Készült: 2019.11.18.10:20:20 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

287. ülésnap (2006.02.13.),  1-16. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 52:27


Felszólalások:   1   1-16   17-18      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Köszöntöm valamennyi jelen lévő képviselőtársamat, köszöntöm miniszterelnök urat, a kormány tagjait, és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunk munkáját, akár itt, az ülésteremben, akár a médiumok nyilvánossága előtt.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 3. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az Országgyűlés - január-ban elfogadott munkarendjének megfelelően - ma tartja a választások előtti utolsó ülését. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Vincze László és Kis Zoltán jegyző urak lesznek segítségemre. Kérem képviselőtársaimat, hogy a csipkártyák olvasóba helyezéséről ne feledkezzenek meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr: "Útelágazásnál" címmel. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Öné a szó, miniszterelnök úr. (Közbeszólások, zaj. - Az elnök csenget.)

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Mélyen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Az elmúlt másfél évben hétről hétre ide álltam önök elé, és napirend előtti felszólalásomban elmondtam, hogy milyennek látom az országot, és milyennek látom a tennivalókat. Tettem ezt annak ellenére, hogy időnként magam is úgy gondoltam és úgy láttam, mint ahogy nagyon sokan gondolják ezt az országban, hogy itt, az Országgyűlés üléstermében a süketek párbeszéde zajlik. De azt gondoltam, hogy nekem ezt nem minősítenem kell, hanem tenni a dolgomat, felelős miniszterelnökként, vállalva a vitát és vállalva a kritikát is.

Engedjék meg, hogy most, vélhetően ennek a kormányzati ciklusnak az utolsó plenáris ülésén, mégse elsősorban önöknek, képviselőknek, köztük ellenzéki képviselőknek címezzem beszédemet. Tettem ezt sokszor. Hadd tegyem meg most először, hogy az ország nyilvánosságának, valamennyi honfitársamnak, a magyar választópolgároknak közvetlenül mondjam el, hogyan is látom az előttünk álló hónapok tétjét. Azért tartom ezt szükségesnek, mert mély meggyőződésem, hogy az a választás, amely előtt állunk, nemcsak a jövő kormányairól szóló választás, hanem annál több. Választás, hogy Magyarországnak milyen jövőt, milyen sorsot kívánunk.

Magyarország útelágazásnál van. El kell döntenie, hogy milyen sorsot szán magának, és ebben a döntésben meghatározó és kulcstényező valóban, hogy kikre fogja bízni a kormányzást. Azokra bízza-e a kormányzást, akik számára a demokratikus köztársaság csak terhes formalitás volt mindvégig, amikor kormányoztak, akik úgy gondolták, hogy a parlament létezik ellenzék nélkül is? Sőt létezik heti ülések nélkül is. Sőt létezik vizsgálóbizottságok nélkül is. Sutba az ellenzék jogaival! Mi több, ha közeleg a választás, vessük sutba az éves költségvetést, megvagyunk mi anélkül is! Jó lesz a kétéves költségvetés is! Vagy bízzuk azokra a kormányzást, akik, ha úgy kívánta hatalmi érdekük, hezitálás és zokszó nélkül összeálltak Csurka Istvánnal és pártjával? Egy percig nem gondolkodtak el azon, hogy mit jelent a fiatal demokráciának, ha a szélsőjobboldal szándékai, akaratai, azé a magyar szélsőjobboldalé, amelyik soha nem titkolta, hogy kokettál az antiszemitizmussal és a rasszizmussal, soha nem titkolta, hogy nem vonja kétségbe a faji alapú politizálás létjogosultságát - ha kellett, ezt is megtette. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Az arabokkal mi van?)

Azokra bízza-e a kormányzást, akik egy percig nem haboztak, hogy Torgyán Józsefre bízzák a magyar mezőgazdaságot és a magyar vidéket, bár ma már szeretnék elfelejteni? Azokra bízza-e a kormányzást, akik szemrebbenés nélkül saját volt pénztárnokukra bízták az APEH irányítását? Azokra bízzák-e a kormányzást, akik ellenzékben elfogadhatónak tartották, hogy Magyarország ellen határozatot hozassanak külföldön, miközben amikor kormányon voltak, listát készítettek azokról az újságírókról, akik kritizálni merték az éppen hivatalban lévő kormány tevékenységét? Azokra bízzák-e a kormányzást, akik önmagukat azonosították a hazával, és ezek után, amikor ellenzékbe kerültek, azt mondták, hogy a haza nem lehet ellenzékben?

Azokra bízzák-e a kormányzást, ahol csak az a jó magyar, aki az egyébként évről évre változó jobboldali állásponttal egyetért? És aki nem, az nem rendes tagja a nemzetnek, az nem rendes magyar. Azokra bízzák-e a kormányzást, akik azt mondják, hogy "egy a tábor, egy a zászló", s talán holnap azt is mondják, hogy "egy a nemzet, egy az eszme"?

Nem részletkérdések ezek, nem részletkérdések egy olyan országban, amelyik 15-16 évvel a rendszerváltás után most tanulja meg, hogy szabadnak lenni, az felelősséget is jelent. Többek között azt a felelősséget, hogy nemcsak elviseljük, de biztatjuk a miénktől eltérő gondolkodást és mentalitást, és az alkotmányos alapelvek, a demokratikus jog nem írott malaszt, hanem a lelke a köztársaságnak.

Azokra bízzuk-e a köztársaságot, akik, amikor éppen kormányon voltak, a kétkedőknek kötelet ajánlottak, most pedig, amikor ellenzékben vannak, depressziókampányt fizetnek, statisztákkal teleplakátolva az országot? (Taps az MSZP soraiban. - Közbekiáltás ugyanott: Úgy van.)

A kampány persze nem mentes a túlzásoktól. Az ember megérti. Kampányban politikus tévedhet. De arra azért talán nincsen ok, legyen éppen kampányidőszak vagy sem, hogy azt üzenjük Magyarország valamennyi lakójának, aki az elmúlt harminc év után először az utolsó négy évben tapasztalta meg, hogy a jövedelme és nyugdíja messze gyorsabban növekedhet, mint az árak, azt vágjuk ennek az országnak a szemébe, hogy rosszabbul élsz!

