Készült: 2021.05.08.02:33:03 Dinamikus lap

A felszólalás szövege:

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
2 83 1998.06.25. 0:57  72-92

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja támogatja az előterjesztést, két ok miatt. Úgy ítéljük meg, hogy kisebb bizonytalanságot, jogbizonytalanságot okoz az, ha fél évvel elhalasztjuk a hatályba léptetést, mint hogy ilyen formában, számos fontos kiegészítő rendelkezés nélkül lépjen hatályba a törvény.

A másik, hogy jóllehet itt elhangzott, hogy bizonyos intézmények már készek a törvény fogadására és annak a végrehajtására, saját tapasztalataink szerint nagyon sok intézményben nincsenek meg a feltételek arra, hogy meg

felelő módon alkalmazni tudják a hatályba lépő új törvényt. Úgyhogy mi támogatjuk azt, hogy csak jövő év januárjában lépjen életbe.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
4 132 1998.07.02. 2:16  113-143

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Alkotmánybíróság 16/1998. számú döntése új helyzetet teremtett a társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásával kapcsolatban. A határozat szerint az önkormányzatnak nincs meg az alkotmány által megkövetelt legitimációja. Az előttünk fekvő javaslat ezt a törvénytelenséget kívánja megszüntetni.

Az 1991. évi LXXXIV. törvény olyan testületek felállítását tűzte ki célul, melyek biztosítják az érdekeltek beleszólási jogát és érdekérvényesítési lehetőségét az önkormányzatok működésében. Megítélésünk szerint - és erre ma már nagyon sok példa hangzott el, hogy miért - ezek a remények nem váltak valóra. Arra is hallottunk ma számos példát, hogy az önkormányzatok gazdálkodásával kapcsolatban is - hogy enyhén fejezzem ki magam - időnként aggályok merültek fel. A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja a benyújtott törvényjavaslatot meg fogja szavazni, hiszen az alkotmányellenesség megszüntetését fontosnak tartja.

Ez a megoldás azonban csak ideiglenes jellegű lehet. A napokon belül hivatalba lépő kormánynak haladéktalanul el kell kezdenie az összes érdekelt bevonásával a kérdés megnyugtató megoldását biztosító törvényjavaslat vagy törvényjavaslatok kidolgozását. A bizottsági vita során is felmerült, hogy talán szerencsésebb lenne, ha az önkormányzati hatásköröket egy, a parlament által megválasztott felügyelőbizottság vagy igazgatótanács venné át, hisz akkor a döntések felelőssége is megoszlana. Úgy gondoljuk, ez nem lenne jobb megoldás, mint ami jelenleg előttünk fekszik. És tekintettel arra, hogy ideiglenes megoldásról van szó, a kialakult helyzet elfogadhatóvá teszi a javasolt megoldást számunkra.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, az FKGP és a MIÉP padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
5 115 1998.07.03. 4:53  1-199

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő kormányprogram "Az új évezred küszöbén" címet viseli. Joggal tehetjük fel a kérdést, milyen állapotban várja a nemzet a történelmi évfordulót. Ha a polgárok egészségi állapotát vizsgáljuk, és most a program egészségügyi részével kívánok foglalkozni, szomorú kép tárul elénk. Magyarországon egyre súlyosabb probléma a lakosság romló egészségügyi állapota. A születéskor várható élettartam a legalacsonyabbak közé tartozik a civilizáltnak nevezhető országok között. A különböző haláloki statisztikákban elfoglalt dobogós vagy dobogóközeli helyezésünk is közismert.

Közismert az is, hogy az egészségi állapotért csak kisebbrészt felelős az egészségügyi ellátás és ezen keresztül az állam, nagyobbrészt, egyebek mellett az egyén saját maga. Abban azonban, hogy a lakosság felismerje saját felelősségét a kérdésben, komoly szerepe van a kormánynak. Olyan egészségpolitika szükséges, amelynek fő feladata az egészség megőrzése. Az egészség ügye túlmutat a betegségek gyógyításán, és csak a legtágabban értelmezett társadalmi megközelítésben kezelhető.

Nem árulok el titkot, amikor kijelentem, hogy a Magyar Demokrata Fórum támogatja a kormányprogramot. Támogatjuk, és nem csupán azért, mert megalkotásában részt vettünk, hanem azért is, mert a nemzet egészségének ügye mindig nemzeti sorskérdés volt számunkra, és ebben a programban súlyának megfelelő helyet foglal el.

A Magyar Demokrata Fórum szerint az egészségügy számára adott legfontosabb célok a következők: meghosszabbítani a születéskor várható élettartamot, növelni a betegségmentes évek számát, csökkenteni a gazdagok és szegények életesélye közti különbséget, csökkenteni a halálozások és születések száma közti különbséget, illetve megfordítani az arányt, csökkenteni a népegészségügy szempontjából legveszélyesebb betegségcsoportokban a halálozási arányszámot. A megvitatás alatt álló kormányprogram és a kijelölt miniszter által elmondottak alapján reális esélyt látunk arra, hogy az előbbiekben vázolt célkitűzések megvalósuljanak.

Milyen módon kívánja a napokon belül megalakuló kormány ezeket elérni? Kiemelt szerepet szán a betegség-megelőzésnek. E programok finanszírozására külön pénzügyi alap létesül az alkohol és a dohánytermékek jövedéki adójából. Az alapellátás keretén belül is nagyobb szerep jut a betegség-megelőzésnek és a szűrővizsgálatoknak. Az esélyegyenlőség növelése érdekében a sürgősségi betegellátás fejlesztése az egyik legsürgetőbb feladat. A létrehozandó egészségfejlesztési kutató intézet a lakosság egészségi állapotával kapcsolatos problémafeltáró, adatgyűjtő és döntés-előkészítő feladatokat fogja ellátni.

A kormány megalkotja a nemdohányzók védelméről szóló törvényt, és bízunk benne, hogy ezzel összefüggésben korrekcióra kerül a reklámtörvény is. Megfelelő szerepet kell kapnia az egészségnevelésnek a nemzeti alaptantervben és a tömegkommunikációban. A védőnői hálózat megerősítése kiemelt feladat. A fogászati ellátások területén bővülni fog a biztosító által térített ellátások köre. A gyógyszertámogatások átalakítása a költséghatékonyság és az átláthatóság alapján történik meg. A közgyógyellátás területén a valódi rászorultság elve fog érvényesülni. A támogatás pénzalapja a települési önkormányzatok hatáskörébe kerül. A források bővítése hatékony működés esetén a működési költségeken kívül fedezetet fog nyújtani az egészségügyi intézmények számára épületek, műszerek karbantartására és pótlására. A kórházak finanszírozását is kiszámítható, normatív teljesítményfinanszírozásra szándékozik helyezni. Az egészségügy szereplőinek magas szakmai színvonalú, etikus munkájukért tisztességes jövedelmet biztosít. A jövedelem növelését új források bevonásával, adó- és járulékpolitikai változtatásokkal fogja megteremteni.

Tisztelt Ház! Az egészségügy az egész társadalom, a nemzet ügye. Egészséges népnek lehet csak jövője. Ha céljaink megvalósulnak, márpedig céljainkat meg fogjuk valósítani, az új évezred küszöbén nyugodt lelkiismerettel léphetünk át. Isten adjon ehhez nekünk erőt!

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
12 113 1998.09.22. 1:59  112-120

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Miniszter Úr! "Az új évezred küszöbén" címet viselő kormányprogram az esélyegyenlőség elvét hirdette meg az élet minden területén, így az egészségügy területén is. Az 1996. évi LXIII., az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi finanszírozási normatíváról szóló, közismertebb nevén az úgynevezett kapacitástörvény - melynek alapján egészségügyi intézményeket zártak be, kórházi ágyak százait szüntették meg - sérti ezt az elvet, és a jelenlegi finanszírozási keretek között értelmetlennek is tűnik.

A törvény mind az egészségügyben dolgozók, mind az állampolgárok körében felháborodást váltott ki, ezt tüntetések és sztrájkok mellett az is bizonyítja, hogy az Alkotmánybírósághoz számtalan indítványt nyújtottak be. Bár az Alkotmánybíróság 54/1996. számú határozatával nem találta alkotmányellenesnek a törvényt, de alkalmazásával kapcsolatban alkotmányos követelmény kimondását tartotta szükségesnek. Ebben korábbi döntésére is hivatkozva ismételten kimondta, hogy "az állam köteles megteremteni a kialakított intézményrendszer működésének azokat a garanciáit, amelyek mindenki számára biztosítják az egészségügyi szolgáltatások igénybevételének lehetőségét, azaz azt, hogy a szolgáltató intézmények hiánya miatt senki ne maradjon ellátatlanul". A törvény hatálybalépése óta eltelt időszak igazolta, hogy ennek a feltételnek nem minden esetben tud megfelelni.

Ezért kérdezem, miniszter úr, hogy az egészségügyi jogalkotás eme torzszüleményével kapcsolatban mit kíván tenni.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
12 117 1998.09.22. 0:47  112-120

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, miniszter úr. Teljesen nem nyugtatott meg - megmondom őszintén -, bár válaszát elfogadom, hisz az idei kapacitások is e törvény alapján kerültek megkötésre a MEP-ekkel, és nagyon szerettem volna hallani valamit arról is, hogy az e törvény kapcsán lehetetlen anyagi helyzetbe került intézményekkel kapcsolatosan van-e valamilyen elképzelése a minisztériumnak; valamint - egyértelműen megmondom -, ha a miniszter úr azt mondta volna, hogy haladéktalanul hatályon kívül helyezik a törvényt, és utána egy más formában gondolkodnak az egész probléma megoldásáról.

Különben elfogadom, köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
12 220 1998.09.22. 1:29  209-225

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Rádióhallgatók! (Derültség az ellenzéki padsorokban.) Kedves Nyugdíjasok! (Derültség - Szórványos taps.) Nagy érdeklődéssel figyeltük már a bizottsági ülés során az előterjesztést, ugyanakkor szomorúak voltunk, hogy álszent, demagóg módon, az önkormányzati választásokra készülve, az ellenzék több millió embert riogat a nyugdíjkérdéssel, anélkül, hogy bármilyen megalapozott dolgot tudna mondani. (Puch László: Csak rajtatok múlik!) Az előterjesztő a probléma fontosságára való tekintettel kérte a kormánypárti frakciókat, hogy támogassák a javaslatot. Mi a probléma fontosságára való tekintettel mondjuk azt, hogy jelenleg tartózkodunk (Derültség az MSZP padsoraiban.) a kérdéstől, hisz megalapozatlanul - úgy, ahogy önök négy évig tették - nem lehet nyilatkozni a kérdésben. Úgyhogy a továbbiakban is fenntartjuk ezt az álláspontunkat, és igenis javasoljuk a kompenzációt, amely az időskorúakat illeti. Reményeink szerint a kormány az előterjesztésében ezt figyelembe fogja venni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
15 19 1998.09.30. 13:11  1-191

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai napon tartandó, országos nyilvánosság előtt folyó választási nagygyűlés témájaként a bérek és nyugdíjak vásárlóértékének jövőbeli alakulása lett megadva. Nem a helyet és időpontot tévesztettem el, amikor azt mondtam, hogy választási nagygyűlésről van szó, hanem csupán pontosítani szeretném a helyzetet és érzékeltetni mindazok politikai felelősségét - vagy inkább felelőtlenségét -, akik a teljes költségvetés ismerete nélkül, demagóg módon, kizárólag saját politikai céljaikat szem előtt tartva kierőszakolták ezt a vitanapot. (Közbeszólások az ellenzéki oldalról: A Fidesz volt az!) Mondom: kierőszakolták ezt a vitanapot.

Kiválóan érzékeltetik a helyzetet Kristóf Attilának a tegnapi Magyar Nemzetben megjelent sorai: "1990 májusa óta a szocialisták plusz csatolt részeik folyamatosan kampányolnak. Én- és osztálytudatukból következő viselkedésük nem teszi lehetővé, hogy a magyar belpolitikában akár csak néhány hónapra is nyugalom legyen. A velük rokonszenvező médiumok a kollektív agitátor és kollektív propagandista szerepében lépnek fel, mintha a lenini irányelvek egy pillanatra sem mentek volna ki a divatból. A kampány célja a bizonytalanság, a bizalmatlanság újjáélesztése és fenntartása az önkormányzati választásokig. Hatalmon kívül a szocialisták mindig radikálisak. Képletesen szólva: mindig készek meghallani az Aurora ágyúlövését. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Ám Téli Palota jelenleg sehol! Az állampolgár pedig úgy érzi, egy kis nyugalom kellene már. Szeretne békét, tisztességet látni maga körül, szeretne normális életet, jó néven venné a huzamos kampánycsendet, és mit ne mondjak, a jó ügyekben való együttműködést. Valószínűnek látszik azonban a szocialisták kongresszusi felfrissülése és a hozzájuk húzó sajtó bravúrjai nyomán, hogy ez a társaság, ez a baloldal együttműködésre, szerénységre és csendre képtelen. A múlt, úgy látszik, lerázhatatlan. A cölöpök stabilan állnak."

Úgy érzem, ennél szemléletesebben nem lehet megfogalmazni a mai vita lényegét, ugyanis megfelelő adatok hiányában - habár miniszterelnök úr néhány adatot ma elmondott - csupán általánosságokban lehet a kérdésről beszélni.

Én elsősorban a nyugdíjak kérdésével szeretnék foglalkozni, és ennek kapcsán nem árt egy kicsit visszatekinteni arra, hogyan jutottunk el idáig.

Naponta találkozunk az érintettek részéről olyan felvetéssel, hogy nem értik, miért jelent olyan nagy problémát a nyugdíjak emelése, amikor évtizedekig becsületesen fizették a járulékot, és most csupán annak visszafizetését kérik. A kérdés felvetése teljesen jogos, úgy gondolom, ebben mindannyian egyetértünk. Páran ülnek még itt a patkóban azok közül, akik tíz évvel ezelőtt megszavazták az akkori egészségügyi miniszter javaslatát, hogy a társadalombiztosítás bevételi többletét hónapokon belül elértéktelenedő kötvényekbe fektessék.

1988 volt az utolsó év, amikor a munkáltatók és munkavállalók által befizetett járulék összege magasabb volt, mint a nyugdíjakra, járulékokra és az egészségügyi ellátásra kifizetett összeg. Azaz éveken, évtizedeken keresztül több járulékot szedett be az állam, mint amit az ellátásra kifizettek. Önök és elődeik azonban ahelyett, hogy a többletet felhalmozva a gondjaikra bízott pénzzel megfelelően gazdálkodtak volna, eocén-programra, nagymarosi gátra, elvtársi kölcsönökre és még ki tudja, mi mindenre fordították azt. Ennek köszönhetően úgy érkeztünk el a rendszerváltozáshoz, hogy egy fillér sem maradt abból a pénzből, amit a mostani nyugdíjasok évtizedeken keresztül tisztességesen befizettek. A mostanra kialakult helyzet egyik alapvető oka ez. Ezt azért ne felejtsük el!

A másik alapvető ok a demográfiai helyzet. Közismert, hogy az 1980-as évek elejétől kezdve a születések száma csökken. A rendszerváltozást követően az összes volt szocialista országban - Magyarország kivételével - a tendencia felgyorsult. Magyarországon 1990-94 között a születések számának csökkenése igen kis mértékű volt, és ezért mind a térség többi országához, mind az országon belül végbement társadalmi, gazdasági megrázkódtatásokhoz viszonyítva inkább stabilnak, kiegyensúlyozottnak volt nevezhető. Ez köszönhető volt annak, hogy az Antall József vezette kormány mindent megtett, amit lehetőségei biztosítottak, annak érdekében, hogy a gyermekes családok anyagi helyzete ne romoljék. E pozitív kép változott meg 1995-ben, majd romlott tovább 1996-ban és '97-ben, és a Központi Statisztikai Hivatal első félévi adatai szerint a tendencia tovább folytatódik.

S itt hadd álljak meg egy pillanatra, a Bokros-csomagra térve. A Bokros-csomag tárgyalásakor annak idején az ellenzék - közte a Magyar Demokrata Fórum - is belátta, hogy szükség van bizonyos lépésekre az ország akkori helyzetében. Zárójelben engedtessék megjegyeznem, nagyon érdekes, hogy amikor ezt fokozatosan a szemünkre hányják, a rendszerváltozást megelőző negyven évről mintha elfeledkeztek volna. (Taps az MDF soraiban.) Ami ellen akkor is tiltakoztunk, az élet utólag igazolta, hogy a családokat sújtó megvonások teljesen indokolatlanok voltak, és nagyon károsan hatottak az egész társadalomra.

Visszatérve a demográfiai helyzetre: látszólag nem ide tartozó kérdésről van szó. Ha azonban a nyugdíjhelyzetről és a múlt évben megszületett nyugdíjtörvény előzményeiről beszélünk, akkor a népességfogyás szorosan ide tartozik, hiszen ha nem következik be változás ezen a téren, néhány éven belül teljesen összeomlik a társadalombiztosítás rendszere, ugyanis nem lesznek járulékfizetők.

(9.50)

 

Míg 1960-ban 800 ezer, 1990-ben 2 millió 500 ezer, jelenleg pedig több mint 3 millió nyugdíjas jut 3,5 millió járulékfizetőre. Ez az arány felborítja a társadalombiztosítás szolidaritáson alapuló rendszerét, és kihat az egész nemzetgazdaságra.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ilyen előzmények után került sor a múlt évben az új nyugdíjrendszerről, a magánnyugdíjpénztárról szóló törvény vitájára és végül elfogadására. Ha valaki veszi a fáradságot, és végigolvassa a törvények vitájáról az elmúlt évben készült több száz oldalnyi jegyzőkönyvet, megbizonyosodhat arról, hogy az akkori ellenzéki, többségükben mostani kormánypártok képviselői rámutattak a törvény számos hibájára. Az alapvető kifogás - az élet ezt igazolta is -, hogy gazdaságilag megalapozatlan volt az előterjesztés. A kirovó-felosztó rendszerből a kötelező járulékok tőkefedezeti rendszerbe való részleges átirányítása által prognosztizált hiány alul volt tervezve, s lényegében megalapozott gazdasági számítások nem álltak rendelkezésre. Igaz, a törvény kimondja, hogy a keletkező hiányt a költségvetésnek kötelezően ki kell pótolnia, ezt azonban az akkori előterjesztők a nemzeti össztermék 1 százalékánál kisebb összegben határozták meg.

A törvény alapján készült a tb múlt évi költségvetése is, mely nullszaldóval számolt, azaz a bevételek és a kiadások nagyságát azonosnak tervezte. Mi ezzel szemben a realitás? A Nyugdíjbiztosítási Alap első félévi egyenlegének hiánya 18,8 milliárd forinttal magasabb, mint 1997. első félévében. A számítások szerint az év végéig 33,8 milliárd forint hiány várható. A magánnyugdíjpénztárba átlépők miatti bevételkiesés év végére várhatóan meghaladja a 35 milliárd forintot. A kintlévőségek behajtásából eredő járulékbevételből mindössze az előirányzat 26 százaléka, a vagyongazdálkodásból származó 22 százaléka teljesült. Összességében tehát a hiány várhatóan eléri a 100 milliárd forintot, s ekkor még csak a tb-költségvetésről beszéltünk.

Azonban sajnálatos módon az állami költségvetést is számos, az előző kormány felelősségi körébe tartozó váratlan kiadás terheli. Elég csak a ma már említett Postabank ügyére, a gázközművagyon alkotmányellenes privatizálására, vagy az ÁPV Rt.-n keresztül örökölt kötelezettségvállalásokra utalni. A néhány tíz milliós "tocsikolásokat" nem is számítva, legalább 250 milliárd forintról van szó. Ilyen hagyaték után furcsán hangzik a választási ígéretek számonkérése alig 90 nappal a koalíciós kormány megalakulását követően és 3 hónappal a költségvetési év zárását megelőzően. Ez utóbbit azért említem, mert amikor az idei költségvetést elfogadták, a nemzeti össztermék 5 százalék körüli növekedéséről beszéltek. Nagyon bízunk benne, hogy ez teljesülni fog, de azért nem szabad figyelmen kívül hagyni a világban folyó eseményeket.

Senki nem számolt, mert nem számolhatott az oroszországi történésekkel. Bár már akkor hallani lehetett arról, hogy valaki birizgálja az amerikai elnök cipzárját, de senki ép ésszel nem gondolta, hogy annak hatása lehet a világgazdasági eseményekre, s akkor még nem beszéltünk a pénzügyi világban az elmúlt hónapokban bekövetkezett változásokról. Aki figyelemmel kíséri a budapesti tőzsde történéseit, érzékelheti a hatásokat. Tehát ilyen előzmények után a tényleges költségvetési adatok ismerete nélkül a nyugdíjasok millióinak kampánycélból történő riogatásával folyik a számonkérés.

A Magyar Demokrata Fórum és a kormány programjában a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, lehetőségek szerinti emelését tűzte ki célul, valamint a gyermeket nevelő családok helyzetének enyhítését. Ennek együtt kell megvalósulnia, hisz ahogy már a demográfiai helyzet elemzésekor érzékeltettem, a kettő egymással szorosan összefügg. Felelőtlennek tartjuk mindazon megnyilvánulásokat, melyek a különböző társadalmi csoportok egymással szembeni kijátszásával próbálnak politikai tőkét kovácsolni hatalmuk visszaszerzése érdekében.

A már eddig bejelentett gyermektámogatási intézkedések mellett örömmel nyugtáztuk miniszterelnök úr mai adatait, amelyek igazolják azt a várakozást, hogy teljesül a választási programban előirányzott nyugdíjemelés, azaz a nyugdíjak megőrzik vásárlóértéküket, illetve egy olyan differenciálás is bekerül, amely a végleges leszakadásnak kitett alacsony nyugdíjak helyzetét is némiképpen próbálja rendezni. Ennek alapján, ennek megvalósulása alapján ezután nyugodt lelkiismerettel tudunk nyugdíjas honfitársaink elé állni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
22 18 1998.10.28. 4:39  1-31

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalombiztosítási és magánnyugdíjakról rendelkező törvény módosításával ellentétben az egészségbiztosítási törvény nem igényel alapvető változtatásokat. Ha élcelődni szeretnék, mondhatnám azt, hogy ennél a törvénynél érződik az, hogy az akkori ellenzék kritikái meghallgatásra találtak.

A módosítást azonban szükségessé tette, hogy az egészségügy működésének finanszírozásában ismétlődően azonos típusú hibák halmozódtak fel. Ezért a mostani javaslat e hibák lehetőség szerinti kiküszöbölését célozza elsősorban, továbbá néhány kisebb rendellenességet kíván orvosolni bizonyos biztosítotti jogok kiterjesztésével.

Az egészségügy finanszírozásában meglévő feszültségek oka természetesen főleg az, hogy évek során kevesebb támogatást kapott az egészségügy annál, mint amennyire szüksége lett volna. A kórházak tetemes hiányt halmoztak fel, az egészségbiztosítás költségvetése évről évre növekedő deficittel terhelt. A kórházak szorongató anyagi helyzetükben megpróbáltak "élni" - és ezt idézőjelbe teszem - a finanszírozási rendszerből fakadó lehetőségekkel, s ez időnként furcsa teljesítményadatok közléséhez vezetett. Elkerülhetetlenné vált tehát az Egészségbiztosítási Pénztár megfelelő ellenőrző hálózatának kialakítása és az ehhez szükséges jogszabályi feltételek megteremtése.

Ugyancsak lehetővé kellett tenni, hogy mivel a jelenlegi szabályozás nem rendelkezik kellően az egészségügyi szolgáltatások megtérítési kötelezettségéről, erre is kiterjedjen a módosítás. Az elszámolási fegyelem megszilárdítása érdekében azt is ki kell mondani, hogy az Egészségügyi Alapnak okozott kár esetén nemcsak a jogtalanul felvett összeget, hanem annak kamatait is meg kell téríteni.

Az ellenőrzés és visszatérítés precízebb szabályozása mellett - amely végső soron szintén a betegek jogos érdekét szolgálja azáltal, hogy ily módon több pénz jut a jogos igényeik szerinti ellátásukra - a módosító javaslat néhány esetben konkrétan is kiterjeszti a betegek biztosításból eredő jogait.

 

 

(10.00)

 

Rendezi azt a helyzetet, ami abból fakadt, hogy a jelenlegi jogszabály nem tartalmaz rendelkezést a tartósan külföldön foglalkoztatott közszolgálati vagy közalkalmazotti jogviszonyban álló személy és családja külföldön igénybe vett egészségügyi ellátásnak költségtérítésére.

Tekintettel arra, hogy a külföldi szolgáltatási árak többszörösei a magyar egészségügyi ellátás árainak, meglehetősen méltányos a rendelkezésnek az a pontja, amely a ténylegesen kifizetett összeg 85 százalékáig vállalja át a kezelési költséget a betegtől. Kiterjeszti az utazási térítést azokra is, akik nem a beutalás szerinti egészségügyi szolgáltatót veszik igénybe, mert ott megfelelő ellátásuk nem biztosított, illetve azokra is, akik a rokkantság mértékének megállapítása érdekében esetleg távolabbi intézményt kell hogy felkeressenek. Ugyanakkor a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy indokolt a gyógyulásukat felróható magatartásukkal késleltetők táppénzének megvonására vonatkozó, ám eddig alacsonyabb szintű jogszabályban szabályozott lehetőség beépítése a törvénybe.

A betegek teljes körű tájékoztatását elrendelő úgynevezett betegjogi törvénynek megfelelően szükséges a térítési díjakról való tájékoztatás is, mert a betegek igénylik, hogy az intézményekben jól látható helyen kifüggesztett jegyzékből előre megismerhessék az egyes szolgáltatások térítési díjait.

A nem túl terjedelmes törvénymódosítással kapcsolatban hosszabban beszélni nem tartom szükségesnek, annál is inkább, mert érdemi kifogásunk vagy pontosító, jobbító javaslatunk nincsen. Ezért az MDF képviselőcsoportja nevében nyugodt lélekkel ajánlom elfogadásra az Országgyűlésnek az előttünk fekvő törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
22 52 1998.10.28. 12:34  31-83

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvénymódosítási javaslat egy alig egy éve elfogadott törvényen kíván változtatni. Felvetődhet a kérdés, mi teszi szükségessé ilyen rövid idő után egy törvény módosítását. Véleményünk szerint az eredetileg elfogadott törvény nem tekinthető igazán sikeresnek. Kiderült, hogy az e törvényben meghatározott bevételeket a társadalombiztosítási alapok - legalábbis az idei első félévben - nem tudták realizálni.

A pénzügyi egyenleg helyzetének alakulását az idei év első félévére vonatkozóan áttekintve kiderült, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alap hiánya a tervezett nullszaldóval szemben 18 milliárd 839 millió forinttal magasabb, mint az 1997-es esztendő első félévében. A számítások szerint az év végéig 33 milliárd 779 millió forint hiány várható. Fél év alatt a bevételek 46,37 százalékban, a kiadások 49,86 százalékban teljesültek. A bevételek mind a munkáltatóknál, mind a munkavállalóknál elmaradtak a tervezettől, különösen az egyéni vállalkozók munkáltatói járulékbevételei alakultak kedvezőtlenül, mindössze 42 százalékban teljesültek.

Az egyéni járulékfizetés a tervezetthez képest az első félévben 49,22 százalék volt. Az év végére várhatóan 14,13 millió forintos lesz az elmaradás. Június végéig az Állami Pénztárfelügyelet adatai szerint 829 ezer fő lépett át a magánnyugdíjpénztárakba. Az átlépők miatti bevételkiesés az első félévben 9 milliárd 73 millió forint. Ennek hiánypótló átutalása nem történt meg, decemberre várhatóan e célra az állami költségvetési törvényben előírt 20 milliárd 100 millió forint összeg jut. Év végére azonban a Gazdaságkutató Intézet szerint 1 millió 196 ezer fő átlépésével számolhatunk, így a bevételkiesés várhatóan 35 milliárd 100 millió forint körül alakul. Az alapnak a növekvő számú átlépő okozta havi hiánya a hátralévő időben folyamatos likviditási gondok forrásává válhat. Tehát elmondható, hogy a társadalombiztosítás idei költségvetése a magánnyugdíjpénztárak járulékelszívó hatását a ténylegesnek alig több mint felére becsülte.

A kialakult helyzet természetesen nem veszélyeztetheti a nyugdíjkifizetéseket, az állami költségvetési garancia következtében viszont a tervezettnél lényegesen nagyobb terhet jelent az állami költségvetés egyensúlyára. Ennek fényében nem egészen érthető, hogy a törvényjavaslat miért nem élt azzal a lehetőséggel, hogy befagyassza a jelenlegi 7 százalékos szintjén a nyugdíjbiztosítási járulékot, hanem még meg is növeli 1 százalékkal. Ez ugyanis azt jelenti, hogy magánnyugdíj-pénztári tagság esetén 7 százalékra nő az egyéni tagdíj, és továbbra is csak 1 százalék marad a tb-nyugellátás céljaira befizetett összeg.

 

(11.30)

 

 

Ezért a törvényjavaslathoz a járulék befagyasztását javasló módosító indítványt szándékozunk beterjeszteni.

Ugyanakkor egyet kell érteni a törvényjavaslat általános indoklásában megfogalmazott céllal, mely szerint a jogalkalmazást segítő módosítások mellett a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai bevételeinek értékmegőrzését és a biztosítási elv erősítését szolgáló módosítási javaslatokat is tartalmaz a tervezet.

A tegnap tárgyalt, az adózás rendjéről rendelkező törvény is a járulékfizetési fegyelem növelését tartotta céljának, mikor is azt rendelné el, hogy a társadalombiztosítási járulékok nyilvántartását és behajtását átvegye az APEH. Véleményünk szerint azonban ennél is jelentősebb hatással lesz a járulékfizetési fegyelemre az a jelen törvényjavaslatban megfogalmazott cél, miszerint a javasolt változások a foglalkoztatók terheit éves szinten 115 milliárd forinttal csökkentik. A csökkenés a tíz fő vagy afeletti munkavállalót foglalkoztató gazdálkodó szervezeteknél jelentkezik, az egyéni vállalkozóknál és a tíz főnél kisebb szervezeteknél tehernövekedés nem történik.

A javaslat az 1999. évben várható minimálbérnél, 22 600 forintnál némileg alacsonyabb szinttől, 21 500 forintos keresettől már garantálja, hogy a munkáltatói terhek csökkennek. Ez a megoldás a foglalkoztatók szinte teljes körére kedvezőbb hatású, mint az ez évi szabályozás. Tehernövekedés csak a minimálbér alatti foglalkoztatásnál jelentkezik. E célok érdekében 1999-től a munkáltatók társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettsége a jelenlegi 39 százalékról 33 százalékra csökken. Ezen belül az egészségbiztosítási járulék 15 százalékról 11 százalékra, a nyugdíj-biztosítási járulék 24 százalékról 22 százalékra, viszont az egészségügyi hozzájárulás összege 2100 forint/főről 3600 forintra emelkedik. Az ezzel kapcsolatos fenntartásainkat azonban majd az egészségbiztosítási járulékról rendelkező törvényjavaslat vitájában mondom el.

A módosító javaslat részletesebb áttekintése során örömmel fedeztük fel, hogy orvosolja azt a képtelen helyzetet, mely abból származott, hogy a külföldön foglalkoztatott biztosított még akkor sem fizethetett társadalombiztosítási járulékot, ha ezt önként vállalta volna, arra történő hivatkozással, hogy a nem biztosított biztosítási jogviszonyt csak akkor létesíthet, ha tartósan Magyarországon lakik.

További észrevételeink a törvény tervezett módosításához:

A fentiekre tekintettel is sajnálatos, hogy az előterjesztéssel egyidejűleg nem került sor a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXX. törvény módosítására. A végkielégítés miatt meghosszabbított biztosítási idő véleményünk szerint nem átgondolt módon került a törvénybe, ami nagyon sok problémát okoz. Változatlanul az a Magyar Demokrata Fórum véleménye, hogy ezt a jogintézményt hatályon kívül kellene helyezni.

Az eredeti törvény 24. §-ának (5) bekezdéssel való kiegészítésével ebben a formában nem tudunk egyetérteni. Továbbra is fenntartjuk azon javaslatunkat, hogy szűnjön meg a tőkefedezeti nyugdíjbiztosítástól idegen korlátozás, amely a tagdíj alapjában a nyugdíjjárulékkal azonos módon jelentkezik.

A jogszabály egyértelműen rendezi, hogy a juttatás-kifizetéskori biztosítási státusz szerint milyen nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettség áll fenn. Utólagos megváltoztatását nem tartjuk indokoltnak, és azt is meg kell említeni, hogy a jogi aggály mellett hátrányos a Nyugdíjbiztosítási Alap bevételi pozíciójára is.

A törvény 26. §-ának (3) bekezdése helyébe lépő rendelkezés hiányos, mert a fizetés rendjére vonatkozó pontosítás mellett nem tartalmazza a nyugdíj-biztosítási járulék megállapításának módját, alapját, mértékét. Az eredeti szövegben benne van, feltételezhetően leírási hiba történt, ugyanis a törvény módosítási javaslata más helyen sem pótolja az említett hiányt.

Az eredeti törvény megállapításra vonatkozó szabályával és a tervezett módosítással több probléma is van. Tekintettel arra, hogy a törvény 34. §-ának (1) és (4) bekezdésében a 31 százalékos mérték nevesítve van, a mértékben a nyugdíj-biztosítási járulék mértékének csökkentését véleményünk szerint indokolt lenne figyelembe venni.

A törvény 44. §-ának új (4) bekezdésében a hozzáférési lehetőségeknek kölcsönösnek kell lennie a nyugdíj-biztosítási igazgatási szervekkel.

A törvény 50. § (5) bekezdésének javasolt szövegében a "társadalombiztosítási igazgatási szerv" félreérthető lehet, figyelemmel a járulékigazgatás tervezett átalakítására.

A törvény 51. §-ának (3) bekezdésében előírt feladat véleményünk szerint szükségtelen, rendkívül növeli az adminisztrációt, de a gyakorlatban is végrehajthatatlan. Meg kell azonban jegyezni, hogy az igazgatási szerv fogalma miatt nem teljesen érthető, hogy az előterjesztő mire gondol e bekezdés első mondatában. A (6) bekezdésben foglaltak pedig zavaróak, mert a járulékigazgatás átalakításával összefüggésben ismét csak arra tudunk utalni, hogy az adózás rendjéről rendelkező törvény ugyancsak módosításra kerül.

A részleteket illető kifogásoktól eltekintve azonban a törvénymódosítás egészével egyet tudunk érteni, legalábbis azokban a kérdésekben, amelyek benne vannak a javaslatban. A lényegi kifogások éppen ezért azokat a kérdéseket érintik, melyekre nem terjed ki a mostani törvénymódosítás, nevezetesen arra, hogy továbbra sem kezeli a magánnyugdíjpénztárakba való belépéssel keletkező alapproblémát, mely azért keletkezett, mert a vártnál nagyobb számban léptek át a biztosítottak a magánpénztárakba. Szerintünk ez a folyamat a jövőben már-már nehezen kezelhető terheket ró mind az állami, mind a társadalombiztosítási alapok költségvetésére. Meg kellene gondolni, hogy valóban célszerű-e támogatni a magánnyugdíjpénztárak további térnyerését, vagy éppen ellenkezőleg, inkább vissza kellene fogni az átlépési kedvet.

Ezért kérem a pénzügyminiszter urat, vizsgáltassa meg azoknak az esetleges jövőbeni intézkedéseknek a hatásait, melyek közül elsőnek annak áttekintését javasoljuk, hogy valóban kötelezővé kell-e tenni a pályakezdők magán-nyugdíjpénztári tagságát. Ennek eltörlése ugyanis nem csupán annak az ötmilliárdos veszteségnek a kiváltását jelentené, amelyet nem fizetnek be a társadalombiztosításnak, hanem az állami költségvetés számára is lehetővé tenné az igen szoros állami garancia miatti későbbi kiadások csökkentését. Amíg ugyanis az állam a törvény erejénél fogva kötelező tagságot rendel el, addig természetesen számára is kötelező a teljes körű garancia fenntartása.

A másik javaslatunk azt célozza, hogy az egy összegben felvehető járadék helyett a magánnyugdíjnál is csak az életjáradék forma legyen igénybe vehető a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerrel szemben, azzal a különbséggel, hogy a járadékos halála esetén a nevén szereplő további összeg már teljes egészében kifizethető legyen örökösei számára. Jelenleg ugyanis a biztosított által egy összegben felvehető tekintélyes mennyiségű készpénz nagyon sok átlépő számára talán túlságosan is nagy csábítást jelent. Arra is gondolni kell, hogy közülük nem mindenki fogja takarékosan felélni hátralévő élete során ezt az összeget, és elszegényedése esetén újra csak az egész társadalmat fogja terhelni eltartásuk költsége.

Ezzel együtt reméljük, hogy a most megismert törvénymódosítás elfogadása esetén hozzá fog járulni mind a nyugdíjasok, mind a betegek könnyebben áttekinthető, ellenőrizhető és ugyanakkor biztonságosabb ellátásához. Ezekhez a célokhoz a jelzett módosító javaslatainkkal is megpróbálunk hozzájárulni, és azok támogatása esetén nyugodt lelkiismerettel tudjuk elfogadni a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint a szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény módosítását.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
22 56 1998.10.28. 1:29  31-83

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Tisztelt Képviselőtársam! Hozzászólásának első mondatára csak annyiban tudok reflektálni, hogy mint parlamenti képviselőnek, bizonyára önnek is rendelkezésére állnak a biztosítási alapok, ha adatokat kér.

A második részét illetően pedig úgy gondolom, abban egyet kell értenünk, hogy a bekövetkező hiány a tervezetthez képest jóval nagyobb, ami a költségvetést mindenféleképpen terheli. (Mádai Péter: Nem igaz! Ez nem igaz!) És ez a jövőben is így várható. Az, hogy az egész magánnyugdíjpénztár körül milyen a pénzügyi konstrukció, nyilvánvalóan befolyásolja az átlépési kedvet, így igenis lehet ezt bizonyos módon befolyásolni.

A harmadik pedig, hogy itt nem befagyasztásra, hanem arra tennénk javaslatot, hogy ugyanúgy járadék formájában kapják meg, és tulajdonképpen az az elv nem sérül, hogy a befizetett összegek ugyanúgy örökölhetőek. A Szocialista Párt volt mindig arról híres, mindig azt hirdették, hogy ha egy törvényről kiderül, hogy nagyon rossz - amiről már eleve is ezt mondták -, akkor majd módosítunk rajta. Itt nem erről van szó, itt egy kis korrekcióra teszünk javaslatot csupán.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
22 62 1998.10.28. 0:44  31-83

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Ha már a tb-alapok múlt évi zárszámadására hivatkozik, Keller képviselő úr figyelmét fölhívom, hogy kaptunk emellé egy vastagabb anyagot, ami az ÁSZ-jelentésre vonatkozik, azt is olvassa el, és akkor már tulajdonképpen más fénybe kerülnek a dolgok.

Gondolom, Göndör képviselő úrral abban egyetértünk, hogy ha a magánnyugdíjpénztárak túl gyorsan minél nagyobb teret nyernek, az pont a szolidaritás elve ellen hat, hiszen ott az egyén saját magáról való gondoskodásáról van szó, és az így kivont összegek tulajdonképpen közvetlenül az egész társadalom részére juttatott ellátásoktól vonják el a pénzt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
22 70 1998.10.28. 0:28  31-83

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Lentner képviselő úr hozzászólása kapcsán azért szeretném leszögezni, hogy a Magyar Demokrata Fórum mindig is egyetértett a magánnyugdíjpénztár bevezetésével. Az itt felsorolt javaslataink tulajdonképpen egy pici kis finomítást igényelnek, hogy pont a forráskivonó hatásuk talán mérsékeltebb és elhúzódóbb legyen, mint ahogy jelenleg ez megnyilvánul. Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
22 101 1998.10.28. 14:11  31-33,83-108

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az orvostudomány ma már a lehetetlenre is képes, azonban a lehetségesre sincs pénze. Különös igaz ez egy gazdaságilag ugyan fejlődő, de a világ vezető hatalmaihoz képest még mindig igencsak szegény országban.

Még a leggazdagabb nemzetek is folyamatosan küszködnek azzal a problémával, hogy a gyógyítás költsége sokkal gyorsabban növekszik, mint a társadalom által megtermelt érték. Azok az új műtéti, gyógyszeres és műszeres lehetőségek, amelyeknek arzenálja a modern orvostudomány szolgálatában áll, egyre növekvő, már-már csillagászati összegeket emésztenek fel. Az Egyesült Államokban például az egy főre jutó egészségügyi kiadás meghaladja a négyezer dollárt, tehát a hazánkban erre a célra juttatott összeg hússzorosát. Az egészségüggyel mégis oly mértékben elégedetlenek az állampolgárok, hogy Clinton elnök választási győzelmében jelentős szerepe volt annak, hogy új egészségügyet ígért Amerikának - mellesleg ezt az ígéretét azóta sem tudta beváltani.

Magyarországon a gyógyítás költségei ez európai áraknak megfelelően rohamosan emelkednek, a gyógyszer-műszer beszerzési árak tükrözik a nyugat-európai értékszintet. Az, hogy mégis lényegesen kevesebb pénzből tudunk gyógyítani, kizárólag annak köszönhető, hogy az egészségügyben dolgozók munkabére mintegy huszada a nyugat-európainak. Vegyük mindehhez hozzá azt, hogy a magyar lakosság Európa egyik legbetegebb nemzete; tavaly például az összes 14 évnél idősebb állampolgár kétharmada fordult háziorvosához, ugyanennyien vették igénybe a járóbeteg-szakellátást, és az összes felnőtt 13 százaléka, vagyis minden nyolcadik ember hosszabb-rövidebb ideig kórházban feküdt.

 

 

(13.00)

 

Elkerülhetetlennek látszik tehát, hogy a társadalmi közteherviselés nagyobb mértékben járuljon hozzá az egészségügy költségeihez. A kérdés csupán az, hogy ez az arányos közteherviselés elvének, a méltányosságon alapuló adófilozófiának megfelelően történik-e. Amikor tehát a most tárgyalt törvényjavaslatot vizsgáljuk, igyekszem erre tekintettel összefoglalni véleményünket.

Az egészségügyi hozzájárulás két részből fog állni a javaslat szerint: a munkaadói, a munkavállalóknak kifizetett szja-köteles munkabér 11 százalékának megfelelő, és egy fix összegű, tételes egészségügyi hozzájárulást fognak fizetni. A százalékos hozzájárulás megfelel az arányos közteherviselésnek, hiszen ebből következően a magasabb jövedelmek azonos mértékben, ám növekvő összegben terheltetnek, a magasabb jövedelműek tehát ténylegesen többet fizetnek ugyanazért az egészségügyi szolgáltatásért, mint az alacsonyabb jövedelműek.

Ehhez meg kell jegyezni, hogy noha tételesen nem a munkavállaló fizet hozzájárulást, hanem a munkaadója, ez a kötelezően befizetett magasabb összeg mégiscsak a munkavállalót terheli végső soron, mert munkabérének megállapításakor a rá eső összes költséget nyilvánvalóan figyelembe veszi a munkaadója. Tehát ezek a magasabb jövedelmű és jó érdekérvényesítő csoportok látszólag jogosan mondják azt: miért fizessek többet, ha ugyanazt kapom? Ráadásul a szegényebbek valószínűleg gyakrabban is betegszenek meg.

A fix összegű hozzájárulás, miután mindenkit egyforma összeggel terhel, látszólag igazságosabb, azonban nézzük meg, hogy mit is jelent ez valójában. Azt, hogy a 3600 forintos tételes egészségügyi hozzájárulás egy havi 36 ezer forintos jövedelmű személynél a jövedelmének 10 százalékát teszi ki - ennyi volt a sötét középkorban a jobbágyot terhelő földesúri tized -, míg egy egyáltalán nem kivételes 360 ezer forintos havi jövedelem mellett annak csupán 1 százalékát, nem is beszélve az olyan kiemelkedő jövedelmekről, mint például egyik hírhedt bankárunk esetében, aki számára ez a teher havi fizetésének mindössze 2 ezreléke. A látszólag igazságos egyenlősdi tehát a tételes egészségügyi hozzájárulás esetében valójában degresszív adózást jelent.

Az adózás morális tartalmáról mintegy 150 éve folynak parlamenti viták. Végül is az egész civilizált világban az a méltányossági elv érvényesült az adórendszerekben, mely szerint a méltányos közteherviselés a degresszív adózással egyáltalán nem, hanem ezzel ellentétben a progresszív adózással valósítható meg. Legfeljebb a lineáris adózást tartják elfogadhatónak, ami jelen esetünkben a százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást jelenti. Természetesen az egyén terhelhetőségét figyelembe vevő progresszív adózással az idők során nagyon sokan nem értettek egyet, feltehetően éppen a magasabb jövedelműek közül. Különösen a liberális társadalompolitikusok bírálták a progresszív adórendszert, így például John Stuart Mill 1848-ban azt találta mondani, hogy a progresszív adózás a rablás szalonképes formája. Utódaik hasonló nézeteket vallanak.

A liberálisokkal ellentétben a közfelfogással elfogadtatott önképük alapján a szocialista pártok lennének legfőbb őrzői a társadalmi szolidaritásnak, sőt az emberek közötti társadalmi egyenlőség elvének. Ugyan a progresszív adózást javasló korabeli társadalomreformerek egyszerűen azt akarták, hogy a gazdagabb jövedelműek a vagyonuk nagyobb hányadát áldozzák a modernizálódó állam növekvő közfeladataira, mint a szegények, tehát még nem a nagyobb jövedelmek egy részének a szegények állami segélyezésére fordításáról volt szó.

Marx és Engels a progresszív adózást ezzel szemben a jövedelmek újraelosztása és ezen keresztül a hatalom megszerzése, az osztályharc eszközéül fogadta el a majdani társadalom egy részére, egyenlőséget ígérve. Hogy ezenközben a társadalom többi részéhez tartozók iránti szolidaritás vagy legalább némi emberi együttérzés teljesen elképzelhetetlen, azt éppen az osztályharc fogalma bizonyítja. Így tehát nem arról beszélünk, hogy a későbbi politikai gyakorlatban miképp torzultak a klasszikusok elvei, még csak arról sem, hogy proletariátuson belüli egyenlőség ígérete mivé vált az épülő szocializmus gyakorlatában, hanem arról, hogy maga a klasszikus szocialista elmélet zárja ki a szolidaritást a különböző társadalmi csoportok között. A jelenkori nyugat-európai szocialista, szociáldemokrata pártok mára feladták az osztályharc elméletét, ám a szolidaritást még mindig csak egy adott társadalmi csoport, osztály tagjai közötti formában értelmezik valamiféle belső csoportkohézióként, és ezzel együtt szükségszerűen kirekesztik abból a társadalom más csoportjait.

A magyar szocialisták pedig még idáig sem jutottak el: máig sem tisztázták viszonyukat a klasszikus marxizmussal. Mielőtt tehát bárki a szocialista egyenlősdi vívódásával vádolna, szükséges tisztázni, hogy a keresztény-konzervatív társadalomfelfogás szerint a progresszív adózás a fizetőképesség alapján megvalósuló egyenlő áldozat elvének elfogadását jelenti és jelentette az elmúlt 150 évben is. Ha ugyanis mind a munka-, mind a tőkejövedelmek adóztatását, sőt progresszív adóztatását elvetjük, vajon miből valósíthatja meg az állam alapvető közfeladatait, a társadalom működését és tagjainak együttműködését biztosító céljait?

Erre tekintettel a méltányos közteherviselést szükségesként fogadja el a konzervatív-keresztény társadalomfelfogás - mint a társadalmi szolidaritás szervezett formájának eszközét -, ugyanakkor azt vallja, hogy az egyén és társadalom viszonyában az állam és az egyén szabadságát és gazdasági függetlenségét csak a szükséges mértékben korlátozhatja. A szabadság és az egyenlőség feszültsége feloldhatatlan mind a szocialista, mind a liberális nézetekben. A testvériség fogalma lehet csupán az a híd, amivel egyensúly teremthető az egyéni szabadság és a közösség esélyegyenlőségéért vállalt szabadság korlátozása között. A keresztény és konzervatív eszmerendszer tartalmazza ezt a felfogást, amikor a testvériség fogalmát társadalmi szolidaritásként értelmezi.

