Készült: 2020.04.09.10:24:10 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

330. ülésnap (2013.11.27.),  143-213. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita lefolytatása
Felszólalás ideje 3:22:58


Felszólalások:   143   143-213   213      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Mi is köszönjük, képviselő úr. Nem látok több hozzászólási szándékot, lezárom a vita ezen szakaszát.

Megnyitom a második szakaszt az ajánlás 16-20. pontjaira. (Nincs jelentkező.) Nincs bejelentkező, lezárom a vita ezen szakaszát és az egész vitát is.

Répássy Róbert államtitkár urat kérdezem, hogy kíván-e most reagálni. (Dr. Répássy Róbert: Most nem.) Jelzi, hogy most nem. Várhatóan következő ülésünkön döntünk a benyújtott javaslatokról.

Most soron következik a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A törvényjavaslatot T/13096. számon ismerhették meg. Most az előterjesztői expozé következik. Répássy Róbert államtitkár úr, maximálisan 20 perces időkeretben öné a szó.

DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt években több jogterületen, így a büntetőjog vonatkozásában is megkezdődött a hatályos és gyakran több évtizedes múltra visszatekintő jogszabályok felülvizsgálata, valamint ennek nyomán a szükséges reformok, módosítások végrehajtása. E komplex munkának hangsúlyos elemét képezi az átfogó igazságszolgáltatási reform, amelynek első állomásaként 2013. július 1-jével megtörtént a büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépése, az igazságszolgáltatás átalakításának következő lépéseként pedig hamarosan megkezdődhetnek az új büntetőeljárási kódex kodifikációs munkálatai is. A büntetőjoganyag átfogó megújítása keretében a trichotomikus rendszer harmadik pillérét képező büntetés-végrehajtási jog reformja is több szempontból időszerűvé vált.

Engedjék meg, hogy mielőtt az önök fekvő törvényjavaslat lényeges tartalmi elemeinek, újításainak részletesebb ismertetésébe kezdenék, pár mondatban kitérjek az új büntetés-végrehajtási törvény megalkotását szükségessé tevő legfőbb indokokra is. A büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet, azaz a hatályos büntetés-végrehajtási kódex immár több mint 34 éve hatályban van. E közel három és fél évtized alatt hazánk társadalmi és gazdasági átalakulásával párhuzamosan a bűnözés szerkezete, a bűnelkövetői kör összetétele, a bűncselekmények jellege, valamint a bűnelkövetés módozatai tekintetében is lényeges változások következtek be. A változásokra - a büntető anyagi és eljárásjogi szabályok mellett - a végrehajtási joganyagnak is reagálnia kell, hiszen a kriminális cselekményeket elkövető személyekkel szembeni fellépés csak akkor érheti el a célját, ha a velük szemben kiszabott joghátrányok érvényesítése is kellően átgondolt, hatékonyan működő rendszer keretei között történik.

Ugyanakkor az élet változó körülményeihez való folyamatos jogszabályi igazodásnak is ára van. A hatályos büntetés-végrehajtási kódex 34 éve alatt számtalan módosítást megélt, amely a jogszabály belső koherenciáján is nyomot hagyott. A gyakori változtatások következtében az egységes felépítés megbomlott, amely a normaszöveg átláthatóságát és a biztonságos, hatékony jogalkalmazást negatívan befolyásolta. Az új törvénykönyv elkészítése során ezért kiemelten fontos volt, hogy egy átlátható, a gyakorlati tapasztalatokat is figyelembe vevő, a jogalkalmazók által a jelenleginél könnyebben alkalmazható kódex szülessen.

(13.50)

Alapvető jogállami követelmény, hogy a legmagasabb jogszabályi szinten kell megjeleníteni azon jogkövetkezmények végrehajtását, amelyek a személyi szabadság jogszerű elvonásával vagy korlátozásával járnak együtt. E kívánalomnak való megfelelés, valamint a szabályozott terület jelentősége is indokolja, hogy a büntetés-végrehajtás legfontosabb jogforrásának hierarchikus szintje is tükrözze a jogrendszerben elfoglalt helyét, és ne törvényerejű rendeletként, hanem törvényként épüljön be a hazai joganyagba.

Az új kódex megalkotásának szükségességét támasztja alá a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 4. §-ának rendelkezése, amely szerint ha egy tárgykört törvény szabályoz, törvényben kell rendezni az alapvető jogintézményeket és a szabályozási cél megvalósulásával összefüggő lényeges garanciákat. A jelenleg hatályos végrehajtási rendeletek között ugyanis több olyan is található, amely olyan jogintézményeket szabályoz miniszteri rendeleti szinten, amelyek közvetlenül érintenek alapvető jogokat, ezért azok kizárólag törvényi szinten szabályozhatóak. E szabályokat a jogalkotási követelményeknek való megfelelés érdekében tehát törvényi szinten, az új büntetés-végrehajtási törvényben szükséges megjeleníteni.

Az 1978-as büntető törvénykönyv előkészítésekor még nem volt kiforrott büntetés-végrehajtási jogi szabályozás, sőt önállósága is tudományos viták tárgya volt, így a régi büntető törvénykönyvben a büntető anyagi jogi rendelkezések között számtalan büntetés-végrehajtási jogi rendelkezés szerepelt. A büntetéskiszabás és a büntetés-végrehajtás során érvényesülő, az eljárás különböző szereplői által érvényesítendő eltérő szempontoknak megfelelő hatékonyabb szabályozás kialakítása érdekében az új Btk. a büntető anyagi jogi és a büntetés-végrehajtási szabályokat világosan elkülönítette.

E kodifikációs irányvonalat követi jelen törvényjavaslat is, amely letisztult, tisztán végrehajtási jogi szabályokat tartalmazó kódexként kíván a jelenleg hatályos, meglehetősen kusza és vegyes szabályozást tartalmazó törvényerejű rendelet helyébe lépni. A büntetés-végrehajtási intézetek túltelítettsége, a fogvatartottak egyéniségéhez igazodó végrehajtás hiánya, a reszocializációs cél nem kellő hangsúlyozása, a fiatalkorúakra vonatkozó szabályozás hézagai és a jelen rendszer egyéb nehézségei is szükségessé tették egy új, e problémákat hatékonyabban kezelni képes, a jelenkor követelményeinek megfelelő, valóban XXI. századi és a kormány büntetőpolitikáját is tükröző kódex létrehozását.

Végül, a fentieken túl, a kormány számára fontos volt a kodifikációs munkálatok során a vonatkozó nemzetközi egyezményeknek és az azok hatályosulását ellenőrző monitoringrendszerek ajánlásainak figyelembevétele, hogy ezáltal a törvényjavaslat megfeleljen hazánk nemzetközi kötelezettségvállalásainak is.

Tekintettel arra, hogy egy 438 szakaszból álló, indoklással együtt 288 oldal hosszú törvényjavaslat részletes ismertetése az adott időbeli korlátok között, illetve a jelenlévők figyelmének és érdeklődésének fenntartása mellett nem lenne lehetséges, a következőkben az új kódex legfőbb újításait, lényegadó tartalmi elemeit kívánom csupán bemutatni.

Az új kódex kialakítása során alapvető szempont volt, hogy az a büntetés-végrehajtás összetett, többcélú rendszerét olyan alapokra helyezze, amely kellően szolgálja a társadalom védelmét, és egyben az elítéltek épülésére, nevelésére, jogkövető életmódra szoktatására is lehetőséget teremt. Ezért az elkövetővel szembeni joghátrány érvényesítése mellett kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a fogvatartott a büntetés-végrehajtási intézetben töltött idő alatt hasznos tevékenységet folytasson, szabadulása után pedig a társadalom értékes tagjává váljon. Ennek megfelelően a törvényjavaslat a büntetések, intézkedések hatékony érvényesítésén, azaz a szankciók szigorú végrehajtásán túl az egyéni megelőzési célok elérését, a reszocializációt, illetve az elítélt megfelelő oktatását és munkára szoktatását is célul tűzi ki.

A kódex felépítését illetően hat részből áll, amelyek további fejezetekre tagolva, logikusan felépített rendben rögzítik a végrehajtás legfontosabb kérdéseit. Az általános szabályokat tartalmazó első rész határozza meg azokat a rendelkezéseket, amelyek a büntetés-végrehajtás egészére irányadóak. Itt került megállapításra a büntetés-végrehajtás célja és feladata, a törvény hatálya, valamint értelmező rendelkezések révén a törvényszövegben alkalmazott szakkifejezések definiálása is ebben a részben történt meg.

Az első rész határozza meg a büntetés-végrehajtási jogviszony fogalmát, amelyből számos, csak a büntetés-végrehajtásra jellemző sajátos szabályozás eredeztethető, így például az, hogy az elítélt munkáltatása nem munkaviszony, hanem büntetés-végrehajtási jogviszony keretében történik. A büntetés-végrehajtási jogviszony hierarchikus jogviszony, és jellegéből következik, hogy az elítélteket speciális, erre az intézményi rendszerre jellemző jogok és kötelezettségek illetik, illetve terhelik, így például ellátásra jogosult, de a törvényben meghatározott kivételekkel köteles munkát végezni és a tartására fordítható összeghez hozzájárulni. A jogviszony másik oldalán az állam által delegált hatáskörben a végrehajtásért felelős szerv, szervezetet mint a központi büntető hatalom kizárólagos birtokosa helyezkedik el.

Az I. fejezetben az általános szabályok között szerepelnek még a büntetés-végrehajtásban érintettek legfontosabb jogai, például a büntetés-végrehajtási ügyben a védelemhez, az anyanyelv használatához, illetve a megfelelő tájékoztatáshoz való jog, a jogérvényesítésre vonatkozó szabályok, a végrehajtásért felelős szervek főbb feladatai, a kérelmek elbírálása, a panaszjog, illetve egyes, a törvényben megjelölt esetekben a határozattal szembeni bírósági felülvizsgálat biztosítása.

A törvényjavaslat II. fejezete a büntetések és intézkedések végrehajtását kizáró okokat tartalmazza, III. fejezete pedig a bíróság és az ügyész büntetés-végrehajtási feladatait meghatározó legfontosabb szabályokat rögzíti, a hatályos szabályozáshoz képest lényegesen átláthatóbban és részletesebben.

A IV. fejezetbe kerültek az adatkezelésre vonatkozó rendelkezések, amelyek az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénnyel összhangban meghatározzák, hogy mely szervek mely adatok kezelésére és milyen feltételek mellett jogosultak.

A törvényjavaslat második része a büntetések végrehajtásával foglalkozik. E rész legelején kapott helyet az V. fejezet, amely a szabadságvesztés mint a legszigorúbb és a büntetéskiszabási gyakorlatot tekintve az egyik legelterjedtebb büntetési nem végrehajtására vonatkozó rendelkezéseket foglalja össze. A jelenleg hatályos kódexhez képest a legtöbb újítást és módosítást itt lelhetjük fel, ezért véleményem szerint a nóvumok némileg részletesebb kifejtést igényelnek.

Új elemként jelennek meg a törvényjavaslatban a szabadságvesztés végrehajtásának alapelvei. A hagyományos alapelvek, mint a törvényesség, a fokozatosság, a normalizáció és az egyéniesítés elve mellett új, a jelenlegi társadalmi helyzetre reagáló alapelvek kerülnek kimondásra, úgymint a rugalmasság, a káros hatások minimalizálása, a pragmatizmus és az egyéni aktivitás. Ezek szerepe azért hangsúlyos, mert kijelölik a végrehajtás fő irányvonalait, és a jogalkalmazók számára is zsinórmértékül szolgálnak.

A törvényjavaslat a szabadságvesztés végrehajtása során továbbra is kiemelkedő célként rögzíti a társadalom védelmét és az ítéletben meghatározott joghátrány érvényesítését, ugyanakkor az eddigiekhez képest nagyobb szerepet kap az egyéniesítés, valamint fontos célként kerül meghatározásra a társadalomba való visszailleszkedés elősegítése, az elítéltek hatékonyabb oktatása és foglalkoztatása, a szabadulás utáni jogkövető életmód kialakításához szükséges feltételek biztosítása is.

A jogerős szabadságvesztésre ítélt személyek büntetés-végrehajtásának megkezdésére vonatkozó felhívását a törvényjavaslat a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága feladataként jelöli meg. Ezzel a büntetés-végrehajtási szervezet ráhatást gyakorolhat a szabadságvesztések végrehajtásával kapcsolatos feladatok ütemezésére és földrajzi elhelyezkedésére. Ez előnyös a büntetés-végrehajtási szervezet számára, hiszen a felhívások ütemezésével lehetővé válik bizonyos feladatok delegálása a szervezeten belül, amely érdemben csökkentheti a jellemzően túlzsúfolt megyei büntetés-végrehajtási intézetek telítettségét.

A módosítás az elítéltek számára is praktikus lehet, hiszen a felhívás ezentúl nem szükségszerűen a területileg illetékes megyei, fővárosi büntetés-végrehajtási intézetbe szól, hanem közvetlenül a szabadságvesztés végrehajtására kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe, így feleslegessé válik a megyei és a végrehajtásra kijelölt intézet közötti szállítás, illetve a végrehajtás helyének előzetes ismerete alapján tervezhetőbbé válik a kapcsolattartás. A BVOP soron kívül hívja fel az ötévi vagy azt meghaladó tartamú szabadságvesztésre ítélteket, illetve a többszörös visszaesőket, továbbá a javaslat meghatározza azokat az eseteket is, amikor a szabadságvesztést azonnal foganatba kell venni.

(14.00)

A törvényjavaslat egyik legfontosabb újítása, hogy a szabadságvesztés végrehajtása körében az elítéltek osztályozási módját, a besorolás alapján kialakított végrehajtási környezetét illetően bevezeti a kockázatelemzési és kezelési rendszert, amely megteremti az elmélet, az eszközök és a módszerek szintézisét. Eddig nem voltak mérések és adatok arra vonatkozóan, hogy a szabadságvesztését megkezdő fogvatartott milyen visszaesési kockázattal lehet jellemezhető, és az sem volt mérhető, hogy a fogvatartás során milyen fejlődésen, változáson megy keresztül, azaz reintegrációs hajlandósága mely irányban változik. A rendszer csak akkor működhet megfelelően, ha az egyénre koncentráltan alakítjuk ki a hatásmechanizmust. Ennek érdekében a törvényjavaslat kellőképpen strukturált és differenciált rezsimrendszert alakított ki, amelynek egyes elemei biztosítják az elítélt személyiségéhez mért és legmegfelelőbb reintegrációs programot, amelynek elemeit áthatják az individualizációs elvek.

Ezen szakmai alapú diagnosztikai és kezelési rendszer bevezetése megköveteli egy új, speciális célkitűzésű intézet, a központi kivizsgáló és módszertani intézet létrehozását. Ez végzi majd a kockázatelemző, valamint egyéb reintegrációs programokat és döntéseket elősegítő vizsgálatokat 2016. január 1-jétől azon elítéltek esetében, akiket a bíróság legalább 18 hónapi időtartamú szabadságvesztésre ítélt. Egyéb esetben a KKMI által kiadott útmutató alapján, a KKMI felállításáig pedig a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának a módszertani iránymutatása alapján a büntetés-végrehajtási intézetek végzik el a vizsgálatot. A besorolásról mindkét esetben a Befogadási és Fogvatartási Bizottság dönt.

A fentieken túl a KKMI az elképzelések szerint jelentős szerepet fog vállalni a végrehajtásban alkalmazott módszerek és eljárások kidolgozásában is, a pragmatizmus alapelvével összhangban. Mivel a KKMI a tevékenységét csak 2016-tól kezdheti meg, a törvényjavaslatnak a KKMI felállításához és működése megkezdéséhez kapcsolódó rendelkezései és az egyéb rendelkezések 2015. január 1-jére tervezett hatálybalépésétől eltérően csak 2016. január 1-jén lépnek hatályba. A javaslat értelmében a végrehajtási fokozatokhoz 3-3 rezsimkategória tartozik majd, általános, szigorúbb és enyhébb szabályokkal, ami elsősorban az elítélt intézeten belüli mozgatása, zárkaajtók zárva vagy nyitva tartása, a kapcsolattartási jogosultságok mértéke és a reintegrációs programok tekintetében jelent lényegi eltérést. Azt, hogy melyik rezsimkategóriába kerül az elítélt, elsősorban a biztonsági és visszaesési kockázati besorolása, valamint a végrehajtás során tanúsított magatartása, illetve a reintegrációs programokban való előmenetele határozza meg.

A kategorizálás az elítéltek megfigyelését, a kapcsolódó iratok elemzését, a fogvatartott szakterület-specifikus szempontból történő kivizsgálását és az azt követő véleményalkotást foglalja magában. Az első 30 napot, amely szakmai szempontok alapján további 30 nappal meghosszabbítható, az úgynevezett összegző jelentés zárná, amely pontokban vagy százalékos formában határozza meg az elítélt befogadásakor mért általános visszaesési kockázatát. Az összegző jelentés kötelezően javaslatot tenne a kockázat csökkentéséhez szükséges konkrét reintegrációs programokra, azok prioritásait is meghatározza. A KKMI jelentős szerepet vállal abban is, hogy meghatározott egyéb szakmai helyzetekben, például a feltételes szabadságra bocsátás esetében elvégzi az elítélt kockázatelemzését, hiszen a KKMI tevékenysége jellegéből adódóan koncentráltan jut olyan információkhoz, amelyek mind a bűnmegelőzésben, mind a reintegrációs munkában értékes adatokat jelentenek, amelyeket elemezni és értékelni kell, továbbá megfelelő módon fel kell használni, és hasznosítani kell a mindennapokban.

A törvényjavaslat a sajátos kezelési igényű elítéltek számára speciális részlegeket alakít ki, amelyek ezen elítéltek különleges jellemzőjéhez igazodó elhelyezést, nevelést tesznek lehetővé. Közülük a gyógyító terápiás részlegen és a pszichoszociális részlegen való elhelyezést az elítélt egészségi állapota miatti különleges gondozási igénye, míg a drogprevenciós részlegen való elhelyezést a kábítószer-mentesség ellenőrzésének célja alapozza meg.

A hosszú idős speciális részleg a legszigorúbb rezsimkategóriájú körlet. A hosszú idős speciális részleg kettős funkcióval rendelkezik. Egyrészt a hosszú időtartamú, életfogytig tartó vagy legalább 15 év időtartamú büntetés végrehajtásának színtere, másrészt pedig az intézettel együttműködő elítéltek elhelyezésére szolgál, akik ugyanakkor ítéleti idejük, bűncselekményük és egyéni biztonsági kockázatértékelésük alapján kiemelt figyelmet érdemelnek. A hosszú idős speciális részlegre történő elhelyezés azon szabadságvesztés büntetésüket töltő elítéltek esetében szükséges, akiknek speciális kezelésük és elhelyezésük indokolt abból a célból, hogy a közösségbe helyezésre vagy az ismételt visszahelyezésre felkészítést nyerjenek. Végül a speciális részlegek között kell megteremteni az alacsony biztonsági kockázatú részleget, ahol az az elítélt helyezhető el, akinek biztonsági csoportba sorolása alapján a fogvatartása nem igényli magas szintű biztonsági védelmi eszközök alkalmazását.

A hatályos szabályozástól eltérően az elítéltek jogait és kötelezettségeit a törvényjavaslat részletesebben kifejti. E tekintetben lényeges újdonság a fogvatartás költségeihez való hozzájárulás törvényi szinten történő előírása. A tartási költségekhez való hozzájárulás összegét az országos parancsnok normatív utasításban rögzíti, az évente meghatározott napi összeg nem lehet kevesebb, mint az egy havi alapmunkadíj 1 százaléka. Meg kell térítenie továbbá az elítéltnek a szándékos egészségsértés vagy fegyelmi ügyekben okozott sérülések miatti költségeket, illetve az elítélt ellen folyamatban lévő büntetőeljárás vagy a büntetés-végrehajtás során keletkező iratokon kívüli egyéb iratok nyomtatása, másolása, továbbítása során jelentkező költségeket. Ezenfelül a szabályozás szerint az elítélt köteles megtéríteni a saját ruházat mosatásának, tisztíttatásának díját és a tisztálkodási felszerelés költségét. Az elítélt köteles továbbá a jogszabályban meghatározott többletszolgáltatások igénybevételét is megfizetni, így például a hűtőszekrény vagy a vízmelegítő használati díját. Tekintettel arra, hogy a fogvatartottak szabadulás utáni reszocializációja miatt fontos a fizikai állapot megfelelő szinten tartása, a térítési díjakat nem a piaci árak alapján, hanem a fogvatartottak lehetőségeinek szem előtt tartásával kell megállapítani, úgy, hogy az az átlag fogvatartott számára elérhető legyen. A többletszolgáltatások térítési díja tehát új elemként jelenik meg, amelyet a büntetés-végrehajtási intézetek önköltségszámítása (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) alapján kell megállapítani.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kódex további intézkedéseinek részletes ismertetésére most nincs módom. Kérem önöket, hogy az általam elmondott indokok alapján szíveskedjenek a törvényjavaslatot támogatni.

Köszönöm, elnök úr, a türelmét.

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Bizottsági álláspontok ismertetésére kerül sor; elsőként Kozma Péter, alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság.

KOZMA PÉTER, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottság hétfőn, november 25-én megtárgyalta a T/13096. számú, a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságának kérdését.

A bizottsági ülésen elhangzott a törvényjavaslat benyújtásának időszerűsége. Az egyik legfontosabb elem az, hogy jelenleg törvényerejű rendeleti szinten van 34 éve szabályozva e kérdéskör, márpedig a garanciális jogok törvényi szintű szabályozása akár a fogvatartottak esetében is elengedhetetlen. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy az igazságszolgáltatási reform részeként 2013. július 1-jével hatályba lépett a 2012. évi C. törvény, az új büntető törvénykönyv. Az átfogó, sokszori módosítások során a büntetési eljárási kódex és a bv végrehajtási rendelkezéseinek módosításai egymásnak ellentmondottak, a belső koherencia teljesen megbomlott, ez is szükségessé tette a szabályozást e kérdéskörben is. Ugyanakkor a nemzetközi kötelezettségvállalásunknak való megfelelés szándéka, összhangban a társadalmi változásokra való reagálásokkal, szintén szükségessé tette a kódex benyújtását.

(14.10)

Elhangzott a bizottsági ülésen az előzetes letartóztatás kérdésével kapcsolatos dilemma is, ez azonban elsősorban a büntetőeljárás kérdéskörébe tartozik, mintsem e törvényi szabályozásba.

Összegzésképpen tehát elmondható, hogy a bizottság többsége támogatta, a hozzászólók támogatásukról biztosították a törvényjavaslatot. Így azt 22 igen és 2 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak és támogatandónak tartják, annál is inkább, mert ahogy elhangzott a bizottsági ülésen, egyéniesített és differencializált az elítélt tekintetében, amely a társadalomba való visszavezetést kívánja elősegíteni. Erre a szempontra tekintettel támogatta a bizottság az általános vitára való alkalmasságot.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr.

Egy fél pillanatra megszakítom a tárgyalt napirendi pont vitáját, mert a délelőtt folyamán képviselői kérésre nem zártuk le, hanem kettőig toltuk egy általános vita lezárását. Tehát most jelentem be, hogy az egyes törvényeknek agrár- és környezetügyi tárgyban történő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitáját most házszabályszerűen lezárom. Részletes vitára bocsátásra és részletes vitára a jövő heti ülésünkön kerül sor. Jobbikos kérés volt délelőtt, hogy be lehessen nyújtani módosító javaslatokat.

Most visszatérünk a tárgyalt napirendi ponthoz. Megkérem Staudt Gábor képviselő urat, illetve vele megosztva Gaudi-Nagy Tamás képviselő urat, hogy a bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt ismertessék, egymás közt megosztva a hozzászólás lehetőségét. Staudt Gábor elsőként.

DR. STAUDT GÁBOR, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik képviselői, Gaudi-Nagy Tamás és jómagam azért kértük ezt a lehetőséget, hogy a kisebbségi véleményt tolmácsoljuk, mert a bizottságban a jobbikos képviselők tartózkodtak az általános vitára való alkalmasságról való szavazáskor, és ezt azért tettük, mert úgy gondoljuk, hogy sem a benyújtásnak a gyorsasága, az az idő, ami rendelkezésre állt ennek a javaslatnak az áttanulmányozására, valódi szakmai áttanulmányozására, az nem volt elegendő; ugye, a múlt héten került benyújtásra ez a javaslat.

