Készült: 2020.04.04.05:29:15 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

39. ülésnap (1998.12.07.),  39-165. felszólalás
Felszólalás oka Részletes vita lefolytatása
Felszólalás ideje 2:51:20


Felszólalások:   35-38   39-165  Előző      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a családok támogatásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/331. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/331/59. számon kapták kézhez az Országgyűlés tagjai.

Az ifjúsági bizottság kivételével minden bizottság jelezte, hogy nem kíván előadót állítani. Megkérdezem az ifjúsági bizottságot, hogy kívánnak-e előadót állítani. Kérem, a monitoron jelezzék a bizottsági felszólaló nevét. A monitoron megjelent Oszlár Albert neve. Kérdezem, hogy a bizottság előadójaként kíván-e felszólalni vagy sem. Még egyszer kérdezem, hogy az ifjúsági bizottság kíván-e előadót állítani. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván előadót állítani.

Tisztelt Országgyűlés! Javaslatot teszek a részletes vita szerkezetére. Indítványozom, hogy a törvényjavaslat szerkezetére és a módosító javaslatok közötti összefüggésekre figyelemmel a részletes vita három szakaszból álljon.

Felkérem jegyző asszonyt, hogy ismertesse az egyes vitaegységeket.

 

DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A vita első szakaszában az általános rendelkezésekhez kapcsolódó módosító javaslatokra nyílik meg a tárgyalás. Ezek az ajánlás 1-4. pontjaiban találhatók. Az összefüggésekre figyelemmel a vita e szakaszában kerül megtárgyalásra az ajánlás 5., 8., 11., 18., 36., 37., 38., 53., 54. és 55. pontja is.

A második szakaszban a családtámogatási ellátásokkal és egyéb támogatási formákkal kapcsolatos indítványok vitája szerepel az ajánlás 6-47. pontjai alapján.

A vita harmadik szakasza pedig az ajánlás 48-52. pontjait tartalmazza a hatásköri és illetékességi szabályokra vonatkozóan.

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Megnyitom a részletes vita első szakaszát az ajánlás 1-4., valamint 5., 8., 11., 18., 36., 37., 38., 53., 54. és 55. pontjai alapján. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. (Bauer Tamás jelzi hozzászólási szándékát.) Bauer Tamás képviselő úrnak adom meg a szót, Szabad Demokraták Szövetsége.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is, az ajánlás 4. pontjában - ha jól értettem, az ajánlás 4. pontja még az első vitaszakaszhoz tartozik - szerepel egy elvi jelentőségű módosító indítványunk, bár ez összefügg a többi módosító indítványunkkal is.

A benyújtott törvényjavaslat, amely a kormány indoklása szerint valami teljesen új utat fektet le a családok támogatásában, valójában ezt nem teszi meg, bár ez természetesen értelmezés kérdése. De kétségtelenül megteszi azt, hogy a magyar jóléti rendszer legjelentősebb, és azt is mondhatnám, hogy legsikeresebbnek bizonyult támogatási formáját, a családi pótlékot kettéválasztja két formára, két kategóriára: a családi pótlékra és az iskoláztatási támogatásra. Módosító javaslatunk - amelyet Béki Gabriellával nyújtottunk be - tartalma egyszerűen az, hogy ez ne történjék meg, tehát az évtizedek óta, mondhatnám, közmegelégedéssel működő családi pótlékot ne válasszuk ketté családi pótlékra és iskoláztatási támogatásra, és ne adjunk a kettőnek együtt egy új nevet, hogy őket együttvéve ezentúl nevelési ellátásnak kelljen a jogszabályban titulálni.

Miért javasoljuk, hogy erre a változásra, amit a kormány javasol - ami, ha jól értem, a történelmileg új családtámogatási rendszer egyik fő lépése lenne -, ne kerüljön sor? Mit is jelent ez a kettéválasztás, tisztelt Országgyűlés? Ez a kettéválasztás valójában persze nem egy átkeresztelés, ez a kettéválasztás arról szól, hogy családi pótlék néven alanyi jogon és feltétel nélkül a családi pótlékot csak iskoláskorig kapják a szülők a gyerekek után, és a tanköteles kor elérésétől a családi pótlék további folyósítását, illetve a szülők kezébe adását, a szülők kezéhez juttatását kössék az iskola előírt látogatásának tényéhez.

Amivel mi vitatkozunk, tisztelt Országgyűlés - vitatkoztunk már a nyáron is, amikor egy országgyűlési határozatban ígérték ezt meg -, az éppen ez a változtatás, amire a kormánykoalíció oly büszke. Mi ugyanis úgy gondoljuk, tisztelt Országgyűlés, hogy a családi pótlék egy olyan családtámogatási forma, amelynek az a lényege - és azt gondoltam eddig, hogy ebben egyetértünk -, hogy a szülők az adófizetők pénzéből, az egész társadalom adóbefizetéseiből támogatást kapnak a gyerekek eltartásához és neveléséhez. Ha ez igaz - azt hiszem, ebben egyetértünk -, akkor azt, hogy a szülők ezt megkapják-e, nem indokolt ahhoz a feltételhez kötni, hogy rendesen járatják a gyereket iskolába.

Természetes - és abban nincs köztünk vita, ezt a nyáron is elmondtuk -, hogy államnak minden, erre alkalmas eszközzel elő kell mozdítania azt, hogy a szülők a gyereküket elküldjék az iskolába. Ebben nincs köztünk vita. Köztünk abban van vita, hogy vajon a családi pótlék megvonása vagy nem a szülők kezéhez való kifizetése, és e célból iskoláztatási pótlékká való átkeresztelése azok közé az eszközök közé tartozik-e, amelyekkel az iskolalátogatást ösztönözni, kényszeríteni helyénvaló. Azt gondoljuk, hogy nem tartozik ezek közé az eszközök közé.

Úgy tűnik, hogy fideszes képviselőtársaink is a nyár óta rájöttek arra, hogy talán itt valami nincs rendben, mert amikor ezzel az ötlettel Kósa Lajos képviselőtársunk még ellenzéki képviselőként az elmúlt ciklusban előállt, és amikor a nyáron abban a bizonyos országgyűlési határozatban önök ezt javasolták, a dolog még úgy hangzott, hogy az iskoláztatási pótlékot vagy az iskoláztatási támogatást csak az kapja, aki iskolába küldi a gyerekét, és aki ezt nem teszi, attól megvonják. Így javasolta ezt évekkel ezelőtt Kósa Lajos, Fidesz, és így javasolta ezt a nyári országgyűlési határozatban Frajna Imre, Fidesz, is.

 

 

(16.30)

 

Most azonban ennél bonyolultabb dolgot találtak ki, amiről még későbbi módosító javaslataink során beszélünk. Most azt találták ki, ha nem járatják a gyereket iskolába, akkor a szülőt elszámoltatják arról, hogy mire költi az iskoláztatási támogatás összegét.

Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, ez sem egy alkalmas eszköz, még ebben a szelídített formájában sem alkalmas eszköz. Az, hogy a családoknak egy nem jelentéktelen kisebbsége nem járatja rendszeresen iskolába a gyerekét, ez egy igen-igen bonyolult, soktényezős szociális folyamatnak az eredménye. S azt gondolom, jó lenne erre - a bonyolult szociális folyamat elemzésére - odafigyelni, ezt a bonyolult szociális folyamatot elemezni; s ennek alapján nézni meg, hogy milyen valóságos és hathatós intézkedéseket tehet a mindenkori kormány, a mindenkori államhatalom, hogy ezt a jelenséget visszaszorítsuk.

De bizonyosak vagyunk benne, ennek nem az a módszere, hogy olyan mechanizmusokat hozzunk be, amilyeneket a kormány most be akar hozni. Sem az nem módszer, hogy megvonjuk a családi pótlékot - vagy az azzal azonos összegű iskoláztatási támogatást, amelyet önök még a nyáron lebegtettek meg a társadalom feje fölött -; s az sem módszer, hogy azt a szülőt, akinél egyébként ott hagyják a gyereket - mert ha veszélyeztetett helyzetben van a gyerek, arra megvan a mechanizmus, de ha ezt a mechanizmust nem indítják el, akkor a szülőt -, nem lehet és nem indokolt ilyesfajta megalázó elszámoltatásra kötelezni.

Ezért úgy gondoljuk, tisztelt Országgyűlés, nem helyes dolog ez a kettéválasztás, és módosító javaslatainkban erről a kettéválasztásról kívánjuk a kormányt lebeszélni.

Egyébként természetesen bizalmunk a kormányban továbbra is megvan, olyannyira megvan, hogy ezt a felszólalásomat itt annak ellenére elmondtam az Országgyűlés jelen lévő képviselőinek, hogy a tárca képviselője, ha jól látom, az előterjesztő képviselője nincs a teremben. (Zaj az SZDSZ padsoraiban.) Erről sokat vitatkoztunk már az elmúlt hetek költségvetési és egyéb vitáiban, de engem nagyon megtisztel az, hogy legalább az érintett fideszes képviselőtársaink - akik ezzel a törvényjavaslattal foglalkoznak a bizottságokban és a plenáris ülésen - legalább részben itt vannak. Ez számomra ellensúlyozza azt, hogy a tárca képviselője nincs jelen. A Házszabály azonban azt írja elő, hogy a tárca képviselőjének is jelen kell lennie.

Úgyhogy azt javasolom elnök úrnak, hogy miután most nem valamelyik érintett tárca képviselője nincs jelen, hanem az előterjesztő képviselője nincs jelen, mindaddig, amíg nem jön be az előterjesztő képviselője, rendeljen el szünetet - egy fél óra múlva úgyis szünet lenne.

Tehát rendeljen el szünetet, és majd akkor folytassuk a részletes vitát, ha a tárca képviselője visszaérkezett a terembe. (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Így van.)

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Révész Máriusz képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt. (Közbeszólás: Ügyrendi javaslat!) Bocsánat. Ki jelentkezett ügyrendi kérdésben? (Bauer Tamás jelentkezik.) Bocsánat, képviselő úr, nem vettem észre, a monitoron nem jelent meg az ön neve.

Bauer Tamás képviselő úr ügyrendi javaslatot kíván tenni.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Elnézését kérem, a felszólalásom keretében mondtam el ügyrendi javaslatomat, és elnézését kérem elnök úrnak, hogy külön nem figyelmeztettem, hogy most olyan kérdést vetek fel.

De azt vetettem fel, hogy a tárca képviselője nincs jelen, és ezért kénytelen voltam kezdeményezni a szünet elrendelését, mert a Házszabály értelmében a részletes vita nem folytatható a tárca képviselőjének jelenléte nélkül.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Képviselő Úr! Köszönöm a figyelmeztetését. Ezt észlelve, intézkedtem, hogy a tárca képviselője haladéktalanul megjelenjen. Néhány perc türelmet kérnék. Szerintem ne szakítsuk meg a vitát. Remélem, kérésének hamarosan eleget téve, házszabályi keretek között tudjuk folytatni ennek a törvényjavaslatnak a vitáját. Addig egyelőre kérném Révész képviselő urat, halassza el felszólalását. (Rövid szünet.)

Tisztelt Országgyűlés! Miután az előterjesztő képviselője nem érkezett meg az ülésterembe, ezért a szünetet meghosszabbítjuk. Most elrendelem a szünetet. Negyed hatkor, fél óra múlva folytatjuk a tárgyalását ennek a törvényjavaslatnak. Most szünet következik.

 

 

(Szünet: 16.36 - 17.19

Elnök: dr. Szili Katalin

Jegyzők: dr. Juhászné Lévai Katalin és Vidoven Árpád)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatjuk munkánkat! A szünetben az ügyrendi bizottság megvitatta a részletes vitára bocsátásokkal kapcsolatban felmerült kérdéseket, és a következő eseti jellegű állásfoglalást hozta: az Országgyűlés a vitatott kérdésben az adott, egyébként kétharmadot igénylő törvényjavaslat részletes vitára bocsátásában a jelen lévő képviselők több mint felének szavazatával meghozhatja támogató döntését. Ez volt az ügyrendi bizottság állásfoglalása.

Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatjuk munkánkat. Az előzőekben a családtámogatási rendszerrel kapcsolatos előterjesztés vitája, annak is az első szakasza kezdődött meg. Emlékeztetem tisztelt képviselőtársaimat, hogy a részletes vita első szakasza az ajánlás 1-4., valamint 5., 8., 11., 18., 36., 37., 38., 53., 54. és 55. pontjai alapján folytatódik.

Megkérdezem tisztelt képviselőtársaimat, kíván-e valaki felszólalni. Megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, önt illeti a szó.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ebben a vitaszakaszban az egyik indítványunkról szeretnék néhány szót szólni, mert látom, hogy az ajánlás 3. pontjában csak egyharmados támogatást kapott több bizottságban.

Módosító javaslatunk, amit Farkas Imre képviselőtársammal nyújtottunk be, a 4. §-ra vonatkozik, amely az "Értelmező rendelkezések" címszót kapta. A b) pontban a kifizető hely megfogalmazás szerepel, és itt csak a legalább száz főt foglalkoztató ellátóhelyekről van szó. Az a javaslatunk, hogy ez a bekezdés, a b) pont egészüljön ki a Tákisszal és a megyei egészségbiztosítási pénztárral. Tesszük ezt a javaslatot azért, mert ugyanennek a törvényjavaslatnak - a T/331.-nek - a 37. §-ában nevesítve is van mint kifizetőhely... (Folyamatos zaj.)

 

ELNÖK: Megkérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy akik halaszthatatlan közfeladataik ellátása miatt nem tudják és nem kívánják az ülést figyelemmel kísérni a továbbiakban, úgy kérem, hogy azokat a képviselőtársainkat viszont, akik részt kívánnak venni a vitában, figyelemmel és türelemmel hallgassák. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Képviselő Úr! Kérem, folytassa a hozzászólását!

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. A 37. § (3) bekezdésében a Tákisz is és a MEP is hivatkozva van mint kifizetőhely. Tehát úgy gondoljuk, ha ez a törvényjavaslat egy egységes egész, akkor az értelmező rendelkezések között ennek a két szervezetnek feltétlenül meg kellene jelenni.

Tisztelettel kérem a kormányt, hogy vizsgálja felül a bizottságban tett nemleges javaslatát.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak megadom a lehetőséget hozzászólásra Révész Máriusz képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Igazából Bauer Tamás képviselőtársam javaslatához szerettem volna hozzászólni, de a szünet ebben megakadályozott. Úgyhogy engedjék meg, hogy két percben visszatérjek arra a vitára, amit már oly sokszor lefolytattunk, viszont azt gondolom, hogy néhány szót még szólni kell ebben a témában.

A szociális ellátórendszernek nagyon fontos feladata, hogy a rászorulókat visszavezesse a társadalom normális életébe. A Fidesz-Magyar Polgári Párt, illetve a kormánykoalíció úgy gondolja, hogy akkor segítünk igazából a gyerekeknek, a rászorulóknak, hogyha nemcsak azt biztosítjuk számukra, hogy 18 vagy 20 éves korig a családi pótlékot alanyi jogon megkapják, hanem igazából az jelenti a segítséget számukra, hogyha azokat a gyermekeket is rákényszerítjük arra, hogy iskolába járjanak, akik netalán nem túl lelkesen teszik ezt.

 

 

(17.20)

 

Akkor segítünk igazából, ha nem azt érjük el, hogy húszéves korukig fizetjük nekik a segélyeket, és azalatt elvégzik a 3. vagy az 5. osztályt, hanem az az igazi segítség, és akkor tudnak elindulni eséllyel az életben, ha elvégzik legalább a nyolc osztályt. Ezért van ez a törvényjavaslat. Ma ugyanis azok, akik önkormányzatban dolgoznak, érzik, hogy igazából az önkormányzatoknak nincs érdemi lehetőségük arra, hogy a szülőket rávegyék, hogy a gyermeküket küldjék el az iskolába.

Az általános vitában a hozzászólásomban azt mondtam, hogy ez a javaslat arról szól, hogy mi a rászorulóknak nem halat kívánunk adni húszéves korukig, hanem halászni kívánjuk megtanítani őket. Azt hiszem, hogy akik önkormányzatban dolgoznak, azok érzékelik, illetve értékelik, hogy ez a törvény így született meg.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő asszony, öné a szó.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A vita ebben a szakaszában egyetlen érdemi kérdéssel szeretnék foglalkozni, és ez az iskoláztatási támogatás. Bauer Tamás képviselőtársammal nagy számban adtunk be módosító indítványokat, amelyek egyetlen közös célja, hogy ebből az előterjesztésből az iskoláztatási támogatást kigyomlálják, amely számos helyen említésre kerül a törvényjavaslatban.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az iskoláztatási támogatás - amely nem egyszerű átkeresztelése a családi pótléknak, ahogy erről az előző felszólalásában Bauer Tamás hosszabban beszélt - ne maradjon benne a törvényben, mert nagyon komoly problémákhoz vezethet. Miért rossz ez a gondolat, amelyről a Házban már rögtön a választások után egy országgyűlési határozati javaslat kapcsán hosszan vitatkoztunk? Nagyon röviden szeretném megismételni azokat az elvi kifogásokat, amelyeket nem sokkal előttem Bauer Tamás is elmondott, és amelyeket már elmondtunk a vita általános részében többször, hosszan és többen. Utána bővebben, részletesebben azokról a technikai jellegű problémákról szeretnék beszélni, amelyeket a törvényjavaslat egyszerűen nem old meg, sőt, úgy gondolom, hogy gerjeszt, előidéz, amelyeket az előterjesztő nem gondol végig előre, de amelyekről azt gondolom, hogy némi logikai fejtörés után végiggondolhatók.

Az elvi ellenvetéseink az iskoláztatási támogatással kapcsolatban abból táplálkoznak, hogy itt két dolog összekeveredik. A családi pótlék egy olyan támogatási forma, amely a gyermeknevelés költségeihez való hozzájárulás az állam részéről. Természetesen nem fedezi a gyermeknevelési költséget, hanem egy jelképes hozzájárulás, hogy tudniillik az államnak ez a tevékenység fontos, ezért valamilyen szinten részt vállal belőle. Ez a rész az ismert létminimum-számítások alapján mintegy 20 százaléknyi része annak a költségnek, amely felmerül. Mondom még egyszer: a minimum szintjén; tehát semmiképpen nem elégséges önmagában véve az ellátáshoz - bizonyos értelemben jelképes. Nagyon fontos, hogy ne keveredjen össze egy másik szemponttal, tudniillik hogy a kormány - aktuálisan ez a Fidesz-Kisgazdapárt jobboldali kormány - bizonyos magatartásokat akar jutalmazni, és másokat pedig akar diszkriminálni.

Árulkodó volt, amikor a miniszteri expozéban Harrach miniszter úr úgy fogalmazott, hogy a helyes útra kell terelni a szülőket. Árulkodó volt, amikor az előbb Révész Máriusz képviselőtársam, aki, sajnos, azóta kiment a teremből (Révész Máriusz: Itt vagyok!) - bocsánat, nem láttam -, úgy fogalmazott, hogy rá kell kényszeríteni őket arra, hogy iskolába járjanak. Nos, a mi felfogásunk szerint a kormánynak egyrészt nem az a dolga, hogy erkölcsi magatartásokat terelgessen, másrészt pedig semmilyen pozitív eredményt nem lehet elérni a kényszer eszközével az élet semmilyen területén. Mi abban a korai, nyár eleji vitában többször és hosszan kifejtettük, hogy ide bizony, tisztelt képviselőtársaim, pozitív ösztönzési eszközök kellenének.

 

(17.30)

 

Emlékszem, hogy Kósa Ferenccel folytattunk le egy nagyon hosszú vitát, ami arról szólt, hogy szívesen látnánk olyan új iskoláztatási támogatási formát, ami tehát nincs összekeverve a családi pótlékkal, nem váltja ki a családi pótlékot, de azt célozza, hogy a gyereket iskoláztassa a szülő - aminek egy korai, speciális változatát a szabaddemokraták már az első ciklusban megfogalmazták. Ott arról volt szó, hogy az igazán alacsony képzettségű szülők a gyermek továbbtanulása segítése szempontjából kapjanak továbbtanulási támogatást. De ezen kívül is sokféle eszköz állna rendelkezésre ahhoz, hogy ilyen pozitív ösztönzéssel valóban tudjuk az iskoláztatási színvonalat segíteni, támogatni.

A kormánynak nem ez a szándéka. A korábbi vitákban nagyon hosszan elmondtuk, hogy az a félelmünk, hogy így bizonyos családok, bizonyos rétegek nagy számban elveszíthetik a családi pótlék mutációját, tehát ezt a bizonyos iskoláztatási támogatást. Az előterjesztő a bizottsági vitában próbált minket megnyugtatni azzal kapcsolatban, hogy erről szó nincs, hiszen nem fogják elveszíteni a támogatást, hanem csak különböző eljárásokat indítanak be.