A katolikus társadalom a Rerum novarum enciklika óta legalábbis azt vallja, hogy a krisztusi szeretet parancsának evilági megnyilvánulása a társadalmi szolidaritás. A protestáns egyházak ugyanezt az "Egymás terhét hordozzátok!" megfogalmazással fejezik ki. Annak az alapkérdésnek a megválaszolásához, hogy ma Magyarországon, miközben a jövedelmi különbségek ötszázszorosra nőttek, az egészségügy számára megkövetelhető elégséges mennyiség a nemzeti jövedelemből mennyi is legyen, nem tekinthetünk el attól, hogy az ország lélekszáma katasztrofálisan csökken, és így az emberi tőke újratermelése is veszélybe került. Azt az alaptalan törekvést tehát, hogy a szocialisták kisajátítják a társadalmi szolidaritást saját eszmerendszerük részeként, a leghatározottabban vissza kell utasítani. Ennek bizonyítására legyen elég két példa:

A Horthy-rendszert igazán senki nem gyanúsíthatja azzal, hogy szocialista lett volna. Az 1928-ban elfogadott XL. törvény alapján létrejött országos társadalombiztosítási rendszer, az OTI az öregségi és a rokkantsági járadékot mégis oly módon fizette, hogy mindenki megkapta a 120 pengő törzsjáradékot, függetlenül attól, mekkora összeget fizetett a legalább 400 járulékhét alatt, és ezenkívül a lerótt járulékok összegének 24 százalékát. Ezenkívül az elhunyt jogán megállapított ellátások közül az özvegyi járadék annak az összegnek az 50 százaléka volt, amelyre a meghalt házastárs halála időpontjában igényt tarthatott. Ehhez vegyék hozzá, hogy a szocialista-liberális kormány ideje alatt alakították át oly módon a nyugdíjrendszert, hogy abból fokozatosan kikerüljön az alacsonyabb nyugdíjasoknak viszonylag magasabb összegeket biztosító, úgynevezett degresszió, és az özvegyi járadékot is 20 százalékra csökkentették.

Ha az egészségbiztosítás teréről akarunk példát hozni, akkor szíves figyelmükbe ajánljuk a Német Szövetségi Köztársaságban a keresztény-konzervatív kormány alatt elfogadott szociális törvénykönyv betegbiztosításról szóló V. fejezetében olvasható alábbi mondatot: Azokhoz a lehetőségekhez való hozzáférés, hogy az ember egészséges maradjon vagy egészségessé váljon, minden polgár számára adott kell hogy legyen a pénzügyi helyzetétől, a társadalomban betöltött helyétől és lakóhelyétől függetlenül. A Magyar Demokrata Fórum mint konzervatív keresztény párt, ezeknek a szolidaritási elveknek megfelelően kíván politizálni.

Vissza kell térnünk azonban a kiinduló gondolatunkhoz: ha egyszer egyre drágább az egészségügy, akkor mi módon lehetne társadalmilag igazságosabban vagy legalább méltányosabban előteremteni a szükséges pénzt? Megfontolásra ajánljuk, hogy ne a fix összegű egészségügyi hozzájárulás évről évre történő emelésével próbáljon a kormányzat ennek az elvárásnak megfelelni, hiszen még az alacsonyabb összegű hozzájárulás sem váltotta be két meghirdetett célját, mert nem jött be a várt összeg, és mert nem ösztönözte a munkaadókat arra, hogy a továbbiakban ne minimálbérrel jelentsék be dolgozóik egy részét, hanem ehelyett inkább egyáltalán nem jelentették be.

 

 

(13.10)

 

Tehát sem a bevételek nem nőttek, sem a feketegazdaság aránya nem javult. Ha ténylegesen több pénzt szeretnénk, s a fekete- vagy szürkegazdaságot is vissza kívánjuk szorítani, akkor erre a célra vajon nem lenne-e hatékonyabb és politikailag sokkal elfogadhatóbb az adó jellegű egészségügyi hozzájárulás fix összegének növelése helyett, mondjuk, a minimálbér nagyobb arányú növelése? A minimálbér ugyanis sok esetben csak fikció, a ténylegesen kifizetett összeg ennél sokkal magasabb. Ezért a minimálbér emelésével a gazdaságba kerülő pénztömeg érdemben nem változna, nem jelentene inflációs nyomást, csupán legalizálnánk a tényleges kifizetéseket. (Dr. Salamon László dr. Frajna Imrével konzultál.) Csökkenne a minimálbér és a ténylegesen kifizetett bér közötti különbség, és emiatt kevésbé lenne érdekelt a munkaadó a ténylegesen kifizetettnél lényegesen alacsonyabb minimálbér bejelentésében. Az így megnövekedett bérszínvonal ugyanakkor nagyobb adó- és járulékbevételeket eredményezne a költségvetés számára.

Éppen ezért írásban is kérni fogjuk a pénzügyminiszter urat, hogy szakapparátusával vizsgáltassa meg annak az eredményeit az állami és a társadalombiztosítási költségvetésben s az élőmunka terheinek alakulásában, ha különböző mértékben emelnénk a minimálbér összegét. Remélem, hogy ennek az elemzésnek az lesz az eredménye, hogy a magasabb bevételek feleslegessé teszik a fix összegű egészségügyi hozzájárulás évenkénti további emelését. Ebben az esetben ugyanis nyugodt lelkiismerettel vállalhatjuk az egészségügy növekvő költségvetéseihez való nagyobb mértékű, ám az arányos közteherviselést megvalósító társadalmi hozzájárulás elfogadását.

Köszönöm a figyelmüket, és elnézést kérek Salamon képviselő úrtól, ha zavartam netántán beszédemmel. Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
24 38 1998.11.04. 7:46  23-83

DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1997. évi költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos törvényjavaslattal ugyanúgy vagyunk, mint az 1997-es költségvetés zárszámadásakor tartott vita során: egy új kormánynak kell az előző vezetés tevékenységéről a bizonyítványt kiállítani. Abból a szempontból azonban óriási a különbség, hogy már túl vagyunk az önkormányzati választásokon, és így várhatóan nem fogják kampánycélokra felhasználni a kérdést.

Az előttünk fekvő törvényjavaslattal kapcsolatos észrevételeket illetően az Állami Számvevőszék részletes és kimerítő adatai mindannyiunk számára rendelkezésre állnak, ahhoz hozzátenni nem nagyon lehet.

A Nyugdíjbiztosítási Alap 1997-ben 628 milliárd 607 millió forint bevételt realizált, és 623 milliárd 392 millió forintot költött el, azaz több mint 5 milliárd forint bevételi többlet keletkezett, melyet az idei év kiadásaira fordítanak.

Az alap 1997. évi költségvetési mérlegének bevételi táblázatát tanulmányozva megállapítható, hogy valamivel több mint 13 milliárd volt a bevételi többlet a tervezettnél.

A sorokat részletesen tanulmányozva azonban néhány érdekességet is megfigyelhetünk. A munkáltatói járulékbefizetés a gazdálkodó szervek és a társas vállalkozások esetében több mint 40 milliárd forint többletet eredményeztek, és az egyéni vállalkozók befizetései is közel 3 milliárd többletet mutatnak. Ezzel szemben a költségvetési szervek esetében 5 milliárd 400 millió forint hiány mutatkozik a tervezetthez képest. Önként adódik a kérdés: tervezési hibáról van-e szó, vagy pedig a fizetési fegyelemmel van gond? Ha az utóbbi az igaz, akkor elvárható-e az állampolgártól a járulékfizetést illetően is a jogkövető magatartás akkor, amikor az állam nem teljesíti kötelezettségét.

Munkanélküli-járulék után fizetett járulék esetében 403 millió forint az elmaradás, ami feltehetően a regisztrált munkanélküliek számának csökkenésére utal. Ez azonban nem feltétlenül jelenti a munkahelyek számának növekedését, hiszen az egyes szociális ellátások után fizetett járulék bevétele során 2 milliárd 294 millió forint többlet látható, és ebből feltehetően a munkanélküli-járadékból kiszorult egyének segélyezésére fordított összegek utáni járulék jelentős nagyságban részesül.

A Nyugdíjbiztosítási Alap bevételei 13 milliárd 83 millió forint többlettel teljesültek a tervezetthez képest, az eltérés alig haladja meg a 2 százalékot. Az alap működési bevétele is minimális többletet mutat az előirányzathoz képest. A kiadások is az előirányzatnak megfelelően alakultak, itt az eltérés a 0,5 százalékot sem éri el. A kiadások közül a kincstári egységes számla igénybevétele miatti kamatkiadás több mint háromszoros előirányzat-túllépése érdemel említést. Bár a tétel az egész költségvetésen belül elhanyagolhatónak mondható, de mégis átmeneti működési zavarokat jelezhet.

A Nyugdíjbiztosítási Alap 1997. évi költségvetése 19,5 százalékos nyugdíjemelést tett lehetővé. A fogyasztói árindex mértéke 18,3 százalék volt, és így a nyugdíjak vásárlóértéke egy százalékponttal nőtt, 1994 óta először. Az átlagnyugdíj összege 22 010 forintra emelkedett.

Az egészségbiztosítási alap 1997. évi költségvetése az előterjesztő szerint is sok kívánnivalót hagy maga után. Igazolódott az akkori ellenzék kritikája, mely szerint a bevételek felül-, a kiadások alultervezettek voltak. Bár az évközi pótköltségvetés az eredeti 3 milliárd 846 millió forint tervezett hiányt több mint tízszeresére emelte, a "teljesítés" ez utóbbit is 37 százalékkal meghaladta.

Az igen jelentős hiányért a járulék mértékének 3 százalékpontos csökkenésén kívül a két alap közötti úgynevezett keresztfinanszírozás megszüntetése, valamint a nem biztosítottak ellátásának fedezetéül szolgáló állami járulékfizetés megvonása tehető felelőssé az előterjesztő szerint.

 

 

(11.30)

 

Mindhárom, bevételt csökkentő tétel azonban előre tervezhető volt, sőt a járulék mértékének csökkenése ellenére a bevételek 1996-hoz képest 5 százalékkal nőttek. A költségvetés felborulásának okait tehát máshol kell keresnünk.

Ezek közül csupán néhányat kívánok említeni. A bevételeket az úgynevezett egészségügyi hozzájárulás bevezetésével kívánták növelni. Az eredetileg tervezett közel 98 milliárd forint bevételből 26 százalékkal kevesebb, majdnem 72 milliárd realizálódott. Igaz, ez utóbbi némiképpen meghaladta a módosított előirányzatot. A gyógyszertámogatásra valamivel több mint 85 milliárd forint volt az eredeti előirányzat, amely alig több mint 1 milliárddal haladta meg az előző évit. A végső ráfordítás több mint 100 milliárd volt, amely a módosított előirányzatot is 6,6 milliárd forinttal haladta meg.

A kincstári egységes számla igénybevétel miatti kamatkiadás rovatban 3 milliárd 306 millió forint szerepel az eredetileg tervezett 20 millióval szemben. Az úgynevezett kórházbezárási törvény nem csupán szakmailag bukott meg, hanem a várt megtakarítást sem realizálta. Itt az eredeti tervezethez képest a kiadási többlet közel 6 milliárd forint volt.

Összegezve: az Egészségbiztosítási Alap 1997. évi költségvetési mérlegének mind a bevételi, mind a kiadási oldalán elvétve találunk olyan tételt, amelyben a teljesítés az eredeti előirányzatnak megfelelően történt volna. A pótköltségvetés 15,2 milliárd forinttal csökkentette az Alap bevételeit, valamint 21,6 milliárd forinttal növelte kiadásait, vagyis a hiány összegét 40,7 milliárd forintban határozta meg. A ténylegesen létrejött hiány - mint azt már a bevezetőben is említettem - a pótköltségvetést is 15 milliárd forinttal haladta meg.

A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében annak reményében javasolom elfogadásra a törvénytervezetet, hogy a jelenlegi kormányzat levonja a megfelelő következtetéseket a társadalombiztosítási alapok idei költségvetése tárgyalásakor a jelen zárszámadás hibáiból.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
24 82 1998.11.04. 4:38  23-83

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tényleg nagyon röviden szeretném még az ÁSZ-jelentés néhány megállapítására felhívni a figyelmet.

Az ÁSZ-jelentés az aktív fekvőbeteg-ellátás finanszírozásának változásáról is szól, ez az úgynevezett kórházi alapdíjakat érintette. Ennek eredményeképpen az egyetemi klinikák, a megyei kórházak és a nagy fővárosi kórházak kedvezőbb helyzetbe kerültek az országos intézetek, a gyermekkórházak és a szakkórházak rovására. Felmerül a kérdés, hogy ezeket a változtatásokat szakmai szempontok alapján vagy szűk csoportérdekek alapján vezették-e be.

Ide tartozik az amortizáció kérdése is. Mindenki által közismert, hogy az OEP finanszírozása nem foglalja magában az amortizációt, csupán a működési kiadásokat fedezi; számos esetben azt is csak részben. Ennek is szerepe volt abban, hogy az intézmények adósságállománya '97 végére elérte a 4,6 milliárd forintot, s a Népjóléti Minisztérium felmérése szerint közel 10 milliárd forint szállítói tartozás állt fenn; igaz, ebből csupán 3 milliárd forintot tett ki a 30 napon túli.

Visszatérve az amortizációra, megítélésünk szerint e kérdés megnyugtató rendezése meg kell hogy előzze, illetve első lépése kell legyen az egészségügy nagyobb léptékű átalakításának. Szimpatikusnak tűnik a kormányzat azon elképzelése, amely szerint úgynevezett amortizációs alapot hozna létre, és ebből teljesítményük alapján részesülhetnének az egészségügyi intézmények. Ez a konstrukció nagyobbrészt orvosolná azt a lehetetlen helyzetet, amely az egészségügyi intézményeket birtokló és működtető önkormányzatokat sújtja jelenleg. Ezen önkormányzatokat terheli az intézmények amortizációs bevételkiesése, azaz az eszközök pótlása, az épületek felújítása, miközben ellátási területük - az esetek túlnyomó többségében - jóval meghaladja közigazgatási határaikat.

Ehhez a kérdéskörhöz tartozik az Országos Vérellátó Központtal és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem transzplantációs tevékenységével kapcsolatos állami számvevőszéki megállapítás is. Remélem, hogy július óta megkapták a nekik járó finanszírozást.

A gyógyszerek társadalombiztosítási támogatási rendszerének felülvizsgálata kapcsán érdemes lenne megvizsgálni a gyógyszerforgalmazók és az egészségügyi intézmények közötti kapcsolatot is, mennyiben tehető felelőssé ez a - szerintem időnként túlzónak tekinthető - kapcsolat a gyógyszerárak rohamos növekedéséért. Bár megtakarítás mutatkozott a terhességi-gyermekágyi segélyre fordított összegek esetében, azonban ez a jelentés számomra egyik legszomorúbb megállapítása, mivel a születések számának már tragikus méreteket öltő csökkenésére hívja fel mindannyiunk figyelmét.

A Bokros-csomag bírálataként is felfogható "Az egészségbiztosítás által folyósított ellátások" fejezet a jelentésben. Szakszerűen bebizonyítja, hogy értelmetlen volt a családi támogatások drasztikus megnyirbálása, hiszen a megtakarítást jóformán teljes egészében felemésztette az ellenőrző rendszer működési költsége. Egyre jó volt azonban: ismételten bebizonyította, hogy ma Magyarországon az adatközlési fegyelem kívánnivalókat hagy maga után.

A társadalombiztosítási alapok vagyongazdálkodása nehezen értékelhető, nem kellően szabályozott. Bízunk benne, hogy ezen a téren a mostani kormányzat hatásos lépéseket fog tenni.

A VIR Kft. és a Nyugber Center Kft. tevékenysége további vizsgálatokat igényel. Ezek létét az Állami Számvevőszék évek óta indokolatlannak tartja. Feladataik, működésük, céljaik tisztázatlanok - állapítja meg a jelentés. Reméljük, hogy az új kormány, az új tb-vezetés lépni fog ezekben a kérdésekben is. Úgy tűnik, ezekből a kft.-kből elfolyt a járulékfizetők pénze.

Végül még két mondatot hadd emeljek ki a jelentésből, amely az APEH-OEP-együttműködésre utal. A behajtási együttműködési megállapodás eredménytelen volt, a tervezett bevétel 15 százalékban teljesült. Ezen segít talán az új adó- és tb-tartozások behajtására vonatkozó törvényjavaslat, amelyet a napokban tárgyal a tisztelt Ház.

Összegezve: csupán köszönetemet szeretném kifejezni az Állami Számvevőszék igen tartalmas jelentéséért.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
31 28 1998.11.19. 15:54  1-109

DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Elnök Úr! Tisztelt Ház! A társadalombiztosítás előttünk fekvő jövő évi költségvetési tervezetével kapcsolatban, úgy gondolom, nincs olyan képviselő, aki maradéktalanul elégedett lenne, még elvakult kormánypárti képviselőtársaink között sem lehetne ilyet találni. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Igen nehéz helyzetben van a mindenkori előterjesztő, hisz a gazdaság állapotát, a nemzet egészségügyi helyzetét, a demográfiai mutatókat és még sok egyebet figyelembe véve kell olyan előterjesztést tennie a Ház asztalára, mely nem csupán a pillanatnyi helyzetet veszi alapul, hanem a várható folyamatokra is tekintettel van.

Azoknak, akik évek óta figyelemmel kísérik a társadalombiztosítási költségvetések alakulását, azt kellett tapasztalniuk, hogy a társadalombiztosítás költségvetése rendre nem a tervezettnek megfelelően teljesül. A zárszámadáskor azt kell megállapítani, hogy a hiány magasabb az előirányzottnál, és nagysága évről évre növekszik. Az Állami Számvevőszék is évről évre - a költségvetési és zárszámadási viták során - rámutat jóformán minden tételnél, hogy a hiány alapvető oka a bevételek túl- és a kiadások alultervezése. A jövő évi társadalombiztosítási költségvetési tervezetről most végre azt állapította meg összegzésének elején az Állami Számvevőszék, hogy "A kormány feszes költségvetés megvalósítására tesz javaslatot, de elképzeléseit az eddigi évek gyakorlatától eltérően reálisabb alapokon fogalmazta meg.

 

 

(10.10)

 

Ez kisebb bizonytalansági elemek mellett a bevételi és kiadási oldalra is vonatkoztatható."

Őszintén reméljük, hogy ez a jóslat jövőre is beválik. Reményünket csak erősíti, hogy az elmúlt évek alatt ezzel ellentétes előzetes véleményeket fogalmazott meg az ÁSZ, s ezek a későbbiek folyamán majdnem mindig valósnak bizonyultak.

A 914 milliárd 665 millió forint bevételi és kiadási összegű Nyugdíj-biztosítási Alap esetében is megállapítja az Állami Számvevőszék: "A Nyugdíj-biztosítási Alap 1999. évi nullszaldós költségvetése összességében megalapozottnak tekinthető. Ezt az államháztartási törvény 86. § (8) bekezdése csaknem bizonyossá teszi, mert rögzíti, ha a Nyugdíj-biztosítási Alap tervezett éves bevétele kisebb a teljesítendő kifizetések összegénél, akkor a különbséget az állam a központi költségvetésben tervezett előirányzatként átadja a Nyugdíj-biztosítási Alap számára."

Mindazok részére, akik figyelemmel kísérik a nem egészen 6 hónapja megalakult parlament és a még rövidebb ideje megalakult kormány tevékenységét, nem okozott meglepetést, hogy ellenzéki képviselőtársaim ismételten a nyugdíjemelés témakörét állították mondandójuk középpontjába az alap jövő évi költségvetési tervezetét illetően.

A nyugdíjasok becsapásával, választási ígéreteinek feladásával vádolják a kormánykoalíció pártjait és a kormányt. Teszik ezt annak ellenére, hogy jól tudják: mind választási programjainkban, mind a koalíciós kormányprogramban a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, lehetőség szerinti emelését tűztük ki célul. Tettük ezt annak ismeretében, hogy tudtuk, az önök által múlt évben elfogadott nyugdíjtörvényben lefektetett emelési mérték gazdaságilag nem volt megalapozott. Ezt a népességtudományi kutatóintézet szakértőjének elemzése is alátámasztja. Korrekt módon elismeri, hogy a múlt évben készített úgynevezett nyugdíjprognózis kiinduló adatai módosultak. A tervezettnél magasabb lett az átlagkeresetek növekedése 1997-ben és 1998-ban, s nagyobb lett a nyugdíjemelkedés üteme az idei évben. Azaz magasabb bázisról kell a jövő évi emelést illetően kiindulni.

A leglényegesebb eltérés azonban az volt, hogy a tervezetthez képest jóval többen választották az új nyugdíjrendszert, azaz léptek be a különböző magánnyugdíjpénztárakba. Az idei évben 6-700 ezer fő belépésével számoltak. Ezzel szemben a vegyes nyugdíjrendszert választók száma ez év júniusában elérte az 1 millió főt, és a pénztárfelügyelet prognózisa szerint az év végére ez a szám 1,2 millióra, 1999 végére várhatóan 1,4-1,5 millióra növekszik.

A vegyes nyugdíjrendszerbe lépők kalkuláltnál jóval nagyobb száma több tízmilliárd forint bevételkiesést okoz a Nyugdíj-biztosítási Alapnak. Ez az alapvető oka annak, hogy nem tudjuk még jobban növelni a nyugdíjak vásárlóértékét. Soha nagyobb csalódás ne érje az állampolgárt, mint az, hogy mindenkori kormánya betartja választási ígéreteit!

A Nyugdíj-biztosítási Alap költségvetése a bevételi oldalon keresztül érinti a vagyongazdálkodás kérdését is. A működést közvetlenül szolgáló vagyonelemek kivételével a társadalombiztosítás vagyonát 1999. december 31-éig értékesíteni kell. Az előterjesztő által önmaga részére meghatározott határidő azzal a reménnyel kecsegtet, hogy egy év múlva ilyenkor már nem kell ezzel a hosszú évek óta húzódó problémával foglalkoznunk, s megnyugtató választ kapunk az Állami Számvevőszék e tétellel kapcsolatban megfogalmazott kérdéseire, aggályaira is.

Összefoglalva a Nyugdíj-biztosítási Alap jövő évi költségvetésével kapcsolatos véleményünket: annak megvalósulására reális esélyt látunk, és támogatjuk.

Az egészségügyi alap költségvetését illetően már nem vagyunk ilyen optimisták. Az alap hiányát 41,6 milliárd forintra tervezték, de jelenleg úgy látjuk, komoly esély van arra, hogy a hiány ennél több lesz. Látszólag nincs gond, hiszen a foglalkoztatók által fizetendő járulék 949,8 milliárd forint összege az Állami Számvevőszék szerint is megalapozottnak tekinthető. Az egészségügyi hozzájárulás tervezett 171,7 milliárd forintos bevétele azonban a megnövelt összegű tételes egészségügyi hozzájárulás ellenére sem biztos, hogy teljesül. Legalábbis erre utal, hogy a tételes egészségügyi hozzájárulás az idén is lényegesen kevesebb bevételt eredményez a tervezettnél. Erre tekintettel meggondolandónak tartjuk, hogy miután ez a bevételi elem szolgál a biztosítási jogviszonnyal nem rendelkezők természetbeni egészségügyi ellátásának fedezetéül, vajon nem lenne-e célszerűbb ennek az ellátásnak a fedezetét konzekvensen a központi költségvetés e célra szolgáló járulékfizetésével rendezni.

Az egészségügyi alap a jövő évben gyógyító-megelőző ellátásra 350,2 milliárd forintot tervez, amely több mint 51 milliárd forinttal, azaz 17,2 százalékkal magasabb az idei évinél. Ezen belül 20 százalékot meghaladó a növekedés a védőnői szolgálat, az anya-, gyermek- és ifjúságvédelem, a fogászati ellátás és gondozóintézeti gondozás tekintetében.

A törvényjavaslat 5. §-ának (2) bekezdése szerint a gyógyító-megelőző ellátásra előirányzott összeg tartalmazza az egészségügyi ellátások személyi juttatásait és járulékait, ide értve a 13. havi illetményt, valamint az ügyeleti díj tárgyévi kiadásait és a dologi kiadásokat is. Őszintén be kell vallanom, nem tudtunk olyan matematikai modellt felállítani, amely ezt igazolta volna. Az Állami Számvevőszék nagyobb sikerrel járt e téren, mert véleményük szerint a közel 7 milliárd forint zárolt összeg beszámításával megvan a fedezet az előbbiekben részletezett tételekre.

Az egészségügyi alap költségvetésének egyik legkritikusabb része a gyógyszertámogatás kérdése. Az 1999. évre tervezett gyógyszertámogatás 122,9 milliárd forint lenne, mintegy 20 százalékkal magasabb az 1998. évre tervezettnél. Csakhogy az ez évben tervezett tényleges kiadás összege a 102,6 milliárddal szemben az év végéig elérheti, sőt talán meg is haladhatja a 120 milliárd forintot. Erre tekintettel, úgy tűnik, a gyógyszertámogatás előirányzata az 1999. évre is alultervezettnek minősíthető. Mivel évek óta legnagyobb mértékben a gyógyszertámogatás összege növekedett, ezt a mostani törvényjavaslat olyan módon kívánja meggátolni, hogy felülről zárttá teszi a gyógyszerkasszát. A kormányra és az egészségügyi alap kezelőjére vár az a feladat, hogy megvalósítsa a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök támogatási rendszerének gyökeres átalakítását annak érdekében, hogy a tervezett összeg tartható legyen, és ne kelljen az év vége felé az egyéb egészségügyi kiadások terhére pénzt átcsoportosítani a gyógyszerkasszába.

A feladat megoldása nem látszik könnyűnek, hiszen évek óta nem sikerült ezen a téren előrelépni. Az idők során nagyon sok elképzelést ismerhettünk meg. Szó volt róla, hogy a gyógyszereket ne név és gyártó szerint, hanem hatóanyag szerint támogassák; kérték a ma már túlnyomórészt nemzetközi gyógyszergyártókat áraik mérsékeltebb emelésére; valamint felvetődött annak a lehetősége is, hogy a szabadalmi oltalommal védett új készítményeket, ahol és amennyiben lehet, már lejárt szabadalmi védettségű, úgynevezett generikus, jórészt hazai gyártású készítményekkel helyettesítsék, azonban ezek a próbálkozások a nemzetközi gyógyszergyártók ellenállásán rendre elbuktak.

 

 

(10.20)

 

Az indokolatlan és szükségtelen gyógyszerek felírásának ellenőrzését lehetővé tevő számítógépes rendszert az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak eddig nem sikerült valóban működő formában megvalósítania. A költségeket csökkenteni hivatott egyéb ötletek viszont feltehetően nagy szakmai és társadalmi ellenállásba ütköznek majd. Ilyen módszer lehetne a támogatási kulcs csökkentése. Sajtóértesülések szerint a Pénzügyminisztérium javaslatai között ez is szerepel.

A másik felmerült javaslat, hogy egyetlen gyógyszert sem támogatna 100 százalékos mértékben az egészségbiztosító, vagyis megszűnne a betegséghez kötődő, ingyenesen kiváltható gyógyszerek köre, a legmagasabb támogatási kulcs 90 százalékra csökkenne. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy 1000 forintos gyógyszerért, amelyhez eddig a társadalombiztosítás jóvoltából ingyen jutott a beteg, ezután 100 forintot kellene fizetni. A 100 százalékos támogatási körbe e változat szerint csak a generikus készítmények kerülnének be. Komoly társadalmi feszültséget okozna ez a lépés, amellyel összesen 5 milliárd forintot lehetne megtakarítani.

Elképzelhető egy olyan megoldás is, hogy az év második felétől jelentősen csökkentik a társadalombiztosítás által támogatott gyógyszerek körét. Jelenleg négyezer törzskönyvezett patikaszer háromnegyedét támogatja a biztosító. Az esetleges új rendszer bevezetése után csak 1000-1500 maradna ebben a körben.

Ezeknek a kényszer szülte megoldásoknak a kiváltását szolgálja a törvényjavaslat által megteremtendő azon lehetőség, hogy a gyógyítás-megelőzésre szánt összegek legyenek átcsoportosíthatóak az egyes kasszák között. A kérdés csupán az, hogy ez milyen feszültséget okozna a gyógyító-megelőző ellátások egyéb területein. Elképzelhető ugyan, hogy például a kórházi ellátásoknál felderíthetőek még tartalékok, amelyeknél megtakarítást lehet remélni a jelenlegi finanszírozási rendszerből eredő túlszámlázások megfelelő ellenőrzésével, az ehhez szükséges szakmai és pénzügyi ellenőrző apparátus felállítása azonban csak a következő év második félévében várható az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál. Igaz, hogy a gyógyszerkassza jelentős hiánya is csak akkorra várható. Akármelyik módszert választjuk is a gyógyító-megelőző ellátások hatékonyabb működtetése érdekében, ezek megvalósítása csak az egészségügyi szakma bevonásával és a változásoknak az egész társadalommal történő elfogadtatása után lesz lehetséges.

Arra kérem a kormányt, hogy a kiadások tervezettnél nagyobb mértékű növekedésének megfékezésére teendő intézkedéseiről minél előbb tájékoztassa az Országgyűlést, illetve illetékes bizottságait. Ennek megtörténte a feltétele annak, hogy megnyugtatóan biztosak lehessünk abban: az előző évekkel ellentétben a társadalombiztosítás 1999. évi költségvetése a terveknek megfelelően, legfeljebb a tervezett hiánnyal teljesíthető.

Annak reményében támogatja a Magyar Demokrata Fórum az előterjesztést, hogy a következő költségvetésben már az egészségügy is az úgynevezett kiemelt ágazatok között fog szerepelni.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
31 54 1998.11.19. 0:56  1-109

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tulajdonképpen a Béki Gabriella képviselőnő vezérszónoklatában és azt követően megerősített gyógyszeradatokkal kapcsolatban szeretném, ha pontosítanánk az adatokat. Így, kiragadva a nemzetközi példából, hogy különböző, jobb állapotban lévő országokban egy lakosra mennyi gyógyszertámogatás jut, úgy gondolom, nagyon csalfa lehet. Ehhez mellé kell tenni, hogy azokban az országokban az egészségügyi ellátásra mennyi jut egy lakos esetében, és ezek arányának vizsgálata adhat egy reális képet, és ha ezeket az arányokat nézzük, akkor sajnos, úgy gondolom, Magyarországon ez most is túlzottnak nevezhető. Köszönöm szépen, csak ennyit akartam mondani.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
34 30 1998.11.24. 11:02  21-33

DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A társadalombiztosítási nyugdíjak és az özvegyi nyugdíjak szabályozását legutóbb 1997-ben rendezte az Országgyűlés a LXXXI. számú törvényben. Az előző parlament által elfogadott törvény azonban jelentős rétegek érdekeit súlyosan sértette. Az özvegyek esetében megszüntette azt az évek óta kialakult rendezést, miszerint az elhunyt házastársa 50 százalékát kapta meg annak az összegnek, melyet az elhunyt nyugdíjként felvehetett volna. Ezt az összeget máról holnapra 20 százalékra csökkentették, függetlenül attól, hogy az életben maradt házastársnak ezenkívül van-e valamilyen saját jövedelme. Nem vették tekintetbe tehát, hogy az özvegyek, elsősorban a nők közül számosan, azért nem szerezhettek saját nyugdíjra jogosító szolgálati időt, mert például gyereket neveltek, háztartást vezettek, vagy kereső férjüket támogatták a családi munka terheinek átvállalásában. Ezek az asszonyok máról holnapra lehetetlen anyagi helyzetbe kerültek volna, legfeljebb alkalmi szociális segélyből tengethették volna hátralévő életüket.

Ennek a megoldásnak nyilvánvaló igazságtalanságát felismerve, néhány akkori ellenzéki képviselő az Alkotmánybírósághoz fordult. Az Alkotmánybíróság a kifogásnak helyt adott, és 5/1998. számú határozatában a következőket monda ki: "A törvénynek az özvegyi nyugdíj mértékének csökkentésére vonatkozó rendelkezése az olyan biztosított vagy már saját jogon nyugellátást szerzett személy tekintetében, akinek házastársa saját jogú nyugellátásra jogot nem szerzett, és életkorára tekintettel ez tőle már el nem várható, közérdekkel alkotmányosan nem indokolható aránytalan tulajdonelvonást jelent, és ezért alkotmányellenes."

Ezt az alkotmánybírósági határozatot az idei év végéig oly módon kell rendeznie az Országgyűlésnek, hogy értelmezhető legyen a határozatnak tőle már el nem várható meghatározása. Ugyanis az elvárhatóság megállapítása csak eseti elbírálással, jelentős idő- és munkaigénnyel lenne megvalósítható. A jelenleg tárgyalt törvényjavaslat azon rendelkezése, mely általános érvényűen mindenkire alkalmazhatóan kimondja, hogy 2009. január 1. előtt a saját jogú nyugellátást nem szerzett özvegyek továbbra is az elhunyt házastárs nyugdíjának 50 százalékát kapják, nem teszi szükségessé az egyéni elbírálást; ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a hátralévő tíz év alatt saját jogú nyugdíjat is szerezhessen az özvegy, ezt követően pedig egyidejűleg felveheti mind a saját jogú nyugdíját, mind pedig elhunyt házastársa nyugdíjának 20 százalékát, hasonlóan azokhoz, akik már jelenleg is e szerint a rendszer szerint nyugdíjasok. Esetükben ugyanis továbbra is érvényben marad az Alkotmánybíróság által nem kifogásolt rendelkezés, miszerint mind az általuk szerzett nyugdíjat, mind pedig elhunyt élettársuk nyugdíjának 20 százalékát felvehetik, mert megszűnt az évek óta tartó helyzet, hogy hiába volt saját jogú nyugdíja az illetőnek, és vele együtt az elhunyt élettárs nyugdíjának 50 százaléka, a kettő együttes összege nem haladhatott meg egy bizonyos összeget, a rossz emlékű együttfolyósítási összeghatárt. A két jogcím együttes fennállása esetén ugyanis az történt, hogy hiába szerzett jogot mindkét jogcímen az özvegy, ezt a jogot önkényesen csorbították. Ezért szükséges a törvény alkotmánybírósági döntésnek is megfelelő mostani módosítása. Reméljük, hogy ebben a kérdésben az ellenzék is támogatni fogja a törvényjavaslatot.

Nincsenek illúzióink a törvénynek a saját jogú nyugdíjak jövő évi emeléséről rendelkező szakaszaival kapcsolatban. Az elmúlt hetek során a törvénynek az a rendelkezése, miszerint: "Az 1999. január 1. előtti időponttól megállapított saját jogú és hozzátartozói nyugellátást, baleseti nyugellátást, ide értve a mezőgazdasági szövetkezeti járadékot, a mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékot és a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékát is, 1999 január hónapban az 1999. évre tervezett fogyasztói árnövekedés mértékének megfelelően 11 százalékkal, de legalább 3500 forinttal kell emelni. Az emelés mértékbe azonban ez utóbbi esetben sem haladhatja meg a 25,5 százalékot." - eddig az idézet. Ez a sajtóban nagy nyilvánosságot kapott, és nagy nyilvánosságot kaptak a rendelkezéssel kapcsolatos ellenérvek is. Leginkább a Magyar Demokrata Fórum által javasolt, úgynevezett differenciált nyugdíjemelést támadták arra hivatkozva, hogy sérti a biztosítási elvet, az alacsonyabb nyugdíjakat nagyobb százalékarányban emeli, mint a magasabbakat.

Most nézzük meg, hogyan működött a magyar nyugdíjrendszerben a biztosítási elv! A fogalom azt jelentené, hogy mindenki pontosan annak mértékében kapja nyugdíját, amennyit aktív évei során járulékként a társadalombiztosításnak befizetett. Ez az elv valóban helyes, és a közösségi biztosítások esetében valóban legalább száz éve érvényesült Európában. Azonban ne felejtsük el, hogy Magyarországon negyven éven át nem így működött a nyugdíjrendszer: az egyes emberek befizetéseit egyáltalán nem tartották nyilván, hiszen mind a munkabérek, mind a nyugdíjak csupán fikción alapultak. A munkabérek egyáltalán nem tükrözték a munka piaci értékét, merthogy piac nem létezett, helyette olyan ideologikus elveket érvényesítettek, mint például azt, hogy egy értelmiségi nem kereshet többet, mint egy szakmunkás. A nyugdíjakat pedig ugyancsak önkényesen, valamiféle egyenlősdi alapján úgy állapították meg, hogy a jövedelmeket degresszíven, vagyis a növekedéssel egyre kisebb arányú beszámítással vették figyelembe. A befizetések egyéni nyilvántartása mindössze alig tíz éve, 1989-ben kezdődött, tehát a mai nyugdíjasok és a közeljövőben nyugdíjba vonulók, akiknél a szolgálati idő kétszer-háromszor hosszabb, mint az egyéni számlavezetés ideje, eleve nem kaphatnak biztosítási elvű nyugdíjat.

Természetesen annak arányában, ahogy a nyugdíj-megállapításnál a szolgálati idő egyre inkább közeledik az egyéni számlavezetés idejéhez, annál közelebb kívánunk kerülni a tisztán biztosítási elvű nyugdíjrendszerhez. Az átmeneti időszakban azonban nemcsak ezért szükséges korrekciót alkalmazni az alacsony nyugdíjú, elsősorban már hosszabb idő óta nyugdíjasok számára, hanem azért is, mert az elmúlt tíz évben ugyan egyformán sújtott mindenkit a nyugdíjak értékvesztése, azonban mindenki számára van egy minimális összeg, ami alatt már lehetetlen életben maradni; a lakás, fűtés, világítás, a nélkülözhetetlen, alapvető élelmiszerek költsége, a gyógyszerek ára független attól, hogy az illető alacsony vagy viszonylag magasabb nyugdíjból él-e. A differenciált nyugdíjemelés ellen ágálók talán azt is vállalják, hogy egy civilizált európai országban az idős emberek egy része a létfenntartás szintje alatt tengődjék? Ugyanazok, akik igazságtalannak mondják azt, hogy minden egyes gyermek egyformán legyen jogosult családi pótlékra, és méltatlannak tartják a magasabb jövedelműek részéről ennek az összegnek az elfogadását, most mégis a magasabb jövedelműek érdekében emelnek szót.

A törvényalkotónak tevékenysége során nem csupán gazdasági szempontokra kell figyelemmel lennie, hanem döntéseit a társadalommal is el kell fogadtatnia. E Házban az elmúlt hetekben, hónapokban, különösen a nyugdíjemelés kapcsán, többen hivatkoztak a választópolgárokra. Én nem veszem magamnak a bátorságot, hogy ezt tegyem, csupán szeretném figyelmükbe ajánlani a Gallup Intézet nyugdíjemeléssel kapcsolatos felmérését: az érintettek, vagyis a nyugdíjasok 67 százaléka a differenciált emelés mellett van, és ugyanígy vélekedik az aktív keresők 74 százaléka is. Számunkra is kívánatosabb lenne nagyobb arányú nyugdíjemelés, azonban az ország közelmúlt történelméből fakadó mai helyzete csak azt teszi lehetővé, hogy minden nyugdíjas megkapja az infláció várható mértékének megfelelő 11 százalékos emelést, ám az alacsonyabb nyugdíjaknál ez nem lehet kevesebb 3500 forintnál; ami azt jelenti, hogy a havi 31 800 forintnyi nyugdíjnál kevesebbet kapók nyugdíja az inflációnál nagyobb mértékben fog emelkedni.

 

 

(10.30)

 

Ezzel a rendelkezéssel pedig a törvényjavaslat teljesíti a kormányprogramnak azt az ígéretét, hogy fenn fogjuk tartani a nyugdíjak értékállóságát. Mivel az özvegyi nyugdíjak mellett a jövő évi öregségi nyugdíjak emelésének mértékét, valamint az árva- és szülői nyugdíjak szabályozását is tartalmazza a törvényjavaslat, a kérdés társadalmi súlyára tekintettel feltétlenül kívánatos lenne, hogy legkésőbb az idén december 10-ig elfogadásra kerüljön a szabályozás. A Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóságnak ugyanakkor már most meg kell kezdenie az előkészületeket az 1999. január 1-je utáni, emelt összegű nyugdíjak számfejtésére.

Az adott lehetőségek között a Magyar Demokrata Fórum támogatja a differenciált nyugdíjemelést - mint annak átmeneti eszközét, hogy a parlament próbálja meg az évtizedek alatt eltorzult és elégtelen nyugdíjrendszer legkirívóbb hibáját orvosolni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
36 6 1998.11.30. 4:25  5-9

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az elmúlt napokban több közlemény jelent meg az újságokban azzal kapcsolatban, hogy számos brókercég csődhelyzetbe került, és hogy a Befektetésvédelmi Alapnak nincs elegendő pénze, hogy az összeomlás határán lévő értékpapír-forgalmazó vállalkozások ügyfeleit kártalanítsa.

A Reálbank-csoport névvel jelzett Reállízing 2000 és Reállízing '96 nevű kötvényeket 1995-től és '96-tól lehetett megvásárolni a Reálbank fiókjaiban. Mivel ezek az értékpapírok bemutatóra szólóak, főleg kisbefektetők és nyugdíjasok vásárolták azért, hogy szükség esetén azonnal a pénzükhöz juthassanak. A vásárlók - okkal - arra következtethettek, hogy pénzük biztonságban lesz, mert a Reálbank neve és logója minden ezekkel kapcsolatos bizonylaton ott állt, azt a látszatot keltve, hogy ez a bank kötvénye.

A Reállízing 2000 kötvény esetében ez 90 százalékos mértékig igaz is, hisz a kötvényt - idézem - a Reálbank Rt. 90 százalékos tulajdonában lévő Reállízing Közös Vállalat bocsátotta ki. A 2000-es kötvények visszafizetését azután állították le, miután az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet 1998. július 10-én felügyeleti biztost nevezett ki a Reálbankhoz és a Reálbróker Rt.-hez. A '96-os kötvények visszavásárlását pedig 1998. szeptember 8-ával állították le. Ezt a tényt a Reálbank új vezetése egy tájékoztatóban tette közzé. Ebben a tájékoztatóban a bank elzárkózik a '96-os kötvények felelőssége elől, a 2000-esre vonatkozóan azt csak annak lejártakor ismeri el.

 

 

(11.20)

 

A Reállízing 2000-es kötvénytartozás 5,4 milliárd forint, a Reállízing '96-é pedig 3,8 milliárd forint, összesen 9,2 milliárd forint. A forgalmazó mindkét kötvény esetében kötelezettséget vállal arra, hogy: "bármelyik munkanapon kifizeti vagy a kötvényt kamattal együtt bármelyik munkanapon megvásárolja." Úgy a tájékoztatók, mind a kötvények szövegét az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet előzetesen jóváhagyta.

A bankcsoport tagjainak nyilatkozataival elindult egy lavina, amely elhúzódó, egymásnak ellentmondó, egymásra mutogató és felelősséget nem vállaló következményekkel járt, veszélyeztetve a kisbefektetők, főleg nyugdíjasok 9,2 milliárd forintnyi pénzét, alaposan felborzolva a kedélyeket, emberi tragédiákat okozva. Joggal teszik fel a kérdést az érintettek, hogy vajon az ÁPTF a kibocsátáskori tájékoztatóban miért nem figyelmeztetett a különleges kockázatra, amikor ezt az értékpapírtörvény is előírja. A felügyelet hozzájárult-e a kötvénykibocsátás céljánál más, kockázatosabb tevékenység végzéséhez, és értesítették-e a tulajdonosokat? Hiszen a meghirdetett ingatlanlízinghez képest módosították a befektetési célt, s jobbára részvényeket, kötvényeket, újabban pedig lakásokat vásároltak. Mikortól várható a felfüggesztés feloldása, s milyen alap- és késedelmi kamat jár a kötvénytulajdonosoknak? A Reálbank, mely lényegében állami tulajdonban van, az idei év első felében 5,3 milliárd forint veszteséget halmozott fel.

Tisztelt Ház! Az utóbbi hetekben a Postabank ügyletei kapcsán megtett kormányzati intézkedések reménnyel töltik el az állampolgárokat. Bíznak benne, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a polgárok egy élet során összegyűjtött vagyona nem vész kárba a büntetőügyek határát súroló ügyletek miatt.

Alig egy hónapja a Reálbank ügyében már felszólaltak e Ház falai között. Akkor a pénzügyminiszter úr azt javasolta az érintetteknek, hogy forduljanak bírósághoz. Természetesen ez nem nyugtatta meg őket. Joggal várják el, hogy végre már az egyszerű állampolgárokat is konszolidálja valaki, és határozott lépéseket tegyen, mielőtt minden vagyon eltűnik.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
42 10 1998.12.14. 2:50  9-13

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Kárpát-medencében megszokott módon az idei évben is november végén, december elején hóesés kíséretében beköszöntött a tél. Az is megszokott már, hogy ez az illetékeseket váratlanul éri, és rövidebb-hosszabb ideig fennakadás tapasztalható a közlekedésben. Előbb-utóbb azonban mindig megoldódik a probléma, ha máskor nem, tavaszi olvadáskor.

Az elmúlt hét végén választókörzetem egyik települését, Mikebudát látogattam meg. Az Albertirsától néhány kilométerre fekvő falu megközelítése máskor csupán öt percet vesz igénybe, most azonban háromnegyed óránál is tovább tartott a menetidő, hisz tükörsima jégen lehetett csak autózni. Az utak karbantartását végző közútkezelő közhasznú társaság illetékes vezetőjét haladéktalanul megkerestem ez ügyben, hisz sürgős egészségügyi vagy katasztrófaelhárítási beavatkozás szükségessége esetén kellő időben jóformán megközelíthetetlen a település.

Tájékoztatása szerint a közúti törvény végrehajtási utasítása, valamint az országos közútkezelési szabályzat alapján az Útügyi Koordinációs Igazgatóság az Útalap bevételének terhére rendeli meg a különböző karbantartási, hóeltakarítási, síkosságmentesítési szolgáltatásokat. A szolgáltatások minőségét az adott úton áthaladó forgalom nagyságának alapján határozzák meg. A szabályzat nincs figyelemmel arra, hogy a települést egy úton vagy esetleg több úton lehet-e megközelíteni, habár ennek kisebb települések esetében jelen szabályozási formában nincs jelentősége.

Az országban számtalan olyan település van, melyet csupán egyetlen és az esetek túlnyomó többségében alacsony forgalmú közúton lehet megközelíteni. Vélhetőleg nem csekély azon települések száma sem, ahová több út vezet, de ezek mindegyikén igen csekély forgalom bonyolódik, azaz nem éri el a 2000 egység jármű/napot. Az ezen településen lakó emberek - megítélésem szerint több százezer vagy millió honfitársunkról lehet szó, tehát az itt lakók -, mivel lakóhelyüket csupán úgynevezett alsóbbrendű úton lehet megközelíteni, joggal érezhetik ilyen alkalmakkor magukat alsóbbrendű állampolgároknak, holott ők is ugyanúgy hozzájárulnak az Útalap bevételeihez, mint a főutak és a nagy forgalmú utak mentén lakók.

Kérem az illetékeseket, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ez a hátrányos megkülönböztetés mihamarabb megszűnjön. Köszönöm szépen a szót. (Taps az MDF padsoraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
43 227 1998.12.15. 2:56  226-232

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Cegléd város polgárai már az 1800-as évek elején összefogtak annak érdekében, hogy méltó körülmények között gyakorolhassák hitüket. Ennek eredményeként, Hild József európai hírű építész tervei alapján, 1835-1870 között megépült Közép-Európa legnagyobb református temploma, mely kb. 5000 személy befogadására alkalmas, 44 méter hosszú, 33 méter széles és 60 méter magas.

 

(15.30)

A monumentális épület Cegléd város és a régió egyik szimbóluma. A millenniumi időkben tetőszerkezetét átépítették, de ez 1936-ban sajnos tűzvész áldozata lett. Ezt követően nyerte el mai formáját a templom. A háborús időkben több belövést kapott, s ennek nyomai még ma is, 53 év elteltével láthatók az építményen. 1968-70 között részleges felújítás történt az épületben, de ennek is immár harminc éve. Közismert tény, hogy az élőlényeken kívül az építményeknek is vannak olyan időszakaik, amikor fizikai állapotukban kedvezőtlen változások mennek végbe, vagyis az öregedés jelei mutatkoznak rajtuk.

Cegléd városa a Műemlékvédelmi Hivatallal együttműködve 1991-95 között jelentős felújítási munkákba kezdett. 25 millió forint ráfordításával sikerült a főhomlokzatot és a két oldaltornyot teljes mértékben renoválni. A baloldali restaurációt követően - természetesen anyagi okokra hivatkozva - a felújítás folytatása leállt. Az idő vasfoga azonban nem volt tekintettel a választások eredményére, és az épület, különösen a nagy kupola állapota tovább romlott. A templom az állagmegóvásra költött évi több millió forint ellenére több helyen beázik. Jelenleg már a teljes külső és belső munkálatok befejezéséhez mintegy 150-180 millió forintra lenne szükség. Ennyit se a hívek, se a város nem képes áldozni. A beruházás nagyságát figyelembe véve a hatalmas építménynek városunk és országunk határán túl is érdeklődésre kellene számot tartania.

Tisztelettel kérdezem a miniszter urat, hogy a nem csupán egyházi szempontból, hanem Magyarország épített öröksége, tehát műemlékvédelmi szempontból is kiemelkedő templom méltóképpen hirdetheti-e a kereszténység örökkévalóságát államalapításunk centenáriumán.

