, hogy mit lehetne másként adóztatni, mondjuk, tőkejövedelmeket nem 16 százalékkal, hanem esetleg 1-2 százalékkal jobban. A demagógia már inkább Tukacs képviselő úrnak maradt, neki kellett persze elmondania az ország közvéleményének, hogy itt vannak olyanok, akiket mi szeretünk, másokat meg kevésbé szeretünk, és ráadásul a kiskeresetűeket szeretjük legkevésbé. Tehát ő e köré a gondolatkör köré csomagolta a mondandóját.

Nincs is igazán mire reagálni, amit a szocialista képviselők elmondtak, mert ők is érzik - nyilvánvalóan ez nem az a hely és az a helyzet, ahol kimondják -, hogy valahol egyetértenek azokkal a változtatásokkal, amiket ez a kormány bátran elindított. Legfeljebb előjönnek ezzel, hogy valamifajta szolidaritáselemet be kellene emelni ebbe a rendszerbe. Tukacs képviselő úr odáig megy, hogy gyakorlatilag visszahozna egy magasabb adókulcsot, amivel mi nyilvánvalóan szakítani akartunk.

Igaza van Rogán képviselő úrnak, amikor úgy fogalmaz, hogy ilyen mértékű adócsökkentés, én hozzáteszem, hogy a személyi jövedelemadóban, amióta mi itt mérjük a világot, nem volt. Ezt nyugodtan mondjuk ki. 300 milliárdnál több az, ami az emberek zsebében marad, ami a családok zsebében marad. És ezt ráadásul egy milyen nehéz időszakban tudjuk meglépni és egyébként vagyunk kénytelenek meglépni!

Ha azt a helyzetet elemezzük, amiből most kiindulunk, amit megváltoztatni akarunk, akkor miniszter úr úgy fogalmazott, hogy egy hamis kádári közmegegyezés rendszerét kell lebontani, ami gyakorlatilag abból állt, hogy viszonylag sok adót kivetünk az emberekre, de az, aki kiveti, az Országgyűlés és a kormány, az is nagyon jól tudja, hogy ezek az adók nem jönnek be. Én azt mondom, hogy a hazugságokra épített adórendszert kell végre meghaladnunk.

A költségvetéseinkben mindig, a költségvetési törvények tárgyalása kapcsán évről évre elmondtuk és elmondhatnánk most is, hogy több mint 1000 milliárd az, amit a költségvetés görget maga előtt évről évre mint beszedni remélt adót, csak soha nem jön be. Mert egyszerűen a túladóztatás folytán az emberek és a vállalkozások vannak olyan leleményesek, hogy ebben a nagyon bonyolult adórendszerben, amit Magyarország működtetett, megtalálják azokat a kiskapukat, aminek eredménye lesz az, hogy mégse jön be a költségvetésbe ez a több mint 1000 milliárdnyi adó, és ez nyilvánvalóan mindig hiányként jelenik meg az adott költségvetésben. Ráadásul olyan bonyolult ez a rendszer, hogy nincs az az eredményes szervezet, legyen szó APEH-ről vagy VPOP-ról, holnaptól kezdve pedig ez az egységes szervezet, ami ebben a bonyolult rendszerben adóztatott országban eredményesen tudná képviselni az adóbehajtásokat, amit nyilvánvalóan célszerű érvényesíteni.

Jellemző az eddigi rendszerre, amit szintén itt megfogalmazhattunk, hogy rendkívül magasak voltak az adók. Hozzáteszem azt, hogy a rendkívül magas adók után egyre kevesebb szolgáltatást kapott az, aki befizette ezeket az adókat, hisz az állam az előző 8 évben, ahonnan lehetett, kivonult és visszavonult. Az országnak vannak olyan részei, ahol már szolgáltatásokat se látott el. Ez a kistelepülések világa. Az előbb a szocialisták megszólaltak a kistelepüléseken élők meg a mezőgazdaságban élők védelme érdekében. Leginkább ez az a világ, amire a szocialista kormány semmilyen mértékben nem figyelt, erre a világra volt teljesen érzéketlen. Most persze a szavak szintjén megszólalnak az érdekükben.

Tehát igaz az az állításom, hogy a nagyon nagy adókért se kapott az állampolgár már szinte semmifajta szolgáltatást. Gondoljunk azokra a kísérletekre, amelyek az egészségügyből való kivonulást jelentették, amelyek az iskolarendszer összedöntését jelentették, hogy kistelepülésen nem működtetünk intézményeket; amelyek a közlekedésre jutó támogatási rendszerből való visszavonulást jelentették, és még folytathatnám a sort. Tehát sok adót fizetnek, persze hozzáteszem, néhányan, és ezekért se jár különösebben szolgáltatás. Hát persze, hogy mindenki keresi a kiskapukat, és menekül az adóztatás lehetősége elől!

Amit már szintén említettem és újra nyomatékkal mondom, egy átláthatatlan, bonyolult rendszer volt, és egy átláthatatlan bonyolult rendszer eleve bizalmatlanságot szül. Tehát a kisember, aki nem tudja kitölteni az adópapírjait, mert ebben az országban már adószakértő nélkül megmozdulni nem lehetett, az nyilvánvalóan bizalmatlan azzal az rendszerrel szemben, amit egyébként képtelen átlátni; és amit szintén említettem, egy bonyolult rendszer esetében sokkal nehezebb az érvényesítése az adóbehajtás lehetőségének. Tehát az adóbehajtó hatóságok is egyre lehetetlenebb feladat előtt álltak.

Ami még jellemezte az önök által létrehozott rendszert, hogy egy teljesen torz adószerkezet alakult ki. Ez is példátlan egyébként Európában. Nagyon kevesen adóznak, akik adóznak, azoknak egy meghatározott része minimálbéren vagy a minimálbér közelében adózik; mintha már az ország természetesnek fogadta volna el a rendszerváltás után húszegynéhány évvel, hogy nekünk ilyen kínai bérszinten kell élnünk, legalábbis az adórendszerünk ezt tükrözi, minimálbérre vagyunk úgy általában beállítva vagy a minimálbér közelébe. Ezt a rendszert görgetjük magunk előtt, és elfogadjuk természetesnek évek óta. És van 10 százalék, az adózók 10 százaléka, aki megfizeti a befolyó adóknak több mint 50 százalékát. Ez egy abnormális rendszer. Ezt akarjuk védeni? Ezt akarjuk tovább konzerválni? És amikor mást akarunk csinálni, akkor a szocialisták kritikát fogalmaznak meg? Hisz ők is tudják jól, hogy a jelenlegi rendszer úgy, ahogy az kialakult húszegynéhány év alatt, védhetetlen, és rászolgált arra, hogy átalakítsuk.

A másik, ami már szintén szóba került a vezérszónokok, illetve Rogán képviselő úr megszólalásában, hogy nézzünk mindig a versenytársainkra.

(12.30)

Ne azzal példálózzunk, hogy a fejlett, boldog Európában milyen az adószerkezet - majd egyszer talán mi is a fejlett, boldog Európában leszünk, ha ezen az úton elindulunk -, hanem nézzünk rá a versenytársainkra. A versenytársaink - és ezek a közép-kelet-európai országok, ahogy a miniszter úr fogalmazott: Európának az a része, amelyik reményeink szerint egy világgazdasági versenyben Európának is lökést ad, a feltörekvő része, a közép-kelet-európai része -, hosszasan sorolhatnám önöknek az adatokat, hogy melyik ország mikor tért át az egykulcsos adórendszerre. A balti országok nem véletlenül tudnak sikeresek lenni, mert volt eszük ahhoz, mondjuk, Észtország példáját említem, már 1994-ben áttért erre a rendszerre. Mi most tartunk ott, és birkózunk itt, mondjuk, a szocialistákkal, hogy megtegyük-e egyáltalán - természetesen meg fogjuk tenni. Vagy Litvánia szintén 1994 óta alkalmazza ezt a rendszert, Lettország is '97 óta, Oroszország - hogyha még a régióhoz sorolhatom - 2001 óta, Ukrajna is, Szlovákia 2004 óta, és Románia is meglépte már, néhány ország pedig fontolgatja a meglépését. Azt láthatjuk tehát, hogy ha az összes versenytársunk ebben gondolkodik, akkor joggal felvetődik a kérdés, hogy ez miért ne tudna működni egy szintén feltörekvő és ma még gazdaságilag és társadalmilag, legalábbis Európa boldogabb feléhez képest elmaradott országban.

(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Az az elméleti kérdésfeltevés, hogy folytathattuk volna-e az eddigi utat - az eddigi út azt jelentette volna, hogy a jelenlegi rendszert toldozgatjuk-foldozgatjuk -, erre az én állításom az volt, hogy nyilvánvalóan járhatatlan volt ez az út, hisz ez az út juttatott minket abba a versenyhátrányba még Közép-Kelet-Európában is, ahova jutottunk. Vagy egy más adattal szólva: ez a stagnáló gazdaság, ahol jó esetben 1 százalékkal tudunk növekedni - emlékszünk arra, hogy mi volt egy-két évvel ezelőtt, nyilvánvalóan nem csak a világgazdasági válság eredményeként -, tehát ha a jelenlegi rendszerben gondolkodunk tovább, akkor ez az alig mozgó gazdaság, ez a stagnáló gazdaság maradna a miénk, ami nyilvánvalóan azt eredményezné, hogy nemhogy felzárkózunk a fejlettebb európai országokhoz, hanem még a közép-kelet-európai versenytársainkhoz képest is további pozícióvesztést lennénk kénytelenek elszenvedni.

Ezzel szemben most a kormány azt mondja, hogy új úton kell járnunk, és az eddigi hátrányunkból, ha úgy tetszik, előnyt kell kovácsolnunk; ha már változtatunk, akkor olyan radikálisan kell változtatni, hogy a versenytársainkhoz képest is versenyelőnybe kerülhessünk. Ezt célozza meg az, hogy 10 százalékra csökkentettük a társasági adót, és elhatározott szándékunk az is, hogy ezt nemcsak 500 millióig fogjuk megtenni, hanem itt tovább is lépünk, és létrehozzuk Közép-Kelet-Európa legversenyképesebb személyi jövedelemadó-rendszerét azzal, hogy 16 százalékos kulcsot hozunk létre, és ezzel egy nagyon átlátható, az adóbürokráciát is nélkülöző rendszert fogunk meghonosítani.

Tehát amikor a miniszter úr azt mondta, hogy ennek a rendszernek, amely itt elindul, ha úgy tetszik, van egy gazdaságfilozófiai tartalma, és legalább ilyen erős, ami talán még nagyobb gondja az országnak, és ezért kell hogy erős legyen a társadalomfilozófiai tartalma. Ahogy ő fogalmazott, és én nyomatékot adok ennek, minden dokumentumunkban szerepel, hogy ettől szenved ez az ország, hogy hiányzik egymillió munkahely; de a gond még ennél nagyobb: nincsenek is meg azok, akiket be lehetne vezetni erre az egymillió munkahelyre. Ha valaha a Jóisten itt hirtelen egymillió munkahelyet tényleg tudna vagy akarna teremteni, akkor sincsenek meg azok az emberek, nincsenek meg azok a fiatalok, akik ezeket a munkahelyeket be tudnák tölteni. Ezért nyilvánvalóan szükség van egymillió gyerekre is. Amit ilyenkor mindig el szoktunk mondani: csak Csehországot célozzuk meg ilyen szempontból, megint nem a boldog Nyugat-Európára gondolunk, csak annyi munkavállalót, annyi munkahelyet szeretnénk magunk körül látni itt Magyarországon, mint amennyi Csehországban van, mert ott körülbelül ennyivel van több, mint Magyarországon - velünk azonos népességű és azonos területű országról beszélek.

Egy gondolatot már mondandóm elején szóltam arról is, hogy hála istennek, a választók hoztak minket olyan helyzetbe, hogy ezeket a radikális lépéseket megtegyük. Mert az nyilvánvaló, hogy ehhez az új gazdaságpolitikához mozgásteret kellett teremteni, ezt a mozgásteret pedig az átmeneti adók teremtik meg számunkra. Nyilvánvalóan nem tudnánk több mint 300 milliárd forint személyi jövedelemadót az emberek zsebében hagyni, ha valamilyen más úton átmenetileg a költségvetés pozícióit ne akarnánk megőrizni. Ráadásul nemcsak őrizni kell a költségvetés pozícióit, hanem azt a nyolcéves gazdaságpolitikát megörökölve, amelyet önök az új kormányra hagytak, és az Európai Unióval elfogadott hiánycélokat, az idei évre 3,8 százalék hiánycélt, fontos tartani, mi ezt tartani akarjuk, ki kell végre kerülnünk abból az eljárássorból, ami 2004 óta tart. Amióta önök, tisztelt szocialisták, költségvetéseket gyártottak itt az Országgyűlésnek, azóta vagyunk túlzottdeficit-eljárás alatt az Európai Unióban - ebből ki kellene kerülnünk. Ezért adókat kell bevennünk, azoktól elsősorban, akik eddig kevésbé voltak adóztatva, a banki szektorra gondolok, és az összes többi válságadóra, amelyről egy külön törvényben rendelkeztünk, de nyilvánvalóan az adópolitikánk része.

Ez teremti meg a lehetőséget arra is, hogy ne csak idén tudjuk tartani a 3,8 százalékos hiánycélt, hanem jövőre is képesek legyünk arra, hogy a 3 százalékos hiánycélt tartsuk. Ahogy a miniszter úr fogalmazott: ezzel az Európai Unió 27 tagállama között az első három-négy között leszünk. Na, ez már teljesítmény, erre fel fognak figyelni nyilvánvalóan nemcsak a pénzügyi elemzők, hanem nyilván a pénzpiacok is. Azt a hiányt, amit nyilvánvalóan elsősorban a külföldiek fognak nagy valószínűséggel nekünk továbbra is meghitelezni az eddigiekhez képest sokkal kisebb mértékben, azt valószínű - és ezt talán nem kockázatos kijelenteni - a normál pénzpiacokról majd be tudjuk szerezni, és nem szorulunk az IMF vagy az Európai Unió rendkívüli támogatására, ahogy erre rászorult a szocialista kormány.

Ha már az adótörvények konkrétumait mondom, akkor hála istennek, ezt néhány dologgal el lehet intézni. Tehát amikor törvényi technikáról beszélünk, egy kulcs, és a lehetséges legtöbb jövedelem egy kulcs alatt adózik. Igen, tényleg gondolkodhatott volna a kormány azon, hogy néhány tételt - mondjuk, a tőkejövedelmek adója - ne 16 százalékkal adóztasson, hanem 20 százalékkal. Megérné bonyolítani a rendszert? (Dr. Lenhardt Balázs: Meg!) Húsz éve azon szenvedünk, hogy a rendszer átláthatatlan. Ha egy egyszerű rendszert akarunk, ha tényleg egy A/4-es papíron akarjuk bevallani az adónkat, akkor nem tudunk további kulcsokat alkalmazni. És én azt gondolom, hogy azért a kicsi többlet költségvetési pénzért nem is éri meg ezt a kockázatot felvállalni, mert az egy kulcs jelenti az egyszerű adózást és az átlátható adózást, azt az adószisztémát, ami felé bizalommal lesz, ami felé most már reményeim szerint bizalommal lesz a magyar adózó. Persze, átmenetileg két évig még itt van a szuperbruttó, és itt van az adójóváírás intézménye, éppen azért, mert a Tukacs képviselő úr által szegényeknek mondottakra is tekintettel akarunk lenni.

És, igen, tudjuk jól, nincs vita köztünk, nincs Matolcsy miniszter úr és Puch László között semmilyen érdemi vita, táblázatok bemutatása nélkül is. A miniszter úr világossá tette, hogy a legkisebb jövedelműek, a minimálbért keresők azért nem fognak rosszabbul járni, mert a kormány kalkulál 4-5 százaléknyi minimálbér-emeléssel. Ugyanis ez a kormány dolga, az Országgyűlés dolga, el fogja dönteni, érvényesíteni fogja, és meggyőződésem, ahogy az összes többi válságadó esetében ez érvényesült, most is érvényesülni fog. Nem lehet érdekünk, tisztelt szocialista képviselők, nem hinni vagy ezt nem akarni, és megtartani megint ott százezreket, ahol vannak, azon a minimálbérszinten, ahova önök juttatták őket. Meg kell lökni alulról ezt a bértáblát, azért, hogy a többiek is többet tudjanak keresni - és keresni is fognak. A miniszter úr érvelésében eddig is volt logika: ha a minimálbért meglöki a kormány - márpedig meg fogja lökni -, ez érvényesülni fog az összes többi bértábla esetében, és ezért nem lesz az országban olyan ember, akinek ez a nagy léptékű változtatás a személyi jövedelemadóban valamifajta hátrányt okozna.

És a legfontosabb eleme - és ezzel szolgáljuk gyakorlatilag a társadalompolitikai célokat -: megváltoztatni azt a lehetetlen demográfiai helyzetet, hogy Magyarország népessége meg az európai átlaghoz képest is nagyobb léptékben csökken, mert egyszerűen nincs utánpótlás, nem születnek gyerekek. Ha adótörvényeken keresztül tenni lehet valamit a népesedéspolitikáért, na, ez az adótörvény ezen biztos segíteni fog. Nyilvánvalóan kell más is, kellenek más ösztönzők is, de hogy az adótörvény mindent felvállalt ilyen szempontból azért, hogy a gyerekeknél és elsősorban a gyerekes szülőknél a terhek csökkenjenek, abban egészen biztos vagyok.

(12.40)

Kolber képviselő úrnak, aki bizottsági előadó volt, egy mondatára szeretnék csak reagálni. Ő úgy festette le, hogy ez az adórendszer torz társadalomszerkezetet fog létrehozni, mert a gazdagok gazdagodnak - mondja ő -, a szegények meg tovább szegényednek. Én pedig azt gondolom, hogy az eddigi társadalomszerkezetben, amit úgy írtam le: alig adóznak néhányan, akik adóznak, azok nagyon keveset adóznak, és akik adóznak, az érdemi adózók 10 százaléka pedig befizeti az adók 50 százalékát, na, ezt a társadalomszerkezetet nem akarjuk fenntartani, mert a végeredményt ismerjük. Ezt a végeredményt fogjuk és akarjuk meghaladni, reményeink szerint az önök támogatásával.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
39 204 2010.10.26. 6:13  187-217

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miután előbb a szocialista képviselőtársam az egész törvényt részletesen ismertette, fegyelmezetten felolvasta azt a penzumot, amit szántak neki (Dr. Józsa István: Kiegészítettem!), azt is meghallottuk, hogy alapvetően mindennel egyetértenek a törvény kapcsán, mégsem támogatják, de ez a tipikus reakció, körülbelül ilyenekre lehet számítani.

Hosszasan tárgyaltuk az adótörvényeket. Az adótörvények egy új adófilozófiát és társadalomfilozófiát akarnak szolgálni és megvalósítani, de ahhoz, hogy az adótörvényekből költségvetési bevétel is legyen, és szolgálni tudja mindazt, amiért ezeket az adótörvényeket hozzuk, kell egy szervezet is. A szervezet itt van, illetve a szervezet átalakul.

A kormánynak nagyon nagy szervezetalakítási szabadsága van, amikor az államigazgatás szervezetét alakítja ki, hiszen azt az államigazgatási szervezetet a kormány irányítja.

Amiért mégis az Országgyűlés előtt van ez az ügy, és törvényben kell szabályozni, azaz olyan szervezetet hozunk létre, ami egy kormányhivatal, azt pedig törvény hozza létre. Az eddigi önállóan működő adó-ellenőrzési hivatalt és a vámhivatalt kívánja a kormány összevonni, és létrehozni egy új kormányhivatalt, amit a kormány irányít, a kormány által megbízott miniszter felügyeli. Ez egy központi közigazgatási szerv, ami a költségvetésben önálló fejezettel rendelkezik.

Azt reméljük, és az előterjesztés is tartalmazza, hogy ettől egy hatékonyabb, költségtakarékosabb igazgatási egység jön létre. Ezt számokkal is igazolni akarja az előterjesztés. A józan ész is azt mondja, hogy ha két szervezet helyett egyet hozunk létre, ez nyilvánvalóan bizonyos szervezeti átfedések kiküszöbölésére lehetőséget ad, és egy hatékonyabb működésre is lehetőséget ad.

Hatósági tevékenysége: tehát adóigazgatási hatósági tevékenységet fog végezni ez a szervezet is, ugyanilyen tevékenységet a vámigazgatásban, ezeket informatikai háttérrel fogja segíteni, és újra megteremti az adónyomozás lehetőségét. Megértem azokat az óvatos fogalmazásokat ellenzéki képviselőtársaim részéről, amikor alkotmányos alapjogokat, adatvédelmi kérdéseket vizsgálnak akkor, amikor ezt a szervezetet átnézik, hiszen ennek a szervezetnek nyomozati jogköre is van; eddig is volt a VPOP-nak, most az egységes szervezetnek lesz ilyen nyomozati jogköre.

Fontos az számunkra, hogy összefésüljük a két, eddig különálló szervezet illetménytábláját, azt is rögzíti az előterjesztés, mivel ezek eddig különbözőek voltak, és nyilvánvalóan az eddigi gazdagabban jutalmazottakhoz fog igazodni a másik. Ez 3640 millió forint többletköltséget jelent évente, de azt is reméljük, hogy ha feláll ez az integrált szervezet, akkor az talán éves szinten 8-10 milliárd forint megtakarítást is eredményezhet.

A kormány óvatos, mert három lépésben hajtja végre ennek az új hatóságnak a létrejöttét. Január 1-jétől létrejön a közös hivatal, a vezetői szintek integrálódnak, és a vezetői szintek integrálódása mellett a funkcionális területek integrálódása történik meg. Egy évre rá, 2012-ben tud megvalósulni a közös folyószámla-vezetés, és 2013-ra jön létre a teljes integrálódás, az informatikai szintek teljes integrálódása.

Azt gondolom, hogy ez az óvatos integrálódás lehetőséget biztosít arra, hogy a költségvetési bevételek... - amiről az előbb szocialista képviselőtársam szólt, mert abban tökéletesen igaza van, hogy ez az a szervezet, ami a költségvetési bevételek nagyon nagy részét produkálja, sőt nemcsak a magyar költségvetésnek, hanem a vámigazgatás bevételein keresztül az Európai Unió költségvetését is ez a szervezet szolgálja.

(17.30)

Ez az óvatos integrálódás maximálisan tekintetbe veszi azt, hogy költségvetési bevételkiesés ne legyen. Reményeink szerint egy hatékony igazgatási és egyben nyomozati egység jön létre.

Kisebb jelentőségű az a törvényi módosítás, amely eljárási törvényt módosít. Az eljárási törvény ésszerűsítéseket, egyszerűsítéseket tartalmaz, és magától értetődően az eljárási törvényt az új szervezethez is igazítani kell.

A törvénytervezet támogatható, beleillik a kormánynak azok közé az elképzelései közé, amivel a nehezen működő kormányzati igazgatási szinteket ésszerűsíti a kormány. Kezdtük valamikor a minisztériumi szintek csökkentésével; ami fontosabb, a területi szinten működő államigazgatási egységek integrálódását is tárgyalja az Országgyűlés, itt a kormányhivatalok létrejöttéről beszélek; és egy ilyen igazgatásszervezési lépés az APEH-nak és a VPOP-nak egy új szervezeti rendbe való terelése. Mindez egy hatékonyabb, egy jobb állam létrehozását szolgálja.

A kereszténydemokrata frakció az előterjesztést üdvözli és támogatja. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
41 341 2010.11.02. 6:25  328-366

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sok szempontból egy olyan törvény van előttünk, vagy újra előttünk, amit szimbolikusnak is tekinthetünk. Szimbolikus abban az értelemben, hogy vajon a Házban lévő frakciók hogyan viszonyulnak ehhez a törvényjavaslathoz, és persze elsősorban a szocialisták álláspontja izgalmas.

Azt gondolom, hogy a választások előtt az egyik legnagyobb felháborodást kiváltó hír az volt, amikor az ország közvéleménye arról értesült, hogy egy BKV-s személyzeti vezető - a minden bizonnyal jól megérdemelt munkája után - végkielégítésként és egyéb juttatásként 100 millió forintban részesült, és az csak hab volt a tortán, hogy másnap ugyanezt a jól felkészült hölgyet másfél millió forintért újra alkalmazták ennél a cégnél. Biztos vagyok benne, tisztelt szocialista képviselőtársam, hogy amikor önök ezt a hírt hallották a televízión keresztül, önök szégyellték maguk. Mi és a választóink fel voltunk háborodva, nem éreztünk természetesen mi sem büszkeséget, de meggyőződésem, hogy önök is szégyellték magukat.

Ezt a helyzetet kell valamilyen módon felszámolnunk, és ma már legalább ott tartunk, hogy önökben is látok késztetést arra, hogy ezt a helyzetet valamilyen módon kezeljük.

Azt is mondhatnám, hogy akkor, amikor ezzel a problémával szembenézünk, akkor is rendelkezni fogunk, hogy vajon tényleg igaz-e az a politológusi állítás, ami elhíresült, hogy a mi országunk egy következmények nélküli ország. Azt is mondhatnám, hogy a politika hitelének helyreállításáról is szól ez a törvény, és ez elsősorban a mi felelősségünk. Kétharmados felhatalmazást kaptunk a választóinktól ahhoz, hogy az ilyenfajta jelenségeknek gátat szabjunk. Sőt, arra is felhatalmazást kaptunk, mert ez a választási ígéreteinknek egyértelműen része volt, hogy ha lehet, visszamenőleg is orvosoljuk ezt a kérdést. Tettünk erre egy kísérletet.

Az Alkotmánybíróság a visszamenőleges jogérvényesítést nem tartotta alkotmányellenesnek, ha ezt az adott adóévben tesszük. Tehát lehet arról, tisztelt Tóbiás képviselő úr, beszélni, hogy nyúljunk vissza a rendszerváltásig - bár tehetnénk -, biztos, hogy az alkotmányellenes lenne, de az adóévben, az Alkotmánybíróság arról rendelkezett, illetve döntött, hogy az adóévben, visszanyúlva a jogszabály megszületése előtti időszakra, ez önmagában nem lenne alkotmányellenes. Ezért a mi felelősségünk még nagyobb, hogy újra nekiszaladjunk ennek a kérdésnek, és ezt a morálisan teljesen elfogadhatatlan ügyet megpróbáljuk törvényi szinten rendezni.

Hogy mekkora a mi felelősségünk, ezt jelzi az is, épp a mai napon olvastam ezt a felmérést, amit a Századvég készített. Egy ezerfős mintán kérdezték meg az érintetteket, és a megkérdezettek 91 százaléka egyetért azzal, hogy a sokak által pofátlannak nevezett, mások által jó erkölcsbe ütköző állami pénzeket, amit végkielégítés kapcsán juttattak bizonyos szereplőhöz az önök áldásos tevékenysége kapcsán, mindenképp visszaszerezzük. 91 százaléka az érintetteknek ezt szeretné, 6 százalék nem ért ezzel egyet, és 3 százaléka az érintetteknek nem tudott véleményt mondani. Én azt gondolom, hogy ennél egyértelműbb támogatása kevés törvénynek van.

Ami szintén itt szóba került a Házban, Vejkey képviselőtársam egy kétperces hozzászólásában utalt arra, hogy sokszor van a tételes jog és az emberek jogérzete vagy a morál között feloldhatatlan kapcsolat, illetve ez az ellentmondás persze feloldható, mi most erre teszünk kísérletet. Az eddigi tételes jog sajnos megengedte önöknek azt, hogy a saját elvbarátaikat ilyen helyzetbe hozzák, és ilyen hatalmas végkielégítésekkel távozzanak az állami szférából. Mi itt a morál álláspontjára helyezkedünk, és vissza fogjuk gyűjteni ezeket a hatalmas összegeket az érintettektől.

Ebben, azt gondolom, az alkotmány mondatai sincsenek kőbe vésve - bár én azok közé tartozom képviselőtársaimmal együtt, akik tisztelik az alkotmányt -, és az alkotmány mondatait megmérő testületet érintő szabályok sem kőbe vésettek, azok is nyilvánvalóan megkérdőjelezhetők. Az egész alkotmányozás, ami most zajlik a Házban, gyakorlatilag erről szól, nemcsak az Alkotmánybíróságot, hanem más alkotmányban rögzített jogintézményt is górcső alá veszünk, és az új alkotmányban nyilvánvalóan valamifajta szabályokat fogunk megfogalmazni számukra.

A közérdeket itt mindenképp érvényesíteni akarjuk, a közérdek érvényesítése pedig azt várja el tőlünk, hogy ezeket a lehetetlen, arcpirító végkielégítéseket visszaszerezzük. Erre látunk alkotmányos megoldást, és nyilvánvalóan az önök módosító indítványait is számba vesszük, mert én is azok közé tartozom, akik azt gondolják, hogy ez nem a pedagógusokat érintő, 30 év munkaviszony után járó végkielégítésekről és egészségügyi dolgozókról szól, hanem azokról, az önök kapcsolati hálójában lévő elvbarátaikról, akiket önök szándékosan vagy gondatlanságból juttattak ilyen hatalmas állami pénzekhez.

Ez nem tűrhető, ezért én azt gondolom, helyesen cselekszünk akkor, amikor újra nekifutunk ennek a törvényalkotásnak, és megpróbáljuk ezt a kérdést úgy rendezni, hogy a tételes jog feleljen meg az emberek igazságérzetének, ha úgy tetszik, a morálnak. Ha ebben támogatnak minket, az megtisztelő lesz számunkra.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
46 195 2010.11.15. 30:39  170-206

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kezemben tartom azt a könyvet, amit önök is a mai nap folyamán megkaptak, Magyary Zoltán 1923-ban írt könyvét a magyar állam költségvetési jogáról. Én egy héttel ezelőtt is láttam ezt a könyvet, amit az Országgyűlés költségvetési és számvevőszéki bizottsága adott ki Nyikos László elnök úr kezdeményezésére. Ha ezt fellapozzák, és megnézik Magyary Zoltán előszavának első mondatát, akkor azt a mondatot fogják látni, hogy "a közigazgatás feladata a cselekvés".

A közigazgatás csúcsán a kormány van, a kormány a parlamenti többséggel együttműködve cselekszik. Ezt még önök sem vitatják el. Ha mást nem rónak fel pozitívumnak, akkor legalább azt lássák, hogy ez a kormány cselekedni akar. A parlamenti többség, az előző időszak parlamenti többsége és a kormány is elszokott a cselekvéstől, és egy kicsit az ország közvéleményét is elszoktatták a cselekvéstől. Valahogy az emberek is mintha azt a fajta tespedtséget, amit a politika diktált, valamilyen módon elfogadták volna látszatra. Remélem, hogy ez csak az emberek egy kisebbségére igaz, azok, akik most is értetlenül nézik azt a cselekvési lendületet, amit ez a kormány és ez a parlamenti többség képvisel. Az emberek többségére ez egészen biztos, hogy nem igaz, sőt a többség a cselekvést várja el tőlünk. Ezt bizonyítja az a két választási győzelem, amit a tavaszi országgyűlési választások és az önkormányzati választások eredménye bizonyít. Azt is mondhatnánk, hogy a választók többsége, az a hárommillió szavazó, aki minket a parlamentbe juttatott és nekünk többséget adott, egyszerűen elvárja tőlünk a cselekvést. Azt is mondja ez a parlamenti többség, ez a választói akarat, hogy az az út, amit eddig jártunk, járhatatlan, és valami mást kell követnie az új kormánynak.

Amikor egy ország költségvetését megtervezzük - és ez ma már itt szóba került -, akkor legalább két évet vissza kell tekintenünk, és két évet előre is néznünk. Amikor két évet visszatekintünk a 2011-es költségvetéshez képest, amit most itt megalkotni készülünk, akkor ismerjük a 2009-es év zárszámadás tényadatait most már törvénybe öntve, és az év vége felé járva, 2010 vége felé járva már többé-kevésbé megbecsülhetjük azt is, hogy a 2010-es évet hogyan fogjuk zárni. S nyilvánvalóan minden költségvetés két évre előretekintést is tartalmaz, így ez a költségvetés is.

Amit eddig elmondtam, azok csak a költségvetés technikájának a kérdései; hogy ilyen szempontból az előző két év költségvetéséhez kötve vagyunk, ez természetes. A nagyobb baj, hogy kötve vagyunk ahhoz is, amit önök, tisztelt szocialista képviselők, nyolc év alatt költségvetés kapcsán a parlamentben műveltek a magyar költségvetéssel és a magyar gazdasággal. Ezt a nyolc év költségvetését vagy ezeket a költségvetéseket nem tudjuk meg nem történtté tenni, ezért nem csináljuk sajnos azt, amit akarunk, vagy nem csináljuk olyan gyorsan azt, amit egyébként akarnánk, vagy amivel a mi választóink felhatalmaztak minket. Kötve vagyunk a múltunkhoz.

Ha ezt a múltat, ezt a nyolcéves múltat akarom leírni, akkor ezt két részre oszthatnám, és azt mondhatnám, hogy 2002-től 2006-ig volt egy olyan költségvetési politikájuk önöknek, tisztelt szocialista képviselők, ami mindent a hitelfelvételeikre épített. Kihasználták a világgazdaság akkori pénzbőségét, hogy mindenre volt pénz, mindenre meg az ellenkezőjére is. Hitelfelvételekkel mindent fedezni tudtak, jóléti kiadásokat finanszíroztak, rosszul megalkotott infrastrukturális beruházásokat finanszíroztak, és jutott jócskán pénz az önök klientúrájának éltetésére is. 2006-tól kezdve ez a hitelfelvételekre épülő költségvetési politika már nem volt folytatható, ekkor önök elővették a régi, jól bevált fegyvert: jött a megszorítások időszaka. Amikor önök megszorítanak, akkor mindig egy jövedelemtulajdonos réteget biztosan megtalálnak, ezek a magyar emberek mint jövedelemtulajdonosok, és a Magyarországon működő vállalkozók mint jövedelemtulajdonosok.

A választók azt mondták számunkra, hogy ez az út járhatatlan, valami mást keressünk. Megszorítani mi nem akartunk, ezt elég világosan rögzítettük a választási kampányban. Azt is elmondtuk, hogy ezeknek a megszorításoknak az eredményeit ma mindenki érzékeli. Ha ezt néhány tényadattal érzékeltetni akarnám, akkor a megszorítások politikájának és a hitelfelvételek politikájának a következménye az a 20 ezer milliárdos adósság, amely mindannyiunk vállát nyomja. Ahogy a miniszterelnök úr fogalmazott, minden választó, és nem csak választó, kisded és aggastyán nyakára kétmillió forint adósságteher nehezedik.

A gazdaság mélyrepülése következett be 2008 végén, a GDP növekedése mínusz 6,3 százalék volt, tehát negatív növekedésről beszélhetünk, egy év múlva is ez még mínusz 0,1 százalék volt. Az idei év végére, 2010 végére jó, ha ez a növekedés eléri az 1 százalékot, és azt reméljük, hogy a 2011-es költségvetésben megalapozottan kalkulálunk azzal, hogy 3 százalékkal fog növekedni a magyar gazdaság. Hogy miért gondoljuk ezt megalapozottnak, erről majd a későbbiek során még érvelni fogok.

De ha még jellemezni akarnám azt, hogy az önök politikájának szintén mi az eredménye, akkor azt is mondhatnám, hogy hárommillió ember van ma az országban, akik vagy a létminimumon, vagy a létminimum közelében élnek, teljesen kilátástalan körülmények között. Az ország demográfiai katasztrófahelyzetben van. Ez igaz egész Európára, de Magyarország az európai országok közül is az egyik olyan ország, aminek a demográfiai mutatói a legelkeserítőbbek. A fiatalok helyzete kilátástalan, csak az elvándorlásban gondolkodnak. Az előző miniszterelnök persze ehhez biztatást is adott számukra. Mi azt gondoljuk, hogy nekik, a fiataloknak is Magyarországon kell életfeltételeket biztosítanunk.

Szintén jellemzője volt az önök politikájának az a nagyfokú bizalomvesztés, amit a piacok tükröztek a magyar gazdasággal szemben, és a legtragikusabb az, hogy 2008. október 9-ére egy államcsőd közeli helyzetbe jutott a magyar gazdaság. Minden ilyen megszólalásomban felidézem ezt önöknek, ha nem is tetszik Varga képviselő úrnak, hogy ezt az október 9-ei napot azóta is fekete csütörtökként emlegeti a magyar gazdaságpolitika. Ekkor szembesült először Magyarország azzal, hogy a bizalomvesztés olyan fokú, hogy a külföldi piacok, a külföldi hitelezők bármilyen nagy kamatfelár ellenében nem jegyzik le a magyar államkötvényeket. Ha ezt a helyzetet nem tudták volna önök valamilyen módon kezelni, akkor beállt volna az államcsőd. Ezt önök akkor sem vitatták, amikor ezeket a napokat éltük, bár egy darabig megpróbálták elfedni ezeket a tényeket.

Az államcsődöt, ugye, azzal lehetett elkerülni, hogy az Európai Unió és az IMF rendkívüli hitelekkel segítette az országot ebben a kilátástalan helyzetben, de ezeknek a hiteleknek már feltételei voltak. Addig csak úgy adtak hitelt, hogy azt csinálhattak önök velük, amit akartak, de ezeket már feltételekhez támasztották. Sőt, azt a szégyent is lenyelették még önökkel, hogy jogszabályban, egy kormányrendeletben rögzítsék azt, hogy a magyar állam és az Európai Unió között egy ilyen megállapodás jön létre, és ebből a kormányrendeletből adódóan a mindenkori költségvetésnek milyen lépéseket kell a parlamentben megtervezni azért, hogy a megfelelő hitelmennyiséget ebből az alapból lehívhassák.

(20.10)

Azt kell ezzel mondanom, és ezt semmilyen gazdaságpolitikus nem vitatja, hogy ezzel gyakorlatilag Magyarország elveszítette gazdasági szuverenitását. Addig, amíg egy európai uniós országban természetes az, hogy az Európai Uniónak, egy közösségnek vagyunk tagjai, ahol minden ország önálló gazdaságpolitikát folytat, de nyilvánvalóan nem lehet, hogy ez a gazdaságpolitika 27-felé szerteszaladjon, ezért ezeket a gazdaságpolitikákat az európai intézményrendszer, ha úgy tetszik, integrálja és összehangolja a normális országok esetében. Mi, akik hitelteleneknek bizonyultunk, nekünk megmondják, hogy mit kell tennünk, tehát mi nem összehangoljuk a gazdaságpolitikánkat, hanem megtesszük azt, amit az Európai Unió és az IMF elvár tőlünk.

Ez volt a tegnap, ebből a helyzetből kívánunk szabadulni. És nemcsak kívánunk szabadulni, hanem ez a választók elvárása is. A választók bölcsek voltak akkor, amikor kétharmados többséget biztosítottak az új kormánynak, mert azt már meggyőződéssel látom, hogy ha nem lenne kétharmados többségünk, akkor ugyanaz a dagonya menne tovább, amit önök nyolc éven keresztül a gazdaságpolitika kapcsán érvényesítettek. Ez a példátlan választói felhatalmazás ad számunkra lehetőséget arra, hogy rövid idő alatt gyorsan, néhány hét alatt olyan adóintézkedéseket hozzunk, ami a kilábalás lehetőségét megteremti. Lehet szidni ezeket a rendkívüli adóintézkedéseket, válságadókat, amiket mi meghozni kényszerültünk. Nem azért, mert boldogok vagyunk attól, hogy ilyeneket tehetünk, hanem mert meghozni kényszerültünk ezeket az adókat. Ahogy Matolcsy miniszter úr fogalmazott különböző konferenciákon, tényleg brutális mértékű adók ezek bizonyos szektorokban, de ezek a nagyon nagy arányú adók, amit a kétharmados többség bevezetni volt kénytelen, és egyébként tudott bevezetni, teremti meg számunkra annak lehetőségét, hogy elmozduljunk arról a gazdasági mélypontról és holtpontról, ahová önök, tisztelt szocialista képviselők, juttatták ezt az országot a költségvetésen keresztül.

Ha, most már a költségvetésre térve, azt vizsgáljuk, hogy milyen célok fogalmazódnak meg ebben a költségvetésben, vagy mik azok a főbb nézőpontok, amelyek átjátsszák az egész költségvetést, akkor három dolgot említenék meg. Amikor költségvetésről beszélek, akkor természetesen a költségvetést megalapozó adótörvényeket is magam előtt látom. Az egyik egy átlátható adórendszer és egy átlátható adórendszeren keresztül a bizalom megteremtése a belföldi adóalanyok irányában és a külföldi hitelezőkkel szemben. Ez az adórendszer, amit húsz éve toldozunk-foldozunk, amellett, hogy már fenntarthatatlan volt, azért is bizalomvesztő volt, mert csak adószakértők tömkelege volt képes eligazodni ebben a dzsungelben. Ennek leegyszerűsítése mindenképp indokolt volt, és azt gondolom, hogy az egyszerűbb és átláthatóbb adórendszer a bizalom visszaállításának is az egyik metszete.

