Felszólalás adatai

MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hallgatva Navracsics Tibor szintén nagyívű hozzászólását, amit megértettem, hogy az aranykor... (Zaj a Fidesz és a KDNP soraiban.) - legalábbis akkor megpróbáltam megérteni, hogy örüljenek az ellenzéki képviselők is. Azt megértettem, hogy az aranykor a magyar történelemben tulajdonképpen 1998 és 2002 között volt, de mégiscsak hadd ajánljak egy dakota közmondást az önök figyelmébe, mert ezt az önök elnöke egy időben nagyon szerette. Ez a dakota közmondás így hangzik: hogyha nem látod a ló fejét, az nem biztos, hogy a ló hibája, lehet, hogy pusztán csak fordítva ülsz rajta. (Derültség. - Zaj a Fidesz és a KDNP soraiban.) Azt gondolom, nagyon fontosak... Köszönöm, hogy tetszik önöknek is, még fogom önöket ilyenekkel gazdagítani, ha van hozzá kedvük.

Sokat beszéltek azokról a kérdésekről is, hogy nem támogatják Magyarországon az Európai Uniót. Nem csak Magyarországon nem támogatják; ez a fajta tendencia Európában mindenhol megfigyelhető, és ez teljesen természetes, különösképpen Magyarországon, hiszen ahogyan többen is elmondták, bizony az Európai Unióval kapcsolatban eléggé irreális várakozásai voltak a magyar embereknek, hiszen ugyanaz zajlott le, mint 1989-ben, azt gondoltuk, egyik pillanatról a másikra valami csoda fog történni Magyarországon, és az életszínvonalban valamilyen ugrásszerű változás fog bekövetkezni. Ez természetesen 1989-ben sem tudott sajnálatos módon így megvalósulni, és azután természetesen a 2004. évi EU-csatlakozás esetében sem.

De természetesen lehet azt mondani, hogy ezek szerint vannak azért szerencsésebb nemzetek, mint a magyar nemzet, hiszen egyvalami megfigyelhető emellett az Európai Unió sok országában: ott képes volt adott esetben a legnagyobb ellenzéki párt és a kormányzó párt összefogni a magyar nemzeti érdek szolgálata érdekében, és együtt tudtak működni kimondottan az európai uniós tagságból fakadó előnyök kihasználásában. Volt olyan ország, ahol ehhez 15 évre volt szükség, ilyen volt Írország, de legalább 15 év után megértették azt, hogy szükség van az összefogásra, hiszen a nemzet érdekét szolgálja az együttműködés; és voltak olyan országok, Spanyolország, Portugália, amelyek ezt egy kicsit hamarabb ismerték fel, éppen ezért talán hamarabb tudtak sikert is elérni.

Ugyan csak öt évre vagyunk az európai uniós csatlakozás után, de ez már egy eredmény, hiszen a csatlakozás előtt, 1990 óta mindig azt hallhatta az összes magyar kormány, hogy éppen öt évre vagyunk az európai uniós csatlakozástól, hiszen 1990-ben is ezt ígérték, 1995-ben is és 2000-ben is. Most már, hála istennek, arról beszélhetünk, hogyan telt el az elmúlt öt évünk az Európai Unióban. Azt gondolom, ahhoz kevés, hogy meghúzzuk a végső mérleget az uniós tagsággal kapcsolatban, de arra mindenféleképpen elég, hogy kimondhassuk azt, amit egyébként Pöttering európai parlamenti elnök úr is - aki kereszténydemokrata német politikus -, hogy egyértelműen sikernek könyvelhetjük el Magyarország uniós csatlakozását és a többi akkor csatlakozott országét is, hiszen Magyarország, a magyar nemzet mindig is Európa része volt, még akkor is, hogyha pár tíz évre a történelem intézményesen elszakította Európától, de ez az intézményes csatlakozás 2004-ben megtörtént.

Engedjék meg, hogy ha már biztosan nem tudok olyan emelkedett stílusban beszélni, de mégis a köszönet hangján hadd köszönjem meg az Antall-, a Bokros- (Sic!), az Orbán-kormánynak és a Medgyessy-kormánynak is azt, amit tett az ország érdekében, hiszen ezek nélkül a kormányok nélkül egészen biztosan nem juthattunk volna el az uniós csatlakozásig. Ez azért is nagyon fontos, mert ebben volt egy külpolitikai egyezség a különböző parlamenti pártok között: az első szabadon választott kormány meghatározta az első számú külpolitikai prioritásunkat, ez akkor az euroatlanti integráció volt, és az egymás után következő kormányok mindvégig tartották magukat ehhez a célkitűzéshez.

Ha lehet azt mondani, hogy 2002 valamiben a fordulat éve volt, akkor egészen biztosan ez az, hogy ez a fajta konszenzus megszűnt, mégpedig a Fidesz által, hiszen addig egyértelmű volt, hogy az euroatlanti integráción és ezen az úton való továbbhaladás egyértelmű cél, a nemzet érdekét szolgálja. 2002-től megítélésem szerint pártpolitikai érdekek mögé sorolták ezt az egyébként nagyon fontos célrendszert, és ennek lehettünk a tanúi folyamatosan az elmúlt öt, hat, hét évben.

(13.50)

Azt gondolom, azt kívánhatjuk magunknak csak a következő évekre, amíg az Európai Unió tagjai leszünk, hogy egyik oldalról soha senki se kérdőjelezze meg ennek a döntésnek a fontosságát, már csak a rendszerváltozás miatt sem. Talán nem szerencsések az olyan mondatok, mint amit a Fidesz alelnökétől, Varga Mihálytól vagy Pelczné Gáll Ildikótól hallhattunk, hogy adott esetben még azon is kellene gondolkodni, hogy érdemes-e Magyarországnak az Európai Unió tagjának lenni.

Szeretném azt jelenteni, hogy a Magyar Szocialista Pártban, a frakcióban soha nem vetődött fel ez a típusú feltevés. Azt gondoljuk, hogy helyesen döntött az ország és annak kormánya '90-ben, és azóta minden egyes olyan politikus helyesen döntött, aki az Európai Unió mellett áll ki és nem azzal szemben.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)