Várom válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
43 231 1998.12.15. 0:29  226-232

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Miniszter Úr! Nagyon szépen köszönöm a választ, és kérem, hogy támogassa törekvésünket, hogy Hild József monumentális műve valóban méltóképpen ünnepelhesse az államalapítás ezredik évfordulóját. A házigazdák nevében tisztelettel meghívom önt adott időpontban a felújított templommal kapcsolatos ünnepségekre.

Köszönöm szépen, elfogadom a választ. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
46 127 1999.02.08. 5:52  118-134

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Gondolom, amikor Béki Gabriella a Ház kongásáról beszélt, akkor maga körül is körülnézett.

De visszatérve a napirenden levő határozati javaslathoz: a nemzetek társadalompolitikáját csak a jövő minősítheti. Ha azonban lenne valamilyen jelenben mérhető mutatószám, akkor bizonyára súlyozottan venné figyelembe azt, hogy az adott ország mennyit hajlandó beruházni jövőjébe. Enélkül is lehet azonban tudni, hogy az emberi tőke újratermelését szolgáló befektetés a legbiztosabban megtérülő beruházás. Egyetlen hibája van: igen hosszú a megtérülés ideje, legalább húsz év vagy még több. Ezért erre a célra költeni nem elég a politikusok négyéves ciklusokra rögzült gondolkodása, ehhez generációnyi időt előre látni képes államférfiúi bölcsesség kell. Magyarországon azonban talán még ennyi sem kellene, hiszen népességszámunk tragikusan csökken. Soha még olyan kevesen nem születtek ebben az országban, mint 1998-ban. A demográfusok előrejelzése szerint, ha ezt a folyamatot nem tudjuk visszájára fordítani, akkor huszonöt év múlva a népesség fogyása megállíthatatlanná válik.

A nemzet sorsáért felelősséget érző kormány tehát minden eszközt igénybe kell hogy vegyen a helyzet javítására. Az egyik ilyen eszköz az egykor volt gyermekgondozási díj rendszerének visszaállítása. Ez a családtámogatási forma azt jelenti, hogy a gyermeknevelés korai időszakára a nevelő szülők egyike megkapja előző munkabérének egy részét annak kárpótlására, hogy a család a gyerek vállalásával nemcsak saját, hanem a nemzet jövőjét is elősegíti.

Az előző parlament a gyermekgondozási segélyt tette jövedelemfüggővé, negatívan diszkriminálva a szülők magasabb jövedelmű csoportját. Ennek a megkülönböztetésnek általunk történt eltörlése azt jelentette, hogy mindenki csak a gyermekek számától függő egyenlő összegű családi pótlékban részesül, függetlenül anyagi helyzetétől. Ezt a törvényt igazságosnak tartjuk, hiszen születésénél fogva minden gyermek egyenlő. Látni kell azonban, hogy a gyermeknevelés miatt otthon maradó anyák nem egyenlő terhet vállalnak azzal, hogy kimaradnak a munkából. A magasabb jövedelműek anyagi vesztesége nyilvánvalóan nagyobb. E méltánytalanság megszüntetése tehát nem jelent diszkriminációt.

Nem hallgathatjuk el, hogy Magyarország európai uniós csatlakozása terheket is jelent az ország számára. Például azt is, hogy az igen fejlett nyugat-európai családtámogatási rendszerekhez közelítsük a hazai gyakorlatot, és a nők esélyegyenlőségét ne csak deklaráljuk, hanem tegyünk is valamit annak érdekében, hogy az egyenlő jogokkal élni tudjanak. Amikor a terhességmegszakításról alkotott törvényt az Országgyűlés, akkor a gyermekvállalás felelősségét az anya lelkiismeretére bízta. Ahhoz azonban, hogy valóban csak a lelkiismerete szavára hallgathasson, és ne a gazdasági, szociális kényszerek kiszolgáltatottjaként kelljen döntenie, nekünk, törvényhozóknak kötelességünk olyan feltételeket teremteni, hogy valóban szabadon, minden külső befolyástól mentesen dönthessen.

Az európai uniós csatlakozásnak azonban még egy következményét is végig kell gondolnunk. Mitől lehetünk kívánatos egyenjogú partnerek a közösségen belül? Trianon óta nincsenek nyersanyagaink, nincs olyan mezőgazdasági termékünk, amely csak nálunk termelhető, és amelyből az unióban nincsenek felesleges készletek. Az egyetlen tőke, amit a közösségbe vihetünk, az emberi erőforrás: elegendő számú, jól képzett, magas szellemi értéket képviselő munkaerő. Enélkül évszázadokra Európa szegényházában maradunk.

Nem állítom, hogy a gyermekgondozási díj rendszerének visszaállítása elégséges megoldás, ám feltétlenül szükséges. Tudom, hogy a családtámogatás egész rendszere átalakításra szorul. Az eddigieken kívül a családi adózás valamilyen formájának bevezetése is szükséges. Az anyagi juttatások növelése azonban minden erőfeszítésünk ellenére csak átmeneti javulást hozhat a születésszám alakulásában. Alapvetően a társadalmi közgondolkodásnak kell megváltoznia. Át kell éreznünk, hogy a gyermekvállalás és -nevelés öröm, mely nélkül az ember élete szegényebb, idős kora pedig elviselhetetlenebb lenne. Ma viszont az a helyzete, hogy a családok éppen a gyermekvállalástól lesznek szegényebbek. Aki ma a gyermekszülést választja, az a szegénységet választja. Nem remélhetjük hát a közgondolkodás megváltoztatását addig, amíg a minimális anyagi feltételeket sem tudjuk biztosítani.

A Magyar Demokrata Fórum nevében kérem tehát képviselőtársaimat, hogy lássák be, bármily kis lépés is a jelenlegi országgyűlési határozati javaslat, mégiscsak egy lépés azon az úton, amelyet a jövő évezred Magyarországa felé teszünk. Kérem, hogy támogassák az országgyűlési határozati javaslatot!

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
47 159-161 1999.02.09. 3:48  159-166

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az önkormányzatok megalakulását követően, az Antall-Boross-kormányok aktív támogató kormányzati munkájának is köszönhetően, a települések óriási fejlődésnek indultak. Közismertek az ivóvízhálózat, a telefonhálózat és a gázhálózat bővülésének adatai.

Az évtized közepén a kormányzati prioritások változása miatt a megkezdett beruházások befejezése és az újak megkezdése érdekében az önkormányzatok egyre nagyobb összegű saját forrást voltak kénytelenek igénybe venni, nagyon sok esetben hitel formájában. Nem tehettek mást, hisz a lakosság jogos igényét kénytelenek voltak kielégíteni.

A gázhálózat bővítését illetően azonban nem csupán a lakossági oldalról kerültek kényszerpályára. Magyarországon, mint köztudott, az esetek nagy részében a gázvezetékek, gázfogadó és -átadó állomások üzemeltetője a Mol Rt. A műtárgyak üzemeltetését és így a fogyasztók gázzal való ellátását azonban csak akkor vállalják, ha azok tulajdonukba kerülnek. Az önkormányzatok - más választásuk nem lévén -, úgymond, önként adják el a szolgáltatóknak a gázvezetéket és a kapcsolódó berendezéseket. Kénytelenek ezt tenni, méghozzá úgy, hogy az ellenértéket részletekben kapják vissza, azaz több évtizedre hiteleznek kamatmentesen a szolgáltatóknak. Biztos vagyok benne, hogy sehol nem lehet fellelni olyan dokumentumot, amely bizonyítaná, hogy erőfölénnyel való visszaélésről van szó, azaz indirekt módon kényszerítik ki ezeket a szerződéseket. Mindezenközben az érintett önkormányzatok intézményeiket is alig tudják működtetni, hisz az infrastrukturális beruházáshoz felvett hitelek kamatainak visszafizetése elvonja forrásaikat.

Közel hasonló konstrukcióval történnek a villamos hálózati beruházások is. Ebben az esetben például a tanyasi trafóállomások és a korábban tsz-kezelésben lévő villanyvezetékek átépítése, felújítása során jelentős önkormányzati pénzeket fordítanak a beruházásokra. Központi támogatással megvalósuló beruházás esetén pedig áttételesen az állam nyújt kamatmentes hitelt a részvénytársaságoknak. Megítélésem szerint - bár a kilátások kedvezőek - nem áll úgy a magyar gazdaság, nincsenek olyan helyzetben az önkormányzatok, hogy ezt megengedhessék maguknak.

Többen figyelmeztettek, hogy ha szóvá teszem ezt a nyilvánvaló igazságtalanságot, két dolgot érhetek el: vagy leállnak az ilyen jellegű beruházások, vagy megemelik a gáz és a villany árát. Igaz - tették hozzá cinikusan -, ez utóbbi esetében legalább tudnánk, hogy miért. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.)

Itt még beszélni lehetne az eszközarányos...

ELNÖK: Képviselő úr, már nem lehetne beszélni!

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Igen, már nem lehetne beszélni... Befejezésül: úgy gondolom, hogy ez nagyon igazságtalan metódusa a beruházásoknak (Az elnök ismét csenget.), és kíváncsian várom a kormányzat véleményét a problémával kapcsolatban. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
47 165 1999.02.09. 0:56  159-166

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Államtitkár Úr! Megmondom őszintén, hogy roppant kínos helyzetben vagyok. Valóban elszámítottam az időt, de tulajdonképpen az ön által adott válasznak a második fele nem a kérdéshez kapcsolódott. A másik, hogy a beruházások nemcsak a '90-es évek elején, hanem azóta is ebben a konstrukcióban folynak. A harmadik pedig, hogy az önkormányzatok kártalanításának egyéb formája is, úgy gondolom, lehetséges lett volna részvénytársaság révén vagy tulajdonhányad adása, vagy egyéb formában. Számos dokumentum van a birtokomban, ami egyértelműen egy diktátum jellegű szerződésre utal.

Úgyhogy nagyon-nagyon kínos helyzetben vagyok, de azt kell mondanom, hogy nem tudom elfogadni az ön válaszát. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
49 33 1999.02.11. 12:15  3-111

DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem szerint az idei év egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb törvénytervezete fekszik a Ház asztalán. Hosszú évek után az első kis lépést tehetjük meg a törvény elfogadásával azon az úton, mely az egyik legártalmasabb szokás ellen próbál valamit tenni. Hisz kevés olyan területe van az életnek, ahol ilyen kevesek, mint a dohánygyártók és -kereskedők, ennyit ártanak ilyen sokaknak. - Kíméletlenül, alattomosan és leplezetlen, nyers anyagi érdekből. Kíméletlenül, mert nincsenek tekintettel arra, hogy emberek százezreinek életét tudatosan és közvetlenül veszélyeztetik.

Köztudott, hogy az igen magas magyar halálozás három vezető haláloka a férfiak körében a szívkoszorúér-betegség, az agyérbetegség és a tüdőrák. A halálozás több mint 40 százaléka a nők esetében is e betegségek miatt következik be. Az is köztudott, hogy ezekért a betegségekért jelentős mértékben a dohányzás is felelőssé tehető. Alattomosan, hisz itt, ebben a Házban az előző Országgyűléssel fogadtatták el azt a reklámtörvényt, amely lehetővé tette a dohánytermékek hirdetését azzal az álszent megkötéssel, hogy iskolákhoz és egészségügyi intézményekhez közel nem reklámozhatók, mintha az ország apró, egyiskolás településekből állna, ahonnan a gyerekeink ki sem léphetnek.

Ezzel szemben, ha körülnézünk, jóformán minden utcasarkon, villamosmegállóban üres dohányreklámokkal találkozunk. Ugyanennyi védelmet jelent, hogy a hirdetéseken a cigarettásdobozokon fel kell tüntetni: a dohányzás veszélyezteti az ön és környezete egészségét. Mintha valaha is valakit elrettentett volna - főleg a fiatalokat - ez a veszély vállalásától.

A dohányzás szokása szenvedélybetegség, mely viszonylag hosszú idő alatt alakul ki és vezet a nikotinfüggőség állapotához. Ebben az állapotban a szervezet sejtjei annyira alkalmazkodtak a nikotinhoz, hogy anyagcseréjük "normális" működéséhez igénylik azt. Természetesen a normálist itt idézőjelbe teszem. Ezért a leszokás komoly hiánytünetekkel, testi-lelki szenvedéssel jár, sajnos, nagyobbal, mint a rászokás, ami azonban szintén nem könnyű. Ezért kell a kérdést elsősorban megelőzési feladatnak tekinteni. Ugyanis aki már szenvedélybeteg, annak nem kell reklám, még kevésbé képmutató, figyelmeztető szöveg. Ő így is, úgy is dohányzik. A hirdetésdömping igazi célzottja tehát a jövendő dohányos, aki többnyire fiatal, könnyebben befolyásolható, a férfiasság, a felnőttség, a "vállald a veszélyt!" magatartásnak a dohányzással való összekapcsolásával súlyosan gátolja a megelőzés esetleges hatását. Semmivel sem erkölcsösebb módszer ez a gyanútlan, leendő drogosok beetetésénél.

Az anyagi érdek bizonyítása nem igényel hosszas magyarázatot. A dohányipar és -kereskedelem évi több tízmilliárdos bevételre tesz szert. Hogy milyen áron? A közösség milyen mérvű veszélyeztetésével? A legkevésbé sem érdekli őket. A halálozás, a betegségek kárát már nem ők fizetik. Amikor felmerült, hogy amerikai példák nyomán járuljanak talán hozzá a károk enyhítéséhez, ettől mereven elzárkóztak. Nem kellene ezek után a törvényhozásnak is mereven elzárkóznia hasznuk reklám útján történő növelésétől?

Az eddigiekből következik, hogy a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvény önmagában komoly hatást nem fog elérni, hisz a legfőbb cél, az utánpótlás biztosításának útjába komoly akadályt nem tud állítani. Ezzel az előterjesztő is tisztában van, hisz a törvény általános indoklásában úgy fogalmaz: "A dohánytermékek forgalmazásával kapcsolatban javasolja további meghatározott, korlátozó szabályok jogrendszerbe iktatását." Bízzunk benne, hogy ez záros határidőn belül meg is fog valósulni.

A többéves múltra visszatekintő törvénytervezet irodalmát tanulmányozva megalkotásának eddigi akadályaként többször említésre kerül az igen komoly érdekérvényesítő képességgel rendelkező dohánylobby. Remélem, hogy most nem tudja az akaratát ránk kényszeríteni, a törvény esetleges puhításának ellen tudunk állni, sőt, bizonyos ellentmondásait is korrigálni fogjuk.

A javaslat a 18. életévét be nem töltött személy számára dohánytermék kereskedelmi forgalomban történő kiszolgálását tiltja. Ennek érvényesítése érdekében bizonyos jogosítványokkal is felruházza az eladót. A mai napon itt már szó volt erről, de úgy gondoljuk, hogy ebben a törvényben sem ártana ezzel a kérdéssel foglalkozni. Bár hazánkban nem annyira elterjedtek, de mégis szép számban működnek cigarettát árusító automaták. A véleményünk az, hogy ebbe a törvénybe is be kellene venni az automatából történő árusítás tilalmát, és az időkorlátot a törvény hatálybalépésével azonosan kellene meghatározni. Ez nyilvánvalóan maga után vonja a jövedéki termékekről szóló törvény módosítását. Hisz addig is könnyen kijátszható ez a törvény.

A törvényjavaslat az abban foglalt korlátozások, illetve kötelezettségek megszegése esetén egészségvédelmi bírság kiszabását teszi lehetővé az ÁNTSZ számára. A bírság összegszerűségének meghatározása, ugyanakkor méretének korlátlanul enyhítő volta között, úgy gondolom, ellentmondás van. Ha ugyanis meghatározom, hogy minimum 50 ezer forint, akkor azt jelenti, hogy annál kevesebb nem lehet. Ha annál kevesebb nem lehet, akkor viszont nem lehet korlátlanul enyhíteni.

A másik érdekesség, hogy az Egészségügyi Világszervezet javaslata szerint 2001-ig minden országban arra kellene kötelezni a cigarettagyártókat, hogy a cigarettásdobozokon mindkét oldalon 20 százalékos terjedelemben tüntessék fel a termékek egészségkárosító hatását.

(11.10)

A mostani törvénytervezet 2002. december 31-éig engedélyezi, hogy még a 10 százalékos mértéktől is eltérjenek a dohánygyártók. Annak fényében, hogy reményeink szerint 2002-ben csatlakozhatunk az Európai Unióhoz, különösnek tűnik az ottani normákkal szöges ellentétben lévő engedékenység.

Nem hiszem, hogy technikai akadálya lenne a két évvel korábbi hatályba léptetésnek, s a 10 százalék 20 százalékra való emelésének. Ezt módosító indítvány formájában javasolni is fogjuk.

Tiltakozni fognak a nemdohányzók védelméről intézkedő törvény ellen a vendéglátásban és a szállodaiparban érdekeltek is, arra hivatkozva, hogy a törvényben található enyhe korlátozások is veszélyeztetik majd az idegenforgalomból származó állami bevételt. Nem hiszem, hogy a miénknél sokkal súlyosabb tilalmakat alkalmazó Nyugat-Európából vagy Amerikából bárki is azért utazott volna eddig Magyarországra, hogy nyugodtan elszívhasson egy cigarettát vagy szivart valamelyik méregdrága éttermünkben.

Az igazság az, hogy a dohányipar mellett a nagy üzlet másik fő haszonélvezője a mindenkori állam. A költségvetés ugyanis hatalmas hasznot húz a dohánytermékek adóztatásából, még ha ennek mértéke - érdekes módon - el is marad az Európai Unióban szokásostól. Igaz, az államháztartás másik része, az egészségügy ennél sokkal többet költ az okozott károk enyhítésére, azonban ez más költségvetési fejezetben jelenik meg. Ezért az időnként rövidlátó pénzügyérek csak a számszerűsíthető bevételt nézik, a pénzben nehezen kifejezhető kárról pedig rendre megfeledkeznek. Már több adat elhangzott a Házban, de úgy gondolom, nem elég ismételni ezeket az adatokat.

Felmérések szerint Magyarországon minden második férfi és minden negyedik nő dohányzik. Az összlakosságra vetítve évente átlagosan 3300 szál cigaretta fogy; fejenként átlagosan 20 ezer forintot füstölünk el egyetlen esztendő alatt. A dohányzás Magyarországon évente legalább 30 ezer ember haláláért felelős.

1996-ban a dohányzásnak tulajdonítható kórházi ellátási költségek nagysága elérte az 5,5 milliárd, a járóbetegekre fordított kiadás a 6 milliárd forintot. Ugyanebben az évben csaknem 8 milliárd forintot fizettek ki rokkantnyugdíj formájában olyan betegeknek, akik a dohányzás miatti betegség következtében váltak munkaképtelenné. Táppénzre ugyanezen okból 3,3 milliárdot fizettek ki. A füstölés miatti betegségek gyógyszerköltsége 8,5 milliárd forint volt. A dohányzás okozta közvetlen, illetve közvetett, például tűzkárok miatti költség, illetve a kiesett jövedelem már két évvel ezelőtt is 230 milliárd forintot tett ki. A mai nap folyamán elhangzott itt, a Házban, hogy ez a múlt évben a 300 milliárd forintot is meghaladta.

Visszatérve '96-ra: ezzel szemben az államháztartás mindössze 73 milliárd forintnyi bevételhez jutott a dohánytermelésből és -forgalmazásból, tehát az arány durván 3:1-hez. Vannak azonban olyan makrogazdasági tanulmányok, melyek a dohányzás nemzetgazdasági kárait és a költségvetés bevételeit körülbelül 5:1, illetőleg 6:1 aránnyal szerepeltetik. Tehát nagyon káros az, ha az állam a rövid távú pénzügyi érdekeit a hosszú távú közérdek elé helyezi. Megnyugtató, hogy társadalmi tanulmányok szerint a tervezett törvény lakossági támogatottsága eléri a 80-90 százalékot, és egyetlenegy olyan eleme sincs, amely 50 százalékos mértéket meghaladó ellenszenvet váltana ki. Ez mindenképpen arra kell buzdítson minket, hogy a lehető legjobb és legszigorúbb, úgynevezett nemdohányzók törvényét fogadjuk el.

Az eddig elmondottakból, úgy gondolom, nyilvánvalóvá válik, hogy a törvény elfogadását a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja támogatja. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok, valamint az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
49 53 1999.02.11. 1:29  3-111

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Sajnos, Karakas képviselőtársam indukálta a felszólalást, habár az ember ilyennel nem nagyon szívesen dicsekszik mint hozzászóló, pláne, ha orvos. Őszintén be kell vallanom, hogy ennek a nagyon káros szenvedélynek hódolok, és erről az oldalról látva is azért higgye el, hogy pláne, ha még orvos valaki, akkor igazán tudja, hogy milyen hatásai vannak ennek a tényleg borzalmas szenvedélynek.

 

(12.10)

Úgy gondolom, hogy amiről beszélünk, elsősorban nem arról szól, hogy a dohányosokat mindenáron drákói szigorral próbáljuk leszoktatni - erre alkalmatlan is a törvény. De már többször elhangzott, hogy az utánpótlást kell megakadályozni. A reklámtörvény is ezért érdekes, hiszen én nem szoktam nézegetni a reklámokat, hanem sajnos a bejáratott mechanizmus alapján az ember megveszi a cigarettát, és nem nézegeti a reklámokat. Itt nekünk azt kell megakadályozni, hogy a gyerekeink ne szokjanak rá, és ezáltal 10, esetleg 15 év múlva radikálisan csökkenhet a dohányosok száma. Úgy gondolom, hogy inkább erről szól a törvény, és nem feltétlenül a már aktívan dohányzók ellen szól a törvény. Úgyhogy röstellem, de hozzá kellett szólnom.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
49 61-63 1999.02.11. 2:37  3-111

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Úgy gondolom, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének az úgynevezett drogtörvény kapcsán hallott megnyilatkozásai után már olyan nagy meglepetést nem okozhatna Bauer Tamásnak itt a jelen törvény tárgyalása kapcsán elhangzott véleménye.

 

(12.30)

Az, hogy az állam ne avatkozzon bele, és ahogy Gémesi György képviselőtársam mondta, Bauer képviselőtársunk implicite azt mondta, hogy a gyerek hadd dönthesse el, és védje meg a család, védje meg az iskola; úgy gondolom, hogy azt a képviselő úr sem gondolja komolyan, hogy akár az utcán be lehet kötni a gyerek szemét, hogy ne lássa a reklámokat, meg lehet akadályozni, hogy az igen agresszív, vad, liberális tévéműsorokat ne nézze, netántán tiltsuk el a tévétől, vagy nem tudom, hogy milyen metódussal.

Megmondom őszintén, hogy megdöbbentő ez a vélemény, és ellentmondani látszik képviselőtársa, Béki Gabriella mondandójával, hisz Béki Gabriella - legalábbis azt vettem ki a hozzászólásából - elismeri azt, hogy a dohányzás káros az egészségre. (Bauer Tamás ingatja fejét.) Márpedig ha ezt elismerjük, és az állam szerepet vállal, illetve áttételesen hasznot húz a reklámozásából, akkor ott igenis be kell avatkozni. Azt végképp nem értem, hogy a törvény hatálybalépését miért kellene eltolni azért, hogy aktív propaganda induljon be, a kettő egymást nem zárja ki, úgy gondolom, hogy párhuzamosan kell. Azzal teljesen egyet tudunk érteni, hogy ahogy a törvény tárgyalása lezajlik, esetleg a mai naptól kezdődően a szakminisztérium nagyon aktív, ezzel kapcsolatos propaganda kidolgozásába fogjon bele.

Végezetül csak annyit mondanék - elnézést kérek, még egy perc -, hogy Kökény Mihály volt miniszter úr számos nyilatkozatot tett annak idején a törvényjavaslata kapcsán... (Dr. Kóródi Mária: Nincs több! - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

ELNÖK: Nincs még egy perc!

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Akkor a következő kétpercesben majd befejezem.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
49 87 1999.02.11. 2:00  3-111

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha jól értettem, Bauer képviselőtársunk azt mondta, hogy ami káros, az nem feltétlenül a hatóság által üldözendő. Ennek fényében nagyon furcsának tűnik, ha valaki elég magas alkoholszinttel beül a kocsijába, és nem indul el, csak beindítja a motort, akkor milyen alapon meri a rendőr molesztálni ittas vezetésért, és még lehetne sorolni az egészet. Nagyon furcsa hozzáállás a kérdéshez.

A törvény nem azt mondja, hogy rendőri beavatkozás szükséges, amire Béki Gabriella utalt, hanem a forgalomba hozónak lehetőséget biztosít arra, hogy ha ő úgy látja szükségesnek, akkor rendőri intézkedést kérhet. Úgy gondolom, a kettő között azért óriási különbség van, és ennek tulajdonképpen csak fenyegetettségi hatása lehet, ez paralel lehet azzal, hogy a bliccelőt elkapják a buszon vagy a vonaton, és a jegykezelő nem tud a delikvenssel dűlőre jutni, ő is igénybe veheti a rendőrség segítségét.

Még van 40 másodpercem, befejezem az előző mondandómat. Az előző törvényjavaslat vitája kapcsán, illetve akörül megjelent sajtónyilatkozatokban Kökény Mihály több alkalommal nyilatkozta - és ő bizonyára nagyon jól tudja, és nincs okunk kétségbe vonni -, hogy a dohánylobby bizony keményen beakasztott a törvény tárgyalása során, illetve már az előkészítés fázisában is. Kezdem megérteni. Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
56 85 1999.03.22. 9:53  71-86

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Öt évvel ezelőtt az orvosok és a gyógyszerészek sürgető követelésére és kinyilvánított örömére születtek meg az orvosi, illetve gyógyszerészi kamaráról rendelkező törvények. Azóta mindkét köztestület tagjai úgy érzik azonban, hogy igazából nem ilyen lovat akartak; nagyobb szerepet szeretnének kapni a hivatásukat érintő szakmai és anyagi kérdések eldöntésében, cserébe viszont az ezzel járó nagyobb felelősséget is készek vállalni. Szándékuk találkozott a kormányprogram azon elképzelésével, mely szerint a kormányzati munkát meg kell szabadítani a napi hatósági, igazgatási feladatoktól, azokat alsóbb döntési szintekre vagy a szakmai köztestületekre bízva.

Látszólag tehát találkozik a két igény - ha azonban ketten akarják ugyanazt, az már nem ugyanaz. Mert mit akarhat bármely kamara, ha valóban védi testületeinek és tagjainak érdekeit, mint azt a feladataikat előíró paragrafus tartalmazza? Minden, a szakmájukat érintő kérdésben az egyetértési, vagyis vétójogot; a véleményezési jog ugyanis érdemben csak azt jelenti, hogy véleményüket elmondhatják, ám azt a másik félnek nem kötelező figyelembe vennie.

Mit tehet a kormány ebben a helyzetben, hiszen őt az egész lakosság egészségügyi ellátásáért terheli a nem jelentéktelen súlyú politikai felelősség, miközben az ellátást biztosító orvosok és gyógyszerészek ugyancsak jelentős, véleményformáló politikai erőt jelentenek? Megkísérli olyan kompromisszumos törvényjavaslat előterjesztését és elfogadtatását, amely "a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad" elvén alapszik: miközben érvényesíteni törekszik az említett, nem csupán egy szakmai csoport érdekeit megjelenítő politikai felelősségét, megkeresi azokat a kérdéseket, amelyek az orvosok és gyógyszerészek számára a legfontosabbak lehetnek. Ilyen kérdés az, hogy hányan, milyen szakképesítéssel, milyen szinten és mennyiért művelhessék a szakmát. Ezért aztán a javaslat szerint a kamarák vezetnék a jövőben az orvosok és gyógyszerészek működési nyilvántartását, amely a munkavállalás egyik feltétele; működtetnék a hivatás gyakorlásának szakmai alapelveit meghatározó szakmai kollégiumokat; meghatároznák és szerveznék a kötelező szakmai továbbképzést; egyetértési joguk lenne a külföldön szerzett szakképesítés elismerésében; végül, de nem utolsósorban a Magyar Orvosi Kamarának egyetértési joga lenne az orvosi hivatás gyakorlói és az egészségbiztosítás szervei közötti általános szerződési feltételek kialakításában. Mindez valóban tekintélyes jogosítványcsomag, a törvényjavaslat készítői azonban ezeket a ténylegesen gyakorolható jogokat belekeverték a lényegesen gyengébb erejű véleményezési jogok közé. Javasolni fogjuk a kétféle felhatalmazás világos, kodifikációs elkülönítését.

Ám a megnövelt kamarai jogosítványok ellensúlyozására a kormányzati ellenőrzés világos megjelenítését is meg kell oldani. Ezért a javaslatban, miközben saját kötelezettségeit, nevezetesen a kamarai véleményezési jog gyakorlásához szükséges tájékoztatási kötelezettséget igen részletesen szabályozza, ugyanilyen aprólékossággal szól a törvényességi felügyelet gyakorlásához szükséges felügyeleti jogosítványokról is. Ez a szabályozás véleményünk szerint a két fél között az elérhető egyensúlyi helyzetet valósítja meg.

Érdekessége a törvényjavaslatnak, hogy megkísérli annak a dilemmának a feloldását is, amely akkor áll elő, ha egy orvos az egészségügy területén vezető beosztású tisztségviselőként szerepel. Az orvosi diploma - néhány bírósági határozaton alapuló megfogalmazást kivéve - ugyanis életfogytiglanig szóló jogosítványt jelent, az ezt kifejező kamarai tagsággal együtt, miközben egyes orvosi végzettségű személyek hosszabb-rövidebb ideig vezető köztisztviselőként dolgoznak, esetükben tehát egy átmeneti közjogi felelősség, a köztisztviselői szolgálati viszony ellentétbe kerülhet állandó felelősségükkel, amely orvos mivoltukból ered. Erre az ellentétre a közelmúltban akadt már példa. Ebben a helyzetben a kamarának azt kell mérlegelnie, hogy a lényegében folyamatosan fennálló orvosi felelősség szünetel-e a köztisztviselői jogállásból fakadó alávetettség idején, alkalmazhatóak-e az orvosetikai szabályok rájuk nézve ez alatt az időszak alatt. A törvényjavaslat megoldási kísérlete erre az esetre igen érdekes: az etikai eljárás ugyan lefolytatható, ám annak szankcióit nem kell érvényesíteni. Olyasmi ez, mint amikor valakit a távollétében akasztanak fel. Tudom, hogy ilyesmi előfordult a joggyakorlatban, mégis őszinte kíváncsisággal várjuk, miként érvényesül ez a megoldás a gyakorlatban. Természetesen ennél lényegesen kívánatosabb lenne, ha egyetlen orvos sem kerülne olyan helyzetbe, amikor vezető beosztása ellentétbe kerül orvosi hivatása erkölcsi normáival.

Eddig a két kamara hasonló jellegű szabályozásairól egységesen beszéltünk. A Gyógyszerész Kamaráról rendelkező törvényjavaslatban azonban található néhány, csak ott fellelhető rendelkezés is. Ezek egyike nyilvánvalóan csak a gyógyszerészek esetében értelmezhető, nevezetesen az, amely a személyes működtetési jog engedélyezését - magyarul azt, hogy ki nyithat gyógyszertárat - a kamara hatáskörébe adja. Ez a piac szereplőit meghatározó jog annak a már említett alapkérdésnek felel meg, amellyel a szakma szabályozni kívánja, hányan legyenek egyáltalán.

A további két eltérő javaslat azonban véleményünk szerint az Orvosi Kamaránál is alkalmazható lenne. Az egyik a gyógyszerészek körében előforduló, egymás közti viták esetén lehetővé tenné a kamara egyeztető eljárását a felek felkérésére. Véleményünk szerint az orvosi tevékenység körében is előfordulhatnak netán vitás kérdések, és igencsak kívánatos lenne ezekben az esetekben a kamara egyeztetési eljárása.

Ugyancsak megfontolásra ajánljuk annak a kivételes világossággal megfogalmazott összeférhetetlenségi szabálynak az átvételét, amely úgy rendelkezik: "Összeférhetetlen a kamarai tisztséggel, ha valaki a gyógyszerészet szakmai irányításában vagy finanszírozásában ügydöntő jelleggel részt vesz, valamint ha más, a gyógyszerészet területén működő érdekvédelmi szervezetben vagy politikai pártban tisztséget tölt be.". Felmerül a kérdés: az orvosi kamarai tisztséggel miért összeférhetőek a hasonló szakmai irányítási, finanszírozási és politikai tevékenységek?

Tisztelt Képviselőtársaim! Tudom, hogy az elmúlt öt év gyökeres változásai szükségessé teszik a kamarai törvények módosítását, elfogadom, hogy a jelenlegi módosítás egy lehetséges kompromisszum eredménye - ám azt is tudnunk kell, hogy újabb néhány év múlva az élet újabb módosítást kényszerít majd ki, az egészségügy átalakítása ugyanis még nem ért véget. A négy szereplő: az állam, a finanszírozó, a szolgáltató és az állampolgár helyzete folyamatosan változik és alakul, ezeket a változásokat pedig követnie kell a törvényalkotónak is, például abban is, hogy az egészségügy mint szolgáltató nemcsak orvosokból és gyógyszerészekből áll, hanem műszaki, gazdasági szakemberekből és nem utolsósorban ápolókból, asszisztensekből és még számtalan, a hivatása iránt elkötelezett emberből.

 

(18.40)

Az ő testületeiknek és tagjainak érdekeit és jogait ugyancsak meg kellene jeleníteni végre valamilyen formában. Addig azonban a jelzett módosításokkal a Magyar Demokrata Fórum el fogja fogadni a jelenlegi törvénymódosítást kezdeményező törvényjavaslatot.

Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
60 58 1999.03.26. 11:24  1-126

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A vitanap témájaként megjelölt cím: "Utunk a szociális Európába", látszólag tág lehetőséget biztosít a témával foglalkozó számára, hisz a "szociális" jelző a környezetvédelemtől kezdve az adópolitikán, az egészségügyi ellátórendszeren keresztül - a szociálpolitikát nem kihagyva a sorból - egész életünket érinti. A kezdeményező ez utóbbit állította a középpontba, hisz a "szociálpolitika" minden politikus, politikai párt - különösen ellenzékben lévő - kedvenc témája, mert az ez ügyben tartott beszédek révén próbálja bizonyítani a választóknak, mennyire törődik velük választottjuk, és bízik abban: a jótékony feledés homályába merül a közelmúlt, hogy amikor hatalmon volt, ugyanezekkel a kérdésekkel kapcsolatban hogyan cselekedett, mit tett.

Maga a szó tautológia, mert magyar nyelvre lefordítva nem jelent mást, mint hogy közösségi közügy. Mivel magánközügy vagy közösségi magánügy nincs, a kifejezés értelmetlensége nyilvánvaló, mégis a köznapi nyelvben olyan értelmet kapott a szó, hogy a hátrányos helyzetűek segítése vagy a társadalmi jövedelem elosztásának állami feladata.

Magyarország szociálpolitikai hagyományai Árpád-házi Szent Erzsébettől indulva a katolikus egyház, illetve a vármegyék árva- és özvegypénztárain keresztül a filantróp szervezetek által felállított ispotályok és kisdedóvók működtetésével, az önellátó szövetkezeti mozgalom megindításával vagy a múlt századi szociáldemokrácia eredményeivel méltó hagyományokat teremtettek. A múlt század további jellegzetessége volt, hogy a nemzet afféle morális közösséget alkotott: a szűkebb család mint alapegység, a rokonok, a lakóhelyi szomszédság számon tartotta tagjait, védte őket válsághelyzetekben. Az úgynevezett szocialista korszak egyik elévülhetetlen bűne ezen morális közösségek szétverése volt. A Kádár-rendszer erőszakon alapuló hatalmának legitimációját állította szociálpolitikájának középpontjába azzal, hogy az állam paternalista jellegét kiépítette.

A hihetetlen gyorsasággal bekövetkezett rendszerváltozás - az állam paternalista jellegének szinte teljes megszüntetésével - a korábban önállóságuktól megfosztott polgárokat jóformán megoldhatatlan feladat elé állította.

A rendszerváltozás első, Antall József által vezetett kormánya erején felül próbált enyhíteni a problémákon, ezt most már egyre több akkori ellenfél is elismeri.

Az 1995-ös Bokros-csomag azonban megadta a kegyelemdöfést az úgy-ahogy működő szociális ellátórendszernek; makrogazdasági célokért mikroembriókat áldozott, és közben fennhangon hirdette az embrióölés termelékenységnövelő hatását. Az állam gazdasági hatalmának dereguláció ürügye alatti megszüntetése olyan forrásokat szüntetett meg, amely szintén gyengítette szociális mozgásterét. Így szűnt meg a közüzemek állami tulajdona, ezáltal ellenőrizhetetlen kezekbe kerültek olyan döntési pontok, amelyek ellenőrzése lehetővé tenné a szociális gondok növekedésének fékezését. A közüzemi díjakkal kifosztott lakosság fizetőképességének megőrzése az állam feladata, mert különben olyan mértékű és kiterjedésű lenne a pauperizáció, ami a kőkorszakba vetné vissza a társadalmat, ahogy azt oroszországi utazók beszámolóiból tudjuk. A folyamat eredménye, hogy a polgártársakból előbb-utóbb bajtársak lesznek.

Zárójelben jegyzem meg, hogy a helyzet a mostanság többször példaként emlegetett tengerentúlon sem rózsás, Bill Clinton nyolcéves elnöki működése a bizonyíték erre. Megválasztása azon a programon alapult, amely növelni akarta az iskolai oktatás színvonalát és ki akarta terjeszteni a betegellátást az elesettekre is - egyik célt sem tudta megvalósítani. Az állami iskolákból kikerült tanulók felkészültsége a világ civilizáltabb felén az egyik leggyengébb, egészségügyi ellátásban pedig közel 50 millióan nem részesülnek. Az elnöki program megvalósulása az üzleti biztosítók és a nagyvállalatok ellenállásán bukott meg. Ez most számunkra különösen elgondolkodtató és figyelmeztető kell hogy legyen.

Mindezek fényében egyetlen demokratikusan választott kormány helyzete sem rózsás, mert szociális problémái nőnek, eszközei - az időnként eszelős liberális dogmák megvalósítása miatt - pedig egyre fogynak.

(12.30)

Az állam szociális ellátó feladatait nemcsak egyéni adományozás, hanem engedményezés, monopóliumok átadása és közvetlen intézményi támogatás formájában látja el. A liberálisok álma az állam szerepének csonkolásáról abba a rémálomba torkoll, hogy a magyar állam ma sokkal nagyobb körnek ad szociális juttatásokat, mint a rendszerváltozás előtt bármikor.

Egy példa talán világossá teszi a helyzet abszurditását. Mi az azonosság például egy többszörösen hátrányos helyzetű nyírségi család és Berni Eccleston, a FOCA mindenható ura között? A válasz: egyik sem képes megélni a magyar állam segélye nélkül, amellett, hogy egyiknek sincs naprakész könyvelése. A Forma-1-ügy az iskolapélda az állami szociálpolitika kudarcára. Évtizede önti az állam a pénzt ebbe a cigarettareklámba úgy, hogy bevétele nem keletkezik.

A turizmussal való példálózás azért sánta, mert itt is külföldre kerül az állami támogatás, ami adókedvezmény formájában van jelen. A példán látható, hogy ha egy hibás döntés rossz helyre juttat szociálpolitikai segélyeket, akkor olyan mechanizmusok alakulnak ki, amelyek az állami támogatás igénylését a szenvedélybetegség szintjére emelik. Az állam támogatja a cigarettareklámot, a cigarettareklám támogatja az adómentességet, az adómentesség támogatja a jövő évi cigarettareklámokat. És az önmagába zárt ördögi kör folytatódik: az állam saját kárát támogatja.

Ha ez lenne az egyetlen ilyen mechanizmus, akkor talán gondtalanok is lehetnénk, de a példák sokasága sorolható a német áramszolgáltatóknak nyújtott, a világon egyedülálló állami támogatástól a külföldiek áttekinthetetlen magyarországi munkavállalásáig - körülbelül 50-100 ezer között van a külföldiek által betöltött munkahelyek száma. Három angol, hat kínai nyelvű hetilap jelzi, hogy mekkora lehet az olvasótáboruk, miközben a német állam azon alkudozik, hogy 1000 vagy 1100 magyar építőipari szakmunkás dolgozhat Németországban. Ugyanilyen állami támogatásban részesülnek a gyógyszergyárak tulajdonosai, akik a tb-alapokra eresztik kereskedelmi képviselőiket és szakmai konferenciákon való részvétel finanszírozásával - és ez még a jobbik eset - ösztönzik termékeik fogyasztását, ami végső soron azt jelenti, hogy a konferencián részt vevő állami pénzen utazgat, mert a tb-n keresztül utazási költsége is szerepel a gyógyszerárban.

A példák sokasága bizonyítja, hogy az állam szociálpolitikai juttatásai olyan csoportok kezébe kerülhetnek, amelyek erőszakosabb érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek. De ez az érdekérvényesítés jelentkezik akkor is, ha például Berni Eccleston helyett a többszörösen hátrányos helyzetű nyírségi család részesül szociálpolitikai támogatásban. Ha kedvelik az autósportot, azonnal jegyet vesznek a Hungaroringre - a szociális segélyből. Amikor Berni Eccleston és a többszörösen hátrányos helyzetű nyírségi család is megkapja a magyar államtól segélyét, semmi más nem történhet, mint hogy ők ketten összefutnak a Hungaroringen, míg a magyar állam nem képes kifizetni a jegyét.

Ilyenkor kapja Magyarország a jó tanácsot, hogy szociális ellátórendszere túlméretezett, karcsúsítsa. A szociálpolitikában elkövetett hibák vagy tévesen kialakított rendszerek káros automatizmusokat működtetnek. A segélyekre fogyasztói szokásokat építettek, és ezáltal a korábban nagyvonalúan megélhetési bűnözésnek nevezett politika a szociálpolitikának olyan formáját alakította ki, amellyel szemben rendőrségi fellépés szükségeltetik.

A téves szociálpolitika másik gondja, hogy pénzre alapozottan, csak a nyereségérdekelt rendszereken keresztül képes működni. Ez önmagában csábít a korrupcióra, közbeszerzési visszaélésre, jogosulatlan felhasználásra, pazarlásra és politikai kampányolásra. A segélyfogyasztók pedig, amikor pénzfelvételről van szó, támogatásról beszélnek, amikor a pénz felhasználásának szabályozásáról, akkor állami beavatkozásról. Az állam és a törvényhozás pedig megszeppenve hallgatnak, mert azt gondolják, hogy ez kritika, pedig csak érdekérvényesítési eszköz.

Az állam és a törvényhozás akkor jár el helyesen, ha minden szociálpolitikai rendszert négy kritérium alapján vizsgál felül: 1. segíti-e az életet; 2. védi-e a gazdaságilag gyengék jogait; 3. hozzájárul-e valamilyen érték keletkezéséhez; 4. biztosítja-e, hogy csak magyar állampolgárok jussanak hozzá? Ezen kritériumok alapján nem az állam feladata lenne a családi pótlék egységes szintű folyósítása, hanem a munkaadóké, mivel ez sokkal egyszerűbb és sokkal olcsóbb, mint az állami támogatás, amit ugyanezen szereplők befizetéseiből folyósítanak. Ezen kritérium alapján nem az állam, hanem az önkormányzatok feladata lenne helyi szociálpolitikát és helyi önerős támogatási rendszert kialakítani, ahelyett, hogy költségvetési pénzekért lobbyzzanak. Ezen kritériumok alapján megsokszorozható lenne a meglévő pénzforrások értéke, ha csak magyar állampolgárok jutnának hozzá, mert nem lehetne például Hungaroring-jegyekre költeni. S végül ezen kritériumok figyelembevétele hozzájárulhatna ahhoz, hogy a nemzet ismételten morális közösséget is alkosson. A szociálpolitika ebben az esetben tényleg a közösség közügye lehetne, és a támogatásokban - az önhibájukon kívül rászorultak kivételével - kizárólag az önmaguk sorsának jobbrafordulásáért tenni is hajlandók részesülhetnének.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
61 114 1999.04.12. 15:12  103-143

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem szeretnék vitatkozni Hegyi Gyula képviselőtársammal - és biztos vagyok benne, hogy a miniszter úr is kitér erre -, de a charta nem vonatkozik a turistákra. Tehát az ilyen jellegű félelem valahol benne van ezekben a dolgokban, hiszen ez visszafelé is érvényes lenne, hogy mondjuk a valamivel fejlettebb egészségüggyel rendelkező országokba a világnak erről a tájáról ilyen jellegű migráció lenne. Én nem hiszem, hogy ez a cél.

Szociális szempontból a világ rendkívül összetett, tagolt, semmiképpen sem homogén. Ez azt jelenti, hogy az egész világ szintjén érvényes szabályok, normák a szociális területen csak igen nagy nehézségek árán fogalmazhatók meg és követhetők.

Ennek ellenére léteznek ilyenek, különösképpen például az emberi jogok terén az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és a munka világára vonatkozó úgynevezett ILO-egyezmények.

Értelemszerű, hogy egy gazdasági tekintetben a világnak mégiscsak kiemelkedő régiója, Európa az úgynevezett univerzális, azaz az egész világra vonatkozó egyezményeknél sokkal markánsabban, lényegesen szigorúbban, lényegesen jobban garantált formában képes jogokat, így szociális és gazdasági jogokat is megfogalmazni egyezményeiben. Ezen egyezmények magukon viselik az immár kétezer éves keresztény kultúra és erkölcsiség nyomait.

Az alapvető emberi jogok terén ezeket nevezzük első generációs jogoknak, és a szociális, gazdasági és kulturális jogok terén - második generációs jogok - mindenképpen élen jár az immár csaknem minden európai államot tömörítő Európa Tanács. Ennek legfőbb oka, hogy szemben az Európai Unióval, amely kemény gazdasági bürokráciával egy központból irányított, szupranacionális szervezet, itt a kezdetektől sokkalta inkább a szabadabb gondolkodás, a koordináció, a jogvédelem és az ezekhez kapcsolódó eszmék nyertek teret a nemzeti sajátosságok megőrzése mellett.

Az első generációs jogok tekintetében Európa vonatkozásában kiemelkedik az 1950-es emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény, amelyet hazánk röviddel a rendszerváltoztatást követően megerősített. A második generációs jogokból pedig az egyezmények között a szociális és gazdasági alapjogokat megfogalmazó és garantáló, 1961-ben megalkotott Európai Szociális Charta magasodik ki. Értelemszerű, hogy a chartában megfogalmazott jogok mélyen összefüggnek más nemzetközi egyezményekben megfogalmazottakkal. Ennek jó példája a nemek közötti egyenlő bánásmód joga, amely kimondatlanul is végighúzódik az egész chartán.

 

(20.10)

Még akkor is így van, ha ez konkrétan kimondott formában csak a chartához 1988-ban fűzött kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkeként került megfogalmazásra. Ez mélyen összefügg az ENSZ nemzetközi munkaügyi szervezetének, az ILO-nak a 100. számú egyezményével is, de a korábban említett okból annál szigorúbban megfogalmazott. A charta fundamentálisnak nevezhető európai filozófiája egy olyan kontinenst tűz ki célul, amelyen bárhová megy, költözik valaki, ott a legalapvetőbb és Európához illő szociális szolgáltatásokat megkapja.

Ennek ellenére a szociális Európa, amely felé közeledni igyekszik Magyarország, semmiképpen sem nevezhető konzisztens rendszernek, amihez könnyen igazodni lehetne, vagy amihez könnyen végigjárható, egyenes út vezetne.

Tisztelt Ház! Az Európai Szociális Charta lassan 40 éve született, és szövege pontosabban tükrözi az aláírás idején fennálló viszonyokat, mint a szociális Európa mai gondjait. Ezzel együtt a charta - szándékait tekintve - igyekszik lebontani a nemzeti ellentéteket a munka világában. A szociális ellátások és jogok tekintetében a charta jól előkészítette azt az időszakot, amikor ezek a jogok a szinte teljes foglalkoztatottság és korábban nem ismert magas szintű szociális ellátási színvonal biztosításával általánossá váltak. Ma ugyan mindenütt válságtüneteket mutat a szociális ellátások rendszere, de a charta maga, ha szóhasználatában idejétmúlt fogalmakkal is, de szellemében az egyenlőség eszméjét képviseli.

Európa szociális problémáiban Magyarország is osztozik, mert nálunk is növekszik a lakosságon belül az idős korú inaktív népesség aránya, nálunk is csökken a népszaporulat, és sajátos magyar problémaként az aktív korú lakosság rossz egészségi állapota, illetve munkanélkülisége tovább csökkenti a társadalom teljesítőképességét.