A másik, ami a költségvetésünket minden szempontból áthatja, a munka becsületének visszaállítása, és mindenáron, erőltetett módon munkahelyek létrehozásának ösztönzése, a harmadik ilyen fontos szempont pedig a családok helyzetének megerősítése és a családokon belül is elsősorban a gyermeket nevelő családok pozícióinak javítása. Aki gyermeket nevel, az a jövőért vállal kötelezettséget, és ezt a mindenkori költségvetésnek el kell ismernie. Nem négy éven keresztül, nem ennek a kormánynak az időszakában, hanem azt reméljük, hogy hosszú távon is, és ezért valamilyen módon ennek megjelenítése az alkotmányban is indokolt.

Ha azt nézem, és azt villantom fel önöknek, hogy ha úgy tetszik, milyen nagy számokra, makroszámokra épít a költségvetés tervezete, akkor a következőt kell megemlítenem önöknek. Egyrészt már beszéltem arról, és majd még érvelni fogok amellett is, hogy miért kalkulálhatunk megalapozottan egy 3 százalékos növekedés mellett. Azt is reméljük, hogy az infláció tovább fog csökkenni, a tervezet 3,5 százalékos inflációval számol. Azt reméljük, hogy a háztartások fogyasztása végre növekedni fog, mintegy 2,6 százalékot prognosztizálunk. Azt is reméljük, hogy a beruházások tovább erősödnek, és a következő évi költségvetésben egy 7 százalékot közelítő beruházási bővülésnövekedéssel számolunk. A Mercedes beruházása, az Opel beruházása, az Audi beruházása, hogy csak a legnagyobbakat említsem meg önöknek, erre okot is adnak. Azt is tudjuk, és persze kalkulálunk is ezzel, hogy a beruházások növekedése az importot is ösztönözni fogja, és a beruházások egy részének erős importvonzata van. Ez persze rontani fogja valamilyen mértékben a folyó fizetési mérleget, de ezt a folyó fizetésimérleg-romlást is ellensúlyozni fogja a tőkemérleg aktívuma, főleg, ha ebbe az EU-transzfereket is beleszámítjuk.

A központi költségvetés mint az államháztartás legnagyobb fejezete, 16 996 milliárd forint kiadással kalkulál és 16 197 milliárd forint bevétellel. A hiány ennek megfelelően, ezt még megemlítem, 789,8 milliárd forint. A pénzforgalmi hiány 2,8 százalékra van kalibrálva, az eredményszemléletű hiány 2,94 százalékkal kalkulál. Ezek a számok azért fontosak, mert végre 3 százalék alá kerülünk, és ezzel teljesítjük ilyen szempontból a maastrichti hiánymutatót. Kevés európai uniós tagállam lesz, akik a 2011-es költségvetésükben a 3 százalékos hiánymutatót teljesíteni tudják. Ez azért is volt már nagyon ildomos, és azért is helyeselhető, mert köztudott, hogy az önök költségvetési politikájának eredményeként 2004 óta vagyunk túlzottdeficit-eljárás hatálya alatt. Ezen a fajta szégyenen, hogy ilyen hosszú ideig leckéztet minket az Európai Unió, példátlanul hosszú időszak az európai uniós tagállamok életében, mindenképpen túl kell lépnünk, mert az ilyen országok hiteltelenek, az ilyen országok piaci bizalomvesztést szenvednek el, a piac értékítélete negatív az ilyen országokkal szemben.

Ha az alapok költségvetését emelem ide, akkor azt mondhatom, hogy az egészségügyi alap 98,2 milliárd forintos hiánnyal kalkulál. A nyugdíjalap, és erről azért beszéljünk bátran egy kicsit többet, 3085 milliárdot kíván költeni, és ennyi is lesz a bevétele, ennélfogva egyensúlyban lesz a nyugdíjalap. És persze, ennek az egyensúlyát azzal tudjuk megteremteni, hogy a nyugdíjrendszert átalakítjuk. Ez egy olyan téma, amiről mi nyugodtan beszélünk, mert azt a teljesen torz és hamis nyugdíjrendszert, azt a hárompilléres nyugdíjrendszert, amit önök kialakítottak, és amit az IMF Kelet-Közép-Európára, ha úgy tetszik, ráoktrojált, az, mára mindannyiunk számára világos, hogy nem váltotta be a reményeket.

Ez a kötelezőnek mondott magán-nyugdíjbiztosítási alap, ami a rendszer második pillérét jelenti, csak akkor működőképes, ha a központi költségvetés az állami nyugdíjalapban keletkező sok száz milliárdos hiányt kipótolja. Azok, akik nem érintettek a kötelező magánnyugdíjalapban, persze kétkedve nézik azt, hogy néhányan, akik ennek a rendszernek részesei vagyunk, ott hogyan forgatjuk a pénzünket, annak reményében, hogy egyszer magasabb legyen a nyugdíjunk. De akik ebben nem érintettek, gyakorlatilag a költségvetési adóforintjaikon keresztül az állami nyugdíjalap kipótlásával tartják egyensúlyban ezt a rendszert. Ezért Matolcsy miniszter úrnak igaza volt, amikor itt a parlamentben azt mondta, hogy ez a legkevésbé egy magánalap, sokkal inkább kötelező, bizonyos korosztályok számára aztán abszolút kötelező volt, de valójában ez is egy félállami alap vagy az első alapot kiegészítő állami alap.

Ezt a rendszert akarjuk ésszerűsíteni, nyilvánvalóan az öngondoskodás eszméjét nem félretolva és kidobva, erre szükség lesz. Azt gondolom, a rendszert úgy kell alakítani, hogy egy állami nyugdíjalap mellett maradjon továbbra is, sőt az elkövetkezendő időszakban gondolkodni kell azon is, hogy hogyan lehet ösztönözni a megtakarításokat egy valódi önkéntes nyugdíjalapon keresztül, ami most a harmadik alapot jelenti mindannyiunk számára.

Beszéljünk nyíltan arról, hogy miért nem váltotta be ez a kötelező magán-nyugdíjpénztári alap a várakozásokat. Itt csak egyetlen tényadatot ismertetek önökkel, hogy alig 1 százaléknyi reálhozamot produkált ez az alap az elmúlt több mint egy évtizedben, viszont nagyon sokba került ennek az alapnak a működtetése. A Magyar Hírlapban nemrég olvastam erről egy eszmefuttatást, és ezt itt a parlamentben valamelyik este el is mondtam önöknek. Itt csak megemlítem azt, hogy nemzetközi összehasonlításban ennek a második pillérnek a menedzsmentköltségei évi 12 milliárd forinttal haladják meg, mondjuk, a nyugat-európai ilyen típusú alapok költségvetéseit.

(20.20)

Ez azt jelenti, hogy 18 év alatt az a menedzsment, aki működteti ezt a rendszert, és a menedzsment mögött lévő partnerszervezetek mintegy 200 milliárd forinttal gazdagították önmagukat, és 200 milliárd forinttól fosztották meg azokat, akik a kötelező magánpénztárban tagként részt vesznek. Ennek a rendszernek az újragondolásával a jövőre vonatkozóan az indokolatlan menedzsmentköltségeket megtakaríthatjuk magunknak azzal, hogy az állami nyugdíjalapot fogjuk erősíteni.

Az állam 110 milliárd forintos hiánnyal tervezi meg az önkormányzatok költségvetését. Elhangzott a szocialista képviselők megszólalásában, hogy az állam az önhiki rendszerét eltörli. Ez persze nem igaz. A költségvetésben az van, hogy azt a három kicsi tételt, amely az önkormányzatok normatív ellátáson felüli gazdálkodását segítette, az állam valóban összevonja, és ezeknek a forrásoknak a működését újragondolja. Megalapozottan kell arra gondolnunk, hogy ilyen típusú összegekre szükség van, mert sok önkormányzat kerül önhibáján kívül hátrányos helyzetbe, ezért az ilyenfajta forrásokról a költségvetés nem mondhat le.

Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom önöknek, tisztelt képviselőtársaim, hogy ennek a költségvetésnek mi az alapvető célja, akkor azt mondhatnám, hogy a gazdasági növekedés beindítása, ennek eszközeként a foglalkoztatás növelését látjuk, és mindezt úgy akarjuk megteremteni, hogy a költségvetés stabilitását semmi ne veszélyeztesse. Beszéltem már erről, most csak újra megemlítem, hogy minden módon tartani akarjuk - és tartani is fogjuk - 2010-ben az államháztartás 3,8 százalékos hiánycélját, és 2014-ben eredményszemléletű hiányként 2,94 százalékkal kalkulálunk. Ezeket a hiánycélokat nyilvánvalóan csak úgy tudjuk tartani, hogy különadókkal, rendkívüli adókkal operálva teremtjük meg ennek a feltételeit.

Matolcsy miniszter úr azt mondta, újra azzal szembesült a parlament, a parlamenti többség, a kormány, amikor megörökölte az államkasszát, hogy önök újra csaltak. Mivel miniszter úr keményen fogalmazott, én úriemberként elmondhatom azt, hogy önök újra rosszul számoltak a 2010-es költségvetés során is, nagyon rosszul számoltak. Miniszter úr elmondta a súlyos milliárdokat, amelyek behajtása nélkül a hiánycélokat tartani nem tudtuk volna. Én itt csak megemlítem, hogy mintegy 120 milliárd forint költségvetési tételt zárolt az új kormány, több mint 180 milliárd forint bankadót vetett ki, durván 160 milliárd forint az, amit az energiaszektor a nyakába kap - bocsánat ezért a kifejezésért -, valamint a távközlés és a kereskedelmi ellátás.

Idetartozik az is, amiről már beszéltem, hogy 14 hónapon át a magánnyugdíjpénztárba szánt forrásokat az állami nyugdíjkasszába fogjuk irányítani. Ez két hónapon keresztül kétszer 30 milliárd forint, majd a jövő év teljes egészében 360 milliárd forint. És azzal is kalkulálunk, hogy olyan feltételeket tudunk fogni felkínálni a ma még magán-nyugdíjpénztári tagoknak, hogy ők át fogják hozni a megtakarításaikat az állami nyugdíjalapba. Itt óvatos becsléssel kalkulálunk: 530 milliárd az, amit behoznánk a nyugdíjrendszer finanszírozásába. Megjegyzem, ez az alap ma már 300 milliárd forinttal rendelkezik. Ha ennél többet hoznak vissza az állami rendszerbe - én egyébként azt gondolom, hogy jóval többet fognak visszahozni -, akkor ezt nem folyó kiadások finanszírozására fogjuk fordítani, hanem az államadósság csökkentésére fogjuk ezeket a tételeket költeni.

Ezek a számok azért fontosak, mert mi is tudjuk azt, hogy ezekkel csak átmenetileg operálhatunk, és nincs szándékunk arra, hogy hosszú távon terheljük a magyar gazdaság bizonyos szereplőit ezekkel a súlyos adókkal, mert hosszú távon ezek az adók versenytorzítók. Azonban azt merjük kimondani, hogy olyan szektorokat terheltünk többletadókkal - bankok, energiaszektor, távközlés, kereskedelem -, amelyek még a válság idején is, amit mindenki megérzett, jócskán gazdagodtak, ezért azt gondoljuk, eljön a pillanat, hogy a közös teherviselésből akkor, amikor rendkívüli intézkedések meghozatalára kényszerül a kormány, nekik többet kell vállalniuk, hisz a magánemberek, a normál vállalkozói világ vitte eddig a terhek jó részét, s most ebből ezek a szektorok is részesülni fognak.

A költségvetés bevételi oldalán láthatják azokat a bevételi többleteket, amiket különadókkal szerzünk be, de legalább ilyen fontos - a mi nézőpontunkból talán még fontosabb - az is, hogy 16 százalékos egykulcsos adót vezetünk be, ami egy átlátható rendszert fog biztosítani, és azt fogja eredményezni, hogy az emberek érdekeltek lesznek abban, hogy a normál gazdaságban dolgozzanak, ne kényszerüljenek a szürke- vagy feketegazdaságba, hisz elviselhető adóterheket kell teljesíteniük. S azt is reméljük, hogy ezt az elvárható adómértéket meg fogják fizetni. Aki többet fog keresni, az több adót fog fizetni, aki tízszer többet keres, az tízszer több adót fizet. Azt gondolom, ez egy igazságos és átlátható rendszert fog eredményezni.

Nyugodtan mondjuk ki, még ha ezt önök el is akarják vitatni, hogy ez egy soha nem látott mértékű adócsökkentést eredményez a személyi jövedelemadó rendszerében, 300 milliárd forintot tart a családoknál, és elsősorban is a gyermeket nevelő családoknál. Amikor önök azzal érvelnek, hogy nincs adócsökkentés, akkor persze odateszik mellé a különadók rendszerét, amit kényszerből hoztunk meg és csak átmenetileg fogunk működtetni. Ez a rendszer a családok támogatása, a gyermeknevelés támogatása egy hosszú távon működő rendszerhez. Merjük felvállalni, hogy ez egy példátlan adócsökkentés; kereszténydemokrata nézőpontból pedig az adótörvények és a költségvetés legmarkánsabb jegye. Nyugodtan legyünk erre büszkék!

Az a baj, hogy késve lépjük meg ezeket a lépéseket. Kelet-közép-európai versenytársaink már rég ezt a szisztémát alkalmazzák, de mivel önök képtelenek voltak ezen az úton elindulni, ezért azt a versenyhátrányt, amit eddig elszenvedtünk a kelet-közép-európai versenytársainkkal szemben, egy huszáros ugrással, egy lendületes cselekvéssel versenyelőnnyé akarjuk változtatni.

Vádként elhangzik, célként ugyan kitűzhetjük, hogy tíz év alatt 1 millió munkahelyet akarunk létesíteni, de ez a költségvetés semmit nem tesz azért, hogy ezek a munkahelyek létrejöjjenek - fogalmaznak elsősorban szocialista képviselőtársaink. Mondanék néhány adatot azért, hogy ez miért nincs így. Egyrészt már sokat beszéltünk arról, hogy 10 százalékra csökkentjük a társasági jövedelemadót 500 millióig, de a következő évben ezt növelni fogjuk. Ez egy olyan alacsony adókulcs, ami már a magyarországi adóparadicsom képét is előrevetíti, aminek ilyen szempontból én örülök. A 10 százalékos társasági jövedelemadó nyilvánvalóan megtakarításokat jelent a vállalkozásoknál, amit munkahelyek létesítésére fognak használni.

S mi azt az adóklímát, amit létrehozunk, konkrét lépésekkel ösztönözni is fogjuk. A legfontosabb az új Széchenyi-terv. 1124 milliárd forintot fogunk a gazdaság irányában hét programon keresztül felkínálni a vállalkozásoknak, hogy munkahelyeket létesíthessenek: gyógyító Magyarország, egészségfejlesztés, megújuló Magyarország a zöldgazdaság fejlesztésére, otthonteremtés, vállalkozások fejlesztése, üzleti környezet fejlesztése, tudomány, innováció, növekedés, a foglalkoztatás ösztönzése, a közösségi közlekedés fejlesztése.

Az új Széchenyi-kártyát talán már el is felejtettük, pedig nagyon fontos, amiből a kis- és középvállalkozások részesednek. Négy hitelcélra használhatják fel ezeket az összegeket: likviditási gondjaik enyhítésére, forgóeszközhitel felvételére, beruházási hiteleket fogunk adni nekik 50 millió forint erejéig, és európai uniós pályázatok önerejét is ezen a rendszeren keresztül lehet majd segíteni és ösztönözni. Ha ezeket együtt vizsgáljuk és együtt látjuk, akkor a gazdasági szereplőknek nemcsak egy általános adóklímát teremtünk meg ahhoz, hogy munkahelyeket akarjanak és tudjanak létrehozni, hanem konkrét ösztönző segítséggel is támogatni fogjuk az ilyen irányú törekvéseiket.

(20.30)

Fontos beszélni arról - mert ez szintén a vállalkozások helyzetét határozza meg -, hogy hogyan alakítottuk át a kormányzati szerkezetet, mert amikor Magyarország versenyképességét vizsgáljuk, akkor nyugodtan kimondhatjuk, hogy az eddigi - a különböző szektorokat vizsgálva - kormányzatunk versenyképessége volt gyakorlatilag a legtragikusabb. A kormányzat a saját működését - az új kormány - úgy alakította át, hogy az a vállalkozók számára kedvező legyen. A területi közigazgatást átalakítjuk, közel visszük az igazgatást az emberekhez és a vállalkozásokhoz, összevontuk az APEH-et és a VPOP-t - illetve összevonás alatt van -, Nemzeti Földalapkezelőt hoztunk létre, bürokráciát fogunk csökkenteni, Matolcsy miniszter úr az expozéjában konkrétan számszerűsítette is ennek hatásait. Itt én csak arra utalok, amit már megléptünk. Csökkentettük a kisadókat, egyszerűsítettük a Ket. szabályait, a vállalkozáslétesítés feltételeit egyszerűsítettük, és még folytathatnám a sort.

A kiadások terén igazuk van önöknek akkor, amikor azt mondják, hogy gyakorlatilag még a régi kiadási szerkezetet visszük tovább, de hát néhány hónapja kormányzunk, lehetőségünk sem lett volna arra, hogy azt a kiadási szerkezetet néhány hónap alatt megújítottuk volna. De nem fogjuk elülni az időt.

A miniszterelnök úr a mai expozéjában úgy fogalmazott, hogy most nem lehet megállni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Mi nem fogunk megállni, és az elkövetkezendő egy évben elindítjuk azokat a kiadásszerkezeti ésszerűsítéseket, ami a nagy rendszerek átalakítását fogja jelenteni, és ez azt is fogja eredményezni, hogy akkor, amikor már külön nem lesznek rendkívüli adóbevételeink, addigra lesz egy olyan kiadási szerkezetünk, ami fenntartható pályára állítja hosszú távon is a magyar költségvetési gazdálkodást.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
50 259 2010.11.22. 10:43  218-342

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tukacs képviselő úr azzal kezdte, hogy miért van könnyű vagy miért van nehéz helyzetben egy ellenzéki szónok, amikor ezt a törvényt tárgyaljuk. Én gratulálok neki, viszonylag hosszasan, higgadtan érvelt a törvényjavaslatról, és ugyanakkor az ő esetében is azt láttam, és a bizottsági megszólalók is ezt az álláspontot erősítették bennem, hogy olyan sok érdemi mondanivalója az eddigi megszólalóknak nem volt erről a törvényről, és ezt valahol természetesnek tekintem. Ezzel nem azt mondom, hogy az ellenzéki képviselők ezzel egyet kell hogy értsenek vagy egyetértenek, hanem ez a műfaj sajátosságából adódik. Valójában, amikor erről a törvényről beszélünk, és ezt vitatjuk, jónak vagy rossznak gondoljuk, akkor a költségvetési törvényhez nyúlunk mindig vissza, és erre értem azt, hogy ez a műfaj sajátossága.

Az Alkotmánybíróság valószínűleg soha nem jutott volna, gondolom én, arra a következtetésre, amire egy döntésében jutott, hogy a költségvetéstől ezt az úgynevezett salátatörvényt, a megalapozó törvényeket el kell határolni, mert korábban a Háznak az volt a gyakorlata, hogy úgynevezett megalapozó törvények között olyan törvényeket is beterjesztett a kormány, amelyeknek az égvilágon semmi közük nem volt a költségvetés megalapozásához, és ez a jogalkotást átláthatatlanná tette. Valószínűleg ezért jutott az Alkotmánybíróság erre a következtetésre, hogy külön kerüljenek beterjesztésre a megalapozó törvények. De a megalapozó törvények is csak a költségvetési törvényt szolgálják, a költségvetési törvényről pedig az általános vitában már szóltunk, és a részletes vitában is ez elő fog kerülni.

Most is, mint minden évben, a kormány majdnem a költségvetéssel együtt terjesztette be a megalapozó törvényeket. Én egyébként szerencsésnek tartanám, ha az Alkotmánybíróság döntését betartva önálló törvényben terjesztenénk be a megalapozó törvényeket, ahogy tette ezúttal is a kormány, de ezt együtt tárgyalnánk a költségvetéssel, mert a kettőt elkülöníteni szinte mesterkélt és indokolatlan.

Nem törekszem itt arra, hogy a költségvetés általános vitájában elmondottak nagy részét újra megismételjem, mert ezeknek a törvényeknek a kapcsán is ezt megtehetném, de ez értelmetlen lenne, ezért csak néhány kérdésre térnék ki.

Azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy az idei salátatörvényben elsősorban és döntően technikai kérdéseket szabályozunk, amikor ennek a 49 törvénynek a módosítását tárgyaljuk, az előttünk levő előterjesztés majd 110 oldal terjedelmű.

(20.40)

Amiben szintén hasonlít az idei törvénycsomag a korábbiakhoz, ez nem feltétlenül szerencsés, de ez eddig mindig így volt, hogy a legnagyobb terjedelmű módosítás ezúttal is az államháztartási törvényt érinti. Magáról az államháztartási törvényt érintő módosításokról hosszú perceket lehetne beszélni, én csak mondjuk három dolgot emelnék ki a legnagyobb terjedelmű törvényből.

Ez a három dolog pedig a következő: az államtitkár úr az expozéjában is szólt arról, hogy az adminisztráció csökkentésére és az átláthatóság növelésére sok törvényi passzus törekszik, az adótörvények kapcsán és a költségvetés kapcsán ennek fontosságát is hangsúlyoztuk. A második megjegyzésem, és ez már sokkal fontosabb, ez a költségvetés általános vitájának egyik lényegi kérdését érintheti. Két dologról is beszélt az államtitkár úr is, ezt a két dolgot megemlíteném. Egy úgynevezett megmentési szerkezetátalakítási támogatásról és egy megmentési célú kezességvállalási intézmény meghonosításáról beszélt.

Kritika érte a kormányoldalt vagy a kormányoldali képviselőket az általános vitában a tekintetben, hogy a beterjesztett költségvetésről sokat beszélhetünk, de tényként rögzíthetjük azt, hogy a költségvetésünk kiadási szerkezete nem sokban tér el az egy évvel vagy a két évvel ezelőtti kiadási szerkezettől. Én akkor azt mondtam, hogy rövid ideje vagyunk kormányon, és egyszerre mindent ez a kormány még nyilvánvalóan nem tudott megoldani, tehát elismertem azt, hogy a költségvetés kiadási szerkezete a régi kiadási szerkezetet viszi tovább, de azt is mondtam, hogy a különadók megteremtésével és ilyen szempontból a bevételi oldal áthangolásával időt nyerünk, megteremtünk magunknak olyan két évet, amely két évet nem fogunk elülni - ahogyan fogalmaztam -, és ez alatt a két év alatt a kiadási szerkezethez, bizonyos nagyon izgalmas, nagy rendszerekhez hozzá fogunk nyúlni, azért, hogy amikor már nem lesznek különadót jelentő bevételeink, akkor már egy egészen más kiadási szerkezettel és így egy finanszírozható költségvetéssel találkozzunk. Itt az általam szóba hozott megmentési szerkezetátalakítási támogatások vagy a megmentési célú kezességvállalás intézménye már ezt előrevetítik, és elsősorban a rosszul gazdálkodó vagy nem kellő hatékonysággal gazdálkodó állami vállalatokkal hozhatók össze ezek az intézmények és ezek az alapok is.

Tehát ezek a törvények is jelzést adnak arra, hogy a kormány komolyan gondolja azt, hogy az elkövetkezendő időszakban a nagy rendszereket újragondolja, azokba belenyúl, és a rosszul működő állami vállalatoknak forrást teremtve, kezességet adva megkísérli ezeket a rendszereket úgy átalakítani, hogy olcsóbban működjenek, és a költségvetés számára finanszírozhatóbbak legyenek ezek a nagy rendszerek.

A harmadik dolog, amit az Áht. kapcsán szintén még megemlíthetnék, az államháztartási törvény XIII. fejezetét, ami az államháztartási kontrollingra vonatkozik, azt újrafogalmazza a törvény. Ebből én egy következtetést vonok le: a költségvetés tervezése, megalapozása fontos, de fontos az állami pénzek nyomon követése minden fronton, a központi költségvetésben, az önkormányzatban, a különböző alapokban, egyszóval a kontrolling is az ellenőrzésrendszer fontosságát, a törvényi fejezet teljes újrafogalmazását fejezi ki.

Talán még egy tételt emelnék ki ebben a körben, mert erről Tukacs képviselő úr is szólt, de ha ezt megemlítem, akkor persze visszatérek az általános vitára: ez az úgynevezett államháztartás helyzetét kiegyensúlyozó alap. Az egyik bizottsági előadó - persze az is egy szocialista képviselő volt - meglepve látta azt, hogy ebből az alapból nyugdíjkiadásokat is finanszírozni kívánunk. Nem mintha eddig nem tudták volna a szocialista képviselők azt, hogy nyugdíjkiadásokat eddig is jócskán finanszíroztunk a költségvetésből néhány száz milliárd erejéig, és sajnos, ez az elkövetkezendő időszakban is elkerülhetetlen lesz. Hogy miért baj, hogy ebből az alapból finanszírozzuk, az számomra rejtve maradt, én ebben gondot nem látnék.

Még egy dolgot szeretnék önöknek kiemelni, tisztelt kormánypárti képviselők és ellenzéki képviselők, és ez is összefügg azzal, amit az általános vitában érintettünk: bizonyos hatásköri átrendeződések, amik elindulnak önkormányzatok és állam között. Az önkormányzatok költségvetéséről jó esetben azt fogalmazhatnám meg, hogy, mondjuk, nem történik olyan nagy léptékű visszavonulás, mint amit a korábbi évek költségvetésében az önkormányzatok kénytelenek voltak elszenvedni; azt is mondhatnám, hogy szinten tartjuk az önkormányzatok költségvetését. Mivel az önkormányzatok nem kapnak olyan forrásokat, amelyekkel az eddigiekhez képest nagyobb léptékben tudnának gazdálkodni, ezért az is fontos, hogy az állam bizonyos feladatokat visszavegyen az önkormányzatoktól, és az állam önmaga lássa el ezeket a feladatokat.

Három olyan törvényt is találtam - lehet, hogy több is van benne, a törvényt átlapozva -, ahol azt látom, hogy hatásköri átrendeződés történik, elsősorban a jegyző látott el feladatokat, mondjuk, nem önkormányzati fenntartású intézmények engedélyezése, ellenőrzése kapcsán. Ugyanez igaz a szociális intézményi világban, a szociális intézmények engedélyezése, ellenőrzése kapcsán. És van egy harmadik tétel a gyermekvédelmi törvény kapcsán, a gyermekvédelmi gondoskodás kapcsán: tegnap a jegyző látott el feladatokat, holnap a kormányhivatal fog ilyenfajta feladatokat ellátni, és ez nyilvánvalóan nemcsak feladatelvonást jelent az önkormányzati világból, jelesül a jegyzőtől, hanem ilyen szempontból tehercsökkentéseket is jelent. Sok olyan törvény fogalmazódik meg ebben a salátatörvényben, amelynek az ittlétét semmi más nem indokolja, mint hogy létrejönnek ezek a megyei kormányhivatalok, és a megyei kormányhivatalok léte sok törvény technikai újrahangolását kívánja meg tőlünk.

Tehát azt gondolom, hogy azok, akik a költségvetést magában támogatni fogják, magától értetődően támogatni fogják ezeket a sokszor általam tényleg csak technikainak gondolt módosításokat; akiknek a költségvetési törvénnyel van bajuk, és azt gondolom, ez azért csak az Országgyűlés kisebbsége lesz, nyilvánvalóan ezt a törvényt sem fogják tudni támogatni. Azt gondolom, mi a kormányoldalról a költségvetéssel együtt ezeknek a törvényeknek a vitáját is sikerre fogjuk vinni, de figyelemmel leszünk az ellenzék kritikai megjegyzéseire is, amit ezután is figyelmesen fogunk a továbbiakban hallgatni.

A kereszténydemokrata frakció támogatja a törvénytervezet elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
67 14 2011.02.17. 26:34  1-133

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én az alkotmányozás előttünk lévő kérdései közül eggyel szeretnék részletesen foglalkozni, ez pedig a közpénzügyeket és a közvagyont érintő kérdések. Azt gondolom, hogy ez egy elkészülő alkotmánynak egy olyan fejezete lehet, amelyben az Országgyűlés különböző pártjai között olyan sok vita nem lesz, bár vannak pártok, amelyek persze nincsenek itt a Házban. Az egyik pártot, a szocialistákat különösen hiányolom, főleg akkor, amikor közpénzügyekről beszélünk, mert az elmúlt nyolc év felelőtlen kormányzása, ha úgy tetszik, egy jajkiáltásként van itt előttünk, hogy szabályoznunk kell az alkotmány szintjén ezeket a kérdéseket, hogy soha többé ne fordulhasson elő, hogy mondjuk, nyolc év alatt a magyar államadósság a GDP 53 százalékáról felerősödik a GDP 80 százalékára, és ezzel a mai aktív generáció életlehetőségeit és az utánunk jövők életlehetőségeit az ilyenfajta felelőtlenség nagyban korlátozza. Azt gondolom, az alkotmány szintjén kell gátat szabni az ilyen felelőtlen kormányzati törekvéseknek.

A mondanivalóm, amit itt elmondanék önöknek, a következőképpen fog felépülni. Először arról beszélnék, hogy a hatályos alkotmány mennyire nem mond semmit, és amit mond, azt is mennyire az alkotmányban szétszórva fogalmazza meg. Kerestem azokat a pontokat, amelyek valamelyest közpénzügyekkel összefüggésbe hozhatók a jelenlegi alkotmányban.

Aztán érvelnék amellett - bár ezt már részben megtettem, csak egy kicsit hosszabban is tenném -, hogy miért szükséges a változtatás.

Megnéztem azt is, hogy az Európai Unió, a Gazdasági és Monetáris Unió milyen pilléreken nyugszik, és ott milyen elmozdulások látszanak. Nyilvánvalóan tagja vagyunk ennek a közösségnek, a közösségben bekövetkező változások minket érinteni fognak.

Végül természetesen szólni fogok arról, hogy szerintem, szerintünk mit kellene tartalmaznia a jövőben a magyar alkotmánynak a közpénzügyek és közvagyon kérdésköre kapcsán.

Tehát akkor az első kérdéskör az, hogy jelenleg mit tartalmaz a magyar alkotmány ilyen kérdésekben. Az általános rendelkezések között az I. fejezetben az alkotmány rögzíti, hogy a magyar alkotmány biztosítja a belső jog és a nemzetközi jog összhangját. Itt mindjárt szeretném rögzíteni azt, hogy ez persze így is van, de ez önmagában semmire nem garancia például ezen a területen.

(9.30)

Itt említem meg azt, hogy a nemzetközi jog - az Európai Unió jogát ilyennek tekinthetjük - valamilyen értelemben a maastrichti kritériumok betartására kötelezi a tagállamokat. Ugyan mi egy olyan tagállam vagyunk, eltéréssel rendelkezünk addig, ameddig a Monetáris Uniónak tagjai vagyunk, ezzel az eltérési lehetőséggel kellő módon éltünk is, sőt visszaéltünk vele. Ez a nemzetközi rendelkezés éppen arra példa, hogy önmagában egy ilyen puha nemzetközi rendelkezés egy fegyelmezetlen kormány esetén semmilyen garanciát nem jelent az állampolgárok vagy a magyar gazdasági szereplők védelme érdekében, tehát itt további szabályozási lépéseket kell tenni.

A jogforrások között szintén az I. fejezet most már megemlíti az alkotmány szintjén a Nemzeti Bank elnökének rendelkezését és a PSZÁF elnökének rendeletét. Az I. fejezet szól arról, hogy a magyar állam tulajdona nemzeti vagyon, és rögzíti azt, hogy az állam kizárólagos tulajdonában, kizárólagos gazdasági tevékenységi körében lehetnek bizonyos tevékenységek - erről nyilvánvalóan törvény rendelkezik -, tehát nem túl gazdag az általános rendelkezések köre olyan mondatokban, amik közpénzügyekkel kapcsolatosak.

A II. fejezet az Országgyűlésről szól; az még tragikusabb. Az Országgyűlés kapcsán az alkotmány azt mondja, hogy meghatározza az Országgyűlés az ország társadalmi-gazdasági tervét; így fogalmaz az alkotmány. A rendszerváltás óta az Országgyűlés soha ilyet meg nem határozott, tehát ez egy olyan alkotmányos klauzula, aminek a gyakorlatban semmi jelentősége nincs, azt gondolom, hogy ilyen általános mondatokra az alkotmányban szükség sincsen. Az már izgalmasabb kérdés, hogy meghatározza az államháztartás mérlegét, a költségvetést és a zárszámadást jóváhagyja - mindössze ennyit mond az Országgyűlés kapcsán -, de hogy mondjuk, egy zárszámadásnak vagy egy költségvetésnek milyen tartalmi elemei kellene hogy legyenek, vagy hogyan lehetne egy költségvetésben az eladósodásnak gátat szabni, erről semmit nem szól.

A következő, VI. fejezetben találjuk az ÁSZ-ra és a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó kevés rendelkezést. A VIII. fejezetet megemlítem önöknek, ez a honvédségről és a rendvédelmi szervekről szól, és nemrég egy VIII/A. fejezetet beiktattunk, tehát a honvédség és rendvédelmi szervezetek nagy fejezetének egy A. pontját is megnyitottuk, és ott szabályoztuk a PSZÁF-ot. A PSZÁF nem volt alkotmányosan szabályozott intézmény. A PSZÁF kapcsán annyit rögzít ma már az alkotmány helyesen, hogy a pénzügyi közvetítő rendszer felügyelő, ellenőrző és szabályozó szerve, és a PSZÁF felelős törvényekben meghatározott módon a pénzügyi közvetítő rendszer zavartalan működéséért.

Ennyi, ami az alkotmányban szerepel, ez is szétszórva, összevissza, hogy logikát se lehet benne találni. Megjegyzem, a kormány kapcsán, amit a legtöbb kritika érhet, mert nyilvánvalóan a kormánynak volt múlhatatlan - idézőjelbe téve - eredménye az, hogy az ország ilyen mértékben eladósodott, a kormány fejezetében gyakorlatilag egy mondat nincs arról, hogy a kormánynak hogyan kellene eljárnia, hogy ez ne következzen be. Azt is mondhatnám, hogy a költségvetés joga ugyan mindenhol a parlamenté, de ez a jog igazán nem tud érvényesülni alkotmányozás, szabályozás hiányában, a kormány gyakorlatilag azt csinál, amit akar, amit a kormánytöbbség eltűr, a kormány végeredményét pedig mindannyian látjuk egy nyolcéves szocialista kormányzás után.

A következő kérdés, amit vizsgálnunk kell, hogy miért szükséges változtatni. Egy általános érvelés az lehet, hogy amikor alkotmányozunk, vagy amikor az alkotmány bizonyos kérdésekhez hozzányúl, akkor az országban vagy a társadalomban, a világban bekövetkező változásokra reagál. Akik az előző napokban általános kérdésekről szóltak, azok biztos beszéltek arról is, hogy miért kerül, mondjuk, az alkotmány látószögébe valamikor az emberi jogok problematikája, később a szociális és gazdasági kérdések; aztán még később az alkotmányok már, mondjuk, a jövő generáció jogaival foglalkoznak, különbséget teszünk különböző generációs jogok között, és mind oka van, hogy miért akkor kezdenek alkotmányok ezekkel a kérdésekkel foglalkozni. Én azt gondolom, hogy az a fajta pénzügyi, társadalmi és gazdasági válság, ami ma a világot uralja, biztos, hogy ki fogja kényszeríteni az alkotmányokból; megjegyzem, vannak olyan országok és olyan alkotmányok, amelyek persze eddig is foglalkoztak közpénzügyekkel, de hogy ezt általánosabb módon ez a válság ki fogja kényszeríteni, abban én egészen biztos vagyok. Hogy Magyarországon mindennél több indok van arra, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzunk, azt pedig csak ezzel az egyetlen számadattal indokoltam eddig, most csak megismétlem, hogy az Orbán-kormány végén az államadósság a GDP arányában 53 százalék volt, amit nyolc év alatt sikerült 80 százalékra feltornászni, annak minden gondjával együtt.

Ha azt nézzük, hogy az Európai Közösségnek, az Európai Uniónak tagjai vagyunk - és itt térek rá akkor a harmadik gondolatkörre, amiről beszélni akarok -, akkor azt is vizsgálnunk kell, hogy az Európai Unión belül milyen mozgások vannak, mert ezekből a mozgásokból tanulhatunk, és ezeket valamelyest a magyar alkotmányban egyrészt lehet, másrészt egyébként is érvényesítenünk kellene, mert az Európai Unió esetleg módosuló alapszerződése, ami kitapintható, hogy milyen irányba megy, mindenképp kötelezi Magyarországot, és a belső jog részévé válik.

Ha azt vizsgáljuk, hogy eddig a Gazdasági és Monetáris Unió milyen pilléreken nyugodott, akkor azt mondhatom, hogy a fiskális fegyelem érdekében vagy a fiskális politika kapcsán két kérdést nevesít karakteresen az Európai Unió szerződése; az egyik, amiről én keveset beszélek, a stabilitási és növekedési paktum. Ez az a gondolatkör, ami maastrichti kritériumok kapcsán rögzíti azt, hogy milyen mutatókat kellene teljesíteni egy európai uniós országnak, hogy fenntartható költségvetése legyen, azoknak, akik pedig még nem tagjai a Monetáris Uniónak, mint amilyenek mi vagyunk, nyilvánvalóan ezeket a mutatókat teljesíteni kellene ahhoz, hogy egyszer tagjai legyünk ennek az uniónak; az más kérdés, hogy fényévnyire vagyunk ettől a lehetőségtől.

A másik, amit megemlítek, az az úgynevezett ki nem segítési klauzula, a 125. cikk (1) bekezdése, aminek röviden az a lényege, hogy a Közösség nem felel egy-egy tagállam költségvetésében bekövetkező gondokért, sőt az egyik tagállam nem felel a másik tagállam ilyen típusú gondjaiért. Ezt hozzáértők azzal magyarázzák, hogy ez többek között azért került rögzítésre a szerződésben, hogy fegyelmezett költségvetésre ösztönözze, kényszerítse az Unió a saját tagállamait. Ezt az ösztönzést, amit a 125. cikk (1) bekezdése megfogalmaz, persze némileg árnyalja az, hogy az olyan országok esetében, amelyek eltéréssel rendelkeznek - az eltéréssel rendelkező tagállamok alatt értjük azokat, akik még nem tagjai az eurózónának -, ott az Európai Unió működéséről szóló szerződés 143. és 144. cikke azért árnyaltabban fogalmazza meg az előző ügyeket, és azt mondja, hogy ha egy ilyen tagállam bajba kerül, egyensúlytalanság áll elő a költségvetésében, akkor a Bizottság vizsgálja ezeket a kérdéseket, javaslatot tesz, hogy valamilyen módon közösen rendezzék ezeket a kérdéseket, sőt az Európai Unió joga különböző tanácsi rendeletek alapján legvégső esetben arra is lehetőséget biztosít, hogy a Valutaalap és az Európai Unió az ilyen tagállamokat megsegítse. Ez a kétes dicsőség ért el minket 2008-ban, amikor Magyarország kénytelen volt igénybe venni azt a végső segítséget, mert ha ezt nem teszi meg, akkor államcsőd következett volna be. Ez az a pillanat, amikor 20 milliárdnyi dollárt kínáltak fel ezek a pénzügyi központok számunkra, ami akkor Magyarországot az államcsődtől megmentette.

Itt jegyzem meg - ezt mi már megéltük itt a parlamentben, ez azért nemrégen volt, 2008-ban -, mindez úgy történhetett meg, hogy a magyar parlamentnek, akié a költségvetés joga, ehhez lövése nem volt, ezek a kérdések a magyar parlamentben érdemben elő sem kerültek; a gond eltagadása került elő annak idején itt a parlamentben, de hogy hogyan kezeljük ezeket az ügyeket, az nem volt a parlament kompetenciája. Az újságokon keresztül arról értesültünk, hogy jön ez a 20 milliárd dollár, és ez ideig-óráig megoldja a dolgainkat, sőt azzal a nagyszerű jogi megoldással találkoztunk, hogy a magyar kormány és az Európai Unió megállapodást köt egymással arról, hogy majd hogyan fogja felhasználni a magyar parlament a költségvetésen keresztül ezt a 20 milliárd dollárt.

(9.40)

Ez a megállapodás az Országgyűlést arra kötelezi, hogy majd a költségvetések megalkotása során ilyen meg ilyen megszorító intézkedéseket tesz azért, hogy a 20 milliárd dollárhoz hozzájussunk. A kényszer nagy úr, s mivel elveszítettük gazdasági szuverenitásunkat, ebbe a szinte megalázónak látszó játszmába a szocialista kormánynak bele kellett mennie, mivel más lehetőséget nem látott. Ezzel az állapottal szakított radikálisan az új Orbán-kormány, amikor teljesen másként gondolkodva, az IMF segítségét megköszönve önerőből akarja megoldani az ország gondjait. Mondandómnak az a lényege, hogy az ilyen súlyú ügyek lerendezéséhez a magyar parlament - ha úgy tetszik - jogi aktusai semmilyen szinten nem kellettek, a kormány, az IMF és az Európai Unió valahol megállapodva eldöntötte ezeket a kérdéseket. A következmények persze a mi választóinkat terhelik.

