Készült: 2024.04.19.13:25:26 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

283. ülésnap (2006.01.30.), 338. felszólalás
Felszólaló Vári Gyula (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Előadói válasz
Videó/Felszólalás ideje 1:52


Felszólalások:  Előző  338  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

VÁRI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Csak két percben kívánok reagálni, mert úgy érzem, fontos.

Tehát ahhoz, hogy egy törvényjavaslatról véleményt tudjunk mondani, akár pró, akár kontra, ahhoz el kell olvasni a törvényjavaslatot. Ugyanis a három ellenzéki képviselő hozzászólásából úgy láttam, a törvényjavaslatot Hargitai képviselőtársam olvasta el a legtüzetesebben, és ő el is ismeri, hogy ezen a jogcímen lehet ezt a módosítást végrehajtani.

Mint mondtam, elértük azt, hogy az élet elvesztéséért, a deportálásért és a kényszermunkáért járjon, tehát nemcsak azért az egyért. Ez egyben összhangban van a '97. évi törvénnyel.

Nem hiszem, hogy más jogcímen most hozzá kellene nyúlni, ez ebben a rövid időben már nem valósítható meg, de hozzá kell tennem azt is, hogy itt, e falak között nagyon jól hangzanak azok a mondatok, hogy valakinek törekvései vannak, mondjuk, a nyugati fronton, a hadifogságban részt vevők kárpótlására. Én megtettem azt, hogy ezt az előző év Orbán-kormányzata alatt benyújtott törvényjavaslatoknál kerestem, de nem találtam ilyent. Tehát csak olyant mondjunk, kérem, ami eddig meg is történt. Ha valakinek ilyen törekvése van, ezt mi is valóban fontosnak tartjuk, és lehet, hogy ezt a következő kormányzati ciklusban már az elején meg kell lépni.

Azzal viszont egyet kell értenem, Hargitai képviselőtársam, hogy a három év kérdése érdekes. Nálunk is nagyon nagy vita folyt azon, hogy ez a határ tényleg hol legyen meghúzva. Ez a kérdés megérdemelne egy hosszabb vitát. Rengeteg olyan ember van, aki két évet, két és fél töltött el, vagy ahogyan Jauernik képviselőtársam mondta, három héttel csúszott le. Bizony, ezen nekünk is el kell gondolkodnunk.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  338  Következő    Ülésnap adatai