Készült: 2024.03.29.06:52:21 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

241. ülésnap (2009.11.10.), 106. felszólalás
Felszólaló Bányai Gábor (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:13


Felszólalások:  Előző  106  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

BÁNYAI GÁBOR (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Nézzék el nekem, hogy én még csak először vagyok képviselő a parlamentben, lehet, hogy emiatt van az én naivságom, de ha megnézik önök a 2002 és 2006 közötti uniós támogatások főösszegét, az közel 1700 milliárd forint volt, és most évente közel 1000 milliárd forint támogatás érkezik az Európai Közösségből. Nagyságrendekben tíz-hússzoros, de lehet, hogy ötvenszeres az a pénz, amit az ország el tud költeni fejlesztésre, mint ami volt 2002-ig.

Azzal jönni, hogy 7 kilométernyi (Sic!) autópályát adott át az előző kormány? Kedves Képviselőtársaim! Én, amit örököltem az elődömtől, Balogh Lászlótól, az önök frakciója képviselőjétől, képviselőtársamtól, az átadási ünnepségen mindig megköszöntem neki azt, amit ő kezdett el. Odahívtam az első sorba, megköszöntem neki, hogy elnök úr, köszönjük, hogy segítette azt, hogy ezt meg ezt át tudtuk adni önnek köszönhetően, nem nekem.

Tehát azt kérem önöktől, ha bárki valami jót tesz a korábbi kormányban, ne becsüljük le azzal, hogy 7 kilométer! Ez elő volt készítve, készültek autópályák akkor is, nem ilyen mértékben, ezt el kell ismerni. Remek, amit önök építettek, ezt el kell ismerni, nagyon fontos volt - de nem mindegy, hogy milyen áron. Nem mindegy, hogy 1 milliárd 200 millióért vagy 3 milliárd 600 millióért épül egy autópálya kilométerszakasza, ezt se felejtsük el! El kell ismerni, sokat építettek, de olyan áron, hogy az ország ebbe lehet, hogy belerokkan.

A másik, amit fontos megjegyeznem: a vasútbezárásoknál önök nem vették figyelembe, vagy nem szóltak az érdekében - Garai képviselőtársam nincs itt, vele álltunk ki a nyilvánosság elé is -, hogy a Kecskemét-Bugac-Kiskunmajsa kisvasút az ország leghosszabb keskenytávú kisvasútja. Lényegében nincs más közlekedési eszköz ebben a térségben, mert az út állapota Móricgát felé olyan, hogy félsávnyi út van, nem lehet rajta közlekedni, kátyú hátán kátyú, és erre ezt bezárják. Az ország egyik legszebb síkvidéki területén megy keresztül ez a nagyon szép vasútvonal; bezárják, mert nem érdekli önöket.

Azt hallottam itt többször Szabó képviselő úrtól és másoktól is, hogy milyen szánalmasak az előterjesztéseink, a javaslataink, a módosítások. Kérem szépen, Bács-Kiskunban, Lamperth Mónika képviselő asszony tudja jól, hogy Bácsbokod és Bara között az út járhatatlan. Azt mondják nekünk, hogy szánalmasak a javaslataink, mert szeretnénk, hogy az emberek tudjanak közlekedni? Mert beírtuk, hogy kérünk rá kilométerenként 20 milliót felújításra? Mert a ROP-os források nem állnak rendelkezésre, azt már régen elköltötték, elköltöttük.

Önöknek nem szabad így tárgyalni velünk, bár megértem, önök is félnek a jövőtől; mi is tartunk tőle, mert veszélyes idők jönnek ránk jövőre.

Köszönöm szépen.

(11.10)




Felszólalások:  Előző  106  Következő    Ülésnap adatai