Ha még egy újabb elemet keresek az Európai Unióban - és ez fontos, nem véletlenül akarok kitérni rá -, akkor az Európai Központi Bankot mint a monetáris politika bázisát kell megemlítenem. Itt is látnunk kell, hogy az Európai Unióban a monetáris kérdések kezelése óriási változásokon megy át. Az korábban elképzelhetetlen lett volna - ismerve az Európai Központi Bankra vonatkozó szabályokat -, ami 2010 májusában bekövetkezett, amikor európai uniós tagállamok, az eurózóna tagjai - tehát egy szűkebb kört említek, itt elsősorban Görögország és később sajnos Írország jöhetett számításba - bajba kerültek, akkor egy olyan lépés történt a Központi Bank részéről, amire korábban még nem volt példa, és amire a jogszabály, az európai uniós szerződés ma se ad lehetőséget, de ezt a gond miatt félretették, és a Központi Bank ezeknek a bajba jutott országoknak az állampapírjait kezdte vásárolni, ezzel likviditást teremtett, s ezzel - azt is mondhatom - az európai uniós tagállamok, a monetáris unióban lévő tagállamok államadósság-kezelése, ha úgy tetszik monetáris politikai eszközökkel segítve lett.

S akkor gondoljunk a Magyar Nemzeti Bank tevékenységére: a Magyar Nemzeti Bank a rávonatkozó törvények szerint még mindig abban a világban él, amikor őt csak az árstabilitás érdekli, ami persze a törvény értelmében az ő alapvető feladata, de mi, parlamenti képviselők ezt úgy érzékeljük, mintha egy légüres térben tenné, és a reálfolyamatoktól függetlenül vezényelnék Magyarországon a monetáris politikát. A változásoknak éppen az a jelentősége, amit észre kell vennünk, hogy ez az elzárt világ - hogy van a fiskális világ, s mintha a monetáris világnak ehhez semmi köze nem lenne - az európai példa alapján oldódik. Ezt látnunk kell. Amikor az alkotmányban szabályozzuk ezeket a kérdéseket, meg kell vizsgálnunk, hogy a Nemzeti Bankra vonatkozó jogszabályon milyen korrekciókat teszünk. Persze tudom, hogy ennek szűk korlátai vannak, mert az Európai Unió szerződése leszűkíti azt a mozgáslehetőséget, amit egy nemzeti parlament tehet a nemzeti bankjára vonatkozó jogszabályok alakítása kapcsán. De még egyszer mondom, érzékeljük azt, hogy változások vannak az Európai Unió szintjén ilyen szempontból, és ezek a változások nyilvánvalóan tagállami szinten is követésre kell hogy találjanak, mert különben nem fog érvényesülni az egész.

A mondandóm lényege tehát az, hogy a pénzügyi és a reálfolyamatok összekapcsolására nagyobb hangsúlyt kell helyezni, mint amilyen hangsúlyt eddig helyeztünk.

S még néhány szót szólnék a jövőről, arról, hogy hogyan kellene szabályozni ezeket a kérdéseket a magyar alkotmányban. Az első állításom az, hogy meg kellene haladni azt a helyzetet, amit az első gondolatsor kapcsán felvetettem, hogy az ember az alkotmányban összevissza elszórva talál egy-egy mondatot, ami a közpénzügyekre vagy a közvagyon kezelésére vonatkozik. Ezt egy önálló fejezetben kellene megteremteni, ami a közpénzügyek és esetleg a maradék közvagyonnal való rendelkezés alaptéziseit rögzítené. Az tehát az első állításom, hogy ez egy egységes fejezetben történjen meg.

A másik: elindultunk azon az úton - mint már említettem -, hogy a PSZÁF, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ma már az alkotmányban szabályozott intézmény. Nyilvánvaló, hogy a bekövetkezett válság és az eddigi elégtelen szabályozás váltotta ki ezeket a lépéseket. Ez egy olyan állami intézmény, amelyen keresztül az állam törvényben szabályozott körben felelősséget vállal a pénzügyi közvetítő rendszer működtetéséért.

Gondoljunk arra, hogy alkotmányos szabályozás hiányában az előző állam, jelesül az előző Országgyűlés többsége és a kormány milyen felelősséget vállalt azért, hogy a pénzügyi közvetítő rendszer nálunk helyesen működjön, ne nyakló nélkül hitelezzenek akkor, amikor nyakló nélkül hiteleztek devizában, nem látva előre - vagy nem akarták előre látni - azokat a gondokat, amik végül is bekövetkeztek. A szabályozást ilyen szempontból az új kormány erősítette, és ezt nyilvánvalóan tovább is visszük az új alkotmányban.

A Számvevőszék magától értetődően része lesz ennek a fejezetnek. Arra törekszünk - de ez az elmúlt napokban is szóba került már kormánypárti képviselők felszólalásaiban -, hogy egy szikár alkotmányt hozzunk létre, és kétharmados törvényekben akarjuk kibontani a részletszabályokat. Ez a Számvevőszékre vonatkozó szabályozásra is igaz. Lehet az alkotmányban megfogalmazott mondatokon pontosítani. Ez egy olyan terület, amit Nyikos László, a számvevőszéki és költségvetési bizottság elnöke örökké szorgalmaz. Át kell gondolni, hogy azok a terminológiai megkötések, amik ma itt szerepelnek, helyesek-e, vagy pedig alakítani kellene őket. Azt gondolom, hogy ebben a Jobbik álláspontját is segítségül hívhatjuk, mert itt nyilvánvalóan fogalmi pontosításokról lenne szó. Részletekről most nem beszélek, mert gondolom, hogy Nyikos László ezt úgyis el fogja mondani, mert ez elsősorban az ő szakterülete.

A MNB-vel kapcsolatban viszont már szeretnék néhány mondatot megfogalmazni, merthogy az MNB-ről is néhány mondatnak kell szerepelnie a közpénzügyi fejezetben. Most, amikor újra módosítjuk a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa tagjainak a megválasztását - erről az elmúlt napokban, jelesül hétfőn éjjel éles vita folyt, a szocialistáktól hallottuk, hogy mennyire tragikusan változtatjuk meg megint ezeket a szabályokat, amivel persze nem értek egyet -, akkor én egy egész más dologra hívom fel a figyelmet. Azt nem tartom helyesnek, hogy mindig változnak a szabályok, mert ha valami gondot jelent a Nemzeti Bank számára vagy ha valami sérthetné a függetlenségét, akkor az állandóan változó szabályok sérthetnek függetlenséget, mert követhetetlenné tesznek egy gyakorlatot.

Nem az az igazi kérdés, hogy ki választja meg vagy milyen jogi módon kerülnek a monetáris tanácsba a tagok, hogy az Országgyűlés választja meg őket, a miniszterelnök és a jegybankelnök közös birkózásának eredményeként kerülnek be a monetáris tanácsba. Megjegyzem, ha itt is az Európai Unió szerződésére akarnék hivatkozni, akkor csak a függetlenségi klauzulát említeném meg. Ha a függetlenségi klauzula valakitől védeni akarja a Nemzeti Bankot, az elsősorban mindig a kormány. Tehát ha olyan szabályozási lépéseket teszünk, ami a kormányt egy kicsit távolítja a Nemzeti Banktól, a kormány befolyása szűkül a Nemzeti Bank monetáris tanácsa tagjainak kiválasztása során, akkor azt gondolom, hogy helyes irányba megyünk. Mi ebbe az irányba megyünk. Persze, ezt le lehet egyszerűsíteni azzal, hogy a miniszterelnök a saját akaratát majd a parlamenti többségen keresztül érvényesíti. Nem tagadom, a miniszterelnöknek erre nyilvánvalóan van lehetősége, vagy legalábbis ezt megkísérelheti, s gondolom meg is teszi, és ez így van rendjén. No de a tegnapi szabályok szerint a miniszterelnök önmagával beszélte meg, hogy kit delegáljon a Nemzeti Bankba, tehát az akaratát csak önmagával kellett egyeztetnie. Egy parlamenti többség, egy parlamenti vita, egy nyilvános eljárás nyilvánvalóan többletgaranciát jelent arra, hogy jó összetételű lesz az MNB testülete, szakemberek kerülnek oda, akik a függetlenség adta lehetőséggel élnek és monetáris politikai kérdésekről döntenek. Az igazi kérdés azonban az, hogy ezek a szabályok állandóan változni tudnak. Ez szabályozásbeli hiányosság.

Az én álláspontom az, hogy a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt kétharmados törvényben kellene szabályozni, mert a Magyar Nemzeti Bankról ma egy 50 százalékos törvény rendelkezik. Ha ez egy kétharmados törvény lenne, ha a részletszabályokat egy kétharmados törvényben bontanánk ki, akkor az Országgyűlésnek már nem lenne meg állandóan a lehetősége arra, hogy pillanatnyi elképzelések szerint változtasson a Nemzeti Bankra vonatkozó szabályokon.

A Nemzeti Bankot az Európai Unió szerződése alapvetően védi, a magyar szabályozás semmilyen módon nem védi. Európai uniós szerződéseket persze a magyar parlament nem sérthet, de a magyar parlament tehetne azért, hogy kétharmados szabályozási körbe emelje ezeket a kérdéseket, s ezzel - ha úgy tetszik - szervezeti stabilitást adhatna ilyen szempontból a Nemzeti Banknak. Ezt én helyeselném.

(9.50)

A következő kérdés, amit tartalmaznia kell, és gyakorlatilag ez a legizgalmasabb kérdés, hogy ezt hogyan szabályozzuk - ehhez adtam az eddigi mondataim során némi muníciót. Valamifajta korlátot kell tartalmaznia az alkotmánynak arra vonatkozóan, hogy egy költségvetésben mit lehet megtenni, és mit nem lehet tenni. És ez a szabály nyilvánvalóan azt kell hogy tartalmazza, hogy rövid távú érdekek miatt sem lehet megengedni azt, amit a szocialisták megengedtek maguknak, hogy a jövő generáció elzálogosítása érdekében, azért, hogy a pillanatnyi hatalmi igényeimet kielégítsem, önmagamat hatalomba helyezzem vagy hatalmon tartsam, az sem drága ezért a célért, hogy az országot zálogba adjam, elzálogosítsam, és az ország gazdasági függetlenségét kockáztassam. Egy ilyen tartalmú szabályozási körnek biztos, hogy be kell kerülnie az alkotmányba. Erre a magyar példa kellő ösztönzést ad.

El kell gondolkodni azon is, hogy alkotmányos szabályozás hiányában mi történt a magyar közvagyonnal a rendszerváltás óta. Hogy tűnt el ez a közvagyon; hogyan hasznosul a közvagyon maradéka; mi a közvagyonnak az a köre, ami valamilyen szinten alkotmányos védelmet kapjon? És akkor itt persze lehet ötletelni, nyilvánvalóan nem szembemenve megint az európai uniós szerződésekkel, tehát mondjuk, a földvagyon, az ivóvízvagyon, olyan stratégiai elosztórendszerek, amik ma még a magyar állam kezében vannak.

De megfogalmazhatnánk magunknak akár azt a célt is, hogy ha a feltételek erre megteremthetőek, ezeket célszerű valamilyen módon újra állami kézbe venni; tehát azokat a vagyonelemeket, amiket Nyugat-Európában minden normális polgári demokrácia, ha úgy tetszik, a saját kezében tart, és nem engedi át egy másik ország befolyási körébe az ilyen vagyonelemek működtetését, ami nálunk a privatizációra és a közvagyonra vonatkozó szabályok kielégítetlensége miatt létrehozta azt az állapotot, amit létrehozott. Ezért azt gondolom, hogy a maradék vagyonról valamilyen módon ilyen szempontból is rendelkezni szükséges.

Ha ez a fejezet, amit reményeim szerint meg fogunk alkotni, tartalmaz ilyen kérdéseket, amikről beszéltem, akkor elkerülhető lesz az a felelőtlen kormányzati politika, amit a szocialisták idejében megtapasztaltunk, és egyfajta kiszámíthatóbb, előrelátóbb, és nem csak a pillanatnyi politikai érdekek által motivált döntések fognak mindig megszületni a költségvetés megalkotása során. Ráadásul ezek a kérdések mind olyanok, amelyek a költségvetés jogát nemcsak a szavak szintjén teszik az Országgyűlés igazi jogkörébe, hanem valójában az Országgyűlés fogja dominálni ezeket a kérdéseket, és a kormány ilyen szempontból a végrehajtó szerepbe kerül. Jelenleg nem ez a helyzet, ezért ezen változtatni kell.

Mi erre fogunk törekedni, és ehhez akarjuk megnyerni a többi frakció támogatását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
70 207-209 2011.02.28. 9:18  186-280

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Öröm volt hallgatni Józsa képviselő úr nagy ívű előadását, aki aggódik, mert korrekciót tettünk a költségvetésen. (Dr. Józsa István: Összeomlott!) Bár nekem akkori ellenzéki képviselőként néha lett volna ugyanilyen élményem, hogy önök nyolc év alatt időnként korrekciót tettek volna azokon a költségvetéseken, amelyeknek soha egyetlenegy fő állítása nem teljesült! Önök bezzeg nem tettek korrekciót, ezért tartunk ott, ahol ma tartunk, tisztelt Józsa képviselő úr, az ön áldásos közreműködésével.

Az államadósság az Orbán-kormány leköszönésekor a GDP arányában 52-53 százalék volt, önöknek ezt sikerült feltornászniuk 82-re. Akkor nem aggódtak. Ha akkor a költségvetés fő számai nem teljesültek, akkor egy mód volt, mindig valahonnan éppen aki ad nekünk hitelt, adott, hitelt vettünk fel, és most ennek keserű kenyerét nyögjük, és az utánunk jövő generációk is nyögni fogják. Na, hát ezzel az úttal szakítottunk, és önök most leckéztetnek minket. Lehetne ezen az úton tovább haladnunk? (Dr. Józsa István: Hol az út?) Az út a 82 százalék. Mi vissza akarjuk hozni, tisztelt képviselő úr, és vissza is fogjuk hozni valahova a 60 százalék irányába, tíz év alatt, mondjuk. (Göndör István: Ki fizeti meg az árát, képviselő úr?) Úgy, hogy nagyon fogunk szenvedni önökkel együtt. De ne leckéztessenek már azért minket, mert egy költségvetésen korrekciót akarunk tenni! A magyar gazdaság kitettsége Európában talán a legnagyobb. Integrálódik az európai gazdaságba és a világgazdaságba. (Dr. Józsa István: Így van! Mi is ezt mondjuk.) Amikor ilyen mondatokat mondunk, akkor Józsa képviselő úr közbe szokott kiabálni, és azt mondta, hogy ezek a kijózanodás mondatai. Mondhatnám én azt is önnek, hogy emlékszem azokra a gazdasághoz értő megszólalókra, akik az önök gazdaságpolitikáját fiskális alkoholizmusként jellemezték. Akkor kellett volna önöknek józanodniuk, és nem most bekiabálniuk, amikor a saját álláspontomat és a kormány álláspontját akarom megosztani önökkel. Azt gondolom, hogy amit itt a kormány tesz, ez teljesen racionális.

Önök is tudják, hogy racionális, csak valamivel támadni kell minket. A kormány semmi mást nem tesz, mint óvatos ebben a kiszámíthatatlan világgazdasági helyzetben. Azt mondja a kormány ebben a helyzetben, hogy az most a legfontosabb, hogy 250 milliárdról ne rendelkezzünk azonnal. Azokon a területeken, ahol a kormány irányít, el tudja rendelni azt a zárolást, amit egyébként el is rendelt ebben a kormányhatározatban, az 1025/2011. (II.11.) kormányhatározatban.

Vannak olyan tételei a költségvetésnek, ahol a kormány nem rendelkezik szabadsággal, helyesen, hanem az Országgyűléstől várja el, hogy a döntéseit meghozza. Az államháztartási törvény értelmében azoknál a fejezeteknél, amelyek teljes egészében a saját bevételeikből gazdálkodnak, és ilyeneket hoztak önök is szóba, PSZÁF, Energia Hivatal, Szellemi Tulajdon Hivatala, az államháztartási törvény értelmében ha többletbevételt kell produkálniuk, ezt az államháztartási törvény előírása szerint csak költségvetési törvényben lehet megtenni. Ezek olyan intézmények, amelyek a kormány irányítása alatt állnak. Azért került ide, az előirányzat növelését célzó tételek azért kerültek ide, mert egyszerűen egy törvényi előírásban kell ezt megtenni, és nem lehet egy kormányhatározatban ezt megtenni.

Vannak nyilvánvalóan olyan fejezetek, amelyek aztán abszolút nem a kormány hatáskörébe tartoznak, hanem az Országgyűlés hatáskörébe. Itt a kormány azt várja el a törvényen keresztül, hogy ezek a fejezetgazdák fejezeti tartalékot képezzenek. Arról is rendelkezik ez a törvény, ahogy az államtitkár úr is fogalmazott, hogy november 20-áig majd akkor az Országgyűlés eldönti, hogy ez a fejezeti tartalék felhasználható lesz-e ezekben a fejezetekben, vagy ha a költségvetés folyamatai úgy alakulnak, nem erre készülünk, akkor megtiltja ennek a felhasználását. Vagyis a kormány mindent annak rendel alá, végre helyesen, már a második költségvetési évben, hogy tartani tudja az államháztartási hiánycélt.

A tavalyi évben nagyon sok döntést hoztunk, részben a kormány, részben a parlament, hogy azt a 3,8 százalékos hiánycélt tartani tudjuk, ami elvárt tőlünk, amit egyébként még az önök és az Európai Unió alkuja során fogadtak el, csak önök semmit nem tettek azért, hogy ezt a 3,8 százalékos hiánycélt akkor teljesíteni lehessen. Azért, mert kétharmadot tudott produkálni ez a józan ország, kétharmados felhatalmazást adott az országnak (Göndör István: Mert becsapták.), ezért tudtunk olyan lépéseket tenni, amelyekkel a tavalyi évben az államháztartási...

ELNÖK: Tisztelt Göndör Képviselő Úr! Jelzem, hogy be van jelentkezve kétperces hozzászólásra, és értékes indoklásától ne fosszon meg minket azzal, hogy csak minősít, úgyhogy várjuk majd. Köszönöm.

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm, elnök úr, bár szórakoztató a közbekiabálás, és ez csak további érvelésre ösztönöz. Tehát ennek eredménye volt az, hogy tartani tudtuk azoknak a rendkívüli intézkedéseknek az eredményeként a tavalyi évi 3,8 százalékos hiánycélt. Igen, beletartozik ide a rendkívüli adók kérdése, amit kivetettünk, átmenetileg bizonyos szektorokra. Nem is titkoljuk, enélkül nem lehetett volna tartani a tavalyi évi költségvetési hiányt. Idén is mindent meg fogunk tenni azért, hogy ez a hiány 2,94 százalékon megálljon. Ez az, amit az Európai Unió szerződése egyébként elvár tőlünk, ezt a fajta gondolkodást. Önök ezt nyolc éven keresztül nem teljesítették, és ráadásul ez az ország érdeke. Az eladósodás további útját járni nem lehet, ezért én üdvözlöm a kormánynak ezeket a szigorú döntéseit, akkor is egyébként, ha mondjuk, egy kormányhivatal vezetőjeként megszenvedem ezeket a döntéseket. Én is érzem, hogy szinte lehetetlen teljesíteni ezeket az elvárásokat, de nyilvánvalóan mindent meg fogunk tenni azért, hogy a kormány elvárásait a saját gazdálkodásunkon belül is teljesíteni tudjuk. Ahogy itt már elhangzott, 1600 millió forinttal emelkedik a kiadás-bevételi főösszeg, ennek megfelelően ennyivel csökken is a hiány.

Volt egy olyan megjegyzése talán Nyikos elnök úrnak, a költségvetési bizottság elnökének, hogy itt további olyan lépések történnek, amelyeket ő nem helyesel, amelyeket ő úgy értékel, hogy a költségvetés joga bizonyos területeken megint a kormány irányába mozdul el. Én ezt nem teljesen osztom, bár tudom, hogy mire gondolt. Én sokkal fontosabbnak tekintem azt az intézkedést, amit itt most törvényi szinten megadunk a fejezetgazdáknak, és azt mondjuk, hogy ha előre nem látott célokra kellene egy adott fejezetnek költenie, akkor ne az legyen az első reflexe, ami eddig volt, hogy a különböző tartalékokért a kormányhoz folyamodik - megjegyzem, ezekről a tartalékokról eddig is a kormány rendelkezett -, hanem a kormány most azt mondja, hogy az első dolgod, hogy a saját fejezetei számaidon belül megoldd ezeket a rendkívüli kiadásokat, és ha ott nem megy, akkor nyílik meg esetleg valamilyenfajta tartalékok rendszere. Az államháztartási törvényt együtt látva a költségvetési törvényben, mert ezt az előbbi gondolatot nyilvánvalóan az államháztartási törvény fogalmazza meg, én azt látom, hogy a kormány sokkal inkább a fejezetgazdákat gazdálkodásra készteti, mert mindent annak rendel alá, hogy azt a hiánycélt, amit közösen megálmodtunk, tartani tudjuk.

Mindannyian tudjuk, hogy nincs is más lehetőségünk. Ezt a hiányt, ha törik, ha szakad, tartanunk kell, mert csak így tudjuk a piacok bizalmát erősíteni Magyarország iránt. Tudjuk nagyon jól, hogy milyen kihívások előtt áll idén ez az ország. Több mint 5000 milliárdnyi adósságot kell megújítanunk az önök áldásos tevékenységének eredményeként. Ezt az adósságot, ezt a több mint 5000 milliárdot nyilvánvalóan a normál pénzpiacokról szeretnénk teljesíteni, nem az IMF-től és az Európai Uniótól várunk segítséget. Ezt pedig csak akkor tudjuk megtenni, ha a pénzpiacoknak bizalma van Magyarország iránt.

Azt gondolom, ez a kormány erre eddig is példát mutatott, és ha az elkövetkezendő időszakban is ezt az utat járja, akkor, ha nagy nehézségek árán is, de a pénzpiacok bizalma erősödni fog Magyarország iránt. Ez mindannyiunk érdeke. Azt gondolom, hogy ezt a fejezetgazdák is megértik, ezért a KDNP frakciója támogatja ezt az előterjesztést. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
76 49 2011.03.22. 21:18  12-100

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én a mai megszólalásomban közpénzügyekről, közvagyonról kívánok szólni. Látván, hogy két törvénytervezet van előttünk - a Fidesz-KDNP által benyújtott alaptörvény-tervezet és a Szili Katalint fémjelző alkotmánytervezet -, ezért a Szili Katalin által elénk tett anyagról és annak nyilvánvalóan a közpénzügyeket érintő részéről is szólni szeretnék. Csak egy mondatát idézem gondolataim elindításaként a nemzeti hitvallásnak, ami bevezeti a mi alaptörvényünket. A hitvallás egyik mondata így fogalmaz: "Az alaptörvény jogrendszerünk alapja, szerződés a múlt, a jelen, a jövő magyarjai között." Azt azonban tudnunk kell, hogy ezt a szerződést persze a jelen magyarjai kötik: mi, parlamenti képviselők, a legnagyobb felelősségünkkel.

A múltat még csak-csak megidézhetjük - ezt megtette Navracsics miniszter úr is, amikor többek között itt a Parlament termében lévő két freskóra utalt -, de a múltat megidézi maga az alaptörvény tervezete is, amikor a múlt értékeit és vívmányait hivatkozza meg, és azokat értékként kezeli. A jövő azonban, azt gondolom, hogy a legsérülékenyebb szerződő fél, és ezt a jövőt csak akkor tudjuk erős szerződő féllé tenni, ha magában az alaptörvényben rendelkezünk a jövőről, mégpedig olyan módon, ahogy eddig erre kísérletet se tettünk. Nagy baj volt, hogy az alaptörvény eddig a jövőt semmilyen módon nem idézte meg, vagy legalábbis nagyon kevés módon. Erre példaként csak azt hozom fel, hogy 2002-2010 között 13 491 milliárd forinttal nőtt az államadósság. Ez azt is jelenti, hogy a 2002-es 50 százalékos szintről 2010-re 75,5 százalékos szintre nőtt a bruttó államadósság, és ez 27,5 százalékos növekedés a GDP-hez mérten. Ma minden gondunk ebből van, nem csak Magyarországnak; ez a tendencia sok európai uniós országot, sőt a világ országait is jellemzi.

Ennek a felelőtlenségnek kell gátat vetnünk akkor, amikor ezt az alaptörvényt megalkotjuk. Az tovább nem tartható, amivel 20 éve kísérletezik ez az ország - és amikor szociálliberális kormánya van, akkor ezt nagyon erőteljesen teszi -, hogy a jelen problémáit félreteszi, illetve látszatintézkedéseket hoz. Amikor azt mondom, hogy félreteszi a jelen kérdéseit, akkor arra utalok, hogy a költségvetési hiány és az államadósság növelésének eszközéhez nyúl, és ezzel átfedi vagy elfedi a jelenlegi gondokat. Ha a jövőben elfogadjuk az általunk felkínált alaptörvényt, akkor erre lehetőség se lesz, mert az alaptörvény ennek gátat szab. Ezekről a konkrétumokról szeretnék az elkövetkezendő néhány percben szólni.

Az alapvetések között az N. cikkre kell felhívnom a figyelmet, ami ehhez a témához tartozik; ez az N. cikk azt mondja, egy elvet rögzít gyakorlatilag, és azt mondja, hogy Magyarország a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás elvét követi. Rögzíti azt is ez az N. cikk, hogy ezért elsősorban az Országgyűlés és a kormány viseli az elsődleges felelősséget, de azt is kimondja, hogy az Alkotmánybíróság, a bíróságok, a helyi önkormányzatok és más állami szervek is, ahogy az alaptörvény fogalmaz, tiszteletben tartják, vagy tiszteletben kötelesek tartani ezt az elvet. Én nem így fogalmaznám meg, hanem azt mondanám, hogy ezek a felsorolt intézmények is a gazdálkodásuk során érvényesítik ezt az elvet, tehát nemcsak egyszerűen tisztelik ezt az elvet, hanem a gazdálkodásuk során ezt érvényesíteniük kell; elsősorban gondoljunk itt az önkormányzati gazdálkodás nehézségeire és sokszor még a kormány számára is ilyen szempontból követhetetlen voltára.

Ha átlépünk az alapvetéseken, és az államszerkezetben gondolkodunk az alaptörvényben, akkor itt azt rögzíthetem, hogy 53 cikket fog felsorolni az általunk elfogadandó alaptörvény, és ebből 8 cikk közpénzügyekről, közvagyonról és azokról az intézményekről fog szólni, amelyek relevánsak, amelyeknek kompetenciája van a közpénzekkel vagy a közvagyonnal való gazdálkodás érvényesítése kapcsán, tehát az 53-ból 8. Ha arra emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy a jelenleg hatályos alkotmánynak gyakorlatilag nincs érdemi mondata, ami közpénzügyekről szól, vagy közvagyonnal foglalkozik, vagy alig van érdemleges mondata, akkor egyértelműen igazolva látják azt az állításomat, hogy ennek az alaptörvénynek, amit majd elfogadunk, az igazi nóvuma a jelenleg hatályos alkotmánnyal szemben pont az, amit a jövő érdekében közpénzfelhasználás kapcsán fogunk megfogalmazni az alaptörvényben.

Az első ilyen cikkely, amit említenem kell, a 36/C. cikk. Ez a cikk azt fogalmazza meg, hogy a költségvetési törvényt és a költségvetés végrehajtásáról szóló törvényt a kormány terjeszti be; hogy vita ne legyen erről, ezek a törvények egy évről szólnak, és ezeket törvényes határidőkben kell beterjeszteni. Fontos alkotmányos vagy alaptörvényi eljárás a következőkben az is, hogy ez a két törvény azonos szerkezetben kerüljön az Országgyűlés elé. Az azonos szerkezet a képviselők számára az átláthatóságot fogja az eddigieknél eredményesebben garantálni. Az átláthatóság követelményét egyébként az alaptörvény meg is fogalmazza: ésszerű részletességben kell ezeket a törvényeket az Országgyűlés elé hozni, és egy fontos megjegyzése az alaptörvénynek az is, hogy valamennyi bevételről és kiadásról rendelkeznie kell ezeknek a törvényeknek, tehát a teljesség elvét kell követniük ezeknek a törvényeknek. A 36/C. cikk megfogalmazza a költségvetési törvény közjogi tartalmát is, ennek a törvénynek pedig a közjogi tartalma az, hogy ez az a törvény, ami felhatalmazást ad a kormánynak a kiadások teljesítésére és a bevételek beszedésére.

Fontos rögzítenünk azt is, hogy ez a cikk rögzíti azt, hogy nem növekedhet a továbbiakban az államadósság, elérendőnek rögzíti az alkotmány azt a célt, hogy az államadósságunk a GDP 50 százalékánál ne lehessen nagyobb; a GDP 50 százalékánál. Ez egy olyan követelmény, ami az európai uniós követelményeknél is szigorúbb, mert az államadósság mértékét az Európai Unió jogszabályai - amelyek számunkra persze kötelezőek - mindezt 60 százalékban rögzítik, tehát szigorúbb szabályokat állapítunk meg ilyen szempontból, mint amire az Európai Unió kötelez minket. Csak nagyon szűk kivételeket enged meg az alaptörvény, amikor azt mondja, hogy ettől a nagyon erős szabálytól, amit az előbb megfogalmaztam, csak különleges jogrendben lehetne eltérni, vagy akkor, amikor a nemzetgazdaság tartós és jelentős visszaesésével kell szembenéznünk, de ekkor az eltérés lehetősége se parttalan, az alaptörvény azt is rögzíti, hogy ilyenkor is csak a szükségesség mértékében térhetünk el az előbb megfogalmazott alaptörvényi szabálytól.

(14.00)

Rögzíti az alaptörvény azt is, ha nincs meg a közjogi felhatalmazás, azaz ha nincs elfogadott költségvetés, akkor átmenetileg az előző év költségvetési keretszámait alkalmazva teljesíti a kormány a bevételek beszedésének és a kiadások teljesítésének a kötelezettségét.

A 37. cikk világosan rögzíti, hogy a költségvetés végrehajtása a kormány feladata, törvényesen, célszerűen, a közpénzek eredményes kezelésével és az átláthatóság követelményével kell hogy végrehajtsa a kormány a költségvetést.

A 38. cikk rögzíti a nemzeti vagyon körét. A nemzeti vagyonba sorolja az állami és az önkormányzati vagyont. Megfogalmazza a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás célját. Az alaptörvényünk, az alkotmányunk eddig ezt meg se kísérelte. Azt mondja - és ezek fontos szabályok -, hogy a közérdek szolgálata érdekében gazdálkodnak a megfelelő intézmények a nemzeti vagyonnal. Közös szükségletek kielégítéséről szól ez a gazdálkodás. Figyelembe kell venni a természeti erőforrások megóvását és a jövő nemzedék szükségleteit is.

A 38. cikk rögzíti az állam kizárólagos tulajdonát, és rögzíti azokat a területeket is, ahol az állam kizárólagos gazdasági tevékenységet folytat, és rendelkezik arról is, hogy hogyan lehet és kell a nemzeti vagyont elidegeníteni. Pontosabban: az alaptörvény azt rögzíti, hogy ezekről a nagyon fontos kérdésekről sarkalatos törvény fog rendelkezni. Gondoljunk arra, ha eddig valami hasonló típusú törvény rendelkezett volna erről, akkor a nemzeti vagyonunknak esetleg jóval nagyobb része ma még a nemzet számára rendelkezésre állna, és nem került volna arra a sorsra, amire éppen jutott. Ez a cikk rögzíti, hogy hogyan lehet átruházni a nemzeti vagyont. Fontos megemlíteni, hogy csak törvényben szabályozott cél érdekében kerülhet sor átruházásra, és az átruházás feltétlenül értékarányos kell legyen. Nyilvánvalóan kivételes szabályt is megenged az alaptörvény, de ha nem értékarányos az átruházás, a kivételt is törvényben kell szabályozni. Az átruházásnak átlátható szerkezetűnek kell lennie.

Az állam és az önkormányzatok gazdálkodása kapcsán rögzíti az alaptörvény, hogy az állami és az önkormányzati intézmények a vagyonukkal önállóan gazdálkodnak, a törvényesség, a célszerűség és az eredményesség követelményének figyelembevételével.

Fontos megemlíteni a 39. cikket, amely a közpénzek védelméről szól, és azt mondja, hogy közpénz csak olyan szervezetnek adható tovább támogatásként, amely átlátható szerkezetű. A közpénzekkel nyilvánosan el kell számolni. A közpénzt és a nemzeti vagyont érintő adatok közérdekű adatok.

A 40. cikk egy nagyon fontos szabályt fogalmaz meg, ami sok félreértésre adott okot. Ezt a sajtó megnyilvánulásaiból látom. Egy sajátos viszonyt szabályoz az alaptörvénynek ez a rendelkezése. Az egyén és az állam között nagyon fontos jogviszonyok jöhetnek létre, amelyek közül a két legfontosabb a közteherviselés és a nyugdíjrendszer. Erről a kettőről - tehát a közteherviselésről és a nyugdíjrendszerről - az alaptörvény elvárásai szerint a jövőben sarkalatos törvény fog rendelkezni. Ez nem azt jelenti, amit sokan értettek alatta, hogy az adótörvényeket illetően - mert a közteherviselésről alapvetően az adótörvények rendelkeznek - a jövőben sarkalatos törvényben fog rendelkezni az Országgyűlés, mert ez a mindenkori kormány működését lehetetlenné tenné. Az adótörvények a jövőben is 50 százalékkal elfogadott törvények lesznek, hisz a mindenkori kormánytöbbség és a mindenkori kormány felelőssége ezeknek a törvényeknek az elfogadása, de az általános szabályokat illetően, amelyekre majd az adótörvények és a nyugdíjrendszer szabályai illeszkednek, az Országgyűlés az alaptörvény értelmében sarkalatos törvényt fog hozni.

Ezek után térnék ki azokra az intézményekre, amelyek a közpénzügyek vagy a közvagyonkezelés kapcsán kompetenciával rendelkeznek. Az alaptörvény először - felfogásom szerint helyesen - a Nemzeti Bankot rögzíti a 41. cikkben, amikor azt írja, hogy a Magyar Nemzeti Bank Magyarország központi bankja, felelős az ország monetáris politikájáért. Elnökét a miniszterelnök jelölésére kilenc évre fogja kinevezni a köztársasági elnök. Fontos itt a kilencéves intervallum, mert más hasonló intézményi vezetők mandátumához igazodik ez az év. Fontos azt is rögzíteni, hogy a Nemzeti Bank az Országgyűlés előtt évente beszámol. Az alaptörvény rendelkezik a Nemzeti Bank elnökének rendeletalkotási lehetőségéről, s a jogszabályi hierarchiában elhelyezi ezt a rendeletet, és rögzíti, hogy ez a rendelet törvénnyel nem lehet ellentétes.

A 42. cikk a Számvevőszékről rendelkező törvényi szakasz. Az Országgyűlés pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerveként rögzíti az Állami Számvevőszéket az alaptörvény. 12 évre választják az elnökét, aki az Országgyűlés előtt beszámol, és az Állami Számvevőszékről szóló átfogó szabályokról sarkalatos törvény rendelkezik.

Az alaptörvényben nóvumot jelentene a 43. cikk, amely a Költségvetési Tanácsot nevesíti, és úgy rendelkezik, hogy a Költségvetési Tanács az Országgyűlés törvényhozó tevékenységét támogató szerv, amely támogató szerv a költségvetés megalapozottságát vizsgálhatja, és közreműködik a költségvetés előkészítésében. A legerősebb jogosítványa pedig az, hogy a költségvetés elfogadásához a hozzájárulása kell. Ez másként nem értelmezhető, csak úgy, mint egy vétójog. Ez egy rendkívül erős jog. Hozzáteszem, hogy én a magam nevében ezt a jogot túlzónak tekintem, bár megértem a törekvéseket, hiszen elsősorban az adósságkezelés és az adósság rendezése érdekében adnánk ilyen szigorú jogosítványokat a Költségvetési Tanácsnak. A Költségvetési Tanácsról is sarkalatos törvényben rendelkeznénk.

Ezek után hadd térjek ki arra is, amit nem tartalmaz az alaptörvény. Én minden alkalommal, minden megszólalásom során szóba hozom, s ezt most is megteszem: nem tartom helyesnek, hogy a Magyar Nemzeti Bankról nem rendelkezik sarkalatos törvény. Ennek nem is látom indokát. Ha a Költségvetési Tanácsról és az Állami Számvevőszékről sarkalatos törvény rendelkezik, miért ne rendelkezne a Magyar Nemzeti Bankról is? Egy érvet tudnék mondani, hogy miért nem rendelkezik róla sarkalatos törvény: azért, mert a Magyar Nemzeti Bankot védi leginkább az Európai Unióra vonatkozó, minket egyébként minden módon kötelező szabályrendszer. S ez az állítás igaz, mert kétségtelen, hogy rendkívüli módon védi. De egy dologban nem védi.

Gondoljuk végig, hogy az elmúlt időszakban, amióta a parlamenti képviselőségünket megéljük, hányszor nyúltunk hozzá a monetáris tanácshoz valamilyen indokkal. Hogy tette ezt annak idején Gyurcsány Ferenc, és milyen indokkal tesszük ezt mi most? Hiába védi az Európai Unió joga a Magyar Nemzeti Bankot, ha sarkalatos törvény nem védi, akkor azt mondhatom, hogy a Magyar Nemzeti Banknak a magyar jogrendszeren, a magyar alkotmányos rendszeren belül nincs kellő intézményi függetlensége. Én tehát szükségesnek tartanám, hogy ezt a függetlenséget egy sarkalatos törvénnyel garantáljuk.

(14.10)

Azt is ígértem önöknek, hogy röviden szólni fogok Szili Katalin tervezetéről is. Az ő tervezetéről, mármint ami a közpénzügyekre vagy a közvagyon kezelésére vonatkozik, azt kell megemlítenem, hogy ugyan nyilvánvalóan gazdagabb a jelenleg hatályos alkotmánynál, mert az alig tartalmaz érdemi szabályokat, de azt kell mondanom, hogy Szili Katalin tervezete ennél sokkal tovább nem megy, és ahol a legsérülékenyebbnek érzem az ő tervezetét, ez épp az eladósodottság kérdésének rendezése. Úgy fogalmaz az alkotmány tervezetében, hogy a hitelfelvételekről egy külön törvény rendelkezne, mármint hogyan lehet hiteleket felvennie a mindenkori kormánynak. Ezt nagyon soványnak érzem, mert gyakorlatilag ezt a gyakorlatot folytatta eddig is a kormány. Ugyan nem külön törvény rendelkezett erre, de a kormány azt hitelfelvételek kapcsán, majdnem fogalmazhatok így, amit akart, és a végeredményét most látjuk. Tehát én nem tekintem garanciának azt, hogy egyszerűen egy külön törvény, ráadásul nem is sarkalatos törvény rendelkezik adósságkezelési kérdésekről. Én azt tartom fontosnak, hogy az alkotmányba építsük be azokat a fékeket, amelyek gátat szabnak annak a felelőtlen gazdálkodásnak, amely az elmúlt időszakot jellemezte.

Szili Katalin a PSZÁF-ot is alkotmányos intézménnyé teszi. Megjegyzem, mi az alkotmányba ezt az intézményt beemeltük. Én nem tartom fontosnak, hogy a PSZÁF az alkotmányban szabályozott legyen, hiszen ez egy kormánynak alárendelt intézmény. Azt azonban meggondolandónak gondolom, hogy az alaptörvény legalább arról rendelkezzen, mivel ez ma egy nagyon fontos kérdés, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer ellenőrzéséről valamilyen módon rendelkezzen az alaptörvény, tehát hogy egy ilyen intézményt működtetünk akkor is, ha a PSZÁF-ról szóló törvényeket konkrétan nem emeljük be az alaptörvénybe.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ha ezt az alaptörvényt némi pontosítás árán elfogadja az Országgyűlés, akkor olyan szempontból is reagál azokra a kihívásokra, amelyek a mai kor igazi kihívásai több más mellett, ez az eladósodottság és az a fajta felelőtlenség, amit az elmúlt nyolc évben megtapasztaltunk. A jövőben alaptörvényi szinten fogunk gátat szabni az ilyen felelőtlen magatartásnak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
85 227 2011.04.26. 3:09  216-258

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Megismétlődni látszik a vita, amit már az alaptörvény tárgyalása során lefolytattunk. A szocialisták hevesen védték azt a rendszert, amit létrehoztak, a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszert, ezt a félállami rendszert, mi pedig megkérdőjeleztük. Egy dolgot nem volna szabad azonban elfelejteni, hogy azóta az érintettek is döntöttek erről a kérdésről. Most már nemcsak az Országgyűlés vitázik, mert ez egy dolog, hanem az érintettek, a magán-nyugdíjpénztári tagok is eldöntötték a kérdést, és úgy tűnik, hogy elég nagy arányban nekünk adtak igazat. Mert addig, ameddig az állami rendszerbe visszalépők aránya milliókban mérhető, néhány tízezer azoknak a száma, akik ennek a kötelező félállami rendszernek a fenntartását helyeselték. Ezek után nem értem, hogy miért beszélgetünk még ezekről a kérdésekről.

