Készült: 2024.03.29.01:20:11 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

233. ülésnap (2017.06.13.), 65. felszólalás
Felszólaló Balla György (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Előadói válasz
Videó/Felszólalás ideje 4:06


Felszólalások:  Előző  65  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ikotity Istvántól hallottuk, hogy a Fidesz nem kíváncsi mások véleményére. Ő elmondta a saját mondókáját, és abban a pillanatban felült a jegyzői székbe ‑ elnézést, nem vettem észre, képviselő úr. (Derültség.)

Ez persze nem zárja ki, hogy egy jottányit is érdekelné egyébként mások véleménye, hiszen sokszor elmondtuk a véleményünket ez ügyben, és szemlátomást ez nem hatotta meg se Szilágyi képviselő urat, se Ikotity képviselő urat.

Hiába mondunk el logikus, világos és egyértelmű érveket, önöknek egy dolog a fontos: valamilyen úton-módon próbálnak belecsempészni az egyébként teljesen jó törvényjavaslatba, amit mind a ketten támogatnak, valamilyen kritikát, mert az mégsem létezhet, hogy az ellenzék valamire azt mondja, hogy ez jó és rendben van. A mai ellenzék így működik, ezért mindenféle hajánál előcibált, mondvacsinált kifogást mondanak. (Kunhalmi Ágnes: Ti jobbak voltatok, mi?)

Én megértem egyébként, hogy mind a ketten a kéményseprő-ipari szolgáltatók érdekvédelmi szervezeteként dolgoznak. Nagyon jó pénzt keresnek azon kéményseprő cégek tulajdonosai ‑ nem a kéményseprők, hanem ezeknek a cégeknek a tulajdonosai ‑, akiket az ön által dicsőített önkormányzati rendszer egyébként megbízott a feladattal, majd az árat is szabályozta.

Erre mondja Ikotity István, hogy a piac működött. Ha ez a piaci működés az LMP szerint, akkor azt gondolom, hogy kiderült végre, hogy az LMP milyen párt: az LMP egy kommunista párt, mert ez körülbelül a kommunizmusban nevezhető piacnak, sehol máshol egyébként ez piacnak nem nevezhető.

Az legyen világos, hogy jottányit sem csökkent, sőt reményeim szerint, nőtt az emberek biztonsága a törvény elfogadását követően. Egy dolog viszont egészen biztos, hogy az a szolgáltatás, amiért eddig rengeteget kellett fizetniük, ma Magyarországon minden lakástulajdonnal rendelkező magánszemély számára ingyenes. Nem is hallottam még, hogy egyébként az ingatlantulajdonosok, a lakók tüntetést szerveztek volna, hogy állítsuk vissza a régi rendszert, mert ők szeretnének egyébként marha sokat fizetni azért, hogy valaki bemenjen az otthonukba, bedugjon egy kis mérőműszert a kazánjukba, és ezért egyébként utána tételesen számlázzon.

Tehát még mielőtt agyondicsérnénk azt a rendszert, Szilágyi képviselő úr, amiről egyébként ön beszél, és amit ön szeretne visszahozni, azért azt nyugodtan állapítsuk meg, hogy volt annak rengeteg hibája, semmivel nem jelentett nagyobb biztonságot, viszont marha sokat kellett érte fizetni az embereknek. Én megértem, hogy önök nem tudnak mit kezdeni a rezsicsökkentéssel, de a rezsicsökkentésnek tényleg van előnye, az emberek számára van előnye, nem azok számára van előnye, akik ebből élnek, az embereknek a kéményseprésért nem kell fizetni, a gázért, a villanyért lényegesen kevesebbet kell fizetni. Ellentétben önökkel, mi továbbra is az emberek pártján állunk, éppen ezért ezt a rendszert továbbra is fenn fogjuk tartani.

Természetesen a Jobbiknak köszönöm, hogy ezt a módosító javaslatot egyébként támogatják, csak azt gondolom, hogy ezt meg lehetett volna tenni úgy is, hogy nem mindenféle mondvacsinált, egyébként az emberek érdeke ellen való kifogást megpróbálnak előrángatni, hanem pusztán arról beszélnek, hogy igen, ez egy jó javaslat, ezért támogatjuk. Ennyivel is lerendezhettük volna ezt a vitát, önök nem akarták, így kénytelen vagyok én elmondani, hogy viszont az derül ki, hogy mi állunk az emberek oldalán, önök pedig egy fizetős kéményseprő-ipari szolgáltatást szeretnének újra bevezetni Magyarországon. Mi ehhez nem leszünk partnerek.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.)




Felszólalások:  Előző  65  Következő    Ülésnap adatai