Talán ennyire nem fontos a hatalom! Mert lehet, hogy fontosabb az ország, mint a hatalom. Talán annyira nem fontos a hatalom, hogy azt mondjuk ennek az országnak, hogy szégyellje a sikereit, miközben ezek mögött a sikerek mögött ott van családok százezreinek, millióinak mindennapi erőfeszítése. Talán annyira nem fontos a hatalom, hogy ne lehetne nyugodt diskurzust folytatni, kormány és ellenzék között megbeszélni azt, hogy melyik a helyes családtámogatás, melyik a helyes nyugdíjpolitika, melyik a helyes adópolitika. Mert kérem szépen, lehet ellenzékben radikális adócsökkentést ígérni, majd amikor kormányzunk, azt mondani, hogy nincsen rá mód. Na de azért azt mindnyájan tudjuk, hogy politikust nem a szavai, hanem a tettei minősítenek, és amikor volt lehetőség tenni, akkor nem tett, hanem magyarázta, hogy miért nem lehet.

(13.10)

Amikor lett volna lehetőség olyan családtámogatást adni Magyarországnak, ahol nem kap többet, akinek jobban keresnek a szülei, akkor nem ezt az utat választja a mai ellenzék, hanem kormányon ennek az ellenkezőjét: azt mondja, adjunk többet, akinek egyébként is több van.

Meg lehet nézni, hogy mit jelent a szolidaritás az értelmező szavak szótárában, de van egy másik út: szolidárisnak lenni akkor, amikor kormányzunk. Akkor valahogy ez nem ment. Most, ellenzékben, úgy látom (Font Sándor: Még nem vagy!), hogy még az is elvitatásra kerül, amit ez az ország saját teljesítményével elért. (Font Sándor: Majd néhány hónap múlva!) Lehet úgy kormányozni, kérem szépen, hogy az első teendőm elvenni a nyugdíjasnak a jussát (Moraj és közbeszólások a fideszes képviselők soraiban.), módosítani azt a törvényt, amely előírja, hogy kinek hogyan kell emelni. Lehet úgy kormányozni, hogy eltörli-e valaki a méltányossági nyugdíjemelést, lehet úgy kormányozni, hogy eszébe sem jut 13. havi nyugdíjat valakinek adni, majd lehet úgy ellenzékben lenni, amikor az ember rájön, hogy a nyugdíjasok milliói nem támogatják, mert míg kormányon volt, addig nem volt neki fontos; hirtelen, az utolsó napokban kapkodva, mit sem törődve azzal, hogy milyen helyzetben van az ország, hogy milyen közös törvényeket fogadtunk el, és hogy mire van közösen pénzünk és mire nincs, azt mondani, hogy adjuk azt, amit soha nem adtunk meg, sőt nem is akartunk megadni - lehet így is.

Magyarország az előtt az út előtt áll, hogy levonva az elmúlt 15 év tanulságait és tapasztalatait elindul-e azon az úton, amely utat az egymás iránti tisztelet, a felelős politika és az egymásért felelősséget mutató magatartás jellemez. Ez az egyik lehetőség. És van egy másik lehetőség: az a lehetőség, hogy úgy gondoljuk, hogy a politika semmi más, mint ócska szerepjátszás, és ha kell, liberális vagyok, ha kell, konzervatív, ha kell, azt mondom, hogy újabban baloldali. (Közbeszólások a fideszes képviselők soraiból.)

A politikus tisztessége, a politikus hitele azon is múlik, hogy meri-e vállalni azt, hogy milyen országban hisz, hogy kiknek az érdekében szolgálja a nemzetét. És lehet váltogatni elveket és politikai gyakorlatot, mint mások egy-egy ruhadarabot, és lehet keresni és kutatni, hogy hogyan lehet találni még három szavazót azzal, hogyha módosítom elveimet és módosítom eszméimet. Lehet erre mennie egy országnak; meg lehet arra menni, hogy komolyan veszem a demokratikus köztársaság kereteit, és azt mondom, hogy ajánlok egy tisztességes, bár nyilván vitatható utat, amit vitatni fognak majd mások.

Lehet úgy is kormányozni, hogy ha valaki kormányra kerül, akkor azt mondja, hogy nem beszélek arról, hogy értem, milyen a munkásemberek helyzete, hanem adómentessé tesszük a minimálbért. Lehet úgy kormányozni, hogy helyreállítja az ember a társadalmi párbeszéd intézményét, megerősíti az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, és módosítja a munka törvénykönyvét annak érdekében, hogy ne cselédtörvény legyen a munka törvénykönyve. És igen, lehet úgy kormányozni, hogy az ember visszaadja a nyugdíjasoknak azt az adósságot, amit az előző kormány felhalmozott, hogy bevezeti a 13. havi nyugdíjat, hogy bevezeti a méltányossági nyugdíjat, és mindezt úgy, hogy hétről hétre ideáll az Országgyűlés elé, ideáll akkor is, amikor nemtelen szavakkal támadják; ideáll akkor is, amikor családjának becsületét sértik; ideáll akkor is, amikor azt is megkérdőjelezik, hogy lehet-e az a felesége, aki; és ideáll akkor is, amikor egyébként az ellenzék számára legszimpatikusabb lapok annyi szennyet öntenek az emberre, amelyet Magyarországon egyébként tisztességesen és visszafogottan gondolkodók már régen visszautasítanának, de nem szól egy szót sem, és azt mondja, hogy nem baj, menni kell tovább az úton. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Tállai András: Olvasd el a Népszabadságot!)

