Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elolvastam az indoklást, és most hallgattam Répássy képviselő urat is, hogy mi indokolja ezeket a változtatásokat, és bevallom őszintén, nem pontosan értem. Ha abból indulok ki, hogy önök miért hozták létre a Nemzeti Emlékezet Bizottságát, akkor azok a javaslatok, amelyeket önök most megfogalmaznak, teljesen irracionálisak a történetben. Tehát azzal érvelni, hogy azért van szükség, hogy bizonyos korlátozásokat feloldjunk, mert ad 1. a takarítónőnek ne kelljen kitölteni egy formanyomtatványt; ad 2. azok, akik még élő tanúk, el tudják mondani, hogyan működött egy bűnös rendszer ‑ nem pontosan értem: ezért fizetni kell nekik? A bűnbánó pentitónak fizetni kell azért, hogy elmondja az információt? Akkor az nem pentitó, hanem adott esetben megvásárolt információ ‑ egy.

Kettő: tessék nekem megmondani, mi a hitelessége egy ilyen információnak!? Tehát ha én nagyon bűnbánó vagyok, akkor valószínűleg úgy akarom elmondani a történetet, hogy rajtam kívül mindenki bűnös volt meg felelős, kivéve én. Tehát ha valaki ennyire bűnbánó, én azon kezdenék el gyanakodni, hogy vajon miért lett hirtelen, huszonvalahány évvel a rendszerváltás után ilyen bűnbánó az illető, mert ha ez 1990-ben van, akkor értem, vagy ’92-ben, vagy az Antall-kormány idején. Még azt is megérteném, ha az első Orbán-kormány idejében bűnbánóak lettek ezek az emberek. Na most, ha meg a pénz a motiváció, akkor mi a hitelessége annak az információnak, kérem, amiért fizetni kell? Az nem bűnbánást jelent.

Azt gondolom, ha abból indulok ki, még egyszer mondom, hogy önök miért hozták ezt létre, akkor ez a lépés irracionális, hacsak nem valaki olyan személyt akarnak ott alkalmazni, akik önöknek kedves valamiért, és adott esetben azt mondja, amit kell, csak éppen MSZMP-tag volt, vagy nem tudom, minek volt a tagja, ami kizárja az adott személyt ebből a körből.

Tehát én azt gondolnám, hogy ez az érvelés, amit itt hallottunk, vagy arról szól, hogy önök nem nagyon gondolták át, hogy az Alaptörvényből egy intézmény kapcsán milyen szabályokat kell hozni, és akkor most egy pár év múlva rájönnek. Vagy akkor nem gondolták át, vagy most nem gondolták át, hogy mi az, amit kell önöknek tenni, vagy milyen szabályokat kell egy ilyen jogszabályba beleírni. Azt gondolom, inkább arról van szó, hogy most valami mögöttes szándék van e mögött az intézkedés mögött, mert nem hiszem, hogy azért hoznának be ide egy módosító javaslatot, hogy a takarítónőnek ne kelljen kitöltenie egy formanyomtatványt, vagy a ’72 előtt születetteknek ne kelljen valamilyen összeférhetetlenségi nyilatkozatot tenni.

Ha aztán már a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, akkor én azt gondoltam, egy ilyen bizottságnak az a dolga, hogy valóban feltárja a múltból azokat a bűnöket vagy személyes tragédiákat, amelyekre a rendszer kényszerített adott esetben családokat, személyeket, és ezt megismertesse a fiatalabb generációkkal, hiszen különben mi a csuda az értelme ennek az egésznek. Az, hogy adott esetben egy-két kutató jól él, hiszen államtitkári fizetéseket kapnak a vezetők, tehát egészen sok forrást biztosítanak erre, majdnem ötven ember dolgozik ennél a hivatalnál vagy intézménynél; eközben, ha megnézzük a beszámolóját ennek a Nemzeti Emlékezet Bizottságnak, akkor azt látjuk, hogy semmit nem tudott nagyon elvégezni, merthogy például a YouTube‑felületen, a Face­boo­kon vagy éppen a honlapjukon vajmi kevés látogatót lehet látni. Magyarul: mintha az output, az az eredmény, ami kijönne ebből a bizottságból, már nem lenne annyira fontos.

Sokkal inkább nekem úgy tűnik, hogy ez ilyen PR-célokat szolgál, kommunikációs célokat szolgál az önök esetében, hogy mondhassák, hogy nekünk van ilyenünk, ami majd nagyon feltárja a múltat, de hogy ebből kijön‑e valami, és valóban a fiatalok meg tudják‑e tapasztalni, meg tudják‑e érteni, vagy hozzájutnak‑e ahhoz az ismerethez, hogy hogyan működött egy elnyomó rezsim, úgy látom, ebben már komoly hiányosságok vannak.