Ezen a ponton szeretnék rátérni a technikai jellegű érvelésemre és kifogásaimra. Ennek a törvényjavaslatnak a 16. §-a írja le részletesen, bekezdésekbe szedve, hogy mit gondol a törvény előkészítője arról, hogy mi mindent kéne, lehetne csinálni.

Az (1) bekezdésben meghatározza azt a feladatot, hogy ha bajt észlel az iskola igazgatója, akkor a település önkormányzatának jegyzője felszólítja a gyermekjóléti szolgálatot, hogy járjon el a dologban, oldja meg a problémát.

A (2) bekezdésben ez a bizonyos gyermekjóléti szolgálat - és itt csak zárójelben szeretném megjegyezni, hogy a tárca képviselője nyilatkozataiban, érvelésében sajnos számtalanszor összetéveszti a gyermekvédelmi szakszolgálattal ezt a bizonyos gyermekjóléti szolgálatot, ami nem egy és ugyanaz - nyolc napon belül kellene hogy megoldja azokat a családban jelentkező problémákat, amelyek miatt a jelzés érkezett. (Folyamatos zaj.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, senki nem veheti azt komolyan, hogy súlyos megélhetési problémákkal kínlódó családokban - például olyan család, ahol a szülők vagy valamelyik szülő rendszeresen túlzott mennyiségű alkoholt fogyaszt - akármilyen felkészült gyermekjóléti szolgálat nyolc napon belül egyből rendet teremt, és megoldja a problémákat.

Mi következik, ha nem oldódnak meg a problémák? A (3) bekezdés megfogalmazza a következményt, hogy ha a gyermekjóléti szolgálat visszajelez a jegyzőnek, akkor kerül sor a gyermek védelembe vételének elrendelésére, illetve - másik eset - a gyermekjóléti szolgálat jelzése alapján a jegyző megkeresi a gyámhivatalt, és a gyám vagy a szülő vagyonkezelői jogát elkezdik korlátozni. (Folyamatos zaj.) Elkezdi egészen pontosan számadásra kötelezni azzal kapcsolatban, hogy mire is költi azt a néhány forintot, ami - még egyszer hangsúlyozom - a létminimum 20 százalékát fedező nagyságrend.

A probléma az, hogy a törvény ezen a szinten megáll, és nem tudjuk meg, hogy milyen további lépések következnek. Mi van akkor, ha a szülő nem tud elszámolni? Lehet azt mondani, hogy akkor kell nyitni egy számlát, és zárolják a gyermek javára a pénzt. De tessék belegondolni, hogy az az amúgy is rettentő rossz anyagi helyzetben élő család hogyan is fog tovább élni, ha még ezt a nagyon alacsony összegű támogatást is zárolják!? - hogy ne azt a kifejezést használjam, hogy elveszíti a család.

Tavaly ebben a Házban megcsináltunk egy gyermekvédelmi törvényt, aminek keretében nagyon sokszor érveltünk azzal kapcsolatban, hogy a gyereknek a legjobb helye a családban van. Annak a gyermekvédelmi törvénynek, ami alig egy éve van életben, egy sarkalatos elvi pontja, hogy gyermeket anyagi okból kifolyólag családból kiemelni nem lehet, nem szabad.

Azt gondolom, hogy ha az előterjesztők végig kezdenék gondolni ezt a folyamatot, amit tehát az iskoláztatási támogatás bevezetése elindít, akkor egy ponton fel kellene hogy ismerjék, hogy ez a folyamat bizony, következményében oda vezet, hogy a gyermekeket ki kell emelni a családból, egyre nagyobb számban ki kell emelni a családból, amivel egyáltalán nem biztos, hogy a gyermek érdekeit szolgáljuk.

Szeretném magam is hangsúlyozni, hogy a szabaddemokraták is rettentő fontosnak tartják az iskolába járást. A felemelkedésnek az egyik, a legfontosabb eszközének tekintjük a magasabb iskolai végzettség megszerzését. Elvi síkon tehát azzal a szemponttal, hogy ezt valamilyen módon ösztönözni akarja a kormány, akár egyet is érthetnénk.

A probléma az, hogy ebben a megoldásban nem a pozitív ösztönzés jelenik meg, hanem valami olyan folyamat indul el, ami az állam részéről a család magánéletébe, az egyén életébe való beleszólás folyamatát indítja el, ami tehát végső soron, azt kell mondanom, nem a gyermek érdekeit szolgálja.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tartok tőle, hogy ha az eddigi vitában nem sikerült meggyőzni az előterjesztőt, illetve a kormánypárti képviselőket arról, hogy rossz az az út, amire rá akarnak térni, akkor már az előttünk lévő rövid szakaszban - hiszen a részletes vita után már csak a szavazások lesznek hátra - komoly pozitív fordulatra nem számíthatunk. A kormány ezt a javaslatát ellenzéki támogatás nélkül fogja megvalósítani, és néhány hét, néhány hónap múlva arról kell majd beszélnünk a Ház falai között, hogy milyen negatív folyamatokat indított el ennek az új törvénynek az elfogadása. Éppen ezért, amíg még lehet, az utolsó pillanatig arra kérem kormánypárti képviselőtársaimat, hogy gondolják át az érveinket.

Lehet, hogy a célok akár közösek is lehetnének, de az eszközök, amiket kormánypárti képviselőtársaim választanak, illetve majd igen szavazatukkal támogatnak, számunkra elfogadhatatlanok. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm a hozzászólását, képviselő asszony. Megkérem képviselőtársaimat, hogy a mobiltelefonokat az ülésteremben kapcsolják ki, továbbá, hogy nagyobb figyelemmel kísérjék képviselőtársunk hozzászólását. Elég nehéz gyorsírni és jegyzetelni is - és gondolom, a kormány képviselőjének is figyelni - ilyen körülmények között az ülésteremben.

Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Steinerné Vasvári Éva képviselő asszony, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő asszony, önt illeti a szó.

 

 

(17.40)

 

STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Béki Gabriella képviselő asszony mondandójára szeretnék reagálni.

Az elmúlt hét eseményei után úgy gondoltam, nem lesz a parlamentnek olyan képviselője, aki megkérdőjelezi annak helyességét, hogy a Fidesz vezette polgári kormány a családi pótlékot fel szándékozik váltani az iskoláztatási támogatással. Az élet maga hozta a példát: az elmúlt héten megyénkben egy egy osztályt végzett 11 éves kislány gyermeknek adott életet. Az édesapa 17 éves, három osztályt végzett. A nagymama elmondása szerint a kislány azért egy osztályt járt ki, mert a testvéreire kellett otthon vigyáznia. Úgy gondolom, az ilyen esetekben az oktatás, a tanulás az egyetlen lehetséges út arra, hogy ne növekedjen az iskolázatlan gyermekanyák száma. A jövendő idők gyermekeinek is az az érdeke, hogy legalább írni-olvasni tudó szülők indítsák el őket az életbe, ilyen szülők neveljék fel őket. De ez nemcsak a jövendő nemzedékének az érdeke, ez mindannyiunk, s az ország érdeke!

Úgy gondolom, az elmúlt hét után a társadalom el is várja tőlünk ezt a lépést, s úgy gondolom, minden felelős polgár támogatni fog minket ebben az elhatározásunkban. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Így van! - Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Farkas Imre képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, az ellenzéki oldal képviselőinek többsége nem vitatja, hogy ennek a törvényjavaslatnak a leggyengébb területe az iskoláztatási támogatás. Ezért támogatandó véleményem szerint is a Bauer Tamás és Béki Gabriella által benyújtott, valóban az egész témakört felölelő javaslat.

Révész Máriusszal és Steinerné Vasvári Évával azért kell ebben a kérdésben vitatkozni, mert úgy tűnik, ők még a nyári országgyűlési határozat óta nem léptek előre: nem nézték át, hogy ebben a törvénytervezetben már nincsenek benne azok a gondolatok, amelyeket az akkori országgyűlési határozat egy mondata mögé terveztek megfogalmazni. Lehet, hogy a cél változatlanul fennáll a részükről, hogy a gyermekek menjenek el iskolába, de erre már semmilyen szankciót nem találtak.

Korábban kipoentírozták azt a gyakorlatot, hogy a jegyző büntetést szabhat ki, pénzbírsággal sújthatja ezeket a családokat, amelyek nem járatják a gyereküket iskolába. Elmondták, hogy ez a lépés nem hatékony. Tessék alaposan megnézni, hogy ebben a tervezetben milyen szankcióval akarják elérni ezt az eredményt! Itt már semmiféle szankció nincs! Felül akarják bírálni és ellenőrizni akarják ezeket a családokat, hogyan gazdálkodnak a pénzzel: higgyék el, ezeket a családokat nem tudják felülbírálni! Mi történik, ha megállapítják, hogy ezek a családok rosszul gazdálkodnak ezzel a pénzzel? Egyetlen lépés marad - amit világosan meg is fogalmaztak -: intézkednek a védelembe vétel elrendeléséről. Nem hiszem, hogy megérné, hogy ezeket a gyerekeket ebből a családból kiszakítsák!

Azzal a példával, amelyet a képviselő asszony elmondott, azért nem értek egyet, mert ha alaposan átgondolja, mit tennének önök ebben az esetben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), amit most elmondott a 11 éves anyával kapcsolatban, rájönne, hogy valójában semmit nem tudnának tenni (Az elnök a csengő újbóli megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), legfeljebb a gyermeket gondozásba tudnák venni. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Igen.)

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem Révész Máriusz képviselő urat, hogy kétperces időkeretben kíván-e ismételten szólni. A képviselő úr hosszabb időkeretben kíván szólni, ezért kérdezem önt, képviselő úr, hogy két percben kíván-e szólni. (Jelzésre:) Parancsoljon, öné a szó.

 

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Egész röviden az eddig elhangzottakra: nagyon örülök, hogy a szabaddemokraták 1990 és '94 között pozitív elképzeléseket is megfogalmaztak. 1994 és '98 között kormányon voltak, akár meg is valósíthattak volna belőle valamit!

Nem kell nagyon fetisizálni azt, hogy a szülőknek törvényes kötelezettségüknek kell eleget tenniük, mert az iskolába járás ebben a pillanatban 6 éves kortól törvényes kötelezettség Magyarországon. Úgy beállítani ezt, hogy a kormány be akar avatkozni a család magánéletébe, amikor mondjuk egy támogatást ehhez köt, meglehetősen nagy csúsztatás véleményem szerint. Semmi nincs ebben a törvényben: az van, hogy a törvényeket be kell tartani, és aki betartja a törvényeket - ez pedig nem egy bonyolult dolog -, annak iskoláztatási támogatás jár.

Érdemes azt a példát továbbgondolni, amit Béki Gabriella képviselőtársam említett, nevezetesen: azt mondta, hogy a családban az egyik szülő alkoholista, s a gyerek nem jár iskolába. Mi történik ebben az esetben a jelenlegi rendszerben? A család megkapja a családi pótlékot, és utána több pénzt tud az egyik szülő alkoholra fordítani. Gondoljuk végig, mi történik abban az esetben, ha az az eljárás valósul meg, amit a törvénytervezet javasol! Azt hiszem, mindenki számára látható az út. Ebből teljesen egyértelműen az következik, hogyha ezt a törvényt a parlament elfogadja, azzal elősegíti, hogy minél több gyermek járjon iskolába, és minél több gyermek végezze el a 8 osztályt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Szabó Sándorné képviselő asszonynak a Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

 

SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Úgy gondolom, ebben a Házban még mindenki tiszteli a magyar alkotmányt. A magyar alkotmány 67. § (1) bekezdése kimondja, hogy minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. Együtt említi ezt a hármast, de nem azt mondja, hogy az egyik akkor adja meg a támogatást, amikor a másik is megadja, tehát egymástól függetlenül. Nagyon bízom benne, hogy kormánypárti képviselőtársaim is tanúbizonyságot tesznek talán az alkotmány tiszteletéről, és nem árukapcsolással akarják megvonni a családi pótlékot azon családoktól, amelyeknél mi is szeretnénk, hogy járassák iskolába a gyerekeiket. Mert mi is ismerjük ezeket a hátrányos helyzetű családokat, és tudjuk, hogy annál rosszabb az úgynevezett munkaerő-piaci alkupozíciója a fiatalnak, ha iskolázatlan. De ez nem alkalmas eszköz, erre szeretném felhívni a figyelmet. Lehet, hogy a cél jó, de nem alkalmas eszközzel próbálnak a cél irányába hatni.

Még azt szeretném elmondani tisztelt képviselőtársaimnak, hogy az iskoláztatási támogatás - ezt Béki Gabriella képviselő asszony elmondta - családi pótlékként is töredéke mindannak az összegnek, amely hozzájárulás egy fiatal neveléséhez, gondozásához. Ha majd nagyobb összegben fogadjuk el a családi pótlékot, ha majd inflációkövető lesz a családi pótlék, ha majd nem csak a gazdag családok gyerekei kapnak növelt támogatást, akkor igenis jogosultak lehetnek bármilyen feltételt vagy kritériumot megfogalmazni - de amíg Magyarországon a családok jelentős részének életében a családi pótlék fontos bevétel, addig ezt nem köthetik ilyen megalázó feltételekhez.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Surján László képviselő úrnak a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő Úr!

 

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Kedves Képviselőtársaim! Ezt a vitát, ha jól számolom, idestova harmadszor folytatjuk le a Ház falai között: nyáron egyszer már lezajlott, az általános vita folyamán még egyszer nekimentünk, s most itt, a részletes vitában - házszabályszerűen, nem vonom kétségbe, hiszen konkrét módosító indítványokról beszélünk -, újra nekimegyünk ennek a kérdésnek. (Zaj.)

A kívülállók, a hallgatók, de akár a jelen lévő képviselőtársak benyomása is az lehet, hogy elbeszélünk egymás mellett. Valóban erről van szó! A Fidesz-Magyar Polgári Párt valamennyi képviselője - beleértve a frakcióban lévő kereszténydemokratákat is - arra kapott mandátumot, hogy ezt a változtatást a családi pótlék rendszerében végrehajtsa. Nem volt olyan választási gyűlés, ahol ezt a kérdést nem exponáltuk volna, s nem találkoztunk olyan gyűléssel, ahol a gondolatra nem tapsviharban válaszoltak volna a jelenlévők. Ezután megkaptuk a feladatot a kormányzásra. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy engedjük magunkat eltántorítani attól, amire a mandátumunk szól! (Taps és közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Így van!)

Nagyon jó lenne persze, ha a tisztelt ellenzék eldöntené, hogy végül is elvesszük vagy nem vesszük el a támogatást az érintettektől, mert egyazon párt felszólalásaiból egyrészt azt hallom, hogy nem tartjuk meg alkotmányos feladatainkat, és diszkriminálunk az ifjúság különféle értékeinek támogatásában, másrészt pedig azt hallom, hogy semmiféle szankcióval nem rendelkezik ez a törvény.

 

 

(17.50)

 

Arra valók, tisztelt képviselőtársaim, a frakciógyűlések, hogy tessenek tisztázni, hogy melyik pártnak mi az álláspontja. A mienket a választások már tisztázták. (Derültség az MSZP soraiban.)

Azt gondolom, felelnem kell még arra a problémára, hogy vajon a nyári néhány szavas országgyűlési határozati javaslat vagy akár egy választási programnak a nagyon röviden megfogalmazott üzenete ellentmondásban van-e azzal, ami a tisztelt Ház előtt fekszik. Erre is kaptunk megjegyzéseket, nevezetesen, hogy módosult a Fidesz álláspontja, most már nem akarja orvul elvenni a pénzt, bár most éppen azt hallottuk, hogy mégis el akarja venni. Olyan megoldást kell találni, amelyik a lehetőségekhez képest humánus és hatékony. Azt gondolom, hogy a részletek sok minden dolgot tárnak föl, amit egy egymondatos üzenetbe nem lehet belefogalmazni. Ennek ellenére végeredményben ugyanarról az üzenetről van szó most is, mint amiről szó volt mindig is, nevezetesen, hogy a jogok és a kötelességek összetartoznak. Nem hiszem, hogy ezt érdemes vitatni.

Ugyanakkor mi úgy látjuk, és a lakossági visszajelzésekből is úgy tapasztaljuk, hogy nagyon komoly támogatást kapunk az ellenzéktől, amikor ezt a törvényjavaslatunkat támadják. Ezek igen jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a kormányzó pártok elismerést váltsanak ki a társadalomból, komoly elismerést. Borzasztóan sajnálom azt, hogy itt vagy a részletek meg nem értése, vagy bizonyos tudatos torzítások miatt - nem kívánom eldönteni - nem veszik észre kedves képviselőtársaim az ellenzéki oldalról, hogy itt valójában tényleg nem a kényszer a domináló elem. Az érdekeltség a domináló elem, azt kell megüzenni az érintett családoknak, hogy ha a gyermek jár iskolába, akkor megy minden tovább úgy, mint régen, ha nem jár iskolába, annak következményei vannak.

Ez a nagy riogatás nagy támogatás a túloldalról, nagyon sokat segít annak érdekében, hogy ez tudatosodjék a társadalomban. Én ezt a mi részünkről tisztelettel megköszönöm az ellenzéknek, mint ahogy az adóhivatal körüli különféle üzenetek megfogalmazása azt eredményezte, hogy pillanatnyilag 110 százalékon áll az adó behajtása. (Derültség a Fidesz soraiban.) Ezt is hálásan köszönjük az ellenzéki képviselőknek.

Ami pedig az eljárási problémákat illeti, itt talán jobb lett volna vagy jó lett volna néhány konkrét, a dolgot előbbre vivő módosító indítvány. Magam is érzek még egy-két olyan pontot, amin talán a dolgok jelen fázisában is érdemes lehet javítani, nem sok esély van rá, de bizottsági módosító indítványként még lehet egy-két olyan lépést megtenni, ami világosabbá és egyértelműbbé teszi a helyzetet. Ugyanis nyilvánvaló, hogy nyolc nap alatt nem lehet megoldani egy problémasort, ebben Béki Gabriellának tökéletesen igaza van. A törvény azonban nem azt írja elő, hogy ha nyolc nap alatt nem áll helyre a családi béke, nem szűnik meg az alkoholizmus, és nem jön el a Kánaán, akkor utána jön a ledorongolás. Nem ez van leírva! Magyarán, nyolc nap elég lehet ahhoz, hogy fölmérjék a helyzetet, és ha van családterápiás megoldás, akkor ebbe az irányba lehessen elmozdulni. De ha vannak jó ötletek, amelyek ezt az eljárási folyamatot még finomabbá, még humánusabbá, még célszerűbbé teszik, akkor talán a szerdai bizottsági ülésen ezt még házszabályszerűen megtehetjük.

Avval szeretném befejezni, hogy egy ügyrendi jellegű mondatot mondok, hogy ne kelljen külön megszólalni. A Fidesz-frakció azt kéri, hogy a mai vita lezárása során a csatlakozó módosító indítványok beadását holnap déli 12 óráig engedje meg a Ház elnöke.

Köszönöm szépen. ((Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hatan jelezték még, hogy kétperces hozzászólással kívánnak élni. Először megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

Képviselő úr, öné a szó.

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy megdicsért bennünket több alkalommal Surján képviselőtársunk, csak azt azért hozzáteszem, hogy úgy látszik, mi más körökben járunk, mint a kormánypártiak. (Derültség a Fidesz soraiban.)

A dolog lényege az, hogy az az erőszak, amit az iskoláztatási támogatással ki akarunk váltani az iskolába járás kapcsán, egyrészt érthető, hiszen valamennyien egyetértünk azzal, hogy a továbbtanulás, a nagyobb tudás alapja a gyermekek, a felnőttek boldogulásának. Itt nincs vita köztünk. Azért azt szeretném hozzátenni - ha már megemlítette Révész képviselőtársam azt a példát, hogy a hal és a halászat, ez már annyiszor elhangzott a Házban -, most mondok egy olyan példát, ami még a Házban nem hangzott el (Olvassa.): "Ha hajót akarunk építeni, ne a fa begyűjtésére trombitáljuk össze az embereket, hanem fel kell ébreszteni bennük a végtelen tenger iránti szeretetet." Magyarul, arról van szó, hogy a magyar pedagógustársadalom van olyan fejlett, hogy a tudás iránti szeretetet, ha meghagyják számára a megfelelő lehetőségeket, fel tudja ébreszteni.

Persze lehet, hogy néhány év múlva önöket igazolja ez az iskoláztatási támogatási rendszer, be az biztos - mivel magam 37 évig tapostam a katedrákat -, hogy a magyar pedagógustársadalomban van olyan erő, hogy a tudás iránti szeretetet fel tudják ébreszteni azokban is, akik pillanatnyilag talán iskolakerülők és nem iskolába járók.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Surján Lászlónak volt egy ügyrendi javaslata, amiben azt kérte, hogy holnap délig lehessen még csatlakozó módosító indítványokat benyújtani. A Ház vezetésének nincs lehetősége arra, hogy ezt teljesítse, hiszen a Házszabály 102. §-a (1) bekezdésének az első fordulata egyértelműen rendelkezik arról, hogy csatlakozó módosító indítványt a részletes vita lezárásáig lehet benyújtani. A részletes vitát ma le fogjuk zárni, hiszen nincs módunk a részletes vita lezárásának elhalasztására. Kérem a képviselő urat és valamennyi képviselőtársamat, hogy ezt a tájékoztatást nyugtázza.

Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Béki Gabriella képviselő asszonynak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő asszony, önt illeti a szó.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Váltig keresem azokat a motivációkat, amikkel a kormánypárti képviselők meg tudják győzni önmagukat, hogy ez egy jó út, és tulajdonképpen kétfajta típusú motivációt tudok feltételezni. Az egyik egy nagyon naiv idealizmus. Elhiszem, elfogadom Vasvári vagy Révész Máriusz képviselőtársam részéről, hogy ez a naiv idealizmus működik bennük, amikor azt hiszik, hogy elég átkeresztelni ezt a családi pótlékot iskoláztatási támogatássá, elég végiggondolni ezt az iskoláztatási kényszereszközt - és akkor majd utána mindenki jó útra tér. (Zaj.)

De ugyanakkor van egy másik aspektusa a dolognak, az ugyanis, hogy egy nagyon durva, negatív diszkriminációs folyamatot indít el a dolog, aminek mentén ez a kormány még inkább magukra hagyja azokat a családokat, akik végképp rossz helyzetben vannak, mégpedig azért, mert nem hajlandó föltenni azt a kérdést, hogy mi lesz azokkal, akik - miért, miért nem - nem térnek jó útra, nem tudnak sem nyolc nap alatt, sem néhány hét alatt, sem néhány hónap alatt olyan pozitív változtatásokat elindítani a család életében, amitől aztán a kormány kedvére működne a dolog.

 

 

(18.00)

 

Nekem tényleg szent meggyőződésem, hogy a kormány nem teheti meg, hogy így avatkozik bele a folyamatokba. Surján képviselőtársamnak igaza van abban, hogy a jogokat a kötelességekkel össze kell kapcsolni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), de hát ezek össze vannak kapcsolva, külön az oktatási törvényben, ahol van jog az iskolába járásra, és van következménye annak, ha valaki nem tesz eleget a tankötelezettségnek, és külön a családi pótlékról szóló törvényben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ahol van joga ahhoz, hogy...

 

ELNÖK: Képviselő Asszony! Sajnos a kétperces hozzászólási időkeret...

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): ...állami segítséget vegyen igénybe a család. Köszönöm.

 

ELNÖK: Megadom a szót hozzászólásra Bauer Tamás képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetségéből.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Nagyon örülök, hogy Surján László ennyire elégedett önmagával és a Fidesz-kormánnyal. Ami az adóbehajtással kapcsolatos kiváló eredményeket illeti, amelyek állítólag máris bekövetkeztek az adórendőrséggel kapcsolatos ellenzéki kritikák miatt, azért arra hadd emlékeztessem Surján László képviselő urat, hogy az adóbevételeknek ez a dinamikus emelkedése az első félévben is megfigyelhető volt, amikor még nem lehetett tudni, hogy a még bizonytalan létezésű, Fidesz vezette kormány milyen javaslatokat fog tenni (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Bizonytalan?!), arról nem is beszélve, hogy ezeket a javaslatait a választásokig gondosan titkolta.

Ami pedig a most tárgyalt kérdést illeti, Révész Máriusz úr beszélt itt a kényszerről mint fontos eszközről, és utána Surján László képviselő úr azt mondja, hogy mi nem kényszerről, hanem csak ösztönzésről beszéltünk. Nos, én azt hiszem, tisztelt Országgyűlés, hogy itt tényleg egyfajta filozófiáról van szó, arról a filozófiáról, amely alapjában véve a rossz pedagógushoz hasonlít, akinek más eszköze nincsen, ezért rendszeresen a nádpálcához nyúl; az élet legkülönbözőbb területein ez a kormány a nádpálcát tekinti a legfontosabb és egyedül hatékony eszköznek, méghozzá, hadd tegyem hozzá, az oda nem való nádpálcát. Mert ha valakit szabadságvesztésre ítélnek, akkor nem automatikusan tiltják el a közügyektől, hanem erről a bíróság külön rendelkezik.

Önök pedig egy olyan javaslatot tesznek itt, hogy annál a családnál, ahol a gyerekek nem járnak iskolába - és a hatóság rendelkezik azokról az eszközökről, amelyeket a jogszabály ilyenkor rendelkezésére bocsát -, külön rendelkezés nélkül érvényesítenek egy további szankciót a családi pótlék feltételekhez kötéséről; korábban megvonásáról, most már feltételekhez kötéséről, holott a családi pótlék vagy iskoláztatási támogatás a gyerekek eltartásának célját szolgálja, és önök ezt is meg akarják vonni. Ez ellen tiltakozunk mi!

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót kétperces időkeretben Tóth István képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, ellenzéki képviselőtársaim egymás anyagával vitatkoznak, ugyanis az iskoláztatási kényszer a szülőknél anyagi jellegű kényszerré válik. Ugyanis az a szegény réteg, amelyre utalnak, erre a bevételi forrásra is igényt tart, és éppen ezért ez a legkényszerítőbb eszköz arra, hogy a gyermeket iskolába küldje, és nem az, hogy a jegyző kiküldi az idézést, hogy jelenjen meg szabálysértési eljárás miatt, mert meg fogjuk büntetni. Ezt a papírt el sem olvassák! Kérdezzenek meg gyakorló jegyzőket!

Azonfelül ez az iskoláztatási támogatás a gyermekek 3 százalékánál okozhat problémát, és ezeknek a gyerekeknek a szülei el fogják érni azt, hogy a gyermek elmenjen iskolába, és ők megkapják azt a támogatási összeget, mert általában ezeknél a családoknál kettő és több gyermek van, így ez értelemszerűen komolyabb összeget jelent, amitől a családi kassza elesne. És még egyszer szeretném megjegyezni, hogy ennél a gazdasági eszköznél kényszerítőbb eszközt én nem látok ezeknél a rétegeknél.

Köszönöm a szót. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Kristyánné Aknai Erzsébet képviselő asszonynak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő asszony, öné a szó.

 

KRISTYÁNNÉ AKNAI ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Surján képviselő úr hozzászólása alatt nyomtam meg a gombot, hogy szeretnék reagálni, és éppen azokra a mondatokra, amikor azt mondta, hogy a választások eredménye mutatja azt, hogy ezt a fajta politikát támogatták a szavazók. Nem tudom, milyen körökbe járunk, az én köreimben az alanyi jog volt az, ami pozitívan csengett ki a választási kampány során, és az alanyi joghoz hozzátartozik az, hogy semmiféle megvonás vagy retorzió nem kapcsolható hozzá.

Amikor az elhíresült Bokros-csomag kapcsán a rászorultsági elv érvényesült, nagyon sok kritikát kaptunk az akkori ellenzéktől is. Most éppen ezt a rászorultsági elvet súlyosbítják azzal, hogy a rászorultsági elvet nem veszik figyelembe, amikor a családok támogatásáról beszélnek. Nem gondolom azt, hogy az a család, ahol jelenleg a tanulók iskolakerülők, nem járnak iskolába, kényszeríthető azzal, hogy családi pótlékot sem kapnak, legfeljebb az lesz, hogy még többen süllyednek mélyebbre ezekből a körökből.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces időkeretben kért lehetőséget Gyimóthy Géza képviselő úr, alelnöktársam. Tisztelt Alelnöktársam! Először megkérdezem, hogy mivel önnek nincs felmentése ennek a napirendi pontnak a tárgyalása alól, kíván-e hozzászólni, és kérem, intézkedjen a napirendi pont végén, hogy kapjon felmentést, hiszen a továbbiakban ennek a napirendi pontnak a tárgyalásából kizárja önmagát; akkor ezt fogom tenni, de akkor kérem, hogy ezt jelezze!

 

GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Kérném, tisztelt alelnök asszony, hogy akkor most tegye fel ezt a kérdést, hogyha hozzájárul az Országgyűlés...

 

ELNÖK: Ezt majd meg fogom tenni, képviselő úr, mielőtt önnek át fogom adni az elnöklést. Most megadom önnek két percre a szót. Parancsoljon!

 

GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): A jóindulatát nagyon köszönöm, de most is föltehette volna a kérdést, hogy hozzájárul-e az Országgyűlés; de jó, köszönöm szépen...

 

ELNÖK: Ez természetes, öné a szó.

 

GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ellenzéki Képviselőtársak! Már a szünet előtt Bauer képviselő úr azt a szót használta, hogy megalázó (Bauer Tamás bólogat.), ha jól emlékszem - bólogat, tehát akkor nem tévedtem (Derültség.), felírtam magamnak, itt hagytam abba, tehát megalázó ez a családtámogatási forma, hogy gyakorlatilag a családi pótlékot iskoláztatási támogatáshoz köti.

Most Kristyánné Aknai Erzsébet képviselő asszony is gyakorlatilag retorziókról szólt, és kemény szavakkal illette ezt a dolgot. Én nagyon szerettem volna, ha önök ilyen harcosan viselkednek '95. március 12-én, a születésnapomon, amikor Bokros Lajos bejelentette az emlékezetes Bokros-csomagot, de sajnos ez akkor nem történt meg, és akkor mihozzánk védőnők és óvónők serege jött, hogy gyakorlatilag itt mi lesz, amikor megvonták önök az alanyi jogú családi pótlékot.

Én annyit tudok mondani, hogy csak kiművelt emberfővel lehet Európába jutni, és teljesen jogos a polgári nemzeti kormánynak az a törekvése, hogy a családi pótlék igenis valami minimumhoz legyen kötve, tehát az iskoláztatási kötelezettséggel igenis éljenek. Higgyék el önök, meg lehet oldani! Lehet hogy elnőiesedett a pedagógus szakma, de mind többen lesznek a férfitanárok, és mind többen lesznek azok a szülők, még ha, mondjuk, az etnikumhoz tartozó szülők is, akik felismerik azt a lehetőséget, hogy csak tanulással, csak tanult emberfőként lehet Európába jutni. És ne támadják a kormányt azért, mert végül is az iskoláztatási támogatást kötötte a családi pótlék egy részéhez. Higgyék el, ez a nemzet felemelkedéséhez fog vezetni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget dr. Vojnik Mária képviselő asszonynak a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Ha csak az ellenzéki képviselők ágálnának ez ellen a passzus ellen, akkor lehetne azt mondani, hogy kizárólag a helyzetükből adódik ez az oppozíció, én ezért tehát az érvelésemhez olyan neves szociológust szeretnék hívni, mint Ferge Zsuzsa.

 

 

(18.10)

 

Nem olyan régen jelent meg az ő tanulmánya, és azt a kérdést tette fel ennek kapcsán, hogy miért nem vizsgálja meg a kormánykoalíció, hogy miért nem járnak a gyerekek iskolába. Én ezt ott folytatnám, hogy valóban elégséges-e, ha a gyerekek iskolába járnak, vagy az is fontos, hogy az iskolában megszerezzék azt a tudást, amivel piacképesek lesznek ebben a kemény világban. Azt is szeretném megkérdezni, hogy elég-e ez a családi pótlék az iskoláztatáshoz, nem kellene-e azon elgondolkodni, hogyan lehetne még a hátrányos helyzetű gyerekek tanulásához hozzásegíteni.

Már az országgyűlési határozat vitájában is azt kértük, hogy ha valóban olyan fontos cél, hogy a gyerekek az iskolában tudást szerezzenek, akkor ehhez járuljon hozzá a kormánykoalíció, és ebben minden bizonnyal támogatásra talál az ellenzéki padsorokból. Én azonban azt gondolom, és ezt ellenzéki képviselőtársaim már sok oldalról megvilágították, hogy a jelenleg tervezett intézkedés nem elégséges; nemcsak szociológusok mondják, pedagógusok is, családsegítők is mondják, hogy nem ez a legjobb választható megoldás ebben a kérdésben.

Surján képviselő úr azt mondta, hogy a kereszténydemokraták is támogatják, ezért a legeslegvégén újra csak azt mondom nem ellenzéki képviselőként, hogy ma azt nyilatkozta Mizsei Zsuzsa (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), a KDNP országos választmányának elnöke: azért jól lehet látni a családtámogatások esetében, hogy a szegények csökkenő családi pótléka az ára...

ELNÖK: Képviselő asszony, elnézését kérem! (Dr. Vojnik Mária: ...a tehetősek támogatásának. Köszönöm szépen. - Taps az ellenzéki padsorokból.) Köszönöm szépen. Vártam, hogy a mondatot a képviselő asszony befejezze.

Megadom a szót dr. Horváth János képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából, ugyancsak kétperces időkeretben.

 

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatva ezt a beszélgetést, hozzászólásokat, furcsán érzem magam a parlamentnek e soraiban. Ugyanis úgy vagyunk adresszálva az igen tisztelt ellenzéki képviselő hölgyek és urak által, mintha valami nádpálcaforgatók lennének a kormánypárti képviselők, vagy pedig a kényszerítés, vagy valami más drasztikus eszközök hívei lennénk. Amit én Surján László képviselő úrtól hallottam és társaimtól egyre-másra, az más volt!

Legyen szabad valahogyan még egyszer rámutatni arra, miről is beszélünk mi. Arról, hogy az edukáció, a tanulás, az építés a legértékesebb eszközt termeli, az emberi tudást; és azt a tudást, amely a felemelkedés útja. Nem szükséges nemességbe születni vagy vagyonosnak születni, vagy összeköttetésekkel rendelkezni. A tudás előreviheti az embert, az egyént. Ha olyan körülményeket engedünk felülkerekedni, ami ezt nem optimálisan viszi előre, akkor nem végezzük el azt, ami a lehetőségünk.

Hogy lehet elmulasztani, nem látni azt, igen tisztelt képviselőtársaink, hogy amikor a tudást visszük, próbáljuk elősegíteni és ösztönözni, ugyanakkor a méltányosságot és a hatásfokot párhuzamosan munkáljuk. Tehát nem egyik vagy a másik, hanem párhuzamosan haladnak előre a méltányosság és a hatásfok. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ez olyanféle közgazdasági fogalom, amelyet jó volna többször végiggondolnunk.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Simon József képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

SIMON JÓZSEF (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Eredetileg Gyimóthy Géza képviselőtársam felvetéséhez szerettem volna visszacsatolni, de Horváth János képviselő úr előbb befejezett kétpercese, azt hiszem, sokkal fontosabb dologra irányította rá a figyelmet. Eltekintek attól, hogy ezt a pár másodpercet arra használjam fel, hogy mindenkinek tudtára adjam, annak idején nem könnyű szívvel fogadtuk el a Bokros-csomaghoz kötődően a rászorultság elvét a családi támogatásoknál.

Utólag is azt mondom, hogy talán hiba volt, és csak a súlyos gazdasági kényszer menthet fel minket az alól, hogy rosszul léptünk, mert a társadalmi szolidaritásnak a legfontosabb területen, a gyermeknevelés vonatkozásában bontottuk meg azt a szövetét, amely a jobb helyzetű családok és a gyengébb képességű, anyagi erejű családok közötti szolidaritást erősíthette volna.

Itt csatolok Horváth képviselőtársam mondataihoz: nem vagyunk tisztességesek, majdhogynem becstelenek vagyunk, ha nem vesszük tudomásul, hogy ebben a társadalomban, amelyben élünk, nemcsak az anyagi javak vannak egyenlőtlenül elosztva, hanem a tudás is egyenlőtlenül van elosztva, a ma létező tudás. Ez a szabály pedig, amelyet most bevezetni készül a tisztelt kormányzó pártok mindegyike, ezt az egyenlőtlenséget nem veszi figyelembe. Érdekkövetést kér számon olyan rétegeken, olyan csoportokon, olyan családokon, amelyeknek hiányzik az ehhez szükséges alapvető ismerete. Mi, akik tudjuk, hogy így van, nem vagyunk becsületesek, nem vagyunk tisztességesek, ha ezt figyelmen kívül hagyjuk.

Ezért mindannyiunk felelőssége, hogy ezekkel a létező viszonyokkal számot vetünk-e. Nem kell ehhez különösebben hivatkozni kutatókra. Én azt kívánom, hogy szembesüljünk a majdani statisztikai eredmények előtt azokkal a folyamatokkal, amelyeket ezzel a lépéssel elindíthatunk. Én Surján Lászlónak mondom tisztelettel, hogy azt hiszem, kereszténydemokrataként (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ezer oka van arra, hogy ezt a véleményét, amit itt a Ház előtt kifejtett, újragondolja.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Kádas Mihály képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr, önt illeti a szó.

 

KÁDAS MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Szeretnék visszatérni két korábbi képviselői felszólalásra; az egyik Szabó Sándorné képviselőtársamé, a másik pedig Takács Imréé.

Tudniillik alapvetően Szabó Sándorné képviselőtársam idézte az alkotmánynak azt a részét, amely a gyermeki jogok közt említi az egészséges testi, fizikai, szellemi fejlődéshez való gyermeki és egyébként is állampolgári jogát. Ez helyesen így is van. Az alkotmány nem szabályozza, hogy az állam ezt milyen eszközökkel teszi meg. A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a mai kormány minden családnak odaadja ezt a családi pótlékot, még ha másként is nevezi 6-7 éves kortól ezt a bizonyos juttatást, tehát nem veszi el az összeget akkor sem, ha egyébként a gyermek nem jár iskolába, hiszen a kormánynak ezzel el kell számolnia minden gyerekre vonatkozóan. Ez az összeg nem vész el a család számára, csak legfeljebb nem kapja meg a szülő ezt az összeget, az a szülő, aki megszegte egy lényeges szülői kötelezettségét, és nem tartja be a törvényt, a gyermekét időben nem íratta be az iskolába. Azt gondolom, hogy ilyen értelemben az államnak meg kell védenie az ilyen szülőtől is a gyermeket.

A másik pedig: Takács Imre úr hozzászólása. A képi megformálása is nagyon tetszett egyébként, az, hogy fel kell kelteni a tenger iránti vágyat a gyermekkorban, vagy bárkiben, akit rá akarunk venni a hajóépítésre. Egyetértek, csak ezt nehéz megtenni a sivatag közepén. Nyilván legalább a tengerparton kell elhelyezkedni annak, akinek ezt a vágyát fel akarjuk kelteni. Tehát azt gondolom, iskolába kell járni ahhoz, hogy ezt a vágyat fel tudjuk kelteni a gyermekekben és esetleg a későbbi szülőkben.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Béki Gabriella képviselő asszonynak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Most egészen komolyan úgy érzem, hogy szemközt a kormánypárti padsorokban azok ülnek többségben, akikben a naiv idealista jó szándék munkál. (Moraj a Fidesz padsoraiban.) Több ilyen felszólalást hallottunk az előbb, és azért tartom fontosnak ezt a vitát, mert talán mi is meg tudjuk értetni magunkat.

Az előbb ott hagytam félbe a kétpercesemet - mert alig lehet valamit kifejteni két perc alatt -, hogy a jogok és a kötelességek összekapcsolása egy törvényben tulajdonképpen normális gondolat - de egy törvényben. Van oktatási törvény, amely rendelkezik arról, hogy a gyereknek joga van a tanulásra, és rendelkezik a kötelességről is, ugyanis számon lehet kérni a szülőt, és megfelelő jogi eljárásokat életbe lehet léptetni, hogy ezt a jogot érvényesíteni lehessen. Ez így van egyensúlyban.

Egy másik törvény azt mondja, hogy joga van a szülőnek ahhoz, hogy az állam segítségére legyen a gyermeknevelésben. Az előbb mondtam el, hogy ez a segítség, amit az állam nyújt, 20 százaléka a létfenntartásnak - a minimális létfenntartásnak.

 

 

(18.20)

 

A szülő kötelessége, hogy mellé tegye azt a 80 százalékot, hogy életben tartsa a gyerekét a minimum szinten, és ez így van egyensúlyban. Ezt a két dolgot összekeverni, tényleg azt gondolom, naiv, idealista gondolat, ha valaki azt hiszi, hogy ennek következtében majd az emberek jó útra térnek, és majd valami csodálatos, pozitív folyamat elindul.

