Készült: 2020.04.01.15:58:22 Dinamikus lap

Bizottság által benyújtott indítványok 2010-2014


Önálló indítványok
  Iromány Szöveg Cím Benyújtók
1 H/7939 szöveges PDF Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési tervben foglalt feladatok megvalósításának időarányos teljesítéséről (2007-2010.) szóló jelentés elfogadásáról Ifjúsági, szociális bizottság

Nem önálló indítványok
  Iromány Szöveg Cím Típus Benyújtók
1 13244/1 szöveges PDF A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló 2009. évi CXXV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
2 13156/3 szöveges PDF A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
3 13156/2 szöveges PDF A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
4 13096/30 szöveges PDF A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Sport- és turizmusbizottság
5 13096/26 szöveges PDF A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Sport- és turizmusbizottság
6 13096/3 szöveges PDF A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
7 13094/17 szöveges PDF A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Sport- és turizmusbizottság, Költségvetési bizottság
8 13094/16 szöveges PDF A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Sport- és turizmusbizottság, Költségvetési bizottság
9 13094/5 szöveges PDF A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
10 13091/27 szöveges PDF Egyes törvényeknek a gyermekek védelme érdekében történő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Oktatási, tudományos bizottság
11 13091/14 szöveges PDF Egyes törvényeknek a gyermekek védelme érdekében történő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Oktatási, tudományos bizottság
12 13091/2 szöveges PDF Egyes törvényeknek a gyermekek védelme érdekében történő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
13 13057/7 szöveges PDF A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a szabálysértési eljárásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi és rendészeti bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
14 13057/5 szöveges PDF A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a szabálysértési eljárásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
15 13049/28 szöveges PDF Egyes törvényeknek a gyermekgondozási ellátások átalakításával, valamint a szociális hozzájárulási adó megfizetése alóli kedvezmény bővítésével összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság, Egészségügyi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság
16 13049/22 szöveges PDF Egyes törvényeknek a gyermekgondozási ellátások átalakításával, valamint a szociális hozzájárulási adó megfizetése alóli kedvezmény bővítésével összefüggő módosításáról módosító javaslat Ifjúsági, szociális bizottság
17 13049/21 szöveges PDF Egyes törvényeknek a gyermekgondozási ellátások átalakításával, valamint a szociális hozzájárulási adó megfizetése alóli kedvezmény bővítésével összefüggő módosításáról módosító javaslat Ifjúsági, szociális bizottság
18 13049/20 szöveges PDF Egyes törvényeknek a gyermekgondozási ellátások átalakításával, valamint a szociális hozzájárulási adó megfizetése alóli kedvezmény bővítésével összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Egészségügyi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság
19 12971/17 szöveges PDF A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság
20 12911/7 szöveges PDF A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek és egyes kapcsolódó törvényeknek a nevelőszülői jogviszony és a speciális ellátás átalakításával összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Emberi jogi bizottság
21 12824/20 szöveges PDF Egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Sport- és turizmusbizottság, Költségvetési bizottság
22 12824/16 szöveges PDF Egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Sport- és turizmusbizottság, Költségvetési bizottság
23 12824/9 szöveges PDF Egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
24 12792/60 szöveges PDF Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
25 12792/44 szöveges PDF Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
26 12789/5 szöveges PDF A fiatalok életkezdési támogatásáról szóló 2005. évi CLXXIV. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság
27 12789/2 szöveges PDF A fiatalok életkezdési támogatásáról szóló 2005. évi CLXXIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
28 12608/6 szöveges PDF Az egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXCII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Költségvetési bizottság
29 12608/3 szöveges PDF Az egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXCII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Költségvetési bizottság
30 12513/40 szöveges PDF A Magyarország 2014. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
31 12513/32 szöveges PDF A Magyarország 2014. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
32 12513/28 szöveges PDF A Magyarország 2014. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
33 12513/8 szöveges PDF A Magyarország 2014. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
34 12415/964 szöveges PDF Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
35 12415/959 szöveges PDF Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
36 12415/796 szöveges PDF Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
37 12337/3 szöveges PDF Egyes törvényeknek a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásával összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Emberi jogi bizottság
38 12099/25 szöveges PDF A támogatott döntéshozatalról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
39 12093/5 szöveges PDF Egyes törvényeknek a szociális és gyermekvédelmi ellátások országos nyilvántartásával összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
40 12002/9 szöveges PDF A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
41 12002/6 szöveges PDF A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
42 11798/3 szöveges PDF A Nemzeti Drogellenes Stratégiáról 2013-2020 Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószer-bűnözés ellen bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Egészségügyi bizottság, Oktatási, tudományos bizottság
43 11296/3 szöveges PDF A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
44 11296/2 szöveges PDF A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról módosító javaslat Ifjúsági, szociális bizottság
45 11212/42 szöveges PDF A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Emberi jogi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
46 11212/29 szöveges PDF A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Emberi jogi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
47 10901/16 szöveges PDF Az önkormányzati segély kialakításával összefüggő törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
48 10749/18 szöveges PDF A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi és rendészeti bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
49 10749/15 szöveges PDF A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi és rendészeti bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
50 10746/13 szöveges PDF A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
51 10402/7 szöveges PDF A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Költségvetési bizottság
52 10241/11 szöveges PDF A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
53 10047/31 szöveges PDF A szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról, valamint egyéb törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság
54 10047/27 szöveges PDF A szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról, valamint egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