Ráadásul az előttünk lévő törvény teljes mértékben technikai kérdéseket szabályoz. Olyan technikai kérdéseket, amelyeket most tudunk szabályozni, mert nyilvánvalóan nem láttuk azt előre, hogy egészen pontosan hány ember is fog visszalépni az állami rendszerbe. Meggyőződésem, hogy ezzel a nyugdíjrendszert megmentettük, átláthatóvá tettük, és azoknak a forrásoknak egy része, amit a rendszerben nem fogunk felhasználni, az államadósság törlesztésére is használható lesz. A most előttünk lévő törvény, ahogy említettem, teljesen technikai jellegű kérdéseket szabályoz. Nyilvánvalóan addig, amíg ez a létrehozott alap, amely a magánnyugdíjreformról és az adósságkezelésről szól, ameddig érdemi forrásokkal nem fog rendelkezni, addig is vannak feladatai, ezeket a feladatokat valamilyen módon finanszírozni kell. Ezt a kincstári egységes számláról tudjuk biztosítani. Az Áht. módosításával most megteremtjük ehhez a technikai feltételeket.

Nyilvánvalóan ennek a törvénynek arról is rendelkeznie kell, hogy mi az a fordulónap, amikor az állami rendszerbe visszajövők vagyona átkerül az állami rendszerbe, és rögzíteni kell azt a napot is, amikor a hozamot garantálni kell a visszalépő tagoknak. Szabályozza ez a törvényjavaslat, ami előttünk van, azokat az összeférhetetlenségi szabályokat, amelyek, azt gondolom, fontosak azokkal az egyénekkel szemben, akik ennek az alapnak a vezetésében, kezelésében, az igazgatóságban részt vesznek. Azt gondolom, hogy ezeket a technikai kérdéseket jó szívvel támogathatjuk.

A törvényjavaslatot azért kell elfogadnunk, hogy a rendszerbe visszalépők akaratát technikai szinten is teljesíteni tudjuk. Sokan döntöttek emellett, azt gondolom, hogy a törvényjavaslatot ezért támogatnunk kell és támogatni célszerű.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
89 195 2011.05.09. 4:18  180-246

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Két elképzelés van előttünk, az egyiket a Fidesz és a KDNP nyújtotta be, a másikat pedig az LMP. Jól látható, amióta ezzel a kérdéssel foglalkozunk, hogy a parlamentben lévő frakciók közül négy frakció valamilyen módon rendezni akarja azt a kérdést, ami joggal váltott ki társadalmi felháborodást, közpénzekből bizonyos helyeken hatalmas összegeket tudtak zsebre rakni, ez a társadalom igazságérzetét sérti, még inkább sérti egy ilyen válságszituációban, mint amiben van az ország, és erre nyilvánvalóan a törvényalkotónak politikai válaszokat kell adni, ez pedig nyilvánvalóan nem lehet más, mint hogy ezt a közpénzt valamilyen módon vissza kell csatornáztatni a költségvetésbe.

Addig, ameddig négy frakció az első pillanattól kezdve ezt a szándékot töretlenül képviselte, az egyik frakció, a szocialisták ezt kezdetben sem támogatták, és most is csak olyan módosító indítványokkal álltak elő, ami a másik négy törekvését megnehezítené. Ezért a szocialisták törekvését tegyük is most félre, és próbáljunk gondolkodni arról, amit a másik négy frakció gondol erről a két előterjesztésről.

Az Alkotmánybíróság döntése keretet szabott számunkra. Azt látjuk, hogy amire törekedtünk, hogy öt évre visszamenőleg, addig, ameddig az adójogszabályok ezt lehetővé tették volna, visszahozzuk a költségvetésbe ezeket a nagy összegű kifizetéseket, azt az Alkotmánybíróság az emberi méltóság sérelmére hivatkozva megakadályozta számunkra, és csak a még le nem zárt adóévben teszi lehetővé számunkra azt, hogy ezeket az összegeket adójogi szabályokkal visszahozzuk a költségvetésbe.

(18.10)

Ez azt is jelzi persze, hogy azok a vádak, amik elsősorban az alaptörvény megalkotása kapcsán hangzottak el és korábban, hogy költségvetési döntések esetén teljes mértékben megszüntettük az Alkotmánybíróság hatáskörét, nem állják meg a helyüket, mert lám, itt az élő példa, az Alkotmánybíróság az első konfliktushelyzetben - szerintem helyesen - megtalálta a módját annak, hogy költségvetési törvényeket is alkotmányos górcső alá vegyen.

Ugyanakkor azt is gondolom, hogy ez sérti a társadalom igazságérzetét, ezért azoknak az érvelőknek az állítása, akik azt mondják, hogy az Alkotmánybíróság döntése sérti az ország érdekeit, még akkor is igaz lehet, ha ők alkotmányértelmezést végeztek. Mi politikusok vagyunk, felelősséggel tartozunk azokért, akik ideküldtek minket, ezért arra az egyetlen megoldásra, amit az Alkotmánybíróság számunkra felkínál, hogy még egy adott évre, a le nem zárt adott évre visszaszerezzük ezeket a jövedelmeket, most kísérletet teszünk. Az idő is sürget bennünket, nem tudjuk elhúzni a döntést, ezért ezt a döntést a mai napon meg kellene hoznunk.

Itt van bajom az LMP döntésével. Az LMP megoldási javaslata is valamifajta kristálytiszta logikát képvisel, és én ezt kormánypárti képviselőként is elismerem. Sőt, az LMP indítványának az is érdeme, hogy nemcsak a 2010-től kifizetett jövedelmek esetén kísérel meg összeget visszahozni a költségvetésbe, hanem három évre visszamenően, amíg a munka törvénykönyve ezt megengedni. Viszont az a bajom ezzel a javaslattal, hogy kiütné a Fidesz-KDNP javaslatát.

Az idő sürgetése miatt ezt megtenni nem tudjuk, ezért azt fogjuk képviselni, hogy az Alkotmánybíróság által megmutatott és megengedett utat járjuk végig, adójogi jogszabályokkal - ahogy eddig is tettük - kezeljük ezt a kérdést, és ha ez eredménytelennek bizonyulna, akkor egy későbbi időszakban még mindig visszatérhetünk az LMP indítványára.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
89 265 2011.05.09. 8:27  246-280

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem terveztem a hozzászólást, mégis hallva, ahogy itt fogalmakat használunk, néhány gondolatot szeretnék megosztani önökkel.

Azzal egyetértek, hogy a kisebbségi törvény felülvizsgálata sok szempontból indokolt; megjegyzem, az alaptörvény elfogadásával rendelkeztünk is arról, hogy ezt a sarkalatos törvényt, amely eddig is vonatkozott rájuk, kétharmadosnak hívtuk eddig, holnaptól kezdve ez egy sarkalatos törvény lesz, ezt megalkotja az Országgyűlés. Vagyis lehetőség van arra, hogy a kisebbségi törvényt újjáalakítsuk.

Azt is gondolom, hogy jó néhány kisebbségi választást megéltünk már, ismerjük a rendszer minden anomáliáját, és ezért ennek minden indoka fenn is áll. Tehát ilyen szempontból egyetértek a Jobbik vezérszónokával, aki ezt az álláspontját képviselte.

Figyeltem az ellenzéki képviselők megszólalását. Megjegyzem, mi is, amikor sokat beszélünk ezekről a kérdésekről a parlamentben, két fogalmat szinte felváltva használunk, mintha ezek egymásnak szinonimái lennének. Egyszer képviselők az identitásválasztás szabadságáról beszélnek, egy következő körben pedig vagy a mondat másik részében az identitás szabad megvallásának szabadságáról. A kettő nem ugyanaz. A magyar kisebbségi törvény pontatlansága miatt akár felváltva is használhatnánk ezeket, de az európai jogszabályok, az a kevés, amely valamelyest köt minket - mondjuk, a kisebbségekről szóló egyezményben -, ezek alapján Európa boldogabb felében senkinek eszébe nem jut az identitás megválasztásáról beszélni. Identitásom ugyanis van, azt én nem megválasztom. Vagy bunyevác vagyok, vagy horvát vagyok, vagy német vagyok, vagy magyar vagyok. Az identitását civilizált világban az ember nem váltogatja; a fehérneműt igen, de az identitását nem - az van. Viszont az én szabadságomban áll, aki egy adott kisebbséghez sorolom magam, hogy engem ilyenként tartsanak-e nyilván vagy ne tartsanak nyilván. Tehát az európai jogszabályok, mondom, az a nagyon puha és kevés, arra adnak lehetőséget, hogy egy közösséghez tartozó polgár arról nyilatkozzon, hogy őt az adott kisebbségi státusában tartsák nyilván vagy ne tartsák nyilván. Tehát szóba nem jön az identitás megválasztása, csak az identitás megvallása.

Mivel mi ostobán úgy gondolkodunk, hogy az identitását az ember váltogatja, leginkább ez a politikai kérdés kerül ide az Országgyűlés elé; példákat lehetne erre hozni, hogy négyévenként az adott polgár - név nélkül mondom - hol németként indul a választásokon, hol cigányként, hol horvátként indul a választásokon. Erre a mi ostobaságaink, a mi ostoba jogszabályaink adnak lehetőséget, és nyilvánvalóan ha ennek felülvizsgálata megtörténik, akkor tennünk is kell arról, hogy ezt ezzel a fajta szabadossággal ne lehessen megtenni, ne lehessen visszaélni azzal, hogy mondom, a magyar jogszabályok, elsősorban a választásra vonatkozó szabályok az identitás váltogatásának lehetőségét is megadják. És ezt azzal sem tudtuk kiszűrni, hogy a választási szabályokba némi féket építettünk be, és kisebbségi jelölő szervezeteknek adtunk ebben valamelyes jogosultságot, az alapproblémát nem tudtuk elkerülni.

A gondolkodásunkban felvetődik egyébként, mondjuk, egy olyan megoldás, hogy akkor, amikor anonim módon, tehát névtelenül egy adott településen a népszámlálások során az adott polgárok megnyilatkoznak arról, hogy ők, mondjuk, valamely kisebbségi közösséghez tartozónak gondolják-e magukat, sokszor azt tapasztaljuk, hogy egyetlen ilyen polgár nincs az adott településen, aki ezt név nélkül megtenné. Ugyanakkor, amikor választási szabályokról van szó, egy-két év múlva kisebbségi önkormányzati választások kerülnek elő, akkor azt látjuk, hogy azon a településen, ahol a népszámlálások során senki nem vallotta magát semmilyen kisebbséghez tartozónak, mégis találnak harminc aláíró személyt arra vonatkozóan, hogy az adott kisebbségi választások az adott településen mégis megtörténjenek-e. Ez is abból adódik, hogy amikor a biznisz jellegét látja a polgár, akkor keresi az identitását; ha úgy tetszik, négyévenként cseréli is az identitását, attól függően, hogy mely közösséghez tartozás ad neki nagyobb esélyt arra, hogy mondjuk, egy kisebbségi önkormányzatot létrehozzon az adott településen.

Ez politikailag is azért érzékeny kérdés, mert hivatkozom például Zsigó Jenőre, egy roma vezetőre: ő elég kategorikusan azt szokta mondani, hogy a cigány közösség rasszjegyeket hordoz, a homlokára van írva, hogy ki a cigány, ezért nem is érti a magyar kisebbségi jognak azokat a lehetőségeit, hogy én ezt megválasztom vagy adott pillanatban nem választom meg, hogy cigány vagyok-e vagy sem - ez egyszerűen egy ténykérdés. Mint az is ténykérdés, rasszjegyektől egyébként teljesen függetlenül, hogy egy horvát közösséghez sorolom-e magam vagy sem. Tehát az identitásomat én nem cserélgetem, legfeljebb abban döntök, hogy ilyenként tartsanak-e nyilván, ezzel a jogommal élni akarok vagy ezzel a jogommal nem akarok élni. És ettől teljesen független kérdés, hogy mondjuk, a magyar parlament jelen esetben a bunyevácok, az önmagukat bunyevácok közé soroló közösség kisebbségi jogait el akarja-e ismerni vagy sem.

Egyetértek Schiffer képviselő úrral abban, hogy az Akadémia megnyilvánulása ebben a kérdésben, hát, nem annyira perdöntő, hogy ne lehetne ettől eltekinteni. Azt a hézagot, ami van az adott közösség álláspontja, jelenleg a bunyevácok álláspontja és a parlamenti döntés között, ma fogódzóként csak az Akadémia álláspontja tolmácsolja számunkra. El kell dönteni, hogy az adott kisebbség akarata a szent, vagy más fogódzókat is figyelembe veszünk. Nyilvánvalóan azért emelte be a jogalkotó az Akadémia álláspontját mint lehetőséget, mert valami támpontot keresett ebben a kérdésben. Meggyőződésem, hogy ha ez a támpont nem lenne benne a rendszerben, akkor még inkább vissza lehetne élni ezekkel a kérdésekkel. S mivel az Akadémia álláspontja ellen igazán észérveket felhozni nem tudok, talán egy politikai érvet, mert én felvetném azt is, hogy ha mondjuk, a bunyevác közösséget elismernénk úgy, ahogy azt szeretnék, ez segítené-e őket, mondjuk, a politikai érdekeik érvényesítésében, vagy egy más oldalról nézve azt is mondhatnám, hogy a horvát közösséget aprítjuk és gyengítjük ezzel. Akár kívülről is indíthatnék ilyen folyamatokat, hogy az adott közösségeket népszámlálások generálásával, ha úgy tetszik, amortizáljam.

Ezek azok a nehéz kérdések, amelyeket innen, a Parlament falai közül tisztességesen és jó érzéssel eldönteni nehéz, és gyakorlatilag nem is lehet. Ezért én azt mondom, hogy egyrészt ismerve és tisztelve az adott közösség megnyilvánulását, amely másodszor előttünk van, és nem találva észérvet az Akadémia álláspontja ellenében, ezért azt mondom, hogy mégiscsak tisztelnünk kell azt a fogódzót, amelyet a jogalkotó beépített az Akadémia állásfoglalása kapcsán ebbe a döntési rendszerbe. S ha nem is a legjobb szívvel, de mégis azt gondolom, hogy indokolt az Akadémia álláspontja alapján a kormány álláspontját támogatni, azzal - és mondandómnak ez a legfontosabb része -, hogy az egész jogszabály, úgy, ahogy van, a kisebbségi törvény száz oknál fogva újragondolandó. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
122 253 2011.10.24. 4:22  248-293

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igazán figyelemre méltó ez az aggódás most a somogyi emberek nevében felszólaló Lamperth Mónika képviselő asszonytól. Amikor miniszterként működött itt a Házban, akkor is gondolhatott volna a somogyi emberekre, amikor kiürítették az önkormányzatokat és elsősorban a megyei önkormányzatokat. Akik hosszú ideje vagyunk itt a parlamentben, jól tudjuk, hogy a megyei önkormányzatoknak a rendszerváltás óta nem volt gazdálkodási lehetősége, saját forrásszerzési lehetősége sosem volt. Ilyen szempontból a megyei önkormányzatok sajnos sosem feleltek meg az európai önkormányzati chartának.

Törvényszerűen következett be az a helyzet, ami mára kezelhetetlenné vált, hogy a megyei önkormányzatok olyan adósságot halmoztak fel jórészt önhibájukon kívül, amit már a kormányzatnak kellett kezelni. Amikor a megyei adósságrendezéshez a kormány hozzányúl, akkor azt is látni kell, hogy emögött nemcsak a megyei önkormányzatok gondjainak enyhítése van, hanem a települési gondok egy része is. A megyei önkormányzatokra zuhantak azok a települési önkormányzati feladatok, amelyeket az állandó forrásmegvonások miatt akár a Somogy megyei települések már nem tudtak biztosítani, és ezért áttolták a Somogy megyei önkormányzathoz ezeket a feladatokat.

Tehát így, amikor mi ebbe a rendszerbe kényszerből belenyúlunk, akkor gyakorlatilag az önkormányzati rendszer konszolidálását kezdjük el. Ezt az itt lévő frakciók mindannyian tudják. Az, amit Szabó Erika államtitkár asszony elmondott pár nappal ezelőtt itt a Házban, hogy amikor ezt az alkotmánymódosítást megítéljük, akkor azért a már elfogadott és január 1-jével életben lévő alaptörvényre is gondoljuk, ez az érvelése teljesen logikus. Az új alaptörvény már nem ezt a szakaszt tartalmazza, hogy az állam tiszteletben tartja az önkormányzatok tulajdonát, hanem az állami tulajdon mellett az önkormányzati tulajdont a nemzeti tulajdonkörbe sorolja, és ezzel nyilvánvalóan azt is előrevetíti, hogy a két tulajdonkör között egyfajta vagyonmozgás is történhet, ami nem önkéntesen történik, hanem nyilvánvalóan, ha a két kör között mozog a feladat vagy valamilyen arányban elmozdítja a törvényalkotó a feladatot, akkor nyilvánvalóan mozog, és ez így racionális, hogy mozog a hozzá rendelt állami vagy önkormányzati vagyon is. Gondoljunk egy olyan helyzetre, hogy az állam látja el a jövőben a megyei önkormányzatok megmaradt feladatait, és ehhez nem kapcsolódna az a vagyoni kör, amelyen keresztül az állam képes ellátni ezeket a feladatokat; nyilvánvalóan ez állandó gondok forrása lenne.

Nem hiszem egyébként, hogy Somogy megyében olyan csacskák lennének az előbb megszólalt, képviselő asszony által felemlegetett Somogy megyei emberek, hogy aggódnának a Somogy megyei kórházért csak azért, mert holnaptól kezdve állami fenntartásba kerülnek. Ugyanis az az érték, amit ott állami és európai uniós forrásokból a kaposváriak és a Somogy megyeiek létrehoztak, holnap is a Somogy megyei közösség érdekeit fogja szolgálni, többek között Lamperth Mónika gyógyulását, ha erre rákényszerül. Remélem, az elkövetkezendő évtizedekben ilyen gondja őneki nem lesz, de tudom, hogy ő nem aggódik, csak demagóg módon itt megszólalt a Somogy megyeiek érdekében.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Tehát én azt gondolom, hogy ez egy racionális alkotmánymódosítás, és igenis megalapozza azt a szándékot, amit Orbán Viktor és a megyei önkormányzati elnökök megkötöttek egymással. Itt kell emlékeztetnem önöket arra, hogy a megyei önkormányzatok ezzel megkapják végre azt a lehetőséget, amit minden szakember által képviselten már '90 óta meg kellett volna kapniuk, és ez a területfejlesztés feladata, és nem pótcselekvésként csak intézményeket kellett volna fenntartaniuk. Ebben konszenzus volt önök között, hogy ne adjanak ilyen típusú feladatokat a megyei önkormányzatoknak, bár a szocialisták, megjegyzem, talán hajlottak volna erre, ha nem lett volna egy olyan koalíciós partnerük, aki mindig lefogta ilyen szempontból a kezüket.

(20.00)

Azt mondom a képviselő asszonynak, gondoljon vissza a múltra, gondoljon vissza a saját tevékenységére, és ne fogalmazzon meg itt olyan módosító indítványokat, amelyekben egyébként önmaga sem hisz.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
122 287 2011.10.24. 1:49  248-293

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Kettő percre, köszönöm, elnök úr, és utoljára, hogy az egyszeregyet megmagyarázzuk még egyszer azoknak, akik egyébként ezt tökéletesen értik. Most akkor az előttem szóló képviselő úrnak: említettük azt, hogy az alaptörvény, amit elfogadtunk, az nemzeti vagyonkörbe sorolja az állami és az önkormányzati tulajdont, és zajlik egy önkormányzati reform. Az utánunk következő törvény, amit tárgyalni fogunk, az önkormányzati reform egy szereplőjéről, a megyei önkormányzatról szól, de hogyha megnézték önök az önkormányzati törvény tervezetét, ami minden polgármesternél, minden önkormányzati hivatalnál ott lehet, hisz nyilvános az az anyag, amit a Belügyminisztérium elkészített, abból már láthatják, hogy azért a különböző önkormányzati szintek között is várható egy feladatátrendezés. Sőt, a most államhoz kerülő feladatellátás, jelesül az első körben a megyei önkormányzatok kormányhivatalhoz kerülő feladatok... - mondok egy példát: megyei múzeumok, nem biztos, hogy tartósan az államnál maradnak, lehet, hogy a megyei jogú városhoz kerülnek. A mai megyei jogú város, a holnap megyeszékhely város önkormányzata kaphat az önkormányzati törvény értelmében felhatalmazást arra, hogy a megye egész területén ellásson valamifajta közszolgáltatást.

Semmi mást nem teszünk az alkotmánymódosítással, mint megalapozzuk annak a lehetőségét, hogy egy racionális önkormányzati feladat ellátásához önkormányzati vagyon is párosuljon. Ennyi az egész, ezt önök mindannyian tudják, és erre itt ávós időkkel és nem tudom, milyen ostobaságokkal jön elő a képviselő úr. Azt gondolom, ilyen szinten ne raboljuk egymás idejét.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
124 22 2011.10.26. 29:49  1-179

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Biztos vagyok benne, hogy a kormányoldal meg fogja fontolni a szocialisták beadandó módosító indítványait. A bizottsági üléseken és itt, a plénumon is beszélni fogunk róla, de attól nem tudunk eltekinteni, hogy milyen költségvetési pozíciót kaptunk a múltból a szocialisták által. Egy költségvetési tervezést sok minden meghatároz, de elsősorban az, hogy mire kell építenie. Nem tudunk sajnos eltekinteni attól a költségvetési rajthelyzettől, amit a szocialista kormányzás nyolc éve jelent. Erről még hosszasan fogok beszélni. És nyilvánvalóan nem tekinthetünk el attól a külgazdasági, nemzetközi környezettől, amely a magyar gazdaságot az Európai Unión belül és a világgazdaságban körbeveszi. Azt is mondhatnám mindkettő miatt, hogy nagyon szűk a kormány mozgástere.

De elsősorban a múltunk miatt szűk a kormány mozgástere. Ennek a költségvetésnek van egy olyan tétele, tisztelt Mesterházy Attila képviselő úr és Szekeres képviselő úr, amit önök írtak. Mi csak átvettük önöktől ezt a tételt, mert nem tudunk vele mit tenni, át kellett vennünk a tételt. Ez egy 1100 milliárdos tétel, amit az önök által felhalmozott államadósság kamattörlesztésére vagyunk kénytelenek fordítani. Azt is mondhatnám, hogy ezt tekinthetjük egyfajta szocialista rátának, amely ezt a költségvetést terheli. Ha ez a ráta nem lenne a magyar költségvetésben, amely - megjegyzem - egy akkora tétel, amit az egészségügyre egy évben kell fordítanunk, akkor nagyságrendekkel lenne kisebb a gondunk.

A szocialisták mellett persze a gondunkat tetézi az a külgazdasági környezet is, amire ez a költségvetés épít. Azt látjuk, és ezek egyszerűen olyan sajnálatos tények, amelyeket nem lehet nem tudomásul venni, hogy egyfajta nagyon nagy bizonytalanság, a vártnál nagyobb bizonytalanság övezi az Európai Uniót és az egész világgazdaságot. Ha ez a vártnál nagyobb bizonytalanság számunkra érzékelhető, akkor először is felvetődik számunkra a kérdés, hogy azt a víziót, amit egy kormányprogramban megfogalmaztunk négy évre, kell-e korrigálnunk, fel kell-e adnunk, valamilyen más irányban kell-e elindulnunk. Erre a mi egyértelmű válaszunk az, hogy nem, sőt, ezek a nehézségek, amelyek előttünk tornyosulnak, még inkább elkötelezettekké kell hogy tegyenek minket abban, hogy a kormányprogramban meghatározott céljainkat megvalósítsuk.

Ebben a kormányprogramban mi arra szövetkeztünk, hogy egyfajta korszakváltást fogunk megteremteni Magyarországon, átszabjuk és újraszabjuk Magyarországot. Mindannyian tudjuk azt, hogy az a rendszer, amely Magyarországon létrejött a rendszerváltás óta, mára berozsdásodott, minden nagy rendszer átalakításra szorul, és az egész állami gazdálkodás is átalakításra szorul. (Dr. Józsa István: A szociális népszavazás majd eldönti.) A minden év költségvetése nyilvánvalóan egy eszköz arra, hogy ezekkel a céljainkkal szembesüljünk, és ezeknek a céloknak a megvalósítását megkíséreljük.

2010-ben amit tenni tudtunk, amikor átvettük a kormányrudat, az mindössze annyi, de ez egy óriási eredmény, hogy a pénzügyi összeomlástól megmentettük az országot. A szocialista kormányzás 2008 októberében már a pénzügyi összeomlás szélére vitte az országot. Ez az az októberi hónap, amikor az államcsőd közvetlenül megérinti Magyarországot, amikor először találkozik a szocialista kormány azzal, hogy a nagy kamatfelár ellenére - Szekeres képviselő úr beszélt ezekről -, amit az államadósság finanszírozása kapcsán Magyarország kénytelen nyújtani a hitelezőinek, minden nagy felár ellenére sem jegyezték le a magyar államkötvényeket. Na, ekkor józanodtak ki önök, tettek is lépéseket már a Bajnai-kormány irányába, hogy ebben a lehetetlen gazdaságpolitikában, amit addig folytattak, egy korrekciót tegyenek, de ennek ellenére - és egyébként ezt én elismerem, amit akkor tettek - mi azzal szembesültünk, hogy ha 2010 közepén nem nyúlunk bele a költségvetés folyamataiba, akkor egy teljesen lehetetlen 7 százalékos államháztartási hiánnyal kellett volna kalkulálnunk. Rendkívüli intézkedésekkel ezt 4,2 százalékra sikerült akkor csökkentenünk. Ezt én eredménynek tekintem.

Aztán 2011-ben elkezdtük azt a fajta átalakítást, amiről már beszéltem, és folyatni is fogjuk látványosan az elkövetkezendő hónapokban, ami az ország átszabását és újrafogalmazását jelenti. Ennek az alaptörvény ad keretet, és nyilvánvalóan azok a sarkalatos és a nagy rendszereket átalakító törvények adnak majd konkrét tartalmat, amelyeket már részben meghoztunk, és az elkövetkezendő időszakban ősszel, a tél folyamán meg fogunk hozni.

2012-ben arra vállalkozhatunk, hogy attól a bajban lévő országcsoporttól, amely az Európai Unió országai közül jól körvonalazható, elrugaszkodjunk. Magyarország ne kerüljön be ebbe az országcsoportba. Itt Görögországra, Portugáliára, Írországra, Spanyolországra és esetleg Olaszországra lehet gondolni.

A költségvetés makroszámai alapján azt biztosan állíthatjuk, hogy azon két európai uniós tagország között leszünk, ha teljesítjük a költségvetésünket és ezeket a számokat, amely két ország csökkenteni tudta az államadósságát. Ha az államháztartási hiány szempontjából vizsgáljuk az európai uniós tagországok költségvetését vagy költségvetési törekvéseit, akkor is a legkevesebb hiánnyal dolgozó országok egyharmadához tartozunk. Az elhatározott célunk, hogy az államháztartási hiányt 2,5 százalékra szorítjuk.

Miért egy fontos cél ez? Mert minden elemzésünk azt mutatja, hogy 2,8 százaléknyi hiány esetén 2,8 százaléknyi hiány alatt csökkenteni tudjuk az államadósságot, 2,8 százalék hiány fölött az államadósságunk tovább nőne, ami számunkra egy tarthatatlan folyamat. Nem igaz az, hogy nem tanultunk az elődeinktől. Valaki itt, Mesterházy Attila mondta, hogy Orbán Viktor semmiből sem tanul. Hát Orbán Viktor elsősorban önöktől tanul, amikor nem folytatja azt a lehetetlen gazdaságpolitikát, amelynek egy markáns eleme volt, nyakló nélkül vegyünk fel hiteleket és haladjunk a boldog jövő felé, mert valaki ezeket mindig meg fogja finanszírozni. Ez a boldog világ elmúlott. Ez az út számunkra nem járható. Nincs, aki megfinanszírozza Magyarországnak ezeket a hiteleit, ezért ezeket a hiteleket csökkentenünk kell.

Tehát egy kisebb államháztartási hiánnyal és perspektivikusan jóval kisebb államadóssággal kell kalkulálnunk. És itt értünk is el eredményeket. Ezt önök is tudják. 82 százalékos volt az a magyar államadósság, tehát a legfelsőbb szintje GDP-arányosan, amit megörököltünk önöktől. A költségvetés tervezete pedig azzal számol, hogy 2012 év végére ez 72 százalék lesz. (Göndör István: 82! - Dr. Józsa István: MOL-részvény!) Ez már 10 százalékpontnyi javulás. Persze, vannak ebben egyszer és megismételhetetlen tételek, amelyekre Szekeres képviselő úr is utalt, amikor a magánnyugdíjpénztárak pénzét visszatereltük az államháztartás rendszerébe. Ez egyben hiánycsökkentésre is alkalmat adott számunkra.

(11.30)

Azt látjuk, hogy az a nemzetközi környezet, amit nem tudunk nem figyelembe venni, nemcsak hogy bizonytalan, egy olyan Európai Uniónak vagyunk mi tagjai, amely Európai Uniót érdekellentétek szabdalnak, és azt is látjuk, hogy ez a rendszer mintha döntésképtelen lenne, ezért azzal is kalkulálnunk kell, hogy hosszabb távon, és sajnos az a fajta bizonytalanság, ami ezt a rendszert körbeveszi, a magyar költségvetés pozícióit és a magyar gazdaság pozícióit is bizonytalanságban tartja és nehezíti.

Azt is látjuk, hogy a hosszú távú növekedési várakozásokat minden ország lefelé korrigálja. Németország, amely ország az első számú exportpiacunk, idén még 2,7 százalék növekedést kalkulált, jövőre Berlinben jó, ha ennek felével kalkulálnak. Mi itt Budapesten - ezt többször elmondtam a parlamentben - teljesíthetünk nagyon jól, gondolhatjuk azt, hogy jól teljesítünk, de ha Berlinben negatív folyamatok vannak, az biztos, hogy kihatással lesz Magyarországra is. Tehát nyilvánvalóan ezt a lassulást, a növekedések visszakorrigálását nem lehetett nem figyelembe venni. Utalok itt a Számvevőszék elnökére, a magyar kormány akkor követte volna el a legnagyobb hibát, ha egyszer ahhoz a középtávú prognózishoz, amit felvázolt magának, úgy tartja magát, hogy a nemzetközi várakozások pedig pontosan az ellenkezőjét diktálják. A magyar kormány ezzel szembenézett, ezért a magyar kormány is csökkentette a növekedési várakozásait.

Aztán egy újabb gond - és ez is a szocialisták örökségével függ össze -, hogy sajnos mi ennek az európai közösségnek hiteltelen szereplői vagyunk, egy olyan hiteltelen szereplő, akinek rossz a híre. Amióta az Európai Unió tagjai vagyunk - azóta önök kormányoztak, leszámítva a kormányváltás időszakát -, végig túlzottdeficit-eljárás alatt voltunk. Ez azt jelenti, hogy soha egyetlen költségvetési évben sem tudtuk tartani azokat a költségvetési főszámokat, amiket az Európai Unióval leegyeztettünk. Ezért vagyunk hiteltelenek, az Európai Unióban úgy tekintenek ránk, mint akikre számítani nem lehet, amikor egy európai gazdaság közös építéséről gondolkodunk. Ez a hiteltelenségünk, ez a múltunkból adódó hiteltelenségünk a mai kormány mozgásterét nyilvánvalóan szűkíti. És az is kétségtelen, és erről is beszélhetünk nyíltan, hogy részben a hiteltelenségünk okán, részben a meghozott döntések okán, amik azért kellettek, hogy egyszerűen talpon maradjunk - és itt a bankadóról, a rendkívüli adókról beszélhetek, vagy akár a végtörlesztések kapcsán meghozott intézkedéseinkről beszélek -, ezek bizonyos gazdasági szereplőket ma Magyarországon elbizonytalanítanak és óvatosságra késztetnek. Ilyennek gondolom elsősorban a bankvilágot. Amikor tehát Orbán Viktor azt mondja, hogy az egy dolog, hogy ma Magyarországnak milyen bankrendszere van, nekünk egy jobbra, egy jó bankrendszerre van szükségünk, akkor ezt is látjuk, hogy ez a bankvilág ma bizonytalan helyzetben van, és ez a bizonytalan bankrendszer, a hitelezéseit visszafogó bankrendszer nyilvánvalóan nehezíti a magyar költségvetési várakozások teljesülését.

A nemzetközi szűk mozgástér és a szocialista nehéz örökség okán mi az, amivel 2012-ben a költségvetés tervezése során kalkulálnunk lehetett? Az egyik, és ez a legfőbb - ezt újra kiemelem -, hogy 2,5 százalék hiányra tervezzük a 2012. évi költségvetést. Azt mondtam önöknek, hogy ez azért fontos, mert mindenáron az államadósság csökkentését akarjuk elérni, ez pedig 2,8 százalék fölötti belső hiánnyal működő költségvetés esetén nem lenne tartható.

Valamit kezdenünk kell azzal, hogy tartósan ne kelljen 1100 milliárdot csak kamatkiadásokra fordítanunk. Ez a GDP 3,8 százaléka. Majdnem a 4 százaléka, Szekeres képviselő úr - ez az önök öröksége. Ha ezzel nem kéne bajlódnunk, akkor ma mosolyogva tudnánk költségvetést alkotni, és önnek abban igaza van, hogy ezt nagyon drága hitelekkel és magas kamattal tudjuk csak finanszírozni. De ha ez az ország egy más arcát mutatja, mint amit önök mutattak a pénzügyi világnak, az Európai Uniónak, nem leszünk már hiteltelenek, mint ahogy az önök időszakában voltunk, akkor nyilvánvalóan ez a kamatfelár is szűkülni fog. Mi mindenáron erre fogunk törekedni.

Egyébként ha nem kellene ezt az adósságtörlesztést teljesítenünk, ezt az 1100 milliárdot valami jó tündér kivenné ebből a rendszerből, akkor azt mondhatnám önöknek, hogy enélkül az elsődleges egyenlege a költségvetésnek pozitív; de erről ne is beszéljünk, ne is álmodozzunk, mert évtizedekig ez az istentelen hitelteher kísérni és nyomorítani fogja a mindenkori magyar költségvetést, a magyar családokat és a magyar vállalkozásokat. Nekünk elhatározott célunk, hogy ezt szűkítsük. Ezt a januárban életbe lépő alaptörvény is rögzíti, és ez egyébként garancia arra, hogy az a lehetetlen költségvetési politika, az a költségvetési ámokfutás, amit önök folytattak, az ebben az országban a továbbiakban folytatható nem lesz.

A másik fontos szám, amit meg kell említenünk, ami a költségvetés tervezése során előttünk volt, az a 4,2 százalékos infláció. Ahogy elhangzott, mi is tudjuk jól, bár ne kéne ezzel kalkulálnunk, hogy ez a gazdaság szereplőit zavarja, és csak csekély vigasz arra, hogy a költségvetés pozícióit valamelyest rontja, de az érdemi érvelésem, hogy a gazdaság szereplőit zavarja. Nyilvánvalóan arra kell törekednünk, hogy ezt az inflációs célt teljesíteni tudjuk, hogy az infláció ne legyen ennél nagyobb. Elsősorban persze az áfaemelés, az a 2 százalékos általános forgalmiadó-növelés az, amire rákényszerültünk, ami még mindig kevesebb, mint amivel más európai országok kísérleteznek, de ennek kétségtelenül van egy inflációnövelő hatása.

1,5 százalékos növekedéssel kalkulálunk. Azt mondtam, hogy kénytelenek vagyunk tudomásul venni azokat a világgazdasági realitásokat, ami abban nyilvánul meg, hogy a növekedési várakozásokat mindenki csökkenti. Németország példáját hoztam, felsorolhatnám önöknek az igazi versenytársainkat, a kelet-közép-európai országokat is. Minden országra igaz az, hogy a növekedési várakozásaikat a válság hatására visszavették.

És azt is tudjuk, hogy nagyon sokat kell dolgoznunk azért és jól teljesítenünk azért, hogy ez az 1,5 százalékos növekedés tartható legyen. Mi is ismerjük azokat a prognózisokat, azokat a becsléseket, amelyek csak fél százalék növekedéssel kalkulálnak a magyar gazdaság esetében, a még pesszimistábbak stagnálásról beszélnek. A szocialisták negatív növekedést is el tudnak képzelni. A mi gondolkodásunkban is minden szcenárió ott van, mert tudjuk jól, hogy ez a várakozás, ez az 1,5-es várakozás bizonytalanságot takar, de mi azt gondoljuk, hogy ez teljesíthető.

A háztartások fogyasztása minimális, 0,2 százalékos növekedéssel kalkulál, ugyanennyi csökkenéssel kalkulál a közösségi fogyasztás. Állóeszköz-felhalmozás, beruházások: 3,2 százalék növekedéssel kalkulálunk és a foglalkoztatás 1 százalékos növekedésével.

Mik ezek után a makroszámok után azok a célok, amiket mi fontosnak tartunk, amit a költségvetés teljesítésével megvalósítani akarunk?

Először nyilvánvalóan az adópolitikáról kell beszélnünk, erről az elhatározott egykulcsos adóról, amit önök, tisztelt szocialista képviselők, oly sokat kritizálnak, bár megjegyzem, Közép-Kelet-Európában a versenytársaink is általában ezt alkalmazzák. (Dr. Józsa István: Belerokkan a nép!) Nekünk elhatározott szándékunk, hogy ezt végigvisszük. A 2012-es költségvetés is ezt demonstrálja az önök számára. Mi azt gondoljuk, hogy ez az az adórendszer, ami munkára ösztönöz, a teljesítményt értékeli és a gyermekvállalást is elismeri. Az adópolitika kapcsán persze nagyon jól tudjuk, hogy kénytelenek vagyunk azzal kalkulálni, hogy fogyasztási adókat és jövedéki adókat növelünk. Nyilvánvalóan ez az adóemelés feltétele, ha úgy tetszik, záloga annak, hogy a jövedelmi adókat pedig tovább tudjuk szűkíteni.

Mi azt gondoljuk, hogy ez az adópolitika eredményt hoz, hisz az élet bebizonyította számunkra, hogy az az adópolitika, amit önök követtek, az nemhogy eredményt, az a csődöt hozta el. Ehhez képest mi joggal kalkulálunk azzal, hogy egy más adópolitika eredményes lehet a mi számunkra.

A második cél, amit meg kívánok említeni, és ez még az adópolitikával jócskán összefügg, ez az adóadminisztrációval összefüggő kérdés, hogy igyekszünk azokat a visszaélési lehetőségeket bezárni az adótörvényekben, amelyek következménye az, hogy 600 milliárdnyi adó, aminek be kellene jönni a költségvetésbe, nem folyik be.

(11.40)

Nem tudom, hogy erre képesek leszünk-e, de az biztos, hogy a szabályok átalakításával, adóellenőrzéssel és mindenfajta ellenőrzéssel biztos, hogy egy nagyobb adóbevételi terv teljesíthető.

Fontos célnak tekintem, amit egyébként talán önök se vitatnak, hogy egy átlátható nyugdíjkasszát hozunk létre. A nyugdíjkérdések kapcsán persze lehet a részletekben vita közöttünk, tehát az ellenzék és köztünk, de hogy egy olyan rendszer jöjjön létre, minthogy a költségvetésnek egy nagyon nagy alrendszere a nyugdíjrendszer, az kiszámíthatóan működjön, az oda befolyó járulékokból nyugdíjakat fizessünk, és az eddig onnan fizetett tételek, aminek semmi köze a nyugdíjhoz, más költségvetési sorokról legyenek finanszírozva, ennek a racionalitását, azt gondolom, önök is elismerik. És ilyen típusú lépéseket teszünk az átláthatóság irányába, a kezelhetőség irányába az egészségügyi kassza tekintetében.

Magyarországon, ha az egészségügyi kasszát összemérem más nyugat-európai országgal, akkor azt mondhatom, hogy nem költünk túl sokat egészségügyre, sőt, talán kevesebbet, mint az európai országok. Megjegyzem, a kevesebből is kevesebbet költünk, de az egészségkasszán belül vannak olyan tételek, ahol indokolatlanul és elfogadhatatlanul sokat költünk, ilyen például a gyógyszerkassza. Ezért a 2012-es költségvetésnek az a célja, hogy az egészségügyi kasszát a nyugdíjkasszához hasonlóan elkezdi zárttá tenni, elindul ezen a folyamaton. Én azt gondolom, hogy ez egy értékelhető és fontos törekvés.

És az ötödik cél, amit megemlítek, ami kapcsán a szocialistáktól nagyon sok kritikát kapunk, és ez számomra érthetetlen, ez pedig az, hogy munkát akarunk adni az embereknek. (Dr. Józsa István: Ne csak akarjátok, hanem csináljátok!) Mi is tudjuk azt, hogy amikor tíz évre meghirdettük a kormányprogramban azt, hogy 1 millióval több munkahelyet szeretnénk létrehozni itt az országban, mint amennyivel önök rendelkeztek, mint amennyit önök örökül hagytak számunkra, tudtuk jól, hogy ez egy merész vállalkozás. Nem is arra gondoltunk, hogy a magyar kormány fog 1 millió munkahelyet létrehozni (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Hazugság volt!), hanem majd a gazdaság hozza létre ezeket a munkahelyeket.

