Készült: 2020.09.24.14:08:39 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

30. ülésnap (1998.11.18.),  1-217. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita folytatása
Felszólalás ideje 10:36:54


Felszólalások:   1   1-217   217-221      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm jelen lévő valamennyi képviselőtársamat, és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának 23. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Szabó Erika és Világosi Gábor jegyzők lesznek segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása. Az előterjesztést T/325., az Állami Számvevőszék véleményét T/325/1., a bizottságok ajánlásait pedig T/325/2-19. számokon kapták kézhez.

Tisztelt Képviselőtársaim! Felkérem a jegyzőt, ismertesse a képviselőcsoportok számára a mai napra rendelkezésre álló tárgyalási időkeretet.

 

DR. VILÁGOSI GÁBOR jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a kiadott napirendi ajánlásnak megfelelően az egyes frakciók időkerete a mai napon a következők szerint alakul: Fidesz-Magyar Polgári Párt 152 perc, Magyar Szocialista Párt 166 perc, Független Kisgazdapárt 84 perc, Szabad Demokraták Szövetsége 71 perc, Magyar Demokrata Fórum 62 perc, Magyar Igazság és Élet Pártja 62 perc, független képviselő 1 perc.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyzőtársam.

Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Perlaki Jenő képviselő úrnak, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, önt illeti a szó.

 

PERLAKI JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A kormány az asztalunkra tett egy előterjesztést, amely sok-sok ember életét fogja befolyásolni, mint minden költségvetés, de mégis más természetű, mert változtat az előző évekhez képest.

A változtatás a polgári értékrend mentén halad, a Szabadság és jólét című dolgozatra és a kormány programjára épül. Mint minden új, ez is heves érzelmeket vált ki, mert sokan azt hiszik, hogy a megszokott, régi közeg ad biztonságot a megélhetéshez. Pedig csalódik, aki így gondolkodik, és nem néz távolabbra.

A lassú romlás folyamatát csak néhány epizód szakította meg, amikor az emberek szembesültek a gyors lecsúszással az előző kormány alatt. Egyre nagyobb borúlátás kerítette hatalmába az országot. Látták, amint a privatizáció érdekében a jól működő cégeket tönkretették, végül a vezetés orcátlanul alacsony árakon megvette a vállalatot, de addigra a korábbi dolgozók a kapun kívülről figyelhették az eseményeket.

Látták, hogy sokkal nehezebb lett az élet; az infláció felemésztette a kisember tartalékát, aki zavarosnak látta a jövőt; szembetűnő volt a pénzek elfolyása kicsiben és nagyban egyaránt. A rosszkedv közönnyé változott, és "Na és!?" országgá vált Magyarország, ahol néhány milliárdos korrupció, a bűnözők olajügyei, az adóelkerülés nagyban, az ingatlan-visszaélések már nem borzolták fel a kedélyeket. Amikor a polgári Magyarország jövőképe elkezdett kibontakozni, sokan - a tisztességes többség - a ma emberének természetes értékeit találták meg a programban, gazdaságilag pedig gyorsuló növekedést, lassuló inflációt.

Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt parlamenti képviselőcsoportja a kormány programja szerint halad. Olyan ez, mint amikor a gyógyszerkutató egy fejlesztendő molekulához hozzákapcsol egy-egy újabb atomot, és az új molekula gyógyító ereje többszöröse lesz az eredeti hatásának. Egyik lépés hatása erősíti a másikét, így egy meg egy több lesz, mint kettő.

Gyakran olvashattunk a népességfogyásról, hogy évről évre 70 ezer emberrel csökken lélekszámunk, ez éppen annyi, mint amennyien Pesterzsébeten laknak. Megdöbbentő szám! Az a társadalom, amelyik ez ellen nem tesz, az elszegényedés, az elembertelenedés felé halad. Egy régi-új bázist jelöltünk meg, amire építeni lehet, a '99-es költségvetés ezért irányítja a támogatások nagyobb részét a család gyarapodására. A dolgozó és gyermeket nevelő családok fognak jobban élni. Helytelenítheti ezt valaki? Lehet ezen mosolyogni? A közvélemény-kutatások alapján tudjuk, hogy az embereket szeretteik biztonsága erősen foglalkoztatja.

A kormány reagált az igényre, és ezért törvényjavaslatok sorát hozta az Országgyűlés elé a bűn visszaszorítására. De a szabályozások mellé szabályozni szükséges a forrásokat is, ezért örömmel lehet látni a rendőri szervek megerősítését a számok tükrében is.

Az oktatásra költött pénzek a jövőbe való befektetést jelentik; a képzett fiatal munkalehetőségei szélesebbek, bátrabban alapít családot, jobbak az esélyei az érvényesülésre. Munkahelyeket is szeretnénk a kezükbe adni, és erre a vállalkozásoknál maradó források növekedését szántuk. Ha minden vállalkozás egy-egy főt vesz fel, ez annyit jelent, hogy a szféra felszívhatja a 8 százalékos munkanélküliséget. A csökkenő közterhek ezt segítik elő.

Most az állami költségvetés önkormányzatokat és a fővárost érintő kérdéseiről szeretnék szólni. Ezen a területen is volt lassú romlás állapotában lévő ágazat: a tűzoltóság. A javaslat a személyi kiadásokat szintre hozza, továbbá műszaki feltételeik fejlesztését is lehetővé teszi.

A kultúra és a közművelődés is megfelelő támogatási formákat kap a helyi és a megyei, fővárosi közművelődési normatíva alakjában. Évről évre növekszik a költségvetés normativitása, és ennek is az az oka, hogy kiegyenlítésre törekszünk.

Az elmúlt években, a rendszerváltozástól kezdve két érvrendszer ütközik egymással. Az egyik azt mondja, hogy az önkormányzatiságot önállósággal kell megtölteni, és a normatívák felől az önálló bevételek irányába kell haladni. A másik érvrendszer azt mondja, hogy az önkormányzatok alapfeladatait garantáltan meg kell finanszírozni a normatívákkal, ezzel a mozgástér persze szűkül. Ez a javaslat a kettőt ötvözi.

A közelmúltig úgy látszott, hogy nincsen orvosság a bajokra azoknál az önkormányzatoknál, ahol az egy főre eső szja kevés, kevés az iparűzési adóbevétel, nem is volt jelentős ingatlanvagyon, és a privatizációs bevételek is elfogytak. A finanszírozási rendszer eddigi hiányosságairól árulkodik az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű önkormányzatok kiegészítő támogatására jogosult települések nagy száma. Az önkormányzati szövetségek is egyetértenek abban, hogy finanszírozási reformra van szükség, azonban a feladatok telepítésének újragondolása mellett. A jövő iránya az újraelosztás csökkentése.

A tendencia a településeken beszedett adók irányába mutat. Ebbe a változatba illeszkedik a költségvetési javaslat szerinti eljárás, mely szerint kiszámítják az adóerőt valamennyi település esetében, és kiegészítik az értékhatár alatti teljesítést. Amennyiben többlet mutatkozik az értékhatárhoz képest, akkor azt beszámítják az állami támogatásba. Megjegyzem, hogy ez egy jól működő német példát követ.

Ennek a technikának az a jelentősége, hogy jelen esetben a kiegyenlítést valósítja meg, hiszen az adóerő jelentős különbségeket mutat. Tehát ha a normatív finanszírozás lefedné a kötelező feladatok tényleges forrásszükségletét, akkor a nagy adóerővel rendelkező települések túlfinanszírozódnának.

A javaslat a személyi jövedelemadóból 40 százalékot juttat az önkormányzatoknak, úgy, hogy 15 százalékot ad a helyben termelődő adókból, az összes szja-bevétel 17,5 százalékát a normatívák útján kapják az önkormányzatok, míg 7,6 százalékot - ennek a 40 százaléknak az egyötödét - használ fel a javaslat az adóerőhöz kapcsolódó kiegészítésre. Azokon a településeken, ahol nem vezettek be iparűzési adót, ott kisebb mértékben csökken a kiegészítés a tavalyihoz képest, hogy az átmenetet kevésbé nagy változásként éljék meg.

 

(8.10)

 

Ahol az adóerő meghaladja a szintet, ott sávosan, progresszíven beszámítja az állami támogatásba a költségvetési javaslat. Az adóerő-képesség számítása figyelembe veszi a cégek és egyéni vállalkozók tevékenységét, de az iparűzési adó esetében a közepes szintet használja a kalkulációban. Meghatározza a településkategóriánkénti átlagot, és ehhez viszonyít. Ez pótolja az igazgatási normatívához és a településüzemeltetési normatíva emeléséhez fűződő igények kielégítését.

A főváros pozíciója jelentősen nem változik a kiegyenlítés hatására, viszont új szabályozás lép be az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű önkormányzatok kiegészítő támogatása tekintetében; ezt a hosszú szóösszetételt a gyakorlatban "önhiki"-nek becézzük. A fővároson belül forrástöbblettel és forráshiánnyal rendelkező kerületek eddig óriási vitában voltak egymással. A kiugró különbségeket az eddigi forrásmegosztás nem orvosolta, maradtak alulfinanszírozott kerületek, miközben a kerületekhez viszonyítva a Fővárosi Önkormányzat túlfinanszírozott volt. A javaslat szellemes módon a Fővárosi Önkormányzat feladatává tette az úgynevezett önhiki-feladatot, amelyhez csak akkor igényelhet támogatást, ha a főváros és a kerületek együttesen rászorultak a kiegészítő támogatásra. Nyilvánvalóan ez abban teszi érdekeltté a fővárost, hogy már a forrásmegosztás keretében létrehozza a szükséges szintű fedezetet a feladatok ellátásához.

Várakozások fűződnek ahhoz, hogy az 1,9 százalékos tartalékképzést a helyi önkormányzatok támogatásából elkerüljük, ugyanis ez a pozíciószámításokat, amelyek ebben a javaslatban találhatók, megváltoztatná.

A főváros közlekedése napirenden van, és mivel egy fontos momentuma a javaslatnak, hogy a fővárosi 4-es metróhoz kötődő támogatást elhagyja, érdemes végiggondolni, hogy az adott pénzügyi lehetőségek mellett mit lehet tenni. Az értékelemzés módszere az, amely a célokat és a ráfordításokat összhangba hozza. Eszerint a közlekedés felszíni lehetőségeit kell először kihasználni, mert olcsóbbak.

Az tény, hogy a költségvetés a metró építéséhez 160 milliárd forinttal nem fog hozzájárulni. A döntés ugyanakkor ésszerű, hiszen a Világbank elemzése szerint a kalkuláció pazarló, és nem is igen érthető, hogy miért nem használja ki Budapest a vasutat, a tömegközlekedési potenciált. A főváros egyébként adós a tarifaegyezménnyel, hogy ne csak a kényelmetlenséget érzékeljék a polgárok, ami a várost át- meg átszelő töltések kerülgetésével jár, hanem az áldását is, amelyet a gyors, kényelmes közlekedésben érzékelhetnének. Ha az összes többi lehetőséget kihasználtuk, és ezt az igen-igen drágára kalkulált metróépítést visszafogjuk a ténylegesen szükséges kiadások mértékéig, akkor meg kell majd építeni ezt a metrót.

Összefoglalva: a helyi önkormányzatok 1998-hoz képest 10 százalékkal többet kapnak, és 11 százalékkal emelkedik az önkormányzatoknál maradó személyi jövedelemadó összege is. A címzett és céltámogatások összege 12 százalékkal, a céljellegű decentralizált támogatás összege pedig 46 százalékkal lesz magasabb az előző évihez képest. Ez az emelés lehetőséget ad a már folyamatban lévő beruházások befejezésére és új beruházások beindítására.

A céltámogatási rendszer kiemelten kezeli a környezetvédelem szempontjából rendkívül fontos beruházásokat. Jól tudjuk, hogy az Európai Unió ezen a téren jelezte a legtöbb nehézséget Magyarország irányában. Uniós csatlakozásunk előtt mindenképpen el kell kezdenünk környezetvédelmi elmaradásaink lefaragását. A munkát nemcsak országosan, de a helyi szinten is el kell indítani, ezért fontos a költségvetés erre vonatkozó fejezete.

Fontos szempont volt a költségvetés kialakításánál, hogy megkezdődjön a hazánk régiói között fennálló különbségek kiegyenlítése. Nem engedhetjük meg, hogy Magyarország egyes térségei leszakadjanak a közös fejlődésből, ezért ezen régiók számára 10 milliárd forintnyi fejlesztési célú állami támogatás áll rendelkezésre. Ezt az összeget döntően az infrastruktúra fejlesztésére, a vállalkozások feltételeinek javítására használhatják fel. Csak akkor válik lehetővé a valódi felzárkózás, ha a nehézségekkel küzdő térségekben kiépül az út-, a csatorna-, a víz-, a telefonhálózat, ha a magyar és a külföldi vállalkozók szívesen telepednek le. Ne feledjük, egyik lépés hatása erősíti a másik lépés hatását - egy meg egy több lesz mint kettő.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Takács Imre képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt frakciójából. Képviselő úr!

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Egyetértek Perlaki Jenő képviselőtársammal abban, hogy a vidék fejlődését elő kell segíteni, de azért annak a természettudományos példának, amit elmondott annak kapcsán, hogy az egyik lépés erősíti a másikat a költségvetésben, egy negatív oldalát szeretném megemlíteni. Azt tudniillik, hogy ha a köztisztviselők, a közalkalmazottak bérét csak 13-14 százalékkal emelik, akkor a versenyszféra és a közalkalmazotti szféra közötti bérolló jelentősen megnő az előbbi javára, ez elszívó hatást eredményez a köztisztviselői karban, így gyengül az igazgatási-kormányzati tevékenység, márpedig az információs korszak, az információszektor egyik lényeges eleme az igazgatási és a kormányzati munka. Ha gyengül az igazgatási és a kormányzati tevékenység, akkor a piacgazdaság negatív hatásait befolyásoló erők is gyengülnek.

A másik, amit ezzel kapcsolatban szeretnék mondani: megértem a kormányt abból a szempontból, hogy vigyáz arra, hogy az infláció ne szaladjon el, és ilyen szempontból a bérnövekedésre valóban vigyázni kell. De ha van mobilizálható kapacitástöbblet a gazdaságban, márpedig van, és a piaci résztvevők gyorsan tudnak reagálni a piac változásaira, akkor az inflációs veszély nem áll fenn.

A másik dolog: a kis- és középvállalatok főleg hazai piacra termelő vállalatok, és ha a köztisztviselők körében egy nagyobb béremelést tudunk megvalósítani, akkor a kis- és középvállalatokat is tudjuk a vásárlóerő oldaláról segíteni.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászólónk Burány Sándor képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Torgyán József miniszter úr. Képviselő úr, önt illeti a szó.

 

BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Vegyük górcső alá ezt a költségvetést, hiszen úgy szakmai oldalról, mint politikai irányultságát tekintve több figyelemreméltó tanulsággal is járhat ez a mai vita. Szeretném az ezzel kapcsolatos véleményemet négy pontban összefoglalni.

Az első a költségvetés szakmai megalapozottsága. Aggályosnak ítéljük meg azt a folyamatot, ahogy a kormány a jövő évi kilátásokat megítéli, és azt, ahogy ebből a költségvetés fő számait levezeti. Való igaz, az elmúlt években, ha megnézzük az adóbevételek alakulását, a tényleges számokat összehasonlítjuk a tervezettekkel, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy ezek az adóbevételek rendre túlteljesültek, és bár igaz, hogy a kiadások is egy kicsit meglódultak, összességében az államháztartás hiánya - az elmúlt években legalábbis - mindig a tervezett mérték alatt maradt.

A kormány erre az optimizmusra építve terjesztette be ezt a költségvetést. Erre az optimizmusra épít, amikor azt mondja, hogy a világban mutatkozó baljós jelek ellenére Magyarországon az idő mintha megállna, mintha még mindig 1998-at írnánk, és a gazdaság fejlődése jövőre pontosan olyan töretlen lesz, mint ahogy az idén volt, és ahogyan ezt a Horn-Kuncze-kormány gazdaságpolitikája megalapozta.

 

 

(8.20)

 

Kérdés, hogy ez az optimizmus, amit most szó szerint nevezhetünk kincstári optimizmusnak, mennyiben megalapozott.

Azt kell mondanom, hogy ma már valamennyi gazdaságkutató intézet óvatosságra intené ezen a téren a kormányt, a gazdaságpolitikusokat, ha lenne olyan kormány, amely ezeket az intelmeket megfogadná. Halljuk az optimista nyilatkozatokat arról, hogy jövőre is biztosan több lesz az adóbevétel, még ahhoz képest is, amit a költségvetés betervezett. Igen ám, csakhogy az elmúlt években ezek a túlteljesítések rendre egy alapvető ok miatt következtek be, nevezetesen: a Pénzügyminisztérium alábecsülte a gazdasági növekedés mértékét, és miután a gazdasági növekedés meghaladta a tervezettet - hála istennek! -, ennek következtében nőttek az állam adóbevételei, és ennek következtében csökkent az államháztartás hiánya. Most a folyamat megfordulni látszik.

Könnyen fennáll annak a veszélye, hogy a kormány - optimista módon - változatlanul az idei növekedéssel számol, erre alapozza adóbevételeit, és ha a tényleges növekedés alatta marad a vártnak, akkor bizony ennek egy komoly következménye lesz, nevezetesen: csökkenni fognak az állam bevételei és nőni fog az államháztartás hiánya. Ez a veszély 1999-ben talán még nem túl nagy, néhány tized százalékos növekedést az államháztartás hiánya elbír. Igen ám, csakhogy az exportdinamika is megtorpanni látszik jövőre az összes prognózis szerint, ennek következtében bizony a fizetési mérleg hiánya is nagyobb lehet a vártnál, és ha ezt a kettőt egymás mellé tesszük, akkor azt látjuk, hogy jövőre könnyen előállhat az a helyzet, hogy az előző évi pozitív folyamatokkal ellentétben újra a fizetési mérleg hiánya és az államháztartás hiánya indul növekedésnek, nem annyira a gazdaság. Ennek a következményeit egyszer már átéltük.

Nem szeretnék persze senkit riogatni, hiszen ezek a változások - ha a prognózisok helytállóak lesznek - jövőre még nem lesznek drámaiak, mint ahogy 1995-höz sem egyetlen év rossz gazdaságpolitikájával jutott el az ország, ahhoz azért több év szívós munkája kellett. Én csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy rossz útra lépünk, visszafelé kezdünk menni az időben, visszafelé haladhatunk az adósságcsapdába, és ennek következtében valamikor 2000 és 2002 között újra szükségessé válhat egy kisebb mértékű kiigazító csomag. Örülnék, ha ezt el tudnánk kerülni, amit a költségvetés azzal alapozhatott volna meg, hogy a kincstári optimizmus helyett a józan észre hallgat, és olyan számokat tervez be, amelyek növekedési oldalról is megalapozottnak tűnnek, nemcsak a kiadásokra figyelnek árgus szemekkel, hanem bizony a növekedéshez kapcsolt adóbevételeket is reálisabban és alacsonyabb szinten tervezik be. Ez az első észrevételem.

A második: nézzük meg, milyen belső átcsoportosításokat tartalmaz a költségvetés! Ezen a téren a kormány szándékai világosak, ezt a szándékot egy szóval jellemezhetnénk, Madách Imréhez fordulva: "Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy." Ugyanis ha megnézzük azokat a belső átcsoportosításokat, amelyeket a kormány a költségvetésbe beépített, akkor az első nagy átcsoportosítás, ami a szemünk elé kerül: a nyugdíjasoktól közel 80-100 milliárd forintot csoportosít át a vállalkozók, az egyéni vállalkozók javára. Ez önmagában is egy drámai szám, hiszen most már ismert számunkra a nyugdíjtörvény módosításával kapcsolatos kormányálláspont: a korábbi törvényben előírt körülbelül 20 százalékos nyugdíjemelés helyett a kormány 11 százalékos általános nyugdíjemelést irányoz elő ebben a törvényjavaslatban. Ennek a következménye az, hogy a nyugdíjasoktól elvett pénzt a vállalkozóknak oda lehet adni, nevezetesen a tb-járulék csökkentése formájában. Ez önmagában természetesen üdvözlendő dolog lenne, ha az árat, a nyugdíjasok nyugdíjai emelésének elmaradását vagy nem kellő mértékű növelését meg lehetett volna spórolni.

Ha megnézzük, hogy a vállalkozók jól járnak-e ezzel az 5-6 százalékos járulékcsökkentéssel és ezzel a nyugdíjasoktól elvett 80-100 milliárd forinttal, akkor azt látjuk: vannak vállalkozók, akik jól járnak, és vannak vállalkozók, akik nem. Ugyanis az a szomorú tény, hogy éppen a kis- és közepes vállalkozók nem fogják élvezni ennek az átcsoportosításnak az áldásos hatásait; a beterjesztett törvénymódosítások ugyanis azokban az ágazatokban, azoknál a vállalkozásoknál csökkentik érdemben a járulékterheket, amelyeknél magasak az átlagfizetések. Miközben a kormány deklarált szándékai közé tartozik a kis- és középvállalkozások megsegítése, azt tapasztaljuk, hogy ők ebből az átcsoportosításból kimaradtak, alacsony béreik miatt a kényszervállalkozók és a néhány főt foglalkoztató vállalkozások vagy éppen egy főt sem foglalkoztató egyéni vállalkozók járulékterhei szerény mértékben növekedhetnek, de jó esetben is csak szinten maradnak. Kérdés, hogy ez megéri-e.

A másik ilyen nagy átcsoportosítás már a jövedelemadó-rendszeren és a családi támogatások rendszerén belül található; ebben is egy drasztikus, mintegy 60 milliárd forintos átcsoportosítás figyelhető meg. Ennek az a lényege, hogy az alacsony keresetű munkavállalók sokkal rosszabbul járnak, mint ebben az évben, és ezért cserébe a családoknak csak egy nagyon pici hányadán tud a kormány érdemben segíteni. Ugyanis a számítások szerint - ha a hatást megnézzük - azokkal az adótörvényekkel és családtámogatási rendszerekkel együtt, amelyeket részint elfogadott a kormány, részint itt vannak a költségvetési törvény körül és a költségvetési törvényben az asztalon, azt láthatjuk: a munkavállalók döntő többsége rosszul jár, s ezen belül is a legrosszabbul kereső 25 százalék jár a legrosszabbul. Ezek a munkavállalók akkor is rosszul járnak, ha van gyerekük, ha nincs, akkor pedig egyértelmű, hogy majdani családjuk megalapításához szinte semmilyen segítséget nem kapnak a kormánytól ebben a költségvetésben. Ennek az átcsoportosításnak az irányultsága érzésünk szerint teljesen elfogadhatatlan, ez egy antiszociális átcsoportosítás, hiszen a családoknak csak a jómódú rétegén segít érdemben, a többi család vagy nem fogja észrevenni ezt a változást, mert a hatások kiegyenlítik egymást, vagy pedig kifejezetten rosszabbul jár, mint idén.

A harmadik észrevételem - és erre az Állami Számvevőszék is felhívta a figyelmet -: indokolatlanul sok azon törvények száma, amelyeket a költségvetési törvényben, egyetlen törvényben módosítani kíván a kormány. Ez a csomag közel 50 törvényt érint, amelyeken egyenként is érdemes lenne végigmenni, de csak egyetlenegy módosításra hadd térjek itt ki, nevezetesen arra a módosításra, amely az állami vagyon értékesítését illeti.

Az elmúlt hetekben ellenzéki képviselők többször is felhívtuk a kormány tagjainak a figyelmét arra a törvénytelen állapotra, amely az ÁPV Rt.-n belül létezik, nevezetesen: az ÁPV Rt. vezető tisztségviselői egyidejűleg igazgatótanácsi tagságot vállaltak és kaptak olyan állami vállalatoknál és pénzintézeteknél, amelyek az ÁPV Rt. irányítása alá kellene hogy tartozzanak. Ezzel kapcsolatban törvényjavaslatot nyújtottunk be, azt a kormánytöbbség nem tűzte napirendre. Most pedig a költségvetési törvényben azt látjuk: ahelyett, hogy a kormány ezt a törvénytelen gyakorlatot megszüntetné, éppen ellenkezőleg cselekszik, a benyújtott törvényjavaslattal legalizálja ezt a törvénytelen állapotot. Ha ehhez még hozzátesszük az elmúlt napok fejleményeit, akkor ennek az irányultsága világos: a kormány az állami vagyon egy jelentős részét családi vállalkozásba adja, ami megítélésünk szerint a családpolitikának és a családtámogatási rendszernek nem a legszebb példája. Az elmúlt napokban a szemünk előtt jöttek létre azok a nagy kormánypárti klánok, amelyek a kormány álláspontja szerint az állami vagyont védeni (Varga Mihály közbeszól.), azzal gazdálkodni hivatottak.

Negyedszer: ki kell térnem Budapestre is. Budapest tekintetében a kormány úgy viselkedik, mint egy durcás kisgyerek, akinek elvették a játékát, és ennek nap mint nap ezer tanújelét adja. Ezek közül csak egyet szeretnék említeni, és ez a metró. Mert miközben a kormánypártok, maga a kormány is lebegteti ezt a kérdést, és azt mondja: persze, lehet szó valamilyen metróról, aközben azt látjuk, hogy a költségvetési törvényjavaslatban ezen a címen bizony egyetlen forint sincs betervezve.

 

 

(8.30)

 

 

Ha a költségvetési törvényből indulunk ki, akkor Budapesten nem fog folytatódni a megkezdett metróépítkezés. Márpedig nagyváros, világváros sehol Európában felszíni tömegközlekedéssel, ilyen felszíni tömegközlekedéssel, amely Budapesten van, nem tud létezni egy idő után. Ahhoz, hogy 5 vagy 10 év múlva Budapesten elfogadható módon közlekedni tudjunk, ahhoz ma kell megindítani azokat a metróépítkezéseket, amelyek elviselhetővé teszik 5 vagy 10 év múlva a budapesti tömegközlekedést. Sajnálattal állapítjuk meg, hogy a kormány ezen a téren meghátrált, és a szerződéseket, amelyeket eddig megkötött, megszegte.

Összegezve ezt a négy pontot - nem akarom sokáig húzni az időt, hiszen sok hozzászóló következik még utánam is -: ez a költségvetés szakmailag aggályos, politikai szándékait tekintve pedig elfogadhatatlan, ezért az MSZP nem tudja támogatni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő úr hozzászólását. Takács Imre képviselő úr ismét kétperces hozzászólásra kért lehetőséget.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Még a 4-es metróval kapcsolatban:

Perlaki Jenő kartárs mondja, hogy a felszíni közlekedés olcsóbb. Ez lehet, hogy igaz, de dugókat eredményez. Csak egy mondatot teszek még ehhez hozzá, tegnap az idegenforgalomról igen sokat szóltam késő este a Házban. A KSH adata szerint az összes, külföldről származó szállásdíjbevétel 58 százaléka Budapesten realizálódott. Ha a kormány komolyan veszi, hogy az idegenforgalom fejlődjön, akkor el kell gondolkodni azon, hogy a közlekedési dugók fővárosa helyett az idegenforgalom fővárosa legyen Budapest.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Hozzászólásra következik Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úr. Tájékoztatom önöket, hogy miniszter úr a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja időkeretére mondja el hozzászólását. Őt követi majd Tardos Márton képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetségéből. Miniszter úr, öné a szó.

DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Ház! Úgy gondolom, az elnök asszony helyesen hívta fel arra a tisztelt Ház figyelmét, hogy én most mindenekelőtt mint a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt országgyűlési képviselőcsoportjának tagja - és mint a Független Kisgazdapárt elnöke is - kívánok szólni. Természetesen senki nem vitathatja, hogy a különböző funkcióim nem választhatók el a miniszteri megbízatásomtól sem. Tehát a kormány tagjaként is kell nyilatkoznom akkor, amikor a költségvetésről szólok.

Nagyon szomorúan hallgattam az előbb Burány Sándor országgyűlési képviselő úr felszólalását, mert úgy gondolom, mindaz, amire ő hivatkozott, szemben áll a tényekkel. Természetesen nem kívánom a mostani költségvetéssel kapcsolatban az általa felhozott összes aggályt megválaszolni, de legyen szabad mindenekelőtt nyomatékkal rámutatnom arra, hogy a mostani költségvetés az első a Magyar Országgyűlés 1990 óta folytatott gyakorlatában, amely nemcsak egy meghatározott növekedési ütemre építve terjeszti elő a számsorokat, hanem egyidejűleg azzal is számol, hogy a világgazdasági folyamatok negatív fordulata ronthatja a gazdasági eredményt, és ezért egy tartalékot is képez. Ez ezt az egész költségvetést reálissá teszi. Ez nagyon fontos eleme a költségvetésnek, és jelzi, hogy ez a kormány, a polgári kormány újszerűen gondolkodik, és fordulatot kíván a költségvetésben végrehajtani.

Senki nem vitatja, hogy az alapokat még a korábbi kormány rakta le, és amikor mi azt mondjuk, hogy 2000-től lehet egy gyökeres fordulatra számítani, akkor ezzel jelezzük, hogy azok a megkötöttségek, amelyek a korábbi költségvetésből fakadnak, amelyek a költségvetés alapjainak lerakása közben keletkeztek, megkötik az Orbán-kormány kezét. Hiszen gondoljanak arra, hogy a lakásépítést terhelő 25 százalékos áfát nyilvánvalóan nem lehetett ilyen körülmények között egyszerre visszaigényelhetővé tenni, hanem részbeni visszaigényelhetőségét kellett biztosítani, és egyéb elemei is vannak a költségvetésnek, amelyek a lerakott alapok elégtelenségéből fakadnak.

De hogy gyökeres változás van a szemléletmódban és egy eredménycentrikus gondolkodás az, amely a jelenlegi kormányt jellemzi, legyen szabad Burány Sándor adatával szemben - azt mondja, hogy megtört az exportdinamika - utalnom arra, hogy a sokat emlegetett búzaválság például a számok tükrében úgy néz ki, hogy a Horn-kormány hasonló időszaka alatt a teljes 1997. évben 971 ezer tonna búzát tudtak kiszállítani, most, ebben az évben eddig durván 1 millió 800 ezer usque 2 millió tonna megy ki, tehát több mint megduplázódott a Horn-kormány eredménye ezen rövid időszak alatt. Mégis, Burány Sándor föláll az emelvényre, és azt mondja, hogy ennek a kormánynak megtört az exportdinamikája. No, én úgy gondolom, a tények makacs dolgok, és ha a számok tükrében vizsgáljuk meg ezeket az adatokat, akkor egyértelművé válik, hogy az Orbán-kormány valóban egy olyan gyökeres fordulatot kíván az egész költségvetés szemléletében végrehajtani, amelynek a lényege, hogy végre egy reális költségvetés kell.

Az átcsoportosításokat illetően, amelyeket megint rossz néven vett Burány Sándor, meg kell jegyeznem, hogy én pont ellenkezőleg értékelem a tényleges átcsoportosításokat, tehát a lakosság nehéz helyzetben lévő részének megsegítésére való törekvést. Hiszen például az, hogy mi most nem a metró 4. szárnyát építjük, hanem az árvízhelyzetet kívánjuk olyan módon elhárítani, hogy ne kelljen rettegésben élnie az ország lakossága jelentékeny hányadának, ez az én megítélésem szerint egy szemléletbeli változást jelent; egy olyan változást, amelyre fel kell figyelnie az ország lakosságának. Akkor, amikor Burány Sándor képviselő úr a kormány szemére veti, hogy mi nem építjük most meg a metró 4. szárnyát, legyen szabad megjegyeznem: természetesen mi magunk is örülnénk annak, ha megépíthetnénk a metró 4., 5. és 6. szárnyát is, de jelenleg mégiscsak abból a tényből kell kiindulni, hogy az ország lakosságának négyötöde vidéken él, és ennek a négyötödnek is joga van, igen tisztelt Burány képviselő úr, az élethez, az emberi méltósággal élhető élethez, és ennek a polgári kormánynak az emberi méltósággal élhető élet alapjait kell lefektetni.

Nos, itt rögtön felmerül a kérdés, hogy mennyiben jelent ez gyökeres fordulatot a korábbi költségvetéshez képest, van-e itt bármilyen fordulat. Én úgy gondolom, elég volna, ha azt az adatot ismertetném, hogy a mezőgazdaságot illetően az 1998. évi költségvetés, a vidékfejlesztést is beleértve, összesen 134 milliárd forintot fordított erre. A jelenlegi költségvetés 162 milliárdból indul ki, és akkor még nincs benne a 8,5 milliárd reorganizációs és privatizációs bevételekből származó olyan tétel, ami megint csak növeli a földművelésügy és a vidékfejlesztés lehetőségeit.

 

(8.40)

 

Nincs benne az a hatalmas tétel, amely a hitelkeretet jelenti. Majd ezekre a számok tükrében visszatérek. De úgy gondolom, ezek már önmagukban jelzik, hogy a számsort illetően is jelentős előrelépés történt. Ami pedig az egész szemléletváltozást illeti, ez a dolog lényege. Tudniillik ez az első költségvetése az országnak - és engedjék meg, hogy én mint földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a földművelésügy és a vidékfejlesztés kérdéseire koncentrálva nyilatkozzam most az költségvetés általános vitájában -, amelynek kapcsán én úgy gondolom, az a tény, hogy mi most egy gyökeres változást, egy szerkezetátalakítást kívánunk végrehajtani, ez önmagában jelzi, hogy itt valami nagyon nagy változás történik a korábbihoz képest.

Önmagában az a tény, hogy mi azt mondjuk: a földművelésügyet nem lehet csak földművelésügyként felfogni, hanem ezt a területfejlesztéssel és azon belül kiemelten a vidékfejlesztéssel összefüggésben kell felfogni, és az a tény, hogy mi azt mondjuk, hogy egy vidéki térség csak komplex módon fejleszthető, egy vidéki térség fejlesztésénél a regionális gondolatnak kell előtérbe helyeződni, úgy látszik, most egy olyan fordulatot hoz az eddigi kormányzati elképzelésekhez képest, amely nagyon jelentős továbblépést tesz lehetővé.

Nagyon fontos kiemelni, hogy ez a költségvetés a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési részt illetően már összhangba hozatott az európai uniós törekvéseinkkel is. Hadd mondjak erre egyetlenegy példát! Az Európai Unióhoz való csatlakozás előkészítésének egyik nagyon fontos eleme az úgynevezett Sapard-program. A Sapard-program lényege, hogy nem engedi a mezőgazdaságot önmagában fejleszteni, hanem a vidékfejlesztéssel együtt kívánja a mezőgazdaság fejlesztését biztosítani, ami egyben a kis- és középvállalkozások fejlesztésének segítését is jelenti.

Az előbb hallhattuk, hogy Burány képviselő úr miként tört ki a gondolat ellen, hogy mi a kisvállalkozásokat fejlesszük. Úgy gondolom, azt is látni kell, hogy amikor a Sapard-program az ipartelepítés, a mezőgazdasági termékek feldolgozása, az új személetmód mellett tesz hitet, akkor egyben jelzi, hogy itt bizony új szerkezetről van szó, és azt kell megvizsgálni, hogy vajon ez a költségvetés ebben a részében megfelel-e ennek az európai követelményrendszernek.

Kérem, én úgy gondolom, önmagában az a tény, hogy milyen módon változott meg a kormányzati struktúra a korábbihoz képest, jelzi, hogy a jelenlegi kormány európai módon gondolkodó kormány, és az európai mércét tartja szem előtt akkor, amikor a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés kérdéseiben a jövőt meghatározza.

Szeretném az önök figyelmét felhívni arra, hogy a mezőgazdaság kivezetése a válságból egyidejűleg olyan követelményrendszert is állított az új költségvetés elé, tehát az új kormány elé, amelynek lényege az, hogy nekünk a mezőgazdaság válságból való kivezetése mellett a szerkezetváltást, a legalább középtávú stabilitást biztosító megoldásokra is ki kell terjeszkednünk, és a költségvetésnek ezeket az átalakításokat is biztosítania kell.

Itt külön felhívnám arra a figyelmet, hogy a mezőgazdaság szerkezetátalakításánál mi abból a tényből indulunk ki, hogy a jövőben mind élesebben lép fel a világ nyugati fele az exporttámogatások, egyáltalán a mezőgazdaság támogatása ellen, tehát nekünk egy olyan színvonalú mezőgazdaságot kell most kialakítanunk, amely versenyképessé teszi a magyar mezőgazdaságot a világ összes mezőgazdaságával összehasonlítva. Ehhez viszont a minőségi szerkezetváltásnak éppúgy be kell következnie, mint annak a ténynek, hogy az átalakítás kapcsán a mezőgazdasági termékek feldolgozására kell figyelemmel lennünk.

Meg kell szüntetnünk a pazarló gazdálkodást abban az értelemben is, hogy visszatérően károsító tényezőket nem szabad továbbgörgetnünk a jelenlegi költségvetésben. Erre jó példa a mostani árvízzel kapcsolatos belvízi problémára való figyelemfelhívás. Szeretném mindjárt hozzátenni, hogy a jelenlegi kormány nemcsak az eddig nyújtott megoldásokkal, hanem egyéb módon is segítségére siet a lakosságnak, hogy a belvízkár elhárítható legyen, illetőleg annak súlyos következményei enyhíthetők legyenek. De mindenképpen látni kell: nem lehet hagyni, hogy évről évre visszatérően mindig azok a problémák merüljenek fel, tehát a következő időszak megoldásait is tartalmazniuk kell a jelenlegi megoldásoknak.

Itt arra utalhatnék, hogy mi a belvizes térségekben az édesvízi haltenyésztést, a nemes halak tenyésztését kívánjuk elősegíteni, kiváltani a belvizes térségeket ilyen megoldással. Természetesen egyidejűleg a komplex fejlesztés keretein belül szeretnénk egy olyan rendszerrel összekötni az ilyen változtatásokat, hogy például a belvízi haltenyésztés kialakításával egyidejűleg a halosztályozó, a halfeldolgozó, a feldolgozott hal magas szintű csomagolása, tartósítása kapcsán egy új termékkel jelentkezhessünk a világ nyugati piacain, olyan termékkel, amely minden mennyiségben rendkívül jó áron eladható.

Ugyanígy gondolkodunk a búzáról is, azt mondjuk, hogy a búzát illetően olyan váltásnak kell bekövetkeznie, hogy a csodálatos magyar földnek, a magyar éghajlatnak megfelelő, világviszonylatban is kiemelkedő minőségű búzát és vetőmagvakat kell előállítanunk, és ezeket kell megnézni a költségvetés tükrében, hogy vajon biztosítottak-e vagy nem biztosítottak. A mezőgazdasági támogatást illetően minden esetben abból indulunk ki, hogy nem elég a válságkezelés, hanem egyidejűleg a kivezető út irányába kell elmozdulnunk. Hangsúlyozom, az új költségvetés már ezeket a tényeket vette alapul, tehát itt már megindult az a szerkezetváltás, amely a költségvetés más elemeit tekintve csak 2000-ben várható reálisan.

 

 

(8.50)

 

Hadd utaljak arra, mi azt mondjuk, hogy akkor járulunk hozzá a válság kezeléséhez, ha látjuk a törekvést az új irányába való elmozdulást illetően. Miután látom, hogy Kávássy államtitkár úr bólogat, rögtön megjegyzem, az ő területén ez úgy valósul meg, hogy például az elavult almásokat modern almásokra kell kicserélni; csöpögtetőrendszer mellett olyan almásokat kell telepíteni, amelyek a környék megélhetését biztosítják, de egyidejűleg a tárolásról is gondoskodni kell, hogy ne a számunkra alkalmatlan időben, a legkedvezőtlenebb áron kelljen eladnunk a termékeinket. Tehát az alapvető változtatás iránti igény a költségvetésben megjelenik.

Miként látható vagy mutatható ez ki a költségvetés számaiban? Megemlíthetném, hogy Zatykó képviselő úr kisebbségi véleményként előterjesztett egy olyan álláspontot, amely akként próbálta a költségvetést kezelni, hogy azt mondja: ezt ígérték Torgyánék - és ez valósult meg. Nos, azt hiszem, hogy ha megvizsgáljuk Zatykó képviselő úrnak mint a kisebbségi vélemény előterjesztőjének a számait, akkor látható, hogy ő nem egy valamiféle ígéretet idézett a kisebbségi vélemény előterjesztésekor, hanem azokat a számokat vette elő, amelyekkel én a tárgyalás során igyekeztem a tárca számára a legkedvezőbb eredményeket kiharcolni. Tehát egy alkupozícióból indult ki Zatykó képviselő úr.

De ha megvizsgáljuk, hogy tulajdonképpen mi az, amit elértünk, akkor engedje meg, hogy felolvassam az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény 1. §-ának ide illő részeit, ami abból indul ki, hogy az Országgyűlésnek biztosítania kell, hogy az agrárgazdaság, benne a mezőgazdaság közvetlen céljaira, a vidék lakosságmegtartó képességének erősítésére legalább a bruttó hazai termék évenkénti növekedési ütemével arányosan növelt összegű támogatást lehessen fordítani. Úgy gondolom, ezek az idézetek a számok tükrére változtatva jelentik azt, hogy 17,1 százalékkal kellett volna emelni a mezőgazdaságnak és a vidékfejlesztésnek szánt pénzösszegeket ahhoz, hogy a törvény rendelkezéseinek ténylegesen mindenben megfeleljen az új költségvetés. Ezt messze túlszárnyalta a jelenlegi költségvetés: a pénzügyminiszter úr az expozéjában ezt a fejlesztési számot 40 százalékban jelölte meg. Arra hívom fel itt a figyelmet, hogy a támogatási összegeket illetően jelölte meg ezt a számot a pénzügyminiszter úr; mi kiszámoltuk ugyancsak ennek a támogatási összegnek a százalékos arányait, egyértelmű, hogy messze meghaladja a 17,1 százalékot.

Ami a konkrét kifogásokat illeti, Zatykó képviselő úr arra hivatkozott, hogy mi 48 milliárd forintot ígértünk a piacra jutási és termelési támogatásokat illetően, és azt mondotta, hogy ezzel szemben 38 milliárd van mindösszesen, az agrártermelést csökkentő összegnél pedig azt állította, hogy az 58 milliárddal szemben csak 48 milliárd jelenik meg a költségvetésben. Azt az apróságot felejtette el, hogy összehasonlítsa az ez évi költségvetési adatokkal a számait, mert ugyanis az utóbb hivatkozott 48 milliárd helyett jelenleg, tehát a Horn-kormány számaiban 31 milliárd forint szerepel. Tehát egy nagyon jelentős előrelépés az, ami a mi esetünkben kimutatható!

Itt a privatizációs bevételből az FVM keretébe jutó 8,5 milliárd forintot is figyelembe kell venni, amely a 162 milliárd 265 millió forintot 170 milliárd 765 millióra növeli, és ezt még ki kell egészíteni azzal a 16 milliárd forint hitelgaranciával, amely megint csak egy készpénzes tételként vehető figyelembe, hiszen erre az állam garanciát vállal, tehát adott esetben költségvetési eszközökből kell kifizetnie. Ezek tehát hallatlanul jelentős előrelépést jelentenek.

Persze meg lehet kérdezni, hogy ezek tükrében én most soknak vagy kevésnek tartom-e azt a részt, ami a földművelésügy és vidékfejlesztés támogatására jut. Engedjék meg, hogy erre egy valódi mezőgazdasági miniszterhez illő választ adjak egy olyan hasonlattal, amelyet az egykori birkapásztor adott válaszként az adóellenőrnek, aki megkérdezte a birkapásztort, hogy aztán mennyi birkája van végül is, mondja meg, hogy sok-e vagy kevés. Erre törte a fejét a gazda, és azt mondta: hát, bizony amikor etetni kék, akkor sok, amikor meg fejni kék, akkor kevés. (Szórványos derültség.) Tehát én is abból indulok ki, hogy ha ahhoz viszonyítom, hogy mennyi volt Hornék alatt, akkor nagyon meg vagyok elégedve, mert óriási előrelépést jelezhetek az igen tisztelt Háznak és a magyar társadalomnak, akkor olyan, mintha néhány költségvetést már túlugrottunk volna, és ez tényleg már a 2000-es költségvetés lenne. Ha abból indulok ki, hogy adott esetben a világgazdasági válság, az orosz válság, az árvíz és az elképesztő belvízi helyzet következtében milyen pluszfeladatok merülnek fel, akkor bizony összeszorul a szívem, mert olyan sok teendő és fizetnivaló áll az új kormány előtt. De úgy gondolom, hogy végül is ez a költségvetés jelentős előrelépést jelent a korábbiakhoz képest, a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés már az új évezred küszöbére lépett ezzel a lehetőséggel.

Ezért jelzem, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Független Kisgazdapárt és annak országgyűlési képviselőcsoportja, noha jól látjuk ennek a költségvetésnek még azokat a negatívumait is, amelyeket a korábbi időszakból eredeztetve nem sikerült még felszámolnunk, de mint az új irányába mutatót, támogatjuk.

Köszönöm a türelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Mádai Péter és Kovács Kálmán közbeszólása: A minisztérium támogatja? - Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Burány Sándor képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt frakciójából.

 

BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy Torgyán miniszter úr az imént legalább annyiszor idézte a nevemet, mint ahányszor megdicsérte saját magát, úgy gondolom, hogy két percben legalább három rövid észrevétellel reagálnom kell az elmondott szavaira.

Az első: ami a kis- és középvállalkozásokat illeti, itt nagyívű programot hallottunk, hogy milyen módon fogja a kormány a kis- és középvállalkozásokat támogatni. De van egy apró baj: a vállalkozók jelentős zöme ezekhez a támogatásokhoz nem jut hozzá, viszont a kis- és középvállalkozások mindegyike érezni fogja az egészségügyi járuléknak azt az emelését, amelyet a kormány most végre fog hajtani.

 

 

(9.00)

 

A második észrevételem: hogy a kormány milyen vidéktámogatást folytat, annak a legszebb példája éppen a miniszter úr levele, amelyet még az önkormányzati választások előtt írt. Ebből világosan kitetszik, hogy a kormány azokat az önkormányzatokat akarja támogatni, ahol a szívének kedves hatalom jön létre a választások után. Budapest nem ilyen volt, ebből következően Budapestet büntetni kell - ez a költségvetési törvényben világosan látszik is.

Végül, de nem utolsósorban, ami az exportot illeti: az exportdinamika idén nem torpant meg, hála az előző évi gazdaságpolitikáknak. Viszont jövőre minden prognózis szerint - ezt a kormány sem cáfolja - ez az export vissza fog esni. Talán ennyit a tényekről. Ez még akkor is így van, ha az agrárválságot olyan szépen kezelte Torgyán miniszter úr - legalábbis a saját szavai szerint -, sőt tegnap óta tudjuk, hogy az ön családjában szinte hemzsegnek a John Major-szintű rokonok. (Dr. Turi-Kovács Béla: Mi köze ehhez a költségvetésnek?! Ez a költségvetési vita?!) De szeretném hangsúlyozni, hogy az export jövő évi dinamikája akkor sem fogja elérni az ideit, ha a kormány ezt odaadja gebinbe a Torgyán-családnak.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Latorcai János képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Burány Sándor képviselőtársam hozzászólására szeretnék két percben reagálni, mert úgy hiszem, hogy mindaz, amit elmondott a kis- és közepes vállalkozások jelenlegi sanyarú sorsáról, meghatározóan az elmúlt négy év gazdaságpolitikájának a következménye. (Közbeszólások a Kisgazdapárt padsoraiból: Így van! - Taps a kormánypártok soraiban.) Ha ugyanis a képviselőtársam venné magának azt a fáradságot, hogy fellapozná az 1994. évi statisztikai adattárakat, akkor abban még mintegy 1,3 milliót meghaladó kis- és közepes vállalkozást látna, amelyek száma az elmúlt négy évben 1 millióra csökkent, és ebből is körülbelül 800 ezer alá ment a működőképes vállalkozások száma. Azt hiszem, ez a szám önmagát minősíti. (Keller László: Mondd el, hogy miért!)

Az pedig, hogy a társadalombiztosítási járulék csökken, úgy gondolom, csak azon társaságok számára nem jelent előnyt, amelyek nem fizetnek adót és nem fizetnek tb-járulékot - amelyek a valóságban nem működnek.

Azt hiszem, ezek olyan szempontok, amelyeket egy gazdasággal foglalkozó gazdaságpolitikusnak azért szem előtt kell tartania. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Hozzászólásra következik Tardos Márton képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából; őt követi majd Horváth Balázs képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.

 

TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Elnök Asszony! Igen tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési vita valóban az egyik leglényegesebb vagy a leglényegesebb vitája a magyar parlamenti életnek, hiszen az egy évben megtermelt jövedelmek 50 százalékának elosztásáról és központosításáról dönt a Ház, amikor a költségvetésről beszél. Hallatlanul nagy összeg ez, és nagyon nagy felelősség is.

A vita sajátos módon zajlik, mert egyesek azt mondják - alapjában véve a kormánypárti képviselők zöme -, hogy egy soha nem látott remek költségvetésről van szó; mások pedig arról beszélnek, hogy ebben a költségvetésben rengeteg a bizonytalanság. Járai miniszter úr határozottan azt mondta, hogy ez a magyar gazdasági élet legjobb költségvetése. Mindaz az állítás, amit ilyen felületesen mondanak - akár dicsérik, akár szidják a költségvetést -, nem vonatkozik a lényegre.

A tisztázandó feladat - amiről eddig nem esett szó -, hogy a magyar gazdaságnak miért is van ennyi feszültsége, és hogyan reagál ezekre a feszültségekre a költségvetés. Félóránként, ha nem tízpercenként elhangzik, hogy az előző kormányok így meg úgy jártak el, és ez okozza a bajokat. Amire figyelmeztetni szeretnénk önöket, képviselő hölgyeket és urakat, a vitánkat hallgató állampolgárokat, hogy alapjában véve nem erről van szó. Arról van szó, hogy Magyarországon a világfejlődéstől izolált gazdasági átalakulás, gazdasági fejlődés játszódott le negyvenöt éven keresztül. Ennek következtében nincsen olyan magyar vállalat, nincsen olyan magyar falu, amely a világpiaci versenyfeltételekhez alkalmazkodásra képes lett volna '89-ben, és amelynek nem hallatlanul nagy erőfeszítéseket kell tennie ahhoz, hogy ezt az átalakulást, amit a szovjet rendszer összeomlása okozott, és ami Magyarországon megnyitotta a szuverenitás és a demokrácia felé való fejlődés útját, kellemetlen mellékhatásként ne kelljen végigszenvednie.

Az a tíz év, amely a hátunk mögött van, ennek a kettősségnek a tíz éve. A gazdaság alapjában véve azért esett vissza 20 százalékkal a teljesítményében, és azért van még ma is a '89-es színvonal alatt nagyságrendileg 10 százalékkal, mert ez az alkalmazkodás nem egy egyszerű dolog, ennek nagyon sok előfeltétele van. A kérdés, amelynek alapján meg tudjuk ítélni a költségvetést, hogy ezt az alkalmazkodást elősegíti-e, elég erőteljesen segíti-e elő, vagy nem.

Ebből a szempontból nekünk, szabaddemokratáknak az a véleményünk és határozott meggyőződésünk, hogy nincs minden rendben. A nehézségek abból származnak, amit az elmúlt negyvenöt év okozott, és amit az elmúlt kilenc évben még nem tudtunk teljesen kijavítani, és ezek a nehézségek fokozódtak azáltal, hogy az elmúlt tíz évben egy gazdasági-világgazdasági fejlődési időszakkal éltünk együtt, amikor a fejlődés üteme szokatlanul gyors volt, és minden bizonnyal, ha ez a világgazdasági fejlődés nem is vált át krízissé, válsággá, akkor is nagyon nagy mértékben lelassul, és ez a magyar gazdaság fejlődési lehetőségét is korlátozza.

A kérdés, amire válaszolnunk kell: hogy ha ezek az adottságok igazak, ha ezekhez a feltételekhez kell igazodnunk, akkor segít-e eléggé a költségvetés a probléma megoldásában? Most még csak egy kérdésre szeretnék utalni: félek attól, hogy a költségvetés a parlamenti választások előtti ígéretek nyomása alatt túl sok változást, túl sok ígéretet, túl sok látszólagos változást fogalmaz meg, ami nem jut el oda, hogy ebből gazdasági növekedés legyen, nem jut el oda, hogy a magyar állampolgárok tényleg jobban érezzék magukat.

Itt egy régi tapasztalatra szeretném felhívni a figyelmet: lehet, hogy a kormánypártok képviselői büszkék arra, hogy milyen jelentős strukturális átalakulásokat hajtottak végre a költségvetésen. Kiemelik ebből, hogy például a családok irányában milyen intézkedéseket tettek, kiemelik azt, hogy a lakásépítés vonatkozásában milyen jelentős intézkedéseket tettek, hogy a biztonság érdekében milyen jelentős intézkedéseket tettek. A kérdés az, hogy amikor '99-ben az adófizető állampolgár elmegy a boltba és a fizetéséből vásárolni kényszerül a napi ellátásához szükséges dolgokat, amikor kitölti a '99. évi adóíveket, amikor az önkormányzat vezetése elkészíti a '99. évi terveket, hogy mit képes finanszírozni a területfejlesztési igények prioritást érdemlő céljai közül, akkor azt tapasztalják-e, amit itt most önök mondanak.

 

(9.10)

 

Az a sajátos tapasztalatunk is van, hogy amikor statisztikailag ki tudunk mutatni egy 1-2 százalékos reáljövedelem-változást, akkor még mindig nem azt mondják, hogy ez milyen jó, hanem legfeljebb azt mondják, hogy nem romlott a helyzet. Az objektív helyzet pedig nem ad lehetőséget arra, hogy ennél többet nyújtsunk. Az, amit önök mondanak, hogy strukturálisan mennyi mindenben változtatták meg a költségvetést, az én meggyőződésem szerint az átlag állampolgár, a polgár tapasztalata szerint észrevehetetlen. A szöveg eljut hozzájuk, de a gyakorlati életben lévő tapasztalatok és a szöveg közötti ellentét fog élni a lelkükben - és ez nem okos! Nem okos nemcsak azért, mert ellenzéki képviselőként nem drukkolok a kormánynak és a kormány sikerének, hanem félek attól, hogy illúziórontás; a társadalom illúziókba való belelovalása, ugyanakkor az illúziókkal való szembenézés tragédiája vagy ellentmondása olyan zavart okoz, amely önmagában véve, objektíven az ambíciókat, a fejlesztési lehetőségeket, az akaratot, hogy jobban éljenek, a lehetőség megítélését, hogy hogyan lehet jobban élni, rontani fogja.

Azt gondolom, hogy a bajok, amelyek a költségvetéssel kapcsolatosak, a következőkben foglalhatók össze. Először: túlzott illúziókat kelt; másodszor: ugyanakkor jelentős feszültségeket tartalmaz, és azok a veszélyek, amelyek azzal kapcsolatosak, hogy akár '99-ben, de akár a költségvetés hatására egy kicsit később új restrikciókra kerüljön sor, nem megalapozatlan állítás, hanem tényleges veszély. A baj ezenkívül még az is - de erről most már nem tudok részletesen beszélni, mert lejár a időm -, hogy a beruházásokat, a befektetéseket a költségvetés nem igazán támogatja. A vállalatoknál keletkezett többletjövedelmek nem automatikusan változnak struktúraátalakító befektetésekké.

Amit Torgyán úr az előbb mondott a mezőgazdaságról, jó szöveg. Egyetértek vele, hogy a mezőgazdasági termelés szerkezetét meg kell változtatni, és ennek hangoztatása fontos, de ehhez arra van szükség, hogy a mezőgazdaságban és az iparban dolgozó vállalatok tőkéhez jutási feltételei, a tőkét meglapozó hitelkonstrukciók lehetőségei javuljanak. Erre pedig a költségvetés nem nyújt megfelelő alapokat.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr hozzászólását. Most Horváth Balázs képviselő úr következik, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából; őt követi majd Lentner Csaba úr, a MIÉP képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.

 

DR. HORVÁTH BALÁZS (MDF): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! A költségvetés mindig és mindenhol kormánybuktató lehet. Pontosan ezért az ellenzék minden lehetséges eszközt felhasznál a költségvetési törvényjavaslat elemzésére, boncolgatására, véleményét kifejti, álláspontját közli és vitatkozik azzal. Vélem azt, hogy ez a dolog természetes rendje és magától értetődő. A magam részéről - és ezt frakciónk nevében is mondhatom - minden megalapozott, logikus szakmai érvet nagy figyelemmel hallgatok, hallgatunk meg, az ember azokon elgondolkodik, és előfordult már az is - remélem, elő is fog fordulni -, hogy álláspontjába esetleg módosító indítvány formájában azt beépíti.

A gond nem ez! A gond az, ha valaki érzelmi alapokon boncolgatja a költségvetést. A gond az, ha az ellenzék olyan erkölcsi alapállásból és olyan formában támadja a költségvetést, amely saját előadását teszi hiteltelenné. Megértem és elfogadom Tardos képviselő úr indítványának nagy részét, ami szakmailag egyértelmű volt, azzal lehet vitatkozni, az egy platform, helyesebben mondva egy álláspont.

A komédia határába illőnek tartom azonban azt, ha az MSZP-frakció vezetője olyan erkölcsi alapállásból támadja a polgári kormány költségvetését, hogy - tartalmilag idézem, nem pontosan - az az ígérgetések be nem tartásának költségvetése. Nem tartom célszerűnek, ha egy politikai erő, amely kormányon is volt, olyan erkölcsi alapállásból támad egy költségvetést, olyan Nessus-inget kísérel meg ránk erőltetni, amelyet saját magának szabott.

Emlékszem arra az 1994-es választások előtti kampányból, amikor Horn Gyula és társai fizetett hirdetésekben jelentették meg a 3,60-as kenyeret és a többieket, és a pénzügyminiszternek (Derültség és közbeszólások az MSZP padsoraiban.) - célszerű lenne minden közbeszólást tényekre alapítani. Ezek a hirdetések megvannak, meg kell nézni, és teljesen fölösleges a tényeket letagadni. Ez a legszörnyűbb dolog! A tényekkel lehet játszani, de azokat letagadni nem lehet. Ez tény volt, és később Békesi pénzügyminiszternek kellett kiigazítani.

Azt javaslom a jövőre nézve és ezen vita kapcsán is a Magyar Szocialista Párt frakciójának, hogy maradjon a tényeknél, és ne érzelmi alapon, hanem a rációt segítségül híva - nyilván ismeri azt - támadja a költségvetést.

Tisztelt Ház! Egy szűkebb területről - amely hallatlan jelentőségű - szeretnék beszélni: a rendvédelemmel kapcsolatos költségvetési fejezetekről. Egy költségvetés két esetben jó, két alapvető kritériumnak kell eleget tennie. Az egyik, hogy saját eszközeivel támogassa a gazdaság fejlődését, vagyis gazdálkodjék - ez az egyik alapvető kritérium.

A másik pedig az, hogy szinkronban fusson a kormányprogram mögött lévő pártprogramokkal, amelyek a kormányzáshoz nem a legalitást, de a legitimációt - a politikai és erkölcsi legitimációt - biztosítják.

Ez az a második kritérium, amelynek - ehhez értek valamelyest, ezzel szeretnék csak foglalkozni - a kormány, a kormányunk költségvetése megfelel, és a programunknak megfelelően maradéktalanul - természetesen szegényesen, de azért maradéktalanul - eleget tesz. Az 1994-ben elfogadott és '95-re vonatkozó költségvetési törvény óta a Belügyminisztérium, azon belül értelemszerűen a rendvédelem - melyről beszélni szeretnék - ilyen kiemelt támogatást még nem kapott. Tudom, hogy ez sem elég, kiváltképpen ez sem sok, de a lehetőségekhez képest akkora, hogy a pártprogramokban és az azokra épülő kormányprogramban megfogalmazott cél - hogy a rend országát kívánjuk üzemeltetni, kérem, ne haragudjanak a triviálisnak tűnő kifejezésért - elérésének eszköze lehet, annak megfelel.

 

 

(9.20)

 

Azok az előirányzatok, azok a javaslatok, amelyek a Belügyminisztériumon belül a rendvédelemre vonatkoznak, eleget tesznek annak a most már joggal elvárt, '95-ben szétzúzott követelményrendszernek, hogy a hivatásos állománynál a béreket illetően a 100 százalékos beállás megtörténjen. Tudom persze, hogy ez gondot is okoz, hiszen a nem hivatásos állomány bérfejlesztése az elvártaknak sem felel meg, viszont tudomásul kell vennünk azt a kormányprogramban, pártprogramokban megfogalmazott egyértelmű prioritást, hogy e kormány súlyponti kérdésként fogja kezelni a rendvédelmet. Nyilvánvaló dolog, hogy ebben az esetben azt az eszközt - ne haragudjanak a rendőrök, ha ez esetben tárgyiasítom őket -, amely a rend fenntartásához szükséges, támogatni kell, ezért kapott kiemelt támogatást a Belügyminisztérium ezen fejezete, a rendőrség, amivel egyet is értek.

Államtitkár úr, rögtön szeretném azonban megjegyezni, hogy azért akadt gondom ezzel a fejezettel. A költségvetési törvényjavaslat 300 millió forintot elvon a Belügyminisztériumtól. Bár ez nem a szó legszorosabb értelmében vett rendvédelmi jellegű elvonás, ugyanis a Várpalota és környéke rehabilitációs program 300 milliós forintos kamattámogatása kapcsán az a logikai gond ezen összegszerűséggel kapcsolatban, hogy ez a 300 millió forintos kamattámogatás, államtitkár úr, soha nem volt beépítve a Belügyminisztérium költségvetésébe, következésképpen azt el sem lehetett volna vonni. Kérem, hogy a későbbiek során egy esetleges módosító indítvány kapcsán ezt szíveskedjék megvizsgálni, közös erővel vizsgáljuk meg ezt.

A költségvetési javaslat óriási előnye, hogy talán ez az első alkalom, amikor a polgári védelem olyan támogatást kap - és önállóan szerepel a költségvetésben -, amit meg is érdemel. Elég, ha néhány, a közelmúltban bekövetkezett olyan jellegű katasztrófára célzok, amelyekben a polgári védelem tragikusan szegényes eszközellátottsága közel tragédiához vezetett, vagy vezethetett volna.

Nagyon örülök annak, hogy a költségvetés megadja az anyagi támogatást, a forrást, a fedezetet ahhoz, hogy az őrsprogram folytatódjék, hiszen a sokat gúnyolt polgárbarát rendőrség kiépítéséhez, a rendőrség társadalmi elfogadottságához az őrsprogram nagy erővel történő folytatása feltétlenül szükséges.

Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Mindezekből következően a magam részéről a XI. fejezetet, azon belül a rendvédelemmel kapcsolatos költségvetési javaslatot támogatom, az imént kifejtett némely fenntartásommal összefüggésben is, és a magam részéről értelemszerűen elfogadni javaslom.

Kiemelt támogatást kap a költségvetési törvényben a X. fejezeten belül a nemzetbiztonság. Hallatlanul fontos ez a kérdés, és miután a hozzá nem értők, vagy az ügybe magukat alaposabban be nem ásók számára magasnak tűnik itt a költségvetési támogatás, engedjék meg, hogy néhány mondat erejéig ezt megindokoljam. Egy konkrét tétellel kapcsolatban, a szakszolgálatnál a személyi ellátás, ha jól emlékszem, több mint duplájára emelkedik. Való igaz, államtitkár úr, amikor először olvastam, megdöbbentem, de sikerült az indokát, a számomra is elfogadható magyarázatát megtalálni. Megtörtént a 100 százalékos beállás, ami feltétlenül szükséges. De még egy dologra, tényre felhívnám a figyelmüket, nevezetesen arra, hogy a szakszolgálatnál gyakorlatilag csak tisztek vannak, következésképpen a középarányos bérrel nem lehet játszani. Mondom, gyakorlatilag csak tisztek vannak, és ezen túlmenően magasan kvalifikált, a pályából adódóan a szakmájukat megfelelő szinten elsajátított és gyakorolni képes emberek, nyelveket beszélők, akiket nyilván olyan anyagi helyzetbe kell hozni, hogy ezen hallatlanul kényes, másrészt rendkívül fontos területről ne pályázzanak át a civil élet más területére.

Már most megmondom, hogy álláspontom szerint ezen korrekt és nagyon határozott, jelzés értékű költségvetési támogatás olyan munkát is elvár a szakszolgálattól, egyrészt az eredményességét, másrészt az erkölcsi tisztaságát tekintve, amelyet, biztosan tudom, a Ház, de a miniszter is ellenőrizni fog.

A fentiekből következően álláspontom szerint a költségvetési törvény imént röviden és vázlatosan tárgyalt két fejezete, s azokon belül a részletesebben elemzett címek, lefedik azt a kormányzati szándékot, amely a rend fenntartására, ha úgy tetszik, inkább helyreállítására irányul, következésképpen a Demokrata Fórum nevében azt támogatom és elfogadni javaslom.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr hozzászólását. Hozzászólásra következik Lentner Csaba képviselő úr, a MIÉP képviselőcsoportjából; őt követi majd Latorcai János képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr, önt illeti a szó.

 

DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetésen keresztül kellene hogy megvalósuljon a társadalmi gazdálkodói csoportok között a jövedelem-újraelosztás az igazságosság, a méltányosság és az egyenlő közteherviselés elvei révén.

Az 1999. évi törvényjavaslatot elemezve azonban óhatatlanul felötlöttek bennem az egyetemi tanulmányaim során olvasott, Államgazdaságtan című tankönyv sorai. A tankönyv még 1905-ben íródott, amelyben a szerző - a kor egyik nagyszerű pénzügyi tudósa, Mariska Vilmos - a következőket írja az államháztartási pénzügyekre vonatkozóan: "Az állami pénzügyek ziláltsága, az adók és a többi bevételforrás javításának elodázása, a pénzügyi igazgatás rendszertelensége és lelkiismeretlensége és a nemzet adózóképességének semmibevétele nemcsak a közgazdaság, hanem az egész népélet egészséges fejlődésének is útját állják." Az idézett gondolatok 1905-ben íródtak. Ez a tankönyv 1905 óta egyetemi tananyag, figyelemfelhívó célzatú gondolatai azonban akár 1998-ban is íródhatnának. A benne felvetettek sajnos mai közállapotainkat és pénzügyi viszonyainkat is messzemenően jellemzik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy választásokon győztes párt választási ígéreteinek megvalósításához nyilván nem a szép beszédeken keresztül vezet az út, hanem a megvalósított költségvetés vonatkozásában. A szép ígéretek mellé most a keserű valóság is társul. A központi költségvetés belföldi adóssága 13 százalékkal, a költségvetés bruttó külföldi adósságállománya pedig 134 százalékkal emelkedik egy év alatt. Az adósságok kamatai 1999-ben 753 milliárd forint költségvetési kiadást tesznek ki. A központi költségvetés 3495 milliárdos kiadási előirányzatából így minden ötödik forintot a bankoknak fizetünk ki.

De ezzel az úgynevezett adósságszolgálatnak még nincs vége, ugyanis ezen túl - elég sajátságos, ravasz módon - az úgynevezett GSF-vonal alatt, a költségvetés adósságainak törlesztése jogcímén még egy újabb tétel, egy 835 milliárd forintos tétel is elvonásra kerül az adófizetők pénzéből.

 

(9.30)

 

Fölmerülhet a kérdés, tisztelt képviselőtársaim, hogy akkor 1999-ben mit kapnak az önkormányzatok és a nép, az istenadta nép. Egy újabb nyomorúságos, szűkös esztendőt!

A települési önkormányzatok 1999-ben beruházásokra mindössze 3,4 százalékkal költhetnek többet, mint 1998-ban. A jövőre várható 11-13 százalékos inflációt figyelembe véve ez valójában azt jelenti, hogy 1999-ben az idei beruházásoknak reálértéken alig 80 százaléka valósulhat csak meg. A lakosságtól és a jobbára sajátosan magyar kényszervállalkozásoktól a kormányzat 1999-ben közel 4000 milliárd forintot kíván elvonni adók és járulékok formájában. Ez az érték 410 milliárd forint többletet jelent 1998-hoz képest. Hol vannak akkor a beígért és a vállalkozásokat serkentő adókönnyítések? - merülhet fel a kérdés a választópolgárokban.

1999-ben a havi 150 ezer forintos és afölötti bruttó keresetek után a munkáltatói közterhek valóban mérséklődnek, 45,9 százalékról 39,9 százalékra. A bökkenő csak az, hogy ilyen fizetésekre a kis- és középvállalkozásoknál dolgozó betanított munkások, a kisiparosok és a máról holnapra tengődő kényszervállalkozók, a lassan már zsellérsorba süllyedő falusi, tanyasi parasztemberek aligha számíthatnak. Marad hát a kedvezmény ott, ahol eddig is volt: a milliós havi jövedelmű bankigazgatóknál, a biztosítótársaságok, brókercégek ügynökeinél, a külföldi vállalatok vezetőinél, vagyis a foglalkoztatottak alig 5 százalékánál.