Mint ahogy abban is van egy komoly hiányosság, hogy ha önök komolyan vennék ezt a múltfeltáró munkát, akkor úgy kezdődne, hogy az ügynöklistákat össze kellene tudniuk állítani, és az ügynöklistákat utána rögtön nyilvánosságra kellene hozni. Na most, ehhez képest már nincsen Schiffer András itt, a Parlament falai között, de ha jól emlékszem, ő már vagy tízszer beadta ezt a módosító javaslatot, amely az ügynökakták nyilvánosságáról szólna. Ezt minden egyes alkalommal a Fidesz leszavazta. Mi mindig megszavaztuk, a Fidesz mindig leszavazta ezt az előterjesztést.

Ha komolyan vennék azt, hogy fel kell tárni a múlt bűneit, valószínűleg nem az a 800 ezer MSZMP-párttag volt a főbűnös vagy az első számú bűnös, akik ilyen-olyan okból csatlakoztak az állampárthoz sok okból, hanem azok, akik adott esetben a III/III-as ügyosztályon olyan cselekedeteket folytattak, ami valóban morálba és sok minden más jó erkölcsbe ütköző volt, és alkalmas volt arra, hogy egy elnyomó rendszert üzemeltessenek. Na de, hát akkor úgy kezdődik a tényfeltárás meg a nemzeti emlékezet, hogy ezekről az emberekről megemlékezünk, és nyilvánosságra hozzuk, hogy kik voltak ők, hiszen akkor lehet azt is elkerülni, hogy szemezgessenek politikai szándék szerint abban, hogy kiről hozzák nyilvánosságra, hogy az volt, kiről meg nem hozzák nyilvánosságra, hogy az volt.

Hozzáteszem, lassan valóban értelmét veszti ez az igény is egyébként, mert ahogy az idő telik, egyre kevesebb információ, egyre kevesebb tanú, egyre kevesebb lehetőség van ennek a feltárására, és talán egyre távolabb vagyunk attól, hogy olyan nagy társadalmi igény mutatkozzon erre, de mégiscsak azt mondanám, hogy a tisztességes, korrekt szembenézés a múlttal való tisztába jövés egyik fontos eszköze tud lenni. Ezért én azt gondolom, és ezért lepődtem meg, amikor valamelyik újságban olvastam, hogy az egyik kutató a Nemzeti Emlékezet Bizottsága részéről tulajdonképpen deklaratíve azt mondta, hogy nem lehet összeállítani az ügynöklistákat, mert ez egy lehetetlen feladat. Tehát még mielőtt hozzáfogtak volna, megmondták, hogy mi az, ami lehetetlen.

Nem pontosan értem, hogy akkor majd milyen tanúk mit fognak elmondani önöknek pénzért a törvénymódosítás kapcsán. Úgyhogy, ha igazából ennél sokkal több értelmes, hogy mondjam, indoklást nem kapunk ehhez a mostani módosításhoz, vagy önök tényleg úgy gondolják, hogy ezen áll vagy bukik, hogy most aláírhatja‑e az igazgató a nem tudom, milyen pénzügyi teljesítést, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottsága hatékonyan végezze a munkáját ahelyett, hogy arra fordítanának pénzt, hogy valós tartalomszolgáltatás legyen, és valóban eljusson azokhoz a fiatalokhoz az a tudás, ismeret, ami a múltfeltárás kapcsán valóban szükségszerű és egészen biztosan az épülését szolgálja egy demokráciában felnövekvő nemzedék számára, különösen úgy, hogy nagyon sokan, hál’ istennek, már nem élték meg, nem ismerik, nem tudják, nem tapasztalták meg, hogy az a rendszer adott esetben a legdurvább időszakában vagy azután is hogyan működött… ‑ tehát valóban egy helyes történelemértelmezésre és információadásra szükség lenne Magyarországon.

Szerintem a Nemzeti Emlékezet Bizottsága nem ez. Látom a módosításból, hogy a további cél sem az, hogy ebben egy valós tartalmi munka folytatódjék, hanem sokkal inkább egy maszatolást látok a Fidesz részéről. A saját szavazóik biztos elvárják önöktől, hogy csináljanak valami ilyesmit, amire rá lehet fogni azt, hogy mi foglalkozunk ezzel a kérdéssel. Ehhez képest meg tartalmilag nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel.

Úgyhogy én inkább azt javasolnám e helyett a bohóckodó technikai módosítás helyett, hogy a probléma lényegére koncentráljunk, ne pedig arra, hogy a takarítónőnek mit kell csinálni, meg mit nem a Nemzeti Emlékezet Bizottságánál, illetőleg hogy pénzért milyen besúgókat akarnak újra felvenni ehhez a szervezethez. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)