A gazdaság ma olyan állapotban van, a mondandóm elején ezzel indítottam, hogy milyen állapotban van, a kormány azonban nem ülhet tétlenül. És van egy másik öröksége is az önök költségvetési politikájának, az államadósság, a rendkívül nagy államadósság mellett, az 1100 milliárd kamatkifizetés mellett, amit én egyfajta szocialista rátaként jellemeztem, ami ezt a költségvetést terheli, a másik legtragikusabb szám és mutató, ami a költségvetés számai mögött ott van, hogy 590 ezer embert soroltak önök tartósan, másfél évtizeden keresztül a társadalom peremére, 28 500 forintnyi segéllyel kifizetve. És velük szemben egy elvárást fogalmaztak meg, hogy lehetőleg maradjanak otthon, és hagyják békén önöket, hagyják békén az államigazgatást. Ez a rendszer nem tartható tovább. Ezek az emberek egyrészt többet érdemelnek, ezek az emberek dolgozni akarnának, és ameddig a piac munkahelyeket nem teremt, mi értékként tekintjük azt, hogy kimozdítjuk őket a lakóhelyükről, hogy ezek az emberek felöltöznek, meg fognak borotválkozni, és el fognak menni a munkahelyükre - reményeink szerint 200 ezer ember a jövő évben.

A Start-munkaprogram keretében, amit igazán csak ősszel indítottunk, idén már 20 ezer embernek adtunk munkát. 20 ezer ember nem 28 ezer forintnyi segélyt kap, hanem 2012-ben majd 48 ezernyi nettó jövedelmet kap. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Elég kevés!) Tudom, hogy ez nem sok, de a 28 ezerhez képest nagyon sok. És azt is tudom, mert én ismerem ezeket az embereket, ezeket az élethelyzeteket az Ormánságban, mert nem Budapesten sorakoznak ezek az emberek, hanem mondjuk, az Ormánságban meg Északkelet-Magyarországon, hogy ezek az emberek értékelik is a kormánynak ezt a fajta törekvését, amivel munkához juttatjuk őket.

És akkor, amikor a piac majd már generál munkahelyeket és termel munkahelyeket, az egy más rajthelyzet lesz ezeknek a százezreknek ahhoz, hogy piaci munkahelyeket foglaljanak el, mint ha a munkanélküliség világából, a segélyezés világából kellene rajtolniuk ezekre a munkahelyekre.

Tehát ez az öt cél, amit a költségvetés 2012-ben megcéloz. Érdemes néhány szót váltani arról, hogy mi az állam szerepvállalása ebben a költségvetésben, mert valójában ez az, ami minden kritika tárgya, hogy ez az állam, ez a kormány másként viselkedik, mint talán más európai országok államai, és aztán egészen másként viselkedik, mint a szocialisták állama vagy a szocialisták kormánya. Igen, mi azt gondoljuk (Dr. Józsa István: A szegényektől veszitek el a pénzt.), hogy a piacgazdasági intézményrendszer ezekben a válságos időszakokban nemcsak a szereplőknek valamifajta együttműködési kerete, hanem ez a piacgazdasági intézményrendszer az állami szerepvállalás közvetítésének is egy eszköze, és ezzel mi erőteljesen élünk. Erőteljesen élünk akkor, amikor rendkívüli adókat vetünk ki bizonyos gazdasági szektorokra, és erőteljesen élünk akkor is, amikor az állam a tegnapi múltját meghazudtolva mindent megtesz azért, hogy mondjuk, konkrét munkahelyeket létesítsen 200 ezer embernek a 2012-es költségvetésben. Ez az az új állami szerepvállalás, ami oly sokszor érthetetlenséget vált ki.

De az államra az is jellemző, hogy a saját területén, az állami bürokrácia területén 2012-ben egy erőteljes visszavonulást fog megvalósítani. Azokra az állami alkalmazottakra vonatkozóan, akik az állam rendszerében holnaptól kezdve nem találnak egzisztenciát, igyekszünk megteremteni annak a feltételeit, hogy a piacgazdaság más területén, a magángazdaságban hasznosíthassák a tudásukat; itt a karrierhíd programra utalok, egész pontosan arra, hogy ha egy ilyen embert, munkavállalót alkalmaznak a normál piac szereplői, a járulékfizetés 50 százaléka erejéig egy évig könnyebbséget élveznek. Nem lesz az állami szférában nettó bérnövekedés, beszerzési stop és egyéb nehézségek terhelik az állam világát, de ez egy más szemléletet is jelent, más állami szerepvállalást jelent. Az állam lemond bizonyos erőforrásokról azért, hogy a piac szereplőit, a gazdaság egyéb szereplőit helyzetbe hozza.

Ha azt nézzük, hogy a költségvetés különböző területein az idei évhez képest milyen forráselmozdulások vannak, akkor minden negatív riogatás ellenére azt kell mondanom, hogy nagyon sok területet tudunk felsorolni önöknek, ahol az adott terület mégis több forrással fog rendelkezni, mint amivel rendelkezett a 2011. évben. Igaz, hogy amikor ezeket a számokat én most felsorolom önöknek, akkor azt is hozzáteszem teljesen korrektül, hogy ezekbe a számokba mi azokat a fejlesztéseket, beruházásokat is belevettük az adott ágazatban, amit elsősorban európai uniós forrásokból, mintegy 1500 milliárd forintból fogunk finanszírozni. Jó, de hát azt senki nem várhatja el tőlünk, hogy amikor ezeket a rendkívül nagy rendszereket, közoktatás, egészségügy, önkormányzat, átalakítjuk - ez vár ránk itt az ősz folyamán -, a működésükre ugyanannyit fordítsunk. Tehát a működésükre egy új szerkezetben nyilvánvalóan kevesebbet akarunk költeni, de az ott megjelenő újérték-beruházásokon keresztül az ágazatok összességében többletforrásokhoz jutnak, és azt reméljük, hogy az új szerkezet egy működőképesebb szerkezet lesz.

Közigazgatás korszerűsítése: 101,5 százalék; egészségügy: 104 százalék, az idei számokkal összevetve; oktatás: 106 százalék; közbiztonság: 105,8 százalék; gazdaságfejlesztés, nagyon fontos: 127 százalék. Tehát nagyságrendekkel több forrást kívánunk erre a területre koncentrálni. Felzárkóztatás: 137 százalék. Hozzáteszem: persze, a Start-munkaprogram forrásai vannak itt, de ezek rendkívül fontos fejlemények azok számára, mondom, akik 15 éven keresztül a kertkapujukat se hagyták el, és holnap munkahelyre fognak járni.

Hogyan jellemezhető összességében ez a költségvetés, ami az önök asztalán van? Én azt gondolom, hogy ez egy kiszámítható és stabilitást ígérő költségvetés, még akkor is, hogyha a nagy rendszerek átalakítása és a bizonytalan gazdasági környezet, ami körbeveszi az országot, óvatosságra int minket. Ebben a 2012-es költségvetésben a Széll Kálmán-terv törekvéseinek, ami persze kiadásszűkítést jelent és a költségvetés kiadási oldalának újragondolását vetítette előre, bizonyos eredményei már megjelennek. Itt a nyugdíjkasszára utalok elsősorban.

Látszik, hogy amiatt, hogy itt egy feladatalapú költségvetés van, a tervezés logikája egy kicsit más volt, mint az előzőek. Ez még Szekeres képviselő urat is nehéz helyzetbe hozta, aki egyébként egy rutinos költségvetés-olvasó, és hosszú ideje gyakorolja ezt a műfajt; de ennek a tervezési gondolkodásnak a másságát én értéknek tekintem.

(11.50)

Ami a legfontosabb: ez biztonságot adó költségvetés, 300 milliárd forintnyi tartalék van ebben a költségvetésben. Ha a költségvetés nagy számait említeném önnek - ez a mai vita során még el sem hangzott -, azzal kalkulálunk, hogy jövőre a magyar GDP 29 111 milliárd, most csak a nagyságrendet mondom, ebből a bevételi főösszeg, a költségvetés bevételi főösszege 13 950 milliárd, a kiadási főösszeg 14 527 milliárd, és 576 milliárdnyi hiányt terveztünk. 576 milliárdnyi hiány és mellette ott van 300, más számításokat alapul véve több mint 300 milliárdnyi tartalék. Én azt gondolom, hogy ez egy soha nem látott biztonsági tartalékot jelent a 2012-es év költségvetése során.

Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés minden kockázatát számba véve és látva mégis azt gondoljuk, hogy ez a költségvetés teljesíthető, meg is fogunk tenni mindent azért, hogy teljesítsük, mert ennek a költségvetésnek a teljesítése hozza meg számunkra azt a pillanatot, hogy az európai veszélyzónából, amibe önök lavíroztak minket, elkormányozzuk ezt az országot, és egy tartós növekedési pályára állítsuk majdan középtávon ezt az országot.

Köszönöm a figyelmüket. A KDNP támogatja a benyújtott költségvetést. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
155 62 2011.12.16. 16:45  51-139

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hát, nagy izgalmakat vált ki a Nemzeti Bankról szóló törvény módosítása; ez eddig is, az elmúlt években is így volt, amikor a Nemzeti Bankhoz nyúltunk hozzá, de az ember mindig azt érzi, hogy az izgalmak indokolatlanok.

Nincs a kormányoldalon egyetlen olyan képviselő sem, aki ne lenne tisztában azzal, hogy amikor a Nemzeti Bankról szóló jogszabály módosítását kíséreljük meg, akkor a legkisebb a szabadságfokunk. Ezt akkor is tudjuk, amikor az alaptörvény értelmében a közjogi intézményrendszerünket megújítottuk, sarkalatos törvények sokaságát hoztuk a Ház elé, és a Ház ezeket a törvényeket elfogadta. Ezek között az egyik és majdnem az utolsó a Nemzeti Bankról szóló törvény.

Mi tisztában vagyunk azzal, hogy itt a legkisebb a szabadságfokunk, és azért a legkisebb a szabadságfokunk, mert a Nemzeti Bankról és általában a nemzeti bankokról szóló rendszert az Európai Unió szerződése egyrészt már szabályozza, ezt a szerződést mi akkor, amikor az Európai Unióba léptünk, önmagunk számára kötelezően elismertük, tehát maga az uniós maastrichti szerződés is tartalmaz pontokat a nemzeti bankokra vonatkozóan; és a maastrichti szerződéshez csatolt negyedik jegyzőkönyv, ami az Európai Központi Bankról és a központi bankok rendszeréről szól, nyilvánvalóan a szerződésre építve még további részletező megállapításokat tesz, és ez a jegyzőkönyv ugyanúgy részese annak a szerződéscsomagnak, amit Magyarország a belső jogrendjébe átültetett, és önmagára nézve kötelezően elfogadott. Ezért nincsen szándékunk semmi olyat tenni, ami a Magyar Nemzeti Banknak az ebben a szerződésben vagy a jegyzőkönyvben foglalt jogállását csorbítaná. Azért sem tudunk ilyesmit tenni, mert ez egyben az elfogadott alaptörvényt is sértené.

Azzal is tisztában vagyunk, hogy ez a szerződés minket arra kötelez, hogy az Európai Központi Bankkal és egyébként országon belül a Nemzeti Bankkal konzultáljunk, mármint a kormány konzultáljon és az Országgyűlés konzultáljon akkor, amikor ezt a törvényt módosítani akarja. Az IMF-fel és az Európai Bizottsággal nem kell ez ügyben konzultálnunk, ezt csak Veres képviselőtársamnak mondom, mert ő ezt a két szervezetet is szóba hozta. Ugyanakkor én kormánypárti képviselőként is azt mondom, ha valahol érheti kritika a tevékenységünket, akkor ezt a kritikát én ott fogadom el, hogy nem mindig tárgyalunk úgy, legalábbis nekem ez a benyomásom, mint ahogyan egy ilyen elitklubban ez elfogadott lenne. Ugyanis azt, hogy hogyan kell tárgyalni, hogyan kell egy álláspontot kikérni, nyilvánvalóan a szerződések nem részletezik. Van ennek egy kialakult rendje, ezt a rendet képviseli nyilvánvalóan, feltételezésem szerint a Magyar Nemzeti Bank országon belül, és ezt képviseli nemzetközi porondon az Európai Központi Bank. Ezt a ritmust, ezt a stílust, ezt az eljárási rendet nekünk, ha úgy tetszik, meg kell tanulnunk, ebbe bele kell állnunk, mert ennek a klubnak a részesei vagyunk.

(14.10)

Most azonban vitán felül rögzíthetjük, és ezt senki nem vitatja, hogy most, amikor a törvényhez hozzányúlunk, akkor kellő határidőt hagyva az Európai Központi Bank véleményét kikérte a kormány. Tegnap megismerhető volt mindannyiunk számára az Európai Központi Bank álláspontja. Ezt az állításomat nem vitatja.

Arra vonatkozóan én nem tudok semmit mondani, Veres képviselő úrnak is csak feltételezései vannak, hogy a kiküldött anyag, amit az Európai Központi Bank véleményezett és ami az Országgyűlés elé került, lényeges pontokon módosult. Ezt egyébként nem állítja az Európai Központi Bank állásfoglalása. Csak azt mondaná, ha lényeges pontokon változott volna, akkor ő még igényt tartana egy konzultációra, amit én el is fogadnék. De a mi tudtunk szerint lényeges pontokon semmilyen módon nem változott ez a törvény, ezért erről mi, országgyűlési képviselők nyugodtan tárgyalhatunk, miután megismertük az Európai Központi Bank álláspontját ezekről a kérdésekről.

És azért, hogy ne hagyjunk kételyeket azokban, akik minket hallgatnak, döntsük el nyugodtan azt a kérdést, hogy van-e ennek az európai központi banki álláspontnak egyetlen olyan pontja vagy állítása, ahol a Központi Bank azt mondja, hogy tessék ezért meg ezért a benyújtott törvényen változtatni, mert ez a törvénytervezet itt meg itt sérti az Európai Unió jogát, magát a szerződést vagy ezt a jegyzőkönyvet, mert ezeket lehet itt alapvetően felhívni. Veres képviselő úr is tudja, egyetlen ilyen állítása nincs az Európai Központi Bank jelentésének.

Tehát ha ezt a törvényt úgy fogadnánk el, ahogy ma előttünk van, akkor én nyugodt lelkiismerettel fogadnám el, mert tudom jól, hogy nincsen olyan pontja a benyújtott törvénytervezetnek, ami európai uniós jogot sértene. Ugyanis, ha ezt sértené, nyilvánvalóan az Európai Uniónak, a Központi Banknak megvan a módja arra, hogy az Európai Bíróságon keresztül a mi európai jogot sértő rendelkezéseinket felülvizsgáltassa velük. De nincs ilyen, mert ha lenne ilyen, akkor ezt jelezték volna.

Ja, hogy van tíz tétel, ahol az Európai Központi Bank pontosításokat kér, értelmezési pontosításokat tart szükségesnek, és egyébként tesz olyan típusú ajánlatokat számunkra, amit őszerintük nekünk el kellene fogadnunk, de azt nem állítja, hogy valahol a mi álláspontunk az európai uniós jogot sértené.

De ha már utaltam arra, hogy egy ilyen elit klubnak vannak szabályai, miért ne fontolhatnánk meg azokat az ajánlásokat, amiket az Európai Központi Bank kér tőlünk ott, ahol szövegpontosításokat kér vagy más típusú javaslatokat tesz. Rogán képviselő úr említette a Fidesz vezérszónokaként, hogy maga is be fog nyújtani bizonyos módosító indítványokat. Én is arra biztatom a saját társainkat, hogy az Európai Központi Bank jelzéseire legyünk nyitottak, de azzal a tudattal legyünk nyitottak, hogy szóba nem tud jönni az, hogy a beterjesztett törvény valahol sértené az Európai Unió jogát.

Mi a legfontosabb ebben a módosításban? Amióta országgyűlési képviselőként itt tíz-egynéhány éve tevékenykedem, a nemzeti banki törvények módosítása kapcsán mindig szóba hoztam egyet, bármennyire védi az Európai Unió joga a banki rendszert, az európai banki rendszert és így a Magyar Nemzeti Bankot is, egy helyen nagyon sérülékeny a Magyar Nemzeti Bank. És ez az egy hely pedig az, hogy 50 százalékos törvénnyel bármikor hozzá lehetett nyúlni a Nemzeti Bank szabályrendszeréhez, és ezzel a szocialista kormányok előttünk éltek is. Megjegyzem, mi is kormányzati működésünk alatt most másodszor nyúlunk hozzá a törvényhez, most azonban azzal a szándékkal nyúlunk hozzá, hogy átfogóan szabályozzuk ezt a kérdést.

Most hozzá is kellett nyúlnunk azért, mert az alaptörvény végre kimondta azt, amit eddig kifogásoltam, hogy holnaptól kezdve nem 50 százalékos törvénnyel piszkálunk bele a banki törvénybe, hanem ez holnaptól kezdve sarkalatos törvénynek minősül. Az már átgondolandó, hogy minden pontja sarkalatos legyen-e, vagy legyenek a törvénynek olyan pontjai, ami rugalmasabb módosításra ad lehetőséget.

Fizetések, ami a legnagyobb érzékenységet váltja ki még az Európai Központi Bank szintjén is, számomra érthetetlenül, ezek nyilvánvalóan lehetnek olyan kérdések, amit talán nem kellene sarkalatos törvényben rögzíteni, mert akkor a korrekciót, ha erre megjönnek a feltételek, országon belül is nehéz végrehajtani. De önmagában az a tény, hogy végre a függetlensége a Nemzeti Banknak azzal is kiteljesedik, hogy egyfajta működési vagy szervezeti függetlensége attól is létrejön, hogy a mindenkori kormánytöbbség nem tudja kénye-kedve szerint átszabni a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt, ezt én az első és érdemi előrelépésnek tekintem ebben az ügyben.

Mi az, ahol mi változtatásokat teszünk? Változtatásokat akarunk ott elérni, és ezt az Európai Unió joga semmilyen módon nem fékezi, nem gátolja, mert ha így lenne, akkor a Központi Bank a jelentésében ezt már kifogásolta volna, hogy átalakítjuk a bank belső működési struktúráját. Nem azt tekintem izgalmas kérdésnek, hogy hány alelnöke van a Nemzeti Banknak, vagy a monetáris tanács hány tagú. Ahányszor egyébként hozzányúltunk, Gyurcsány Ferenc példája nyomán ehhez a rendszerhez, állandóan változtattuk ezeket a számokat, hanem azt miért tesszük. Azért, mert valami folytonosságot akarunk létrehozni, erről Rogán képviselő úr szintén szólt. Nem szerencsés az, ha egyszerre cserélődnek meghatározó vezetők a bankban, és nincs egy normális átmenet a bank vezetésében.

Fontosnak gondolom az igazgatótanács visszahozatalát, amit a szocialisták vettek ki a rendszerből, és ez az igazgatótanács a monetáris tanácsi döntések végrehajtásában és az egész bank irányítási rendszerében nyilvánvalóan szerepet kap.

És azt sem kell titkolni, hogy ezzel az árnyaltabb belső szervezeti struktúrával persze a mindenkori bankelnök személyes jogosítványai tompulnak, mert ezekkel a kollektív testületekkel nyilvánvalóan az érdemi döntési jogosítványait meg kell osztani. Ezt mi helyesnek gondoljuk, ilyen szempontból visszatérünk ahhoz a gyakorlathoz, amit az első Orbán-kormány idején is alkalmaztunk.

Függetlenség kapcsán a pénzügyi függetlenség területének egyetlen olyan kérdése az, amit igazán számomra érthetetlenül górcső alá vesz az Európai Központi Bank, és ez nem a pénzügyi függetlenség érdemi kérdése, ami szabályozva van ezekben a szerződésekben, hanem egyszerűen a fizetések kérdése. Fizetések kérdésével manipuláljuk és befolyásoljuk a bank működését, állítják nem is egészen burkoltan, hanem elég konkrétan, és ezt kifogásolják.

Én az Európai Unió szerződését ismerve ezt a 4-es jegyzőkönyvet, amiről beszélek, ismerve, minden idevonatkozó rendszert ismerve nem találok ezekben a nemzetközi dokumentumokban egy olyan megfogható pontot, amivel az Európai Központi Bank állítása igazolható lenne. Azt gondolom, egy olyan helyzetben, amiben Magyarország van, az a válság, ami ezt az országot terheli, amiben jócskán volt szerepük az előző kormányoknak, amikor közpénzeket minden területen vissza akarunk fogni, miért lenne kivétel ilyen szempontból az ugyancsak közpénzekből élő Nemzeti Bank?

Nyilvánvalóan nem az idők végeztéig fogjuk alkalmazni ezeket a korlátozásokat. Nyilvánvalóan eljön megint az az időszak a közszférában Magyarországon, amikor ezek a ma indokoltnak látszó fékek holnap kevésbé lesznek indokoltak, és egyfajta szabadabb, ha úgy tetszik, személyi pénzgazdálkodást is engedélyezni lehet a közszférában meg a banki rendszerben. De ameddig a muszáj nagy, és egyébként személyes példánkkal is jó elöl járni, miért lenne kivétel ez alól a Nemzeti Bank? Számomra ez egy kicsit érhetetlen és elfogadhatatlan is, hogy az Európai Központi Bank nem megnevezve konkrét jogszabályi helyeket egyszerűen azt állítja, hogy az ő álláspontja szerint mi ezzel sértjük a Nemzeti Bank függetlenségét.

(14.20)

Nyilvánvalóan, ha ebből egy jogvita kerekedne, egyetlen hely van, ahol ezt a jogvitát el lehetne dönteni, az egy megfelelő eljárási rend az Európai Bíróság előtt, és az Európai Bíróságnak lenne jogosítványa arra, hogy kimondja azt, hogy az ilyen típusú lépéseink sértik-e a Nemzeti Bank függetlenségét. Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ezt a mérkőzést az Európai Bíróság előtt az Európai Központi Bank megnyerné. De nem is tekintem kardinális kérdésnek, ez is lehet egy olyan ügy, ahol valamilyen módon további konzultációk során módosító indítványokkal pontosíthatjuk ezeket a rendelkezéseket. De én is azoknak az álláspontján vagyok, akik azt mondják, hogy átmenetileg ezeket a szigorú szabályokat, a fizetésekre vonatkozó szigorú szabályokat tartanunk kellene, és az is meggyőződésem, hogy ezekkel a szigorú szabályokkal semmilyen módon nem sértjük a Nemzeti Bank pénzügyi függetlenségét.

A kormány felé KDNP-s vezérszónokként az az egyetlen mondatom, azért, hogy ezeket a vitákat, ezeket az értelmetlen vitákat elkerüljük, ami a nemzetközi szervezetek vagy amilyen most az Európai Központi Bank, az IMF vagy akár az Európai Bizottság és köztünk ilyenkor a sajtó szintjén fellelhető, bizonyos politikai szereplők persze abban érdekeltek, hogy ezeket fel is erősítsék, ezért akkor, amikor tárgyalunk ezekkel az intézményekkel, akkor akarjuk betartani azokat az egyébként csak udvariassági szabályokat, amelyek betarthatók lennének. És ha mi itt tudunk előrelépni, akkor ilyen tekintetben lépjünk előre. De tartalmi kérdésekben menjünk a saját fejünk után akkor, amikor az Európai Unió adta jogi keretek között maradva valami magyar szabályozást akarunk találni. Még egyszer mondom, itt a mezsgye nagyon keskeny, mert szigorúak azok a szabályok, amelyeket az Európai Unió szerződése és ez az ominózus jegyzőkönyv előrevetít.

És beszélek néhány mondatot tényleg arról, ami itt ugyan ma nincs napirenden, de az élet úgy hozta, hogy összehozott egy másik kérdést is a jelenlegi konkrét módosítással, az egy holnap esetleg bekövetkező korrekció. Mert az alaptörvényt életbe léptető rendelkezések közé bizottsági javaslatra beemeltünk egy olyan szakaszt, ami megteremtené annak a lehetőségét, hogy holnap, ha ezt így látja jónak az Országgyűlés, természetesen majd megint konzultálva az Európai Központi Bankkal, mert ez ezzel járna, és a saját Nemzeti Bankunkkal, gondoljuk át, hogy célszerű-e külön működtetni a Nemzeti Bank rendszerét a PSZÁF-tól, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől.

Ez a válságszituáció, ami ránk köszöntött, abban a Magyar Nemzeti Bank szerepe, a PSZÁF szerepe, az akkori kormány szerepe mindenképpen felveti most ezt a kérdést, hogy ezt célszerű lenne átgondolni. Az alaptörvény mellé benyújtott módosító indítványunk egyszerűen ennek a kérdésnek a jogi feltételeit teremtené meg, hiszen van erre európai gyakorlat, és az is nagy valószínűséggel mondható, hogy ahol ezek az intézmények összehangoltan működnek vagy egy intézményként működnek, talán hatékonyabban tudják ellátni azokat a típusú feladatokat, amelyeket a monetáris politika vagy a pénzügyi intézményrendszer felügyelete jelent.

Ezekről a kérdésekről, azt gondolom, nyíltan lehet értelmes párbeszédet folytatni, és az Európai Központi Bank majdani véleményének esetleges kikérése mellett ebben az ügyben, mondjuk, további lépéseket tenni. De ez most nincsen napirenden, ezért én itt a mondandómat be is fejezem, miközben azt mondom, hogy a nemzeti banki törvény nemhogy általános vitára alkalmas, hanem előrelépést jelent a gondok kezelésében. Ennek a törvénynek az elfogadását mi támogatni fogjuk, és az Európai Központi Bank finom véleményére, amit megfogalmazott, finom intencióira, amiben, még egyszer mondom, nincs európai jogsértésre utalás, azokra figyelni fogunk, átgondoljuk, és ha közösen, az ellenzéket is beleértve, indokoltnak látjuk, akkor ezeket a szövegpontosító javaslatainkat meg fogjuk tenni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
155 124 2011.12.16. 0:57  51-139

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Bárándy képviselő úron csodálkozom, mert tőle higgadt megszólalásokat szoktam meg. A jelenleg hatályos törvényt olvasom. Hát min vitatkozunk? Amit az előbb itt Rozgonyi képviselő úrtól hallottam, az persze magától értetődik, de akkor olvassuk fel a törvényszakaszokat, és hagyjuk már abba ezt a meddő vitát. A jelenleg hatályos törvény - és ez az új sem akarna egyébként mást - 3. §-a azt mondja, hogy az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása, a forint értékállósága. Ez az elsődleges cél. Ezt semmi nem veszélyeztetheti, mondja ennek a paragrafusnak a (2) bekezdése, "az MNB az elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül a rendelkezésre álló monetáris politikai eszközökkel támogatja a kormány gazdaságpolitikáját". Nem ha akarja, hanem támogatja. Ez a törvényi kötelezettsége. Min vitatkozik akkor ön? (Dr. Bárándy Gergely: Mindjárt mondom!)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
179 42-44 2012.04.11. 20:26  19-51

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindig élmény hallgatni a szocialista képviselőket, főleg egy szocialista volt minisztert, amikor ellenzékben Bibóra hivatkozva aggódik azért, ami most történik, bár hozzáteszi, hogy lehet azért ezekről a kérdésekről beszélni. Én is azt gondolom, hogy Bibó, amellett, hogy ennek a területnek nagy szakértője volt, úriember volt.

Tisztelt egykori Miniszter Asszony! Bibó önnel is szóba állna, ha tehetné még, és önnek is elmondaná azt, hogy a kormány működése, a kormány által irányított államigazgatás működése a mai világban versenyképességi tényező. Önök - többek között az ön irányításával - létrehoztak egy olyan államigazgatást, ami Magyarországot versenyképtelenné tette. Ezek után önöktől hallani azt, hogy amit mi csinálunk, az egyfajta rendezetlenség, hogy bonyolódik a dolog, ez egészen érdekes; és főleg öntől hallani, aki egy olyan rendszert működtetett, amit szerintem még ön sem látott át.

Lehetett gyártani ezekben a kék könyvekben tanulmányokat, én ismerem ezeket a tanulmányokat, sok tanulmány szerzőjét ismerem, azokban a tanulmányokban még gondolatok is vannak, és utána önök ezeknek a tanulmányoknak a gondolatait képtelenek voltak bármilyen szinten megvalósítani itt a kormányban. Ezen a helyzeten kellett változtatnunk. Változtattunk, tisztelt egykori miniszter asszony, akkor, amikor létrehoztuk itt a központi államigazgatás szintjén ezt az új minisztériumi struktúrát. Az élet el fogja dönteni, hogy jól döntöttünk-e - azt gondolom, hogy igen.

Amiről mi most beszélünk, az a területi államigazgatás. Az államtitkár asszony szólt erről, ez az előterjesztés nem szól, de azért, hogy mindenkinek megmagyarázzuk az itteni döntéseket, beszélni kell arról az államigazgatási dzsungelről, amit az új kormány megörökölt területi szinten. Egy központi kormánynak van harminc-egynéhány kirakata minden egyes megyében, és ezek nem kommunikálnak egymással. Olyan informatikai rendszereik vannak, hogy ha akarnak, sem tudnak szót érteni egymással. Ebben a lehetetlen helyzetben kellett rendet vágnunk, és a rendvágás módja a kormányhivatal volt, megtartva ezeknek a szakigazgatási szerveknek a szakmai önállóságát, a miniszter szakmai irányítási lehetőségeit, összerendeztük egy kormányhivatalban a funkcionális feladatokat.

Én azt gondolom, hogy ez egy racionális döntés volt. Persze nem titkolom, hogy bentről beszélek, kormánymegbízottként Baranya megyében munkatársaimmal végezzük ezeket a feladatokat, és itt vannak az államtitkár asszony környezetében azok a kormánymegbízottak, akik ezt más megyében is teszik. Én azt gondolom, hogy az államtitkár asszony joggal mondta, hogy büszke arra, ahogy ezek a folyamatok alakulnak, és igen, ma a járási hivatalok kialakításával, mert most már erről beszélünk, megteremtjük a rendszernek azt a lábát, ami az állampolgárokhoz a legközelebb van.

Tóth polgármester úrnak azok a gondolatai, hogy az önkormányzati autonómiát erősíti-e ez a lépés - fel nem tudom fogni, hogy miről beszél.

(11.10)

Mitől erősítené az önkormányzati autonómiát? Másról beszélünk, államigazgatás-szervezésről beszélünk. Az eddigi lépéseknek éppen az volt a bajuk, hogy a település jegyzőjére telepített államigazgatási feladatokat nyakló nélkül, és ezeket semmilyen módon nem finanszírozták. A település jegyzője és a legatyásodott kistelepülési önkormányzatok pedig szenvedtek ezekkel a feladatokkal. Itt akarunk rendet vágni.

Azt mondjuk, hogy az önkormányzat lássa el az önkormányzati feladatokat, a jegyző az önkormányzat szolgálója legyen, és az államigazgatási feladatok ellátását az állam a saját szervezetén keresztül valósítsa meg. Én annak lennék híve - de az élet nem így működik -, hogy tiszta megoldásokat csináljunk. Mindaz, ami államigazgatás, kerüljön át az államhoz, ami önkormányzati igazgatási kérdés, az a polgármester és a jegyző környezetében maradjon.

Meg kellett húznunk azokat a kompromisszumokat, amelyek életszerűvé teszik az ilyen döntéseinket, az alapvető célt nem feladva, államigazgatási feladatkörbe kerüljön az államigazgatási feladatellátás, ezért a hatáskörök nagyobb része - a törvény hozza is ezeket, amelyek törvényi szinten voltak eddig szabályozva - át fog kerülni a kormányhivatalokhoz, a kormányhivatalok járási egységeihez. De ami nagyon településhez kötődik - önkormányzati adóztatási kérdések, bizonyos szociális ügyek, birtokvédelem, és még sorolhatnánk néhányat, mert az élet ezt hozza, ezt kényszeríti ki -, ott fog maradni a településeknél, ott fog maradni a települési jegyzőnél. És én azt gondolom, hogy van bennünk empátia, hogy jó helyen húzzuk meg ezeket a hatásköröket, amiket ott hagyunk és nem viszünk el az államigazgatás szereplőihez.

A kormányhivatalok ma már mérhető módon megtakarításokat hoztak a költségvetésnek. Több tíz milliárd forinttal olcsóbban működik ez a kormányhivatali rendszer, mint a korábbi, teljesen integrálatlan rendszer. A kormányhivatalokat is a központi térben, tehát a megyék szintjén is tovább kell építeni, ez határozott meggyőződésem, mert semmi nem indokolja azt, hogy bizonyos szakigazgatási szervek - tizen-egynéhány van - ne legyenek részei a kormányhivatalnak. Amikor létrehoztuk a kormányhivatalokat, nyilvánvalóan egy óvatos lépést tettünk, nem építhettük mindjárt fel a kormányhivatal teljességét, de a kormányhivatal dolgozik azon, hogy a ma még kint lévő államigazgatási szakigazgatási szervek - bányakapitányság, nemzeti parkok, vízügyi igazgatóság, és még sorolhatnék néhányat - is bekerüljenek a kormányhivatalok rendszerébe.

Miért hozzuk létre a járási hivatalokat? Azért, hogy az államigazgatás leginkább állampolgár közelében lévő lábát is létrehozzuk úgy, ahogy az valamikor létezett, annak egy új megoldását most is megvalósítsuk. Hogy fog kinézni egy ilyen járási hivatal, milyen szervezeti egységei lesznek? Egyrészt a leendő járások egy részében ott vannak a megyei szakigazgatási szervek kirendeltségei. Munkaügyi központokra gondoljanak, ÁNTSZ-ek szervezetére, gondoljanak földhivatalokra, és még sorolhatnék néhányat. Ezek nyilvánvalóan a járási hivatal részei lesznek. Ezekkel nincs is vita, nem is érintették önök.

Ami itt vitára ad okot, az az, hogy az eddigi önkormányzati világ hogyan fog érintkezni ezekkel a járási hivatalokkal. Kétségtelen, hogy az itt lévő törvény elsősorban vagyoni kérdéseket szabályoz, amit néhány képviselő kritikával illetett. Azok, akik kritizálják ezt a lépéssorozatot, elfelejtik azt, hogy az alaptörvény, amit elfogadtunk, vagy a nemzeti vagyonról szóló sarkalatos törvény másként gondolkodik ezekről a tulajdoni tárgyakról, mint ahogy a már nem hatályban lévő alkotmány gondolkodott, mert a már nem hatályos alkotmány, kétségtelen, hogy az önkormányzati tulajdont kvázi mint a magántulajdont védte.

Az új alaptörvény nem ezt mondja, felfogásom szerint helyesen, hanem azt mondja, hogy ez is egy közjószág, a nemzeti vagyon része, a nemzeti vagyon része nemcsak a magyar Parlament, hanem Budapesten a XIII. kerület polgármesteri hivatala is. Ha a polgármesteri hivatal által ellátott bizonyos feladatok holnaptól kezdve nem a polgármesteri hivatalban és a jegyzőnél lesznek, ezeket a feladatokat szolgáló vagyontárgyak is nyilvánvalóan átmennek az új feladatellátóhoz.

Tehát a nemzeti vagyonon belül van egy mozgás, az önkormányzati vagyonból állami vagyon lesz. Ha visszafelé történne feladattelepítés - ilyen is elképzelhető -, akkor követheti ezt is egy vagyonmozgás. Ez az, amit itt megfogalmaz a törvény. És persze 2013. január 1-jén akarjuk felállítani a járásokat. Azért nincs arra idő, hogy végtelen huzakodásokba bocsátkozzunk a leendő járásszékhelyek polgármesterével. Meggyőződésem egyébként, hogy nem is fogunk, mert ezek jól előkészített lépéssorok, és ezért ennek a törvénynek valamilyen iránymutatást kellett adni: hogy rendezzük le ezeket a kérdéseket.

A törvény abban gondolkodik, hogy ha megosztható az az ingatlan, ami államigazgatási faladatellátást szolgál, akkor az a tiszta megoldás, ha ezeket megosztjuk. Lesz önkormányzati feladatellátást szolgáló ingatlanrész, és a másik az államigazgatási feladatot szolgálja. Ha ez nem osztható meg - és sok esetben nem osztható meg -, akkor a feladat arányában az ingatlan közös tulajdonba kerül. Az államhoz kerülő vagyon kezelője a kormányhivatal lenne, a tulajdonosi jogokat a Nemzeti Vagyonkezelő Szervezet gyakorolná. Ha nem jön létre egy kívánt megállapodás, amit ez a törvény előír - meggyőződésem, hogy ezek létre fognak jönni -, ha nem jön létre, valakinek el kell dönteni ezeket a kérdéseket, ez adott esetben nem lehet más államigazgatási szereplő, mint a kormányhivatal. Mondjanak egy másikat, kire lehetne bízni!

Ez a döntés nem egy szentírás. Ezt a döntést bírósági úton meg lehet támadni. A bíróság is lépéskényszerben van, szűk határidőkön belül döntenie kell ezekről a kérdésekről, hisz 2013-tól kezdve ezt a rendszert működtetni akarjuk. Erre azt mondani, felidézve - és főleg önöktől - az '50-es évek szellemét, hogy itt valami padlássöprésről lenne szó! Amikor önök vagy az önök elődei a padlásokat söpörték, ott magántulajdonban voltak ezek a padlások. (Dr. Lamperth Mónika: Mint a magánnyugdíjpénztárak! - Közbeszólások a Fidesz padsoraiból.) Itt nincs magántulajdon, tisztelt volt miniszter asszony, mondom, itt nemzeti tulajdon van, és a nemzeti tulajdonon belül vándorolnak tulajdontárgyak. Tehát a padlássöprés esetét főleg az önök szájából hallani elég - nemhogy ijesztő - nevetségesnek tekinthető. A járási hivatalok is állnak majd egy törzshivatalból, és a törzshivatal mellett létezni fognak különböző szakigazgatási szervek.

A hivatal élén egy hivatalvezető áll. Beszéltek önök arról, hogy ki fogja vezetni ezeket a hivatalokat. Ez a törvény egyelőre nem szól erről. Az én elképzeléseim szerint mint parlamenti képviselő, ezt egy hozzáértő szakember fogja vezetni, tehát nem egy politikus. Bár a politikus is lehet szakember, de az én gondolkodásomban és valószínűleg a KIM gondolkodásában az van (Dr. Szabó Erika bólint.) - államtitkár asszony bólint -, hogy szakember fogja irányítani ezt a hivatalt, akinek jogi, közgazdasági és nem tudom, milyen tudása van, esetleg szakmai gyakorlata van ilyen kérdések menedzselésében.

Az államtitkár asszony szólt arról is - erre szeretnék hangsúlyt fektetni -, hogy az ügyfelek kiszolgálása a fontos. A mai ügyfelek azt sem tudják, hogy bizonyos ügyeket ma hol kell intézni, mert vannak ügyek, amelyek elintézéséhez 3-4 helyre el kell menni. Itt a koncepció az, hogy az állampolgárok közelében, lehetőleg egy információs ponton, egy kormányablakban elintézhető legyen ügyek sokasága. Most már jó néhány ügyet ilyen kormányablakokban indítani lehet. Ma még ugyan ezek persze csak a megyeszékhelyeken vannak meg alapvetően, de holnaptól kezdve minden járási székhelyen ott lesznek ezek a kormányablakok, sőt nem csak a járásszékhelyeken, olyan településeken a járáson belül is ott lesz egy ilyen ügyintézési pont, ahol ma okmányirodák vannak. Ahol tehát okmányiroda van, onnan nem akarjuk centralizálni ezeket a feladatokat a járásszékhelyekre, hanem ott is megteremtjük ezeknek az ügyeknek az ügyintézési módját.

Mondok erre egészen pontosan egy baranyai példát önöknek, hiszen ezt ismerem. Mondjuk, a siklósi járásban nemcsak Siklóson telepítünk ilyen pontot, hanem Villány városában vagy Harkány városában is elérhetőek lesznek ilyen szempontból az államigazgatási szolgáltatások. A járási hivatal tehát - ha úgy tetszik - nemcsak a járásszékhelyen fog létezni, hanem ezeken a helyeken olyan településen is, amely nem a járás székhelye.

Nyilvánvalóan a törvény rendelkezik nemcsak ezekről a vagyoni kérdésekről, amelyek részben vitát vertek, hanem személyi kérdésekről is: kik fognak munkát végezni holnap a járási hivatalokban? Mi is tudjuk, hogy azok az emberek, akik ma ezeket az ügyeket intézik, alapvetően az önkormányzati hivatalokban, ezek mellett nincs az utcán ma egy versenyképes generáció, aki ezek helyett az emberek helyett ezeket az ügyeket intézni tudná.

(11.20)

Meg sem fordul a fejünkben, őrájuk, az ő tudásukra építünk. Minden egyes ilyen emberre szükség van, csak egy új rendben, nem az önkormányzati hivatal berkein belül végzik holnaptól kezdve ezeket az államigazgatási feladatokat, hanem a járási hivatalba és ilyen szempontból kormányhivatalba integrálva. Vagyis kormányzati tisztviselőként fog ő holnaptól kezdve államigazgatási feladatokat végezni.