Egy nagyon fontos javaslatról beszélünk, a trichotóm büntetőjogi rendszernek a harmadik lábáról. Ez nem egy tisztességes eljárás, hogy ily gyorsan terjesztik be. Úgy gondoljuk, hogy a tárgyalás körülményei semmiképpen nem megfelelőek. Akár az sem egyébként, hogy ezt nem, mondjuk, vezérszónoki körben, hanem csak egy sima - idézőjelben - mezei törvényjavaslatként hozzák be. Miközben azzal sem értettünk egyet, hogy annak ellenére, hogy a kormányzat szigort hirdetett, és azt hirdette, hogy itt majd önfenntartó börtönök jönnek létre, és egy új szemlélet kerül bevezetésre a büntetés-végrehajtás során, nos, ezt a szemléletet nem látjuk, inkább nevezhető ez egyfajta látszatszemléletnek.

A munka továbbra is jutalomként jelenik meg, és nem kötelezettségként az anyagban. Valóban, egy-két apró szolgáltatást térítéshez kötöttek, de mindez sajnos nem éri el azt a szintet, és nem fogja fel azt a magyar realitást, hogy sok esetben nem szeretnének visszailleszkedni, vagy nem minden esetben szeretnének a bűnelkövetők visszailleszkedni a társadalomba. Jól tudjuk, hogy aki együttműködő, azt segíteni kell minden eszközzel, de sok esetben csak a reintegrációs szemlélet, ami ebben a törvényben megjelenik, az önmagában kevés, és a magyar társadalmi valóságtól nagyon távol áll. És ahogy azóta megtudhattuk, sajnos a szakmának sem kérték ki a véleményét.

Ez a javaslat valahol megszületett, nem úgy, mint a polgári törvénykönyv, hogy azok az emberek, akik a büntetés-végrehajtási jognak, büntetőjognak akár egyetemi professzorai, tudósai, ők hozzátehették a magukét, hanem, hogyha jól tudom, a minisztérium bugyraiban született meg, és sajnálatos módon a tárgyalás és a Ház elé hozatal sem tette lehetővé, hogy akár az ellenzék begyűjtse a megfelelő mélységű szakmai információkat, akár azoktól a jogtudósoktól, akiket önök nem kérdeztek meg. Ez elég sajnálatos, és ezért csak tartózkodni tudtunk, amikor az általános vitáról kellett dönteni. Jó lett volna ennek még egy kicsi időt adni, és akkor egy normális módon, méltó módon tudtuk volna tárgyalni.

Köszönöm, elnök úr. Át is adnám a szót Gaudi képviselőtársamnak.

ELNÖK: Egy perc 15 másodperce maradt Gaudi képviselő úrnak.

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az előttünk fekvő kódex - nem lehet meggyőzően és eléggé hangsúlyozni - a büntetőpolitika egyik legfontosabb pillére. Tehát lehet itt gyönyörű szép büntető törvénykönyvet megalkotni, lehet törvényes, tisztességes eljárásokat lefolytatva bűnözőket börtönbe küldeni, ha a börtönök nem a célnak megfelelően működnek, tehát nem töltik be rendeltetésüket, azaz egyrészt nem védik meg a társadalmat azoktól a bűnözőktől, akik már reparálhatatlanok, helyrehozhatatlanok, illetve egyúttal viszont a visszatéríthető, jó útra téríthető embereket nem javítják meg képzéssel, oktatással, munkára tanítással, akkor megint csak nem jutunk sikerre.

Ezt a szempontrendszert szerettük volna mi, és kérjük számon leginkább ezen a törvényen, hiszen a Jobbik számára a büntetőpolitika egyik legfontosabb sarkköve az, hogy tényleg védjük meg a bűnözéstől a társadalmat, akik viszont úgymond megtévedtek, rossz útra tértek vagy gondatlan bűncselekmény miatt kerültek börtönbe, ők ne veszítsenek annyit, tehát ne essenek ki teljesen a rendszerből, ne legyenek alkalmatlanok arra, hogy visszatérjenek a társadalomba. Jelenleg inkább formálisak ezek a visszatérést szolgáló rendszerek.

Én a vitában arra is utaltam (Az elnök csenget.), hogy nem szeretjük azt, hogy az általános indokolásban semmilyen Magyarországról szóló viszony nem kerül megemlítésre... Én azt hittem, hogy két percem van.

ELNÖK: Egy perc 15, még be is mondtam az előbb.

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Egy perc 15. Én öt percet értettem, megosztva.

ELNÖK: Nem, hát ketten 5 percet beszélhetnek a bizottsági kisebbségi álláspont ismertetésére, és 3 perc, ott akkor néztem, hogy mennyi volt, ezért mondtam be, hogy 1 perc 15 maradt.

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Jó, hát a vita többi részében fogjuk elmondani. Tehát tartózkodtunk. Sok szimpatikus elem mellett vannak olyan elemek, amelyek nem támogathatók, és sok módosító javaslatunk lesz, reméljük, hogy még jobbá lehet tenni a javaslatot. Majd elmondjuk a vitában.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

(Spaller Endre elfoglalja jegyzői helyét.)

ELNÖK: Nekem tényleg nem fáj, hogyha tovább beszélne, csak ez a szabály, tehát 5 percet kellett hogy ketten megosszanak, és Staudt képviselő úr többet beszélt. Lesz bőven lehetőség a vitában, elnézést, ezért kongattam közbe. Megyünk tovább.

Ágh Péter, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója.

ÁGH PÉTER, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A honvédelmi és rendészeti bizottság a november 25-i ülésén megtárgyalta az előttünk fekvő törvényjavaslatot, és 20 igen szavazattal egyhangúlag általános vitára alkalmasnak tartotta.

A bizottsági ülésen a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium képviselője és Csóti András vezérőrnagy úr tájékoztatta a bizottságot a javaslatról, amely több mint három évtizede alkotott törvényerejű rendeletet váltana fel. Az új büntetés-végrehajtási kódex javaslatának az egyik alapvető szemléletmódja az, hogy ne értelmetlenül eltöltött idő legyen az az idő, amelyet a fogvatartott a büntetés-végrehajtási intézet falai között eltölt. Ezért kívánják létrehozni a kockázatelemzési és -kezelési rendszert, amely a fogvatartott megismerésén át, a személyiségváltozásának figyelemmel kísérésén keresztül tartalmaz minden olyan műveletet, amely elősegíti a reintegrációs cél megvalósulását és a visszaesések számának csökkenését. Hiszen fontos, hogy a fogvatartottak ambicionálva legyenek a foglalkoztatásra, és hasznosan teljesen a mindennapjaik, tehát például oktatásban részesüljenek vagy munkát vállaljanak.

Mindemellett a javaslat foglalkozik a zsúfoltság égető problémájával. Mint tudjuk, jelenleg 140 százalékos a bv. intézetek telítettsége, amely többek között számos konfliktushoz vezet, így hosszú távon mindenképp leszorításra kerül ez a magas arány.

Tisztelt Országgyűlés! A parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának egyhangú véleménye alapján az előterjesztést általános vitára alkalmasnak tartjuk, és javasoljuk a Háznak annak elfogadását.

Köszönöm a szót, elnök úr.

ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Közben megnéztem a saját kis feljegyzésemet, igaza volt Gaudi képviselő úrnak, 1 perc 45 járt volna neki, nem 1 perc 15. Megkövetem. Ennyivel többet... (Dr. Gaudi-Nagy Tamás közbeszól. - Göndör István: Annyival többet is beszélt.) Azt már nem tudom. Akkor most menjünk is tovább, mielőtt kivitatjuk a tegnap éjszaka fejleményeit.

Most az előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Elsőként Kozma Péter képviselő úr, Fidesz.

(14.20)

KOZMA PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat időszerűségét még egyszer hangsúlyozandó, el kell mondanunk, hogy hatályba lépett az új Btk., másrészről jelenleg is folyik a büntetőeljárási kódex előkészítése, új eljárási kódex megalkotása vár az Országgyűlésre. Harmadsorban pedig fontos leszögeznünk azt, hogy egy törvényerejű rendelet az, ami szabályozza jelenleg a büntetés-végrehajtás szabályait.

Ugyanakkor a jogalkotásról szóló 2000. évi CXXX. törvény 4. §-a alapvető követelményként határozza meg: ha egy tárgykört törvény szabályoz, törvényben kell rendezni és rendezni az alapvető jogintézményeket és a szabályozási cél megvalósításával összefüggő lényeges garanciákat. Ez az, amit ki kell emelnünk e törvényjavaslat tárgyalásakor többek közt.

Az imént szóltam arról, hogy a nemzetközi kötelezettségvállalásaink is ebbe az irányba mutatnak, hogy ezeknek megfeleljünk, másrészt pedig az elmúlt években olyan társadalmi változások történtek, amelyekre a büntetés-végrehajtási területen is megfelelő módon kell reagálni. Az elmúlt évek büntetés-végrehajtási tapasztalatait magába építő, tartalmát, szabályozási elveit és irányait tekintve új büntetés-végrehajtási kódex kell hogy szülessen.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat újraszabályozza a büntetés végrehajtására vonatkozó szabályokat. Itt kerül megállapításra az általános rendelkezések körében a büntetés-végrehajtás céljának és feladatának meghatározása, a törvény hatálya, és értelmező rendelkezései révén a törvényszövegben alkalmazott szakkifejezések definiálása is megtörténik. Fontos hangsúlyozni, hogy a büntetés-végrehajtási jogviszony nem munkavégzési jogviszony, az egy hierarchikus jogviszony kell hogy legyen és az is.

A törvényjavaslat a büntetés-végrehajtásban érintettek legfontosabb jogait szabályozza, így a védelemhez az anyanyelv használatához, a megfelelő tájékoztatáshoz való jogokat is. A büntetések és intézkedések végrehajtását kizáró okokat is meghatározza a törvényjavaslat, valamint az eljáró hatóságok, így a bíróság és az ügyészség büntetés-végrehajtással összefüggő feladatait is szabályozza.

Kimondja a törvényjavaslat azt is, hogy a törvényesség, a fokozatosság, a normalizáció és az egyéniesítés elve mellett kell eljárni a törvény alkalmazása során. A magam részéről fontosnak tartom azt az új szabályozást, hogy a szabadságvesztésre ítélt személynek a végrehajtás megkezdésére vonatkozó felhívást a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága feladataként jelöli meg. Ez, úgy vélem, elősegíti majd a szabadságvesztéssel büntetett személyek esetében a büntetés határidőben történő megkezdését.

Amit ki szeretnék emelni, az az, hogy az egyénre koncentráltan alakuljon ki a büntetés-végrehajtás rendszere, ezért fontos a kockázatelemzési és -kezelési rendszer kiépítése. A törvényjavaslat fontos eleme az is továbbá, hogy az egyes végrehajtási fokozatokhoz 3-3 rezsimkategória tartozik, általános, szigorúbb és enyhébb szabályokkal, amelyek az intézeten belüli elhelyezési, magatartási szabályok tekintetében tartalmaznak lényegi eltéréseket, és az első 30 nap az, ami fontos szakmai szempontból, hogy meghatározzák a rezsimkategóriába való besorolást.

A törvényjavaslat nagyon fontos eleme az, hogy a végrehajtásban részt vevő elítélt egyéniesítése, valamint kiemelkedő célként kerül meghatározásra az, hogy a társadalomba való visszailleszkedést minden lehetséges módon segítse elő. És szól a törvényjavaslat a hosszúidős speciális részlegekről, így a gyógyító-nevelő részlegről, a pszichoszociális részlegről, az átmeneti és a kábítószer-prevenciós részlegekről is.

Szólnom kell a törvényjavaslat kapcsán arról, hogy a törvényjavaslat szabályozza az adható jutalmak és a kiszabható fenyítések fajtáit is. Egy kondicionáló teremben való kondizás lehetősége adott esetben jutalom lehet, de szankció is lehet ennek megvonása is.

Változásokra kerül sor továbbá a jogorvoslati struktúrát illetően is, eleget téve ezzel a nemzetközi elvárásoknak. A törvényjavaslat immár előírja az akadályozott személyek jognyilatkozatai megtételének elősegítését. Pontosításra kerülnek az ügyek típusai, valamint a döntéshozók személye is. Különválasztja a kérelemből, illetve a hivatalból történő eljárások eseteit is, valamint teljesen új elem a hiánypótlás intézménye.

Az elítéltnek a tartási költségekhez való hozzájárulása összegét meghatározza a törvényjavaslat. Az évente meghatározott napi összeg nem lehet kevesebb, mint az egy havi alapmunkadíj 1 százaléka, ugyanakkor az elítélt például köteles megtéríteni a saját ruházata mosatásának, tisztításának díját is.

A hatályos jogszabályi előírásokhoz képest nagyobb összegű tartalékolást ír elő a törvényjavaslat, éppen azért, hogy a társadalomba való visszavezetése az elítélteknek megtörténhessen. Így tehát ehhez képest a törvényjavaslat értelmében a tartalékolás évente meghatározott összege a fogvatartás első négy évében az egyhavi alapmunkadíj 50 százaléka lenne, az ezt meghaladó tartamú fogvatartás esetén pedig minden további évben az egyhavi alapmunkadíj 25 százaléka. Így tehát adott esetben 4 év után a 62 ezer forintot is elérheti a tartalékolás összege.

Előremutató kezdeményezés a törvényjavaslatban az elektronikus távfelügyelet alkalmazása abban az esetben, amikor is elhagyja legális módon az intézetet az elítélt. Fontos kiemelni a fiatalkorúakkal kapcsolatban azt, hogy 18. életévét be nem töltött személy dohányterméket nem tarthat magánál, valamint azt, hogy háromhavonta családi konzultáción vehet részt a büntetés-végrehajtási intézetben, meghatározott, kötetlen kapcsolattartási formában, és családterápiás foglalkozáson is részt vehet a fiatalkorú.

A migrációs jelenségekkel is összefüggésben nagyon fontos az, hogy a büntetés-végrehajtás során az elkülönítéskor már nevesíteni kell, figyelembe kell, lehet venni a vallási ellentétekből fakadó nemkívánatos események elkerülését is. A közérdekű munkavégzéssel kapcsolatban pedig kötelezően előírja a javaslat a helyi önkormányzati szerveknek, intézményeiknek azt, hogy biztosítsák a munkavégzés helyét.

A törvényjavaslat negyedik részében külön szabály szól arról, hogy a szabálysértési elzárás büntetőjogi elzárástól elkülönítetten, a kódexben külön kap helyet. Ez szintén nagyon fontos, hogy ekképpen történjen.

Szólnom kell végezetül arról a mindennap tapasztalt és általunk is ismert tényről, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltak, méltatlan, méltánytalan helyzetek adódhatnak, ezért nagyon fontos a férőhelyek bővítése és beruházások megvalósítása.

(14.30)

Ezért üdvözlendő az is, hogy zöldmezős beruházásként az észak-magyarországi régióban egy ezer férőhelyes büntetés-végrehajtási intézet építésére kerül sor, ugyanakkor más büntetés-végrehajtási intézeteken belül is férőhelyek fejlesztésére kerül sor. Ennek a beruházásnak a döntő hányadára, 2539 férőhely létesítésére a meglévő intézmények területén kerül sor.

Összességében tehát a törvényjavaslatot - mint előremutatót és a mai kor problémáira a jelen emberi tudásunk szerint is választ adót - támogathatónak tartjuk. Arra kérem képviselőtársaimat, hogy a törvényjavaslat támogatni és a későbbiekben elfogadni szíveskedjenek.

Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Bárándy Gergely képviselő úr következik, MSZP-frakció.

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Először is hadd üdvözöljem nagy tisztelettel a büntetés-végrehajtás országos parancsnokát és munkatársait, és köszönjem meg frakcióm nevében is azt, hogy figyelemmel kísérik a parlament munkáját.

Úgy hiszem, hogy egy ilyen esemény a parlament történetében ünnep kéne hogy legyen; azért, mert az Országgyűlés most készül elfogadni először büntetés-végrehajtási kódexet Magyarország történetében. Volt egy törvényerejű rendelet, amely több mint harminc évvel ezelőtt lépett hatályba, de önálló büntetés-végrehajtási kódex még nem volt. Amikor több mint harminc év elteltével váltja le a Bvtvr.-t és egy közös igazságügyi-belügyminiszteri rendeletet egy új kódex, akkor én azt gondolom, hogy - köznapi szóval élve - érdemes lett volna egy kicsit nagyobb feneket keríteni a dolognak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha végignézzük azt - és engedjék meg, hogy először formai kérdésekről beszéljek, és utána térjek rá a tartalmi kérdésekre -, hogy mi volt ennek a törvényjavaslatnak a benyújtásakor és most a tárgyalásakor, akkor mindezt a kívánalmat nem tudjuk teljesíteni. A múlt hét végén történt ugyanis, hogy benyújtotta a kormány az előttünk fekvő törvényjavaslatot, amelyet már a következő hétfőn, azaz a jelen hét hétfőjén meg is tárgyalt az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság. Majd ezek után szerdán utolsó napirendi pontként kerül az Országgyűlés napirendjére a törvényjavaslat úgy, hogy egy egykörös általános vitát folytatunk róla. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy a büntető törvénykönyv esetén kétkörös általános vitát folytattunk a törvényjavaslatról, az új büntető kódexről, a büntető eljárásjogi törvény vonatkozásában is ez volt a helyzet, de tudnék itt utalni a polgári törvénykönyvre és több más nagy jelentőségű kiemelt törvényjavaslatra is.

S nem elég, tisztelt képviselőtársaim, hogy utolsó napirendként egykörös vitában tárgyalunk erről a javaslatról, de még annyit sem tett meg a Ház vezetése - nyilván a kormány kérésére, bár ezt csak feltételezni tudom, állítani biztosan nem -, hogy legalább egy vezérszónoki kört lehetővé tett volna a törvényjavaslattal kapcsolatban. Első felszólalói kör van, és ha képviselőtársaim nem lennének visszafogottak, akkor ezt szét lehetne verni - hadd fogalmazzak így - különböző kétperces felszólalásokkal.

De azt gondolom, ennek a méltatlan helyzetnek nem kell más bizonyítékát adni, mint ami az államtitkár úr expozéjánál történt, nevezetesen hogy körülbelül ugyanannyi papír maradt még a kezében, mint amennyit letett a felszólalása közben, azaz nem tudta végigmondani, nem volt elég idő államtitkár úr számára ahhoz, hogy az expozéban ismertetni tudja a törvényjavaslat legfontosabb rendelkezéseit. Azt gondolom, az, hogy az Országgyűlés ilyen eljárási rendben három hónap alatt kívánja ledarálni Magyarország első büntetés-végrehajtási kódexét, több mint méltatlan, leginkább szégyennek nevezhető.

Úgy hiszem, hogy ezzel az eljárási renddel, mint oly sokszor már ebben a ciklusban, megtörtént az Országgyűlés méltóságának a megsértése, az országgyűlési munka eljelentéktelenítése, hiszen illúzió talán azt várni, hogy országgyűlési képviselők, képviselőcsoportok az elmúlt három-négy napban, amiből talán két-három munkanap volt, szakértői egyeztetésen tudjanak részt venni, meg tudják tárgyalni megfelelőképpen az egyébként több mint négyszáz paragrafusból álló és összességében az indokolással együtt közel háromszáz oldal terjedelmű törvényjavaslatot. Úgy hiszem, hogy ezt ennél a törvényjavaslatnál mindenképpen ki kell emelni és erről szót kell ejteni.

De a rendelkezésre álló nem túl hosszú időben érdemes néhány tartalmi kérdést is megvitatni. Először is szeretném mondani - és ez pozitív része a felszólalásomnak -, hogy egy tárgyalásra feltétlenül alkalmas kódexjavaslatot tartunk kézben. Örülök annak, hogy a kormány - nem sok ilyen törvény volt, talán a büntető anyagi jogi szabályozást, kódexet, tehát az új büntető törvénykönyvet tudom idesorolni és talán még a polgári törvénykönyvet - figyelembe vette azt is, hogy eddig milyen előkészítő munka folyt, s nemcsak e kormányzati ciklus alatt, hanem a korábbi kormányzati ciklusok alatt is ebben a témában. Figyelembe vette, hogy 2004-ben volt egy tervezet, utána pedig, ha jól emlékszem, 2007-ben vagy 2008-ban szintén, és ennek az eredményeit beépítette ebbe a törvénykönyvbe. Ez egyébként a Btk.-nak is előnyére vált, hiszen látjuk azt, hogy tartalmi szempontból az új büntető törvénykönyvet jelenti maga a szoros értelemben vett új büntető törvénykönyv, tartalmi szempontból viszont ugyanúgy a 2009-es büntető novella, amelyik tulajdonképpen együtt adja ki azokat az újításokat, amelyeket az új Btk. megfogalmaz.

Jó látni ebben a törvényjavaslatban is, hogy építettek a korábbi eredményekre. Ez feltétlenül azt mutatja, azt tükrözi - bár tudásunk nincs erről, hiszen egyeztetésre a kormány sem ebben, sem más törvényben az ellenzéket nem hívta -, hogy egy komolyabb szakmai előkészítési folyamat eredményeképpen került a Ház elé. Magyarán szólva, legalább szakmai és tárcaközi egyeztetés valószínűsíthető erről a törvényről, ha már az országgyűlési képviselőknek nem adták meg azt a lehetőséget, hogy ugyanezzel élhessenek. Kritikaként az első körben említeném meg ugyanakkor azt, hogy túl sokat - a vita későbbi szakaszában talán lehetőség nyílik arra, hogy ennek a részleteit kifejtsük - emel át a régi Bvtvr.-ből és az igazságügyi-belügyminiszteri rendeletből.

Általánosságban szintén elmondható a törvényjavaslattal kapcsolatban, hogy néhol a megfogalmazott elveknek nem felel meg a normatív szabályozás, a részletszabályok. Itt hadd utaljak egy dologra példaként; ilyen a látogató fogadása. Elvi szinten nagyon helyesen fogalmazza meg a törvényjavaslat, hogy a lehető legszélesebb körben kell ezt engedélyezni az elítéltek számára, ugyanakkor gyakorlatilag alig változtat, vagy mondhatnám azt is, hogy tartalmi szempontból szinte semmit nem változtat azon a szabályrendszeren - legyen az előzetes letartóztatott vagy jogerősen elítélt fogvatartott -, ami a jelenlegi Bvtvr.-ben és igazságügy-miniszteri rendeletben szerepel. Például az előzetes letartóztatott ugyanúgy havonta fogadhat majd kötelező jelleggel látogatót, azaz a bv. intézet havonta köteles engedélyezni, hogy látogatót fogadjon a fogvatartott. Azt gondolom, ha komolyan gondolják azokat az elveket, amelyeket megfogalmaznak, akkor azt érdemes lett volna a részletszabályok szintjén is érvényesíteni, különben ugyanoda jutunk, mint egyes rendelkezések vonatkozásában a büntető törvénykönyvben, hogy ugyan szép szavakkal deklarálják a kettős nyomvonalú vagy kettős nyomtávú büntetőpolitika elvét, ugyanakkor az elzárásra vonatkozó rendelkezések éppen az ellenkezőjét valósítják meg ennek a gyakorlatban.

(14.40)

A másik komoly probléma ezzel a javaslattal, hogy számos olyan rendelkezést tartalmaz, amely a kapcsolódó végrehajtási rendeletek és rendeletmódosítások nélkül nehezen értelmezhető. Most nem rossz szándékból mondom, hanem objektíve, hogy ezzel a technikával önök sokszor éltek már. A közvélemény számára a legismertebb ilyen eset volt az alaptörvény esete, ahol úgy terjesztettek be egy alaptörvény-javaslatot, hogy számos olyan rendelkezésről még a vita sem kezdődött meg, amely kibontotta volna az alaptörvényi rendelkezéseket.

Tehát például, amikor az alaptörvényről szavazni kényszerült az Országgyűlés, akkor azt nem tudták megmondani, hogy milyen bírósági rendszert kívánnak majd kialakítani. Ezt később a sarkalatos törvényekben rendezték. Én akkor azzal a példával éltem - szó szerint nem tudom idézni, a lényegét mondom -, hogy ez olyan, mintha azt kérnék, hogy döntsem el, hogy egy pohár tartalmát ki kívánom-e inni vagy nem, mielőtt megmondanák azt, hogy mit töltenek bele.