És lehet úgy is kormányozni, hogy nem keresem és kutatom, hogy hogyan lehetne nem felállítani vizsgálóbizottságokat, és nem keresem és kutatom, hogy hogyan átkozhatnám ki az ellenzéket a nemzetből, mert pontosan tudom, hogy mindenkire szükség van ebben az országban, és nem attól jó magyar valaki, hogy úgy gondolkodik, mint én. (Közbeszólás a fideszes képviselők soraiból: Vizet!) Mert mindenki jó magyar Magyarországon, mert Magyarország jóhiszemű, tisztességes és jóakaratú emberek millióinak országa, ahol nem a miniszterelnök és pártja és nem az ellenzék vezére és pártja dönti el, hogy kinek van helye a nap alatt. És nem akkor jó magyar valaki, hogyha összeállva a Magyarok Világszövetségével magyarságvizsgát csinálnak, népszavazást kezdeményeznek; és nem akkor jó magyar valaki és gondoskodik arról, hogy Magyarországon mindenkinek legyen joga az egészséghez, hogy ha kell, jobboldali és konzervatívként definiált pártként összeáll a Munkáspárttal is, hogyha kell, hogyha éppen pillanatnyi hatalmi érdekei ezt diktálják. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Nem akkor viseli valaki a nyugdíjasok sorsát a szívén, hogy amikor tehette, akkor nem adja meg még a kötelező nyugdíjemelést sem, amikor nem teheti, akkor az utolsó országgyűlésre az elfogadott költségvetésben ott lévő források veszélyeztetésével, valamennyi nyugdíj kifizetésének a veszélyeztetésével hirtelen eszébe jut, hogy lehetne 14. havit is fizetni. (Dr. Mátrai Márta: Ez nem igaz!) Kérem szépen, mit csináltak négy éven keresztül? Sőt, kérdezem, mit csináltak az elmúlt nyolc évben Magyarországon a nyugdíjasokkal. Mert amikor tehették, akkor fityiszt mutattak ezeknek a nyugdíjasoknak - ezt tették. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Arnóth Sándor: Köszönj el! - Derültség és közbeszólások a fideszes képviselők soraiban. - Podolák György: Kinevetitek a nyugdíjasokat, mi?! - Az elnök csenget.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim!

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Magyar-ország nevében, és nem a magam nevében, Magyarország nevében, és nem a kormányzó pártok nevében mindazoknak a segítségét és közreműködését kérem, akik értik, hogy Magyarország válaszúton van; akik értik, hogy a kampány döntően az ország jövőjére vonatkozó felelős programok és az azt megvalósítani tudó hiteles személyek vetélkedése. (Közbeszólások a fideszes képviselők soraiból.) Azoknak a támogatását és segítségét kérem Magyarországon, az írni és olvasni tudó emberek százezreiét és millióiét, akik képesek arra, hogy önállóan ítéletet alkotva segítsenek Magyarországnak eligazodni az állítások dzsungelében. Azoknak a segítségét kérem, akik nem esnek hasra a vezér látványától, akik még a politika oly bonyolult és zavaros világában is megtartották azt a képességüket, hogy gondolkodjanak, felelősen cselekedjenek és legyen merszük dönteni a jövőről. Azoknak a támogatását kérem, munkásemberekét, alkalmazott emberekét (Közbeszólások a fideszes képviselők soraiból.), újságírókét, értelmiségiekét, gazdákét és sokakét, akik tudják, hogy Magyarország számára, hogy merre indul el a következő években, az azon is múlik, hogy a felelős, nyugodt, egymást tiszteletben tartó kormányzás útját választja, vagy a felelőtlen, az önmagáért való, önmaga hatalmától újra és újra megrészegülő utat.

És felhatalmazást kérek Magyarországtól arra, hogy azt és azt a politikát lehessen folytatni, amelyben nem a hatalmi kivagyiság, amelyben nem az önzés, nem a változás jelszava mögé rejtőzködő, mindent változatlanul hagyó konzervatív politika, hanem egy új, bátor, az igazságosságot követő politika valósul meg. Mert az, kérem szépen, nem változás, ha mindenki ugyanannyit kap mindenben. Az a változás, ha van merszünk családtámogatásban, nyugdíjtámogatásban, munkahelyteremtésben egyformán többet adni annak, aki éhes, és több felelősséget kérni attól, aki jóllakott.

A változás jelszava mögé a változatlanság konzervatív politikája öltözött be. A baloldaliság álruháját ölti magára az a konzervatív politika, amely nem is titkolja, hogy bár tudja, hogy jelentős különbségek feszítik az országot, még sincsen bátorsága azt mondani, hogy többet adok annak, ahol nagyobb a szükség, és több felelősséget kérek attól, ahol nagyobb a lehetőség. Mert aki... (Taps a kormánypárti padsorokban.) Mert aki mindenkinek egyformán ad, mi több, a családtámogatásban többet ad annak, akinek már így is több van, az, kérem szépen, nem csökkenti a különbségeket Magyarországon, hanem növeli.

(13.20)

Magyarországon a baloldaliság jelszavával kokettáló Fiatal Demokraták Szövetsége - ha jól mondom - a konzervativizmus legrosszabb hagyományait kívánja a társadalompolitikában folytatni: növelni a különbséget, olyan felsőosztályos politikát csinálni, amelynek az árát az alul lévő milliók fizetik ki. Ezt akarjuk, vagy egy új Magyarországot szeretnénk valóságos szolidaritással és összekapaszkodással? Ez itt a kérdés. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

A száz lépés politikájában megmutattuk, hogy alig egy év alatt megmozdítottuk az országot; megmutattuk (Font Sándor: Belelöktétek a gödörbe!), hogyan lehet igazságos családtámogatást, igazságos nyugdíjprogramot, igazságos adórendszert bevezetni. Itt van az a több mint kettőszáz törvény (Kezét az asztalán fekvő iratkötegre helyezi.), amit csak az elmúlt időszakban ez az Országgyűlés megalkotott. És itt van az 1200 milliárd forintból finanszírozott fejlesztéseknek a sokasága (Kezét ismét az iratkötegre helyezi.), amit az elmúlt négy évben ez az ország megvalósított. Miközben azt szeretnék ennek az országnak bebizonyítani, hogy nem jut egyről kettőre, kérem szépen, kistérségről kistérségre, választókerületről választókerületre 1200 milliárd forintot úgy költöttünk el, hogy ahol nagyobb volt a lemaradás, a 48 leghátrányosabb helyzetű kistérségben, ott több volt a fejlesztés, végre csökkent a különbség város és falu között, csökkent a különbség jobb módú család és szükségben szenvedő család között.

De nem érjük be ennyivel, megyünk tovább ezen az úton! Nem elegendő a múltat megmutatni, hogy mit ért el ez az ország, de megmutatjuk azt is, hogy mit fogunk elérni a következő négy évben. Elkészült az a program, itt van ezen a pen drive-on, ezen az adathordozón (Felmutatja.), ami a következő évek magyarországi fejlesztéseinek átfogó programja, hogy minden falunak, hogy minden megyének, hogy minden térségnek világos legyen, hogy létezik egy jobb ország, egy olyan ország, amelyben lehet normálisan élni és dolgozni, egy olyan ország, amely róla szól, és létezik egy olyan kormány, amely érti, hogyan lehet ebből egy jobb országot teremteni. Magyarországért, a köztársaságért, magunkért!

