Készült: 2020.03.29.20:47:02 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

85. ülésnap (1999.09.09.),  1-136. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita folytatása
Felszólalás ideje 6:48:59


Felszólalások:   1   1-136   136-180      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen levő képviselőket és mindenkit, akik figyelemmel kísérik munkánkat.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának 4. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Szabó Erika és Juhászné Lévai Katalin jegyzők lesznek segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása. Az előterjesztést T/1501. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/1501/1-12. számokon kapták kézhez.

Mielőtt a képviselői felszólalások elkezdődnének, ülésvezetési kérdésben kérem az Országgyűlés döntését. Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy Wekler Ferenc alelnök úr előzetesen jelezte felszólalási szándékát az előterjesztés tárgyalása során. Ugyanakkor az Országgyűlés elnöke az ülés vezetésére is felkérte őt. A Házszabály 19. § (3) bekezdése értelmében az elnök képviselői felszólalása esetén csak akkor vezetheti az Országgyűlés ülését, ha ahhoz az Országgyűlés hozzájárul.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e ahhoz, hogy az előterjesztés további tárgyalása során a vita és a szavazás lezárásáig Wekler Ferenc alelnök úr vezethesse majd az Országgyűlés ülését. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége úgy határozott, hogy az Országgyűlés ülését az előterjesztés tárgyalása során Wekler Ferenc alelnök úr is vezetheti.

Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy a hétfői ülésnapon döntöttünk az előterjesztés 20 órás időkeretben történő tárgyalásáról. Felkérem a jegyzőket, hogy ismertessék a frakciók rendelkezésére álló időkeretet, valamint az általános vita mai napra javasolt tematikus vitaszerkezetét.

DR. SZABÓ ERIKA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés elnökének javaslata szerint a mai napon a törvényjavaslatban szereplő közvetlen adók, biztosítási adó és az adóeljárás szabályainak módosítására tett rendelkezéseket vitatjuk meg. Ennek tematikus felosztása a következő:

Első rész III. fejezet: a személyi jövedelemadóról szóló törvény módosítása. IX. fejezet: az illetékekről szóló törvény módosítása. X. fejezet: a gépjárműadóról szóló törvény módosítása. XI. fejezet: a helyi adókról szóló törvény módosítása.

Második rész: a biztosítási adó.

Harmadik rész: az adózás rendjéről szóló törvény módosítása.

Negyedik rész VII. fejezet: az APEH feladatairól szóló törvény módosítása. VIII. fejezet: a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló törvény módosítása. IX. fejezet: a csődtörvény módosítása. X. fejezet: a Nemzeti Kulturális Alapprogramról szóló törvény módosítása. XII. fejezet: a 2000. évi dátumváltással kapcsolatban elrendelt bankszünnapra eső pénzfizetési kötelezettségek határideje.

DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A frakciók rendelkezésére álló időkeret a tegnapi napról áthozott idővel együttesen a mai napon a következő:

Fidesz: 129 perc plusz 7 perc; MSZP: 141 perc; Független Kisgazdapárt: 59 perc plusz 9 perc; SZDSZ: 46 perc; MDF: 37 perc plusz 20 perc; MIÉP: 36 perc plusz 20 perc; a független képviselők a tegnapi napon felhasználták a részükre biztosított teljes időkeretet.

Felhívom továbbá a képviselők figyelmét, hogy a másik tárgyalási napra átvitt időkeret a tévéidőt nem érinti.

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom a képviselők figyelmét, hogy felszólalásaik során a tartalmi összefüggéseket figyelembe véve lehetőség szerint tartsák be a jegyző asszonyok által ismertetett tematikus vitaszerkezetet.

Most tehát a képviselői felszólalásokra kerül sor. Először Tállai András képviselő úr, Fidesz; őt követi majd Keller László.

TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mai napon folytatódik a vita az adó- és járuléktörvény módosításával kapcsolatban, ami várhatóan több mint hét órán át fog tartani. Én elsőként a személyi jövedelemadó törvényről szeretnék néhány gondolatot elmondani.

Személyi jövedelemadó törvény 1988-tól létezik Magyarországon és éli a maga életét. Funkciójánál fogva, ami a jövedelmek arányos adóztatását jelenti, természetes, hogy a legtöbb bírálatot és a kritikát kapja, elsősorban a jövedelemmel rendelkező magánszemélyektől. Ez, azt hiszem, természetes is, hiszen ez az az adótörvény, amely közvetlenül hatással van az életünkre.

Ami a változásokat illeti, a kormány nem tervez radikális változást a személyi jövedelemadó törvény 2000. évi módosítását illetően. A törvénymódosítás legfőbb szempontja a stabilitás és a jogbiztonság erősítése. E szempontok szem előtt tartásával lehet a négy főbb pontban csoportosítható változásokat összefoglalni, melyek a következők: a családok helyzetének javítása, az egyéni vállalkozók működési feltételeinek javítása, az egyes adókedvezmények feltételrendszerének átalakítása, az adminisztrációs terhek mérséklése, egyszerűsítés.

Elsőként tehát a családok helyzetének javításáról, ezen belül a családi kedvezményről, az adótábláról és az adójóváírásról. A gyermekes családok helyzetének javítására és az államháztartás bevételi igényének teljesítésére vonatkozó együttes követelményt szolgálja az adótábla és az adójóváírás változatlansága, valamint a családi kedvezmény növelése. Az adókulcs továbbra is 400 ezer forintig 20 százalék, 400 ezer és 1 millió forint között 30 százalék, 1 millió 1 forinttól 40 százalék. Az adójóváírás a bérjövedelem 10 százaléka, de legfeljebb havi 3000, évi 36 ezer forint, és 1 millió forint feletti jövedelem esetén ez nem vehető igénybe.

Családi kedvezmény. A családi kedvezmény a rendelkezésre álló források alapján mintegy 30 százalékkal nő. Ennek alapján a javaslat az adókedvezmény összegére a következő: egy- és kétgyermekes családok esetén az 1999. évi mérték 1700 forint, amely a 2000. évtől 2200 forintra fog nőni, ez havi 500 forintos növekedést jelent. Három- és többgyermekes családok esetén 2300 forintról 3000 forintra növekszik a mérték, amelynek havi mértéke 700 forint/fő. Fogyatékos gyermek után a kedvezmény mértéke nő, 2600 forintról 3400 forintra, a növekedés 800 forint havonta. A családi adókedvezmény keretében az 1999. évben körülbelül 1 millió 116 ezer család csökkenti az adóját 36,2 milliárd forint értékben. Ez az összeg a növekedés következtében a 2000. évben várhatóan 48,8 milliárd forint lesz.

A családi adókedvezmény teljes érvényesítése esetén az érintett magánszemélyeknek a következő nagyságú jövedelme mentesül az adó alól; másképp fogalmazva, mekkora az a jövedelem, amelynek adótábla szerint számított adója megegyezik a levonható családi adókedvezménnyel: egy gyermek esetében 26 400 forint évente, ez 132 000 forint adómentes jövedelmet jelent; két gyermek esetén 52 800 forint/év, ez 264 000 forint adómentes jövedelmet jelent; míg háromgyermekes család esetén 108 000 forint, ami több mint 493 000 forintot jelent évente. A családi adókedvezmény jövő évre tervezett 30 százalékos emelése messze meghaladja a fogyasztói árak prognosztizált növekedését, így a gyermekes családok részére ezen formában juttatott támogatás reálértékének jelentős emelkedésére kerülhet sor.

Ami az adótáblát és az adójóváírást illeti, az adótábla és az adójóváírás változatlanul hagyásával az átlagkeresetek 8,7 százalékos növekedését alapul véve 866 milliárd forint pénzforgalmi adóbevétellel lehet számolni, amely 96 milliárd forinttal több az 1999. évi várhatónál.

Az adókulcsok és az adótábla változatlansága kiszámíthatóságot, stabilitást jelent az adózóknak. Az alsó, 20 százalékos adókulcs évek óta változatlan, míg a felső, 40 százalékos mérték soha nem volt ilyen alacsony.

 

(9.10)

 

A progresszív, az egyre növekvő kulcsú adóztatás azt jelenti, hogy az elért jövedelemmel új sávba lépek és magasabb kulccsal adózom. Az adókulcsok és az adósávok változatlansága az új sávba lépők számára is reáljövedelem-növekedést biztosít, hiszen magasabb kulccsal csak a többletjövedelme adózik.

Az adójóváírás 1 millió forintos jövedelemnél való megállítása azonban valóban hátrányos helyzetbe hozhatja a 900 ezer és az 1 millió forint közötti jövedelemmel rendelkezőket. A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja - a koalíciós partnerekkel közösen - keresi azt a megoldást, ami az ebbe a jövedelmi rétegbe esők számára is nettó jövedelemnövekedést fog jelenteni.

Szeretnék rátérni az egyéni vállalkozók működési feltételeinek javítását célzó változtatásokra.

Az első témakör az átalányadó. Az átalányadózás rendszere új elemekkel bővül. Változatlan marad a tételes átalányadózás, s lényegében változatlan marad a tevékenységi alapú átalányadózás szabályrendszere is. Ez utóbbi esetben változást jelent, hogy a választást jogosító értékhatár 3,5 millió forintról 4 millió forintra nő. Kizárólag kiskereskedelmi tevékenységet végzők esetében a választás összeghatára változatlanul 15 millió forint. A választás lehetősége kiterjed a kezdő egyéni vállalkozókra, és e körben a 4 millió forint az alanyi áfamentesség határa, amely ebben az esetben kötelezően választandó.

Feltehetően a kedvezően fogadott változások közé tartozik, hogy tevékenységtől függetlenül minden olyan vállalkozó választhatja az átalányadózást, akinek nincs munkaviszonya, vagyis főállású egyéni vállalkozó, az áfatörvény szabályai szerint az abban előírt 4 millió forintos feltételeknek megfelelve az alanyi adómentességet alkalmazza. Az új szabályozás következtében az átalányadózók száma várhatóan jelentősen megemelkedik, és a hatályos szabályok szerint az átalányadózást választók száma - ami jelenleg 27 ezer fő, az egyéni vállalkozók 7 százaléka - a számítások szerint két-háromszorosára fog nőni.

Az új rendelkezések között kell megemlíteni azt a fontos garanciális szabályt, amely szerint az átalányadózásból való kikerülést követően négy adóévben - amely az egyéni vállalkozó döntésén vagy jogosultságának megszűnésén alapulhat - nincs lehetőség az átalányadózás ismételt választására. Az új átalányadózói körre - akik nem termék-előállítást vagy meghatározott szolgáltatást végeznek - az elismert költség 30 százalék, azaz 70 százalék az átalányadó alapjául szolgáló jövedelem. A 30 százalékos költséghányad fedezetet nyújt a társadalombiztosítási járulékra, illetve elismer - más önálló tevékenységet végzőkhöz hasonlóan - mintegy 10 százalék átalányköltséget.

Meghatározott termék-előállítást vagy szolgáltatást végzőknél az elismert költség változatlanul 80 százalék, a kereskedőknél 87 százalék, illetve 93 százalék marad. A kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozóknál - tehát a nyugdíjasoknál - az elismert költség minden esetben kisebb, mivel nekik nem a 33 százalékos társadalombiztosítási járulékot, hanem csak 5 százalék baleseti járulékot kell fizetniük.

A vállalkozási tevékenységet elősegítő egyéb változások. Nagyon fontos változás, hogy a tételes költségelszámolást alkalmazó egyéni vállalkozók és mezőgazdasági őstermelők számára a gyorsított értékcsökkenési leírás összeghatára 100 ezer forintról 200 ezer forintra emelkedik. Fontos változás, hogy a számítógéppel végzett pénztárkönyvi, naplófőkönyvi elszámolás esetén nem kell az adatokat manuálisan pénztárkönyvbe átvezetni. Ennek vélhetően a könyvelőirodák fognak nagyon örülni. Elegendő a géppel feldolgozott adatokat a törvényben előírt módon nyomtatott formában megőrizni.

Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény alapján az egyéni vállalkozó elhalálozása esetén özvegye, örököse, illetve cselekvőképességének elvesztése esetén a törvényes képviselője a kamarának történő bejelentés alapján folytathatja a vállalkozást. Ekkor a vállalkozás folyamatosnak tekintendő, s ez esetben az özvegy, az örökös, illetve a törvényes képviselő minősül egyéni vállalkozónak. Az elhunyt, illetve cselekvőképességét elvesztő személy által elszámolt vállalkozói kivét az adóévi vállalkozói adóalap, illetve a vállalkozói osztalékalap adójának megállapításánál figyelembe vehető. E változás egy korábbi fontos joghézagot old meg.

A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint a szolgáltatások fedezetéről szóló törvény módosításához kapcsolódva a betegség első negyven naptári napjára fizetett saját táppénz összege költségként érvényesíthető.

Szeretnék áttérni az egyes adókedvezmények feltételrendszerének átalakításáról szóló változásokra. A gazdaságpolitikai célok, a stabilitás és a jogbiztonság követelménye indokolja az adókedvezmények megtartását, illetve továbbfejlesztését. Az átalakítások mindegyike az adóztatás egyszerűsítését célozza, ugyanakkor növeli a kedvezmények hatékonyságát.

Az önkéntes pénztári befizetések kedvezményéről szeretnék néhány gondolatot elmondani. A hatályos szabályozás szerint az önkéntes kölcsönös biztosító-pénztári befizetések három jogcímen történhetnek meg: saját befizetés, munkáltatói tagdíjbefizetés, valamint támogatói adomány formájában. Mindhárom jogcímen történő befizetés után a magánszemély adókedvezményt érvényesíthet. Az új szabályozás szerint a magánszemélynél csak a támogatói adomány lenne adóköteles jövedelem, és erre, valamint a saját befizetésekre vonatkozna az adókedvezmény.

Az önkéntes kölcsönös kiegészítő nyugdíjpénztári befizetéseknek a jelenlegi 50, illetőleg a kiegészítő egészségbiztosítási pénztári, valamint az önsegélyező pénztári befizetések 25-25 százalékos kedvezményének mértéke helyett egységesen 30 százalékos mérték lenne. Ez 100 ezer, illetve a 2020. január 1-je előtt öregségi nyugdíjkorhatárt elérők esetében 130 ezer forintos adókedvezményi felső határ megtartását jelentené.

Az egységes kedvezményi mértéket az indokolja, hogy a felsorolt megtakarítások mindegyike az öngondoskodást szolgálja. A mérték változása az önkéntes kölcsönös egészségpénztári és önsegélyező pénztári befizetések esetén emelkedést, a nyugdíjpénztári befizetés esetén csökkenést jelent. A mérték csökkentésének az az indoka, hogy a legmagasabb adókulcs - 40 százalék - alacsonyabb a kedvezmény 1999-ben még érvényesülő 50 százalékos mértékénél. Ez azt eredményezte, hogy a központi költségvetés támogatást nyújtott e megtakarításokhoz még a legmagasabb adókulccsal adózók számára is. Minden magánszemélyre kiterjedő támogatás az intézményrendszer kiépítésének időszakában indokolt volt, de ma már szükségtelen. Az adókedvezmény tehát alacsonyabb mérték mellett is ösztönzést jelent a megtakarítások növelésére, mivel a magánszemélyeknek ugyanakkora adóelőnyért többet kell a kiegészítő nyugdíjpénztárakba befizetniük.

A módosítás szerint nem számít bevételnek - vagyis adómentes jövedelem - a munkáltatói tagdíjfizetés. Ennek összege a minimálbér 115 százalékáig terjedhet. Így a 2000. évtől ez után az adókedvezmény már értelmetlen lenne.

A magán-nyugdíjpénztári tagdíj kiegészítéseként a tagdíjalap 10 százalékáig terjedően a befizetett összeg utáni adókedvezmény a jelenlegi 50 százalékról 30 százalékra csökken, hasonlóan az önkéntes nyugdíjpénztári befizetésekhez.

Néhány szót hadd mondjak az adminisztrációs terhek csökkentéséről. Fontos szempont az adóztatás egyszerűsítése, amelyhez hozzátartozik az adóbevallásra kötelezettek számának csökkentése. Ezt célozzák a törvény következő tervezett változásai: a vagyonátruházásból származó bevételt csak akkor kell bevallani, ha abból jövedelem keletkezik. Megállapíthatja a munkáltató, a vállalkozás az alkalmazottak adóját akkor is, ha a magánszemély a végkielégítésből származó jövedelmét évek között megosztja. A vetélkedőkön, versenyeken nyert jutalmak után a kifizetőknek kell az adót megfizetni, a díjazottaknak, a nyerteseknek ezzel összefüggésben nem lesz adókötelezettségük.

Ha a munkáltató kiküldetési rendelvény alapján - a törvény szerint - normával fizeti ki a gépkocsi-költségtérítést a magánszemélyeknek, akkor azt nem kell bevallani, ha pedig többet fizet, akkor is alkalmazható - egyéb feltételek fennállása esetén - a munkáltatói elszámolás.

(9.20)

Az üzemanyag-többletfelhasználásra vonatkozó büntetőadó a jövőben nem lesz.

A törvényjavaslat az ingó vagyontárgy értékesítéséből származó jövedelem adómentes értékhatárának 100 ezer forintról 200 ezer forintra való felemelését kezdeményezi.

Tisztelt Országgyűlés! Összességében a személyi jövedelemadó törvény tekintetében kétségtelen, hogy kisebb léptékű változások történnek a tervezettől. Azonban a módosítási javaslatok mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások tekintetében kedvezően hatnak. Teljesülnek az államháztartás egyensúlyát biztosító, a közfeladatok ellátását finanszírozó bevételi források. A gyermeket nevelők adókedvezményének növelése azon családtámogatási program megvalósításának fontos eleme, amely a társadalom egyetértésével és támogatásával történik.

Az adókulcsok és az adótábla változatlansága a kiszámíthatóságot erősíti. Az adminisztrációs terhek csökkentése, az egyszerűsítési törekvések megfelelnek azoknak a céloknak, amelyek az egyéni vállalkozások működési feltételeinek javítását szolgálják.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra Göndör István képviselő úr kért szót, MSZP.

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Egy gondolat, és örülök, hogy Tállai képviselő úr ezzel fejezte be, hogy a változatlan adókulcsok kiszámíthatóvá teszik.

Igen, kedves képviselő úr, csak azzal is kellene számolni, hogy ha ez az adótábla így marad és nem valorizálunk, mekkora nyomás helyeződik majd a munkáltatókra a munkavállalók részéről annak érdekében, hogy az egyébként mindannyiunk által tudott és ismert inflációs hatást megpróbálják valamilyen körülmények között semlegesíteni.

Mit jelent a gazdaság számára az, hogy 7-8-9 százalékos bérköveteléssel fognak majd előállni a versenyszférában és mindenütt a munkavállalók? Én azt hiszem, hogy ez nem lehet közömbös!

És annyit hadd tegyek hozzá, én azt gondolom, hogy a kormány még a kormánypárti képviselőkben sem bízott, és azért nem nyitotta meg azt a paragrafust, amely arról szól, hogy milyen adómértékek és milyen adósávok legyenek, hogy véletlenül se lehessen ehhez módosító indítványt benyújtani.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)

ELNÖK: Szintén kétperces felszólalásra Takács Imre képviselő úr kért szót, MSZP.

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Én az egész koncepciót abból a szempontból tartom gondolatébresztőnek és kritikusnak, hogy a kormány 6-7 százalékos inflációs rátával számol, holott nagyon sok elemző szerint - bár jó lenne, ha ennyi vagy még alacsonyabb lenne az inflációs ráta - jövőre várhatóan magasabb lesz az infláció ennél. Amennyiben az inflációs ráta magasabb lesz, és a tervezett - ha jól emlékszem - 8,7 százalékos névleges béremelés valóban megvalósul, akkor nyilvánvalóan a reálbér-emelkedés nem lesz olyan mértékű, mint amivel a kormány számol. Nyilvánvaló, hogy ez a jövedelemmel rendelkezőket negatívan érinti.

Én most nem akarok arról szólni, hogy a családi pótlék adókedvezménye mennyire helyes - mindenki tudja, hogy helyes. De mennyivel jobb lenne, ha a családi pótlékot emelnék, mert az mindenkit érintene, ha viszont csak a családi pótlék adókedvezményét - 2200-3000 forintra gondolok - valósítjuk meg, akkor nagyon sok család kiesik ebből a kedvezményből, ezt mindenki tudja, nem kell ezt nekünk magyarázni, az élet majd egyértelműen megmagyarázza.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Kétperces felszólalásra Tállai András képviselő úr következik.

TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Göndör képviselőtársamnak szeretném azt elmondani, hogy amikor mi azt javasoltuk, hogy még tovább egyszerűsödjenek az adókulcsok és térjünk át alapvetően a lineáris adóztatásra, tehát alapvetően az egykulcsú adóztatásra, amely az adózók nagy részét jelentette volna és 5-10 százalék adózó kerülhetett volna a felső kulcsba, akkor önök itt az Országgyűlésben rendszerint napirend előtti hozzászólásban ezt bírálták, előre kifogásolták.

Önök azt kérték tőlünk, hogy ez a rendszer, az adótábla és az adókulcsok változatlanul maradjanak. Most pedig, amikor változatlanul maradnak, azt bírálják, hogy miért maradnak változatlanul, és azt próbálják bebizonyítani, hogy azzal, hogy valaki új adósávba esik, lényegében jövedelemcsökkenés következik be. Ezt én szeretném megcáfolni, hiszen a progresszív adózás, amelyet egyébként önök támogattak - hiszen az elmúlt négy év során volt olyan, hogy hat adósáv és adókulcs volt a személyi jövedelemadó rendszerében -, azt jelenti, hogy aki többletjövedelemhez jut, az magasabb adókulccsal fog adózni, de csak a többletjövedelmét illetően.

A többletjövedelem mértéke változó lehet. Egy 9 százalékos bérfejlesztésnél lehet, hogy csak 1 százalék esik ebbe a magasabb kulcsba, lehet, hogy 4 százalék, lehet, hogy 5 százalék. Azonban egy kétségtelen: az, hogy ebben az esetben is reáljövedelem-növekedés következik be ennél az adózónál. Tehát az a bírálat, amelyet önök hangsúlyozni fognak a mai nap során, azt gondolom, ebben a tekintetben alaptalan. (Bauer Tamás közbeszólása.)

Köszönöm.

ELNÖK: Felszólalásra következik Keller László képviselő úr, MSZP; őt követi Kiszely Katalin képviselő asszony.

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Ház! Elnök Úr! Az elmúlt évi adótörvényi vitában a Fidesz vezérszónoka azzal kezdte mondanivalóját, hogy nagyobb léptékű, átfogóbb átalakítás az adórendszeren belül csak 2000-re várható. Sokszor elmondtuk már ezen a héten a vitában, hogy a kormány az ígéretét nem teljesítette. A következtetést azonban még nem vontuk le, azt gondolom, és erre is szükség van.

Én pedig úgy tudnám a következtetést levonni, hogy a kormány nem felel meg a kihívásnak, pedig azt állította a kormányprogramban, hogy ez a kormány megfelel a kihívásnak. Ma ugyanis három olyan törvényjavaslatról folytatunk vitát, amely egyértelműen bizonyítja azt, hogy a kormány nem képes megfelelni az őt ért kihívásnak. Ez a három nagyon fontos törvény: a személyi jövedelemadó törvény, a biztosítási adóról és a helyi adókról szóló törvény. Tételesen fogom bizonyítani állításom megalapozottságát.

Nézzük a személyi jövedelemadó törvényt! Ne feledjük, hogy már 1999-re is óriási teher hárul az adózókra. Ugyanis az adómérsékléssel szemben ebben az évben a személyi jövedelemadó változtatása a kormánynak egy adóteher-növekedést jelentett a választópolgárokra. Továbbá van még egy nagyon fontos teher, amit el kell viselniük a polgárok nagy részének, ez pedig a jövedelem-átcsoportosításból fakad, amit az alacsony jövedelműek terhére valósított meg a kormány. Tehát ezzel most nekünk együtt kell élni, és akkor, amikor értékeljük az ez évi adótörvényi változásokat, ezt is figyelembe kell venni.

Együtt van jelen a személyi jövedelemadó törvény ez évi változtatásában az egyszerűsítés, a szigorítás és a hiány. Az egyszerűsítést mi is tudjuk támogatni. Örülünk annak, hogy például az üzemanyag-elszámolásokban egy kedvező hatás éri a polgárokat; örülünk annak, hogy elhalálozás esetén az örökös családtag egyszerűbben tudja folytatni a vállalkozást; támogatjuk az átalányadó kiterjesztését is, amit egyébként az elmúlt ciklusban kezdtünk el, de nyilvánvaló, hogy a gazdaság fejlődésével párhuzamosan lehet ezt az intézményt kiterjeszteni. (Varga Mihály: Csak senki nem alkalmazta! Rossz volt!)

A szigorításokkal természetesen nem tudunk azonosulni. Néhány ilyen szigorító tételt a személyi jövedelemadó-módosításban szeretnék megemlíteni: ez az öngondoskodás nehezítése, az önkéntes kiegészítő nyugdíjpénztár adótámogatásának szigorítása, és a bér fogalmának kiszélesítése például szintén egy szigorító lépés a kormány részéről.

És ami pedig a legjobban fáj nekünk, az a hiány, ami a személyi jövedelemadó törvényből fakad, és amit nem akar módosítani a kormányzat.

 

(9.30)

 

Nem akarja a '99-es jövedelemátcsoportosítás negatív hatását korrigálni a kis jövedelmű adózóknál. Nem akarja az adójóváírást kiterjeszteni. És a családi pótlék emelését sem tervezi a kormány, amit nem lehet elszakítani a személyi jövedelemadó törvény tárgyalásától, hiszen amikor családról beszélünk, akkor a család összes jövedelmét figyelembe kell venni, amibe beletartozik - és nagyon sok családban csak ez tartozik bele - a családi pótlék. Most már a második évben nem akarja emelni ezt a kormányzat, miközben attól harsog a Fidesz és a kormánypárti képviselők megszólalása, milyen nagyszerű dolog az, hogy akinek van adója, annak a gyerekkedvezmény mértéke emelkedik. Emelkedjen! De akkor emelkedjen a családi pótlék is, azoknak a jövedelme, akik egyébként ebből kell hogy megéljenek! (Varga Mihály: Hát ez az!) Azt szeretném tehát kérni, hogy mindaz a hiány, ami jellemzi ezt a személyi jövedelemadó törvényt, ne legyen erényként feltüntetve a kormánypártok részéről.

Ami az illetéktörvény módosítását illeti, azt gondolom, hogy ez egy kedvező, nagyon rövid módosítási javaslata a kormánynak, és ez megítélésem szerint támogatható. Arról van szó, hogy a lakástulajdonok cseréje esetén az illetéket a felek a tulajdonértéknek megfelelően viselik.

A gépjárműadó módosításánál is tulajdonképpen egyet lehet érteni azzal, hogy a telephely szerinti adóhatóság jogosult beszedni a gépjárműadót. De ha már hozzányúlt a kormányzat ehhez a törvényi szakaszhoz, akkor egyértelművé kellene azt is tenni, hogy a tulajdonos vagy az üzemeltető köteles-e megfizetni a gépjárműadót. Hiszen lehet úgy üzemeltető valaki, hogy a helyi adót például a tulajdonos viseli. Megfontolandó lenne a kormányzat számára, hogy ha már hozzányúlt ehhez a javaslathoz, akkor ezt tegye még egyértelműbbé.

A biztosítási adóról tegnap - azért, mert Kupa Mihály képviselő úrnak csak tegnap volt megszólalási lehetősége - elég hosszasan vitáztunk itt a parlamentben. Azt gondolom, hogy nagyrészt le is folytattuk a vitát, de egyben egyetértettünk: a célban, abban, hogy erősíteni kell a polgárok öngondoskodását. Hogy ezt hogyan valósítjuk meg, abban már egyáltalán nem tudunk azonosulni a kormánypárti képviselőkkel; pontosabban a kormánypárti képviselők egy részével, hiszen a másik része szintén nem tud azonosulni a kormánypárti képviselők nagyobbik részével, nevezetesen a Kisgazdapárt is kifogásolja azt az eszközt, amivel szeretné megvalósítani a Fidesz az öngondoskodás erősítését. Mi úgy ítéljük meg, hogy ha ezt a célt elfogadjuk, akkor két úton juthatunk el a cél megvalósításához. Egyrészt, ha kedvezményezzük azokat a polgárokat, akik az öngondoskodás útját választják, vagy pedig olyan jelentős adómérséklést építünk be az adórendszerbe, amely lehetővé teszi, hogy a választópolgároknál több pénz maradjon, és ebből aztán az öngondoskodásra is nagyobb lehetőségük van.

Ami az adózás rendjéről szóló törvénymódosítást illeti, itt is több részre kell bontani a módosító javaslatokat. Vannak támogatható elemek a törvénymódosítási csomagban, hiszen például a jogutódlás során követett eljárás pontosítását mi is tudjuk támogatni, egyet lehet érteni azzal, hogy a bankszámlanyitást mindenképpen ki kell kényszeríteni. Pozitív eleme a módosító javaslatnak, hogy a bizonylatok megőrzése elektronikus vagy optikai úton történik, illetve az önkormányzatok számlavezetési egyszerűsítését is lehet támogatni. De elhallgatják a kormánypárti képviselők, hogy bizony számos szigorító intézkedés is beépült ebbe a törvénycsomagba. Szigorodik például az ellenőrzés a próbavásárlásoknál és a leltárellenőrzések esetén; és teljesen indokolatlan az a szerep, amit az észak-budapesti igazgatóságra kiró a törvényjavaslat.

Ami pedig számunkra teljes mértékben elfogadhatatlan, az az áfa-visszaigénylés elbírálásának szigorítása vagy kiterjesztése 30-ról 45 napra. Egyrészt már az áfatörvényben szűkíteni kívánja a kormányzat az ellenőrzöttek körét, ezzel az APEH-nek lehetőséget kínálva nagyobb ellenőrzésre, de a vállalkozók kárára, itt pedig a 45 nappal növeli a saját mozgásterét. Ez pedig, tisztelt képviselőtársak, teljes mértékben vitathatatlan, hogy likviditási nehézséget fog okozni a vállalkozásoknak.

Az elévülési idő meghosszabbítását sem tudjuk elfogadni, szöges ellentétben van a polgári törvénykönyvvel.

Ami pedig az APEH egyes feladatairól szóló törvényjavaslat módosítását illeti, bölcsebb lett volna a kormányzat, ha tavaly, amikor a törvényt megalkotta, figyelembe veszi az ellenzéki képviselők javaslatát, ami arra irányult, hogy az állampolgárok jogait védő garanciális jogokat építse be a törvénybe. Nem tette meg; most az a szerencse, és ezt üdvözöljük, hogy az ombudsman jelentése kapcsán ezeket a módosító javaslatokat most belefogalmazta a törvényjavaslatba.

A csőd-, és felszámolási eljárásról szóló törvényt is módosítani kívánja a kormány, egy szakaszát tulajdonképpen, amiben az APEH mentesülne a regisztrációs díj megfizetése alól. Egyébként az egész csomagot áthatja az APEH javára tett kedvezmény. Ez is olyan, és alkotmányos aggályokat is megfogalmazhatunk, hiszen a hitelezőket teljesen indokolatlanul különbözteti meg. Ennek az lehet majd a hatása, hogy nagyon sok felszámoló visszaadja a jogosítványát, a felszámolások befejezése pedig több évet csúszhat.

A helyi adókban nincs számottevő módosítás. Azt mondja az indokolás, hogy az iparűzési adó megmarad a helyiadókörben, viszont a háttéranyagban világossá teszi, hogy az átcsoportosítás várható - ennek az időpontja pedig majd a költségvetés tárgyalása lesz. Miért nem most? Azért, mert lesz két helyen időszaki választás, és föltehetőleg a kormány nem akarja az időszaki választásban (Mádi László: Időközi!) az esélyeit rontani, éppen ezért majd az időszaki választás után fogja megmondani azt, hogy milyen átcsoportosítást akar végrehajtani.

Tisztelt Képviselőtársak! Kedden a Fidesz vezérszónoka azt mondta, hogy a jövedelemmel rendelkező, tisztes magyar polgárt támogatjuk. Ez a mondat áthatja az egész törvénycsomagot. Egyrészt nem tesz meg mindent a jövedelemmel rendelkező polgárok érdekében, ez is nagy baj, de sokkal nagyobb baj az, hogy azok, akik tisztességesek ugyan, de önálló munkajövedelemmel nem rendelkeznek, világosan látható, hogy nincsenek a Fidesz szíve csücskében, s őróluk nem kíván gondoskodni.

Tisztelt Képviselőtársak! A ma tárgyalandó törvénycsomagrész is egyértelműen szembe mutat a kormányprogrammal; tegnap képviselőtársaim rávilágítottak arra, hogy szemben hat a vidékfejlesztési célkitűzésekkel is. Úgy gondolom, hogy a családok jelentős részére káros, éppen ezért nem tudjuk támogatni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra következik Kiszely Katalin képviselő asszony, Független Kisgazdapárt; őt követi majd Bauer Tamás képviselő úr.

DR. KISZELY KATALIN (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy néhány gondolatot a költségvetés II.-vel jelzett részéből elmondjak önöknek.

A T/1501. törvényjavaslat - amely az adókra és járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó törvénycsomagra vonatkozik - megítélésénél többféle tényezőt kell figyelembe venni. Azt tényként kell elfogadnunk, hogy bizonyos rövid távú makrogazdasági kényszerek domináltak a törvénycsomag megalkotásánál, ezt a kormánynak figyelembe kellett vennie. Ezek közé sorolnám a katasztrofális magyarországi időjárási viszonyokat, a jugoszláviai háborút, és kétségtelenül rövid távú makrogazdasági tényezőként kell értékelni az 1998-as regionális pénzügyi válságok érezhető hatását is.

(9.40)

A kormány mozgástere a rövid távú determinációk esetében roppant szűk, a legjobb esetben is csak alkalmazkodni tud a körülményekhez, oly módon, hogy költségvetési átcsoportosításokat hajt végre, felülvizsgálja a halasztható beruházásokat, fejlesztési programokat. Mindez érződik a benyújtott csomagtervből, amelyből hiányoznak a kormányprogramban a 2000. költségvetési évre előirányzott adóreform fontosabb elemei.

Tény, hogy a törvényjavaslat tartalmazza a kormányprogram néhány elemét, főleg azon pontjaiban, amelyekben kifejezésre jutnak a kormánykoalíció költségvetést illető preferenciái, illetve ahol a kormány súlypontot akart képezni a fiskális politika megvalósítása során. Ide lehet sorolni az államháztartás bevételi oldalán az adójogszabályok egyszerűsítésére, az adminisztráció csökkentésére való törekvést, és ide sorolhatjuk az adók és járulékok beszedésének szigorítását, a munka- és tőkejövedelmekre eső adóterhek egymáshoz való közelítését.

A kormányprogram elképzeléseiből a költségvetés kiadási oldalán most teljesedik ki a családok támogatási rendszere, átalakulnak és növekszenek a lakástámogatási rendszer eszközei, jobb helyzetbe kerülnek a vidékfejlesztési és a környezetvédelmi törekvések. A vidékfejlesztési törekvések azonban még jelenleg sincsenek abban a helyzetben, ami a Független Kisgazdapárt számára elfogadható lenne.

Előrelépés, hogy a kormány elképzelései szerint a költségvetési politika úgy valósul meg, hogy a változások nem járnak együtt a jövedelmek koncentrációjával, sőt az államháztartás különböző alrendszereibe koncentrálódó jövedelmek a 2000. évi GDP kisebb hányadát teszik ki, mint a folyó költségvetési évben. A kormány szándéka szerint a jövedelemcentralizáció az 1999. évi várható szinthez képest közel 2 százalékkal csökken, 2000-ben a megtermelt bruttó hazai terméknek csak 41 százaléka kerül elvonásra. Rontja ezt a helyzetet a költségvetési és társadalombiztosítási alapok hiánya, de a koncentráció így is 45 százalék alatt marad.

A törvényjavaslat értékelése során figyelemmel kell lenni arra is, hogy a Európai Unióban megkezdődött a költségvetési politika szerepének átértékelődése. A változások követése nemcsak a tudományos kutatások, hanem a gazdaságpolitika szempontjából is fontosak, hiszen Magyarország európai uniós csatlakozása e tekintetben is jelentős változásokkal fog járni, jelentős változásokat fog maga után vonni.

A maastrichti szerződés egyik lényeges eleme volt többek között az európai közös pénz, az euró, és ezzel összefüggésben az Európai Központi Bank megalapítása. Az 1999. január 1-jén életre kelt intézmények nyomán az Európai Unió tagállamainak kormányai a gazdaságpolitika egy lényeges tartományában elveszítették kompetenciájukat, szerepüket átvette az Európai Központi Bank, az ECB. A gazdasági és monetáris unió megteremtése azzal járt, hogy a kormányok a hagyományos gazdasági szabályozás két fő területéből, a pénzügyi vagy monetáris és a költségvetési, fiskális politikából elveszítették a monetáris politika alakításának lehetőségét, és helyébe lépett az Európai Központi Bank, az ECB.

A pénzügyi forradalom következtében a makrogazdasági pénztömeg-szabályozás és az árfolyam-politika közös irányítás alá került, amelynek egyik következménye, hogy a tagállamok nem értékelhetik föl vagy le nemzeti valutájuk árfolyamát. A monetáris politika, amely a második világháborút követő időszak egyik legkifinomultabb eszköze volt a nemzeti hatóságok kezében a konjunktúra kezelésére, 1999. január 1-je után az uniós politika részévé vált. Nem is lehetett másképpen, hisz az euró működésének egyik alapfeltétele volt az ECB felállítása.

A fiskális politika ugyanakkor továbbra is nemzeti irányítás alatt maradt, sőt szerepe erősen felértékelődik. Megmarad a tagállamok parlamentjeinek és kormányainak feladatául az adott évi adóbevételek és járulékok mértékének meghatározása, a költségvetés elkészítése és végrehajtása, valamint az ezek foganatosításáról szóló beszámoló. A változások nyomán ugyanakkor a tagországoknak vállalniuk kell a fiskális fegyelmet, tudniuk kell, hogy a költségvetési politika nem válhat a versengés eszközévé, mert a fegyelem vagy annak hiánya döntő lehet az európai pénzügyi unió jövője szempontjából.

Magyarországnak éppen uniós csatlakozási szándékai miatt figyelemmel kell lennie e tényre, és fel kell készülnie a monetáris politika elvesztésének következményeire. E következmények egyik legfontosabbika lesz, hogy hazánkban is fel fognak értékelődni a fiskális politika eszközei a gazdaság makroszabályozásának folyamatában. Ebben a tekintetben előremutatóak a törvénycsomagnak azon rendelkezései, amelyek éppen a fiskális szabályozás bizonyos elemeinek európai uniós harmonizációjára irányulnak. Ide sorolom a jövedéki termékek helyzetének és mértékének új szabályozását, a vám- és áfatörvény, valamint az adózás rendjéről szóló jogszabály néhány szakaszának újraszabályozását. A harmonizáció egyik legfontosabb feladata lesz a csatlakozásig tartó időszakban az általános forgalmi adó közelítése a közösség gyakorlatához.

Közismert, hogy a Európai Unió legfőbb bevételi forrása a tagállamok áfabevételeinek meghatározott százalékából adódik. Itt nem is annyira az adókulcsok egységesítése a fontos, hanem a termékek és szolgáltatások egységes besorolása, a jövedéki termékek körének azonos módon történő meghatározása, a forgalmi adóalap azonos számítása. E tekintetben a törvényjavaslat tartalmaz új rendelkezéseket, amikor javasolja, hogy az egyes termékek és szolgáltatások besorolásáról szóló KSH-közleményt kívánja módosítani. Megjegyzem, ez a besorolás, illetve ennek a besorolásnak a megváltoztatása várhatóan feszültségeket fog okozni a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium területén, hiszen a módosítások elsősorban növényi és állati termékeket érintenek.

A törvénycsomag megítélésénél lényeges szempontot képeznek az adózás elvei. Az adóteher igazságos megosztása sok vitát vált ki minden országban minden költségvetési évben. Önmagában egy-egy adónemre vonatkozó módosítási javaslatot rendkívül nehéz értékelni, mert a tényleges terhet az állampolgár, az adózó számára az adók, a járulékok és az egyéb költségvetési befizetési kötelezettségek összességükben testesítik meg.

A teljesség igénye nélkül - hisz az e fejezetbe tartozó jogszabályok sora elég terjedelmes - engedjék meg, hogy a személyi jövedelemadóról és az illetékekről szóljak néhány szót, és érintsem a cégnyilvántartásról szóló 1997. évi törvény módosítását is.

A személyi jövedelemadó módosítása korlátozott célokat követ, alapvetően azonban a kormányprogram preferenciális elképzeléseinek a megvalósítását tartalmazza. Gondolok itt egyrészt a családi kedvezmények növekvő mértékére, az egyetemi, főiskolai hallgatókat érintő munkakedvezményekre, a tőke- és munkajövedelmek adóterhelésének közelítésére, másrészt a vállalkozókat érintő egyszerűsítésekre, amelyek lényege a személyi jövedelemadóról szóló törvény keretei között működő vállalkozók átalányadózásának a kiterjesztése.

A családi kedvezményeket illetően megjegyezhető, hogy a célzott intézkedések valóban javítják a családos háztartások helyzetét, elsősorban a gyermeknevelés feltételeinek a biztosításában, amelyekhez még hozzá kell adnunk az egyéb módosítási indítványokban szereplő lakásépítési kedvezményeket is.

 

(9.50)

Ugyanakkor az adórendszer 1987. évi megszületésétől létező gond, hogy a személyi jövedelemadó törvény nem tudja kezelni azokat a helyzeteket, amikor a családok nem elhanyagolható része, sajnos, nem tudja igénybe venni a létező kedvezményeket, mert egyáltalán nincs, vagy nincs akkora jövedelme, hogy ezeket érvényesíthesse, nem is kerül olyan helyzetbe, hogy érvényesíthesse.

Felmérések szerint a gyermekes családok kétharmada tud élni az adórendszerbe beépített kedvezménnyel. E tény alapján a gyermekes háztartások egyharmada részben vagy egészében kiesik a kedvezmények köréből. Nem találtunk olyan javaslatot a kormánycsomagban, amely ezt a tényhelyzetet orvosolni tudná. Bár az általános jövedelemadó alá tartozó vállalkozók eddig sem igényelhettek vissza kétmillió forint alatti bevétel esetén áfabefizetést, a vállalkozóknak az a köre, amelyik a társasági jövedelem alá tartozik, az áfaigénylés új szabályaival kifejezetten rosszul jár.

Tehát azt kell hogy mondjam: felemásra sikeredtek az áfatörvény rendelkezései a visszaigénylés feltételeinek szigorításáról, mert a négymillió forint bevételt el nem érő vállalkozók befizetett adójukat nem igényelhetik vissza.

Amennyire örvendetes, hogy a kormány elhatározta magát erre a vállalkozók terheit valóban könnyítő intézkedésre, amit adott, ennek révén elveszi az áfatörvény módosításával, amikor a visszaigényelhető áfa mértékét négymillió forint bevételhez köti. Amit a kormány szigorításnak nevez, az az adóalanyok esetében likviditási gondokat fog jelenteni, álláspontom szerint a vállalkozói rétegek jelentős hányadának kell majd szembenézni ezzel a problémával.

Engedjék meg, hogy néhány gondolatot az illetékekről is szóljak. Jelen törvénycsomag jelentős változásokat tartalmaz a vállalkozói szféra illetékfizetéseinek vonatkozásában. Az elképzelések szerint a jogszabály megszünteti az ingatlanapport - ez a társasági jog körébe tartozik - illetékmentességét - a társasági törvény hatálya alá tartozik -, a gazdasági társaságok megszűnésekor felhalmozott vagyon tagok közötti felosztásához kapcsolódó vagyonszerzési illetékmentességet, és bár a jelen elemzéshez nem kapcsolódik, de meg kell jegyeznem: a külkereskedelmi áruforgalomhoz kötődő statisztikai illetéket is.

Megítélésünk szerint az elmúlt évek törvényhozása elmozdult abba az irányba, hogy az illetékek egy részét vagyoni dézsmára használja fel, bizonyos esetekben az illeték nem is annyira az állami szolgáltatás költségeihez igazodik, hanem a vagyon nagyságához.

Mondanék néhány példát e körből, ahol ezt a vagyondézsma jelleget a magam részéről megfoghatónak és nyilvánvalóan elérhetőnek érzem. Nem olyan régen módosította a tisztelt Ház a külföldi cégek kereskedelmi képviseleti irodáinak létrehozásakor fizetendő illeték mértékét százezer forintra, illetve a külföldi állampolgárok ingatlanszerzésénél az államigazgatási eljárás illetékét ötvenezer forintra. Ez utóbbi tízezer volt, az előbbi pedig ötvenezer forint, úgyhogy nem kismértékű az emelés. Ezek elsősorban fiskális célzatú intézkedések voltak, és kevésbé illeszkednek az illetéktörvény logikájához.

Hasonló módon érthetetlen, hogy a gazdasági társaság megszűnésekor az ingatlanvagyon megszerzését a tag által illetékfizetéshez köti a javaslat. Mert amennyiben a tag törzstőkéje, részvényeinek értéke a társaság fennállása alatt növekedett, a társaság megszűnését követően a tag, részvényes árfolyamnyereséget köteles fizetni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. A többi jogszabályi módosításban én nem láttam olyat, amit kiemelendőnek ítéltem volna meg.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Kétperces felszólalásra Takács Imre képviselő úr, MSZP, kért szót. Tessék!