Ugyanez a helyzet egy kicsit a büntetés-végrehajtási kódex vonatkozásában is, hiszen azok nélkül a kapcsolódó végrehajtási rendeletek nélkül, rendeletmódosítások nélkül nagyon nehezen értelmezhetőek egyes szabályok, amelyek a kódexben szerepelnek. Hadd idézzek néhány olyan témát, és itt engedjék meg, hogy a Magyar Helsinki Bizottság véleményéből idézzek, amelyek rámutatnak arra konkrétan, amit én most általánosságban fölvetettem. Idézem: "Mint látható, a rendeleti szabályalkotás több esetben alkotmányos problémát is felvet, mert a tervezet számos alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó kérdés rendezését a rendeletalkotóra bízza. Törvény helyett rendelet szól majd például a különleges biztonsági zárka és részleg végrehajtási rendjének részletszabályairól, az enyhébb és szigorúbb rezsimkategóriákban érvényesülő részletes szabályokról vagy a sajátos kezelési igényű elítéltek számára kialakított részlegekről. A tervezet felhatalmazó rendelkezései szerint - a teljesség igénye nélkül - külön rendelet szabályozza majd a szabadságvesztés, az elzárás és az előzetes letartóztatás végrehajtásának részletes szabályait; a pártfogó felügyelői szolgálat tevékenységének szabályait; a kényszergyógykezelés és az ideiglenes kényszergyógykezelés végrehajtására, valamint az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet feladataira vonatkozó szabályokat; a fogvatartottak fegyelmi felelősségének szabályait; a fogvatartottakkal kapcsolatos kártérítési eljárás szabályait; az őrizet és az előzetes letartóztatás rendőrségi fogdában való végrehajtásának részletes szabályait; illetve a javítóintézetek rendtartását. Ennyi alapvető jogot és kötelezettséget érintő szabálynak a bv-törvény tervezetéből való kiszervezése önmagában már azt is kétségessé teszi, hogy valóban kódexjellegű szabályozással van-e dolgunk, noha az általános indoklás szerint éppen annak megalkotása lett volna a cél."

Én nem megyek olyan messzire, mint a Helsinki Bizottság, mert ő azt mondja - és egyébként nem azért, mert ne tudnék vele egyetérteni -, hogy számos ilyen részletszabályt érdemes lett volna még beemelni ebbe a kódexbe, de ha már nem tették, államtitkár úr, akkor legalább érdemes lett volna ezzel egyidejűleg ezeket a rendeleteket, rendelettervezeteket a jogalkotó rendelkezésére bocsátani.

A harmadik általános problémaként említeném meg, hadd fogalmazzak egyszerűen: nincs pénz az intézkedésekre. Ezt a hatásvizsgálati lap tartalmazza, erre államtitkár úr adott egy olyan választ, ami szerint ezt majd a hatálybalépéskor kell a költségvetésnek tisztázni. Azt gondolom, hogy azért érdemes lett volna mindenképpen erről most is némi szót ejteni, hogy honnan kívánják majd megteremteni erre a költségvetési forrásokat, hiszen pontosan tudjuk, hogy a legnagyobb probléma ezen a területen, már a büntetés-végrehajtás területén ez; nagyjából összefoglalható úgy, hogy a pénz hiánya.

Ha föltenném a kérdést, mondjuk, parancsnok úrnak, hogy mondja el, hogy mik a prioritások, mik a legnagyobb problémák a büntetés-végrehajtással kapcsolatban, akkor azt gondolom, hogy parancsnok úr nem azzal kezdené, hogy a jogszabályi háttér, hanem talán azzal kezdené, hogy túlzsúfoltak a büntetés-végrehajtási intézetek; azzal kezdené, hogy az élelmezésre nincsen pénz, azzal kezdené talán, hogy a pártfogó felügyelői rendszer komoly forráshiányokkal küzd. Azzal folytatná talán, hogy a büntetés-végrehajtási dolgozók kirívóan alacsony anyagi megbecsültségnek örvendenek, s emiatt olyan fluktuáció figyelhető meg a büntetés-végrehajtás szervezetén belül, ami már-már - nem mondom, hogy ellehetetleníti, de - igen nagyon megnehezíti a munkát.

Összességében tehát: aki a bv. intézetben dolgozik, legyen az akár a parancsnok úr mint a legfelsőbb vezetője ennek az intézménynek, akár bármelyik bv. alkalmazott, valószínűleg ezekkel a problémákkal kezdené és nem a jogszabályi háttérrel. Magyarán szólva, úgy hiszem, hogy e mellé a törvényjavaslat mellé azért indokolt lett volna már most és nem majd a hatálybalépéskor odatenni azokat a pluszforrásokat, amelyek segítségével azok az intézkedések, amiket önök ide terveznek, legalább megvalósíthatóak, ugyanis a megvalósítás sem egy-két hónap lesz, valószínűleg évekbe fog telni ez az átállás.

A negyedik problémára, általános problémára csak utalnék, az alkotmányügyi bizottságban részletesen beszéltem erről, hogy az adatvédelmi hatóság elnökének komoly aggályai voltak a törvény erre vonatkozó rendelkezéseivel. Őszintén remélem, hogy ebben a kormány akár a törvényjavaslat tárgyalásának a folyamatában egyezségre tud jutni Péterfalvi Attilával, és egy megnyugtató választ tudnak találni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, az, hogy most eltelt az idő, és államtitkár úrnál is eltelt, és még sehol nem járunk a törvény részletszabályai vonatkozásában, talán még inkább alátámasztja azt, amivel kezdtem a felszólalásomat. Éppen ezért fogok kérni majd egy következő felszólalásra lehetőséget. Őszintén sajnálom, hogy egy ilyen törvényjavaslatnál legalább azt a 30 percet nem biztosították minden képviselőcsoportnak, hogy a vezérszónoki fölszólalás során elmondja a véleményét.

Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Következik Staudt Gábor képviselő úr, Jobbik frakciója.

DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Folytatnám azt a gondolatmenetet, amit a bizottsági kisebbségi vélemény kapcsán elmondtam, nem megismételve azt, és egyébként egyetértve Bárándy képviselőtársammal abban, hogy bizony minden szempontból jobb lett volna, ha több idő marad ennek a törvénynek a tanulmányozására és akár a vélemények kifejtésére, akár az illetékes minisztérium véleményének kifejtésére is. Én még megfejelném ezt azzal, aki esetleg nem követte a parlament munkáját, hogy tegnap például a banktörvényről beszéltünk, kiegészítő rendelkezések, egy több száz oldalas anyag, és jómagam éjszaka 11-kor, de van, aki hajnali kettőig maradt, például Gaudi képviselőtársam, mert egy olyan stratégiát is ideöntöttek az Országgyűlés elé, ami több évtizedre előre határozza meg Magyarország fejlesztési irányait, és akkor most szerdán a büntetés-végrehajtás irányairól kell vitatkoznunk. Ha néha szétesettnek tűnik a felszólalásom, akkor azt tudják be ennek, hogy egyszerűen már a kormánypártok sem tudják ezt a tempót követni, pedig ők tudják, hogy mikor mit terjesztenek be. Azt hiszem, jobban meg kellene tisztelni az Országgyűlést.

Egyébként rátérve valóban a bv. témára, Csóti András parancsnok urat és kollégáit én is nagy szeretettel köszöntöm, és köszönjük, hogy a bizottság ülésére is eljött, és reméljük, hogy talán ezzel a közös munkával hozzá tudunk járulni, hogy egy-két ponton megjavítsuk ezt a törvényjavaslatot.

A fő probléma az egész javaslattal, amikor sajtótájékoztatót tartottam, én úgy fogalmaztam ezt meg, hogy az előzetes várakozások ellenére ez egy farkasbőrbe bújt bárány. Mert a kormányzat szépen előadta, hogy önfenntartó börtönök lesznek, fizetni kell kiegészítő szolgáltatásokért, most majd eljön az a világ, amikor nem lesz jó vagy senkinek nem lesz jó börtönben lennie, és a társadalom által elvárt szigor is megjelenhet. Nos, ebből szinte semmi nem köszön vissza a javaslatban, és elég ebben a körben arra utalni, hogy már a preambulumban, illetve a célként megfogalmazott rendelkezések között és visszatérően a joganyagban olyan meghatározásokat láthatunk, hogy "törekedni kell arra, hogy az elítélt életkörülményei közelítsenek a szabad élet általános körülményeihez". Én ezt egy kicsit erősnek tartom. "A szabadságvesztés végrehajtása során a büntetés-végrehajtási szervezet az elítélt életébe csak a büntetés céljának eléréséhez szükséges mértékben avatkozik bele." Majdhogynem bocsánatot kér a törvényjavaslat, hogy az elítélteket bent kell tartani a börtönökben, illetve az egyéb bv. intézetekben. "Az elítélttel való foglalkozás terén a kényszerelemeket lehetőleg háttérbe kell szorítani", és amit elmondtam, többször megjelenik a szabad élet körülményeihez való közelítése a rabok viszonyainak és körülményeinek, illetve a végrehajtó szerveknek csak a szükséges mértékben szabad irányítaniuk a fogvatartottak életét.

(14.50)

Nem az a baj, hogy ez a szemlélet megjelenik, hanem az, hogy, úgy érzem, kizárólagosan jelenik meg a javaslatban. Úgy gondoljuk, hogy a fogvatartottak egy része nem szeretne visszailleszkedni a társadalomba, és számukra csak az elrettentés az az eszköz, amivel talán el tudja érni a társadalom, hogy törvénytisztelőbb életmódot folytassanak. Bizony, az ő esetükben a reintegrációs szemlélet sajnos nem fog eredményre vezetni. Egyébként hozzáteszem, még mielőtt egyoldalú elfogultsággal vádolnának, hogy bizonyos esetekben viszont segíteni kell az elítélteket, hogy visszailleszkedjenek, amennyiben ők is ezt szeretnék, minden segítséget meg kell adni. De sok esetben láthatjuk, hogy a médiában nyilatkoznak az elkövetők, hogy ha kijövök a börtönből, ugyanott fogom folytatni, ahol abbahagytam, és válogatottnál válogatottabb gaztetteket fogok végrehajtani. Ezekben az esetekben is kellő hatékonysággal fel kell lépni, mert egyébként a társadalmi elvárás semmilyen módon nem fog megvalósulni.

Önfenntartó börtönökről beszélnek. El kell ismerni, hogy előrelépés történt a rabmunka frontján az elmúlt időszakban. Jómagam több büntetés-végrehajtási intézetet is meg tudtam látogatni, és még szándékozom is a jövőben, lévén, hogy nem lehet úgy beszélni a témáról, hogy az ember ne tapasztalja személyesen a problémákat. Való igaz, sok esetben normális, kulturált körülmények között élő ember számára elrettentőek lehetnek a magyar börtönviszonyok. Viszont ahol semmilyen közmű nincs bevezetve, mondjuk, egy ingatlanba, és valaki onnan kerül be a börtönbe, annak igenis ez lehet akár csábító is.

Bár a rabmunka terén valóban történtek előrelépések, és ennek örülünk is, de még mindig egyfajta jutalomként jelenik meg a munka. Pedig bizonyos esetekben ezt kötelezővé lehetne tenni, és akár kényszerrel is dolgoztatni kellene a rabokat, hiszen aki jutalomként fogja fel és dolgozik, valószínűleg könnyebben visszaintegrálódik, de aki ezt elutasítja, annak a számára is kötelezővé kellene tenni. Jelen pillanatban az elítéltek kevesebb mint 20 százaléka dolgozik. Ezt a háttéranyagból tudhattuk meg. A rabok eltartása elég magas összeg, bár Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szóvivője szerint ez 2300 forint/nap. Én ennél magasabb összegekről tudok, szerintem ez egy csalóka szám lehet, és minden költséget nem tartalmaz. Tehát mindenképpen a munkának mint kötelezettségnek és akár bizonyos szempontból büntetésnek, aki úgy fogja fel, büntetésnek is felfogható módon meg kellene jelennie. Itt el lehetne mondani a bányamunkát, ami kizárttá teszi a szökést. A külső munkavégzés esetén ugyanis mindig felmerül, hogy hatalmas a rabok őrzésének költsége, egy bánya esetén nem tudnának sehová szökni, ez is egy jó ötlet lehet, amit talán be lehetne építeni.

Alapvetően a börtönnek visszatartó erővel kellene bírnia. Tehát nem elég az a megfogalmazás, hogy csak célszerű lenne, ha a tartásukhoz a rabok szélesebb körben járulnának hozzá, ez tulajdonképpen csak egy kívánalomként jelenik meg. A magyar realitás sajnos - és erről Bárándy képviselőtársam is beszélt -, hogy a magyar börtönőrök fizetése sok esetben annyira alacsony, hogy egy multicégnél egy pénztáros sokszor hasonló összeget vagy akár többet keres. Ez bármennyire megdöbbentő, de így van. A közvélemény ezen gyakran megdöbben, ezt tapasztaljuk lakossági fórumokon, de tényleg, hogy lehet egy embert rávenni arra, hogy ilyen alacsony fizetésekkel akár olyan emberekre vigyázzon, akik a tényleges életfogytiglanban semmilyen pluszbüntetésre nem számíthatnak. Ha mondjuk, egy kihegyezett fogkefével torkon szúrják a börtönőrt és az meghal, vagy bármilyen módon a legválogatottabb bűncselekményeket elkövetik, nem kaphatnak súlyosabb büntetést gyakorlatilag. Tehát nagyon komoly életveszélyben vannak akár a börtönőrök. Arról nem is beszélve, hogy gyakorlat az, hogy fenyegetéseket kapnak adott esetben olyan módon, hogy ez ne legyen tanúsítható, és jól tudjuk, hogy sok esetben milyen nehézfiúk vannak a börtönökben. Ezt eltűrni egy multicég pénztárosi fizetéséért, minden tiszteletem a börtönőröké és ezúton is köszönjük nekik azt a kitartást, amivel a társadalom által anyagilag nem kellően elismerve végzik napi életveszélyben a munkájukat.

Egyébként az integrációval kapcsolatban erősebben meg kellene jelennie a vallás szerepének és a börtönön belüli vallásgyakorlásnak. Statisztikák alapján kimutatott, hogy a legkisebb arányban, világ- vagy nyugati trendeket nézve is a legkisebb arányban azok lesznek visszaesők, akik valóban valamiféle vallási elhivatottságból a hitben meg tudják találni a reményt. Erről nagyon jó tapasztalatok vannak, és úgy gondolom, hogy ezt a jövőben is erősíteni kellene.

Úgy gondolom, hogy általánosságban ez a büntetés-végrehajtási modell inkább a nyugati vagy északi modellekre hasonlít, amit nem tartunk egyébként kielégítőnek és a magyar börtönviszonyokra használhatónak. Mondok egy egyszerű példát. A társadalom úgy gondolhatja, hogy a rabok a börtönben vannak, ha elítélik őket, mondjuk, egy fegyház fokozatban lévő rab. És mit láthatunk? Látogató intézeten kívüli fogadása, ami a részletes indoklás szerint az intim környezet megteremtésére is szolgálhat. A kimaradás lehetősége akár csoportosan is, ez maximum 24 óra lehet. Fegyházból is lehetőség van erre, vagy akár az eltávozásra, ami fegyház esetén évi 5 nap, börtön esetében évi 10 nap lehet őrzéssel vagy anélkül, és ez már egy fegyházbüntetés egyharmadának a letöltése esetén is engedélyezhető. Ezért találkozhatunk olyan esetekkel, sokszor a médiában megjelent súlyos bűncselekmények esetében is, hogy az, aki ezt elkövette, annak valójában a börtönben lenne a helye, de egy eltávozáson volt és nem ment vissza. Az ember elgondolkodik azon, hogy most akkor hogy van ez. Úgy gondoljuk, a börtönben van a rab, akit fegyházra ítéltek, és mégis engedik eltávozni.

Önmagában nem tenném kizárttá, hogy a legjobb magaviseletű emberek esetén, kellően nem súlyos bűncselekmény esetén ez megtörténhessen. De ha valaki csak elvan, és kirívóan nem sérti a magatartási szabályokat, akkor azt már akár el is engedhetik egy kis eltávozásra. Az a megkülönböztetés, önmagában azt feltételként szabni például a jutalmaknál, a soron kívüli látogatásnál, látogató intézményen kívüli fogadásánál, a jutalomkimaradásnál vagy jutalomeltávozásnál, hogy ismételten és súlyosan ne szegje meg a magatartási szabályokat, ez, azt hiszem, abszurd. Egy kicsit azért belefér, hogy renitenskedik, de attól még jutalmat is kaphat, mert jogszabály alapján ez nincs kizárva.

Itt említhetném a magánelzárás intézményét mint büntetésnek a csökkentését, az időtartamát öt nappal csökkentik, fegyház esetén 30-ról 25-re, egyébként a börtön és a fogház fokozatban is 5-5 nappal csökkennek ezek a magánelzárási lehetőségek. Nem gondolom, hogy olyan jól állnánk, hogy lehetőséget kellene adni arra, hogy a felső határ csökkentésre kerüljön. Nem is értem megint, ezt a liberális szemléletet honnan örökölték meg, illetve hogy merült fel annak a fejében, aki megírta ezt a javaslatot; biztos megint a kiváló nyugati példák, amik teljesen használhatatlanok a magyar viszonyok között.

De mondok egy másik példát, ez is kedves kis példa. Szexuális bűnelkövetőkkel történő foglalkozásról szól az új bv. törvény. Nagyon megörültem, hogy itt valami újabb intézkedésre, újabb szigorra lehet számítani. Az európai példákat átemelik itt is. Azt kell látnunk, hogy az olyan személyek esetében, akik 18 év alatti személyekkel szemben szexuális bűncselekményeket követtek el, azt tartják forradalmi áttörésnek, hogy önkéntes alapon viselkedésterápián vagy csoportos foglalkozáson vehetnek részt. Egyszerűen nem is értem.

Lengyelországban és az európai országoknak egy meghatározó részében alkalmazzák az egyébként nem visszafordíthatatlan gyógyszeres kezelésként az úgynevezett kémiai kasztrálás intézményét. Ez nem azt jelenti, hogy valakit örökre kasztrálnánk, hanem egy olyan gyógyszeres kúrát jelent, amivel az elkövető szexuális vágyát kordában lehet tartani. Természetesen, ha a kezelés megszűnik, helyreállnak ezek a hormonális folyamatok. De arra nagyon jó, hogy ezt kötelezően elrendelve, főleg miután a börtönből kiengedésre kerülnek az ilyen szexuális elkövetők, lehessen ellenőrizni akár a pártfogó felügyelői rendszerrel és egyéb ellenőrzési módokon, hogy valóban beszedi ezeket a tablettákat, mert ezt ilyen egyszerű módon is meg lehet oldani. Úgy gondoljuk, hogy így kiengedhető a társadalomba a büntetése letöltése után egy szexuális bűnelkövető.

(15.00)

De egyébként az esetek többségében valakit ugyanúgy molesztálni fog vagy meg fog rontani az ilyen elkövető. Ezt nem szabad engedni a társadalommal szemben.

Azt már nem is mondanám, hogy "természetesen" ösztöndíj jár annak, aki tanul, fizetett szabadság annak, aki dolgozik, ami szintén nem gondolom, hogy arrafelé menne, hogy itt a munka valóban akár büntetésként is megjelenhessen. Tehát összességében elmondható... - elnök úr, egy perc hosszabbítást kérhetek? (Jelzésre:) köszönöm szépen -, tehát elmondható, hogy sajnos túl liberális a szemlélete ennek a javaslatnak, vagy így, ebben a formában túl liberálisnak tartjuk ahhoz, hogy támogatható legyen. Be fogunk terjeszteni módosító javaslatokat. Természetesen még többet tudtunk volna, ha megfelelő idő állt volna rendelkezésre, hogy szövegszerűen ezeket megtegyük.

Hozzáteszem, hogy amiket elmondtam, és a reintegrációra ez különösen igaz, ez lehetne bizonyos elkövetők esetén realitás. De az egész magyar börtönviszonyra ezt ráhúzni, teljes mértékben azt mutatja számomra, hogy a magyar valósággal nem voltak tisztában, akik ezt alkották, és sajnálatos módon valóban, ha az anyagi körülményeket a rendszer beindításához nem tesszük oda, akár, ahogy elmondtam, a börtönőrök fizetésére vagy a börtöndolgozók körülményeinek javítására, akkor semmi nem fog változni, csak szép szabályokat írunk. Illetve egy dolog fog változni: esetleg több rab lesz a börtönön kívül, mint jelen pillanatban. Nem gondolom, hogy a társadalomnak ez lenne az érdeke, és nem gondolom, hogy amikor a Fidesz-KDNP-t kormányra juttatta a kétharmad, akkor ezeket az elvárásokat fogalmazta meg.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: A következő hozzászóló, kétperces hozzászólásban, Szilágyi György képviselő úr. Mi meg itt váltjuk egymást Balczó alelnök úrral.

(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Föl szeretném hívni a figyelmét valamire. Ugye, a XIV. fejezetben, a sportrendezvények látogatásától való eltiltás végrehajtásánál, a 300. § (1) bekezdésében a következőt írják: sportrendezvények látogatásától való eltiltás végrehajtását a bíróság értesítése alapján a sportrendészeti nyilvántartás alapján a rendőrség ellenőrzi. Nagyon helyes. Ennek, amit ide leírtak, jogilag így kellene működnie véleményem szerint. Örülök neki, hogy ilyen egyszerűen és normálisan meg tudták ezt fogalmazni. Arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy a való életben ez nem mindig így van.

Ugyanis ezzel a rendelkezéssel a sporttörvény nem koherens. A sporttörvény teljesen más dolgokat is megenged ezzel kapcsolatban. Hiszen amit itt önök leírtak, ennek az lenne a lényege, hogy ha valaki egy sportrendezvényen törvénytelenséget követ el, megszegi azokat a szabályokat, amiket mondjuk, a szervező előír számára, akkor ezt az embert bíróság elé lehessen állítani, és a bíróság egy eljárás során, hiszen ez lenne a jogállamiság alapja, megállapítja, hogy valóban bűnös az illető vagy pedig nem. És ha azt mondja, hogy bűnös, akkor kitiltja a sportrendezvényről. Így kerülhet be abba a sportrendészeti nyilvántartásba, aminek alapján majd a rendőrség ellenőrzi, hogy a kitiltás alatt ne mehessen be az adott sportrendezvényre. Tehát ez lenne a helyes.

De a sporttörvényben nem ez szerepel. Nem csak ez szerepel. Viszont mivel lejár a két percem, nyomok még egy kétpercest, és elmondom önnek, hogy mi szerepel a sporttörvényben, ami szerintem teljes mértékben a jogállamisággal ellentétes. Teljes mértékben ellentétes az, hogy bizonyos sportszervezők, adott esetben egy klub vezetője mindenféle bizonyíték nélkül, elvileg csupáncsak azért, mert valaki szimpatikus neki vagy nem szimpatikus, úgy, hogy nem szegte meg a szabályokat, kitilthatja a sportrendezvényről.

A következő kétpercesemben majd folytatni fogom. Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Szintén kétperces felszólalásra következik Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik képviselője.

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Szilágyi György képviselőtársam felszólalásáról eszembe jutott egy mondás, de La Bruy re mondása, aki azt mondta, hogy egy bűnös megbüntetése példa a tömegnek, egy ártatlanul elítélt minden becsületes ember ügye. Ez igaz a sportolók, a sportkedvelők, a szurkolók esetére is. Tehát ha és amennyiben valóban nem az irányadó szabályok szerint, egy tisztességes eljárás keretei között történik meg egy mellékbüntetés vagy egy intézkedés kiszabása, hanem azt egy sportrendezvény, egy sportszervezet vezetője kvázi szubjektív értékelése alapján mintegy halmozott hátrányos mellékbüntetésként alkalmazhatja, személyre szabottan és diszkriminatív módon és diszkrecionális módon, az abszolút elfogadhatatlan.

