Készült: 2021.05.12.03:59:04 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

266. ülésnap (2005.11.15.), 222. felszólalás
Felszólaló Dr. Németh Imre (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:14


Felszólalások:  Előző  222  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. NÉMETH IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezetéhez közel 90 darab módosító indítvány érkezett be. Bár ellenzéki képviselőtársaim azt mondták, hogy semmi következetességet ne keressünk az önök módosító indítványaiban, mégis, tisztelt képviselőtársaim, ezt a koncepciótlanságot, amelyet tükröznek a beadott módosító indítványok, nem nagyon tudjuk kezelni.

Nem tudom, mi a céljuk azzal, hogy a földművelésügyi ágazat intézményrendszerét ellehetetlenítsék, hiszen ha megnézik a fő arányok változását, 2002-höz képest, amikor a termelői támogatás egyharmadát tette ki az intézményi működési költség, ma pedig az egyötödét teszi ki, ennek ellenére tisztelt képviselőtársaim az ellenzék padsoraiban olyan módosító indítványokat adtak be, amelyek egyes intézmények működését teljesen lehetetlenné teszik. Már ott is komoly ellentmondások vannak, egy példát emelnék ki, a Nemzeti Földalap intézményét, amelyben Tállai András, Arnóth Sándor 300 millió forintokat vesz el az intézménytől, miközben Kékkői Zoltán, Turi-Kovács Béla 700 milliót ad neki, de mindösszesen, ha azt a 26 módosító indítványt számba veszem, amelyeket önök ehhez a részhez beadtak, akkor az teljes 5 milliárdos működési költsége a Nemzeti Földalapnak.

Persze, ha politikai céljaik vannak ezzel, akkor ez érthető, de egyébként megmagyarázhatatlan, hogy miért akarják ellehetetleníteni a kifizetési ügynökséget, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt, és az egyébként is karcsúsított Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium további ellehetetlenítésével mi a céljuk. Nem nagyon tudom kezelni ezeket a módosító indítványokat, annak ellenére, hogy magam is azon az állásponton vagyok, hogy még sok finomításra szorul ez a fejezeti költségvetés ahhoz, hogy a 70 milliárd forinttal növekvő támogatások valóban olyan célokra fordítódjanak, amelyek a magyar vidék és a mezőgazdaság előrejutását segítik.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)




Felszólalások:  Előző  222  Következő    Ülésnap adatai