Az említettek együttesen a legtöbb országban közép- vagy hosszú távon összeomlással fenyegetik a társadalombiztosítás rendszerét. Hollandiában például 1996-ban lépett hatályba egy, a korábbinál szűkebb és az állampolgárok számára valamivel drágább, részben magánosított társadalombiztosítási rendszer. Ezzel Hollandia, úgy tűnik, ellentmondásba került az általa ratifikált 12. számú chartacikk azon előírásaival, hogy a társadalombiztosítási rendszer szintjét folyamatosan emelni kell.

A legnagyobb probléma Európa számára az, hogy a folyamatosan változó, szociális szempontból lassan romló viszonyok között az olyan, egészen fundamentális szociális alapjogok, mint az étel és a lakhatás a lakosság egy növekvő része esetében veszélybe kerültek.

Az említettek fényében, megvizsgálva a magyar helyzetet, két fontos dologra szeretnék utalni. Az egyik az, hogy a charta 1. cikkelyének megerősítésére tett javaslatával a koalíciós kormány hosszú távon elkötelezte magát, hogy minden lehetséges eszközzel küzdeni fog a munkanélküliség ellen. Ezt a törekvést a Magyar Demokrata Fórum támogatja.

A másik az, hogy elfogadhatónak és méltánylandónak tartjuk, hogy a kormány nem a charta 12., hanem a 13. cikkét terjeszti elő, hiszen a társadalombiztosításhoz való jogról szóló 12. cikk előírásainak egyelőre nem felel meg teljes egészében a magyar rendszer, és a megfelelőség biztosítása jelentős többletköltségekkel járna, valamint szükségessé tenné a magyar szabályozás számottevő átalakítását.

Ez a módosítás azonban nem jelentheti azt, hogy a jelenlegi szintről visszalépnénk. A társadalombiztosítás most induló átalakítása csak az emberi élet védelmének és az emberi méltóság társadalmi biztosításának célját szolgálhatja. Ha tudjuk, hogy európai rendszert akarunk, akkor azt is tudnunk kell, hogy az európai, üzleti alapú magánbiztosítási rendszerek csak és kizárólag azért tűnhettek kedvezőnek, mert az általános szociális biztonság állami biztosítása minden költségtől megkímélte ezeket a vállalkozásokat.

Egy gyengülő állami társadalombiztosítási gondoskodás az üzleti alapú rendszerek működési feltételeit is gyengítené, és aláásná az állampolgárok szolidaritását, ami nem lehet egyetlen politikusnak sem célja. Tehát a Magyar Demokrata Fórum csak ezekkel a feltételekkel tudja elfogadni ezt a módosítást.

Kiemelkedően fontosnak tartjuk, hogy a kötelezően ratifikálandó normák közé bekerült a 16. cikk, amely kimondja: "A család - mint a társadalom alapvető egysége - teljes körű fejlődéséhez szükséges feltételek biztosítása érdekében a szerződő felek vállalják, hogy olyan intézkedésekkel támogatják a családi élet gazdasági, jogi és szociális védelmét, mint például a szociális családi juttatások nyújtása, pénzügyi intézkedések, a családok lakhatásának biztosítása érdekében tett rendelkezések, juttatások fiatal házasok részére, és egyéb megfelelő eszközökkel."

A koalíciós polgári kormány - szűkös pénzügyi mozgástere ellenére - eddig is igyekezett mindent megtenni a 16. cikkben megfogalmazott célok elérése érdekében. Az eddig megtett intézkedések azonban nem elégségesek. A charta 16. cikkelye kifejezetten előírja, és minden aláírója számára kötelezővé teszi a család fejlődéséhez szükséges költségvetési intézkedések megtételét.

A Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint a charta ratifikálásával a Magyar Köztársaság kötelezettséget vállal a családi jogegyenlőség megteremtésére, és a charta által megkívánt megfelelő adóügyi intézkedésekkel, a nagycsaládosok adózott jövedelmeinek igazságosabb szintjét teremti meg.

Meg kell szüntetni azt a társadalmi igazságtalanságot, hogy a több gyermeket nevelők családjában a jelenlegi adótörvények miatt drámaian alacsony az egy főre jutó jövedelem. Ez nemcsak azzal jár, hogy nagyon kevesen vállalkoznak több gyermek nevelésére, de akik vállalkoznak, azok gyermekei automatikusan hátrányos helyzetbe kerülnek. Az igazságosság, a katasztrofális demográfiai helyzet, a következő generáció esélyegyenlősége, a könnyű ellenőrizhetőség, az adminisztráció egyszerűsítése, együtt az Európai Szociális Chartával, arra szólít bennünket, hogy ezt, a sokgyermekesek életét nagyobb költségek nélkül megjavító intézkedést, összhangban a chartában vállalt kötelezettségekkel, hozzuk meg, ebben a kérdésben tegyük félre esetleges hibás előítéleteinket, felejtsük el rossz tapasztalatainkat, és közösen tegyünk meg mindent a cél elérése érdekében.

Ugyanakkor összességében kiemelkedő jelentőségű, hogy az egész charta egy olyan pozitív szociális jövőképet fogalmaz meg, amely felé lehet és kell is törekedni.

Tisztelt Országgyűlés! A charta megerősítése különös jelentőséggel bír Magyarország európai integrációja szempontjából. Az Európai Unió 1997 októberében kelt amszterdami szerződésének szociális fejezetébe beemelésre került az Európa Tanács Európai Szociális Chartájára mint a szociális normák forrására történő hivatkozás.

Figyelemre méltó tény az is, hogy az Európai Bizottság Magyarországról készített országvéleményében is megfogalmazódott a charta megerősítésére vonatkozó elvárás. Az Európai Szociális Charta, szemben a legtöbb nemzetközi egyezmény gyakorlatával, kifejezetten szigorú ellenőrző mechanizmussal bír. Ez azt jelenti, hogy a ratifikációt követő, hozzávetőleg másfél-két esztendő elteltével a ratifikáló állam kormánya köteles az általa megerősített cikkekről és számozott bekezdésekről rendkívül részletes, erre a célra készült kérdőív felhasználásával írt, becslések szerint legalább 5-600 oldalas tartalmi beszámolót küldeni angol, vagy francia nyelven az Európa Tanácsnak. A jelentést az Európa Tanács független szakértők bizottsága részletes és igen alapos elemzésnek veti alá.

Itt jegyzem meg, hogy a független szakértők bizottsága 158. ülésén 1998 novemberében úgy döntött, hogy megváltoztatja nevét, Emberi Jogok Európai Bizottságára. Az elemzés során az országgal kapcsolatos, hivatalosan és nem hivatalosan rendelkezésre álló összes szignifikáns tényt összevetik a jelentés állításaival. E munka során felhasználják a birtokukban lévő, az éppen elemzett országról az európai sajtóban megjelent fontosabb híradásokon kívül a személyes tapasztalataikat, sőt mindezeken túl az ország által ratifikált, egyes nemzetközi szerződések ellenőrzési mechanizmusa által szükségessé vált és az egyes nemzetközi szervezetekhez megküldött jelentéseket is; különösképpen például az Egyesült Nemzetek Szervezete vagy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, sőt különféle nemzetközi, nem kormányzati szervezetek, emberi jogi szervezetek összefoglaló elemzéseit is.

Az első kérdés, amelyet megvizsgálnak: a jelentésben foglaltak teljes mértékben megfelelnek-e a valóságnak. A második kérdés pedig alapvetően nem az, hogy például van-e munkanélküliség és vannak-e szociális problémák, hanem az, hogy ezek leküzdése érdekében tett-e az adott kormány értékelhető lépéseket a beszámolási időszakban.

 

(20.20)

Természetesen amennyiben az említett szempontból az ország megfelelt, az Emberi Jogok Európai Bizottsága nem tesz észrevételt. Amennyiben azonban ez nem így van, akkor összefoglaló jelentésében az adott területek észrevételezett hiányosságait részletező formában megküldi a kormánybizottságnak, amely soron következő ülésén azokat elemzően megtárgyalja. Így születik a common law típusú angolszász jogcsalád logikájának megfelelően a charta esetjoga, amely mára hozzávetőleg harminc-harmincöt kötetnyi anyagot tesz ki. Ha egy adott ország a kormánybizottsági ülésen sem tudja elhárítani a kritikát, akkor figyelmeztetik. Az ilyen esetek mindig nagy port vernek fel, előfordulásukat ezért a tagállamok minden lehetséges eszközzel igyekeznek elkerülni.

Ezért a most küszöbönálló, magyar részről történő megerősítés előkészítése során alkalmazott stratégia, az előterjesztéshez említett háttéranyagban említett fő szabály, azaz az optimális minimum ratifikálása mindenképpen helyeslendő. Zárójelben jegyzem meg, hogy nem kis dologról van szó, hiszen szintén a háttéranyagból tudjuk, hogy például Svájc már 1976-ban aláírta az Európai Szociális Charta dokumentumát, de ratifikálására részükről még nem került sor. Azaz szükséges, hogy a Magyar Köztársaság vállalásait pontosan, színvonalasan teljesítő, szavahihető tagállamként kerüljön be a közeljövőben az Európai Unióba.

Az említettek alapján, mint eddig is, a Magyar Demokrata Fórum elkötelezetten támogatja az Európai Szociális Charta ratifikálását. A jövőben is partner lesz minden olyan új intézkedés, jogszabály, törvény meghozatalában, amely tovább segíti Magyarországot a szociális Európa felé. A küszöbönálló ratifikációval az MDF is és az Országgyűlés is azt vállalja, hogy a charta által megfogalmazott, konzisztens szociális jogvédelmi rendszert a továbbiakban fokozottabban szem előtt tartja szociálpolitikai törvénykezése terén.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
61 118 1999.04.12. 1:01  103-143

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem vitatkozni akarok, de úgy gondolom, pont a kormány által rendelkezésünkre bocsátott, igen részletes háttéranyag - amely tényleg példa értékű a törvénykezést illetően - egyértelműen bizonyítja, hogy jelenleg pontosan a munkanélküliség problémájának kezelése miatt ez oly mértékű anyagi terhelést róna az országra, amit most nem lehet vállalni. Alapvetően tehát ezért mondjuk azt, hogy méltánylandó és elfogadható.

Azzal egyetértünk, hogy ha ezt a problémát meg tudjuk oldani, valamilyen módon kezelni tudjuk, akkor mindenféleképpen ratifikálni kell a 12. pontot. De nincsenek olyan félelmeink, különösképpen a mai napot követően, hiszen a frakcióban meghallgattuk Selmeczi államtitkár asszonyt ezzel a kérdéssel kapcsolatban, hogy esetleg a privát szféra irányába tolódna át a biztosítás. Nekünk tehát ilyen félelmeink nincsenek most.

Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
61 124 1999.04.12. 1:31  103-143

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Megmondom őszintén, Bauer képviselő úr azért tud meglepetéseket okozni mindazok mellett, hogy az ember megköszöni a dicséretet. Azzal teljesen egyetértünk, hogy a világháború előtti magyar szociális ellátórendszer az akkori európai rendszerhez képest valóban élvonalba tartozónak volt nevezhető - ebben egyetértünk. (Bauer Tamás: Ezt nem mondtam, de azért egyetértünk!)

Úgy gondolom azonban, hogy akár a Rákosi-, akár a Kádár-rendszer munkajogi környezetét, munkajogi feltételeit koherensnek vélni, vagy úgy gondolni, hogy az ha csak bizonyos fokig is, de megfelelt az európai normáknak, enyhén szólva túlzás. Nem hiszem, hogy Bauer Tamás képviselő úrnak kellene mondjuk példákat sorolni: az igazságos munkafeltételhez, a biztonságos és egészséges munkafeltételhez való jog esetében a szervezetalakítási jog nem ebbe a körbe tartozik; a kollektív alkuhoz való jog esetében nagyon jól tudjuk, hogy ez hogyan érvényesült.

Úgy gondolom, a pályaválasztáshoz szükséges szabadságjogok esetében ez enyhén túlzás, és tulajdonképpen az egész charta szellemiségétől teljesen idegen, úgyhogy szerintem ebben nincs igaza Bauer képviselő úrnak.

Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
63 66 1999.04.15. 16:29  49-118

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ember egészsége romlandó ugyan, ám legalább az egészségügyi törvények maradandóak szoktak lenni - legalábbis az elmúlt száz év során. Most mégis azt tapasztaljuk, hogy módosítani kell egy olyan egészségügyi törvényt, amely nem egészen egy éve, sőt egyes rendelkezései alig több mint három hónapja léptek hatályba.

Igaz, hogy a módosítás - az előterjesztő szerint - közepes terjedelmű csupán, ám kétségtelen, hogy az előző parlament ebben a kérdésben sem alkotott maradandót. Ez itt most nem kicsinyes politikai megjegyzés, hanem annak a beismerése, hogy nem is alkothatott maradandót, hisz az emberi élet olyan területéről van szó, mely a legdinamikusabban fejlődik, és ezért az ezzel kapcsolatos törvénykezéssel szemben időnként jogosan merül fel a változtatás igénye.

A módosítás szükségességét az előterjesztő több szempontból is indokolja. Ezek egyike az Európai Unióhoz való csatlakozásunkból eredő jogharmonizáció igénye, azonban sokkal inkább az a módosítás valódi oka, hogy az élet szerencsére nem igazán hajlandó alkalmazkodni az íróasztalnál kiagyalt jogszabályokhoz. Vagy ahogy ezt Goethe, a polihisztor költő, politikus már szintén elég régen mondotta, igaz némi képzavarral: "Szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyfája." A ma hatályos egészségügyi törvény ugyanis számos kérdésben megpróbált a jövő században talán megvalósítható igényeknek és elvárásoknak megfelelni, melyek feltételei azonban a jelenlegi elnyomorodott egészségügyben korántsem biztosítottak.

Ezután két dolgot tehetünk. Az első lenne szívem szerint való, nevezetesen az, hogy az egészségügyi rendszert igazítjuk a törvényhez, amire azonban sajnos nincs elég pénzünk. A másik, hogy a törvényt szabjuk át úgy, hogy a legfeltűnőbb hiányok, lyukak eltűnjenek. Az előterjesztés erre tesz kísérletet. Ezen belül a módosítások egy része azt célozza, hogy a törvény alkalmazója egyáltalán megértse, mi a feladata. Ezért kísérli meg például a kezelőorvos az egészségügyi szolgáltatás meghatározások eddiginél pontosabb megfogalmazását - reméljük, az eddigieknél sikeresebben.

A lényegesebb módosítások viszont egy kérdéskör köré csoportosíthatók. Azt lennének hivatottak szabályozni, hogy az egyén és a közösség jogai és érdekei hogyan viszonyuljanak egymáshoz, vagyis mekkora védettséget élvezzenek a személyes szabadságjogok, az egyén önmagáról való rendelkezésének jogai a közösség jogaival szemben. A két érdek ellentétének egyensúlyáról szól az egészségügyi dokumentumokhoz való hozzáférés, a művi meddővé tétel, a kórboncolás mellőzése, a kezelőorvos beteggel szemben alkalmazott korlátozó intézkedési lehetősége, adott esetben magának az orvosi hivatás gyakorlásának korlátozása, a szerv- és szövetátültetés feltételeinek szabályozása, sőt a kórházi felügyelőtanácsok létrehozásának szabályozása is.

Miután ezekben a kérdésekben általános emberi és társadalmi viszonyok szabályoztatnak, eligazításként az ugyancsak általánosan elfogadottnak tekinthető normát javasolja a Magyar Demokrata Fórum, mely szerint az egyén szabadságjogai addig terjedhetnek, ameddig mások szabadságát nem érintik. Ennek az alapján próbálom megvizsgálni a módosítás néhány kérdését.

Az egészségügyi dokumentumokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos módosításokat az 5. § tartalmazza. A (9) bekezdés szerint a beteg közeli hozzátartozója életét és egészségét fenyegeti okok fennállása esetén betekinthet a dokumentumokba, illetve azokról másolatot készíthet. A civil szervezetek mindannyiunkhoz eljuttatott észrevételeivel teljesen egyetértve szükséges az orvosi titoktartás kiterjesztése ilyen esetben erre a hozzátartozóra is.

(12.30)

A következő bekezdés a beteg halálát követően teszi lehetővé a betekintést és - itt már saját költségre - a másolatkészítés jogát. A törvényalkotó itt már nem szűkíti a kört, azaz nem az életet és egészséget veszélyeztető okokra hivatkozik, bár szándéka nyilvánvalóan ebben az esetben is ezt a célt szolgálja, hisz előfordulhat, hogy az elhunyt például olyan fertőző betegségben szenvedett, melynek hosszú lappangási ideje miatt a hozzátartozó saját élete veszélyeztetéséről csak az elhunyt beteg adatainak ismeretében szerezhet idejében tudomást.

A hozzáférés tehát indokoltnak tűnik, de itt is felmerül a titoktartási kötelezettség kérdése, hisz megítélésünk szerint az elhunytnak is vannak személyiségi jogai. Ez a bekezdés azonban - mint már említettem - nemcsak egészségügyi okokból teszi lehetővé az iratok tartalmának megismerését. Csak feltételezésekbe lehet bocsátkozni ebben a kérdésben, de ez a polémia a törvény tárgyalása kapcsán már lezajlott a Ház falai között. Mindenféleképpen szükségesnek tartjuk azonban, hogy az elhunyt beteg dokumentumaiba való betekintés iránti igény bejelentése írásban történjen. Az egészségügyi személyzet nem hatóság, tehát nem ellenőrizheti - zárójelben jegyezem meg, hál' istennek - a hozzátartozó személyazonosságát és az elhunythoz fűződő családjogi kapcsolatát. Ahogy a bizottsági ülésen ezzel kapcsolatban hallhattuk, vélelmezni kell, hogy jogosult személyről van szó. Néhány nap vagy hét elteltével egyrészt már a feledés homályába merülhet az, hogy kinek a részére bocsátottuk rendelkezésre a dokumentumokat, illetve más egyéb felesleges bonyodalom, vita származhat az ügyből.

Hasonló jellegű probléma merül fel a 18. § esetében is, amely a kórbonctani vizsgálatok mellőzhetőségének szabályait fekteti le. Őszintén megmondom, hogy számomra nagyon bizarrnak tűnik, hogy a halállal tárgyiasul a személy, azaz a törvényileg a teste feletti rendelkezési jog átszármazhat a hozzátartozóra. Arról nem is beszélve, hogy ennek keretében indoklás nélkül - ráadásul ingyen - felboncoltathatja. Ugyanis ma Magyarországon senki sem finanszírozza a gyógyintézetben elhunytak kórbonctani vizsgálatát.

Véleményünk szerint ne csak a kórbonctani vizsgálat kérése, hanem annak mellőzése iránti kérelem is csak írásban legyen lehetséges. Az indokok megegyeznek a dokumentumokba történő betekintési lehetőség kapcsán elmondottakkal. Ugyanezen paragrafus rendezi azt a lehetetlen helyzetet, hogy fekvőbeteg-gyógyintézeten kívül elhunytak esetében a szekció mellőzhetőségéről a kezelőorvos mellett a patológus szakorvosnak is nyilatkoznia kell. Mindazon kollégák, akik betartották ezt a rendelkezést, önhibájukon kívül sok felesleges bosszúságot okoztak a gyászukkal amúgy is terhelt hozzátartozóknak.

Tisztelt Ház! Lényegében pontosít, illetve az időközben megszületett végrehajtási rendelettel hozza összhangba a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézmények felügyelőtanácsával foglalkozó 13. §. Ezzel azonban lehetőséget biztosít arra, hogy módosítsuk a felügyelőtanács összetételére vonatkozó passzust.

A (4) bekezdés szerint a felügyelőtanács mint testület tagjainak több mint a felét az egészségügyi intézmény ellátási körzetében az egészségügy területén működő társadalmi szervezetek küldötteiből, a többi tagot az intézmény küldötteiből kell megválasztani. Nagyon sok településen nem működnek ilyen szervezetek, így azok lakóinak képviselete nem biztosított a felügyelőtanácsban. A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint a települési önkormányzatok küldötteinek is helyük van ezekben a testületekben.

Az emberi reprodukciós eljárással kapcsolatos 14. § és a művi meddővé tétellel foglalkozó 15. § alapvetően nem módosítja az eredeti törvényt, de ismételten felveti azt a kérdést, hogy hol a határ a természet rendjébe történő beavatkozás esetén. Ennek kapcsán engedjék meg, hogy idézzem a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia emberi reprodukcióval kapcsolatos szabályozásról szóló, 1997 júniusában született véleményét.

"Annak engedélyezése összeegyeztethetetlen a katolikus erkölcstannal, emellett azonban maguk a törvényalkotók is elismerik, hogy kielégítő, társadalmi ellenérzéseket nem keltő megoldás hiányában a külföldi államok többségében jogalkotói tartózkodás figyelhető meg a kérdés szabályozásánál. Azaz az egészségügyi törvényekben ezt nem engedik meg. A korábbiakban kifejtettek szerint az embriókon végzett kísérletek is elfogadhatatlanok, mivel az ember élete a megtermékenyített petesejttől veszi kezdetét, és rá is vonatkozik a » Ne ölj!« parancsa.

Az már csak részletkérdésnek tűnik, hogy a tervezet az egyes eljárások alkalmazásának általános feltételeit, az egyes eljárások alkalmazásának különös feltételeit, illetve módját jelentő részletszabályok kidolgozását, köztük az embriók adományozására, fagyasztására vonatkozó szabályokat a népjóléti miniszterre bízza - '97-es idézet. - Amennyiben az egyház álláspontja mögötti racionális érvekre bővebben utalni akarnánk, megemlíthetnénk a testvérházasságok lehetőségének, az emberiség degenerálódásának vagy a nácizmushoz hasonló ideológiák kialakításának lehetőségét." - Eddig az idézet. Súlyos, megfontolásra méltó vélemény.

A kezelőorvos beteggel szemben alkalmazott korlátozó intézkedéseinek lehetőségéről már volt szó, így arra most nem térek ki. A szerv- és szövetátültetés feltételeinek szabályozása kapcsán beszélni kell egy olyan kérdésről, amiről azonban a jelenlegi törvényjavaslatban most nincs szó. Az 1997-ben elfogadott egészségügyi törvény hatálybalépését követően az egyik legnagyobb vitát a szervátültetések kérdése váltotta ki. A sajtó egyedül ezzel a problémával jóformán többet foglalkozott, mint az összes többi, szintén vitára ingerlő résszel. Akkor, amikor a bevezetőmben utaltam arra, hogy az egészségügyi törvény számos kérdésben megpróbált a jövő században talán megvalósítható igényeknek megfelelni, akkor elsősorban a transzplantáció problémájára gondoltam, természetesen nem anyagi, hanem mentális szempontból. Habár nem lehet figyelmen kívül hagyni az előbbit sem, hisz köztudott, hogy például egy sikeres veseátültetéssel nem csupán a beteg életminőségén és kilátásain tudunk jelentősen javítani, hanem hosszadalmas, igen költséges kezelések válnak feleslegessé.

Az átültetéssel kapcsolatos vita lényege abban foglalható össze, hogy a jelenlegi törvényi szabályozás okozza-e vagy sem, hogy az utóbbi időben drámaian csökkent az ilyen jellegű műtétek száma. Gondolom, abban egyetértünk, hogy a jelenlegi szabályozás nem segíti a kérdés megoldását. Az eredeti törvényjavaslat 211. §-ának (2) bekezdése szerint a kezelőorvos a szerv, illetve szövet átültetésére rendelkezésre álló időn belül köteles meggyőződni arról, hogy a beteg életében tett-e tiltakozó nyilatkozatot. Ilyen nyilatkozat hiányában a kezelőorvos köteles a 16. § (1)-(2) bekezdés szerinti személy nyilatkozatát beszerezni az elhunytnak a szerv, illetve szövet eltávolítására vonatkozó feltehető szándékáról.

Szaruhártya-átültetés céljából történő szerv-, illetve szöveteltávolítás esetén nincs szükség a hozzátartozó nyilatkozatának beszerzésére. Többen reménykedtek abban, hogy a kiegészítő rendelkezések feloldják a szervátültetést érintő problémákat. Sajnálatos módon nem így történt, sőt, úgy tűnik, még nehezebbé vált a szervkivétel. Így a rokon megkérdezése a halott életében való szervkivételről szóló rendelkezésről, s egy időben egy központi adatbank felállítása azok számára, akik tiltakozni akarnak a szervkivétel ellen, illetve egy negatív donorkártya egyidejű megjelenítése teljesen értelmetlen. Szakértői vélemények szerint az időveszteség mellett a hozzátartozó megkérdezésének körülményei kizárják válaszadásának objektivitását. Hiszen általában azok a donorok jönnek transzplantáció szempontjából szóba, akik egészségesek voltak, így haláluk váratlan, és a hozzátartozó semmilyen módon nincs felkészülve rá.

(12.40)

A halálhoz való viszonyt elemző pszichológiai kutatás, a bőséges, tanatológiai irodalom sokat foglalkozik a halál tabu, elrejtés problémakörével. Ennek alapján összefoglalva megállapítható, hogy Magyarországon jelenleg sem az egyén, sem a társadalom nincs olyan állapotban, amelyben szociális felelősségérzettől indíttatva a polgárok nagy számban előre nyilatkoznának arról, hogy haláluk esetén szerveiket, szöveteiket felhasználhatják más személyek egészségének helyreállítására, vagy a hozzátartozó váratlan halálának perceiben elfogadják a szervkivételt. Ezért célszerű a jogi szabályozást úgy korrigálni, hogy az emberi jogok sérelme nélkül el lehessen kerülni a hozzátartozó megkérdezését, döntésre kényszerítését.

Igen ellentmondásos ennek a bekezdésnek utolsó mondata, amely szerint szaruhártya átültetése esetén nem szükséges a hozzátartozó nyilatkozatának beszerzése. Lehet, hogy furcsának hat a felvetés, de megítélésem szerint ad absurdum ez a megkülönböztetés szerv és szerv között alkotmányossági kérdést is felvet. Erőltetett az analógia, de gondoljunk a kárpótlással kapcsolatos alkotmánybírósági döntésekre.

Összegezve az elmondottakat: módosító indítványainkkal együtt a Magyar Demokrata Fórum elfogadásra javasolja az előterjesztést, mivel a jelenleg hatályos egészségügyi törvény bizonyos részeit már megszületésekor is vitattuk, és érveinket a gyakorlat azóta igazolta.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
63 81 1999.04.15. 3:13  49-118

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm, elnök úr. Sajnos két perc nagyon kevés ahhoz, hogy végigfusson az ember mindazokon a kritikai megjegyzéseken, amelyek a jelenlegi törvény kapcsán elhangzottak.

Schvarcz képviselőtársam azt kifogásolta, hogy itt egy politikai jellegű törvényalkotásról van szó. Úgy gondolom, hogy miután többpárti parlamenti demokráciában egy párt programot hirdetve bekerül a parlamentbe és programját meg akarja valósítani, ezt ebben a formában tudja megtenni. Tehát amennyiben ez politikai, akkor igenis politikai.

A képviselő asszony azzal kezdte, hogy itt nem szakmaiságról meg nem a szakmáról van szó, ahhoz képest elég bőven ecsetelte azokat a szakmai aggályait, amiket megfogalmazott. Azonban már korábban mondtam, hogy talán olyan törvényt kellene hozni, amely két ciklus után bizonyos foglalkozások esetében kötelezővé tenné, hogy valaki menjen vissza a civil életbe, mert az az érzésem, hogy talán nagyon elrugaszkodnak akkor, amikor ítéletet mondanak, illetve az az érzésem, hogy a hatályos egészségügyi törvény bizonyos paragrafusai már elhalványultak.

Itt jelen esetben a kezelőorvos-kezelőorvosok polémiát szeretném feleleveníteni. Ha tanulmányozzák az ezzel kapcsolatos akár bírósági, akár ügyészségi aktákat, akkor - mindenki nagyon jól tudja - senkit nem érdekel az, hogy kezelőorvos vagy kezelőorvosok, senkit nem érdekel az, hogy ki volt az osztályos orvosa az adott betegnek, ha erre szükség lesz, hanem miután nagyon keményen meg van határozva a dokumentálás szükségessége az egészségügyben, azt követően teljesen mindegy, hogy egy vagy több orvos kezelte, az a lényeg, hogy mit csinált. Tehát azzal nem növeli a súlyát, hogy azért, mert valaki ki van nevezve, hogy ez az osztályos orvosa, ő felelős az egész menetért. Ez a bírósági gyakorlatban nem igaz.

Kapacitástörvény... Megmondom őszintén, örülök, hogy végre valami történt ebben az ügyben. Hogy most ez befagyasztja vagy nem fagyasztja be - nyilvánvalóan valami előkészítést kell tenni; teljesen felesleges ezen vitatkozni! Abban mindannyian egyetértünk, hogy ez a kapacitástörvény nem az egészségügyért van, valamilyen más metódust kell kitalálni erre a finanszírozásra. Úgyhogy nem tudom, ezzel mi a gond, de valóban, ahogy a képviselő asszony is jelezte, igenis, a miniszter úrnak törvényes lehetősége van arra, hogy még a jelen befagyasztott állapotban is, ha a szükség úgy hozza, akkor ezen módosítson.

Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
63 91 1999.04.15. 1:52  49-118

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Mécs Imre képviselő úr hozzászólására szeretnék nagyon röviden reflektálni. A hatályos törvény 3. §-a mondja ki azt, hogy az egészségügyi szolgáltatásokat igénybe vevő vagy abban részesülő személy a beteg. Ebben tulajdonképpen benne foglaltatik az, hogy aki az orvossal találkozik - teljesen mindegy, hogy milyen okból -, az betegnek minősül.

Képviselőtársam figyelmébe ajánlom, hogy amikor ennek a törvénynek a vitája volt - ha van ideje, olvassa el a jegyzőkönyveket -, e körül a pont körül hihetetlen nagy vita volt e Házban. Egyszerűen jobb megnevezést nem találtak, illetve a páciens megnevezést pont a magyartalansága miatt nem tartották alkalmasnak. Ugyanilyen alapon kuncsaftnak is lehetne nevezni, ha már üzleti alapra próbáljuk helyezni az egészet.

A másik: képviselő úr vélhetőleg nem volt itt - bár én nem figyeltem - a vita kezdetekor, amikor az első szónoklatok elhangzottak, én is kifejezetten felhívtam a figyelmet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ezzel kapcsolatos levelére. Megnyugtatom, hogy a kormányzat, az előterjesztő is természetesen tud ezekről a problémákról, és tájékozódott ebben az ügyben a Katolikus Püspöki Konferenciánál, illetve egyéb történelmi egyházaknál. De miután a jelenleg beadott módosítások a Püspökkari Konferenciának még 1997-ben keletkezett, illetve most megerősített véleményét lényegében nem érintik, ezért nem került most erre sor.

Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
63 95 1999.04.15. 0:36  49-118

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Elnök úr, ígérem, hogy nem fogom kihasználni. Úgy gondolom, tisztességesebb dolog, hogy a kormány ide berakta ezt, és azt mondja, ne kezdjetek hozzá a tárgyalásokhoz, mert ezen nem akarok változtatni, ugyanis mást akarok, mintha hagyná, hogy mindenki egymásnak feszüljön, és egymás torkának esve próbáljon egymástól kapacitást megszerezni, és év végén meg azt mondja, na, bolondok, eddig vitatkoztatok, most pedig más jön. Ez sokkal tisztességesebb megoldás.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
67 6 1999.05.04. 4:34  5-9

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A rendszerváltozást kikényszerítő gazdasági válság munkahelyek ezreinek megszüntetésével százezreket sodort szinte lehetetlen helyzetbe. Voltak, akik csupán az állam szociális szerepvállalásától várták sorsuk jobbra fordulását, de az érintettek túlnyomó többsége, élve a kínálkozó lehetőségekkel, vállalkozásokba fogott. A kényszer szülte vállalkozások jelentős része csődbe ment, vagy profilt váltva új utakat keresett. Az 1990-ben megalakult önkormányzatok is gazdasági övezetek, ipari parkok létrehozásával próbálkoztak, és próbálkoznak kedvező feltételeket teremteni az újonnan induló vállalkozásoknak és a sok esetben külföldi tőkével telepített ipari üzemeknek. Mindezekhez az állam pályázatok, céltámogatások révén hathatós anyagi segítséget igyekszik nyújtani.

Az örvendetesen fejlődő magánvállalkozások egyre nagyobb kereskedelmi tevékenységet folytatnak. Export- és importforgalmuk növekedése egyik jele életképességüknek. Ez egyben az egyik leghatékonyabb eszköz a munkanélküliség elleni küzdelemben, hisz növekedésük új munkahelyek létrejöttét is jelenti.

(9.10)

 

Az export, illetve az import bonyolításának köztes színtere az állandó pénzügyőri felügyelet mellett működő vámügynökségek és vámraktárak. Ezek tevékenységének engedélyezése a helyi, illetve a megyei vám- és pénzügyőrparancsnokok hatáskörébe tartozik.

A telephelyek kijelölése azonban nem objektív mérőszámok alapján, hanem szubjektív döntés eredményeként történik. Választókörzetem központjában, Cegléden a múlt év novemberéig pénzügyőri felügyelet melletti vámudvar működése segítette az egyre gyarapodó vállalkozások létét. Tekintettel arra, hogy a közeli jövőben ipari park is létesül a városban, valamint a kedvező földrajzi elhelyezkedés és a jó közlekedési lehetőségek is indokolják, kéréssel fordultam az illetékesekhez, amennyiben a jogszabályi feltételek lehetővé teszik, és a törvényben lefektetett feltételeknek megfelel, a továbbiakban is engedélyezze vámügynökség és közvámraktár működését. Válaszában a parancsnok a vámkezelési igények alacsony számával indokolta a döntést, mely szerint a továbbiakban az ilyen jellegű igényeket más városban fogják kielégíteni.

Néhány hét elteltével a helyi sajtóban egy cikk jelent meg a kérdéssel kapcsolatban. Üzletemberek, vállalkozók jelezték, hogy működésüket jelentősen megnehezíti a vámkezelési lehetőségek megszűnése. A cikkből megtudható, hogy a vámudvar óriási forgalmat bonyolított le. Ezt lényegében alátámasztotta a helyi vámparancsnok nyilatkozata is, aki már azzal magyarázta a döntést, hogy a vámügynökséget üzemeltető kft. nem felelt meg a jogszabályi kötelezettségeknek, valamint tartozása volt, és ezért vonták vissza a működési engedélyét. A továbbiakban a cikkből megtudhattuk még, hogy "nem hiszem, hogy az a 15 kilométer komoly megterhelést jelentene bármelyik vállalkozónak is". Zárójelben jegyzem meg, hogy ezen az alapon élelmiszerüzletek működését sem kellene engedélyezni, hisz 10-15 kilométer nem okoz komoly megterhelést a vásárlók számára.

Tisztelt Képviselőtársaim! Joggal vethetik a szememre, napirend előtti felszólalásban miért helyi problémákkal untatom önöket. A ceglédi vámudvar történetének felelevenítésével azonban csupán szemléltetni akartam és rá kívántam világítani az állami hivatalnokok döntéseinek következményeire. Meggyőződésem szerint az államnak szolgáltatnia kell, és ennek során a lehető legminimálisabbra kell szorítania a különböző döntésekben megjelenő szubjektív elemek arányát. Példánknál maradva, amennyiben a jogszabályi követelményeket biztosítja egy vállalkozó, ne tagadhassák meg a működési engedély kiadását. Ez egyben kedvezően hatna az Európai Unióhoz történő csatlakozási törekvéseinkre is.

Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
69 14 1999.05.06. 12:45  1-21

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A szociális igazgatásról és szociális ellátásról 1993-ban született törvény mostani kiterjedt módosítását az indokolja, hogy az elmúlt hat év alatt jelentős mértékben átalakult Magyarország társadalma. A piacgazdaság kialakulását Nyugat-Európában mintegy 150 évvel követte a társadalom lelkiismeretének ébredése, a különböző szociális problémák jelentkezésének felismerése az állam, az egyházak, a társadalmi mozgalmak részéről, és az első kísérlet a feszítő gondok orvoslásának megkeresésére, akár a törvényi szabályozás eszközeivel is. Addigra alakultak ki a társadalombiztosítás kezdetei, elsősorban a munkával összefüggő megbetegedések, a családot érintő nyomor, a gyermekmunka visszaszorítása érdekében.

Magyarországon erre sokkal rövidebb időt adott számunkra a felgyorsult történelem. A társadalmi-gazdasági átalakulás viharos tempója mellett a jogalkotás csak késve követheti az újabb és újabb kihívásokat, a szociális helyzet változásait - azonban ha késve is, mindenképpen követnie kell.

Magyarországon az elmúlt években a kialakuló piacgazdaság nagymértékben megnövelte a jövedelemkülönbségeket. Jelentős társadalmi csoportok kerültek abba a helyzetbe, melyből önerejükből nem képesek szabadulni. Társadalompolitikánk célja pedig csak az lehet, hogy esélyt teremtsünk az újrakezdésre, a periferikus létből való kilábalásra. Szociálpolitikánk célja tehát nem lehet csupán a segélyezés szegénységpolitikája, mint ahogy a szociális piacgazdaság ennél sokkal szélesebb fogalmakat takar az Európai Unió országaiban is.

A piacgazdaság természete és hajtóereje az ember személyes sikerére, a magasabb teljesítményt honoráló teljesítményre kényszeríti résztvevőit. A magasabb részvétel a megtermelt javak előállításában és ebből eredően teljesítményük eredményeként az azokból való részesedésben azonban nem jelentheti azt, hogy a leszakadókat, azokat, akik bármilyen okból nem képesek teljesíteni a gazdasági verseny szigorú feltételeit, azokat, akiknek esélyt kell adni ahhoz, hogy újra a társadalom aktív termelő tagjaivá váljanak, és azokat is, akik erre koruk, egészségi állapotuk vagy akár képességeik miatt nem alkalmasak, magukra hagyjuk. Ezen személyeket is a társadalom részének kell tekinteni.

A gazdasági verseny tehát növeli az emberek közötti különbségeket, mert ezáltal serkentik nagyobb teljesítményre a résztvevőket; a társadalompolitikának viszont - felfogásunk szerint - a szolidaritási elv alapján igazságosabbá kell tenni a társadalmi különbségeket. Ez nem valami jótékonykodás, a másik ember iránti felelősség megnyilvánulása önmagában, hanem a társadalmi stabilitás, az együtt élő emberek tartós és békés együttélésének feltétele. Ebben tehát egyaránt érdekeltek a társadalom szegény és gazdag csoportjai. Ezt szolgálja a szociális igazgatás és szociális ellátás intézményrendszere. Ennek a rendszernek a hatékonyságát, működőképességét javítani minden törvényhozó folyamatos kötelessége, és a jelen törvénymódosítás erre teremt lehetőséget.

Tisztelt Ház! A törvényjavaslat I-III. fejezetének részbeni módosításai jobbára jogtechnikai, illetőleg más jogi szabályozások miatti pontosítások, kiegészítések, ehhez hozzáfűznivaló nincs.

A személyes gondoskodást nyújtó ellátások esetében a változtatások jelentősek. A törvényjavaslat 20. §-a szól az ápolást, gondozást nyújtó intézményekben nyújtandó ellátásokról - ide tartozik az idősek, pszichiátriai betegek, szenvedélybetegek, fogyatékos személyek otthona, valamint a hajléktalanok otthona. A szükség szerinti ruházat, illetve textília biztosítása eléggé nehézkesen értelmezhető, főként amiatt, hogy a különböző otthonokban eltérő igényekről van szó. Célszerű lenne - a jogbizonytalanságot elkerülendő - a végrehajtási rendeletben a kérdést pontosabban szabályozni.

A javaslat 24. §-a tartalmazza a rehabilitációs intézmények felsorolását. A 20. §, valamint a 23. § egyértelműen leszögezi, hogy a szenvedélybetegek otthona önálló intézménytípus. Ugyancsak elkülönül a szenvedélybetegek nappali intézménye is, az átmeneti elhelyezést biztosító intézményeknél azonban a pszichiátriával összemosódik. Kérdésként merül fel, hogy a rehabilitációs intézmények esetében nem lenne-e célszerűbb a javaslat indoklása szerint a módosítás szövegpontosítása, valójában inkább csak kiegészítése a hajléktalanok rehabilitációs intézményével.

A javaslat 26. §-ában a hajléktalanok rehabilitációs intézménye oly módon került megfogalmazásra, hogy eltérően a többi intézmény rövid, törvényi szintű megfogalmazásától, csak a végrehajtási jogszabályi szabályozással válik érthetővé. A javaslat indoklása a lényeget röviden tartalmazza, de ez nem jogszabály.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt években elégtelenné vált szociális ellátórendszerünk. A növekvő számú elesett egyre kisebb lehetőséget kap a társadalomtól. A bentlakásos intézményekben való elhelyezésre várók száma oly mértékben nőtt, hogy az ország számos helyén két évet kell várni egy idősek otthonában való elhelyezésre - azért nem hosszabb időt, mert a várakozók egy része ezalatt meghal. Eközben egyáltalán nem bővülnek az elhelyezési lehetőségek, sőt néhol a szociális intézmények más célú felhasználását is tervezik.

A várakozás képtelenül hosszú idejéhez az is hozzájárul, hogy a beutalást az önkormányzatok rosszul fizetett hivatalnokai intézik, akik többnyire nem rendelkeznek a kérelmek elbírálásához szükséges szakmai képzettséggel. Ezért rendelkezik úgy a törvénymódosítás, hogy a kérelem elbírálását az intézmények vezetőire bízza.

 

(10.40)

 

Ugyanakkor a fenntartó erősebb ellenőrzési jogosítványaival biztosítani igyekszik a beutalási gyakorlat megfelelő színvonalát. A XX. század végén, Európa közepén hajléktalanok fagynak meg, és halnak éhen. A társadalom lelkiismeretének végre meg kell szólalnia. Erre utaló jelként tapasztalható, hogy a civil szféra, a társadalmi és az egyházi szervezetek szerepe - elsősorban a hajléktalanok és részben az időskorúak ellátásában - megjelent, ma már az ellátások 20 százalékát ezek biztosítják. A meglévő intézmények műszaki állapota azonban nem felel meg helyenként még a minimális feltételeknek sem.

A szűk területre összezsúfolt, közös szobában élő idősek között elkerülhetetlen torzsalkodások, gyűlölködések alakulhatnak ki. A humanizált ellátási formák családnagyságot alig meghaladó létszámú csoportokkal biztosíthatnának csupán esélyt a változásra, az alkalmazkodásra természetes okból már kevésbé képes időseknek. Ezért a javaslatban új ellátási formaként megjelenik a lakóotthon fogalma.

Különösen nehéz helyzetben tengődnek a fogyatékos személyek és a pszichiátriai betegek. A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségéről rendelkező törvény ugyanakkor kimondja, hogy elhelyezésüket legkésőbb 2010. január 1-jéig kis közösségeket befogadó lakóotthonokban kell biztosítani. Ezt a munkát legfőbb ideje elkezdeni. A pszichiátriai betegek otthonaiban élők helyzetének rendezetlenségére már a hetvenes években felhívta a figyelmet Hajnóczy Péter: Elkülönítő című írása, mely nagy hazai és nemzetközi visszhangot keltett, hisz az első olyan irodalmi mű volt a szocializmus viszonyai között, mely nyilvánosan szólni mert az elesettek személyi jogairól. Helyzetük jogi rendezése azonban még a mai napig sem történt meg, az elmeügyről szóló humanista törvény elfogadása során sem. Ezért tartalmaz az előttünk fekvő törvényjavaslat jog- és érdekvédelmet tartalmazó szabályokat, mert a jogi szabályozás eddigi hiánya miatt az intézményekben élő fogyatékos személyek alapvető jogai ma még nem biztosítottak. Itt kell említést tenni a 35. §-ban megjelenő, lényegében garanciálisnak nevezhető elemről, mely pontosan igyekszik meghatározni a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény fenntartójának feladat- és jogkörét.

Üdvözölendő a törvényjavaslatnak az a része, mely az érdekképviseletek szerepét erősíti, s az érintettek védelmét növeli úgy, hogy az intézmény állami vagy nem állami fenntartója "kikéri az ellátottak országos érdekképviseleti szervezete területileg illetékes szerveinek véleményét az intézmény működését érintő lényeges döntés meghozatala előtt. Tényleges döntéshozatalnak minősül, különösen az intézmény megszüntetése, az intézményi típus, forma megváltoztatása." - Eddig az idézet.

A javaslat példálózó jellegű, de vitatható, mert például lényeges kérdés az ellátottak szempontjából, mondjuk, a térítési díj, vagy például ha az intézmény anyagi okok miatt szűnne meg, és nincs további finanszírozó, akkor csak elvi jelentősége van a lehetőségnek. De felmerülhet az is, hogy mi a követendő eljárás, ha az ellátottakra tekintettel több érdekképviseleti szerv is illetékes. A javaslat 41. §-a szerint az érdekképviseleti fórum tagja lesz a fogyatékosság jellege szerinti országos érdekképviselet területileg illetékes szervezetének képviselője, és ez egy igen jelentős lépés.

A fenntartó részéről fontosnak tartom a szakmai munka ellenőrzését és nemcsak a gazdálkodás ellenőrzését; természetesen csak az abban az esetben, ha ehhez a munkához igénybe veszik a megfelelő szakembert. A személyes gondoskodást végző személyek továbbképzésének megszervezése is szükségszerű, mert ezek a foglalkoztatottak jelenleg csak abban az esetben részesülnek továbbképzésben, ha a munkáltató ezt magánszorgalomból megszervezi.

Ami továbbra is megoldatlan marad, mert ebben a csomagban nincs rá lehetőség, az a tartási szerződések lakhely szerinti illetékes önkormányzathoz történő bejelentésének és időközönként a tartás teljesítése ellenőrzésének kötelezővé tétele, mert egy-egy tartás megkötésével kiszolgáltatottá válnak az idős emberek. Előfordul az is, hogy intézményi elhelyezést nyernek, és az eltartók elfelejtenek szólni a tartási szerződés meglétéről, pedig ebben az esetben intézményi térítési díjat és nem személyi térítési díjat kell megállapítani gondozási díjként.

 

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

Tisztelt Ház! Remélem, hogy a szociális törvény mostani módosítása a szükséges intézményi változtatásokon túl a társadalom figyelmét is felhívja arra, hogy nagyon sokan élnek közöttünk elesettségben, kiszolgáltatottságban, emberhez méltatlan körülmények között. Egyetlen felelős politikus vagy más pályán sikeres ember sem lehet elégedett teljesítményével addig, amíg meg nem próbál segíteni ezen. Ezért a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja feltétlenül támogatja a törvényjavaslat elfogadását.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
69 38 1999.05.06. 6:20  21-43

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, abban mindannyian egyetértünk, hogy nagyon jó lenne már valamilyen rendet tenni a tb-számlák kapcsán, és hogy rendezni kell a társadalombiztosítási tartozások folyószámláit, annak a mintegy 136 milliárd forintnak a sorsát. Azért mondom, hogy mintegy 136 milliárd forint, mert közismert, hogy ezeknek a folyószámláknak a hitelessége... - különösképpen a '98. december 31-e előtti időkről igen bizonytalan adatokat tartalmaznak, és ezen adatok feldolgozottsági szintje sem biztosítja az eredményes felhasználásukat és ennek alapján a járuléktartozások behajtását.

Úgy gondolom, ennek legékesebb bizonyítéka az, amit ma már hallhattunk, hogy a könyvvizsgálói auditálás sem történt meg ezen okok miatt. Annak ellenére nincs egységesen használható járulék-nyilvántartási, informatikai rendszer, hogy a társadalombiztosítás úgynevezett önkormányzata és az Egészségbiztosítási Pénztár vezetése közel 11 milliárd forintot költött ezen informatikai rendszerek kiépítésére. Úgy gondolom, nemcsak a bizottsági tagok, hanem más képviselők is kézhez kapták az Állami Számvevőszék márciusi jelentését, amely szerint a közel 11 milliárd forint haszontalan felhasználásáért egyértelműen a társadalombiztosítási önkormányzatok és az Egészségbiztosítási Pénztár volt vezetőinek a felelősségét állapítja meg, illetve veti fel.

Ez a törvényjavaslat, amiről most tárgyalunk, tulajdonképpen ezt a rendezetlen állapotot próbálja megfelelően rendezni, nem vitatva azokat a morális aggályokat, amelyek itt tulajdonképpen mindkét oldalról felvetődnek, hogy esetlegesen hosszabb távon talán a fizetési fegyelem fellazulásával járhat ez a megoldás. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy amikor a költségvetés tárgyalása kapcsán a tb-járulékok csökkentéséről volt szó, az ellenzék - és ez egy analógia próbál lenni - azzal vetette el a javaslatot, hogy a jelenlegi állapotban nem lehet megengedni azt, hogy csökkenjen a bevételek nagysága, hisz így is deficittel működnek az alapok, de, hála istennek, azért ezek a jóslatok nem váltak valóra az első negyedéves adatok kapcsán. Dacára annak, hogy csökkentek a kulcsok, azért a bevételek nagysága a korábbiakat meghaladta.