55 10047/26 szöveges PDF A szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról, valamint egyéb törvények módosításáról módosító javaslat Ifjúsági, szociális bizottság
56 9929/53 szöveges PDF Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
57 9929/47 szöveges PDF Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
58 8889/54 szöveges PDF Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Költségvetési bizottság
59 8750/94 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
60 8750/74 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
61 8750/15 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
62 7971/216 szöveges PDF A Polgári Törvénykönyvről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság
63 7971/213 szöveges PDF A Polgári Törvénykönyvről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság
64 7971/193 szöveges PDF A Polgári Törvénykönyvről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság
65 7971/2 szöveges PDF A Polgári Törvénykönyvről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
66 7955/22 szöveges PDF A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
67 7955/20 szöveges PDF A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
68 7855/7 szöveges PDF Az Erzsébet-programról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság
69 7678/34 szöveges PDF Egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
70 7678/29 szöveges PDF Egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
71 7678/28 szöveges PDF Egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról módosító javaslat Ifjúsági, szociális bizottság
72 7678/27 szöveges PDF Egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról módosító javaslat Ifjúsági, szociális bizottság
73 7678/26 szöveges PDF Egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról módosító javaslat Ifjúsági, szociális bizottság
74 7678/25 szöveges PDF Egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról módosító javaslat Ifjúsági, szociális bizottság
75 7678/24 szöveges PDF Egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról módosító javaslat Ifjúsági, szociális bizottság
76 7678/23 szöveges PDF Egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról módosító javaslat Ifjúsági, szociális bizottság
77 7678/22 szöveges PDF Egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról módosító javaslat Ifjúsági, szociális bizottság
78 7678/21 szöveges PDF Egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról módosító javaslat Ifjúsági, szociális bizottság
79 7678/20 szöveges PDF Egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról módosító javaslat Ifjúsági, szociális bizottság
80 7655/431 szöveges PDF Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
81 7655/359 szöveges PDF Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
82 7655/354 szöveges PDF Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
83 7655/321 szöveges PDF Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
84 7414/10 szöveges PDF Az Európai Unió tisztviselőinek és más alkalmazottainak nyugdíjbiztosítási átutalásáról és visszautalásáról, valamint egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság
85 7414/8 szöveges PDF Az Európai Unió tisztviselőinek és más alkalmazottainak nyugdíjbiztosítási átutalásáról és visszautalásáról, valamint egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
86 7385/1 szöveges PDF A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2011. május 31. és 2011. december 31. közötti üzleti évéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
87 7287/1 szöveges PDF A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény és Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
88 7035/13 szöveges PDF Egyes családjogi és cégjogi eljárások egyszerűsítéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
89 7035/10 szöveges PDF Egyes családjogi és cégjogi eljárások egyszerűsítéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
90 7034/8 szöveges PDF A Nemzeti Eszközkezelő működésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Költségvetési bizottság
91 7034/5 szöveges PDF A Nemzeti Eszközkezelő működésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Költségvetési bizottság
92 6995/1 szöveges PDF A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Terve és a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia - mélyszegénység, gyermekszegénység, romák - összhangjáról szóló jelentés elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
93 6958/234 szöveges PDF A Büntető Törvénykönyvről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság
94 6958/215 szöveges PDF A Büntető Törvénykönyvről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
95 6776/2 szöveges PDF A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervéről szóló 68/2007. (VI. 28.) OGY határozat módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
96 6775/3 szöveges PDF A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Terve és a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia - mélyszegénység, gyermekszegénység, romák - összhangjáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
97 6577/26 szöveges PDF A gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
98 6577/23 szöveges PDF A gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
99 6577/14 szöveges PDF A gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
100 6321/4 szöveges PDF A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
101 6321/3 szöveges PDF A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról módosító javaslat Ifjúsági, szociális bizottság
102 6321/1 szöveges PDF A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
103 6320/42 szöveges PDF A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság
104 6320/40 szöveges PDF A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság
105 6320/2 szöveges PDF A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
106 5281/66 szöveges PDF A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
107 5281/64 szöveges PDF A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
108 5281/45 szöveges PDF A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
109 5130/34 szöveges PDF Magyarország pénzügyi stabilitásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
110 5130/27 szöveges PDF Magyarország pénzügyi stabilitásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
111 5128/85 szöveges PDF A családok védelméről kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Emberi jogi bizottság
112 5128/83 szöveges PDF A családok védelméről módosító javaslat Ifjúsági, szociális bizottság
113 5128/82 szöveges PDF A családok védelméről módosító javaslat Ifjúsági, szociális bizottság
114 5128/81 szöveges PDF A családok védelméről módosító javaslat Ifjúsági, szociális bizottság
115 5128/80 szöveges PDF A családok védelméről módosító javaslat Ifjúsági, szociális bizottság
116 5128/70 szöveges PDF A családok védelméről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Emberi jogi bizottság, Kulturális és sajtóbizottság
117 5000/94 szöveges PDF A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság, Egészségügyi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
118 5000/84 szöveges PDF A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Egészségügyi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
119 4999/363 szöveges PDF A nemzeti felsőoktatásról kiegészítő bizottsági ajánlás Oktatási, tudományos bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
120 4999/342 szöveges PDF A nemzeti felsőoktatásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Oktatási, tudományos bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
