Készült: 2024.04.18.22:07:28 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

172. ülésnap (2016.10.10.), 306. felszólalás
Felszólaló Szávay István (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 7:49


Felszólalások:  Előző  306  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Képvi­selő Úr! A Jobbik részéről pontosan és részletesen kifejtettem az álláspontunkat a javaslat kapcsán a vezérszónoki felszólalásomban; sajnálom, hogy ahhoz érdemi észrevétel az előterjesztők részéről nem érkezett. Elmondtam akkor azt, és hadd erősítsem meg ismét, hogy azzal együtt is, hogy mi azért úgy látjuk és úgy gondoljuk, hogy a Habsburg-családnak a megítélése a magyar történelem szempontjából meglehetősen kétes, ezzel együtt is tisztában vagyunk természetesen azzal, és magunk is úgy gondoljuk, hogy Habsburg Ottó az elmúlt évtizedekben milyen tevékenységet végzett, és hogy valóban számos alkalommal kiállt Magyarország mellett, és felemelte a szavát Magyarországért.

Ezért az, hogy az ő emlékét ápoljuk, egy támogatható, támogatandó törekvés lenne, mint ahogy el kell ismerni azt a nemes gesztust is, amit a Habsburg-család tett ennek a hagyatéknak a felajánlásával. Ezzel együtt is azért nem tudom elhallgatni azt, hogy meglehetősen rossz szájízzel hallottam - és talán nem csak én -, hogy ennek az alapítványnak a létrehozásáról éppen október 6-án kellett döntést hoznunk; úgy gondolom, nem biztos, hogy ez egy szerencsés egybeesés volt.

Én eredetileg azt az álláspontot fogalmaztam meg itt egy héttel ezelőtt a vitában, hogy ezzel együtt is magának az alapítványnak a létrehozását mi elviekben támogatni tudjuk, hogyha néhány ezzel kapcsolatos kérdésünkre választ kapunk - ez nem történt meg. Úgyhogy én azt javasoltam a Jobbik-frak­ciónak, amit a frakcióvezetésünk el is fogadott, hogy tartózkodni fogunk az alapítvány létrehozásakor, többek között pont azok miatt az érvek miatt is, amelyeket itt most Varga képviselőtársamtól hallottunk. Mi sem ezt tartjuk a megfelelő módnak, arról nem is beszélve, hogy egy meglehetősen erős kifogással élek azzal kapcsolatban, ahogy Vejkey képviselő úr abban a vitában előterjesztőként viselkedett.

(20.10)

Szerettünk volna néhány kérdésünkre választ kapni Vejkey képviselő úrtól vagy akár Völner államtitkár úrtól, szerettünk volna választ kapni arra a kérdésre, hogy például kikből, hogyan, milyen kinevezés alapján fog majd ez az alapítvány működni. Látunk-e valamilyen garanciát, látunk-e valami biztosítékot azzal kapcsolatban, hogy nem egy újabb fideszes pártalapítványt hozunk létre? Vejkey képviselő úr a tőle megszokott kenetteljességgel beszélt ennek az ügynek a közös, kiemelt nemzeti jelentőségéről. Még azt is elmondta, hogy bízik benne, hogy ehhez a javaslathoz, Habsburg Ottó személyéhez egy konszenzus tud majd párosulni. Csak éppen a lényegi kérdésekre nem volt hajlandó válaszolni, amikor egy felszólalásomban még külön kértem Vejkey képviselő urat, szíveskedjen és tiszteljen meg minket annyival, hogy nemcsak a zárszóban válaszol, hanem tényleg legyen itt érdemi vita ezekről a kérdésekről. Vagy az, hogy van-e garanciája annak, hogy ez nem csak egy egyszeri lehetőség lesz a kormányzat számára arra, hogy ezt a 2006-ban meghozott tilalmat áthágja, és innentől kezdve szabadon alapíthasson mindenféle közalapítványt. Látjuk, hogy valószínűleg erről lesz szó.

Annak ellenére, hogy én erre önt külön kértem, Vejkey képviselő úr gyáván megfutamodott ez elől a vita elől. Egyébként hallottuk azt is, amikor az ön előtt ülő Völner államtitkár úr még hátrafordult, és még jelezte is önnek, hogy „ne válaszolj neki”, amikor ezeket a kérdéseimet feltettem, és ezek után Vejkey képviselő úr fölállt a zárszóban, és mintha itt semmi el nem hangzott volna, papírból felolvasta, hogy nagyon sajnálja, hogy az ellenzéknek fenntartásai vannak Habsburg Ottóval.