1999-re az egy főre jutó reáljövedelem-növekmény 3-4 százalékosra tehető. Ez '99 után, 2000-ben, 2001-ben sem lesz másképp. A teljes munkaidőben foglalkoztatottaknál, vagyis a 10 fő feletti szervezeteknél van ez a kormányzati prognózis. De ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy azok a gazdálkodók és azok a munkavállalók, akik 10 fő alatti szervezeteknél dolgoznak, milyen reáljövedelem-növekményre számíthatnak.

Sajnos, azt kell hogy mondjuk, hogy a '99. évi költségvetésben sem sikerült leszorítani az inflációt, a közteherviselést nem sikerült egyenletesebbé, igazságosabbá tenni a kormányzatnak.

Az infláció vonatkozásában hadd említsem meg azt, hogy a tartós infláció társadalmi költségei meghaladják az infláció megállításával járó szociális áldozatokat, de legalábbis nem kisebbek ezekhez képest. Ennek a gondolatmenetnek a lényege az, hogy a gazdaságot mesterségesen ösztönző politikák inflációt gerjesztenek, ami eltorzítja a piaci elosztási mechanizmusaikat.

A versenyképtelen tevékenységek túlélésének meghosszabbítása és a szükséges strukturális kiigazítások vállalásának elodázása végül a gazdaság meggyengüléséhez vezethet, hosszú távon a gazdasági potenciál komoly veszteségeit okozva. Ez más szavakkal kifejezve azt jelenti, hogy ez a fajta gazdaságpolitika, amelyet a kormányzat '99-ben tovább alkalmaz, nem erősíti, hanem éppen fordítva, gyengíti a gazdaság növekedési potenciálját. Ez a körülmény, hogy a monetáris politikának hosszú távon nincs reálhatása az outputra - a kibocsátásra -, a teljesítményekre és a foglalkoztatásra, legjobb esetben csak a ciklikus hullámzások csillapítására alkalmas.

Az infláció csökkentésére irányuló gazdaságpolitikai intézkedések olyan növekedési áldozatokkal járnak, amelyek közvetlenül érzékelhetőek, hiszen hatásuk azonnal tükröződik az elosztandó források mennyiségének csökkentésében. Tehát a szociális tényezők az ilyen gazdaságpolitika elfogadását nem segítik elő. A '99. évi költségvetési törvényjavaslatnak, sajnos, ez egy komoly hátulütője.

Súlyos körülmény az, hogy a környező országokat figyelembe véve, akár nálunk fejletlenebb országokat vizsgálva, olyan országokat, amelyekben az elmúlt években háború dúlt - Horvátország -, az inflációt sikerült leszorítani. Magyarországon egy tartós, elhúzódó inflációs válságra lehet számítani. Ilyen jövő, ilyen pénzügyi környezet közepette készült el az 1999. évi költségvetés is.

Ahhoz, hogy a kormány meg tudja valósítani választási ígéreteit, a gazdaságpolitikában és a költségvetés terén a jelenlegihez képest 180 fokos fordulatra van szükség. Mindannyiunkban - választópolgárokban, politikusokban - felmerülhet a kérdés, hogy képes lesz-e erre a Fidesz-kormány. A beígért szociális támogatások ugyanis csak úgy valósíthatók meg, illetve úgy folytathatók, hogyha az állam gazdaságszervező hatalmának megerősítésén keresztül a közkiadások forrásainak előteremtésében érdemleges bevételi többletforrások megteremtésére kerül sor.

Ha a Fidesz-kormány úgy osztogat tovább, hogy az államháztartás bevételi oldalán nem teremt többletforrásokat, akkor az infláció felgyorsulásával, végső soron a költségvetési hiányból eredő államcsőddel kell számolni. Ez annyit jelent, hogy amit most jó szándékkal, a következményekkel bátortalanul, félszeg módon úgy ad, hogy nem szakít az elődeitől örökölt hagyományos monetarista pénzügypolitikával, akkor az így juttatott kedvezményeket néhány év múlva az infláció felgyorsulásával, a társadalomromboló hatásain keresztül a lakosság többszörösen elveszítheti.

Az 1999. évi költségvetési törvényjavaslatnak további súlyos hiányossága az, hogy az állam gazdaságpolitikai koncepciója, költségvetési javaslata mögé nem épül be a banki pénzügyi háttér. Magyarul: a kereskedelmi bankok és a Nemzeti Bank nem adja a támaszát a kormány megvalósítandó gazdaságpolitikájának. A kormány a pénzügyi szektor és a Nemzeti Bank tevőleges segítsége nélkül félkarú óriás marad.

A kormány gazdaságpolitikájának megvalósításához feltétlenül szükség lenne a pénzintézeti háttérre, a bankokra, amelyek hitelpolitikájukon keresztül a mezőgazdasági termelőket, a hazai vállalkozókat hitelhez juttathatnák, ennek révén az országban megindulhatna a tényleges gazdasági növekedés. De a bankrendszer az állami gazdaságpolitika számára nem a cselekvő könnyítést adja, hanem egy tehertétel a költségvetés és az adófizetők számára. A közteherviselésből nem veszik ki a részüket, sőt, még pénzt vonnak el a szociális, oktatási, egészségügyi kiadások elől.

A szálak 1992-95-re vezetnek vissza. Az akkori MDF-kormány 350-400 milliárd forintos bankkonszolidációs segítséget nyújtott a kereskedelmi bankoknak, amely úgy valósult meg, hogy a felelőtlen, bűncselekményi magatartásokkal terhelt banki hitelezések helytállásaként a kormány, az akkori kormány 350-400 milliárd forintos bankkonszolidációs kötvénytömeggel fizetett a bankoknak, cserébe a bankok a behajthatatlan hiteleket átadták az államnak. A problémák azonban 1996-ban, '97-ben és most, '99-ben is jelentkeznek.

Súlyos ellentmondásokat vet fel a magyarországi bankpolitika. Akkor, amikor az adót fizető vállalkozások '99-ben előreláthatólag 256 milliárd forint társasági nyereségadót fizetnek, ugyanakkor a kereskedelmi bankok előirányzata mindössze 29,5 milliárd forint. Ha összességében nézzük, '99-ben az összes adójellegű befizetés 4000 milliárd forintot tesz ki. Tehát ez azt jelenti, hogy a kereskedelmibank-szektor, ahol tulajdonképpen a pénz van, ahol a tőke tőkét szül, 1 százalékát adja az egész adóbevételi forrásoknak.

A költségvetés nettó kifizetői pozíciója a társadalom, a lakosság számára elviselhetetlen. Ugyanakkor a 29,5 milliárd forintos pénzintézeti nyereségadó-befizetés mellett a költségvetési törvényjavaslatban szerepel, hogy 1999-re 44 milliárd forint konszolidációs kötvényt, állami támogatást biztosítanának a '92-95 között állami bankkonszolidációban részesült kereskedelmi bankok részére.

 

(9.40)

 

Tehát a bankok egyik zsebébe betesznek 44 milliárd forintot, ugyanakkor mintegy 29-30 milliárd forint nyereségadó-fizetést tudnak csak felvállalni. Hova tűnik el a pénz? - merülhet fel a kérdés, tisztelt képviselőtársaim.

Ám ezen túl a költségvetési törvényjavaslat 33-35. §-aiban szereplő kezességvállalásokból kiderül, hogy a Postabank részére még az eddigieken túl 75 milliárd forint garanciavállalás történik, és szerepel benne még az, hogy különböző, de nem Magyarországon bejegyzett pénzintézetek részére a kormányzat feltétel nélküli garanciát vállal. Ez tulajdonképpen az az eset, amikor a Mikszáth-regényben megírt Noszty-fiú váltót írt alá, tehát itt a pénzügyi kormányzat egy olyan szerepkörre, egy olyan váltó, egy olyan garancia vállalására kér felhatalmazást az Országgyűléstől, amelynek a kimenetele, fedezete teljesen kétséges és szabálytalan a mi véleményünk szerint.

Valójában a pénzügyi szektor gyenge, ellentmondásos, a reálszektorra hathatós hitelezési politikával és akarattal nem rendelkező pénzügy-politikai rendszere teljesen derékba törheti a Fidesz-kormány gazdasági és szociális programjának folytatását. A kormányzat és a bankszektor között a taktikai egyeztetések helyett a stratégiai egyeztetésekre kellene végre helyezni a hangsúlyt, tehát itt nem arról kellene a bankokkal tárgyalni, hogy: továbbra is garantáljuk nektek azt, hogy a bankkonszolidációs kötvények után fizetünk, mint a katonatiszt; hanem itt végre a bankszektort, a Nemzeti Bankot olyan hitelpolitikára kellene ösztönözni, amely az országban meg tudna valósítani egy érdemleges gazdasági növekedést.

Az 1999. évi költségvetési törvényjavaslat során ezen okból kifolyólag egy olyan módosító javaslatot terjesztünk majd elő, amellyel az adófizetők pénzéből kifizetett bankkonszolidációs kamatterheknek 1999. január 1-jétől történő felfüggesztését javasoljuk, a teljes bankkonszolidációt pedig felülvizsgálatra. Ebből, a jövőre 50 milliárd forintból, de végeredményben 2014-ig fizetendő évi 40-50 milliárd forintokból iskolák, közművek épülhetnének, új munkahelyeket lehetne teremteni.

Összességében ezen módosító javaslat nemcsak a '99. évi költségvetést érintené, hanem 2014-ig olyan hatást fejtene ki, hogy közel 1000 milliárd forint költségvetési megtakarítás keletkezhetne. Ugyanakkor, tisztelt képviselőtársaim, fel kell hívjuk arra a figyelmet, illetve a pénzügyi kormányzat figyelmét, hogy a kereskedelmi bankok alacsony szinten kimutatott nyereségének alapvetően az az oka, hogy ezekben a bankokban egy pazarló gazdálkodás folyik továbbra is. Összevetve a fejlett piacgazdaságok bankrendszerével, Magyarországon a bankműködés és a személyi juttatások jövedelmei kiugróan magasak. Egy példával hadd érzékeltessem ezen állításomat. Ha a személyi költségek arányát viszonyítjuk a bankok korrigált mérlegfőösszegéhez, ami ugyan egy technikai mérőszám, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a legfejlettebb banki technikával, bankvilággal rendelkező Svájc bankjaihoz képest Magyarországon a személyi kifizetések, a bankárjövedelmek mértéke kétszeres - bár ezen nem lehet csodálkozni Princz Gábor 8 millió forintos havi jövedelmét és 300 millió forintos végkielégítését ismerve.

Azt javasoljuk, hogy a bankkonszolidáció felülvizsgálatával, illetve a további kamatfizetések megállításával a kereskedelmi bankrendszer vonatkozásában az Állami Bankfelügyelet révén egy hathatós ellenőrzési rendszer kerüljön kidolgozásra. Ezzel tulajdonképpen megszüntethető lenne az, hogy a kereskedelmi bankokban a pazarló gazdálkodás tovább folyjon, ebből kifolyólag a banki bevételeket magas költségekkel el tudják tüntetni.

A külföldi többségű, aktívnak számító bankok átlagos tőkearányos nyeresége - csak érdekességképpen jegyzem meg, tisztelt képviselőtársaim - 1995-ben 36,2 százalék volt. Ez annyit jelent, hogy 100 forint befektetett pénzre 36 forint nyereség jutott. Ez '97-ben, '98-ban tovább emelkedett. Ugyanakkor látható az, hogy a kereskedelmi bankrendszer nyereségadót minimális értékben fizet, illetve a '98. évi eddig megismert költségvetési tényszámok alapján látható, hogy még azt az összeget sem tudja '98-ban a kereskedelmi bankrendszer nyereségadó-fizetés vonatkozásában teljesíteni, még 50 százalékban sem, amit a '98. évre vonatkozóan bevállalt. A '90-es években ezen banki jövedelmezőségi adatok egyébként messze meghaladják Nyugat-Európa bankjainak nyereségességi adatait, ugyanakkor szomorú tény az, hogy az állam gazdasági közkiadásaihoz nem járulnak hozzá, tehát a közteherviselő képesség az ő vonatkozásukban nem érvényes.

Tisztelt Képviselőtársaim! Befejezésül engedjék meg, hogy néhány olyan gondolatra utaljak, amely talán a pénzügyi kormányzat számára '99-ben és az azt követő években megszívlelendő volna. Itt a hozzászólásainkban tulajdonképpen ostorozzuk a kereskedelmi bankokat - nem jó ez a hitelpolitika -, ostorozzuk a külföldi vállalatokat, mert nem fizetnek nyereségadót, tehát akkor nincs közteherviselés ebben az országban.

1997 novemberében, tehát egy éve volt a Magyar Tudományos Akadémia jövőkutatási bizottságának konferenciája, és ott, egy évvel korábban - ez könyvben is megjelent - a következő gondolatokat vetettem föl:

Amennyiben a külföldi gazdasági társaságok, pénzintézetek és a magyar lakosság között meglévő jelenlegi minimális érdekazonosság is tovább rosszabbodik, úgy a társadalom helyzete az érdemleges beleszólást és a hatást kifejtő honi gazdasági, pénzügyi intézmények hiányában tovább romolhat, esetleges jobbra fordítása kizárólag a külföldi gazdasági társaságok és pénzintézetek akaratától függhet. Ám az esetleges teljes körű kiszolgáltatottságot és a társadalmi, gazdasági aggregátumok közötti fokozódó konfliktushelyzeteket elkerülendő, mindenképpen célravezető eljárás lenne a jövőkutatás tudományos módszereivel olyan helyzetmodellezés és nemzetstratégiai tervezés elindítása, amely a gazdaságot birtokló külföldi tőke és a magyar társadalom közötti viszonyokat a jövőben legalább elfogadható módon kezeli.

Tisztelt Képviselőtársaim! Talán most, egy költségvetési vitában nem a jövőkutatás tudományos módszereit szorgalmaznám - azt mi kutatók tesszük a magunk útján -; én azt mondanám, hogy a pénzügyi kormányzat 1999-re és az elkövetkezendő évekre csökkentse ezt a társadalmi konfliktushelyzetet, ami jelenleg érezhető a kényszervállalkozások, mezőgazdasági termelők kontra bankok és külföldi vállalkozások között. A pénzintézeti szektort és a külföldi vállalkozásokat tegyék a közteherviselés alkotmányos alapelvei alapján a gazdasági rendszer, az államháztartás befizetőivé. Hosszabb távon ez nekik is megtérülne. Ehhez azonban a pénzügyi kormányzat hathatós fellépésére van szükség.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A monitoromon megjelent Barkóczy Gellért képviselő úr neve. Nem tudom, a képviselő úr... (Barkóczy Gellért jelzésére:.) Nem, ez akkor téves, kérem szépen törölni.

Ez esetben Latorcai János képviselő úr következik; őt követi majd Lamperth Mónika képviselő asszony, a Szocialista Párt frakciójából. Képviselő úr, öné a szó.

 

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy költségvetésből mindig kiolvasható a kormány gazdaságpolitikai célkitűzése, a jövőépítés eszköztára, a társadalmi-politikai célrendszer, de természetesen tetten érhető a megelőző évek gazdasági és szociálpolitikai döntéseinek a hatása, következménye is. Így van ez az 1999. évi költségvetés esetében is. Világosan látható, hogy a kormány legfőbb gazdaságpolitikai célja a foglalkoztatás növelése, a hatékonyság, a termelékenység, a versenyképesség javulásán alapuló, egyensúlyt biztosító gazdasági növekedés feltételeinek elősegítése, az euro-atlanti csatlakozásra való érettség elérése.

 

 

(9.50)

 

Természetesen láthatóak azok a korlátok is, amelyek elsősorban az elmúlt négyéves kormányzás hibás döntéseinek, ígéreteinek és kötelezettségvállalásainak és a költségvetési intézményekben, állami bankokban elfolyt, eltűnt százmilliárdok következményei. Ezek a korlátok értelemszerűen szűkítették, de meg nem akadályozhatták, hogy a költségvetésben testet öltsenek a Fidesz-Magyar Polgári Párt választási ígéreteinek olyan fundamentális elemei, mint a családok helyzetének jobbítása, a közbiztonság javítása, a kultúra, az oktatás, a kutatás és a fejlesztés támogatása, a kis- és középvállalkozások térnyerésének biztosítása és nem utolsósorban a regionális és kistérségi aránytalanságok mérséklése. Nem véletlenül fogalmazták meg ezért előttem már többen is, hogy ez a költségvetés befektetés a jövőbe, a családok gyarapodásának a programja.

Hallhattuk a pénzügyminiszter úr expozéjában, hogy a gazdaság fejlődésének hajtóerejét a következő évben az export növekedése és az infláció csökkenése mellett a beruházásnövekedés, valamint a kis- és középvállalkozások támogatásnövekedéssel biztosított térnyerése képezheti. Szakértők egyetértenek abban, hogy nagyobb volumenű beruházásokra a gazdaságban elsősorban a közútijármű-gyártás, a szórakoztató elektronika, a számítástechnika, az energiaipar és a kereskedelemfejlesztés területén kerül majd sor. A becslések szerint ezeken a területeken az éves külföldi működőtőke-bevonások összege várhatóan 1,5-1,7 milliárd dollár körül alakul, ami biztató a költségvetés, illetve a fizetési mérleg alakulása szempontjából.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mint már kétperces hozzászólásomban is említettem, az elmúlt négy év gazdaságpolitikája mindenekelőtt a kis- és középvállalkozások térvesztéséért, sanyarú helyzetéért marasztalható el. Hiszen 1994-ben a statisztikai jelentések szerint a nyilvántartott kis- és közepes vállalkozások száma még meghaladta az 1,3 milliót, ami ez év nyarára 1 millióra, ezen belül a működő vállalkozások száma 800 ezer alá csökkent. Kérem, nyugodtan forgassák a statisztikai adattárakat, mert ezek az adatok hitelesek!

Mindezt látva már a Fidesz negyven pontja, majd azt követően a kormányprogram is jól fogta meg a mikro-, a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére vonatkozó igényt, s rendkívül örvendetes, hogy ez az ígéret mára túllépett a választási propaganda szintjén, és jövőre megvalósulni látszik. Hiszen csak a gazdaságfejlesztési célelőirányzatot kiemelve a költségvetésből - amely elsősorban a beruházások és a működőtőke-bevonások ösztönzését, a kis- és közepes vállalkozások támogatását, azok versenyképességének javítását, az export célú fejlesztéseket, valamint a kereskedelemfejlesztést szolgálja - látható, hogy a jövő évi költségvetés szerint a saját bevétellel és az Európai Uniótól kapott működési célú támogatással együtt abban több mint 17,5 milliárd forint áll rendelkezésre, ami 180 százalékot meghaladó növekedést jelent. Külön kiemelésre méltó, hogy ezen belül az éven túli időtartamra nyújtható hitelkeret összege mintegy 11-szeresére, majdnem 7 milliárd forintra emelkedik. De a kis- és közepes vállalkozások, valamint a mezőgazdasági családi vállalkozások támogatása területén is jelentősen emelkedik a vállalható kezességek és garanciák állománya. Itt a legjelentősebb tétel a Magyar Fejlesztési Bank 120 milliárd forint és az Exporthitel-biztosító Részvénytársaság 250 milliárd forint összegű kezességvállalási lehetősége. A megnövekedett kezesség- és garanciavállalás mögött elsősorban az Oroszországba exportálók támogatása és meghatározóan a kis- és középvállalkozások finanszírozásának elősegítése áll.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány kiemelten foglalkozik az Európai Unióhoz történő csatlakozás egyik legkényesebb pontjának számító mezőgazdaság átalakításával, kiemelten a családi vállalkozások hitelhez jutási körülményeinek javításával.

Jövőre 16 milliárd forint, hitelintézetek által nyújtott agrárhitelre vállal kezességet a költségvetés, és a mezőgazdaság ilyen irányú támogatását biztosítja az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítványnak nyújtott 42 milliárd forint kezességvállalás is.

De a kis- és középvállalkozások térnyerését biztosítja majd, hogy a költségvetés lakás célú kiadásai reálértékben 5,5 százalékkal, a közvetlen támogatások pedig több mint 20 százalékkal emelkednek. A lakástámogatási rendszer tervezett átalakítása a várakozások szerint évi 30 ezres szinten stabilizálná az újonnan épített lakások számát, amely közel a duplája a jelenleginek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen tudatában vagyunk, hogy gazdasági növekedés, befektetésösztönzés, kis- és középvállalkozás-fejlesztés nem képzelhető el a műszaki fejlesztés, a gazdaság és a társadalom technológiai modernizációja, a magyar termékek és szolgáltatások, a vállalkozások versenyképességének javítása, a hazai kutatásfejlesztés és innováció nemzetközi feltételeinek erősítése, a nemzetközi kutatási és fejlesztési együttműködési tevékenység összehangolása, valamint az innovációt előmozdító, az életminőséget javító tevékenységek ösztönzése nélkül. E feladatok sikeres megoldására a Központi Műszaki Fejlesztési Alapprogram célelőirányzat - közismert nevén a KMŰFA - mintegy 7,5 milliárd forint kiadási előirányzattal számol, ami önmagában 12 százalékos növekedést jelent.

Az előzőekből is világosan kiderül, hogy a kutatás, a fejlesztés, az innováció támogatására, a befektetések növelésére, a kis- és középvállalkozások térnyerésének biztosítására a jövő évi költségvetésben az idei összegeket lényegesen meghaladó többletforrások állnak rendelkezésre, ami garanciát képez a kormányprogramban e téren vállaltak teljesítésére.

Mint Komárom-Esztergom megye 5. számú választókörzetének országgyűlési képviselője úgy ítélem meg, hogy az előzőekben ismertetettek megvalósulása választókörzetem fejlődése, az ott lakók életminőségének javulása szempontjából is alapvetően fontos, ezért a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetését támogatom, azt elfogadásra ajánlom a tisztelt Háznak.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Kertész István képviselő úr, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a lehetőséget. Latorcai János ezt a költségvetést a családok gyarapításának programjaként aposztrofálta, ehhez szeretnék némi adalékkal hozzájárulni.

Ez a költségvetés, illetve az ezt megelőző törvények alanyi jogosultságúvá tették a családi pótlékokat. Ez azt jelenti, hogy a családok legmagasabb jövedelmű 9 százaléka ezentúl ugyanúgy megkapja azt a családi pótlékot, mint ahogy eddig az alacsony jövedelmű családok megkapták. Igaz, ennek némi szépséghibája az, hogy a családi pótlékok összegszerű emelésére a költségvetés nem tartalmaz lehetőségeket, tehát ezzel a családok legalacsonyabb jövedelmű 91 százaléka támogatásának reálértéke legalábbis 11 százalékkal csökken.

A másik szokásos tényező, amit pozitívumként szoktak említeni, az az, hogy a családok támogatása az adókedvezmény jogcímén 36 milliárd forinttal nő. Ez is igaz, de aki figyelembe vette és kiszámolta, hogy a KSH nyilvántartásai szerint mennyivel kellene ennek nőnie, az szomorúan tapasztalta, hogy a családok 11 százalékával már nem is számolt az előterjesztő, mint amely igénybe tudná venni az adókedvezményt, csakhogy ez nem a legmagasabb, hanem a legalacsonyabb jövedelmű 11 százalék, tehát éppenséggel teljesen antiszociális ez az intézkedési csomag. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vonatkozásában megjósolható, hogy az ottani gyermekes családok 50 százaléka nem tudja majd igénybe venni az adókedvezményt, és ez a megye számára 1,5 milliárd forint mínusszal jár.

Azt, hogy mennyire szociális és mennyire támogatja a családokat ez a költségvetés, az is mutatja, hogy a munkavállalói kedvezményt 74 milliárd forinttal rövidíti meg, de az is mutatja, hogy a családok részeként élő, dolgozó, azokat támogató nyugdíjasok körében az eddigi jogszabályok szerinti nyugdíjakhoz képest 53 milliárd forinttal csökken összegszerűen a nyugdíjjuttatás.

 

(10.00)

 

Én úgy gondolom, ez valóban a családok gyarapításának programja, de korrigálni kellene a fogalmazást: a viszonylag jobb módú családok programja ez a költségvetés.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Kovács Kálmán képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

 

KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az előbb elhangzottakra két reagálást szeretnék tenni; az egyik egy kérdés lesz.

A reakció: valóban, 1,3 millió kisvállalkozás volt, de ön is tudja, hogy a számok mögött az interpretáció, ennek az értelmezése is fontos, és jellemző arra a kormányra, amely ezt a számot létrehozta, hiszen ebben az országban több tízezren élnek, akik az 500 ezer forintos vállalkozásiigazolvány-kiváltási akcióra emlékeznek, ami ugyanúgy pénzszórás volt, mint később az E-hitel, és ugyanúgy működésképtelen, a saját egyszerű újratermelésükre alkalmatlan kényszervállalkozásokat hozott létre. Ez gazdaságilag is szakszerűtlen, amit ön mondott.

A második: mint volt főpolgármester-jelöltet kérdezem, nem mint Esztergom környéki választókörzeti képviselőt, hogy a fővárosi választási kampányban tett ígéretek hol vannak ebből a kormányprogramból, és ön mint volt fővárosi főpolgármester-jelölt, úgy látja-e, hogy támogatni tudja ezt a programot, akkor is, ha gyakorlatilag egyetlen jelentős ígérete sem szerepel ebben a kormányprogramban.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces hozzászólásra adok lehetőséget Latorcai János képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából.

 

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Kertész István képviselőtársam felszólalására reagálva: én úgy gondolom, hogy ha valami antiszociális volt, akkor az az 1995-ös Bokros-csomag, amely máig maradandó sebeket ütött a magyar társadalom testén, a családok helyzetén. Ez a kormányprogram, amelyet '94-ben (Sic!) a Fidesz vezette koalíció megalkotott és amelynek első költségvetése most készült el, úgy gondolom, ezen próbál valamit segíteni. Teljesen természetes, hogy az elmúlt évek teljes értékű megváltoztatása nem történhet meg, de példa értékű az a korrekció, amelyik ebben megfogalmazódott.

Kovács Kálmán képviselőtársam felszólalására pedig azt szeretném mondani, hogy tisztelt képviselőtársam, azt hiszem, jobban bele kellene lapozni a statisztikai adattárba. Meg kellene nézni: akkor az 1,3 millió vállalkozás mögött körülbelül 150-160 ezer volt a nem működő, kényszervállalkozás, ma körülbelül az 1 millión belül 200 ezerre tehető a kényszervállalkozások, azaz a nem működő vállalkozások száma. Azt hiszem, ez az arány is azt jelzi, hogy bizony az elmúlt négy év gazdaságpolitikája ezen a téren maradandó károkat okozott.

Az pedig, hogy egy fővárosi választási programban mi az, ami vállalható, és mi az, amihez a későbbiekben a kormány forrásokat tud biztosítani, úgy gondolom, egy későbbi időpont vitáját képezheti. Jelezni szeretném azonban, hogy mindazok, amiket én ott ígértem, azt hiszem, meghatározóan teljesíthetők, mert az a közlekedési szövetség, amely mellett 1992 óta folyamatosan török lándzsát (Bauer Tamás: Metró!), mind a mai napig nem talált befogadásra a főváros régi és jelenlegi vezetésénél, holott úgy gondolom - és ezzel talán Bauer képviselő úr is egyetért -, hogy ez az első olyan lépéslehetőség, amelyik a jövőt mindnyájunk számára biztosíthatja. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Keller László képviselő úrnak adom meg a szót kétperces hozzászólásra, a Szocialista Párt frakciójából. Képviselő úr!

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Én magam is azt vártam, hogy Latorcai képviselő úr tárgyszerűbben közelíti meg a kis- és középvállalkozások fejlődését. Vissza kellene menni 1989-re, hiszen '89-91 között ugrásszerűen megnőtt a vállalkozások száma. '94-ig valóban dinamikus volt a növekedés, '95-ben felére esett vissza a növekedési ütem, '96-ban csökkent a számuk, majd 1997-re ismét növekedés következett be. Ez azonban, igaza van képviselő úrnak, a '95-ös ütemet nem közelítette meg. A működő vállalkozások száma - és itt a gond, képviselő úr, hogy nem különbözteti meg tisztességesen a működő és a nem működő vállalkozásokat! -, ez ugyanis évről évre nő. Míg 1996-ban az arány 66,5 százalék volt, addig 1997 végén 75,3 százalék.

A támogatásokról, tisztelt képviselő úr: ha most csak a Területfejlesztési Alapból, illetve a területfejlesztési célirányzatból nyújtott támogatások arányát nézzük, a kis- és középvállalkozások támogatására fordított összeget, akkor ameddig 1994-ben ez az arány 12,5 százalék volt, '95-ben 27,5 százalék, 1996-ban 38,8 százalék, 1997-ben pedig 52,1 százalék.

Nos, ilyen számok után én azt gondolom, teljességgel megalapozatlan a képviselő úrnak az a vélekedése, amit itt az elmúlt időszak gazdaságpolitikájáról mondott ebben a Házban.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Gál Zoltán képviselő úrnak, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Ott szeretném folytatni, ahol Keller László befejezte; Latorcai képviselő úrhoz, bár nem szokás egymáshoz kérdéseket intézni, úgyhogy inkább akkor azt mondanám, intéznék egy kis meditációt.

Önök itt az elmúlt hónapokban, és most ön is, képviselő úr, másról sem beszélt, mint hogy mi minden rossz történt ebben az országban az elmúlt négy esztendőben. Ön szakember. Tessék szíves lenni akkor megmondani, hogyan következett be az, hogy ebben az országban 5 százalékos a gazdasági növekedés, és ahogy a pénzügyminiszter úr mondta, az ország a jövő esztendőben is a térség legdinamikusabban fejlődő országa maradhat?! Tessék nekem akkor arra magyarázatot adni, hogy ez hogyan lehetséges?! (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom a lehetőséget ismételten Latorcai János képviselő úrnak. Képviselő úr!

 

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Keller Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy ha az 1,3 milliót beszorozza 0,66-tal, vagy az 1 milliót beszorozza 0,75-tel, akkor megkapja a szakszerű választ arra, hogyan nőhetett egy fogyó bázison belül a működőképes vállalkozások száma. Azt hiszem, nincs ezen a téren köztünk ellentmondás, de az 1,3 milliónak a 66 százaléka 1994-ben több, mint az 1 milliónak a 75 százaléka, tisztelt képviselőtársaim, mindaddig, amíg elfogadjuk, hogy az 1 nagyobb, mint a 0.

Gál Zoltán képviselő úr számára pedig az a válaszom, hogy én elsősorban az elmúlt négy év kis- és középvállalkozás-politikáját bíráltam, hiszen úgy gondolom, annak következtében jöttek létre ezek az adatok a magyar társadalomban, és került olyan helyzetbe a magyar kis- és középvállalkozás, amelynek most, 1998-ban szükséges a hóna alá nyúlni. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tájékoztatom a képviselőcsoportokat, hogy jelenleg a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának 82 perc 50 másodperc, a Magyar Szocialista Párt frakciójának 94 perc, a Független Kisgazdapárt frakciójának 32 perc 20 másodperc, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának 38 perc, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának 30 perc 20 másodperc, a MIÉP képviselőcsoportjának 21 perc 10 másodperc áll rendelkezésére műsoridőben.

Most pedig megadom a szót Lamperth Mónika képviselő asszonynak, a Szocialista Párt frakciójából; őt követi majd Lányi Zsolt képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Képviselő asszony, önt illeti a szó.

 

DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az előbb Latorcai képviselő úr azt mondta: egy dolog az, hogy egy fővárosi választási kampányban mi hangzik el, és más dolog az, hogy utána a realitások mit tesznek lehetővé (Dr. Latorcai János: Nem ezt mondtam!), vagy a kormány döntése mit tesz lehetővé. (Bauer Tamás: Így van!) Ez ugyanaz, kedves képviselőtársaim, mint amit a majdnem pénzügyminiszter lett Urbán László úr mondott, hogy egy dolog a választási kampány, és más dolog a kormányprogram.

 

 

(10.10)

 

 

Kedves Képviselőtársaim! Erre nagyon jó példa az 1999-es költségvetés önkormányzati fejezete, amely, úgy tűnik, ebben a felfogásban készült. (Bauer Tamás: Így van!) Mielőtt a tartalmi kritikára rátérnék, engedjék meg, hogy két formai hibára hívjam fel a figyelmet, amely azonban szerintem tartalmi következményekkel is járhat.

Az első ilyen: az önkormányzati törvény előírja, hogy az önkormányzatokat érintő törvényeket - és különösen ilyen a költségvetés - előzetesen egyeztetni kell az önkormányzati érdekszövetségekkel, és az önkormányzati érdekszövetségek véleményét a jogalkotók elé kell tárni. Az előző időszakban az volt a gyakorlat, hogy a Belügyminisztérium lefolytatta ezt az egyeztetést, majd az önkormányzati bizottság elé tárta természetesen azt is, amiben sikerült megegyezni, és azt is, amiben eltérő álláspontok maradtak.

Nekem ma úgy kell elmondanom a hozzászólásomat az önkormányzati költségvetési fejezetről, hogy nem tudom, nem ismerem az önkormányzati érdekszövetségek álláspontját, hiszen ezt az egyeztetést a kormány elmulasztotta, illetve az elmúlt héten történt kísérlet arra, hogy ez megtörténjen, de olyan rettenetesen rövid volt az idő, és nem volt érdemi párbeszéd, hogy az önkormányzati érdekszövetségek véleményét a törvényalkotók az általános vita folyamatában nem ismerhetik meg.

Majdnem hasonlóan jártunk az Állami Számvevőszék véleményével is, amelyet tegnap kaptunk meg, tehát úgy kellett döntenie az önkormányzati bizottságnak a költségvetési törvény általános vitára való alkalmasságáról, hogy nem ismertük az Állami Számvevőszék véleményét. Aki szorgalmas volt a képviselők közül, az éjszaka elolvashatta - tanulságos olvasmány egyébként, teljes mértékben megalapozza állításainkat.

Most már a tartalmi kritikáról. Tisztelt Országgyűlés! Ez az önkormányzati költségvetés tudatosan önkormányzat-ellenes költségvetés! (Bauer Tamás: Így van!) Négy tétellel fogom ezt bizonyítani.

Az első: soha, amióta önkormányzatok léteznek, nem fordult még elő, hogy ilyen nagy volt a különbség a központi közigazgatásra fordított és az önkormányzatokra fordított költségvetési tételek között. Az 1998-as költségvetéshez képest 1999-re a központi közigazgatás költségvetése 24,1 százalékkal nőtt, míg az önkormányzati költségvetés mindösszesen 9,6 százalékkal. Ez tehát azt jelenti, hogy kevesebb pénz lesz iskolára, útra, járdára, tömegközlekedésre. Míg példátlan a növekedés a Miniszterelnöki Hivatalnál, a titkosszolgálatoknál, addig az önkormányzatoknál az infláció mértékét sem éri el a költségvetés növekedése.

Második tétel: az önkormányzati költségvetésnek is 1,9 százalékát zárolja és központi tartalékalapba helyezi a költségvetés. Megítélésünk szerint ez törvénysértő, tudomásunk van arról, hogy egyes önkormányzati érdekszövetségek fontolgatják, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak, hiszen ez többek között az önkormányzati törvénybe is ütközik. Ma a kormány már nem beszél 7 százalékos növekedésről, ma a költségvetés 5 százalékos gazdasági növekedéssel számol, de megpróbál felkészülni arra az egyébként nem várt esetre is, ha a gazdasági növekedés mindösszesen 4 százalék lesz. Ezért 1,9 százalékot az önkormányzati fejezetből is zárol, ez 33 milliárdot jelent az önkormányzati költségvetésben, és ez azt jelenti, ha elosztom az önkormányzatok számával, hogy minden egyes magyar önkormányzattól 10 millió 645 ezer 161 forintot vesz el a kormány ezzel a virtuális pénzzel, ezzel a zárolással.

Természetesen ez egyes önkormányzatokra nem igaz, hiszen a kicsi önkormányzatok kicsi költségvetésénél meg a nagy önkormányzatok nagyobb költségvetésénél ez a szám pontosan nem jön ki, de átlagban egy önkormányzatot ennyi elvonással érint ez a költségvetés.

Ez olyan, kedves képviselőtársaim... - és erről a kormány akar majd dönteni, tehát ez a zárolás úgy történik meg, hogy nem az Országgyűlés, nem törvény, hanem a kormány majd eldönti, hogy ezt a zárolt összeget mire fordítja. Megítélésünk szerint ez is törvénysértő. És ez pontosan olyan - ezt a példát kezdtem el az előbb mondani -, mintha egy család úgy látja a következő évét, hogy érdemes lesz itt egy kicsit takarékoskodni, mert nem tudja, mekkora lesz a család bevétele év végéig, és ezért az egész család minden egyes tagját spórolásra ösztönzi, az apukát, anyukát, gyerekeket, nagymamát, és a család elfogadja ezt a döntést, és így jár el egész évben, spórol, takarékoskodik. Majd amikor október tájékán kiderül, hogy mégiscsak jobban alakultak a dolgok, és nem következett be az a pesszimista fejlemény, amire számítottak, akkor a családfő egyedül úgy dönt: majd ő eldönti, mire fordítja ezt a pénzt, nem a család egésze, aki ezt megspórolta, hanem majd a családfő egyedül, s ha mondjuk, ő úgy dönt, hogy ezt kellemesen akarja elkölteni, és egy ifjú hölggyel elutazik két hétre a Bahamákra, akkor ez számára biztosan kellemes döntés, de az egész családot nem valószínű, hogy ugyanígy érinti, és nem valószínű, hogy találkozik a családtagok szándékával.

A harmadik tétel, amellyel azt bizonyítom, hogy önkormányzat-ellenes ez a költségvetés, a köztisztviselőket érinti. Ez a költségvetés befagyasztja a köztisztviselői bértáblát. Az igazgatási feladatok normatívája, amiből többek között finanszírozni kéne a helyi önkormányzatnál dolgozó köztisztviselők bérét is, csökken a '99-es költségvetésben, és a bértábla, ami kikényszeríthetné ezt az egyébként forrással nem rendelkező fizetésemelést, be van fagyasztva, nem ad ilyen garanciát a helyi önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselőknek. Egyébként másoknak sem, de őket érinti ez súlyosabban, hiszen a kormány a saját bokoralját már kistafírozta ilyen szempontból. A Miniszterelnöki Hivatalnál például az újonnan belépett köztisztviselők már megkapták azt a 40 százalékos növekményt, amely állami vezetői juttatásként a részükre jár. Ez egyébként azzal járt, hogy ma megduplázódott az állami vezetői juttatásban részesített miniszterelnöki hivatali alkalmazottak és köztisztviselők száma.

Azt gondolom, hogy ezen majd el fognak gondolkodni azok a köztisztviselők is, akik egyébként nap mint nap találkoznak az állampolgárokkal a helyi önkormányzatoknál, és akik az állampolgárok mindennapi ügyeit érintő dolgokban dolgoznak a polgármesteri hivatalokban.

Végezetül negyedik tételként a leginkább önkormányzat-ellenes tétele ennek a költségvetésnek a pedagógusok béremelése. Kedves Képviselőtársaim! Biztos emlékeznek még Rodolfo mesterre, aki úgy kezdte bűvésztrükkjeit, hogy: figyeljék a kezemet, mert csalok. Nos, Rodolfo mester tisztességesen járt el, mert felhívta a figyelmet arra, hogy mikor alkalmazza a bűvésztrükköket. A kormány ezt nem teszi, mert azt gondolja, hogy hatásos kommunikációja majd elfedi ezeknek a trükköknek a mibenlétét.

Megmondom őszintén, ez nem is volt teljesen sikertelen eddig, hiszen több polgármester ismerősöm, barátom azt mondta, hogy mosolygó arccal járnak a pedagógusok, mert örülnek annak, hogy megkapják azt a 16 százalék béremelést, amelyet Pokorni miniszter úr mindennap elmond a sajtóban. A probléma csak az, hogy a pedagógusok béremelésének fedezete nincs meg az önkormányzati költségvetésben.

Két módon is trükkösen jár el a költségvetés e tekintetben. Az első trükk a normatívánál van. Azt mondja Pokorni miniszter úr, hogy a közoktatási normatívát megemelték ezzel az összeggel, ott van a közoktatási normatívában a fedezete ennek a béremelésnek. Közoktatási normatíva többféle van, az se 16 százalék, ha az egésznek az átlagát megnézzük, mert az 12,4 százalék. De ha például azt nézzük, hogy az egyes közoktatási normatíváknál megvan ez a 16 százalékos növekmény, ez akkor sem ennyi a közoktatási feladatok ellátásánál, mert ma Magyarországon nincsen olyan iskola, amelyik a közoktatási normatívából működik, hiszen ez nem elégséges a működésre, ehhez minden egyes önkormányzat hozzá kell hogy tegyen valamilyen összeget. Tehát ha például egy gyermekre 70 ezer forintot kap az önkormányzat egy évre, és ezt megemeljük 16 százalékkal, de nem ennyiből működik az iskola, hanem 90-ből vagy 110-ből, vagy 130-ból, mert ezek az arányok, akkor ez máris nem 16 százalék, hanem 11, 10 vagy 9 - ez az első trükk.

A második trükk az, hogy az önkormányzatok költségvetésében egységes büdzsé van. Nem pántlikázható a pénz, hogy az oktatási normatíva csak iskolára, a szociális normatíva csak szociális ellátásra fordítható, és jó, hogy ez így van, mert az önkormányzatnak kell hogy legyen abban mozgástere, hogy mire fordítja ezt a pénzt, hiszen azt ott helyben kell tudni eldönteni, hogy hol szorít leginkább a cipő. És ebben az egységes büdzsében nincsen meg az inflációnak megfelelő növekedés. Ez azt jelenti, ha az önkormányzat oda akarja adni a pedagógusoknak a béremelést - mert meggyőződésem, hogy az önkormányzatok nagyon nagy többsége oda akarja adni -, akkor ez azt fogja jelenteni, hogy kevesebb pénz jut majd kultúrára, sportra, járdára és egyéb önkormányzati feladatok ellátására.

Kedves Képviselőtársaim! 31 önkormányzattal tudtam a rendelkezésre álló rövid időben kapcsolatba lépni, és megkérni őket, hogy számolják ki a saját önkormányzatukra vonatkozóan, hogy hol van meg a fedezete a pedagógusok béremelésének.

 

(10.20)

 

Természetesen a trükkök ott is működtek, egyiknél sincs meg a fedezete. Hadd mondjak néhány példát: Nyíregyházán, a XV. kerületben, Csornán, Baján és más önkormányzatoknál kiszámolták pontosan, és nincs ott, nincs meg a fedezet. Egy olyan feszültséget keletkeztetnek a helyi önkormányzat és a pedagógus között, ami megítélésünk szerint indokolatlan; és inkorrekt megoldás, hogy az önkormányzatokhoz telepítik annak a problémának a megoldását, hogy olyan ígéretet tett a kormány, amit nem tud teljesíteni, és ennek a teljesítését majd az önkormányzatokon akarja számon kérni.

Tisztelt Országgyűlés! A Szocialista Párt álláspontja szerint a közalkalmazottaknak, ezen belül is a pedagógusoknak ezt a béremelést meg kell adni, hiszen ez a béremelés indokolt. De ezt csak úgy lehet megadni, ha az ennek megfelelő fedezetet, az ehhez szükséges pénzt odaadják az önkormányzatoknak. A Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja az ehhez szükséges módosító indítványt be fogja nyújtani a költségvetéshez, s szeretnénk fölkérni a kormányt arra, hogy szíveskedjenek ezen módosító indítványokat támogatni, mert ha ezt nem teszi meg, akkor nem tehetünk mást, mint hogy fölhívjuk a választópolgárok figyelmét, hogy figyeljék a kormány kezét, mert csal.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Hozzászólásra következik Lányi Zsolt képviselő úr. (A monitorra tekintve:) Megkérdezem Homoki képviselő urat, hogy hozzászólásra kért-e lehetőséget. (Dr. Homoki János bólint.) Igen, akkor kérem Lányi képviselő úr türelmét, és megadom a szót Homoki János képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából, két perc időtartamban.

 

DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Nem akartam hozzászólni, de Lamperth Mónika hozzászólását hallgatva kénytelen vagyok néhány dologra felhívni az Országgyűlés és az ország közvéleményének a figyelmét.

Az 1999. évi költségvetés elkészítésekor az új kormány kezét megkötötték az öröklött hiányok, adósságok, törvények, terhek és az előző kormány ígérvényei, kötelezettségvállalásai. Az öröklött, meglévő gazdasági helyzet még akkor is problémát okoz az új polgári kormánynak, ha az államkasszát az azt tisztességesen kezelő pénztárosokra bízza az előző kormány által kinevezett szarka típusú eminenciásokkal szemben. (Derültség az ellenzék soraiban.)

Ejtsünk néhány szót arról, hogy a szociálliberális kormány milyen örökséget hagyott a polgári pártok kormányának! A két társadalombiztosítási alap hiánya ez év végére elérheti a 100 milliárd forintot. A Nyugdíjalap hiánya 30-32 milliárd forinttal haladja meg az eredetileg számított 20 milliárdot. Az Egészségbiztosítási Alap várható hiánya 55 milliárd forintra prognosztizálható. A Postabanknál eddig feltárt veszteség 110 milliárd forint, a Magyar Nemzeti Bank külföldi veszteségei 40 milliárd forintra rúgnak, a Magyar Fejlesztési Bank kezességvállalással okozott vesztesége 120 milliárd forintnál tart. A kormány által 1250 főnek kifizetett végkielégítés, tizenharmadik havi fizetés és három évre visszamenően a szabadság megváltása 855 millió forintjába került a kormánynak, ami nem volt betervezve az ez évi, de még a jövő évi költségvetésbe sem.

Ezek után összességében mintegy 500 milliárd forintos hiánnyal vette át a polgári kormány a szociálliberális kormánytól a kormányzást. Kérdezem én, tisztelt képviselőtársaim, ilyen körülmények között hogyan lehet az 1999. évre költségvetést tervezni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: A monitoromon megjelent Czoma Kálmán képviselő úr neve, bár úgy látom, hogy a képviselő úr nincs a teremben, így kérem törölni.

Hozzászólásra következik két percben Csabai Lászlóné képviselő asszony, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő asszony!

 

CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Homoki Úr! Én még mindig abban bízom ebben a parlamentben, hogy tárgyszerű vita folyik, és mindig elég idealista vagyok ahhoz, hogy azt higgyem, amikor valaki hozzászól, akkor az ő hozzászólására a témában fog reagálás történni. Számomra érthetetlen, hogy egy önkormányzati témakört felölelő hozzászólásra hogyan szólt Homoki úr. Az önkormányzatok nevében pedig szeretném kikérni azt, hogy szarka típusú pénztárosok voltak, mert azt gondolom, ön sem gondolja ezt komolyan.

Megjegyzésként szeretnék még egyet hozzátenni: valószínű, hogy ön nem dolgozott az önkormányzatokban; nekem most már 12 éve van szerencsém önkormányzati munkát végezni, az utolsó nyolc évben pedig részt vettem az érdekegyeztetésekben, és megmondom őszintén, egyetlen évben nem fordult elő, hogy szeptember végére az érdekegyeztetés ne történt volna meg - 1994-ben sem, de '91-ben sem, az Antall-kormány idején! Ez az első év az, amikor úgy tárgyaljuk az önkormányzatok és az ország költségvetését, hogy az önkormányzati érdekképviseletek egy héttel az általános vita előtt kapták meg az anyagot és alakíthattak ki véleményt.

És még egy megjegyzés: szívesen hívom önt is és valamennyi kormánypárti képviselőt egy olyan számításra, amikor ki kell számítani, hogy 6 százalékos normatívaemelésből hogyan lehet 17 vagy 16 százalékos pedagógusbért csinálni. Szívesen veszek minden olyan szakmai tanácsot, amikor önök ezt be tudják bizonyítani. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Latorcai János képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Lamperth Mónika képviselő asszony első mondatára szeretnék csak reflektálni. Tudom, hogy a parlamentben szóban elhangzókat nagyon nehéz szó szerint ugyanabban a szövegszerkezetben visszaadni pár perc múlva, de úgy gondolom, hogy mindaz, amit a képviselő asszony felszólalásában nekem tulajdonított, az így, ebben a szövegszerkezetben itt nem hangzott el.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Keller László képviselő úrnak, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Megmondom őszintén, elvártam volna, hogy Homoki politikai államtitkár úr legalább tárgyszerűen tájékoztatja a tisztelt Házat és az ország közvéleményét arról, hogy milyen terhekkel vették át a kormányzást.

Egy ponton szeretném tételesen bizonyítani, hogy hazudott a képviselő úr. (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.) Tisztelt Képviselőtársak! A zárszámadásról szóló törvényjavaslatot most vitatja a tisztelt Ház. A kormány október 1-jén terjesztette be - és nem módosította azóta -, hogy a társadalombiztosítási alapok hiánya 77 milliárd forint. A politikai államtitkár úr most világosan elmondta - bár eléggé összekeverte az egészségbiztosítási és a társadalombiztosítási alapokat -, hogy a társadalombiztosítási alapok hiánya jóval meghaladja a 100 milliárd forintot. Azt gondolom, hogy kormánytényezőként ilyen felelőtlen módon nem nyilvánulhat meg ebben a Házban! A második, amit szeretnék mondani (Dr. Homoki János: Képviselőként szóltam!) - nem lehet azt szétválasztani, képviselő úr, hogy politikai államtitkár vagy képviselő.

A másik, amit szeretnék mondani: folyamatosan csúsztatnak a kormánypárti képviselők. Amikor a kötelezettségvállalásról beszélnek, akkor soha nem mondják meg világosan, hogy a kötelezettségvállalásból mennyi esik 1999-re, és mennyi esik az elkövetkezendő tíz-húsz évre, és ezt milyen feltételekkel vállalta be az adott kormány. Egyszer egy tisztességes hozzászólást szeretnék már kormánypárti képviselők szájából ebben a Házban hallani, ami világos képet ad az előző kormány kötelezettségvállalásáról!

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Szeretném kérni a képviselő urat, hogy legközelebb a megfogalmazásaiban az "állításaim szerint nem mondott igazat" fordulatot próbálja használni. Köszönöm szépen. (Derültség és taps az ellenzék soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Az jó!)

A következő hozzászólásra megadom a lehetőséget Lányi Zsolt képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából; őt követi majd Wekler Ferenc képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.

 

LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Független Kisgazdapárt nevében a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség költségvetésével kívánok foglalkozni. Ez egy nagyon fontos költségvetési fejezet, hiszen karnyújtásnyira vagyunk a NATO-csatlakozástól, a NATO küszöbén állunk, ezért ezen a területen komoly feladatok várnak a magyar kormányra és azon belül a Honvédelmi Minisztériumra, a honvédelmi tárcára és a magyar hadseregre.

 

(10.30)

 

Mielőtt a konkrét, 1999. évre vonatkozó költségvetés tervezésével, sajátságaival foglalkoznék, szeretném megjegyezni - remélem, ezzel a jelenlegi parlament mindkét oldalán ülő, tehát a kormánypárti és az ellenzéki képviselők nagy része is egyetért, aki egy kicsit figyelemmel kísérte a honvédség elmúlt éveinek a tevékenységét, és ismeri a honvédség állapotát -, hogy sajnos a honvédség jelen pillanatban a tartalékai végén jár, a tartalékok kimerültek, és nagyon közel van a csődhelyzethez.

Éppen ezért - hogy ennek mi volt az oka, ezt az idő rövidsége miatt most nem kívánom részletezni - a teljesség igénye nélkül két dolgot említenék meg. Az egyik ok az, hogy az elmúlt években egy meggondolatlan - hogy finoman fogalmazzak -, megalapozatlan privatizáció történt a HM területén. A másik pedig az a több - nem akarok számot mondani, hogy öt, hat vagy négy - átszervezés, amelynek gyakorlatilag nemigen mutatkozott kézzelfogható eredménye, ugyanakkor nem százmilliókba, hanem milliárdokba került. Ha az elmúlt időszakban ezeket a pénzeszközöket, ezeket a forrásokat jobban használtuk volna fel, akkor az új kormány és azon belül a Honvédelmi Minisztérium nem kerülne olyan helyzetbe, hogy nullpontról, mélypontról kell indítania és megoldania a honvédség azon feladatait, amelyek nagyon fontosak, különösen a NATO-csatlakozás küszöbén.

A költségvetés tervezésében mik voltak azok a fő szempontok, amelyeket itt szeretnék ismertetni? Az egyik - amit említettem - a NATO-csatlakozás és az azzal kapcsolatos követelmények, amelyek bizonyos forrásokat és jelentős forrásokat igényelnek a kormánytól, a költségvetéstől. Ugyanakkor a honvédelem, a hadsereg és a minisztérium személyi állományáról való gondoskodás szintén jelentős költségkihatással jár. Mindnyájan tudjuk, hogy 1999. január 1-jével a hivatásos állománynál a törvény értelmében mintegy közel 20 százalékos béremelést kell végrehajtani. Ezen túlmenően komoly költségkihatással járnak a lakásépítések, mert hiszen azok is gondot okoznak, a különféle szociális juttatások fejlesztése, a hadirokkantak, hadiárvák, hadigondozottak bizonyos kártérítési kielégítése - és sorolhatnám tovább. Ezen túlmenően rendkívül jelentős költségeket jelent a NATO-hoz való csatlakozás, amelyek részleteit most nem akarom ismertetni az idő rövidsége miatt, de mindenképpen komoly terheket jelent.

Ennek a költségvetésnek a fő sajátossága az, hogy jelen pillanatban ez 164 milliárd forintot jelent, amely a NATO-elvárásnak - számszakilag mondom - megfelel, hiszen az volt az elvárás, hogy a tervezhető, tervezett GDP 1,31 százalékát 1,41 százalékra kell emelni, amely valóban ezzel a 164 milliárd forinttal megoldottnak látszik. A költségvetésnél azt a problémát látom, hogy ebben a 164 milliárdban szerepel egy 30 milliárd nagyságnyi saját bevétel, amely megteremtésének én a magam részéről - aki most már ötödik éve a honvédelmi bizottságban tevékenykedem - nemigen látom a realitását, a beszédem elején említett privatizáció nem túl jól sikerült volta miatt. Ebből a 30 milliárd forintból 9-10 milliárd forint lenne az az összeg, amelyet a HM-tárcának az épületekből, ingatlanokból kellene kigazdálkodnia. Azonban ismerem ezeket a létesítményeket, amelyekben jártam, és sajnos egészen lerobbant állapotban vannak, a műszaki állapotuk nem megfelelő, nemigen forgalomképesek. Ennek következtében itt látok egy jelentős problémát, amelyet majd lehet, hogy valami átcsoportosításokkal meg kell oldani, hogy az egyéb feladatoknak eleget tudjunk tenni.

Látok egy olyan problémát, hogy a működtetési költségek - ha az inflációt és egyebeket is figyelembe veszem - az 1998-as állapothoz képest sajnos nem emelkednek, holott lennének olyan elvárások, hogy bizony a műszaki állapot mellett a működtetésnél is egy bizonyos előrelépést kellene elérnünk. Csak egyetlenegy példát mondok: például a repülési időt, amely 30-40 óra volt az elmúlt években - ez bizony legutóbb katasztrófához vezetett -, a honvédség fel kívánná emelni 100-120 órára. Ez is jelentős költségkihatást jelentene.

Ezenkívül a költségvetés tanulmányozása közben nem találkoztam két nagyon fontos dologgal. Az egyik: mindnyájan tudjuk, hogy a honvéd vezérkar és a Honvédelmi Minisztérium - tehát a minisztérium és a Magyar Honvédség - integrációja folyik, meg van tervezve, és ez végrehajtásra fog kerülni nagyon rövid időn belül. Ennek a pénzügyi kihatásait, költségkihatásait nem láttam - nagyon nehezen számszerűsíthető.

A másik probléma pedig az, hogy nem látom az SFOR-kötelezettségünk költségeit, amelyek 1999 második félévére vonatkoznak. Ezeket még szintén meg kell határozni vagy átcsoportosításokkal, vagy esetleg a központi tartalék segítségével - amely kissé jelentősebb, mint az elmúlt időben éppen azért, mert vannak bizonyos bizonytalanságok a bevétel területein, a GDP lehetőségein belül -, esetleg abból kellene pótolni, hogy a honvédségünk megfelelő erőnlétben és megfelelő védelmi képességgel tudjon csatlakozni egyrészt a NATO-hoz, másrészt pedig hogy végre eljön az az idő, amikor elkezdhetjük és felépíthetjük azt a nemzeti hadsereget, amelyet nagyon-nagyon szükségesnek tartok, és amely bizonyította a legutóbbi árvíz esetén is, hogy mennyire szükséges. Talán eljutunk arra a helyzetre rövid időn belül, hogy a magyar társadalom el fogja ismerni, és tudomásul veszi, hogy ez a hadsereg nem párthadsereg, nem néphadsereg, hanem a nemzet hadserege, ezért becsülni fogja. Akkor a katonák is büszkék lesznek arra, hogy a társadalmat szolgálják, és így meglesz a katona megbecsülése, a katona erkölcsi elismerése. Remélem, hogy ez sikerülni fog.

A felsorolt hiányosságok ellenére a költségvetést a nemzetgazdaság teherbíró képessége szempontjából megfelelőnek tartja a Független Kisgazdapárt, és nemcsak a honvédelmi tárca fejezetét, amiről itt beszéltem, hanem az egész költségvetést alkalmasnak és jónak találja, és meg fogja szavazni.

Köszönöm szépen a szíves figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm a képviselő úr hozzászólását. Szólásra következik Wekler Ferenc képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetségéből; őt követi majd Gémesi György képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.

 

DR. WEKLER FERENC (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetésen belül elsősorban az önkormányzati fejezettel és az önkormányzatokat érintő kérdéskörrel szeretnék foglalkozni. Mielőtt rátérnék erre, engedjenek meg néhány gondolatot az elmúlt napok eseményei kapcsán arról, hogy hogyan is áll a mostani kormánykoalíció és az önkormányzatok viszonya.

Néhány héttel ezelőtt a választási kampányban elhangzott a miniszterelnök részéről, hogy az önkormányzatok feladata az, hogy végrehajtsák a kormányprogram vonatkozó fejezeteit, és a kormány intézkedéseit helyben teljesítsék. Akkor azt gondoltam, hogy ez kampányfogás, és azt gondoltam, hogy az önkormányzati választások eredményének ismeretében módosulni fog a Fidesz álláspontja az önkormányzati kérdésben. A választások eredményeként a Fidesz-frakciónak közel 80-85 százaléka valamilyen tisztséget tölt be a helyi önkormányzatokban: polgármester, közgyűlési elnök, közgyűlési alelnök, képviselő-testületi tag vagy megyei közgyűlési tag.

Ettől azt reméltem, hogy a beterjesztett költségvetésben az önkormányzatok prioritása fog megjelenni. Azt gondoltam, hogy azok az emberek, akik ott ülnek helyben, bekerültek a testületekbe, tudni fogják, hogy ahhoz, hogy helyben a lakosság szolgáltatási igényeit ki lehessen elégíteni, forrásokra van szükség, átengedett és helyi forrásokra, és ennek a lehetőségét megteremti a jövő évi költségvetés. Szomorúan kellett tapasztalnom, hogy semmit nem jelentett az, hogy a Fidesz országgyűlési képviselőinek többsége helyi önkormányzatokban is tevékenykedik.

 

(10.40)

 

Azok a települések, ahol ezek az emberek dolgoznak, nem fogják élvezni annak előnyét a következő évben, hogy országgyűlési képviselőket választottak meg a helyi testületekbe. Ugyanis a következő évi költségvetés számai egyértelműen azt tükrözik, hogy az önkormányzatok alulértékeltek az állami szférával szemben a jövő évi költségvetésben. Az önkormányzatok mozgástere az előző hat év folyamán is csökkent, de a következő évben tovább fog csökkenni.

Az önkormányzatok GDP-ből való részesedése csökken. Ez 54 milliárd forint kiesést jelent az önkormányzatok számára. A költségvetési kiadásokban az önkormányzatok szerepe tovább csökken 1,8 százalékkal, ami a jövő évben 61 milliárd forintot jelent - mínuszban - az önkormányzatok számára.

De nemcsak ezek a számok mutatják azt, hogy a kormánykoalíció, a kormánytöbbség nem kíván az önkormányzatoknak komoly szerepet szánni a következő négy évben, annak ellenére, hogy folyamatosan azt halljuk a Házban, hogy a Fidesz vezette koalíció a családok és a polgárok kormánya. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Úgy van!)

A családok összes problémája helyben csapódik le. Helyben történik a család gyerekeinek iskoláztatása, helyben történik az egészségügyi ellátás, a szociális ellátás, helyben történik az a fejlesztés a településeken, amit infrastruktúrafejlesztésnek nevezünk, amihez forrásokra, pénzre van szükség. Ez a pénz hiányzik a következő évi önkormányzati költségvetésből.

De nemcsak ebben a költségvetésben lehet tetten érni azt, hogy a Fidesz-kormány nem igazán barátja az önkormányzatoknak. Tegnap délután egy érdekes szavazás történt ebben a Házban, ami látszólag arról szólt, hogy egy képviselői indítványt nem bocsátanak részletes vitára. A valóságban pedig arról szólt, hogy a kormánytöbbség és ezen belül a Fidesz-frakció úgy döntött, hogy a kórházak, a Magyarországon működő összes kórház anyagi problémája ezentúl csak és kizárólag a települési és megyei önkormányzatok nyakába zúdul, ugyanis december 1-jétől ezek a kórházak az önkormányzati csődtörvény hatálya kapcsán a települések vagyoni körébe tartoznak, illetve a kórházak gazdálkodásáért a települések felelnek a saját vagyonukkal.

Ezt azok a polgármesterek, azok a volt közgyűlési alelnökök, most közgyűlési tagok is megszavazták, akik itt ülnek a teremben, akik ezután, ha visszamennek a településükre, azzal fognak szembesülni, hogy a kórházak vezetői benyújtják az igényüket a fejlesztésre, és ha a település ezt nem teljesíti, akkor a település eladhatja a vagyonát annak érdekében, hogy a kórházak jól tudjanak működni. Ez egy elem, de nagyon lényeges elem, több száz milliárdos tétel az önkormányzatok esetében, ami természetesen nem jelenik meg direkt módon a jövő évi költségvetésben, mert én nem találtam semmilyen számot arra, hogy ennek a vonzatait, hatását az önkormányzati költségvetés ellensúlyozta volna, annak ellenére, hogy az idén volt arra 1 milliárd forint, hogy december 1-jéig kidolgozzunk, kidolgozzon a kormány egy olyan modellt, amely nem ezt a megoldást eredményezte volna.

A költségvetésben az önkormányzatok normatív támogatása és egyéb támogatása ugyan nő a tavalyi évhez képest, de természetesen messze nem olyan mértékben, mint amennyi a tervezett infláció. Beszélt már Lamperth Mónika és mások is arról, hogy megjelenik egy érdekes szám ebben a költségvetésben, az úgynevezett költségvetési tartalék 33 milliárd forinttal, ami az előirányzatok 1,9 százaléka. Egyszerűen nem tudom kezelni ezt a számot önkormányzati szemmel, önkormányzati költségvetési szemmel. Nem tudok elképzelni olyan technikát, amivel az önkormányzatok ki tudják dolgozni két variációban, hogy kapnak-e 1,9 százalékkal, vagyis településenként 10 millió forinttal többet a következő évben, vagy nem kapnak többet a következő évben. Ez egy olyan szám a költségvetésen belül, amely sem gyakorlatilag, sem elméletileg nem kezelhető az önkormányzatok számára.

A költségvetés számai között a pénzügyminiszter úr előterjesztésében elhangzott, hogy prioritás a felhalmozás. Ez az országos költségvetésre igaz, az önkormányzati költségvetésre természetesen nem igaz. Az önkormányzatok esetében a felhalmozás összesen 4 százalékos, az infláció ezzel szemben 10-11 százalékra tervezett. Ez a terület is azok közé a területek közé tartozik az önkormányzati költségvetésben, amely az önkormányzatokat negatívan érinti.

Tovább csökken az előző évekhez képest a személyi jövedelemadó helyben hagyott része az önkormányzatoknál - lecsökken 15 százalékra. A személyi jövedelemadó egyébként sem követi természetesen az előző évi bevételeket, hanem mindig a két évvel ezelőtti számokból számítódik ki, de mégiscsak valamifajta motiváló erő volt annak érdekében, hogy az önkormányzatok nagyobb bevételhez jussanak. Motiváltak voltak az önkormányzatok, hogy a polgáraik viszonylag jól keressenek, mert a személyi jövedelemadó, amit elvonunk az állampolgároktól, két év múlva visszacsorog a településre. Hát, ezután már csak 15 százaléka fog visszacsorogni, és az önkormányzatok gyakorlatilag érdektelenné válnak abban, hogy a településen befolyt vagy beszedhető adó megtermelődjön, illetve ez visszajusson a településre.

Ennek kapcsán viszont megjelenik egy általunk korábban szorgalmazott képlet a költségvetésben, az úgynevezett adóerő-képesség, amely tulajdonképpen támogatható lenne abban az esetben, ha párosulna egy teljes önkormányzati finanszírozásireform-gondolattal. Ebben a költségvetésben viszont az adóerő-képesség számításánál a normatív támogatásokat is figyelembe veszik, ami idegen ettől a rendszertől, képlettől, s így azt gondolom, ez a képlet is olyan zavarossá és bonyolulttá válik, hogy ebben a rendszerben alkalmazhatatlan.

Ha már a normatívákról beszélünk, akkor azt is meg kell jegyezni, hogy egyrészt az önkormányzatok úgynevezett szabad pénzei a személyi jövedelemadóból helyben maradó pénzek voltak, másrészt a normatívák. Annak ellenére, hogy minden normatíva mögött egy feladat jelenik meg, de miután ezek szabad felhasználásúak voltak, számítási technikának, számítási alapnak használtuk az elmúlt években. Most ezek a normatívák is elkezdenek kötötté válni, és kialakul egy olyan önkormányzati költségvetés, amelyben az önkormányzatok mozgástere teljes mértékben leszűkül és beszűkül.

Egy olyan kérdésről is beszélni kell, amely szintén nem jelenik meg ebben a költségvetésben, de az önkormányzatokat százmilliárdos nagyságrendben érinti: ez az úgynevezett gázvagyon kérdése. Az Alkotmánybíróság döntése értelmében az önkormányzatokat megilleti a gázvagyonból még meg nem kapott rész. A költségvetés egyetlen utalást nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a kormány hogyan kívánja ezt kezelni a következő évben. Ez becslések szerint 90-100 milliárd forint közötti összeg, amely óriási pénz, és az önkormányzatok a költségvetésük összeállításánál természetesen e költségvetés ismeretében sem fognak tudni ennek a vagyonnak a mennyiségével számolni.

Beszéltek itt már előttem képviselőtársaim arról, hogy nem történt érdekegyeztetés. De nemcsak érdekegyeztetés nem történt a költségvetés összeállítása kapcsán, hanem modellszámításokat sem láttam, és azt gondolom, képviselőtársaim többsége nem találkozott olyan számításokkal, amelyek a beterjesztett költségvetés hatásait vizsgálták volna meg, mondjuk, településtípusonként, településkategóriánként.

Milyen hatással van a beterjesztett költségvetés a kisebb-nagyobb településekre vagy a nagyvárosokra? El szokott itt hangzani és egy interpellációban a tegnapi napon is hallottuk, hogy ez a kormány a kistelepülések, a vidéki önkormányzatok támogatására rendezkedett be; erről beszélt előttem ma reggel Torgyán József miniszter úr is. Elvégeztem egy számítást a költségvetés számai alapján: hát ez nem azt tükrözi, hogy ez a kormány a vidéki kistelepüléseket fogja támogatni! Említettem, hogy az önkormányzatok forrásnövekedése 9 és 10 százalék között van, ezen belül a kistelepülések forrásnövekedése 8,52 százalékkal növekszik; a városoké ennél 1-2 százalékkal jobban, és egyedül a megyék azok, amelyeknek a forrásai 17 százalékkal nőnek. Ez az átlag adja ki a 8-9 százalékos növekedést.

Összességében, kedves képviselőtársaim, megállapíthatjuk, hogy ez a költségvetési előterjesztés nem az önkormányzatbarát költségvetési előterjesztés kategóriájába tartozik.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

 

(10.50)

 

ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr hozzászólását. Latorcai János képviselő úr nincs a teremben, kérem az ő nevét törölni!

Hargitai János képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából, kétperces hozzászólásra kért lehetőséget. Képviselő úr!

 

DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Wekler képviselő úr átfogóan elemezte az önkormányzatok helyzetét. Van néhány állítása, amivel volt önkormányzati tisztségviselőként is egyet tudok érteni, azonban három állításával kapcsolatban nagyon röviden hadd fejthessem ki a Fidesz álláspontját.