Köszönöm szépen. (Hosszan tartó, nagy taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A frakcióknak öt-öt perces időkeretben van lehetőségük felszólalni. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Nyolc!) Áder János frakcióvezető urat illeti a szó, a Fidesz képviselőcsoportjából. Frakcióvezető úr!

DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Miniszterelnök Úr! Először is azt kérem öntől, hogy higgadjon le. (Derültség. - Szórványos taps a Fidesz soraiból. - Az elnök csenget.) Ez nem egy szocialista választási nagygyűlés, hanem a parlament utolsó munkanapja.

A másik, amit szeretnék kérni öntől, hogy ne bújjon a papírok mögé, hanem lássa a döntései következményeit, lássa a döntések mögött az embereket.

Kicsit furcsa volt öntől hallani az imént azt, hogy a Fidesz politikusai mennyire akarják a hatalmat (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nagyon!) - mindenáron. Azt nem én mondtam, azt Gyurcsány Ferenc mondta, hogy mi az hogy, nagyon is! Ön beszél erről, ön, aki puccsal került a miniszterelnöki székbe? (Moraj az MSZP soraiban. - Taps a Fidesz padsoraiból.) És ezt nem én mondom, hanem az ön elődje, Medgyessy Péter. (Közbeszólások az MSZP soraiból.)

A szavak és a tettek fontosságáról is beszélt ön, miniszterelnök úr. Az öt perc nekem nyilván nem elegendő arra, hogy minden felvetésére válaszoljak, csak egy kis illusztrációt szeretnék a kedves tévénézők számára is rendelkezésre bocsátani, hogy mit is jelent a szavak és a tettek szoros összefüggése akkor, amikor a szocialisták irányítják az országot. Merthogy nyilvánvalóan 2006-ra, a kormányváltás évére ingyenes lett minden általános iskolásnak a tankönyv, ingyenes lett minden óvodásnak és bölcsődésnek az étkezés (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van! - Kuncze Gábor: Nagy baromság lett volna, ha így lett volna!), ingyenes lett minden diáknak az utazás, ingyenes lett minden beteg embernek a szívgyógyszer, ingyenes lett minden vizsgázónak az első jogosítvány megszerzése, ingyenes lett az első nyelvvizsga, és ingyenes lett az első számítógépes tanfolyam. Ezeket mind-mind önök ígérték, tisztelt miniszterelnök úr. Nyilván majd számot ad a viszontválaszában, hogy miért is nem lett ebből semmi sem. (Dr. Vojnik Mária: Hogyhogy semmi?)

Mindenkinek egyformán adni - és ön utalt a 14. havi nyugdíjra vonatkozó fideszes javaslatra. Igen, három héttel ezelőtt vetette fel ezt a javaslatot Orbán Viktor, amit ön azonnal, csípőből tüzelve blöffnek és mulatságosnak minősített. Ráadásul az a nyugdíjas érdek-képviseleti vezető, aki az önök választási listáján szerepelt még 1998-ban, és akiknek a székháza az önök Köztársaság téri székházában van, néhány hét múlva le is mondott a nyugdíjasoknak ígért 14. havi nyugdíjról. Mi ennek az érzéketlenségnek az oka? Mi ennek a közönynek az oka, miniszterelnök úr? (Dr. Magda Sándor: Bevezettük a 13. havit!)

Hogy lehet az, hogy amikor közös akarattal, hiszen ön is tudja nyilván, ezt már ön sem vitathatja el, hogy a Fidesz is megszavazta a 13. havi nyugdíj bevezetését (Moraj az MSZP soraiban. - Font Sándor: Pénzt adtunk hozzá! - Dr. Vojnik Mária: Egy fillért se biztosítottatok!), senki sem vonta kétségbe annak közgazdasági realitásait, és senki sem kezdett okoskodni költségvetési számokkal? Hogy lehet az, hogy amire képesek voltunk az elmúlt négy évben, arra nem érzünk magunkban elegendő erőt a következő négy esztendőre? Hová lett, miniszterelnök úr, a nyugdíjasokkal való szolidaritás magasztos eszméje?

Miért nem akar ön garanciát adni a nyugdíjasoknak, miniszterelnök úr? Miért nem akar ön tiszta vizet önteni a pohárba? (Moraj az MSZP soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Ne hazudj!) Hiszen még ma is az Országgyűlés négy új törvényjavaslat tárgyalását kezdi meg, amiről tudjuk, hogy nem fogjuk befejezni. Olyan, mintha el se kezdenénk. Ezek a törvényjavaslatok fontosabbak lennének, mint a több mint hárommillió idős honfitársunk biztonsága? (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)

Itt van a Fidesz javaslata, miniszterelnök úr! (Felmutat egy fekete irattartót. - Dr. Magda Sándor: Feketében!) A Házszabály biztosítja a lehetőséget arra (Zaj. - Az elnök csenget.), hogy ezt ma még megtárgyaljuk, biztosítja a tárgyalás és biztosítja a döntés lehetőségét. (Dr. Magda Sándor: Gyászos nap lesz!) Arra kérem önt, éljünk vele, mert mi adni szeretnénk a nyugdíjasoknak (Felzúdulás az MSZP padsoraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Mint '98-ban! - Dr. Magda Sándor: '98-ban mit csináltatok? - Göndör István: '98-ban is!), nem elvenni tőlük, mint ahogy ön ezt állította. Miniszterelnök úr, szeretném, ha legalább ebben az egy dologban egyetértenénk!

Miután még a döntésig, amit az Országgyűlés meghoz majd a Fidesz javaslatáról, hogy napirendre tűzi-e a Fidesz 14. havi nyugdíjra vonatkozó javaslatát, van néhány perc, szeretném az ön döntését megkönnyíteni, és átadni önnek a Fidesz törvényjavaslatát, amit elkészítettünk. (Dr. Vojnik Mária: Szemforgató! - Taps az ellenzék soraiból. - Odalép Gyurcsány Ferenchez, aki felállva átveszi az iratot, majd kezet fognak.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem, hogy mely frakció kíván még élni a felszólalás lehetőségével.

Herényi Károly frakcióvezető urat illeti a szó, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából, ötperces időkeretben, frakcióvezető úr.