(12.30)

A másik, amit mindenféleképpen elfogadhatónak kell tekinteni, hogy a jelenlegi törvényjavaslat ezeknek a kaotikus állapotoknak a megoldására mostani egyszeri alkalommal és kivételesen és kizárólagosan a '99. január 1-je előtt vezetett járulékszámlák esetében ad módot arra, hogy a tartozásokat méltányosan rendezzék, és ennek segítségével teljesen új, korrekt és hiteles folyószámlák nyitására kerüljön sor. Annak érdekében azonban, hogy a rendezésben érdekeltté tegyék a hátralékosokat, kénytelen a társadalombiztosítás a kintlevőségek egy részéről lemondani, ugyanis ha az egyeztetést követően a járulékfizetésre kötelezett 30 napon belül befizeti a tartozást, akkor elengedik a késedelmi pótlékát és a bírságtartozást.

Tény és való, hogy ez igen jelentős összeg, több mint 92 milliárd forintról van szó, de azt senki sem tudja itt ebben a Házban megmondani, hogy ha mondjuk, ezt a lépést nem tesszük meg, akkor ennek a 92 milliárd forintnak a nyomát valaha látnánk-e, úgyhogy így fölvetni a problémát nagyon akadémikus. Ráadásul a javaslat csak azoknak nyújt kedvezményt, akik képesek megfizetni tartozásuk késedelmi díjait, tehát azoknak, akik eddig is megtehették volna ezt, hiszen láthatóan van rá pénzük.

Azoknak a jó szándékú adósoknak azonban, akik éppen a magas társadalombiztosítási járulékok és késedelmi kamatok miatt nem voltak képesek elegendő szabad jövedelemre szert tenni, amiből fizethettek volna, tovább nőtt a tartozásuk, egészen a csődig; mint ahogy az adósok jelentős része már most is azokból tevődik össze, akik felszámolási vagy csődeljárás alatt állnak. A vezetett közel 600 ezer folyószámla közül 174 ezer az ilyen, valójában már nem létező vállalkozás számlája.

Tény és való, hogy a tb várható veszteségeit nagyon nehéz lenyelni, talán nehezebb, mint a legkeserűbb gyógyszert, de reméljük, hogy ez a terápia hatásos lesz, és bízunk benne, hogy ez a jelenlegi megoldás hosszú távon rendezni fogja ezt a problémát.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
69 64 1999.05.06. 1:01  43-71

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tényleg nem akartam részt venni a vitában, de úgy gondolom, elnézést, de arcpirító, hogy állandóan a '91-94 közötti évekre hivatkoznak, elfelejtvén azt, hogy több évtized állt volna esetleg rendelkezésre arra - miközben a párt- és elvtársaik tapsoltak az éppen fennálló diktatúrának -, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozzanak. Amikor visszautalnak az első szabadon választott, demokratikus kormányra, azért ezt se felejtsék el!

 

(13.50)

 

Azt nagyon sajnálom, hogy Béki Gabriella úgy gondolja, hogy az ünnepnek nincs jelentősége. Úgy gondolom, hogy egy ország életében ezeknek az ünnepeknek, amelyekből adódóan 50 évenként van lehetősége egy országnak, hogy megmutassa magát, igenis nagyon komoly jelentősége van, és sajnálom, ha így állnak a kérdéshez.

Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
69 87 1999.05.06. 6:24  71-96

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Az ajánlás 35. pontjában - egy korábbi bizottsági döntés alapján lehetőséget látva - igyekszem a transzplantációval kapcsolatos kérdéskört életszerűbbé, illetve elfogadhatóbbá tenni.

Mint jól tudjuk, a hatályos egészségügyi törvény a halált követően a hozzátartozók beleegyezését teszi kötelezővé, hogy donorból szervet távolítsanak el. Ennek kapcsán eszembe jut - idézem Vojnik képviselő asszonynak a hatályos szöveget - a 211. § (2) bekezdése: "A kezelőorvos a szerv, illetve szövet átültetésére rendelkezésre álló időn belül köteles meggyőződni arról, hogy a beteg életében tett-e tiltakozó nyilatkozatot. Ilyen nyilatkozat hiányában a kezelőorvos köteles a 16. § (2) bekezdése szerinti személy nyilatkozatát beszerezni az elhunytnak a szerv, szövet eltávolítására vonatkozó feltehető szándékáról." Erről van szó - lehet, hogy rosszul fogalmaztam.

Visszatérve: eszembe jut, amikor tavaly vagy tavalyelőtt volt a miskolci kórháznak az a szövettel kapcsolatos polémiája - nem akarom azt mondani, hogy botránya -, akkor a kórház igazgatója azt nyilatkozta, hogy ilyen esetekben mindenki fel van háborodva, csak akkor, amikor saját maga érintett egy ilyen ügyben, természetesen rögtön az egészségügyi személyzettel kapcsolatosan az az elvárás fogalmazódik meg, hogy őt nem érdekli, milyen módon, de azonnal oldják meg a problémáját. Ez az egyik része a dolognak.

Úgy gondolom, semmi nem akadályozná azt, hogy az általam benyújtott módosító javaslat - amely tulajdonképpen teljesen megegyezik a Magyar Szervátültetettek Szövetségének javaslatával - keresztülmenjen, és semmiféle olyan személyiségi jogi aggályokat nem vet fel, amilyenek ezzel kapcsolatban felmerülnek. Maga ez a javaslat nem helyezi lehetőségen kívül azt, hogy valaki tiltakozzon a szerv kivétele ellen, de nem teszi kötelezővé ennek a beszerzését, hisz egy olyan procedúráról van szó, ami tulajdonképpen - a vesetranszplantáció kivételével - csak néhány órát engedélyez arra, hogy ezek a nyilatkozatok beszerezhetők legyenek.

Engedjék meg, hogy a Magyar Személyiségközpontú Pszichoterápiás és Mentálhigiénés Egyesület elnökének, Török Iván pszichológusnak a témával kapcsolatos szakvéleményéből egy rövid részt idézzek. Ez azt bizonyítja - szakember bizonyítja azt -, hogy önmagában ez a kérés adott pillanatban egy olyan pszichológiai állapotban éri a hozzátartozót, amikor tulajdonképpen egy beszűkült tudatállapotban van. Azt írja, hogy "A sorscsapások, súlyos veszteségek, nagyon rossz hírek emocionális szindrómákkal is járhatnak, s igen sokszor szorongásos reakciómódot váltanak ki. Az elvesztett hozzátartozóval szembeni önvád, önmarcangolás kínos élményét érezheti az életben maradt személy. Ilyenkor valódi vagy vélt mulasztásai miatti lelkiismereti feszültségét túlkompenzálással próbálja csökkenteni. Azt gondolhatja, hogy legalább most kell mindent megtennie az elhunyt hozzátartozó érdekében, megvédve őt a szervkivétellel járó projiciált szenvedéstől és megaláztatástól. A projíció következménye az is, hogy a szervkivételről előzőleg egyáltalán nem nyilatkozó hozzátartozónak utólag elutasító véleményt tulajdonít az élő családtag". Lejjebb azt írja, hogy "Feltételezhetjük, hogy egy követő kutatás keretében a szervkivételt elutasító vizsgálati csoport tagjait a haláleset időpontja után több hónappal újra megkérdezve már beleegyező választ kapnánk".

Úgy gondolom, hogy ez nagyon jól jellemzi a helyzetet. Nagyon-nagyon kérem az itt ülő, ezzel a témával foglalkozó képviselőtársaimat, hogy a módosító javaslatok szavazásánál mindenféleképpen támogassák ezt a módosító javaslatot, hiszen, mondom, nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy nyilatkozatot tegyenek az emberek. A sajtóból tudjuk nagyon jól, dacára annak, hogy ilyen jellegű felhívások jelentek meg a sajtóban, tizenhat ilyen, ezzel kapcsolatos nyilatkozat született, ami regisztrálásra került; de azt is nagyon jól tudjuk, hogy amikor Sydneyben volt a transzplantáltak világtalálkozója, akkor iszonyatos költségekkel, különböző szórólapokkal és formanyomtatványokkal próbálták rávenni a lakosságot arra, hogy nyilatkozzanak és regisztráltassák magukat, és ha jól emlékszem, olyan 5 százalék körüli eredmény született - tehát az az út sem jó. Nem akarom, mert ez számomra nem anyagi kérdés, részletezni azt - akik itt ülnek, nagyon jól tudják -, hogy egy kellő időpontban elvégzett transzplantációnak a gyógyítás költséghatékonyságát illetően is, és nemcsak az életminőséget javítóan, milyen jelentősége van.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
74 2 1999.06.01. 5:12  1-5

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Harmadik hónapja folyik déli határaink szomszédságában, a Balkánon a háború. Hazánk a tisztelt Ház felhatalmazása alapján légterének és repülőtereinek átengedése mellett humanitárius egészségügyi alakulat biztosításával igyekszik kivenni részét a konfliktus megoldásában. Az egészségügyi alakulat részvétele nem csupán NATO-tagságunkból eredő szükségszerűség, hanem morális kötelességünk is az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő, magyar emigránstömegeket fogadó segítőkészség fényében.

A rendszerváltozás óta második alkalommal igyekeztek honvéd orvosaink és munkatársaik háború sújtotta területek katonáinak és civil lakosainak megsegítésére. Tevékenységüket korábban és most is elismerés övezi, szakmai felkészültségük minden igényt kielégít. Mindezt úgy, hogy megfelelő hátországgal, olyan intézménnyel, mely a kor kívánalmainak megfelelő gyakorlóterepet jelentene, nem rendelkeznek - a Központi Honvéd Kórház helyzetére gondolok. Tekintsünk vissza egy kicsit az előzményekre:

1986. július 6-án a Minisztertanács honvédelmi bizottsága jóváhagyta a Központi Honvéd Kórház rekonstrukciós tervjavaslatát az akkor érvényben lévő honvédelmi direktíva követelményeinek megfelelően, a katona-egészségügy fejlesztése részeként. A tervek alapján csak elméletileg beszélhettünk rekonstrukcióról, hisz 80 százalékban új kórház építéséről, s csak 20 százalékban a meglévő épületek rekonstrukciójáról volt szó. A beruházás befejezésének időpontját 1994-re tervezték. A jóváhagyott előterjesztések alapján a rekonstrukció 1987-ben megkezdődött, és 1991. év végéig a tervek szerint folyt. A gazdasági helyzet nehezedésével az állami költségvetés a továbbiakban nem tudta finanszírozni a beruházás folytatását. 1992-ben miniszteri biztost neveztek ki a kórház-rekonstrukció élére. 1993 márciusában kormányhatározat született az ügyben, mely elrendelte és engedélyezte a beruházás részvénytársasági formában, üzleti alapon történő folytatását. Ezt követően az előbbit megerősítő újabb kormányhatározat kivételével nem történt semmi. A beruházás 1994 második félévétől teljesen leállt.

A rekonstrukciós beruházásra és a kapcsolódó feladatokra 1996. december 31-éig valamivel több mint 10 milliárd forintot költöttek. A különböző átvilágítások és tanulmányok elkészítésére, valamint az úgynevezett privatizáció előkészítésére ugyanezen időszakig 195,7 millió forintot költöttek. A már felépített épület állagmegóvása, őrzése, védelme évente mintegy 80-100 millió forintjába kerül az adófizető állampolgároknak. Mindezek közben a régi épületek felújítása, korszerűsítése - arra való hivatkozással, hogy épül az új - elmaradt.

A Magyar Honvédség Központi Honvéd Kórház rekonstrukcióját az elmúlt években az egészségügyi és honvédelmi kormányzat vezetése mint örökölt, szükségtelen kellemetlenséget okozó feladatot kezelte, s a javasolt megoldási alternatívákat elvetette, illetve érdemben nem döntött. Mindez negatívan hatott a honvédegészségügy egészére is. A fejlesztés leállítása, az elodázott döntések csökkentették a szolgálat presztízsét, minőségi feltételrendszerét, és csak roppant nehézségek árán tudott megfelelni a haderő-átalakítás, a polgári egészségügy reformja és az új szövetségi rendszerbe való csatlakozás által támasztott kihívásoknak, követelményeknek.

Számos érvet lehetne felsorakoztatni a beruházás mihamarabbi befejezése mellett. Az ország rendkívüli, nem csupán honvédelemmel összefüggő helyzetekre, katasztrófákra történő felkészülése megfelelő intézeteket és felkészült szakembereket igényel. A katona-egészségügy és a polgári sürgősségi ellátási rendszer, melynek kiemelkedő képviselője az Országos Mentőszolgálat, súlyos nehézségekkel küzd. Ezen nehézségek feloldását és a minősített, rendkívüli és katasztrófahelyzetek megnyugtató végrehajtásának lehetőségét segítené elő a Központi Honvéd Kórház rekonstrukciójának befejezése.

Végül, de nem utolsósorban igen rossz fényt vet Magyarország nemzetközi megítélésére, hogy a nagy számban érkező külföldi látogatók, diplomaták megdöbbenve tapasztalhatják a NATO-tag, az Európai Unióba törekvő ország elméletileg első számú kórházának múlt századi állapotait, miközben a félkész épületet pazarló módon az enyészetre hagyják. A kérdés megoldása már csak emiatt is halaszthatatlanná vált.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
74 280 1999.06.01. 2:10  273-285

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Amikor a bizottság ülése során erről a pontról tárgyaltunk, akkor valóban felmerült annak a lehetősége, hogy meg lehet-e nyitni újból azt a vitát, ami valóban az előző törvény elfogadásakor már szóba került, habár a jegyzőkönyveket utólag tanulmányozva azért ez annyira élesen nem vetült fel.

Úgy gondolom, hogy az előterjesztők nagyon önkényesen válogattak az alkotmánybírósági határozat indoklásából, amikor ezeket a valóban benne lévő tételeket sorolják fel, azonban egy pontatlanság is előfordul az előterjesztés általános indoklásában, mely szerint azt írják az előterjesztők, hogy az Alkotmánybíróság a határozata alapján továbbra sem ismeri el a magzat jogalanyiságát. Valóban - csak ebben a formában ez így félrevezető lehet. Az Alkotmánybíróság kifejezetten kijelenti azt, hogy ebben a határozatában erről a kérdésről nem kíván nyilatkozni, de azt is kifejezi, hogy ez nem teszi lehetetlenné, hogy a törvényalkotó ezzel kapcsolatban a kérdéssel foglalkozzon.

Megítélésünk szerint - és tulajdonképpen ez a 24 oldalas alkotmánybírósági határozat, valamint két alkotmánybíró különvéleménye - ez azért azt indokolja, hogy ezt a kérdést nem lehet olyan egyszerűen elintézni. Nekünk az a véleményünk, hogy körültekintőbben kell ezt a kérdést megoldani, és mindenféleképpen foglalkozni kell a magzat jogalanyiságának a kérdésével, és ezzel kapcsolatban, pártállásra tekintet nélkül, mindenkinek színt kell vallani, és ebből a megfontolásból nem támogatjuk, hogy most tárgyaljuk ezt az ügyet.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
78 59 1999.06.14. 15:18  38-80

DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! A füst felszállt, a rózsaszín lufi is megkerült, és tartalommal kitöltve fekszik előttünk a kormány törvényjavaslata a gyermekgondozási díj ismételt bevezetéséről.

Ezzel csak utalni szeretnék az e törvényt megelőző országgyűlési határozati javaslat tárgyalása során az ellenzék által megfogalmazott kritikákra. Az ekkor elhangzott felszólalások jegyzőkönyvét elolvasva, így felelevenítve a vitát és összehasonlítva a törvényjavaslattal, úgy gondolom, nem volt hiábavaló a polémia. Mindazokra a konkrét kérdésekre, amelyek akkor felvetődtek, választ kaptunk. Az eddig elhangzott felszólalásokból az is nyilvánvaló, hogy alapvetően semmit nem közeledtek az álláspontok. Az ellenzék elutasítja a törvényjavaslatot, és alkalmatlannak ítéli arra, hogy a nemzet fogyásának csökkenését megállítsa, a koalíciós kormány pártjai pedig alkalmasnak tartják. Ezzel elárultam azt is, hogy a Magyar Demokrata Fórum elfogadásra javasolja a törvényjavaslatot, hisz abban 1990 óta meghirdetett családpolitikájának minden elemét fellelni véli.

Tisztelt Képviselőtársaim! "A nemzet fennmaradásának és virágzásának feltétele a népességcsökkenés megállítása, és egy egészséges családokból összekovácsolódott, egészséges társadalom kialakulása." - fogalmazott a több évtized diktatúráját követően az első szabadon választott kormány programja. 1990 után a rendszerváltoztatást kikényszerítő gazdasági összeomlás következtében Közép- és Kelet-Európa minden országában drasztikusan csökkentek a születések arányai. A csökkenés mértéke és gyorsasága jóval meghaladta a hazánkban és a jóléti államokban is már korábban észlelhető tendenciát. Erre tekintettel az ellenzék által folyamatosan szociálisan érzéketlennek kikiáltott Magyar Demokrata Fórum vezette kormány fenntartotta és bővítette a családi támogatások rendszerét. A megszokott gyed-, gyesrendszer fenntartása mellett bevezette a várandóssági pótlékot és a gyermeknevelési támogatást, a gyedet. A megtett intézkedések a ciklus vége felé kedvezően éreztették hatásukat.

Az 1994-ben hivatalba lépett MSZP-SZDSZ-koalíció következetesen családellenes politikát folytatott, mely az 1995 márciusában elfogadott Bokros-csomag néven fog bevonulni a történelembe. Megszüntették az MDF-kormány által bevezetett, a terhesség harmadik hónapjától biztosított várandóssági pótlékot, helyette fele összegű járandóságot vezettek be. Korlátozták a három vagy több gyermeket nevelők gyermeknevelési támogatását, a gyedet. Eltörölték a gyermekek utáni adókedvezményt. Eltörölték a munkajövedelemmel rendelkező családokat támogató gyermekgondozási díjat. Jövedelemfüggővé tették a gyes rendszerét. Megvonták az alanyi jogon járó családi pótlékot.

Mindezek következtében a családi támogatások a nemzeti össztermék 1994. évi 4 százalékáról 1996-ra 2 százalék alá csökkentek, vásárlóértékük felét elvesztették. A családok hosszú távú kalkulációjának alapját jelentő támogatási rendszer szétverésére a születések számának drasztikus csökkenésével válaszolt az elemi biztonságérzetében megrendített lakosság.

A születések száma háborús időket idéző módon csökkent. Az 1994. évi 115 600-ról 1995-ben 112 050-re, 1996-ban 105 500-ra, 1997-ben 100 500-ra, a múlt évben pedig, az előzetes adatok szerint, történelmi mélypontra zuhant, 100 ezer alá.

A helyzet tragikussá fordulását mutatta, hogy már 1996 végén a Magyar Katolikus Püspöki Kar "Igazságosabb és testvériesebb világot" című, hívekhez és minden jóakaratú emberhez szóló körlevele is kiemelten foglalkozott a kérdéssel. Az idézett levél 93. pontja így fogalmazott: "Külön figyelmet érdemelnek a gyermeket nevelő családok, különösen a nagycsaládok. Jó részükben eszményi családi élet valósul meg, a gyermekek gondos nevelésben, jó és derűs családi légkörben tanulják meg a helyes életvezetés módjait. Másik részükben, elsősorban gazdasági és kulturális okokból, a felnövekvő gyermekek nevelésben alig részesülnek, esélyeik jelentősen kisebbek a kevesebb gyermeket vállaló családokban élő gyermekekéhez képest. Általánosan igaz azonban, hogy aránytalanul magas anyagi terheket kell viselniük azoknak a szülőknek, akik több gyermek nevelésére vállalkoznak."

Úgy látszik, a levél nem jutott el a Horn-Kuncze-kormány tagjaihoz, vagy ha eljutott is, a címzés alapján úgy ítélték meg, hogy az nem nekik szól. A Bokros-csomag után ugrásszerűen nőtt a művi abortuszok száma is, pedig a némely pontjában máig vitatott, szintén az Antall-kormány ideje alatt meghozott magzatvédelmi törvény hatására is, ezen a téren is kedvező tendenciák kibontakozását figyelhettük meg 1995 márciusáig. Mára azonban már az abortuszok száma egyes megyékben meghaladja a születések számát. Az igen kedvezőtlen folyamat az idei év első negyedében is folytatódott. A népesség fogyása tovább gyorsult, hisz csökkent az élveszülések száma, és növekedett a halálozások száma - bár ez utóbbi növekedési ütem lassulni látszik.

Ez év márciusának végén 10 millió 75 ezer honfitársunk élt az ország határain belül, 17 ezerrel kevesebb, mint a múlt év végén. 1999 első három hónapjában 22 700 gyermek született, az előző év azonos időszakához képest 4,5 százalékkal kevesebb. A nemzet korfáját figyelembe véve még súlyosabbnak tekinthető a helyzet, hisz most vannak szülőképes korban a Ratkó-korszak gyermekeinek gyermekei, tehát egy nagy létszámú generáció, melynek csökkenés helyett emelnie kellett volna a születések számát.

Tisztelt Ház! Nemzetközi felmérés szerint hazánkban a családok ma még mindig fontosnak tartják a gyermekáldást, általában 2-3 gyermek születését tervezik, eltérve attól a Nyugat-Európában észlelhető tendenciától, mely szerint a gyermektelen családmodell egyre elfogadottabbá válik, de a szép tervekből sajnos az esetek jelentős részében csak egy szülés válik valósággá, köszönhetően nagyrészt a Bokros-csomagnak.

(17.20)

A gyermekek után járó adókedvezmény és a gyed eltörlésével az MSZP-SZDSZ-kormány a fő csapást a munkajövedelemmel rendelkező családokra mérte. Éppen a tágabb értelemben vett középosztályra, amely rendezett körülmények között neveli és taníttatja gyermekeit.

A Horn-Kuncze-kormány összekeverte a családpolitikát a szegénységi politikával, amikor a családtámogatási rendszert úgy torzította el, hogy munkajövedelemmel nem rendelkező anyák egy része számára érdemesnek tűnik megélhetési célból több gyermeket szülni. Így a csekély számú megszületett gyermekek közül is sokan halmozottan hátrányos helyzetbe kerülnek.

Az MSZP-SZDSZ-kormány jövőt felélő politikája felgyorsította az évtizedek óta tartó kedvezőtlen demográfiai folyamatokat. Az előrejelzések szerint 2020-ra, ha a helyzet nem változik, az ország lakossága másfél, kétmillió fővel csökken. A népességcsökkenés együtt jár az ország elöregedésével, az aktív-eltartott arány további eltolódásával, amely 2010 után kérdésessé teszi mind az egészségügyi, mind a nyugdíjrendszer finanszírozhatóságát.

A gyermeknevelés költségei nem terhelhetik csupán a gyermekeket vállaló családokat, mert a felnőtté váló nemzedékek sem csupán saját szüleik ellátását biztosítják. A fogyatkozó népesség a magyar jövő legsúlyosabb megoldatlan problémája, melynek kezelése széles körű politikai és társadalmi összefogást igényelne. Ez azonban - bízom benne, hogy csak itt, e Házban - nem látszik megvalósulni. Az ellenzék érvelésének hátterében jóformán kizárólag a Bokros-csomag igazolása áll. Heves reakcióik az azzal kapcsolatban megfogalmazott kritikákra lelkiismeret-furdalásukat mutatják, de úgy gondolom, számukra is megkönnyebbülést jelentene, ha bevallanák, hogy akkor súlyosan hibáztak.

És itt engedtessék meg egy kis kitérő! A Bokros-csomag története ugyanis nem 1995 márciusában kezdődött. Az évezred utolsó évtizedének kezdetére az ország valóban a szakadék szélére került. Az első szabad választással hatalomra jutott kormány nem csupán hatalmas adóssággal terhelt, teljesen üres kincstárat kapott elődeitől, hanem hamarosan szembe kellett néznie a keleti piacok villámgyors összeomlásával és egy balkáni háborúval.

Az intézményrendszer teljes átalakítása mellett kellett a gazdaság égető napi bajaira is megoldást találni. Időben egyre jobban távolodva az első négy évtől a Magyar Demokrata Fórum által vezetett kormány tevékenysége kezd a helyére kerülni. Az ország lakossága, bár folyamatosan a hatalom ellen uszították, néha még az alkotmányosság határait is átlépve bő három év alatt a kormány vezetésével csodát vitt véghez. 1993 végére, 1994 elejére Magyarország fordulóponthoz érkezett. Megindult a gazdasági növekedés, csökkenni kezdett az infláció és a munkanélküliség. Igaz az is, hogy ezzel párhuzamosan a költségvetési, a kereskedelmi és fizetési mérleg hiánya is nőni kezdett, amely korrekciós lépéseket igényelt volna a gazdaságpolitikában.

Tisztában volt ezzel az Antall József halálát követően megalakult Boross Péter vezette kormány is, és előkészítette az ezzel kapcsolatos lépéseket. A választók azonban másképp döntöttek. Elhitték a szakértő kormány mítoszát, és a "majd mi rendbe tesszük az országot" demagógiáját. A választások eredményeként abszolút többséget szerzett MSZMP-utódpárt hirdetett szakértelme ellenére nem vállalta egyedül a kormányzást. A rendszerváltoztatás hajnalán koalícióra lépett a legvadabb antikommunista retorikával politizáló SZDSZ-szel. A szocialista-liberális koalíció megalakulását követően háromnegyed évig egymással voltak elfoglalva, az ország érdekében nem tettek semmit, hacsak a privatizációs törvény körüli huzavonát és döntésképtelenséget nem tekintjük annak.

Az ország külhoni megítélése is rohamosan romlott, köszönhetően többek között a pénzügyminiszter és más kormánypárti politikusok külföldi útjai során az előző kormányt és ezen keresztül az országon negatívan beállító nyilatkozatainak. 1995 márciusára, háromnegyed évi tétlenkedésnek köszönhetően, valóban fizetési válság fenyegetett, amely már lépésre kényszerítette a kormányt. Ezt a lépést hívják Bokros-csomagnak. Akkor is elmondtuk, hogy bizonyos elemeivel, például a forintleértékeléssel és az importvám bevezetésével egyetértünk, de a szociálpolitikát, az oktatást és az egészségügyet érintő lépéseket feleslegesnek és a nemzet szempontjából hosszabb távon tragikusnak tartjuk. Az idő minket igazolt. Ezt a Bokros-csomag mítosza kapcsán el kellett mondanom. Hiszen önök, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, úgy állítják be az akkori intézkedéseket, mintha azoknak nem lett volna alternatívájuk. Igaz, saját kormányukról is ezt állították.

Visszatérve az előttünk fekvő törvényjavaslatra, joggal vetődhet fel a kérdés: megfelel-e a koalíciós kormány család- és szociálpolitikai céljainak, azaz segíti-e megállítani az ország népességének fogyását, a gyermeknevelés anyagi és erkölcsi elismerésével ösztönzi-e a családokat a gyermek vállalásra, megakadályozza-e a gyermekeket nevelő családok elszegényedését?

Ez a törvény önmagában nem oldja meg ezeket a problémákat, azonban látnunk kell, hogy a jelen esetben egy szociálpolitikai döntéssorozat egyik eleméről van szó. Ezzel kapcsolatban már szó esett a családi pótlék alanyi jogúvá válásáról, a tandíj eltörléséről, a gyermekek után járó adókedvezményről.

Bízunk benne, hogy ősszel megvitathatjuk a kormány lakáspolitikai koncepcióját is. Ebbe a sorba állíthatók az aktív foglalkoztatáspolitika érdekében teendő döntések. A gyed maximált összeghatárát és életkori kiterjesztését azonban elégtelennek tartjuk. A Magyar Demokrata Fórum a gyed maximumát a minimálbér háromszorosában kívánja megállapítani, és folyósítását a gyermekek hároméves koráig javasolja kiterjeszteni. Ilyen feltételek mellett látjuk megvalósíthatónak a megfogalmazott célt, és értünk egyet azzal, hogy adó- és tb-köteles legyen, ugyanakkor természetesnek vesszük, hogy a gyermekek után járó adókedvezményt a gyed esetében is érvényesíteni lehet.

A gyermekgondozási díjra történő jogosultsághoz szükséges biztosítási idő meghatározásánál véleményünk szerint figyelembe kell venni az oktatási rendszer változását is. Az úgynevezett emelt szintű középfokú oktatás esetén a tanulók esetleg öt-hat évet is tanulói jogviszonyban töltenek az adott intézményben, és azt követően állnak munkába. Javasolni fogjuk, hogy ezek a plusz évek is beszámíthatóak legyenek a biztosítási időbe.

A törvényjavaslat és az ezzel összefüggésben korábban tárgyalt országgyűlési határozat vitájában elhangzott kritikák közül egy valamire én is szeretném felhívni a figyelmet. Nevezetesen arról van szó (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy a hetvenes... Akkor majd az általános vita folytatásában fogom elmondani.

A törvényjavaslatot összességében elfogadásra javasoljuk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz, az FKGP és az MDF padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
80 40 1999.06.21. 5:31  29-105

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Abban minden előttem felszólaló egyetértett, hogy a magyar népesedési adatok tragikusak. A demográfiai adatok alapján nyilvánvaló, hogy ma Magyarországon egyre kevesebben vállalják az elszegényedést a miatt a természetes és egészséges emberi szándék miatt, hogy aránytalan áldozatot hozva is gyermeket hozzanak világra. Mert nagyon igaz, amit Andorka Rudolf néhai szociológiaprofesszor, a közgazdasági egyetem egykori rektora mondott: "A szegénységnek ma gyermekarca van." Vagyis aki a gyermek megszülését vállalja, az a szegénységet vállalja.

Az egyre csökkenő születésszám, növekvő halandóság miatt a magyarság kipusztulásra ítélné önmagát. A demográfia tudósai szerint ha a jelenlegi folyamat változatlanul továbbfolytatódik, 15 év múlva olyan kevés munkaképes korú ember él ebben az országban, hogy választaniuk kell: vagy gyermeket nevelnek, vagy időseikről gondoskodnak; mindkettőre egyidejűleg már nem lesznek képesek. Minden felelős, a jövő iránt elkötelezett politikusnak keresnie kell e népességi csapdából kivezető utat - márpedig már ma, hiszen aki ma nem születik meg, az holnap nem szülhet gyereket.

 

(15.10)

Tudom, hogy az anyagi támogatás egyetlen formája sem elegendő önmagában ennek az önpusztító folyamatnak a megfordítására. Ehhez az államnak el kell fogadnia, hogy a gyermekvállalás nemcsak magánügy, hanem az egész társadalom közös beruházása, annak érdekében, hogy a jövőben is legyenek, akik a közösség közös terheit hordozni képesek. Tehát az adó-, vám-, illetékrendszer egészét át kellene tekinteni. Az állampolgárnak pedig be kellene látnia, hogy nem egyedül él a világban, ezért nem csupán önmagáért felelős, hanem az őt körülvevő és létét biztosító társadalom egészéért is, beleértve szüleit és utódait egyaránt.

Hosszú út áll előttünk mindennek közös elfogadásáig. De a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik; ilyen lépést jelent a gyed visszaállítása. Természetes, hogy azok, akik egykor megszüntették, most ellenérveket sorakoztatnak fel. Egyik kifogásuk az, hogy ne kössük a gyermekgondozási díjat előzetes munkaviszonyhoz. Mivel azonban a gyednek éppen az a lényege, hogy keresetfüggő, kereső foglalkozás nélkül vajon hogyan lehetne megállapítani?

A másik érv szerint igazságtalan megkülönböztetést jelent a gyermekvállalók között, ha az alacsonyabb jövedelműek gyermekenként kevesebb összeget kapnak egykori jövedelmük alapján, mint a jobban keresők. Ez az álláspont azonban a kérdés fordított értelmezésén alapul. A kapott gyed ugyanis mindenképpen kevesebb, mint az anya előző keresete volt, tehát az anyagi veszteség a gyermeket vállaló anyánál annál nagyobb, minél magasabb volt előző keresete. Márpedig az ember a veszteséget jobban megérzi, mint jövedelme növekedését érezné. A kialakult, megszokott életszínvonalról nehezebb lemondani, mint hozzászokni a magasabbhoz.

Ráadásul a gyerekápolással töltött idő alatti jövedelem felülről korlátozott, legfeljebb a minimálbér kétszerese, vagyis ma havi 45 ezer forint. Aki már nevelt gyermeket, jól tudja, hogy a keresetkiegészítéssel együtt ez bizony nem fedezi a gyermeknevelés valós költségeit. Ezért a Magyar Demokrata Fórum arra törekszik, hogy az ország teherbíró képességének függvényében a felső határ ennél magasabbra kerüljön.

Egy kritikai elem azonban mindenképpen figyelmet érdemel, az ezzel kapcsolatos véleményünket Varga István képviselőtársam a költségvetés- és adópolitika tárgyában tartott vitanapon részletesen kifejtette, és korábban már én is utaltam rá. Nevezetesen arról van szó, hogy a '70-es, '80-as évek idején bevezetett előremutató családpolitika a '90-es évek végén a kialakult piacgazdasági környezetben egy az egyben már nem alkalmazható. Mára a munkaerő-piaci helyzet alapvetően eltér a kötelező foglalkoztatás időszakától, hiszen a munkáltatók ma már egyáltalán nem érdekeltek - hacsak nem magasan kvalifikált munkavállalóról van szó - a gyesről, gyedről visszatérők befogadásában, foglalkoztatásában.

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ezért a Magyar Demokrata Fórum szükségesnek tartja, hogy az anyák védelme szempontjából további intézkedések és törvények szülessenek. Ezek közé tartozhat, hogy a járulék- és adópolitikában pozitív diszkriminációt kell alkalmazni az anyák érdekében. Azonban addig se irigyeljük a társadalom segítségét egyetlen anyától sem, aki mindannyiunk jövőjéért is áldozatot vállalva neveli gyermekét! Természetesen az MDF megszavazza a gyermekgondozási díj visszaállítását.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
80 122 1999.06.21. 10:38  105-131

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról rendelkező törvény nyolc éve született. Az a tény, hogy csak most kell módosítani, azt bizonyítja, hogy a rendszerváltoztatás sikerültebb törvényei közé tartozott. Azt pedig, hogy valójában mennyi minden változott az egészségügyben az elmúlt években, jól példázza néhány olyan kifejezés mostani törlése a régi törvényből, melyet egykor külön jogszabályokkal igyekeztek kordában tartani a jogalkotók. Mert egy szektorsemlegesen finanszírozott rendszerben, ahol bármelyik tulajdonformában működő szolgáltató egyenlő jogú szereplő, mi értelme lenne nevesíteni az egészségügyi vállalkozás keretében működő intézményt vagy az orvosi magángyakorlatot, az egészségügyi magántevékenységet.

A szükséges változtatások mellett azonban léteznek olyan alapelvek, amelyeket csorbítani nem lenne szerencsés ma sem. Sőt, ha arra a technológiai expanzióra gondolunk, mellyel a hazai és világcégek elborítanak bennünket, ha arra az élelmiszerdömpingre, mely időnként élelmiszer-egészségügyi botrányokban robban, de akár környezetünk rettenetes állapotára is utalhatnék, nem beszélve a világméretű turizmus áradatáról, melynek résztvevői sokkal gyorsabban hurcolhatnak be bármely járványt, mint az az idő, mely az esetek felismeréséhez szükséges lenne, akkor be kell látni, hogy az ellenük való védekezés csakis állami feladat lehet, mégpedig centralizált, egységesen szervezett és irányított, kellő jogosultsággal rendelkező, országos hatáskörű szerv formájában, melynek költségeit az állami költségvetésből kell fedezni. Ezekkel az elvekkel mindenki egyetért úgy általában, a viták a megvalósítás módjával kezdődnek.

Minden ember egyedi, de nem egyedüli élőlény. Az állampolgárok közösségben élnek, egészségi állapotuk a társadalom és a környezet által meghatározott, és minden egyes polgár egészségi állapota befolyásolja a közösség egészségének állapotát. Ezért egészségünk védelmét sem lehet szétaprózni sem területi autonómiák, sem - mint ez történt a tanácsrendszerben - tárcaérdekek mentén, mint arra ismétlődő példák utalnak az ÁNTSZ-törvény sorsát áttekintve.

A viták elsősorban most is a Környezetvédelmi és az Egészségügyi Minisztérium között zajlanak. Néha az az érzésünk, mintha a környezetvédelem ember nélküli világban gondolkozna, az egészségügy pedig nem a világban élő emberekben, mintha nem létezne a környezet-egészségügy fogalma. Ezek a viták vezettek oda, hogy a törvényjavaslatban felosztják a hatásköröket egymás közt. A települések környezeti, levegőminőségi normáinak kimunkálásában az ÁNTSZ csak közreműködik, a zárt terek levegőminőségi normáit viszont ő határozza meg. Ugyanez a megkülönböztetés látható a zaj és rezgés határértékeinek meghatározásakor. Mintha a fény kettős természetéhez hasonlóan minden egyes ember kettő lenne, és az egyikük zárt terekben, a másikuk nyílt terekben létezne csupán. De mi lesz vele vagy velük az ajtóban? Nem tudom. Minden embert skizofrénnek látnak a minisztériumok, vagy talán csak ők azok?

Ugyanilyen hatásköri féltékenységet jelez a katonai és polgári közegészségügyi szolgálat merev kettéválasztása, az előbbit most már a hazánkban tartózkodó külföldi fegyveres erőkkel kiegészítve. Rájuk nézve még csak érthető valami területen kívüliség deklarálása, de miért hiszik, hogy egy vírus vagy baktérium visszaretten a laktanya kerítésétől vagy a dioxinos tojás a kapuban álló őrtől. Tudom, hogy ez a megkülönböztetés az eredeti törvényben is szerepelt, de annak elfogadásakor is vitatta már az egészségügyi bizottság, amikor pedig egyezkedni próbáltak a honvédelmi bizottsággal, olyan katonás fogadtatást kaptak, hogy lábujjhegyen osontak ki a teremből.

Az ilyenfajta hatásköri viták persze természetesek a tárcák között. A Miniszterelnöki Hivatal feladata lenne a különböző érdekek összehangolása. Ennek a törvényjavaslatnak az esetében azonban a MEH inkább csak azt vitatta, hogy a szolgálat központi hivatal vagy továbbra is államigazgatási szerv legyen-e; véleményünk szerint ez utóbbi.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat ugyanis komplex tevékenységet folytató szolgálat, felügyeletet gyakorol az ország közegészségügyi, járványügyi viszonyai felett, irányítja és felügyeli az egészségvédelmi tevékenységet, koordinációs, egészségügyi igazgatási, valamint szakfelügyeleti feladatokat lát el. A szolgálat biztosítja a lakosság egészségi állapotának figyelemmel kísérését, javítását, az ország egészségügyi biztonságát, hatósági intézkedéseket tesz, melyeket laboratóriumi vizsgálatokkal támaszt alá, és más speciális feladatokat is ellát, mint például a fertőtlenítés, feltéve, ha van rá elegendő pénze.

A Magyar Demokrata Fórum szerint az ÁNTSZ leghatékonyabban továbbra is országos hatáskörű szervként tudja kifejteni jelentős tevékenységét, és tud eleget tenni a törvényben előírtaknak.

Úgy gondoljuk, hogy a szervezet "szolgálat" szóval való megnevezése jól tükrözi a jelenlegi, az egész ország területére kiterjedő struktúrát, hatáskört és hatósági jogkört, ezért a hivatallá való módosítást nem tartjuk szakszerűnek és indokoltnak, és osztjuk a szolgálat szakembereinek ezzel kapcsolatos aggodalmát. Számunkra sokkal lényegesebb azonban, hogy az új szabályozással nőnek vagy csökkennek-e a szolgálat lehetőségei az előbb említett, egyre növekvő kihívásokat jelentő feladatok ellátására. Ebben a kérdésben egymással ellentétes tendenciák figyelhetők meg a törvényjavaslatban.

Mindenképpen jobb feltételeket jelent az eredeti 3. § újrafogalmazása, világosabb szerkezetbe rendelése. Az eredetiben található néhány homályos megfogalmazás, mint például a "figyelemmel kíséri" vagy a "szolgálat és egyéb szervek együttműködnek" szerencsésen kimaradt, és az új szövegben többnyire világos, szabatos fogalmak szerepelnek: "vizsgálja", "vizsgáltatja", "ellenőrzi", "elemzi".

Annál sajnálatosabb, hogy egy eddig előírt igen lényeges feladat ugyancsak kimaradt a törvényjavaslatból. Arról beszélek, hogy az ÁNTSZ az eddigiekben nemcsak gyűjtötte és nyilvántartotta a fertőző és egyéb betegségek adatait, hanem az így nyert adatokat fel is dolgozta, előfordulási, gyakorisági, epidemiológiai elemzéseket készített. Ezek nélkül az ország és egyes területek egészségi állapotát időben és térben bemutató elemzések nélkül nem létezhet sem egészségügyi tervezés, sem semmilyen hosszú távú egészségpolitika. Nem véletlen, hogy jelentős Phare-pénzeket biztosított hazánknak erre a célra az Európai Unió. Igaz, az előző egészségügyi kormányzat nem élt ezzel a lehetőséggel, de ez nem lehet ok arra, hogy most lemondjunk az egész ügyről. Annál kevésbé, mert az Európai Unióhoz küldött országjelentésbe azt írtuk, hogy van működő és megbízható egészségügyi statisztikai rendszerünk, mely alkalmas az epidemiológiai helyzet folyamatos és pontos követésére. Bizonyára csodálkoznának, ha kiderülne, még sincs.

Továbbra sem rendezi megnyugtató módon a törvényjavaslat a foglalkozás-egészségügy helyzetét.

 

(17.20)

Azóta ugyanis, amióta az üzem-egészségügyi szolgálatot a munkaadóknak kell fenntartani, áldatlan állapotok uralkodnak ezen a területen. Hiába deklarálja ugyanis a törvényjavaslat az ÁNTSZ feladatait e téren, ha a munkaadók nyilvánvalóan ellenérdekeltek hatékony munka-egészségügyi szolgálat működtetésében, mert miért fizetnének azért, hogy betartassák velük az oly szépen fogalmazott, ám csak drága áron betartható követelményeket.

Tudom, hogy a kérdés megoldása a különálló balesetbiztosítás megteremtése lenne, ám addig sem tartható az a helyzet, melyet jól jellemez az országos tiszti főorvos asszony március 18-án a megyei tisztiorvosokhoz írt ajánlása. Eszerint az egészségbiztosítás terhére nem vehető igénybe térítésmentesen a foglalkozás-egészségügyi ellátás, ezért azt ajánlja, fontos, hogy a foglalkozás-egészségügyi alapellátást nyújtó szolgáltatók a munkáltatókkal történő polgári jogi szerződéseikben előzetesen állapodjanak meg a járványügyi szempontból kiemelt jelentőségű munkaterületen foglalkoztatni kívánt munkavállalók előzetes munkaköri, szakmai, illetve higiénés alkalmassági vizsgálata során végzendő kötelező vizsgálat munkáltató részéről történő finanszírozása mértékéről. Tehát még közegészségügyi veszélyeztetést jelentő, járványügyi szempontból kiemelt jelentőségű munkaterületen is polgári jogi szerződést kössön az orvos az erre nem kötelezhető munkaadóval. Ha a munkáltatója nem hajlandó erre? Vagy ha hajlandó, akkor viszont hogyan érvényesül a törvényjavaslat egyes paragrafusában megfogalmazott általános szabály, mely szerint a munka-egészségügyi és járványügyi ellátás felügyelete állami feladat?

Minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. Az ÁNTSZ-ről rendelkező eddigi és mostani is ilyen. Ha a szolgálat működésétől a jövőben annyi pénzt vonunk el, mint az elmúlt években, akkor ez a törvény sem ér majd semmit. A végrehajthatóság feltételeit azonban nem most, hanem majd a költségvetés vitájában kell megteremtenünk. Mindezekkel együtt a módosításokkal, melyeket be fogunk nyújtani, a Magyar Demokrata Fórum elfogadásra ajánlja a törvényjavaslatot.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
81 2 1999.06.22. 3:31  1-5

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Múlt évben a társadalombiztosítási alapok költségvetésének vitája során az egészségügyet érintően a legnagyobb vitát a gyógyszerkassza bezárása váltotta ki. Kormánypárti oldalról is megfogalmazódott, hogy a támogatás új rendszerének kidolgozását megelőzően kockázatosnak tűnik e merev szabályozás. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy az ügyben lépni kell, hisz hazánkban a '90-es évek eleje óta a gyógyszerkiadások növekedésének üteme évről évre meghaladta az inflációt, és mára már eljutottunk odáig, hogy a nemzeti össztermék közel másfél százalékát költjük gyógyszerre.

A gyógyszertámogatások részaránya az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kifizetései között is rohamosan emelkedett. 1993-ban még 55 milliárd forint volt a támogatás nagysága, és mint közismert, a parlament által jóváhagyott idei évi költségvetésben már 123 milliárd forinttal szerepel ez a tétel. A kormányzat a kassza zárttá tételével önmagát terelte kényszerpályára, vállalva azt, hogy a jelentős lakossági csoportokat érintő kérdés az ellenzék kedvenc terepe lesz a politikai hatalom támadására - ebben sem kellett csalatkoznunk, dacára annak, hogy az OEP főigazgatójának, Mikó professzornak a vezetésével az árképzés tudományosan megalapozott elveit sikerült lefektetni.

Az elvek május elején a parlament szociális és egészségügyi bizottsága előtt ismertetésre kerültek, azokkal szemben lényegi kifogás nem merült el. Pedig igen kényes kérdésről van szó: a gyógyszergyártók és -forgalmazók, a gyógyszerészek, az utalványozó orvostársadalom, az Egészségbiztosítási Pénztár, a költségvetés és elsősorban a betegek mint fogyasztók érdekeinek egyszerre megfelelni igen nehéz, jóformán lehetetlen. Az időközben kinevezett gyógyszerügyi miniszteri biztos vezetésével, az előbb már említett Mikó professzorék által kidolgozott elvek alapján folyó tárgyalások azonban, úgy tűnik, eredményre vezetnek. (Zaj az MSZP soraiban.) Ebben az érintettek önmérséklő, felelősségteljes hozzáállása szükségeltetett (Zaj. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.), amelyért köszönet jár.

Mégsem kell a keserű pirulát lenyelnünk, sőt végre - több mint két év óta - ismételten új gyógyszerkészítmények kerülnek kihirdetésre. Nem válnak valóra azok a jóslatok sem, amelyek a lakossági terhek jelentős fokú növekedéséről szóltak. Míg 1995-ben a lakosság gyógyszerkiadási költségei 50 százalékkal nőttek, és az azt követő években is meghaladta az emelkedés a 20 százalékot, az idei évben jóval 10 százalék alatt marad, döntő mértékben nem haladja meg a 3 százalékot.

Az elért eredmények azonban nem tehetik elbizakodottá az egészségügyi kormányzatot. Az egészségügy átalakításának egyik legfontosabb területén is számos tennivaló akad még a promóciós tevékenység szabályozásától az utalványozási szokásoknak az érintettek bevonásával történő megváltoztatásáig bezárólag. Bízom abban is, hogy nem következik be a sajtó által felvetett változás, azaz nem "a mór megtette a kötelességét, a mór mehet" elve fog érvényesülni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
82 113 1999.09.06. 1:15  104-134

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Miniszter Úr! Valóban már nem lehet sok mindent hozzátenni, a szakmai érvek nagy része elhangzott.

Habár a törvény részletes indoklásában úgy fogalmaznak, hogy apró technikai módosításról van szó, azért a bizottsági vita során többen aggályuknak adtak hangot amiatt, hogy ez annál azért több. A magyarországi morbiditási, mortalitási mutatók jelenleg inkább ennek a szervezetnek a megerősítését, tevékenységének a segítését kívánnák. Úgy gondoljuk - s ez mutatkozott meg abban, hogy végeredményben a bizottság egyhangúlag támogatta ezt a módosító javaslatot -, hogy maradjon meg az eredeti szóhasználat, hiszen az jobban kifejezi az ÁNTSZ tevékenységi körét, és mintegy megelőlegezi azt a bizalmat, hogy az ÁNTSZ-től várt feladatoknak meg fog felelni.

Csak bízom abban, hogy a módosító indítványok szavazásakor is meg fog mutatkozni ez az egység a frakciók részéről. Csak ennyit szerettem volna hozzátenni. Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
82 117 1999.09.06. 1:16  104-134

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. A bizottság, ha jól emlékszem, egyhangúlag támogatta ezt a javaslatot, ugyanis szakmailag nonszensz, hogy végeredményben ilyen csoportosulások maradnak ki az ÁNTSZ hatóköréből.

Ahogy az elnök úr mondotta, valóban nagyon friss példákat hallhattunk arról, milyen bonyodalmakat okozott már ebben az évben is az, hogy a jelenlegi szabályozás fennáll.

