Készült: 2024.03.28.10:36:53 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

196. ülésnap (2009.03.16.), 34. felszólalás
Felszólaló Dr. Gedei József (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka képviselő elfogadta a választ
Videó/Felszólalás ideje 1:07


Felszólalások:  Előző  34  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. GEDEI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Én magam is tisztában voltam azzal, hogy az ügyészségnek meglehetősen korlátozottak a lehetőségei, de a válaszát korrektnek tartom. Ez nem is annyira kérdés vagy interpelláció, hanem inkább egy olyan figyelemfelhívás, amely az adott problémával szeretett volna foglalkozni.

Az előbb azt mondtam, egy, csak egy legény van még talpon a vidéken, de ez a képviselő nem akar nyugodni, ugyanis, miután meghoztuk ezt a közös határozatot - mondom, pártállásra való tekintet nélkül -, nem átallotta a város közvéleményét arról tájékoztatni, hogy ő már a bizottsági vagy a képviselő-testületi döntést megelőzően tudja, hogyan kell majd kiírni a zártkörű versenytárgyalást. Ebben a felhívásában, amelyet a város honlapján is közzétett, elmondja, kik vesznek majd részt ebben a közbeszerzési eljárásban - természetesen azok, akik eddig is meg voltak jelölve.

Azt gondolom, ez a magatartás mindenképpen káros a mi demokratikus politikai rendszerünkre. Lehet, hogy nem törvénysértő, lehet, hogy nem büntetőjog-ellenes, de szerintem az ilyen embert a politikának mindenképpen ki kell vetnie magából.

Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps az MSZP padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  34  Következő    Ülésnap adatai