Az egyik, amivel a mondandóját kezdte: az önkormányzatok megítélése. Úgy fogalmazott, hogy ez a kormány nem önkormányzatbarát. Én azt mondanám, ez kétségtelen, hogy a költségvetésben az önkormányzatok nem tudnak olyan prioritást élvezni, mint bizonyos más területek, mert egyszerűen nem jut mindenre forrás.

Amit Wekler képviselő úr mondott a kórházak kapcsán, miszerint azzal, hogy az Országgyűlés tegnap úgy szavazott, ahogy szavazott, most elindul a kórházak kapcsán egy önkormányzati csődhullám, ezzel messze nem tudok egyetérteni. Nincs ilyen probléma az önkormányzatoknál! Szeretném elmondani, hogy az előző kormány hozta azt a döntést, amely az önkormányzatokra hárította volna a kórházak gondját. Az önkormányzati intézményrendszer jelentősen átalakult az elmúlt időszakban, legkevésbé az egészségügyi intézményrendszerre igaz ez. Az egészségügyi intézményrendszer esetében van egy kétarcúság: az önkormányzatok és a társadalombiztosítás által fizetett egészségügy kicsit ellenérdekelt. Azt gondoljuk, hogy ezt a problémát együttesen és átfogóan kell rendezni, és nem azzal a technikával, ahogy ő előterjesztette.

A gázvagyon kapcsán nehéz szemrehányásokat tenni nekünk: ezt a döntést is az önök kormánya hozta, amit nekünk kell majd helyre tenni. Folyik az az elkészítő munka, amely alapján az önkormányzatok hozzá fognak jutni azokhoz a forrásokhoz, ami az Alkotmánybíróság döntése alapján megilleti őket, még akkor is, ha ez a költségvetés ebben az évben ezzel kalkulálni nem tudott.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Dorkota Lajos képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából, kért két percre lehetőséget. Képviselő úr, öné a szó.

 

DR. DORKOTA LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Wekler Képviselőtársam! Mint gyakorló önkormányzati képviselő, egyetlenegy gondolatot szeretnék kiemelni a mondandójából, ez pedig az úgynevezett kórházcsőd.

Dunaújváros megyei jogú önkormányzata az elmúlt évben kénytelen volt teljes vagyonával készfizető kezességet vállalni a kórház tartozásállományáért, amely az SZDSZ-MSZP-kormány rossz finanszírozása miatt keletkezett. Készfizető kezesként az utolsó fillérig helytállunk kórházunk tartozásáért; ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy az úgynevezett kórház-állam közötti kapcsolat, OEP-MEP finanszírozás miatti tartozásokat az önkormányzatok kénytelenek kifizetni, különben nem működhet a kórházuk. Ilyen értelemben nem hiszem, hogy a Fidesz által vezetett kormány költségvetése hátrányosan érintené az önkormányzatokat, sőt el kell mondanom, hogy ezen költségvetésen belül többletfinanszírozásokat biztosít az egészségügynek, így az önkormányzatoknak is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kovács Zoltán képviselő úr, a Fideszből, kétperces hozzászólásra kért lehetőséget. Képviselő úr, öné a szó.

 

DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az előbb arról volt szó, hogy tényszerűen próbáljunk hozzászólni a kérdésekhez.

Itt csak arról szólt mind Lamperth Mónika, mind Wekler Ferenc képviselőtársam, hogy az önkormányzati költségvetés, illetve az önkormányzati támogatás 9,6 százalék. Egy dologról nem szólt senki, ez pedig az, hogy a társadalombiztosítási járulék 39-ről 33 százalékra, a munkaadóijárulék-mérték pedig 4 százalékról 3 százalékra csökken. (Bauer Tamás: Egészségügyi járulék!) Ez azt jelenti egyébként, hogy az önkormányzatok támogatása 1998-hoz képest 12,6 százalékponttal növekszik 1999-ben, s ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen a reálérték megőrzésére van lehetőség a jövő évi büdzsében.

Az önkormányzati képviselők, illetve szakemberek, akik itt ülnek a parlamentben, azt gondolom, amióta önkormányzatiság létezik Magyarországon, soha nem voltak elégedettek az önkormányzatoknak juttatott állami támogatási rendszerrel, hiszen mindig helyben szeretnék javítani a helyben élő polgárok körülményeit. Úgy gondolom, az a normatívaemelés, amely 1993-tól 1997-ig nem történt meg az oktatási, illetve egyéb normatívák területén, és most pedig jelentős normatívaemelés történik, hiszen az oktatási ágazatnál 193 milliárd forint szerepel, amely 33 milliárddal több az előzőekhez képest, ez is esélyt ad arra, hogy a pedagógusbérek kifizetésre kerülhessenek.

Tehát összességében azt mondom, hogy nem kerülnek igazán jó helyzetbe, de annyira rossz helyzetbe sem az önkormányzatok, mint ahogy itt az előzőekben a képviselőtársak ezt elmondták.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Lamperth Mónika képviselő asszonynak, a Szocialista Párt frakciójából. Képviselő asszony, öné a szó.

 

DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Ha fideszes képviselőtársam nem hisz az ellenzéki képviselőknek, akkor higgyen az Állami Számvevőszéknek, amely szó szerint azt írta, hogy az önkormányzati alrendszer pénzügyi kondíciója a '99-es évben nem javul. Bizonyos esetekben romlik az önkormányzati alrendszer pénzügyi kondíciója.

Ön azt mondta, van esély arra, hogy az önkormányzatok megadhassák a pedagógusoknak a béremelést. Pokorni miniszter úr nem esélyről beszélt, hanem - most már hetek-hónapok óta - olyan konkrét összegről, amelyre úgy alapoznak a pedagógusok, abban a hitben vannak - mivel a miniszter úr ezt mondja -, hogy ennek a fedezete megvan az önkormányzatoknál. De ez nincs meg, s ezt hozzászólásomban bizonyítottam is.

Az a példa, amelyet ön mondott a tb-járulék csökkenésével kapcsolatban, általában igaz, azonban nem igaz azokra az önkormányzatokra, amelyeknél, például a közalkalmazotti rétegnél, az alacsony jövedelműeknél vagy a jövedelempótló támogatásra szorulóknál ki kell fizetni az egészségügyi hozzájárulás megemelt összegét. Tehát lesznek olyan önkormányzatok, főleg a szegény önkormányzatok, ahol még ez a csökkenés is olyan mínuszba fordul, aminek a fedezetét nem találják a költségvetésben.

Az lenne a tiszteletteljes kérésem, számolják át ezt is, és nézzék meg, hogy ez mit jelent azoknak a kicsi önkormányzatoknak, ahol sok kis jövedelemtermelő képességgel rendelkező, sok nyugdíjas és szociális módon egyébként rászoruló él. És akkor, azt gondolom, egy korrektebb elszámolást lehet tenni ebben a kérdésben.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Wekler Ferenc képviselő úrnak megadom a szót kétperces hozzászólásra. Képviselő úr!

 

DR. WEKLER FERENC (SZDSZ): Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Azt gondolom, dunaújvárosi képviselőtársam pontosan engem igazolt azzal, hogy arról beszélt, hogy a városnak kezességet kell vállalnia. Én meg arról beszéltem, nem lenne szabad engedni, hogy egyedül az önkormányzatok vállaljanak kezességet akkor, amikor vegyes finanszírozású a kórházak fenntartása. Egyetlen számot szeretnék elmondani ahhoz kapcsolódóan, ami itt elhangzott, mivel vita van az egészségügyi, az oktatási és egyéb ágazatokhoz kapcsolódóan.

Az a pedagógusbér-emelés, amelyről a költségvetés beszél, és amely majd a közalkalmazotti törvényben fog megjelenni információim szerint, Miskolc városában 650 millió forint pluszterhet ró a városra, mert a költségvetés csak kétharmad részben biztosítja ennek a fedezetét.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Most pedig megadom a szót Gémesi György képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából.

Egyben engedjék meg, hogy átadjam az elnöklést Wekler Ferenc alelnök úrnak, s kívánjak önöknek további nagyon jó munkát.

Köszönöm az együttműködésüket. (Taps.)

 

 

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Elnök asszony, köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány rövid reakció az előzőekben elhangzottakra:

Az egyik: emlékszem arra a vitára és azokra az érdekegyeztetésekre a tavalyi költségvetés során, amelyek arról szóltak, hogy az önkormányzati szféra 50 milliárd forinttal kevesebb pénzt kap a '97-es szint eléréséhez. Nem tudtuk elérni, hogy a parlament biztosítsa ennek az 50 milliárd forintnak a fedezetét. Azért kell ezt hangsúlyozni, mert itt feltehetően félreértések vannak: az előző négy évben az önkormányzatok állami támogatása reálértékében folyamatosan csökkent. Az első nagy pofont az önkormányzatok 1995-ben a Bokros-csomag kapcsán kapták, és bizony ide nyúlik vissza az a folyamat, amely az önkormányzatok kiéheztetéséhez vezetett.

Nem kívánok azokról szólni, amik elhangzottak, hogy a jelenlegi kormánynak milyen kötelezettségei vannak, milyen kényszerpályákra van helyezve a költségvetés, s a költségvetésnél az osztás során mire jut és mire nem. Én nem fogadom el azt a megállapítást, hogy ez a költségvetés önkormányzat-ellenes, de azt sem mondom, hogy az önkormányzatok helyzete 1999-ben javulni fog, sőt az állami részvétel - a költségvetés számai alapján - a további folyamatot követi, s reálértékben csökkenni fog.

 

(11.00)

 

Az önkormányzati szövetségekről csak annyit - szintén reagálva az előzőekben elhangzottakra -, hogy van egyeztetés, azért itt - Csabai Lászlóné pontosan jól tudja - legitimitási problémák vannak, pont az ő szövetségénél, hiszen nincs elnöke. Tehát nagyon nehéz olyan önkormányzati szövetségekkel egyeztetni, ahol nincs elnök.

Én magam végigtekintettem ezt az érdekegyeztetési folyamatot, valóban később kezdődött, tekintettel arra, hogy önkormányzati választások voltak. Az előző években valóban hamarabb kezdődött, de a hatékonysága gyakorlatilag nagyon kicsivel mérhető. Én bízom abban, hogy a jövő évtől kezdve, ha ezek a legitimitási problémák megszűnnek, az önkormányzatok együttes érdekei meg tudnak jelenni, akkor már a költségvetés tervezésének stádiumában lehetséges lesz az egyeztetés, és feltehetően előrébb fogunk jutni ennek a szférának a finanszírozása tekintetében.

Önök jól tudják, mégis utalok rá, hogy az önkormányzás joga a törvények keretei között a helyi érdekű közügyek önálló és demokratikus intézését jelenti. Mit értünk helyi közügyek alatt? Mindazokat, amelyek önkormányzati feladatkörben a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásához, a közhatalom önkormányzati típusú helyi gyakorlásához, valamint mindezek szervezeti, személyi és anyagi feltételeinek megteremtéséhez kapcsolódnak.

Az önkormányzati közügyek körébe tartozó közszolgáltatásokat az önkormányzati törvény széles körben állapítja meg. A felsorolásban megtalálhatók azok a legalapvetőbb feladatok, amelyek révén biztosítható egy-egy település működése, megvalósítható műszaki-technikai infrastruktúrája, a lakosság kommunális és humán szolgáltatásokkal való legalább alapfokú ellátása.

Mi köze mindennek a költségvetési törvényjavaslathoz? Nagyon egyszerű a válasz: az állami költségvetésnek szintén törvényben rögzített feladata, hogy biztosítsa az önkormányzatok számára a kötelezően előírt közszolgáltatási feladatok ellátásához szükséges fedezetet.

Az előttünk lévő törvényjavaslat a helyi önkormányzatok központi költségvetési kapcsolatokból származó forrásait az 1998. évhez viszonyítva 10 százalékos növekedéssel veszi figyelembe. Ez a 11 százalékos inflációs rátát figyelembe véve reálérték-csökkenést jelent. Ezt ki kell mondani! Általános megjegyzésként tehát meg lehet fogalmazni, hogy az a tendencia, amely az önkormányzatok kiéheztetésében, erőteljes centralizációs törekvésében kezdődött meg a Bokros-csomag után, úgy tűnik, sajnálatos módon, változatlanul folytatódik.

Természetesnek tartom, hogy a választások évében az új kormány bizonyos determinációk okán és a kialakult kényszerpályák miatt a költségvetési javaslatokban nem tudja azonnal és maradéktalanul megjeleníteni a programját. Ez ilyen megközelítésben tolerálható. Szóvá kell tenni azonban, hogy nem fogadható el, ha a makrogazdasági feltételek szigorodása miatt újra az önkormányzatok költségvetési pozícióiban következik be a romlás.

A Magyar Demokrata Fórum egyetért az országos önkormányzati szövetségek azon álláspontjával, hogy a helyi önkormányzatok gazdálkodásának finanszírozási rendszere és az önkormányzati szféra jövő évi jövedelempozíciója, azaz részesedési aránya - a bevételeken alapuló normatív elosztást mint pénzügyi szabályozást figyelembe véve - a GDP-ből ne csökkenjen, hanem ellenkezőleg, a GDP bővülésének arányában növekedjen.

A Magyar Demokrata Fórum szükségesnek tartja, hogy az állami támogatások és a hozzájárulások belső szerkezete a törvényjavaslathoz képest eltérően alakuljon. A bemutatott számítások szerint a normatív hozzájárulás és az átengedett személyi jövedelemadó 8 százalék növekedést mutat, vagy alig 8 százalékot.

Köztudott, hogy ez a két forrás nyújt garanciát, fedezetet a kötelező alapellátáshoz, például a közalkalmazotti bérekhez, a minimális működési kiadásokhoz, különösen az önkormányzatok döntő többségét adó kistelepüléseken. A normatív hozzájárulások alig 7 százalékos emelkedése ismeretében kétségesnek tartom, hogy ez megfelel a kormányprogram azon kitételének, hogy a normatívák a feladat alapszintű ellátását fogják fedezni.

A Magyar Demokrata Fórum azt tartaná tehát kívánatosnak, hogy az állami támogatások és hozzájárulások, ezen belül különösen a normatív hozzájárulások minimálisan a jövő évi infláció értékében növekedjenek.

Még két új eleme van ennek a költségvetésnek a finanszírozás szempontjából. Az egyik, hogy a személyi jövedelemadó visszaosztásának hányada, tudjuk, 15 százalékra csökken a korábbihoz képest. Ez lehetőséget ad a kistelepülések újabb támogatására, megerősítésére, amit egyébként régen várt a kistelepülési szféra, és így lehetőség nyílik az szja újraelosztásában e települések megerősítésére. Lehetőség nyílik arra, hogy a személyi jövedelemadó tekintetében a jobb helyzetben lévő települések ily módon indirekt támogassák a lemaradt hátrányos helyzetben lévő kistelepüléseket vagy nagyobb településeket.

Itt felmerül azonban az eddig szabadon felhasználható bevételek csökkenése, illetve annak állami feladattal való nagyobb leterheltsége miatt az önkormányzati autonómia, az önállóság és egyáltalán az önkormányzatiság kérdése. Tehát miközben az önkormányzatok mozgástere a gazdasági nehézségek miatt tovább szűkül, a személyi jövedelemadó újraelosztásán keresztül a 38 milliárd forint jó helyre megy.

Megfontolandó a másik ilyen új eleme is ennek a költségvetésnek az önkormányzati finanszírozásnál: az adóerő-képesség, aminek a kiszámításánál talán nem minden szempontot vesz figyelembe. Ennek kiszámításánál más szempontokat is figyelembe lehetne venni, például hogy a jó helyzetben lévő települések közül melyik lát el több állami feladatot. Az sem lenne szerencsétlen dolog, ha az így átadott összeg az átadó önkormányzat régiójában erősítené a kistelepülések, illetve a nehéz helyzetben lévő települések felzárkózását. Így közvetlen rálátás lenne az összeg felhasználására, és ez is erősítené a regionalizmust.

Idő hiányában csak érinteni szeretném, hogy a felhalmozás volumenét 21 százalékos növekedésre prognosztizálja a törvényjavaslat. Az önkormányzatok azonban nem termelő cégek, nincs újratermelés. Ami értékesíthető vagyon volt, azt már felélték fejlesztésre, jó esetben felhalmozásra fordították. A folyamat nem ismételhető, így nincs valóságos alapja a számított, kiugróan magas felhalmozási elvárásnak.

Nem csökken jelentősen a települések infrastrukturális beruházási szükséglete. Korábban komoly forrást biztosítottak a különböző pénzügyi alapok, amelyek most a különböző tárcák költségvetésének részét képezik, így nem látni biztosítottnak, hogy ezen források hogyan képezhetik részét önkormányzati fejlesztéseknek.

A tervezett céltámogatási forrás, a szabad forrásként megjelölt 3,1 milliárd forint nagyon kevés, tarthatatlan, gyakorlatilag az ökológiailag szükséges beruházások leállásához vezethet. A Magyar Demokrata Fórum a céltámogatási keret emelését mindenképpen indokoltnak tartja.

Lehet, hogy önmagában helyeselhető, ha a gazdasági élénkülésre és a GDP-növekedésre vonatkozó prognózis két alternatívában készül, és kisebb mértékű növekedés esetén a központi költségvetés általános tartalékának emelésére készül a kormány. Nem ismerjük azonban, hogy vajon a 33 milliárdos tartalék elég-e az esetleges hiány finanszírozására. Az viszont szinte biztosra vehető, hogy ha a más alrendszerekhez képest egyébként is alultervezett finanszírozású önkormányzati rendszer támogatásának 1,9 százalékát zárolják és elvonják, kiszámíthatatlan helyzetbe kerül.

Ismételten szeretném hangsúlyozni, hogy az önkormányzatok alapellátást végeznek, alapvető lakossági szükségleteket szolgálnak ki, ezért az ezt biztosító minimális forrásokat nem szabad még tovább csökkenteni.

Összefoglalva: megfontolásra ajánljuk - és a Magyar Demokrata Fórum által beadott módosító javaslatok eköré fognak csoportosulni -, hogy történjen meg az 1,9 százalékos zárolás eltörlése az önkormányzatok irányába, a normatív támogatások az infláció mértékében emelkedjenek - itt elsősorban a béreket kell megemlíteni, ami az előbb elhangzott -, és a céltámogatási keret 1999. évi induló szabad forrása 10 milliárd forint legyen.

Én azt gondolom, hogy ezekkel vagy ezek részbeni elfogadásával mód van arra, hogy 1999-ben az önkormányzatok pozíciói ne romoljanak, és nagyon szeretném, hogyha jövőre - az itt elhangzottak értelmében - valóban időben elkezdődne akár az önkormányzati képviselők, akár a polgármesterek parlamenti lobbyján keresztül a költségvetés tervezése stádiumában az egyeztetés, párhuzamosan az önkormányzati szövetségekkel.

Szükség van a finanszírozás reformjára, és ezt valóban időben egyeztetni kell. Előbb-utóbb le kell zárni azt a folyamatot, amelyik arról kell hogy szóljon, hogy pontosan tudják az önkormányzatok azt, hogy milyen feladatokat kapnak, ehhez milyen források vannak az állam részéről, mik a kötelező állami feladatok, ebből mit vállal el az állam a finanszírozás szempontjából, hogy kiszámítható legyen a költségvetés, hogy tudjanak tervezni, hogy ciklusprogramot tudjanak csinálni az önkormányzat működésének megkezdése idején.

 

(11.10)

 

A bevezetőmben említetteknek megfelelően tehát a Magyar Demokrata Fórum támogatja a költségvetést, sok-sok módosítást szeretne az önkormányzati területen beadni, tekintettel arra, hogy úgy érezzük, a költségvetésnek eddig a gyenge pontja valóban az önkormányzati terület volt.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Jauernik István, az MSZP képviselője. Megadom a szót.

 

JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon már többször szóba került a tárgyszerű és szakszerű hozzászólás kérdése, a szakszerű vita. Úgy gondolom, hogy Gémesi képviselő úr példát mutatott ebben a kérdésben, a hozzászólása nagyon szakszerű, nagyon tárgyszerű volt, úgy gondolom, nagyon sok kérdésben vele hasonló véleményen vannak szocialista képviselők is.

Egyetlenegy dologban kell, hogy kiegészítsem a képviselő urat: mégpedig a bevezetőjében azt mondta, hogy az elmúlt négy évben minden évben csökkent az önkormányzatok támogatásának reálértéke. Ez az 1998. évre már nem volt igaz, a gazdaság teljesítőképességének függvényében a '98. évben a támogatás, tehát a központi költségvetési kapcsolatokból származó önkormányzati bevétel 118,7 százalékos volt. Ha figyelembe vesszük az ez évi várható inflációt, amely valahol 13,5 százalék körül lesz, ez azt jelenti, hogy mintegy 4,5-5 százalékos reálértékű növekedése van az önkormányzati bevételeknek. Úgy gondolom, hogy ezt mindenképpen el kellett mondani, de úgy gondolom, amit elmondott a képviselő úr, az elkövetkező napokban együtt tudunk dolgozni az önkormányzati érdekekért.

Köszönöm szépen. (Taps.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Csabai Lászlóné, az MSZP képviselője. Megadom a szót.

 

CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Én is azzal szeretném kezdeni, hogy majdnem minden elemével egyetért a szocialista frakció Gémesi György felszólalásának: azzal, hogy a vagyonfelélés valóban megtörtént az elmúlt években, azzal, hogy a céltámogatás összegét emelni szükséges, azzal, hogy a tartalékelvonás az önkormányzati szférából lehetetlen helyzetbe hozza az önkormányzatokat, és azzal, hogy a normatív támogatást szükséges emelni.

Egy új elemre szeretném fölhívni a jelenlévők figyelmét, amit, úgy gondolom, érdemes megfontolni, még pedig arra az elemre, hogy a regionalizmust érdemes támogatni, és ezt úgy is meg lehet tenni, ha nagyvárosoktól vagy közepes városoktól, vagy a nagy iparűzési adóval rendelkező városoktól elvont összeg nem a nagy kasszába kerül és úgy újraelosztásra, hanem abban a régióban kerül felosztásra, ahonnan elvonásra került. Úgy gondolom, ezt az elemet, ha az idén nem is, de a jövő évi költségvetésben érdemes fontolóra venni, és érdemes ezt az elemet támogatni.

Ami az önkormányzatok érdekszövetségére vonatkozó megjegyzése volt a képviselő úrnak, ott egy pontosítást szeretnék tenni. Ön is tudja, hiszen négy éve együtt ülünk a különböző érdekegyeztetéseken, hogy nincsen legitimációs probléma a Megyei Jogú Városok Szövetségénél, hiszen négy éve társelnök vagyok, és minden érdekegyeztetésben részt veszek; tehát valószínű, hogy egy szóbotlás volt az ön által elmondott dolog. Viszont érzünk legitimációs problémát a kormány részéről, és ezt ön nem mondta el, mégpedig eddig az összes érdekegyeztetésnél vagy a Belügyminisztérium vagy a Pénzügyminisztérium végezte az egyeztetéseket, és volt egy adott felelőse a témának vagy az egyik, vagy a másik minisztérium részéről. Most, az elmúlt másfél héten - mert erre az időre lehet konkretizálni az érdekegyeztetést - csak Balsay úr hívta össze a Miniszterelnöki Hivatal részéről az érdekegyeztetést, és ma lesz az első olyan alkalom - és az igazsághoz ez is hozzátartozik -, amikor a Pénzügyminisztérium, a Belügyminisztérium és reményeink szerint az oktatási miniszter is részt vesz ezen az érdekegyeztetésen.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Hargitai János képviselő úrnak.

 

DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Amit Jauernik képviselő úr mondott Gémesi úr tárgyszerű felszólalásával kapcsolatban, azt magam is osztom, kétségtelen, hogy ez a felszólalás ilyen volt, és azzal is egyetértek, hogy a tavalyi esztendő valamelyest eltért az önkormányzatok finanszírozását illetően, mert '95 óta a tavalyi esztendő volt az első olyan esztendő, amikor a költségvetési törvényben egyfajta reálérték-növekmény jelent meg az önkormányzatoknál. Ez a költségvetési törvényre igaz.

Azonban a tavalyi évben is történt olyan feladattelepítés az önkormányzatokhoz, amely már nem volt megfinanszírozott; ezt egyébként maga a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára ismerte el egy költségvetési munkabizottsági vitán. Itt elsősorban a gyermekvédelmi törvény hatásaira gondolok, amin keresztül, mivel nem finanszírozta meg a központi költségvetés ezeket a feladatokat, ezt a reálnövekményt el is vette. Tehát Gémesi Györgynek igaza van abban, hogy '95 óta minden év gyakorlatilag olyan, mint az idei év, hogy önkormányzati feladatnövekedés van, és ehhez nem párosulnak kellő források, de az alapvető értékelésével egyetértek, és gondolom, a Fidesz is osztja ezt a gondolkodást, amit Gémesi úr megfogalmazott. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Gémesi Györgynek, az MDF képviselőjének.

 

DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm, elnök úr. Nagyon röviden szólok, nem fogom a két percet kihasználni. Elhangzott az előbb Hargitai képviselőtársam részéről a lényeg: többletfeladatokat kaptak az önkormányzatok, és ezek bizony lekötötték a pluszforrásokat. Az 50 milliárd hiányzott a tavalyi költségvetésből, ezt még a korábbi belügyminiszter úr, Kuncze Gábor is többször elmondta, nem sikerült ezen a helyzeten javítani.

Ami pedig a legitimitását illeti az önkormányzati érdekszövetségeknek, az önkormányzati választások miatt volt az érdekegyeztetés folyamatában komoly csúszás, de bízom abban, hogy ez nem így lesz. Egyébként körülbelül másfél hónapja folynak a különböző érdekegyeztetési fórumokon ezek a beszélgetések és tárgyalások, de ezen mindenféleképpen javítani kell.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Rozgonyi Ernő, a MIÉP képviselője; őt követi Horváth János, a Fidesz képviselője. Megadom a szót Rozgonyi Ernő képviselő úrnak.

 

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés egyik kritikus pontja a hiány és annak a finanszírozása. Miért szeretnék én most a következőkben erről a hiányról beszélni? Egyrészt azért, mert ez a hiány nem annyi, mint amennyit kimutat a költségvetésről szóló törvény, hiszen a költségvetési törvényben megjelenő főösszegek gyakorlatilag nem tartalmazzák az adósságszolgálat terheit. Másrészt azért is beszélni szeretnék erről, mert ezek azért jelentősen változtatnak a pozíciókon: a GDP százalékában kifejezve sem annyi már az annyi, mint amennyinek be van állítva - erre szokták azt mondani, hogy ügyes.

Aztán beszélni kell erről azért is, mert az államháztartási törvény előírja, hogy a költségvetési törvényben jóvá kell hagyni a hiány finanszírozási módját is, sőt azt is előírja, hogy az Országgyűlésnek be kell mutatni a költségvetési hiány finanszírozásának mérlegét eszközök szerinti bontásban. Nos, ebben a meglehetősen testes anyaghalmazban ezekre nézve nem lehet információkhoz jutni. Na igen, tudom, az általános indoklás 6. fejezetében szó esik erről, de meglehetősen összevontan, hivatkozva egy egységes stratégiára, de arról nem esik szó, hogy ez alatt mit is kell érteni. Ez titok? És ha igen, miért?

Az ehhez fűzött utólagos pénzügyminisztériumi magyarázat, ne haragudjanak, egyenesen nevetséges! A szocializmus építésének legszebb időszaka jut eszembe, amikor az egyik jelmondat úgy hangzott, hogy: "Éberség, elvtársak! Az ellenség keze betette a lábát!" Ha itt minden titok, akkor milyen ismeretek alapján dönthet egy képviselő?

Bár a kiadások egy része még mindig felesleges és pazarló - és gondolok itt elsősorban az államigazgatási és felügyeleti körben megjelenő pazarlásra -, úgy tűnik, hogy ez a költségvetési hiány beépült, tartóssá vált oly módon, hogy lassan alapvető feladatainak sem tud eleget tenni az állam - vagy ha úgy tetszik, a kormány -, ugyanakkor, furcsa jelenség, szinte rájátszik minden kormány arra, hogy ez a helyzet minél elmélyültebb és szilárdabb legyen. Bizony, épp ésszel nehéz ezt megérteni, de azt is sejtjük, hogy ez nem lehet véletlen. Miből is ered ez az állandósított hiány?

Elsősorban abból, hogy az egymást követő kormányok lényegében azonos alapelvek szerint, szolgai módon tesznek eleget olyan érdekek prioritási igényeinek, amelyek lehetetlenné teszik a nemzeti érdekek érvényesülését, és a tartós, végérvényes, modern gyarmatosítás állapotába juttatják az országot és népét.

 

(11.20)

 

Persze nem mindenkit, egy szűk réteg ettől meggazdagodik, és egyre nagyobb tömegek süllyednek a bennszülötti nyomorba. Ezt a folyamatot éljük, hölgyeim és uraim!

Aztán nem kell különösebb képesség ahhoz sem, hogy ezt a hatást mint folyamatot a nálunk gazdagabb és magasabb szinten álló országokban is felismerjük, a nálunk alacsonyabb szinten élő országokban pedig, még Európában is, a nyomor elképesztő növekedésével együtt a kormányzatok teljes bénultságát is tanulmányozhatjuk. Miért beszélek erről? Azért, mert ez a költségvetés tartalmaz ugyan tűzoltó jellegű lépéseket, még elismerésre méltó törekvéseket is - agrárium, oktatás, kultúra, közrend, sorolhatnám -, de egyetlenegy reform értékű lépést nem lehet felfedezni ebben a költségvetésben; sőt az indokoló részekből kirajzolódik egy, a szükségeshez képest teljesen ellentétes törekvés, az ártalmas ideológiák - és persze gyakorlat - még az eddiginél is következetesebb követési szándéka. Beszéljünk nyíltan! Mik is voltak az elmúlt években végrehajtott változások? Mit hajtottak végre az előttünk járó kormányok? Tulajdonképpen egy szélsőjobboldali programot hajtottak végre, egy olyan programot, amilyet a komprádor burzsoák csináltak a dél-amerikai államokban, ezt hajtották végre. (Moraj. - Dr. Lamperth Mónika: Fuú!) Tulajdonképpen ezért nem értem, hogy az MSZP és az SZDSZ köreiben miért nem tapsikolva fogadják ezt a költségvetést, hiszen tendenciájában és elveiben ugyanez fogalmazódik meg.

Szemben az általános indoklásban kifejtett költségvetés-politikai célokkal - mert hiszen onnan idézek -, miszerint a költségvetés újraelosztó szerepét csökkenteni kívánják, egy olyan tökéletes és minden oldalról kifosztott, nemzeti valójában súlyosan sérült, objektív lehetőséget mélyen alulteljesítő, már-már kolonalizált és mesterségesen tőkeszegény állapotban tartott országnak valójában pontosan ennek a fordítottjára van szüksége. Magyarországnak egy szilárd, erős, megfelelő állami vezetésre van szüksége, egy olyan kormányra, amelynek a célja nem a nemzet lerombolása, a saját erőforrások idegen kézbe adása, az állampolgárok engedelmes fogyasztóvá silányítása, hanem ennek az ellenkezője. Magyarországnak nemzetépítő államra van szüksége, olyan államra, amely a hazai vállalkozásokra támaszkodik, azokat hozza helyzetbe - mert csak ez a miénk! -; amely tisztességes munkát és ezzel párhuzamosan tisztességes megélhetést nyújt minden tisztességes állampolgárának; olyan államra van szüksége, amely vállalkozóit nem kiszolgáltatott bedolgozókká akarja lesüllyeszteni, amely nem bérrabszolga- vagy pincérországot akar kiépíteni. Olyan kormányra van szüksége, amely a saját népét szolgálja és megvédi, amennyire csak lehet, a globalizáció internacionalizmusától és a monetarizmus kapzsiságától vagy mindkettő nemzet feletti hatalmától.

A Magyar Igazság és Élet Pártja parlamenti frakciója nem tud mit kezdeni ennek a költségvetésnek a számszerűségeivel, nem is nagyon kéri számon, hogy ez vagy az miért ennyi vagy annyi - legfeljebb megjegyezzük, hogy némi akarattal több is jutna nemzeti céljainkra.

Nem is a kiadási előirányzatokkal van azonban bajunk, hiszen tudjuk, nem lehet egyik pillanatról a másikra a determinációkat feloldani, tudjuk, nincsenek csodák, de az egész anyag indokoló részeiből megismert személetet bizony számon lehet és kell is kérni! Az indokolás harmadik részében szóba kerül a monetáris szektor. Sokszor elmondtuk már: a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap és a Kereskedelmi Világszervezet ránk erőltetett monetarizmusa még sehol a világon nem hozott valóban érdemleges eredményt, ellenben hihetetlen rombolást, népek kifosztását és tönkretételét igen; és minden ígérete ellenére elképesztő munkanélküliséget, tömegek lesüllyedését hozta. Ebben nem feltétlenül e szervezetek - ahogy azt mondani szokták - gonoszsága játszik szerepet, hanem inkább a hibás és rég elavult friedmani elméletre épített és a féktelen mohóságtól még tovább rontott elmélet és gyakorlat, valamint az a tévhit, hogy rendelkeznek olyan eszközökkel, amelyekkel egy ebből a rendszerből adódó világválság, összeomlás megakadályozható. Csakhogy ez veszedelmes tévhit, és hogy az, azzal naponta szembesülhetünk. Ma, a derivatív üzletek korában már például egy pillanat alatt összeomolhat minden, az egész világ pénzügyi és gazdasági rendje, úgy, ahogy áll. Egy ilyen hihetetlenül ingatag talajra nem lehet százszázalékos bizonyossággal tartósan építeni. Képtelenek vagyunk - legalább - mások példájából tanulni?! Minél jobban beleágyazódunk ebbe, annál nagyobb az a veszély, hogy nem lesz már kivédhető.

Itt kell ismét kitérnem arra az érthetetlen, számomra teljesen érthetetlen magatartásra, hogy az ÁSZ nem vizsgálhatja az MNB gazdálkodását. Nem a monetáris politika ellenőrzéséről volna itt szó, vagy nem is arról van szó - ezt hangsúlyozni kell, nem erről van szó -, az ugyanis a kormány és az MNB közös kialakításában kell hogy működjön; természetesen ez sem lehetne titok, erről is informálni kell az Országgyűlést. A bécsi MNB-érdekeltség összeomlása során Surányi úr nyilatkozott, azt mondta: természetes, hogy az MNB helytáll a cégért - na ja, nem az első eset, ez a bécsi, volt már másik is; meg hogy Surányi úr helytáll - nem ő áll helyt, a magyar nép áll helyt, mindnyájan állunk helyt.

Itt kell újból visszatérni a magyar költségvetéshez, annak állandósult hiányához és a kitörés reménytelenségéhez, ha továbbra is makacsul ragaszkodunk az ellenérdekű felek jó tanácsaihoz. Mi derül ki, ha az adósságszolgálat terheit vizsgáljuk? 1999-ben naponta több mint 2 milliárd 86 millió forintot fizetünk kamat címén, és naponta 2 milliárd 288 millió forintot fizetünk hiteltörlesztés címén; naponta - naponta! - mintegy 4,5 milliárd forintot fizetünk egy olyan pénztömeg után, amellyel kapcsolatban soha senki ennek az országnak és ennek a népnek nem számolt el mind a mai napig. Aztán ebben jelentősen benne van az is, hogy a '97. évi MNB-PM adósságcsere szintén hétpecsétes titokként van kezelve. Igaz, az egész adósságcsapda - mint mondtam - keletkezése, folyamata, mindene titok. De milyen demokrácia az, amelyben közölt tényekre csak rábólint a parlament, anélkül, hogy tudná, miről is van szó?!

Aztán természetesen az állandó hiányt táplálja az örökké, újból és újból felmerülő, szinte naponta jelentkező bankkonszolidáció és a közvetlen lakosságkifosztó befektetési brókercégek összeomlási folyamata - közönséges bűnügyek ezek. Kérem, tessék végre észrevenni, hogy itt tudatos fosztogatásról van szó, amelynek ügyében az etikai kérdések mellett a rendszerbeli problémákban kell keresni az okokat, na meg a háttérben meghúzódó és megbúvó globalizáció szándékaiban, no meg a derivatív üzletekben - ez utóbbiakban ugyanis veszteni is lehet. Nyugodtan kijelenthetjük: nincs az a szerencsejáték, amely ennyire veszélyes lehetne, saját pénzén ám tegye valaki, ha ez a hobbija, de egy ország pénzén ezt tenni, az már goromba dolog!

 

 

(11.30)

 

Az ország pénze ugyanis a mi pénzük, a kormány a mi kormányunk - és ha az, akkor miért engedi ezt, és miért állja a cechet? Meg kellene minden ilyen ügyletet adóztatni, méghozzá keményen! A hiány állandósulását segíti elő, ha mi magunk, önként és dalolva hozunk létre olyan konstrukciókat, amelyek megcsapolják a költségvetést, és szűkítik annak lehetőségét, hogy saját életünket úgy-ahogy kiépíthessük. Persze ezt nem annyira önként, de szakértői kormányunk dalolva hajtotta végre. Ez pedig a társadalombiztosítási rendszerünk teljes leépülése, újraszabályozása és végső fokon költségvetési tétellé válása, illetve ennek a folyamata. Meg is dicsért érte bennünket az IMF - vagy ahogyan mondani szokták: az "ájemef". Csakhogy ennek van, mint látni fogják, egy öngól jellege is.

A magyar kormányok hosszú sora a két tb-alap bevételeit saját bevételként használta. Ez úgy működött, mint egy tartós kölcsön, amelyik részt vett a költségvetés finanszírozásában. Csakhogy ez a szakértői módon kitalált kirovó-felosztó rendszer egyszer csak hiányokat produkál, kezd terhessé válni. No, de hát a monetarizmus jegyében a kőből is ki kell facsarni a vizet! Akkor a képlet egyszerű: létre kell hozni a magánnyugdíj-intézeteket, és régen bevált gyakorlattal, vagyis kényszerrel, államilag kötelezően, ha lehetséges. Még jó, hogy nem lőnek közben!

Valami pénz így is összejön. No, nem az államnak, hanem olyan magánvállalkozásoknak, amik majd úgymond ezt a pénzt befektetik a befizetők javára. Nem akarok Hofival versenyezni: "Ó, Globex-ország és népe!" Aztán, ami hiányzik, azt a költségvetés állja. No, nem egészen! Gondoskodni kell arról, hogy az egészségügyi ellátás magas színvonala kellő halandóságot biztosítson, a nyomor szintjére kell süllyeszteni a nyugdíjasainkat, és ez ugyebár jelentős költségcsökkentést eredményezhet. Ezután következhet az egészségügy magánosítása is. Van itt még tartalék!

A társadalombiztosítási alapok terhére a mondottak szerint felvett kölcsön, hölgyeim és uraim, ugyanolyan szentség, ha egyszer a költségvetést finanszírozó kölcsön volt, mint minden más kölcsön. Nincs sem erkölcsi, sem jogi alapja annak, hogy ez ne így legyen - és ez benne az öngól.

Több helyen is hivatkozik a költségvetés indoklása a vállalkozói szféra erősítésének szándékára. A szándékot nehéz komolyan venni, ehhez ugyanis először a versenysemlegességet kellene biztosítani. Sőt, továbbmegyek: ehhez szükséges volna a hazai vállalkozások és termékek protekcionista védelme. Erről azonban szó sincs, sőt éppen ellenkezőleg: minden intézkedés ennek ellenére hat. És itt fölmerül bennem: hogyan lehet olyan irtózatos károkat rendbe hozni, mint az élelmiszeripar és a gyógyszeripar idegen kézbe adása nevetséges pénzért?! Mi ennek ma a következménye, és még mi várható? Aztán az idegen bevásárlóközpontok, vagyis kereskedelmünk idegen kézre juttatása mindezt jól kiegészíti. Erre a tőkére van szükségünk és az ebből eredő munkanélküliségre és elszegényedésre?

Többet szán a költségvetés az agrárium támogatására. Szép dolog, egyet is értünk ezzel, de változatlan szemlélet mellett ez csak meghosszabbítja az agrárium agonizálását, mert komplex önvédelmi megoldásokra van szükség, mert világunkban minden mindennel összefügg.

Én tulajdonképpen nem csodálkozom azon, hogy parlamenti jelenlétem során még egyetlenegy kérdésemre sem kaptam választ. Még olyan egyszerű kérdésre sem, hogy a társadalombiztosítási alapoknak tulajdonképpen mennyi a kintlevősége, mi ennek az összetétele, kik a legnagyobb adósok. Még ilyen egyszerű kérdésre sem kaptam választ. Tudomásul veszem, mert bennünket illik kirekeszteni; de hogy önök közül senkit sem zavar, hogy nem kapnak tisztességes és elvárható információkat, de dönteniük kell, ezen egy kicsit még csodálkozom.

Hiába hiszik pénzügyi irányító agytrösztjeink, hogy az inflációval való játszadozás csak a lakosságot fosztogatja közvetlenül, és elértékteleníti pénzüket. Az infláció az egész gazdaságot, méghozzá a hazai - vagy ha úgy tetszik, a honi - gazdaságot jegeli be, bénítja meg, és az ország minden törekvését, valódi érdekét, annak érvényre juttatását gátolja. Az inflációhoz csak az idegen tőke érdekei kötődnek! - a csúszó leértékeléshez is.

Kamatpolitikánk, ami az inflációhoz is illeszkedik, csak az árak növekedését szolgálja, ezáltal az inflációt gerjeszti. Ördögi körök ezek, de egy biztos: nekünk halálos, másnak jó üzlet, és jó eszköz a modern gyarmatosításhoz.

Részletek elmondására volt csak lehetőségem. Így mondandóm sem lehet kerek és egész, de számháború helyett arról kívántam meggyőzni önöket, hogy alapvető szemléletmód-változásra van szükség. Minden determináltság mellett a nemzet saját ereje a legnagyobb erő, ha ezt a nemzet önépítésére használjuk. Nem számszerűségek, hanem elsősorban e szemlélet hiánya miatt, az indokolásból kiolvasható szándék miatt a Magyar Igazság és Élet Pártja nem tudja támogatni és elfogadni ezt a költségvetést. Alapvetően hibás rendszerekben lehet ugyanis valamit jobban vagy rosszabbul csinálni, csak jól nem.

Hölgyeim és Uraim! Kérem, gondolkodjanak el ezen! És ha igaz, hogy a politika a lehetőségek művészete, fontolják meg egymást követő kormányaink: éltek-e a lehetőségekkel, tettek-e rá egyáltalán egy kísérletet, vagy csak visszaéltek vele? Köszönöm a türelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy ismertessem önökkel a frakciónkénti hátralévő időkereteket:

A Fidesz 76 perc 40 másodperccel, az MSZP 72 perc 50 másodperccel, a Független Kisgazdapárt 21 perc 40 másodperccel, az SZDSZ 25 perc 30 másodperccel, az MDF 18 perc 10 másodperccel rendelkezik, a MIÉP-nek 40 másodperce van vissza az adásidőből.

Szólásra következik Horváth János, a Fidesz képviselője; őt Baráth Etele, az MSZP képviselője követi. Megadom a szót Horváth János úrnak, a Fidesz képviselőjének.

 

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor az Országgyűlés vizsgálja a kormány költségvetését, akkor mi, országgyűlési képviselők is vizsgázunk; rajtunk ország-világ szeme. Küldetésünk része, hogy megadjuk a kormánynak a pénzforrásokat közérdekű feladatai teljesítéséhez, és hogy egyidejűleg mérsékeljük az adófizetés terhét és visszásságait. Ki vitatná, hogy Magyarországon még vannak tennivalók e princípiumok megvalósításához? Mégis kimondhatjuk, hogy az ország jó úton van. Orbán Viktor miniszterelnök kormánya, a Fidesz-Magyar Polgári Párt, a Független Kisgazdapárt és a Magyar Demokrata Fórum koalíciója elismerést érdemel az iránymutatásért.

Tisztelt Ház! Engedtessék meg nekem, hogy most, amikor hozzáfogunk a jelen költségvetési irományok alapos vizsgálásához - előmozdítandó az összefüggések perspektivikus elemzését -, javasoljak néhány emlékeztetőt.

Első emlékeztetőm: a túlterhelt kormányzati költségvetés olyan viszályok magvát veti, amelyek nyomán virágzó országok is szétestek. Jó lesz, ha vigyázunk a túlköltekezéssel!

Második emlékeztetőm: az állami költségvetést szükségtelenül terhelheti doktriner pénzpolitika, ami lassítja a növekedést és zsugorítja az adóalapot.

 

 

(11.40)

 

Első emlékeztetőm demonstrálja a túlterhelt állami költségvetés bomlasztó hatását. A XVIII. századbeli Franciaország, a kor vezető nagyhatalma krónikus költségvetési deficittel küszködött. Hogy az adók begyűjtését megerősítse, XVI. Lajos király összehívta a nemzetgyűlést, amelyik immár nyolcvan éve nem ülésezett. Ekkorra azonban az események úgy nekizúdultak, hogy végül a király feje is lehullott. A folyamat, tisztelt képviselőtársaim, költségvetési problémákkal indult!

A bibliai Salamon király bölcsessége és költészete beragyogja a judeo-keresztény-mohamedán kultúrákat. Azt is megtudjuk a Bibliából, hogy Salamon uralkodása végén szétesett az ország, mert Salamon király vaskezű adószedő volt, olyannyira, hogy halála után a nép adócsökkentést követelt, aminek megtagadása évszázados polgárháborúkhoz vezetett. A folyamat költségvetési problémákkal indult.

A XX. században Németország példát szolgáltatott az adó infláció képében való megjelenéséről. Németország az I. világháború után a nehéz jóvátételi szállításokat nem volt képes a kincstár adóbevételeiből fedezni. A bankóprés lépett az adószedő helyébe. A pénz elértéktelenedése a demokratikus államrendet aláásta, ami utat nyitott a náci hitleri zsarnokságnak. A tragédiasorozat kvázi adószedő hiperinflációval indult. (Mádai Péter: Ez érdekes történelemszemlélet!)

Második emlékeztetőmben - most továbbmenve - a pénzpolitikának az állami költségvetésre történő hatására utalok. A költségvetés számára terhet jelent a magas kamatláb, a pénz árának emelése. Magyarországon a jegybank, a Magyar Nemzeti Bank még manapság is a korábbi fél évszázad módszereit követi, aminek alapja a neoklasszikus post-Keynes-i monetáris intervenciós paradigma. (Derültség az ellenzéki padsorokban.) Az állami költségvetésben ez a metódus kétszeresen hátrányos következménnyel jár: csökkenti az adóbevételt és emeli az államadósság terhét. Egyik oldalon az adóbevétel csökkenését okozza az adóalap zsugorodása, ami együtt jár a kamatláb emelésével. A pénz árának drágulása visszatartja a gazdaság növekedésének tempóját. A vállalkozók magasabb árat kényszerülnek fizetni a kölcsönvett pénzért, sokaknak - különösképpen a kis- és középvállalkozók, kis- és középgazdák, kisiparosok és kiskereskedők számára - a hitel árának felemelése azt jelenti, hogy kénytelenek csökkenteni vagy leállítani, vagy el sem kezdhetik a termelést, mert képtelenek a magasabb költséggel megbirkózni.

Amikor több kamatot kell fizetni, csakúgy, mint amikor többe kerül a fűtőanyag vagy a nyersanyag, akkor a termékek ára emelkedik. Amikor a termelő már nem versenyképes, akkor jön az üzemek bezárása, a munkavállalók elbocsátása és ami jelen vizsgálódásunk fókusza: az adóalap zsugorodása.

A másik oldalon a költségvetési kiadás kötelezettségeit emeli a magasabb kamatláb. A közelmúltban elrendelt 1 százalékpontnyi kamatemelkedés öngerjesztett megterhelés. A jelenlegi belső adósságállomány szintje mellett - megbecsülve -, amely jövőre 6000 milliárd forintra tehető, 60 milliárd forint többletkiadás jelenik meg a költségvetésben. Ez a tehertétel megtakarítható lesz, mihelyt a jegybank visszaállítja az előzőleg alkalmazott kamatrátát.

Doktriner érveléssel a jegybank azzal indokolta a kamatlábemelést, hogy ilyen úton a devizatartalék növekszik és a forint erősödik. Azonban a művelet szükségtelen, amikor 8-9 milliárd dollár devizatartalék létezik! Éppen a versenyképes magyar vállalatok exportjának növekedése és importhelyettesítő eredménye lehetnek a bővülő devizatartalék eszközei. Márpedig ahhoz, hogy a gazdaság növekedése ezt az eredményt nyújtsa, az is szükséges, hogy a termelés versenyképességét a kamatterhelések többletköltsége ne hátráltassa, hanem a kamat csökkenése előmozdítsa. Megjegyzendő, hogy a keményvaluta - amely invesztícióként jön, hogy a termelő tevékenységben részes legyen - számára a magyar tudás a vonzó erő, sokkal kevésbé a "forró pénz" mennyisége az országban.

Tisztelt Ház! A költségvetés részletes vitájában tovább szándékozom elemezni az itt érintett témákat. Ehhez hívom igen tisztelt képviselőtársaimat, minden pártból mindenkit. Ez pedig jót tesz a nemzet közérzetének. A vonatkozó elméletek, tapasztalatok ismerete hasznos lesz. Igen, ez jót tesz a nemzet közérzetének és hírünknek a világban.

Megköszönöm inspiráló figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Szólásra következik Baráth Etele, az MSZP képviselője; őt Pokol Béla, a Független Kisgazdapárt képviselője követi. Megadom a szót Baráth Etele úrnak, az MSZP képviselőjének.

 

DR. BARÁTH ETELE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Az előbbi emelkedett és általános gazdasági elmefuttatást tartalmazó hozzászólás után én szeretnék egy kicsit visszaereszkedni a földre és a költségvetés konkrétabb részleteivel foglalkozni, nevezetesen a területfejlesztés problémakörével.

Előzetesen hadd mondjam el, hogy jelenlegi kormánypárti képviselőtársaim is egy évvel ezelőtt elfogadták, sőt talán még valamivel később is, hogy az előző négyéves ciklusnak igen komoly eredményei és pozitív eredményei voltak a területfejlesztés területén. Elkészült egy európai értelemben véve is korszerű törvény, elkészült egy országgyűlési határozat, megkezdődött annak végrehajtása. Tehát azt lehet mondani, hogy bizonyos alapok le lettek rakva, jól-rosszul, de a magyar regionalizmus igazából véve tudatilag is megindult a hétköznapokban, a végrehajtási folyamat értékelhetővé vált.

Ezzel szemben viszont és szemben azzal, amit a sajnos jelen nem levő Torgyán miniszter úr, a szaktárca felelős irányítója mondott, hogy itt egy olyan költségvetés lett beterjesztve, amely már nem is csak hogy most kiváló, hanem a jövő évezredet is megalapozza, és kiváló és maradandó érték, ezzel szemben nekem azt kell mondanom, hogy a területfejlesztés irányításának területén, a területfejlesztés költségvetésben megjelent tételeinek, azok fogalmainak területén sajnos nagyon jelentős zűrzavar uralkodik.

Először hadd mondjam meg, hogy maga az irányítás az, amelyik lehet, hogy nagyon jó szándékkal, de teljes mértékben szétesett, és az elfogadott törvény alapvető szellemével szembemenetel. Van ágazati irányítás egy minisztériumban, van egy politikai irányítás a kancelláriában, van a kancelláriában egy törvényi referatúra jellegű irányítás, ezen kívül van egy pénzügyi irányítás, hiszen nagyon jelentős hányadban nemzetközi segélyekből és támogatásból van a területfejlesztés pénzügyi alapja kikerekítve, és ezen kívül megjelent a Gazdasági Minisztérium statútumában is ugyanez a feladat. Tehát egyszer az irányítás szintjén megszűnt az a koordinatív, együttműködő, összefoglaló, összefogó tevékenység, ami az előző évek fejlődési folyamatából a folyamatosságot jelképezné.

Ezenkívül sajnos alapvető fogalmi zűrzavar uralkodik. Nagyon sajnálom, hogy nem először kell elmondanom, és tényleg félelmetesnek érzem, hogy senki sem fogja ezt a lapot, de a vidékfejlesztés fogalma a minisztériumban - szemben a területfejlesztés általános gyűjtőfogalmával - olyan, mintha az "almá"-val helyettesítenénk a "gyümölcs" kategóriáját. Szeretném megkérdezni, hogy akkor "gyümölcs" alatt mit értünk...

A probléma az, hogy az egész világon, de Magyarországon is - hadd ne hivatkozzak vissza nagyon jelentős írókra, Erdei Ferencre és másokra, akik definiáltak a vidékfejlesztés fogalmát - a vidékfejlesztés része a területfejlesztésnek, nagyon jelentős, elengedhetetlen része, de része! Ehhez képest a magyar költségvetésben 1999-re vonatkozóan az a fogalom, hogy "területfejlesztés", meg sem jelenik. Ha nagyon konkrét akarnék lenni, azt mondanám, hogy az iparfejlesztés, a szerkezetátalakítás kérdésköre, a vállalkozási övezetek, az ipari parkok kérdésköre, a komplex elmaradottság kérdésköre, a munkaerő, a válságkörzetek, ezek mind nem jelennek meg komplexen, hanem megjelenhetnek mint az agrárium fejlesztésével összefüggő, nagyon jelentős és nagyon szép, de mégiscsak ehhez képest egy sokkal szűkebb feladat.

 

(11.50)

 

Tehát azt gondolom és azt javasolom, tegyük tisztába és rendbe a költségvetésben a fogalmakat, hogy tudjuk, mi alatt mit érthetünk, magyarul: egy pénzeszköz mire használható föl.

Ez nem egy lényegtelen kérdés, legalábbis az én megítélésem szerint. Ebből adódóan tehát egyetértek mindazokkal, akik szemléletváltást igényelnek, de szemléletváltást elsődlegesen a folyamatosság jegyében és annak végrehajtása érdekében.

Ugyancsak ehhez tartozóan a költségvetésben van egy nagyon jelentős fogalmi hiány: a nemzeti fejlesztési program, területfejlesztési nemzeti program hiánya. Megjelenik ebben az agrárfejezetben és mint később meglátja az ember, az indokló részekben, igen, az agrárium fejlesztési programja - de nem jelenik meg a területfejlesztésé! Tudnunk kell, hogy minden különösebb Európára figyelés nélkül egy országnak rendelkeznie kell - különösen akkor, amikor regionális fejlesztésekben gondolkodik - összefoglaló, olyan nemzeti területfejlesztési programmal, amely irányítja, koordinálja a regionális, megyei, települési, bármilyen más fejlesztési és rendezési tevékenységet. Ennek a csírája sem, a fogalma sem jelenik meg, egy fillér erre a célra nincsen előkészítve ebben a költségvetésben!

Azt lehetne mondani: nézzük meg, vannak itt célfeladatok, hívják azt vidékfejlesztésnek, területfejlesztésnek, de vannak ilyen jellegű pénzeszközök. Ezzel szemben azt kell mondanom, tisztelt parlament, hölgyeim és uraim, hogy ez a költségvetés, amire vonatkozóan a miniszterelnök úr is a héten a kisgazda frakcióülésen azt mondta, hogy jelentős többletforrásokkal rendelkezik, azt mondta a miniszter úr is, hogy többletforrásokkal rendelkezik, ez sajnos nem igaz. A területfejlesztés területén 4,6 milliárd forint fejezeti előirányzattal és 7 milliárd forint elég bizonytalan privatizációs bevétellel számol, ami 1998-hoz, a jelenlegi évhez képest 7,4 százalékos növekmény, ami azt jelenti, hogy a területfejlesztésre fordítható összegek nagyságrendje nem őrzi meg az 1998. évinek a reálértékét sem. De ez sokkal súlyosabb annál, hogy ennek a pénzeszköznek a belső kerete pontosan tisztázva van, és régebb óta tartalmilag el van döntve. Anélkül, hogy most belemennék a részletekbe, 70 millió forint körüli nagyságrend áll rendelkezésre szabadon ebben a költségvetésben, hogy azt a koordinatív tevékenységet ellássa, ami az intézmények tekintetében sincs biztosítva, tehát eszközökkel sem rendelkezik.

Ennél még sokkal súlyosabb az, amit a pénzügyminiszter úr a bevezetőjében elmondott a hétfői napon, hogy bizonyos nagyobb beruházások megindítása bizony késlekedik vagy nincs tervezve, ezzel szemben bizonyos gazdaságélénkítés érdekében - egyébként nagyon jó irányként - személyijövedelemadó-csökkentés vagy a tb-hozzájárulás csökkentése áll rendelkezésre a kis- és középvállalkozók részére.

A területfejlesztés lényege az, hogy katalizátorszereppel bír a gazdaság területére. Ha egy gazdaságban a kis- és középvállalkozásoknak nincs tőkéje, ha egy-két százalékos, akármilyen kedvezmény nem teszi lehetővé, hogy a vállalkozásaikat bővítsék, ezért minden modern államban az elmaradottság csökkentése, a gazdaságfejlesztés dinamizálása érdekében központi forrásokat vetnek be, és erre tud ráépülni a kis- és középvállalkozói rendszer. Ez az a többlet, ez az a multiplikátorhatás, amely a gazdaságon keresztülmegy. Kérem, 70 millió forint szabad eszköz áll rendelkezésre arra, hogy az eddig elhatározottakon kívül ezt a gazdaságélénkítési folyamatot - egyébként nemzeti fejlesztési program megindítása nélkül, koncepció nélkül - ez a kormányzat megindítsa! Nem hiszem, hogy itt megtörtént valami radikális változás, amire egyébként számítottunk, ha más nem, a folyamatosság jegyében.

Tudomásul kell venni, hogy azok a nagyberuházások, amelyek az infrastruktúra terén nincsenek tervezve, amelyek a területfejlesztés eszközeként nem indulnak be, nem attól jelentősek, hogy politikailag szemben áll két fél, hogy Budapest bűnös város vagy most nem lesz meg a metró és nem tudunk közlekedni, nem a szakmai kérdés csak ebben a lényeges, hanem az a kérdés, hogy egy ilyen jelentős állami invesztíció, egy olyan katalizátor, amely a kutatás-fejlesztés, szolgáltatás, termelés, a teljes vertikum területén igénnyel lép föl, meghúzza a gazdaságot, és ez a többletérték jelenik meg egyébként abban, hogy több munkahely keletkezik, a több munkahely több adót fog fizetni, és sorolhatnám tovább az egyéb más lehetőségeket. Ezektől az eszközöktől sajnos ez a költségvetés teljes mértékben mentes.

Ezenkívül van még egy-két apró kérdés, amibe nem szeretnék most részleteiben belemenni, de olyan összegelosztások jelennek meg benne, amelyek azt feltételezik, hogy majd a jövő év folyamán benyújt a kormány törvényeket, amely törvények alapján átrajzolódnak a magyar régiók, és azok, akik most nem kaptak pénzt, akkor majd abból pénzt fognak kapni. Nevezetesen egy Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Tanács 9 millió forinttal rendelkezik a működési fedezetére. Ha nincsen törvény, egy évre 9 millióval rendelkezik. Aki tudja, hogy mibe kerül ma bármi a világon, az tudja, hogy mit jelent ez egy fejlesztési tanács számára; a balatoni regionális tanács hasonlóképpen - gyakorlatilag megszűnnek létezni és megszűnnek működni.

S ha már egyszer vidékfejlesztési minisztériumról beszélünk, hadd mondjam el, hogy ebben a költségvetésben az Alföld-program koordinációjára 37 millió forint van, és fogalmam nincs, hogy a költségvetés mely tételeiben és hol lehetnek még elbújtatva azok az összegek, amelyek természetszerűen az agrárium, az infrastruktúra, az önkormányzat, bármilyen más fejlesztésre rendelkezésre állnak. Azt hallottuk az önkormányzati előadóktól, hogy ott biztosan nincs. Hallottuk, hogy jelentősebb infrastruktúra-beruházási többlet nem jelenik meg, tehát ott sincs. Akkor nem tudom! Kérem szépen, nem nevetséges, hogy egy agrár- és vidékfejlesztési minisztériumnál 37 millió forint álljon rendelkezésre egy Alföld-program végrehajtására? Különösen akkor, amikor a területfejlesztés feladata alapvetően az elmaradottság fölszámolása, az ilyen térségekben történő kiegyenlítési folyamat biztosítása!

Az igazat el kell mondani, hogy valóban vannak olyan részei, ahol többletforrások álltak rendelkezésre, ezek döntően a segéllyel és támogatással rendelkező területek; ezek a Phare-pénzek, a Phare határon átnyúló együttműködést támogató pénzei több milliárdos nagyságrendben. Tetszenek tudni, hogy mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az egyébként is lecsökkent, szűkösebb források olyan területeken kötődnek le - hiszen kofinanszírozás, együttfinanszírozás van -, amely az elmaradottság felszámolására fordítható összegeket tovább csökkenti.

Ebből adódóan tisztelettel azt szeretném kérni a kormánytól, hogy amennyiben ténylegesen reformköltségvetést terjeszt be, akkor ne azt tegye, hogy megszünteti a célelőirányzatok átláthatóságát, hanem tegye lehetővé, hogy készüljenek programok; tudjuk, hogy a programokat miből finanszírozzuk; és tudjuk, hogy mely szervezetek a felelősök azért, hogy ezeket a fejlesztéseket végrehajtsák! Ez biztos, hogy akkor dinamizálni fogja a magyar gazdaságot!

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Szólásra következik Pokol Béla, a Független Kisgazdapárt képviselője; őt Kis Zoltán, az SZDSZ képviselője követi. Megadom a szót Pokol Béla úrnak.

 

DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés igazságügyi minisztériumi és bírósági fejezetével kapcsolatban szeretném ismertetni a Független Kisgazdapárt álláspontját.

A bíróságokról csak abban az összefüggésben szólok, hogy ez korábban döntően az igazságügyi tárca előkészítési kompetenciájába tartozott, és az előirányzat fő számait ez a tárca állította össze, még ha annak végső formája az Országos Bírói Tanács egyetértésével is alakult ki már régebben is. Terveink szerint egy későbbi felszólalásban még érintésre kerül a kisgazda frakció részéről a bírósági fejezet.

Nagy változást hozott ezen a területen, hogy a Horn-kormány utolsó hónapjaiban keresztülvitte a bírói igazgatás teljes elszakítását az Igazságügyi Minisztériumtól, és a Legfelsőbb Bíróság elnökére alapozva egy önálló korporációs testületre, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsra bízta azt. Az előttünk fekvő költségvetést a bíróságok számára már ez a korporációs testület készítette el. A Független Kisgazdapárt nem értett egyet az igazságügyi tárca ilyen szempontú kiüresítésével korábban sem, és akkor is úgy láttuk, hogy ez a kiüresítés beleilleszkedik a demokráciának abba a szélesebb körű kiüresítésébe, amit a '89-es váltás után egy rövid idő elteltével elsősorban a balliberális erők és a szocialisták hajtottak végre, és '94-98 közötti kormányzásukkal nagy lökést adtak ennek.

Ez a szervezeti és hatásköri változtatás most abban csapódik le, hogy az Igazságügyi Minisztérium 24 milliárdos kiadásából majd' 20 milliárdot a büntetés-végrehajtási szerv kap, és ezen túl a tényleges igazságügyi feladatokra, az igazságügyi szakértői intézetekre és magára a minisztériumra alig 2,5 milliárd marad, pontosabban a minisztériumi igazgatásra 1,8 milliárd, az igazságügyi szakértői intézetekre 800 millió. El lehet tehát mondani most már a nyers anyagi valóság ismeretében, hogy a Magyar Köztársaság Igazságügyi Minisztériuma a kiüresítés folytán börtönügyi minisztériummá vált tartalmilag, hisz ténylegesen csak erre a szektorra van behatása. Szlogenként, politikai problémák szintjén már eddig is hallatszottak ilyen irányú jelzések, de most a pénzügyi költségvetés számait látva brutálisan megmutatkozik a minisztérium kiüresítésének hatása.

Őszintén szólva nehéz ennek a horderejét és jövőbeli következményeit átlátni, mert a bírói kar korporatív szerveződésének ilyen fokára, ahogy az nálunk megvalósult, nincsen példa a nyugati demokráciák világában. Ha feltesszük, hogy ez tulajdonképpen az igazságügyi tárca megszüntetése felé haladó döntés volt - és Angliát vesszük szemügyre, ahol nincs is igazságügyi minisztérium -, akkor is azt látjuk, hogy ott legalább a bírói hierarchia csúcsán a lordkancellár áll, aki a mindenkori kormánnyal változik, és a kormány egyik kulcsemberének számít.

 

(12.00)

 

(A jegyzői széket Herényi Károly foglalja el.)

 

Az olasz legfelsőbb igazságügyi tanács - amely a mintát adhatta Horn Gyuláék változtatásához - ilyen szélesen szintén nem veszi át a bíróságok feletti igazgatási jogokat.

A kilencvenes évek Magyarországának politikai erőviszonyai - beleértve ebbe a bankár-pénzügyi szféra és a szellemi média szféra hatalmi viszonyait is - mindenesetre oda vezettek, hogy a bírói kar teljesen lezáródott a politikai demokrácia intézményei felé, és a költségvetési pénzek nyújtása az egyetlen szál, amelyen az összeköttetés fennmarad. Ezért fontos kiemelni azt, hogy jelenleg az Országos Igazságszolgáltatási Tanács állítja össze a bírósági költségvetési fejezet tervezetét, és aztán a Pénzügyminisztériummal egyeztetve alakul ki az a tervezet, amely elénk kerül az Országgyűlésben.

Látni kell azonban, hogy a legtöbb fejezet költségvetési előmunkálatait végző vezetők a demokratikus választás ciklusainak megfelelően a mindenkori kormánnyal kerülnek pozícióba, és így ezek költségvetési előmunkálatai a társadalom kontrollja alatt állnak. Ezzel szemben a bírósági fejezet felett diszponáló testület nem áll semmiféle külső kontroll alatt. Ezért fel szeretném vetni, hogy az igazságügyi tárcán keresztül történő jogpolitikai befolyás egyik eszköze lehet a jövőben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács pozíciójának megtartása mellett, ha a költségvetés bírósági fejezeteinek előmunkálataiba erősebben beiktatnánk ezt a tárcát a jövőben, és a Pénzügyminisztérium az OIT mellett az igazságügyi tárca megfontolásait is figyelembe venné a bírósági költségvetési fejezet összeállításánál. Ez mintegy kis lépés lehetne az igazságügy börtönügyi minisztériummá degradálásának felszámolása felé és a választóknak felelős kormány jogpolitikai eszköztárának növelésében.

A bíróságok 1999. évi kiadási előirányzata 29,6 milliárd, amely 9,5 milliárddal haladja a '98. évi pénzösszeget e téren. Ezt egyrészt a bírói javadalmazási rendszer emelésére kívánják fordítani, illetve néhány központi beruházásra. Ezek 4,2 milliárdot vesznek el a tervek szerint, és ezen túl 4,3 milliárd áll rendelkezésre fejlesztési feladatokra a működési kiadások terén a bíróságoknál.

A Független Kisgazdapárt - koalíciós partnereinkkel egyetértésben - elsősorban a helyi bíróságok működési feltételeinek javításában látja az igazságszolgáltatás hatékonysága növelésének az útját, hisz a bírósági eljárások igen nagy része itt zajlik le első- és végső fokon. Az állampolgárok elsősorban ebbe az irányba fogalmazzák meg elvárásaikat. Ezért kifogásunk a költségvetés szerkezetével kapcsolatban, hogy nem lehet kivenni a költségvetésből azoknak a pénzösszegeknek az arányát - az összes bírósági költségvetésen belül -, amelyek a helyi bíróságok felé áramlanak. Így - bár a '98-as pénzösszeghez képest majd' 30 százalékos a bíróságra fordított pénzeszközök növekedésének az aránya - nem lehet tudni, hogy ebből mennyi megy az általunk kívánatosnak tartott irányba, a helyi bíróságok felé. Pedig látni kell, hogy az idén már a bírói kar hierarchiájának a csúcsai állítják össze a bírói költségvetés szerkezetét - az OIT -, és ez óhatatlanul a felsőbíróságot fogja mindenkor előnyben részesíteni, egyszerűen abból az okból, hogy az OIT tagjai is emberek, és természetesen jobban érzik a saját felsőbírósági környezetük problémáit és az itt szükséges kiadásokat.

Felmerül tehát, hogy a jövőben a bírói korporáción kívül, Országgyűlés számára tisztán elkülönítetten kellene kimutatni a helyi bíróságok felé szánt pénzeszközök számadatait, és ekkor jobban tudnánk ellenőrizni a bírósági pénzeszközök súlypontjait, és a helyi bíróságok felé irányítani ezeket.

Az Igazságügyi Minisztérium fejezetére áttérve tulajdonképpen nem marad más, mint a büntetés-végrehajtásra fordítandó pénzeszközök szemügyre vétele. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy e tárcához került az idén a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Hivatal szervezete és költségvetése, valamivel több, mint 1 milliárd kiadással, de ennek semmi köze nincs az igazságügyi feladatokhoz, és így ezzel nem is kívánok foglalkozni.