Lehet persze itt jelszavakat mondani, hogy ezt ígérték akkor is, amikor a megyei önkormányzatok feladatát átalakították, és utána, nem tudom, mennyi ember került az utcára. Lamperth Mónika, Pécs ott van az ön szomszédságában, én nem tudok más példákkal szolgálni, nézze meg a Baranya megyei példát. A Baranya megyei hivatal egyetlenegy dolgozója nem veszítette el az állását. (Dr. Lamperth Mónika: Somogyban sajnos nem ez a helyzet.) Vagy maradt önkormányzati dolgozó, vagy átkerült a megyei intézményirányító központba, és egy nagyon kis kisebbség pedig a GYEMSZI-be került. Egyetlen embert nem tud nekem mondani, aki az átalakítások miatt elveszítette volna az állását. (Dr. Lamperth Mónika: Somogyból tudok.) Jelszavakat persze lehet itt a parlamentben pufogtatni. Tehát azt gondolom, hogy az a törekvés, amit ez a törvény megfogalmaz, az helyes és konzekvens a kormány eddigi lépéseivel, és azt gondolom, az állampolgárok számára is kiszámíthatóbb ügyintézést biztosít.

Mi volt az eddigi rendszer sérülékenységének a legfőbb oka ott, településközelben? Az, hogy önkormányzatokra voltak telepítve, jegyzőkre voltak telepítve ezek a feladatok, és ezek az önkormányzatok különböző mértékben voltak forrásokkal ellátva. Tóth polgármester úr, aki a szocialisták nevében részben vezérszónoklatot mondott, Budapest XIII. kerületének a polgármestere. Másként van eleresztve ez az önkormányzat forrásokkal, mint mondjuk, néhány Dráva-melléki önkormányzat. Pedig ott, azoknak az embereknek ugyanolyan színvonalon kellene államigazgatási szolgáltatásokat nyújtani, ahogy ezt megkapják a XIII. kerületiek. Források hiányában, és a források persze azt is hozták, hogy tudás hiányában erre nem volt lehetőség. Most egy egységes rendszert fogunk kiépíteni, és a Dráva-melléken ugyanolyan tudással és elszántsággal fogják, ugyanannyi forrással fogják ezt a munkát végezni, mint amivel eddig ezt a XIII. kerületben esetleg jobb színvonalon tették. Tehát mi arra törekszünk, hogy az eddig kevésbé ellátott térségek is ugyanolyan színvonalú szolgáltatásokhoz jussanak, mint mondjuk, a XIII.kerületiek.

Én vidékiként ismerem a vidéki emberek gondolkodását, problémáit. Nem a vidéki emberek tudásával volt a gond, hanem a forrásellátottságukkal volt, és az eltérő forrásellátottság - ha úgy tetszik, a szegénység, az a relatív vidéki szegénység - gyengébb államigazgatási szolgáltatásokat is jelentett addig, amíg az önkormányzatokon keresztül láttuk el ezeket a feladatokat. Most, hogy az állam - ha úgy tetszik - a saját kezébe veszi a feladatellátást, azt gondolom, ezen is változtatni tudunk majd.

És persze fontos ez az aggódás kistelepülésen élő emberek részéről, hogy vajon távolodik-e az ügyintézés tőlük, és őnekik nagyobb energiát kell beleölniük abba, hogy elérjék az államigazgatási szolgáltatásokat. Ennek a kérdésnek a felvetése jogos kérdés, és igaza van az egykori miniszter asszonynak, amikor azt mondja, hogy a törvény erről nem szól, csak az indokolás szól róla. Sok mindenről nem szól a törvény. Hát most, ha elfogadjuk a törvényt, akkor kormányrendelet szintjén - beszéljünk erről is - nyilvánvalóan lehatároljuk a járásokat. Azért kormányrendelet szintjén, mert ez többször változhat, az élet hozhat, vethet fel kérdéseket, hogy mégis azon a rendszeren igazítani kell, éppen ezért nem célszerű törvényben szabályozni ezt a kérdést.

Hogy mennyi járást akarunk létrehozni? Államtitkár asszony beszélt erről: 160-170-et. Mindenkinek a hangját meghalljuk. Baranyában kilenc körvonalazódott, a felvetésemre nagy valószínűséggel a kormány egy tizediket is csinálni fog. Egy tizediket, egyébként egy szocialista polgármester településén, Sásdon - hogy itt a parlamentben is elmondjam -, amit én helyeslek, mert így van rendjén, hogy ha az élet azt igazolja, hogy ott létre kell hozni egy járási szervezetet.

Az állampolgárok távolabb kerülnek-e ettől? Azt gondolom, Lamperth Mónika jól tudja, hogy a jegyzői hatáskörök - és persze, amikor jegyzői hatáskörökről beszélünk, akkor eddig is tudnunk kellett, nem minden jegyzőnek volt ugyanaz a hatásköre -, az érdemi hatáskörök már a szocialista kormány idején rég centralizálásra kerültek. Tehát nem a kicsi település jegyzője látott el bizonyos hatásköröket, hanem azokat a hatásköröket már rég bevitték a térségközpontba, a kistérség központjába, és ha úgy tetszik, a kisebb súlyú, bagatell hatáskörök maradtak a kistelepülések jegyzőinél. Mi semmi mást nem csinálunk, mint ezt a folyamatot, ha úgy tetszik, megerősítjük, és az államigazgatás keretein belül egy központi helyen fogjuk intézni az ügyeket.

Az ügysegéd kategóriája azért fontos, mert az ügysegéd - amit meg fogunk teremteni, de azt nem kell törvényben szabályozni - a járási székhely település adminisztrációja és a közös önkormányzati hivatalok közötti kapcsolatot fogja biztosítani. Alacsonyabb szintű jogszabályokban lehet szabályozni ezeket a kérdéseket, a bagatell ügyeket az ügysegéd ott a helyszínen, a kiadmányozási jogával élve meg fogja oldani. Más ügyeket, amelyek szaktudást igényelnek, csak felveszi, és az ügyeket viszi és továbbítja a járás központjába, ahol szaktudással rendelkező emberek fogják ezeket az ügyeket bonyolítani.

Tehát azt kérem önöktől, tisztelt szocialista képviselők - amellett persze, hogy ellenzékiként nyilvánvalóan mindent kritizálni kell -, hogy akarjuk már egy kicsit úgy megközelíteni ezt a kérdést, hogy nemcsak jelszavakat pufogtatunk, hanem ezekről a kérdésekről úgy beszélünk, hogy ez egy versenyképes közigazgatás létrehozását szolgáló lépés. (Dr. Lamperth Mónika: Ugyan már!) Ismerjék már el, hogy amit önök csináltak ebben a világban, az nemhogy nevetséges volt, vérlázító volt az a rendszer, amit önök működtettek, és elsősorban az önök központi kormánya miatt volt vérlázító, hisz irányítva sem volt az a rendszer. (Varga Zoltán közbeszólása.) Az egy államigazgatási dzsungel volt. Nem akarom már fölemlíteni önnek, már csak pár másodpercem van, de azért megteszem: az igazi skandalum az, hogy másfél évig ön volt a másik miniszter, aki irányította ezt a rendszert, úgyhogy jobb, ha hallgat. Az ön dicsőséges időszaka az, amikor az önkormányzatok fölött törvényességi ellenőrzés sincs. Hát önöknek hallgatniuk kellene, és nem Bibóra hivatkozni! (Varga Zoltán: Kicsit kisebb mellényt!) Kisebb mellényt javasol nekem a volt miniszter úr. Igaza van, nincs is nagy mellényem. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Sőt, hiányosan vagyok öltözve, mellény sincs rajtam. Tudom jól, hogy önök is ezt a rendszert egy adott kormányváltás esetén ugyanígy működtetnék tovább, és megerősítenék. (Varga Zoltán: Lejárt az idő.)

ELNÖK: Képviselő úr!

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Az én időm lejárt, de nem a kormány ideje.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
186 49 2012.05.08. 14:36  22-164

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mivel a közvélemény persze nem érzékeli azt, hogy mennyire hangos az Országgyűlés, hiszen nem hangos, pillanatig sem volt hangos; persze, itt-ott beszólások vannak a parlamenti szokásjognak megfelelően, ezért a nagy jogosítványokkal rendelkező elnök úr közvetíti kifelé a nézőknek is. Ezzel nincsen semmi gond, hogyha egy-egy beszólás történik, hogy mit mond Babák képviselő úr vagy egy más képviselő úr. Egy békés vita zajlik, az a vita zajlik most az Országgyűlésben, amit már az Európai Parlamentben is önök lefolytattak - a szocialistákra utalok -, és most eljött a pillanat, amikor ezt a vitát a nemzetközi színtérről visszahozhatták az Országgyűlésbe, ahol egyébként ennek a vitának a helye van.

Mi a mi álláspontunk ezzel kapcsolatban? Az előttünk lévő joganyag két dolgot céloz meg: az alaptörvényt akarjuk először módosítani, és módosítjuk a Nemzeti Bankról szóló törvényt. Talán ezzel kell kezdenem, ez így logikus, hogy a Nemzeti Bankról szóló törvény módosításáról beszélek, hiszen a Magyar Köztársaság Kormánya, parlamentje és az Európai Bizottság, az Európai Unió között zajlik egy vita. Az Európai Unióban ennek a vitának a lerendezésére van egy eljárásrend. Egyedül az európai jog, az európai uniós jog érvényesülésének felelőse az Európai Bíróság, és az Európai Bíróság tudja eldönteni, senki más, hogy egy-egy tagállami jogalkotási aktus sérti-e az Európai Unió jogát.

A Nemzeti Bankkal kapcsolatos törvénykezésünk kapcsán az Európai Bizottságnak mint az európai jog egyfajta őrének az az álláspontja, hogy mi megsértettük az európai uniós jogot. A következő kifogásokat hozta többek között fel. Szerintük az aggályos - sokszor meg sem fogalmazzák, hogy európai uniós jogot sértünk -, aggályosnak gondolják azt, hogy a Nemzeti Bank monetáris tanácsa ülésének napirendjét a törvény értelmében megküldik a kormánynak. Megjegyzem, a Nemzeti Bankról szóló törvényünknek ez a szakasza azóta hatályos volt, amióta beléptünk az Európai Unióba, soha senkit ez nem zavart, most ebben a felfokozott helyzetben, amit persze a szocialistáknak köszönhetünk, ezt a passzust aggályosnak gondolták. Nem gondoljuk, hogy ezzel egyébként európai uniós jogot sértünk, de elfogadjuk a Bizottság álláspontját, és törölni fogjuk ezt a törvényből.

A másik vitatott kérdés, hogy a kormány képviselője ott lehet a Nemzeti Bank monetáris tanácsi ülésén. Nem gondoljuk, hogy ez sértené az Európai Közösség jogát, de mivel a Bizottság erre az álláspontra helyezkedett, nem élezzük a vitát, és elfogadjuk; nem elfogadjuk ezt az érvelést, respektáljuk ezt az érvelést, és töröljük a nemzeti banki törvényből. A magyar alkotmány és az alaptörvény értelmében az alkotmányos intézményeknek együttműködési kötelezettségük van, a kormánynak a Nemzeti Bankkal, a Nemzeti Banknak a kormánnyal. Én azt gondolom, hogy ez a két tétel, amit az előbb itt szóba hoztam, a napirendek vagy a Nemzeti Bank ülésén való részvétel ennek az alkotmányos kötelezettségnek, az együttműködési kötelezettségnek egyszerűen egy megnyilvánulási formája, és semmifajta befolyásolást nem jelent a kormány esetében a Nemzeti Bank irányában.

Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy a Központi Bank és a központi bankok európai rendszeréről szóló joganyag, amely a magyar joganyag része, nagyon nagy függetlenséget biztosít - egyébként felfogásom szerint helyesen - a Nemzeti Banknak, és különösen hangsúlyos ez a joganyag akkor, amikor a kormány és a Nemzeti Bank viszonyrendszerét vizsgálja, hisz a kormányok azok, amelyeknek elméletileg lehetne befolyásuk vagy befolyásolási szándékuk a Nemzeti Bankra. Tehát különösen a kormánnyal szemben alkotmányos követelmény gyakorlatilag, hogy függetlenként kezelje a Nemzeti Bankot. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ezzel a két rendelkezéssel, amit mi eddig a nemzeti banki törvényben tartottunk, ezt a függetlenséget nem sértettük volna, de a vitát mellőzendő módosítjuk a Nemzeti Bankról szóló törvényt, és ezt kivesszük a joganyagból.

Másik két rendelkezés is szerepel, amit aggályosnak gondoltak, ez a monetáris tanács tagjainak súlyos kötelezettségszegés esetén való visszahívására vonatkozik. Nyilvánvalóan nagyon ritkán előfordulható esetet szabályozott itt a jogalkotó, de hogyha ebben a felfokozott légkörben a háttér-motivációk miatt ez sérti a Központi Bank érdekeit, vagy az Európai Unió ilyennek ítéli meg, ezt sem tartjuk olyan kérdésnek, amelyben ne tehetnénk korrekciót, és elfogadjuk azokat az érveket, ha majd egyszer csatlakozunk az eurózónához, akkor még ebben a szituációban is a monetáris tanácsnak lehet szerepe, tehát most ne töröljük már az akkori időszakra előre a monetáris tanácsot a Nemzeti Bankról szóló törvényből. Sajnos ez, ahogyan Rogán képviselő úr fogalmazott, nem holnap bekövetkező kérdés, mert a szocialisták által, a 8 éves kormányzásuk által itt hagyott romhalmaz eltakarítása ennek az országnak, ennek a népnek nagyon sok időt és energiát jelent majd, ezért egy jó évtizedig gondolkodni sem lehet abban, hogy mi az eurózóna tagja legyünk, és ezért, mondjuk, a monetáris tanács más szerepkörbe kerüljön.

Ezek azok a tételek, amelyeket felsoroltam, amelyek a nemzeti banki törvényt érintik, és így gyakorlatilag elfogadjuk a Bizottság azon álláspontját, hogy az aggályaiknak megfelelően korrigáljuk a nemzeti banki törvényt; bár hozzáteszem, a jogászi álláspontom az, hogy ezzel semmilyen módon eddig sem sértettük a nemzeti banki függetlenséget, de engedünk annak a politikai játéknak, ami itt zajlik, mert nem jogkérdésekről beszélünk.

(11.40)

Az Európai Bizottság és az Európai Unió él és visszaél a lehetőségeivel akkor, amikor összeköti az IMF-tárgyalásokkal ezeket a kérdéseket, és bizonyos politikai jogvitákban, amik köztünk vannak, a kérdések rendezését az IMF-fel való tárgyalások feltételévé teszi. Ez nagyon veszélyes és rossz precedens, amit az Európai Unió csinál, aminek az Európai Unió történetében még következménye lesz, de valószínűleg nem mi vagyunk az a kicsi tagállam, amely egy ilyen ügyben, most, ebben a nehéz helyzetben az Európai Unióval szemben, mondjuk, ezt a csatát sikerrel megvívhatná. Ha nem lenne IMF-es kényszer a nyakunkon, ha nem lenne az országunk jobb helyzetben azzal, hogy az IMF-fel megállapodást kötünk, ha nem tudnánk azt, hogy az IMF-fel történő megállapodás azonnal még inkább stabilizálná a forintot, csökkentené a CDS-felárat és így tovább; ha ezek a kötöttségeink nem lennének, akkor én képviselőként azt mondanám, hogy vívjuk csak meg ezeket a vitáinkat az Európai Bíróság előtt. Bár ebben az esetben az Európai Bizottság is sokkal képlékenyebb álláspontot fogalmazna meg jogkérdésekben, mint ahogy ezt most megtette.

A másik kérdés, ami előttünk van, és igazán a szocialista vezérszónokok, akik elmondták lánglelkű felszólalásaikban a magukét, aztán lelkesen távoztak, itt sincsenek - elsősorban az alkotmánymódosítás mikéntjét kritizálták. Azt gondolom, itt nem kell eltakarni azt, hogy az én felfogásom szerint is, ahogy az átmeneti rendelkezések rendelkeztek és az alaptörvényhez viszonyulnak, az vitára okot adhatott, holott a politikai szándék, amit az Országgyűlés alkotmányozó hatalomként eljárva tett, az teljesen világos volt mindenki számára. Hisz akkor, amikor elfogadtuk húsvétkor az új alaptörvényt, akkor a zárórendelkezések között azt is kimondtuk, a zárórendelkezések 3. pontjában már arról beszéltünk, hogy az alaptörvényhez kapcsolódik majd egy átmeneti rendelkezés. Nyilvánvalóan, hát az ésszerű, hogy kapcsolódnia kellett, a régi alaptörvény egész másban gondolkodott, mint az új alaptörvény, tehát átmeneti rendelkezéseket hozni kellett. Senkit nem érhetett váratlanul, mert mondom, a zárórendelkezések 3. pontjában erről beszéltünk.

Azt is kimondta ez a 3. pont, a zárórendelkezések 3. pontja, hogy az Országgyűlés ezt a 2. pontban, a zárórendelkezések 2. pontjában megfogalmazott eljárási rendben fogja elfogadni. Az eljárási rend, amire itt a zárórendelkezések utalnak, még a régi alkotmány, a '49. évi XX. törvény 19. § (3) bekezdésének a) pontja és a 24. § (3) bekezdése, és a zárórendelkezések 3. pontja azt is világosan rögzítette, hogy ebben az eljárási rendben külön fogunk átmeneti rendelkezéseket alkotni. Tehát nem az alaptörvénnyel együtt fogjuk ezeket meghozni, hanem ezt egy külön törvényben fogjuk megtenni.

Amikor ezt a külön törvényt, az átmeneti törvényt megfogalmaztuk, megint csak alkotmányozó hatalomként eljárva, az összes parlamenti képviselő kétharmadával fogadtuk el ezt a törvényt, a megfelelő eljárási rendben, amit az alaptörvény elvár tőlünk, ki is hirdettük ezeket a rendelkezéseket, és az átmeneti rendelkezések tényleg deklarálták azt expressis verbis, hogy ezek az átmeneti rendelkezések az alaptörvény részét képezik. De vitára adhat okot, és ezt Lamperth képviselő asszony itt viszonylag kulturáltan megfogalmazta, hogy vajon hányszor tudnánk ezt megtenni, átmeneti törvényben gondolkodva hányszor tehetnénk meg, hogy az alaptörvény részévé emelünk törvényeket.

Hogy ezt a vitát is elkerüljük: nyilvánvalóan mi nem azzal kalkulálunk, hogy majd többször csinálunk átmeneti törvényeket. Átmeneti törvényt egyszer hoztunk, de abban igazuk van, és igaza volt az ombudsmannak, amikor az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy maga az alaptörvény nem rögzíti azt, hogy az átmeneti törvények részei az alaptörvénynek. Ezt csak az átmeneti törvény fogalmazza meg, és az alaptörvény ezt nem teszi. Ezt a hiányt most pótoljuk, amikor a zárórendelkezéseket kiegészítjük egy új, 5. ponttal. Tehát az alaptörvény zárórendelkezései egy új, 5. ponttal gazdagodik, amiben most kimondjuk azt, hogy a 3. pontban megfogalmazott, és a 2. pontban rögzített eljárási rendben elfogadott átmeneti törvény az alaptörvény részét képezi. Persze, ezzel azt is elérjük - és itt is igaza van ilyen szempontból Lamperth Mónikának, hogy az alaptörvény részeként az átmeneti törvényben megfogalmazottakat nem tudja vizsgálni az Alkotmánybíróság, hisz az az alkotmány része.

Ebben az átmeneti törvényben volt megfogalmazva az, hogy lehetőség lenne a jövőben arra, hogy a Nemzeti Bankot és a PSZÁF-ot, ha úgy tetszik, összevonjuk, és egy közös intézmény végezze a pénzügyi rendszer felügyeletét. Erről is tudjuk, hogy nem sért európai uniós jogot, mert ha sértene, akkor a Cseh Köztársaságban nem létezhetne ez az összevont jogintézmény, hogy csak egyről beszéljek. Senki nem is állította, hogy ez sérti az Európai Unió jogát, ezt még a Bizottság sem állítja, mégis kérik, hogy töröljük ezt az átmeneti törvényben lévő szakaszt. Mivel ezt a közeljövőben semmiképp sem akartuk volna meglépni, semmiképp sem Simor jegybankelnök úr működése alatt, ezért itt is engedünk a Bizottság kérésének azzal a megjegyzésünkkel, hogy ugyan nem sértettünk volna ezzel sem európai uniós jogot, de a további viták elkerülése érdekében az átmeneti rendelkezéseket megfogalmazó törvényi szakaszból ezt a szakaszt is töröljük.

Ezzel foglalható gyakorlatilag össze az, ami a Nemzeti Bankról szóló törvényben és az alaptörvény első módosításában előttünk lévő törvényszövegekből következik. És rögzítsük újra - most már Lamperth Mónika képviselő asszony jelenlétében is, mert ő visszatért közénk, és ezt mi nagy örömmel nyugtázzuk -, hogy abban a higgadt vitában, ami itt a parlamentben zajlik, ami nemzetközi színtérről visszatért az Országgyűlésbe - ahova önök vitték -, most az Országgyűlés alatt, higgadt körülmények között tárgyalhatunk ezeknek a kérdéseknek a megnyugtató rendezéséről. Azt is remélem, és azért is hirdetjük ki ezt a módosítást viszonylag sürgősen, hogy az Európai Bizottság, az Európai Unió politikusai, a Központi Bank vezetői - látva Magyarországnak azt a törekvését, hogy semmilyen módon nem volt szándékunkban eddig sem a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét korlátozni - utat engednek annak, ami előttünk van, az IMF-tárgyalásoknak, amelyek, azt gondolom, izgalmas és fontos kérdéseket fognak az elkövetkezendő időszakban is feszegetni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
202 16 2012.06.14. 11:43  3-171

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr! Amikor Navracsics miniszter úr az expozéját mondta, háromféle válságszituációt idézett fel, három olyan válságszituációt, amire nyilvánvalóan az új kormánynak reagálnia kellett és kell az elkövetkezendő időszakban.

Beszélt egy intézményes válságról, ami nyilvánvalóan csak következménye volt annak a gazdasági válságnak és annak a morális válságnak, amit szintén megemlített, amit a szocialista kormányzás örökül hagyott. Én egyébként azt gondolom, hogy a legnehezebben ez a morális válság kezelhető. A mai napi vita nem arról szól, hogy ezen a területen mit kellene tennünk, én elsősorban a gazdaságiválság-kezelés kapcsán tett lépéseinket fogom felidézni, és azt az útkeresést, amit ezen a területen tettünk és tenni fogunk.

Egy biztos, hogy nem éltem még meg olyan parlamenti vitát, de egyszer nagyon szeretnék megélni olyan vitát, ahol az itt lévő parlamenti képviselők, ha nem is értenek egymással egyet minden szakkérdésben, de legalább egymást komolyan véve, és az országot alapvetően nem félretájékoztatni akarva, úgy vitáznak ezekről a kérdésekről, hogy ennek a morális válságnak a feloldása érdekében valamit tesznek. De semmiképpen sem úgy lépnek fel, ahogy Mesterházy Attila, a Szocialista Párt elnöke fellépett: felmegy a pulpitusra, két év kormányzás után én ezt is meggondolnám az ő helyében, hogy ennyire megmutassam magam ott fenn, a Gyurcsány-kormány államtitkára voltam, felmegyek a pulpitusra, teli tüdővel mondom a magamét, kérdő mondatot még véletlenül sem mondok, hanem csak kinyilatkoztatok, adom az okosat az után a két év után, és utána eltávozom a parlament ülésterméből. Most ezt éljük. Ennyire vesszük komolyan egymást. (Taps a kormánypártok soraiban. - Tóbiás József: Nem távozott el! Hitele akkor lenne egyszer a politikának és a parlamenti politikának újra (Lukács Zoltán: Ott van, ahol a miniszterelnök!), ha megtanulnánk pironkodni. Mesterházy Attila az elsők között kellene hogy pironkodjon az elmúlt szocialista kormányzati nyolc évért. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból. - Gúr Nándor: Hol a miniszterelnök? - Dr. Ujhelyi István: Egy miniszteretek van itt! Hol van az egész kormány?)

Nem gondolom azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy amit a nyolcéves kormányzásuk után önök itt hagytak, és amilyen állapotban hagyták az országot, amit mi két év alatt tenni tudtunk, az valamifajta elégedettségre adna okot. Nem gondolom én sem azt, amit a miniszterelnök-helyettes úr is mondott, hogy hibátlanul kormányoztunk. Biztos vagyok benne, hogy sok hibát elkövettünk akaratunkon kívül, de az a gazdaságpolitikai csapdahelyzet, amit nekünk kezelni kell, az azért példátlan, és ezt a csapdahelyzetet a szocialista kormány hagyta itt az ország számára és a magyar parlament számára. (Szabó Vilmos: Tündérmese!) Ezért egy kicsit nagyobb önkritikát, egy kicsit nagyobb visszafogottságot talán azért joggal elvárhatnánk önöktől is, nem csak ezeket a hangos és öncélú kijelentéseket, amiket tesznek. (Dr. Bárándy Gergely: Eltévedtél, mi az ellenzék vagyunk!)

Mi az, amivel mi találkoztunk két évvel ezelőtt a kormányzásunk kezdetén, és amivel mindenképpen szakítanunk kellett? Egyrészt találkoztunk egy olyan gazdaságpolitikával, amit önök nyolc éven keresztül folytattak, ami csak a megszorításokra épített, és a megszorítások alanyai mindig a magánszemélyek voltak, tehát a magyar állampolgárok és a családi kis- és középvállalkozások. A terheik a nyolc év alatt állandóan növekedtek, és mindig megvolt számukra az a boldog ígéret, hogy még egy-két év nehézség után majd jön egy boldog kor. (Puch László: Tündérmese! Első fejezet!) Ezt a politikát nyilvánvalóan nem folytathattuk. Önök ezt a politikát azzal is tetézték, és erre lehetőségük volt, mert a világgazdaság pénzbősége - hogy pontosan idézzem Gyurcsány Ferenc ominózus beszédének egyik tételét - az önök számára mindent biztosított. Nyakló nélkül vehették fel a hiteleket addig, ameddig el nem jött a végpont, ameddig el nem jött a baj.

Számunkra, ha járni akartuk volna ezt az utat, hogy nyakló nélkül hiteleket veszünk fel, ez már nem volt járható, mert 2008-tól kezdve egy olyan világgazdasági válság érte a világot, és éri még ma is Európát és benne Magyarországot is, ami ennek az útnak a járását egyébként is lehetetlenné tette volna számunkra. De hogy miért nem jártuk volna ezt az utat, ha egyébként lenne ma a világgazdaságban pénzbőség, erre az Orbán-kormány első négy éve a példa. Akkor se folytattuk az utat, akkor is szakítottunk az önök útjával, mert akkor is az államadósságot csökkentettük 52 százalékra, körülbelül ez volt az a GDP-arányos százalékpont, amivel átadtuk önöknek az országot, és ezt önöknek sikerült 80 százalék fölé tornászniuk. Ez az út nem volt járható. Szakítanunk kellett ezzel azért is, mert egyrészt már hiteleket nem kaptunk volna, másrészt azt is el kellett kerülnünk, amiben önök voltak, hogy az IMF és a világgazdaság pénzügyi központjai szabják meg Magyarország számára, hogy mi az, amit tehet, és mi az, amit nem tehet.

Az önök idejében bekövetkezett az a csúfság, hogy egy kormányrendeletben, jogszabályban hirdették ki azt, hogy mit fognak megcsinálni Magyarországgal a hitelezők kérésére, diktátuma alapján, milyen döntéseket fog az ország meghozni: nyugdíjak csökkentése, közalkalmazotti bérek csökkentése és így tovább, és így tovább. Mi ebből a csapdahelyzetből ki akartunk kerülni, és egy olyan célt tűztünk magunk elé, hogy azt a hiányt, amit felhalmoztak, azt mi fokozatosan feléljük, legyűrjük ezt a hiányt, és mindezt a pénzpiacokról finanszírozva fogjuk elérni és nem az IMF segítségével.

Arra is vállalkoztunk ebben a rendkívül nehéz helyzetben, hogy nem fogjuk tovább a családokat és a magyar kisvállalkozásokat szorítani, hanem sokkal inkább a fogyasztást adóztatjuk, tehát azt a tehercsökkenést, amit a magyar családok számára biztosítottunk. Miniszterelnök-helyettes úr 385 milliárdról beszélt, amit a családok kasszájában otthagytunk azzal, hogy progresszív, egykulcsos személyi jövedelemadót vezettünk be, és a gyermekeseknek rendkívül nagy családi kedvezményeket tettünk mellé.

Én megemlíthetnék egy másik összeget is, én már 500 milliárdról beszélek, mert ezzel együtt a magyar kis- és középvállalkozók terheit is csökkentettük. És emellett persze az igaz, mielőtt önök szóba hozzák, valahonnan bevételeket produkálnunk kellett, ezért a fogyasztási típusú adókat voltunk kénytelenek növelni, például az általános forgalmi adó felső kulcsát is emelnünk kellett. De ezt még mindig tisztességesebbnek gondoljuk, mert ezzel azt fogjuk elérni, vagy azt érjük el, hogy a nagyobb fogyasztás, a nagyobb jövedelműek nagyobb fogyasztása nyilvánvalóan nagyobb költségvetési bevételt is fog hozni az országnak.

Önöknek, tisztelt szocialista képviselőtársaim, azt is tudniuk kellene, és itt meg kellene említeniük, hogy 2006-ban, akkor, amikor a Gyurcsány-kormány megnyeri a választásokat, a választókat becsapva, akkor be is ismeri azt, hogy milyen nehéz helyzetben van az ország. A 2006. év közepén a magyar államháztartás hiánya 11 százalék fölött volt. Navracsics miniszter úr erre utalt, amikor azt mondta, hogy a világban is az elsők között voltunk ezzel a lehetetlen helyzettel. Igaz, hogy amikor a kormány ezt felismeri, és azt mondja, hogy ez az út tovább nem járható, akkor ezt igyekszik csökkenteni, már a Gyurcsány-kormány is csökkentette, a Bajnai-kormány az utolsó évében pedig még inkább csökkentette. De azért mi 2010-ben úgy vesszük át az ország kormányzását, hogy az államháztartási hiány a választások időszakában akkor is 7 százalék fölött van. Rendkívüli intézkedéseket hoztunk, hogy ezt valamivel 4 százalék fölé szorítsuk le. A tavalyi évben meghozott intézkedéseink eredményeként egyszer volt az ország költségvetése 2004 óta pozitív, hiszen több mint 4 százalékos többlete volt az ország költségvetésének. Igaz, hogy ezt egyszeri, rendkívüli intézkedésekkel teremtettük meg.

Olyan intézkedéseket hoztunk a gazdaságpolitikában, ami Európában is példátlan volt. Azért tudtuk megtenni, mert a választók rendkívüli felhatalmazást adtak számunkra. Addig a pénzvilág el nem tudta képzelni azt, hogy olyan módon fogjuk megadóztatni a bankvilágot, ahogy tettük, átmenetileg, olyan módon fogjuk megadóztatni a multinacionális cégeket, ahogy tettük, átmenetileg, olyan módon fogunk megadóztatni hatalmas nagy kereskedelmi láncokat, ahogy tettük, átmenetileg, az energiaszektort és még folytathatnám.

(14.40)

Korrekciót kellett tennünk az elképzeléseinkben, mert amikor azt mondtam, hogy ezt átmenetileg akartuk megtenni, akkor a szándékainkban az volt, hogy 2013-tól ezeket a rendkívüli adókat ki fogjuk vezetni. Meg is fogjuk tenni, önök ismerik a jövő év költségvetési elképzeléseit, de a korrekció ott bejön a rendszerbe, mert a világgazdaság megint olyan negatívumokat produkált, amit valamilyen módon Európával együtt kezelnünk kell, hogy a rendkívüli adók kivezetése mellett nyilvánvalóan további jelentős - és most már tartós - adóterhek is érik majd ezeket a szektorokat, amelyeket az előbb felsoroltam.

Mindezt, ezeket az intézkedéseket egy olyan időszakban tesszük, és ezért kellene önöktől egy kicsit több alázatot látnunk, amikor nekünk ebben a három évben, ameddig működünk (Simon Gábor: Miért? Kormányváltás lesz?) - vagy négy évben, ameddig kormányzunk -, azokat az irdatlan adósságterheket is kezelnünk kell, amelyeket önök szabadítottak az országra. Felvettek 19 milliárd eurónyi hitelt. Azt nem mondta itt el Mesterházy Attila képviselő úr, hogy ezt nekünk kell visszatörlesztenünk. Évente 3,6 milliárdot kell visszaadni (Dr. Szanyi Tibor: És hol a részvény? - Puch László: Abból vissza lehetett volna fizetni.) az IMF-nek, és 2016-ig az Európai Unió felé is törlesztünk. Tehát nemcsak az önök lehetetlen intézkedéseinek hordalékát kell eltakarítanunk, hanem azt az adóssághegyet is valamilyen módon kezelnünk kell, amit önök örökül hagytak számunkra.

Éppen ezért nem tudunk haladni azon az úton, amit megjelöltünk magunknak - legalábbis nem tudunk olyan mértékben haladni ezen az úton -, elmaradásaink vannak, mondjuk, a munkahelyek létrehozása kapcsán. Igen, egymillió munkahelyet ígértünk. Önök akkor lennének tisztességesek és akkor lennének jó politikusok, ha ebben partnereink akarnának lenni, hogy ezt meg tudjuk teremteni. (Simon Gábor: Ilyen két év után?) Ebben a nehéz helyzetben már azt eredménynek éljük meg, hogy 68 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma. Önök gúnyolódhatnak azon, hogy közmunkásokat foglalkoztatunk, mi eredménynek értékeljük azt, hogy 200 ezer embernek közmunka-lehetőséget tudunk biztosítani. (Nyakó István: 47 ezer forintból meg lehet élni.) Nehéz az a helyzet, amit önök örökül hagytak számunkra, de az önök akarata ellenére és gáncsoskodása ellenére is kezelni fogjuk ezt a súlyos csapdahelyzetet, amit önök létrehoztak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
208 24 2012.06.27. 29:57  1-174

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Költségvetési tanácsi Elnök Úr! Számvevőszéki Elnök Úr! És tisztelt Képviselőtársaim! Hát egy érdekes műfaj ez, amit mi itt művelünk, költségvetési vitának tituláljuk, de valójában a megszólaló ellenzéki képviselők senkitől és semmitől nem zavartatva magukat, valójában csak az előre megírt brosurájukat mondják el. (Tóbiás József nem a helyén ül.) Miközben Tóbiás képviselő úr, aki miután elmondta a magáét, azonnal elhagyta az üléstermet, azzal kezdte... (Közbeszólások az MSZP soraiból: Itt van! Itt ül! - Tóbiás József: Itt vagyok!) Bocsánat. Azzal kezdte a mondandóját, hogy ha Rogán képviselő úr hallgatta volna a Költségvetési Tanács elnökének és a számvevőszéki bizottság elnökének a véleményét, akkor el se mondta volna így a beszédét, ahogy elmondta. (Tóbiás József: Bent se voltál, János!) Én itt voltam, végig itt voltam, úgyhogy ebben nyugodtan egyezzünk meg, mint ahogy Tóbiás képviselő úr is itt volt, azt láttam.

Tóbiás képviselő úr esetében először tapasztalom a szocialistáknál - majd még megpróbálom megfejteni, hogy ez miért történt -, hogy egy költségvetési törvény vitája során nem az első számú gazdaságpolitikusok szólalnak meg. Kérdezik tőlünk állandóan, hol van Matolcsy miniszter úr, aki miután elmondta az expozéját, kétségtelen, hogy eltávozott. Én megkérdezem önöktől, hol van Veres János (Tóbiás József: Beteg, sajnos!), hol van Gyurcsány Ferenc (Közbeszólás az MSZP soraiból: Hiányzik?), az elmúlt nyolc év, mármint a Fidesz-kormány előtti elmúlt nyolc év gazdaságpolitikájának kézlenyomata elsősorban hozzájuk kötődik. Érdekes lenne az ő véleményüket hallani a mai költségvetési politikáról.

Persze, jelszavakat mondhatunk egymásnak, de addig, ameddig Szekeres képviselő úr - aki valamikor foglalkozott gazdaságpolitikával is, legalábbis bizottsági szinten - egyszerűen azt mondja, hogy a szocialisták álláspontja az, hogy a kormány vonja vissza a beterjesztett költségvetést, mert úgy rossz, ahogy van, addig azért azok, akik tőlem jobbra ülnek - és itt most nem a képviselőtársaimról beszélek, hanem az Állami Számvevőszék elnökéről és a Költségvetési Tanács elnökéről -, azt a véleményüket fogalmazták meg, hogy a beterjesztett költségvetés védhető és tartható. Volt fülem ahhoz, amit elmondtak, kockázatokról is beszéltek, de a végkonklúziója ennek a két intézménynek ez volt, tisztelt szocialista képviselőtársak, és nem az, hogy mondjuk, vissza kellene vonni ezt a költségvetést.

Ráadásul ez az első olyan költségvetési év, ez az első olyan költségvetés, hogy az alaptörvény és a Költségvetési Tanácsról szóló törvény, a jogszabályi környezet megadja a Költségvetési Tanácsnak azt a lehetőséget, hogy ha nagy gondot lát ezzel a költségvetéssel, és ha ezt megalapozatlannak gondolja vagy adósságot növelőnek gondolja, akkor megállíthatta volna a költségvetés tárgyalását, és ma nem lenne itt előttünk. Ennyit a tényekről: két országgyűlési intézmény, az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács minden, egyébként hallható kritikája mellett is a beterjesztett költségvetést teljesíthetőnek tartja, sőt ennek a költségvetésnek a teljesítéséhez erőteljes biztosítást ad számunkra. Ezek a tények, ez az a környezet, ami ezt a költségvetési vitát, ha úgy tetszik, keretezi.

Mi a kereszténydemokraták álláspontja a beterjesztett költségvetésről? (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Na, arra kíváncsi vagyok!) Ahhoz, hogy a jelenlegi 2013-as költségvetési törvény tervezetét meg tudjuk ítélni, nyilvánvalóan költségvetések láncolatát kell bemutatnunk, egy-egy költségvetés önmagában nem vagy alig értelmezhető. Ha mindig egyébként önmagában értelmezhető lenne, akkor az egy kapkodó költségvetési politikát jelentene.

(11.40)

Nyilvánvalóan amit az Orbán-kormány tesz, azt 2010 óta következetesen teszi, és ez a harmadik költségvetés, amit ebben a következetes költségvetési politikában, amit beterjesztettek, amiről részletesen szólni fogok.

2008-ig kell visszanyúlni, és nem akarok különösebben demagóg lenni, nem akarom az elmúlt nyolc évet ostorozni, mert annak az égvilágon semmi értelme nincs, de az őszödi beszédnek egy mondatát azért hadd idézzem fel, és nem azt, amit egyébként a televíziónézők fel tudnának idézni, mert meggyőződésem, hogy ha az embereket megkérdeznénk, hogy mi az az egyetlen mondat, amit visszaidéznek, akkor egész biztos, hogy tízből kilencen azt mondják, hogy hazudtunk éjjel-nappal meg délben. Ezek tények, hisz ők mondták, ezt tegyük félre.

Volt annak a beszédnek egy nagyon lényeges mozzanata, és ez összefügg a mai költségvetési gondolkodásunkkal, a kormány költségvetésről alkotott gondolkodásával. Ez Gyurcsány Ferencnek az a mondata, hogy elkövettük egyrészt a trükkök százait, ezért vagyunk még felszínen, és egy még fontosabb mondat, hogy ahhoz, hogy még felszínen vagyunk - mondta ő ezt 2008 előtt, 2006-ban -, ahhoz a világgazdaság pénzbősége segített minket hozzá, mindenre és az ellenkezőjére is volt pénz. A szocialisták minden költségvetési gondolkodást erre építettek: tényeket az európai pénzvilág előtt, az Európai Unió előtt elleplezni, trükközni és hitelt hitelre felvenni nyakló nélkül, eladósítani az országot, és ebből átmenetileg fenntartani, mondjuk, az akkori kormányzati hatalmat. Ezek után Tóbiás József képviselő úr itt percekkel ezelőtt azt mondja, hogy ennek a kormánynak nincsen más célja, mint elzálogosítani a jövőt. Nyolc év szocialista kormányzás után, tisztelt Tóbiás képviselő úr, hogy lehet az ön szájából egy ilyen mondatot elmondani?

Sok mindent lehet mondani erről a költségvetésről, csak azzal vádolni ezt a kormányt, hogy mi akarjuk elzálogosítani a jövőt (Dr. Lamperth Mónika: Magánnyugdíj, MOL-részvények!), amikor semmi mást nem teszünk vagy alapvetően azt tesszük ebben az általam felidézett három költségvetésben (Az elnök csenget.), hogy azt a költségvetési ámokfutást, amit önök tettek, ami, mondom, az adósság felhalmozását, a hiány növelését jelentette, túlélésre játszott, ennek próbálunk féket szabni. Azért is kényszerülünk rá, mert ez egyrészt ésszerű, fel kellett ismerni, hogy az a gazdaságpolitika, képviselő úr, tarthatatlan, és egyébként ha ezt nem akartuk volna felismerni, a világgazdaság realitásait, hogy nincs pénzbőség a világgazdaságban, az úgyis rádöbbentett volna minket arra, hogy az önök által járt út járhatatlan.