Az ajánlás 5. pontjában hasonló szellemben nyújtottam be módosítást, amely tulajdonképpen ezeknek a fegyveres erőknek és rendvédelmi szerveknek az egészségügyi szolgálatát nem érintené, szakmailag azonban mindenképpen indokolt, hogy egységes kézben legyen a szakmai irányítás. Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy a miniszter úr is, miután a területnek nagyon nagy szakértője a korábbi tevékenységét illetően, egyetért velünk abban, hogy ez szakmailag tarthatatlan, az ÁNTSZ-nek ezt a koordináló szerepét tulajdonképpen jóvá fogja hagyni és támogatja a mi módosító indítványunkat.

Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
82 121 1999.09.06. 2:12  104-134

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Miniszter Úr! Az ajánlás 11. pontjában a 3. § módosítását kezdeményeztük két szempontból. Egyrészt a törvényjavaslat azt mondja, hogy az ÁNTSZ vizsgálja, nyilvánosságra hozza a lakosság egészségi állapotának veszélyeztető, befolyásoló tényezőit, ugyanakkor az 1. § pedig olyan feladatot ró a szervezetre, hogy egészségfejlesztési, egészségvédelmi, egészségnevelési és egészségmegőrzési feladatokat lásson el. Megítélésünk szerint ezt nemcsak a veszélyeztető tényezők elemzésével, ellenőrzésével lehet ellátni, hanem igenis az egészségi állapotát is figyelemmel kell kísérni, hiszen ezért ezen adatok alapján tudja hatékonyan elvégezni a feladatát.

Ugyanezen paragrafus rendelkezik arról, hogy a szolgálat térítésmentesen kérhet adatokat a különböző szervektől, aggályaink vannak azonban az adatszolgáltatás fegyelmezettségével kapcsolatban. Úgy gondoljuk, hogy kötelezővé kell tenni, hogy ilyen típusú adatokat a szolgálat rendelkezésére kell bocsátani. Ez talán jobban elősegíti az adatszolgáltatást, habár tudjuk, hogy ezzel kapcsolatosan merülhetnek fel problémák. De ahogy az eredeti törvényjavaslattal kapcsolatban is megítélésünk szerint több probléma vethető fel, mint a módosítással kapcsolatban, ezért kérjük, hogy az egészségügyi kormányzat ezt a módosítást támogassa.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
82 127 1999.09.06. 1:34  104-134

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Béki Gabriellának teljesen igaza van abban, hogy a törvényhozónak a kívánalmait meg kell fogalmaznia. A bizottsági ülésen azonban elhangzott az is, hogy ennek a javaslatnak alapvetően nem a szellemiségével van a gond, hanem jogilag is furcsának tűnik, hogy tulajdonképpen az ÁNTSZ-törvény keretén belül az önkormányzatokra rovunk feladatokat, melyeket nem lehet számon kérni, mert mi van akkor, ha az önkormányzat azt mondja, hogy őt nem érdekli évenként az ÁNTSZ jelentése. Az is elhangzott, hogy túlnyomó többségében ez a jogi szabályozás, ez a jogi keret elegendő ahhoz, hogy igenis a felelősen gondolkodó önkormányzatok - és ez a statisztikákból közismert, ott hallhattuk, ez általában inkább a kisebb önkormányzatokra jellemző - évente azokat az adatokat, amelyeket a képviselő asszony teljesen jogosan felvetett, kérik. Itt tehát, számomra legalábbis - ahogy akkor is elmondtam - jogilag nonszensz - mintha fordítva ülnénk a lóra -, hogy mi az ÁNTSZ-törvényben az önkormányzatokra rovunk feladatokat. Azt az önkormányzati törvénybe kellene valamilyen módon becsempészni, mert törvényt alkotni úgy érdemes, ha be lehet tartani.

Márpedig ha egy önkormányzat nem kíváncsi arra, hogy az ÁNTSZ milyen jelentést ad, akkor azt nem lehet számon kérni az ÁNTSZ-en. Nekem kizárólag ez volt az aggodalmam ezzel a javaslattal kapcsolatban. Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
83 211 1999.09.07. 2:55  210-216

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! A közgyógyellátásról rendelkező jogszabályok - jelesül a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 49. §-a és az ehhez szorosan kapcsolódó 28/1993. számú kormányrendelet a jogalkotók szándéka szerint - azért születtek, hogy azok számára, akik anyagi helyzetük miatt nem képesek a számukra szükséges gyógyszerek árát megfizetni, lehetővé tegyék e patikaszerekhez való ingyenes hozzájutást.

A nemes szándék, melynek alapja az egészséghez való hozzájutás egyenlő esélyének megteremtése volt, és eszközéül az egészségbiztosítás szolidarisztikus rendszere szolgál, a gyakorlatban nagymértékben eltorzult. Az egyre növekvő költségek miatt ugyanis az egészségbiztosítás szűkíteni kényszerült az ily módon igénybe vehető medicinák körét, gyakorta változó listák alapján meghatározva azokat. Ezzel természetesen sérül az egyenlő hozzáférés esélye, hisz a beteg nem tehet arról, hogy olyan betegségben szenved, melynek hatásos gyógyszerét nem tartalmazza az éppen hatályos lista.

Ez a támogatási módszer sajnálatosan nem tudja megakadályozni, hogy az ingyen kiváltható gyógyszerek egy része olyan személyekhez kerüljön, akik szociális helyzetük alapján nem lennének rászorulva a jelentős biztosítási támogatásra. Arról a furcsaságról nem is beszélve, hogy egy kifejezetten szociális jellegű támogatás az egészségügy költségvetését terheli. Ezek alapján indokolt a közgyógyellátás rendszerének felülvizsgálata, új jogszabály kiadása. Tudom, hogy ezzel az egészségügyi kormányzat is tisztában van, hiszen a témával kapcsolatban korábban több ízben hangzottak el nyilatkozatok. A megoldás egyik lehetősége például az lenne, hogy ne a gyógyszerek körét szűkítsük, hanem bizonyos összeghatárt állapítsunk meg a betegek számára.

Az egészségügy átalakítása kapcsán folyamatosan visszatérő téma az úgynevezett profiltisztítás. Az elmúlt időszakban azok a törekvések, hogy a szociális feladatok végzésétől és azok anyagi terheitől megtisztítsuk az egészségügyet, nem jártak átütő eredménnyel. Megítélésem szerint sokkal hatásosabban és költségérzékenyebben működne a rendszer, ha a forrásokat az önkormányzatokhoz telepítenék, és ők döntenének abban a kérdésben, hogy kik a valóban rászorultak. Bizonyára számos megoldás is szóba jöhet, de itt most nem erről van szó, hanem arról, hogy várható-e változás.

Ezért kíváncsian várom a miniszter úr válaszát, hogy tervezi-e, mikor és milyen módon a közgyógyellátási rendszer átalakítását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
83 215 1999.09.07. 0:23  210-216

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Megnyugodva hallottam a miniszter úr témával kapcsolatos válaszát, de még megnyugtatóbb lett volna, ha tudnánk azt, hogy már a jövő évet egy új rendszerrel kezdhetnénk. Kérem, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ez az átalakítás minél hamarabb megtörténjen. Köszönöm szépen, elfogadom a választ.

 

(15.30)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
86 51 1999.09.10. 16:59  1-122

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az adó- és járulékrendszerről azért tanácskozik az éves költségvetési vitát megelőzően az Országgyűlés, mert a jövő évi költségvetés kiadásait a főleg adókból és járulékokból keletkező bevételek képzik. Természetes tehát, hogy az adótörvényekről csak a később tárgyalandó költségvetés céljaira figyelemmel érdemes beszélni.

Képviselőtársaim tapasztalhatták, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja bevételt növelő javaslatokat tesz. A gazdasági reklámtevékenység adóját, illetve a legmagasabb jövedelműek adókulcsának átmeneti növelését már indokolták képviselőtársaim, ezért ezekről röviden csak a következőket szeretném elmondani.

A legmagasabb szja-adósáv kulcsának emelésére tett javaslatunk ismertetésekor szeretném emlékeztetni önöket Ludwig Erhard egykori nyugatnémet gazdasági miniszter, majd kancellár szavaira: "A német gazdaság növekedésének beindításakor elsősorban a gazdasági élet kulcspozícióban levő szereplőire és a bankokat irányító kormányosokra számítok, tőlük vár Németország nagyobb anyagi áldozatot is az átlagosnál, abban a tudatban, hogy ezeknek az áldozatoknak a hasznát elsősorban ők fogják élvezni." És Ludwig Erhardnak igaza lett. A magasabb jövedelmek nagyobb mértékű elvonását nem a szociáldemokrata egyenlősdi okán, hanem konzervatív közgazdászként érvelve kérte, és a német gazdasági csoda minden fejlődő ország számára csak példa lehet.

Vagy hogy ne csak konzervatív politikust idézzünk, emlékezzünk Kennedy elnök szavaira is, aki azt mondta: ne azt nézd, hogy mit kapsz Amerikától, hanem azt, hogy mit adsz neki. Ezek a szavak talán Magyarországon is megfontolandóak lehetnek, hiszen a legmagasabb jövedelműek éppen eleget kaptak Magyarországtól ahhoz, hogy most valamennyit visszaadjanak belőle.

A gazdasági reklámtevékenység javasolt adója ugyanilyen típusú kérést jelent. Ez esetben akár úgy is tekinthetjük a reklámtevékenység után fizetett adót, mint némi kárpótlást azért, mert egyre nagyobb számban kell elviselnünk a sokszor bugyuta és ízléstelen reklámáradatot. Ráadásul ezeknek a reklámoknak a jó része arra irányul, hogy kimondottan egészségkárosító termékek fogyasztását segítsék elő, gondolok itt az igen agresszív dohány- és alkoholreklámokra, a különböző egészségkárosító termékek népszerűsítésére. Ezekből a reklámokból pedig nyilvánvalóan következik a reklámozott termékek fogyasztásának növekedése, hiszen enélkül a gyártók nyilván nem fizetnék a magas reklámköltségeket. Az okozott egészségkárosodás terheit persze nem a gyártók vagy a reklámozók viselik, hanem az egészségbiztosítás.

Amikor az egészségügyi miniszter ezekhez a cégekhez fordult azzal a kéréssel, hogy nyereségüknek legalább töredék részét forgassák vissza az egészségügybe az általuk okozott kár enyhítése érdekében, akkor gúnyos elutasítást kapott. Márpedig nem az lenne a természetes, hogy az, aki másnak kárt okoz, az a kár enyhítésére is kötelezett legyen? Ismerjük azt a magyar közmondást, hogy mindig azt a lovat terhelik, amelyik jól húz. Ám az adó mértékének alapja csak a méltányosság lehet, vagyis az, hogy az alacsonyabb jövedelmeket ne terheljük oly mértékben, ami már a megélhetést veszélyezteti. Ha viszont nagyobb bevételre van szüksége a költségvetésnek, mert közérdekű kiadásai nőnek, akkor valahonnan ezt a magasabb bevételt elő kell teremteni.

Mik azok a közkiadások, amelyek növekedésével a költségvetés számol? Ilyenek a honvédség működőképességének fenntartásához, a NATO által elvárt magasabb szint közelítéséhez szükséges jelentős többletráfordítások. Ilyenek a mezőgazdaság támogatásának növekvő összegei, amelyek viszont az Európai Unióhoz való csatlakozás sikerének zálogát jelentik. És elsősorban ilyen a gyermekes családokat érintő mintegy 30 százalékos jövedelemtöbblet, ami azonban így is csak a gyerekek felnevelési költségeinek harmadát teszi ki.

Mindhárom kiemelt előirányzat a jövőbe történő beruházást jelenti. Ezért olvastam különös megütközéssel azt az újságcikket, amelyben egy kitüntetett liberális újságíró kinyilvánította, hogy más éljen nyugodtan nagy családban, ha akar, de ne az ő pénzén. Ennél brutálisabb bevallását az önzéserkölcs tudatos vállalásának még az e téren nem túl szemérmes magyar sajtóban sem olvastam eddig. Mert gondoljunk bele: ha igaz is lehet a fenti kijelentés az adott pillanatban, akkor sem veszi figyelembe, hogy az emberi élet nem a lapzártáig tart. A gyereknevelés nem áldozat, hanem beruházás a jövőbe, s a tisztelt újságíró feltehetően még sokáig akar élni, így neki fizetnek majd társadalombiztosítási járulékot a ma felnövő gyerekek, hogy nyugdíját megkaphassa, és idős korában is hozzájusson az egészségügyi ellátáshoz. (Dr. Kávássy Sándor: Úgy van! - Szalay Gábor: Nem ez volt a lényeg, hanem hogy hozzátette: liberális újságíró!)

Arról már nem is beszélve, hogy aki ma nem születik meg, abból holnap nem lehet újságolvasó. Aki ennyire csak magának és a mának él, az elfelejti, hogy az ember társas lény, társadalomban él, fennmaradásának feltétele az egymást követő generációk sora, akik egymás iránt felelősséggel tartoznak.

A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja természetesen támogatja az említett költségvetési prioritásokat, erre tekintettel az adó- és járuléktörvény-csomag egészével is egyetértünk. Ha ennek ellenére módosító javaslatokat teszünk az adótörvényekhez, annak az az oka, hogy legalább további egy prioritást szeretnénk megjeleníteni a jövő évi költségvetésben. Szeretnénk nagyobb támogatást teremteni az egészségügy számára.

 

(10.50)

Az ehhez szükséges forrást hivatott biztosítani módosító javaslatunk az adótörvények vitájában. Az egészségügy helyzete Magyarországon és az ország lakosságának katasztrofális egészségi állapota mindenképpen halaszthatatlanná teszi ezt. Az elmúlt években olyan arányú költségkivonás történt az egészségügyből, hogy az mára az egészségügyi rendszer működőképességét fenyegeti. Nem lehet továbbra is csak az egészségügyi dolgozók áldozatvállalására, hivatásszeretetére számítani, mert egyre többen adják fel reményeiket, veszítik el hitüket abban, hogy az eredményes gyógyítómunkához szükséges minimális feltételeket valaha is meg tudjuk teremteni számukra. Különösen sok nővér hagyja el a pályát a megalázóan alacsony bérek miatt, miközben az orvosok és nővérek közti arány már ma is sokkal rosszabb Magyarországon, mint az európai országok átlaga. Ezért aztán a szakképzett nővér helyett az orvos, a hiányzó takarító helyett a nővér dolgozik.

Egészségügyi intézményeink helyzetéről egyre többet olvashatunk. Nagyon sok intézmény mára felélte minden tartalékát, ezért nem lehet további megtakarításokat remélni a rendszeren belül. Különösen kínzó pontként jelentkezik a kórházak és rendelőintézetek vezetőinél a halmozódó adósságok sora, a kifizetetlen munkabérek terhei, melyeket csak újabb hitelek felvétele árán tudnak teljesíteni. A közalkalmazotti törvényben előírt 13. havi fizetést például csak úgy tudják előteremteni, ha erre előleget vesznek fel következő évi bevételük terhére.

Az intézmények infrastruktúrája, műszer- és gépállománya elavult. Kórházaink egy része nem felel meg a működéshez szükséges minimálfeltételeknek sem, ezért csupán ideiglenes működési engedéllyel rendelkeznek. A legkínzóbb hiányok enyhítésére az intézmények jó része hiteleket vett fel, ezek visszafizetése szintén jövő évi költségvetésüket terheli. Sok esetben kényszerülnek arra, hogy a visszafizetéseket az egészségbiztosítótól működési költségként kapott térítési díjakból teljesítsék, vállalva a törvénytelen eljárás miatti elmarasztalást is. A fejlesztési-beruházási költségeket a tulajdonos államnak vagy önkormányzatoknak kellene állni, azonban az ő költségvetésük is éppoly nehezen teszi ezt lehetővé, mint ahogy az egészségbiztosítás költségvetése sem elég a tényleges működési költségek fedezésére.

Az egészségügyben az infláció általában majdnem kétszerese az átlagos inflációnak. Ennek oka az, hogy az egészségügyben használt eszközök, gyógyszerek túlnyomó többsége importból származik. Ezen túl az orvostudomány fejlődése egyre újabb és újabb módszereket, eljárásokat, gyógyszereket eredményez. Jószerével azt mondhatjuk, hogy az orvostudomány ma már a lehetetlenre is képes, de a lehetségesre sincs pénze. A modern eljárások ára többnyire igen magas, mert tartalmazza a kutatásra, fejlesztésre fordított hatalmas összegeket is. Hazai bevezetésüktől mégsem tekinthetünk el, hacsak nem kívánunk visszasüllyedni a szocialista egészségügy színvonalára, amikor ezen a téren is 10-15 évvel voltunk elmaradva a nyugat-európai országoktól. Az európai uniós csatlakozás után természetesen nem tarthatók fenn a szakmai színvonal ilyen különbségei. Akik pedig ma arra gondolnak azok közül, akiktől most nagyobb tehervállalást kérünk, hogy jobban járnak, ha a mindenki számára hozzáférhető magasabb színvonal terheinek vállalása helyett inkább majd külföldre mennek gyógykezeltetni magukat - mert sajnos ilyen hangok is hallatszanak -, hiszen magas jövedelmük ezt lehetővé teszi, azoknak orvosként azt kell mondanom, hogy rosszul számolnak. A gyógyulás esélyét ugyanis a ráfordítás, a pénz mellett legalább annyira befolyásolja az, hogy mennyi időn belül kerül ellátásra a beteg.

Az Egészségbiztosítási Alap csak az adott évben befolyt egészségbiztosítási hozzájárulásból és járulékból gazdálkodhat. Ugyanakkor az egészségügynek el kell látnia azokat is, akik nem fizetnek a biztosítóknak. Márpedig ezek száma közel azonos azokéval, akik társadalombiztosítási hozzájárulás fizetésére kötelesek. Ebbe a csoportba tartoznak a nyugdíjasok, a keresettel nem rendelkezők, mint a gyerekek, a tanulók, a sorkatonák, a hajléktalanok, a szociális segélyben részesülők. Ők mindannyian magyar állampolgárok. Az államnak az alkotmányból eredő kötelezettsége számukra is biztosítani az egészséghez való hozzájutás jogát.

Ezekre való tekintettel fogjuk javasolni az Országgyűlésnek, hogy az állami költségvetéshez képest az ellátások költségeinek töredékét jelentő módon ugyan, ám járuljon hozzá további évi 9 milliárd forinttal az Egészségbiztosítási Alap költségvetéséhez. Ennek fedezetét kívánjuk megteremteni a javasolt gazdasági reklámtevékenységet érintő adóval, illetve a legmagasabb szja-adókulcs átmeneti emelésével. E nélkül a fedezet nélkül ugyanis nem látunk esélyt arra, hogy a költségvetés prioritásainak érintetlenül hagyása mellett elő tudjuk teremteni az igényelt összeget. Tudom, hogy ez a pénz meglehetősen kevés, de legalább lehetővé tenné azt, hogy az egészségügyi intézményeknek ne kelljen ismét hiteleket felvenni a jövő évi 13. havi munkabér kifizetéséhez.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha bárki több pénzt kér az egészségügynek ebben a Házban, rendszerint azt a választ kapja, hogy az egészségügy mai helyzete annak a következménye, hogy a társadalom nagy rendszerei közül leginkább az egészségügyben maradtak el a rendszerváltozást jelentő reformok. Noha ez az állítás csak részben igaz, mert az elmúlt tíz évben jelentős változások történtek ezen a területen, mégis kétségtelen, hogy jelentős további átalakításokra lenne szükség.

Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy bármilyen reformhoz az elhatározáson túl pénz is kellene. Azokat a változásokat, amelyek az egészségügyben az elmúlt tíz évben megvalósultak, annak köszönhetjük, hogy az Antall-kormány idején az egészségügyre fordított kiadások a nemzeti jövedelem 4,5 százalékáról 7,5 százalékra növekedtek. Ezt követően azonban ez az arány drámaian zuhant, és az elmúlt egy év sajnos nem tette lehetővé az egészségügyből kivont pénzek visszapótlását. Reményeink szerint erre először a következő évben kerülhetett volna sor. A magyar gazdaságot ért idei csapások azonban ezt legalább egy évvel elodázzák. Sajnáljuk a helyzetet, de továbbra is fenntartjuk azt az álláspontunkat, hogy Európa legbetegebb nemzetének egészségügye igényli, hogy legalább az egészségesebb európai népek e célra fordított kiadásainak átlagát elérjük.

A legégetőbb, nyomasztó gondok megoldására törekednünk kell, nem dughatjuk homokba a fejünket. A népesség rohamos fogyása ugyanis két okra vezethető vissza. Egyrészt kevesen születünk, másrészt korán halunk meg. A demográfusok előrejelzése szerint, amennyiben ez a trend folytatódik, 2015-re olyan kevés aktív munkaképes korú állampolgár lesz az országban, hogy teljes jövedelmük sem lesz képes fedezni az idősek és betegek ellátásának költségeit. Ezért támogatjuk a koalíciós kormány aktív családpolitikáját, azonban a kérdés másik oldalával is törődnünk kellene. Nevezetesen azzal, hogy megállítsuk a munkaképes korú emberek idő előtti megrokkanását, halálát.

Ez a kérdés különösen égető az Európai Unió kapujában várakozva, Magyarország a csatlakozással ugyanis jórészt csak testileg-lelkileg egészséges munkaerejét ajánlhatja a közösségnek. Természeti kincseink, nyersanyagaink Trianon óta nincsenek. Mezőgazdaságunk a megnövelt támogatások ellenére is csak az európai átlagot tudja megközelíteni; ráadásul Európában a mezőgazdasági termékek túltermelése tartósnak ígérkezik. Az éves nemzetközi versenyben helytállni pedig csak egészséges emberekkel lehet. A nemzetek kíméletlen versenyében egészséges népnek lehet csak jövője.

Tudjuk, hogy az egészségügy rendszere önmagában csak 15-20 százalékban felel egy ország egészségi állapotáért. A megbetegedések kialakulásában a természeti és társadalmi környezet feltételei, a szociális helyzet, az emberi együttélés kultúrája vagy kulturálatlansága sokkal nagyobb jelentőséggel bír. Tudjuk, hogy az egészség megőrzésében az ember életmódja, táplálkozási szokásai, fizikai és szellemi aktivitása ugyancsak jelentős szerepet játszik. Tudjuk, hogy magán az egészségügyi rendszeren belül is sokkal hatékonyabb lenne a betegség gyógyítása helyett a betegség megelőzése. Tudjuk, hogy az ezt célzó nemzeti egészségfejlesztési program mindezeket felvállalja, de azt is tudjuk, hogy mindezek megvalósításához rengeteg pénzre lenne szükség. Alapvetően érintené az adó- és illetékrendszert, ráadásul a társadalom számára elfogadhatóvá kellene tenni mindezt.

De Gaulle mondta egyszer: "A politikust az különbözteti meg az államférfitól, hogy míg az előbbi egy választási ciklusban gondolkozik, az utóbbi legalább egy generációban." Ha tehát azzal kívánunk hízelegni magunknak ebben a Házban, hogy képesek vagyunk államférfiként gondolkozni, akkor a mondottak megvalósítását mindenképpen meg kell kezdenünk. Mert ha a pénzhiány, az elégtelen eszközök miatt ma akár egyetlen ember is meghal, akkor azt a jövőben a legnagyobb anyagi áldozattal sem tudjuk feltámasztani. És ha ma egyetlen emberért is harangoznak, akkor az a harang mindannyiunkért szól.

(11.00)

Mindannyiunkért, akik nem tudhatjuk, hogy ránk mikor kerül a sor. Ezért a ma politikusának, minden egyes politikusnak tisztáznia kell önmagával, hogy csak a mára gondol - mint az idézett újságíró -, vagy nemzete fennmaradása, jövője a tét. Tudom, hogy az ország teherbíró képessége a jövő megalapozását csak fokozatosan teszi lehetővé. Tudom, hogy hosszú még az út, melyet végig kell járnunk, de egy kínai közmondás szerint a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik.

Ezért kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy ha az egészségügy több cikluson átívelő működésének legalább a minimálfeltételeit próbáljuk megteremteni, akkor pártpolitikai szempontokra tekintet nélkül támogassák a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának javaslatait most, az adózás rendjéről szóló törvények tárgyalása során, és még inkább a költségvetések majdani vitája idején.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
86 89 1999.09.10. 1:16  1-122

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Úgy gondolom - Bauer képviselő úr hozzászólására szeretnék reflektálni -, hogy akkor, amikor a közvélemény szembesülhetett azzal, hogy például a Postabank, ráadásul a humánpolitikai vezetője 140 millió forintért pereli végeredményben a magyar költségvetést - habár nagylelkű akkor, amikor azt mondja, hogy 40 millióval is megelégedne -, nem olyan túlzó azt feltételezni, hogy átmenetileg - és hangsúlyoztuk, hogy átmenetileg - az 5 millió forint feletti évi jövedelmeket talán meg kellene adóztatni, és az ennek során beszedett összeget az egészségügy irányába átkanalizálni. Néha az az érzésem, hogy képviselőtársaim hál' istennek nagyon jó egészségnek örvendenek, és nem járnak egészségügyi intézményekbe, illetve ha járnak is, mint VIP-személy nem tudják érzékelni azokat a körülményeket, amelyek jelenleg a magyar egészségügyet uralják. (Dr. Vojnik Mária közbeszól.)

Úgyhogy akkor, amikor ezeket a javaslatokat megtettük, kizárólag ennek érdekében tettük meg. Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
86 95 1999.09.10. 0:47  1-122

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Bauer képviselő úrnak - nem meglepő módon - megint a társadalomról alkotott véleménye jellemző akkor, amikor azonosítja a társadalommal azt a szűk réteget, amelyik a rendszerváltozás kétséges jogviszonyok közötti haszonélvezője. Ugyanis nem hiszem, hogy az egész társadalmat érinti az a javaslat, adójavaslat, amit benyújtottunk, hisz a beszédemben is mondtam, hogy az adóztatás valóban magában kell hogy foglalja a méltányosságot is, úgyhogy nem tudom, hogy miért azonosítja ezt a szűk kört az egész társadalommal.

Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
87 150 1999.09.27. 9:18  113-179

DR. CSÁKY ANDRÁS, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Ennek a törvénynek a tárgyalása két szempontból is különleges. Egyrészt azért, mert az alapok költségvetése még az előző parlamenti ciklus idején készült, másrészt mert először valósult meg az a régóta óhajtott természetes igény, hogy a központi költségvetéssel egyidejűleg kerüljön sor a társadalombiztosítási költségvetés zárszámadási vitájára.

Azért mondtam természetesnek ezt az igényt, mert a nemzetgazdaság e két alrendszere egymással szoros összefüggésben van, mondhatni, a két költségvetés együttesének helyzete jelzi a gazdaság állapotát. Tudjuk ezt mindannyian, tudják a nemzetközi gazdasági körök is, mégis évek során át játszottuk azt a kettős játékot, hogy a központi költségvetés hiányának látszólagos mérséklése érdekében a várható nemzetgazdasági hiány egy részét igyekeztünk a tb-alapokba elrejteni, ahol ez természetesen és előre jósolhatóan meg is jelent, ám csak nyolc-tíz hónappal a költségvetési év lezárása után.

Ennek a trükknek tehát nincs igazán előnye, mert a központi költségvetésnek a hiányt garanciális kötelezettsége okán utólag meg kell térítenie, ám számos hátránya van. Minden kicsit is gondolkodó emberben azt a jogos érzést kelti, hogy a központi költségvetéstől elvileg független társadalombiztosítási költségvetésből finanszírozzuk a költségvetési hiány egy részét, vagyis a biztosítási járulékot nem a törvényekben előírt célra, a biztosítottak érdekében használjuk fel. Másrészt okot ad arra a többé-kevésbé sugalmazott hiedelemre, miszerint a társadalombiztosítás rosszul sáfárkodik rábízott pénzünkkel, hiszen évről évre hiánnyal zárja a költségvetést.

Mindkét érzésnek jelentős része lehet abban, hogy a társadalombiztosítási járulékok fizetésében sokkal nagyobbak az elmaradások, mint az adók esetében, ez pedig tovább rontja az alapok helyzetét, ami tovább rontja az irántuk való bizalmat, ami még tovább rontja a fizetési fegyelmet, és így tovább.

A társadalombiztosítással szembeni tartozások nagysága az 1997. év végi 230 milliárd forintról 1998 végére 251 milliárd forintra nőtt. Az Állami Számvevőszék a maga udvarias módján a zárszámadások vizsgálatakor ezt a helyzetet évek óta úgy szokta körülírni, hogy az alapok bevételeit túltervezték, kiadásait alulbecsülték. Persze, véleményünk szerint, ha ez a becslési hiba évi rendszerességgel fordul elő, akkor nem hibáról, hanem inkább szándékos megtévesztésről kellene szólni.

Nézzük, milyen becslési hibákat tárt fel az Állami Számvevőszék az 1998-as társadalombiztosítási törvény végrehajtásának ellenőrzése során! A Nyugdíjbiztosítási Alap hiánya 20 milliárd forint, az Egészségbiztosítási Alap hiánya 1998 végére 70,7 milliárd forint, összesen 90,7 milliárd forint a tervezett 22,1 milliárd forinttal szemben. Emlékeztetni szeretném tisztelt képviselőtársaimat, hogy ennek valószínűségét a költségvetési törvény 1997-es vitájában mind az Állami Számvevőszék, mind az akkori ellenzék megjósolta. Elmondták, hogy az úgynevezett nyugdíjreform hatására a magánnyugdíj-intézetekbe átlépők által a társadalombiztosításból oda átvitt összegek okozta hiány nagyobb lesz az egykori pénzügyi kormányzat által megjósoltnál, ezért ennek pótlására a központi költségvetésben biztosított 20 milliárd forintos összeg kevés lesz. Nos, kevés lett. És már most állíthatjuk, hogy az emiatt keletkező hiány 1999-ben még nagyobb lesz, és évről évre nőni fog, olyannyira, hogy a reform teljes összege másfél évtized múlva el fogja érni a több száz, egyes szakértők véleménye szerint a több ezer milliárd forintot, vagyis a társadalombiztosítás két és fél évnyi teljes bevételi összegét.

Azt hiszem, elsősorban a jövendő nemzedékek érdekében mindannyiunknak el kellene gondolkodni azon, hogy mit tegyünk ennek a helyzetnek az elkerülése érdekében.

Rontotta a Nyugdíjbiztosítási Alap helyzetét az is, hogy a korhatárt be nem töltött, I. és II. csoportba tartozó rokkantnyugdíjak költségét áttették az alapba, ám ennek forrását csak részben finanszírozták. Ennek a lépésnek a továbbiakban is egyenlegrontó hatása lesz, melyre a társadalombiztosítási járulékrendszer nem nyújt fedezetet. A magánnyugdíjrendszerben nem megoldott a rokkantnyugdíjra szorulók ellátása. Aki tehát betegsége miatt nem képes további magánnyugdíj-befizetéseket teljesíteni, azt a rendszer átadja a társadalombiztosítás részére, további terheket róva arra.

1998-ban a parlamenti választások évében a nyugdíjak jelentős mértékben emelkedtek, anélkül, hogy az alap költségvetésében ennek teljes fedezetét biztosították volna.

Megoldatlan a régi korkedvezményes nyugdíjak tartozásállományának ügye, mert az ezt különböző okokból kezdeményező, és ezért megtéríteni tartozó egykori vállalatoknak a tb többnyire bottal ütheti a nyomát. Ám a közben bevezetett új konstrukció ugyancsak biztos és tartós veszteségforrásnak látszik, ezért célszerű lenne a megváltoztatásán gondolkodnunk.

Az egészségbiztosítási alapnál a gyógyító-megelőző kiadások tételét terhelte az egészségügyi reformnak nevezett ágyszámleépítések továbbgyűrűző hatása, a végkielégítések és az ügyeleti díjak utólagos kifizetésének terhe, amely 790 millió nem tervezett hiányt okozott.

Az egészségügyben nem kellően szabályozott módon és ellenőrzötten zajló magánosítás, vagyis a szolgáltatások egy részének magánkézbe adása az Állami Számvevőszék megítélése szerint ugyancsak indokolatlan többletkiadásokat eredményezett az egészségügyi alapnál.

1998-ban is elmaradt a gyógyszertámogatás rendszerének racionalizálása, ami kormányzati feladat lenne, és ez további 32,9 milliárd többletkiadást eredményezett a tervezetthez képest. A nagy vonalakban ismertetett tervezési hibákon túl azonban a deficit kialakulásában kétségtelen része volt a társadalombiztosítási önkormányzatok működésének is.

Az Alkotmánybíróság által elismerten törvénytelen eljárással kinevezett önkormányzatok nem megfelelő módon gazdálkodtak a biztosítottak vagyonával, jelentős vagyonvesztés következett be, az Egészségbiztosítási Önkormányzat számos esetben nem a törvényeknek megfelelően működött, gondatlanul eszközölt kifizetéseket, mint ezt az Állami Számvevőszék többször megállapította az előző években, és minderről egy parlamenti vizsgálat is bizonyítékokkal szolgált. Ezért került sor az elmúlt év folyamán az alapok közvetlen állami felügyelet alá helyezésére. Az ily módon létrejött új vezetői testület azonban már kész helyzetet örökölt: a túltervezett bevételű és alultervezett kiadású költségvetést, a régi módszerekkel dolgozó apparátust. Éppen ezért az év hátralévő részében már nem igazán volt lehetősége a kedvezőtlen folyamatok megfordítására, a hiány érdemi csökkentésére.

 

(22.50)

Az eddig elmondottak hallatán néhányunkban talán az merülhet fel, hogy akkor szüntessük meg az egész társadalombiztosítást, pedig a kialakult helyzetért elsősorban nem a társadalombiztosítás felelős. Működési költségük, vagyis amit önmagukra költenek mindössze 2,6 százalék. Ha ezt összevetjük a magánnyugdíj-intézetek idei 10 százalékos működési költségeivel vagy például a bankok önköltségével, akkor azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem pazarlóan gazdálkodnak. Az igazi felelősek azok, akiknek többé-kevésbé tudva vagy tudatlanul előre kellett látniuk döntéseik következményeit, amikor a költségvetési és társadalombiztosítási törvényeket hozták és hozzák, tehát többnyire mi magunk.

Összefoglalva: a jelen helyzetben csak úgy fogadhatjuk el a zárszámadást nyugodt lélekkel, ha hisszük, hogy ugyanazokat a hibákat nem követjük el ugyanúgy, mint elődeink 1997-ben a társadalombiztosítási költségvetés elfogadásakor. Ennek próbája nemsokára a 2000. év költségvetéseinek elfogadásakor várható, a mai vita tanulságait akkor remélhetőleg hasznosítja majd az Országgyűlés.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
87 156 1999.09.27. 1:49  113-179

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Elnézést kérek képviselőtársaimtól, de úgy látszik, Vojnik képviselő asszony nem figyelt oda arra, amit mondtam. Úgy gondolom, mondandóm alapvetően nem értékítéleteket tartalmazott, hanem tényeket közölt. Arról meg szó sem volt a hozzászólásomban, hogy bármilyen felelősség is terhelné az Egészségbiztosítási Pénztár apparátusát. Én csupán arról nyilatkoztam, hogy kénytelen volt még a régi módszerekkel gazdálkodni, tehát kényszerpályán működött. Ennyit a pontosság kedvéért hozzá kellett tennem.

Amit Gidai Erzsébet felvetett a mondandójában, az tulajdonképpen nem a zárszámadáshoz tartozott. Azzal nagyon szorosan összefüggött, de alapvetően, azt hiszem, mindannyian leszögezhetjük, hogy lehet a zárszámadás ilyen jó, olyan jó, egy biztos: az egészségügyre biztosított összeg költségvetési kerete szégyenletesen alacsony, nemzetközi összehasonlításban hátulról dobogós helyezettek vagyunk. Mindaddig érdemi úgynevezett reformokra - amelyektől már lúdbőrös minden egészségügyi háta, amikor elkezdenek reformokról beszélni - nem kerülhet sor, amíg plusz források az egészségügy részére nem lesznek átadva. Ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor egy év múlva ugyanezt fogjuk elmondani a zárszámadásról, ki nagyobb vehemenciával, ki szégyenlősebben, két év múlva is, három év múlva is, négy év múlva is, ugyanis nincs átalakítás plusz források nélkül, s az átalakítás nélkül nem várható hatékony működés.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
87 162 1999.09.27. 2:09  113-179

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Amikor Vojnik képviselő asszony hozzászólt, még azt hittem, valószínűleg halkan beszélhettem, nem volt érthető, amit mondok. Amikor azonban Keller képviselő úr szólt, rájöttem, hogy nem erről van szó. Valószínűleg valamilyen egyeztetett pártutasítás lehet, hogy mindenféleképpen félremagyarázni bizonyos dolgokat, amik nem hangzottak el. Megismétlem: természetesen nem az apparátus hibájáról volt szó, hanem arról, hogy azok a módszerek, metódusok nem megfelelőek.

Az különösen bájos Keller képviselő úr részéről, hogy az Antall-kormány nyakába varrja azt a finanszírozási rendszert, amely induláskor a szakmától elfogadott volt egy olyan finanszírozás után, az úgynevezett bázisfinanszírozás után, amikor senki nem tudta - illetve voltak, akik nagyon szűk körben tudták -, hogy adott teljesítményt nyújtó, azonos szerkezetű, azonos ágyszámú és struktúrájú intézmények között három-négyszeres finanszírozásbeli különbség volt.

Úgy gondolom, ehhez képest egy teljesítményarányos finanszírozásra való áttérés, ami egy reformfolyamat kezdeti lépése lett volna, mert utána a különböző ellátási szintek, kompetenciák meghatározása miatt önmagában beállt volna a működés, és nem lett volna szükség kapacitástörvényekre, hisz mindenhol figyelte a menedzsment, hogy egy adott osztály gazdaságos vagy nem gazdaságos, és megtette a szükséges lépéseket, azért ez bájos, ezt az egészet a nyakába varrni; ez akkor és még most is vállalható, a világ sok táján ilyen jellegű finanszírozás megy. Itt alapvető gond volt önöknél is, és még mindig gond, habár most már elkezdődtek az ezzel kapcsolatos lépések, hogy az ellenőrzés egyszerűen megoldatlan. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Elnézést, még egyszer...

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
87 168 1999.09.27. 0:59  113-179

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Való igaz, Vojnik képviselő asszonynak lehet, hogy igaza van, amikor a vita mélyrepüléséről beszél, de gondolom, hogy akkor önmagába is tekint. Ennyit erről az egészről.

Visszatérve a Club Aligára, Keller képviselő úrnak csak azt szeretném mondani, hogy az egészségügyben nemcsak orvosok vannak, hanem védőnők, ápolónők, asszisztensek, akiknek a képzéséről, megfelelő színvonalú és megfelelő körülmények között folyó képzéséről gondoskodni kell. Nem csak a különböző pénzügyi szakemberek jogosultak arra, hogy nagy kényelemben és jólétben végezzenek továbbképzéseket! Nagyon kérem, hogy ne sajnáljuk az egészségügytől a Club Aligát. Nagyon örülök, ha ez odakerül, és megfelelő módon hasznosulni fog.

Ez mindannyiunk javára szolgál. (Dr. Gidai Erzsébet: Így van! - Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
87 176 1999.09.27. 2:13  113-179

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Bauer Képviselő Úr! Nem vettem volna magamnak a bátorságot, hogy csak úgy, adatokkal dobálózzak. Figyelmébe ajánlom az OECD-nek Magyarország egészségügyével kapcsolatos legutóbb megjelent tanulmányát, amelyben 4,2 százalék szerepel GDP-arányosan, de teljes mértékben egyetértünk abban, hogy nagyon csalfa lehet a nemzeti össztermékhez hasonlítani.

Vegyük az egy főre eső egészségügyi költségvetést! Ez Magyarország esetében 600 dollár. Ha jól emlékszem, az európai átlag 2 ezer dollár fölött van. (Dr. Gidai Erzsébet: 2500!) Amikor Magyarországon a műszerezettséget, a terápiás lehetőséget illetően nyugat-európai és európai árszínvonalon vagyunk kénytelenek dolgozni, és az infrastruktúra működtetése is most már európai árszínvonalon megy, akkor el lehet dönteni, hogy mi a sok, vagy mi a kevés. Szintén erre a tanulmányra hagyatkozva, Magyarországon Európát tekintve jóformán a legnagyobb a gyógyszertámogatás mértéke. Ha ön, mondjuk, átmegy Bécsbe, Németországba vagy bármelyik nyugat-európai országba, és ugyanazt a gyógyszert próbálja ugyanolyan vényre megvenni, akkor rájön arra, hogy 5-10-20-szoros különbségek vannak. Teljes mértékig azt lehet mondani, hogy ábránd...

Az azonban nem ábránd, hanem valóság, hogy Magyarországon 1999 június végéig 72 500 honfitársunk hunyt el. Magyarországon soha még ilyen sokan nem haltak meg. (Dr. Gidai Erzsébet: Így van! Pontosan!) Az is tény, hogy Magyarországon a ma megszülető fiúgyermeknek az, hogy megérje a 40 éves kort, a legrosszabb esélye van Európában. (Dr. Gidai Erzsébet: 58 éves kort! Így van! - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Lehet ábrándokról beszélni, de sajnos ezek tények. Ha ez ellen nem teszünk, akkor tudjuk jól, hogy mi következik. (Taps kormánypártok és a MIÉP padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
94 24 1999.10.20. 20:28  1-172

DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Néhány héttel ezelőtt, a társadalombiztosítási alapok 1998. évi költségvetési mérlegének tárgyalásakor azzal zártam mondanivalómat, hogy csak úgy fogadhatjuk el nyugodt lélekkel a zárszámadást, ha hisszük, hogy ugyanazokat a hibákat nem követjük el, illetve nem követi el az előterjesztő, melyeket az 1998-as társadalombiztosítási költségvetés készítésekor elkövetett.

Reményeinkben részben csalatkoznunk kellett. Az előttünk fekvő, T/1659. számú, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat véleményezése során az Állami Számvevőszék ismételten annak a véleményének adott hangot: "Az alapok költségvetési tervezése során nem történik meg az előirányzatok reális kialakítása, és az alapok által elérhető bevételek nem képesek önmagukban fedezni azok kiadásait."

Mit jelent ez pontosan? A Nyugdíjbiztosítási Alap bevételi és kiadási főösszegét egyaránt 992 milliárd 418 millió forintban határozza meg a törvényjavaslat. Azaz az alapnál sem többlet, sem hiány nem keletkezik, az alap összköltségvetése az előző évhez képest 8,5 százalékkal nő.

A különböző tételeken belül azonban lényeges arányeltolódás figyelhető meg. A társadalombiztosítási járulékok mértékében változást nem terveznek. Az így beszedendő járulékok, valamint az ehhez kapcsolódó hozzájárulások összege 17,9 százalékkal magasabb, mint az ez évi költségvetésben. Ezt a növekedést a sorkatonai szolgálatot teljesítők utáni nyugdíj-biztosítási és nyugdíjjárulék, valamint az ágazati minisztériumoknak a fegyveres testületek kedvezményes nyugellátásainak kiadásaihoz való hozzájárulása mint új elem okozza.

 

(10.10)

Jól emlékszünk arra, hogy valamikor az 1980-as évek végén vált szufficitesből deficitessé a társadalombiztosítás. Ez a rohamosan romló demográfiai és népegészségügyi helyzet következménye. A hosszú évtizedeken keresztül keletkező bevételi többletet azonban - ahelyett, hogy a nehezebb időkre félretették volna - felélték, így jelenleg a rendszerek működtetésére alapvetően alig több mint 4 millió aktív honfitársunk által történő járulékfizetés szolgál csupán.

1990-ben a nyugellátások a nyugdíjazás óta eltelt időtől és a nyugdíj összegétől függő, eltérő, fix összeggel emelkedtek. Az emelés a nyugdíj nagyságához képest degresszív volt. 1991-ben, ha szerény mértékben is, de figyelembe lett véve a nyugdíjasok szolgálati és nyugdíjban eltöltött ideje is. 1992-től kezdődően, a nettó átlagkereset várható növekedéséhez igazodóan, évente két alkalommal kerül sor rendszeres nyugdíjemelésre. A januári és a szeptemberi emelésen kívül júliusban korrekciós jellegű nyugdíjemelésre is sor került, melyet a kétlépcsős emelési rendszerre történő áttérés következtében felszabadult források tettek lehetővé.

1993 és 1995 között a várható nettó átlagkereset-növekedést többé-kevésbé követő, évi kétszeri nyugdíjemelésre került sor. 1996-ban a tárgyévre várható nettó átlagkereset-növekedést figyelembe vevő emelésről áttértek az előző évi tényleges mértékre. A keresetek évi tényindexének követése a nyugdíjakban utólagos lett, és mivel a tényadatok csak április végén váltak ismertté, az év eleji emelés mellett szükség esetén júliusban korrekcióra került sor. 1997-ben erre nem volt szükség, mert a januári emelés meghaladta az előző évi tényadatot. Rá egy évre az emelés mértékénél figyelembe kellett venni az özvegyi nyugdíj növelésére fordított emelést. Januárban 19 százalékos, júliusban 2,2 százalékos emelés történt.

Ebben az évben szociális indíttatásból differenciált nyugdíjemelés történt, amely százalékosan 11 százalék és 25,5 százalék közötti, fokozatosan emelkedő mértékű növelésnek felelt meg, átlagosan meghaladta a 14 százalékot.

Az emelés módszere jövőre változik. A 2000. január 1-je előtti időponttól megállapított saját jogú és hozzátartozói nyugdíjellátást, baleseti nyugellátást - ide értve a mezőgazdasági szövetkezeti járadékot, a mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékot és a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékát - a 2000. évre tervezett fogyasztói árnövekedés és a tervezett országos nettó átlagkereset-növekedés 30 és 70 százalékos arányban súlyozott átlagának megfelelő mértékben kell emelni.

Ha az árnövekedés és a nettó átlagkereset-növekedés várható mértéke legalább 1 százalékponttal meghaladja a tervezett mértéket, akkor november hónapban január 1-jei visszamenőleges hatállyal kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani. Amennyiben az eltérés nem haladja meg az említett mértéket, akkor november hónapban az egész évre járó különbözetet egy összegben kell kiutalni.

Tisztelt Országgyűlés! Az emelés technikájának és mértékének nagyságánál sokkal fontosabb az érintettek számára a nyugdíjak vásárlóértéke, azaz a fogyasztói árindexhez való viszonyuk. A rendszerváltozás első hét évében a nyugdíjak emelésének üteme kezdetben kisebb, majd nagyobb mértékben elmaradt a fogyasztói árindex növekedésének ütemétől. 1997-től kezdődően a nyugdíjak megőrizték vásárlóértéküket, sőt összességében a fogyasztói árindexet évenként kisebb-nagyobb mértékben meghaladták. Ez a jövő évben is így lesz.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat szerint 2000-ben az infláció mértéke 6,3 százalékkal, a nyugdíjak 8 százalékkal fognak nőni, tehát reálértékük kissé növekszik. Ezt részben a gazdaság kedvező növekedési adatai és részben a nyugdíjfizetés szempontjából kedvező demográfiai adatok teszik lehetővé. Hosszú idő után a jövő év lesz az első, amelyben az ellátottak száma mintegy 0,2 százalékkal csökken. A kiadásnövekedést mérsékli, hogy folytatódik a korhatáremelés, mindkét nemre vonatkozóan egy évvel. A nyugdíjak reálértékének elmúlt háromévi és várható jövő évi kismértékű növekedése messze nem kompenzálja az elmúlt évtizedben elszenvedett veszteségeket. Boldogabbak lennénk, ha a törvényjavaslatban szereplő 8 százalékosnál nagyobb mértékű emelésről tárgyalhatnánk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az Egészségbiztosítási Alap költségvetése kapcsán nyugodtan felolvashatnám az egy évvel ezelőtti beszédemet, senki nem venné észre, hogy az nem a 2000. évi költségvetésről szól, annyi különbséggel, hogy a hiányt most nem 41 milliárd 600 millió forintra, hanem csak 41 milliárd 411 millió forintra tervezik. Időközben bizonyára ennyivel pontosabbak, finomabbak lettek a Pénzügyminisztérium tervezési módszerei. Be kell vallanom, hogy ebben nem igazán hiszek. Ha ugyanis az idei év várható teljesítéseit nézzük, akkor azt látjuk az előterjesztésben, hogy amíg a nyugdíjalapnál sikerült betartani a tervezett egyenleget, addig az egészségbiztosításban a hiány 1 milliárd forinttal várhatóan nagyobb lesz az idei évre tervezettnél. Hogy nem sokkal nagyobb, annak ellenére, hogy a gyógyszer-támogatási keretet mintegy 18 milliárd forinttal túlléptük, annak köszönhető - és ezt idézőjelbe teszem -, hogy a járóbeteg-ellátásból több mint 7 milliárd, a fekvőbeteg-ellátásból több mint 4,5 milliárd forintot vontak el év közben a gyógyszerkassza hiányának enyhítésére.