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm... (Korózs Lajos dr. Mátrai Mártához lép, és átnyújt neki egy virágcsokrot. - Szórványos taps a Fidesz soraiból. - Zaj. - Az elnök csenget.)

ELNÖK: Kérném szépen a frakcióvezető úr óráját visszaállítani! (Zaj. - Az elnök csenget.)

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Egyáltalán nem zavart ez a kis intermezzo, úgyhogy nincs ezzel baj.

Egyet kell értenem a miniszterelnök úrral, hogy az ország válaszút előtt áll, és dönteni kell. A kérdés az, hogy van-e jó döntési alternatíva, van-e jó döntési lehetőség. Én azt hiszem, hogy az elmúlt tizenhat esztendőben most kell a választópolgároknak a legnehezebb döntésre készülniük, hiszen igazán jó megoldás, igazán jó alternatíva egyik párt választási programjában sem hangzott még el, ha ezeket egyáltalán programoknak lehet nevezni.

Ha visszanézünk az elmúlt négy esztendőre, mert azért ilyenkor illik visszatekinteni (Zaj. - Az elnök csenget.) a négy évre, hogy mi történt, akkor megállapíthatjuk, hogy az egyik legnagyszerűbb döntés 2004. május 1-jén megszületett, illetve akkor testesült meg - az Antall-kormány kezdeményezte ennek a megvalósulását -: az Európai Unió teljes jogú tagjai lettünk.

(13.30)

Ha megnézzük, hogy az elmúlt két esztendőben, a belépés óta a lehetőségekkel hogy tudtunk élni, akkor már sokkal szomorúbb a kép: nem tudtunk ezekkel a lehetőségekkel jól élni. És hogy nem tudtunk jól élni a lehetőségekkel, annak okai itt keresendők a Parlament falai között, hiszen az elmúlt négy esztendő a párbeszédek hiányának a ciklusa volt. Nem a választópolgárokkal kell konzultálni, nem a választópolgárokat kell ide a Parlamentbe behívni, nem a választópolgárok hangját kell hallatni, a konszenzuskereső párbeszédre itt, a Parlament falai között van szükség, és itt lenne szükség.

Én kíváncsi voltam, hogy vajon a négy esztendő leteltével a politikai erők, a parlamenti pártok levonják-e a tanulságot az elmúlt négy esztendőből, az eredménytelenség okát keresni fogják-e és vizsgálják-e, és erre adnak-e választ a választási programjukban, adnak-e választ a kampány idején. Úgy tűnik, hogy nem. Ugyanaz a fajta különállás vagy szembenállás, ami négy esztendőn keresztül jellemezte a parlament munkáját, az ma is igaz.

Videón vagy az e-mailen, vagy az interneten megjelent egy kép a miniszterelnök úrról, ahogy táncol. Hogy egy táncos hasonlatot hozzak: mintha argentin tangót járt volna itt az ellenzék és a kormányoldal vezére. Ezek úgy táncolnak, hogy az egyik jobbra néz, a másik balra, a lábukkal követik egymást, de azt, hogy mi történik a világban, mi történik rajtuk kívül, az nagyon kevéssé érdekli őket. Itt a parlamentben nem megoldások születtek, nem megoldások születtek, hanem csak döntések, és a döntés és a megoldás az nem egyenlő. A megoldások elmaradásának mi voltunk az okai, ellenzék és kormányoldal egyaránt, azért, mert a döntések meghozatalánál mindig fontosabb volt a pártjaink érdeke vagy a pártok érdeke, mint a nemzet érdeke.

Tessék megnézni, a környező országok az elmúlt két esztendőben hogy húztak el mellettünk! (Podolák György: Mutass egyet!) Tessék megnézni, hogy lettünk a sereghajtók közé került ország az élbolyban lévők közül. És ennek az oka az, hogy nem tudtuk megteremteni annak a konszenzusnak a politikai feltételeit, amely a legjobb erőket egyesítette volna az ország érdekeinek a szolgálatában.

És bizony nincs jó választás, mert senki nem néz szembe az ország valós helyzetével, a kampányban egy szó nem esik arról, hogy az államháztartási hiány, hogy a költségvetés hiánya, hogy az eurózónához való csatlakozás 2010-es dátuma egyre távolabbinak tűnik. Senki nem beszél arról, hogy hogy kell majd a költségvetés helyzetét nyáron vagy ősszel rendbe tenni, mert nyáron majd attól fogunk félni, hogy mi lesz az önkormányzati választásokon, és erre a pártpolitikai különállásra az ország lassan rá fog menni.

Én bízom abban, hogy a következő ciklus a választások után talán a politikai gondolkodásban is változást hoz, nemcsak kormányváltás lesz, nemcsak a politikai erők viszonya változhat meg, a szemléletnek kell változnia. Ha ez a szemlélet nem változik, és minden marad így, ahogy van, akkor továbbra is egymással leszünk elfoglalva itt a Parlament falai között, és az ország ügyeivel, a nemzet sorsával és a nemzet jövőjével keveset, az elvárhatónál sokkal kevesebbet foglalkozunk.

Én bízom abban, hogy nemcsak én és nemcsak a Magyar Demokrata Fórum érzi át ennek a választásnak és ennek a váltásnak a felelősségét, a lehetőségek elszalasztásának a felelősségét és terhét, hanem a politika minden szereplője, és a következő ciklus talán más hangnemben, más gondolatisággal fog kezdődni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), mint a mögöttünk hagyott négy esztendő volt. (Taps az MDF soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Lendvai Ildikó frakcióvezető asszonyt illeti a szó, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Frakcióvezető asszony!

LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Én megértettem, hogy Áder János frakcióvezető úr miért inti nyugalomra a miniszterelnököt: pontosan ezt tették az álműtéteik előtt a Fülöp-szigeteki csodadoktorok (Font Sándor: Megint nem lesz gázáremelés, vagy mi?), mielőtt kézrátétellel próbálták volna gyógyítani a beteget. (Derültség és taps az MSZP soraiban.) A baj csak az, hogy a szerencsétlen (Az elnök csenget.), meg nem gyógyult betegnek igen-igen drága volt aztán a repülőjegy visszafelé.

És ami a nyugdíjasokkal való szolidaritást illeti: az szolidáris a nyugdíjasokkal, aki megbecsüli őket. Márpedig én a hét végén azt olvastam egy lapban, ott tartunk, hogy Lujza néni nem mer kimenni az utcára, mert két nap alatt hatvan ígéretet zúdítottak rá ismeretlen fiatalok. (Font Sándor: Meg elvették a pénzét! Melyik a jobb? - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem lesz gázáremelés!)