Ellenkezőleg: folyton azt kérem a képviselőtársaimtól, hogy gondolják végig, mi lesz a sorsa azoknak a családoknak és azoknak a gyerekeknek, ahol ez a vágyott, naiv, idealista, jó útra térős folyamat nem áll elő. Mi történik itt? Azért beszéltem arról, hogy technikai problémáim is vannak a megvalósítással, mert nem tudjuk, hogy hány hiányzás után lehet ezt az egész folyamatot beindítani. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Bocsánat, egy következő kétpercesben megpróbálom folytatni. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Dr. Homoki János: Isten őrizz! Isten őrizz attól!)

 

ELNÖK: Elnézést kérek képviselőtársaimtól, de a feladatom az, hogy őrködjem a Házszabály betartásán. Így megadom a szót Molnár Oszkár képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából, kétperces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr.

 

MOLNÁR OSZKÁR (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Béki Gabriella képviselőtársam zárszavánál folytatnám: mi lesz a sorsa azoknak a gyermekeknek, akik úgy nőnek fel, hogy ne adj' isten, még a családi pótlékot sem fogják megkapni.

Tisztelt Képviselőtársam! Én egy olyan körzetből jöttem - Borsod megye Edelény választókörzetéből -, ahol, azt hiszem, ez a probléma sokkal hatványozottabban érint minket, mint az ország más településein élő polgárokat. Nagyon szívesen meghívom önt a mi körzetünkbe: jöjjön el, nézzen szét! A saját szemével fogja megtapasztalni, meglátni, hogy azt a családi pótlékot, amit ezek a családok megkapnak, nem arra fordítják, hogy a gyermekeiket felneveljék belőle. Ugyanis ezek a gyermekek - nyugodtan ki merem jelenteni - étlen-szomjan élnek, mezítláb járnak hóban, fagyban télen, nem csak nyáron. Ilyen állapotok uralkodnak.

Ha nem próbáljuk meg őket rákényszeríteni arra, hogy legalább a gyermekeiket iskoláztassák, akkor ez az állapot tovább fog romlani. Nem is beszélve arról, hogy döntő többségében ma már nyolc-tíz gyermekes ilyen családok léteznek. Azt hiszem, hogy ez az előző kormányciklus áldott politikájának is eredménye. Természetesen az nem probléma, hogy Magyarországon sok gyermek születik, de megfelelő körülményeket kell teremteni.

Végezetül - befejezve rövid mondandómat - egy teljesen más megvilágításból szeretnék szólni ehhez a kérdéshez néhány másodpercben. Úgy látom, az ellenzék érdeke az, hogy legyen iskolázatlan szavazóbázisa, a mi érdekünk viszont az, hogy iskolázott szavazóbázisunk legyen. Nem akarjuk, hogy a harmadik évezredbe, illetve az Európai Unióba úgy menjünk be, hogy a magyar gyermekek 20 százaléka iskolázatlan.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Hozzászólásra következik két percben dr. Takács Imre képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

Képviselő úr, öné a szó.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Ez a vita erősen hullámzik. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Amikor Molnár képviselőtársam hozzászólt, a mondandója elejével egyetértettem, a végével nyilvánvalóan nem. Örülök annak, hogy Gyimóthy Géza képviselőtársam születésnapját megtudtuk (Derültség a kormánypárti padsorokban.), így számomra ez a március 12-e dupla ünnep. Gyimóthy képviselőtársamat igen tisztelem - azt hiszem, ezt ő is érzi (Derültség a kormánypárti padsorokban.) -, de azt gondolom, hogy amikor a harciasságról szólt, az 1995. március 12-ei harciasságunkról, akkor nézze meg - számítógépben lekérhető -, hogy amikor a Bokros-csomag kapcsán szavaztunk, jó néhányan hányszor nyomtunk nemet. A Beszélőből tudom, hogy én jómagam is, azt hiszem, kilenc alkalommal nyomtam nemet (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.), amikor úgy éreztem, hogy nincs meg az a költségvetési haszon az adott törvényjavaslat elfogadása esetén, mint amennyi a társadalmi kár.

Jó lenne, hogy amikor a kormánypárti képviselők szavaznak, tanulnának a Bokros-csomag kapcsán abból a szavazati arányból, ahogy azt mi kialakítottuk, mert nem mindig mondtunk igent a Bokros-csomagra. Az egészre igent mondtunk, mert nyilvánvaló, hogy az egyensúly megteremtése érdekében kellett igent mondani.

A másik: örülök, hogy Horváth János képviselőtársam a tudásról szólt. Az előbb egy példával illusztráltam a dolgokat, ezért hadd mondjam el Balzac Szamárbőrének egyik idézetét, amikor azt írja: mikor az idős és a fiatal vitatkozik, és azt mondja az idős ember a fiatalnak, hogy az akarás felperzsel, a bírás tönkretesz (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), én hosszú életemet egyedül a tudásnak tulajdoníthatom. (Taps. - Közbeszólások a kormánypárti padsorokban: Egyetértünk!) Sajnos, a magyar társadalomban ez még nem teljesen él.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Ismételten felhívom képviselőtársaim figyelmét a Házszabály betartására a kétperces hozzászólások időkeretei tekintetében.

Hozzászólásra következik Vincze László képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Tájékoztatom képviselő urat, hogy a Házszabály 50. § (3) bekezdése értelmében a Ház elnöklője dönti el azt, hogy milyen sorrendben váltakozva egy ellenzéki és egy kormánypárti képviselőnek adhat szót. Így most önt illeti a szó, képviselő úr.

 

VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt a figyelmeztetést, de nagyon köszönöm, és tartom magam ehhez és a két perchez.

A tisztelt Ház figyelmébe ajánlom és azon képviselőtársaimnak, akik naiv idealizmussal vádolnak bennünket, hogy ez a naivitásunk földhözragadt realitásból fakad. Jómagam is gyakorló pedagógus révén tudom azt, hogy szeretetteljes szigorral kell bánni a tanítványainkkal, és rávenni a szülőket arra, hogy valamelyest iskolába járjanak a túlkoros és nehezen kezelhető gyermekek. Ez semmilyen más módon nem megy - a gyakorlatból tudom -, mint hogy amikor segélyosztás van, akkor az iskolábajárási buzgalom egy kicsit a tetőfokra hág, olyankor iskolába járatják a gyermekeiket nyilván azok a szülők is, akik renitensek, és nem igazán törődnek azzal, hogy a gyermek csavarog vagy az iskolában van.

Mindenképpen jónak tartom a szeretetteljes szigor bevezetését. Van egy olyan régi mondás, hogy aki bemegy a malomba, az mindenképpen lisztes lesz. Mindenképpen szerencsésebb, jobb, hogy a gyermek bemegy az iskolába, hiszen ott élelemhez jut, ellátásban részesül, adott esetben kiscsoportos foglalkozáson vehet részt, nem csúszik még lejjebb. Sőt, az is előfordulhat, hogy ezek a túlkoros gyerekek az iskolába nem kényszerítés, hanem józan ész szerinti odajuttatás során jutnak el. Tessenek elhinni, a pénz után a száz százaléka ennek a körnek szeretetteljes szigorral el fogja kísérni a gyermekét - nem hiszem, hogy nádpálcával, de biztos, hogy apukák sora fog ott állni. Nem hiszem, hogy erre a túlzott liberalizálásra, amely az előző időszakban jellemző volt, és egyfajta "akarok iskolába járni - nem akarok"-hoz vezetett (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), szükség lenne, és ennek a folytatására szükség lenne.

Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Göndör István képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, önt illeti a szó.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Valójában én is Surján képviselő úr hozzászólása után nyomtam meg a gombot, de a vita elég érdekes lett. Talán akkor nem beszélnénk el egymás mellett, képviselő úr, ha tényleg el lehetne fogadni azt, hogy mi ugyanúgy érdekeltek vagyunk - talán úgy, ahogy Molnár Oszkár mondta - az iskoláztatás növekedésében. Nem értem, hogy ezt miért akarják tőlünk elvitatni. Karikírozta azt, amikor Farkas Imre pont azt mondta, hogy további rásegítő intézkedéseket hiányolunk az iskoláztatás érdekében, mert ezt vártuk.

Azt a kérdést nem vetem fel, hogy alanyi jog és a rászorultság - ami köztünk lényegi különbség, mert erről már ne beszéljünk -, de azért mindenképpen fogadják el, amikor egy kicsit aggodalomnak adunk hangot az alanyi jog mellett, mert akik ezután kapják, azoknak az értékvesztéssel számolniuk kell.

 

(18.30)

 

Azt is elfogadhatónak tartom, hogy lesz ennek eredménye, de megint csak hadd menjek vissza, és nagyon örülök, akkor is, ha negatív érzéseket vált ki bennem Molnár Oszkár felvetése, de gondoljuk csak végig - hiszem, hogy a képviselő úr is erre célzott -, ha ezek a gyerekek megjelennek az iskolában, vajon milyen körülmények és feltételek között. Elég furcsa magatartás lenne, ha ebben a Házban nem adunk hangot annak, hogy aki szegényebb, az ebben a megoldásban még szegényebb lesz.

Befejezésül hadd menjek ahhoz vissza, hogy tudom, Surján László ugyanúgy a nagycsaládosok táborához tartozik, mint jó néhányan; tudjuk azt, hogy úgy igaz, ahogy a törvénynek az 1. §-ában szerepel, hogy ez az összeg, ami itt van, nem megoldja ezt a problémát, csak nagyon szerény mértékben hozzájárul ahhoz, amit úgy nevezünk, hogy gyermeknevelés költsége. Tehát azt hiszem, hogy amikor a jogos aggodalmainkat megfogalmazzuk, ebből nem kellene tréfát csinálni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Farkas Imre képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.

 

FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is Surján képviselő úr mondandójához szeretnék hozzászólni, aki elmondta, hogy kettősség jellemzi az ellenzéki véleményeket: egyszer azt mondjuk, hogy nincsenek szankciók, máskor pedig azt mondjuk, hogy sok a szankció.

 

 

(A jegyzői széket dr. Szabó Erika foglalja el.)

 

 

Úgy érzem, hogy ez a kettősség ebben a törvényjavaslatban több ponton is benne van. Volt egy korábbi országgyűlési határozati javaslat, és most van egy tervezet. Ez maga egy kettősség, mert most egészen más indokokkal és szankciókkal tervezi a kormány ezt a támogatást megalapozni. Tehát már itt van egy kettősség.

A másik: van a kormánypárti képviselők véleményét tekintve is egy kettősség, mert igaz, hogy korábban, de Kósa képviselő úr is és most is több képviselő úr is nagyon komolyan azt mondta, most végre érvényt fognak szerezni annak, hogy a gyerekek iskolába menjenek. Hangsúlyozom: ilyen érvényszerzési szándék korábban is volt, csak önök arra azt mondták, hogy úgy se fizetik meg ezt a büntetést, tehát az nem jó érvényszerzés. Most önök mást javasolnak.

Érdekes a másik vélemény ebben a kérdésben, amit leginkább dr. Horváth János fogalmazott meg, aki nagyon meleg szavakkal egy pozitív kicsengésű ösztönzési oldalt említett meg. Neki azt ajánlanám, hogy nézze meg, mi van leírva a 17. §-ban. Itt négy bekezdésen keresztül vázolja a kormány, hogy milyen szankciókat fog alkalmazni, ha ez a gyerek még sem járna el az iskolába, több fokozaton keresztül mutatja be, hogy itt mit fog tenni. És ennek itt jön az ellenpéldája, a 18. §, amely mindezek után kimondja a szankciókkal együtt is, hogy "a tanköteles gyermekre tekintettel akkor is jár a nevelési eljárás, ha a gyermek tanulói jogviszonya szünetel". Akkor most egyáltalán hol van ennek az egésznek az értelme? Úgy érzem, ezért van a vitában végig ez a kettősség. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Kósa Lajos képviselő úrnak a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr, önt illeti a szó.

 

KÓSA LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök asszony, én nem kétpercest szeretnék mondani.

 

ELNÖK: Köszönöm képviselő úr, akkor foglaljon helyet! (Kósa Lajos: Köszönöm szépen.) Akkor hozzászólásra megadom a lehetőséget Gyimóthy Géza képviselő úrnak, kétperces időkeretben.

Képviselő úr, önt illeti a szó.

GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A "fegyelem" szó több ellenzéki képviselő felszólalásában is megtalálható volt, és arra kérném a tisztelt ellenzéki képviselő hölgyeket és urakat, hogy gondoljanak a régi jó magyar iskolai hagyományokra, gondolok arra, amikor például a két világháború között a mostaninál is sokkal szegényebb volt a magyar vidék, Magyarország, és mégis olyan kiváló, kiművelt emberfők születtek - persze főleg az akkori felekezeti, egyházi iskolákban -, akik később Nobel-díjasok lettek vagy ma egyetemi tanárként tanítják a jövő egyetemi tanárait.

Gyakorlatilag a legszegényebb falvakban is, higgyék el, tisztelt képviselőtársak, akkor is majdnem ugyanazok az álláspontok voltak, mint amit edelényi képviselő úr elmondott, még ha nem is voltak túl nagy családok, de akkor is voltak nagycsaládosok, szükség volt a gyerek munkájára, és befogták, azt mondták, ne menjen tanulni a gyerek. Volt a faluban egy tisztességes tanító, és gyakorlatilag szinte rákényszerítette a szülőket, még egyszer mondom: szinte rákényszerítette a szülőket, hogy járassák a gyerekeket iskolába, és egy-két év alatt kiderült a legegyszerűbb parasztgyerekről, a legszegényebbről is, aki mondjuk mezítláb ment iskolába, hogy micsoda talentum lakozik benne, és ezekből a gyerekekből egyetemi vagy főiskolai tanárok lettek.

Ezt csak azért mondtam el önöknek, mert amikor a naiv idealizmusról beszélt Béki Gabriella képviselő asszony, én viszont a hitről beszélek. És higgyünk a magyar nemzetben és higgyünk a keresztény nemzeti hagyományokban, amelyek jellemzik a magyar vidéket, ha megfelelő módon azok a szülők igenis fegyelemre vannak szoktatva, hogy a gyerekeket iskolába kell járatni, iskolába fogják járatni a gyerekeket.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Béki Gabriella képviselő asszonynak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselő csoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, köszönöm a szót. Én tényleg nem bántásképpen használtam ezt a jelzőt, hogy naiv idealizmus, ellenkezőleg, én egy jó szándékot vélek emögött felfedezni a kormánypárti megszólalásokban, és szeretném emlékeztetni például Horváth képviselőtársamat, hogy alig egy órával ezelőtt magam a saját beszédemben hangsúlyoztam, hogy a tudás és a nagyobb tudás megszerzése a legfontosabb kiemelkedési és felemelkedési eszköz, csatorna, amely számunkra is rendkívül fontos. A vitánk nekünk ott van, hogy én azt gondolom, mi azt gondoljuk, a szabaddemokraták egyértelműen azon az állásponton vannak, hogy kényszerrel nem lehet a nagyobb tudás birtokába juttatni valakit, és nem lehet ezeket az önök által remélt pozitív folyamatokat elindítani.

Most tényleg nem akarom az időt arra fordítani, hogy ezeket a technikai problémákat hosszan elemezzem, soroljam, hogy hány hiányzás után, milyen szubjektív elemek mentén, hogyan fog ez az egész folyamat elindulni, hogy milyen lesz ez az egész elszámoltatás, hogy milyen számlákat fogadnak el és nem fogadnak el, például a fűtésszámla az a gyerekre költött számla vagy nem és a többi. Kérdések tömkelege nyílik meg, hogy a folyamat oda csúcsosodjon ki, hogy fel kell függeszteni a szülőnek a vagyonkezelői jogát, és itt jön egy nyitott kérdés: akkor mi van tovább? Zárolják? Szóval, mégsem használhatja azt a picike forrást sem?

De másról is akartam beszélni. Révész Máriusz említette az előbb felszólalásában, hogy miért nem tettünk 1994 és 1998 között többet a gyerekekért, ha így megvoltak a terveink. Ez egy olyan kormánypárti felvetés, amelyről azt gondolom, hogy néhány év múlva majd a kormányzati felelősség nagyobb átérzése utána másképp fognak nyilatkozni fideszes képviselőtársaim. De szeretném emlékeztetni Révész Máriuszt, hogy a rendszeres (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) gyermekvédelmi segélyt és azt a sok-sok kiegészítő oktatási normatívát az előző négy évben mi vezettük be. (Taps az SZDSZ soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Tállai András képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, hogy a napirend tartalmához már nem sok újat lehet hozzátenni. Amikor beléptem a terembe, meglepődéssel hallottam, hogy egy szocialista párti képviselő a Kereszténydemokrata Néppárt politikusának az érveit használta a vitában, ami számomra megdöbbentő, mert azt eddig is tudtuk, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt keresi a szövetségeseit, de hogy azt az MSZP-ben és az SZDSZ-ben fogja megtalálni, azt hiszem, az mindannyiunk számára meglepetés.

Azért mondom ezt, mert ez a politikus asszony a mai Népszabadságban nyilatkozott, és amit ellenzéki képviselőtársam elmondott, e mellé hozzáteszem azt is, hogy mint mondott másról: "Ezek a bírálatok egybecsengenek az MSZP és az SZDSZ által megfogalmazott bírálatokkal. - Mire a válasz: Nem hiszem, hogy ez probléma volna. Ha a pápai enciklikákat összehasonlítjuk akár a liberalizmussal, akár a baloldali értékekkel, meg lehet állapítani, hogy a kereszténység és a liberalizmus között is van ugyan kapcsolódási pont, de lényegesen több a közös elem a baloldali értékrenddel." Így már értem, hogy miért hivatkozik képviselőtársam erre a politikus asszonyra.

 

(18.40)

 

Az más kérdés, hogy gondolom, nemcsak én lepődöm meg ezen, amikor így érvel.

Még maradt fél percem, hadd reagáljak dr. Takács Imre képviselőtársam felszólalására. Azt tudni kell, hogy Takács tanár úr Hajdúszoboszlón a középiskolában a tanárom volt, és akkor - bevallom őszintén - nem mertem neki soha nemet mondani. 20 év után eljött az idő, hogy a parlamentben egyszer nemet tudjak neki mondani. (Taps a Fidesz soraiból.) Azt gondolom, tanár úr, hogy a Bokros-csomagnál nem a kilenc részletre kellett volna nemet mondani, hanem az összesre. A végszavazásnál kellett volna nemet mondani, akkor most a kedves tanár úr nem ellenzéki politikusként ülne velem szemben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hanem könnyen lehet, hogy kormánypártiként.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy figyelmükbe idézzem a Házszabály 105. §-ának (3) bekezdését, mely szerint a részletes vitában kizárólag a módosító javaslathoz, illetőleg a módosító javaslattal érintett részhez lehet hozzászólni.

Megadom a szót kétperces hozzászólásra Bauer Tamás képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Surján László kifogásolta, hogy már harmadszor vagy többedszer vitatkozunk erről a kérdésről. Hallgatva a vitát, úgy gondolom - ha már itt tudásról van szó, ismétlés a tudás anyja -, és úgy látom, hogy számos összefüggést újra meg újra meg kell vitatnunk ahhoz, hogy egy kicsit közelebb jussunk a tisztázódáshoz.

Két szempontból tartom ezt fontosnak. Egyrészt azért, mert amikor Surján László azt mondta húsz perccel ezelőtt - amikor éppen nem Kósa Lajossal beszélgetett -, hogy nem erőszakról, hanem ösztönzésről van szó, akkor még nem hallotta azt, amit Molnár Oszkár mondott nemrégiben, amikor újra megismételte azt, hogy rá kell kényszeríteni. Ő is, meg Révész Máriusz is nem véletlenül használták a kényszer kifejezést, és vegye észre Surján László, hogy itt bizony kényszerről van szó!

Ha pedig a kényszernél tartunk, akkor tényleg jó tisztázni, hogy miről is szól ez a vita. Szép dolog az, amit Molnár Oszkár elmond arról, hogy a tudás milyen fontos; szép dolog az, amit Horváth János professzor úr elmond arról, hogy tudás mennyire fontos; csakhogy a vita nem arról szól, hogy fontos-e a tudás, nem arról szól, hogy fontos-e az, hogy a gyerekek iskolába járnának, mert ebben mindenki egyetért. A vita itt is - mint annyi, az Országgyűlés napirendjén lévő témánál - arról szól, hogy ha a társadalomban jelen van egy olyan magatartás, szakszóval deviáns magatartás, ami önöknek sem rokonszenves, nekünk sem rokonszenves, de meghatározott különböző szociális és egyéb okok miatt jelen van, akkor a deviáns magatartás elleni fellépésnek a kényszer-e, a fenyegetőzés-e az alapvető eszköze. A Fidesz vezette kormány számára szemlátomást ez vált az alapvető eszközzé, és a szocialisták és a szabaddemokraták ezt kifogásolják, hogy a kényszer, a fenyegetés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) alapvető eszközként nem jó eszköz.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Márton Attila képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából.

Képviselő úr, öné a szó.

 

MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A vitát hallgatva, megmondom őszintén, nekem van egy olyan benyomásom, hogy tulajdonképpen az ellenzék teljes mértékben egyetért ezzel a törvényjavaslattal, csak igazából nem merik bevallani. Ugyanis elhangzott az előbb és már jó néhányszor, különösen Béki Gabriella képviselő asszony volt az, aki azt mondta, hogy ők már 1990-1994 között több ötlettel is előálltak, hogy hogyan lehetne ezt a kérdést valamilyen módon megoldani. Egész egyszerűen valahogy nekem most úgy tűnik, hogy igazából a kormány megtalálta azt a megoldást, amilyen módon ezt a kérdést kezelni lehetne, csak hát ellenzéki pozícióból mégiscsak kritikával kell élni.

Néhány észrevételt tennék. Bauer Tamás emlegette és többször elhangzott, hogy kényszer - nevezzük úgy, hogy szülői ösztönzés. Tulajdonképpen a szülőket ösztönözzük arra, hogy a gyermekeiket járassák iskolába, és nem az a cél, hogy az az iskoláztatási támogatás, amit megkapnak, más célra kerüljön felhasználásra, mint ahogy ez már itt többször is elhangzott.

Nem igazán tudok egyetérteni Göndör István képviselőtársammal abban, hogy a szegények még szegényebbek lesznek - bár ő most nincs itt, de biztosan el tudná mondani, hogy ezt ő hogyan is érti -, hiszen pontosan az a lényege ennek a javaslatnak, hogy pontosan azoknak juttassunk - nem közvetlenül a családoknak, hanem valamilyen módon a gyerekeknek -, akik szegények, és mindemellett még más egyéb okok miatt a gyermekeiket nem járatják iskolába.

Összefoglalva: nekem továbbra is az a véleményem, hogy az ellenzéki képviselők is lelkük mélyén tulajdonképpen egyetértenek azzal, hogy erre a kérdésre valamilyen megoldást kell találni, és meggyőződésem, hogy ők is ráéreztek arra, hogy ez most a megoldás irányába mutató folyamat, csak ezt igazából nem akarják elismerni.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Takács Imre képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnézést, elnök asszony. Örülök, hogy volt kedves tanítványom szembeszáll velem, de annak idején is lehetőséget adtam erre. A dolog lényege az, hogy sajnálom, hogy a vita elment a Bokros-csomag felé. Minden szakembernek el kell ismernie - legyen az kormánypárti, ellenzéki vagy bárki -, hogy 1992-93-94-ben igen jelentős volt a fizetési mérleg hiánya, '92-ben 0,3 milliárd dollár, '93-ban 3,4 milliárd dollár, '94-ben 4 milliárd dollár, és ezt a jelentős fizetésimérleg-hiányt nem tudta ellensúlyozni a külföldi beáramló tőke, magyarul: jelentős egyensúlytalanság volt. Ha ezt az egyensúlytalanságot nem tudjuk felszámolni, nem tudjuk megszüntetni, akkor a gazdasági növekedésnek vége, és vége azoknak az alapoknak, amelyekre a jelenlegi kormány épít. A szakemberek itthon is, külföldön is elismerik, hogy az egyensúly megteremtése nélkül nem lehetett volna a gazdasági növekedést beindítani, és ha azt nem indítjuk be, akkor a következő évek igen komoly bajt okozhatnának.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Borkó Károly képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.

 

BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Először is őszinte nagyrabecsülésemet szeretném kifejezni Béki Gabriellának, hogy ilyen vehemenciával képviseli az álláspontját, és úgy gondolom, hogy a naiv idealizmust nyugodtan magunkra vehetjük, hiszen ha jól emlékszem, annak idején a naiv idealizmus volt az egyik gondolati alapja a géprombolók mozgalmának, az pedig a szocialista eszmekörnek, és elég messze vezetett ez a dolog. Ha az alapokat tekintjük, akkor a naiv idealizmus elég nagy dolgokra képes, ha úgy istenigazából kifejlődik. Reméljük, hogy a mi naiv idealizmusunk más irányt fog venni.

Simon képviselőtársammal is egyet kell értenem abban, hogy a családok között az anyagi és szellemi javak eloszlása nagyon egyenetlen. Annak idején szegény megboldogult nagyapám mondta, hogy mindenkivel azon a nyelven kell beszélni, amelyet ő megért. Úgy gondolom, hogy azok között a családok között, ahol a szellemi javakban nem dúskálnak, annak a problémának a megértetése, hogy a gyerekeik csak abban az esetben tudnak majd boldogulni, előbbre jutni, kiszakadni abból a környezetből, élethelyzetből, amiben vannak, ha tanulni fognak, de ahhoz, hogy tanulni tudjanak, el kell járni az iskolába, csak oly módon lehetséges, hogy ha nem mennek a gyerekek az iskolába, nem kapnak bizonyos támogatásokat; ezért úgy gondolom, hogy mindenképpen létjogosultsága van annak, hogy a családi pótlékot iskoláztatási támogatássá alakítsák.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ismét kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Béki Gabriella képviselő asszonynak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.

 

 

(18.50)

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző két fideszes megszólaló nem ugyanabban a stílusban szólalt meg, ahogy előtte többen. Ezekben a megszólalásokban már nem a jóindulatot véltem felfedezni, ezért akarok reagálni rá. Amit Márton Attila mondott - most nem látom a teremben -, az egy alapvető tévedés, és ezt vissza kell utasítani.

A beszédemben most is és korábban is hangsúlyoztam, hogy legfeljebb a célokban - tudniillik, hogy minden gyermek tarsolyában legyen nagyobb tudás - tudunk egyetérteni, és az eszközökben nagyon nem értünk egyet. Korábban mi soha nem tettünk javaslatot arra, hogy a családi pótlék helyett adjunk továbbtanulási támogatást és a többi, és a többi. Ez a dolog nem a családi pótlék helyett, hanem a családi pótlék mellett került megfogalmazásra.

Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a Bokros-csomag, a megszorító évek dacára '97-98-ra már egy csomó mindent elindítottunk. Például a rendszeres gyermekvédelmi támogatást - amelyet az előbb idéztem - a leghátrányosabb helyzetűek számára. Az iskolák számára például azokat a kiegészítő normatívákat, amelyekben a pozitív ösztönzés céljából a megemelt étkeztetési normatíva volt, ha a gyerek éhezik, akkor menjen oda. Azt gondolom, a szemléletbeli különbséget ezeken a példákon keresztül nagyon jól meg lehet érezni, ha meg akarják érezni képviselőtársaim, hogy szóba hozzam azokat a szempontokat, amelyeket az oktatási rendszer fejlesztésében kellene a kormánynak elindítani.

Ezt szívesen támogatnánk, hogy tudniillik az a speciális módszertan, amely a halmozottan hátrányos gyerekekkel való foglalkozás, az eredményes foglalkozás érdekében kidolgozásra vár, az a pedagógusgárda előkerüljön végre, amely sikerrel és eredményesen tud foglalkozni ezekkel a gyerekekkel, erre kellene a pénzt költeni, és nem összekeverni a családi pótlékot az iskoláztatási kötelezettséggel. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Ismételt kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Vincze László képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! Bízom abban, hogy kormányunk kellő felelősséggel kezeli ezt a kérdéskört, kellő felelősséggel és tervszerűséggel viszonyul az oktatás kérdéseihez. Erre megfelelő stratégiát, rövid és hosszú távú elképzeléseket indított el. Ennek egy szelete az a rész is, amelyről vitatkozunk. Úgy gondolom, hogy kellő felnőttséggel kezelve ezt a kérdést, a végrehajtás során nyilvánvalóan ki fognak jönni azok a tapasztalatok, amelyek most itt felvetődnek és amelyeket aggályként hoznak fel egyes képviselőtársak.

Nem látok akkora problémát e törvénytervezet tárgyalása kapcsán, hogy itt szirénhangokat kelljen megkongatni. Tudom, hogy bizonyos támogatottsági formák az előző kabinet részéről is megnyilvánultak, de nem tudom magam sem elfogadni azt a gyakorlatot, amely az esélyegyenlőséget nem segítette, és hátrányossá tette maximálisan a vidék közoktatását, a vidéki települések gondját-baját, háttérbe szorította a vidéket.

Most lényeges előrelépés van a normatívák tekintetében - az alapnormatívára gondolok. Tudjuk azt, hogy sávosan a kistelepülések hogyan kapnak többet. Ez nyilván a hátrány ledolgozása. A hátrány ledolgozásának fogom fel azt is, amikor az iskoláztatás kötelező jellegű lesz azon családok számára is, amelyek nem ismerik fel ennek a szükségszerűségét. Itt nevezetesen arról van szó, hogy nem egyfajta bírságot kell itt befizetni, hanem egyfajta pénztől fog elesni az, aki szülői jogainak, kötelezettségeinek nem fog eleget tenni, és ez óriási különbség. Ebben és a kormány végrehajtási gyakorlatában is, abban a lendületben bízom, amellyel végre fogja hajtani ezeket a törvényeket.

Köszönöm a szót. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Sasvári Szilárd képviselő úr neve jelent meg a monitoron. Nincs a teremben.

Kósa Lajos képviselő úrnak most megadom a szót, hiszen a kétperces hozzászólások végéhez értünk. Képviselő úr, öné a hozzászólási lehetőség.

 

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnöknő! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! Azért kértem szót nem két percben, mert a családok támogatásáról szóló törvényjavaslat részletes vitájánál egy olyan szakaszhoz értünk, amely alapcsírájában már egy 1996-os kezdeményezésünkben megfogalmazódott.

Akik az előző ciklusban részt vettek a szociális bizottság munkájában, azok talán tudják, hogy 1996-ban Pokorni Zoltánnal beadtam egy olyan módosító javaslatot, amely egy hasonló konstrukciót javasolt. Nevezetesen azt, hogy lássuk be: Magyarországon nagyon nagy azoknak a gyerekeknek a száma, akik nem végzik el a 8 osztályos általános iskolát, de kikerülnek a kötelező iskoláztatási korból. Ez éves szinten megdöbbentően nagy szám. Attól függ, hogy milyen számos az adott korosztály, de évekre, évtizedekre visszamenőleg mintegy 6 ezer gyerek úgy tölti be a 16. életévét, hogy nem végzi el a 8 általánost. Most már, tudjuk, bonyolultabb a helyzet, mert van 10, 6+6, meg mindenfajta iskola, de ezek a gyerekek tényleg kiesnek. Úgy esnek ki az iskolapadból ezek a gyerekek, hogy lényegében minimális képzettséggel sem rendelkeznek. Azt lehet mondani, hogy született analfabéták, és utódjaik is óriási hendikeppel fognak indulni az életbe.

Nyilvánvaló, ezt nem nézheti tétlenül egyetlen ország, egyetlen nép sem, főleg egy olyan nép, egy olyan nemzet nem nézheti tétlenül, amelynek legfontosabb erőforrása az emberekben van, maguk az emberek. Mert az országnak csak ilyen hosszú távú stratégia jelenthet kiutat, jelenthet felzárkózást. Nekünk nincsen olyan speciális adottságunk - ásványi anyag, nem tudom, micsoda -, amely megalapozhat egy hosszú távú nemzetstratégiát. Az egyetlen ilyen eszközünk a humán erőforrás, az, ami az emberek, a magyar emberek fejében van. S hogy mi kerül oda, az nem pusztán csak attól függ, amivel szoktuk áltatni magunkat itt, a Kárpát-medence magyarsága, hogy jó, jó, persze, sokan nem végzik el az általános iskolát, de ha tartanak valahol egy Nobel-díjas fizikusok tanácskozását, akkor ott valaki felveti, hogy magyarul is lehetne beszélni, de vannak talán ketten, akik nem tudnak magyarul. Mert igazából egy népnek nem az adja önmagában az erejét, hogy hány darab egy főre jutó Nobel-díjassal rendelkezik, hanem arról is szó van, hogy hányan vannak abban a nemzetben olyanok, akik funkcionális analfabéták. Elolvasnak egy bonyolultabb újságcikket, és nem tudják elmondani, hogy mit olvastak benne. Márpedig az világos, hogy aki különböző okok miatt kiesik az iskolarendszerből, az valószínűleg ezeknek a népes táborát fogja gyarapítani.

Az is igaz, hogy amit megfogalmazott ez a törvényjavaslat, ez sok oldalról támadható. Nem vitatom, nem utolsósorban azért, mert annak a belátása húzódik meg e mögött a gondolat mögött, hogy a jelenlegi rendszer egész egyszerűen nem működik. Nézzünk bele a tükörbe, kedves képviselőtársaim: a jelenlegi rendszer nem működik. Mert az alkotmány 70/A. §-a előírja azt, hogy a szülő, a nevelő, a gondviselő, a gyám köteles az általa nevelt iskoláztatásáról vagy képzéséről gondoskodni, amíg ezt az ágazati törvények elő nem írják az életkor betöltésével. De ezen túlmenően az a rendszer, hogy a jegyző az iskolába nem járó gyerek szülőjét megbüntetheti alkalmanként 3 ezer forint pénzbírsággal, ez nem nagyon életszerű. Lássuk be, az a család, amely egyébként is a családi stratégiát, a jövedelmét különböző szociális segélyekre alapozza, ahol munkanélküliek a szülők, és egyébként is azok a szociális hátrányok jellemzők rájuk, amelyek miatt a gyerek aztán nem jár iskolába, annál melyik az a jegyző, aki ezt a 3 ezer forintos eseti pénzbüntetést be tudja hajtani.

Nyilvánvaló, hogy a mai rendszer nem működik. Ezt már beláttuk '96-ban is. Emlékszem, Béki Gabriellával vitatkoztunk a bizottsági ülésen, hogy a mai rendszer nem működik. Ezt be kell látni. Nem nevezhetünk működőnek egy olyan rendszert, amelyben a fiatalok egy jelentős része kiesik az iskolarendszerből, anélkül, hogy a megfelelő képesítést megszerezné.

Tehát az világos, hogy amikor egy újon gondolkodunk, akkor számos hibát véthetünk. Azt szeretném mondani, hogy a mai rendszer átalakításában a 17. § tényleg drámai változást hoz, mert már nemcsak az alkotmány 70/A. §-ával fenyeget, vagy ír elő, hanem azt mondja, ami sokkal-sokkal húsbavágóbb - főleg az ilyen családok, az ilyen szülők, nevelők esetében -, hogy amennyiben a szülő nem biztosítja azt, hogy gyereke iskolába járjon, akkor az a pénz, amelyet az államtól arra kap, hogy a gyerekre fordítsa, az nem fog neki jutni.

 

 

(19.00)

 

Azért nem fog neki jutni, mert arról a szülőről, aki arra nem képes, hogy a gyerekét iskolába járassa, vajon milyen alapon tételezzük fel, hogy a családi pótlékot viszont pont erre a gyerekre költi. Csak éppen azt nem ismeri fel, hogy a gyereknek jó lenne, ha iskolába járna, mert egyébként a társadalmi mobilitásból teljes egészében kizuhan. Hiszen itt nyilvánvalóan halmozottan hátrányos élethelyzetű családokról van szó, ahol a mobilitás egyetlen esélye az, hogy a gyerek iskolába jár, és a megszerzett tudásával próbál jobb helyzetbe kerülni, mint amit a szüleitől örökölt.

Az ilyen szociális adottságokkal rendelkező családok esetében a pénzügyi büntetés sokkal jobb hatásfokú lehet abban az értelemben, hogy az a drámai pénzügyi büntetés van - a drámait kifejezetten ironikus értelemben használom -, hogy amennyiben nem gondoskodik a szülő a gyerekének az iskoláztatásáról - a későbbiekben mindig értsék hozzá a nevelési képzést a fogyatékos gyerekek esetében, de most az egyszerűség kedvéért, ha iskoláztatást mondok, akkor ezt is értsék bele -, akkor az államtól ne kapja meg azt a pénzt ab ovo, csak úgy, egyből, amit egyébként arra akarunk fordítani, hogy a gyerekre költse el. Mert a család átlagköltségvetésében - ha gyereket nevel - van egy olyan rész, amit nyilvánvalóan az állam azért támogat, mert akarja támogatni a gyereknevelést.

Nem azt akarjuk megalapozni a családi pótlékkal és az iskoláztatási támogatással, hogy a szülők eltartsák magukat, hanem a gyerekeiken segítsenek. És az a szülő, amelyik erre nem képes, arra nem képes, hogy iskolába járassa a gyerekét, az ugyan miért költené a pénzét - amit egyébként valahonnan, segélyekből megszerez - a gyerekre? Nyilvánvaló, hogy ez nem életszerű.

Tudjuk is azt - a különböző szociológiai kutatások abszolút drámaian és tényleg drámaian bemutatják -, hogy az a pénz egyáltalán nem a gyerekekre fordítódik. Való igaz, hogy az eredeti javaslathoz, az eredeti gondolathoz képest ez a javaslat nem azt mondja, hogy elvesszük a szülőktől ezt az iskoláztatási támogatást, hanem azt mondja, hogy a támogatás felhasználását a gyámhivatal ellenőrzi és a rendszeres felügyelete alá vonja.

Tudjuk, hogy adott esetben nyilvánvalóan ezen is lehet javítani. Amikor a törvény életbe lép, a működési tapasztalatok megismerése után - vélhetően - lehet, hogy erre vissza kell térnünk. Hiszen gondoljunk csak bele: a gyámhivatalt az önkormányzat felügyeli, és az önkormányzat sokkal jobban be tudja azt lőni az egyes településeken, hogy melyek azok az ellenőrzési formák, adott esetben melyek azok a számlák, amelyeket a családoktól úgy lehet befogadni, hogy az valóban vélhetően tényleges tartalmában is a gyerekre költött eszközök vásárlását igazolja, és melyek azok, amelyeket úgymond kamuból hoznak a szülők azért, hogy megkapják ezeket a pénzeket.

Aki egy önkormányzatnál látja a gyámügyi hivatal munkáját, tudja azt, hogy egy csomó kérelemben ki lehet mutatni, hogy hol nem fedi a valóságot az, ami elő van terjesztve, és hol fedi. Éppen ezért az önkormányzatok bevonását a későbbi időkben vélhetően meg kell oldani. Hozzáteszem, hogy a törvényjavaslat - elnézést, de itt muszáj kitérőt tennem a 17. § összefüggésében - 51. §-a bizonyos rendeleteket, szabályozásokat kifejezetten a kormány elé tesz kötelezettségképpen, hogy szabályozza ezeket a kérdéseket.

Azt szeretném hangsúlyozni önöknek, hogy nem vitatom: aki dolgozik, annak a munkájában lehet hibát találni. Kétségtelen, hogy ha Magyarország kormányai ölbe tett kézzel nézik, hogy évente uszkve 6-10 ezer fiatal úgy tölti be a 16. életévét, hogy nem végzi el a nyolc általánost, ez egy adottság. Erre lehet azt mondani, hogy ezt mindegyik kormány értelemszerűen az elődjétől örökölte. Lehet egymásra mutogatni, de ezzel nem megy előre a nemzet sorsa, az egészen biztos. Ez egyfajta megoldás; beismerve azt, hogy a mostani rendszer nem működik. Azt önök sem állíthatják, hogy működik. Nem is volt soha - még az előző parlamenti ciklusban sem - arra kísérlet, hogy valaki azt bizonyítsa be, hogy de igenis működik az a rendszer, hogy a gyerekek mindenhol iskolába járnak, mert tudjuk, hogy nem járnak iskolába. Ezek a statisztikai adatok rendelkezésre állnak a '70-es évek elejétől kezdve.

Az is kétségtelen, hogy a törvényjavaslat - nem vitatom - a gyakorlati tapasztalatok után felülvizsgálatra szorulhat. De lehet, hogy megtaláljuk a jobb megoldást, mint amit most egy ilyen konstrukciónál kitalálunk. Arra szeretném felhívni a képviselőtársak figyelmét, hogy mi az a törvényjavaslat gondolatiságában, ami minden frakciónak elemi érdeke.

Először: Magyarországon ne legyenek analfabéták, sőt, ne legyenek funkcionális analfabéták. Ha jól értem, mindegyik felszólaló azon az elvi alapon állt, hogy valamit tenni kell azért, hogy szűnjön meg ez a jelenség Magyarországon. Ha jól értem, mindegyik felszólaló, sőt mindegyik frakció kifejezte - ha csak áttételesen is - azt az igényét, hogy a gyerekeknek tudást kell adni. Az az állam dolga, hogy ezt mindenhol az esélyegyenlőség betartásával tegyük meg.