A jövő évi társadalombiztosítási költségvetés tervezésekor azután úgy járt el a Pénzügyminisztérium, hogy hol a tervezett 1999. évi költségvetést, hol a fejlesztés adatait tekintette bázisnak annak érdekében, hogy összességében tartani lehessen az inflációarányos 6,4 százaléknyi tervezett emelkedést. Ha azonban reálisnak fogadjuk el az 1999. évi költségvetés tervezésekor érvényesnek tűnt arányokat - és mást nemigen tehetünk, hisz nagyrészt ugyanazok dolgozták ki a mostani költségvetést is, mint a tavalyit -, akkor azt látjuk, hogy a növekedés tényleges mértéke mindössze 5 százalék.

Miközben az évek óta tartó jelentős pénzkivonás és az idei megszorítások miatt az egészségügyben felhalmozott hiányokat görgetjük magunk előtt, és miközben azt is tudnunk kell, hogy az infláció ezen a területen közel kétszerese az átlagos fogyasztói árszintnövekedésnek, azért, mert nagyon magas a használt anyagok és eszközök importhányada, és ezek ára a tudományos-technikai fejlődés következtében a hatalmas kutatási összegek miatt gyorsabban nő az átlagos inflációnál, az egészségügyre fordított költségek ezért nagyobb mértékben nőnek mindenütt, mint a nemzeti jövedelmek. Igaz, ez mindenütt komoly problémákat is jelent. Szegény országban, mint a mienk is, természetesen nem lehet annyit költeni erre a célra, mint, mondjuk, az Egyesült Államokban, ahol az egy főre jutó egészségügyi költség tízszerese a miénknek. De a nemzeti jövedelem azonos hányadát erre fordítani, azt hiszem, nem méltánytalan kérés lenne. Nemzetünk egészségügyi helyzete riasztó. Az év első felében, a pesszimista számításokat is felülmúlva, csökkent az ország lakossága. Csökken a születések és emelkedik a halálozások száma.

Hazánkban a népegészségügyi helyzetet döntően meghatározó betegségcsoportokban a megbetegedés évekkel korábban jelentkezik, mint Európa boldogabb felén, és így a születéskor várható időtartam évekkel rövidebb. Nem egyik pillanatról a másikra kialakult helyzetről van szó. Szakemberek hosszú évek, évtizedek óta próbálják a mindenkori kormányzat figyelmének középpontjába állítani ezt a problémát. A rendszerváltozást követően, az igen nehéz gazdasági helyzet ellenére az Antall-, Boross-kormányok hozzáláttak az egészségügy átalakításához, és ennek érdekében az ágazat költségvetését a nemzeti össztermék 4,5 százalékáról 7 százalékra növelték. De ez is csupán a forráscsökkenés lassítására volt elegendő. Kialakult a családorvosi rendszer, létrehozták az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot.

 

(10.20)

Az addiginál igazságosabb, teljesítményarányos finanszírozást vezettek be fokozatosan a járó- és fekvőbeteg-ellátásban. Új intézményi rekonstrukciók indultak a cél- és címzett támogatások rendszerében. A műszerezettség tekintetében is komoly eredményeket sikerült elérni. Megvalósult a gyógyszertárak privatizációjának jogi lehetősége, amely alapján néhány év alatt majdnem minden gyógyszertár magántulajdonba került.

Mindezen intézkedések hosszabb távon az egészségügyi rendszer hatékonyságának növekedését és az ellátás minőségének javulását idézték volna elő. 1995-től azonban az ágazatból ismételten jelentős mennyiségű forrás kivonása kezdődött. A nemzeti össztermékből való részesedése a korábbi szintre csökkent. Az előző kormány bukásában jelentős szerepe volt annak, hogy érzéketlennek mutatkozott a nemzet jövője szempontjából alapvető népegészségügyi helyzettel és ezen keresztül az egészségüggyel szemben. A most tárgyalt költségvetés alapján sajnálattal kell megállapítanom, hogy nem tanultunk mások hibájából.

Az egészségügyi alap jövő évi költségvetésének általános irányelvei szerint szinten tartásra, illetve szűkítésre való törekvés tükröződik a keretszámokban. A költségvetés nem tartalmaz reformelképzelések miatti kiemeléseket. Az alap következő évi tervezésekor szerkezeti változásként bekerültek a gyes-, a gyedkiadások, amelyek nem teljesen illenek az egészségbiztosítási kiadások közé. Olyan képet mutat, mintha 36,4 milliárd forinttal több költségvetési támogatást kapna az ágazat. A szakmai igényeket, szükségleteket jóformán teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a költségvetési tervezet.

A szakmai javaslatok alapján kalkulált mintegy 18 milliárd forint fejlesztés töredéke sem került be a tervezetbe. Az idei évben a zárolások miatt elmaradt fejlesztések kompenzálásáról sincs szó a jövő évi költségvetésben, sőt az elvonásokkal, zárolásokkal csökkentett összegek jelentik a következő évi számítás alapját, de erről már volt szó.

A 6,3 százalékra becsült várható infláció ellenére dologi növekmény nélkül képzeli el a tervezet az intézmények jövő évi működését. Ennek hiánya a betegellátás minőségén érezhető lesz, s a tulajdonos önkormányzatok számára is nehezen magyarázható. Bár túlzóak azok a kijelentések, melyek az egészségügyi intézmények összeomlásával rémisztgetnek, azonban az tény, hogy tartalékaik határára értek. Ezt támasztja alá az Egészségügyi Minisztérium egészségügyi főosztályának kimutatása "A fekvőbeteg-intézmények pénzügyi helyzetének vizsgálata és az 1998. évi mérlegadatok" című kimutatás alapján. A fekvőbeteg-intézmények összes szállítói tartozása a múlt év végén 13 milliárd 957 millió forint, mely az előző évhez képest 36,2 százalékos emelkedést mutatott.

 

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

 

Az összes szállítói határidőn túli tartozások, mely a csődhelyzet kialakulására leginkább jellemző, s ezt be kell ismerni, 6,5 százalékkal csökkentek. Az adósságok felével az egyetemek, fővárosi önkormányzati intézmények és az országos intézetek rendelkeztek. Az igazsághoz az is hozzátartozik, a vizsgált időszakban az intézmények 84 százalékában stagnált vagy csökkent az adósságállomány. Az idei év a zárolások és visszaigénylés miatt azonban nagy valószínűséggel ismételten a veszélyes zónába sodorta ezen egészségügyi szolgáltatókat.

Tisztelt Ház! Bár ma elhangzott, hogy ne a számokat tekintsük, de ha a törvényjavaslat mellékleteinek adatait elemezzük, még szomorúbb kép tárul elénk. Az egészségbiztosítás pénzbeni ellátásai esetében gyed nélkül is több mint 8 milliárd forint emelkedést tartalmaz a tervezet. Ez a múlt évi várható teljesítéshez képest 14,9 százalékos növekedést jelent. Ezzel nincs is gondunk. A természetbeni ellátások, melyek lényegében a gyógyítás jövő évi feltételeit határozzák meg, ezen ellátások növekedése azonban még a 4 százalékot sem éri el úgy, hogy a gyógyszerkassza 6 milliárd forinttal kevesebbre van tervezve az idei év várható teljesítéséhez képest.

Ha csupán a törvény indoklását olvassuk, és nem vesszük figyelembe a mellékleteket, meg is nyugodhatnánk. A háziorvosi szolgálatokkal kapcsolatban azt olvashatjuk, hogy a definitív ellátásra és a hatékony prevenciós munkára ösztönző elemek bevezetésére, valamint a praxisok számának növelésére törekszenek. Mindezek ellenére a kassza költségvetésének növekedése csupán 2 százalék; ha az egy évvel ezelőtti előirányzatot vesszük alapul, csupán 0,6 százalék. A privatizáció finanszírozásáról már szó sincs. Még siralmasabb lesz a védőnő-, anya-, gyermek- és ifjúságvédelem helyzete, hisz a pénzügyminiszter úr csupán 0,93 százalékos növekedést engedélyez számukra.

A fogászati ellátás mennyiségi és minőségi fejlesztésére, különös tekintettel a gyermekfogászati ellátásra szánt 5 százalékot meghaladó forrásnövelés a feladatok teljesíthetőségét illetően illúzió. A gondozóintézetek, kiemelten a tüdőgondozók hálózatának kiterjesztése az ellátottság szempontjából elmaradt területekre szintén az új fejlesztések között szerepel, de az erre a területre szánt többletpénz nagysága sem éri el a tervezett infláció mértékét. Itt azért kell szurkolnunk, hogy a fejlesztések meg ne valósuljanak, mert ez a meglévő hálózatok tönkretételével járna. A járóbeteg-szakellátás kasszája 12 százalékkal nő, de a jelentős kapacitásnövekedésből adódó teljesítménynövekedés csökkenti a finanszírozás értékét. Hasonló hatása lesz az átlagosnál magasabb pontértéken megállapított eljárások rendszerbe illesztésének is. A betegszállításra, valamint a modern képalkotó eljárások alkalmazására nominálisan is kevesebb jut jövőre, igaz, utóbbi esetben ez a fekvőbeteg-intézeteknél idén a hbcs-ből finanszírozandó tételek közé került. A fekvőbeteg-szakellátásra 6,5 százalékkal fog jutni jövőre, ami az egészségügyben korábban részletezett inflációt figyelembe véve szintén forráskivonást jelent.

Vannak olyan tételek is, melyek bővülésre számíthatnak. Ezek közül a művesekezelésre szánt közel 15 százalékos növekedést emelném ki. Ennek még örülni is lehetne, ha közben nem csökkentenék a sokkal költséghatékonyabb s a beteg emberek életminősége szempontjából sokkal kedvezőbb transzplantációra szánt összeget. Ebben még az is érdekes, hogy művesekezelést kizárólag magán-, külföldi tulajdonú cégek végeznek hazánkban.

Tisztelt Ház! Amikor a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és szerveinek állami felügyeletét ellátó államtitkárságot a Pénzügyminisztérium hivatali szerkezetébe illesztették, a Magyar Demokrata Fórum tiltakozott. Tiltakoztunk, mert féltünk, hogy az egészségügy finanszírozását illetően tovább fog élni az a rideg, fiskális politika, mely az elmúlt években komoly károkat okozott. Ez a költségvetés sajnálatos módon igazolja félelmeinket. Az egészségügy, mely a nemzet jövője szempontjából stratégiai ágazatnak minősül, ismét vereséget szenvedett. Úgy gondolom, ennek figyelembevételével mindenkinek a lelkiismerete szerint kell döntenie, hogy jelen formájában elfogadja-e ezt a költségvetést. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Én szeretnék nyugodt lelkiismerettel egészségügyi kollégáim szemébe nézni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
94 111 1999.10.20. 2:01  1-172

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is csak reflektálni szeretnék a gyógyszer-támogatási rendszer kérdéskörére, ami, azt hiszem, az egyik legneuralgikusabb pontja a társadalombiztosítás egészségügyi alapja egész költségvetésének.

Abban mindannyian egyetértünk, akik érintettek vagyunk a szakmában, hogy annak a támogatásnövekedésnek, ami az elmúlt 5-6-7 évben kialakult, egyrészt az okait jó lenne nagymértékben megvizsgálni, hogy ez a gyógyszerárak oldaláról milyen módon keletkezhetett.

Azt sajnálatosan kell tapasztalni, hogy a rendszerben részt vevők akkor, amikor a gyógyszergyárak, -forgalmazók viselkedését, promóciós tevékenységét kezdi az ember boncolgatni - aminek nyilvánvalóan nagy árfelhajtó hatása van -, akkor mindenki tartózkodik ettől.

Nem hiszem, hogy igaza lenne Kökény elnök úrnak, amikor azt mondja, hogy a támogatási rendszer átalakítása a gyógyszerválaszték csökkentését vonhatná maga után. Szerintem a kettő egymástól teljesen független; pláne, ha a gyógyszergyártók szabad uralma változatlanul megmarad.

A bizottsági ülésen direkt rákérdeztem, hogy a nyáron beindult új támogatási rendszer hatása érezhető-e már. A kormány is könnyebb helyzetben lenne most, ha az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat a Ház elé hozta volna, hisz az ott elhangzottak szerint érezteti a hatását, méghozzá szignifikánsan, és erre Horváth Zsolt képviselő úr is utalt: szignifikánsan csökken az az igény, mint korábban. Úgyhogy kérek mindenkit, hogy ezzel kapcsolatosan tanúsítsunk önmérsékletet.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
94 147 1999.10.20. 2:03  1-172

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Schvarcz képviselő úr mondandójának egyik középpontja a kórházi csődök kérdése volt, ami valóban egy súlyos kérdéskör; jó lenne azonban megvizsgálni azt is, hogy az országon belül miért ilyen egyenetlenül alakulnak ki a különböző fekvőbeteg-intézmények között ezek a gazdasági anomáliák.

A beszédemben is említettem volt, hogy a minisztérium kimutatása alapján az intézmények fele Budapesten található, illetve a többi között is inkább a nagyobb, megyei kórházak azok, amelyek ilyen jellegű gazdasági problémákkal küzdenek. Ebből számomra az következik - és gondolom, ezzel senki nem vitatkozik -, hogy az a pénz, amit a fekvőbeteg-ellátásra biztosítunk, lehetne több is, de talán a kapacitások eloszlása nagyon egyenetlen, és bizonyos területeken olyan kihasználatlan túlkínálatokat működtet a rendszer, aminek a megváltoztatása pont a tulajdoni viszonyok heterogén volta miatt igen nehéz és igen kényes kérdés.

Az önkormányzati normatíva, ha csak bevezetnénk, meggyőződésem szerint nem oldaná meg a problémát mindaddig, amíg a különböző önkormányzatoknak az egészségügyi intézményekhez való kapcsolódását valamilyen formában nem próbálnánk meg szabályozni. Ugyanis ha odaadjuk a pénzt, abból még nem következik az, hogy feloldódik az az anomália, ami most van, hogy mondjuk, egy 40 ezres város fenntart egy ezerágyas kórházat, húsz település viszont nem járul hozzá ennek az intézménynek a működtetéséhez. (Taps a Fidesz soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
94 157 1999.10.20. 2:04  1-172

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm, elnök úr. Köszönöm a lehetőséget is a koalíciós társaknak. Én is Kertész képviselő úr hozzászólásával kapcsolatban szeretnék reagálni, méghozzá "az uralkodó elit hitvallása" című befejező mondata és a beszédében elmondottak kapcsán, amelyekben feltételezi, hogy az alapellátásban dolgozó orvosok esetében a gyógyszerfelírási szokások ösztönzése úgy merül fel, hogy az a saját érdeke vagy a beteg érdeke. A kollégák nevében eleve vissza kell utasítsam azt a feltételezést, hogy bármelyik tisztességesen dolgozó orvosban ilyen kérdés felmerülne.

Itt egyszerűen arról van szó, hogy az új megszokása, az újra való átállás mindig nagyon nehéz. Nagyon jól tudjuk, hogy ez az élet minden területén így van. Ennek az ösztönző rendszernek a beépítése tulajdonképpen kedvet csinál a kollégáknak ahhoz, hogy mélyebben nézzenek utána azoknak a lehetőségeknek, amelyek a gyógyszerfelírások kapcsán esetleg nemcsak a rendszernek, hanem a betegnek is megtakarításokat eredményezhetnek. Ez nem mehet a gyógyítás rovására! S az a feltételezés, hogy ez, esetleg pont az orvosok szokásváltása miatt, a hatékonyság rovására megy, úgy gondolom, az orvosokra nézve is sértő, úgyhogy ettől én nem félek.

Arról pedig már szó volt, és abban mindannyian egyetértünk, hogy a természetbeni ellátások több mint 25 százalékát adó gyógyszerkasszával kell valamit tenni. Ezért kértem az előbb is, hogy ezzel kapcsolatban tanúsítsunk önmérsékletet, és inkább javító kritikát gyakoroljunk! Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
94 167 1999.10.20. 1:59  1-172

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnálom, hogy Szabó képviselő asszony kiment, akkor még nem tudtam, hogy lesz-e lehetőségem reagálni a mondandójára. A nyugdíjkorhatárral kapcsolatban említette, hogy 1992-ben, az Antall József vezette kormány idején hozott az Országgyűlés egy olyan határozatot, amely a nyugdíjemeléssel volt kapcsolatos. Való igaz, a Ház hozta azt a határozatot, hogy egy törvényt készítsenek elő a társadalombiztosítás anyagi ellehetetlenülésének megoldása érdekében; a demográfiai jelzések már akkor előre mutatták ezeket a problémákat.

Ezzel párhuzamosan nagyon jól tudjuk - számtalanszor elhangzott ebben a Házban -, hogy olyan családpolitikai intézkedéseket is hozott, amelyek a gyermekvállalás ösztönzésére voltak hivatva, és ezek meg is hozták hatásaikat, hiszen a posztkommunista országok közül Magyarországon volt a legkisebb mértékű a születések számának a csökkenése, ez statisztikai adat. Tulajdonképpen az elhíresült Bokros-csomag ezt verte szét, és az egész rendszer átalakítására is ezért került sor. Az az országgyűlési határozat időpontokat nem határozott meg, csak az előkészítést. Amennyiben a demográfiai kép kedvezőbb lett volna, akkor lehet, hogy nem ebben az ütemben kellett volna önöknek bevezetniük a nyugdíjkorhatár emelését.

Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
95 326 1999.10.21. 1:47  301-453

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Üszögi-Bleyer képviselőtársunk hozzászólására szeretnék reagálni. A képviselő úr azt mondta, hogy minden kormány hozzányúlt a nyugdíjasok pénzéhez. Úgy gondolom, ez így nem igaz. Én a beszédemben is elmondtam, hogy '89 volt az az év, amikor szufficitesből deficitessé vált végeredményben ez a kassza, ugyanis az azt megelőző kormányokra igaz az, hogy azokkal a járulékokkal, amelyeket az önök korosztálya befizetett hiszemre, abban a hitben, hogy az állam ezzel jól fog sáfárkodni, s amikor szüksége lesz rá, akkor visszaadja - az az állam sajnos nem sáfárkodott jól azokkal a pénzekkel, hanem különböző helyekre tette. És ebből következik az, hogy most a befizetésekből kell lényegében a kifizetéseket teljesíteni. Ez az egyik része a dolognak.

A másik része, hogy ha az előző évek hasonló költségvetését előveszi a képviselő úr, láthatja, hogy az önök kormánya az előzetes irányszámok kapcsán pont annyi pénzt állított be, mint amennyi a múlt évben a nyugdíjasok részére ki lett osztva. Higgye el, ha lenne több pénz, akkor az ember szívesebben osztana többet!

 

(19.50)

A harmadik, amit Babák Mihály képviselő úr említett, a szolidaritás elve volt. A múlt évben hál' Istennek, a közvélemény-kutatások alapján a nyugdíjasok 70 százaléka pont a szolidaritás elvének alapján elfogadta azt, hogy differenciált nyugdíjemelés legyen.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
95 336 1999.10.21. 2:04  301-453

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Elnök Úr! Vitatkoznom kell Béki Gabriellával, habár előbb az Üszögi-Bleyer Jenő képviselő úr által elmondottakra szerettem volna reagálni. Tény és való, hogy a háború óriási pusztításokat okozott. De úgy gondolom, hogy ha a kommunista rendszer azoknak az ágazati jellegű biztosítóknak a vagyonát nem államosította volna, amelyek azt szolgálták, hogy annak a működtetésével plusz bevételeket biztosítsanak saját maguknak, nem lenne ez a helyzet, hanem az organikusan tudott volna fejlődni. Ennyit erről.

A másik: Vojnik képviselő asszony a szolidaritás elvével kapcsolatban arról beszélt, hogy ez szolidaritás vagy nem szolidaritás. Az egész költségvetés végeredményben semmi másról nem szól, mint hogy szolidaritás van. Mert szolidaritás van az adózásban, a járulékban, pont azért vannak megállapítva az adómértékek is úgy, hogy aki tehetősebb, akinek több, az többel járul hozzá a közösséghez. Ez is szolidaritás. Akkor ezt is lehet úgy fogalmazni, hogy egyik rétegtől elveszünk a másik réteg javára, úgyhogy ezt teljesen felesleges ragozni ebben a formában.

 

(20.00)

 

A harmadik pedig az, hogy az idei évben értékálló-e a nyugdíj vagy sem. Bármelyik gazdaságkutató intézetet nézzük, mindegyik - most már az év vége felé - azt mondja, hogy 10 százalék körüli lesz az infláció. Tehát nem csak az átlagos nyugdíjemelés... - mert akkor azt vesszük, hogy 14,2 százalék, azt önök sem vitatták. Ez nyilvánvalóan szóródik 11-től 25,5 százalékig. Tehát így en bloc kijelenteni, hogy értékvesztő, nehezen hihető. Minden nyugdíjas nyugdíja (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) legalább a vásárlóértékét megtartja.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
95 344 1999.10.21. 2:09  301-453

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm, elnök úr, és remélem, hogy én is 2 perc 10 másodpercet kapok. Üszögi-Bleyer úr nagyon nehéz helyzetben van, mert most önmagával, a saját nyugdíjas-generációjával kell szembe mennie akkor, amikor számon kéri ettől a kormánytól, hogy miért nem enged ebből a nyugdíjalapból még többet kivonni, mert az az önök helyzetét rontaná. Azért nem enged, hogy ne legyen olyan nagy hiány.

Amit Béki Gabriella mondott a magánnyugdíjpénztárakról, így van, ahogy mondta. Valóban törekedni kell arra, hogy az öngondoskodás erősödjön. De kérdezem én: Magyarország gazdasági helyzete, a polgárok gazdasági helyzete olyan-e, hogy ezt meg tudja tenni mindenki? Mert ugyanis önök egyet elfelejtenek, és soha nem emlegetnek ilyenkor: önök e nyugdíjreform oltárán föláldozták a keresztfinanszírozást.

Mert addig - most az egészségügyre térek át - a nyugdíjasok után az egészségügyi pénztárba átutaltak bizonyos összeget, mert ahogy a nyugdíjjárulék elveszett, Csehák Judit volt az önök utolsó minisztere, a kommunista miniszter, aki építőipari államkötvényekbe ajánlotta a tb-alap szufficites pénzét itt, ebben a Házban - ez '88-ban vagy '89-ben volt - és három hónap alatt elértéktelenedett az egész, úgyhogy akkor, amikor ezeket a lépéseket tesszük, akkor pont a mostani nyugdíjasok érdekében tesszük.

Mert a rendszerváltozást követően az Antall-kormánynak valóban az volt a terve, hogy valóban térjünk át az öngondoskodásra, de előbb az önkéntes nyugdíjpénztárak formájában, és amikor a gazdaság ezt lehetővé teszi, akkor lehet olyan kvázi kényszerítő eszközöket hozni, melyek a lakosság nagyobb részét hozzák olyan helyzetbe, hogy lépjenek be ezekbe. De szerintem jelenleg nincs olyan helyzetben a magyar gazdaság, hogy ezt meg tudjuk engedni.

Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
95 356 1999.10.21. 1:55  301-453

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm. Biztos vagyok benne, hogy Bauer képviselő úr mindjárt meg fogja magyarázni, ez miért jó a gazdaságnak. Megmondom őszintén, nekem eddig még nem tudta senki megmagyarázni, hogy miért jó, ha ezeken a pénzeken államkötvényt vesznek, mint ahogy államkötvényt kell venni, amely államkötvényt az állam azért bocsát ki, hogy a költségvetés hiányát pótolja.

(20.20)

Ezeket az államkötvényeket nyilvánvalóan a reálkamatoknál egy kicsit magasabban kell megvennie. Tehát ez - az én felfogásom szerint - egy kicsit plusz pénzt von el a költségvetéstől. Biztos bennem van a hiba, de még senki nem tudta megmagyarázni, hogy ettől miért lesz jobb a gazdaságnak.

Béki Gabriella mondta, hogy a nagyfokú átlépés bizonyítja, hogy ez mennyire kedvező. A nagyfokú átlépés semmi más nem bizonyít, minthogy az állampolgárok, akkor éltek ezzel a lehetőséggel, amikor az előző kormány adókedvezményekkel bástyázta körül ezt a konstrukciót, hogy adókedvezményhez jussanak. Semmi másról nincs szó. Való igaz, hogy azon a vitán nem lehettünk itt, de hál' istennek azért a történelem számára a jegyzőkönyvek rögzítik ezeket a vitákat.

Az akkori ellenzék már akkor is aggályosnak tartotta azokat a számításokat, amelyeket a kormány letett az átlépések ütemét illetően, illetve a hiány ütemét illetően. Tulajdonképpen majdnem forintra pontosan bejött a hiányba, amit akkor mondtak, mert ha jól emlékszem, akkor 20 milliárd körüli hiány volt tervezve, és az idei évben ez körülbelül 80 milliárd lesz. Ha megnézzük az idei év várható nyugellátási teljesítését, az még plusz 10 százalék emelést tett volna lehetővé a mostani nyugdíjasok számára.

Köszönöm, ennyi.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
95 366 1999.10.21. 1:52  301-453

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Már kezdem megszokni, hogy minden rossz, ami a magyar történelemben Mohácstól kezdve történt, az Antall-kormány műve volt (Bauer Tamás: Nem!), mint ahogy Bauer képviselő is az Antall-kormány energiatörvényére hivatkozva mondta. Az energiatörvény valóban kimondta azt akkor, amikor az energiaszolgáltatók magyar állami tulajdoni többségben voltak. Tehát mielőtt önök privatizáltak, nyugodtan megváltoztathatták volna (Közbeszólás.) az energiatörvényt, és kivehették volna belőle ezt a passzust. Ez az egyik.

A másik: Bauer képviselő úr elfelejtkezik arról, hogy ezzel a privatizációs lépéssel önök kifosztották az önkormányzatokat. (Közbeszólás.) Itt van a következő csomag ennek a kormánynak a nyakán, amin most dolgozunk, hogy most vajon hány száz milliárd forint kell majd az önkormányzatoknak. Önök az önkormányzati vagyont, mások tulajdonát adták el, magyarul, erről szól az egész történet. (Tóth István: Úgy van!)

Az eszközarányos nyereséggarantálás pedig arra volt jó, hogy ezek a külföldi tulajdonosok nem érdekeltek a beruházásban. Egyszerűen azt mondják, hogy őket nem érdekli, az önkormányzatok ezen is fokozatosan veszítenek. Számtalan példát tudok önnek mondani, hogy az önkormányzatok egyszerűen kénytelenek beruházni. Utána a szolgáltató azt mondja - a Mollal folyamatosan erről tárgyalunk -, hogy ő nem veszi át, csak ha tulajdonba kerül, a tulajdonba át kell adni és az önkormányzatok kamatmentesen kénytelenek hitelezni ezeknek a külföldi tulajdonú energiaszolgáltatóknak, ha azt akarják, hogy a lakosaik gázhoz vagy villanyhoz jussanak.

Ennyit a sikeres privatizációjukról. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

(20.30)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
95 374 1999.10.21. 1:04  301-453

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Amit Béki Gabriella mond a jogbiztonságról, abban teljes mértékig igaza van, de ezen az alapon akkor tulajdonképpen - nem vagyok jogász, de a magyar jogtörténelemben talán a Csemegi-kódex volt az első ilyen jogforrás, akkor még mindig annak kellene érvényben lennie. (Béki Gabriella: Ó, dehogyis!) Az előző kormányfő volt az, aki fennen hirdette, hogy nem gond, ha valami rossz, még ha tegnap hoztuk azt a törvényt, akkor is majd holnap módosítunk rajta, ha a körülmények változnak. Ott van például az egészségügyi törvény is: a körülmények változtak, az egészségügyi törvényen változtatni kellett. Ez nem azt jelenti, hogy a jogbiztonság csorbát szenvedne.

Úgy gondolom, ha akár a gazdasági, akár a társadalmi körülmények változnak és ezek a változások igénylik a törvények változtatását, akkor azt meg kell lépni, és ez nem egyenlő a jogbizonytalanság elvével.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
95 380 1999.10.21. 1:04  301-453

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Tényleg nagyon nehéz megfogalmazni azt a dolgot, amit most Hegyi képviselő úr a miniszterelnök úr fizetésével kapcsolatban mondott, ami ragyogóan hangzik. Én úgy tudom, és úgy gondolom, hogy ezt hívják abszolút demagógiának. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Ez a tömör demagógia, az alantas ösztönökre játszó demagógia. (Hegyi Gyula közbeszól.)

Szó volt arról, nem tudom már mióta, én nem kísérem figyelemmel senkinek a fizetését, a miniszterelnök úr, illetve a miniszterek fizetését, de én a sajtóból úgy tudom, hogy ilyen jellegű emelés talán már évek óta nem volt, és hogy az egész rendezésre azért kerül sor, mert az államtitkároknak talán magasabb a fizetése, mint a minisztereknek. Egy ilyen jellegű rendezésről van szó.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
95 382 1999.10.21. 0:08  301-453

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Befejezem, és köszönöm, hogy az elnök úr figyelmeztetett. Nem hiszem, hogy én kanyarodtam el a témától, csak erre reagálnom kellett.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
95 442 1999.10.21. 11:40  301-453

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Közben már többször úgy voltam, hogy megnyomom a kétperces gombot, de inkább türelmesen kivártam, mert ezek valóban olyan témák, amelyekre két percben nem lehet reagálni, különösképpen a gyógyszerkassza kapcsán. Azért itt elég sok fals dolog hangzott el.

Borkó képviselő úrnak mondom, hogy gyermekdózisok természetesen vannak, különösképpen antibiotikum esetében, kifejezetten szirup formájában lehet mérni, tehát ilyen jellegű probléma nincsen.

Nagy polémia hangzott el azzal kapcsolatosan, hogy a gyógyszer árát mi képzi, és a technológia, a kutatásfejlesztés - ez való igaz a gyógyszerek egy részére. Ezeknek a hatóanyagoknak a kikutatása iszonyatosan sokba kerül. Ez így van. De ez a gyógyszerpalettának egy bizonyos százalékát fedi le, a többi esetében ez a költség már rég nem érvényes, mert az úgynevezett licencdíja lejárt.

Magyarországon ez idáig a gyógyszerárakban nem lehetett megkülönböztetni azt a hatóanyag alapján, hogy tulajdonképpen valójában melyik teljesen vadonatúj hatóanyag, vagy pedig egy régi hatóanyag új csomagolási formában. Úgyhogy itt ez a probléma, hogy a gyógyszergyártók, a gyógyszerkereskedők ezt összemosva, ezt kihasználva itt igenis kemény extraprofitra tesznek szert. Nem véletlen, hogy ha önök kutakodnak, akkor ezeknek a gyógyszergyártóknak a mérlegadataiban nem találják meg azt, hogy ők reklámra mennyit fordítanak. Ezt mindegyik gyógyszergyártó titkolja.

Tudom, hogy Bauer képviselő úr hallgatja kint (Derültség.), ezért most válaszolok neki. Van ideje visszajönni, mert egy picit hosszabban fogok beszélni, tehát tud reagálni. Azt mondja, hogy piacgazdaság, és hogy mi azt akarjuk, hogy majd megint Bécsbe kelljen rohangálni gyógyszerért. Azért itt össze vannak keverve a dolgok! Ha egy gyógyszert befogadunk, akkor azt a megfelelő szerv törzskönyvezi, és attól kezdve forgalomba kerül Magyarországon, nem úgy, mint amilyen botrány volt, az használható, mert azt a szakma befogadta, a kettő között semmiféle összefüggés nincs.

Én úgy gondolom, abban mindannyian egyet kell hogy értsünk, hogy az egészségügyi piac - számomra mint egészségügyis számára nagyon furcsa maga a megfogalmazás, hogy mondjuk egy kiló savanyúkáposztával hozzuk egy szintre a kérdést - nem egy klasszikus piac, tehát nem a klasszikus gazdasági törvények vonatkoznak rá, és ez a reklámra is vonatkozik. De ha reklám szempontjából azt mondjuk, hogy klasszikus piac, nem tudom, hogy ahol Bauer képviselő úr a cipőjét szokta például vásárolni, hallotta-e a kereskedőtől, hogy a cipőkereskedőt a cipőgyártók mondjuk öt napra kiutaztatják Hawaiira valamilyen konferenciára a bőr cserzésének a nem tudom én mijére, és sorolhatnám a példákat.

Érdemes körülnézni, hogy a nemzetközi gyakorlat mi ezzel az úgynevezett promóciós tevékenységgel kapcsolatban. Pont ezeknek a költségeknek az elszaladása miatt nagyon sok országban ezt nagyon szigorúan szabályozzák (Babák Mihály: 50 milliárddal!), és kettéválasztják a két dolgot. Úgyhogy itt igenis kemény tárgyalási pozícióban van a mindenkori egészségügyi kormányzat! Teljes mértékig igaza van Hegyi képviselő úrnak, hogy az egészségügy az a stratégiai ágazat, amiben jó lenne konszenzusra jutni, és jó lenne hosszabb távra tervezve stratégiát kidolgozni. De pont ezek a polémiák azok, amik ezt lehetetlenné teszik.

Tavaly, amikor a gyógyszertárgyalások folytak, akkor ment a legnagyobb vita, hogy a kassza elég, nem elég. Ma Magyarországon azért, mert a kassza zárttá vált, senki nem került hátrányos helyzetbe, mindenki megkapta a szükséges gyógyszerét (Közbeszólás a kormánypárt padsorokból: Így igaz!), és ez, biztos vagyok benne, jövőre is úgy lesz. Tehát ilyen veszély nem fenyeget! Az, hogy a gyógyszerkasszát felülről bezárták, egy pszichikai dolog, a tárgyalásokon segítendő, hogy azért álljon meg a menet!

Elhangzott itt, hogy meg kéne nézni, hogy a nyugati országokban is emelkedik a gyógyszerkiadás. Nem hiszem, hogy ezt kellene megnézni! Azt kellene megnézni, hogy az egészségügyi büdzsén belül hány százalékot foglal el a gyógyszerkiadás. Az egészségügyi, gyógyító büdzsének több mint 25 százalékát költjük gyógyszerre, és az elmúlt években, az elmúlt hat év alatt majdnem megháromszorozódott az a költség, amit gyógyszerre fordítottunk. Mindemellett sajnos azt kell tapasztalnunk, mintha fordított arányban lenne: minél több pénzt költünk gyógyszerre, annál rosszabbak a morbiditási, mortalitási mutatóink. Tehát eközött sincs közvetlen összefüggés.

Úgyhogy én úgy gondolom, hogy ebben az ügyben valóban szakmai vitát kellene folytatni. Még azt is megkockáztatom - habár visszajött Bauer képviselő úr, igaz, hogy ezt Hegyi képviselő úr mondta -, hogy talán ez az a téma, amit nem feltétlenül itt kellene megvitatnunk, hanem egy szakmai vitát kellene máshol ezzel kapcsolatosan lefolytatnunk.

Úgyhogy én nem félek tőle, és bízom benne, hisz a bizottsági ülésen - Béki és Vojnik képviselő asszonyok emlékeznek rá - direkt rákérdeztem a kormányzat képviselőjétől, hogy a nyáron bevezetett új támogatási rendszer érezteti-e már a hatását, mert az ismerősi körömben lévő patikusoktól pozitív jellegű reagálást kaptam, hogy igenis, érezteti már a hatását. Hiszen egy ilyen változtatásnak a bevezetése nyilvánvalóan nem egyik napról a másikra fogja a hatását meghozni, hanem ehhez kifutási idő kell, általában inkább egy év, mint fél év. De olyan visszajelzések voltak, és ezt a kormányzat képviselője is megerősítette, hogy igenis, érezhetőek már ezek a kedvező hatások. De hangsúlyozom: ezért Magyarországon gyógykezelésben hátrány senkit nem fog érni! Ennyit a gyógyszeráremelésről.

Hegyi képviselő úr több ízben említette, hogy a jövő évi nyugdíjemelést tulajdonképpen a jövő évi járulékokból fogjuk fedezni. Így van! És utána szóvá tette, hogy a GDP-növekedésből bizony részesülniük kellene a nyugdíjasoknak is. Ez is így van. Én semmi mást nem tettem, elővettem ezt a törvényjavaslatot, annak a mellékleteit, és összeadtam, hogy mi az, ami járulékból bejön, és mi az, amit nyugellátásra kifizetünk.

(22.20)

A járulékbevétel 889 milliárd 852 millió forint, ha összeadjuk; a kiadás, amit nyugellátásra és egyéb ilyen jellegű ellátásokra költünk, 974 milliárd 10 millió forint. A kettő különbsége majdnem 10 százalék. Úgy gondolom, hogy itt van a GDP-növekedésből az ezt megillető rész, odateszi az állam, odateszi a kormány, amit kell.

Nagyon örülök annak, amit Bauer képviselő úr mondott, bizony Isten, megnyugodtam. Egy orvosnak közgazdasági kérdésekben nyilatkozni, közgazdasági pályára menni nagyon rizikós dolog, az ember, én legalábbis kerülöm, amikor lehet. Azt mondtam, hogy nem nagy dolog volt ez az államnak a magánnyugdíjpénztár kapcsán, hogy a külföldi tulajdonú nyugdíjpénztár a befizetett járulékot államkötvény formájában köti le, az államkötvény meg semmi más, mint a költségvetés lyukainak a betömködése, de azért államkötvény, hogy kicsit magasabb, kedvezőbb legyen a kamata.

Erre azt mondta, elismerte, hogy ez önmagában nem jó. Ez szerintem így van, és amikor balanszírozni kell azon, hogy most mennyi mehet ki, vagy mennyi mehet be, vagy mennyit kell visszatartani, akkor a közgazdászok mindig azt mondják, hogy figyelemmel kell lenni a költségvetés hiányára, hogy ez az államháztartási hiány mekkora, figyelemmel kell lenni az inflációra. Valahol az ember úgy érzi, hogy egy ördögi körben van, mert Molnár képviselő úr teljesen jogosan felhozta azt, hogy megnyomorítják a vállalkozókat a hatalmas nagy járulékok, és ezért kénytelenek vagy feketemunkásokat alkalmazni, vagy minimálbéren bejelenteni a dolgozóikat, de miután ezt kénytelenek tenni, egy csomó járulékbevételtől elesik az állam, a mindenkori állam. Egy mókuskerékben vagyunk, amit már egyszer jó lenne áttörni.

Én mindig azt mondtam, hogyha egy évig mindenki tisztességesen fizetné az adóját és a járulékát, akkor egy év után vélhetően nagyon nagy lépéseket tehetnénk abba az irányba, amit önök is jónak tartanak, mi is jónak tartunk: a járulékokat csökkentsük, és így szabadabb gazdaság lesz. Ez már a morális síkja ennek az országnak, és úgy látszik, hogy mentális paradigmaváltásra lenne szükség. Bízom benne, hogy ezt mindenféleképpen meg fogjuk élni.

Sajnálom, hogy vártam a kétpercesekkel. Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
95 452 1999.10.21. 2:03  301-453

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Vojnik Mária képviselő asszony nagyon ügyesen lavírozott a mondandóm mellett. Természetesen a tegnapi szónoklatomat az első betűtől az utolsóig fenntartom. Tehát ebben köztünk véleménykülönbség nincs. Ha jól emlékszik, pont a gyógyszerkasszánál mondtam ezt, hogy ezzel csínján bánjunk. Pont a gyógyszerkasszánál mondtam azt, hogy higgadtan önmérsékletet tanúsítson mindenki, mert ennek a hátterében azért más is van. Az előző felszólalásomban nem azt mondtam, hogy egyetlenegy egészségügyi intézmény sem szenvedett kárt. Én azt mondtam, hogy Magyarországon egyetlenegy beteg sem szenvedett kárt emiatt. Mindenki megkapta a megfelelő ellátását.

Azt furcsának tartom érvként és biztos vagyok benne, hogy ön mint orvos sem ezt a gyakorlatot folytatja, hogy a beteg bejön, és akkor azt mondjuk neki, hogy na Mari néni, tessék választani melyik gyógyszert akarja. Valóban van ilyen. De úgy gondolom, ez nem helyes. Ez egy szakmai kérdés, hogy ki milyen gyógyszert kap. A gyors átállás vagy a kevésbé gyors átállás vonatkozásában, tudjuk jól, minél jobban húzzuk, annál nehezebben megy, ha belevágunk, akkor hamarabb megy.

Egyik képviselő úr az előbb a munkajövedelmek csökkenéséről beszélt. Én inkább azt mondanám, hogy a járulékok csökkenése, mert ha a Központi Statisztikai Hivatal, meg a Nemzeti Banknak adatait nézem - vagy nem tudom, kik adják ki ezeket az adatokat -, azért a megtakarítások és a fogyasztásnövekedés nem azt jelenti, hogy itt a munkajövedelmek csökkentek volna, mert azok bizony reálnövekedésre utalnak. Itt inkább azzal van gond, hogy minden munkajövedelem után befizetik-e a járulékot vagy sem. Itt nagyon nagy gondok vannak, úgy gondolom.

Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
96 256 1999.10.22. 1:52  247-277

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. A társadalombiztosítás reformja, azt hiszem, valóban olyan falat, amibe már többen belebuktak, és nem kizárt, hogy még többen bele is fognak bukni.

Tanulságos volt ebből a szempontból képviselőtársaimmal együtt az a látogatás - ellenzéki képviselőtársaink is ott voltak köztünk -, amit Lengyelországban tettünk, ahol, az előzmények ismeretében azt mondom, hogy vakon, január 1-jével a 16 plusz egy regionális biztosítós modellt megcsinálták. Mindenképpen érdemes tanulmányozni, már csak a hagyományok miatt is, hogy ez mit idézett elő.

Nyilvánvaló, hogy az adatok értékelése különböző szempontokból lehetséges, és mindenki a saját felfogásának megfelelően próbál bizonyos eredményeket vagy bizonyos hátrányokat hangsúlyozni. Nekem az volt a benyomásom, hogy bizony sokkal drágább és egyáltalán nem a szolidaritás elvének az erősödése irányába mozdult el az ellátás, és az ellátásban hihetetlen nagy gondokat okozott az átállás.

Úgyhogy a kisebbik gondnak tartom azt, ha ebből a szempontból talán kisebb lépésekkel haladunk előre, és ezzel kapcsolatban inkább egy megalapozottabb, körültekintőbb tervről vitatkozunk, illetve ha döntés születik, lépünk ebben az ügyben. Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
96 260 1999.10.22. 2:02  247-277

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm, elnök úr. Már megszokom itt a Házban, hogy mindenért természetesen az Antall-kormány a felelős, tegnap is ezt hallgathattam, de azért Keller képviselő úrtól mint az Egészségügyi Minisztérium volt államtitkárától, elvárná az ember, hogy tisztában legyen a folyamatokkal.

Úgy gondolom, hogy a rendszerváltozás óta az első négy év volt az, amikor az adott gazdasági körülmények között a lehető legtöbbet kapta az ágazat. Ezt a számok egyértelműen mutatják.

Vissza kell utasítanom azt, hogy Surján miniszter úr bárkit is kirugdosott. Gondolom, Keller képviselő úr Szolnoki Andreával és a budapesti közgyűlés (Koltai Ildikó: Jól beszél! Jól beszél!) MSZP-s frakciójával téveszti össze, mert 1994 után Budapesten valóban tulajdonképpen majdnem minden kórházigazgatót kirúgtak. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy megint nem a szakmáról folyik a szó, holott Keller képviselő úr egy nagyon érdekes kérdést tett fel, nevezetesen, hogy mitől lesz jobb a háziorvosi privatizációval a betegnek. Megjegyzem, az MSZP programjában is kiemelt helyen szerepelt az (Babák Mihály: Elfelejtette!), hogy a háziorvosi privatizációt támogatja.

Úgy gondolom egyrészt, hogy ha egy teljesen bizonytalan, nem szakmai alapon szerveződő függőségi rendszerből szakmai szempontból függetlenné válnak a kollegák, másrészt ha a saját beruházásaikat biztonságban tudják, tehát azt mondják, hogy érdemes befektetni a saját praxisukba, mert az esetlegesen nem az önkormányzat vagyonát... - illetve ha kikerülnek a rendszerből, akkor ezt megfelelő áron értékesíteni tudják, ez mindenféleképpen valahol a betegek számára lesz előnyös. Majd a következő körben folytatom.

Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
96 266 1999.10.22. 2:04  247-277

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm. Ez egy ilyen folytatásos regény lesz. Hogy mit várhatunk a háziorvosi privatizációval kapcsolatosan? Megmondom őszintén, nagyon várom, mert ez lehetőséget biztosít arra, hogy a háziorvosi praxisokban tevékenykedő szakdolgozók helyzetét sikerüljön stabilizálni, mert sajnos be kell látni, hogy a jelenlegi metódusban bizony eléggé kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Várom azt, hogy a háziorvosi privatizáció kapcsán tapasztalatokat szerzünk, és ennek mentén a szakorvosi privatizáció is megtörténhet, és a szakorvosi privatizáció keretén belül végre a kapacitási egyenetlenségeket, illetve a kapacitási túlburjánzásokat kezelni tudjuk. És ez, gondolom, nagymértékben javítaná a helyzetet.

Várom azt az egész privatizációtól és az ezzel kapcsolatos törvénykezéstől, hogy végre rendet csináljon abban a lehetetlen dzsumbujban, ami a magán-, illetve a közszféra között kialakult, ugyanis számtalan példát lehetne mondani, hogy a különböző érdekeltségek összefonódása mennyiben akadályozza önmagában az átalakítást.

(18.30)

Mindenféleképpen pozitív lépésnek tartanám, ha végre sor kerülne arra, hogy erről a törvényről vitázzunk, de Keller képviselő úr is nagyon jól tudja, mint ahogy mindannyian tudjuk, hogy itt az önkormányzati törvény adott passzusa bizonyos fékeket rak a törvénykezési menetrendbe, miután kiderült, hogy sajnálatos módon ebben konszenzust nem tudunk elérni.

Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
96 274 1999.10.22. 1:22  247-277

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Nagyon rövid leszek, elnök úr. A praxisjog azzal keletkezik, hogy ha valaki a megadott feltéteknek megfelel, akkor azt megkapja, hogy praxist létesítsen. Hogy utána a praxis működni fog-e, az nyilvánvalóan a felkészültségétől függ. Keller képviselő úr is nagyon jól tudja, hogy az eredeti elképzelés az volt, hogy tulajdonképpen az önkormányzati hatáskörből ki is vesszük ezt a kérdéskört, mert felmerült a kérdés, hogy oda tartozik-e ez az egész. Időközben kiderült, hogy erre a lehető legcsekélyebb esély sincs, miután egyrészt kétharmados törvényről van szó, másrészt pedig talán az önkormányzatok is bizonyos fokú rálátást igényelnek az egészségügyre. Jóllehet olyan nagy befolyást szakmai szempontból eddig sem tudtak, és nem is akartak, hála istennek, gyakorolni, hiszen a szakmai kérdés más kérdés.

Egy csomó kérdést felvet magának az egész rendszernek az átalakítása, a finanszírozástól kezdve sok minden máson keresztül, de bízom benne, hogy hamarosan írásos anyagot is látunk. Azzal egyetértek, hogy jó lenne már erről vitatkozni.

Köszönöm.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
99 185 1999.11.10. 1:43  170-312

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Kökény képviselő úr hozzászólására szeretnék reagálni. Ott az a módosító indítvány az alapellátást illetően azt célozta volna - mert majd a beszédemben a gyógyszerkasszáról szeretnék beszélni -, hogy végre elinduljon már, nagyon ildomos lenne, ebben szakmailag mindannyian egyetértünk, a prevenció irányában a gyógyítás, és hogy talán minimális forrást lehetett volna - most már múlt időben kell beszélni erről, azt hiszem - biztosítani ilyen célokra a hatályos kormány-, illetve ágazati rendeletek megvalósítása érdekében.

Sajnos, nagyon szűkös, ha másképp fogalmazok, nagyon feszes az egészségügyi alapnak a költségvetése, ami jórészt abból a szerencsétlen helyzetből adódott és adódik - az okokat most ne kutassuk szerintem -, hogy végeredményben változatlanul a József nádor téren végzik az egészségügy költségvetésének az elkészítését, ami sajnálatos. Ez nagyon érződik, hogy kifejezetten fiskális szempontok érvényesültek.

A Club Aligával kapcsolatban számszakilag és az államháztartási törvény szempontjából nyilvánvalóan teljes mértékig igaza van Keller képviselő úrnak, de úgy gondolom, hogy a rendszeren belül marad. Bizonyára lehet olyan törvényes megoldást találni, hogy ha az egészségügy céljaira használják a Club Aligát, akkor olyan nagy kár tulajdonképpen senkit nem fog érni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
99 203 1999.11.10. 1:29  170-312

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Úgy gondolom, nagyon leragadtunk a Club Aliga kérdésénél, de azért néhány dolgot jó lenne tisztázni.