A humoristákra érdemes odafigyelni. (Font Sándor: Most rád figyelünk!) Azt mondják ezzel, hogy a politikai verseny mára hitelességi versennyé csupaszodott, a kérdés lassan csak az: kinek hisznek, kinek hihetnek. Ezt a versenyt is lehet értelmesen játszani, ha valaki megmondja, hogy amit javasol, miért teszi, és mibe kerül. De lehet értelmetlenül is játszani, ha valaki jogkiterjesztő módon szélesebb értelmet ad Simicska Lajos örökbecsű szavainak, aki ugyanis azt mondta, hogy Magyarországon szabad mindenkinek hülyének lenni. Neki jól jött ez a mondat, szépen megszedte magát, de akkor arról legalább nem volt szó, hogy kötelező is. Márpedig aki a választót betarthatatlan ígéretekkel bombázza, az nem becsüli meg a magyar választó intellektusát. (Font Sándor: Nem lesz gázáremelés!)

Vegyük ezért inkább komolyan a hitelességi versenyt, és nézzük meg, honnan hova jutottunk! Vegyük az ország három fontos területét: a gazdaságot, a társadalmat és a politikát. 1. A gazdasági növekedés 2002-re lelassult, 3 százalék alá süllyedt; 2. a társadalmi különbségek ollója szétnyílt, az alsó és a felső 10 százalék között hétszeresről nyolcszorosra nőtt; 3. a parlamenti demokrácia kiüresedett, az ellenzéki jogosítványok csorbultak.

Mi a helyzet ma a három területen? 1. A gazdasági növekedés újra 4,3 százalékos, másfélszeresére nőtt; 2. a rendszerváltás óta először a társadalmi különbségek ollója végre szűkülni kezdett, körülbelül fél százalékkal (Moraj a Fidesz soraiban.) - nem hisznek Kolosi Tamásnak? nahát! -; 3. a parlament heti működése helyreállt, és ami ennél is sokkal fontosabb, az ország Háza újra a politika centrumába került. A teljesítményt tekintve tehát nem kell félni a hitelességi versenytől.

De ebben a versenyben azt is figyelembe kell venni, ki mit és miből ígér. Egy Pesten terjedő tanmese szerint már az őskorban is volt ilyenfajta kampány, akkor a neander párt és a cromagnoni párt kampányolt egymással szemben, és az egyik úgy döntött, hogy olyan bonyolult választási jelszavakkal nem szabad élni, mint szakóca vagy kerék, vagy tűzgyújtás, egyszerűbb, közérthetőbb üzenetekre van szüksége a választónak, például arra, hogy tongabonga vagy uhubuhu. Nem vagyunk nagyon messze ettől. (Derültség az MSZP soraiban.)

Amikor hallok a csökkentett járulék összegével megemelt családtámogatási, benzinpótlékos, minden második napi nyugdíjról, akkor ezt egyszerűbben úgy is lehet mondani, hogy tongabonga. De lehet, hogy rosszabb a helyzet, és igaziból van fedezete az önök ígéreteinek, csak eddig nem mondták, hogy mi az. Hiszen önök azt mondják, helyreállítanák a régi családtámogatási rendszert. Kérdezem: azt jelenti ez, hogy májusban ismét feleannyi családi pótlékot kap a minimálbéres? (Moraj a Fidesz soraiban.) Ez volt a régi családtámogatási rendszer. Azt jelenti ez, hogy négy évig befagy a családi pótlék? Mert akkor van fedezete az adókedvezmény visszaállításának. Ha nem így van, akkor kérdem, miből - hacsak nem tongabonga.

Mint ahogy lehet ígérni 14. havi nyugdíjat, én is szívesen tenném. De azt jelenti ez, hogy fedezeteként önök ismét leszállítanák a nyugdíjemelés törvényes mértékét, és visszavonnák a méltányossági nyugdíj intézményét? Mert ha ezt jelenti, akkor azt mondom, nem, ha meg mindent akarnak adni, akkor ez annyi, hogy tongabonga. (Folyamatos zaj.)

Mert könnyű a kölcsönstatiszta kölcsönsisakjával látható kölcsönsorsán segíteni a plakáton, de sokkal nehezebb valódi emberek valódi sorsán segíteni, valódi fejlesztéssel, építkezéssel, korrekcióra is képes (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) nyugdíjemeléssel és minden évben emelkedő családi pótlékkal. Tessék választani!

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kuncze Gábor frakcióvezető urat illeti a szó, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszterelnök úr a felszólalását azzal kezdte, hogy a mostani négyéves kormányzati ciklus, illetve parlamenti ciklus egyik fontos lépése volt, hogy olyan értelemben visszaállítottuk a parlament tekintélyét, és erősítettük a parlamentáris demokráciát, hogy a parlament hetente ülésezik.

(13.40)

És ezt valóban fontos dolognak tartjuk, mint ahogy azt is, hogy adott esetben a miniszterelnök úr hetente felszólal, elmondja különböző kérdésekben a véleményét; és azt meg még ennél is fontosabbnak tartjuk, hogy ezzel lehetővé válik, hogy Áder János képviselőtársunk, frakcióvezető úr minden alkalommal reagálhasson ezekre a felvetésekre. Hozzáteszem, hogy hiányozni nem hiányzik, de egyébként fontosnak tartjuk (Derültség a kormánypártok soraiban. - Szórványos derültség a Fidesz soraiban.), hogy ezek a beszédek elhangozzanak, hogy Áder János elmondhassa, ami aznap éppen eszébe jutott. (Font Sándor: Nem neked mondja!) Egy zárójeles megjegyzés, hogy négy éve ugyanaz jut eszébe (Derültség a kormánypártok soraiban. - Szórványos derültség a Fidesz soraiban.), de ezzel együtt is fontos, hogy az ellenzék megfelelő kontrollt gyakorolhasson akár ilyen módon is a kormányzati munka felett.

Rögtön hozzáteszem aztán, hogy persze a miniszterelnök úr felszólalása, visszatekintve az elmúlt négy évre, szólt arról, hogy érdemi kérdésekben vitatkozva kellene beszélnünk a jövőről, és persze reális helyzetértékelésből kiindulva kellene mindezt megtenni.

Az egésszel kapcsolatban nekem két megjegyzésem van. Az egyik, hogy én egyelőre még nem látom azokat a programokat, amelyekről érdemi vitát lehetne folytatni. Megjegyzem, a Szabad Demokraták Szövetsége kitette a programját az asztalra még tavaly novemberben (Közbeszólás a Fidesz soraiból.), és próbáltuk elérni, hogy ezekről a kérdésekről vitatkozni lehessen. Sajnos ez egyelőre még nem sikerült, mert amikor én rákattintok, mondjuk például, a Fidesz honlapjára, ott programot nem találok. Ha azt látom, hogy "valódi elszámolás", akkor ott különböző óriásplakátokkal tudok találkozni. Ez meglehetősen megnehezíti a vitát, talán ezért is maradnak el ezek a viták. Mi továbbra is azt mondjuk, hogy vitatkozunk programokról, kinek mi az elképzelése az adók csökkentésére, az egészségügy rendbetételére, a bürokrácia kisebbé tételére, a versenyképes Magyarország megteremtésére.

A másik megjegyzésem a reális helyzetértékeléshez kapcsolódik, tisztelt képviselőtársaim. Egyetértek azzal, hogy egyszerűen nem igaz, hogy ebben az országban olyan rettenetes lenne élni - különböző mutatókat lehet szembeállítani ezzel -; mint ahogy valószínűleg igaz persze, hogy vannak olyanok, akik az elmúlt négy évben éppen rosszabb helyzetbe kerültek, és azt gondolom, hogy sokkal többen vannak azok, akik meg egy kicsit jobban élnek, egy kicsit előbbre léptek. De ha az egyik oldalon az egyik vélemény a "minden rettenetes", és a másik oldalon jön a válasz, hogy "minden jó", akkor egyet nem tudunk megtenni: reálisan értékelni a helyzetet, és akkor nem tudunk persze reálisan szembenézni a teendőkkel sem. Mint ahogy azzal sem értek egyet, hogy az átalakuló országok között az utolsó helyre kerültünk. Hol? A befektetési kedvet illetően? Mert a legtöbb befektetés Magyarországra jön. Vagy a munkanélküliséget illetően? Mert a legalacsonyabb a munkanélküliség Magyarországon. Vagy miben, képviselőtársaim? Miért kell ezt az országot állandóan újra és újra megkísérelni belül, aztán a későbbiek során pedig kívül lejáratni? Mert ha ez a törekvés, akkor ebből következik egy olyan választási kampány, amivel éppen a napokban kell szembenéznünk meg az elmúlt hetekben, meg gondolom, a következőkben is, hogy itt minden rettenetes, itt nem lehet élni (Moraj a Fidesz soraiban.), és nincsen más javaslat, csak hogy az állam majd mindent megold helyettetek, kedves polgárok, majd emeli a nyugdíjatokat - egyébként fedezetlen összegekből -, majd megszünteti a munkanélküliséget - egyébként fedezetlen gazdaságpolitikából -, és majd kapjátok a pénzt, majd osztjuk nektek.

Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy azoknak, akik ezt csinálják, szégyellniük kell magukat, mert egész egyszerűen nem tesznek mást, mint lenézik a választópolgárokat. Az embernek ilyenkor nem marad más hátra, mint a remény; az a remény, hogy ahogy a politikának és a politikusnak a kampányban megy el az esze, úgy jön meg a választópolgároké, és ennek megfelelően fognak majd szavazni április 9-én. (Koncz Ferenc: Így bizony!)

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A miniszterelnök urat viszontválasz illeti. Öné a szó, miniszterelnök úr.

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Parlament! Hölgyeim és Uraim! (Tállai András: Zenét!) Az a dolga a politikusoknak - és ezt tartom helyénvalónak -, hogy olyan programot adjanak az országnak, amely programban sok millió ember, lehetőség szerint mindenki, benne lássa a maga életének kiteljesülését, gyermekei életének emelkedését, egy jobb, egy élhetőbb ország megvalósulását. És az a dolga a politikusoknak, hogy ne egyszerűen csak tudják, hogy az a program, amit ajánlanak, az végrehajtható program, hanem mélyen átélve higgyék is, és ha más nem, az adjon alapot erre a hitre, hogy évek vagy évek hosszú sora óta ugyanabban az irányban keresik az ország számára a boldogulás, a felemelkedés lehetőségét.

Igen, szenvedélyesen hiszem, hogy Magyarország számára csak az a politika a járható út, amelyet ma szocialisták és liberálisok közösen ajánlanak. Szentül hiszem, hogy nem épül abból politika, hogy a lehető legrosszabb, időnként szégyellt előítéleteinkre alapozva megpróbálunk a nehézségekből való kilábaláshoz kapaszkodókat nyújtani az embereknek, de úgy, hogy mindenki tudja, hogy modern ország, Európára nyitott ország, sikeres ország nem épülhet ebből. Nincs olyan ország, hölgyeim és uraim, amely azzal tudott volna Közép-Kelet-Európában sikeres lenni - tessék visszagondolni ennek a nemzetnek az utolsó másfél évszázadára! -, hogy azt szajkózta, hogy nincsen helye idegeneknek ebben az országban. Azt állítom, hogy aki ezt mondja - és az ellenzék nagyobbik pártjának vezére szívesen és ismétlően idegenekről és idegen tőkéről beszél -, az az országnak rosszat akar, még akkor is rosszat akar, ha azt gondolja, hogy ez népszerű szöveg.

Az, aki Szécsenyit (Sic!) tűzte zászlajára (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Szécsényit!), nagyon jó, ha nem ejti ki a száján azt, hogy ebben az országban idegeneknek és idegen tőkének nincsen helye, mert az ebben az országban előbb-utóbb semmi mást, csak a szegénységet tudja elosztani. El kell dönteni: Franciaország vagy Albánia. Aki Albánia felé akar menni, az nyugodtan átkozza az idegeneket. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: De hát a franciák...!) Aki egy nyitott Magyarországot szeretne, egy olyan országot szeretne, amelyben együtt tud élni sokféleség és sokfajta akarat, és ki tudja egymást egészíteni a közösségi tulajdon és a magántulajdon, az példának okáért nem mond ilyet. Aki olyan országot szeretne, amely tudomásul veszi, hogy a kormánynak az is a dolga, hogy a piacon létrejött különbözőségeket csökkentse (Közbeszólások.), az pontosan tudja, hogy csak olyan társadalompolitika valósítható meg, amely ezeket a különbségeket nem fokozza, éppen ellenkezőleg: kiegyenlíti.