Éppen ezért a vitának azokra a részeire, amelyek a szokásos politikai szlogenek zsolozsmázásával teltek, nem akarok válaszolni, mert értelmetlennek látom. Az MSZP-frakció két hónappal ezelőtt valahol rábukkant arra a szlogenre, hogy "aki szegény, még szegényebb", és most - ha az elektronikus maszkok védelméről van szó, ha a költségvetésről - (Közbeszólások az MSZP padsoraiban.) mindegyik javaslatnál elmondják ezt. Szerintem ez értelmetlen, erre nem is kell kitérni.

Arra szeretném buzdítani önöket, hogy a törvényjavaslatnál, sőt a gyakorlati életben a közös tapasztalatok kapcsán próbáljunk meg egy olyan rendszert kitalálni - adott esetben közösen -, amikor esetleg már látjuk a törvény működési problémáit, annak javításával, hogy ez a jelenség múljon el Magyarországon, hogy nagy tömegben, százezres számban élnek Magyarországon olyan fiatal emberek, akik minimális tudással sem rendelkeznek.

 

 

(A jegyzői széket Németh Zsolt foglalja el.)

 

 

Éppen ezért, dacára annak, hogy nem vitatom, hogy a törvényjavaslat egyes elemeiben - nyilvánvalóan a tapasztalatok fényében - esetleg átdolgozásra szorul, ezzel együtt, amikor a törvényjavaslat ezen paragrafusára vonatkozóan támogatásra kérem a képviselőtársaimat, akkor pusztán arra kérem önöket, hogy azon gondolkodjanak el, hogy a cél jó, hogy a mai rendszer nem működik, és hogy valami radikálisan mást kell csinálni annak érdekében, hogy az a cél megvalósuljon, hogy minden gyerek iskolába járjon Magyarországon.

Éppen ezért a Fidesz-frakció ezt a 17. §-t, az abban megfogalmazottakat támogatja, és közös együttgondolkodásra invitáljuk önöket a szavazásnál is, meg a későbbiekben is annak érdekében, hogy tegyünk valamit a nemzet és a kiművelt emberfők gyarapítása terén.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Béki Gabriella képviselő asszonynak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő asszony!

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Azért kértem újra lehetőséget kétperces reagálásra, mert szeretném megköszönni Kósa képviselőtársamnak, hogy nem egy magabiztos beszédet mondott el, ami azt sugározná, hogy itt egy üdvözítő megoldást találtak, hanem őszintén elmondta ebben a vitában, hogy vannak jogos kétségek ezzel a folyamattal kapcsolatban, amit ez a törvény elindít.

Abban persze egyetértünk, hogy a mai nem működik, vagy úgy fogalmaznám, hogy nem jól működik, és hozzátenném zárójelben, hogy ez nem csak magyar specialitás, hogy az okok valahol nagyon mélyen vannak. Ezenkívül azt is éreztem Kósa képviselőtársam beszédében, hogy a legkifejezettebben talán ő közelíti meg annak a gondolatnak a kimondását, hogy igen, ez az iskoláztatási támogatás támadás egy bizonyos réteg ellen, ahol a családi pótlékból való élés egyfajta életstratégia.

Nagyon röviden szeretnék az élet más területéről vett példával élni, és rávilágítani arra, hogy a kényszereszköz mennyire diszfunkcionálisan működik, hogy az a megoldás, amit nagyon-nagyon adminisztrálni és túladminisztrálni kell, a legritkább esetben váltja be a hozzá fűzött reményeket, sőt soha.

Ugye, jó néhányan emlékeznek képviselőtársaim közül az amerikai alkoholtilalomra? Gondolom, nem lenne vita közöttünk azzal kapcsolatban, hogy az alkohol rossz dolog, mégis nagyon rövid idő alatt kiderült, hogy általános alkoholtilalommal mint szankcióval nem lehet semmit elérni, sőt, az ellenkező hatást érte el.

 

 

(19.10)

 

 

Iszonyú fejlődésnek indult a szervezett bűnözés, az egész alvilág akkor épült ki.

Javaslatokat kért képviselőtársam, s azt gondolom, az előzőekben már megfogalmaztam (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.): az oktatásfejlesztés és a családi pótlék békén hagyása - ez a mi javaslatunk. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Göndör István képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Kósa Képviselő Úr! Hadd menjek vissza ahhoz, ami kapcsán Márton Attilával vitába keveredtünk arról, hogy aki szegény, az még szegényebb lesz. Ha az alanyi jogra való visszatérést követte volna az az intézkedés, hogy azt a golyót, amit családi pótléknak nevezünk, nagyobbá teszik a költségvetésben, akkor reálisan azt mondhattuk volna, nem történik más, csak mindenkire kiterjesztik. De nem ez történt: a golyó marad, csak többfelé kell osztani, tehát valójában tényleg elértéktelenedik, az a réteg, amely eddig rászorultsági elven kapta a pótlékot, relatíve kevesebbet kap - ezt nem lehet vitatni!

A másik dolog, hadd menjek tovább: nem tudunk mást, az ajánlás 37. pontja kapcsán csak erről lehet beszélni. Amikor az óvodában a napirendet át kell szervezni, mert félni kell attól, hogy az alig néhány éves gyerekek rosszul lesznek, ha nem hozzák előbbre a reggelit, vagy az iskolából rendre el kell vinni kissrácokat, mert rosszul lesznek, és mindig alultápláltságot állapítanak meg, akkor ez a megoldás nem megoldás.

Megint Molnár Oszkár gondolatait idézem: a pénzt nem arra fordítják, s így nem oldjuk meg, kedves Kósa képviselőtársam, ezt a problémát! Ezzel a problémával még tovább megyünk, s ebből csak azt következik, hogy ki visz valakinek tízórait vagy uzsonnát holnap, holnapután - nem lenne jó ebbe az irányba menni! Támogatni kellene az olyan megoldásokat, amelyeknél már arra történik kezdeményezés, hogy szombati és vasárnapi iskola legyen, hogy pont ezeket a hátrányos helyzetű gyerekeket segítsék. Ezek az intézmények viszont forráshiány miatt pillanatnyilag majdnem működésképtelenek, ezért van gond.

Kevés az időnk, ebbe az indítványba már nem lehet ezeket beerőltetni, úgy érzem.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Még két képviselő úr jelezte a kétperces hozzászólási szándékát.

Mielőtt nekik megadnánk a szót, kérem ülésvezetési kérdésben az önök döntését. Gyimóthy Géza alelnök úr a mai részletes vitában felszólalt az Országgyűlés ülésén. A Házszabály rendelkezései szerint a családok támogatásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása során a továbbiakban csak akkor vezetheti az ülést, ha ahhoz az Országgyűlés hozzájárul.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy a Házszabály 19. § (3) bekezdése alapján hozzájárul-e ahhoz, hogy Gyimóthy Géza alelnök úr a törvényjavaslat további tárgyalása során a vita és a szavazás lezárásáig vezesse az ülést. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, az Országgyűlés úgy határozott, hogy az alelnök úr a vita további szakaszában vezetheti az ülést.

Tisztelt Képviselőtársaim! Megköszönöm együttműködésüket, s munkájukat, és ezzel a felhatalmazással átadom az ülésvezetést Gyimóthy Géza alelnök úrnak. Kívánok önöknek a mai estére kellemes vitát! (Taps.)

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra Simon József képviselő úr következik, MSZP.

 

SIMON JÓZSEF (MSZP): Alelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kósa képviselőtársam utolsó mondatához szeretném a hozzászólásomat fűzni. Azt mondta képviselőtársam, hogy radikálisan mást kell csinálni, mert ez a rendszer így nem működik jól. Úgy gondolom, az nem elégséges célkitűzés, hogy radikálisan mást. Ha radikálisan jobbat akarna csinálni a kormányzati oldal, akkor ezeket a javaslatokat az ellenzék oldaláról alighanem nem érnék kritikák, ha arról szólna a történet, hogy a kormány javaslatára most a parlament alanyi jogúvá teszi a családi támogatásnak ezt a formáját, s nem arról szólna a történet - azt hiszem, ki kell mondanom -, hogy egy elitista szemlélet alapján megosztja a családi támogatási rendszert olyan értelemben, ahogy ezt Göndör István képviselőtársam világosan kifejtette, hogy a rosszabb helyzetűek járnak rosszul amiatt, hogy a családi pótlék egy része iskoláztatási támogatássá válik.

Természetesen ebben a helyzetben gyermekeink, akik tanköteles korúak, meg fogják kapni a családi pótlékot, annak azt a szerény formáját, amennyire a kormányzati oldal a helyzetet érettnek találta, miközben az aluliskolázott, a jogaikat nem kellően ismerők, a kulturális szintben nem túlságosan magasra emelkedett rétegek elesnek ettől a lehetőségtől, mert nincsen alanyi jogú családi pótlékuk, iskoláztatási támogatásuk van, ha az érdekfelismerő képességük elég fejlett ahhoz, hogy legalább utólag rájöjjenek arra, mégiscsak el kellene küldeni a gyereket iskolába. Tehát a rendszer radikálisan rosszabb, mint az eddigi, s nem azért, mert az iskoláztatási támogatás rossz elgondolás, hanem mert ez a családi pótlékkal van egybevetve, s a családi pótlék rovására van kiszabva.

Köszönöm szépen a szót.

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces hozzászólásra következik Farkas Imre képviselő úr, MSZP.

 

FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon szimpatikus volt nekem Kósa Lajos képviselőtársam hozzászólása. Nem azért, mert ismét elmondta a célokat - hiszen korábban, a nyáron is több alkalommal elmondta, miért van erre a lépésre szükség -, hanem az azt követő gondolatai miatt. Látszik, hogy ő elolvasta ezt a tervezetet, tudja, mi van ebben a tervezetben - több képviselőtársától eltérően. Belátta, hogy ebben a tervezetben nem az van, amit mögé gondoltak mondjuk júliusban.

Vannak kételyei a most megfogalmazott gondolatokkal kapcsolatban. Teljesen igaza van, mert ez a forma most csak abban tér el a korábbitól, hogy a korábbi azt mondta, a jegyző pénzbírságot szabhat ki. Ő elmondta július 2-án, hogy ez az eszköz nem eredményes, mert nincs miből levonni ezt az összeget. Most nyilvánvalóan logikusan kiköthetünk oda, hogy lehet, hogy ez a család nem kell hogy megkapja ezt a pénzt, de akkor miből fog élni, ha eleve nem kapja meg? Mert egyszerűen nincs más jövedelme. Tehát ugyanolyan eredménytelenséghez vezet ez a javaslat is, ami előttünk van, mint ami talán most is fennáll. Ezt ő meg is bírálta.

Negyedikként elmondta, hogy közösen dolgozzunk ezen a problémán: ez is nagyon szimpatikus gondolat, csak az a baj, a mi figyelmünket hívta fel, hogy mondjunk mást. Úgy látom, a részletes vitában vannak javaslatok, amelyek mást mondanak: ezek azt mondják, hogy a javaslattól eltérően most ne vezessük be ezt a formát, mert ez semmivel nem mutat túl a jelenlegi gyakorlaton. Ezért úgy gondoljuk, a kormány elsősorban azon gondolkozzon, hogy ezt a nemes célt, amit mindenki megfogalmaz, hogyan lehetne eszköz oldalról jobban alátámasztani, s mikor ez meglesz, ezt tárják az Országgyűlés elé.

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces hozzászólásra következik Kósa Lajos képviselő úr, Fidesz.

 

KÓSA LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Amikor azt mondom, hogy "mi, képviselők", akkor, őszintén szólva, nem csak az ellenzéki képviselőkre gondolok. Tudom, önöknek meghökkentő lehet, hogy más is ül a parlamentben. De amikor végig azt mondtam, hogy "mi, parlamenti képviselők", akkor én, Isten bizony, minden parlamenti képviselőre gondoltam: önökre, a kormánypártra, az ellenzékre, mindenkire. Éppen ezért az, hogy az önök együttműködését kérem, a mi együttműködésünket, az a tisztelt Házhoz szól, nem csak a Szocialista Párthoz, természetesen a Szocialista Pártot is beleértem, ezért Farkas Imre utóbbi megjegyzése egyáltalán nem helytálló.

Szeretném mondani, hogy nem tudok az olyan kekeckedéssel mit kezdeni, ha azt mondja Simon József, hogy nem elég radikálisan mást tenni, jobbat kell tenni, mert lehet a szőrszálat hasogatni, és az biztosan nagyon didaktikus, dialektikus, meg nem tudom, micsoda lesz, de az biztos, hogy nem lesz előrevezető. Én is megpróbáltam tartózkodni ettől, pedig higgyék el, van a tarsolyomban egy-két szójáték, amelyek adott esetben vidámságra adhatnak okot.

Ami válaszom érdemi része, az a következő - ez elsősorban azokra a felvetésekre vonatkozik, amelyeket Béki Gabriella fogalmazott meg a leginkább -: valóban azt gondolom, hogy a társadalomban valamilyen módon meg kell próbálni érvényesíteni azt az elvet, hogy az emberek, akikkel együtt élünk a társadalomban, valamilyen módon mégis felelősek a saját sorsukért.

 

 

(19.20)

 

Az mégiscsak valamilyen módon a szülő döntése, hogy nem járatja a gyerekét iskolába, és ennek a döntésnek kell hogy mögé álljon valami hús-vér ember, kell hogy felelősséget viseljen. Az a fajta totális felelőtlenség állapota, ami eddig Magyarországon elsősorban a szociális területeken megvalósult, egyszerűen nem követhető. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Nem követhető, mert látjuk, hogy nem eredményes, nem visszaszorul a szegénység, hanem terjed az országban. Ha mi nem jól ragadjuk meg ezt a problémát... - minden megoldás érdekel minket, de hogy el kell gondolkodni ennek az elvnek az érvényesítésén, az szerintem nem is vitakérdés.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra Farkas Imre képviselő úr következik, MSZP.

 

FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igaza van Kósa Lajosnak, valóban gondolkozhatunk erről a problémáról közösen is. Csak ebben a részletes vitához kapcsolódó ajánlásban, ha ezt felütöm, semmiféle kormánypárti indítványi, kormánypárti képviselő kezdeményezését ebben a körben nem látom. Tehát nem mutattak be egyetlenegy elképzelést sem. Igaz, Surján képviselőtársam fölvetette, hogy talán később kellene ezt a vitát lezárni, bizonyára azért tette ezt, mert van valami elképzelésük. De nem mondta el, hogy ez az elképzelés miről szól, tehát akkor itt közösen megint nem tudunk erről a kérdésről szót váltani, nem tudunk benne gondolkozni, mert azon túl, hogy nem kellene még a vitát lezárni, azt sem mondta el, hogy mi az elképzelés ezzel a témakörrel kapcsolatban.

Tehát sem az ajánlás alapján, sem pedig a vita alapján nem tudunk most közösen gondolkozni, mert a kormánypárti oldalon nem volt olyan kezdeményezés, amihez kapcsolódni lehetne. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra dr. Surján László képviselő úr következik, Fidesz. (Dr. Surján László leejti a mikrofonját.)

 

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Elnézést kérek, beakadt ez a mikrofon. Kedves Képviselőtársam! Sok új képviselő van a parlamentben, tessék szíves lenni megnézni, az ajánlás nem tartalmazza a pártállást; nagyon sok fideszes indíttatású módosító indítvány van ebből az ötven-egynéhány, asztalon lévő módosító indítványból. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra Keller László képviselő úr következik, MSZP.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 37. ajánlási ponthoz szeretnék szólni. Itt az a legnagyobb gond... (Egy fideszes közbeszólásra:) Tisztelt Képviselő Úr! Ott tartunk! Kósa képviselőtársam rávilágított az igazi problémára, azt mondta, hogy el kell gondolkodni. Tehát úgy tűnik számomra, a gondolkodás szintjén tart még a Fidesz is. Éppen ezért kellene megfontolni Béki Gabriella képviselő asszony és Bauer Tamás képviselő úr módosító indítványát, és ezt az egész intézményrendszert később kellene bevezetni, ha egyáltalán itt kell és ilyen formában kell bevezetni.

Ezt az is indokolja, hogy megítélésem szerint ennek az új intézménynek az egész szelleme, a filozófiája a jelenleg hatályos és a Fidesz által is támogatott gyermekvédelmi törvénnyel szembemegy; azzal, hogy szankcionálni kívánja a szülőt akkor, ha az iskoláztatásról kellő mértékben nem gondoskodik, és akkor kilátásba helyezi a (3) bekezdés a) pontjában a védelem elrendelését, amikor nem mondja meg, hogy mit ért ez alatt. Akkor joggal teszem föl a kérdést, hogy akkor mit is tetszenek azon érteni, hogy védelembe veszi a gyereket, amikor a gyermekvédelmi törvénynek az a fő célkitűzése, hogy a gyermek a családban nevelkedjen, s minden eszközt fölsorakoztat annak érdekében, hogy ez minél teljesebb mértékben és a nehézségek ellenére megvalósuljon.

De kérdezem én, hogy fog a gyakorlatban működni az, hogy a vagyonkezelői jogot elkezdi korlátozni a gyámhivatal?! Mondják meg, tisztelt képviselőtársak, hogy hogyan fog ez működni?! Szóval, azt gondolom, hogy a kormánynak is illene támogatni ezt a 37. ajánlási pontot, mert ma még nem látjuk be, hogy mit fogunk ráereszteni a társadalomra ezzel az új intézménnyel.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a vita e szakaszát lezárom.

Megnyitom a második vitaszakaszt a 6-47. pontok alapján, a már tárgyalt indítványok kivételével. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Előzetesen jelezte felszólalási szándékét Szabó Sándorné képviselő asszony, MSZP; őt követi majd Takács Imre úr.

 

SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezennel tudatom itt mindenkivel, hogy a naiv idealizmus áthatja a parlamenti patkó mindkét oldalát. Áthat a naiv idealizmus minket is, ellenzékieket is, mert még mindig küzdünk olyan javaslatok és olyan módosító csomag mentén, amiről tudjuk, hogy süket fülekre talál, mert más értékrendet jelenít meg, mint a tisztelt kormánypárt által megfogalmazott értékrend. Még mindig küzdünk, mert bízunk abban, hogy mindaz a meditatív gondolkodás, ami itt azért csírájában néhol fölmerült, talán valamennyire átüti a kormánypárt kemény falait.

Mi rugalmasak is voltunk a módosító javaslataink elkészítésénél, mert két csomagban állítottuk össze a módosító javaslatainkat. Egyrészt az egyik csomagban növelni tervezzük a családi pótlékot mint összeget, a másik variációban, ha ez nem kerül támogatásra - és tudjuk, hogy sajnos nem kerül támogatásra -, a nevelési ellátás összegét terveztük módosítani, éspedig úgy, hogy a jövő évi várható infláció összegét figyelembe véve 11 százalékkal, illetve 14 százalékkal. Mindezt akkor, amikor a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek a parlamenti általános vitája volt, már elmondtam, hogy kicsit furcsa helyzetben vagyunk, mert a személyi jövedelemadó-csomagról úgy kellett beszélnünk, hogy nem tudtuk, hogy a családi pótlékkal mi lesz.

Most, ebben a helyzetben ugyanaz a helyzet érint bennünket, mert ha emlékeznek rá a tisztelt kollegáim, akkor ott arról volt szó, hogy két gyermekkedvezmény került fölvezetésre, és a Fidesz örömmel tudósította az országot és a rá szavazókat - akik szerintem töredékében polgárok, a többiek inkább megtévesztett szavazók voltak - arról, hogy a magasabb gyermekkedvezményt fogják támogatni, viszont ez együtt jár azzal - és akkor ezt nem nevezték nevén -, hogy a családi pótlék összege viszont nem fog nőni.

Tehát úgy gondolom, akkor vezették meg először a választóikat, amikor ezt a két törvényt különválasztva hozták a Ház elé, illetve azt az alternatívát javasolták, illetve tálalták elénk, hogy a magasabb gyermekkedvezménnyel jobban járnak a családok. Nem számolták ki ugyanis a családok, hogy nagyon sokan nem tudják ezeket igénybe venni, pontosan az a kör, akik az emelt családi pótlékot igénybe veszik. Tehát a gyermekek több mint a felét hátrányosan érinti ez az úgynevezett jó szövegű családtámogatási rendszer, ami pontosan szembemegy azzal, amit a Fidesz a választási kampányában fennen hirdetett, tehát, hogy kiegyenlíti az esélyeket, az esélyegyenlőséget javítja, és segít a családoknak a gyermekvállalás terheiben. Úgy gondolom, nem következett ez be. Tehát mi tisztelettel ajánljuk még mindig, újfent és mondom, naiv idealizmustól áthatva, hogy itt van a mi módosító csomagunk, lehet támogatni.