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Köszönöm szépen, hogy Kiszely Katalin képviselőtársam elmondta gondolatait. Teljesen összhangban van a mi gondolatainkkal az, hogy a családi adókedvezmény milyen gondokat okozhat; erről már szóltam.

De egy nagyon lényeges dologról szólt, amit eddig ebben a Házban még senki nem említett: arról tudniillik, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás szempontjából nagyon fontos a költségvetési politikánkat ilyen szempontból is felépíteni. Hiszen az Unió '97. július 16-án elfogadta az Agenda 2000-et, majd ebben az évben, március 24-25-én a berlini csúcs szintén foglalkozott ezzel, és jóváhagyta kis módosításokkal.

A berlini csúcs előírja azt, hogy a költségvetési bevételek közül a vámok, a mezőgazdasági lefölözések mellett és a bruttó nemzeti termék 1,21 százalékos befizetése mellett nagyon fontos az áfa, az általános forgalmi adó kezelése is. Jelenleg a tagországok az áfának 1 százalékát, 2002-ben 0,75 százalékát, 2004-ben 0,5 százalékát kell hogy befizessék az Unió költségvetésébe. Tehát a befizetés mértéke 1 százalékról lecsökken 0,5 százalékra.

Emiatt is nagyon fontosnak tartom az áfakérdést - amiről tegnap sokrétűen szóltam én is és mások is -, az áfaproblémát végiggondolni, mert 2002-ben az áfabefizetés remélem, már ránk is vonatkozik, és jobban kell közelíteni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az uniós költségvetési politikához.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra következik Bauer Tamás képviselő úr, SZDSZ; őt követi Gémesi György.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Gondolom, az államtitkár úr már unja, hogy kiindulópontként mindig azt választásiprogram-brosúrát választom, amelyet azon a Cukor utcai választási gyűlésen szereztem meg, ahol az államtitkár úr volt az előadó, én meg ott ültem a közönség soraiban, és ennek is azt a kedves mondatát, hogy "A Fidesz célja megszüntetni azt a helyzetet, hogy minden tisztességes munkával megtermelt száz forintból több mint hatvan az állam zsebébe vándoroljon. El kell érnünk, hogy minden száz forintból legalább hatvan a polgárokat gyarapítsa." Ez egy adópolitikai ígéret volt.

Mit is jelent ez? Azt jelenti, hogy eddig hatvanat vettek el, mi majd csak negyvenet fogunk elvenni, tehát egyharmadával csökkentik az adók összes összegét. Mi a másik oldala? Eddig negyven maradt az embereknél, ezentúl hatvan fog az embereknél maradni, tehát másfélszeresére növeljük az adózás utáni jövedelmeket. Ezt ígérték önök, kedves fideszes képviselőtársaim!

Mit is jelent ez? Egyharmadával csökkenteni az elvonásokat? Nagyon durva közelítésben azt mondom, hogy amikor önök ezt ígérték, mondjuk, 500 milliárdra tesszük a személyiadó-bevételeket, ez azt jelenti, hogy, mondjuk, 170 milliárddal csökken a személyi jövedelemadó-elvonás. Komolyan gondolták ezt? Ez azt jelenti, hogy például megszüntetik a hadsereget, vagy azt jelenti, hogy például megszüntetik a Belügyminisztérium egész költségvetését. Komolyan gondolták ezt az ígéretet?!

Azt is ígérik ebben a füzetben, hogy felére csökkentjük a tb-járulékot, miközben - mondják két oldallal később - duplájára növeljük az egészségügyi dolgozók keresetét. Mi az, hogy felére csökkentjük a tb-járulékot?! Ugyanabban az időben valamivel több mint 500 milliárd forint volt a tb-járulék. Felére csökkenteni?! Ez azt jelenti, hogy 250 milliárddal kevesebb pénzt szed be a társadalombiztosítási alap. Ez azt jelenti, hogy például megszüntetik a gyógyszerek támogatását. Nem véletlen, hogy Gógl miniszter úr gyorsan megfutamodott ettől a kampányígérettől, amelyet pedig a kampányban biztos ő is lelkesen képviselt, ugyanúgy, mint az államtitkár úr vagy Mádi képviselő úr.

Hát tudják, kedves képviselőtársaim, ehhez a kampányígérethez képest, amivel önök végigkampányolták egy évvel ezelőtt az országot, Horn Gyula emlékezetes hirdetése egy ártatlan kis füllentés volt! (Derültség az MSZP soraiban.)

 

(10.00)

De Horn Gyula hirdetésével kapcsolatban Békesi László azonnal közölte az egész országgal, hogy ezt nem lehet komolyan venni. Mondja, államtitkár úr, amikor önök ezt kiadták, akkor ön miért nem állt fel és figyelmeztette a választópolgárokat, hogy ezt nem lehet komolyan venni?! Vagy Horváth professzor úr, aki ott állt a Fidesz kampányrendezvényein Orbán Viktor mellett mint egyetemi tanár, miért nem figyelmeztette a választópolgárokat, hogy ezt nem lehet komolyan venni?! Tudják, ha önök Szabó Attilát lemondásra szólították fel - a csopaki randalírozás egy 8 napon belül gyógyuló kis politikai sérülés, ehhez képest ez a kampányblöff (Derültség az SZDSZ padsoraiban.) -, ehhez képest szerintem akkor az egész frakciónak kellene lemondania (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.), és tényleg ezt gondolom, tisztelt képviselők.

Még annyit hadd tegyek hozzá, hogy az, hogy önök ebből semmit sem valósítanak meg, ezt mostanában az árvízre hivatkozva szokták magyarázni. Nos, én felhívtam az önök figyelmét arra, hogy több száz milliárd forintos eltérés van az önök kampányígéretei és a jelenlegi, a másik kötet, a mostani adókötet és a mostani költségvetés között. Önök azt szokták mondani, hogy az árvíz, a belvíz, a jugoszláv háború, az orosz válság által okozott károkat 50-70-90 milliárdra teszik a magyar gazdaságban. Ennek csak egy részét fedezi az államháztartás, egy másik részét az állampolgárok, a biztosítók, az önkormányzatok. A dolog lényege az, hogy az önök mostani adópolitikája és a választási ígéreteik közötti különbséget nem lehet sem az árvízzel, sem a belvízzel, sem az orosz válsággal, sem a jugoszláv háborúval magyarázni. Ezt azzal lehet magyarázni, hogy önök nem mondtak igazat.

Ez a kötet viszont - hogy a narancsról áttérjek a zöld-fehérre, a zöld-fehér ennek a koalíciónak fontos szín - mit mond az adópolitikáról? Igazában véve nem mond semmit. Ez a legnagyobb baja! Azt, hogy most nem csinálnak semmit, mert árvíz, belvíz, orosz válság meg egy év Fidesz-kormányzás után vagyunk. Ez azt jelenti, hogy önök nem is tudják, hogy valójában több évre előretekintve mit akarnak csinálni az adókkal. Egy biztos: nem akarják csökkenteni az adókat. Az a legnagyobb baj, hogy miközben azt állítják, hogy végre hároméves költségvetést tettek az Országgyűlés asztalára - hogy ez mennyire hároméves költségvetés, az egy más kérdés -, hároméves adópolitika nincs. Nem tudhatják sem a munkavállalók, az adófizetők, sem a befektetők, hogy mit lehet várni Magyarországon a következő két-három évben az adók alakulásában. Ez a legnagyobb baj! Nem kiszámíthatóság, hanem teljes kiszámíthatatlanság jellemzi az önök kormányzását.

Nos, a szabaddemokratáknak az az első javaslata az adótörvények vitájában, hogy tegyünk ez elé a törvényjavaslat elé önálló fejezetként egy elképzelést, egy koncepciót arról, hogy a következő néhány évben milyen irányban fejlődjön az adórendszer. Ez az első módosító javaslatunk, amit benyújtunk ehhez a törvényjavaslathoz. Legyen kiszámíthatóság, legyen áttekinthetőség!

Másodszor: azt tudjuk ebből az anyagból, hogy a személyi jövedelemadó - eltérően minden korábbi ígérettől és sugallattól - nem változik, nem csökken. A miniszterelnök úr is azt mondta a rádióban augusztus 18-án, amit most Tállai András képviselő úr itt megismételt, hogy az adókulcsokat a kormány változatlanul hagyja, ez azt jelenti, hogy ha valaki tavaly 100 egységet keresett, és 2000-ben is 100 egységet keres majd, akkor az adója egy jottányit sem változik. Igaz, Tállai képviselő úr? Csak az a baj, hogy önökön kívül mindenki tudja ebben az országban - talán a miniszterelnök urat is helyes lenne figyelmeztetni, majd amikor bejön az azonnali kérdések órája, akkor megteszem -, hogy ahol infláció van, ott ha ugyanannyit keres valaki jövőre, mint idén, akkor már csökkent a reálkeresete, és ha valakinek változatlanul marad a reálkeresete, az azt jelenti, hogy a nominálkeresetének emelkednie kell, és akkor bizony az adóterhelése is emelkedik. Ez az, amit a miniszterelnök úr vagy nem tud, vagy úgy tesz, mintha nem tudná, a rádióhallgatók azonban szerencsére tudják.

Mi viszont azt javasoljuk, hogy ahhoz, hogy az adóterhelés ne nőjön, a személyi jövedelemadó-táblát évről évre el kell csúsztatni. Ha valaki még csökkenteni is akarja az adókat, nem az egyharmadával - amit önök ígértek, mert ilyet komoly ember nem ígér Magyarországon, csak a Fidesz -, hanem annyival, amennyivel lehetséges egy racionális költségvetési politika mellett, akkor a személyi jövedelemadó-sávokat a valorizálásnál egy kicsit jobban el kell csúsztatni évről évre, és ebből lehet elérni évi néhány százalékos adócsökkentést. Ez a szabaddemokraták második javaslata.

Harmadszor: önök - mint oly büszkék rá - adókedvezménnyel kívánják támogatni a gyerekvállalást, ezt tették tavaly, ezt tették idén. Én is azt a számot ismerem, amit a Kisgazdapárt vezérszónoka. Ez azt jelenti, hogy ezt egyharmad nem tudja igénybe venni. Tehát a gyerekek egyharmada után ezt nem tudják igénybe venni; pontosabban: legalább az egynegyede után egyáltalán nem tudják igénybe venni, és emellett még 20 százalék után csak részlegesen tudják igénybe venni. Tehát alig több, mint a gyerekek felénél áll fenn az a helyzet, hogy a szülők ezt egészében igénybe tudják venni. Ez a 30 százalékos emelés azt jelenti, hogy tovább csökken azoknak a részaránya a gyerekek, a családok körében, akik ezt teljes egészében igénybe akarják venni.

A szabaddemokraták harmadik javaslata: ki kell venni a gyerekvállalás támogatását a személyi jövedelemadó-rendszerből, és visszatenni oda, ahova való, a családi pótlék rendszerébe. Béki Gabriellával közösen ezt fogjuk javasolni egy módosító indítványban. Szeretném elmondani a Kisgazdapárt vezérszónokának, hogy a kormány javaslatai között ezt nem találja meg. Ezt tavaly is megtalálta a mi módosító javaslataink között, idén is meg fogja találni. Tessék majd megszavazni!

Negyedszer: önök fenntartják, sőt tovább szűkítik az adójóváírást. Mi azt gondoljuk, hogy vissza kell állítani azt a helyzetet, amikor az adójóváírás az alsó adókulccsal megegyező mértékű. Ez azt jelenti, hogy a legalacsonyabb jövedelmű munkavállalóknál visszatérünk a nulla kulcshoz. Azt gondoljuk, hogy ez a közteherviselés elvével összhangban van. Emellett a legalacsonyabb jövedelmi sávban a foglalkoztatás költségeit mérsékli. Ez pedig központi kérdés, hiszen a munkanélküliség éppen a legalacsonyabb jövedelmű lakosság körében a legnagyobb. Ez tehát a negyedik javaslatunk. Azt is hozzáteszem, hogy a legalacsonyabb jövedelmi sávban az egyenes adóterhek csökkentése teszi csak lehetővé azt, hogy előbb-utóbb az áfakulcsok közelítésében gondolkozhassunk, amit tudtommal valamennyien kívánatosnak tartunk.

Az ötödik javaslatunk a beruházások ösztönzése. A személyi jövedelemadó törvény körében nem szabad csökkenteni a beruházási célú adókedvezményeket, és a társasági adónál is el kellene érni - önök ezt most elő sem vették -, hogy azok a beruházási adókedvezmények, amelyeket az állam nyújt, nagyságkategóriától függetlenül minden vállalkozó számára egységesen hozzáférhetővé váljanak.

A hatodik javaslatunk a központi és helyi adózás viszonyára vonatkozik. A Fidesz a központi és helyi adózás viszonyával kapcsolatban azt a javaslatot lengeti meg az adózók meg az önkormányzatok feje fölött, hogy az iparűzési adót, a helyi adót átalakítja üzleti adó néven központi adóvá. Mint erről a bizottsági ülésen is beszéltünk, és most Keller képviselő úr is említette, természetesen ez majd képviselői módosító javaslatként jön elő az időközi választások után, mert hiszen Székesfehérvárt és Siófokot kiemelten fenyegeti ez a javaslat, ahol a választások lesznek. A Fidesz mindenesetre központosításban gondolkodik.

Az SZDSZ ellenzékben és kormányon is mindig amellett volt, hogy a helyi adók részarányát kell növelni, és a központi adók részarányát kell csökkenteni. Most is ezt javasoljuk. Csökkenteni kell a központi személyi jövedelemadót, és az így felszabaduló összeggel növelni kell a helyi adóztatást. Tudják, miért? Azért, mert tudjuk azt, hogy a saját városnak, a saját falunak szívesebben adóznak az emberek, mint a Széchenyi utcai központi adóhivatalnak, bárki is vezesse azt. Mi tehát ezt javasoljuk. Ha majd ezt megtettük, ha majd a központi adókat csökkentettük, ha majd a feltételeit megteremtettük, akkor lehet komolyan gondolkozni helyi adóként egy értékalapú ingatlanadón.

Végül hetedszer: természetesen a biztosítási adót elvetjük, elutasítjuk. Az erre vonatkozó módosító javaslatunkat benyújtottuk. Csak hogy a dilemmát tisztázzuk: azt az adóreformot, amellyel önök tavasszal fenyegetőztek, nem tartjuk jónak, valóban nem támogattuk, mert az nem adócsökkentést, hanem az adóterhek átcsoportosítását jelentette volna, méghozzá gazdaságilag és szociálisan egyaránt nem elfogadható irányban. Hogy ne csináljanak semmit, azt sem tudjuk elfogadni, mert hiszen amit önök ígértek, és amire az országnak valóban szüksége lenne, az adócsökkentés.

 

(10.10)

Azt állítják most a miniszterelnök úrral együtt, hogy nehezebb helyzetben erre nincs mód. Mi úgy gondoljuk, hogy az adócsökkentés nem valamilyen luxus, amit az ország akkor engedhet meg magának, amikor jó a helyzet, és amiről ezért, ha árvíz meg orosz válság volt, le kell mondani. Az adócsökkentés egy eszköz a jövő megalapozására. És ha az ország helyzete nehezebb, akkor erre inkább szükség van, mint amennyire ez egy vagy két évvel ezelőtt tűnt.

Önök azonban, mint tudjuk, a jövőben, az ország jövőjében nem gondolkoznak, ezért felejtették el mindazokat az ígéreteket, amelyekkel a választásokat megnyerték. Nagy kár, majd más megteszi!

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra Tállai András képviselő úr, Fidesz, következik.

TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Miután Bauer képviselő úr név szerint is megemlített a hozzászólásában, úgy érzem, hogy reagálnom kell az elmondottakra - ez egyébként megtisztelő a számomra.

Úgy gondolom, hogy először is vissza kell utasítanom azt, amit mondott, mert a hozzászólásomban nem ezt mondtam. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy két csúsztatás van abban, amit ő mond. Az egyik: feltételezi, hogy valakinek nem változik a jövedelme, aminek nincs realitása. Tehát a bérnövekedés, azt gondolom, természetes dolog, és várhatóan a jövedelemhez jutók nagy részét, lényegében mindenkit érinteni fog, és ő ilyen értelemben beszélt arról az adóterhelésről - tehát ez nem fedi a valóságot. A másik pedig: egy olyan rétegről beszélt, amelyik majd át fog csúszni a következő jövedelmi sávba.

Szeretném elmondani, hogy várhatóan ezeknek a jövedelemhez jutóknak az aránya körülbelül 5 százalék, ha a több mint 4 milliós számot tekintjük, és a jövedelemhez jutók 90-95 százaléka alapvetően ugyanabban a jövedelmi sávban fog majd adózni, mindamellett, hogy még bérnövekményhez is fog jutni, tehát, még egyszer elmondom, alapvetően reáljövedelem-növekedése lesz.

Szeretném felhívni képviselőtársam figyelmét arra, hogy valószínűleg az elmúlt ciklusban ezeket a hozzászólásait nem mondta el, pedig elmondhatta volna. És mutatnám neki azt az adótáblát, amit ők kreáltak (Felmutatja.) a '95-96. évben. Ebben hat adókulcs és hat adósáv van. Kérdezem én, hogy akkor hány jövedelemhez jutót érintett az a változás, hogy a következő, magasabb adókulcsba csúszott át. Úgy gondolom, hogy a progresszív adózásban természetes: ha valaki többet keres, akkor többet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) fog adózni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólásra Mádi László képviselő úr, Fidesz, következik.

MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ellenzéki Képviselőtársam! Amiért a nevemet is citálta, kénytelen vagyok megszólalni.

Nagyon röviden azt tudom csak mondani, hogy savanyú a szőlő, és volt egy bizonyos 1998-as sokk, egy választási vereség, amit fel kellene valahogy dolgozni! Most már nem erre kellene mindig visszautalni, hanem előre kellene nézni! (Szalay Gábor: Jól átvertétek a népet!) Ha viszont a múlthoz tartunk, akkor azért a családi pótlék tekintetében nekem itt vannak az adatok: (Felmutatja a dokumentumot.) Három év alatt, '93-tól '97-ig 50 százalékkal csökkent a családi pótlék reálértéke. Ha jól tudom, egy bizonyos Szabad Demokraták Szövetsége nevű párt volt '94-től kormányon, egy bizonyos Magyar Szocialista Párttal. Tehát ne menjünk bele, azért mondom, a múlttal kapcsolatos dolgokba, mert nem biztos, hogy ez szerencsés lenne a Szabad Demokraták Szövetsége szempontjából!

Ezenkívül van egy óriási előnye annak, ha valaki kimeríti a gyerekek után járó adókedvezményt, amit egyébként szintén az SZDSZ-MSZP-kormány szüntetett meg korábban, nevezetesen azt, hogy nem fizet személyi jövedelemadót. Azért beszéljünk már ennek a pozitív oldaláról is! Ugyanis nemcsak arról van szó, hogy nem fizet adót, hanem egy csomó állami szolgáltatást igénybe vesz: a hadsereget, a honvédelmet, a rendőrséget, az egészségügyi, az oktatási szolgáltatásokat (Bauer Tamás: Adórendőrség!), tehát úgy élvezi az állam által nyújtott szolgáltatásokat, hogy közben személyi jövedelemadót nem fizet egy forintot sem. Ez pozitív dolog, ez korábban nem volt, tisztelt képviselőtársam, hiába kiabál közbe, nem volt korábban gyerekek után járó adókedvezmény, ezt a Fidesz-Magyar Polgári Párt vezette be!

Ami az üzleti adóra vonatkozó megjegyzését, a központosítást illeti, nem ismeri a koncepciót, egyébként pedig nincsen napirenden. Tisztelt Képviselőtársaim! Most az adótörvények vitáját folytatjuk, s kérem, hogy azokhoz szólaljanak fel és azokhoz a módosításokhoz, amelyek be vannak nyújtva! Erről vitatkozunk most. Sok mindenről lehet vitatkozni, de most nem az a tisztünk, hanem az, hogy a törvényjavaslathoz a felszólalásokat tegyük meg.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra Horváth János képviselő úr, Fidesz, következik.

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bauer Tamás képviselő úr kemény szavakat használt: azt mondta, hogy önök nem mondtak igazat, és ránk nézett (Bauer Tamás: Így van!), a kormánypárti képviselőkre. Igen Tisztelt Képviselő Úr! Rosszul tetszik emlékezni, rosszul tetszik megítélni a helyzetet, és rosszul tetszik minősíteni azt, ami történt, amiről beszélünk. Igen, én Orbán Viktor mellett álltam közgazdaságtan professzorként, a közgazdaságtani tudományomat hoztam, ajánlottam arra az alkalomra, amikor a magyar nép a gazdaságpolitikáját kívánta felmérni, és annak alapján új parlamentet létrehozni.

Miben is segítettem én? Abban, hogy meglássa a választópolgár, hogyan lehet kijutni abból a megöröklött szegénységből, ami az országot sújtotta évtizedeken át, és amit a korábbi kormány nemhogy segített volna, hanem a Bokros-csomag révén még súlyosbított. Azokról a restrikciókról, amelyeket önök úgy emlegetnek, hogy szükséges volt - mintha előfeltétele lett volna a meggyógyulásnak -, ezekről vitatkoztunk akkor is és azóta is. Azt hoztam én a választási kampányba, annak a meglátását, hogy az a közgazdasági elmélet szerint is tévedés volt, és empirikus bizonyítékok vannak arra, hogy tévedés volt.

Ezt meghallgatták a pártok, vagy nem hallgatták meg, de meghallgatta a magyar választó: döntött, és most itt vagyunk, hogy új gazdaságpolitikát folytassunk. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Hargitai János képviselő úr, Fidesz, következik kétperces felszólalásra.

DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Bauer Képviselő Úr! Ez az első olyan megszólalása önnek, amely számomra csalódást okozott. Valószínűleg a kormánypárti képviselők között nagy kisebbséget képviselek akkor, amikor azt mondom, hogy odafigyelek arra, amit ön mond, de ezúttal a tévészereplés volt a fontosabb önnek is, és nem a közgazdász professzor szólalt meg önből, hanem a tévészereplés erősen érződött ezen a felszólaláson, amit persze valahol természetesnek lehet elfogadni, de ez öntől furcsa volt!

Mádi képviselő úr már utalt rá: Keller képviselő úr volt az első és ön volt a második, aki választási kampánynak használta fel az adótörvények vitáját, olyannyira, hogy egyenesen üzent Siófokra és Székesfehérvárra. Kétségtelen, hogy nincs napirenden az, amiről ön beszél, nem tervezünk semmi olyat, amit ön megfogalmazott módosító indítványokkal - majd a választási kampány után. Ami viszont napirenden van a tavalyi év folyományaként és folytatásaként: azokat az aránytalanságokat, amelyek település és település között vannak, valamelyest tompítsuk. Ezt a tavalyi évben megtettük, és ezt az idei évben is tervezzük, csak ez van napirenden - az ön fenyegetéseivel ellentétben csak ez. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. A monitoron ügyrendi jelentkezőként jelent meg Bauer Tamás képviselő úr neve, de ügyrendiben nem tudom megadni önnek a szót. Megkérdezem, ügyrendi kérdésben milyen tárgyban szeretne a képviselő úr felszólalni. (Bauer Tamás: Ügyrendi tárgyban.) Tessék, megadom a szót!

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ügyrendi javaslatom annyi, hogy az elnök úr tájékoztatásul közölje a jelenlévőkkel, hogy a magyar parlament történetében először időkeretben tárgyalja az Országgyűlés az adótörvényeket. Ezt most vezette be a Fidesz vezette kormánytöbbség, és ezért nincs módunk arra, hogy minden kétperces hozzászólásra illő módon válaszoljunk, mert ezzel saját képviselőtársaink elől vennénk el a beszédidőt.

Nekem lenne válaszom mindarra, ami itt elhangzott, de nincs módom arra, hogy válaszoljak, azért, mert időkeretben tárgyal az Országgyűlés. Köszönöm szépen. Ezt az elnök úr tájékoztatásul szíveskedjék közölni! (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban. - Tállai András közbeszól.)

ELNÖK: Képviselő úr, mielőtt elkezdtük volna a mai nap munkáját, a két jegyző asszony ismertette természetesen az időkereteket, s ismertette a mai ülés lebonyolítását. Ha ön a beszédében nem érintett volna személyeket név szerint, akkor valószínűleg nem szólaltak volna meg. De név szerint említette őket, s ön ugyanezt szokta tenni, ha az ön nevét említik meg. Tehát az ügyrendi észrevételét nem tudom figyelembe venni.

Kétperces hozzászólásra Keller László képviselő úr következik, tessék!

 

(10.20)

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Két képviselőtársam megszólalására szeretnék reagálni.

Hargitai Képviselő Úr! Nem választási üzenet volt! Elővettem azt a könyvet, amit a kormány benyújtott a képviselőknek, és a helyi adókról szóló tájékoztató szövegből idéztem. Ez pedig teljesen egyértelművé teszi a kormány szándékát. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Ha most be van terjesztve a helyi adókról szóló törvényjavaslat módosítása, akkor miért nem lehet most elvarrni a szálakat? Miért nem lehet most módosítani? Csak az a feltételezésem van, hogy azért, mert nem akarja a két érintett önkormányzat esetében megmondani, hogy milyen vágást tervez. Nincs más ésszerű magyarázat arra, hogy miért nem akarják most megmondani, hogy mit terveznek majd a költségvetés során.

A másik, Tállai képviselő úr megszólalására: azt mondja, teljesen természetes az, hogy itt majd a személyi jövedelmek emelkedni fognak. Tisztelt Képviselő Úr! Ön nagyon jól tudja azt - hiszen rendszeresen jár a minisztériumokba -, hogy mire terveznek a jövő évi költségvetésben, a személyi juttatások milyen növekedésével lehet számolni. Elmondom, ha esetleg nem tudná, mert a tervezési segédletben a kormány részéről ezt leírták. Egyrészt a személyi juttatások előirányzatánál nem az ez évi előirányzat számít, hanem a zárolt előirányzattal csökkentett előirányzatot kell figyelembe venni, és ez növekedhet 2,84 százalékkal.

Tisztelt Képviselőtársam! Ha ezeket összerakja és számol, akkor világosan kiderülhet az ön számára is, hogy bizony, nagyon sokan lesznek olyanok, akiknek nem fog növekedni a jövedelmük, hanem inkább csökkenni fog, de hogy stagnálni fog, szinte biztos. Ilyen magabiztosan ne jelentse ki ön azt, hogy biztos, hogy 2000-ben mindenkinek a jövedelme emelkedni fog!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra következik Mádi László képviselő úr, Fidesz.

MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Az egyik megjegyzésem az - csak hogy a nézők és a választók előtt világos legyen -, hogy az elmúlt négyéves kormányzás alatt három évben ennél lényegesen kevesebb idő állt rendelkezésre az adótörvények vitájára. (Bauer Tamás és Mécs Imre: Nem igaz!) Volt olyan év, hogy ennek az időnek 50-60 százaléka. 20 órát szánunk most az általános vitára, ilyen értelemben tehát nem kell szégyenkeznünk. (Szalay Gábor: Nem egy hét alatt ment le! - dr. Kóródi Mária: Hazudoztok!) Elég sok idő áll rendelkezésre. Ha nem tudja ma elmondani, holnap is lesz még vita. Egész héten folyik a vita.

Ami Keller képviselőtársamat érinti: ez évben, a korábbi évekkel szemben a reálkeresetek több mint 3 százalékot meghaladóan nőttek, ez tehát azt jelenti, hogy az emberek több tejet, több kenyeret tudnak venni, és ennyivel jobb helyzetben vannak, hogy a szolgáltatások számláit kifizessék.

Ami pedig a kötetet illeti - tényleg először van ilyen, hiszen korábban a képviselők ilyen átfogó tájékoztatása nem történt meg -, nézze meg a táblákat, és rájön arra, hogy a reálkeresetek szinte minden jövedelemcsoportban nőnek a jövő évben, tehát ezt valószínűleg nem vette eddig észre. Kérem, vizsgálja meg alaposabban! (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Felszólalásra következik Gémesi György képviselő úr, MDF; őt követi majd Rozgonyi Ernő képviselő úr.

DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Két rövid reakció az előző fölszólaláshoz - csak hogy mindig tisztában legyünk a kérdésekkel. Nem a múltra, az előző évekre szeretnék visszatekinteni, csak arra, hogy néhány héttel ezelőtt a Fővárosi Közgyűlés szabaddemokrata vezetése bejelentette, hogy a vagyoni típusú helyi adót fogja alkalmazni a következő esztendőben, és ugyanez a szabaddemokrata vezetés egy percen belül meghátrált, amikor látta, hogy milyen bonyolult és áttekinthetetlen kérdésről van szó, és egyik pillanatról a másikra nem lehet kapkodni ebben a tekintetben sem.

Arra való hivatkozással hátrált meg a szabaddemokrata vezetés, hogy a jelenlegi törvénytervezetben nincsenek meg a megfelelő reformok, adóátcsoportosítások, adóteher-könnyítések. A probléma csak az, hogy amikor bejelentésre került ez a vagyoni típusú adózás, ez az anyag már réges-régen kint volt, ez tehát egy kicsit álérv volt.

A másik: egy köszönet Bauer Tamásnak. Nem más, mint köszönet a Magyar Demokrata Fórum részéről, hiszen a helyi adókat a Magyar Demokrata Fórum által vezetett kormány vezette be, és azt gondolom, hogy jó lehetőséget biztosított a települési önállóság, a gazdasági megerősödés irányába. És mind az iparűzési adó számaiból, a jelenlegi helyiadó-bevételek számaiból látszik az, hogy milyen progresszív és jó esélyt teremtett meg a helyi közösségek megerősödésére.

Tisztelt Országgyűlés! Én a helyi adókkal szeretnék foglalkozni - e két hozzáfűzött gondolatomból is ez derül ki -, azok jelenlegi helyzetéről, esetleges jövőbeni változási lehetőségeiről és módosítási javaslatainkról. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény azzal az alapvető céllal született meg, hogy megteremtse az önkormányzatok gazdasági önállósulását; olyan forrást biztosítson az önkormányzatoknak, melyből önként vállalt feladatokat finanszírozhatnak, folyamatosan pótlólagos bevételt ad, csökkenti a központi költségvetéstől való függést, pénzügyi hidat teremt az önkormányzatok által nyújtott szolgáltatások és azok igénybevevői között.

A törvény alapvetően beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Pótlólagos bevételi forráshoz juttatta azokat az önkormányzatokat, melyek bátran, körültekintően és megfontoltan éltek a felhatalmazással. 1994-ig viszonylag kis számú önkormányzat próbálkozott helyi adót működtetni, a dinamikus fejlődés ezt követően kezdődött. Mára már az önkormányzatok 90 százaléka működtet helyi adót.

Ha egy kicsit végigtekintjük 1992-től a bevételeket, akkor láthatjuk, hogy '92-ben 17,2 milliárd, '94-ben, mondjuk, 34 milliárd és a '98. évben 145,8 milliárd forint volt a helyiadó-bevétel. Az persze igaz, hogy ennek jelentős része, több mint 30 százaléka a fővárost illeti meg, mégis azt gondolom, hogy a számok elég egyértelműen tükrözik ennek a jogosságát. Az erőteljes növekedés azt tükrözi, hogy az önkormányzatok rákényszerültek a helyi adók bevezetésére, és igyekeznek azok gazdasági előnyeit teljes mértékben kihasználni.

Mára azonban a helyi adóztatás alapvető céljai lényegesen átalakultak. Nem csupán pótlólagos bevétel az önkormányzatoknak a helyi adó, hanem meghatározóvá vált a települési önkormányzatok költségvetésében. Az egyre bővülő, kötelezően ellátandó és alulfinanszírozott önkormányzati feladatok felemésztik a befolyt helyi adókat. A helyi adót működtető önkormányzatok már stabil szervezeti egységeket alakítottak ki - a hazai viszonyokhoz képest kellően ellátott személyi és tárgyi feltételekkel. És ez jelentős anyagi ráfordítást igényelt az önkormányzatoktól.

A helyi adók működési időszakában szinte nem volt olyan év, melyben a törvényhozás valamilyen módon ne nyúlt volna bele a helyi adók működésébe. Ez többségében alkalmazhatósági céllal történt, de az állandó változás nem tett jót sem az adófizetői oldalon, sem a működtetői oldalon. Föl tudnánk sorolni, hogy 1991 óta hány törvénymódosítás foglakozott a helyi adóval, de én inkább csak a '97. évi CIX. törvényt említem, amely az iparűzési adóban olyan jelentős átrendeződést okozott, mely az elmúlt gazdasági év tükrében nem igazán érte el a célját, nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Itt nem az iparűzési adó jellegének három lépcsőben való átalakítására gondolok, hiszen az a termelőszférára nézve igazságosabb adóalap-kalkulációt eredményezett; sokkal inkább az állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység adókötelezettségeinek ellentmondásaival.

A hatályos törvényi rendelkezés szerint a vállalkozó állandó jellegű iparűzési tevékenységet végez az önkormányzat illetékességi területén, ha ott székhellyel, telephellyel rendelkezik, függetlenül attól, hogy a tevékenységét részben vagy egészben székhelyén, telephelyén kívül folytatja. Ennek értelmében a székhely és a telephelyek szerinti önkormányzatoknál mindig megvalósul az állandó jellegű iparűzésiadó-kötelezettség - természetesen akkor, ha az önkormányzat működteti az iparűzési adót. Az olyan tevékenységek után, melyek nem terhelhetők ideiglenes jellegű tevékenység utáni adóval, az adóalany kizárólag a székhelye és telephelye szerinti önkormányzatnál terhelhető iparűzési adóval.

E törvényi rendelkezés 1998-tól számos kistelepülést hozott hátrányos helyzetbe azzal, hogy megfosztotta őket a korábban biztos bevételi forrásnak számító iparűzési adótól. Bizonyos szolgáltatók - gázszolgáltatók, áramszolgáltatók, telefonszolgáltatók, víz- és csatornaművek -, melyek az önkormányzatok illetékességi területén gazdasági tevékenységet végeznek, onnan árbevételük származik, és társaságiadó-fizetési kötelezettségük miatt iparűzési adóval terhelhetők, csak a székhelyük és telephelyük szerinti önkormányzatnak fizetik az iparűzési adót. A többi szolgáltatásokat igénybe vevő településen még ideiglenes tevékenység utáni adóval sem adóztathatók.

A másik véglet azonban a kisebb volumenű gazdasági társaságokra vonatkozik, melyek sok esetben olyan önkormányzatnak fizetnek iparűzési adót, ahol levelezési címként használják a cégbíróságokhoz bejelentett székhelyet, és itt semmilyen gazdasági tevékenységet nem folytatnak.

Ezért a Magyar Demokrata Fórum sokkal igazságosabbnak tartja a törvénymódosítást megelőző joggyakorlatot, mely szerint az adókötelezettséget az önkormányzat illetékességi területén végzett vállalkozási tevékenység alapozta meg.

 

(10.30)

Fölsorolhatnánk még több ilyen módosítást az elmúlt időszakból, és abból a kronológiai bemutatásból kiderülne, hogy milyen gyakran hullámzóan, sokszor ellentmondásosan változott a helyi adókról szóló törvény, melynek hatásaival úgy a helyi adót működtető önkormányzati adóhatóságnak, mint az adófizetőknek egyaránt meg kellett küzdeniük.

Nem vált be az alkalmazhatóság és a hosszú távra való kiszámíthatóság alapelve.

Szeretnék foglalkozni egy picit az adóerő-képesség mérésével, amit az elmúlt évben vezetett be a költségvetés folyamán a parlament. Az 1999. évtől azoknak az önkormányzatoknak, amelyek éltek a helyi adózásban rejlő lehetőségekkel, és adottságaik az iparűzési adó tekintetében jobbnak bizonyultak, szembe kellett nézniük az átlagot meghaladó számított adóerő-képesség miatti forráselvonással, amely a 3200 településből mintegy 55 önkormányzatot érintett.

Az adóerő-képesség mérésének és statisztikailag számított értékének tartalmát és az alkalmazott módszert már a múlt évi költségvetési vita során is több kritika érte. Bár nem ennek a törvénymódosítási csomagnak a témája, mégis szólni kell róla, hiszen előttünk áll a következő év költségvetésének vitája, melynek keretében az önkormányzatok adóerő-képességének mérése és az ehhez kapcsolódó, feltételezhetően az ez évinél magasabb mértékű forráselvonás komolyan befolyásolja az érintett önkormányzatok gazdasági helyzetét, az általuk nyújtott szolgáltatások színvonalának mértékét.

Szükséges tehát jelezni, hogy egy település elvileg és gyakorlatilag rendelkezhet az szja és az iparűzési adót tekintve az átlagot meghaladó adóerő-képességgel, de ugyanakkor a település infrastrukturális ellátottsági szintje lehet az átlagosnál alacsonyabb, és ezért a forráselvonás akadályozhatja a település szükséges mértékű fejlesztését. Tudunk olyan településről, melynek adóerő-képessége az átlag alatti, és ezért kiegészítő forrást kap, holott a település infrastrukturális ellátottsága 100 százalékos. Ennek ellentettje, hogy van olyan település, amely úgymond magas adó-erőképességgel rendelkezik, infrastrukturális ellátottsága mégis alig éri el az 50 százalékot. Ez a valós helyzet is arra utal, hogy nem szabad az önkormányzatokat pusztán egy-két ismérv alapján minősíteni, és ebből következően esetlegesen hátránnyal sújtani.

Erre figyelemmel már most felvetjük, hogy a Magyar Demokrata Fórum ugyan nem vitatja, és elvileg egyetért azzal, hogy a magasabb adóerő-képességű önkormányzatoktól részben a szolidaritás elvére is figyelemmel némi anyagi forrás átcsoportosításra kerüljön, de szükséges, hogy ennek a vetítési alapja és számítási módszere sokkal komplexebb legyen, és az elvonás ennek függvényében differenciáltabban működjék.

Ide tartozik még az is, hogy az érintett önkormányzatoknak jogos lehet az az igénye, hogy az elvont önkormányzati források visszaosztása az önkormányzati rendszerbe szintén meghatározott ismérvek szerint történjék, például kistérségi alapon, vagy a helyi adó bevezetését meg sem kísérlő önkormányzatok ne kapjanak ebből az önkormányzati forrásból kiegészítést.

Mint az eddigi hozzászólásokból is érzékelhető, az adótörvények most tárgyalt csomagja tagadhatatlanul nem reformigényű, javarészt kisebb korrekciókat tartalmaz, eljárási technikákat korrigál. A jelenlegi körülmények között ez a választott megoldás indokolható és megérthető. Mégis nem mondhatunk le az adórendszer átfogó reformjának szándékáról, s ezen belül a helyiadórendszerek változó gazdasági-társadalmi feltételekhez igazodó alaposabb és koncepcionálisabb átgondolásáról. Természetesen ehhez nem nélkülözhető a közigazgatás, és annak szerves részét képező önkormányzati rendszer reformjának, korszerűsítésének folytatása. Nem tartjuk elegendőnek ugyanis, hogy az önkormányzati rendszert érintően minden évben szinte csak a forrásmegosztás, a forrásújraosztás és a finanszírozási technika van napirenden, holott az egész önkormányzati rendszernek az alapjogokat nem sértő vizsgálata is szükséges, különösen a közszolgáltatási feladat, a hatáskörök vonatkozásában. Ettől kell hogy függjön a finanszírozás korrekciója is.

A Magyar Demokrata Fórum alapvető célnak tartja az önkormányzati rendszeren belüli pénztologatás, átcsoportosítás mielőbbi megszüntetését. Az önkormányzati rendszerbe pénzt kell pumpálni, helyzetbe kell hozni őket azzal, amit a helyi adó eddig is eredményezett.

A helyi adóban vannak még tartalékok, lehetőségek az önkormányzat saját bevételeinek gyarapítására, de ehhez a még meglévő törvényi mentességeket tovább kell szűkíteni. Túlhaladtuk már azt az állapotot, amikor a helyiadótörvényt módosító '92. évi LXXXVI. törvénnyel egyrészt feltételes, másrészt alanyi mentességet kaptak az akkor még állami vállalatként működő közszolgáltató szervezetek. Feltételes mentességük az iparűzési adóban, alanyi mentességük a vagyoni típusú adókban jelenleg is fennáll. Ezek a közszolgáltatók mára már kemény üzleti alapon működő gazdasági társaságokká alakultak, így a kötelező mentességük fenntartása már indokolatlan.

A további helyi bevételnövelés eszközének tekinti a Magyar Demokrata Fórum az elmúlt időszakban már privatizált, ugyancsak üzleti vállalkozásként működő egészségügyi intézmények közül a gyógyszert forgalmazó szervezeteket. Ezeknek a szervezeteknek alanyi jogon való adómentessége a helyiadótörvényben jelenleg is hatályos.

Az utóbbi időben fellángoltak olyan elképzelések, hogy az önkormányzatok saját bevételei között kiemelkedő jelentőségű iparűzési adóban az adóhatósági feladatokat központi adóhatóság, az APEH lássa el. A Magyar Demokrata Fórum nem támogat semmi olyan irányú elképzelést, amely csorbítja az önkormányzatok gazdasági önállóságának jogát és alapelveit. Az iparűzési adó központosítása és visszaosztása, vagy más néven való kiváltása súlyos gondokat okozhat azoknál az önkormányzatoknál is, amelyek alapfeladataikat a beszedett helyi adókkal együtt tudták csak maradéktalanul ellátni. Nem beszélve arról, hogy éppen az a törvényi alapelv semmisülne meg, amely a pénzügyi híd modelljét állította fel az önkormányzatok és az azok szolgáltatásait igénybe vevők között. Most sem tudják nyomon követni az érintett önkormányzatok, hogy az adóerő-képesség miatt tőlük elvont állami támogatás hová, kinek kerül szétosztásra.

Mindezek alapján a Magyar Demokrata Fórum a helyi adókról szóló '90. évi C. törvény átfogó módosítását javasolja, például a következő területeken: javasolja, hogy a fő szabályként az önkormányzat illetékességi területén végzett vállalkozási tevékenység árbevételének adóztatása érvényesüljön, meghagyva a lehetőséget az alkalmi tevékenység napi átalánnyal történő adóztatására is. A helyiadótörvény 52. § 34. pontjának módosításával javasolja a gyógyszert forgalmazó szervezetek vagyoni adókban fennálló kötelező adómentességének megszüntetését. Javasolja továbbá, hogy a helyiadótörvényben tételesen felsorolt, és jelenleg adómentességet élvező közszolgáltatók közül a helyi és a helyközi, menetrend szerinti tömegközlekedést lebonyolító szervezet, a közüzemi ellátást végző szervezetek közül pedig a villamos, a gázenergia-, a távfűtés-, melegvíz-, ivóvíz- és csatornaszolgáltatást nyújtó szervezetek törvényi adómentessége szűnjön meg.

Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórum ezen javaslataival, belső, nem túl nagy, mégis hatékony forrásátcsoportosítással, a helyiadótörvény módosításával kívánja jobb helyzetbe keríteni a közép- és kistelepüléseket, ahol valóban az iparűzési adó beszedési lehetősége kisebb, ahol valóban finanszírozási, anyagi gondok vannak.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm képviselő úr. Felszólalásra következik Rozgonyi Ernő képviselő úr, MIÉP; őt követi majd Buza Attila.

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A MIÉP frakciója számára kedvezőtlen időbeosztás miatt most a délelőtti felszólalásomban általánosságban kívánok véleményt mondani a törvénycsomaghoz adott általános előterjesztői indokolás alapján, és délután, igaz, a televíziós közvetítési időn túl, ismertetem a MIÉP-frakció álláspontját a személyi jövedelemadóról, illetőleg a biztosítási adóról, és igyekszem néhány tippet is adni a pénzügyi kormányzatnak.

Hölgyeim és Uraim! Zavaró számomra az, hogy az anyag a kényszert egy program részeként aposztrofálja, vagyis a szükségből erényt kovácsol, és közben arról beszél, hogy cél például a jövedelemcentralizáció csökkentése, miközben gyakorlatilag a fordítottja történik. Aztán érdekes: egyszerre a kiszámíthatóság, a folyamatosság és a stabilitás értékeinek megszilárdítása, megőrzése fontosabbá vált, mint az adórendszer ígért, radikális átalakítása. A harmadik, említésre érdemes gondolat pedig az, hogy a terheket egyértelműen növelő módosítások esetében pedig kényszerről beszélnek, jogharmonizációs kötelezettségről, EU-irányelvekről, és valamiféle homályos nemzetközi tapasztalatokról. Az indoklásból általam az előzőekben kiemelt elemek egymással összefüggő gondokról, félfelismerésekről és azok tüneti kezeléséről szólnak, és számomra egyértelműen azt jelzik, ez a kormány apróbb hangsúly-eltolódásoktól eltekintve, de lényegében egész pénzügyi rendszerünket, a jelenlegi csődhelyzetet, és egyéb súlyos társadalmi-gazdasági károkat okozó pénzügyi rendszerünket változatlanul kívánja továbbvinni a kitaposott úton.

Ezen az úton ölelkezik a liberál-bolsevik új elit és a globalizáció cápáinak érdeke, a modern gyarmatosítás. Ez lenne a mai felelős kormány igazi célja? Nem hiszem! De akkor miért nem indul el a nemzeti érdekek hangsúlyosabb védelme irányában? Mert vagy nem tud, vagy nem mer, vagy - de erre gondolni se kívánok - nem is akar szembenézni a valósággal.

(10.40)

Világosan kell látni ugyanis, hogy a változatlan neoliberális monetarizmus eszmeiségébe burkolt nemzet- és népellenes pénzpolitika csak az önfeladáshoz, a gyarmati státusz mielőbbi kialakulásához vezet. Szükséges volna a jövedelemkoncentráció csökkentése? Fontos volna a kiszámíthatóság, a folyamatosság és a stabilitás? Jó volna a tisztességes és átlátható közteherviselés? Szükséges volna új alapokra helyezni pénzügyi, költségvetési, államháztartási rendszerünket? Természetesen igen. Bár - meg kell jegyeznem - éppen a közölt nemzetközi adatok alapján nem tudom, hogy a jövedelemkoncentrációt és a költségvetés újraelosztási szintjét miért kellene mindenáron csökkenteni. De erről már sokszor beszéltem, úgy tűnik, hiába. Bár, azt szokták mondani, a süketség betegség.

Csakhogy egyik oldalról, amikor ezekről a követelményekről beszélnek - és hallottuk sokan beszélnek erről -, leginkább azok, akik megakadályozzák azt, hogy ebben az országban bármit is lépni lehessen. Hiszen egyik oldalról, amikor ezekről a követelményekről van szó, akkor a ki nem mondott, de valódi cél az, hogy az arctalan nemzetközi finánctőke és globalizmus teljes térnyerését szolgáló további deregulációval züllesszünk szét mindent, ami még van - mert hiszen nem kormány kell ide, hanem helytartói apparátus -, a másik oldalról pedig ott van a kőkemény realitás, a mesterségesen, gondos munkával kialakított tények, kiépített adottságok sokasága, amibe tudatosan ágyaztak be és tartanak fogva bennünket. Kiváló elvtársak és neoliberális, libertariánus ügynökök dolgoztak ezen igen eredményesen Fekete Jánostól napjainkig.

De ezt a mesterségesen kiépített csapdarendszert és a benne rejlő szándékot végre egyszer fel kellene ismerni - és ez sem elég! -, térnyerését meg kell állítani, fel kell számolni. A Magyar Igazság és Élet Pártja erre kívánja biztatni a tisztelt kormányt, ha önmagát komolyan akarja venni, ha valóban a népét kívánja szolgálni. Ezt úgysem lehet megúszni, ez a választóvonal! Kérdés: nekiveselkedünk vagy befekszünk? És itt, ebben az esetben nincs harmadik út. Dönteni kell! Mert példának okáért ha nyilvánossá téve átvilágítjuk az adósságszolgálatot, beleértve az MNB által áttestált 1750 milliárd forintos tételt is, és a terhek felszámolására teszünk lépéseket, ha átvilágítjuk a magyar bankrendszer egészét, s nemcsak a Postabankot, ha a tulajdonos jogán a Magyar Nemzeti Bank működését is ellenőrzi majd az állam, és újraszabályozzuk a pénzintézetek működését - beleértve a Nemzeti Bankot is -, ha a pénzkibocsátás monopóliumát visszaszerzi az állam, ha a monetáris politikát nem idegen kibicek sugallatára alakítjuk ki, és sorolhatnám a szükséges lépések hosszú-hosszú sorát, akkor megvalósítható a jövedelemkoncentráció optimális szintjének - ha kell, esetleg csökkentésének - feladata, méghozzá a költségvetés újraelosztó szerepének csökkentése nélkül is.

Egyébként, miután ebben az országban évtizedek óta semmire se jut pénz, ami magyar érdekeket szolgálna, és már minden le van rohadva, nem tudom kezelni ezt a rögeszmeszerűen ismételt lózungot, hogy csökkenteni kell a költségvetés újraelosztó szerepét. Ebben a magántőke mobilizálását tekintve sem osztom az előterjesztők véleményét. Dehogy is ez segíti a tőke behatolását, kibontakozását, hiszen nem sztálinvárosokat, leninvárosokat kérünk mi számon. Ellenkezőleg! Pont fordítva van ez egy olyan helyzetben és olyan szinten lévő országban, mint Magyarország. Amit a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Bank rögeszmeszerűen hirdet, csak és kizárólag a gyarmatosítás térnyerését szolgálja, automatikus átvétele a gyarmatosítók hazug, félrevezető ideológiájának. El kellene felejteni sürgősen! Ugyanakkor végre valóban fel kellene számolni azt az elképesztő méretű pénzherdálást, amit idegen érdekek kedvéért gáláns dzsentriként engedünk meg magunknak.

Mindez hogy függ össze az adópolitikával? Hát úgy, ha a kormány nem nekiveselkedik, hanem befekszik, akkor törvényszerű, hogy nem lehet radikális adóreformot, sőt semmilyet sem lehet végrehajtani. Ennyire egyszerű ez! Az átfogó reform tehát annak szemléleti egyoldalúsága bukott meg, nem pedig az év közben történt rendkívüli események miatt. Erre hivatkozik az előterjesztő. Ezek legfeljebb megkönnyítették a felismerést.

Persze leghangosabban most azok kérik számon a radikális változásokat, akiknek köszönhetően alakult ki a mindent megbénító csapdahelyzet. Ez már így szokott lenni, ezt hívják bolsevik taktikának. Ismerjük lassan idestova ötven éve. És ne feledjék azt sem, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a libertariánus szemlélet és a bolsevizmus édestestvérek, minden látszólagos ellentétük ellenére. Amikor egyértelműen terheket növelő intézkedésekről esik szó az anyagban, akkor az EU-ra hivatkoznak, nemzetközi tapasztalatokra, jogharmonizációra és egyéb hasonló érvekkel próbálják indokolni tervezett lépéseiket. S ez valószínűleg részben igaz is. Meg kell azonban jegyeznem, ha a magasan fejlett gazdaságokhoz igazodó terheket hazánkban minden kritika nélkül vezetjük be, valójában nem közeledünk, hanem távolodunk Európától. Ugyanis megtörtént a jövedelmek hozzáigazítása a lakosság körülbelül 20 százalékánál, no de mi van a 80 százalékkal, igen tisztelt képviselőtársaim? Meg hol van az a társadalmi-gazdasági, ha úgy tetszik polgári környezet, ami kialakulhatott, mondjuk, Németországban vagy más vezető ipari hatalomban.

Aztán azt is világosan látni kell, hogy a költségnövelő intézkedések a költségoldali inflációt táplálják, amit aztán zseniális monetaristáink keresleti infláció elleni eszközök bevezetésével kezelnek. A következmények pedig egyre katasztrofálisabbak. Ezt nem akarják önök észrevenni?! Az évtizedek óta gyakorolt restrikciós pénzügypolitika valamennyi borzalmas következményét nem akarják észrevenni? Ezt már csak az nem látja, aki nem akarja.

Csak példaként vessünk egy pillantást a betegellátás területére. Mit gondolnak, meddig lehet elmenni? Mit gondolnak, végül is ki fizeti meg ezt az egész mókát, ami itt történik? És ki sínyli meg? Milyen biztosítási rendszer az és hol a vége? Ha nem a bőrünkről lenne szó, azt mondanám, hogy kezd az egész nevetségessé válni. Azért, mert felelőtlen korábbi kormányaink idegen és aljas indítékú tanácsok nyomán az államilag kifosztott társadalombiztosítási intézményeket nem helyezték tisztességes, új alapokra, most a többszörösen kifosztottak ennek is igyák meg a levét?

(10.50)

Akinek pénze van, azt ez nem érdekli! Na de hát te meg, buta magyar, dögölj meg?! Hát milyen biztosítási rendszer ez? Mi köze van ennek már a biztosításhoz?

De itt is az a helyzet, hogy ez a kormány ezt örökölte szakértő elődeitől - ezt a helyzetet alakították ki nekünk, bennszülötteknek! Nem is ezt kérjük számon ettől a kormánytól, hanem azt, hogy semmit sem tesz annak érdekében, hogy véget vessen ennek az aljasságnak. Vagy akkor már legyenek nagyvonalúak, tisztelt kormány! Ne fizessenek egyáltalán táppénzt! Mit kell itt elaprózni a dolgokat?

Ezt mindenképpen el kellett mondanom elöljáróban, és délután a szakmai résszel kívánom folytatni. Köszönöm szíves türelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Kétperces felszólalásra Takács Imre képviselő úr jelentkezett, MSZP.

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Nem vitatkozni akarok, mert nem tartom arra érdemesnek a dolgot. De hadd mondjam el, én érettségi vizsgán nagyon sokszor vettem már részt életemben, és egyszer előfordult az az eset, hogy az egyik diák kihúzta Nagy Lajost, és úgy kezdte az érettségi vizsgát, hogy nagy király volt Nagy Lajos, de még nagyobb Mátyás - és Mátyásról akart beszélni. Mi akkor abbahagytuk ezt a kérdezősködést, mert nem arról volt szó, hanem Nagy Lajosról kellett volna beszélnie.

A mai napon a személyi jövedelemadóról, az illetékekről és a többiről van szó, nem pedig a globalizációról és egyéb dolgokról. Azt hiszem, ezzel egyetértünk mindannyian. És ha azokat a nemzetközi tendenciákat, amelyek érvényesülnek a világban, a világ most már lassan több mint 200 országában, amely szerint a globalizáció, az integráció, a humanizáció, tehát a tudás szerepe, és a fogyasztás-központúság egyértelműen érvényesül a fejlett országokban, akkor a több mint kétszáz ország közül Magyarország ezt a négy folyamatot nem tudja kikerülni, mert ha kikerüli, akkor isteni módon lemarad.

Én egyetértek azzal, hogy a globalizációt nem úgy kell megvalósítani, hogy hajbókolunk a világ előtt, egyetértek azzal - és az MSZP is egyetért azzal -, hogy a nemzeti érdekeket is érvényesíteni kell, de a globalizáción belül lehet ezt megvalósítani. Még egyszer hangsúlyozom, nincs annak értelme, hogy szél ellen tegyünk dolgokat - ezt férfi képviselőtársaim tudják -, nincs annak értelme, hogy olyan dolgokat hirdessünk, amelyek a nemzetközi tendenciákkal teljesen ellentétesek. Még egyszer: el kell fogadnunk a globalizáció-, az integráció-, a humanizáció- és a fogyasztás-központúságot, de harcolni kell ezen negatív oldalak ellen is.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra következik Buza Attila képviselő úr, Fidesz; őt követi majd Pál Béla.

DR. BUZA ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban szeretném megjegyezni, hogy felszólalásommal azoknak a számát szeretném szaporítani, akik - hűen a mai napirendhez - az előttünk lévő törvényjavaslathoz kívántak hozzászólni, nyilván azzal a szándékkal is, hogy ne éljek vissza az önök türelmével, és nem utolsósorban az adást néző tévénézők figyelmével.

Szeretném előrebocsátani azt is, hogy elsősorban a helyi önkormányzatok gazdálkodását érintő törvénycsomagban szereplő törvénymódosításokról szeretnék néhány szót szólni a teljesség igénye nélkül, a törvénycsomag valamennyi elemét nem érintve, középpontba helyezve elsősorban a helyi adók kérdését. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy néhány szót szóljak a törvénycsomag általános értékeléséről és jellemvonásairól, és ezt azért szeretném külön kiemelni, mert ezek az általános jellemvonások természetszerűleg a törvénycsomag valamennyi részszabályozására is helyesek és igazak is egyben. Ezt követné a helyi adókról szóló gondolatsor, majd pedig én feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a helyi adóztatás kérdésének jövőjéről is mondjak néhány mondatot.

Tisztelt Országgyűlés! Én azt gondolom, hogy valamennyiünk közös érdeke, a gazdasági szférában dolgozók érdeke is, és az ország gazdálkodásának sikerét, az országban dolgozó vállalkozások sikerét is hozhatja az, ha egy áttekinthető és jól tervezhető adórendszerrel van dolgunk. Ugyancsak valamennyiünk sikere lehet, ha az állami kiadások és bevételek jól áttekinthetőek és követhetőek.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója üdvözölte a kormánynak az elmúlt esztendőben tett azon szükséges és logikus lépését, amikor lehetővé tette számunkra azt, hogy első mozzanatként egyszerre tudtuk tárgyalni, majd később egyszerre dönthettünk a tb-alapok költségvetéséről, valamint az állami intézmények és az általuk végzett feladatok támogatásáról. Ennek szellemében ennek logikus folytatása az idei esztendő, amikor is az adózásra és a járulékokra vonatkozó törvények egy törvényjavaslatban kerültek benyújtásra. Én azt gondolom, hogy ezen törvényalkotási stratégia tartalmi előnyei mellett arra is lehetőséget ad, hogy az ország valamennyi polgárát érintő adópolitikáról, az ország költségvetéséről, a kiadásokról, bevételekről, azaz, azt gondolom, valamennyiünk jövőjéről egy egységes és logikus rendben tudjunk tárgyalni.

Elsőként úgy ítélem meg, és ez különösen igaz nyilvánvalóan az adójogszabályokra: az áttekinthetőség jogos igénye a gazdaság szereplőinek is; szeretném megjegyezni természetesen, hogy nemcsak adózási kérdésekben. Különösen ez a szempont érezhető a helyi önkormányzatok esetében is, hiszen a helyi gazdaságpolitika megalapozott kialakítása, az adott településen lakók igényeinek kielégítése, a feladatok végrehajtásának helyes tervezése enélkül elképzelhetetlen. A tervezett adó- és járulékmódosítások a már ebben az esztendőben életbe léptetett változásokhoz szervesen illeszkednek, azok folytatását jelentik.

A másik komoly érv és szempont a folyamatosság iránti igény, amely a következő esztendő, a 2000. év gazdálkodását befolyásolja. A folyamatosságot azonban indokolja - és nem is kis mértékben - az, hogy az elmúlt egy esztendő a természeti katasztrófák éve volt. Én nem szeretném ennek a szerepét túldimenzionálni, de attól sem lehet eltekinteni, hogy ennek valamennyi alkalommal igyekezzünk nyomatékot adni. Én azt gondolom, hogy a kormány határozott intézkedésekkel felelt ezekre a kihívásokra, maga a tény azonban a jövő évi gazdálkodásunk tervezésénél semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül.

A következő fontos elvárása a gazdasági élet szereplőinek és valamennyiünknek a kiszámíthatóság. Ezért tartjuk helyesnek, hogy adójogszabályaink jelentős része a polgári koalíciós kormány hivatalba lépése óta, igazodva annak programjához, már második esztendőben sem változik jelentős mértékben. És ez igaz a helyi önkormányzatokat érintő helyi adókra is.

Szeretném a figyelmet felhívni arra, hogy az itt felsorolt és a törvénycsomagot jellemző vonások - úgymint kiszámíthatóság, folyamatosság és stabilitás - sokkal nyomósabb érvek annál, mint amilyen előnyöket jelenthetne, ráadásul lényegesen hosszabb kifutási idő alatt, az adórendszer radikális átalakítása. Úgy ítéljük meg, hogy mindezen érvrendszer együttes figyelembevétele mellett szükségtelen és indokolatlan elkerülhető feszültségeket teremtenünk a társadalomban.

Tisztelt Ház! Mint korábban említettem, a törvényjavaslat a helyi adók vonatkozásában sem tartalmaz radikális változásokat. A helyi adókat érintő módosításokat is a korábban kiemelt szempontok mentén terjeszti elő a kormány. A pontosító szabályozás a helyes kifejezés az úgynevezett tárgyi adók körében is, melynek elsődleges indoka az, hogy megelőzzön a jelenlegi szabályokból adódó jogi és elszámolási vitákat adózó és adóhatóság között.

Ugyan a helyi adók körébe csak részben sorolható, hiszen megosztott adóról van szó a gépjárműadó esetében, mégsem hagyható figyelmen kívül. Szeretném felemlíteni, hogy az a pontosító javaslat, ami tisztába teszi a székhely és a telephely illetékességi problémáját, én azt gondolom, mindenképpen ugyancsak segíti egyrészt az adóhatóság, az önkormányzat munkáját, de segíti az adóalany gazdálkodását is. A helyi adók átfogó jellegű korszerűsítését a korábbiakban elmondottak szerint ezért a 2000. évben nem látjuk célszerűnek elkezdeni.

Álláspontunk szerint a helyi iparűzési adó mint az önkormányzatok bevételi forrásai közül a legjelentősebb, helyes, ha a továbbiakban a helyi adók körében marad.

(11.00)

A változatlanság ténye mellett azonban a törvényjavaslat mégis tartalmaz néhány olyan változtatást, amely mind a vállalkozók, mind pedig az önkormányzatok részére pontosítja a jelenlegi rendszert. Azt gondolom, hogy ez elsősorban a gazdasági élet helyi szereplői és a helyi közhatalom letéteményesei közötti jobb együttműködést hivatott elősegíteni.

Az adózás, így a helyi adózás egyszerűsítését szolgálja a javaslat azon része, amely az iparűzési adóban is megteremti a tételes átalányadózás törvényi feltételeit. Azt gondolom, ez egy nagyon komoly és széles kört érint, maga a törvényjavaslat az indokolás részében is nevesíti ezeket, és jó néhány helyi kis- és családi vállalkozás számára - miután a helyi iparűzésiadó-alap kiszámítása sok nehézséget és adminisztrációs többletet jelentett - ez jelentős könnyebbséget fog hozni a következő esztendőben.

A fenti szempontok alapján a törvényben felemlített vállalkozói kör számára egy különös adózási módra is lehetőség nyílik. A tételes átalányadózó ugyanis csak egy településen lesz adóalany, így a sok gondot előidéző adóalap-megosztási kötelezettség nem keletkezik.

A másik fontos új szabályozási elem éppen az, hogy az adóalap-megosztási módszereket nevesíti, pontosan azért, mert jelenleg ebből keletkezik a legtöbb vita a helyi adóhatóság és az adózó között. Ez előnyös a vállalkozó számára, hiszen világos, egyértelmű eligazítást ad; másrészt, ami rendkívül fontos, és egy, a kormány számára is lényeges szempontot kíván érvényesíteni a javaslat: a települési önkormányzatok adóbevételi biztonságát növeli. Ezt tovább erősíti azzal, hogy amennyiben a vállalkozó döntött az adóalap-megosztás valamelyik formájáról, ettől három éven keresztül nem térhet el. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy néhány olyan alapfogalom tisztázására is sor kerül a törvényjavaslatban, amely sok esetben szintén vitához vezetett, mert például az anyagköltség és a beszerzett áruk értékének pontosítása egy lényeges kérdés; részletkérdésnek tűnik, de rendkívül lényeges.

A fentiekből összességében az olvasható ki, hogy a már hivatkozott törvényalkotói szándékokon túl további kiemelt cél, hogy elkerülhetőek legyenek a felesleges helyi konfliktusok.

Tisztelt Országgyűlés! A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvényben szabályozott helyi iparűzési adó az önkormányzatok számára - úgy, ahogy azt több felszólaló is elmondta előttem - a legtöbb adóbevételt biztosító helyi adónem. Úgy gondolom, hogy bevezetése helyes kormányzati döntés volt 1990-ben, és joggal számolnak az önkormányzatok a jövőben is erre az adónemre és az ebből származó bevételre. Csak szeretném érzékeltetni, kiegészítve a Gémesi György képviselőtársam által elmondott számokat, hogy 1998-ban a helyi adókból származó bevétel közel 144 milliárd forint volt, s ebből mintegy 124 milliárd forint volt az iparűzési adó. Igaz, és itt meg kell jegyezni feltétlenül, hogy ez utóbbi összegből közel 40 milliárd forint a Fővárosi Önkormányzat bevétele volt.

Ebből adódik az alapprobléma - és itt nem a főváros kiemelése a lényeges -, hogy a gazdasági aktivitás egyenlőtlen területi elhelyezkedése miatt ez az adónem különösen növeli a települések közötti jövedelemkülönbségeket, és ez óhatatlanul települések közötti, akár politikai feszültségekhez is vezethet.

Ezt az is alátámasztja, hogy 1892 önkormányzat vezette be máig az iparűzésiadó-nemet. Ez településeink mintegy 60 százaléka, és ami ennél sokkal lényegesebb, hogy ez a szám, ez a bizonyos 60 százalék az, amely a nemzetgazdasági szintű potenciális iparűzésiadó-alap közel 90 százalékát adóztatja.

A jövedelemkülönbség másik oka persze az szja mértéke, hiszen az adott településen lakók és az ott foglalkoztatottak számától is függ, de a legnagyobb eltérés pontosan az iparűzésiadó-bevétel eltérésében mutatható ki.

Ezért került sor már ebben az esztendőben az elmúlt év végén elfogadott költségvetési törvény rendelkezése alapján az úgynevezett jövedelemkülönbséget kiegyenlítő, mérséklő mechanizmus kialakítására is működtetésére. Mi azt gondoljuk, hogy ezt az elkövetkezendő esztendőben is folytatni kell. Szeretném azt is megjegyezni, hogy 1999-ben 2,3 milliárd forint szolgálta ennek a mechanizmusnak a működését, ekkora összeg került átcsoportosításra a kevesebb helyi iparűzési adóhoz jutó települések kasszájába.

Az előttünk álló feladat álláspontom szerint az - és szeretném nyomatékosan hangsúlyozni, ez a kormány augusztus 31-ei határozatával is összhangban van -, hogy ezt a módszert kell továbbgondolva folytatni, megfelelő hatásvizsgálatok alapján. Nekünk az a véleményünk, hogy mindenképpen egy jelentősebb jövedelemátcsoportosításra van szükség a kiugró bevétellel rendelkező önkormányzatoktól a kevesebb adóbevétellel rendelkező önkormányzatok irányába. Szeretném elejét venni azoknak a találgatásoknak és osztom azoknak a véleményét, akik azon a véleményen vannak, hogy most nem időszerű és nem célszerű itt, előttünk nem fekvő javaslatról, mint például az üzleti adóról beszélni, hiszen nem erről van szó. Mi magunk is egy erőteljesebb jövedelemkiegészítést támogatunk.

Még egy nagyon rövid gondolat: egyetértünk azzal a törekvéssel és gondolatsorral is, hogy a problémák fő gyökerét abban látjuk, hogy az elmúlt esztendőkben óriási pénzkivonásra került sor az önkormányzati szférából, és a Fidesz-Magyar Polgári Párt előttünk fekvő és támogatott törvénycsomagja ezt a különbséget hivatott és igyekszik kiegyenlíteni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra következik Pál Béla képviselő úr, MSZP; őt követi Szentgyörgyvölgyi Péter.

PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tisztelt Ház mai napirendjén szereplő T/1501. számú törvényjavaslatot, amely az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szól, és ami egyszerre 25 törvény módosítását célozza meg - s ezzel nemcsak a hazai törvényhozásban számít csúcsteljesítménynek, hanem a világ más országaiban sem tartozna a szerény eredmények közé -, két szempontból vizsgáltam. Először is abból a szempontból, hogy az abban foglaltak mennyire vannak összhangban a Fidesz választási ígéreteivel és a kormány programjával, másodszor pedig abból a szempontból, hogy a kulturális és sajtóbizottság tagjaként arra keressem a választ, hogy a módosítások lényeges pontjai hogyan érintik a kultúra területét, a kulturális intézményeket, egyesületeket, alapítványokat és a kultúra napszámosait, a kultúra közvetítőit, a közművelődési és a közgyűjteményi dolgozókat.

Az első kérdésre, hogy hogyan viszonyulnak az előttünk fekvő lényeges törvénymódosítások a Fidesz választási ígéreteihez és az Orbán-kormány programjához, tulajdonképpen rövid is lehet a válasz, hiszen az előttem szóló MSZP-s és SZDSZ-es ellenzéki képviselőtársaim bőséggel indokolták: e rövid válasz úgy szól, hogy sehogy. No, persze tudom, hogy nem illő és nem való ilyen rövid és sommás ítéletet mondani egy olyan törvénytervezet-csomagról még ellenzéki képviselőként sem, amelyet majd három hónapon át megfeszített munkában készített elő a kormány, s most néhány napot arra is engedélyezett a parlamentnek, az országgyűlési képviselőknek, hogy most az általános vitában elmondhassák a véleményüket, majd újra néhány napot arra, hogy a részletes vitában is indokolhassuk módosító javaslatainkat.

E nagylelkű gesztust illő differenciáltabb, pontosabb véleményalkotással viszonozni, így tehát azt mondom, hogy az előttünk fekvő, közel 25 törvényt módosító javaslatcsomag tartalma olyan messze van a Fidesz választási ígéreteitől és az Orbán-kormány programjától, mint Makó Jeruzsálemtől. Hiszen a beígért nagyarányú adó- és járulékcsökkenés, amelyet többszörösen ígértek, elmarad, helyette az előttünk lévő javaslat alapján, az adótábla változatlanul hagyása miatt az adóterhelés nem csökken, hanem nő, átlagosan 0,6 százalékkal. A tehernövekedés pontosan a kisebb jövedelmű rétegek, a kisebb jövedelmű állampolgárok körében lesz nagyobb.

A közalkalmazotti és a köztisztviselői bértábla befagyasztásával tovább romlik a közszféra helyzete is, és a Fidesz választási ígéreteiben hangoztatott több száz százalékos egészségügyi, valamint pedagógusbér-emelés már oly messze tűnt és úgy szertefoszlott, mint a kora nyári égbolton tovatűnő szivárvány. Hiszen miközben a Fidesz folyamatosan a családok támogatásáról beszél, most is mást tesz, mint amit mond, hiszen eközben az alacsony jövedelmi helyzetű családok helyzete romlik, az ő adóterhelésük nő, hiszen a kormány által hangoztatott adójóváírással, gyermekkedvezménnyel csak azok tudnak élni, akiknek megfelelő nagyságú jövedelmük van ehhez. Ezért javasoljuk az MSZP képviselőcsoportja részéről is, hogy a gyermekkedvezményt építsék be a családi pótlék rendszerébe, ez ugyanis a kis keresetű családokhoz is eljuthatna ebben az esetben, ahol a családi jövedelem 20-30 százalékát jelentheti a családi pótlék.

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

(11.10)

Végezetül még egy gondolatot hadd tegyek hozzá, hogy a biztosítási adó tervezett kivetése is gyökeresen ellentétes az adócsökkentést kilátásba helyező ígéretekkel, és ellentétes azzal a szándékkal is, hogy minél nagyobb mértékben ösztönözzék az állampolgárokat a biztosítások megkötésére, amelynek szükségességét sajnos pont az ez évben lezajló természeti katasztrófák is szép számmal indokolják.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásom második részben arról szeretném elmondani a véleményemet három konkrét példán keresztül, hogy az előttünk fekvő módosítások hogyan érintik a kultúra területét, valamint a közművelődési és közgyűjteményi dolgozók jelentős részét.

Elsőként fellapoztam a kormányprogramot, amely azt tartalmazza, hogy a kulturális politika célja kettős: egyfelől serkentenie kell a polgárokban a kulturális javak iránti igényt, másfelől gondoskodnia kell arról, hogy a kulturális igények magas színvonalon legyenek kielégítve. Amennyiben a kormányprogram idézett mondatának első részét vizsgáljuk, azt tapasztaljuk: ez, hogy a kulturális politika célja egyfelől serkenteni a polgárokban a kulturális javak iránti igényt, ez a serkentés valahogy ezekben a törvénytervezetekben nem sikerül, hiszen ha nő az adóterhelés, csökken a családok egyharmadának jövedelme, akkor biztos, hogy ezek a családok először a kulturális szolgáltatásoktól fogják megtartóztatni magukat, azzal fognak takarékoskodni, hogy ezeket a kulturális szolgáltatásokat nem veszik igénybe.

Másfelől azt vizsgáltam, hogyan segíti, hogyan támogatta a közművelődési, közgyűjteményi dolgozókat, a kultúra közvetítőit e törvénytervezetek tartalma.

Kedves Képviselőtársaim! Közismert tény, hogy hazánkban a közalkalmazottak - köztük is elsősorban a közművelődési és közgyűjteményi dolgozók - bérei elfogadhatatlanul alacsonyak mind a versenyszférához, mind a köztisztviselőkéhez képest. A bértábla befagyasztása az ezen a területen dolgozóknál tehát azt jelenti, hogy 2000-ben is valószínűleg csökkenni fog az amúgy sem magas nettó bérük. Így kívánja tehát ösztönözni a kormány, hogy a polgárok kulturális igényeinek kielégítését minél jobb kedvvel és minőségi munkával végezzék a közművelődési és közgyűjteményi területen dolgozók.

Másodszor: a kormány programja azt is tartalmazza, hogy kibővíti a közcélú felajánlásoknak az adórendszerben megjelenő kedvezményeit. Ezzel szemben az előttünk levő törvénycsomag nemhogy kibővítené, hanem szűkíti a közcélú adományokhoz igénybe vehető kedvezmények arányát. Itt persze jó hír, hogy a közcélú adományok igénybevételére vonatkozó szabályok egyszerűsödnek. Ugyanakkor rossz hír, hogy a korábban a befizetett támogatás arányának százalékában meghatározott 35 százalékos kedvezményt 30 százalékra csökkenti pont a kiemelten közhasznú szervezetek esetében, és a korábbi, a befizetett támogatás arányának százalékában meghatározott kedvezmény helyett abszolút összegben határozza meg az igénybe vehető kedvezmény felső határát. Ez pedig óhatatlanul oda vezet, hogy korlátozza a befizetendő támogatásra szánt összeg nagyságát is, hiszen a befizető csak addig az összeghatárig lesz érdekelt a támogatás nyújtásában, ameddig ezt a kormányzat támogatással ösztönzi.

Ez a módosítás tehát szűkíti azon lehetőségek körét, nagyságrendjét, amellyel azok a gazdálkodó egységek és vállalkozók élhetnek, akik ezt nyereségük, jövedelmező tevékenységük alapján megtehetik, és ezzel a kulturális és más területen működő fontos állami, önkormányzati feladatot ellátó vagy e feladatokat kiegészítő civil szervezetek munkáját segítenék.

Harmadszor: nem értünk egyet azzal sem, hogy e törvényben módosítanák a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi törvény 5. §-át a járulékfizetés vonatkozásában, hisz ez a lépés a járuléknövekedés helyett - amelyre olyan nagy szüksége lenne a kulturális szférának - a járulékcsökkenés irányába hat, és a kulturális terület finanszírozásába bevonható pénzeszközök nagyságát csökkenti.

És én csak nagyon halkan kérdezném meg önöktől, kedves kormánypárti képviselőtársaim: vajon mi szolgálja az előttünk fekvő törvénycsomagban azt a kormányprogramban megfogalmazott célt, hogy a kormány szorgalmazza a kulturális értékeket előállító alkotók számára - alkotómunkájuk feltételeinek javítása érdekében - egyes adózás és társadalombiztosítási kedvezmények bevezetését?

Tisztelt Képviselőtársaim! Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Hajdú-Bihari Napló 1998. február 13-ai számában azt nyilatkozta: állítom, ha holnap arra ébrednénk, hogy a polgárok azt akarják, hogy attól kezdve a Fidesz kormányozzon, délutánra már lényegében minden zökkenőmentesen működne.

Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Azóta már több száz alkalommal arra ébredtek az állampolgárok, hogy a Fidesz kormányoz, és délutánra azt tapasztalták, hogy finoman szólva sem működött zökkenőmentesen sok minden. Én tartok attól, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat sem ezt a zökkenőmentes működést segíti az intézmények életében vagy a polgárok, a családok jelentős részének helyzetében.

Végezetül, kedves kormánypárti képviselőtársaim: nem gondolják úgy, hogy önöknek is mielőbb fel kéne ébredniük, és hozzálátniuk a Fidesz választási ígéreteinek megvalósításához? Én azt gondolom, hogy más ellenzéki képviselőtársainkkal együtt ehhez kívánnánk önöknek igazán jó szívvel jó reggelt!

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Szentgyörgyvölgyi Péter, a Független Kisgazdapárt képviselője; őt Mécs Imre, az SZDSZ képviselője követi. Megadom a szót a képviselő úrnak.

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A marketing szakemberek egységesen megegyeznek abban, hogy egy külső szemlélő számára a forma a meghatározó és csak azután a tartalom, mert hisz ha valamit kézbe vesz, először a formájáról, a külcsínéről fog véleményt alkotni. Ha ezt az elvet valljuk, ez vonatkozik az előttünk álló előterjesztésre is, amelyet a kormány nagyon világos, érthető bevezetővel és tájékoztatóval, egységes szerkezetben terjesztett elénk; a borítólapja zöld és fehér ennek az előterjesztésnek. (Dr. Csige József: Praktikus!)

Vonatkozik ez a tetszetősség a Churchill-idézetre is, amely a bevezető mottója, amely úgy hangzik röviden, hogy világosan meg kell fogalmaznunk a tennivalóinkat, a törekvéseinket, de azt meg is kell csinálni. Mit kell végül is megcsinálnunk? Erről szól tulajdonképpen az előterjesztés: mit kell csinálnunk annak érdekében, hogy a gazdaság növekedjék, és az állampolgár is jól érezze magát?

A bevezető világosan és logikusan levezeti és mintegy meghatározza azt, hogy az ország összjövedelmének 59 százalékát kívánja az állampolgároknál hagyni, és mintegy 41 százalék az az összeg, amit elvon az ország teljes bevételéből, és ezt használja fel állami célokra. Azt is világosan megfogalmazza ez a bevezetés, hogy melyek azok a fix összegek, fix tételek, amelyekkel mindenféleképpen számolni kell. Ezek közül a legnagyobb tétel kétségtelenül a sajnálatos és sokak által hiába felvettnek tartott államadósság, amely több mint 15 százalékát teszi ki az államháztartásnak. Ezt követi nagyságban a Nyugdíjbiztosítási Alap, amely körülbelül egyötöd, tehát 20 százalék, és a társadalombiztosítási, az egészségügyi alap is 14 százalék, tehát mindez összesen 49 százalék, amivel igazán nem lehet számolni, mert hisz ezek kiadása már lekötött. Marad mintegy 51 százalék, és ezzel kell majd gazdálkodni a költségvetés meghatározása során.

Nos, éppen azért, mivel a költségvetés fő tétele, bevételi forrása az adó, ezért szükséges az adótörvényeket megfelelő módon módosítani a költségvetés meghatározása előtt, és véleményem szerint ezt csak így, egy csomagban lehet, mert így áttekinthető.

Négy nap óta folyik az általános vita az adótörvények módosításáról, sok minden elhangzott már. A mai témánk a személyi jövedelemadó, az illetékadó, a gépjárműadó és a helyi adók módosítása. És bár tudom, hogy a részletes vita során lesz majd mód kifejteni az egyes kérdésekkel kapcsolatos részletes indokolásokat és főleg módosító javaslatokat, mégis néhány gondolat, konkrét gondolat továbbgondolás végett.

(11.20)

Először is a személyi jövedelemadó. A személyi jövedelemadó 40. §-a - helyesen - kimondja, hogy azoknak a főiskolai tanulóknak a keresete, akik munkát végeznek annál az intézetnél, ahol tanulmányaikat is folytatják, ne essen személyi jövedelemadó alá. Ez helyes, és végül is abból az elképzelésből indul ki, hogy a kiművelt főket, akiknek szembe kell nézni a modern kor valamennyi kihívásával, valamilyen formában dotálni kell. Tehát ez végül is nagyon helyes. Impozánsan nő az az összeg a családtámogatásoknál kedvezményként, amit nem kell bevonni a jövedelemadó alapjába, ez mintegy 30 százalékkal nőtt.

Na most, ezzel a 40. §-sal kapcsolatba hozható a 39. § is - ezt érintettem az előbb -, de ezt helyes lenne kiterjeszteni a PhD-hallgatókra nézve is. Mert amikor arról szól a 40. §, hogy a családi pótlékról szóló törvényt kell figyelembe venni annak megállapításánál, hogy ki az eltartott, akkor itt joggal vetődik fel, hogy lényegében az a PhD-s hallgató is, aki képzett formában vesz részt tudományos fokozata megszerzésében, lényegében eltartott. Azt hiszem, van is már benyújtva egy ilyen jellegű módosítás.

Ez mindenféleképpen azt a célt szolgálná, hogy ne csak az általános iskolás, a középiskolás részesüljön ebben a kedvezményben, illetőleg ez alapján a szüleik, hanem akik részt vesznek a felsőoktatásban és még a PhD-fokozat megszerzésében is, ha ez nappali tagozaton történik. Ugyanez vonatkozik a PhD-re, ha annál az intézménynél dolgozik, mint amire a 40. § módosítása lehetőséget is ad.

Az illetéktörvény módosítására végül is főleg alkotmányossági szempontok vezettek. Azt meg kell állapítani, hogy az illetékek csökkenő tendenciát mutatnak e módosítások során; kiterjesztődik a lízingelési folyamatokra, a lízingből szerzett bevételekre...

ELNÖK: Képviselő úr!

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): ...az illetékek...

ELNÖK: Képviselő úr, elnézését kérem, hogy félbeszakítom: a Kisgazdapártnak 6 perc 9 másodperce volt még televíziós időben, úgyhogy arra kell kérnem, hogy most fejezze be a beszédét.

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tovább nem mondhatom?

ELNÖK: Most nem, később újra jelentkezhet, amikor a televíziós időnek már vége.

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Országgyűlés! Akkor a későbbiek során fogom folytatni mondanivalómat; szólni fogok még a helyi adókról és a gépjárműadóról.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra következik Mécs Imre, az SZDSZ képviselője; őt Bernáth Ildikó, a Fidesz képviselője követi.

Szeretném figyelmeztetni a képviselő urat, hogy 3 perc 42 másodperc áll rendelkezésére a mondandója elmondására.

MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Itt volt olyan kétpercező felszólaló a kormánypártok részéről, aki kifogásolta azt, hogy a családi pótlékról beszélünk akkor, amikor adótörvényekről van szó. Úgy gondolom, nem lehet adótörvényekről beszélni anélkül, hogy a családok, a sokgyermekes családok legfontosabb, és sajnos minimális támogatásáról ne beszélnénk, hiszen ennek a kiegészítéséről lehet szó az adótörvényekben.

Második éve nem valorizálja a kormány és a parlament a családi pótlékot, amely bizony a családok jelentős részének a legalapvetőbb támogatását jelenti, ugyanakkor - véleményem szerint helyesen - adólevonást is biztosít a sokgyermekes családoknak. De úgy gondolom, hogy ez az adólevonás csak akkor jöhet szóba, hogyha valorizálták a családi pótlékot. Minimális követelmény az, hogy a családi pótlékot az inflációhoz és az emelkedő megélhetési költségekhez, az élelmiszerárakhoz és a minimális szolgáltatásokhoz igazítsák.

Addig, úgy gondolom, álszent dolog növelni az adóból levonható támogatást, amíg az alapvető családi pótlék nincs rendezve. Sőt, éppen azért, mert a pauperizált, legszegényebb néprétegek számára a gyereknevelésnek szinte egyetlenegy támogatása és forrása a családi pótlék, úgy gondolom, minimálisan elvárható kötelezettség Magyarország mindenkori kormányzatától, hogy a családi pótlék értékét szinten tartsa.

Tudom már a válaszokat, hogy azt mondják, annak idején a korábbi kormány ezt több éven keresztül nem tette. Annak idején nem tette, amikor stabilizációs programot kellett végrehajtani, azt a stabilizációs programot, amely megmentette a magyar gazdaságot attól, hogy - légihasonlattal szólva - dugóhúzóba kerüljön, a földhöz csapódjon és dél-amerikai válságok sorozatába keveredjen. Ebből kijutottunk, most már itt a lehetősége annak, hogy valóban támogassuk a gyermekes családok széles körét, és - csatlakozva a Kisgazdapárt igen tisztelt képviselőnőjéhez - úgy gondolom, hogy ezt a dolgot orvosolni kell.

Nincs módunk arra, hogy módosító javaslatokat tegyünk a családi pótlék növelésére, de a kormánynak megvan a lehetősége arra, hogy a családi pótlékot valorizálja, hiszen ez egy minimális követelmény. Igenis, még ebben az időszakban, amikor az adótörvényekről tárgyalunk, be kell hozni ide, az Országgyűlés elé, és minimális mértékben föl kell emelni a családi pótlékot, igazodva az inflációhoz és a megélhetési költségekhez.

Én személy szerint, mint nagycsaládos, sokgyermekes szülő, egyetértek azzal, hogy legyen adólevonás, hiszen ezzel azokat a rétegeket támogatjuk, amely réteg tagjai nemcsak hogy gondoskodnak a társadalom megújulásáról, hanem ezenkívül még hozzájárulnak ahhoz az adójukkal (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy támogassák a társadalom egészét, és támogassák azokat, akiknek ez nem áll módjukban.

ELNÖK: Képviselő úr!

MÉCS IMRE (SZDSZ): Majd folytatom a tévé nélküli időben. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Szólásra következik Bernáth Ildikó, a Fidesz képviselő asszonya; 2 perc 47 másodperc áll rendelkezésére.

BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A most benyújtott törvényjavaslat, amelynek a vitája egész héten zajlik, egyik eleme annak a gazdaságpolitikának, amelyről már a tavaszi időszak során döntött az Országgyűlés, amikor a hároméves költségvetési irányelveket elfogadta.

Természetesen az adópolitika, a fiskális politika csak egy eleme lehet a kormány gazdaságpolitikájának. Az adópolitika nem lehet megoldás minden olyan, társadalomban meglévő feszültségre, amelyet természetesen más társadalmi-gazdaságpolitikai célkitűzésekkel és eszközökkel kíván a kormány megoldani.

A benyújtott változtatások a költségvetési irányelvekkel összhangban állnak, és természetesen a következő évi költségvetés bevételi oldalát kívánják megalapozni. A benyújtott javaslat célja az is, hogy megteremtse a különböző elemek összhangját, bár kétségtelen, az elhangzott eddigi viták is azt igazolják, hogy vannak olyan részei ennek a benyújtott törvényjavaslatnak, amelyek egymással látszólag és valóságosan is ellentétben állnak.

Mire gondolok? Ilyen például természetesen az adókijátszás nehezítése, az adózás rendjéről szóló törvény módosítása, ugyanakkor pedig a kisvállalkozások, a közepes méretű vállalkozások támogatása.

 

(11.30)

Az adózás rendjéről benyújtott törvény módosítását, a benyújtott javaslatokat a többi adótörvényhez hasonlóan, az adó- és járulékreform jövő évi elhalasztásának a következményeként a visszafogottság jellemzi. A változtatások döntően a már megkezdett járulékintegráció teljessé tételét szolgálják. Emellett természetesen megjelennek azok az elemek és azok az új szabályozások is, amelyek a kormány által meghirdetett adminisztráció csökkentését szolgálják, továbbá természetesen a bevételi oldal megalapozása céljából elősegítik az adóztatás eredményességének javítását, hiszen számunkra nem lehet közömbös, akár országgyűlési képviselők vagyunk, akár választópolgárok, hogy azok a célok, amelyeket a kormány kitűzött maga elé az elkövetkező 2002. évi választásokig, megvalósuljanak. Ezek a célok pedig csak akkor valósulhatnak meg, ha a költségvetés bevétele teljesül.

Köszönöm a figyelmüket. Délután folytatom. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Felszólalásra következik Jauernik István, az MSZP képviselője. A Magyar Szocialista Pártnak még 21 perce van a televíziós közvetítési időből.

JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A napirenden szereplő T/1501. számú, röviden adócsomagnak nevezhető törvényjavaslat eddigi vitájából is látható, hogy ezt a nagy csomagot igen sokféle szempontból lehet megközelíteni, értékelni. Én önkormányzati szemmel elemeztem ezt a javaslatot, vagyis azt néztem, hogy a kormány, a kormánypárti képviselők ebben a csomagban mit küldenek az önkormányzatok számára. Ha röviden, egy mondatban kellene megfogalmaznom és válaszolnom erre a kérdésre, akkor azt kell mondanom, hogy ez a törvényjavaslat, ez a csomag - annak ellenére, hogy több, általunk is támogatott, döntően technikai jellegű változást is tartalmaz - összességében az önkormányzatok számára hátrányos változásokat tartalmaz.

Úgy gondolom, hogy ezt a megítélést indokolnom kell. Nézzük meg egy kicsit részletesebben, hogy mit tartalmaz ez a csomag! Talán azzal kezdem, amit a megítélésemben is mondtam, hogy igen, vannak benne pozitív és általunk is támogatásra érdemes változtatások. Azonban szeretném felhívni a figyelmet, hogy éppen azért sem jó, hogy csomagban tárgyaljuk ezeket a javaslatokat, mert az ellenzéki képviselők nem tudják a szavazatukkal támogatni például a gépjárműadó változását, mert a csomag egészére végül is nekünk meggyőződésünk szerint nemmel kell majd szavazni. Itt van például a gépjárműadóban bekövetkezett változás: elfogadjuk, jónak tartjuk, támogatjuk. Nem részletezem, hiszen a kormánypártiak feladata az, hogy elmondják, hogy miért jó. Ugyanilyen az illetéktörvény módosítása is, amit elfogadunk, nem kritizálunk. Igaz, hogy nem érdemi változásokról van szó, hanem technikai jellegű változásokról, pontosításokról, de támogatjuk.

Nem ennyire egyértelmű a helyzet a helyi adókkal kapcsolatban. Ami a törvénycsomagban van, azt összességében támogatom. Elfogadjuk, és jónak tartjuk. Ami viszont nincs a törvénycsomagban - ahogy a mai napon is elhangzott -, hogy a mellékletek utalnak a helyi iparűzési adóval kapcsolatban bekövetkező későbbi változásra. Ez számunkra igen aggályos. Nem kívánom elemezni a mai sajtóban megjelenteket, hiszen napok óta tart ez a vita, hogy hogyan lesz, mint lesz a helyi iparűzési adónál a lefölözés, a kiegyenlítés kérdése. Azért nem mondok véleményt, mert nem tudom, hogy mi a helyzet. A sajtó szerint a kormánypárti képviselők már megkapták. Mi még nem láttuk ezt. Majd amikor látjuk, elmondjuk róla a véleményt.

A helyi iparűzési adó egy adó, és mint ilyet, a törvényt szerint november 15-ig ki kellene hirdetni. Ez nemcsak egy formális előírása a törvénynek - hogy az adókat előző év november 15-ig meg kell hirdetni -, hanem ennek nagyon komoly tartalmi háttere is van. Miért mondom azt, hogy komoly háttere van? Azért, mert a helyi önkormányzatoknak a helyi rendeletüket kell módosítani. Nem muszáj, de ebben az évben feltétlenül át kell tekinteni a helyi rendeletüket, feltétlenül módosítani kell. Nem tudom, hogyan fogják megtenni ezt a módosítást. Majd ha a költségvetéssel együtt fogadjuk el a helyi iparűzésiadó-törvényt, majd amikor karácsony környékén megtudják az önkormányzatok, hogy hogyan változik a helyi iparűzési adóról szóló rendelet. Át kell tekinteniük, tehát ezzel foglalkozni kell az önkormányzatoknak. Már csak azért is, mert az önkormányzatoknál tudják, de a képviselőtársaim figyelmét talán fel kell hívnom arra, hogy 2000. január 1-jétől változik a helyi iparűzési adó, az adó alapjának meghatározása változik, mert a felhasznált anyag értéke most már 100 százalékban levonható, és az adó mértéke, a százalékos mérték is emelkedik.

Tehát ha egy önkormányzat nem akarja, hogy kevesebb bevétele legyen, akkor hozzá kell nyúlnia a rendeletéhez. Ehhez jön még hozzá az a változás, amiről itt hallani lehet. Úgy gondolom, hogy akkor egy lehetetlen, elfogadhatatlan helyzetbe hozzuk az önkormányzatokat. Az önkormányzatokat nem kellene ilyen helyzetbe hozni. Semmi nem indokolja! Ez a kormány nem most kezdi a tevékenységét. Január óta, az előző adótörvények elfogadása óta elég hosszú idő volt arra, hogy erről itt döntés szülessen.

Még egy nagyon fontos dolog, ami a csomagban benne van: a mellékletek között találjuk meg a 9. számú táblázatot. Ez a 9. számú táblázat az államháztartás jövő évi - 2000. évi - bevételeit mutatja. Ha megnézzük az önkormányzatok helyiadó-bevételeit - a százalék nincs odaírva, de elég gyorsan kiszámítható -, azt kell látnunk, hogy a helyi adóknál az adócsomagban létrehozott feltételek alapján az önkormányzatoknak 22,4 százalékos növekedést kell elérniük ahhoz, hogy az összes bevételük 7 százalékkal növekedjen. Tessenek számolni! Ahhoz, hogy az önkormányzatok a bevételeiket reálértéken tudják tartani, tehát 7 százalékkal növekedjen a bevételük, a saját bevételüket - ami döntően helyi adókból származó bevétel - 22,4 százalékkal kell növelniük. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos üzenet az önkormányzatoknak.

Amikor a miniszterelnök úr azt mondta, hogy az önkormányzatoknak a következő évben is arra kell számítaniuk - a kormánypárti polgármesterek előtt mondta -, hogy egyetlenegy önkormányzatnak sem kell arra számítania, hogy kevesebb pénzből gazdálkodjon, mint az idén, akkor emögött ez is van. Tehát akkor valósulhat meg a gazdálkodásuk, ha a helyi adók tekintetében ilyen nagyfokú bevételnövekedésre tesznek szert. Ezt csak akkor tudják megvalósítani, ha növelik a helyiadó-bevételüket. Úgy gondolom, hogy ez így elfogadhatatlan.

Tisztelt Képviselőtársaim! A hátralévő rövid időben még néhány adónemről szólnék. A biztosítási adóról: nagyon sokan kifogásolták, kifogásoltuk. Úgy gondolom, elég egyértelmű az idei év példája alapján, hogy a biztosításokat nem adóztatni kell, hanem éppen ösztönözni kellene. Nagyon bízom benne, hogy a kormánypárti képviselők megakadályozzák ennek az adónemnek a bevezetését. Erre utaló nyilatkozatok vannak - bízom benne. De ha ez nem sikerül, akkor viszont feltétlenül indokoltnak tartom, hogy az állami és önkormányzati tulajdonú vagyonbiztosítások kerüljenek ki az adóztatás köréből. Természetesen még egyszer hangsúlyozom, hogy nem kellene bevezetni ezt az adót. Nem jó ez a dolog.

A másik a személyi jövedelemadó. A képviselőtársaim részletesen elemezték a személyi jövedelemadó törvény változásait. Úgy gondolom, hogy ezt a kormánypárti képviselők is kritizálták, az ellenzéki képviselők pedig bebizonyították ennek összefüggéseit. Én a hatással szeretnék számolni. Melyik társadalmi réteget érinti hátrányosan ez a változás? Egyértelmű, hogy döntően a szegény, kis jövedelmű családokat érinti. Azokat, akik a gyermekkedvezményt nem tudják, vagy nem teljes egészében tudják visszaigényelni. Nem hallottam még, de érdemes megvizsgálni, hogy a társadalmi rétegeknek, azoknak, akik ebbe a kedvezőtlen, hátrányos helyzetbe kerülnek, milyen az országon belüli elhelyezkedésük, milyen a területi összetételük.

 

(11.40)

Egyértelmű, hogy ezek a családok az ország gazdaságilag fejletlen részein helyezkednek el, ott élnek - ez sajnos az ország keleti része. Úgy gondolom, hogy ez szöges ellentétben áll azzal a kormányprogrammal, amelyik azt hirdette, hogy felzárkóztatja a gazdaságilag elmaradott, fejletlen országrészeket. Tehát megint ott növeljük a terheket, oda rakja a kormány a terheket, ahova nem kellene.

Milyen önkormányzati vonzata van ennek? Ezek a családok bizony kénytelenek az önkormányzatokhoz fordulni, szociális problémáikat az önkormányzatok fogják megoldani. Egy nagyon érdekes összefüggés: az ország ezen részein működnek a szegény önkormányzatok. Tehát kettősen is sújtjuk ezeket a területeket.

Még egy másik kérdést felvetek: talán azon családok etnikai összetételét is érdemes lenne megnézni, amelyek abba a helyzetbe kerülnek, amelyben az ő számukra a jövedelmi helyzet rosszabbodik. Nem mondom, hogy ez tudatos, de egyértelműen megállapítható, hogy a roma családok kerülnek ebbe a helyzetbe. Úgy gondolom, hogy ez sincs összhangban a kormányprogrammal.

Nem találtam olyan részt, amelyik a kormányprogramhoz illeszthető lenne. Tehát nagyon kérem ezt megfontolni! Hiába hoz a kormány bármilyen kormányhatározatot, ha más intézkedésével a roma családok nagy részét egyre kedvezőtlenebb helyzetbe hozza. Tessenek ezt végiggondolni, tessenek ezen elgondolkodni! Ezek a családok is döntően az önkormányzatokhoz lesznek kénytelenek fordulni, az önkormányzatoknál csapódik le az ő problémájuk is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal a véleményemmel szeretném zárni a gondolataimat, hogy úgy gondolom, az önkormányzatok - az ott dolgozók pártállásától függetlenül - nem ilyen csomagot várnak a kormánytól, nem ilyen csomagösszetételt várnak a kormánypárti képviselőktől.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Szólásra következik Szabó Sándorné, az MSZP képviselője. Megadom a szót a képviselő asszonynak.

SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A személyi jövedelemadóról szóló '95. évi CXVII. törvény módosításához szeretnék szólni, azon belül is a gyermekkedvezményt tartalmazó 80. §-hoz.

Látszólag egyszerű, mindenki számára érthető paragrafus ez, a családi kedvezmény 30 százalékos emeléséről szól. A magát családbarátnak nevező kormány nem igazán családbarát javaslata ez. Miért állíthatom, hogy csak a családok egy csoportját támogatja ezzel a kormány? Miért állíthatom, hogy több családot rekeszt ki a támogatási körből, mint a sokat szidott Bokros-csomag? Mert a számok ezt igazolják. Az elhíresült csomag szociálpolitikát érintő része az egy- és kétgyermekes családok 12 százalékát, a gyermekeknek pedig 6,3 százalékát zárta ki a szociális ellátásokból. Be kell vallanom, akkor sem voltam túl büszke rá, s azóta sem lettem. De mégis, a gazdaságpolitikai szükséghelyzetben a kevésbé rászoruló magasabb jövedelműeket zárta ki a rendszerből. A három- és többgyermekesek változatlanul jövedelemhatár nélkül kapták az ellátásokat, sőt alulról megnyíltak a szociális ellátások, a gyest például munkaviszony-előzmény nélkül, alanyi jogon juttatta a kismamáknak.

A rendszeres gyermekvédelmi támogatás a gazdaság fellendülésével - '97 november 1-jétől, a gyermekvédelmi törvény elfogadásával - 850 ezer, nehéz anyagi körülmények között élő gyermek helyzetét javította. Ismételten alulról nyílt az ellátottak köre. Ezzel szemben mit tartalmaz a Harrach-csomag, vagy nevezzük más néven Orbán-csomagnak? Már az idei költségvetésben, amely szerényen minden idők legjobb költségvetésének határozódott meg, alulról a családok 30 százalékát zárta ki a családtámogatások rendszeréből; 18 százalék egyáltalán nem, 12 pedig csak részben tudja igénybe venni az adórendszeren keresztül juttatott gyermekkedvezményt. Jövőre, 2000-ben, a millennium évében ez az arány 40 százalék, vagy afölötti lesz. Döbbenetes: 20 százalék egyáltalán nem, 20-25 százalék pedig csak részben tudja majd leírni az adójából a megemelt kedvezményt. Tehát a Harrach- vagy Orbán-csomag többeket zár ki alulról, mint az elhíresült Bokros-csomag felülről.

Mit jelent ez konkrétan? 1999-ben egy egykeresős, háromgyermekes család 510 ezer forintos bérjövedelem mellett tudott csak élni a kedvezménnyel. Jövőre 615 ezer forint bérjövedelem kell ehhez - ez körülbelül 20 százalékos bérnövekedést igényelne. Ilyen ígéret, ha el is hangzott, legfeljebb kampánygyűléseken, a Fidesz választási programjában, vagy a kormányprogramban. De tudjuk, mint ahogy már Kuncze Gábor is idézte Karinthy mondását: a kormány az a testület, amelyik mindig megtartja, amit ígér, ha pénzt ígért, akkor azt tartja meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány tagjai, jelesül a miniszterelnök is, gyakran és szívesen hangoztatják - miután feladták az adóreform megvalósítását -: a folyamatosság, a kiszámíthatóság, a stabilitás mindennél fontosabb. Azt a téves tételt is sokszor hangoztatják: ha változatlan az adótábla, akkor nem nő az adóterhelés. Úgy látszik, egy PR-tanfolyam helyett nem ártana a polgárok mellett a nép fiaival és lányaival is találkozniuk, olyanokkal, akik már az idén is megtapasztalták, hogy növekvő bér mellett csökkent a nettó jövedelmük. Ez sajnos jövőre sem lesz másként!

Kik lesznek jövőre a növekvő családtámogatások ellenére a vesztesek? Akiknek nincs annyi adóköteles jövedelme, mint amennyi adókedvezményt érvényesíthetnének: a munkanélküliek, a nyugdíjasok, a rokkantnyugdíjasok, de kiskorú gyermeket, gyermekeket nevelők, a pályakezdők, a minimálbéren foglalkoztatottak, az 1 millió forint körüli évi, havi 85 ezer forintot keresők, az alkalmazotti kedvezmény elvesztése miatt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Könnyű belátni: az adókedvezmény a jövedelmi létrán felülről lefelé haladva egyértelműen kevesebb előnyt jelent. Tudjuk, hogy minél magasabbak a keresetek, annál nagyobbak a jóléti adózásból származó előnyök, így az adókedvezménnyel juttatott családtámogatás még további egyenlőtlenség forrásává válik. Úgy is fogalmazhatok: a fent adott kedvezmény kevesebbet ér, mint amennyit ugyanezen érték lent jelentene. Gondoljunk bele, mennyit jelent egy jómódú család esetében a gyermekenkénti 26 400, illetve három gyermek esetén a háromszor 36 000 forint évente a család összbevételéhez, fogyasztásához képest! Az a problémánk ezzel, hogy nem ott segít, ahol érne is valamit ez az összeg.

Tisztelt Képviselőtársaim! Miközben közhely, de az ezredvégi Magyarországon sokak számára szomorú tapasztalás, a szegénységre predesztináló tényezők között az első: a család felnőtt tagjai inaktívak, komoly megélhetési gond jelentkezik azokban a családokban, ahol a családfő nyugdíjas. Ők is ki vannak zárva a családtámogatás ezen formájából, mivel nincs adóköteles jövedelmük. 195 ezer olyan inaktív háztartás van Magyarországon, amelyben eltartott gyermek van, ez a családoknak több mint 5 százaléka.

Tisztelt Képviselőtársaim! Már sokszor elmondtam, elmondtuk, hogy családpártiak, gyermekpártiak, sőt házasságpártiak vagyunk, de az értékrendünket nem tehetjük kötelezővé. Úgy gondolom, hogy azok a fiatalok is gyermekpártiak, akik élettársi kapcsolatban élnek. Ma 100 újszülöttből 26 élettársi kapcsolatban jön világra. Mindent tehetünk, csak azt nem, hogy nem veszünk róluk tudomást, sőt kirekesztjük őket. Ugyanis az APEH 27/1997-es iránymutatása nem adja meg az élettársi kapcsolatban élőknek, hogy a családi adókedvezményt megosszák egymást közt. Felháborító diszkrimináció ez, vér szerinti szülők közti különbségtétel a szülők jogi státusza alapján.

A gyermekkedvezmény 30 százalékos emelése, valamint a családi pótlék tavaly előtti összegének nem emelése tovább mélyíti az adózó és a nem, vagy csak részben adóköteles jövedelemmel rendelkező családok közötti szakadékot. A szakadék itt valóságos abban az értelemben, hogy a szociális ellátás a magasabb munkajövedelemmel rendelkező családoknak kedvez.

Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Kérem, lapozzák fel híres-nevezetes 40 pontjuk szerencsétlen 13. pontját! A családi pótlék értékőrzését hirdették abban. Tisztelt Képviselőtársaim! Milyen megoldási javaslatunk van? Realitásérzékünket nem veszítjük el, tudjuk: a mi értékrendünk távol áll a kormányétól; a kormányt az adókedvezménytől eltántorítani nem lehet, mi mégis szeretnénk segíteni a támogatási körből kimaradt családok helyzetén.

(11.50)

Hogyan? Az adókedvezmény mértéke maradjon az idei, '99-es szinten jövőre is, és a tervezett 30 százalékos növekményt fordítsuk a családi pótlék emelésére. Ez körülbelül 10 százalékos családipótlék-emelést eredményezne, így az inflációt követné az értéke. Eddig is óriási értékvesztése volt: '90-ben még a nettó kereset 25,9 százaléka, '99-ben 17 százaléka, és 2000-ben - a kormány tervei szerint - 11,6 százaléka lesz csak a nettó keresetnek a családi pótlék. Határozott véleményünk, hogy senki nem járna rosszabbul, csak a rosszabb anyagi helyzetűek egy kicsit jobban.

A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának álláspontja alapján a szolidaritásnak, a gyermekek egyenjogúságának ez felelne meg. Tudom, tapasztalom: más a filozófia, más az értékrend. De ajánlom átgondolni, tisztelt képviselőtársaim, jó-e az a családtámogatási rendszer, amely a családok 40 százalékát nem vagy alig támogatja. Ajánlom átgondolni: jó-e az a családtámogatási rendszer, amely alapvetően a szülők anyagi helyzete, jogi státusa alapján tesz különbséget gyermek és gyermek között Magyarországon a harmadik évezred küszöbén?

Mi, szocialisták olyan családtámogatási törvényt szeretnénk, amely Temesvári Pelbárt, XV. századi ferences szerzetes tanár törvényértelmezéséhez áll közel, miszerint: "Az a jó törvény, amely jobban segíti a kicsiket, és a legnagyobbakat kevésbé."

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Egy perc türelmet kérek, összesítenünk kell még az időkereteket. Két perc áll még a Szocialista Párt rendelkezésére. Bakonyi Tibor, az MSZP képviselője következik felszólalásra.

BAKONYI TIBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormányprogram nem is olyan régen még adóreformot, könnyítéseket ígért, valamint azt, hogy új adónemekkel nem kell számolni. Az adóreform elmaradt, ugyanakkor most újabb adónem, a biztosítási adó bevezetését tervezik. A biztosítási adót azokban az országokban vezették be, ahol az egy főre eső biztosításidíj-bevétel elérte az 500 amerikai dollárt.

Ahol mostanában rendszeresítették ezt az adónemet - Portugália, Spanyolország, Izland -, az átállásra való felkészülés és felkészítés másfél, közel három évig tartott. A tervezett intézkedés nemcsak a hatálybalépés után kötött szerződésekre vonatkozik a kormány szerint, hanem már a régebben, az adómentesség reményében megkötött jogviszonyokra is; ami alkotmányossági aggályokat is felvet. A javaslat állami hatalommal jogszabályi úton módosítana több mint 8 millió tartós magánjogi ügyletet. Ilyen volumenű központi - a kötelmi jogi viszonyokat érintő - beavatkozásra aligha volt példa a magyar jogalkotás, a civilisztika történetében.

Az adóigazgatási és adóbeszedési teendők a biztosítókat terhelik, ehhez azonban nincsenek adóhatósági jogosítványaik, adót kell szedniük, de nincsenek adóbehajtási eszközeik. Adó-visszatérítési rendszert kell működtetniük, de nincs eljárási arzenáljuk: határozathozatal, a döntés elleni jogorvoslat és a többi.

A biztosítási adó természetesen megdrágítja a biztosítási szolgáltatásokat is. A megdrágított biztosítás különösen a lakosság legrászorultabb rétegeinél még kevésbé teszi lehetővé az elemi, tömeges vagy katasztrófa jellegű károkkal szembeni biztosítási védelmet. Számolni kell azzal, hogy például a lakásállomány alulbiztosítottsága fokozódni fog, amely további terheket róhat a költségvetésre.

Az adóteher növekedése a kötelező gépjármű-biztosítás területén a biztosítatlan károkozók számának növekedése irányába is hat. S ez nemcsak anyagi hátránnyal, de nemkívánatos társadalmi hatással is jár: még kevesebb díjfizető fedezi a nem fizetők által okozott károkat.

A javaslat több szempontból sincs összhangban a törvényi rendelkezéssel. A vagyoni típusú biztosítások díjába 1999. január 1-jétől már beépült egy közteher - a tűzvédelmi hozzájárulás -, amely a díj 1 százaléka. A tervezett intézkedés a közteherrel emelt biztosítási díjat tekinti adóalapnak, így megadóztatja a fizetett tűzvédelmi hozzájárulást is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elhangzottak alapján kérem önöket, hogy ne támogassák a biztosítási adó bevezetését. Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Miután minden frakció felhasználta a televíziós közvetítésből rendelkezésére álló időkeretet, kétperces hozzászólásokra jelentkezetteknek adom meg a szót. Ivanics István, a Fidesz képviselője jelentkezett. (Ivanics István jelzésére:) Nem kíván élni a lehetőséggel. Horváth Zsolt, a Fidesz képviselője szintén megnyomta a gombot.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. (Szabó Sándornéhoz fordulva:) Képviselő asszony, az előbb elmondott beszédéből két elem van, amire reagálni kívánok.

Azt állította, hogy azok a szülők nem vehetik igénybe a gyermekek után járó adókedvezményt, akik élettársi kapcsolatban élnek. (Szabó Sándorné és Vojnik Mária bólint.) Csak abban az esetben állna ez meg, ha nem a saját gyermekét nevelné. A saját gyerekre ez vonatkozik. (Szabó Sándorné és Vojnik Mária nemet int.) A gyermeke után tehát igénybe veheti az adókedvezményt, hasonlóképpen, mint ahogy a gyedben is van. Ha valamilyen csoda folytán történetesen nem ez lenne a jogi szabályozás - amit egyébként erősen kétlek -, akkor ezt egy tollvonással meg tudjuk változtatni, tehát semmiféle probléma nincs ezzel. (Szabó Sándorné, Vojnik Mária és Filló Pál bólint.)

A másik, amit el tetszett mondani, hogy kirekesztő lenne a gyermekek után járó adókedvezmény. Nem tudom ezt elfogadni. Ön egy családtámogatási rendszer egyetlen elemét emelte ki, és ebből az egész rendszerre vonatkozó általánosításokat tett, amelyek nem állják meg a helyüket. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Szabó Sándorné, az MSZP képviselője. Megadom a szót.

SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Különösen azt köszönöm Horváth Zsolt képviselőtársamnak, amit az elején említett, hogy akkor egy tollvonással el lehet ezt intézni. Örülnék, ha az APEH intézményében is hallanák ezt, mert az APEH-nek van egy belső iránymutatása, amely szó szerint ezt tartalmazza, és jó lenne, ha nem bírálnák fölül a törvényt, és érvényes lenne ez az együtt élő élettársakra is.

Úgy gondolom, az is komoly gondot jelent, hogy az élettárs nevelheti a másik gyerekét is, mert egy olyan élettársi kapcsolat van, hogy az előző házasságból származó gyereket élettársként neveli. Sokkal gazdagabbak a párkapcsolatok együttélési variációi, mint ahogy esetleg néhányan a közvetlen környezetükben megtapasztalják. Ettől óvnám önöket ott, fiatalokat, demokratákat és korosabb demokratákat is, hogy ezt kötelezővé tegyék, hogy csak házastársi passzussal lehessen együtt élni.

A másik: úgy gondolom, hogy mindent lehet ránk mondani, csak azt nem, hogy egy alakot és egy elemet emelünk ki a családtámogatási rendszerből. Egészen eddig azt hangoztattuk - és most is azt teszem -, hogy mi komplexen és egységben kezeljük a családtámogatások rendszerét - amit önök nem tesznek. Önök úgy szeletelnek, adagolnak embereknek juttatásokat, ahogy a PR-osuk tanácsolja, de szerencsére az emberek ezt tapasztalják a saját bőrükön, és rájöttek arra, hogy a hangzatos szólamok mások, mint amit ők az erszényükben hét végén vagy hónap végén megtapasztalnak.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Horváth Zsolt úrnak, a Fidesz képviselőjének.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő asszony, a legutolsó megjegyzését egész egyszerűen csak visszautasítani tudom. Ne haragudjon, de azt feltételezni, hogy PR-osok döntik el, hogy mit dönt egy országgyűlési képviselő, túlzás!

Amit pedig a szeletelésre reagálni szeretnék: szó sincs erről! (Szabó Sándorné ingatja a fejét.) Ez egy rendszernek egyetlen eleme, amit ön kiemelt, nyilván azért, mert adótörvény lévén erről kell vitatkoznunk. De ebből azt a következtetést levonni, hogy itt egy szeletelő, szalámizó taktika, társadalmi csoportok egymáshoz ugrasztása megy, képviselő asszony, ezt a feltételezést megint csak vissza kell hogy utasítsam!

Ha már visszafelé haladunk, az élettársi kapcsolatban élőkre vonatkozóan elmondanám, hogy a saját gyermeküket - ugyanis a képviselő asszony egy ilyen helyzetet mondott el a beszédében, amikor a két élettársi kapcsolatban élő személy vér szerinti gyermekét neveli... (Szabó Sándorné: Nem!) - ennek lehetett érteni, a jegyzőkönyvben megnézhetjük majd -, abban az esetben szerintem semmi akadálya nincs annak, hogy a saját gyermeke után bármelyik szülő igénybe vegye az adókedvezményt.

 

(12.00)

Nekem ez meggyőződésem. Úgyhogy ezért nagyon kérem, ne keverjük össze azt az esetet, amikor később megjelenik valaki, és így egy élettársi kapcsolat létrejön. Mert mitől és honnantól kezdve nevezzük ezt az élettársi kapcsolatot szoros élettársi kapcsolatnak, és honnantól nevezzük laza élettársi kapcsolatnak? Nem arról van szó, hogy ezeket kirekeszteni kell, hanem ha például a gyermekét sajátjaként neveli, törvény előtt elismeri, innentől kezdve ez a gond megint megszűnt, akkor ez az élettársi kapcsolat egy nagyon szoros életközösség. Én azt hiszem, hogy ennyit mind a gyermekeink érdekében, mind pedig ezeknek az embereknek az érdekében megkövetelhetünk. És még egy... - itt nincs még egy, bocsánat.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ismertetném a frakciók rendelkezésére álló időkeretet: a Fidesz 85 perccel rendelkezik, az MSZP 87 perc, 30 másodperccel, a Független Kisgazdapárt 46 perccel, az SZDSZ 29 perccel, az MDF 43 perccel, a MIÉP pedig 43 perccel.

Felszólalásra következik Szentgyörgyvölgyi Péter, a Független Kisgazdapárt képviselője; őt T. Asztalos Ildikó, az SZDSZ képviselője követi.

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Korábbi hozzászólásomat a gépjárműadó módosításáról szóló hozzászólásomnál kellett abbahagynom. Ez egy rendkívül rövid módosítás, de szükségszerű, mert felold egy összeférhetetlenséget. Nevezetesen, amikor a székhely és a telephely illetékessége közötti vita alakulhat ki, egyértelműen és világosan meghatározza ez a módosítás, hogy a telephelyet kell illetékesnek tekinteni. És ez a módosítás jelképesen aláhúzza a Független Kisgazdapárt vezérszónokának azt a véleményét is, hogy ez az egész módosítási csomag tulajdonképpen úgy fogható fel, mint ami a kuszaságokat csökkenti, egyszerűsíti. Ez egy tipikus ilyen rendelkezés, egy fennálló kuszaságot a helyére tesz, egy ellentmondást felold.

Végül az iparűzési adó: az 1990. évi C. törvény, mint ismert, meghatározza azokat az adónemeket, amelyeket az önkormányzatok vethetnek ki. Ezek az iparűzési adó, az idegenforgalmi adó, a telek- és építményadó, valamint a kommunális adó. Ezek közül, itt elhangzott többször, számokkal alátámasztottan, a legnagyobb összegű adó az iparűzési adó. Az iparűzési adót több mint 1800 önkormányzat vezette be, ám az is elhangzott, és számokkal alátámasztottan, hogy mégis ebből a nagy számból a bevétel csak néhány nagyobb városra koncentrálódik, illetve Budapestre 20 százalékos mértékben.

Azt is tudjuk, és nyilvánvaló, hogy az iparűzési adó alapját ezekben a nagy városokban, és így Budapesten is, azok az ipari tevékenységek, az ipari létesítményekben folytatott tevékenységből eredő nyereség alapozza meg, amelyek megtermelésében nemcsak az illető települési önkormányzat lakója vesz részt, hanem főleg Budapesten, de nagyobb városokban is az oda beutazók, tehát azok, akik nem ott laknak, nem azokban a településekben, nem abban a városban, mégis az ő munkájuk folytán keletkezik az az összeg, amire kivethető az iparűzési adó; ugyanakkor az a kisközség, kisváros, amelyből ezek a dolgozók beutaznak, megtermelik a javakat, nem részesül semmit.

Ez egy igazságtalanság, és ezt mindenféleképpen fel kell oldani, de ez valóban a helyi adókról szóló törvénynek egy átfogóbb módosítását teszi szükségessé. Vannak erre elképzelések; ami a legfontosabb, hogy ki kezelje aztán azt az összeget. Az nem lenne szerencsés, ha ez bekerülne az állami nagykalapba, sokkal jobb, ha valahol egy térségen belül lesz ez összegyűjtve, ott majd a helyi ismeretek alapján tudják igazán szétosztani ezt azoknak, akik tényleg rászorultak. Tehát nem olyanok, mondjuk, hogy kivethették volna az iparűzési adót, de csak azért nincs iparűzésiadó-bevételük, mert eszükbe se jutott kivetni; tehát ilyenekről van szó. Ehhez valóban egy átfogó, jól átgondolt rendszer szükséges, de szükséges.

Itt kell beszélni arról a képtelenségről is, amiről már többször szó esett, amit a főváros folytat a helyi adók kivetése kapcsán. A helyi adókról szóló törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy a fővárosban a Fővárosi Önkormányzat, a Fővárosi Közgyűlés határozza meg, hogy mely helyi adókat veti ki ő maga, illetőleg melyeket a kerületi önkormányzatok. Az eddigiekben az iparűzési adót és az idegenforgalmi adót vetette ki a főváros saját rendelete szerint, és a kommunális adót, illetőleg a telek- és építményadót vethették ki a kerületek. De az iparűzési adó és az idegenforgalmi adó bevételét a főváros forrásmegosztásban szétosztotta, mégpedig úgy, hogy 60 százalék maradt meg ebből az óriási összegből a fővárosnak, és 40 százalékon osztozott a 23 önkormányzat. Ezt azért tehette így a főváros, mert módosult az önkormányzati törvény is 1994-ben. Addig ezt a forrásmegosztást a főváros csak a kerületek egyetértésével tehette meg, '94 óta pedig a véleményével. Mint tudjuk, a vélemény alig-alig kötelez valamire. Tehát ez alapján alakulhatott ki az a képtelenség, hogy 40 százalék osztódik a 23 önkormányzat között, amin mindenképpen csak úgy lehet változtatni, ha magát az adótörvényt módosítjuk valamilyen formában.

A főváros, mivel szó esett róla, hogy ő határozza meg, hogy mely adónemet veti ki a kerület, és melyet ő, 2000. január 1-jétől magához vonta a fővárosban a telek- és az építményadó kivetési jogát, tehát ezentúl fővárosi kerületi önkormányzatok csak és kizárólag a kommunális adót vethetik ki, ami még nehezebb helyzetbe hozza nemcsak a kerületeket, hanem nyilvánvalóan az állampolgárokat is; mert a fővárosi önkormányzat abban a rendeletében, amelyben meghatározta és magához vonta ennek az adónemnek a kivetési jogát, arra hivatkozott, hogy a kerületi önkormányzatok nem éltek kellőképpen az adókivetés jogával. Mit értett ez alatt? Azt, hogy a kerületi önkormányzatok, figyelemmel az állampolgárok teherbíró képességére, mintegy saját magukat önkorlátozás alá vetették, és nem sújtották magas adóval a saját lakosaikat. Most nyilván 2000-től ezen, ha erre hivatkozott a főváros, változtatni fog, vagyis az állampolgárokat újabb súlyos adók fogják terhelni ilyen szinten, amiből aztán lakóterületükre, a kerületi önkormányzathoz édeskevés fog jutni. Tehát ezért szükséges, hogy az adótörvények ne csak a kuszaságot próbálják csökkenteni, hanem valóban átfogóan meg is változtassák ezeket az elveket.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Szólásra következik T. Asztalos Ildikó, az SZDSZ képviselője; őt Bernáth Ildikó, a Fidesz képviselője követi. Megadom a szót a képviselő asszonynak.

T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormánynak az adó- és járuléktörvény változtatásáról szóló tervezetét viszonylag későn kaptuk meg, sőt az egybeszerkesztett változatot a múlt hét végén kapta meg az olyasfajta képviselő, mint én.

Ennek az egybeszerkesztett változatnak az elején van egy churchilli idézet, ami így szól: "Nem elég azt mondani, megteszek minden tőlem telhetőt, amire szükség van, azt színvonalasan meg kell csinálni." Számomra nagy öröm volt, hogy a kormányzat elmondásával minden tekintetben egyet tudok érteni, és messzemenően támogatom az ilyenfajta gondolkodást. Elolvastam a bevezetőben megfogalmazott Churchill-idézethez ugyan nem mérhető, de végül is szép mondatokat, üzeneteket, amelyek egy kommunikációs stratégia szempontjából valószínűleg nagyon jól használhatók, és tulajdonképpen meg lehet állapítani, mint életem során már oly sokszor rájöttem, hogy a külső forma és a belső tartalom tulajdonképpen nincs egységben.

 

(12.10)

Ezek közül az üzenetek közül kiválasztottam egypárat - ezek vastag betűvel vannak szedve a törvénytervezet elején -, s azért csak azokat, amiket elmondok, mert az idő nem engedi meg, hogy minden egyes mondatot a tartalom és a forma, a külcsín és a belbecs egységeképpen vizsgálhassak.

A kiválasztott gondolatsorok a következők: "A változatlan általános forgalmiadó- és személyi jövedelemadó-kulcsok kiszámítható gazdasági feltételeket teremtenek. Amiben továbblépünk, a családok támogatása, a gyermeknevelés terheinek könnyítése. Kiemelten támogatjuk a kis- és közepes méretű vállalkozásokat. Ami igazán fontos, arra sikerült anyagi forrást teremtenünk."

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek a mondatok jól megfogalmazottak, érthetőek, de ha csak erre figyelünk, akkor eltévedünk. Mire gondolok? A változatlan általános forgalmiadó- és személyi jövedelemadó-kulcsok kiszámítható gazdasági feltételeket teremtenek, mondja a törvénytervezet előszava. Ami kiszámítható ebben a tekintetben, az a kormány kiszámíthatatlansága. Belátható, hogy azok a polgárok, akik a választási ígéretek beváltását, azaz az adóterhek jelentős mérséklését várták volna, nem igazán örülnek, ha azt tapasztalják, hogy az adók tekintetében még az inflációt sem vették figyelembe. Így fordulhat elő például a személyi jövedelemadónál burkolt adóemelés. Az adóterhelés mértéke tehát nő a következő évben. A kiszámítható viszonyok felrúgása, azaz az ígéretek be nem tartása bizalmatlanságot szülhet, ami a gazdaságban is jelentkezhet.

Az egész módosítási csomagból sajátos módon leginkább az tűnik ki, hogy tovább folyik az alacsony jövedelemmel rendelkezők hátrányos helyzetének bebetonozása. Ezt a gondolatot legérzékletesebben a személyi jövedelemadóval kapcsolatban lehet bizonyítani. A személyi jövedelemadó-kulcsok és -sávhatárok nem változnak, az inflációs hatásokat egyáltalán nem veszik figyelembe, emiatt az átlagos adóterhelés legalább fél százalékkal nő. Csökken a reáljövedelem, az alacsony jövedelműeknél nyilvánvalóan erőteljesebben. Természetesen senki nem vette volna zokon, ha a jövedelme nem csökken, de legalább szinten marad, ha még ez a személyi jövedelemadó-tábla változásával is járt volna.

A gyermekkedvezmény adóból leírható összegének növelése és a családi pótlék értékének mozdulatlansága immár második éve szintén a kis keresetű, hátrányos helyzetű családokat hozza nehezebb helyzetbe. Az olyan mondat, hogy "amiben továbblépünk, a családok támogatása, a gyermeknevelés terheinek könnyítése" megvizsgálandó lenne egy olyan körben, ahol például egy rokkantnyugdíjas apa és egy kis jövedelemmel rendelkező anya neveli két kiskorú iskolás gyermekét, s akkor még csak nem is a legnehezebb körülmények között élőkkel példálózom.

Hogyan éli meg ez a család a gyermeknevelés terheinek a könnyítését, ha csak az adókedvezmény mértéke nő, és ők azt nem tudják igénybe venni, nem tudják elérni? Ez a helyzet sajnos igazából átjárhatatlanná teszi a társadalmat. Az ilyen körülmények között felnövő gyermekek nem tudnak versenyre kelni társaikkal, akik olyan jómódú családokban élnek, akik igénybe vehetik a gyermekkedvezményt, akik a polgári kormány kedvezményezettjeinek számítanak. Ez az intézkedés felerősíti az alacsony jövedelműek amúgy is méltánytalan helyzetét. Kimondhatjuk: ez a rendszer csak a magas jövedelemmel rendelkező családoknak kedvez, akik gyermeket nevelnek, az esélyegyenlőséget már gyermekkorban megszünteti, és annak feloldására a későbbiekben szinte egyáltalán, vagy csak nagyon nehezen van mód. El kell mondanunk, hogy a leszakadók nagy számával az EU-csatlakozásunk is nehezebbé válik.

Indokolatlan az is, hogy a beruházásokat finanszírozó hosszú távú megtakarítások kedvezményezését - például a magánnyugdíjpénztár és az önkéntes nyugdíjpénztár - felrúgja a kormány, amikor csökkenti az adókedvezmény mértékét. Pedig ebben az esetben azokról az öngondoskodó emberekről van szó, akik saját maguk szeretnék a sorsukat irányítani, akik maguk szeretnének saját magukról a későbbiekben gondoskodni.

Kiemelten támogatjuk a kis- és közepes méretű vállalkozásokat, mondja az előszó. Ezért bevezetik a biztosítási adót! S miért emelem ki a vállalkozásokat a biztosítási adóval kapcsolatban? Azért, tisztelt képviselőtársaim, mert ma már egy olyan vállalkozás, amely egy-egy régió, egy-egy terület gazdasági motorjának számít - vagy számíthatna majdan -, nem engedheti meg magának azt, hogy ne biztosítsa azokat az értékeket, amelyekkel rendelkezik. A biztosítási adóval tehát a vállalkozások terhe nő. Azt kell mondanom, hogy Magyarországon, ahol a biztosítások száma nem túlzottan magas - tulajdonképpen alacsony -, ez a fejlődés, a haladás iránya ellen hat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ma arról beszélünk, hogy a vállalkozások fejlesztéséért mindent meg kell tennünk. Bizony ez így van, hiszen az európai uniós csatlakozásunk megköveteli ezt tőlünk, de egyáltalán saját jól felfogott érdekünk is ezt mondatja. Akkor pedig a biztosítási adó ilyenképpen történő bevezetése hátrányos helyzetbe hozza azokat a vállalkozásokat, amelyek legális körülmények között tevékenykednek, látható a vagyoni helyzetük, van rendes jövedelmük. Ezzel az ő adóterheiket jelentősen megnöveljük.

Arra figyelemmel, hogy a Magyarországon létező biztosítások általában olyan embereké, olyan cégeké, amelyek egyrészt pénzt kívánnak fordítani arra, hogy az esetlegesen bekövetkező károk enyhítését saját maguk jogán meg tudják oldani, tehát mindenképpen tehermentesítik a kormány, a központi költségvetés és az önkormányzatok büdzséjét. Ezek a vállalkozások, ezek az emberek mindenképpen támogatásra méltóak lennének, de legalábbis arra, hogy hagyják őket békén, hagyják, hogy saját életüket, saját rendszerüket megfelelő módon biztosítva tovább tudják végezni a munkájukat.

Az előszóban van egy mondat, amely nyilván jelzésértékű és úgy hangzik, hogy ami igazán fontos, arra sikerült anyagi forrást teremteni. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném közölni önökkel, hogy a kormánynak az önkormányzatok nem fontosak. Miért gondolom ezt? Persze ebben a felsorolásban sincs benne az, ami a mondat után következik, de nagyon jól tudjuk a számunkra megküldött dokumentumokból, hogy a helyi önkormányzatok jövőre is rosszul fognak járni. Eltolódnak az arányok, ahogy az önkormányzatok finanszírozhatósága a jövő évben megoldódhat, és ezzel sérül az önkormányzatoknak az a szolgáltatásszervező funkciója, amely egyre inkább előtérbe kellene hogy kerüljön, és ehhez megfelelő pénzeszközökre lenne szükségük. Mert például a kis- és középvállalkozások támogatása nemcsak kormányzati szinten oldódhatna meg, s nemcsak kormányzati szintű támogatásra van igény, hanem arra is, hogy a helyi önkormányzatok megfelelő formában szervezzék azokat a szolgáltatásokat, amelyek a helyi rendszerben működnek. Tehát arra lenne szükség, hogy a személyi jövedelemadó egyre nagyobb hányada kerüljön az önkormányzatokhoz, hogy ezeket a számukra és a polgárok számára nagyon fontos és lényeges funkciókat megfelelő minőségben be tudják tölteni.

Nagyon sok képviselőtársam beszélt már a helyi adókról. Én az iparűzési adóval kapcsolatban azt jegyzem meg, tulajdonképpen öröm, hogy az iparűzési adó rendszerét nem borítják fel, mert egy valódi önkormányzati finanszírozási reform nélkül ezeket nagyon nehéz megtenni.

(12.20)

Lényegesnek tartom, hogy azon önkormányzatok, amelyek hátrányos helyzetű területeken vannak, ezeket a szolgáltatásszervezési funkciójukat egyáltalán nem tudják ellátni. Miért gondolom én? Az előttünk lévő adatokból látszik az, hogy az önkormányzatok egyre inkább normatív alapon, tehát előre felcímkézett módon kapják meg azokat a juttatásokat, amelyek a személyi jövedelemadóból származnak, és ezért csak a helyi adók kivetésével tudnak az önkormányzatok valamiféle többleteredményeket elérni.

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Én úgy gondolom, hogy az otthonteremtés, a lakástámogatási rendszernek az önkormányzatokhoz való utalása, illetve ennek a kezelése nem egészen tiszta, nem elég világos, és nem lehet tudni, hogy az önkormányzatok hogyan, miből fogják ezt a feladatot megvalósítani. Ezek is egy olyan terhet fognak az önkormányzatokra róni, amelyek a már nagyon megterhelt önkormányzatok helyzetét tovább fogják rontani. De reméljük, hogy ehhez az otthonteremtési, lakástámogatási rendszerhez a megfelelő forrásokat is megkapja majd az önkormányzat.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Kétperces felszólalásra Balla György képviselő úr, Fidesz, következik.

BALLA GYÖRGY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Többször gondolkodtam már a kétperces felszólaláson, most már nem tudom megállni, hogy ne reagáljak az elhangzottakra; egyrészt nem az önkormányzatokat érinti. Szerintem célszerű, ha a tisztelt Ház visszatér azokhoz a törvényjavaslatokhoz, amelyeket egyébként valójában tárgyal.

Az önkormányzatokat érintve az adótörvények a helyiadótörvényeket, illetve részben a gépjárműadó-törvényt érintik. Erről még a korábban felszólaló Jauernik szocialista képviselő úr sem tudott mást mondani, mint azt, hogy az a változás, ami ezen adónemek terén történik, egyébként jó és helyes; azt kifogásolta, amit szerinte mi gondolunk. Azt szeretném leszögezni, hogy mi viszont nem gondoljuk azt, amit ő kifogásolt. Ugyanezt szeretném elmondani T. Asztalos Ildikó képviselőtársamnak is.

Ami pedig a családi támogatások szeleteléséről szól: nézzünk már szembe a tényekkel! Legyen már világos, hogy ki szeletel! Ki az, aki a családi pótlékban szeletelt, és egy réteget kizárt belőle? Ki az, aki a gyesben szeletelt, és egy réteget kizárt belőle? Ki az, aki eltörölte a gyedet? Ki az, aki eltörölte a gyermekek után járó adókedvezményt?

És melyik az a párt, melyik az a koalíció, amely mindezt visszaadta, amelyik alanyi jogúvá, tehát mindenki számára elérhetővé tette a családi pótlékot, mindenki számára elérhetővé tette a gyest, most vezeti be a gyedet, visszaállította a gyermekek után járó adókedvezményt? Most pedig az előttünk lévő törvényjavaslatban nemcsak a visszaállításról van szó, hanem annak egy igen jelentős, 30 százalékos, az inflációt messze meghaladó emeléséről. Azt gondolom, hogy ezek a tények, ezekről lenne célszerű most már végre beszélni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Szabó Sándorné képviselő asszony következik, MSZP. Tessék!

SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Azt hiszem, nem árt az ismétlés, mert az a tudás anyja. Úgy gondolom, hogy a képviselőtársam vagy nem volt itt benn, vagy nem tudja, hogy mit hangoztat olyan fennhangon, azért, mert úgy gondolom, elmondtam teljesen egyértelműen, hogy két adatsor áll egymással szemben.

Az egyik adatsor szerint az egy- és kétgyermekes családok 12 százaléka esett ki a Bokros-csomag - mondom, általam sem büszkén vállalt, de kényszerhelyzetben hozott - ellátásszigorítása során, és ez a gyermekeknek a 6,3 százalékát érintette. Ha a képviselőtársamnak ezek a számok egyenlők a 30-cal vagy a 40-nel, akkor nincs is miről vitatkoznunk.

A másik, hogy úgy gondolom, mi igenis komplexen kezeljük a családtámogatások rendszerét, ezért említettem azt megoldási variációként, hogy most akkor ne emeljük a gyermekkedvezményt, hanem adjuk oda a családi pótlékban. És azt is tudom, hogy a családi pótlékot nem most tárgyaljuk, hanem a költségvetési törvényben. Tehát én úgy gondolom, hogy beszéljünk egyértelműen és nyíltan, bár remélem azt, hogy mindazok, akiket érint ez, úgyis tudják, hogy én mit mondok, és érzik a saját zsebükön, hogy ön mit állít, illetve a Fidesz-frakció vagy a kormánykoalíció mit tesz és mit mond. Köszönöm.