Tehát ilyen színvonalon zajlott ez a vita, ezt szeretném jelezni. Ezért nem fogjuk tudni támogatni ezt a javaslatot, ennek az alapítványnak a létrehozását. Semmilyen garanciát nem látunk arra, hogy ezzel önök nem fognak visszaélni, sőt sajnos előremegyek, biztos vagyok benne, hogy vissza fognak élni. Önöknek eszük ágában sincsen semmilyen társadalmi, politikai vagy valamilyen konszenzust e mögé a javaslat mögé odarakni. Egy újabb fideszes pártalapítvány fog létrejönni, hasonlóan például a Nemzeti Emlékezet Bizottságához. Ott is arról volt szó, ugye, hogy egy közös nemzeti ügy, amelyet önök természetesen kisajátítottak maguknak. Így sajátítja ki a Fidesz-KDNP a nemzetpolitikának, az emlékezetpolitikának egy újabb szegletét is.

Arról nem is beszélve, hogy akkor most tovább menjek a dolog második gyakorlati részére, hiszen egy másik törvényjavaslatról is van szó, az pedig az alapítvány létrehozásához szükséges törvénymódosításoknak a megtétele. Csak ismételni szeretném magam a rend kedvéért három mondatban: azt javasoljuk önöknek, hogy járják csak végig azt az utat ennek az alapítványnak a bejegyzésénél, amelyet ma Magyarországon minden civil szervezetnek végig kell járnia akkor, ha bírósághoz kell fordulnia bármilyen ügyben, legyen szó akár a bejegyzésről vagy akár csak egy változtatásnak az átvezetéséről. Van egy néhány éve elfogadott új civiltörvényünk, ezer sebből vérzik, világosan látszik, számos szempontból változásért kiált, teljesen ellehetetleníti a magyarországi civil szféra működését.

Önök pedig ahelyett, hogy hajlandóak lennének végre beterjeszteni kellő egyeztetést, az érintettekkel való egyeztetést követően, ez sem jellemző önökre egyébként, hajlandóak lennének végre beterjeszteni a civiltörvénynek egy átfogó módosítását, ehhez képest most Habsburg Ottó neve mögé bújva, szégyenteljes módon egyébként, szeretném elmondani, Habsburg Ottó neve mögé bújva most már másodjára nyitják meg a civiltörvényt, semmi másért, csak azért, hogy saját maguk számára egy menekülő utat találjanak egy problémás kérdésben. Ugye, ezt tette Németh Szilárd is nemrég, mikor a Csepeli Munkásotthont akarta elzabrálni, meg is tette. Akkor is csak azért nyitottuk meg a civiltörvényt, hogy neki erre törvényi lehetősége nyíljon. Most a civiltörvényt csak azért nyitjuk meg, hogy önöknek ne kelljen szégyenkezniük a Habsburg-ház előtt, hogy Magyarországon mennyi ideig tart egy civil szervezetnek a bejegyzése, mert különben ezzel nagyjából év végére sem végeznének. Ezt nyilván pontosan lehet tudni, ha máshonnan nem, ha a civil szférára nem hallgatnak, vagy ha onnan nincsenek pontosabb információik, képviselő úr, akkor tudhatják abból a bénázásból, ami a Nemzeti Ifjúsági Tanács környékén volt egy-két évvel ezelőtt, amit a kormány hozott létre, és egy éven keresztül nem tudták bejegyeztetni, mert olyan papírokat adtak be bíróságra, amit a bíróság több hónapnyi várakozás után folyamatosan visszadobált. És még a kormány jogászai sem voltak képesek egy civil szervezetet egy év alatt bejegyeztetni.

Itt áll a civil szféra Magyarországon, ezekkel a kérdésekkel foglalkozzunk inkább. Ha a civiltörvényhez hozzányúlnak, akkor úgy nyúljanak hozzá, hogy a szférát érintő általános problémákkal is foglalkoznak, és ne csak azért, hogy saját maguk számára egy kiskaput és egy menekülő utat nyissanak.

Tehát nyilván ezt a javaslatot, ami ezeknek a törvényeknek a módosítására vonatkozik, nem fogjuk elfogadni, mert nem értünk azzal egyet, hogy megint egy személyre szabott törvénykezés történjen; még akkor sem, ha ezt Habsburg Ottóra való hivatkozással teszi meg a kormány. Az alapítvány létrehozását pedig, eltérve eredeti szándékunktól - és csak saját magukra mutogathatnak ezzel kapcsolatban, Vejkey képviselő úr, feltételezem, most sem fog nekem válaszolni, csak a zárszóban -, azért nem fogjuk tudni elfogadni, mert semmilyen biztosítékot, semmilyen garanciát az általunk felvetett problémákra nem kaptunk. Sőt, önök ezzel kapcsolatban még egy normális párbeszédnek a lehetőségével sem tiszteltek meg minket. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)




Felszólalások:  Előző  306  Következő    Ülésnap adatai