A büntetés-végrehajtási intézményekre a '99. évi költségvetési előirányzat 19,3 milliárd, ez a '98. évihez képest 23,7 százalékos növekedést jelent. Hadd jelezzem, hogy a Független Kisgazdapárt számára itt jelenik meg az egyik legnagyobb probléma a költségvetéssel. Az új kormánykoalíció számára ugyanis deklaráltan a bűnözés elleni fellépés jelenti az egyik az egyik legfontosabb célkitűzést, és ehhez meg is tettük a szükséges lépéseket a jogszabályalkotás terén - csak emlékeztetek a most futó büntetőjogi, büntetőeljárási módosítási javaslatainkra és a szervezett bűnözés elleni törvénycsomagra.

Ám az egész bűnözés elleni harc semmivé válik, ha nem változtatunk radikálisan a börtönférőhelyeink szűkösségén. Jelenleg 10,5 ezer férőhely van a börtöneinkben, a szabadságvesztési intézetekben. Ehhez tudni kell, hogy az elmúlt nyolcvan évben Magyarországon nem épült új börtön, miközben a bűnözők száma megsokszorozódott.

Közismert, hogy már jelenleg is meghaladja a 14 ezret a végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek száma, és ezek zsúfolódnak össze a 10,5 ezer férőhelyen. Hosszú ideig kell várnia egy-egy elítéltnek, míg bevonulhat a jól megérdemelt börtönbüntetése megkezdésére.

A végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek 14 ezres száma az új büntetőjogi változtatásaink nyomán két-három év múlva felmehet már 20 ezerre is - csak emlékeztetek arra, hogy pusztán a középmértékszabályból, amely mostantól kezdve a bírák büntetéskiszabását fogja irányítani, nagyon jelentős növekedés várható a börtönnépességben. Nagyon helyesen - teszem hozzá -, mert az elmúlt kormányok büntetőpolitikájának éppen az volt a fő problémája, hogy liberálisan szabadlábon hagyva a bűnelkövetők mind nagyobb részét, a társadalmat kényszerítette védekezésképpen rácsok mögé, az elit lakónegyedek lakóit pedig biztonsági őrök, zárt lakónegyedek védelmére.

A szegényebb rétegekhez tartozók százezrei és milliói e büntetőpolitika következtében kénytelenek voltak, és most is kénytelenek együtt élni a börtönökből kimaradt bűnözőkkel. Helyes irányban mennek tehát a szigorító intézkedéseink, de akkor be kell látni, hogy a mai 10,5 ezer börtönférőhelyet néhány év alatt a duplájára kell emelni. Ha erre valaki azt mondja, hogy drága, és ehhez nincs költségvetési pénz, annak jelzem, hogy 1997-ben 78 milliárd kárt okoztak nekünk csak a vagyon elleni bűncselekmények elkövetői - '95-ben csak 21 milliárd volt. Ez az inflációt alaposan meghaladó növekedési ráta azt valószínűsíti, hogy '99-ben 100 milliárd körül lesz csak a vagyon elleni bűncselekmények által okozott vagyoni kár összege.

Ehhez képest a jelenlegi költségvetés - a most előttünk fekvő vitatott költségvetés, a '99-es - 3 milliárdot kíván költeni egyrészt a jelenlegi börtöneink komfortjának fokozására, másrészt néhány új férőhely megteremtésére. Ez a férőhelybővítés 600 fős bővítést jelent 2000 közepére, pedig ezzel szemben minimum 6 ezer fős bővítés lenne indokolt. Lehet, hogy ez további 8-10 milliárd forintot igényelne, ezt elismerem, de ez még mindig csak töredéke annak a kárnak, amit férőhely hiányában az utcán hagyott és bevonulásra várakozó bűnözők okoznak nekünk.

Kérem tehát a kormányt - hadd jelezzem, hogy támogatjuk a költségvetést és ezt a fejezetet is -, próbálja végiggondolni a maradék napokban, hogy van-e mód arra, hogy az alapvető politikánk szerint a bűnözés elleni harcra további néhány tartalékból valamit elvegyünk és tovább csoportosítsunk a börtönférőhelyek növelésére.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Szólásra következik Kis Zoltán, az SZDSZ képviselője; őt Herényi Károly, az MDF képviselője követi.

Megadom a szót Kis Zoltán úrnak.

(A jegyzői széket Kocsi László foglalja el.)

 

DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Miniszter Úr! Emlékszem, két évvel ezelőtt milyen hatalmas felzúdulás volt ebben a Házban, amikor a költségvetési vita tárgyalásakor az akkori ellenzék azt merte mondani, hogy ennek a kormánynak - már az akkorinak - semmiféle koncepciója nincs, semmiféle agrárprogramja nincs, a pénzt csak a saját klientúrájának szánja. Akkor abban a székben ülve gondolkodtam azon, hogy tényleg kellene valami konkrét program, amely mellett normatív szabályok és törvényi garanciák irányításával a hatékony mezőgazdaság és ezzel összhangban a vidék népességmegtartó erejének a javítását is szolgálhatja az a költségvetési összeg, amely rendelkezésre áll, és nem is nagyon berzenkedtem ez ellen - szóval, volt ebben igazság.

Ennek hatására 1997-ben a kerekasztal-tárgyalásokon - amelyek első szakaszában valamennyi parlamenti párt részt vett, a jelenlegi kormánypártok is és a szakma összes szakmai vezető képviselője - megalkottunk egy olyan programot, amelynek alapján az elmúlt évben egy törvényt fogadott el ez az Országgyűlés - címe: Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény -; ez meghatározza a finanszírozást, amellyel szemben volt ellenállás ebben a Házban, mondván, milyen dolog az, hogy egy törvény eleve determinálja a költségvetési fejezet főösszegét, meghatározza, hogy annak úgy kell mozognia, hogy a reálértéket, valamint a GDP-emelkedést követve a közvetlen agrártámogatás és a vidékfejlesztési támogatás megvalósuljon.

 

(12.10)

 

S akkor ez a vita nagyon keményen ment, hogy hogy értelmezzük azt az úgynevezett bűvös 2,5 százalékot a GDP-hez képest, amit a vidék- és agrártámogatásra kívánunk szánni. De aztán belátta az Országgyűlés is, hogy nem lehet ilyen elkötelezettséget vállalni, és ez a százalékos meghatározás nem került be. Most megnézve az idei költségvetést, hogy ezeknek a feltételeknek, amiket ez a törvény előír, mennyiben felel meg, azt látjuk, hogy igen, reálértékben talán 2-3 százalékos emelkedés lesz, de azt a 40 százalékot, amit a miniszter úr mondott, sajnos, nem találtam meg, mert ahhoz még 20 milliárd forint kellene. Vidékfejlesztéssel együtt az elmúlt évi 132 milliárd és a mostani 160 milliárd - tehát nincs meg a 40 százalékos emelkedés, és a GDP-hez képest 1,4 százalék. De nem is ez a baj.

Nyilvánvalóan van egy költségvetés, van egy állami bevétel, és ahhoz képest kell tervezni a kiadásokat. Tehát az ütemet tudjuk tartani, reálértékben valóban nő a vidékfejlesztési és az agrártámogatási kör. Nem úgy, ahogy szeretnénk, de számos terület van, ahova több pénz kellene. Nyilvánvalóan súlyozott problémák vannak, és bármennyire is kiemelt ágazatként kezeljük a rendvédelmi szervek mellett immár évek óta a mezőgazdaságot is, de az, hogy egy jelentős lépést meg tudjunk most tenni a finanszírozás vonatkozásában, egy irreális cél. Tehát az a 160 milliárd forintos támogatás, ami a költségvetésben megjelenik, az SZDSZ álláspontja szerint valóban azt tükrözi, ami most az ország teherbíró képessége. A nagy baj nem ez.

A nagy baj az, hogy mire fordítjuk ezt a pénzt. Milyen felosztásban, milyen struktúrában gondolkodunk arról, hogy a mezőgazdaságunk az oly sokszor kijelentett és áhított feltételeknek megfeleljen. Mik ezek? Hatékony, versenyképes, költségtakarékos gazdálkodás, új piacok megszerzésével. Sajnos, ebben a költségvetésben ez nem nagyon látszik. A költségvetési összvolumen kétharmadát két tétel teszi ki. Az egyik a költségcsökkentő támogatás, a másik a piacrajutási támogatás. Ez azt jelenti, hogy egyik oldalról dotálom és támogatom a termelést - helyes, de nagyon szeretném látni, hogy milyen termelést és milyen feltételek mellett támogatok -, másrészt megemelem a piacrajutási támogatást, ami azt feltételezi, hogy lesznek olyan termékeink, amelyek értékesítése bizony további állami pénzek finanszírozásával lesz csak azon a piacon eladható és versenyképes, amire olyan nagy szeretettel és nagy vággyal kívánkozunk.

Tehát nem látszik az, hogy folytatom azt a tendenciát, amely a beruházásokban, a korszerűsítésekben és a gépi struktúra felújításában megjelenik. Nem, sőt, ellenkezőleg! Azt látjuk, hogy a beruházási támogatás nemhogy a reálértéket nem éri el, hanem bizony a tervezett 11 százalékos infláció figyelembevételével csökkenni fog. Tehát kevesebb a beruházás, több az úgynevezett - csúnya szó - osztogató pénz, amit gyakorlatilag mindenki - ha földdel és állatállománnyal rendelkezik - megkaphat.

Nem vitatom, hogy különböző támogatási szisztémákra és különböző eszközökre van szükség a nagy és hatékony gazdaságok és a kis gazdaságok között, sőt a pozitív diszkriminációra is szükség van. Az eszközrendszer azonban nem azonos. Az egyiket nevezzük akkor vidéknépesség-megtartó támogatásnak, hívjuk így, és állítsuk be abba a költségvetési fejezetbe, a másik oldalon viszont korlátozott, de versenyszféra van az agrárágazatban, és ezt a támogatást ne keverjük össze!

Sajnos, ebből a költségvetésből az látszik, hogy van egy további tűzoltás; csak nehogy elfogyjon a tömlőből a víz, mert olyan sok lyukon szivárog, hogy még a fősugár iránya sem látszik! Ez egy óriási probléma.

A másik dolog, hogy itt szerepel egy 30 milliárdos bevétel mint tervezet, és ennek a 30 milliárdos bevételnek olyan részei vannak, amiről itt nem sokan szóltak, de érdekes, hogy az illetéktörvényt ugyan módosítottuk ezelőtt két héttel, de ez a költségvetési törvény ismételten hozzányúl: a földhivatali tulajdoni lapok illetékét 25 százalékkal emeli meg, továbbá a szolgáltatások díjszabását mind a földhivataloknál, mind az állat- és növény-egészségügyi szolgálatoknál 20 százalékkal emeli. Ebből tervez bevételi többletet. Nem tudom, hogy helyes-e most reálértéken is igen szép, magas összegben elmozdulni ahhoz képest, hogy a támogatási rendszerben egy ilyen, nem kellően meghatározott és nem kellően körülírt normatív meghatározás szerinti támogatást biztosítunk. Lehetséges, hogy bejön ez a 30 milliárd, de nem tudom, hogy milyen áron.

Aztán eltűnik az a csodálatos dolog, amiről olyan sokat beszéltünk ebben a Házban: katasztrófaalapot kell létrehozni olyan, nem biztosítható károkra, amikre a biztosítótársaságok nem hajlandóak téríteni. Belvizeknél, bizonyos árvízi eseményeknél, aszálynál. Ezt elindítottuk, már volt benne egy kis pénz, és most látom, hogy ebben a költségvetésben nincs. Nem biztosítható károkra nem állítunk be egy fillért sem! Nehogy megint szaladgálni kelljen majd különböző helikopterekkel, repülőkkel és szolidaritásunkról biztosítani az ottmaradtakat, hogy kérem szépen, tényleg együttérzünk, de pénz nincs, mert elfelejtettük a költségvetésbe betervezni. Ugyanez szegény öntözésfejlesztés sorsa is. Volt tíz évig aszály, most árvíz van, és az öntözésfejlesztéstől el kell venni egy kis pénzt. Sokat beszélünk arról, hogy rendet akarunk, szeretnénk, ha vigyáznák azt a földet, azt a területet, amin a szorgos paraszt munkája éppen gazemberek és alantas emberek áldozatává válik, ezért mezőőri szolgálatot hozunk létre 50 százalékos állami támogatással. Megvolt ez az 50 százalékos támogatás, most indulna ez a szolgálat, most kezdik az önkormányzatok szervezni, erre ez a pénz eltűnik!

Érdekes még a zárórendelkezések között, hogy most két olyan törvényt hozunk meg, amiről az Országgyűlés nem is tárgyalt. Az egyik: a mezőőri szolgálatnál kivesszük a létrehozás feltételrendszerét, másrészt megszüntetjük az Agrárkamarát! Megszüntetjük, barátaim, mert erről még nem volt szó, nem is vitatkoztunk még erről, bár illett volna néhány szót ejteni. A tagsági elvből kivesszük azoknak a körét, akik állami támogatást vettek igénybe, és ezért kötelező volt a tagságuk. Azt mondjuk, hogy most már ez nem tartozik ide. Kivesszük a gazdajegyzői hálózatot, plusz 500 milliót adunk hozzá állami pénzből, amit eddig kik fizettek? - A kamarák fizettek. Tehát magunkra vállalunk egy külső szakmai önkormányzattól egy többletköltséget, és ehhez képest nem rendezzük annak rendszerét, és a kamarát befejezettnek lehet nyilvánítani. Nem tudom, hogy ez mennyire szerencsés és mennyire jó.

Annak viszont örülni lehet, hogy a Ferencvárosi Tornaklub által bérelt FM-kiemelt sportlétesítmények 25 százalékkal magasabb támogatást kapnak, mint az előző évben. Remélem, hogy ez a versenysportot legalább olyan hatékonyan szolgálja, mint egyes vezetők szabadidő- és kikapcsolódási lehetőségeit. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Szólásra következik Herényi Károly, az MDF képviselője; őt Rajcsányi Péter, a Fidesz képviselője követi. Megadom a szót Herényi Károly úrnak.

 

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót, köszönöm az előlegezett figyelmet. Ma a költségvetési törvény azon fejezetéről, illetve részéről szeretnék beszélni, amely a turisztika fejlődését igyekszik biztosítani, a jövő esztendőben kijelölni azt az utat, amelyen ennek az ágazatnak végig kéne menni, és ennek a feltételeit igyekszik megszabni.

Elöljáróban azonban engedjenek meg néhány, látszólag nem idevonatkozó vagy idevágó mondatot, majd megindoklom, hogy miért teszem ezt. Kormánypárti képviselőként meg kell vizsgálni, hogy ez a jelenlegi törvénytervezet mennyiben szolgálja a kormányprogram időarányos megvalósulását. Teszem ezt azért, mert a kormányprogram elhatározta, hogy a családokat támogatja, a családok támogatását középpontjába helyezi, elhatározta, hogy a közbiztonságot javítja, elhatározta, hogy az infrastruktúrát az országon belül javítani fogja.

Mértékadó idegenforgalmi szakemberek azt állítják - és biztosan igazuk van-, hogy az idegenforgalom akkor működhet igazán eredményesen, ha a vendéglátók, a vendéglátó ország nemzete, népe jól érzi magát a saját hazájában, akkor tud igazán jó vendéglátó lenni. Úgy gondolom, hogy a kormányprogramnak ez a része a költségvetésben megjelenik, és támogatni fogja ezeket a célkitűzéseket és ezeket a törekvéseket.

Van néhány olyan terület, amit megneveztem, amely indirekt módon feltétlenül elősegíti a turizmus fejlődését. A közbiztonság rendkívül fontos. Ha valami az előző esztendőkben hazánk megítélését, a turisztika szerepének csökkenését vagy jelentéktelenedését valójában előidézhette, akkor az elsősorban a közbiztonság rohamos mértékű romlása volt, amit a külföldiek észrevettek, és bizony nem jó hírünket keltették.

A kormányprogramban és a törvények tervezetében, a költségvetési törvényben megjelenő javaslatok, amelyek egyrészt a rendőrségi, a közbiztonsági szervek anyagi támogatását irányozzák elő, és ezt megvalósítják, valamint a büntető törvénykönyv módosítása, amely szintén hozzá fog járulni a közbiztonság javításához, nyilvánvalóan javítani fog e helyzeten.

De ugyanilyen fontos az idegenforgalom szempontjából az, hogy az idegenforgalmi szolgáltatások szolgáltatási értéke és vásárlói értéke, ára nagyjából fedje egymást, hiszen ez egy fejlett turizmussal rendelkező országtól elvárható.

 

 

(12.20)

 

Az előző esztendőkben ez nem teljesen így volt. Emlékezzünk csak azokra a botrányokra, amelyek néhány belvárosi vendéglátóipari egységben tapasztalhatóak és észlelhetőek voltak!

Azt gondolom, hogy képzéssel, oktatással, a szakmai kamarák, a szakmai szervezetek kontrollszerepének erősítésével és a fogyasztóvédelmi felügyelőség, valamint a hatóságok fokozottabb, határozottabb fellépésével ez a feltétel is teljesülni fog.

A harmadik ilyen nagyon fontos és kiemelt terület a közlekedés. Nem várhatjuk el a külföldi turistáktól, hogy nem európai minőségű vagy európai léptékkel mérhető utakon közelítsék meg kívánt célpontjukat - a jelenlegi költségvetés e téren is javulást ígér. Ha a kormány elfogadja azt a középtávú autópálya-fejlesztési koncepciót, és nekilát a megvalósításának, amely valóban garanciája lesz a minőség fejlődésének, akkor, azt hiszem, ezt a feltételt is teljesültnek tekinthetem.

Mindezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert látni kell, hogy a turizmus nagyon szerteágazó terület, és sok olyan része van a nemzetgazdaságnak, amely indirekt módon támogathatja a turizmus fejlesztését.

De miért fontos, s mi a jelentősége a turizmusnak? A világ egyik leggyorsabban fejlődő gazdasági ágazata, és ez így van a mi országunkban is. A nemzetgazdaság különleges területe ez, amely a gazdaság valamennyi szektorával kapcsolatban áll valamilyen formában. Hazánkban ma az egyik leggazdaságosabban devizát termelő ágazat, amely jelentősen javítja a fizetési mérleget, rendkívül nagy az élőmunkaigénye. Ma 250-300 ezer ember él közvetlenül az idegenforgalomból és a turisztikából: ez azt jelenti, hogy minden harmadik-negyedik család érintett valamilyen formában. Elősegítheti ráadásul az elmaradt területek gazdasági felzárkózásának ütemét: gondolok itt az Alföld néhány területére, de vannak az országnak olyan speciális területei, például a Balaton környéke, amelyeken a helyi lakosság fő megélhetési, bevételi forrása maga az idegenforgalom.

A turizmus által megtermelt, hozzáadott érték a GDP-ben már jelenleg is nagyon jelentős összeg, mintegy 10 százalékos arányt képvisel. Most olyan szempontból kell megnézni a költségvetést, hogy megfelelő fontosságú tényként kezeli a nemzetgazdaságban a turizmust, és eképpen gondoskodik arról, hogy működése zökkenő- és zavarmentes legyen.

Az idegenforgalom területi irányításának korszerűsítése keretében az idegenforgalmi intéző bizottságok titkárságai regionális idegenforgalmi bizottságok titkárságaivá alakultak át. Emellett két új RIB-titkárság jött létre, amit egy 1998 januárjában meghozott kormányhatározat írt elő. Utalni szeretnék arra, hogy talán ez az egyik olyan fejezete a költségvetésnek, amelyben nagyon komoly folyamatosság, folytonosság észlelhető és tapasztalható, és amit az előző kormány elkezdett, azt a jelenlegi kormány mint jót, mint amivel egyetért, kisebb módosításokkal és változtatásokkal átvette. Gondolom, nem baj, ha a költségvetésnek vannak ilyen területei is.

A RIB-ek lehetővé teszik egyrészt, hogy helyi idegenforgalmi specifikum - tehát a területi elv - érvényesüljön, de lehetővé tesznek bizonyosfajta koordinációt is. A költségvetés a RIB-titkárságok működésére a XV. fejezetben, a 7. cím alatt 135 millió forintot ír elő. Ez az összeg vélhetően hatékonyan járul hozzá az eredményes működéshez, de ezt még kiegészíti majd néhány olyan, pályázati szolgáltatásokért nyújtott összeg és támogatás, amely a céltámogatásoknál jelenik meg a turisztikai célelőirányzatok esetében. Ezek az irodák, ezek a titkárságok biztosítják tulajdonképpen a szervezett turizmus infrastrukturális működésének infrastrukturális hátterét, ami az eredményes működés garanciája lehet.

A komolyabb tétel, a több mint 6 milliárd forintot kitevő célelőirányzat a XV. fejezet 4. alcíme alatt jelenik meg: ez közel 1 milliárd forinttal több, mint amennyit tavaly tudtunk ugyanerre a célra fordítani. Ha 10 vagy 11 százalék körüli inflációval számolok, akkor is azt tudom mondani, hogy ez körülbelül 10 százalékos reálérték-növekedést hoz magával, ami rendkívül üdvözlendő, és bizonyos fejlesztésekre feltétlenül elégséges lesz. Ez a célelőirányzat négy pontban fogalmazza meg a célkitűzéseit - és ezzel teljesen egyet lehet érteni -: a nemzeti marketing és propagandaminőség fejlesztése az egyik, a nemzetközi piaci jelenlét feltételeinek javítása a második, az ország turisztikai adottságainak jobb kihasználása a harmadik és az idegenforgalom középtávú stratégiájának megvalósítása érdekében az idegenforgalmi képzés, oktatás segítése, támogatása, amely természetesen hozzájárul majd a szolgáltatások színvonalának növeléséhez, a kívánt eredmények eléréséhez.

Meg kell viszont fogalmaznom egy kritikát is az előbb említettekkel kapcsolatban, és ez talán nem a költségvetésre vonatkozik, hanem arra a kormányzati struktúrára, amely a mai napig nem jelölte még ki, hol dőljön el az, hogy az idegenforgalmi marketing milyen országképet akar eladni, milyen országképet akar hazánkról, a magyar nemzetről, Magyarországról kiállítani, hiszen ezt a költségvetés és a mostani struktúra a Turizmus Rt.-hez irányítja, az ő feladata ez, s az anyagi forrásokat is odarendeli. Azt hiszem, az előző kormány is adós maradt, mulasztást követett el abban, hogy ilyen kormányzati intézményt létrehozzon. Emlékeztetnék rá, hogy 1993-ban Csapody Miklós képviselőtársam javaslatot tett egy nemzeti tájékoztatási iroda létrehozására, amely az összes ilyen, országképpel kapcsolatos kérdést, tevékenységet, feladatot koordinálná és kézben tartaná.

A célelőirányzaton kívül lehetőségünk van még a Phare-program vonatkozó fejezetei által biztosított 210 ezer ECU, azaz körülbelül 32 millió forint támogatást igénybe venni, ami szintén jó szolgálatot tehet a turizmus fejlesztése szempontjából. Ez a támogatási rendszer itt főleg az EU-csatlakozás szükséges előírásainak teljesítését igyekszik biztosítani, és erre mindenféle garanciák meg is vannak a tervezetben.

Befejezésül: megállapítható, hogy a turizmus fejlesztésének pénzügyi feltételeit a költségvetési törvénytervezet biztosítja. A következő esztendőkben azonban az ágazat fejlesztésének ütemét gyorsítani kell, s természetesen a vonatkozó anyagi forrásokat is bővíteni szükséges. Mindezeket azért mondom, mert az EU-csatlakozást követően a magyar belföldi turisztikai piac a nagy közös európai turistapiac részévé válik, és egészen új kihívásokkal, egészen új feladatokkal kell megküzdenie. Ha azt akarjuk, hogy majd eredményesen vegyünk részt ebben a versenyben, akkor ennek a feltételeit meg kell teremtenünk.

A fentiek alapján a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja a T/325. számú törvényjavaslatot, mint a kormányzati célok megvalósulásának eszközét - különösen turisztikai szempontból -, támogatni fogja és támogatásra javasolja.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Szólásra következik Rajcsányi Péter, a Fidesz képviselője; őt Kökény Mihály, MSZP-s képviselő követi. Megadom a szót Rajcsányi Péter úrnak.

 

RAJCSÁNYI PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az éves költségvetést mindig több szempontból lehet és kell minősíteni: törvényességi, számszaki és gazdaságpolitikai szempontból. Az előző héten a bizottságok elsősorban a törvényességi, számszaki összefüggésekre helyezték a hangsúlyt, ma a költségvetés gazdaságpolitikai céljairól, összhatásáról szeretnék szólni, elsősorban a területfejlesztés szemszögéből.

Mindig nagyító alá vehető az, hogy egy költségvetésben megfogalmazandó gazdaságpolitika milyen mértékben szolgálja a gazdaság rövid vagy hosszú távú követelményeit, miként kezeli a jövőépítés szolgálatát, miként tudja összehangolni a gazdaságpolitika egymással gyakran ütközésben lévő céljait.

Az infrastruktúra általános elhanyagolása - ami, sajnos, nemcsak a rendszerváltás előtti időre volt jellemző, hanem az elmúlt évekre is - kedvezőtlenül befolyásolta a gazdaság működési hatásfokát, és ez meglátszott a fejlődés sebességén. Az elmúlt 2 évben folytatott restriktív gazdaságpolitika egyrészt tömeges mértékű elszegényedéshez, másrészt lakosságcsoportok, generációk, térségek, kistelepülések gyors ütemű leszakadásához vezetett.

 

 

(12.30)

 

A makroszintű mutatók kedvező változása mögött igen eltérő területi különbségek húzódnak meg. Ezek legmarkánsabban a befektetések, különösen a zöldmezős beruházások területén, valamint a foglalkoztatási, munkanélküliségi adatokban érhetők tetten.

A munkahelyek számának zsugorodása önmagában is súlyos társadalmi feszültségek forrása. A munkanélküliség megoszlása területileg rendkívül egyenetlen, és a keleti országrészben az országos átlagnak majd kétszerese.

Az 1999. évi költségvetésben a beruházások ösztönzésére majd' 16 milliárd forint áll rendelkezésre, csak gazdaságfejlesztési célirányzatként. A területi kiegyenlítést szolgáló támogatásokból 1 milliárd forinttal több fordítható ezekre a célokra, mint egy évvel korábban.

A céljellegű decentralizált támogatások 50 százalékkal növekednek. A jövedelemkülönbségek tompítását segíti, hogy a jövőben az önkormányzatok már nemcsak a személyi jövedelemadó-, hanem az iparűzésiadó-bevételnél megjelenő különbségek ellensúlyozására is kapnak támogatást.

Új elemként jelentkezik a külterületi normatíva bevezetése, amellyel hozzá kívánunk járulni a falvak, tanyák arculatának megváltoztatásához, helyzetük javításához.

A magyar fejlődés egyik legsúlyosabb feszültsége a gyenge növekedési és jövedelemtermelési képesség, valamint a versenyképesség-javítási kényszerek eredőjeként meggyengült foglalkoztatási képességből fakad.

A társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott, valamint az elmúlt évtizedben a nemzetközi fejlődési iránytól nagymértékben elszigetelődött és torz ipari struktúra átalakításával küzdő térségek szintén több támogatásra számíthatnak; ez legfőképp a munkahelyteremtő beruházásokra vonatkozik, valamint a kis- és középvállalkozások támogatására.

A vállalkozások infrastrukturális működési feltételeinek javítását szolgálja az iparipark-program folytatása, az eddig is eredményesen működő vállalkozási övezetek fejlesztésének felgyorsítása.

Meghatározó jelentőségű az agrár- és területfejlesztési támogatás rendszerének összehangolása, a párhuzamos finanszírozás kiszűrése, egységes eljárások kialakítása.

Ma már széles körben egyetértés alakult ki arról, hogy csatlakozásunk az Európai Unióhoz, helyteremtésünk az új Európában az ország legnagyobb történelmi vállalkozása.

Vitathatatlan, hogy a csatlakozás hozamának, előnyeinek kiaknázhatósága az ország felkészülésétől és felkészítésétől függ, s ebben az előkészítési folyamatban kulcsfontosságú az elmaradott térségek, régiók felzárkóztatása.

Az 1999-es esztendő az uniós csatlakozásunk szempontjából eddig csak hangoztatott felkészülés helyett tényleges, a mindennapi életben tapasztalható változásokat kell hogy hozzon. Ezen új intézményrendszerek, eljárási módok megléte, az ezek működtetésében szerzett tapasztalat a belépés után kamatozik igazán, ekkor mutatkozik meg, hogy élni tudunk-e mindazokkal a lehetőségekkel, eleget tudunk-e tenni azoknak a kötelezettségeknek, amelyekkel a tagság jár.

A törvényjavaslat forrásokat tartalmaz az EU-konform területfejlesztési intézményrendszer kialakítására, amely elengedhetetlen az EU strukturális alapjaiból nyerhető támogatások igénybevételéhez, és rendkívül előnyös az előcsatlakozási Phare-segélyek hatékony felhasználásához.

A közútfejlesztés feladatkörén belül folytatódik számos már elkezdett, kiemelt jelentőségű beruházás. Az egységes használati díj bevezetésével az autópályákat ténylegesen használó közlekedők hozzájárulnak a fenntartás és üzemeltetés költségeihez; ez lehetővé teszi a felszabaduló forrásokat, amelyek elengedhetetlenek az ország közlekedési infrastruktúrájának fejlesztéséhez.

A világon mindenütt kialakuló és megszilárduló fogyasztói értékrend mellett a lakosság elsöprő többsége egyéni fogyasztási szintje, életszínvonala alapján minősít, és választásokon büntet rendszereket, kormányokat. Szerencsés tehát az az ország, amelynek politikai vezető ereje képes felismerni az ország előtti kihívásokat, és ezt megválaszolni akaró és tudó kormányzatot működtet.

Hiszem, hogy az 1999. évi költségvetés mind az államháztartás egészében, mind a területfejlesztés, a vidékfejlesztés területén megteremti azokat az alapokat, amelyek eredményesen szolgálhatják országunk felemelkedését.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kétperces hozzászólásra jelentkezett Horváth János, a Fidesz képviselője. Megadom a szót.

 

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Rövid hozzászólásom onnan ered, hogy Kis Zoltán képviselő úr azt mondta, hogy az ország bevételéhez kell alakítani a kiadásokat. Minthogy én ezt az elmúlt hetek során ismételten hallottam ebben a teremben, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez egy ásatag, elavult és káros nézet. Nem volna kívánatos, hogy ez a nézet alakítsa ennek az országnak a költségvetését, sem ebben az évben, sem a jövőben.

A modern makroökonómia, a XX. század makroökonómiája eljutott annak a bebizonyításához, hogy az állami költségvetésnek van egy olyan rendkívüli lehetősége, hogy mérsékelje a gazdasági fluktuációkat. A gazdasági fluktuáció a legkárosabb a nemzetgazdaságra és a világgazdaságra! Úgy történhet ennek a csökkentése az állami költségvetés működtetése során, hogy az egyik évben költségvetési hiány van, a másik évben költségvetési többlet - ez megengedhető. (Bauer Tamás közbeszólása.) A fontos az, hogy a ciklus során, az öt-hat-tíz éves ciklus során a költségvetések egyensúlyban legyenek. (Bauer Tamás: De nálunk nincs ilyen!)

Tisztelettel javasolom, képviselő úr, és tisztelettel javasolom másoknak is, akik nem foglalkoztak ezzel a témával, hogy szíveskedjenek ebbe belenézni, mert ez olyan fájdalmaktól óvja meg a nemzetgazdaságot, aminek nem szükséges alávetni magunkat.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Kovács Ferenc úrnak, a Fidesz képviselőjének. (Tévedés.) Ebben az esetben kétperces hozzászólásra megadom a szót Kis Zoltán úrnak, az SZDSZ képviselőjének.

 

DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Ebben az országban, tisztelt képviselőtársam, sajnos harminc éve ezzel a hiánnyal kell szembenéznünk. Amit ön mondott, az nagyon tiszteletreméltó és megfontolandó dolog, de ezt a pénzügyminiszterével szíveskedjék majd megkonzultálni.

Amennyiben azt a költségvetési tételt látjuk az agrárgazdaságnál, amit annyira szeretnénk, a GDP 2,5 százalékát, akkor kérem, hogy szíveskedjenek most egy módosító indítvánnyal fölemelni a 160 milliárdot 230 milliárdra, nem fogok ellene berzenkedni. De annak kiváltképp örülnék, ha ez a megemelt tétel valóban azokra a fejlesztésekre és beruházásokra menne, ami átmenetileg növeli ugyan a költségvetési hiányt, de később a bevételekből ezt mód lesz csökkenteni. Most sajnos nem ez a helyzet! S egyetértek a pénzügyminiszter úrral, hogy nem lépte meg azt, amit ön most kért. (Szórványos taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Horváth János úrnak.

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Képviselő Úr! Ez, amit ön volt olyan szíves elmondani nekünk, az egyik példája annak, hogy a mikroökonómia és a makroökonómia jelentős elméleti és gyakorlati tételeit most éppen nem tetszett különválasztani. Igen, persze, hogy megbeszéljük ezt a pénzügyminiszter úrral; tudom, hogy a pénzügyminiszter úr ennek tudatában van.

Az én tanácsom és felhívásom nem annyira bármelyik jelenlegi mikroökonómiai tételnek az analízisét jelenti, hanem az egész képnek a látását. Időnként jó, ha az egész képet nézzük!

Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Kökény Mihály úr, az MSZP képviselője; őt követi Horváth Béla, a Független Kisgazdapárt részéről.

Megadom a szót Kökény úrnak, az MSZP képviselőjének.

 

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Urak! Az egészségügyi és szociálpolitikai ágazatok rendelkezésére álló előirányzatokról szeretnék beszélni.

Ezek elemzése alapján is érvényesnek látszik két következtetés, amelyről már beszéltek szocialista képviselőtársaim.

 

(12.40)

 

Először, hogy a kormány jövedelmet csoportosít át a szegényektől a jobb helyzetben levőkhöz, másodszor, hogy saját, a kormányprogramban vállalt ígéreteit sem tartja meg.

Az előbbi megállapítás alátámasztására emlékeztetnék arra, hogy a jövedelemhatárhoz kötött családi pótlék a családoknak mindösszesen 10 százalékát szorította ki az ellátásból. Ezt a 10 százalékot, az átlagosnál jobb jövedelmű családokat a kormány most kamatostul kárpótolja. Számokkal kifejezve a családi pótlék, a gyes és a gyet alanyi jogúvá tétele összesen 14,7 milliárd forintba kerül, és ha ehhez hozzávesszük, hogy a gyermekek után bevezetendő adókedvezmény legalább egyharmadát ugyanezek a családok veszik igénybe, akkor egyértelművé válik, hogy a legnagyobb jövedelműek csoportja 1999-ben több mint 25 milliárd forint többletforráshoz jut. Ezzel szemben, mivel a családi pótlék összege jövőre egyetlen fillérrel sem emelkedik, a gyermeket nevelő háztartások túlnyomó többsége nem kap több támogatást, azaz számukra megismétlődik a családi támogatás értékvesztése, ami 5 százalékos gazdasági növekedés időszakában érthetetlen és elfogadhatatlan.

Tisztelt Képviselőtársaim! Erre a körülményre valószínűleg a kormány sem nagyon büszke, hiszen a családi pótlékról nem a költségvetési törvény rendelkezik, erről külön törvény szól; talán azért, hogy a közvélemény ezt ne vegye észre. A gyermeket nevelő háztartások körülbelül egyharmada - és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni - az adókedvezményt egyáltalán nem vagy csak részben veheti igénybe, tehát a szegény családok vesztesége 1999-ben kétszeres.

Azt már csak a teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy a kormány ezen a téren sem teljesíti saját programját, hiszen a családi pótlék értékőrzését, továbbá a családtámogatás rendszerének kialakításakor a nemzeti közmegegyezést ígérte. Nincs tudomásunk arról, hogy az előttünk levő költségvetési javaslat vagy az ennek szakmai megalapozását szolgáló, jövő héten tárgyalandó törvénytervezet egyeztetése a szociális partnerekkel vagy akár a Nagycsaládosok Országos Egyesületével megtörtént volna, ami egyébként nem meglepő, hiszen a civil társadalom szervezetei bizonyára rosszallották volna, hogy a költségvetési és adótörvényekből kirajzolódó országtérképen a munkanélküliséggel sújtott, magas gyermekszámmal áldott cigány és nem cigány népesség lesz az a fehér folt, ahol a kormánytöbbség családpolitikája csődöt mond. Gondoljuk meg, jó-e azt üzennünk Ózdra vagy a szatmári településekre, hogy vannak polgár gyerekek és szegény gyerekek, vannak polgár családok és szegény családok; a polgár családoké az adókedvezmény és a családi pótlék, míg a szegény kaphat családi pótlékot, ha gyermeke tankötelezettségét erején túl is képes teljesíteni!

Ezzel összefüggésben is érdemes felhívni a figyelmet a költségvetési törvény 57. §-ára, amely a szociálpolitika egésze szempontjából lényeges, új intézményt kíván bevezetni "a szociális ellátások alapjául szolgáló összeg" elnevezéssel. Ennek lényege, hogy a szociális ellátásokat elszakítják a hatályos rendelkezések szerinti viszonyítási alapjuktól, a nyugdíjminimumtól. A törvényjavaslat szerint ez az összeg 15 300 forint lenne, amelyről alaposan gyanítható, hogy lényegesen elmarad a nyugdíjemelés kormány által tervezett mértékétől is. Nem szólva arról, hogy a javaslat mögött nincsenek hatásszámítások és szakmai egyeztetések, beiktatása rontja a legszegényebb rétegekre irányuló ellátások, így például az időskori járadék vagy a rendszeres gyermekvédelmi támogatás színvonalát.

Tisztelt Országgyűlés! Javasoljuk, hogy vizsgálja felül a kormány a szociális juttatások rendszerét is. A vagyonosodó polgárokat nem kell támogatni, a szociális juttatásokat pedig, amennyire lehet, a rászorultsági elvhez kell közelíteni. A szociális célú kiadásoknak azonban van egy olyan része, amelyet nem szabad csökkenteni. Nem nyúlhatunk hozzá a szegények számára juttatott olyan támogatáshoz, amelyek nélkül képtelenek lennének az alapvető fogyasztási cikkeket megvásárolni. - Amit most elmondtam, az egy idézet volt, és Orbán Viktor mondta el 1993. október 12-én a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről az akkori költségvetési vitában. Képviselőtársaim, kétségeim vannak, vajon az egykori szónok, mai miniszterelnök vállalná-e öt évvel korábbi önmagát.

Tisztelt Országgyűlés! Ami az egészségügyet illeti, a fejlesztési források szakmai indokai csak részben mutatnak összhangot a kormányprogrammal. Nagy baj, hogy amíg a polgári Magyarország egészségügyének kovácsai - egyébként helyesen - vezérlő elvnek tekintették a megelőzést, hatékony dohányzás és alkoholfogyasztás elleni küzdelmet helyeztek kilátásba, addig a költségvetési javaslat igencsak szerényen bánik az egészségmegőrzéssel. Nyoma nincs annak a pénzügyi alapnak, amelyet az egészségügyi miniszter úr megígért, amelynek forrása az alkohol- és dohánytermékek jövedéki adójának egy része, és amelyet a megelőzés céljára fordítanának; ehelyett a jövedéki adóbevételből a társadalombiztosítási hiány csökkentését tervezik. Ebből, képviselőtársaim, nem lesz pénz a dohányzásleszoktató ambulanciákra vagy az alkoholizmus elleni küzdelemre, vagy az iskolai közétkeztetés egészségesebb választékának elősegítésére!

Ezzel szemben az egészségügyi tárca retorikáját figyelembe véve úgy tűnik, mintha a szakminisztérium a Vészhelyzet című film megdöbbentő képsorainak hatása alatt cselekedne, mintha a sürgősségi ellátástól várná a meghatározó jelentőségű népegészségügyi problémák megoldását. Tudományos bizonyítékok tömege igazolja, hogy a sürgősségi ellátás fejlesztése önmagában nem fogja csökkenteni a keringési, a daganatos vagy a májbetegségek okozta veszteségeket. A korszerű sugárterápiás eszközök hiánya miatt hazánkban bizonyosan több ember hal meg idő előtt, mint a sürgősségi ellátás időnkénti zavarai miatt, csak nem egyszerre és nem látványosan.

A helyzet leginkább egy közlekedési analógiával ábrázolható: a ritka légikatasztrófák mindig a tévéhíradó főcímében szerepelnek, mert többszáz ember hal meg egyszerre, de a halálos autóbalesetekről szóló híradások már megbújnak az időjárás-jelentés előtt, ezek nem sokkolják a közvéleményt, alig van hírértékük. Pedig Magyarországon évente körülbelül tízszer annyi ember hal meg autóbalesetben, mint egész Európában légiszerencsétlenségben. Ezért nem kellene a már megkezdett röntgen-, sugárterápiás és altatógép-fejlesztési programot lassítani, arról nem is szólva, hogy a tárca még el sem készült a sürgősségi ellátás fejlesztésének szakmai koncepciójával.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügy költségvetésében azt is kifogásolom, hogy a gazdasági növekedés adta többletforrások nem jelennek meg további elkerülhetetlen reformlépések fedezetéül, nem ösztönzik eléggé a szerkezetátalakítást, alig jut pénz a rehabilitáció kiteljesítésére, késik a rokkantosítási rendszer átalakítása, és az is nagyon szomorú, hogy rendkívül visszafogottak az egészségügy beruházási előirányzatai, a felújításra szánt összegek.

Összességében az mondható el, hogy ez a költségvetés a jómódú családok és polgárok költségvetése, miközben elégtelen pénzügyi eszközök állnak rendelkezésre a legszegényebbek támogatására, a kötelezően ellátandó szociális feladatok megalapozására és a fogyatékos személyek jogairól szóló törvény végrehajtására.

A tervezett egészségügyi fejlesztési programok kidolgozottsága vázlatos, a kórháztulajdonos önkormányzatok továbbra sem számolhatnak normatív fejlesztési forrásokkal, és az egészségügyi reform folytatásának iránya is homályban marad.

Annak pedig itt lenne az ideje, hogy a szaktárca a betegek, a szakma és az egészségügy partnerei számára részleteiben is vázolja elképzeléseit. Ha ez nem történik meg, továbbra is olyan tanácstalanok maradunk, mint Alice Csodaországban; Lewis Carroll eltévedt hőse azt kérdezi a macskától, tud-e utat mutatni neki. A válasz így hangzik: az főképp attól függ, hogy hova akarsz eljutni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

ELNÖK: Szólásra következik Horváth Béla, a Független Kisgazdapárt képviselője; őt Kovács Kálmán, az SZDSZ képviselője követi. Megadom a szót Horváth Béla úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőjének.

 

HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének megalkotása véleményünk szerint különösen jelentős gazdaságpolitikai aktus.

 

(12.50)

 

A korábbi évek költségvetéseivel szemben - már most jelzem - a Független Kisgazdapárt támogatja a kormány előterjesztését. Csakúgy, ahogy én, képviselőtársaim is, akik e témában felszólaltak, először Csúcs László vezérszónok, a mai nap folyamán dr. Torgyán József pártelnök, Lányi Zsolt, illetve Pokol Béla képviselőtársaim, de szeretném megemlíteni a tévénézőknek, hogy közvetítési időn kívül a tegnapi nap folyamán dr. Szentgyörgyvölgyi Péter, Zakó László és Tóth Imre képviselőtársaim is elmondták már a Kisgazdapárt észrevételeit (Közbeszólás az MSZP soraiból: Éljen!), és támogatásukról biztosították a kormány előterjesztését.

Feltehetjük a kérdést, hogy miért rendkívül fontos gazdaságpolitikai előterjesztés a jövő évi költségvetési törvényjavaslat. Úgy ítéljük meg, hogy több év óta ez az első költségvetés, amelynek nem az a célja, hogy pénzügyileg még jobban megterhelje és szegényítse a magyar lakosságot, hanem az, hogy elősegítse egy átfogó gazdasági növekedés kibontakozását mindenki javára - ezért támogatja a Kisgazdapárt ezt a javaslatot. Ugyanakkor a parlamenti választások óta csak alig öt hónap telt el, ami túl rövid idő volt ahhoz, hogy a most beterjesztett költségvetésben érvényre jusson minden új és jogos igény, megértjük, hogy a lényegesebb változások kidolgozásához idő szükséges, ennek ellenére a prioritásokkal és az átcsoportosításokkal teljes mértékben egyetértünk, és azt hiszem, valamennyi független kisgazdapárti képviselő vallja, hogy a 2000. évi költségvetési törvényjavaslat lesz majd a polgári kormány "édesgyermeke", saját törvényjavaslata.

Tisztelt Ház! Az 1999. évi költségvetési tervezet a jövő éven túlmutatva számos fontos előrebecslést tartalmaz, főleg pénzügyi tekintetben. Ezekhez fűzöm az alábbi kritikai megjegyzéseimet és az FKGP problémafelvetéseit, ezekben a jövőben mindenképpen lépni kell.

Mint tudjuk, az OECD-államokban - amely csoportnak immár Magyarország is tagja - általános irányzat a kamatláb csökkentése a fenyegető világméretű recesszió elhárítására. Ez megkönnyíti, hogy a kamatláb Magyarországon is csökkenjék. Több európai ország példája bizonyítja, hogy a kamatlábcsökkentés a leglényegesebb eszköze az éves hitel- és kamatfizetési terhek érdemleges leszorításának, ami a mi esetünkben az előterjesztett költségvetési javaslat szerint 1999-ben 835 milliárd forint lesz, tehát az ez évihez képest alig változik.

A beterjesztett költségvetési javaslat sajnos sehol nem említi meg, hogy 1999-re a Pénzügyminisztérium milyen kamatlábszintet tételez fel, többek között a 310. oldalon említett esedékes adósságcsere kapcsán, amikor is a lejáró adósságot új kormánykötvények kibocsátásával, azaz új hitelek felvételével fogják fedezni. Az előterjesztés 273. oldalán csupán arról történik említés, hogy "a kamatok várhatóan jelentősen mérséklődnek". A Független Kisgazdapárt szerint ez rendkívül fontos kérdés, hiszen legalább 800 milliárd forint új hitel felvételéről van szó, amelynél még 2 százalék kamatcsökkentés is évi 16 milliárd forint megtakarítást jelentene a költségvetésnek és végső soron a magyar adófizetőknek. Szükséges lenne, hogy a pénzügyi kormányzat nyilatkozzon arról: az 1999-ben esedékes említett hitelfelvételeket átlagosan hány százalékos hitelkamatláb mellett tervezték.

A Független Kisgazdapárt nevében sajnálattal állapítom meg, hogy az előterjesztés csak futólag említi az infláció problémáját a 273. oldalon, pedig az infláció lényeges csökkentése minden érdemleges gazdasági növekedés alapja. Ez meglepő hiányossága az egész költségvetési előterjesztésnek. A kormánynak megítélésünk szerint számos eszköz áll a rendelkezésére az infláció visszaszorítására, többek között a jelenleginél sokkal jobban kidolgozott hatósági árpolitika és kormányzati magatartás a monopol jellegű szolgáltatások árszabályozásánál vagy a forint csúszóleértékelésének további lényeges csökkentése a már bejelentett 0,1 százalékponton túlmenően. Kérdésként fogalmazódik meg, hogy a Pénzügyminisztériumnak van-e átfogó koncepciója az infláció folyamatos és jelentős visszaszorítására, vagy készülnek-e ilyet kidolgozni. Bízunk benne, hogy erre igen a válasz.

A alábbi két kérdéssel szorosan összefügg a fizetési mérleg aggasztó állapota. Az előterjesztés szerint a folyó fizetési mérleg deficitje 1999-ben és az utána következő években is változatlanul 2 milliárd dollár körül marad, ez az éves GDP 3,5-4 százaléka, ami súlyosan gátol minden érdemleges gazdasági növekedést, nem utolsó sorban a hazai fogyasztás és az életszínvonal rovására.

A jelenleg pusztító globális pénzügyi válság elsődleges áldozatai azok az országok, amelyeknél jelentős a folyó fizetési mérleg deficitje - sajnos, Magyarország is ebbe a kategóriába tartozik, amiért súlyos felelősség terheli az előző kormányokat. A Független Kisgazdapárt bízik abban, hogy a pénzügyminisztériumi vezetésnek van átfogó koncepciója a folyó fizetési mérleg deficitjének jelentős csökkentésére.

Tisztelt Ház! Szólnom kell az államadósság kérdéséről is. A magyar gazdaságfejlődés elismerten súlyos akadálya a felhalmozott államadósság. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a most beterjesztett költségvetési javaslat nem mutat törekvést a nyomasztó adósságteher csökkentésére. Az előterjesztés szerint 1998-ban a központi költségvetés adóssága várhatóan 5374 milliárd forint, 1999-ben 6438 milliárd forint, 2000-ben 7202 milliárd forint lesz, tehát nincs csökkenés az abszolút adósságtömeget illetően, annak ellenére, hogy közben a pénzügyi kormányzat az infláció és a kamatláb várható csökkenéséről beszél.

Normális gazdasági viszonyok között, ha a költségvetési politika megfelelően irányított, akkor egy kormányzat - szakkifejezéssel élve - kinőheti az adósság jelentős részét. Nálunk ennek nincs jele, sőt a pénzügyi kormányzat beletörődni látszik ebbe a helyzetbe. Ezért kell évente több száz milliárd forint körüli összeget előirányozni a belföldi adósságszolgálatra és a kamatfizetési kötelezettségek teljesítésére, ami az átlag európai színvonalhoz képest igen szegény magyar lakosság elfogadhatatlanul súlyos megterhelése. Hozzá kell tenni, hogy ennek a gigantikus adósságtömegnek az oroszlánrésze az előző kormányok által közvetlenül okozott adósságteher, tehát a megoldást a mostani polgári kormánynak kell megkeresnie.

Nyilvánvaló, hogy a választások óta eltelt öt hónap nem volt elégséges egy ilyen nagy horderejű és átfogó probléma megoldására, de a Független Kisgazdapárt feltétlenül szükségesnek tartja, hogy 1999 folyamán a kormány dolgozzon ki egy átfogó programot a belső államadósság lényeges csökkentésére.

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kicsit egy más szakterületről is szeretnék szólni. Az előterjesztés 97. §-a az 1996. évi CXI. törvény, az úgynevezett értékpapírtörvény bizonyos módosításait célozza. A téma nincs közvetlen kapcsolatban a költségvetéssel, de a közelmúlt időszak sorozatos értékpapírbotrányai, a felszínre került hűtlen vagy hanyag kezelés, netán csalás és a befektetőket emiatt ért milliárdos veszteségek miatt valóban indokolt az értékpapírtörvény működésének felülvizsgálata. A Független Kisgazdapárt azonban a Pénzügyminisztérium által beterjesztett módosító javaslatok ellenére hiányolja - illetve nem ért egyet azzal -, miért nem történt egy átfogóbb revízió. A sajtóból is ismert ügyek sokasága bizonyítja, hogy e törvénynek sok hiányossága van és komolyabb módosításokat igényelne, mint az előterjesztésben szereplő néhány javaslat.

Egyetlenegy példát szeretnék bemutatni önöknek: a törvény 103. § (2) bekezdése a befektetési vállalkozásokkal szemben törvényesen megkövetelt minimális jegyzett tőke esetleges változásaival foglalkozik. A dolog lényege, hogy a felügyelet 6 hónapot biztosít a vállalkozónak, hogy ha a saját tőkére a megfelelő, az előírt határérték alá esik, akkor azt pótolja. Ezt a 6 hónapos intervallumot a Független Kisgazdapárt rendkívül nagyvonalú engedékenységnek tekinti, és úgy érezzük, ez visszaélésekre csábíthat. Ez csak egy példa volt, amivel arra szerettem volna rávilágítani, hogy sokkal átfogóbb koncepciót vártunk volna e téren. Mégis úgy gondoljuk - mint koalíciós partner -, hogy az idő rövidsége miatt nem tudta a pénzügyi kormányzat most megtenni az értékpapírtörvény részletesebb revízióját.

Összességében tehát azt tudom mondani: a prioritásokat és az átcsoportosításokat támogatjuk, egészében véve a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot elfogadjuk, de szükségesnek éreztük, hogy a Független Kisgazdapárt megtegye ezeket az előremutató, kritikai, jobbító szándékú észrevételeit.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)

 

(13.00)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kétperces hozzászólásra jelentkezett Varga István, az MDF képviselője, de nem látom a teremben. Véletlenül valaki megnyomta a gombját.

Szólásra következik Kovács Kálmán úr, az SZDSZ képviselője; őt Szászfalvi László követi, az MDF részéről. Megadom a szót Kovács Kálmán úrnak.

 

KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Azzal szeretném kezdeni, amivel a pénzügyi expozé kezdődött, és amivel, azt gondolom, minden gazdasági szakember kezdte volna az idei költségvetést, hogy tudniillik ez a kormány egy gazdaságilag talpra állított, növekedési ütemre állított országot vett át, amelynek pénzügyi helyzete stabil, infrastruktúrája javul, az életminőség feltételei országszerte javulnak, éppen ezen gazdasági növekedés és infrastrukturális fejlődés, pénzügyi stabilitás miatt a javulás feltétele adott, és európai integrációnk, az európai népek közösségébe való beilleszkedésünk és az ottani szerepünk megtalálására esélyünk van, nagyon jó esélyünk van. Nem mi mondjuk ezt magunkról: rólunk állítják az elmúlt évek általunk nyújtott teljesítménye alapján.

A pénzügyminiszter úr ezek után azzal folytatta, hogy ez minden idők legjobb költségvetése, és ha most tréfálkozni akarnék, akkor azt kellene mondani, hogy minden cigány a maga lovát dicséri, de ezzel a lóba vetett bizalom nem szokott megnövekedni, sőt! Én azt gondolom, a gazdasági növekedés, a gyarapodás időszaka pedig éppen az az időszak lenne, amikor a bizalomnak kellene növekedni.

Nagyon sok képviselőtársam nincs most itt, és a tegnapi és a tegnapelőtti nap is rendkívüli volt abból a szempontból, hogy talán még nem volt rá példa, hogy a pénzügyminiszter ne tudja elkezdeni az expozéját, mert a kormányt támogató képviselők nem tudnak olyan számban jelen lenni, hogy a kormánytöbbséget biztosítsák a parlamentben. Márpedig nem semmiről van szó, arról van szó, hogy az elért eredményeket ez a költségvetés tudja-e továbbvinni, mert ez az új kormányzat felelőssége. A bizalomépítés a szerződések megtartásán, a kialakult rendszereken, előkészített programokon és a folyó kiadások és a megtakarítások jó egyensúlyán kell hogy nyugodjon. A költségvetés állításom szerint ezekkel szembe megy, ezért több területen a hatása várhatóan káros lesz, és az eredménye ennek ezen négy fő sikerünk megtorpanása, ha súlyosabban mondhatnám, veszélyeztetése.

A szerződések megtartásával kapcsolatban: azt hiszem, az elmúlt napok, az elmúlt hetek politikai vitái nagyon sokszor e körül folytak. Vajon az állampolgár és az állam, az állampolgár és a kormányzat között a jogbiztonságban, illetve a magánszerződésekbe vetett hit megmaradhat-e? Csak arra szeretnék emlékeztetni, amit az SZDSZ, a szabaddemokraták már jeleztek, hogy például 1,2 millió ember próbálja a jövedelmét úgy megtakarítani, hogy azzal majd biztosítsa az ő magánnyugdíját, mert nem akar ilyen mértékben függni az állami nyugdíjtól, mint ahogy láthatjuk, hogy ez bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Nos, ezt a szerződést is föl tudja bontani, úgy látszik, a törvény erejénél fogva a kormányzat, és ez bizony olyan érzetet kelt az emberben, mintha valamikor az átkosban az OTP-nél levő megtakarítását érezte volna veszélyben, és így bizony, a megtakarítását máshol fogja elhelyezni.

A folyó kiadások és a beruházások, fejlesztések aránya a másik nagyon fontos szempont, ami az adózó állampolgár szempontjából fontos kérdés, hogy valóban az ő adója - térjünk csak vissza az adó eredeti szándékára: a közteherviselés - jó célokra, helyes irányelvek alapján, hatékonyan kerül-e felosztásra. A központi költségvetés működési kiadásai, láthatjuk, 30 százalékkal növekednek, egész pontosan 1152 milliárd forintot tesznek ki, szemben a tavalyi 889 milliárddal, ami 263 milliárdos növekmény. Ezzel szemben a központi költségvetés beruházási előirányzatai csak 5,5 százalékkal növekednek nominálisan, ami azt jelenti, hogy az inflációt figyelembe véve gazdasági növekedés közepette a központi költségvetés által finanszírozott beruházások valós, reálértékükben csökkennek, tehát naturáliában is csökkenni fognak.

Sokszor elhangzott, milyen örökséggel vette át ez a kormány ezt a költségvetést. Szeretném még egyszer mondani: csak működési kiadásra 263 milliárd többletet irányoz elő a központi költségvetés. Akárhogy tornázzuk föl az elmúlt időszak adósságait, ez az összeg azt jóval meghaladja. Szeretném csak említeni, hogy például a minisztériumoknál és a nagyobb szervezeteknél körülbelül mintegy 500-600 főnyi létszámnövekedés van, ami azt tükrözi, hogy igenis, igen jelentős apparátusbővítést és központi igazgatási bővítést határozott el a kormány. Ironikusan itt is meg kell jegyeznem: remélem, nem ez a nagycsaládosok támogatása helyett a nagy családok vagy hűbéri dinasztiák támogatási programja.

Remélem, ez valóban csak egy látszattörekvés, és képviselőtársaim az inflációval arányos módon csökkenteni fogják a működési kiadások ilyen elburjánzását. Azért is, hiszen az 5 százalék GDP mellett csökkennek a beruházások. Szakmailag előkészített programokat állít le a kormány. Meggyőződésem, hogy - '90-ben, amikor a fővárosi önkormányzathoz kerültem - a Lágymányosi-híd, látjuk, ma is láthatjuk, nem a legszebb híd, amit el tud képzelni az ember. (Dr. Varga László: Ez nem kifejezés!) De szakmailag nem vontuk kétségbe és nem kezdtük újragondolni a Lágymányosi-híd beruházását, hanem megvalósult, mert bíztunk benne, hogy az építészek és a közlekedésmérnökök funkciójában mégiscsak egy használható és feltétlenül a szükségletet kielégítő hidat terveznek. Nem avatkozott bele a politika abba, hogy előkészítetlen programokkal váltsa ki az előkészített programokat.

És itt most nemcsak a metróra és a Nemzeti Színházra gondolok (Dr. Latorcai János: Expó!), hanem az M0-ás körgyűrű vagy az autópálya-program folytatására, de nyugodtan mondhatom azokat az elkerülő utakat, Jászberényt, Adonyt, Nagykanizsát, Zalaegerszeget, Székesfehérvárt vagy a 8-as út kétszerkét-sávosítását, a 6-os út, a 10-es út korszerűsítését, ami elmaradt. Elmaradt, vagy csökkentett formában valósul meg.

Szeretném mondani, hogy például reálértékben az árvízvédelemre ez a költségvetés kevesebbet állít be. 150 millió forinttal kevesebbet. Az a véleményem, hogy nem az árvíz után, a költségvetés tervezési időszaka után kell egy métert ígérni a gátak magasságára, hanem az előkészítés fázisában kell a hat párt által itt elfogadott vízügyi politika és a kormány által elfogadott árvízvédelmi program szellemében az árvízvédelemről gondoskodni.

Megtorpannak a beruházások, az infrastruktúra-fejlesztés - és ez többletköltséggel jár. Többletköltséggel jár, mert az a vállalkozás - több mint ezer magyar vállalkozás -, amely érintett ezekben, azoknak a vállalkozásoknak a lízingköltsége, eszközköltsége, az állandó munkatársak foglalkoztatása megmarad, költségként megmarad. És ha most majd újraindítjuk, mondjuk egy jó év múlva az autópálya-programot, akkor ezeket a költségeket mind el fogják számolni az új beruházásba. És hallottam, hallhattuk, hogy esetleg költségvetésen kívüli hiteleszközökkel fog megvalósulni az autópályaprogram, de az ennek a programnak az újabb drágítása lesz, hiszen nyilvánvaló, hogy azok a hitelek, amelyeket magánszervezetek, magánbankok vagy legalábbis nem államilag garantált hitel formájában fog megvalósulni, ezeknek a hiteleknek a költségei nagyobbak, mert kockázatai nagyobbak.

A kialakult rendszer felszámolása az alapok felszámolásánál is fontos szempont. Szeretném mondani, hogy nem látjuk, megszűnt-e az a sok feltétel, ami '89-ben az Útalap és a Vízügyi Alap kialakítását eredményezte, belépett-e helyette az az elosztási rendszer, az az alulról is jól látható pályázati rendszer, amely szerint ezeket a hatalmas pénzeket el lehetne elosztani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezeknek az aggodalmaknak a jegyében a vidék és az ország fejlesztése érdekében kérem, hogy a működési előirányzatok helyett a beruházási, megtakarítási előirányzatokat emeljék föl. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

 

(13.10)

 

ELNÖK: Szólásra következik Szászfalvi László, az MDF képviselője; őt Farkas Sándor, a Fidesz képviselője követi. Megadom a szót Szászfalvi László úrnak.

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoklatában Balsai István frakcióvezető úr átfogóan kifejtette frakciónk álláspontját a Ház elé benyújtott 1999. évi költségvetési törvényjavaslatról. Ebben hangsúlyozta, hogy a költségvetés egészében megjelenik a Magyar Demokrata Fórum programjának és értékrendjének sok vonása, a koalíciós kormányprogramban megfogalmazott prioritási sor, ezért természetesen támogatjuk a költségvetést.

Tisztelt Ház! Mindezzel együtt jól tudjuk, hogy igazán jó, tökéletes költségvetés nincs, csak elfogadott költségvetés van, amelyben világosan és áttekinthető módon hangsúlyok, prioritások és egy jövőkép fogalmazódnak meg. Örömmel üdvözöljük ezt a költségvetést a hangsúlyok, a prioritások és a körvonalazódó jövőkép megfogalmazása tekintetében, ugyanakkor nem hallgathatjuk el azt sem, hogy sajnálatos módon ezen prioritások közül az önkormányzati alrendszer hiányzik.

Fontosnak érzem azt hangsúlyozni, hogy a költségvetési javaslat által preferált területek hétköznapi, kézzelfogható megjelenési színtere az önkormányzatok színtere. A települések mindennapjaiban vannak jelen a családok, a kisvállalkozások, a közbiztonság, az agrárium, az oktatás, a kultúra, az ifjúság és a sport területének örömei, lehetőségei, de gondjai és problémái is. Ahhoz, hogy a kormánykoalíció értékrendjét tükröző költségvetési prioritások megvalósulhassanak, és ne váljanak, ne is válhassanak illúzióvá avagy kipipált üggyé, ahhoz nagyon erős, szilárd és biztos alapokon gazdálkodó, az emberi, kulturális és gazdasági háttérfeltételeket kiszámíthatóan biztosító önkormányzatokra van szükségünk. Amikor tehát önkormányzatokról szólunk, akkor az emberi élet minőségéről és a minőségi közszolgáltatásról beszélünk, és ezért ennek tükröződnie kell a költségvetés számaiban is.

Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében üdvözöljük azt az erőfeszítést, hogy ebben a költségvetésben végre találkozhatunk azzal a javaslattal, amely kísérletet tesz arra, hogy a települési önkormányzatok jövedelemdifferenciálódását mérsékelje. Ezen javaslatban az a felismerés tükröződik, hogy óriási jövedelemkülönbség, jövedelmi bevételi lehetőségek közötti különbség mutatkozik az egyes önkormányzatok között. Ezt a különbséget szükséges kiegyenlíteni, szükséges megszüntetni az esélyegyenlőtlenség eddig szinte bebetonozott állapotát, és megteremteni az esélyt az önkormányzatok ha nem is hivalkodó, de kiszámítható gyarapodására, pontosan azon hosszú távú és a költségvetésben is megfogalmazott célok érdekében, amelyek a polgári koalíció kormányprogramjából következnek.

A szórványos próbálkozások után tehát azt gondolom, hogy elérkezett az összefogott cselekvés ideje, hogy tudniillik koncentrált és koncepciózus kiegyenlítő gyakorlat jelenjen meg a vidék, az esélytelenné, jövőtlenné, lecsupaszítottá és a vegetálásra kényszerített önkormányzatok számára. A javaslat alapvetően erre tesz kísérletet, ez azonban a bevezetés kínjait és ellentmondásait is magában hordja. Egyszóval támogatjuk az önkormányzatok jövedelemkülönbségének mérséklését, amely azonban nyilvánvalóan további, talán többéves kiigazításra szorul majd a tapasztalatok fényében.

Az önkormányzati alrendszer majd inflációkövető költségvetési javaslata alapvetően elfogadható lenne, amennyiben látnánk a garanciát a bérek kigazdálkodási lehetőségére. Nagyon üdvözölnénk azt a tényt, ha a kormány és a kormánypártok a költségvetési vita során kölcsönös kompromisszumok és közelítések árán is, de ezeket a garanciákat meg tudnák teremteni a pedagógus- és a köztisztviselői illetmények finanszírozására.

Évek óta jelentős eleme a költségvetésnek az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatási forrása. Örömmel üdvözöljük, hogy ezen keret a törvényjavaslatban jelentősen bővül, azonban azt nem tudjuk elfogadni, hogy az e forráshoz való hozzájutást az egyébként is örök és folyamatos forráshiánnyal, egyik napi hitelből a másik hitelbe bukdácsoló önkormányzatok számára kétszeresen is megszigorítaná a javaslat. Azt javasoljuk, hogy ebben a két tekintetben ne módosítsunk az eddigi renden, amelyet majd módosító indítvánnyal is szeretnénk javítani.

Támogatjuk azt a javaslatot, amely a jogosan igénybe vehető előleg összegét 60 százalékra emelné. Értelmezésünk szerint e jel arra kell mutasson, hogy a következő évi költségvetés, tehát a 2000. évi költségvetés tárgyalásakor már arról a kormányjavaslatról kell és lehet vitatkoznunk, hogy az önhikis önkormányzatok problémáját természetesen pozitív értelemben generálisan meg kell oldanunk. Tekintettel arra az elképesztő tényre, hogy az országban többszáz önkormányzatnak önhibáján kívüli objektív okok miatt úgy kell évről évre gazdálkodnia, hogy esetenként november végén vagy december elején nem tudja még, hogy abban az évben mennyi pénzből és milyen forrásokból tud gazdálkodni.

Végül, de nem utolsó sorban beszélnem kell még az önkormányzatok fejlesztési lehetőségeiről is. És amikor a fejlesztésről beszélünk, azt mindenképpen el kell mondanunk, hogy az önkormányzatiság leglényegéről beszélünk. Önkormányzatok nincsenek és nem lehetnek fejlesztések és beruházások nélkül, az önkormányzatok nem lehetnek színterei a polgári fejlődésnek fejlesztési és beruházási jövőkép nélkül. Ennek megfelelően nagyon kevésnek tartjuk az új, induló céltámogatási beruházási előterjesztett keretet. Amennyiben visszafogjuk az önkormányzati aktivitást, a beruházási szándékot, ezzel nemcsak materiális, hanem szellemi és lelki tőkevesztést is indukálunk. Amennyiben azonban tovább erősítjük, támogatjuk az önkormányzati fejlesztési szándékokat, ezzel erőket tudunk kanalizálni a vidéken élő (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) polgárok és családok életminőségének javítása érdekében.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Összegzésül: a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja szükségesnek tartja az önkormányzati alrendszer költségvetési tervezetének pozitív vonásainak erősítését, ugyanakkor bizonyos módosításokkal elfogadja. Kérjük, hogy a kormány mind elhangzott észrevételeinket, mind pedig módosító javaslatainkat megfontolni és támogatni szíveskedjék, ennek reményében köszönöm meg megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ismertetném a frakciók számára még rendelkezésre álló időkereteket. A Fidesz 59 perc 20 másodperccel rendelkezik, a Magyar Szocialista Párt 52 perc 10 másodperccel, a Független Kisgazdapárt időkerete elfogyott, a Szabad Demokraták Szövetsége 6 perccel rendelkezik, az MDF időkerete elfogyott, a MIÉP 40 másodperccel rendelkezik.

Hozzászólásra következik Farkas Sándor, a Fidesz képviselője; őt Vitányi Iván, az MSZP képviselője követi. Megadom a szót Farkas Sándor úrnak, a Fidesz képviselőjének.

 

FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a Fidesz-Magyar Polgári Párt "Szabadság és jólét" című programja a májusi választások után kormányprogrammá emelkedett, már tudtuk, hogy az 1999. évre szóló költségvetés e program elképzeléseire épül, és azok megvalósítását fogja jelenteni. Ugyanakkor tudtuk azt is, hogy ez a költségvetés még nem lehet teljesen a Fidesz-Magyar Polgári Párt programját mindenben lefedő költségvetés, mert az elmúlt négy év alapján vannak örökölt pontjaink, amelyekről csak a kormányváltás után kaptunk teljes képet.