ELNÖK: Felszólalásra következik Bernáth Ildikó képviselőasszony, Fidesz; őt követi majd Rozgonyi Ernő.

BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy továbbfolytassam a délelőtt megkezdett beszédemet, és megosszam önökkel azokat a gondolatokat, amelyek az előttünk fekvő törvényjavaslat vitája során részben már elhangzottak, részben pedig még a következőkben kerül rájuk sor.

Az adózás rendjéről szóló törvény módosítása tulajdonképpen három nagy terület köré csoportosítható. Az egyik a járulékintegrációval összefüggő módosítások, a másik az adóztatás eredményességét befolyásoló, illetve azt biztosító módosítási javaslatok, a harmadik pedig azok a módosítások, amelyek az adminisztráció egyszerűsítését szolgálják. A teljesség igénye nélkül természetesen néhány, általam különösen fontosnak tartott témát szeretnék kiemelni.

Úgy ítélem meg, hogy a járulékintegráció és az ezzel összefüggő szervezeti változások, az eljárási rendben bekövetkező módosulások reformértékű lépések, és a kormány programjában meghirdetett adminisztráció egyszerűsítését szolgálják. A hatásköri különállást rendező szabályok hatályon kívül helyezése mellett a járulékok tekintetében tartalmazott eltérő rendelkezések megváltoznak. Ennek következményeként megváltozik a járulékok elszámolási rendje, a járulékokkal kapcsolatos ügyekben megváltozik a jogorvoslat intézményrendszere, és megszűnnek - ezt különösen fontosnak tartom - az általánostól eltérő bevallási és befizetési határidők.

Új szabályozásként kerül be elfogadása esetén a törvényjavaslatba az, hogy a járulékra az önadózás szabályait kell alkalmazni. Mit jelent ez? Önök előtt nyilván ismert az a szinte mindennaposnak mondható eset, hogy azok a magánszemélyek, akiknek a járulék fizetése meghaladja a pillanatnyilag meghatározott felső határt, eddig nehezen jutottak hozzá túlfizetés esetén a befizetett járulék összegéhez. Ezt kívánja a törvény most oly módon megváltoztatni, hogy év közben a magánszemély nyilatkozatot tehet arra nézve - és ehhez igazolást is csatol -, hogy meghaladja a járulék a törvényben szabályozott felső határt. Ebben az esetben év végén választhat, hogy vagy a foglalkoztatótól kéri a túlfizetett összeg visszautalását, amennyiben a nyilatkozattételt elmulasztja, vagy pedig a jövedelemadó bevallásában kérheti a járulék visszatérítését.

Az integráció emellett megköveteli, hogy természetesen a törvényben szabályozott bevallások, befizetések, a mellékletekben meghatározott mértékekre, a kerekítési szabályokra vonatkozólag, illetve jogcímenként a fizetendő járulékok esedékessége is ennek megfelelően alakuljon.

A javaslat emellett a szervezeti változással összefüggésben újrarendezi az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, valamint az Állami Pénztárfelügyelet és az adóhatóság kommunikációs rendjét, valamint pontosítja a Nyugdíjbiztosítási és az Egészségbiztosítási Alap kezelőjének tájékoztatásához való jogát.

Az integráció nem érinti a magánnyugdíjpénztár tagját terhelő tagdíjfizetési kötelezettséget; a pénztárhoz teljesítendő bevallási, befizetési rendet a továbbiakban is a társadalombiztosítási járulékról, illetve a pénztártörvényről szóló törvény rendezi. Ugyanakkor természetesen szigorodás következik be ezekben a szabályokban. Nagyon fontos, annak ismeretében különösen, hogy a magánnyugdíjpénztárakba átjelentkezett, illetve bejelentkezett magánszemélyek száma még nem végleges, becsült adatok szerint mintegy 1 millió 800 ezer fő, és ez az előzetesen számított létszámot körülbelül 500 ezer fővel meghaladja.

(12.30)

Éppen ezért rendkívül fontos, hogy az eddigieknél határozottabb állami védelmet nyújtson a jövendő nyugellátások fedezetére előírt tagdíjfizetési kötelezettség megsértőivel szemben, a becsületesen fizető pénztártagok javára. Új szabályként jelenik meg: a tagdíjfizetési kötelezettségek ellenőrzése és a kintlévőségek behajtása az állami adóhatóság feladatát fogja képezni. Az állami adóhatóság évente egyszer köteles ellenőrizni valamennyi nyugdíjpénztárat is annak érdekében, hogy meggyőződjön, a pénztárak eleget tesznek mindazon nyilvántartási kötelezettségüknek, melyek alapján képesek valószínűsíteni a hozzájuk érkezett bevallások és befizetések teljességét, illetőleg teljesítik azokat az intézkedési kötelezettségeket, amelyeket a törvény számukra előír.

A pénztárak említett ellenőrzése nem adóvizsgálat, megállapításait nem követi adóigazgatási eljárás, az ellenőrzésről készített jegyzőkönyvet természetesen az adóhatóság a pénztárfelügyelethez továbbítja. A pénztárfelügyelet feladata az, hogy megtegye a pénztárral szemben azokat az intézkedéseket, amelyeket a rá vonatkozó törvény biztosít számára.

A második nagy témakör, amely köré a változások csoportosíthatók, az adóztatás eredményességét javító módosításokat tartalmazzák. Az elmúlt napokban már óriási vitát váltott ki az a törvénymódosító javaslat, amely a kiutalási határidő meghosszabbítását célozza. Miről is van szó tulajdonképpen? Az áfa-visszaigénylés és -visszautalás határidejét kívánja ez a törvény módosítani. Miért van erre szükség? Ahhoz, hogy az adóhatóság eredményesen dolgozzon, a legjobb és a legeredményesebb, legcélravezetőbb megoldás az, ha még a kiutalás előtt ellenőrzi az áfa-visszaigénylés jogosságát.

1998-ban körülbelül 7-8 milliárd forint volt az áfával kapcsolatos olyan bűncselekmény, illetve annak alapos gyanúja, amelynek az összege elérte a 7-8 milliárd forintot. Továbbra is az élen jár a fiktív számlával, illetve a számla nélkül történő forgalmazással való áfacsalás. Akár körmagyarként is említhetnénk ezt a jelenséget, amikor vásárolt számlákkal, fiktív számlákkal, gazdasági eseményt nélkülöző számlák kiállításával kívánnak jogosulatlanul az áfa visszaigényléséhez hozzájutni a vállalkozók. Ez természetesen egy olyan kör, amelynek a működését fokozott figyelemmel kell kísérnie a mindenkori adóellenőrzésnek.

Szeretném önökkel ismertetni azt a megállapítást, ami arról szól, hogy mennyire eredményes a kiutalás előtti visszaigénylések ellenőrzése. A kiutalás előtti ellenőrzésekből az áfa visszatartása volt a legeredményesebb. Az adóhatóság tovább növelte az ellenőrzések számát és arányát. A kiutalás előtti ellenőrzések során visszatartott összeg több mint 77 százaléka, összegszerűségében 17,9 milliárd forint származott az áfából, amelyből a végleges visszatartás, tehát minden jogorvoslati fórumon végigment, végleges, jogerős határozat alapján a visszatartott összeg 16,8 milliárd forint volt 1998-ban.

(Dr. Juhászné Lévai Katalin helyét a jegyzői székben Kocsi László foglalja el.)

Az adóhatóság a zárszámadási időszakban 728 422 darab, visszaigénylést tartalmazó bevallásból 832,9 milliárd forint adóösszeggel 82 710 darab bevallást ellenőrzött, 64 699 darabot iratbetekintéssel, 18 011 darabot pedig adónemvizsgálattal. Nos, hogy ne mondhassák azt az SZDSZ-es képviselők, hogy ez a kormány - vagy a miniszterelnököt ezzel vádolták - termelési jelentése, vagy hogy az MSZP-s képviselők ne mondhassák azt, hogy ez a kormány sikerpropagandájának egy része, felhívom szíves figyelmüket arra, hogy mindaz, amit itt most önökkel ismertettem, az Állami Számvevőszéknek az 1998. évi költségvetés végrehajtásának ellenőrzéséről szóló 3. számú munkafüzetében található.

Visszatérve a 30 és a 45 napos visszaigénylési határidőre, vettem magamnak a fáradságot, és megkerestem a Pénzügyminisztérium munkatársait, valamint megkerestem a Veszprém megyei adóigazgatóság vezetőit, és a következő tájékoztatást kaptam tőlük. Kiket is érint tulajdonképpen hátrányosan ez a tervezett intézkedés? Nos, az adóbevallások 60 százaléka 200 ezer forint alatti visszaigénylést tartalmaz, a visszaigényelt összegek nagysága pedig az összes visszaigényelt összegnek mindössze a 3 százaléka. Azt gondolom, ezek az adatok azt bizonyítják, hogy tulajdonképpen az a kör, amelyet ez hátrányosan érinthet, csakis és kizárólag természetesen azokat érintheti, akik visszaigénylő pozícióban vannak. De az áfaalanyok döntő többsége befizető, tehát őket helyből nem érheti hátrányosan ez az intézkedés.

További szigorításként jelenik meg a törvényjavaslatban, ahogy azt már délelőtt is említette az egyik szocialista képviselő, a bankszámla-bejelentési kötelezettség. Ez a szabályozás azt a célt takarja, hogy az adóalany meghatározott időn belül, az adószám kézhezvételétől számított 15 napon belül nyissa meg a bankszámlát. Eddig ugyanis ilyen kötelező szabály nem volt az adózók számára. A kiutalás, illetve a költségvetési támogatás visszaigénylése is csak abban az esetben történik meg, amennyiben az adóalany a bankszámlaszámát közölte az adóhatósággal. Ameddig ezt nem teszi meg, késedelmes teljesítés esetén, amennyiben az adóhivatal teljesítene késedelmesen, természetesen nem jár a késedelmi kamat az adózó számára.

Az elévülési határidő meghosszabbítása is az újabb kiskapu bezárását jelenti. Miről van szó? Jelenleg a bevallás benyújtása évének decemberétől számít az elévülési határidő. Ez azt jelenti, tisztelt képviselőtársaim, ha például az adóalany az 1998. adóévről az adóbevallását 1999 márciusában, áprilisában vagy májusában nyújtja be, a bevallás benyújtásának évétől, azaz 1999. december 31-étől számít az elévülési határidő. Ez azt jelenti, hogy 2004. december 31-én jár le az elévülési határidő. Úgy ítélem meg, ez az idő elég hosszú ahhoz, hogy bárki számára elegendő időt nyújtson arra, hogy az általa jogosnak ítélt támogatás összegére vonatkozó igényét megfelelő időpontban benyújtsa. Lehetőleg ne 2004. december 20-án ébredjen rá arra, hogy számára még visszaigénylésre rendelkezésre áll a határidő! Ezért javasolja a törvény az elévülési határidő hat hónappal történő meghosszabbítását.

Az adminisztráció egyszerűsítése sok ponton módosítja a hatályos törvényt. Természetesen nem kívánom ezt részletesen ismertetni, csak néhány rendelkezésről szólnék. Az egyik a helyi adók befizetésének elszámolási rendjét módosító szabály, hiszen önök előtt ismert az, hogy az önkormányzatok a helyi adókról szóló törvény alapján többféle adónemet vezethetnek be.

 

(12.40)

 

Az adózás rendjéről szóló törvény jelenlegi szabályai szerint összesen két adónemről köteles külön számlát vezetni az önkormányzat, az egyik az iparűzési adó, a másik pedig egy megosztott adó, a gépjárműadó. Ezen kívül az önkormányzatok képviselő-testületei saját döntésük alapján bevezethetik az építményadót, a kommunális adót és az idegenforgalmi adót. Ahhoz, hogy a bevételek átláthatóak, kezelhetőek legyenek, a késedelmi bírságok, mulasztási pótlékok ne az adó összegében összemosva jelenjenek meg, célszerű, ha ezekről adónemenként külön vezeti a számlát az önkormányzat.

További egyszerűsítést jelent a támogatási igény beszámítása a fizetendő adóba. Jelenleg az adózó a bevallásában rendelkezhet arról, hogy az igényelt költségvetési támogatást az adóhatóság a támogatás esedékessége napjával azonos határidejű adó megfizetésével számolja el. A javaslat szerint az adóhatóság az adózó rendelkezése alapján a támogatást nemcsak a támogatás esedékessége napjával azonos határidejű, hanem más esedékességű adókra is elszámolhatja. Úgy gondolom, ez az adózók számára egy kedvező döntés lesz.

A családi kedvezmény elszámolásáról néhány gondolatot fűznék ahhoz a ma már többször elhangzott megállapításhoz, miszerint a családi kedvezmény sem igazán kedvezmény a családok számára, ez a Fidesz szokásos sikerpropagandájának egy része. A családi kedvezmény elszámolása a személyi jövedelemadóról szóló törvény szabályai szerint történik, természetesen az adózás rendjéről szóló törvény nem ezt szabályozza, hanem az igénybevétel módját. Abban az esetben, ha a házastársak egyike nem veheti igénybe az adókedvezményt, akkor a másik házastárs élhet ezzel a jogával. Az igénybevétel módja háromféle módon történhet: vagy az adóbevallásban, vagy a munkáltatói adómegállapítás során, vagy pedig önellenőrzéssel veheti igénybe a házastárs azt a családi adókedvezményt, amelyet személyi jövedelemadóról szóló törvényben megállapított az Országgyűlés a családok számára.

Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, hogy mindazok a javaslatok, amelyeket röviden ismertettem önökkel, valóban igyekeznek a kormányprogramban meghatározott célkitűzéseket megvalósítani; legalábbis azokat a célokat, amelyek az adóztatás eredményességét és az adminisztráció egyszerűsítését jelentik.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Két percre megadom a szót Balczó Zoltán képviselő úrnak, MIÉP.

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! A Bernáth Ildikó által említett gondolatok egyikéhez szeretném hozzáfűzni a véleményemet. Nyilván, ha tévedek vagy rosszul értelmeztem, akkor kiigazít. Nevezetesen az általános forgalmi adó visszaigénylésével kapcsolatban említette, hogy ez tulajdonképpen nem érinti azokat, akik végül is mérlegben befizetők.

Úgy vélem, ha valaki befizető, az egy mérlegben és egy egyenlegben jelentkezik, mondjuk, egy év távlatában, akkor azt a gyakorlati példát vetem fel, kisvállalkozókat, egyéni vállalkozókat, például kereskedőket alapvetően érint. Év elején kedvezményes feltételekkel például egy nagyobb árumennyiséget vásárol, akár azért, mert kereskedőként működik, akár azért, mert valamilyen vállalkozáshoz nyersanyagot vásárol, tehát az áfakiadása adott esetben év elején nagy összegben jelentkezik. Ezt követően az árbevétele elosztva, vagy ha idényjellegű tevékenységről van szó, adott esetben az év második felében jelentkezik.

Az ő esetében rendkívül hátrányos az általános forgalmi adó rendszerének a megváltoztatása, hiszen adott esetben a árbevétel a négymilliót nem éri el, csak viszonylag későn, ugyanakkor azt az általános forgalmi adót, amit tételesen és ténylegesen kifizetett, hosszú hónapokon át nem igényelheti vissza. És ebben a tekintetben természetesen az év végén a bevallásnál kiderül róla, hogy ő végül befizető, áfabefizető, mert az értékesítést követően az egyenlegében ez így van, ugyanakkor adott esetben egy kisvállalkozó több mint fél éven keresztül milliós értékeket, összegeket odaad a költségvetésnek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az új rendszer szerint.

Köszönöm. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra következik Rozgonyi Ernő képviselő úr, MIÉP; őt követi Danka Lajos.

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy - mint ahogy azt délelőtt már jeleztem - most a törvénytervezetek némelyikéhez szóljak hozzá.

Szeretnék néhány megjegyzést fűzni a személyi jövedelemadóval kapcsolatos javaslatokhoz, valamint a biztosítási adóval összefüggő elképzelésekhez. Természetesen javaslataink is vannak, ezeket is röviden ismertetni fogom.

Elöljáróban el kell mondanom: nem illik az ellenzéktől számon kérni azt, hogy nem dicséri az előterjesztéseket. Én ugyan sok mindennel egyetértek, sok mindennel nem értek egyet, de nyilván azokról a kérdésekről fogok beszélni, amelyeknél problémát látok, és erre fogok koncentrálni.

A személyi jövedelemadóról a Magyar Igazság és Élet Pártjának frakciója tavaly a nagyobb arányú változások kapcsán már részletesen kifejtette a véleményét, nem is szavaztuk meg. Elmondtuk, hogy ez a szabályozás a magasabb jövedelműeket preferálja az alacsonyabb jövedelműek terhére, és a legalacsonyabb jövedelműek esetében még a gyermekkedvezmények igénybevételének a lehetőségét is elveszi. Bizonyos jövedelemhatárok között a nominális bérfejlesztés ellenére abszolút értelemben csökkenhet a kereset - ez elő is fordult egyébként -, vagy eltűnt a bruttó szinten kapott reálbér-növekedés.

Az ilyen és ehhez hasonló problémák az infláció és a béremelések következtében nemhogy továbbra is fennállnak, hanem, azt kell mondanom, nagy körben még fel is erősödtek. Ez a személyi jövedelemadó erősíti, gyorsítja - és ezt tavaly is elmondtuk - annak a bizonyos 20-80-as társadalomnak a kialakulását. Tulajdonképpen az ellen a kívánalom ellen hat, hogy a középosztályt erősíteni kellene, föl kellene emelni embereket a középosztályba és kialakítani egy vastag középosztályt. Ez ellen hat, és így egészében véve a magyar társadalom érdekeinek is ellenében hat, ellenében működik, segíti a gyarmati helyzet kialakulását.

Mindez nem újdonság, hiszen, még egyszer mondom, elmondtuk tavaly is, és a továbbiakban is kénytelen vagyok olyan dolgokat felemlíteni, amelyeket tavaly ugyancsak kifejtettem. Így a Magyar Igazság és Élet Pártja továbbra is az egyik legnagyobb orcátlanságnak tekinti azt, hogy nyugdíjasok munkavégzése esetén a jövedelemadót a nyugdíj összegével növelt kereset alapján kell kiszámítani. Elmondtuk már - de mint itt már többször elhangzott ma, ismétlés a tudás anyja -: nyugdíjasaink zöme nem azért vállal munkát, mert a harácsolás megszállottja, hanem pusztán azért, hogy fizetni tudja a lakását, lakásának rezsijét, hogy enni tudjon néha, mondjuk, egy-egy csirkeszárnyat is, és nem pedig azért, hogy meggazdagodjon, nem pedig azért, hogy vagyonokat halmozzon fel a nyugdíjából.

Azt is elmondtam már tavaly, hogy szívesen élnének a mi nyugdíjasaink is úgy, mint azokban a társadalmakban, amelyeket úgy irigylünk, hiszen a német, dán, holland, svéd - és ki tudja még, hány országbeli - nyugdíjasok azzal foglalkoznak, hogy a hobbijuknak élnek, hogy utaznak, világot látnak, jól élnek. Szívesen megtennék ezt a magyar nyugdíjasok is. A mi nyugdíjasaink, kérem szépen, legfeljebb guberálni járhatnak el, azt is titokban, mert ha véletlenül jövedelemhez jutnak, akkor azt ez a társadalom megsarcolja. Az a társadalom, amelyik elsikkasztotta a nyugdíjaiknak a pénzét! Ez egy hihetetlen arcátlanság!

Polgári Kormány! Nem kellene ezt a mocskos örökséget végre egyszer felszámolni?

 

(12.50)

Csodálatos kontrasztja ennek az, hogy miközben minden jövedelem után adót kell fizetni - a minimálbér után is adót kell fizetni, minden fillér után adót kell fizetni -, a kamatjövedelem nem adóköteles. Annak a VIP-listás, különleges vágású - idézet Sztálintól - személynek egy fillér adót nem kell fizetnie, aki félmilliárdot évi 33 százalékkal kamatoztat. Számolják csak ki ezt, hölgyeim és uraim, hogy mekkora pénzről van szó!

Tehát aki dolgozik, az fizessen, akármennyit is keres, vagy börtönbe kerül! Aki ki tudja, honnan, összerabolt pénzét dolgoztatja maga helyett, óriási jövedelmeket kasszíroz, az mindenki mást kinevethet, kiröhöghet, az nem fizet adót! Belevigyoroghat a minimálbér környékén tengődő adófizető képébe! Hát mi ez, kérem?! Hát még van történész, aki a hajdani főnemesség adómentességét kifogásolni meri?! Hát itt az új főnemesség, kérem - nemesség nélkül! Polgári Kormány! Mi ez?

Persze, adóztatni nem az inflációs rátát kell, hanem a nettó hozamot - ez igaz. De az már nem igaz, hogy ezt technikailag nem lehet megoldani! Én felajánlom: ingyen szívesen elmagyarázom a megoldást, ha erre a pénzügyi apparátus képtelen. Igaz, akkor fölmerül az a kérdés, hogy minek ez az apparátus.

Egyébként ajánlom, nézzen valaki utána annak, hogy a kamatos kamat szerint hogyan is nőnek vagy nőhetnek a nettó hozamok! Ezek előbb-utóbb tényleges, elkölthető jövedelemmé válnak. Most akkor jövedelemadó-rendszer működik nálunk vagy valami más? És ha más, a másság minden mélységes tisztelete mellett kérdezem: hát mi az a más? És miért nem annak nevezzük akkor, ami? Bizony, itt volna az ideje egy átfogó adóreformnak! De ennek előfeltétele - mint ahogy azt délelőtt bátorkodtam kifejteni -: szakítani kell a libertariánus elméletekbe ágyazott, nemzet- és népellenes pénzpolitikai szemlélettel!

Biztosítási adó: no persze, itt is nemzetközi gyakorlatra, EU-ajánlásokra, irányelvekre, ki tudja, mire hivatkozik az előterjesztő. Igen ám, csakhogy ezeknek az ajánlásoknak, irányelveknek nincs demokratikus legitimációja! Még a tagok tekintetében sem, és egyelőre még tagok sem vagyunk! Legitimációt ezek akkor kapnak, amikor egy nemzeti kormány, illetőleg parlament azt jóváhagyja.

Vannak közismert renitens államok, amelyek ugyan tagok, és mégsem tartják fontosnak, hogy ezeknek az ajánlásoknak, irányelveknek legitimációt adjanak. Vagyis itt teljes egészében belügyről, saját elhatározásról van szó, félreértés ne essék! És a megoldási mód tekintetében sincs semmiféle nemzetközi elkötelezettségünk. Nem kell mindig más takarójával takarózni! Nekünk Magyarországon a saját problémáinkat kell megoldani, azon a módon, ahogy az nekünk a lehető legjobb!

Ezt előrebocsátva ki kell jelentenem, hogy magyar viszonylatban az elképzelt biztosítási adó egyenesen elképesztő gondolat és, tisztelt polgári kormány, polgárellenes! Miért? Hát a polgár valahol ott kezdődik, hogy nem az égi mannát várja, nem csodát remél, hanem mindent megtesz maga is azért, hogy egy őt vagy családját esetleg sújtó káreseményt megelőzzön, illetőleg a bekövetkező kár veszteségeitől önmagát és családját megvédje. Ez a fejlett, sokak által annyira irigyelt országokban szilárdan ki is alakult. Nálunk nem! De mindennél többet érne, ha mielőbb hazánkban is ez lenne a természetes! Az önök által is hivatkozott természeti események mindezt ékesen bizonyítják.

Ebből következik, hogy nálunk ösztönözni és nem adóztatni kellene például a termény-, az állat-, a vagyonbiztosítást, tulajdonképpen minden biztosítási formát és azok széles körű elterjedését, akár még kedvezményekkel is.

Az pedig viccnek tűnik, hogy kötelezően elrendelünk egy biztosítást, amit a honpolgár adózott jövedelméből ki is fizet, aztán ezt a jogkövető magatartást megadóztatjuk. Bravó, gratulálunk! Közben - és ez köztudott - a gépkocsi-tulajdonosok húsz százaléka most is fütyül a kötelező előírásokra! Jót nevethetnek balek társaikon! De talán ez az igazi megoldás, tisztelt Pénzügyminisztérium! Minden biztosítást kötelezővé kell tenni, és aztán a megkötött biztosítás adóköteles! Ügy el van intézve!

Aztán, ha egyszer az a cél - és ezt önök mindenhol leírják -, hogy csökkentsük az elvonást, a centralizálás mértékét, miért van szükség ilyen félelmetes attrakciókra? Vagy mégis kell a pénz? No akkor, mint a jövedelemadó esetében, a Magyar Igazság és Élet Pártja ad néhány tippet. Olyan lehetőségeket tárok fel, szintén ingyen és bérmentve, amelyek kivételesen nem a magyar népet, nem a tisztességes, törvénytisztelő bennszülötteket sújtja, fosztogatja, hanem azok egy körét, szeletét, akik közvetve vagy közvetlenül okozói annak, hogy ez az ország, a magyar nép olyan állapotban van, amilyenben.

Az egyik javaslatom arról szól, hogy meg kell adóztatni a devizaügyleteket. Paul Hellyer, Kanada volt miniszterelnök-helyettese és sok közgazdasági, pénzügyi vezető testület nagy tekintélyű tagja írja "A globális pénzügyi válság túlélése, avagy a remény közgazdaságtana" című művében: "Nincs még egy olyan területe a pénzvilágnak, ahol nagyobb szükség lenne a korlátozásra, mint a devizakereskedők köre. E nagy mellényű érdekcsoport szárnyainak megnyirbálása lényeges gazdasági reformlépés." Egyébként maga az ötlet nem tőle származik, nem is tőlem, ezt először James Tobin, Nobel-díjas közgazdász szorgalmazta 1978-ban.

Tisztelt Magyar Kormány! Hát nemcsak Milton Friedmant meg a chicagói iskolát, meg ki tudja, mi mindent kell követni! Gondolkodjanak el esetleg egy másik Nobel-díjas közgazdász javaslatán is!

Nem tudom megmondani, hogy milyen bevételt jelentene hazánkban egy ilyen adó, ha az, mondjuk, 0,5 százalékban kerülne meghatározásra. De - elvégre a globalizmus bűvkörében téblábolunk, akkor mondhatom én is így - globálisan a devizaügyletek volumene meghaladja a napi egybillió dollárt, és ez igen nagy összeg; valószínűleg nálunk sem két fillér.

Ugye, világos, hogy nem azokra a szerencsétlen magyar turistákra gondolok, akik valutát akarnak kiváltani, hiszen azokat naponta becsapja a bankvilág, élén a Nemzeti Bankkal?! Nem! Nehogy félreértés legyen, ki kell hangsúlyoznom: devizaügyletekről bátorkodtam beszélni. Már tavaly is említettük, és most újból nyomatékosan felvetem a derivatívokkal kapcsolatos javaslatainkat.

A félreértések, valamint a tudatos félremagyarázások megakadályozása érdekében tisztázni szeretném, milyen körre gondolok. A származékos értékpapírok adásvételének teljessége szinte áttekinthetetlen, naponta születnek új trükkök, de mindenképpen ide tartoznak a tőzsdei határidős kamatügyletek - interest futures -, a kamatopciók, a határidős devizaügyletek - currency futures -, a devizaopciók, a határidős értékpapír-piaci indexügyletek, az értékpapír-piaci indexopciók, a kamatlábak swap-ügyletei - interest rate swaps -, a deviza- és keresztárfolyam-kamatláb swap-ügyletei, és - hadd tegyem hozzá - néhány közülük olyan bonyolult, hogy maguk a bankfelügyeleti hatóságok is gondban vannak a megértésükkel.

 

(13.00)

De az a kisebbik baj, hogy ez ilyen nehezen érthető terület, mert ezek egy egészen kis része úgynevezett indokolt tevékenység, mint például az árfolyam-ingadozások fedezése. De a többsége közönséges hazárdjáték, amely egy pillanat alatt robbantani tud egy ország pénzügyi helyzetében, de ne vegyék túlzásnak, ha azt mondom, hogy egy rossz, ilyen derivatív játékkal bizony a világ pénzügyi rendszerét fel lehet robbantani!

Különösen veszélyes az, hogy az igazán nagy profitok csak a megszokottól eltérő pénzügyi eszközökkel és megoldásokkal lehetségesek. Ezért a növekedésre történő összpontosítás helyett leleményességüket és energiájukat papírral való hazárdjátékra fordítják a tisztelt bankok is és természetesen egyéb üzleti körök is. Azzal pedig, hogy a bankszakmán kívüliek alaptevékenységeik elősegítése helyett szintén a hazárdírozás felé lesznek csábítva, újabb kárt okoznak a reálgazdaságnak, a reálszférának.

Mint említettem, extrém esetben ez az egész hazárdjáték akár a világ pénzügyi összeomlását is okozhatja. Ezt nem megint én találtam ki, ezt már sok nagyszerű cég, bank összeomlása bemutatta. Kérem, csak egy példát mondanék, a Procter and Gamble elég nagy cég, amely egy ilyen ügyletben akkorát bukott, hogy azóta sem tért magához. A The Banker 1993. februári száma szerint "A bankok 10 billió dolláros derivatív piacba gabalyodása ketyegő időzített bomba a világ számára". Kérem, a derivatív ügyleteket meg kell adóztatni, méghozzá a kötés pillanatában! Ez előbb-utóbb általánossá válik, de nem ártana úttörőnek lenni. Jó volna, ha hazánk idejében venné fel a minden kormány arcába dobott kesztyűt - na és ez bevételnek sem volna rossz.

Hadd tegyem hozzá - ez is nagy név -, hogy Lyndon La Rouche azt javasolja, hogy az ilyen ügyleteket 0,1 százalékos adóval kellene sújtani. Igaz, van vita róla, hogy ennek van-e visszatartó ereje vagy nincs, de ha már megakadályozni nem lehet, akkor legalább lefölöznie illene a magyar államnak, hiszen végre egyszer nem az agyonsanyargatott emberek zsebéből lopnák ki a pénzt.

Ha ez a kormány valóban céljának tekinti a szétrombolt magyar középosztály helyreállítását, az egész nép felemelkedésének lehetővé tételét, akkor bizony ennek neki kellene állni, és nem szabad visszariadni attól, hogy ez munka, esetleg nagy ellenállásba is ütközhet, sőt lehet, hogy akik eddig kívülről vállat veregettek, ideiglenesen megsértődnek - mégis el kell indulni! El kell indulni! A MIÉP-frakció által felvetett kérdések, hölgyeim és uraim, nem kerülhetők meg. Előbb-utóbb ezekkel mindenkinek szembe kell néznie. Újból mondom, amit délelőtt mondtam, hogy dönteni kell: nekiveselkedünk - vagy befekszünk! A MIÉP nem fekszik be, és nem alkuszik a magyar nép bőrére.

Azt azonban el kell mondanom, és tulajdonképpen nem is csodálkoztam rajta, hogy a délelőtti felszólalásomnak hatása volt az MSZP köreiben - nem csodálom. Ugye, egyet felejtenek el az urak, hogy igen, adóügyekről van szó, én is arról beszéltem - csak önök okozatokat tologatnak egymásnak, és nem beszélnek az okokról! Persze tudom, ez kellemetlen, de sajnos az ok-okozati összefüggések létező dolgok, ezt már felfedezték.

Köszönöm a szíves türelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Bernáth Ildikó képviselő asszonynak.

BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Elnézést kérek, hogy csak most reagálok Balczó képviselő úr megjegyzésére, de egy kicsit késve nyomtam meg a megfelelő gombot.

Képviselő úr, azt gondolom, hogy valami félreértés lehet kettőnk között. Ha egy vállalkozó befizetői pozícióban van, eleve nem érintheti semmilyen módon, sem előnyösen, sem hátrányosan az, hogy az általa visszaigényelt áfa 30 vagy 45 nap múlva érkezik a számlájára, hiszen ha befizet, akkor nem visszaigényel. A visszaigénylők pedig vagy havonta, vagy negyedévente, vagy évente tesznek bevallást. Ez a 200 ezer forintos értékhatár vagy összeghatár, amiről szó van, bevallásonként értendő. A Pénzügyminisztérium munkatársai arról tájékoztattak, hogy éves szinten azoknál a vállalkozóknál, akik ebbe a körbe kerülnek, várhatóan mintegy 90 ezer forint körüli az az összeg, amely a visszautalásnál számottevően szóba jöhet. Ha ezt egy havi visszaigénylőre visszavetítjük, 12 hónappal elosztjuk, ez az összeg olyan csekély, hogy egyszerűen nem okozhat likviditási problémát a vállalkozóknál. Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Felszólalásra következik Danka Lajos képviselő úr, Független Kisgazdapárt; őt követi Szalay Gábor.

DANKA LAJOS (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A Független Kisgazdapárt a személyi jövedelemadóra vonatkozó módosításokkal kapcsolatban a következő álláspontot képviseli. A polgári demokráciák esetében a legfontosabb szempont a jog- és adóbiztonság. Ebből kifolyólag az adórendszer stabilitását üdvözölni tudjuk, hiszen a családok és vállalkozások részére kiszámíthatóvá válik az adórendszer. Mindenképpen támogatni tudjuk a családok adókedvezményének növekedését, hiszen a gyermeket vállaló családok megérdemlik a legteljesebb támogatást, mert ezek a gyermekek lesznek azok, akik átveszik tőlünk a stafétabotot, és a későbbiekben ők tartják fenn az államot és intézményeit.

Ami a problémát jelenti, hogy a javaslat nem veszi figyelembe a bérnövekedést, és ez főleg az alkalmazotti adójóváírásnál jelent problémát, hiszen ennek határát 1 millió forintnál húzta meg a parlament a tavalyi évben, ami már akkor is alacsonynak számított, és növelése jelenleg indokolt lenne, mint koalíciós partnerünk már jelezte.

Az adókedvezmények rendszere a javaslat szerint marad, ami azért támogatható, mert az adónak nemcsak a költségvetés bevételeinek biztosítása a feladata, hanem szabályozó szerepet tölt be a gazdaságban. Tehát támogatni kell a kormány által fontosnak tartott szempontokat. A kormánypártok a kormányprogramban meghatározott szempontokat tartják fontosnak, ami a családok támogatását, a kis- és középvállalkozások adminisztrációs és adóterheinek csökkentését, a mezőgazdasági termeléssel foglalkozók jövedelmi pozíciójának javítását, a vidéki lakosság életkörülményeinek fokozatosan a fővárosi lakosság színvonalára hozását célozták meg.

A Független Kisgazdapárt választási programjának megfelelően még mindig a családi jövedelemadó híve, és ennek bevezetését szorgalmazza. A jelenlegi reális helyzetet figyelembe véve azonban támogatjuk a törvényjavaslatot, hiszen az adók stabilitása nagy jelentőséggel bír. Mivel az ország helyzete nem teszi lehetővé egy adóreform kiépítését, ezért tartjuk fontosnak a stabilitást. Itt kell elmondanom, hogy a Független Kisgazdapárt azt a réteget tartja támogatandónak, amelyik a terheket viseli, tehát adót fizet, nem kívánja a jövedelmeit eltitkolni, és nem a kormánytól várja, hogy eltartsa őt és családját.

Az ellenzék képviselőinek felszólalásaival kapcsolatban annyit kell elmondanunk, hogy felszólalásaikkal egyet lehetne érteni, ha azokat a szempontokat, amelyeket említenek, akkor is figyelembe vették volna, amikor kormányon voltak.

 

(13.10)

Ezzel szemben ezek az elképzelések csak akkor kerültek előtérbe náluk, amikor ellenzékbe kerültek.

Ki kell térnem még a biztosítási adóra. Egy alulbiztosított társadalom esetében elképzelhetetlennek tartjuk a Pénzügyminisztérium által lefektetett elvonásokat. A mi véleményünk az, hogy a biztosítások szintjének emelése lenne a feladatunk, és ehhez kapcsolódóan a kockázatok fedezésének, a polgárok felelősségérzetének erősítése a polgári demokráciákban az alapvető probléma. Nem várható el, hogy a kormány vállalja a költségeket a felelőtlen polgárok helyett.

Ami általában az adókra vonatkozó vitát illeti, egyet kell hogy értsek dr. Horváth János professzor úrral abban, hogy az elmúlt ciklus kormányzó pártjainak lelkiismeretét keményen terheli az a rossz helyzetértékelés, amelynek az eredménye az elrontott Bokros-csomag. Máig tartó hatásai vannak a Bokros-csomagnak, amelyeket a kormánypártok jelenleg éppen hogy csak ellensúlyozni tudnak.

A családok adózásával kapcsolatos vitában a véleményünk a következő: a hagyományok szerint a család igenis két, házasságot kötött személyből és az ő gyermekeikből áll. Lehet, hogy ez konzervatív felfogásnak tűnik, azonban nem hiszem, hogy egy konzervatív pártnak a liberális felfogást kellene képviselnie ebben a kérdésben. Ráadásul a mi felfogásunk szerint az adótörvények kiemelt lehetőséget biztosítanak a családokkal szemben az élettársi viszonyt folytatóknak, hiszen a törvények kedvezményt biztosítanak a gyermeket egyedül nevelők részére, ezért nem értjük a felvetést az ellenzék részéről.

Az áfatörvényekkel kapcsolatban annyit el kell mondanunk, amit már a tegnapi vitanapon is elmondtam, hogy amiért a vállalkozások adóbefizetők, nem biztos, hogy ez azt jelenti, hogy egy-egy negyedévben ne okozna nekik likviditási gondot az, hogy bentragad a pénzük az államkasszában. Az a 15 napos plusz határidő, amivel most megnöveljük a visszatérítési időt az adóhivatal részéről, a vállalkozásnak nagyon sok esetben jelentős terhet jelenthet, amennyiben beruházást hajt végre, és ennek az áfáját vissza szeretné igényelni. Tehát ezzel semmiképpen sem tudunk egyetérteni, és azt mondjuk, hogy az adóhivatalt az elmúlt évben megerősítettük, megalakítottuk az adónyomozó hivatalt: ezeknek a feladata az, hogy az adott határidőn belül az ellenőrzéseket bizony hajtsák végre! Ne a vállalkozót terheljük azzal, hogy plusz 15 napot adunk az adóhivatalnak, amikor személyi és anyagi feltételeiket kimondottan biztosította a polgári kormány.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra következik Szalay Gábor képviselő úr, SZDSZ; őt követi Körömi Attila.

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A 2000. évi adó- és járuléktörvény-módosítások, de különösképpen azok indoklásai - az általános és a részletes indoklások - egy munkájára büszke és a munkájával elégedett kormány képét tükrözik. Kétségtelen, hogy vannak erényei is ennek az előterjesztésnek, hiszen az adózási egyszerűsítéseket célzó technikai módosítások jelentős része elfogadható és támogatható. Ugyanakkor a megmaradt tartalmi változásokat illetően már korántsem lehet ilyen megértő az érdeklődő állampolgárok, de a politikusok jelentős része sem.

És itt nem arról van szó, amit a vita során több fideszes képviselő is megemlített, hogy szegény kormány, csinálhatna bármit, a feje tetejére is állhatna, az ellenzéket ez akkor sem elégítené ki, hiszen íme, miközben drasztikus adóreform körvonalazódott - legalábbis a színfalak mögött -, mi azt már előre támadtuk, majd amikor kiderül, hogy ebből semmi sem lesz vagy ennek csak a romjai kerülnek elénk, akkor azt támadjuk. Ez nem így van, hiszen a drasztikus beavatkozás és a közel nem beavatkozás között a fokozatoknak jelentős tárháza létezhet még. Így tehát nem azt állítom - bár lehet, hogy a Fidesz nyolcéves ellenzéki tapasztalata velük ezt mondatja -, hogy egy ellenzéknek más irányelve eleve, abszolút nincs is, mint hogy támadja a kormányt, és ezért történik most is ez, ami történik a vita során a parlamentben - én másra gondolok, mert másról van szó!

A kormány - a megértő, a jóságos, a polgárok irányába megfelelő empátiával rendelkező, magát polgárinak nevező kormány - a szükségből erényt igyekezvén csinálni, azt állítja, hogy átgondolt, tudatos és koncepciózus opust tett le a parlament asztalára, hisz egyrészt az árvizek, a belvizek és a szomszédos háború miatt már eleget szenvedett magyar választók kímélése, másrészt a kiszámíthatóság, a folyamatosság és a stabilitás régóta hangoztatott és hiányolt szempontjai miatt szabad akaratából és józan belátásából döntött úgy, hogy ez évben csak mértékletes jelentőségű és kis számú módosítást kíván végrehajtani az adó- és járulékvonzattal rendelkező törvényeken; nem akarja újabb teherpróbának kitenni az amúgy is sokat szenvedett népet.

Ez a magyarázat azonban több szempontból sem állja meg a helyét, mert több szempontból sem igaz, s nekünk ezzel a szemforgató farizeussággal van vitatkoznivalónk. Három dolgot említenék: egyrészt jól tudjuk, hogy hónapokon keresztül, de egészen pár héttel ezelőttig - a kormány háromszor elhalasztott döntését követő augusztus közepi döntésig - kifejezetten drasztikus módosításokra készült a kormány, legalábbis annak fideszes fele. Ezt jól tudjuk, hiszen többségünk olvasta a Pénzügyminisztérium által elkészített 2000. évi adó- és járulékreform tervezetét. Hogy ebből nem lett semmi, hogy ennek csak a romjai, egy kusza és koncepciótlan maradék került most elénk, ahhoz semmi köze nincs sem árvíznek, sem belvíznek, sem Koszovónak, hiszen ezek az események mind augusztus előtt történtek vagy befejeződtek, azaz másként fogalmazva: hatásuk augusztusban sem volt másként értékelhető és mérhető, mint most, szeptemberben.

Az utolsó pillanatban derült azonban csak ki, hogy nem történik semmi igazán lényeges. A változás oka tehát nem a természeti csapások sora, nem a háború, nem a hirtelen jött megvilágosodás a társadalom teherviselő képességét illetően, hanem ez a koncepciótlanság, a koalíciós viták, a koalíciós szkanderezések és rögtönzések eredménye. Ami ezek nyomán maradt, az ugyan kicsit kevés, kicsit rendszertelen, kicsit zavaros, de kétségtelen, hogy a Fidesz vezette kormányé, az ő első önálló alkotása.

Másodszor: a meghirdetett kampány alatt, majd a kormányprogramban is írásban, szóban meghirdetett 2000. évi adó- és járulékreform nem újabb terheket eredményező célként lett megnevezve, hanem olyan "megkönnyebbülést hozó intézkedésként, melynek célja nem új adónemek bevezetése, hanem az eljárások egyszerűsítése, s ezáltal az adóterhek csökkentése" - a kormányprogramból idéztem ezt a mondatot.

Ugyanígy a beígért járulékreform eredményeként felére csökkenő tb-járulékszint sem tehernövekedés érzetét keltette a Fidesznek bizalmat szavazó választóban, hanem tehercsökkenését. Most meg azt halljuk a kormánytól, hogy a magyar társadalom által nehezen befogadható, feszültségeket eredményező adó- és járulékreform kímélés céljából nem lett bevezetve, sőt a jövő határozatlan távlataiba került eltolásra.

(13.20)

Harmadszor: miközben a törvényjavaslat általános indoklása a kiszámíthatóság, folyamatosság és stabilitás értékeinek megszilárdításáról és megőrzéséről beszél, s mint ilyet ajánlja a törvényalkotók figyelmébe azt, a törvényjavaslat a sok apró, koncepció nélküli "belepiszkálással" pont ezen erényekből űz csúfot leginkább, és ennek manifesztálódása ez a három napja folyó vita is.

A meghirdetett hosszabb távú gondolkodás, tervezés helyett egy igazi, egyetlen évben gondolkodó költségvetési politika alapjául szolgáló előterjesztéssel van tehát dolgunk. Ahhoz az egyetlen rendező elv az, hogy szükség van többletpénzekre a kiadások fedezésére, merthogy nem a bevételekhez szabjuk a kiadásokat, hanem a kiadásokhoz keressük a bevételi forrásokat.

Ennek tudható be aztán a valorizáció kétarcúsága, nevezetesen az, hogy a bevételeket kedvezőtlenül érintőknél a valorizáció elmarad - az szja-sávok változatlansága, az adókedvezmények felső határának változatlansága, az adómentes tárgyjutalom felső értékhatárának változatlansága mind a valorizáció elmaradására jó példa -, míg a bevételeket kedvezően érintő jövedéki termékek megadóztatásánál - de a tételes egészségügyi hozzájárulásnál is - nem volt rest a valorizációt végrehajtani a kormány.

De ugyanebbe a gondolkodásba illik az új adófajta, a biztosítási adó bevezetésének szándéka is. Sok szó esett erről már itt a vita során, ami azt juttatja az ember eszébe, hogy a kormányprogramba beírt és megígért úgynevezett adóalkotmányozási tárgyalások nemcsak hogy a érdekképviseletekkel vagy a szakmai szervezetekkel nem történhettek meg, de még a koalíciós partnerrel sem, de még talán a saját frakcióval sem - a Fidesz-frakcióval sem -, hiszen különben hogyan történhetne az meg, hogy tulajdonképpen úgy tűnik, ez az adózási forma a kormány minden erőfeszítése, erőlködése, ajánlása és kitartása ellenére ki fog kerülni - szerencsére - a törvénycsomagból. Hiszen ez az adófajta pont azokat sújtaná, akik az állam és az önkormányzat terheit csökkentve önmaguk gondoskodnának az őket ért károk enyhítéséről; ez az adófajta ellene megy a biztosítási lefedettség olyannyira kívánatos szélesedésének.

