Készült: 2021.07.27.03:34:51 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

154. ülésnap (2004.05.24.), 307. felszólalás
Felszólaló Göndör István (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Előadói válasz
Videó/Felszólalás ideje 1:25


Felszólalások:  Előző  307  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Néhány gondolatban hadd reagáljak, mert úgy érzem, hogy képviselőtársaim felvetettek valós problémákat, de van néhány félreértés. Lezsák képviselő úrnak mondom, hogy a 15 év, amiről beszélünk, nagyon következetes, mert amikor a törvényt elfogadtuk, eredendő alkalommal is a 47 éven felüli korosztály számára a törvény erejénél fogva megtiltottuk a belépési lehetőséget, tehát másoknál ez nem fordulhat elő.

A másik: ha valakit elbocsátanak, és munkanélküli lesz, az nem egyenlő azzal, hogy nyugdíjba megy. Tehát itt azokról van szó, akiknek a hatályos nyugdíjtörvény szerint már megvan a megfelelő számú szolgálati idejük ahhoz, hogy nyugdíjba vonuljanak. Csak róluk van szó. Csáky képviselő urat is tájékoztatnám, és mindkettőjüknek mondom, hogy nyitott vagyok módosító indítványok befogadására. Tudom, hogy már nyújtottak be képviselőtársaim olyan indítványt, amely, ahogy elmondtam a bevezetőmben, teljesen versenysemleges, és mindenféle csoport számára egyenlően nyitott legyen. Ezért kérem önöket, hogy a szerdai részletes vitában lesz lehetőségünk a módosító indítványokról beszélni, majd azt követően elfogadni a javaslatot.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  307  Következő    Ülésnap adatai