 

 

(13.20)

 

Mi olyan költségvetést akartunk beterjeszteni, amely a családok gyarapodásának a költségvetése. A gazdasági növekedésre, a stabilizációra fektettünk komoly hangsúlyt a szükséges gazdasági fejlődés érdekében. A költségvetés komoly támogatást és lehetőséget biztosít a közbiztonság megőrzésére, az oktatás kiemelt fontossággal bír, mivel a képzettség és a munkához való viszony között szoros összefüggést látunk. A kis- és középvállalkozások széles körű lehetőséget kapnak az adózás és a munkahelyteremtés területén; a családok támogatása - a gyermeknevelési gondok csökkentésére gondolunk, és hadd reagáljak egy az előzőekben elhangzott kérdésre: intoleráns és szakszerűtlen a családtámogatás egyes elemeit úgy kiemelni a rendszerből, hogy nem vesszük figyelembe a komplex egész tervezetet. Csak megemlítem, hogy a gyermeknevelési támogatás egységesen 12 százalékkal nő, a tankönyvek áfamentesek, a fejenkénti tankönyvtámogatás 1200 forintról 1800 forintra nő, a gyes alanyi jogon jár, és sorolhatnám még, de felesleges. Kökény Mihály képviselő úr retorikája jó példája volt a kormánykoalíció pártjai obstruáló viselkedésének a parlamentben.

A kormánypárt felelőssége, hogy olyan költségvetést terjesszen a parlament elé, amely az előbb említett kiemelt területeken a teljességhez közeli megoldást tartalmaz, olyan befektetést, olyan üzenetet hordoz, amely a jövő Magyarországáról szól. A beterjesztett költségvetés nem egy egyszerű terv, amely számok sokaságából áll, hanem konkrét megoldásokra ad választ az eredeti céloknak megfelelően. Az 1999. évi gazdaságpolitika épített a '98. évi kedvező folyamatokra, abból indul ki, hogy tartsuk meg a kedvező tendenciákat, amelyek elindultak, legfőképpen az egyensúly javítása terén, és ezeket új célokkal egészítsük ki javaslatainkkal.

A sarokszámok közül kiemelném azt a kiindulási alapot, a hozzáadott érték 5 százalékos növekedését, amely a végső felhasználás tekintetében döntően a beruházásokra helyezi a hangsúlyt. Az elosztáspolitika 11-13 százalékos növekedési ütemmel számol, a fogyasztás 2-3 százalékkal nő, az inflációs rátát 10-11 százalékban tervezi a költségvetés. A költségvetési törvény törekszik arra, hogy a jövedelem centralizációja mérséklődjön, ezzel az újraelosztás aránya is, vagyis az állam kisebb szerepet vállaljon a jövedelemfolyamatokban. Ugyanakkor a realitásokkal is számol, amelyek a nemzetközi piacokat jellemzik, ennélfogva a költségvetési törvény bizonyos óvatosságot is jelez és tartalmaz.

Ezek után röviden áttérek az agrárgazdaság konkrét költségvetési előirányzataira, ebből is csak néhány területet érintenék. Mindezek előtt felhívom tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy a törvénytervezet megfelel az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényben szabott követelményeknek. A kiemelt agrártámogatások két fő területet ölelnek fel, a piacrajutási támogatásokat és a termelési támogatásokat.

A termelési támogatásokról néhány gondolat. A termelési támogatás 1998-ban 31,8 milliárd forint volt, 1999. évi költségvetési tervünkben 48 milliárd, ez 52,6 százalékos növekedésre utal.

A termelési támogatások közül néhány fontosabb gondolatkör. Elsőként, a termőföld művelési támogatása a legfontosabb szántóföldi árunövényekről szól, a támogatás mértéke során preferált a kistermelés és a családi gazdaság. Másodikként az anyaállat-tartási támogatás, mely az állatlétszám növelését célozza meg. A hitelkamat-támogatás, az agrárfinanszírozás támogatást szolgáló konstrukciók, a mezőgazdasági termelők krónikus tőke- és jövedelemhiányát fogják enyhíteni. A kamattámogatás mértéke a termelési hitelek esetében a jegybanki alapkamat 40 százaléka, tőkepótló hitelek esetében 50 százalék. Nagyon fontos a biológiai alapok megőrzésének és fejlesztésének támogatása, a genetikai alapok megőrzése, a növény-, állatfajták és -fajok esetében.

A jövőbe vetett hitünk szerint nagyon fontos a szaktanácsadás támogatása, szakmailag művelt, az új kutatási és termesztési technológiai módszerek, eredmények gyors alkalmazása terén. A mezőgazdasági kutatásra és oktatásra fokozott figyelmet fordítunk, de a költségvetésben erre a célra fordított összeg még mindig nem kielégítő.

A fiatal agrárvállalkozók gazdálkodásának támogatása is nagyobb lehetőséget biztosít a vállalkozók részére 1999-től.

Kiemelt cél az agrártermelés versenyképességének javítását célzó fejlesztések, beruházások ösztönzése. A legfontosabb fejlesztési célok egyike a korszerű erő- és munkagépek, technológiák termelésbe állítása, így a gépbeszerzések automatikus támogatása 25, illetve 30 százalék arányban, géplízingek támogatása, technológiai berendezések támogatása. A beruházások között kiemelt jelentőségű a szőlő- és gyümölcsültetvények telepítésének bátorítása. Az idei csapadékos nyár és ősz is bizonyítja azt, hogy mennyire fontos a meliorációs és öntözésfejlesztési támogatások szinten tartása, a belvízzel borított több tízezer hektár mutatja azt, hogy mennyire indokolt a vízrendezés és a belvízkárok megelőzéséhez szükséges időbeni beavatkozások támogatása.

A piacrajutási támogatásokról néhány gondolatot. Itt hangsúlyeltolódás történik 1999-ben a korábbiakhoz képest, a részletes számokból kiderül, hogy a termelési támogatásokra egy nagyobb nagyságrend kerül elkülönítésre, míg a piacrajutási támogatásoknál 38,8 milliárdos támogatást tervezünk. Több intézményes biztosítékrendszer is beépítésre kerül. Ilyen az első helyen említendő garanciarendszer kezességvállalással foglalkozó fejezetrésze, amely igen bőven foglalkozik az agrárágazatok garanciális lehetőségeivel. Ilyen például a vetési garancia, amely a gabonaágazatban 15-16 milliárd forintos garancialehetőséget teremt meg a piacszabályozáshoz, ami korábban nem létezett.

Főként az exporttámogatások vonatkozásában új finanszírozási rendszer, exporthitel-biztosítékokhoz kötődő garanciák kerülnek bevezetésre olyan területeken, ahol nem működnek szorosan a garantált áras és irányáras rendszerek. Az intézményes biztosítékok közül továbbra is fennmarad a tőkepótló hitelkonstrukció.

Az Európai Unióhoz való csatlakozás és felkészülés fontos fejezet az ágazat költségvetésében. Az intézményrendszer tekintetében fel kell készülnünk, hogy a közösségi forrásokhoz, amelyek a leendő csatlakozás kapcsán a magyar gazdaságban is megjelenhessenek, az agrárintervenciós központot fel kell készíteni, hogy alkalmas legyen ezeknek a támogatásoknak a kezelésére, az intézményhálózat fejlesztésére, különös tekintettel az állat- és növény-egészségügyi hálózatra. Igen fontos feladat az információs és statisztikai rendszerünk korszerűsítése, amely alapvető feladata a csatlakozásra való felkészülésnek. Olyan adatbázisokat kell létrehozni, melyek egyfelől a földterületre vonatkozó információs rendszer, másfelől az állatállomány, ezen belül a tenyészállatok nyilvántartásához szükségesek. Az európai uniós csatlakozás felkészülését elősegíti az a 7,1 milliárdos nagyságrendű forrás, amely a költségvetésünkben reális számként látható.

Egy megjegyzést engedjenek még meg, tisztelt képviselőtársaim: úgy gondolom, ha tegnap hajnalban 3 óra 25 perc és 4 óra 30 perc között Kis Zoltán képviselő úr közöttünk lett volna, akkor a gazdasági kamarákról és az Agrárkamara kérdéséről elmondhatta volna a véleményét.

Befejezésül: az elmúlt napok folyamán több fórumon, szakmai tanácskozáson vettem részt mint gyakorló mezőgazdász, ahol az agrárágazat számos szereplője is támogatásáról biztosította a költségvetést, amely lehetőséget, biztonságot teremt, jövőt mutat az ágazat minden szereplőjének. Bízom abban, hogy az előttünk lévő költségvetés az agrárágazat minden résztvevőjének jövőjét alapozza meg, egyúttal támogatom és elfogadásra javaslom az 1999. évi költségvetést.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásra következik Vitányi Iván, az MSZP képviselője; őt Bauer Tamás, az SZDSZ képviselője követi. Megadom a szót Vitányi Iván úrnak, az MSZP képviselőjének.

 

(13.30)

 

VITÁNYI IVÁN (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! A kormányzat nevében Homa János és Bán László is azt mondta a kulturális költségvetés részéről - mert erről kívánok szólni -, hogy az évszázadban a kulturális költségvetésnek ez a legnagyobb emelkedése. Azt hiszem, ez jellemző példája annak, hogy a kormány naiv eufemizmussal úgy igyekszik beállítani azt, amit sikerült elérni, mintha ez valami óriási nagy dobás lenne. Talán helyesebb lenne azt mondani, hogy az adott körülmények között, támaszkodva azokra az eredményekre, amelyeket a stabilizáció terén eleink elértek, megpróbáltuk megtenni, amit meg lehet, és folytatni az utat. Mert hiszen amit teszünk, abban mindig a körülményekhez kell alkalmazkodni, mert csak arra a gazdaságra lehet építeni, ami van, mert csak azokra az emberekre lehet építeni, akik vannak.

Ami a kulturális költségvetés ugrását illeti, érdemes visszanézni a történelemben. Lendvai Ildikó említette Klebersberg Kunó nevét, de említhetjük több másét is, mert például Révai József minisztersége idején is hatalmas emelkedés következett be a kulturális tárcában. Ebből, sajnos, a kultúrára nézve nem kellemes következtetést lehet levonni, nevezetesen azt, hogy a kultúra mindig akkor kapott többet, amikor olyan ember került a tárca élére, aki addig is erős embere volt a kormányzatnak. Klebersberg Kunó például korábbi belügyminiszterként került a Bethlen-kormányon belül a kultusztárca élére, és azt a programot, amit ott meghirdetett, még a volt belügyminiszter erejével hirdette meg, miszerint a kultúra szellemi honismeret.

Ebből persze naivan azt a következtetést is levonnánk, hogy a kultúrának az lenne a legjobb, ha esetleg lenne egy kis kormányváltás, és akkor Pintér Sándor kerülne a kultúrtárca élére vagy esetleg Kövér László. Ez utóbbi mellett szólna az is, hogy neki van múltja a kultúrakutatásban, hiszen valamikor pályakezdő korukban Orbán Viktor és Kövér László is velünk együtt dolgoztak a Művelődéskutató Intézetben. Megjegyzem, hogy 1990-ben ez még szerepelt az életrajzukban - ma már nem szerepel.

Mindenesetre azonban azt gondolnám, hogy a kultúrtárca költségvetésében azt kell számításba venni, ami most történt. A most bekövetkezett emelkedés elemzése során az derül ki, hogy a forrásai elsősorban a következőkből állnak: rendkívüli mértékben emelkedett a kulturális igazgatás költsége, mindenekelőtt a két tárca szétválasztásával is; idecsatolták a kulturális tárcához az egyházi támogatások költségvetését és a műemlékvédelmet, amely azelőtt nem itt szerepelt; valamint megnövekedtek a közművelődési törvényből, a múzeumi törvényből, tehát e törvényszerkezetből áramló források, amelyeket még az előző kormány idejében hoztunk. Egyrészt tehát külső forrásokból, úgy értem, hogy más tárcákból idekerült költségek miatt emelkedett, másrészt pedig az előző kormány döntése során.

Egyébként, ha megnézzük ezeket az emelkedő tételeket, az egyházról szóló, a műemlékvédelemről szóló és a közművelődési törvényt, ezek voltak azok a törvények, amelyeket az előző kormány az utóbbi két évben hozott, tehát voltaképpen itt is egy folyamatosságról kell beszélnünk. Egy folyamatosságról, ami azt jelenti, hogy ha tulajdonképpen nagyon abból a szempontból gondolkoznék, hogy az előző kormányt akarjam dicsérni, és a jelenlegi kormányt is dicsérném, akkor meg kellene dicsérni, hogy átvették az örökséget, és Magyar Bálint szellemében azoknak a törvényeknek a megvalósítását szolgálják, amelyeket hoztunk.

Összességében azonban azt tudom mondani, hogy a magyar kultúra helyzetére 1990 óta az jellemző, hogy ebben a nagy átalakulásban meg tudta őrizni a kereteit, de a kultúrában elindult egy erózió. Elindult, és lassan halad előre: egy kicsit kevesebbet olvasunk, egy kicsit kisebb a koncertek közönsége, még ha több is a koncertek száma, és kicsit kevesebbet olvasunk akkor is, ha több könyvet adunk ki címlet szerint, de kevesebb példányszámban adjuk ki a könyveket, és így folytathatnám tovább az elemzést. Egy erózió indult meg. Ez a költségvetés alkalmas arra, hogy megtartsa a kultúra pozícióit, és tisztelet érte, de nem alkalmas arra, hogy megállítsa a kultúra erózióját. Mi pedig azt hisszük, hogy éppen azért, mert ma már egy rendezett gazdaságban vagy egy rendezendő gazdaságban, rendezhető gazdaságban elérkezett az ideje annak, hogy ne csak bűvészkedjünk a számokkal, hanem valóban lépéseket tegyünk az erózió megállítására.

Egy részletkérdéshez - vagy nem is részletkérdés - szeretnék szólni még, a Nemzeti Kulturális Alapról. Baljós jel, hogy ezt visszatették a kulturális tárcához. Jól tudjuk, hogy a pénzügyi kormányzat - és minden pénzügyi kormányzat, legyen a miniszterelnök Lázár György, Antall József, Horn Gyula vagy Orbán Viktor - utálja ezeket az alapokat, amelyek valahogy kilógnak a rendezett, központilag pontosan felügyelhető rendből. Most rossz jel, hogy sikerült elérni, hogy az alapot félretegyék és alárendeljék a minisztériumnak.

Nem elegendő válasz, hogy a pénz megmarad, mert itt nemcsak a pénzről van szó. Arról van szó, hogy a világ minden demokratikus országában arra tesznek kísérletet, hogy az állam biztosítsa a pénzt a kultúrának, de ne osztogasson. Arra tesznek kísérletet, hogy a kultúrát illető pénzek a civil társadalom közreműködésével kerüljenek azokhoz, akik fel tudják használni. A világon mindenütt - a "mindenütt"-et úgy értem, hogy az euro-amerikai országokban - a kulturális minisztérium helyett a kulturális alapítványok, foundok, foundationok, kulturális tanácsok azok, amelyek a pénz elosztásában segédkeznek, a társadalom, a civil társadalom teljes mértékű bevonásával.

Hogy Magyarországon is ez történt, azt nem a kicsi-kicsi átkos Horn Gyula-kormányzat tette meg, a megalapítása az Antall-kormányzat és Fekete György érdeme volt. Utána folytatta Horn Gyula és Magyar Bálint - és most visszavették. (Bauer Tamás: És Fodor Gábor!) És Fodor Gábor is, igen, tehát minden miniszter. A minisztereket is sorolhatnám Andrásfalvytól Mádl Ferencig, mindenki egyetértett abban, hogy ebbe az irányba kell menni. Hogy most a szikár pénzügyi logika győzött, ezt nagyon rossz jelnek tartom. Hogy a Kulturális Alap működjön, ez nemcsak azt jelenti, hogy a Kulturális Alap működik, hanem példát jelent, módszert jelent, hogy ebbe az irányba kell menni, hogy így lehet megoldani a kultúra dolgait. Ezért javasolni fogjuk, hogy állítsák vissza a Kulturális Alap működését, esetleg adjanak még hozzá pénzt. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Soron következik Bauer Tamás, az SZDSZ képviselője; őt követi Sümeghy Csaba, a Fidesz képviselője. Megadom a szót Bauer Tamás úrnak.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Államtitkár Urak! Tisztelt Országgyűlés! Egyetértek a pénzügyminiszter úrral, amikor arról kérdezték a televízióban, hogy a metró miért került ki a költségvetésből, akkor azt mondta, hogy ezt a költségvetést nem a szabaddemokraták állították össze. Igen, tisztelt Országgyűlés, meg is látszik rajta. (Derültség az ellenzéki pártok soraiban. - Varga Mihály: Így van!) Ezt a költségvetést abban a felfogásban állították össze, amit a miniszterelnök úr úgy fogalmazott meg október 11-én a Belügyminisztérium testületeinél, hogy "A polgári koalíció kormánya úgy gondolja, hogy a fegyveres szervezeteknek, államigazgatási és igazgatási szerveknek, valamint a kormánynak a feladata az, hogy összetartsa az országot" - ebben a felfogásban (Közbeszólás: Úgy van!), és abban a felfogásban, amely egy választási kampányt alakított arra, hogy hol lehet a legjobban támadni az akkori kormányt, és ma a költségvetés összeállításakor ennek a kampánynak a fogságában van.

 

 

(13.40)

 

Mi azonban - ha mi csináltuk volna a költségvetést - nem emeltük volna a kétszeresére a Miniszterelnök Hivatal költségvetését, hanem csak annyival emeltük volna, mint a nyugdíjakat: 11 százalékkal. Nem emeltük volna több mint kétszeresére a titkosszolgálatok költségvetését, hanem csak annyival emeltük volna, mint a családi pótlékot: 0 százalékkal. Amíg nincs az agrárszektorban olyan szerkezeti átalakulás, ami hatékony és versenyképes agrárszektort hozna létre, addig nem emeltük volna azzal a 40 százalékkal az agrártámogatásokat, mint a mostani kormány, hanem más csatornákon segítettünk volna a vidéken.

Mi nem emeltük volna 15 milliárd forinttal a magas jövedelműek családi pótlékát és egyéb juttatásait. Mi nem emelnénk másfélszeresére az egyházak támogatását valamennyi adófizető pénzéből. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Így van!) Ezzel szemben mi nem csökkentenénk, hanem növelnénk az infrastruktúra, az útépítés, a közlekedés támogatását, mint erről Kovács Kálmán beszélt; nem csökkentenénk, hanem emelnénk a településfejlesztés, településüzemeltetés támogatását az önkormányzatoknál; nem visszafognánk, hanem emelnénk az igazságszolgáltatás támogatását, hiszen egy jogállamban nem titkosrendőröket, hanem bírákat, ügyészeket kell fizetni.

Mi emelnénk - méghozzá az inflációnál nagyobb mértékben - azt a családi pótlékot, amely minden családot megillet, nemcsak azokat, amelyek jó pozíciót vívtak ki maguknak és van magas adóköteles jövedelmük, és természetesen, tisztelt Országgyűlés, mi a törvényben meghatározott mértékben emelnék a nyugdíjakat. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Így van!)

Tisztelt Országgyűlés! Ez egy egészen más szerkezetű költségvetés lenne, és azért lenne ilyen más szerkezetű költségvetés, mert mi, szabaddemokraták úgy gondoljuk, hogy nem a fegyveres szervezeteknek és az államigazgatásnak kell összetartani az országot, hanem a közlekedésnek, amelynek révén eljutnak az emberek az ország egyik pontjáról a másikra; a helyi társadalmaknak, amelyek működését az önkormányzatok finanszírozzák; az igazságszolgáltatásnak, amely minden polgár számára világossá teszi, hogy megkeresheti és érvényesítheti jogait; valamint annak a szolidaritásnak kell összetartania az országot, amely világossá teszi, hogy a szegények is, a nyugdíjasok is, az idősek is tisztes módon megélhetnek ebben az országban.

Ezért a szabaddemokraták ilyen értelemben egész más költségvetést készítettek volna, és az a több mint százmilliárdos átcsoportosító csomag, amelyről Kuncze Gábor tegnap már beszélt, és amelyet a szabaddemokraták be fognak nyújtani, ezeket ez eltérő prioritásokat fogja megmutatni az Országgyűlésnek is és az ország népének is.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban. - Varga Mihály: Volt rá négy évetek! Volt rá négy évetek, mégsem csináltátok!)

 

ELNÖK: Szólásra következik Sümeghy Csaba, a Fidesz képviselője; őt Jánosi György, az MSZP képviselője követi. Megadom a szót Sümeghy Csaba úrnak.

 

DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Jelen költségvetést valóban nem az SZDSZ csinálta. Ez abból is látható, hogy amit ő csinált, az az elmúlt években megbukott. (Derültség és taps a Fidesz padsoraiban.) Az elmúlt négy évben a gazdaságpolitikában a domináns pénzügyi megközelítés mellett a piaci oldalon a szükséges lépések nem kaptak megfelelő pénzügyi alátámasztást, nem voltak tekintettel arra, hogy a hazai termelők pénzügyi helyzete biztosítja-e a versenyben való helytállást. A pénzügyi döntések meghozatalakor pedig nem voltak tekintettel arra, hogy az új pénzügyi feltételek nem vezetnek-e a belföldi cégek piacvesztéséhez. E megközelítés eredménye többek között a magas és emelkedő külkereskedelmi deficit, amely 1998-ban a 3 milliárd dollárt közelíti majd. Ez egyéb tényezőkkel, mint az államadósság pénzpiaci finanszírozásának túl nagy hányada, nagymértékben fokozza a gazdaság spekulációknak való kitettségét.

A jelen helyzetben tartós egyensúly akkor tartható fenn, ha az eddigi megközelítést a feje tetejéről a talpára állítjuk. Olyan területeken törekszünk devizatöbblet elérésére, ahol az érintett pénzügyi helyzetén is tudunk javítani; illetve olyan pénzügyi intézkedéseket hozunk, amelyekkel javítjuk cégeink pénzügyi helyzetét, versenyképességét, és ennek révén csökken a külgazdasági deficit. Ez a potenciális európai uniós tagsághoz is jobb feltételeket jelentene.

Az alábbiakban megkísérlem röviden felsorolni azokat a területeket, illetve azok némelyikét, a pénzügyi eszközöket, amelyek néhány éves távlatban külgazdasági sikerrel kecsegtethetnek.

A gazdasági stabilitás szempontjából kritikus a külgazdasági egyensúly javítása. A gazdasági import igényességének romlása eddig 400-500 millió dollár volt, amit csak részben ellensúlyozott a külföldi multinacionális cégek nettó exportegyenlegének növekedése, ami eddig évi 250 millió dollár volt. A reálfelértékelés, a vámvédelem leépülése és a bevásárlóközpontok térnyerése miatt a romlás felerősödhet. A működőtőke-behozatal eddigi üteme a privatizáció befejezésének közeledtével lassul, ráadásul beindul a profit repatriálása.

E folyamatok miatt a 2,5 milliárd dollár körüli külgazdasági egyensúlyi hiány akár 4 milliárd dollárra romolhat, és ezt csak kisebb hányadában képes ellensúlyozni a külföldi tőkebeáramlás. Ezért olyan intézkedések szükségesek, amelyek nyomán devizaszaldót javító piacbővülés adódik, és a gazdaságos cégek jobb pénzügyi lehetőségük, versenyképességük révén ki is tudják használni a piaci lehetőségeket, másrészt pedig maguk is többletet és devizaegyenleg-javulást érnek el.

A költségvetési egyensúly tekintetében a veszélyek viszonylag kisebbek. Az államadósság már csak a GDP 60 százaléka körüli, és terhe csak a magas reálkamatszint miatt nagy, a valós egyensúly csak 1-3 százalékos deficitet mutat. Egy ponton egybekapcsolódik a külkereskedelmi és a költségvetési egyensúly kérdése, és közös megoldást sürgetnek. Ez az államadósság finanszírozásának technikája. A forintkötvények súlyának mérséklése és a devizakölcsönök súlyának jelentős növelése ugyanis nem csak a reálkamatterhek mérséklését hozná meg, hanem a belső pénzpiacon a forráskínálat növekedésével mérsékelhetné a kamatokat, a bankokat pedig a gazdasági, lakossági szféra hitelezésére ösztönözné. Az előbbi a forráshiányok leírt gondján enyhítene, az utóbbi pedig többletkeresletet adna például lakásépítésre, műszaki cikkekre.

A jelzett irányok, lépések biztosítják, hogy a következő négy-hat évben Magyarország gazdasági stabilitása jó szinten legyen, remélhetőleg ne váljon a spekulációs tőke céltáblájává a hazai tulajdonú cégek és az állami funkciók ellátásának lemaradása a külföldi cégekkel - belsőkkel és külsőkkel - szemben, így az EU-csatlakozással erősödő versenyt jobban bírjuk. Ezek a feltételei annak, hogy a most felnövekvő generációnak egyáltalán esélye legyen az önálló cselekvésre. E cselekvési esély európai mércével azonban csak akkor valós, ha addigra megerősödik az innovációs szektor. Az eddig lefolytatott hazai kutatás-fejlesztések eredményeit önálló, nem leányvállalatként működő, innovatív cégek veszik át, melyek ezek segítségével sikeresen helytállnak - a környező országok hátterére is támaszkodva - az éles versenyben.

Összefoglalva:

A vázolt gazdaságpolitikai mozgástér kihasználásával a magyar gazdaság - ezen belül a reálszféra - növekedése nem torpan meg, hanem a komparatív előnyök kihasználásával, tartós alapon növekszik. Ez azt biztosítja, hogy a külgazdasági reálegyensúly javulna közel 2 milliárd dollárral, a foglalkoztatás a nagyfokú horizontális és vertikális beszállítások következtében egészében növekedne - nemcsak az exportorientált területeken - 100-130 ezer fővel. A központi költségvetés és az államháztartás egyensúlya tartósan, valamint nagymértékben, 150 milliárd forinttal javulna.

Ezekkel az eredményekkel Magyarország a reálgazdasági ismérvek alapján EU-éretté válik, vagyis tartalmában és nem formálisan tesz eleget az EU-elvárásoknak. Többek között ezek is kitapintható jegyei a most beterjesztett költségvetésnek, mely egy hosszú távú gazdasági program alapja, és jól tükrözi a Fidesz politikai programjának realitását.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Szólásra következik Jánosi György, az MSZP képviselője; őt Rubovszky György, a Fidesz képviselője követi. Megadom a szót Jánosi György úrnak.

 

(13.50)

 

DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetés tegnapi vitájában Kupa Mihály azt mondta, egyenletesebben kellene elosztani a forrásokat, és kevesebb prioritást kellene megjelölni a költségvetésben. Mélységesen egyetértek ezzel a megállapítással.

Ennél azonban nagyobb a baj, mert a kormány által megjelölt prioritások egymással gyakran szöges ellentétben állnak. Mondok egy példát, hiszen az oktatás kérdésével szeretnék foglalkozni: a kormány és a kormánykoalíciós pártok prioritásnak tartják a politikai deklarációk szintjén az oktatást - már régóta. A költségvetésben ugyanakkor kirajzolódik egy másik prioritás, amely az önkormányzatokkal szemben, az önkormányzatok rovására kiemeli a központi költségvetési szervek támogatását. A központi költségvetési szerveknél egy 26 százalékos többletforrást biztosít, az önkormányzatoknál azonban mindez már csak 9,5 százalék. Ez lehetetlenné teszi az oktatás kiemelt kezelését az önkormányzati fenntartású oktatási intézmények esetében!

A prioritások ellentmondásának egyenes következménye az, hogy a felsőoktatás és a közoktatás végletesen ellentétes költségvetési pozícióval rendelkezik a költségvetésben. A felsőoktatásnál, amely a központi költségvetési intézmények körébe tartozik, valóban megfigyelhető egy 26 százalékos forrásbővülés. Ez valóban lehetővé teszi, hogy a felsőoktatás terén folytatni lehessen azokat a fejlesztéseket, amelyeket korábban megkezdett a Horn-kormány. Ez lehetővé teszi annak az elvnek a további erősítését, hogy a felnövekvő korosztály minél nagyobb része minél tovább az oktatás keretei között maradjon és minél magasabb végzettséghez jusson.

Úgy tűnik, itt biztosított a 13 százalékos bérfejlesztés is, ellentétben az önkormányzati területtel, ahol csak deklaráció ez a bérfejlesztés, hiszen ennek forrását 3 százalékos létszámleépítésben és sajátbevétel-növelésben jelöli meg a költségvetés. Jó, hogy a felsőoktatás területén növekedett a normatív kutatás támogatása, és emelkedett például a doktori képzés normatívája is.

Azonban ezen a területen is belső feszültségekkel és ellentmondásokkal kell számolni a következő évben. Néhány ilyen feszültséget hadd idézzek mindannyiunk figyelmébe:

A 13 százalékos bérfejlesztés jó, de nem éri el a versenyszféra bérfejlesztését, amely évről évre 17 százalék körül mozgott, azaz tovább nyílik az olló az állami és a versenyszektor között, és erősödik a versenyszektor elszívó hatása.

A másik ilyen feszültség a vezető oktatók és az adjunktusi-tanársegédi kör között lesz megfigyelhető, hiszen mivel a bérfejlesztésben a pótlékok rendszere is benne van, amely a vezető oktatókat érinti, ezért más oktatói rétegekkel szemben nőni fog a tanársegédi-adjunktusi kör relatív hátránya.

De nőni fog - harmadik feszültségelemként - a kutatók és oktatók közötti bérhelyzet is, ez feszültséghez fog vezetni, hiszen a rendszer máig nem egységesíti a kutatói és oktatói pótlékokat.

Súlyosabb problémát jelenthet a felsőoktatás területén az, hogy sajnos veszít reálértékéből a dologi, a felújítási és a karbantartási célú támogatás, ami néhány intézmény esetében a következő évben kritikus helyzetet teremthet a működtetés és fenntartás terén.

Még egy problémára hadd hívjam fel a figyelmet a felsőoktatás területén: túlságosan erőltetettnek tűnik a bevételi előirányzat, főleg úgy, hogy nincs személyi juttatási előirányzatra emelt összeg. Ez alapvetően azért probléma, mert a felsőoktatási intézmények nemcsak az infrastruktúrájukkal jutnak bevételhez, hanem ehhez szeretnék felhasználni azt a szellemi kapacitást is, ami náluk rendelkezésre áll.

E belső feszültségek természetesen az intézményi költségvetésnél fognak lecsapódni, így a költségvetés az intézményi szintre telepíti az ebből származó feszültségeket és konfliktusokat. Mindemellett való igaz azonban, hogy itt a forrásbővülés realitás, és ez segíti a felsőoktatás fejlesztését.

Ahogy jeleztem, sokkal súlyosabb és kritikusabb a helyzet azonban a közoktatás rendszerében, akár a központi költségvetési előirányzatokat nézzük, akár az önkormányzati finanszírozás pozícióját. A központi költségvetési előirányzatoknál nem látszik nagynak a baj, de stílszerűen hadd hívjam egy kis számtanórára a tisztelt képviselőtársakat.

A közoktatásra fordítható összes központi előirányzat 1998-ban 219 milliárd volt; ez az összeg jövőre 251 milliárd lesz. A többlet 32 milliárd, s ez 14,6 százalékos forrásbővülést jelent. Igen ám, de ez év őszétől bevezetésre került a pedagógus minőségi bérpótlék, amelynek áthúzódó hatása van a következő évre: ez az áthúzódó hatás 7-7,5 milliárd forint. Vagyis ha az oktatás a jelenlegi szinten meg akarja tartani a kiadásait és jövőre ki akarjuk fizetni azt a bért, amit jelen pillanatban kapnak a pedagógusok, akkor az igazán rendelkezésre álló többletforrás mindössze 24 milliárd, azaz 11,5 százalékos. Ez a felhasználható többletforrás arra elegendő, hogy a költségvetés mérsékelje az inflációt, vagyis az oktatás megtartsa reálértékét.

Az már csak költői kérdés, hogy ebből hogyan lehet majd reálértékben növelni az oktatás pozícióját, és költői kérdés, hogy miből lehet finanszírozni azt a 17 százalékos bérfejlesztést, amit a politikai deklarációk szintjén mind a mai napig hangoztat a kormánykoalíció.

Természetesen adódik erre egy cinikus válasz, hogy ezeket a többletforrásokat teremtsék elő az önkormányzatok a saját bevételeikből. Ha azonban az önkormányzatok finanszírozási pozícióit nézzük, még tragikusabb a helyzet, mert az átengedett bevételek, a normatív célú támogatások és a várható saját bevételek rendszerét figyelembe véve mindössze 9,5 százalékkal fog bővülni az önkormányzatok forrástöbblete. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzati finanszírozás még a reálértékét sem tudja megtartani, egyetlen területen sem. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzat a jelenlegi kiadási struktúrájában 9,5 százalékos többletet tud adni minden általa kezelt terület számára. Ha valamely területén többletforrást akar efölött adni, ezt csak úgy tudja megtenni, hogy valahonnan elveszi.

Lehet ígérni az oktatás pozícióinak javulását, lehet ígérni a pedagógusbérek radikális emelését - az önkormányzatok azonban ezt nem fogják tudni végrehajtani. Hírek szólnak arról, hogy a költségvetési törvény elő kívánja írni a bérfejlesztést az önkormányzatok számára a költségvetési törvény módosításával. Ennek azonban súlyos következményei lesznek, mert az önkormányzat vagy az egészségügytől, a szociális területtől, az infrastrukturális beruházástól veszi el a pénzt ehhez - ennek kevesebb esélyt adok, mert ez túlságosan súlyos konfliktusokat eredményez -, vagy van egy másik megoldás, és ennek lesz nagyobb a realitása: az önkormányzatok csökkenteni fogják az oktatáshoz a saját hozzájárulásukat. Ki fogják fizetni a bértöbbletet, de nem fognak tudni annyit hozzátenni az oktatáshoz, mint ebben az évben. Ennek az lesz a következménye, hogy az oktatás dologi-működtetési kiadásai radikálisan csökkenni fognak, hogy az átlagos támogatási többlet ne menjen 10 százalék fölé. Ennek az lesz a következménye, hogy növelni fogják a csoportlétszámokat, ismét összevonnak osztályokat, iskolákat, és ellátatlanul hagynak feladatokat. És ebben a körben ezt mindig azok a feladatok sínylik meg, amelyek az esélyegyenlőtlenségek mérséklését segítik: a napköziotthon, a felzárkóztató programok, az osztály- és csoportbontás egész rendszere.

És itt egy újabb súlyos ellentmondáshoz jutunk, mert ennek a kormánynak a deklarált célja az, hogy javítsa az esélyegyenlőséget, mérsékelje a feszültségeket. Ezt azonban nem fogja tudni megtenni, már csak azért sem, mert a költségvetésből kirajzolódó általános társadalompolitika is ezzel éppen ellentétes irányban hat.

 

(14.00)

 

Mert a szegényeket még szegényebbé teszi, a jobb helyzetben lévők helyzetét jobban javítja, így nőni fog azoknak a gyerekeknek a száma, akik súlyos indulóhátránnyal jelennek meg az oktatás kapujában.

Akármerre nézünk tehát ebben a költségvetésben, súlyos ellentmondásokat tapasztalunk. Richelieu bíboros jut eszembe, ha nézem ezt a költségvetést, aki a felszínen társadalmi békét hirdetett, az ország javának szolgálatát, a valóságban, mélyen azonban feszültségeket gerjesztett, szembefordított rétegeket, hogy érvényesíteni lehessen az oszd meg és uralkodj elvét. Ez a költségvetés is egy kicsit erről szól, mert szembefordítja a köztisztviselői rétegeket, szembefordítja egymással a közalkalmazotti rétegeket, szembefordítja egymással az önkormányzatokat és központi költségvetési szerveket, valószínűleg azért, hogy gyakorolhassa az oszd meg és uralkodj elvét. De felhívom mindannyiunk figyelmét: olyan konfliktusokat jelent majd ez a következő évben, amely szinte kezelhetetlen lesz a politika számára. Ezért elfogadhatatlan a szocialista frakció számára a benyújtott költségvetési tervezet.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

 

ELNÖK: Tisztelt Ház! Szólásra következik Rubovszky György, a Fidesz képviselője; őt Bársony András, az MSZP képviselője követi. Megadom a szót Rubovszky György úrnak.

 

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Percekkel ezelőtt hallhattuk, hogy amennyiben a Szabad Demokraták Szövetsége készítette volna el a költségvetést, akkor mit emeltek volna és mit csökkentettek volna. Ezt Bauer képviselő úr mondta.

Nagyon sajnálom, hogy Kovács Kálmán képviselő úr nincs a teremben, de szeretném ezt a megjegyzést Kovács Kálmán felszólalásával összekötni. Ő a költségvetési vitában azt vetette a Fidesz szemére, hogy nem az árvíz idején kell egy méter gátat emelni, hanem korábban kellett volna. Ez, azt hiszem, összecseng a Bauer képviselő úr által mondottakkal, mert talán azt az egyméteres gátat meg kellett volna korábban építeni. (Glattfelder Béla: Így van! - Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.) Az árvíz nem az új költségvetés alatt volt. Az árvíz annak a költségvetésnek a végrehajtása idején volt, amit még a szabaddemokraták és főleg Kovács Kálmán, aki akkor államtitkár volt, az ő irányítása alatt készítettek. (Varga Mihály: Így van!)

Tisztelt Országgyűlés! Számtalan ehhez hasonló példát lehet a költségvetési előzményekből kibányászni. Ebből megállapítható az, hogy a jelen költségvetés - különösen az első féléves előkészítési munka hiányosságai miatt - picikét hibádzik. Ezt elismerjük, de azt hiszem, erről a helyről is megígérhetjük, hogy a következő költségvetések, amelyek az előkészítésétől a kidolgozásáig végig a Fidesz vezette kormány feladata lesznek, azok hibátlan költségvetések lesznek. (Moraj az MSZP soraiban.) A következő vitában erre visszatérhetünk. (Közbeszólások az MSZP soraiból.)

Ilyen negatív hatások ellenére, úgy érzem, hogy ez a... (A közbeszólásokra reagálva:) Ha nem engem illet a szó, akkor átadom. Ilyen előzmények ellenére úgy érzem, hogy ez a költségvetés a rövid idő ellenére elérhette azt, hogy ez igenis a családok felemelkedését biztosító költségvetés. Itt hivatkoznék a családi támogatásokra, az oktatással, a kultúrával kapcsolatos többletkiadásokra, azonkívül a kis- és középvállalkozások preferálására, és különösen szeretném kiemelni az igazságszolgáltatással kapcsolatos területet. Az igazságszolgáltatással kapcsolatos területből is kifejezetten a bírósági részterület költségvetéséről szeretnék viszonylag részletesebben beszélni, bár nem annyit, mint szerettem volna az idő előrehaladottsága miatt, de majd mondanivalóm egy részét a részletes vitában fogom kifejteni.

Ha gondosan megnézzük a fejezetek indokolását, abból megállapítható, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács által előterjesztett költségvetési tervezet, illetve a Pénzügyminisztérium által elkészített költségvetési törvényjavaslat szinte fillérre megegyezik egy témakör kivételével, ez az egy témakör pedig az ítélőtáblák 1999. évi működésével kapcsolatos tétel.

Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz választási programjában, majd a kormányprogramban is kiemelte, és nagyon fontos célnak tekinti a jogbiztonság megerősítését, az ítélkezési gyakorlat felgyorsítását és az ítéletek pontos és gyors végrehajtásának megteremtését. Valamennyien tudjuk, hogy az ítélkezések jelentős része az elsőfokú eljárás során befejeződik, mégis a legmostohább helyzetben az elsőfokú bíróságok vannak.

Az ítélőtáblákkal kapcsolatos szavazásnál a Fidesz 1997-ben sem támogatta az ítélőtáblákat, a mostani bevezetésüket pedig minden körülmények között el szeretnénk kerülni. Erre vonatkozott az a kormányzati előterjesztés, amelyről a Ház előtt van a törvénytervezet, illetve az országgyűlési határozat. Az az álláspontunk, hogy minden körülmények között az ítélkezési gyakorlat biztonsága érdekében az elsőfokú bíróságokat kell megerősíteni, és majd ezt követően a fővárosi, megyei bíróságokat, és ha már ez a két fok rendben lesz, akkor kerülhet sor az ítélőtáblákra. Ennek érdekében a most előterjesztett költségvetéshez képest ígérete van az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak arra, hogy a 3 százalékos csökkentést a bírói területen a kormány nem kívánja végrehajtani, e tekintetben módosító javaslatot fogunk előterjeszteni; ugyanakkor a teljesen biztonságos útját is keressük annak a megoldásnak, hogy az előterjesztett költségvetési törvényjavaslattól eltérően további 450 millió forint az elsőfokú bíróságok megerősítésére rendelkezésre álljon.

Ennek az általánosságnak az elmondása utána természetesen az előterjesztett költségvetés elfogadását támogatjuk, és részletekben majd a későbbiek során kifejtem álláspontomat.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)

 

ELNÖK: Tisztelt Ház! Bársony András, az MSZP képviselője következik szólásra; őt Mádi László, a Fidesz képviselője követi. Megadom a szót Bársony András úrnak.

 

BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez egy érdekes vita az árvízről és a védelemről, ami az imént elhangzott. Azt hiszem, ha igaz, amit Rubovszky képviselő úr az imént mondott, akkor a jövő év nem az árvízvédelemé lesz, hanem az árvízé, ugyanis nincsenek betervezve azok az összegek a költségvetésbe (Taps az MSZP soraiból.), amelyek egy árvízvédelmi időszakot jelentenek. Persze nem ez a dolog lényege.

A pénzügyminiszter úr azt mondta bevezetőjében, hogy ez a költségvetés az európai integráció költségvetése, az Európa felé vezető út első fontos költségvetési mozzanata. Úgy gondolom, hogy érdemes ebből a szempontból górcső alá venni ezt a költségvetést.

 

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

 

Az egyik és alapvető kérdés, hogy valójában akarják-e a kormányzó pártok képviselői ezt az európai integrációt. Na, nem a nyilatkozatokban, hanem a tekintetben, hogy mit állítanak be az integrációs csatlakozás költségeiként, illetőleg hogy vélekednek az egyes tételekről részleteiben. Erre, azt hiszem, a válasz meglehetősen ambivalens helyzetet kell hogy takarjon vagy fogjon össze, hiszen tegnap egyik fideszes képviselőtársunk arról beszélt, hogy Magyarországon szigorítani kell a menekültekkel kapcsolatos eljárásoknak nemcsak a gyakorlatát, hanem a törvényi szabályozását is, és erre komoly pénzösszegeket is elő kellene teremteni.

Megjegyzem, valószínűleg nem olvasta az országjelentésben és az Európai Unió ezzel kapcsolatos jelentésének az ide vonatkozó passzusait, amelyek azt mondták, hogy a rigorózus magyarországi szabályozás nem felel meg az európai integráció követelményeinek. Hogy csak egyetlen momentumot ragadjunk ki belőle a legutóbbi intézkedések kapcsán, mondjuk, a menedékesek vagy a menekültek zárt őrizetét. Ha tehát valaki erre akar pénzeszközöket koncentrálni ahelyett, hogy a valóban integrációs kérdésekre koncentrálna, akkor úgy gondolom, lehet persze arról eszmét cserélni, hogy ők nagyon akarják az integrációt, cselekvéseik azonban valójában ellene hatnak az integrációs folyamatnak.

Vagy egy másik ilyen tétel, és itt van mindjárt a bíróság kérdése. Ha valaki elolvassa ismét az országjelentést, akkor megláthatja benne azt, hogy az ez év júniusával lezárult periódust vizsgáló országjelentés - Brüsszel véleménye szerint - a magyar igazságügyi reformot azzal a négyszintes bírósági rendszerrel együtt, amelyet a korábbi Országgyűlés elfogadott, megfelelőnek találja, és ezzel a maga részéről azonosulni tud.

 

 

(14.10)

 

Nos, akik meg akarják akadályozni ennek a létrehozását, azok lehet, hogy egyébként integrációpártiak, csak elfelejtik azt, hogy a gyakorlati cselekvés területén, amikor éppen elhalasztanak egy ilyen intézkedést, akkor valójában az európai integrációval ellentétes irányban cselekszenek. Bevallom őszintén, nem jogász végzettségű ember lévén sokkal inkább hiszek azoknak az értékeléseknek, amelyet mondjuk Solt Pál elnök úr fejtett ki ma délelőtt az európai integrációs bizottság ülésén, akinek a véleménye körülbelül úgy hangozhatott, hogy ő sokkal inkább autentikusnak tartja magát és bírótársait abban a kérdésben, hogy mit jelent az elsőfokú bíróságok szerepe összevetve a táblákkal, mint azok értékelését, akik soha nem vettek részt a bírósági ítélkezési folyamatban, legfeljebb mint védők. Éppen ezért úgy gondolom, hogy az ilyen intézkedéssorozatok nyilvánvalóan ellene hatnak az ország európai integrációs csatlakozásának.

Nézzük ennek a költségvetési tételeit! Az európai integráció egyik feltétele az átláthatóság, és a kormánykoalíció sűrűn hivatkozik arra, hogy ez a költségvetés sokkal átláthatóbb, mint a korábbiak. Kérem tisztelettel, még ha ez igaz volna is, akkor is hiányzik a mondat másik fele, tudniillik az európai követelmények között nemcsak az átláthatóság, hanem az ellenőrzés is ott szerepel, és ez a költségvetés, amely az alapok megszüntetésével és a mindent a miniszterelnökség vagy az egyes tárcák alá, de külön nem nevesített formában alárendelt költségvetési eszközökkel megjelenít, lehet, hogy átlátható abból a szempontból, hogy kinél hány tíz milliárd forint szerepel, de ellenőrizhetetlen abból a szempontból, hogy milyen célra fogják fölhasználni, legalábbis a parlament ellenőrző szerepe ebben az ügyben meglehetősen kétséges.

Ebben a költségvetési vitában, képviselőtársaim, a kormánypárti képviselők azt mondák, hogy támogatják ezt a költségvetést, és ezt megértem. Ha valaki azonban a hozzászólásaik maradék kilencvenegynéhány százalékát is figyelmesen végighallgatta, akkor rájöhetett arra, hogy valójában persze támogatják ezt a költségvetést, de - és elkezdték sorolni majdnem nevesítve ugyanazokat az ellenérveket saját kormányuk költségvetés-tervezetével szemben, amelyeket mi, ellenzéki képviselők talán más csoportosításban, de ugyanúgy elmondtunk.

Hölgyeim és Uraim! A kormánynak csak költségvetés-tervezete van, költségvetése az országnak lesz, ezért egyetlen kormánynak sincs joga azt a jogbizonytalanságot felkelteni, amit ezzel a költségvetéssel a kormányzat megtesz.

Ami az európai integrációs költségvetés vagy az európai integráció fényében vizsgálandó költségvetés tételeit illeti, az európai integráció alapkövetelménye a szubszidiaritás. Az a költségvetés-tervezet, ami előttünk van, minden, csak nem ez; ez egy központosító költségvetési tervezet. Úgy gondolom, sőt, talán jobb inkább meggyőződésről beszélni, hogy az európai integrációs költségvetést vizsgálva, ha a Pénzügyminisztérium illetékesei különböző bizottságok ülésein nem képesek a saját költségvetésükről azt megállapítani, hogy tulajdonképpen mennyit fordítunk közvetlenül európai integrációs költségekre, ha az egyik bizottságban 6,4 milliárdot mondanak, a másikban 6,7-et - ez egyébként a két felelős bizottság ülésén hangzott el -, akkor nem a vevőkészülékben van a hiba, hanem akkor el kellene rendezni egymás között, hogy mik ezek az összegek.

Van azonban ennél egy nagyobb baj, és ez visszautal arra a vitára, amit mi a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényben már elmondtunk, a felelőtlen minisztériumokra vagy miniszterekre - jogállásukat és nem személyüket tekintve, természetesen -, hiszen a Phare-programmal és a Phare-funkcióval kapcsolatos miniszteri pozíció létrehozása ennek ékes példája. Az államháztartási törvény értelmében ugyanis a miniszterek felelősek a fejezeti költségvetési előírások megvalósításáért, innentől kezdve tehát amióta az 1999-es költségvetésben először jelenik meg úgy minden egyes fejezetnél a Phare-program, hogy tételesen bevételként és kiadásként is egyértelműsíthető, az egyes tárcák vezetőié a felelősség, és erre a folyamatra gyakorlatilag a Phare-miniszternek és az alá tartozó hivatali apparátusnak semmifajta felelőssége nem jelenik meg. Hölgyeim és Uraim! Egy évig mit fognak csinálni? Majd a következő évi költségvetésben készítik elő, egyeztetik, hogy majd 2000-re megint hogy osszunk el bizonyos programköltségeket? Íme, itt jelenik meg a luxuskiadás az államháztartási és az államigazgatási költségek növelése tekintetében.

Van azonban itt egy nagyobb baj is. Nevezetesen, hogy akárhány bizottságban vagy akárhány fejezetnél fölmerült az a kérdés, hogy hol van a kofinanszírozása a Phare-költségvetésnek, az adott tárca költségvetési tételei között sehol nem jelent meg, és sehol nem kaptunk rá választ. Félreértések elkerülése végett miniszter úr tegnap azt a választ adta itt, hogy az új szabályozás szerint nem is kell hozzá kofinanszírozást rendelni. Ezt lehet, hogy ő így tudja, de Brüsszelben nem így tudják, szeretném elmondani. Ha tehát valaki csak ebből a szempontból nézi meg a költségvetést, akkor villámgyorsan rá kell jöjjön arra, hogy a költségvetési tartalékok egy része már el is van költve, majd előbb-utóbb elő kell teremteni ezt az összeget.

Mondhatja valaki persze képviselőtársaim közül, hogy a Phare-költségek egy jelentős része nem a kormányzati szférában használódik fel. Ez igaz, és itt természetesen a kofinanszírozó partner nem a költségvetésben érintett szervezet lehet, de döntő többségében kormányzati programok megvalósításáról van szó, ott pedig nem jelenik meg a kofinanszírozás. Ehhez csak egy adalék, ami egyébként felmerült bizottsági ülésen is, és ezt már említettük, ez pedig világos: a Phare-programokból nem lehet tb-járulékot és ilyen típusú járulékokat fedezni, ezt mindenképpen hozzá kell rendelni kofinanszírozás formájában, ha úgy tetszik, plusz kofinanszírozás formájában ezekhez a költségekhez, de ez sehol nem jelenik meg. Önök tehát beterveztek valamit, amiről pontosan lehet tudni, hogy egy sokkal nagyobb hiányt fog jelenteni év végén.

Hölgyeim és Uraim! Úgy gondolom, hogy a jelen költségvetésből kiragadott néhány példa is azt illusztrálja - és ehhez hadd tegyem hozzá, hogy hivatkozom Lányi Zsolt képviselő úr szavaira -, hogy például elfelejtettek betervezni néhány költségvetési tételt, amely a NATO-csatlakozással összefügg. Ebben elég komoly figyelmeztetést is kapott ez az ország, hogy nemcsak egy költségvetési minimum feladatunk van, hogy 0,1 százalékkal emeljük évente a védelemre fordított kiadási összegeket, hanem van néhány olyan tétel is, amit akkor is be kell tervezni, ha ezt a 0,1 százalékot túlhaladjuk. Ezért mondom azt befejezésül, tisztelt képviselőtársaim, hogy nem elég az integráció iránt szavakban elkötelezettnek lenni, hanem azt a költségvetésen át is kell vezettetni, és akkor nem egy ilyen költségvetést tárgyalnánk most.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Glattfelder Béla képviselő úr.

 

GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Az előző hozzászólással kapcsolatban szeretném elmondani, hogy az európai integrációs ügyek bizottságának mai ülésén, ahol jelen voltam, és ahol Solt Pál beszélt a magyar igazságszolgáltatás helyzetéről az EU-csatlakozás tükrében, ott semmi olyasmi nem hangzott el, amit az előző felszólaló sugallni kívánt, miszerint az ítélőtáblák létrehozásának elhalasztása akadályozná EU-csatlakozásunkat. Ilyet nem is mondhatott a meghallgatott úr, ugyanis az Európai Uniónak ilyen jellegű követelése velünk szemben nincs.

Az igaz, hogy fontos, hogy az EU-csatlakozás a költségvetésben megjelenjék. Szeretném elmondani, hogy az idei költségvetés az első olyan, ahol a Phare hazai finanszírozása részletes bontásban megjelenik a költségvetésben; az eddigiekben nem jelent meg, ez egyébként súlyos zavarokat okozott az Európai Unióval fönnálló kapcsolatainkban.

Ezentúl az Európai Unió kifogásolta a legutóbbi országvéleményben, hogy a csatlakozásnak az előző kormány által elkészített nemzeti programjában nem szerepelt részletes bontásban a program végrehajtásának költségvonzata; ez megjelenik az idei költségvetésben, most először, kijavítva az előző kormány által elkövetett mulasztást.

 

(14.20)

 

Továbbá egyetértek azzal, hogy a költségvetésben is tükröződnie kell az EU-csatlakozás iránti elkötelezettségnek, ez lemérhető abban, hogy míg az előző kormány által elfogadott idei költségvetésben 1,7 milliárd forint, addig a következő évben 6,2 milliárd forint (Közbeszólások az MSZP soraiból.) fordítandó erre a célra, vagyis ötször több, mint az előző évben. Úgy gondolom, ezek alapján megítélhető az előbb feltett kérdés. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból. - Varga Mihály: El kell olvasni a költségvetést!)

 

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Bársony András képviselő úr.

 

BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Valószínűleg megint a vevőkészülékben volt a hiba. Én nem azt mondtam, amit Glattfelder képviselőtársam idézett tőlem, hanem azt, hogy az országjelentésben pozitívan ítélték meg a négyszintű bíróság elfogadott formáját, és nyilvánvaló, amennyiben ezt mi nem vesszük figyelembe, akkor a négyszintű bíróság nemléte vagy tagadása nehézségeket okozhat. Én ezt mondtam most, az előző felszólalásomban is, ez pedig nem ugyanaz, mint amit Glattfelder képviselőtársam idézett.

Ami pedig a számokat illeti: az, hogy az idén más bontásban jelenik meg a Phare-program a költségvetésben, törvényi előírás, mert változtattunk a törvényi előíráson e tekintetben. Ez tehát nem érdem, hanem egy törvény végrehajtása. Ez az egyik dolog.

Kettő: hogy az idei költségvetésben alacsonyabbak a nevesített EU-integrációs költségek, mint a jövő évi költségvetés tervezetében, teljesen természetes. Ha képviselőtársam úgy gondolja, hogy a feladatok ugyanazok 1998-ban az EU-integrációs csatlakozással kapcsolatban, mint lesznek 1999-ben, akkor, azt hiszem, itt van a tévedés, hiszen valójában az EU-integráció egy olyan folyamat, amelynek az elején lényegesen kisebb költségek és természetesen kevesebb munka is van, míg az integráció előrehaladtával sokkal komolyabb költségtételeket kell mellé tenni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

ELNÖK: Ismét kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Glattfelder Béla, Fidesz-Magyar Polgári Párt. Megadom a szót.

GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen. Az előző felszólalás sem bizonytalanított el abban a tekintetben, hogy helyes az a megítélés, miszerint az Európai Unió által adott legutóbbi országvélemény súlyos hibának tartja, hogy a csatlakozásnak az előző kormány által elkészített nemzeti programja nem tartalmazta a végrehajtáshoz szükséges költségelemeket, így ezek a mostani költségvetésben szerepelnek.

És talán az is megfontolandó: igenis oka a költségek növekedésének az, hogy az előző kormány több olyan intézkedést nem hajtott végre - nem biztosított költségfedezetet a végrehajtáshoz -, amelyeket eddig is el kellett volna végezni. Ilyen például a mezőgazdaság kataszteri rendszerének és statisztikai rendszerének a kialakítása, ennek a költsége, mert bár eddig is óriási szükség lett volna ezeknek a feladatoknak a végrehajtására, mégis csak a jövő évben fognak megtörténni, és ezért a költségek is a jövő évi költségvetést fogják terhelni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Soron következik Mádi László képviselő úr, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselője; őt követi majd Molnár Gyula képviselő úr, a Szocialista Párt részéről.

 

MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bársony András mondandója bizony tele volt érzelemmel, és olyan címkéket hallhattunk tőle, mint a gondatlanság az árvíz kapcsán, miközben az árvíz a költségvetés beterjesztése után volt, tehát azt számon kérni a költségvetéstől, hogy nincs benne az árvízvédelem, enyhén szólva nem igazán érthető és elfogadható magatartás - különösen azért, mert mint az előző kormányt támogató egyik képviselő azért némi önkritikával kellene megközelítenie ezt a kérdést.

Bizonytalanság, központosítás, felelőtlenség, luxus - ezek voltak a jelzők. Hadd ne minősítsem. Egyetlenegy dolgot hadd mondjak az állam szerepvállalását illetően: az úgynevezett redisztribúció, tehát a központosítás aránya a jövő évben csökken, ezt az adatot szeretném megemlíteni, a statisztikák ugyanis, még akkor is, ha sokfajta módon lehet őket használni, de azért egy kellő támpontot nyújtó momentumok.

A korábbi felszólalásainkban elmondtuk, hogy a család, a közbiztonság, az oktatás és a kis- és középvállalkozások támogatásai a jövő évi költségvetésben kiemelten kezelendő kérdések, olyan kérdések, amelyek a mi értékválasztásunkban, a mi gondolkodásunkban mindenképp előremutatóak és fontosak a jövő szempontjából. Ám én mégis egy másik területről szólnék, amely, azt gondolom, elég sanyarú pozícióban volt az elmúlt ciklus alatt, hiszen nem volt igazából gazdája és nem is volt megfelelő a kezelése, ez pedig a lakáspolitika.

A lakáspolitika kapcsán ugyan mindannyian tudjuk, hogy évente 40 ezer lakás lenne szükséges ahhoz, hogy Magyarországon a lakásállomány minősége, összetétele ne romoljon, ehhez képest az elmúlt évek átlagai sajnálatos módon 20 ezer vagy az alatti számról adnak tanúbizonyságot. Ez évben várhatóan 15 ezer lakás épül csak. Ezért a Fidesz a központi költségvetésben olyan intézkedéscsomagot fogalmazott meg, amelynek részei - az áfa-visszatérítés, ami egyértelműen és kiemelten legális lakásépítés ösztönzését szolgálja, az első lakáshoz jutás illetékkedvezménye és más tételek - kapcsán azt kell hogy lássuk: a jövő évben a mi terveink szerint a lakásépítés a Horn-kormány időszaka után végre-valahára dinamikusan növekedhet. A mi reményeink szerint meghaladja majd a 30 ezret, mintegy 33 ezer lakás építését reméljük az elkövetkező évben.

Milyen módon kívánjuk ezt támogatni? Az 1998-as év 45 milliárdjához képest 1999-ben mintegy 60 milliárd forint van beállítva közvetlenül lakástámogatásra. Ezenkívül önkormányzati hozzájárulás, a fegyveres testületek lakásépítés-finanszírozása és a lakáskötvények kamatának fedezete és az illetékkedvezmény együttesen közel 100 milliárdos nagyságrendű lakásépítés-ösztönző csomagot jelent. Azt gondoljuk, ez egy nagyon lényeges előrelépés az elmúlt időszakhoz képest, és mindenképp a legális lakásépítés nagy mértékű növekedését, ezáltal egy jelentős gazdasági fejlődés megalapozását teszi lehetővé.

Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a lakásépítésnek több olyan oldala van, amely rendkívül fontos a gazdaság szempontjából, rendkívül sok gazdasági tevékenységet generál, tehát a - szaknyelven szólva - multiplikatív, tovagyűrűző hatása más típusú tevékenységekre igen erős, kis túlzással szólva: az egész gazdaságot képes mozgásba hozni a lakásépítés megindulása. Ezenkívül nyilvánvalóan az emberek, a polgárok komfortérzetében és a feketegazdaság visszaszorításában is - amennyiben az új konstrukció fokozottan, csak számlaigénnyel tudja az állami támogatást biztosítani - egyértelműen az adóbevételek növekedéséhez, a gazdasági fejlődés kibontakozásához vezet.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt tehát a közbiztonság, a családok helyzete, a kis- és középvállalkozók és az oktatás támogatásán kívül a lakásépítést is mindenképp központi helyre, méltó helyére akarja állítani, azt tervezi, hogy az elkövetkező években a lakásépítés az eddigi mostoha szerepköréből egy igen preferált, kedvező helyzetbe kerül, ezáltal ez a problematika már a jövő évben is, de a későbbi években is mindenképp kisebb súlyú lesz, ezen a területen is előrébb tudunk lépni.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Molnár Gyula képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

 

MOLNÁR GYULA (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az elmúlt évek hagyománya, hogy a külügyi fejezet költségvetése nem váltott ki lázas vitát ebben a Házban, most mégis úgy tűnik, mintha ekörül is kavarognának némi indulatok.

Személy szerint elöljáróban szeretném elmondani, hogy öröm számunkra is az, hogy a külügyi rovaton a költségvetésben kimutatás szerint egy 38 százalékot meghaladó növekedés tapasztalható, öröm ez akkor is, ha tudjuk: a tárca feladatainál egy bizonyos fajta növekedést tapasztalunk, tehát átkerültek ide olyan funkciók, amelyek finanszírozása plusz forrásokat igényel. Az ÁSZ-jelentésből tudjuk, hogy nehéz tárgyalások voltak, több fordulóban kellett egyeztetni a Pénzügyminisztériummal - a sors sajátos fintora, hogy pont a külügyi költségvetés C-variánsát fogadták el, reméljük, ez nem jelent valamilyenfajta megelőlegezett dolgot egy másik, a külügyi tárcát érintő fontos döntésnél.

Mi is úgy gondolkozunk a külügy területről, hogy az a Magyarország-kép kialakításában, a gazdaságdiplomáciában, a kultúra terjesztésében egy rendkívül fontos szerepet betöltő terület. Mi is köszönetet szeretnénk mondani azoknak a diplomatáknak, szakembereknek, akik ezzel a területtel foglalkoznak, és reméljük, hogy ezek a költségvetési források megfelelően kerülnek felhasználásra.

 

 

(14.30)

 

No de mindezek miatt nem kértem volna szót ellenzéki képviselőként, ha csupán csak ennyit kívántam volna mondani a költségvetés vitájában. Azért szeretnék mégis néhány szót szólni, mert - felkészülve a költségvetési vitára - volt szerencsém áttanulmányozni az előző két évben Németh Zsolt, jelenleg politikai államtitkár költségvetésekhez történő hozzászólását, és meglepő párhuzamokat véltem felfedezni. Megpróbálom az ő gondolatmenetét a mai számok fényében egy picit továbbgondolni.

Németh Zsolt azt mondta, hogy koncepciótlan, bázisszemléletű a költségvetés, a szerkezete nem tükrözi a külpolitikai prioritásokat. Áttekintve a költségvetést, azt látjuk, hogy a külügyi fejezet az előző években négy részből állt, ma öt részből áll. A plusz egy rész nem más, mint a Határon Túli Magyarok Hivatalának költségvetése, ami egyszerűen csak átkerült a Miniszterelnöki Hivatalból. Minden más, a megelőző négy, szó szerint, betű szerint ugyanaz, mint az azt megelőző négy évben. Azt mondhatjuk tehát, ha igaz ez a tétel, hogy mindazt a koncepciót, amit meg kíván fogalmazni az új kormány a külpolitikában, ez a költségvetés nem tükrözi, és ugyanúgy bázisszemléletű.

Nem látjuk egyébként a növekedést, hiszen 38 százalékról beszél az ÁSZ-jelentés, de kérdésre kiderült, hogy ha a pluszfeladatokat levonjuk és megnézzük, mondjuk, az inflációt, a forintleértékelés hatását, akkor a valóságban 7 százalékos növekedés tapasztalható csak a külügyi tárca költségvetésénél. Azt gondolom, ez akkor, amikor várhatóan Magyarország a következő évben a NATO tagja lesz, amikor tudhatóan Magyarország az EU-csatlakozási tárgyalások célegyenesébe érkezett, akkor, amikor a határon túli magyarok ügye ennek a kormánynak a programjában kiemelten szerepel, azt gondolom, meglehetősen szerény növekedésnek minősíthető.

Érdekességképpen jegyzem meg, hogy Németh Zsolt azt mondta, a Teleki Alapítványnál, az Új Kézfogás Alapítványnál lévő 10 százalékos növekedés még az infláció mértékével való növekedést sem elégíti ki, tehát reálértékben csökkenés tapasztalható ezeknél az alapítványoknál. Ma mit kell tapasztalnunk? Hogy a Teleki és az Új Kézfogás Alapítványnak nemhogy 10 százalékkal nem nő, hanem csökken, teljesen példátlan módon csökken a költségvetési támogatása, és számunkra meglepő módon a Magyarok Világszövetségének támogatása is csökken. Mi azt gondoltuk, hogy a Magyarok Világszövetsége örül a '98. májusi választások eredményének, hiszen arra számíthat, hogy a következő négy évben talán mosolygósabb idők elé nézhet - úgy tűnik, rosszul számoltak ők is.

Fontos kérdésnek tartjuk a diplomáciánál azt a bejelentést, miszerint három új nagykövetség nyílik a következő ciklusban. Nincs szó azonban arról - és a költségvetésből sem derül ki -, hogy mi történik a követségek bezárásával. Szeretném itt a plenáris ülésen megismételni, hogy a külügyi bizottságban kérésünkre, kérdésünkre jelezték, hogy nincs a költségvetésben arra szándék, miszerint további követségek bezárására kerülne sor. Ennek ellenére továbbra is a hírek szerint vannak dokumentumok, vannak anyagok a tárcán belül, amelyek fontolgatják bizonyos követségek pénzügyi okokból történő bezárását. Szeretnénk, ha ez a következő években nem történne meg.

Ugyanígy nem látjuk - és szintén Németh Zsolt gondolatát idézem: hiányolta a szakemberek megtartásának esélyét és lehetőségét a külügyi költségvetésben -, szeretném jelezni, hogy ezen a rovaton a végső számítások szerint mintegy 2,7 százalékos növekedés tapasztalható a bérekben, ami nem elégíti ki majd azt az igényt, hogyan és miképpen lehet a tehetséges fiatal szakembereket a tárcánál megtartani.

Mindezek alapján már csak reménykedhetünk, hogy az a fűnyíró, amelyik átmegy a költségvetés minden területén, talán a külügyi költségvetést kíméli, hiszen így is olyan kényes ügyek kerültek ide, mint a NATO-tagdíj, a bős-nagymarosi perrel kapcsolatos ügyek, ahol az 1,9 százalékos levonás igazából nagyon-nagyon nehéz és kényes helyzetet teremthetne.

Mindezek alapján mondhatjuk azt, hogy ahogyan általában a költségvetésnél fogalmaztunk, hogy nem megalapozott a bevételek tervezése, ez itt is igaz, hiszen a vízumdíjak növekedésére alapozott bevételnövekedés szerintünk egy álom. Így is túlságosan magasak a magyar vízumdíjak, egyre inkább nő azon országok száma, amelyekkel a vízumkényszer megszűnik. Úgyhogy azt gondoljuk, talán nem igazán megalapozott az a tervezés, amelyik a vízumdíjak növekedésére alapoz.

Mindezek alapján gondoljuk azt, hogy érdemes lenne a Pénzügyminisztériumnak a külügyi fejezetet is még egyszer átgondolnia.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Bóka István képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt; őt követi majd Soós Győző képviselő úr, az MSZP részéről.

DR. BÓKA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Az 1999. évi költségvetési törvénytervezet általános vitájához az idegenforgalom, a turizmus nézőpontjából szeretnék hozzászólni.

Látható, hogy a kormány által benyújtott költségvetési törvénytervezet részben egy öröklött költségvetés, ugyanis az előző évek által ránk hagyott súlyos, milliárdos kötelezettségvállalások jelentős mértékben, döntően befolyásolják az új kormány mozgásterét. Ennek ellenére a Fidesz-Magyar Polgári Párt választási programja és a kormányprogram fő elemei és értékei az 1999. évi költségvetésben megjelennek.

A beterjesztett költségvetés biztosítja az egyensúly megtartását, lehetővé teszi az évi 4-5 százalékos gazdasági növekedést és a kormány korábbi vállalásainak megfelelően lehetővé teszi, hogy a jövő év végére jelentősen csökkenjen az infláció. Álláspontom szerint a költségvetés reális, megalapozott és egyben előremutató is.

Örömmel tapasztaltam, hogy a polgári kormányzat nemzetgazdasági súlyának megfelelően kezeli a turizmust, amely - és itt erről ma már a tisztelt Ház előtt szó volt - a legolcsóbb devizakitermelő, és élőmunkaigénye miatt jelentősen javít a foglalkoztatás helyzetén.

