Készült: 2020.04.06.02:17:38 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

16. ülésnap (1998.10.02.),  1-207. felszólalás
Felszólalás oka politikai vita lefolytatása
Felszólalás ideje 5:36:50


Felszólalások:   1   1-207   207      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm az Országgyűlés tagjait, és mindazokat, akik figyelemmel kísérik munkánkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 9. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Vidoven Árpád és Világosi Gábor jegyzők lesznek a segítségemre.

Tájékoztatom önöket, hogy a Házszabály rendelkezéseinek megfelelően a mai, tehát a negyedik ülésnapunkon napirend előtti felszólalásra már nem kerül sor.

A Házszabályban előírt szükséges számú aláírás csatolásával Nagy Sándor, Kiss Péter és Filló Pál, a Magyar Szocialista Párt képviselői, V/167. számon politikai vita megtartására irányuló kezdeményezést nyújtottak be, "Jövedelmek - közterhek - érdekegyeztetés '99" címen. A kezdeményezést kézhez kapták az Országgyűlés tagjai.

Tisztelt Országgyűlés! Az elfogadott napirendi ajánlás alapján a ma sorra kerülő politikai vita menete a következő:

Először a kormány nyilatkozatára kerül sor 40 perces időtartamban, majd az egyes képviselőcsoportok erősorrendben kapnak szót. A rendelkezésre álló időkereteket a kiküldött és kifüggesztett napirendi ajánlás tartalmazza. A Házszabály rendelkezésének megfelelően a soros jegyzők mérik, és képviselőcsoportonként összesítik a képviselők által igénybe vett beszédidőt; jelzik az alelnöknek, illetőleg az elnöknek, ha a képviselőcsoport beszédidejét kitöltötte. Végül a kormány válaszára kerül sor 15 perces időtartamban.

Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmüket a Házszabály időkeretre vonatkozó egyes rendelkezéseire. E szerint a vita közben felszólaló kormánytag beszédideje a kormánypárti képviselők idejébe számít bele. Vita közben a kétperces felszólalásokat - a személyes érintettségre történő reagálás kivételével - bele kell számítani az időkeretbe, ugyanakkor az ügyrendi felszólalásokat nem kell az időkeretbe beleszámítani.

Tisztelt Országgyűlés! Megkezdjük a politikai vitát. Megadom a szót Varga Mihály úrnak, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkárának.

 

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! "Mi lehet nemesebb és kívánatosabb, mint bölcs és megfontolt döntést hozva haladni a korszellemmel, párosítva köz- és magánérdeket a haza építésére?" Úgy hiszem, Széchenyi István múlt századi gondolatai mottóul szolgálhatnak ehhez a mai parlamenti vitanaphoz, amelyet "Jövedelmek - közterhek - érdekegyeztetés" címen tart a Magyar Országgyűlés.

Remélem, e vitanap alkalmat kínál majd arra is, hogy a kormány képviseletében tájékoztassam a tisztelt Házat és a szélesebb nyilvánosságot azokról az elképzelésekről, melyek a kormányprogramnak megfelelően meghatározzák a közeljövő, a következő év jövedelem- és közteher-alakulását.

Mindenekelőtt szeretnék arról a gazdasági alapról szólni, amely a jövedelemtermelés és -elosztás korlátait adja. Képviselőtársaim a tegnapi lapokban bővebb terjedelemben olvashatták azokat a legfontosabb gazdasági mutatókat, amelyek az ország első féléves teljesítményét jelzik. Ezek a mutatók azt jelzik, hogy a gazdasági növekedés változatlanul élénk, az infláció a korábban vártnál is jobban csökken. Az első féléves növekedés 1998-ban 4,8 százalék úgy, hogy a második negyedévben 5,1 százalékos volt a bruttó hazai termék bővülése. Örvendetes, hogy a megtermelt GDP-n belül a második félévben az építőipar és az ipar bővült a leggyorsabban, 17,5, illetve 13,5 százalékkal. Összességében 22 százalék feletti volt az exportvolumen növekedése, ami mindenképpen kedvező kilátásokkal biztat. Ennek megfelelően eddig az államháztartás előirányzatai is kedvezően alakultak. A társasági adó, a fogyasztáshoz kapcsolt adók és a személyi jövedelemadó bevételei több százalékponttal kedvezőbbek az előző évi teljesítési aránynál. A vám- és importbefizetésekből az előirányzatnak már több mint 80 százaléka teljesült. A központi költségvetés hiánya kisebb az előzetesen vártnál.

Ezek az adatok még akkor is kedvezőek, ha valamennyien jól tudjuk, hogy a világgazdaságban nem éppen kedvező hatások, folyamatok indultak el. Úgy véljük azonban, hogy ezek a stabil gazdasági alapok bővítik a kormány mozgásterét, ugyanakkor tény az is, hogy az új kormány olyan problémákat örökölt, melyek kezelése több évre jelentős forrásokat köt majd le. A társadalombiztosítási alapok hiánya meghaladja a 80 milliárd forintot, ami több, mint háromszorosa az erre az esztendőre jóváhagyott 22 milliárd forintos deficitnek. A helyi önkormányzatok gazdálkodásában ebben az évben hiánynövekedéssel kell számolni, körülbelül 60 milliárd forint az a hiány, amellyel a befolyó privatizációs bevételek folyó kiadásokat finanszíroztak.

Hadd említsem itt azt is, hogy a Postabank veszteséges működtetése 110 milliárd forintjába került az országnak, a nyugdíjrendszerből pedig valószínűleg jövőre 85 milliárd forint szivárog majd el a vártnál jóval magasabb átlépések miatt. Csak ez a néhány előbb említett tétel közel 300 milliárd forint feletti összeget tesz ki, amellyel ha arányba állítjuk, hogy 1 százalék nyugdíjemelés 8-9 milliárd forintba kerül, akkor nyilvánvalóvá válik: a közpénzek korábbi elszivárgása akár 30 százalékos nyugdíjemelést is semmissé tett.

A kormány ilyen determinációk alapján tesz javaslatot a következő évi gazdaságpolitikai változásokra. Ennek alapelemei az államháztartás súlyának csökkentése, a centralizáció csökkentése, az élőmunkateher csökkentése, a közbiztonság megerősítése, a családtámogatás kiterjesztése, a vidékfejlesztés, a humántőke fejlesztése. Határozott célunk, hogy a munkahelyteremtés és családtámogatás szempontjaitól vezetve a gazdasági és társadalmi gyarapodás együttesen valósuljon meg, és ne szakadjon el egymástól.

(8.10)

 

Az elmúlt évek ugyanis bebizonyították, hogy a kedvezőbbé váló gazdasági mutatók nem hoznak automatikusan életszínvonal-növekedést, sőt a szegénység, a lecsúszás következményével is párosulhatnak.

Tisztelt Országgyűlés! Melyek azok a legfontosabb adó- és tb-járulékváltozások, amelyekről a kormány már korábban szólt, és amelyekről én is szeretnék néhány szót szólni? Ezek a változások azokat a célokat szolgálják, amelyek a kormányprogramban szerepelnek: a kis- és középvállalkozások fejlesztése, támogatása, a területi egyenlőtlenségek megszüntetése, az ezek közötti esélyegyenlőség megteremtése és a növekedés szétterítése, abban az értelemben, hogy ez a gazdasági növekedés, amelyről az előbb szóltam, valamennyi polgár számára érezhetővé váljon, ebből valamennyi polgár részesüljön. Ezért tekintjük fontosnak azokat a családi és oktatási lépéseket, amelyeket a kormány a következő esztendőre tervez.

Az 1998. szeptember 24-ei kormányülés is döntött már ilyen lépésekről. A kormányprogramban megfogalmazott célkitűzésekkel összhangban a kormány elfogadta, hogy az élőmunkaterhek jelentős csökkentése és az arányosabb közteherviselés megvalósítása érdekében 1999. január 1-jétől a munkáltatók társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettsége a jelenlegi 39 százalékról 33 százalékra csökkenjen. Ezen belül a jelenleg 24 százalékos nyugdíj-biztosítási járulék 22 százalékra, a jelenleg 15 százalékos egészségbiztosítási járulék 11 százalékra csökken.

Nagyon fontosnak tartjuk ezt a kezdeti lépést, hiszen a kormányprogram azt írja elő, hogy a következő négy esztendőben történjen meg a járulékterhek jelentős csökkentése. A következő esztendőre a mozgástér szűk, de a kormány fontosnak tartotta, hogy jelezze az irányokat, a tendenciákat. Ennek érdekében történik ez a jelentős járulékcsökkentés, ami reményeink szerint hozzájárul a vállalkozói terhek, a központi elvonás mérsékléséhez.

A munkavállalók egyéni járulékfizetési kötelezettsége - a már meghirdetett törvényi szabályozásnak megfelelően - a jelenlegi 10 százalékról 11 százalékra emelkedik, ezen belül az egészségbiztosítási járulék változatlanul 3 százalék, a nyugdíj-biztosítási járulék pedig a jelenlegi 7 százalékról 8 százalékra emelkedik, amelyből magán-nyugdíjpénztári tagság esetén 7 százalék a tagdíj és 1 százalék a társadalombiztosítási nyugdíj fedezete.

A nyugdíjas egyéni vállalkozót a következő esztendőtől nem terheli a havi 3600 forint egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettség. Ugyanígy a kormány döntött arról is, hogy a nyugdíjas vállalkozó baleseti járulékfizetési kötelezettsége a járulékfizetés mértékének csökkenésével összefüggésben a jelenlegi 10 százalékról 5 százalékra csökken. Ez 103 ezer ilyen vállalkozói formában működő nyugdíjast érint.

A munkáltatók az egészségügyi hozzájárulás alapját képező jövedelmek után az eddigi 4 százalék helyett 3 százalék munkaadói járulékot fizetnek a Munkaerő-piaci Alaphoz történő hozzájárulásként.

A változás a járulékfizetők terheit éves szinten 115 milliárd forinttal csökkenti. A csökkenés a tíz főnél nagyobb foglalkoztatóknál jelentkezik, az egyéni vállalkozóknál és a tíz főnél kisebb szervezeteknél tehernövekedés nem történik. Szeretném tehát cáfolni azokat a korábban megjelent állításokat, hogy ezek a véleményünk szerint mindenképpen kedvező irányú döntések bármiféle vállalkozói tehernövekedéssel járnának.

A javaslat az 1999. évben várható minimálbérnél - 22 600 forint - némileg alacsonyabb szinttől, 21 500 forintos keresettől már garantálja, hogy a munkáltatói terhek csökkennek. Ez a megoldás a foglalkoztatók szinte teljes körére kedvezőbb hatású, mint az ez évi szabályozás. A javasolt változtatások alapján várhatóan már rövid távon növekszik a foglalkoztatottság, illetve csökken a fekete-, illetve szürkefoglalkoztatás.

Természetesen - szeretném azért ezt is megemlíteni - a 11 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás bevezetése azok számára az eddigiekhez képest kétségtelenül tehernövekedést jelent, akik széleskörűen alkalmazták az úgynevezett járulékelkerülési technikákat. E kör terhelése valóban növekszik, de minimális mértékben.

Az előbbiekben elmondott élőmunkateher csökkenésén túlmenően a társadalombiztosítási törvénymódosítási javaslat tartalmazni fog a törvény gyakorlati végrehajtása során felmerült problémák rendezésére irányuló megoldásokat is. A javaslat szerint 1999-től megszűnik az a kötelezettség, hogy a foglalkoztató a bevallás benyújtásával egyidejűleg csatolni köteles az előző havi járulékbefizetésről szóló igazolást.

Rendezésre kerül a külföldön foglalkoztatott biztosítottak járulékalapja. Emellett a törvényjavaslat lehetőséget ad választás alapján arra is, hogy amennyiben a foglalkoztató vagy a foglalkoztatott vállalja, hogy az 1996. december 31-e és '99. január 1-je közötti időszakra megfizeti a nyugdíj-biztosítási és a nyugdíjjárulékot, akkor ezen időszak is figyelembevételre kerülhet a nyugdíjszolgálati idő számításánál.

Rendezést nyer az a probléma, amelyet a végkielégítés biztosítási időként történő, csaknem korlátlan beszámítása jelentett, és reményeink szerint megoldódnak a magán-nyugdíjpénztári adatszolgáltatással kapcsolatos problémák is.

Tisztelt Országgyűlés! Ezek után szeretnék néhány konkrét példán keresztül szólni arról, hogy ezek a kereseteket terhelő kötelezettségek 1999-ben hogyan változnak.

A keresetteher mértéke 1998-ban a következő: a nyugdíjjárulék 24 százalék, a munkaadói járulék a Munkaerő-piaci Alapnak 4 százalék, az egészségbiztosítási járulék 15 százalék, ez tehát összes keresetarányos terhelésként 43 százalékot jelent. Ehhez jön az egészségügyi hozzájárulás, ami egy fix összegű elvonás, ez 2100 forint/fő/hónap. Ehhez képest 1999. január 1-jétől reményeink szerint - amennyiben a parlament is jóváhagyását adja ehhez - a nyugdíjjárulék 22 százalék, a munkaadói járulék a Munkaerő-piaci Alaphoz 3 százalék, az egészségbiztosítási járulék 11 százalék, tehát az összes keresetarányos terhelés 36 százalék lesz, szemben az idei 43 százalékkal.

(8.20)

 

Ehhez jön persze egy egészségügyi hozzájárulás, amelynek fix összege emelkedne 3600 forint/fő/hónapra. Szeretném néhány bérre kiszámítva is jelezni azt, hogy ez a tehernövekedés mit jelent, illetve a korábbi állításokkal szemben mit nem jelent.

Az 1998. évre érvényes kötelező legkisebb minimálbér 19 500 forint. Ennél ma a társadalombiztosítási járulék 15 plusz 24 százalék, ami 2925 plusz 4680 forint. A munkaadói járulék, ami 4 százalék, 780 forint, a szakképzési hozzájárulás 1,5 százalék, ez 293 forint. Az egészségügyi hozzájárulás, ami tételes, 2100 forint A munkáltatói közterhek tehát összesen 10 778 forintot tesznek ki. Ez a bruttó keresetre vetítve 55,27 százalékos terhet jelent.

Nézzük, hogy ez a minimálbérre számított adatsor hogyan változik 1999. január 1-jétől! A kormány által 1999-re javasolt minimálbér 22 600 forint. Ennél a társadalombiztosítási járulék - az előbb elmondottaknak megfelelően - 11 plusz 22 százalék, azaz 2486 forint, plusz 4972 forint. A munkaadói járulék 3 százalékra csökken, ez tehát 678 forintot tesz ki. A szakképzési hozzájárulás marad 1,5 százalék, ez 339 forint. Az egészségügyi hozzájárulás, ami tételes, 3600 forint, a munkáltatói közterhek összesen 12 075 forintot tesznek ki. Vagyis a bruttó keresetre vetítve ez 53,43 százalék.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez tehát azt jelenti, hogy még a minimálkeresetre számítva is 2 százalékpontos csökkenés valósul meg 1999-ben. Nem sorolom végig, hiszen valamennyi kereseti kategóriára kiszámoltuk ezeket a teherváltozásokat. Mindezek azt jelentik, hogy 1999-re ezek a terhek lényeges mértékben csökkenni fognak; már a legalacsonyabb mértéknél, a minimálbérnél is kedvező irányú elmozdulás van.

Az elmondottak alapján tehát úgy ítélem meg, hogy az egészségügyi hozzájárulás összegének növekedése mellett már a jövő évi minimálbér szintjén is tehercsökkenés következik be, és az élőmunkaköltségek a bruttó átlagkereset szintjétől átlagosan 5-6 százalékponttal mérséklődnek. Ilyen jelentős nagyságrendű intézkedésre az elmúlt tíz évben nem volt precedens. A foglalkoztatók társadalombiztosítási járulékterhe ténylegesen és jelentősen csökken. Ennek alapján, még egyszer szeretném hangsúlyozni, reményeink szerint a vállalkozói terhek csökkenése hozzájárul a munkahelyteremtéshez, hozzájárul ahhoz, hogy stabil munkahelyek jöjjenek létre - ne állami pénzekből, hanem a piacgazdaság bevételeiből -, és reméljük, ez hozzájárul ahhoz is, hogy mind a fekete-, mind a szürkegazdaságnál visszaszorító hatás lépjen fel.

Véleményünk szerint az előbb elmondottak tükrözik, hogy az összes gazdálkodónak mindössze 3,4 százalékát érinti hátrányosan a kormány által a következő esztendőre javasolt módosító csomag. Számukra, e 3 százalék javára is szeretném megemlíteni, hogy '97-hez és '98-hoz hasonlóan indokolt esetben a Munkaerő-piaci Alap biztosít kompenzációt. Ennek részletes szabályait a gazdasági, valamint a szociális és családügyi miniszter közös rendelete fogja majd tartalmazni. E részletek kimunkálása - ez is ide kívánkozik - az érdekképviseletek bevonásával fog megtörténni.

Ezek után szeretnék azokról a lépésekről beszélni, amelyek a családok számára jelentenek tehercsökkentést, és jelentik a jövedelmük növekedését a következő esztendőtől. Több olyan intézkedés van, amelyet már az új kormány hivatalba lépését megelőzően az új parlament fogadott el. Ezek közé tartozik az, hogy a családi pótlék és a gyes '99. január 1-jétől alanyi jogon jár.

A kormány tervei szerint a benyújtott és később benyújtandó adótörvények jelentős kedvezményeket tartalmaznak a gyermekes családok számára. Ilyennek tekintjük, hogy az 1995-ös megszűnést követően 1999-től újra személyi jövedelemadó-gyermekkedvezmény fog járni a családoknak. Az egy- és kétgyermekes családoknak 1700 forint/hó gyermekenként. A három- és többgyermekes családoknak pedig 2300 forint/hó/fő kedvezmény jár. Ennek a költségvetési kihatása 15 milliárd forint. A kormány ezt olyan területnek tekinti, amelyre ez a pénz rendelkezésre kell hogy álljon.

Reményeink szerint a következő esztendőben január 1-jétől nőni fog az anyasági támogatás, amelynek összege a mindenkori nyugdíjminimum 150 százaléka. Növelni kívánjuk a gyermekgondozási segély összegét, növelni kívánjuk a családi pótlék összegét. Úgy ítélem meg, hogy ezek kedvezőbb pozíciót, helyzetet teremtenek a családok számára.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy ítélem meg, hogy az előbb elmondott lépések nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy mind a gazdasági, mind a társadalmi feszültségek csillapodjanak a következő év január 1-jétől. Ezek a lépések megteremtik annak a lehetőségét, hogy egy harmonikusabb, összehangoltabb fejlődési pályára álljon a magyar gazdaság, nőjön a munkahelyek száma, csökkenjenek a vállalkozói terhek. A kormány a maga részéről e központi elvonások csökkentésével kíván ehhez hozzájárulni. Ezzel párhuzamosan a bérből és fizetésből élők, a családok és főként a gyermeket nevelő családok helyzete mindenképpen kedvezőbbé válik.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindeközben a kormány fontosnak tekinti, hogy a szociális partnerekkel folyamatos párbeszéd valósuljon meg. Erre már az eddig eltelt időszakban is volt példa, hiszen a kormány a költségvetési tervezést, az államháztartás jövő évi pozícióját megelőzően már a nyár folyamán is leült a szociális partnerekkel tárgyalni. Ezt a munkát folytatni kívánjuk, ezekre a véleményekre a későbbiekben is számítunk. Szeretném azonban hangsúlyozni azt is, hogy a következő évi költségvetés, a következő évi társadalombiztosítási működés előkészítése folyamatos munkát igényel. Ebbe a folyamatos munkába tudnak bekapcsolódni a szociális partnerek, függetlenül attól, hogy ez a munka milyen fázisában van.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezekkel a gondolatokkal, ezekkel az adatokkal kívántam a mai naphoz hozzájárulni. Bízom abban a kormány részéről, hogy olyan észrevételek, javaslatok hangzanak majd el, amelyeket a kormány az ősz folyamán ebben a munkában hasznosítani tud.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

(A jegyzői székben Vidoven Árpád helyét
dr. Szabó Erika foglalja el.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor az írásban történt előzetes bejelentkezéseknek megfelelően. Elsőként megadom a szót Kósa Lajosnak, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőjének; őt követi majd Kiss Péter képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt részéről.

 

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai vitanapon a jövedelmek, az érdekegyeztetés és az ehhez kapcsolódó témák jelentik azt a kérdéskört, amelyet a parlament napirendjére tűzött. Hogy a jövedelmek alakulásáról és annak jövőjéről pontos képet kapjunk, nem engedhetjük meg, hogy ne tekintsük át az elmúlt időszak idején kialakult jövedelmi viszonyokat. A Fidesz-Magyar Polgári Párt elsősorban a családok jövedelmi viszonyait vizsgálta, és ennek kapcsán alakította ki azt a politikáját, amelynek lényege az, hogy a családok romló jövedelmi viszonyait mindenképpen javítani kell.

 

 

(8.30)

 

 

Mi történt a '90-es években a családok jövedelmi viszonyaiban? Tekintettel arra, hogy a magyar gazdaság 1988 és '94 között az egyik legnagyobb visszaesését szenvedte el a modern magyar gazdaságpolitikai történetben, a szocialista rendszer megváltoztatásával ez a gazdasági visszaesés érthetően kihatott - és nagyon szomorúan hatott ki - a családok jövedelmére. Csökkent a családok jövedelme, elég drámaian, miközben nőtt a különböző családok közötti átlagos jövedelemkülönbség. A '80-as évek végén a legfelső tizedbe tartozó családok és a legalsó tizedbe tartozó családok közötti jövedelemkülönbség még csak 4,7-szeres volt. Ez a '90-es évek közepére 8-szorosra növekedett, mindez csökkenő reáljövedelem mellett, ami azt jelenti, hogy a legalsó tizedbe tartozó családok helyzete hovatovább elviselhetetlenné vált.

Ha a piaci szféra jövedelmi viszonyait nézzük meg családokra számítva, ott ez a különbség még drámaibb: a 80-as évek végén a piaci szférából élő családok átlagos jövedelemkülönbsége a legalsó és legfelső tized között még csak 6,7-szeres volt, azonban a '90-es évek közepére ez 12,5-szeresére növekedett. Ezeknek a folyamatoknak a legnagyobb vesztesei azok a családok voltak, amelyekben időskorúak éltek, az egyedülállók, vagy egyszülős, illetve többgyermekes családok.

Ha a gyermektelen családok átlagjövedelmét 100 egységnek vesszük, akkor '87-ben abban a családban, amelyikben egy gyermek volt, a jövedelem már csak 90 százalék volt, két gyermek esetén már csak 76 százalék volt, három vagy több gyermek esetén pedig 57 százalék volt. Ez a helyzet a '90-es évek közepére, '95-re drámaian romlott, hiszen ha a '95-ös átlagot vesszük 100 százaléknak azoknál a családoknál, ahol nincs gyermek, az egy gyermeket nevelő családoknál a jövedelem már csak 81 százalék volt, a két gyermeket nevelő családoknál már csak 70 százalék, a három és több gyermeket nevelő családok esetében pedig 48 százalék.

Hogyan hatott ki ez a drámai jövedelemcsökkenés a családok esetében a fogyasztásra? A '80-as évek végén az átlag magyar család jövedelme még 12 százalékkal volt magasabb, mint a fogyasztása, így ezeknek a családoknak módja volt a jövőről gondoskodni, módja volt megtakarítani. A gazdasági visszaesés, és különösen a legalsó társadalmi tizedben lévő családok jövedelemcsökkenése miatt '94-re a fogyasztás és a jövedelem szintje kiegyenlítődött, míg a '90-es évek végére az átlag magyar család 5 százalékkal fogyaszt többet, mint amennyi a jövedelme. Hogyan lehetséges ez? Mindnyájan tudjuk a családi gazdálkodás tapasztalatából: vagyonfeléléssel. Elmaradnak családi szinten azok a beruházások, amelyek a lakás, a tartós fogyasztási cikkek felújítására vonatkoznak, elmarad az autóvásárlás, elmaradnak azok a hosszú távú boldogulást segítő beruházások, azok a kiadások, amelyek a jövő generáció esélyeit szolgálják. Ez pedig nem tarthat nagyon sokáig, ugyanis a jövedelemhiányt pótló családok esetében ez a lehetőség lezárult a vagyonfeléléssel. Ma már eljutottunk oda, hogy ezeknek a családoknak a vagyonfelélés nem jelent megoldást, mert elfogyott a vagyonuk, a mobilizálható vagyonrészük.

Mindez olyan társadalmi körülmények között ment végbe, ahol a vagyoni differenciálódás, a vagyoni különbség az egyes családok között drámai módon megsokszorozódott. Hazánkban az alsó tizedben lévő családok és a felső tizedben lévő családok közötti vagyonkülönbség többszöröse a nyugati társadalomban szokásos számnak.

Azt hiszem, ezek olyan adatok, amelyek feltétlenül arra kell hogy vezessenek bennünket, hogy a családok helyzetén javítani kell. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Erről van szó!)

Mit tett a Fidesz ennek érdekében? Még nem alakult meg a kormány, amikor a parlament elfogadta azt a Fidesz-javaslatot, amelyben a családi pótlékot és a gyest alanyi jogú járandósággá tettük. Tudjuk azonban, ezek az intézkedések nem elegendőek arra, hogy a családok romló jövedelmi viszonyait megfordítsuk.

Még egy nagyon fontos problémára szeretném ezzel kapcsolatban felhívni a figyelmet. A magyar társadalom már hosszú ideje olyan demográfiai hullámvölgyben van, aminek következtében a népesség egyre fogy. A felmérések azt mutatják, hogy a népesség nem azért fogy, mert az aktív szülőkorban lévő nők nem szeretnének gyereket vállalni, hanem azért fogy, mert gazdaságilag nem tudnak gyereket vállalni.

Magyarán, ma eljutottunk arra a szintre, hogy a több gyerek vállalása a szegénység vállalását is jelenti. Ez egy polgári kormány számára vállalhatatlan és tűrhetetlen. Arról nem is beszélve, hogy ha a népességfogyás tendenciáját nem tudjuk megállítani, akkor egy idő után eljut az ország egy olyan helyzetbe, amikor már a gazdasági növekedést és a jóléti rendszereket sem lehet fenntartani, mert drámaian megnő az eltartottak száma az eltartókhoz képest.

Éppen ezért a Fidesz-Magyar Polgári Párt tisztában van vele, hogy még több kedvezményt kell adni a családoknak ahhoz, hogy gyermeket tudjanak vállalni, ahhoz, hogy a több gyermek felnevelése méltó körülmények között történjen, és meg tudjuk szakítani azt a folyamatot, miszerint a több gyerek vállalása a szegénység vállalását is jelenti.

Éppen ezért az adótörvények kidolgozásakor a Fidesz az eddigiektől alapjaiban eltérő szemléletű adótörvényeket szeretne kidolgozni. Úgy érezzük, megtettük az első lépést a családi adózás felé. Egy olyan rendszert szeretnénk kiépíteni, amelyben majd választaniuk lehet az adózóknak, hogy egyéni vagy családi jövedelemadót fizetnek. Kiemelkedő fontosságúnak tartjuk ugyanakkor, hogy a lehető legtöbb segítséget nyújtsuk mindazoknak, akik ma Magyarországon gyermeket vállalnak. Minden gyermekvállaló polgár számára szeretnénk segítséget adni. Éppen ezért a tervezett változtatások után olyan adórendszer jön létre, amelyben minden család, ha csak egy gyermeket vállal is, az életszínvonalától és a keresetétől függetlenül jól jár.

A korábbi változtatásokhoz képest jóval nagyobb gyerekkedvezményeket tervezünk a személyi jövedelemadó-rendszerben. Egy és két gyermek után gyermekenként évi 20 ezer 400 forint adókedvezményt lehet majd igénybe venni a családoknak, három és három fölötti gyereklétszám esetében pedig gyermekenként évi 27 ezer 600 forint adókedvezmény jár a családoknak. A gyermekkedvezmény ötlete természetesen nem tőlünk származik, maguk a polgárok kezdeményezték azt abban a több mint kétéves folyamatban, amikor a polgárokkal közösen kialakítottuk választási programunkat, és később választási programunkat átfordítottuk kormányprogrammá. Erre a családi kedvezményre nagyon nagy az igény. Nagyon sajnáljuk, hogy ezt a kitűnő ötletet az előző kormány nem hallotta meg.

Az emberek Magyarországon azért kötnek házasságot, azért alapítanak családot, mert gyerekeket szeretnének nevelni - ezt széles körű közvélemény-kutatások igazolják. Márpedig ha a polgároknak ez a legfontosabb, akkor a parlamentnek, amelynek az a dolga, hogy a polgárok kedvében járjon, ezt a változtatást kötelessége a kormányprogramban és a költségvetésben is végrehajtani. Hisszük, hogy ha a polgári kormány a polgárok akaratát teljesíti, akkor ez a változtatás meghozza az eredményét.

Bevezetőmben, amikor a családok jövedelemviszonyait elemeztem, említettem azt is, hogy a '90-es évek elején, közepén végbemenő gazdasági változások másik nagy vesztese az öregek rétege. (Közbeszólás az SZDSZ padsoraiból: Tényleg?) A Fidesz érzékelte, hogy a családok mellett különösen az egyedül álló nyugdíjasok azok, akik megszenvedték a rendszerváltást. Bár reménykedve gondolhatták, hogy a szocialista kormány javít a helyzetükön, ez nem következett be '94 és '98 között: a szocialista kormány választási ígéretei és kormányprogramja ellenére a nyugdíjak reálértéke, vásárlóereje több mint 15 százalékkal csökkent; csökkent annak ellenére, hogy az ígéretek akkor másról szóltak.

 

(8.40)

 

Amikor a szocialista kormány már a cselekvés lehetőségének közelébe került, akkor ezek az ígéretek drámai jövedelemcsökkenéssé változtak a nyugdíjasok számára.

A Fidesz ezt a folyamatot elfogadhatatlannak tartja. Éppen ezért választási programunkban azt ígértük a nyugdíjasoknak, hogy a nyugdíjak értékállóak lesznek, az a reálérték-csökkenés, ami az elmúlt négy évben a kormány alatt bekövetkezett (Bauer Tamás: Az elmúlt nyolc évben, nem?!), az megállítható, és meg is fogjuk állítani. Sőt tekintettel arra, hogy nagyon nagy mértékben csökkent a nyugdíjak reálértéke, ezért nemcsak ezt az ígéretet tartjuk irányadónak, hanem a lehetőségekhez képest szeretnénk a nyugdíjak reálértékét növelni. (Közbeszólás az ellenzéki oldalról: Még tovább?!)

Éppen ezért a kormányprogramban és a Fidesz-programban - amelyet a tisztelt Országgyűlés az önök szavazataival elfogadott és a polgárok ezt nagymértékben támogatták - olyan nyugdíjrendszert szeretnénk kialakítani, amely a nyugdíjak reálértékét a 11 százalékos infláció mellett 14 százalékra emelve mintegy 3 százalékkal növeli. Azonban tisztában vagyunk azzal, hogy a nyugdíjrendszer belső igazságtalanságai - amelyek a korábban kialakított rendszer és az azóta bekövetkező inflációs gazdasági körülmények között rendkívüli elégedetlenségeket szültek, nemcsak a társadalom egészében, de kiváltképp a nyugdíjasok között - azt a kötelezettséget róják ránk, hogy az emeléssel együtt próbáljunk segíteni a legnehezebb sorban levő kisnyugdíjasok széles rétegén is.

Éppen ezért, hogy a számokat önök elé idézzem, ma a nyugdíjak reálértéke alig haladja meg a 26 ezer forintot. Az a tervezet, amivel mi a parlament elé álltunk, minden nyugdíjasnak 42 ezer forinttal emeli meg az éves nyugdíját, azaz havonta 3500 forinttal. Magyarországon ma mintegy két és fél millió nyugdíjas él. Ez az emelés másfél millió nyugdíjas részére jóval meghaladja a 18 százalékos mértéket, azaz olyan helyzet áll elő, hogy a legnehezebb sorban levő kisnyugdíjasok nyugdíja reálértékben jobban növekszik, mint a könnyebb helyzetben levő tehetősebb nyugdíjastársaiké.

Lehetne-e ennél többet adni a nyugdíjasoknak? A Fidesz válasza erre az, hogy lehetett volna. Lehetett volna, ha az előző kormány felelőtlen gazdálkodása, felelőtlen tékozlása és pazarlása a közpénzekkel nem úgy valósult volna meg (Közbeszólások az ellenzéki oldalról: Ne hazudj!), hogy annak kapcsán a tb-vagyon 100 milliárd forinttal csökkent; a Postabankban felhalmozott 110 milliárd forintos hiány (Közbeszólások balról, köztük Kiss Péter: Miről beszélsz?) szintén a mostani kormányt terheli; a nyugdíjreform kapcsán megvalósuló fedezetelvonás, ami a számok tanulsága szerint körülbelül 80 milliárd forint lesz, szintén az előző kormány számláját terheli.

Ha ezek a pénzek most rendelkezésünkre állnának (Közbeszólás az ellenzéki oldalról: Vigyétek vissza, Lajoskám!), természetesen nagyobb nyugdíjemelést lehetne megvalósítani.

Reméljük, hogy a polgárok, akikről bizton tudjuk, hogy nem ülnek fel mindenfajta szélhámosságnak (Taps és derültség az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.), azt a cinikus politikát, amit az MSZP most folytat, vissza fogják utasítani, ahogy korábban is visszautasították. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Hiszen mindnyájan emlékszünk rá, hogy az MSZP-kormány azzal vélt javítani a nyugdíjasok helyzetén, hogy minden nyugdíjasnak ingyenes repülőutat ígért, ami ráadásul mindenki számára nyilvánvaló hazugság volt, hiszen tudjuk azt, hogy ez az ingyenes repülőút megvalósíthatatlan, mint azt később a tények is igazolták. (Folyamatos közbeszólások az ellenzék részéről.) Én úgy gondolom, hogy az, aki 1997-ben a magyar nyugdíjasokon úgy vélt segíteni, hogy ingyen repülőutat ígért nekik, az nem ismeri az ország nyugdíjasainak problémáját. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Úgy van!)

Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a munkanélküliségről is, ugyanis a munkanélküliség nagyon magas aránya szintén a családokat sújtja. Különösen azok a családok vannak nehéz helyzetben, ahol az eltartók száma a lehetségesnél kevesebb, mert csak az egyik szülő vagy egyik szülő sem tud dolgozni.

Mit lehet tenni annak érdekében, hogy a foglalkoztatás szintje emelkedjen Magyarországon? A polgári kormány feltett szándéka, hogy ezt megvalósítsa, hiszen tudjuk, hogy a polgárok csak akkor lehetnek elégedettek, ha stabil, biztos jövőt tudhatnak maguk előtt, ehhez pedig szükséges, hogy a polgárok értelmes munkát tudjanak végezni.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a Magyarországon befektető külföldi nagyvállalatok nagyon fontos szerepet játszanak a magyar gazdaság életében, de sajnos az a befektetési politika, mint tudjuk, nem nyújt elég új munkahelyet a munkavállalók számára. Éppen ezért a Fidesz-Magyar Polgári Párt a kis- és középvállalkozások támogatásán keresztül szeretné a foglalkoztatást bővíteni.

A másik lehetőség a kormány és a Fidesz számára az, hogy a foglalkoztatást érintő terheket próbáljuk meg csökkenteni. Megbeszéléseink alapján a tb-terhek a jelenlegi 43 százalékról 36 százalékra csökkennének. Az egészségügyi járulék ugyan 2100 forintról 3600 forintra nő, de ez körülbelül csak 1 százalékpontot ellensúlyoz, így gyakorlatilag a munkáltatók terhei átlag 6 százalékponttal csökkennek. Mindez azt jelenti, hogy a korábbi évek ilyen irányú lépéseitől eltérően a jövő évben már tényleges munkáltatói járulékteher-csökkenés történik, ami várhatóan rendkívül pozitív foglalkoztatási és gazdasági hatással jár.

Az egészségügyi járulékkal kapcsolatban szeretném még megemlíteni, hogy az a nyugdíjasokon is segíteni fog. Azoknak a nyugdíjasoknak jelent ez segítséget, akik a nyugdíjuk mellett vállalkozói igazolvánnyal rendelkeznek, ugyanis jövő évtől nekik egészségügyi hozzájárulást fizetniük nem kell. Ezt nemcsak ők kérték, hanem a vállalkozók is, és mi méltányosnak és fontosnak tartjuk, hogy ezt megvalósítsuk.

Még egy jelentős terület van, ahol a kis- és középvállalkozásokon segíteni tudunk, ez pedig az adminisztráció. Szeretnénk a kis- és középvállalkozások számára jelentős adminisztrációs terheket csökkenteni. Terveink között szerepel az áfabevallások ritkítása, az adók és a költségvetési támogatások bevallására, valamint a túlhaladott adatszolgáltatási kötelezettségek megszüntetésére vonatkozó javaslatok.

Elnök Úr! Tisztelt Ház! Utoljára a szociális párbeszédről szeretnék szólni. A Fidesz-Magyar Polgári Párt az "érdekegyeztetés"-nél szerencsésebb fordulatnak tartja a "szociális párbeszéd" szót, hiszen arról van szó, hogy - ahogy korábban is tettük - szeretnénk a polgárok minél szélesebb rétegeivel párbeszédet, közös gondolkodást kialakítani. Ezzel kapcsolatban értékeltük az érdekegyeztetés, a szociális párbeszéd elmúlt nyolcéves történetét, és a bennünk felmerült dilemmákat szeretnénk most önökkel megosztani.

A korábbi szocialista rendszer úgy vélte a társadalmi párbeszédet megoldani, hogy szinte minden réteg és minden terület számára szervezett magának egy olyan szervezetet, amely szorosan hozzá kapcsolódott. Ez a szakszervezeti modell, amely a párt hajtószíját jelentette a dolgozó emberek számára, már a Kádár-korszakban is túlhaladott volt. (Derültség az MSZP padsoraiban.)

Az is világos, hogy azok a szervezetek, amelyek választási szövetséget kötöttek egy politikai párttal, különösen nehéz helyzetbe kerültek, hiszen szerepzavaruk az elmúlt nyolc évet tekintve teljesen világosan érzékelhető. Emlékezzünk csak vissza: azok a nyugdíjasszervezetek, amelyek az MSZP-vel kötöttek választási szövetséget, ezért vezetőik a '94-es parlamentben az MSZP padsoraiban foglaltak helyet, kénytelenek voltak az MSZP félszázalékos nyugdíjemelése mellett kardoskodni (Dr. Nagy Sándor: Az egy kiegészítés volt, nem félszázalékos emelés! Mit hazudozol?!), és teljesen érthetetlen mondatokat mondani arról, hogy miért jó ez az általuk képviselni vélt nyugdíjasérdekek szerint. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Teljesen világos, hogy ez a modell, hogy minden párt kialakít magának valamilyen érdekegyeztetési szervezetet, és ezen keresztül próbálja az érdekegyeztetést is átpolitizálni, lejárt, a múlté. Egy polgári társadalomban a szociális párbeszéd nem alapulhat ilyen régi, szocialista reflexekre.

Az is teljesen világos, hogy a másik probléma az, hogy ezek a szervezetek a saját meghasonlottságuk miatt később az érdemi érdekvédelmi munkát, az érdekvédelmi párbeszédet nem tudják jól ellátni. Sőt ezek a szervezetek sem tudtak magával a szocialista kormánnyal úgynevezett társadalmi szerződést kötni! Emlékezzünk rá, hogy az a gondolat, amit az előző kormány felvetett, alig néhány hónap után, '94 telére megbukott. Az érdekegyeztetésben az a párbeszéd-, az a társadalmiszerződés-modell, amit a Szocialista Párt felvetett, nem működött.

 

(8.50)

 

Éppen ezért mi a következőt szeretnénk önöktől, a parlamentben ülő bal- és jobboldali képviselőktől kérni: gondoljuk át újra a szociális párbeszéd modelljét! Próbáljuk meg modernizálni, egy polgári társadalomnak megfelelő módon kiépíteni a szociális párbeszéd intézményét! Nem úgy, hogy minden párt megszervezi magának a nyugdíjasszervezetét, a szakszervezetét, a munkavállalói, a munkaadói szervezeteit, de még adott esetben a civil társadalomba is behatolnak, és megpróbálják megszervezni ezeket a szervezeteket. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Focicsapat!) Próbáljuk meg azt a szociális párbeszédet kialakítani, ami egy modern polgári társadalomhoz szükséges polgári békét és egyetértést megteremti. Ez úgy az ellenzék, mint a kormánypártok számára elsőrendű feladat, ehhez szeretnénk ennek a vitának a tanulságait is felhasználni. Éppen ezért szeretném önöknek mondani, hogy természetesen nyitottak vagyunk, és várjuk azokat a javaslataikat, amelyek építően tudnak ehhez a problémához hozzászólni.

De szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy úgy gondoljuk, a késő Kádár-korban kialakult modell mára tarthatatlan, éppen ezért egy új modellt kell kialakítani a szociális párbeszéd terén. A polgári kormány mindenképpen párbeszédet folytat azokkal az emberekkel (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Akik szóba állnak velük!), akik segítő szándékkal fordulnak a kormány felé, az ország problémái felé, és kritikájukat is szeretnénk befogadni. Ehhez kérem az önök hozzájárulását, és szeretném, ha ez a vita egy értékelhető, jó vitává (Közbeszólás: Te értékeled? - Derültség.) alakulna ki, aminek kapcsán hasznos javaslatok tömegével fogunk találkozni, és nagyon remélem, hogy a vita végén minden képviselő úgy tud felállni, hogy megtettük, ami tőlünk elvárható, és egy megfelelő vitában összegezve a tapasztalatokat, segítettük az ország problémáinak megoldását. Úgy gondoljuk, hogy ez minden polgár érdeke.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Kiss Péter képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt; őt követi majd Csúcs László képviselő úr, a Független Kisgazdapárt részéről.