Meg kell mondanom őszintén, amúgy is az egész intézkedést abszurditásnak érzem. Most igaz, nem a Btk. vitájában vagyunk, de gondoljunk már bele! Miért büntetünk valakit azzal, hogy ne szurkoljon sportcsapatoknak? Eltiltjuk attól, hogy a sporthoz köze legyen? Miközben a hivatalos oktatási stratégiája az államnak az, hogy végül is mégiscsak legyen mindennapi testnevelés, mozogjanak az emberek, legyenek egészségesek - és közben elzavarjuk őket a sportpályák környékéről. Bocsánat, ez eléggé abszurd! Mindenesetre ajánlom sokak figyelmébe, akik ilyen sportegyesületeket vezetnek, hogy nem lehet valaki igazságos, ha ugyanakkor nem humánus. Ezt a mondást is figyelembe kell venni. Úgyhogy legyünk figyelemmel akkor, amikor a sportrendezvények látogatásának szabályait vizsgáljuk a büntetés-végrehajtási törvény ezen kódexében.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Újabb kétperces felszólalásra következik Szilágyi György, Jobbik.

SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Tehát, államtitkár úr, folytatom. Helyesen szerepel ebben a törvényben, viszont pont fordítva szerepel a sporttörvényben, ahol a szervezőnek, akár egy klubvezetőnek bírósági jogköröket ad. Mit mond a sporttörvény? A szervezőnek a sportrendezvényen való részvételről való kizárásra vonatkozó döntése ellen a néző bírósághoz fordulhat. Tehát nem a rendező vagy a szervező fordul bírósághoz, és állapítja meg a bíróság azt, hogy elkövetett-e valamit, hanem kitiltja, és ha akarja ez a néző, akkor a kitiltás ellen forduljon bírósághoz.

Arra szeretném kérni, hogy változtassák meg és hozzák koherensen egymáshoz illőre ezeket a törvényeket, hiszen az lenne a megfelelő valóban, hogy ha valaki elkövet valamilyen szabálysértést, elkövet valamilyen törvénytelenséget, a magyar törvények szerint ítélkezzenek felette. Egy bíróság el tudja dönteni, hogy az valóban megtörtént, jogos-e a kitiltás vagy nem jogos a kitiltás. Ebben az esetben pedig megtörténhet az, hogy valakit akár a bőrszíne alapján, akár azért, mert szőke a haja, akár azért, mert éppen megtudják róla, hogy nem a Fidesznek adja majd a szavazatát, fogják, és ezért kitiltják, mondjuk, egy mérkőzésről.

Megtörtént már, államtitkár úr. Megtörtént. Elmondom önnek azt, hogy a Videoton-Ferencváros mérkőzésen kitiltottak egy olyan embert, aki előtte pár nappal kapta meg a szurkolói kártyáját, először volt mérkőzésen, és csupán azért, mert olyan emberek társaságában akart bemenni, akiket ki akartak tiltani, elvették tőle is, és kitiltották. Ezt az embert, aki még nem volt életében meccsen, először akart bemenni egy mérkőzésre, kitiltották a stadionból úgy, hogy még be sem lépett a stadion területére. És utána ő forduljon bírósághoz! Ez nonszensz állapot. Kérem, hogy ezt gondolják végig, és változtassanak ezen az állapoton.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Most visszatérünk az írásban előre bejelentett felszólalók köréhez, és megadom a szót Mile Lajosnak, az LMP képviselőjének.

MILE LAJOS (LMP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban engedjék meg, hogy a Lehet Más a Politika nevében én is tisztelettel köszöntsem parancsnok urat és kollégáit.

Annyiban szeretnék csatlakozni az előttem szólókhoz így, az elején, tisztelt államtitkár úr, hogy még annak idején, amikor ez a ciklus indult, akkor miniszterelnök úrtól bátorkodtam megkérdezni, hogy meddig fog tartani ez a kissé kiszámíthatatlan és tervezhetetlen jogalkotói munka, amibe belefogtunk. Ő azt mondta, hogy az önkormányzati választásokig. Azt elfelejtettem megkérdezni, hogy melyik önkormányzati választásokig. Ez még '10-ben volt.

Valóban, az embernek az az érzése, hogy egy folyamatos ostromállapot van, ami az előterjesztéseket illeti. Hiszen olyan időpontban kapunk meg előterjesztéseket, indítványokat, amikor lehetetlen érdemben végiggondolni, szakértőkkel megnézetni. De ezt elmondták az előttem lévők. Csak egyetlen párhuzam, tudom, hogy egy kicsit sántítani fog, de '90-94 között, azt gondolom, az akkori parlamentnek elég sok teendője volt a jogalkotás területén.

(15.10)

De valahogy nekem úgy rémlik - szerencsém volt akkor is a parlamentben képviselőként dolgozni -, hogy valahogy tervszerűbb, tervezhetőbb volt a munkavégzés, már ami azt illeti például, hogy a bizottsági munkák és a plenáris ülés párhuzamossága elég ritkán fordult elő, idejében megkaptuk az előterjesztéseket, volt idő felkészülni; nem volt ez az eszeveszett kapkodás. Jóval kevesebb egyéni indítvány volt, mint amit most tapasztalunk, pedig akkor még nem volt ennyi technikai eszköz sem. Ez már csak egy ilyen felsajgó panasz, hiszen nem hiszem, hogy ennek a természetrajza érdemben változni fog az elkövetkezendő időben.

A tárgyra térve: Tisztelt Képviselőtársaim! Számtalan érv hozható fel amellett, hogy a hatályos büntetés-végrehajtásról szóló törvényerejű rendelet - legyen ez a továbbiakban Bvtvr. - helyett új törvény szülessen. A Lehet Más a Politika számára egyértelmű, hogy a tudományos elméleteket követő, haladó szellemű kriminálpolitikai elvek és a társadalmi elvárások lényeges minőségi változtatásokat indokolnak, ám a büntetőpolitikában bekövetkezett változások leképezése nem történt meg a büntetés-végrehajtási jogban, az időközbeni módosítások a Bvtvr. egész rendszerét tekintve nem voltak koherensek. Ellentmondó, illetve elavult rendelkezések sora található a szabályozásban, formai oldalról nézve pedig több évtizedes adóssága a szabályozásnak, hogy a jogállami követelményeknek megfelelően a törvényi szabályozást igénylő, de jelenleg alacsonyabb szinten szabályozott rendelkezések végre törvényi szintre kerüljenek, illetve hogy az elavult, még a Népköztársaság Elnöki Tanácsa által megalkotott államszocialista jogforrást, a törvényerejű rendeleti formát végre egy új törvény váltsa fel.

Ezek az érvek azonban korántsem újak. A terület mostoha sorsát mi sem mutatja jobban, mint hogy szinte mindegyik kormány nekifutott már a rekodifikációnak. A Medgyessy-kormány alatt 2003 őszén egyszer már koncepció készült a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló törvény szabályozási elveiről, majd ez alapján több tervezet is született - ennek épp tíz éve -, aztán négy éve is közel volt a jogalkotás ahhoz, hogy az új szabályozás megszülessen, de a tervezet végül akkor sem jutott az Országgyűlés elé. Most előkerült a minisztérium fiókjából egy szöveg, amely viszont némi leporolás után meg is érkezett a Ház elé, ilyen közel tehát, mint most, még sosem voltunk az új büntetés-végrehajtási kódexhez.

De konkrétan miért is van égető szükség a változásra? A válasz egyszerű: a helyzet tarthatatlan. A bűnözés visszaszorítása érdekében szigorú és még szigorúbb büntetésekkel fellépni kívánó aktuális kriminálpolitikából hiányzik ugyanis az átfogó, összetett szemlélet. A büntetőpolitika megáll a szigorú büntetéseknél, és nem gondolja át, mi lesz azután. Mi lesz azután, hogy a szabadságvesztésre ítélt személy bevonul a börtönbe? Nincsenek meg a lehetőségek és a források arra, hogy a büntetés-végrehajtás tényleges reszocializációs tevékenységet fejthessen ki, vagy legalább azt biztosíthassa, hogy a családi és baráti kapcsolataitól elszakadt, szabaduló elítélt meg tudjon élni újabb bűncselekmény elkövetése nélkül. A rendszer éppen azt a bűnözést termeli újra, amely ellen vasszigorral fel kíván lépni, a túlzsúfolt börtönök ugyanis a bűnözés magasiskolái, ahol tort ül az a sokszor hangoztatott pesszimista szakmai vélemény, amely szerint a szabadságvesztés "drága módszer arra, hogy rossz emberekből még rosszabbakat csináljunk".

A közrend és közbiztonság erősítését célzó kormányprogram eredményeként a büntetőpolitikában bekövetkezett jelenlegi hangsúlyeltolódás - a három csapás törvény, a középmérték alkalmazása, illetve a közbiztonsági törvénycsomag - hatásai a fogvatartotti létszám folyamatos növekedését eredményezték, amely 2014-re előreláthatóan eléri a 18 500 főt, a jelenlegi 145 százalékos telítettség pedig egyszerűen tarthatatlan állapotokat okoz. Az Emberi Jogok Európai Bírósága többször, legutóbb ezen a nyáron marasztalta el Magyarországot a börtönökben tapasztalható embertelen és megalázó bánásmód, leginkább a túlzsúfoltság miatt, a javaslat azonban alig tesz valamit a probléma enyhítésére. Nem állapít meg minimumkövetelményeket a zárkák felszerelésével, a tisztálkodással és a fogvatartottak alapproblémát jelentő fizikai elhelyezésével, az egy főre jutó területtel és légköbméterrel kapcsolatosan, egyedül a háromszintes ágyak alkalmazását tiltja meg. A tarthatatlan helyzet annak veszélyével jár, hogy tömegesen fognak az elítéltek Strasbourgban jogorvoslatot keresni, és az így kifizetett milliós kártérítések sora fogja esetleg érdemi lépések megtételére kényszeríteni a kormányzatot.

A megoldást azonban nemcsak új büntetés-végrehajtási intézetek létesítésével, hanem a jelenlegi büntetőpolitikai irányvonal és egyebek mellett az előzetes letartóztatások gyakorlatának felülvizsgálatával kellene elérni. Az Orbán-kormányok szigorú büntetőpolitikája ugyanis egyoldalú és a kitűzött célok megvalósítására alkalmatlan konstrukció, csak annyiban eredményes, hogy hatalmasra duzzad a börtönnépesség, ezen túlmenően azonban nem kínál megoldásokat. Nem tud mit kezdeni a túlzsúfoltság miatt kialakulóban lévő kritikus helyzettel, elsorvasztja a reszocializáció intézményeit, nem teremti meg a hatékony nevelés és utógondozás szervezeti, személyi és anyagi feltételeit, nem lép fel hatékonyan a bűnözéssel szemben, hosszabb-rövidebb időre elraktározza a bűnelkövetőket, majd minden segítség nélkül visszaengedi őket a társadalomba; ezzel inkább fokozza, mint enyhíti a kriminalitás problémáját.

Ilyen körülmények között örömteli, hogy a javaslat legalább a jogi szabályozás szintjén átformálja a szabadságvesztést, és új elemként megjelennek a megváltozott társadalmi környezetre reagáló új alapelvek, ilyen a rugalmasság, káros hatások minimalizálása, pragmatizmus, egyéni aktivitás, egyéniesítés, valamint kiemelkedő célként határozza meg a javaslat az egyéniesítés mellett a társadalomba való visszailleszkedés elősegítését, az elítéltek hatékonyabb oktatását és foglalkoztatását, a szabadulás utáni jogkövető életmód kialakításához szükséges feltételek biztosítását.

Az egyéniesített reintegráció elősegítése és intézményesítése érdekében bevezetni szándékozott kockázatelemzési és -kezelési rendszer, illetve a létrehozni szándékozott központi kivizsgáló és módszertani intézet terve szintén üdvözlendő, de ha mindehhez megnézzük például a jelenlegi költségvetési folyamatokat, a helyzet már nem ilyen rózsás. Ugyan a szabályozás csak 2015 januárjában lépne hatályba, de ez már 2014-ben megfelelő fejlesztéseket és forrásokat igényelne, ám ebből semmi sem látszik, államtitkár úr. A hatásvizsgálati lap ugyan tartalmazta a javaslat költségvetési hatásaira vonatkozó összesített számadatokat, de ebből hiányoztak a részletes, nyilvános költségbecslések, illetve intézkedési tervek arra vonatkozóan, hogy a javaslat elfogadása és hatálybalépése esetén az miként érvényesülhet a gyakorlatban, annak érdekében milyen új intézmények létrehozására, beruházásokra, illetve milyen büntetőpolitikai vagy egyéb intézkedések megtételére van szükség. A papír ugyanis mindent elbír, de hiába tesznek a deklarált elvek eleget a nemzetközi előírásoknak és a modern büntetés-végrehajtással szemben támasztott igényeknek, ha az a gyakorlatban - például forráshiány okán - nem tud érvényesülni. Márpedig, ha a törvény rögzíti például azt a célt, hogy a fogvatartottak által végzett termelőmunka szervezése során törekedni kell a börtönök önellátóvá és részben önfenntartóvá tételére, akkor ezzel szöges ellentétben van az, hogy a jelenlegi költségvetési tervezés csak 700 fő fogvatartott munkáltatásának fedezetét tartalmazza.

A szabályozás kimondja, helyesen, hogy az elítélt számára biztosítani kell a büntetés céljával, valamint az intézet rendjével és biztonságával nem ellentétes családi, személyes és társadalmi kapcsolatok létesítését, fenntartását, illetve fejlesztését. Ehhez képest a részletszabályok ésszerűtlenül és embertelenül korlátozzák a csomag- és látogatófogadást.

A javaslat érdekessége, hogy felfesti az önfenntartó börtönök utópiáját. A megvalósíthatatlan álmok kodifikálása azonban veszélyes játék, és amennyiben a büntetés-végrehajtás rá lesz kényszerítve, hogy egyre több többletszolgáltatásért szedjen pénzt a raboktól, ez az új helyzet növeli az intézetekben amúgy is meglévő nyomorúságot és a feszültséget fogvatartott és fogvatartott, illetve fogvatartott és börtönszemélyzet között. Az elítélt köteles lenne ugyanis ezentúl olyan többletszolgáltatások igénybevételét megtéríteni, mind a kondicionálóterem, a hűtőszekrény vagy a vízmelegítő használati díja, de ami különösen problémás, hogy az iratmásoláshoz is hozzájárulást szednének, noha a jogérvényesítéshez szükséges iratok másolatához való hozzáférést nem lehet alkotmányosan anyagi feltételekhez kötni.

Összességében tehát a koncepcionális kérdésekről szóló kormányhatározatban nyáron előirányzott újítási szándékból, úgy tűnik, mérsékelt a megvalósítás, és elmarad a gyökeres reform, bár a törvényjavaslat több tekintetben előremutató változásokat fogalmaz meg - legalábbis a szabályozás szintjén -, amelyek támogatásra érdemesek.

(15.20)

Viszont az igazán minőségi változtatásokhoz előbb büntetőpolitikai fordulatra lenne szükség. Itt tehát az egységes szemléletet hiányoljuk az előterjesztésből, annak ellenére, hogy nagyon sok üdvözlendő elem van ebben a javaslatban, viszont ezekre a hiányosságokra kénytelen voltam felhívni a tisztelt figyelmét, államtitkár úr.

Köszönöm szépen a figyelmet.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A következő felszólaló Harangozó Tamás, az MSZP képviselője. Képviselő úr!

DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslat olyan, mintha nem is az Orbán-kormány nyújtotta volna be, és ez talán a legjelentősebb érdeme, ezt vehetik nyugodtan dicséretnek is. Ugyanis szellemiségében, filozófiájában élesen eltér attól az idejétmúlt, egyoldalú, megtorló büntetőpolitikai szemlélettől, amit a Fidesz-propaganda nap mint nap sulykol.

A törvényjavaslat célja jól láthatóan nem a fideszes propagandagépezet kiszolgálása, hanem egy szakmai alapokon nyugvó, XXI. századi elvárásoknak megfelelő büntetés-végrehajtási kódex megalkotása volt. Ezért az erőfeszítésért elismerés illeti az előkészítésben közreműködő szakembereket, és mint ahogy arra már Bárándy képviselőtársam is rámutatott, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nagyban támaszkodott az előző kormányzati ciklusban előkészített törvénytervezetekre, szakmai javaslatokra is szemmel láthatóan.

Ez az Orbán-kormány gyakorlatától merőben szokatlan hozzáállás eredménye, hogy egy alapvetően progresszív szemléletű törvényjavaslat került az Országgyűlés elé. Kifejezetten támogatandó, hogy az előterjesztő a visszaélések számának csökkentését és az elítéltek társadalmi reintegrációját tűzte ki célul. A szabadságvesztés végrehajtásának törvényjavaslatban megfogalmazott alapelvei, mint a rugalmasság, a káros hatások minimalizálása vagy az egyéniesítés elve szintén előremutatóak.

Persze, részletekbe menő elemzés esetén számos aggályt és kifogást is meg lehet fogalmazni. Ilyen például, hogy több, az elítélteket súlyosan érintő normatív szabályozást nem jogszabály fog meghatározni, hanem a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának szabad belátására lesz bízva. Olyan, a gyakorlati életben nem kis jelentőségű döntésekről van szó, mint például a tartási költségekhez való hozzájárulás összegének vagy az alapmunkadíj mértékének meghatározása.

A rezsimszabályok kialakítása tekintetében sem tartalmaz elégséges szintű keretszabályozást a javaslat, és a felhatalmazó rendelkezések is kiegészítésre szorulnak. Mindezek a hiányosságok azonban akár a parlamenti vita során is módosító javaslatokkal korrigálhatóak lennének, és aligha kérdőjelezik meg a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát.

Sajnos azonban az új bv. kódex elfogadásának és hatálybalépésének feltételei egyáltalán nem adottak. Egyfelől, mint ahogy azt képviselőtársam már részletesen kifejtette, a szabályozás ebben a formájában jelenleg még csak félkésznek tekinthető. De talán még súlyosabb probléma, hogy nem egyértelmű, valóban elkötelezett-e a kormánytöbbség a büntetés-végrehajtási kódex tényleges bevezetése tekintetében.

Ennek a parlamenti vitának a körülményei is erős kétséget ébresztenek. Ezt a régóra készülő, valóban nagy horderejű kódexet a kormányzati ciklus legvégén nyújtották be, annak tudatában, hogy a megvalósítása minden elemében a következő kormányra marad. Feltehetően nem véletlen, hogy a parlamenti vitát is jól eldugva, tévéidőn kívül, utolsó napirendi pontként tárgyalja a Ház. Ez a tárgyalási mód teljesen méltatlan egy ekkora jelentőségű, egész ágazatot újraszabályozó kódex esetén.

De nemcsak a jogi, politikai, pénzügyi feltételek nem adottak, hanem, ami a legsúlyosabb, az intézményi feltételek is teljességgel hiányoznak. Ez pedig még erős kormányzati elkötelezettség mellett sem orvosolható egyik napról a másikra, márpedig ezen erős eltökéltség tényleges megléte is megkérdőjelezhető.

Az Orbán-kormány programja nem irányozta elő a büntetés-végrehajtás modernizációját, ehelyett megdöbbentő módon a fogvatartottak alacsony számát rótta fel az előző szocialista kormányoknak. A kormányprogram a rendőröknek jó fizetséget ígért, miközben a büntetés-végrehajtás dolgozóiról említést sem tett. Orbán Viktor a rendőröknek tett ígéretét nem tartotta meg, azonban a büntetés-végrehajtás dolgozói pont akkora figyelmet kaptak, mint amennyi a kormányprogramból következik: semmit.

Természetesen nem állítom, hogy az intézményrendszer állapota vagy a bv állománya, mára már valóban tarthatatlanná vált helyzete pusztán egy kormány felelőssége volna. Ebben az ágazatban ugyanis valóban évtizedes elmaradások vannak. Azonban az is tény, hogy az elmúlt három évben az intézményrendszer fejlesztése tekintetében nem történt érdemi előrelépés, annak ellenére sem, hogy az elmúlt években érezhetően elszabadult a bűnözés, amit a Fidesz igazságtalan és végletesen megosztó társadalompolitikája gerjeszt. A folyamatosan növekvő bűnözés és a kormány által folytatott ésszerűtlen büntetőpolitikai következményei a bv területén csapódnak le.

A bv. intézetek zsúfoltsága mára döbbenetes mértéket ért el, ami nemcsak emberiesség szempontból, hanem biztonsági szempontból is igen komoly problémát jelent. Miközben az Orbán-kormány az elmúlt három és fél évben tétlenül szemlélte a folyamatokat, addig most a ciklus végén nagy fejlesztési programot hirdet, és rohamtempóban elfogadja a jogterületet teljesen újraszabályozó törvényt.

Kérdezem tisztelt kormánypárti képviselőtársaimat, önök szerint hihetők-e a most megfogalmazott ígéretek. Hihető-e, hogy három év semmittevés után, éppen a kormányzati ciklus végére teremtődtek meg egy teljesen új bv. törvény hatályba léptetésének feltételei? Hihető-e, hogy a szükséges fejlesztési források 2014-ben rendelkezésre fognak állni, miközben az Orbán-kormány idei megszorító csomagja is 1,2 milliárd forintot vont ki a büntetés-végrehajtás egyszer már elfogadott költségvetéséből?

Azt hiszem, nemcsak az ellenzéki képviselők, hanem minden józanul gondolkodó honfitársunk számára egyértelmű, hogy e választások előtt megfogalmazott ígéretek aligha lehetnek többek puszta ámításnál. A törvényjavaslat például megismétli azokat az egyébként helyes differenciálási szabályokat, amiket a hatályos joganyag is tartalmaz. Eszerint el kell különíteni a férfiakat a nőktől, a fiatalkorúakat a felnőttkorúaktól, a katonákat a civilektől, a dohányzókat a nem dohányzóktól, a fekvőbetegeket az egészségesektől, és természetesen mindezt minden végrehajtási fokozatban külön-külön kell végrehajtani. A törvényjavaslat e rendelkezését csak támogatni lehet, azonban a büntetés-végrehajtási intézetekre jellemző, helyenként 150-200 százalékos zsúfoltság mellett sok esetben képtelenség minden szempontból ennek eleget tenni. A fennálló állapotok tarthatatlanságát jól szemlélteti, hogy sok zárkában még a mellékhelyiség leválasztása sem megoldott, ami azért a XXI. század elején higiéniai szempontból alapvető követelmény lenne.

Persze, nem állítom azt, hogy a törvény megszövegezői ne ismernék a hazai büntetés-végrehajtási intézetek állapotát. A benyújtott javaslaton több helyen érződik a jogos szakmai elvárásoknak, követelményeknek megfelelő szabályozás megalkotásának helyeselhető igénye, és a rideg valóság közötti feszültség. A törvényjavaslat előírja például, hogy az elítélteket legfeljebb egyemeletes ágyon kell elhelyezni. Azonban a következő félmondat azonnal feloldja ezt a szabályt azzal a fordulattal, hogy rendkívül indokolt esetben lehetővé teszi az eltérést.

Szeretném nyomatékosan tudatosítani képviselőtársaimban, hogy a bv. intézetek nagy része ma rendkívüli körülmények között működik. Ma is a rendkívüli indokok és nem a hatályos törvényi rendelkezések szolgálnak magyarázatul arra, hogy miért két- vagy akár háromemeletes ágyakon vannak elhelyezve az elítéltek. Amíg az évtizedes alulfinanszírozásból, a végtelenségig leamortizált intézményrendszerből és az elszabadult bűnözésből eredő, rendkívülinek is nevezhető állapotokban érdemi javulás nem következik be, addig sajnos illúzió pusztán a büntetés-végrehajtás törvényi szabályozásának megújításától eredményeket várni.

Az MSZP álláspontja szerint a büntetés-végrehajtás újraszabályozását megelőzően az Orbán-kormány büntetőpolitikájának alapvető újragondolására van szükség. Követendő iránynak az úgynevezett kettős nyomtávú büntetőpolitika alapvetéseit tartjuk, és az idén márciusban közzétett szakmai programunkban is emellett tettünk hitet. Eszerint a bűnöző életmódot folytató személyekkel szemben szigorú büntetést kell kiszabni, és valóban el kell őket zárni a társadalomtól. Ugyanakkor az alapvetően jogkövető, de egyszeri megbotlásként kisebb súlyú bűncselekményt elkövetők esetében alternatív, nevelő hatású szankciók alkalmazását és a sértettnek, az áldozatnak biztosítandó jóvátétel előírását tartjuk követendő útnak; szemben az Orbán-kormány politikájával, ami esztelen módon, a néhány napos elzárásban látja a kisebb jogsérelmek megfelelő szankcióját.