A nyár folyamán, a kormányváltást követően a szervezeti, irányítási rendszerben történtek változások. A Gazdasági Minisztériumon belül a turizmus szakterület a hierarchiában előrelépett, és a szakma igényeinek megfelelően az idegenforgalom az Országgyűlésben önálló bizottságot kapott. Most az idegenforgalmat kiemelten támogató kormányzati szándék megjelenik az 1999-es költségvetésben, hiszen a turizmus szempontjából fontos területek hangsúlyozottan előtérbe kerültek.

Az első ilyen, hogy az 1999-es költségvetés a családok költségvetése. Számos intézkedés erősíti a családok helyzetét, ezzel a belföldi turizmust is erősítjük. A költségvetésben kiemelt cél a kis- és középvállalkozások támogatásának növelése, hiszen az idegenforgalom területén döntően ilyen vállalkozások működnek. A múlt héten elfogadott adótörvényekkel és a társadalombiztosítási jogszabályokkal ezen vállalkozások adminisztratív terhei csökkentek, és a társadalombiztosítási járulék általánosan 6 százalékkal csökkent.

A turizmus fejlesztése szempontjából jelentős gát a közbiztonság állapota. A Fidesz vezette kormányzat a közbiztonság javítását, a polgárok védelmét fontos célnak tartja, s erre a költségvetésben többletforrásokat biztosít. A turizmushoz kapcsolódó infrastruktúra fogalmát tágan értelmezve több területen kedvező változásoknak lehetünk tanúi. Gondolok itt a területfejlesztésre és a környezetvédelemre is.

A költségvetés - és ezt fontosnak tartom - eleget tesz annak az elvnek, hogy egyrészt a turizmusból származó költségvetési bevételek képződésük helyére kerüljenek vissza, másrészt a kiemelt idegenforgalmi ágak - amelyekben Magyarország a többi országhoz képest versenyelőnnyel rendelkezik - jelentős mértékű támogatást kapjanak.

E célok érvényesítésében örvendetes, hogy közel 20 százalékkal emelkedik a turisztikai célelőirányzat. Ez az emelkedés az inflációt jelentősen meghaladja. A turisztikai célelőirányzat '99. évi kerete meghaladja a 6 milliárd forintot.

 

 

(14.40)

 

 

Szintén közel 20 százalékkal emelkedik a települési önkormányzatok normatív állami támogatása, amelyet az állam az üdülőhelyi feladatokra ad. E forrásokból komoly önkormányzati turisztikai fejlesztések valósulhatnak meg.

A belföldi turizmus fellendítéséhez fontos az üdülési csekk használatának elterjedése is; ez egyben jó eszköz lehet a szürkegazdaság ellen.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Soós Győző képviselő úrnak, Szocialista Párt; őt követi Homa János, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről.

 

DR. SOÓS GYŐZŐ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelve a költségvetési vitát, egy dolog nyilvánvalóvá vált: a kormánypárti képviselők függetlenítik magukat a tényektől. Valódi válasz felvetéseinkre, aggályainkra nem fogalmazódik meg. Érdemes lenne összeszámolni, hogy bizonyos szlogenek hányszor fogalmazódtak meg a vitában.

Azt halljuk, hogy a társadalom számára nagyon fontos kérdésekről kinyilatkoztatások hangzanak el. Ezekkel a célokkal mindenki egyetért. Ki ne támogatná nagyobb mértékben a családokat, az oktatást, a kultúrát? (Glattfelder Béla: Bokros! - Vancsik Zoltán: El vagy tévedve!) Ki ne javítaná a közbiztonságot? Van-e valaki, aki nem ért egyet területfejlesztési célkitűzésekkel, adócsökkentéssel? (Glattfelder Béla: Bokros!) Nem hinném, hogy ilyen képviselő vagy ilyen párt lenne a parlamentben! (Glattfelder Béla: Bokros!) Képviselőtársam, Bokros úr még visszajöhet, ha ilyen költségvetéseket csinálnak! (Derültség és taps az ellenzéki padsorokban. - Vancsik Zoltán: Beleférne ebbe a kormányba is!)

A vita során sokféle minősítés elhangzott a költségvetésről. A kormány és a kormánypárti képviselők a legjobbnak minősítik - hát ez hamarosan kiderül. Az ellenzéki minősítések közül csak kettőt emelnék ki: ez a költségvetés a megalapozatlanság, a bizonytalanság költségvetése. De ha már a jelzőknél tartok, hozzáteszem a sajátomét is: ez a költségvetés a demagógia költségvetése. Úgy csökkenti az adókat, hogy a valóságban nem csökkenti. Úgy támogatja a családokat, hogy a valóságban nem támogatja. Úgy emeli a béreket az oktatásban, hogy pénzt nem ad hozzá. Úgy támogatja az elmaradott területeket, hogy csökkenti az önkormányzatok támogatását. A sor folytatható. Ez a költségvetés a jómódúakat támogatja a szegények és a nyugdíjasok terhére. Ez a költségvetés a hatalomkoncentrációt támogatja, a decentralizáció és az önkormányzatiság ellenében.

De nézzük a számokat! Ha az államháztartási hiány 4 százalék alatti mértékét vagy az infláció 11 százalékos alakulását vizsgáljuk, ezek önmagukban nézve, értékelve elfogadhatóak. De ha hozzáteszem, hogy ez 5 százalékos gazdasági növekedést feltételez, amikor ma már nyilvánvaló, hogy ez nem teljesülhet, akkor megalapozatlan a tervezett hiány mértéke. Nemcsak szokatlan, hanem törvénytelen is az 1,9 százalékos zárolás, illetve annak általános tartalékká minősítése. Demokratikus viszonyok között semmilyen módon nem szokás a bíróságok vagy az országgyűlési biztosok munkájába a kormánynak beavatkoznia. Nem érv, hogy nincs pénz a táblabíróságokra.

És hogy miért törvénytelen a tartalékolásnak ez a módja? Az államháztartási törvény előírja a költségvetés általános tartalékolásának mértékét és módját is. Ennek megfelelően 19 milliárd forint általános tartalék megtervezésre került. Ezt a kormány saját hatáskörben használhatja fel, előre nem látható feladatokra. Ezt egészítik ki az 1,9 százalékos zárolásból 33 milliárd forinttal a központi költségvetésben és 7 milliárd forinttal a társadalombiztosítási költségvetésben. Tehát nem is arról van szó, hogy a gazdasági növekedés kedvezőtlen alakulása esetére történik a zárolás, a tartalékolás. Arról van szó, hogy a kormány és annak vezetője a saját mozgásterét 40 milliárd forinttal úgy akarja növelni, hogy megkerüli a parlament döntését és a nyilvánosságot.

Az elmúlt három évben nagy áldozatokat hozott a társadalom a költségvetési egyensúly megteremtéséért. Ma még elmondható, hogy az eredmények kimagaslóak. Valóban kialakultak egy kiegyensúlyozott gazdasági növekedés feltételei; ehhez persze az új kormánynak semmi köze nincsen. Tény az, hogy három év alatt az adósságállomány a nemzeti össztermék 90 százalékáról 60 százalékra csökkent, a fizetési mérleg hiánya a kezdeti 4 milliárd dollárról 1,5 milliárd dollárra csökkent. Az export növekedési üteme meghaladja a 20 százalékot.

És mi várható az új költségvetés szerint? Az adósságállomány csökkenése megáll, a fizetési mérleg hiánya nő, és meghaladja a működőtőke beáramlásának mértékét. Az export növekedésének üteme 10-12 százalékra csökken. Vagyis a fenntartható export- és beruházásorientált növekedés helyett megalapozatlan gazdasági növekedés, az export és a beruházások növekedésének mérséklődése és újabb eladósodás vár ránk. Ezt most meg lehet tenni súlyos következmények nélkül, sőt talán még utána is egy-két évig - aztán ismét lehet elölről kezdeni a kínlódást. Addig persze kialakulhat egy pártközeli polgárság, lehet támogatni a családokat - különösen, ha ezek rokonok is.

Összegezve a makrogazdasági pályát: 1-2 százalékkal túltervezett gazdasági növekedés, romló külkereskedelmi pozíciók, az egyensúlyi helyzet romlása.

A bevételekről, kiadásokról néhány szó:

Minden tervezésnek alapvető feltétele, hogy először a bevételeket, a különféle forrásokat kell számba venni, és ehhez igazítani a kiadásokat. Úgy tűnik, hogy ez most fordítva történt. Először az kerülhetett meghatározásra, hogy mennyi pénz szükséges a központosítási intézkedésekre, a kormányszervek megerősítésére, a megnövelt nemzetbiztonsági, titkosszolgálati feladatokra, és persze különféle ideológiai kiadásokra. Azért mégis furcsa, hogy egy jogállamban a bírák száma csökken, a titkosrendőrök száma nő! Ez már a "szép új világ"?

Nem elfogadható, hogy költségvetésből támogassunk rá nem szorulókat, miközben a rászorulók támogatása lényegesen csökken.

A kiadási oldalon tehát jelentős túlfinanszírozások vannak. Ennek forrása kettős: egyrészt elvesz a ténylegesen rászorulóktól és a nyugdíjasoktól a módosabbak javára, és elvesz az önkormányzatoktól a központi irányítás javára.

Ezt összeállítva fordulhattak a tervezők a bevételek irányába. És mit láttak? Kevés volt a bevétel! Ezt bizonyítja, hogy a kormány által a parlamenthez az adótörvények tárgyalásához benyújtott tájékoztató még közel 150 milliárd forinttal alacsonyabb adóbevétellel számolt, mint a két hét múlva benyújtott költségvetés. Így például a fogyasztási és jövedéki adónál 50 százalékos egyébként a növekedés '98-hoz képest; az adótörvényeknél még majdnem 100 milliárd forinttal kevesebbet nyújtottak be. Közben vajon mi történt? Az adótörvényekben nem történt jelentős változás! De túltervezett az áfabevétel is, 19 százalékos a növekmény, miközben 11 százalékos az infláció és 2-3 százalékos a fogyasztásnövekedés. A vámbevételek 25 százalékkal nőnek, miközben a vámtételek csökkennek és az import is csökken.

Furcsa persze, ha egy ellenzéki képviselő a bevételek túltervezése ellen szól, hiszen korábban az volt a gyakorlat, hogy a képviselők teljesíthetetlen kiadási követelésekkel álltak elő, és ehhez nem reális bevételeket társítottak. Most viszont a kormány furcsa helyzetet teremtett azzal, hogy nem megalapozott költekezésbe kezd a korábban már felsorolt céljai érdekében. És ehhez a rászorulóktól szerzi a pénzt, és túltervezi a bevételeket.

És mi van az ígéretekkel? 7 százalékos gazdasági növekedés? Szerencsére szó sincs róla! Adócsökkentés? Százból nem hatvan lesz az elvonás, hanem negyven, megfordítjuk az arányokat; igaz, három év alatt - ezt el kellett volna kezdeni! Nem lesz belőle semmi! Köztisztviselői, közalkalmazotti bérek emelése? Nulla százalék! A normatívák emelése az önkormányzatoknál nem nyújt erre fedezetet.

Egyszóval ez a megalapozatlanság költségvetése, a bizonytalanság költségvetése és a demagógia költségvetése. Azé a politikai erőé, amely demagóg ígéretekkel jutott hatalomra, az ígéreteit teljesíteni nem tudja, de a hatalomkoncentráció érdekében nem sajnálja az adófizető állampolgárok pénzét. Valóban jó ez a költségvetés - jól megmutatja a hatalom valódi céljait. Ezek azonban számomra és a Szocialista Párt számára nem támogathatóak.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Homa János képviselő úrnak.

(14.50)

 

HOMA JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! (Az eredményjelző táblán változatlanul Soós Győző neve szerepel.) A kulturális tárca költségvetésében emberemlékezet óta, vagy ahogy Vitányi képviselőtársam mondta, száz év óta nem volt ekkora emelkedés, mint amilyennel most számolunk. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Ki beszél? - Ez nem a Győző! - Csak nehogy nekünk írják az időt! - Varga Mihály: Mondjad nyugodtan!)

 

ELNÖK: Egy kis türelmet kérek a képviselő úrtól, rögtön átállítják a gépet. Homa János nevét kérem feltüntetni. (Megtörténik.) Köszönöm szépen. Parancsoljon, képviselő úr!

 

HOMA JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A kulturális tárca költségvetésében emberemlékezet óta nem volt ekkora emelkedés, mint amilyennel most számolunk. Ez a lehetőség egyedülálló a magyar kulturális élet számára, hiszen az elmúlt évtizedek rossz gyakorlata után első ízben szakított a kormány az úgynevezett maradványelvű finanszírozással, amely szerint mindig a végére maradt a kultúra.

Most viszont először került a kormányzati prioritások közé a kulturális terület, mindezt költségvetési támogatásokkal is alátámasztva. Az emelkedés minden területen kitapintható, az intézményi körtől egészen a beruházásokig. A kormány programjában kiemelt helyet kaptak a millenniumi ünnepségek. A rendezvény szervezői a magyar államiságnak, a keresztség felvételének emlékezetével a nemzeti indentitást kívánják erősíteni. Olyan millenniumot kívánnak előkészíteni, amely mindenki számára ünnep, amelynek mindenki örül. A kormány az ünnephez méltó összeget irányzott elő a rendezvénysorozatra, kifejezve ezzel azt a szándékát, hogy az ország minden települése, a nagyvárosoktól a legkisebb falvaktól, minden egyes polgára élje át az ünnep élményét.

A törvényjavaslatban jelentősen megemelt összeggel szerepel a határon túli magyarság kulturális életének támogatása is. A jelentős növekedést a kormány programja indokolja. Ez a célelőirányzat többek között a kétnyelvű könyvek és a magyar nyelvű ismeretterjesztő kiadványok megjelentetését és kulturális szakemberek Magyarországi tanulmányútjait is támogatja. Az oly nagy aggodalommal és figyelemmel kísért Nemzeti Kulturális Alap beépülése a tárca költségvetésébe - hozzáteszem, jelentősen megemelt, 4,6 milliárd forintos költségvetési előirányzattal - erősíteni szándékozik a kormány kultúrát támogató törekvéseit. A beépített garanciák nem adnak lehetőséget a megcsapolásra, hiszen továbbra is megmarad a pályázati rendszer, a szakkollégiumok, mint ahogy megmarad az előfinanszírozás is.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának felügyelete alá kerültek az egyházügyek. E téren az egyik leglényegesebb előrelépés, hogy a hitoktatás 1,7 milliárd forintos támogatást kap. Ilyen eddig nem volt. S jóllehet, az oktatási tárcához tartozik az egyházi felsőoktatás finanszírozása, de ehelyütt is célszerű hangsúlyozni, hogy a költségvetés komoly mértékű kiegészítő támogatást biztosít azoknak az egyházi felsőoktatási intézményeknek, amelyek működése akadozott. A költségvetésből az is kiderül, hogy a kormány igyekszik megteremteni az egyházi felsőoktatási intézményeknek azokat a feltételeket, amelyeket a világi intézményeknek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1997. évi kulturális szaktörvény a közgyűjteményi és közművelődési intézmények számára olyan feladatokat határoz meg, amelyek jelentős része állami feladat. Az 1999. évi költségvetés ehhez megadja az állami támogatást is, mégpedig az előző évi kétszeresét. Ezen belül a közgyűjtemények és közművelődési intézmények modernizációjára szolgáló összeg 2,5-szeresére növekszik. Ezek között a feladatok között első helyen a városi könyvtárak és hálózataik, valamint a közművelődési intézmények felzárkóztatása szerepel. E jelentős emelkedés ellenére is az ország gazdasága csak arra képes, hogy a kulturális szaktörvényben előirányzott egyéb finanszírozási előírásokat a kormány csak 2000. január 1-jével vezesse be.

Tisztelt Ház! A törvényjavaslat 3,1 milliárd forintot biztosít az épített tárgyi örökség megóvására a nemzeti örökség program keretében. Ez az egyetlen forrás sok település számára, hogy felújítsa, helyreállítsa örökségének épített és tárgyi emlékeit.

Az időkeret végessége miatt nem folytatom a törvényjavaslat erényeinek ismertetését, ahogy már utaltam rá, emberemlékezet óta nem volt még ilyen mértékű emelkedés a kultúra támogatásában, így természetesen támogatom a törvényjavaslatot. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Kovács Kálmán képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselője.

 

KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Rubovszky képviselő úr azt mondta, hogy mint az előző kormány államtitkárát, a vízügyekben igazán a felelősség minket terhel, hogy nem megfelelően vagy nem megfelelő mértékben támogattuk az árvízvédekezést. Nos, szeretném azzal kezdeni, hogy az évszázad két legnagyobb - az egyik a Körösökön, a másik most a Felső-Tisza-vidéken lezajlott - árvizének sikeres vagy jellemzően mondhatjuk, hogy sikeres védekezésén vagyunk túl.

Azt gondolom, fontos, hogy amikor ez a Ház tényekről beszél, akkor a költségvetés kapcsán valóban tényeket említsünk. 1994 és '98 között befejeződött a vízügyi ágazat átszervezése, a hajdan 50 ezernél több főt foglalkoztató vízügyi ágazat ma 5500 fővel irányítja, szervezi az ár- és belvízvédelmet. 1995-ben tíz aszályos esztendő után határoztuk el az árvízvédelmi programot, és megkezdtük az árvízi töltések megerősítését. Enélkül nem is lehetett volna sem a '95-ös karácsonyi, sem a mostani árvizet átvészelni, sikeresen kivédeni.

A költségvetésről: ez a költségvetés - itt van előttem minden rovata - összességben valóban nem őrzi meg reálértéken az árvízvédekezésre fordított összeget, reálértéken 8 milliárd 196 milliót kellene, ehelyett csak 8 milliárd 35 milliót irányoz elő. Valamivel többet ad az elsőrendű árvízvédelmi művek fejlesztésére - hogy ezt kiemeljem, és ez jó -, ugyanakkor sokkal kevesebbet ad a vízkár-elhárítási művek fenntartására. Márpedig tudjuk, hogy a legnagyobb veszély most is, ezen árvíz során is a meglévő töltések állaga, a töltések karbantartása körül volt.

Úgy gondolom, nem kell szégyenkezni sem az előző kormánynak az árvízvédekezésben tett intézkedései miatt, sőt itt, ezen a ponton is meg kell dicsérnem mindenkit, főleg az ott élőket, akik áldozatos munkájukkal a vízügyi szakmával közösen sikeresen védekeztek.

Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most megváltozik a felszólalók sorrendje, hiszen tévéidőn kívül vagyunk már, és azok a frakciók, amelyek nem kaphattak már szót, hiszen elhasználták a tévéidőben rendelkezésükre álló időt, természetesen újra szót kaphatnak.

A következő sorrendben kerül sor az írásban jelentkezők felszólalására: elsőként megadom a szót Lotz Károly képviselő úrnak a Szabad Demokraták Szövetsége részéről; őt követi majd Pápai Mihály, Független Kisgazdapárt; és harmadikként - hogy egy kicsit előre lehessen készülni - Gidai Erzsébet, a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselője.

 

 

(15.00)

 

DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Két nappal ezelőtt a számvevőszéki bizottság kisebbségi előadójaként éppen az ÁSZ véleményéből kiindulva kifejtettem azokat a problémákat, amelyeket - úgy is mint SZDSZ-es képviselő - a bevételi és kiadási feszültségek, a túltervezettség, a jogbizonytalanság terén észleltem - s amit az ÁSZ is alátámasztott -, a 39 törvény módosítása tekintetében, beleértve az államháztartási törvényt, az átláthatóság problémáit, a transzparencia hiányát, az állami finanszírozásnak elsősorban az infrastruktúra területén történő megrövidítését, a beruházások folyamatosságának és ennek mértékének a problémáit.

Ugyanakkor eddig viszonylag kevés szó esett az egyik legfontosabb kérdésről, Magyarország modernizációjának a kérdéséről, a hazai modernizáció kérdéséről, amelyből két témát szeretnék most kiemelni. Az egyik az euro-atlanti kérdés, elsősorban az európai uniós csatlakozásunk kérdése, a másik pedig a tudománypolitika, a tudományos kutatás fejlesztésének a kérdései, a műszaki fejlesztés kérdései, amelyekről még alig-alig esett szó.

Mindenekelőtt az európai integráció kapcsán - amelyről itt már a mai napon is bizonyos összefüggésekben szó esett - a csatlakozási cél, a célév, amit ma délelőtt a külügyminiszter úr a bizottsági ülésen ismételten megerősített, 2002, tehát a 2002-es csatlakozási szándékon jelen pillanatban nem kívánunk változtatni - nagyon helyesen. Természetesen ehhez kell mérni a felkészülés programját is.

1998-hoz képest kétségkívül növekedés látható, ebben a költségvetésben növekvő ráfordítást tapasztalunk. Itt különböző számok vannak, és a Pénzügyminisztérium valóban újra és újra más számokat mond. A Pénzügyminisztériumtól tegnap megkapott új táblázat más összefüggéseket is tartalmaz. De az biztos: a feladatokhoz képest az az összeg, amely jelen pillanatban a költségvetésben szerepel, messze nem kielégítő ahhoz, hogy most, a csatlakozás idején exponenciális növekedésre kell felkészülni, és a ráfordításokat növelni kell. Ez a ráfordítás ilyen szempontból összegét tekintve nem kifejezetten csatlakozáspárti, hiszen a költségvetési kiadások főösszegének mindössze 0,18 százalékát éri el, a központi költségvetési szervek működéséhez képest pedig 0,5 százalékát, tehát még a kisebbik számhoz viszonyítva is rendkívül alacsony a felkészülésre fordítandó összeg.

Hasonlóan rendkívül problémásnak tartjuk a felkészülés kapcsán, hogy ez az összeg is igen aránytalanul oszlik meg az egyes fejezetek között. Például három fejezetre jut a teljes felkészülési költség 60 százaléka, míg a csatlakozás szempontjából igen lényeges fejezeteknél egyáltalán nem vagy elfogadhatatlanul alacsony összeggel szerepel, vagy egyszerűen kifelejtődött. Ezt nem látjuk egészen világosan. Ebben a helyzetben nyilván közreműködött a költségvetés általános indoklásának egy rendkívül furcsa mondata, amelyet idézek a tisztelt képviselőtársaknak. Ez azt mondja, hogy "az euro-atlanti csatlakozás előkészítéséhez szükséges pénzügyi fedezetet pedig az érintett fejezeteknél kell kiemelt területként kezelni oly módon - s itt jön a lényeg -, hogy a rendelkezésünkre álló forráskereten belül anyagilag is elismerik a feladat fontosságát más területek pénzügyi helyzetének terhére". Nos, hát akkor nem lehet csodálkozni azon, hogy nagy töprengés folyt az egyes tárcák között, hogy mennyit fognak ráfordítani erre. Valószínűleg így jöhetett létre az, hogy például a Gazdasági Minisztérium éppen a Pénzügyminisztériumtól tegnap kapott felsorolás szerint nem is szerepel. Úgy tűnik, mintha nem is különítették volna el - reméljük, hogy ez nem igaz, és csak valamilyen félreértésről lehet szó -, de egyáltalán nem szerepel tárcák között, amelyekre a pénz ráfordítandó; de például az Igazságügyi Minisztérium 26 millió forinttal szerepel, ami nyilván a jogharmonizáció tekintetében teljes mértékben elfogadhatatlan.

Súlyos hibának tartom, hogy ebből a költségvetésből nem derül ki, hogy bármely szervezet egyáltalában koordináló szerepet tölt-e be, van-e egyáltalában koordinátor. A csatlakozási előkészítő munkálatok koordinációja tekintetében kétségeink vannak, hogy ez vajon hogyan fog bekövetkezni. A költségvetésből nem derül ki, hogy melyik fejezet esetében végzik az EU-s csatlakozással kapcsolatos munkát.

A hosszabb távú prioritások a tárgyalások során felmerülő alkulehetőségek és az ezekben szereplő átváltások elemzése külön keretet igényelne. A költségvetési javaslat nem tartalmaz ilyen jellegű tevékenységet és az ezt biztosító finanszírozási forrásokat. Ezt támasztja alá az 1998-as költségvetésben még határozott, igen jelentős, mintegy 1,8 millió forintos ráfordításként szereplő euro-atlanti integráció című XXXV. fejezet, amely egyszerűen eltűnt ebből a költségvetésből. Tehát itt nem találjuk meg önálló fejezetként, a másik oldalon pedig arról van szó, hogy a tárcák különítsenek el keretet más fejezeteik rovására. Sajnos, ez a következmény - ami ma már elhangzott - ennek következtében be is következett.

Egy további súlyos problémának tekintem, ami már szóba került, és az Állami Számvevőszék ezt súlyosan kifogásolta a véleményében, amely az ÁSZ elnökhelyettesének szavaiban is szerepelt a bizottsági ülésen, hogy nem derül ki, hogy miképpen készülnek az egyes fejezetek intézményileg, szervezetileg az Európai Uniónál megpályázható csatlakozási pénzforrások fogadására és az ehhez szükséges társfinanszírozás biztosítására. Ezt az európai integrációs ügyek bizottsága is megállapította, illetve ezek a szavak az Állami Számvevőszék elnökhelyettesétől származnak, tehát írásban és szóban egyaránt kifejezetten kifogásolták. Ennek az úgynevezett kofinanszírozásnak, mint ahogy egy képviselőtársam ma már említette, sajnos, nyomát sem lehet találni a költségvetésben.

Bár most az 1999-es költségvetésről beszélünk, elfogadhatatlan az az előtervezés, amit a Pénzügyminisztériumtól tegnap megkapott táblázat tartalmaz, amely előzetes becsléssel - hogy úgy mondjam, mert másnak nyilván nem tekinthető - 2000-re legalább 25 százalékkal kevesebb és 2001-re is mintegy 20 százalékkal kevesebb csatlakozási előirányzatot tartalmaz. Ez egyszerűen képtelenség, hogy közeledve az európai uniós csatlakozáshoz, egyre kevesebb ráfordítást tervezünk, még akkor is, ha tudjuk, hogy bizonyos külföldi alapok, EU-alapok be fognak lépni, de pont fordítva: Magyarországnak a továbbiakban annál többet kell teljesítenie a nagy-nagy lemaradás miatt a derogációk teljesítéséhez.

A másik terület, amelyről mindenképpen néhány szót kell szólni, a modernizáció másik nagy motorja, a tudományos kutatás és fejlesztés kérdése. A társadalom jólétének növeléséhez, a gazdaság tartós gazdasági növekedési pályára helyezéséhez erősödnie kell. Mindenki tudja, hogy erősödnie kell a hazai termelői, szolgáltató vállalatok versenyképességének, a gazdaság és társadalom erősödő innovációs képességét igényli, és ennek éppen előfeltétele az ütőképes kutatási, technológiai, fejlesztési ráfordítások növelése, ennek az aktivitásnak az előtérbe helyezése.

Annyit kell mondani ezzel kapcsolatban, hogy a fejezet egyes témái, amelyek az egyes fejezetekben megjelennek, nem támasztják alá ezt az igényt. Rendkívül sok problémát lehet ezzel kapcsolatban találni. Ha külön-külön nézzük az egyes fejezeteket, az érintett fejezeteket, az MTA-fejezetben a költségvetési szervek működési előirányzatainak támogatása mindössze 16,5 százalékkal, tehát lényegében reálértéken növekszik, a reálértéket éppen csak meghaladó mértékben.

(15.10)

 

Tehát érdemi növekedésről ebben az esetben nincs szó.

A sok sovány, méltatlanul szerény ráfordítású esztendő után 1997-ben - '96-ról '97-re történő tervezési évben - a tudományos ráfordítás 31-32 százalékos, 1998-ban 25 százalékos növekedést ért el, és ezek után - miután nagyon alacsonyról indultak a fejlődési tendenciák - nagy szükség lenne nagyobb ütemű felzárkózást biztosító ráfordításokra.

A másik ilyen kérdés az Országos Tudományos Kutatási Alap-program, az OTKA helyzete. Erről ebben a Házban többször volt már szó. Az OTKA növekedése - ezen belül különösen a kutatási témapályázatok azok, amelyek a magyar tudományos támogatás elsőrendű eszközei - alig haladja meg a reálértéket, és a ma már nélkülözhetetlen, átütő mértékű, az EU-mércéjét még mindig csak távolról megcélzó növekedés helyett ilyen rendkívül szerény, és azt hiszem, a jelenlegi kutatás-fejlesztési ráfordításoknak, ezen belül az OTKA-nak még a fenntartását is nagyon nehezen teszik lehetővé. Tehát egy lényegesen nagyobb OTKA-fejlesztésre lenne szükség. A Központi Műszaki Fejlesztési Alap-program célelőirányzata mindössze 13 százalékkal növekszik - ez aztán tényleg a reálérték körül van, éppen hogy csak a reálértéken -, méltatlanul alacsony összeggel: 5,6 milliárd forinttal, a '98-as 5 milliárddal szemben - ahelyett, hogy végre folytatódna az 1996-tól elmozdult érdemi reálérték-növekedés. Ezen feltétlenül változtatni kellene. Hozzá kell tenni, hogy az ezen az összegen felül vállalt, az 5. európai uniós kutatási célprogramhoz hozzátett 1 milliárd forint nagyon fontos lépés volt a költségvetéstől, nagyon jól tudjuk azonban, hogy ennek a nyeresége, gyümölcse csak néhány évvel később fog jelentkezni.

A tudományos kutatás és fejlesztés előmozdítása érdekében a fenti alapproblémák rendezése mellett még néhány fontos kérdést szükségesnek tartok rendezni: az egyébként is szerény előirányzatú tudomány területének mentesítését a kötelező tartalékképzés terhétől. Vannak olyan területek, amelyeknél ez az aránylag kis összeg, ez az 1,9 százalékos tartalékképzés is igen jelentős terhet jelent.

Megítélésem szerint ez a terület megérdemli, hogy ez alól mentesüljön. Másodszor: a tudományos kutatás-fejlesztés területein dolgozók bérénél is legalább 13 százalékos minimális reálérték-növekedésre lenne szükség - igazán szerény mérték - ahhoz, hogy a kormányprogramban jelzett kutatási-fejlesztési helyzet javulása bekövetkezzék. Azt hiszem, ma ez minimális igény, hogy legalább 13 százalékkal növekedjenek a kutatók-fejlesztők bérei 1999-ben.

Végül a határon túli magyar tudományos élet megsegítésére az elmúlt években létesült egy kiváló program, a Domus Hungarica program. Ez igen szerény ráfordítást jelent, mégsem található meg a folytatása a költségvetésben. Meggyőződésem, hogy Magyarországnak minimális segítséggel - és ezt a magyar lehetőségekhez képest valóban minimális segítségnek kell tekinteni - azt hiszem, nélkülözhetetlen, hogy ennyi segítséget juttassunk a határon túli magyarság tudományos fejlesztési megsegítésére.

Azt hiszem, hogy a következő időszakban tehát mindenképpen változtatni kellene ezeken a tényezőkön. Az érdemi lépést sajnos nem megalapozó költségvetési javaslat megítélésünk szerint feltétlenül változtatásra szorul, növekedésre szorul egy még mindig szerény, de támogatási előrelépést jelentő erőforrás-átcsoportosítással. Ehhez, a magyar nemzeti modernizáció érdekében egyaránt kérem kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaim támogatását. Ilyen irányú módosító javaslatokat kívánunk lehetőség szerint mindkét oldali támogatással a tudományos élet fejlesztése érdekében benyújtani.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Takács Imre képviselő úr a Magyar Szocialista Párt részéről.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Teljesen egyetértek Lotz Károly képviselőtársammal, és csak néhány dolgot szeretnék a tudományos kutatás és fejlesztés témájában felvetni.

Az USA-ban az 1940-es évektől a '80-as évekig a bruttó hazai termék évi 3,1 százalékkal növekedett. Ehhez a munka és tőke hozzájárulása 1,1 százalék, az oktatás és az innováció hozzájárulása pedig 2,1 százalék volt. (Közbeszólások a kormánypártok padsoraiban.) Egyértelműen aláhúzzák ezek a számok azt, amit Lotz Károly képviselőtársam a tudományos kutatás és fejlesztés témájában elmondott. De az itt jelen lévők közül nagyon sokan olvasták Theodore Schultznak Beruházás az emberi tőkébe című könyvét, amely sokoldalúan igazolja, hogy az oktatásra, tudományra fordított pénz mennyire fontos a nemzetgazdaság szempontjából. És Magyarország, ahol a szellemi tőke a legfontosabb tőke, ilyen szempontból igen lényeges helyen van.

Még Káldor Miklósnak, az Angliában élő közgazdásznak egy gondolatát szeretném ezzel kapcsolatban fölolvasni, aki azt mondta: a gazdasági növekedés folyamatának alapvető mozgatója a technikai változások befogadására irányuló készség. Ezt a készséget csak úgy tudjuk fejleszteni, ha a tudományos kutatást előtérbe helyezzük, és az 1999. évi költségvetésben nagyobb hangsúlyt biztosítunk ennek, mert ez nem az 1999. évet érinti, hanem a 2000. évet és a következő évtizedeket.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Pápai Mihály képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt; őt követi majd Erkel Tibor úr, a Magyar Igazság és Élet Pártja részéről; ezt követően pedig Kósa Lajos következik, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről.

 

PÁPAI MIHÁLY (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk álló költségvetési törvényjavaslat honvédelmi fejezetéhez szeretnék néhány gondolat erejéig hozzászólni. A jövőbeli NATO-csatlakozásunkat figyelembe véve a kormány több alkalommal deklarálta, hogy a honvédelmi kiadások 2001-ig a GDP-nek megfelelően 0,1 százalékos évi növekedést figyelembe véve kerülnek megállapításra.

Az 1999. évre előre jelzett GDP mértékének megfelelően a mostani beterjesztés 1,41 százalékot juttat honvédelemre. Valamivel több mint 164 milliárd forint a honvédelemre szánt költségvetés kiadási oldala, és közel 29,5 milliárd forint a bevételi oldal. Így a kiadások vonatkozásában majdnem 34 százalék növekedés tapasztalható az előző évhez képest, míg a bevételek növekedése ugyanilyen összehasonlításban közel 103 százalékos emelkedést mutat.

A honvédelmi fejezet '99. évi tervszámai több mint 134,5 milliárdos költségvetési támogatást tartalmaznak. Ez volumenében majdnem 27 milliárddal több, mint a '98-as eredeti előirányzat. A bevételek jelentős hányadát - mintegy 9 milliárdot - ingatlanértékesítésből lehetne elérni, továbbá az orosz államadósság ellentételezésének számszerűsítéséből, a fennmaradó részt pedig a tárca működési bevételei jelentik.

A honvédelmi tárca helyesen jár el a költségvetési terv összeállításakor, amikor bizonyos feladatokra kiemelt figyelmet fordít. És itt kívánom megjegyezni, hogy ha jól emlékszem, Bársony András képviselő úr részéről hangzott el, hogy a NATO-csatlakozáshoz - hivatkozva Lányi Zsolt képviselő úrra - az előterjesztés nem tartalmaz összegeket. De igen, tartalmaz!

 

(15.20)

 

A NATO-csatlakozásból és a nemzetközi kötelezettségből adódó feladatok végrehajtása a következőkből áll: a NATO közös költségvetéséhez történő hozzájárulást kiemelten kezeli a költségvetés, erre mintegy 1,3 milliárd forintot irányoz elő; a NATO biztonsági beruházási program hazai megvalósítására közel 700 millió forintot; a haderő-fejlesztési célkitűzések végrehajtására egyszer 1,3 milliárdot, majd intézményi és egyéb célokra 6,4 milliárdot.

1999. január 1-jétől a hivatásos állomány új illetményrendszerének bevezetése százszázalékosan meg fog történni, a költségvetésnek ez is közel 9,5 milliárdjába fog kerülni. A légvédelmirakéta-beszerzés többletkiadásaira több mint 7 milliárd forintot, a frekvenciaátrendezési feladatok többletkiadásaira, a nukleáris balesetelhárításra, valamint a környezeti szennyeződések mentesítésének költségeire 540 millió forintot irányoz elő a honvédelmi költségvetés.

A fent elmondottakon túl a tárca költségvetésében tervezett felhalmozási kiadások nagysága lehetőséget teremt a költségvetési, gazdálkodási, információs rendszerek továbbfejlesztésére. Fontos, hogy a dologi kiadások fedezik a működéshez elengedhetetlenül szükséges feltételek költségeit; sajnos csak az elengedhetetlenül szükséges feltételekéit, ezek pedig a személyi állomány alapellátásának, a ruházati és élelmezési normáknak a szinten tartásából tevődnek össze.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tudjuk azt, hogy ez a költségvetés nem tud maradéktalanul megfelelni minden felvetett igénynek, de a lehetőségekhez mérten megpróbálja azokat kielégíteni, s én bízom benne, hogy ki is tudja. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a hon védelme közös ügyünk, szabadságunk, demokratikus fejlődésünk, jövőnk és jólétünk záloga. Büszkék vagyunk katonáinkra, akik hazánknak elismerést és megbecsülést szereztek külföldön is, és derekasan kivették a részüket a katasztrófa elhárításából itthon, az ország területén is.

Éppen ezért tisztelettel kérem képviselőtársaimat, szavazataikkal támogassák a költségvetést, s ezen belül a honvédelmi előterjesztést.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Erkel Tibor úrnak, a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselőjének; őt követi Kósa Lajos, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről; majd - mivel nincs itt Gál Zoltán - Nemcsók János, a Szocialista Párt részéről. Képviselő úr, öné a szó.

 

ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Számomra ez történelmi pillanat. A harmadik évezred küszöbén - idézem a kormányprogram kulturális fejezetének első szavait - eljutottunk oda, hogy érdemes a további sorokat, bekezdéseket is elolvasni a nemzeti kultúra és kulturális örökség életre keltésének elképzeléseiről. Érdemes, mert az 1999-es költségvetés erre vonatkozó, XXIII. fejezete ennek a pozitív látomásnak a valóságba emeléséhez sorsdöntő dokumentum.

Ez a költségvetés ugyanis évtizedek óta először ismeri fel és ismeri el a kulturális politika stratégiai jelentőségét, és vallja be, hogy milyen háborúban akarja eredményesen alkalmazni a béke eme legrokonszenvesebb fegyverét: nemzete kultúráját. Idézem: "A világgazdaság globalizációja és az információs társadalom különösképpen hátrányos helyzetbe hozza az őrzött, átadott és gyarapított kulturális örökség tekintetében a kisebb nemzeteket, amelyek kulturális piacukat védő intézkedésekre, s egyben mind jelentősebb állami kiadásokra fognak kényszerülni, ha meg akarják őrizni nemzeti nyelvük értékét és kultúrájuk élő kínálati gazdagságát."

Most tehát jelentősebb, sőt jelentős állami kiadásra szánta rá magát a kormány: csak a tárcához rendelt feladatokhoz közel 57 milliárdot biztosított. Ez az összeg állítólag 60 százalékkal magasabb az 1998. évinél - elhiszem. Az összevetés egy oktatásüggyel korábban közös minisztérium költségvetési bonyodalmaiba való behatolást kívánna meg, ami itt és most felesleges. Elhiszem és örülök, de mindjárt leszögezem: a szinte semmi 60 százaléka bár 60 százalék, de még a semmihez áll közelebb! A kultúra olyan "mélyrepülést" produkált pénzügyi lehetőségeit tekintve az elmúlt évtizedekben, hogy ez a segítség mindenekelőtt a lezuhanást késlelteti.

A szemléletváltás persze reményt ad arra, hogy a folytatás már igazi emelkedést hoz. A hit mellett viszont bizonyos az, hogy a minisztérium vállalkozása erre az összegre óriási: minden tételnél szigorúbb fegyelmi gazdálkodást követel, ha bízni akar a teljes sikerben. Képviselőtársaim a MIÉP-frakcióból már részletesen kifejtették és még kifejtik majd, hogy a sokak számára szinte áttekinthetetlen, forintokat kifejező számok, százalékok mit jelentenek - vagy éppen mit rejtenek el. Ezt a jövőben is az ő szakértelmükre bízom.

Visszatérve a kulturális területre: olyan mellékletbe lapozok bele, amelyet nem csatoltak a törvénytervezethez. Legyen a címe, mondjuk: "Kik támogatják a nemzeti kultúra felemelkedését, és milyen ellenállást kell leküzdenünk a célba jutásig?"

A XX. század végén az első keresett fejezet a média kell legyen. Ha tudni akarjuk, mire számíthatunk tőlük, tudnunk kell, hogy ők mire számítottak korábban és számítanak tőlünk most. 1990-ben remélték, hogy egy görnyedt, de talpra állni akaró nemzetet kell segíteniük majd a kiegyenesedésben, s hitték, hogy ebben a Rádió és a Magyar Televízió lesz az első számú támasz. A munkatársak 90 százaléka várta erre a lehetőséget, a megfelelő vezetés kinevezését s a biztosítást a kormány részéről, hogy számíthatnak egymásra - csalódniuk kellett.

Várták, hogy az intézmények valamennyi - politikai, művészeti, szórakoztató - műhelye etalonként jelenhet majd meg, amelyeknél biztosan lehet számítani arra, hogy csak a legjobb, a leghitelesebb kerül ki a kezük alól, így a kultúra, benne a magyar kultúra mérhetetlen kincsei közül is - ismét csalódniuk kellett.

Várták, hogy folyamatos eligazítással támaszai lehetnek azoknak az elesetteknek, akik vakon tapogatóztak az ismeretlen, új, szabadnak nevezett világban, hogyan mentsék meg, sőt gyarapíthassák villámgyorsan széthulló életüket - nem ez volt a feladat.

Várták, hogy arra ébredjenek egy nap: nem kell reggel, délben, este hazudniuk, hiszen ezt már 1956-ban megígérték egyszer.

Tisztelt Ház! Tisztelt Kormány! Ez a két intézmény - s benne a 90 százalék - ma is ezt várja. Az ő segítségük nélkül ez a program is nehéz évek elé néz. A fölöttük diktatúrát gyakorló 10 százalék az önök gondja, a mi gondunk és felelősségünk, de az egész országé is.

 

 

(15.30)

 

A médiumok között találjuk a külföldön működő magyar intézeteket is. Szerény lehetőségeiket személyes és állandó jelenlétük, a hátországgal és a befogadó országgal tartott szoros kapcsolat megsokszorozhatja. Az 1999-es Frankfurti Nemzetközi Könyvvásár - amelyen Magyarország díszvendég lehetett volna vagy lehetne - jól példázza, hogy mit tehetett volna ez esetben a berlini Magyar Ház, ha adottságait és kapcsolatait a magyar írótársadalom élő és történelmi színe-java érdekében kamatoztatja, és nem személyes klientúrája javára. Talán ez juttatta eszembe Madách Imre margitszigeti szobrának letört bronzkarjait, amelyek sajnos tehetetlenül mutatnak az eszelős, pénzéhes vandálok után.

Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A példák ezreit lehetne még sorolni annak bizonyítására, hogy egy kulturális költségvetés, amely esetünkben több valaminél, de nem sok valamihez viszonyítva, mire lehet elég. Azokkal együtt, akik erre az új szemléletű tervezetre már évtizedek óta várnak, szinte mindenre.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a MIÉP és az FKGP soraiból.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Kósa Lajos képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt; őt követi Nemcsók János, a Magyar Szocialista Párt részéről; majd ezt követően Boda Ilona képviselő asszony következik.

 

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési törvény általános vitájában egy olyan részről szeretnék szólni, amely 1990 óta nagyon sokszor komoly vitákat váltott ki a tisztelt Ház előtt. Röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy az elkülönített állami pénzalapokról szóló vita az, amellyel kapcsolatban hozzá szeretnék szólni.

A korábbi gyakorlat az volt - még a 80-as évek végén, 90-es évek elején -, hogy a költségvetési vitából megpróbálták az akkori kormányzati költségvetési politikát képviselők kiemelni azokat a területeket, amelyekre különböző érvek mentén elkülönült pénzalapokat lehetett volna vagy kellett létrehozni. Ezek a pénzalapok amolyan kis költségvetésként működtek, valójában inkább fejezeti célelőirányzatként működhettek volna, de miután az alapok az államháztartási törvény szabályozása miatt csak úgy jöhettek létre, hogy önálló bevétellel kellett rendelkezniük, ezért ez a körülmény és az, hogy bár az alapok gazdálkodását látszólag nagyon szigorú államháztartási szabályok kezelték, mégis meglehetősen nagyvonalúan bántak - különös tekintettel az áthúzódó kötelezettségvállalásokra - a rájuk bízott, illetőleg ott befizetésre kerülő és összeszedett pénzzel. Ezért ez a folyamat oda vezetett, hogy néhány év múlva már több mint harminchat elkülönített állami pénzalap működött, és már az előző kormányzatnak is eltökélt szándéka volt az, hogy az elkülönített állami pénzalapok számát radikálisan csökkentse.

Nyilván ez nagyon komoly ágazati lobbyellenállásba ütközik, hiszen az az ágazat, amelynek volt elkülönített állami pénzalapja, nagymértékben befolyásolni tudta - adott esetben a kormány szándékával ellentétesen is - azt, hogy az adott alapból milyen áthúzódó kötelezettségeket vállaljanak, milyen feladatokat finanszírozzanak. És sajnos ezekben a vitákban meglehetősen háttérbe szorult például a kormányprogram képviselete, a kormányprogramban fontosnak vélt vagy ítélt célok képviselete és megvalósítása.

Éppen ezért a Fidesz-kormány tovább folytatja azt az utat, hogy a költségvetési gazdálkodás jobb átláthatósága érdekében azokat az alapokat, amelyek az általam említett kritikus működéseket produkálták, bevonta a költségvetésbe. A mostani költségvetésben négy alap bevonása fogalmazódik meg: ez az Útalap, a Környezetvédelmi Alap, a Vízügyi Alap és a Nemzeti Kulturális Alap. Ezek az alapok természetesen nem szűnnek meg, hanem integrálódnak a költségvetésbe, ami nem jelenti a feladatok megváltozását, nem jelenti az ellátott feladatok megszűnését, és természetesen önmagában nem csökkenti a feladatellátásra jóváhagyott összegeket, hanem azt jelenti a bevonás, az integrálás, hogy a feladat finanszírozására a központi költségvetési elvek alapján kerül sor. Ami azért nagyon fontos mindannyiunk számára és a választópolgárok számára, mert elemi érdek fűződik ahhoz, hogy a költségvetés gazdálkodása átlátható, világos és tiszta legyen.

Az Állami Számvevőszék számtalan jelentésében fogalmazta meg az alapok működésével kapcsolatos kritikai észrevételeit.

Úgy gondoljuk, hogy az elkülönített állami pénzalapok megszüntetése és csak néhánynak a meghagyása tovább segíti azt a folyamatot, amelyben világossá válik, hogy mit miből finanszírozunk, világossá válik az, hogy az egyes feladatok mennyire fontosak egy költségvetési vitában. Hiszen nem lehet arra hivatkozni, hogy ilyen elkülönített állami pénzalapok kis költségvetésként működve, ellátandó fontos feladatra, különböző külső források bevonásával még több pénzt tudnak fordítani, mert ez általában azzal a gyakorlattal járt a későbbiekben, hogy a mégoly fontos feladatok ellátásra is a költségvetési vitában meg lehetett húzgálni a központi költségvetési előirányzatokat, hiszen úgymond, az ezen feladatot párhuzamosan ellátó alapnak úgyis van külső forrása, bevétele, és ezen keresztül tud finanszírozni.

Úgy gondoljuk, a legrosszabb példa ezzel kapcsolatban, hogy hogyan működnek tényleg torzul és rosszul ezek az elkülönített állami pénzalapok, a Környezetvédelmi Alap működése. Ugyanis ott előfordul az, hogy ha most valaki megnézi, az előző időszakban milyen kötelezettségeket és főleg áthúzódó feladatokat vállaltak a finanszírozásban is az alapot működtető ágazati minisztériumok, illetőleg az ágazati miniszter, akkor ott nyilvánvalóvá válik, hogy azt is lehet mondani, hogy a Környezetvédelmi Alapban, a költségvetésben meglévő és az egyéb forrásokból felhalmozódó pénzeket illetőleg szinte az egész e ciklusra vonatkozó bevételét a Környezetvédelmi Alap előre elköltötte. Nyilvánvaló, hogy ez ellentétes mindenfajta költségvetési tervezési elvvel, az államháztartási törvény általános alapelveivel, és nagyon nagy mértékben teszi lehetővé azt, hogy a következő, illetve az előző kormányok egymás mozgásterének a rovására finanszírozzanak olyan elkülönített állami pénzalapokból feladatokat, amelyek egyébként nem feltétlenül esnek egybe nyilván a kormányprogramok prioritásainak változása miatt.

A fennmaradt két alap a munkaügyi és a nukleáris alap. A munkaügyi alap a biztosítási alapon működő Munkaerő-piaci Alap - teljes nevén -, amelynek a működését a biztosítási elv biztosítja a tekintetben, hogy ez nem működik fejezeti célelőirányzatként. A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap léte pedig azért fontos, illetőleg azért érdemes meghagyni, mert ott egy olyan hosszú távú feladat - a hulladéktároló építése és az atomerőmű lebontása - bevételei kell hogy felhalmozódjanak, amelyek, miután ez nagyon hosszú távú feladat és nagyon hosszú távú finanszírozást igényel, nem megszüntetve, hanem önállóan meghagyva garanciát jelenthetnek arra, hogy ezek a források a későbbi kormányok rendelkezésére állnak.

Összességében a következőt szeretném hangsúlyozni:

Az alapok megszüntetése nem jelenti a feladatok megváltoztatását, alulfinanszírozását vagy megszüntetését, hanem azt jelenti, hogy hozzásegíti a költségvetési törvény a parlamenti képviselőket és ezen keresztül a választópolgárokat ahhoz, hogy jobban mérlegelni tudják, melyek azok a feladatok, amelyek finanszírozására a költségvetés meghatározott összegeket elkölt.

Az alapok megszüntetésével a párhuzamos finanszírozások csökkennek, az alapok megszüntetésével és integrálásával a költségvetés átláthatósága javul, és nagyon remélem, hogy azok a feladatok, amelyek ellátásra az alapok létrejöttek, a párhuzamosságok kiküszöbölésével nem szenvednek csorbát.

Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az államháztartási reformnak sok ága-boga van, az az alrendszer nyilvánvalóan nem a legperdöntőbb, amiről most szót ejtettem. Azt szeretném jelezni, ahogyan az elmúlt időszakokban is folytonosan felvetődött az államháztartási reform szükségessége és az államháztartás gazdálkodásának átalakítása, mi úgy látjuk, hogy ezt aligha lehet abban a formában megcsinálni, hogy bizottságokat hozunk létre, és megpróbálunk egy olyan helyzetet teremteni, amikor egyik évről a másikra valami drámaian új államháztartási-gazdálkodási logika vonul végig a költségvetési törvényen. Ehelyett sokkal inkább egy folyamatos átalakításról lehet szó, és ennek a folyamatos átalakításnak az egyik fontos lépése az alapok integrálása.

Nagyon remélem, tekintettel arra, hogy ez a költségvetési cél egyébként az előző kormány programjában is megfogalmazódott, támogatásra talál a tisztelt Ház képviselői körében, és legalább néhány olyan fejezete lesz a költségvetésnek, amelyben a tisztelt Ház egyetértését konszenzuálisan bírni fogja ez a törvényjavaslat.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

(15.40)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Keller László képviselő úrnak.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örültem volna annak, ha az alapok megszüntetésével kapcsolatban a képviselő úr az ezzel kapcsolatos problémákról, illetve azok megoldási módjáról is szól a hozzászólásában, ugyanis itt egyfajta kötelezettségvállalás történt az elmúlt időszakban, erre szerződések köttettek, sőt van olyan hely, ahol elindult újabb előkészítő munka, tenderek lebonyolítására került sor, illetve tenderek lebonyolítása van folyamatban. Tehát most az a nagy gond az alapok megszüntetésével kapcsolatban, hogy nem lehet tudni, hogy mi lesz a folyamatban lévő ügyekkel. Továbbá nem lehet tudni azt sem, hogy milyen döntési mechanizmus fogja elosztani a rendelkezésre álló célelőirányzatot. Ami most a költségvetési törvénybe beírásra került, azt nem lehet ténylegesen másképp minősíteni, mint egyfajta centralizációt. Sehol nem tűnik ki az a költségvetésből, hogy hogyan, milyen módon, kik fognak dönteni ezekről a célelőirányzatokról.

Ami pedig a képviselő úrnak azon megjegyzését illeti, hogy az előző kormány vagy azok, akik az alapok fölött döntöttek előre elköltötték volna ezeket a pénzeket, azt, tisztelt képviselő úr, mindenképpen figyelembe kell venni, hogy az egy természetes dolog, hogy nagyobb beruházásokról, projektekről több évre előre kell döntéseket hozni, másképp egyszerűen nem lehet létrehozni ilyen beruházásokat. Egyébiránt ez nem is példa nélküli, hiszen a címzett támogatásoknál hasonló mechanizmus érvényesül: 1998-ban a 2000-ről szóló döntést is meg kell hozni, mert csak így működhet a dolog. Azt remélem, hogy a vita további szakaszában a problémák megoldásáról is fog szó esni.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Kósa Lajos képviselő úrnak.

 

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak a kételyek eloszlatása végett a következő néhány kiegészítéssel szeretném Keller Lászlónak az álláspontja kialakításában a segítségemet nyújtani. A megszűnt elkülönített állami pénzalapok jogutódja az alapokért felelős miniszter lesz, ez a költségvetési törvényből is kiderül. Az államháztartással kapcsolatos kötelezettségeket, illetőleg az államadóssággal kapcsolatos kötelezettségeket a központi költségvetés vállalja át. A megszűnt alapok előző évi pénzmaradványait jövő év január 1-jén az új célelőirányzat számlájára átvezeti a kincstár. Az egyes alapok bevételei és kiadásai az illető alapokat kezelő fejezetek fejezeti kezelésű előirányzataiban jelennek meg, az átengedett adóbevételek ugyanezen alcímeken támogatási előirányzatként működnek a későbbiekben.

Az előirányzatok felhasználásával kapcsolatban - ami itt nagyon fontos, hiszen itt nagyon sok esetben az előre elkötött pénzről van szó - szeretném Keller Lászlónak a figyelmébe ajánlani, hogy kifejezetten rossz példaként mutattam a Környezetvédelmi Alap példáját - mert voltak jobban működő vagy nagyjából jól működő alapok -, ahol nagyon sok olyan projektre is előzetesen kötelezettséget, szerződéseket, tendereztetést vállaltak, ami egyébként ezt a beruházási logikából nem igényelte volna.

Ami lényeges, hogy a nyilvántartással, az ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat szintén a felelős miniszter írja elő a pénzügyminiszterrel egyetértésben. Változatlanul maradhat ezen területeknél a felügyeleti jogkör, a kiadások feletti döntési hatáskör és a pénzkihelyezés módja. És ami a leglényegesebb: ez a megoldás lehetővé teszi azt, hogy a feladat-felülvizsgálat ezen előirányzatoknál folyamatosnak tekinthető, mert egyáltalán nem biztos - hiszen elég gyorsan változnak adott esetben egy-egy projekt gazdasági, társadalmi körülményei -, hogy amit most előre eldöntünk, azt néhány év múlva még mindnyájan finanszírozónak vagy finanszírozhatónak véljük, éppen ezért ez a folyamatosság biztosíthatja azt, hogy a közpénzeket tényleg arra költsük el, ami a legfontosabb.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Szintén kétperces hozzászólásra kért szót Bauer Tamás képviselő úr, Szabad Demokraták Szövetsége.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném megnyugtatni Kósa Lajos képviselő urat, hogy ha mi helyeseltünk valamit, amikor kormányon voltunk, azt akkor is helyeseljük, amikor ellenzékben vagyunk. Miután az alapok beolvasztásának ez a folyamata Békesi László pénzügyminiszter úr nevéhez fűződik - ő kezdte el, Bokros Lajos és Medgyessy Péter folytatta -, természetesen, ha Járai Zsigmond is ezt folytatja, akkor ezt támogatjuk. Tehát amikor arról van szó, hogy egyes minisztériumoknak vannak részköltségvetései, azaz maga a végrehajtó hatalom egy-egy szelete ellenőrzi a költségvetésnek ezt a szeletét, akkor helyeseljük, ha ez beolvad a nagy költségvetésbe, tehát a Környezetvédelmi Alap vagy az Útalap beolvasztását még akkor is helyeslem, ha Lotz Károly korábbi közlekedési miniszter ezért esetleg nem is lelkesedik, ami szubjektíve érthető.

Csakhogy van egy másik eset: amikor kormányon voltunk, akkor sem helyeseltük azt, hogy az OTKA-t beolvasztották a költségvetésbe, ugyanis az Országos Tudományos Kutatási Alapnak nemcsak az volt a sajátossága, hogy a pénz egy része máshonnan jön, hanem az is, hogy a döntéseket egy, a végrehajtó hatalomtól független testület hozta, és emlékszem, hogy az egykori MDF részéről Dobos Krisztina is hogy tiltakozott ez ellen. Legalább ennyire igaz ez a Nemzeti Kulturális Alapra, amelynek nemcsak az a sajátossága, hogy kulturális járulékból is táplálkozik, hanem az is, hogy a döntéseket eddig a kormánytól független kuratóriumok és testületek hozták. Egy ilyen alap beolvasztása a költségvetésbe joggal vált ki aggodalmat mindenkiben, aki a kultúrának a végrehajtó hatalomtól való függetlenségét félti.

Erre persze azt mondhatná az itt jelenlévő miniszter úr, hogy semmi ok az aggodalomra, hiszen minden úgy marad, mint eddig, csak a név változik meg. Ha ez valóban így van, akkor nem tudom, hogy miért kell beolvasztani; de mindenesetre egy olyan kormány részéről, amelynek feje újra meg újra arról beszél, hogy új egyensúlyokat kell teremteni többek között a kultúrában, a médiában meg mindenütt, aki tehát nagyon is hajlik arra, hogy az állam a kulturális szférába is úgy avatkozzék be, hogy ott a hozzá közel álló értékeket igyekszik érvényesíteni a tőle távolabb álló értékek és ízlések rovására - és számos jelét adták a jelenlegi jobboldali kormány politikusai, hogy nem idegenek tőlük az (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási időkeret leteltét.) ilyen szándékok -, ott bizony vannak ilyen aggodalmak a Nemzeti Kulturális Alap megszüntetésével kapcsolatban.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Képviselő úr, elromlott az időmérő, és a jegyző úr jelezte, hogy már 2 perc 40 másodperc volt, úgyhogy ezért jeleztem, hogy a kétperces idő letelt. Elnézést, elromlott az időmérő berendezés, a táblán legalább is.

Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Göndör István. Remélem, most az időmérő műszer jó lesz.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Mikrofon az van...

 

ELNÖK: Képviselő úr, egy kis türelmet kérek. (Kósa Lajos: Ülj le!) A jegyző úr mérni fogja az időt, úgyhogy, képviselő úr, javaslom, hogy kezdje el a felszólalását.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kósa képviselőtársam ugyan azt mondta, hogy üljek le, pedig én azzal akarom kezdeni, hogy szerettem volna szolidan megdicsérni, mert tegnap este úgy mentünk el ebből a Házból, hogy mindannyiunkban maradt egy hiányérzet, hogy nem folytatunk párbeszédet, nem vitatkozunk, és most tényleg pozitív értelemben akarom érinteni ezt a kérdést, amit Kósa képviselő úr fölvetett, hogy az alapok kérdéséről tényleg beszéljünk. Vannak különböző véleményeink, vannak sajtóhírek, és hátha közel állnak egymáshoz a gondolataink, és képesek leszünk valami olyan módosító indítványt kitalálni, ami talán a többség megelégedésére megnyugtató megoldás lehet.

Mielőtt erre rátérnék, hadd térjek vissza arra a gondolatára, hogy az alapok megszüntetése nem intézhető el annyival, hogy a kincstár majd január 2-án átvezeti. Hiányzik ebből a költségvetési törvényjavaslatból az a gondolat, hogy valahol itt azért egy elszámolást kellene csinálni, amit vagy ide a Ház elé, de minimum az ezt felügyelő miniszter elé kellene hogy benyújtsunk.

A másik dolog: ha a döntési mechanizmust megpróbáljuk korszerűsíteni, és nem csak azon rágódunk, hogy milyen hibák voltak például a Környezetvédelmi Alapnál, hanem a működésben a már elkezdett és kialakított demokratikus döntési mechanizmust továbbfejlesztjük, azt hiszem, hogy ebben partnerek vagyunk.

 

(15.50)

 

Egy gondolatot azért hadd jegyezzek meg! A közpénzekkel való bánás meg a tisztánlátás szinte minden ötödik-hatodik hozzászólásban felvetődött itt. Én szeretném idézni a 6. §-ból a privatizációs bevételek elosztását. Kedves képviselőtársaim, örülnék, ha megnéznék! Amikor csak úgy szerepel, hogy 7 milliárd forintról majd a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a pénzügyminiszterrel és a Miniszterelnöki Hivatalt felügyelő miniszterrel, hárman együtt megállapodnak, milyen szabályokkal, milyen módszerrel... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Szóval van itt még módosítani.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Nemcsók János képviselő úrnak; őt követi majd Boda Ilona képviselő asszony; és Endre Sándor a soron következő majd azt követően. Képviselő úr, öné a szó.

 

DR. NEMCSÓK JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Nagyon sajnálom, hogy az a téma - a környezetvédelem -, amelyről beszélni fogok, ez a beszéd olyan környezetben hangzik el, hogy a környezetvédelmi tárca képviselői nincsenek itt jelen. Ezt őszintén fájlalom, azért, mert a beszédem végén egészen biztosan látni fogják még a kormánypárti képviselők is, hogy én most értük beszélek, a környezetvédelmi tárcáért és annak a nagyobb támogatásáért.

Ismeretes, hogy az újkori divat a szociális piacgazdaság felépítését célozta meg a legutóbbi évtizedekig, évekig, most már azonban ez is egy túlhaladott cél, manapság, amikor a környezet károsodása oly előrehaladott mértékű néhány helyen, a cél az ökoszociális piacgazdaság felépítése, azaz az emberi környezet harmonikusságának biztosítása az ember irányába.

Az Európai Unióhoz való csatlakozás területén éppen elég tennivalónk van a környezetvédelem vonatkozásában, és ezt a nagy hátrányt az sem feledtetheti, hogy az egykori szocialista kelet-európai országok közül a környezetvédelmi intézményrendszer, a viselkedési normák - és erre büszkék lehetünk - Magyarországon a legelőrehaladottabbak, legfejlettebbek. És akkor sem lehetünk elégedettek, ha a rendszerváltást követően az elmúlt két vagy három kormányzat - a Boross-kormányzatot is ideszámítva - igen sok erőfeszítést tett a környezetállapot és egy korszerű környezetvédelmi minisztérium kialakulásáért.

Az elmúlt négy év során igen nagyot léptünk előre bizonyos környezetvédelmi törvények, bizonyos környezetszennyezési bírságok bevezetése területén, azonban a költségvetés számainak áttanulmányozása során azt látom, hogy ez a folyamat nem folytatódik. A Környezetvédelmi Minisztérium költségvetése sajnálatosan, szánalmasan a maradékelvűség alapján érvényesül, holott - ahogy mondtam, az Európai Közösséghez való csatlakozás okán is - ennek nemcsak deklaráltan, hanem szó szerint is stratégiai ágazatnak, minisztériumnak kellene lennie.

Néhány olyan problémára szeretném felhívni a figyelmet a javítás szándékával, amelyet a kormányzat az elkövetkező pénzügyi tervezéseknél, ha még tudja, akkor korrigálja, ha nem tudja, akkor a következő években vegye figyelembe, mert az európai uniós csatlakozásunk - bármilyen jó lesz is a közbiztonság, bármilyen jó lesz is az oktatáspolitikánk, bármilyen jó lesz is a katonapolitikánk, bármilyen eurokonform lesz is egyéb vonatkozásban - menthetetlenül el fog csúszni, ha a környezetünk rendetlen, rendezetlen lesz. Egy ilyen hozzászólás keretében nyilván a teljesség igénye nélkül beszélek olyan témákról, amelyek hozzám - polgári foglalkozásom révén - évtizedek óta közel állnak és amelyeket képviselőként öt éve képviselem is. Néhány ilyen figyelemre méltó hiányosságra hívnám fel a figyelmet, hogy mire nincs külön elkülönített pénz, mert az a tapasztalatom, hogy ha a kormányzati költségvetésben elkülönített, jól definiált pénz nincs, akkor arra nem is lesz pénz, utólag visszahozni azt lehetetlen.

Az egyik ilyen az európai csatlakozás kapcsán: ismeretes az önök számára, hogy a mezőgazdaságra vannak bizonyos előírások. Nem véletlenül mondom ezt a környezetvédelem kapcsán, hiszen a környezetvédelem azért stratégiai jelentőségű, mivel előkészítője és segítője lehet egy régen várt vidékfejlesztési programnak is. Az Európai Közösség egyik ajánlása az, hogy az intenzíven megművelt földterületeket 1 millió hektárral csökkenteni kell, és javasolja az extenzív állattenyésztést és a környezetbarát növénytermesztést. Magyarország abszolút jó helyzetben van a tekintetben, hogy olyan hungarikumokat produkáljon az állat- és növényfajok tekintetében, amelyek az Európai Közösség piacaira limit nélkül bejuthatnak, földrajzi, természeti adottságai kedvezőek. Ugyanakkor ezzel ellentmondásban van, hogy a környezetvédelmi tárca keretében a visszavásárolható természetvédelmi területekre nemcsak reálértékben, hanem névértékben is kevesebb pénzt szánnak, mint eddig. Ezek a programok itt például megvalósíthatóak lennének.

A másik ilyen figyelemre méltó dolog: úgy gondolom, a hetvenkedés és a dicsekedés látszata nélkül elmondhatom, hogy az elmúlt kormányzati ciklusban igen jelentős, bár nem hatalmi ágakhoz kötődő dolog volt, hogy létrehoztunk két eurokonform régiót: a Budapest környéki regionális fejlesztési központot és a Balaton környéki regionális fejlesztési központot. Ezek olyan ideális, eurokonform szervezetek, amelyekben az önkormányzatok, a kormányzat és a civil szervezetek - 20-25 fő összességében - ideális arányban, helyben döntenek megyéket is meghaladó kérdésekről.

Ismeretes, hogy a Balatonnal kapcsolatosan is, a budapesti agglomeráció területén is kialakult egy ilyen szervezet, ezeknél mind olyan helyzet alakult ki, hogy a központi költségvetésből kapott pénzekről ez a hármas, három pilléren álló szervezet: a civil szervezetek, a kormány és a helyi önkormányzatok dönthetnének. Ennek a két régiónak a működéséhez 10 millió forint van biztosítva a költségvetésben. Tisztelt képviselőtársaim, hölgyeim és uraim, nem 10 milliót, hanem milliárdokat kellene odaadni! Ezek nem a fantázia kívánalmai, mert a Balaton esete is bizonyította, hogy ha a '95. évi 1,5 milliárd helyett nem többet, de koncentráltan évi 6-8 milliárdot egy ilyen szervezeti megosztás szerint helyben költünk el, akkor annak országos előnye is van. Ezért aggódom a balatoni regionális fejlesztési tanács és a Budapesti Agglomeráció Tanács működéséért, és aggódom amiatt, hogy ez a két környezet környezetvédelmi szempontból kárt fog szenvedni.

 

 

(Kocsi László helyét a jegyzői székben
dr. Juhászné Lévai Katalin foglalja el.)

 

Nem lesz gazdája a Balatonon az önkormányzatokon és a megyéken túl, aki kormányzati helyzetből rákényszeríti ezeket a szervezeteket arra, hogy mederkotrást csináljanak, hogy a halállományt kezeljék, hogy az úthálózatot építsék, mert az önkormányzatoknak és a megyéknek nem lesz erre pénze, erre találták ki ezt a szervezetet.

A harmadik ilyen probléma, amire kevés a pénz: nincs már olyan képviselője parlamenti pártnak, aki a Duna-Tisza-közi homokhátság ügyében ne szólt volna hozzá. Itt az ideje, hogy ezzel a problémával ne csak tanulmányok szintjén foglalkozzunk, hanem a Duna-Tisza-közi csatorna megépítésével, közmunkákkal, öntözéssel oldjuk meg, ennek a témája az első világháború előttre nyúlik vissza. Szakmailag bármikor vitába szállok azokkal, akik azt mondják, hogy egyedül a globális felmelegedés az oka a Duna-Tisza-közi szárazságnak. Nem az az oka. Az az oka, hogy száz év óta nem önt ki évente kétszer a Tisza és nincs megfelelő vízutánpótlás, ezt vízutánpótlással lehetne biztosítani.