 

KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszöntöm önöket, és köszöntöm az Érdekegyeztető Tanács megjelent képviselőit. Örülök, hogy elfogadták meghívásunkat, már csak azért is, hiszen így módjuk van mindazt egyenesben hallani, ami a vitában elhangzik.

Örülök annak, hogy már túlvagyunk az előző hozzászóláson, és így önöknek módjuk volt megismerkedni az érdekegyeztetéssel kapcsolatban a társadalmi párbeszédről szólóan a Fidesz álláspontjával. Azt is remélem, hogy a Fidesz hiányos jelenléte ezen a mai vitanapon nem az érdeklődés hiányának tudható be, hanem annak a gyakran hangoztatott szlogennek, miszerint is a Fidesznek családi programja van. (Derültség és taps az MSZP soraiban. - Közbeszólás az MDF soraiból: Nektek már...)

Megköszönöm Varga Mihály úr elismerő szavait a második féléves gazdasági eredményekkel kapcsolatban (Közbeszólások: Első!) - második negyedéves, első félévi eredményekkel kapcsolatban. Valóban én is úgy ítélem meg, hogy a Horn-kormány rászolgált erre a dicséretre (Taps az ellenzék padsoraiban.), s ilyen értelemben ajánlom Kósa Lajos figyelmébe, hogy studírozzon, tanulmányozza ezeket a szavakat.

Örülök annak a kezdeményezésnek, amely a nyugdíjvitanap kapcsán e hétre két vitanapot is eredményezett. Örülök, hiszen nagyon jók a tapasztalataink, rendkívül hasznos a későbbiek számára mindaz, amit a vitanapok adtak. Elsősorban azzal, hogy világossá vált végre, a kormány tényleg nem kívánja a nyugdíjasoknak odaadni a törvény szerint járó 20 százalékos emelést, viszont tanult a szocialisták javaslatából, és most már differenciált álláspontot képvisel - ezt helyeseljük -, a nagyon alacsony nyugdíjak problémáira megoldást keres. De átlagban továbbra sem akar 14 százaléknál magasabb nyugdíjat biztosítani. S ami az átlag felett van, azt azoktól szándékozik elvonni, akiknek ez a törvény szerint járna. Összességében tehát a kormány eddig is sejtett célja most már nyilvánvalóvá vált: több mint 50 milliárd forintot elvonni a nyugdíjasoktól. Ezzel mi nem érthetünk egyet.

Azért is jó, tisztelt Ház, egy ilyen vitanap, mert világossá válik, mit gondolnak a parlamenti pártok a társadalmi párbeszédről. Hiszen mindeddig az előző hónapokban, az új kormány időszakában ez a párbeszéd elmaradt, és attól félünk, attól tartunk, hogy a nyolc év eredményeit semmisíti meg az így kialakulni látszó gyakorlat. Hiszen az elmúlt évtizedben az Érdekegyeztető Tanács - például a munka világában - a békés rendszerváltás egyik kulcsintézménye volt. Hogy a társadalmi béke fennmaradt - és ez nyilván mindannyiunk érdekét szolgálta -, ahhoz nagymértékben járultak hozzá az Érdekegyeztető Tanácsban jelen lévő szociális partnerek.

Az Antall-kormány, amely korántsem volt arról híres, hogy szakszervezetbarát lett volna, vagy nem lehet azt állítani, hogy éppen érdekegyeztetés-párti lett volna a gyakorlata, mégis józan megfontolásokból fenntartotta az érdemi párbeszédet a munkaadók, a munkavállalók képviselőivel, a szakszervezetekkel. Talán kevésbé tudott: nem bolsevik trükk az, hogy van Érdekegyeztető Tanács. Éppen - az uraknak ajánlom figyelmébe - az Antall-kormány idején jött létre az alapszabálya és új, mostani összetétele. Vagy hogy mást mondjak, '92 novemberében, éppen az egyik legjelentősebb megállapodás idejében Kupa Mihály volt a pénzügyminiszter, egy olyan megállapodás idején, amikor is az adó- és költségvetési szabályok változtatásáról alapvető társadalmi konszenzus kialakítására törekedett az akkori kormány.

Ma viszont nyitott a kérdés: először is, be kívánja-e terjeszteni az Érdekegyeztető Tanács elé, s ha igen, mikor az Orbán-kormány a költségvetési és adózási törvényjavaslatokat. Úgy gondolom, nem lehet kérdés, hogy a kormány - tíz év után először - megkerüli ezt a fórumot. Úgy gondolom, szüksége van arra, hogy megismerje a munkavállalók, a szakszervezetek és a munkaadók véleményét. Másodsorban fel kell tenni a kérdést: tárgyalni kíván-e a kormány, és ha igen, mikor a munkavállalók és a munkaadók képviselőivel a garantált minimálbérről? Ugyanis tudni kell, hogy az Antall-kormány idején elfogadott munka törvénykönyve ezt előírja; előírja, hogy az Érdekegyeztető Tanács körében kell megállapodni e kérdésről.

Most azt tapasztaljuk, hogy az Orbán-Torgyán polgári kormány eddigi működése alatt nem fogékony a társadalmi párbeszédre, sőt az érdekvédelmi szervezetek ez irányú kezdeményezéseire sem reagál. Az ismételt megkeresések, hogy tűzzék napirendre az ország, a munkavállalók, a munkaadók sorsát komolyan érintő gazdasági terveket, reagálás nélkül maradnak. Maga az Érdekegyeztető Tanács is ebben az évben egyszer, már az új kormány időszakában, augusztusban ült össze ismerkedési jelleggel. A költségvetési intézmények érdekegyeztető tanácsát pedig össze sem hívták még.

Azt tapasztaljuk, hogy a polgári kormány nem szereti a tőle független erők intézményes együttműködését a hatalomgyakorlásban. Látható, hogy nem híve a hatalom megosztásának és nem kedveli ezt. Úgy látom, hogy aki fél a hatalom megosztásától, aki fél a kontrolloktól, aki fél a tőle független döntési mechanizmusoktól, az csak saját magában és az általa kinevezett emberekben bízik, senki másban - és ez szükségszerűen kormányzati diktatúrához vezethet. Kár, kár volna, ha a volt Bibó-kollégisták tanulmányi emlékeikből csak a hatalom megragadására és a hatalom öncélú megtartására emlékeznének vissza. Vegyék elő, javaslom, azokat a kurzusokat is, amelyek arról szólnak, hogy társadalmi párbeszéd, emberi kapcsolatok. (Taps az MSZP soraiban. - Varga Mihály: Segíts nekünk, Péter!)

Miről is kellene vagy kellett volna hogy szóljon eddig a társadalmi párbeszéd, ha lett volna. Az új kormány azt ígérte, hogy csökkenti a munkáltatói terheket, és ezzel majd nő a munkavállalók jövedelme és a munkahelyek száma. Feltételezem, a konkrét elképzeléseket részleteiben csak az önkormányzati választásokat követően lesz módunk megismerni, de az itt-ott, például a mai fórumon is napvilágra került információk alapján a kormány ígéreteivel szemben a következőket látjuk körvonalazódni.

Először is úgy tűnik, miközben a munkaadók terheinek egy része átlagosan valóban mérséklődik, nem kevesen lesznek olyan - elsősorban mikro-, kis- és egyéni - vállalkozások, amelyeknek terhei magasabbak lesznek a következő időszakban, ha ezek a tervek valósulnak meg.

 

(9.00)

 

Másodszor: a munkavállalói járulékok nem csökkennek, és nem csökken a személyi jövedelemadó átlagos szintje sem, sőt jelenlegi tudásunk szerint az adókulcsokban olyan változás következik be, amelynek következtében az alacsonyabb keresetek terhelése növekszik. Ezt a tendenciát a gyermekkedvezmények rendszere erősíteni fogja.

Végső soron tehát a kormány a terhek átcsoportosítására készül. Átcsoportosítja a terheket a magasabb jövedelműektől az alacsonyabb jövedelműek felé. Más szóval: aki gazdag, az egy kicsit még gazdagabb lesz, aki pedig szegény, az még szegényebb lesz - legyen szó vállalkozó, munkavállaló vagy éppen álláskereső polgárokról.

Vegyük sorra ezeket az állításokat! A járulékcsökkenés a munkáltatókat egyrészt átlagosan valóban kedvezően érinti, de mivel az egészségügyi hozzájárulás jelentős emelésével és újabb közterhek kivetésével tervezik ezt kombinálni, a pozitív hatások annál jobban érvényesülnek, minél nagyobb a cég, és minél magasabbak ott az átlagkeresetek - tehát ebben a körben érvényesülnek. Ezért a változás növeli a már most is jelentős különbségeket a szellemiek és a fizikaiak, a különféle ágazatok és az egyes térségek között.

Számítások szerint annak az összegnek, amelyet a járulékok csökkenése miatt a munkaadók most megtakaríthatnak, legalább a fele az ország ötödét jelentő fővárost, a budapesti cégeket hozza kedvezőbb helyzetbe. Megkérdezhetjük, valóban a vidék pártjai kormányoznak-e most.

Eddig még csak sejtéseink voltak, tisztelt Ház, arról, hogy milyen új közterhek is lesznek. Ma hallottunk ízelítőt, s most halljuk, az új egészségügyi hozzájárulást a szerzői honoráriumokra is, a cégautókra, az osztalék egy részére is kivetik.

Azt már sejteni lehet az elmondottak alapján, hogy joggal feltehető a kérdés, hogy fog ez az intézkedés illeszkedni a kisvállalkozások támogatásának kormányzati célkitűzéseihez. Hogy fog illeszkedni azokhoz a kampányban elmondott jelmondatokhoz, amelyek azt ígérték ezen vállalkozásoknak, hogy kedvezőbb környezetet teremtenek számukra?

Másodsorban: a munkavállalói járulékok reálértéke most - úgy tűnik - nem változik. A munkavállalókat a járulékok mérséklése is csak akkor érinti kedvezően, ha a munkáltató megosztja velük a megtakarítást. Ez pedig csak abban a körben lehetséges, ahol a munkaadónak meglehet erre a hajlandósága, vagyis a megtakarítás érzékelhető, vagyis a nagyobb budapesti vállalatok magasabb fizetésű dolgozóinál. Ezt a hatást az adórendszer tervezett változtatása valószínűleg tovább fogja erősíteni.

A tervek szerint - ezt halljuk - úgymond az egyszerűsítés érdekében három adósáv lesz. Ez az egyszerűsítés azonban azt jelenti, hogy éppen a legalacsonyabb jövedelműek adóterhelése növekszik meg. Tehát mindenki rosszabbul jár, akinek havi keresete kevesebb lesz, mint 56 000 forint. Minél alacsonyabb valakinek a munkából származó jövedelme, annál rosszabbul jár. A jelenlegi 19 500 forintos minimálbérnek legalább 23 százalékkal kellene, tehát 24 000 forintra kellene ahhoz emelkednie, hogy megőrizhesse vásárlóértékét. Vagy másképp fogalmazva: a tervezett minimálbér - a gyermekkedvezmények nem számításával - azt hozza magával, hogy reálértéke 4-5 százalékot is csökkenhet.

Ha eltekintünk attól, hogy a béremelés mértéke nem a kormány szándéka, hanem a reálfolyamatok, a munkaadók, a munkavállalók alkujából alakul ki, és elfogadjuk - elfogadnánk - a kormány feltételezését az átlagosan 13 százalékos béremelésről, ha figyelembe vesszük a járulékrendszer változásainak hatásait, amelyek az alacsony jövedelműeknél nem kedvezőek, és ha feltételezzük, hogy a munkaadók most sem fognak átlagost jóval meghaladó mértékben zsebükbe nyúlni a munkavállalók terheinek kiegyenlítése érdekében, nos, akkor fel kell tennünk a kormánynak a kérdést: még mindig komolyan gondolja-e azt az ígéretét, hogy jövőre minden polgárnak egy kicsit javítani kívánja helyzetét, javulni fog a helyzete? Nem vették-e ki az egy kicsit javuló helyzetűek köréből a szegény polgárokat?

Úgy látom, ez utóbbi feltételezés közelebb áll az igazsághoz, különösen ha azt is végiggondoljuk, kinek a terheit csökkenti a gyermekek után járó kedvezmények rendszerének módosítása. A miniszterelnök úr és a kormány tagjai mindig átlagos családdal számolnak - a szerdai vitanapon is ez volt. Felhívom ezért figyelmüket arra, hogy a szegény családok nem tudnak élni az adóból leírható gyermekkedvezménnyel. Mert vagy nincs jövedelmük, vagy az olyan alacsony, hogy utána csak csekély adót igényelhetnek vissza. Így nagyon kicsi a kedvezmény-igénybevételi lehetőségük. Javasolom miniszterelnök úrnak, a kormánynak, hogy ebben az irányban is végeztessen számításokat.

Tisztelt Ház! A kormány azon törekvése, hogy a terheket a gazdagoktól a szegények felé terelje, leginkább a munkanélküliek esetén érhető tetten. A jelenleg adómentes munkanélküli-járulék után jövőre nekik is 20 százalékos személyi jövedelemadót kellene fizetniük ebből az amúgy is alacsony 15-18 ezer forintos járulékból. Magától adódik a kérdés: mit kíván tenni a kormány annak érdekében, hogy a munkanélküliek az adórendszer egyszerűsítése miatt ne szenvedjenek el jelentős kereseti veszteségeket?

Nos, a fentiekből nehéz lenne más következtetésre jutni, mint arra, hogy a kormány ígéretei, miszerint csökkenti a munkáltatók terheit, és ezen keresztül növeli a munkavállalók jövedelmeit, és plusz foglalkoztatást teremt, ezek megvalósulnak... - nem lehet ilyen következtetésre jutni, maximum féloldalasan valósulhatnak meg ezek a célok. A munkahelyek növelése helyett éppen azok csökkenését idézhetik elő ezek az intézkedések.

Tisztelt Ház! Uraim! Itt van tehát a lehetőség arra, hogy mindezekről végre megkezdődjenek a tárgyalások. Itt az ideje annak is, hogy valóságos ügyekkel foglalkozzunk itt, a parlamentben, és ott önök, a kormányban. Itt az ideje a párbeszédnek! Kezdjük meg, legyen ez is a vitanap tapasztalata!

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: A kormány nevében ketten is jelezték hozzászólási szándékukat. Elsőként megadom a szót Gógl Árpád egészségügyi miniszter úrnak.

 

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban itt az ideje a párbeszédnek, mert az államélet és a gyakorlat dialektikája egy érdekes dolog. Ismertünk egy '94-es kormányprogramot, négyszereplős egészségüggyel. A gyakorlatát is ismerjük.

Mi történt az elmúlt időszak alatt? - mivel Kiss Péter azt mondta, szükség van a vélemények megismerésére, tapasztalata szerint nem vagyunk fogékonyak a párbeszédre. Találkoztam a nyugdíjasszervezetek vezetőivel, mindkét kamarával, Békéscsabán és Gyulán a nővérekkel és a középkáderekkel, az EDDSZ vezetőivel, a SZEF elnökével, a tudományos akadémia elnökével és orvosi osztályával, az orvostudományi egyetemek rektoraival, az alapellátás orvosaival, a fővárosi egészségügy vezetőségével, a jegyzői fórummal, a tisztiorvosi szolgálattal. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Mi az eredménye ennek, és mi a gyakorlat? A képzési központot létrehoztuk. Egymilliárd forintot betettünk a költségvetési tervezetbe továbbképzésre, a nyugdíjasok gyógyszereinek árképzését úgy alakítjuk, hogy az inflációnál ne nőjön jobban, biztonságot adó, sürgősségi rendszerre elkülönítettünk 3,5 milliárdot, és a világbanki pénzt és a védőnői kasszát megdupláztuk.

Ennyi történt, és azt hiszem, valóban itt az ideje a párbeszédnek. Itt az ideje a tisztességes egyeztetésnek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Ugyancsak a kormány nevében Őry Csaba államtitkár úr is szólási lehetőséget kért.

 

DR. ŐRY CSABA szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azok közé tartozom, akik jól emlékeznek arra, hogy a szociális párbeszéd hogyan indult meg 1990-ben. Magam is részese voltam az akkori Érdekegyeztető Tanács megalkotásának, alapszabálya megfogalmazásának.

Jól emlékszem, abban az időszakban a cél az volt, hogy azok a szervezett tényezők - tehát az állam és a gazdasági érdekképviseletek, munkáltatók és szakszervezetek -, amelyek, ha akarnak, nagyon sokat tudnak ártani egymásnak, a károkozás helyett párbeszédben, tárgyszerű, közös gondolkodásban inkább segítsék egymást, inkább segítsenek elkerülni a felesleges és értelmetlen konfliktusokat.

Tehát a szociális párbeszédnek, a tárgyszerű, értelmes, közös gondolkodásnak akkor is, most is hívei voltunk, akkor is, most is azt gondoltuk, hogy ez értelmes dolog, ezt csinálni kell.

Az is teljesen világos, hogy a kormányzati munka maga is egy folyamat, egy műhelymunka - ha úgy tetszik -, ahol az egyes elemek, a számok, amelyekről olyan sokat hallottunk, napról napra, hétről hétre változnak, sok különböző tényezőt, sok különböző törekvést, érdeket kell összhangba hozni, szinkronizálni egymással.

 

(9.10)

 

Az értelmes párbeszédnek van lehetősége és van intézménye, és akkor van indoka, amikor világos és egyértelmű, kikristályosodott szándékok, számok állnak a rendelkezésünkre. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

Nagyon sajnálom, különösen azt, hogy Kiss Péter miniszter úr, aki maga is részese volt ennek a folyamatnak, és jól ismeri mind az érdekegyeztetés, mind a kormányzati felkészülés mechanizmusát, olyan hallomásokra, feltételezésekre, sejtésekre - mint az előbbi beszédében hallottuk - építi a maga reakcióit és a maga kifogásait, amelyek nyilvánvalóan nem a tárgyszerű, nem a célszerű párbeszéd igényét jelentik ebben a pillanatban. Meg kellene várni, amíg kijönnek a számok, meg kellene várni, míg összeáll ez a költségvetés (Moraj az ellenzéki pártok soraiban. - Csige József: Már be lehetett volna adni!), és nyilvánvaló, hogy a szociális párbeszéd a megfelelő időben tárgyszerűen és ésszerűen folytatódhat.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Kökény Mihály képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt részéről. Megadom a szót.

 

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Rendkívül örülök, hogy megismerhettük az egészségügyi miniszter úr elmúlt hetekben lebonyolított gazdag programját, csak a rend kedvéért jegyzem meg: az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat nem szociális partner, hanem dekoncentrált állami szervezet. (Derültség és taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Arról azonban nem hallottunk, tisztelt miniszter úr, hogy összehívták-e az ágazati érdekegyeztetés fórumát, ami az elmúlt években létezett és működött, és arról sem hallottunk, hogy valóban érdemi információkkal, előterjesztésekkel látták volna el ezt a szervezetet. Úgy tudom, hogy szakszervezeti oldalról ezt többször kezdeményezték, azonban azt a választ kapták, hogy majd a jövő héten, majd a jövő héten. Egyelőre még itt tartunk, és arra várnak ezek a szervezetek, hogy valóban rendelkezzenek érdemi információkkal - papíron is - arról, mire számíthat az egészségügyi ágazat költségvetése 1999-ben.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Gógl Árpád miniszter úrnak.

 

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen. Azt hiszem, tájékozatlan Kökény bizottsági elnök úr, mert a szakszervezethez írásban eljuttattuk a javaslatunkat a kiegyenlített bér lehetőségéhez és a tételes javaslatunkra.

Ágazati érdekegyeztetés: az az ágazati érdekegyeztető fórum, ahol az MSZP-s és SZDSZ-es kormányprogram négy szereplője, a lakosság, a finanszírozó, az egészségpolitikus és a közszereplők közül az érdekegyeztető fórumon, az ágazatin, a miniszterin a külső körben ülhetett a Magyar Orvosi Kamara, amely köztestület. Úgyhogy igazán a köztestületiség értelmezésével is gond volt az elmúlt ciklusban, s hogy mi volt az egyeztetés gyakorlata, arról - úgy, mint ennek a hivatásrendi köztestületnek az elnöke - van tapasztalatom. Egyébként minden anyagot eljuttattunk az EDDSZ-nek, és hadd mondjam, hogy nincs is nagyon sok különbség a céljainkban.

Remélem, hogy létre fogjuk tudni hozni az ágazati érdekegyeztetést is, olyan módon, hogy minden szereplővel tudunk tárgyalni. Hadd mondjam, hogy ez a célunk, mert a mi kormányzatunknak a céljai: a valódi párbeszéd és a gondok párbeszédben való feloldása.

Köszönöm szépen. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Úgy van! - Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Szintén kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Nagy Sándor képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.

Megadom a szót.

 

DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Arra szeretnék reagálni, amit Kósa Lajos képviselőtársam és legutóbb Gógl Árpád miniszter úr is mondott. Mindebből nekem ugyanis az tűnik ki, hogy nincsenek azoknak a minimális ismereteknek a birtokában, amelyek egy Európában évtizedeken keresztül kialakult érdekegyeztetés szerkezetét, tartalmát, módszereit, körülményeit jellemzik. Nehéz eldönteni, hogy az ismeretek hiánya vagy a cinizmus magasabb fokú-e, amikor és ahogy Kósa Lajos beszélt arról a kérdésről, hogy pontosan a tartalom nélküli, úgynevezett párbeszéd hogyan helyettesíthetné egy jól definiálható, országos, ágazati, illetve helyi érdekegyeztetés mechanizmusait.

Szíves figyelmükbe ajánlom az Egyesült Nemzetek Szervezete munkaügyi szervezetének az erre a tárgyra vonatkozó ajánlásait, az abban foglalt szerkezeti, tartalmi és egyéb elemeket, amelyek pontosan tartalmazzák, miért nevezik ezt érdekegyeztetésnek, miért nevezik a szakszervezeteket szakszervezeteknek, miért ebben a szerkezetben tárgyalnak olyan kérdésekről, amelyek a munkavállalók alapvető jogait és feltételeit érintik, és miért nem oldják ezt fel az általános, úgynevezett párbeszédben, ami egy nagyon nemes dolog, lehet csinálni, csak éppen az előzőt nem helyettesítheti.

Arra is szeretném emlékeztetni önöket, hogy '94-ben, amikor az akkori új kormány hivatalba lépett, a pótköltségvetés legfontosabb tételeinek az egyeztetésével kezdte az érdekegyeztetést. Nagyon nehéz tárgyalásokon keresztül vitt végig minden részletet, állapodott meg róluk, voltak nagyon nehéz viták, nagyon nehéz pillanatok, de természetesen ezt a fordulót a nehézségekre és az újonnan való hivatalba lépés tényére hivatkozva sem mulasztotta el.

És semmi másról nem beszélünk, mint arról, hogy egy ilyen esős, szomorú péntek délelőtti, felolvasóköri jellegű adatismertetéssel nem lehet helyettesíteni az érdemi érdekegyeztetést. Ez a dolog lényege!

Semmi mást nem kértünk, nem javasoltunk, mint hogy ott kell ezekről beszélni, ahol annak a helye van, nem itt kell váratlanul számokkal, ellenőrizhetetlen gondolatmenetekkel és képletekkel nyakon önteni a képviselőket.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

ELNÖK: Megjelent a monitoron Őry Csaba neve. Kíván-e felszólalni az államtitkár úr?

 

DR. ŐRY CSABA szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Nem jelent meg, de szívesen felszólalok. (Derültség.)

ELNÖK: Nálam megjelent, de nem kötelező felszólalni, államtitkár úr, tehát akkor tévedés volt a jelzés.

Viszont szintén megjelent Kósa Lajos képviselő úr neve, aki kétperces hozzászólásra kér lehetőséget.

Megadom a szót.

 

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Nagy Sándor Képviselőtársam! Én nem vitatom azt, hogy az ön tapasztalata az érdekegyeztetésben, a szakszervezeti munkában, ezekben a kérdésekben sokkal nagyobb, mint a miénk - önnek negyvenéves vagy mennyi szakszervezeti múltja van (Derültség a kormánypártok soraiban. - Dr. Nagy Sándor mondja és kezein mutatja: Hetvenéves!...) Sőt ön elmondhatja magáról - akkor biztos Lenint is látta (Derültség.), tehát mindenfajta társadalmai szituációban gyakorolta az érdekegyeztetés nagyon nehéz mesterségét.

Csak egyetlen apróságra szeretném felhívni a figyelmet: Európában ezen a területen azt a szót, hogy "érdekegyeztetés", nem használják; helyette a "social dialogue", azaz a "szociális párbeszéd" nevet használják. Én ezt próbáltam alkalmazni, egész egyszerűen azért, mert az "érdekegyeztetés"-ről Magyarországon az a sajátos helyzet jut az emberek eszébe, hogy érdekegyeztetés: ül a kormány, a szakszervezetek, a különböző érdek-képviseleti szervezetek vezetői, és az úgy valósul meg, hogy itt ül Békesi László, vele szemben ül mint érdekképviselő, Nagy Sándor, amott pedig Csiha Judit vagy nem tudom én, kicsoda, és kizárólag szocialista, egy adott frakcióból jövő politikusok egyeztetik, úgymond, a társadalmi érdekeket. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Ezt az asszociációt próbáltam volna elkerülni azzal, hogy egy, az egyébként Európában használatos terminológiát használom. De ha önt ez nagyon zavarja, akkor visszaállhatunk az "érdekegyeztetés" szóra, csak ez a rossz konnotáció kellene hogy elmúljon a dologról - bár lehet, hogy önök ezt az állapotot révedik vissza, és emiatt nosztalgiáznak ezen az "érdekegyeztetés"-en.

Köszönöm. (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Balsai István, Magyar Demokrata Fórum.

 

DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Nagy Sándor Képviselő Úr! Ön ugyanazon a helyen ül most is, mint négy évvel ezelőtt. Ön, Sándor László, Schalkhammer Antal, Paszternák László és Szöllősi Istvánné - aki most hallgatóként van jelen - közül melyikük fordult vajon az Alkotmánybírósághoz a szociális jogok megnyirbálása miatt, amikor az 1995-ös szociális mélyrepülést hozó Bokros-csomagot megszavazták? Megmondom: egyikük sem!

A Magyar Demokrata Fórum és az ellenzéki pártok fordultak az Alkotmánybírósághoz, amely körülbelül huszonöt pontban találta azt a csomagot a munkavállalók érdekeivel ellentétesnek. Erre szeretném önöket emlékeztetni. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Csúcs László képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt részéről; őt követi majd Bauer Tamás képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője.

 

(9.20)

 

DR. CSÚCS LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elöljáróban jelezni szeretném, hogy nem a kormány kezdeményezte a mai politikai vitanapot, hiszen a vita tárgyát képező döntések számos ponton ma még hiányoznak, amint azt hallhattuk. Mi az államháztartási törvény eljárási szabályai szerint dolgozunk, mi komolyan vesszük a jogállamiságot. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Magyar Rádió!)

A kezdeményezők szándéka egyértelmű: fórumot teremteni a választási kampányukhoz. Állunk elibé! Persze az ilyen vitának is van haszna, noha nehéz úgy vitatkozni a jövedelmek alakulásáról, a közterhekről és az érdekegyeztetésről, hogy ma még az ehhez szükséges elemi dokumentumok jelentős része hiányzik. Ma még nem rendelkezünk a költségvetési törvényjavaslattal és több, a jövedelmek alakulását lényegesen befolyásoló adótörvénnyel, mint például a személyi jövedelemadó módosításával, a helyi adók felülvizsgálatával, a gépjárműadóval - hogy csak a legfontosabbakat említsem.

Ugyanakkor fontos információkkal rendelkezünk azért a jövő évi tervezőmunkához, például azzal, hogy milyen gazdasági növekedéssel, globálisan milyen adó- és járulékteher-csökkenéssel számolhatunk. A gazdasági növekedés kapcsán engedjék meg, hogy jelezzem: ma még feltétlenül tarthatónak látszik az 5 százalékos növekedés; pillanatnyilag a növekedés üteme - mint ismeretes - az 5 százalékot is meghaladja. Ugyanakkor a jövő évre gondolva a prognosztizált növekedésnek két veszélye látszik, melyek mindegyike közvetlenül érinti a gazdasági növekedés mértékét. Ebből az egyik a már sokszor emlegetett orosz gazdasági válság, a másik a nyugati államok várhatóan mérséklődő gazdasági növekedése.

Ezek a tendenciák, tények óhatatlanul érintik az átlagosnál is nyitottabb magyar gazdaságot. Ezért csak helyeselni tudom, hogy a tervezőmunkában az optimista változat mellett készül egy kedvezőtlenebb gazdasági helyzetre építő költségvetés, és feltételezem, hogy nyilván ahhoz igazított adótörvénycsomag is. A magam részéről mindenképpen szükségesnek tartom, hogy a tervezőmunkában több lehetséges változatban gondolkodjunk, azon belül a költségvetési tartalék képzése megkülönböztetett jelentőségű lehet a '99-es esztendőben.

Az eddig megismert adótörvények kapcsán a következőket kívánom tényszerűen megjegyezni:

Azt már megszoktuk, hogy minden évben lényeges módosulások történnek az adórendszer egészében, ideértve az adóigazgatást is. Ez alól nem jelent kivételt a jövő esztendő sem. A törvényjavaslatokból - az eddig megismert törvényjavaslatokból - kiolvasható változások miatt az egyik szemem sír, a másik nevet. Sír azért, mert a módosításokkal, magával a módosítással tovább bonyolódik a meglévő elvonási eszközrendszer, nehezítve ezzel a tisztességes adózók feladatát, egyúttal nyilván akaratlanul is könnyítve az adó alól kibújni szándékozók helyzetét.

Ellenben örömmel konstatálható az a tény, hogy az elvonások mennyisége összességében csökken, azon belül megkülönböztetett figyelemben részesülnek a családok, a kis- és középvállalkozások. Ez utóbbiak számára külön is örvendetes, hogy miközben a módosításokkal nem egy esetben bürokratikusabbá válik az adórendszer, ugyanakkor az a törekvés is felfedezhető az adóigazgatás felülvizsgálatával, hogy érdemben csökkenjenek az adminisztrációs terhek.

Tisztelt Ház! Az eddig jelzett pozitívumok és negatívumok mellett szólnom kell arról is, hogy a jó irányú változtatás akkor tekinthető kellően átgondoltnak és megalapozottnak, ha az szervesen illeszkedik a 2000-re kilátásba helyezett adó- és értelemszerűen költségvetési reformba. Nos, e tekintetben hiányosságnak tekintem, hogy most úgy foglalkozunk az adórendszer lényegében teljes körű felülvizsgálatával, hogy ma még nem ismerjük azokat a reformtörekvéseket, amelyek érdemi kimunkálásával már most kellene foglalkoznunk, ha komolyan vesszük a változtatás 2000-re kilátásba helyezett határidejét, illetőleg teljesítését.

A távlatok felvázolása hiányában nehéz eldönteni azt, hogy az elmúlt években megszokott rögtönzés determinálja a pénzügyi törvényjavaslatokat, netán a költségvetés pillanatnyi igénye, avagy azok illeszkednek abba a kibontakozási programba, amelyet a polgári kormány programja tartalmaz. Ezek a hiányosságok természetesen pótolhatók, annak ideje megítélésem szerint jól ütemezhető a költségvetés előterjesztéséhez.

Az elmondottaknak látszólagosan periferikus része, valójában sarkalatos kérdése, hogy végre komolyan vesszük-e, legalábbis a távlatok tekintetében az alkotmány - és engedjék meg, hogy konkrét paragrafus megfogalmazásával éljek - 70/I. §-ában megfogalmazottakat, melyek így szólnak: "A Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni."

Amint azt jól tudjuk, eme alkotmányos kötelemnek ma még úgyszólván egyetlen szava sem érvényesül. Ez is a polgári kormányt terhelő örökség. A gazdag még gazdagabb, a szegény még szegényebb - mint hallottuk a szocialista képviselő szájából. De hát azt gondolom, hogy ebbe belenyugodni nem lehet. Mindaddig, amíg az alkotmány eme rendelkezése hatályos - márpedig hatályos -, úgy vélem, hogy a mindenkori pénzügyi kormányzat, azzal együtt a kormány feladata az alkotmány végrehajtásához, illetőleg teljesítéséhez szükséges eszközök előkészítése, illetőleg biztosítása. Nem hinném, hogy a legnagyobb adózó réteg, a bérből és fizetésből élők, valamint a társadalom legkiszolgáltatottabb rétege, a nyugdíjasok immár hárommilliót meghaladó tábora jó szemmel nézi azokat a mérhetetlen vagyoni és jövedelmi különbségeket, amelyekhez megfelelő szabályozó eszközök nem kapcsolódnak. Tudom, hogy ezen gondolat felvetésével belenyúltam a darázsfészekbe, azaz a szocialista bárók világába, de úgy vélem, hogy ezt a gondot - ha kell, a társadalmi párbeszéd keretében - orvosolnunk kell, azaz itt az ideje tisztázni a vagyon és a közteherviselés rendezetlen ügyét.

Az elmondottakhoz képest csak néhány adózási anomáliára szeretném felhívni a tisztelt képviselőtársaim és főleg a törvényt előkészítők figyelmét.

Nem szerencsés az, ha lelkiismeretünket nyugtatandó és a vagyonadó gondolatát elhessegető szemléletben egyes tárgyi eszközöknek, mint például gépjárműnek, túlzott vagyoni jelentőséget tulajdonítunk. Márpedig ez látszik a készülő gépjárműadó mértéktelen felemelésével, az amúgy is kusza gépjármű-nyilvántartás területén az átírási illeték további srófolásával, nem szólva a gépjárművek üzemeltetésével felmerülő járulékos terhek és biztosítás állandó növeléséről. Végre olyan alapon is értékelni kellene a gépjárművet, hogy az jelentős részben munka-, illetőleg termelőeszköz, és csak elenyészően kis részben tekinthető, úgymond, luxuscikknek, ami elviseli az úgynevezett luxusadót.

Nehezen védhető, hogy az eljárási illetékek alapvető rendeltetését feladva, ami köztudottan a hatóság szolgáltatásaiért fizetendő ellenszolgáltatás, egyre inkább vagyonadó jelleget ölt - ez is pótcselekvésnek tekinthető az előbb elmondottak tükrében -, főként a vagyonértékben megállapított illetékalap százalékos elvonása esetén, még akkor is, ha a törvény az elvonás felső határértékét megállapítja.

 

 

(9.30)

 

Ez különösen kifogásolható a vállalkozások esetében, ahol az amúgy kötelező adminisztrációs feladatok teljesítéséért egyre súlyosabb - mint jeleztem, szinte vagyonadó jellegű - illetéket kell fizetni; lásd a benyújtott törvényjavaslatban a cégbírósági eljárási illetékek tervezett emelését.

Örömömre szolgál, és gondolom, rajtam kívül még sok százezer fiatalnak okoz örömet a lakásvásárlás illetékterhének javasolt mérséklése, azonban nem szeretem az olyan szabályozást, amely úgy épít az adózó tisztességére, hogy a kontroll elemi feltétele sincs meg. Annak megállapítására, hogy mi tekinthető első lakásszerzésnek, minimálisan az szükséges, hogy legyen egy egységes, naprakész, a valóságos állapotot tükröző ingatlan-nyilvántartás. Ez olyan törvényi kötelem, amelynek teljesítésére már több kormány milliárdokat áldozott - nem egy esetben külső források bevonásával -, de mind a mai napig nem teljesült. Itt az ideje, hogy megnézzük, kik és mire fordították az ingatlan-nyilvántartásra szánt milliárdokat; miért van olyan áttekinthetetlen kuszaság az ingatlan-nyilvántartás területén, ami már-már egyik késleltető tényezője lehet az európai uniós csatlakozásunknak.

Talán még időben jeleztem azokat a gondokat, amelyek a benyújtott törvényjavaslatokból kiolvashatók, amelyek a kifogásolt törvények előkészítésénél figyelembe vehetők, avagy a törvényhozók által korrigálhatók a szükséges indítványok előterjesztésével. Mindez hozzájárul az örökölt és kellően nem védhető jövedelmi különbségek tompításához. Úgy gondolom, hogy a már megkezdett érdekegyeztetés - szocialista szóhasználattal - avagy szociális párbeszéd érdemben csak azoknak a peremfeltételeknek az ismeretében folytatható, amelyek most már rövidesen és teljeskörűen nyilvánosságra kerülnek. Ezért érthetetlen a szocialisták izgalma a bérek és jövedelmek alakulása miatt. Felesleges hitelben izgulni, ráérünk arra a tényszámok teljes körű ismeretében, illetőleg akkor már kötelező - ha van ok az izgalomra.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok és MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Soron következik Bauer Tamás képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről; őt követi majd Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum képviselője.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter és Államtitkár Urak! Tisztelt Országgyűlés! Szerda reggel a miniszterelnök úr indította el ezt a két részre szabdalt politikai vitát. Mai felszólalásomban a miniszterelnök úr két állításával szeretnék foglalkozni, két, meggyőződésem szerint téves állításával. A miniszterelnök úr egyik állításában - fideszes képviselőtársaim készüljenek tapsolni, mert a miniszterelnök urat fogom idézni (Derültség.) - úgy jellemezte a jelenlegi jobboldali kormányt, mint aki vissza akarja adni a nyugdíjasoknak, a fiataloknak és a családoknak azt, amit az előző kormány kiütött a kezükből. (Közbeszólások a Fidesz és a FKGP soraiból: Így van!)

Tisztelt Képviselőtársaim! Való igaz, hogy a magyar nyugdíjas, a magyar fiatal, a magyar család veszített az elmúlt időszakban, persze nem 1994-98 között, hanem 1989 és 1996 között, elég sokat. Elvesztettük a reálbérek 25 százalékát, a nyugdíjak 29 százalékát, a családi pótlék 40 százalékát reálértékben; persze, csak példaképpen: a nyugdíj elveszett 30 százalékának első felét, az első 15 százalékot 1990-1994 között, az előző jobboldali kormány idején, a második 15 százalékot pedig 1994-1996 között veszítette el. Csakhogy az a kérdés, hogy miért.

Kósa Lajos igazat mondott, amikor azzal kezdte a hozzászólását, hogy a magyar gazdaság teljesítménye esett vissza egy, az egész közép-kelet-európai térséget jellemző gazdasági válságban; 1989-93 között 25 százalékkal csökkent a magyar gazdaság teljesítménye. Ez körülbelül ugyanannyi, mint például a csehszlovák és a lengyel gazdaság teljesítményének csökkenése, valamivel kevesebb, mint a csehszlovák és a lengyel visszaesés. A különbség az, hogy Csehszlovákiában, illetve aztán Csehországban és Lengyelországban az első szabadon választott kormány liberális gazdaságpolitikája alkalmas volt arra, hogy a visszaesést már 1992-93-ban megállítsa, és ott már 1993-94-től megindult a gazdasági növekedés. Az első magyar jobboldali kormány 1990-94 között erre nem volt képes, sőt - mint erre Orbán Viktor az 1994-es költségvetés vitájában, '93 novemberében itt, ebben a Házban rámutatott - az előző jobboldali kormány idején ugyanannyi államadósságot tettek hozzá a meglévő államadóssághoz, mint amennyit az MSZMP-kormányok negyven év alatt összeszedtek. Orbán Viktor mondta, nem mi - most tessék tapsolni! (Taps az MSZP soraiban.)

Így alakult ki 1994-re az a nagyon súlyos gazdasági helyzet, amely elkerülhetetlenné tette az 1995-ös stabilizációs csomagot, a Bokros-csomagot. Ami tehát kiütötte a magyar lakosság, a magyar családok kezéből a reálbérek 25 százalékát, a nyugdíjak 29 százalékát, a családi pótlék reálértékének 40 százalékát, az a negyven év, meg az a négy év, amíg az első jobboldali kormány kormányzott.

Arra kérem professzor kollégámat, a gazdasági miniszter urat és másik jeles kollégámat, a politikai államtitkár urat a Miniszterelnöki Hivatalból, hogy ha az én elemzésem téves, akkor kérjenek szót, és mondják el, hogy miben hibádzik. De ha nem téves, akkor a kormányülés szünetében magyarázzák ezt meg a miniszterelnök úrnak. (Taps az MSZP soraiban.)

Joggal beszélnek arról a kormány politikusai, hogy 5 százalék növekedéssel számolnak a következő évre, hacsak nem következik be valami katasztrófa. Joggal beszélhetnek arról, hogy 11 százalékos beruházásnövekedést, 3 százalékos fogyasztásnövekedést terveznek, de gondolom, ezt sem Chikán Attila, sem Bogár László nem az elmúlt 90 nap intézkedéseivel magyarázza, már csak azért sem, mert ez a növekedés nem jövőre kezdődik, meg nem is idén július 8. után, hanem ez a növekedés elkezdődött 1996 negyedik negyedévében, és tartott 1997-ben és 1998-ban is. Ennek a növekedésnek az alapjait bizony az MSZP-SZDSZ-kormány liberális gazdaságpolitikája teremtette meg. Bizony a Bokros-csomagnak és a privatizáció felgyorsításának köszönhetjük a javuló versenyképességet, ami megalapozza az exportnövekedést; ennek köszönhetjük az egyensúlyhiány radikális csökkenését; ennek köszönhetjük azt, amiről itt Járai pénzügyminiszter úr beszél, hogy jóval kisebb kamatkiadás terheli az államháztartást, mint ami terhelné akkor, ha mindezt nem tettük volna meg; ennek köszönhetjük azt a javuló nemzetközi gazdasági megítélést, amire a jelenlegi növekedés épül.

 

 

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

 

Ha vissza lehet adni ebben az évben, a következő évben és az azt követő évben a gazdasági növekedés talaján a nyugdíjasoknak, a fiataloknak, a családoknak annak a veszteségnek, ha nem is az egészét, de egy jelentős részét, amelyet 1989-1996 között elszenvedtek, akkor ez az MSZP-SZDSZ-kormány bátor, liberális gazdaságpolitikájának köszönhető, amelyen az MSZP is meg az SZDSZ is, vesztett - választást vesztett -, Magyarország azonban nyert.