2008-ban - 2010-ben is, amikor mi kormányra kerültünk, de 2008-ban egészen biztosan - senki nem tudta, hogy egy ilyen elhúzódó válsággal fogunk szembenézni. Ma Matolcsy miniszter úr azt mondta, hogy arra is fel kell készülnünk, és egyébként figyelve a világ realitásait arra is fel kell készülnünk, hogy akár egy évtizedig is egy elhúzódó gazdasági válsággal állunk szemben, és azt is látnunk kell nekünk, akik itt Európában élünk, hogy ez a világot megrázó válság talán az Európai Unióban a legerőteljesebb. Legalábbis, ha a világgazdaság gazdasági centrumait nézzük, akkor az Európai Unió polgáraiként mi semmiképpen sem lehetünk optimisták, sőt azt is megkockáztathatom, hogy a magyar költségvetésnek ma a legtöbb gondot az eurózóna gondjai okozzák.

Tehát egy olyan tagállam költségvetését tárgyaljuk, ami nem tagja az eurózónának, és az eurózónában lévő válsághelyzet, amire az eurózóna tagországai nem tudnak egyelőre semmilyen módon reagálni, beárnyékolja a mozgási lehetőségeinket. Emlékezzünk vissza, pár nappal ezelőtt hogyan szurkoltunk azért, hogy Görögországban jöjjön létre egy olyan kormány, ami Európa-barát, és ne szélsőbaloldaliak alakítsanak kormányt, mert az megingatja megint a magyar forintot és így tovább. Spanyolország gondjai, Olaszország gondjai, Portugália gondjai, Írország gondjai mind-mind a mi mozgási lehetőségeinket szűkítik.

Arra törekedtünk az elmúlt három évben, hogy azt a csapdahelyzetet, amit örökül hagytak a szocialista kormányok számunkra, megpróbáljuk orvosolni. Minden költségvetésnek három jeles szereplője van: maga az állam, az állami szféra, nyilvánvalóan a családok és a vállalkozások. Egy költségvetés semmi mást tenni nem tud, mivel a Holdról vagy - a világgazdaság pénzbőségének időszakát elfelejtve - pénzügyi centrumokról felelőtlenül forrásokat lehívni ma már nem lehet, semmi mást nem tehet, mint ezek között a szereplők között megpróbál költségvetési átcsoportosításokat tenni.

Mi, azt gondolom, hogy ezt az elmúlt három évben tudatosan és sikeresen tettük. Ennek csak az egyik eredménye az, hogy az a veszélyhelyzet, ami fennállt az Európai Unió döntése folytán, hogy a kohéziós források egy részét Magyarországtól a túlzott hiány miatt, az államháztartás nagyobb hiánya miatt elveszik, azt egy hónappal ezelőtt vagy egy fél hónappal ezelőtt sikerült eloszlatnunk. Sőt, ma már megalapozottan mondhatjuk azt is, hogy ha a 2012-es esztendőt úgy tudjuk zárni, ahogy zárni tudjuk, márpedig 3 százalék alatti hiánnyal fogjuk tudni zárni, ezt most már az Európai Bizottság is így látja, és a 2013-as költségvetést a beterjesztett számoknak megfelelően tudjuk teljesíteni, ahol 2,2 százalék hiánycélt céloztunk meg, akkor a jövő év tavaszán megalapozott reményünk van arra, hogy végre kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás csapdájából is, amiben kilenc éve vergődünk, amióta az Európai Unió tagjai vagyunk, mert önök, előző kormányok azért, hogy ebből kikerüljünk, semmit nem tettek, sőt gőzerővel dolgoztak azon, hogy ez a túlzottdeficit-eljárás erőteljesen folyjon ellenünk.

Beszélni kell arról is, és ebben is kritika érte a kormányt, hogy miért most terjeszti be ezt a költségvetést. Itt a Jobbik képviselőjének, Nyikos költségvetési bizottsági elnök úrnak volt egy olyan mondata, hogy ez a költségvetés valójában a pénzvilágnak szól és nem a magyar szereplőknek. Én ezt nem gondolom, én azt gondolom, hogy ez szól a magyar állami szereplőknek, szól a családoknak és szól a magyar vállalkozásoknak, de az kétségtelen, hogy szól a pénzvilágnak is.

Tehát az Európai Unió tagjai vagyunk, az Európai Unióban nemcsak a gazdaságpolitikájukat hangolják ma már össze az Európai Unió szerződéséből adódóan a tagállamok, hanem erőteljes összehangoló lépéseket tesznek már a költségvetési politika tekintetében. Persze, hogy szól nekik is ez a politika. Ha ebből a túlzottdeficit-eljárási csapdából szabadulni akarunk, akkor nem lehetünk tekintet nélkül a nemzetközi pénzvilág szorítására, megállapításaira, ezért ez igaz, hogy részben nekik is szól ez a költségvetés.

Én azt egy merész lépésnek tekintem a magyar kormány részéről, hogy először, példa nélkül, az év közepén igyekszik megkísérelni egy költségvetés elfogadását, elismerve azt, hogy ez hordoz kockázatokat. Igazak azok a mondatok, amiket ellenzéki képviselőtársaim itt-ott megfogalmaznak, hogy ma egy olyan világgazdasági helyzetet élünk, hogy sokszor két hétre nem lehet előre látni, mert két hét alatt is történhetnek olyan lépések, amelyek alapvetően kérdőjeleznek meg egy-egy költségvetési döntést. Ez igaz, mégis azt mondom, hogy előre kell futnunk, előre kell terveznünk és meg kell győznünk a nemzetközi pénzvilágot is arról, hogy nyolc év szocialista kormányzás után mi a hiánycsökkentést, az államadósság-kezelést és az államadósság csökkentését komolyan vesszük, és ezt már a jövő évre vonatkozóan minden bizonytalansági tényező mellett törvénybe is kívánjuk önteni.

Egyébként ennek a veszélye, hogy a beterjesztett költségvetés bevételi oldalán és kiadási oldalán is hiányoznak még olyan törvények, olyan törvényi megalapozások, amelyek minden szereplő számára biztossá teszik majd, hogy ez a költségvetés és a költségvetés számai tervezhetőek lesznek, ezt a kritikát, azt gondolom, hogy el kell fogadnunk, és nem kell elhárítanunk, az előretervezésből, a fél évvel ezelőtti költségvetés elfogadásából ez egyébként következik. Én azt remélem, hogy az Országgyűlés az elkövetkezendő két hétben azokat az alapvetően fontos törvényeket, adótörvényeket és kiadási törvényeket olyan szinten tudja tárgyalni, hogy a nyári szünetre már úgy mehetünk el, hogy Magyarország jövő évi költségvetését megalapozottan és biztosan alkotta meg az Országgyűlés.

Azt a makropályát, amit ez a költségvetés megcélzott, két számmal jellemezzük leginkább. Az egyik és kevésbé vitatható szám egy erőteljes szándék a kormány részéről, hogy 2,2-es hiánycélra tervezünk. A szocialista képviselők itt is kritikát fogalmaztak meg, és azt mondják, hogy mi az államadósságot, ha úgy tetszik, túlzott mértékben, rohamtempóban akarjuk csökkenteni, elég lenne egy óvatosabb csökkentés és az óvatosabb csökkentésből adódóan a költségvetésnek egy nagyobb mozgásteret hagyhatnánk. Érdekes módon a szocialisták és Nyikos képviselő úr, a Jobbik képviselője ugyanezt az álláspontot képviselte.

(11.50)

Én nem gondolom, hogy ezt a pályát kellene járnunk. Az államadósságtól szabadulnunk kell, a hiányt csökkentenünk kell, olyan módon kell csökkentenünk, amilyen módon az elvárható tőlünk. Mi azt gondoljuk, hogy ez a hiánycél reális. Megjegyzem, az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács is ezt az álláspontját fogalmazta meg.

Elhangzik a szocialista képviselők részéről az is, hogy elhibázott a mi részünkről az, hogy nem megállapodni akarunk az IMF-fel és az Európai Unióval, mert ha megállapodunk, akkor olcsóbban juthatunk hitelekhez, ehelyett mi azt a hibát követjük el, hogy a pénzpiacokról akarjuk hitelezni Magyarországot. Ez egy teljesen defektes gondolkodás. Ez egy teljesen elfogadhatatlan gondolkodás. Ez az ő gondolkodásuk volt. Ha mindenki ezt az utat akarná járni, akkor nem kellene a pénzpiac, mert mindenki nemzetközi szervezetek védőhálója mögé bújhatna. Mi tudatosan szakítani akartunk, tisztelt szocialista képviselők, azzal a gondolkodással, amit önök képviseltek, elzálogosítva egyébként az országot, hogy majd máshonnan döntenek arról, hogy mit kell csinálni Magyarországon, mert persze egy ilyen megállapodásnak ez feltétele. Akkor, amikor önök 2008-ban egy csőd előtti helyzetet azzal tudtak elhárítani, hogy megállapodtak ezekkel a szervezetekkel, egyébként akkor nagyon gyorsan, amit én helyeseltem, mert nyilvánvalóan egy csődöt kellett elkerülni, akkor azt is tudomásul vették, hogy a pénzvilág el fogja dönteni, hogy a következő évek költségvetésében Magyarország milyen költségvetési politikát fog folytatni.

Az IMF és az Európai Bizottság döntött arról, hogy önök el fogják venni azt a 13. havi nyugdíjat a nyugdíjasoktól például, amit előtte odaadtak önök nekik; hogy önök el fogják venni a közszolgáktól a 13. havi fizetést. Folytatható egy ilyen politika, de akkor nem a szuverén magyar parlament fog ezekről a kérdésekről dönteni. Tehát nem járható az az út, hogy nemzetközi szervezetekkel megállapodni akarunk, ráadásul azért akarunk megállapodni, hogy hitelekhez jussunk. Mi megállapodni akarunk, és meg is fogunk állapodni, de ezzel csak egyetlen célunk van, hogy egy olyan védőhálót biztosítsunk az országnak, amely válsághelyzetekre segítséget jelent, de nem arra törekszünk, hogy az adósságot növelve továbbra is ezekkel a szervezetekkel fizettessük meg a magyar államháztartás hiányát, mert ennek ugyanúgy nagyon magas az ára. Tehát a váltás részünkről ilyen szempontból tudatos.

Több kritika érheti, ezt én belátom, a makropálya másik izgalmas számát, az 1,6 százalékos növekedést. Igen, a magyar növekedés ma, amit 2012-ben produkálunk, egy negatív növekedés, a visegrádi országok közül is ilyen szempontból a sereghajtók vagyunk azzal, hogy ma a magyar költségvetés helyzete vagy a gazdaság helyzete stagnál, sőt valamelyest recesszió is várható, és ezek után jövőre mi mégis 1,6 százalékos bővülést irányzunk elő. Mi azt gondoljuk, hogy ha a hiánycélt tartani tudjuk, ha a foglalkoztatottak számát növelni tudjuk, ha az európai gazdaságban a második félévben elindul valamifajta remélt emelkedés, akár csak Németországban, ez Magyarországra megteszi az áldásos hatását, és talán tartható ez az 1,6 százalékos növekedés. Nyilvánvalóan a költségvetésben rákészülünk arra is, hogy ha az 1,6 százalékos növekedésnél kisebb növekedéssel kell megélnünk az elkövetkezendő 2013-as esztendőt, a költségvetésben akkor is legyenek tartalékok erre. Erre figyelmeztet minket az Állami Számvevőszék, és erre figyelmeztetett minket a Költségvetési Tanács is. Olyan tartalékok vannak beépítve a költségvetésbe, hogy akár egy 0,9 százalékos GDP-elmaradás az 1,6-hez képest is költségvetési tartalékkal kezelhető. Tehát ha nem 1,6 lesz, hanem ennél 0,9 százalékkal kevesebb, ami azért csak-csak lesz, akkor még mindig tarthatók a költségvetés számai.

Ezek után, ha a költségvetés bevételi oldaláról akarok néhány mondatot megfogalmazni, akkor én azt a fajta következetességet, amit képviselünk adópolitikában, azért azt itt megemlíteném. Ilyen szempontból is konzekvens az a három költségvetés: kettő, amit már megéltünk, egyet megéltünk, egyet most élünk, és amit most beterjesztettünk.

Elhatározott célunk a személyi jövedelemadó csökkentése. Mindig elhangzik vádként az, egyébként ez részben jogos vád, hogy úgy alakítottuk át ezt az adórendszert, egykulcsos és arányos adórendszert akartunk bevezetni és vezettünk be - megjegyzem, a visegrádi országokra ez a jellemző -, ami persze kedvezőbben érinti a nagyobb jövedelműeket, és mondjuk, nehezebben a kisebb jövedelműeket. Ez egy olyan tényhelyzet, amit nem kell eltagadni, de azt gondolom, hogy ez munkára ösztönöz, ez többletadózást eredményez, ezt mi párosítottuk - és ez nagyon fontos - családtámogatásokkal. Matolcsy úr itt elmondott néhány adatot a születésre vonatkozóan, hogy már vannak elmozdulások. Ezek egyszerűen statisztikai adatok, nem azért kell elhinni, mert Matolcsy miniszter úr ezeket mondja. Én hiszem azt, hogy következetes költségvetési politikával, következetes adópolitikával az a nagyon negatív magyarországi születési tendencia, ami ezt az országot példátlan módon jellemzi Európában, megállítható, és előbb-utóbb egy nagyobb születésszám felé viheti el az országot. Enélkül ugyanis az ország keserű kilátások elé nézne. Ilyen szempontból az szja-ban való következetes gondolkodásunkat, benne a családtámogatásokat, a gyermekeket vállalók támogatását én egy helyes iránynak tartom. És persze mivel a személyi jövedelemadó tekintetében, ha úgy tetszik, pénzt hagyunk a magyar családoknál, óhatatlanul következik az, hogy a fogyasztási típusú és az ilyen típusú adókat növelnünk kellett. Ezt tettük az elmúlt években is, és ez a fajta adóterhelés az előző kompenzációjaként persze megjelenik az idei költségvetésben is.

Azonban én azt is egy fontos hangsúlyeltolódásnak tekintem, hogy ameddig az elmúlt nyolc évben, az elmúlt nyolc évet a szocialista nyolc évre gondolva értem, az volt a jellemző, hogy elsősorban a terhelések a családoknál jelentkeztek, sokszor fogyasztási adók, személyi jövedelemadó formájában, ezeket a terheket mi csökkentettük, és a terheket olyan pénzügyi szektorok felé, multinacionális nagyvállalatok felé visszük el a többletterheket, amelyek előtte azért kevésbé voltak adóztatottak, és nem a magyar kis- és középvállalkozási szektort vagy az önfoglalkoztatók terheit növeljük, ami mindig szocialista reakció volt.

Érdemes beszélni az ideiglenes adók kérdéséről is. Az Európai Uniótól joggal kaptunk kritikát akkor, amikor egyrészt középtávon akartuk bemutatni a konvergenciapályánkat, és ez ellentmondásban volt azzal, hogy ideiglenes adókkal operáltunk. Azt is látni kell azonban, hogy ezeket az ideiglenes adókat úgy váltjuk fel végleges adókkal, hogy többé vagy kevésbé, de inkább többé, végleges adókkal ugyanazokat a szektorokat terheljük, amelyek az ideiglenes adóval is terhelve voltak; energiaszolgáltatók, amelyek monopolhelyzetben vannak, a banki szektor - azért Magyarországon a bankok jövedelmi pozíciója nem olyan, hogy keseregniük kellett volna -, tehát ebbe az iránya vittük el most már a végleges adókat is. Azt látom, hogy ezzel az adópolitikai átrendezéssel a költségvetés bevételi oldalát hosszú távon is stabilizálni leszünk képesek. Fontos itt megemlíteni azt is, hogy ebben a gondolkodásban még mindig a bevételi oldalon az energiaszolgáltatók mellett a közműszolgáltatók, a hulladékgazdálkodással foglalkozó cégekre is kiterjesztjük ezt a növelt adót 8 százalékról 11 százalék mértékben.

A biztosítási adó valójában nyilvánvalóan a biztosítók számára tehernövekedést jelent. Az is biztos, hogy valamilyen részét áthárítják a biztosítottakra, de valójában és alapvetően itt több eddigi külön futó adó összevonásáról van szó.

Mi bízunk abban, hogy mondjuk, a telefonadó, amit szintén bevezettünk, érzékelem magam is, hogy már a szolgáltatók keresik az ügyfeleiket, a nagyobb adóterhek miatt hárítanak át költségeket, de az a piaci verseny, ami ebben a szegmensben van, azért az féken fogja tartani őket. Nyilvánvalóan megkísérelik átterhelni ezeket a tételeket a kuncsaftjaikra, de azt gondolom, ez sikerülni középtávon sem fog, mert a piaci verseny ettől el fogja őket téríteni.

Érdemes szólni azokról a fontos változásokról is, amelyek ebben a költségvetésben a kiadási oldalon is ott vannak, és itt is szakítunk azzal, amit a szocialista kormányok időszakában megszoktunk. Mert azt még csak-csak megéltük, hogy bevételi oldalon vitatkozunk adótételekről, megszorítunk vagy nem megszorítunk, hova helyezzük a nagyobb terheket, erről beszéltem én eddig. Hova tették a szocialisták a terheket? A családokra, a kisvállalkozásokra. Mi elsősorban a multikra. De nézzük meg azt, hogy mi történt eddig mindig a kiadási oldalon!

(12.00)

A kiadási oldalon - valljuk be - szándékok mindig megfogalmazódtak, de sok minden nem tudott történni. Hány és hány megszorítást élt már meg a magyarság, a magyar vállalkozók, és mivel a kiadási szerkezetet mindig változatlanul hagytuk, ezért az adósság, a hiány újratermelődött, és a magyarok, a magyar családok, a magyar vállalkozók mindig hiába várták a boldog jövőt.

Itt alapvető átrendeződés történik: a magyar állam összehúzza magát, most már nem csak szavakban és a deklarációk szintjén. Ez van benne ebben a költségvetésben. Amikor a magyar állami kiadásokra gondolok, akkor persze az önkormányzatokra is gondolok. Tóbiás képviselő úr mondhat ilyet, hogy az önkormányzati szuverenitásnak vége, csakhogy önkormányzati szuverenitás, képviselő úr, nincs, soha nem is volt. Amikor önkormányzatokról és önkormányzati feladatellátásról beszélünk, az egy állami feladatellátásnak önkormányzatok által történő megvalósítása; olyan, hogy önkormányzati szuverenitás az államtól, egyszerűen nincs.

Akkor tehát, amikor az állam visszavonul - és azért vonul vissza a saját költségeit illetően, hogy nagyobb összegeket hagyjon a magyar családoknál vagy a magyar vállalkozásoknál -, az állam ezt helyesen teszi, de az állam visszavonulása mellett az önkormányzatok visszavonulását is érteni kell. Ne kergessen senki olyan illúziókat, hogy itt csak 400 milliárd átcsoportosításáról van szó az önkormányzati szektortól az állami szektor irányába, mert ha csak ezt tettük volna, akkor nem csináltunk volna semmit. Átcsoportosításról is szó van, mert azt gondoljuk, hogy az állam hatékonyabban képes majd bizonyos államigazgatási, egészségügyi vagy oktatási feladatokat megoldani, de itt azért egy költségvetési visszavonulásról is szó van, mert enélkül nincs kiadási szerkezetátrendezés. Ez érinti az egészségügyet, az oktatást és érinti az igazgatási költségeket, ezt nyugodtan ki lehet mondani, mert úgyis mindenki tudja, nem kell ilyen szempontból ködösíteni, és ez egy elkerülhetetlen lépés, mert különben minden, bevételi oldalon történt racionalizálás értelmetlen, ha ezt nem kíséri a kiadási oldalon egy ilyen típusú gondolkodás.

Önmagában a járási rendszer létrehozása nem hoz létre jobb igazgatási egységeket, megjegyzem, a forrásait se tökéletesen látom a költségvetésben e rendszer működtetésének. Ha az állam valahol még vissza akar vonulni, azt nem középszinten, nem a megyék, a leendő járások szintjén kell megcsinálni, ahol mi az ügyfelekkel találkozunk, hanem a minisztériumok és a kormányhivatalok közti mezőben, országos főhivatalok esetében, ahol még mindig jelentős lehetőség van visszavonulásokra, hogy az állam önmagán szűkítsen.

Fontosnak tartom ezt a gondolkodást - ami sokszor gúny tárgya az önök részéről, tisztelt szocialista képviselők -, amit mi a foglalkoztatás terén képviselünk: egymillió munkahely. Nem kőbe vésett szám volt az, hogy márpedig ennyi lesz, hanem cél, és most se adtuk fel ezt a célt, Csehország teljesíti hozzánk képest az egymillióval több munkahelyet, és ez nálunk se egy illuzórikus elvárás. Ezt tíz év alatt mondtuk, és nyilvánvalóan nem tudtuk, nem tudhattuk, hogy milyen erős lesz a világgazdaság szorítása, ami nyilvánvalóan megnehezíti a törekvéseinket. Éppen ezért rendkívül fontos az, hogy az idei 200 ezer ember helyett jövőre már 300 ezer ember közfoglalkoztatását célozzuk meg. Lehet ezen gúnyolódni, lehet ezt a nevetség tárgyává tenni, lehet azt mondani, hogy 47 ezer forintból nem lehet megélni - én is azt gondolom, hogy ezek az emberek életművészek, akik mégis megélnek ezekből az összegekből -, de ez mégiscsak több, mint otthon lenni, és azt az érzést táplálni bennük, hogy rátok évtizedekig nem számítunk, nektek alamizsnaként valami segélyt küldünk, menjetek el a feketepiacra, és tartsátok el magatokat. Ez egy nagy szemléleti váltás, amit a magyar költségvetés képvisel, és meggyőződésem, hogy egy fontos cél ennek a jövőben történő fenntartása is. Érték az, ha 300 ezer nagyon nehéz helyzetben lévő embert közfoglalkoztatás keretei között értékteremtő munkával tudunk ellátni, és erre az elkövetkezendő időszakban is törekedni fogunk.

Kiadási oldalon az eszközkezelő gondja: nem pontosan látjuk azokat a számokat, hogy az eszközkezelő mire lesz képes. Amit a szocialista képviselők megfogalmaztak, sőt Nyikos elnök úr is megfogalmazott, ezekkel én egyetértek, de az eszközkezelő még a családokon való könnyítés gondolatát viszi tovább most már a második költségvetésben. Itt most megint utalhatnék arra - idő hiányában nem teszem -, hogy a devizaadósság kezelésének problematikájára milyen erőfeszítéseket tett az előző költségvetés, és az eszközkezelőn keresztül ez nyilvánvalóan folytatódik.

Egy szó mint száz, azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy következetes költségvetés van előttünk; következetes olyan tekintetben, hogy követi az általunk benyújtott előző két év költségvetését. Teljesíthető számokat tartalmaz, nem azért, mert a miniszter ezt állítja, és mert én mondom, hanem elsősorban azért, mert az Országgyűlés erre hivatott intézményei - Állami Számvevőszék és Költségvetési Tanács - is ezt állítják. Higgyünk benne, hogy ez megvalósítható, és segítsenek minket, tisztelt ellenzéki képviselők abban, hogy ez meg is történhessen, mert ez az ország és az önök érdeke is.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
237 316 2012.11.13. 16:01  315-343

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valamelyikünkben volt kétség afelől, hogy van-e szükség ilyenfajta országgyűlési előterjesztésekre, határozati javaslatokra, azt gondolom, hogy Varju képviselő úr a Házszabály szerint független, egyébként a Demokratikus Koalíciót erősítendő képviselő megszólalása után már ilyen illúziónk nem lehetett. Helye van ennek a vitának, mert ilyenfajta képzetek, tévképzetek, ilyenfajta gondolkodás, ha a Parlament falai között elhangozhat, akkor az a gondolkodás nyilvánvalóan a Házon kívül is itt van, képviselő úr, csak közénk hozta ezt a gondolkodást.

Ezek a parlamenti viták, az ilyenfajta országgyűlési határozati javaslatok ha minden kérdést nem is oldanak meg - igazuk van jobbikos képviselőtársaimnak, amikor azt mondják, hogy mi mindennel foglalkozhatna még egy ilyen határozati javaslat -, de arra biztos, hogy jók, hogy ezt a fajta - elnézést, képviselő úr, hogy azt mondom - sötétséget -, amit ön képviselt a gondolataival, talán valamelyest oldani lehet.

Ha szabad annyi személyes motívumot mondanom, amit ön is tett és ezt is helyénvaló volt egyébként ennél a témánál, én ugyanúgy érintett vagyok, mint ön, nagyon jól tudom, hogy az ön szüleit Mágocsra telepítették be. Az egy baranyai kisváros. Az én szüleimet mindkét ágon akkor éppen kidobták az országból Németország szovjet megszállási zónájába, én mégis tudok és megpróbálok higgadtan beszélni ezekről a kérdésekről, mert azt gondolom, hogy csak így érdemes, nem úgy, ahogy ezt ön tette.

Amikor ezt a határozati javaslatot képviselőtársaimmal ideterjesztettük, akkor tudtuk azt, hogy természetesen a rendszerváltozás óta a demokratikus parlament történetében ennek már van előzménye. A hazai németek elűzése kapcsán történek erre vonatkozó aktusok: egyfajta főhajtás megtörtént már itt az Országgyűlésben és a felvidéki magyarokkal ellentétben a hazai németek annak a kárpótlási folyamatnak, amit ez az ország meg tudott engedni magának, részesei lehettek. Ugyanakkor nagyon fontosnak gondolom, hogy a felvidéki magyarokat érintő üldöztetéseket és a hazai németeket ért üldöztetéseket egy időpontban tárgyalja az Országgyűlés, hisz ezek összefüggő kérdések.

Sok mindent a magyar közvélemény sem tud ezekről az ügyekről, Németországban meg semmit nem tudnak ezekről a kérdésekről. Sok magyar állampolgár nem biztos, hogy gondol arra vagy átgondolja, hogy a hazai németek vagy a németek és a magyar többséghez tartozó magyarok itt évszázadok során együtt éltek. Csak neveket mondok: a bajorországi Gizella, szent István felesége, mondjuk, mint egy távoli pont és Puskás Öcsi, Magyarország egyik futballikonja, mint a közelmúlt egyik figurája.

De gondolhatunk erre akkor is, amikor a Himnuszt énekeljük, és Erkel Ferencre gondolunk vagy gondolhatunk akkor ebben a Házban, amikor higgadtan vagy más tónusban beszélünk és Steindl Imrére gondolunk, vagy ha elhagyjuk a Parlament falait és Budapest utcáin sétálunk, és mondjuk, Hauszmann Alajosról, Budapest egyik várostervezőjéről, egyik nagyon híres építészéről beszélhetnék, és még a sort folytathatnám.

És ez az együttélés, ami évszázadokon keresztül kísérte a magyarságot és az itt élő németeket, kétségtelen, hogy nagy törést szenvedett akkor, amikor a világháború után a hazai németeket elüldözték a szülőföldjükről. Ennek az országgyűlési határozati javaslatnak nagyon fontos előrelépését abban látom és erre tudatosan törekedtünk, hogy a kitelepítés kategóriáját felváltottuk az elhurcolás és elüldözés, elűzés szavaival.

(1.10)

Ha megnézik, a kitelepítés ebben az anyagban csak az indokolásban szerepel, és akkor is idézőjelbe téve. A magyar nyelv egy nagyon gazdag nyelv, nemcsak arra jó, hogy kifejezzen gondolatokat, hanem el is leplezze a valóságot. Amikor az akkori eseményeket kitelepítésként írták le, és ez ment át természetesen a köztudatba, még elé sem téve a kitelepítés kifejezés elé, mondjuk azt, hogy kényszerkitelepítés, ami már beszédesebb, akkor valójában a valóságot leplezték el, a szomorú valóságot leplezték el. Amikor az előző napirendi pont kapcsán lakosságcseréről szólt az a bizonyos egyezmény, tudatosan leplezték el akkor is a szomorú valóságot, mert valójában itt elüldözésről szól az igaz történet.

A német és az osztrák történetírás a kitelepítés kategóriáját nem is érti, nem is alkalmazza - Siedlung vagy Aussiedlung, mert ez lenne a fordítása a kitelepítésnek -, ezt nem használják a németek, ők mindig Verschleppet említenek, ami elhurcolást jelent, vagy Heimatvertriebenen kategóriát mondanak, a hazájukból való elüldözésről beszélnek. Mi tudatosan használtuk - némi vita árán is, de tudatosan használtuk - ezeket a kategóriákat a mi előterjesztésünkben, és mondom, ezt már önmagában előrelépésnek nevezzük, hogy végre ezt a pillanatot arra használjuk fel, hogy a magyar nyelvben kellően árnyaltan írjuk le az akkori kifejezéseket, és nem olyan kategóriákat használunk, amelyek tompítják az akkori nagyon szomorú valóságot, amit a hazai németek ilyen szempontból megélhettek.

Érdemes emlékeztetni magunkat és mindenkit, aki ezt a vitát hallgatja vagy a vitáról értesül, hogy mekkora közösséget érintett ez az elűzés. Itt egészen pontos adataink vannak, mert 1941-ben volt az akkori népszámlálás, amihez egyébként visszanyúltak később, 1941 végén 475 941 magyar állampolgár mondta magáról azt, hogy neki német az anyanyelve, és ezek közül 302 189 önmagát német nemzetiségűnek is vallotta. Ez az ominózus 1941-es népszámlálás az első olyan népszámlálás egyébként, amikor rákérdeztek nemzetiségi hovatartozási kategóriákra. Később a magyar kormány - nagy viták árán, a kormányon belüli viták árán - meghozza az 12330/1945. miniszterelnöki rendelkezését - mondom, hosszas viták után -, ami egyébként a következőket tartalmazza, a leglényegesebb pontja így fogalmaz: Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek vallotta magát.

Tehát ennek a rendeletnek az első szakasza célzottan az egész hazai német kisebbségi közösség megbélyegzését és elhurcolását célozza meg, az 1. § további fordulatai, amik már egyébként tökéletesen értelmetlenek, az első fordulat után még arról szólnak, hogy aki a magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, vagy a Volksbundnak vagy fegyveres alakulatnak, az SS-nek tagja volt, azok áttelepülni kötelesek. Az első fordulat, amit említettem, ami a teljes közösséget lefedi, értelmetlenné tette már az összes többi felsorolást.

Tehát még egyszer mondom, a magyar kormány döntése erről szólt. Érdemes itt mindjárt beszélni arról, hogy igazak-e azok a nézetek, amit az előbb a Demokratikus Koalíció képviselőjétől hallottunk, hogy a magyar kormány nagyhatalmi döntések kényszerében hozta meg ezt a döntést. Ez részben persze igaz, mi utalunk is a szövetséges ellenőrzési tanács döntésére, de ennyi idővel az események után azért már beszéljünk nyíltan, a kollektív tudatunk helyretevése érdekében. Meg kell csak nézni Bibó visszaemlékezéseit - hogy mondjuk, egy jeles és ma nagyon elfogadott gondolkodóról beszéljek - Bibó önmaga ír arról, hogy neki mi volt a szerepe abban, hogy Potsdamban, a nagyhatalmak a magyar kérdésről, Magyarország ilyen típusú kérdésével foglalkoztak. A magyar kormány egyfajta ösztönzője is volt annak, hogy Potsdamban a potsdami megállapodás 13. cikkébe Magyarországot is belevegyék. Nyilvánvalóan nem összefüggéstelenül az előző napirendi pontban tárgyaltaktól.

Le kéne már végre vetnünk azt az illúziót, amit itt az előbb hallottunk, hogy egyébként mi bűnösek vagyunk, mert ezt meg azt megtámadtuk - mert ez volt az első gondolatsor -, és egyébként más nagyhatalmak áldozatai voltunk. Ezeknek a parlamenti vitáknak akkor van értelme, ha végre megnézzük azt, szembenézünk a saját múltunkkal, hogy mi mit hibáztunk el, mi hogyan vétettünk egy-egy hazai kisebbséggel szemben. Mi is képesek leszünk - meggyőződésem szerint - úgy szembenézni a saját történelmi múltunkkal, mint ahogy, és ebben itt igazat adok önnek, Varju képviselő úr, mint ahogy Németország példásan szembenézett a maga fasiszta múltjával.

Az előző napirendi pontra visszatérve, joggal utaltunk arra, hogy vannak Európában olyan nemzetek, amelyek erre még kísérletet sem tettek. Mi sem tartozunk azok közé, mi, magyarok sem tartozunk azok közé, akik mondjuk, Németország szintjén néztünk volna szembe a múltunkkal, de épp ideje, hogy elinduljunk ezen az úton, és ezek a viták többé-kevésbé, azt gondolom, erre jók.

Ez a miniszterelnöki rendelet, amire már utaltam, a következőket is tartalmazza: lajstromba veszik a hazai németeket, erre a Központi Statisztikai Hivatal adatai, a '41-es népszámlálások kellő muníciót adtak; zárolják a hazai németek ingó és ingatlan vagyonát; lakhelyelhagyási tilalmat rendelnek el, és aki ezt megszegi - mondja szintén ez a rendelet -, azt internálással fenyegetik. Azt csak mellékesen teszem hozzá, hogy néhány hónappal ez előtt, mondjuk, a választójogukat már elvették.

Azoknak a magyarországi németeknek, akik Németországnak a szovjet megszállási övezetébe kerültek, egy meghatározó része Németországból körülbelül egy év után visszaszökik. Baranya falvaiban - többek között Mágocs, ahonnan Varju képviselő úr is származik - vagy Mohács térségében számtalan olyan család van, akik egy év után Németországból visszaszökve újra elfoglalják, ha úgy tetszik, egykori szülőhazájukat. Nyilvánvalóan a vagyonelkobzást, ami érte őket, már csak a demokratikus parlament kárpótlási folyamata enyhíti valamelyest.

Mi az, amit azok tesznek, akik mondjuk, nem jönnek haza Magyarországra? - és nyilvánvalóan ezek vannak többségben. Egy olyan dokumentumot szeretnék itt a magyar Parlament falai között megemlíteni, ami nem kellően ismert, sőt azt mondhatom, hogy semmilyen módon nem ismert. 1950. augusztus 5-én már Stuttgartban összejöttek azoknak a németeknek a képviselői - most nemcsak a Magyarországról elűzöttekről beszélek, hanem Európa bármely pontjáról elűzött németek képviselői -, és egy chartát fogalmaztak meg Charta der deutschen Heimatvertriebenen címmel, azaz charta azon németekről, akik a hazájukból elűzöttek. Ebben a chartában '50-ben azt fogalmazzák meg, hogy semmifajta gyűlölet nincs bennük, nem kívánnak semmiféle elégtételt, egyszerűen azt kérik és azt követelik, hogy a szülőföldjükön - Németországban - a lakhatás jogát kapják meg. Ez a charta a háború utáni megbékélésnek és a nemzetek békés együttműködésének egy olyan dokumentuma, amiről itt a Ház falai között is érdemes beszélni, mert mondom, ezt a chartát a magyar közvélemény, sőt esetleg a témával foglalkozók jó része sem ismeri.

Azt gondolom, hogy akkor, amikor az Országgyűlés ezt a határozati javaslatot elfogadja - és azt is remélem, hogy a parlament azt nagy többséggel fogja elfogadni -, akkor az eddigi főhajtásnál azért továbbmegy.

(1.20)

Én fontosnak tartom az ilyenfajta emléknapokat, mert ezek az emléknapok - Mile képviselő úr korábbi megszólalására is utalok - ki fogják fejteni a maguk hatását. Azok a közösségek, amely közösségek ezt a traumát megélték, a többségi magyar nemzethez tartozók és az adott német kisebbségi közösséghez tartozók, a felvidékiek, akik ebben a közösségben ott élnek, élni fognak nyilvánvalóan ezekkel a lehetőségekkel, amit ez az emléknap felkínál. És meggyőződésem, hogy az ilyenfajta emléknapok, az ilyenfajta, az autonómiákban történő gondolkodás ezekről a traumatikus időszakokról és eseményekről nemcsak azt fogják eredményezni, amit mi a határozati javaslatban megfogalmaztunk, hogy az adott nemzeti kisebbség öntudata erősödhet, és ez nyilvánvalóan erősíti az egész magyar nemzetet, hanem a magyar kollektív tudat is végre, ha lassan is, de helyére kerül.

Mi is azok közé a nemzetek közé tartozunk vagy tartozhatunk majd, akik tisztességesen szembenéztek a múltjukkal, a múltjuknak azokkal az eseményeivel is, amik olyan sok dicsőségre okot nem adnak, és ez a fajta szembenézés nyilvánvalóan erőt ad nekünk ahhoz, hogy az elkövetkezendő időszak nem könnyű feladataival is szembenézzünk.

Azt gondolom, hogy ebben a szellemben célszerű beszélni emléknapokról, és ilyenfajta dokumentumokat elfogadnunk, mert ennek van értelme, és azt hiszem, hogy az Országgyűlés ezúttal erre képes lesz, és megalkotja ezt a határozati javaslatot, amiben kérem az önök segítségét.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
237 342 2012.11.13. 2:07  315-343

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Háromnegyed három felé nyilvánvalóan nem kívánok hosszasan beszélni, erre szükség sincs. Azt gondolom, abban egyetérthetünk, hogy mondjuk, a zsidók elpusztítása után talán az akkori Magyarország második legpolgárosodottabb közösségét vesztette el az ország, ez is előkerült ebben a vitában, és ennek nyilvánvalóan máig érezhető és alig kiheverhető hatásai vannak a mai Magyarország számára is.

E tény rögzítése mellett csak azt szeretném újra felidézni, hogy ez a vita és ez a határozati javaslat nem felelősöket keresett. Mostanról nézve teljesen mindegy, hogy az akkori politikai elit ezt a téves döntését milyen összetételben hozta meg, a kommunisták mennyivel felelősebbek, és mennyire kevésbé felelősek a szociáldemokraták. Nyilvánvalóan lehet erről is beszélni, de ez ma, innen nézve már teljességgel érdektelen.

Ami viszont fontos, hogy ez a vita és a vitát túlélő és a vitát követő események, az emléknapok sora és az Országgyűlésnek az az óhaja, amit megfogalmaztunk a határozati javaslatunkban, hogy az oktatási anyagokba is kerüljenek be ezek a kérdések, ezek adnak értelmet ennek a vitának; hogy végre szakítani tudjunk azokkal a bántó ostobaságokkal, hogy bűnös nemzet vagyunk, meg mit tudom én, a nagyhatalmak játékszere vagyunk, mert az igazság valahol a kettő között van. Ezt az igazságot kell nekünk megtalálni, ezt a jelen lévő frakciók kifejtett álláspontja - azt gondolom - jól szolgálta, mindannyiuknak köszönöm a megszólalását. A szocialisták a hallgatásukkal és a Demokratikus Koalíció a kórusból kilógó harsányságával sem árnyalta különösebben azt a vitát, ami - mondom - körülbelül egy irányba mutatott.

Még egyszer köszönöm megtisztelő részvételüket. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
243 166 2012.11.28. 13:55  93-183

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hallgatva a vitát, körülbelül az történik, amit várni lehetett, a Ket. - közigazgatási eljárásról szóló törvény - módosítása kevésbé kritika tárgya, bár itt Apáti képviselő úr és az LMP-s képviselő úr is érdemi kérdéseket fogalmazott meg még a Ket. kapcsán is, de igazán azt lehetett várni, hogy nyilvánvalóan a szervezeti átalakítás az, ami az ellenzéki pártok részéről vihart ver. Ez csak egy látszatvihar, elsősorban a szocialistákra utálok (Derültség a Jobbik soraiban.), utalok, akik Lamperth Mónika által voltak képviselve, és közülük most már senki nincs itt; ugyancsak nincsenek itt a független Demokratikus Koalíció tagjai. Ebből is látszik az, hogy ez az átalakítás olyan nagy vihart még az ő szemükben sem ver.

(16.00)

Nyilván a kritikájukat megfogalmazzák, de a kritikájuk nagyon hamis, mert tudjuk, hogy milyen államigazgatási szervezetet örököltünk tőlük, és mit kell meghaladnunk. Épeszű ember tudta, hogy azt, amit ránk hagytak, azt úgy továbbvinni nem lehetett.

Mi volt jellemző erre az állapotra? A közigazgatás az ő kormányzásuk végére teljesen szétesett és működésképtelenné vált, és ennek csak a legdurvább és látható tünete volt az, amiről itt már beszéltünk, hogy az önkormányzatok fölött a törvényes ellenőrzés több mint egy éven keresztül nem működött. Ez a legnagyobb alkotmányos skandalum, ami a rendszerváltás óta egy jogállami környezetben megtörténhetett.

Ők azzal kísérleteztek, hogy regionálisan szervezik át az államigazgatást. Ezt is felemásan tették, van, ahol megtették, máshol nem tették. Ahol megtették, és regionális egységeket hoztak létre, ott is fenntartottak megyei egységeket. A jogkereső állampolgárnak fogalma nem volt, hogy melyik régióban hol, melyik szervezetet találja meg. Ezen változtatni kellett.

A mi kormányunk, az Orbán-kormány úgy döntött, hogy egy megyei térben fogja megszervezni egységesen az államigazgatást.

Az államigazgatással szemben alapvető követelmény, hogy egyfajta bizalom legyen vele szemben a jogkereső állampolgár részéről. Hogyan lehet bizalmam egy olyan szervezetben, amit képtelen vagyok átlátni? Azt a szervezetet, amit - mondom - megörököltünk, átlátni nem lehetett.