A másik ilyen probléma, amit az EU-csatlakozás során elvárnak tőlünk: ismeretes, hogy 2004-ig minden kétezer lakosú településnél nagyobb helységben meg kell valósítani a csatornázási-szennyvíztisztítási programot. Örvendetesen indult meg ez a program az elmúlt négy-öt évben, de ez megtorpanni látszik, hiszen erre 1200 milliárd forint szükséges. Szeretném látni a költségvetésben, hogy honnan biztosítják ezt a pénzt, és ha erre nincs fejezeti pénz, akkor szeretném remélni, hogy a Phare-programok keretében ezek a pénzek valamilyen módon szennyvíztisztítási hálózatra költetnek.

 

(16.00)

 

Végül egy utolsó probléma, a Környezetvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó Környezetgazdálkodási Intézet, amelyről elmondható, hogy igazi politikamentes, remek szakmai munkát végzett az elmúlt 9-10 év során. Ennek az anyagi körülményei rendkívüli módon romlanak, és a környezeti állapot felmérésében, szakmai tanácsokban mind ez idáig ez az egyetlen autentikus állami szervezet, amely részrehajlás és harag nélkül jó szakmai véleményeket mond.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én azt gondolom, a költségvetésnek jobban kellene becsülni a környezetvédelmet, mert ezt csak mi látjuk - akik szakmailag és nemcsak politikailag látjuk ezt a kérdést -, hogy nagyon fontos dolog, mert ennek a problémának a kezelése nélkül csúszhat az Európai Közösségbe való lépésünk.

Mindezek alapján kérném a környezetvédelmi tárca komolyabb támogatását az alkuk során a tárcák között. Ez a jelenlegi költségvetés, ami a Környezetvédelmi Minisztériumban mozgásteret biztosít, számomra nem megfelelő, ezért ennek a költségvetését elfogadni nem tudom.

Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

 

 

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Keller László képviselő úrnak.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajnos, sokkal rosszabb a helyzet, mint ahogy azt Nemcsók képviselő úr elmondta. Nevezetesen, a Budapesti Agglomeráció Tanács fél év múlva megszűnik. Döbbenten olvastam én is a költségvetési törvényjavaslat indokolásában, hiszen nem értettem magam sem, hogy miért ad a kormány ilyen kevés pénzt erre a nagyon fontos intézményre, amely gyakorlatilag '97 őszén jött létre, és nagy nehézségek árán alakult meg. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezetében van eldugva egy mondat, hogy meg kívánja szüntetni a kormány a jövő félévtől ezt a nagyon fontos tanácsot.

A délelőtt folyamán Latorcai képviselő úr elég fájdalmasan mondta, hogy eddig nem sikerült a Budapesti Közlekedési Szövetség munkáját elősegíteni. Elindult egy nagyon fontos munka a Budapesti Agglomeráció Tanácsban, éppen azért, hogy ezt a közlekedési szövetséget próbáljuk életre kelteni, és elősegíteni még inkább ennek a tevékenységét. Most a kormány ezt megakadályozza. Elindultak nagyon jó kezdeményezések a kistérségi együttműködésre és a közbiztonság fejlesztésében is, azt gondolom, az agglomerációs tanács nagyon fontos szerepet tudott volna betölteni, természetesen akkor, ha a kormány nem akadályozza meg és rövid életútját nem fejezteti be kényszerűen a kormány ezzel a Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Tanáccsal. Szóval, sokkal rosszabb a helyzet, mint ahogy arra Nemcsók képviselő úr hozzászólásában utalt. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Pap János képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt képviselő Hölgyek, Urak! Én azt gondolom, hogy ha valaki mond egy igazságot, az még nem biztos, hogy teljes mértékben úgy is van. Tudniillik az, amit Nemcsók úr elmondott, hogy 1200 milliárd forintra lenne szükség, és lám-lám, milyen hibát követ el a kormány, hogy nincs ennyi pénz erre a tevékenységre. Szeretném elmondani, hogy a korábbi években sajnálatos módon egyik kormány sem fordított akkora összeget, mint most a jelenlegi kormány, a szennyvízproblémára. Én tudom - és azt hiszem, nagyon sokan vagyunk, akik tudjuk ezt -, hogy rendkívül nagy problémák vannak, de nagy hiba lenne, ha erre a kormányra hárítanánk ezt.

A másik az ökoszociális piacgazdaság és a Duna-Tisza-homokhátság kapcsán egy nagyon érdekes dolog jut eszembe. Azt mondta a képviselő úr, hogy ha a Tisza nem önt ki, probléma van. Nagyon nehezen fér össze ezzel a kijelentéssel és azzal, hogy öko-piacgazdaságról beszélünk, miközben Bős-Nagymarost szeretnénk építeni, a Dunát végig be szeretnénk lépcsőzni, és azt a vizet, ami eddig a Duna mellett eljutott a talajba, a mezőgazdaságot és a természetet táplálta, ezt is megszüntettük volna. Én ezt nagyon nehezen értem. Azért, hogy a Tiszán, a Duna-Tisza-homokhátságon ilyen probléma van, pontosan az ott folytatott tevékenységnek köszönhető. A bizottsági ülésen elmondtam, de úgy látszik, nem volt érthető, most újra elmondom: a globális felmelegedés mindenhol érezteti hatását, ezért nemcsak a Duna-Tisza-homokhátságon, hanem mindenhol fel kell készülni arra, hogy száraz körülmények között folytatható gazdálkodást is tudjunk folytatni, és nem biztos, hogy elsősorban az a jó megoldás, ha öntözéssel, mesterséges csatornákkal oldjuk meg.

Egyébként, hogy a képviselő úr megnyugodjon: erre a tevékenységre is van pénz - ez többek között a bizottsági ülésen hangzott el -, csak nem a környezetvédelmi tárcánál van elkülönítve, hanem a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnál.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

ELNÖK: Felszólalásra következik Boda Ilona képviselő asszony, Független Kisgazdapárt.

 

DR. BODA ILONA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A költségvetési vita keretében most a büntetés-végrehajtás költségvetésével kívánok foglalkozni, amely az igazságügyi fejezeten belül található.

A büntetés-végrehajtás, mint tudjuk, állami fegyveres rendvédelmi szerv, amely feladatainak törvényes ellátásával járul hozzá a közrend és a közbiztonság erősítéséhez. Tevékenységét alapvetően a büntetés-végrehajtási szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvény, valamint a büntetések és intézkedések végrehajtására vonatkozó 1979. évi 11. számú törvényerejű rendelet szabályozza, a szakmai feladatai megvalósításához szükséges pénzügyi erőforrásokat az állami költségvetés biztosítja.

Az utóbbi évek költségvetési támogatása, működési kiadásokra fordítható részének növekménye azonban rendre elmaradt az elvégzendő feladatok által indokolt szinttől, amely a személyi állomány körülményeinek rosszabbodásán túl elsősorban a dologi kiadások terén okozott problémákat.

A reálértékben évről évre csökkenő, dologi kiadásokra fordítható összegek azt eredményezték, hogy a KSH által közölt, inflációval korrigált, 1998. évi költségvetési előirányzat reálértéke csak az 1994. évi bázis felét haladta meg kevéssel. A financiális gondok a büntetés-végrehajtást olyan helyzetbe sodorták, hogy a szállítók egy része csak készpénz ellenében szállítja le a szükséges árut, illetve a közüzemi szolgáltatók késedelmi kamat felszámításával élnek, sőt néhány esetben csak az országos parancsnokság azonnali utalásával sikerült megelőzni az energiaszolgáltatás megszüntetését. Többlet költségvetési támogatásra a büntetés-végrehajtás az év folyamán nem számíthatott, ezért egyetlen lehetőségként a felhalmozási előirányzatok átmeneti, dologi célú felhasználását kellett véglegesíteni, amelyhez a kormány a 2176/1998. számú határozatával járult hozzá.

Az egyre romló anyagi és szociális helyzetben lévő személyi állomány elkeseredését jelenleg fokozza, hogy egyre több olyan költségtérítést, hozzájárulást, szociális jellegű juttatást kell csökkenteni, esetleg megszüntetni, amelyet a korábbi években a büntetés-végrehajtás akadálytalanul tudott biztosítani.

Az Igazságügyi Minisztérium a Pénzügyminisztériummal egyetértésben 1998 májusában kincstári biztosokat kért fel a büntetés-végrehajtás gazdálkodásának átvilágítására, akik a korábban jelzett hiányt, 1 milliárd 374,6 millió forint értékben ítélték elfogadhatónak, amelyből 580,6 millió forintot egyszeri többlettámogatással javasoltak biztosítani. A Pénzügyminisztérium e javaslattal szemben csak 150 millió forint költségvetési támogatást tudott biztosítani, ami tovább fokozta a megoldatlan problémákat.

A gondokat az is fokozza, hogy nagy a fogvatartotti létszám, nagyok az előállítással és a szállítási feladatokkal összefüggő kiadások.

Az intézetek határidőn túli számlatartozása az 1998. január 1-jei 196,6 millió forinttal szemben október 31-én már 232,8 millió forint összeg volt.

 

(16.10)

 

E nehéz helyzetre felhíván a figyelmét az Igazságügyi Minisztériumnak és a Pénzügyminisztériumnak, az 1999. évi költségvetési előirányzatokra kívánom most ráirányítani az Igazságügyi Minisztérium tisztelt képviselőjének és képviselőtársaimnak a figyelmét is, és ellentétben azokkal a képviselőtársaimmal, akik azt kifogásolták, hogy a kormányzati székek üresek, én nagy megnyugvással veszem tudomásul azt, hogy az Igazságügyi Minisztérium az egész költségvetési vitában végig képviselteti magát. Ezt külön köszönöm. (Dr. Hende Csaba: Köszönöm szépen.)

A büntetés-végrehajtás működési kiadásokra fordítható előirányzata a terv szerint 1999-ben 2,6 milliárd forinttal nő, holott a bázisul szolgáló 1998. évi hasonló előirányzat is a már említett IM-PM vizsgálat jegyzőkönyve alapján 1,38 milliárd forinttal alacsonyabb a szükségesnél, tehát igen nagy a "relativitás elmélete" az 1999-es költségvetésben.

További gondot jelent az, hogy a működési kiadások növekménye csak részben fedezett költségvetési támogatásból, 640 millió forint többletbevételt az 1998. évi előirányzat 155 százalékra történő emelésével sajnos a bv-intézeteknek kell előteremteniük. Ennek nem teljesítése esetén a kiadási oldalon levő személyi juttatásokat és dologi kiadásokat ismételten csökkenteni kell.

Az 1999-es költségvetés forrásoldalát áttekintve azt kell megállapítanunk, köztudomású, hogy a bv saját bevételeinek csaknem kizárólagos forrása a fogva tartottak foglalkoztatása, azonban ez a munkaerő jellemzően alacsony szakképzettsége, valamint a munkáltatás bonyolult szabályai miatt a jelenlegi piaci viszonyok között aligha mondható versenyképesnek. Emiatt legalábbis bizonytalan a többletbevétel teljesítése, vagyis a kiadási oldal finanszírozhatósága. Mivel a szállítói tartozásállomány már nem növelhető, a bv-nek várhatóan 1999-ben is lesznek tetemes összegű köztartozásai.

Ennek elkerülése érdekében szeretnénk a figyelmet arra ráirányítani, és egyben javasolom is azt, hogy a büntetés-végrehajtás mentesüljön a költségvetési törvény tervezetében szereplő zárolás alól, valamint kérem a költségvetési támogatás emelésének a lehetőségét is megvizsgálni. Megfontolásra javasolom továbbá azt is, hogy a közrend és közbiztonság javítását célzó költségvetési források elosztása során kapjon nagyobb hangsúlyt a büntetés-végrehajtási feladatok támogatása. Az intézetek fizetésképtelensége ugyanis beláthatatlan következményekkel jár, az élelmezési vagy közüzemi számlák nem fizetése miatti szolgáltatásmegtagadás esetlegesen börtönön belüli súlyos rendzavaráshoz is vezethet.

Célszerű lenne egyszer már - okulva az árvíz okozta károkból is - a katasztrófa bekövetkezte utáni jelentős ráfordítások helyett inkább alacsonyabb összeg felhasználásával megelőzni a bajt.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Szólásra következik Gidai Erzsébet képviselő asszony, MIÉP; őt követi Endre Sándor.

 

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A harmadik napja folyó költségvetési vitában szeretnék kiemelni az eladósodás mellett még egy olyan kérdést, amely a költségvetésnek igen zavaros pontja, mégpedig a kormányzat, illetve a költségvetésben tükröződő nemzetközi pénzügyi elszámolások helyzete, amellyel kapcsolatos sarokszámok vagy tételes kimutatások rendkívül zavarosan, keszekusza módon szerepelnek a költségvetés ágazati bontásában, nincs ezekről egy összefoglaló, áttekintő elemzés. Ezért lehetséges, hogy a gyorsan készített munkának ez a következménye, hogy nem sikerült ezt végiggondolni és egy nagyon szisztematikus rendszerbe összefoglalni. Reméljük, hogy ez nem azért történt, mert esetleg bizonyos forrásoknak különböző ágazati megcímzett tételek mögé történő rejtése van e mögött a keszekusza elszámolási rendszer mögött.

Mindenekelőtt kiemelném, hogy az Európai Unióval kapcsolatos kiadásokat, a Phare-programnak a legkülönbözőbb helyeken megjelenő kiadásait, ahol nem tiszta: mi az, ami a költségvetés kiadását terheli, mit jelentenek a támogatások, mit jelent a segély, és legfőképpen nem tisztázott, hogy ennek felhasználása hogyan történik, vagy legalábbis erre vonatkozó utalás sincsen a költségvetési anyagban.

Ide sorolnám még a Világbankkal kapcsolatos elszámolásokat, ami az egyik legkritikusabb területe a nemzetközi pénzügyi elszámolásoknak, hiszen közismert, hogy a Világbankkal megkötött különböző úgynevezett projektfinanszírozási források mögött igen sok olyan tényező van, amely gyakorlatilag ezeknek a forrásoknak a nem megfelelő felhasználását tükrözi. Meggondolandó, hogy szükséges-e felvenni világbanki hiteleket, nem mindig alacsony kamatlábra, ráadásul olyan feltételek mellett, amikor a világbanki hitelek - amelyeket használjanak bár az egészségügyben vagy az oktatásban, kiemelten a felsőoktatásban - nemegyszer 30-40 százalékban külföldre visszamennek, hiszen a világbanki hitelek ilyen célú felvételének egyik feltétele, hogy külföldi szakértőket kell, sőt kötelező alkalmazni, olyan külföldi szakértői csoportot, amelynek tagjai nemegyszer semmit nem értenek a témához, csak azért jöttek el, mert világbanki és egyéb pénzügyi küldetésük van, ugyanakkor óriási forrásokat visznek el, hiszen a számukra kifizetett napidíj 500 és 1500 dollár között van, emellett természetesen a teljes ellátásukat is finanszírozni szükséges.

Amikor egy ország ilyen rendkívüli mértékben mesterségesen eladósított, amikor 1,3 milliárd dollárnyi nettó tőkekivonás történt az országból, amikor kamatkifizetés, illetve adósságtörlesztés címén a költségvetésnek közel 50 százaléka kerül elvonásra, akkor az ilyenfajta külföldi hitelnövelés, amit a világbanki hitel is jelent, ez nemhogy nem szükséges, hanem kifejezetten káros. Ezért javasoljuk, hogy a Pénzügyminisztérium szíveskedjen felülvizsgálni nemzetközi pénzügyi elszámolásait, és természetesen ezeket a tételeket, ha lehet - sőt, ez szükséges is - emelje ki a költségvetésből, és ezek finanszírozását le kell állítani.

Ha összehasonlítjuk, hogy milyen folyamatot írt le eladósodásunk és ehhez kapcsoljuk a humán fejlesztési beruházásokat, akkor bizony egy nagyon kritikus trendvonal jelenik meg ebben az idősorban, hiszen ha a '89 és '98 közötti tíz évet fogjuk át, akkor miközben az eladósodásunk, a belső adósság több mint kétszeresére növekedett, a külföldi bruttó adósság is ehhez az időszakhoz képest több mint kétszeresére növekedett, a kamatterhek az adatok szerint 181 százalékra, tehát gyakorlatilag majdnem kétszeresére növekedtek, addig a humán fejlesztési beruházások, tehát az oktatás, a kultúra, az egészségügy és sorolhatnánk a munkaerő védelmét szolgáló infrastrukturális beruházásokat, 60 százalékra csökkentek.

Ez egyszerűen tarthatatlan állapot, hiszen a felsőoktatás, az egészségügy, különösen a fekvőbeteg-ellátás szinte romokban van, és bár most a '99-es költségvetésben nominális értéken 20-25 százalékos kiadásnövekedést terveznek, ez nagyon hasznos, de ezzel sem a felsőoktatás, sem a kultúra, sem az egészségügy bajait nem tudjuk megoldani, miután a forrásokat más csatornán külföldi pénzügyi intézmények finanszírozására használják fel. És nagyon jól ismerjük, hogy minden évben a Nemzetközi Valutaalappal megkötött és szigorúan titkosított szándéknyilatkozat alapján történik ezeknek a költségvetéseknek az elkészítése, illetve mintegy pénzügyi és gazdaságpolitikai felügyelők - Magyarországon helytartók - végzik ezeknek a sarokszámoknak az összeállítását.

Ezért javasoljuk, hogy felül kellene vizsgálni a humán fejlesztési beruházások mutatóit, feltétlenül nagyobb mértékű emelkedést kell betervezni a következő évi költségvetésbe. Ennek megvannak a forrásai is, szeretném felhívni a figyelmet, mert hiszen, ha csak annak a bizonyos 600 milliárd forintnak, amit a Magyar Nemzeti Banktól tisztességtelenül átvett a költségvetés, és piaci kamatozású devizahitellé alakított át, ha ennek a '99-es 600 milliárd forintos terhét kiemeljük a költségvetésből, akkor természetesen ezek a tételek finanszírozhatók.

 

 

(16.20)

 

 

Mint ahogy finanszírozhatók lennének a szociális kiadások is, beleértve akár a családok pénzügyi alapjainak növelését, akár a nyugdíjak rendezését.

Szeretném kiemelni a felsőoktatás helyzetét érintően, hogy javasolni szeretnénk a Széchenyi-ösztöndíjak megszüntetését - amely további forrást teremtene, hiszen ez több mint 500 millió forinttal szerepel a költségvetés '99-es kiadási rovatában - azért, mert ez egy igazságtalan elosztás. Nem azoknak juttatják a Széchenyi-ösztöndíjat, akik valóban megérdemlik, hanem akik jobban tudnak lobbyzni, a baráti körhöz tartoznak, ezért ennek a megszüntetése tisztességesebb lenne. Természetesen ezt a forrást vissza kell juttatni a felsőoktatási dolgozók bérének emeléséhez, hiszen tanársegédek és adjunktusok éhbérért dolgoznak az egyetemeken, főiskolákon, de ugyanúgy a többi docens vagy professzori szint fizetése is alacsony, és egy nagyon súlyos kontraszelekció következett be már vagy indult el az egyetemeken és a főiskolákon, amit párhuzamosan egy tanári elöregedés is kísér. Természetesen az oktatás minőségének kárára megy, ha ezen nem változtatnak.

Ide sorolnám továbbá a kutatási források emelését, hiszen a statisztikák szerint, de ismerjük a gyakorlatból is, a kutatásra fordított összeg a GDP 0,7-0,8 százaléka körül van, ha ezt megduplázzuk is, rendkívül alacsony, hiszen óriási elmaradottság van azon a területen, amelyben Magyarország még a világ élvonalában van. Ezért a kutatási források bővítésére pont az általam megjelölt 600 milliárd forintból is lenne lehetőség, mindenekelőtt olyan formában, hogy az egyetemek és a főiskolák kutatási bázisát növelni kell, és ez megtartó erő és generációváltó erő lehet, amely nélkülözhetetlen a felsőoktatás számára.

Úgyszintén kiemelten idesorolom az egészségügyben mindenekelőtt a fekvőbeteg-ellátás műszerezettségének és kutatási bázisának a növelését, amely rendkívül elmaradott színvonalon és állapotban van, és ez kórházanként, térségenként is nagyon változó. Ebből a forrásból ennek a megoldása, finanszírozása is elvégezhető. Nem jelenik meg a költségvetésben az egészségügyben végrehajtandó béremelés, amely nélkül valójában az egészségügy fejlesztése és problémáinak a megoldása elképzelhetetlen. Tehát ehhez egy olyan módosításra van szükség, amely a költségvetés kiadási oldalait épp az általam említett forrásokból is úgy korrigálja, hogy ezek finanszírozhatók lehetnek és legyenek.

Végezetül szeretném felhívni a figyelmüket, hogy Magyarország az 1989-90-es évfordulón - amikor a nagy rendszerváltás reményeivel együtt vártuk az átalakulást -, ha a fajlagos mutatókat tekintem, Európa viszonylagosan egyik gazdag országának számított, hiszen megvolt a vagyona, vagy még minimális volt az, ami a spontán privatizáció során eltűnt; egyetlenegy fillér belső adóssága sem volt; minimális volt a munkanélküliség, és elviselhető, törleszthető volt a külföldi adósság. Ma Magyarország a világ egyik legszegényebb országa, hiszen az egy főre jutó közel 4000 dolláros adósságállományával a világ harmadik vagy negyedik legeladósodottabb országának számít, eltűnt a vagyona, és óriásira nőtt a munkanélküliség, az eladósodottsági szintje pedig példátlan méreteket öltött, amely gyakorlatilag egy összeomlott gazdaság tükörképét adja.

Ezen csak úgy lehet változtatni, ha hozzányúlnak azokhoz a pénzügyi forrásokhoz, amelyekhez nem mertek eddig hozzányúlni, amely valójában a gazdaság megújhodásának a forrása is lehet, tehát a külföldi vállalatok és pénzintézetek adómentességének megszüntetéséhez és mind a belső, mind a külső adósság nagyon radikális leépítéséhez. Enélkül nem lehet végrehajtani sem a szociális kiadások biztosítását, sem pedig az életminőség javítását.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Endre Sándor képviselő úrnak, Fidesz; őt követi Pásztohy András.

 

ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetés mellett fogok érvelni, néhány, az oktatást érintő szempont mai vitába emelésével.

Azt gondolom, a mai napon az oktatás, az oktatás ügye már sokszor szóba került, néha félreérthető, téves interpretációkkal. Helyes, ha ezek mellé most tényeket sorakoztatunk. Azt gondolom, hogy ez az előttünk fekvő költségvetés annak a következetes politikának a kézzelfogható megnyilvánulása, amit a Fidesz-Magyar Polgári Párt az elmúlt évek során politikai programjában megfogalmazott, először a "Polgári Magyarországért" című vitairatunkban, melyet a polgárokkal folytatott dialógusban érleltünk választási programmá "Szabadság és jólét" címmel; ezt a választások eredményeként "Az új évezred küszöbén" címmel koalíciós partnereinkkel emeltük kormányprogrammá.

Olyan költségvetés fekszik most a tisztelt Ház előtt, amely gyermekekben, családokban és a nemzedékek összefogásában gondolkodik. Ha röviden kellene a költségvetési törvény és az oktatás ügyét meghatározni, úgy fogalmaznék: fókuszban az oktatás.

Ez a költségvetés az oktatást helyezi a fókuszba. Részletesen megvizsgálva a költségvetési törvényt, meg kell állapítanunk, hogy a kormány a költségvetési javaslatának elkészítésekor alapvetően a kormány programjában megfogalmazott feladatok és célkitűzések - esélyteremtés, minőségbiztosítás, pedagógusbérek rendezése - megvalósítását tartotta szem előtt.

Először is hadd szóljak az Oktatási Minisztérium fejezetéről. Az Oktatási Minisztérium fejezetében a költségvetési törvényjavaslatban a felsőoktatás területét illetően prioritást élvezett a felsőoktatásban foglalkoztatottak bérhelyzetének rendezése - ez 20 százalék feletti keresetnövekedést jelent -, a hallgatói juttatások növelése, a központi informatikai fejlesztés, a világbanki programok továbbvitele, a felsőoktatási integráció elindítása. E témában másodszor: a közoktatás legfőbb forrását jelentő közoktatási normatívák tervezése a Belügyminisztérium fejezetében történik, ám számos szakmai feladat megoldásához a fedezet biztosítása az Oktatási Minisztérium költségvetésében lelhető meg. Így az Oktatási Minisztérium költségvetésében szerepel forrás a minőségbiztosítás feltételrendszerének kialakítására, amely új címként jelentkezik, s az e célra szánt 750 millió forint magában foglalja a szükséges szakmai és infrastrukturális háttér megteremtésének, valamint a működtetés költségeinek fedezetét.

Az 1998-as előirányzatnál egyharmadnyival több támogatást, 400 millió forintot kap az intézményi innovációt, a közoktatási modernizációt, tartalomfejlesztést segítő közoktatási modernizációs közalapítvány. Jelentős forrásokat biztosítunk a NAT felülvizsgálatával pedagógiai rendszerek, ezek részeként a kerettantervek elkészítésével kapcsolatos munkálatokhoz. Növeljük a tankönyvkiadás támogatására szánt összeget 460 millió forinttal, és forrást biztosítunk az informatikai fejlesztés folytatására, a tartalomfejlesztésre, amely az Írisz-program keretén belül történik meg. Összességében az Oktatási Minisztérium költségvetése jelentős mértékben, körülbelül 27 százalékkal - ez 30 milliárd forintot jelent - növekszik a következő évi költségvetésben.

 

 

(16.30)

 

 

Másodszor: a közoktatási intézmények finanszírozása a közoktatási normatívákon keresztül történik. 1999-ben a normatívák összege összességében majd 33 milliárd forinttal növekszik. Az óvodai nevelésre 18,9 százalékkal, az iskolai oktatásra összességében 13,4 százalékkal, a szakképzésre 10,7 százalékkal jut több pénz. Ez a forrásnövekedés megteremti a kormányprogramban is szereplő mintegy 17-18 százalékos pedagógusbér-növekedés lehetőségét. A pedagógusbérek várhatóan az év elejétől 16 százalékkal, míg szeptembertől plusz 3 százalékkal, tehát 19 százalékkal növekednek.

Újragondolásra kerül a minőségi bérpótlék sorsa, mely a jelenlegi formájában várhatóan szeptemberben megszűnik, ugyanakkor a kiemelkedő munka elismerésének lehetősége más keretek között megmaradna. Jelen pillanatban a bérnövekedés mechanizmusának kidolgozása zajlik, vagyis azon feltételrendszer megteremtése, amely garanciát jelent arra, hogy a központi költségvetésben a pedagógusok bérhelyzetének rendezésére szánt források valóban e célra kerüljenek felhasználásra. Véleményünk szerint e cél teljesülése egy pedagógus szakmai szorzó bevezetésével biztosítható.

A kormányprogramban megfogalmazott céloknak megfelelően némileg módosul a normatívarendszer, változnak az egyes normatívákhoz tartozó jogcímek. Az 1999. évben egységes normatíva kerül meghatározásra az iskolai oktatás 1-8., illetve 9-13. évfolyamára, mely változás célja a 8+4-es iskolaszerkezeti modell stabilizálása. Változik a normatívarendszer azon eleme is, amely 1999-ben ismét megjelenik a nem lakóhelyükön középiskolába járók utáni normatív támogatás formájában.

Az esélyteremtés érdekében az átlagostól jelentősen eltérő mértékben emelkednek a gyógypedagógiai ellátást és a hátrányos helyzetű tanulók felzárkózását segítő normatívák, a napközis foglalkozások megtartására biztosított normatíva, a kollégiumi nevelés, ellátás támogatására szánt forrás. Ez utóbbi normatíva emelésénél tekintetbe vettük a kollégiumokat fenntartó önkormányzatok érdekeltségének viszonylagos hiányát, hiszen az általuk fenntartott intézményekbe jelentős részben más települések tanulói járnak, valamint azt a célt, hogy a kollégium ne csupán szálláshelyül szolgáljon az ott élő diákok számára, hanem az ott zajló munka szakmai hátterének fejlesztésével az esélyteremtés egyik intézményévé válhasson.

Új központosított jogcímként megjelenik a normatív támogatás rendszerében az 1100 fő alatti kistelepülési, már működő iskolák támogatására szolgáló 1 milliárd forintos összeg, melyet azon intézmények vehetnek igénybe, amelyek kizárólag 1-4. osztályt működtetnek. Ezzel lehetővé válik az önkormányzatok eltérő jövedelemtermelő képességéből fakadó különbségek mérséklése.

Tisztelt Országgyűlés! Az előbbiek alapján azt gondolom, világosak a prioritások, amelyek általam támogathatók. Kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy önök is támogassák a törvénytervezet elfogadását.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Szólásra következik Pásztohy András képviselő úr, MSZP; felkészül Szászfalvi László.

 

PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt, közel egy évtized folyamatait vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az agrárágazat súlyos, válságos időszakokon ment keresztül. Ha csak a kilencvenes évek első felére gondolunk vissza, így a kárpótlás, az élelmiszeripar privatizációja, a szövetkezetek kényszerű átalakítása, a vagyonuk szétosztása, mind komoly veszteségeket okozott a magyar falunak, a vidék fejlődési esélyének. Az agrárvertikum a különböző tulajdonosi érdekek mentén szétesett, és mint történelmünk során annyiszor, a legnagyobb vesztes a falu, a mezőgazdaságból élők lettek, legyen az egyéni vagy társas vállalkozásban lévő.

Éppen ezért példa értékűnek nevezhetjük azt a kezdeményezést, amely 1997 tavaszán egymás mellé ültette az agrárium szereplőit, így a termelők, az érdekképviseletek, a kamarák, a tudomány, az oktatás, valamint a pártok és a kormányzat képviselőit egyaránt. Megfogalmazták, majd aláírták a nemzeti agrárprogram téziseit, melyben felvázolták az ország adottságait, figyelembe véve a mezőgazdaság helyét, szerepét nemzetgazdaságunkon belül, valamint felvázolták a mezőgazdaság távlatait, különös tekintettel az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeinek megteremtésében.

A kompromisszum, melyre az agrártársadalom reprezentánsai jutottak, példa értékű volt. Ez nagy lendületet adott az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény kimunkálásának, valamint elfogadásának. E törvény magában foglalja az agrárgazdaság cél-, feltétel- és eszközrendszerét parlamenti és kormányzati garanciákkal. Mindezektől azt vártuk, hogy a politika - legalábbis részben - kivonul a mezőgazdaság alapvető területeiről. Úgy tűnik, ez csak álom volt.

Amikor az 1999. évi költségvetési tervezet agrárkérdéseit vizsgáljuk, nem árt egy pillantást vetni arra, milyen helyzetben és állapotban van a ma mezőgazdasága. Sajnos 1998-ban az agrárgazdaságban egyre súlyosbodó válság alakult ki. Ezt jelzik a gabonapiacon kialakult növekvő feszültség; a gabonaértékesítési nehézségek mellett igen súlyosan érinti a termelőket az árak csökkenése, mely gabonaféléknél 30-35 százalék, míg az ipari eredetű anyagok, eszközök árai 13-15 százalékkal emelkedtek. Mindehhez járul a csökkenő sertés- és baromfiár az orosz piacokhoz jobban kötődő ágazatok területén. Az agrárolló kinyílt, meghaladja az igen magas 1991-92-es mértéket.

Jogosan merül fel a kérdés: vajon mit tett a kormány? Kárenyhítést igen, megoldást nem. A Torgyán miniszter úr által oly gyakran említett több tucat rendelkezés helyett kettő-három is elég lett volna, ha az működik. Azt a támogatást sem kaptuk meg a demonstrációk révén, ami a törvény szerint megilleti a termelőt, így a garantált árat. Az agrárrendtartás részéről sem volt kellő reagálás a váratlan helyzetben. Ez annál is súlyosabb, mivel az elmúlt évben úgy a termelés finanszírozása, mint a technológiai fejlesztés területén elindult fejlődés, növekedés, többek között a tőkepótló hitel biztosításával, ez évben megtorpant.

Kétségkívül az időjárás, a világpiac nyomott árai sem kedveztek a mezőgazdálkodásnak, de éppen ezért az elmaradt beruházások forrásait vagy az egyéb törvény adta lehetőségeket jövedelemkiegészítés címén a termelők megerősítésére, biztonságára kellett volna fordítani.

Mindezek alapján vajon mi a kormány üzenete a termelők felé a költségvetésen keresztül? Tény, hogy a tervezet a támogatások volumenét tekintve növekedést jelez, de az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényben foglaltakhoz képest ez nem elégséges. Az 1998-ban kialakult és felerősödőben lévő válság kezeléséhez sem elegendő mértékű, annál is inkább, mivel ez évben a mezőgazdaságot ért árveszteség vagyonvesztéshez, a beruházások, fejlesztések elmaradásához, vagyonfeléléshez vezetett. A támogatásokhoz való hozzájutás is nehézkes, mivel hiányzik a saját forrás, csökkent a vállalkozások hitelfelvevő képessége. Ma a magyar mezőgazdaságban 2-300 milliárdra tehető a tőkehiány - igaz, ez hosszú éveken keresztül halmozódott fel.

Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a termelési támogatásokról. A tárca koncepciója szerint ez látszólag új elemeket tartalmaz, de nem a versenyképes agrártermelést segíti, hanem a kisgazdaságok vegetálásának kedvez. Sokkal célszerűbb lenne, ha az önfogyasztásra, illetve az eseti piacra termelő kisgazdaságokat a szociálpolitikai rendszer keretein belül támogatnák. Szakmailag nem lehet elfogadni a szektorsemlegesség hiányát sem. Ez ugyanis a versenyképesség elősegítését nem szolgálja.

Ezzel szemben újabb, úgynevezett kuláklista formálódik, így a földek szétíratása a családtagok között, melyből több, jobb termék nem következik, de több szavazat és a támogatások pocsékolása igen. Mire gondolok? Arra, hogy a tervezet szerint a termőföld művelési támogatása 50 hektár alatt 15 ezer forint, ennyit kapnának a gazdálkodók, 50 hektár felett 8 ezret vagy még kevesebbet. Ugyanez tapasztalható a tehéntartók esetében is: ez esetben húsz darab tartása alatt 25 ezer forint darabonként, efölött kevesebb, ugyanakkor tejtermelés-értékesítési szerződéshez kötik a támogatást. No de ilyen kis mennyiségre melyik tejipar szerződik? Itt tehát a versenyképesség elősegítésének hiányáról van szó.

Mi hiányzik ugyanakkor a kormány elgondolásaiból, a költségvetésből, valamint a felhasználását célzó irányelvekből a termelési támogatások területén? Az agrárfoglalkoztatást segítő támogatást meg kívánja szüntetni, ugyanakkor a kormányprogram az ágazat eltartó képességének növeléséről, a vidék polgárosodásáról szól.

 

 

(16.40)

 

De kérdezem én: a magas közterhek mellett az alacsony agrárjövedelmek vajon indokolttá teszik-e a foglalkoztatássegítő támogatás megszüntetését?

Csak úgy megszüntetésre szánják a földbérleti díj támogatását is. Vajon a kormány komolyan gondolja-e a feketegazdaság elleni harcot? Hogyan akar a zsebszerződések ellen fellépni? Érthetetlen, hogy miért nem támogatja a kormány a föld hatékony művelését, amikor az esetek döntő többségében szétválik a földtulajdon és a használó.

A mezőgazdasági biztosítások támogatása is megszűnik. Ha valamit, ezt a gazdák jólfelfogott érdekében támogatni kellene. Ennek indoklására számtalan példa van. Ha csak a mezőgazdaság természeti erőknek való kiszolgáltatottságát említem, akkor is indokolt lenne a meghagyása. Sajnos, a kedvezőtlen adottságú területek támogatása van is, meg nincs is. Vajon akarja-e a kormány, hogy itt is lehessen élni és boldogulni?

A beruházások támogatásának mértéke ugyan 28 milliárdról 32-re nő, de a gazdálkodók vagyonvesztése, az általános finanszírozási és fejlesztési forráshiánya miatt a beruházások támogatását a szocialista frakció szerint legalább 15 milliárd forinttal növelni kellene, elsősorban a technológiai lemaradásunk csökkentése érdekében. Amennyiben a növelt nagyságban nem lehet igénybe venni a fejlesztésre szánt összeget, fel kell hatalmazni a kormányt, hogy az esetleges maradványokat használhassa fel a tárca a termelés biztonsága érdekében.

A támogatás egyik sarkalatos kérdése a piacra jutásra szóló költségvetési alcím. Bár 48 milliárdot tesz ki, de úgy is mondhatnánk, hogy sötét ló. Hogy miért? Nem tudni, milyen rendezőelv alapján kerül felhasználásra, kit milyen alapon fog a kormány vagy a tárca támogatni: pártállás, vállalkozási forma, versenyképesség vagy szem-, hajszín alapján.

Mindannyiunk előtt ismert, hogy e napokban kezdődtek az Európai Unióval a csatlakozásról szóló tárgyalások. Tény, hogy a csatlakozás egyik legkényesebb pontja az agrárágazat jövője. A költségvetési tervezetből nem tűnik ki, hogy a kormány a mezőgazdasági termelőket kívánja-e vagy tudja-e helyzetbe hozni. Nagy a felelősség abban, hogy a mindenkori kormány a költségvetés eszközeivel is segítse az agrárium szereplőit a felkészülésben. Többek között nem mindegy, hogy milyen versenyhelyzetbe kerülnek a termelési kultúra, a szakmai felkészültség, a termelés mértéke és színvonala, valamint a korszerű technológiák alkalmazása területén.

Összességében megállapítható: a támogatás mértéke nőtt, de az nem a nemzeti agrárprogram irányelveinek, valamint az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény szellemének megfelelően a romló feltételekhez igazodó módon tartalmazza a lehetőségeket.

Túlzott, de nem is idevaló a termelési támogatás szociális jellege. Egybemossa a versenyszféra támogatását a vidékfejlesztéssel és a szociális segélyezéssel. Elnagyolt a piacra jutás támogatása. Nem értékelhető az elmaradt térségek előirányzata. Mindezen felül az európai uniós csatlakozásra való felkészülést nem segíti kellő módon és mértékben.

A Magyar Szocialista Párt az agárgazdaság fejlesztéséről szóló törvénnyel lendületet kívánt adni az agrárágazatnak, ez a költségvetési tervezet azonban a válságba ragadás költségvetése. Mindezek alapján számomra az 1999. évi költségvetési tervezet elfogadhatatlan, és általános vitára sem tartom alkalmasnak.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Szólásra következik Szászfalvi László képviselő úr; MDF; őt követi Szili Katalin, MSZP.

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy mindannyian egyetértünk abban, hogy országunk, társadalmunk, nemzetünk életében kiemelkedő jelentőséggel bír történelmi egyházaink jelenléte, illetve működése. Azt gondolom, azzal is egyetértünk, hogy a gazdasági fejlődés alapját, a gazdasági nehézségek leküzdésének alapját egy erkölcsi és morális megújulás jelentheti társadalmunk és nemzetünk életében.

Szintén egyetérthetünk azzal az alapelvvel is, hogy az európai uniós csatlakozási folyamatban meghatározó szerepet tölthetnek be és kell betölteniük az egyházaknak. Ezért szeretném most, a költségvetési vitában is aláhúzni a költségvetésben az egyházakkal foglalkozó részt.

Az előttünk fekvő jövő évi költségvetési javaslat az egyházi támogatások terén olyan status quót szeretne helyreállítani, amely az elmúlt négy esztendőben, de különösképpen 1997-ben, illetve '98-ban megbomlott. Mintegy 25 százalékos emelkedést mutat viszont a most előterjesztett 1999. évi költségvetési javaslat.

Az 1997. évi egyházi törvénycsomag nyomán beláthatatlan következmények - és ha erősen akarnék fogalmazni, akkor azt mondhatnám, hogy kaotikus állapotok - alakultak ki az egyház-finanszírozás terén. Az 1997-ben beharangozott '98. évi költségvetési egyház-finanszírozási növekedés, az előző kormányzat sikerpropagandájaként megjelenített törvénycsomag egyházi költségvetési növekedése nem az egyház-finanszírozásban végbement változásoknak volt köszönhető, hanem az oktatási terület normatív finanszírozási törvénye szerinti végrehajtásnak. Azaz, a vatikáni megállapodás 1997. decemberi országgyűlési elfogadását követő évben, '98-ban, az egyházi oktatási intézmények, főként a felsőoktatás területén következtek be ezek a plusztámogatások, mivel az érintett intézmények idén januártól végre megkaphatják az állami intézményekkel azonos mértékű támogatást.

Engedjék meg, hogy a költségvetésben megjelölt jogcímek szerint fogalmazzam meg a gondolataimat. A költségvetési előterjesztésben, amennyire csak lehet, külön kell választanunk az egyházak támogatását az egyházak által ellátott közfeladatok ellátásának normatív támogatásától. A kettő ugyanis nem ugyanaz. Az egyik az egyházi szervezet és intézményhálózat működésének alapjául szolgál, s így biztosítja a hitéleti alapfeladatok ellátását, a templomok, a gyülekezeti intézmények működtetését, fenntartását, az egyházi személyek alkalmazottak ellátását.

Az előirányzat mindezeken túl az egyházi közfeladat-ellátás egyházi intézményi megalapozását is jelenti, azaz egy része - jelentős része - közvetve ismét csak a közfeladat-ellátás biztosítására jut úgy mint intézményigazgatási, igazgatási ellátás, börtönmisszió, kórházmisszió, drogmisszió stb. Ez az előirányzat az szja 1 százalékával való rendelkezés, ami valójában az szja 0,5 százalékára tartalmaz garanciát 2002-ig. Ezt a garanciát a költségvetés az ismert módon kipótolja. Az előirányzat növekedését a '98. évihez képest az okozza, hogy a végrehajtási norma, a törvényi norma alapján a kiegészítés kompenzációs elosztással történik.

A második jogcím az átadásra nem került egyházi ingatlanok utáni járadék, illetve a különmegállapodásokra vonatkozó keret. A járadék az intézményfenntartói feladatokat kell hogy megalapozza, és a járadékot az egyházak hitéleti és közcélú feladataik finanszírozására használhatják fel.

A járadék azonban a '98. évi költségvetésben nem az egyházi fenntartói feladatellátás megalapozását szolgálta, hanem a korábbi kötelező feladatok ellátásának alapját teljesíti. Tovább nehezítette, nehezíti a helyzetét, hogy a járadékkonstrukció jelenleg hatályos törvényi szabályzása a feladatellátás tekintetében indokolatlan különbséget tesz a történelmi egyházak között.

Az egymás közötti arányok költségvetési támogatottsága 1998 óta, az imént említett költségvetési év óta azonban tehát eltér.

 

(16.50)

 

Az egyházak között még '89-ben létrejött támogatási status quót, példátlan módon, az ez évi költségvetés felborította. A volt egyházi ingatlanokhoz kötődő járadékösszeg induló mértéke '98-ban a központi költségvetésben 3,2 milliárd forint volt. A vonatkozó törvényben előírt értéknövelési kötelezettséggel is számolva ez az előirányzat az előterjesztésben majd 5 milliárd forintot jelent, amely magában foglalja a tervezett, de egyeztetés alatt álló református, evangélikus, szerb, ortodox és baptista egyházakkal kötendő megállapodások tervezett részösszegeit is. A lényeges kérdés tehát ennél a jogcímnél az, hogy a protestáns egyházak felajánlott és felajánlható járadéktömege messze elmarad a katolikus egyház, illetve a Mazsihisz egykori ingatlanainak vagyontömegétől.

Ezt természetesen nem azért mondtam el, hogy innen bíráljam az egyházak számára előrelépést jelentő, már létrejött megállapodásokat, amely egyébként teljes mértékben nem is teljesült, hanem hogy elősegítsük a feladatellátást megalapozó, még hátralévő megállapodások létrejöttét, szolgálva ezzel is az egyházak működésének és feladatellátásának kiszámíthatóságát, biztonságát, ami közös feladatunk.

A harmadik nagyon fontos jogcím: a hittanoktatás támogatása. A hittanoktatás támogatása régi-új önálló feladatkör, amely azt gondolom, harmonizál a kormányprogramban megfogalmazott alapelvvel, amely középpontba helyezi az oktatás és nevelés harmonikus gondolatát és alapelvét, és nagyon fontosnak tekinti a hittanoktatás folytatását. Az egyházak, mint köztudomású, '98-ban nem részesültek ilyen jellegű támogatásban e feladat ellátása után, jóllehet az 1998/99-es tanév során több mint 430 ezer tanuló iratkozott be hittanoktatásra, több mint 44 ezer csoportban.

A költségvetésben megfogalmazott előirányzat összege tulajdonképpen a '97. évi támogatás szintre hozását jelenti. A feladat indokoltsága a kormányprogramban is szereplő, morális, előremutató képzési szegmensek beillesztése, újfent hangsúlyozva az európai uniós csatlakozásra készülő magyar társadalom számára.

Végül, de nem utolsósorban: nagyon fontos jogcímként az egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházások jogcíme jelenik meg. Az épületrekonstrukciók támogatását indokolja, hogy a visszakapott ingatlanok olyan állapotban vannak, amilyen állapotban a tanácsrendszer ráhagyta azokat az önkormányzatokra. S e helyről is hadd köszönjük meg azon önkormányzatok áldozatos munkáját, amelyek az átadásig és esetleg azt követően is gondoskodtak ezek jó karbantartásáról, netán fejlesztéséről.

Nem közismert, hogy az egyházi intézményeknek nyújtott normatív támogatások nem tartalmazzák a fenntartói támogatásokat: a normatívák csak a működési, üzemeltetési költségeket fedezik, s az egyház-finanszírozás jelenlegi törvényi formái sem garantálják az egyházak ilyen intézményfenntartó képességét. Ezért úgy gondoljuk, hogy szükség van, szükség lesz a járadékkonstrukció, illetve az szja-rendelkezések koncepcionális átgondolására - lehetőség szerint már a következő esztendőben, de minél sürgetőbben -, amely bizonyára tartalmaz majd jó megoldást, s jó megoldásokat eredményezhet majd a történelmi egyházak biztonságos és kiszámítható működésére, illetve az egyházi intézmények kiszámítható és biztonságos működtetésére.

Ezzel összefüggésben hadd idézzem a '97-es egyházi törvénycsomag benyújtásának az eredeti indoklási részében szereplő néhány gondolatot, amelyekkel, azt gondolom, ma is mindannyian egyet tudunk érteni, s amelyek közös alapelvek lehetnek az újragondolás folyamata során, hogy tudniillik a magyarországi egyházak az állampolgári szabadság, értékválasztás és akaratnyilvánítás alapján önálló bevételre jogosultak, amelynek ugyanakkor függetlennek kell lennie a közvetlen napi politikai vélekedések nemkívánatos befolyásától. Mindaddig azonban, amíg a tapasztalatokra támaszkodva megtörténik az átfogó elemzés, illetve ez nem valósul meg, addig hosszabb távon is megnyugtató és elfogadható garanciális jelleggel, a közfeladat-ellátás egyházi biztonsága a szükséges és javasolt költségvetési támogatás nélkül nem képzelhető el.

Mindezek figyelembevételével a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja jó szívvel támogatja a jövő évi költségvetési javaslat egyházi, és hadd mondjam kiegészítésképpen: társadalmi szervezeteket is érintő részét, fejezetét. Azt gondoljuk, hogy ezen beruházások a jövő beruházásai, azt gondoljuk, ezek abszolút eurokonform befektetést jelentenek. Azon túl, hogy magyar adófizető állampolgárok, azok gyermekei, illetve közfeladatok támogatását jelenti, de gyermekeinket, jövőnket is jelenti, a társadalom, a nemzet hosszú távú lelki és szellemi közérzetét, s egyben lelki egészségét is meghatározza és meghatározhatja.

Kérem, hogy ezzel a felelősséggel és pozitív jövőképpen támogassák képviselőtársaim az előterjesztett javaslatot! Köszönöm kitartó figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Már korábbi beszédemben is jeleztem, az SZDSZ nem ért egyet azzal, hogy azt követően, hogy az 1998-as költségvetésben folyó áron már több mint 40 százalékkal növekedtek az egyházi tevékenységre valamennyi adófizető pénzéből nyújtott állami támogatások, az idei költségvetésben újabb 50 százalékos emelkedést figyelhetünk meg: valamennyi adófizető - hívő, nem hívő - adójából kívánják támogatni az egyházak tevékenységét.

Különösen nem értünk egyet azonban azzal, hogy ismét beiktatták a költségvetésbe a hitoktatók támogatása címet. Miért nem helyes ez? Azért nem, tisztelt Országgyűlés, mert ez a cím '98-ig létezett - '97-ben még létezett -, és akkor a vatikáni megállapodás során olyan megállapodás született a Katolikus Püspöki Kar és az akkori kormány képviselői között, hogy ezt a több mint 1 milliárdos összeget beolvasztják az általános egyházi támogatásba. Tehát nem szüntették meg, hanem beolvasztva az 1 százalék kiegészítésbe és a járadékba, az egyházak ezt az összeget továbbra is megkapták. Önök másodszor is oda akarják adni a most már 1,7 milliárdos összeget egy olyan tevékenységre, nevezetesen a hitoktatásra, amelyet a magyar alkotmány, az állam és egyház elválasztásának elve alapján nem lenne szabad az állami költségvetésből finanszírozni.

Természetesen ha egy kormány feladja az állam és egyház elválasztásának alkotmányos elvét, és ehelyett az állam és az egyházak együttműködéséről beszél folyamatosan, akkor ez az eljárás logikus. Ha azonban a magyar alkotmányból, meg a 150 éves magyar hagyományból, a deáki és az eötvösi hagyományból indulunk ki, akkor ez megengedhetetlen.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót Herényi Károly képviselő úrnak, MDF.

 

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két módon szeretnék Bauer képviselőtársam hozzászólására reagálni. Egyfelől nagyon nehéz pénzben kifejezni, de kísérletet kell tenni arra, hogy azért a hátrányért, amely a történelmi egyházak a létező szocializmus négy évtizede alatt érte, valahogy rehabilitálódjanak - ez az egyik.

A másik pedig az, hogy az állam és az egyház szétválasztása már nagyon régen megtörtént. Most inkább azokat a területeket kell megtalálni és megkeresni, amelyeken együtt tud működni az állam és az egyház, hogy azt az erkölcsi válságot, illetve annak az erkölcsi válságnak a maradványait közösen számoljuk fel, amelyeket szintén az előbb említett, elmúlt négy évtized hagyott ránk, és ami talán súlyosabb örökség, mint az a gazdasági csődhelyzet, amit az előző kormány hagyott ránk.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

(17.00)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót Szászfalvi László képviselő úrnak, MDF.

 

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bauer Képviselőtársam! Nagyon röviden szeretnék reagálni a felvetett gondolatokra. Egyrészt lehetséges, hogy az volt az ideológia vagy az elképzelés, hogy legyen beolvasztva a hitoktatás kerete a járadékkeretbe. Azt gondolom, teljesen mindegy, minek nevezzük, a tény az tény marad, hogy ez a költségvetésikeret-lehetőség hiányzott az egyházaknak a hitoktatási szolgálatához.

A másik dolog a hitoktatás, a hittanoktatás kérdése. Azt gondolom, példátlan és elfogadhatatlan dolog az, hogy mindenféle fakultatív tárgyat az iskolákban természetes módon támogatunk, finanszírozunk - amivel maximálisan egyetértek magam is mint egy kisváros polgármestere is -, ugyanakkor elfogadhatatlan és elképzelhetetlen számomra az, hogy mint fakultatív tárgyat a hittanoktatást, a hitoktatást ugyanolyan egyenrangú adófizető állampolgárok gyermekeinek nem biztosítja vagy ne biztosítaná a költségvetés. Ezért értünk egyet az előterjesztéssel, és ezért támogatjuk jó szívvel és minden adófizető állampolgár szemébe is nézve.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra következik Szili Katalin, MSZP; őt Hanó Miklós követi.

 

DR. SZILI KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! És engedjék meg, hogy megszólítsam a tisztelt távol lévő környezetvédelmi miniszter urat is, hiszen a környezet ügyéről szeretnék szólni.

A kormányprogram hangsúlyosan szólt a környezetvédelem jelentőségéről hazai és európai uniós prioritások miatt, ehhez képest a polgári koalíció kormánya, annak is az első költségvetése széttagoltan foglalkozik és csak a követelmények szintjén a környezetvédelem tárgyával, és ily módon tárgyalja ezt a rendkívül fontos kérdéskört, ahogy ezt a mai napon már több képviselőtársam említette.

Érthetetlen számomra, hogy miért és milyen alapon éri kritika minduntalan az elmúlt négy év tevékenységét, bár az EU is elismerte az eredményeket. Ehhez engedjék meg, hogy hadd idézzek önöknek egy nagy államférfitól, aki azt mondta: "ha a jelen megpróbál törvényt ülni a múlt felett, elveszítheti a jövőt."

Engedjenek meg öt konkrét megjegyzést.

Európai Unió. Nagyon helyesen a költségvetés rögzíti azt, hogy ez Európai Unió feladatait és környezetvédelmi feltételeinek teljesítését az 1999. évi költségvetés magáévá teszi, azt tartalmazza, természetesen a prioritások szintjén a forrásokat is biztosítja. Mit tartalmaz ez? Elfogadtunk 1997-ben egy nemzeti környezetvédelmi programot, amely alapvetően felöleli 2002-ig azokat a feladatokat, amelyeket környezetvédelem területén Magyarországnak tennie kell ahhoz, hogy 2002-ben környezetvédelmi szempontból is alkalmassá váljon az európai uniós tagságra.

Az Európai Unió a programszerű megoldásokat támogatja, és természetesen támogatja az átfogó kapcsolatokat tisztázó programokat. Ahogy a költségvetés is fogalmazza nagyon helyesen: az Országgyűlés határozata alapján elkészített 1999. évi intézkedési terv részeként meghatározza azokat a feladatokat, amiket tenni kell. Igen, csak egy óriási probléma van, hiszen az 1999-es intézkedési tervet a tárca ugyan elkészítette, de a kormány még a mai napig nem hagyta jóvá, így nem tudjuk, mit fog tartalmazni, és azt sem tudjuk, hogy valóban beemelésre kerültek-e az 1999-es költségvetésbe.

Bizonyára képviselőtársaim figyelmét is felkeltette az, hogy az 1999. évi költségvetésben nemzeti környezetvédelmi program címszó alatt összesen két tételt emel ki. Én ezt nem vitatom, hiszen két fontos tételt emel ki, de azt gondolom, hogy nem lehet teljes ez a felsorolás, hiszen a nemzetközi ökológiai hálózat kialakítása az egyik, a másik a Duna-Tisza közti homokhátság kérdésköre. Megismétlem: mind a kettő rendkívül fontos, de hiányolom, hiszen nem lehet teljes ez a felsorolás.

Második megjegyzésem: a költségvetés nem tartalmazza azt a hatásvizsgálatot, amely ahhoz lenne szükséges, hogy valamennyi képviselőtársam lássa azt, milyen környezeti hatásai lehetnek annak a kiadási oldalnak, amelyet az 1999. évi költségvetés a környezetvédelmi területén tartalmaz.

Harmadik megjegyzésem: források. Képviselőtársam nagyon helyesen megjegyezte, hogy 1999-ben annyi pénz lesz környezetvédelemre, amennyi eddig még sosem volt. Azt hiszem, ennek mindannyian örülhetünk, hiszen a környezetvédelem 1999-es GDP-részesedése valóban 0,1 százalékkal több, 1,3 százalék lesz. Én ezt, mint a környezetért aggódó ember örömtelinek tartom, azonban éppen a programszerű végrehajtás tekintetében van egy hiátus, hiszen az, amit az 1,3 százalék tartalmazhat, nem teljes egészében fedi azokat a teendőket, amelyeket 1999-ben a környezetvédelem végre kell hajtanunk, még akkor sem, ha az Európai Unió 10 milliárd ECU-vel támogatni fogja ezt a tevékenységünket.

Negyedik megjegyzésem: Központi Környezetvédelmi Alap. Elkülönített állami pénzalapból fejezeti kezelésű célelőirányzattá átváltozott pénzalap. Nehezen követhető az, hogy mi lesz a jövője, és hadd idézzem önöknek az ÁSZ-jelentés egyetlenegy mondatát, a 4.2. pont az elkülönített állami pénzalapok fejezetében, amikor is megállapítja, és csak egyetlen mondatot emelek ki: "Ezzel összefüggésben a bevételi források módosulása nehezen követhető a törvényjavaslatban." Azt hiszem, ez további kommentárt nem igényel.

Mindannyian tudjuk, és ezt a költségvetés is megemlíti, hogy a Központi Környezetvédelmi Alap lényeges elem, illetőleg a most már fejezeti kezelésű célelőirányzattá vált összeg. Megállapítja azonban azt is, és engedjék meg, hogy most szintén a költségvetésből idézzek: "jogszabályi háttér időbeni átalakítása válik szükségessé", s még egy idézet: "működtetés feltételei megváltoznak". Azt hiszem, hogy ez két fontos megjegyzés, de hozzátenném azt is: jó lett volna már most látni azt, hogy milyen módon történik ennek a felhasználása, hogyan történt meg az átalakítása, mik lesznek a működtetés feltételei, és mivel ez jogszabályi szinten nem szerepel, mindösszesen az indokolás tartalmazza azt - és itt csak idéznék -: "hogy az előirányzatok felhasználását, a kiadások feletti döntési hatáskört a kiadásokkal, nyilvántartásokkal a miniszter írja elő a pénzügyminiszterrel egyetértésben", illetőleg van egy alternáció: "a kormány ezt a jogot magának is fenntarthatja". Van még egy ilyen idézet: "változatlanul maradhat a felügyeleti jogkör, a kiadások feletti döntési hatáskör, s a pénzkihelyezés módja". Ez valóban megint megnyugtat bennünket, képviselőtársaim, de ezt jó lett volna jogszabályi szinten látni, hiszen az a társadalmi kontroll, amely eddig is megvalósult, és bízom benne, hogy a jövőben is meg fog valósulni, csak és kizárólag így biztosítható, és a stabil szabályozás valóban csak törvényi szinten adható a továbbiakban is.

Ötödik megjegyzésem a hulladékokra vonatkozik. Van egy tétele a környezetvédelmi résznek a célelőirányzat tervezett kiadásai között: begyűjtő és kezelőrendszer kialakítása. Ez egy dicséretes dolog, főleg akkor, ha ez ugyanez a költségvetés egy másik helyütt ugyanazt mondja, hogy a visszagyűjtés miatt jelentős bevételekkel számol. Számomra csak az megnyugtató, hogy ez a visszagyűjtés létezik, a kialakítása szükségtelen, hiszen már működik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy valamennyiük figyelmét felhívjam, hiszen eddig önöktől is ezt hallottam: a környezet ügye közös ügy, azt hiszem, a jövőnk is közös. Kérem, hogy a továbbiakban is közösen gondolkodjunk erről.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

(17.10)

 

ELNÖK: Köszönöm. Szólásra következik Hanó Miklós képviselő úr, Független Kisgazdapárt; őt követi Pap János, Fidesz.

 

HANÓ MIKLÓS (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel első beszédemet mondom - ezt úgy hívják, hogy szűzbeszéd -, úgy illik, hogy ezt felolvassam, de nem ezt teszem, hisz Pásztohy András MSZP-s képviselőtársam az előbbi okfejtésével olyan vakvágányra és olyan cinikus helyzetbe hozta ma a jelen mezőgazdaságunkat, hogy kénytelen vagyok ezt is beleszőni a mondanivalómba, és nem olvasom fel.

Felszólalásom lényege, hogy az 1999. évi költségvetési törvénytervezetnek az agrártámogatási rendszeréből szerettem volna egy-két dolgot kiemelni és a véleményemet elmondani, de itt rögtön egyben reagálok is, és ezt Pásztohy András véleményével összekötve fogom elmondani.

A jelenlegi kormány és az agrárminisztérium negatív eredményeként hozza ki Pásztohy András a jelenlegi agrárválságot. Először is, hogy búzából 5 millió tonna termett és túltermelés keletkezett az országban: azt hiszem, nem idén tavasszal vetették ezt a búzát, hanem '97-ben, az előző kormány időszaka alatt, ott kellett volna megfelelőbben hozzáállni ahhoz és a búza-vetésterületet csökkenteni, hogy ne legyen túltermelés.

Másodszor: a kormány meghozta az intézkedést, és rögtön intervenciós felvásárlást indított be. Azt hiszem, a gabonánál a legjelentősebb gond az volt, hogy a felvásárlásnál a minősítési problémák olyan helyzetbe hozták a termelőket, hogy egyszerűen nem tudták leadni ezen gabonáikat, habár jó minőségűek voltak, csak sajnos az átvételi helyeken a kereskedők lobbyérdekei működtek, és így kerültünk nehéz helyzetbe.

Sertésválság: azt hiszem, hogy a sertésnél a 300 forintos átvételi árból úgy lett 200 forintos átvételi ár - ami megint csak még '97-ben történt meg -, hogy a választásra készülve az MSZP-SZDSZ-kormány eltervezte, hogy egy bizonyos mennyiségű fagyasztott hússal csökkenti a húskészítmények árát, és ezáltal valószínűleg vonzóbbá teszi a választásokra az MSZP-SZDSZ-es mezőgazdasági programot. Ez rosszul sült el, sajnos ez a fagyasztotthús-behozatal az országba igen mély pontra zúdította a sertések átvételi árát.

Jelenleg sem megoldott - és ezt a problémát még a továbbiakban is fölvetem -, hogy a nem objektíve vágásra leadott sertéseknél hiába van 59 forint támogatás, ez nem jut el a termelőkhöz. Igen, ez a mostani kormánynak is feladata, problémája.

A továbbiakban nagyon fontosnak tartom azt, hogy az agrárolló, ami ötven év alatt nyílt ki - és azt hiszem, ebben az MSZP és elődpártja jelentősen részt vettek -, most csapódik le. Az, hogy mi a versenyképes termelés, meg a családi vállalkozást így ledegradálni, mert szó szerint azt mondta, hogy "pocsékoló támogatást adni a családi vállalkozásnak", ez fölháborító, hisz úgy érzem, nyugat-európai példaként az EU-ban nem a volt kolhoz típusú szövetkezeteket támogatják, hanem a családi vállalkozásokat. Ezért is emelem ki azt, amit most a jelenlegi kormányzat és az FVM a költségvetési tervezetben letesz, hogy végül is normatív támogatási formákba megy át, ami Nyugat-Európában több évtizede jól működik, és majd ezt követően a mezőgazdaság lesz önfejlődő: a jól gazdálkodó majd kiesik, a rosszul gazdálkodó... (Közbeszólás: Fordítva!) Fordítva, elnézést: tehát a jól gazdálkodó előrelép, a rosszul gazdálkodó kiesik. Így majd egy földkoncentrációt is létre lehet hozni, de nem úgy, hogy most kimondom azt, hogy a családi vállalkozásoknak nem kell teret adni. Igenis, a családi vállalkozások is szeretnének valamit elérni, hisz ma az átalakult szövetkezeteknél azok a vagyonok vannak fölhalmozva, amelyeket negyven év alatt a családi vállalkozásokban kellett volna megtalálni, és nem ott találjuk meg őket.

Hadd mondjak egy példát! A mostani gabonaválságban az az egyik jellemző eset, hogy valakinek van 1,5 millió forintos üzletrésze, és a 1,5 millió forintos üzletrésszel a szövetkezeti tárházba nem viheti be a gabonáját. Akkor most ki van előnyösebb helyzetben: az a családi vállalkozás, amely szeretne fejlődni, vagy az, aki visszaél azzal, hogy az előző negyven év felhalmozása nála rakódott le? Nem akartam ilyen különbséget tenni, azt akartam mondani, hogy igenis a normatív támogatást kell előtérbe hozni, és a társas vállalkozásoknak és a családi vállalkozásoknak is megadni az esélyegyenlőséget, hisz az eddigi támogatási formákra az volt jellemző, hogy pályázatok útján lehetett pénzeket elnyerni. Ezeknél a pályázatoknál hadd mondjam el a saját példámat.

Én '96-ban pályáztam gyümölcstelepítésre. Márciusban megjelent a Közlönyben, hogy lehet pályázni, április 16-án be akartam adni a pályázatomat, ami pénzbe került, mert talajszerkezet-vizsgálat, egyebek voltak, és azt követően közölték, hogy sajnos elfogyott a pénzalap, mert voltak, akik már ezt márciusban, mielőtt megjelent volna bármi, már letették rá az igényüket, és több százmilliós pénzeket vettek fel; tehát igenis itt is a lobby működött, és nem jutott mindenkihez el a támogatás, akihez el kellett volna jutnia. Tehát én nem értek azzal egyet, hogy egy szűk csoportnak adjunk, és a tömegeknek ne adjunk; igenis a családi vállalkozásoknak is meg kell adni azt az esélyt, hogy fejlődhessenek, mint ahogy Nyugat-Európában ez jól működik, hisz az EU-ban ennek mentén, a normatív támogatások mentén történik a mezőgazdaság támogatása, és ezt követően, az így megtámogatott termelési rendszeren túl jöttek létre a beszerzési-értékesítési szövetkezetek, amelyek egy piacbiztonságot is jelentenek. Én ennek is híve vagyok, és azzal is egyetértek, hogy támogatásra kerüljenek.

Mindenesetre én pozitívnak ítélem meg a saját költségvetésünkön belül a 48 milliárd forintos jövedelemkiegészítő normatív támogatást, és majd meglátjuk pár év múlva, hogy ezeknél a halálra ítélt családi gazdaságoknál, amelyek itt Pásztohy András képviselőtársam által, úgymond, pocsékolásra szórt pénzek, lesz-e eredmény, mert szerintem vannak olyan szorgalmasak a családi vállalkozások is, hogy tudjanak fejlődni.

Én mindezek ellenére - az időt nem húzva, hogy képviselőtársamnak is hagyjak időt - csak azt mondom, hogy az FVM jó úton jár, és igenis az Európai Unióban alkalmazott és jól működő támogatási rendszert akarja megvalósítani. Ehhez természetesen idő kell, hisz a magyar agráriumba ma nem 132 milliárd kellene, hanem ennek többszöröse, az agrárolló nem egy év alatt, nem fél év alatt nyílt ki, hanem ötven év alatt. Voltak időszakok, amikor a régi, úgymond, kolhoz típusú szövetkezetek csak úgy tudtak létezni - és ezért vitatom, hogy mi a versenyképes szféra, mert attól függ, hogy mit akarunk termelni, hogy belterjesen-e, vagy állattartás, vagy egyebek -, akkor a kolhoz típusú szövetkezeteknél csak állami támogatással volt életképes a szövetkezés. Azt mondom, hogy legyen társas vállalkozás, legyenek szövetkezetek, de a tulajdoni viszonyok figyelembevételével, és elsősorban a TÉSZ-ek, a termelő-értékesítő szövetkezetek terét biztosítsuk, hisz a legnagyobb válság ma a magyar mezőgazdaságban a piac. Ha piacunk volna, különösebb gondunk nem volna, hisz az adottságaink megvannak, a szorgalmunk megvan, az akaratunk megvan.

Köszönöm szépen, és kérem, hogy fogadják el a költségvetést. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalások következnek.

Megadom a szót Solymosi József képviselő úrnak, MSZP.

 

DR. SOLYMOSI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr, annál is inkább, mert mint ahogy Hanó Miklós képviselő úr nem akarta felolvasni az előre megírt hozzászólását, én sem készítettem előre, és nem is volt szándékomban hozzászólni, de igazából azért kértem szót, mert Hanó képviselő úr rendkívüli módon leegyszerűsítette a kérdést és a problémát.

A legjobb tudomásom szerint a mezőgazdaság alapgondját és problémáját nem az jelenti, hogy most a búza értékesítése körül gondok vannak, vagy éppen néha visszatérően is gondok jelentkeznek a sertés értékesítésénél. Itt egy nagyon hosszan tartó folyamatról van szó, és valószínű, Hanó képviselő úr nem figyelte történelmében az eseményeket, mert ezek az események valamikor lehet, hogy már 1990 előtt is elkezdődtek, de igazából 1990 után gyorsultak föl, akkor, amikor a Kisgazdapárt vezetésével úgy alakították át az egész agrárágazatot, hogy annak a végeredményét és következményét nem látták vagy nem akarták figyelembe venni.

Senki nem mondta, és legjobb tudomásom szerint Pásztohy képviselő úr nem azt mondta, hogy a családi gazdaságokat nem kell támogatni.

 

 

(17.20)

 

Mert mi azt mondjuk és azt mondtuk mindig, hogy egy gazdaságban, egy agrárgazdaságban helye van a magángazdaságoknak, de helye van a társas vállalkozásoknak is, olyan támogatást viszont nem tudunk elképzelni, amelynél az egyik a másik rovására dolgozik.

És az sem igaz, hogy az Európai Unióban a szövetkezeteket és a termelő típusú szövetkezeteket nem szívesen fogadják, mert ha elolvasná a képviselő úr a Manchesterben megfogalmazott szövetkezeti alapelveket, tudná: abban világosan megfogalmazták, hogy az olyan, termelő típusú szövetkezeteknek is van helye a világban és az Európai Unióban, mint amelyek Magyarországon működnek.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót Pásztohy András képviselő úrnak, MSZP.