 

(9.40)

 

A kérdés persze nem egyszerűen az, hogy a megindult gazdasági növekedés alapján vissza lehet adni annak egy részét, amit veszítettünk, hanem a kérdés az, hogy vissza akarjuk-e adni - és kinek, hogyan, milyen arányokban.

Áttérnék a második, szerda reggeli miniszterelnöki állításra, amelyet, gondolom, most is meg fognak tapsolni, mint ahogy nagyon megtapsolták szerda reggel. Ez úgy hangzott, hogy: "a polgári koalíció gondolkodása a családot állítja a középpontba, a másik, az előző kormánypártok gondolkodása nem". Tessék tapsolni!

"A miénk, a polgári koalíció politikája családbarát - hallottuk a miniszterelnök úrtól -, az ellenzéki nem." Tessék tapsolni! Nem megy? (Moraj a Fidesz padsoraiban. - Sasvári Szilárd: Ez nem az a párt, ahol előre meg kell dumálni, hogy előre betapsoljanak vastapssal! Ez egy másik párt!)

Magyarországon, tisztelt Országgyűlés, 3,9 millió család él, 3,9 millió háztartás, hogy egy szárazabb statisztikai kifejezést használjunk. Ebből 2,9 millió az a háztartás, amelyben házaspár van, egymillió az egyszemélyes háztartások száma, ezeknek a nagy része tiszta nyugdíjas; félmillió körül van a töredékcsaládok száma.

Vagy egy másik bontásban: 2 millió az úgynevezett aktív háztartások száma, ahol aktív keresők vannak. 1,7 millió a nyugdíjas-háztartások száma, és egynegyed millió, 250 ezer azon háztartások száma, ahol munkanélküli a háztartásfő, nem azért, mert munkanélküli akar lenni, hanem mert a gazdasági válság során Magyarországon megszűnt 1,5 millió munkahely, és ennek jelentős részét még nem sikerült pótolni. (Tóth István közbeszól.) Ezek is családok, tisztelt Országgyűlés!

Magyarországon megkezdődött a fellendülés, nem ennek a 90 napnak, hanem az utóbbi négy évnek az eredményeképpen. Most már nem az a feladat, mint az MSZP-SZDSZ-kormány alakulásakor, amikor mínuszokat kellett elosztani a társadalomban, most már pluszokat lehet elosztani, de ezeket a pluszokat még nem önöknek köszönhetjük.

Amikor pluszokat lehet adni, akkor persze vannak korlátok. Az államtitkár úrtól, Varga Mihály államtitkár úrtól, akivel négy évet ültünk együtt az előző parlamentben, ma hallottam először azt a szót, hogy korlátok is vannak. Az államtitkár úr ezt a szót ellenzékben még nem ismerte.

Korlátok persze vannak. Most lehet a tíz év veszteségét részben pótolni. Mert az elmúlt két év során, tisztelt Országgyűlés, elindult a fellendülés vonata, és robog. Vannak, akik már rajta ülnek a fellendülés vonatán, a fiatal, középkorú, aktív kereső családok, azok, akik a pénzügyi szektorban, a vegyesvállalati szektorban, a jó konjunktúrát élvező területeken keresnek. Ők már rajta ülnek ezen a vonaton. Van a fiatal, középkorú, aktív keresős többi család, többi háztartás, akik, ha már elindult a fellendülés, az 5 százalékos vagy - legyen önöknek igazuk - a 7 százalékos növekedés vonata, akkor biztos, hogy föl tudnak kapaszkodni erre a vonatra. Minden gazdasági összefüggés így működik.

De nemcsak belőlük áll a magyar társadalom, nemcsak belőlük állnak a magyar családok. Ott vannak azok a családok is, százezerszámra, akiknek, hiába indult el a fellendülés vonata, nincs vagy minimális esélyük van arra, hogy felkapaszkodjanak erre a vonatra. Vagy azért, mert idősek, nyugdíjasok, és ma már mellékkereseti lehetőségük sincs, vagy azért, mert olyan töredékcsaládok, amelyek ráadásul nem is konjunkturális szakmákban élnek, vagy mert gyerekek, ráadásul olyan családban élő gyerekek, ahol nincs aktív kereső, vagy ha van is aktív kereső, az keveset keres, és nem is fizetne annyi adót, amennyit a megemelt adókedvezménnyel levonhatna az adóból.

Ne felejtsék el, én ezt elmondtam már két évvel ezelőtt egy hasonló családipótlék-vitában, hogy a gyerekeknek, annak a két és fél millió magyar gyereknek a 14 százaléka, 350 ezer gyerek él Magyarországon olyan családban - ezek is családok -, ahol nincs aktív kereső, aki bármiből leírhatná a gyerekek utáni adókedvezményt.

Arról beszélt itt a miniszterelnök úr, hogy mennyi jut a családoknak az önök gazdaságpolitikájával, a jobboldali kormány gazdaságpolitikájával, és mennyi jutna az ő biztos ismeretei szerint az előző kormány gazdaságpolitikájával. Nos, a szabaddemokraták, amint elindult a fellendülés két évvel, két és fél évvel ezelőtt, már akkor azt képviseltük (Tóth István: Bokros elindult!), hogy mindenekelőtt a családi pótlékot kell az inflációnál nagyobb mértékben növelni, hogy valamit visszaadjunk a családi pótlék korábbi értékvesztéséből, meg a nyugdíjakat is a keresetekhez igazodóan kell emelni, ahogy ezt az elmúlt hat évben a parlamenti pártok konszenzusával kialakult szabályozás rögzíti. Ezt képviseltük '97-ben, '98-ban, és ezt képviselnénk most is, ha módunk lenne rá.

A jobboldali pártok, a jobboldali kormány pártjai viszont fordítva gondolkodnak. Ők azokat kívánják támogatni, akik már rajta ülnek, vagy könnyen felkapaszkodhatnak a fellendülés vonatára, ha úgy tetszik, a fideszes családokat, ahol ott van a harmincas, korai negyvenes években járó aktív kereső, a mellette lévő két gyerek meg a vele élő nagymama - ez volt az a családmodell, amit itt ismertetett velünk a miniszterelnök úr.

Én nem tagadom, hogy az önök politikája, a jobboldali politika alapján ezek a háztartások valamivel több pénzhez fognak jutni, a többi háztartás azonban, ahol azok ülnek, akiknek nem olyan könnyű fölkapaszkodni erre a vonatra, ahol azok ülnek, akik nem fognak tudni fölkapaszkodni erre a vonatra, azok kevesebbet fognak kapni, mint amit a szocialista-szabaddemokrata koalíció gazdaság- és jövedelempolitikája esetén kapnának. Ezt is el kell mondani!

Mert azokat a kedvezményeket, amelyekre olyan büszkék, hogy a legfelső tíz százalék is visszakapja a családi pótlékot meg a gyest, hogy nemcsak a legszegényebbeknek nem kell tandíjat fizetni, akiket a tandíj tényleg akadályozna a továbbtanulásban, mint az előző kormány idején, hanem a magasabb jövedelmű családok gyerekeinek sem kell tandíjat fizetni, meg maga a gyerekek utáni adókedvezmény, ezeket a magas jövedelműek, meg a közepes jövedelműek kapják, az alacsony jövedelműek nem kapják.

Amikor február 4-én megnyílt az előző parlament utolsó ülésszaka, akkor a jelenlegi oktatási miniszter, akkor a Fidesz frakcióvezetője arról beszélt itt, hogy rettenetesen kinyílik a jövedelmi olló, hogy Magyarországon 14-szeres a legmagasabb és legalacsonyabb tíz százalék között a jövedelemkülönbség, ami Európában ismeretlen. Ez a szám természetesen hibás volt, mint annyiszor. Ez a jövedelemkülönbség valójában csak 8-szoros, ahogy ezt ma Kósa Lajos mondta, ami persze sok, nem vitás. Ez megfelel a kevésbé gazdag európai államokban tapasztalt jövedelemkülönbségnek a felső meg az alsó tíz százalék között. Ez igaz.

Csakhogy, tisztelt Országgyűlés, ha az állami jövedelemátcsoportosítás a magas és közepes jövedelműeknek kedvez, ahogy ezt a jobboldali kormány jövedelempolitikája ígéri, és az állami jövedelemátcsoportosítás eszközeiből éppen az alsó tíz százalék marad ki, akkor a jobboldali kormány kormányzása idején a felső és alsó tíz százalék közötti különbség nem csökkenni fog, hanem tovább fog nőni. Önök ellenzékből, balról igyekeztek előzni, nemhogy a Szocialista Pártot, de a Munkáspártot is. (Derültség a Fidesz padsoraiban.); amint kormányra jutottak, következetes jobboldali politikát folytatnak: támogassuk a gazdagot és a közepes jövedelműt, az alacsony jövedelmű pedig oldja meg maga a problémáit!

Varga Mihály államtitkár úr a második forduló idején egy újságnyilatkozatában meg is mondta, hogy vannak olyan társadalmi rétegek, amelyekkel semmilyen kormány nem tud mit kezdeni. Szerintem ez nem igaz. De vannak olyan társadalmi rétegek, amelyekkel egy jobboldali kormány nem akar mit kezdeni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

(9.50)

 

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Chikán Attila gazdasági miniszter úr. Megadom a szót Chikán Attilának.

 

DR. CHIKÁN ATTILA gazdasági miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Bauer képviselő úr direkt felhívására szólok hozzá. Néhány gondolatot szeretnék elmondani arról, hogy hogyan látom én, ki a felelős és mennyiben a szociális lehetőségek beszűküléséért. Azt gondolom, hogy ez a kérdés a súlyából adódóan megérdemli, hogy higgadt megközelítés tárgyává tegyük, és komolyan elemezzük; lehetőség szerint minél inkább elszakadva azoktól az érzelmi felhangoktól, amelyek egy ilyen politikai vitában persze óhatatlanul előjönnek.

Ha egy kicsit komolyan állunk hozzá, egyebek mellett éppen Bauer Tamás elemzései alapján nagyon jól tudjuk azt, hogy milyen súlyos örökséget kapott az új rendszer a negyven - talán több is - év hagyatékaként; azt, hogy a kiindulópont egészen összezavarodott, és minden racionális alapot nélkülöző szociális rendszer volt. Bauer Tamás képviselő úr azt is legalább annyira jól tudja, mint én, hogy a gazdasági-politikai átmenet szükségszerű visszaeséssel jár. Az 1990-94 közötti időszakban bármilyen kormány lett volna hatalmon, azok a visszaesési tendenciák, amelyek megnyilvánultak, mindenképpen megjelentek volna.

Az is nyilvánvaló, hogy a stabilizációra szükség volt. Amikor '94-ben a szocialista-szabaddemokrata koalíció a kormányprogrammal előállt, be is ígérte ezt a stabilizációt, és mindannyian izgalommal vártuk azokban a hónapokban, hogy mikor kerül végre sor azokra az intézkedésekre, amelyek ezt a stabilizációt tényleg megvalósítják. A késlekedés komoly károkat okozott az országnak, a Szocialista Párt, illetve az SZDSZ vitáiban is megjelent, és ennek lett az eredménye végül is a Bokros-csomag, amely a kétségtelenül nagyon kedvező stabilizációs hatásai mellett pont a szociális vonatkozásokban teremtett nagyon súlyos helyzetet. Még jobban összekuszálta a helyzetet, ezer sebből vérzett, és azt kell mondanom, hogy az megint csak ténykérdés, hogy az előző ciklusban a kormány nem talált kibontakozást ebből a helyzetből. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Az, hogy a gazdaság teljesítménye ezalatt az idő alatt javult, nem a kormány eredménye, hanem a piacgazdaság átütő erejének a következménye. (Az elnök ismét jelzi az időkeret leteltét.); a vállalati önállóság, a vállalatok tevékenysége során egy jelentős gazdasági teljesítmény állt elő. (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.) Összességében ez tehát az, ami...

 

ELNÖK: Miniszter Úr! Elnézést kérek, lejárt a kétperces hozzászólási idő. Ha hozzászólásra kér időt, természetesen megadom, de azt hosszabb időben és a Fidesz időkerete terhére. (Kósa Lajos jelentkezik.) Köszönöm.

Kétperces hozzászólásra kért lehetőség Bogár László politikai államtitkár úr. Megadom a szót. (Az elnök a jegyzőkkel egyeztet.) Egy pillanat! Ügyrendi észrevételre kért lehetőséget Kósa Lajos képviselő úr. Megadom a szót Kósa úrnak.

 

KÓSA LAJOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A következőt szeretném kérni a Fidesz-frakció nevében. A kormány tagjai természetesen a frakció időkeretéből használnak fel időt, amikor jelzik a hozzászólási szándékukat, és csak akkor vegye az elnök kétperces hozzászólásnak a kormány tagjai jelentkezését, ha ezt külön jelzik. (Zaj az MSZP padsoraiban.) Ha nem, hanem csak jelentkeznek hozzászólásra, kérem, hogy vegye úgy, hogy ők a kormány tagjainak jogával élve a frakció időkeretéből szólnak hozzá a vitához. Ne éljen a kétperces korlátozással, csak akkor, ha ezt a kormány tagja a felszólalásában külön, előre jelzi. Ha nem, akkor arra kérem, hogy a frakció időkeretéből - ahogy ez a főtitkári tájékoztatóban ismereteink szerint benne szerepel - használhassák fel a hozzászóló kormánytagok az idejüket.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Képviselő Úr! Szívesen eleget teszek az ön kérésének, ebben az esetben viszont minden jelentkező kormánytag közé be kell iktatnom egy ellenzéki felszólalást, mert a megállapodás és a vita rendje ezt megköveteli. Azt javaslom, hogy a kormány tagjaitól megkérdezem, két percben kívánnak-e felszólalni. Amennyiben igen, akkor két percre adok szót nekik, és ebben az esetben nincs az a kötelezettség, hogy közbe kell iktatni egy ellenzéki képviselőt. Amennyiben hozzá akar szólni, történetesen a mostani esetben, Chikán miniszter úr után egy ellenzéki felszólalás következne, és csak utána jöhetne Bogár politikai államtitkár úr.

Megkérdezem az államtitkár urat, hogy két percben kíván-e hozzászólni, vagy hozzászólni kíván a vitához.

 

DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Ha lehet, akkor megpróbálnám két percbe belesűríteni.

 

ELNÖK: Akkor megadom a szót kétperces hozzászólásra az államtitkár úrnak.

 

DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Való igaz, amit Bauer Tamás említett: itt sokkal súlyosabb és több évtizedre visszanyúló problémával kellene szembenézni. Az egyik, talán kevésbé köztudott, még szakmai körökben is kevésbé közismert tény a következő:

Ma Magyarországon a bérek reálértéke, tehát a reálbérek szintje pontosan a harminc évvel ezelőtti szinten áll, gyakorlatilag a '60-as évek végének felel meg. Azt gondolom, elég meghökkentően hangzik, de utána lehet nézni a statisztikai évkönyvekben. Az elmúlt 48 év során mindössze ennek az időszaknak a fele, egy huszonnégy éves időszak volt - '54-től '78-ig egész pontosan -, amikor Magyarországon növekedtek a reálbérek. Ezt kivéve, tehát nyilván '78-at követően folyamatosan csökkentek Magyarországon a reálbérek, és 1990-ben a kormány olyan helyzetet vett át, hogy akkor már tizenkét éve folyamatosan csökkentek a reálbérek. A bérek reálértéke mindössze kétszerese volt akkor az 1950-es szintnek.

Ha figyelembe vesszük, hogy ezalatt az idő alatt - 1950-től '90-ig - a reálteljesítmény viszont 4,5-szeresére nőtt, akkor - akármilyen elcsépeltnek, illetve "dirty word"-nek hangzik ez a kifejezés - a kizsákmányoltsági ráta ezalatt az idő alatt több mint kétszeresére emelkedett. Ma tehát egyszerű azt mondani, és könnyű kimondani, hogy az a kormány miért nem tette meg azokat az intézkedéseket, amelyeket például a Bokros-csomag makrogazdasági intézkedései is jelentettek, de ebben rejlik az alapvető oka, hogy rendkívül súlyos volt az az örökség, amivel akkor szembe kellett volna nézni. Ez a kormány mindössze késleltetni tudta; tudta jól, hogy ezt meg kell tenni, de éppen a kialakult helyzetre nézve próbálta volna késleltetni ezeket az intézkedéseket. Nem is beszélve arról, hogy a szabaddemokrata képviselő urak, akik valamikor képviselőtársaim voltak, pontosan tudják, hogy abban az időszakban - és azt hiszem, a taxisblokád nagyon jól megmutatta - rendkívüli politikai feszültségeket váltott ki a legkisebb ilyen beavatkozás is, és aligha élvezhette volna az a kormány azt a minimális politikai támogatást is, ami ennek a lépésnek a megtételéhez szükséges lett volna.

Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

ELNÖK: Szólásra jelentkezett Gógl Árpád egészségügyi miniszter. Megkérdezem, hogy kétperces hozzászólásra vagy hozzászólásra jelentkezett.

 

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Másfél percre!

 

ELNÖK: Tessék!

 

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Bauer Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, a világ végtelen dimenziós, és a jobb és bal oldal nem mindig szerencsés szóhasználat.

A kérdés - mint ahogy mondta -, hogy mennyit lehet szétosztani, és korlátok vannak. Azt hiszem, valóban vannak korlátok, talán csak a retorikai demagógiának nincsenek korlátai. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Mert nemcsak az állampolgár, hanem az oktatás és az egészségügy is vesztes. Jelenleg e területek állnak összeomlás előtt. Ezért kell a veszteseknek visszapótolni és az ellátási rendszer összeomlását meggátolni; ezért kell a családoknak, az oktatásnak, az egészségügynek, a nyugdíjasoknak differenciáltan nyugdíjként és természetesen az egészségügyi rendszeren keresztül gyógyszerként és szolgáltatásként. Azt gondolom, hogy a korlátokat vegyük figyelembe kétségtelenül, és adjuk vissza veszteseknek, ami visszaadható.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Horváth Béla, a Független Kisgazdapárt részéről. Megadom a szót Horváth Bélának.

 

HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, alelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ügyrendi jellegű észrevételem van. Kérem a képviselőtársaimat, hogy nézzenek szét a teremben! A mai politikai vitanapot három szocialista képviselő kezdeményezte. Ezek többsége nincs is jelen (Sic!) a teremben, nevezetesen dr. Nagy Sándor, Kiss Péter és Filló Pál képviselő urak. (Közbeszólások.)

 

 

(10.00)

 

(Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Itt a Filló! - Itt vannak!)

Azt mondtam, hogy a többségük nincs is jelen a teremben.

Most történnek a képviselőcsoportok vezérszónoklatai. Kiss Péter, a Szocialista Párt vezérszónoka elmondta a kampánybeszédét (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Ez nem igaz!), párbeszédet kért, kérte, hogy a miniszterek, államtitkárok szólaljanak meg, válaszoljanak. (Kuncze Gábor: Ez miben ügyrendi?) Annyira sem méltatja ezt a mai politikai vitanapot (Kuncze Gábor: Mi az ügyrendi?) se Nagy Sándor frakció... (A képviselő mikrofonja elhallgat.) Miért veszik el a hangot?

 

ELNÖK: Kérnék hangot! Képviselő Úr! Az a kétperces felszólalásba tartozik, nem az ügyrendibe, amit elmondott. (Horváth Béla: Akkor folytatom.) Akkor folytassa, hogyha kétperces.

 

HORVÁTH BÉLA (FKGP): Tehát szeretném tovább folytatni a felszólalásomat. A tisztelt Ház is láthatja, hogy itt tulajdonképpen egy farizeusi magatartásról van szó, sem Nagy Sándor képviselőtársam, sem Kiss Péter képviselő úr - frakcióvezetők, pártvezetők - nem is kíváncsiak az általuk kezdeményezett politikai vitanapon arra, hogy a kormány nevében az államtitkárok, miniszterek mit mondanak el. Tréfásan azt is mondhatom: megértem, hogy az előzőleg felszólaló SZDSZ-es vezérszónokra nem voltak kíváncsiak, de kormánypárti képviselők, a kormánypártok vezérszónokai és további frakciók vezérszónokai most fognak megszólalni.

Tehát nem tudom, milyen párbeszédre vár a Szocialista Párt, ha a vezérszónokai nincsenek jelen a teremben.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Takács Imre, az MSZP részéről. Megadom a szót Takács Imrének. (Zaj.)

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A frakció nem egy kézi vezénylésű frakció, vannak itt más értékek is, de nem erről szeretnék szólni. Számomra a legtöbb gondot az okozta, amit Bauer Tamás képviselőtársam felvetett, és volt most már hál' istennek, szakmai vita is.

Szóval arról van szó, hogy számomra a legnagyobb gond az, amit a miniszterelnök úr '98. szeptember 8-án a kormány munkáját értékelve kijelentett: "A dagály mindenkinek a hajóját felemeli. A polgári koalíció kormánya ezzel a szemlélettel fogott hozzá gazdaságpolitikájának kialakításához." Azonban a kormánynak tudomásul kell venni, hogy nemcsak hajók vannak, hanem csónakok is, szegény emberek is. És 1990. november 5-én - Imre napján - az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa Rómában egy szemináriumot tartott, ahol Peter Hammond nagyon híres professzor kijelentette, hogy a dagály nem emeli fel mindenki csónakját, mert apály idején egyes csónakok a sárba ragadtak. Tizennégy híres tudós bizonyította még, hogy ez igaz. Ezek nem szocialista, kereszténydemokrata tudósok, de nem is lehet őket így jellemezni, hanem tudósok voltak. (Derültség a Fidesz padsoraiból.)

Szerintem arról van szó, hogy a kormányprogram a szegény emberek gondját nem oldja meg. Szintén Hammondnak egy gondolatát hadd idézzem, az idő rövidsége miatt: "Nem szabad vonakodni olyan gazdaságpolitikától, mely sok szegény számára előnyös, még akkor is, ha ezáltal a gazdagokat arra kényszeríti, hogy áldozatokat vállaljanak." - Szó szerint idéztem.

Ez az adórendszer, amit önök terveznek, nem ebbe az irányba mutat. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Turi-Kovács Béla, a Független Kisgazdapárt részéről. Megadom a szót.

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Nagyon röviden: a magam részéről újra és újra elolvastam a mai politikai vitanap megjelölését, címét és annak témáját. S őszinte szomorúsággal tapasztalom, hogy ellenzéki oldalról valami egészen más folyik, meggyőződésem szerint az októberi önkormányzati választás kampánybeszédei folynak (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Ha-ha-ha!), a jelenleg itt közvetítő közszolgálati televízió közreműködésével és segítségével.

Nagyon jó lenne, ha végre olyan felszólalások is elhangoznának, amelyek 1999-re, és nem arra vonatkoznának, hogy hátha el lehet hitetni az állampolgárokkal azt, amit májusban nem lehetett. Hátha el lehetne hitetni az állampolgárokkal, hogy itt négy évig kitűnő kormányzás folyt, csak most, az utolsó néhány, mintegy két-két és fél hónapban követ el a kormány sorozatos hibákat, aminek az eredményeként itt katasztrófahelyzet következik be.

Jó lenne, ha a vezérszónokok arról is szólnának, hogy 1999-et - mindannyiunk oldalán - milyen mértékben fogja determinálni az a világgazdasági helyzet, amely enyhén szólva nem felfelé ívelő, hanem azt gondolom, a recesszió felé halad. Vajon ez nem befolyásolja-e azt, hogy a kormány gazdasági teljesítménye hogyan alakul majd? Kell-e és szükséges-e értékelnie ezt azoknak a szervezeteknek, amelyek részt kívánnak venni egy érdekegyeztetésen? S nem utolsósorban talán azt is értékelni kellene, hogy lesz-e majd a mostani kormánnyal szemben is akkora empátia azoktól a szervezetektől, munkavállalói szervezetektől, amelyek olyan szorosan függtek és függenek az MSZP-től, s amilyent a gazdasági felemelkedés megkíván.

Azt gondolom, a vitának valahol ebbe az irányba kellene elmennie, ellenkező esetben egymás mellett fogunk elbeszélni, és ennek a mai vitanapnak, még egyszer mondom, egyetlen értelme lesz: talán mindkét fél megpróbálja meggyőzni a választókat, hogy októberben csakis rájuk szabad szavazni. De akkor (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) más nevet, más címet kellett volna adni a mai vitanapnak.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Lotz Károlynak, az SZDSZ képviselőjének. (Dr. Nagy Sándor bejön a terembe.)

 

DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajnos közben elment Chikán Attila és Balsai István, nekik szerettem volna azt a néhány gondolatot elmondani, amely arra vonatkozik, mi is történt 1990 és '94 között.

Talán önök között is vannak, akik jól ismerték a Nemzetközi Valutaalap akkori magyarországi képviselőjét, aki valamennyi minisztert felkeresett 1994 őszén, telén, végén, és egy valóságos katasztrófahelyzetet vázolt fel, aminek ő három fő okát látta: az előző negyven év; a négy évnek az a súlyos politikája, amelyben az Antall-kormány elmulasztotta megtenni azokat az intézkedéseket, amelyek legalább egy Bokros-csomaghoz hasonló vagy akkor talán még ennél kevesebb terhet jelentettek volna; végül pedig azt az osztogató politikát, amely az 1994. évi választásokra vonatkozott, amelyet ő akkor legalább 40-50 milliárd forintos nagyságrendben vázolt. Ezt a katasztrófaképet világosan felvázolta, és világosan közölte - és ez nem valamiféle világösszefogás volt Magyarország ellen -, hogy csak egy Bokros-csomag típusú megoldással - ami, tudjuk, súlyos terheket jelentett - lehet ebből kijönni. Tehát ez még egy elemmel kiegészült: az 1994. év első hat hónapja valóban katasztrofális helyzetet jelentett. Ezt még az akkori pénzügyminiszter is, ha nem is ilyen világosan, de azért elismerte, ami akkor történt.

Tehát nagyon világosan tudjuk azt, hogy minek mi volt az ára, minek mi volt az előzménye. És hogy ez a változás bekövetkezett, az nem egészen csak a világpolitikai helyzetnek - ahogy ezt Chikán Attila kifejtette -, hanem igenis az akkori nagyon szigorú intézkedéseknek a következménye. Ezt a múlt heti brüsszeli Európa parlamenti ülésünkön világosan kifejtették az Európa Parlament képviselői, hogy Magyarország ma a jobbak között is az első helyen áll a csatlakozandók között, és ez igenis az akkori, sajnos nagyon súlyos, de Magyarország számára alapvető intézkedéseknek a következménye.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Bauer Tamás, az SZDSZ részéről. Megadom a szót Bauer Tamásnak.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Messze vezet ez a vita természetesen, ami egyébként egy jövedelmekről, közterhekről szóló vita, és nem választási kampányvita, legalábbis az én részemről biztosan, hiszen jövedelmekről és terhekről beszéltem, ha hallották. (Derültség a Fidesz padsoraiból.)

A dolog lényege számomra: nagyon köszönöm Bogár államtitkár úr és Chikán miniszter úr szavait. Ebből világosan kiderült, hogy egyetértenek velem abban: amit elveszítettek a polgárok, azt nem az elmúlt ciklus intézkedései miatt, hanem a negyven plusz négy év miatt veszítették el - ebben egyetértünk. (Sasvári Szilárd közbeszólása.) Még egyszer kérem: magyarázzák ezt el a miniszterelnök úrnak is, aki ezt még nem érti.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Lendvai Ildikónak, az MSZP képviselőjének. (Lendvai Ildikó: Visszaléptem.) Visszalépett.

Nagy Sándor jelentkezett kétperces hozzászólásra. Megadom a szót Nagy Sándornak.

 

DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Horváth Béla Képviselőtársam! Örömmel vettem észre, hogy társadalmi munkában részt vesz a szocialista képviselőcsoport parlamenti megjelenésének koordinálásában, és megosztja ezzel a frakcióvezetés terheit. (Derültség és taps az MSZP padsoraiban.)

Arra nézve is felkeltette az érdeklődésemet, hogy a jelenlétem hiánya bizonyos érzelmeket vált ki önben; ez nem kölcsönös, azért ezt szeretném megmondani. (Derültség és taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

(10.10)

 

Viszont ha már ez szóba került, akkor meg kell mondanom - egyébként hallottam önnek minden szavát egy televíziókészülék előtt a frakcióirodában, ahol megpróbáltuk végigszámolni, végiggondolni mindazt, amit ezen a mai felolvasó-délelőttön Varga Mihály úr számokban velünk megismertetett -, valóban megpróbáljuk végiggondolni, mi mit jelent, hogy jönnek ki ezek a számok. Hiszen nem került volna erre sor, és nem kellene most az embernek menet közben lázasan számológépeket nyomkodni, ha azt a minimális feltételt megteremtették volna, hogy úgy tartsunk egy vitanapot, hogy az ellenzék és mindenki, az ország közvéleménye is felkészülhessen.

Kierőszakolták, hogy most, 2-án legyen a vitanap, úgy, hogy nincsenek kézben a legfontosabb adójogszabályok. Ez nem az ellenzéket és nem az ellenzék részvételét, hanem a kormány cinizmusát minősíti.

Egyébként pedig azt javasolom, inkább azt nézzük meg, hogy mennyi kisgazda képviselő, kormánypárti képviselő van jelen, és mennyi ellenzéki.

Köszönöm szépen. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Így van! - Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Felszólalásra jelentkezett Herényi Károly, az MDF képviselője. Megadom a szót Herényi Károlynak.

 

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Vendégek a karzaton! A mai rendkívüli vitanap témája a munka világa. A munka világa, amelynek közvetve vagy közvetlenül szinte minden honi polgár érintettje. Vagy mint munkavállaló - ők vannak a legtöbben -, vagy mint munkaadó, vállalkozó és sorolhatnám tovább. Tehát olyan téma ez, amely joggal tarthat számot széles körű társadalmi érdeklődésre. Különösen érdekes terület ez most, közvetlenül az önkormányzati választások előtt, hiszen eme vitában az ellenzék nagyokat tud csördíteni a szerinte tehetetlen, szociálisan érzéketlen kormányra. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Úgy van!)

Az ellenzék szociálisan érzékeny szónokai még a száz nap letelte előtt számon kérik a kormányon programját. Ez rendben is van. De nemcsak a kormányét, hanem, ahogy tegnapelőtt tették, a sajátjukat is a nyugdíjak esetében. Az ellenzék teszi a dolgát, és ez így van rendjén. A baj csak az, hogy néhány hónappal ezelőtt még önök voltak döntési helyzetben, önök kormányoztak. Számomra a mai vita azt jelzi, hogy a volt kormányzó pártok a polgárok emlékezőképességét kissé alulbecsülik. A sajátjukét, amely viszont meglehetősen szelektív, túlértékelik.

A következő rövid visszatekintés, amely a mostani kormány örökségét jelenti, nem a polgárokat akarja emlékeztetni az elmúlt négy esztendő megpróbáltatásaira, hiszen ők ezekre jól emlékeznek. A tisztelt ellenzéki képviselőtársaim tudatalattijából kívánom előcsalogatni a kormányzati emlékfoszlányokat.

Az előző évek, az előző négy esztendő a jövőt nehezítő politika évei voltak. A magyar gazdaság 1997 végére került abba a helyzetbe, amiben 1994 tavaszán volt. Mindezt elérhette volna vagy tarthatta volna 1995-ben is, ha az akkori kormány helyzetértékelése nem lett volna téves, ha háromnegyed éves tétovázás után nem vág bele egy indokolatlan megszorító gazdaságpolitikába, amelynek csúcsát a Bokros-csomag jelentette. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)

Az 1994-es és az 1998. évi várható helyzet között azonban azonos vagy hasonló makroszámok mellett három lényeges különbség van. Nevezetesen az - és ezt Kiss Péter képviselőtársam figyelmébe ajánlom -, hogy a lakosság 90 százaléka ma sokkal szegényebb, 10 százaléka viszont sokkal gazdagabb, mint 1994-ben volt. Lássuk be, ez azért mégsem írható az eddigi kormány több mint kéthónapos számlájára! Vagyis a nemzeti jövedelmet az elmúlt négy esztendőben antiszociálisan osztották el. Másodjára az elmúlt esztendőkben csak hosszú idő alatt pótolható veszteség érte az ország polgárait, a nemzet gazdaságát. A harmadik, a legsúlyosabb különbség pedig a családok helyzetében tapasztalható. Erről szeretnék egy kicsit bővebben beszélni.

A Bokros-csomag családtámogatási rendszereket megszüntető rendelkezései következtében történelmi mélypontra, százezer alá zuhant a születések száma és felgyorsult a lakosság fogyása. Ma 140 ezerrel élünk kevesebben, mint 1994-ben. Csökkentették a közoktatási és a felsőoktatási kiadásokat, ezzel a jövőt vették el az Európai Unió versenyének kitett fiatalok tömegeitől, rontották az ország felzárkózási esélyeit. 1994 és 1998 között a lakossági reáljövedelmek - beleértve a nyugdíjakat is - értékük több mint egyötödét vesztették el. Ma a lakosság egyharmada a létminimum alatt tengődik, 50 százaléka a létminimum körül él.

És most egy példa arra, hogyan igyekezett a szegénységet csökkenteni az MSZP-SZDSZ-szövetség kormánya. A Központi Statisztikai Hivatal - feltehetően az előbb említett szövetség nyomására - 1995-ben a létminimum-számításhoz figyelembe vett javak körét leszállította. Tehát a szegény embereknek a Horn-kormány idején kevesebb húsra, tojásra, burgonyára, gyümölcsre volt szüksége, mint az Antall- és Boross-kormány idején. Ezen intézkedés következtében rögvest jelentősen csökkent a létminimum tájékán élők száma - de csak papíron, a statisztikai kiadványokban!

Csak mellékesen jegyzem meg, az MSZP-SZDSZ típusú létminimum-számítás szerint 75 ezer 1 forint, míg a megelőző időszakban 110 ezer 332 forint volt szükséges egy háromgyermekes család havi megélhetéséhez. Hát így is lehet a szegénység ellen küzdeni! Erről egy példa jut eszembe, egy barátom mesélte, hogy egyszer Moszkvában járt egy téli napon, és szállodában szállt meg. A szállodában csak néhány fokkal volt hidegebb, mint kint. Szólt a gyezsurnajának, hogy tegyen valamit, intézkedjen. Az bejött, megnézte a hőmérőt, ami 4 fokot mutatott, leakasztotta, elment, aztán visszajött, és hozott egy olyat, amelyiken 24 fok volt, és a dolog részéről meg lett oldva. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Jaaaj!)

Szót kell ejteni az előző évek privatizációs gyakorlatáról is. 1994 és '97 között több mint 900 milliárd forintnyi állami vagyont adtak el, 95 százalékban külföldiek számára. Ez azt jelenti, hogy a spontán privatizáció során elúszott vagyonnal együtt a magyar privatizáció 80 százalékban a szocialistákhoz kötődik. Ezek az egyszeri jövedelmek járultak hozzá a fizetési és a költségvetési mérleg javulásához, az áldozat azonban nem arányos az eredményekkel.

Beszélni kell arról is, hogy a magas infláció, az erőszakolt piacszűkítés és csak a szavakban vállalkozásbarát politika következtében a hazai kis- és középvállalkozók jelentős része tönkrement.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a költségvetési deficit az előző kormány idején súlyos társadalmi deficitté alakult. Az utolsó, az idei, a szocialisták és a szabaddemokraták által beterjesztett költségvetés bevételi oldala nem mozdult el pozitív irányba, az elosztási oldal viszont torzult. Nagy jövedelemátcsoportosítás történt a felső tízezer, a bankok - lásd például kamatkiadások - irányában, míg száz forint nemzeti jövedelemből ma feleannyi jut a családoknak, mint 1994-ben. Az 1998-as reálbérek és reálnyugdíjak az 1994. évinek kevesebb mint 80 százalékát fogják kitenni.

Tisztelt Képviselőtársaim! És most a múltból váltsunk a jelenbe és a jövőbe! Mit tehet ebben a helyzetben az új kormány, a polgári Magyarország kormánya? Mit kell szem előtt tartania, amikor a jövő évi terveket, a jövő évi költségvetést előkészíti? Mindenekelőtt azt, hogy a családok sokaságának lassan elviselhetetlen helyzetén javítson. Mindenekelőtt azt, hogy a családalapítás, a gyermekek vállalása ne legyen egyenlő a szegénység önkéntes vállalásával; hogy Magyarország minden polgára az otthonlét biztonságát érezze, érezhesse saját hazájában, tehát jusson több pénz a közbiztonság javítására, jusson több pénz a szociális és az egészségügyi biztonság javítására, jusson több pénz az oktatásra, jövőnk zálogára, a fiatalok támogatására.

 

 

(10.20)

 

 

Ezeket a pénzeket úgy kell előteremteni, hogy közben a pénzügyi egyensúly ne romoljon, inkább javuljon és az infláció tovább csökkenjen, valamint a növekedés fenntartható legyen. Ezért el kell érni, hogy az államot illető bevételek valóban az államot illessék. Ezért el kell érni, hogy a közterhek valóban a köz terhei legyenek. Ezért az államnak az adókat mindenkitől - nem csak a többségükben kis jövedelmű emberektől - be kell szednie. Persze ez a szigorítás érdekeket, súlyos érdekeket sért, de nem a kisemberek érdekeit.

A feketegazdaság elleni eredményes harc az adóbeszedés szigorítása, hatékonyabbá tétele nélkül reménytelen vállalkozás. És természetesen, ha az adóbeszedés szigorodik, a beszedett pénzekkel szigorúan, nagyon takarékosan kell bánni. Fel kell számolni a pazarlást. Csak így lehet elérni, hogy az államnak egyre kevesebb pénzt kelljen elvonnia, csak így lehet elérni, hogy több pénz maradjon a gazdaságban, a termelőszférában, a vállalkozásokban, ami fontos feltétele a növekedés fenntartásának. A megoldás lehet tehát a gyors gazdasági növekedés és az infláció fokozatos, évenkénti 4-5 százalékos csökkenésének egyidejű fenntartása. Ehhez természetesen szigorú pénzügyi politikára, hatékony és társadalmilag igazságos érdekegyeztetésre van szükség. Mindenkinek, az államnak, a munkavállalóknak és a munkaadóknak is az az érdekük, hogy a jövő évre kilátásba helyezett reálbér-növekedés minél alacsonyabb nominálbér-növekedés mellett valósuljon meg.

És itt álljunk meg egy pillanatra! Az érdekegyeztetés valóban rendkívül lényeges dolog. Az érdekegyeztetés során nem minden oldal esélye egyenlő. A legkiszolgáltatottabb helyzetben a munkavállalói oldal van, hiszen nem rendelkezik olyan erős érdekérvényesítési képességgel, mint például a munkaadók. Ennek okai sokrétűek, csak néhányat emelek ki. A szakszervezeti mozgalom - mint a munkavállalók érdekképviselete - komoly változáson ment keresztül az elmúlt évtizedben; azzal, hogy a volt szocialista nagyvállalatok helyét közepes, illetve kisvállalatok vették át, az járt együtt, hogy a szervezett dolgozók létszáma drasztikusan lecsökkent. Más szóval, a gazdasági vállalkozások túlnyomó részében megszűnt a szakszervezet. De a megmaradt szakszervezetek befolyása és érdekérvényesítő képessége is eltérő. A rendszerváltozás ebben a szférában is megteremtette a pluralizmust. A szakszervezetek tehát rendkívül színes szervezeti formákban, nehezen becsülhető taglétszámmal és nehezen becsülhető befolyással rendelkeznek.

Ma nehéz azt is kideríteni, hogy a jelen helyzet mennyiben köszönhető a rendszerváltásnak vagy a nemzetközi trendek érvényesülésének. Számos elemző a szakszervezeteket az indusztriális kor termékeinek tekinti, és ma, a posztindusztriálisnak nevezett korban a globalizáció terjedésével egyre kevésbé hisz a szakszervezetek jövőbeni lehetőségeiben. Ha ez így van - és miért ne lehetne így -, hamarosan újra kell gondolni az érdekegyeztetés jelenlegi szerkezetét.

Mit tehet az állam, mit tehet a kormány ebben a helyzetben az átalakulás éveiben? Az állam érdeke - az átmenet terheinek megosztása miatt - az, hogy a munkavállalókat erős szakszervezetek képviseljék. Erre azért is szükség van az állam szempontjából, hogy a munkavállalók számára átmenetileg előnytelen szerződések is betarthatók legyenek.

Tehát a szakszervezet ne csak követelni tudjon, hanem ha kell, legyen képes tagságát vissza is fogni. Többé-kevésbé így volt ez 1994-ig. A szocialista kormány azonban magához láncolta a szakszervezeti vezetőket. A szakszervezeti bürokráciának nyújtott előnyökért passzív érdekérvényesítést várt és kapott. Hadd emlékeztessek Balsai frakcióvezető úr szavaira: "Hol voltak az MSZOSZ vezetői akkor, amikor a Bokros-csomagot bejelentették?" Itt voltak, itt voltak köztünk, itt ültek a parlamentben, de nem mozdultak.

Ha valakinek az jutna eszébe, hogy mindez azért történt, illetve azért nem történt semmi, mert vezetői a nagyobbik kormányzó párt soraiban ültek, ehhez nem tudok semmit hozzáfűzni, de közel jár az igazsághoz. Mindenesetre lássuk be, érdekes helyzet volt. Akár az is előfordulhatott volna - és itt Kósa képviselő úrra kell utalnom -, hogy a kormányoldalt Kiss Péter miniszter képviseli, aki véletlenül az MSZP-frakció tagja, a munkaadói oldalt - mondjuk, találomra (Közbeszólás az MSZP soraiból: Mi az, hogy találomra?) - Boldvai László úr képviseli, aki történetesen az MSZP-képviselőcsoportban ül, és a munkaadók (Sic!) érdekeit velük szemben az a Paszternák úr védi inaszakadtáig, aki a változatosság kedvéért szintén a szocialista frakció tagja. Tudom, hogy ez nem lehetett így, ez csak az én rosszindulatú képzeletem műve, és ne haragudjanak a nevesítésért. Igazuk van, mondhattam volna más neveket is, mert vannak.