Tudjuk, hogy jelen pillanatban a casco biztosítás például nem több, mint az autótulajdonosok 17 százalékára terjed ki - az autótulajdonosok 17 százaléka köt cascót -, nem sokkal több a lakás- és ingatlanbiztosítást kötők száma sem.

Ezért tehát igen rossz hivatkozási alap, ami itt is számtalanszor elhangzott, hogy ez eurokonform adófajta lenne, hisz a nyugat-európai országok többségében van biztosítási adó. Igen, van biztosítási adó, csak a biztosítási lefedettség a többszöröse a magyarországinak. Mi négy évvel ezelőtt, '95 szeptemberében alkottuk meg ezen falak között a biztosítóintézetekről és a biztosítótevékenységről szóló törvényünket. Ez 70 éves hiányt pótol, és abban az időpontban - négy évvel ezelőtt - Európában összesen már csak két ország volt, amelyiknek nem volt biztosítási törvénye: Albánia és Magyarország.

Nagy hátránnyal indultunk, nagyon az út elején vagyunk, nagy szükség lenne tehát arra, hogy a biztosítás olyan polgári létjogosultságot nyerjen és olyan elterjedtségnek örvendhessen, mint a hivatkozott nyugat-európai országokban, és ha ide majd egyszer eljutunk - remélhetőleg előbb, mint később -, akkor lehet gondolkodni a biztosítási adó bevezetésén.

Egyébként ez az adófajta - mármint a tervezett biztosítási adó - az szja és a helyi adók átfogó átgondolása nélkül, az adóbevételekből finanszírozandó célok átgondolása nélkül kerülne bevezetésre. Tudjuk, hogy a biztosítók nem népszerűek a kormány egyes tagjai előtt, és hogy a kikényszerített államkötvény-vásárlással s egyéb társadalmi segítség nyújtásával kellett ezeknek az intézményeknek oldaniuk a velük szembeni kormányzati bizalmatlanságot.

Ez a fajta szankció azonban nem a zsíros biztosítókat, hanem egyértelműen a biztosítottakat találná el. Bevezetése irritáló, de egyben szükségtelen is, hisz hozadéka igazán nem költségvetési mértékű; drágább lenne a leves, mint a hús. Ráadásul nehéz lenne megmagyarázni azt az inkonzisztenciát is, hogy míg egyes biztosítási fajták 5 százalékkal, mások 2,5 százalékkal adóznának, míg megint mások adómentesek maradhatnának. Számítási anyag, hatásvizsgálat - kell-e mondani? - természetesen ezen tételhez sem kapcsolódik.

Az SZDSZ ezért felkéri a kormányt, hogy vonja vissza a biztosítási adóra vonatkozó javaslatát. Ezt egyébként módosító indítvány formájában mi is kihangsúlyozzuk.

Összefoglalva: az adó- és járuléktörvény módosításáról elmondható, hogy azok sok ponton a kormány által egyébként felvállalt társadalompolitikai irányelvekkel is ütköznek, hiszen a közcélú intézmények forrásait apasztja el az adományok utáni adókedvezmény csökkentése és tételes korlát felállítása, az öngondoskodó polgár elleni támadást jelent a biztosítási adó bevezetésének szándéka, a magán-nyugdíjpénztári tagdíjfizetési kötelezettség csökkentése, a vállalkozások újabb terhét jelenti a táppénzfizetés szabályainak megváltoztatása, a tételes egészségügyi hozzájárulás növelése és az áfa-visszaigénylések többszörös szigorítása. De az EU-csatlakozás előkészítését sem szolgálja megfelelően ez a 25 törvénymódosítást tartalmazó csomag, csak ott, ahol ebből költségvetési pluszbevétel várható.

Így aztán a fentiekre való tekintettel - és nem feltétlenül és automatikusan ellenzéki mivoltunk miatt - nem tudjuk elfogadni a kormány által elénk tett csomagot.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

ELNÖK: Felszólalásra következik Körömi Attila képviselő úr, Fidesz; őt követi Farkas Imre.

KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mielőtt saját beszédem elmondásába fognék, két gondolatot azért hadd tegyek a délelőtt elhangzottakhoz. Tudom, nem szokás így saját beszédet kezdeni, de azt hiszem, nagyon fontos az elején két dolgot leszögezni.

Egyrészt az ellenzék az érveléseiben - a biztosítási adó kifogásolásán túl -, úgy látom, igen kis mértékben foglalkozik az elénk terjesztett törvényjavaslat-csomaggal. Miután igen kevés a mondanivalója ehhez az előterjesztett törvényjavaslathoz, ezért megpróbál úgy tenni, mintha arról kellene vitatkozni, miről beszélgettek a képviselők a Parlament folyosóján a nyár elején, tavasszal és a nyár alatt. Azt hiszem, hogy sokkal fontosabb, ha a Parlament üléstermében az elénk terjesztett adótörvénycsomagról - erről a javaslatcsomagról - beszélünk, nem pedig arról, hogy mit hallottunk a folyosón. Valószínűleg többre fogunk jutni.

Ugyanezt erősítette meg egy másik ellenzéki hozzászóló, aki azt mondta, hogy felütvén azt az összeállítást, amelyben nemcsak a módosításra javasolt adó- és járuléktörvények előterjesztése és ennek indoklása szerepel, hanem a kormány javaslata is, kiegészítve táblázatokkal, ő tehát azt mondta, hogy ellentmondást lát ezen a könyvön belül a különböző részek között. Azt gondolom, ennek szintén az az oka, hogy megpróbálja az ellenzék számon kérni a kormányzó pártokon az ő elképzeléseit, azt, hogy ők hogyan költenék el a költségvetés bevételeit, és milyen társadalompolitika alapján gondolkodnak. Mi maradunk a magunkénál.

Ezek után én azzal szeretnék foglalkozni, ami előttünk fekszik, nevezetesen a beterjesztett törvényjavaslatsorral.

(13.30)

Néhány általános megjegyzéstől el kívánok jutni az adózás rendjéről szóló törvény módosításához, és világos lesz, hogy miért teszem ezt a kicsit hosszabb bevezetést. A polgári koalíció kormánya 1998-ban, a fiatal demokrácia történetében először az államháztartás egészére vonatkozóan javaslatokat nyújtott be tárgyalásra a parlamentnek. Így a képviselők egyszerre dönthettek a társadalombiztosítási alapok költségvetéséről és az állami intézmények támogatásáról.

A 2000. év költségvetésének összeállításakor továbblépett a kormány, és olyan javaslatsort tesz le az Országgyűlés elé, amelynek birtokában minden korábbinál teljesebb áttekintést követően hozhatjuk meg a jövő évre vonatkozó legfontosabb döntéseinket, fogadhatjuk el majd a költségvetést. Ebben a sorban elsőként az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló, T/1501. számon benyújtott törvényjavaslatot tárgyalja a tisztelt Ház. A törvényjavaslat külön erénye, hogy egymással szoros kapcsolatban álló törvények módosítását egyszerre terjeszti elénk, ezzel az adó- és járuléktörvények közötti összefüggések könnyebben láthatóvá válnak.

Tisztelt Ház! Alapvetően fontos annak meghatározása, hogy az ország jövedelmének mekkora hányadát vonja az állam saját fennhatósága alá. A polgári koalíció kormányának, így a Fidesz-Magyar Polgári Pártnak célja az, hogy a javakból egyre több és több maradjon az emberek, a családok, a munkát, megélhetést teremtő vállalkozások kezében. Évről évre csökkentjük az állami elvonás mértékét. A magyar gazdaság növekvő bevételeiből jövőre az ideihez képest további 1,2 százalékkal több marad a családi háztartásokban, és ennyivel több jut a vállalkozások fejlődésére.

Az államháztartásba befolyt összegek jelentős részének felhasználásáról nem a kormány dönt. Nemzetgazdaságunk legjelentősebb terhe az elmúlt években, évtizedekben felhalmozott államadósság törlesztése. Az államadósság éves kamatterhe az államháztartás több mint 15 százalékát emészti fel. Korlátozott a kormány befolyása a Nyugdíj- és az Egészségbiztosítási Alapra is.

Összességében tehát az államháztartásnak a kormány által meghatározható kiadásai a magyar gazdaság bevételeinek egyötödét teszik ki. Ezt az egyötödöt kell jól felhasználnunk, ebből kell továbblépnünk a családok támogatása, a gyermeknevelés terheinek könnyítése terén, ebből kell kiemelten segítenünk az otthonteremtést és a kis- és közepes méretű vállalkozásokat, ebből kell jelentős összeget fordítani a vidékfejlesztésre, és ebből kell végrehajtanunk az átgondolt haderőreformot. Röviden: ez az egyötöd rész ad alapot arra, hogy folytatódjék a Fidesz-Magyar Polgári Párt által képviselt értékeket is tükröző kormányprogram végrehajtása.

Ennek megfelelően fontos tudni, hogy a kormány a családok támogatását 12,8 százalékkal, az otthonteremtés támogatását 30,4 százalékkal, a kis- és középvállalkozások fejlesztését 22,2 százalékkal, a mezőgazdaság-, a vidék-, és területfejlesztést 13,3 százalékkal, a honvédelemre fordított összeget pedig 43,5 százalékkal kívánja növelni.

Tisztelt Ház! A polgári koalíció kormánya által tervezett adó- és járulékmódosítások illeszkednek az 1999-ben életbe lépett változásokhoz. Erre a folytonosságra annál is inkább szükség van, mert az országot ért sorozatos természeti katasztrófák, a déli határainknál dúlt háború és a nemzetközi válságok hatásainak kivédése így is elég kihívást jelentett mindannyiunk számára.

Mindezek ismeretében úgy érzem, hogy jól döntött a kormány, amikor a fiatal magyar demokrácia történetében először két egymást követő évben az adójogszabályok túlnyomó részét változatlanul kívánja hagyni, s csak ott javasol változtatásokat, ahol azok a jobb gazdálkodást, az egyszerűsítést és a visszaélések további megakadályozását segítik úgy, hogy eközben a kormányprogram végrehajtásának iránya nem változik.

Mindezeket miért volt fontos elmondani? Azért, mert az adó- és járulékjogszabályok változtatása a költségvetési irányelvekkel összhangban a következő évi költségvetés bevételi oldalának megalapozását szolgálja.

Tisztelt Ház! A benyújtott törvényjavaslat része az adózás rendjéről szóló törvény módosítása is. Az adózás rendjéről szóló törvényt módosító szabályok többsége az egységes adó- és járulékfolyószámla-rendszer kiépítéséhez, a módosuló bevallási, befizetési, adatszolgáltatási rendszer és az eljárások egységesítéséhez szükséges, a javaslat érvényesíti azt a rendezőelvet, hogy a járulékok megállapítása, bevallása, befizetése a jövedelemadó szabályaitól minél kevesebb eltéréssel történjék.

Előttem szólt képviselőtársam, Bernáth Ildikó ezeket a változtatásokat részletesen már említette, és ezeknek hatásaival foglalkozott. Én ezek közül fontosnak tartom kiemelni még, hogy az adóztatás gyakorlatában felvetődött problémákra reagálva többek között az adózás rendjéről szóló törvény módosítása rendezi a bizonylat elektronikus adathordozón való őrzésének lehetőségét, az ellenőrzés megkezdéséig be nem nyújtott bevallás hatását az adókötelezettségre, a próbavásárlás és a leltár ellenőrzésének egyértelműbbé tételét. Engedjék meg, hogy erről a három pontról picit részletesebben is szóljak.

Az első pont, ami számomra mindenképpen kiemelendő, úgy szól, hogy a hatályos szabályozás talaján a bírói gyakorlatban is előfordult az a jogértelmezés, amely szerint az utólagos adómegállapításnál az ellenőrzés megkezdését követően benyújtott adóbevallást is figyelembe kell venni. E jogértelmezés lényegében kizárná az adóhiány megállapítását, és ezzel együtt az adóbírság-szankció alkalmazását, melynek következtében a jogsértő adózói magatartás kifizetődővé válhat. A javaslat az említetteket megelőzendő az ellenőrzés megkezdését követően tiltja az elmulasztott bevallás pótlását; úgy gondolom, mindenképpen a fegyelem irányába hat ennek a pontnak a bevétele.

A hatályos rendelkezések alapján az adózók bizonylataikat eredeti, azaz papíralapú formájukban kötelesek megőrizni jelen pillanatban. Ez az előírás amellett, hogy az idő múlásával kezelhetetlen mennyiségű bizonylat őrzési, tárolási kötelezettségét eredményezi, kizárja a fejlett technika által biztosított korszerű iratmegőrzési módok alkalmazását, ezért a javaslat egy nagyon jelentős pontja, amely lehetővé teszi, hogy az adózók a bizonylataikat elektronikus vagy optikai adathordozón őrizzék meg, és későbbiek során ezt használva tudják azt ellenőrzésre bocsátani.

A harmadik, általam kiemelt pont, amiről már szó volt a Házban délelőtt, a próbavásárlás, illetve a leltárellenőrzés anomáliáiról szól. Ugyanis a jelenlegi hatályos szabályozás szerint a próbavásárlásra és a leltárellenőrzésre akkor jogosultak a kiérkező revizorok, amennyiben ott az üzletben jelen lévő eladót találnak, itt az üzlet szón van a hangsúly. A változtatás, igazodva az élethez, nemcsak az üzletre vonatkozó szabályok szerint jelen lévő eladó jelenlétében tartandó ellenőrzéseket engedi meg, hanem azt mondja, hogy mindaz eladónak tekinthető, aki az eladás érdekében közbenjár.

Délelőtt ezt a pontot kritika érte. Én azt hiszem, hogy miközben már a vállalkozók, a kis- és közepes vállalkozók körében is a nyugtaadási kötelezettség s a leltárellenőrzés szigorodása egyre elfogódottabbá válik, aközben egy ilyen délelőtti kijelentéssel, amely ezt a pontot bírálja, mindenképpen nagyon káros hatást érhetünk el, hiszen visszalazíthatjuk azt a fegyelmet, aminek útján a kis- és közepes vállalkozások megindultak.

Mindezek mellett az adó- és járulékbeszedés egységesítése, átláthatóbbá tétele területén a tavaly megkezdett reform folytatásaként rendezi a törvényjavaslat az Állami Pénztárfelügyelet, a Nyugdíjbiztosítási Alap, valamint az Egészségbiztosítási Alap kezelője közötti adatszolgáltatást, erről képviselőtársam, Bernáth Ildikó szintén már szólt az előbb.

(13.40)

Említette azt is, hogy az adó- és járulékbeszedési integráció 2000. január 1-jétől nem érinti a magánnyugdíjpénztárak javára teljesítendő befizetések és bevallások szabályait. A javaslat alapján azonban az állami adóhatóság évente egyszer a pénztárakat is köteles ellenőrizni, a tekintetben, hogy minden körülményt figyelembe véve megfelelő gondossággal jártak-e el éppen a befizetett pénzek megfelelő kezelése érdekében, ezzel is védve azokat a magánszemélyeket, akik magánpénztárba befizetnek. Ez a pont - azon túl, hogy az adózás rendjéről szóló törvény módosításának egyik nagyon fontos eleme - azt bizonyítja, hogy azok a vádak sem állnak meg, amelyeket szintén elég sokat hallottunk az elmúlt napokban, miszerint a kormány és a kormánykoalíció a magánnyugdíjpénztárakra mint mostohagyerekekre tekintene, hiszen ez a pont kifejezetten azokat védi, akik a magánnyugdíjpénztárakat választották. Ékes bizonyítéka ez annak, hogy a kormány és a kormánykoalíció nemhogy nem törődik, hanem kifejezetten felelősséggel viseltetik ezen magánszemélyek iránt is.

Megállapítható, hogy az adózás rendjéről szóló törvény módosítása is illeszkedik az adó- és járuléktörvények módosításának alapelveihez, melyeknek lényege a stabilitás, az egyszerűsítés és az ellenőrzés további erősítése a visszaélések kiszűrésének érdekében. Ezért a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának tagjaként az előttünk fekvő törvényjavaslatot elfogadásra javaslom a tisztelt Háznak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra következik Farkas Imre képviselő úr, MSZP; őt követi Kékkői Zoltán.

FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon kizárólag az adózás rendjéhez szeretnék hozzászólni, nem mintha nem lenne - képviselőtársaimhoz hasonlóan - véleményem a további adótörvényekről is, de úgy érzem, hogy a tételes adók mellett nagyon fontos az adóbeszedés módjáról is szólni, több ok miatt is. Részben azért, mert ha az előírt adókat sikerülnek a társadalomnak, a kormánynak beszedni, akkor jelentős adócsökkentést lehetne elérni, amivel, úgy gondolom, a parlament valamennyi képviselője egyet tudna érteni; illetve, ha nem kerülne sor ilyen adócsökkentésre, akkor pedig a költségvetés számára lenne több forrás, hogy különböző közösségeket, magánszemélyeket segítsen, akár szociális oldalon, akár pedig a további fejlődés előmozdítása érdekében.

Másrészt azért is nagyon fontos az adóbeszedés módjával foglalkozni, mert amióta ez az intézmény - az APEH és egyáltalán az adóbeszedés - megvan, azóta nagyon komoly, szinte antagonisztikus ellentét van az érintettek között, hiszen gyökeresen másként látják ők a helyzetüket. Az adózók az adóhatóság több lépését zaklatónak érzik, amely megakadályozza a munkájukat, fokozott adminisztrációra készteti őket, sokszor pedig még az emberi, állampolgári jogaikat is sértik. Az adóhatóság pedig rendre azt hozza fel - amikor azt kérik tőle, hogy jobban szedje be az adókat -, hogy nem rendelkezik megfelelő eszközökkel az adócsalók elfogásához, az adóeltitkolás kiszűréséhez.

Részben azért is gondoltam ehhez a törvénytervezethez hozzászólni, mert az eddigi hozzászólások ezzel a kérdéssel keveset foglalkoztak; érdekesség, hogy az előttem szóló képviselőtársam erre is kitért, így próbálok majd néhány kérdésben reagálni az ő észrevételeire is.

Kétségtelen tény, hogy az egymást követő kormányok igyekeznek az előbb említett helyzeten változtatni, és évről évre finomítják az adóbeszedés szabályait. Ehhez pedig a kormánypárt és az ellenzéki képviselők mindig úgy állnak hozzá, ahogy azt az ő pozíciójuk általában megköveteli. Hogy történt ez ebben az évben? Most is így történt. Miután nem került sor komoly adóreformra, csak valamiféle kiigazításra, ezért az adózás rendjét illetően is csak bizonyos kiegészítésre, módosításra került sor. Lehetett volna ezt másképp is tenni? Nem tudom. Korábban ezekkel a törvénytervezetekkel foglalkoztam, és mindig nagy élvezettel hallgattam Torgyán József hozzászólásait, aki elmondta, hogy itt összesen néhány oldalban megfogalmazott egyszerű adókra és néhány oldalban megfogalmazott adózás rendjére van szükség. Azt is elmondta, hogy nem évekig kell ezzel foglalkozni, hanem ezt a kérdést azonnal az első évben rendbe lehet tenni.

Nos, ha most ezt kérnénk számon - hiszen ő most a kormány tagja -, akkor tudnánk meditálni azon, lehetett-e volna alaposabban hozzányúlni az adózás rendjéhez. Úgy érzem, reálisan nem lehetett, csak olyan mértékben, ahogy azt ez a kormány is évről évre teszi. Arra pedig még várni kell, hogy Torgyán József ebben elmerüljön, hiszen neki nagyon sok teendője van, de egyszer talán majd ő is fontosnak tartja ezt a kérdést, és akkor generálisan megoldja. Most azonban azokkal az elképzelésekkel kell foglalkoznunk, amelyekre a kormány javaslatot tett.

Véleményem szerint a célokkal maximálisan egyet lehet érteni: az előírások egyszerűsítésére van szükség, az adókat be kell szedni. Azt hiszem, ezzel mindenki egyetért, legfeljebb egy-egy előírást vagy célt nem ott tart fontosnak, ahol azt a kormányzat megfogalmazza.

Milyenek lettek maguk a javaslatok, amelyek ebben a nem túl hosszú, de nem is rövid törvénytervezetben megfogalmazódnak? Megítélésem szerint vegyesek. Van közöttük néhány olyan is, amelyik irigylésre méltóan jó elképzelés, több év alatt nem került sor ezek alkalmazására; és van benne olyan is, amelyik talán egyáltalán nem vállalható, és olyan is, amelyik csak bizonyos megfontolással vállalható.

A pozitívumokról is szeretnék szólni, bár Körömi képviselőtársam ezek egy részét hangsúlyozta.

Én is rendkívül pozitív dolognak tartom, hogy a bizonylatok elektronikus vagy optikai adathordozón is megőrizhetők a jövőben. Ez fontos kérdés, a korábbi években is felmerült ez a gondolat, de ezt a bátor húzást eddig egyik kormány se merte megtenni. Az elképzelés nagyon jó, kíváncsi vagyok rá - csakúgy, mint nagyon sokan -, hogy ennek az alkalmazása milyen lesz majd. Ez egy szóbeli deklaráció, és csak egy-egy vállalkozás fog majd erre megbízást vagy meghatalmazást kapni, vagy pedig ki fogják terjeszteni? Mindenesetre remélem, hogy ebből adódóan nem fog különösebb zűrzavar bekövetkezni. Már arra is utaltam, ennek az elképzelésnek egyik érdekes eleme, hogy az adóhatóság fogja azt elbírálni, ki alkalmas erre, tehát aki majd elektronikus, illetve optikai adathordozón is megőrizheti az adatait. Abban bízom, hogy a kormány, illetve az adóhatóság ezt majd úgy fogja megoldani, hogy ez normatív szabályozás lesz majd, mindenki számára világos lesz, hogy ha adott feltételeket teljesít, akkor ezt ő is megteheti.

Egy másik pozitív lépésnek tartom, hogy az adóhatóság évente ellenőrzi a nyugdíjpénztárakat. Ellenőrzi többek között, hogy a tagdíjtartozásokat behajtják-e. Rendkívül jogosnak tartom ezt, személyes tapasztalataim is azt erősítik meg, hogy erre szükség van. Úgy látom, hogy a magánnyugdíjpénztárak most az extenzív szakaszukat élik, gyűjtik a tagokat, és nem zaklatják a munkáltatókat azzal, hogy tessék már befizetni nekünk azt, amiről itt szó van, hanem igyekeznek a munkahelyeken megmaradni és a munkáltatókkal jó kapcsolatot kiépíteni. Ugyancsak nem zaklatják azokat a tagjaikat, akik már beléptek hozzájuk, nem mondják nekik, igaz, hogy a részletekre még teljesítés nem érkezett, de maradjatok nálam, hanem inkább arra biztatják őket, hogy minél több tagot léptessenek be. Ezért nagyon fontos, hogy erre a lépésre sor kerül. Azon persze megint el tudnék gondolkozni, hogyan fog ez az ellenőrzés megtörténni, hiszen - mint tudjuk - az APEH maga sem tudja az összes tartozást behajtani. Most pedig majd neki kell ellenőrizni, hogy más szerv ezt hogyan teljesíti. Ez nagyon érdekes lesz a számomra, kíváncsi vagyok, hogy milyen normativitás lesz itt, hogyan tudják összehasonlítani, hogy egy-egy magánnyugdíjpénztár milyen lépést tett ezen a téren, és még inkább, hogy milyen szankciót alkalmaznak, ha itt valamilyen problémát találnak.

A negatívumokról is mondanék néhány szót. A korábbiakban már elhangzottak az áfával kapcsolatos problémák. Az adózás rendjében van benne, hogy a 200 ezer forint feletti áfát a jövőben 30 nap helyett 45 napon belül kell kiutalni.

 

(13.50)

 

Ez egyértelműen súlyos teher a vállalkozók számára, ez kormánypárti körökben is megfogalmazódott. A kormány maga is elismeri, hogy súlyos likviditási zavarokat okoz, de ezt még elfogadhatónak tartja. Mi úgy ítéljük meg, és azt hiszem, nagyon sokan, hogy ez már aligha fogadható el. Ráadásul úgy érzem, több képviselőtársammal együtt, hogy az indoklás is sántít. Nem jelenti ez a lépés azt, hogy változatlan ellenőrzési kapacitás mellett magasabb ellenőrzési szint érhető el ezen az úton. Ez tévedés! Az első 15 napra feltétlenül igaz, de a továbbiakban már nem.

Tehát amikor ez egy egyszeri kapacitástöbbletet biztosít az APEH-nak, később már ez a kapacitástöbblet nem jelentkezik. Ezért úgy gondolom, hogy feltétlenül átgondolható a vállalkozásokat terhelő áfák köréhez, a problémákhoz hasonlóan ez a lépés is, tehát a 30 napnak a 45 napra történő módosítása. És még néhány olyan elképzelésre utalnék, amelyeket vitathatónak, pontosításra szorulónak tartok.

A legtöbbször az áfa kapcsán ennek a 30 napnak a 45 napra emeléséről beszélünk, de vannak itt még további szankciók is. Például elhangzik, hogy a költségvetési támogatás kiutalása a határozat jogerőre emelkedése után történik a jövőben. Ez is egy további terhet jelent, aki ezzel a bevétellel majd később számolhat. Vagy van egy megfogalmazás: késik a kiutalás, ha az adózó érdekkörében felmerült ok akadályozza. Az indoklásban benne van, hogy technikai problémákra gondolnak, de ez nem feltétlenül biztos, mert a törvény normaszövegében már nem az van benne. A vállalkozó, vagy akit érint, elgondolkodhat rajta, hogy nem találnak-e majd mindig benne valamilyen okot, ami miatt később utalnak ki számára.

Megfogalmazódik, és Körömi Attila képviselőtársam a pozitívumok között elmondta, hogy az ellenőrzést követően tilos bevallást benyújtani. Egyet lehet vele érteni véleményem szerint is, de akkor tisztázni kell, hogy mikor történik ez az ellenőrzés. Ezt pontosan körül kell határolni, mert egyébként egy váratlan, gyors ellenőrzéssel esetleg nehéz helyzetbe hozható az adózó. Én úgy gondolom, hogy ha az áfatörvény, az áfára vonatkozó szabályozás nem lenne - a 30 nap 45 napra történő emelése -, és önállóan tudnánk a törvényekről szavazni, akkor jómagam is és több ellenzéki képviselőtársam az adózás rendjéről szóló törvényt támogatni tudná, azzal együtt is, hogy azokhoz a további intézkedésekhez pedig, amelyeket itt érintettem és aggályosnak tartunk, módosító javaslatot fogunk benyújtani.

Kérem a kormánypárti képviselőtársaimat, hogy ezeket majd próbálják támogatni, ha maguk is úgy érzik, hogy ezek segítenek a törvénynek a pontosításán.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra következik Kékkői Zoltán képviselő úr, Független Kisgazdapárt; őt követi Tóth Sándor.

KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is engedjék meg, hogy Farkas Imre képviselőnek szóljak egy pár szót. Nem parlamenthez illő, hogy elfoglaltsága miatt távol lévő minisztert kritizál. Köszönöm. Akkor elkezdeném a hozzászólásomat.

A 2000. évi dátumváltással kapcsolatban elrendelt bankszüneti napra eső pénzfizetési kötelezettségek határidejét a 214. § szabályozza. Ez így szól: "Ha jogszabály, bírósági határozat, közjegyzői határozat, bírósági végrehajtói intézkedés, hatósági határozat vagy szerződés alapján teljesítendő pénzfizetési kötelezettség határidejének utolsó napja 1999. december 30-ára és 31-ére, 2000. január 3-ára és 4-ére elrendelt bankszüneti napra esik, a határidő a bankszüneti napot követő első munkanapon jár le." - és a többi.

A 2000. év problémájáról már hónapok óta egyre nagyobb gyakorisággal esik szó, az már közismertnek tekinthető. Gondolhatnánk, hogy akkor elegendő idő volt arra, hogy kezelni lehessen. Miért kell mégis óvatosan bánni ezzel a kérdéssel? Ennek a számítógépes hátterére szeretnék rávilágítani.

Az alapprobléma az, hogy bizonyos esetekben a dátumtípusú adatok évszámát 4 számjegy helyett 2 számjegyen tárolták a tárolókapacitások kihasználása vagy az adatrögzítés könnyítése érdekében, és ez mindeddig megfelelt, az évszázadot mindenki elképzelte. A 2000. évtől kezdve viszont az évszázad elhagyásával a számítógép 1900-ra gondol az esetek többségében.

A 2000. év még egy rendhagyó dolgot hoz magával: a szökőnapot, 2000. február 29-ét, ami századforduló esetén nincs, de 400-zal osztható évek esetén van. Talán nem kell hangsúlyozni annak fontosságát, hogy a számítógépnek tudnia kell kezelni ezt a napot is. A probléma érinti mind a hardvert - más szóval a számítógépet -, mind a rajta futó programot, vagyis a szoftvert. A hardver tekintetében viszonylag egyszerű a 2000-kompatibilitás eldöntése. A számítógépben az alaplapon lévő BIOS teszi lehetővé a rendszerdátum és a rendszeridő elérését. A tesztek elvégzése után - például évváltás szimulálása, kritikus dátumok beállítása - biztonságosan eldönthető, hogy maga a számítógép alkalmas-e a 2000. év kezelésére. Ha nem, akkor szükségessé válik az alaplapon lévő BIOS-chip cseréje, vagy magának az alaplapnak a cseréje. Ez elsősorban régebbi számítógépeknél fordulhat elő.

A szoftver tekintetében a helyzet sokkal bonyolultabb. Egy-egy számítógépen általában igen sok program fut. Egy-egy program tesztelése a 2000. év szempontjából több okból kifolyólag is körülményes. Az évváltás szimulálását éles adatokkal érthetően nem szívesen végzik maguk a felhasználók. A program készítője elvégezhet különböző ellenőrzéseket, de kérdés, hogy elérhető-e és vállalkozik-e rá. A szoftver esetében viszonylag gyakran derül ki, hogy nem 2000-kompatíbilis, mert a tárolt adatok között vannak dátumtípusúak, a képernyőkön szerepelnek dátumok, programfutás során munkaváltozók között előfordulnak dátumok, amelyek nem használhatók a 2000. évtől.

Bizonyos, eddig elérhetetlennek tekintett dátumok speciális jelentéstartalommal bírnak. Például 1999. december 31. egy határozatlan időre szóló szerződés végét jelenthette. A programban használt dátumműveletek nem 2000-kompatíbilisek, például két dátum között eltelt napok kiszámítása, vagy egy dátumot követő valahány nappal későbbi dátum meghatározása során a szökőnap kihagyása, a dátumellenőrzés során a szökőnap tiltása. Mindezek jelentős programmódosításokat vonhatnak maguk után, mellyel kapcsolatban a következő problémák vetődhetnek fel:

A program készítője, illetve készítői kapacitáshiány miatt nem tudnak vállalkozni a módosítások átvezetésére, például túl sokan hasonló jellegű megkeresés miatt; a forrásprogramok megsemmisültek vagy elvesztek. Ekkor gyakorlatilag újra kell írni a programot. A sok módosítással hibák kerülhetnek a szoftverbe. A fent említettek mellett ki kell emelni, hogy nincs olyan módszer, amely teljes biztonsággal kiszűri a szoftverben rejlő, a 2000. évvel kapcsolatos problémákat, mert nem lehet minden esetet átgondolni. Ennek következményei az évforduló környékén a következők lehetnek: dátumadat rögzítése lehetetlen, hibás számítások, a program felfügg, például évzáráskor az 99-et mint évszámot eggyel növelve háromjegyű szám adódik, amit nem tud tárolni.

Összegezve, meg kell állapítani, hogy a számítógépes rendszerek a legkörültekintőbb felhasználók esetében is labilisak lesznek az évváltás közelében, ami indokolttá teszi a pénzfizetési kötelezettségek teljesítési határidejének jogszabályban rögzített módon történő szabályozását.

Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra következik Tóth Sándor úr; őt követi Horváth János.

TÓTH SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásomban a személyi jövedelemadó törvény tervezetével szeretnék foglalkozni, és talán egy kicsit megpróbálom egy más megvilágításba is helyezni ezt a törvénytervezetet.

A nyári ötletelés után előttünk áll ez a személyi jövedelemadó-tervezet, amely, megmondom őszintén, egy kis csalódást okozott nekem, amikor a kormány ígéreteiben lefektette azt, hogy visszaszorítja, és törekszik arra, hogy visszaszorítsa az illegális tevékenységből, a közteherviselés alól kivont jövedelmekből képződő vagyongyarapodást, és növeli az ellenőrzés hatékonyságát, ami lehetőséget nyújt az adóterhek csökkentésére.

 

(14.00)

Nézzük meg, hogy ezek az ígéretek hogy jelentkeznek a személyi jövedelemadónak ebben a benyújtott törvénytervezetében! Ma összességében Magyarországon mintegy 4 millió 100 ezer a személyi jövedelemadót bevallók száma, és ha a koncentráltsági mutatókat megvizsgáljuk, elég érdekes számokkal találkozhatunk. Statisztikai adatok szerint ma Magyarországon a személyi jövedelemadó bevallására kötelezettek 10 százaléka fizeti be a személyi jövedelemadó 50 százalékát; a felső 5 százalék az összevont adó 39,5 százalékát, az utolsó előtti 5 százalék 14,8 százalékát. Tehát több mint 50 százalékát fizeti be ez a 10 százalék. Ha tovább vizsgáljuk ezeket a számokat, a bevallók több mint fele, ami több mint 2 millió bevallót jelent, minimálbér körüli összeget vall be, így például a nulla és 250 ezer forintos jövedelemsávban van az adózók 36,4 százaléka, és ez az összességében több mint 2 millió adózó az adók mindössze 5 százalékát fizeti be. Ezek az adatok számomra önmagukban azt jelentik, hogy ma Magyarországon a közteherviseléshez nem mindenki járul hozzá,és érzésem szerint a jövedelemviszonyok sem egészen így állnak, hanem nagyon magas az adózás alól kivont jövedelmek aránya.

De miért van ez a magas kivonás? Olyan irányú módosításokat pedig, ami az adóelkerülést visszaszorítaná vagy ennek a folyamatát igyekezne visszaszorítani, nem igazán találunk ebben a törvénytervezetben. Pedig kormánypárti képviselőtársaim az előző ciklusban is elég érzékletesen bizonyították, hogy csökkenő adókulcsok mellett az adóbevételt fokozni lehet, tehát nem csökken. De ilyen irányú kezdeményezés nincs is, sőt ilyen irányú kezdeményezésre módosító javaslatok benyújtására még lehetőségünk sincs, mert a 30. § nem került megnyitásra. Tehát a fekete- és a szürkegazdaságot kifehéríteni tervezett módosítások nagyon kis számban szerepelnek, sőt inkább a jövedelmek eltitkolásának irányába hat, mert változatlan adókulcsok és jövedelemsávok mellett egyértelműen nőni fog az adóterhelés, ha figyelembe vesszük a 2000-re tervezett bruttó béremelkedés tervezett mértékét is.

Az adójóváírás mértéke változatlanul a bér 10 százaléka, ez maximum évi 36 ezer forint lesz, és ugyancsak az idei évvel egyezően, 1 millió forintig vehető igénybe. Márpedig éppen e miatt a keresetnövekedés miatt fordulhat elő az, hogy aki a 20-as vagy 30-as jövedelemsávban van, átcsúszik a 30 vagy 40 százalékos jövedelemsávba, és elveszítheti az évi 36 ezer forintos adójóváírását is. Ez azért igazságtalan, mert vegyük figyelembe azt is, képviselőtársaim, hogy a vállalkozóknak van módjuk és lehetőségük arra, hogy az életvitelükhöz szükséges költségükből is érvényesíthessenek a bevallásuk során; tehát mindenképpen méltányossági szempontból, az adóterhelés egyenletessé tétele érdekében szükséges ennek a fenntartása, reálértékének a megőrzése, ezért ehhez a ponthoz módosító indítványokat is kívánunk benyújtani.

Akik eddig tisztességesen adóztak, a bérből és fizetésből élők és a közalkalmazottak, köztisztviselők, továbbra is feltételezhetően így fognak, de semmi sem ösztönzi azokat, akik eddig eltitkolták a jövedelmeiket, arra, hogy ezt láthatóvá tegyék. Ha figyelembe vesszük a táppénzes idő növelését, a járulékok mértékét, ez egyenesen arra ösztönzi a munkáltatókat, hogy az egyszerű munkavállalókból is egyéni vállalkozókat csináljanak, és ez a folyamat nemhogy lelassulna, még inkább generálni fogja az ilyen irányú tevékenységet.

Az adóterhelést csökkenti vagy kompenzálja a kormány által tervezett gyermekkedvezmény növelése, ami 30 százalékos mértékben növekszik. Ez azt jelenti, hogy gyermekenként 1-2 gyermekig 2200, három és több eltartott esetében pedig havi 3000 forint, és ez eltartottanként, jövedelemviszonyoktól és az eltartottak számától függően 180-270 ezer forint adómentes jövedelmet biztosít. Személy szerint nagyon örülök, hogy a gyermeknevelés költségeihez a költségvetés hozzájárul, és támogatja azokat, akik mind a gyermekeket és a legálisan végzett munkát egyaránt vállalják, csak sajnos nagyon sokan vannak olyan helyzetben önhibájukon kívül is, akikhez ez a kedvezmény csak részben vagy sehogy sem jut el.

Ez az a pont, amit mi kifogásolunk ebben a tervezetben. Ezzel az adókedvezménnyel csak azok fognak élni, akiknek igazából a gyermeknevelés költségeiben a családi pótlék és az adókedvezmény összességében nem jelent túl sokat, de akiknek igazából nagy szüksége lenne rá, az alacsony jövedelmű családok, nem fogják tudni igénybe venni. Ez tovább mélyíti... - és a társadalom kettészakadásának irányába hat. Elismerem, hogy ez filozófiai kérdés, de mindenképpen igazságosabbnak tartanánk azt, ha a gyermeknevelés költségeihez alanyi jogon, mint ahogy a kormányprogramban is le van fektetve, mindenki és egyenlő mértékben vagy közel egyenlő mértékben hozzájárulna, mert a legjobb családtámogatás az, ami mindenkihez eljut.

Szeretném megismertetni önöket egy pár héttel ezelőtt készült felmérés adataival. Ez egy kistérség adata, de sajnos nemcsak egy ilyen térség van ebben az országban. A térségben az egy főre jutó személyi jövedelemadó 20 789 forint, ez egy 50 ezer fős térség, ez átlag, tehát ennél van több is, van kevesebb is. A családok 75 százaléka részesül gyermeknevelési és iskoláztatási támogatásban, mely szintén az egy főre jutó jövedelem összegének a következménye. Itt nem éri el az egy főre jutó jövedelem a minimum nyugdíj összegét. De országosan is látszik az - ha ismét felhozom az adókoncentráltsági mutató azon adatát, hogy az adózók 50 százaléka minimálbér körüli jövedelemmel rendelkezik -, hogy az adózók felének vagy többségének gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy ezek után felemelem a gyermektámogatás mértékét, mert az adózók fele eleve nem tud élni a lehetőséggel, hogy adóját a gyermekkedvezmény mértékében csökkentse, mivel nincs akkora jövedelme, nem tudja érvényesíteni gyermekenként a 26 400, kettő esetén az 52 800, és ki sem merem mondani, három gyermek után a 108 ezer forintot, mert nagyon jó lenne.

És még egy adatot: a fővárosban az 1 millió 29 ezer forintos átlagjövedelemmel szemben a megyék átlaga 549 ezer forint, alig több mint a fővárosi fele, és a megyék között is igen nagy a szóródás. Tehát azt mondom, térségi szempontból sem szerencsés ez az adókedvezmény, mert akiknek, amely térségeknek igazán szüksége lenne rá, a vidékieknek, pont ők nem jutnak hozzá és bizony nőni fog az adóteher azoknál, akik gyermektelenek vagy egyedül nevelik családjaikat, vagy a gyermekeik már elhagyták a családot. Ez megint csak a vidék és a társadalom kettészakadásának a gyorsításához vezet, és mindez, tisztelt képviselőtársaim, gazdasági növekedés mellett, amikor lehetőségünk lenne szélesíteni a gyermektámogatás összegét. Mindez akkor, amikor a vidékfejlesztés is zászlóra van tűzve, és ez ilyen módon erre is kihat.

Összegezve: adóreform igazából nincs, az adóterhelés nem mindenütt csökken, családtámogatás csak a magasabb jövedelműeknek - és jön a nyugalom éve.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

(14.10)

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra következik Horváth János képviselő úr, Fidesz; őt követi majd Podolák György úr.

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy folytatjuk a vitát a kormány állásfoglalásáról az adó- és járuléktörvények változtatása kapcsán, egyre-másra elővesszük azokat a témákat, amelyek nyilvánvalóan vonatkoznak, sőt, egyre-másra kiválogatjuk azokat a témákat, amelyeknek kulcsszerepük van ennek a kérdésnek a tárgyalásához és megértéséhez.

Az egyik kulcselem az, hogy az adóalapot növeljük. Sokféleképpen lehet több adót begyűjteni, legalábbis megkísérelni begyűjteni; egyik sikerülhet, másik nem. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, mert hiszen mindnyájan tudjuk, hogy úgy begyűjteni több adót a kincstár számára, hogy az adórátát emeljük, erről előbb-utóbb bebizonyosodik, hogy csőd. Mert hiszen ha az adóalap emelkedik, az nyilván jelzés lesz a vállalkozóknak és az ország népének, hogy kevesebbet dolgozik vagy elkerüli az adóbeszedőt. Tehát végül is az adórátaemelés kevesebb adójövedelemmel jár.

Ezt az utat ne is feszegessük tovább, jó ha ezt mindnyájan tudjuk, sőt, jó, ha időnként emlegetjük, emlékeztetjük magunkat erre a, mondjam azt, igazságra. Bár mint közgazdásznak, azt hiszem, kötelességem megemlíteni azt, hogy a közgazdaság-tudományban az a tézis vitatott, hogy az a bizonyos - szaknyelven - Laffer-curve létezik-e vagy nem, vagy mikor van negatív reláció az adócsökkenés és az adójövedelem emelkedése tekintetében. Érdekes téma, mégis azt hiszem, elfogadhatjuk az alapigazságot, amit az előbb próbáltam elmondani.

Ha így van, akkor továbblépünk a tekintetben, hogy hogyan is várható, remélhető, művelhető az adóalap emelése. A válasz megint magától értetődik, azt hiszem, hogy közvélemény-kutatások egész kedvező véleményt adnának nekünk, hogy mennyire tudott, tudatos ez a magyar társadalomban. Nyilván sokan, a magyar nép nagy többsége azt mondaná, hogy igen, akkor lesz több adóbevétel, ha jobban működik a gazdaság, ha a javakból több termelődik, több szolgáltatás termelődik, nevezetesen: ha emelkedik az összes nemzeti termék, ha emelkedik a GDP.

Tehát ezzel a meggondolással szándékozom egy kicsit részletesebben szólni a növekedés témájáról. Könnyű erről a témáról itt, ebben a Házban beszélnem, mert hiszen csak folytatom azokat a megjegyzéseket és szólásokat, amelyek itt már elhangzottak többektől, és nem volna igazságos, ha most leltárt készítenék arról, hogy ki mindenki tette ezt helyesen vagy egy kicsit eltorzítva, mert hiszen a kép nem lehetne teljes, és úgysem az a cél, hogy most könyvjegyzéket vagy leltárt készítsünk róla.

De egy tegnapi, igen ékesen és elokvensen elhangzott megjegyzésre utalok: Tardos Márton képviselő úr megjegyzésére, aki úgy közelítette meg ezt a témát, hogy a társasági adó kulcsával kellene foglalkozni, azért is, hogy a társasági adó méltányosabb legyen, de azért is, hogy a társasági adó inkább segítse, inspirálja a gazdasági növekedést. Tehát ez a két cél: méltányosság és növekedés.

Az, hogy jelenleg - ahogy Tardos képviselő úr figyelmeztetett rá - a hazai vállalkozók hátrányban vannak a külföldi vállalkozókkal összehasonlítva a társasági adók szférájában, erre jó emlékeznünk, és jó ezt vagy ebben a költségvetésben, vagy hosszabb távon tekintve számba venni. Az, hogy a külföldi vállalkozók eljöttek Magyarországra, és tőkét hoztak, managerial-képességet hoztak, marketing kapcsolatokat hoztak, ez mind pozitív és sokat ér a magyar gazdasági életnek.

Azonban már többéves, többé-kevésbé 8-10-12 éves múlt van mögöttünk, és ezek a nemzetközi vállalatok már annyira hazaiak is lettek olyan értelemben, hogy begyökereztek a magyar valóságba a magyar termelőeszközök, természeti források, a munka és legfőképpen persze az emberi tudás folytán, hogy ezen nemzetközi vállalatok számára igazán nem szükséges már az a pozitív megkülönböztetés, ami 8-10-12 évvel ezelőtt szükséges lehetett.

Ha nem képesek ma sem, 8-10-12 esztendő után a magyarországi valóság versenyében úgy megállni a piacon, hogy versenyezni tudjanak a magyar vállalatokkal, akkor ezt majd ők újragondolják. Nem fognak elmenni, hanem a hatásfok témájával fognak foglalkozni. Kétségtelenül előnyben vannak a nemzetközi vállalatok a technológiai tudás, tőkeforrásaik, egyéb kapcsolataik tekintetében. A probléma nem is ott van, hiszen látunk sikerhistóriákat Nagykanizsától Ózdig és végig az országban, ahol ezek a vállalatok jól működnek, termelnek, hozzájárulnak az ország exportjához, magasabb munkabért fizetnek, mint a helyi munkabér és így tovább.