De kérem szépen, éppen a Medgyessy Péter kormányzásának időszakára esett a száz nap programja (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Zenét!), amely az elmúlt tizen-egynéhány évben elszenvedett nagyon sok fajta szociális kihívásra adott kárpótlás és kiigazítás volt. Mára pontosan kell tudni, hogy ha egymás mellett léteznek olyan nyugdíjasok, akiknek a havi nyugdíja 40 ezer forint, és olyan nyugdíjasok, akiknek a havi nyugdíja messze több mint 100 ezer forint, ha itt egy igazságosabb nyugdíjrendszert szeretnénk, akkor olyan nyugdíjrendszer-átalakítás kell, ahol a legnehezebb helyzetben lévők, a legalacsonyabb nyugdíjat kapók, a legtöbbet dolgozók, éppen a legrégebben nyugdíjba menők nem egy, hanem ennél több havi nyugdíj-kiegészítést kapnak.

Erről szól az a program, amelyet ez az Országgyűlés elfogadott. Ez az igazságos nyugdíjemelés programja. Önök jól tudják, hogy azok az asszonyok, akik kellő hosszúságú munkaidővel rendelkeznek, és 1988 előtt mentek nyugdíjba, közel kéthavi nyugdíj-kiegészítést fognak kapni ennek értelmében. És lesznek olyanok, akiknek azt lehet mondani, hogy ha kell választani, akkor azt kérjük, hogy ön fogadja el, hogy már ma is sokkal magasabb a nyugdíja, mint az átlagnyugdíj, önnek nem. El kell döntenie az ellenzéknek, hogy azt a konzervatív politikát akarja-e folytatni, amely konzerválja a mai különbségeket, vagy azt a politikát, amely érti, hogy a nyugdíjas és nyugdíjas közötti távolság csökkentendő. A kormánypártok nagyon helyesen azt mondják, hogy az elmúlt 15 év növelte az ember és ember, család és család, település és település közötti különbségeket. Ha így van, akkor itt az idő, hogy csökkentsük!

(13.50)

Ezért nem értünk egyet azzal, hogy mindenkinek egyformán kell adni a társadalombiztosítási hozzájárulásból csökkentést. Mert van olyan város, ahol ez semmit nem segít a sorsán, és van olyan város, ahol ennél lényegesen többet kell adni, hogy elinduljon a gazdaság. Ezért nem értünk azzal egyet, hogy egyformán kell adni mindenkinek tizennegyedik havi nyugdíjtámogatást, mert azt mondjuk, hogy van, akinek kétszer annyit kell adni, míg másnak csak keveset kell adni. Mert azt gondoljuk, hogy csökkenteni kell a különbségeket. Úgy emlékszem egyébként, hogy éppen ez az a program, amely bár itt volt, az önök pártelnöke nem szavazta meg tavaly. Ez a probléma.

Igazságos nyugdíjemelést akarunk, vagy konzerválni akarjuk a nyugdíjasok között meglévő különbségeket? Ez a fő vita közöttünk. És az a fő vita közöttünk, hogy akkor teszünk-e a nyugdíjasokért, amikor tehetünk, vagy akkor teszünk a nyugdíjasokért, amikor nincs ott a cselekvésnek a felelőssége. Ez valóban vita. Mert kérem szépen, emlékszem én, a nyári vitánkban Orbán pártelnök úr hetykén azt vágta az én fejemhez, hogy de hát kérem szépen, lehet, hogy volt törvény, de mi úgy döntöttünk, hogy másra jobban kell a pénz. Ugye emlékeznek? Mondják, ha azt mondja egy pártelnök, hogy lehet, hogy volt a nyugdíjemelésre törvény, de úgy döntöttünk, hogy másra jobban kell a pénz, akkor mi hitele van a mai törvényjavaslatuknak?! (Dr. Veres János: Semmi! - Taps a kormánypárti oldalon.)

Tudják, de ezen még csak lehetne is vitatkozni. Amin nem lehet vitatkozni, és azt hiszem, nem érdemes vitatkozni, hogy nem jó az az ország, amelyben az történik, hogy a legnagyobb ellenzéki párt faxáról hirtelenjében olyan újságok nyomtatását rendelik meg, amely kígyót és békát kiabál a köztársaság miniszterelnökére. Tudják, amin nehéz vitatkozni, hogy nem jó az az ország, amelyben a legnagyobb ellenzéki párt szerveréről - mint ez ma kiderült - betörnek a kormánypárt szerverére, és abból adatokat hívnak le. (Moraj és derültség az ellenzéki oldalon. - Zaj a kormánypárti oldalon. - Közbeszólások, többek között: Megfigyelési ügy?) Tudják, nem jó az az ország, ahol ahhoz kapnak támogatást közalkalmazottak, hogy ne a köztársaságot szolgálják, hanem valamelyik pártot szolgálják; és nem jó az az ország, ahol még a miniszterelnök sem érezheti magát biztonságban, mert kapnak támogatást hivatalban lévő alkalmazottak, hogy adótitkok után kutassanak, ha éppen ezt szolgálja az egyik ellenzéki párt érdeke. (Zaj az ellenzéki oldalon, közbeszólások: Ki másolta ki az adatokat az APEH-ben? - Az elnök csenget.)

Olyan országot szeretnénk, amelyben ahhoz van támogatás, hogy az egyik párt nem tör be a másik szerverére; olyan országot szeretnénk, ahol az egyik párt faxáról nem rendelnek meg olyan újságokat, amelyek méltánytalanul és elfogadhatatlan módon vádolják a köztársaság kormányának miniszterét és miniszterelnökét; és olyan országot szeretnénk, ahol nem félni kell a hatalomtól, hanem bízni lehet a hatalomban, mert mindenki tudja, hogy a hatalmat arra a célra használják, hogy óvjon bennünket. És aki így viselkedik ellenzékben, te jó ég, hogyan viselkedne az kormányon! Az lesz a legjobb, ha ezt nem tudjuk meg! (Hosszan tartó taps a kormánypárti oldalon.)




Felszólalások:   1   1-16   17-18      Ülésnap adatai