Tehát az érdekegyeztetés az elmúlt négy esztendő során kiürült, formálissá vált, hiszen az érintettek legtöbbje több irányú hatásoknak volt kitéve. Végül is a kutya ugatott, de nem harapott. A látványos fenyegetőzések ellenére a kormány erősítette pozícióit a szakszervezetek zajongása mellett. De ennek az lehet az eredménye, hogy felgyorsul a szakszervezetek bomlása. Ennek látható jele az, hogy csökken az ágazati és szakmai kollektív szerződések száma. Az MSZP-SZDSZ-kormány ebben az értelemben cinikusan profi volt. Nem gyötrődött a munkavállalók problémáival. Egyenlőségjelet tett a szakszervezeti vezetők és a dolgozók közé. A bürokrata elit érdekeit respektálva alkudozott. Ez volt a szocialista kormány érdekképviseleti politikájának lényegi eleme, így kötötte magához az érdekképviseleti szervek erre alkalmas vezetőit. A szabályzott együttműködők szerepkörébe csak lekötelezett, lojális emberek kerülhettek. Így szőtték azt a láthatatlan hálót - azonos indulást és életstílust képviselő emberek részvételével -, amely könnyed átjárást biztosít szakszervezeti, párt- és állami alkalmazás között.

Meg lehetne vizsgálni, hogy az 1994-ben a közigazgatásba bekerült emberek milyen hányada érkezett a szakszervezetekből és képviseli most az államot azzal a még mindig vagy már megint szakszervezeti vezetővel szemben, aki az asztal másik felén ül. Ilyen felmérés nem készült, de így is jól kirajzolódik a kapcsolati háló.

Most, hogy az anyapárt, a szakszervezeti vezetők anyapártja ellenzékben van, ez a csoport aktivizálja, szolgálatba helyezi magát. Látszólag érdekeket véd, valójában kormányt akar buktatni, hergeli, tüzeli a tagságát, tüntetéssel fenyegetőzik. Mint az imént állítottam, valóban a munkavállalói oldal a legkiszolgáltatottabb. De nemcsak a másik két oldallal, bizonyos esetekben saját választott képviseleti vezetőivel szemben is védtelen és kiszolgáltatott. Kívánom, hogy ezen tudjanak változtatni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Paszternák László, az MSZP részéről; megadom a szót Paszternák Lászlónak. (Közbeszólás az MDF soraiból: Személyes érintettség! - Derültség.)

 

PASZTERNÁK LÁSZLÓ (MSZP): Személyes érintettség is. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívül sajnálom, hogy a mai nagyon fontos tárgyú vitanapot a kormánypárti képviselők egy része arra próbálja fölhasználni, hogy ahelyett, hogy pótolnák azt, amit a kormányprogram kialakításakor, illetve a választási kampányban nem fogalmaztak meg az érdekegyeztetésről, most itt személyeskedéssel és szervezetek lejáratásával vagy pellengérezésével próbálják elintézni.

Arra gondoltam, hogy amit a koalíciós megegyezésnél erről a kérdéskörről elmulasztottak összeállítani, azt majd a mai napon elénk tárják, és ehhez érdemben lehet majd valamilyen módon csatlakozni. Nos, az, amit néhány kormánypárti képviselőtársam a felszólalásában elmondott, nélkülöz mindenféle ilyen alapot, egyszerűen szembe kívánja állítani az elmúlt évtizedek olyan hibás vagy kevésbé hibás gyakorlatát, amelyekkel önök sem tudtak mit kezdeni az elmúlt négy vagy nyolc évben, és amelyekkel természetesen nekünk is, a munkavállalói érdekképviseleteknek meg kellett vagy meg kell küzdeni.

 

 

(10.30)

 

Nagyon szeretném, ha egy kicsit körülnéznének a világban. Nagyon szeretném, ha Ausztriától Svédországig megnéznék, a szakszervezeti vezetők vagy érdekképviseletek milyen módon kapcsolódnak, milyen módon vesznek részt a törvényhozásban, milyen módon próbálják meg a törvényalkotás menetében érvényesíteni tagságuk akaratát vagy véleményét. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Rossz példa! - Zaj.) Tessenek megnézni! Ha rossz a példa, akkor menjenek el Ausztriába, Svájcba vagy Svédországba, és próbáljanak oktatást tartani, hogy egy polgári társadalomban milyen módon viszonyulnak a szakszervezetekhez, függetlenül attól, hogy azoknak esetleg milyen a politikai orientációjuk vagy beállítottságuk.

Azt is szeretném elmondani természetesen... (Az elnök a csengő megkocogtatásával figyelmezteti a képviselőt, hogy az idő lejárt.) - igen, elnézést kérek -, hogy amennyiben önök diskurzust vagy párbeszédet szeretnének erről a kérdésről folytatni, azt nem a parlamentben kellene, hanem az Érdekegyeztető Tanácsban.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Medgyasszay László, az MDF részéről. Megadom a szót.

 

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Ház! Paszternák képviselő úr nehezményezi, hogy Herényi Károly például mint kormánypárti képviselő kritikával illeti a szakszervezeti vezetőket, és arról beszél, hogy itt mi most egyes szervezetek lejáratását akarjuk elvégezni.

Kérem, tegnapelőtt is utaltam vasas-múltamra; régen a Vasas Szakszervezet tagja voltam, később másiké. Ilyenkor felébred bennem ez a vasas-múlt, amikor ilyeneket hallok. '90-ben nagyon reméltem, említettem tegnapelőtt is, hogy megnyílt a lehetőség arra '90-ben, hogy a szakszervezetek valódi módon, szakszervezeti módon működjenek. Önök tudják, ezt hogyan kellene csinálni; volt is erre négy évig jel, hogy na, megindul valami. De '94-ben elérkezett az igazság pillanata, és kiderült, a régi szakszervezeti vezetők sajnos nem tudják azt a kapcsolati rendszert megszakítani, amire a munkavállalók érdekében szükség lenne. Én ezt megértem, és nem is bántom önt ezért, nem is akarom lejáratni ezért a szakszervezeti vezetőket.

De kérem szépen, azért nézzünk egy kicsit a tükörbe! Itt sokszor elbeszélünk egymás mellett, és sokszor eszembe jut a bagoly-hasonlat, meg van az öndicséret is, sok magyar szólásmondás jut eszembe, ahogy itt a vitát hallgatom. De tessék elhinni - a legnagyobb tisztelettel mondom -, azért a tények önmagukért beszélnek! Önök ott ülnek, és ott ültek az elmúlt négy évben! Valóban igaz, voltak itt nagy nekibuzdulások, hogy na, most a kormánnyal egyezkedünk - kérem, az már előre le volt rendezve!

Azt gondolom, nem mi járatjuk a szakszervezeti vezetőket, ha lejáratódnak, hanem cselekedeteik teszik ezt meg.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Baja Ferenc, az MSZP részéről. Megadom a szót.

 

DR. BAJA FERENC (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék arra figyelmeztetni, hogy egészen más volt a helyzet 1994-ben, és más volt a helyzet 1998-ban. (Dr. Balsai István: Szerencsére!) Egészen más volt az ország gazdasági helyzete, mások voltak a feltételek. A kormány egyeztetett 1994-ben a szakszervezetekkel, majd pontosan a nehéz gazdasági helyzet miatt - amelyet örököltünk - nem jöhetett létre a hároméves megállapodás. Nem jöhetett létre azért, mert a szakszervezetek nem tudták elfogadni, nem fogadhatták el ezt a kényszerhelyzetet.

Ugyanakkor a Bokros-program bevezetésekor a szakszervezetek felismerték ennek az országnak az érdekét. Sajnos az ellenzék akkor kevésbé ismerte fel. (Dr. Balsai István: És az Alkotmánybíróság!) Az ellenzék akkor rövid távú politikát folytatott, nem fogadta el azt, hogy bizony Magyarország stratégiai érdekében meg kell hozni ezeket az áldozatokat. A szakszervezetek egyébként - párthovatartozástól függetlenül - partnerei voltak ennek a munkának, ennek a nehéz munkának. (Dr. Balsai István: Szégyen!)

Én tehát úgy gondolom, az ország stratégiai érdekében a szakszervezetek büszkék lehettek arra, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy ma önök, tisztelt kormányképviselők és tisztelt ellenzék, büszkén járhatnak a világban magyar kormány tagjaként és magyar állampolgárként.

Azt gondolom, büszkék lehetnek tehát erre mindazok, akik hozzájárultak kompromisszumkötésükkel ahhoz, hogy Magyarország nehéz szociális körülmények között, de egy versenyképes országgá vált a kelet-európai régióban, azért, mert a szakszervezetek és az érdekegyeztetés folyamatában ezt a nehéz terhet igazságosan vagy kevésbé igazságosan, de mindenképpen a társadalommal egyeztetve hajtottuk végre.

Ezért én az előző kormány nevében tisztelettel köszönöm meg a szakszervezeteknek, és kevésbé köszönöm meg az akkori ellenzéknek, hogy Magyarország sikeres országgá válhatott, többek közt az érdekegyeztetés okán is. (Taps az MSZP padsoraiban. - Sasvári Szilárd: Erre koccintunk! - Dr. Medgyasszay László: Meg is köszönheted!)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Paszternák Lászlónak, az MSZP képviselőjének.

 

PASZTERNÁK LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Csak annyira szeretném emlékeztetni a mostani kormánypárti képviselőket, hogy 1990 és '94 között, ha visszanézik saját képviselői listájukat, találhatnak akkor volt szakszervezeti vezetőt - azóta ezek megszűntek valamilyen módon, vagy nem léteznek -, és nem egy munkaadói szervezetnek a vezetőjét az önök sorai között. Nem akarom minősíteni, hogy milyen módon viselkedtek és milyen módon vettek részt az érdekegyeztetésben abban az időben.

Tehát ha tükörbe kell nézni, akkor nagyon kérem, önök is nézzenek tükörbe, és próbálják minősíteni ezt a helyzetet, vajon önök hogyan viszonyultak akkor ehhez, és az önök által a képviselők soraiba ültetett ilyen vezetőkkel vajon milyen módon bántak - és bántak el.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Balsai István, az MDF részéről. Balsai Istvánnak megadom a szót.

 

DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót. Baja Ferenc képviselő úr, korábbi miniszter úr hozzászólása indokolt volt: agyba-főbe dicsérte frakciótársait, akik 1995-ben megértették a kormány nehézségeit, nem úgy, mint az Alkotmánybíróság. Úgy látszik, az Alkotmánybíróságon tényleg nem működik szakszervezet. (Derültség, taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Medgyasszay Lászlónak, az MDF képviselőjének.

 

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a tükörrel kapcsolatos figyelmeztetést, Paszternák úr. Igen, nekünk is bele kell nézni a tükörbe. Valóban, nagyon sajnálom, hogy a '90-től '94-ig az új szakszervezeteknek, például a munkástanácsoknak nem adtuk meg azt a segítséget és támogatást, amelyet meg kellett volna adni. Nagy hiba volt részünkről! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Wiener György, az MSZP képviselője. Megadom a szót.

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Herényi Károly felszólalása hemzsegett a statisztikai hibáktól - Mellár Tamás még nem javított ki bizonyos adatokat. Ezért fel kell hívnom a figyelmét arra, hogy a népesség száma, a születések aránya állandóan csökkent az Antall-kormány időszakában is. Végig kellene olvasni 1991-92-93-94 e tárgyú adatait!

Ami azt illeti, 1997 végén nem ott volt az ország a gazdasági fejlettség szintjén, ahol '94-ben, mert '95-ben 1,3, '96-ban 1,7, '97-ben pedig 4,4 százalékkal emelkedett a GDP. (Derültség a Fidesz padsoraiban.) Ezen lehet nevetni, még nem javították ki ezeket az adatokat; lehet, hogy majd visszafele fogják alakítani, az sem kizárt, hogy milyen okból.

Ami pedig a szakszervezetekkel kapcsolatos vitát illeti, úgy tűnik nekem, a mostani kormánypártoknak elsősorban az fáj, hogy nem tudták elsöpörni a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét. Továbbra is ez a legerősebb szakszervezet. Hiába kísérleteztek a munkástanácsokkal, vagy más módon, ma is ebben a szervezetben bíznak a dolgozók, ez majd ki fog derülni az üzemi tanácsi választásokon (Derültség a Fidesz padsoraiban.), hiszen nem az MSZOSZ hadakozik azért, hogy megváltoztassák a reprezentativitás kritériumait, hanem az a szakszervezet, amely egyáltalán nem biztos, hogy meg fogja ütni ezt a szintet. Erre hívnám fel csupán az önök figyelmét! (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra jelentkezett Balczó Zoltán, a MIÉP képviselője. Megadom a szót Balczó Zoltánnak.

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai vitanap kezdeményezői által meghatározott téma: jövedelmek, közterhek, érdekegyeztetés - mind a gazdaság fejlődése, mind a társadalom közérzete szempontjából meghatározó. Ezért engedjék meg, hogy ha röviden is, elmondjam a Magyar Igazság és Élet Pártjának azon alapelveit, amelyeket ezeken a területeken érvényesíteni szándékozik.

A jövedelmek ma már szerencsére nem egy központi akarat előírásai szerint alakulnak, hanem a piacgazdaság keretei és törvényszerűségei között. Azonban hozzá kell tennünk, hogy mi szociális piacgazdaságot képzelünk el ebben a tekintetben is, vagyis elengedhetetlennek tartjuk az állam szabályozó szerepét.

Azok az irreális arányok a jövedelmek tekintetében, amelyekkel kapcsolatban itt elhangzott eltérő adat, hogy vajon tizenkétszeres vagy nyolcszoros-e a legfelső 10 százalék jövedelme az alsó 10 százalékhoz képest, én azt tudom mondani, hogy Magyarországon mind a kettő rendkívül súlyos aránytalanságnak minősül.

 

(10.40)

 

Azért minősül annak, mert nemcsak az arányt kell nézni, hanem azt az alapot is, amihez képest ezeket a szorzókat megállapítjuk. Egy átlagos európai ország tekintetében az a bizonyos "akár nyolcszoros arány" is egy tisztességes életvitelt biztosító alacsony jövedelmet jelent, míg Magyarországon ez az alsó 10 százalék a létminimumot jelenti.

Ez természetesen vonatkozik a nyugdíjakra is. A nyugdíjakról szóló vitanapon mi itt néhány százalékról vitáztunk, holott annak a befizetésekkel tárgyiasult társadalmi szerződésnek, amit a munkavállalók annak idején kötöttek, bizony jelenleg nem százalékos változtatás kellene hogy megfeleljen, hanem szorzószámos. Ugyanakkor mi ezen a kormányon majdan a saját programját kérhetjük számon, de azt el kell mondani, hogy ha nem nyúl hozzá olyan alapvető forrásokhoz, amelyeknek az igénybevételével nagyobb méretű változtatás lehetséges - és tudjuk azt természetesen, hogy az ezekhez a forrásokhoz való hozzányúlás rendkívüli érdekeket sértene -, akkor itt csak korrekciókra lesz lehetőség, és ezt mindenesetre figyelembe kell vennünk. Ez vonatkozik a munkabérekre is, mert az egyik oldalról ugyan örülhetünk a minimálbér növekedésének, de azért mégiscsak azt kellene ebben az országban megcélozni, hogy a bármilyen területen tisztességesen eltöltött teljes munkaidő és munkakör igenis egy megélhetési biztonságot jelentsen, de messze vagyunk még attól, hogy boldogan dalolhassuk: "Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás."

A közterhek tekintetében egy utat látunk járhatónak: a növekvő és egyre kevésbé behajtható közterhek helyett csakis azok újragondolását és ésszerű csökkentését, de ehhez párosulva természetesen a szigorú behajtást is. Így lehet elérni, hogy csökkenjenek az eltitkolt jövedelmek, csökkenjen a feketegazdaság, és egyben - igen, kimondjuk, bízunk benne -, hogy növekedjenek az állami bevételek. Ebben a tekintetben a csökkent százalékhoz nagyobb bevétel járul, amire van hazai példa is: a társasági adó csökkentésének évében rendkívül jelentős mértékben növekedett a beszedett adó volumene, a magyar vállalkozó tehát nem alapjaiban akarja eltitkolni a jövedelmét; ha talpon tud maradni, ha a befizetés aránya ennek megfelelő, akkor befizeti azt. De van erre nemzetközi példa is: Portugália, amely nem a legfejlettebb európai közösségi ország, jelenleg ott tart - '97-es adat szerint -, hogy az inflációt 2,2 százalékra mérsékelte, a költségvetési hiánya a GDP-re vonatkoztatva 2,5 százalék. Mindezt hogyan érte el? Nem emelt adókat, nem áldozott fel szociális juttatásokat, az ő Bokros-csomagjuk idején az alkalmazottak is kis reálbér-növekedést könyvelhettek el, és ennek fő eszköze volt, hogy a szigorú jövedelempolitika mellett erősítette a pénzügyi fegyelmet és növelte az adóbeszedés hatékonyságát.

Természetesen mindez csak úgy lehetséges egy társadalomban, ha megvalósul a közteherviselés, és érzik az emberek, hogy a társadalmi hasznosság és igazságosság elve érvényesül; ha látják azt, hogy ami az ő jövedelmük tekintetében teherként jelentkezik, az a mérleg másik oldalán, a társadalom oldalán számukra is világosan látható módon hasznosul. A legnehezebb, amit azonban mégis meg kell tenni, az ennek a gondolkodásnak a megváltoztatása. Lényeges, hogy lássák az állampolgárok: amit befizettek, mire fordítja az állam, ez legyen átlátható, és ne lehessenek olyan esetek, hogy óriási pénzügyi alapokkal rendelkező önkormányzatok esetében milliárdok szivárognak el tisztázatlan irányba és körülmények között, mert ezek a dolgok pont az ebben való hitet veszik el az állampolgároktól, és pont az említett gondolkodásnak a megváltoztatását teszik lehetetlenné.

A liberális gazdaságpolitika azt hirdeti, hogy a társadalom kenyérkeresője a magántőkés, és ez a liberális gazdaságpolitika talán már a szabadságjogok tekintetében is az egyén szabadságjogához képest minden tekintetben a magántőke teljes, korlátlan érvényesülését és szabadságát akarja megteremteni - nos, a mi véleményünk szerint hibás ez a felfogás. Hibás, mert az államot csupán úgy kezeli, mint a vállalkozások gúzsba kötőjét, egy adószívó vámpírt. Ezt a gondolkodásmódot meg kell változtatni, és a megváltoztatás egyetlen lehetősége pedig egy olyan kormány, olyan állam, amely ezeket a befizetett közterheket társadalmilag hasznos és igazságos elvek alapján használja fel.

Az érdekegyeztetést mi is fontos területnek tartjuk, és azt is elfogadjuk, hogy nemcsak bizonyos döntések elfogadtatásához van szükség érdekegyeztetésre, hanem a kormányzati döntések érdemi befolyásolása miatt is. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy e befolyásolás mértékénél mintának nem a taxis blokád hőskorát tekintjük.

Az érdekegyeztetésre vonatkozóan a mai beterjesztésben, az indoklásban szerepel egy mondat, egy kérdés, amiről ma beszélnünk kell: "Kikkel és milyen módon kívánja a kormány az érdekegyeztetést, a társadalmi párbeszédet lefolytatni?" Ebből a "társadalmi párbeszéd", "társadalmi vitára bocsátás" kifejezésből - az előterjesztők személyén keresztül is, megvallom - azért visszaköszön a múlt, a '80-as éveknek az az időszaka, amikor a nadrágszíjmeghúzást mi állítólag mindig úgy viseltük el - pontosan e széles körű társadalmi vitán és annak közvetítőjén keresztül -, hogy végül is a társadalom mindezt elfogadta, belátta, és ehhez a társadalmivitalebonyolításhoz megvolt egy hatalmi gépezetbe illeszkedő, olajozottan működő szerkezet és szervezet.

A jövedelmeknél maradva: vannak olyan területek, amelyek helyzete, tulajdonképpen társadalmi érdekegyeztetésen és párbeszéden keresztül odáig jutott el, mint például - hadd emeljem ki - a felsőoktatásban dolgozók jövedelme. Hogy tényszámot mondjak: egy főiskolai docens pótlékokkal - vezető oktatói pótlék, nyelvpótlék -, huszonöt éves munkaviszonnyal jelenleg 50 ezer forintot kap kézhez, nyilván családfenntartóként ebből kell gazdálkodnia. Mielőtt félreértenék, nem egy sajátos érdekvédelmet képviselek, nem a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének vagyok fogadatlan prókátora, a példát csak azért mondtam, hogy mondandómat tovább folytassam egy más irányba.

Mi lett ennek a következménye? Jelenleg az a helyzet, hogy a műszaki felsőoktatásban, az egyetemi területen a tanárok és docensek 58 százaléka tíz éven belül nyugdíjba megy, a főiskolák tekintetében ez egy mintegy 40 százalékos arány, és nincs utánpótlás. Azért nincs utánpótlás, mert az e vezető oktatói szintek teljesítéséhez szükséges ambíció, energia természetesen azzal kellett volna hogy együtt járjon, hogy akik ezt vállalják, olyan jövedelemviszonyok között éljenek, hogy ezeket a többletteljesítéseket saját maguk és családjuk fenntartása mellett is tudják vállalni. Ez nem így volt, és ezért szinte egy generáció maradt ki.

Ajánlom a tisztelt kormány figyelmébe, amikor kiemelten akarja kezelni a felsőoktatást, és természetesen a hallgatók irányából közelíti meg a kérdést, akkor ennek a területnek, hogy így fogalmazzak: a humán erőforrásnak két oldala van. Ez jelenleg egy súlyos helyzet. Miért itt mondom ezt el? Arra akarom vele felhívni a figyelmet, hogy amikor egy réteg jövedelme hosszabb távon keresztül alatta marad a méltányosnak, annak nem az a következménye, hogy talán ők akkor kicsit nehezebben élnek, de majd egy döntéssel helyrehozhatjuk a dolgot, hanem az lehet a következménye, hogy kiderül: egy társadalmilag nélkülözhetetlen és hasznos feladatkör ellátására nincsenek szükséges és megfelelő emberek.

 

 

(10.50)

 

Visszatérve a társadalmi párbeszédre, hadd említsem meg, hogy ebben az évben lezajlott egy nagyon intenzív társadalmi párbeszéd. Ez a választás éve volt, amikor a kormányzat, a politikai pártok, az ellenzék egy választási kampány során a sajtóban, a gyűléseken, a fórumokon megismertette az elképzeléseit, dialógus volt, válaszokat, véleményeket hallott. Azonban sokan szeretnék elfelejteni e társadalmi párbeszéd egy rendkívül fontos két dátumát, május 10-ét és 24-ét, amikor ebben a dialógusban a társadalom azt a véleményét nyilvánította ki, hogy a kormányzatot le kívánja váltani, és egyébként más összetételű parlamentet és pártot akar bejuttatni az Országgyűlésbe.

Most 1998 vége van, úgy érzem, a dialógusnak ez az oldala megtörtént. Természetesen a dialógusnak, a párbeszédnek folytatódnia kell. Ez abban nyilvánul meg, hogy ez a kormányzat hogyan teljesíti a vállalását, ami sejthető lesz majd a törvényekből, természetesen a költségvetésből és a jövő évi megvalósulásból. Tehát most, amikor a címben szereplően a '99-es konkrét tényszámadatokról kellene szakértői véleményt mondani a Magyar Igazság és Élet Pártja nevében, hadd mondjam el, hogy ennek ugyan itt van az egyik helye, de nem most van az ideje.

Tehát amikor az említett törvénycsomagok vitájára, valamint a költségvetés vitájára sor kerül, akkor el fogjuk mondani az álláspontunkat - megismerve a részleteket -, bírálatunkat. Természetesen ettől függően dől el az, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja vajon támogatni fogja ezt a költségvetést, vagy nem fogja támogatni. Hiszen az előterjesztők most is szemrehányóan mondták: tanulmányozni kell a frissen hallott számadatokat, hogy érdemi, szakmai vitát lehessen folytatni. Megkérdezem: nem volt nyilvánvaló, hogy a mai vitanapon azok az érdemi adatok nem állnak majd rendelkezésre, amelyek ezt a politikai vitanapot szakmapolitikai vitanappá teszik és nem pártpolitikai csatározássá? (Közbeszólás az MSZP padsoraiban: Eltitkolták!) Ennek alapján azt mondjuk, hogy igen, szükség van érdemi, tényszerű vitára, és amikor ennek itt van ideje, ezzel a lehetőséggel élni fogunk.

Ezért engedjék meg, hogy felszólalásomat egy olyan mondattal vagy fordulattal fejezzem be - természetesen nem megbántva senki utánam szólót, aki érdemben és komolyan akar hozzászólni ehhez a vitához -, miszerint az elharapózó adok-kapok csata számomra azt jelzi, hogy a zárómondatom, ami adott televíziós műsorok végén szokott megjelenni, a következő: a mai vitanap nem jöhetett volna létre, ha októberben nincsenek önkormányzati választások. (Taps a MIÉP és a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Orosházi György, a Független Kisgazdapárt részéről.

 

DR. OROSHÁZI GYÖRGY (FKGP): A vita vége felé közeledve (Derültség. - Moraj.), a szociális párbeszédet folytatva, már a második napja dörög az ágyú. Mindkét oldalon elhangzanak érvek pro és kontra, valamennyiben találhatók helyes elemek. Azonban egyről nem beszéltünk soha, a terápiáról. Szeretnék javasolni, illetve majd javaslatot teszek egy bizottság felállítására (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Eseti bizottság!), amely az állami vagyonból eltüntetett milliárdokat egy szociális alapba hozná vissza. Ez a bizottság rendelkezzen ezekkel az összegekkel, és így meg tudnánk oldani a szociális problémákat. (Dr. Kóródi Mária: Bravó!) Javasolnám, hogy ebbe a bizottságba steril embereket válasszunk be (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Steril emberek! - Dr. Kis Zoltán: Te leszel az elnök! - Derültség.), tehát akik sehová sem elkötelezettek. Olyan hatalmas összegek tűntek el az államkasszából, hogy ezt igenis vissza kell szerezni!

Kérem, lehet nevetni azon, hogy elhangzott a terápia szó. Állatorvos vagyok, nem szégyellem. (Derültség.) A betegeimet - hogy úgy mondjam - elsősorban mindig a terápia érdekli. Úgy érzem, a választópolgárokat a választásokon is a terápia érdekli. Azzal a tiszteletteljes javaslattal élek, hogy az eltüntetett milliárdokat a parlament által felállított bizottság szedje vissza, hozzon létre egy szociális alapot, és ott rendelkezzünk felette közösen. Remélem, hogy az ellenzéki képviselőtársaim is támogatni fogják ezt a javaslatot, mivel elolvastam az MSZP '94-es választási programját, és abban nagyon sokszor szerepelt a privatizáció felülvizsgálata. Javaslom, illetve javasolni fogom a tisztelt Országgyűlésnek e bizottság felállítását, és ez lenne a terápia.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Soron kívüli felszólalásra kért lehetőséget Pálinkás József, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára. Megadom a szót Pálinkás Józsefnek.

 

DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Ez a vitanap a jövedelmekről, a közterhekről és az érdekegyeztetésről szól.

Elsősorban az érdekegyeztetésről, az oktatási tárca érdekegyeztetéséről szeretnék beszélni, megkerülhetetlen azonban, hogy a másik kettőről is szóljak.

A valódi érdekegyeztetés minden féllel való párbeszédet jelent: a másik fél meghallgatását és szándékaink egyszerű, kertelés nélküli elmondását. A tárca vezetése és vezetője jól ismeri az érdekegyeztetés szükségszerűségét és jelentőségét. Talán éppen ezért az első teendőink között szerepelt ennek megszervezése. Az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkárai saját területükön felelősek a megfelelő érdekegyeztetésért. A miniszter úr eddig személyesen is részt vett minden olyan érdekegyeztetésen, ahová meghívták. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nem így van!)

Az érdekegyeztetés ma működő fórumainak kiépítését 1993-ban kezdte meg a parlament és a szakma. Ekkor alkották meg a közoktatási törvényt, a felsőoktatásról szóló törvényt. Az érdekegyeztetés fórumai ennek megfelelően részben szakmai, részben munkavállalói, szakszervezeti fórumok, részben pedig az oktatást igénybe vevő diákok, hallgatók, illetve szülők fórumai. Az érdekegyeztetés nem a véleményünknek csellel vagy erőszakkal a másik félre való ráerőltetését jelenti, hanem a feladatok közös megoldását.

Az érdekegyeztetés nem csupán bértárgyalás, hanem szakmai egyeztetés. Sok bírálat ért minket, amiért engedtük, hogy a nemzeti alaptanterv szerint induljon meg az oktatás. Nos, az egyik legfontosabb indokunk volt, hogy a nyáron nem kívántunk a tanárok feje felett dönteni. Egyeztettünk a tankönyvkiadókkal a tartós tankönyvek kiadásáról. Ez is az érdekegyeztetés része. A teljesség igénye nélkül megemlítek néhány fórumot, amelyekkel már az eltelt rövid idő alatt egyeztettünk. A költségvetés előkészítésére két egyeztetés volt a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanáccsal, a szakmai helyettes államtitkárok egyeztettek a szakterületük szakszervezeteivel, részt vettünk a Rektori Konferencia, a Magyar Akkreditációs Bizottság, a Közoktatás-politikai Tanács, a Felsőoktatási Tudományos Tanács ülésein, ismertettük elképzeléseinket és meghallgattuk véleményüket.

Természetesen az érdekegyeztetés nem csupán tárcán belüli ügy. Az oktatást nem lehet kiragadni az érdekegyeztetés egészéből. Megkerülhetetlen ezért az a kérdés, miért mondjuk mi azt, hogy az oktatás és ezen belül a tanárok bérének kiemelt kezelését kérjük. Hogy ez így történik-e vagy sem, a kormány javaslatára majd a parlament, önök döntik el. Miért kérjük mi ezt? Nos, egyszerűen fogalmazva, a jövőnk miatt. Ez a kormány a családot, a gyermeknevelést, a gyermekről való gondoskodást politikájának középpontjába állította. Tette ezt azért, mert ezt kívánja meg a magyar jövő. Nem egy-két százalékról van itt szó, hanem a jövőnkről. A gyermekeink 6-14 vagy éppen 3-23 éves korukig idejük nagy részét az iskolában töltik; nem mindegy, milyen iskolában.

 

 

(11.00)

 

A család után az iskola életük legfőbb meghatározója. A tandíjmentesség körének kiterjesztése ezért nem csupán kétezer forintról történt döntés - mint azt sokan szeretik feltüntetni -, hanem döntés a jövőről, üzenet, hogy mindenkit tehetsége szerint várunk egyetemeinkre, a legjobbak és nem a legtehetősebbek versengésének színhelyére.

Miért ígértünk 5-7 százalékos reálbér-növekedést, azaz 16-18 százalékos növekedést a tanároknak? Mert a Bokros-csomag szinte visszafordíthatatlan károkat okozott; mert iskoláink helyzete veszélyezteti a köz- és felsőoktatás minőségét, mert nevelni csak tisztességes körülmények között élő tanárok tudnak; mert megújulást, minőségi munkát csak tisztességesen megfizetett tanároktól remélhetünk; mert véleményünk szerint ezen áll vagy bukik a magyar jövő, erre kell koncentrálnunk. Tekintsenek egy egyszerű példát, vegyék a saját családjukat! Járnának-e önök kopottabb ruhában azért, hogy gyermekeiket taníttassák? Önöknek kell majd dönteniük, mi a fontos a nemzet jövője szempontjából. Döntsenek bölcsen és méltón a felelősségre, melyet a nemzet önökre ruházott.

Az érdekegyeztetésről kívántam szólni; mint látják, az én felfogásom szerint ez sokkal szélesebb fogalom, mint a bértárgyalás. Előtérbe kerülnek az egész közösség és - igen! - a nemzet érdekei. Miközben a kormány a családok érdekeit helyezi előtérbe, megfogalmazódnak az elvárások a tanítókkal, tanárokkal, oktatókkal szemben. Mi azt szeretnénk, hogy a szülők, diákok elvárásai is teljesüljenek, de ez csak akkor lehetséges, ha a tanárokat tisztességesen megfizetjük. Így hozza magával a kormány családközpontú szemlélete a pedagógusok munkájának minőségbiztosítását, és ennek függvényében munkájuk fokozottabb elismerését. Elvárjuk a jó, lelkiismeretes munkát, és szándékukban áll az ilyen munkát elismerni.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces felszólalásra kért lehetőséget Horn Gábor, az SZDSZ képviselője.

 

HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Nagyon röviden szólnék ehhez az érdekegyeztetési vitához, többször előkerült már itt ma a kétpercesek keretében. Nem ártana tényleg végre egyszer tudomásul venni, hogy egy dolog az, hogy itt most meghallgathatjuk miniszterek, államtitkárok programjait az elmúlt időszakban - ezek nagyon érdekesek; ki a Békés megyei nővérekkel találkozott, ki pedig az oktatáspolitikusok bizonyos köreivel. Másrészt Magyarországon törvények vannak az érdekegyeztetési mechanizmusokról. Nem biztos, hogy jók ezek a törvények, akkor változtatni kell rajtuk, de vannak ezek a törvények. Én annak is nagyon örülök, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Pártnak a polgárokkal - még nem tudjuk, hogy kik azok - rendszeres napi kapcsolata van, és Kósa Lajos, tudja, mert beszélget a polgárokkal, hogy mit gondolnak. Ez is helyénvaló, rendbenvaló, de az érdekegyeztetési mechanizmusok sajnos, nem ezt jelentik - vagy szerencsére - Magyarországon.

Szeretném jelezni, hogy az Oktatási Minisztérium az elmúlt időszakban többször is elmulasztotta érdekegyeztetési kötelezettségét. Nem a jó szándékát vonom kétségbe, hanem a kötelezettség elmulasztását, hiszen példának okáért a boldogult tandíjrendeletet - amelyet elhibázottnak, alapvetően rossznak tartok, ezt már elmondtam itt, a parlamentben, nem térnénk most erre ki - elfelejtette egyeztetni mind a hallgatói önkormányzatokkal, mind az érintett felsőoktatási intézményekkel, pedig ez kötelező számára; nem lehet, hanem kell! Ugyanígy elfelejtette érdekegyeztetésen keresztülvinni azt a költségvetési elképzelést a közalkalmazotti érdekegyeztetési körben, amelyet állítólag már letett az asztalra, és nemsokára itt, a parlamentben vitatni fogunk.

Az csak zárójeles, mellékes kérdés, hogy még mindig nem tudjuk, hogy a kormány mit szeretne, mennyi fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok. Azt látjuk már, hogy az oktatási miniszter mit szeretne, és azt is látjuk, hogy ezt majd nekünk kell eldöntenünk. Végre egyszer szeretném tudni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szeretné, hogy 2 százalék körüli egységes béremelés legyen a közalkalmazotti szférában, vagy pedig Pokorni Zoltán miniszter által 8 - de ha jól értettem, már csak 5 - százalékos reálbér-növekedésre számíthatnak a pedagógusok. Ezek is persze érdekegyeztetési mechanizmusokon keresztül kialakuló kérdések és nem óhajok vagy egyéb elképzelések, amelyeket itt hallottunk, és amelyekről - amint hallom - majd nekünk kell döntenünk. Csak a mi döntésünket megelőzi a kormány döntése. Ezt szeretnénk végre már látni.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Kósa Lajosnak, a Fidesz képviselőjének.

 

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Horn Gábor Képviselőtársam! Emlékezzen vissza azokra a vitákra, amelyek a tandíjrendelet kapcsán a parlamentben lefolytak. Ebben az időben a Magyar Köztársaság kormányát a szocialista-szabaddemokrata koalíciós kormány adta. Miután azok a törvények, amelyeket ön emleget, a kormánynak írják elő az egyeztetési kötelezettséget, az ön által emlegetett törvénysértést az ön kormánya követte el. Csak ezt szerettem volna mondani. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Balczó Zoltánnak, a MIÉP képviselőjének.

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Egyetértek azzal, hogy elvárjuk - mint minden állampolgár -, hogy minden minisztérium a hatályos törvények értelmében és pontosan hajtsa végre döntéseit; ha érdekegyeztetésre van szükség, akkor azt tegye meg.

Azért azt meg kell mondanom mindehhez, hogy ennek vannak tartalmi részei is, tehát például minket, felsőoktatási dolgozókat igen kevéssé vigasztalt az, hogy a Bokros-csomag ránk dobott bombájából bőven jutott repesz erre a területre, hisz tudjuk, hogy ez a jogállami előírások pontos betartásával, az érdekegyeztetés keretein belül valósult meg.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

(Dr. Szabó Erika helyét a jegyzői székben Vidoven Árpád foglalja el.)

 

ELNÖK: Felszólalásra következik Sándor László, az MSZP képviselője. Megadom a szót Sándor Lászlónak.

 

DR. SÁNDOR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azzal szeretném kezdeni, amivel a múltkor befejeztem; egy kicsit csalódott és elkeseredett voltam, de az elmúlt másfél nap kicsit kiigazított. Tudniillik megjöttek a visszajelzések, rendkívül sokan látták a szerdai politikai vitanapot, és nagyon sok telefon, személyes észrevétel azt támasztja alá, hogy egyre többen látják és értik, mi történik az országban. Ebből a szempontból, úgy gondolom, nagyon is hasznos, hogy mi itt politikai vitanap keretében vitatkozunk, megpróbálunk érveket mondani - az már kevésbé, hogy érveket be is fogadjunk.

Mindenekelőtt a mai napon az előkészítésről mondanék valamit. Úgy látszik, nagyon előnytelen helyzetben vagyunk, van, aki tudja a kottát, van, aki csak sejti, és van, akinek csak morzsák jutnak, hogy próbálja meg összerakni az informáltságát - és ebből bizony nagyon-nagyon rossz következtetések jöhetnek elő. Az egyik az, hogy meghallgattuk államtitkár urat, aki egy nagyon hosszú, részletes számfelsorolást mondott - elég nehéz volt követni -, de az már most látszik az első kontrollok után, hogy nem biztos, hogy minden szám megállja a helyét, legalábbis a számítások logikája itt-ott hibázik. És van egy másik: mivel ez írásban sem áll rendelkezésünkre, bizony még abban is nagyon kétlelkű vagyok, hogy két vagy három hét múlva nem más számokat fogunk látni. Az írásosság még egy szempontból hiányzik. Ha leírásra kerülnek dolgok, akkor például Kósa Lajos képviselőtársam sem kerülhet olyan rossz helyzetbe, hogy olyat mond, hogy 26 ezer forint a nyugdíjak reálértéke. Ezt nem nagyon értem, megmondom őszintén.

Azt kell mondanom, hogy a parlament még így is viszonylag előnyös helyzetben van, mert legalább tanácskozhat, és itt egy olyan vitát próbál lefolytatni, aminek persze a dolog természetes rendjéből fakadóan nem itt kellene végbemennie. Ezek az ügyek alapvetően az Érdekegyeztető Tanács keretébe tartoznának - abban az esetben persze, ha működne.

Önök nagyon kényesek egy dologra - ebben szerdán is nagyon világosan fogalmaztak -, hogy a kormány szavahihető. Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Augusztus 18-án, közlönyben kihirdetett módon a kormány felelősséget vállalt, hogy szeptember 30-áig beterjeszti az Érdekegyeztető Tanács elé az ország költségvetését és az adótörvényeket.

 

(11.10)

 

Tekintettel arra, hogy írásbeli értesítés nem jött - október 2-át írunk -, a kormány ezt a szavát nem tartotta be. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Rögtön hozzá kell tegyem, hogy itt az érdekegyeztetés felfogásáról egy nagyon széles körű vita alakult ki; nagyon-nagyon sajnálom, hogy ilyet kell mondjak, de jó néhány felszólalónak nem volna baj elvégezni valami alapfokú szemináriumot. (Moraj a Fidesz padsoraiban.) Éppen ezért csak annyit tudunk kérni, hogy a kormány folytassa az Antall-kormány időszakában elkezdett érdekegyeztetési folyamatot, abban a felfogásban, olyan alapszabály szerint, olyan tartalommal, ha lehet egy picit jobban, jobb hatásfokkal, mint amit eddig tett, a kormányzat, a munkáltatók és a szakszervezetek között. Ha nem ezt teszi, akkor persze van egy rossz kilátás: a nyugdíjasok bizalma után lehet, hogy elvész a szociális partnerek bizalma is.

 

 

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

 

Én ezt az időtényező figyelembevétele miatt is mondom, mert önök teremtettek egy helyzetet a magyar parlamentben a késedelmes dokumentumbenyújtás miatt. November 16-áig sor kell kerüljön az adótörvényeknek és a költségvetést megalapozó törvényeknek a végszavazására. (Dr. Balsai István: Nincs ilyen törvény!) Ezt jelentette be a Ház elnöke a keddi bizottsági elnöki értekezleten. Ha viszont ez igaz, eddig az időpontig az összes bértárgyalásnak be kellene fejeződnie, ki kellene alakulnia a minimális bérnek, ki kellene alakulni az ajánlott bérmértékeknek, ami pedig, úgy látszik, a dolog tartalma miatt is egy eléggé hosszadalmas és nehéz folyamat lesz.

Miért mondom ezt? Azért mondom ezt, mert miközben teljesen világos a kormányzat vezető személyiségeinek kinyilatkoztatásai alapján, hogy az országban a gazdaság rendben van, ma is megerősítésre került, nem indokolt módosítani az előirányzatokon, eközben nincsen válasz olyan alapvető kérdésekre, hogy tessék mondani, mi ez a rejtelmes ok, hogy ha 5 százalékkal növekszik az elosztható teljesítmények köre, nem lehet csak 2-3 százalék reálbér-növekedés. Mi az a rejtelmes ok, hogy azokkal a társadalmi csoportokkal szemben, akik a legnagyobb áldozatot hozták a jelenlegi helyzetért, jövedelemátcsoportosítás zajlik, és a három fő jövedelemtulajdonos, a költségvetés - maga az állam -, a munkáltatók és a munkavállalók között a munkavállalók rovására történik átcsoportosítás?

