Készült: 2020.07.07.22:11:26 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

342. ülésnap (2014.02.13.), 8. felszólalás
Felszólaló Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Beosztás közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előttihez hozzászólás
Videó/Felszólalás ideje 5:08


Felszólalások:  Előző  8  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Meg is lepett, hogy a képviselő úr csak így szirénák nélkül is felszólal már itt a parlamentben, azt hittem, két kezében is tart majd kettőt, és úgy szólal fel, de örülök, hogy hallottam is azt, amit mondott.

(9.20)

Ön az államadóssággal kezdte, csak pár dolgot véletlenül kifelejtett a beszédéből - nem fejtette ki az igazság minden részletét, hogy egy klasszikus idézzek. Elfelejtette elmondani, hogy miközben Magyarország jelentősen törlesztett vissza az államadósságából, aközben az állam megváltotta az összes magyarországi önkormányzat adósságát, kimentette az önkormányzatokat az adósságcsapdából; aközben segített például az egyetemeknek megváltani a saját adósságaikat; segített az önkormányzatokon, egyetemeken túl a sportszövetségeknek kiváltani a saját adósságát; segített a PPP projektek kiváltásában; és segített abban is, hogy az állampolgárok a saját adósságukat, devizahitelüket - ahol csak lehet - meg tudják váltani. Ebben nyilván hathatós állami közreműködés volt, pontosan azért, mert ez a kormány nem elsősorban a bankokat, hanem az adósokat akarta konszolidálni, lehet az adós egyetem, lehet az adós önkormányzat vagy lehet az adós egy-egy család, aki egy szobával nagyobb lakást vásárolt magának. Ha tehát nézzük az adóssággal, az adóshelyzettel való szembenállást, az itteni erőfeszítéseket, igen-igen jelentős eredményeket tudhat magáénak a kormányzat.

Ön itt beszélt a korrupcióval kapcsolatos tevékenységről, a korrupció elleni küzdelemről. Azért négy év alatt az LMP is adósa maradt a magyar közvéleménynek azzal, hogy milyen viszony fűzi őt pontosan Richard Fieldhez és az ottani mecenatúrához. Azért ne feledjük el, hogy miközben önök itt a parlamentben vagy a sajtó nyilvánossága előtt bizonyos EU-s támogatási projekteket kritizálnak, aközben a saját párttisztségviselőik azokon százmilliókat nyernek; ne feledjük el, hogy az önök első pártbeszámolójához az Állami Számvevőszék még csak megjegyzéseket fűzött, de az utána következő évben már el se fogadta az LMP pártbeszámolóját az éves gazdálkodásáról. S még van egy példa, a nyílt kampányszámla esete, amit önök bevezettek, kitettek a honlapjukra az aláírásgyűjtő kampányuknál, csak éppen a tételek jó részét elfelejtették feltüntetni rajta, és óriási különbség van a bevételek és a kiadások között, ami közötti feszültséget a mai napig nem tudjuk, hogy az LMP az aláírás-gyűjtési kampánya nyílt kampányszámlájában hogyan tudott kezelni. Ön most kicsit hátranéz a frakciójára, kicsit odébb kellene nézzen, hiszen akkor még más képviselőtársak is ültek ön mögött, és ők vezényelték ezt a kampányt. De ha az LMP bármit felvetett átláthatósággal kapcsolatban, nyílt kampányszámlával kapcsolatban, ÁSZ-beszámolókkal kapcsolatban, talán előbb saját magának kellett volna ezeknek a feltételeknek megfelelni, mielőtt ezt megszabja teljes feltételként a parlamentben.

Az egykulcsos adó kérdése. Ön ismételten kifogásolta ezt az intézményt, azt mondta, hogy az egykulcsos adóval forrást vonunk el a gazdaságtól. Ezzel ön ismételten elismerte azt, hogy az LMP nem készül másra, mint személyi jövedelemadó-emelésre, hiszen önök az egyéb céljaikhoz, a zöldberuházási vagy bármilyen más rendszerhez ezek szerint személyi jövedelemadó-emelésből teremtenék meg a fedezetet. Nem tudom, hogy az állampolgárok mekkora része támogatná ezt, hiszen ők maguk is tudnak nyilvánvalóan ilyesfajta zöldberuházásokat megtenni. Miért nem bízzák önök az állampolgárokra, hogy eldöntsék, hogy a pénzükből ők ilyen- vagy olyanfajta beruházást fognak végrehajtani, ezt a gyerekükre költik, nyaralásra költik, vagy pedig arra költik, hogy valóban leszigeteljék, nagyon helyesen, a házuk ablakait, társasházban vagy családi házban? És ők majd ezt meg fogják tenni. Az LMP úgy gondolja, hogy jobban tudja az állampolgároknál, éppen ezért helyettük dönti el. Ön arról beszélt itt, hogy valódi részvételi demokráciát szeretne, csak közben a leginkább atyáskodó gazdasági elméletet fejtette ki akkor, amikor azt mondta, hogy majd elvonja az emberektől a pénzt a magasabb személyi jövedelemadóval, és helyettük eldönti, hogy azt mire kell költeni. Tisztelt Képviselő Úr! Ön több ellentmondást is mondott éppen ezért a saját felszólalásában, de az legalább egyértelmű, hogy önöktől személyi jövedelemadó-emelésre számíthatunk. S hozzátenném azt is, hogy az európai uniós források 60 százaléka közvetlen gazdaságfejlesztésre fog fordítódni ebben a hétéves EU-költségvetési ciklusban.

A közfoglalkoztatás kapcsán ön ismételten, mint sok más baloldali, ellenzéki, liberális - sorolja be magát ezeknek a kategóriáknak a valamelyikébe, képviselő úr -, ismételten becsmérlően nyilatkozott a közfoglalkoztatás rendszeréről, annak ellenére, hogy százezer ember számára ez jelent sokkal tisztesebb megélhetést, mint a segélyekből való tengődés. Az nyomor, tisztelt képviselő úr, amikor valaki csak egyik hónapról a másikra segélyeket szerez, az viszont a felemelkedés egy lehetősége, hogy elindult a Start-munkaprogram, és emberek százezreinek egy év után, öt év után, tíz év után végre van munkahelye. Bízzunk benne, hogy még sok százezer embernek lesz így munkahelye.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  8  Következő    Ülésnap adatai