A büntetőpolitikai szemléletváltás mellett alapvető feltételnek tartjuk a büntetés-végrehajtás intézményrendszerének átfogó modernizációját. Az elmúlt hónapokban a kormány tett lépéseket ennek irányába, azonban, mint ahogy azt már említettem, a választások előtt néhány hónappal több mint kérdéses, mennyire valós ez a kormányzati elkötelezettség.

Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy az új bv. kódex újabb jelentős többletfeladatokat ró a bv. személyi állományára. Kellő felkészülési idő és a feltételek biztosítása mellett ez persze önmagában nem lenne kifogásolható. Azonban a politikának, értve ez alatt a jelenlegi és az előző kormányokat is, igen nagy adóssága van a bv személyi állományának irányában. A rendészeti szervek állománya általában véve is alulfizetett, azonban a büntetés-végrehajtási szervezetben dolgozók bérezése ezen belül is kirívóan alacsony.

(15.30)

Holott a zárt intézeti környezet, a fogvatartottak napi szintű őrzése, felügyelete különösen veszélyes megterhelést jelent. Határozott álláspontunk, hogy ez a feladatokat ténylegesen ellátó végrehajtó állomány tekintetében azonnali és radikális illetményrendezésre van szükség. Ez nem csupán erkölcsi kötelesség, hanem meggyőződésem szerint a bv. intézetek biztonságát szavatoló alapvető követelmény.

Összességében a benyújtott büntetés-végrehajtási törvényt minden hibája ellenére előremutatónak és jó tárgyalási alapnak tartjuk, azonban a hatályba léptetés feltételei jelenleg teljességgel hiányoznak, ennek orvoslása halasztást nem tűrő kormányzati feladat. Ezért is javasoljuk módosító indítványunkban, hogy a minimális alapfeltételek megteremtését követően külön törvény léptesse hatályba ezt a bv. kódexet.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Dr. Bárándy Gergely tapsol.)

ELNÖK: Megadom a szót Gaudi-Nagy Tamásnak, a Jobbik képviselőjének.

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretnék mindjárt egy idézettel kezdeni, egy klasszikus politikustól. Otto von Bismarck a következőt mondta, ajánlom ezt minden képviselőtársunk figyelmébe. Talán lehet, hogy a nem jogász többi képviselőtársunk itt a kormánypárti padsorokban Répássy Róberten kívül, ha jól látom, itt a többiek talán nem feltétlenül rendelkeznek jogi végzettséggel, legalábbis ezen területnek nem kiváló képviselői; elnézést, ha megbántom őket. Tehát hiányolom Gulyás Gergelyt, hiányolom Cser-Palkovics Andrást, az alkotmányügyi bizottság oszlopos vezérét, hiányolom Vas Imrét, aki minden esetben, mindig mindenhez hozzá tud szólni az alkotmányügyi bizottságban. Hallgassuk már meg, mit mond Bismarck: ha szereted a törvényeket és a kolbászt, soha ne nézd meg, hogyan készülnek. Most nagyjából itt be is fejezhetném a felsorolásomat, de nem lesz ilyen szerencséjük a kormánypárti képviselőknek, úgyhogy el kell mondanom a véleményemet, mert ez tényleg döbbenet.

Tehát a büntetőpolitikai célok tekintetében nagyon komoly már az a közelítés, amit tapasztalunk a kormányzat részéről a Jobbik által vallott büntetőpolitikához, és lám, most az MSZP felszólalása is arra utal, hogy bizony ők is felvették a ritmust, kezdik felvenni a ritmust, és gyakorlatilag már ők is azt mondják, hogy keményen el kell különíteni a bűnözőket, azokat, akik javíthatatlanok, ki kell vonni a társadalomból. (Dr. Bárándy Gergelynek:) Lehet, hogy ezt mondták, kedves képviselőtársak, de nem ezt csinálták, nem ez volt a látható eredmény. Nem ez volt a látható eredmény! Csináltak PPP-börtönöket, a magyar állam 2 milliárd forintot fizet a szombathelyi luxusbörtönért, kérem szépen, amely padlófűtéses, hadd ne soroljam a luxus egyéb elemeit. Jobban élnek ezek a börtöntöltelékek ott gyakorlatilag, mint bármely tisztességes magyar ember a bérből, fizetésből, és jobban élnek, mint az a bv. őr, aki tényleg szolgálati állományban kockára teszi a testi épségét, életét. Hát igen, eléggé cinikusnak érzem, hogy legalább addig jól él a szegény bv. őr, amíg ott a börtönben dolgozhat, mert legalább egy kicsit jobb körülmények között van, mint otthon. Bocsánat, ezt hadd ne fogadjuk már el! Tehát az alapszint az... - az alapszint, bocsánat, a Kozma utca. Tessék elmenni a Kozma utcába és körbenézni, tessék elmenni a Nagy Ignác utcai börtönbe, tessék végigmenni a többi vidéki börtönben, a Csillagban, bárhová, egyszerűen tényleg katasztrófa van, tehát ebben egyetértünk.

De bocsánat, egy ilyen, a büntetőjog rendszerének, a büntetőpolitika rendszerének a trichotón rendszere, amire Staudt Gábor képviselőtársam már utalt, nem káromkodtam, igen, a trichotón rendszer a büntető törvénykönyv, a büntetőeljárási törvény és a büntetés-végrehajtás hármasából áll. Ez a hármas egymáshoz kell illeszkedjen, mint ahogy régen a kolostorokat építették, ugye, alapvetően olyan kövekből, amelyek úgy épültek össze egy olyan rendszerré, hogy a mai napig állnak. Nemrég Azerbajdzsánban voltam, 1600 éves templomban jártam. Tehát ott azok az épületek állnak. Így kéne állnia a büntetőrendszer, a büntetőpolitika jogi építményeinek. Most elég nehéz úgy építkezni, hogyha gyakorlatilag egy ilyen generális jogszabály, amely tényleg nem piskóta - elnézést kérek itt a hétköznapi megnyilvánulásért -, de 438 szakaszból áll, maga az előterjesztés 288 oldal indokolással együtt, és ennek a törvényjavaslatnak a megvitatására egy durván leegyszerűsített, rövidített hete van a parlamentnek, nettó úgymond játékidőben lényegében 3 vagy 4 munkanapja volt a parlamenti képviselőknek, arra, hogy ezt áttanulmányozzák. Nyilván a kormánypárti képviselők, hogy úgy mondjam, kevésbé veszik szívükre ezt a problémát, ezt meg is értem, jól elvannak, nyilván a választókerületükben készülnek a választásokra, vagy esetleg, nem tudom, szervezik a közigazgatás szerveit, hiszen sokan ilyen kettős, hármas feladatot látnak el, de minket viszont izgat ez a dolog; izgat és bosszant, és bosszantja a szakmát is.

Bocsánat, ma beszéltem az egyik kitűnő egyetem kitűnő tanszékvezető professzorával, büntető eljárásjogi professzorral, akit gyakorlatilag pár hónappal ezelőtt egy bizonyos mutáns állapottal kapcsolatban megkérdeztek, tehát a javaslat egyik korábbi koncepcionális állapotáról, de a végső állapotban már esélyt sem hagytak arra, hogy elmondják észrevételüket. Elég sok észrevételt mondtak egyébként, tehát hosszan-hosszan-hosszan sorjáznak az észrevételei, és nyilván mi próbáljuk ezeket valahogy itt megjeleníteni, beledolgozni annak a célnak az érdekében, amit tulajdonképpen azzal lehet összefoglalni röviden, hogy a konok, javíthatatlan, megrögzött bűnözőket tulajdonképpen le kell választani a társadalomról. Tehát nekik nem luxusbörtön jár, egy nagyon kemény izoláció jár, azért, mert tulajdonképpen nem tudtak jogkövetők lenni, és nem is akarnak visszailleszkedni a társadalomba, és nem is mutatnak erre se képességet, se hajlandóságot. Ez a kategória nyilván jelentős részben jellemezhető a tész, tehát a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés kategóriájával.

Felveti, ugye, a szakma azt, és mi itt most is felvetjük, a büntető törvénykönyv vitájában is felvetettük, hogy úgy, ahogy van, a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés intézményét egy önálló rendszerként, önálló büntetésként kellene alkalmazni. Svájcban egy önálló intézkedés gyakorlatilag, tehát aki tészt kap, tehát tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést, az egy teljesen különböző műfaj, itt bevonul egy külön meghatározott intézménybe, és onnét ki sem fog jönni, és nem is fogja látni azokat, akik esetleg egy gondatlan közúti baleset okozása miatt kerülnek be. Most nem Rezesovára gondolok, mert nyilván ő a végén még könnyen lehet, hogy teljesen megúszik mindent jogerősen, de reméljük, hogy nem lesz így, de aki gondatlan ügye miatt megtévedtként bekerül, és mondjuk, egy levegőt fog szívni vagy egy levegőt szív jelenleg Magyarországon azokkal, akik tényleg a lehető legkeményebb körülmények között vannak.

Most mi jellemzi a magyar büntetés-végrehajtást? Megkaptunk egy tájékoztatást, egyébként egy eléggé korrekt összeállítást az Országgyűlés Képviselői Információs Szolgálatától. Hozzáteszem, nagyon korrekt ez az anyag, pontosításra került - a parancsnok urat ezúton is üdvözlöm itt -, a hétfői bizottsági vitákban ő korrigálta a 160 százalékos telítettségi adatot 146 százalékra. Egyébként nagyon sajnálom - ő tulajdonképpen nem kaphat most szót? Vagy nem tudom, legalábbis milyen jó lenne, ha ő szót kaphatna, és elmondhatná az álláspontját. Tehát valahol a szakma megtisztelése is lenne igazából, de akkor helyette elmondom, hogy igen, egy picit jobbak a mutatók. Szerbia mögött a második legrosszabbak vagyunk Európában, tehát egész jól állunk gyakorlatilag ebben. Ez azt jelenti, hogy évente számos ítéletet kap Magyarország a túlzsúfolt börtönök miatt; kínzás, ez a 3. cikk, tehát ez a kínzás kategóriának minősül az emberi jogi egyezmény rezsimje alapján. Itt van a Csüllög-ügy, amelyről nem nagyon szívesen beszél a kormányzat. Egyébként bosszantja az embert nagyon. Tehát az, hogy egy olajügyben érintett, elég komoly körülmények között tartott elítélt itt a sátoraljaújhelyi börtönben, nagyon kemény elbánást kapott, tehát lánccal vezették, még az orvosi vizsgálat ideje alatt sem vették le a láncot és a többi, és ezért ő 6 ezer eurós kártérítést kapott, mert csúnyán bántak vele. De nem verték meg, bocsánat, szó nincs erről, csak egyszerűen ez nehéz, nyilván a strasbourgi mérce ésszerűségét is nehéz megtalálni azért sokszor, valljuk be őszintén, vörös csillagos döntés és a többi, tehát azért álljon már meg a menet. Miért ne büntethetné meg az állam azokat, akik gyakorlatilag azért jelentősen vétenek?

És itt jön be egy másik probléma. Élesen el kell választani, és most már tényleg kérem önöket, hogy nagyon-nagyon tegyék meg az emberközpontúság érdekében, hogy az előzetes letartóztatásba vett embereket élesen és határozottan válasszuk le mindörökre az elítéltekről. Ez teljesen két különböző műfaj. Tehát az, hogy valaki az utcai viseletében... - mondjuk, a TEK rárohan az utcán, és azt mondják, hogy maga egy terroristagyanús ember, beviszik, előzetesbe kerül, most már, mint tudjuk, múlt heti döntés, életfogytig valaki előzetesben csücsülhet az öltönyében vagy bármilyen ruhájában. Jelenleg a magyar rendszerben az előzetes viszonyai szigorúbbak, mint a fegyház, szigorúbbak, mint egy tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt többszörös gyilkos börtönviszonyai. Azért bocsánat, ez nem jó így! Nyilván az sem jó, hogy valaki szökjön, elrejtőzzön, meghiúsítsa a nyomozást és a többi, vagy bűnt ismételjen, ez a különös okok, nyilván fennforog az általános ok is, de azért engedtessék már meg azt mondani, hogy ez így nagyon nem jó.

(15.40)

Nagyon nem jó az, hogy meghiúsították ebben a ciklusban azt, hogy az előzetesnek a reformja megtörténjen. Nagyon komoly szakmai munka folyt, ugye, itt Bárándy képviselőtársam közreműködésével vagy irányításával zajlott egy munka, amelyben mi is keményen részt vettünk. Volt itt kihelyezett ülés a Kozma utcai börtönben, sok minden volt, a szakma ott volt, mindenki mindenben egyetértett, abban is, hogy változtatni kell, és semmi nem történt. Tehát önök egyszerűen nem vették napirendre azt, hogy ezzel foglalkozzunk.

Most hozzáteszem, azért nagyon szép ez az infoszolg-tájékoztatás. Egy apró, pici hiba van, hogy ez nem a törvény indokolásában szerepel. Tehát bocsánatot kérek, nagyon komoly munka ez, tehát nem vitatom el a munka komolyságát, tudomásom szerint két vagy három személy működött közre igazán úgy a normaszöveg kidolgozásában, ketten azért nem bv-s szakemberek, tudomásom szerint. Egy bv-s szakember van köztük. Tisztességesen megdolgoznak azért a munkáért, de nincs benn az általános indokolásban a jelenlegi helyzetkép a magyar börtönviszonyokról. Már bocsánat, ilyet nem lehet!

A jogalkotási törvény nagyon szigorú ebben, önök hozták 2011-ben, nem mi hoztuk, azt mondja, hogy kell egy teljes társadalmi összképet, háttérképet adni, kockázatok, mellékhatások, elemzések és a többi. Nincs benne! Nemzetközi jogi összefüggések vannak, amelyek fontosak bizonyos szempontból, ugye, kínzásellenes egyezmény miatti szükségességek és a többi, de azért halljunk már szót arról, hogy tényleg milyen katasztrofális viszonyok vannak a börtönökben. Hát, aki tényleg járt előzetesben levőnél például, Budaházy Györgyhöz két és fél évig jártam, volt szerencsém ezt az időszakot így végigcsinálni vele, hát tényleg elképesztő dolgokat tapasztal az ember. Csoda, komolyan mondom, amikor a váci fegyháznak az alagsori szintjén megyek, ami gyakorlatilag olyan, mint egy múzeum, mert több száz éves falak, düledező, kilógó vascsövek, zsinórok, tehát elképesztő viszonyok vannak, csöpögő víz, patkánynyomok a padlón, egyszerűen elképesztő.

Tehát bocsánatot kérek (Dr. Aradszki András ingatja a fejét.), igen, képviselő úr, látom, rázza a fejét, tessék felszólalni, tessék vitatni, tessék saját tapasztalati tényeken alapulóan más tényeket előadni itt. Nem tudom, hogy sikerül-e. Mondom, a PPP-börtönről, a szombathelyi PPP-börtönről sikerülni fog, mert az egy őrület, az már a másik véglet. Az már valóban egy wellnessbörtön. Évi kétmilliárdot fizet az állam ezért még sok-sok évig. Ugyanez van Tiszalökön is, két PPP-börtön jött létre, nem jó dolog, hogy ez így alakult. Az egész PPP-konstrukció is egy nagyon-nagyon téves dolog.

Na most, a legfőbb kérdés tehát az, hogy a nem megrögzött bűnözőkkel sikerül-e egy olyan rendszert kialakítani ezzel a törvénnyel, ami változást hoz. A változás lényege az lenne, hogy ezek az emberek, akik készek, képesek arra, hogy visszajöjjenek a társadalomba, a társadalom hasznos tagjai legyenek, képesek-e arra, kapnak-e lehetőséget arra, hogy képzésben, oktatásban részesüljenek. Halkan mondom, itt a gimnáziumi oktatásban való részesülés kiesik a rendszerből, ez nem jó. Most már csak a szakképzésben való részvételt biztosítják. Nem tudom, miért vágunk el, mondjuk, egy kábítószerügyben megtévedt fiatalt attól, hogy befejezze... - most a fiatal nem jó, egy felnőttet, ugye, aki mondjuk gimnáziumot szeretne elvégezni, mert azt mondja, hogy egyetemre akarok menni, mert most úgy érzem, hogy megcsapott a bölcsesség szele, könyvtárba járok a börtönben, börtönmisszióban veszek részt, szeretnék gimnáziumi, majd egyetemi végzettséget szerezni. Nem tudja megtenni most már. Ez nem jó.

Az amerikai utat el kell mondani. Amerikát nem nagyon szeretjük sok tekintetben, de vannak jó példák Amerikában. Amerikában 2008-ban elfogadták a Second Chance Actet, a második esély törvényt, mert rájöttek, hogy az amerikai adatok úgy szólnak, hogy minden börtönviselt embernek a kétharmada három éven belül visszacsücsül a börtönbe; de nem magától, hanem mert elkövet egy bűncselekményt, és elítélik. Ez egy katasztrofális adat. Magyarországon, ha jól tudom, 50 százalék felé közelít, 44-48 százalék között van. Ez se jó adat. Tehát ezen kell változtatni, és Amerikában arra jöttek rá, 2008-ban hoztak egy törvényt, hogy nagyon drasztikusan meg kell növelni a képzést, oktatást, a társadalmi visszailleszkedést segítő intézmények számát. Bámulatos adatokat produkálnak. Itt olvasni a The Economist múlt heti számában egy elemzést erről, például Brooklyn több területén vagy több amerikai államban, járásban nagyon sikeres modelleket, bámulatos mutatókat valósítottak meg.

Tehát nyilván ehhez pénz, paripa, fegyver kell, ezért egyébként nagyon szomorú voltam, amikor a költségvetési törvényben a 4 milliárd forintos többletjavaslatomat a büntetés-végrehajtás intézményrendszerére nem szavazták meg. Igaz, hogy 2015. januárban lép hatályba ez a csomag, de hát már most is kell a pénz. Most is lehetne javítani a rendszert, most is lehetne a képzést, visszailleszkedést segítő intézményeket erősíteni, nem látjuk, nem történik meg.

Én a másik fontos gondolatot még azért gyorsan elmondanám, még a munkával kapcsolatban. Módosító javaslatot adtunk be Staudt Gábor képviselőtársammal, legyen kötelező a munka. Ne lehetőség legyen, tehát ne az, hogy a börtön próbáljon munkalehetőséget biztosítani, legyen kötelező a munkavégzés. Ez a fő szabály, nyilván a képzettségnek és a börtön helyi viszonyainak megfelelő módon. Aztán aki, mondjuk - bocsánat - félkarú, béna, beteg, nem tudom, az ne dolgozzon. De a fő szabály legyen az önfenntartó börtönök felé való valós elmozdulás. Ennek pedig az a garanciája, hogy igen, kötelezzük börtönmunkára a börtönlakókat.

Egyperces hosszabbítás lehetőségével élnék, elnök úr, ha lehetséges.

ELNÖK: Képviselő úr, azt kérdezem, hogy az egy perc alatt a hozzászólását befejezi-e, vagy ismételt hozzászólást kíván kérni. Két lehetőség van: az ülésvezető elnök meghosszabbítja egy perccel, amennyiben ezzel az adott napirendhez tartozó hozzászólását befejezi, vagy készséggel, örömmel ismételt felszólalásra adok lehetőséget, ahogy Bárándy képviselő úr is jelentkezett.

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Jó, én szeretek azért keretet adni a dolgoknak, egy ismételt felszólalással kívánok élni, figyelemmel arra, hogy valóban méltatlan, hogy nem vezérszónoki körben zajlott a vita, tehát nem tudjuk kifejteni, láthatóan mindenki beleszaladt, még a rutinos államtitkár úr is, gyakorlatilag a felét nem tudta elmondani annak, amit szeretett volna.

ELNÖK: Képviselő úr, a napirendet így fogadtuk el. Jelentkezzen be, és készséggel adok ismételt felszólalásra lehetőséget akárhányszor. Most megadom a szót Vágó Sebestyénnek, a Jobbik képviselőjének.

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak néhány dologhoz szeretnék hozzászólni a javaslattal kapcsolatban. Ez is olyan, hogy ha megnézzük magát a javaslatot, akkor azt mondhatjuk, hogy vannak benne olyan leírt dolgok, ami még jól is elsülhet. Még azt is mondhatnám, hogy vannak benne olyan elemek, amik Nyugatról jöttek, de nem ördögtől valók, és azokat az intézkedéseket, azokat a rendszereket bevezetve és hatékonyan és megfelelően alkalmazva, nagyon jó eredményeket is el lehetne érni.

Gondolok akár az új intézmény felállítására, amelyik a kockázatelemzéssel fog foglalkozni, profilokat készít akár szabadlábra helyezés előtt elítéltekről, és elemzi azt a kockázatot, hogy a társadalomba vissza lehet-e őt helyezni vagy nem. Viszont nagyon sok esetben, amikor, ha már a feltételes szabadlábra helyezés intézményéről beszéltem, nagyon sok esetben bent hagyja a régi gyakorlat szerint a feltételes módot. És olyan dolgokat, amiket szerintem egy feltételes szabadlábra bocsátás folyamatánál meg kell tenni, ott inkább csak a lehetőséget adja meg rá, hogy megtörténjen.

Mire gondolok itt? Elsősorban, mondjuk, a pártfogó felügyelőkkel kapcsolatban. Feltételes szabadlábra bocsátásnál szerintem a pártfogó felügyelő véleményének elkészítése nemhogy egy lehetőség kéne hogy legyen az intézkedésben, hanem annak automatikusan meg kéne történnie a büntetés-végrehajtási bíró döntése előtt. Vagy akár ugyanebben a feltételes szabadlábra bocsátásban nagyon helyesnek tartom, hogy két hónappal a szabadulás előtt a pártfogó felügyelő meghallgatja az elítéltet. De én úgy gondolom - jómagam pártfogó felügyelőként dolgoztam, igaz, hogy nem büntetés-végrehajtási intézetbe járó pártfogó felügyelőként -, azt tapasztaltam, hogy az egy meghallgatás, az egy beszélgetés sohasem elég ahhoz, hogy az ember a felállítandó intézménytől függetlenül pártfogó felügyelőként, felhasználva a szakmai tapasztalatát és az ismereteit, megfelelő kockázatelemzéssel tudjon bírni, és a beszélgetésekből le tudja szűrni azt, hogy az az ember valójában már olyan vagy egyáltalán nem káros, vagy olyan mértékben káros csak a társadalomra, hogy szabadlábra bocsátható. Tehát ahhoz, hogy ezt megalapozottan tudja mondani, ahhoz egy beszélgetés nem elégséges. És itt is például én többek között ebben az esetben is nem tartom jó dolognak azt, hogy a feltételes mód szerepel benne.

Ha most a pártfogó felügyeletnél maradunk, a kollégák nagyon sok mindenről beszéltek, ezért csak egy-két dologhoz, amiben érintett voltam életem egy szakaszában, ahhoz szeretnék inkább csak hozzászólni. Tehát mondjuk, ha a pártfogó felügyeletnél maradunk, bizonyos intézkedéseknél, bizonyos átváltoztatási javaslatoknál tartom egy kicsit furcsának azt, hogy szinte ugyanazzal a szövegezéssel szerepel, és ugyanabban a szövegkörnyezetben szerepel, mint ahogy a régi törvényerejű rendeletben szerepelt. És semmiféle garanciát nem mutat arra, hogy akár egy közérdekű munka büntetés átváltoztatásánál, akár egy felfüggesztett szabadságvesztés vagy egy feltételes szabadlábra bocsátás megszüntetésénél a pártfogó felügyelő véleménye a törvény szövege szerint nem lesz súlyosabb, mint az előző időszakban volt.

(15.50)

Nagyon sokszor tapasztaltam én is azt, hogy hiába az elítélt hozzáállása és az elítélt felelősségére róható cselekmények miatt nem végrehajtható, mondjuk, egy közérdekű munka büntetés, nagyon sok esetben előfordult az, hogy a büntetés-végrehajtási bíró mégis - a pártfogó felügyelő véleményével ellentétesen - még egy próbát javasolt a közérdekű munka büntetés végrehajthatóságára. Ugyanez igaz akár egy átváltoztatási kérelemnél, akár a feltételes szabad lábra bocsátásnál, a kedvezmény megszüntetésénél.