Még arra sincs világos válasz, bár a számokból nagyon jól kiolvasható, hogy egy egészen szokatlanul erős polarizáció kezd kialakulni a magyar társadalmon belül az önök által tervezett intézkedések következményeként. Erről engedtessék meg néhány mondat:

Azt gondolom, a most megismert számok alapján is egyértelműen megítélhető, hogy önök mindenekelőtt a gazdagabb társadalmi csoportokat részesítik előnyben az adótörvényeknél is, de előnyben részesítik az ország gazdagabb térségeit is. Hiszen az az elképesztő egészségügyi hozzájárulás-növekedés tulajdonképpen pont a legnehezebb foglalkoztatási régiókat hozza hátrányos helyzetbe, ahol a legalacsonyabb bérekkel foglalkoztatják az embereket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

De van itt még egy dolog, ami egyelőre csak nagyon burkoltan látszik. Tisztelt Uraim! Hogyha önök azzal a tervezett 6-7 százalékponttal kisebb nyugdíjemelést fognak végrehajtani, ez kényszerűen a nyugdíjak minimális értékénél is jelen lesz, a nyugdíjak minimális értékéből levezethető szociális juttatásoknál is jelen lesz, ebből fakadóan a normatíve adható szociális ellátások szintje ennyivel kisebb lesz, és ma még talán az alakuló önkormányzatok nem is gondolják, hogy az ő asztalukra fog lekerülni ennek a differenciának a fedezési kötelezettsége. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Ezzel kapcsolatosan engedjenek meg még egy összefüggést. Én azt gondolom, hogy ezeket a jövedelmi kérdéseket ma a magyar parlamentnek az európai uniós csatlakozás tükrében kellene megnézni. Az európai uniós csatlakozás tükrében olyan dolgokról is el kellene gondolkozni, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásnak nemcsak maastrichti követelményei vannak költségvetésről, fizetési mérlegről, inflációról, hanem van egy szociális dimenziója is.

Önök, akik a szociális érzékenységüket elég hangosan, jelszószerűen mondják, nem engedték sürgősséggel napirendre tűzni a Szociális Charta soron kívüli ratifikálását, noha minden előkészület befejeződött (Taps az MSZP padsoraiban.), és úgy tűnik, hogy azt sem nagyon óhajtják tudomásul venni, hogy miközben a teljesítmények az Európai Unió átlagához képest már közel 40 százalékos mértéket érnek el a multinacionális cégeknél, amelyek Magyarország legnagyobb teljesítményét adják, a fizikai dolgozók az anyaországhoz képest egytized bérért dolgoznak. Úgy gondolom, így nem lehet átmenni a szociális Európába.

De nem lehet még egy másik módon sem: a szociális Európához, tisztelt uraim, kategóriák tartoznak, érdekegyeztetés, tartozik hozzá olyan kategória, hogy szakszervezet, amit önök még eléggé nehezen tudnak a szájukon kiejteni, bár ebben a mai napon kétségkívül egészen horribilis előrelépés történt.

Még valami, ami az európai uniós csatlakozáshoz tartozik. Tisztelt Uraim! Én azért utaltam arra, lehet, hogy bántó módon, hogy meg kell nézni alapdokumentumokat, vagy tanulmányozni kell az európai uniós csatlakozás néhány szociális természetű jogharmonizációs problémáját is, mert a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetben, amit Magyarországon rövidítve ILO-ként ismernek, a kormányon, a munkáltatókon és a szakszervezeteken kívül senki nincs benne világméretekben. Nincs benne - bocsánatot kérek, nem akarok megsérteni senkit - az Orvosi Kamara, tisztelt miniszter úr, de nincs benne a sarki vegyeskereskedő sem. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: A szomszédasszony!) Ez egy világosan körülhatárolt kör, ennek van megállapodási joga.

Amit viszont önök nagyon sokszor, jó angol nyelvtudásra hivatkozva megfogalmaznak, sajnos, ha szó szerinti fordításban átkerülne egy némethez, mosolyognának önökön. Tudniillik valaki próbálja meg lefordítani németre szó szerint az angol "brother" megszólítást - mosolyogni fognak a németek. De ha lefordítják szó szerinti fordításban az angol irodalom "ipari kapcsolatait", akkor is mosolyogni fognak. Ezért mondom, hogy a szociális dialógus, tisztelt Kósa úr, az angolban nem azt a tartalmat takarja, amit ön szó szerinti fordításban gondol.

Befejezésképpen, hiszen az időm eléggé előrehaladt, egy dolgot szeretnék még mondani, ami egy kicsit a tegnapi aktualitásokkal függ össze. Sajnálatos ténynek tartom, hogy egy rendezvény, ami több száz embert megmozgat, megjelenik a magyar közszolgálati médiumban, és egy felelős miniszter kommentálja a nyugdíjasok érdekképviseleti fórumát, pártfórumnak minősíti. (Közbeszólás az MDF padsoraiból: Miért, nem az?) Én azt gondolom, hogy ez eléggé durva dolog.

A másik, hogy olyan szót használ, aminek nem tudom, ismeri-e a pontos tartalmát. Azt mondta, hogy demagóg módon hatunk a tömegekre. (Derültség az MSZP padsoraiban.) Tisztelt Uraim! Szeretném felolvasni a Magyar Értelmező Kéziszótárt, ha esetleg nincs önöknek a birtokában: "A demagógia nagyhangú, hazug ígérgetés és az érzelmek, szenvedélyek felelőtlen felszítása a tájékozatlan néptömegek megnyerésére, népcsalás, népámítás." (Taps és közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Stimmel! Úgy van!)

Tisztelt Uraim! Örülök, hogy tetszik. Nem tudom, a befejezés is tetszeni fog-e; ha a demagógia, ennek a tartalma önöknek tetszik, akkor az önök minisztere nem egyebet mondott, mint hogy a részt vevő hétszáz ember buta, felkészületlen, és ezeket lehet izgatni. Ha önöknek ez a véleménye a nyugdíjasokról, az persze egy más kérdés. (Hegyi Gyula közbeszól. - Taps az MSZP padsoraiban.)

A másik dolog, tisztelt uraim, hogy az idézet még egy szempontból érdekes. Ahogy például Kósa képviselő úr elmondta a felszólalását, azok a féligazságok bizony tényleg a népámítás kategóriájába tartoznak, sőt, talán még az a jelző is megállja a helyét, hogy ez egy újkori népbutítás.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

(11.20)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Őry Csaba politikai államtitkár úrnak, a Szociális és Családvédelmi Minisztérium részéről.

 

DR. ŐRY CSABA szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Néhány szóban szeretnék reflektálni az előttünk elhangzottakra. Azt mondta Sándor képviselőtársunk, hogy egyre többen látják, mi történik az országban. Teljesen egyetértünk. Mi is azt gondoljuk, egyre többen látják, hogy azt teszi a kormány, ami a dolga, amit ígértünk, azt lépésről lépésre megvalósítjuk. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Úgy van!) Azt gondolom, eddig tehát rendben lennénk.

Azt is mondta Sándor László képviselőtársunk, hogy különböző kották vannak. Vannak, akik ismernek számokat, vannak, akik nem ismernek, hallanak ezt, azt. Azt gondolom, ebben is igaza van, de épp itt van a mai vita furcsasága, és itt van a mai vita legnagyobb problémája. Többször nagyon világosan utaltunk arra, hogy ez a kormány a munkáját a nyilvánosság előtt, átláthatóan végzi. (Derültség az MSZP padsoraiban.) Önök tehát beleláthatnak abba, hogy hogyan is készül egy költségvetés, hogyan is alakulnak, módosulnak a számok. Önnek teljesen igaza van. Könnyen elképzelhető, hogy két hét múlva változnak a számok.

Kérem szépen! Ezért nem kell most érdekegyeztetést reklamálni, mert most még a műhelymunka közepén vagyunk! (Horn Gábor: Akkor nem lesz költségvetés!) Most változnak, most alakulnak. Önök olyasvalamit kérnek rajtunk számon, ami még nem indokolja az érdekegyeztetést. (Folyamatos zaj és derültség az MSZP és az SZDSZ padsoraiban. - Horn Gábor: A műhelymunkát nem itt kell folytatni. Más helyen kell hogy folyjanak a műhelymunkák.) Ott folynak, ahol a műhelyek vannak; így van, egészen pontosan. (Derültség az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) Ez a dolog lényege.

Ami az ILO-t és a szociális párbeszédet illeti: legyünk pontosak és világosak! Így van, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet egy tripartit, háromoldalú fórum. De a szociális párbeszédnek vannak más intézményei, ugyancsak a demokráciákban, Nyugat-Európában is. Franciaországban például gazdasági-szociális tanács működik, amely nem háromoldalú, hanem sokkal több szereplő van, és hasonló fórumok működnek más országokban is. Ezért azt gondolom, hogy ha idézünk, tájékoztatunk, illik arányosan és pontosan tenni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Szeretném tisztelt képviselőtársaimat tájékoztatni arról, hogy jelenleg a Fidesz-Magyar Polgári Párt 34 perc 10 másodperccel, a Magyar Szocialista Párt 41 perc 20 másodperccel, a Független Kisgazdapárt 22 perc 40 másodperccel, a Szabad Demokraták Szövetsége 13 perc 30 másodperccel, a Magyar Demokrata Fórum 10 perc 10 másodperccel, a Magyar Igazság és Élet Pártja 16 perc 10 másodperccel, a független képviselő 1 perccel rendelkezik.

Ugyancsak kétperces hozzászólásra megadom a szót Balsai István képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum.

 

DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót. Sándor képviselőtársam igencsak nehéz helyzetben van, ezért megértem a problémát (Derültség az MSZP padsoraiban.), hiszen ő egyszerre képviselő, egyszerre tagja egy szocialista frakciónak és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének vezetője. Ez a probléma okozhatta azt, hogy nem tud olyan intenzitással részt venni a törvényhozásban, hogy figyelemmel kísérte volna, hogy már hoztunk egy olyan törvényt, amely az augusztus 18-ai kormányhatározat megváltoztatását eredményezte. Ugyanis nem szeptember 30-áig, hanem október 30-áig kell beterjeszteni a költségvetést. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Nem arról beszélt!)

Kérem, olvasgassa az újabb közlönyöket is, Sándor képviselő úr, és akkor majd rá fog jönni, hogy november 16-ával kapcsolatban semmilyen kötelezettsége nincs a Magyar Országgyűlésnek, december 31-éig kell meghozni a költségvetési döntést. (Derültség és közbeszólások az MSZP padsoraiból: Nem erről van szó!) Nagyon szeretném, ha a megosztott figyelmét egy kicsit a törvényhozásra is koncentrálná. Itt fogják egyébként a költségvetést is tárgyalni, mint ahogy elhangzott más felszólalóktól. Akkor lesz majd módja e nézetek részletesebb kifejtésére. Most ne kérjen olyat számon, amire nincs törvényi kötelezettsége a kormánynak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Horváth Béla képviselő úr a Független Kisgazdapárt részéről.

 

HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, alelnök asszony. Sándor László szakszervezeti vezető az MSZP oldaláról a következő mondatot mondta beszédének végén: "Erőteljes polarizáció fog megindulni a magyar társadalomban az új kormány intézkedései nyomán." - Szó szerint idéztem.

Szeretném a tisztelt Ház és a szocialista párti képviselők figyelmét felhívni néhány adatra. Jó lett volna, ha Sándor László szakszervezeti vezető lelkiismerete az előző időszakban, években is megszólalt volna, amikor az egy főre jutó éves élelmiszer-fogyasztási tényeket tanulmányozta. (Közbeszólások az MSZP padsoraiban.) Nevezetesen húsfélékből 1990-ben még 73 kilót fogyasztott egy fő évente, ma 60 kiló körül van; tejből és tejtermékekből '90-ben 170 kilót, ma 130 kiló körül; tojásból 389 darabot fogyasztott egy fő Magyarországon. (Dr. Takács Imre: És túróból?) Ha a szocialista képviselők ennyire cinikusak a szomorú statisztikai adatok kapcsán, akkor forduljanak a szocialista fórumon részt vevő nyugdíjasaikhoz!

Elképesztő csökkenés állt be - sorolhatnám még - a lisztfogyasztásnál, a tojásfogyasztásnál, és külön szeretném kiemelni, hogy jó lett volna, ha a szakszervezeti vezetők ekkor protestáltak volna. Elszomorító az a tény, hogy Magyarországon ma két élelmiszer-féleséget lehet kiemelni, amely a családok napi fogyasztásában emelkedik: nevezetesen a krumpli és a rizs fogyasztása. Úgy gondolom, tisztelt szakszervezeti vezetők, kedves szocialista párti képviselők, hogy a XX. század végén, Európa közepén erre önök igazán nem lehetnek büszkék, hogy a magyar családok, a gyermekes családok fogyasztásában, táplálkozásában ilyen trendek álltak be. Úgy gondolom, ezek a tények hű tükröt állítanak az elmúlt négyéves kormányzati ciklusnak, ezért büszkén hirdethetjük azt, hogy a Fidesz-kisgazda kormány azonnal a családok életkörülményeit javító intézkedések sorozatát hozza meg. Ehhez kérem a nevetgélő, cinikus magatartású szocialista képviselőtársaim támogatását is.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Kósa Lajos képviselő úr, Fidesz. (Kósa Lajos jelzésére:) A képviselő úr eláll hozzászólási szándékától. Kétperces hozzászólásra jelentkezett Bársony András képviselő úr a Magyar Szocialista Párt részéről. Képviselő úr, öné a szó.

 

BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Szeretnék reagálni Őry Csaba államtitkár úr, korábban szakszervezeti vezető egy megjegyzésére. Nevezetesen azt mondta, hogy más érdekegyeztető fórumok is vannak.

Igen ám, csakhogy az ILO-val az a helyzet, kedves államtitkár úr, hogy az ILO-val kapcsolatban Magyarország kötelezettségeket vállalt. Nemzetközi szerződéseket írt alá, és ezeket beiktatta a magyar jogrendbe.

Hogy ezen kívül milyen egyéb fórumok vannak, ez természetesen jó szándék kérdése is lehet. Azokat a nemzetközi szerződéseket és az ezt követő hazai törvénykezési gyakorlatból fakadó kötelezettségeket akkor is illene végrehajtani, ha egyébként más fórumokat a kormány vagy valakik szeretnének működtetni. Ez az egyik megjegyzésem.

A másik megjegyzésem Balsai képviselőtársunkhoz szól. Lehet, hogy elkerülte a figyelmét két apró tény. Sándor László nem azt emlegette, hogy a parlament hozott egy döntést, hogy ide nem kell beterjeszteni a költségvetést. Sándor László arról szólt, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban a kormány a szociális partnerekkel felé vállalt egy kötelezettséget, amely alól nem kért felmentést a parlamenttől, és nem is jelezte a szociális partnereknek, hogy nem kívánja betartani ezt a kötelezettségét. Egyszerűen nem tartotta be! Erről szól a történet.

Végezetül pedig, ami a '90-es statisztikát illeti, képviselőtársam, azt kell mondjam, hogy pontosan abban az időszakban, amikor ön még az MDF-es képviselők soraiban ült, és az MDF-kormányt támogatta, akkor olyan adórendelkezések álltak elő, amelyek következtében azok a '90-es statisztikák adekvát módon nem mutatják meg a változás tényét '94-ről vagy '98-ról visszanézve, hiszen a kereskedelem egy része pontosan az önök által hozott adójogszabályok miatt kikerült a fehérgazdaságból a feketekereskedelembe.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Fónagy János politikai államtitkár úr, a Gazdasági Minisztérium részéről.

 

DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Csak a korrektség kedvéért: hivatkozás történt az Érdekegyeztető Tanácsra, az Érdekegyeztető Tanács 1998. második félévi munkatervére, valamint a Magyar Közlönyre, ami magyar nyelven jelent meg - hogy ne legyenek szofisztikai problémáink. Itt a Magyar Közlöny. (Felmutatja.) A munkaterv azt mondja, hogy konzultáció az 1999. évi költségvetési törvényjavaslat, az adók, járulékok tervezetéről. Előterjesztő: kormányzati oldal. Javasolt időpont: szeptember-október.

Köszönöm szépen. (Puch László: Elég szűk a határidő!)

(11.30)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces hozzászóló Sándor László képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt részéről. Képviselő úr, öné a szó.

 

DR. SÁNDOR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Többen interpretáltak, többen megszólítottak, ezért csak tőmondatokat szeretnék mondani.

Akik aggódnak értem, azokat szeretném megnyugtatni: ne aggódjanak. Én akkor fogok majd aggódni, ha a szakszervezeti tagok aggódnak - erre most sokkal több okuk van, mint bármikor máskor.

A második dolog: önök a múltról beszélnek. Azt javaslom, hogy beszéljenek a jövőről. Aki csak a múltról tud véleményt nyilvánítani, az lehet, hogy szervezetileg is a múlté lesz.

A harmadik dolog: önök a szakszervezeteket se féltsék, mert egyelőre, bármilyen nagy vérveszteségek értek, Magyarországon jelenleg tízszer annyi szakszervezeti tag van, mint az összes politikai párt tagja.

A következő dolog: ön jogtudós ember, Balsai úr. Tudnia kellene, én arról beszéltem ott fent, hogy az adótörvényeket 45 nappal az életbelépés előtt ki kell hirdetni. (Dr. Balsai István: Meg fog történni.) Ez november 16-a - erről beszéltem.

A következő dolog, amit Őry Csaba vetett fel: azt szeretném mondani, vannak fórumok, amelyek a párt tömegkapcsolatát erősíthetik, ezek nagyon fontosak, nagyon kellenek. De vannak olyan fórumok, amelyeken meg kell állapodni - ez az igazi érdekegyeztető fórum.

Végezetül Horváth Bélának mondom: lehet, hogy 1998 végén a magyarországi sóderfogyasztás is növekedni fog.

Köszönöm szépen. (Derültség és taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ismételt kétperces hozzászólásra jelentkezett Őry Csaba államtitkár úr, a Szociális és Családügyi Minisztérium részéről.

 

DR. ŐRY CSABA szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Bársony András képviselő úrnak szeretném mondani, hogy igaza van: a nemzetközi szabályokat, a vállalt kötelezettségeket be kell tartani, így is fogunk eljárni, így is járunk el természetesen. Önök nem jogsértésekkel vitatkoznak, erre nincs lehetőségük, hisz jogsértések nem történnek, hanem, ahogy már többször hallottuk, találgatásokkal, hiedelmekkel, sejtésekkel. Azt gondolom, ezekkel lehet vitatkozni, csak nem éppen hatékony, nem éppen érdemes.

Igaza van Sándor Lászlónak abban, hogy az ÉT-ben, az Érdekegyeztető Tanácsban valóban mód, sőt bizonyos értelemben kötelezettség is van megállapodásra - kettő, azaz kettő darab esetben: a minimálbérek esetében és a munkaszüneti napok meghatározásában.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. A következő hozzászóló Gál Zoltán képviselő úr, aki kétperces hozzászólásra kért lehetőséget. Képviselő úr, öné a szó.

 

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, azzal mindenki egyetért, hogy a most zajló gazdasági folyamatoknak előzményei vannak, és azok a jelenségek, amelyek ma a fogyasztást és minden mást jellemeznek, a korábbi időszakra vezethetők vissza.

A másik előzetes megjegyzésem az, hogy demagógia nemcsak a szavak eszkalációjával fejezhető ki, hanem hozzá nem értés és ténybeli tévedések is jelenthetnek demagógiát. (Taps az MSZP padsoraiban.) Erre tekintettel szeretném ismertetni Horváth Béla képviselőtársammal - aki a fogyasztási szokásokkal próbálta meg a magyar társadalom kilátástalan helyzetét ecsetelni - a Statisztikai Hivatal legújabb kiadványa alapján, hogy a II. negyedévi folyó fogyasztási kiadások alapján "a háztartásokban húsból, halból és tojásból a korábbi csökkenés után a II. negyedévben több fogyott, mint egy évvel korábban. Tovább nőtt a sajt, a tejtermékek, a zöldség és gyümölcs elfogyasztott mennyisége is. Burgonyából és cukorból ugyanakkor csökkent a fogyasztás."

Köszönöm szépen. (Derültség és taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Balsai István képviselő úrnak. (Dr. Balsai István: Elállok.) A képviselő úr eláll a hozzászólástól.

A következő kétperces hozzászóló Kósa Lajos képviselő úr, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselője. Öné a szó.

 

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnöknő! Tisztelt Ház! Ma a nyugdíjak átlagértéke alig haladja meg a 26 ezer forintot. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: 27!)

Az a parlamenti tervezet, amely előttünk van és amely a Fidesz javaslata, azt fogalmazza meg, hogy minden nyugdíjasnak 42 ezer forinttal emeljük meg az éves nyugdíját, ami azt jelenti, hogy minden nyugdíjasnak havonta 3500 forinttal. Magyarországon ma 2,5 millió nyugdíjas van. Ez az emelés 1,5 millió nyugdíjas részére jóval meghaladja a 18 százalékos mértéket. Ezt teszi a Fidesz akkor, amikor lehetősége van tenni valamit.

Amit önök művelnek, az félelmetes politikai cinizmus, ugyanis '90 és '94 között itt sírt igaz krokodilkönnyeket Csehák Judit - emlékezhetünk rá -, követelve a 30-40 százalékos azonnali nyugdíjemelést. '94-ben elkábították az embereket ezekkel az ígéretekkel, volt még abban mindenféle szépség, alanyi jogon járó családi pótlék, gyes-, gyed-kiterjesztés. Mikor ahhoz a ponthoz kerültek, hogy tenniük kellett volna valamit, akkor mi lett belőle: félszázalékos nyugdíjemelés egy évben, 12 százalékos reálnyugdíj-csökkenés (Moraj az MSZP padsoraiban. - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Ne hazudj már!), önök eltörölték a gyerekkedvezményeket, megvonták a megígért családi pótlékot, amely a programjuk szerint még alanyi jogon járt.

Most, hogy újra kikerültek a hatalomból, már mindent újra megígérnek. Az a szerencse - és ez nem az önök szerencséje, hanem a magyar polgárok szerencséje -, hogy erről az átlátszó képmutatásról, demagógiáról és politikai cinizmusról, amikkel önök élnek, a polgárok világos ítéletet alkottak, mert elegük volt ebből a kábításból.

Ezért nem tudtak önök győzni a választásokon minden szépség és jóság ellenére, amit önök beszéltek. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Tizennégy mandátum!) És nagyon-nagyon bízunk abban, hogy a polgárok használják a józan eszüket, a nyugdíjasok nem kevésbé, és még egyszer nem ülnek fel ennek a politikai demagógiának, amit önök most itt előadnak.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Úgy van!)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Wiener György képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének.

 

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Nagyon röviden, ami a polgárok támogatását illeti: 52 százalék szavazott jobboldali pártra 1998-ban, 48 százalék szavazott baloldali, illetőleg liberális pártra. Ezt is figyelembe kellene venni, amikor a polgárok többségéről beszélünk.

Ami a cinizmust és az adatokat illeti: Horváth Béla nem lapozta fel a Magyar Statisztikai Zsebkönyv 1997. évi számának 48. oldalát, mert ebből megtudná... (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Úgy van! - Horváth Béla felmutatja a zsebkönyvet: Itt van!) - akkor nézze velem együtt (Derültség az MSZP padsoraiban.) -, hogy 1990-ben a húsfogyasztás 73,1 kilogramm volt, 1994-ben 66,4. A tej- és tejtermékfogyasztás 1990-ben 169,9 kilogramm, 1994-ben 141,1. Ami a lisztet illeti, azt ő külön kiemelte, 1990-ben 106,2 kilogramm, 1994-ben 87,2. De hogy a dolgok még bonyolultabbak legyenek, az MDF-kormányzás alatt még a burgonyafogyasztás is csökkent, 61 kilogrammról 58,7 kilogrammra. Vitathatatlan, ön ehhez rögtön hozzá fogja majd tenni, hogy ez a csökkenés '95-ben és '96-ban - egyébként sajnálatosan - folytatódott, e téren azonban az 1990-ben megindult trendek folytak tovább. S én nem emlékszem arra, hogy tisztelt Horváth Béla képviselőtársam, amikor még MDF-es képviselő volt, 1990 és 1994 között ilyen tájban felszólalt volna, és mélyen cinikusnak nevezte volna azt a kormányt, melynek tevékenysége alatt ilyen drasztikusan csökkent nemcsak a kiemelkedő táplálkozási értékű élelmiszerek fogyasztása, hanem példának okáért még a burgonya fogyasztása is.

Gál Zoltán pedig elmondta, hogy újabban mi a helyzet a burgonyafogyasztással, ezért erre nem kívánok kitérni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Horváth Béla képviselő úrnak, a Kisgazdapárt részéről.

HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. (A képviselő mikrofonja nem szól.) Köszönöm a szocialista párti képviselőnek, hogy megerősített, mert azokat az adatokat valóban én is abból a statisztikai könyvből olvastam fel. (Közbeszólások: Nem halljuk! - A képviselő mikrofonját bekapcsolják.) Köszönöm a szocialista párti képviselőnek, hogy felolvasta ugyanazokat az adatokat, amelyekkel én is dolgoztam. (Moraj az MSZP padsoraiban.) Egy az egyben a tendenciára hívtam fel a figyelmet.

Úgy gondolom, az elmúlt évek tendenciái világosak: a magyar családok saját pénztárcájukon, a konyha- vagy az ebédlőasztalnál érzékelhették az MSZP-SZDSZ-es kormány áldásos tevékenységét. (Moraj és közbeszólások az MSZP padsoraiból.)

Egyébként pedig nem kívánok most a statisztikai számokkal vitázni (Derültség és taps az MSZP padsoraiból.), úgy gondolom, nem véletlen, hogy az új kormány új elnököt nevezett ki a Központi Statisztikai Hivatal élére. (Derültség, moraj és taps az MSZP padsoraiban.)

A sóderfogyasztással kapcsolatban pedig hadd mondjam el: magam is azon leszek, a kormányzat is azon lesz, tisztelt Sándor László képviselőtársam, hogy a sóderkitermelés valóban növekedjen.

 

 

(11.40)

 

Az új kormány lakásépítési programba, csatornaépítésbe, közműfejlesztésekbe fog kezdeni, és bízom abban, hogy az építőipari dolgozók szakszervezeti vezetői is hasonlóképpen fognak ehhez a kérdéshez hozzászólni az elmúlt évtized vagy az elmúlt évek pangásai után.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérem képviselőtársaimat, kellő türelemmel hallgassák a képviselők hozzászólását.

A következő hozzászólásra megadom a szót Kertész István képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt részéről.

 

KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Kósa Lajos Képviselő Úr! Sajnálom, hogy kiment a folyosóra. Szeretném megkérdezni tőle: vajon demagógia-e az, ha a mostani ellenzék a jelenlegi élő törvények betartását kéri számon a kormánytól? Vajon demagógia-e az, ha valaki a törvényes feltételeknek megfelelő nyugdíjemelés mellett áll ki, vagy az a demagóg, aki megpróbálja bebizonyítani, hogy a 14 százalékos nyugdíjemelés több, mint a 20 százalékos nyugdíjemelés? (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban. - A képviselő mikrofonja elhallgat.) A számok nagyon száraz dolgok, de sok mindent bizonyítanak...

 

ELNÖK: A képviselő úr nem fejezte be a hozzászólását, kérem, hogy a hangot adják vissza a képviselő úrnak! 30 másodpercnél tartott a képviselő úr! (A táblán Burány Sándor neve jelenik meg.) Kertész István!

Képviselő úr, ismét öné a szó.

KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): Teljesen egyértelmű a számok tanúsága szerint, hogy 1991-től 1998-ig bezárólag a nyugdíjasok az aktívakhoz képest 7 százalékkal nagyobb keresetveszteséget kellett hogy elszenvedjenek. Ezt a 7 százalékot adná vissza 1999-re az, ha a jelenleg élő törvények szerint a nyugdíjasok 20 százalékos nyugdíjemelésben részesülnének az aktívak 13-14 százalékos keresetnövekedéséhez képest.

Ugyanebből a számsorból az is megállapítható ugyanakkor, hogy ez a 7 százalékos keresetvesztés felében 1994-ig bekövetkezett, s csak a másik fele tevődik arra az időszakra, amikor a törvényeknek megfelelően, tehát a törvényes előírások betartásával a nyugdíjasok valóban egy évvel később kapták meg a keresetnövekedés lehetőségét. Ezt az egy évet szeretnénk 1999-ben visszaadni az ő számukra.

Nagyon fontos azonban az is, hogy a Kósa Lajos által javasolt differenciált megoldás a 20 százalékos nyugdíjemelés mellett sem zárható ki. Tehát az is egyértelmű, hogy a 20 százalékon belül a 3500 forintot el nem érő nyugdíjemelés mértékére elegendő 1 százalékot a 20 százalékból tartalékolni. Tehát nagyon könnyen elképzelhető az a fajta megoldás is - azt hiszem, ezt többen támogatnánk -, ha a 20 százalékos átlagos nyugdíjemelést úgy adná ki az Országgyűlés, úgy határozná meg a végrehajtás során, hogy 3500 forint a minimumösszeg, de egyébként 19 százalék, mert a különbséget az 1 százalék bőven fedezi.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Boros Imre miniszter úrnak, Phare-koordinációs tárca nélküli miniszternek.

 

DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Most már a vita ezen pontján elég sok szó esik a statisztikákról, statisztikai évkönyvekről. Most néhány olyan, nem lényegtelen számot szeretnék idézni, amelyek, azt hiszem, nem nagyon szerepeltek a statisztikákban, de nagyon lényegesek, sőt ennek a vitának a szempontjából is rendkívül lényegesek, és abból a szempontból is lényegesek, hogy ezekről a tényekről a kormánynak nem volt tudomása akkor, amikor a pozíciójába július közepén belépett.

Tudjuk, hogy a Postabankban a hiány körülbelül 110 milliárd forint (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) -, le van írva, auditori jelentésben. Arról is tudunk, hogy a Nemzeti Bank bécsi fiókjánál is olyan 30 milliárdocska hiányzik a kasszából. Arról is tudunk, hogy a társadalombiztosítások kasszája körülbelül háromszor akkora deficitet termelt, mint amennyi elő volt irányozva. Ha a három tételt összetesszük és egy egyszerű számítást végzünk, akkor azt mondhatjuk, hogy ebből a három tételből - ha így döntene valaki, vagy a kormány így döntene - körülbelül kétmillió nyugdíjas egyéves, 20 százalékos nyugdíjemelési fedezetét biztosítani lehetne.

Az életben azonban valószínűleg nem így valósulnak meg a dolgok. Ha hozamban számítjuk ki ezt a körülbelül 200 milliárd forintot, akkor körülbelül 2 százalékkal több nyugdíjemelést lehetne adni. Na most, ha ez a körülbelül 200 milliárd hiányzik a kasszából, akkor, azt hiszem, méltánylandó, hogy a kormányzat azt a célkitűzést, amelyet a programban meghirdetett és átemelt a kormányprogramba, tartani tudja. Erre ígéretet tett, ezt meg fogja tartani, és semmiképpen sem olyan korábbi felelőtlen ígéretekhez fog alkalmazkodni, amelyek alól a pénzt éppen az önök kormánya pucolta ki.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Szabó Zoltán képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének.

Képviselő úr, önt illeti a szó.

 

DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Szeretném megkérni Kósa képviselő urat és minden más képviselőtársunkat, hogy a félszázalékos nyugdíjemeléssel való porhintést most már fejezzük be. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Önök is tudják, mi is tudjuk: abban az évben 16,5 százalék volt a nyugdíjemelés (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Így van!): 16 az év elején, és év közben, visszamenőlegesen, korrekcióként fél.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Hozzászólásra megadom a lehetőséget Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter úrnak. Miniszter úr, önt illeti a szó.

 

KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Ház! Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Urak! Amikor jelentkeztem, akkor a tárcával kapcsolatos mondanivalómat szándékoztam elmondani; előtte néhány reagálást tennék az elmúlt néhány perchez.

Azt gondolom, a demagógiai az, amikor egy fondorlatosan meghozott törvényre hivatkozom fondorlatos célokból. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Tehát itt nagyon világos volt önöknél, hogy mennyi pénz van, ismerték a forrásokat, úgyhogy erre hivatkozni meglehetősen szégyentelen dolog. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Így igaz!)

A másik: teljesen megdöbbentett Sándor László úrnak az az állítása, miszerint a gazdagabb csoportokat preferálja a polgári kormány. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy régóta várták a nem szervezett, a nem az MSZP által szervezett nyugdíjasok, hogy tegyünk különbséget a nyugdíjemelésnél abban az esetben, amikor a kisnyugdíjasoknak magasabb emelést adunk, és a magasnyugdíjasoknak alacsonyabbat.

Ezzel próbáljuk kiegyenlíteni azt a hátrányt, amelyet részben a koruk következtében, részben annak következtében szenvednek el, hogy szerencsétlen időszakban, rossz emelési körülmények között voltak nyugdíjasok; megélték például azt a szégyenletes esetet is, amikor félszázalékkal emelte a nyugdíjat a kormány. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)

Az érdekegyeztetéssel kapcsolatban azt szeretném mondani, hogy valóban, az ILO egy nemzetközi szervezet, valóban vannak kötelezettségeink, de arról nem szeretnénk letenni, hogy a sarki fűszerest, magyarul a polgárt is bevonjuk az érdekegyeztetésbe. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Jaaaaj!)

A harmadik megjegyzésem csupán az lenne - ezt már közlekedési miniszterként mondom -, hogy nagyon komoly erőfeszítéseket teszek annak érdekében, hogy az M3-as autópályát tovább építsük, hogy az M7-es második sávját megépítsük, hogy a 4-est korszerűsítsük, és ehhez nagyon sok jó minőségű, legálisan - erre szeretném felhívni az ellenzék figyelmét -, legálisan termelt sóderre lesz szükségünk. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Az érdekegyeztetés fontosságáról szeretnék néhány gondolatot elmondani. Az infrastruktúra-tárca - amely döntően olyan közszolgáltatások szabályozását végzi, amelyek minden állampolgárt érintenek - nagyon határozott törekvése az, hogy megfizethető áron megfelelő minőségű szolgáltatáshoz jussanak az állampolgárok. Ennek érdekében nagyon sok egyeztetést kellett lefolytatnunk. El kell érnünk, hogy költségalapúak legyenek az áraink, és el kell érnünk azt, hogy ezeket a szolgáltatásokat megfelelően képzett, jól megfizetett és megfelelő munkakörülmények között dolgozó munkatársak végezzék.

Itt a két utolsót emelném ki: az egyik a jövedelem, a másik a munkafeltétel. Nem szeretném ezt a két dolgot külön kezelni. Azt hiszem, hogy legalább olyan fontos a mozdonyvezető részére, hogy megfelelő munkakörülmények között vezesse a járművét és felelősen tudjon gondoskodni a mögötte ülő, esetenként nyolcszáz utasról.

 

 

(11.50)

 

Tehát legalább olyan fontosnak tartjuk az érdekegyeztetés folyamán a munkakörülmények javítását, mint a bérek emelését.

A másik terület, amire szeretném felhívni a figyelmet, hogy van itt egy harmadik szereplő is, mégpedig a fogyasztó. A fogyasztók érdekképviselete nem megoldott. Támogatni kell azokat a szerveződéseket, amelyek a fogyasztók érdekeit kívánják képviselni, és nyilván valamilyen módon be kell őket kapcsolni az érdekegyeztetésbe. Ennek vannak technikái, egyik oldalról jelentős feladata van a tárcának ezen a területen akkor, amikor információhoz juttatja nemcsak a szervezett dolgozókat, hanem minden fogyasztót. Ennek az eszközeit, a sajtót, az internetet, ügyfélszolgálati irodákat meg kell teremteni, ugyanakkor olyan egyeztető fórumokat is létre kell hozni, ahol a fogyasztó legalább olyan súllyal tud részt venni az érdekegyeztetés folyamatában, mint a munkáltató vagy a munkavállaló. Ennek vannak nagyon szép példái, ilyen a távközlési érdekegyeztető fórum, ahol már minden szereplő részt vesz, és születnek újabb ilyen lehetőségek.

Egyébként azt hiszem, az érdekképviseletekkel való kapcsolattartás területén a tárcának nem kell szégyenkeznie. Én személyemben még csak jelölt voltam, amikor a fontosabb érdekképviseleti szervekkel már találkoztam, de folyamatosan szervezetten is megtörténtek ezek a találkozások. Júliusban találkoztunk a vasutas szakszervezetekkel, mindegyikkel, amelyikről tudomásunk van. Augusztus hónapban összehívtunk egy ágazati érdekegyeztetést, ahol munkaadók, munkavállalók egyaránt képviseltették magukat. Itt kívánom hangsúlyozni, hogy az ágazati érdekegyeztetést a tárca nagyon fontosnak tartja. Én személy szerint azt szeretném, ha minél több vállalatnál lenne kollektív szerződés, kollektív megállapodás, miután az egyes dolgozó, az egyes munkavállaló nagyon nehezen tudja érdekeit érvényesíteni. Azokon a területeken, ahol ezek a megegyezések szervezetten tudnak létrejönni, ott a munkáltatónak és közvetve a kormánynak is sokkal könnyebb a dolga.

Részt vettem a mozdonyvezetők szakszervezeti kongresszusán, ahol módom volt elmondani, hogy mit szeretnék a vasúttal kapcsolatban tenni, és mit várok tőlük. Egyébként számomra rendkívüli jelentőségű volt látni azt, hogy milyen fantasztikus, mondhatnám, klasszikus, század eleji hangulatot idéz a mozdonyvezetők szervezettsége és szolidaritása, amelyet kézzelfoghatóan, nagyon meghatódva érzékeltem, tapasztaltam - talán mondhatom így - miniszterségem első mozdonyvezetőjének elvesztésekor. Mindez nagyon jó és nagyon fontos.

Ebben a hónapban fogok találkozni a postás szakszervezetekkel, ami szintén nagyon jelentős találkozó lesz, és meg fogja határozni azt, hogy hogyan tudunk együttműködni annak érdekében, hogy egy korszerű, informatikaalapú posta jöjjön létre, egy olyan posta, amely felveszi a versenyt az egyébként a világban már liberalizálódó, versenynek kitett postákkal. És a közeli tervek között szerepel a légiforgalom érdekvédelmi szervezeteivel a találkozó. Ez nem jelenti azt, hogy nem találkoztunk már, de a hivatalos, formális találkozók sorozata elindult. A tárcánál egyébként nagy hagyománya van annak, hogy az ágazati érdekegyeztetés megtörténjen, megtörtént eddig is, és azt gondolom, a polgári kormány alatt is meg fog történni.

Csak röviden sorolnám fel azokat a nagyobb fórumokat, amelyek működnek az infrastruktúra-tárcánál. Van egy tárcaszintű egyeztetés, amely ágazati kérdéseket érint, van egy közlekedési konzultatív érdekegyeztető fórum, egy vízügyi konzultatív érdekegyeztető fórum, és van a távközlési érdekegyeztető fórum, amelyre én egyébként nagyon büszke vagyok, mert önökkel együtt itt, a parlamentben hoztuk létre, és talán ez az egyetlen olyan új érdekvédelmi szervezet, amely életképes. De szeretném felhívni a figyelmet, azért életképes, mert folyamatosan állami, kormányzati támogatást kap. Sajnos, az a szakszervezeti és érdekvédelmi munkával kapcsolatos tapasztalatom, hogy forrás nélkül az új szerveződések nagyon hamar elhalnak, és önök - különösképpen kiemelném Sándor László urat - nagyon jól tudják, hogy micsoda előny, ha megfelelő háttérrel és forrásokkal rendelkezik egy szakszervezet.

De ezen túllépve, úgy gondolom, a minisztereknek és a kormánynak nagy felelőssége van abban, hogy ezek a fórumok működjenek, ezek az érdekegyeztetések megtörténjenek, mert enélkül nem tudjuk pontosan, hogy mit szeretnének a választóink, a megbízóink, annak ellenére, hogy - nyilván önök által mosolyogva, de azt hiszem, ez már gyakorlat - ezer szálon kötődik a kormány, a kormánykoalíció a polgárokhoz, az állampolgárokhoz.

Néhány szót ejtenék a második féléves munkatervünkről. A távközlési érdekegyeztető fórummal az európai csatlakozás témakörében folytatunk egyeztetéseket, és a DCS-1800-as rendszerű mobil távközlési tender kiírásában is folyamatosan egyeztetünk a szakmai érdekképviseletekkel. Szeretnénk megelőzni azokat a hibákat, amelyeket a korábbi években a kormányok - előkészítettség hiányában - elkövettek.

Végezetül azt szeretném még elmondani, hogy mik az én céljaim. Az én célom - amely jelenleg a tárca célja is - elsősorban az, hogy megfizethető árú közszolgáltatáshoz jusson minden magyar polgár. Megnőtt az állam felelőssége a közszolgáltatások díjaival és minőségével kapcsolatos ellenőrzés terén. Azt gondolom, hogy ide nagyon határozottan be kell avatkoznunk, és miután ezek monopolisztikus tevékenységek, az állam felelőssége nagy abban, hogy extraprofitot a polgárok terhére ne termelhessenek. Ennek érdekében nagyon élesen ellenálló csoportokkal kell egyeztetnünk, és be kell vonnunk minél szélesebb réteget, az önkormányzatokat is. Az infrastruktúra-fejlesztésekben nagyon nagy szerepük van az önkormányzatoknak, és viccesen azt is mondhatnám, hogy az alépítmények esetében még a vakondokkal is egyeztetnünk kellene, hogy minél kevesebb konfliktusunk legyen.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Még egyet szeretnék elárulni, egy tervem van az elkövetkezendő időben: miután a távközlés és az informatika olyan mértékben konvergált, létre kívánom hozni, vagy - inkább úgy mondom, mert egy miniszter nyilván ilyet nem tehet - megpróbálom elősegíteni az informatikai érdekegyeztető fórum megszületését is, mert azt gondolom, mindnyájunknak nyilvánvaló, hogy informatika nélkül az elkövetkezendő napjaink nem elképzelhetők.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. A következő hozzászólásra megjelent a monitoron Horváth Béla képviselő úr neve. (Horváth Béla nemet int.) Köszönöm, akkor kérem, hogy töröljék a képviselő úr nevét, nem kíván hozzászólni. Következő kétperces hozzászólónk Bánk Attila képviselő úr, a Független Kisgazdapárt részéről.