Ezenkívül van egy másik nagyon fontos módosító javaslatunk, ami egy új szemléletet hozna be, és úgy gondolom, nagyon jól megfelel a kormánypártok gondolatmenetének, éspedig az, hogy a gyermekgondozási támogatásokat, tehát a gyest például növelni lehetne. A gyest most elég bizonytalan számítási technikákkal az öregségi nyugdíjminimumhoz köti, de nem tudjuk, hogy az jövőre a szociális minimum összegével lesz-e egyenlő. De igazándiból számunkra, ha igaz mindaz, amit hirdettek, akkor ezt meg is lehetne jeleníteni, éspedig úgy, hogy nem az öregségi nyugdíjminimumhoz lehetne kötni, hanem a minimálbér bizonyos százalékához, és a szocialista képviselőcsoportból azt a javaslatot tártuk a bizottság, illetve a parlament elé, hogy annak 80 százalékában határozzuk meg mindazt az összeget, amivel a gyermeket vállaló családok társadalom számára hasznos tevékenységét elismeri a kormány.

 

(19.30)

 

Úgy gondolom, ennek van egy pozitív üzenete; ha ez a pozitív üzenet eljut az emberekhez, akkor valahol valamilyen kis szikrányi javulás talán a demográfiai pozícióban is elérhető. Van egy másik módosító javaslatunk is, amelyet ennek a gondolatmenetnek a folyományaként lehetne értelmezni, ez pedig az anyasági támogatás egyösszegű kifizetésének és szintén nem a nyugdíjminimumhoz, hanem a minimálbérhez kötése. Mindnyájan, akiknek gyerekei vannak - és remélem, ebben a parlamentben sokan vagyunk akár nagycsaládosok is -, emlékszünk arra, hogy egy újszülött érkezése szinte lakodalmi kiadásokkal egyenlő minden család költségvetésében, tehát annak a támogatásnak, amelyet a társadalom honoráriumként fizet a családnak, ennek az összegét így lehetne növelni, tehát a minimálbér 150 százalékában javasoljuk ezt az összeget megállapítani.

Tudom, hogy ahogy a nyugdíjemelést a kormánypárti többség visszahozta és napi politikai csatározások prédájává züllesztette le, ugyanígy a családi pótléknak, illetve a családtámogatási ellátásoknak is várhatóan ez lesz majd a sorsa. Pontosan ezt elkerülendő egy olyan módosító javaslatot is megfogalmaztunk, ami automatizmust hozna a rendszerbe, az automatizmusnak a lényege pedig az értékállóság garantálása, tehát miután tudjuk, hogy az eltelt időszakban, sajnos, a családi pótlék rendkívül nagy értékvesztése volt megfigyelhető, tapasztalható, ezért a várható inflációt figyelmen kívül hagyjuk, mert ez bizonytalan, hanem a nettó bérnövekedés két százalékkal növelt összegét javasoljuk mi figyelembe venni itt az automatizmusnál.

Én ezt ajánlanám szíves figyelmébe képviselőtársaimnak, és rendítsék meg azt a véleményemet, hogy mi itt tulajdonképpen ilyen kötelező gyakorlatokat végzünk csak akkor, amikor beszélünk, és talán ha partnerként kezelnek bennünket, és elfogadják tőlünk a jobbító szándékot, ezt úgy lehetne megjeleníteni, úgy lehetne megtestesíteni, hogy néhányat elfogadnak ezekből a javaslatokból, amelyek igazán azt célozzák, amit önök is akarnak. És ha tényleg igaz az, hogy az ország gazdasági eredményei alapján lehet többet juttatni, akkor ne a gazdag családok gyermekeinek juttassunk, hanem tényleg a rászorultaknak.

Köszönöm szíves figyelmüket, és arra szeretném felhívni az önök figyelmét, hogy fogadjanak el ezekből módosítókat, lesz rá lehetőség, mert ki fogjuk kérni ezeket a szavazásnál, tehát meg lehet változtatni a véleményüket. Ebben bízva ülök le most, és köszönöm a figyelmüket.

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétpercesek következnek, Farkas Imre képviselő úr, MSZP. (Farkas Imre: Nem kétpercest kértem!) Nem. Béki Gabriella? (Béki Gabriella: Nem kétperces!) Nem kétpercest kért. Takács Imre úr jelentkezett, ő sem kétperces. Kristyánné Aknai Erzsébet? (Kristyánné Aknai Erzsébet: Nem kétperces!) Ő sem kétperces. Akkor Takács Imre képviselő úr következik, mert ő jelentkezett írásban.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Most őszintén mondom, hogy annyiban örülök ennek a vitának, hogy a költségvetés részletes vitájával szemben most azért itt vannak a kormánypárti képviselők is. Én az ajánlás 20., 21., 22., 23., 24. és 25. pontjaihoz kívánnék egy-két közgazdasági összefüggést tenni.

Szabó Sándorné képviselőtársam már elmondta azt, hogy a 11-14 százalékos emelés gyakorlatilag az inflációt követő emelés, ami az ajánlásokban szerepel, de mindjárt hozzáteszem, hogy akkor, amikor ilyen jellegű döntéseket hozunk, akkor tulajdonképpen jó lenne megnézni az illető családok fogyasztási szerkezetének alakulását. Tehát akkor, amikor a kormány előterjeszt ilyen jellegű törvényjavaslatokat, akkor érdemes a fogyasztási kosár vizsgálatát, a fogyasztási szerkezet vizsgálatát is megnézni. Az idő rövidsége miatt én erről nem akarok szólni, de megjegyzem azt, hogy Szabó Sándorné képviselőtársam megemlítette, hogy jó lenne, ha a kormány néhány módosító javaslatot az ellenzéki képviselők ajánlásaiból is elfogadna, hiszen a kormánypárti javaslatokat mindegyikét támogatják a bizottságok is és az előterjesztő is, és én igen furcsa aránynak tartom, hogy az ellenzéki képviselők ajánlásaira, módosító javaslataira nemet mondtak úgy a bizottságok, mint az előterjesztő.

A családok támogatásakor elsősorban a szegény családokra kellene koncentrálni. Ez állandóan visszatérő gond. Magyarul, a rászorultság elvét kellene figyelembe venni, mert a gazdagok vannak úgyis olyan erősek, hogy meg tudják védeni magukat. Én jól tudom, hogy a rászorultság elvét közgazdaságilag a gyakorlatban érvényesíteni igen nehéz, hiszen ha a jövedelmek alapján akarjuk a rászorultságot mérni, akkor jól tudjuk, hogy a jövedelemigazolásokkal lehet "svindlizni". A fogyasztás alapján lehetne a rászorultságot mérni, de a KSH háztartási fogyasztásra vonatkozó mutatói nem mondják meg azt, hogy Kati néninek, Juliska néninek mennyi a fogyasztása. Igen nehéz tehát a rászorultság mérése. Valószínű, hogy az önkormányzatokhoz kellene ezt a témát tenni, és nekik kellene ezt elvégezni. De a végső eredmény mégiscsak az, állítom, hogy a kormánypárti képviselők is egy idő múlva azt fogják mondani, hogy valóban ez a megoldás, nemcsak XIII. Leo pápának - ezt csak Surján képviselőtársamnak mondom - a gondolatai alapján, aki 1891-ben ezt az összefüggést nagyszerűen megfogalmazta, hanem általában humánusabb és emberségesebb a rászorultság elve.

A családoknál a szegénység kiterjedése egyértelmű, és a szegénység mélységének a növekedése figyelhető meg, különösen a sokgyerekes családoknál. A szegénység mélysége azt jelenti, hogy egyre több azon családok száma, amelyek egyre jobban eltávolodnak a szegénységi küszöbtől. Ezen a nevelési ellátás önmagában nem segít, különösen nem akkor, ha az inflációt sem követi, ezért indokolt lenne a 11. § módosítása; a nevelési ellátás növelése ezért a már hivatkozott ajánlások alapján igen indokolt.

Emellett az állami szerveknek a jelentős gond megoldása érdekében többek között arra kellene választ keresni, hogy a nem szegények jövedelmének mekkora átcsoportosítását valósítsák meg, hogy a szegények nagy része legalább a szegénységi küszöb színvonalára kerüljön. Szívós Péter és más kutatók vizsgálatai alapján ennek érdekében a nem szegények jövedelmének körülbelül 4 százalékát kellene átcsoportosítani.

 

 

(19.40)

 

A nevelési ellátás ezt a jövedelemközelítést nem tudja megoldani, mert a családi pótlék az iskoláztatási támogatással együtt körülbelül az összes jövedelemhányadnak 3-4 százalékát teszi ki. A piaci jövedelmek 59 százalékos, a társadalombiztosítási jövedelmek 37 százalékos arányához képest a családi pótlék 3-4 százalékos aránya igen jelentéktelen.

Köztudott, hogy a törvényjavaslat szerint 1999-ben nem nő a családi pótlék és az iskoláztatási támogatás reálértéke. De ha az emelkedés bekövetkezne, akkor sem lenne gyógyír az előbbi problémára, mert a jövedelmek néhány éve jóval jobban nőnek, mint a családi pótlék. Így a családok támogatásáról szóló törvényjavaslat nem oldja meg az alapvető gondokat még akkor sem, ha az ajánlást az előterjesztő elfogadná. Ehhez azonban a kormánynak más gazdaságpolitikai filozófiából, elsősorban a szegények támogatásából kellene kiindulni. Ehhez azonban messze áll úgy a '99. évi költségvetési törvényjavaslat, mint a családok támogatásáról szóló T/331. számú törvényjavaslat.

Jó lenne, ha egyszer a kormány figyelembe venné azt a tényt, hogy az OECD-országok sorában elsők között vagyunk abban, ahogy a legalacsonyabb és a legmagasabb jövedelmű társadalmi csoportok között nagy a különbség. A legalacsonyabb jövedelmű családok döntő része a sokgyermekes családokból adódik.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra következik Béki Gabriella képviselő asszony, SZDSZ.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A vitának ebben a szakaszában három módosító indítványunkat szeretném indokolni. Az egyiket, a legelsőt csak nagyon röviden, hiszen abban a családi pótlék megemeléséről van szó. Erről a kérdésről előttem meglehetősen hosszan Szabó Sándorné már minden fontos dolgot elmondott. Azok a módosító indítványok, amelyeket különböző képviselőcsoportok e tárgykörben benyújtottak, meglehetősen hasonlatosak, közel esnek összegben is egymáshoz. Számunkra tulajdonképpen mindegy, hogy melyik változatot fogadná el a Ház. Ami nem mindegy, az az, hogy legyen megemelve a családi pótlék.

Ezzel kapcsolatban én tényleg úgy érzem, hogy a jelenlegi kormánypárti képviselők skizofrén helyzetben, skizofrén állapotban lehetnek, hiszen egy évvel ezelőtt, két évvel ezelőtt, néhány éven keresztül, amíg az előző kormány tevékenykedett, váltig hangoztatták, drámai színnel ecsetelték azt a katasztrófát az országban, hogy a kormány hagyja elértéktelenedni a családi pótlékot. Bizonyára emlékeznek képviselőtársaim, hogy '94, '95, '96 volt az a három év mögöttünk, amikor egy forinttal sem emelkedett a családi pótlék összege, és minket, akkori kormánypárti képviselőket az akkori ellenzék nagyon-nagyon súlyos szavakkal és okkal, joggal ostorozott amiatt, hogy ez a helyzet előállt.

Szeretném felidézni azt is, hogy '97-ben egy inflációt meghaladó mértékű emelésre már sor került, és hogy a '98-as évben is volt egy inflációt követő mértékű emelés. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ez a folyamat folytatódjon. Érthetetlen, hogy a kormánypárti képviselők miért nem háborognak azon, hogy most a kormány eldönti a családi pótlék elinflálását. Erre nem válasz, képviselőtársaim, hogy de az adótörvényben kaptak adókedvezményt! Ez két különböző műfaj!

De valahol persze összetartoznak, ez az alapvető oka annak, hogy benyújtottunk egy másik módosító indítványt, amelyet képviselőtársaim már a személyi jövedelemadó törvényről szóló vitából ismerhetnek. Tudniillik a kiegészítő családi pótlék bevezetésére tett javaslatunk próbálja kezelni azt az aránytalanságot, egyensúlyfelborulást, amit az adókedvezmény bevezetése és a családi pótlék elinflálása együttesen eredményez; tudniillik, hogy éppen a legrosszabb helyzetben lévő családok kevesebb támogatást fognak kapni, mint kaptak eddig. Ugyanis ami megmarad számukra támogatási formaként, az reálértékvesztésen megy keresztül, míg a jobb helyzetben lévő családok valóban több támogatást fognak kapni.

Nagyon sokszor a megelőző általános vitában és minden lehetséges fórumon szerettem volna választ kapni kormánypárti képviselőinktől azokra az érveinkre, amelyeket ezzel kapcsolatban megfogalmaztunk, hogy tudniillik mennyire tudatos szándék ez, és hogy vajon érzik-e a kormánypárti képviselőtársaim azt a belső ellentmondást, amely itt feszül. Ugyanis nem lehet egyszerre ezt az egyensúlyvesztő folyamatot beindítani, és arról beszélni, hogy a kormánynak minden gyerek fontos. Ezt a belső ellentmondást a kormánynak, a kormánypárti képviselőknek meg kellene végre - legalább így a vita utolsó szakaszában, a részletes vitában - válaszolni. Ki lehet mondani, hogy igen, minden gyerek fontos, de az azzal jár, hogy el kell fogadni a kiegészítő családi pótlékra tett javaslatot, mert csak ezzel áll helyre az egyensúly. Vagy be kell vallani, hogy nem, ennek a kormánynak nem minden gyerek fontos, nem egyformán akarja a gyerekeket a kormány támogatni, és akkor őszintén kell erről a kérdésről beszélni.

Végül van egy harmadik téma, amit szeretnék röviden szóba hozni, és ez a gyes összegének a megemelésére tett javaslatunk. Bauer képviselőtársammal közösen nyújtottuk be ezt a javaslatot, amely némiképp eltér a szocialista képviselőcsoportban megszületett javaslattól. Való igaz, hogy az összeget, a nagyságrendet valahol a minimálbér környékén kellene megtalálni, de aggályos számunkra éppen a minimálbérben kifejezni ezt az összeget, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a minimálbér az érdekegyeztető tárgyalások háromoldalú asztala mentén dől el évről évre - már amikor működik az érdekegyeztetés, aztán van olyan, hogy nem működik. Szóval, a Bodri vacsorája a minimálbérhez kötni egy ilyen ellátást.

Ezért javasoljuk mi Bauer képviselőtársammal azt, hogy tartsunk ki az öregségi nyugdíjminimumban való mérés mellett. Ha azt nem egy az egyben, hanem másfélszeresre felszorozva vesszük alapul, akkor körülbelül a minimálbér nagyságához jutunk, és talán egy fokkal biztonságosabb mérőegységhez kötjük a gyest mint ellátást, bár a nyugdíjvitában tapasztaltak ezt a biztonságérzetünket is rendesen megtépázták a közelmúltban. Képviselőtársaim biztosan emlékeznek rá, hogy az előző években milyen lelkesen kötöttük hozzá az öregségi nyugdíjminimumhoz a legkülönbözőbb szociális ellátások mértékét, mert azt reméltük, hogy annak a valorizálását törvény garantálja, tehát nem lehet majd úgy felejteni ezeket az ellátásokat. Sajnos, az ezzel kapcsolatos bizalmunk már alapjaiban megrendült, de valami mellett azért csak ki kellene tartani.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra következik Kristyánné Aknai Erzsébet képviselő asszony, MSZP.

 

KRISTYÁNNÉ AKNAI ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon sok mindenről szó esett, a naiv idealizmusról is. Én nem voltam olyan naiv idealista, hogy abban reménykedjem, hogy a családi pótlék emelésére beadott módosító javaslatok támogatást nyernek. Ezért arról a két módosító javaslatról szeretnék szólni a vitának ebben a szakaszában, amelyeket a törvényjavaslat 27. és 15. §-ához adtam be. Eszerint a három hónapot meghaladó egybefüggő külföldi tartózkodás időtartamára nem jár gyermekgondozási támogatás, illetve nem jár nevelési támogatás, nevelési ellátás.

 

 

(19.50)

 

 

Azért adtam be módosító javaslatot, mert számomra érthetetlen volt az, hogy ki van külföldön. A gyerek van külföldön? A szülő van külföldön? Ha pedig mind a kettő külföldön van, akkor mi a helyzet? Gondolom, a kormánypárti képviselőtársaim is azért adtak be módosító javaslatokat ezekhez a paragrafusokhoz, mert ők is érezték, hogy itt valamit tisztába kell tenni. De azzal a javaslattal, amit ők adtak be, nem értek egyet, hiszen ők a szülő külföldi tartózkodása esetére vonják meg a családi támogatásnak ezt a két fajtáját. Holott, ha a szülő külföldön van, a gyerek pedig itthon van, valakinek ezt a gyereket gondoznia kell, az ellátásáról gondoskodnia kell. Gondolom, akkor van felügyelet, kirendelt gyám vagy egyéb, családon belüli megoldás. Ez a támogatás tulajdonképpen a gyerekeknek jár.

Ha mind a ketten - a gyerek és a szülő is - külföldön vannak, erre az esetre is lehet megoldást találni. De mivel az alanyi jog - a törvény előnyére többször elhangzott, hogy hiszen ennek a törvénynek az a nagy pozitívuma, hogy kiterjeszti az alanyi jogot, és az alanyi jog állampolgári jogot is jelent, s a három hónapos külföldi tartózkodás lehet továbbtanulás miatt, lehet betegség miatt, de akár az egyik, akár a másik, minden családnak szüksége van még talán arra a bizonyos 20 százalékot jelentő támogatásra, amely egy gyermek nevelésekor jelentkezik. Ezért adtam be ezt a két módosító javaslatot. Remélem, hogy kapcsolódó módosító javaslatokkal esetleg a kormány és az előterjesztő is be tud nyújtani valami kiegészítést azzal kapcsolatban, hogy a helyzet tisztább legyen. Tehát elsősorban a pontosítás kedvéért vontam vissza ezt a mondatot a törvényjavaslatból.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Farkas Imre úr következik, MSZP.

 

FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kétséges, hogy a korábbi vita ellenére a családtámogatásokról szóló törvénynek vannak pozitív elemei. Úgy érzem, hogy ennek értékéből semmit sem von le az, ha azt is belátjuk, hogy a törvény végeredményben a korábbi gyakorlatot igyekszik visszaállítani. Van azonban a családi pótlékkal való ellátásnak egy olyan eleme, amelyet a kormányzat ebbe a tervezetbe nem kívánt felvenni, méghozzá a nevelési ellátás összegének megállapításakor továbbra sem akarják valamennyi gyermeket figyelembe venni. Hogy ez a fonákság megszűnjön, és ezen az előterjesztésen javítani tudjunk, Göndör István képviselőtársammal két indítványt is tettünk e helyzet megoldására. Az ajánlásban a 29. és a 30. számon találhatók ezek a javaslatok.

A javaslatunknak konkrétan az a lényege, hogy ne csak azokat a gyerekeket lehessen figyelembe venni a nevelési ellátás összegénél, akik után nevelési ellátásra jogosultak a szülők, hanem valamennyi gyermeket. Ez is egy korábbi gyakorlat volt. Ez konkrétan azt jelentette, hogy ha egy családban három gyermek van, de a három gyermekből, mondjuk, már kettő nagykorú, és csak egy gyermek után kapja a család a családi pótlékot, akkor a mostani összegeket alapul véve nem az egygyermekesek után járó 3800 forintot kapná meg egy hónapra ez a család családi pótlékként, hanem a három- vagy többgyermekes család esetén az egy gyermek után járó 5900 forintot. Ez a korábbi gyakorlat 1997-ben lett eltörölve. Meg kell mondanom, hogy véleményem szerint ez akkor is egy hibás lépés volt. Nem akarom előhozni a gazdasági hátteret, de bizonyára most is annak tudnánk be, hogy ezt a lépést akkor megtettük.

Az érvek között szeretném elmondani, hogy ezt a gyakorlatot miért kellene visszaállítani. Az akkori ellenzék, a mai kormánypárti többség ezt az elképzelést akkor hevesen támadta. Ebben a gyakorlatban élen járt Surján képviselőtársunk, aki többször elmondta, hogy ez egy nagyon csúnya húzás az akkori kormány részéről, hogy így megrövidíti a családokat. Most úgy érzem, itt van a lehetőség ennél a kormánynál, hogy jobb anyagi viszonyok közepette - amikor visszaállítja szinte a teljes ellátást - ezt az egy nagyon fontos lépést is megtegye.