Úgy gondolom tehát, hogy a pártfogó felügyelő az, aki párfogó felügyelet elrendelése esetén, közérdekű munkánál pedig egyértelműen kapcsolatban van az elítélttel, a legjobban ismeri a körülményeket. Úgy gondolom, hogy igaz, hogy van a bírói függetlenség, de egyéb rendeletekkel, egyéb irányelvekkel el lehetne azt érni, hogy az adott szakértő, az adott szakember szava súlyosabban esne a latba, és esetleg jobban figyelembe vegyék.

Ugyanis ez is bírhat akár preventív jelleggel is, és bírhat akár azzal is, hogy igenis megkapja a súlyát az adott büntetés, és nem születnek alibiítéletek, és nem születnek alibiből akár közérdekű munka büntetés ítéletek, mert úgyis végrehajthatatlan lesz, úgyis majd a végén nem fogja a büntetés-végrehajtási bíró átváltoztatni, és akkor úgyis majd kipipáltuk, és a statisztika szerint ismét eleget tettünk valaminek.

Ilyen apróságok feltűntek nekem, de ez egyébként igaz az egész törvény rendszerére, az egész törvény felépítésére és az egész törvény jövendőbeli hatékonyságára, amit a kollégák is elmondtak már, képviselőtársaim is elmondtak egypáran, hogy elképzelhető, hogy nagyon jó keretet ad, de vannak olyan oldalai és vannak olyan intézkedései, ahol igenis szigorúbbra kéne húzni a dolgot, szűkebbre kéne húzni, és kevesebb lehetőséget kellene adni, és így, ezáltal a hatékonysága még eredményesebb és még jobb lehetne.

Ez vonatkozik a reintegrációs foglalkozásokra és az egész reintegrációs folyamatra, aminél igenis a kettősség elvét kell figyelembe venni. Egyrészről segíteni kell az elítéltet abban, hogy a reintegrációs folyamat megindulhasson, viszont emellett kőkemény követelményrendszert is kell felállítani, és mivel büntetés-végrehajtásról beszélünk, úgy gondolom, hogy a követelményrendszer az, aminek súlyosabban kell szerepelnie a latban mint a segítségnek, de a kettő csak együtt működik, és a megfelelő arányokat ha nem tartjuk be akár egy picit is, sajnos boríthatja az egész rendszert.

Úgyhogy csak erre szeretném a kormány figyelmét felhívni, hogy ezeket azért vegye figyelembe, és a megfelelő módon ágyazza be valahogy ezt a törvényt az egész meglévő rendszerbe, illetve az egyéb törvények rendszerébe.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

ELNÖK: A következő felszólaló Dorosz Dávid független képviselő.

DR. DOROSZ DÁVID (független): (A mikrofon nem működik.) Köszönöm szépen a szót... (Dr. Répássy Róbert: Nincs hang!)

ELNÖK: Képviselő úr, nem tudom, hogy a mikrofonja rendben van-e, mert nem igazán halljuk.

DR. DOROSZ DÁVID (független): Ez működik.

ELNÖK: Nem. (A Terembiztos Szolgálat munkatársa álló mikrofont helyez a felszólaló elé.) Nézzük meg, hogy az működik-e.

DR. DOROSZ DÁVID (független): Ez működik, köszönöm a technikai segítséget.

ELNÖK: Kérem a tisztelt munkatársakat, hogy állítsák vissza a felszólalási időt nullára. (Megtörténik.) Öné a szó.

DR. DOROSZ DÁVID (független): Köszönöm szépen a technikai segítséget, elnök úr.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez a törvényjavaslat, ami előttünk fekszik, nagyon régóta esedékes volt, nagyon régóta hibája volt a magyar jogrendszernek, hogy egy ilyen átfogó kódexszel nem rendelkezett ez a terület, éppen ezért az, hogy ez bekerült ide a Ház elé és hogy erről most beszélünk, illetve hogy a Ház ezt tárgyalja, önmagában üdvözítő lépés és önmagában fontos lépés.

Az a mód azonban, ahogy ez ide bekerült és az a rövid idő, ami rendelkezésre áll mind a tárgyalásra, mind pedig az egésznek a törvényhozási végigvitelére, sajnos nem méltó ehhez a fontossághoz és ehhez a kiemelkedő szerephez, amit ennek a törvényjavaslatnak be kell töltenie.

Mi a magunk részéről az új Btk. ebben a ciklusban lezajlott vitájában is elmondtuk, hogy a legtöbb esetben a kisebb súlyú bűncselekmények esetében a pénz-, illetve munkabüntetések erősítését tartjuk a legfontosabb szempontnak, és a szabadságvesztéssel járó büntetéseket kifejezetten a súlyos bűncselekményekre szeretnénk korlátozni, viszont akkor akár erősebben is, a törvény még nagyobb szigorával kell hogy lesújtson az elkövetőkre. Erre vonatkozóan több módosító javaslatot is adtunk be annó a Btk. tárgyalásánál. Sajnos ezeket a fideszes többség, önök nem vették figyelembe.

Azt mindenképpen el kell mondani, és az a legnagyobb hibája a jelenlegi helyzetnek és a legtragikusabb aspektusa, amiről már több képviselőtársam az előzőekben szólt, ez pedig a több mint 140 százalékos telítettség a mai büntetés-végrehajtási intézményekben. Ez alapvető problémákat okoz, megterheli az egész rendszert, megterheli a büntetés-végrehajtásban dolgozókat, azokat a férfiakat és asszonyokat, akik alapvetően nagyon nehéz, de nagyon fontos társadalmi feladatot látnak el, amikor a munkájukat végzik, és ehhez képest az az anyagi megbecsülés, amit ők kapnak, nem elegendő.

Mi magunk is évek óta minden költségvetési törvény vitájánál elmondtuk és módosító javaslatokat nyújtottunk be, hogy ezeken az állapotokon segítsünk, a büntetés-végrehajtásban dolgozóknak a más rendvédelmi dolgozókhoz képest is tapasztalható kisebb illetményén, illetve nehezebb helyzetén javítsunk. Ezeket a módosító javaslatokat is sajnos nem sikerült önökkel elfogadtatnunk.

Azonban mindenképpen szükséges, hogy erről a törvényjavaslatról megemlítsük azt is, hogy sajnálatos módon nem minden tekintetben felel meg azoknak az elvárásoknak, amelyeket egy ilyen átfogó, kódexszerű törvényjavaslat kapcsán meg kell fogalmaznunk. Nagyon sok helyen kifejezetten a rendeletekre, kifejezetten a kormány vagy a miniszter hatáskörében hagy olyan fontos kérdéseket, amelyeknek alapvetően törvényben, alapvetően a törvényhozásban és alapvetően az Országgyűlésben kellene eldőlniük. Ez alapvető és nagyon nagy hibája ennek a javaslatnak, és erre vonatkozóan módosító javaslatokat fogunk előterjeszteni.

Ez így, ebben az állapotban nem felel meg az alkotmányosság követelményeinek, hogy olyan alapvető kötelezettségeket és jogokat szabályozó kérdésekben nem születik döntés, illetve nincs egyértelmű állásfoglalás, iránymutatás a törvényjavaslatban. Ezeket a kormány, illetve a miniszter jogalkotási körében hagyja a törvényjavaslat. Ezzel mi nem tudunk egyetérteni, és ez alapvetően garanciális kételyeket ébreszthet ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban.

A magunk részéről üdvözöljük azt, hogy néhány helyen a törvényjavaslatban a társadalomba való visszailleszkedés, a reintegráció, a reszocializáció megjelenik, az elmúlt három évben folytatott büntetőpolitika, illetve büntetés-végrehajtással kapcsolatos intézkedések azonban nem adnak optimizmusra okot, és nem adnak okot arra, hogy azt gondoljuk, hogy ezek a papírba foglalt szabályok valójában meg fognak valósulni.

Több olyan javaslatot fogunk tenni, amelyek kifejezetten erősítik azt a szemléletet, hogy a büntetés mellett a nevelés és a társadalomba törvénytisztelő állampolgárként való visszavezetés a büntetés-végrehajtás egyik legfontosabb feladata; s ez az a szemlélet, ami nagyon sok helyen, nagyon sok büntetés-végrehajtási intézményben is, ahol személyesen jártam, már különböző programokban, helyi kezdeményezésekben jelentkezik, és vannak eredményei; számszerűsíthető, különböző kutatásokkal igazolható eredményei. Ezek azok a folyamatok, amelyek országos szinten, az egész rendszerben bevezetésre kell hogy kerüljenek, és ezekre fogunk javaslatokat tenni.

Összességében azonban látszik, hogy a törvényjavaslat kapcsán megfogalmazott kritikákkal és megfogalmazott észrevételekkel kapcsolatosan, amelyek a büntetőpolitikát illették az elmúlt pár évben, vannak javuló tendenciák és új irányok ebben a büntetés-végrehajtási kódexben, ezek üdvözlendőek.

Üdvözlendő az, hogy ezt a törvényjavaslatot egyáltalán tárgyaljuk, viszont annak a módjában és a benne foglaltakban nagyon sok hiba van, nagyon sok helyen lyukas ez a törvényjavaslat. Éppen ezért erre vonatkozóan javaslatokat fogunk tenni, és reméljük, hogy önök a kétharmados arroganciájukat most az egyszer félreteszik, és megpróbálnak szakmai alapon és szakmai érvekkel alátámasztott, minden ellenzéki párt részéről jövő módosító javaslatokat befogadni.

(16.00)

Úgy látom, az elmúlt percekben is több olyan érv elhangzott más frakciók részéről is, amelyek megfontolandók, és több olyan kérdésben is egyetértünk, ami a bűnözés visszaszorítását, a magyar emberek védelmét, a bűnözők megjavítását és a társadalomba törvénytisztelő állampolgárként való visszavezetésüket szolgálja.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Ismételt felszólalásra megadom a szót Bárándy Gergelynek, az MSZP képviselőjének.

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy jeleztem - és úgy tűnik, nem én voltam az egyetlen, akinek ez a véleménye az országgyűlési képviselők közül -, nem igazán méltó keretek között folyik ez a vita. Ez érvényes a rendelkezésre álló időkeretekre is. Éppen ezért jeleztem, hogy egy második körös felszólalással mindenképpen élni fogok, mert ha nem is tudjuk egy parlamenti vitában - értelemszerűen ez nem is az a műfaj, ahol minden részletkérdést ki lehet elemezni - a büntetés-végrehajtási kódex minden elemét kielemezni, azért van egy-két olyan mozzanat, egy-két olyan szabály, amelyről érdemes szót ejteni. Engedjék meg, hogy főleg a kritika hangján szóljak, mert annak van nagyobb értelme, semmint hogy a jogszabálynak azokat a vonatkozásait emeljem ki, amelyekkel egyet tudok érteni, amiket támogatni tudok. Én azt gondolom, jogalkotóként elsődlegesen az a feladatunk, főleg ellenzéki szerepkört betöltve, hogy azokra az elemekre tegyünk módosító javaslatot, amikkel nem értünk egyet. Ilyen például az előzetes letartóztatás szabályozása, konkrétan az előzetes letartóztatás végrehajtásának a rendje.

Azt gondolom, senki előtt nem kell bizonygatnom, legalábbis akik ebben a teremben ülnek, hogy mennyi kritika érte az elmúlt évtizedben, talán két évtizedben az előzetes letartóztatás intézményét. Ezeknek a kritikai elemeknek az egyik része alapvetően a büntető eljárásjoghoz kapcsolódik; értelemszerűen nem e vonatkozásokról szeretnék a mai parlamenti vitában szólni. Azonban nagyon sok kritikát fogalmaztak meg nemcsak közéleti szereplők, hanem az érintett szakmák, civil szervezetek, szakmai szervezetek képviselői is a büntetés-végrehajtással kapcsolatos szabályok vonatkozásában is. Nem sok mindenben szoktunk egyetérteni Gaudi képviselőtársammal, de az előzetes letartóztatás egy olyan téma, ahol nagyjából hasonló a gondolkodásunk. Nevezetesen, hogy olyan körülmények és olyan szabályrendszer vonatkozik az előzetes letartóztatottakra, ami nagyjából a fegyház fokozatban indokolt és a fegyház fokozatban tetten érhető a már jogerősen elítéltek vonatkozásában.

Szeretném hangsúlyozni és kiemelni, hogy nemcsak azokban az esetekben igaz ez, ahol olyan bűncselekmények miatt vonhatják felelősségre majd a büntetőeljárásban az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottat vagy vádlottat, ami miatt a büntető törvénykönyv lehetővé teszi fegyházbüntetés kiszabását, hanem olyan esetekben is, ahol a büntető törvénykönyv kifejezetten fogház fokozat kiszabását tartja indokoltnak, ez kivételes esetben súlyosítható börtönbüntetésre, ott is ugyanolyan körülmények között tartják fogva az előzetes letartóztatottakat, mint a fegyház fokozatban.

Persze mindenki tudja, hogy a büntetés-végrehajtás keretei között minden apróságnak jelentősége van. Jelentősége van annak, hiszen jutalmazni lehet az elítélteket olyan eszközökkel, hogy ki hányszor kaphat csomagot, ki hányszor beszélhet a hozzátartozóival, de a legnagyobb különbség, azt gondolom, senki által nem vitatottan ott jelentkezik a fokozatok között, hogy milyen mozgást engedélyez a büntetés-végrehajtási intézet keretein belül, esetleg azon kívül az elítélt vagy az előzetes letartóztatott számára. A fegyház fokozatnak talán a legnehezebben elviselhető szabálya az, hogy alapvetően a zárkában kell tartózkodnia az elítéltnek, csak napi egyórás séta erejéig jöhet ki onnan, egyébként pedig visszazárják abba a háromszor hármas cellába, ahol másod-, harmad- vagy negyedmagával tartózkodik. A börtön fokozatban már lényegesen enyhébb a dolog. Most persze általánosságban beszélek ezekről a fokozatokról, tudom, hogy a büntetés-végrehajtási szabályok lényeges speciálisabb szabályokat is lehetővé tesznek, de alapvetően az a rend, hogy aki börtön fokozatban tölti a szabadságvesztést, legalábbis a körleten belül viszonylag szabadon mozoghat, a fogházbüntetésnél meg ez ugyanígy igaz. Olyan szabadidős tevékenységeket végezhet, amelyeket egy fegyházra ítélt nem végezhet. Ezek az igazi különbségek, ezek a legjelentősebb, legmarkánsabb különbségek az egyes fokozatok között.

S való igaz, hogy míg egy bestiális bűncselekményt vagy bestiális bűncselekmény-sorozatot elkövető jogerősen elítélt vonatkozásában indokolt lehet a törvénynek az a szigora, hogy őt ilyen körülmények között tartsák fogva, ugyanakkor úgy hiszem, nem indokolt egy olyan esetben, ahol gondatlan bűncselekmény miatt kívánják az illetőt felelősségre vonni, és éppen azért, mivel vétségről van szó, alapvetően fogház fokozatot kell majd az ő vonatkozásában kiszabni, ez az, ami várható. S akkor eltölt egy-két évet előzetes letartóztatásban - most már a kormány rendelkezéseinek és a kormány akaratának hála, felső határa sincs egyes esetekben az előzetes letartóztatásnak -, tehát valaki éveket tölt el előzetes letartóztatásban, majd utána fogházbüntetésre vagy börtönbüntetésre ítélik. Ez így nincs jól, tisztelt államtitkár úr.

Azt gondolom, az egyik legfontosabb újítása az kellett volna legyen az új bv. kódexnek, hogy az előzetes letartóztatásra vonatkozó szabályokat egy kicsit rendbe teszi. Tudom én, hogy van rengeteg más fontos érv, én magam is osztom azt az álláspontot, hogy a reintegrációt - amivel szervesen összefügg a megelőzés, a büntetőjog nevelő hatása - érvényesíteni kell a bv. intézeten belül. De azért én mégis elsősorban ott kezdeném, hogy azoknál a fogvatartottaknál, ahol még az sem biztos, hogy a bűnösségét később a bíróság megállapítja, olyan körülményeket kéne teremteni, ami miatt nem marasztalja el számos alkalommal az Emberi Jogi Bíróság Magyarországot. Ez az egyik oldal.

A másik az - és egy picit populárisabb módon fogalmaztam meg az alkotmányügyi bizottság ülésén -, hogy én mint magyar állampolgár sem szeretnék azért súlyos pénzeket kifizetni az én adómból, mert egyébként egy bestiális bűncselekménnyel gyanúsított és vádolt vagy esetleg később elítélt ember az Emberi Jogi Bírósághoz fordul azért, hogy az előzetes letartóztatás körülményei milyenek voltak. Olyan körülményeket kell teremteni, ahol ilyen kérelemmel csak alaptalanul lehet az Emberi Jogi Bírósághoz fordulni.

Éppen ezért, hogy javaslatot is tegyek, például abba az irányba el lehetne legalább mozdulni, hogy azoknál az elkövetőknél, ahol az anyagi jogi szabályok alapján nem valószínűsíthető vagy egyenesen kizárható az, hogy fegyház fokozatra fogják ítélni, legalább ott ne olyan rezsimet alkalmazzunk, mint ami a fegyház fokozatban indokolt. Vagy fordítok egyet a dolgon: ha mégis így van - ezt persze egy anyagi jogi vagy eljárásjogi rendelkezéssel, leginkább anyagi jogival kéne lehetővé tenni, egyébként volt erre is javaslatunk a Btk. vitájában -, ha valaki így töltötte ki az előzetes letartóztatását, ilyen körülmények között, és később egy ennél lényegesen enyhébb rezsimre ítélik őt, akkor fokozottan számítson be, mondjuk, két napnak számítson be egy nap helyett az, amit előzetesben eltöltött. Azt gondolom tehát, hogy valahogy érdemes lenne kompenzálni, ugyanis a büntetőjognak - és ez igaz a büntető eljárásjogra is, a büntetés-végrehajtási jogra is és a büntető anyagi jogra is - fontos eleme az igazságosság követelménye. Államtitkár úr, jogállami követelmény az, hogy igazságos legyen a büntetőjogi szabályozás egy európai uniós országban. Márpedig ez nem az.

(16.10)

Ezt az egyik legkomolyabb hiányosságának és hibájának tartom a büntetés-végrehajtási kódexnek. Örülök annak egyébként - és erre csak utalnék, hiszen én sem tudom kikerülni azt, hogy egypár szót ne ejtsek a büntetőpolitikáról, a kormány büntetőpolitikájáról -, hogy a Jobbik is most már úgy tűnik, hogy a kettős nyomtávú büntetőpolitika híve kezd lenni, legalábbis ahogy Gaudi képviselő úr ezt mondta, vagy Staudt képviselőtársam erre utalt. Szeretném mondani, hogy az MSZP már akkor is ezt az álláspontot képviselte, amikor a Jobbik még gondolat szintjén sem létezett. Örülök neki, ha ebben bizonyos változások álltak be. Soha nem volt azzal kapcsolatban eltérő álláspontunk, hogy azok, akik kirívóan súlyos bűncselekményt követnek el, ott a törvény teljes szigora érvényesüljön, és szó sem lehet alternatív szankciókról. Én örömmel hallom Gaudi képviselőtársam fölszólalását, hogy ezt ugyanígy gondolja, de más esetekben szintén úgy gondolja, hogy az első bűnelkövetők vagy csekélyebb súlyú bűnelkövetők esetén az alternatív szankciók alkalmazása indokolt.

Ami még a büntetőpolitka vonatkozásában idekívánkozik. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyszer hallottam itt a parlamenti ülésen az egyik fideszes képviselőtől, hogy azért jó, ami most van - már utalt ő a mostani büntetőpolitikai irányra -, mert hogy jó sok ember, egyre több ember van börtönben. Érdekes hozzáállás ez. Én akkor is elmondtam és most is elmondanám, mindjárt mondom azt is, hogy miért kívánkozik ez ide, hogy talán inkább az mutatja egy büntetőpolitikának a sikerességét vagy sikertelenségét, hogy hány bűncselekmény van az országban; sikerül-e, mondjuk, visszaszorítani, mert ha a börtönviszonyokat szeretnénk alapul venni, amik elsősorban azért a súlyos bűnelkövetőket érintik vagy legalábbis elsősorban őket, akkor azt meg kellene nézni, hogy mondjuk, a közrend elleni bűncselekmények, a személy elleni bűncselekmények, az erőszakos bűncselekmények statisztikája hogyan alakul, és hogyan alakul a börtönnépesség száma.

Azzal büszkélkedni, hogy nő a börtönnépesség száma, annak tükrében, hogy egyébként a közrend elleni bűncselekmények száma, a személy elleni erőszakos bűncselekmények száma a kormány és a Legfőbb Ügyészség által elismerten is növekedő tendenciát mutat, meglehetősen érdekes. Azt gondolom, hogy természetesen nem ez a megoldás, hiszen egy büntetőpolitikát nem befolyásolhat az, hogy van-e hely a börtönökben vagy nincsen. Ezt én készséggel elismerem. De azt érdemes itt az asztalra tenni, hogy ha azt a büntetőpolitikát folytatták volna, amit 2002 és 2010 között folytatott a kormány, akkor megmaradt volna a csökkenő tendencia a bűnelkövetések vonatkozásában, és megmaradt volna egy lényegesen kedvezőbb létszám a börtönök vonatkozásában. Ezt a vonulatot, azt gondolom, hogy szintén érdemes átgondolni, ha a büntetés-végrehajtási törvényről beszélgetünk.

S végül - talán még ennyi belefér -, lehet arról vitatkozni, és ezt jobbikos képviselőtársaimnak mondom elsősorban, akik egy ilyen tartalmú módosító indítványt benyújtottak; lehet arról vitatkozni, hogy szabad-e vagy nem szabad kötelezővé tenni a foglalkoztatást, a munkát, és ha szabad, akkor milyen módon és milyen feltételek mellett a büntetés-végrehajtási intézetekben vagy sem. De egyet, kérem, vegyenek figyelembe, hogy ma - és erre talán Gaudi képviselőtársam is utalt - azért a valóság egészen más. Ma még mindig az a jutalom, ha valaki dolgozhat. Ma még mindig ez a jutalom. Én tehát megfordítanám ezt a kérdést, és azt mondanám, hogy először talán érdemes volna munkahelyeket teremteni, ahol az elítéltek dolgozhatnak, és utána gondolkodni azon, hogy jogszabályi szinten kötelezővé tegyük vagy ne tegyük kötelezővé a munkavégzést. Mert egészen addig, ameddig nincsen megfelelő lehetőség arra, hogy minden elítélt - vegyük csak a mostani helyzetet -, ha akar, dolgozhasson, akkor a törvényt fogja gyengíteni, devalválni az, hogy ha van egy ilyen jogszabály, csak éppen nem tudjuk alkalmazni.

Éppen ezért én azt javasolnám, és ezt azt gondolom, a kormánynak kell már innentől kezdve címezni, hogy biztosítson megfelelő anyagi fedezetet arra, hogy a börtönben való foglalkoztatás ne egy jutalom, hanem természetes dolog lehessen. Bár megjegyzem zárójelben azt, hogy lassan már nemcsak bent, hanem kint is jutalomnak számít a munka.

Ezekre a hiányosságokra, azt gondolom, hogy föl kellett hívni a figyelmet. Talán ennél mélyebben itt, a plenáris vitában nem fogunk tudni belemenni a rendelkezésekbe, illetve néhány képviselőtársam más vonatkozásban már megtette, de még egyszer szeretném nyomatékosítani és fölhívni arra a figyelmet, hogy nem tartom követhető módszernek azt, amit...

ELNÖK: Képviselő úr, azt kérdezem, hogy újabb ismételt felszólalásra adjak lehetőséget készséggel, vagy egy perc elegendő, hogy befejezze.

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Jelenleg úgy tűnik, hogy nem kívánok ezzel élni, elnök úr. Bár ígérni nem tudom, úgyhogy vegyük azt, hogy fél percet használnék ki ebből, ha elnök úr engedélyezi.

ELNÖK: Akkor egy perccel meghosszabbítom.

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Rendben van. Köszönöm szépen, elnök úr. Szóval visszatérve egy mondattal, azt gondolom, hogy az a módszer, ahogy a kormány beterjesztette, és tárgyalja most az Országgyűlés ezt a javaslatot, az méltatlan és megengedhetetlen. Úgyhogy csak arra tudom biztatni államtitkár urat, hogy a rendelkezésre álló néhány hónapban, ami a választásokig hátravan, ha lehetséges, ne ilyen módon folyjon a törvényjavaslatok vitája. Köszönöm szépen, elnök úr.

ELNÖK: Kettőperces reagálásra következik Staudt Gábor, a Jobbik képviselője.

DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban nincs olyan tetemes pártmúltunk, mint az MSZP-nek és a jogelőd pártjának, ez igaz. Tehát a Jobbik egy relatíve fiatal párt, bár már a 10 éves alapítási évfordulónkon túl vagyunk. De a lényeget tekintve, mi soha nem mondtuk azt, hogy mindenkire a nagy bárddal le kell sújtani, hanem a reintegrációt abban az esetben, ha valaki ezt szeretné, és valaki valóban tesz is azért, és bizonyítja, hogy alkalmas a társadalomba való visszailleszkedésre, azt segíteni kell minden eszközzel. Ez az egyik fele.

Ami miatt kritizáltuk ezt a szemléletet, az az, hogy ez általánosságban jelenik meg, és ha valaki kiemelkedően rossz magatartással nem bír, akkor tulajdonképpen már jutalmakban részesülhet. Tehát nem az a szemlélet uralkodik, hogy ahhoz bizonyítani kell, hogy valakit komolyan vegyenek és a visszailleszkedésre alkalmasnak minősítsenek. Azokban az esetekben pedig, és ez a magyar valóság, vagy sok esetben ez a magyar valóság, amikor nem kívánnak visszailleszkedni ezek az elkövetők, ott viszont az elrettentés erejével kell élni, illetve a társadalomból való kivonás mint egyfajta elvárás, a társadalom irányából is megfogalmazódó elvárás kell hogy legyen. Itt meg lehetne említeni azt is, hogy a tényleges életfogytiglanra ítélteket külön kellene kezelni, amit a törvényjavaslatban ebben a formában nem látunk, pedig ott a biztonsági kockázatok is jóval nagyobbak. Ők azok, ahogy elmondtam a rendes felszólalásomban, akik bármit elkövetnek, már nem kaphatnak súlyosabb büntetést. És akár a halálbüntetés megfontolását is figyelembe kellene venni, vagy legalábbis a társadalmi vitát el kellene ez ügyben kezdeni, mert valóban, bizonyos esetekben és bizonyos bizonyítottsági és elkövetési magatartások esetében nem feltétlenül kell, hogy napi nyolcezer forintért eltartsuk ezeket a rabokat. De tudom, hogy ez egy messzebbre vezető vita, ezért lett volna jó erre több időt szánni.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Szintén kettőperces felszólalásra következik Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik képviselője.

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A vita ezen szakaszában arra szeretnék csak utalni, hogy a munkavégzés, a börtönmunka, önfenntartó börtönök témakörében emlékeztetném a közvéleményt arra meg minden jelen lévő képviselőtársunkat, hogy a radikális változás programjában nagyon nagy betűkkel beírtuk az önfenntartó börtönök programját, és újra megnyitandó bányákról is beszéltünk, és erről nem mondanánk le. A pécsi uránbányák egyébként hihetetlen potenciált rejtenek magukban, és ezt halál komolyan mondom; remélem, nem adták már el koncesszióban titokban valami komoly nagybefektetőnek. De itt azért sokféle lehetőség van, hiszen Pécs környékén is tombol a bűnözés Baranya megyében.

Viszont nagyon örülök azért annak, hogy a bv. törvényjavaslat azért a 133. § (2) bekezdés c) pontjában az elítélt kötelezettségévé teszi a munkavégzést. Mi szeretnénk teljessé tenni a rendszert, és amikor a munkavégzés szabályairól van szó, ott is szeretnénk azért nyomatékossá tenni ezt a munkavégzési kötelezettséget. Nyilván a lényeg persze az, hogy tud-e munkát végezni vagy nem. Tehát suvickolja-e a padlót, mert az is egy munka, vagy éppen legyeket kergessen a teremben, a cellában, az is egy munka, de nem túl hatékony. Ennél sokkal hatékonyabb, ha mondjuk, bútorüzemet üzemeltet. Ha jól tudom, parancsnok úr is a bútorgyár, az egyik alföldi bútorgyár, egy börtönök által üzemeltetett gyárnak a vezetője volt.

(16.20)

Tehát igen, ezekre kell építeni teljes iparágakat, és utána - erről beszéltünk a bizottsági ülésen, és nagyon fontos - a társadalomba visszatérő emberek munkapiacra való visszavezetése a következő lépés. Ez aztán egy igazán komoly kihívás, hiszen mondjuk ki, Magyarországon egy jogerős elítéltnek gyakorlatilag baromi nehéz elhelyezkedni. Ehhez kell egy állami támogató rendszer, egyrészt arra, hogy visszavezessük, másrészt munkahelyteremtés kell. Tehát kijjebb kell hozni a börtönökből azt a típusú munkáltatást, ami a társadalom hasznos tagjává teheti azon embereket, akik megtévedtek, de már bizonyították, hogy képesek és készek hasznosak lenni a társadalom számára.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Szintén kétperces felszólalásra következik Gyüre Csaba, a Jobbik képviselője.

DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Nagyon fontos kérdéseket feszegetett éppen Gaudi-Nagy képviselőtársam, illetve Staudt Gábor képviselőtársam is. Rettenetesen fontosnak tartom, hogy a büntetés végrehajtása idején, a szabadságmegvonás esetén elhangzott a rabokkal kapcsolatban az a kulcskifejezés, hogy egyéniesítés. Nagyon fontos az, hogy egy rabbal szemben, aki gyakorlatilag szembefordult a társadalommal, elrettentő politikát vagy a társadalomba való visszavezetést fogjuk folytatni. Hiszen óriási a különbség a kettő között, és éppen személyre szabottan kell megválasztani azt a büntetés-végrehajtási formát, ami adott esetben jó lesz.

Felháborítónak tartom azt, amikor egyes bv. intézetből szabaduló elítéltek hatalmas viszontlátással köszönnek a fogva tartóknak. Nem szégyelled magad - mondják neki -, hogy vissza akarsz ide jönni? Azt mondja: alig várom, hogy ide visszakerüljek. Mert ahogy az ott dolgozók elmondják, a rabok nagy része, legalább az 50 százaléka nemhogy nem lakott még ilyen körülmények között, hanem még nem is látott ilyen jó körülményeket. Persze hogy visszavágyik! Olyan, mint amikor egy átlagembernek azt mondjuk, hogy például a budapesti Hilton Szállóban kell letöltenie a két és fél éves szabadságvesztését. Akkora a különbség a társadalmi helyzetéből adódóan, a lecsúszott szociális körülményei miatt, amikor bekerül a fűtött cellába, napi háromszori étkezéssel, hideg-meleg vízzel, padlófűtéssel, színes televízióval, sportolási, kulturális lehetőséggel, kapcsolattartási lehetőséggel. Amikor bekerül egy mai modern büntetés-végrehajtási intézetbe, mint például Tiszalök, annak milyen elrettentő ereje van? Természetes, hogy őt a bűn útjára vezetjük vissza.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Ismételt rendes felszólalásra következik Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik képviselője.

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretnék visszatérni a kulcsfontosságú momentumra, a reintegrációra. Végül is ez a törvényjavaslat egyik legnagyobb erénye, ezt tényleg ki kell mondani. Ezt a szakma is kimondja, az az elemzés, amit kaptam ettől a kiváló szakembertől - mert az ördög a részletekben rejlik -, hogy ez majd hogyan fog megtörténni, erre vagyunk mindannyian kíváncsiak. Ismerjük a személyi összetételeket, még egyszer mondom, nagyon is komoly elismeréssel tartozunk, adózunk a büntetés-végrehajtási állomány dolgozóinak, a tiszti állománynak, beosztotti állománynak. Velük kapcsolatban egyébként azt is el kell mondani a társadalom tájékoztatása érdekében, hogy naponta vannak kitéve zaklató jellegű feljelentéseknek, büntetőeljárásoknak. Ez nagyon ismeretlen fogalom a társadalom számára, hogy a bv. őrök egy jelentős százaléka gyakorlatilag rendszeresen nyomozó ügyészségre és bíróságra jár, mert 8-10 elítélt azt vallja, hogy őt molesztálta, verte, megalázta, Isten tudja, mit csinált, megvonta a kedvenc uzsiját, esetleg a kóser ételt nem engedte be hozzá, s a többi. Ezek nem jó dolgok. Tehát meg kell védeni az állományt nyilván az ilyen típusú zaklatásoktól.

De valóban az a nagy kérdés, az a szakmai kérdés tehát, hogy látszódik-e már, valaki meg tud-e nyugtatni minket arról, hogy felállóban vannak-e azok a csapatok, ha szabad így mondani, akik majd ezt a bizonyos reintegrációs programot meg tudják valósítani. Hol vannak ezek az emberek? Már besorozták őket, hogy így mondjam? Már elkezdték az oktatásukat? Nagyon remélem. Esetleg figyelembe kell venni azokat a jól működő, adaptálható modelleket, mint például - még egyszer mondom - ez a bizonyos Second Chance Act az Amerikai Egyesült Államokból. Tényleg ritkán szoktuk pozitív példaként hozni, de most ez a része, úgy gondolom, nagyon komoly, figyelemre méltó dolog. Aki rákeres a világhálón a keresőben, nagyon meggyőző anyagokat fog találni arról, hogy milyen hatékonysággal tudtak változtatásokat elérni. Mondom, ennek egyértelműen az a kulcsszava, hogy oktatás.

Az oktatás-nevelés olyan szinten kemény az új rendszerben az Amerikai Egyesült Államokban, és ebből fakadóan a visszavezetés sikeressége is ehhez kapcsolódóan magas, hogy az oktatásban való részvételt is gyakorlatilag kötelezővé teszik. Tehát ezt kérem, ezt javaslom, ha még erre van fogadókészség, hogy egyszerűen legyen kötelezettség az oktatásban való részvétel. Nyilván nem arra gondolok, hogy a megtévedt egyetemi professzort még utaljuk be további gyorstalpalóra, nyilván mindenkit a képességei szerint kell kezelni, egyéniesítés, erről beszélünk, de nagyon fontos. Ugyanúgy, mint ahogy az életkorhoz kötötten, Magyarországon a 16. életév betöltéséig van kötelező oktatásban való részvétel. Tehát követeljük meg. Ne az legyen, hogy lusta vagyok, nem érek rá, inkább kondizok! Ne így működjön! Teremtsük meg a jogszabályi kereteit ennek, és ha erre lehetőséget kapunk, utolsó napirendi pont vagyunk, módosító javaslatot szeretnénk erre vonatkozóan még benyújtani. Nem tudom, a nap végéig van lehetőség arra, hogy hosszabbítást kérjek az elnök úrtól a módosító javaslatok benyújtására, vagy az ülésnap végéig lehet? Ami hát ugye veszedelmesen közel van. (Dr. Répássy Róbert: Az ülésnap végéig!)

ELNÖK: Válaszolok, képviselő úr, menet közben és beszámítjuk az idejébe. Az ülésnap végéig van lehetőség, a Házszabály szerint ugyan alapvetően az általános vita végéig lehet benyújtani, de mivel ez az utolsó napirendi pont, sajnos egybeesik a különlegessel, vagyis az ülésnap végéig. Sajnos.

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Mindenesetre megpróbálunk jogszerűen benyújtani egy olyan módosító javaslatot, amely szerint az oktatásban való részvétel is kötelező. Tehát ne legyen ez az úri vagy kevésbé úri hangulatának kérdése annak, aki, ahogy Gyüre Csaba elmondta, bekerül a luxuskörülmények közé, akár a szombathelyi, akár a tököli PPP-börtönökről van szó. Jó lenne ezt is rendezni egyébként.

Nem tudom, körülbelül öt hírt találtam arra, hogy a kormány felülvizsgálja a PPP-rendszert, ez a magántőke bevonásával megvalósított állami beruházás című rendszer. Az elmúlt évek hemzsegtek az ilyen hírektől, hogy felülvizsgálják, felülvizsgálják, nem tudom, mi történt, csak zárójelesen hadd kérdezzem meg. (Dr. Lenhardt Balázs: Így van! - Tapsol.) Elszámoltatták, felelősségre vonták ezeket a PPP-s embereket? Kókáék, ha jól tudom, most kaptak valami újabb sikeres pályázati lehetőséget éppen a mostani kormányzat időszakában. Biztosan nagyon komolyan beletanult ebbe az egész rendszerbe. De a dolog lényege tehát az, hogy ezt kötelezővé kellene tenni.

Én két nagyon fontos dolgot szeretnék még elmondani. Nagyon szimpatikus elem a törvényjavaslatban, hogy a sértettet bizonyos mértékben bevonja vagy még mélyebben vonja be az elítélt életének kísérésébe, hogy így fogalmazzak. Az eddigi rendszerben úgy volt, most megnéztem a jogszabályt pontosan, hogy a nemi élet és a nemi szabadság elleni bűncselekmények sértettje kérhette vagy kérheti, hogy értesítsék arról, ha az elkövető, az elítélt szabadul, vagy feltételesen szabadságra bocsátották, vagy éppen ideiglenesen eltávozást kapott. Ez egy ésszerű dolog, nagyon jó. Ráadásul most bővül, mert az élet, testi épség és egészség elleni bűncselekmények sértettjeire is kiterjed, illetve minden, legalább ötévi szabadságvesztéssel sújtandó bűncselekmény sértettje is ebbe a körbe sorolandó.

Egy kérdést hadd tegyek fel. Ki és mikor fogja megkérdezni a sértettet erről, hogy ezt igényli-e? Mert általában el szokott maradni, úgy figyeljük meg, pedig ezt nagyon nagy lendülettel meg kellene kérdezni a büntetőeljárásban. Szerintem a büntetőeljárásban nyilván a sértetti meghallgatás a legalkalmasabb pillanat arra, hogy megkérdezzék a bíró előtt, hogy ha és amennyiben elítélik a vádlottat, akkor ön kíván-e élni azzal a bizonyos nyomon követés lehetőségével, ami az ő életéről is szól. Csak zárójelesen jelzem, arról is szól, hogy jobb, ha a hátam mögé nézek innentől kezdve, mert megint kijött az utcára az az ember, aki engem nagyon csúnyán már egyszer majdnem megölt.

(16.30)

Tehát erre figyeljünk, ez egy nagyon komoly társadalomvédő funkciójú rendelkezés. Van egy ilyen kritika, ami itt elhangzott, és amit el kell mondanom. Itt a telefonálási időkkel kapcsolatban némi logikátlanságot látnak a szakértők. Ugyanis, ugye, fegyháznál 15 perc, börtönnél 40 perc, fogháznál 65 perc és elzárásnál, szabálysértési elzárásnál megint 30 perc a telefonálási idő. Tehát valahogy nem tűnik túl logikusnak a dolog első hallásra. Nyilván csúnya dolog, mondjuk, szemetelni, és emiatt bekerülni börtönbe, de nem tudom, miért telefonálhat kevesebbet, mint mondjuk, egy fogházas. Ezt lehet, hogy érdemes volna hivatalból úgymond helyrebillenteni. Ha még marad időnk, akkor lehet, hogy benyújtunk egy módosítót erre.

Ami még nagyon fontos, az előzetes végrehajtása kapcsán a védelemhez való jog garantálásának az erősítése. Tehát, biztos haragudni fognak, hogy itt megint csak Budaházy György esetét mondom. Az a tapasztalat, amit megéltem két és fél év előzetesében, hogy egy 30 ezer oldalas periratot kellett neki védelemhez fűződő jog keretében tanulmányozni börtönviszonyok között. Odaadtak neki 5 darab lemezt - tanulmányozza, Budaházy úr! Hát, ő tanulmányozta szegény, forgatta az ujján, de különösebben nem tudott vele mit csinálni. Majd körülbelül féléves, nagyon komoly küzdelembe tellett, hogy a büntetés-végrehajtás szinte csodáját megszültük, és Vácott egy laptop használatát engedélyezték neki. Nyilván nem online állapotban, tehát nem világhálós hozzáféréssel. De amíg elvették, odaadták, visszarakták, naponta háromszor különböző ilyen műveletek zajlottak. Végül is nagy nehezen hozzájutott, de ez egy csoda volt a rendszerben.

Jó lenne, ha nem csodaként élnénk meg azt, ha valaki előzetesbe kerülvén, netán életfogytig tartó előzetesbe, élethossziglan figyelheti majd a különböző periratait, hanem adjuk már meg az esélyt arra, hogy tisztességesen védekezzen. A tisztességes eljárás követelményét, úgy érzem, hogy tényleg teljesítenünk kell, függetlenül attól, hogy mi tényleg egy nagyon kemény, határozott büntetőpolitika hívei vagyunk. De ennek mindig párosulnia kell a tisztességes eljárás követelményének messzemenőkig történő betartásával.

Hosszasan folytathatnánk a sort, ezt a felszólási időt most nem fogom kimeríteni, ezeket a gondolatokat kérem, hogy vegye figyelembe az előterjesztő is. Láttam, parancsnok úr tényleg nagyon korrekten jegyzetelt, figyelt, akár ha hivatalból tudják ők esetleg átvezetni a javaslaton. Úgy gondolom, nekik is nagyobb esélyük van, mint nekünk, ellenzéki képviselőknek. Mert általában megszoktuk, hogy nem nagy a százaléka, a találati aránya a mi módosító javaslatainknak. Illetve nagy a találati arány, de az elfogadási arány kicsi. Tehát ebben most szerintem egy lehetőség volna javulni.

És hogy mennyire komoly, még egy utolsó gondolat, az előzetes letartóztatás problémája Magyarországon, erre az is utalt, hogy Hagyó Miklós például pert nyert Magyarországgal szemben az előzetes rettenetes viszonyai miatt, úgymond. Tehát, tényleg miért tesszük ki magunkat ennek? Miért tesszük ki Magyarországot ennek? Hozzáteszem, Strasbourgban sokszor kevésbé érthető döntések születnek, ez is igaz, de tényleg legyen ez a büntetés-végrehajtás egy határozott, kemény rendszer, igen, két nyomtávú rendszer. Mi valóban soha nem mondtuk azt, hogy aki megtévedt egyszer, és egy tyúkot ellop, azt helyezzük, nem tudom, életfogytig börtönbe. Azt mondtuk, hogy legyen következménye a bűnnek.

Az érpataki modell ezt bebizonyította, hogy kétfajta embert lehet úgymond ilyen értelemben kezelni. Van a beilleszkedő, együttműködővé váló ember, aki erre képes és kész, és van a konok, romboló bűnöző, aki nem hajlandó ezen változtatni. Utóbbiakra kőkeményen le kell sújtson a törvény szigora, van most már egy Btk.-nk, bár nem elég kemény szerintünk, de mégis csak elmozdult a keményebb irányba. Viszont az a feladat most, hogy a büntetés-végrehajtás szabályait úgy alakítsuk, hogy a beilleszkedő, együttműködővé váló emberek tényleg hasznos emberként jöhessenek ki. Hozzáteszem, a szigorított dologház szabályait sajnos nem fogadták el, amit mi javasoltunk, tehát a munkára nevelés intézményrendszerét mi beépítettük volna az anyagi jogba. De most a munkavégzés lehetőségével mégiscsak van erre mód. És akik kemény, konok, romboló bűnözők, azok viszont kerüljenek elszigetelésre a társadalomtól, és bűnhődjenek. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Csak jelzem képviselő úrnak, hogy eddig az okmánynyilvántartó irodába 15 olyan módosító érkezett be, amit ön és Staudt képviselő úr jegyez. Hogy ez most megnyugtató vagy még hiányok vannak, nem tudom.

Megadom a szót Gyüre Csabának, a Jobbik képviselőjének, két percben.

DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kihasználom az alkalmat, hogy parancsnok úr is itt van körünkben. Én ígéretet is tettem a bv. dolgozóknak, a tiszalökieknek azzal kapcsolatban, hogy szót emelek bizonyos anomáliák miatt, ami őket meglehetősen sérti a büntetés-végrehajtásban. Mégpedig valahol ott folytatódik, ahol az előző hozzászólásomat abbahagytam, a körülményeknél, az ellátásnál. Néha úgy érzik, hogy bizony az elítélteknek odabent jobb dolguk van, mint azoknak, akik alkalmazottként dolgoznak.

Például, amit kiemeltek elsődlegesen, hogy hogyan lehet az, hogy a hétvégén is jár az elítélteknek, a bentlévőknek a meleg étel, az ott dolgozóknak pedig nincs lehetőségük arra, hogy meleg ételt kapjanak, mert azt mondják, hogy nekik ez már nem jár, nem jut, csak az elítélteknek. Ők úgy érzik, hogy ez hátrányos megkülönböztetés adott esetben a rab és a tisztességes, becsületes, társadalomban dolgozó ember között, aki hozza be a hideg élelmet, és melegítse meg, ha van egyáltalán erre lehetősége. Aki pedig akármilyen súlyos bűncselekményt, akár emberölést követett el, annak jár a vitamin, jár a gyümölcs, jár a kalóriaadag, jár a meleg étel, és minden. Arra pedig nincsenek annyira tekintettel, aki a másik oldalon áll. Tehát ez egy nagyon-nagyon fontos kérdés, hogy ne érezzék jobban magukat a bűnözők, mint amit megérdemelnek.

Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: A következő felszólaló Lenhardt Balázs független képviselő.

DR. LENHARDT BALÁZS (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon fontos hozzászólások hangzottak el, de én is azt a kérdést emelném ki, mert az egész kérdéskörnek az a kulcsa, hogy az új büntetés-végrehajtási törvény mennyire fogja tudni a leírt szavakon túl valóban munkával ellátni, munkára kötelezni az elítélteket. Egy kicsit attól félek, hogy ugyan ebben az ominózus 133. §-ban kijelentik előzetesen, hogy az elítéltnek kötelező a munkavégzés, de ez gyakorlatilag ugyanolyan írott malaszttá fog válni, mint az alaptörvényben, ahol el van fogadva a 2. cikkelyben rögtön, hogy a magzatot a fogantatástól kezdve védelem illeti meg. És ez mit jelent? Semmit. Tudjuk, párhuzamos esetben, hogy 1998 óta, amikor az Alkotmánybíróság kimondta, hogy alkotmánysértő a jelenlegi magzatvédelmi törvény, érdemi előrelépés nem történt az ügyben. Attól félek, ugyanez az eset itt is meg fog tudni ismétlődni. Önök mossák kezeiket, a társadalmi igény és nyomás hatására persze kötelezővé tették, hogy az elítéltnek dolgoznia kell, de hát nem tudnak neki munkát biztosítani.

Ez az egész törvény akkor ér valamit, a sűrűn teleírt, kétszázvalahány oldalon túl, ha megvannak azok a gyakorlati feltételek, önök ezt végiggondolták, egyeztettek az adott börtönökkel, hogy mi az konkrétan, amit az elítéltek végezni tudnak. Egyébként az egész szociális ellátást is ilyen alapokra kellene ültetni és építeni, hogy mindenkinek lehetőséget kell biztosítani a munkavégzésre. A börtönöknél pedig abszolút egyértelmű és kiemelt ez az elvárás mindannyiunk, a választópolgárok, az itt élő jogkövető állampolgárok részéről. Mert ugye, az a nyolcezer-valahányszáz forint, amibe egy elítélt egynapi börtönellátása kerül, az igen súlyos összeg. Sokszor fel is merül, hogy nem lehetne-e hasznosabban elkölteni. Itt ugyan kitérhetnénk a Staudt Gábor képviselő által is jogosan említett halálbüntetés kérdéskörére, mert igenis bizonyos, akár a tényleges életfogytiglanoknál indokolatlan, hogy ilyen elkövetők ilyen költségért, adóforintokból üljenek akár negyven vagy még több évet eltöltve a magyar börtönökben.

De a munkavégzés tényleg kulcskérdés. Sajnos sem az indoklásban, sem a vitára bocsátott, úgymond a sajtóban, a háttérben nem lehet arról hallani, hogy milyen elképzeléseik vannak. Ugye, a közmunkánál is komoly gond ez, és nagyon sok helyen, még ha lenne is közmunkás, panaszkodnak a polgármesterek, hogy jó, jó, van keretük a közmunkára, jelentkező is lenne bőven, mert a munkanélküliség sajnos nagyon nagy gond, de nem tudnak milyen munkát adni. Szóval félő, hogy ez bekövetkezhet, és ezért egy alapvető paradigmaváltásra vagy szemléletváltásra lenne szükség. Tényleg olyan egyszerű alapelvre lehetne helyezni az egészet, a bűncselekmény elkövetésének súlya és a börtönbeli ottléte között, hogy igenis el kell magát tartsa az elítélt.