 

DR. BÁNK ATTILA (FKGP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tulajdonképpen Sándor László felszólalását követően nyomtam meg a gombot, mert olyan megdöbbentő adatokat közölt a Házzal, amelyek számomra egyszerűen elképesztőek voltak.

Azt mondta - és lehet, hogy jól idézem képviselőtársamat -, hogy a multinacionális cégeknél foglalkoztatott dolgozók bére 10 százaléka, ha jól értettem, a külföldiekének. (Dr. Sándor László bólint.) Jól értettem tehát. Akkor két kérdés vetődik fel bennem. Van-e ott szakszervezet, és ha van, akkor mit tett eddig? (Derültség a kormánypártok soraiban.) És segítsen már Sándor képviselő úr: ez a 10 százaléknyi összeg az utóbbi 90 napban alakult ki, vagy már korábban is így volt?

Ha erre a két kérdésre megválaszol, akkor szívesen folytatom. (Derültség. - Taps a kormánypártok soraiban.) Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Megkérdezem képviselőtársaimat, van-e még kétperces hozzászólásra jelentkező. (Senki sem jelentkezik.) Nincsen. Ebben az esetben megadom a következő hozzászólásra a szót Kis Zoltán képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Képviselő úr, önt illeti a szó.

 

(12.00)

 

DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A mai vitanap talán egyik legfontosabb - de itt a vitában eddig nem hangsúlyozott -, lényeges eleme a közteherviselés. Hiszen ez az, ami meghatározza, miből (Közbeszólás az MDF padsoraiból: Áll az óra!) - igen, köszönöm szépen a figyelmeztetést; tehát akkor 15 másodpercet szíveskedjenek hozzáírni. Tehát miből tudjuk a társadalmat arra ösztönözni, hogy fizessen, szolidaritást vállaljon és mégis egyben tudjon tartani bizonyos gazdasági folyamatokat?

Örömmel vesszük a kormánytól, hogy a következő évben bizonyos tehercsökkentéseket jelent be, nevezetesen a társadalombiztosításnál és az adónál is. Ehhez viszont nem egyértelmű, hogy milyen jellegű befizetések társulnak. Nem mindegy, hogy a társadalombiztosítási járulék csökkentésénél adójellegű és - új szemléletet bevezetve - szolidaritási alapelemeket hangsúlyoz csak. Mert akkor fizet valaki, ha azt is látja, hogy mit kap érte cserébe.

Szélesíthetjük a befizetői kört. Nagyon helyes! Hiszen ez az ország lassan már a minimálbérből élők országává válik abban a szektorban, ahol az általunk nagyra becsült vállalkozói kört keressük. A bérből és fizetésből élőknél, a közalkalmazottaknál, a köztisztviselőknél egyértelmű az ábra: a befizetések mindig megtörténtek.

Szeretnénk, ha többet fizetnének be. Azt mondjuk, hogy ennek két lehetősége van. Egyrészt csökkentjük a befizetési díjakat, akkor majd szélesedni fog az a kör, amely fizet, és lám-lám, ezt a társasági adó is már bizonyította. Természetesen a szigort is hozzá kell rendelnünk, ami azt jelenti, hogy aki ennek ellenére nem tesz eleget kötelezettségének, másfajta szankciókra számíthat, mint eddig. Ez a dolog egyik oldala. A másik azonban: mikor fog a fizetési morál javulni? Akkor-e, ha én csupán csökkentek, és mellérendelek egy szigort, vagy szükséges még egy másik szemlélet is, másik alapelem is: mire költjük a pénzt, mit kapok ezért a pénzért?

A társadalombiztosítási járulék csökkentésénél megjelentetve az adójelleget, azt látjuk, hogy a szolgáltatásokban semmiféle többletkínálat, többletigény nem jelentkezik. Ez nem fog arra ösztönözni, hogy eleget tegyünk egy olyan befizetési kötelezettségünknek, amelyet eddig elfelejtettünk teljesíteni. Nemhogy 40 százalékot nem fizettek egyesek, hanem nullát fizettek. Most miért fizetnének majd 35-öt? - mert most csökken öttel vagy nyolccal. Nem fognak nagyon lelkesedni érte, ha azt látják, hogy a szolgáltatásokban ez semmiféle differenciát nem jelent.

Önök a szerdai vitanapon elég komolyan emlegették, hogy lám-lám, egymillió ember átment a magánnyugdíj-biztosító pénztárakhoz, s ez mekkora kiesést jelent a központi biztosítási alapból, így a nyugdíjemelések már nem tarthatóak a korábbi törvényi megfogalmazások szerint.

Kérem szépen, miért mentek át? Azért mentek át, mert szeretnének a pénzükért valamiféle garanciát kapni; ha öregek lesznek, munkaképtelenné válnak, akkor nem a televízió előtt kell nézniük, hogyan vitatkoznak róluk mint egy segélyezetti körről. Ez nem segély, ez egy megtermelt és a korábbi befizetések alapján járó szolgáltatás! (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

Tehát szét kell választani, mi az, hogy szolidaritás, és mi az, hogy szolgáltatás. Ha mi azt mondjuk, hogy egészségbiztosítási hozzájárulást követelünk - most egy picikét, ezer-valahányszáz forinttal emeljük, még nem tudjuk pontosan, mennyivel, mert különböző anyagokat láttunk, reméljük, mielőbb megismerhetjük -, akkor ezt adó módjára mindenki köteles befizetni. Köteles az is - szektortól függetlenül -, aki valamiféle politikai védettséget élvezett eddig. Miről beszélek? Az elmúlt év februárjában - emlékeznek rá - volt egy hasonló jellegű tiltakozóakció, mint ami most is kibontakozik - most nem a tartalmát tekintve nyilvánvalóan, csak a megjelenési formáját -, az utakon gépek jelennek meg.

Az egyik legfelháborítóbb követelés - ami a kormány részéről irányukban megjelent - az volt, hogy egészségbiztosítási hozzájárulást kell fizetni azoknak, akik főállásban mezőgazdasági termeléssel foglalkoznak és az egy főre jutó jövedelmük eléri a mindenkori minimumnyugdíjat. Hát kérem, ez borzasztó teher, ezt nem lehet vállalni! Viszont a szolgáltatás, az jár természetesen, az orvosi ellátásban, a gyógyszer- és a kórházi ellátásban is. Pontosan akkora szolgáltatás, mint annak, aki korábban akár bérből élőként befizetéseit kényszer alapján teljesítette, vagy akár voltak olyan normális - és szerintem most is többségükben ők vannak - gondolkodású vállalkozók, akik tisztességgel bevallják a jövedelmüket, és azután fizetik a közterheket.

Tehát nagyon fontos, hogy egy és szétválaszthatatlan rendszerben két szempont érvényesüljön: mi az, amit adóként fizetek be és szolidaritási alapon, és mi az, ami biztosítási alapon engem megillet, és ami után bizonyos többletszolgáltatásra tarthatok igényt.

A másik dolog, hogy mire költjük az adókat. Ha valaki azt látja, hogy az adó felosztásánál változatlanul lobbyrendszer érvényesül, akkor bizony nem örül ennek. Nem örül, ha kijáró képviselőknek kell szaladgálniuk különböző körzetekben, hogy most lesz-e út, nem lesz út, lesz-e közvilágítás, nem lesz közvilágítás, illetve milyen oktatási intézmények milyen felszereltséggel tudnak majd működni.

Ha ezt nem tesszük láthatóvá, nem működtetjük úgy, ahogy azt kellene, akkor bizony várhatjuk majd a befizetések önkéntes jellegének teljesítését, kiváltképp akkor, ha az előbbi vitában hangoztatottak szerint el fog indulni egy lakásépítési program, amihez nagyon sok sóderre és kőre lesz szükség. Nem mindegy, hogy kinek a bányájából fogja ezt megrendelni a tisztelt költségvetés erre feljogosított személyzete. (Zaj.) Én nem tudom, de nem mindegy!

Mint ahogy az sem mindegy, ha egy szociális akciót indítunk el - ami egy helyes és jó dolog az iskolatej bevezetése vonatkozásában -, azt mely vállalat, mely vállalkozás milyen tender alapján nyeri el. Kérem, ez is az adófizetői morált szimbolizálja. Egyesek mondhatják, hogy: na ugye, a korábbi kormánynál is voltak ilyenek! Kérem, nem a hagyományőrző klubban ülünk, itt kormányváltás volt. Remélem, az új kormány csak olyan hagyományokat visz tovább, amelyek mindenki számára talán a pozitív megítéltetést segítik elő.

Még egy dolog: tegnap a mezőgazdasági bizottság - miniszter úr beszámolójában - tárgyalt az 1999-es agrártámogatási rendszerekről. Örömmel vettük, hogy pozitív diszkriminációra kerül sor a mezőgazdasági kistermelők vonatkozásában úgy, hogy ennek módosító indítványaira a miniszter úr ígéretet tett; nevezetesen: egy sajátos érdekegyeztetés bevezetésével, amelyben nemcsak a törvényhozók, hanem valamennyi, az ágazatban érintett képviseleti szerv kifejtheti véleményét, és szakmai tanácsokat adhat úgy, hogy azok be is kerüljenek a törvénybe. Tehát ne egymás kárára, ne egymással szemben, hanem egymásért működjön ez az ágazati irányítás! Ennek én örülök, és azt hiszem, ha komolyan gondoljuk, akkor nekünk ez eredményeket is fog hozni.

Ennek a költségvetésnek, amely előttünk áll, nem közömbös, hogy milyen agrár- és vidékfejlesztési fejezetei lesznek, és az sem közömbös, hogy ezeket a pénzeket hogyan fogjuk majd elkölteni, mert nyilván befizetői körből ered.

Nagyon örültem annak, amikor tegnap miniszter úr bejelentette, hogy támogatást az kap, aki egy kemény regisztrációval igazolja magát; sokkal keményebbel, mint a mostani, úgynevezett őstermelői igazolványban feltüntetett tingli-tangli bemondások, és az úgynevezett 250 ezer forintos kör, amely soha nem fog hitelhez jutni, soha nem lesz a számok tükrében hatékony és jól működő gazdaság, de mégis elvárja az állami támogatást.

Miniszter úr azt mondta: no kérem, ennek vége! Itt most beszámolunk, mennyi a földünk, mennyi az állatállományunk és milyen minőségű termékre kivel szerződtünk le. Nagyon jó, kérem, nagyon jó! Örülök neki, hogy másfél év késéssel ugyan, de elindult ez a dolog. S annak is örülök, hogy ezt most ilyen oldalról nem követi traktoros demonstráció, amihez nem szívesen adnám a nevemet, és nem asszisztálnék mellette, mert egyrészt az érdekegyeztetésnek nem az utakon kell megtörténnie, hanem azokon a fórumokon, amire törvényi kötelezettség is van mind a kormány, mind az érdekképviseletek részéről. Másrészt pedig nem kényszerhelyzetekben kell ezt az érdekegyeztetést lefolytatni vagy sürgősségi alapon, hanem rendszeres, normál beszélgetésekre van szükség. Mert úgy gondolom, senki nem ellensége sem saját magának, sem annak az országnak, ahol él. Magyar ember ritkán érti meg magyar emberrel a szót. Azt hiszem, nekünk most már el kell jutni erre a szintre is.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps mindkét oldalon.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr.

Következő hozzászólónk Horváth János képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Hozzászólásra készül Hegyi Gyula képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt részéről.

Képviselő úr, öné a szó.

 

 

(12.10)

 

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Bár politikai vitanapra gyűltünk össze, mégis, amikor jöttem, valami olyan jutott eszembe, hogy "Boldogok a békességre igyekezők, mert jobb megoldások adatnak nekik", vagy olyasmi, hogy "Azok a közösségek áldatnak meg jó kedvvel és bőséggel, amelyek azt megérdemlik". Azt mondanám, hogy köszönet jár a kezdeményezőknek, Nagy Sándor képviselő úrnak, Kiss Péter képviselő úrnak, Filló Pál képviselő úrnak, mert potenciálisan lehetőséget adtak arra, hogy belenézzünk a tükörbe. Mert van egy nagy tükör, igen tisztelt képviselőtársaim, amelyen keresztül a világ néz bennünket, vagy úgy is mondhatnánk - egy másik metaforával -: mintha üvegházban lennénk.

Igen, hasznos az, hogy megnézzük, mi van mögöttünk. Örülök Gál Zoltán képviselő úr metaforájának; azt mondta: előzmények nélkül nemigen tudjuk, hogy mi lesz a jövőben. Néhány előzményre legyen szabad figyelmeztetni önöket, igen tisztelt képviselőtársaim, amelyek igenis alapjai annak, amivel most foglalkozunk.

Gondoljunk például arra, hogy a nyugdíjalap, ami nincs meg, miért nincs meg?! A magyarázat hosszú lehet, de hadd mondjak egy igen lényeges dolgot: azért, mert Magyarország negyven éven át olyan dolgokkal foglalkozott, amiket idézőjelben úgy fogalmaznék meg, hogy "a vas és acél országa" kívántunk lenni (Dr. Géczi József Alajos: Így volt! - Folyamatos beszélgetés az MSZP soraiban.), arra költöttük el azt, ami a nyugdíjalap pénze lett volna. Ha olyan invesztációk lettek volna, amelyek jövedelmet hoztak volna, más lenne most a nyugdíjalap helyzete!

Aztán egy másik, igen tisztelt képviselőtársaim: voltak sikerek is a magyar gazdaságtörténetben. 1946-ban Magyarország olyan rossz körülmények között stabilizálta a pénzét, amilyen rossz körülmények sehol a világon, soha a világtörténelemben nem voltak! Olyan hiperinfláció után teremtődött meg a stabil pénz - és miért? Mert Magyarország, a földművesnépe, az iparimunkásnépe olyan áldozatokat hozott, olyan termelőeszközök keletkeztek, amelyek a kínálatot és a keresletet egyensúlyba hozták, tehát stabil lehetett a pénz. Ez volt, legyen szabad emlékeztetni magunkat, mert nemigen mondták ezt nekünk. Azt mondták, ebben az országban azt hirdették, hogy Rákosi Mátyás volt a forint apja - hát 10 millió magyar volt, és úgy teremtődött meg ez! Szóval volt Magyarországon sikerhistória!

Az viszont nem volt sikerhistória, legyen szabad figyelmeztetni magunkat, amit mostanában olyan gyakran emlegetünk, még ma is elhangzott, igen tisztelt képviselőtársaim: a Bokros-csomag-féle megoldás. Gondoljuk csak végig, és remélem, lesz időnk arra, hogy alaposabban belenézzünk, mi is történt akkor! Azokban az években az ország a potenciálja mögött volt, ezért nagyobb volt a munkanélküliség, nagyobb volt az infláció, mert hiszen a megtermelt javak hiánya az árakat felfelé mozgatja. Ilyen körülmények között ahelyett, hogy olyan gazdaságpolitikát talált volna ki vagy implementált volna a kormány, amely a foglalkoztatást célozta volna meg, azt, hogy nagyobb legyen a kínálat, ahelyett visszafogta a kínálatot. Hát persze hogy ez azt jelentette, hogy nagyobb lett a munkanélküliség, és a nagyobb hiány gerjesztette az inflációt, ellentétben azzal a szándékkal, amit Bokros pénzügyminiszter úr és az akkori kormány jónak látott. Vannak ilyen esetek, ilyen példák, tisztelt képviselőtársaim, amelyeket igenis jó megnézni, jó belenézni, és jó újragondolni!

Az idő rövidsége miatt még egy szót hadd szóljak az érdekegyeztetés témájáról is. Persze hogy a konfliktusokat meg kell oldani, de legyen szabad figyelmeztetnem mindnyájunkat, hogy az intézményes konfliktusmegoldások, az érdekegyeztetés nem csak az itt ma hallottakból áll, hanem van egy rendkívül hatásos érdekegyeztetési mechanizmus, amit úgy nevezünk: népképviseleti rendszer és szabadpiac. Ott emberek milliói találkoznak egymással, és megoldanak dolgokat; amikor az nem megy, persze hogy szükség lehet más beavatkozásra is. De ne felejtsük el: kinőni a problémákból, a bajokból, az a legjobb megoldás!

Befejezésül egy mondat, igen tisztelt Ház: úgy érzem, ebben a helyzetben a törvényhozás feladata megszerezni és megtartani az ország népének érdeklődését, és ha jól végezzük a feladatunkat, akkor tisztelet és megbecsülés jut nekünk, jobb lesz a nemzet közérzete és jobb lesz a hírünk a világban.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban. - Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr.

Mielőtt megadnám Hegyi Gyula képviselő úrnak a szót, tájékoztatom a képviselőcsoportokat: a Fidesz képviselőcsoportjának 10 perc 40 másodperc, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának 32 perc 10 másodperc, a Független Kisgazdapártnak 16 perc 30 másodperc, a Szabad Demokraták Szövetségének 4 perc 30 másodperc, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának 9 perc 50 másodperc, a MIÉP képviselőcsoportjának 16 perc 10 másodperc, a független képviselőnek pedig továbbra is 1 perc áll rendelkezésére a hozzászólásra.

Megadom a szót következő hozzászólónknak, Hegyi Gyula képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, önt illeti a szó.

 

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Szakszervezeti Képviselők a patkóban és a karzaton! Az előző, fideszes képviselő úr azt javasolta, hogy még mélyebben boncolgassuk majd egyszer a Bokros-csomagot - azt javaslom, hogy ezt inkább bízzuk a gazdaságtörténészekre; itt, az ország házában inkább az ország jövőjéről, a jövő évi bérekről, jövedelmekről és az érdekegyeztetés jövőjéről beszéljünk.

Vitathatatlan, többen elismerték mindkét oldalon, hogy '989 és '96 között nagymértékben csökkent az egész társadalom, elsősorban a nyugdíjasok, a bérből és fizetésből élők jövedelme, és ez valamilyen módon nyilván a rendszerváltozás, a különböző kormányok által elkövetett hibák következménye. Mi, szocialisták azt szeretnénk, hogy most, amikor lehetőség van az életszínvonal valamely szerény javulására, abból ne csak az úgynevezett polgárok, tehát a főként tőkejövedelmükből élők, hanem a bérből és fizetésből élők, a nyugdíjasok, magyarán szólva a kisemberek is részesüljenek. Ezt szeretnénk kérni a kormánytól, és ezt próbáljuk javaslatainkkal elérni.

Engedjék meg, hogy mégis mondjak egy Kossuth-idézetet, bár nem történelmi visszapillantásra készültem: "Az emberiség előrehaladásának végtelen ösvényén elkövetkezik azon stádium is, midőn egyes nagy gyárvállalkozók helyére a kézmunkásosztály pilléreire alapuló egyesületi szellem lép, melynek segítségével a gyármunkás, éppúgy, mint hajdan a kézműves, magának dolgozandik." Ez a világ egyelőre nem következik be, de láthatjuk, hogy a polgári gondolkodás Magyarországon, amikor még valóban progresszív és haladó volt, akkor egyszerre volt polgári és szociális gondolkodás. Mi büszkék vagyunk arra, hogy 1848 májusában írták le először - név szerint Birányi Ákos - a társulati, avagy szociális köztársaság eszményét, és e szociális köztársaság eszménye egyik legfontosabb intézményének tartjuk az érdekegyeztetést, a szociális partnerséget, amely - szemben azzal, amit egyes fideszes képviselők itt megfogalmaztak - valóban intézményes rendszert jelent, amelyet igen fontos nemzetközi jogszabályok rögzítenek, többek között a Szociális Charta is, amelyhez reményeim szerint Magyarország előbb vagy utóbb csatlakozik.

Sok szó esik ebben a Házban is, a Ház falain kívül is a globalizációs jelenségekről, és arról, hogy egy kis nemzet hogyan tud a globalizációs jelenségek, azok káros hatásai ellen védekezni. Egy biztos: nem atomizált módon, nem úgy, hogy a meglevő szervezeteket szétveri, és abban bízik, hogy majd több évtized után, szerves módon, helyette mások nőnek ki. Erős baloldali pártokkal, erős szakszervezetekkel, erős szövetkezetekkel, a legkülönbözőbb fogyasztói, mezőgazdasági, ipari szövetkezetekkel lehet valamilyen módon védekezni a globalizáció ellen, mert az atomizált egyén sosem ér annyit, mint a közösségben cselekvő ember.

Amikor mi támadjuk a Fidesz kormányát, az új kormányt, részint természetesen azért tesszük, mert megrövidítené a nyugdíjasokat. Szeretném hangsúlyozni: örülünk, ha a kisnyugdíjasoknak kiemelt nyugdíjemelést ad a törvény szerint járó 20 százalék felett, adjon magasabb nyugdíjemelést a kisnyugdíjasoknak, de minden nyugdíjas kapja meg azt, ami a törvény szerint jár neki.

Ezen túlmenően azonban talán azzal van a legnagyobb gondunk, hogy ezek az intézkedések valóban szociális partnerség, szociális egyeztetés nélkül történnek meg.

 

 

(12.20)

 

Amikor a társadalombiztosítási önkormányzatokat államosították, akkor hiába kérték a szakszervezetek - és nemcsak az MSZOSZ, hanem a választási kampányban a Fideszt támogató szakszervezetek képviselői is -, hogy a kormány legalább tárgyaljon velük, mielőtt a rapid döntést meghozza. Nem került rá sor. A nyugdíjemelési törvény, amely jelenleg hatályban van, úgy született meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy a Horn-kormány '97-ben azt hitte, hogy még '99-ben is ő lesz hatalmon. Úgy született meg, hogy a nyugdíjas-szakszervezetek igen kemény módon, hosszú-hosszú egyeztetések, viták után rákényszerítették, rávarrták álláspontjukat a kormányra.

A nyugdíjemelési törvénynek ez a módosítása, amelyet itt a miniszterelnök úr bejelentett, nem szólt arról, hogy előtte milyen nyugdíjas-szervezetekkel egyeztette álláspontját. Egy interpelláció nyomán kiderült, hogy az Idősügyi Tanács ügyében semmi nem történt. Ennek mindig a miniszterelnök volt az elnöke, majd a miniszterelnök helyett egy miniszter úr, a miniszter úr helyett pedig egy államtitkár két percben közölte, hogy mégis lesz majd Idősügyi Tanács, de a miniszterelnök úr már nem vállalja elnöki posztját. Lehet, hogy ha összehívta volna az Idősügyi Tanácsot, tárgyalt volna velük, és elmondta volna, akkor tudomásul vették volna, hogy ez nem fér bele a miniszterelnök úr idejébe, és ezért átruházza egy egyébként kiváló miniszter úrra. De a probléma az, hogy ezeket az egyeztetéseket meg kellene csinálni azokkal, akik érintettek benne.

Az Európai Unió tizenöt államából tizenháromban szocialista, szociáldemokrata pártok kormányoznak, a legtöbbnek a képviselői, szakértői között ott ülnek a szakszervezetek képviselői is. Szerencsétlennek tartjuk ezt a vitát.

Végül pedig egy mondatot arról, tisztelt képviselőtársaim, hogy a Szocialista Párt '96-97-ben azért vétózta meg - amennyiben ez lehetőségében állt - az akkori alkotmánytervezetet, mert akkor a Fidesz, más pártokkal együtt ellenezte, hogy belekerüljenek a szociális állam létét rögzítő klauzulák. Amennyiben a Fidesz valóban módosított álláspontján, szociális érzékenysége igaz és hiteles, akkor javasoljuk, alkossunk meg együtt egy szociális elkötelezettségű alkotmányt, a szociális köztársaság új alkotmányát.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló... (Várhegyi Attila jelentkezik.) Megkérdezem Várhegyi Attila államtitkár urat, hogy kétperces hozzászólásra jelentkezett-e. (Várhegyi Attila: Igen.)

Megadom a szót Várhegyi Attila politikai államtitkár úrnak, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma részéről. Államtitkár úr, öné a szó.

 

VÁRHEGYI ATTILA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hegyi Képviselő Úr! Szeretném előrebocsátani, hogy a Fidesz nemcsak hogy nem módosította, hanem megkezdte programjának végrehajtását, azon program végrehajtását, amelyet kormányprogramként ebben a Házban tárgyaltak, és ön is pontosan ismerhet. Szó nincs tehát semmiféle álláspont-módosításról.

Viszont hadd utaljak arra a szelektív emlékezetre, amely, úgy látszik, ebben a Házban kezd meghonosodni, éppen az igen tisztelt ellenzéki képviselők által. Önök azt nevezik érdekegyeztetésnek, amikor a pénzügyminiszter kivonult a József nádor térre, és közölte az egyetemistákkal, hogy márpedig tandíj lesz. Azt nevezik érdekegyeztetésnek, amikor az egészségügyi dolgozókkal tulajdonképpen nem volt hajlandó szóba állni az előző egészségügyi kormányzat. Azt nevezik érdekegyeztetésnek, amikor a tűzoltók idejöttek a Parlament elé, és ellenzéki pártok képviselőinek kellett kimenniük, mert ők fontosnak tartották, hogy kimenjenek hozzájuk.

Ezt nevezik érdekegyeztetésnek; szemben azzal - és ezt elfelejtik elmondani, merthogy a szelektív emlékezethez ez is hozzátartozik -, hogy ugyanúgy, mint Katona Kálmán miniszter úr, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is már júliusban, még a miniszter kinevezése előtt megkezdte az egyeztetést az ágazati szakszervezettel, összehívta az ágazati érdekegyeztetést. Azóta folyamatosan sikerült elhárítani azt a veszélyt, amit az önök igen tisztelt korábbi kultusztárca-vezetése próbált meg elkövetni törvénysértésként, miszerint az önök által elfogadott kulturális alaptörvényben szabályozott normatívákat nem akarta beépíteni az 1999-es költségvetésbe.

Hegyi Gyula képviselő úr azt mondta: a Horn-kormány úgy gondolta, hogy ő lesz hatalmon. Igen, ezért próbálta megcsinálni, ezért merte megtervezni azt, hogy ne legyen például a kulturális ágazatban sem a dolgozók számára megfelelő bér, sem pedig az intézmények számára megfelelő dologi automatizmus, dologi növekedés azon törvény alapján, amit az önök többsége fogadott el. Kérdem én: hát ki akart itt törvénysértést?

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Őry Csaba politikai államtitkár úr, a Szociális és Családügyi Minisztérium részéről. Államtitkár úr!

 

DR. ŐRY CSABA szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Egyetlenegy rövid kiegészítést fűznék Hegyi Gyula képviselő úr szavaihoz. Nagyon sajnálom, hogy újra és újra előfordul, hogy - sportnyelven szólva - úgymond, árnyékra vetődik. Az Idősügyi Tanácsról szólva nyugtalanságának adott hangot, miközben nagyon világosan és egyszerűen idő előtti az aggodalma. Az Idősügyi Tanács azért került át a szociális és családügyi miniszter érdekkörébe, mert napirenden van a Szociális Tanács átalakítása, súlyának, tekintélyének megnövelése. Éppen ez ügyben fogunk kedden találkozni a Szociális Tanács képviselőivel, és fogjuk megbeszélni a jövőbeni elképzeléseket.

Talán meg kellett volna várni azt, hogy mi alakul ki ezeken a megbeszéléseken, és utána kritizálni, számon kérni és nyugtalankodni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Hegyi Gyula képviselő úrnak, a Szocialista Párt részéről.

 

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Először is azt szeretném mondani, hogy az én véleményem szerint a Fidesz álláspontjában természetesen a kormányprogram megalkotása és az előző programja között volt a legjelentősebb módosulás, amit pontosan az alkotmányreformhoz való múltkori hozzászólás kapcsán láthattunk.

Ami pedig Őry Csaba államtitkár urat illeti, az Idősügyi Tanáccsal pontosan az a baj, hogy amennyiben az Idősügyi Tanács tagjai televíziót néznek, akkor hallhatták most kedden interpellációs válaszként, hogy több hónap után hogyan alakul ennek a szervezetnek a sorsa, azért, mert egy szocialista képviselő ez ügyben interpellációt adott be. Ha önök összehívták volna a tanácsot, a tanáccsal megbeszélik azt, hogy milyen jövőt szánnak neki, elmondják, hogyan képzelik a jövőjét, akkor nyilvánvalóan elfogadták volna az értelmes változtatásokat.

Az önök egész tevékenységére sajnos ez jellemző, és természetesen értelmetlennek tartom az elmúlt négy éven való további tusakodást. Nyilvánvalóan a Szocialista Párt jobban szerepelt volna, ha tökéletesen kormányzott volna.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm. A következő hozzászóló Fónagy János államtitkár úr, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára. Államtitkár úr, önt illeti a szó.

 

DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha reggel fél 9-kor kaptam volna lehetőséget szólni, akkor mást mondtam volna. De végighallgatva a vitát, úgy gondolom, néhány olyan momentumot kell kiemelnem, amelyet mindenképpen el kell mondanom.

Az egyik a társadalmi párbeszéd kérdése. Kérem, senki ne kívánja úgy beállítani, hogy akár a Fidesz-Magyar Polgári Párt, akár az általa vezetett koalíciós kormány nincs tisztában azokkal a politikaszakmai és szakmapolitikai alapkérdésekkel, amelyek ehhez a kérdéskörhöz fűződnek! Pontosan tudjuk, hogy a mindenkori hatalomnak alapvető érdeke, hogy a társadalom főbb tényezőit adó érdekcsoportokkal folyamatos párbeszédet folytasson, velük a konzultációt, az információs rendszert fenntartsa, érdekeiket, kívánságaikat, lehetőségeiket a lehetőségek adott korlátai között figyelembe vegye.

Tisztában vagyunk a nemzetközi gyakorlattal, elvárásokkal, és tisztában vagyunk esetenként a nemzetközi kötelezettségeinkkel is. Azt hiszem, a nézetkülönbség közöttünk alapvetően abban van, hogy ezeket tényleges tartalommal kell-e kitölteni és tényleg a megfelelő igényeket kell figyelembe venni, vagy pedig letudni azokat formális, és ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezek mindig, korábban is formálisak voltak, hanem létrehozásukkor valós tartalommal rendelkező, majd az idők változása folytán még csak azt sem mondom, hogy kiüresedett, de hangsúlyváltoztatott formációkkal. Nyilvánvaló, hogy a társadalmi párbeszéd is alakul az idők változásával, ugyanúgy, ahogy a társadalom és a gazdaság.

Azt hiszem, Bernard Baruch mondta, hogy nincs reménytelenebb rabszolga annál, mint ki magát tévesen szabadnak hiszi. Nincs reménytelenebb demokrácia az áldemokráciánál, és nincs reménytelenebb igényérvényesítés az áligények álérvényesítésénél. Valós tartalmat kell neki adni! Nyilvánvaló, hogy ez adott intézményrendszerek szükség szerinti változtatásával jár, de éppen a közös érdekek érvényesülése érdekében.

 

 

(12.30)

 

 

A másik, amihez szólni szeretnék, a szegénység kérdése. Itt ma délelőtt a Házban sokan - meggyőződésem, hogy őszinte emberi és őszinte politikusi szándékoktól vezérelve - említették az egyedülálló nyugdíjasokat, a munkanélkülieket. Tökéletesen igaz, ma a magyar társadalomnak, sajnos, egy számottevő része ezekből az emberekből áll, de istenigazából nem látom itt az önök soraiban az önök képviselőit, nem látom itt annak a marginalizálódott rétegnek a képviselőit, amely reménytelenül leszakadt.

Szándékosan nem mondok elmúlt négy évet, nyolc évet, és úgy gondolom, abban tökéletesen egyetértünk, hogy az ilyetén történelmi hivatkozásokat abba kellene végre hagyni, mert van ma egy adott tényhelyzet, ez a kormány egy adott szituációt vett át, egy adott társadalmi összetételt vett át, és ezzel kell valamit csinálni. Az tökéletesen igaz, hogy azokat a történelmi tapasztalatokat le kell vonnunk, figyelembe kell venni, amelyek az elmúlt években és évtizedekben történtek, de úgy gondolom, hogy ahogy önöknek nem adtak felmentést az elmúlt négy évre a korábbi évek, ugyanúgy nekünk sem fog felmentést adni az elmúlt négy évre való ilyetén hivatkozás. Ezért úgy gondolom, hogy a jelen tényhelyzetből kell kiindulni, és azt kell látni, hogy mi milyen helyzetet vettünk át, és itt kell megtalálni a tényleges cselekvésünknek a lehetőségeit.

A harmadik, amit nagyon szeretnék mondani, és elnézést kérek a tisztelt Háztól, hogy privát érzéseimet mondom, de bevallom, Bauer úr cikkeit az elmúlt évtizedben mindig nagy figyelemmel olvastam, és sokat tanultam belőlük, és most is mindig nagy figyelemmel kísérem hozzászólásait: megragadott a vonat hasonlata, amelyet rendkívül találónak és képletesnek tartok. Életkoromnál fogva - nem igazán a Fidesz korosztálya vagyok - végigéltem ezt a most már közel hat évtizedet. Kérem, higgye el, képviselő úr, és kérem, higgyék el önök is, hogy ezt a vonatot, amelyről ön beszélt - és hogy kik ülnek rajta, vagy kik nem ülnek rajta -, évtizedeken keresztül toltam; nem ültem rajta, toltam!

Úgy gondolom, hogy még egyszer abba a helyzetbe nem kívánok kerülni, és úgy gondolom, a másik tízmillió magyar állampolgár sem kíván kerülni, hogy ezen a vonaton ne üljön, hanem tolni kényszerüljön. A vonat mindegyikünket visz, van, aki a vonatot irányítja, van, aki a tűztérről gondolkozik, van kollégám - urambocsá! -, aki a jegyekért a pénzt szedi, de úgy gondolom, hogy minden magyar állampolgár ezen a vonaton ül.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Bánk Attila képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt részéről.

 

DR. BÁNK ATTILA (FKGP): Köszönöm szépen. Csak egy bejelentésem van, elnök asszony. Tekintettel arra, hogy fontosnak tartjuk, hogy a vitában felmerülő érvekre a kormány azonnal válaszoljon, illetve a kormány képviselői válaszoljanak, és ezzel a Fidesz időkerete nyilvánvalóan csökken, kérésükre szeretném a jegyzőkönyvben rögzíttetni, hogy az időkeretünkből tíz percet átadunk a Fidesz képviselőcsoportjának. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces hozzászólásra ugyancsak megadom a lehetőséget Bársony András képviselő úrnak, a Szocialista Párt képviselőcsoportja részéről.

Képviselő úr, öné a szó.

 

BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Nagyon pozitív hangvételűnek tartom mindazt, amit Fónagy államtitkár úr elmondott, de akkor engedje meg, hogy szembesítsem saját minisztériuma gyakorlatával. Működik az érdekegyeztetés a minisztériumi szintek alatt, például a nyomdász szakszervezet és a nyomdász szakmai szövetség között. Mégis az a helyzet, hogy amikor közösen a jövő évi adótörvények ügyében önökhöz fordultunk, és párhuzamosan nemcsak önökhöz, hanem a Környezetvédelmi Minisztériumhoz, államtitkár úr, akkor sajnos, azt kell mondanom, hogy nem formálisan, hanem tartalmilag is teljes elutasításba ütköztünk. És azt kell mondanom ezzel párhuzamosan - hiszen itt van az a fax, amely az ön helyettes államtitkára részére íródott, és semmifajta reakció nem érkezett a minisztériumból -, hogy egyetértünk a jövőkép lehetséges változataival, azzal azonban nem értünk egyet, hogy csak itt szónokoljunk róla és mondjunk egymásnak szépeket, és egyébként pedig, amikor ott kéne csinálni helyben a dolgot, akkor, úgy tűnik, megfeledkezünk saját szavainkról.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Következő hozzászólónk Szalay Gábor képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő úr, önt illeti a szó. (Szalay Gábor: Mennyi idő van még?) Összesen van 4 perc 30 másodperce a képviselő úrnak.

 

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A rendszerváltás megmentette az országot a teljes összeomlástól, és a gazdaság - különösen az elmúlt három évben - ismét egyensúlyba került, ismét növekedési pályára állt egyúttal, az ország makrogazdasági mutatói jelentős mértékben javultak, nemzetközi presztízsünk javult, és 1997 óta már a lakossági reálbérek, reáljövedelmek és a nyugdíjak reálértéke is egyaránt - bár lassan, de mégis - növekedésnek indult.

Mindennek azonban természetesen ára is volt, a rendszerváltás óta eltelt évek során, 1990-96 között ugyanis mintegy 15 százalékkal csökkent a háztartások egy főre jutó reáljövedelme, és ebből az 1995. év - amelyet a Bokros-csomag tett emlékezetessé - csak 5 százalékkal részesedik. Ebben az időszakban a létminimumnál is kisebb jövedelemből élők száma jelentősen növekedett, és a jövedelmek igen jelentős mértékben differenciálódtak. 1995-re már mintegy hétszeres lett a különbség a társadalom legmagasabb és legalacsonyabb jövedelmű 10-10 százalékának átlagjövedelme közt. 1995-ben 380 ezer forint volt a felső és 75 ezer forint volt az alsó jövedelmi tizedben lévők egy főre jutó éves nettó jövedelme. Ez a különbség azóta valamelyest még fokozódott is. Különösen hátrányos helyzetbe kerültek a munkanélküliek, a többgyermekes családok és a nyugdíjasok. Tenni kellett tehát valamit a szociálisan hátrányos helyzetű egyének és családok létfeltételeinek védelme érdekében. Nyugdíjreformot kellett végrehajtani, és a jóléti rendszert a szociális juttatásoknak a veszélyeztetett rétegek javára történő átcsoportosításával, azaz a rászorultsági elv alkalmazásával és kiterjesztésével kellett módosítani.

Meggyőződésem szerint a szolidaritási elv érvényesülését szolgálta a nyugdíjreform, a családtámogatási rendszer rászorultsági elven történő módosítása és a felsőoktatási tandíjmentesség eltörlése. Most mégis ezt a három alapvető intézményt vette célba az új kormány legelső két intézkedése, és a harmadikat, a nyugdíjreform alapvetéseit kívánja az új kormány, az új vezető koalíció az elkövetkezendő hetekben vagy hónapokban megrengetni.

A nyugdíjreformról elég sok szó esett itt, a Házban az elmúlt politikai vitanapon és ma is, erről ezért nem beszélnék, csak annak a meggyőződésemnek adok hangot, hogy a törvényeket be kell tartani, és aki az érdekegyeztetési tárgyalások kereszttüzében és vitáiban kialakult, ugyanakkor a gazdaság jelenlegi teljesítményéhez jól illeszkedő és a törvényerőre emelkedett nyugdíjreformot kívánja most módosítani, az figyelmen kívül hagyja annak káros társadalmi következményeit.

A családtámogatási rendszerről hadd mondjak el annyit, hogy az előző kormány a rászorultsági elvre építette támogatási rendszerét, a rendelkezésre álló összegből ne mindenki kapjon keveset - ez volt az alapelv -, hanem az kapjon többet, aki rászorul, akinek pedig jövedelmében ez szinte észre sem vehető, piciny tételt jelent, az ne kapjon.

Az új kormány a szolidaritás és méltányosság elvén működő rendszert azonban felrúgta, hiszen az alanyi jogon járó támogatás azt jelenti, hogy a magas jövedelműek a ténylegesen rászorulók rovására részesülnek költségvetési forrásokból. A szűkös adóforintokból így nyújt támogatást a havi több százezret keresők részére és egyúttal a létminimumon élők rovására az új kormány. Úgy gondolom, ez távol esik a szolidaritás elvétől. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Ugyanez vezethető le a felsőoktatási tandíjmentesség visszaállítása esetében is. Időm több nem lévén, sajnos, erről nem tudok beszámolni.

 

 

(12.40)

 

 

Mindent összevetve, én úgy gondolom, hogy miközben a reáljövedelmek (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) ebben az évben nem fognak változni, addig a közterhek megosztása igazságtalanabb lesz, mint az előzőek során.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Elnézést kérek, képviselő úr, de sajnos az ön és képviselőcsoportja ideje is lejárt, ezért meg kellett hogy szakítsam önt.

Megadom a szót Tállai András képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából.

Megköszönve az együttműködésüket, átadom az elnöklést alelnöktársamnak. További jó munkát kívánok önöknek! (Taps.)

 

 

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

 

 

TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tisztem, és nem is kívánom vitatni a "Jövedelmek - közterhek - érdekegyeztetés '99" című politikai vitanap létrejöttének szükségességét, jelentőségét és eredményességét.

Azonban el kell mondanom, hogy az elmúlt kormányzás bokros teendői bizonyára nyomasztották a honatyákat, hiszen sem bizottsági meghallgatásokat, sem parlamenti vitanapokat nem kezdeményeztek ilyen gyakorisággal, pontosítva: kétnaponta.

Szeretnék reagálni az MSZP vezérszónoka, illetve a Nagy Sándor képviselő úr által még a vita elején elmondottakra, ami szerint a Fidesz hiányos jelenlétét bírálták. Ezt a mai politikai vitanapot 79 szocialista képviselő kezdeményezte. A matematikát önöknek kellene gyakorolni, meg kellett volna számolni, hogy a nap folyamán hány képviselő jelent meg; az aláírók közel fele jelent meg a mai politikai vitanapon. Valószínű, hogy időközben ezek a képviselők meggondolták, vagy nem is tartották olyan fontosnak ezt a napot, mint ahogy önök ezt sejtetik.