121 4863/129 szöveges PDF A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi és rendészeti bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
122 4863/125 szöveges PDF A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi és rendészeti bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
123 4858/29 szöveges PDF A hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Költségvetési bizottság
124 4858/3 szöveges PDF A hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
125 4856/437 szöveges PDF A nemzeti köznevelésről kiegészítő bizottsági ajánlás Oktatási, tudományos bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
126 4856/349 szöveges PDF A nemzeti köznevelésről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Oktatási, tudományos bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
127 4832/26 szöveges PDF A kölcsönök kamatai és a teljes hiteldíjmutató korlátozása, valamint az átlátható árazás biztosítása érdekében az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
128 4663/27 szöveges PDF A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság
129 4663/20 szöveges PDF A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság
130 4662/180 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
131 4662/117 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
132 4662/4 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
133 4656/83 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
134 4656/60 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
135 4656/5 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
136 4365/747 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
137 4365/637 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
138 4365/630 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
139 4365/629 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
140 4365/492 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság, Egészségügyi bizottság
141 4365/5 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
142 4128/18 szöveges PDF Az uzsorával összefüggő egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
143 4128/13 szöveges PDF Az uzsorával összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
144 3927/4 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
145 3525/10 szöveges PDF A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
146 3525/7 szöveges PDF A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
147 3525/1 szöveges PDF A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
148 3500/57 szöveges PDF A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság
149 3500/47 szöveges PDF A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
150 3500/3 szöveges PDF A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
151 3498/22 szöveges PDF A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
152 3498/19 szöveges PDF A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
153 3199/6 szöveges PDF A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
154 3006/10 szöveges PDF A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és egyes törvények pénzügyi bűncselekményekkel összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
155 3006/9 szöveges PDF A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és egyes törvények pénzügyi bűncselekményekkel összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
156 2605/8 szöveges PDF A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
157 1891/3 szöveges PDF A kötelező magánnyugdíj-pénztári tagok védelméről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
158 1817/19 szöveges PDF A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Költségvetési bizottság
159 1817/14 szöveges PDF A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Költségvetési bizottság
160 1813/38 szöveges PDF Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság
161 1813/30 szöveges PDF Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
162 1813/5 szöveges PDF Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
163 1745/39 szöveges PDF Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság
164 1745/26 szöveges PDF Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság
165 1745/5 szöveges PDF Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
166 1668/70 szöveges PDF Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Egészségügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
167 1668/43 szöveges PDF Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Egészségügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
168 1665/100 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
169 1498/724 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
170 1498/554 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
171 1498/549 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
172 1498/545 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
173 1498/409 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
174 1425/3 szöveges PDF A nyugdíjpénztár-választás szabadságáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
175 1378/6 szöveges PDF A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Költségvetési bizottság
176 1378/4 szöveges PDF A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Költségvetési bizottság
177 1376/58 szöveges PDF Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
178 1376/54 szöveges PDF Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
179 1376/10 szöveges PDF Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
180 1217/1 szöveges PDF A Magyar Köztársaság Országgyűlése tárgyalja újra a nyugdíjkorhatár 62 évről 65 évre történő emelését (népi kezdeményezés) bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
181 1062/8 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
182 1062/5 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
183 893/1 szöveges PDF A szovjet megszállást követő szocialista rendszerek által biztosított politikai nyugdíj-privilégiumok megszüntetéséről és a szocializmus áldozatainak társadalombiztosítási kompenzációjáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
184 791/3 szöveges PDF Az egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
185 648/15 szöveges PDF A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
186 648/11 szöveges PDF A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
187 648/2 szöveges PDF A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
188 580/18 szöveges PDF A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi és rendészeti bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
189 580/16 szöveges PDF A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi és rendészeti bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
190 580/2 szöveges PDF A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
191 577/17 szöveges PDF Egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Költségvetési bizottság
192 577/15 szöveges PDF Egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Költségvetési bizottság
193 577/3 szöveges PDF Egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
194 310/1 szöveges PDF Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 2009. bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
195 298/1 szöveges PDF Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 2008. bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság
196 21/21 szöveges PDF A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Oktatási, tudományos bizottság
197 21/15 szöveges PDF A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Oktatási, tudományos bizottság
198 21/1 szöveges PDF A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság