Készült: 2020.02.17.07:51:18 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

162. ülésnap, 187. felszólalás
Felszólaló Dr. Lukács László György (Jobbik)
Felszólalás oka elhangzik az interpelláció/kérdés/azonnali kérdés
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 2:11

Felszólalások:  <<  187  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt héten vált világossá és nyilvánossá, hogy hat év után talán egy érdeminek tűnő béremelésben részesülhetnek az egészségügyi dolgozók, és érdemes azt is tisztázni ezzel kapcsolatosan, hogy aki nem becsüli azokat az adóforintokat, amelyeket erre most a kormány szán, az igazából nem is ismeri el azt, hogy mindenképpen fejlesztésre szorult az ő bérhelyzetük. Jól jön természetesen minden béremelés, és ezt a dolgozók egy része meg is köszönte, és a megoldásban egyébként a Jobbik Magyarországért Mozgalom is érdekelt, hogy jobb fizetések között dolgozhassanak az egészségügyi dolgozók, azonban az Orbán-kormány már egy régóta fennálló adósságát törlesztheti ezzel, vagy legalábbis kezdheti meg így hat év után, hiszen már a kormányt megelőzően, a két kormányt megelőzően is rossz viszonyok voltak az egészségügyben.

De tudomásul kell venni azt is, tisztelt államtitkár úr, hogy bizony az emelés nem lett mindenre kiterjedő. Napvilágot látott adatok szerint tisz­tán látszik, hogy az egészségügyi szakdolgozók, akik a legnagyobb számban érintettek, egy kisebb, arányos béremelésben, 10-30 ezer forint bruttó emelésben ‑ ami 5-20 ezer forint nettó emelés átlagosan - részesülhetnek. De azt is tudomásul kell venni, hogy ezzel az emeléssel egy bérfeszültséget sikerül majd kreálni a rendszeren belül, de azt is, hogy vannak olyanok, és ezt sajnos a védőnők napján - hiszen az ő napjukat ünnepeljük ma - ki kell mondani, hogy például a védőnők kimaradtak ebből a béremelésből, vagy úgy tűnik, ki fognak maradni ebből a béremelésből. De kimaradtak azok a kórházakban, egészségügyi intézményekben dolgozó technikai dolgozók, adminisztrációban vagy egyébként magát a kórház fenntartását végző dolgozók is, akik szintén várnák, hogy az ő bérüket, az egyébként kimagaslóan alacsony bérüket rendezzék. Ki kell mondani tehát, hogy az ő részükre ez a bér, ez az alacsony bértömeg egy nagyon nagy, komoly problémát jelent, és ki kell azt is mondani, hogy bizony ildomos lenne elgondolkodni, hogy újra kell nyitni azokat a bértárgyalásokat, amelyeket, most úgy tűnik, befejeztek.

Azt szeretném kérdezni a tisztelt államtitkár úrtól (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy miért maradtak ki az említett dolgozók. Tervezik-e, hogy ők kapjanak béremelést, illetve ha igen, akkor mikor? Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Felszólalások:  <<  187  >>    Ülésnap adatai