Erről a hozzáállásról és az önök nyugdíjemelésről alkotott véleményéről az a mondás jut eszembe, hogy: "Fogjuk meg, és vigyétek!" (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Ha-ha!) Ha arra gondolok, hogy a Házszabály értelmében minden képviselő ülésszakonként legfeljebb két politikai vitanap megtartására irányuló indítványt támogathat, úgy gondolom, lesz még lehetőségük az agilis és kezdeményező képviselőknek. De talán "október 18. doktor úr" orvosolja majd ezeket a panaszokat.

Ami a témát illeti, úgy gondolom, húsbavágó kérdés. Az, hogy ki miből, mennyiből és hogyan él, létünk alapvető eleme. A legfontosabb kérdés, képesek vagyunk-e arra, hogy szükségleteink, igényszintünk csak reális mértékben haladják meg jövedelmünket, legyen miért dolgozni, élni. Miért fontos, hogy így legyen? Ha az emberek előtt nincs valóságos, elérhető cél, abból a társadalom számára haszontalan és káros tevékenység származik. Erre két ellentétes példát szeretnék elmondani.

A jövedelemmel nem rendelkezők, a meglévő munkát, munkahelyet is kerülők csoportja választja a bűnözést, a csavargás, a betörés, a lopás válik életelemükké. Céltalanul léteznek, és mivel morális értelemben is leépülnek, önmaguk számára is "élvezhetetlenné" válnak.

A másik példa közismert és még kártékonyabb, mint az előző. Ha valaki olyan magas jövedelemhez jut, például havi 8,8 millió forinthoz, hogy elveszti józan ítélőképességét, érzéketlen a környezetére, számára nincs elérhetetlen, minden döntését helyesnek hiszi, és mindenkit a kezében tart, az ilyen emberek okoznak 110 milliárd forint hiányt a Postabanknak, és ugyanannyi vagy még több kárt az adófizető polgároknak. (Zaj.)

Erre szeretnék elmondani egy másik példát, csak azért, hogy kifejezzem, hogy másféle bankárok, másféle emberek is vannak, és vannak másként gondolkodók a jövedelem megszerzését illetően. A Magyar Hitelbank 1995 márciusában kinevezett vezérigazgatója azt kérte, hogy juttatását a pénzintézet eredménye és fejlődése alapján állapítsák meg, havi keresete a minimálbér legyen. A szerződésről a következőket mondta: "Úgy gondolom, így tisztességes. Ha a bank belebukik az én tevékenységembe, és alkalmazottak százainak mondanak fel, a vezetők ne tegyenek zsebre milliókat. Remélem, hogy ez nem következik be, sőt, ennek ellenkezőjére törekszem. Nemcsak azért, mert saját anyagi létem függ a pénzintézet helyzetétől, hanem azért is, mert teljesíteni akarom a kitűzött célt, meg akarom menteni a bankot." Ma Járai Zsigmond, a Magyar Hitelbank volt vezérigazgatója Magyarország pénzügyminisztere, és gondolkodása azóta sem változott.

Még néhány szót szeretnék szólni a minimálbér rendszeréről, ami Magyarországon 1988-ban jött létre. Néhány gondolat: miért hátrányos a jelenlegi minimálbér rendszere? Először a munkavállalók szemszögéből: azért, mert kiszolgáltatottá teszi a dolgozót egyrészt a láthatatlan, úgynevezett zsebes bérkiegészítések miatt, ami egy rosszul működő vállalkozásnál esetlegessé válhat. Másrészt keresőképtelenség esetén csak az előző évi bejelentett jövedelme után kap táppénzt, nem is beszélve arról, ha véglegesen munkaképtelenné válik.

A minimálbér - mint a biztosítási szolgáltatások alapjául szolgáló összeg - igazságtalan; az egyéni és tagi viszonyban lévő vállalkozók számára az állam által elvárt szja, társadalombiztosítás, munkaadói és szakképzési járulék, tehát a közteher összegét fejezi ki. Ez az úgynevezett békén hagyás ára. A tényleges jövedelemnek az esetek többségében azonban semmi köze nincs a bejelentett minimálbérhez. Az elmúlt években ez a rendszer teljesen elfogadottá vált mind a hatóságok, mind a vállalkozók részéről is. Mintha törvényesítve lenne ez a köztudottan hamis állapot.

Az alacsony minimálbér nem serkenti a munkanélkülit sem. Amíg a munkanélküli-járadékban vagy a jövedelempótló támogatásban részesülő csak két-háromezer forinttal kap kevesebbet annál, mint aki napi nyolc órában minimálbérért vagy alig többért dolgozik, ne várjuk tőle, hogy munkáért fog rohangálni.

Én úgy gondolom, hogy a kormányprogramban megjelölt járulékcsökkentések arra ösztönzik majd a vállalkozókat, hogy legyen vége az alkalmazottak méltatlan kihasználásának. Ezt a folyamatot a kormány programjában szeretné folytatni, és ehhez számít a tisztességes vállalkozók partnerségére is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót kétperces felszólalásra Keller László képviselő úrnak, MSZP.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Még a két percet sem fogom kihasználni.

Sikamlós pályára kezd tévedni a kormányzó párt képviselője. Elkezd beszélni a Magyar Hitelbank új vezetéséről, amely valóban konszolidálta a bankot, és elfelejti, hogy az önök képviselői között ül Boros Imre miniszter úr. Meg kell kérdezni tőle azt, hogy vajon mi vezette a Magyar Hitelbankot ahhoz, hogy ezt a konszolidációt végre kell hajtani. Meg kell kérdezni tőle, hogy az akkori bankvezetés hogyan, milyen módon távozott a bankból, milyen juttatásokkal!

A második, amit szóba szeretnék hozni: sokszor szóba kerül ez a Postabank-história a 110 milliárdos problémájával együtt. A probléma, vegyük már észre, tisztelt képviselőtársak, nem 1994-ben kezdődött! Végig kellene egyszer nézni azt, hogy vajon miből fakad a Postabanknak a meglehetősen nagy és kemény kintlévősége.

Meg kellene nézni azt, hogyan viszonyul a Postabank 110 milliárdja az 1990-94 között végrehajtott 360 milliárdos konszolidációhoz. Ezen is el kellene gondolkodni, és azon is, hogy hogyan nyúlt a '94-98 között működő kormány a Postabank problémájához. És azon is el kell gondolkodni, hogy vajon milyen szakszerűséggel nyúlt a kormány '90-94 között a 360 milliárdos bankkonszolidációhoz. Meg kell kérdezni a jelenlegi politikai államtitkárt, hogy vajon amikor a bankkonszolidációs vizsgálóbizottság vezetője volt, miért nem volt képes behozni időben a tisztelt Házhoz azt a vizsgálatot, amelyet a bizottság tisztességesen, tárgyszerűen lefolytatott!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót felszólalásra Boros Imre miniszter úrnak.

 

 

(12.50)

 

 

DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Őszinte örömömre szolgál, hogy a képviselő úr megszólított, így legalább sikerül néhány tényt tisztázni a Ház nyilvánossága előtt.

Először is: amikor én a Hitelbankban vezérigazgató-helyettes voltam, akkor egy igazgatósági tagi minőségemben beadott anyag miatt, ami arról szólt 1990-ben, hogy milyen a bank helyzete, hova, milyen vállalkozásokba teszi a pénzét, hitelei hogyan alakulnak, aznap távolítottak el a vezérigazgató-helyettesi beosztásomból - ezt ön nyilván tudja.

A második körben, amikor a Hitelbankban voltam, előtte való évben a Hitelbank még csodálatos mérlegeredményeket jelentett. Éppen az a vezetés, amelyik akkor belépett, tisztázta, hogy a Hitelbank korábbi és valós mérlege között körülbelül 70 milliárd forintnyi eltérés van. És ennek hatására indult el a konszolidációs folyamat.

Úgyhogy nagyon köszönöm, hogy ezt a vitát megindította. Reméljük, hogy ezt egyszer, a közeljövőben a nagy nyilvánosság előtt teljes részletességgel végig lehet folytatni, meg lehet állapítani, hogy ki miért felelős. Többek között meg lehet nézni az Állami Számvevőszéknek a hitelkonszolidációról, nevezetesen például a Hitelbankról szóló megállapításait, mert nagyon érdekes dolgok lesznek benne, és önök ennek nem nagyon fognak örülni, ha ezek nyilvánosságra kerülnek.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót Balczó Zoltán képviselő úrnak, MIÉP.

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Külön örömömre szolgál, hogy részben egyet tudok érteni az ellenzéki padsorokban ülő Keller képviselő úr felszólalásával - részben. Részben, mivel valóban úgy látjuk, hogy a 360 milliárdos bankkonszolidáció sorsát is bizony vizsgálni kellett volna. Egyetértünk ezzel a felvetéssel, de nem tudom, hogy megvalósulhat-e. Annyi különbség talán van a Postabank helyzetével szemben, hogy egy elfogadott és helyesnek tűnő célra költötték el, de mint kiderült, sajnos nem olyan módon, ahogy kellett volna.

A Postabank esetében az a különbség, hogy - mint most már látszik - azért évekkel ezelőtt voltak alapvető jelzések a Postabank megingott helyzetével kapcsolatban, amit az azért felelősöknek értékelni kellett volna. (Vancsik Zoltán és Keller László, a kormánypártok felé mutatva: Ott ülnek!) Teljesen világos tehát, hogy a mulasztás itt abban következett be, hogy ezt a helyzetet már évekkel ezelőtt fel kellett volna tárni, és elejét kellett volna venni annak, aminek a súlyát leginkább az a korrekció adja, amit a képviselő úr mondott, és talán figyelni kellett volna rá, azt említette: 100 milliárdos. Feltehetőleg ennyibe kerül, persze nem tudjuk, mennyi. A mostani ismeretek szerint - valaki önt javította, hogy 110 milliárdos. Igen, 110 vagy 100 milliárdos (Közbeszólások.) - nagyjából mindegy, hát igen. Ha ezt a 10 milliárdot lefordítjuk: nem akarok mindig a Bokros-csomagra visszatérni, de hogy annak kapcsán adott területeken 5-6 milliárd nyereségért milyen áldozatokat kellett hozni, a dolog súlyát az én szememben ez a nagyságrend adja.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a lehetőséget Gál Zoltán képviselő úrnak, MSZP.

 

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Némileg vívódtam magamban, hogy szóljak-e, mert semmiképpen nem a most kialakult vitához akarok hozzászólni, hanem azokhoz a gondolatokhoz, melyeket Fónagy államtitkár úr elmondott. Sajnálom, hogy nincs itt, mert azt hiszem, ebben a vitában a kormányoldalról - elnézést, hogy kénytelen vagyok ezt mondani - övé volt az egyetlen emberi és egyben politikusi bölcsességről is tanúbizonyságot tevő szó. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Nagyon remélem, legalábbis ezt a stílust és gondolatiságot szeretném követni azzal, amikor megpróbálom én is a magam nyerseségében, mondhatnám úgy is, őszinteségében és tisztaságában megfogalmazni azt, hogy én mit látok, hogyan látom, miről is folyik a vita közöttünk, és mi a jövő nagy kérdése. Mert gondolom, semmiképpen nem az - mint ahogy Fónagy államtitkár úr is hangsúlyozta -, hogy visszafelé mutogatunk, mert természetesen mi is tisztában vagyunk azzal, hogy a Bokros-csomag súlyos szenvedést okozott ennek az országnak, és azzal is tisztában vagyunk, hogy ennek az országnak a gazdasági stabilizációja - igenis tudjuk - a bérből és fizetésből élők és jórészt a nyugdíjasok terhére ment végbe. Ezt sajnos nem lehetett másképp megcsinálni, és ennek során sok súlyos igazságtalanság is történt, bár az alapvető elgondolásunk, hogy ezt a gazdasági stabilizációt úgy hajtsuk végre és a gazdaságba úgy vigyünk be forrásokat, hogy az képes legyen megújulni, annak egyik gondolata éppen ez volt, hogy megpróbáltuk ezeket a terheket szétteríteni. Ennek során egy sor igazságtalanság is történt, tisztában vagyunk vele.

A kérdés most az, tisztelt Országgyűlés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és erről folyik most igazán a vita - egy pillanat, befejezem, elnök úr -, hogy most, amikor a stabilizáció nyomán ez az ország nagyobb teljesítményre képes és egyre nagyobb teljesítményre lesz képes, ezt a nagyobb teljesítményt hogyan osztjuk el.

Mi azt mondjuk, hogy a bérből és fizetésből élőknek és a nyugdíjasoknak kell ebből nagyobb részt kapniuk, részben erkölcsi okokból, részben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a társadalom stabilitásának fenntartása szempontjából, önök pedig egy másfajta megközelítésben gondolkoznak. Tulajdonképpen ma is erről folyik a vita, és erről folyt tegnapelőtt is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és azt hiszem, erről fog majd a jövőben is. Ehhez lényeges az, hogy az érdekegyeztetés úgy folyjék, ahogy az egy modern társadalomban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - elnézést kérek - kívánatos, mert különben ez a folyamat megtörik és nem érvényesül.

 

ELNÖK: Képviselő úr, nem három percig tart a kétperces!

 

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a nagyvonalúságát, elnök úr, és elnézést kérek. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönjük szépen. Megadom a szót kétperces felszólalásra Takács Imre képviselő úrnak, MSZP.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Ez egy perc lesz. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Megmondom őszintén, számomra - Gál Zoltán képviselő urat követve - a legnagyobb gondot az okozta, amikor Frajna Imre úr kijelentette, hogy a 20 százalékos nyugdíjemelkedés inflációgerjesztő.

Engem ez gerjeszt, és azt hiszem, a nyugdíjasokat is gerjeszti. (Derültség az MSZP padsoraiban.) De nagyon gerjeszti, ezt a tegnapi lakossági fórumon megtapasztaltam!

Azt szeretném még hozzátenni, hogy ő orvos, biztos érti a szakmáját, de akkor, amikor kijelent egy ilyen dolgot, nézzen utána, hogy a keresletinflációnak mi lehet az oka. Ha egy országban van mobilizálható kapacitástöbblet, ha egy országban a vállalkozók gyorsan tudnak reagálni a piaci változásokra, és ha egy országban a termelékenység most már nő, ha egy országban a bérek és ezzel együtt a járulékok növekednek - nem sorolom tovább -, akkor 20 százaléknál nincs inflációgerjesztés!

Ne gerjesszük a nyugdíjasokat, és ne gerjesszük egymást! (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Boros Imre miniszter úrnak.

 

DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én is megígérem, hogy egy perc alatt befejezem a felszólalást, éppen Takács képviselőtársam felszólalására válaszolva. Azt mondja, hogy a 20 százalék kifizetése nem inflációgerjesztő. Körülbelül 30-40 perccel ezelőtt mutattam ki épp azt, hogy az a körülbelül 200 milliárd forint, amely az előző kormányzatnak a mostani kormányzattal készített elszámolásában nem szerepel, pontosan az a pénz, ami már valahol bent van a forgalomban - bent van a forgalomban sajnos, mert a bankoktól és különböző helyekről eltűnt -, és ha arra még egyszer ráengednénk ezt az összeget, akkor pontosan az az infláció jönne és kerekedne ki belőle, amit Frajna képviselő úr méltóztatott elmondani.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra következik Horváth Béla képviselő úr, Független Kisgazdapárt.

 

HORVÁTH BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Örömmel halottam Gál Zoltán MSZP-s képviselő úr felszólalását. Valóban igaza van abban, hogy semmiképpen se mutogassunk hátra, illetve az a hangvétel is szimpatikus volt, hogy elismerte a Bokros-csomag igazságtalanságait. De jó lett volna, ha a mai nap folyamán a szocialista párti képviselők is ilyen hangnemben szólaltak volna meg, mert úgy gondolom, itt a mai nap során szereptévesztés történt.

Az Országgyűlés gyakorlatilag szeptember óta végzi a munkáját, a kormánynak bő két hónapja telt el. Ennek ellenére azok a szocialista párti képviselők, akik ezt a politikai vitanapot kezdeményezték, úgymond, kínpadra akarták ültetni az új kormányt és az új kormánypárti képviselőket - összetévesztették a NAP-kelte műsorával.

 

 

(13.00)

 

Nem hinném, hogy az új kormánynak, amelyik éppen most hozta meg az első intézkedését, kellene szégyenkeznie, kínpadra ülnie. Úgy gondolom, a '94-98-ig terjedő időszakban megtett intézkedések miatt éppen önöknek kellene kínpadra ülniük, tehát ne támadólag lépjenek fel itt egy új, induló kormánnyal szemben!

Valóban igaz - kormánypárti oldalon is elhangzott, egyes ellenzéki képviselők is felvetették a MIÉP részéről -, ha nem lenne október 18-án önkormányzati választás, akkor erre a felesleges vitanapra ma egyáltalán nem lett volna szükség. De úgy látom, a szocialista párti képviselők mindenáron frontális támadást akartak intézni egy új, induló polgári kormánnyal szemben.

Köszönöm a figyelmet, és még egyszer megköszönöm Gál Zoltán mértéktartó beszédét. (Taps a kormányzó pártok, valamint a MIÉP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Most az írásban előre jelentkezettek következnek: Fenyvessy Zoltán képviselő úr, MIÉP. Tessék!

 

DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Többször elhangzott az a kijelentés, hogy ne nézzünk hátra. Ez tipikusan a korábbi ciklus vezetőinek az általános érve, mert nem kívánnak szembesülni saját korábbi tevékenységükkel. Mégis, ha politikai vitanap van, akkor elkerülhetetlen a hátranézés, a jelenlegi helyzet elemzése és a jövőbe tekintés egyaránt.

A rendszerváltás megfosztotta az aktív keresők jelentős hányadát a munkahelyüktől. Akik nem törődtek bele abba, hogy a munkanélküliek sorát gyarapítsák, úgynevezett kényszervállalkozók lettek. Talán még sokan emlékszünk arra, az előző ciklusnak volt olyan időszaka, amikor az egyéni vállalkozók, ezek a kis-kényszervállalkozók tömegével, ezrével, tízezrével adták vissza az iparengedélyüket, mert az úgynevezett szociálisan érzékeny kormány megfojtotta őket az adók és közterhek növelésével. Erre az intézkedésre vajon a költségvetési egyensúly biztosítása miatt volt szükség? Dehogy! E pár ezer vállalkozó befizetése aprópénz volt az egyéb adóbevételek, valamint a nemzeti vagyon kiárusítása során az államkasszába befolyt összeghez képest.

Mi célja volt hát a kisvállalkozók megnyomorításának, lehetetlenné tételének? Csak egy célja lehetett - akár tudatosan, akár nem, bár én nem hiszem, hogy a magát szerényen "szakértő"-nek nevező kormány bármit is véletlenül csinált volna -, hogy megakadályozza a nemzeti középosztály kialakítását, és hogy a középosztály a külföldi multinacionális cégek kiszolgálóiból kerüljön ki. Szerencsére ennek a tervnek a maradéktalan végrehajtására már nem maradt ideje az előző kormánynak.

Ne felejtsük el azért, hogy az előző ciklus volt az, amelyik nemzetközi viszonylatban példátlanul magas közterheket vetett ki, megakadályozva ezzel a családi vállalkozások életképességét, a kis- és középvállalkozások megerősödését; egyedül a külföldi kézben lévő cégek minél kedvezőbb helyzetbe hozását tartotta szem előtt.

Nem felejthetjük el azt sem, hogy az előző ciklusra esett a lakosság jelentős hányadának elnyomorodása, a főváros és más nagyvárosok utcáinak ellepése hazai és külföldi koldusok által.

Az előző ciklusban jelentkezett továbbá az a probléma, hogy az emberek - sok százezres nagyságrendben - nem tudták kifizetni a közüzemi díjakat, a közös költségeket, a gyógyszerköltségeket, a tanulás költségeit, és még sorolhatnám tovább.

Az előző ciklusban szakadt véglegesen ketté vagy inkább három felé a társadalom. Az előző ciklusban fordulhatott elő az, hogy egyes bankelnökök egy hónap alatt megkaphatták fizetésként azt az összeget, amit egy minimálbér körül kereső ember egész aktív kereső korában kereshet meg. Ezeknek egyenes következménye volt, hogy az előző kormány idején sokszorozódtak meg az önkormányzatoknál szociális segélyért sorban állók, hogy soha nem látott mélypontra süllyedt a születések száma, hogy kábítószer-tranzitországból kábítószer-célországgá váltunk, és ebben az időszakban alakult ki a "megélhetési bűnözés" kategóriája is.

A fentiek fényében meglehetősen furcsa, hogy most azok kezdtek politikai vitát a jövedelmek és a közterhek helyzetéről, akiknek a kormányzása alatt mindezek bekövetkezhettek.

És valamit az érdekegyeztetésről is: nagyon fontos demokratikus fórum az érdekegyeztetés, de legalább annyira fontos, hogy kik kiket képviselnek, hogy hitelesek-e azok, akik magukat egy-egy réteg, például a nyugdíjasok vagy egyes szakmához tartozók kizárólagos képviselőinek tüntetik fel. Ez azért fontos, mert ez minősíti a kijelentéseik súlyát. Sokunk számára nem azok hitelesek, akik az elmúlt ciklusban inkább leszerelni, műtüntetésekkel elfojtani igyekeztek a valós érdekérvényesítéseket, nem pedig megszüntetni az előbb felsorolt lehetetlen állapotokat.

És itt következik a jelenlegi kormány felelőssége. A felelősség számonkérése persze még nem időszerű, de az előző gyakorlattal való gyökeres szakítás megkezdése viszont már igen. Felelőssége az új kormánynak a jövedelmek emberi szintre hozása, felelőssége a közterhek elviselhető mértékű megállapítása, és felelőssége a hiteles érdekegyeztetés megteremtése. A Magyar Igazság és Élet Pártja ezt várja el a jelenlegi kormánytól.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra következik Horváth Zsolt képviselő úr, Fidesz.

 

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A több mint ötórás vitában nagyon sok értékes gondolat hangzott el, és nagyon sok szomorú tényt soroltunk fel a magyar társadalom helyzetéről.

Elhangzott többek között az, hogy az elmúlt évek során a jövedelmek egy bizonyos rétegben jelentősen megnőttek, egy másik rétegben meglehetősen alacsony szintre kerültek. De nem hangzott el az, hogy eközben a társadalom egy igen jelentős rétege, a középréteg lecsúszott, a szegénység határára került, ami szerintünk megengedhetetlen folyamat.

Nem hangzott el az, hogy a rendszerváltozás árát az ország háromnegyede fizette meg, míg egynegyede volt a haszonélvezője. Éppen ezért sajnos azok a családok fizették az árát, akik gyermekeket neveltek. Nem engedhetjük meg, hogy ezek a családok ilyen alacsony szinten éljék az életüket, ezért kellett azt a változást behoznunk, hogy ezeknek a családoknak a családi pótlékot és a gyest alanyi jogon biztosítjuk.

A társadalom másik nagy vesztes rétege volt a nagyon idős korúak és azok az egyedül élő idős emberek, akikről a családjuk jelentős része nem gondoskodott. A nyugdíjasok közül éppen ezért az ő jövedelmüket kellett a legnagyobb mértékben emelni.

Ezek után beszéltünk arról, milyen táplálkozási szokásai vannak a magyar lakosságnak, kialakult egy vita arról, hogy mennyi rizst, burgonyát, illetve húst fogyasztanak az emberek. Egy dolgot mindenképpen meg kell említenünk: Magyarországon a családok a jövedelmük mintegy egyharmadát fordítják élelmiszer- és lakáskiadásokra, és a gyermekeket nevelő családokban, főleg a több gyermeket nevelő családokban ez az arány eléri az 50 százalékot. Éppen ezért ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni akkor, amikor ezeknek a rétegeknek a helyzetén kell javítanunk.

Elhangzott, hogy a családok jelentős része eladósodott. Egy nagyon fontos tényt azonban el kell mondanunk: ezen családok nagy része úgy adósodott el, hogy közben adófizető volt, közben befizette a magyar államnak az adókat, csak az adórendszer nem tudta figyelembe venni azt, hogy ők gyermekeket nevelnek. Ezért kellett bevezetnünk a gyermekek utáni adókedvezményt, amely három gyerek esetén meghaladja a 80 ezer forintos összeget.

Csodálkozhatunk-e azon, hogy az előbb elmondottak után a felelősséggel gondolkodó fiataljaink egy része nem mer annyi gyermeket vállalni, mint amennyit szeretne? Természetes, hogy ezen nincs csodálkoznivaló - viszont ebbe a helyzetbe nem nyugodhatunk bele.

 

 

(13.10)

 

Éppen ezért minden lehető eszközzel meg kell teremteni azt, hogy a gyermekek száma társadalmunkban emelkedjen, és ezeket a családokat segítsük. Ilyen gondolatok alapján született meg az a döntés, hogy az áfát lakásvásárlás vagy -építés után 400 ezer forintig visszajuttatjuk, hogy - itt az előbb elhangzott a sóder - minél több sódert vásárolhassanak rajta, és építkezhessenek.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra következik Burány Sándor képviselő úr, MSZP; őt követi majd Szabó Zoltán képviselő úr.

 

BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Ha már a jövedelmekről és a közterhekről vitatkozunk ma a tisztelt Ház falai között, akkor talán érdemes az elvekről és a gyakorlati megvalósításokról egyaránt beszélni.

Az elvekről annyit érdemes megjegyezni, hogy sajnálattal kell megállapítanunk a kormány számaiból kiolvashatóan, hogy a személyi jövedelemadók terén az az átlagos, mintegy 2 százalékos adócsökkentés, amely az elmúlt két évben tendencia volt, nemhogy megtorpan, hanem jövőre újra növekedni fog a személyi jövedelemadó átlagos terhelése. Ennél súlyosabb, hogy a még be nem terjesztett, de közkézen forgó adótábla-változatok összességében negatívan érintik a munkavállalók jelentős részét. Csak említésképpen: a sávhatárok megváltoztatása, az adójóváírás csökkentése - a gyermekkedvezmény ugyan pozitív változás benne, legalábbis azok számára, akik gyermeket nevelnek -, és van még egy negatív elem, ez pedig az egyéni nyugdíjjárulék 1 százalékos növekedése.

Annak idején erről egy országgyűlési határozatban úgy rendelkeztünk, hogy ezt a személyi jövedelemadóban kompenzálni kell, tehát ezért veszteség 1999-ben munkavállalót nem érhet. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy nemhogy veszteség éri a munkavállalókat emiatt, hanem néhány jövedelmi sávban még enélkül is konkrétan növelni fogja a polgárok adóit a polgári kormány.

Ennek főbb hatásaként megállapíthatjuk, hogy az alacsony keresetűek rosszabbul járnak, és ha ezt régiók szerint elosztjuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy ez főleg Kelet-Magyarországon érinti hátrányosan a munkavállalókat. Szeretnék emlékeztetni éppen miniszterelnök úr szavaira, aki azt mondta, hogy Magyarország kis ország ahhoz, hogy két részre szakadjon. Nos, a kormány által javasolt adótábla ezt a kettészakadást fogja erősíteni.

Nézzük meg ezek után konkrétan, hogyan hat egyes jövedelmi csoportokra az a közkézen forgó javaslat, amelynek egy részét már az újságok is megírták, de amelyet a kormány az Országgyűlésnek még nem mert beterjeszteni. Ezeket a számításokat jószerével a Pénzügyminisztérium már elvégezte, nekem itt sok dolgom nem volt. Azokkal az adatokkal kellett korrigálni, amelyeket Varga Mihály államtitkár úr a gyermekkedvezményekről itt, éppen a mai vitanap kezdetén mondott.

Nézzük meg először azoknak a helyzetét, akiknek nincs gyermekük. Ha már szóba került a minimálbér, akkor hadd jegyezzem meg, hogy azok zsebéből, akik 1999-ben 21 ezer forint bruttó keresetet vihetnének haza, a kormány évi 25 ezer forintot lop ki a tervezett változtatással. Azok zsebéből, akik bruttó 33 ezer forintot keresnek egy hónapban, a kormány jövőre 9400 forintot fog évente kilopni. Itt szeretném megjegyezni, ha már az egészségügy helyzete szóba került, hogy ebbe a jövedelmi sávba tartoznak például a nővérek, úgyhogy ezt az apró tényt ajánlanám az ezzel foglalkozó szakemberek és politikusok figyelmébe az elkövetkezendő bértárgyalásokra. Továbbá azok zsebéből, akik havi 87 500 forintot keresnek, a kormány adótábla-tervezete jövőre 19 275 forintot lop ki. Ezek a konkrét tények.

Persze erre a kormány politikusai azt mondják, hogy lesz viszont gyermekkedvezmény, és a családok jobban járnak. (Dr. Balsai István közbeszól.) Nézzük meg, képviselőtársam, hogy a gyermekesek esetében hogyan alakulnak ezek a konkrét számok! Itt az államtitkár úr által elmondott mértékeket vettem figyelembe a számoláshoz. Nos, azon családok zsebéből, ahol a két kereső felnőtt 21 ezer forintot keres havonta, és egy gyermeket nevelnek, a kormány a gyermekkedvezménnyel együtt is éves szinten 29 600 forintot lop ki a tervezett adóváltoztatásokkal.

Azoknál a családoknál valamivel jobb a helyzet, ahol ugyanígy két kereső felnőtt van, viszont két gyermeket nevelnek, az ő esetükben a jövő évben a kormány ezzel a javasolt változtatással 9200 forintot fog a zsebükből kilopni.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a gyermekkedvezmény mindenkire egyformán hat, és minden jövedelmi sávban negatív hatás tapasztalható. Ugyanis, ha megnézzük azt a családmodellt, amelyben három gyermek van, és, mondjuk, az egyik felnőtt havi 354 ezer forintot keres, és a másik felnőtt havi 87 500 forintot keres, akkor igenis pozitív változásokról tudok beszámolni. Ebben az esetben a negatív és pozitív hatások eredőjeként ugyanis ez a család 42 959 forinttal fog többet kapni éves szinten, mint ebben az évben.

Belátom, hogy ilyen család nem sok van az országban, de ilyen családok léteznek. Van egy érdekes jellemzőjük: a Fidesz vezető politikusai is zömmel ebbe a családtípusba tartoznak. Én tudom, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna.

Összegezve, tisztelt képviselőtársaim, a kormány csinált egy olyan adótábla-javaslatot, amely több miniszterének is kedvező, az alacsony keresetű polgárok számára viszont egyértelműen kedvezőtlen, még akkor is, ha gyermeket nevelnek. Szeretném itt és most bejelenteni: ha ez a csapnivaló adótábla lesz a konkrét előterjesztés, amely most közkézen forog, akkor a Szocialista Párt ehhez egy alternatív adótáblát fog a tisztelt Ház elé terjeszteni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. A képviselő úr megjegyzése enyhe személyeskedést takart. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Mire gondol? - Vancsik Zoltán: Legyél szerényebb, Géza!)

Következik kétperces hozzászólásra Balsai István képviselő úr, MDF.

 

DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót. Kedves Képviselőtársam! Ez a kormány nem szokott lopni! Szeretném, ha emlékezetébe idézne egy másik kormányt, amelynek tagjai bizonyos ügyek kapcsán a felelősségük alapján más megítélés alá eshetnek. (Bauer Tamás: A székházügyre gondol?) Ez a kormány nem lopásra készül akkor, képviselőtársam, amikor három gyermek után 80 ezer forint adóból történő levonást javasol majd, két gyermek után 40 ezer forintos levonást, egy gyermek után pedig 20 ezer forint - adóból történő - levonást.

Nagyon helyes lenne, képviselőtársam, ha gondosabban tanulmányozná a miniszterelnök beszédét, és az eljuttatott adótáblázatokkal kapcsolatban nem meg nem tárgyalt és itt el nem döntött kérdésekkel próbálja a közvéleményt riogatni. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Kertész István képviselő úrnak, MSZP.

KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Természetesen Burány Sándor képviselőtársam is tudja, hogy adóból történő leírási lehetőségről van szó. Csak, tisztelt képviselőtársam, ahhoz, hogy valaki ezt a 80 ezret igénybe vehesse, ahhoz 500 ezret keresni kell. Márpedig az emberek - és pláne Kelet-Magyarországon - többségében nem keresnek 500 ezer forintot. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Kósa Lajos képviselő úrnak, Fidesz.

 

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Burány képviselőtársunk olyan mélységeket tárt fel, amilyet még az edzett tévénézők és rádióhallgatók sem várnak el szocialista képviselőtől. De ha már ebbe a kérdésbe és ebbe az utcába tévedt bele, akkor szeretném emlékeztetni önöket arra: a vitának valószínűleg nem az a helyes elintézési módja, hogy felsorolja, mondjuk, a Fidesz, hogy a szocialista frakció képviselői közül azok, akik most szerfölött aggódnak a nyugdíjasok sorsáért, egyébként nyugdíjasként még felveszik a parlamenti fizetést is. Tehát az ő szájukból hallgatni azokat a szavakat, miszerint a nyugdíjasok nagyon rosszul jártak az elmúlt időszakban, és most is rosszul fognak járni, fölöttébb elgondolkodtató, mert amikor együtt sírtunk, együtt nevettünk a szocialista kormány alatt, akkor a szocialista miniszterek, a szocialista nyugdíjasok, akik a parlamenti frakcióban foglaltak helyet, nemigen sírtak a többiekkel együtt.

 

 

(13.20)

 

Hasonlóképpen ne felejtsük el, az önök frakciójában rengetegen vannak, akik a nyugdíjuk mellett még felveszik a parlamenti fizetést is. (Felzúdulás és közbeszólások az MSZP soraiból: És a Fidesznél mi van? - Nálatok hogy van?) Hozzáteszem, hogy nem szeretném ezt a vitát megnyitni, de Burány úr szavai sajnos megnyitották ezt, és szeretném, ha ténylegesen azokról a problémákról beszélnénk, ami az önök által kezdeményezett vita címe.

Az, amit ön itt a Fidesz politikájáról elmondott, az egy csúsztatásokon alapuló (Vancsik Zoltán: Cáfoljál!), minősíthetetlen hozzászólás volt. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Burány Sándor képviselő úrnak, MSZP.

 

BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Röviden: az, amit képviselőtársam csúsztatásnak nevezett, nem más, mint a kormány egyetlen, jelenleg létező változata és a Pénzügyminisztérium számításain alapuló változat. Ennyit a tényekről.

Egyébként azt, amit a nyugdíjas képviselőkről mondott, azért nem értem, mert a Ház korelnöke az önök padsoraiban ül, kíváncsi vagyok, hogy ő vajon felveszi-e a tiszteletdíját. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban. - Kósa Lajos: Nem veszi fel. - Kiss Péter: Most döntöttétek el?)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra nem látok jelentkezést a monitoron. Tehát az előzetesen írásban jelentkezettek következnek; Szabó Zoltán képviselő úr, MSZP.

 

DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Máté evangéliumának 19. szakasz 21. versében Jézus így szól a gazdag ifjúhoz: "Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek! És kincsed lesz mennyben, és jer és kövess engem!"

Tisztelt Ház! Jézusnak ezek a szavai világosan mutatják, hogy milyen erkölcsi parancsnak tekintette ő a szolidaritást, azt, hogy a gazdagok önként osszák meg amijük van, a szegényekkel. Persze ő is tudta, hogy az ő királysága nem e világról való, és ez a következő időkben be is bizonyosodott. Így aztán mintegy ezer évvel később Nottingham környékén egy kisbirtokos nemes azt a módszert választotta, hogy kifosztotta a gazdagokat, és ezt a zsákmányt megosztotta a szegényekkel. Az illetőt Robin Hoodnak hívták. Újabb ezer évvel később a Magyar Köztársaság kormánya fordított Robin Hoodként viselkedik, kifosztja a szegényeket, hogy adhasson a gazdagoknak vagy legalábbis a kevésbé szegényeknek.

Ezt a politikát három lépésben, három fokozaton keresztül érte el a kormány. Az első lépésben adott - még meg sem alakult, tehát a kormánytöbbség által hozott határozati javaslatról van szó - azoknak, akiknek nem kell vagy nem annyira kell. A gyermekek után járó adókedvezményről éppen az imént volt szó, de az is tanulságos és elgondolkodtató, hogy kormánypárti képviselő és a kormány képviselője egy interpelláció kapcsán közösen szörnyülködik Princz Gábor 8,8 milliós havi keresetén, majd ugyanez a kormány családi pótlékot is ad neki és nála nyilván nem rosszabbul kereső bankártársainak.

Második lépésként a kormány úgy döntött, hogy nem ad azoknak, akiknek kéne, akik rászorultak. Talán itt helyénvaló szót ejteni a közszféra fizetéséről, béreiről, annak a közszférának a béreiről, amely a ma is sokat emlegetett és sokat szidott Bokros-csomag kapcsán az átlagbér-pozícióknál is rosszabbul járt. Ami a Bokros-csomagot illeti, hozzáértő közgazdászok pártállásra való tekintet nélkül el szokták ismerni, hogy visszarántotta az országot a gazdasági szakadék széléről, de mint mindennek, ennek is ára volt: egyik ára a reálbérek jelentős csökkenése. Ennél a reálbérnél erőteljesebb mértékben csökkent a közalkalmazottak és a köztisztviselők fizetése.

Éppen ezért akkor, amikor a fellendülés megindult, az előző kormány egy háromelemű bérmegállapodásra tett javaslatot a közszféra képviselőivel, amely háromelemű bértábla négy éven belül egy utolérési pályára állította volna a közalkalmazottak, köztisztviselők keresetét, vagyis befogták volna a versenyszféra fizetéseit.

Ehelyett a kormány - képviselőinek korábbi ígéreteitől erőteljes mértékben visszatáncolva - 2-3 százalékos reálbéremelésre tesz ígéretet a közszférában, és utolsóként elolvadni látszik az oktatási miniszter úrnak a 7-8 százalékos pedagógus-béremelésre tett indítványa is. Azé a 7-8 százalékos emelésé, amelynek ára az úgynevezett változó vagy vándorló fókuszú béremelés lett volna, és amely értelemszerűvé teszi, hogy ha a közalkalmazottak mintegy egynegyedét kitevő pedagógusok reálbérét 8 százalékkal emelik, akkor csak úgy tartható a 2 százalékos közalkalmazotti reálbér-emelkedés, ha a többieknek nem jut semmi. De, mondom, ez is elolvadt.

Harmadik lépésként pedig a kormány úgy döntött, hogy elvesz azoktól, akiknek úgysincs. Az adóban érvényesülő elvonásokról Burány képviselőtársam már beszélt, az én adómat csökkentik, de megadóztatják a munkanélküli-járadékból élőt. A másik kör, akiktől elvesz a kormány - ez pedig az elmúlt politikai vitanapon vált világossá -, a nyugdíjasok. Azok a nyugdíjasok, akiknek a nyugdíja a nyugdíj-megállapítás szabályai szerint hozzá volt kötve a nettó bérkiáramláshoz, ezért tehát a dolgozókkal együtt rosszul jártak akkor, amikor a reálbérek csökkentek. Most, amikor jól járnának vele, a kormány eloldozza őket ettől a mentőövtől, eloldozza őket a felemelkedés lehetőségétől, és egy alacsonyabb emelkedési pályára állítja a nyugdíjakat. Amikor pedig ez ellen a Ház ellenzéki oldala tiltakozni akar, akkor önök azt mondják: szembeállítjuk egymással a társadalom különböző rétegeit.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha én tartozom a barátomnak 20 ezer forinttal, de ebből csak 12 ezer forintot adok meg neki, mert a többi 8 ezerből a feleségemnek veszek ajándékot, akkor ő okkal panaszkodik ezért. És ha a felesége azért, mert így nem tudja kifizetni a közüzemi számlákat, ezt szóvá teszi, akkor én hiába mondom, hogy ne állítsa szembe a feleségemet és a barátomat egymással. Önök most pontosan ezt csinálták.

Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Úgy látom, önök félnek a vitától, félnek az érvektől. Ez lehet az oka az önkormányzati választások előtt kierőszakolt kéthetes szünetnek, ez lehet az oka a költségvetés benyújtása elhalasztásának, és ez az oka annak, hogy ezt a vitanapot olyankor kell megtartanunk, amikor az alapvető tények, a kormány jövő évi szándéka még csak kiszivárogtatásokból állnak rendelkezésünkre.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt javaslom, tőlünk ne féljenek. Az ellenzéki képviselők e Házban még négy évig kevesen lesznek ahhoz, hogy önöket leszavazzák. Önök attól féljenek, hogy a negyven éven át érvényben volt jelszó - miszerint "Világ proletárjai, egyesüljetek!" - mintájára terjedőben van az új jelszó: világ polgárai, szembesüljetek! Önök attól féljenek, hogy a polgárok szembesülnek az önök ígéretei és tényleges tettei között húzódó szakadékokkal! Önök attól a nagymamától féljenek, aki a Fidesz választási hirdetésében azt mondta: két főiskolás unokája ezentúl ingyen fog tanulni, mert most már tudja, hogy a tandíjmentességet az ő nyugdíjából fizetik! Önök az én pedagógus szomszédomtól féljenek, aki tizenöt évi munka után 35 ezer forintos bruttó keresettel önökre szavazott, és most azt látja, hogy a fizetése ugyan nem nagyon fog emelkedni, de az én adómat és a saját adójukat csökkentik, az övét viszont felemelik! Önök attól az idős nénitől féljenek, aki a Fidesz reklámjában szuggesztív szemekkel mondta a kamerába, hogy most a jövőre kell szavazni, mert akkor még nem tudta, hogy az önök forgatókönyve szerint neki ebben a jövőben nincsen helye!

Köszönöm szépen. (Nagy taps az ellenzéki padsorokban.)

 

ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Balczó Zoltán képviselő úrnak, MIÉP.

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd mondjam el, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja miért nem fejti itt ki részletesen bizonyos ellenvetéseit a kormányzat jövő évi költségvetési elképzeléseivel kapcsolatban. (Közbeszólásra:) Nem. Nagyon egyszerű ok miatt; azért, mert nem vagyunk hívei az árnyékbokszolásnak, hogy hallomásból, sajtóhírekből értesüljünk arról, hogy mit tervez a kormány vagy pedig éppen próbáljuk elemezni a frissen hallott adatokat előadások során.