 

PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Hanó Képviselő Úr! Sajnos vélhetően félreértette a mondandómat, hiszen - itt van előttem az írásos szöveg - én nem arról beszéltem, hogy az agrárválságot ki és mi okozta, az elmúlt egy vagy két év, hanem hogy az elmúlt évtized folyamatait vizsgálva az agrárágazat súlyos, válságos időszakokon ment keresztül. Azt is hangsúlyoztam, hogy az agrárolló ilyen mértékű nyílásában az elmúlt évek gondjai, problémái is közrejátszottak. A sertés- és gabonaválságért én nem tettem felelőssé senkit, hanem jeleztem, hogy gyorsabb, hatékonyabb intézkedés kellett volna, mert a fejlesztési forrásokat nem tudtuk felhasználni, azt a termelők, a gazdaságok, a gazdálkodók biztonságára kellett volna fordítani.

Ments isten, hogy szembeállítsam a családi vállalkozásokat a nem családi vállalkozásokkal, a társas vállalkozásokkal, egy szó nem hangzott el erről. Én azt mondtam, hogy a föld alapú támogatásoknál a versenyképesség fokozása a cél, nem pedig a források elaprózása. Tehát ne írassuk szét 48 hektáros darabokra a földtulajdonokat, hogy több támogatást szívjunk le, hanem másfajta támogatással oldjuk ezt meg.

A szövetkezetek és a családi vállalkozások ragyogóan kiegészítik egymást. Egyébként a jól működő, úgynevezett családi gazdaságok a jól működő szövetkezetekkel csak együtt tudnak hosszú távon boldogulni.

Szeretném kijelenteni: Magyarországon sohasem volt kolhoz típusú szövetkezet; aki ezt állítja, nem tudja, mi a kolhoz típusú szövetkezet.

Végezetül szeretném hangsúlyozni: valamennyien abban vagyunk érdekeltek, hogy a magyar élelmiszer-gazdaság, a mezőgazdálkodás a vidékfejlesztéssel együtt olyan helyzetbe kerüljön az EU-csatlakozási folyamatban, hogy valóban versenytársak, és ne alárendeltek legyünk az európai integrációban.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Mayer Bertalan képviselő úrnak, MSZP.

 

MAYER BERTALAN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Azt gondolom, ha Hanó képviselő úr pártelnöke itt ülne az Országházban, akkor úgy kezdené a kétperces hozzászólását: képviselőtársam legalább két kérdésben téved. Én ezt megfejelem: legalább három alapvető kérdésben téved.

Azt gondolom, az agrártámogatásokban a családi támogatásokat úgy előtérbe helyezni és szembeállítani a társas vállalkozásokkal - és képviselőtársam, nem a szövetkezetekről beszéltem, hanem a társas vállalkozásokról -, azokat egymással szembemotoroztatni, alapvetően nagy tévedés. Azt gondolom, célt tévesztett a költségvetés megfogalmazása az agrárcéloknál, mert nem hiszem, hogy a jelenlegi helyzet stabilizálása lehetne a cél, hanem a magyar mezőgazdaság versenyképessé tétele az EU-csatlakozás időszakára. Ebben azonban ketté kellene választani a magyar agrárszférát egyrészt a szociális és kényszervállalkozókra, akiknek a támogatása nem az agrártámogatásokból kellene hogy megtörténjen, hanem a népjóléti minisztérium által, másrészt a versenyképes gazdaságokra kellene fordítani az agártámogatásokat. Tehát ne a versenyképes bt.-k, kft.-k, szövetkezetek, állami gazdaságok rovására történjen meg a szociálpolitikai támogatás - erről volt szó.

A másik, amiben, azt gondolom, alapvető tévedés van, hogy igenis vannak Nyugat-Európában, nevezetesen Franciaországban is kifejezett termelő típusú szövetkezetek, csak azokat nem úgy hívják, hanem úgy, hogy családi vállalkozáson alapuló szövetkezés, amit rövidítve GAEK-nak mondanak. Emellett van a KUMA, a gépkölcsönzés és a többi, és egyetlenegy fillér támogatásban nem részesül az, aki nem tagja Franciaországban a szövetkezetnek.

A harmadik: azt gondolom, igenis akkor lesz előrelépés, ha nem demagógiával, hanem szakszerűséggel próbáljuk megközelíteni az agrárgazdaság és a vidék problémáját.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

ELNÖK: Ellenzéki képviselők jelzésére - én a jelbeszédből értek - elmondanám: a legrövidebb technikai szünetet tartja meg az államtitkár úr, és jön vissza. (Varga Mihály a padsorok közül jelzi jelenlétét.) Itt van a teremben, meg is érkezett - csak az ügyrendi vita elkerülése miatt mondtam.

Kétperces felszólalásra megadom a szót Hanó Miklós képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

 

HANÓ MIKLÓS (FKGP): Köszönöm a szót. Csak Mayer Bertalan képviselőtársamnak akarnék annyit mondani, hogy mi sem, a családi vállalkozások sem szociálisan szeretnénk termelni, hanem mi is versenyszerűen szeretnénk termelni. Pont erről beszélek, hogy negyven évig nem adatott lehetőség arra, hogy versenyszerű legyen a családi vállalkozás - hát erről beszélek! Tehát az a lényege az egésznek, hogy igenis helyzetbe kell hozni őket. '97. évben a 100 milliárdot zömmel a szövetkezeti szféra vette fel forgóalap-feltöltésre, nem a családi vállalkozások. Hol volt nekünk ekkora előnyünk? (Taps az FKGP soraiban.) Sehol!

Én tehát azt mondom: ne most döntsük el, ki a szociális és ki a versenyszerű, hanem azt mondom, adjunk erre egy kis időt a családi vállalkozásnak is. A családi vállalkozás pontosan az a szorgalmas tevékenységet végző vállalkozás, amely, ha egy kis időt kap, igenis versenyképes és fejlődőképes lehet. De hátrányban van, pont arról beszéltem, hogy a családi vállalkozás nem tud felvásárolni egy tárházat 6 százalékos üzletrésznél, 6 százalékos áron, de egy szövetkezeti elnök fel tudja vásárolni, és akkor neki olyan vagyona van, ami versenyképes - nekünk nincs!

Tehát igenis, valahol meg kell támogatni a családi vállalkozást... Le kell, hogy álljak, mert a társamnak is kell időt hagynom. Köszönöm szépen, ennyit akartam. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Közben jegyzeteljük az időket, azért várunk pár másodpercet.

Megadom a szót Pap János képviselő úrnak, Fidesz; őt követi Csatári József, Független Kisgazdapárt.

 

DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A jövő évi, a '99. évi költségvetés nagy mérföldkő nemcsak az ország, hanem a Fidesz-Magyar Polgári Párt vezette kormány életében is. Ez még akkor is igaz, ha ez a költségvetés örökölt és ilyen rövid idő alatt nem lehetett leásni az alapokig, de a főbb tendenciák és az irányváltás jól érzékelhető. Örökölt, mert sok adósság és ígéret mára vált ismertté; nehezítve elképzeléseinket, súlyos veszteségek derültek ki több százmilliárd forintos tételben, ezenkívül az orosz válság is módosítja elképzeléseinket.

Ez a költségvetés abban is eltér a többitől, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi kereteit nem az állam pénzeként, hanem minden polgár vagyonaként kezeli. Ez a költségvetés befektetés a jövőbe a család és a gyermekek támogatása miatt, valamint a gyermek- és a különböző oktatási kedvezmények miatt. Az örökség ellenére mi már előreléptünk néhány ponton, természetesen ott, ahol az idő engedte. Nagy értéke a törvényjavaslatnak, hogy a választási program gazdasági lenyomatát tarthatjuk a kezünkben; nem történik most más, mint a választási program megvalósítása.

A legfontosabb területek, ahol a korábbiaknál jóval magasabb összeg áll a rendelkezésünkre, a következők: a családok támogatása, a mezőgazdasági struktúra átalakítása, a kis- és középvállalkozások támogatása, az oktatásra és a szervezett bűnözés elleni harcra is több pénz jut, ezenkívül jelentős lépéseket teszünk a közpénzek elfolyásának megakadályozására.

Tisztelt Ház! Mint a környezetvédelemben tevékenykedő képviselő, ezen területek térnyerését nagyon támogatom, mivel a kis- és középvállalkozások sokkal közelebb állnak a környezetbarát megoldásokhoz, mint a multinacionális cégek, környezetterhelésük lényegesen kisebb, ezenkívül emberbarát, emberléptékű megoldásokat alkalmaznak.

A mezőgazdasági struktúra átalakításában szinte az utolsó percekben vagyunk. A családi alapon szerveződő gazdaságokban nagyobb az élőmunka-felhasználás, a környezetbarát, kis léptékű technológia esetén lehet némi reményünk a talaj termékenységének visszafordítására, illetve, ahol még van, megőrzésére, a túlzott műtrágya- és vegyszerfelhasználás korrigálására, ezen keresztül az egészséges élelmiszerek előállítására. Az oktatás és a családi támogatás pedig különböző területeken ugyan, de fontos ahhoz, hogy megtanítson bennünket egymásért felelősséget vállalni, tisztelni a másikat és azt a környezetet, amelyben élünk.

 

(17.30)

 

Általánosan elfogadott tendencia az is, hogy a környezetvédelem terén a legnagyobb előrelépést éppen az oktatással érhetjük el, minden befektetett forint itt kamatozik a leginkább.

A közpénzek elfolyásának megakadályozására reményeink szerint jó példa a különböző alapok megszüntetése, így többek között a Környezetvédelmi Alapé is. Ezzel tulajdonképpen áttérnék a konkrét környezetvédelmi fejezetre, illetve környezetvédelmi kérdésekre.

A Környezetvédelmi Alap megszűnése mellett a tervezet szerint nő a célfeladatok köre. Több pénzt, mintegy 29 milliárd forintot kíván fordítani a költségvetés erre a célra. Azt gondolom, ez jelentős előrelépés, hiszen az előző kormány pontosan ebből a keretből 18 milliárd forintot zárolt. Az alap finanszírozta kiadás bevételi oldalán 19,2 milliárd forint szerepel, míg a költségvetési támogatás közel 10 milliárd forint. E nagy összeg miatt én azt gondolom, komolyan el kell gondolkodnunk a termékdíjtételek módosításán, bővítésén, valamint a környezethasználati díj bevezetésén. Magának az alapnak a rendeltetése és felhasználása azonos a Központi Környezetvédelmi Alapéval. Reményeink szerint a természetvédelmi területek fejlesztése és megőrzése is nőni fog. Felhívom azonban a figyelmet a nyugat-magyarországi régióra, hiszen az előző ciklusban sajnálatos módon szinte csak a keleti részeken hoztak létre nemzeti parkokat.

A fejezeti kezelésű előirányzatok mint célirányzatok, a Környezetvédelmi Alap céltámogatása nélkül is jelentős növekedést mutatnak. Az előző évi 2 milliárd forint helyett a következő évi költségvetésben 6,7 milliárd forintot biztosítunk erre a célra. Annyit azonban meg kívánok jegyezni - és ez egy nagyon fontos terület -, hogy a Duna-monitoring és a Szigetköz kármentesítése kerüljön megosztásra úgy, ahogy az korábban is volt. Nagy hangsúlyt kap a tervezetben a környezetvédelmi károk elhárítása, amelyre a költségvetés az idei évben 5 milliárd forintot biztosított, míg jövőre közel a dupláját, 9,5 milliárd forintot kíván fordítani.

Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A költségvetésben évről évre meghatározó szerepe van a természetvédelemnek és a környezetvédelemnek. Jól mutatja ezt a nemzeti összterméken belüli arány, amely szerint 1993-hoz képest a jövő évi költségvetésben már több mint kétszeres, 1,3 százalék áll rendelkezésre környezetvédelmi fejlesztésre, ami évi 0,1 százalékos előrelépést jelent.

Döntő volt, hölgyeim és uraim, a törvényjavaslat készítésében, hogy az EU-ajánlásokat figyelembe vettük, és így három környezetvédelmi területet jelöltünk meg mint kiemelt prioritást. Tudjuk, fontos a csatlakozási feladatok teljesítése, de véleményem szerint enélkül is a környezeti állapot, a környezetvédelmi jellegű beruházások több évtizedes elmaradása indokolttá teszi, hogy a környezetvédelemre sokkal nagyobb hangsúly kerüljön.

Az uniós ajánlás szerint a három kiemelt feladatra a források 80-85 százalékát kívánjuk fordítani. Ezek a következők: a szennyvízelvezetés és -tisztítás, a levegő tisztaságvédelme, a hulladékgazdálkodás, beleértve a hátrahagyott és fel nem számolt környezeti károkat is. A következő évben e háromból is kiemelkedik a vízgazdálkodás előtérbe állítása.

A szakmai feladatok között elsődleges és legfontosabb a felszíni és felszín alatti vizek védelme. Ezen a téren azonban két problémára fel kell hívni a figyelmet: egyrészt a városok és a települések szennyvíz- és szennyvíziszap-gondjait is meg kell oldani, többek között a vízbázisvédelem miatt; másrészt el kell érni, hogy a víz-, szennyvíz-, -iszaphasznosítási, illetve -mentesítési kör megnyugtató módon lezáruljon. Örömmel fogadjuk, hogy a talaj- és vízszennyezésben jelentős szerepet játszó hígtrágya rendszerű üzemeket csökkenteni kívánjuk.

A következő két kiemelkedő feladat egy kicsit háttérben maradt a víz és szennyvíz mellett, és azt gondolom, szemléletben is egy kicsit tovább kell gondolni ezt a kérdést, tudniillik a szilárdhulladék-kezelők létesítése - úgymint lerakók és tárolók - véleményem szerint a gyakorlatban nem úgy történik, mint ahogy mi azt elképzeljük és szeretnénk. Egyáltalán, számomra fölmerül az a kérdés, van-e vajon korszerű települési lerakó. Szerintem nincs egyébként; bárhol történik ez a lerakás, itt nem történik más, mint unokáinkra, illetve az elkövetkező évtizedekre hárítjuk át a mi problémáinkat, nem beszélve az esetleges víz- és talajszennyeződésről, ami az ilyen tárolókban keletkezik. Én azt gondolom, a globális felmelegedés, illetve az ózonlyuk keletkezésében nagy szerepet játszó metán, széndioxid és egyéb mérgező gázok is ezen a helyeken keletkeznek.

Gyakran felmerül a hulladékkérdésben, hogy a hulladékokat égetni kell. Én fölhívnám a figyelmet, hogy ezen a téren is jelentős lehet, sőt az is, a légszennyezés, a visszamaradó hamu pedig hasonlóképpen nagy gondokat okoz. Tudatosítani kell azt - és ez nem pénz kérdése -, hogy a hulladékban lévő anyagok több mint 80 százaléka újrahasznosítható, fontos nyersanyag. Ehhez azonban meg kell valósítani a szelektív hulladékgyűjtést, ezáltal a hasznosítást.

A legjobb megoldás azonban a hulladékszegény technológia, ami ismét nem pénz, hanem hozzáállás kérdése. A veszélyeshulladék-gazdálkodásban is az egyedüli járható útnak én a technológiai váltást, illetve a hasznosítást és az ártalmatlanítást látom, de az ellenőrzés elvszerű legyen, és ne akadályozó.

A törvény támogatja a csomagolóhulladék begyűjtő rendszerét, amely mellett, helyett és azt továbbfejlesztve véleményem szerint szemléletváltásra van szükség, újra kell értékelnünk és újra be kell hozni a gyakorlatba a jól működő, környezetbarát, hulladékszegény üvegvisszaváltós rendszer elterjedését.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Igazából itt befejeztem volna, de képviselőtársaim idejével spórolva engedjék meg, hogy néhány szóban most reagáljak Szili Katalin képviselő asszony szavaira. Fontos néhány szóval reagálni - elsősorban szakmailag -, mert én azt gondolom, aki aggódik a környezetvédelemért, azt csak támogatni lehet, hogy több pénzt szeretne a környezetvédelemre.

Van, ami nem pénzkérdés, tisztelt képviselő asszony, és van, ami pénzkérdés. Ami nem pénzkérdés a környezetvédelemben: az előző ciklusban hoztak egy olyan rendeletet a szennyvíznél, a 102. kormányrendeletet, ami nem segítette a probléma megoldását - a mezőgazdasági hasznosításról van szó a szennyvíziszapoknál és a veszélyes hulladékoknál -, ami nem előrelépés, hanem véleményem szerint visszalépés. Egy jogszabállyal hátráltattuk a dolgot.

Azt mondta a képviselő asszony, hogy az EU támogatja a programot, de erre nincs pénz. Szeretném elmondani, hogy ismét csak olyat kell mondani a környezetvédelemről véleményem szerint ellenzékben és kormánypártban is, ami később tartható vagy számon kérhető. A Fidesz-Magyar Polgári Párt által vezetett kormány az alapokban több pénzt kíván juttatni ezen feladatokra, amiket fölsoroltam; nem kívánom megismételni. Ehhez képest kicsit furcsa, és gondoljunk csak bele, hány képviselő szembesül azzal a kérdéssel, hogy beindultak szennyvíztisztítók, különböző projektek beindultak az országban, a Környezetvédelmi Alapot pályázták meg, de abból nem kapták meg a pénzt. Azért nem kapták meg a pénzt, mert 18 milliárd forintot zárolt a PM. Remélem, hogy a Fidesz által vezetett kormányban ilyen nem fordul elő, sőt ezekre az elmaradt támogatásokra, amelyeket joggal várnak az önkormányzatok, ebből a 18 milliárd forintból valamilyen formában visszaforgatva biztosítani tudunk a számukra.

Végül visszatérve beszédem eredeti fonalához, én azt gondolom, tisztelt Ház, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Pártnak és annak képviselőcsoportjának rendkívül nagy a felelőssége - szemben az ellenzékkel - azért, hogy ez a törvény megszülessen. Ez azonban nem jelenti azt - és azt gondolom, egy környezetvédőnek soha nem is jelentheti -, hogy egy jó költségvetést, ami szerintünk egy jó költségvetés, pozitív javaslatokkal, élve a kontrollehetőségekkel, hiszen azért vagyunk itt a Házban, tovább ne javítsunk. Ezért kérem önöket, hogy módosító javaslatainkat is támogatva szavazzák meg ezt a költségvetést.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Képviselői kérésre most ismertetném az egyes frakciók részére rendelkezésre álló időt: a Fidesz-Magyar Polgári Párt 33 perc 50 másodperccel, az MSZP kereken 11 perccel, a Független Kisgazdapárt 4 perc 20 másodperccel, az MDF ugyancsak 4 perc 20 másodperccel, a MIÉP 50 másodperccel, és a független képviselő úr, aki nincs jelen, 1 perccel rendelkezik.

Tessék! Szili Katalin képviselő asszony kétperces felszólalásra kért lehetőséget.

 

DR. SZILI KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Csak igazán a tisztesség kedvéért: úgy gondolom, szükséges a képviselő úrnak elmondanom, hogy igaza van abban, a környezet ügye nem pénzkérdés. Igaza van abban is, hogy én aggódom a környezetvédelemért. Sajnos most már kénytelen vagyok a környezetvédelemért is aggódni, eddig csak a környezetért aggódtam.

Hozzátenném azt is, hogy nem volt precíz a visszaidézése, hiszen tudom, hogy az EU támogatja a programot. Én azt mondtam, hogy az Európai Unió a programszerű működést támogatja, és nem az, hogy nincs pénz, hanem nem biztos, hogy elegendő a pénz.

 

 

(17.40)

 

És én erre kínáltam önöknek egy együttgondolkodást, hiszen azt senki nem állította, hogy nincs mit csiszolni a környezetvédelem szabályozásán és a környezetvédelem végrehajtásán. Én azt kínáltam önöknek, hogy ebben próbáljuk meg együtt gondolkodni és együtt tenni.

Köszönöm. (Taps.)

 

ELNÖK: Kétperces felszólalásra... Bocsánat, Mécs Imre neve jelent meg a monitoron, de ő nem tartózkodik a teremben... (Mécs Imre: Itt vagyok!) Kétperces felszólalás?

 

MÉCS IMRE (SZDSZ): Nem, rövid ügyrendi felszólalást szerettem volna tenni, elnök úr, hogy jegyzőkönyvbe kerüljön az, hogy a kormány tagjai nincsenek itt, üresek a bársonyszékek, és a költségvetésért elsősorban felelős Pénzügyminisztérium államtitkára is hol bent van a teremben, hol kimegy, jelenleg sincs itt.

Úgy gondolom, hogy felelőtlenség az ilyesmi, és a választóknak tudniuk kell azt, hogy hogyan folyik a munka az Országgyűlésben.

 

ELNÖK: Képviselő Úr! Körülbelül ötödik alkalommal történik az elmúlt két nap alatt ez, az államtitkár úr megint a teremben van, megérkezett. Az előbb jelezte, hirtelen nem is tudom melyik ellenzéki képviselőtársa; Varga Mihály képviselő a teremben tartózkodik (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Most jött be!), most bejött, van, amikor fél percre elhagyja a termet, biztos van, nem tudok mást mondani, folytatjuk tovább a költségvetés vitáját. (Szalay Gábor: Tehát a dolgok rendben mennek, elnök úr, nem?)

Fónagy államtitkár úr kért szót, tessék.

 

DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Harmadik napja állom meg, hogy ne szóljak az ehhez hasonló megjegyzésekre. Jelentem, 95 kiló vagyok, a kormány padsoraiban itt ülök lelkiismeretesen, és örömmel hallgatom azoknak az ellenzéki képviselő kollégáimnak az ez irányú megjegyzéseit, akik meggyőződésem, hogy kizárólag azért jönnek be, hogy ezt elmondják. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Volt, aki ezt reggel 8 óra 10 perckor mondta el, azóta sincs itt. Két nappal ezelőtt reggel 5 óra 40 percig ültem, ültünk itt kormánybeli társaimmal, és vártuk volna az önök észrevételeit. Voltak olyan ellenzéki képviselők, akik velünk együtt ültek, ezért külön köszönet.

Kérem, ülünk a kormány padsoraiban, érdeklődéssel és figyelemmel hallgatjuk az ellenzéki képviselők... (Mécs Imre: Egyedül tetszik lenni!) Azt tetszett mondani, hogy senki... (Mécs Imre: Azt mondtam, hogy üresek a bársonyszékek!) Jelentem, itt vagyok! (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Varga Mihály államtitkár úr itt ül a teremben, az előterjesztő jelen van a parlamentben.

Kétperces felszólalásra kér szót Mécs Imre képviselő úr? (Mécs Imre: Nem, véletlenül maradt bekapcsolva!)

Simon József képviselő úr kétperces felszólalásra kért lehetőséget? (Simon József: Nem, elnök úr.) Ügyrendi?

 

SIMON JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Ha megengedi, az ügyrendi kérdéshez szeretnék két mondatban hozzászólni...

 

ELNÖK: Akkor kérném egy percben elmondani, és két percben indokolni.

 

SIMON JÓZSEF (MSZP): Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mécs Imre képviselőtársamnak egy dologban feltétlenül igaza van: méltatlan a tárgyalt napirend jelentőségéhez az, hogy a kormány tagjai közül legfeljebb egy személy képviseli a vitában a kormányoldalt. (Gyürk András: Javaslat?) Azt hiszem, sokkal jelentősebb ez az ügy annál, semmint hogy a kormány ilyen kitüntetően figyelmen kívül hagyja a Házban folyó vitát.

Ezzel együtt szeretném nagyrabecsülésemet kifejezni Varga Mihály államtitkár úrnak, aki derekasan részt vesz ebben a vitában, vagy legalábbis ül azon a bizonyos széken, de többnyire egyedül teszi ezt, és úgy gondolom, hogy ezt Mécs Imre képviselőtársam jogosan tette szóvá.

 

ELNÖK: Csatári József képviselő úr következik, Független Kisgazdapárt. A rendelkezésre álló idő 4 perc 20 másodperc. Tessék!

 

CSATÁRI JÓZSEF (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1999. évi költségvetés mezőgazdasági részéhez kívánnék szólni rendkívül röviden, mert rövid az idő.

Az előző időszakban - visszalépek a négy évre - a kormányzat különböző válságokat idézett elő, a mezőgazdaságban nagyon érezhető volt ez. Kiemelném azt a nagy horderejű döntést, amit hoztak, hogy szerették volna a földtörvényt kivitelezni. Mi, ellenzékben tevékenykedők, hála Istennek, meg tudtuk akadályozni, hogy külföldi kézbe kerüljön a föld. Agrárvonatkozásban is akkor ébredt fel a kormányzatuk, amikor volt egy gazdatüntetés, és nemtetszésünket fejeztük ki, akkor hevenyészve összeállt egy mezőgazdasági program, amely csak írott szöveg volt, de megvalósítás nem tükröződött benne.

Nem kívánnék a válságsorral foglalkozni, hiszen a jelenlegi FVM, mint egy zsonglőr végzi a mutatványát a válságok gyors kezelésére, a kaotikus állapot valamelyest mederben tartására.

Kérem, kiemelnék egy pár fontos véleményt azért, mert a mostani agrárválság nem bírja el az agrárbékétlenséget. Rendkívül fontos, hogy a megoldásban úgy az ellenzék mint a kormánypárt olyan konszenzusra jusson, amelyben a szakmaiság érvényesül, és az akarnokság háttérbe szorul, és így talán közösen tudunk kilábalni az agrárválságból.

Felmerült a kérdés, hogy mit is akar a mostani kormányzat. Hát a mostani kormányzat a családi gazdaságok megerősítését kívánja elősegíteni, ugyanakkor támogatja a társas gazdaságok és szövetkezések fejlődését, a meglevő beruházások és gépi eszközök hatékonyabb kihasználása érdekében segíti a társas szervezetek és magángazdálkodók együttműködését. Azt hiszem, ez a mondat olyan mondat, amelyben a mezőgazdaságban dolgozók mindegyike megtalálja önmagát, és remélhetőleg megtalálja a számítását is abban, amit végezni akar.

Lehet vitatkozni azon, hogy ez a 162 milliárd forint sok vagy kevés. Az előző ciklushoz képest több, de ahhoz, hogy a mezőgazdasági válság megoldódjon és a mezőgazdaság megfelelő sínre kerüljön, kevés. De el kell fogadnunk azt az állapotot, hogy ennyi forrás áll rendelkezésre, de ezt az összeget is nagyon megfontoltan, ésszerűen kellene szétosztani, megfelelő támogatások formájában, nem feledkezve meg arról, hogy a mezőgazdaság rendkívül érzékeny, sérülékeny, törékeny szerkezet. Itt a növénytermesztést, az állattenyésztést megfelelő harmonizációval kell kezelni, ugyanis a soknak mondott terményünknél - gabonában értve - már sokkal többet termeltünk, ezt mondom úgy, mint 25 éve mezőgazdaságban dolgozó, ezt tanuló szakember, sokkal többet le tudtunk vezényelni, mint most a kevesebbet, hiszen akkor megvolt megfelelő állatállományunk, megvoltak megfelelő piacaink, amelyek sajnos elvesztek.

Rendkívül nagy feladat hárul az agrárrendtartási hivatalra, hogy a belső piacunkat a továbbiakban már tényleg ne veszítsük el, hanem lehetőleg a külföldi, keleti piacokat tudjuk újra feltárni. Ugyanis megengedhetetlen az, hogy külföldi áruk tömkelege jön az országunkba, és végeredményben a magyar árunak már nincs helye.

Kiemelném - nagyon fontos - az érdekvédelem szerepét. Kérem, az érdekvédelmet úgy ki kell szélesíteni, hogy tényleg ki tudja fejteni hatékony munkáját. Azt is kiemelném, hogy azok a szervezetek, amelyek felvállalják a gondot, az örömet, a bánatot, azok mondhassák el a véleményüket, ezt a kormányzat vegye figyelembe, és így alakítsa a továbbiakban az agrárprogramot. Megengedhetetlen az, hogy békétlenségek sora alakul ki, és ebben kárt szenved úgy a termelő, mint a fogyasztó. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) El kell mondani azt: vigyázni kell arra, hogy mezőgazdasági terményeink minőségileg olyan szintre kerüljenek, hogy tényleg az Európai Unióba lépésünkkor azokra piac legyen. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

A magam részéről azt mondom, hogy a költségvetést fogadjuk el, erre biztatom az Országgyűlésben levő képviselőket is, és bízzunk abban, hogy jobb sors is lesz még a mezőgazdaság vonatkozásában.

Köszönöm szépen. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Básthy Tamás képviselő úrnak, Fidesz; őt követi majd Csige József képviselő úr, MSZP.

 

BÁSTHY TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Minden költségvetés, így az ország, az állam költségvetése is feladatául tűzi ki, hogy az adott lehetőségekből kiindulva a kor, az egyén és a társadalom álmaiból, vágyaiból a célokat megfogalmazza, keresse meg a reális lehetőségeket azok megvalósításához, és a lehetőségek célirányos bővítésével fogalmazzon meg súlypontokat, határidőket, teljesítendő feladatokat az egész ország, a kormány, a család és az egyén számára.

 

 

(17.50)

 

Ez a nagy szakértelmet és a távlatokban gondolkodás képességét igénylő feladat azonban nem nélkülözheti a célkitűzések megvalósítására képes ember és társadalom tenni akarását, tehetségét, elszántságát és sokszor áldozatvállalását a célok elérése érdekében. Ezért a költségvetés önmagában csak számsorok és számoszlopok egymással szervesen összefüggő halmaza, mely feltételezi az alkotó életerős, sorsát irányítani akaró és irányítani képes társadalmat. Ez a társadalom, Magyarország népe adott felhatalmazást és megbízást 1998-ban a polgári kormánynak, hogy hosszú évek alatt kimunkált programja alapján lásson hozzá a polgári Magyarország megvalósításához, s e munkája során a jelen nemzedék sorsának, életminőségének érzékelhető, folyamatos javulása mellett egy pillanatra se tévessze szem elől a jövőt, ne mondjon le az Európai Unióval konform, modern Magyarország megteremtéséről.

E célok értelmezése, szakaszokra bontása után készült el az 1999. évi állami költségvetés. A célok azonban korábban voltak ismertek, elhatározottak a kormányprogramban, mint a valós lehetőségek, főként az ország állapota, megismerésre kerülhettek volna. Egyik oldalon az országban tapasztalható gazdasági élénkülés reális okot adott egyfajta józan optimizmusra, de az időközben napvilágra került mintegy 300 milliárdos hiány - Postabank, társadalombiztosítási, egyéb ügyek - s az 1998-ra már folyamatban lévő költségvetés megvalósítása a kormányprogram ütemezésének is meghatározójává váltak. Ilyen körülmények között került sor az 1999. évi költségvetési tervezet elkészítésére, s a nem várt nehézségek, problémák, természeti katasztrófák ellenére egyetlen korábbi célkitűzéséről sem mondott le a polgári kormány, hanem a már eddig megvalósításra került programpontok mellett az ország lehetőségeit messzemenően figyelembe véve határozta meg a prioritásokat.

A reális helyzetértékelés alapján is tartalmazza a költségvetés az 5 százalékos gazdasági növekedést, az infláció szintjének 10-11 százalékon tartását, s az átlagkeresetek 13 százalékos növekedését, amely sok év után most először a reálkeresetek emelkedését is lehetővé teszi. Az államháztartás tervezett hiánya 3,95 százalék, mely a korábbi hiányok és kamatok finanszírozásával áll összefüggésben, s európai összehasonlításokban is elfogadható.

Gazdaságpolitikai célkitűzéseinkben továbbra is az állam szerepének újrafogalmazása került a középpontba. Ennek értelmében 0,8 százalékkal csökken a jövedelemcentralizáció és 1,8 százalékkal az újraelosztás. Csökkennek az élőmunkát terhelő járulékok és költségek, és az új adójogszabályok és az adóbeszedés hatékonysága következtében növekvő adóbevételekkel számolunk.

Nem mond le a költségvetés a kormányprogramban megfogalmazott egyetlen célkitűzéséről sem. Kiemelt terület marad a családok támogatása, a kulturális kiadások elsődlegessége, a humán tőke, az egészségügy fejlesztése, a közbiztonság erősítése, növekvő támogatottsága, a vidékfejlesztés hangsúlyos szerepe, s mindez együttesen is segíti a kiemelt feladatként is megjelenő euro-atlanti csatlakozást. Ugyanakkor elővigyázatosan számol ez a költségvetés az előre nem várható események és kedvezőtlen folyamatok hátrányos gazdasági következményeivel, ezek ellensúlyozására mintegy 40 milliárd forint nagyságrendben 1,9 százalékos tartalékot képez, zárolási lehetőséggel számol.

Számomra mint gyakorló polgármester számára különösen fontos, időszerű és megnyugtató törekvésnek tűnik az önkormányzatok finanszírozása terén tapasztalható újszerű megközelítés. Miközben a költségvetés számol a privatizációs folyamatok befejeződésével és az ebből adódó jelentős önkormányzati bevételkieséssel, egyre inkább figyelembe veszi a különböző önkormányzat nagyon eltérő gazdasági teherbíró képességét. Ilyeténképpen a tervezett 15 százalékos szja-visszaosztás mellett - vagy éppen annak ellenére - az adóerő-számításon alapuló kiegészítő támogatás képes lesz tompítani az önkormányzati jövedelmekben, bevételekben tapasztalható aránytalanságokat és a legtöbb esetben véletlenszerű helyzeti, gazdasági vagy földrajzi előnyökön alapuló különbségeket.

Ugyanakkor látni kell azt is, hogy az 1999. évi költségvetés még nem számol az önkormányzati finanszírozás várható és nagyon időszerű reformjával, melynek számos célkitűzése mellett számomra a legfontosabb feladata kell hogy legyen a vidékfejlesztés, a kistelepülések, aprófalvak magárahagyottságának sürgős megszüntetése. Különösen fontos ez a törekvés azért is, mert 1994 és '97 között az ezer főn aluli lélekszámú kistelepülések zömének költségvetési bevétele gyakorlatilag reálértékben stagnált, s e településeken a stagnálás a sorvadást jelenti, pedig e kis közösségek, ősi települések a nemzet hajszálerei, indentitásunk, nemzeti kultúránk nélkülözhetetlen és pótolhatatlan forrásai. Ezért is várom el a további költségvetésektől is az e kis települések életben tartásához, fejlődéséhez szükséges források feltétlen biztosítását, s a ma még nagyon markánsan meglévő városi és falusi lét közötti különbségek csökkentését.

Nem mond ellent e célkitűzésnek a költségvetés azon tervezete sem, mely a további társulások létrehozását, gyarapodását anyagi eszközökkel is szorgalmazza, ösztönzi. Mindenesetre érződik és nyomon követhető a költségvetésben az a szándék, hogy a szolidaritás jegyében megtegye az első lépéseket azért, hogy mind a 3200 önkormányzat számára biztosítsa a túlélés feltételeit, s a szélsőséges különbségek tompítására törekszik.

Csírákban ugyan, de tetten érhető a költségvetésben a kormányzati felismerés, miszerint a kelet-nyugat közötti gyakori gazdasági különbségek mellett még általánosabb a kis- és nagytelepülések közt tapasztalható differencia.

Az önkormányzati költségvetések gyakori feszültségforrását csökkenti a javasolt 16 százalékos bérfejlesztés a pedagógusoknál, bár ennek megvalósítása terén még számos tisztázatlanság tapasztalható, mely további nagyon tapintatos, de elkerülhetetlen önkormányzati létszám-gazdálkodási intézkedéseket tesz szükségessé.

Számos támadás kiindulópontja lehet és lesz a költségvetés fejlesztési stratégiája, mely ugyan nem idegen és nem szokatlan a kormányváltások időszakában a ciklus elején, mégis az önkormányzatok fejlesztési dinamikájában átmeneti lassulást okoz. Nagyon fontosnak tartom, hogy ez a megtorpanás kerülje el az önkormányzatok infrastrukturális beruházásait, hiszen ezek folytatása alapkövetelmény az EU-csatlakozás folyamatában. Ennek érdekében is meggondolandó, hogy az önkormányzati szféra a költségvetési zárolás alól mentesítésre kerüljön. Fontos ez azért is, mivel meglehetősen szegényesnek tartom a fejlesztések területén a cél- és címzett támogatások új beruházásra felhasználható összegét.

Értékes törekvése a törvényjavaslatnak az az elképzelés, mely egyértelműen a feladatfinanszírozás és normativitás felé tereli a költségvetési tervezést, hiszen ez kiszámíthatóságot és nagyobb biztonságot jelent az érintettek számára. Ez a törekvés a sok pályázatból adódó anomália és egyenlőtlenség csökkentésének is hathatós eszköze.

Tisztelt Ház! Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az 1999. évi költségvetés-tervezet sem lesz teljes egészében képes kielégíteni az önkormányzatok időszerű igényeit. Ugyanakkor elismerésre méltó e tervezetben az a kompromisszumkeresés, amely a gazdasági élet minden résztvevőjével beindult s anélkül folytatódik, hogy az a kormány karakterisztikus célkitűzéseit, programját sértené.

Újszerű, értékes eleme ennek a költségvetésnek, hogy a korábban alkalmazott osztogatással együtt járó egyenlősdire törekvés helyett bátran felvállalja a stratégiai súlypontok kiválasztását, s ezen keresztül a négyéves cikluson túlmutató, remélhetőleg visszafordíthatatlan folyamatokat hoz működésbe. Feloldja ez a költségvetés a jelen pillanatban kezelhető konfliktusokat, miközben egyre markánsabban prognosztizálja a ma még kezelhetetlen feladatokat.

 

(18.00)

 

Szakszerűség és a távlati célkitűzések ismerete tükröződik a költségvetésből, amely azonban nem vállalhatja magára az önkormányzatoknál jelentkező konfliktusok kezelését, és megvalósításához nem elég a jószerencse, de életerős, ambiciózus társadalom számára elkerülhetetlen és időszerű utat jelöl ki, az európai uniós csatlakozás merész célkitűzéseinek mielőbbi megvalósítását.

Mindezekért a köztársaság költségvetési tervezetét az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlom.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Egy perc tíz másodperces felszólalásra kap lehetőséget Tardos Márton, SZDSZ.

 

TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Képviselő Úr! Az ön felszólalása világosan mutatott rá arra, amit már reggel megpróbáltam megfogalmazni, hogy a korlátozott pénzügyi lehetőségek korában a politikai programnak és a pénzügyi stratégiának el kell térnie egymástól. Nem lehet minden területen valamit változtatni azért, mert a politikai program minden területen akar valamilyen javaslatot tenni. Ha valaki ezt teszi, és kevés pénzügyi eszköz áll rendelkezésére, akkor több zavart okoz, mint amennyi hasznot. Lehet, hogy ez a politikai viták időszakában, tehát a parlamenti vita időszakában még eladható.

Képviselőtársam azt a szót használta, hogy "ügyes". Ezt "ögyes"-nek szokták mondani Budapesten, és rossz értelemben használják. Sajnálom, hogy ez így van. Úgy ítélem meg, hogy ma a kormány pénzügyi-költségvetési politikájára ez jellemző. Ez nem azért okoz bajt, mert a célok rosszak, hanem azért, mert a célok érdekében végrehajtott részintézkedések zavart okoznak. Básthy képviselő úr felszólalása erre világosan felhívta a figyelmet akkor is, ha ő pozitív hangsúllyal mondta el ugyanezt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.)

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Básthy Tamás képviselő úr, Fidesz.

 

BÁSTHY TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Úr! Nagyon röviden szeretném megismételni, megerősíteni azt, ami a véleményemet megalapozta. Egy költségvetést mindig az adott lehetőségek között és az adott célkitűzések között kell tárgyalni. Ha alkalmaztam az "ügyes" szót, nagyon jó szándékkal és nem félremagyarázható módon szerettem volna alkalmazni, sőt nem is félreérthető módon. Azt hiszem, nagyon nagy ügyességre van szüksége a kormánynak ahhoz, hogy feladatait és céljait megvalósíthassa. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Szólásra következik Csige József képviselő úr, MSZP.

 

CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mostanában egyre gyakrabban jutnak eszembe egyszer volt tanárom szavai, aki intett engem, hogy fiam, vedd figyelembe, hogy a Pireneusokon innen minden másként látszik, mint a Pireneusokon túl. Ezt elmondtam a bizottsági ülésen is. Azt mondtam, hogy a világ legtermészetesebb dolga, hogy a kormánypárti és az ellenzéki képviselők ugyanazt a dolgot másként látják, másként közelítik meg. Az legfeljebb már csak meglepetés, hogy az embernek néha az a benyomása, mintha a két oldal nem is ugyanazt a törvénytervezetet, nem is ugyanazt a költségvetést olvasná, hiszen mindenki számára más közelítés, más szempont a fontos.

Ahogy minden embernek, úgy minden költségvetésnek is megvan a maga sorsa. Ez gyakran azt jelenti, hogy valami nagyon jól indul, aztán nem olyan jól végződik. Máskor nyögvenyelősen indul, de végül is kikecmereg a bajból, és sikereket ér el. A mostani költségvetésünk feldicsérve nagyon jól indult, és igazán nem szeretném, ha a magaslatról a jövő év közepére vagy végére lecsúszna. Egyszerűen úgy gondolom, hogy nem a kormány költségvetéséről, hanem az országéról van szó. Mindnyájunk érdeke, hogy bár sok vonatkozásával nem értünk egyet, de sikeres lehessen. Ezért bármelyik frakcióról van szó - voltam már én kormánypárti is -, azt gondolom, az elején nem érdemes nagyon büszkének lenni a költségvetésre, mert az ember később még megbánhatja. A dolog úgy működik, hogy nem tud semmi azonos szinten maradni. Érdemesebb szerénynek lenni - már ha van mire szerénynek lenni -, mert az ember akkor büszke, mondják az öregek, amikor nincs mire szerénynek lenni.

Nem titkolom, érdeklődéssel vártam az új kormányzat oktatáspolitikáját, az ehhez kapcsolódó költségvetési politikát. Már nyáron, a miniszter úr meghallgatásakor, azt kérdeztem Pokorni miniszter úrtól, hallgatva őt: rendben van, de lesz-e erő a megvalósításhoz, lesznek-e források mindehhez. A miniszter úr azt mondta, hogy igen, lesznek. Később halványodtak a remények. Ma már az "igen" úgy hangzik, hogy nem, legfeljebb egy kis "talán" maradt, amely "talán" még némi reménykedésre ad okot. Szeretnék reménykedni, csak hát, a kormány azt ígéri, hogy megígéri ígéretei teljesítését. Ez a gyakorlatban úgy jelenik meg, hogy az önkormányzatok teljesítsék a kormány ígéreteit, de ehhez nem kapnak elegendő forrást. Miért nem kapnak? Mert nincs elegendő pénz. Bár sok hozzáértő azt mondja, hogy van, csak oda kell tenni, ahol nagyon hiányzik. De akkor nem kell túl sokat adni a kancelláriának, a titkosszolgálatnak és a központi költségvetésnek, mert akkor egészen biztosan kevés jut az önkormányzatoknak.

Otthon járva sok emberrel beszélgetve jelenthetem, hogy még egyelőre csak a gyanú fogalmazódik meg az óvodákban, az iskolákban, az önkormányzatoknál, mert még nincs nagyobb baj. Még azt gondolják, hogy lehet, hogy nem úgy lesz, nem annyi lesz, de hátha mégis lesz valahogy - talán jó is lesz. Csak attól félnek - és én magam is -, hogy ez a gyanú januárban bosszúsággá válik, és esetleg márciusban már mássá válik, ugyanis február 3-án lesz a pedagógusok eszerinti első fizetése. Ha ezeket a nem mindig világosan követhető szabályokat az egyedülálló pályakezdőknél, az egy életet végigtanított, de már otthoni gyermekkel nem bíró kollegáimnál és a más kategóriákban dolgozóknál megnézem - a technikai, a fizikai alkalmazottaknál -, hát, mit mondjak: nagy reményekre nem lehet kilátás.

Pedig most azt mondják, hogy fókuszált béremelés lesz. A tapasztalt tanártársam azt mondja, hogy jó, jó, a kevés fókuszálva sem több, mint az idei emelkedés. Új matematika van! Tizenhat plusz három, tudjuk, hogy tizenhét - szeptembertől érvényes a második három, és azt kérdezi tőlem az én kolleganőm: akkor mennyi az annyi. Azt mondom, hogy várjuk ki a végét, hátha tényleg annyi lesz. Kérdezi a takarítónő: tessék mondani, tényleg letaposnak minket? Isten ments! - mondom -, senki nem tapos le! Kérdezi: na de hát, már eddig is nagyon keveset kaptunk, most meg még kevesebbet adnak? Azt gondolom, hogy ezekkel a ravasz szorzószámokkal ugyan a PM-mel szemben valamit el lehet érni, azonban az ágazatban nem lehet előrejutni. Hiába, ha az önkormányzatok forrásai csak 10 százalékkal nőnek, de 16 százalékkal nőnek az oktatási normatívák, akkor honnan lesz a különbség? A másik oldalról: az egészségügy, a településfejlesztés területéről és egyéb területekről.

Egyébként ezt nem lehet kormányrendelettel végrehajtani. Azt veszem észre, hogy a kormányzat is észrevette azt a hibát, hogy törvényt nem lehet módosítani kormányrendelettel. Úgy hírlik, hogy majd pótlólag olyan módosító indítvány kerül be, amely kikényszeríti az önkormányzatoktól a béremelést.

 

 

(18.10)

 

Jó lenne a forrást is idekényszeríteni, és akkor talán jobban menne a dolog. Mi egyébként módosító indítványokat is fogunk beadni. Felhasználjuk ehhez Pokorni Zoltán miniszter úr tavalyi, tavalyelőtti módosító indítványait, amelyeket akkor még a nehéz gazdasági helyzetben nem lehetett megvalósítani, de most már jó a helyzet, jobb a helyzet, Magyarország a világ leggyorsabban fejlődő gazdasága lesz. Most már ezeket biztos meg lehet valósítani: a hetedik-nyolcadiknál normatívaemelést, középiskolában bejárónormatívát biztosítani, a művészetoktatásban, a szakoktatásban előrejutni. Szóval feladat van, és ha ilyen gyorsan fejlődünk, hisszük, hogy előre is jutunk.

Jó lenne, tisztelt Országgyűlés, elkerülni a tölcséreffektust: amely úgy néz ki, hogy választáskor a tölcsér ilyen széles (Kezeivel kb. 1 métert mutat.), kormányprogramkor ekkora, szűkül (Kezeivel kb. 30-40 centimétert mutat. - Varga Mihály: Tapasztaltuk az elmúlt négy évben!), és mire a pénzt adják, már egészen kicsi. (Kezeivel kb. 10 centimétert mutat.) Jobb lenne henger alakúvá tenni, és akkor én is megszavaznám a költségvetést.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. 1 perc 50 másodperce maradt az MSZP-nek, a Fidesznek 23 perc 10 másodperce van, a Független Kisgazdapárt ideje elfogyott, akárcsak az SZDSZ-é; az MDF-nek 4 perc 20 másodperce van.

Megadom a szót Bernáth Ildikó képviselő asszonynak, Fidesz; őt követi Weszelovszky Zoltán.

 

BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A hétfőn benyújtott és most megvitatásra kerülő költségvetési törvényjavaslat nem más - ahogyan ezt Szájer József frakcióvezető úr is mondta -, mint a kormányprogram számokban megjelenő lenyomata. A kormányprogram természetesen azokat az alapelveket és azokat az értékeket tartalmazza, amelyek a Fidesz-Magyar Polgári Párt "Szabadság és jólét" címet viselő választási programjában ismertté váltak, és amelyre a választók nagy többsége igennel szavazott.

Programunk élhető életet ígért, amelynek alapja a gazdasági növekedés és stabilitás. Olyan gazdaságpolitikát kívánunk kialakítani és folytatni, amely kiszámítható a gazdasági élet valamennyi szereplője számára. Ennek jegyében a benyújtott költségvetési törvényjavaslat az ez évi várható 14 százalékos inflációval szemben 11 százalékra csökken, és az eddigieknél hatékonyabban segít megőrizni a forint értékállóságát.

Ez a költségvetés nagy hangsúlyt fektet a családok helyzetének javítására, gyarapodására. Ezen a téren nem csökken, hanem nő az állami szerepvállalás. Ez a költségvetés visszaadja a családok számára az elvett biztonságot, ellensúlyozza a gyermekvállalással és -neveléssel kapcsolatos terheket.

Az állam szerepét növelni kell a rend és a polgárok biztonságának fenntartásáért. A nyugodt élethez vissza kell szorítani a bűnözést, amelyhez nem elég szigorítani a törvényeket, de érvényt is kell szerezni a rendnek. A pénzügyminiszter úr expozéjában is elhangzott, hogy a polgári koalíció kormányának a biztonság megteremtése az elsődleges szempont. A biztonság a polgári lét alapfeltétele. Nem tartható tovább az a helyzet, ami az előző kormány működése alatt alakult ki. 1997-ben Magyarországon 514 ezer bűncselekmény vált ismertté, annyi, mint még soha a korábbi években. Ezen belül drámaian, közel 60 százalékkal nőtt a közrend elleni bűncselekmények, csaknem 90 százalékkal a kábítószerrel való visszaélések és 70 százalékkal az okirat-hamisítások száma. Amit pedig a lakosság közvetlenül is érzékelhetett, az a lakásbetörések számának több mint 20 százalékos emelkedése volt.

Az előző kormány működése alatt a bűnözők önbizalma legalább annyival növekedett, amennyivel a magyar polgárok biztonságérzete csökkent. A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja olyan költségvetést támogat, amely elegendő pénzügyi forrást biztosít a rendőrségnek és a rendvédelmi szerveknek ahhoz, hogy azok képesek legyenek a családok, a polgárok biztonságát megvédeni, nyugalmukat biztosítani. A költségvetésben jövőre jelentősen, több mint 20 százalékkal emelkedik a hivatásos állomány tagjainak fizetése, és hasonló arányban nő a fejlesztésekre fordítható pénzeszközök nagysága is.

A polgári kormány nemcsak a rend, de a családok kormánya is. Célunk a családi élet biztonságának, a gyermekvállalás kedvező feltételeinek szavatolása, hazánk népességfogyásának megállítása. A népességfogyás természetesen érezteti hatását az iskola falain belül is. A '90-es években folytatódott a tanulólétszám csökkenése, és nőttek a költségvetési szigorítások, az iskolák anyagi helyzete közötti különbségek. Különösen jól érzékelhető ez a kistelepülések iskoláinál. Az adófizető polgár joggal várja el, hogy gyermeke függetlenül az adott település földrajzi és anyagi helyzetétől, a társadalmi felemelkedés esélyét biztosító oktatásban-képzésben részesüljön. Választási programunkban azt ígértük, hogy kiemelten fogjuk támogatni a hátrányos helyzetben lévő kistelepülési iskolákat. Amit ígértünk, az új támogatási formaként meg is jelenik a költségvetésben: 1 milliárd forintot biztosítunk az 1100 főnél kisebb lakosságszámú településeken az óvodai és az első négy évfolyamon az általános iskolai oktatás kiemelt támogatására.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kitűzött céljainkat csak akkor érhetjük el, ha ehhez rendelkezésünkre állnak a pénzügyi források. Az állami költségvetés legnagyobb bevételi forrása az adó. Ezért egyetlen adófizető számára sem közömbös, hogy milyen adópolitikát kíván a kormány megvalósítani. A jövő évben célul kitűzött adópolitikát az arányos közteherviselés, a jelenleginél igazságosabb adóterhelés jellemzi. Ennek egyik elemeként jelenik meg már január 1-jétől a gyermekek utáni adókedvezmény, amelynek összege gyermekenként havi 1700 forint az egy- és kétgyermekes családoknál, a három- és többgyermekes családoknál pedig 2300 forint. Ez a javaslat, ha döntés lesz, 1 millió 200 ezer, 1 millió 300 ezer adófizetőt érint.

A személyi jövedelemadó jelenlegi hat kulcsa háromra módosul, és a legfelső adókulcs mérséklődik. A gyermekek utáni adókedvezménnyel azt kívánjuk érzékeltetni, hogy a gyermek fontos a társadalom, a közösség számára is. Évente sok ezer gyermekkel kevesebb születik annál, mint amennyit a családok szeretnének. Bizonyára önök is látták két nappal ezelőtt a televízióban, illetve olvasták a sajtó tudósításait arról a konferenciáról, amely a népességfogyás témájával foglalkozott. Ott hangzott el a kutatók megállapítása, hogy más európai országok népeivel, lakosságával összehasonlítva a magyarok rendkívül családcentrikusak, el sem tudják az életüket képzelni gyermek nélkül, legalább két-három gyermeket szeretne minden fiatal család. Ennek ellenére mégsem születnek meg ebben a vágyott számban a gyermekek. A népességfogyás drámai méreteket öltött, és ha ezt a tendenciát nem tudjuk megfordítani, akkor 2045-ben az ország lakosságának száma 7,5 millióra csökken. A gyermekek után járó adókedvezmény, a családi pótlék és a gyes alanyi jogúvá tétele a családok életfeltételeit javítják. Fideszes képviselőtársaimmal együtt remélem, hogy ezek az intézkedések is hozzájárulnak ahhoz, hogy belátható időn belül megálljon hazánkban a népességcsökkenés.

A személyi jövedelemadó mellett az adóbevételek egy másik jelentős csoportja az általános forgalmi adó. Az adó rendszerében gyökeres változás nem várható 1999-ben, de néhány termék adókulcsa csökkenni fog.

 

(18.20)

 

Így például 12 százalékról 0 százalékra fog csökkenni az alap- és középfokú oktatás tankönyveinek áfája, amely a költségvetésben 1,3-1,4 milliárd forintot jelent; ennyivel kevesebb lesz a családok kiadása 1999-ben. Szintén megszűnik a csecsemőpelenka után fizetett áfa, amely 4-600 millió forint megtakarítást jelent a kisgyermekes családok esetében.

Választási programunknak megfelelően a költségvetés tartalmazza a társadalombiztosítási járulék csökkenését is. Azt ígértük a választóknak, hogy a kormányzati ciklus végére felére csökkentjük a járulékterheket, segítve ezzel elsősorban a kis- és középvállalkozásokat. A munkaadók terhei 7 százalékkal csökkennek, mely százalékpontonként 25 milliárd forintot hagy a gazdaságban. Az így nyert 175 milliárd forintot a vállalkozók használhatják, bővíthetik beruházásaikat és új munkahelyeket teremthetnek.

Tisztelt Országgyűlés! Minden törvény annyit ér, amennyit meg tudunk valósítani belőle. Ahhoz, hogy közös céljaink megvalósuljanak, vagyis érzékelhetően javuljon a családok anyagi helyzete, biztonságban élhessünk, megteremthessük az esélyegyenlőséget az oktatásban, elősegítsük a munkahelyteremtést és ezzel csökkentsük a munkanélküliséget, ezeknek a céloknak a megvalósításához nem elég az adóbevételeket, járulékokat előírni, azokat be is kell szedni. Olyan adóigazgatásra van szükségünk, amely növeli az adó- és járulékbeszedés hatékonyságát. Olyan hivatalt kell működtetni, amely nem nézi tétlenül, hogy az elmúlt évek következtében 240-280 milliárd forintnál tart a be nem hajtott járulékok összege.

Minden tisztességes adófizető joggal várja el, hogy az adóhivatal azonos mércével mérjen, és ne csak az egyéni vállalkozókkal, a bérből és fizetésből élőkkel, a kis- és közepes vállalkozókkal szemben járjon el a törvény teljes szigorával. Ezt várjuk el a kormánytól, valamint azt, hogy a költségvetésben megfogalmazott célkitűzéseket valósítsa meg. Ennek megvalósítása érdekében fogja a munkájában támogatni a kormányt a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Megadom a szót Weszelovszky Zoltán képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az elmúlt években folyamatosan növekvő bűnözés, ezen belül is elsősorban az erőszakos és terrorisztikus cselekmények emelkedése okán az ország politikai tényezői között egyetértés van abban, hogy a közbiztonság erősítése mindannyiunk közös érdeke. A Fidesz-Magyar Polgári Párt az elmúlt években többször, több szinten, sokféle formában megfogalmazta az e területen történő lényegi változtatás elengedhetetlenségét.

A Fidesz választási programjában kinyilvánította, hogy kíméletlen harcot kíván hirdetni a bűnözés ellen. Olyan államot akar, mely megvédi polgárait; olyan államot, amely képes megőrizni a szabadság rendjét. Ennek a programnak szerves része az a szervezett bűnözés elleni törvénycsomag, melyet az új kormány hivatalba lépése után röviddel beterjesztett a parlamenthez, és amelynek tárgyalását már meg is kezdte a tisztelt Ház.

A törvénycsomag eredményességének egyik kulcseleme a funkcióiban és működési feltételeiben megerősített rendőrség. Ennek gazdasági alapjait teremti meg a jövő évi költségvetési törvényjavaslat, melynek egyik preferenciaterülete a rendőrség. Anyagi támogatásuk fokozása nem csak a testülettel szembeni fokozott társadalmi elvárások teljesíthetősége szempontjából fontos. Helyzetük javítása önmagában is morális kötelességünk, ugyanis az állomány, különösen a fővárosban szolgálatot teljesítők szociális helyzete már régóta folyamatosan romlik, és mind a hivatásos, mind a közalkalmazotti állomány súlyos megélhetési gondokkal küzd. A fővárosi rendőrök közül sokan a létminimum szintjén, illetve az alatt élnek, sokuknak nincs lakása. Egészségi állapotuk - a túlterheltség miatt is - jelentősen megromlott. A kedvezőtlen munkafeltételek és az alacsony bérezés okán a fluktuáció jóval magasabb a megengedhetőnél.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 1999. évi költségvetési törvényjavaslat a rendőrségnél mintegy 94 milliárd forint támogatást irányoz elő. Ez azt jelenti, hogy a kormány, a korábban deklarált eltökéltségének megfelelően, az 1998-ra előirányzotthoz képest a rendőrség jövő évi támogatását igen jelentős mértékben, 27,2 százalékkal megemeli. Ez a támogatás 1999-ben - figyelembe véve a 4 milliárd forintot meghaladó saját tervezett bevételt is - összesen 98 milliárd forintos kiadásra nyújt fedezetet. A személyi juttatási előirányzat 48,3 milliárd forintos keretben fedezetet tartalmaz a teljes állomány illetményrendszere idevonatkozó előírásoknak megfelelő rendezésére, illetve az alulfinanszírozottság megszüntetésére.

Jelentős mértékben emelkedik a rendőrség dologi kiadásainak előirányzata is. A javasolt, közel 20 milliárd forint az idei keret 19,6 százalékos emelését jelenti. Ez az összeg nemcsak az infláció hatását képes ellensúlyozni, hanem elégségesnek látszik a működésben az elmúlt időkben zavart okozó dologi feltételek folyamatos biztosításához.

A költségvetési törvénytervezetben ugyancsak jelentősen emelkedik az intézményi beruházások keretösszege. Az 1998-as előirányzatot a jövőre tervezett 6,6 milliárd forint 27,3 százalékkal haladja meg. Ez a keret döntően a műszaki-technikai feltételeket fogja érzékelhetően javítani.

Az 1998-as előirányzathoz képest kiugró mértékben emelkedik a felújítási előirányzat. Az erre a célra biztosított közel 2 milliárd forint megközelítőleg 60 százalékkal magasabb, mint az idei keretösszeg. Ugyanakkor a meredek emelkedés ellenére sajnálatos módon ez a forrás sem lesz elegendő az évek óta halogatott fogdaprogram megvalósítására, valamint a rendőrség ingatlanvagyonának fokozottabb állagmegőrzésére.

A törvénytervezet a várható infláció mértékével növeli a központi beruházásokra fordítható keretösszeget: ez magyarul a lakáscélú támogatásokon keresztül az állomány szociális és egzisztenciális helyzetén igyekszik javítani. A törekvés, a szándék jó, de itt is jóval több pénz kellene, mint ami a költségvetésben rendelkezésre áll. Kiemelést érdemel, hogy a budapesti, illetve a megyei főkapitányságok költségvetései részleteiben is tükrözik az anyagi feltételek javítására irányuló általános kormányzati szándékot. Például a Budapesti Rendőr-főkapitányság esetében lényegesen, mintegy 26 százalékkal emelkednek a rendszeres személyi juttatások. A helyzetüket ismerve ez igen jó hír.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 80-as évek második felétől, de különösen a rendszerváltozás kezdete óta, örvendetes tény, hogy hazánkban is folyamatosan szaporodnak a különböző civil szervezetek. Magyarországon jelenleg közel 60 ezer alapítvány és társadalmi szervezet működik. Növekvő súlyukat jelzi, hogy évi 150 milliárd forint értékű vagyonnal gazdálkodnak, és taglétszámuk együttesen már 600 ezer főre tehető. Mennyiségi növekedésük mellett egyre inkább jellemzővé válik a minőségi átalakulásuk, aminek következtében társadalmi szinten egyre inkább harmadik szektorként jelennek meg. E szektor egyre szélesebb tevékenységi, működési területet fed le. A nemzetközi trendek azt mutatják, hogy szerepük, hasznosságuk és befolyásuk gyorsan erősödik.

Prognosztizálható, hogy az alapítványok és a társadalmi szervezetek hazánkban is rövidesen a gazdasági élet fontos tényezőivé válhatnak. Működésüket és megerősödésüket a költségvetés is támogatja Magyarországon, mégpedig több módon is. Az egyik forrás az Országgyűlés fejezetben, 8. címszámon explicite jelenik meg. Az 1999-es törvénytervezet 323,1 millió forinttal, vagyis az idei előirányzatnak az infláció mértékével növelt összegével kívánja támogatni a társadalmi és karitatív szervezetek működését. Ugyancsak a 8. címszám alatt található 176,6 millió forint, mely az szja-befizetésekből származik.

 

(18.30)

 

A jövő évi költségvetésben a fogyatékosokat képviselő szervezetek 430, a Magyar Vöröskereszt 385, a Magyarok Világszövetsége 167, a Máltai Szeretetszolgálat 170 millió forintra számíthat. Vagyis az eddig felsorolt címeken mintegy 1,4 milliárd forint a jövő évi keretösszeg.

Az ágazati címeken összesen 1,8 milliárd forint van előirányozva civil szervezetek támogatására. A Miniszterelnöki Hivatalnál 500, a Belügyminisztériumnál 77, a Honvédelmi Minisztériumnál 163,7, a kulturális tárcánál 701, az Oktatási Minisztériumnál 74, a szociális és családügyi tárcánál 25, az Egészségügyi Minisztériumnál 130 millió forint és a gazdasági tárcánál 179 millió forint jelenik meg.

A jövő évi egyszázalékos szja-befizetésekből 2,7 milliárd forint bevételre számít a költségvetés, vagyis a civil szervezetek a jövő évben az említett központi forrásokból jelentős, mintegy 6 milliárd forint támogatásra számíthatnak. Ez kedvező feltételeket teremt további fejlődésükhöz, fontos társadalmi és gazdasági funkciójuk mind hatékonyabb betöltéséhez.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, igaza van dr. Szájer József frakcióvezető úrnak, amikor azt állítja, hogy a költségvetés világos látlelete egy kormány politikájának. Az eddig felemlítettek alapján ezért azt állíthatjuk, hogy az 1999. évi költségvetési javaslat az adott indulási pozíció és ismert feltételek okán meglehetősen determinált, továbbá behatárolt mozgástér ellenére tükrözi az Orbán-kormány politikájának fő irányait. A látlelet a családok terheinek csökkentését, a gazdasági növekedés feltételeinek javítását, az oktatásügy és a kultúra támogatásának fokozását, a rend és közbiztonság javítását, a civil szféra támogatását, az európai integráció gyorsítását mutatja, vagyis egyértelmű, helyes és előremutató prioritásokat tartalmaz, melyek a társadalmi alkotóerő felszabadítása irányában hatnak. Harmonizál nemzeti és polgári célkitűzéseinkkel, azok megvalósításához az eddigieknél kedvezőbb feltételeket kínál.

Ennek okán a törvényjavaslatot támogatom, és azt képviselőtársaimnak elfogadásra ajánlom. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm. 9 perc 40 másodpercet használt fel a képviselő úr. És akkor, elnézést kérek, egy gyors számolás: maradt 2 perc 10 másodperc a Fidesz részére, 1 perc 50 másodperc az MSZP részére.

Kérdezem a tisztelt frakciókat, kívánnak-e szólni. (Göndör István jelzi hozzászólási szándékát.) Göndör István képviselő úrnak adom meg a szót, MSZP.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Számunkra a mai nap tanulsága nagyon röviden a következő: a törvényjavaslat tartalmában változatlanul lényeges eltérés van a kormánypártok és az ellenzék képviselői között a gazdaság rövid és hosszú távú célja és lehetőségei összhangjának megítélésében, az önkormányzati feladatok és források összhangjában. Úgy érezzük, hogy itt nem közeledtek az álláspontok.

A területfejlesztésről és infrastrukturális beruházásokról és forrásokról, a bérből, fizetésből élők helyzetének és a szegények pozíciójának javításáról, sajnos, nem közeledett az álláspontunk.

Az agrárium versenyhelyzetének javítása az európai uniós csatlakozásra - ahogy az utolsó pillanatban is a képviselő urak vitatkoztak, azt hiszem, hogy Csatári úr nem veszi zokon, ha azt mondom, az ő gondolataival kellene valahol továbbmenni, hogy békét az agráriumban. És nem a működők szétverésével kellene önmagunkat helyzetbe hozni, hanem most már nem különbséget tenni az állami, a szövetkezeti és a magán- vagy családi gazdaságok között.

Azért örömünkre szolgál az, hogy néhány kérdésben kialakulhatott már közöttünk érdemi vita. Ebből hadd vonjam le azt az optimista következtetést: ugyan nagyon csekély esélyt, de látok esélyt arra, hogy néhány kérdésben kialakulhat közöttünk kompromisszum, és lehetséges módosító javaslatokkal javítani. Erre fogunk törekedni a következő napon.

A bevezető mondatom: Fónagy államtitkár úrhoz hadd mondjam, én megértem a felháborodását, de ez az élet rendje, hogy mindig azok kapják a nehéz kritikát, akik jelen vannak.

Köszönöm a türelmüket.

 

ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Varga Mihály államtitkár úrnak adom meg a szót.

 

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tegnap is a vitanap végén Nagy Sándor mondott néhány szót, ma ez Göndör István képviselőtársamnak jutott, hogy a legnagyobb ellenzéki frakció részéről összegezze a vita tanulságait. Most engedje meg, hogy válaszoljak néhány szóban arra, amit felvetett.

Azt gondolom, a vitához valóban arra van szükség, hogy ne monomániásan mondjuk ugyanazokat az érveket akár kormánypárti, akár ellenzéki oldalról. A vitához arra van szükség, hogy néha vegyük figyelembe azokat a tényeket vagy azokat a külső körülményeket akár, amelyek ennek a költségvetésnek a paramétereit és a tényszámait megadják.

A képviselő úr itt mondott néhány területet, amelyben úgy gondolja, hogy érdemi előrelépés nem történt. Nézzük! Bérből és fizetésből élők: ennek a kérdésnek, azt gondolom, hogy a legnagyobb részét az adótörvényekben már a parlament tárgyalta. Kormánypárti oldalról elhangzott - ezt meg tudom erősíteni -, hogy a családtámogatási rendszerben valóban próbálunk olyan lépéseket tenni, amelyek főként a gyermeket nevelőket hozzák kedvezőbb helyzetbe a következő esztendőben.

Agrárium területén: azt a képviselő úr sem vonta kétségbe, hogy a kormányzat kiemelt területnek tekinti az agrárágazatot, erre a lehetséges forrásokból jócskán ad a következő esztendőre. Jóval reálérték felett fog nőni az agrártámogatások összege. Az már egy más kérdés, hogy a szerkezet hogyan változik az agrártámogatási rendszereknek, de azt hiszem, ha ezt össze tudjuk kapcsolni egy vidékfejlesztési programmal, akkor ez a megemelt támogatás nem lesz hiábavaló.

Elhangzott az, hogy az önkormányzatokat a lehetőségeihez képest talán kevésbé támogatja a kormányzat. Azt hiszem, hogy az önkormányzatoknál is polgárok élnek, akik egyszerre családban élnek, gyermeket nevelnek, pedagógusok, esetleg mezőgazdasági vállalkozók, tehát nemcsak azt kell nézni, hogy az önkormányzat maga milyen körülmények között tud gazdálkodni a következő esztendőben, hanem azt is, hogy az önkormányzat polgárainak az életkörülményei hogyan változnak.

Nagyon sok minden elhangzott még a vitában, amire szívesen reagálnék, de azt gondolom, erre a következő napokban még lesz mód.

Köszönöm szépen a türelmét, elnök úr. (Taps.)

 

ELNÖK: Én is köszönöm, államtitkár úr. Az általános vitát elnapolom, folytatására holnapi ülésnapunkon kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Hegyi Gyula képviselő úr, MSZP. Öné a szó.

 




Felszólalások:   1   1-217   217-221      Ülésnap adatai