(16.40)

Tehát ez legyen a norma, és az nem egy járandóság neki, ahogy Gyüre Csaba az előbbi hozzászólásában elmondta, hogy gyakorlatilag mennyire furcsa, hogy az elítéltnek olyan jogai vannak, hogy az élelmiszer, a meleg étel naponta kétszer jár, míg a szerencsétlen őr, aki kap 80 ezer forint nettót egy hónapra, nem tudja megfinanszírozni saját magának azt az ételt. Úgyhogy az alapelv egyszerű lehetne: aki nem dolgozik, meghal. Ebből kiindulva kötelezővé kellene tenni a munkavégzést, amit persze az államnak kell biztosítania.

A Gaudi képviselőtársam által is helyesen említett PPP-konstrukcióban épült szombathelyi és tiszalöki luxusbörtön valóban egy botrány, és tényleg joggal várja a közvélemény, hogy milyen nyomozati cselekmények történtek ebben az ügyben, hogy a szerződéseket megkötő hivatalos személyeket felelősségre vonták-e, leállították-e a konstrukciót esetleg, jogtalan gazdagodás miatt történt-e perindítás. Rengeteg olyan dolog kapcsolódna ide, ami még nem zárja le ezt a kérdést, hanem egy nagyon is élő és nyitott kérdéssé teszi, mert említhetnénk is a Posta-palotát vagy a Kunigunda utcai MTV-székházat, ahol ugyanilyen módszerekkel állami pénzeket fosztottak és raboltak ki különböző fehérgalléros bűnözői körök, és a mai napig a hivatalos szervek mossák a kezeiket, nem lehet mit tenni, tiszta volt, legalábbis papíron, nem ütközött a jó erkölcsbe.

Egy észrevételem van még: valóban meg kell jegyezzem, hogy a Harangozó Tamás által is felolvasott szakértői anyag, ami után viharosan távozott is az ülésteremből, az az MSZP részéről meglepő konstruktivitásról tesz tanúbizonyságot és elmozdulást a korábban megszokott liberális, jogvédő elvektől, ennek ellenére én azt gondolom, hogy inkább a Gyüre Csaba által vázolt helyzetképben van az igazság. Tehát a jelenlegi börtönök infrastrukturális állapota, még ha rossz is, a bűnözői köröknek sokszor akkor is megváltást jelent, tetézve a kötelező és ingyenesen biztosított ellátással és azokkal a kikapcsolódási lehetőségekkel, amikkel esetleg, úgymond a szabad életükben ezek az elítéltek nem is találkoznak. Úgyhogy nem gondolnám, hogy a tényleges bűnelkövetőkért túlságosan aggódni kellene - és ezt még Gaudi-Nagy Tamásnak is mondom -, nem vitatva azt, hogy az a felvetésük teljesen jogosan volt, hogy az előzetesben tartandó embereknek másféle viszonyok, másféle standardok közé kellene kerülniük, mert ott még nem tudhatjuk, hogy ténylegesen bűnelkövetőről van-e szó vagy nincs szó, de a bűnözők, akiket elítél a bíróság, nem baj, ha drákói vagy spártai körülmények közé kerülnek.

Hogy csak egy párhuzamot mondjak, miközben mi itt aggódunk ezért a dologért, gondolom, önök is értesültek róla, a sajtóban nagy port vert föl a szigetszentmiklósi horror eset, ahol a szülők - én most nem is szeretném itt részletezni - milyen körülmények között tartották és hogyan bántak a saját gyermekeikkel. Természetesen, teszem hozzá, cigány szülők, amit a média nem tartott fontosnak megjegyezni, és a jogvédők se hallatták itt a szavukat. Ott, azok a körülmények, amiben ezek a gyerekek kénytelenek voltak felnőni, a legbrutálisabb és bestiálisabb fizikai és nemi erőszakot és bántalmazást elszenvedve, az az igazán horror, és ez ellen kellene valamit tenni Magyarországon, mert az eset nem egyedi, többször történt már meg Magyarországon hasonló, saját gyermekek sérelmére elkövetett fizikai és nemi erőszak is.

Azt kell mondjam, hogy emellett is teljes országrészek és vidékek vannak, ahol az emberek egészen elképesztő körülmények között kénytelenek élni, mert az anyagi és az egyéb lehetőségeik nem teszik lehetővé, mondjuk azt, hogy telente befűtsenek, és idős emberek fagynak meg, mert egyszerűen nincs a fűtésre pénzük, és betakarózva találnak rájuk, jobb esetben volt, akit a kutyája mentett meg, hogy hozzábújva melegítette, de több ember sajnos megfagyott. Úgyhogy emellett még külön vérlázító és elképesztő a strasbourgi Emberi Jogi Bíróságnak az idézett döntései a Csüllög- vagy a Hagyó-ügyben, hogy a magyar államot vonják felelősségre, mert úgy érezték, hogy ezek a körülmények, azt hiszem, a Hagyó-ügyben, hogy a cella fala penészes meg ilyen színvonalú igények merültek föl a kártérítést megalapozandó. Sajnos azt kell mondjuk, igen, hogy Strasbourg nagyon sok esetben, elrugaszkodva a valóságtól, egy doktriner állásfoglalást és jogértelmezést folytat, és ezek által több esetben nyílt justizmordot is elkövet a valóság és az igazság ellen.

(Dr. Répássy Róbert telefonál.) Államtitkár úr ugyan nyilván halaszthatatlan közfeladatot telefonál most, de jó lenne, ha nemcsak fizikailag lenne itt, hanem ténylegesen is eljutnának hozzá azok a szavak, amit itt képviselőtársainkkal teszünk és mondunk, mert mi ténylegesen azt szeretnénk, ha ez a törvény megfelelő módon szolgálná a hazai büntetőjogot és a büntető eljárásjogot, és ténylegesen biztosítaná, hogy az elítéltek méltó körülmények közé, és itt azt értve, hogy méltóan drámai és drákói körülmények közé kerülnének, hogy közben is minél jobban megértsék, hogy mit követtek el. És ne történhessen meg, mint a szintén nagy port fölvert Eva Rezesová-ügyben - nem véletlenül okot adva azokra a következtetésekre vagy gyanúra, hogy akár a bíróság megvesztegetése is megtörténhetett -, hogy rögtön egy luxuslakást foglalhatott el Rezesová az elsőfokú ítélet után házi őrizetként, amit hatalmas bulival ünnepelt, ahelyett, hogy a négy ember életének a kioltása után megérdemelt büntetésként legalábbis a fegyházba kísérték volna be az őrök. Úgyhogy pontosan, államtitkár úr, az ilyen ügyek miatt kellene odafigyelni, és nem kiprovokálni az emberek felháborodását, hanem megelőzni a megfelelő jogalkotással.

Köszönöm szépen. (Dr. Gyüre Csaba tapsol.)

ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Jelzésre:) Megadom a szót Gaudi-Nagy Tamásnak, a Jobbik képviselőjének.

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Igazából egy fontos dolgot még itt kiszúrtam, több is van nyilván, de ami számomra itt meglepő, az a levelezési és kapcsolattartási szabályok között az a megengedhetetlen különbségtétel, ami a hazai és a nemzetközi egyezményekben erre hatáskörrel rendelkező nemzetközi jogvédő szervezetek között fennáll. Miről van szó? Az elítélt levelezése esetén az ilyen típusú úgymond nemzetközi egyezményekben elismerten erre hatáskörrel rendelkező nemzetközi jogvédő szervezetekkel lehet ellenőrzés nélkül levelezni, de akár mondhatnám a Helsinki Bizottságot vagy a Nemzeti Jogvédő Szolgálatunkat, velünk már nem lehet levelezni ellenőrzés nélkül. Ezt kérem, valaki magyarázza meg, hogy miért van ez a különbségtétel, mitől kevesebb, mitől rosszabb az egyik. A 174. § (4) bekezdéséről van szó. Szeretném, ha módosulna ez a rendelkezés, és minden jogvédő szervezet számára ez a lehetőség biztosításra kerülne; nyilván a kérdés most az, hogy lesz-e idő ezt a módosító javaslatot benyújtani.

A telefonbeszélgetéssel kapcsolatban megnéztem a 175. §-t, ott nincsenek részletes percszabályok, pedig a szakértői anyag tartalmazott ilyet. Lehet, hogy korábban voltak a törvénybe írt percszabályok, most már ezek szerint nincs ilyen, tehát ez a furcsaság akkor úgymond eltűnt, de nyilván ez rá van bízva a parancsnokra, ami nem biztos, hogy nagyon szerencsés a fogvatartottal kapcsolatban.

Én csak annyit tudok mondani ezen fejezetrész kapcsán, hogy ezt a módosítónkat mindenképpen be fogjuk nyújtani, akár kapcsolódó módosító vagy zárószavazás előtti módosító formájában.

(16.50)

Mindenesetre kérjük a megfontolást, mert úgy gondoljuk, ez nem megengedhető. Tehát nem tudom, hogy mi az alkotmányos alapja ennek. Vagy miért kevésbé veszélyes, mondjuk, egy Human Rights Watch vagy egy Amnesty International, miért elfogadhatóbb a börtön rendje szempontjából, mint mondjuk, a Nemzeti Jogvédő Szolgálatunk, ami az elmúlt kilencéves működése alatt azért nagyon sok esetben bizonyította, hogy konstruktívan mozdítja elő Magyarországon a jogállamiság érvényesülését, és sokszor tudtunk reménytelen helyzetben hazafiaknak jogvédelmet adni. Miért lennénk mi kevesebbek? A mi levelünket miért olvasgathatja el a bv. parancsnok, amit mondjuk, reméljük, hogy Budaházy Györgynek már nem, de más, esetleg hasonló szemléletű ember számára küldünk?

Hivatalból is tulajdonképpen kérem itt az előterjesztőt, hogy nyújtson be majd a bizottság, tehát segítsen abban, ugye mert van egy csodafegyver, az alkotmányügyi bizottság módosító javaslata; nekünk ez nem nagyon áll rendelkezésre, hiszen ez általában kormánypárti eszköz. Nagyon kérem államtitkár urat, legyen arra nyitott, hogy a 174. § (4) bekezdésében ezt az indokolatlan megkülönböztetést töröljük. Tehát minden jogvédő szervezettel lehessen ellenőrzés nélkül levelezni vagy senkivel ne lehessen ellenőrzés nélkül levelezni. De az, hogy a nemzetközivel lehet kontroll nélkül, de a magyarral nem lehet kontroll nélkül, nagyon nem jó.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Mivel más felszólaló nem jelentkezett, így megkérdezem Répássy Róbert államtitkár urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Államtitkár úr jelzi, hogy igen. Öné a szó.

DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Hadd kérdezzem meg, elnök úr, hogy a válaszra mennyi időm van.

ELNÖK: A válasznak, aminek Gaudi képviselő úr is örülni fog, nincs időhatára; bármennyit beszélhet, mi végig itt vagyunk és hallgatjuk.

DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Szerettem volna segíteni Gaudi képviselő úrnak, hogy mennyi ideje van még benyújtani a módosító javaslatokat.

Tisztelt Ház! Félretéve a tréfát, egyrészt nagyon köszönöm azoknak, akik egyes vélemények szerint méltatlan időpontban, azaz a szerdai munkanapon délután fél három és öt óra között is hajlandóak voltak a büntetés-végrehajtási törvényről vitázni. Gondolom, ezt csak viccnek szánták, hiszen ez mások számára munkaidő, munkanap. (Dr. Staudt Gábor: Nincs tévéközvetítés!) Ezért nagyon köszönöm azoknak, akik itt maradtak végig, és nem tudom üdvözölni azoknak a magatartását, akik elmondták ezt a méltatlan időt, majd utána távoztak az ülésteremből. (Dr. Staudt Gábor: Egy fideszes van!)

De tisztelt Ház, tisztelt képviselőtársaim, én is szeretném megköszönni a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának és munkatársainak nemcsak azt, hogy részt vettek ezen a mai vitán, és nyilván segítik az előterjesztő munkáját, hanem azt is szeretném megköszönni, hogy az elmúlt körülbelül fél évben, amikor is felgyorsult ennek a törvénytervezetnek a kodifikációja, akkor szakmai segítséget nyújtottak, és szakmailag is részt vettek a büntetés-végrehajtási törvény kodifikációjában.

Természetesen nemcsak a büntetés-végrehajtási törvény kodifikációjáról és a törvényhozási munkánkról beszélünk most, hanem valóban a büntetés-végrehajtásról mint állami intézményről is nagyon sok szó esett, és parancsnok úron keresztül én is szeretném megköszönni a büntetés-végrehajtás dolgozóinak azt a munkát, amit a büntetés-végrehajtás működtetése, a büntetés-végrehajtás keretében végeznek.

Visszatérve a konkrét felvetésekre, igyekszem minden kérdésre vagy legalábbis minden kérdéscsoportra válaszolni. Nagyon sok észrevétel hangzott el. Összességében azt tudnám mondani, hogy kapott ez az előterjesztés hideget és meleget is egyformán. Nyilván a támogató hozzászólásokat köszönöm, és természetesen a kritikákat is meg fogjuk fontolni, és megvizsgáljuk azokat a kérdéseket, amelyeket kritikaként fogalmaztak meg.

A kódex előkészítése alapos munka eredménye volt. Nemcsak közigazgatási egyeztetés, hanem egy társadalmi vita volt a büntetés-végrehajtási kódexről. Tehát egyáltalán nem gondolom azt, hogy az Országgyűlés most egy méltatlan előkészítési folyamat után kezdte el tárgyalni a büntetés-végrehajtási kódexet. Gyakorlatilag egy fél éve kezdődött meg az a munka, amely során a szakemberek, érdekelt társadalmi szervezetek, de akár állampolgárok is megismerhették a törvénytervezetet. Ennek az eredményeként került ide az Országgyűlésbe a törvényjavaslat.

Kezdjük akkor a konkrét észrevételekkel! Voltak, akik többször is felszólaltak, ezért majd meglátják, hogy visszatérek az ő felszólalásaikra.

Staudt Gábor képviselő úr részére elmondom, hogy a kényszermunka mint olyan, nemzetközi egyezményekbe ütközik. Ezért a kódexben úgy kellett megfogalmazni a munkáltatást, és úgy kellett hangsúlyossá, általánossá tenni, hogy az semmiképpen ne sértse a nemzetközi egyezményeket, ne váljon kényszermunkává. De a kódex a munkáltatást általánosan kötelezővé teszi. A munkabérből a szabadulásra való felkészülést segítő kötelező tartalékolás mértéke is jelentősen nő a kódex szerint.

A hitgyakorlás kiemelten biztosított, indokolt és szükséges esetben - értelemszerűen az elkövető veszélyességétől függően - akár külső helyszínen is lehetővé lehet tenni.

A magánelzárás ideje csökkent, mert a büntetés-végrehajtás álláspontja szerint egyre kezelhetetlenebbé válik az elítélt, amennyiben a magánelzárás ideje a jelenlegi szabályok szerint fennmarad.

A szexuális bűnelkövetőkre vonatkozó szabály egy európai uniós irányelv átültetése. Az ilyen terápia együttműködést feltételez a kezelt részéről.

Az ösztöndíj és a fizetett szabadság a hatályos szabályozásnak is része.

És végül egy általános megjegyzés a képviselő úr felszólalására, hogy valóban csak azokat az elítélteket lehet reintegrálni, akik egyáltalán ezt elfogadják, és akik nem fogadják el, azokat természetesen nem lehet reintegrálni.

A Nemzeti Adatvédelmi Hatóság adatvédelmi észrevételeivel kapcsolatban a közigazgatási egyeztetést követően, éppen a NAIH véleményére is figyelemmel átdolgoztuk, tehát ez már egy, az adatvédelmi hatóság által is, pontosabban az ő álláspontjukat figyelembe vevő szöveg, amit ide benyújtottunk a Háznak.

A költségek a hatásvizsgálati lapokon szerepelnek, de mivel a javaslat csak 2015-ben és 2016-ban lép hatályba, ezért majd ebben a két költségvetési évben kell biztosítani a törvényjavaslat hatásaként jelentkező költségeket.

Bárándy képviselő úr, ha jól emlékszem, a látogató fogadásával kapcsolatban tett az első felszólalásában észrevételeket. Az elítélteknél változik, nő az időtartama, ameddig fogadhatnak látogatót. A jelenlegi 30 percről legalább 60, legfeljebb 90 percre nő a látogatófogadás ideje. A rezsimbesorolástól, amelyről majd egy rendelet fog szólni, függ a havi látogató fogadása, akár ennek a száma nőhet is. Törvényi szinten az általános szabályt határozzuk meg, ennél kevesebb az egyes rezsimekben nem lehet.

További válaszom a férőhelyek és a telítettség vagy túltelítettség kérdésére a következő. Egyrészt szeretném tájékoztatni a tisztelt képviselőtársaimat, hogy 2010-ben 132 százalékos volt a büntetés-végrehajtási intézetek telítettsége. Valóban, ez ma 146 százalékos. De a túltelítettségi vagy telítettségi probléma nem az utóbbi három évben jelentkezett. Amennyiben most orvosolni kívánjuk ezeket a telítettségi és férőhelyproblémákat, akkor bizony hosszú évek elmaradását kell orvosolni. Tehát hadd osszam meg a felelősséget éppen a javaslat bírálóival, mert bizony a 132 százalék sem felel meg éppen azoknak a szempontoknak, amelyek miatt bizony az Emberi Jogi Bíróság elmarasztalhatja Magyarországot.

A telítettség csökkentésére összesen 3539 fős férőhelybővítést tervez a kormány két év alatt, 2014 és 2015 alatt.

(17.00)

Ezek részben meglévő férőhelyek, ha jól veszem, több mint 70 százalék a meglévő; meglévő intézetek férőhelyeit kívánjuk bővíteni, és az észak-magyarországi régióban egy teljesen új, legalább 1000 férőhelyes börtön épülne.

További reakcióm. Gaudi képviselő úr egyik felszólalásában a tanulmányok folytatásával vagy a tanulmányokkal kapcsolatos kérdéseket tett fel. A fiatalkorú a középiskolai tanulmányokat folytathatja, mégpedig ez a 193. § (1) bekezdésében jelenik meg. A rendes elítéltnél szintén, tehát nemcsak a fiatalkorú, hanem a felnőtt korú elítéltnél is szintén a középiskola befejezésének a lehetősége benne van, ez a 181. § (2) bekezdésében. A 133. § (2) bekezdés c) pontja, ahogyan Gaudi képviselő úr is hivatkozott rá, a munkavégzés kötelező jellegét általános szabályként kimondja, ezért azt gondolom, hogy itt a további pontosításoknak vagy értelmezéseknek nem sok terük van. Itt van egy fő szabály a munkavégzés kötelező jellegére.

A 182. § szerint a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka felsőfokú tanulmányok folytatását is támogathatja ösztöndíjjal, tehát akkor erre is van lehetőség.

További felszólalásokra Gaudi képviselő úrnak szeretném azt válaszolni, hogy a szabadulásra felkészítés hangsúlyos eleme a törvénytervezetnek, a hatásvizsgálati lapon is megjelenik a pártfogó felügyelői szolgálat bővítése ennek érdekében.

Staudt képviselő úr újabb felszólalásában a reintegrációval kapcsolatban tett észrevételeket. Éppen a kockázatelemzési és kezelési rendszer azt a célt szolgálja, hogy egyéniesítse a reintegrációs programot, az elítélt társadalomra veszélyességét, visszaesési kockázatát.

Bárándy képviselő úr újabb felszólalására szeretném megjegyezni, hogy az előzetes letartóztatás végrehajtásával kapcsolatban a kódextervezet háromféle rezsimet ír elő, háromféle rezsimre ad lehetőséget a 392. § szerint. A besorolása a gyanúsítás szerinti bűncselekménytől és az előzetesen letartóztatott veszélyességétől függ. Mindegyik rezsimre igaz, hogy többször fogadhat látogatót, mint az elítélt, többször telefonálhat, tehát összességében a kapcsolattartása kedvezőbb, mint az elítéltnek.

Tisztelt Ház! Való igaz, hogy több mondanivalóm is lett volna az expozé során, de azt szeretném önöknek előrebocsátani, hogy a kormánypárti vezérszónokok vagy a kormánypárti hozzászólók, Kozma képviselő úr elmondta a törvényjavaslatnak azokat az elemeit, amelyekről én nem tudtam beszélni, illetve a vita során és talán most a válaszaim során rá tudtam világítani azokra az újításokra és részletkérdésekre, amelyekre az expozéban nem volt időm.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen, hogy a vitában konstruktívan részt vettek, és nagyon sok módosító javaslatot szeretne még benyújtani Gaudi képviselő úr, ahogyan nekem jelzi. Nem tudom, lesz-e még arra alkalmam, hogy ezt megvárjam, elnök úr. Szívesen beszélgetnék még bármiről, de a mondandóm elfogyott. Amit még szeretnék elmondani, és tényleg talán ezzel is segítek Gaudi képviselő úrnak, hogy a büntetés-végrehajtás alapvető funkciója, hogy a büntető anyagi jogban és nem utolsósorban a bírósági ítéletekben, tehát az igazságszolgáltatásban kialakult büntetőpolitikai és igazságszolgáltatási döntéseket végrehajtsák. A büntetés-végrehajtáson nem lehet számon kérni a büntetőpolitika szempontjait. A büntetés-végrehajtásnak van egy nagyon sajátos szempontja, mégpedig ez a szempont az, hogy akármilyen büntetőpolitika van Magyarországon, akármilyen ítélkezési gyakorlat van Magyarországon, az ő feladatuk az, hogy az elítélteket biztonságosan, az elítélteket értelmes feladatokkal ellátva tartsák akár hosszú-hosszú évekig is a büntetés-végrehajtási intézetekben. Tehát a büntetés-végrehajtási intézetnek nagyon nehéz a feladata, mert egy tőle független, egy rajta kívül álló döntést úgy kell végrehajtania, hogy azt, ahogyan mondtam, biztonságosan, a társadalom biztonságát garantálva kell végrehajtania, és nem utolsósorban az elítélteknek a társadalomba való visszailleszkedését kell elősegítenie. Úgy gondolom, hogy a magyar büntetés-végrehajtás mindenféle statisztikától, rangsortól függetlenül is ezt a feladatát, ezt az alkotmányos feladatát kiválóan ellátja. Ez teljesen független kérdés attól, hogy maguk az elítéltek hogyan állnak a büntetés-végrehajtáshoz, tehát van, aki valóban talán visszavágyik oda, de én azt gondolom, azért ebből kevesebben vannak, valószínűleg a többségük szeretné, hogyha nem kerülne vissza a büntetés-végrehajtási intézetekbe.

Ezzel együtt is úgy gondolom, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek erejükön felül teljesítenek, és a büntetés-végrehajtási intézetek ezt a túlzsúfoltságot is kezelni tudják jelen pillanatban. A kormány mostani döntései és nem utolsósorban ez a törvény azt eredményezheti, hogy egy kétéves távlatban enyhülni fog az a nyomás, ami a büntetés-végrehajtási szervezeten van. Nem az elítélteken lévő nyomás enyhítéséről van szó, ne értsék félre, hanem ami a büntetés-végrehajtási állományon van, és a büntetés-végrehajtási intézetek infrastrukturális helyzetét tudja javítani a kormány. Ehhez kérem az önök támogatását, nemcsak most, ennél a törvénynél, hanem majd az ez évi vagy akár a jövő évi vagy az azt követő évi költségvetéseknél is legyenek figyelemmel erre a szempontra.

Köszönöm szépen, elnök úr, a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban)

ELNÖK: Megköszönöm az államtitkár úr válaszát, különös tekintettel a meghosszabbított válaszadásra, amelynek idején beérkezett Gaudi képviselő úr módosító indítványa. Talán ennyit megtehettem én is, amikor ezt megköszöntem.

Az általános vitát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk.

Emlékeztetem önöket, hogy az egyes törvényeknek a gyermekek védelme érdekében történő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárására a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében nem került sor. A képviselők benyújtották indítványaikat. Az általános vitát most lezárom. A részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára következő ülésünkön kerül sor.

Most napirend utáni felszólalás következik. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Lenhardt Balázs független képviselő, felszólalásának címe: "Ellopott rendszerváltás 2." Öné a szó, képviselő úr.




Felszólalások:   143   143-213   213      Ülésnap adatai