És ezért megosztom a tisztelt képviselőtársakkal azt, amit valószínűleg elfelejtettek: a Magyar Országgyűlés hozott egy olyan döntést, amelynek értelmében a választások évében a költségvetési tervezet benyújtásának nem szeptember 30-a a határideje, hanem egy hónappal később. Ezért nem kérjük számon a kormányzaton, hogy miért nincs előttünk az az anyag, ami alapján érdemben tudnánk a kritikát kifejteni. Akik kezdeményezték ennek ismeretében, illetve ennek hiányában ezt a mai vitanapot, azoknak szembe kell nézniük azzal: lehet, hogy olyan adatok alapján fejtenek ki most ellenvéleményt, ami talán nem is úgy van.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

 

(13.30)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Egy rövid számvetést csinálunk, és közlöm a frakciók rendelkezésére álló időt: a Fidesznek maradt 20 másodperc, az MSZP-nek 3 perc 50 másodperc, a Független Kisgazdapártnak 2 perc 30 másodperc, az SZDSZ ideje elfogyott, az MDF-nek 9 perc, a MIÉP-nek 7 perc 40 másodperc, valamint a független képviselő úrnak 1 perce van.

Mivel kétperces felszólalásra jelentkezőt nem látok, ezért Filló Pál képviselő úr következik, MSZP. (Közbeszólás: Van jelentkező!) Bocsánat, van jelentkező, Horváth Béla - elnézést kérek Filló Pál képviselő úrtól.

Horváth Béla képviselő úr következik, Független Kisgazdapárt.

 

HORVÁTH BÉLA (FKGP): Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Szocialisták! Az önök volt igazságügy-miniszterének nyilatkozatát szeretném felolvasni. Itt a parlamenti jegyzőkönyvmásolatom, 1998. február 23-a. Arról volt szó benne, hogy legyen-e a választási kampányidő alatt parlamenti munka, vagy ne legyen parlamenti munka. Most hallhattuk, hogy mi állítólag félünk, ezért lesz kéthetes szünet.

Nos, kedves Szabó Zoltán, ha figyelnél Vastagh Pál egykori igazságügy-miniszter szavaira, ő ezt mondta: "A választási kampány kezdete - és ez így volt az előző választások előtt is - és a parlament munkája nyilvánvalóan célszerű, ha egy idő után elválik egymástól, és ez természetesen tisztább kampányviszonyokat is teremt."

Tehát pont önök javasolták még tavasszal... (Zaj az MSZP padsoraiban. - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Az országgyűlési választás volt!) Kampány és kampány, választás és választás, úgy gondolom, ugyanaz. Éppen Vastagh Pál igazságügy-miniszter javasolta önöknek, és itt az szerepel: "Taps a kormánypárti padsorokban." Gondolom, Szabó Zoltán képviselő úr is megtapsolta Vastagh Pál igazságügy-miniszter úr javaslatát. Tehát éppen a szocialistáknak volt ez a koncepciójuk, hogy ne legyen parlamenti munka, miközben folyik a választási kampány.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Filló Pál képviselő úrnak, MSZP.

 

FILLÓ PÁL (MSZP): Igen tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Most, a vita vége felé engedjék meg, hogy nagyon röviden elmondjam a véleményem az eddigi vitáról.

Úgy gondolom, a kormánypártok részéről meglehetősen farizeus magatartás jellemezte az eddigi vitát. Hiszen miközben elismerték a gazdaság jó helyzetét, ugyanakkor sokan azzal foglalkoztak, hogy az elmúlt évek stabilizációs intézkedései milyen súlyosan érintették a lakosságot. Ez igaz, képviselőtársaim. Köszönet illet mindenkit azért, hogy ezt elviselték. De öntsünk tiszta vizet a pohárba: ha nincsen '95-ben megszorítás, akkor most 1999-re az Orbán-Torgyán-kormánynak nem lenne mit elosztogatni!

Nézzük meg, kiket és kit kíván támogatni az Orbán-Torgyán-kormány a nyugdíjasoktól, a kiskeresetű dolgozóktól, a közalkalmazottaktól, a köztisztviselőktől, a munkanélküli családoktól elvett, illetve rajtuk megtakarított milliárdokból! A válasz egyértelmű: a legjobb jövedelmi helyzetben lévőket fogják leginkább támogatni. A gazdagabb még gazdagabb, a szegényebb még szegényebb lesz. Ennyit, képviselőtársaim, a társadalmi igazságosságról...

Tisztelt Ház! (Kósa Lajos: Mohosz!) Mit vártam a mai vitanaptól? Azt, hogy megtudjuk, a költségvetéshez szorosan kötődő területeken, a közalkalmazottak, a köztisztviselők bére vajon hogyan fog alakulni. Erről sajnos semmit sem hallottunk! Az érdekegyeztetés kritikáját meghallottuk képviselőtársaimtól, de azt, hogy a kormány hogyan és kikkel képzeli el a jövőt, arról semmit sem tudhattunk meg.

A miniszterelnök úr a mai napig teljes mértékben nélkülözte az érdekképviseletek részvételét a polgári út kidolgozásában. S arra sem talált módot, hogy találkozzon a szakszervezeti vezetőkkel. Jó lenne, hölgyeim és uraim, ha ezen a gyakorlaton minél előbb változtatnának!

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Medgyasszay László képviselő úrnak, MDF. (Dr. Medgyasszay László: Nem kétperces, elnök úr.) Igen... Az MDF-nek van még 9 perce, tehát akkor 9 percig terjedhet az idő.

Medgyasszay képviselő úré a szó.

 

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai politikai vita tétje nemcsak a téma. Gál Zoltán képviselő úr megfogalmazása tiszteletre méltó, amikor arról beszélt, hogy a mai vita tétje: milyen lesz a jövő, az elosztás. Azt hiszem, nagyon fontos tétje a mai vitanapnak az, hogy az állampolgárok kinek hisznek, önöknek-e vagy a kormányoldalnak. S ezen túl még azért is nagyon fontos ez a tét, nemcsak az önkormányzati választások miatt, hanem a tét az, hogy lesz-e ennek a kormánynak ereje folytatni és befejezni a rendszerváltoztató folyamatot. Mert ez az igazi tét!

Kinek hisznek a választópolgárok? Ha Burányi-, Szabó-, Filló-stílusban akarnék hozzászólni, akkor azt mondanám, az a tét, hogy a 42+4 évi hazudozásnak hisznek, vagy pedig az önkormányzati választások sikerét kockáztató őszinteségnek hisznek. De nem ezt a stílust választom, hanem inkább a "zoltánok" - Kis Zoltán és Gál Zoltán - stílusát választom, és ilyen stílusban kívánok a vitanap végén egy-két felvetésre reflektálni.

Bauer Tamás képviselő úr az Antall-kormány mulasztásait sorolta. Én készségesen elismerem, hogy négy év alatt nem volt időnk negyven év romhalmazát eltakarítani. Egyébként Chikán miniszter úr és Bogár államtitkár úr szakmai választ is adtak. Én nem tudok olyan szakmai választ adni, mint ők. Én csak szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy '93-ban is sokan voltunk, akik elismertük és megmondtuk a problémákat. Én magam elmondtam - a Népszabadságban megjelent, tessék utánanézni -, hogy a mezőgazdaság válságban van, és a huszonnegyedik órában vagyunk. Kormánypártiként, államtitkárként ezt '93-ban tudtam, elmondtam, mert az igazságot mindig meg kell mondani.

De azért azt túlzásnak tartom, tisztelt képviselő úr, hogy ön egyenlőségjelet tett a '90 előtti negyven év és az utána következő négy év közé. (Bauer Tamás: Nem én mondtam!) Egyenlőségjelet tetszett tenni, tessék a jegyzőkönyvet elolvasni! Én most tehetném azt, hogy párhuzamot vonok a negyven év és az elmúlt négy év között, de nem teszem.

Nagyon sokan hivatkoztak a nyugdíjasokra. Sándor képviselő úrral, remélem, most majd személyesen is - nemcsak így - megismerkedünk, ha egyszer meghívnak egy szakszervezeti vitára, szívesen elmegyek. Nyugdíjasfórumra hivatkozott, arra a nyugdíjasfórumra, amelyet én is láttam a televízióban; egy tiszteletreméltó, ősz hajú asszony beszélt.

Tegnap én is egy nyugdíjasfórumon voltam. Nem egy ilyen jól megszervezett, propagandacélú nyugdíjasfórumon, hanem egy kisebb, helyi nyugdíjasklubban, ahol nagyon érdekes módon az ott lévő nyugdíjasok 80 százaléka abba a kategóriába sorolta magát, akiket pozitívan érint a differenciált nyugdíjemelés. Úgy látszik, nem ugyanabban a nyugdíjasközegben mozgunk. Én egy falusi, vidéki nyugdíjasközegben mozgok, ahol bizony az alacsonynyugdíjasok rétege, úgy látszik, több mint 20 százalék. Hozzáteszem, nagyon jó lenne, ha ez a bizonyos 20 százalék - amelyről önök beszélnek, hogy kit érint a pozitív diszkrimináció - itt följebb emelhető lenne. Ezt elmondtam két nappal ezelőtt is.

Azután szó esett a rászorultsági elvről. Igen, ez nagyon fontos elv, csak kérdés, hogy érvényesült-e az elmúlt időszakban ez. Érvényesült-e igazságosan akkor, amikor a jövedelemeltitkolásban olyan kiművelt lett ez az ország? Vajon azok kapták-e mindig meg a rászorultság elvén juttatható, önök által adott lehetőségeket, akik valóban rászorulnak? Azután azt is meg kellene nézni, hogy ennek a rászorultság elvének vajon nem kellett volna-e egy kicsit érintenie a felsőbb kategóriába sorolt alkalmazottakat.

Tisztelt Ház! Röviden ezt szerettem volna elmondani. Lehet, hogy egy kicsit mosolyogni fognak, amikor furcsa módon fejezem be felszólalásomat. Amikor ilyen vita van, mindig-mindig előjön a múlt és a szomorú jövőkép - mert, ugye, a mindenkori kormány valami iszonyú módon látja a jövőt. Az ellenzék ragyogóan látja, hogy mit kellene csinálni. Egy szocialista párti képviselőbarátommal időnként el is borongunk, hogy milyen lesz a jövő. Hát mi a jövő biztosítéka? Én Galgóczi Erzsébet néhány gondolatát szeretném itt most elmondani: Biztosítéka nincs tehát a jövőnek? Maradjunk ebben a reménytelen gondolatban? Ne maradjunk, mert van garancia: a nép. Ez a nép, amit úgy hívnak, hogy magyar. Ez a nép ezer éven át rokonok, testvérek, pártfogók nélkül megállta a helyét ezen a nem szerencsés, huzatos Duna-völgyben, háborúk, nagyhatalmak, átjáróházakban, sok-sok rosszul politizáló ország vezetői, vesztői alatt. Ez a nép, amelyből én is vétettem, életre való, életképes, tehetséges, szorgalmas, leleményes. Ez a nép mocsárba bújt a tatár elől, erdőbe menekült a török elől, ez a nép elásta a lisztet, a zsírt, a cukrot, hogy a háború alatt ne rabolják el a mindenféle nemzetbeli rekvirálók.

 

(13.40)

 

Ez a nép a Rákosi-beszolgáltatás idején kévénként lopta haza a búzát a saját földjéről, és éjjel kézzel csépelte ki, hogy mint jobbágykorában, gyermekei éhes száját betömhesse. Ez a nép olyan, mint egy remekmű: eldobhatják az elejét, meghamisíthatják a végét, kihúzhatnak belőle száz kényes mondatot, hacsak az egész könyvet el nem égetik, hacsak az egész népet rács mögé nem dugják, nem tudják életképtelenné tenni. Ők a garancia, s ez nekem elég, hogy továbbra is értelmét lássam a munkámnak.

Kérem önöket, hogy fogadják jó szívvel Galgóczi Erzsébet sorait! Azt hiszem, ez a kormány ezt a népet fogja szolgálni, és ez nem demagógia, hanem meggyőződés a részemről.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr...

 

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): És szeretném bejelenteni, hogy a fennmaradó időkeretet a Fidesznek szeretnénk átadni.

 

ELNÖK: Tehát, ha jól értem, a fennmaradó időkeretet a Fidesz részére szeretné átadni, erre van lehetőség a Házszabály szerint. Tehát akkor a 9 percből levonva az 5 perc 30 másodpercet, 3 perc 30 másodperccel növekszik a Fidesz rendelkezésére álló idő.

Kétperces felszólalásra következik Bogár László képviselő úr, politikai államtitkár.

 

DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen. Akkor én most, azt hiszem, el is használhatnám a kormányidő keretében ezt a 3 percet, nem? (Közbeszólások: Nem. - Kósa Lajos: Nem.)

 

ELNÖK: Az MDF átadta a Fidesznek, tehát így akkor lett 3 perc 50 másodperce a Fidesznek. (Közbeszólások: Megy az idő!)

 

DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Bocsánat, akkor addig állítsuk meg az órát, elnök úr, elnézést!

 

ELNÖK: Igen - tessék akkor!

 

DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Elnök úr, én azt gondoltam, hogy lehetőségem lesz felhasználni azt az időkeretet, de elnézést, akkor Kósa Lajossal... (Kósa Lajos: Elnök úr, ügyrend!)

 

ELNÖK: Kósa Lajos él vele, igen, jó. Megadom a szót Kósa Lajos képviselő úrnak. Kétperces lesz?

 

KÓSA LAJOS (Fidesz): Nem, ügyrendi hozzászólásom van, tekintettel arra, hogy Bogár László... - én ezt az előbb az egyik elnök úrnak már elmondtam. Ha a kormánypártok ideje még engedi és az adott miniszter úr felszólalásra jelentkezik, azt automatikusan vegyék rendes felszólalásnak, és csak akkor vegyék kétpercesnek, ha azt külön jelzi. Tekintettel arra, hogy az MDF átadta az időkeretét, ezért a Fidesznek még van 4 perce, tehát most felszólalásra nem a kormánypárti oldalról következik valaki, akinek az időkeretét Bogár úr felhasználhatja, hanem az ellenzéki oldalról, mert a Házszabály azt mondja, hogy egy ellenzéki felszólalást egy kormánypárti követ, aztán ellenzéki.

Köszönöm szépen. (Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiból.)

 

ELNÖK: Igen, képviselő úr, de a Házszabály szerint, amikor a kormány képviselője jelentkezik, mindig elsőbbséget élvez más képviselővel szemben. Én a Házszabály szerint beszéltem, de ha Bogár úr visszalép, tehát megérti Kósa úr kérését (Dr. Bogár László bólogat.), akkor most egy ellenzéki képviselő következik. Jelen esetben Bársony András képviselő úrnak adom meg a szót kétperces felszólalásra... (Közbeszólások: Nincs benn! - Dr. Avarkeszi Dezső: Visszalépett!) Nincs benn, sajnos a monitoron bejelentkezett. Megkérem a képviselőtársakat, mások gombját ne nyomogassák meg! (Derültség.)

Akkor a rendes felszólalások következnek. Tóbiás József képviselő úr, MSZP, következik, mivel nincs kétperces. (Közbeszólások: Nincs itt! - Dr. Avarkeszi Dezső: Ő is visszalépett!) Ő sincs itt.

Sáling József képviselő úr jelentkezett, MSZP. Ő itt van? (Dr. Sáling József: Elállok!) Igen, ön is eláll a szólástól.

Csizmár Gábor képviselő úr, MSZP... (Csizmár Gábor: Elállok!) Szintén eláll.

Akkor még egyszer a számvetés: a Fidesznek így lett 3 perc 50 másodperce; az MSZP-nek 1 perc 50 másodperce; a Független Kisgazdapártnak 1 perc 20 másodperce van; az SZDSZ-nek nincs ideje; az MDF-nek így szintén nincs, mivel átadta az idejét; a MIÉP-nek 7 perc 40 másodperc áll rendelkezésre; a független képviselő úrnak pedig, aki nincs itt, neki is a rendelkezésére áll 1 perc.

Kérem, mivel nem jelentkezett senki kétpercesre, mivel Csizmár Gábor volt az utolsó hozzászóló, most önökön a sor.

Igen, Boros Imre tárca nélküli miniszter úr jelentkezett. Tessék, Boros Imre miniszter úré a szó!

 

DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Filló képviselő úr osztogatásról beszélt. Azt hiszem, nem túl sok osztogatnivaló van itt, de visszatérek: Szabó Zoltántól nagyon élvezetes volt hallani Máté evangélistát; ha Pál apostolt is hozzátette volna, akkor az osztogatással kapcsolatban (Derültség a kormánypártok soraiban.) mindjárt jobban értené a közönség, miről van szó. Tudniillik az elmúlt időszakban a nemzeti vagyon - ami könyv szerinti értéken körülbelül 8000 milliárd forint lehetett - zöme, 80 százaléka összesen 1100 milliárd forintért ment el, kelt el, osztogatódott el; ugye, erre gondolt ön is? Nyilvánvalóan. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Közben a forint történetének legnagyobb inflációja zajlott le (Közbeszólás az ellenzéki pártok soraiból: '91-ben!) - ez ügyben vitában vagyunk Bauer képviselő úrral -, tudniillik 96 forintról körülbelül 210 forintra emelkedett a dollár az alatt az időszak alatt.

Mi valósult meg tulajdonképpen? A vagyonok gyors és a jövedelmek még gyorsabb átrétegeződése, ugye? És ha nem csak azt a 10 százalék alsó és felső jövedelemkategóriát nézzük, akkor bizony nem 1:7 az arány, hanem 1:17! Nos, ezt szeretnénk korrigálni, először a családokon (Bauer Tamás közbeszól.) - Pécsett, emlékszel? - ...ezt szeretnénk korrigálni a kormányzati politikában, elsősorban a családokra gondolva, és a nyugdíjasoknak is (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) szeretnénk azt, amit az üres kassza még lehetővé tesz, reálemelésben odaadni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. A képviselő urakon van a sor, a monitor szerint senki nem jelentkezett.

Még egyszer ismertetem: a Független Kisgazdapárt ideje így kimerült; az MSZP-nek van 1 perc 50 másodperce; a Fidesznek van 3 perc 50 másodperce; a MIÉP-nek van 7 perc 40 másodperce. Egy amerikai játékot - hogy ki lő előbb - látok most. (Derültség.) Mivel a monitor szerint senki nem jelentkezik, ezért kérem, hogy valaki... Igen, Bogár László politikai államtitkár úr nyomta meg a gombot.

 

DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Akkor tehát jól értelmezem, hogy az a 3 perc 50 másodperc...

 

ELNÖK: 3 perc 50 másodperc áll az ön rendelkezésére. (Közbeszólások.)

 

DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: ...a taktikai csatározás után, köszönöm szépen.

Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Urak és Hölgyek! Most, hogy ennek a maratoni, kétnapos vitának a vége felé közeledünk, azt gondolom, valóban illendő volna őszintén feltenni a kérdést: miről is szólt ez a két nap? Én a magam részéről - csatlakozván Medgyasszay Lászlóhoz - azt gondolom, alapvetően egyet lehet érteni Gál Zoltán képviselő úrral, mindazzal, amit mondott azzal kapcsolatban, hogy bizony az alapvető problémák arról szólnak, hogy a Bokros-csomag az elmúlt évtizedek legnagyobb forráskivonását valósította a magyar társadalomban, és most, amikor lehetőség nyílik arra, hogy ezeket a forrásokat, legalábbis részben visszapótoljuk, akkor a vita azon folyik, hogy hogyan is menjen ez végbe.

Még néhány mondat ehhez a bizonyos Bokros-csomaghoz, mert kétségtelen: igen gyakran e körül szikráznak össze az indulatok. Azt gondolom, nincs ebben semmi különös, valóban, az elmúlt évtizedek legdurvább makrogazdasági beavatkozássorozatát jelentette. De miről is szól valójában ez a folyamat? Azt gondolom, a legjobban a következő két számadat szembeállítása jelzi ezt, a következő történt:

Normális esetet feltételezve a reálbérek körülbelül 2000-ben fogják elérni újra a '94-es, tehát a Bokros-csomag előtti szintet. Ez alatt a hat év alatt gyakorlatilag, ha kumuláljuk azt a bértömegkivonást - természetesen ha a '94-es szinten maradtak volna a bérek, akkor itt egy bértömegkivonásról lenne szó -, ennek az értéke körülbelül 12 milliárd dollár. Mit ad isten, pontosan 12 milliárd dollárral javult kumuláltan közben a fizetési mérleg. Azt gondolom, fehéren feketén itt van előttünk: az történt, hogy volt nagy makrogazdasági kihívás, miszerint javítani kell a fizetési mérleget, és ez a beavatkozássorozat úgy javította, hogy annak a fedezetét, pontosan 12 milliárd dollárt a magyar - ha szabad így fogalmazni - "családüzemektől" vont el.

Miért használom azt a furcsa kifejezést, hogy "forráskivonás a családüzemből"? És itt rá is térnék arra a folyamatra, amelynek során megint csak feketén fehéren kiderül, kormány és ellenzék alapvetően nem ért egyet abban, hogyan is menjen végbe ez a visszapótlás. A visszapótlás tényében hajlamosak vagyunk egyetérteni, de hogy milyen értékbázison, milyen logikával és milyen szerkezetben menjen az végbe, nos, azt gondolom, erről folyt ezen két nap során a vita.

Miért is említettem ezt a "családüzem" kifejezést? Azért, mert azt gondolom, bármilyen furcsán hangzik is, a család egy hihetetlenül fontos dolgot "állít elő" - nagyon furcsán hangzik talán -, és az nem más, mint a jövő generációja.

A jövő generációja előállításának a költségeit - mint általában a költségeket - pedig, azt gondolom, nem illendő dolog megadóztatni.

 

 

(13.50)

 

 

A kormány tehát a törekvéseivel, az adópolitikájával, a jövő évi költségvetés kialakításával még nem teljes mértékben, de el akarja kezdeni azt a folyamatot, amelynek keretében egy költséget nem adóztatunk, hanem lehetőséget nyújtunk ennek kapcsán a magyar családoknak arra, hogy minél gyorsabban és erőteljesebben visszapótolhassák ezt a hatalmas összeget, amit ezekben az években elvesztenek.

Hasonló a törekvésünk az időskorúak támogatásánál is, hiszen - ahogy számos képviselőtársam elmondta - az alapvető törekvésünk azon másfél millió nyugdíjas élethelyzetének a javítása, akik a legrosszabb helyzetben vannak. Náluk az emelés mértéke eléri vagy messze meg is haladja azt a bizonyos ominózus 18 százalékot. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Elnök úr, azonnal befejezem. Azt gondolom tehát, hogy való igaz, ez a vita ezekről szól. Természetesen, mint minden ilyen esetben, az idő fogja eldönteni, hogy a vitatkozó felek közül kinek is van igaza. Azt hiszem, ez a kormány a két nap alapján bátran nézhet a megmérettetés elébe.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót felszólalásra Balczó Zoltán képviselő úrnak, MIÉP. Kétperces felszólalásra jelentkezett?

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Két percben elmondom a mondanivalómat.

 

ELNÖK: Önnek 7 perc 40 másodperc áll rendelkezésére.

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja nem tartalékolt időt, és nem azért, hogy valami taktikázással a zárszó jogával éljünk. Ami a mai vitanap témájához kapcsolódó alapelveinket illeti, elmondtuk, aminek az érvényesítését szeretnénk elérni erőnkhöz mérten, és aminek az érvényesülését fogjuk vizsgálni a kormány azon tényleges előterjesztéseiben, amelyekről majd érdemi szakmapolitikai vitát lehet folytatni.

Köszönöm szépen, a további idő lehetőségével itt most nem kívánunk élni. (Taps a MIÉP és a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót - 1 perc 50 másodperc áll az MSZP rendelkezésére - Kiss Péter képviselő úrnak, MSZP.

 

KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy ítélem meg, hogy az ország közvéleményének hasznos volt ez a vita, hiszen látja, hogy mire számíthat a következő időszakban, mi az, ami várható, a politikai erőknek milyen eltérő javaslataik vannak arra, hogy a következő évben - amikor már lehet adni - kik és mennyit kapjanak abból a forrásból, amit az elmúlt négy év kormányzása teremtett meg. Hiszen megteremtette azt a stabil gazdasági bázist, ami alapján most már arról lehet vitatkozni, ki kapjon többet, melyik ágazatot fejlesszük jobban, melyek azok az infrastrukturális beruházások, amelyek jobban szolgálják a későbbi modernizációs törekvéseinket. Hogy ma... (A mikrofonja nem működik.)

 

ELNÖK: Bocsánatot kérek! Tessék, folytassa, képviselő úr! (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nem működik a mikrofon!) Kérem a technikusokat, ne vonják már meg ennyire a szót az MSZP-től! (Derültség.) Kérem a teremőrt, hogy a képviselő úrhoz vigye oda a kézi mikrofont. (Kiss Péter elé kézi mikrofont helyeznek.) Tudtommal 40 másodpercet használt fel. Tessék!

 

KISS PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen. Nos, éppen ott tartottam, ha van miből felosztani, mert ezt a gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, akkor célszerű és lehet is vitákat folytatni. Most, ezen a vitanapon világossá vált, hogy eltérően ítéljük meg nemcsak az ország helyzetét, hanem azokat a köröket is, amelyek támogatására, háttere megteremtésére, egzisztenciális biztonságára mi most plusztámogatásokat, pluszjövedelmeket akarunk fordítani. Szeretnénk most azoknak adni, akiktől el kellett venni a kényszerű stabilizáció idején. Szeretnénk támogatni a szegényebb rétegeket, a rossz sorsú embereket, mert erre most megvan a lehetőség.

Álságos, ha az ország gazdasági helyzetét úgy állítják be, hogy az nem ad lehetőséget a szegények támogatására, miközben a terheket a gazdagok felől a szegényekre hárítják át. A mostani gazdaságpolitikai tervek erről szólnak, s ezek számunkra nem elfogadhatók. Amikor pedig a következő hetekben, hónapokban folytatjuk erről a vitát, akkor pedig arra készülünk, hogy precízen kimutassuk, hogy szakmailag is megállja a helyét az álláspontunk, az itt ismertetettekkel szemben a közterhek alakulásában, a bérekben s egyéb szociális juttatásokban alátámasztható a véleményünk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. A frakciók ideje - a MIÉP kivételével - elfogyott. Megkérdezem a jelen lévő MIÉP-képviselőket, hogy kívánnak-e élni a 7 perces felszólalási idő lehetőségével. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Már elmondta!)

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb kellő mértéktartással nyilatkoztam. Ezek után ezen az sem változtat, hogy a Kiss Péter képviselőtársam által elmondottak, úgy tűnik, a mai vitanapon hallottakkal nem kerültek összhangba. Nem kívánok részletekbe bocsátkozni.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. A tisztelt képviselőcsoportoknak elfogyott az idejük, megtették a nyilatkozataikat.

Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Szabadi Béla úrnak, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkárának, aki a kormány nevében válaszol a vitában elhangzottakra. Tessék, Szabadi Béla államtitkár úré a szó.

 

DR. SZABADI BÉLA földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban nehéz helyzetben van az, aki a mai politikai vitanapot össze akarja foglalni, hiszen sok szempontból, sok tekintetben eklektikusnak tűnhet az, amit itt a képviselőtársak, illetőleg a tévénézők és a rádióhallgatók hallhattak.

De mindenesetre egyet kell értenem Kiss Péter képviselő úrral, aki elmondta, hogy ez a mai politikai vitanap nagyon hasznos volt. Kétségtelenül így van, sok értékes megállapítást is hallhattunk. Így például azt - és ezzel kezdem -, amit Bauer Tamás mondott, aki kijelentette, hogy az MSZP vesztett, az SZDSZ vesztett, az ország nyert. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni.

A kormány haladéktalanul hozzálátott a kormányprogram végrehajtásához, és senki nem vetheti a kormány szemére azt, hogy bármiben késlekedne, és az ígéreteit ne tartaná be. Varga Mihály politikai államtitkár úr részletekbe menően mutatta be azt, hogy a kormány mit szándékozik tenni a jövedelmek, az elvonások, a közterhek, támogatások tekintetében. Számításai alapján teljesen nyilvánvaló, hogy mivel ez a kormány minden rétegen segíteni akar, ezt a célját eléri, hiszen a legalacsonyabb jövedelműek esetében is javul a jövedelempozíció.

Szeretném emlékeztetni a képviselőtársakat arra, hogy a kormány 1999. január 1-jétől alanyi jogúvá teszi a családi pótlékot és a gyest, már eltörölte a tandíjat, a gyermekek tekintetében visszaállítja az adókedvezményeket, az év közepétől fogva, a jövő év közepétől kezdve nő az anyasági támogatás, a lakásvásárlásra az illeték mérséklődik, 400 ezer forintig visszaigényelhetővé teszi a lakásépítésnél az általános forgalmi adót, illetőleg olyan konstrukciót vezet be, amely ezzel egyenértékű hatással jár.

Két dolgot kell elválasztani egymástól, a továbbvitelt és a reformot. Teljesen nyilvánvaló, hogy egy év közepétől kezdve nem lehet azonnal drasztikus lépéseket bevezetni. Ehhez hosszabb idő kell. Tehát a reformlépések, amelyekhez más bázis is kellene, nem vezethetők be teljeskörűen 1999. január 1-jétől. Az, hogy milyen lépéseket tud tenni a kormány a lakosság életviszonyainak javítása tekintetében, az természetesen nemcsak és nem elsősorban a kormány szándékaitól és aktivitásától függ, hanem attól az alaptól is, amire a kormány tevékenysége támaszkodhat. Ehhez a kérdéshez később még visszatérek.

 

 

(14.00)

 

 

A kormány valódi párbeszédet folytat. Igen nagyra értékelem - mint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára - azokat az elismerő szavakat, amelyeket erről Kis Zoltán szabaddemokrata képviselő a parlament előtt elmondott. A minisztérium minden tekintetben keresi a megfelelő konszenzust a különböző csoportokkal és rétegekkel, hiszen egy célunk van, a mezőgazdaság jobb állapotba hozása.

De milyen alapra is támaszkodhat a mai kormánynak a munkája? Az ellenzéki képviselők nyomatékosan aláhúzták azt, sőt, Kiss Péter örömét is kifejezte afelett, hogy a Horn-kormány rendkívül sikeres tevékenységet folytatott. Sőt, a kormánypárti képviselőkre is szoktak hivatkozni, amikor azt mondják, hogy azok is jónak tartják az ország gazdasági állapotát. Ezzel kapcsolatban szeretnék emlékeztetni arra, hogy mi csak viszonylagosan tartjuk jónak az ország gazdasági állapotát, tehát olyan értelemben tartjuk jónak, ami nem indokol elkapkodott intézkedéseket, de ha mérleget készítünk arról, hogy milyen helyzetben van ez az ország, akkor rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy miért nem lehet még szélesebb körű könnyítéseket bevezetni az elvonások területén.

Szeretnék emlékeztetni a Bokros-csomag hatásaira: a fogyasztás visszaesésére, a reálkeresetek színvonalára, amely ma akkora, mint 30 évvel ezelőtt volt; a létminimum alatt élők arányának megnövekedésére és igen tekintélyes mértékére; arra, hogy többfelé szakadt a társadalom, területi egyenlőtlenségek jellemzik az országot, drasztikusan visszaesett a születések száma; alig épül ma lakás Magyarországon, helyesebben feleannyi épül, mint amennyi a fizikai kopás megszüntetéséhez szükséges lenne; felemelték a nyugdíjkorhatárt, kórházi ágyakat zártak be; és ami a szabályozó rendszert illeti, bonyolult, állandóan változó adó- és tb-rendszer működik Magyarországon, gyenge színvonalú behajtással és nagyon rossz nyilvántartásokkal.

A mai parlamenti vitának egyik sajnálatos aspektusa az, hogy komoly szakmai vitáról nem győződhettek meg azok, akik ebben a vitában közvetlenül vagy közvetve részt vettek. Még azt sem lehet szakmai vitának tartani - bár ez kiemelkedett a többi észrevétel és felvetés közül -, hogy vajon ha a terheket csökkentik, akkor nem fognak-e drasztikusan visszaesni a költségvetés bevételei, nem kell-e emiatt még egyszer újabb Bokros-csomagot bevezetni vagy hasonlót. Ezek olyan viták, amelyeket már többször lejátszott az Országgyűlés is, és más fórumokon is ezek a viták többször megismétlődtek. Nem látjuk értelmét annak, hogy most, amikor hosszas előkészítés után lényeges csökkentéseknek az életbe léptetésére kerül sor, akkor újból és újból magunkat gyengítsük e tekintetben, és ragaszkodjunk egy rossz, működésképtelen, sarcszerű elvonásokat tartalmazó és alkalmazó adó- és járulékrendszerhez. Ehhez viszonyítva csak jobbat lehet kitalálni, erre szeretném felhívni a képviselőtársak figyelmét.

A szakmai vitát mutatja az is, hogy van, aki elismeri, hogy valós könnyítések kerülnek bevezetésére, így például Kis Zoltán szabaddemokrata képviselő úr, mások viszont ezt vitatják, mint például Burány Sándor és frakciótársai - ugyanazokra a számokra hivatkozva. Még egyszer meg kell állapítanom, hogy a legalacsonyabb jövedelmű bérből és fizetésből élőknél és nyugdíjasoknál sem csökken a jövedelem, mindenütt lehetőség szerint reálbér-növekedés következik be 1999-ben.

Azt igaznak tartom, hogy a kormány átcsoportosítja a terheket, az viszont nem felel meg a valóságnak, hogy a rosszabb körülmények között élők rovására történik ez az átcsoportosítás, egyszerűen ez nem igaz. És az sem igaz - bár polgári kormányról van szó -, a polgári kormány nem egy olyan kormány, amely színben fel kívánják tüntetni, hanem éppen egy olyan kormány, amely valamennyi réteg esetében az életkörülmények javulását jelöli meg önmaga számára célként, tehát nem igaz az, hogy azt kívánná, hogy aki gazdag, az legyen még gazdagabb. Az sem igaz, hogy Budapest kerül még inkább előtérbe. Ezeket a megjegyzéseket nem is szakmai felvetésnek kell tartani, hanem egyszerű blöffnek.

És hogy hol van a vidékfejlesztés? Szeretném emlékeztetni azokat, akik ezt a kérdést felvetették, hogy a földművelésügyi miniszter elődjének, Nagy Frigyesnek a legnagyobb álma az volt, hogy elérje, hogy a földművelésügy és a területfejlesztés kérdései között legalább valamilyen összhang jöjjön létre, mert ilyen módon összefüggő kérdések egymással szembekerülnek, és a szűkös forrásokat sem lehet felhasználni. Ezt ő nem tudta elérni, állandóan át kellett csoportosítani területfejlesztési célokra forrásokat úgy, hogy nem szólhatott bele ezeknek a forrásoknak a felhasználásába. Mi viszont úgy kezdjük a négyéves kormányzást, hogy nemcsak az összhang van biztosítva, hanem szervezetileg is biztosítva van, tehát a földművelésügy és a területfejlesztés kérdései egy minisztériumban vannak kezelve, és ebben a minisztériumban gondoskodunk arról, hogy a vidék fejlesztése - aminek a mezőgazdaság bázisán kell végbemennie - minél komolyabb eredményeket tudjon felmutatni, és minél koncentráltabb legyen.

Nem igaz az sem - és sajnos, ezt cáfolni sem tudom, hiszen, azt hiszem, elegendő Varga Mihály politikai államtitkár úr számítása; ha van egy ilyen számítás, nem tudom, hogyan tudnám az állítást cáfolni -, hogy mindenki, aki 50 ezer forint alatt keres, rosszabbul jár. Sőt, olyat is hallottunk, hogy mindenki, aki évi 400 ezer forintnál kevesebbet keres, rosszabbul jár, de a 400 ezer forint, az havi harminc-valahányezer forint, tehát képviselőtársaim, ellenzéki képviselőtársak, hol 35, hol 40, hol 50 ezer forintra értették azt a jövedelemhatárt, amely alatt mindenki rosszabbul fog járni. A valóság az, hogy mindenki jobban jár az új adó- és járulékrendszer bevezetésével.

Az sem felel meg a valóságnak, hogy nőni fog a munkanélküliség. A közterhek csökkentése a foglalkoztatottsági színvonal javításának legdöntőbb feltétele, ezért arra lehet számítani, hogy folyamatosan újabb munkahelyek fognak létesülni. A kormány elhatározott szándéka, hogy további tb-járulékcsökkentéseket fog az elkövetkezőkben végrehajtani, így tehát a munkahelyteremtésre ösztönző hatás folyamatosan és állandóan fennmarad. Nem indokoltak tehát azok a jókívánságok, amelyek szerint ne csak a polgárok részesüljenek a jövedelememelkedésből, hanem a bérből és fizetésből élők és a nyugdíjasok is.

A szakmai felvetések csekély száma miatt ezt a politikai vitanapot politikai vitanapnak, kifejezetten politikai vitanapnak kell tartani, különböző politikai felhangokkal. Ezek között - nem véletlenül, mivel politikai felhangokról van szó - át nem gondolt, végig nem gondolt értékelésekkel, képzavarokkal lehet találkozni. Számomra az egyik legérdekesebb képzavar az volt, hogy a kormány elődje kiütötte a dolgozók kezéből a reálbér 25 százalékát. A reálbér egy elvont fogalom. (Bauer Tamás: A miniszterelnök úr mondta tegnapelőtt!)

 

 

(14.10)

 

 

A fellendülés vonatára való felkapaszkodás hasonlóan tetszett (Bauer Tamás: Ezt én mondtam!), és különösen azok a kedvcsináló felszólítások, hogy tessék tapsolni, most tessék tapsolni. Én nem hiszem, hogy a szakmaiságot ezzel lehetne képviselni. (Dr. Géczi József Alajos: Mikszáth korában is így volt, nem?) Igen...

Hasonlóképpen tetszetős a hajó és a csónak. Én nem hiszem, hogy attól válik valami gazdagabbá, ha nagyobb. Csónak is lehet igen komfortos, míg a hajó igen kényelmetlen. (Vancsik Zoltán közbeszólása.) Ezek a beállítások és értékelések arra alkalmasak, hogy különböző rétegek között egyenetlenségeket és érdekellentéteket szítsanak. (Zaj.)

A politikai jelleget mutatják a szirénhangok is: aggódás olyan jelenségek ellen, amelyekkel szemben az előző kormány nem lépett fel. Szeretnék most röviden megállni ennél, és hangsúlyozni, hogy én a magam részéről nem igazán kedvelem a múltra való állandó hivatkozást. De azzal, ahogy az ellenzéki képviselők ebben a vitában megnyilvánultak, kiprovokálták, hogy a múlt legyen a mai politikai vitanapnak az egyik fő vitaterülete.

Nem kellett volna arra hivatkozni, hogy mi minden történt az elmúlt években, és hasonló más olyan - hogy mondjam... - magatartást sem kellett volna tanúsítani, ami ilyen irányba vitte el a vitát. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy amikor a Bokros-csomagot bevezették, aminek - én nem ezen a véleményen vagyok, de vannak olyanok, akiknek az a véleménye, hogy a Bokros-csomagnak voltak reális elemei - voltak azonban olyan elemei, amelyek teljesen szükségtelenül kerültek ebbe, és amelyek rendkívüli terhet jelentettek, miközben bevételt nem hoztak különböző csoportok és rétegek számára. Akkor kellett volna ilyen nagyívű elképzelésekkel előállni, hogy mit, hogyan, milyen mértékben kellene emelni. Nagyon kevéssé hiteles ugyanis az a felszólaló, aki egy vagy két évvel ezelőtt a mellett érvelt, hogy miért kell a reálkereseteket csökkenteni, most pedig egy tekintélyes reálkereset-növekedésen is túl akar lépni. (Tóth András, Komárom-Esztergom megye: Változott a helyzet!)

Úgy gondolom, hogy a politikai vitanapon a felvetésekre és kérdésekre az ellenzéki képviselők megalapozott válaszokat kaptak. (Vancsik Zoltán két kezéből T betűt formázva jelzi az elnöknek az idő leteltét.) Ugyanilyen megalapozott választ kaptak az érdekegyeztetés különböző kérdéseire is, nekem tulajdonképpen emiatt ezeket a kérdéseket részletesebben nem kell érintenem.

Mi úgy látjuk, hogy az érdekegyeztetés mechanizmusa ma képlékeny állapotban van, a jogszabályi háttere még nem stabil, nem követett el senki jogsértést az érdekegyeztetések során, sőt mulasztást sem. A kormány egyetért azzal, hogy a polgárokat is be kell vonni az érdekegyeztetésbe, és hogy előtérbe kell helyezni, a korábbiakhoz képest mindenképpen, a fogyasztók érdekképviseletét.

Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A mai politikai vitanap mégis hasznos vonatkozásokkal szolgált mindannyiunk számára. Így például olyan vonatkozással, amire Sándor László képviselő úr hívta fel a figyelmünket. Ő azt mondta, hogy visszajöttek a visszajelzések a nyugdíjasvitáról, egyre többen látják, mi történik az országban.

Én biztos vagyok abban, hogy nemcsak látják, hogy mi történik az országban, hanem az elmúlt években érezték is, hasonlóképpen érzik most is, mióta az új kormány van kormányon. (Vancsik Zoltán: Így van!) Ezért tehát azoknak, akik tanácstalanok a mostani politikai vitanapon elhangzott különböző gondolatok hasznosítását tekintve, azt javaslom, hogy a saját helyzetüket vegyék figyelembe (Dr. Géczi József Alajos: Így van!), a múltbeli, a jelenlegi és a jövőbeli helyzetüket, és reálisan lássák ezt a helyzetet.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

ELNÖK: Köszönöm.

Tisztelt Országgyűlés! A politikai vitát lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! A mai ülésnapunkat és ezzel együtt az Országgyűlés őszi ülésszakának 4. ülését berekesztem. Következő, várhatóan háromnapos ülésünket pedig október 19-én, délután 15 órára összehívom.

Jó pihenést kívánok mindenkinek!

 

(Az ülésnap 14 óra 16 perckor ért véget.)

 




Felszólalások:   1   1-207   207      Ülésnap adatai