Uram bocsá, ha netán úgy lenne, hogy csak orvosoknak, habár az egészségügy, tisztelt képviselőtársaim, nemcsak orvosokból áll, tehát ha, mondjuk, azt a célt szolgálná, amiről nincs szó, hogy kizárólagosan az egészségügyi dolgozók pihenésére szolgálna, úgy gondolom, még ez sem elítélendő annyira. De mindenképpen nagyon jó lenne egy ilyen oktatási központ.

És itt mindenki az orvosoktatásra, a posztgraduális képzésre gondol, jóllehet az egészségügy átalakításának az egyik legalapvetőbb kérdése a szakdolgozók képzése, a szakdolgozók továbbképzése, s a magasabb tudásuk elérése érdekében teendő lépések köre. Ha ezt a célt fogja szolgálni, és reményeim ezt a célt fogja szolgálni a Club Aliga, akkor többszörösen be fogja hozni az árát az egészségügy számára, hiszen sokkal költséghatékonyabb egészségügyi ellátást fognak az itt képzett dolgozók biztosítani mindannyiunk számára.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
99 207 1999.11.10. 2:02  170-312

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Úgy gondolom, és abban Gidai Erzsébet képviselő asszonnyal teljesen egyetértünk - meg a többiekkel is, függetlenül attól, hogy ki mondja -, hogy a Lajtától nyugatra nagyon-nagyon sok ország elcserélné ezt az ellátórendszert, ha ennyi pénzből tudná működtetni, mint ami ebben az országban van - de ez sajnos a benne dolgozók kárára megy, ez teljesen egyértelmű.

A finanszírozási rendszerek válsága nagyon kényes kérdés. Abban mindenféleképpen egyet kell értsünk, hogy a régi, úgynevezett bázisfinanszírozáshoz képest ez a homogén betegségcsoport szerinti, teljesítményarányos finanszírozás nagy előrelépést jelent, és itt inkább a szakmai protokollok hiánya, illetve az ellenőrzés elégtelensége az, ami talán aggályos és ami hiányzik a rendszerből. Biztos vagyok benne, hogy az egészségügyben dolgozók mindegyike egy még jobb, még hatásosabb és pláne még kedvezőbb finanszírozási rendszert szívesen fogadna.

Bízom benne, hogy egyetlenegy politikai erőnek sem fordul meg a fejében az, hogy a fekvőbeteg-ellátás esetében bárminemű privatizációról beszéljünk. Ha itt a magánszektor bejön, akkor az csak zöldmezősen jöhet be.

 

(16.10)

Való igaz, az aztán végképp a társadalom kettészakadását jelentené, ugyanis nyilvánvaló, hogy az úgynevezett mazsolázás abban az esetben érvényesülne csak igazán, csak akkor nem a szakmák, hanem a betegek esetében. Úgyhogy bízom benne, hogy erről nem kell vitatkoznunk.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
99 213 1999.11.10. 17:34  170-312

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének a tárgyalása során a legtöbb vitát a gyógyszerkassza helyzete váltja ki. Már az általános vitában is annak a véleményemnek adtam hangot - dacára annak, hogy a Magyar Demokrata Fórum sem ért egyet a kassza lezárásával -, hogy az egészségügyet, de különösen a gyógyszertámogatás ügyét lehetőleg ne politikai, hanem szakmai szempontok alapján közelítsük meg.

Ugyanis teljesen mindegy, hogy milyen kormányzat van, ezzel a problémával lényegében a rendszerváltozás óta mindegyik egészségügyi kormányzat szembesült; nem volt olyan év, hogy a kassza túl ne teljesült volna.

Ha megnézzük az adatokat, ez a növekedés igen dinamikus volt a rendszerváltozás óta. '92-ben a gyógyszertámogatás nagysága még 39 milliárd forint volt, '94-ben 64 milliárd, '96-ban már 82 milliárd forint - az idei várható teljesítés 141 milliárd forint.

Ugyanilyen dinamikus növekedést mutat a kórházak gyógyszerfelhasználása. Erről nem szoktunk beszélni, hisz a fekvőbeteg-gyógyintézetek semmiféle támogatást nem kapnak, teljes áron vásárolják a gyógyszereket. De azért úgy gondolom, hogy az államnak és a törvényhozónak pont ezért erre is figyelnie kell, hiszen az a fekvőbetegkassza arányait rontja, ha a gyógyszerárak elszaladnak. Tehát ott is egy igen dinamikus növekedés észlelhető. Egy kórházi ágyra '92-ben még 142 ezer 923 forint jutott, a múlt évben pedig már 358 ezer 275 forintot költött az egészségügy minden kórházi ágyra, már gyógyszer szempontjából. Összességében azonban ott a növekedés nem olyan drasztikus, hisz az elmúlt időszakban egy elég jelentős ágyszámcsökkenés is bekövetkezett a fekvőbeteg-intézetek esetében, ami mindenféleképpen struktúraváltást jelent a fekvőbeteg-ellátáson belül, és pozitívumként kell értékelni, hisz a hatékonyabb működés irányába mutat.

Ha ezzel összehasonlítjuk az elmúlt évi egészségügyi statisztikai adatokat területi bontásban például, és mondjuk, az egységnyi gyógyszerfogyasztást próbáljuk a halálozási adatokkal szinkronba hozni, bizonyos esetekben úgy tűnik, hogy minél többet költünk gyógyszerre, annál többen halnak meg, annál rosszabbak a morbiditási-mortalitási adatok. Tudom, hogy ez tudománytalan összehasonlítás, de azért érdekes megnézni azt, hogy a potenciálisan elvesztett életévek száma meghatározott betegcsoportokban például a környező országokhoz viszonyítva hogyan alakul akkor, amikor a környező országokhoz képest a magyar nemzeti összterméken belül a legnagyobb gyógyszerráfordítás Magyarországon történik, és ez még a volt, úgynevezett szocialista országokkal összehasonlítva is magas.

Ha ennek fényében nézzük meg ezeket a potenciálisan elvesztett életéveket, akkor azt látjuk - és ez az OECD-nek a '97-es jelentése -, hogy a keringési betegségek esetében 4293 év, és ezt hasonlítsuk össze a Cseh Köztársaság hasonló adatával, és ezt százezer lakosra vetítve - tehát összehasonlítható dologról van szó - a cseheknél ez 2928 év, a tüdőráknál 1024 a 818-cal; a májcirózisnál közismert, hogy óriási különbségek vannak, 1759 a 402-höz.

Pedig hatalmas összeg ez a gyógyszerkassza! Az az igazság, hogy a közvélemény túlnyomó többsége nincs tisztában azzal, hogy ez a 141 milliárd mekkora összeg. Én ceglédi képviselő vagyok a ceglédi térségből, Cegléd - egy 38 ezres lakosú város kilenc oktatási intézménnyel és több mint 800 ággyal bíró kórházzal - együttvéve 18 évig tudna ebből az összegből megélni a mai szinten. Tehát így lehet érzékeltetni, hogy milyen nagy összegről van szó.

Szó volt arról, hogy itt a nemzeti össztermék 2,6 százalékát költjük végeredményben gyógyszerre, illetve gyógyszertámogatásra; ugyanez az érték Dánia esetében 0,7, Franciaország esetében 1,6, a Cseh Köztársaság esetében 1,6 és Szlovákia esetében 1,7 - hogy ne csak a nyugati országokat nézzük, hanem a volt szocialista országokat is.

Ha az egészségügyi kiadások arányában nézzük ezt az összeget, akkor több mint 25 százalék az egészségügyi kiadásoknak a gyógyszerkiadásokra megy, szemben az Európai Gazdasági Közösség országaival, amelyek esetében ez az összeg a felét sem éri el. Tehát valami nem stimmel; nem abból a szempontból, hogy most a gyógyszerre szánt összeg elég vagy nem elég, mert borítékolható, hogy nem lesz elég az a 135 milliárd - ebben teljesen egyetértünk. S aki szakmai alapon nézi ebben a Házban, annak ezt igenis tudomásul kell vennie, hogy az bizony nem lesz elég.

De abban is egyet kell értenünk, hogy ennek a növekedésnek az ütemét meg kell vizsgálni, mi az oka ennek a növekedésnek, és hogy valóban az a támogatási szisztéma szakmai alapon megfelel-e a céloknak, mint ami most érvényesül. Hisz nemzetközi összehasonlításban, ez is olyan elterjedt, a mindenkori kormányzat által szívesen hangoztatott tétel, hogy túl sok gyógyszert fogyaszt a lakosság - nem igaz. Nemzetközi összehasonlításban nem fogyasztunk túl sok gyógyszert.

Mindezek fényében kérdés, hogy indokolt-e ennyit költeni, hisz a feszültségeket ez okozza. A kilencvenes évek elején, a rendszerváltozást követően a gyógyszerpiacon is liberalizáció következett be, több mint háromszorosára növekedtek a gyógyszerkészítmények az országban, azonban érdekes módon az új innovatív készítmények, az originális készítmények száma ezen belül 3, maximum 5 százalékkal növekedett csak. Ez azért érdekes - és nem a szakmában dolgozók részére mondom -, mert az originális készítmények olyan hatóanyagot tartalmaznak, amelyeknek az árában benne van a kutatás, a fejlesztés és mindezeknek a költsége, tehát bizony ezek nagy költséggel bíró készítmények. Tehát több mint háromszorosára növekedett az új készítmények száma, ezen belül ezek az átmenetileg drágább készítmények ára csak 3-5 százalék, mert a generikus készítmények esetében a hatóanyag tekintetében ezek a költségek már nem jelentkeznek, nem lenne szabad, hogy jelentkezzenek.

Magyarországon azonban, ha megnézzük a generikus és az originális készítmények árkülönbözetét, nem lehet észlelni azt, hogy e között olyan nagy különbség van. Valószínűleg itt is komoly gondok vannak a gyógyszerárképzés tekintetében, és kérdés az, hogy az államnak van-e eszköze arra, hogy a gyógyszerárképzésbe beleszóljon. Az én tudomásom szerint, miután ezek multi cégek vagy külföldi cégek, nyilvánvalóan egy külföldi állam az ár képzésébe nem tud beleavatkozni, amit, hát sajnálatos, de tudomásul kell vennünk, tehát valamilyen egyéb módon kell gátat szabni annak, hogy a gyószerár-növekedés ilyen mértékű legyen.

A kormányzat úgy véli, hogy ennek az első lépcsője az úgynevezett zárt kassza lehet, ami nem szokatlan Európában. Szóval nem egy olyan dologról van szó, amit most mint a spanyol viaszt kitaláltak; Spanyolországban és Olaszországban is zárt kassza van, és úgynevezett előirányzott kassza van - ez kvázi majdnem ugyanazt jelenti - Dániában és Belgiumban, mert úgy gondolják, hogy talán más tárgyalási alapja van akkor a gyógyszergyártókkal, -szállítókkal, hogyha eleve egy adott játszótéren belül beszélnek csak.

Én úgy gondolom, hogy szakmailag mindannyian egyet kell hogy értsünk abban, hogy az egész gyógyszerelési szokásokat felül kell vizsgálni. Abban valóban lehet vita - és azért van igazság -, hogy mi az az ütem, amit itt a változtatások esetében megvalósítunk. De hát az az igazság, hogy Magyarországon mindig-mindig halogatunk, halogatunk, halogatunk dolgokat, és amikor már a fejünkre szakad a ház, akkor kezdünk el lépéseket tenni. A két oldalnak kormányzati szinten, úgy gondolom, ezzel kapcsolatban egymás szemére vetni való nincsen.

 

(16.50)

Mindenképpen támogatandó törekvés - és kérjük az ellenzéktől is, hogy támogassa -, hogy a gyógyszer-támogatási rendszert át kell alakítani. Igenis csak bizonyítottan hatásos, maximális egészségnyereséget elérő gyógyszerkészítmények kapjanak támogatást! Támogatandó az a törekvés, hogy a költséghatékonyság a gyógyszerek esetében is előtérbe kerüljön. Támogatandó az a törekvés, hogy a nemzetközi összehasonlítást tekintve talán ne Magyarországon legyen ezeknek a gyógyszerkészítményeknek az ára a legmagasabb. Támogatandó az is, és ezzel adós talán a legjobban a kormányzat, hogy a felvilágosítás megfeleljen a betegek valódi elvárásainak is.

Nézzünk meg egy példát a gyógyszerhatóanyag tekintetében! Például az antibiotikum-fogyasztás Magyarországon az összes gyógyszerfogyasztás 12-18 százalékát teszi ki. Kérdés, hogy milyen csoportokat vonunk be, mind a kórházi, mind a járóbeteg-ellátásban a gyógyszerköltségek jelentős százalékát adják az antibiotikumok. A csoport vegyületeinek száma hihetetlen módon nő. Ezek között, tény és való, van új, nagy terápiás értékű és drága gyógyszer is. A magyar antibiotikum-fogyasztási adatok meghaladják a nemzetközi átlagot, ennek következtében kell szembesülnünk az egészségügyben azzal, hogy bizony a rezisztencia, tehát ezeknek az antibiotikum-termékeknek a hatékonysága napról napra csökken, hisz ezzel szemben ellenálló törzsek alakulnak ki. Tehát ez is indokolja például, hogy racionális felhasználás történjen az antibiotikumok esetében.

Korábban voltak szakmai ajánlások, de ezeknek az ellenőrzése teljesen elégtelen, illetve minimális volt. Gyakori a tudományos alapokkal ellentétes gyógyszerírási gyakorlat, tehát az olyan kezeléseknek az alkalmazása, amelyek hatástalanok. Az Evidence Base Medicine szabályai és az ezek alapján elvégzett vizsgálatok szerint teljesen értelmetlen vírusfertőzésekben például a szövődmények megelőzési kísérlete, ez egy bevett szokás, ugyanakkor semmiféle hatása nincs. Ezeknek a készítményeknek a támogatása egységesen 70 százalék, tehát viszonylag magas, ami a terápiás értékükkel arányban is áll.

A kérdés inkább a relatív költséghatékonyságot vizsgálva érdekes. Ez azonban függ a javallattól, illetve az adott kórokozótól és a kórokozócsoporttól. Nagyon gyakori például az antibiotikumok esetében a megadott indikáción kívüli alkalmazás, sőt mindannyian tudunk példákat mondani arra, hogy bizony a humán gyógyszerek állatgyógyászati használatra is kerülnek, nem a tb-kártya tulajdonosának, a gazdinak írnak fel gyógyszert. És számos gyógyszerhatástani csoport esetében le lehetne vezetni ezeket a problémákat, amelyeknek a nagy része végeredményben kényelmi dolgokból adódik.

Kényelmes az egészségügyi kormány akkor, amikor nem törekszik minél hamarabb terápiás protokollok kidolgoztatására. A terápiás protokollok alapján költségprotokollokat is be lehetne vezetni, és ez lehetne az alapja a hatásos ellenőrzésnek. Nem félek attól, hogy a gyógyszerkasszán belül ez az úgynevezett ösztönző rendszer, amelyből - való igaz - papíron még olyan sokat nem láttunk, csak újságpapíron, mert nyilatkozatok formájában tudunk arról, hogy a megtakarítás 30 százalékát forgathatja vissza az alapellátásban lévő kolléga a rendelőjének a felszerelésére... Tehát nem a zsebébe! Ez egy óriási különbség, úgy gondolom, fontos ennek a hangsúlyozása, nem az egyéni ösztönzés jelentkezik ebben az esetben, hanem a rendelő korszerűsítése. Az elképzelések szerint praxisonként lenne elméletileg meghatározva egy gyógyszerkeret, nyilván a praxis nagysága, nem kór szerinti összetétel alapján... - és ezen belül. De ez nem jelentheti azt, mint ahogy eddig sem jelentette az elmúlt kilenc évben, jóllehet mindig túllépték a gyógyszerkeretet, hogy Magyarországon beteg azért ne kapjon a betegsége esetén gyógyszert, mert - mit tudom én - a mindenkori költségvetés alacsonyabban vagy alacsonyan határozta meg ezeket a kereteket.

Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy kevés lesz a 141 milliárd. Ez várható, még ha azok a kedvező hatások folytatódnak is, amelyek a bizottsági meghallgatás során a kormányzati képviselők részéről elhangzottak, de ezt az élet is visszaigazolja azért, tehát gyógyszerész berkekből is hallható, hogy a támogatás változtatásának a kedvező hatása megvan. Ha ez még folytatódik is és fokozottabb lesz, akkor is nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy elég lesz. Én azt mondom, adja az isten, hogy maradjunk a meghatározott kasszán belül, mindannyian jobban járunk ezzel, ha meg tudjuk fékezni ezeket a kiadásokat, különösképpen akkor, ha nem az egészségügyi ellátás és nem a betegek rovására, hanem a gyógyszerár-növekedés rovására tudjuk tartani a kassza nagyságát.

Kérem az ellenzéki képviselőket, hogy támogassuk a kormányzatot ezekben a törekvésekben. Nem tudjuk, hisz a szerencse forgandó, de mi bízunk benne, hogy hosszú ideig nem lesz változás kormányzati szempontból, mindenesetre ez az a kérdés, amely, függetlenül attól, hogy ki van kormányon, mindenkinek nagyon-nagyon súlyos problémákat okoz.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MDF és a MIÉP padsoraiból.)

(A jegyzői széket Mádai Péter és Vidoven Árpád foglalja el.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
99 219 1999.11.10. 2:03  170-312

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Hegedűs képviselő úr valamiben valószínűleg félreértett. Én nem az egészségügyet okolom a katasztrófák miatt. Azzal kezdtem, hogy nagyon sok ország ezen a világon boldog lenne, hogyha ennyi pénzből ilyen színvonalon tudna egészségügyet biztosítani a polgárai részére, és ez kizárólag az egészségügyben dolgozóknak köszönhető.

Itt, azt hiszem, a szemlélettel is komoly, alapvető gondok vannak, mint az élet egyéb területén. Ami ingyenes volt, az tulajdonképpen semmit nem ért, és a rendszerváltozáshoz érve semmilyen módon nem tudjuk tudatilag elfogadtatni azt, hogy igenis, az egészség érték, és ezért mindenkinek saját magának is kell valamit tennie.

Az alapvető probléma a demográfiai probléma. Egy elöregedett nemzet egészségügyi ellátására ez a pénz nem elegendő. És azzal a szemlélettel sem tudunk egyetérteni, hogy egy ilyen költségvetéssel rendelkező egészségügy esetében úgynevezett reformtól vagy átalakítástól várnak bárminemű megtakarítást, mert a minimálisból még megtakarítani nagyon nem lehet.

Azonban az jó lenne, ha, mondjuk, a kormányzat - és ezt kénytelen vagyok kritikaként megfogalmazni - tudomásul venné, hogy forrásbővítés nélkül egyszerűen semmiféle átalakítást nem lehet csinálni. Ez nagyon komoly veszélyeket hord magában. Azt nagyon sajnálom, hogy azokat az adóhoz benyújtott javaslatainkat - és itt Vojnik képviselő asszonyhoz csatlakoznék, aki végeredményben a szolidaritás elvét említette -, hogy az ötmillió... (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Köszönöm szépen. A következőnél folytatom.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
99 225 1999.11.10. 1:57  170-312

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Csak Bánki Erik képviselőtársam hozzászólására szeretnék reagálni. Az antibiotikumokról én beszéltem, de nem ez a gond. Abszolút nem felel meg a valóságnak az, hogy az egy főre jutó magyar gyógyszerfogyasztás - legalábbis ezt nemzetközi vizsgálatok is alátámasztják - magasabb lenne, mint az egyéb nyugati országokban.

Visszatérve a Vojnik képviselő asszony által mondottakra, aki a társadalmi különbségek nagyságára hivatkozott: való igaz, egy szociális piacgazdaságot építő országban erre figyelni kell, és ez az egészségügyön, a nyugellátáson belüli bismarcki elveknek a megvalósítását kell hogy maga után vonja, nyilvánvalóan a jelen korra adaptálva.

Ezért sajnálom azt, sajnáljuk azt, hogy azt az adómódosítási javaslatunkat, ami az ötmillió forint feletti jövedelmeknél egy ötvenszázalékos szja-sáv beiktatásával az aránytalanságokat próbálta volna korrigálni, és ezzel a szolidaritási elvvel, amiről beszélünk, megegyezett volna, nemcsak kormánypárti oldalról, hanem ellenzéki oldalról is elutasítást találtunk, sőt, az egészségügyi bizottságban az a csúfság esett meg velem, hogy egymagam, saját magam szavaztam csak rá, holott például ez forrás lehetett volna bizonyos kasszák esetében az egészségügy költségvetésén belül.

Köszönöm szépen.

(17.10)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
99 229 1999.11.10. 1:58  170-312

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Úgy látszik, hogy ez felfogásbeli különbség, mert Béki Gabriella azt mondja, hogy az egészségügyi miniszter a pénzügyminiszterrel összefogva babrálgat itt a költségvetésben. Feltételezem azt, hogy ha egy szélesebb mozgásteret ad az egészségügyi kormányzatnak a különböző kasszák között, ha megtakarítás mutatkozik vagy látszik az egyik csoportnál - aminek kicsi a valószínűsége, ebben egyetértünk -, akkor át tudjon csoportosítani, és ne csak az eredetileg benyújtott törvényjavaslat szerint, hanem szélesebb sávon.

Bízva abban, hogy egyszer már nemcsak terápiás protokollok, hanem például diagnosztikus protokollok is napvilágot látnak, és ennek megfelelően az OEP az ellenőrzéseket végzi, igenis el tudom képzelni, hogy ha egy CT-n, MRI-on - vagy például a művesekezelések kérdésköre is egy igen érdekes dolog, az is érdekes, hogy erről senki nem beszél, hiszen ott egy viszonylag jelentős növelés van -, ha tehát valamelyik tételen megtakarítás van, akkor azt át lehessen rakni egy másik tételre, viszonylag szabadabban annál, mint amire a törvényjavaslat felhatalmazást lát.

Jóhiszeműen állok a saját kormányommal szemben, hogy ezzel élni, és nem visszaélni fog. Béki Gabriella, mint ellenzéki képviselő, természetesen ezt nem hiszi el a kormányzatnak, ez a mindenkori ellenzék joga. Úgy gondolom azonban, hogy az elmondottak, illetve a benyújtott törvénymódosítások között én legalábbis nem vélek ellentétet felfedezni. Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
99 235 1999.11.10. 2:02  170-312

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Kökény képviselő úr mondandójához szeretnék csatlakozni, illetve azzal kapcsolatban egy-két megjegyzést megfogalmazni.

Senki nem mondja, hogy a gyártók a bűnbakok. A gyártók teljesen természetesen viselkednek akkor, amikor kontroll nélkül tudják emelni az áraikat. Ha bűnbakról lehet beszélni, akkor az a bűnbak, aki nem nézi meg azt, hogy azért a pénzért megfelelő minőségű terméket kap-e. Tehát nem hiszem, hogy arról van szó, hogy a gyártók lennének a bűnbakok.

Abban teljesen egyetértünk, hogy nagyon sok esetben egy adott készítmény, amely önmagában nagyon drága, egy terápiás sorozat végére lehetséges, hogy az adott betegség szempontjából a legolcsóbb ellátást tudja biztosítani.

Azzal nem értek egyet, hogy vélhetőleg azokban az országokban magasak ezek a gyógyszertámogatások, amelyekben a nemzeti össztermékhez viszonyítva alacsony az egészségügy támogatottsága, erre azért ellenkező példa is mondható. Lengyelország esetében is viszonylag alacsony a nemzeti össztermékből az egészségügy számára biztosított összeg, mindezek ellenére nem olyan magas a gyógyszertámogatás. Ha itt összefüggést lehetne keresni, inkább demográfiai jellegű összefüggéseket kell keresnünk, hiszen egy elöregedő népesség betegségi hajlandósága nagyobb, és ezzel összefüggésben nyilvánvalóan nagyobbak ezek az igények.

Az egészségügyi normatívára majd a következő kétpercesben fogok kitérni.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
99 243 1999.11.10. 1:56  170-312

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. A normatívával folytatom, majd a következőben erre visszatérnék, mert egypár adatot meg kell néznem. Mindig visszatérő téma az egészségügyi normatíva, azonban lent az önkormányzatok szintjén az elosztás rendszere megoldhatatlan, ugyanis a szabad orvosválasztás elvével és a szabad egészségügyi intézményválasztás elvével ütközik. Egyrészt nem biztos, hogy ezt az önkormányzatok egészségügyre fordítanák, még ha azt a bizonyos pántlikát az ember rá is rakná erre az összegre. Voltak ilyen elképzelések, hogy a normatívának bizonyos százalékát az alapellátásra, bizonyos százalékát a járóbeteg-, bizonyos százalékát a fekvőbeteg-ellátásra kellene fordítani. Az alapellátással még nem is lenne gond ebből a szempontból, de a járóbeteg- és a fekvőbeteg-ellátás már nagyon aggályos, ugyanis hiába van ellátási kötelezettsége kvázi egy-egy járóbeteg-szakrendelésnek, egy-egy fekvőbeteg-szakrendelésnek, az adott területről mindenféleképpen fogadnia kell a beteget, csak a beteg nem kényszeríthető ebben a struktúrában, hogy azt az intézményt vegye igénybe betegsége esetén.

Bár már csak azon tudnánk vitatkozni, hogy milyen formában juttassuk az egészségügy részére az amortizációt, valahol a teljesítményarányos összegekhez vagy a német ponthoz és a hbcs-hez kapcsolva lehetne ezt megoldani. Most sajnos akadémikus a vita.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
99 291 1999.11.10. 4:06  170-312

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Ehhez az inkriminált paragrafushoz a törvényben én is benyújtottam módosító javaslatot, de a kormányzat képviselője a bizottsági ülésen tulajdonképpen meggyőzött engem, mert az én eredeti módosításomban az Egészségügyi Minisztérium mellett még az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottságát is mint célszervet megjelöltem, hogy a havonkénti adatok, pont a különböző bevallási határidők miatt nem annyira informatívak; ez engem meggyőzött, különösen, a 27. eljárási pont kapcsán, hogy ez bizonyos fokú orvoslást nyújt a problémára.

Azt végképp nem értem, hogy az Egészségügyi Minisztériumot miért próbálják kizárni az adatokkal bírók köréből, hiszen az állam felelős az egészségügyi ellátásért, az egészségügyi ellátás felelősségét végeredményben az egészségügyi miniszter útján is kell hogy gyakorolja. A különböző egészségügyi problémák kezelése feladata a minisztériumnak, ennek alapján, úgy gondolom, az egészségügyet érintő összes adatot rendelkezésére kell hogy bocsássák.

Nekem semmi gondom nincs a Pénzügyminisztériummal, megmondom őszintén, mert azt hiszik, hogy Pénzügyminisztérium-fóbiája van az embernek, csak orvosként néha az az érzésem, hogy talán egy kicsit túlterjeszti a hatáskörét az egészségügy irányába. Nagyon sajnálom, hogy jogilag nem lehetséges a költségvetési törvény 21. §-a (2) bekezdésének kiiktatása, és ezt vissza kellett vonnom, mert azt mondták, hogy ez egy jogharmonizációs jellegű lépés, amelyben a kötelező egészségbiztosítási ellátásról szóló 1997. évi törvény 86. §-ában felhatalmazást kap az egészségügyi miniszter, hogy a pénzügyminiszterrel együtt határozzon meg bizonyos dolgokat. Ezek a bizonyos dolgok a háttérben lévő szakmai programok meghatározása. Én nem vitatom, hogy egy szakmai program megvalósításához pénz kell, és nyilvánvalóan illik megkérdezni azt, hogy van-e pénz vagy nincs pénz, habár nem kell megkérdezni akkor, ha az adatokat közlik az egészségügyi miniszterrel, tehát rövidre lehet zárni ezt a dolgot.

Számomra nagyon furcsa, és azért ez mindenféleképpen el kell hogy gondolkoztasson mindenkit, hogy még abba is beleszólhat a pénzügyminiszter, hogy, mondjuk, a fogszuvasodás ellen milyen programot kell az egészségügyi miniszternek megcsinálni - ez szakmai kérdés. Akik annak idején ezt kitalálták, lehet, hogy nem voltak megelégedve a családorvosukkal vagy az egészségügyi ellátásukkal, mert számomra - mint egészségügyben dolgozónak - ez elfogadhatatlan, és jó lenne, ha ezen az elkövetkező évben kormánypárti képviselőtársaimmal elgondolkoznánk, és talán a kormányzatot inspirálnánk arra, hogy változtassunk. Én ezt javasolni fogom.

Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
99 295 1999.11.10. 1:09  170-312

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Nem vitatkozni akarok, csak úgy gondolom, hogy ezek a megtakarítások - várjuk ki a végét, habár ilyen jellegű nyilatkozatok megjelentek, való igaz, hogy visszaforgatják a kasszákba, de ha majd leérkezik a szolgáltatókhoz, akkor nyugodhatunk meg - inkább a hatékonyabbá váló ellenőrzéssel hozhatók összefüggésbe.

Aki visszajár a munkahelyére, az tapasztalhatja, hogy bizony nagyon kemény ellenőrzések indultak be végre, és már az ellenőrzés híre is visszatartó erőt jelentett az egészségügyi szolgáltatóknál, talán kicsit pontosabban szolgáltatnak adatokat, jelentenek le eseteket, úgyhogy a kettő - véleményem szerint - nincs feltétlenül összefüggésben, mindamellett, hogy abban mindannyian egyetértünk, hogy ne zárjuk ki az Egészségügyi Minisztériumot, a mindenkori egészségügyi minisztert az egészségüggyel kapcsolatos adatokból.

Köszönöm szépen. (Dr. Vojnik Mária tapsol.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
99 299 1999.11.10. 1:08  170-312

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Új képviselő vagyok itt. Habár Béki Gabriella képviselő asszony időnként tényleg furcsa kifejezéseket használ, de nem ezzel akarok foglalkozni, hanem azzal, hogy fércmű vagy nem fércmű. Lehet, hogy fércmű, de akkor az elmúlt nyolc év összes ilyen jellegű költségvetése mind fércmű. Vélhetőleg inkább arról lehet szó, hogy a mindenkori ellenzéknek feladata, hogy lehetőleg lejárassa a kormányzó pártoknak ezzel kapcsolatos törvényeit.

Ahogy visszafelé lapozgattam az elmúlt évek tb-költségvetési vitája kapcsán, és összehasonlítottam a beterjesztett anyagokat, valahogy most már lassan retorikailag is ugyanazok a szófordulatok jönnek elő a mindenkori kormányzó pártok, illetve a mindenkori ellenzék részéről.

(19.10)

De azért szerintem jó lenne ezekről leszokni, és egy picit puhítani a stíluson.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
102 100 1999.11.29. 2:01  61-221

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Fodor Gábor képviselő úr több problémát felvetett itt a beszédében, illetve még mint bizottsági hozzászóló is érintett több kérdést. Én csak egy-kettőre szeretnék kitérni, hiszen majd beszélni szeretnék a témáról.

A képviselő úr felvetette, hogy itt az önrendelkezés joga csorbul. Kérdezem, hogy kinek a joga csorbul ebben az esetben, illetve az egész kérdésfelvetés szimplifikálható-e arra, hogy mondjuk, a petesejtet adományozónak vagy a spermiumot adónak a joga csorbul (Bauer Tamás: Mind a kettő!), vagy esetleg a dajkaanya joga csorbul. Én inkább úgy kérdezném: a születendő gyermeknek nincs joga; nincs joga arra, hogy az édesanya méhében nőjön fel? Az édesanyaság csak abból áll, hogy valaki kihordja, vagy pedig abból áll, hogy kilenc hónapon keresztül az édesanyja méhében, egy áldott állapotban növekszik, majd világra jön, majd az édesanyja emeli emlőjére és táplálja? Úgy gondolom, aki foglalkozik a kérdéssel, és ezt szakemberek igazolják, a szülő-gyermek kapcsolat kikerülhetetlen része az áldott állapot, és nemcsak az anya és a gyermek szempontjából, hanem a gyermek és az apa szempontjából. Igenis, az édesapa is kommunikál az édesgyermekével.

Úgy gondolom, elsősorban a gyermek szempontjából kell ezt a kérdést nézni, hogy a gyermek kerüljön olyan helyzetbe, hogy valóban a természet rendje szerint egészségesen tudjon felnőni. Itt már elhangzott: hol van a határ, mi lesz a következő javaslat, mi lesz a következő lépés? Úgy gondolom, messzire vezet, ha elengedjük a fantáziánkat.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
102 112 1999.11.29. 1:33  61-221

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Faragó Péter képviselő úr hozzászólására szeretnék reagálni, bár Turi-Kovács képviselő úr már félig-meddig érintette.

Faragó képviselő úr felvetette, hogy a világrahozást követően kórházban maradó gyermek helyzete, aki utána árvaházba kerül, vagy az elvált szülők esetében csak az egyik szülővel maradó, és ezért vagy mostohaanyát, vagy mostohaapát kapó gyermek helyzete mennyivel különb a dajkaanyaságból származó gyermeknek akár a jogi, akár a pszichikai, akár a morális státusát illetően. Úgy gondolom, külön vitát érdemelne, kiboncolhatnánk, hogy ha különb, akkor mennyiben különben. De abban, gondolom, mindannyian egyetértünk, hogy egyik állapot sem jó. Az sem jó, ha egy gyermeket otthagynak a kórházban, és utána árvaházba kerül. Az sem jó, ha elválnak a szülők, s a gyermek csak az egyik szülővel megy, a másik szülővel nem tudja tartani a kapcsolatot, mostoha neveli; ez nagyon sok konfliktus forrása. Ebben mindannyian egyetértünk, ebben biztos vagyok.

Ha ebben egyetértünk és analógiát vonunk, akkor - kérdezem én - ezeknek a hátrányos helyzeteknek a körét miért bővítjük?

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
102 152 1999.11.29. 2:11  61-221

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Jelentkeztem szólásra, de utána kivetettem magam, mert végeredményben Horváth képviselő úr, azt hiszem, minden aspektusból megvilágította a problémát, hogy a dajkaanyaság esetében az abban részt vevők jóformán mindegyike sérül valamilyen módon, még ha ezt nem is lehet manifeszten bebizonyítani. Fodor képviselő úr erre nem tudott válaszolni.

De miről is vitatkozunk végeredményben? Egy génállománynak a továbbörökítéséről vitatkozunk - semmi másról. Hogy egy adott faj továbbmegy-e vagy sem. És akkor, amikor Fodor képviselő úr - teljesen jogosan - azt javasolta, hogy ne a béranyaságról beszéljünk, hanem a dajkaanyaságról, hogy pejoratív felhangokat ne adjunk ennek. És valóban azt a levelet minden képviselőtársunk megkapta, sőt a televízió is foglalkozott ezzel az üggyel és ezzel az érintett házaspárral; igaz, több levelet nem kaptunk.

Hol van a határ? Nem lesz-e egy év múlva egy újabb javaslat a béranyaságra mint jogintézményre ráépülve? Nem kell messzire mennünk a történelemben, hogy nagyon rossz emlékek ébredjenek az emberben ebből a szempontból. És ez nem egészségügyi kérdés!

Fodor képviselő úr azt mondta, hogy minden betegnek joga van az egészségügyi ellátásra. Attól, hogy a dajkaanya megszüli a gyermeket és odaadja, attól még az az anya nem fog klasszikus értelemben anyává válni, aki a petesejtjét adta, és attól még nem fog a meddősége megszűnni. Tehát ez nem etikai kérdés, ez igenis keményen morális kérdés. (Dr. Hende Csaba tapsol.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
102 174 1999.11.29. 1:44  61-221

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Bauer képviselő úr az előbbi kétpercesében - úgy látszik, sokan beelőztek - Horváth képviselő úr szemére vetette, hogy ő egy ideális családmodellt, férj-feleség-gyermek, vázolt fel, ezzel szemben ön azt mondja, hogy nem ehhez kell viszonyítani, hanem a sérült családokhoz. Úgy gondolom, ez egy nagyon rossz felfogás. Igenis a mindenkori kormányzatnak, államnak az ideálishoz kell hasonlítania, és az ideálisra kell törekednie.

De megismétlem a kérdést: miről folyik a vita? Mert abban már ellenzéki képviselőtársaink is egyetértenek, mert egyet kell hogy értsenek, s ezt a hozzászólások is alátámasztják, hogy tulajdonképpen egy nagyon rossz megoldási variációról van szó, hogy ebben a modellben végeredményben mindenki valamilyen módon sérül. Tehát itt végeredményben semmi másról nem szól a vita, mint hogy engedjük-e azt, hogy a génállomány átörökíthető legyen valamilyen manipulációval. Erről van szó! Úgy gondolom, ez nagyon rossz precedenst teremtene, és igenis mindenféleképpen indokolt az, hogy ennek gátját álljuk.

Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
102 186 1999.11.29. 1:53  61-221

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Fodor képviselő úr azt mondta, hogy nemcsak az emberi szabadság kérdéséről van szó, hanem a tudomány szabadságának a kérdéséről is. A világban azért egyre inkább kezdik belátni azt, hogy a tudomány szabadságának is vannak korlátai, és azért tudnánk történelmi példákat is hozni arra, hogy annak idején ilyen okokra hivatkozva, a későbbiek folyamán milyen borzalmak következtek be.

Gondolom, többen vagyunk itt szülők, akiknek gyermekeik vannak; mert Fodor képviselő úr azt is mondta, hogy azok az emberek, akik ilyen gyermekvállalásra vállalkoznak, körültekintően fel tudnak készülni. Akinek van gyermeke, tudja, hogy erre nem lehet felkészülni. Ahhoz meg kell élni, ahhoz át kell esni ezeken a dolgokon, úgyhogy egyáltalán nem igaz, hogy erre körültekintően fel lehet készülni. És nem egy ilyen szimpla adásvételi szerződésről van szó. Itt nagyon komoly életről van szó, való igaz, de több embernek az életét befolyásoló dolgokról van szó.

Ahogy az államtitkár úr és többen is már itt a vita kapcsán elmondtuk, akkor, amikor tulajdonképpen mindannyian elfogadjuk azt, hogy ez sok kockázatot rejt magában, és hogy ez nem az ideális, miért nyissuk meg ezt a lehetőséget, amikor semmi másról nincs szó, változatlanul azt mondom, mint a génállomány továbbviteléről.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
103 60 1999.11.30. 13:13  21-159,419-437,440-456

DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról szóló törvényjavaslat számos olyan elemet tartalmaz, amelyek a lakosság széles körét érintik.

Felszólalásomban ezek közül csak néhányat emelek ki, hiszen a részletes vita során, amennyiben szükséges, lesz még a frakcióknak módjuk arra, hogy álláspontjukat a részletkérdésekben is kifejtsék.

A munkanélküliek ellátása a rendszerváltozás óta a társadalom és a gazdaságpolitikai viták középpontjában áll. 1990-től kezdődően a munkanélküliség az ismert gazdasági okok miatt drámai mértékben emelkedett. Az Antall-kormány gyorsan és európai mércével mérve is színvonalasan reagált erre a magyar társadalom számára akkor még teljesen új jelenségre, mikor 1990 végén benyújtotta a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvényjavaslatot, amelyet az Országgyűlés 1991. évi IV. törvényként fogadott el, s amely azóta foglalkoztatási törvény néven ismeretes.

A munkanélküliség változása azonban szükségessé tette, hogy a törvényi szabályozást a rendszeresen változó gazdasági és munkaerő-piaci körülményekhez igazítsák. Ezzel magyarázható, hogy a foglalkoztatási törvény a leggyakrabban módosított törvények közé tartozik, jelezve ugyanakkor azt is, hogy az elmúlt évek során nem sikerült megtalálni az optimális összhangot a munkanélküliek passzív ellátása és a foglalkoztatásukat elősegítő aktív eszközök között.

A munkanélküli-ellátó rendszer az elmúlt években is szigorodott. Megszűnt például a pályakezdők munkanélküli-segélye, két évre korlátozódott a munkanélküliek jövedelempótló támogatásának folyósítási ideje, s az így elért megtakarítások az aktív eszközök finanszírozását szolgálták.

A foglalkoztatási helyzet javulása lehetővé teszi, hogy az Országgyűlés ismét egy lépést tegyen a "segély helyett munka" elvének gyakorlati megvalósításában. Ennek érdekében a törvényjavaslat szerint csökken a munkanélküli-járadék maximális folyósítási ideje, megszűnik a munkanélküliek jövedelempótló támogatása. Ezzel szemben az önkormányzatok lehetőséget kapnak arra, hogy elsősorban foglalkoztatás révén gondoskodjanak a tartósan munkanélküliek szociális biztonságáról.

Joggal merül fel a kérdés, hogy felkészültek-e az önkormányzatok ezekre a feladatokra. Saját tapasztalatom azt igazolja, hogy igen. A választókörzetem központjában elküldtem az érintettek részére a törvényjavaslatot véleményüket kérve. Elutasítást nem tapasztaltam. Az önkormányzatok eddig is nagy szerepet játszottak a munkanélküliség kezelésében. Megállapították a munkanélküliek jövedelempótló támogatását, rendszeres szociális segélyét, szervezték közhasznú foglalkoztatásukat, közmunkákkal biztosították munkához jutásukat.

E feladat ellátását a jövőben még inkább segíti a bevezetésre kerülő kötött célú foglalkoztatási normatíva, amelyhez az önkormányzatok a munkanélküli, illetve az intaktív népesség arányában jutnak hozzá, de csak akkor, ha ezt az összeget a közcélú foglalkoztatás megszervezésére használják fel.

Meggyőződésem, hogy az állampolgáraik jólétéről gondoskodni akaró önkormányzatok számos olyan munkafajtát találnak majd, amely egyfelől alkalmas a rendszeres szociális segélyt igénylők foglalkoztatásának biztosítására, másfelől viszont hozzájárul a települési feladatok teljesebb körű ellátásához.

Hangsúlyoznom kell, hogy az önkormányzati gondoskodás mellett nem szűnik meg az együttműködés a rendszeres szociális segélyben részesülő munkanélküliek és a munkaügyi központok között sem.

(11.00)

Továbbra is regisztráltathatják magukat munkanélküliként, és ezáltal részt vehetnek a munkaügyi központok által szervezett programokban, alanyai lehetnek különböző foglalkoztatási támogatásoknak. Új lehetőség, hogy a járadékot kimerítő munkanélküliek keresetpótló juttatásban részesülnek arra az időre, amíg részt vesznek a munkaerő-piaci programokban. Egy másik lehetőség együttműködési megállapodás létrehozása az önkormányzatok és a munkaügyi központok között, amelynek révén az önkormányzatok előírhatják, hogy a munkanélküli az együttműködési kötelezettségének a munkaügyi kirendeltségek programjain való részvétellel tegyen eleget.

Tisztelt Képviselőtársaim! Vizsgáljuk meg a kérdést az érintettek szemszögéből is, jelesül, hogy mit jelent a törvényjavaslat mentálhigiénés szempontból. A közhasznú foglalkoztatásnak nemcsak gazdasági funkciója van, hanem lélekvédelmi hatása is bizonyítható. A munkát nem végző, tétlenségre kárhoztatott személy élete egyre inkább kilátástalanná válik, fölöslegesnek érzi magát, gyengül az önbecsülése, hamar elveszti személyi méltóságát. Bármilyen értelmes és hasznos munka a munkát végző személy életét is értelmesebbé teszi, visszaadja hitét abban, hogy ő hasznos tagja a közösségnek. A közhasznú munkával kapcsolatos eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy azok, akik ezt a lehetőséget megkapták, többnyire megbecsülik azt, élnek vele, szorgalmasan dolgoznak, magukra találnak, visszanyerik önbecsülésüket, ami a lelki egészség egyik kulcstényezője.

A rendszeres munka megvédhet a szenvedélyekbe meneküléstől, csökkenti a deviáns, bűnöző magatartások csábítását. Akik közhasznú lehetőséget kapnak, azok kisebb arányban lesznek depressziósak, és csökken az öngyilkossági veszélyeztetettségük. Ugyanakkor az is fontos hatása a közmunkának, hogy a gyakran gyenge énnel rendelkező személyeknek - akik maguk nem nagyon tudnak munkát keresni, és nehezen szánják rá magukat, hogy valamilyen elfoglaltságot keressenek saját számukra - tevékenységi keretet ad, és bizonyos külső nyomást is érvényesít az egyén érdekrendszerén keresztül, anélkül, hogy kényszerítene.

A módosítások másik célja is lélekvédelmi jelentőségű azzal, hogy a munkanélkülieket a munkanélküliség első időszakában az átképzési lehetőségek elfogadására ösztönzi és olyan piacképes ismeretek megszerzésére készteti, amelyekkel nagyobb eséllyel találhatnak munkát a munkaerőpiacon. A tanulás ugyanis eleve lélekvédő hatású, segít fenntartani a személyiség rugalmasságát, elhárítja az akadályokat a személyiség természetes növekedésének útjából. Tudomásul kell azonban venni, hogy csak az a tanulás fejlesztő hatású, amely mögött nemcsak külső késztetés, jogi ösztönzés, hanem belső motiváció is van. A szakképzésen és a tanulásra való felkészítésen túl a felkínált programoknak - amelyekben együttműködést várunk a munkanélküli személytől - szolgálniuk kell a kognitív és emocionális fejlődést is, a változásokkal együtt járó krízisekkel való megbirkózás képességének erősítését, s növelni kell a személy önálló és sikeres életvezetésére segítő autonómiáját. A képző programok során ki kellene használni a tanulásra szerveződött közösségek önsegítő kapacitását, és építeni kellene lelki, egészségvédő hatásukra.

A törvénymódosítások csakis akkor érhetik el céljukat, ha mind a munkaügyi hálózatban, mind az önkormányzatokban, mind az átképzéseket szervező intézményekben megfelelően felkészült és a szociális segítőmunkára alkalmas személyek végzik majd ezt a nagyon kényes tevékenységet. Meggyőződésem, hogy képesek lesznek erre. Egyértelműen bizonyított tény, hogy a minden ellenszolgáltatás nélkül, hosszú időn keresztül, rendszeresen kapott segélyek torz beállítódást eredményeznek a segélyt kapóknál, sőt személyiségtorzulásokhoz vezetnek, vagyis mentálhigiénés szempontból károsak.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat másik fontos eleme, hogy a megyei munkabiztonsági és munkaügyi felügyelőségek a jövőben az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség területi szerveként és nem a munkaügyi központok szervezeti egységeiként működnek majd. Ez növeli az ellenőrzés önállóságát, s ezen keresztül reményeink szerint a hatékonyságát is. Ez utóbbit segíti elő a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvénynek az a módosítása, amely kiterjeszti az ellenőrzés hatókörét, azaz a jövőben a külföldiek foglalkoztatásának ellenőrzésére valamennyi foglalkoztatási jogviszony esetében sor kerülhet. Az e törvény módosítására benyújtott egyéb javaslatok is jól szolgálják a gyakorlatban felmerült problémák orvoslását.

Külön szeretném felhívni a figyelmet arra a javaslatra, amely szerint diszkrimináció esetén a bizonyítási teher a munkaügyi ellenőrzés során is megfordul, azaz a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy eljárása nem volt diszkriminatív. Ez a szabály egyfelől eleget tesz az Európai Unió által támasztott jogharmonizációs követelményeknek, másfelől pedig elősegítheti a sajnos ma még széles körben tapasztalható életkori és egyéb diszkrimináció visszaszorítását.

Tisztelt Ház! A törvényjavaslat figyelemre méltó eleme a fogyatékossági támogatás szabályainak egyértelmű megállapítása. Az Országgyűlés rendkívül fontos törvényt alkotott akkor, amikor 1998-ban elfogadta a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvényt. Ez a törvény azonban nem határozta meg pontosan, hogy ki a súlyosan fogyatékos, azaz ki lesz jogosult fogyatékossági támogatásra. Már az eredeti törvényjavaslat vitája során is felmerült, hogy indokolt lenne differenciáltan meghatározni a fogyatékossági támogatás mértékét, nagyobb támogatást adva az életvitelükben jobban akadályozott személyeknek. A jelenleg tárgyalt törvényjavaslat eleget tesz ennek a követelménynek akkor, amikor a fogyatékossági támogatás mértékét a minimális nyugdíj 50 százalékában, illetve 80 százalékában állapítja meg, nagyobb támogatást adva azoknak, akik halmozott vagy igen súlyos fogyatékosságuk miatt önálló életvitelre nem képesek. A fogyatékossági támogatás 2001. július 1-jétől történő bevezetését követően reményeink szerint évente várhatóan több mint 20 milliárd forintot biztosít a költségvetés ilyen címen a fogyatékos személyeknek, amely nagyon jelentős lépés lesz esélyegyenlőségük biztosítására.

Tisztelt Országgyűlés! A miniszteri expozéból, kormánypárti képviselőtársaim felszólalásaiból és a most elmondottakból is láthatják, hogy a törvényjavaslat számos olyan elemet tartalmaz, amely a lakosságot kedvezően érinti, amely elősegíti a kormányprogramban foglaltak megvalósítását. Ennek alapján a Magyar Demokrata Fórum frakciója a törvényjavaslatot támogatja és azt az Országgyűlésnek elfogadásra javasolja.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)