Másik érvként szeretném elmondani, hogy azért is szükséges lenne ennek a gyakorlatnak a visszaállítása, mert az ez évi személyi jövedelemadó törvény tárgyalása során igen gyakran beszéltünk arról, hogy ez a kormányzat például az adónál nem ismeri el a felnőtt gyermekeket. Kizárólag azokat a gyermekeket ismeri el, akik után nevelési ellátás jár, pedig a családban bizony nem mindegy, hogy például egy gyermeket vagy három gyermeket nevelnek fel, és nyilván a családnak a mai viszonyok között már a felnőtt gyermekeikre is fordítaniuk kell anyagiakat. Mivel tehát a személyi jövedelemadónál ezek a családok semmiféle kedvezményt nem kaptak a mai ellátási viszonyok között, úgy érzem, megilletné őket - és egy komoly gesztus lenne a kormány részéről -, ha most ennél az ellátásnál ezt a gyermekszámot figyelembe vehetnék az ellátás összegének megállapításánál.

Végül harmadik érvként szeretném felhozni, hogy ha megvalósulna ez a megoldás, akkor adna a kormányzat, az Országgyűlés igazán valami plusz juttatást a rászorult családoknak; de természetesen nemcsak a rászorultaknak, hanem mindazoknak a családoknak, amelyek ebbe a 90 százalékba tartoztak, tehát korábban is megkapták a családi pótlékot. Az ő esetükben ugyanis ez a törvény e tekintetben semmi pluszt nem fog adni. Legfeljebb az ismerhető el, hogy nem lesznek belekényszerítve abba a bürokráciába, amit meg kellett tenniük azért, hogy ezután megkapják a családi pótlékot. De a családi pótlék összege számukra nem fog nőni. Amennyiben viszont az Országgyűlés a két módosító javaslat közül valamelyiket támogatná, akkor valóban el lehetne mondani, hogy ezek a családok a mostani tervezet alapján - a családi támogatásoknál - nem változatlan összeggel lennének támogatva, hanem kicsit emelt összeggel. Ezt különösen akkor tartom nagyon fontosnak, ha az Országgyűlés azokat az indítványokat nem fogja elfogadni, amelyek a nevelési ellátás havi összegének emelésére vonatkoznak.

Így tehát arra kérem a kormánypárti képviselőtársainkat, hogy fontolják meg a 29. és a 30. ajánlási pontban lévő elképzeléseinket. Ha kicsit módosított tartalommal is, de a szavazáskor támogassák az ezekben foglalt elképzelést.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, MSZP.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ebben a vitaszakaszban két módosító javaslatot szeretnék a figyelmébe ajánlani, és tisztelettel kérem a támogatását. Az egyik a 33., amelyet a 14. § módosítására nyújtottunk be.

A 14. § arról szól, hogy amennyiben a 18. évét betöltött gyermek már jövedelemmel bír, kiesik ebből a nevelési támogatási rendszerből. Az értelmező rendelkezések szerint jövedelemnek minősül a minimálbért meghaladó összeg. Az indítványunk arról szól, hogy a korlátozást úgy állítsuk fel, hogy abban az esetben, ha a fiatal nem folytatja a tanulmányait, tehát valamilyen oknál fogva megszakítja, és a minimálbért meghaladó jövedelme van, akkor a család ne legyen jogosult erre a nevelési támogatásra; viszont azoknak a fiataloknak az esetében, akik a tanulmányaikat folytatják rendszeresen, tehát a vizsgakövetelményeknek megfelelnek, de emellett még munkát is vállalnak azért, hogy a család terheit valamilyen körülmények között enyhítsék - én most nem akarok példákat hozni arra, hogy hány olyan eset van, amikor munkanélküli szülők gyermeke tanul eredményesen egyetemen, és mellette dolgozik, és a családnak így van meg a mindennapi kenyere -, azoknak a fiataloknak vagy azoknak a családoknak az esetében, amelyekben olyan fiatalokat nevelnek, akik eredményesen tanulnak és mellette munkát vállalnak, ezt nem kellene korlátozni.

(20.00)

 

Úgy látom, hogy a költségvetési bizottság támogatta ezt az indítványt, kérném az államtitkár urat, gondolják még egyszer végig. Meggyőződésem, hogy ennek túl nagy anyagi kihatása nincs, viszont azt a célt, hogy aki tud, vállaljon a terhekből, talán lehetne támogatni.

Egy ellenérvem van: ha ez a rendelkezés így marad, ahogy a 14. §-ban van, akkor hitem szerint nagyon sokan fognak ezzel visszaélni, és próbálják meg a felsőoktatásban tanuló fiukat és lányukat minimálbér alatt foglalkoztatni. Ennek személyijövedelemadó- és tb-vonzatairól igazán nem akarok már beszélni, azt hiszem, hogy ez a jelen lévő képviselő urak és hölgyek előtt világos.

A következő indítvány a 40. számú, ami ennél lényegesen bonyolultabb, és csak egyharmadot kapott mindössze egy bizottságban, de én azt szeretném, ha így közösen még egyszer átgondolnánk a 25. §-ban megfogalmazott problémát.

Valójában arról van szó, hogy a szülők egyidejűleg csak egy jogcímen és egy gyermek után kaphatnak valamilyen támogatást. Azt szeretném kérni a kormánytól, gondolják végig, milyen formában lehetséges az, hogy egy fiatal szülő, aki a házasság kezdetén vállalkozik két vagy három gyermek nevelésére, és valamelyik szülő - mindegy, hogy férj vagy feleség - otthon marad és a gyerekek ápolásával, nevelésével foglalkozik, ebben az esetben az a korlát, hogy csak egy jogcímen és csak egy gyermekre való tekintettel veheti igénybe a gyermekgondozási támogatást, azt hiszem, hogy ez nagyon szolid, nagyon szerény összeg, mert ez a legkisebb szociális támogatásnak megfelelő összeg. Ha ebbe az irányba el lehet lépni, hogy lehetőség szerint kettő, vagy lehetne mondani - számomra is az az ideális, ha azt mondhatnánk ki -, legfeljebb három gyerekig veheti igénybe. Ez már egy olyan jövedelem, ami tényleg ösztönözhet arra, hogy érdemes otthon maradni valamelyik szülőnek és a gyermekek nevelésével foglalkozni.

Én tisztelettel azt kérném, még egyszer gondolják végig ezt a javaslatot, esetleg valamilyen bizottsági módosítóval talán tovább lehetne finomítani, de meggyőződésem, hogy ez mutatna abba az irányba, hogy tényleg ösztönözzük a fiatalokat a gyermekvállalásra, és közben nem rendül meg az anyagi biztonságuk.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Következik dr. Surján László képviselő úr, Fidesz.

 

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Farkas Imre képviselőtársam hozzászólása alatt nyomtam meg a gombot, és csak nagyon röviden szeretnék reagálni.

Hajdanában, amikor még működött a korábbi szociális rendszer, akkor is az volt a helyzet, hogy a nem kereső, de a családi pótlékból kinövő gyermek nem változtatta meg azt a besorolási kategóriát. Magyarán, ha a három gyerek közül az egyik egyetemista lett, akkor a két gyerek a háromgyerekesekre megállapított családi pótlék kétszeresét kapta. Ebben a törvényben is ez van leírva. (Göndör István: Nem!) Tehát a képviselő úr módosító indítványa kiterjeszti ezt a dolgot, nem foglalkozik azzal, hogy a kinövő gyermek állásban van-e vagy egyetemre jár, de az eredeti állapot az volt, hogy a felsőoktatásban részt vettek után lehetett számolni, és ez a törvény a 12. § b) pontjánál visszahozza. Tehát most arról van szó, hogy mi visszaállítottuk azt, vagy visszaállítja a parlament, ha átmegy a törvény, ami volt, de a további kiterjesztés jelen pillanatban nincs benne. De én nem emlékszem arra, hogy keresőképes és de facto kereső fiatalember, munkavállaló húszéves ember ebben a helyzetben lett volna, mint ahogy ezt képviselőtársam most javasolta.

A gondolat egyébként érdekes és fontos, de más vonatkozásokban is azt gondolom, hogy a egyetemista, főiskolai hallgató világa más világ, ott az ösztöndíj oldaláról kell megközelíteni a kérdést.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Mécs Imre képviselő úr következik. Kétperces vagy rendes felszólalás? (Mécs Imre: Azt hiszem, rendes felszólalásra.)

Tessék! Mécs Imre képviselő úr. (Béki Gabriella és Farkas Imre: Kétperces!) Bocsánat! Akkor Béki Gabriella képviselő asszonyt illeti a szó.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, erre az úgynevezett - csúnya kifejezéssel - "maradvány gyerek" témára reagálni szeretnék, mert nekem ebben a kérdésben Farkas képviselőtársammal is vitám van.

Annak idején, amikor úgy rendeztük ezt a kérdést, hogy a tényleges helyzet legyen a mértékadó az ellátás mértéke szempontjából is, amellett nagyon-nagyon racionális érvek szóltak. Ki lehet nyitni ezt a kérdést, és vissza lehet rendezni a korábban élő gyakorlathoz, erre utalt Surján képviselőtársam. Való igaz, a továbbtanuló gyerekekre hivatkozik a törvény és visszarendezi az állapotot. De én ezzel a megoldással is elégedetlen vagyok, mert ez abból indul ki, mintha egy gyerek vagy továbbtanulna, ha felnőtt vagy dolgozna, ha felnőtt, és ehhez képest van egy harmadik kategória - sajnos, ma meglehetősen nagy lélekszámú, sokaságú kategória -, a munka nélküli gyermek kategóriája, aki valamilyen iskolát elvégzett, lehet, hogy csak általános iskolát, és utána nem tud elhelyezkedni, és ugyanúgy gyerek a család számára, ugyanúgy el kell tartani. Tehát én azt a kérdést vetem fel: ha ezt a dolgot kinyitotta a kormánypárt, akkor miért nem rendezte megint csak egyértelműbben, úgy értem, hogy az egyenlőség irányába elmozdulva?

Én kétféle megoldást tudok elfogadni: vagy azt, hogy maradjon az ellátás azon a mértéken, amit a kiskorú gyerekek tényleges száma meghatároz, vagy legyen kinyitva valamilyen életkorig, de akkor ebbe a szövegváltozatba (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) bele kellene kerülnie ennek a kategóriának is, tudniillik akik rendszeres jövedelemmel nem rendelkeznek, ám de nem tudnak tanulni sem.

Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Kétperces felszólalásra Farkas Imre képviselő úr következik.

 

FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány félreértést szeretnék tisztázni, legalábbis úgy érzem, hogy félreértés van a Surján László és a között, amit én elmondtam. Azt egyáltalán nem vitatom, hogy a 12. § b) pontjában valóban szerepel a mai gyakorlatnál egy pluszelem, mégpedig az, hogy a közoktatási intézmény tanulóit vagy felsőoktatási, oktatási intézményi első oklevelet szerző hallgatóit is figyelembe lehet venni. Ezt elfogadom, ezt a mostani gyakorlathoz képest egy pluszelemnek tartom. De mi azt kérjük, és a 29., 30. számú javaslatban Göndör Istvánnal arra teszünk javaslatot, hogy a korábbi gyakorlat, tehát ami 1997-et megelőzően volt, az álljon vissza. Ezért az ajánlás 30. pontjában lévő javaslatunkban betű szerint azt a szöveget fogalmaztuk meg, ami az akkori törvényekben rögzítve volt.

Úgy érzem, hogy a most megfogalmazottnál korábban Surján képviselőtársam is tovább akart menni. Csak felolvasnám két rövid gondolatát, amit 1998. július 2-án ebben a kérdésben mondott: "A jelenlegi családipótlék-szabályozásban valóban az a helyzet, ha egy gyermek bármi oknál fogva kiesik az ellátásból, akkor a többiek számára az adott összeget úgy kell tekinteni, mintha az a gyermek már nem lenne. Ez a vívmány az elmúlt évek bokrosodási folyamatának egy vívmánya, ez korábban nem így volt." Jön a folytatás: "Megítélésem szerint, ha a kormány hozzá fog nyúlni a családipótlék-rendszerhez, ezt a bokrosodási folyamat során bekövetkezett anomáliát helyre fogja állítani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ez ugyanis mélységesen igazságtalan ebben a formában, ahogy jelenleg működik." Azt kérném, hogy ezt az anomáliát állítsuk helyre, erre vonatkozik a javaslatunk. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

 

 

(20.10)

 

ELNÖK: Köszönöm. Mécs Imre képviselő úr következik, SZDSZ.

 

MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagycsaládosként szeretnék hozzászólni a vitának ebben a szakaszában, és nem is annyira a saját családom problémáit szeretném felvetni. Sok hasonló, öt-, hat-, hét-, nyolc-, kilenc-, tízgyerekes családdal tartjuk a kapcsolatot, és nagyon közelről ismerem az ő problémájukat. Ennek tükrében azt kell mondanunk, hogy nagyon tiszteletre méltó a kormány törekvése, hogy a családot állítja a támogatás középpontjába, és osztozunk abban az aggodalomban, amely a népesség fogyásával kapcsolatos, de úgy gondoljuk, ha megnézzük a skalár számokat, akkor bizony nem elegendőek a jóindulatú célkitűzések, hanem többet kell tenni.

Úgy gondolom, hogy a minimális elvárás az, amit Béki Gabrielláék és mások egy sor javaslatban megfogalmaztak, hogy a családi pótléknak az inflációt követnie kell; azt hiszem, hogy ez a minimum. Ez a minimum, és az ő javaslataik erre irányultak, hogy az előre kalkulált, csökkenő inflációval a nominális értéknek igenis arányt kell tartania, mert akkor maradunk azon a szinten mi, gyerekesek, amelyen jelenleg vagyunk. A családtámogatás egyértelműen a legelemibb öncélja a társadalomnak, hiszen a fennmaradását segíti, és a töredékét biztosítják az állami támogatások, a családi pótlék és más szociális juttatások a gyereknevelés tényleges költségeinek. Ha teoretice teljes mértékig anyagilag kompenzálnánk a szülőknek a gyerekekre való anyagi ráfordítását, még akkor is a szülők lennének a nagyobb vonalúak, hiszen az energiájukat, az idejüket, a szeretetüket a gyerekekre fordítják. De erről a teoretikus helyzetről szó sincs! Valójában talán egynegyedét, egyötödét ha fedezi a családi pótlék a gyermekek minimális szinten való igényeit. Úgy gondolom, hogy ez a minimum lenne.

Ráadásul hallottunk olyan érveket nagyon sokszor, hogy azt a pénzt, amelyet a nyugdíjasoktól lecsípnek, a gyerekekre fogják fordítani. Gyönyörű példákat hallottunk, hogy nagycsaládban kell gondolkozni, ahol ott van a nagymama, esetleg a nagypapa is él még, ott vannak az unokák, és akkor majd az unokák kapják meg azt a pénzt, amit a nyugdíjból, a munkával szerzett járadékból a kormány most le kíván vonni. De hol van ez, hol jelenik meg? Hol van? Nem lehet észrevenni! Ha nem valorizáljuk a családi pótlékot, akkor erről szó sincsen! Hova kerülnek a nyugdíjasoktól elvett pénzek?

Nem akarom a saját példámat venni, mert ez egy extrém dolog, de bizony nagyon sok olyan család van, ahol esetleg a szülők nyugdíjasok; mondjuk, egy rendőrtiszt, egy katonatiszt vagy egy munkában megnyomorodott szövőnő, aki nyugdíjba kerül, és még van kiskorú gyermeke, aki után családi pótlékot kap. Az ő nyugdíjából elvesz a kormány, de nem teszi hozzá a családi pótlékhoz. Úgy gondolom, hogy tisztesség és becsület dolga lenne a 21. számú, a 20. számú vagy valamelyik, a családi pótlék valorizálására irányuló javaslat elfogadása. Itt azt kell látnunk, hogy ezzel bizony sem az előterjesztő, sem a bizottságok nagy része nem értett egyet.

A másik rész, amihez hozzá szeretnék szólni, Kristyánné Aknai Erzsébet képviselő 44. szám alatti javaslata, amely törölni javasolta azt a passzust, hogy a három hónapot meghaladó egybefüggő külföldi tartózkodás időtartamára nem jár gyermekgondozási támogatás. Ez egy nagyon sommás és merev dolog, és visszaköszön a régi pártállami idők szabályozása. Akkor volt az, hogy ha a nagymamát kihívták, mondjuk, Ausztriába vagy Németországba a disszidált gyerekei, akkor arra az időre, amíg ő kint volt, nem kapta a nyugdíját, szüneteltették, tartsa el más. Nem az a szemlélet volt, hogy az a járadék jár neki, hanem egész egyszerűen akkor törvényerejű rendelettel megvonták. Ez a szemlélet köszön itt vissza, és teljesen életszerűtlen. Meg sem kérdezik, hogy miért megy külföldre. Na és, külföldön nem kell ellátnia önmagát és a gyermekét, nem kell gondoznia a gyermekét?!

Tisztelt Kormány és Kormánypártok! Egy történelmi szituáció folytán itt, a Kárpát-medencében külföldön is élnek magyarok, és nagyon életszerű lehet az, ha a gyermekgondozási támogatásban részesülő szülő egyszerűen az ő szüleihez elmegy pár hónapra. Hadd mondjam el, hogy az én összes nagyszülőm a Felvidéken, Szlovákia földjében nyugszik, és gyerekkoromban rengeteget voltunk náluk édesanyámmal együtt. Miért ne lehetne elképzelni azt, hogy akár Gyergyószentmiklósra, akár a Vajdaságba vagy a Felvidékre elmegy a gyermekgondozási támogatásban részesülő szülő az ő szüleihez, és viszi a gyermekét magával? Hol van erre lehetőség?! Pedig ez egy eléggé gyakori eset, nem rendkívüli eset, és legalább annyi lenne a törvényben, hogy az illetékes hatóságnál be lehetne jelenteni vagy indokolni lehetne, hogy miért megy oda.

Egy sommás, tiltó rendelkezés van, és úgy gondolom, hogy ennek elhagyása, a 44. számú javaslat támogatása feltétlenül fontos lenne. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megnyitom a harmadik vitaszakaszt a 48-52. pontig terjedő pontok szerint. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni e vitában. Kristyánné Aknai Erzsébet képviselő asszony, MSZP.

 

KRISTYÁNNÉ AKNAI ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mivel éppen a kiegészítő ajánlás szerinti 48. számú javaslat az én módosító javaslatom, ezért rögtön nyomtam a gombot. A törvényjavaslat 34. §-a nem ad pontos meghatározást arról, hogy hova kell benyújtani azokat a bizonyos iratokat az eljárás megindításért, és ezt szerettem volna kiegészíteni. Mivel a folyósító szerv a Tákisz, Fákisz, és a kérelemelbíráló szerv a megyei egészségügyi pénztár, ez mindig valami távolt jelent az otthontól. Hatvan nap az igény beadásának ideje. Azért javasoltam, hogy a helyi jegyzőhöz kelljen benyújtani ezeket a dokumentumokat - mondhatnám azt a saját gyakorlatomból, hogy egy hatvannapos csecsemőt, de ennél kisebbet sem szívesen hagy ott az ember senkire, hogy az ügyeit intézze, és ezért lenne célszerű helyben elrendezni ezeket a dokumentumokat. Nem szívesen viszi magával az ember még ebben a korban a gyermekét, hogy ügyeket intézzen bizonyos hivatalokban.

Gondolom, nem okoz a jegyzőnek sem különösebben nagy megterhelést, és hivatott arra, hogy ezeket a dokumentumokat továbbítsa az illetékes megállapító szervekhez, és tudják folyósítani időben a járandóságokat. Csak ennyit akartam nagyon röviden a kiegészítő ajánlásomhoz tenni. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni e vitaszakaszhoz. (Senki sem jelentkezik.) Senki nem kíván felszólalni.

Tisztelt Országgyűlés! Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát és a részletes vitát lezárom. Megkérdezem Őry Csaba politikai államtitkár urat, hogy most vagy a határozathozatalokat megelőzően kíván válaszolni a vitában elhangzottakra.

 

DR. ŐRY CSABA szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, a határozathozatalt megelőzően kívánok reagálni.

ELNÖK: Tehát a későbbiekben. Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalra várhatóan jövő heti ülésünkön kerül sor.

 

(20.20)

 

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/416. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/416/7. számon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! A hatáskörrel rendelkező bizottságok előzetesen jelezték, hogy nem kívánnak előadót állítani, így javaslatot teszek a részletes vita szerkezetére. Kezdeményezem, hogy a módosító javaslatok számára és a közöttük levő összefüggésekre figyelemmel a részletes vita egyetlen szakaszból álljon.

Tisztelt Országgyűlés! Aki a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

A jelenlevők számából ítélve meg tudom állapítani, az Országgyűlés egyhangúlag elfogadta az indítványt.

Tisztelt Országgyűlés! Megnyitom a részletes vitát. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Vidoven Árpád képviselő úr, Fidesz. Tessék parancsolni!

 




Felszólalások:   35-38   39-165  Előző      Ülésnap adatai