Ugyanakkor a magyar vállalkozók, a magyar vállalkozások el vannak maradva. Persze, hogy el vannak maradva, mert megörököltük azt a sok évtizedes hátramaradottságot. De hogy hosszú távon ebbe belenyugodjunk, és a törvényhozó ne kontemplálja az ezen való segítést, erről beszélek én. Tehát arról, hogy a magyar vállalkozások ma már ne legyenek - idézőjelben - hátrányos helyzetben a nemzetközi vállalkozásokkal szemben Magyarországon. Vagyis a magyar vállalkozások, a magyar részvényesek által tulajdonolt vállalkozások ne adózzanak nagyobb rátával, mint a nemzetközi tulajdonban lévő, Magyarországon működő vállalkozások.

A közös nevezőre jutást emlegetem én, igen tisztelt képviselőtársaim! Közös bázisra, közös nevezőre hozni minden vállalkozást, amelyik Magyarországon termel. Ez szerte a világon elég jól bevált, hosszú története van, Dél-Amerikától Dél-Ázsiáig és Afrikáig, és Európában is. Azon kívül, hogy méltányosságról és termelékenységről beszélek, megint visszatérek a fő témámra. Ugye, tetszenek érteni, hogy növekedésről beszélek? A növekedés a témánk azért, hogy az adóalapot emeljük.

Ezzel kapcsolatban, az adóalappal kapcsolatban eszembe jut - régóta eszemben van; gondolom, sokunknak - egy másik téma, amiről nem sokat beszélünk, különböző okokból kifolyólag. Mégis úgy érzem, hogy az Országgyűlés fóruma az, ahol olyan témákat is előhozunk, előhozhatunk, amelyek - hogy is mondjam, óvatosan kívánok fogalmazni - nem igazán beszélgetés tárgyai, és különösképpen nem a gazdaságpolitika szférájában.

Mire gondolok? Arra, hogy az államháztartás több mint 15 százaléka az államadósság kamatterhe - olvassuk a kormánytól jött irományban. Az államháztartás terhének 15 százaléka az államadósság kamatterhe.

(14.20)

Ennek az államadósságnak jelentős része külföldi kölcsön, és ezt külföldi nehéz valutában fizetjük. Ennek kapcsán hozok ide az Országgyűlés fóruma elé egy kérdést, igen tisztelt Ház, egy kérdést. A kérdés önmagunkhoz, a kormányhoz, a parlamenthez, a koalícióhoz, az ellenzékhez, az akadémiai közösségekhez, mindenkihez; íme a kérdés: meddig tart még a nemzetközi bankházak részéről Magyarország hátrányos megkülönböztetése a csődbe ment kommunista rezsim által felvett kölcsönök kezelése tárgyában? Értem én azt, hogy a szerződés, az szerződés, az köt, a ma Magyarországának kormánya, Országgyűlése, népe megörökölte a csődtömeget, mint a szamár a fülét. Ez az ára az évtizedekkel ezelőtti szemfényvesztésnek, a Kádár Jánosék manipulálta gulyáskommunizmusnak.

A kérdés része az is, hogy meddig marad még ez a perverz nemzetközi eladósodás tabu Magyarországon - ismétlem: tabu Magyarországon. Miért ez a kicsavart szemérmesség részünkről? Féltjük hitelképességünk besorolását? De akkor nem használhatnánk Lengyelország példáját és más országok példáját? Nem szükséges nekünk kitalálni a spanyolviaszt, más országok ezzel a témával szembenéztek, és több-kevesebb sikerrel, majdnem minden esetben több sikerrel jártak, mint Magyarország, az a Magyarország, amelyik olyan jelentősen járult hozzá az elmúlt 10-15 évben a világ stabilizálódásához.

Stabilizálódás, a vasfüggöny ködbemenése, az atomháború közvetlen veszélyének feloldása, mert a szuperhatalom, a Szovjetunió csődbe ment - és így tovább, mondatnánk az érdemeinket. Nem dicsekvésről van szó, hanem arról, hogy Magyarország talán megérdemli... - azt hiszem, nem kell feltételes mondatban használnunk. Az a nyugati világ, ahonnan a kölcsön annak idején jött Magyarországra, talán azért is, hogy segítse feloldani annak a kommunista világnak a merevségeit, az a költség, beruházások, kölcsönök úgy is tekinthetők a nyugati világ részéről, mint egyfajta befektetés. Igen sikeres befektetés részükről 10-20-30 évvel ezelőtt, mert valóban szétoldódtak annak a merev világnak az alapjai. Magyarország nem kapott a Marshall-tervből, mert amikor 1947-ben - én itt voltam ebben az Országgyűlésben - felajánlotta ezt nekünk a nyugati világ, a magyar kormány ezt elutasította; már úgy értettem, hogy Rákosi Mátyás elutasította a végtelen bölcsességével.

Most azonban Magyarország sokkal kedvezőbb helyzetben van, és valahogyan mégse kerül abba a helyzetbe, hogy ajánlanának kölcsönt nekünk. Sőt, magunk is olyan szemérmesek vagyunk, hogy nem is tartjuk ildomosnak beszélni róla.

Nincs nekem, igen tisztelt képviselőtársaim, igen tisztelt Ház, igen tisztelt államtitkár úr, most semmiféle módosító indítványom ebben a kérdésben, azonban úgy érzem, hogy ez előbb-utóbb ilyen vagy olyan formában téma lesz számunkra. Ha ezt mi ébren tartjuk, és beszélgetünk róla, és írunk róla, és konferenciázunk róla, elképzelhető az is, hogy az a nyugati világ, amelyiknek ezt már régen meg kellett volna tennie, belenéz a tükörbe - tetszik érteni, a nyugati világ belenéz a tükörbe! -, és azt fogja mondani, hogy: ó, ezt már régen fel kellett volna ajánlanunk Magyarországnak.

Igen tisztelt Ház! Gazdasági növekedésről beszélek, mert ha az ország nemzeti jövedelmének jelentős hányada és a kormány évi kiadásainak 15 százaléka nem megy el arra, hogy olyan kölcsönöket fizessünk, amelyeknek a tartalmát éppen most kérdőjeleztük vagy magyaráztuk meg... De ha azok a kölcsönadók úgy tartják, hogy nincs módjuk Magyarország számára elengedni, mert a bankok könyveiben ott szerepel a követelés oldalon, és hogyan írják le, akkor olyan példára lehet hivatkozni, ami igen gyakran megtörtént: ezek a nagy bankok olyan tartalékokat képeztek évek, évtizedek során bizonyos kétes kölcsönökre, hogy onnan fedezhetnék. Továbbmenően: ha nehezükre esik az első státusban, az első lépésben ezeknek a kölcsönöknek a leírása bizonyos hányadban, talán koncessziós megoldások találhatók, nevezetesen a kamatok nem fizetése egy vagy két évig, türelmi időt kapni a kamatfizetésre, vagy valami más átprogramozását nem szükségképpen a kölcsönnek, de a kamatnak, persze, végső sorban az egész kosárnak.

Tisztelt Ház! Ha más eredménye az én mostani felszólalásomnak nincs is ebben a pillanatban most, amikor költségvetést írunk, de annyi van - ebben bizonyos vagyok -, hogy az Országgyűlés naplóját olvassák emberek, akik nincsenek itt jelen, és azok is, akik nem is hallják most a mi tanácskozásunkat (Varga Mihály: A rádió közvetíti!), azok számára is, akik rádión hallják, de azok számára, akik olvassák holnap, holnapután, egy hónap múlva, egy év múlva, hogy a Magyar Országgyűlés mivel foglalkozik, és hogyan áll hozzá az ország nagy kérdéseihez. Ezt a gondolatot ismétlem: felszólalásom light-motive-ja a gazdasági növekedés.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Tardos Márton képviselő úrnak, SZDSZ.

TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A délután folyamán elhangzott az az állítás, ami ennek az általunk megkapott kormány-állásfoglalási zöld könyvnek a mellékletére hivatkozik, és azt mondja, hogy az adóbevételek bruttó társadalmi termékhez viszonyított viszonya 2000-ben csökkenni fog, és ezt mint egy pozitívumot állította be. Én nem mondanám ezt ilyen határozottan, annak ellenére, hogy ezek a számok ezt közlik. Egyrészt a személyi jövedelemadók, amelyek kérdését most tárgyaljuk, nyilvánvalóan gyorsabban növekednek a papírok szerint is, mint a nominális bruttó társadalmi termék; másodsorban: a GDP fog-e 2000-ben olyan mértékben növekedni, mint amivel a Pénzügyminisztérium most számol? Ezt a szakértők jelentős része kétségbe vonja. Egyet biztosan tudunk: az az előterjesztés, ami a személyi jövedelmekre vonatkozik, viszonylag gyors, a bruttó társadalmi termékénél gyorsabb növekedést irányoz elő a kormány korábbi ígéretével ellentétben.

Teljesen egyetértek Horváth képviselő úr azon megállapításával, amit rám hivatkozva is megismételt, hogy a gazdasági növekedés a kiemelkedés fő útja.

(14.30)

Tudni kell azonban, hogy gazdasági növekedés csak saját akkumulációból és a külföldi tőkével való együttműködés alapján lehetséges. Ha mi durva lépéseket követünk el a külföldi tőkével szemben, akkor lehet, hogy etikailag jogos az a kérdésfelvetés - én is elmondtam már, amit Horváth képviselőtársam mondott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) -, hogy ez gyakorlatilag kárra vezet. Ha nem támogatjuk nagymértékben a belföldi akkumulációt és beruházást, akkor az a növekedés, amit mindketten kívánunk, nem következhet be vagy nem lesz tartós.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra következik Podolák György úr, az MSZP képviselője; felkészül Hargitai János.

PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megkímélem önöket attól, hogy a szokásos bevezetőt elmondjam, hogy hogyan ítélem meg az adótörvényt, amely a parlament elé került, hiszen tulajdonképpen ugyanazt tudnám elmondani, mint a képviselőtársaim, ami arról szólna, hogy ez nem az az adócsomag, amire számítottunk, nem a kisvállalkozásokat segíti, nem segíti elő azt, hogy az adózás könnyebb legyen, kisebb terhet jelentsen az alacsony jövedelműeknek.

Két olyan témakörrel szeretnék foglalkozni, amely a mai nap folyamán egyáltalán nem került szóba. E két témakör közül egyik sem kellemes, hiszen egyáltalán nem olyan témákról van szó, amelyek mellett igazán jól lehet érvelni, de a gyakorlatban és az életben él és működik. Az egyik ilyen témakör lenne a cigaretta adóáremelésével kapcsolatos néhány észrevétel, a másik hasonló témakör kapcsán pedig a csődeljárással kapcsolatban tennék néhány említést.

A cigarettáról, annak felhasználásáról, adótartalmáról sokat lehet beszélni. Egy biztos: a lakosság egyharmadát érinti, nehéz leszokni róla, akár a politikáról, és ráadásul egy olyan nagyságrendű adóbevételt eredményez a kormányzatnak, amely meghatározó költségvetési tétel, amitől nem lehet eltekinteni. A kormány a cigaretta 2000. évi adójának emelésekor két lehetőséget vizsgált. Az egyik az A-változat, amely kétszer 15 százalékos adóemelést javasol, valamint a B-változat, amelyik egyszer 15 százalékos adóemeléssel számol. Az egyszeri adóemelés esetén a cigaretta ára minimum a tervezett inflációt kétszeresen meghaladó mértékben növekszik, amíg az A-verzió esetén a növekedés várhatóan a tervezett inflációt háromszorosan haladja meg. Magyarországnak az EU-hoz történő mielőbbi csatlakozását szem előtt tartva, az EU 57 százalékos minimum adószintjének elérése érdekében a cigaretta ára az elkövetkezendő években a tervezett inflációt meghaladó mértékben emelkedik. Ez természetes. Ugyanakkor célszerű, hogy olyan mértékű adóemelésekre kerüljön sor, amely egyrészt optimalizálja a költségvetési adóbevételeket, másrészt lehetővé teszi a magyar dohányipar stabilitásának megőrzését és egy versenyképes magyar dohányipar csatlakozását az Európai Unióhoz.

A költségvetési bevételek inflációs hatásáról szeretnék mondani néhány gondolatot. A egyszeri 15 százalékos adóemelés érdekes módon több bevételt jelent a költségvetés számára, és alacsonyabb inflációt indukál. Az egyszeri 15 százalékos adóemeléssel a költségvetés bevételei 147 milliárd forintra emelkednek, míg a kétszeres, tehát a kétszer 15 százalékos emeléssel ez mindössze 138 milliárd forintot tesz ki az eddigi gyakorlati számok figyelembevételével. Ez egybecseng a pénzügyminisztériumi szakemberek véleményével, hasonlóképpen a dohányiparban és az egyéb szakmai területen dolgozókéval.

Teljesen egyértelmű, hogy az emelés hatására minimum 5 százalékkal csökkenne a legális piacon eladott cigaretták fogyasztása. Az 5 százalékos csökkenés jelentős nagyságrendet, több mint 10 milliárd, közel 14 milliárd forint árbevétel-kiesést jelent az adóhatóság részére, míg a 15 százalékos adóemelés 0,28 százalékkal, a kétszeri, tehát a 30 százalékos emelés pedig 0,54 százalékkal emelné a teljes fogyasztói árindexet. Tehát látjuk, hogy ez egy jelentős meghatározó az árindexen belül is. Az ilyen mértékű növekedés legnagyobb haszonélvezője teljesen egyértelműen a feketepiac lenne.

Emlékeztetni szeretném a képviselőtársaimat, hogy az 1984-85-ben végrehajtott cigaretta-adóáremelés hatására megközelítőleg 20 százalékkal csökkent a legális piacon eladott cigaretta ára. Ha ez a mértékű árnövekedés bekövetkezne, várhatóan jelentős mértékű bevételkiesés következne be adó oldalon; ez az egyik oldala a dolognak. A másik oldala a feketepiac, minthogy Európában és a világon minden ilyen esetben jelentős térnyerésre tenne szert; arról már nem is szólva, hogy ebben az esetben, amikor ilyen mértékű áremelések vannak, jelentős mértékben nőne az alacsony árfekvésű, "importált" feketepiaci cigaretták fogyasztása, aminek az egészségi kihatásai rendkívül kritikusak lehetnek a jövőt illetően.

Javasolnám a kormánynak megfontolásra, hogy a jövőben, hiszen az elmúlt néhány évben e káros szokás mellett is a light-cigaretták közel öt év alatt a 8-10 százalékos fogyasztói arányról az 50 százalékot elérték, célszerű lenne, ha ez a terület valamilyen kedvezményben részesülne. Mi úgy tekintjük, hogy ha így és ebben a formában tehát a kétszer 15 százalékos emelésre kerülne sor, ez komoly gondot okozna a mezőgazdaságban is, hiszen jelen pillanatban az EU-garanciák három éven keresztül 15 ezer tonna dohánytermelést feltételeznek, erre módot és lehetőséget adnak, és ezt tudják csak preferálni az esetleges 2002-es számbavételnél. Amennyiben ez a növekedés bekövetkezik az árban és az adótartalomban, a dohányipar visszaesik, nagy valószínűséggel a foglalkoztatottak számára is kihatással lesz, akik a mezőgazdaságban nem kevesen vannak - ez körülbelül 15 ezer családot érint, valamint a 30 ezer embert, aki a dohányiparban dolgozik -, és ez nehézségeket jelent.

Mi úgy gondoljuk, hogy célszerű lenne - ezt javasoljuk -, ha az egyszeri 15 százalékos áremelésre kerülne sor. Ne kerüljön sor a második lépésre, hiszen úgy gondolom, ennek a negatív hatásait a gyakorlatból kellőképpen lehet érzékelni. Ezért is javasolnám, hogy tekintsenek vissza a négy évvel ezelőtti hasonló jellegű változtatásokra. Ezért tisztelettel kérem, és megerősíteném, hogy az Országgyűlés gondolja végig - a 15 százalék elfogadható fogyasztói árat jelentene a jövő évi inflációt tekintve is -, hogy emellett voksoljanak.

A másik ilyen témakör, amiről szeretnék szólni, a csődtörvényről és a csődeljárással kapcsolatos eljárásról szólna. A módosítás lényege az 1997. évben történt módosítás megváltoztatása, ami lényegében arról szól, hogy az államháztartás alrendszerébe tartozó követeléstulajdonost kivonná a hitelezők által kötelezően befizetendő úgynevezett regisztrációs díj, a követelés 1 százaléka - amely ezer, illetve százezer forint - megfizetése alól. Álláspontunk szerint ez a módosítás alapvetően alkotmányos problémákat vet fel, mivel a hitelezőket ily módon nem lehet megkülönböztetni, hiszen az adós céggel szemben a követelésnek a felszámolási eljárás keretében történő érvényesíthetősége azonos jogokat és kötelezettségeket ró a hitelezőkre. Ugyanakkor a felszámolási eljárás befejezését követő vagyonfelosztás során - ha erre teremtődik fedezet - az adóhatóság más hitelintézetekkel együtt, például az OEP-pel együtt, egyébként is előnyösebb kielégítési besorolást kap, amely a többi hitelező - kivéve a jelzálog-, illetve a végrehajtásijog-tulajdonosokat - számára hátrányos helyzetet teremt.

 

(14.40)

 

Megjegyzem, hogy a hatályos törvények alapján a felszámolási eljárás során bekövetkező gazdasági események adó- és járulékfizetési kötelezettségei jellemzően megfizetésre kerülnek, tehát ezek érdemi árbevételt eredményeznek az adóhatóság számára.

Ugyancsak nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy a hatályos csődtörvény szerint, melyet az APEH szakértői eltérően értelmeznek, az adóhatóságoknak és az OEP-nek külön-külön kellene megfizetni az általa bejelentett hitelezői igények regisztrációs díját; természetesen erre így, ebben a formában nem kerül sor.

Nem lehet eltekinteni attól a ténytől sem, hogy a szakminisztériumok statisztikai adatai szerint az állami hitelezők regisztrációsdíj-fizetése az összes befizetések mintegy 45-50 százalékát jelenti. Tehát ez azt jelenti, hogy ha ez a törvény elfogadásra kerül, a csődtörvény értelmében egy felszámolásnál a szükséges 100 ezer forintos összeg nem jön össze, hanem ennek csak a fele, és az állam jelen esetben kivonja magát ezen kötelezettségvállalás alól, tehát egyensúlytalan állapotot teremt, aminek természetesen a kényszerélvezői a kicsik, a kisvállalkozások, amelyek nem képesek érdeket érvényesíteni; ráadásul az állam - ezen törvény jóváhagyása kapcsán - kivonul ebből a dologból. Teszi ezt az adóhatóság úgy, hogy mindenkor rendelkezik azzal a joggal, amely napjainkra egyértelműen kialakult Magyarországon, hogy amikor látja, hogy kritikus helyzetbe kerül egy vállalkozás, él a végrehajtási jogával, s amikor teljes egészében kiszívta a vállalatot, akkor adja át a bíróságra csődeljárásra. Ez ma a gyakorlat és ez eszerint működik.

Tehát esély sincs arra a jövőt illetően, hogy a kisvállalkozók, tehát a "kishitelezők" az érdekeiket érvényesítsék, és egyáltalán érdekük fűződjön ahhoz, hogy a regisztrációs díjat befizessék, hiszen feleannyi regisztrációs díj kerül befizetésre, és még annyira se fognak részesedni, mint ez idáig. De ennek több ilyen jellegű jogi buktatója is van.

A következő komoly, súlyos gond ezzel kapcsolatosan, hogy a felszámolókat kijelöli. Ebben az esetben, mivel a felszámolónak esélye sincs arra, hogy a rá rótt kötelezettségeknek megfeleljen a különböző cégbírósági és adóeljárások során, ezért kényszerből történnek ezek a végrehajtások, nem éri meg a felszámolónak, s emiatt a felszámolók be fogják adni az üzletet, és tovább fognak húzódni a felszámolások. Ez azt jelenti, hogy legalább két-három évvel elhúzódhatnak az ilyen jellegű felszámolások.

Összegezve: nem értjük, hogy mit old meg ez a módosítás. Tehát ha az állam kivonul a fedezésből - holott neki legalább annyi köze van hozzá, mint a többi hitelezőnek -, a regisztrációs díjat nem fogja a jövőben fizetni, nem teremtődnek meg a csődeljárás során a felszámolás lehetőségei. Tehát több mint 50 százalékkal csökken a kishitelezők, jelen esetben azon kisvállalkozók lehetősége, akikről a mai napon a későbbiek folyamán még tárgyalni fogunk. Tehát senkinek nem jó ez a dolog, sújt mindenkit: sújtja a felszámolót, mindenkit sújt - érthetetlen, hogy kinek jó ez -, és tovább húzódnak a felszámolások.

Tisztelettel kérem, hogy ebben a törvénymódosításban, adómódosításban erre ne kerüljön sor, mert nagy valószínűséggel prognosztizálható, hogy ilyen negatív hatásai lesznek.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.).

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Hargitai János képviselő úrnak, Fidesz; őt követi majd Takács Imre.

DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mostani megszólalásom során a törvénycsomag két törvényét kívánom érinteni, először a helyi adókról szóló, '90. évi C. törvény módosításáról szeretnék beszélni, azt követően pedig az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól szóló törvényről, illetve az ezt érintő módosításokról.

A helyi adókról szóló törvény módosítása kapcsán - végighallgatva a mai vitát is - azt látom, hogy ha a beterjesztett törvénymódosításról beszélünk, és most az általános vitában ez a feladatunk, akkor olyan nagy véleményeltérés nincs a pártok megszólalói között. Vita akkor keletkezik, ha egyesek olyan témákat vetnek fel és elemeznek, ami a mostani törvénymódosításnak nem tárgya. Nyilván röviden ezekről is szólni fogok, már csak azért is, hogy reagálhassak az egyes ellenzéki képviselők által tett megfogalmazásokra vagy állításokra.

Ahhoz, hogy a helyiadótörvény módosításáról érdemben szólni lehessen, célszerű megvizsgálnunk azt a joganyagot, amelyik idestova tíz éve változatlan, hiszen a helyi adókról szóló törvényről elmondható, hogy alapjaiban nem változott a bevezetése óta. Ha azt vizsgáljuk, hogy mi jellemzi ezt a rendszert, ha azt nézzük, hogy a helyi adóknak mi a szerepe, hol van a helye az adózás rendszerében, akkor a következő megállapításokat tehetjük.

A központi adók mellett a helyi adók nyilván ennek a nagy rendszernek az egyik lábát, a gyengébb vagy kisebb volumenű lábát jelentik, ugyanakkor nem jelentéktelen a helyi adóztatás. Mindannyiunk által ismert, hogy az államháztartás egyik alrendszerének fontos finanszírozását jelentik a helyi adók és a helyi adóztatás. Azt is tudjuk, ahogy az előző kormányzati ciklusokban az önkormányzatok világából megindult és felerősödött a forráskivonás, a helyi adók egyre inkább szerepet kaptak az önkormányzatok finanszírozásában. Nem jelentéktelen az a 150 milliárdnyi forrás, ami egy évben ilyen szempontból gazdagítja a helyi önkormányzatokat. Ezen belül is a legnagyobb tétel, amit a módosítások során is érintünk valamelyest, a helyi iparűzési adó, amiből '98-ban 124 milliárd forint folyt be; igaz, hogy teljesen egyenetlen elosztásban, mert ennek 40 százaléka a fővárost gazdagította.

Azt is megemlíthetjük, ha tendenciákat vizsgálunk, hogy a tavalyi évre az önkormányzatok többsége már bevezette ezt az adót, sőt több mint 1800 önkormányzat élt ennek az adóztatásnak a lehetőségével, és valószínűleg az idei költségvetési évben további 10 százalékos növekedést regisztrálhatunk majd. Ugyan azt mondtam, hogy ez a kisebbik láb az adóztatás rendszerében - másként megfogalmazva, ez csak egy kisegítő adóztatás a központi adóztatás mellett -, de fontos azért, mert épp ez az az adóztatási forma, amelyik lehetőséget biztosít arra, hogy az ország eltérő térségeiben eltérő módon jelenjen meg az adóztatás. Tehát ez az az adóforma, amelyik lehetőséget biztosít az önkormányzati politikusoknak, az önkormányzatoknak arra, hogy helyi politikát, helyi gazdaságpolitikát valósítsanak meg.

Az önkormányzatiság lényegéhez is hozzátartozik a sajátforrás-szerzési képesség, a saját források szerzéséhez való jog. Ettől is van persze gondja a megyei önkormányzatoknak, mert a megyei önkormányzat olyan önkormányzat, amelyiknek ilyen szempontból az önkormányzatisága is megkérdőjelezhető, sőt Európában, az európai régiók gyűlésében ma már lehet olyan hangokat hallani, hogy meg is kérdőjelezik a megyei önkormányzatok önkormányzatiságát, mivel ez az egyetlen olyan önkormányzat, amelynek nincs sajátforrás-szerzési lehetősége, persze ha a saját forrás szerzésének lehetősége alatt az adóztatás lehetőségét értjük, mert ez az érdemi lehetőség. Intézményeket működtetnek, így nyilvánvalóan vannak valamennyire működési bevételeik, ez azonban távol áll az adóztatás lehetőségétől.

Általában abban is egyetértettek az ellenzéki és kormánypárti megszólalók, hogy a helyi adókat nem elsorvasztani kellene, hanem a helyi adók szerepét az elkövetkezendő időszakban növelni illik, és nemcsak azért, mert esetleg nagyobb az adózó polgár késztetése arra, hogy a helyi adóhatóság számára adózzon. Bár én ebben nem nagyon hiszek, de talán inkább látja annak az eredményét, hogy a helyi hatóság az ő adóforintjaival hogyan gazdálkodott, mint ahogy az a központi adók esetében érvényesül.

(14.50)

Ahhoz azonban, hogy a helyi adók mozgásterét növelni lehessen, ez egy érdemibb adófajtává válhasson, a központi adók területén nyilvánvalóan szükséges valamilyen fajta visszavonulás, mert erős központi adóztatás mellett illúzió azt gondolni, hogy a helyi adók kiteljesedhetnek. Előttem szóló kormánypárti képviselők már többször elmondták és indokolták, hogy erre a nagy átalakításra 2000-ben miért nem láttunk lehetőséget.

Mindannyiunk előtt ismert, hogy '99-ben egy új jogi fogalommal, egy új jogintézménnyel gazdagodott az adóztatás intézménye, ez pedig az adóerő-képesség fogalma. Ennek bevezetésére azért kényszerült a polgári kormány, mert érzékelte azokat a szédítő különbségeket, azokat az eltérő adóztatási lehetőségeket, amelyek település és település között vannak. Azt is tudjuk, hogy ezeket részben a személyi jövedelemadó-bevételnek a településen maradó része hozza, de sokkal inkább a helyi iparűzésiadó-bevétel az, ami eltéríti a települések lehetőségeit. Ezért indokoltnak láttuk az idei és az elkövetkezendő költségvetési évben is indokoltnak látjuk egy olyan mechanizmusnak a működtetését, amely ezt a rendkívül differenciált települési kört, ezeket a nagy eltéréseket valamelyest mérsékelni tudja. Ez az, ami megfogalmazódik a most beterjesztett anyagban, nem más.

Az anyag konkrétan úgy fogalmaz, hogy költségvetési kapcsolatokból származó források hogyan csoportosíthatók át az eddigieknél nagyobb mértékben a gyenge adóképességgel rendelkező települések javára. Ez az, amit vizsgál a Pénzügyminisztérium, és ennek a mechanizmusnak az eddigieknél erőteljesebb működtetésére kíván kísérletet tenni a költségvetési törvényben. Elhangzott az is, hogy 2,3 milliárd volt az a pénzmennyiség, ami a gazdag településektől a szegényebb települések irányába ment. Remélem, a költségvetési törvényben ennél nagyobb mértékben tudjuk ezt az átcsoportosítást teljesíteni. Egyetértek azokkal a felszólalókkal, akik azt mondták, hogy ez még belefér a szolidaritás elvébe, ugyanakkor nem teszi érdektelenné a helyi adóztatásban a gazdag, jómódú településeket, amelyek ezt a szerencsés viszonyt sokszor még az elmúlt érából örökölték meg.

Megállnék még egy pillanatra az üzleti adónál, mert ez is szóba került ellenzéki képviselők felvetésében; sőt egyesek odáig mentek, hogy nyilvánvalóan majd a mostani időközi választások után gondolunk valami merészet, és megtesszük azokat a lépéseket, amelyeket egyelőre még elrejtve tartunk. Nem gondolunk semmi ilyen lépésre, nem gondolunk arra, hogy november 15-ével majd életbe lép egy helyiadótörvény, és utána - egy kicsit államháztartásitörvény-ellenesen - azt valamilyen oknál fogva mégis megváltoztatnánk. Ugyanakkor nem tartom szentségtörésnek azt, hogy akár az üzleti adó bevezetésének lehetőségéről is készülnek számítási anyagok egy pénzügyminisztériumban.

Azt is látni kell és azt is mindannyian tudjuk, hogy a helyiadórendszert nemcsak az előbb felhozott indokok miatt kell előbb-utóbb megváltoztatni, hanem a változtatást valamelyest indokolja az Európai Unióval történő jogharmonizáció is. A helyiadórendszerben működnek olyan támogatási lehetőségek, amelyek Európában testidegenek, és nem valószínű, hogy ezt az Európai Unió eltűri majd nekünk - tehát valami máson való gondolkodás mindenképp indokolt. Azt nem tartanám szerencsésnek, ha központi adóvá változna ez az adóforma, ezt megtartanám helyben, és inkább a költségvetésnek, illetve a pénzügyi kormányzatoknak azt a törekvéseit támogatnám, hogy más költségvetési kapcsolódási forrásokból keressük meg azokat a lehetőségeket, ahol ez az átcsoportosítás a gyengébb adóerő-képességgel rendelkező települések irányába megtehető, és nem a helyi iparűzési adó lehetőségét vinném központi adóba.

Ezek után nézzük meg azt, hogy milyen konkrét módosításokat fogalmaz meg most ez a törvény. Az adórendszer módosítása kapcsán a kormány többször is megfogalmazta célként - most ebben az anyagban is ismétli -, hogy ha egyszerűsítjük, egyértelműbbé tesszük a szabályrendszert, akkor ezzel nagy valószínűséggel részben megteremtjük egy hatékonyabb adóbehajtás feltételeit is. Azok a korrekciók, amelyek most történnek a helyi adókról szóló törvényben, gyakorlatilag ennek a célnak a szolgálatában állnak.

Fontosnak tartom azokat a pontosításokat, amelyeket a törvény megfogalmaz. Mindannyian tudjuk, hogy az adóalanyiságot a január 1-jei állapot keletkezteti a jelenleg hatályos törvények szerint, ugyanakkor majdan a változtatás után arra is lehetőség lesz, hogy ez egy év közbeni állapothoz kötődjön, hisz' teljesen indokolt, illetve életszerű, hogy az adott település évközben vezet be valamilyen adófajtát. Miért a január 1-jei állapothoz kötődne ilyenkor az adóalanyiság? A bevezetés pillanatához kell ezt kötni, tehát ez egy ésszerű változtatás. Ilyenkor nyilvánvalóan az adatszolgáltatási kötelezettség is, ami az adóalanyokat terheli, ehhez az időintervallumhoz kötődik.

Ennél érdemibb az a változtatás, amit ez a törvényjavaslat megfogalmaz, amikor bevezet egy különös adózási módot. Vállalkozók esetében a személyi jövedelemadó törvény eddig is lehetőséget biztosított tételes átalányadózásra, az ilyen adózóknak azonban gondot jelentett a helyi iparűzésiadó-alap kiszámítása, hisz' ez nyilvántartási kötelezettséggel, adminisztrációval járt, a költségeikről számlát kellett gyűjteniük, tehát ez a vállalkozásuktól mindenképp energiát vont el. Ezért a pénzügyi kormányzat és a kormánypártok indokoltnak látják azt, hogy itt egyszerűsítésekre legyen lehetőség. Ezért bevezeti ez a törvénymódosítás ezt a különös adózási módot, aminek a lényege egy egyösszegű adófizetési kötelezettséget, illetve lehetőséget jelent; azokon a településeken, ahol 1 százalék alatti az adómérték, 5 ezer forintos, ahol az 1 százalékot eléri vagy afelett van, ott 10 ezer forintos adófizetési kötelezettséget jelentene ez az adott vállalkozónak. Van egy olyan pontosítás is ebben a körben, hogy vagy a székhelyen, vagy a telephelyen adózna a vállalkozó. Az értelmező rendelkezésekre nem térek ki, bár az egyértelmű szabályok kapcsán ezek is fontosak lehetnek.

Hadd szóljak még röviden a második beharangozott témáról, az APEH-et érintő változásokról, és elsősorban a bűnügyi igazgatóság tevékenységét érintő változásokról. Ha van olyan jogintézmény, amelyet a magyar pénzügyi politikában vagy adópolitikában bevezettünk és iszonyatosan nagy vihart vert - mindannyian megéltük -, akkor ez az a változás volt, ami az APEH mozgásterét növelte, amikor az APEH nyomozó hivatalát létrehoztuk; ennél nagyobb vihart talán csak az APEH vezetőjének személye jelentett egy éven keresztül. Nem a vita tárgya, de engedjenek meg egy mondatot: bármennyire ellentmondásos is volt sok ember szemében az APEH vezetőjének személye, egy biztos, hogy maga az adóhatóság, az APEH szervezete ez alatt az egy év alatt többet produkált és többet profitált önmagának, mint az előző vezetők idején; sok mindent nem is mertek volna remélni az előző vezetők, amit Simicska úr idejében az APEH-nek sikerült elérnie. És meggyőződéssel hiszem, hogy az elkövetkezendő évek során ennek a hozadéka a költségvetést gazdagítani fogja; de ez messzire visz a témától, úgyhogy gyorsan visszatérek mondandóm lényegéhez.

Fontosnak tartom azokat a változásokat, amelyeket az ombudsman - az állampolgári jogok biztosa - jelzése kapcsán módosítunk a törvényben. Ha az ember az ombudsmanok beszámolóit olvassa vagy az emberi jogi bizottságban őket hallgatja, akkor a pénzügyi kormányzatot szokták olyannak megjelölni, akikkel általában gond van, vagy nehéz velük az együttműködés. Egy ellenkező példáról tudunk most számot adni, hisz' a kormányzat a biztos asszonynak mind a négy észrevételét respektálta, és módosításokat tesz a törvényen. Miért fontosak ezek?

Az első ilyen, hogy bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtés esetén az APEH szervezetén belül is működne egy engedélyezési eljárás. Egy ilyen változtatásnak nyilvánvalóan garanciális jelentősége lehet az információgyűjtésnél.

(15.00)

A másik ilyen módosítás, hogy a szervezet hatáskörébe tartozó bűncselekmények elkövetőivel vagy azokkal a személyekkel szemben, akik ilyennel alaposan gyanúsíthatók, működött és működik a továbbiakban is az úgynevezett feltartóztatás intézménye, amiről szintén nagyon éles vitákat folytattunk. A feltartóztatás intézménye megmaradna, de a biztos asszony javaslatára ennek célszerűségét, hogy milyen helyen, milyen időben és miért lehet valakit feltartóztatni, a törvény jobban körülírná; ennek is garanciális jelentősége van.

Fontosnak tartom azt a változtatást is, amit a törvényalkotó a jogorvoslat kapcsán módosít a törvényen. Ha egy ennyire ellentmondásos és sokat vitatott új jogintézményt vezetünk be egy törvényben, és ez működik a napi gyakorlatban, akkor jó, ha a törvény a jogorvoslat lehetőségét is pontosan, precízen, és amennyire lehet, körültekintően szabályozza. Ez az, ami most átfogóan megtörténik ebben a törvénymódosításban.

Végül az is fontos, az a módosítás, amikor a törvény hatalmazza most már fel a pénzügyminisztert arra, hogy az eljárási, s bizonyos magatartási szabályzatokat kisebb súlyú pénzügyminiszteri rendeletben szabályozzon.

Én azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy azok a módosítások, amik ebben a két törvényben történtek, olyan módosítások, amit indokolt volt megtenni, beleilleszkednek abba a célrendszerbe, hogy egy egyszerűbb, áttekinthetőbb és működőképesebb adórendszerünk legyen, és ez az adóbehajtás eredményességét is szolgálni fogja.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra következik Takács Imre képviselő úr, MSZP; őt követi majd Fazekas Sándor úr.

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Hargitai képviselőtársam az APEH működéséről szólt, az APEH-et emlegette. Engedjék meg, hogy egy 1700-as években Adam Smith által megfogalmazott gondolatot idézzek, aki az adózás négy alapelve közül negyedik alapelvként a következőt mondta: "Ne legyen az adókivetés és -beszedés faggató, vagy olyan költséges, hogy a polgárok által befizetett összegnek nagy része a kincstártól elvonassék."

Én ezt azért idézem, mert nem tudom, mennyire költséges az a fejlesztés, amit az APEH-ben ilyen szempontból végeztek, és ha értékelemzés oldaláról vizsgálom, magyarul, a funkció/költség viszonya szempontjából vizsgálom, akkor ez milyen eredménnyel járt; nincsenek nekem erről információim, de lehet, hogy ennek a vizsgálata megérne egy misét.

Rátérek az adókérdésre, és nem akarom ismételni a személyi jövedelemadó kapcsán azt, amit már részletesen ecseteltem, azt tudniillik, hogy az adókulcscsökkenés milyen pozitív, legalább négy vagy öt pozitív hatást vált ki a nemzetgazdaságban; azonban már a korábbiakban többször rámutattam arra, hogy ha az adókulcs-csökkentés után nem következik be teljesítménynövekedés, akkor komoly bajba kerülhet a nemzetgazdaság, komoly egyensúlyi zavarok jöhetnek létre.

Az egyensúly fenntartása a helyes adórendszer mellett elsősorban a gépi beruházások fokozását igényli, csak ez alapozza meg a termelékenység növekedését. A KSH ez évi adatai szerint az első félévben szerencsére jól alakul a termelékenység a magyar nemzetgazdaságban, és ha a nemzetgazdasági ágak fejlődését figyelembe veszem, a struktúra változását, akkor egyértelmű, hogy a gépipar előkelő helyen van, de már nemcsak az idén, hanem az előző években is megindult ez a kedvező tendencia.

Ha tudniillik a gazdasági növekedésnek nem a termelékenység a legfontosabb forrása, hanem a termelési tényezők fokozódó bevonása, akkor ennek szűkössége a növekedés fékezőjévé válik. A meg nem alapozott növekedés a tőkeelemek túlkínálatát eredményezi, ez pedig jelentős egyensúlytalansághoz vezet. A beruházásoknál azonban nem szabad csak azt a tételt hangsúlyoznunk, amit a budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen, vagy a pécsi egyetemen, vagy más oktatási intézményekben hangsúlyoznak, hogy tudniillik a beruházásokat a kamatláb alakulása és a vállalkozók profitvárakozása befolyásolja, mert egyre inkább az értéktőzsdén kialakult tendenciák azok, amelyek a nagyvállalatok beruházásait motiválják, vagy nem motiválják. John M. Keynes az 1930-as években - rám néz most itt Mádi kollégám, mondom is neki pontosan: 1936-ban, "A foglalkoztatottság, a pénz és a kamat általános elmélete" című könyvében - a következőket mondja ezzel kapcsolatban: A tőzsde nap mint nap újraértékel sok beruházást, a beruházásokat nem annyira a hivatásszerű vállalkozók valódi várakozásai szabályozzák, mint inkább azoknak az embereknek az átlagos, a részvények árában megmutatkozó várakozásai, akik az értéktőzsdén kereskednek.

Ennek alapján bármit is tesz az állam az adókulcsokkal (Megszólal egy mobiltelefon.), ha a tőzsde kedvezőtlen tendenciái érvényesülnek - valakit hívtak telefonon -, akkor az a beruházások, így az adóalap csökkenését is eredményezi, ezáltal nehéz helyzetbe kerülhet az államháztartás egyenlege is. Abban az esetben, ha az egyenleg felbomlása esetén a költségvetési hiány elszabadul, akkor az infláció is elszabadul. Ezt Kornai János még a múlt évtized végén neves könyvében pontosan bizonyította. Az infláció elszabadulása nagy veszélyt jelenthet; nagy veszélyt jelenthet elsősorban a bérből és a fizetésből, valamint a nyugdíjból élők számára.

A személyi jövedelemadónál és az adótéma vizsgálatánál nagyon fontos megvizsgálni azt, hogy az egyenlőtlenség - én elsősorban a jövedelemegyenlőtlenségről beszélek, mert van kulturális és más egyenlőtlenség is - hogyan alakul a nemzetgazdaságban. Az egyenlőtlenség vizsgálatára, a jövedelemegyenlőtlenség vizsgálatára talán a legjobb mutató az úgynevezett - csúnya szóval élve - GINI-mutató. Ez a mutató 0 és 1 közötti értéket tartalmaz. Ha az érték 0, akkor mindenki egyenlő összeggel rendelkezik a jövedelemből, teljes az egyenlőség. Ha az érték 1, akkor egy személy rendelkezik a jövedelemmel. Ha a magyar nemzetgazdaság fejlődését vagy a magyar társadalom fejlődését nézzük, akkor ez az érték '95-ben 0,32 volt, és '98-ban sajnos 0,5 körül volt, tehát közeledik az 1 felé, a nagyobb fokú egyenlőtlenség felé.

Az egyenlőtlenség növekedése egyes számítások szerint azt igényelné, hogy a magasabb jövedelemmel rendelkezők jövedelmének durván 5 százalékát át kellene csoportosítani a szegénységi küszöb alatt élők számára. Az átcsoportosításnak egyik eszköze lehet az adórendszer, az adókulcsok alakítása, és nyilvánvaló, hogy itt egy nehéz helyzetben vagyunk. Mert az Európai Unió országaiban, ha megfigyeljük, mindenütt már az egy-két kulcsos adórendszer érvényesül. Nálunk még mindig három kulccsal dolgozunk, de a szegénység felszámolása miatt szerintem a progresszivitásról az adórendszerben nem lehet lemondani.

(15.10)

 

Az adókról szóló törvényjavaslat egy helyen sajnos fokozza a jövedelemegyenlőtlenséget. Ezt nem akarom részletesen kifejteni, már tegnap is és ma is sokan szóltak erről - gondolok például a gyermekek után járó adókedvezményre -, kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaim is ecsetelték ezt, ezért én kihagyom.

A következő téma logikailag látszólag nem függ össze az eddig elhangzottakkal. Én az idegenforgalmi bizottságban dolgozom, és Bóka képviselőtársammal igen sokat töprengtünk a belföldi üdülési csekk személyi jövedelmet érintő kérdésében. Teljes az egyetértés ezen a területen kormánypárti és ellenzéki képviselők között az idegenforgalmi bizottságban, Bóka képviselőtársammal is teljes az egyetértés. Arról van szó, hogy a belföldi üdülési csekk alsó adómentes értékének 10 ezer forintról 30 ezer forintra való megemelése a nemzetgazdaságnak is, a Pénzügyminisztériumnak is, de főleg a lakosságnak is jó. Erről szeretnék néhány szót szólni. Bízom abban, hogy a Pénzügyminisztérium ilyen szempontból megértő lesz e kérdés tekintetében.

Ha a belföldi üdülési csekk értékhatárát 10 ezer forintról 30 ezer forintra emeljük, végső soron személyi jövedelemadó-kiesést nem eredményez, mert ilyen határ mellett nem lép fel fizetésmegváltás. Ha nem lenne belföldi üdülési csekk, akkor nem lenne személyi jövedelemadó-bevétel sem. Az is nagyon fontos, amit a Növekedéskutató Intézet és a Pénzügykutató Intézet vizsgálata ennek kapcsán igazol, hogy tudniillik számtalan más előnye is van az üdülési csekk értékhatára növelésének. Itt hadd köszönjem meg a Pénzügykutató Intézetnek és a Növekedéskutató Intézetnek azt a nagyon részletes hatástanulmányt, amit ezen a területen összeállítottak.

A következő pozitív hatása van az üdülési csekk értékhatár-növelésének: egyrészt közérzetjavító, kedvező szociális hatása van, aztán nagyon figyelemre méltó az is, hogy az 1,7 milliárd forintos üdülési csekk 2,3 milliárd forint forgalomnövekedést eredményez, ez pedig egyértelműen áfanövekedést is biztosít. Az üdülési csekk élénkíti a belföldi piacot, a hazai turizmust, és csökkenti a külföldi kiutazásokat. (Az elnök csenget.)

ELNÖK: Képviselő Úr! Bocsásson meg, de ez a téma nem ide tartozik! Véleményem szerint ön eltért a tárgytól. (Dr. Takács Imre: Egyetértek elnök úrral.) Tessék az adótörvényhez visszatérni, mert bár az általános vita keretében tárgyaljuk ezt az adócsomagot, de ön már nagyon eltért a tárgytól.

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Én azért mondom el ezeket az indokokat, mert a Pénzügyminisztérium egy darabig berzenkedett az értékhatár növekedése ellen, és mivel én bizonyítom azt a felszólalásomban, hogy az üdülési csekk értékhatárának felemelése a nemzetgazdaság számára hasznos, ezért ez az általános vitához egyértelműen hozzátartozik. De rendben van, elnök úr! Egy-két dolgot még megemlítek, és utána befejezem. Még egy előnye van ennek, az, hogy fehéríti a gazdaságot, és visszaszorítja a feketegazdaságot.