A másik - hogy a témánk szempontjából már közelebb kerüljek a mostani kérdésekhez -, az is egy nagyon kusza helyzet volt, hogy az államigazgatás végpontja valójában az önkormányzat által mozgatott jegyző volt, és hatáskörök tömkelegét telepítette rá a jogalkotó úgy, hogy ennek a hatáskörellátásnak a finanszírozásáról nem gondoskodott. A kizsigerelt önkormányzatok államigazgatási feladat ellátói voltak az általuk foglalkoztatott jegyzőn keresztül. Ez is az átláthatatlanság egyik jele. Nyilvánvalóan ezen is célszerű volt változtatni.

A kormány konzekvens, és azt mondta, hogy megyei térben létrehozom a kormányhivatalokat is, ezeknek a kormányhivataloknak létrehozom a járási egységeit, hogy minél közelebb kerüljek az állampolgárokhoz. Lamperth Mónika mondhatja, hogy ezzel nem kerültünk közel az állampolgárokhoz. Az ő koncepciójuk alapján persze ők nagyon távolról nézték az állampolgárokat.

Jól tudjuk azt, hogy az államigazgatási hatáskörök meghatározó részét már az előző kormányok - majdnem járásközpontjegyzőt mondtam - a térségközpont jegyzőjéhez telepítették, a kisebb súlyú ügyek ottmaradtak nyilvánvalóan még a kistelepülési jegyzőknél, de meghatározó államigazgatási ügyek, már ha úgy tetszik, centralizálva voltak a térségközpontoknál. Ezekből a térségközpontokból lettek egyébként a járási egységek.

Vannak olyan államigazgatási feladatok, amelyek helyhez kötött ügyintézést igényeltek tegnap is és ez holnap is így lesz. Mondjuk, például azok, amelyek okmánykiadást jelentenek. Mivel ott ujjlenyomatot, fotót készítenek az emberről, nem tudjuk elvinni kistelepülésekre ezt a feladatot. Tegnap se lehetett. Ezért el kell menni oda, ahol ezt a szolgáltatást nyújtják. Na jó, de ilyen típusú jogkeresése nem mindennap van az állampolgárnak, azért okmányokat nem naponta gyártunk, hanem 5-10 évenként találkozunk ezzel a kérdéskörrel. Tehát ezzel, hogy vannak szolgáltatások, amihez helybe kell menni, nehézséget igazán nem okozunk az állampolgároknak.

A járási hivatalaink létrejöttével és a járási hivatalok létrejötte után az a kapcsolati háló, ami majd kialakul a járási hivatali egységek és az önkormányzati közös hivatalok között, ez a kapcsolati háló fogja garantálni az államigazgatási ügyintézés gördülékenységét, és fogja garantálni azt, hogy a kistelepüléseken élők is elérjék ezeket a szolgáltatásokat.

Már szóba került az, hogy egy-egy járás területén mi esetleg kirendeltségeket is létrehozunk. Ott, ahol ez indokolt, lesznek ilyen kirendeltségek, és működtetjük ezt az úgynevezett ügysegédi rendszert is.

De szeretném arra is felhívni az itt levők figyelmét, Apáti képviselő úr mindenképpen ilyen, aki ráadásul érti a múltja okán, az előző munkaköre okán, hogy a legfelkészültebb ügysegédünknek - és itt az ügysegédet a szó legnemesebb értelmében használom, ez valójában a jegyző -, a jegyzőnek ma is kötelessége eljárni olyan ügyekben, ami nem az ő hatásköre. Nem úgy, hogy elintézi hatáskör hiányában, hanem továbbítja azokhoz, akikhez tartozik. Nyilvánvalóan a kistelepülési jegyzőt államigazgatási ügyekben is keresni fogják a továbbiakban is azok az emberek, akiknek bizalma volt benne, hisz ismerték, holnap is ott fog dolgozni. És a jegyző tudni fogja, tegnap ez az én hatásköröm volt, meg fogja értetni azzal a települési polgárral, hogy ma nem az én hatásköröm, de tudom a dolgod, és továbbítom oda, ahova ez való, és az államigazgatás fel fogja dolgozni ezeket az ügyeket.

Plusz ott van az ügysegédi rendszer, amikor dömpingszerűen jelentkeznek államigazgatási ügyek. Nyilvánvalóan nem fogjuk megvárni azt, hogy az állampolgárok zarándokoljanak hozzánk, hanem az ügysegédeken keresztül, ha úgy tetszik, a közös hivatalok érintésével el fogjuk érni az állampolgárokat. Tehát nem távolodik el tőlük ez a szolgáltatás, de átlátható lesz és racionálisabb is lesz.

Hogy ez megtakarításokat jelent-e? Nyilvánvalóan jelent megtakarításokat. Egyrészt, mert átlátható, föntről a kormány is vezérelni képes ezt a rendszert.

És a másik, ami itt már szóba került - én csak erre ráerősítek -: a járási hivatalok létrejöttével még mindig megmarad a kormányhivatalon belül az egységes pénzgazdálkodás. Tehát egy költségvetési szerv a kormányhivatal, ennek minden előnyével.

Közös vagyongazdálkodás. Itt épületek kerültek szóba, de nemcsak épületekről beszélhetünk, hanem minden más vagyontárgyról, mondjuk, a gépkocsik működtetése egy izgalmas és nagyon költséges kérdés, amit nyilvánvalóan egy szervezeten belül hatékonyabban lehet mozgatni, mintha ezek egymástól elkülönülő szervezetek lennének. Közös informatikai rendszerek, és még sorolhatnám azokat a funkcionális feladatokat, amelyeknek az egy kézbe kerülése - és ez gyakorlatilag a kormányhivatal vagy a kormányhivatal vezetője - költségmegtakarításokat jelent a kormányhivatalnak és költségvetési megtakarításokat jelent ilyen szempontból a kormánynak is.

Melyek azok az izgalmas kérdések, amelyeket itt ebben a törvényben szabályozunk? Hisz amiről beszéltem, ez többé-kevésbé eddig is tudott volt, hogy ez a szándékunk, és erről a parlamentben eddig beszéltünk.

Mi az, ami itt most vita tárgya lehet? Kik lesznek a járási hivatal vezetői? Én azt gondolom, hogy a törvényben ez jól van szabályozva, és nem kell már sokat várniuk, néhány nap múlva, amikor a miniszter úr kihirdeti a saját döntését - hisz a kormánymegbízott előterjesztést tesz, de a közigazgatási miniszter lesz a járási hivatalok kinevezője -, akkor önök látni fogják, hogy a józan paraszti eszünket használva használható, közigazgatáshoz értő emberek tömkelegét vettük elő, és kivételesen lesznek olyan emberek, akikről szintén azt gondoljuk, hogy értik ezt a feladatot, csak legfeljebb nem a közigazgatás területéről kerültek oda. Tehát ez igaz lesz a járási hivatalvezetőkre, és még inkább igaz lesz az ő szakmai helyetteseikre.

Amikor arról az összegről rendelkezünk, hogy mi az, amit maximum kereshet egy járási hivatalvezető, akkor a következőkkel szembesültünk. Én mondok önöknek baranyai példát. Megnéztem, hogy Baranyában azok a jegyzők, akik egy járásközpont, székhely településen jegyzői feladatot látnak el, ma mennyit keresnek. És azt láttam, hogy azzal a korábbi koncepcióval, amivel korábban adni akartunk a járási hivatalvezetőknek, nem találtunk volna hivatalvezetőt, mert a leggyengébben megfizetett járásszékhelyen működő jegyző is többet keresett, mint amit korábban ezeknek az embereknek szántunk.

Ezen az összegen emelni kellett, ez az emelés a 18-as szorzó, hogy megfelelően felkészült szakembereket kapjunk erre a posztra. És én azt is elhiszem, hogy persze Nyugat-Magyarország és Kelet-Magyarország között lehetnek különbségek, ez egy maximális szám, amit kaphatnak. Körbe van írva a jogszabályban, hogy hogyan lesz megállapítva a fizetésük. Mekkora az a járás. Nyilvánvalóan egy megyeszékhelyen levő járás lélekszáma mindenhol sokkal nagyobb, mint néhány kicsi járásé, és ezeket a szempontokat mind-mind a fizetésekről rendelkező kénytelen figyelembe venni, hisz a törvény ezt majd előírja. Tehát egy differenciált összeg lesz, és a legizgalmasabb feladatokat, a legnagyobb feladatokat ellátó járási vezetőknek nyilvánvalóan a fizetése nagyobb lesz, és a kisebb járásokban tevékenykedők fizetése kisebb lesz.

De itt Apáti képviselő úrnak mondom: baranyai példa alapján felelősséggel mondom önnek, hogy a legrosszabbul megfizetett járásszékhely-vezető is több pénzt keresett volna, mint amiben korábban gondolkodtunk. Nyilvánvalóan nem kaptunk volna szakembereket.

Ami nagyon fontos, ugyanezt láttuk egyébként az ügyintézők esetében is, akiket az önkormányzati hivatalokból hozunk át. Az ember azt gondolná, hogy van ebben az országban valamifajta rend, valami hierarchia, és magasabb posztokon levők, amit magasabbnak tekinthetünk, esetleg többet keresnek a nagyobb felelősségük okán, mint a kisebb helyeken dolgozók. De nem feltétlenül ezt látjuk. Azt látjuk, hogy az önkormányzati dolgozók többet keresnek - és én sem irigylem tőlük, én is mozgattam ilyen szervezetet -, mint amit az államigazgatás ígért volna nekik. Ezért egy fontos szabály, amit ide beépítettünk a jogszabályba, hogy az a több mint 9 ezer ember, akit az önkormányzati világból átmozgatunk az államigazgatás világába, a járások világába, ugyanezeket a fizetési kondíciókat, addig majd, ameddig ez a normál rendszer, amit itt előrevetítettem, be nem áll, hozni fogják.

(16.10)

Tehát nem ér senkit olyanfajta sérelem, hogy az önkormányzatnál ugyanazért a munkáért több fizetést kapott, mint amennyiért a járási hivatalban dolgozik. Középtávon pedig - egész biztos vagyok benne - azok a munkatársaink, akik az önkormányzatokból átjönnek az államigazgatás rendszerébe, az államigazgatás világában meg fogják találni a számításaikat, és ezt a későbbiekben ők is így fogják értékelni.

Azt gondolom, hogy adjunk bizalmat ilyen szempontból egymásnak. Abban vagyunk érdekeltek, hogy felkészült emberek kerüljenek a járási hivatalok élére. Senki nem akar egy olyan rendszert felépíteni, kormánymegbízottak nyilvánvalóan nem tesznek olyanfajta javaslatot a miniszternek, hogy alkalmatlan embereket ültessünk oda; önmaguk alatt vágnák a fát. Mi azt gondoljuk, hogy ez egy tartós rendszer lesz. Meggyőződésünk: az lesz. A parlamentben nem lévő frakciók - ha lehetőségük lenne rá egy majdan távoli jövőben - sem változtatnák meg ezt a rendszert, mert ez egy racionális, hatékony rendszer, és vissza fogja igazolni az ügyfelek nézőpontjából is, hogy érdemes volt ezt az átállást megcsinálni.

És itt szeretném ezen a ponton, ha úgy tetszik, a politikusok szerepét kiemelni ebben. Lamperth Mónika, mivel a Ket. eljárási szabályait olyan nagyon kritizálni nem tudta, ezért azt a nagyon elmés megjegyzést tette, hogy a korábbi kormányok a Ket. kapcsán is törekedtek arra, hogy ügyfélbarát legyen a Ket. eljárása. Ez egy remek megállapítás. Jó, hogy nem azt deklarálták, hogy az ügyfelek ellenére működjön az államigazgatás. Én ma kormánymegbízottként és a társaim is jól látjuk, hogy hogyan működik az államigazgatás. Aki már egy bürokrácia élén volt, vagy látott már bürokráciát működni, az tudja jól, hogy a bürokráciának az átalakítások ellenében van egy ellenállása és egy hatalmas ellenállása. Azért tudjuk mi talán energikusabban és többször módosítani az eljárási törvényt úgy, hogy az ügyfélbarát legyen, mert a politikus szeme és érzékenysége ott van ezekben a kérdésekben. Mi, akik egyébként választott emberek vagyunk, mi függünk az ügyfeleinktől, mert az ügyfeleink a választóink is.

A bürokrácia, a választott tisztségviselőtől függetlenül működő bürokrácia képvisel egy szakmaiságot, és képvisel teljesen természetesen egy önérdeket is. Sokszor nehézséget jelent számunkra, hogy ezt az önérdeket kivezessük a rendszerből, és tényleg ügyfélbaráttá tegyük a közigazgatási eljárás rendszerét és az egész államigazgatási eljárást. Ezt csak politikusszemmel lehet megtenni, ezt higgyék el nekem, belülről látom ezt a világot, és segítsenek minket abban, hogy ez a világ haladhasson is.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
279 8 2013.05.21. 1:31  1-10

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, a miniszter úr higgadt értékelést tett: nem a kormány sikereiként adta el azt a teljesítményt, amiről itt hangot adott, hanem Magyarország sikereként értékelte. Természetes, hogy az ellenzéki pártok nem akarnak a sikernek semmilyen módon örülni, Szekeres képviselő úrtól meg ez a lehető legtermészetesebb. Azzal a mondattal indítani, hogy az elmúlt három év gazdasági teljesítményének következtében tartunk ott, ahol vagyunk, ez a szocialistáktól egy arcpirító megjegyzés, hisz nagyon jól tudjuk, hogy a gondjainkat az elmúlt nyolc év gazdasági teljesítménye okozta.

Persze, igaza van Volner képviselő úrnak, hogy sokféle összevetést lehet tenni; miniszter úr összevetése reális összevetés volt. Az egész ország, sőt Európa, azt gondolom, mint teljesítményt értékeli azt, hogy 7 százalékkal növekedett az utolsó negyedév gazdasági teljesítménye; ez örvendetes, és sikerre ad okot. Ha arra gondolok, hogy mondjuk, jó az időjárás, volt egy gyönyörű tavaszunk is, és ezúttal az agrárium nem GDP-t rontó tényező lesz, hanem GDP-t növelő tényező lesz, akkor optimisták lehetünk, és azt gondoljuk, hogy azok az elvárások, amelyekkel a kormány tervezte az idei gazdasági évet, teljesülni fognak. Megjegyzem, ez mindannyiunk érdeke lenne, ez Magyarország polgárainak, Magyarország vállalkozásainak sikere. Merjünk ennek örülni, és ne akarjuk lekicsinyelni ezt a teljesítményt!

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
295 208 2013.07.04. 8:19  197-238

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először, azt gondolom, érdemes feltennünk azt a kérdést, hogy azt a vitát, ami az Európai Parlamentben zajlott, azt nekünk a magyar parlament nézőpontjából hogy érdemes értékelnünk. A laikusok bizonyára azt gondolnák, hogy valami tőlünk távoli intézmény beleszólt Magyarország dolgaiba, de nem ez a helyzet, ugyanis mindaz, ami az Európai Parlamentben történik, az a mi ügyünk, hiszen az Európai Unió tagjai vagyunk 2004 óta, azt is mondhatnám, hogy ezt tekinthetjük nyugodtan egy belpolitikai vitának, csak egy másik színtéren zajlik ez a vita. Azért zajlik egy másik színtéren, mert megint a józan televíziónéző vagy rádióhallgató, aki minket a késő estén követ, azt gondolná, hogy ezeknek a vitáknak a helye a magyar parlamentben van. És aki így gondolja, annak igaza is van.

Ez a vita nem véletlenül nem a magyar parlamentben zajlott le, mert azok, akik itt erőtlenek és gyengék, az a néhány szocialista képviselő, akik most itt velünk szemben ülnek (Dr. Józsa István: Be se jöttetek a többi vitára, csak most vagytok itt!), másokat alig látni, azok jól tudják azt, hogy a magyar parlamentben nincsenek érveik, nincs érvanyaguk ahhoz, hogy ezt a vitát lefolytassák.

(20.20)

Ezért elviszik egy olyan színtérre, ahol létszámban erősebbek, mint az ottani néppártiak. Tehát nyilvánvalóan ebben a magyar parlamentben egy ilyen vitának a felvetése szinte nevetségesen hangzott volna, viszont megtalálták azt a terepet, az Európai Unió Parlamentjét, ahol ezt a vitát Magyarország ellenében is lefolytatták. Ez a vita azért került oda, mert alapvetően a szocialisták és néhány, hozzájuk kötődő érdekcsoport erre a színtérre vitte ezt a vitát. Szívük joga. Majd a választóknak elszámolnak azzal, hogy ezen a fórumon - még egyszer mondom, amelynek mi is tagjai vagyunk, persze - miért volt érdekük Magyarország ellen fellépni.

A másik, amit érdemes felvetnünk, hogy mi az, amit az Európai Parlament tesz. Az Európai Parlamentet lehet valamelyest minősíteni - a minősítést jó értelemben véve használom - vagy kategorizálni. Az Európai Unió egyik meghatározó intézménye, de a meghatározó intézmények közül is, ha az Unió történetiségét nézem, akkor azért jól tudjuk, hogy a leggyengébb intézménye, mert ennél karakteresebb intézmény a tagállamok állam- és kormányfőit megtestesítő Európai Tanács, nem is beszélve az Európai Bíróságról, amiről még külön szólni fogok, és maga a Bizottság is egy karakteresebb jogkörökkel ellátott szervezet, mint az Európai Parlament.

Az Európai Parlament sokáig - azt mondatnám - egy arc nélküli, nagyon gyenge intézmény volt; amióta közvetlenül választjuk a képviselőit, kapott némi karaktert ez az intézmény. Azt látom, hogy ez az intézmény mindent megtesz azért, hogy a saját szerepét erősítse. Az igazán tragikus a dologban az - és erről Rogán frakcióvezető úr már beszélt, és erről beszélt a külügyminiszter úr is -, hogy az Európai Parlament mint az Európai Unió egyik fontos intézménye, átlépi azokat a szerződési kereteket, amiket a szerződés ráruházott.

Azért azt ne felejtsük el, hogy az európai uniós szerződésnek az őrei mégiscsak a tagállamok! A tagállamok akaratán múlik az, hogy mi történik az Európai Unióban. Ezekkel a feltételekkel vállaltunk mi tagságot az Európai Unióban. És akkor jön az egyik szereplő, minden szabályt, az alapszerződésben lefektetett szabályokat félreteszi, és elkezd intézményeket létrehozni, elkezd követelményeket megfogalmazni, úgy, hogy erre nincs jogosultsága. (Dr. Józsa István: Például a médiahatóságot! - Közbekiáltás a Fidesz padsoraiból: Dugulj már el!) Az a baj, hogy ezzel az Európai Unió (Közbeszólások. - Az elnök csenget.) válik nevetségessé, és nevetséges helyzetbe a Parlament hozza. Ez az igazán tragikus ebben.

Gondoljanak bele abba, hogy hányan néznek szkeptikusan az Európai Unióra, ebben a válsághelyzetben még inkább. Hányan jósolják - meghatározó koponyák -, hogy ez egy életképtelen intézmény, és az eurónak vége, meg az Európai Uniónak is vége. Én nem tartozom ezek közé. Egyrészt nem tartom magam koponyának, másrészt nem kívánom azt, hogy az Európai Uniónak vége legyen. De az ilyen lépéseivel, amit az Európai Unió egy meghatározó intézménye tesz, valójában ezeknek az erőknek ágyaz meg. A magyar parlamentben például a Jobbiknak ágyaz meg, aki karakteresen képviseli azt az álláspontot, hogy erre az intézményre ne legyen szükség.

És önök, drága szocialisták, akik ezzel a gondolattal persze nem értenek egyet, a saját önző belpolitikai érdekeik miatt mégis ennek a gondolkodásnak ágyaznak meg. Miért viszik megint csak külföldre ezt a vitát, illetve külszínre ezt a vitát az Európai Unióban? Mert ott még érvényt tudnak szerezni azoknak az érdekcsoportoknak, annak a gondolkodásnak, aminek itt belföldön is önök jeles képviselői voltak: a multik érdekében fellépni. A magyar választók, a magyar vállalkozások ellenében a multik érdekében fellépni.

Miután a Magyar Országgyűlésben ennek a gondolkodásban nincs és nem lehet táptalaja addig, ameddig a választók felhatalmazásából mi képviseljük a többséget, addig az önök számára csak az a lehetőség adódik, hogy az Európai Unió gyenge intézményeiben vívják meg ezt a kellően arctalan vitát. Csak arra is gondoljanak, hogy az az intézmény, amiben önök egyébként hisznek, az Európai Unió, mert önök hisznek ebben az intézményben, azt használják fel ennek a nevetséges mérkőzésnek a lefolytatására, és valójában - még egyszer mondom - megágyaznak a Jobbiknak és a Jobbik mögött lévő gondolkodásnak, ami nem képviseli az Európai Uniót.

Azt gondolom tehát, hogy vissza kellene térniük önöknek ahhoz, hogy a belpolitikai vitákat abban az arénában vívják meg velünk, amely aréna erre szerveződött, és ez a magyar parlament, és nem az Európai Unió.

Az Európai Uniónak és az Európai Parlamentnek nincs lehetősége a szerződés értelmében beleszólni olyan dolgokba, ami a nemzeti szuverenitás kategóriája. Azok a képviselők, akik itt voltak akkor, amikor beléptünk az Európai Unióba, jól emlékezhetnek annak a vitájára, amikor a szuverenitási klauzulát, amiről Martonyi külügyminiszter úr is beszélt, megalkottuk itt a Magyar Országgyűlésben. Egy-egy szón mennyit vitatkozgattunk, hogy mit hogyan írjunk be ebbe a klauzulába, hogy csak annyi jogot adjunk át az Európai Uniónak, a szuverenitásnak csak azt a területét bízzuk az Európai Unióra, amelynek közös intézésében érdekeltek vagyunk. Úgy tűnik, hogy itt az Európai Parlament elkezd egy önálló politikai érdeket képviselni és a szuverenitásunkba belegázolni.

Egy olyan intézménye volt az Európai Uniónak, amely kellően öntörvényűen járt el az elmúlt évtizedekben, az Európai Unió fejlődését látva, ez az Európai Bíróság. Az Európai Bíróságnak voltak nagyon karakteres döntései, de ez is csak úgy válhatott később az Európai Unió jogává, hogy a tagállamok a saját érdekeiket is felismerve, szerződéseket módosítva, az Európai Unió szerződésébe beépítették az európai uniós döntéseket.

Az Európai Parlament, aki ezt a vitát látta, nincs olyan ember, nincs olyan épeszű ember, aki ilyen komoly intézménynek tekinthetné ezt a politikai grémiumot, hogy ebből egyszer majd jobb lehet. Olyan gyengén felkészült emberek érveltek Magyarország ügyeiben, akik egyszerűen ezt az intézményt nevetségessé tették.

Gondoljanak bele, hogy az Európai Bizottság, amelynek apparátusa van arra, hogy valamelyest magyar joganyagot véleményezzen és mérlegeljen, mennyire nehezen birkózik meg ezzel a feladattal. Mi történik akkor, amikor politikai laikusokra, felkészületlen laikusokra bíznak ilyen típusú kérdéseket? Erre volt példa az Európai Parlamentben zajló vita, ami, még egyszer mondom, az én olvasatomban ezt az intézményt sajnos csak nevetségessé tette, és ebbe a nevetséges helyzetbe ők hozták ezt az intézményt.

A kereszténydemokraták jó szívvel támogatják ezt az előterjesztést, mert az Európai Parlament ilyen irányú arcátlan törekvéseinek megálljt kell parancsolnunk.

Köszönöm a figyelmet. (Nagy taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
295 236 2013.07.04. 0:44  197-238

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Öröm volt Szanyi képviselő urat hallgatni, mint mindig. Előtte Varga képviselőtársam elmondta, hogy szerinte kiknek nincs helye a magyar parlamentben. Szanyi képviselő úr, aki európai parlamenti képviselőnek készül, ott méltó helye lesz. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.) Azt a középiskolás szinten zajló vitát, amit megélhettünk most már sokadszor az Európai Parlamentben, azt ő is követni fogja tudni, és ugyanakkor stílusban, küllemben Cohn-Bendit méltó vetélytársa lesz ebben a fórumban. (Egy hang a jobb oldalról: Bravó!) Kívánom önnek, hogy oda jusson. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
316 142 2013.10.25. 13:56  1-222

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 2014. évi költségvetés tárgyalása alkalmat ad nekünk és nekem arra, hogy visszatekintsek 2010 óta azokra a költségvetési folyamatokra, amelyeket közösen megéltünk. Annál is inkább szükséges ez a visszatekintés, mert azt akarom igazolni önöknek, hogy ellentétben azokkal a szirénhangokkal, amelyek azt mondják, hogy ez egy választási költségvetés, és nem éli túl az első fél évet, azt gondolom, hogy ez a költségvetés szervesen épül az előző költségvetésekre, és semmifajta öncélú választási elemet nem tartalmaz.

Ha visszatekintünk az elmúlt négy évre, akkor azzal kell indítanom, hogy 2010-ben, amikor átvettük a kormányzást, meg kellett menteni az akkor tragikus állapotban lévő költségvetést. Szembesülnünk kellett azzal, hogy az országot az IMF-hitelek tartják életben, amit az előző kormány Magyarország megmentése érdekében felvett, arról a 20 milliárd eurós adósságról beszélek. A kormány elhatározott célja volt, hogy ettől az adósságcsomagtól megszabadul. Azért, mert meg akartunk szabadulni az IMF-től, meg akartunk szabadulni attól a függő helyzettől, hogy nem lehet önálló gazdaságpolitikánk, mert a hitelek fejében az IMF, egy pénzügyi központ szabja meg Magyarország gazdaságpolitikáját. Ezzel szakítanunk kellett. Ez célunk volt, ez sikerült is, mert Magyarország ma önmaga képes finanszírozni költségvetését és azt a most már, hála istennek, szerény hiányt, amit a költségvetésben terveztünk.

Meg kellett állítani az eladósodottsági folyamatot, és szakítani kellett azzal a szégyenteljes gyakorlattal, hogy képtelenek voltunk európai uniós tagságunk óta egyetlen olyan költségvetést beterjeszteni, amely az európai normáknak megfelelt volna a hiány tervezése tekintetében. Ott volt rajtunk az a szorító kényszer, hogy túlzottdeficit-eljárás hatálya alatt vagyunk 2004 óta. Az Unió elérkezettnek látta a helyzetet arra, hogy Magyarországot azzal fenyegesse, hogy fejlesztési forrásokat von el az országtól. Nyilvánvalóan ezt csak úgy tudtuk elkerülni, hogy a túlzottdeficit-eljárás hatálya alól kikerültünk. Ez a magyar emberek, a magyar vállalkozások és a kormány közös teljesítménye.

Voltak az elmúlt négy évben olyan akut dolgok, amelyek egész Európában vagy Kelet-Közép-Európában is példátlanok, és amelyekkel nekünk szembesülnünk kellett. Itt elsősorban a devizakitettségünkre gondolok. A magyar állam devizában volt nyakig eladósodva, a magyar vállalatok devizában voltak nyakig eladósodva, az önkormányzati világ, és ami a legtragikusabb, magánszemélyek tömkelege. Mintegy 1 millió család volt kilátástalan helyzetben. Ezt a gondot kezelnünk kellett. Ma az idő rövidsége miatt csak annyit tudok megjegyezni, hogy mondjuk, a magánszemélyek felét valamilyen módon már segítettük ebben a helyzetben, és a kormány a jövő héten már tárgyalja azt az újabb elképzeléssort, amitől a devizahitelesek sorsán való további könnyítés várható.

Aztán megint, azt gondolom, egy speciális magyar jelenség volt, és ez az önök politikájának következménye volt, hogy Magyarországon súlyos százezrek voltak abban a helyzetben, hogy a társadalom perifériáján voltak kénytelenek élni. Önök ezekkel az emberekkel úgy foglalkoztak, hogy egy minimális segélyt adtak számukra, és azt várták mindössze el tőlük, hogy ne is halljanak róluk. A kertjüket se hagyják el, maradjanak békében, kapnak egy minimális segélyt, és majd valamilyen módon ellesznek. Ez egy évtizedes folyamat, amivel szakítani kellett, ezeket az embereket ki kellett vezetni ebből a helyzetből. A szociális segélyezés nagyon megalázó világából a munka világába kellett átvezetni őket.

Találkoztunk egy olyan adószerkezettel az elmúlt négy évben, amelyen szintén korrekciót kellett végrehajtanunk. Ezt az adószerkezetet azzal változtattuk meg, hogy a személyi típusú jövedelmeket sújtó terheket csökkentettük. Azaz egy olyan adórendszert vezettünk be, amely munkára ösztönöz, amely nem fékezi a teljesítményt, és inkább a fogyasztást adóztattuk többlet módon. Szektorális különadókat vezettünk be. Ezt is csak azért tudtuk megtenni, mert nem voltunk már az IMF-re utaltak. Az energiaszektort és a bankokat hatványozottabban adóztattuk, mert azt gondoltuk, eljött az ideje annak, hogy ők jobban járuljanak hozzá a közterhekhez, mint azt tették a szocialista kormányzás időszaka alatt.

Ha csak címszavakban akarnám jellemezni az elmúlt évek költségvetéseit, akkor 2010-ről azt mondtam volna, hogy amikor mi kormányra kerültünk, a költségvetés összeomlását kellett a költségvetési törvény megváltoztatásával elérnünk. 2010-ben indítottuk el azokat a nagy léptékű alkotmányos átszervezéseket, a nagy szektorok átszervezését, aminek ma már, reményeim szerint ezzel önök is egyetértenek, az eredményei is kezdenek látszani. És ezeket az átszervezéseket úgy tudtuk megtenni, hogy 2011-ben, tehát a kormányzásunk első teljes évében már teljesítettük az elvárható maastrichti hiánycélt, azaz 2011-ben már 3 százalék alá szorítottuk a költségvetés hiányát. 2012-ben már a költségvetés egyensúlyi helyzetben volt, 2013-ra azt mondhatom, hogy egy szerény növekedés, szerény emelkedés is elindult az országban. Az idén azt várjuk, hogy a GDP mintegy 0,9 százalékos növekedéséről tudunk majd számot adni az év végén, és ez a növekedés 2014-ben, hiszen a költségvetés erre épít, tovább fog erősödni, mert 2 százalékos GDP-növekedéssel tudjuk tervezni a költségvetést.

Nos, ezek után nézzük, hogy mik azok a konkrét számok, amelyek a 2014-es költségvetésben szerepelnek, és én csak a három legfontosabbat említem meg. A hiányt 2,9 százalékra terveztük, tehát megint a maastrichti hiánymutató alá terveztünk. Az infláció soha nem látott mélységekben van, amit nagyon nagy eredménynek tekintek, a Magyar Nemzeti Bank politikájának is köszönhetően és persze más tényezőknek köszönhetően is, 2,4 százalékkal tervezzük az inflációt. És a növekedés, mint már említettem, 2 százalékos lesz. Na most, ilyen sarokpontokkal azt mondani, hogy mi egy választási költségvetést hoztunk a parlament elé, ami nem fogja túlélni a második félévet, enyhén szólva nevetséges. Attól nem választási költségvetés egy költségvetés, hogy irányai vannak, hogy ki lehet emelni, hogy a kormánynak ilyen meg ilyen törekvései vannak. Ha ezt nem lehetne kiemelni a költségvetésből, az lenne tragikus.

Az a választási költségvetés, amikor rövid távú politikai érdekek érdekében a költségvetés egyensúlyát borítja fel a kormány. Az előbb látott számok alapján azt tudom igazolni, hogy erre törekvése sincs a kormánynak. Ráadásul a Költségvetési Tanács véleménye is, amit a tegnapi napon önök meghallgathattak, ezt támasztja alá. Azaz azt mondhatom a 2014-es költségvetésről, hogy ez egy kiszámítható és stabil költségvetés. Ha azt vizsgálom, hogy ez a költségvetés kinek vagy mely rétegeknek jelent pluszokat, kedvezményeket, akkor megemlítem a családokat. Sokáig kritika érhetett minket azért, hogy amikor az új személyi jövedelemadó-rendszert kialakítottuk, ami, ugye, szerényebb terhelést jelent mindenkinek, és a személyi jövedelemadóba építetten ott van ösztönzésként a gyermekvállalás, a családosok támogatása, a szerényebben keresők nem tudták igénybe venni a kedvezményt.

Itt elérkezett az idő, meg tudjuk teremteni annak feltételeit is, hogy további 260-270 ezer család sorsán könnyítsünk. Ez azt jelenti, hogy egy két gyermeket egyedül nevelő szülő, vagy egy három gyermeket eltartó család, ha csak minimálbéren is keresnek, már igénybe tudnak venni jelentős kedvezményeket.

(12.50)

Egy kétgyerekes, minimálbéren kereső család havi 4 ezer forinttal fog többletjövedelmet kapni, egy háromgyerekes, minimálbéren lévő család pedig havi 16 ezer forinttal. Ezek nagyon jelentős előrelépések. A rosszabbul kereső családok esetében azt mondhatom, hogy mintegy 50-60 milliárd pluszjövedelem marad a családoknál, amit nem von el a költségvetés tőlük. Ha a gyes-extrát vagy a diákhitelek kapcsán beépülő kedvezményeket is ideemelem, azok a diákok, akik gyermeket vállalnak, diákhitel-kedvezményben is részesülnek, akkor azt mondhatom, hogy az a családi adókedvezményi háló, amit mi eddig is felépítettünk, tovább gazdagodik. Ez a 2014-es költségvetés továbbviszi a béremelések rendszerét. Ez már ebben a költségvetési évben a pedagógusokat érintően megtörtént. Ez a következő évben kiteljesedik, csak a pedagógusok esetében ez 160 ezer főt jelent, és a költségvetésnek 153 milliárd forint többletkiadást, a pedagógusoknak nyilvánvalóan többletbevételt.

Nagyon fontosnak gondolom a közmunkák rendszerét. Kétszázezer embert tartunk ebben a rendszerben, csak a téli közmunkára plusz 30 milliárdot fog fordítani a kormány. Nagyon sok kritika éri ezt a rendszert, érdekes módon elsősorban a szocialisták szoktak minket itt bírálni, pedig itt is látható köztünk egy munkamegosztás. A jobboldali kormány most már évek óta megteremtette ezt a rendszert, és munkát ad szegény sorsú családoknak, a baloldaliak pedig erre megteremtették a Közmunkás Szakszervezetet. Tehát mindenki tesz ezen a területen a hagyományainak megfelelően: mi munkát adunk, önök szakszervezetet szerveznek, de azt gondolom, ez így rendjén is van.

Munkavédelmi akcióterv: ami a tavalyi költségvetésben szerepelt, az idei évi költségvetésben is továbbmegy. Azért a világgazdaság és az európai gazdaság még mindig mostoha, ezért a munkahelyek védelmében forrásokat kell biztosítanunk. A devizahitelesek további segítése: már beszéltem erről a kérdésről, várhatók további, ezt a réteget érintő könnyítések.

Amit a legfontosabbnak gondolok, az a rezsicsökkentés rendszere, amit elindítottunk, és a 2014-es költségvetésben is továbbviszünk. Egy átlag családnak, egy kétgyermekes átlag családnak százezer forint megtakarítás, azt gondolom, egy nagyon jelentős megtakarítás. Tegnap hallottam, hogy a költségvetést nem is érinti ez a kérdés, mondta nagy bölcsen Józsa István ezt a tételt. Dehogynem érinti a költségvetést ez a tétel. Akkor, amikor ezeket a szektorokat arra kényszerítjük, hogy többletjövedelmet hagyjanak ott a rezsit igénybe vevő családoknál, akkor arra is gondolnunk kell, hogy nyilvánvalóan a profitjuk, eredményük csökken, ha ez csökken, ez költségvetési bevételkiesést is jelent, tehát az éremnek van egy ilyen oldala is. Ezek a költségvetéssel jócskán összefüggő kérdések. De az egésznek az eredménye, amit elmondtam, az induló béremelések, a foglalkoztatás ösztönzése, a devizagondok további mérséklése, a rezsicsökkentés kapcsán a családoknál ott maradó pluszjövedelem mind-mind belső fogyasztást generál. Most már nemcsak, reményeink szerint, az export húzza majd a magyar gazdaság növekedését, hanem ez a szerényen emelkedő belső fogyasztás is.

Ugyanakkor a költségvetésben ott vannak azok a most már évek óta megszokott tartalékok, amelyek problémás helyzet, veszélyhelyzet esetén jelentenek forrásokat a kormány számára, az Országvédelmi Alap 100 milliárd forinton áll, és van még további 120 milliárd különböző tartalékok címén. Tehát összességében azt mondhatom önöknek... - nem beszélek a kiadási oldalról, a kiadási oldalon is felsorolhatnám azokat a tételeket, hogy a legfontosabb ágazatokban mind-mind a tavalyi évi költségvetéshez képest vagy az idei évi költségvetéshez képest a nagyobb gazdasági növekedés eredményeként már többletforrások is vannak.

Tehát én azt gondolom, hogy ez a költségvetés szervesen épül az előző négy évre, nem egy választási költségvetés, hanem egy racionálisan megtervezett, világos filozófiával rendelkező költségvetés, és ezt az emberek értik. A 23-i látvány ezt mondta számomra. Az emberek nemcsak sétálni jöttek Budapestre, hanem egy gazdaságfilozófiát, egy költségvetési filozófiát értve álltak ki a kormány politikája mellett, míg a Duna másik oldalán egy színpadon álltak nyolcan, és összevissza beszéltek. Én azt gondolom, hogy az nem lehet alternatívája a jelenlegi kormány költségvetésének.

Ez az a költségvetés, a 2014-es költségvetés, amely átvezet majd minket egy új kormányzati ciklusba. Azt hiszem, hogy a szocialistáknak nem kell azzal bajlódniuk, hogy majd azon a költségvetésen korrekciót tegyenek. Az, amit ma ők az országnak kínálnak, ennek semmilyen módon nem alternatívája. Nyilvánvalóan soha nem fogják elismerni azt, amit mi hangoztatunk, hogy Magyarország ma jobban teljesít, és ez a magyar emberek közös teljesítménye, de én azért abban bízom, hogy amikor a képviselő urak, mondjuk, a fürdőszobájukat meglátogatják, és a tükörbe nézve egy országgyűlési képviselővel kezdenek csevegni, akkor ott a fürdőszoba magányában elismerhetik azt, hogy ez tényleg már egy másik Magyarország, aztán az előző kormányzati teljesítményhez képest egy nagyságrendekkel más és jobb kormányzati teljesítmény.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
325 150 2013.11.18. 2:11  149-156

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az országot olyan helyzetben kellett átalakítanunk, és az átalakításnak talán még a végére se értünk bizonyos területen, amikor közben a költségvetést is konszolidálnunk kellett.

(16.10)

A költségvetés konszolidálásának eredményei, azt gondolom, hogy látszanak. Örvendetes tény, hogy lekerültünk az Európai Unió szégyenpadjáról azzal, hogy a túlzottdeficit-eljárás hatálya alól kivezettük az országot.

Az utóbbi napok GDP-eredményeire szeretnék kitérni, az azt megalapozó adatok optimizmusra adnak okot. Mire is gondolhatok? Olyan inflációs adatokkal találkozhatunk ma, amire 1974-ben volt utoljára példa, tehát negyven évvel ezelőtt. Októberben 0,9 százalék volt az inflációs növekedési adat. Még örvendetesebb talán, és sokak számára meglepő, hogy a Statisztikai Hivatal nagyon jó ipari termelési adatokról is tudott számot adni. Szeptemberben 5,5 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Tudunk arról, hogy a mezőgazdaság jobban teljesít idén, mint tavaly, az építőiparnak is viszonylag biztatóak a számadatai. Az alapkamat a Nemzeti Bank következetes politikája folytán már megközelíti a 3 százalékot, ugye, 7 százalékról indultunk.

Mindezek eredményeként azt mondhatnám, hogy nem meglepő, bár sokan meglepődtünk azokon a kedvező GDP-adatokon, amelyek az elmúlt napokban kerültek napvilágra. Az utolsó negyedévhez képest is 0,8 százalékkal növekedett a GDP, az egyéves összevetést alapul véve pedig ez 1,7 százalékos növekedés. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ezek után joggal gondoljuk azt, hogy az idei GDP-növekedési adatok teljesülni fognak - de vajon ezek fenntarthatók lesznek-e? (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
325 154 2013.11.18. 0:45  149-156

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Államtitkár úr, azt gondolom, hogy aki gondolkodik, értékeli is azt az utat, amit az elmúlt években bejártunk, a Bajnai-kormány több mint 6 százalékos GDP-csökkenése után most joggal kalkulálunk egy 1 százalékos növekedéssel az idei évben és a jövő évben. Ezek alapján a számok alapján a 2 százalékos növekedés is megalapozottnak látszik. Jövőre választások vannak. Azt gondolom, hogy a választások évében sem szabad elherdálni azt a megalapozott növekedést, ahogy ön gyakorlatilag az előbb kifejtette, nem szabad kockára tenni, mert ez a gazdasági növekedés érték, ezt őriznünk és stabilizálnunk kell.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokból.)