Mindezek alapján szeretném megemlíteni, hogy a belföldi üdülési csekk személyi jövedelemadó-mentes keretének növelése kedvező a központi költségvetés, a nemzetgazdaság, valamint a dolgozók számára egyaránt. Még egyszer mondom, elnök úr, a bizonyítás miatt említettem meg ezt a témát, és nem azért, hogy kiselőadást tartsak az üdülési csekkről.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Gidai Erzsébet képviselő asszony, MIÉP.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Képviselőtársaim! Többen felvetették az üzleti adó kérdését. Ezzel kapcsolatban szeretnék reagálni az eddig elhangzottakra, valamint szeretnék kérdést intézni az államtitkár úrhoz, ugyanis ennek az anyagát nem kaptuk meg. A sajtóból viszont arról értesültem, hogy ezt megkapta a kormánykoalíció, de nem kapta meg a másik oldal. Nem értem, ez hogy történhetett meg.

Amennyiben az üzleti adó az iparűzési adót helyettesíti - ahogy a hozzászólásokból ki lehetett venni -, és központosított adóként jelenik meg, akkor - azon kívül, hogy nem kaptuk meg az anyagot - hiányolom a hatástanulmányt ezzel kapcsolatban. Még az is lehet, hogy ez egy jó megoldási módot jelent. Tehát ha ez egy központosított adót jelent, akkor ez mennyiben vonatkozik például a külföldiekre? A külföldi multinacionális cégek be nem fizetett társasági adóját mennyiben lehet ezzel korrigálni? Egy nagyobb üzleti adó kivetése a magyar nemzet számára az elmaradt haszon visszaszerzésének egyik lehetőségét is nyújtaná, főleg ha olyan differenciált üzleti adó kivetéséről lenne szó, amely a hazai vállalkozókat kedvezményezi. Vagy ha tetszik, az elmaradt jutalmat megkapják, az elmaradt hasznot pedig a külföldiek által magasabb üzleti adó kivetésével lehetne valamilyen formában visszatéríttetni a központi költségvetés számára, amivel ténylegesen lehet a deficitet finanszírozni vagy legalábbis csökkenteni. Hiszen gyakorlatilag a deficit okozója azon külföldi befektetők köre - főleg pénzügyi intézmények -, amelyek adómentességet élvezve nem járultak hozzá a költségvetés bevételének a fokozásához, hanem tőkekivonással a nemzetgazdaság forrásait csökkentették. Ezzel se hosszú távon nem fektettek be, se munkaerőt nem foglalkoztattak, hanem egy óriási veszteséget termeltek újra.

Köszönöm szépen. Gondolom, erre majd kapok választ.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Kétperces felszólalásra következik Mádi László képviselő úr, Fidesz.

MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim. Csak egy-egy vonatkozásban térnék ki az előttem felszólalókra.

Az üzleti adót a Pénzügyminisztérium szakmai vitára bocsátotta, de ez még nem szerepel az előterjesztésben. Mindannyian észleljük azt a problémát, amire ma több képviselőtársam is utalt, hogy a helyi iparűzési adó, s ennek következtében az önkormányzatok helyzete tekintetében óriási aránytalanságok vannak az országban a különböző régiók és különböző településtípusok között. Ez valamennyire érthető is, hiszen a szocialista időszak folyományaként az állami nagyvállalatok bizonyos régiókba, bizonyos településekre kerültek, és ezeknek a településeknek az életkörülményei, az itteni önkormányzatok gazdálkodási lehetőségei lényegesen jobbak, mint más településeké. Ez nem magyarázható sem racionális, sem igazságossági oldalról, amit mindannyian fontosnak tartanánk, ha kiegyenlítő mechanizmusként érvényesülne. Tehát nem központosításról van szó, hanem ezeknek az aránytalanságoknak a megszüntetéséről, amit korlátozott formában már ez évben megvalósítottunk. De - mint mondtam - ez a téma csak a gondolkodás szintjén van benne a köztudatban, a törvényjavaslat módosítása nem terjed ki erre.

Takács Imre képviselőtársamnak mondom, hogy az idegenforgalom valóban perspektivikus terület, amelynek számos adótörvénybeli vonatkozása van. Ezzel kapcsolatban a Fidesz-Magyar Polgári Párt illetékes képviselői folyamatos tárgyalásokat folytatnak a szakmával. Azt gondolom, ez nagyon fontos építkezés, aminek a jelenlegi törvénymódosításban nem feltétlenül vannak meg a konkrét technikai feltételei, de hosszú távon mindenképp ebbe az irányba kell elmozdulni, már csak azért is, mert a nemzetközi fejlemények azt mutatják, hogy az idegenforgalom szerepe folyamatosan felértékelődik. Tehát ebbe az irányba lépnünk kell, és nagyon örülök annak, hogy itt közös a felismerés, mert ez közös támogatást is jelent.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra következik Fazekas Sándor képviselő úr, Fidesz; őt követi majd Karl Imre.

(15.20)

DR. FAZEKAS SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Felszólalásomban a javaslatnak a cégnyilvántartásról szóló törvényt és a csődeljárásról szóló törvényt érintő részére szeretnék kitérni, de előtte szeretnék érinteni egy olyan részt, amely némi vitát már kiváltott az eddigiek során, mégpedig ez a gyermekes családok részére nyújtandó adókedvezménynek a kérdése.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én azt hiszem, hogy Tóth Sándor képviselőtársamnak egy kicsit alaposabban el kell olvasnia azt a kormányprogramot, illetve a Fidesznek azt a programját, amelyet kritizált, ugyanis az nem pontosan azt tartalmazza, amit ő mond, illetve pontosan azt tartalmazza, ami a javaslatban is benne foglaltatik. Kifejezetten a korábbi időszakban is hangsúlyos volt ugyanis az az érvelésünk, hogy a családtámogatásnak egy bizonyos részét az adóhoz célszerű kötni, egyáltalán ahhoz a jövedelemtermeléshez, amely a társadalomban folyik.

Egyébként véleményem szerint eleve el kell különíteni a szegénypolitikát a családpolitikától, és nem lehet önmagában kiragadni ezt a kérdést a teljes szociális ellátórendszerből, illetve a társadalmi környezetből. Elhangzott ugyanis az, hogy körülbelül az érintettek 50 százaléka az, aki alacsonyabb jövedelmű, a többi rész pedig magasabb. Azok, akik úgymond a magasabb jövedelemsávba tartoznak és adót fizetnek, nem biztos, hogy különösebben kiugró jövedelemmel rendelkeznek. Elég őket megkérdezni erről, illetve megnézni a számokat, hiszen ma Magyarországon egy egészen vékony társadalmi csoport az, amely kifejezetten magas jövedelmű.

Az alacsony vagy közepes jövedelműek meghatározó része egyébként ma is fizet adót, vagy olyan szürke és fekete szférájában van a gazdaságnak, amelyet, jól tudom, érintettünk a korábbi viták során is, ez nem fizet közvetlen adót, de jövedelemmel rendelkezik. Tehát ha ezt az adókedvezményt tekintjük, akkor biztos, hogy a célzott hatás elérésére ez alkalmas lehet, és bizony nagyon sok család számára egy jelentős jövedelemkiegészítést hordoz.

Azok részére természetesen, akik az 50 százalékba tartoznak - abba az 50 százalékba, ahol úgymond ezen kedvezmény nem tud élni -, a szociális ellátórendszer megfelelő támogatási lehetőséget hordoz. Mik ezek? Például az önkormányzatoknál igénybe vehető különféle segélyek, így a rendszeres gyermeknevelési támogatás, a rendkívüli gyermeknevelési támogatás, a beiskolázási segély, de idetartozik a családi pótlék is, a menzai ellátások kedvezménye, a családsegítő és gondozási központok által nyújtott támogatások; tehát azt hiszem, hogy ez egy eléggé széles sávja a támogatásoknak, amelyek valahol kiegyenlítik ezt a mérleget.

Arra is ki kell térni külön, hogy az, aki esetleg nem fizet személyi jövedelemadót vagy magasabb személyi jövedelemadót, elképzelhető, hogy ezen az ellátórendszeren keresztül végeredményben magasabb jövedelemmel rendelkezik, mint az, aki az adófizetők sávjának egy alacsonyabb tartományában foglal helyet.

Tehát minderre tekintettel, azt hiszem, ez a javaslat mindenképpen támogatandó, arról nem is beszélve, hogy a szürke és fekete jövedelműek, a szürke és fekete munkát végzők, ebben a szférában vállalkozók részére... - és a jövedelmek felszínre hozatalát is elősegíti, elősegítheti ez a javaslat, egyfajta érdekeltséget teremthet, vagy annak az irányába mutat. Természetesen van egy olyan üzenete is, hogy az is kapjon támogatást, aki közepes jövedelmű, ő ugyanis a szociális ellátórendszert már nem tudja igénybe venni, ugyanakkor elképzelhető, hogy a jövedelme még nem olyan magas, hogy kifejezetten jó életszínvonalon éljen.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy ez a téma akár hosszabb terjedelmet is igényelne, társadalmi hatását és üzenetét tekintve mindenképpen jelentős, de most gazdálkodva az idővel, azt hiszem, ilyen mélységig célszerű rá kitérni.

Hozzászólásom következő részében a cégnyilvántartásról és a cégnyilvánosságról szóló törvény módosítását szeretném még érinteni. A javaslat szerint a cégbíróság a cégnyilvántartásban átvezetett változásokról - különösen a cég bejegyzéséről, törléséről, céghelyének, a cégjegyzékben nyilvántartott tevékenységi körének megváltoztatásáról, valamint az eljárás megszüntetéséről, illetve a bejegyzési kérelem elutasításáról - értesíti az érintett kamarát, adóhatóságot, valamint a Központi Statisztikai Hivatalt is. Ez egy olyan módosítás, amely a jelenlegi gyakorlathoz képest egy kiterjesztést jelent, jelenleg ugyanis a cégbíróság a hozzá bejelentett adatváltozásoknak csak egy szűken meghatározott köréről köteles tájékoztatni az adóhatóságot.

Ennek következtében az adózók ugyanazon adatváltozást az egyablakos rendszer ellenére több szervnél kötelesek bejelenteni. Kihasználva az egyablakos rendszer kínálta lehetőségeket, a tervezet módosítja a cégtörvényt, melynek következtében a cégbíróság valamennyi bejelentett adatváltozásról tájékoztatja az adóhatóságot. Azt hiszem, hogy aki a gyakorlatban ezekkel a szabályokkal dolgozik, ezekkel találkozik, annak a munkáját kedvezően érinti, befolyásolja ennek a javaslatnak az elfogadása. Mindenképpen a racionalizálás és a praktikum irányába mutató szövegről van szó.

Szintén tartalmazza a javaslat a csődeljárásról szóló törvény módosítását is. Itt a nyilvántartásba-vételi díjnál az adóhatóság egyfajta kivételezett szerepbe kerülne, nem kellene letétbe helyeznie, illetve befizetnie ezt a nyilvántartási díjat, amelyet már előttem szóló kifogásolt is alkotmányossági oldalról elsősorban. Én azt hiszem, hogy itt az analógia az illetékmentesség esete; jól tudjuk, hogy az állami szervek más állami szerv előtti eljárásban többnyire illetékmentességet élveznek, itt is valamilyen hasonló konstrukcióról van szó, és itt az államháztartás valamely alrendszerének számára bevételt jelentő kintlévőség, tartozásállomány esetén mindenképpen indokoltnak tűnik az illetékmentesség mintájára ezt az analógiát alkalmazni. Természetesen ha az adóhatóság valamely más jogcímen fennálló követelését érvényesíti, ugyanúgy fizet regisztrációs díjat, mint a többi hitelező, tehát itt ilyenfajta kivételezettség nincs.

Tisztelt Ház! Azt hiszem, mindenképpen érdemes végiggondolni, hogy vajon más jogszabállyal ütközik-e ez az elképzelés. Én azt hiszem, hogy a tervezet készítésekor a megfelelő szakjogászok ezt a kérdést áttekintették, és így ez nem jelenthet különösebb problémát.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, MSZP.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): A tisztelt képviselőtársam bevezető mondataira szeretnék reagálni. Azt gondolom, végzetesen össze tetszett keverni a családoknak nyújtandó támogatásokban a gyermekeknek nyújtandó támogatásokat, a szülőknek juttatandó támogatásokat, az alanyi jogú támogatásokat, a szegénység leküzdésére nyújtott támogatásokat, így aztán ennek az eredménye lett, hogy a gyermekek után járó támogatásokban az adókedvezményt a gyermektámogatásokhoz tetszett besorolni, és a szociális támogatások közé pedig a családi pótlékot.

Én azt gondolom, hogy ilyen értelemben egy kicsit újra kellene gondolni a kritikát, amit hozzánk intézett, mert mi ilyen értelemben nem bíráltunk, és nem is ment el egyetlen felszólalás se ebbe az irányba. Amit bíráltunk, az az, hogy a gyermekek után járó kedvezményekből vagy a gyermekeknek járó támogatásokból a jelenlegi kormányfilozófia szerint kik a kedvezményezettek, és kik azok, akik kimaradnak ezekből a támogatásokból. Azt mondtuk, hogy miközben az előző évi támogatást igénybe vevők esetében az adójóváírások mértékében kimaradt körülbelül 30 százalék, jövőre a változások miatt, az adójóváírások lehetőségének korlátai miatt valószínűleg körülbelül 40 százalék fog kimaradni. Ezért azt mondtuk, hogy a gyermekeknek járó kedvezmények méltányosabb elosztása az lenne, ha a családi pótlék összegét is meg lehetne emelni, akár úgy is, hogy az adókedvezmények mértéke egy kicsit kisebb legyen.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót Varga Mihály államtitkár úrnak.

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Csak Gidai képviselő asszonynak szeretnék egy mondatban válaszolni a kérdésére az üzleti adóval kapcsolatban.

A kormány álláspontja ismert, itt fekszik a parlament asztalán. Az 1501. számú törvényjavaslat a kormányálláspont. Ezenkívül persze a sajtóban mindenféle híresztelések megjelennek, készülnek háttérszámítások, anyagok is, ezek azonban nem képezik részét ennek a törvényjavaslatnak.

Köszönöm.

(15.30)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Mádi László képviselő úrnak, és átadom az elnöklést az alelnök asszonynak.

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Vojnik Máriának jegyeznék meg két konkrétumot. Az egyik az, hogy négy év alatt, illetve - most idéztem a parlamentben, talán nem volt itt - három év alatt 50 százalékkal csökkent a családi pótlék reálértéke a szocialista-szabaddemokrata kormányzás alatt. Ez egy tény. Ezen túlmenően nyilvánvalóan jó lenne a családi pótlékot emelni meg adókedvezményt is növelni, de minden együtt nem megy. Ugyanakkor kimutatható, hogy nem is a legszegényebbek jövedelmi helyzete romlott a rendszerváltás óta leginkább, hanem a középosztályok csúsztak lejjebb. A Fidesz-Magyar Polgári Párt gazdaságpolitikájának, szociálpolitikájának középpontjában ezért az áll, hogy azon rétegek, akik várhatóan részt vesznek az értékteremtésben és aktívan a társadalomban, elsősorban a gyerekes szülők, hiszen szociális szempontból az ő helyzetük tűnik egyértelműen rossznak és javítandónak, ők tudják a gyerekkedvezmény, adókedvezmény révén a középosztálybeli státuszukat fenntartani, és ők tudjanak ezáltal olyan lehetőségeket kapni, ami a társadalom hasznos és aktív tagjának tudja őket továbbra is tartani.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom kétperces hozzászólásra a lehetőséget Balla György képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából.

BALLA GYÖRGY (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem is Vojnik Mária képviselő asszony hozzászólására kell reagálnom, aki arról beszélt, hogy kik maradnak ki a támogatásokból. Szeretném a képviselő asszony figyelmét felhívni arra, hogy amióta nem önök kormányoznak, hanem a polgári koalíció kormánya kormányoz, hála istennek, senki nem marad ki a támogatásokból. Azóta alanyi jogú a családi pótlék, alanyi jogon gyár a gyes, tehát mi nem szűkítettünk semmit. Amikor bárki is kimaradt az ilyen típusú támogatásokból ebben az országban, amikor volt olyan gyermek ebben az országban, akinek nem járt semmi, akinek a kormány azt üzente, hogy számára nem fontos, az az önök kormányzása alatt történt és nem most. Mi pontosan olyan döntéseket hoztunk, és ezeket a döntéseket szeretnénk erősíteni a továbbiakban is, amikor azt az üzenetet tudjuk eljuttatni a polgárokhoz, hogy számunkra minden gyermek egyformán fontos.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért Vojnik Mária képviselő asszony lehetőséget, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő asszony?

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Mádi képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy valóban a családi pótlékok értékmegőrzése az előző kormány ideje alatt sem sikerült, de erre csak azt szeretném mondani, hogy a Fidesz kormányzása alatt meg végképp nem. (Mádi László: Nem igaz! Megmutatom az adatokat.) Azt gondolom, tessék szíves lenni megnézni, hogy a családi pótlékok mennyit emelkedtek az elmúlt évben, és mennyit fognak a tervezetek szerint a következő évben, és akkor ebből talán a százalékszámításaink mégiscsak egyformák lehetnek. (Mádi László: Reálértékromlás, reálérték-csökkenés, azt nézzük meg!) Ami pedig azt illeti, hogy ki maradt ki és ki került bele: aki kimarad, az természetesen az, aki a családi adókedvezményben nem részesülhet. Ezt lehet sokféleképpen ragozni, de azok a családok, ahol az összjövedelem nem éri el azt a mértéket, hogy az adókedvezményt igénybe vegyék, mindegy, hogy honnan nézzük, de természetesen ők kimaradnak. Ilyen értelemben tehát ők elveszítették azt a kedvezményt, amit a többiek igénybe tudnak venni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Fazekas Sándor képviselő úr jelezte, a Fidesz képviselőcsoportjából, hogy szólni kíván. Tájékoztatom a képviselő urat, hogy a Fidesz képviselőcsoportjának 1 perc 43 másodperce van csak. Kérem, hogy ebben foglalja össze a mondandóját. Képviselő úr, önt illeti a szó.

DR. FAZEKAS SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Azt szeretném mondani tisztelt Vojnik képviselőtársamnak, hogy egyrészt most nem a szociális törvényről vitatkozunk, hanem adóról, költségvetésről, jövedelemről, az adótörvényről. Egy család számára sosem az a lényeges, hogy milyen ellátórendszerből, milyen címen kapja a jövedelmet, még ha ennek jogtechnikailag és szakmailag is nyilván nagyon nagy jelentősége van, de az kétségtelen, hogy a végén összeadja azt, hogy miből él meg. Azt hiszem, ennek a kérdésnek ez a lényege. Ebben az összefüggésben az általam elmondott fölszólalás tökéletesen érthető, különösen arra tekintettel, ami már előtte elhangzott, és amire reflektáltam. Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Surján László képviselő úr kért szót. A képviselő urat tájékoztatom, hogy 1 perc 5 másodperc áll rendelkezésére a hozzászólásra. Képviselő úr!

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, tisztelt elnök asszony. Én mindössze arra szeretném fölhívni figyelmet, hogy nem mindegy, ha egy támogatás változatlan összegben marad és 25 százalékos infláció van, vagy 8, vagy 9, vagy 10, vagy 12 százalékos.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tekintettel arra, hogy több kétperces hozzászólásra nem érkezett igény, megadom a szót Karl Imre képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, önt illeti a szó.

DR. KARL IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Köszöntöm az államtitkár urakat, akik mind a ketten részt vesznek az ülésen. Azt hiszem, egyrészről öröm, hogy nemcsak a pénzügyi államtitkár hallgatja végig az adókkal, járulékkal kapcsolatos törvényeket, másrészről pedig egy szokásos jelenség a magyar parlamentben egy jó ideje már, hogy a kormány részéről az érdeklődés, hogy úgy mondjam, eléggé szerénynek mondható akkor, amikor gazdasággal, gazdaságpolitikával kapcsolatos törvényeket tárgyalunk. Úgy tűnik, mintha ez a dolog nem lenne a magyar kormány számára fontos.

Azt hiszem, az elénk letett törvényjavaslattal kapcsolatosan, miután már képviselőtársaim, a szocialista képviselők minden oldalról megpróbálták kifejteni azokat a kifogásainkat, véleményünket, ami a törvényjavaslat kapcsán problémaként részünkről felmerül, érdemes egy-két általános és egy-két olyan konkrét dolgot esetleg még megemlíteni, ami talán lehetőséget ad arra, hogy a kormányzó pártok oldaláról is újból végiggondolják ezt az egész ügyet.

Először is én is azokkal értek egyet, akik nagy várakozással tekintettek egy ilyen megoldás elé, hogy egy nagy létszámból álló, több mint két tucat törvényt érintő csomagot kapunk, amiben reményeink szerint egy olyan típusú áttekintésre is lehetett számítani, ami egységesen megpróbálja megközelíteni a kérdéssel kapcsolatos összes problémát, és összefüggésekben is bemutatja azt. Azt hiszem, amikor az ember ezt a szépen bekötött törvényjavaslatot végiglapozta, akkor csalódnia kellett mindenképpen, különösen az első néhány oldal után, amikor rendkívül ambiciózus megfogalmazásokat lehetett olvasni benne, és végeredményben az anyagról azt lehet mondani, hogy egy olyan komplett anyagot igyekezett a kormány összeállítani, amelyben a PR-szempontok, a gazdaságpolitikai környezet és a konkrét módosítások együtt szerepelnének.

Itt mindenképpen el kell hogy mondjam, komolyan hiányoljuk, hogy egy ilyen nagy hatású, ilyen sok törvényt érintő csomag megtárgyalására olyan viszonyok között kerül sor, hogy a költségvetés ezzel összefüggő számait, magát a költségvetést nem ismerjük. Úgy gondolom, igazából a kormány szándékait akkor lehet érdemben minősíteni, ha a benyújtott költségvetés, mondjuk, kiadási oldalán azok a megfontolások, azok a változtatások tapasztalhatók, amelyek a korábbi ígéretekben, illetve az itt benyújtott törvényjavaslatokban is érintve vannak. Remélhetőleg ezek nem szlogen szintjén maradnak meg. Ezzel majd később vagyunk kénytelenek szembesülni.

El kell hogy mondjam, hogy a benyújtott törvényjavaslatban van több olyan elem, amit jónak tartunk, a magam részéről én is jó megoldásnak tartok, különösen azok a technikai megoldások, amelyek az egyszerűsítés érdekében kerültek be a törvényjavaslatba. Viszont úgy gondolom, érdemes azt a fajta dolgot is felemlíteni, közös érdekünk, hogy egy olyan adó- és járulékmódosítás kerüljön elfogadásra, ami kedvezően hat a magyar gazdaságra, ami javítja a versenyképességet, hiszen a jelenlegi viszonyok között Európában ez a versenyképesség az, ami elsősorban fontosnak számít egy adott nemzetgazdaság számára; igazságos, arányos közteherviselést eredményez, szűkíti az adóelkerülés lehetőségeit, megfelelő módon szankcionál és így tovább. Ezek azok az alapelvek - és azt hiszem, ezt nem árt újra meg újra itt a Házban elmondani -, amelyeknek a konkrét visszatükröződését egy ilyen törvényjavaslatban szeretnénk viszontlátni.

 

(15.40)

El kell mondjam, hogy néhány pozitív vonást kivéve, sajnos ezekkel a hatásokkal kevésbé lehet találkozni, és ezt konkrét példán keresztül is szeretném bebizonyítani. A benyújtott javaslat foglalkozik többek között a makrogazdasági környezettel, a gazdaságpolitikai várakozásokkal 2000-re. Erre a kérdéskörre a pénzügyminiszter úr részletesen kitért az expozéjában, elmondta, hogy folytatódik a gazdaság gyors növekedése, legalább 4,5 százalék lesz a GDP növekedése; komoly csökkenés lesz az inflációban, várhatóan 6 és 7 százalék között alakul majd; és minden olyan mutató javulni fog, amely egy gazdaságban fontos és javulnia kell. Ezek szerint a folyó fizetési mérleg hiánya csökkenni fog, az államadósság csökkenni fog, az államháztartás hiánya csökkenni fog. Utalt arra, hogy a versenyképességet javítja majd a jövedelemcentralizáció mértékének körülbelül 1,2 százalékkal történő csökkenése, és ez így várhatóan csak 41 százalékra csökken.

Nos, a pénzügyminiszter úr hangsúlyozta, hogy az adórendszer ehhez a helyzethez illeszkedik, erre van kiszámolva. De mi van akkor, ha ez a helyzet nem így alakul? A legjobb példa erre az 1999-es év, amikor az ezzel kapcsolatos, nagyon nagy mértékben hasonló elképzeléseket hallgattuk, és akkor is kifogásoltuk, hogy jó lenne, ha a realitásokból és nem a vágyakból indulna ki a gazdaságpolitika, és lám-lám, ebben az évben ezek a mérlegek, illetve ezek a költségvetéssel kapcsolatos ügyek számos elemükben a vártnál sokkal rosszabbul alakultak.

Azt gondolom, hogy ez az év jó példa arra, hogy figyelmeztessen, és azt gondolom, hogy ha a következő évben is ilyen jellegű változás következik be - ne legyen így, de ha mégis ilyen következik be -, akkor az adótörvényekkel kapcsolatos összes gazdaságpolitikai feltételezés hibásnak bizonyulhat.

Megítélésem szerint probléma van a választási ígéretek oldaláról is. Az ígéret szerint - ezt már előttem is nagyon sokan elmondták - egyszeri, nagyarányú adó- és járulékcsökkentésről volt szó. Arról volt szó, hogy ezt mellékesen kíséri egy olyan reform, amely ezeknek a rendszereknek egy új típusú és átgondolt európai változatát fogja majd megjeleníteni. Erre egyébként rendkívül komoly társadalmi és nemzetgazdasági igény is van. Tehát ez az ígéret, hogy úgy mondjam, találkozik azzal az igénnyel, amelyet a társadalom, illetve a nemzetgazdaság szeretne. Ehelyett gyakorlatilag nem történt semmi; pontosabban voltak bizonyos kísérletek új adónemek bevezetésére - földadó, kamatadó, vagyonadó, biztosítási adó, mindenféle ilyen dolog előjött. Én arra gondoltam, hogy itt talán arról van szó, hogy a Pénzügyminisztérium ezeket az ötleteket azért dobta be, hogy legyen miből visszavonulni, hadd érezzék úgy azok, akik elérték azt, hogy mégse kerüljön sor új adónemek bevezetésére, hogy valamit tettek az ügy érdekében, és ezzel egyszersmind elégedjenek is meg. Azt hiszem, hogy ha ez így van - és gyanítom, hogy így van -, akkor ez egyáltalán nincs jól.

Néhány szó a személyi jövedelemadóról. Ez áll az érdeklődés középpontjában, nem véletlenül. Ahogy többen elmondtuk már, az 1999-es évben túl sokan jártak rosszul ahhoz, hogy ma ne ezzel a kérdéssel foglalkozzunk a legjobban. Azt hiszem, hogy a hozzászólásom előtt lezajlott kétperces vitát úgy lenne érdemes tisztázni, hogy meg kellene nézni néhány statisztikát és néhány olyan kutató elemzéseit, akik ehhez szakmailag régóta értenek. Ebből gyakorlatilag az következne, hogy Magyarországon sajnos az a tapasztalat, hogy egyre nagyobb az országban a szegénység, egyre nagyobb az ország szétszakadása, és ma már sok kutató, úgymond, egy fordított kétharmados országról beszél. A magam részéről úgy ítélem meg, hogy ehhez a helyzethez nagymértékben hozzájárult, hogy az adórendszerben egy ezt erősítő megoldás volt az elmúlt évben is, és a javaslat is egy ilyen megoldást tartalmaz. Úgy gondolom, hogy ez egy helytelen álláspont.

Meg kell hogy mondjam, meglepett Mádi Lászlónak az a kijelentése, amelyben a középosztály, illetve a koncentrált közeg megjelölését próbálta a számunkra pontosítani. Nyilván szükség van arra, hogy egy olyan osztály, amely viszonylag rendezett életkörülmények között él és viszonylag elfogadható módon szerzi meg a jövedelmeit, ne tudjon lecsúszni. De ez a ténykedés nem helyettesíti azt, hölgyeim és uraim, hogy azokról gondoskodni kell, akik a másik oldalon vannak! Különösen akkor nem, ha ez nem önhibájukból van, és különösen akkor nem, ha egyébként akarnak tenni annak érdekében, hogy fel tudjanak emelkedni. Erre vannak technikák; a képviselőtársaim többek között ilyen megoldási lehetőségeket mondtak el. Ha önök ezeket figyelembe veszik, akkor úgy gondolom, hogy ez a helyzet nem lényegesen, de némiképp javulhat, és emellett nem mehetünk el szótlanul.

Úgy gondolom, hogy amikor a pénzügyminiszter azt mondta az expozéjában, hogy akinek nem változik a jövedelme, annak nem változik az adója sem, akkor több dolgot nem mondott el, amit szintén el kellett volna mondania, és ami lényeges lenne. Azt nem mondta például, hogy akinek nem változik a jövedelme - és ezek szerint az adója sem változik -, az pontosan annyival jár rosszabbul a 2000. évben, amekkora az infláció. Tehát azzal legalább egy inflációnyi mértékben, hogy úgy mondjam, elég rendesen ki van tolva, hiszen ennyit csökken a lehetősége. Ez legalább 6-7 százalék, amely remélhetőleg nem lesz több, azonban eddig sok jel arra mutat, hogy ez még 1-2 százalékkal magasabb is lesz. Ha a tavalyi szlogeneket elő akarnánk venni, lehetne azt mondani, hogy igen, ezek az emberek majd 6-7-8 százalékkal kevesebb kenyeret tudnak venni annak következtében, hogy mindent így hagyunk, ahogy van.

Mi a helyzet azzal, akinek változik a jövedelme? Nos, akinek a jövedelme változik, annak a helyzetét úgy lehet a legegyszerűbben megítélni, ha valaki megnézi, hogy az adóterhelés hogyan változik. Erre vonatkozóan a frakciónk szakértői természetesen elkészítették a megfelelő táblákat. Ha már ez szóba került, meg kell jegyezzem, hogy példátlan, hogy egy törvényjavaslatot a Pénzügyminisztérium úgy nyújtott be, hogy az nem tartalmazza azokat a mellékleteket, amelyeket korábban mindig - tehát azok a dinamikus táblák, amelyek jobban mutatják a változásokat, ebben nem szerepelnek -, hiszen ennek az elkészítése sem különösebb szakmai felkészülést, sem különösebb időt nem igényel. Tehát nyilvánvalóan ennek a kihagyása ebből a rendszerből amiatt történt, mert ez jobban bemutatja a negatív változásokat, mint a statikus táblák. Nos, ha ezt a diagramot az ember megnézi, akkor elég jól látszik, hogy ez a diagram mindenhol felette van a korábbinak, tehát körülbelül 0,5 és 1 százalék közötti adóteher-növekedést jelent szinte minden jövedelemintervallumban.

Komoly problémának tartom, hogy a javaslat változatlanul hagyja a jövedelemsávokat, tehát nem veszi figyelembe az úgynevezett jövedeleminflációt. Úgy gondolom, hogy ha mégis figyelembe venné a javaslat ezt a változást, ezek a sávok akkor sem lennének jók. Nagyon sokszor beszéltünk már arról, hogy Magyarországon az adósávok kialakítása elég jelentős átalakítást igényelne, elsősorban azért, mert a legmagasabb adózású jövedelmi sávban a lakosságnak túl nagy része van már ma is, és a legutóbbi statisztikák azt igazolják, hogy az ő számuk évente legalább 4-5 százalékkal nő. Ez a helyzet a következő évben még tovább fog romlani, és ez egy generális felülvizsgálatot igényelne ebben az ügyben.

A mai nap folyamán nagyon sokan beszéltek a családi adókedvezményekről. Ezzel kapcsolatban csak azt szeretném megerősíteni, hogy úgy gondoljuk, hogy azokat a többletforrásokat, amelyeket a kormányzat a családok helyzetének javítására biztosítani akar, ezt oly módon kellene megtegye, hogy ez elérhető is legyen azok számára, akik ezzel élni akarnak.

A biztosítási adóval kapcsolatban is nagyon röviden tudtunk szólni a délelőtt folyamán. Úgy tűnik, hogy ebből nem lesz semmi; mégis kell róla beszélni, mert ez is azt mutatja, hogy a kormányzat fordítva gondolkodik. Pont most, ebben az évben az élet sajnálatos módon azt igazolta, hogy ilyen vagyonbiztosítási dolgokra szükség van, és ha erről nem megfelelő módon gondoskodik a lakosság, akkor sajnálatos módon a kormányzat, a költségvetés, mindannyiunk pénze bánja.

 

(15.50)

 

Azt kellene elérni, hogy ennek a mértéke növekedjen. Magyarországon ma egy kialakulatlan piac van, ezt többen elmondták. Nemhogy ezt adóztatni kellene, hanem kedvezményekkel segíteni kellene, hogy ennek egy európai szintű mértéke alakuljon ki. Úgy gondolom, hogy itt is igazolható ez az úgynevezett fordítva gondolkodás.

Nagyon egyszerűen összefoglalva, szeretném azt erősíteni, amit már többen elmondtak a képviselőtársaim közül: a gyermekek utáni adókedvezményre szánt összeget, ezt a növekedést a családi pótlék növelésére javasoljuk fordítani. Úgy gondoljuk, hogy ennek az infláció mértékével kellene emelkednie. Erre nem magyarázat az, hogy az elmúlt öt évben a családi pótlékok reálértéke hogyan javult, ezen változtatni kell; különösen, amikor erre egyébként a költségvetésben forrásokat találnak, akkor ezt a legésszerűbben célszerű felhasználni. Úgy gondoljuk, hogy az alkalmazotti adójóváírást ki kell terjeszteni. Ez szintén olyan lehetőséget teremtene, ami azok számára biztosítana kedvezményt, akiknek erre szükségük van.

Azt hiszem, hogy a '99-es szja-rendszerből adódó negatív hatásokat is korrigálni kellene, nem lenne elegendő, hogy a mostani hibásan benyújtott adózási javaslatot változtassa a kormány, hanem megítélésem szerint ezt a korábbi hibát is ki kellene küszöbölni. Azt hiszem, hogy egy ilyen megoldás a becsületes adófizetők közel felét érintené kedvezően és végre igazságosan is. Ezt kívánom magunknak, hogy ebben munkálkodjunk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Göndör István képviselő úr jelezte hozzászólási szándékát. Képviselő úr, önt illeti a szó.

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hozzászólásomban már csak röviden szeretném összefoglalni, hogy a szocialista frakció a mai napon milyen észrevételeket fogalmazott meg, milyen javaslatokat és milyen kifogásokat tett. Azt hiszem, kormánypárti képviselők is hallhatták, hogy jó néhány kérdésben egyetértünk a törvényjavaslat néhány pontjával. A dolog természete az, hogy nem a pozitív dolgokról beszéltünk tartósan, hanem azokról, ahol valamilyen veszélyt, valamilyen aggályt tapasztaltunk, és azokról a javaslatokról, amelyeket mi rendkívül fontosnak tartunk.

Első helyen hadd emeljem ki azt, amit még Karl Imre néhány perccel ezelőtt is elmondott. Valóban reméltük, hogy a kormány lehetőséget teremt arra, hogy az 1999. évi torzulásokat kiigazítja. Reményeket fűztünk ehhez azért, mert ma már kormányzati körökből is egyre többször fogalmazódik meg konkrétan, hogy a '99-es adóterhelés növekedett, és sajnos pont azokban a rétegekben, ahol ez nem lett volna indokolt. Sajnos, ennek nincs meg a lehetősége, és szomorúan állapítjuk meg azt, hogy nincs lehetőség sem kormánypártnak, sem ellenzéknek, sem a kormánynak arra, hogy itt a vita alapján esetleg valamilyen konszenzus szülessen, és módosítást lehessen benyújtani, mert az adótábla nem szerepel a törvényjavaslatban.

Az adójóváírás kérdésében javasoltuk, hogy kisebb változtatás legyen pont a kis keresetű rétegek javára. Elég furcsán félrement a vita, amikor kormánypárti képviselők itt összehasonlítottak adótételeket.

A családi kedvezménynél úgy fogalmazok inkább, hogy az összhangjának a javítását szorgalmazzuk. Furcsa volt azt hallani, ahogy elbeszéltünk egymás mellett. Mi nem a megszüntetésről beszélünk, hanem azokról a kis keresetűekről, gyermeket nevelő kis keresetűekről beszélünk, akik részt vesznek... - hadd idézzek egy nagyon csúnya mondatot: "Csak azok részesednek, akik részt vesznek az értékteremtésben." Ők is részt vesznek az értékteremtésben, és nem tehetnek arról helyzetüknél fogva, hogy nincs akkora jövedelmük, amiből igénybe vehetnék az adókedvezményt a gyermekeik után. A szomorú az, hogy a vitában többször elhangzott, hogy ők nulla adót fizetnek. Igen, csak a kedvezményt sem veszik igénybe, és az igénybe nem vett kedvezményből a gyerekek számára nem lehet sem tejet, sem kenyeret vásárolni.

Szeretnénk még egyszer fokozatosan felhívni a figyelmet arra, hogy miközben a Fidesz-kisgazda-MDF-kormány a középosztályt erősíti elég látványosan, a társadalmi szakadás elérhet egy olyan pontot, amely már a közbiztonságot veszélyezteti, és ilyen szempontból ez a középosztály számára is elég érdekes veszélyt jelenthet.

Szeretném felhívni a figyelmet arra - nem akarom megismételni, de ma már tudom, hogy Mádi képviselő úrnak Szabó Sándorné képviselőtársam felajánlotta - az országos statisztikára, amely ékesen bizonyítja, hogy azoknak a száma, akik a Bokros-csomagot követően kimaradtak a felső decilisben a családi pótlékból, lényegesen kisebb, mint azoké, akik kimaradtak az alsó rétegből a jelenleg alkalmazott kedvezményrendszerben. Azt hiszem, hogy erről talán nyugodt körülmények között lehetne még beszélgetni egészen a részletes vitáig, és valamilyen konszenzust találni annak érdekben, hogy a családi pótlék, ami mindenkihez eljut, minden gyerekhez... - és mondjuk ki azt, hogy tényleg a gyerek a fontos számunkra, amikor a családtámogatásról beszélünk.

Talán egyetlen gondolat: ha ezt ilyen hideg fejjel döntjük el, mint ahogy itt a vitában elhangzott, akkor nem teszünk mást, mint ezeket a családokat egy az egyben rányomjuk a helyi önkormányzatokra, és azt mondjuk, hogy oldja meg a problémát a helyi közösség, amelynek ugyancsak forrásgondjai vannak más területen is, nem szociális kérdésekben.

Elmondtuk aggályainkat a kiszámíthatóságról, ezek közül csak egyet emelnék ki. Ha ez az adótábla így marad változatlanul, a munkavállalók és a munkáltatók között rendkívül nagy feszültséget fog jelenteni, már most kódoljuk 2000. január 1-jétől a bérfeszültséget munkavállalók és munkáltatók között.

Még egy dolog volt, amit nagyon szomorúan vettünk tudomásul az öngondoskodás kérdésében: miközben néhány kedvezmény nő 5 százalékponttal, aközben az önkéntes nyugdíjpénztár 20 százalékos hátrányba kerül, és ezt nehezen vesszük tudomásul. (Varga Mihály: Mihez képest?) Az 50 százalékhoz képest 30 százalékra. (Varga Mihály: Reális volt az 50 százalék!)

A következő, amit talán helyre lehet hozni, de ez a szerkesztés hibája: az összevont sportalapítványból kapott ösztöndíj az olimpiát megelőző évben valami oknál fogva az összevonás után kimaradt a kedvezmények rendszeréből. Államtitkár úr, kérném, hogy ezt nézzék meg, és ezt talán korrigálni kellene, nem hiszem, hogy szándékos volt. A Wesselényi és Gerevich Alapítványokra gondolok, eddig az ebből kapott ösztöndíj pont a kimagasló sportteljesítmények miatt kedvezményezett volt, most valahogy eltűnt a rendszerből.

Talán annyit mondanék a helyi adókkal összefüggésben, hogy szomorúan vesszük azt tudomásul, hogy nem valósul meg, hogy a központi adók rovására a helyi adók növekedhetnének. Azzal egyetértünk, ami itt az utolsó kétperces körben zajlott, hogy bizony, lépni kellett volna, már évek óta ez a probléma itt fekszik a parlament asztalán; az önkormányzatok között valamilyen formában kellene, hogy kiegyenlítés történjen, és annak a mértékéről kellene vitatkozni.

A biztosítási adóról az a véleményünk, hogy a gazdaság jelenlegi fejlettségi állapotában és azon a körülmények között, amelyek ma a biztosítási piacon vannak, még nem indokolt, túl korai ennek az adónak a bevezetése. Az adózás rendjéről szóló kérdésnél mi az áfa-visszaigénylést vitatjuk, a javaslatunk az, hogy vizsgálja meg a kormány az adóhivatallal együtt, hogy a hatékonyabb munkavégzés mellett hogyan lehetne ezt a visszaigénylési határidőt rövidebbé tenni.

Nagyon pozitívnak tartjuk az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól szóló törvény módosításánál, és most nagy örömmel vesszük tudomásul, hogy azokat az indítványokat, amelyek akkor módosító indítványként részünkről elhangzottak, és nem kerültek a törvénybe, most a kormány megteszi.

 

(16.00)

Befejezésül: a csődeljárással kapcsolatban megfogalmaztuk azt az aggályunkat, hogy a gazdaság minden szereplője számára rendkívül fontos lenne, hogy a felszámolások minél előbb befejeződjenek korrekt módon, és a felszámolók hozzájussanak ahhoz az összeghez, amely a munkájukért jár. A jelen törvényjavaslatban lévő megoldás nem ezt célozza, nem ebbe az irányba mutat, és további veszteségeket jelent azoknak a kisbefektetőknek, akik így is minimális reménnyel állnak a hitelezői sorban.

A befejező kérdésem ugyanaz, mint tegnap volt, az államtitkár úrhoz. A gondunk az, hogy miközben sok tételt szívesen támogatnánk, pont azért, mert ilyen csomagban van, nem fogjuk tudni megtámogatni, mert ma már nem látjuk, hogy ezt szét lehetne szedni. Az elhangzott vita alapján ma úgy ítélem meg, hogy számos olyan kormánypárti képviselő is van, aki egyes tételekkel kapcsolatban aggályokat fogalmaz meg.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Molnár László képviselő úr kért kétperces hozzászólásra lehetőséget, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szerettem volna hozzászólni, de Göndör képviselőtársam hozzászólására mindenféleképpen el kell mondanom néhány gondolatot.

Azzal tisztában kell lenni, hogy ezt a csődtörvényt nem a jelenlegi kormány hozta. Sajnos a csődtörvénnyel én bizonyos vonatkozásban egyetértek, mert amikor meghozták ezt a csődtörvényt, akkor nagyon nagy szükség volt a gazdaságnak erre a törvényre, hiszen ez nem volt meg. Azt viszont látjuk, a gyakorlat sajnos megmutatta, hogy ennek a csődtörvénynek igen komoly hibái is vannak. Elsősorban én is a sorrendiséget szeretném kiemelni: az egy borzasztó dolog, hogy gyakorlatilag a mindent elvesztő kis- és középvállalkozó áll leghátul a sorban, és őt jóval megelőzi az az állam, amely az egész gazdaság fölött ellátja az ellenőrző szerepet.

Személy szerint én is foglalkozom önálló képviselői módosító indítvánnyal, a csődtörvényben külön a sorrendiség megváltoztatását szeretném elérni. Tudom, hogy ezt meg lehet indokolni, hogy ez nem konform az Európai Unióval, de azt mondom, hogy amíg esetleg az európai uniós tagságot nem érjük el, és nem tudjuk annyira felfejleszteni a hazai vállalkozásainkat, addig mindenféleképpen meggondolás tárgyát kellene képeznie, hogy legalábbis a vállalkozók olyan sorrendi elbírálásba kerüljenek, hogy az állam ne előzze meg őket, a tb ne előzze meg őket, az adó ne előzze meg őket, hanem egy csomagba kerüljenek ezekkel a hatóságokkal, hiszen nekem mint kisvállalkozónak egy másik kisvállalkozás fölött semmiféle ellenőrző szerepem nincs. Gyakorlatilag én kész tények elé vagyok állítva ezekben a helyzetekben.

Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy több hozzászólásra nem érkezett igény, tájékoztatom önöket, hogy a mai napon az adótörvények vitájában a Fidesz-képviselőcsoportnak 50 másodperce maradt, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának 9 perc 7 másodperce, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának 24 perc 6 másodperce, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának 34 másodperce; a Magyar Demokrata Fórum 43 perccel, a MIÉP pedig 19 perc 42 másodperccel rendelkezett.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy több felszólalás nincs, az általános vitát elnapolom. Folytatására holnap reggel kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvényjavaslat általános vitája. Az előterjesztést T/1469. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/1469/1-4. számokon kapták kézhez a képviselők.

Először megadom a szót Fónagy János politikai államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának. Államtitkár úr, öné a szó.




Felszólalások:   1   1-136   136-180      Ülésnap adatai